Lebegő realitás KRITIKÁK, KÖNYVEKRŐL
HALÁLFIAI Babits Mihály regénye Lét, nemlét? Vörösmarty tépett s a nemzet óriás sírjáig űzött képzeletét még nem foglalkoztatta a dán királyfi problémája: „Még jőni kell, még jőni fog / egy jobb kor…” ; „vagy jőni fog, ha jőni kell, / A nagyszerű halál”, de Babits jelent felmérő s a jövőt előre látó szemekkel már elmegy a hamleti alternatíva mellett, mondanivalója egy sokkal ősibb húrt: a görög sorstragédiák mélyhúrját üti meg s szavát elsúlyosítja a kikerülhetetlen végzet. Lét, nemlét? Minek is erről beszélni, amikor halálfiai vagyunk mindannyian. Halálfiai… Kik? A válasz erre: Babits Mihály új regénye. Hosszmetszetében: egy korszak lázas crescendója s két generáció életének tragikus egymásba szövődése. Keresztmetszetében: a korszak levegőjében egy társadalmi osztály bemutatása s két generáció keretében számtalan egyéni sors élesebb s halványabb vonalakkal meghúzott rajza. Történelmi regény: Magyarország utolsó fél századának története. A kor: a kiegyezés utáni idő, 1867-től úgy 1910-ig. Válságaiban, törekvéseiben, függő függetlenségében; a magyar állam kialakulása. Az ország vérkeringésének bekapcsolódása az európai érrendszerbe. A gazdasági fellendülés kora, új intézmények gyökeret verése. Építkezések. Új, s mind
7
újabb rétegek feltűnése. És e mögött a politika hullámverése, társadalmi átalakulások : polgári házasság, recepció, nemzetiségek. Megye s állam szembekerülése, új függetlenségi tulipánharc, a szociális eszmék felnyomulása. Közéletben, magánéletben egyre különösebb feszültség, amely egy apokaliptikus robbanás borzalmával fenyeget. S a láthatár szélén a feltűnő, tragikus árnyék: a munka jegyében alakult párt s vezére, ifj. Tisza gróf. A két generáció: az apáké, akik elbódulva a gyors nekilendüléstől, a homokra épített tervektől, a gyökértelen, felületes haladástól, a talmi, idegen kultúrától, vagy elveszve a meddő, közjogi ellenzékiség céltalan keserűségében a millennium Potemkin-ünnepénél nem látnak tovább, s a fiúké: akik dideregve a szalmalángolások mellett, fagyott ujjakkal is új tüzeket igyekeznek gyújtani, akik az üres frázisok, megnyugtató önámítások, zengő szónoklatok pufogó nagydobja mögött is egyre hangosabb robajlások fenyegetését hallják, akik a régi hibák helyett újakat hoznak – apák és fiúk, ellenségként, süket értetlenségben, egymással dulakodva botorkálnak a sír felé. A társadalmi osztály: a magyar középosztály. Az az osztály, amely fel nem ismerve kora igazi arcát, még csak nem is sejti a fejlődés különös s számára végzetessé váló útját. A középosztály, amely a feltörő polgárság, az egyre tevékenyebb zsidóság, a hallgatag parasztság s nembánom arisztokrácia versengésében egyre inkább magára marad. Birtokairól kiszorulva földtelenné, a Hivatal kiszolgáltatottságában kenyértelenné, s a mindenkori magasabb érdekek akaratlan bábujaként holnaptalanná válik. Az emberek: ennek a kornak az alakjai, akik ez adottságok között, a nyíltság és magyarság hiányának fülledt levegőjében élnek.
8
Kor, generáció, társadalmi osztály, egyes emberek, mindmind: a közeledő vihar fenyegetésében, egymáshoz sodortan s egymás mellett mégis idegenül, végzetes ítélettel mind – halálfiai. Hétszáz oldalas, hatalmas vallomás ez a regény, a szabatos vonásokkal dolgozó történetíróé, aki felsorakoztatja a tényeket, s a minden dologgal rokonságot tartó költőé, aki a tényekre reagál. Értelem és érzés egymásba hullámzása. Oly kettősség, amely mindig megvolt Babitsban. Első verseinek tiszta, lírai szövetében is fellelhetők már a valóságlátás elemei (Régi szálloda, Városvég), s első hosszabb prózai írásában is (Gólya kalifa) a líra fehérizzása perzselt át. Legújabb írása, a Halálfiai is: a minden túlzástól mentes naturalista regényíró s a lírájával friss színeket hozó szimbolista költő összefogásának munkája. Ahogy a regény lapjain fülledt levegőjével, sajátos ízével, mindjobban ka-kofóniába bomló hangjával, óriási méreteiben, teljes statisztériájával az elmúlt század feltámad, s ahogy az egyes emberek önmagukban, társadalmi vonatkozásaikban, és a miliőjükhöz fűződő ezer szállal élnek: az a naturalista életábrázolás klasszikusan szép letisztult példája. S ahogy ezzel az ábrázolással teljesen egy tőről sarjadtan, néha csak egy odavetett szóból, néha kisgyerekek játékából, emberekből, eseményekből, sorsokból a legtisztább (csak néha kissé túlságos gyakran s kissé túlságos meztelen) szimbólumok bomlanak ki, ahogy a dolgok szétroppantják fizikai adottságuk határait s kiteljesülnek valami hatalmasabb, távolabbra mutató, összefogó egységbe: ez egész új, egészen egyéni színt, ízt, jelleget ad ennek a hatalmas medrű történetnek.
9
A Halálfiai-ban Babits minden írói tudása egyesül. Meséje a korból fakad, s minden fordulatával a kort tükrözteti vissza teljesen. Kompozíciója töretlen ívű, biztos és tiszta. Vonalvezetése nem egyes készen adott pontok összekötéséből áll: a szervesen összefonódó, mindig továbbhömpölygő, teljes életet adja. Alakjai mind igazak, plasztikusak, apró vonásokból összerakott életük feledhetetlen. Sohasem halványodnak típusokká, s együttesen mégis a korszak társadalmát alkotják. Az időprobléma megoldása: két generáció életének bemutatása, néha egyes napok legkisebb részleteivel, máskor évek rövid összefoglalásával – gigászi feladat: maradéktalanul sikerült. Külön élmény a stílusa, szavainak és mondatainak tartalmi jelentésén felül külön zengésük is van; friss hangszereléssel ritka szépségeket kihozó zenekar. Szóanyaga mindig a tárgyhoz alkalmazkodik (pl. a szüretek leírása), lüktetése a történet menetét érzékelteti (egy nyári zivatar). Rég várt, hatalmas, nagy magyar regény. Egyben a legigazabb válasz a mostanában, különösen színpadon, oly divatossá vált, meghamisított visszafelé tekintgetésekre. Egy korszak lenyűgözően gazdag és dús eszközű ábrázolása: az elhitető képesség és megelevenítő írói erő teljességében. 1927
SZAKADÉKOK Kodolányi János regénye Olyan ez a regény – tartalmának önéletrajzszerű lefejtésében, hangjának ízeket éreztető tisztaságában –, mint a friss
10
tavaszi rügy. Kissé kesernyés. De pattanásig telve nedvekkel, gyenge s még összehajló leveleiben valami hallatlan átütőerővel, kibomlásában legnemesebb értelmű szépség nagyszerű ígéretével. Egy kisfiú élete. Úgy a tizedik év fordulóján. Szakadékok helyett inkább kis hepehupákkal ugyan, itt-ott buktató gödrökkel is. S az idegenben eltöltött első év egyre tágabb, oldottabb, nagyobb horizontja. A Stendhal-mottó „vándorló tükre” – Kodolányi kezében ezúttal először – nem megdöbbentő sziluetteket hoz elénk, nem a romlás stigmájával megjelölt arcokat, családokat, osztályokat, társadalmat, ezüstsima lapjain nyoma sincs most ezeknek a fájó és fájdító igazságoknak: önmagában s önmagukért mutatja csak a dolgokat: egy régi ház döcögő életét, a Frühweisz-völgyben egy őszi délután színeit, a fákat, a felhőket, a vidéki város hegynek futó utcáin az egymás sarkára taposó évszakokat. Ráér meg-megállni hangulatok, szépségek játéka mellett. S még az embereket is kiszakítja a nagy közösségből, sorsuk egyéni adottságában állítja őket egymás mellé. Az egyik öreg, a másik fiatal. Ez iszik, az beteg, amaz még öregségében is dolgozik. Férfiak vannak, s nők. Felnőttek és kisgyerekek. Önmagában határolt, kicsi világ. Amely azonban nem tükrözi a nagy törvényeket s válságokat – kicsiben. Ezek az emberek csak véletlenül kerültek egymás mellé, élnek egy ideig a rozzant bérház albérleti testvériségében, vagy semmitmondó rokoni, iskolai kapcsolatokban, azután elszélednek s szerteszóródnak. És mindegyikük viszi magával a gondjait, a bajait, az örömeit, anélkül hogy élete poggyászát fenékig kicsomagolhatta s megmutathatta volna. Tökéletes, ragyogó, remek munka ez a kisregény.
11
Kétségtelen, hogy Kodolányi eddigi írásai – Szép Zsuzska, Börtön, Kántor József ‚s a többi – morális, etikai szemszögből, az „örök emberi” síkján súlyosabb, mélyebb dokumentumok, átfogóbb írások, de művészi teljességben, a megírás őszinteségében egyik sem múlja felül a Szakadékok-at. Salaktalan írás. Azzá teszi már a forma s a tárgy szerencsés adottsága is. A tízéves gyerekszem mindent először látó, függetlenül elbíráló, konvencióktól meg nem rontott tekintete a legtökéletesebben azonos Kodolányi kérlelhetetlenül racionális, mindent feltáró, felsoroló, megmutató látás- és írásmódjával. A gyermeklélek ismert patronjaival dolgozik néha Kodolányi. De ezeket a részeket is – bimbózó szerelem, aggszűz vénkisasszony, szüreti mulatság halállal – izgalmasan, húsvér pirosan élővé írja át. S van az epizódok sorában egy jelenet: a tízéves kisfiú első találkozása távol élő, ismeretlen édesanyjával. Ahogy a kisfiú nézi „azt az asszonyt”: ez a húzódozás, ez az idegenkedés, ez a szégyenkezés, a legősibb kapocsnak ez az alig-alig vállalása – ez a néhány oldal Kodolányi írásművészetének legmaradandóbb csúcsa. 1927
KÉT FOGOLY Zilahy Lajos új regénye Zilahy Lajos első regénye, A halálos tavasz, amely 1922-ben jelent meg, prelúdiuma volt ennek a hatalmas két kötetnek: legújabb regényének, a Két fogoly-nak.
12
