Lucy Gordon. Rejtett indíték. Rejtett indíték (Júlia 459.)

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

Lucy Gordon Rejtett indíték

A szép Elise alig meri elhinni, hogy végre rátalált az igazi szerelem. A férfi, aki elhunyt férjének volt az üzletfele, mindent elkövet, hogy házasságának keserves évei után a legcsodálatosabb érzéki örömökben legyen része. Vincente figyelmes és tüzes szeretőnek bizonyul, pedig csak a bosszú vezérli. Meggyőződése szerint Elise a felelős unokatestvére haláláért, és meg akarja büntetni őt, ám a helyzet még bonyolultabbá válik, amikor az asszony bejelenti, hogy gyermeket vár...

1

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

1. FEJEZET Mit keres ez az ember a férjem temetésén? Nem emlékszem, hogy ismerném. És miért figyel folyton engem? - Porból vagy és porrá leszel... A londoni temető távoli zugában a lelkész lassan a sírbeszéd végére ért. A jelenlévők jól nevelten dideregtek a februári esőben. Ha néhányuknak szívéből-lelkéből hiányzott volna is, a nyirkos időjárás meg a vigasztalan, szürkés ködbe burkolózó környezet gondoskodott a gyászos hangulatról. Az özvegy is fázott, de ő belül érzett nagy-nagy hideget meg valami fogvacogtató ürességet. Nem csak a férjét temette most, szerette volna ebben a sírban felejteni a sötét, kilátástalan esztendők terhét, örömtelen napjai emlékét, szégyenbe, gyalázatba hullott álmok rongyait... legszebb fiatalsága éveit, ahogy ezt szerencsésebb emberek esetében mondani szokták. Legyünk már túl rajta! - csak ez járt a fejében, mint reménytelenül hosszúra nyúlt megpróbáltatásai minden percében. Elise elgondolkodva nézett végig az egybegyűlteken. Valami nagy megrendültséget egyikük arcán sem lehetett felfedezni. Ben Carltonnak tárgyalópartnerei voltak,

2

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

úgynevezett „ügyfelei", barátja nem akadt egy szál se. Azok a nevezetes üzletek pedig... hát igen, inkább kétes üzelmeknek tűntek, szinte mindig a gyalázat határán. Akárcsak a házasságunk, tette hozzá magában keserűen Elise. Megint a sír körül álldogálók arcát tanulmányozta. Egy-két úriember kinézetű, komor alak, aztán - főként kicsit hátrébb húzódva - néhány csinos pofika. Jellemző zárókép: a Bennel töltött évek alatt is mindig meghúzódott a háttérben pár csinos pofika. Ismerni nem ismerte őket, csak a rúzsfoltjaikkal, na meg a parfümjük illatával találkozott időnként. A férje szerette az éjszakai életet. Maga is gyakran hívott össze társaságot. Akadtak ilyenkor üzletfelek, munkatársak, és többnyire vendégül látott néhány „fontos embert", akiknek meg akarta nyerni a támogatását. Ezek a Jelentős személyiségek egyébként nem sokban különböztek a többiektől, legfeljebb a pénztárcájuk lehetett valamivel vastagabb. Ahogy itt is egyetlen férfi lógott ki csupán a sorból. Az, aki egyfolytában őt figyelte. A koporsó mintha nem is létezett volna a számára. Ha bármi is érdekelte ezen a gyászos eseményen, azt Elise arcából akarta kiolvasni. A fiatal özvegy meg hiába próbált kitérni a makacs tekintet elől. A férfi, mondhatni, nem engedte. Elise küzdött volna, de éreznie kellett, hogy erősebb akarattal került szembe.

3

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

A jó harmincas, magas termetű, erős testalkatú, rendkívüli határozottságot sugárzó férfi mellett a többi gyászoló komolytalan figurának rémlett csupán. A titokzatos idegen most váltott pár szót egy hölggyel, akit aztán kurta biccentéssel útjára is engedett hamarosan. Elise úgy vette ki, hogy olaszos a hanghordozása. Talán a Farnese Internationale képviseletében jött? Az lenne csak a meglepetés! Tény azonban, hogy a nemzetközi tekintélyű, hírneves cég pár hete alkalmazta Bent, amit Elise igencsak csodálkozva fogadott, és még ma sem értett. Persze, nem sokat tudott a férje különféle ügyleteiről, de csalhatatlan női érzéke már az első pillanatban megsúgta, hogy Ben nem lehet valami jó hírű üzletember. Ezért érte teljesen váratlanul, amikor a férje közölte vele, végre felismerték a képességeit, és tehetségéhez méltó állást kapott egy rangos cégnél. . - Meg fogod látni, hamarosan teljesen más levegőt szívunk, hamisítatlan rómait, és ráadásul micsoda pompás lakásban! Én már láttam... Elise jóformán a véletlennek köszönhette, hogy egyáltalán értesült róla: Ben a lakást már meg is vásárolta. Őt közben meg se kérdezte. Ugyanígy adta el a londoni lakásukat, a felesége háta mögött, nagy sietve. - De én nem akarok visszamenni Rómába! - jelentette ki Elise dühösen. - Majd épp oda! Azt hiszed, már elfelejtettem...

4

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- Ne beszélj butaságokat! Mikor volt az! Egyébként is azóta nagyon megváltoztam. Különben nem kaptam volna ilyen jelentős munkakört. Úgy ám, felelősségteljes személy leszek a cégnél... és micsoda nagy cégnél! Az a legkevesebb, hogy pompás lakásunk legyen. Estélyeket adunk majd. Te meg használhatod a remek olasz nyelvtudásod. Büszke leszek rád. - Kijöttem már a gyakorlatból. - Hát majd belejössz megint. És segítesz nekem, mert én a macskaevők nyelvén... bocsánat, olaszul egy mukkot sem tudok. - Ne szaladjunk olyan nagyon előre! Előbb arra válaszolj: hogy merészelted az országból kivinni a pénzünket az engedélyem nélkül? Ben gunyorosan elvigyorodott. - Azt tettem, amit kellett. Hátha eszedbe jut elválni tőlem, és akkor ott állok minden nélkül. Ismerlek már téged. - Elválni így is elválhatok, eltartom én magam, attól ne félj! - felelte önérzetesen Elise. Ben most nevetett csak igazán jót. - Nem mondod! - kiáltotta. - Évek óta luxuséletet élsz, a kisujjadat sem kellett görbítened semmiért, de most majd nekiállsz, és homlokod verítékével fogod megkeresni a kenyered! Erre befizetek!

5

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

Elise megszokhatta már a hasonló hangnemet, így hát nem is válaszolt. Ráadásul tényleg kétségek támadtak benne: képes lenne ő még egyszer a saját lábára állni? Lemondani minden kényelemről, biztonságról a szabadság kedvéért? Mivel a ház már el volt adva, római elutazásukig a londoni Ritz egyik lakosztályába költöztek. Innentől kezdve hirtelen felgyorsultak az események, Ben ugyanis végzetes szívinfarktust kapott. Persze, nem a munkában hajszolta halálra magát, hanem egy éjszakába nyúló hetyegés közben, egy másik hölggyel egy másik hotelben... Az ismeretlen nő nem csinált nagy ügyet az egészből, mentőt hívott, aztán név és cím nélkül távozott. Elise még most is borzongva gondolt vissza a pillanatra, amikor a szállodaszemélyzet egyik tagja megpróbálta tapintatos formában közölni vele a történteket. A valószínűleg sokat látott és sokat tapasztalt férfi iszonyú zavarán mérhette le igazán, micsoda szégyenteljes, szánalmas szerep jutott neki „megboldogult" férje oldalán. Nem csoda, hogy most megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor ez az utolsó színjáték, a „kiváló üzletember, szerető társ" búcsúztatása is véget ért. Csendes, visszafogott örömmel figyelte a szétszéledő gyászolókat, majd erőt vett magán, és illendőségből odaintett néhányuknak, hogy maradjanak még, ad egy kis állófogadást - biztos nem

6

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

gondolta volna senki, tényleg mennyire csak a forma kedvéért. Miközben az érintettekkel pár szóban közölte kérését, hirtelen meghallotta a titokzatos idegen hangját: - Én is szeretném kifejezni a részvétemet, asszonyom. Volt szerencsém a cégemnél alkalmazni a kedves férjét... a megboldogultat. Nevem Vincente Farnese. Elise felidézte magában Ben büszkélkedését, és újra nem értette, hogy egy ilyen semmirekellőt, mint a férje, miként vehettek egy pillanatig is komolyan jobb helyen... - Hallottam önről - biccentett tartózkodó udvariassággal. - Ha ideje engedi, kérem, tartson velünk. - Megtisztel, asszonyom. Elise azonban megint csak arra tudott gondolni: legyen már vége! Enyhe borzongás futott végig rajta, majd szédülés fogta el. Szerencsére egy erős kéz elkapta. - Semmi gond! - súgta oda neki Vincenté, mert ő volt az. - A legjobb gyászolókkal is megesik. Gúnyolódik? Ezt gondolta Elise, de a férfi arca komoly maradt. - Bocsásson meg! - súgta vissza. - Erős leszek. Elindultak, és most már szinte magától értetődően Elise a férfi karjára támaszkodott, aki a kocsijához vezette őt. Ekkor vette észre, hogy a szállodába induló társasághoz csatlakozik az a harminc körüli, igen vonzó külsejű nő is,

7

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

aki szintén sokat nézett felé a szertartás alatt, méghozzá leplezetlen gyűlölettel a szemében. Drága fekete ruha volt rajta, furcsa módon valahogy olyan mellékesen, az ünnepélyesség látszata nélkül. Elise kissé csodálkozva figyelte. Vincentének is feltűnt. - Ki ez a nő? - kérdezte, miközben helyet foglaltak a limuzinban. - Fogalmam sincs - felelte Elise. - Ma látom először. - De ő mintha ismerné magát. Hamar odaértek a Ritzbe, ahol már várta őket számtalan finomsággal a luxusbüfé. Ital is akadt bőven. Itt aztán Ben hamar az asztal alá vedelné magát, gondolta Elise minden kegyelet nélkül. Nem érezte, hogy bármivel is tartozna a férje emlékének. Ő már megtette a kötelességét, Ben is elégedett lenne vele, ha látná, milyen műgonddal ad a formaságokra. Fenntartja a látszatot, hogy a férje jelentős ember volt. Holott életében csak egyvalaki gondolta róla ezt: ő maga, Ben Carlton. Elise, ahogy a lakosztály szalonjába belépett, gyors pillantást vetett a tükörbe, és megállapíthatta: minden rendben, külseje tökéletesen megfelel a szerepének. Frissen fodrászolt szőke haja izgalmas ellentétet képzett rafinált szabású, de nem hivalkodó fekete ruhájával. Szakmai szemmel mérte fel magát, mert eredetileg divattervezőnek

8

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

készült, csak az élet, a sors közbeszólt, félbe kellett hagynia az iskolát, de tehetsége ma is élt. Az utóbbi nyolc évben viszont legfeljebb arra használhatta, hogy Ben kívánságának megfelelően mindig csinos, elegáns, vonzó feleségként tündököljön mellette, és szépsége fényében a férjével való együttműködés is kívánatosabbnak tűnjék a reménybeli üzletfelek szemében. Kesernyésen elmosolyodott. Ben elégedett lehetett vele, rendre elbűvölte még a legzordabb pénzeszsákokat is, de azt már csak ő tudta, miféle belső ürességgel járt ez. Valódi érzéseit mélyen elrejtette. Vajon sikerült-e megőriznie őket egyáltalán? Képes lenne-e még az igaz szerelemre, a teljes odaadásra? Végigjárni újra - bárki kedvéért is - a szenvedély lépcsőfokait a romantikus álmodozástól a legvadabb bujaságig? Tény, hogy amióta Benhez feleségül ment, igazi érzelemnek nem maradt helye az életében. A szíve mélyén viszont... a szíve mélyén ott parázslott még egy hajdani nagy lángolás kiolthatatlan zsarátnoka... Közben szemlátomást kellemesen múlatta az időt a kicsiny vendégsereg, furán is hatott Elise számára ez a felhőtlenül vidám hangulat. Láthatta, hogy Signore Farnese szintén remekül érzi magát. Biztosan új üzleteket köt, gondolta fanyarul a fiatal özvegy, hiszen Ben is így csinálta az estélyeiken.

9

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

Csak hát az olasz férfi az üzleti élet teljesen más szféráiban mozgott, neki nem kellett állandóan azon lennie, hogy lenyűgözze a partnereit. Signore Farnese igazi nagy embernek számított, mindenki ismerte, és megtiszteltetésnek vette, ha egyáltalán szóba állt vele. Pompás jelenség volt, erőteljes, kisportolt testű. Értelem és éberség sugárzott markáns arcvonásairól, és akire ráemelte szinte feketén villogó szemét, az úgy érezhette, a veséjébe lát. Vincenté Farnese csakugyan a különleges és rendkívüli személyiségek szűk körébe tartozott, mégis nagyon visszafogottan viselkedett, mértéktartását jól mutatta a tény, hogy hosszú-hosszú időn át forgatta kezében könnyedén ugyanazt a borospoharat, melyből alig-alig kortyintott néha. Bezzeg a nő, aki Elisét olyan kitartóan fürkészte, élvezhette az italt, ezt szemének csillogása is elárulta. A fiatal özvegy, amikor már majdnem mindenki távozott, udvariasan odafordult hozzá, és megszólította: - Kedves asszonyom, bocsásson meg,, de... ha nem tévedek, mi még nem vagyunk bemutatva egymásnak... - Erre a színjátékra semmi szükség! - fakadt ki a nő. Maga ne tudná, ki vagyok? - Hát nem nagyon... Esetleg a férjemmel volt... barátságban? - Barátságban? Viccel! Jó, persze, így is nevezhetjük.

10

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- Ha finoman fogalmazunk - tette hozzá megvetően Elise. - Talán maga volt az, akinél... infarktust kapott? A nő élesen felnevetett. Már érződött rajta a bor hatása. - Nem, azt azért nem, csak hallottam az esetről. Mellesleg bámulom az önuralmát, asszonyom, ahogy ezt az egészet viseli. Miközben tudja, miket beszélnek az emberek, vagy mit gondolnak... elég cifrákat, ugye... - Nekem egyedül az a fontos, hogy ne tudják, én mit gondolok. - Maga tényleg olyan, mint a jég - bólintott már-már elismeréssel a kapatos vendég hölgy. - Ha szükséges - közölte sejtelmesen Elise, mert még nem tudhatta, mire megy ki ez a beszélgetés. Nem túl barátságos tekintettel mérte végig az ismeretlen nőt. Szóval ki maga? - A nevem Mary Connish-Fontain - hangzott a felelet. És azért vagyok itt, hogy a fiam örökrészének ügyében eljárjak. Hiszen ő Ben fia is. Elise észrevette, hogy Vincente Farnese érdeklődéssel hallgatja a fejleményeket. - Nos - állapította meg vontatott hangon a fiatal özvegy -, magának ezek szerint közös gyermeke van a férjemmel. - Pontosan. Jerrynek hívják, most hatéves. Elise nyolc éve volt Ben felesége.

11

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- Remélem, nem akar olyasmivel előállni, hogy Ben anyagilag támogatta magukat. Áttanulmányoztam ugyanis a pénzügyi feljegyzéseit, és efféle kiadás nem szerepel közöttük, ezt határozottan állíthatom. - Nem is fizetett tartásdíjat, már Jerry születése előtt szétváltak útjaink. Ben pedig, gondolom, nem beszélt róla, mert nem akarta magát megbántani. Ezt Elise egyszerűen nem hitte. Másképp ismerte a férjét. - Én közben hozzámentem egy tehetős üzletemberhez, aki bőkezűen gondoskodott rólunk - folytatta a nő. Nemrég azonban megromlott a házasságunk, és különköltöztünk. - Hogy hívják a férjét, ha szabad kérdeznem? - szólt közbe váratlanul Vincente Farnese. - Alaric Connish-Fontain - pillantott rá csodálkozva a nő. - Miért érdekli? . - Mert elég ismerősen cseng a neve - felelte lassan a férfi. - Nem ment csődbe pár hete a vállalata? És nem ez az oka, hogy ön, asszonyom, kénytelen új pénzforrás után nézni? - Mi jut eszébe! - Ezer bocsánat! Nyilván a kettőnek semmi köze egymáshoz.

12

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- A férje egyébként mit szólt Jerryhez? - érdeklődött Elise. - Szent meggyőződése, hogy az ő fia - válaszolta a nő. - De amint csődbe ment a cége, „kiderült", Jerry mégis Ben gyereke - jegyezte meg gunyorosan Elise. - Ne nézzen hülyének! - Azt én sem ajánlanám - avatkozott közbe ismét Vincente Farnese. - Hiába próbálnak megfélemlíteni, a törvény az én oldalamon áll! - tette csípőre harciasan a kezét a felbőszült anya. - Jerry Ben örököse, és meg fogja kapni, ami neki jár, erről én kezeskedem! Ott van például az a nagy ház. Eladja, asszonyom, aztán a felét megkapjuk Jerryvel... Hé, mi olyan mulatságos? Elise azonban csak kacagott. Kellemetlenkedő vendége egyre inkább dühbe gurult. - Adja el a házat! - rikácsolta. - Aztán ide a fele pénzzel! - A baj csak annyi, hogy már nincs mit eladni - közölte kijózanító hangon Elise. - Ben megelőzött minket. Azért is lakom szállodában. így akart kényszeríteni, hogy kövessem őt Olaszországba. - Engem ugyan nem ráz le ilyen könnyen! Ismerős vagyok ingatlanügyekben. Ha eladta, ott a pénz! - kiáltotta a nő. - Azt felezzük.

13

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- Nagy a szakértelem - legyintett megvetően Elise. Csak éppen... - És elmagyarázta, hogyan forgatta ki őt a jogaiból Ben, aláírás hamisítással, jelzálogfelvétellel, egyéb furmányos módszerekkel. - Tehát a pénznek bottal üthetjük a nyomát - összegezte végül. - Senki meg nem mondhatja, hol van, csak annyi biztos, nálam nincs. - Szavát se hiszem! - sikoltotta a részeg nő. - Maga eleve a pénzéért ment feleségül Benhez, és nyolc év alatt épp eleget félrerakhatott magának - itt mutatta a lopásra utaló, sértő mozdulatot -, dugiba. Elise egy szót sem szólt. Nem a pénzéért lett Ben felesége, ami pedig utána jött, az már más történet. Rémálomszerű házassága során megtanulta, hogy a legbölcsebb dolog a hallgatás. Főleg, ha a másik fél üvöltözik. - Engem pedig nem fognak kisemmizni, én a föld alól is előkotrom azt a pénzt! - kiabált tovább a nő. - Akkor legalább megfelezheti velem - vágta oda epésen Elise. - Ha a nyomomra bukkan még egyáltalán. - Ezt meg hogy érti? - Nem kívánok nagyvilági életet élni, visszavonulok, és csöndes nyugalomban gyakorlom a szakmám... de mi köze a magánügyeimhez? - Pontosan ez az - szólt közbe újra Farnese. - Elise... Mrs. Carlton nem tartozik számadással magának...

14

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

semmilyen tekintetben. Ahhoz pedig túl okos asszony, hogy bedőljön az ilyen olcsó ügyeskedésnek - tette hozzá még célzatosan. - Maga meg honnan tudja, ki itt az okos, és ki az ügyeskedő? - fordult most az olasz üzletember felé dühtől eltorzult arccal a nő. - Van szemem az emberekhez - hangzott a nagyon egyszerű, de rendkívül magabiztos felelet. A bősz anya egy pillanatra elbizonytalanodott, de aztán még elszántabban vagdalkozott tovább. - Ez a nőszemély máris kiszemelte magát a következő áldozatának! Ehhez meg nekem van szemem, ha megengedi. - Miket hord itt össze? Egyébként is hogy lett volna Ben áldozat? Hiszen ő ragadt rám, lerázni sem lehetett – jött ki most már a sodrából Elise is. - Aminek maga nagyon örült. Csak aztán... csalódás lett a dologból, mert Ben rájött, hogy rajongva szeretett felesége valójában egy kiállhatatlan kis... - Elég! - vágott közbe Vincente Farnese. - Türtőztesse magát, asszonyom! - Milyen jogon parancsolgat itt? - nézett rá villámló tekintettel Mary. - Csak arra kérem - emelte fel a kezét csitítóan az olasz üzletember -, hogy ne ítéljen elhamarkodottan. Higgye el,

15

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

vannak férfiak, akiket egy életen át izgat... foglalkoztat egy nő, még akkor is, ha esetleg nem nyílt alkalom közelebbi kapcsolatra közöttük. - Már megbocsásson, de jelen esetben szegény Bennek épp elég alkalma nyílt alaposan kiismerni ezt a... hölgyeményt. - Értse meg, nem ez a lényeg! Ha ilyen mély a kötődés, bármi történt is korábban, a férfi mindent megbocsát a nőnek, és tovább remél - szögezte le Vincente Farnese nagyon halkan. - Lehet, de ennek már végképp semmi köze az ügyhöz! - kiáltotta Mary. - Be fogom bizonyítani, hogy Ben Carlton a gyerekem apja. - Az nem lesz olyan egyszerű, tekintve a sajnálatos körülményt, hogy Ben Carlton halott - jegyezte meg maró gúnnyal Elise. -A kórházban viszont, ahol korábban kezelték, vettek tőle vérmintát - jelentette ki diadalmasan a nő. - Akkor csak rajta! - intett az özvegy. - Ne halogassa, járjon mihamarább utána! A jogait követelő elbizonytalanodott.

hölgy

most

szemlátomást

- Mi szükség ilyen hókuszpókuszokra? - találta meg egy pillanat múlva újra a hangját. - Napnál világosabb, hogy

16

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

Jerry Ben fia. Ha megegyezünk valahogy, de most rögtön, akkor elmegyek. - Most rögtön elmegy, és semmiben sem egyezünk meg! - hallatszott Elise hideg, metsző hangja. - Ha még egy percig marad... - Fenyegetni merészel? Az ügyvédemmel találja szemben magát. - Takarodjon, de azonnal! Mary Connish-Fontain, akit Vincente Farnese eltökélt arckifejezése sem biztathatott semmi jóval, okosabbnak tartotta, ha nem feszíti tovább a húrt, és a távozás mezejére lép. Az ajtóból azonban még visszarikácsolta: - Csak azt ne higgye, hogy ilyen olcsón megússza! Farnese némán, udvariasan kitessékelte, majd visszatért Eliséhez. - Minden rendben? - kérdezte a villogó szempárba nézve. - Semmi bajom - felelte az özvegy. - Tulajdonképpen remekül szórakoztam. Vajon miért gondolta ez a nőszemély, hogy ilyen egyszerű becsapni engem? - Mindenesetre elég nagy csalódás érhette - nevetett csöndesen Vincente. - Magára vessen! - Jó, de tegyük fel - ráncolta össze a homlokát elgondolkodva a férfi -, hogy tényleg Ben fiáról van szó. 17

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- Bánom is én! - vonta meg a vállát Elise. - Akkor sincs min osztozkodni. - Értem - biccentett Vincente. - Egyébként csak próbára tettem. Láttam ugyanis már újságokban a hölgy férjét meg a srácot, aki szakasztott az apja, és a legkevésbé sem hasonlít Ben Carltonra. - Tényleg nem érdekel. - Mindenesetre az első próbát kiállta - jegyezte meg kedvesen Vincente Farnese. - Ez a nő tényleg csak pénzt akart kicsalni, ezért nem kapott az alkalmon, hogy az apasági vizsgálatot elvégeztesse. Ócska blöff volt az egész. - Ahhoz képest elég nagy átéléssel adta elő. Ekkor Elise hirtelen zokogásban tört ki.

összeomlott,

és hisztérikus

- Signora! - kiáltotta Farnese. - Signora! - ismételte szinte már könyörögve. -Kérem... ez nem ér ennyit! Nem ér ennyit... A fiatal özvegy lassan megnyugodott. Főleg, miután a férfi egy váratlan mozdulattal a karjába kapta. Tudta, hogy tiltakoznia kellene, de nem volt hozzá ereje. Meg aztán visszatartotta valami más is. Fel nem foghatta, miért, de a férfi karjában olyan biztonságban érezte magát, mint régóta már sehol. Nagy csend támadt. Végül Elise szólalt meg egy idő után.

18

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- Köszönöm - suttogta. - De most... - Azzal próbált elhúzódni. - Már megállok a magam lábán is - tette hozzá kínos mosollyal. - Csak ne siessünk el semmit! Gyenge még. Igya meg ezt! - ajánlotta Farnese, és odakínált egy karcsú kelyhet, benne gyöngyöző itallal. - De hiszen ez pezsgő! - állapította meg feszengve Elise. - A legrosszabb... ilyen esetekben. - Igya csak meg! Jobb a semminél. Mást nem találtam. - Nem tudnék pezsgőzni, mikor épp most temettem el a férjem - keresett valami ürügyet az ellenkezésre az özvegy. - Ugyan! A férje nem állt olyan közel magához, kedves asszonyom. - Ezt meg honnan veszi? - kapta fel a fejét Elise. Amikor azonban megérezte magán a férfi átható tekintetét, már bánta az őszintétlenségét. - Rendben van, ne színészkedjünk! - legyintett, majd kiürítette a kelyhet, és bátran Vincente szemébe nézett. - Maga azért mégis sokat sírt - jegyezte meg a férfi. - Az egész temetés alatt egy könnyet se ejtettem! - Mert előtte már kisírta a szemét. Puszta idegességből? Honnan tud ez az ember mindent? Hát persze, éjjelnappal csak sírt. Vajon miből jött rá? Elise kérdőn nézett a férfira. - Le se tagadhatná... 19

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- Jó, sírtam. Sokat. De eddig senki sem vette észre rajtam. Maga miért? - Mert én kivétel vagyok - jelentette ki talányos mosollyal Vincente. - Ezért merem a kisírt szeme ellenére is elhívni ma estére vacsorázni. Mit szól hozzá? - Nem megyek sehova! - vágta rá szinte gondolkodás nélkül Elise. - Mégis mi keresnivalója van itt? Ki kellene szabadulnia végre ebből a beteges bűvkörből, régi élete díszletei közül. Csak tönkreteszi magát. Hosszú csend következett, végül Elise megszólalt: - Rendben, megadom magam. Menjünk! - De előbb öltözzön át, jó? Ez parancsoló hang volt már, és Elisének végképp nem tetszett. - Nem maga szabja meg, mit teszek. - Józan tanács akart lenni csupán, de ha másképp gondolja... - Nem gondolom másképp. - Akkor vegyen fel valami szégyentelenül merészet! villant meg mohón a férfi tekintete. - Nincs ilyesmi a ruhatáramban! - Viccel? A maga alakjával? Ben biztosan ragaszkodott az érzéki hatáshoz, már csak az üzletfelei miatt is. - Ez úgy hangzott, mintha szavaival a férfi máris vetkőztetné... 20

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- Ben a múlté. Ma én döntök ilyen kérdésekben. - Akkor csak arra kérem, ne fossza meg szépségétől azokat, akik még élnek, és hívei a női szépségnek. - Majd meglátjuk, mit tehetek - tért ki az egyenes válasz elől Elise, és ment átöltözni. Ruhatárát szemrevételezve Ben szavai jutottak az eszébe. Néhai férje kissé durvábban fogalmazott: „Hadd irigyeljenek engem miattad. Hogy micsoda órák várnak rám éjszaka..." Nem csoda, hogy a ruhák közt válogatva, az járt a fejében, mint régen is, mindig: Azt hiszik a férfiak, csak arra vagyok jó... Egy fordulóra... Most azonban fordult az idő. Ezúttal a magam kedvéért csinálom, gondolta, és hirtelen elhatározással a legkihívóbb ruha mellett döntött. Billegett benne kicsit a tükör előtt, csípőjét ringatta-riszálta valami zsongítóan érzéki ritmusra... aztán következett a hideg zuhany. Mert amikor színpadias mozdulattal feltépte a szalon ajtaját, és hódítóan bódító pózba vágta magát, döbbenten látta, hogy a szobában nincsen senki.

21

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

2. FEJEZET Micsoda átverés! - gondolta Elise, a következő pillanatban azonban már megint mosolygott, mert nyílt egy másik ajtó, és belépett rajta a férfi. Estélyi öltözetben. - Bocsánat - hangzott a mentegetőzés -, de ugyanebben a szállodában lakom, hát gondoltam, az alkalomhoz illő ruhát veszek én is. - Itt lakik? - ámult el Elise. - Igen, így hozta a véletlen - biccentett szórakozottan Vincente, és látszott rajta, hogy teljesen más gondolatok foglalkoztatják. - Maga egyszerűen csodálatos! - mondta elfúló hangon. - Minden férfi engem fog irigyelni. A ruhája... már elnézést, de őrületes izgalmakat sejtet, és úgy simul magára, mintha nem takarni akarná, hanem büszkén megmutatni ezt a káprázatosán gyönyörű testet. Ez már némileg túlzásnak tűnt. De azért jólesett, gondolta borzongva Elise. - Megmutatni a testem? - ismételte kissé megütközve. - Miért? Nem szereti, ha megcsodálják? - Azt azért nem mondanám - felelte tétován Elise. Természetesen minden nő örül, ha tetszést arat. - Akkor megnyugodhat, ebben a ruhában ma tarolni fog.

22

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- Nem beszélhetnénk végre másról? - vágott durcás arcot Elise, mert kezdte zavarba hozni a heves udvarlás. - Helyes - emelte fel jobbját ünnepélyesen a férfi. Szent esküvéssel megfogadom, hogy a gyönyörű testét nem érintem többet egyetlen... szóval sem. Rövid kis kanyargás után a limuzin egy jelentéktelen épület előtt állt meg. Elise mégis álmélkodva figyelte a környéket. A Mayfairben jártak, London egyik elit negyedében, és ott, sem akárhol. Hiszen ez itt a Babylon! állapította meg csodálkozva, „a szépek és gazdagok" kiválasztottjainak klubja, ahová Bent sohasem vették fel. Vincente Farnese fogadtatásban részesült.

azonban

a

legszívélyesebb

- Korán van még kicsit - jegyezte meg a férfi -, de hát így legalább nyugodtan ehetünk-ihatunk, beszélgethetünk, a zenekar csak később kezd. Az olasz üzletember ragyogó vendéglátónak bizonyult, Elisét teljesen elvarázsolta, és egyre oldottabb lett köztük a hangulat. így végre elő mert hozakodni a kérdéssel, mely órák óta foglalkoztatta: - Signore Farnese, amikor azt mondta nekem, hogy az első próbát kiálltam, mégis mire gondolt? , - A kőszív próbára. Hogy meg tudja keményíteni a szívét, amikor szükséges, távolságot tartani a méltatlan helyzetektől, így nem szennyeződik be a legmocskosabb

23

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

események közepette sem, mindig megőriz valamit az eredendő tisztaságából. - Szépen csavarja a szót, de a lényeg az lenne, hogy kőszívem van? - Bizonyos szempontból igen. Vagy ha úgy jobban tetszik: vastag védőburkot vont köré. - Értem, mire céloz. Biztosan magához is eljutottak a pletykák Ben kicsapongó életmódjáról. - Volt a férje valaha is hű magához? - Nem hinném. Rögtön a házasságkötésünk után kezdte... - Biztos felkavarta... - A legkevésbé sem. Bármily „kőszívűén" hangzik is, bennem a férjem soha nem kavart fel semmit - jelentette ki a fiatal özvegy, miközben nyíltan Vincente szemébe nézett. - Ahogy halálának körülményei sem. - Pedig hallani bizonyos furcsa híreszteléseket... - A szeretőjére gondol, aki mellett infarktust kapott? Az a nő nyomtalanul eltűnt. Senki se tudja, ki volt. - Nyilván csak valami futó ismeretség - vélekedett a férfi. Elise elfojtott egy gúnymosolyt. - Igen, egy a sok közül. - Hogy bírta maga ezt? - nézett rá együttérzéssel Vincente.

24

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- Megedződik az ember. Az viszont bánt, hogy ilyen magányosan kellett meghalnia. Nem voltam jó feleség, de én nem hagytam volna el a végóráján - közölte kicsit ünnepélyesen Elise. - Nem volt jó feleség? De hát valamikor csak szerette Ben Carltont! - Sosem szerettem. Most nyilván azt gondolja, hogy a pénze miatt mentem hozzá. Sebaj, engem ez sem zavar. - Hogy mit gondolok, azt majd inkább megmondom én: maga egy rendkívül érdekes, rejtélyes személyiség, akivel csúnyán elbánt az élet. Elise örült, hogy jött a pincér tálalni, és nem kellett válaszolnia. Ettek pár falatot, majd Farnese olaszul szólalt meg: - Úgy hallottam, anyanyelvemet.

maga

igen

jól

beszéli

az

Annyi az egész, hogy a házasságkötésem előtt Olaszországban tanultam divattervezőnek - magyarázta Elise. - Sajnos, sokat felejtettem azóta. - A nyelvtudásán ebből mit sem érezni - jegyezte meg Vincente. - Milyen hosszan időzött Rómában? - Mindössze három hónapig. - Ennyi idő is elég lehetett ahhoz, hogy tömérdek hódolója akadjon.

25

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- Ártatlan kis flörtök többnyire, a maga hazájában ezt nem úszhatja meg az ember. - Más földön sem tudnának ellenállni egy ilyen gyönyörű nőnek. De azt akarja mondani, hogy egyetlen honfitársam sem csábította el? Öregszik az olasz nép! - Vagy az én emlékezőtehetségem romlik - felelte Elise kacéran. - Hahaha - nevetett Vincente, de az arcán valami sötét árnyék jelent meg, mint aki mégsem mulat olyan jól. Jégkirálynő, jégkirálynő. A lábai előtt hevertek a férfiak, és egyre sem emlékszik? - Egyetlen olasz hősszerelmesre sem - füllentette Elise. - Tulajdonképpen mikor ment hozzá Benhez? - Rögtön, ahogy Rómából hazatértem. - Beleszeretett, és abbahagyta a kedvéért a divattervezői tanulmányait. - Kedves uram - szólalt meg nagyon határozott hangon Elise -, mint már említettem, én Ben Carltonba egyetlen pillanatig sem voltam szerelmes. - Jó, jó, megértettem - komolyodott el Vincente. - De akkor miért ment hozzá? - Nyilván a pénzéért. Ezt mondja mindenki. Minek keresnénk bonyolultabb magyarázatot?

26

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- Mert engem sem érdekel a mások véleménye. Kellett valami más oknak is lennie - erősködött Vincente. Elise megborzongott. - Kérem, Signore Farnese, hagyjon fel a vallatásommal. Nem szeretem, ha a magánéletemet firtatják. - Bocsánat. Nem akartam elrontani a hangulatát ilyen lényegtelen kérdésekkel - mosolygott fanyarul a férfi. Néhány pillanatra csend támadt, majd Vincente folytatta a társalgást: - Most mik a tervei? - Egyelőre fogalmam sincs. Váratlanul ért, ami történt. - És mi lenne, ha maga is visszatérne Rómába? - Miért? Ben halála után már nem indokolná semmi. - Van ott egy lakása, például. Egy ingatlanügynök bármelyik pillanatban megszabadít tőle. Nem kellek hozzá személyesen. - Hát egy kis kikapcsolódás? Remek hely ahhoz Róma, a Trevi-kút... - Jártam már ott. Elise elhallgatta, hogy egy elragadó, fiatal férfi társaságában. Az a mohó, ifjú szerelmes akkor szinte kényszerítette, hogy dobjon be sok-sok aprópénzt a vízbe. Hogy újra visszatérjen, és akkor egymást már soha többé el ne hagyják, legyen örök a szerelem... Ami őt illeti, a soksok érmét engedelmesen bedobta, de nem tért vissza azóta se Rómába, sőt a férfit se látta többet.

27

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

Vincente rezzentette föl emlékeiből. - Ha pénzt is dobott bele, mert nyilván maga is ezt tette, mint annyi turista, az hátha segít. Hátha ugyanazt a Rómát látja viszont, azt a régit... vagy az újabb változat még szebb lesz. A rejtélyes szavakra Elise hűvösen válaszolt: - Nem hiszem, hogy értelme lenne visszamennem. Életemnek az a fejezete végképp lezárult. - És ami akkor történt, olyan kellemetlen volt, hogy nem lenne érdemes legalább az emlékét feleleveníteni? - Mindegy, mi történt, ma már semmi jelentősége. - Rossz emlék ezek szerint? - Talán nem elég jó - felelte rejtélyesen Elise. - Tehát nem leli örömét benne. - Ha elvesznek az illúzióink... miért lenne az élvezet? - Ebben viszont igaza lehet - helyeselt a férfi, és Elise úgy látta, mintha egy pillanatra bánat költözött volna a szemébe. - Tulajdonképpen mit keres itt? - kérdezte. Meglepő könnyedséggel érkezett a válasz, váltott megint fesztelenre a hangnem. - A temetésre jöttem. Nem elegendő ok? Tiszteletadás... - Na persze. Egy szavát se hiszem. - Köszönöm a bókot. Számító üzletembernek tart, aki...

28

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- Felesleges folytatnia. Annak tartom. - Érzelmeket tehát nem is feltételezne rólam, szép hölgy? - Az érzelmek nem fiadzanak... sem pénzt, sem sikert. - De talán néha mégis - jegyezte meg ismét elködösülő tekintettel az olasz. - Hihetetlenül hangzik. Ismerem a férfiakat... úgy egy kicsit - húzta el a száját Elise. - Egy kicsit nagyon. Folytassam? - Folytassuk! - kacsintott kissé kihívóan Farnese. - És mi lenne a folytatás? - A visszatérés az eredeti kérdésemhez. Miért van itt? Nagy csend támadt. Elise várt pár másodpercet, majd csak úgy vaktában találgatni kezdett: - Talán valami elszámolás végett? Bosszút akar állni? Vincente csaknem felpattant ültéből, de még idejében visszafogta magát. - Nem értettem jól. Mit mondott? - Azt kérdeztem, bosszút akar-e állni valamiért? Netán Ben becsapta? - Engem? Ben? Ez még viccnek is rossz! - Mire kellett egyáltalán magának? - Ben? Teherhordó szamárra mindig szükség van... Tudja, öszvérre, a cipekedéshez. De hagyjuk ezt! Halottakról... - És jelentőségteljesen elhallgatott. Rómában 29

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

épp elég hasonszőrűt találhatott volna, mint Ben. Kis gazembereket, gátlástalan szolgákat - folytatta leplezetlen megvetéssel a hangjában Elise. -Máig nem értem, miért épp őt választotta. - Nem gondolja, hogy a jelentőségéhez képest máris túl sokat beszéltünk erről a témáról? - mosolyodott el kissé fölényesen a férfi. Elise biccentett, és nem említették többet a férje ügyét. Igazából nem is érdekelte őt se olyan nagyon a kérdés. Már végképp nem. Hagyta, hogy Vincente táncba vigye. Szó szerint és átvitt értelemben. Szívesen bújt oda a férfihoz, hajtotta fejét erős mellkasára, élvezte könnyű simogatásait. Kellett már neki nagyon ez az élmény. A pasizás gyönyörűsége, a kaland lehetősége. Négy éve élt önmegtartóztatásban, balgán... igen, amióta Bent kihajította az ágyából egy botrányos jelenet után. Hogy lehettem ennyire őrült? - gondolta. A legjobb éveimet pazaroltam el. Hát akkor most behozunk valamennyit. Könnyű érintés volt az első csók, inkább csak jelzés, kezdeményezés, a vágy kifejeződése. Pár perc múlva azonban Vincente már komolyan belelendült. Harapás... nyelvek játéka... a kifulladásig, és Elise az ágyékáig beleborzongott. A férfi a meztelen hátát simogatta. Úgy tapadtak egymáshoz, hogy ágyban se lehetett volna jobban.

30

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

A nagy nyilvánosság előtt, a csöndes, lassú zenére szinte szeretkeztek. - Akarod? - kérdezte suttogva a férfi. Elise erre ösztönösen ellenkezni kezdett, de csak szavakkal: - Inkább hagyjuk! Mi értelme lenne... végtére is? - Ezt nem az értelem kedvéért szokták csinálni... - De nem is a józan ész ellenére - húzódott el kissé Elise. - Biztos? - nézett rá kétkedő tekintettel Vincente. - Ó... igen.., ó... nem - nyögte Elise. És mindketten tudták, hogy nem akarják abbahagyni. Elise egyebet sem kívánt, csak hogy a férfi meztelen teste ott magasodjon fölötte, aztán ő üljön oda, Vincente fölé, kihúzva magát, tekeregve, időről időre előrehajolva, mellét újra meg újra odakínálva a férfi szájának... És ahogy a másik szemébe nézett, látta, hogy vágyait viszonozzák. - Elise! - zihálta a férfi. - Menjünk! Te is akarod. Tudom. - De miért? Vincente... - Először mondta ki a nevét. Miért? Muszáj? - Dehogy. Hisz épp ez az. Hogy szabadok vagyunk... Elise szinte meztelennek érezte magát máris a félhomályos táncparketten ahogy egyre mohóbban kezdték felfedezni egymás testét. 31

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- Kérlek, ne... Vincente egyetértőén bólintott, majd fizetett, és mentek. Már a kocsiban forró csókokkal kezdték újra, amit az imént abbahagytak. Amikor visszaértek a szállodába, Elise úgy érezte, mindez csak álmában történik. Szinte fel sem eszmélt, máris a lakosztálya hálószobájában találta magát. Egyetlen szó sem esett már köztük. Vincente izzó csókokkal borította el szerelmese vállát. Szemében vad vágy égett. - Mi zajlik itt? Elment az eszem? - kérdezte Elise alig hallhatóan. A hatalmas ágyon ült, majdnem meztelenül, és Vincente a mellét csókolgatta. De akkor... Hirtelen kijózanodott. Úgy, hogy maga is megrémült tőle. Mert érezte, tudta, nincs más választása. Nem engedhet. Akármilyen iszonyú lesz is. Szelíden próbálta lefejteni testéről a férfi mohó ujjait. - Elise... nem értem... miért? - hallotta Vincente döbbent hangját. - Mert most... nem lehet. Mégse. Ne haragudj, kérlek. - Szeszélyes volnál? Nem ilyennek láttalak... - Valami nem engedi... nem hagy... Értsd meg, légy szíves! A férfi magához tért lassan. Felállt, öltözni kezdett. Elise is magára kapott egy könnyű köpenyt.

32

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- Hát jó - fújt egy nagyot Vincente -, akkor majd legközelebb. - Nem hiszem, hogy lesz olyan - jelentette ki Elise. Most már jóval határozottabban csengett a hangja. A félhomályban is látni vélte, milyen csalódott a férfi arca. A következő pillanatban viszont már azt észlelhette, hogy újra elszántság kezd tükröződni a vonásain. Magabiztosság megint. - Ne mondj semmit! - szólalt meg Vincente szinte parancsolóan. - Kettőnk közt ez még csak a kezdet volt. Nem adom fel ilyen könnyen. Még nem ismersz. - Most fáradtak vagyunk, és talán nem is teljesen urai a cselekedeteinknek - próbált valami mentséget találni Elise, hogy megnyugtassa a férfit. De maga is érezte, milyen üresen konganak a szavai. Farnese azonban nem ellenkezett. - Jó éjt, Elise! Pihend ki magad... Aztán majd kiderül, kinek lesz igaza. - Furcsa, szinte nyers szavait már az ajtóból mondta, majd hátra se nézve kilépett a folyosóra. Másnap reggel Vincente Farnese gyorsan behányta kevés holmiját a bőröndjébe. Alighogy végzett, megcsörrent a mobilja. - Uram... - Igen?

33

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- Itt a gépkocsivezetője. A hölgy, akinek a figyelésével megbízott, épp most hagyta el a szállodát. Taxiba szállt, ha jól értettem, a temetőbe igyekszik. - Egy pillanat, és lent vagyok. Hamarosan már követték is a nagy forgalom miatt szinte lépésben haladó taxit. Elérték a temetőt. Vincente igyekezett feltűnés nélkül Elise nyomában maradni. A fiatal özvegy nagy csokor vörös rózsát tartott a kezében. Vörös rózsa? A szerelem jelképe. Vagy legalábbis a nagy-nagy szereteté, rajongó odaadásé. Kinek a sírjára vihet rózsát Elise? Az özvegy ebben a pillanatban egy jelentéktelen kis sír fölé hajolt, aztán gyengéd mozdulattal letette a csokrát. Közben végtelenül szomorúnak látszott. Vincente eredetileg azért jött Angliába, hogy Elisét nyolc évvel korábbi, kegyetlen viselkedéséért megbüntesse. Először a férjén át akarta megközelíteni, de Ben meghalt, így új tervet kellett kovácsolnia. Ami azt illeti, Elisét egészen másnak képzelte. Meglepte, hogy ilyen sebezhető, ennyire... rokonszenves. Mármint látszatra, mert nyilván ügyes színjáték csak az egész. Mégis egyre nehezebben ment, hogy ezt az izgalmas teremtést gyűlölje. Igen, tegnap este őszinte,

34

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

ellenállhatatlan szenvedély támadt benne. Meg is döbbentette. Ez a nő nem egyszerű eset, hanem igen összetett lélek. És micsoda gyönyörű test! Most aztán mihez kezdjen? Egyelőre egy fa mögé húzódott, innen figyelte Elisét. Megvárta, amíg eltávolodik, és akkor ő is odalépett a sírhoz. Ki ez, hadd lássa! Elolvasta, ami a kereszten állt. - George Farnaby - mondta ki félhangosan. A férfi két hónapja halt meg, hetvennégy évesen. Valahogy ismerősnek tűnt a név neki. Előhúzta noteszát, lapozott. - Ez az. Megvan. Ejha! - füttyentett. George Farnaby Elise apja volt. Elise kialvatlanul ébredt ezen a reggelen. Alig aludt szemhunyásnyit. A reggeli után rögtön taxiba vágta magát, és irány a temető, apja sírja. A kis halom elé érve halkan suttogta maga elé bánatos panaszait: - Papa, miért kellett ilyen hamar meghalnod, miért mentél el? Nyolc éven át bírtam ki Bennel, csak hogy téged a börtöntől megóvjalak. Mit is mondtál? „Egyszerű kis ügyeskedés, jelentéktelen művelet..." Mindössze ennyit tettél, legalábbis a te véleményed szerint. Ben azonban rájött, és lényegesen súlyosabbnak ítélte az ügyet. így állította volna be országvilág előtt. Aztán, hogy meghaltál, éreztem, szabadulhatok.

35

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

Ilyen áron soha nem akartam volna... Most meg már Ben sincs többé. Papa, mi lesz velem? Letörölgette a könnyeit, és elhatározta, visszatér a szállodába. Visszatér, hogy közölje Vincente Farnesével, soha többé nem találkozhatnak. Elég volt! Neki végleg elég ebből az egészből. így nem mehet tovább. Szakítani akar mindennel, ami korábbi életéhez köti. Már nyúlt is a telefonkagylóért, hogy odaszóljon a férfinak, vagy üzenetet hagyjon. Ekkor azonban kopogtattak az ajtón. Egy szállodai inas lépett be, levélkét hozott. Elise, ahogy magára maradt, azonnal feltépte a borítékot. Az üzenet rövid volt: Sajnos, sürgős üzleti ügyben el kell utaznom, nem tudok tőled személyesen elbúcsúzni. Rómában bármikor elérhetsz. Minden jót! Vincente 3. FEJEZET Elise könnyen talált magának új lakhelyet, egy olcsó kis szállodát London külső kerületeiben. Ezen a félreeső helyen senki sem fog rátalálni a régi ismerősök közül, s ez így lesz a legjobb.

36

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

Napközben egy virágboltban dolgozott, este pedig kiadós sétákat tett. Egyedül. Ez igazi megkönnyebbülést jelentett. Minden rendben lett volna tehát új élete körül, csak egy dolgot nem értett: miért nem akar elkelni végre a római lakása? Az ügynök bizonygatta, hogy könnyű dolguk lesz, aztán nem történt semmi. Hiába teltek a hetek, a hónapok. - Az a fura az egészben - tudatta vele az ingatlanközvetítő -, hogy érdeklődő lenne elég, de az utolsó pillanatban mind visszatáncol. Talán jobb lenne, asszonyom, ha rövid időre ideköltözne. Könnyebb eladni az olyan lakást, amelyen látszik, hogy használja valaki. - Nem értem - felelte őszintén Elise -, de majd megfontolom. Borzadt a gondolattól, hogy Rómába visszatérjen. Az emlékek... Nem, megszakadna a szívem, gondolta. Róma, az örök város az ő életének örök nagy szerelmét jelentette: Angelo Caronit. Akivel olyan boldog volt, és aki mellett azt hitte, a csoda sosem ér véget. Miért is ment Rómába tulajdonképpen? Angliában szeretett volna tanulni, csak ott állandóan zaklatta a beképzelt, erőszakos Ben Carlton. Rómában pedig hamarosan a barátja lett Angelo. Olyan fiatal volt, mint ő, és egymástól tanulták a szerelmet, az együttlét sok édes játékát. A szíve belefacsarodott most,

37

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

ahogy visszagondolt rá. A fiatalember a Trasteverén lakott, Róma olcsó negyedében, és Elise odaköltözött hozzá, kétszobás kis lakásába, abba a tenyérnyi paradicsomba. Váratlanul azonban felkutatta őt Ben, és megfenyegette, hogy börtönbe juttatja az apját, ha nem lesz az övé. Igen, ha nem megy hozzá feleségül. Persze Elise telefonon rögtön utána érdeklődött, igazat mond-e a férfi. George Farnaby egy darabig megpróbált mellébeszélni, de végül könnyek közt vallotta be, hogy csakugyan sikkasztott. Elise erre kénytelen-kelletlen engedett Ben kívánságának, és feleségül ment hozzá. Nem szerelemből, messze nem. De nem is a pénzéért. Hát így kellett befejeznie kapcsolatát Angelóval. A fiú őrjöngött. Üvöltözve rohant el, két napig Elise a színét se látta. Akkor végre kopogtattak ajtaján, és ott állt... Ben. Hogy elvigye. A hitvány Ben Carltonnak nyilván fogalma sem volt róla mennyire émelyedik tőle választottja. Hát ott helyben, a nyitott ablaknál vadul csókolni kezdte, és kevés híján többet is kierőszakolt. Ráadásul Angelo épp akkor érkezett vissza, és látta az utcáról a jelenetet. Ben azonban nem elégedett meg ennyivel, hanem gúnyos, öntelt hangon még le is szólt neki: - Látja, mellettem döntött. Végül engem választott, nem magát!

38

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

Elise tudta, hogy míg él, el nem felejti Angelo szinte halálos fájdalomkiáltását. A fiú eltűnt az éjszakában. És jaj, örökre! Mert ahogy Elise túlesett a rémálomszerű mézesheteken, nekiállt és írt egy hosszú levelet Angelónak, az édesanyja címére. Hiába várta azonban nap mint nap a választ, csak a nagy csend következett. Elszánta hát magát, és telefonált. De nem Angelo vette fel a kagylót, hanem egy sírós női hang, egy idősebb asszony reszketeg szavai hallatszottak a vonal túlsó végéről. - Angelo e morte... morte... - Utána kattanás és süket csönd. Angelo halott! Lehetetlen! De hiszen most mondták... közben a szeme sarkából figyelte őt, és Elise nem merte tovább feszíteni a húrt. Miután meghalt a férje, a papírjai közt Elise talált egy levelet Angelótól. Ben elfogta, nem adta át neki... Olasz szerelmese arról írt, hogy mégis, mégis... próbálják meg... ő visszavárja, imádja... Elise úgy érezte a levél olvastán, hogy másodszor szakad meg a szíve. Örökre, suttogta magában némán, mint fogadalmat. Ilyen előzmények után térjen Nem és nem! Azt a nyomorult megveszi valaki előbb-utóbb. emlékezetéből Rómát, bármilyen

39

most vissza Rómába? lakást így is biztosan Ő meg kitörli az csodálatos város is. És

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

vele tűnik a feledés homályába a messzi múlt ködéből Angelo... a közeléből pedig Vincente Farnese. Maga sem tudta, miért nézett utána az interneten az olasz üzletembernek. Csak úgy, általában, hogy mit tudhat meg róla. Rátalált egy fényképére is, és ezt hosszan tanulmányozta. Túl hosszan. Ettől aztán dühbejött, s még a konnektorból is kirántotta a gép zsinórját. Aznap, épp mikor bezárta volna a virágkereskedést, megjelent váratlanul Ivor, a bolttulajdonosnő Jane vőlegénye. Elise csak a fejét csóválta a kapcsolatukon, mert tudta, Ivor megcsalja a főnökasszonyát. Most ráadásul vele is kikezdett. Elise ráütött a kezére. - Hé, mit képzel! A férfi azonban nem értett a szép szóból. - Mi bajod van? Tetszel nekem. Ne félj, Jane nem fogja megtudni - eresztett meg egy hódítónak szánt mosolyt. Elise érezte a szeszgőzös leheletet, és máris tuszkolni kezdte kifelé a kapatos férfit, aki azonban nem tágított, sőt be akarta húzni az ajtót, leoltani az előtérben a villanyt. - Csillagom - motyogta nekihevülve. - Mindjárt kapsz egyet a szemed közé - kiáltott rá Elise -, akkor aztán lesz csillagod, ezer is! - Csak lassan a testtel... azzal a gyönyörű testtel - zihálta teljesen begerjedve Ivor. Ám akkor...

40

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- Szép jó estét! Látom, épp jókor jöttem - hallhatta Elise Vincente hangját. - Repítsem ki innen ezt a tolakodó frátert? - Köszönöm, nem szükséges, az úr már egyébként is indulni készült. Viszlát, Ivor, lehetőleg sohanapján! integetett gúnyosan a sietve távozó férfi után Elise. A megszégyenített kandúr csaknem orral bukott a járdára. Hogy kettesben maradtak, Vincente megjegyezte: - Ejha, én mindig akkor érkezem, amikor épp kihajítasz valakit? - Például utoljára kit? - kérdezte Elise jókedvűen már. - Hát néhai férjed gyermekének anyját - felelte Farnese. - Vagy úgy! Tényleg, el is felejtettem. Egyébként hogy kerülsz ide? - A szállodában mondták meg a címedet, ahonnan utánad küldik a postád. És most... más feladatod remélem, már nincs, csak hogy bezárd a boltot - lépett közelebb Vincente. - Ugye? - Aha - biccentett Elise játékosan. - Mára bezár a bazár... - Nagyszerű! Akkor beülünk valahova, és koccintunk a találkozás örömére. - Rendben - egyezett bele szemlátomást örömmel Elise, majd fogta a kabátját, feltette a lakatot a boltra, és már indultak is. Egy kis pub felé vezette Vincentét.

41

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- Nem az a színvonal, amelyet megszoktál, de érd be most ennyivel! - Hozzád se illik ez a környezet -jegyezte meg fintorogva Farnese. - Nem engedhetek meg magamnak jobbat, amíg nem tudom eladni a római lakást. - Talán ha laknál benne egy kicsit, könnyebben kedve támadna valakinek megvenni. - Az ügynök ugyanezt mondta. - ő csak ért hozzá. - Összebeszéltetek? - nevetett Elise. - Végül még kénytelen leszek engedni az erőszaknak... - Kivételesen! - vigyorgott Vincente., - Ennek a munkahelyemnek itt már amúgy is lőttek. - Nagyszerű. Holnap akár indulhatunk is. - Annyira azért ne siessünk! - Miért, mi köt még ide? - kérdezte őszinte csodálkozással a férfi. - Jó, tulajdonképpen semmi - vonta meg a vállát Elise. Rendben van, tőlem mehetünk bármikor. - Remek! Hol vacsorázunk ma este? - Haza kell mennem. Csomagolni, készülődni, ahogy ez már ilyenkor szokás Holnap délelőtt várlak. A férfi kétkedve nézte.

42

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- Ez biztos? Vagy köddé válsz megint? - Hogy én? Ki tűnt el a múltkor is, Vincente? - Mivel nem kapott választ Elise még hozzátette: - Jó, jó, akkor fogadjuk meg, hogy ezúttal egyikünk sem tűnik el, én legalábbis a szavamat adom rá. A férfi beleegyezően bólintott, majd felajánlotta, hogy a kocsiján hazaviszi Elisét. Amikor megérkeztek, a szálloda kapujában már ott állt Jane, a bolttulajdonosnő, és csaknem tíz körömmel esett beosztottjának. - Ivor azt mondja, rég kacérkodtál már vele, ma este pedig megpróbáltad elcsábítani, alig tudott lerázni kiáltotta dühtől remegve. Vincente megelőzte.

már

közbeavatkozott

volna,

de

Elise

- A helyedben én kirúgnám a vőlegényed. Minden nő vele kacérkodik, ő meg, szegény, csoda, ha nem bír magával? Engem is majdnem a virágok közé döntött -közölte cseppet sem megszeppenve. Jane csak pislogott. - És most örülj, mert engem többet nem látsz. Ti pedig legyetek boldogok! -intett búcsút gúnyosan Elise, és a kővé dermedt virágboltosnő mellett bemasírozott a szállodába. - A harmadik ilyen eset - nevetett Vincente őszinte tetszéssel, amikor megálltak egy pillanatra az előcsarnokban. - Kezdődhet új, nagyszerű életed.

43

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- Akkor viszlát holnap! - biccentett Elise. - Legalábbis nagyon remélem - felelte mosolyogva a férfi. Másnap reggel Vincente pontban kilenckor kopogtatott Elise ajtaján... aztán újra... majd harmadszor is... és semmi. Düh és elkeseredés fogta el. Hát megint becsapott! Most aztán végképp meglép előlem, gondolta nekibúsulva. Ám akkor egyszerre csak ott állt mellette Elise. Mintha a földből nőtt volna ki. - Hol voltál? - kérdezte idegesen Farnese. - Miért, mi baj van? - Nem ebben egyeztünk meg. Hová tűntél? - Nem tartozom számadással neked. Volt pár elintéznivalóm, elégedj meg ennyivel! A csomagjaim lent vannak már egy jó ideje a hallban. Csak valakitől el kellett még búcsúznom, - Farnese megborzongott. Tudhatta, hogy Elise az apjára gondol. - Megyünk akkor? - kérdezte. A sofőr berakta a csomagokat hátulra, és már indultak is. Igen hamar kiértek a reptérre, és átadták egy hordárnak a csomagjaikat. - Ez hogy van? - kérdezte közben Vincente. - Hogy két bőröndbe belefér mindened? - Eladtam a többi holmim. Semmi ne emlékeztessen a házasságomra! Őszintén szólva... a pénz sem jött éppen 44

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

rosszul. Most sem állok valami rózsásan. - a férfinak megszólalni sem maradt ideje, máris elhárító mozdulatot tett. - A jegyemet azért még ki tudom fizetni. - Miféle jegyet? Az én gépemmel utazunk. , Elise nagyot nyelt. De buta voltam! - futott át az agyán. Hogy ez nem jutott eszembe. Alig szálltak fel, jött egy alkalmazott, és pezsgőt kínált nekik. Elise tiltakozott volna, de Vincente pár szóval leszerelte. Emelték hát poharukat. - Mire is? - kérdezte a férfi. - Az új életre? A szabadságra? - Remélem, most nem gúnyolódsz - szaladt ki Elise száján. - Miért tenném? - csodálkozott a férfi. - A szabadság tág fogalom, és én, ha erre céloztál volna, a víg özvegyek szabadosságára például a legkevésbé sem vágyom. - Nem gondoltam én semmi rosszra. Pusztán annyit akartam mondani, hogy Róma igazi szabad város, és mindenki megtalálhatja ott a kedvére valót. - A kedvére valót? - Hát ami kell neki - magyarázta kacsintva Vincente. Amit keres.

45

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

Ez még mindig elég rejtélyesen hangzott így, másfelől viszont Elise semmi kifogást nem emelhetett a végső soron udvarias szavak ellen. Róma repterén már várta őket egy limuzin. A városba menet áthaladtak a Trasteverén is. Valami rám lehet írva, érezte Elise, mert Vincente olyan furcsán nézte őt. - Miért komorodtál így el? - kérdezte a férfi. - Semmi, semmi, csak kimerített az utazás. Fáj a fejem. Rosszul aludtam. - Mindjárt odaérünk, és az új lakásodban pihenhetsz egy jót. Hamarosan rágördültek a Via Vittorio Venetóra, a milliomosok és milliárdosok sugárútjára. Elise nagyot nyelt, amikor ráeszmélt, mibe kerülhetett ez Bennek Annyi bizonyos, hogy jó vétel volt. Remek belső tér, tágas helyiségek, magas ablakok. Pompás bútorzat, süppedős szőnyegek.... kényelem felsőfokon. - Remek állapotban van a lakás. Az ügynök alapos munkát végzett - jegyezte meg Elise elismerően. - Be kell vallanom, kicsit segítettem neki én is... Azt akartam, hogy jól érezd itt magad. Akkor minden könnyebben megy. - Mármint mi minden? - Például, hogy szívesebben veszed a társaságom. - Mikor?

46

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- Ma este - mondta a férfi. - Valami éjszakai mulatóra gondolsz? - Nem. Itt lehetnénk nálad. - De a konyhám... a hűtő is biztosan üres. - A vacsora gondját nyugodtan bízd rám! - mosolygott rejtelmesen Vincente. - Csak nem vagy jártas a konyhaművészetben is? nevetett Elise. - Várd ki a végét! - titokzatoskodott továbbra is a férfi. Vincente hamarosan elköszönt, és Elise hozzálátott a kicsomagoláshoz. Sokat nem kellett vele bajlódnia. Bele is pirult. Röstellte magát. Vincente élete itt zajlik Rómában, a legmagasabb körökben. Hogy illik ő ebbe a képbe? Elképzelhető, hogy jól érezze magát a férfi megszokott társaságában? Mintha egy másik világba lopakodna be hívatlan vendégként. Nem, ennek aligha lehet jó vége! Szerencsére valami rettenetes álmosság tört rá. Tényleg alig aludt valamit a múlt éjszaka. Ahogy órák múlva felébredt, azt látta, Vincente ül az ágya szélén, és gondolataiba mélyedve figyeli őt. 4. FEJEZET Furcsa, de a férfi jelenléte különösebben nem is lepte meg Elisét. Ösztönösen érezte, sejtette, hogy Vincente valahogy mindig a közelében lesz. Rejtély volt a számára 47

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

ez az egész, és a sötéten csillogó szempárból nem tudott semmit sem kiolvasni... a leplezetlen vágyon kívül... - Mióta ülsz itt? - kérdezte,álmosan. - Most jöttem csak. Kopogtattam, semmi válasz, elővettem hát még egyszer a kulcsomat. - Hány óra tulajdonképpen? - Hét múlt. - Ekkorát aludtam? - Rád is fért. Fel nem ébresztettelek volna. - Csak mégis... - Elise most kapott észbe. Meztelenül bújt ágyba. Gyorsan állig húzta a takarót. - Ne próbálj meg többet elrejtőzni előlem! - hallotta közben a férfi hangját. Úgysem tudsz. Soha, sehogy. Elise erre csak még erősebben markolta a takaró szegélyét, és remegve várta, most mi következik. Szerencséjére kopogtatás következett, érkezett valaki. Vincente kelletlenül állt fel és ment ki az előtérbe. Ezt a pillanatot használta ki Elise, hogy felpattanjon, odarohanjon a szekrényhez, s felrántson egy elegáns, fekete nadrágot meg egy blúzt. Nem a legmegfelelőbb öltözék, de több a semminél. Az étkezőkonyhából hangok hallatszottak. A megrendelt ennivalót hozhatták. Vincente aláírta a

48

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

papírokat, és bőkezű borravalóval útjára engedte a kifutófiút. Elise is előmerészkedett, de Vincente most csak a koszttal törődött. - Egész jónak látszik - jegyezte meg az edények fölé hajolva. - Gyerünk, üljünk mihamarább asztalhoz, neked is ez lesz az első római vacsorád visszatérésed óta. - És az első itthoni - tette hozzá Elise. Nekilátott a terítésnek, előkerült a szép porcelánkészlet. - Tessék, tedd el még ezt is! - nyújtott át Vincente egy mobilt. - Hogy kapcsolatot tarthass a világgal. - Jó, de van nekem saját mobilom! - Ez lesz az olasz változat. Pár számot már megtalálsz benne. Például az én elérhetőségeimet az irodában és otthon. Ez meg egy ügyvéd száma. A többit nem sorolom. Majd lassan kitapasztalod... - Kösz - biccentett Elise nem túl lelkesen. - De ígérem, nem foglak a munkádban zavarni. - Szerintem is kellemesebb, ha odahaza hívsz - felelte a férfi. - De keress az irodámban is nyugodtan! - Közben már tálalt is úgy, mintha eddig pincérkedéssel töltötte volna az életét. A vacsora alatt élénken társalogtak. Amikor Elise megemlítette a Pala Marinit, mellyel kapcsolatban

49

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

Vincentéről olvasott valamit az interneten, a férfi kelletlenül elhúzta a száját. - Nagyapám csak azért vásárolta meg azt a palotát, hogy ország-világ lássa milyen sokra vitte. Aztán apámé lett. Már a második üveg bornál tartottak. Vincente töltött mindkettejüknek, felállt, odament Elise mögé, és a vállára tette kezét. - Elégedett vagy? - A lakásra gondolsz? Már mondtam, szebb, mint új korában lehetett. - Gondom volt rá. - Most azt várod, dicsérjelek meg érte? - Ilyen hiú alaknak nézel? Elsősorban azért volt fontos számomra az átalakítása, mert ha lefekszem valakivel, nekem egyáltalán nem mindegy, hogy hol. - Miért vagy olyan biztos, hogy én lefekszem veled... akárhol is? - Mert egyszer már nagyon közel jártunk hozzá - felelte Farnese. - Az csak valami hirtelen fellobbanás volt. - Én inkább a testi vágy kifejeződésének mondanám, szexnek. - Utálom ezt a szót -jegyezte meg őszinte viszolygással Elise. - Ne a szavakon lovagolj! 50

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

Elise elpirult. Mert félreérthetetlen célzást rejtett ez a felszólítás. Vincente meg is erősítette: - Rossz az, aki rosszra gondol. Különben meg mi lehetne a mi... testi kapcsolatunkban rossz? - És mi lehetne annyira jó, hogy gondolkodás nélkül kövessük a test parancsát? - Megmutathatnám neked például, milyen az, amikor végre igazi jó szeretővel akad dolgod, és nem csak mindenféle közönséges mitugrászok próbálnak alkalmi gyönyört lopni tested fenséges templomából. Elise hiúságának persze jólestek ezek a szavak, bármennyire túlzónak érezte őket. Vad vágy kezdte borzongatni máris. - Ugyan ki forgatna ilyesmit a fejében... rajtad kívül? El tudom képzelni, ahogy hosszú sorokban kígyóznának a jelentkezők. szinte bámulom a bátorságomat, hogy a múltkor olyan közel merészkedtem hozzád. - És mi ösztökélt mégis erre a meggondolatlan cselekedetre? - próbálta félig tréfásan, félig komolyan átvenni Elise a férfi túlfűtött stílusát. - Írd ellenállhatatlan szépséged javára! Őrülten vonzó jelenség vagy, és minden vágyam, hogy megmutassam, milyen, mikor végre méltó társra lelsz...

51

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- Ezt mintha már említetted volna - mosolyodott el szelíden Elise, majd készségesen a férfihoz bújt, és a vállára hajtotta a fejét. Vincente simogatni kezdte. Hátát, fenekét, öléhez is odamerészkedett, érezte a lüktető forróságot. Akkor kicsit hátrébb húzódott, hogy kézen foghassa szerelmesét, úgy vezette a hálószobába. Ott nyomban vetkőztetni kezdte. Lehántotta blúzát, melltartóját, simogatta a megkeményedő bimbókat. Elise sem maradt tétlen. Finom mozdulatokkal gombolgatta ki a férfi ingét, majd hirtelen odanyúlt az ágyékához. Most már vadul, mint aki birtokba akar venni valamit. - Örülök, hogy nem szégyelled a vágyad - mosolygott Vincente. - Kérlek, bízz bennem, és ne vedd el a kezed. Ígérem, én azért próbálom fékezni magam... - Eszedbe ne jusson! - hallatszott a borzongató suttogás, mire a férfi hirtelen úgy érezte, menten elveszíti minden önuralmát, és kiéhezett vadként veti magát erre a kéjvágyó bestiára. Nyugalomra intette azonban magát, és gyengéden, érzékien csókolgatni kezdte a szép nőt. Elise elégelte meg ismét hamarabb a visszafogottságot. Körmeit belevájta Vincente hátába, és combját a férfi ágyékához nyomta. - Gyere... - zihálta közben. - Gyere... Hallod?

52

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

Nem kellett többet kérnie. A következő pillanatban a férfi beléhatolt. Az egyesülésük azonban nem volt vad. Inkább ínyenc kóstolgatása a gyönyöröknek... Elise érezte, annyi keserves nélkülözés után végre megvan, amire a legjobban vágyott. Hát nem, ezt nem fogja elrontani, ezt a férfit nem engedi el. Szorította is magához minden erejével, közben egyre vadabbul tekergett, nyögött, zihált, dobálta magát, míg végül a nagy pillanatban... kéjesen felsikoltott. És ez a pillanat mintha egy örökkévalóságig tartott volna. Utána egy másik örökkévalóság következett, a kábult csend, a lassú eszmélés örökkévalósága. Ahogy kimerültén feküdtek egymás mellett, Elise egyszer csak halkan nevetni kezdett. - Mi van? - nézett rá meglepődve Vincente. - Csak hogy jó volt... nem is jó, valami csoda. - Csoda? - ismételte vontatottan a férfi. - Te még hiszel a csodákban? Tulajdonképpen ki vagy te? - Pillanatnyilag legfeljebb annyit jelenthetnék ki biztosan, hogy fiú-e vagy lány. A többire alig emlékszem. - Szeretném, ha válaszolnál. - Komolyan kérdezted? - Igen, mert már tényleg nem tudom - felelte komor arccal a férfi. - Akkor az imént csak képzelegtél valakivel?

53

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- Nem, nem, egyszerűen azt hittem, tudom, ki vagy. De... - De tévedtél. - Igen, nagyon úgy néz ki - ismerte be Vincente halkan. Kora reggel a férfi elhagyta a házat, a kocsijába vágta magát, aztán irány Tiberis. Ott egy hídnál kiszállt, áthajolt a korláton, nézte a folyó vizét. Bár elevenen élt benne az éjszaka emléke, újabb és újabb szeretkezések gyönyöre, valahogy nem érzett felhőtlen örömet. És ezt a folyó tükrében lassan úszó, hófehér felhőgomolyagok sem feledtethették. A világ legboldogabb embere lehetnék, bosszankodott magában, de nekem elment az eszem, és borús gondolatokkal gyötröm magam. - Buon giorno, signore. Vincentét annyira lekötötte most a maga baja, hogy észre se vette, mikor állt oda mellé ez az alacsony, fura küllemű, apró szemű alak. - Ismernem kellene magát? - kérdezte megütközve. A férfi halkan nevetni kezdett.

kissé

- Nem okvetlenül. Sok ügyfelem választja azt a megoldást, hogy meg sem ismer többet... már miután a munkámat befejeztem. Én viszont szívesen veszem, ha hallhatok egy-két szót, elégedettek voltak-e velem.

54

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- Vagy úgy, maga az - húzta el a száját undorodva Vincente. - Leo Razzini. - Bizony ám, tetőtől talpig! - Ezer éve már annak, hogy felfogadtam. - Persze, és a feladat nem volt könnyű, a munka elhúzódott. De jól megcsináltam, ugye? Megtaláltam a hölgyet, és segítettem azt a szánalmas bohócot, a férjét Rómába csalni, hogy maga állást ajánlhasson neki. Könnyű dolga lenne most, ha nem hal meg az az ütődött alak olyan hirtelen. Sebaj, látom, a feleségét azért sikerült ideédesgetnie. - Elég. Ehhez már semmi köze! Ha ez egy zsarolási kísérlet bevezetője akar lenni - kezdte zord arccal Farnese -, hát figyelmeztetem, van elég ismerősöm a rendőrségnél, csak egy szavamba kerül, és magát pár évre kivonják a forgalomból. - Na, de ezer bocsánat, uram, ezer bocsánat! -játszotta a sértettet Razzini. - csak azt kérem, ajánljon engem jobb körökben, mondja el, hogy jó munkát... Jó munkát végzett. Ha úgy gondolom, elmondom vágott a szavába kelletlenül Farnese. - Most viszont tűnjön el innen, és az elkövetkező száz évben hagyjon békén! Elise első gondolata a férfi volt: Vincente. Hanem amikor a szemét kinyitotta láthatta, hogy mellette üres az ágy.

55

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

Ahogy lassan tisztulni kezdtek az emlékei, már felidéződött benne, hogy egyszer, a férfi elköszönt, méghozzá egy meglehetősen hűvös homlokcsókkal, ami azért elég furának tűnt azok után, ami az éjszaka történt közöttük... Ki érti ezt? Persze, a lényeg akkor is a forró, szerelmes éjszaka volt, azt már senki nem veheti el tőle. Elise kéjesen nyújtózva ismerte el, hogy bizony nagyon is kellemes meglepetést tartogatott számára ez a római visszaérkezés. Végigsimított meztelen testén, majd a gyönyörök emlékével kéjesen nyögött egyet. Aztán lustán kikászálódott az ágyból, és ment a fürdőbe zuhanyozni. Kellemesen felélénkült a bizsergetö vízsugarak alatt. Kiadósán megreggelizett, közben elhatározta, hogy végigjárja azokat a helyeket, melyeket Angelóval is szívesen látogattak egykor. Angelo... A fiú húszéves volt, jóképű, karcsú, hollóhajú egyetemista, „szegény srác", ahogy magát nevezte mindig. Jó, hát pénz dolgában csakugyan nem állt valami jól, és amilyen ritkán látogatta az egyetemet, a pályafutása sem ígérkezett sikeresnek. Biztosan jómódú szülei lehettek, azok támogatták. Nem túl bőkezűen. Sebaj, ő akkor is bolondult érte! A szerény kis lakás, melyen osztoztak, igazi paradicsomkertnek tűnt számára. A

56

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

mennyei boldogság fészkének. Sokat járták közben a várost is, boldogan, összeölelkezve, ámulva. Elise most a Trevi-kúthoz ment először. Elfutotta szemét a könny. Fájtak az emlékek. Lefestette akkor a kút peremén ülő, mosolygó fiút, és Angelo lelkesen dicsérte a tehetségét: - Meglásd, nagy művész lesz belőled. Elise erre józanul ellenkezni kezdett: - Ugyan, a rajztudásom legfeljebb ahhoz elég, hogy a ruhaterveimhez vázlatokat készíthessek. Nem szálltak azonban vitába, mert fontosabb dolguk volt: siettek haza, várta őket a hatalmas ágy, a boldogság. Akkor szeretkeztek utoljára. Utána Elise még odaajándékozta a kis vízfestményt Angelónak, és a fiú szentül fogadta, hogy díszhelyen fog lógni majd, ha meglesz a szép nagy lakásuk. Szép nagy lakás...! Az már egy másik élet része lett. Mert akkor tűnt fel Ben... Ő meg nem tehetett többet, egy kis levelet hagyott hátra, melyben biztosította Angelót kettejük örök szerelméről, és megígérte, mindent elkövet, hogy újra kettesben élhessenek, most azonban a sors... a gonosz körülmények... Ballagott tovább. Az a kép is hol lehet már? Emlékek mindenütt, emlékek, melyek nem találtak folytatásra a valóságba.

57

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

így érte el a Trastevere környékét. Hiába kereste azonban egykori házukat nem találta. Aztán rájött, hogy lebontották már. Néhány épület idézte csak a régi időket. Mi történhetett itt? Miközben tétován téblábolt, hajdani élete színterei után kutatva, észrevett egy idősebb asszonyt, aki együttérzéssel mosolygott rá az egyik kapualjból. Biztosan sok hasonló „tévelygőt" látott már, akik elveszett múltjuk után nyomoztak ezen a környéken. Elise közelebb lépett hozzá, és megszólította. A korosodó hölgy mesélte, hogy a kis városrészt lebontják, új, modern házak kerülnek a régiek helyére. - Ez a mai világ sora - sóhajtott fel bánatosan. - És a lakók? Velük mi lett? - A lakók szétszóródtak, itt ugyan nem tudják megfizetni a pompás lakásokat Eltemethetik az emlékeiket, hiszen más választásuk nincs. Örülnek, hogy él nek... ki tudja, merre, hol. - Értem - hajtotta le a fejét szomorúan Elise. - Az emlékekkel ugyan ki törődik ma már? - Ebben a rohanó világban - bólogatott az asszony.

58

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

5. FEJEZET Elise talált a közelben egy olcsó kis kávéházat, és ott ásványvizet rendelt. Szórakozottan, kicsit tanácstalanul meredt maga elé. Nyolc év nagy idő, tudnia kellett, semmi esélye, hogy bárkire is ráakadhat még, aki Angelót ismerte. Hamarosan hazatért inkább. Fájt neki a nagy üresség a régi helyeken. Szinte közönyösen, csak úgy megszokásból kattintotta be a mobilját, érkezett-e valami jelzés a nagyvilágból. Például egy búcsúüzenet Vincentétől. De csak egy bizonyos Signore Baltoni kért visszahívást. Szórakozottan tett eleget a kérésnek, így tudta meg, hogy a Vincente által ajánlott ügyvéd kereste, aki szívesen fogadja az irodájában. A megadott címen kedves, idős úr várta, aki rögtön kellemes hírt közölt vele: - Signora, vettem a bátorságot, és egy kisebb banki kölcsönt eszközöltem önnek. - Ugyanilyen cirkalmasan folytatta: - Ezzel átvészeli az első nehéz fordulókat, mígnem kiderülhet, milyen irányban tájékozódik. Elise csaknem fogalmazáson.

elmosolyodott

a

körülményes

- Igen, valamilyen irányban tájékozódni fogok, feltétlenül - helyeselt komoly ábrázattal, és azt gondolta közben: „Például, hogy hol lehet Vincente..."

59

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

Komolyabban vette azonban már a helyzetet, miután belepillantott a papírokba. Mind az összeg, mind a kamata kellemes meglepetéssel töltötte el. - Ez meg hogy sikerült? - kérdezte csibészes mosollyal. - Végtére is még teljesen idegen vagyok itt, alig egy napja költöztem Rómába... - Ugyan, ügyes bank ez, hamar felismeri az esélyeket. És az ön esélyei, asszonyom, kiválóak. Higgyen nekem! - Én inkább azt hiszem, hogy valaki kezességet vállalt értem. Ne kerülgessük a forró kását! - Hát ne kerülgessük! Igaza van, valaki kedvező hatást gyakorolt a bankra. Abban meg mi a rossz? Elise arca felforrósodott. A nyitott ablakhoz lépett, jóleső könnyű szél lengette meg a függönyt. Örült a hirtelen támadt hűvösségnek, ő is kissé lehűlve, józanabbul folytatta: - És a titokzatos jótevő, gondolom, nem óhajtja felfedni a kilétét. - Hát... valahogy úgy... - Rendben, nem leszek játékrontó - hangzott a beleegyező sóhaj, mire az ügyvéd megkönnyebbülten mosolygott. Elise a rövid ügyintézés után hazatért. Hát most, Vincente nagylelkűségének köszönhetően, méltóképpen

60

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

élhet ebben a fényűző környezetben. Vásárolhat magának, amit akar. Olyan ruhákat, amelyekben megdobogtatja a férfi szívét. Csak ott tartanának már! Igen, igen, Vincente telefonálhatna végre, hogy estére valamit megbeszéljenek. Ekkor megszólalt a telefon, mintegy „rendelésre". - Na, minden rendben ment Baltoninál? Vincente volt az, persze. Elise meg elmesélt mindent, kicsit neheztelő hangon! De a férfi csak nevetett. - Remélem, nem haragszol, hogy a jó szellemedet játszottam. - Haragról nincs szó, de..... - Semmi „de". Csak azt szerettem volna, hogy addig is jól érezd magad, amíg távol leszek. - El kell menned? - kérdezte csalódottan Elise. - De hát... - Én sem örülök, hidd el! Üzleti út, tudod, hogyan van az. - De siess vissza! - Ha megjöttem, jelentkezem - ígérte Farnese. Elise letörten tette helyére a kagylót. Őrülten kívánta Vincentét, de igyekezett józan maradni. Legalább marad időm, gondolta, Angelo után kutatni. Nem tudta volna megmondani persze, mit remél ettől a nyomozástól, mire jó az egész... ráadásul hamar kiderült, hogy a halottról a hatóságok sem rendelkeznek semmilyen adattal. 61

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

Angelo Caronit sehol nem ismerték, nem szerepelt a nyilvántartásokban. Elise újságolvasással, mozival próbálta elűzni unalmát. A lapokban gyakran találkozott Farnese nevével. Gazdasági „birodalma" virult, és a lapok híradásai szerint napról napra gyarapodott. Palotájuk, a Palazzo Marini, melyet Vincente nagyapja egy elszegényedett nemesi család utolsó sarjától vásárolt meg olcsón, itt tündökölt Róma elegáns kertvárosi szélén. Szintén gyakran látta az épületet Elise a sajtóban, tévében. Sajnos magát Vincentét nem látta már jó ideje. Nem is hallott felőle. Hol járhat? Vele űzne csúnya játékot? Igen, először felszítja a vágyát, aztán kiéhezteti. Elise lassan haragudni kezdett. Tehetetlen düh emésztette... Két nappal később, éjszaka Elise nagy csöngetésre riadt fel. Magára kapott egy könnyű köpenyt, és sietett ajtót nyitni. Kintről Vincente türelmetlen hangját hallhatta, majd egy pillanat múlva már ott állt a férfi vele szemközt az előtérben, szinte azonnal egymásnak estek. Elisé szó szerint bevonszolta Vincentét a hálószobába, mint vágyva vágyott zsákmányt. A férfi vad mozdulatokkal tépte le róla a ruhát, és hamarosan ott ölelkeztek meztelenül a hatalmas ágyon. Elise azonnal odaadta magát. Fél percbe sem telt, és már lába közt érezhette a férfit. Kéjes sóhajjal feszítette neki a csípőjét, hogy felfogja erőteljes lökéseit. Zihálása először kis nyögésekbe váltott 62

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

át, majd a nyögésekből sikolyok lettek, és mikor-elérték a beteljesülést, önkívületében kiáltotta a férfi nevét. Vincente azonban utána sem állt le, csípője dolgozott tovább fáradhatatlanul, és kielégüléseik gyors egymásutánban követték egymást. Farnese páratlanul kitartó szerető volt. Egy idő múlva aztán mégis kimerültén váltak szét, magukra húzták a takarót, és miután Elise a férfi széles mellkasára hajtotta fejét, elnyomta őket az álom. Már magasan állt a nap, amikor lassan ébredezni kezdtek. Elise elégedetten állapította meg, hogy Vincente most ott fekszik mellette, ezúttal nem hagyta magára. Gyengéden, gyönyörködve nézte markáns arcát, keze könnyedén végigsiklott a serkenő borostákon. Vincente is mocorogni kezdett. - Te - szólalt meg Elise, mikor látta, hogy a férfi kinyitja a szemét -, hallottam rólad valami furcsát a gazdasági rádióban. Hogy a szicíliai tárgyalásaid elakadtak, dühösen ott is hagytad a termet, azóta nem vagy elérhető. Mire véljem ezt? Vincente nevetett. -El is hitted? - Nehezen, mert olyan nincs, hogy neked valami ne sikerüljön. - Na látod, most is csak annyi az egész, hogy Tonio, az asszisztensem ügyes fiú, és jól képvisel engem. Hazudik,

63

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

mint a vízfolyás, húzza az időt, falaz nekem, míg én elszöktem egy kicsit... ide hozzád. - Ez igazán hízelgő rám nézve! - Pedig nem hízelegni jöttem -jegyezte meg pajzán mosollyal a férfi. - De hogyan sikerült lelépned? Hiszen végig te voltál a figyelem központjában. - Van a szállodának egy kis föld alatti bejárata, a mélygarázsból érhető el, így senki se látta a távozásomat. Majd ugyanezen az úton szököm vissza, és bejelentem, hogy gyengélkedtem, fontolgattam az üzlet részleteit... a végén meg mindenki örülni fog, hogy mégis meglesz a szerződés. - Csibész! - sikoltotta halkan, kéjesen Elise. Mert a ravasz üzletember, ahogy felhajtottak gyorsan egy kávét, már el is kapta őt, lerúgták a takarót, és kezdték újra szerelmes játékukat. Most derült ki csak igazán, micsoda férfi ez a Vincente Farnese. Fél napot töltöttek szeretkezéssel. Amikor eljött a kényszerű búcsú pillanata, Elise érezte, üres lesz számára a világ. Azt nem állíthatta volna, hogy beleszeretett Vincentébe, de minden gondolatát a férfi töltötte ki. Szavaival, testével, fáradhatatlan ágyékával... jaj, rémes lesz nélküle.

64

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

Vincentét mindennek ellenére nem lehetett volna Angelóhoz mérni. Mert amit ő nyújtott, az nem szerelem volt. Inkább egy új életforma, sok előnnyel és élvezettel, de híján a mély érzelmeknek. Ráadásul megint három keserves, magányos nap következett. Akkor végre jött a telefonhívás. - Mehetek? - ennyit kérdezett csak Vincente. - Gyere! Hol vagy? Alig félóra múlva már ott állt csomagostul Elise ajtaja előtt. Nem vitás, a repülőtérről egyenest oda vitette magát. - Eléggé elnyűttnek látszol -jegyezte meg gúnyos kis mosollyal Elise. - Köszönöm a bókot. - Nincs mit, szívből jött. - Mi ez a kihívóan pimasz viselkedés? - nevetett felvidámodva Vincente. Már alig várom, hogy alaposan megleckéztesselek. Kezdjük is minél hamarább! Sokáig szerették egymást, végül kimerültén elszenderedtek. Néhány óra múlva a lányt Vincente hangja ébresztette. - Vége a henyélésnek! - rendelkezett a férfi. - Rengeteg a dolgom, mert... - Elő kell még készítened a részvényesek gyűlését közölte Elise, mintha leckét mondana fel. - Miket tudsz! - kiáltotta Vincente. - Mégis honnan? 65

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- A gazdasági mellékletekből. Gyakorlom az olasz nyelvismeretemet, és felnövök a feladathoz, hogy egy bizonyos Vincente Farnese... bizalmát élvezhessem. - Élvezhetsz te majd mást is! - nevetett a férfi. - Már alig várom. Addig is... légy jó! - ígérem - dugta oda hirtelen a kezét Elise két combja közé Vincente, és izgatni kezdte a kényes testtájat. Míg szerelmese lehunyt szemmel élvezte a váratlan „ráadást", megkérdezte tőle: - Tud lovagolni az ifjú hölgy? - Eddig még nem vetted észre? - De nem rajtam, hanem... ahogy illik. - Tehát tudok-e illedelmesen lovagolni? Ha volna hozzá felszerelésem, megmutatnám. De ilyesmit tényleg nem hoztam magammal. A Via dei Condottin van egy szaküzlet, az itt a legjobb. Meddig terjed a tudományod? Lovon? A többit tapasztaltam. De komolyra fordítva a szót... - Nyugodt lovat kérnék... ehhez legalábbis. A szaküzletben aztán Vincente elemében volt megint. Szeretett parancsolni, rendelkezni. Elégedetten veregette meg Elise fenekét, ahogy mentek kifelé. - Akkor hát holnap reggel - búcsúzott el tőle. - Jövök érted. Úgy is lett. Az istállók felé tartva Elise megjegyezte: - Azt hittem, nélkülözhetetlen vagy az irodádban. Nagy pillanatai ezek a cégnek. 66

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

Ismételt fenékpaskolás következett, így mondta a férfi: - Nekem meg más nélkülözhetetlen, és akkor már inkább engem nélkülözzenek. Az igazi nagy pillanatok pedig, szépségem, még csak most jönnek! - Egy fotóst legalább azért iderendeltél, hadd lássa a világ, milyen délceg fickó ez a Farnese nagyfőnök? - Látod, erre nem gondoltam. Egy-nulla a javadra. - Csalódok benned néha, Vincente - jegyezte meg gunyorosan Elise. - Hm... Majd teszünk róla, hogy megvigasztalódj. Ilyesmiben még, ha jól emlékszem, nem okoztam csalódást. - Ne is legyen máshogy! - hangzott a kacér felelet. - Élvezet lesz nézni, hogy ülöd meg a lovat... ha engem kérdezel, szerintem őstehetség vagy. - Sokat azért ne várj! Elővezették a két állatot: a Dóra névre hallgató Dorabellát és a harcias nevű Garibaldit. Dórát mint kezes állatot mutatták be, Elisének semmi gondja nem lesz vele. Eleinte simán is ment minden, jó messze eltávolodtak a teleptől, és végig Garibaldi vezetett, olykor sok hosszal megelőzve Dórát. Elise nem erőltette a versenyt. A terep nem volt nehéz, de fel-felbukkant néha egy-egy akadály. Most például egy

67

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

kidöntött fatörzs, mely felett Garibaldi merész ugrással akart átlendülni. - Nem...! - sikoltott fel ekkor Elise. - Te jó ég! Mert Vincente már repült is nagy ívben, majd keményen a földhöz csapódott. A ló is bukott, és egy pillanatra úgy látszott, maga alá temeti lovasát. A férfi azonban az utolsó pillanatban valami emberfeletti lélekjelenléttel elgördült a végzetes helyről, így az állat mellette terült el. Elise már oda is futott hozzá. - Vincente! - kiáltotta pokoli rémülettel. Semmi válasz. Rázogatni kezdte. Végre halk nyöszörgést hallott. Ebből pillanatokon belül dühödt szitkozódás lett. Elise megkönnyebbülten hallgatta. Vincente megpróbált volna feltámaszkodni, de nem ment. - Hívom a mentőket - közölte sietve Elise. - Mást nem tehetünk. - Nem! Várj! - suttogta a férfi. - Nem akarom, hogy így lássanak. Lefényképezzenek esetleg, hogy a földre buktam. Na, és... a lovak hol vannak? - Ott szemközt - mutatta Elise. - Vezesd vissza őket az istállóhoz! - rendelkezett fájdalmai közepette is Vincenté. - És hozd a kocsit! Ahogy Elise indult volna, a férfi még elkapta a kezét. Egy szót se, senkinek! - kérte hörögve. - Megígéred?

68

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- De Garibaldi... szintén elesett. Talán állatorvosi ellátásra szorul. - Garibaldi bukhatott, én azonban semmiképpen. Szent ígéretet kérek. - Esküszöm! - emelte fel ünnepélyesen a két ujját Elise, miközben arra gondolt: hiúság, férfi a neved. - De most már megyek. Vezette a két lovat is. Garibaldi szerencsére tudott járni. Az istállóknál a lánj röviden elmagyarázta a történtek „engedélyezett" részét, aztán beült Vincente kocsijába, és pár percen belül ott volt megint a baleset színhelyén. A férfi egy sziklán ült. Micsoda erőfeszítéssel vonszolhatta oda magát! És miért mindez? A látszat kedvéért! Ezt igazolta az erőltetett mosoly is. Nyilván pokoli fájdalmai lehettek. - Simán ment minden? - érdeklődött Vincente. - Persze, de most induljunk, minél hamarabb! - javasolta Elise, és segített a férfinak beszállni a hátsó ülésre. Vincente nem tudott rendesen járni, a pár lépésnyi utat szerelmese vállába kapaszkodva tette meg. - Mit mondtál nekik?

-

- Hogy vizsgáltassák meg Garibaldit, mert bukott. Utána megnyugtattam őket, hogy te mindössze pár horzsolást szereztél. - Elise sajnálkozva nézte közben a

69

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

férfi szenvedő arcát. - Ne félj, gyorsan hazaviszlek! A legrövidebb úton -mondta neki vigasztalóan. -Arról szó sem lehet! - hangzott a szigorú válasz. - így engem senki nem láthat. A dögkeselyűk már régóta várják, hogy egyszer végre a földre kerüljek... - De most komolyan megsérülhettél, és orvosra van szükséged. Ennek az üzleti élethez semmi köze. - Minden összefügg. Már a végemet jósolnák egy ilyen ostoba sebesülésből is. - Ó, hát nem a jósokról beszéltem én, hanem az orvosokról. Látniuk kell, nem történt-e nagy baj. - Nem láthatnak semmit! Elise, van róla fogalmad, mekkora tét forog most kockán? Meg kell győznöm a részvényeseket, hogy erősek vagyunk. Ha viszont látnak, tehetetlenül, összetörve... vége mindennek. Rettenetes vagy, Vincente. És nagy butaságokat beszélsz. Meg kell röntgenezni téged, egy csonttörés nem jön helyre magától... Eltúlzod a dolgot. Valami zúzódás, rándulás lesz csak. A törés másképp fájna. Akkor is orvos kell! Elise... A háziorvosod számát halljam! Vagy hívjam a mentőket mégis? 70

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

Mit képzelsz! Dehogy! Tudod mit? Az én orvosomat kérem meg, hogy jöjjön ki hozzám. Akkor majd titokban megnézhet téged... - Te nézheted meg magad, ha nem lehet veled szót érteni! - ellenkezett tovább Vincente, de már a tréfás hangvételből is sejteni lehetett, hogy végül beadja a derekát. - Jaj, de nagyon megijedtem! - gúnyolódott Elise. - Már hívom is. - Erőszakos nőszemély... Rövid telefonálás következett, majd a megbeszéltek még rövidebb összefoglalása: - Jön. Hozzám. Hamarosan már Elise lakásán voltak. A lány gyorsan helyet készített az ágyon, majd segített a férfinak levetkőzni. - Feküdj le... úgy, támaszkodj rám nyugodtan! - Köszönöm. - Mitől szelídültél meg az imént? - Csak a te erős akaratodtól. Hogy nem lehet téged eltántorítani attól, amit a fejedbe vettél. - Szamár! - nyomott egy futó csókot Elise a férfi homlokára. Vincente máris fogdosni kezdte volna. Viselkedj! - parancsolt rá szigorúan a lány. - Most nem te vagy az úr a háznál. 71

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- Igenis, úrnőm! - Ez a beszéd! Látod, tudsz te viselkedni, ha akarsz.'.. - Ne haragudj, hogy olyan durván parancsolgattam neked. - Mindegy! - legyintett nagyvonalúan Elise. - Nem sokra mentél vele. - Azt azért beláthatod - jegyezte meg rövid hallgatás után Vincente -, hogy ilyen állapotban nem szeretnék vadidegeneket a közelemben. Főként a fotósokat akartam távol tartani magamtól. Ezek vérszagra jönnek. - Akkora vérzés azért nincs - próbált tréfálni Elise. - Tudod te, hogyan gondolom. Ebben a pillanatban megérkezett a doktor. Alapos vizsgálat után közölte a diagnózist: - Ficam... rándulás... zúzódások. De törés nincs, hála az égnek. Pár nap pihenés... szigorúan az ágyban fekve... küldök majd ápolónőt. - Nem, nem - ellenkezett sietve Elise -, itt vagyok én. - Irigylem a betegét, nővérke - hangzott az olaszos felelet. -Azért csak értesítsen, ha bármi gond adódna! - Köszönjük - kísérte ki az orvosát Elise. - De tudok bánni a makacs alakokkal, ne féljen, doktor úr! Vincente megadó sóhajjal nyugtázta e szavakat.

72

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

6. FEJEZET Ahogy az orvos elment, a férfi nyomban megjegyezte: - Igazad volt, Elise. - Miért, mikor a doki azt állítja, nincs komoly baj? - Azért, mert mégiscsak súlyosabb az állapotom, mint hittem. Rögtön rád kellett volna hallgatnom. -Azzal megfogta szerelmese kezét. - És köszönöm, hogy ápolni akarsz. Látod, még meg se kérdeztem, nem zavarlak-e itt. - Felesleges is lenne ilyesmit kérdezned - mosolygott kedvesen Elise. - Pedig biztosan kibírhatatlan leszek -jegyezte meg Vincente bűntudatos arccal. - Nem hinném, hogy képes lennél még meglepetést okozni nekem. - A titkárnőmet viszont most azonnal föl kell hívnom jelentette ki a férfi. -Elhozza majd az ügyiratokat, melyeket holnapig okvetlen át kell tanulmányoznom. - Dolgozni akarsz, még most is, ilyen állapotban? - Mit tehetek? - Beteg vagy - emlékeztette a férfit Elise. - Amit szerencsére senki sem tud.

73

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- Légy észnél! Talán a kezed sem bírod emelni komoly fájdalmak nélkül. - Az orvosod hagyott erős fájdalomcsillapítókat. Épp az imént vettem be kettőt. Hamarosan hatni fognak. - Makacs öszvér! - legyintett tehetetlenül Elise. Zsarnoka vagy még saját magadnak is. Vincente nevetve eresztett meg egy ócska poént: - Ebből is láthatod legalább, hogy nem teszek különbséget ember és ember között. - Neked az a szó, hogy „ember", nem is jelent semmit! vágott vissza alkalmi ápolónője. - Már megint túlzásokba esel. Például te is sokat jelentettél nekem mint... - Mint ingerlő női test - fejezte be Elise a férfi helyett a mondatot, Vincente pedig nem tiltakozott, csak vigyorgott, csábítóan és bűnösen. Kapott is a fejére egy gazdasági szaklappal, hogy attól okosodjon. - Te viszont ne ingerelj, mert megbánod! - hangzott mellé a fenyegető figyelmeztetés. Azzal Elise kivonult a konyhába, hogy Vincente gyomrára hasson. Amikor visszatért, megkérdezte - Jobban vagy? - Megjárja. A csillapítók lassan hatnak. Dühös vagyok magamra. Hogy juthattam idáig? - A lovaglás a te ötleted volt. 74

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- Csak azt ne hidd, hogy most már mindenben kioktathatsz! - Hogyne hinném! Hiszen rászorulsz. Itt van például az ebéded. Rendesen kell enned, hogy újból erőre kaphass, különben még nagyon sokáig maradsz parancsnokságom alatt. - Ha így folytatod, kénytelen leszek megmutatni, ki az erősebb. - Ahhoz még gyógyulnod kell egy kicsit - húzta el a száját gúnyosan a lány. Egyelőre semmi esélyed velem szemben. - Megbocsátom elbizakodottságod, mert alapvetően jó szándék vezérel, sőt a békesség kedvéért még az ételt is elfogadom - vágott mártírarcot a férfi, majd felült az ágyban, és jóízűen kanalazni kezdte a finom erőlevest. - Ezt már szeretem, amikor engedelmes, jó fiú vagy mosolygott kicsit gonoszkodva Elise. - Csak mert adok az udvariasságra, és próbálok illedelmes vendégként viselkedni, de meg kell vallanom, hogy nem könnyíted meg a dolgom. És neked olyan sok van? Az én szintemen, már bocsánat a nagy képű kifejezésért, mindenkinek van erős és engesztelhetetlen ellenfelei. De mesélj inkább az apádról! Neki nemigen voltak ellenségei. Anyám korán meghalt, apám nevelt

75

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

egyedül. Csodás ember volt. Velem törődött inkább, és mivel sokat betegeskedtem, gyakran a munkahelyét is elvesztette, mert engem ápolt... Ebben a pillanatban megcsördült Vincente mobilja, és Elise tapintatosan kiment a szobából. Hozta volna a második fogást. Legnagyobb meglepetésére azonban arra tért vissza, hogy Vincente a gyorsan befejezett beszélgetés után maga mellé ejtette a mobilját, és édesdeden elaludt. A kora hajnali órákig fel sem ébredt. Akkor ki kellett mennie, és Elise támogatta. A férfi halkan szitkozódott, de azért nem mulasztotta el megköszönni a segítséget. Álmosan motyogott még pár dühös szót erről a „lehetetlen helyzetről", de Elise leintette. -Aludj csak tovább, attól erősebb leszel! - És csodák csodájára a férfi engedelmeskedett. Reggel aztán újabb kis vitájuk támadt. Vincente nem akart több fájdalomcsillapítót bevenni. - Ezek tesznek beteggé -jelentette ki dühösen. - Teljesen legyengítenek! - Butaság, gyerekbeszéd - korholta őt anyáskodó mosollyal Elise, majd beléerőltetett két bogyót. Kicsivel később megérkezett a titkárnő, hozta az ügyiratokat, a laptopot, mindent amit a főnöke kért. Két órán át jegyzetelte a főnöke utasításait, majd miután befejezték elment.

76

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

-Nem vagyok az ilyen buta balesetekhez hozzászokva. Főleg, hogy mozdulni is alig bírok... - Ekkor Vincente megpróbált kissé jobban előrehajolni, de a következő pillanatban már eltorzult arccal visszadőlt a mögé támasztott párnának. -Jaj, a hátam! Piszok egy húzódás, három hétig is fájni fog. - Kellett neked legénykedni, és ilyen vad lovat választani -jegyezte meg csípősen Elise. - Ennek semmi köze ahhoz! - legyintett kelletlenül a férfi. - Fájt már máskor is a hátad? - Miért kérded? -Apám sokat bajlódott vele, tudom, milyen ez. Mindenkivel előfordulhat. - De velem nem! - morogta dacosan a férfi. - Komolyan? - Na jó, nagy ritkán. Biztosan olyan vagyok, mint a papád. - Mi tagadás, vannak közös vonásaitok. Ő sem mutatta ki gyengeségét. - Ezt megértem. Annak csak az ellenségeink örülnek. soha szívesen a A délutánt Vincente a laptopjával meg a telefonjával töltötte. Kénytelen volt belátni közben, hogy fájdalomcsillapítók nélkül nem megy. Szitkozódva, de 77

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

beadta végül a derekát. És a tablettáktól csakugyan nem rosszabbul, hanem könnyebben ment a munka. - Most pedig alszunk - szólt rá este Elise. - Holnap is lesz nap. - És te akkor is velem maradsz? - Elkergetni sem tudnál... Másnap kora reggel szép időre ébredtek. Vincente is jókedvű volt, és a ház asszonyát, aki a reggelijével érkezett, harsány köszöntéssel fogadta: - Buon giorno! Elise mosolyogva kérdezte: - Jobban vagy ma reggel? - Sokkal.,. már amíg nem kezdek el mozogni. Éhes viszont még nem vagyok. Beszélgessünk inkább egy kicsit! - A részvényárfolyamokról? - Nem. Az apádról szívesebben hallanék. - Apámról? Meséltem már róla tegnapelőtt. - Alig valamit. Épp csak elkezdted, és jött az a telefon. - Vagy úgy! És mit akarsz tudni róla? - Érdekel, milyen ember volt. Mesélj el mindent, ami eszedbe jut!

78

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- Értem. - Elise eltűnődött. - Mindig foglalkozott velem, hacsak tehette. Játszani akartam? Én voltam a fontos, nem a hivatalos dolgai. Ez egyébként később sem változott. Vincente elszomorodott. Bezzeg az ő apja keveset törődött vele. Nem jutott ideje! Hirtelen szomorúság árasztotta el a szívét. Elise azonban mesélt tovább. Csak úgy ömlött belőle a szó. Mintha kinyílt volna egy zsilip, jött elő a múlt. Soksok szép dolog emléke. - Bizonyára nagyon szeretted - jegyezte meg Vincente. - Igen. Sajnos, néhány hónapja meghalt. Ó, bárcsak... - Folytasd! - unszolta a férfi, mert határozottan úgy érezte, hogy Elise valamit elhallgat előle. A lány végül hosszú hallgatás után belekezdett: - Annak idején Rómába jöttem, hogy divattervezést tanuljak. Olyan kis buta voltam, hogy bele se gondoltam alaposabban, mibe kerülhet ez apámnak. Ő meg mindig csak legyintett. Nevetve küldte a pénzt. Azt hittem, semmi gondja, megengedheti magának, hogy külföldön taníttassa a lányát. Kiderült azonban... - Hogy tévedtél? - Igen. Kölcsönt vett fel, rendszeresen. És rendszeresen nem tudta visszafizetni. Akkor épp Ben cégénél dolgozott. Belenyúlt a kasszába. Apróbb összegek eleinte... aztán egyre nagyobbak... Ben végül rájött.

79

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- És hogyan vette a dolgot? - Szerintem még örült is neki. Fondorlatos tervet eszelt ki rögtön. Utánam jött Rómába, és megfenyegetett, hogy börtönbe juttatja apámat, hanem engedelmeskedem neki. - A piszok gazember! - kiáltotta a férfi. - Igazad van, Ben velejéig romlott alak volt. Megkívánt, kellettem neki, és azt mondta, apámnak csak akkor irgalmaz, ha az övé leszek. Ha feleségül megyek hozzá. Elise már-már ott tartott, hogy elmondja, milyen szenvedélyes szerelem fűzte Angelóhoz, de az utolsó pillanatban észbe kapott. Hiszen Vincentével is meglehetősen bensőséges viszonyba került, nem valószínű, hogy jólesne neki végighallgatni egy ilyen vallomást. - Feleségül mentél Benhez, hogy megmentsd az apádat? - kérdezte elgondolkodva a férfi. Különben börtönbe került volna, ráadásul az én hibámból. - A te hibádból, ugyan! Már megint túlzol... Szóval csak ezért mentél feleségül ehhez az idióta bohóchoz? Semmi másért. Akadtak, akik irigyeltek: micsoda gazdag férjet találtam magamnak. De én önszántamból soha nem választottam volna így. Kényszerből történt az egész. - Elise tekintetén látszott, mennyire szeretné, hogy végre megértse valaki, mit kellett elviselnie. - Tudod, milyen rémes az ilyen? Mennyire szörnyű? És apa két

80

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

hónappal Ben előtt halt meg. Másképp most szabad emberek lennénk, ő is meg én is. Te sírsz - mondta a férfi szelíden. - Nem. De, de. Látom. Gyere ide! Elise csakugyan sírt, hamarosan azonban már álmélkodva figyelte, Vincente milyen gyengéd tud lenni. Ahogy magához húzta, nyugtatóan simogatta. Ki hitte volna! - Bocsáss meg! - suttogta mentegetőzve. - Nem szokásom ennyire elgyengülni. - Talán épp ez a baj. Miért vagy mindig olyan szigorú magaddal? - Keménynek kellett lennem. Nem akartam, hogy Ben egyszer is sírni lásson. - Ezt megértem. Csak élvezte volna a bánatod. - Honnan tudod? - nézett Elise meglepődve a férfira. - Nem kell hozzá nagy emberismeret. Egyebet se lehetett kinézni belőle. - Tehát Vincente Farnese a lelkekbe lát. - Min csodálkozol? Sok mindenhez van érzékem. - Ezt eddig jól leplezted. A férfi azonban most nem érzett kedvet a játékos civódáshoz, inkább Elise lelkével akart foglalkozni. Megrendítették a hallottak. Ben tehát ilyen aljas 81

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

eszközökkel ért célhoz, és így tette tönkre két ember életét. Micsoda elvetemültség! Csak hát akkor Elise bármit tett is... Apjáért tette! Vincentét hirtelen támadt boldogság töltötte Megkönnyebbülés. Ezt ő eddig nem is sejtette.

el.

- Mindenesetre, gondolom, apád nem lett a mintaképed - jegyezte meg végül halkan. - Miért, neked talán igen a tiéd?

.

- Legalábbis nagyon szerettem volna hasonlítani hozzá. Tiszteltem őt, mert rendkívül lelkiismeretesen végezte a munkáját, és remek üzletember volt, aki szerette mindig a kezében tartani a szálakat. - Ezt a tulajdonságát örökölted - mosolygott Elise. - Feltehetően. A megbecsülését is így tudtam végül kivívni. Ahogy most a férfira pillantott, Elise észrevette, hogy tekintetében valami búskomorság, gyász tükröződik... Még soha nem látta ilyennek... De mi lehet az oka? Nem mert rákérdezni, Vincente pedig folytatta: - Szorgalmas, igyekvő gyerek voltam, de apám elvárásainak így is csak nehezen tudtam megfelelni. Hát szentül megfogadtam, hogy mindenben megpróbálom felülmúlni önmagam. Az iskolában... a legnehezebb tantárgyakban is. Oda haza... szorgalommal, igyekezettel. És sportoltam, meg úgy egyáltalán sportszerűen éltem.

82

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

Nem adtam át magam túl fiatalon a világ örömeinek. És az elképzelésem bevált. Apám üzlettársául fogadott, én pedig később sem hoztam szégyent a Farnese névre. - Sőt, ha jól tudom - tette hozzá Elise -, a te kezed alatt nőtt a cég igazi nagy vállalattá... egész birodalom mostanra már. - Jól előkészítették számomra a talajt -jegyezte meg Vincente tőle szokatlan szerénységgel. - És apád örült? Büszke volt rád? - Mondtam már - felelte kitérőén a férfi -, elértem, amit akartam. Gyakorlatilag ő tette igazán sikeressé a céget, miután az apját egy szívinfarktus elvitte. Tíz év telt el azóta, és Vincente már a negyven felé közeledett, de ha lehet, még edzettebb, keményebb üzletember lett, mint valaha is volt. Nem ismert megalkuvást, fáradhatatlanul és páratlan elszántsággal tört céljai felé. Ha kellett, a végkimerülésig hajszolta magát, de soha nem adta fel a küzdelmet, nem választott kényelmesebb megoldást. Hasonló hajtóerők munkáltak benne, amikor felkutatta Elisét, és mindent elkövetett, hogy a közelébe férkőzhessen. Közben persze próbálta végig leplezni, minél jobban álcázni igyekezete valódi okát. A színjáték azonban túl jól sikerült, és már lassan maga sem tudta, hol ér véget az alakoskodás, és hol kezdődik a valóság. Amit pedig most hallott a lánytól, az végképp átláthatatlanná tette a helyzetet. Eltűntek az okok és a 83

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

célok, semmivé foszlottak az eszközeit szentesítő indulatok, nem fűtötte már tovább a bosszú tüze, csak feküdt itt tehetetlenül, miközben őrjítőnek találta a gondolatot, hogy elfogadja a gondoskodását és kedvességét annak a nőnek, aki felé ő ártó szándékkal közeledett. Szinte a rosszullét erejével tört rá a lelkiismeret-furdalás. Hirtelen felült, de olyan gyors, vad mozdulattal, hogy Elise csaknem kicsúszott karjai közül, le a földre. - Mi a baj? - kérdezte riadtan. - Jaj, semmi, semmi. Csak már magam is fel tudok kelni. Mozgok hát egy kicsit. Te meg pihenj addig, rád fér, hallod? Komoly fájdalmak árán az ablakhoz vonszolta magát, aztán nézett ki - a semmibe. Most mi legyen? Ez a kérdés zakatolt egyre csak az agyában. Pedig olyan egyszerűnek látszott eddig minden. Mint általában. Az ő erős akarata... céljának pontos meghatározása... következetesség. Kapja meg mindenki, ami jár neki, nem lesz könyörületes, mert az a gyengeség jele. Az ő esetében pedig egy pillanatnyi elgyengülés is végzetes lehet. Vállalkozóként, egy nagy-nagy cég tulajdonosaként mindig éberen kellett figyelnie a terepet: a piacot, az ellenfeleket, a lappangó szándékokat. Készen állni

84

Rejtett indíték mindenre! És győzni szembeszegülőknek.

(Júlia 459.) végül,

esélyt

sem

adni

a

Most azonban valami furcsa változást érzett, ami megijesztette. Mintha nem akart volna harcolni többé. Csak nyugalomra vágyott, békességes boldog időkre Elisével. Ennél nagyobb veszélyt pedig elképzelni sem lehet! A lehető legsürgősebben vissza kell küldenie ezt a nőt Angliába! Annál is inkább, mert elintéznivalója már nincsen vele, csak a drága idejét meg erejét pazarolja rá... De mennyire szívesen! Igen, hiába is tagadta volna, ha nem lenne mellette, akkor abba őrülne bele. Csapdában érezte magát, reménytelen útvesztőben, ahol akármerre indul is, nem látja a fényt, a biztonságba vezető kiutat. Időre van szüksége. Ez az egyetlen lehetséges megoldás rajzolódott ki lázasan kavargó gondolataiból. Haladékot kell adnia magának, nehogy végzetesen rossz útra vigye elhamarkodott döntése... Visszafordult az ágy felé, és hosszan nézte az ott szunnyadó szép nőt. Ettől a látványtól valahogy neki is béke költözött a szívébe. Mi félnivalója lehetne egy ilyen angyali teremtéstől? Lakozhat-e rossz ilyen gyönyörű testben? Miféle veszélyt jelenthet az, akibe ennyi áldozatkészség és jó szándék szorult? A legokosabb, ha kivárja, míg választ kap ezekre a kérdésekre. Lassan beállt az életük egy megszokott ritmusra, egyforma rendben követték egymást az események nap 85

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

mint nap. Elise ápolta Vincentét, főzött rá, gondoskodott róla, mint egy jó feleség. A hivatali ügyeket pedig a szorgos, hű titkárnő intézte. Mindig percre pontosan ugyanakkor jelent meg, figyelmesen végighallgatta főnökét, lelkiismeretesen lekörmölte az utasításait, majd visszasietett az irodába, hogy továbbítsa a feladatokat, teendőket. A délután az elmélyült munka, az újabb iratok, kimutatások áttanulmányozásának ideje volt. Elise ekkor kerített sort a mosásra, takarításra, és törődött végre valamennyit személyes ügyeivel is. Este azonban mindig szakítottak időt egymásra, és egyre személyesebb, egyre bensőségesebb hangulatú beszélgetések alakultak ki közöttük. - Tegyél meg nekem egy szívességet! - kérte egyszer Elise, ahogy az ágyban ültek éppen. - Mesélj a régi szeretőidről! - Az kellene csak! - nevetett Farnese. - Hogy egy ilyen csapdába én belesétáljak. - Pedig érdekelne. Gazdagíthatnád a fantáziámat. Kis lakásod falai izgalmas jelenetek tanúi lehettek. - Ha te mondod. Egyébként csakugyan elég gyakran ugranak fel szerény hajlékomba az ismerőseim, olyan közel van a központhoz, igazán jó fekvésű lakás... - Jó fekvésű hölgyekkel...

86

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- Nem arra gondoltam, hanem hogy közel esik az irodámhoz, meg úgy általában mindenhez. Különben egész otthonos kis fészek. De nem szerelmi fészek, teszem hozzá gyorsan, mielőtt meggyanúsítanál. - És jelenleg megosztod valakivel... az otthonod? - Nem osztom meg senkivel, és egy szóval sem mondtam, hogy az otthonom. Csupán barátságos, otthonos helynek tartom, de otthon pillanatnyilag csak nálad érzem magam. - Mert lesem minden óhajod-sóhajod - húzta el a száját Elise. - Talán nem érdemlem meg? - vágott egy mókás fintort a férfi. - Egyébként honnan tudsz a lakásomról? - A lapok megfelelő rovataiból. - És más egyebet is sikerült ezekből a hiteles forrásokból kiderítened rólam? - Hogyne. Csak a munkádon jár mindig az eszed, egyéb se fontos számodra. Ha nem is élsz szerzetesi életet, de szinte vallásod az üzleti sikerek hajhászása. - Rendkívül megnyugtat, hogy ilyen tiszta képletnek ismer a média. Ezen aztán jót nevettek, és több szót nem is pazaroltak a „hiteles forrásokra".

87

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

Az elkövetkezőkben Elise mégis kénytelen volt megtapasztalni, hogy a „szerzetesi életmód" nem is olyan túlzó megfogalmazás. Vincente elzárkózó lett. Váratlanul azonban valami egészen nagystílű ajándékkal állt elő. - Mi ez? - kérdezte Elise. - Egy részvénycsomag. - És mit kezdjek vele? - Tartsd meg, a tied! Innentől kezdve részt vehetsz a közgyűléseken, és szavazhatsz a cég ügyeiben, mint a többi részvényes. Ez egyszerre képvisel hatalmat és értéket. - És mire föl... kapom ezt az ajándékot? - Nem ajándék. Nem is köszönet. Egyszerűen a munkád eredménye. - Mit dolgoztam én? -Elláttál. - De én azt nem ellenszolgáltatás fejében tettem. - Nem igazán értem, mi köze ennek ahhoz, hogy kinek a fejében mit teszel, bár igaz, ami igaz, az enyémben elég nagy kavarodást okoztál - szellemeskedett Vincente. -Arra viszont teljesen ingyen és minden ellenszolgáltatás nélkül figyelmeztetlek, hogy sokkal jobban kellene vigyáznod magadra. Például ne rohangálj annyit... vagy legalább ülj le néha! Olyat már említeni se merek, hogy időnként le is dőlhetnél pihenni egy kicsit... - Kedves, hogy így törődsz velem, ápoló bácsi jegyezte meg gúnyosan Elisé -, de attól tartok,

88

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

összecserélted a szerepeket. Most pedig mars az ágyadba, késő van már! - adta ki az utasítást ellentmondást nem tűrő hangon, és mikor a férfi ijedtséget színlelve, szó nélkül engedelmeskedett, örömmel nyugtázta, hogy helyreállt kis világuk rendje. Eljött a közgyűlés napja. A gépkocsivezető először a főbejárat előtt állt meg, ahol Vincente kiszállt, és nagy parádéval bevonult az épületbe. Utána a mélygarázsba mentek, Elise onnan közelítette meg a dísztermet. Voltak jó sokan. Ő senkit sem ismert. Miután elkezdődött az ülés, Elise alig értett valamit az egészből, de végig Vincentét figyelte, és úgy látta, jól alakulnak a dolgok. Szerelmese ezúttal sem szenved vereséget. Utána futólag beszéltek pár szót egymással, Vincentének még hivatalos elintézendői akadtak, Elisét „sorsára hagyta", de megállapodtak, hogy jó másfél óra múlva hol találkoznak, hogy együtt menjenek haza. A férfi pontosan érkezett a megbeszélt helyre, és a jelenlévők csak annyit láttak, hogy egy gyönyörű nő társaságában távozik. Elise bemutatása elmaradt, és ezt ő maga se nagyon bánta. Otthon víz és fájdalomcsillapító várta Vincentét, pezsgő szóba sem jöhetett. Amikor azonban Elise elment átöltözni,

89

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

majd a hálószobába visszatért, ott találta a férfit meztelenül az ágyon! - Hohó! - csóválta meg a fejét tettetett rosszallással. Hivatalból mérsékletre kell intenem, úgy is mint fizetett ápolónője. Hiszen gyenge, elesett, beteg ember, nem jött el még a legénykedés ideje. -Ne ingerelj! - Eszemben sincs! Beszélgessünk inkább! - Csak ha te is meztelenre vetkőzöl. - Még megfáznék! - tiltakozott Elise. - És egyébként sincs benne a munkaköri leírásomban. Közben minden idegszála megfeszült, a bőre bizsergett. Őrülten kívánta ezt a férfit, aki minden jelét megadta, mi lenne a legfőbb szándéka. Elise azonban továbbra is meggyőzően játszotta a szerepét, és fölényes mosollyal megpaskolta a kérdéses testtájat: - Na, csak nyugi, nyugi! - Képtelenség, amit kívánsz - hörögte halkan Vincente. - Pedig értsd meg végre, engem majd szétvet a kíváncsiság. Most jöttünk meg arról a hihetetlenül izgalmas közgyűlésről, és még egy szót sem hallottam tőled hogy értékelnéd az ott történteket. Mesélj, avass be a műhelytitkokba! És el ne hallgasd a számadatokat meg a vonatkozó statisztikákat, hallani akarok mindent az utolsó

90

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

leltári kimutatásig! - Elise hangja egyre jobban áttüzesedett a vágytól már alig bírta féken tartani magát. - Csak ha levetkőzöl! A szemem láttára. - Jaj, de unalmas vagy! - biggyesztette el ajkát a „fizetett ápolónő", de azért engedelmeskedett. - És ha kibújtál már minden ruhádból, riszáld magad egy kicsit! - érkezett következő utasítás, alig érthető, rekedtes hangon. Elise nem rúgta le a tűsarkúját, így sétált a csípőjét ringatva fel és alá, közben élvezettel figyelte az egyre hatalmasabbá váló hatást. Amikor már attól kellett tartani, hogy valami idő előtti baleset következhet be, leült gyorsan az ágy szélére, és kijózanító hangon rászólt a férfira: - Na, akkor halljuk a gazdasági tényeket, nagyfőnök! Majd egy határozott mozdulattal ellökte Vincente kezét, aki a melle után nyúlt. - Rendben - nyögte a megkínzott férfi. - A lényeg tehát, hogy... A rettenetes önmegtartóztatást tíz percig se bírták. Vincente hamarosan már . ott morzsolgatta ujjai között szerelmese mellbimbóját, és Elise sem fukarkodott az izgató érintésekkel. Zihálva, hörögve borultak egymásra. Egy darabig féktelen vadsággal élvezték az előjáték gyönyöreit, majd Vincente úgy döntött, hogy megint megpróbálkoznak a

91

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

lovaglással. Hanyatt dőlt, Elise pedig egyértelmű parancsnak érezte a vágy hatalmas, ágaskodó jelét... Kéjes sikoly közepette „szállt nyeregbe", és tekergő, ritmikus mozgásával késztette egyre hevesebb vágtára ágaskodó paripáját. Együtt érkeztek fel a csúcsra, de Elise sokáig folytatta még a lovaglást, újabb és újabb magaslatokat hódítva meg. - Na látod... - nyögte végül Vincente - igazi műlovarnő vagy, szerelmem. - Szerelmem - visszhangozta elfúló hangon Elise, és úgy érezte, ez életének egyik legboldogabb pillanata.

7. FEJEZET Másnap este váratlan vendég érkezett látogatóba: Mary Connish-Fontain! Elise már szinte teljesen megfeledkezett róla, így egy darabig csak hitetlenkedve bámult rá, miután ajtót nyitott. - Be sem hív? - kérdezte Mary, ahogy látta, a ház asszonya moccanni is elfelejt csodálkozásában. Elise kelletlenül félrehúzódott az útból, de egyetlen szóval sem invitálta beljebb a pénzsóvár perszónát. Az viszont nem sokat törődött a hűvös fogadtatással, és kéretlenül is bemasírozott fejőstehénnek vélt asszonytársa mellett.

92

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- Nocsak, milyen csinos kis lakás! És maga be akarta mesélni nekem, hogy szegény, mint a templom egere. Micsoda meglepetés! - kiáltott fel, ahogy Vincentét megpillantotta. - Még egy kedves ismerős... A férfi óvatosan mosolygott fektéből, a díványról. - Mit akar? - kérdezte a tolakodó látogatót Elise. - Ne tudná? A köteles részemet. - Előbb egy vizsgálat eredményével tartozik nekem. Láthatnám? - Menjen már, mit számít egy ilyen teszt! - legyintett lekicsinylőén a nő. - Ha pozitív, mindent eldönt - szólt közbe Vincente. Maga viszont azért nem csináltatja meg, mert úgyis negatív lenne. - Ugyan már, a lényeg az, hogy nekem Ben megígérte, nem hagy cserben halála esetén sem. - Eliséhez fordult: Legalább mi, nők tartsunk össze! Eleget szenvedtünk egy csirkefogóért. Támogassuk egymást! -Rendben, felőlem támogathat... - Ne gúnyolódjon, csak mert maga volt a szerencsésebb! - vágta oda élesen Mary. - Beleköltözött a készbe. Vegye tudomásul, Ben azt ígérte nekem, hogy az első adandó alkalommal feleségül vesz.

93

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- Viszont erősen úgy látszik, hogy nem adódott első alkalom, így lehetne ez akár az utolsó szavunk az ügyben próbálta röviden lezárni a vitát Vincente. - Nagyon szellemes, bár kissé erőltetett - eresztett meg Mary egy gyilkos mosolyt a férfi felé. - De én nem viccelődni jöttem. Nekem igenis jogaim vannak. Bennel már ott tartottunk, hogy elválik ettől a nőszemélytől, és engem vesz feleségül. Ez tény - tette hozzá diadalmas arckifejezéssel. - Én bármikor boldogan elváltam volna Bentől, de ő hallani sem akart róla. -., felelte higgadtan Elise. - Ezek szerint maga még csak halvány ködkép se lehetett az én férjem láthatárán. Lehet, hogy hemperegtek egyet-kettőt, de ő azt más készséges hölgyeményekkel is gyakran megcselekedte. Kedves asszonyom, egy egész nőegyletet alapíthat Ben szeretőiből, ha az ilyesmi örömére szolgál, és egyébként is sok a ráérő ideje. - Nem ússza meg ilyen simán, hiába próbál annyira magabiztosnak látszani, Talán nem mondok nagy újdonságot, de vannak olyan lapok, ahol a szerkesztők kapva kapnak az ilyen történeteken. És egy ügyes firkász úgy megforgatja magát a sárban, hogy ahhoz képest semmiség lesz bármi hempergés Ben ágyában, vagy más urakkal. - E szavak kíséretében harcias pillantást vetett Vincentére.

94

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

A férfi azonban rezzenéstelen arccal hallgatta, Mary ettől csak még jobban nekihevült: - Ben magát számító, jéghideg, szívtelen nőnek jellemezte. A lapok örömmel lecsapnak az ilyen értesülésekre. - Nos, a néhai férjemnek igaza volt. Szívtelen vagyok, és számító, így aztán maga egy pennyt sem kap tőlem! -Azt hiszi, kirúghat ilyen egyszerűen? Tudok én zaftosabb sztorikat is! Ben beszélt nekem arról a szegény fiúról, igen, igen, arról a fiatal egyetemistáról, akit maga egyik percről a másikra olyan csúnyán elhagyott. Bizony, hogy feleségül mehessen Benhez. A pénzéért, természetesen. A megboldogult elmesélte, hogy „búcsúajándékként" milyen kegyetlenül megkínozta szerencsétlen fiatalembert.' Tovább hitegette őt titokban, míg végül megjelent az ablaka alatt, és felkiabált... de maga csak Bent akarta az ocsmány csellel féltékennyé tenni. Valójában nem érdekelte, mit érez, mit szenved a fiú, magának egyedül az számított... Amikor Mary felpillantott, és meglátta a rámeredő vasvillatekintetet, annyira megijedt, hogy rögtön félbeharapta a mondatot. - Kifelé! - rikácsolta Elise. - Most aztán egy szót se többet, takarodjon! Nem kellett kétszer mondani, a nő már menekült is.

95

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

Elise csaknem összerogyott. Vincente kinyújtotta a karját, hogy megtámassza, megfogja, magához ölelje, de hiába. Mintha önkívületben lenne, szerelmese úgy hátrált sápadtan, meg-megtántorodva, míg végül már majdnem a falnál belezuhant az egyik karosszékbe. - Reszketsz, látom. Mondd el, kérlek, mi volt ez az egész? Mi az igazság? - Nincs mit elmondanom. Ne haragudj, Vincente, de most nyugalomra lenne szükségem... - Elfúló hangon közölte ezt, majd lehunyta a szemét. Félő volt, hogy elájul. Elise érezte, hogy ez a mélypont. Ennél rémesebb már nem is lehet. Hogyan beszélhetne Angelóról épp azzal a férfival, aki miatt hűtlen lett régi szerelme emlékéhez? Mélységesen szégyellte magát, szerette volna, ha megáll a szíve. - De mi alapján vádaskodott ez a nő? Ki volt az a fiatal férfi? Valami nagy szerelmed? Elise... mondd el, kérlek! - Nem tehetem. Ne is kívánd! Jaj, Vincente...! - Elvárom tőled, hogy őszinte legyél hozzám. Ez valami súlyos, komoly dolog lehetett. Elise arca elé kapta kezét, mint a kisgyerek, aki így akar elbújni a világ elől. A férfi már komolyan aggódott érte, és őszinte szándékkal segíteni próbált.

96

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- Figyelj, ha beszélsz, te is megkönnyebbülsz. Mi volt annyira borzasztó, ' hogy nem bírod elmesélni? - Ne kérdezd! Erről én sosem bírnék... egy szót sem. Lehetetlen. - Inkább érthetetlen. Nem gondolod, hogy ez már egy kicsit beteges? Bármi legyen is, beszélj róla végre valakivel, ha nem velem, hát egy pszichiáterrel. Fel kell szabadulnod a nyomasztó teher alól. - Tévedsz. Nincs olyan erő, mely ezt megtehetné. - Nagyon szeretted? - kérdezte tétovázás nélkül Vincente. Mint aki nem is gondolja, hogy találgat csupán. Féltékenynek kellene lennem? - Régen történt ez az egész, Vincente. Iszonyú régen. De... ilyen szerelem... - Csak egyszer adódik az életben? Ezt akarod mondani? - Igen, azt hiszem, Angelót az életemnél is jobban szerettem. De el kellett válnunk. És Ben volt az oka. Három boldog hónap jutott csak nekünk... Vincente rezzenéstelen arccal hallgatta. - És Angelóval - szólalt meg hosszas hallgatás után vontatottan - tulajdonképpen mi lett? - Meghalt - felelte alig hallható hangon Elise. - A körülményekről sejtelmem sincs. Csak telefonon értesültem róla. Egy nő belezokogta a kagylóba, hogy meghalt. De semmi mást nem bírtam kiszedni belőle.

97

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- És miért nem akartál visszatérni Rómába? Ha ennyi emlék kötött ide... esetleg még valami remény is... Nem egészen értelek. - Jaj, Vincente, nem tudtam volna szembenézni vele. - Vele? De hiszen azt mondtad, halott. - Számomra soha. Nekem olyan, mintha még ma is élne... itt a városban, az égen futó felhőkben... a nap sugaraiban... mindenben. - Tehát elfojtottad magadban a halálának tényét. - Lehet. Amikor azonban a Trastevere környékére vetődtem, felszakadtak a régi sebek. Összeszedtem minden erőmet, elmentem hivatalos helyekre, de hiába. Nem tudnak Angelo Caroni nevű halottról. Én meg nem értem az egészet, miért nézel olyan furcsán, Vincente? - Talán mégsem a megfelelő helyeken érdeklődtél -jegyezte meg a férfi sejtelmesen. - Gondolod? Van valami jobb ötleted? - Igen, hogy töröld őt ki az emlékezetedből! Ne gyötörd magad tovább! Ami volt, csodás lehetett... de ez már a múlt. A messzi múlt. - Lehetetlent kérsz, Vincente. - Meg se próbáltad? - Őt elfelejteni? Ha nem gondolkoznék, nem lélegeznék, nem élnék, biztos sikerülne, másként azonban soha.

98

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- Hagyjuk! - nyögte fáradtan Farnese. - Térjünk inkább nyugovóra! Véletlenül se úgy mondta, hogy feküdjünk le. Jó-éjt-puszik következtek, aztán... semmi több. Elise nem tudta mással magyarázni a furcsa fordulatot, mint hogy Vincente féltékeny. És miért ne lenne? Joggal az. Kérdőn nézett rá. - Aludj most, ha mondom! - suttogta a férfi, és szemében megint az a gyászos, bánatos kifejezés ült. Most azonban nem tűnt fel furcsa viselkedése Elisének, annyira hatásuk alatt tartották még a szörnyű este eseményei. Pedig ha jobban oda tud figyelni Vincentére, talán megérezte volna, hogy a férfi is titkot őriz, a maga nagy-nagy titkát... Másnap reggel Vincente kiköltözött, és iszonyúan üres lett. Elise nem bírta tovább egy Taxiba vágta magát, kószált összevissza a Kocsival, gyalogszerrel. Nagy halom nyomtatvánnyal tért haza. Ezeket átlapozgatni, az is jobb a meddő önemésztésnél.

a lakás félóránál. városban. színes gondolta,

Egyszer csak üzenet érkezett a mobiljára. Vincentétől. Hogy este nyolckor érte jön. Együtt vacsorázhatnak, már ha nincs ellene kifogása. A férfi pontosan a megadott időben érkezett, de a következő pillanatban már el is bizonytalanodott, célba ért>e az üzenete. Elise ugyanis házi ruhában várta, vagy

99

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

hát nem is nagyon várta, hanem a színes füzetek halma közepén ült révedezve. - Mik ezek? - kérdezte a férfi csodálkozva. Turistacsalogató ismertetők? Áruházi reklámújságok? - Nem, nem, a művészeti egyetem tájékoztató anyagai. Tudod, szeretném folytatni a tanulmányaimat, a divattervezést. - Ezt komolyan mondod? - Persze. Már utána is jártam a legfontosabb tudnivalóknak. Még két hét van háttra a mostani harmadévből, de addig is bejárhatok az előadásokra, utána lehet beiratkozni a következőre. Ott folytathatom, ahol abbahagytam. Mit szólsz? Azt, hogy öltözz át, majd vacsora közben mindent megbeszélünk. Amikor ott ültek már egy finom kis vendéglőben, Vincente az első pohár ital mellett megjegyezte: Miért kellene neked újból beülni az iskolapadba? Nyilván mindent tudsz már annyi gyakorlat után. De ez a szakma percről percre változik! Egész biztos, hogy sok újat tanulhatok. És a diploma se jön majd rosszul. A lakást eladom, így lesz pénzem a tandíjra. Maradok Rómában, csak sokkal szerényebb körülmények közt fogok lakni. Vincente sóhajtott egyet.

100

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- És ebben a szépen eltervezett, új életedben marad egy kis hely számomra is? - Az csak rajtad múlik - felelte igen komoly hangon Elise. - Ha jól viselkedem? Ilyesmire rosszalkodni merek, akkor kidobsz?

gondolsz?

Ha

Elise szemlátomást remekül mulatott a férfi szavain, de nem válaszolt semmit. Végül gyalog tértek haza. A ház ajtajában Vincente kérdőn felvonta a szemöldökét. - Ebben a helyzetben vajon mi számít jó viselkedésnek? Ha adok egy jóéjtpuszit, aztán szépen magadra hagylak? Elise szeme fenyegetően villant. - Ha ezt teszed, ne is lássalak többé! Vidáman rohantak fel a lépcsőn, és a lakásba érve tépni kezdték magukról és egymásról a ruhát. Csodás, vad szerelmi játék következett. Egy idő után azonban Elisének olyan furcsa benyomása támadt, mintha a férfi most nem lenne elégedett vele, mintha többet várna tőle, mint amennyit adni tud. Szóvá is tette, annyira zavaróan hatott rá ez az érzés: - Valami baj van? Nem vagyok elég izgató? Ennél meztelenebb már nem lehetek. .. - Szellemes. De másról van szó. - Miről?

101

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- Arról, hogy én meddig jövök még szóba nálad. Elise döbbenten meredt a férfira. - Nem értelek. - Jó lenne előre tisztázni, mi a fontosabb neked. Én vagy az iskola? Elérkezhet-e egy olyan pillanat, amikor egyszerűen félretolsz engem, mert úgy véled, elvonom a figyelmedet a tanulmányaidról. Szerintem jogom van rá, hogy tisztán lássak ebben a kérdésben, és nekem is legyen döntési lehetőségem. Elise elhűlve hallgatta a férfit. - Te egyszerűen féltékeny vagy a terveimre, és meg akarsz félemlíteni. Ha így viselkedsz, éppen te rúgod fel a kapcsolatunkat. - Eszemben sincs megfélemlíteni téged, és nem akarlak semmire sem kényszeríteni. Viszont szándékomban áll, hogy meggyőzzelek, és célt is érek, ebbe nem kételkedem. - Nem vagy te egy kissé öntelt, Vincente Farnese? Tudod, lehetsz fantasztikus szerető, de az nálam még nem pótol minden egyebet. - Alig mondta ki, már meg is bánta sértő kijelentését. Látta, hogy Vincente arca ösztönösen megrándul, és ez őszinte fájdalmat fejezett ki. Szerette volna enyhíteni valamivel szavai élét,! így folytatta hát: Figyelj, nem bántani akarlak, csak arra kérlek, próbálj kicsit belegondolni az én helyzetembe. Mi a garancia arra, hogy nem unsz rám éppen te pár hét vagy pár nap múlva?

102

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

Akkor mihez kezdek? Ha nincs semmi hátországom? Céltalanná válik az életem, és belerokkanok a veszteségbe. Ezt, gondolom, te sem akarod. Hadd legyen hát nekem is valami tartalék kapaszkodóm, ehhez mindenkinek joga van, még ha párkapcsolatban él is. A férfi némán szorította meg szerelmese kezét, majd gyors csók következett, a tenyerébe. Elisét elöntötte a szokásos forróság. Ne tévesszenek meg a saját érzéseid! - figyelmeztette magát. Ez nem a gyengédség megnyilvánulása volt, és messze nem a szerelemé. Vincente Farnese meg akarja mutatni csupán, ki az úr a háznál. Mikor idáig jutott, Elise sietősen nekilátott, hogy felöltözzön. A férfi azonban elkapta a köpenye sarkát, mire félig játékosan, félig komolyan huzakodni kezdtek. Hamarosan győzött Vincente, és ott hevertek megint az ágyon. Ezt Elise nem nagyon bánta, de megadni sem akarta magát könnyen. - Nem fogsz megerőszakolni - sziszegte eltúlzott indulattal. - Persze. Mert magadtól is felhagysz az ellenállással. - Nincs olyan hatalmad felettem. - Azt hiszed? És Vincente ujjai már a szép, kemény mellekkel játszottak, közben másik keze a combok tövénél folytatta

103

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

hódító útját. Forró csókok egész özöne borította el Elise testét, olyan helyeken is, hogy már alig tudta visszafogni magát. Aztán hirtelen minden abbamaradt. Elise egy pillanatig nem is értette, olyan bódult volt a vágytól. Riadtan kérdezte: - Mi a baj, Vincente? - Semmi - hangzott a válasz. - Csak mára elég volt ennyi. Jó éjt! Elise szinte fel sem fogta, mi történik, dermedten nézte, ahogy a férfi öltözködni kezd. Amikor pedig magához tért végre, és ugrott volna le az ágyról, már elkésett. Vincente kint volt a lakásból. Ne! - sikoltott Elise. - Ne, ne... Ez nem lehet igaz! zokogta. Nekidőlt a falnak, lecsúszott a földre. Nem értett semmit, és iszonyúan szenvedett. Feltápászkodva az ablakhoz botorkált. Még épp látta a kocsijába szálló Vincente Farnesét, aki most „jól megmutatta" neki. De miért, de miért? Ez volt az örrjítő kérdés. Eltelt egy nap gyötrelmes várakozásban, s a férfi nem jelentkezett. Aztán valaki kopogott az ajtón, Elise pedig repült, hogy kinyissa. De csak egy küldönc volt, hatalmas rózsacsokorral. - Signora Carlton? - kérdezte.

104

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

Elise bólintott, és átvette a virágokat. Melléjük kis levélkét is kapott. Ez állt benne: Meg kell látogatnom pár gyáramat, hogy rendre tanítsam az igazgatókat. Ha végeztem, jelentkezem. Hogy rendre tanítsam... Engem is így tanít rendre, most? Elise bénultan ült az ágya szélén. Nem tudta, mit gondoljon. A rózsacsokor azt jelenti: szeretlek. Ezzel szemben a levél célzatos kijelentése fenyegető figyelmeztetésnek tűnt. Miért fordult el tőle Vincente? Mert újrakezdte az iskolát? Pedig a férfinak is látnia kellett, micsoda boldogsággal tölti el, hogy folytathatja a tanulmányait. És mit vétett ezzel Vincente ellen? Fel nem foghatta. Örült hát, hogy lekötik egyetemi elfoglaltságai, késő este ért csak haza mindig, de akkor is még rajzolgatott, tanulmányozta könyveit. Minden második nap kapott egy hatalmas rózsacsokrot, de most már nem jött több levél. A férfi rejtélyes küldeményei kezdtek az idegeire menni. Egyik nap, miután átvette a virágokat, dühösen megrázta a csokrot, mintha csak Vincentét látná maga előtt, és fennhangon beszélni kezdett hozzá: - Tudom már, mire megy ki ez az egész! A távolból játszol velem, meg akarod mutatni, hogy így is van

105

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

hatalmad felettem. Azt hiszed, irányíthatsz: kezedben a gyeplő, és úgy rángathatsz, ahogy neked tetszik. Gondoskodsz róla, hogy ne legyen egyetlen nyugodt pillanatom, és nem is hagysz nekem békét, míg meg nem bánom az elhatározásom. De ha csakugyan ezt forgatod a fejedben, hát alaposan elszámítottad magad, mert velem ilyen eszközökkel nem mész semmire! Azzal repült a csokor - és innentől kezdve az összes többi is - egyenesen a szemétbe. A következő napokban Elise sorra járta Róma legfelkapottabb divatszalonjait, hadd lássa, mi történik az élvonalbeli műhelyekben, milyenek az új irányzatok, és hol tart ezekhez képest ő. Nem volt elégedetlen az eredménnyel, úgy érezte kis „tanulmányi kirándulásai" során sokat tanult, számos újdonsággal ismerkedett meg, és egyre szilárdabb lett benne a meggyőződés, hogy tehetsége és felkészültsége alapján rangos helyet vívhatna ki magának a divatszakmában. Újult erővel vetette magát a tanulásba, és annyira elmerült a különféle költemények varázslatos világában, hogy alig hallotta meg a makacsul csörömpölő telefont. Amikor azonban rádöbbent, hogy már a sokadik csengetés hangja hallgatott el, lélekszakadva szaladt a készülékhez. Csakhogy nem a várva várt hang jelentkezett! - Itt Signora Farnese, Vincente anyja! - hallhatta a vonal túlsó végéről. 106

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- Jó ég! Signora Farnese? - kiáltotta meglepetten. A nagyasszony nem akadt fenn a kissé szokatlan üdvözlésen, és rendkívül szi vélyesen folytatta: - Annyi szépet hallottam már magáról, kedvesem, hogy tényleg szeretném személyesen is megismerni. Megtisztelne azzal, hogy ma este velem vacsorázna Arról sajnos sejtelmem sincs, Vincente merre lehet, így be kell érnie az én társaságommal. - Igazán kedves... nagyon köszönöm - dadogta Elise. - Akkor a sofőröm hétre önért megy. A limuzin pontosan érkezett, majd elegánsan suhant végig a városon a Palazzo Marini kapujáig. Elise néhány pillanat múlva ott állt szemközt Vincente anyjával, akinek finom vonásai rögtön fölidézték benne a számára annyira kedves arcot. Nagy zavarában, hogy mivel kezdje a társalgást, közölte is, milyen nagynak látja a hasonlóságot anya és fia között. - Ezt mindenki megállapítja - mosolygott az idős asszony. - Signora - váltott hirtelen témát Elise, felbátorodva vendéglátója kedvességén -, tulajdonképpen... honnan tud ön az én létezésemről? - Ilyen szempontból Róma is kis város - hangzott a tréfás felelet. - De kerüljön beljebb!

107

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

Miközben elindultak a ház belső terei felé, Vincente anyja részletesebb magyarázattal is szolgált: - A részvényesek gyűlésén láttam, és egyből megnyerte a tetszésem. -Zavarba hoz... - Miért, ha egyszer ez az igazság. Menjünk erre, föl a lépcsőn, és helyezzük magunkat kényelembe az emeleten! Ott az én lakásom. Kellemes erkélyen telepedtek le végül. A személyzet hamarosan tálalt, és Elise válogathatott a finomabbnál finomabb falatok között. - Csak bátran! - biztatta őt Signora Farnese. - És ne féljen tőlem annyira! A bizalmasabb légkör megteremtése érdekében a ház asszonya olyan részleteket árult el az életéből, melyeket nyilván nem tárt volna fel akárki előtt. Elise így megtudhatta, hogy Vincente anyja sokáig attól félt, nem lehet gyereke. Hiába ébredt fel többször is a remény, gyászos halvaszületés lett mindegyik terhessége vége. Aztán jött a nagy csoda, a kivétel, Vincente. - Tehát őt már nem is követte több gyerek? - Nem, rajta kívül csak egy unokaöcsém született. Miközben falatozgattak a pompás vacsora fogásaiból, Elise is összefoglalta röviden életének legfontosabb eseményeit. Igyekezett tárgyilagos és szerény maradni, így meglehetősen hamar végzett. Annál önfeledtebben

108

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

csacsogott viszont az idős asszony. Hamarosan már megint a gyerekek kérdésénél tartottak. - Jaj, kicsikém - hajolt közelebb bizalmasan -, én olyan boldog lennék, ha születnének végre unokáim, és láthatnám, amint felcseperednek... - Asszonyom, attól tartok, csalódást kell okoznom önnek - szedte össze minden bátorságát Elise, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba. - Mi ugyanis Vincentével... nem vagyunk olyan kapcsolatban. - Na persze, persze. Bocsásson meg tolakodó viselkedésemért - kezdett rögtön mentegetőzni a ház úrnője. - Higgye el, nem akartam zavarba hozni... Hamarosan áttértek hát az időjárás jóval veszélytelenebb témájára. Mivel egyre hűvösebb lett kint az erkélyen, be is vonultak a lakás melegebb helyiségeibe. Alig telepedtek le azonban a nappaliban, Signora Farnese máris megint felpattant, és kisietett a konyhába valamiért. Elise így alaposabban is körülnézhetett. Meseszép faliszőnyegeket látott, értékes képeket... aztán egyszer csak azt hitte, megáll a szívverése. A kanapé felett ugyanis a díszhelyen egy vízfestmény lógott, gyönyörűen bekeretezve. Az ő műve, amelyet Angelóról készített.

109

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

8. FEJEZET Nem lehetett vitás, Elise Angelót látta viszont a képen. Megbűvölten meredt nyolc éve festett művére. Megkapta hát régi kérdésére a választ, hogy vajon mit csinált a képpel az ő szerelmese. De akkor visszaérkezett Signora Farnese. - Igen, ő az én néhai unokaöcsém -jegyezte meg. - Őt említettem a beszélgetésünk elején. -El... Elképesztő, akarta mondani Elise, de visszafogta magát. Csak nézte a mélységesen szomorú asszonyt. - Igen, elhunyt rég - sóhajtott föl fájdalmasan a ház úrnője. - Angelo. Elise azt hitte, menten összeesik. Önkéntelenül is megkapaszkodott. - Úgy szerettem őt, mintha a fiam lenne - fűzte tovább bánatos szavait Signora Farnese. Vendége megrökönyödését együttérzésnek vette, melyet egy hálás mosollyal köszönt meg. Elise ösztönösen érezte, hogy ez az egész nem lehet puszta véletlen műve, de egyelőre még nem rajzolódtak ki előtte az összefüggések. - Mégis hogy történt? - szaladt ki belőle a kérdés, amikor végre újra meg bírt szólalni. 110

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- Angelo egy kegyetlen szívű nő áldozata lett - felelte Signora Farnese keserűen. - Ő okozta a halálát. - Amikor látta, szavai milyen rémisztőén hatnak Elisére, még gyorsan hozzátette - Ne gondoljon véres bűntettre, Angelo öngyilkos lett, de elkeseredett tettének az a szégyentelen perszóna volt az oka. - Öngyilkos lett? - ismételte Elise alig hallhatóan. Ezt nem tudta! Csend támadt. - És mit művelt Angelóval az a nő? - szólalt meg Elise hosszú hallgatás után. - Angelo szerette őt, a nő pedig megjátszotta, hogy viszontszereti. Végül azonban otthagyta egy gazdag férfi kedvéért, mert annak az alaknak több pénze volt. Már legalábbis a nő úgy hitte. - Egy... szót sem értek. - Angelo függetlenségre vágyott. így nem használta ki azokat az előnyöket, melyeket a gazdag származása nyújtott, és szerény körülmények között élt egy rasteverei kis lakásban. Az a nő is talán másképp döntött volna, ha tudja, hogy gazdag család sarja. - De hátha nem is a pénz játszotta a főszerepet a történetben - próbálkozott Elise. - Lehettek más okok is. - Azt a másik férfit én sosem láttam. Hallottam azonban másoktól, hogy elhízott, középkorú alak volt, egy

111

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

felfuvalkodott senki, aki csak a gátlástalanság és tisztességtelenség területén szerzett érdemeket magyarázta Signora Farnese megvetően. - Egyetlen oka lehetett csak, hogy az a nő ilyen partnert választott Angelo helyett: a pénz. Elise közel járt a teljes összeroppanáshoz. - És mesélt önnek Angelo arról a nőről? - Csak igen keveset, még a rendes nevét sem árulta el. Csak hogy egy mesebeli hercegnő, és minden percüket együtt töltik. Én meg persze örültem balgán, amiért ilyen boldognak láthattam. És ugyanígy volt ezzel Vincente is. -Vincente... - Igen, azt hittük mindketten, hogy ez a nő hozza el számára az igazi szerelmet, ehelyett a végzete lett. - Mégis mi taszította ilyen mély kétségbeesésbe Angelót? Hogy önkezével vetett véget az életének... - Ezt néhányan vitatják. Mármint a szándékosságot. Bár a végeredmény szempontjából tulajdonképpen majdnem mindegy. - Tehát nem egyértelmű, hogy öngyilkosságot követett el? - Ha végighallgatja az eseményeket, szerintem maga sem fog más következtetésre jutni. - Mi történt pontosan?

112

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- Egy nap azzal jött haza, hogy elhagyta őt a szerelmese. Összeroppant a fájdalomtól, de élt még benne a remény. Azt mondta, visszamegy a kis lakásba, mert hátha csak valami pokoli tréfát űz vele a barátnője. így is tett, de a másik férfit is ott találta már, és látnia kellett, ahogy a kedvesével csókolózik. Ráadásul az az átkozott gazember még ki is gúnyolta szegény fiút. Vincente anyja itt elnémult, kétségbeesetten hunyta le a szemét. Elise szólni sem bírt. Lelki szemei előtt lepergett újra a borzalmas jelenet minden részlete. - A szomszédok meséltek el nekem később mindent folytatta az idős asszony. - Hogyan csókolózott odafent az a nő, hogyan látta ezt lentről Angelo. Könyörgött szerelmesének, térjen vissza hozzá, felejtsék el, ami történt, de az a szívtelen teremtés hajthatatlan maradt. Akkor Angelo elrohant, kocsiba vágta magát, és... Signora Farnese elhallgatott. Könnyeit törölgette. - Végül úgy kellett őt kivágni a kocsija roncsaiból. Baleset volt, azt mondták. De én tudom, hogy nem... Angelo így akart véget vetni annak a hatalmas fájdalomnak, amelyet az a szégyentelen nőszemély okozott neki. Aki mellesleg még aznap este elhagyta Rómát, és nem is érdeklődött többet hajdani szerelme felől. Ez lett a sok ígérgetésből, fogadkozásból, esküből. - Jó, de csak telefonált, vagy nem? - kérdezte Elise.

113

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- Lehet, hogy Ő volt az, aki odacsörgött egyszer abba a lakásba, amikor éppen az unokaöcsém holmiját szedtem össze. Mondtam a telefonba, hogy Angelo halott... meghalt... Remélem, az a nő rádöbbent végül, mi terheli a lelkiismeretét Hogy szakadna bele a szíve! Bár az ilyen személyeknek nincs szívük, épp ezért tudnak ennyire kegyetlenek lenni. Nyilván rég túltette már magát azon, hogy valaki miatta halt meg. Elise úgy érezte, összedől a világ. Végre megtudott mindent arról, ami után annyit nyomozott. Megsemmisülten állt a kép előtt. Nem is észlelte, milyen sokáig. Egyszer csak az a furcsa benyomása támadt, hogy valami változás következet be a szoba légkörében. Mintha újabb személlyel gyarapodott volna a társaságuk! Hirtelen hátrafordult, és Vincentét pillantotta meg az ajtóban. - Drága fiacskám! - kiáltotta Signora Farnese. - Nem is mondtad, hogy még ma megérkezel. - Véletlenül adódott így, mama, teljesen váratlanul hangzott a válasz. - Akkor pedig már, gondoltam, megleplek. - Ennél szebb meglepetést nem is okozhattál volna mosolygott szeretetteljesen az idős asszony. - Elkészítem rögtön a vacsorádat. - Azzal már ki is sietett a konyhába.

114

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

Elise agyában csak most kezdett el lassan összeállni a kép. - Te végig tudtad, ki vagyok -jelentette ki sápadtan. Néma bólintás volt a válasz. Elise úgy érezte, mintha kiszaladna lába alól a föld. Ott állt elárulva, elhagyatva. Reménye sincs, hogy valaha is békés, nyugodt életet éljen. Szégyen és gyalázat kíséri a sírig. - Én meg nem sejtettem semmit - rázta meg a fejét még mindig hitetlenkedve. - Pedig legalább gyanakodhattam volna. Az összefüggések... a véletlenek. Mégsem jöttem rá, hogy Angelo a rokonod volt. -Elise, ne... -De! Angelo... - Ne olyan hangosan! Anyám meg ne hallja! - Miért? - Ő nem tud semmiről. - Nekünk viszont bőven lenne mit megbeszélnünk! - Később... Mintegy végszóra visszaérkezett Signora Farnese, és közölte, hogy a vacsora mindjárt készen lesz. - Mama, ne fáraszd magad! - kérte Vincente. - Nem is vagyok éhes. Ráadásul késő van már, a vendégünket is illene hazavinnem.

115

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- Fiacskám, csak semmi kifogás! Elise biztos szívesen marad még egy kicsit. Ülj le nyugodtan, hozok sorra mindent. Addig beszélgessetek! Mit tehettek? Jól nevelten helyet foglaltak, igyekeztek valami közömbös beszédtémát találni.

és

- Remélem, jól sikerült az üzleti utad - kezdte a vendég, akár valami rossz regényben. - Persze, persze... - bólogatott szórakozottan a férfi. - Hát... ezt örömmel hallom. - Több udvarias fordulat azonban nem jutott Elisé eszébe, mert szüntelenül csak az járt a fejében, hogy mivé lett a szép jövő, amelyet ő Vincente oldalán képzelt el. De nem árulhatta el magát. Igyekezett oldottan viselkedni. A ház asszonya egész idő alatt lelkes volt, sugárzott. Boldogan vette, hogy finom falatait dicsérik. Vincente láthatóan feszengett, és asztalt bontott, amint tehette. - Akkor... hazaviszem Elisét. - Nem, köszönöm, nem kell - tiltakozott a vendég. Hívjunk inkább taxit! Túl fáradt vagyok már... Ez árulkodó kijelentés volt, de Signora Farnese nem fogott gyanút. - Persze, kicsikém - mondta -, ahogy gondolod. - De én leszek a taxis - közölte zordul Vincente, és látszott rajta, hogy nem tűr ellenkezést. Némán tették meg az út jó részét a férfi kocsijában. 116

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- Felmegyek - jelentette ki végül Vincente, amikor megérkeztek. Elise szomorúan rázta meg a fejét. - Kérlek, most inkább ne! Hadd legyek kicsit egyedül! - Én viszont szeretném tisztázni a helyzetet, mielőtt magadra hagynálak. Ne gondolj mindenféle rosszat rólam, csak mert nem ismered a Valós helyzetet! - Hát jó, meghallgatlak, de többre ne számíts... A lakásba érve Elise szó nélkül egy székre mutatott, majd néhány másodperc múlva ő is leült szemben a férfival. Nem kínálta itallal, a kabátját sem vette el. - Szóval - kezdte vádló tekintettel -, te az első pillanattól fogva tudtál mindent. - Igen... valahogy úgy - hangzott az elnyújtott válasz, mintha Vincente még időt akarna nyerni, hogy összeszedhesse a gondolatait. - Hogy találtál meg? - Magánnyomozók segítségével. Elise riadtan kapta fel a fejét, szemében undor tükröződött. - Bocsáss meg... - kérte a férfi. - De valahogy el kellett indulnom. Nyomtalanul eltűntél, még a nevedet sem tudtam. Mindössze egy fényképet találtam rólad Angelo lakásán. - És odaadtad egy felháborodottan Elise. 117

magánkopónak?

-

kérdezte

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- Nem találtam jobb megoldást. Mentségemre legyen mondva, hogy iszonyú indulat munkált bennem, mert láttam Angelo maradványait a baleset után. A fel ismerhetetlenségig összezúzódott arcát... - Kérlek, ne! - sikoltott fel fojtott hangon Elise. - Én is a legszívesebben elfelejteném, ha tudnám... De hadd folytassam. Hiába fogadtam fel magánnyomozókat, nem járt sikerrel egyik sem. Végül egy Razzini nevű alakot ajánlottak, aki állítólag mestere a szakmájának. Elég vissza taszító egy figura, de valóban csodát művelt. - És mi volt ez a csoda? - Pár napon belül a nyomotokra vezetett. - Te pedig állást ajánlottál Rómában Bennek, hogy engem is idecsalj - tette hozzá végtelen megvetéssel Elise. - Ne haragudj, de számomra nem te voltál a fontos, legalábbis kezdetben. Gyűlöltem Bent, aki beteges lélekkel kigúnyolta és megalázta Angelot, miután megfosztotta őt legdrágább kincsétől. Téged kevésbé tartottalak bűnösnek, később meg már egyáltalán nem. Kérlek, higgy nekem. - Nem hiszek, de mindegy. Mi volt a terved? - Meg akartam tenni mindent, hogy csalásért vagy sikkasztásért börtönbe kerüljön. - Jó - biccentett hosszú csend után Elise. - Elmondtad, amit akartál. Én viszont nem tudtam meg mindent. Mert

118

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

arról nem beszéltél, hogy illeszkedik ebbe a történetbe a kettőnk kapcsolata. Az is a bosszúd része volt? -De Elise! - Azért öleltél, azért szereztél gyönyört, hogy jobban fájjon, amikor a végén eldobsz magadtól? Simogattál, becézgettél,..de közben a vesztemet kívántad? -Tévedsz... - Igen, tévedek, mert te valószínűleg ennél sokkal élvezetesebb játékokat is kieszeltél. Állítólagos gyárlátogatásaid során biztosan más nőkkel is lefeküdtél, és külön kéjt okozott, ha a karjaikban arra gondolhattál, én mennyire gyötrődöm, sóvárgok utánad. És hogy ébren tartsd bennem a kínt, küldted sorra az emlékeztető csokrokat. De ezzel még korántsem ért véget aljas kis örömeid sora, hiszen a legnagyobb boldogságot nyilván az a tudat jelenthette számodra, hogy amikor végül rájövök, mit műveltél velem, az az egész további életemet megmérgezi, és ugyanolyan kitörölhetetlen nyomot hagy bennem, mint Angelo elvesztésének fájdalma. -Túlzól... - Túlzásokba itt egyedül te estél. Mert lehet, hogy eleinte jogos felháborodás irányította a cselekedeteidet, de a bosszúszomj megfosztott a józan ítélőképességedtől, és súlyosabb ocsmányságokba kevert, mint amilyeneket megtorolni szándékoztál.

119

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

-Értsd meg... - Lehetetlent kérsz, Vincente, én nem értelek téged. Tiszteltelek, és felnéztem rád, de bebizonyítottad nekem, hogy Ben ártatlan lelkületű kis kóristagyerek volt hozzád képest, és elvetemültségben a nyomodba sem érhet. Hogy süllyedhettél idáig? Elise rászegeződő tekintetéből a férfi érezhette, hogy most végre szóhoz juthat. Nem akarta ezt az alkalmat elszalasztani, ezért megnyugtató hangon beszélni kezdett. - Elmondok mindent, ha akarod, de akkor ne szakíts folyton félbe! - kérte szelíden. - Én eredetileg tényleg csak Bent akartam móresre tanítani. Ebbe is ő kevert bele téged. Mert állandóan veled hencegett. Talán minden lehetséges nővel megcsalt, de arra nagyon büszke volt, hogy a felesége vagy. így jöttem rá, mivel sebezhetem meg a legjobban. - Az én elcsábításommal? - Nem fogalmaztam meg ezt magamban ilyen pontosan, csak az tisztázódott bennem, hogy a férjed gyenge pontja te vagy. - Elhatároztad hát, hogy ráveszel, csaljam meg őt, aztán hűtlenségem a tudomására hozod... Vincente erre sem válaszolt egyértelműen. Szemlátomást nagy kínban volt, hiszen minden látszat ellene szólt, holott viselkedésének okai sokkal

120

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

összetettebbek voltak, mint ahogy azt Elise beállította. Megfogalmazni azonban maga sem tudta volna, miféle erők sodorták ennyire visszás helyzetbe. - Mondom, nem készítettem részletes haditervet. Azt viszont szerettem volna, ha Ben végigszenvedi ugyanazt, amit Angelónak is át kellett élnie. - Tehát fején találtam a szöget - bólintott Elise leverten. - És mitől voltál benne olyan biztos, hogy megkaphatsz engem? - Dehogy voltam biztos benne - ellenkezett gyorsan Vincente. - Nem győzöm eleget hangsúlyozni, hogy velünk kapcsolatban nem terveltem ki semmit se előre, az események alakulásában nagyobb szerepe volt a véletlennek, mint szándékosságnak. - Hagyjuk a mellébeszélést! - legyintett Elise dühösen. - Biztosra vetted hogy a pénzéért mentem feleségül Benhez, így feltételezted, hogy ha egy másik férfi nagyobb köteg pénzt lenget meg az orrom előtt, egyből átpártolok hozzá. - A valóságosnál lényegesen sötétebben ítéled meg a helyzetet... - Az nem lehet. Gyilkosnak nézel, pénzen megvásárolható nőszemélynek hullákon átgázoló kis cafkának... ennél sötétebb színben már aligha lehet feltüntetni valakit.

121

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- Most már tényleg túl messzire mész... - csóválta meg a fejét Vincente. -Semmi ilyesmit nem állítottam rólad. - csak gondoltál - húzta el a száját keserűen Elise. - Fogalmazzunk inkább úgy - felelte a férfi higgadtan -, hogy eleinte hittem a látszatnak! - És amikor Ben meghalt, bosszúd minden mérge ellenem irányult. Kelepcébe akartál csalni. Gondolom, az ingatlanügynök is a te utasításodra nem adta el a lakásom... -'Ez utóbbit készséggel elismerem. - Csakugyan kitartó, célratörő ember vagy te, Vincente Farnese - jegyezte meg gúnyosan Elise. - Nyolc éve elhatároztad, hogy bosszút állsz, és nehézséget, akadályt nem ismerve végre is hajtottad a terved. - Azért nem egészen így történt - kezdte még nyugodt hangon Vincente, de hirtelen elveszítette az önuralmát, és üvölteni kezdett: - Neked fogalmad sincs, hogy miken mentem át. Én láttam a holttestét! És éveken keresztül figyeltem tehetetlenül, miként sorvadozik a gyász terhe alatt anyám. - Ezt mind megértem és elfogadom, Vincente, csak azt nem fogadhatom el, hogy engem te nyolc éven át gyűlöltél ismeretlenül is, elítéltél a látszat alapján, majd megbüntettél kegyetlenül, de mindvégig eszedbe sem jutott legalább esélyt adni nekem, hogy megmagyarázhassam a történteket. Ezt a mulasztásodat semmi sem menti.

122

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- Hibáztam, nem tagadom. És hidd el, mióta értesültem róla, hogy Ben kényszerített Angelo elhagyására, rettentő lelkiismeret-furdalás gyötör! - Ami viszont nem akadályozott meg abban, hogy folytasd velem kisded játékaidat. Vincente keservesen.

erre

mit

felelhetett?

Csak

felsóhajtott

- Mindenesetre gratulálok - folytatta gúnyos hangon Elise -, remekül alakítottad a szereped. Kár, hogy az előadás lekerül a színlapról. - Ezzel mit akarsz mondani? - kapta fel a fejét rosszat sejtve a férfi. - Már említettem, hogy általában túlértékeled a jelentőségedet. De bármilyen ellenállhatatlan férfinak képzeled is magad, közölnöm kell veled, csupán azért kötöttem ki a karjaidban, mert sok-sok éven át nem lehetett részem rendes szexben, és már nagyon kiéhezett voltam. Azért ne ess kétségbe, mindenképpen a javadra kell írnom, hogy erre a célra tökéletesen alkalmasnak találtalak. - Miket hordasz itt össze? - nézett rá Vincente jegesen. Egy szót sem értek. - Mit nem értesz? Vannak bizonyos tulajdonságaid meg adottságaid, melyek élvezetessé teszik a társaságod az ágyban... egy hosszabb koplalás után. Testem örömmel

123

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

fogadott téged, de most... elköszön. Sok szerencsét a továbbiakban! - Komolyan beszélsz? - Hogy kérdezhetsz ilyet? Ennyire bizonytalan lennél férfiúi képességeidben? Nos, megnyugodhatsz, én ötösre értékelem az ágyban nyújtott teljesítményed, sőt elárulhatom, a továbbiakban is te leszel számomra a mérce, nem érem be kevesebbel, mint amit tőled megszokhattam. Azt viszont őszintén remélem, hogy alkalmam lesz kimagaslóbb tehetségekkel is találkozni. - Miféle tehetségekkel? -Várj, hogy is szokták ezt mondani? Lepedőakrobaták? Szóval azokra céloztam, akik majd téged követnek az ágyamban. Biztosan lesznek közöttük fiatalabbak is, akik még a te hihetetlen kitartásodat is felülmúlják. Már előre élvezem. - Ezt azonnal hagyd abba! - kiáltotta villámló tekintettel Vincente. - Nem hinném, hogy az engedélyedre lenne szükségem a hálótársaim megválogatásában. Bár kétségtelen tény, hogy jó tanárom voltál, és sokat tanultam tőled. Nem csupán a testi élvezetek terén, hanem emberileg is. Pontosabban embertelenségből vehettem tőled néhány felejthetetlen leckét. Hálás diák lévén, frissen szerzett

124

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

tudományom először rajtad fogom kipróbálni. Lapátra teszlek, Vincente, de úgy, hogy öröm lesz nézni. Gúnyos mosoly jelent meg a férfi ajkán, bár kicsit fájdalmas arcrándulással. - Végre megmutattad az igazi arcod. Nem tévedtem tehát. - De tévedtél, mert gyenge ellenfélnek hittél. Én azonban most kiegyenlítettem. Innentől kezdve nem tartozunk egymásnak semmivel. Itt a vége... fuss el véle, de minél messzebbre! - Mielőtt élnék a felkínált lehetőséggel, és a továbbiakban igyekeznélek a lehető legmesszebbre elkerülni, hadd mondjak valamit én is a végről! - Mármint miféle végről?- emelte föl a fejét Elise gőgösen. - Ezt a témát egyszer s mindenkorra lezártuk az imént. - Én viszont arra a végre gondolok, amely Angelo életét zárta le, ennek a jelenlegi helyzetnek pedig a kezdetét jelentette. Elise érezte, hogy elsápad, s a térde remegni kezdett. A férfi azonban nem kegyelmezett, és rideg hangon folytatta: - Angelo azt az utat úgy ismerte, hogy lehunyt szemmel is végighajtott volna rajta akármekkora sebességgel, éjjel vagy nappal. Talán még részegen is. De nem rúgott be, kimutatta a vizsgálat.

125

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- Hanem akkor... mi történt? - Elise hangja reszketett. - Öngyilkos lett! Miattad. Vétkes vagy a halálában. Engedtél Bennek. Apád biztonságát választottad, és Angelót kiszolgáltattad rettenetes végzetének. Ennyit tehát még utoljára a végről, és most én mondom... hogy vége. - Vincente... - Nincs több megbeszélnivalónk. Nagy csönd támadt. Egy idő után Elise szólalt meg, alig hallhatóan: - Akkor most menj, Vincente! A férfi megvetően biccentett, majd sietős léptekkel eltávozott. Elise leroskadt az ágyra. Kimerültén meredt maga elé. Villanyt oltott, kettesben maradt a sötétséggel. És az emlékképeivel. Látta maga előtt Angelót. Elviselhetetlennek tűnt az elvesztése, ő mégis lemondott róla, és elfogadta Ben feltételeit. Hogy mentse az apját, aki legalább ugyanannyira szerette, mint Angelo. Létezik helyes döntés ilyen helyzetben? Két rossz közül csak rosszul lehet választani, mégsem menekülhet az örökös lelkiismeretfurdalás és bűntudat elől. - A legszívesebben itt halnék meg - suttogta. Hajnalig álmatlanul hánykolódott az ágyában. Végül felkelt inkább, megmosta az arcát, majd döbbenten nézett a 126

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

tükörbe. Kit látott? Nem tudta volna megmondani. Áruló lettem, futott át megint az agyán. És Vincente? Rútul becsapta őt. Szerepet játszott végig, valami borzalmas, gyomorforgató színjátékot. Közben odakint vigasztalanul eleredt az eső. Mint az életem, olyan szürke, gondolta önkéntelenül is Elise. Semmi remény. Ez a vég, a halál. Azt se tudta, hogyan kapkodott magára valamit. Az esőkabát az utolsó pillanatban jutott csak eszébe. Azzal már indult is, ki a jéghideg esőbe, a fagyos ürességbe. Igen, ilyen lehet a halál, ezt tartogatja számára a szomorú végzet. A jelzőlámpákkal nem törődött. Ment. Látta, hogy sokan olyan furcsán néznek rá. Azt hiszik, őrült vagyok. Milyen lehet az arcom? Mint egy elmeháborodott árulóé? Nem lenne csoda, hiszen itt mindenki olyan, mint a háborodott. Vincente is... ő is... Őrült egy élet, legyen már vége! Hatalmas fékcsikorgásra kapta fel fejét a közelben mindenki. Elise úgy érezte, repül. Ki a világból, egyre távolabb, távolabb, a végtelen sötétségbe. Vége, végre, örökre. A súlyos teherautó már állt, ő pedig ott hevert a kövezeten, élettelenül.

127

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

9. FEJEZET Vincente négy napja viselkedett kibírhatatlanul. Munkatársai értetlenkedve figyelték. Korán érkezett az irodába mindig, és késő estig, éjszakáig dolgozott, de valami olyan zord arccal, világutáló elzárkózással, hogy aki látta, annak elment a kedve az élettől. Ki merte volna hát megkérdezni, mégis mi baj emészti? Ami azt illeti, ő maga közben titkon azt várta: telefonáljon végre Elise. Rengeteg elintézetlen kérdés volt még köztük. Most már örült, hogy igaz érzelmeit olyan kitartóan titkolta. Mi lett volna, ha kiszolgáltatja magát? Belegondolni is rossz! Bosszúterve tehát kudarcot vallott. Persze, nagy elhatározása akkor ingott meg először, amikor Elisét megpillantotta. Az maga volt a csoda. Elhatározásáról mégsem mondott le, bár el kellett ismernie, hogy valami más erő is vonzotta, hajtotta ehhez a nőhöz. Ha a karjaiban tarthatta csodálatos testét, minden másról megfeledkezett. Szégyen ide vagy oda, még Angelóra sem gondolt. Jó ideje azonban már nem csak a testi gyönyör fűzte őket össze. Vincente fájdalommal emlékezett vissza, hogy lovasbalesete után Elise milyen szeretettel, féltő odaadással ápolta, miközben sokat beszélgettek éjjel-nappal, és nagyon közel kerültek egymáshoz.

128

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

Szégyenkezve gondolt arra, mivel viszonozta ő mindezt: hazugsággal, alakoskodással. Ráadásul a végén még csúnyán „le is bukott". Kétségbeesetten túrt a hajába. Mit tehetnék? - törte a fejét. Addig jóformán semmit, amíg Elise nem telefonál. Megeshet azonban, hogy a nő nem hívja többé... Ha viszont ő jelentkezne elsőként, azzal teljesen kiadná magát. Legfeljebb úgy tehetne, mintha csak valami üzleti ügy miatt keresné. Majd azt mondja, hogy döntött a lakás ügyében, és nem akadályozza tovább az értékesítését. Az ügynök így percek alatt eladhatja a remek ingatlant. - Mostantól ne zavarjanak! - hagyta meg titkárnőjének. Senki számára sem létezem. - Mérges volt a hangja, mintha szegény nő bármiről is tehetett volna. Hívta gyorsan Elise mobilját. Csalódottan állapította meg, hogy ki van kapcsolva. Tárcsázta a vonalas készülék számát. Semmi eredmény. Vincente egyre idegesebb lett. Lehet, hogy Elise már el is utazott? Feltétlenül ki kellett derítenie. Kapta magát, kirohant az irodájából, a titkárnőnek meghagyta, hogy a mai nap folyamán ő már nem elérhető. - De a megbeszélés a miniszterrel... - kezdte a halálra rémült nő. - Mondja le, kérjen más időpontot!

129

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

Húsz perc múlva ott állt Elise lakása előtt. Hosszan csengetett, mindhiába. Nem sokára előcsoszogott a szomszédasszony. - Itt aztán hiába próbálkozik - közölte. - Nincs itthon... - Elutazott? Vincente képzeletben minden rosszra felkészült, amit azonban hallania kellett a legrémesebb várakozását is felülmúlta. - Kórházban van. Úgy vitték be. Mert balesetet szenvedett. Elütötte egy nagy teherautó. Az orvos majdnem hanyatt esett, amikor meglátta a megvadult bikaként becsörtető, idegen férfit. -Hol van?! -Kicsoda, kedves uram? - Signora Carlton. - Vagy úgy. Rokona a hölgynek? - Nem, de kit érdekel? - Engem, például. A férje? - Az rég meghalt. Vincente Farnese vagyok. Megszokta már, hogy minden ajtó kitárul e név hallatán, az orvos arca azonban meg se rezdült. - Sok értelme nincs, hogy zavarjuk a beteget... Beszélni még nem képes.

130

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- Tehát életben van - sóhajtott fel megkönnyebbülten Vincente. - Szerencsére igen - hangzott az orvos válasza. - És súlyosak a sérülései? - A teherautó meg se érintette. A"signora összerogyott az úttest közepén, de a nagy kocsi még idejében fékezett. - És mitől esett össze? - Kisebbfajta idegösszeroppanást szenvedett. Hosszabb ideje nem is táplálkozott rendesen. Vincente lehunyta a szemét. Aztán rögtön nagyra nyitotta, amikor meghallotta az orvos következő kijelentését: - Mindent megteszünk a magzat megmentéséért, de semmit sem ígérhetek, - Tessék? Mit mondott, doktor úr? - A hölgy is majdnem elájult újra, mikor megtudta, hogy terhes. Korai stádium, Várunk, remélünk. - Látnom kellőt! - pattant fel Vincente, igen határozottan közölve óhaját. - Nem biztos, hogy ez okos lenne. Maga nem is a férje ráadásul. - De a gyereke tőlem van! -Akkor is engedélyt kell kérnie. - Ki a fenétől? - nézett körül villámló tekintettel Vincente. 131

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- Már bocsánat - felelte gúnyosan az orvos. - Magától a betegtől. - Azzal elindult a kórterem felé. Vincente agyában lázasan kergették egymást a gondolatok. Apa leszek, Elise gyereket vár tőlem! Közben pedig gyűlöl! Ki kell engesztelnem valahogy! Talán még van remény. Kétségbeesetten várta vissza a doktort, aki jött is nemsokára. - A hölgy nem mondott semmi olyat, hogy megtiltaná a látogatását. - Akkor menjünk! Az orvos bekísérte. A kórteremben egy nővér fogadta őket. - Pszt! - emelte szája elé az ujját. - Elaludt megint, éppen amikor ön kiment az imént, főorvos úr. - Mellette maradhatok? - kérdezte szorongva Vincente. - Jó, de ne beszéljen, ne ébressze fel, mert neki most az alvás a legjobb orvosság. - ígérem, hogy vigyázok. Miután az orvos és az ápolónő mögött becsukódott az ajtó, Vincente az ágy mellé húzott egy széket, de a következő pillanatban már talpra is ugrott megint, mert Elise mormolt valamit.

132

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- Én vagyok az - hajolt föléje. - Megismersz? Újabb értelmetlen motyogás. - Elise...! - Igen? - szólalt meg érthetően a beteg, de a hangja olyan távolian csengett, mintha egy másik világból jönne. - Ahogy megtudtam, rögtön jöttem - beszélt tovább a férfi, de megint nem kapott választ. Egy darabig várt, majd úgy döntött, lesz, ami lesz, ő elmondja, ami a lelkét nyomja. - Szeretném a bocsánatodat kérni, Elise, ha még nem zártad be előttem végképp a szíved. Őszintén megbántam, hogy olyan szörnyűségekkel vádoltalak. Pedig miután megláttalak, már én se nagyon hittem bennük, nem kellett ehhez semmilyen bizonyíték. Aztán alaposabban is megismerhettelek, és teljesen megváltozott rólad a véleményem. - Érezte, hogy túl bonyolultan fejezi ki magát, Elise talán még követni sem bír ilyen hosszú beszédet. Megpróbálta hát röviden összefoglalni mondandója lényegét: Őrült voltam! Elise végre kinyitotta a szemét. - Mikor most Rómába visszajöttem, én is azt mondtam magamban: Angelo bocsáss meg! Szerettem volna végre megnyugvást találni, hogy legalább az emlékeim ne kínozzanak. Ebből a világból azonban kiveszett a könyőrület... és itt kötöttem ki végül. Mindig azt akartam, hogy együtt élhessünk: ő meg én. Nem tudtam, hogyan halt

133

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

meg. Most már ez is az én lelkemet nyomja. Soha nem bocsátom meg magamnak. - Nincs miért lelkiismeret-furdalást érezned, te nem vagy bűnös, nem tehetsz semmiről - bizonygatta mély meggyőződéssel a férfi. - De, de, szerencsétlenséget hoztam rá, még ha nem is szándékosan. Később Londonból írtam neki, és könyörögtem, hogy bocsásson meg. Elmagyaráztam, miért látott Ben karjaiban. Gondoltam, így könnyebb lesz neki. - Nekünk továbbították az Angelo címére érkező küldeményeket, de nem emlékszem, hogy lett volna ilyen levél közöttük -jegyezte meg Vincente tűnődve. - Persze, mert Ben elkapta. A halála után találtam meg az iratai között. De ha Angelo még az elutazásom éjszakáján meghalt... - Akkor ez a levél sem segített volna rajta - fejezte be a mondatot Vincente. . - Úgy halt meg, hogy nem tudhatta, sosem hagytam el őt a szívemben, nem lettem hozzá hűtlen, továbbra is csak őt szerettem. - Elisét érezhetően kimerítette a sok beszéd, hát elhallgatott. Vincente összeszedte minden bátorságát, és rátért a következő kényes témára: - Az orvos azt mondja, gyerekünk lesz. - Nekünk? - nyögte csodálkozva Elise.

134

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- Miért, te nem hallottál róla? - De, de - hangzott egy lemondó sóhaj -, csak azt hittem, álmodom. - Nem, nem, ez nem álom. Pontosabban nekem olyan, mint egy álom. Hamarosan össze kell házasodnunk jelentette ki sietve Vincente. Emésztő gúny torzította el Elise most is szép arcát. - Összeházasodni? Nekünk? Viccnek is rossz! - Kérlek, ezt vedd komolyan - folytatta már-már szinte könyörögve Vincente. - Talán repdessek a boldogságtól? - Nem, csak fogadd el, ami szükségszerű. Ez a kis élet... összeköt bennünket. - Engem veled ne kössön össze semmi! - Elise, felejtsünk el mindent, ami rossz volt... kezdjük újra! Legalább próbáljuk meg! - Ez képtelenség, és te is jól tudod - makacskodott Elise. - Én már csak egyetlen dologra vágyom, nyugalomra, ezt pedig melletted aligha találhatnám meg. - A békesség fontosabb, mint a szerelem? - kérdezte halkan a férfi, de a következő pillanatban már azt kívánta, bár ki se nyitotta volna a száját. Elise tekintete ugyanis olyan dermesztő fényt lövellt, hogy Vincente úgy érezte, belefagy a lélek. Végtelen szomorúság fogta el.

135

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

A szép nő ráadásul még megvető hangon korholni is kezdte: - Fogalmad sincs, mi az a szerelem. Megvásárolhatsz magadnak mindent. Már rég szükséged lett volna valakire, aki megmutatja, hogy még a te akaratoddal is szembe lehet szegülni. - De hát épp ez vagy te! Az egyetlen a világon, aki nem úgy táncol, ahogy én fütyülök. - És soha nem is fogok! Most pedig menj, kérlek, nem akarlak látni többet. - Nem hagyhatom magára a gyermekemet! - hangzott Vincente eltökélt válasza. - Én viszont nem tartok igényt a társaságodra. És ebből a szempontból teljesen közömbös, lesz-e gyerekem, vagy sem. - Attól tartok, ezt még nem gondoltad át elég alaposan. Válaszolni Elise már nem tudott, mert érezte, hogy valami nagyon furcsa történik vele. Hallotta még, amint Vincente orvosért kiált, majd látta, hogy a szoba hirtelen megtelik emberekkel, és aggódó arcok veszik körül. Olyan homályos és álomszerű volt az egész, mintha nem is vele történne mindez, egy gondolat azonban vakító élességgel jelent meg a tudatában, mielőtt elveszítette volna az eszméletét: A picinek életben kell maradnia... meg akarom szülni a gyermekünket!

136

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

Amikor újra kinyitotta szemét, látta, hogy sötét éjszaka van, Vincente pedig ott áll mozdulatlanul az ablaknál. Akkor... vége? A hangra a férfi megfordult. - Tessék? Hogy minek van vége? - Elveszítettem? - Nem, dehogy - felelte Vincente megnyugtató hangon. - Még épp idejében léptek közbe. Megmaradt a gyermekünk, Elise, mi pedig gondoskodunk róla, hogy rendezett körülmények közé érkezzen, mert összeházasodunk. Nem születhet. .. törvénytelenül. Az a Farnese volt most megint, aki fütyül, mások meg táncolnak. Elise pedig, saját megdöbbenésére is, erőtlen hangon csak ennyit mondott: - Hát akkor... ha gondolod. - Ez nem az én akaratom, hanem a dolgok rendje felelte halkan Vincente. - Persze, a dolgok rendje, ahogy te látod. De ne vitázzunk tovább! Elfogadom az ajánlatod. Vincente most elégedett lehetett volna, de nem érzett felhőtlen boldogságot,! mert némi nyugtalansággal és gyanakvással töltötte el, hogy Elise hirtelen, csak úgy minden feltétel nélkül teljesíti a kérését. Ennyire nem tulajdonít jelentőséget a házasságkötésüknek, csak üres formának tekinti, melyre kár szót is vesztegetni? A gyerek

137

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

érdekében fenntartják a látszatot, de valójában úgy élnek majd, mintha egyikük az Északi-, másikuk a Déli-sarkon lenne? Nem, ezt nem hagyhatja! - Az orvosodtól hallottam, hogy nemsokára elbocsátanak innen. Szeretném, ha már rögtön hozzám költöznél... - kezdte Vincente szelíd, kérlelő hangon. - Hogy... hozzád? visszakérdezés.

-

hangzott

a

csodálkozó

- Igen, a Palazzo Mariniba. Veszélyes lenne most számodra egyedül maradni. - Te csakugyan azt várnád tőlem, hogy ott lakjam? Szó sem lehet róla! - könyökölt fel harciasán Elise. - De ha én kérlek. A gyermekünkre kérlek. - Ezzel ne zsarolj! Nem élhetek közös fedél alatt anyáddal. Ki nem bírná a látásomat. Igen, hogy ott járokkelek. Hiszen neki ma is szent meggyőződése, hogy én vagyok Angelo gyilkosa. - Nem, hiszen még azt sem sejti, hogy egyáltalán ismertétek egymást. Egyébként is külön lakrészem van, mintha csak szomszédok lennénk egy közös házban. Könnyen megoldhatjuk, hogy ne találkozz vele, amikor én nem vagyok otthon. Elise megvetően elmosolyodott.

138

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- Valld be nyugodtan, hogy félnél kettesben hagyni minket. Hátha egy gyönge pillanatomban elmondok neki mindent. Rólad is... Máskor minden bizonnyal felbőszítették volna Vincentét ezek a szavak, most azonban továbbra is szelíd maradt: - Ilyesmitől nem félek, mert nem vagy sem gonoszkodó, sem kegyetlen alkat. - Jaj, Vincente, micsoda fuvolahangok egyszerre! Mert most ezt kívánja az érdeked. Átlátok rajtad. - Már az is baj, ha kedves vagyok? Talán kérjek ezért is bocsánatot? Ne pazarold az erődet ilyen felesleges szócsatákra! Mivel Elise csakugyan egyre fáradtabbnak érezte magát, jobbnak látta, ha mindent ráhagy a férfira. - Rendben van, legyen kivételesen, ahogy te akarod. Azzal visszadőlt az ágyra, és befordult a fal felé. A férfi egyik nap elhozta anyját is a kórházba. Signora Farnese földöntúli boldogságban úszott, hogy végre nagymama lesz. Elise ismét láthatta, milyen törékeny az idős hölgy, némán egyetértett hát Vincentével, hogy nem lenne szabad felizgatni.

139

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- Tudtam én, tudtam én! - lelkendezett Signora Farnese. - Első látásra. Megéreztem azt a titokzatos valamit, ami csak szerelmesek között szokott lenni. Vincente és Elise kölcsönösen kerülte egymás tekintetét. Az idős hölgy szerencsére nem vett észre semmit. Egy nappal később Elise beköltözött a palazzóba. Külön hálószobát kapott, innen egy keskeny folyosó vezetett Vincente szobájába, tovább pedig közös „útvonal" a fürdőbe. A ház úrnője ragaszkodott hozzá, hogy születendő unokájának anyja úgy szólítsa: „Mamma". Elisének egyébként eszébe sem jutott távol tartania magát az idős hölgytől, sőt kifejezetten kereste a társaságát, mert megnyugtatta a jelenléte, s így legalább nem érezte magát annyira egyedül. Már azt is eldöntötték, hol lesz az esküvő. Természetesen a Santa Navona-templomban, ahogy a Farnese család esetében mindig. A halottaik szintén ott aludták örök álmukat. Elise kicsit szorongva tudakolta Vincentétől: -Angelo is...? - Természetesen - bólintott a férfi. Már számított erre a kérdésre. - Elvezesselek oda? - Csak mondd el, merre találom!

140

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- Nem lenne jobb, ha mégis elkísérnélek? A te állapotodban egy ilyen megrázkódtatás... Hiába alakoskodott, Elise tudta jól, hogy a féltékenység beszél belőle. Nem szívesen hagyta „kettesben" a jegyesét hajdani szerelmesével. Ha tehette volna, talán még a gondolatait is ellenőrzi. Ebben Vincente mit sem változott. Útközben a férfi megpróbálta egy újabb meglepetésre felkészíteni Elisét: - Tudnod kell, hogy amikor együtt éltetek, Angelo az édesanyja leánykori nevét használta, te is úgy ismerted őt, hogy Angelo Caroni. Az igazi neve azonban Valetti volt. - Jó, de miért... - Talán ezt is a függetlensége védelmében tette, hogy őt tényleg szegény diáknak tartsa mindenki, és véletlenül se hozzák kapcsolatba dúsgazdag rokonságával. Hamarosan ott álltak az egyszerű márványlap előtt, melyen mindössze ennyi állt: ANGELO VALETTI. Elise visszafogta a könnyeit, úgy kérdezte: - Hát nektek semmiben sem lehet hinni? Még az igazi nevét sem tudhattam meg? - Ezért igazán nincs okod neheztelni rá. Ártatlan játék volt a részéről.

141

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

Valóban ritkán beszéltek a külvilágról, rövid együttlétük alatt annyira elmerültek egymásban, mintha egy külön szigeten élnének, távol mindentől és mindenkitől. - Magamra hagynál vele egy percre, Vincente? A férfi kelletlenül bár, de engedelmeskedett. A kőtábla sarkában egy fénykép mutatta az elhunytat. Elíse hosszan nézte a fiatal, életvidám arcot. - Egykor az enyém voltál - suttogta, mintha csak emlékeztetni akarná hajdani szerelmét. - Sok mindent ígértél, amit később nem tudtál betartani, részben az én hibámból. ATrevi-kútnál azt mondtad, Róma örökre a mi városunk lesz. Ez az egyetlen, amit nehezen bocsátok meg neked, hogy nem volt erőd és hited kivárni, hátha mégis beteljesül a jóslatod. - Elise felállt. - Most pedig én szeretném a bocsánatodat kérni, Angelo. Én mindig csak veled szerettem volna élni,' de Ben elszakított tőled aljas eszközökkel. És hiába lettem újra szabad, hamarosan kénytelen leszek feleségül menni az unokabátyádhoz. Hiszen láthatod... Azzal oltalmazón a hasára tette a kezét. Vincente tisztes távolból figyelte, a szavakat nem hallhatta, de csaknem megölte a féltékenység. Miket mondhat? Megértette, hogy jegyese elnézést, bocsánatot kér Angelótól, amiért az unokatestvére gyermekét hordozza a szíve alatt. A férfi vad haraggal elfordult.

142

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

Elise végül visszatért hozzá, és megérintette a karját, hogy mehetnek. Egész úton hazáig egy szót sem váltottak, anélkül is tudták, mire gondol a másik.

10. FEJEZET Szűk körben tartották az esküvőt, a nagy templom kis oldalkápolnájában került sor a szertartásra. Az oltár előtt két olyan ember állt, akik nem voltak biztosak egymásban, sőt még önmagukban sem, így fogadtak örök hűséget és szerelmet. A látszat kedvéért Vincente a nászéjszaka egy részét Elise hálószobájában töltötte, hogy ne keltsék fel környezetük gyanakvását. - Ha majd anyám visszavonult a lakosztályába, én is visszalopózom a szobámba, aztán rendben lesz minden, békén hagylak - ígérte a férfi. - Kösz - biccentett kurtán Elise. - Nem vagy rosszul? Kicsit sápadtnak láttalak a szertartás alatt. - Jobban nem is lehetnék. A terhességi rosszullétek elmúltak. Az orvos szerint eléggé erős leszek, hogy a gyermekünket minden nehézség nélkül a világra hozzam. - Aggódtam pedig. Nagyon féltelek, mert fontos vagy nekem. Nem csak a gyermekünk miatt. Elhiszed?

143

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- Persze. Végtére is feleségül vettél, így én is a családi vagyon része lettem. Már hogyne féltenél? Világos ez, mint a nap. Vincentének megint minden akaraterejére szüksége volt, hogy uralkodni tudjon magán. Szinte megkönnyebbült, mikor a kis folyosóról léptek halk zaja hallatszott. Anyja jött, hogy jó éjt kívánjon, aztán visszavonult a maga lakosztályába. Elise szorongva lépett az ablakhoz. Lenézett a kertre. A kerti ünnepélyre. - Áll a bál, a vigasság - jegyezte meg fojtott hangon. - Ez a dolgok rendje - bólintott Vincente. Akkor ujjongás hallatszott lentről. Éljenzés... mert a vendégek észrevették őket az ablakban. Az ifjú párt. Vincente erőnek erejével kivonszolta magával Elisét az erkélyre. Újabb üdvrivalgás támadt, és a kiáltásokból világosan kihallatszott a bambino szó. - Mind tudják tehát - suttogta fanyarul az ünnepelt menyasszony. - Semmit se tudnak. Csak bőséges gyermekáldást kívántak. Ahogy ez szokás. - És tőlem mit kívánnak a szokások? - Jelezd nekik, hogy meglesz! - Megőrültél? 144

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- De, de, csináld csak! - Jó, hát te tudod... - Azzal Elise kicsit előrébb lépett, és mutatta a hasát. Az éljenzés az eget verte, Vincente pedig megcsókolta az ifjú asszonyt. A közönség meg rivalgott. - Cirkusz a népnek, ez Róma - jelentette ki megvetően Elise, de közben a látszat kedvéért szívélyesen mosolygott. - Hadd örüljenek! - hallotta maga mellett Vincente hangját, aki széles mozdulatokkal búcsút intett az ünneplő közönségnek. Végre ezen is túljutottak. Elise megkönnyebbülten felsóhajtott. Férje megkérdezte: - Ennyire a terhedre vannak? - Dehogy! Magamtól undorodom. Hiszen becsapunk mindenkit. - Hogy mondhatsz ilyet? - Mert ez az igazság! Talán nem kényszerből mentem hozzád? Egy percig sem hagytál nyugtot, még betegen sem kíméltél, addig nyúztál-nyaggattál, míg be nem adtam a derekam. Most pedig megjátsszuk itt egy szépen megrendezett erkélyjelenetben a boldog szerelmeseket. Hát tudd meg, hogy te sem vagy különb Bennél, csak mások az eszközeid! - Semmi közöm Benhez meg a mocskos módszereihez! - bömbölte magából kikelve Vincente, szerencsére már zárt

145

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

erkélyajtó mögött. - Miért gyűlölsz ilyen megátalkodottan és elvakultan? - Jó, bocsánat az összehasonlításért. De mégis mit kellene szeretnem rajtad a történtek után? - kérdezett vissza elgyötörtén Elise. Csak menne már el! - fohászkodott magában némán, és kérése meghallgatásra talált, mert Vincente pár pillanattal később dúlva-fúlva távozott. Nem lehetett véletlen, hogy a férfinak az elkövetkező napokban rengeteg üzleti ügye akadt, így hűséges laptopjával töltötte a mézesheteket, és intézte halaszthatatlan látogatásait a cég különféle kirendeltségein. Elise sokat volt magában, töprenghetett. A tényeken nem lehetett változtatni. Egy olyan emberhez ment feleségül, aki őt az első pillanattól kezdve gyűlölte. Talán könnyebb lett volna elviselni az egész helyzetet, ha az utálat kölcsönös. Elise azonban szinte leküzdhetetlen testi vonzalmat érzett a férfi iránt, miközben az utóbbi hetek eseményei következtében már megvetette és rettegett tőle. De ez volt még a kisebb baj. Mert ugyanakkor... és ezt a férjének nem szabad megtudnia sohasem... ugyanakkor valami őrült szerelemmel szerette. Majd elmúlik ez is. Maga Vincente fog tenni róla azzal, hogy más nőkkel megcsalja. Ujjal fognak mutogatni rá

146

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

titokban. Talán már most is ezt a célt szolgálják az üzleti utak. Elise azonban tévedett. Vincente minden este hazatért a palotába, tisztelgő látogatást tett nála, tolakodásnak nyoma sem volt a viselkedésében, felesége pedig biztos ösztönnel érezhette, hogy nem töltötte idegen nők társaságában az idejét. Ettől valamelyest megnyugodott, kedélyállapota is sokat javult. így akkor sem ellenkezett, amikor Signora Farnese azzal az ötlettel állt elő, hogy tartsanak esküvői bált, ünnepeljék meg újra szélesebb körben is a nagy eseményt. - Fél Róma kíváncsi rád - magyarázta izgatottan. - Eltúlzod. - Jó, akkor egész Róma. Anyósa kedves szellemeskedése egészen felvidította, egymás szavába vágva állították össze a vendégek névsorát. Később Vincente is átnézte a listát, és kihúzott pár nevet. Elise meglepődött, hogy ezek között volt Attilio Vansini is, Itália legnagyobb bankjának elnöke. A befolyásos pénzember azonban minden követ megmozgatott, nyomást gyakorolt Farnesére, hogy mégis ott lehessen a szerencsés kiválasztottak között. Ilyen jelentős társasági eseménynek számított ez a bál. Elise ruháját az egyik legfelkapottabb divattervezőnőtől, Luisa Menottitól rendelték meg. Minden téren jó előre

147

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

gondoskodtak a tökéletes eleganciáról, a különleges kiszolgálásról és a sikeres programokról. Százfőnyi személyzet, három konyha, a palota összes terme... sorolni sem lehet, miféle fényűzés jegyében zajlott a készülődés. Elise sok társadalmi esemény háziasszonya volt Ben mellett, de ilyet még sosem látott. - Vincente, mintha két kézzel szórnánk a pénzt... - Drágám, ezerszeresen visszatérül! - nyugtatta meg őt a férje. - Szépséged révén még feljebb emelkedhetünk a társadalmi és üzleti elit világában. Ettől a hízelgésnek szánt kijelentéstől Elise valahogy elkedvtelenedett. - Te is csak kihasználsz engem, ahogy Ben. - Azért van egy nagy különbség - felelte elkomolyodva a férfi. - Én nem a te réveden akarok magasabbra emelkedni, hanem veled együtt, és az egészet érted teszem, meg a gyerekünkért. Erre Elise hirtelenjében nem tudott mit válaszolni. - Nézzük most a részleteket! - folytatta a férfi, azzal kinyitott egy páncélszekrényt. - Válassz magadnak ékszereket! - Hogy fogadhatnék el ekkora kincseket? - Nem kell elfogadnod, ami eleve a tied. Ez a nászajándék része. Bármilyen összeállítást választasz is, a saját ékszereidben jelensz meg a bálon.

148

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- Neked elment az eszed! - Tehát... még gondolkodsz a dolgon? Majd közvetlenül a bál előtt döntesz? zárta le a kérdést egyelőre Vincente. Jó, csakugyan nem sürgős. - Ilyen értékeket tartasz itthon? - Nem, nem, utána visszakerül mind a bankba. De... valamit elfelejtettem. Azzal egy vagyont érő gyűrűt nyújtott át Elisének. - Ez az eljegyzési gyűrűd. Alaposan elkéstem vele, csak annyira zűrös napokat éltünk az esküvő előtti időszakban, hogy nem találtam méltó alkalmat az átadására. - A gyűrűt elfogadom, de mást nem. Semmi kedvem a te kincseidben parádézni. - Pedig te... csodálatosan parádézol, akár egy szál tűsarkúban is. - Ahhoz másfajta közönség kell - felelte ellenségesen, de önkéntelenül is megborzongva Elise. - Ha már nem vetkőztethetlek le, akkor legalább hadd öltöztesselek gyémántba, drágakőbe! Fogadd el az ékszereket! - Nem vásárolhatsz meg. - Eszembe sem jutna ilyesmi. Izgató parádézásodért sem adtam semmi külön jutalmat... csak magamat, legforróbb vágyamat - suttogta Vincente. - Ne gyötörj!

149

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- Te mondod ezt? Azonnal visszavinnék mindent a bankba meg az ékszerészhez, ha meztelen testedet láthatnám. Szebb, mint a világ összes gyémántja. - Vincente, ne feledkezz el magadról! - Elfeledkeznék én az egész világról, ha még egyszer a magamévá tehetnélek, akár itt rögtön. Elise ijedten hátrálni kezdett. - Mondom, nem kell tőled semmi. - És én se kellek. - Ha olyan vagy, mint Ben, te sem kellesz, Vincente. Ezt akartad hallani? A férfi őrjöngő tekintettel nézte a dacos asszonyt. Miért ez az örökös küzdelem köztünk? Miért, hogy ez a gyönyörű nő, ez a veszedelmes démon mindig a legrosszabbat hozza ki belőlem? Pedig én olyan boldoggá tehetném, de ő nem kér sem a szerelmemből, sem a szeretetemből. El innen! Szikrázó szemmel, kétségbeesett és meggyalázott vággyal rohant ki Vincente Farnese a szobából. Saját palotájában - kisemmizett jöttmentként. Zuhanyozás és öltözködés közben Elise már hallotta a nagy bálteremből a zenekar hangjait. Fésülködött épp, amikor kopogtattak az ajtaján, és miután kiszólt, hogy szabad, Vincente lépett be.

150

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- Az ékszerek - mondta. - Ahogy kérted... Elise ellenőrizte a szerény készletet, és bólintott. A férje azonban kicsit mérgesen vette szemügyre őt. - Megint nincs rajtad alsónemű? - Semmi. Ilyen testhezálló ruhában épp az lenne a kihívó. -De a melltartó... - Be van építve a felsőrészbe. Ellenőrizheted. - Akkor se tetszik az egész - csóválta meg a fejét rosszallóan Vincente, mint egy igazi zord férj. - Könnyen felejtesz - jegyezte meg Elise. - Az első éjszakánkra gondolsz? - Akkor is ugyanígy voltam öltözve, de nem emlékszem, hogy nehezményezted volna. - Most is boldogan kiegyeznék vele, ha hasonló folytatásra számíthatnék. - Na látod, milyen álszent vagy? - Inkább irigy. Főként, ha rólad van szó. A bálterembe menve Elise megnézte magát a tükörben. Elégedett volt. Hatalmas éljenzés fogadta őket, érkezésüket megünnepelték. - Az első tánc az enyém - jelentette ki Vincente.

151

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

Attilio Vansini is ott sürgött-forgott állandóan minden apró ürüggyel az ifjú pár körül. Vincente halkan Elise fülébe súgta: - Az év házaspárjának minősített minket, ez kerül majd a lapokba. - Ejha! - nevetett Elise. Táncoltak, így zavartalanul beszélgethettek. - Fogadni mernék, hogy a jelen lévő férfiak mind azon töprengenek, meztelen vagy-e a ruhád alatt - súgta a felesége fülébe Vincente. - Nincs jobb dolguk? - mosolyodott el évődve Elise. - Nehéz lenne jobb dolgot elképzelni. - Szóval szmokingba bújt kéjencek hada vesz körül hangzott a vidám megállapítás. - A szmokingnak ebben semmi jelentősége, biztosíthatlak, szépséged lebilincselően hat a férfinépre társadalmi rangtól vagy származástól függetlenül. A vendégek valóban lenyűgözve figyelték az ifjú házastársakat, és a férfiak természetesen elsősorban a gyönyörű feleséget tüntették ki érdeklődésükkel. A meztelenség kérdésében alighanem jól „tippeltek", de azt aligha gondolta volna egyikük is, hogy egy dologban nagyot tévednek. Nem igazi szerelmespárt láttak táncolni! Vansini ment oda hozzájuk.

152

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- Mit említsek elsőként kiváló tulajdonságaim közül, ha el szeretném kápráztatni önt? - kérdezte Elisét Vincente jelenlétében. - Tánctudásom ugyan sok ki vánnivalót hagy maga után, viszont közel s távol a legjobb szerető vagyok, ezen a területen még Signor Farnese sem érhet a nyomomba. Az ifjú férj türtőztette magát, udvariasan mosolygott, és hallgatott. - Ha kiállhatatlannak találja majd édes kettesüket, rám mindig számíthat folytatta hát zavartalanul a bárdolatlan modorú bankár. - Jó szerető vagyok, de még annál is jobb vigasztaló. - Remek, akkor most, ha megengedi... - bontakozott ki a karjából Elise - Nem sokkal vigasztalódnék, amiért kénytelen vagyok mellőzni a szolgálatait. Becsületére legyen mondva a tolakodó pénzeszsáknak, hogy nem vette zokon a visszautasítást, és jót nevetett saját felsülésén. Egyébként is remek volt a hangulat. Elise azonban érezte, hogy Vincente csaknem megőrül a féltékenységtől. És azt is tudta, miért. Mert a felesége csak látszatra az övé.

153

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

11. FEJEZET Elise remekül szerepelt ezen az estén. És nem csak meztelenségével. Ellenben tisztában volt azzal is, hogy a megfelelő hatás érdekében jókor kell elköszönnie, így még akkor távozott, amikor a hangulat a tetőfokán volt. Vincente követte. - Remekül mulattam - közölte vele a felesége. - És remekül mulattattál. Ne csodáld majd, ha minden este máshová kell mennünk vacsorázni! Egyébként meg kell jegyeznem, ez az üzletnek sem tesz rosszat. - Megérte hát a befektetés - húzta el a száját kissé gúnyosan Elise. Mikor visszaértek a lakosztályukba, Vincente vetkőztetni kezdte a feleségét. Igaz, csak kötelességszerűen. A fekete ruha lehullt, és ott virított a gyönyörű szép, fehérlő test. A férfi zihálva csodálta. - Jó éjt akkor! Álmodj sok vacsorameghívásról, Vincente! - intett búcsút Elise. - Nem mondod komolyan! - hörögte a férje. És a keze már meg is indult a mellek szépséges halmai felé. - Ne... - suttogta Elise.

154

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- Ez az igazi válaszod - érintette meg finoman az egyik rügyként feszülő bimbót Vincente -, nem a szavaid. - Türtőztesd magad, ha mondom! - húzódott hátrébb a felesége. - Ma mindenkit elbűvöltél, csak nekem nem jut semmi? - kérdezte csalódottan a férfi. - Ami a legcsodálatosabb bennem, az a tiéd is - húzta oda a hasára férje kezét Elise. - El is felejtetted? Ő az oka, hogy... - Hogy egyáltalán együtt vagyunk? - kérdezte Vincente, és a hangjában féltékenység reszketett. - Buta - csóválta meg a fejét Elise. - Hidd el, nagyon fáradt vagyok, de egyébként sem erre szerződtünk... Mintha ecettel öntötték volna le, olyan lett a férfi arca ezekre a szavakra. Elise fájdalmasan felsóhajtott. Úgy borzasztó az egész, ahogy van. Ezt érezték. Vincente egyik nap hamarabb érkezett haza, és döbbenten állapította meg, hogy Elise nincs sehol. Senki sem sejtette, hol lehet, még a gépkocsivezetője sem tudott pontos felvilágosítással szolgálni. - A signora a Vatikánnál szállt ki. Azt mondta, szól majd, ha menjek érte, és elküldött. Ennek négy órája. - Biztosan megnézi a Vatikánt. Ez hosszabb időt vehet igénybe - próbált valami megnyugtató magyarázatot találni Signora Farnese.

155

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- Igazad lehet, mama - nevetett Vincente, de látszott rajta, hogy nem igazán tud hinni a vigasztaló szavaknak. Mert képtelen volt elnyomni magában az újra és újra feltámadó gyanút, hogy esetleg egy másik férfival van a feleségének találkája. Felrémlett képzeletében Vánsini. Aki állítólag „még nála is jobb szerető". Mi van akkor, ha öntelt dicsekvésével sikerült felpiszkálnia a hosszú hetek óta kényszerű önmegtartóztatásban élő Elise képzeletét? Iszonyú kín volt ott ülni tehetetlenül, miközben lehet, hogy a felesége éppen most... Nem, ebbe még belegondolni is őrület! Kiment az anyja után, aki már a ház előtt kémlelte az utat. - Épp most jött meg - hallhatta az idős hölgy megkönnyebbült hangját. -Taxin érkezett, biztos volt valami, ami miatt nem tudta elérni telefonon Mariót. A következő pillanatban Elise már oda is lépett hozzájuk. - Bocsánat - kezdte. - De a taxi bizonyult a legjobb megoldásnak. - Hol voltál? És kivel? - tört ki Vincente dühösen. Elise értetlenkedve nézte. - Hol lettem volna? Otthon.

156

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- Ennyire otthon vagy megint Rómában? - gúnyolódott a férfi. - Nem, de a saját lakásomban attól még otthon lehetek. - És volt veled valaki? - folytatta Vincente villámló tekintettel a vallatást. - Természetesen, különben miért mentem volna oda? - És elárulod, kit vittél fel magaddal? - Persze. Attilio Vansinit. - Pont őt? - kiáltotta Vincente, és a keze ökölbe szorult. - Ha egyszer neki sikerült felkeltenem az érdeklődését rezzenéstelen arccal Elise. - És akkor már rögtön fel kellett cipelned a lakásodra? - Az utcán mégsem tudtam volna megmutatni neki... válaszolta ártatlan szemmel. - Micsoda? - kiáltott fel fenyegetően Vincente. - Mit akartál neki megmutatni? - Hát a lakást. - Miért? - kérdezte bambán a férfi, mert az ő fejében ez a fordulat most sehogy sem illett a történetbe. Hatalmas kacaj következett. - Jaj, Vincente, ha most látnád magad! Kész bohóc vagy. A férfi azonban a legkevésbé sem érezte mókásnak a helyzetet.

157

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- Megállapodtunk, hogy ma délután feljön megnézni magyarázta Elise. - És képzeld, azonnal kellett neki, már nyélbe is ütöttük az üzletet. Vincente próbálta menteni a menthetőt. A látszatot. - Jó, de nekem azért szólhattál volna. - Aztán miért? Az én lakásom, nem kell engedélyt kérnem tőled, ha el akarom adni. Különben is, ha szólok neked, te már pusztán Attilio miatt is megpróbáltál volna valahogy visszatartani. - Miért tettem volna ilyet? - kérdezte feldúltan Vincente. - Nem is értelek. - Ugyan már, te mindig gyámkodni akarsz mások felett. Én meg kiemelt helyen szerepelek az életedben, mivel a feleséged vagyok, ezért nekem még az átlagosnál is kevesebb szabadságot hagysz. - Én nem így látom - felelte a férfi. - Szeretnék mindent megadni neked... - Mesebeszéd. Semmibe nem egyeznél bele, ami csak egy kicsit is ellenkezik az akaratoddal. így volt ez nemrég a tanulmányaim ügyében is. Most viszont az ügyvédem azt mondja, a lakás árából bőven jut rá pénz, hogy tőled teljesen függetlenül folytassam és befejezzem az egyetemet. - De miért kell neked bármit is tőlem függetlenül csinálnod?

158

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- Mert te te vagy, és én én vagyok! - Nem sok értelmét látom ennek a vitának. - Szerintem is jobb lenne témát váltani - biccentett helyeslőén Elise. - Örömmel hallom, hogy te is feladtad kis agglegényi menedéked. - Ezt meg honnét tudod? - Az ingatlanügynökök kapcsolatban vannak egymással, ismerik egymás választékát. Egyébként csodálkoztam, miért határoztál így, hiszen pénzre nincs szükséged, viszont keresve sem találhatnál diszkrétebb helyszínt intim kalandjaidhoz. - Nekem nincsenek intim kalandjaim! - bömbölte Vincente. - És miért nincsenek? - csodálkozott tágra nyílt szemmel Elise. - Házasságkötésünk miatt igazán nem kellene férfiúi szüzességet fogadnod. - De nekem csak te kellesz... - Szóval ezt a szerepet választottad: Vincente Farnese az erkölcs példás őre nevetett Elise. - Hát én nem foglak megakadályozni benne, azt biztosra veheted., Egy nap Vincente arra érkezett, hogy jókora láda áll Elise előszobájában. Rá se ért megkérdezni, mire vélje ezt, a felesége már mondta is: - Tessék, itt van... - Mármint micsoda? 159

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- Utánam küldték végre a holmimat, és most megmutathatom neked. - Azután egy levélkét nyújtott oda. ', - Mi közöm a levelezésedhez, Elise? - Majd meglátod. - Ha ragaszkodsz hozzá... Azt a levelet tartotta a kezében, melyet Elise küldött volna Angelónak, ha Ben nem akadályozza meg a postára adását. - Muszáj? - vágott egy kelletlen grimaszt Vincente, de aztán olvasni kezdte. Kérlek, próbálj megbocsátani nekem, drága szerelmem... Nem tehetek semmiről. Igazán nem... Tudom, ott voltál lent az ablak alatt, ez az ember azonban durva erőszakkal kény szer ített... és kényszerít jelenleg is. A látszat ellenem szól, de hidd el, olyan eszközök vannak a kezében, hogy egyelőre esélyem sincs a menekülésre. Nem lettem azonban egyetlen pillanatra sem hűtlen a szerelmünkhöz. Örökre a tied vagyok, örökre a tied maradok... - Köszönöm, hogy megmutattad -jegyezte meg Vincente, miután átfutotta a sorokat. - Egy férjnek mindenről tudnia kell. - Ennyit mondasz mindössze?

160

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- Megköszöntem a bizalmadat. Mit vársz még tőlem? Elise keservesen felsóhajtott. - Talán megbántott... pár dolog. Hogy „örökké a tied maradok" meg néhány hasonló fordulat... - Nem bántott meg. Ezek csak szavak, engem pedig a valóság jobban érdekel. És a valóság az, hogy minket az élet egymásnak szánt, te meg én örökre összetartozunk. - Nem, Vincente, ez nem ilyen egyszerű. Örök szerelmet és hűséget esküdtünk egymásnak, holott te kezdettől fogva gyűlölsz engem. Bosszút akartál állni rajtam, hogy visszafizesd a családodat ért sérelmeket. - De az rég történt, és már megbántam, sőt készséggel beismertem, hogy borzalmas tévedés volt a részemről. - Megfontoltan cselekedtél. Pontos tervet készítettél. Céltudatosan törtél a vesztemre. És csaknem teljes sikert értél el. Egy autó előtt végeztem kevés híján. - Elise, ne őrjíts meg! A tervemet rég feladtam. Egyébként sem ellened szőttem, mert nem is ismertelek. Amikor megtudtam, milyen ember vagy... egy világ változott meg bennem. És ezt egyedül neked köszönhetem. - Hasonló történt velem is. Az elején még vonzó férfinak találtalak, most viszont már ki nem állhatlak. És én is ezt egyedül neked köszönhetem.

161

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- Reménytelen! - kiáltott fel elkeseredetten Vincente, és tehetetlen dühében beviharzott a szobájába, hatalmas erővel csapva be maga mögött az ajtót. - Hát ez az - nézett maga elé bánatosan Elise. Csakugyan reménytelen, teljesen reménytelen... Nyomasztó volt a római augusztus és szeptember, de Elise jól viselte a hőséget. A palotabéli élethez is hozzászokott. Egyetlen rémes este adódott csupán, de akkor valóban minden önuralmát össze kellett szednie. Signora Farnese ragaszkodott hozzá, hogy Angelo huszonkilencedik emlékszületésnapját megünnepeljék. Végig kellett néznie Elisének is a róla maradt fényképeket. Csak reménykedhetett benne, hogy nem lesz köztük olyan, mely árulkodónak bizonyulhat. Szerencséjére, egyik felvételen sem szerepelt. Vincente végig szörnyű kínban érezte magát. Aztán szemlátomást ő is megkönnyebbült. Később bekopogtatott Elise ajtaján. - Bocsáss meg anyámnak! - kérte. - Nagyon sajnálom, ami történt. Gondolhatod, hogy nem az én ötletem volt. Nem is sejtettem, hogy ilyesmit akar. - Csak szerette volna nekem megmutatni Angelót. Semmi baj, túlestünk rajta. Anyád pedig büszke lehetett kedvenc rokonára.

162

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- Csodálatos teremtés vagy - mosolyodott el álmélkodva Vincente. Közben olyan gyengéden nézett feleségére, hogy Elise kénytelen volt elfordulni. Nem bírt volna közömbös maradni, miközben a férfi ennyi kedvességgel halmozza el. - Aludni készültem már, Vincente. Neked is jó éjt! - Jó éjt, és még egyszer köszönöm... szerelmem - intett búcsút a férfi. Elise, amint magára maradt, a párnába fúrta az arcát. Kevés lett volna csak a szemét lehunynia, hogy ne lássa maga előtt állandóan Angelo vádló arcát. Szüntelenül magán érezte hajdani szerelme égő-égető tekintetét, mintha csak ott állna mellette, és néma szemrehányásával gyötörné. Akárcsak valami rémálomban... Arra riadt, hogy hirtelen megint ott volt mellette Vincente. - Hol vagyok? - kérdezte Elise zavartan. - Vagy úgy, te vagy az! - emelte tekintetét megkönnyebbülten a férjére. Valami baj van? - Amint látom, szerencsére nincs, csak hallottam, ahogy Angelo nevét kiabálod álmodban. Siettem, hogy felköltselek... így jobb talán... - Igen, jobb. Vagy nem is tudom. - Elise még teljesen kábának érezte magát. - Gyakran fordul elő veled hasonló? - érdeklődött a férje.

163

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- A rémálmaimra gondolsz? Bár ez sem ilyen egyszerű: lázálom, lázas álom vágyálom, valahogy összefolyik az egész. Mindenesetre jobban örülnék, ha nyugodtan tudnék aludni... - Akkor nem is zavarlak tovább. - Vincente szeretettel megsimogatta a feleségét, még egyszer-jó éjt kívánt, majd visszament a szobájába. Ott csakhamar előhúzta a mobilját, és felhívott egy számot. - Razzini? - kérdezte halkan. - Tudom, hogy éjszaka van, de fontos. Ébresztő! - Signore Farnese! A legutóbbi találkozásunk után azt hittem, nem akar látni többet... - Meggondoltam magam. Lenne egy újabb megbízatásom a maga számára, de nagyon fontos. Ezért most minden mást szépen félbehagy, és csak az én ügyemmel foglalkozik. - Ez azért nem annyira egyszerű... - De. Annyi pénzt kínálok, hogy nagyon egyszerű lesz a döntés. Viszont egész nap nekem dolgozik. Világos voltam? - Igen, máris sikerült meggyőznie. - Akkor jól figyeljen ide, mert élet-halál kérdéséről van szó.

164

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

A terhesség jót tett Elisének. Szó szerint kivirult, színe lett arcának, selymes fénye őszibarack finom bőrének. Boldog várakozásban teltek napjai, míg végül egy februári napon csakugyan elérkezett az idő, és a kisbaba félreérthetetlen jelét adta, hogy kikívánkozik a külvilágba. Vincente bevitte feleségét a szakklinikára, és onnantól kezdve el nem mozdult az ágya mellől. De Elise sem engedte volna el. Fogta a kezét. - Maradj velem! - kérte. - Én örökké veled leszek, melletted maradok - közölte egyszerű szavakkal, de mély meggyőződéssel Vincente. - Segítesz, ugye? - Együtt csináljuk végig - felelte megindultan a férfi. Hirtelen hatalmas csend támadt, majd Elise felsikoltott. - Meglesz - mondták ekkor a körülállók. - Kislány! - állapította meg a következő pillanatban az orvos. - Ép, egészséges? - kérdezte rögtön Elise. A csöppnyi jövevény egészséges üvöltése azonban túlharsogta a szülészdoktor válaszát. Mindenki nevetett. Miután a babát megmosdatták, és megkapta első pólyáját, pelenkáját, kis nyugalom állt be. A boldog édesanya hamarosan karjába vehette a picit. Egy nővér ágyacskát tolt be a szobába. Elise ekkor szorongó pillantást vetett a férjére. 165

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- Jobban örültél volna, ha fiú? - Nem. Ugyanilyen boldog lettem volna. - Én meg buta fejjel biztosra vettem, hogy kis focistát akarsz, trónörököst! - Nem lett volna rossz, de ez a megoldás sincs ellenemre. - Micsoda kifejezés, Vincente! Te örökké meg akarnál oldani valamit. - Nem, de abban nagyon reménykedem, hogy a mi életünkben majd megoldást jelent ez a pici baba. - Már megint ezt ismételgeted? Vedd tudomásul, hogy az én kislányom nem holmi megoldás! - Nem. A mi kicsi lányunk igazi csoda - bólogatott egyetértőén Vincente. - És... tudod... - De Elise már nem fejezte be a mondatot, mert a kimerültségtől elaludt. - Köszönöm, édes drágám - suttogta ekkor Vincente. - A kicsi lány csodája remélhetőleg ránk is kisugárzik, és csodás lesz tőle az életünk... - Aztán rövid hallgatás után még hozzátette: - Amit már igazán megérdemelnénk.

166

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

12. FEJEZET Elise zuhanyozott, és közben arra gondolt, hogy pár nap múlva nagy esemény várja: három hónapos kicsi lányának keresztelője. Signora Farnese ragaszkodott hozzá, hogy Olivia legyen a neve. Ez volt ugyanis Elise második keresztneve is. A pici érkezése pedig beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Vidámság és remény költözött vele a palotába. Signora Farnese is megifjodni látszott, Vincente viselkedése pedig olyan könnyed és vidám lett, hogy szinte rá sem lehetett ismerni. Minden szabad percét a kicsi lány mellett töltötte. És ennek Elise nagyon örült. Most békében éltek ugyan, de állandóan érezhető volt közöttük bizonyos feszültség. Mintha mindketten a másikra vártak volna, oldja már fel! Elise lassan kibírhatatlannak érezte ezt az állapotot. Napról napra jobban vágyott rá, hogy megint szeretkezhessen Vincentével. Hiányzott neki szenvedélyes játékaik meghittsége. Már a legkisebb kétség sem maradt benne: szerelmet érez Vincente iránt, méghozzá feltétel nélküli odaadással. Mégis csak kerülgették egymást, félszegen, tehetetlenül. Pedig Elise hányszor, de hányszor látta a férfi vágyódó pillantásait! És fel nem foghatta, miért nem próbál meg közelíteni hozzá. 167

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

Elzárta a vizet, majd úgy, ahogy volt, meztelenül, kellemesen bizsergő testtel kilépett a kabinból, és megállt a teljes alakos tükör előtt, hogy szemügyre vegye magát. Teste már kezdte visszanyerni eredeti alakját, igazán elégedett lehetett épp csak egy parányit kigömbölyödött idomaival. Biztosra vette, hogy Vincentének így is tetszeni fog. De mi ez? Kis zajt hallott az ajtó felől, megfordult, és ott állt vele szemben a férje. Mindketten hatalmasat nyeltek. Vincente szeme majd kiugrott a helyéből, de a szája csak ennyit mondott: - Bocs, nem tudtam, hogy itt vagy. - Végül zavartan kihátrált a fürdőből. Pár másodperc volt az egész, de Elise jól láthatta tekintetében a villódzó vad vágyat. Talán azt akarja bizonyítani a férje, hogy megbízhat benne, már semmiben sem kívánja rákényszeríteni az akaratát, ellenáll a legvadabb kísértésnek is? Hát majd meglátjuk, meddig bírod, gondolta kacéran és pajzánul Elise, ha bevetem minden csáberőmet... Vincente kinyitotta hálószobája ablakát, de a lengedező könnyű szél sem segíthetett izzó vágyán, nem hűsítette teste forróságát. Holdfény világította meg halványan a helyiséget, tökéletes, éjszakai csend uralkodott. Vincente azonban hirtelen mintha valami mozgás neszeit hallotta volna. Nem 168

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

lehetett vitás, valaki bejött hozzá, és a következő pillanatban már meg is látta egy meztelen női test csodálatos körvonalait. Persze azonnal megismerte feleségét a holdfényben. Érezte közeledését, és amikor Elise megállt közvetlenül az ágya mellett, Vincente felkönyökölt. A karcsú, fürge ujjak megérintették a testét, egymás után egy sor érzékeny helyen. - Folytasd! - nyögte a férfi. - Ne hagyd abba! Ekkor azonban Elise az ajkához emelte a mutatóujját, jelezve, hogy csitt, itt most ő parancsol. Vincente pedig tudta, hogy engedelmeskednie kell. Máskülönben megint csak a mutatós feleség, a gondoskodó anya marad az oldalán, és talán örökre elillan a bűvöletes szerető, ez az őrjítő, szép démon, akinek az ujjai most... valami vadító ügyességgel kezdték a testét ingerelni odalent. - Gyere rám! - hördült fel Vincente önkéntelenül is. A felesége azonban még várt, mintha ki akarná élvezni hatalmát, ahogy mozdulataira vonaglik, rázkódik az erős férfitest. Végül hirtelen elhatározással beengedte őt magába, és lovagolni kezdett rajta, miközben ágyéka ideoda tekergőzött. Pár perc múlva egyszerre értek fel a csúcsra, de nem hagyták abba, vad szenvedéllyel folytatták

169

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

a hajszát. Még kétszer érték el a beteljesülést, majd kimerültén hanyatlottak egymás mellé. Vincente már pár perc múlva újrakezdte volna, de a bűvös ajkakon ismét megjelent a mutatóujj, miközben két szót susogtak el halkan: - Kezdetnek... ennyit. Kezdetnek...! A gyönyörű meztelen test közben már ki is suhant a szobából. Vincente hitetlenkedve meredt utána. Valóság volt ez? Igen, tudnia kellett, valóság, mert a testén, az ágyon, mindenütt ott érezte felesége illatát. Egy új korszak kezdetének ígérete volt e varázslatos látogatás. Boldogan hunyta le a szemét, és hanyatt dőlt. Akkor azonban megszólalt a mobilja. - Itt Razzini. Megtaláltam. - Biztos? - Mint a halál. Másnap Vincente még reggeli előtt távozott, és csak a következő nap hajnalban érkezett vissza. Elise nem tudta, mit képzeljen, kétségbeesetten várta. Szemhunyásnyit sem aludt. Csak amikor meghallotta odakintről az óvatos férfilépteket, akkor jött a szemére álom. Pár óra múlva ott ültek kettesben a reggeliző asztalnál. - El kellene mennünk valahová - közölte Vincente, miután befejezték az étkezést.

170

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

Elise nem firtatott semmit, teljesen rábízta magát a férfira. Csak akkor lepődött meg, amikor rájött, hová is tartanak. - Mit keresünk ilyenkor a templomban? - pillantott férjére értetlenkedve - Találkozunk valakivel. Bementek, és elindultak Angelo sírja felé. Hamarosan két várakozó férfit pillantottak meg. Elise borzadva kérdezte: - Ki ez a két rémes alak? -Az idősebbik Razzini, a legkiválóbb római mesterdetektív. Nincs az a mocskos ügy, amelyet fel ne derítene... - Hát szó se róla, ez a fiatalember mellette épp elég mocskos. Közben odaértek az Angelo sírtáblája mellett ácsorgó két férfihoz. - Tehát? - fordult Vincente az idősebbikhez. - Pontot tehetünk az ügy végére? - Igen - hallatszott a magánnyomozó kellemetlenül reszelős hangja. - Mindjárt hallani fogjuk a részleteket. - A legszívesebben - bökött ekkor a fejével Angelo márványtáblája felé a fiatal, züllött küllemű férfi - köpnék a sírjára. Mocsok alak. Az volt.

171

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

- Hogy merészeli? - kiáltotta felháborodottan Elise, és már attól lehetett tartani, undorát feledve nekiront a szutykos figurának. Vincente azonban megfogta a vállát, és szelíd erőszakkal visszatartotta. - Hallgasd végig! - Nekem mindegy, mit hisznek rólam - vont vállat a fiatalember. - Nem vagyok érzékeny, ahhoz túl hosszú időt töltöttem a sitten, épp ma szabadultam. -Ekkor Vincentére pillantott. - Ha nem tévedek, Angelo unokabátyja, ugye? Emlékszem már, maga járt nálam tegnap. - Igen. De most térjünk a tárgyra! - Rendben. Ezzel a mocsokkal én... - mutatott megint Angelo sírjára a fiatalember - azt hittem, barátok vagyunk. De egyebet sem akart, csak rászoktatni. Rákapatni, ahogy másokat is, százakat. - Nem! - nyögte Elise. - Mondd, hogy hazudik, Vincente! - Türelem... - felelte rekedtes hangon a férje. - Nekem a legrosszabb. De meg kell lennie. - Akkor folytathatom? Egyébként meg minek hazudnék, nekem már úgyis lőttek. Pillanatok alatt visszakerülök a sittre, mihez is kezdhetnék így az életemmel? - Várjon még! - intett neki Vincente, majd ismét Eliséhez fordult. - Ha mégsem akarnád hinni az egészet,

172

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

tudd, hogy Angelóra én már rég gyanakodtam. Valahonnét irtózatos pénzekre tett szert. Azt mondta, szerencsejátékon nyerte. Nem tűnt igazán elfogadható magyarázatnak. De mindegy. A munkáját sem végezte rendesen. Hamarosan át kellett helyeznem a központból egy telepre, ott vett búcsút a cégtől. - Őrület... - suttogta Elise. - Angelo kábítószer-kereskedő lett - vette át a szót most megint a fiatalember. - így kerültek hatalmába százak, és így tett szert irdatlan mennyiségű pénzre. El is szaladt vele a ló. Azt hitte, övé a világ. Áldozatai örökké hódolni fognak neki, vagy... beledöglenek. Hamarosan azonban kiderült, hogy elszámította magát. - Ezt meg hogy érti? - kérdezte elfúló hangon Elise. - Nála nagyobb kutyák is utaztak ebben az üzletben. Vegyük rögtön Giannit, aki először csak figyelmeztette, hanem amikor Angelo nem hajlott az okos szóra, megölte. - Nem! - szakadt ki Eliséből önkéntelenül is a tiltakozás, mintha ezzel bármin is változtathatott volna. Vincente próbálta őt nyugtatgatni. Közben rászólt a fiatalemberre: -Tovább, tovább, legyünk minél hamarabb túl rajta! - Gianni nem tűrte, hogy megrövidítsék. Szigorúan védte a területét. Angelo nem árulhatott volna Róma

173

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

központjában. Ő azonban nem törődött ezzel. Nem jól mérte fel a helyzetet. A végzetes autóút előtt sem. - Miért, akkor mi történt? - tudakolta sápadtan Elise. - Kényszerített, hogy üljek be mellé. Ő vezetett. Hamarosan láthattam a visszapillantó tükörben, hogy vészesen követ minket egy kocsi. Benne nyilvánvalóan Gianni meg az emberei. -És? - Ismertem a történetet. Ilyenkor következik a leszorítás az árokba... vagy valami meredekebb. Hát az első adandó alkalommal egy kanyarban, ahol Angelo parányit lassított, fohászkodtam egy jót, azzal kiugrottam. Pár óra múlva tértem magamhoz. Akkor hallottam, hogy Angelo már halott. - És ezt miért nem mondta el eddig sehol? - kérdezte Elise. - Nem akartam, hogy Angelo után én legyek a következő áldozat. - És most már nem tart ettől? - Nem, mert időközben Gianni drogbáró urat is átkalauzolták a pokolba. - Te jó ég! Micsoda világ! És Angelo... - Elise eltakarta az arcát. : Jött egy pap. Vincente most hozzá fordult. - Tisztelendő atyám, a segítségét kérem. Ezt a fiatalembert kellene elhelyezni valami védett

174

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

intézményben. Drogfüggő, elvonókúrára lenne szüksége. Talán még sikerülhet jó útra téríteni. - Megpróbáljuk - mondta az egyházi ember. - Örülök, hogy segíthetek, Signor Farnese. Hamarosan kettesben maradtak, Elise és Vincente. Szorosan összekapaszkodva álltak, mintha egymás karjában keresnének menedéket a sok szörnyűség elől, amit hallaniuk kellett. Egy idő után a férfi vigasztalóan felesége fülébe suttogta: - Elmúlt a rémálom. Felszabadultunk egy gonosz átok súlya alól. Elise könnyektől fénylő tekintettel nézett fel rá. - És kiderült, hogy egyikünk sem volt vétkes: se te, se én. - Persze hogy nem, drágám. Most már nyugodtan hazamehetünk, nem kell többet lelkiismeret-furdalásban és állandó bűntudatban élnünk. Végre nincs fontosabb dolgunk, csak hogy egymással törődjünk. - És a picivel - tette hozzá Elise önkéntelenül is. Vincente helyeslőén bólintott. - Igen, a picivel meg anyámmal, akinek az egészről nem szólunk egy szót se. - Ez csak természetes. Otthon a nap hátralévő részében szorgosan készülődtek a kicsi lány keresztelőjére, így aztán, mire késő este

175

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

visszavonultak a lakosztályukba, és megálltak Elise hálószobája előtt, titkon a közelgő éj gyönyöreire várva, már sokat tompult bennük a szörnyű reggel emléke. Vincente megköszörülte a torkát, majd kicsit nehézkesen beszélni kezdett: -Angelo most már nem áll közöttünk. Tehát végre megvallhatom neked szenvedélyes szerelmemet. Kérlek, úgy fogadd tőlem ezt a vallomást, mint a legigazibb nászajándékot, mert ennél az érzésnél drágább kincsem nincsen. - Én is szeretlek téged Vincente, valódi szerelemmel. Eddig látszatok uralták az életemet: látszatok fogságában éltem, látszatok irányították az érzéseimet, cselekedeteimet. Egyedül neked köszönhetem, hogy megismerhetem végre, milyen a valódi élet, a valódi szerelem... a valódi férfi. Vincente révedező mosollyal figyelte a feleségét. - Milyen furcsa ez az egész! Alá kellett merülnünk a mocsokba, hogy megtisztulhassunk, megjárnunk a poklok poklát, hogy bebocsátást nyerjünk a paradicsomba. suhant át egy pajzán mosoly Elise arcán -, nem lenne kényelmesebb fekve folytatni ezt a beszélgetést, a vallomások sorát.. -Remek ötlet - vigyorgott máris kéjesen Vincente. Mert mint tudjuk, nem lehet mindent szavakkal kifejezni.

176

Rejtett indíték

(Júlia 459.)

És egész éjjel meséltek egymásnak a gyönyörről meg a végtelen szerelemről...

177