L É G R Á D Y T E S T V E R E K NYOMASA,
BUDAPEST
A MŰVÉSZ INTERNÁLTATÁSÁNAK TÖRTÉNETE IRTA
PARIS
ANELLA
A MŰVÉSZ N E V E L T L E Á N Y A VVV
KITÖRT A HÁBORÚ. Párisból julius 25-én, reggel indultunk el. A v o n a t ablakából sok szép, kisebb várost láttunk, sok szép vidéket. Neversben, Ceryc-La-Cour-ban és Bourbon-lesFourneaux-ban szálltunk át, hogy szülőfalum Issy VEvéque felé induljunk. Gruryhez közeledve lestük a Montperroux v á r n a k szép fekvésű romjait, de már sötétedett, csak halvány képét l á t t u k . Negyed óra múlva f a l u m b a n voltunk. L á t t a m a p á m házát és k e r t j é t és a mellette levő uton néhány kis barátnőmet, akik már v á r t a k rám. Nagyon boldog voltam, hogy viszontlátom őket ilyen hosszú távollét u t á n . Megérkezésünk nagy örömöt okozott. Az egész család e g y ü t t vacsorázott, heten voltunk az asztal küröl. J ó sonkás levest ettünk, u t á n a sonkát és szilvás lepényt, amit Lazarine néni ma estére még Párisból kért. Vacsora után, mi h á r m a n : apám, Claudine néném és én, h a z a m e n t ü n k ,,Taupierres"-i lakásunkba, mig Lazarine néni és Józsi bácsi ott m a r a d t a k Perraudin rokonunknál. H a m a r lefeküdtünk, hogy kipihenjük m a g u n k a t másnapra, Saint J a c q u e s - ü n n e p n a p j á r a . Reggel, alighogy a v o n a t fütyülését hallottuk, kiszaladtunk 1
1
Claudine nénémmel a kert végébe, s a vonat ablakában megláttuk Jean Marié és Laurent rokonom fejét. Nagy meglepetésünkre, nagybátyám, „Le G r a n d " is eljött Párisból, aminek nagyon megörültünk. Jean Marié felvette az u j kék r u h á j á t , amit épp a „ S a i n t J a c q u e s " - r a csináltatott. Ebéd után felmentünk: Lazarine néni, Józsi bácsi, apám, nagybátyám, Claudine néném, u n o k a b á t y á m két b á t y á m és én — a térre, ahol már t a r t o t t a bucsu, szólt javában a muzsika. Ez idén szomorú volt St.-Jaques ünnepe. Két helyen volt csak bál, — az előbbi években hat -hét tánchelyiségben is — de én mind a két bálteremben sokat táncoltam. Még a „ringlispielre" is felültünk, ahol a többi régi iskolatársnőmmel találkoztam. Másnap az ebédünk inkább szomorú volt, mert bát y á m n a k , Laurentnak, lejárt a szabadsága és el kellett utaznia. K a t o n a volt. Ő volt a legszomorúbb. Észrevettem, könyek gyűltek a szemébe, csak nagynehezen t u d t a a zokogását visszatartani. Az egyórai vonathoz kisértük. Szerencsére, egy társa („copain", ahogy itt m o n d j á k ) vele utazott, de az egész család sirt, mikor a vonat elindult. Délután megint felmentünk az ünnepre, de m á r egész más volt a hangulat, mint az előbbi napon. A katonák, akiknek még volt szabadságuk, sürgönyt k a p t a k , hogy rögtön menjenek kaszárnyáikba. Este már csak egy tánchelyiségben voltak párok, a másikat lebontották. Egyszerre csak hire jött, hogy a háború kitört az oroszok és a németek között. Rá kihirdették a „mobilisation générale"-t. Mi nem a k a r t u n k t o v á b b maradni, irtunk Creusotba b á t y á m n a k és nagybátyámnak, hogy jöjjenek családjaikkal mielőtt elutaznánk. Vasárnap még elmentünk sétálni az erdőbe. Nem voltunk jó hangulat2
ban, volt. is el már
nem v o l t u n k vigak, mert a nép már nagyon izgatott Hétfőn reggel mobilizáltak. Párisi n a g y b á t y á m n a k kellett mennie a fiával: Laurent-tal, mert a fiának m á s n a p a ,,dépot"-ban jelentkeznie kellett. Mindenki szomorú volt a házban, amely üresnek látszott. B á t y á m nem u t a z o t t el aznap, de augusztus 3-án lement az állomásra, hogy m e g t u d j a , felesége vele utazhatik-e, mert hire kelt, hogy a mozgósítás a l a t t az asszonyok nem u t a z h a t n a k . Józsi bácsi, apám, J e a n Marie is lementek vele. Egyszerre észrevették, hallották, hogy az emberek, összesúgnak, előbb halkan, azután mindig erősebben, m a j d elkezdtek kiabálni: A has l'autrichien. Aztán később, hogy a nép már a verekedésre is elszánta m a g á t : II fa ut le couper en quatre. Chacun son morceau (négy darabra kell vágni — mindenkinek legyen egy darab belőle.) £ s Józsi bácsit körülfogták. Szegény Józsi bácsi nem t u d o t t mit csinálni ezekkel a dühös emberekkel, akiknek eltökélt szándéka volt, hogy őt megöljék, darabokra vagdalják. Apám, b á t y á m és néhány okosabb ember csitítani a k a r t a őket, de nem értek célt, nem t e h e t t e k ellenük semmmit. Végre is, az egész község ellen nem léphet fel egy pár ember. Szerencsére, a lakóházunk nem volt messze az állomástól. Siettek hazamenekülni. Mikor az ajtóhoz értek, Lazarine néni is meghallotta a lármát, k i j ö t t és tudni akarta, mit jelent a nagy zaj. Majdnem elesett á m u l a t á b a n , mikor látta, hogy Józsi bácsit körülfogja a sok kiabáló ember. Mielőtt az ajtóhoz j u t h a t o t t volna, Józsi bácsi egy rúgást és néhány ökölütést k a p o t t előlegül Ducharme nevezetű gonosz embertől. De a lába ennek az embernek 3
nem volt elég hosszú és igy nem volt tul erős a rúgása sem. A nép azt hitte, nem vagyunk rendben papírjainkkal, főleg azt hitték, hogy Józsi bácsi kémkedni jött. Szaladgáltak, mint az őrültek, a rendőrségre és azt akarták, hogy Józsi bácsit z á r j á k be. De már pár nappal előbb mi is ott voltunk a rendőrségen, ahol m e g m u t a t t u k mindazokat az okmányokat, papírokat, amelyek nálunk voltak és amelyek Józsi bácsit igazolták. Marié unokanővérem sem késett, amikor l á t t a a kellemetlen helyzetet, ő is rendőrökért sietett, akik jöttek is azonnal és rendet csináltak. Ezen a napon éppen Issy l'Eveque-ben volt a megye alispánja, aki hallotta már az egész históriát és délután ő is eljött hozzánk. Nagyon s a j n á l t a az esetet, bocsánat o t is kért és amennyire t u d t a , meg is n y u g t a t t a Józsi bácsit, aki könnyen elképzelhető, milyen ideges állapotban volt és milyen kellemetlenül érintette őt a népnek ez a rosszul alkalmazott hazafiaskodása. Megmondta neki az alispán, hogy ne menjen ki a szobából egy pár napig, mig a nép haragja lecsendesedik. De arra is bizt a t t a , béreljen ki egy autót, azzal szökjünk el k o r á n reggel Digoinbe, ahol már nagyobb vasúti hálózat van. Aztán kihirdettette a városházán és kidoboltatta a főbb utcák sarkain, hogy Józsi bácsi kifogástalan ember, akit nem szabad bántalmazni. Szerencsére nem m e n t ü n k el Digoinbe, mert ha elindulunk, későbben Lyonban vagy Saint-Etienneben bizonyosan elfognak b e n n ü n k e t és börtönbe zárnak, ahogy a többi m a g u n k f a j t a idegennel tették. A falu polgármestere, aki a mobilizáció alatt Angolországban volt a két fiával, végre haza t u d o t t jönni. Mindjárt elmondta, hogy teljes lehetetlen az utazásunk. 4
Ő is, amikor h a z a j ö t t , több m i n t egy hétig utazott, Amiensből Párisba egy állatkocsiban talált csak helyet, ahol lefektette két kis fiát, (közülük az egyiket éppen megoperálták pár nappal előtte.) Ő maga egész éjszakán állva pipálgatott, mig nagy nehezen Párisba érkezett, de onnan már nem t u d o t t t o v á b b menni, pedig mint a község polgármesterének okvetlen haza kellett jönnie. Valamelyik felsőbb személyhez fordult, előadta helyzetét, megértették és végre keservesen haza eresztették. Józsi bácsi neki is m e g m u t a t t a „ p a p í r j a i t " . Ugy látszott, hogy az emberek már elmesélték a dolgot, ami Józsi bácsival történt, mert nagyon sajnálta, hogy nem volt otthon és hogy az eset egyáltalán megtörtént. Meg is hivta Józsi bácsit magához. Én is elmentem vele. E g y ü t t sétáltunk a p a r k j á b a n és aztán bementünk a kastélyba, ahol az egyik szalonjában mindenről elbeszélg e t t ü n k . De a politikáról kevés emlités történt, arról meggyőződhetett mégis, hogy a magyarok igen szimpatizálnak a franciákkal. Ó, úgy vettem ki beszédjéből, nagyon s a j n á l t a — az ő szavaival élve — az öreg „vallásos" osztrák császárt és magyar királyt. Maga is nagy hive a katolikus vallásnak és mint ilyen, helytelennek találta, hogy — a m i n t ő m o n d t a — „Ferenc József nem hallgatott a pápa jó t a n á c s á r a " . — A szívélyes fogadtatás után még felhívta Józsi bácsi figyelmét a kertjéből l á t h a t ó pompás panorámára, Józsi bácsi le is a k a r t a festeni, de már nem j u t o t t rá idő, mert megérkezett az a hires belügyminiszteri rendelet, mely u t a s í t o t t a a polgármestert, közölje velünk, hogy azonnal jelentkezzünk Maconban vagy Chalonsban a prefekturán. Másnap el is u t a z t u n k és a m a j d n e m két hónapi megrekedés u t á n szeptember 20-án jelentkeztünk Maconban. A „Commissaire special" fogadott. Kije5
lentette legnagyobb meglepetésünkre, hogy foglyojc vagyunk. Igazán kellemetlen volt, hogy a maconi Préfet (főispán) l e t a r t ó z t a t t a t o t t . Magyarok és igy ellenségek voltunk, azonfelül Józsi bácsi még nem mult el 60 éves és azt hitték, hogy katonaköteles. A mi érzésünk mindjárt az volt, hegy gyanúsnak t a l á l t á k Józsi bácsit, akit mint ,,retenu"-t kezeltek azzal a kedvezménynyel, hogy önköltségen hotelben lakhatunk. így megszabadultunk attól a másik kellemetlenségtől, hogy a ,,paillace"-re (szalmánfekvésre) kerüljünk, piszkos és kétes emberek közé a városházán. Még a szabadság bizonyos mértékével is élhettünk, de az is igaz, hogy ez a félszabadság igen sok pénzüket kóstálta, mert a levegő ilyetén szabad élvezése nem olcsó dolog. Naphosszat sétáltunk a szép fekvé~ü város körül az úgynevezett ,,Boulevard"-okon, ahol valamikor nem is olyan nagyon régen, a hires Lamartine sétálgatott. Erről a vidékről való volt, itt irta a közelben a , , L e Tailleur despierres de SaintP o i n t " cimü könyvét, amely olyan nagyon szép. A préfekturán, a „commissaira spécial", az általuk adott, augusztus 12-iki dátummal ellátott Passepartout-t visszavette, elkobozta s Józsi bácsitól két másik reá nézve szintén fontos irást is elvett, nehogy a h a t á r o n esetleg érvényesíthesse és megugorhasson. Maconban szerény, igénytelen, bár elég barátságos hotelben laktunk, a Hotel de Genéveben, ahol nap-nap után v á r t u k a Messiást, aki megvált bennünket. Hazulról, sehonnan, semmi hírt nem k a p h a t t u n k . Október 11-én este jött az első hir. Mme Roussy t u d a t t a táviratilag, hogy Ödön bácsi 2000 frankot küldött Genfbe. Ez igen kívánatos hir volt, mert pénzünkből — amivel visszautazni a k a r t u n k — kifogytunk és már Mme Russy 6
által felajánlott 500 f r a n k r a szorultunk. Magyar bankn ó t á i n k a t és aranypénzeinket beváltani nem lehetett. Egy bank sem vállalkozott erre, t e h á t eltettük későbbre magunknak. Maconban szerény, elég barátságos hotelban lakt u n k . H a t - h é t f r a n k é r t reggeliztünk és ebédeltünk, a vacsoránkat (hideg disznóság, olcsó osztriga, gyümölcs és kitűnő fehér burgundi bor: „ P e t i t Maconnais") a szob á n k b a n költöttük el Este Sophocles munkáiból olvasg a t t a m fel, Józsi bácsi meg rajzolgatott. A hotelier két kis lányáról is festett két pasztellfejet, (400 f r a n k o t k a p o t t érte) több szénrajzot készített. A rajzok a környezetéből nőttek: k a t o n á k a t , sebesülteket ábrázolnak.
"ÜlliilíllK
7
A H Á B O R Ú S ORSZÁG.
Életemben ennyi k a t o n á t együtt nem is l á t t a m ! Minden héten kétszer-háromszor is volt ,,depart" (indulás) a harctérre. Az ablakunkból nézhettük őket, amikor dob- és kürtszóval a vonathoz masíroztak. Lelkesedéssel, harcias jókedvvel indultak a szegény fiuk, elül m u zsika, aztán jöttek a katonák felvirágozva. Sokan a puskájukon óriási csokrot vittek, a szeretteiktől k a p t á k . Az ut szélén álltak a rokonok, ismerősök és többször láttuk, hogy egy egy katona kiszaladt a sorból, talán hogy utoljára búcsúzzék övéitől. Lehetetlen leirni, milyen szépek, egyúttal félelmesek voltak ezek a jelenetek. Vagy két és fél hónapig tart o t t a k a harcra indulások. Az újoncokat már szeptemberre behívták, az ügyesebbjét két hónapra rá már a harctér közelébe küldték, hogy a puskapor szagát és az ágyú dörgését megszokja. így volt ez fiatalabbik bátyámmal, Jean-Marie-val is. Három fivérem van, mind a három katona. Az idősebbik Jean, már két fia van, elment a mobilizáció harmadik napján. Verekedett Lottháringiában és augusztus 20-ikán, a saarbourgi visszavonulásnál megsebesült. Elmondta az ütközetet és az ő történetét. A visszavonuláskor egy hidon kellett átmenniök, a németek tüz alá fogták a hidat és a franciák, mind a vizbe estek. Bátyám h á t r a 8
m a r a d t és á t ú s z t a a folyót. A parton tul, mintegy százötven lépésnyire hasra esett, mert egy „ o b u s " érte. H a nem is veszélyesen sebesült meg, de ha nem jön egy kis vadászkatona, aki magával viszi a legközelebbi ,,ambulance"-ra, h á t bizony ott m a r a d . Sok vért vesztett, nagyon elgyengült. Öt helyen volt sebe, ami októberig tart o t t a vissza a poray-le-monial-i kórházban. Apám mihelyt m e g t u d t a , hogy ott van, sietett őt meglátogatni. Amikor pedig, szeptember 20-án Macon-ba u t a z t u n k öt órát kellett v á r n u n k Paray-le-Monialban az állomáson, Lazarine néni és én, elmentünk a kórházba, ahol megm o n d t u k egy altisztnek, hogy szeretnők J e a n - t látni. Az altiszt el is vezetett a terembe, ahol már messziről l á t t u k b á t y á m a t , már az ágyán ülhetett. De ő is észrev e t t ám, ahogy beléptünk! Sajnálta, hogy Józsi bácsit nem l á t h a t j a , aki a vasúti váróteremben m a r a d t és v á r t ránk. Nem m a r a d t u n k Jean-nál sokáig, mert megint nyugtalanok voltunk, h á t h a valami még történik Józsi bácsival, a vasúton őgyelgő sok ember és k a t o n a között. Vagy másfél óráig voltunk oda, ami alatt Józsi bácsi folyton egy újságot t a r t o t t maga elé, hogy ne lássák. Mindig attól kellett tartania, h á t h a felismerik benne az ellenséges idegent. Neki ez az u t már idáig is, a tengersok mózgositott katona, háborús hangulat közt az uton, a vasúton, mindenütt valóságos kálváriája volt. Rettenetesen félt, hogy felnyársalják, ha véletlenül felismerik, ami érthető is, mert ekkor volt a legnagyobb felfortyanás és zűrzavar az országban. Mindenkit kémnek t a r t o t t a k , ha nem volt francia. Az idegent gyanúba vették, hiszen oly sok igazi spiónt fogtak el. Pedig úgy Józsi bácsi, mint Lazarine néni, mindig szerették a franciákat, a mi Lazarine néninél egész természetes is, de a mi Józsi bácsinál sem ter9
mészetellenes, hiszen t u d o t t dolog, hogy sok éven át köztük élt Párisban. Velük küzködött az életen kivül a művészetért és igy éppen nem csodálható az sem, hogy lelke-világa feléjük húz. Végre is ott érzi az ember magát leginkább jól és otthon, ahol megértik. Ma, ugyan már megoszlik nála ez az érzés, mert idehaza is a k á r h á n y megértőre akad. Októberben b á t y á m kijött a kórházból és hazament egy hónapi szabadságra. Mikor ez letelt, megint elment a ,,dépot"-jába, ahol o t t m a r a d t egypár napig és azután családjához, Le Creusot-ba küldték, ahol most az ágyugyárban dolgozik. Második b á t y á m n a k Laurentnek a háború kitörésekor még csak tizenhét kis n a p j a volt h á t r a k a t o n a életéből, amikor a ,,régiment"-je elindult a háborúba a tűzbe. Ő éppen ekkor a kórházban feküdt (kisebb térdbajával). Szeptember 9-én m e n t el hazulról. Természetesen sok minden félét a d t u n k vele, mert gondoltuk, hogy nem sokára ő is a h a t á r r a megy, a ,,tranchée"-kba. Pénzt és ruhát adtunk, mindent, ami a módunkban volt. Egyik levelében azt irja: „Indulunk, három frankkal a zsebemben. (Már előbb megirta, hogy ami kis pénzt magával hozott, odaadta m a j d n e m mind a társainak, akik sebesülten vagy betegen jöttek vissza.) De minden képpen boldogan megyek földemet megvédeni. Mint egy oroszlán fogok verekedni és mint egy hős fogok a családomhoz talán visszatérni". Szeptember 20-ikán indult el a harctérre. Északon verekedett valahol. Októberben már megsebesült, Berck-Plage-ba vitték a kórházba. Egy ideig mankón járt, mert a l á b á t érte az obus. Berekből Hesdin-be a ,,dépot"-ba vitték, s mikor már meggyógyult, a karácsonyt ottan ünnepelhette. Későbben, megint ,,Calais" körül, a ,,tranchée"-kba diri10
gálták, mindig nagyobb és nagyobb kedvvel, lelkesedéssel. Sokszor közel volt nála a halál órája. Egyszer, a m i n t a fejét kidugta a lövészárokból, egy puskagolyó keresztül f u t o t t a nyakkendőjén, más alkalommal pedig a ,,tranchée"-ban, egy „copain"-jével, b a r á t j á v a l egy kis padon ült, ahol együtt beszélgettek. Alighogy egy pillanatra eltávolodott onnan, egy „ o b u s " éppen szegény b a r á t j á n a k a feje felett r o b b a n t szét és darabokra tépte. A tavasszal a lába fagyott meg szegény b á t y á m nak, ami miatt újból a kórházba küldték. Körülbelül két hétig m a r a d t ott, aztán hét napi szabadságot k a p o t t . É p p húsvétra esett. Párisban töltötte el „ L e G r a n d " n a g y b á t y á m n á l . Mostan nem tudom, hogy hol van. A legfiatalabbik b á t y á m a t szeptemberben vitték el katonának és novemberben már harctérre ment. Februárig m a r a d t a sáncok-ban az Argonne-ban, amikor a jó fiúnak a lába fagyott el. Dél-Franciaországba vitték Grenoble közelébe, egy kórházba, húsvét előtt pár nappal szabadult ki onnan. Még sok rokonom van, aki verekszik, hadakozik. Az egyik unoka-testvérem, aki 25 éves és a ,,repülő g é p e d nél szolgál, eddig mindig egy helyen volt. Szerencse, hogy o t t van még mindig, mert ki t u d j a , hogy mi t ö r t é n t volna vele, ha a ,,Zsenk"-nél marad, ahol első izben szolgált. Néhány kedves és mulatságos történetről is hirt akarok adni. Amikor Paray-le-Monial felé utaztunk Issy l'Évéqueből, ha jól emlékszem, Digoin és P a r a y közt, az egyik állomáson a mi v o n a t u n k mellett egy másik vonat állt, amelynek kupéi tele voltak katonákkal, akik a ,,Coloniák"-ból, valószínűleg Afrikából jöttek. Legtöbbnyire „ z u á v o k " és , , t ü r k ó k " voltak, a k a d t köztük egy fekete is. 11
: | g ^ M i n d nagyon vígan voltak, hangosan beszéltek énekeltek és nevettek. Amint a v o n a t u n k megállt, a benne lévő katonákkal (akik már a harctérről jöttek vissza) elkezdtek beszélni. Kérdezték, hogy milyen ott az élet, mit kapnak enni? Elmondták nekik. Erre a hány zuáv csak volt, bement a kocsiba, ahonnan gömbölyű pléhdobozokat hozott ki, azután azt kérdezte a katonáktól, hogy akarnak-e belőle, kell-e nekik? Azt mondták, hogy ez ,,finom m a j o m h u s " , konzerv alakjában. Jónak mondták, de ők, már hat nap óta folyton azt eszik és már nagyon megunták. A katonák nagyot néztek, amikor hallották, hogy az m a j o m h u s és egyik sem kivánta meg. Mi magunk is nagyon csodálkoztunk ezen, mert ki hallott ilyent, m a j o m h u s t enni? Egyik zuáv rögtön barátságot k ö t ö t t Lazarine nénivel. Nagyon derék gyereknek látszott. Elmesélte, hogy már f á r a d t a hosszú utazástól, szeretne már a harctéren lenni és a dologhoz látni. Lazarine néni, bár nem voltunk jó helyzetben, egy ötfrankost nyomott a markába, hogy társaival ossza meg, olyanformán, hogy igyanak r a j t a egy kis bort. Erre a zuáv k a b á t j á n a k belsejéből levett egy kitüntetési érmet és felmutatva, azt m o n d t a : — Ez nagyon jó, de a pénz most még jobb. £ s pajtásait is odahívta, m e g m u t a t t a nekik a pénzt és azt m o n d t a : — Ha megérkezünk fiuk, együtt iszunk egy ,,canon"t a m a d a m e egészségére. (,,Canon"-nak, ágyúnak hívják a litert.) A többiek igen érdeklődtek, hogy kitől k a p t a a pénzt. Mindegyik kidugta a fejét az ablakon, hogy köszönetet mondhasson Lazarine nénémnek. Aztán a harctérről jövő katonáknál érdeklődtek, kérdezősköd12
tek, hogy mitől fél legjobban az ellenség. Örültek, amikor azt a feleletet k a p t á k , hogy a szuronytól. A sebesültek m u t a t t a k nekik puskagolyókat, elhasznált „óbuso"kat, amelyeket a harctérről hoztak magukkal. Egész szomorúan h a g y t u k el szegényeket, a zsebkendőinket addig lebegtettük feléjük, mig csak l á t t u k őket. Ők éppen igy t e t t e k . Azután, este felé, t o v á b b u t a z t u n k ; a kisebb állomásokon sok, rövid időre szabadságolt k a t o n a szállott be, akik szívesen diskurálgattak velünk Maconig. De el se képzelhető, Józsi bácsi, hogyan drukkolt a sok beszálló k a t o n a láttára, pedig tőlük igazán nem volt mitől tartani, mert a legkisebb gondjuk is nagyobb, mintsem hogy politizáljanak vagy egyáltalán kellemetlenkedjenek. Józsi bácsi Maconban se igen a k a r t a , hogy észrevegyék. Hogy foglalkozzanak vele. Amiért is sok minden turpissághoz kellett fognia. így ruha dolgában igyekezett megtéveszteni az embereket, akik bizony ebben a forrongó, háborús időben nem igen nagyon kellemesek az idegenekkel szemben. H á t még az ellenséges „belliger a n t i " nemzet fiával! Minduntalan v á l t o z t a t o t t külső megjelenésén. Először is a h a j á t rövidre v á g a t t a , hozzá való utazósipkát vett, amit a franciák, különösen a m u n k á s o k szoktak viselni. Aztán beszerzett egy nagyon szokásba vett, Magyarországon „ m a l a c l o p ó n a k " nevezett ujjnélküli köpenyt, melyet, ha még oly meleg volt is, u t c á n vagy korcsmában, — ahol j á r t u n k és e t t ü n k , n a p - n a p u t á n — sohasem v e t e t t le. Mindig azt m o n d t a , hogy inkább megfulad a hőségtől, minthogy levegye. Még mindig attól félt, hogy felismerik és bántalmazni fogják. Természetesen ő is m i n t a s t r u c m a d á r eldugta a fejét — ahogy t u d t a — sohasem nézett az emberek felé, 13
amivel főleg azt a k a r t a elérni, hogy ne közeledjenek hozzá, beszélgetésbe ne kezdjenek a háborúról. S amikor még mindig nem látszott elégségesnek az átalakulás, egy bő, igazán franciás ácsnadrágot is vett, amihez m á r más nem kellett, mint egy m u n k á s fekete kabát, hogy teljes legyen az öltözet. így már félig-meddig biztonságban érezte magát és b á t r a b b a n ment azokba az utcákba, ahol például estefelé a katonaság, a nép, úgyszólván mindenki a ,,Figaró" háborús hirei előtt hemzsegett a ,,rue du P o n t " - b a n . De mi sem különösebb a sorstól, hogy amikor igy bevoltunk már biztosítva — három és fél hónapi aggodalmas, már többé-kevésbé megszokott életünknek végét szakította a prefektura. Kijelentette, hogy Le Puy-be kell utaznunk, ahol szuronyos katonai felügyelet alatt sok más oda internált emberrel kell megosztani az életet. Ekkor nem t u d t u k , mi vár ránk valóságban, hová viszik Józsi bácsit és hogy mi, egyáltalán, vele m a r a d h a t u n k - e ? Végre, az elindulás n a p j a is elkövetkezett. Vittek bennünket. Mielőtt kimentünk volna az állomásra, a hotelünk tulajdonosai, az ur és az asszony, akik mindig kedvesek voltak hozzánk, egy üveg jó maconi bort kínáltak, amit együtt koccintva, elfogyasztottunk. J ó utazást és kellemesebb napokat kívántak nekünk.
"Illlllllllll"
14
A FOGSÁGBAN.
Harmadosztályú kocsin u t a z t u n k , tisztábbak ezek a kocsik, mint Magyarországon. Négy k a t o n a és egy ur volt abban a kupészakaszban, amelybe begyömöszöltek a zsandárok. A két zsandár, akik vezettek minket, tréfásan bejelentették ezeknek a k a t o n á k n a k , hogy hadifoglyokat tesznek melléjük, nincs-e kifogásuk ellene ? Mind a két k a t o n a udvariasan felajánlotta a helyét és állva m a r a d t . Én a k e t t ő közé kerültem és m a j d n e m az egész uton beszélgettem velük. E l m o n d t a m az egész esetünket. Nagyon érdekelte őket. S a j n á l t a k bennünket. Ők is elmesélték, hogy mi t ö r t é n t velük. Verekedtek Lotharingiában és Morhange-ban sebesültek meg. Józsi bácsi is beszédesebb volt most már, m i n t amikor Issy l'Evéque-ből Macon-ba m e n t ü n k . Egész uton tréfáltak velünk a csendőrök meg a k a t o n á k . Nem is látszottunk olyanoknak, m i n t akiket ,,Camp de Conc e n t r a t i o n " - b a visznek. Lyon-ba körülbelül tiz óra felé érkeztünk, elváltunk útitársainktól és a csendőrök kíséretében a vasútiak , , P o s t e " - j á r a m e n t ü n k . Amikor az a j t ó t kinyitották, nagy z a j t hallottunk és m i n d j á r t az ajtónál szuronyos katonákat láttunk. A szoba végén, nagy csudálkozásunkra, német hadi15
foglyokat v e t t ü n k észre. Öten voltak. A fal mellett deszkákon feküdtek, mélán néztek felénk. Szegények, nagyon szomorúak voltak. Azután mi is elnyújtózkodtunk, soha életünkben nem volt ilyen rossz éjjelünk. Folyton rémképeket látt u n k . A deszkaágyunk kemény volt; a vasúti emberek lármáztak, a katonák szintén. Csak mi foglyok maradt u n k békében, nem m e r t ü n k megmoccnani, megmozdulni, semmit sem m e r t ü n k tenni. Amikor a katonák észrevették, hogy milyen szerencsétleneknek érezzük magunkat, hozzánk közeledtek és érdeklődtek i r á n t u n k . Kérdezték honnan jövünk és hová visznek bennünket? Mikor megmondtuk, hogy Le P u y közelébe, akkor azt mondták, hogy alighanem a „Chartreusi" monaszterbe, ahol már v a n n a k hozzánk hasonló odainternált foglyok. Megmondták, hogy ha tényleg odakerülünk, elég jó helyen leszünk. Azt is mondták, hogy nagyon szép a kert, az udvar és a vidék. Az egész éjjelen át nem aludtunk. Folyton beszélgettünk, mig a katonák, akik szokás szerint nagyon jó kedvűek voltak, folyton énekeltek, fütyültek és tréfálkoztak egymással. Egyszerre, reggel négy óra felé nagy sarkantyucsörömpölést, zakatolást hallunk a lépcsőkön. Az őrtálló k a t o n á k siettek a helyükre. Négy óriás külsejü szép dragonyostiszt lépett be és a német foglyok felé közeledtek. Egy pár szót váltanak a mellettük álló szolgálattevő k a t o n á k k a l és a négy fogolynak (akik, amikor látták bejönni a tiszteket, felültek az ágyukra) jelt adnak, hogy keljenek fel és vegyék kezükbe a kis p a k j u k a t , aztán hat szuronyos katona közé állították őket és ú t r a 16
keltek, hogy rendeltetésük helyére vitessenek. Nem t u d t u k hová. Közeledett a mi t o v á b b u t a z á s u n k ó r á j a is. Ö t óra u t á n reggel k e z d t ü n k mi is nyújtózkodni és a vízcsapokhoz m e n t ü n k egy kicsit felfrissülni, úgy mint a k a t o n á k szokták. H a t óra felé az egyik rendőr megkérdezett benn ü n k e t külön-külön, nem akarunk-e kávét inni (mindenki s a j á t pénzén), aztán kívánságunkra lement a ,,buffet"-be, ahol megrendelte. Felhozták a kávét, megi t t u k . Siettünk a c ó k m ó k j a i n k a t felszedni. Kezet szorít o t t u n k azokkal a katonákkal, akik velünk oly kedvesek voltak, szépen b á n t a k és a vonathoz m e n t ü n k . Szuronyos katonák kisértek odáig. St. Etiénne-ben már nem v á r t a k ránk ily kellemes emberek. Oda másnap 11 óra felé érkeztünk meg, ahol két u j rendőr lesett ránk. Az egyik elég kellemes volt, de a másik ,,brigadier" (rendőrbiztos), nagyon durván és csúnyán beszélt rólunk. Velünk egyáltalán nem is a k a r t szóba állni, végignézett r a j t u n k és csúnya megjegyzéseket t e t t . Gonosz lélek lehetett. Bevezettek egy váróterem félébe, amely bizony inkább disznóólhoz hasonlított, oly rendetlen és elhanyagolt volt. Az egyik padon az ,,emigrés"-knek a kis b a t y u j u k volt elhelyezve. A goromba ,,biztos" ide-oda tologatva mondta, hogy: ,,ezekre érdemes vigyázni," de mifelénk fordulva, az ,,interné"-k felé, azt m o n d t a hogy: ,,ezeket azonban mind szuronyra kellene h á n y n i ! " A kíváncsi nép ezalatt az ablakokhoz sietett s odan y o m t á k az orrukat, hogy jobban lássanak minket. A fogolytábor vasúti állomása Le P u y városa volt. Este 11 órakor érkeztünk meg, Lazarine néni meg én a pályaudvarrral szemben levő hotelban száll17
2
tunk meg, Józsi bácsi fogolynak m a r a d t . Valamennyit egy nagy omnibuszfélébe tömködték és elindultak velük — nem t u d t u k , hová. Az egész éjszakát átsirtuk a hotelszobánkban. Csak másnap délben hallottuk a hoteliertől, hogy az internáltak tábora Chartreuse-ben van. Rögtön elindultunk, hogy felkeressük őket. Gyönyörű völgyben piros zsindelylyel fedett fehér házat láttunk, ez volt az egykor hires chartreusei kolostor. A kolostor irodájában német „fogoly u r a k " fogadtak, akik csak később a praefectura engedélyével engedték meg a „mi foglyunkkal" a viszontlátást. A romantikus, nagyszabású monaszter k a n t i n j á t jelölték ki a találkozás helyéül, de amikor Józsi bácsi belépett, alig ismertünk rá, m e r t négynapos, torzomborz szakálla volt és mert a kolostorban nem v á r t á k ezt azt u j a b b fogolyszállitmányt, négy napig csak szalmazsákokon kettesével esett az alvás. Épp Szilveszter éjje volt az első éjszaka, a betört üvegü ablakokon bezúgott a téli szél s mig a jövevények itt m a j d megfagytak, a kolostor régebbi fogoly-lakói a kantinban és a kolostor üres nagytermében m u l a t t á k át az egész éjszakát. Este hat órakor el kellett válnunk és P u y b a visszatérnünk, de másnap az igazgató m á r megengedte, hogy künn ebédelhetünk, később pedig a prefé engedélyével mi is önkéntes foglyaivá váltunk a tábornak. Ebédre levest, főzeléket és m a r h a h ú s t k a p t u n k , bort is vehettünk a kantinban, literjét 80 centimesért. A nagy társalgó a földszinten volt a kantin mellett, a falak mentén iskolai szekrényfélék s kiki odarakta az ennivalóját, meg egyéb cókmókját. A szoba egyik sarkában kis gömbölyű vaskályha állott. Ezen melegítették ebéd után a k á v é j u k a t , már akinek volt kávéja. A 18
k a n t i n b a n is a k a d t három kályha. De gyakran megtörtént, hogy az asszonyok már kora reggel összevesztek a kályhákon. Mindegyik egyszerre a k a r t a a k á v é j á t főzni, vagy legalább is előbb, m i n t a másik. Pedig egy k á l y h á r a csak egy edény fért. Egyszer egy reggel, alig, hogy félnyolc után csengettek a lemenésre, az egyik asszony, akinek az ura a k a n t i n b a n a bort szokta kiosztom, leszaladt az egyik kályhához, hogy a k á v é j á t megfőzze. De már nem volt üres kályha és az egyik rotyogó kávéslábasnak a tulajdonosnője nem állt a lábasa mellett. Az u j asszony rögtön levette az edényt és a magáét t e t t e helyébe. De már néhány percre rá a másik asszony is visszatért és kérdőre v o n t a „ellenfelét". Nem t u d t á k egymást megérteni, mert egymásnak idegen nyelveken beszéltek. S ennek az lett a vége, hogy szidták egymást, kiki a maga nyelvén, aztán egyképpen h a j b a k a p t a k . Az asszony, akié elébb volt a kályha, lek a p t a a tűzről a másiknak edényét és a fejéhez vágta. A kávé a körülülő „foglyok" ölébe ömlött. A másik aszszony a kályha vaspiszkálójával védekezett és homlokon a v a t t a vele ellenfelét. Ugy kellett erővel szétkapni őket. Mi akkor már külön nagy teremben laktunk, Salle St. Brúnónak hivták s valamikor a barátok superieurjének a szalonja volt. Vörös m á r v á n y k a n d a l l ó j á b a n vigan p a t t o g o t t a tüz, nagy ablaka a kertre s a szabad, nagy helyekre nyilt. Reggel 7 órakor trombitaszó kelt e t t fel, félnyolcra u j a b b trombitajel megengedte, hogy lemenjünk a k a n t i n b a . I t t gyorsan megfőztük a Józsi bácsi t e á j á t s elvittük neki a betegszobába, m e r t annyira á t f á z o t t , hogy alig t u d t a kiheverni. Reggeli után mindenki kisöpörte szobája azt a részét, amely reá esett s mire k i t a k a r í t o t t u n k , vizet hoztunk s rendbe hoztuk 19
2*
Józsi bácsi ágyát is, a legtöbbször már ebédre is trombitáltak. Két bögrénkkel lementem levesért, meg főzelékért, hust hetenkint kétszer k a p t u n k . Az udvaron félóráig is ácsorogtunk, amig sorra kerültünk. A leves mindig jó volt, a főzelék ritkán, mert német szakácsunk nem sok gondot fordított rá. Bezzeg az igazgatónak magának és a konyhában foglalatoskodóknak mindig jót főzött. Ekkor Józsi bácsi lefestette a szakácsot s őkelme m i n d j á r t jobban főzött a számunkra is. Két órakor volt a levelek kiosztása, az ezt jelentő trombitaszót lest ü k a legtürelmetlenebbül. Mindenki szaladt az emeletről az udvarra, nem hallja-e a nevét kiáltani? Négy órától együtt sétáltunk Józsi bácsival, amig be nem esteledett. Ha friss hó volt, hóval dobálóztunk, aztán a kantinba m e n t ü n k és a sakkozókat, vagy a k á r t y á z ó k a t néztük. Beszélgettünk, álmodoztunk jobb, szebb időkről. így ismerkedtünk meg egy olasz hegedűművésszel Pitaccoval, egy Löwenstein nevü porosz katonával, a Schmieder-családdal, de jóba voltunk a szuronyos őrökkel is, akikkel sok barátsággal elbeszélgettünk. Este félhétkor volt a vacsora, nyolc órakor el kellett a k a n t i n t hagyni és kilenckor felharsant a trombita a lefekvéshez. Csendben teltek a napok és az esték, mig végre Ravoux kedves igazgatónktól rendes lakást k a p t u n k , ahol a magunk három ágyát el t u d t u k helyezni és mi se t ö r ő d t ü n k senkivel, velünk se törődött senki! Józsi bácsi hozzáfogott a munkához, csak legjobb ismerőseink j á r t a k fel kávézni, teázni, vagy muzsikálni, igy Pitacco, Weisz Lajos egy nyitrai fiu, Mme Wasserberger, Weissmeier és a Schmieder család. Rosalie, a falusi tejes asszony, hozta a t e j e t , v a j a t , tojásokat s igy jókedvben eltréfáltuk az időt. Itt ez az élet február 28-ig t a r t o t t , — akkor t o v á b b 20
kellett m e n n ü n k . Már február közepén az igazgató azt a j á n l o t t a Józsi bácsinak, hogy a kolónia orvosával vizsgáltassa meg m a g á t . Az orvos felmentő bizonyítványt a d o t t a vizsgálat u t á n . Ez volt a szabadulásunk m ó d j a . Igaz, hogy a prefetnek még ez a „ n a g y s z e r ű " bizonyítv á n y se volt elég, de az igazgató kijárta, hogy elengedtek a fogolytáborból. Az utolsó estét rendkívül kedélyesen Pitaccoval, a Scholtz-családdal és az igazgató családjával töltöttük. Aztán kikerültünk a fogságból és Svájcba m e h e t t ü n k — pihenni.
SVÁJCBAN.
Amint felültünk a villamosra, a két őr Józsi bácsival kezdett diskurálgatni, hogyan tetszik a város. A direktor m o n d h a t t a nekik, legyenek kedvesek és ne hivataloskodjanak sokat velünk. Egész utazásunk alatt a legszebb bánásmódban volt részünk, formálisan kiszolgáltak bennünket, vizet, kenyeret, kávét hoztak, bármit, amit az emberek kívántak. Mindenben a segítségünkre voltak, igaz, hogy ez máskép nem is lehetett, mert az a j t ó k a t a kupén leolmozták, kimenésről szó sem lehetett. Nem is hiszem, hogy valaki is kikívánkozott volna — francia területen. Ki-kitekintgettünk az ablakon, hol is vagyunk már, közeledünk-e a h a t á r hoz? A várva várt Svájchoz, ahol a szent „szabadság" vár ránk. Pedig ott sem voltunk még szabadok, mert m i n d j á r t megérkezésünkkor a svájci hatóság kezébe kerültünk, á t v e t t e k bennünket és vittek az állomáshoz közel fekvő vendéglőbe ebédelni, isten t u d j a , kinek a számlájára. Minden család k a p o t t egy külön kis asztalt — kétféle könnyű ételt, ami még hasonlított a chartreusihez, a különbség az volt, hogy tisztábbnak látszott és hogy még ki is szolgáltak bennünket. Azután rendőrök kisértek el csomósán a városon végig, oda, ahol estig meghúzhatta magát ez a különös sokféle nemzetiségű szegény társaság. A vöröskereszt-egylet lokalitásába vittek, ahol nagy úridámák szólítottak meg bennünket 22
és felajánlottak sok mindent. Igen kedvesek voltak. A szegényebbeknek fehérneműt és r u h á t adtak, Nikolovius úrnak, Goethe kis 75 éves u n o k á j á n a k a sebeit is kimosták. Józsi bácsi m i a t t pedig az egész ház mozgott, elnök, alelnök, titkár, konzulok, doktorok. Roussyék ismerősei dolgoztak azon, hogy m i a t t a m főleg, akinek Svájcot nem volt tanácsos elhagyni, Józsi bácsiék is o t t maradhassanak. Ez ugy estefelé keservesen, sok akadálylyal megküzdve sikerült is. Különösen a genfi osztrák-magyar konzulátusnak köszönhetünk sokat. Egy hónapra szóló lakás-engedélyt állítottak ki, r o h a n t u n k is a vasúthoz, hogy elérjük még este hét óra előtt a vevey-i vonatot. Közben t u d a t t u k telefonon Roussyékkal a sikeres megoldást és hogy jövünk, vacsorán már velük leszünk. Rövid egy órai utazás u t á n meg is érkeztünk. Autó v á r t ránk, meg egy inas. Milyenek voltunk a hosszú utazás után ? F á r a d t a k , kormosak, félig meggörnyedten, remegő kézzel, izgatottan l á t t u n k az evéshez. Örömünknek h a t á r a nem volt, ismét fehér abroszt láttunk, kristály poharakat, pezsgő italt. Ez már sok volt a jóból. Hamarosan észre is v e t t ü k , hogy túl sokat eszünk és beszélünk. Azt sem t u d t u k , kinek feleljünk a kérdések özönében. Boldogok voltunk jó barátainknál! Mindenki, a háziúr, a felesége, leánya és fia e g y a r á n t bájosak és rendkívül szeretetreméltóak voltak. Tanulmányoztak bennünket, belátták, hogy mi f á r a d t emberek vagyunk és nem bírjuk ki az ő nagyszabású házuk szokásait, h á t elszállásoltak a közelükben, egy nyugalmas, igen jó szállodába, a Hotel d'Angleterre-be — addig is, mig ki nem pihenjük m a g u n k a t . Egy hónapig vagy kettőig, — mint ők m o n d t á k , — m a j d meglátjuk. Éljünk csak békében, nem fog senki háborgatni, itt-ott ők m a j d eljönnek hozzánk vacsorára, egy kis muzsikára. Hogy 23
meg ne a k a d j u n k egyébként sem, t u d t á k , hogy pénzünk fogytán van — egy kis apró zsebpénzzel is megterhelték Józsi bácsit, ami terhet azonban ő egész könnyen el t u d o t t viselni. Nagyon jó volt ez a kisebb kirándulásokra Montreuxbe és a délutáni elmaradhatlan teákra a „Tea Room Indiana"-ban, ahol Józsi bácsi sok embert lerajzolt irkájába. J ó barátok körében, — gyönyörű vidéken, a Lac Léman mellett, szemben a szavoyai havasokkal, gondnélkül élveztük szabadságunkat. Annyi minden szórakozást találtunk, hogy bizony, ha eszünkbe nem hozták volna ismerőseink, sohasem gondoltunk vissza a rettenetes és a józan észszel össze nem férő napokra, azokra, amelyek fogságunk alatt oly elviselhetetlennek és a szabadulásig, oly végtelenül bizonytalannak látszottak. Most úgy t ü n t fel előttünk az egész, mint egy rémes színházi jelenet, amit egy igen jó iró irt meg. D r á m a elől, hátul pedig vígjáték. A darab eleje elég mulatságosan indult Párisban, a vége pedig jó módban, jó kedvben itt Svájcban. I t t nem is láttunk mást, mint jó kedvű, gondtalan embereket. Talán csak álom az egész világháború. Most már a főcélunk nem volt más, mint hogy a viszontagságos életünket — nagyon kimerített bennünket — kireperáljuk, főleg az által, hogy az idegekre oly jól ható tó p a r t j á n lévő szép lakásunkban, vagy a kertben pihenhessünk. Az egész kalandnak, ha így nevezhetem és annak is, hogy csak később t u d t u n k haza menni, én vagyok az oka. Mint francia lány, hogy jöhettem Magyarországba? Veveyben várnunk kellett a külügyminiszteri engedélyre, a m i nélkül elindulnunk nem lehetett. Ha rosszul t a n u l t a m volna a budapesti intézetben, rossz bizonyítványt adtak volna a tanárnőim, akkor nem 24
k a p t a m volna a j á n d é k u l Józsi bácsiéktől azt, hogy négyévi távollét u t á n — ismét h a z á m b a — drága szüleimhez, rokonaimhoz, közelállóimhoz, mehettem volna. H a ez nem történik, akkor Józsi bácsinak egy hajaszála sem görbül meg, m e r t kaposvári o t t h o n á b a n szépen t o v á b b festegette volna a képeit. A sors azonban másképpen döntött s ezt át kellett élnünk.
25
OTTHON.
Haza jövet sok szebbnél-szebb vidék suhant el mellettünk. Ha házakat, embereket tönkre is tesz a háború, a föld, a rög még is megmarad, a természet pedig dolgozik tovább. Reggel Bécsbe érkeztünk, ahol két nap, két éjjel időztünk. Nagyon eleven életet találtunk itt. A Práterben sok ezer kedélyes ember uzsonázott, m u l a t o t t . Katonák és m a g u n k - f a j t á k . Ha nem olvastuk volna az újságból, hogy 120.000 orosz pusztult el a Kárpátokban, hát bizony azt hihettük volna, hogy vége van a világrenditő háborúnak. Most már csak a mulatság van hátra. A második éjjelt már a hajón töltöttük, úgy j ö t t ü n k Budapestre. Ennél szebb, tisztább, kellemesebb utazást el sem tudok képzelni. Tizenkét óráig t a r t és ez éppen a jó. Mert minek sietni?
-•Illllfl
26
RIPPL-RÓNAI
JÓZSEF HÁBORÚS
Egy gyönyörű kis francia faluban,
RAJZAI.
Issy-l'Evéque-
ben, felesége, rokonai körében volt éppen a művész, kijárt a határba, nézte az eget és a rétet, gyönyörködött a falusi utcák hajlásaiban, szeme, mint egy örökké mozgásban lévő szivattyú, szivta fel a benyomásokat
és
rögzítette őket kis krajcáros irkákba, — mikor egyszer csak kitört a háború. Az emberekre rászakadt a szerencsétlenség. A düh és elkeseredés, a félszázados bosszúvágy, a r á j u k várakozó szenvedésektől való rémület h a t a l m a s a n fellobogó gyűlöletté
erősbödött.
Hirtelen
arra eszméltek,
hogy
közöttük él egy boche. Aki járt-kelt közöttük, rajzolta a t á j é k u k a t , — mi lehet más, keserves
napok
rátámadtak,
virradtak.
mint kém ? A művészre Mikor
majd felnyársalták;
először
kiment
felesége szavai
nem
t u d t á k m e g n y u g t a t n i a tömeget, mely a kémektől való félelemtől őrjöngeni kezdett: chacun son morceau! — kiáltották és a védtelen művészt szidalmazva bántalmazták.
Ennek
a
rémes órának
emléke
feldúlta
lelkivilágát. Pedig a szenvedések ezzel nem szűntek meg. Heteken á t kis k e r t j ü k b e temetkezett, de onnét is kiűzték és 27
előbb Macon-ban, aztán Chartreuse-ben, fogolytáborban helyezték el. Mindent elkövetett, hogy igazát megvédje, hogy legalább helyzetén javíthasson. A magyar
kor-
m á n y is közbenjárt, francia művészbarátai, Maillol a szobrász, Denis a festő tanácsokkal látták el, beajánlották újságíró ösmerőseiknek, hogy azok j á r j á k ki neki a szabadulás lehetőségét. Végül, hosszú kilenc hónapi zaklatás után, minekutána orvosilag igazolta, hogy katonai szolgálatra alkalmatlan, — kiengedték Svájcba, s onnét aztán hazajöhetett. Ő csakugyan átélt egy darab háborút, — mint önkénytelen különítmény. Ezalatt aztán tele szívta a lelkét
benyomásokkal.
Különben is rendkívül fogékony a mozgás és az azt kifejező vonal iránt. Kevés művész g y ű j t ö t t össze annyi részletmegfigyelést, hogy végül is eljuthasson a legegyszerübbhöz.
Mert ez
Rippl-Rónai művészetének
leg-
mélyebb titka. A mozgásban levő, örökös átváltozásban élő természetet figyeli meg,
hogy
meglássa
és
meg-
keresse mindenben a legegyénibb jellemvonást, kitűnő érzékkel a kiadatlan mozdulatok
titkai iránt, amiáltal
művészete az egyedül való, ritka gesztusok és a lelki életet leleplező mozzanatok titokzatos kifejezései. De mindez nem természethalmozás, — ellenkezőleg, csupa kihagyás,
elvonatkozás,
kiemelés. Mint a gyermekrajz-
nál és a primitív -művészetnél, mint a japán és főleg a kinaiknál látható, csak a jellegzetes hat a képzeletére, — innen
egyszerűsége,
naivitása,
alapsajátossága. 28
művészetének
két
fő
Hogy ezt a jellegzetest kikereshesse, bele kell mélyednie t á r g y á b a .
Ezért oly szorgalmas
Rippl-Rónai,
ő rajzolva tanul, főleg, ha ú j és ösmeretlen mozgás lehetőségek közé kerül. Nem lephet meg t e h á t senkit, hogy a francia i n t e r n á l t a t á s á t művészileg oly fényesen kihasználta. Az izgatott kis francia falú u t c á j a és népessége, ijedelme, afalusi emberek felfokozott lelki élete, melyben úgy tükröződik a háború, mint a tengerszemben az óceán vihara, — ott állott mindez előtte, egy sereg ú j mozgás, melyek lelki
karakterisztikumait
élvezet
és megnyugvás
lekapni
és
megrögzíteni
volt egyszerre. Közben,
mialatt bezárkozott az elátkozott issy-l'Éveque-i kertbe, mely nyugodt volt és csendes és nem fogadott be semmit a távoli harctér borzalmaiból, egy üvegálom kompozíciója ébredt Muzeum
fel lelkében,
melyet
az
Iparművészeti
számára készített el. Aztán megváltozott
a
színtér: internáltak közé kerül, egy bortermelő kisvárosba, m a j d egy börtönné á t f o r m á l t kolostorba, csupa idegen arc, idegen gesztus, idegen gondolat közé. Ezek misztikuma
maszkjait
teremtj
meg. Formák, szinek szimbólumokká válnak.
megfogja.
Emberfejek
Lépten-
nyomon titkok veszik körül. S ő egyenkint t é p i le leplüket. Százával csinálja vázlatait, hogy megkeresse ennek a sok új b e n y o m á s n a k az egységes képét. De végül is kiderül, hogy az összbenyomás: maga ez az idegesen nyugtalan sok száz részlet. Egy hihetetlenül grandiózus kép kerekedik ki belőlük: egy formáról-formára röppenő, 29
a
benyomások
százai között hánykolódó lélek, kit tüzes vassal éget a nyugtalanság, miközben minden tárgy sajátos érdeket nyer előtte, ú j fényben látja a világot, ezt a gyűlölködő, ellenséges, de őt éppen rikitó ellentéteivel megragadó ismeretlen kosmost. Ebből a gazdag naplóból egy nagy marékra valót m u t a t u n k be most a magyar közönségnek, hogy ilykép bepillantást
vethessen
a
francia
internáltak
életébe,
egy magyar művész lelkén keresztül.
Dr.
30
Lázár
Béla.
fl KIÁLLÍTOTT m ű t á r g y a k JEGYZÉKE.
ELSŐ
TEREM.
1. Olvasó nő. R a j z . Neuilly. 1892 SZÍNES 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22.
600
TOLLRAJZOK:
Sebesült k a t o n á k Hazajött katonák Utca Maconban Lézengő katonák Típusok Emberek és katonák Utcán Beszélgető maconi alakok Katonák Az őrnagy ur Maconi boroshordók Utcai alakok Autó Disputa Zsandárok Alakok a téren Katonák Gyülekezés Marechal de logis Vonulás a f r o n t r a Járókelők 33
.
150 200 200 200 100 150 300 200 150 200 250 200 200 200 300 300 200 250 200 400 200
23. 24. 25. 26.
Munkások és katonák Lovat vezető katona Szenes kocsi Alakok
300 150 300 150
A VITRINÁBAN: 27. Szenegál néger 28. Verekedés 29. Katonák
150 150 150 TOLLRAJZOK:
30. 31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. 39. 40. 41. 42. 43. 44. 45. 46. 47. 48. 49. 50.
A Chartreusi szakács Pitacco hegedűművész Bucsu-muzsikások Nokolovius, Goethe u n o k á j a Két munkás A chartreusi ápolónő Favágó Hadifogoly Banya Porosz. Megverettetésem története Zavargás Issy 1' Evequeben Olvasó napszámos Férfimaszk Árulóim Porosz Napba néző ember Nokolovius, Goethe unokája A katona szive Női fej Pihenő m u n k á s 34
100 120 80 100 150 100 150 100 80 150 400 250 120 60 200 150 100 150 100 80 150
51. 52. 53. 54. 55. 56. 57. 58. 59. 60. 61. 62. 63. 64. 65. 66. 67. 68. 69. 70. 71. 72. 73. 74. 75. 76. 77. 78. 80.
Gondolkodó nő Töprenkedő nő Varró nő Vén leányok Alvó nő Háborús hirek felolvasása Haltisztitás Este Öreg ember Egy kofa Konyhában Olvasás Öreg ember macskával Elgondolkozva Fejek Rossz hirek Paris-Centre Látogatás Varrás Asztalnál Vén boszorkány Fejek Varrónő Busulás Olvasás Vereshaju nő Kétségbeesés Fej A hadifogoly
® 35
.
150.— 150.— 150.— 100.— 200.— 150.— 300.— 200.— 250.— 150.— 300.— 150.— 150.— 150.— 200.— 150.— 200.— 300.— 250.— 350.— 100.— 100.— 200.150.— 250.— 100.— 150.— 200.— 200.—
MÁSODIK
TEREM.
81—83. Pitacco hegedűművész elmondja szenvedése történetét. Darabja 2500 84. Női fej 400 85. Fiatal leány 600 86. Férfi fej 500 87. T a n u l m á n y f e j 600 88. Egy szomszédom Issy l'Eveque-ben . . 4000 89. Elszászi ember 400 90. Szobám a chartreusi fogolytáborban . . 1500 91. Elzászi cigánylány. Keret nélkül . . . . 1000 92. Chartreuse vidéke 400 93. Lazarine Keret nélkül 1500 94. A chartreusi kolostor udvara 400 95. Fiatal leány 1500 96. Julius 14. Párisban 5000 97. Páris a háború alatt 5000 98. Vonulás a frontra 10000 99. Est 800 100. Riccardo Vines Roda zongoraművész. Keret nélkül 4000 101. Arcképtanulmány. Keret nélkül . . . . 1200 102. Virágcsendélet 800 103. Egy francia katona. Keret nélkül . . . 4000
® 36
HARMADIK 104. 105. 106. 117. 108. 109. 110. 111. 112. 113. 114. 115. 116. 117. 118. 119. 120. 121. 122. 123.
TEREM.
Sötét rózsák Romy bárónő. A r c k é p t a n u l m á n y . . . . Női fej Virágok és körték Női arckép. Magántulajdon. Emlék a francia fogságból. Keret nélkül Fogolytársam Egy angol hölgy. Vevey Szabóm Tanulmányfej Decolletage Egy cigány Lili. Kerer nélkül Anyai szeretet Leány k u t y á v a l Arcképtanulmány Dán nő Somsisch grófnő arcképe. T a n u l m á n y . . Villeneuve-Albucerque grófnő. T a n u l m á n y Hadifogoly, a montecarlói kaszinó magyar ügynöke
®
37
500. 800. 400. 800. 1000. 300. 1500. 600. 800. 800. 800. 800. 1500. 600. 600. 400. 1200. 3000. 800.
NEGYEDIK 124. 125. 126. 127. 128. 129. 130. 131. 132. 133. 134. 135. 136 137. 138. 139. 140. 141.
TEREM.
Egymás között. Keret nélkül 2000 Sok virág 1200 Kertemben 2000 Csendélet 800 Fürdő után 2500 Őszi rózsák 1200 Kaposvári házam 1500 Férfi arckép. Keret nélkül 1500 A szentpáli bucsu. Keret nélkül . . . . 4000 Vázlat 250 Kastély előtt 2000 A bonchidai kastély. Keret nélkül . . . 1200 A fűben. Keret nélkül 1500 Gyümölcsök 1800 Gyerekek a műtermben. Keret nélkül . . 2000 Tulipánok és álarc 800 Kertben. Kéret nélkül 2000 Virágok vázákban 500
®
38
ÖTÖDIK TEREM. 142—156. Színes rajzok. Darabonkint . . . . 157. Margit. Magántulajdon. 158—167. Szines rajzok. Darabonkint . . . . 168. Sárguló fák 169—194. Szines rajzok. Darabonkint . . . . 195. Kettős arckép 196. Gyerekfej
100 80 1200 100 200 400
SZEKRÉNYBEN: 197—205. Rajzok. Darabonként
80
HATODIK
TEREM.
206—221. Tollrajzok. Darabonként
150.—
VITRINÁBAN: 222—239. Rajzok. Darabonként 240. Lány fej. Pasztell 241. Térdelő nő. Keret nélkül 242. Cigányasszony. Paszte'l 243—256. Tollrajzok. Darabja
40
150.— 500.— 4000.— 500.— 150.—
HETEDIK
TEREM.
257. Arcképtanulmány 258. Fehér bluzos nő 259. Evike
1000 400
VITRINÁEAN: 260—275. Rajzok. Darabonként 276. Nagy csendélet 277. Öreg asszony
100 2000 150
AZ Ü V E G H Á Z B A N : 278. Üvegfestmény nagy k a r t o n j a . Az Iparművészeti Muzeum számára. Kivitelre kerül R o t h Manó üvegfestészeti intézetében 279. Szines t a n u l m á n y az üvegfestményhez 280—282. Három ablaküvegfestmény terve Hall számára. D a r a b j a 1000 283. Selyemhimzés terve 500 VITRINÁBAN: Velencei könnyedségü üvegek. D a r a b j a Tányérok £ s más Iparművészeti tervek.
® 41
. . .
100 100
AZ E R N S T - M U Z E U M E D D I G A K Ő V E T K E Z Ő KIÁLLÍTÁSOKAT
RENDEZTE:
1. S Z I N Y E I M E R S E P Á L gyűjteményes
kiállí-
tását. 2. K E R N S T O K K Á R O L Y N A K a debreceni megyei székház számára készült üvegfestményeinek kiállítását. 3. ZULOAGA kiállítását.
ÉS
BRANGWYN
gyűjteményes
4. F É N Y E S A D O L F u j a b b festményeinek és rajzainak kiállítását. 5. VADÁSZ M I K L Ó S rajzainak gyűjteményes kiál litását. 6. F R A N C I A I M P R E S S Z I O N I S T Á K MÁN L I P Ó T gyűjteményes kiállítását.
és
HER-
7. I V Á N Y I - G R Ü N W A L D B É L A festményeinek és Dr. S O N N E N F E L D ZSIGMOND gyűjteményének bemutatását. 8. F E R E N C Z Y K Á R O L Y és rajzainak kiállítását.
ujabb
festményeinek
9. L I G E T I M I K L Ó S szoborművésznek gyűjteményes kiállítását. 10. A MAGYAR B I E D E R M E I E R - K O R I művészet. (Barabás, Borsos, Brocki, Györgyi, Weber.) 42
11. A X I X . század nagy francia mestereinek kiállítását. 12. M A G Y A R - M A N N H E I M E R festményeinek kiállítását.
GUSZTÁV
ujabb
13. C S O P O R T K I Á L L Í T Á S . (Mányokyés Kupeczky festményeivel.) 14. B Á R Ó kiállítását.
HATVANY
FERENC
gyűjteményes
15. Gróf B A T T H Y Á N Y G Y U L A festőművésznek és BECK Ö. F Ü L Ö P szobrainak gyűjteményes kiállítása. 16. M U N K Á C S Y
MIHÁLY
jubiláris
kiállítása.
AZ
ERNST-MUZEUMBAN
FELOLVASÁSOKAT
A
KÖVETKEZŐ
TARTOTTÁK:
1. Lovag Dr. Y B L E R V I N : Zuloaga művészete. 2. K Ö R Ö S I velődése.
ALBIN:
A spanyol aranykor
mű-
3. OLGYAI V I K T O R : Brangwyn és a rézkarc. 4. Dr. F E L E K Y GÉZA: Fényes Adolf művészete. 5. Dr. L Á Z Á R B É L A tárlatvezetést a csendélet művészetéről t a r t v a előadást.
rendezett,
6. SZÁSZ Z O L T Á N : A női szépség és az elegáncia. 7. S Z É P E R N Ő : 8. K E M É N Y
Költemények.
SIMON:
Novellák.
9. NAGY E N D R E : A modern művészetről. 10. B Á R D O S A R T H U R :
Az
impressionismusról.
11. V I T É Z M I K L Ó S : Iványi-Grünwald Béla művészete. 12. S C H I L L E R OTTÓ: A modern festészet problémái. 13. Dr. F I E B E R H E N R I K : A szines szobrászatról. a
14—16. Dr. L Á Z Á R B É L A három előadást t a r t o t t biedermeier-művészetről. 44
17. SOMOGYI MÓR zongoraművész b e m u t a t t a a magyar biedermeier-zeneszerzőket. 18. M E I E R - G R A E F E :
H a n s von Marées-ről.
19. P R O F . Dr. B I E R M A N N : El Greco-ról a d o t t elő20. Dr. L Á Z Á R BÉLA, 22., 42., 43. (Ingres, Delacroix, Chasseriau.) 21. Lovag Y B L E R V I N : A fejlődés a művészetben. 22. Dr. F A R K A S Z O L T Á N :
Maryon
művészete.
23. Dr. L Á Z Á R B É L A : Báró Eötvös József vészetpolitikája. 24. Dr. F E L E K Y szeti irányai.
mű-
G É Z A : A X X. század művé-
25. Dr. K E N 3 Z L E R szetéről.
HUGÓ:
R e m b r a n d t művé-
26. Dr. S T R A K O N I C Z K Y K Á R O L Y : Lechner Ödönről. 27. Prof. dr. P A U L S C H U B R I N G : A renaissance menyasszonyládáiról. 28. F E L V I N C Z I T A K Á C S Z O L T Á N : Magyar képzőid a közelmúltban és a jelenben. 29. S Z É P E R N Ő : Töredékek egy készülő műből. 30. Dr. S C H I L L E R és kára.
OTTÓ: A művészet
haszna
31. Dr. B Á R D O S A R T H U R : A portré hanyatlása. 32. V I T É Z MIKLÓS: Munkácsy Mihályról.
45
IRODALOM
MALONYAI
DEZSŐ:
A
fiatalok.
(Tanulmány
Rippl-Rónai Józsefről és még öt más magyar művészről.) Lampel kiad. L Á Z Á R B É L A : Tizenhárom magyar festő. (Tanulmány
többék
közt Rippl-Rónairól
is.)
Singer. és
Wolfner kiad. R I P P L - R Ő N A I J Ó Z S E F : Emlékeim. Nyugat kiad. B É L A L Á Z Á R : Die Maler des Impressionismus. Leipzig, Teubner.
Kaphatók
a
pénztárnál.
46
