Lázár Ervin: A csodapatika - Mit nem képzel?! - ordított első vevőjére torkaszakadtából Rimapénteki Rimai Péntekh vadonatúj patikájában, amit éppen az imént nyitott meg Rimapéntek főterén. - Hogyhogy mit képzelek?! - emelte fel a hangját az első vevő. - Talán nem az van kiírva a maga boltjára, hogy patika?! - De az - mondta Rimapénteki Rimai Péntekh. - Akkor meg mit ordítozik, ha aszpirint kérek? Hol kérjem, ha nem patikában? - Az is ki van írva, hogy ki a cégtulajdonos - mondta fölényesen Rimapénteki Rimai Péntekh. - Mit érdekel engem a cégtulajdonos - háborgott az első vevő -, nekem aszpirin kell, és kész. - Csak nem képzeli, hogy egy Rimapénteki Rimai Péntekh vacak aszpirineket, fejfájás elleni porokat, lázcsillapítókat, lábizzadásgátlókat és popsikenőcsöket árul?! - Mi a szöszt árulna mást egy patikában? - mérgelődött az első vevő. - Embernek fia - mondta kissé lecsillapodva Rimapénteki Rimai Péntekh -, ez nem a test, ez a lélek patikája. Az első vevő szemében érdeklődés csillant. - Lelki bajok ellen? - Igen - mondta Rimapénteki Rimai Péntekh. Most már teljesen elpárolgott a mérge, szinte kedvesen nézett az első vevőre. Ami az ő esetében elég nagy szó. - Tisztelt barátom - folytatta kissé ünnepélyesen -, mivel ön az első vevőm, bármit vásárol, ingyen kapja. Válasszon! - Hogy őszinte legyek - toporgott izgatottan az első vevő -, nem pontosan értem, hogy mire lehet gyógyszert kapni az ön patikájában... bár reménykedem... de reményemet ki sem merem mondani. - Mondja csak bátran - biztatta Rimapénteki Rimai Péntekh. - Netalán irigység, gőg, nagyképűség, gyávaság, káröröm, rosszindulat... Rimapénteki Rimai Péntekh átszellemült arccal bólogatott és folytatta: - Meg kicsinyesség, kapzsiság, nagyravágyás, álszerénység, alamusziság, lustaság, torkosság, tohonyaság, lelki restség, pénzsóvárság és mindenféle gonoszság, eltévelyedés és átok ellen vannak írjaim, balzsamjaim, cseppjeim és pasztilláim.
TÁMOP-3.2.4-08/1-2009-0069
- Ez nagyszerű! Uram, bocsásson meg, hogy az imént emeltebb hangot merészeltem megengedni magamnak. Akkor még nem tudhattam, hogy ön egy zseni, az emberiség megmentője. Egyúttal az én megmentőm is. Házsártosság ellen is van gyógyszere? - Van - mondta gyanakodva Rimapénteki Rimai Péntekh. Az első vevő tapsikolt és ugrándozott örömében. - Tetszik tudni, van egy házsártos, irigy, lusta és nagyképű feleségem, egy kicsinyes, kapzsi napam, egy torkos, tohonya, pénzsóvár ipam, egy alamuszi ángyikám, egy kárörvendő bácsikám, mindnek kérek, ami jár, ír, balzsam, pasztilla egyre megy, csak használjon. Rimapénteki Rimai Péntekh vakarta a feje búbját. - Van egy bökkenő - mondta. - Engem már semmi meg nem akadályoz, hogy megmentsem a feleségemet, ipamat, napamat, ángyikámat, bácsikámat. Mindenre hajlandó vagyok a gyógyszerekért. Halljam azt a bökkenőt! - Annyicska csak - mondta Rimapénteki Rimai Péntekh -, hogy a gyógyszert mindenkinek magának kell kérnie a bajára, különben nem használ. - Úgy érti... - tátotta el a száját az első vevő. - Úgy - bólintott a mondat végét meg sem várva Rimapénteki Rimai Péntekh. - Hát azt várhatja - mondta elkeseredetten az első vevő. - Mit? - Hogy, mondjuk, a feleségem idejöjjön, és gyógyírt kérjen irigység, lustaság, házsárt és nagykép ellen a saját maga számára. - Már miért ne történhetne meg? - Mert azt hiszi magáról, hogy jóindulatú, szerény, szorgalmas. Éppen rólam állítja, hogy irigy, lusta, veszekedős és nagyképű vagyok. - Szívesen állok rendelkezésére - készségeskedett Rimapénteki Rimai Péntekh -, kérjen csak akármelyik ellen, egy szempillantás alatt meggyógyul. - Csak nem képzeli, hogy igaz?! Még hogy én irigy?! Még hogy én lusta?! Még hogy én nagyképű?! Nevetséges! - De veszekedősnek csak veszekedős. Velem is mindjárt veszekedni kezdett, ahogy belépett. - Én?! Ember, maga veszekedett! Legjobb lenne, ha beszedne valamit veszekedősség ellen a híres gyógyszereiből. Tablettát, írt vagy balzsamot. - Maga nagyképű fajankó! - ordította el magát Rimapénteki Rimai Péntekh. - Takarodjon innét, mert úgy kivágom, mint a sicc! TÁMOP-3.2.4-08/1-2009-0069
Az első vevő sem volt rest, visszaordított. Egy darabig válogatott sértéseket ordítgattak egymásnak, aztán a vevő elunta, nagy dérrel-dúrral becsapta maga után a patikaajtót. Durr! Hátha mégis igaza van - gondolta Rimapénteki Rimai Péntekh -, és be kellene vennem egy hirtelen harag elleni tablettát. Ugyan - legyintett azonnal -, nem hirtelen harag ez, egyszerűen csak igazságosság. Igazságos vagyok, annyi az egész. Abból meg kár volna kigyógyulni. Nem is vett be semmilyen tablettát. Leült, várta a vevőket. Jöttek is, de mind másnak akart venni a balzsamokból, írokból, tablettákból. Saját magának egyik sem. Minek, hiszen nekik aztán semmi hibájuk sincs! Lassan-lassan el is maradoztak a vevők. Nem akadt senki Rimapénteken, aki elismerte volna magáról, hogy nagyképű, rosszindulatú, irigy, kétszínű, kicsinyes, kapzsi, nagyravágyó, álszerény, alamuszi, torkos, tohonya, pénzsóvár, lelki rest. Nem tudom, ha te Rimapénteken laksz, elmentél volna-e Rimapénteki Rimai Péntekh patikájába valamilyen gyógyszerért? Igen? Nem? Mert így bizony fölkopott az álla szegény csodapatikusnak. Írjai megpenészedtek, balzsamjai megpimpósodtak, tablettái szétporladtak, ő maga meg búvában-bánatában elbujdosott, ma sem tudja senki, hol lakik, mit csinál - hacsak Bab Berci nem. De ő mélyen hallgat felőle.
TÁMOP-3.2.4-08/1-2009-0069
Foglalkozási terv-javaslat Melléklet: Időtartam:
A „befeketített farkas meséje”. 2 tanóra
Lázár Ervin: A csodapatika (Szgy. 132-136. p.)
1. óra Az óra bevezetése: 1. A tanulók tájékoztatása az „Összefogás az olvasásért” programról. 2. Kinek mit jelent az olvasás? Fejezzék be a „Számomra az olvasás …” kezdetű mondatot. Ha nehezen kezdik el, indítsunk saját tapasztalatokkal, esetleg kedvenc vagy friss nyári olvasmánnyal. Miért volt érdekes? Miért tetszett? Választhatunk mottót is: „A könyv: nagyítóüveg. Az olvasók általuk önmaguk olvasóivá válnak.”
(Proust)
(Bizonyára sok gyerek lesz, aki azt mondja, hogy nem szeret olvasni. Ne minősítsük, inkább arra tereljük a szót, hogy ez még változhat. Találhat olyan témát ami érdekli, amiről szívesen olvas. Jó néhányan voltak így például a Harry Potter könyvekkel. ) A felolvasás A felolvasást követő kérdésfelvetések, gyakorlatok: 1. A) Kire gondoltatok a novella olvasása közben, (kire gondolnátok most) akinek szívesen kérnétek gyógyszert? Nevet nem fontos mondani, írjátok körül kiről van szó és mondjátok azt a tulajdonságot amit „orvosolni” szeretnétek! (Pl. Egy irigy szomszéd számára.) Kicsit gondolkodjatok és az eredményt írjátok fel egy lapra. A tanulók által megfogalmazott rossz tulajdonságokat írjuk fel a táblára. Ha valami többször előfordul, egy vonallal jelezzük az előfordulás gyakoriságát. Nézzük meg, mi az amit legtöbben nem szeretnek másokban. B) Mire kérnétek gyógyszert, ha magatoknak vásárolnátok? Gondolkodjatok el ezen és az eredményt írjátok fel egy lapra! A tulajdonságokat az előzőhöz hasonlóan jegyezzük fel a táblára. Nézzük meg, mi az amit legtöbben nem szeretnek magukban. Gyakran lustaság ellen kérnek gyógyírt. Vajon ők érzik lustának magukat vagy sokszor hallják ezt? Beszélgetést kezdeményezhetünk arról is, hogy könnyebb-e a lustaságot elvállalni mint, más rossz tulajdonságot? Hasonlítsuk össze, hogy mit nem szeretnek másokban és mit nem szeretnek magunkban. Tehetünk- e valamit az ellen amit magunkban nem szeretünk? Változhatunk-e vagy életünk végéig elkísér ez a tulajdonságunk? Volt-e olyan pillanata Rimapénteki Rimai Péntekh-nek, amikor átfutott a fején a változás lehetősége? 2. Azonban nem csak az a fontos, hogy saját és mások rossz tulajdonságait ismerjük, hanem az is, hogy a jó tulajdonságainkkal is tisztában legyünk!
TÁMOP-3.2.4-08/1-2009-0069
A következő gyakorlat címe: „A tenyerembe van írva…” Mindenki kap egy A/4-es lapot. Rajzoljátok körbe az egyik kezeteket és ha elkészültetek, írjatok egy-egy jó tulajdonságot mindegyik ujjatokba. Ha úgy látjuk, hogy a tulajdonságok helyett azt írják, hogy mit csinálnak jól, hívjuk fel a figyelmet a két dolog közötti különbségre. Pl. jól focizok helyett, ügyes vagyok, gyors vagyok, sportos vagyok, stb. Ha nem tudnak (akarnak) mit beírni, készítsünk közösen egy „jó tulajdonság listát” a táblára, amiből válogatni lehet. Míg rajzolnak, beszélgethetünk az „Ismeri mint a saját tenyerét” szólásmondásról. Ha elkészültek, kérdezzük meg: nehéz volt-e jót írni magatokról? Vajon miért? Ismertek-e ezzel kapcsolatos szólásmondást? (Pl. Öndicséret büdös vagy újabban: fényezi magát) Miért nem értünk ezzel egyet? (A kultúrák nagyobb részében önmagunk dicsérete hagyományosan nem megengedett. Ez a megközelítés egyre inkább változóban van. Ha tisztában vagyunk saját értékes tulajdonságainkkal az erősíti az önértékelésünket, valamint mások pozitív vonásait is képesek leszünk felismerni, értékelni.) Kérjünk meg önként vállalkozó tanulókat, hogy mondják el milyen jó tulajdonságokat írtak be a tenyerükbe. Akinek nehezen megy, az kezdheti úgy a mondatot, hogy „Nem akarok dicsekedni, de….) 2. óra Az óra bevezetése Foglaljuk össze röviden az előző órán történteket, az elhangzott megállapításokat. 4. Emlékezzünk vissza, hogyan mutatta be Rimapénteki Rimai Péntekh első vevője a családját: „- Tetszik tudni, van egy házsártos, irigy, lusta és nagyképű feleségem, egy kicsinyes, kapzsi napam, egy torkos, tohonya, pénzsóvár ipam, egy alamuszi ángyikám, egy kárörvendő bácsikám, mindnek kérek, ami jár, ír, balzsam, pasztilla egyre megy, csak használjon.” Előfordul a mindennapokban is, hogy egy-egy szerephez, megjelenéshez, adott korcsoporthoz, stb. bizonyos tulajdonságokat rendelünk úgy mint : házsártos feleség, kicsinyes anyós? Mit gondoltok? Igen! Ilyenkor sztereotípiákban gondolkodunk. A sztereotípia az a hiedelem, hogy egy csoport minden tagja hasonló tulajdonságokkal rendelkezik, egyformák és nincsenek köztük egyéni különbségek. Gyűjtsük össze együtt, hogy mi a sztereotípiája a következő embereknek (bevihetjük előre elkészítve, csomagoló papíron is): Az okos diák: A buta diák: A tanár: A szülő: A rock sztár: A vallási fanatikus: A szegény ember: A gazdag ember: Az idős személy: A nő: A férfi: TÁMOP-3.2.4-08/1-2009-0069
A megfogalmazásokat írjuk a személyek mellé. A beszélgetésben térjünk ki rá, hogy mindenki sztereotípiái egyformák voltak-e? Ha nem miért nem, ha igen, miért? Milyen hatása van a sztereotípiának az egyénre? A közösségre? Arra az emberre aki a sztereotípiát vallja?Mennyiben hasznosak mégis számunkra a sztereotípiák? (Segítenek bennünket a környezetünk gyorsabb észlelésében, felfogásában, osztályozásában. Egy csecsemőről pl. sok mindent tudunk előzetes ismereteink alapján, anélkül, hogy azt a konkrét kisbabát ismernénk. ) Akkor ez egy elég bonyolult helyzet. Mit tehetünk? Törekedjünk saját és mások sztereotípiáit, hiedelmeit kritikusan elemezni. 5.
A következőkben egy jól ismert mese változatát olvasom fel nektek, a „befeketített farkas meséjét”. Miben különbözött ez az általunk ismert mesétől? Ugyanaz marad a véleményünk a farkasról ezt a történetet hallva? Gyakran előfordul, hogy egy történetet, személyt csak egy szemszögből figyelünk meg?
6.
A foglalkozás zárásaként kérdezzük meg, szeretnének-e még valamit mondani a témával kapcsolatban ? Értékeljük az órát úgy, hogy egy ún. „hangulat-hőmérőn” mindenki jelölje be, hogy érezte magát. Ha nagyon jól, tegyen egy nagy pontot a hőmérő legmagasabb pontjára, ha nagyon rosszul akkor a mínusz tartományban helyezzen el egy jelet. (Csomagolópapíron előzetesen elkészíthetjük a hangulathőmérőt. )
Felhasznált irodalom: Emberi arcaink-köznapi harcaink. Szerk. Mrenáné Szakálos Ilona Szolnok MPI, 1999. 151 p. Így is lehet! Problémamegoldást segítő játékok és gyakorlatok kézikönyve. Szerk. : Mrenáné Szakálos Ilona. Szolnok : ENCORE : JNSZMPI, 1995. 137. p. Shapiro, Daniel: Konfliktus és kommunikáció. Tanfolyami segédanyag. 1995. Szekszárdi Júlia: Utak és módok. Pedagógiai kézikönyv a konfliktuskezelésről. Szolnok : IAENCORE, 1995. Varázsszem. 21 játékcsomag önismereti foglalkozásokhoz. Szerk. Páskuné Kiss Judit. Miskolc : Arany János Tehetség-gondozó Program IE, 2006. 439 p.
TÁMOP-3.2.4-08/1-2009-0069
MELLÉKLET A befeketített farkas meséje.1 Az erdőben éltem. Ez volt az otthonom és gondját is viseltem. Igyekeztem vigyázni arra, hogy takaros és tiszta legyen. Egy kellemes nyári napon, amint a kirándulók után maradt szemetet gyűjtögettem lépteket hallottam. Ahogy kikukucskáltam egy fa mögül, egy kislányt vettem észre, amint kosárral a karján jön az úton. Azonnal gyanút fogtam, mert nagyon furcsán volt felöltözve, tetőtől talpig pirosban, a fejét pedig valamivel bekötötte, mintha csak azt akarná, hogy ne ismerjék fel. Most már tudom, hogy nem kell az embereket külsejük alapján megítélni, de hát ő az én erdőmbe járkált, és úgy éreztem, hogy egy kicsit többet kellene megtudnom róla. Megkérdeztem tőle, hogy kicsoda, hogy honnan jön – meg hát ilyen jellegű dolgokat. Először azt mondta, méghozzá elég kimérten, hogy idegenekkel nem áll szóba. Erre aztán feldühödtem. Én idegen? Na tessék! Hát végül is ki nevelt fel egy csomó farkaskölyköt az erdőben? Erre egy kicsit illedelmesebben lett, és előadott nekem egy mesét holmi nagymamáról, aki beteg, és akinek ebédet visz a kosarában. Alapjában véve őszintének tűnt, de úgy gondoltam, meg kellene leckéztetni, hogy illedelmesebben viselkedjen és öltözködjön ha mások otthonába megy. Útjára engedtem, de előreszaladtam a nagymama házához. Mikor megláttam azt az aranyos idős hölgyet, elmagyaráztam neki, miről is van szó, és ő is úgy látta, hogy kis unokájának egy kis illedelmességet kéne tanulnia. Úgy terveztük, hogy amíg nem szólok neki, addig elbújik valahová – úgyhogy bebújt az ágy alá. Mikor a kislány megérkezett, behívtam a hálószobába, mert már az ágyban feküdtem. Kedves volt a pirospozsgás arcocskájával, de az első szava gúnyos megjegyzés volt a nagy füleimre. Már korábban is csúfoltak emiatt, úgyhogy igyekeztem elsimítani a dolgot. Azt mondtam, a nagy füleim segítenek abban, hogy jobban halljam, amit mond. Ez azt jelentette, hogy rokonszenvesnek találom és nagyon érdekel az, amit mondani akar. Ő azonban újabb fájó célzást tett, most a kidülledt szemeimre. Ebből talán mindenki megérti, hogy milyen véleménnyel kezdtem lenni erről a kislányról, aki külsőleg mutatós, de nyilvánvalóan rosszindulatú kis perszóna. Mégis, hagytam, hogy újból arcul üssön és csupán annyit mondtam, hogy a nagy szemeim segítenek abban, hogy őt jobban lássam. A következő csípős célzása már igazán a gyengémbe talált. Mindig is röstelltem, hogy nagyok a fogaim, és erre ez a kislány, olyan nyugodtan, mintha csak az időjárásról beszélne, felhívta rájuk a figyelmem. Most már tudom, hogy nagyobb önmérsékletet kellett volna tanúsítanom, de hát akkor nem bírtam tovább. Kiugrottam az ágyból, és azt vicsorogtam, hogy a fogaim segítenek majd abban, hogy könnyebben megegyem. Hát kérdem én önöket, melyik farkas enne meg egy pici lánykát? Mindenki tudja, hogy nincs ilyen farkas, de hát az az oktalan teremtés sikoltozva elkezdett össze-vissza szaladgálni a házban. Én futottam utána, és igyekeztem lecsillapítani. Ledobáltam magamról a nagymama ruháit, de ez úgy látszik csak rontott a helyzeten. Ekkor, mint derült égből a villámcsapás, betoppant egy két méter magas fickó az Erdészeti Hivatalból, egy jókora fejszével a kezében. Ránéztem és mindjárt tudtam, hogy benne vagyok a pácban. Mögöttem nyitva volt az ablak, úgyhogy nem sokat teketóriáztam, hanem uzsgyi, kifelé! Jó lenne, ha most azt mondhatnám, hogy ezzel az egész véget is ért, de hát az a fránya nagymama sohasem mesélte el az esetet az én szemszögömből. Szárnyra kapott tehát a hír, hogy én egy félelmetes, megbízhatatlan állat vagyok. Később nem hallottam semmit erről a nevetségesen felöltözött kislányról, de annyi bizonyos, hogy nem „éldegélek boldogan, amíg meg nem halok”.
1
Forrás: Így is lehet! Problémamegoldást segítő játékok és gyakorlatok kézikönyve. Szerk. : Mrenáné Szakálos Ilona. Szolnok : ENCORE : JNSZMPI, 1995. 79-81. p.
TÁMOP-3.2.4-08/1-2009-0069
