Lucretia meggyalázása

Lucretia meggyalázása Benjamin Britten operája két felvonásban

Libretto: Ronald Duncan André Obey: Le viol de Lucrèce című színdarabja, valamint Titus Livius: Ab urbe condita, továbbá Publius Ovidius Naso: Fasti és William Shakespeare: The Rape of Lucrece műve nyomán

Magyar fordítás: Jánszky Lengyel Jenő – 2010 –

SZEREPLŐK Férfi kórus Női kórus Collatinus Junius Tarquinius herceg

tenor szoprán basszus, római főtiszt bariton, római főtiszt bariton, a zsarnok Tarquinius Superbus fia

Lucretia Bianca Lucia

kontraalt, Collatinus felesége mezzoszoprán, Lucretia dajkája szoprán, Lucretia szobalánya

I. felvonás I. jelenet Főtiszti sátor – nem messze Róma határától. (Fölmegy a függöny; a Férfi kórus és a Női kórus látszik, a kezükben könyv: olvasnak) Férfi kórus Róma trónját az etruszk sehonnai bitorolja: Tarquinius Superbus, a gőgös király! ...noha nemrég még elődje, a néhai Servius szolgája volt. Hogy kapaszkodott fel Tarquinius a trónra? Félretéve tisztességet, nemes akaratot eltökélte: csak gonosz célja ösztökéli... Gőgjét csendes alázattal takargatja; hamar egy követ fúj bármelyik párttal megosztván emígy a római udvart; végül a szövetségét keresi mindegyikük. Akit megöletett, – meggyászolja szépen, mint jóbarátot. Ha egy jámbor áll útjában: – együtt imádkozik vele. Ha egy kapzsi: – megvesztegeti. És persze nem fukarkodik a bámulatos bőségű, magakitalálta, túllihegett hízelgéssel. Így törtet egyre feljebb; királya édeslánya lett arája: meg is gyilkolja! ...majd elveszi a másik leányt, a nagyravágyó, telhetetlen özvegyet, aki első férjét, – a trónörököst – mérgezte meg. Alig lépnek a házasság szent kötelékébe, végeznek a királlyal ! Most ők uralják Rómát – erővel; ők kormányozzák tűzzel-vassal. Fiúgyermekük, Tarquinius Sextus – akiről majd még hallanak, – ő áll a római ifjak seregének élén az etruszk háborúban; és úgy tekint a büszke városra, mintha a lotyója lenne.

2

Női kórus Uralkodók körében kedvelt alaptétel helyi bajt elfedni a »külső vész« rémével; ezért morgolódó rómaiak indulnak Rómából vívni a göröggel; hadra kélnek hát amazok is! Végül mindkét, jól vezetett sereg csak zúgolódik. (a Női kórus bezárja könyvét) Hogy cammog a lomha idő a nagy napig! Rómának még ötszáz évet kell várnia, amíg Krisztus megszületik és meghal; ...mert azután száll az idő: kezével takarja vaksi szemét! Bár itt más sebek nyílnak meg, de lám, most is az Ő vére folyik... Férfi és Női kórus Megfigyelőként állunk itt mi ketten a jelen hallgatóság és a régi szín között; nézzük az emberi szenvedélyt, a régenmúlt időket, a szemünk valaha Krisztus könnyét sírta el. (A belső függöny fölmegy. Katonai tábort látunk Róma határához közel; főtiszti sátrak az előtérben) Férfi kórus A szomjas este felhörpintette a fény borát; láthatár alá bukott a jóllakott nap; úgy ül hátukon a levegő, mint tömzsi medve. Tücsök cirpel csupán, hangjától enyhül a csöndes este súlya. Istállóban ló kapál, mert vihart neszel; brekegi szakadatlan dalát a varangy. Centuriok szidják a katonákat, azok meg – rossz sorukat; és bámulják csupán, amint Róma messzi fénye megtörve hull a Tiberis vizére és átköszön az éjszakán. (Belülről nyitják a sátor elejét, Collatinus, Junius és Tarquinius látszik, mindhárman ülnek és isznak) Collatinus Aki a mennybe elsőként jut, az a legjobb filozófus. Bacchus felhág serlegével; az értelem csak később ér fel !

3

Collatinus, Junius, Tarquinius (a sátorban) Ez az egyedüli serleg, amit megtölteni érdemes, csak ez! Férfi kórus Isznak, mert együtt árad idejük az éjjel; és sötét az élet, hacsak a bor nem deríti fel. Rendszerint a tisztek ilyen korán még nem részegek. Junius Aki a mennybe utoljára jut, az a legrosszabb filozófus. A logika itt is sántít, mint rendesen. Cupido a leggyorsabb! Collatinus, Junius, Tarquinius Az egyedüli lány, akit magunkévá tenni érdemes: a bor! Férfi kórus Az éj csillagkönnyet hullat, ezek meg röhögnek; hiszen a bánat – butaság! Hát csak isznak: elfúl a mélabú. Tarquinius Aki asszonyszem örvényébe fullad és nő ajkáról gyönyört iszik, a menny cuppan az első csókban, ám örökre, pokolian megszomjazik! Collatinus, Junius, Tarquinius Az egyedüli bor, amit hörpinteni érdemes: a szerelem! Junius A szerelem meg a bor úgy folyik könnyedén, mint a vér. Tarquinius Csak törött palack mindegyik férj! Férfi kórus Tegnap este egynéhány tiszt hazalovagolt Rómába, hogy lássa, vajon hűségesen otthon ül-e asszonya. Junius Maria maszk nélkül mulat egy maszkabálon. Tarquinius Celia meg sehol sincs, Flavius keresi még ma is!

4

Junius Maximus meglepődve látja, hogy a neje, Donata egy szicíliai színész szolgálatait fogadja. Tarquinius Sophia ezüst erényöve a hódolója nyakán van, mint gallér! Junius Leda meg ott fetreng az éjféli dáridó után részegen, mint a csap: a nyelve is elakad ! Tarquinius Patricia meztelenül hever egy néger előtt, és Juniust azzal butítja: csak masszírozza őt...! Collatinus Eleve bolondság volt hazamenni! Bolond, aki az asszonya hűségét kiteszi egy részeg fogadásnak. Mondtam én: ne menjetek! Tarquinius Te csak ne szólj egy szót se… Hiszen csak Lucretia volt tisztességben otthon! Junius A próbát nem állta ki más, csak egyetlen asszony! Tarquinius A fogadást Collatinus nyerte meg, a felszarvazott Junius meg kakas – kukurikú nélkül ! Junius

(dühösen) Jobb, ha hallgatsz, Tarquinius! Hát nem te tetted egész Rómát bordélyoddá? Hűtlen a nőm, igaz, de a tiéd is! Hiszen a fajtád, a nőtlen férfi csak ringyók hűségét ismeri! Tarquinius (feláll) Ne feledd: Róma hercege vagyok! Junius Én meg – legalább római!

5

Tarquinius Az ágyadban meg néger a helyettes? Akkor inkább etruszk legyek! (Veszekedni kezdenek) Junius Tékozló! Tarquinius Uzsorás! Junius Kéjenc! Tarquinius Eunuch! Junius Törtető! Tarquinius Jöttment! Junius Korhely! Tarquinius Patkány! Junius Részeges süvölvény! Tarquinius Vén marha! Junius Fajtalan, kéjsóvár fajankó! Tarquinius Pogány, gusztustalan disznó! Junius Rozzant kecske! Tarquinius Farkas kölyke! Collatinus (szétválasztja őket) Nyugalom!... Nyugalom!... Tartogassátok a görögnek a kardot! Emeljük poharunkat, Tarquinius herceg.

6

Tarquinius Éljen a tiszta Lucretia! A nemes Lucretia! Collatinus, Junius, Tarquinius Lucretia! (Junius kirohan a sátorból, behajtja maga mögött a sátorponyvát) Junius Lucretia! Lucretia!... Rosszul vagyok a nevétől ! Erénye – a szégyenemnek is mértéke! Rajtam röhög majd az egész Róma! Vagy – ami még rosszabb: szánakoznak! Férfi kórus Tiszta sor, a barátaid fő mulatsága: – a szégyened ! A hátad mögött susmognak ezentúl és lenéznek; és ha netán kihoznak a sodrodból, majd azt mondják: ugyan, csak tréfa volt! Junius Nemsokára utcakölykök dudorásszák majd nevemet; azt mondják: « Junius, Junius! » – ahelyett, hogy « hülye »... Collatinust imádja majd helyettem Róma csőcseléke, és nem a győztes csaták miatt... Az ok: Lucretia hűsége, amit nagyra tart a sok ledér római. Lucretia! Férfi kórus Collatinus eszes politikus: erényes asszonyt választott! Collatinus máris jobban ragyog: – rásüt Lucretia fénye! Collatinus szerencsés... Nagyon szerencsés! Istenem! Milyen sebesen férkőzik a féltékenység a parányi szívbe... Duzzad csak egyre, betölti egészen, amíg végül meghasad a szív! Junius

(gyűlölködve) Lucretia! (Kilép Collatinus a sátorból)

7

Collatinus Az elkeseredettség, az epés méreg miatt zúdul reá dühöd ! Miért lennél gonosz? Miért vagy féltékeny? Elvakít a gyász Patricia hűtlensége miatt. Junius Szívem sebe, Collatinus barátom, az őrületbe kerget! Kérlek, bocsásd meg rosszindulatomat; hiszen méltán lehetsz büszke Lucretia erényességére,... (félrefordulva mondja) ...vagy a jószerencsédre! (Collatinus kezet nyújt Juniusnak) Collatinus Drága barátom! Junius Collatinus! (megölelik egymást) Collatinus A szerelmesek olyan bilincset készítenek, ami felszabadít. A szerelmesek szétzúzzák a magányt. A szerelmük – csupa öröm! A szerelmesek legyőzik az időt, ami a halál cselfogása. A szerelmesek leküzdik a halál lassú bosszúját. A szerelmük – csupa kétségbeesés! (Tarquinius előtántorog a sátorból) Tarquinius Az egyedüli lány, akit magunkévá tenni érdemes: a bor...! A felszarvazott Junius meg... Collatinus (közbevág) Elég, Tarquinius! Tarquinius ...kakas – kukurikú nélkül ! Junius Az ég szerelmére, hagyd már abba!

8

Collatinus Szégyent hozol rangodra, ha parasztmód torzsalkodsz! Junius Részeg, láthatod. Collatinus Elég, Junius! Hagyd a civódást azoknak, akiknek kevésbé fontos a teendője! Junius Kész vagyok felejteni. Add a kezed, Tarquinius. Collatinus Ha ti ketten kezet fogtok újra, nyugodtan alhat Róma! Jó éjt! (Collatinus elindul a saját sátra felé) Tarquinius Jó éjt! Junius Jó éjt! Tarquinius Egy boldog ember megy ott! Junius Inkább – egy szerencsés ember megy ott… Tarquinius Szerencséje becsesebb, mint az én etruszk koronám. Junius Hiszen ő is a te alattvalód ! Tarquinius Én meg – Lucretia alattvalója! Junius Mi hajtja a núbiait, hogy a dús hegyeket feldúlja? Miért rabolja meg a szűkös sziklát és morzsolja porrá, keresve kéjes titkát, amíg nincs kezében a kegyetlen drágakő? Ez minden, amire az a kéz vágyott?

9

Tarquinius Mi űzi a rómait, hogy átlépje a Tiberist? Hát az egyiptomit? A cápák vadságát feledi, lent kúszik a mélyben, kotorja az álmatag álmodást, amíg úrnőjének végül átadhatja a királyi gyöngyöt! Ez minden, amire az a szem vágyott? Tarquinius, Junius Ha a férfi őszinte lenne, beismerné mind: egész életében mást sem tesz, csak azt a szempárt kutatja, amiben tükröződve nagyobbnak tűnik, mint amekkora valóságban, hiszen minden szerelem ilyen » tökéletes « képet ad. Junius Lám, egyetértünk. Tarquinius De nem azonos a véleményünk! Junius Ezt meg hogy érted? Tarquinius Őszinte leszek. Származásom – egy nő ágyéka; és most meg – az a célom! Junius Hogyhogy? Tarquinius A te származásod: becsvágy, és a hatalom az, ami után epekedsz! Junius Nem igaz! De hagyjuk a vitát. Szerencsétlenek vagyunk mindketten: én – a meddő, csapodár asszonnyal, te meg... Tarquinius ...a szenvtelen szajhák sivár falkájával. Elegem van a könnyű nőkből ! Semmi modor, olcsó frázisok, semmi szellem. Junius Ám Collatinusnak ott van Lucretia... Tarquinius De Lucretia erényes.

10

Junius Az erény a nőknél – nem más, mint az alkalom hiánya. Tarquinius Lucretia éppolyan erényes, mint amilyen csodaszép. Junius Erényes a nő, – amíg nem kísértik meg. Lucretia gyönyörű, de hogy erényes...? Minden nő kurva – természeténél fogva. Tarquinius Nem, Lucretia nem! Junius Mi az? Máris véded a tisztességét? Férfi akkor védi egy nő erényét, ha ő maga akarja megkapni. Tarquinius Bebizonyítom, hogy Lucretia erényes! Junius Ugyan,... nem mered. Nem mered ! Jó éjt, Tarquinius. (Junius is elindul a sátra felé; Tarquinius lassan járkál fel és alá) Férfi kórus Tarquinius nem meri, ha Tarquiniust a vágy nem égeti. Hiszen Róma hercege vagyok, Lucretia szeme – az én birodalmam! Nincs is messze Róma... Nincs, egyáltalán nincs... Feküdj le inkább, Tarquinius, menj, aludj! Mintha intenének a római fények... Alszik a város... Collatinus is alszik... Lucretia! Tarquinius A lovamat! A lovamat! (a belső függöny lehull, amikor Tarquinius hirtelen elhatározással nekiindul…)

11

Közjáték Férfi kórus Tarquinius nem vár, hogy legénye felébredjen vagy a lovász nyergeljen. Kapja a kantárt, a zablát; a vasat a fehér fogsor hasítékába nyomja, kivezeti a csődört a karámból, fölhág a hátára. Noha se kengyel, se nyereg, sarokkal-térddel, nyelv-csettintéssel, ostorral hajszolja a vad állatot őrjítő vágtába! Milyen tüzes a ló, milyen vakmerő a lovas! A herceg és az arabs telivér egybeolvad, úgy repül. Hallga', hogy bünteti a patkó a földet; feszül az ín, izom dagad; fenn a farok, a fej hátracsap, nem ernyed percre sem! Nézd, hogy harapja a zablát! Nincs gyeplő, ami visszafogná, de a herceg egyre ostorozza! Ki lovagol? És ki vágtat? Tarquinius: a mén, vagy a vadállat: Tarquinius? Mindkettőben vágy tüze ég, hogy ami hajtja, csillapodjék! Lángsebesen, izzadtan, porosan röppen a nyíl. Száll a célba, mint a vágy! De most – itt nem lehet átkelni! Vissza, Tarquinius! Ne kísértsd a sorsot, ne úsztass át a Tiberisen! Visszariad a mén, patája szórja a szikrát. A hercegben ég a vágy, ígyhát meri! A mén és lovasa a víz szendergését tovaűzi; a hűvös álmot eloszlatja a ló forró véknya, a hevült váll. Tarquinius félelmet nem ismer! Átért, és erre tart. Lucretia!

12

II. jelenet Lucretia római háza, aznap este. (Felmegy az előfüggöny, Lucretia házának fogadótermét látjuk. Lucretia varr, Bianca és Lucia fon) Női kórus Rokkájukról vágyakból font álomfonal pereg le! ...csak perdül, csak fordul, ...csak perdül, csak fordul, szállá fonja szívük fonalát, csak tovább, tovább... Lucretia ...amíg mind egyetlen szóvá fonódik: Collatinus! Collatinus! Ha bármikor kis időre el kellett válnunk, egymás szívében éltünk tovább; és vártunk – egymásra vágyva. Női kórus A surrogó kerék emlékeztet a korra: elvész az ifjúság. ...forog, csak forog, ...forog, csak forog, kártolja múlt idők gyapjúját, szüntelen, ...és még tovább. Bianca ...amíg megnyírt vén juh lettem: lefoszlott rólam a szépség, a szépség... Bár anya nem voltam soha, lányom lett Lucretia az álmaimban... álmaimban... Női kórus A lankadatlan kerék mutatja, milyen a női önkívület: csak keres és keres,... csak keres és keres,... álmai fonalát kutatja, megtalálja, majd elveszti újra... Lucia ...amíg valaki megszereti, szenvedélyből vagy szánalomból. Idő múltán az erényes Lucretia életet ad az ő Luciájának, aki árnya és pontos mása.

13

Női kórus Forog a pici kerék, vékonyka szálat fon az idő; ...csak perdül, csak fordul, ...csak perdül, csak fordul. Fonnak, – és ők is befonódnak. Vég nélkül, úgy bizony, vég nélkül... Lucretia, Bianca, Lucia ...amíg el nem készül a szőttes, és meg nem hasad a szív. A halál az asszonyok utolsó kedvese, karjában pihenünk meg mindörökre, a szívünk meg – végképp összetörve. (Lucretia abbahagyja a munkát és kifele int) Lucretia Hallga': valaki kopog! Valaki áll a kapunál ! Szaladj, Lucia, nézz utána. Hírvivő jött talán? Siess, Lucia! (Lucia szalad az ajtóhoz) Bianca Ülj csak vissza, kicsikém. Ilyen későn nem jöhet hírvivő. Meg hát – két levelet is küldött ma már Collatinus úr! Lucretia Ó, bárcsak hazajönne! A távol töltött hónapok sora csak sírba vetett idő! Győznek? ...vagy vesztenek? Mindegy, csak már vége legyen! Bianca A reménykedés vége csalódás lehet. Lucretia Hát semmit sem hallottál? (Lucia jön vissza) Ki volt az? Lucia Egy lélek sem volt ott, asszonyom. Lucretia Abban biztos vagyok: valamit hallottam.

14

Bianca Csupán a szíve dobbant. Lucretia Igen, mert ahogy vágyva szalad ura után, verdes ám szaporán, mint eltévedt gyermek nem lankadó lába. Bianca Jobb a sóvárgás, ha hiábavaló is, mint semmi után sem sóvárogni. Türelem, asszonyom. Lucretia Milyen kegyetlen a férfi! Megtanít szeretni, felráz és átvezet az ifjonti szunnyadozásból a szenvedély-álmodásba, ...és ellovagol; ellovagol, pedig minket még epeszt a vágy! De kegyetlen a férfi, hogy megtanít szeretni! Bianca Fáradt lehet bizonnyal: nagyon későre jár. Lucia Eltehetem a rokkákat, asszonyom? Lucretia Igen, és hajtsuk össze a vásznat. (Lucia és Bianca hajtogatni kezdi a vásznat) Lucia, Bianca Ah! Női kórus Megtiporja az idő az asszonyok kezét. Történjék bármi, nekik kell rendet csinálni. Fürge ujjuk ott matat minden vackon mindennap, ezt ide, amazt oda; felmos, mosdat, mosogat. Amíg férjhez nem mennek, az esküvőre készülnek. Halál, netán születés? Vásznat hajt a női kéz. Szívük mélyén bármi ég: vásznat hajt a női kéz! Törékeny ujjuk szilárd szerelmi szerszám; tudományuk otthont teremt. A férfi elhagyja otthonát, majd visszatér megint.

15

De van-e otthon, ha nincs asszony? Az idő messze viszi a férfit, de az asszonynak megfáradt lábára hág. Lucretia Milyen csöndes az éj! Az utcán nincs egy árva hang se. Bianca Úgy van: szinte hallom a saját gondolatom. Lucretia Na és – mire gondolsz? Bianca ...hogy a zajt biztosan férfiak csapják; és asszonyom fáradt lehet már, aludnia kellene. Hagyja a vásznakat Luciára és reám. Lucretia De nem vagyok még eléggé fáradt. Jobb csinálni valamit, mint álmatlanul aggódni. Mindegy, gyújtsuk meg a gyertyánkat és menjünk aludni. (Meggyújtják a gyertyájukat, indulnak lefeküdni) Női kórus Puhaléptű papucsában az álom átoson a városon és az éj sötét árnyát a fényfoszlányok fölé vonja. Férfi kórus A hangtalan éjszaka csendjét hűs visszhang töri most: csattog a patkó Róma felé a kopottas, sziklakemény utcakövön. Női kórus Ontja vizét a fürge folyó az apállyal; csillagok fénye hull be a vízbe; elúszik, mint a virágszirom. Férfi kórus Acsarkodó ebek csaholnak, ébred a kakas, föl-fölkukorékol; részeg ribancok tántorognak haza és szidják Róma hercegét. Női kórus A városban szinte zümmög az álom. Szaténfüggönyt sző szövőszékén az éjszaka... …és az éji szaténfüggöny aláhull az ősi falakra. Férfi kórus Már a városfalon is túljutott!

16

A fekete mént most fehérre festi a tajték, csüdjén szivárog, csöppen a vér. A herceg leszáll a lóról és most... (Határozott kopogtatás. A következő jelenet során a szereplők azt cselekszik, amit a Férfi kórus vagy a Női kórus elmond) Női kórus Nem mozdul egyikük sem. Hírvivő ilyen későn nem jöhet. A kopogás túl határozott: ez nem barát! (Az erőteljes kopogás megismétlődik) Lucia az ajtóhoz szalad, reméli, hogy Apollo szólítja. Félelem jeges marka szorítja Lucretia torkát. Belesápad az elfojtott rettegésbe. Tarquinius (kint) Kinyitni! Róma hercege nevében! Női kórus Lucia nyitja a zárat izgatottan, serényen. Férfi kórus Tarquinius belép Lucretia házába. Női kórus A nők térdet hajtanak: a látogató – Róma hercege. Férfi kórus A herceg Lucretia keze fölé hajol, pillantása keblét kutatja és pimasz vággyal ott is ragad. Női kórus Lucretia kérdezi: mi újság? Jól van-e Collatinus? Megfutamodott a hadsereg? Mi hozta ilyen kései órán ide Őfenségét, a herceget? Férfi kórus Tarquinius mosolyával a félelmet oldja és kér egy kis bort. Női kórus Megkönnyebbülten tölt neki az asszony. Férfi kórus A herceg a vendégszeretetre hivatkozik; lesántult a ló, – jegyzi meg.

17

Bianca

(félre) Mi hozta ide Tarquinius herceget – éjnek idején? Lucia

(félre) Hogy merészeli kérni, hogy szállást adjon Lucretia? Bianca

(félre) Ó, hol lehet Collatinus? Neki kellett volna fogadnia Tarquiniust. Vészt hoz reánk ez a látogatás. Női kórus Az etruszkok palotája a város másik végén van; ám kényszerít arra az udvari illem, amit elvet a józan ész. Ígyhát Lucretia odavezeti Tarquinius herceget a vendégszobához, és illedelmesen elköszön. Lucretia Jó éjszakát Őhercegségének. Női kórus Majd Bianca, rideg udvariassággal, amiben a szolgák kitűnnek, bókol és így szól: Bianca Jó éjszakát Őhercegségének. Női kórus Lucia pedig, ágaskodó kíváncsisággal szemében még mélyebben bókol, mint a többiek, szemérmesen szól a herceghez: Lucia Jó éjszakát Őhercegségének. Férfi kórus Tarquinius igazi etruszk kellemmel hajol Lucretia keze fölé, és lassan, vontatottan emeli ajkához: Tarquinius Jó éjt, Lucretia. Férfi és női kórus Végül, ahogy illik, kölcsönösen búcsúznak újra egymástól:

18

Lucretia, Lucia, Bianca Jó éjszakát, Őhercegsége. Tarquinius Jó éjt, Lucretia. (Lassan lehull a függöny, amint a szereplők elhagyják a színpadot; a Kórusok felemelik könyvüket, és olvasni kezdik)

19

II. felvonás I. jelenet Lucretia hálószobája. (A függöny felmegy, látjuk a Kórusokat: olvasnak) Női kórus Az etruszkok sikereiket gazdagon termő földjüknek köszönhetik, meg annak, hogy a férfiak kemények és termékenyek a nők. Az etruszk hercegek leigázták Rómát, megalapították a császárvárost és építik – kőből. Az etruszk mester elnézi, hogy izzad a büszke római, ha robotol a hegyi kőfejtőben. A győztesek palotájukat ezüsttel, gazdag kárpittal díszítik fel, amit római nemesekkel szövetnek sötét etruszk pincék mélyén. Minden alkotásukon átüt az ellentmondás: szenvedély – teremteni, és vágy – pusztítani. A hattyúnyak mögé rókát festenek, a sírokon fából metszett hímtag díszeleg. Férfi kórus Tarquinius Superbus, Róma ura könyörtelen, mint a perzselő nap. Az egész város... (A kintről érkező hangok miatt, amik a Rómában uralkodó zavaros viszonyokat jelzik, a Férfi kórus és a Női kórus feszeng) Collatinus (kint) A római urak most az etruszkok szolgái! Városunkat csak egy nagy bazárnak vélik. Lucia, Bianca, Junius (kint) Le az etruszkokkal ! Lucia

(kint) Fiainkat besorozzák, lányainkat megrontják parádézásuk és görög játékaik során. Róma legyen a rómaiaké!

20

Bianca, Junius, Collatinus (kint) Róma legyen a rómaiaké! Junius

(kint) Igaz, nem volt soha biztonságos Rómában szót adni a nézeteknek, de ma minden lotyó a császár besúgója! Le az etruszkokkal ! Lucia, Bianca, Collatinus (kint) Le az etruszkokkal ! Bianca

(kint) Manapság, ha nincs néhány hivatalnok-barátod, bizony, jól farbabillentenek. Vesszen Tarquinius! Lucia, Junius, Collatinus (kint) Vesszen Tarquinius! Lucia, Bianca, Collatinus, Junius (kint) Farkasanyánk alszik még éjjelente, de minden római kiszemelte már áldozatát. Ha az anyafarkas csaholni kezd egy este, késünk a gazok torkába vág! Le az etruszkokkal ! Róma legyen a rómaiaké! Férfi kórus Tarquinius Superbus, Róma ura könyörtelen, mint a perzselő nap. A városban dühödten morgolódik mindenki, gyűlöli az idegen arisztokratákat, orgiáikat, jóslataikat, meddő filozofálgatásukat. Suttognak a zárt redőnyök mögött, és minden kiejtett szidalommal egyetért az egész Róma. (a Férfi kórus becsukja könyvét) Minden zsarnokot elűznek, a zsarnokság mégis létezik. Szétoszlatják a tömeget, de a csőcselék nem fogy meg soha. Mert a kegyetlenkedés nem más, mint a mindnyájunkban meglévő félelem;

21

a gyászos sors – az ember mértéke; a remény meg – hogy látta az Urat, mégha rövid ideig is. Ó, Krisztus, gyógyíts ki a vakságból, amit mi látásnak hiszünk! Mutasd meg a Te napodat, mert a miénk csak örökös éjszaka. Férfi és Női kórus Megfigyelőként állunk itt mi ketten a jelen hallgatóság és a régi szín között; nézzük az emberi szenvedélyt, a régenmúlt időket; a szemünk valaha Krisztus könnyét sírta el. (Felmegy a függöny; Lucretia alszik az ágyában, az ágy mellett gyertya ég) Női kórus Úgy alszik, mint a rózsa éjszaka. Könnyeden, miként a tavon úszó liliom, úgy borul szempillája álmodó szemére, mintha leragadná a fenékre a mély álom elmerült kincséért. Így alszik Lucretia. (Tarquinius lopakodik Lucretia ágya felé) Férfi kórus Ha Tarquiniust vágy űzi, Tarquinius mer! Az éji árnyak összeesküdtek mind, hogy elfojtsák lelkiismeretét és tüzeljék a vágyát. A fürge párduc, a hevült hím... ...a herceg – átlopódzik a néma termen. Pattanásig feszült aggyal végighalad a fénytelen folyosón, ahol Collatinus mellszobra bámul rá tehetetlen, vaksi szemével. Most Bianca ajtaja előtt halad. Föl, föl, vénasszony! Figyelmeztesd az úrnőt! Lám, hogy rejtőzködik a vágy... Megáll, mint egy őrszem, majd lopakodik tovább. Nagy kár, hogy a bűn annyi bájjal bír, hisz éppen úgy mozog, mint az erény. Vissza, Tarquinius!

22

(Tarquinius már ott áll Lucretia ágyánál) Női kórus Így alszik Lucretia. Tarquinius A reszketeg fény-tégely belsejében olyan, mint pillangó bábja selyemburkában. De szerencsés ez a gyengécske fény: látja őt – meztelenül ! És ha már kihunyt, átkarolja őt, mint Sötétség, majd odafekszik mellé, mint Éjszaka. Ilyen női báj soha nem lehet szűzies! Ha nem nyújt örömöt, az ám a pazarlás! Ébredj, ébredj, Lucretia! Női kórus Ne! Aludj tovább, hagyd le Tarquinius lovát és légy a te Collatinusodnál ! Aludj csak, Lucretia! Tarquinius Mint elefántcsontba foglalt vérvörös rubinkő, úgy vet fényt az ajka az éj fekete tavára. Ha Lucretiát csókkal felébresztené, az elaltatná Tarquiniust egy kis időre. (Megcsókolja Lucretiát) Női kórus Ajka Tarquiniust csókolja, ám álmát betölti Collatinus. Iránta érez vágyat, de Tarquiniust húzza magához. Fölemelkedik, hogy megcsókolja újra... (Lucretia felébred) Tarquinius Lucretia! Lucretia Mit akar? Tarquinius Téged ! Lucretia Mit akar tőlem?

23

Tarquinius Én vagyok az! Mitől félsz? Lucretia Magától ! Álmaim erdejében mindig maga volt a tigris! Tarquinius Add a szájadat, utána hadd lássa szemem éltető elemét: – a te szemedet! Lucretia Nem! Tarquinius Add a szájadat, utána hadd feküdjem fel sírdombomra, – a combodra. Lucretia Nem! Soha! Tarquinius Add a szájadat, utána hadd pihenjek mindent elfeledve – kebled halmán. Lucretia Nem! Tarquinius Add ! Lucretia Nem! Tarquinius Add ! Lucretia Nem! Amit elvett, nem én adtam. Tarquinius És nem adhattad volna? Lucretia Hogy adhatnám azt, ami a másé, Tarquinius? Én Collatinusé vagyok! Az övé – tetőtől talpig.

24

Csak vele együtt létezem, és ha nincs velem, magányos vagyok. Tarquinius De a szemedben vágy tükröződik, meggypiros ajkad a kívánástól nedves. Tagadod-e, hogy a véred szerelemre vár? Lucretia Igen, tagadom! Tarquinius Az áprilisi tavasz ott a szemedben, látszik: eped ifjúi véred, megdönti ajkad gyarló hazugságát. Lucretia Nem, maga a hazug! Tarquinius Csak nem tagadod le, hogy mire vágyik a véred? Lucretia De! Tagadom! Tarquinius Lucretia! Lucretia Nem úgy van! Tarquinius Hogy tudod tagadni? Lucretia Tudom! Tarquinius De a véred mást mond ! Lucretia Maga csak hazudik, hazudik! Tarquinius Lucretia! (Elfordul a férfitól) Lucretia Ó, drága Collatinus, te mindig olyan jó szerető voltál ! A testemet ezüst lant tiszta zengéséhez hangoltad, és így tetted ugyanolyan tisztává vérem lüktetését, mint amilyen tiszta volt szerelmed !

25

Tarquinius Ilyen női báj nem lehet szűzies, hacsak nem vak minden férfi! Lucretia Az ég szerelmére, menjen innen! Tarquinius Késő, Lucretia, már késő! Könnyebb visszafogni a Tiberis árját, mint megállítani bősz vérem buzgását, mert szemed tengerébe torkollik, és hajtja a vágy combod felé – megnyugvást lelni ott. Lucretia És... ez lenne Róma hercege? Tarquinius A te herceged vagyok! Lucretia A szenvedély nem hercegség, hanem rabszolgaság! Tarquinius Akkor szabadíts föl ! Lucretia Miféle megnyugvásra lelhet a szenvedély? (Tarquinius átöleli az asszonyt) Tarquinius Lucretia! Lucretia! Lucretia Bár a karodban tartasz, engem el nem érsz! (Az asszony kibontakozik az ölelésből) Férfi és Női kórus Menj innen, Tarquinius! Férfi kórus Menj innen, Tarquinius, eredj, mielőtt keblének hűvös gyümölcse meg nem égeti kezedet, és nem emészti szívedet a tűz, amit csak újabb epekedés apaszthat!

26

Női kórus (közelebb megy az ágyhoz) Menj, Tarquinius, mielőtt tested közelsége megkísérti Lucretiát, hogy engedjen kemény férfiasságodnak! Tarquinius A szépség számít csak az életben! A halál békességét rejti magában. Lucretia Ha ide vezet a szépség, akkor a szépség bűn! Tarquinius Bár a vérem néma, mégis beszél ! Bár a vérem vak, megtalálja, amit kell ! Lucretia Az övé vagyok, nem a magáé! Tarquinius Az ilyen tiszta szépség kegyetlen. Szemed könnyezik: én sírok. Ajkad tüzel: én szomjazom. Kebled nyugalmáért én harcolok. Lucretia A szerelem oszthatatlan! Férfi és Női kórus Menj, Tarquinius, amíg szenvedélyed nem sérti meg a tisztességet, amíg a vágyad nem sodor súlyos szégyenbe. Ha most nem mutatsz bűnbánatot, az idő önmagában nem képes ezt a gyalázatot lemosni nevedről ! Tarquinius Nálam a kés, mégis én vérzem. Bár győztem, – vesztes vagyok. Adj lelket nekem megint! Ereidben rejlik a békém! Lucretia Nem! Tarquinius Adj testet nekem megint: szülj meg ágyékod vajúdó kínjával ! Noha adnom kell, kapok. Lucretia Az ég szerelmére, Tarquinius, menjen innen!

27

(Tarquinius lerántja a takarót és kardjával fenyegeti az asszonyt) Tarquinius Éles, mint a nyíl hegye! Lucretia …ami asszony szívébe szúr. Férfi kórus Az ember kúszik fel Istenéhez. Női kórus Végül magányos poklába hull. (A férfi is az ágyra fekszik) Mindnyájan Nézd, a vad, buja kentaur hogy hág fel az égre és hogy ömlik a napra összes csillag-magja. A bőven buzgó, felszín alatti folyam most áthömpölyög Lucretián, és Tarquinius belefullad. (Tarquinius kioltja kardjával a gyertyát; a függöny gyorsan lehull)

28

Közjáték Női kórus és Férfi kórus Itt, ezen a színen láthatják a bűn által ostromolt erény fölényes győzelmét. És ez mind végtelen bánat és fájdalom – Neki. Semmi tisztátalan sem marad meg: minden szenvedély elenyészik. Az erénynek csak egy a vágya: hogy a vért visszafolyassa Krisztus sebébe. Te, akit a világ megtagad, Mária, Isten anyja, irgalmasan nézz erre a bűnre, hiszen természetünkből fakad, és ez is az Ő keresztje. Te, akit a világ megtagad, Mária, érintetlen, tiszta szűz, segíts rátalálni a belőled fakadó szeretetre, mert az nem más, mint az Ő lelke, Belőle árad felénk.

29

II. jelenet Lucretia római háza, másnap reggel. (A függöny lassan felemelkedve látni engedi Lucretia házának fogadótermét, amit eláraszt a reggeli nap fénye. Belép Lucia és Bianca.) Lucia, Bianca Ó, de szép nap! Lucia Nézd, a keménykezű nap kicibálja ágyából a lusta hajnalt és az ablakok szárnyát a világra tárja. Lucia, Bianca Micsoda kellemes reggel ! Bianca Könnyű, puha, szederszínű pára úszik az ezüst Tiberis fölé. Nagy lesz a forróság, elviselhetetlen; este meg dörög az ég. Lucia, Bianca De kellemes nap! Lucia Hallod? A pacsirtadal úgy zúdul a városra, mint a vízesés! Ó, ez a nap! De régóta vártam! Bianca De nézd csak ezt a pazarló kertészt, ezt a halom virágot! (Az ablakhoz lépnek és hozzák a virággal telt kosarakat) Lucia Ó, de szép virágok! Bianca Mintha az istenek csillagokat szórtak volna le a lábunk elé. Lucia Hadd készítsek királyi csokrot Tarquinius hercegnek. (Rakosgatják, kötik a virágokat)

30

Bianca Lucia, segíts a vázát telerakni mosolygós, sárga nárcisszal. Kísérőnek alulra fehér jázmint és vadrózsát teszek. Az egészet haranglábvirág és szőlőlevél öleli körül. Így a kis vázában bent lakik egyszerre a dús nap és az eső is. Lucia Bianca, megtarthatom ezt a pár szál rózsát? Arról álmodnak bíborvörös álmot, hogy majd kinyílnak, bujálkodnak az esővel-széllel; végül letörten, elfeledve állnak. Így a kis vázában bent lakik a nap szertelensége: a rózsa. Bianca Mennyi idős a levendula? Lucia Fiatal vagy öreg a rózsa? Lucia, Bianca Most a föld anyaként a tavasz ajkának nyújtja keblét. Lucia Van itt ibolya, orgona, mimóza: hová tegyük? És mi legyen ennek a sok szuláknak a sorsa? Serlegformára görbített gyermekkezével koldul az Úrtól drága, mennyei illatot. Bianca Hagyjuk meg az orchideát Lucretiának; az Collatinus kedvenc virága. Lucia Mondd, Bianca, a herceg meddig marad? Bianca Talán már el is ment. Valaki vágtában hagyta el az udvart hajnal előtt, hallottam. Lucia Nem biztos, hogy Tarquinius volt az. Bianca Csak egy Tarquinius fogja vágtára a lovat, ha az út köves.

31

Lucia Lucretia nagyasszonyunk mélyen alszik ma reggel. Fölkeltsem? Bianca Nem, ne zavard. Ritkán alszik nyugodtan, emészti magát Collatinus miatt. Lucia Gyakran eltöprengek, vajon a szerelem – Lucretia szépségének virága, vagy azért gyönyörű, mert virágzik szerelme; hiszen benne – úgy a szerelem, mint a szépség – bájjá alakul át. Bianca Pszt, itt jön éppen. (Belép Lucretia) Lucia, Bianca Jó reggelt, asszonyom. Bianca Remélem, szépet álmodott. Lucretia Ha csupán álom lett volna, az ébredés nem lenne ilyen iszonyatos. Bianca Jól aludt? Lucretia Mélyen, – mint egy hulla. Lucia Nézze, de csodás időnk van, és itt ez a sok gyönyörű virág! Lucretia Igen, micsoda szép nap... És szépek a virágok... Szépen megcsináltátok. Bianca Meghagytuk önnek az úr kedvenc virágát. Lucretia Ez kedves. Hol a virág? Bianca Itt, asszonyom. Sohasem láttam szebb orchideát.

32

Lucretia (átveszi a virágot, majd hirtelen elveszíti önuralmát) Gyűlöletes! Vidd innen! Bianca De asszonyom: a virág csodás! Hiszen ön ápolta az orchideát. Lucretia Vidd innen, azt mondtam! Ó, de szörnyű virág! Gyűlöletes óra! Lucia, küldj futárt Collatinushoz. Mire vársz? Eredj! Lucia De az üzenet, asszonyom... Mit mondjon a futár Collatinusnak? (Lucretia egy orchideát fog a kezébe) Lucretia Adja át ezt az orchideát és mondja, hogy tisztasága jó a célra, és hogy a szirmokban asszonyi vágy és asszonyi fájdalom van, – és ott van benne Lucretia egész szégyene! Adja át az orchideát és mondja: egy római ribanc küldi, és azt is, hogy lóra, induljon azonnal: ...jöjjön haza. Eredj! Még ne! Várj: szeretem! – mondd meg azt is. A futárt is szeretem, igen; szeretem a lovászfiút, szeretem a kocsist, mondd meg nekik is! Most pedig siess! ...hiszen minden férfi szereti az erényes Lucretiát. (Lucia távozik) Bianca A többit dobjam el, asszonyom?

33

Lucretia Ne, majd én megkötöm. Bianca Tessék – a virág. (Lucretia leül és koszorút fon a virágból) Lucretia Minden évnek ugyanazt a tökélyt hozzák a virágok: gyökér és levél hűen ismétli meg a legapróbb részletet. Csak a virág szűziesen tiszta, mert szépsége annyira rövid. Az évek – a szeretői; az idő – a kifosztója. A nők minden férfit ugyanazzal csapnak be, még a szerelmet is elzüllesztik hívsággal vagy hízelgéssel. Csak a virág tiszta! Mutassa érintetlen tisztaságuk bánatomat, leplezze szégyenemet és legyen a koszorúm. Bianca Gyermekem, csak nem koszorút kötöttél? Lucretia Így tanítottad még gyermekkoromban összefonni a vadvirágot. A tegnapra – emlékszel-e? Száz év telt el tegnap óta! Emlékszel-e még? (Lucretia távozik) Bianca Igen, emlékszem. Hogyne emlékeznék – a hajára; mint éjsötét zuhatag, úgy zúdult hófehér vállára; amikor elefántcsont keble földomborult elefántcsont testéből; emlékszem, ahogy szalad le a kertbe, hogy pillantása találkozzon Collatinuséval. Igen, emlékszem... (Lucia lép be)

34

Lucia Igazad volt: Tarquinius elvitt egy lovat. Bianca Mit mondtál a futárnak? Lucia Hogy Collatinus úr jöjjön rögtön. Bianca Nem jöhet! Több kárt tesznek a szavak, mint amennyi jót. Az idő gyógyít csupán. Elment már a futár? Lucia Még nem. Bianca Menj, állítsd meg azonnal ! Tedd, amit mondok! Lucia De Lucretia... Bianca Tedd, amit mondok! Gyorsan! Rohanj! (Lucia kimegy) Bianca A jó szolgáló néha elfeledi a parancsot, és mert hűséges, – hát engedetlen. A szolga néha jobban látja a bajt, mint az úrnő maga, ha szolgálja úrnője szívének nyomorúságát is. (Belép Lucia) Megállítottad? Lucia Elkéstem. Bianca Elkéstél? Lucia Collatinus már itt van. Bianca Collatinus? Egyedül jött?

35

Lucia Nem, Junius is vele van. Bianca Istenem, miért kellett most idejönnie! Collatinus Hol van Lucretia, mondd ! Hol van az úrnő, hol van Lucretia? Bianca Jól van. Collatinus Akkor miért szalajtott hozzám futárt? Bianca Nem ment innen futár sehova. Collatinus Hazudsz! Junius Hol van Lucretia? Bianca Asszonyom alszik még. Nyugtalan volt az éjszakája. Collatinus Miért nem fogadott senki a kapunál? Junius Talán féltek, hogy Tarquinius tért vissza. Collatinus Itt volt Tarquinius? Felelj! Bianca Ne kérdezze, uram. Collatinus Tarquinius, itt? Junius Tegnap este magam hallottam, amint elvágtatott a táborból, figyeltem, visszatér-e, tudván, mennyire irigykedik reád. Hajnalban jött meg: a lova lesántult, hát ezért figyelmeztettelek.

36

Collatinus Későn, Junius! Túl későn!... (Lucretia lassú léptekkel közeledik Collatinushoz. Bíbor gyászruhába öltözött) Collatinus Lucretia! Lucretia! Ó, elválnunk soha többé nem szabad, mert egymáséi vagyunk, kettőnknek a szíve egy! Lucretia Ahogy mi szerettük egymást, azt jelentette: a másik feled vagyok! Ahogy mi szerettük egymást: bele kellett halni a napi új aggodalmakba. Lucretia, Collatinus Ahogy mi szerettük egymást: a tragédia borotvaélén kellett élni. Lucretia És most: nem elég mély a tenger, hogy elnyelje szégyenemet. És most: nem elég tömör a föld, hogy eltemesse szégyenemet! És most: nem elég erős a nap, hogy eltüntesse ezt az árnyat. És most: nincs olyan sötét éjszaka, ami elrejtené ezt az árnyat! Drága szívem, nézz a szemembe: látod-e ott azt az árnyat? Collatinus A szemedben csupán az örökkévalóságot látom, meg könnyet, aminek árnyéka nincsen. Lucretia Akkor fordulj félre, mert el kell valamit mondanom, még akkor is, ha netán kővé változtatja simogató szemedet; beleszaggat a szívedbe és a gyász csontvázára a bánat rongyait húzza rá. Tegnap este Tarquinus... megerőszakolt,... és...

37

az én rovásomra csillapította hevét; szétszaggatta szerelmünk szövetét. Amit együtt szőttünk, Tarquinius széttépte. Amit elmondtam, azt nem lehet soha feledni. Ó, drágám, a szerelmünk olyan különleges, hogy az élet nem tűrte el, a végzet a szennytől nem óvta meg. Nekem ez a szégyen, neked ez a bánat jutott. Collatinus Ha a lelkedet nem adtad oda, szégyenkezni semmi ok. A vágy rabol el mindent: abban van a szégyen. Amit Tarquinius elvett, az feledhető. Amit Lucretia adott, az megbocsátható. (Collatinus letérdel Lucretia előtt) Lucretia A legnagyobb szerelem sem bírja elviselni az árnyékok terhét. (Magába szúrja a tőrét) Mostmár... tiszta maradok örökre, csak a halál tehet rajtam erőszakot. Nézd: ledér vérem hogy mossa le rólam a szégyent! (Meghalt) Collatinus (térdel Lucretia holtteste mellett) Ez a halott kéz elejti, ami a szívemet csordultig töltötte meg; amikor még úgy játszott, mint a forrás: tékozlón, bőven ömlő szerelemmel, pazarlón. Ilyen rövid a szépség? Ez a vég? Ez – a vég. (Junius az ablakhoz lép és a lent összegyűlt tömeghez szól)

38

Junius Rómaiak, fel ! Nézzétek, az etruszkok mit tettek! Itt fekszik az erényes Lucretia, holtan; erőszakot követett el rajta Tarquinius! Hordoztassék körbe teteme a városban. Megdől a trónjuk, a szépség ledönti. (Én fogok uralkodni!) Lucia, Bianca (Lucretia teteme fölött) Túl nemesen élt ahhoz, hogy a rideg emberiség tagja legyen; még a mi bűnünket is csökkenti lelkének tisztasága. Tegyük fejére a koszorút, és álljon gyászőrség Lucretia sírjához. Ilyen rövid a szépség! Miért kezdődött el? Vége! Női kórus A szépség olyan, mint egy betöretlen kancacsikó patája, ami feldobog a mogyorósövényig, átszökell a napba és tovatűnik; tova... Ilyen rövid a szépség! Miért kezdődött el? Vége! Férfi kórus Nem kell nekik életerő, hogy éljenek, nem kell nekik ajak, hogy szeressenek, nem kell nekik halál, hogy meghaljanak. Szerelmükben feloldódik minden. Szerelmükben megoldódik minden. Ó, mi van még – a szerelmen kívül? A szerelem – minden. Az egész! Mindnyájan Hogyan lehetséges, hogy annak kell meghalnia, aki ilyen erényes?

39

Hogy lehetséges, hogy nekünk, akik gyászoljuk őt, élnünk kell? Ilyen rövid a szépség! Vége? Igen, vége... (Collatinus, Junius, Bianca és Lucia ott térdel Lucretia holtteste mellett; így is maradnak az opera végéig)

Epilógus Női kórus Vége? A sok szenvedés, fájdalom hiábavaló volt? Vége? Ez a vén világ csak bűnben vénülhet meg? Semmi másra nem jutunk, csak könnyünk óceánját hizlaljuk? A világ sem ismer semmi mást, mint elfeledett évek aszott sivatagát? Hát nem láttam-e halhatatlan szememmel ömleni forró vérét ott, azon a hegyen, és rászáradni a keresztre? Kárbament mind? Elvesztünk? Felelj! ...vagy hagyj minket pusztulni a vadonban. Ez a vég? Itt a vég? Férfi kórus Nem a vég. Nem a vég. Bár természetünk gyarló és gyakorta elbotlunk, az a nagy tömeg sem ritkul ott, az úton, szakadatlan tör csak fölfelé; most is Ő az, aki cipeli bűneink terhét – és nem botlik el. És Ő, akin minden teher van, megfordul: mi kételyeinkkel kövezzük meg, de Ő – megbocsát mindnyájunknak. Értünk élt akkora megaláztatásban. Értünk halt meg: azért, hogy mi élhessünk. Megbocsátja a sebeket, amiket mi ejtünk rajta, és a sebhelyeket, amik – mi magunk vagyunk. Ő, aki szenved, Ő a mi reményünk, Jézus Krisztus, a megváltónk. Ő a Mindenünk. A Mindenünk.

40

(A fény elhalványul a gyászolók fölött, csak a Női kórus és a Férfi kórus kap megvilágítást) Férfi és Női kórus Az idők kezdete óta, vagy amióta az élet létrejött, a nagy szerelmet gyakorta gyalázta meg a végzet, vagy az ember. Most kopott szavakkal és néhány sovány hangjeggyel próbáltuk megénekelni az ember tragédiáját. (A függöny lassan lehull)

Vége

41