S Z É N P O R O S
A R C É L E K .
/ Tatabányai bányász-történetek. 1950-1970. /
Lánczos Zoltán.
- Kézirat. Budapest, 1977. -
T A R T A L O M :
Bevezetés Kocsi bácsi
1. .
.
Disznóölés - disznó nélkül
7. 12.
Lacsni és a rendőr
......
Számel
István
.......
14. 16.
Péterék elváltak
17.
Gábris Sándor
19.
Temetői kaland
.
.
"Lapulás
!"
Göbölös József Icuka
22. 24. 27.
.
30.
"Kukurikú !"
31.
A "Celgáncsos F e r i "
34.
A bányász-költő Bányász családnevek Befejezés
37. ......................... .
44. 46.
- 1 -
Bár magam is bányásztelepen születtem, s családomban - mind atyai, mind anyai ágon -
számos bányászt, kohászt
és erdészt tart számon a családi krónika, harmincnyolc éves koromig mindössze egyszer, az 1920-as évek végén, láttam " b e lülről" bányát. Perecesen, édesapám hajdani kollégájánál t ö l töttem egy hetet. Vendéglátónk velem egykorú gimnazista f i á v a l , egyszer kalandos szórakozásként beültünk a délutáni m ű szakra induló bányászokat
szállító
kis-vasút egyik kocsijába.
Ez a bányavasút a perecesi állomásról indult. Apró mozdony húzta a kis vasúti kocsikat, melyek a MÁV csukott teherkocsi jaira emlékeztettek. Ajtajuk is ennek mintájára működött. V é kony vas vezetőlécen guruló kis kerekeken volt jobbra-balra húzható, nyitható, csukható. Belsejében deszkából készült, lerögzített
padokon ültek az utasok.
A lámpájukat lógató, markáns arcvonású bányászok jóin dulatú mosollyal szorítottak számunkra helyet, ügyelve, hogy ruhánkat össze ne piszkítsák. Én fürkésző kíváncsisággal les tem mozdulataikat, tekintetüket, szűkszavú beszélgetésüket. Hat éves korom óta nem kerültem ilyen fizikai közellétbe b á nyamunkásokkal, - de őszintén mondom : lelki közelségbe sem. Egész megjelenésük, fegyelmezett magatartásuk, a sáros, szén poros, foltozott öltözetük ellenére csodálatot, tiszteletet keltett bennem. Olyan tiszteletet, mely az addigi "ideáljaim" iránti tiszteletnél - a k k o r még előttem megmagyarázhatatlan okoknál fogva -
egészen m á s , nagyobb és mélyebb volt.
A bányavasút prüszkölve, kattogva elindult, hogy
vagy
száz méter után eltűnjön egy hosszú alagútban. Sötétség töl tötte meg a kocsi belsejét, a bányászok lámpái nem égtek. Azután egyre több széngáz tódult a kocsi belsejébe... Sokáig rázódtunk a sötétben, füstben. Ha jól emlékszem ilyen hosszú időtávlatból : vagy két kilométer hosszú volt az alagút. B i zony megkönnyebbülten lélegeztem f e l , amikor kifutottunk
a
- 2 -
szabad ég alá és megálltunk a függőakna előtt. De azért m é g vagy kétszer megismételtük perecesi tartózkodásom alatt ezt a kirándulást, sőt egy alkalommal déllyel
-
- külön enge
le is szállhattunk az aknába, de csak az alsó csat
lósig mehettünk, munkahelyre n e m . Azután 24—25 év múlva magam is felöltöttem a bányászok acélkék munkaruháját... 1953-ban többedmagammal a tatabányai XIV. akna bányásza lettem.
Mintha ugyan azok az arcok tekintettek volna rám,
mint valamikor Perecesen... Mielőtt megkezdtük a "bányajárást", melyet a bánya-törvény ír elő az újonc bányászok számára és melynek célja : elsajátí tani a bányában való járást, viselkedést, megszokni magát a bányát, egy fiatal, nagyon értelmes aknász tartott számunkra előadást. Bevezető szavaiban ilyesmiket mondott : "Önök most egy érdekes embertípussal, a "bányásszal" fog nak megismerkedni. Nem azt akarom mondani, hogy a bányászok többek, különbbek más dolgozóknál. Ők is emberek, nekik is egyaránt vannak hibáik és jótulajdonságaik. A z t azonban m á r az első napokban érezni, látni fogják, hogy v a n bennük valami m á s , mint a gyári munkásokban, sokban elütnek a népgazdaság összes ágaiban dolgozóktól. Nyers, durva emberek, de a szivük nagyon meleg. A bányának, a bányamunkának egészen különös jellemformáló ereje v a n . A közös és állandó veszély, az egy másrautaltság
átérzett tudata és az az érzés
-
melyről soha nem ejtenek szót, melyet soha nem formálnak s z a vakká
- hogy minden leszállásukkor szemébe kacagnak a h a l á l
nak, valami olyan közös vonást vés mélyen mindegyikük lelkébe, mely megkülönbözteti őket a más hivatást betöltőktől." A kis fiatal aknász jellemzése jó v o l t , találó v o l t . V a lóban a bányász lelkülete, mentalitása valamiben
elüt a más
foglalkozást űzőkétől. És ez a "valami" még hibáik, gyarlósá gaik fölött is ott csillog-villog... A bányászok
- minden túlzás nélkül mondhatjuk - nem szür
ke, hétköznapi emberek. Fizikai erőt, leleményességet kívánó munkájuk mindenki tiszteletét megérdemli. Mélyen a föld alatt, ezer veszély között csikarják ki a Természettől az
erőmüvek,
- 3 -
gyárak kenyerét : a szenet, melynek a közlekedést biztosító energia nagy részét köszönhetjük; a fényt, mely bevilágítja a halállal vívott harc hadszinterének tekinthető műtőket, a családi otthonokat, az iskolákat, és lehetőséget nyújt a t a nulók, tervezők, konstruktőrök
munkájához...
És nehéz munká
juk mellett a bányászok soha sem veszítik e l játékos jóked vüket... S hogy nem csak a bennszülött tatabányai aknász látta ilyennek a bányászokat és belőlem sem a szakma- és a szaktársak iránti elfogultság szél mikor volt munkatársaimról az alábbiak ban m e g szeretnék emlékezni
- hogy némi képet nyújtsak
1950-1970-es évek bányászairól -
az
hazánk egyik élenjáró k u l
túrintézményének lapjából idézek egy részletet : - /1963-ban baráti kapcsolat alakult ki a tatabányai XIV-es akna és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár dolgozói k ö zött. M é g az év júliusában több mint negyven könyvtáros e l látogatott Tatabányára. E z e n egész napos látogatásukról így számolt be 1963. augusztusi számában a Fővárosi Szabó Ervin könyvtár időszaki lapja, a "Könyvtári
Híradó." :/
Könyvtárosok bányalátogatáson.
A tatabányai XIV-es akna bányászaitól meghívást kaptunk bányalátogatásra. Könyvtárosok számára nem mindennapi alka lom. Könnyebben megértem, h a a ceyloni, vagy akár indonéziai kormányküldöttség Magyarországon járva, másodsorban m á r a Szabó Ervin Könyvtárra kíváncsi, mint a bányászok érdeklő désére irántunk. Mivel a rejtély nem hagyott nyugodni, ezért megfejtésének legegyszerűbb módját választva, megkérdeztem magától Kertész elvtárstól
- a kirándulás vezetőjétől
-
és ekkor kiderült, hogy egy volt munkatársunk dolgozik Tata bányán, és egy időben m i láttuk e l könyvekkel a bányász elv társakat. Hát innen a barátság. M á r a kirándulás előtti éjszakán számbavettem a bányá szokról olvasott regényeket, a régi angol és a m a i magyar filmeket, így egyre izgalmasabb lett a közelgő találkozás
- 4 -
valódi bányászokkal és bányával. A tatabányai pályaudvaron ünnepélyesen fogadtak vendég látóink és volt kollégánknál, Lánczos Zoltánnál, jobb idegen vezetőt keresve sem találhattunk volna. Már útközben az akna felé érdekes tájékoztatót tartott a régi és az új Tatabányáról és találóan jellemezte a bányászokat. A XIV-es akna kultúrtermében
szívesen
álltak rendelkezé
sünkre a párt és a szakszervezet vezetői, elláttak bányász felszereléssel és m i bőrsisakban, gumicsizmával, lámpással és mentődobozzal bányásznak álcázotton, alig ismertünk saját m a gunkra. Azután a kánikulai külszíni hőségből átmenet nélkül zu hantunk /szószerint/ a kassal 180 métert, olyan sebességgel, hogy az agyunkra tóduló vér riadót vert a fülünkben, mint nagy lázak idején és egyszerre fagyott meg rajtunk a v e r e j ték, lezökkenve a hűvös, nyirkos és sötét bányában. Lenn a mélyben főleg
biztosító
munka folyt, vezetőnk,
egy aknász, síneken, talpfákon, gerendákon át kalauzolt ben nünket csillék és drótkötelek között, sárban és síkos palló kon át. Körülöttünk pedig egy erdő támasztotta fel gerendák alak jában a roppant széntömeget. Mennyi fa és mennyi szén, szép fényes, fekete, 26-38 m é teres rétegben, nyomásuk alatt derékban roppant gerendák s o rával. Viszolyogva néztük. - Tart m é g ez
- veregettek megnyugtatóan a szakadozó r o s
tokra a bányászok és készségesen magyarázták a széntermelés módszereit, fantáziánkra bízva a
többit.
Magam fantáziámat szolgálaton kívül helyeztem, figyelmem arra irányult, hogy a fejem be ne verjem, a nyakam ki ne tör jem, a sárban el ne csússzam, levegőhöz is jussak néha, és lehetőleg élve kerüljek felszínre. Mindezt összegezve, a poklot kedélyesebb barlangnak k é p zelem; a bánya számomra ijesztő, hideg, sötét és nyirkos, z a jokkal és veszélyekkel terhes. A bányászok nyílván nem így látják, szeretik munkahelyü ket, vagy
"megszokták".
- 5 -
- "Mondják, faragatlanok vagyunk és nehéz fiúk és dara bosak is, de hadd mondják, ugye fiúk" - énekli a soraikból kikerült költő. Ám könnyű fiúk nem is boldogulnának a bányában. Ha van m u n k á s , aki méltó az ő bérére, akkor a bányászok azok. Kitüntetésnek vehetjük irántunk való érdeklődésüket, est az általuk kezdeményezett barátságot. Hogy ezt tovább fejleszszük, meghívtuk november 7.-i ünnepségünkre tatabányai bányá szainkat, remélve, hogy számukra is érdekes lesz a könyvtárunk ban tett látogatás, mint a könyvtárosoké volt a bányában, aminek élményeiért köszönetet mondunk a kirándulás
rendezőinek.
Fekete Imréné könyvtáros.
- • -
A tatabányai, pontosabban a XIV-es aknai bányászok el is fo gadták a könyvtárosok meghívását.
Kossuth-díjas
költőnk : B e n
jámin László és Vasvári István, a Költők Nemzetközi Szövetsé gének "Arany-díjával", a Queson Cyty-i egyetem dísz-doktori diplomájával kitüntetett, SZOT-díjas költőnk
- aki a későb
biek folyamán több tatabányai szocialista brigádnak is t b . tagja lett - verseikkel, Révész Ferenc nagyszerű előadásával szórakoztatták a vendégül látott bányászokat. A találkozóról, mely hosszas beszélgetésekkel és tánccal fejeződött be a volt Wencheim-palotában, a KOMÁROM MEGYEI DOLGOZÓK LAPJA részletesen beszámolt 1 9 6 3 . november 16.-i számában.
Ez után, a talán kissé hosszura nyúlt bevezetés után, néhány volt tatabányai munkatársamról szeretnék nagy vonásokban m e g emlékezni és elmesélni néhány bányász-történetet. Remélem
e
néhány "szénporos arcéllel" és történettel segíteni tudom azo kat, akik majd "megrajzolják" az 1950-es és 1960-as évek bányá szainak történetét. Nem említem a "nagy menőket", a
Kossuth-díjas
Varga B a r -
- 6 -
nabást és Tajkov Andrást /akikkel szerencsém volt egy csa paton is dolgozni/ - és nem beszélek arról a szépen fejlődött kultúréletről, melyet a Bányász Szakszervezet Trösztbizottsága óriási anyagi áldozatok árán indított m e g és fejlesztett. A z előbbieknek emlékét újságcikkek tömege őrzi, a z utóbbi erő feszítésének eredményeit a kultúrlétesítmények /kultúrházak, könyvtárak, szakkörök/ és azok magas szintű teljesítményei d o kumentálják. Szürke kis embereket mutatok b e , egyszerű bányászokat és igaz történeteket írok le. A kis történetek egy részénél a sértődést elkerülendő
-
-
álnevet használok. Aki sértve érez
né magát : t é v e d . Nem róla v a n s z ó , hanem egy fiktív s z e mélyről. A körülmények csak véletlenül egyeznek...
1977. július
15.
Lánczos Zoltán.
- 7 -
K A R C S I
B Á C S I .
Kivel is kezdhetném tatabányai bányásztársaim bemutatá sát, mint tanítómesteremmel, több éven át pajtásommal : Kocsi Karcsi bácsival. E z a mindég vidám, mindenre egy jó anekdotát, egy frap páns mondást tudó Karcsi bácsi nem csak a vájár-mesterségben volt tanító mesterem. Sok olyan dologra megtanított, amire iskolatípusaink csak tapogatódzva próbálják rávezetni növen dékeiket. Gyors észjárása, veleszületett helyzetfelismerő k é pessége egészen rendkívüli életbölcsességgel párosult. Jó t u lajdonságainak érték-sorrendjét nehéz lenne összeállítani. Talán, h a elmondok egyet-mást az életéből, kirajzolódik az olvasó előtt egy olyan megbecsült, dolgos és nagy szaktu dású vájárnak az alakja, aki a legveszélyesebb törések /bányabeomlások/ legkomplikáltabb felbiztosítása közben is mindig tudta hová kell sürgősen egy deszkát behúzni, egy feszkét b e verni
- de ugyan akkor az életben is mindég tudta mit kell
tegyen maga és családja érdekeinek biztosítása érdekében. A z 1920-as években, fiatalon jött Tatabányára. A bányá nál helyezkedett e l , ahol ügyessége, szorgalma révén
hamar
segédvájár, majd vájár lett. Rövidesen megnősült. Valahonnan az Alföldről "kommendáltak"
számára
egy csinos menyecskét. Lakást is kaptak a VI-os
telepen, egy "hatajtós" bányászházban. A bányatársulattól k a pott s a lakással járó berendezést, a vas-ágyakat, iksz-lábú asztalt, lócát is megkapták. Ebben az időben a szekrény nem volt elterjedett bútordarab a bányászlakásokban. A falba vert sínszeg szolgált a szegényes ruhaállomány
tartására.
Karcsi
bácsi, illetve akkor még Karcsi, szorgalommal beszerzett egy "sublótot" is. E z amolyan fiókos szekrény, mely a ruhák m e l lett a fehérnemű és különféle apróságok tartására is alkalmas volt.
— 8 —
Csendben és békességben éltek a fiatalok egymás mellett néhány évig, amikor hol az egyik, h o l a másik szomszédasszony "jóindulattal" figyelmeztette Karcsit, hogy egy vasutas kerül geti a feleségét. Karcsi elengedte füle mellett e suttogásokat. Egyenes, alakoskodni nem tudó jellem v o l t , nem feltételezte feleségéről, hogy olyasmit tesz, amit ő nem tett volna meg. Egyik éjszakás műszak alatt Karcsi beleesett a zsompba. Hajnali négy óra felé járt az idő, nem volt már sok hátra a műszak végéig. Akkoriban m é g nem volt az aknáknak fürdőjük, öltözőjük. A bányászok "beöltözve" jöttek a "siktára" /műszak ra/, melynek végeztével haza siettek és otthon ki dézsában
-
megfürdött.
- ki teknőben,
A jóindulatú aknász hazaküldte a
csuron vizes Karcsit. Nem sokkal múlt hajnali öt óra, amikor dideregve, türelmetlenül zörgetni kezdett lakása
ajtaján.
A
"hatajtós" bányászlakásoknak nem volt előszobájuk. Egy üvege zett ajtón át közvetlenül a konyhába, onnan egy ugyancsak ü v e g e z e t t , szemben lévő, ajtón ét a szobába lehetett jutni. A z ajtókon vékony textil-függönyök voltak, melyeken át be lehetett látni kívülről, h a a szobában égett a villany, sőt a függöny közelében mozgó alakok körvonalai is érzékelhetőkké váltak. Karcsi is látta, hogy a szobában felgyulladt a villany, de a felesége csak ujabb zörgetés után lépett ki a konyhába. - "Ki az ?" - kérdezte izgatott hangon. - "Én vagyok
- válaszolta Karcsi -
Nyissál m á r ajtót,
mert hideg van !" Ujabb csönd, majd kigyulladt az ajtó. Karcsi m á r tudta, hogy rosszkor érkezett haza és miért halogatta felesége
az
ajtó kinyitását. Határozott léptekkel a szobába sietett, és beszólt az ágy alatt lapuló, félig öltözött vasutasnak : - "Jöjjön ki onnan !" A fiatal ember remegve bujt elő és a rajtakapottak bűn tudat-alázatosságával megadóan várta a megcsalt férj ütéseit. Ezek azonban Károly bölcsességéből eredően elmaradtak. - "Öltözzön f e l . - Mondta természetes hangon Karcsi. Mikor ez megtörtént, az ajtóhoz lépett, azt kinyitva így szólt :
- 9 -
- "Tűnjön el gyorsan !" Mikor a rémülettől szoborrá vált feleségével kettesben maradtak, színtelen hangon, melyből nem csengett ki a leg kisebb harag sem, odaszólt hozzá : - "Mit bámulsz ?
Melegítsd
a fürdővizemet ! Fürödni aka
rok." Míg a remegő asszony gyorsan felszította a tűzhely para zsát és a parazsakban szunnyadt lángok életrekelve nyaldosták a tűzhely vas lapját, Karcsi a felmosó veder fölé tartva k i csavarta nedves ruhadarabjait... Megfürdött, majd az ágyába bujt. Mielőtt a falfelé f o r dult volna, hogy átadja magát a lét valóságára sűrű fátylat borító
álomnak, odaszólt a zavartan szipogó, ide-oda totyogó
feleségéhez : - "Két óra múlva ébresszél f e l , be kell mennem a fize tésért." A z z a l , mint aki jól végezte dolgát, elaludt. A rövid alvás után felöltözött és így szólt hűtlen h i t veséhez : - "Itt van tíz pengő. Hét az útiköltségre, három, hogy útközben ehessél vagy ihassál valamit. Csomagold össze a h o l midat, mire visszajövök ne találjalak itt. A kulcsot tedd a kisablakba." Azzal beballagott az akna-irodába, felvette fizetését, majd hazasétált. Míg oda volt, felesége rendbe szedte a lakást és felkészült a reggeli elkészítéséhez. Karcsi csodálkozva nézett rá : - "Mi az ? Te még itt vagy ? Nem megmondtam, hogy u t a z zál haza az édesanyádhoz ?" Lett erre
sírás-rívás,
könyörgés ! A megtévedt asszony
térdre hullva kulcsolta át Karcsi lábait és sírva fogadkozott, hogy "soha többé !" Karcsi kiszabadította magát a görcsös ölelésből. Kihúz ta az ágy alól az akkoriban bőröndként használatos
úti-kosarat,
melyben annak idején a "hozományát" képező ruhaneműit hozta magával a fiatalasszony és a sublótból kirámolva annak ruháit, megtömte és lezárta a kosarat, majd kirakta a küszöb elé,
- 10 -
ahová kitolta a m á r hangosan jajveszékelő asszonyt. A
síró
asszony előtt becsukódott az ajtó. A zárban Karcsi kétszer megfordította
a kulcsot, majd mint aki dolgát jól végezte,
elnyújtózott a z ágyon. A z asszony egy ideig m é g az ajtó előtt sírt, zokogott, öklével verdesve az ajtó téglanagyságú
üveglapjait.
Mindez
nem kis zajjal járt és a szomszédok kiszivárogva lakásaikból, némán nézték az asszony kétségbeesett vergődését. Egyesek arcán a szánalom, másokén a káröröm kifejezése ü l t . . . Mikor látta, hogy kérése, könyörgése süket fülekre talál, elcsen desedve felvette a kosarát és a szomszédok semmitmondó tekin tetének kereszttüzében örökre eltűnt a Mozdony utca sarkán... Mikor egyszer Karcsi bácsi elmesélte nekem ezt a kis történetet, egy ideig némán néztünk magunk elé. Kérdésemre, hogy nem kellett volna azért a vasutast is megleckéztetni, így válaszolt : "Én csak hűséget kértem és vártam az asszonytól. Nem kaptam meg. Ezt erőltetni nem lehet. Miért vertem meg volna őket ? Botrány legyen ? Kórházba kerüljenek ? Engem citáljon a csendőrség és bíróság ? Nyelvére vegye ügyünket a telep szája ? ... Nem nem volt erre szükségem, - de nekik sem. Így volt ez rendjén. Látod, újra megnősültem. Szerető h ü feleség re leltem Juciban, aki megajándékozott egy egészséges fiú val és egy egészséges leánnyal. Szépen élünk, megbecsüljük egymást. Így van e z rendjén."Karcsi bácsi nem csak bölcs volt, de a legjobb pajtás is. Tetteit, szavait soha nem árnyékolta be irigység. A r c á ról ritkán tűnt el a mosoly, szemeiből mindég vidám derű sugárzott. Elsőrendű szakember volt. Megérezte, h a valahol omlani készül a szén. - Hihetetlenül bátor volt. A törésbe is
- az
előírásos
legcsúnyább
"lekopogózás" után -
ő vitte be
az első, némi biztonságot nyújtó támfát. Egyszer egy égő munkahelyre behatolt, hogy kimentsen egy hosszú levegő-tömlőt, s az átforrósodott talpon használhatatlanná olvadt a gumicsizmája... Ha a lehullott szén leverte kezén vagy karján a bőrt,
- 11 -
szénport szórt r á , s h a nem állt el ettől sem a vérzés, m á r véres volt a csákány vagy a lapát nyele, letépett a kapcájából egy csíkot és azzal kötötte be. Nem ment a segélyhelyre, sajnálta a munkából így kieső időt. Harminckét évet töltött a bányában, de csak az utolsó évben érte komolyabb baleset. Az elszakadt végtelen-acélkötél eltörte a jobb lábát. Nem volt hajlandó hordágyra feküdni, a karomra és egy "macerájra" /mérésre használt léc-darab/ támaszkodva bicegett a közel egy kilométerre lévő kasig, abból a mentőautóig... Mikor nyugdíjba vonult, nagyon hiányzott számára a bánya. Minden nap hosszú sétákat tett a kötélpálya mentén, s a V I I I as akna lejtakna-szája közelében leheveredett a fűre és órákig nézte a mélybetűnő üres és a felszínre bukkanó teli csilléket. Alig 1-2 hónapja volt nyugdíjban, amikor egy délelőtt e l sétált a palahányóra, hogy meglátogassa egy ott dolgozó volt munkatársát, akinek egészségét kikezdte a bánya és így k ü l színi munkára kényszerült. Amint beszélgetve nézegették a b á nya "szemetét", homokot, márgát és követ h o z ó , kattogva érke ző csilléket, egy éppen kidöntött csilléből kirepülő kő vala mi módon "gellert" kapott és úgy találta fejbe ütni Karcsi bácsit, hogy eszméletlenül szállították a kórházba, ahol csak másnap tért magához. Harminckét évi bányamunka után majdnem a felszínen okozta halálát a bánya... Fia
- immár harmadik évtizedét tölti, mint ügyes bánya
kovács a XIV-es aknában, leánya is vájárhoz ment feleségül. Ő már örök álmát alussza a tatabányai temetőben, de emléke élni fog, míg hajdani munkatársai élnek... Sírja fölött éjjel-nappal ott kattognak az osztályozóra irányított, csillogó szénnel telt csillék.
- 12 -
D I S Z N Ó Ö L É S
- D I S Z N Ó
N É L K Ü L .
A XIV-es akna lakótelepén lakott Imre Józsi bácsi. M á r jól benne járt az ötvenedik élet-évében. Mivel egy erdélyi bányából vándorolt be Tatabányára, bányásztársai tréfálkozva "szőrös tal púnak" hívták maguk között, de sokszor a szemében is így nevezték. Nem haragudott érte, kedélyes, jó humorú ember volt, mint általá ban a bányászok. Szorgalmas, minden társadalmi munkából is részt vállaló, szo lid életű ember volt, akibe beidegződött, hogy anyagiakra szorgalommal, sok munkával lehet szert tenni becsületes
csak
úton.
Márpedig ő az anyagiakat is szerette, így azután a "Lottó" cédu lák árusításától kezdve, mindenféle mellékmunkát szívesen vállalt. Nagy szakértője volt a disznóvágásnak és mestere az ízletes k o l bász- és hurkakészítésnek. Szívesen és sűrűn vették is igénybe munkáját a disznót hizlaló bányászok. Egyszer, műszak után, e szavakkal állt elébe egy vájár : - "Józsi bácsi ! Eljönne csütörtökön reggel hozzánk disznót vágni ?" - "El én !" - felelte készségesen. - "Jól van, akkor csütörtökön reggel hat órára legyen nálunk, de hozzon magával mindent, ami a disznóöléshez kell !" Ebben megállapodtak. Másnap Józsi bácsi nekilátott a szükséges kések kiköszörülésének, a hurka- és kolbász-töltők rendbehozásának, a nagy és a kis kondér kisúrolásának. Vagy két napon át minden szabad ide jét ennek a munkának
szentelte.
Csütörtök reggel alaposan felmálházva a gondosan előkészí tett szerszámokkal, m á r öt órakor, nagy szuszogva megindult
a
VI-os telep felé. A h a v a s , csúszós úton botorkálva sűrűn talál kozott műszakra igyekvő bányászokkal. Mindenki megkérdezte :
- 13 -
- "Hová megy Józsi bácsi így felpakkolva ?" Mindenkinek elmondotta, hogy disznót megy ölni a VI.-os telepre. Kimelegedve, fáradtam kopogott be megbízójának lakásába. A házigazda és annak néhány barátja dolgozói -
- valamennyien a X I V . akna
nagy gaudiummal fogadták. Lesegítették róla a
kondérokat és nagy szatyrát, mely úgy volt méretezve, hogy a szerszámokon kívül a böllérnek ilyenkor kijáró "kóstoló" is bőven beleférjen. - "Jöjjön m á r beljebb Józsi bácsi, melegedjen f e l egy kicsit !" - invitálta barátságosan a házigazda. A z z a l letelepedtek a konyhában, ahol jó kisüsti pálinka mellett vidáman elbeszélgettek a bányabeli dolgokról, a sport r ó l , az időjárásról. Ezek voltak az intim kalandok elbeszélé sei mellett a bányászok fő témái. V a n is egy olyan tatabányai mondás, hogy a bányászok a bányában a szerelmi sikereikről, a kocsmában a bányában végzett munkájukról beszélnek többnyire. Már jól előrehaladt az idő, számtalanszor kiürítették a poharaikat, amikor Józsi bácsi így szólt : - "No de pajtikáim lássunk neki a munkának i s . " - "Semmi akadálya
- mondta a házigazda -
azzal kivonul
tak a tornácra. - "Hát h o l az a disznó ?" - kérdezte Józsi bácsi. - "Hát nem hozott magával disznót ? - kérdezte elképedést színlelve a házigazda. Nekem nincsen disznóm, mondtam magának, hogy hozzon magával mindent, ami a disznóöléshez szükséges!" Lett nagy nevetés, csak Józsi bácsi arca nyúlt meg
és
tört ki belőle olyan szavak áradata, melyek a házigazdára vonatkoztatva messze túlhaladták a legsúlyosabb becsületsér tés kritériumait
is.
A vidám nevetés azonban rövidesen legyőzte a haragot és néhány perc múlva ismét a konyhában ültek jóízűen falatozva a kamrából előkerült sonkából, és szokták -
- mint a bányászok mondani
"nagytermelést végeztek a Tatabányán közismert
Sebald-féle borból.
/Helyreigazítás : Nem Imre József, hanem Imre Pista volt a fenti történet főszereplője./
- 14 -
L A C S N I
É S
A
R E N D Ő R .
Lacsni János komoly, szorgalmas bányásza volt a XIV-es aknaüzemnek. Szárról motorkerékpárján járt be dolgozni Tatabányára. Jó vájár volt, soha
-
sem társaival, sem feletteseivel nem
volt nézeteltérése. Egész életét a munka töltötte ki. Minden ki szerette és becsülte. Ő is szerette embertársait, tisztel te a törvényeket, előírásokat. Egyszer mégis összetűzésbe került a rendőrséggel : A délutános műszak után, este valamivel 11 óra előtt, m o torkerékpárján hazafelé tartott, amikor a "NIVÓ" kocsma előtt /amit hivatalosan "bisztró"-nak neveztek/ egy rendőr őrmester megállította. - "Ivott ?" - kérdezte zord hangon a rend ő r e . - "Igen". - válaszolta Lacsni kissé meglepődve a rendőr váratlan és udvariasnak nem mondható fellépésén. - "Menjen oda a gépkocsihoz"
- szólt a rendőr parancsoló
hangon a Lusztig-köz sarkán álló URH-s rendőrautó felé mutatva. Lacsni szó nélkül leállította a motort, engedelmesen oda tolta a járőrkocsihoz, ahol három rendőr álldogált. Ezek egyike szondát vett e l ő , s felkérte Lacsnit, leheljen bele. Megnézték a szondát, melyen semmi elszíneződés nem mutat kozott. Gondolván, hogy rossz a szonda, másikat vettek elő. A z eredmény ugyan az. - "Mennyit ivott ?" - kérdezte az őt megállító
őrmester.
- "Hát legalább egy litert, h a nem többet" - volt Lacsni szelíd, engedelmes válasza. A rendőrök összenéztek, majd egy ujabb szondával próbál koztak. Eredmény : ismét semmi elszíneződés. - "Mit ivott ?" - kérdezte gyanakvó hangon az egyik ren dőr.
- 15 -
- "Hát -
vizet.
- Felelte szokott nyugodtságával János
Műszakról jövök és mikor kiszállok a bányából) mindég m e g
iszom egy-két kulacs Tizet, hogy a torkomra szállt szénport lemossam. A rendőrök nagyot nevettek és nevetésük az ügyetlenül kérdező őrmesternek szólt, majd barátságosan útjára engedték a jámbor arccal mosolygó Lacsnit. A z őt
megállító
és ügyetlenül kérdező rendőr őrmestert
sokáig ugrathatták társai, mert az hónapokon át leste a b á nyához vagy onnan haza motorozó Lacsnit, hogy valami szabály talanságon érje... Lacsni azonban erre nem adott m ó d o t .
- 16 -
S Z Á M E L
I S T V Á N .
Már fiatalon, az 1920-as években, bekapcsolódott a m u n kásmozgalomba. Heves vérű, szókimondó, igazságszerető ember lévén, annak ellenére, hogy elismerten jó munkás v o l t , kitil tották a salgótarjáni bányákból. 1939-ben telepedett m e g Tatabányán és itt is lelkes, harcos tagja lett a szakszervezeti- és a párt- mozgalomnak. Többször előállították a csendőr őrsre, megfenyegették, megverték, majd itt is a munkából kirekesztettek "fekete listájára" került. A földműves parasztoknál vállalt alkalmi munkákból élt. Amikor a nyilasok megostromolták a bányász szakszervezet székházát, ott volt a kevés számú védők első sorában. Bátor kiállása további meghurcoltatásokat eredményezett. Letartózta tások... verések... majd
munkaszolgálat...
A felszabadulást követően félreállva azok sorától, akik rangot, tekintélyt és anyagi javakat nyújtó sére törekedve kívánták
pozíciók
elnyeré
- sokszor nagyon kétes értékű -
"ér
demeiket" gyümölcsöztetni /mert akadtak ilyenek i s ! / , csákányt, lapátot ragadva visszatért a bányába egyszerű vájárként, ahonnan évekig
Salgótarjánban és Tatabányán egyaránt, mint "megbízhatat
lan forradalmár" ki volt tiltva. Úgy érezte, a lerombolt o r szágnak most elsősorban bányamunkásokra van szüksége, akik e l ő teremtik az ipar számára életet adó szenet. A XIV-es aknában, majd a mélyépítőknél dolgozott. Példás házaséletet élt a VII.telep egy kis bányász laká sában. Felesége, aki tanácsi dolgozó v o l t , betegsége miatt idő előtt került nyugdíjba. A köztiszteletben állott asszonyt, m i n dent megtéve gyógyulása érdekében, gyöngéd szeretettel ápolta hosszú éveken keresztül. Igazság- és emberszeretete mellett, meleg szívének túlára dó szeretetéből bőven jutott az erdők fáinak és állatainak i s .
- 17 -
Szabad idejének jó részét a közeli erdőben töltötte, ahol nagy gonddal metszegette, ojtogatta a fákat, bokrokat, h a l l gatta a madarak dalát, figyelte a vadak járását... Ezt teszi m a is a lakásába
szorítja,
- nyugdíjas korában -
s
h a az időjárás
gazdag kis könyvtárának állatokról, n ö
vényekről, vadász-kalandokról mesélő könyveit lapozgatja...
- o - o -
P É T E R É K
E L V Á L T A K .
Péter ifjú feleségével Pesten dolgozott egy gyárban. Pál, aki Péter feleségének a férje v o l t , Tatabányán vájárkodott. A két sógor jövedelme között
tetemes
különbség volt. Így
érthető, hogy a kevesebbet kereső Pétert addig unszolta a f e lesége, míg le nem költöztek Tatabányára. Ez az 1940-es évek végén történt, amikor különösem nagy szükség volt a bányászok ra. Azonnal kaptak egy szoba-konyhás a régi bányászházak e g y i kében. Jól ment a soruk. Péter hamarosan megszerezte a vájár k é pesítést, felesége is szépen keresett a gépüzemben. Szép kony ha és szoba-bútort vettek, nagy rádiót, sőt m é g egy varrógépet is, mert az ügyes kis fiatal asszonyka a varráshoz is értett. Munkával, szórakozással minden különösebb esemény nélkül telt e l néhány év, amikor váratlan esemény vont sötét felhőt a f i a tal pár házasságának addig derűs egére. A z asszonyka, aki elő zőleg többször szóba hozta, hogy milyen nehéz az élete a m e g özvegyült, három kis gyermekkel magára maradt művezetőjének, egy este azzal lepte meg Pétert, hogy bejelentette
: ő annyira
- 18 -
az özvegy művezetőt, s főleg annak három gyermekét, hogy másnap hozzá költözik. Meghányták-vetették a dolgot. Péter látta, hogy nem tudja felesége szándékát megváltoztatni, b e leegyezett a válásba. Abban állapodtak m e g , hogy megfelezik minden ingóságukat és másnap este az asszony eljön a neki ju tó részért. Azután aludtak egyet a dologra, reggel korán mindketten munkába mentek. Péter lehangoltan, szótlanul végigdolgozta a műszakot, majd két óra után haza indult. Útközben betért a volt "Dok tor-kocsmába", ahol felhajtott néhány fröccsöt, majd haza ballagott. Otthon nekiállt a "felezésnek". Fejszét vett elő és a konyhai zsámolytól kezdve a kombináltszekrényig, a rádiótól a varrógépig mindent darabokra vágott. A roncsokból két egy forma halmot rakott. Egyet a konyhában, egyet a szobában. Mikor délután hat óra tájban a felesége megjelent egy kocsival a neki járó részért, Péter rámutatott a két halom ra : - "Válasszál !" Nagy
sírás-rívás
közben az asszony elment.
A történetnek azonban nincsen vége. Néhány hét után a jobb belátásra tért feleség vissza költözött. A két szalmazsákkal berendezett lakásukba helyre állt a béke és a szeretet. Szorgalmas munkával, takarékosság gal nekiláttak, hogy új bútort vegyenek. Esetük
híre
- a jó szomszédok révén - hamar elterjedt,
mindketten célpontjaivá váltak munkatársaik tréfálkozásának, amiért azután vissza is költöztek Budapestre...
- 19 -
G Á B R I S
S Á N D O R .
A z 1950-es években a tatabányai XIV-es akna egyik jó humorú vájárja volt a Száron lakd Gábris Sándor. Kellemes benyomást keltő arcvonásai, mindég mosolygó arca, mindenki iránt egy formán megnyilvánuld jóakarata, segítőkészsége révén is k ö z szeretetnek örvendett társai körében. Tréfái, ugratásai soha senkit sem sértettek, olyan ügyesen tudta kiszemelt "áldozatait" megtréfálni, beugrasztani, hogy a végén azok maguk is derültek póruljártukon. Egyszer megszólította az akna egyik nagyon szorgalmas, de kissé együgyű vájárját : - "Édes komám, vannak nektek tyúkjaitok odahaza ?" - "Hát hogyne volnának" - válaszolt a VII-es telepen l a kó
G.R. - "Akkor csinálhatnánk egy jó üzletet" - fűzte Sándor t o
vább a beszélgetést. "A szári patikus összevásárolja a tyúk fekáliákat
/persze nem a "fekália" szót használta, hanem a n
nak magyar változatát/ Két forintot fizet kilójáért, mert v a lami orvosság-alapanyagot von ki belőle. G y ű j t s é l össze
1-2
zsákravalót, én elviszem Szárra, eladom a patikusnak, az érte kapott pénzt pedig megfelezzük. Jó ?" G.R., aki amúgy is szerette a pénzt, dolgos ember is volt, szabad idejének nagyobb részét is barkácsolással, madár kalit kák fabrikálásával, madarászással töltötte, hogy zsebpénzét növelje, örömmel fogatta a kapott ajánlatot. Másnap nekilátott a "hatajtós" bányászházban lévő lakásához tartozó kertje sar kában álló tyúkól kitakarításához. Mikor ezzel végzett, szom szédainak, a rossz nyelvek szerint az utca majdnem minden tyúktartó lakójának a tyúkólát is kitakarította. Szomszédai még pár pohár borral honorálták is fáradozását. Mikor már néhány zsákravaló matériát Összegyűjtött, ragyo gó arccal jelentette Sándornak és megkérdezte, mikor szállíthatná.
- 20 -
Mind a ketten éppen éjszakás műszakban voltak azon a héten. Úgy beszélték m e g , hogy este elhozza egy nagy zsák ban az első szállítmányt. Azt Sándor másnap délelőtt lead ja a patikában, a zsákot este visszahozza és benne hozhatja R. a második, majd a harmadik szállítmányt. Szép nyári este v o l t . Nem volt m é g egészen kilenc óra, amikor az éjszakai műszakra gyülekezők nagyobb része m á r b e öltözve üldögélt a falézszoba /felolvasó/ előtti padokon. Csendben beszélgettek, tréfálkoztak, amikor a kis termetű R. megjelent a színen. Hátán egy óriási hátizsákot cipelt. F ü r késző szemei pillanatok alatt megtalálták az üldögélők között Sándort. Odabaktatott hozzá és a többiek derűs kíváncsiságot sugárzó tekintetének kereszttüzében egy győztes hadvezér p ó zában állt meg Sándor előtt. - "Jó szerencsét ! Elhoztam az első szállítmányt" - mond ta megbízójának. - "Jól van pajtikám" - felelte derűs arccal Sándor. A z z a l ketten-hárman is felpattantak a közel ülők közül és készséggel segítették le R. hátáról a nagy hátizsákot, melynek zsinórját megoldva, Sándor kilöttyentett annak t a r talmából néhány maroknyit. Általános figyelem közepette padokon ülők is odacsődültek -
- időközben a távolabbi
fejszéje nyelével bökdösni
kezdte a széthullott fekália darabokat, gondosan megszemlél ve mindegyiket. - "Ez tyúké, ez tyúké, ez kakasé, ez tyúké, ez kakasé. ez kakasé
- mondogatta egy-egy darab megbökésekor, majd
szomorú, résztvevő tekintettel nézve R-re, így szólt : - "Drága pajtikám ! Megmondtam, hogy csak a tyúkét veszi meg a patikus, te meg egy csomó kakastól, sőt libától szár mazót is belekevertél ! Ezt nem tudom így eladni." A z z a l , mint aki sajnálja egy "jó üzlet" létrejöttének meghiúsodását, bosszús arccal elfordult. R. ott állt dermedten. Arckifejezése haragot és megszégyenültséget fejezett k i , de a körülállók vidámsága, derűs megjegyzései feloldották arcvonásait, melyeken lassan e l t e rült a mosoly megbocsájtó lágysága.
- 21 -
Vállatvonva karjára vette hátizsákját és tartalmát k i öntötte a közeli virágágyás szélére. "Majd reggel megörül neki a kertész" - mondotta és összehajtogatva hátizsákját, bement átöltözni siktesbe a fürdő
öltözőjébe.
-oR. jóhiszemű naivitása az egyenes gondolkodású, tisztaszívű bányászt példázza. Nem akar rosszindulattal becsapni senkit, így nem is tételezi f e l , hogy őt valaki be akarná csapni. Hiszékenységével baráti közderű alanyává vált akkor i s , midőn az előbbi eset után egy évvel beszélésére -
- ugyancsak Sándor r á
egész családját mozgósítva, összegyűjtött
a
Szelim barlang környékén, három zsákra és három nagy kosárra való csigát. Sanyi azt ígérte, hogy a csigákért kapott ellen értéket megfelezve, hajlandó eladni a MAVAD szári megbízott jának. Úgy beszélték m e g , hogy a csigákat egy délelőtti m ű szak után, a d.u. három óra körül induló vonathoz leszállít ja R. a Tatabánya-felső
állomásra.
Így is történt. R. és édesapja a megbeszélt időpontban egy-egy kerékpárt tolva, megjelent az állomás előtti téren, mely a helyi és vidéki autóbuszok pályaudvarául is szolgált. A kerékpárok vázain csigákkal telt zsákok, csomagtartóin és kormányain ugyan ilyen tartalmú teli kosarak voltak felmál házva. A z ebben az időpontban itt szokásos nagy nyüzsgés forgás közepette azonban hiába keresték Sándort, aki egy falubelijének motorkerékpárján tért az nap haza. A vonatra váró, a környékről bejáró sok beavatott bányász hangos d e rűvel közölte R-val, hogy megint felültették. R. tehetetlen mérgében, hogy megint felültették, a zsá kok és kosarak tartalmát kiszórta a tér betonjára. A tömér dek csigának sem kellett több : élvezve a szabadságot, sza naszét kezdtek mászni a parkírozó gépkocsik alá. Nosza, lett lárma és kiabálás ! A VOLÁN forgalmista és a gépkocsivezetők egymást túlkiabálva kiáltoztak a szitkozódó, káromkodó /mert ezt is nagyon tudnak a bányászok/ R-ra. Rendőrrel fenyeget-
- 22 -
ték, h a tüstént össze nem szedi a szélrózsa minden irányába szétszéledő csigákat. Mit volt m i t tenni, megkezdte édesap jával a hajtóvadászatot, s bár a csigák köztudomásúan nem tartoznak a gyors állatok közé, jó negyedórába tellett, míg visszakerültek a zsákokba, kosarakba, hogy R-ék elszállíthas sák őket a Kálvária hegy oldalába...
Sándor nem csak mint "tréfamester", de mint munkás is a legjobb vájárok közé tartozott. Csapata részt vállalt minden társadalmi munkából, legyen az épületbontás, útjavítás,
a
pajtások építkezéseinél való segítés, vagy falu-agitáció, az új, akkoriban alakuló Tsz-ek segítése. Tréfából e l is nevezte brigádját "Jézus szive brigád"-nak, mondván, hogy minden olyan brigád, amely a közjó, a közellátás, a termelés érdekében olyan többletmunkák elvégzésére is hajlandó, melyért fizetség nem jár, melyre a Munka Törvénykönyv nem kötelezi /célozva a régi "Isten fizesse m e g " mondásra/ : Jézus Szive Brigád. - o - o - o -
T E M E T Ő I
K A L A N D .
Az 1950-es évek elején a Bányaipari Dolgozók Szakszervezete Trösztbizottsága nagy anyagi áldozatok árán megépítette a tatabányai "Zsdánov" Bányász Kultúrotthont, mely szigorú házszabályai ellenére kedvenc szórakozóhelyévé vált a b á nyászoknak. A Kultúrotthon fő feladata volt kultúrált körülmények között kultúrált szórakozási lehetőséget nyújtani a
bányászoknak,
akik bizony többségükben hosszú időn át a "sarki kocsmák", a "köpködők" füstös, alkoholbűzü helyiségeiben találtak csak társas szórakozási lehetőséget. Nagy és dicséretreméltó m u n kát végeztek a szakszervezet aktivistái, hogy rövid idő alatt
- 23 -
kedvelt szórakozóhellyé vált a drága bútorokkal, szönnyegekkel, függönyökkel berendezett kultúrotthon. Hogy milyen nehézségekkel kellett megküzdeni, erre csak egy példát hozok f e l : A z akkori agilis igazgató, Natovic elvtárs felkérésére délutánonkint
segítségére
voltam a fiatal és az e téren még
járatlan könyvtárosnak a frissen beszerzett könyvtári állo mány katalogizálásában. Egy alkalommal sikerült magammal csalni egy idősebb, nagyon szép családi életet élő, nem iszákos vájár-társamat. Megmutattam neki az egész épületet, a billiárd-szobát, a kultúrtermet, a különböző klubok helyi ségeit, majd beültettem a könyvtárszoba egyik kényelmes bőr fotelébe, s elébe tettem egy halom képes folyóiratot, hogy azokat nézegesse, míg munkámat végzem. Mielőtt elmentünk volna, beültünk az étterembe és b e szélgetés közben elfogyasztottunk egy-egy üveg sört. Haza indulva megkérdeztem véleményét a szép kultúrotthonról, mire így válaszolt : - "Igazán nagyon szép, de ne haragudj én most voltam itt utoljára, nem fogok ide járni. Engem zavar, feszélyez az ott uralkodó nagy rend, tisztaság, a szönnyegek, a nagy csipkefüggönyök, az asztalokon a hófehér teritők. Folyton féltem, hogy cigarettám hamuja a teritőre vagy a szönnyegre hullik. Én jobban érzem magamat a sarki kocsmában, ahol le dobhatom a csikkemet a földre, h a szükségét érzem, még köp hetek
is." Ilyen mentalitással kellett a szakszervezetnek megküz
denie. Hozzájárult még az i s , hogy alkoholt csak korláto zottan és csak az erre kijelölt helyiségekben lehetett f o gyasztani. D e a jószándékú munkát viszonylag hamar siker koronázta. A szigorú házszabályok ellenére kezdetben előfordult, hogy egy-két társaság a kelleténél emelkedettebb hangulat ban távozott 23 órakor, a szokásos záróra idején. Így hagyta e l a helyiséget B.J. egy Bánhidán lakó b á nyász. Akkor még az öreg temető jókora kanyarra kényszerí tette a sportpálya felől Bánhidára vezető utat, terjedel-
- 24 -
mesebb volt, mint ma. A Zsdánovból Bánhidára tartóknak jó nagy kerülőt kellett tenni. Hogy a kerülővel járó fáradságot és időt megtakarítsa B.J., átvágott a temetőn. Meglehetősen sötét éjszaka volt, amúgy is meggyengült egyessúly-állapotában bizonytalanul, nagy üggyel-bajjal botorkált a sírok között. Egyszer csak beleesett egy másnapra megásott
sírgödörbe,
elvesz
tette pislákoló öntudatát és elaludt. Hűvös őszi este volt. A hidegtől nem sokára valamennyire magához tért a nyirkos k ö r nyezetben és tápászkodni, tapogatódzni kezdett, miközben
síri
hangon ismételgette : - " J a j , de fázom... fázom... Közben a kultúrotthonból egy bánhidai társaság is a r ö v i debb utat választva bandukolt át a temetőn. Meghallották B.J. siránkozó hangját, keresni kezdték a hangforrást. Egyikük r á bukkant a gödörre és a gödör mélyén utat kereső Jóskára. - "Az anyád mindenit ! Miért rúgtad le magadról a földet !" - szólt rá a meglepett Jóskára, azután kisegítették nagy üggyel bajjal és haza kalauzolták. Hosszú évek teltek e l , amikor m é g mindég akadtak olyanok, akik h a Jóskával találkoztak, megkérdezték tőle : - "Nem fázol m á r Jóska ?" — o - o - o -
" L A P U L Á S ! "
Az 1950-es évek elején a XIV-es akna egyik szivattyúsaként dolgozott egy Rikács nevű idősebb, megrokkant bányász. Nagyon barátságos természetű, jámbor ember v o l t , aki annyira bízott embertársaiban, hogy minden képtelenséget e l lehetett vele h i tetni. Hiszékenységével sokszor
- persze pusztán a bányászok
körében előszeretettel űzött ugratástól inditatva, a tréfa ked véért -
sokszor vissza is éltek.
A szivattyús kamrák többségükben szárazak, melegek voltak,
- 25 -
hiszen az állandó működésben lévő motorok is fűtötték, így a csapatok előszeretettel telepedtek be ezekbe, hogy itt f o gyasszák e l a magukkal hozott zsíroskenyerüket, amit tréfá san "bányász-szendvics"-nek neveztek, vagy más tízóraiukat illetve uzsonnájukat. Rikács bácsi mindég örömmel fogadta az ilyen látogatókat. Beszélgetés közben gyorsabban, kellemeseb ben telt e l az idő. Ilyenkor a tréfás kedvű bányászok f a n tasztikus történetekkel traktálták a kis Öreget, aki mindent készpénznek vett. Elhitették vele pl. hogy a jövő anyaga a gumi. Egyes országokban m a m é r gumi templomokat
építenek,
gumi hegedűket gyártanak, sőt m á r öntöttvas helyett gumiból készítik
a szivattyúkat is. Mindezeket Rikács bácsi álmél
kodva hallgatta, s el is hitte. Egy alkalommal az akna egyik fő tréfacsinálója, Csongor Tóni, telepedett le egy társával Rikács bácsi kamrájában. Evés közben - nem az öreghez intézve szavaikat -
arról b e
szélgettek, hogy milyen jól tették, hogy beléptek abba a nemzetközi egyesületbe, mely tagjai számára annyi előnyt biztosit. /Persze ilyen egyesület nem v o l t , csak ők talál ták ki/. - "A múlt hónapban kaptam egy öt kilós élelmiszer cso magot
- mondta Csongor -
volt benne csokoládé, kakaó, rizs,
különféle konzervek. E hónapban ruha-csomagot kaptam. Egy öltöny ruhán kívül egy csomó fehérnemű volt benne." - "Én is ruha-csomagot kaptam
- mondta a társa -
a
feleségem száméra is volt benne harisnya és selyem kombiné is." Rikács bácsi nagy figyelemmel hallgatta beszélgetésüket, s mivel vendégei nem mutattak hajlandóságot arra, hogy őt is bevonják a beszélgetésbe, és fantáziáját izgatták a h a l lottak, közbeszólt : - "Honnan kaptátok a csomagot ?" - "Tudod pajti, v a n egy nemzetközi segélyegylet - vála szolta Csongor -
mely a tagjainak minden hónapban küld egy
öt kilós csomagot. Egyik hónapban élelmiszert a másik hónap ban különféle ruhaneműt. M i benne vagyunk ebben letben.
az egyesü
- 26 -
- "Igazán
?
- s itt felcsillant Rikács bácsi szeme -
Hogy lehet oda beiratkozni ?" - "Hát egyszerű az egész. Ki kell tölteni a belépési nyilatkozatot és minden hónapban be kell fizetni öt forin tot tagdíjként. A második havi tagságidíj befizetése után kezdik küldeni a csomagokat." - "Hol lehetne belépési nyilatkozatot szerezni ?"- é r deklődött az öreg. - "Hát majd megkísérlek szerezni egyet, talán sikerül" - ígérte Tóni. Másnap az üzemirodán gépeltek egy belépési nyilatkoza tot és kitöltették Rikáccsal, akivel közölték, hogy a "szer vezet" szabályai értelmében a tagok "Lapulás !" köszöntéssel üdvözlik egymást. Már az egész üzem ezen nevetett és egyre többen kezdték Rikácsot "Lapulás Rikács testvér !" felkiáltással üdvözölni. - "Te is benne vagy a szövetségben ?" - kérdezte eleinte az őt így köszöntőktől. - "Hát persze, hogy benne vagyok, bolond lennék nem ben ne lenni" - válaszolták nagy komolyan a kérdezettek. Ettől kezdve az öreg halálos komolysággal, jobb kezét a magasba lendítve
- mint azt az őt köszöntőktől látta -
vi
szonozta a köszöntésüket: - "Lapulás !" A huncut csillések m á r a légajtókra, csillékre, geren dákra is minden felé felírták krétával, hogy "Lapulás !" Jó egy hete szórakoztak az öreg ilyetén való ugratásá v a l , amikor az Államvédelmi Hatóságnak feltűnt, hogy a XIV-es aknából egyre több olyan csille gördül k i , melyre az volt krétával írva : "Lapulás !" Különösen gyanússá tette az ügyet, hogy a XIV-es aknán több mint ötszáz politikai elitélt is dolgozott. Valami szervezkedést, összeesküvést szimatoltak és ügyes, gyors nyomozással Rikácsot vették gyanúba. Letar tóztatták. A z üzem igazgatója persze rögtön közbelépett és tisztázva a helyzetet, kiszabadította az ártatlanul őrizetbe vett Rikács bácsit, akin kívül mindenki, m é g a szigorú, köte lességüket éberen ellátó hatóságok is nagyokat nevettek.
- 27 -
Rikács bácsit, hogy a további élcelődésnek elejét vegyék, azonnal áthelyezték a távolabbi III-as aknába. Tatabánya azonban nagy kiterjedése ellenére i s , a lakói nak nagy többségét alkotó bányamunkások révén, amolyan szo ros közösséget alkotó település és így nem csoda, hogy
új
munkahelyére is vele egy időben eljutott beugrasztásának a híre. M á r az első napokban sokan úgy köszöntötték a szo kásos "Jó szerencsét !" köszöntés helyett : "Lapulás !" Rikács bácsi ilyenkor szenet, követ, lámpát, fejszét ami éppen kezeügyébe került -
-
hajtott az őt köszöntők felé.
Végül az üzemvezetőségnek határozott fellépése vált szük ségessé, hogy az ugratás megszűnjön.
- o - o - o -
G Ö B Ö L Ö S
J Ó Z S E F .
Váli születésű szegény paraszt-gyerek volt, aki mér tíz éves korában kenyérkeresővé vált. Különböző gazdáknál szolgált tizennyolc éves koráig. Nagyon sanyarú élete volt akkoriban a hozzá hasonló cselédlegénynek. Látástól v a k u lásig kellett dolgoznia, s e mellett rajta töltötte ki m i n den haragját, bosszúságát a gőgös paraszt-gazda. Jócskán kijutott neki még a verésből is. Úgy serdült f e l legény sorba, hogy a játék és a szórakozás üdítő, pihentető v o l tát soha nem
élvezte.
Tizennyolc éves korában egy különösen
szívtelen
zsu-
gori gazdánál szolgált, amikor megjelent a faluban a kato nai toborzó bizottság, mely szokás szerint a helyi k o c s mában ütött tanyát. A szépnek és vidámnak mondott katona élet felvillantotta előtte annak lehetőségét, hogy a n a p jainkban elképzelhetetlenül megalázó, nyomorúságos és n e héz sorsán változtasson. Megszökve munkájából, megjelent a zsoldosokat toborzó bizottság előtt, mely kapva kapott az edzett, erős legényen.
- 28 -
Gazdája
- megtudva a történteket
-
éktelen haragra
gyulladt, s vasvillával támadt rá. Most történt m e g először, hogy a kenyérféltésből éveken át mindent eltűrő, alázatos legény szembefordult vele. Szemében felvillant Dózsa György fiainak mindenre elszánt, önvédelemből ölnikészséget sugár zó tekintete, kicsavarta a megvadult gazda kezéből a villát. A gazda
- a toborzó tiszt utasítására -
azonnal ki
kellett adja megdolgozott bérét és a sokat szenvedett legény másnap m á r a komáromi laktanya udvarán gyakorolta a katona élet alapjait képező mozdulatokat. Sorsa, életmódja nagy változáson ment keresztül. A kato naélet, a tisztesek és tiszthelyettesek minden szigora e l l e nére, könnyebb, emberibb volt addigi életénél. Akkoriban hazánkban, a trianoni béke értelmében, nem volt kötelező a katonáskodás. Zsoldos hadseregünk volt, mely be toborzás, vagy mint a K.u.K. rezsim utóhatásaként mond ták, verbuválás útján biztosították az
utánpótlást.
Öt évi
szolgálatra vállalt kötelezettséget a honvéd, melynek fejé ben teljes ellátást és viszonylag tűrhető zsoldot kapott. A zsoldnak csak egy hányadát adták ki a honvédek kezébe, a többit takarékba tették, s azt csak szegődésük lejártakor kap ták kézhez. A sanyarú sorban nevelkedett Göbölös Jóska nem volt nagy igényű. Nem volt iszákos, sőt nem is dohányzott. Takarékosan élt, vigadozó, mulatozó, könnyelmű bajtársaitól olcsón ö s z szevásárolta azok piacradobott, bőségesen kapott fehérneműit is, úgy hogy leszereléskor nem csak pénz dolgában, de ruhá zat szempontjából is jól el volt látva. Katonáskodása utolsó éveiben egy százados "csicskása" /tisztiszolgája/ volt Tatán. Ekkor ismerkedett m e g egy alsógallai jómódú földműves-bányász leányával, Terikével,
aki
egy tatai őrnagynál szolgált. Abban az időben szokásos volt, hogy a jobbmódú gazdák is előszeretettel küldték leányaikat cselédnek "úri" házakhoz, hogy ott jó modort, viselkedést sajátítsanak e l t a n u l j a n a k , "kulturálódjanak". Parasztleányaink számára a gazdag úrilányok által igénybe vett hazai és külföldi leánynevelő intézeteket pótolta ez a mód.
- 29 -
Terike is szorgalmas, szolid leány v o l t . Jóskához illő. Megismerkedtek, egymásba szerettek és Jóska leszerelésekor elhatározták, hogy egybekelnek. Úgy beszélték m e g , hogy Jóska valamelyik tatabányai aknánál helyezkedik majd e l leszerelése után és Alsógallán telepednek m e g . Igen ám, de abban az időben nem volt könnyű állást kap ni még a bányáknál sem. Nagy protekció, legalább a tatabányai prelátus úr protekciója volt szükséges ahhoz, hogy valaki munkát kapjon. Jóska nem a prelátus úrhoz fordult, a maga erejéből akart boldogulni, egyenesen az I-es akna főmérnökéhez ment. Katoná san jelentkezett nála és előadta kérését. A katonaviselt f ő mérnöknek, aki mint százados végigharcolta az 1. világhábo rút, megtetszett a katonás fellépésű, nyílt tekintetű legény, azonnal alkalmazta. Így lett Göbölös Jóska bányász. Megtakarított pénzén vett egy telket az alsógallai Bem József utcában és építkezni kezdett. Keserves munkával m e g építette a kis családi fészkét, melyet családja gyarapodásá val lépést tartva
bővítgetett.
Szorgalmas, becsületes munkával két derék fiút és két jóravaló leányt nevelt f e l . Fiai is bányászok lettek. idősebbik
- ugyancsak Jóska -
zett a vájár szakma előtt -
Az
bár asztalos szakmát szer
olyan odaadással, erőbevetés
sel dolgozott a nagy széncsaták idején a bányában, fiatalon tönkrement egészségileg, és a jő munkát megbecsülő rendsze rünk jóvoltából, magas nyugdíjjal rokkant-bányászként vonult nyugalomba
- saját erejéből épített házába.
Idősebbik leánya, Terike, ápolónő és gépírónői tanfolya mot is végzett, majd férjhez ment Prekop Ferenchez, aki apósa mellett vélt péksegédből kitűnő vájárrá, majd
bányamentővé.
Göbölös József, a hajdani béres-gyerek majd katona, az 1930-as évek közepén nevelődött át bányásszá, még pedig olyan bányásszá, hogy munkája, mentalitása azok közé a bányászok közé emelik, akikről azt lehet mondani : ilyen egy ideális bányász 1 Önfeláldozó, családjának élő, jövőt építő EMBER.
- 30 -
I C U K A .
Stomp Pál bányász v o l t . Akkor ismerkedett m e g a bányá val, amikor az újjáéledő ipar, a romjaikból reinkarnálódó gyárak kazánjai legéhesebbek voltak a szénre. Stomp Pál így m á r kezdetben hozzászokott a munka erőltetett tempóban való végzéséhez. Ezt a tempót több mint két évtizeden át tartotta. Energiáit a szén jövesztésének és felrakásának oltárán égette el. Otthon takarékoskodott vele. Egy kis leánya született és hála gondos, szorgalmas feleségének, szépen fel is serdült, férjhez ment. Azután jobb idők köszöntöttek a bányászokra : a munka helyek
gépesítése,
a szabad szombatok bevezetése. Stomp Pál
mér nem csak a konyhaasztalra helyezett ételnek esve és az ágyra dőlve töltötte szabad idejét, m á r el-el látogatott
es-
ténkint a GERECSE presszóba i s , ahol társaival és a jól kereső bányászok kegyeit és pénzét
áhítozó,
különböző vidékekről ide
vetődött fiatal leánykák társaságában töltötte, kitéve magát a konyakos feketekávék, palackborok véráramszabályozást, érzelemhevítést végző hatásának. Így, e környezetben ismerkedett m e g Icukával. Néhány t a lálkozás után úgy érezte, elszaladt különösebb k é j - és örömérzet nélkül ifjúsága, de még nem késő. Keveset gondolkodott és gyorsan határozott. Megbeszélte a kis presszó-tündérrel, hogy Icuka hozzá költözik. Szándékát meglehetősen "viharos" megbeszélés kere tében közölte síró-rívó feleségével, aki néhány napi vita után el is költözött a leányához. Icuka lett a kis háztartás asszonya. Stomp Pali életének és a lakás rendjének reformjait azzal kezdte, a régi bútorok helyett új bútorokra van szükség. Pali a mézeshetek lázában azonnal
intézkedett.
talanul
szállíttassa
Felszólította
a feleségét, hogy haladék
e l a bútorokat, majd kivéve takarékbetét-
- 31 -
ját és azt kiegészítve m é g egy kis OTP kölcsönnel, ú j b ú torokat vásárolt... A drága, ú j bútorokkal berendezett lakásban vidám "bol dog" két hét következett, azután : amikor egy reggeles műszak után Pali hazatért, teljesen kirámolva találta a lakást, hűlt helye volt a berendezésnek és
- természetesen -
Icukának.
Mint Pali a szomszédoktól értesült, korán reggel egy nagy teherautó jelent m e g a h á z előtt, melyre Icuka irányítása mellett serény rakodómunkások sebesen felraktak mindent és Icukával együtt elrobogtak. Stomp Pali megrendülten állt az üres lakás közepén, majd elment a rendőrségre, hogy feljelentést tegyen Icuka ellen. A k á r milyen hihetetlenül hangzik, de így igaz : Icukának m é g a vezetéknevét sem tudta. M í g a rendőrség lázasan nyomozott Icuka és a bútorok után, Pali idegösszeomlással betegállományban elmélkedett üres lakása konyhájában egy kölcsönkért szalmazsákon ülve... - o Igaz, de Tatabányára és a bányászokra nem jellemző történet. Elmondtam, mert ilyen is akadt...
— 0 — 0 — 0 — 0 — 0 —
" K U K U R I K Ú
!"
Feri bácsi apró termetű, bányászhoz illően mindég vidám ember volt. Mikor én megismertem, a bányában szerzett beteg sége miatt, már mint fürdős dolgozott a XIV-es aknán. Alacsony termete miatt sűrűn került a bányászok tréfálkozásának célpont jába. Mesélik, hogy mikor m é g lent dolgozott a bányában, az egyik alkalommal, a szükségnek megfelelően, meghajolva tolt egy m e g rakott csillét a rakodó f e l é , s így amúgy is alacsony termete nem volt látható a csille haladásának irányából. A rakodó felől
- 32 -
érkező főmérnök csak a száguldó csillét látta. Hangos k i á l tozásba kezdett : - "Emberek ! Emberek ! Fogják m e g , elszabadult egy csille! Mint tréfálkozó ember és egyben a tréfálkozáshoz jó m é d i um, igen közkedvelt volt munkatársai körében. Szívesen iszo gattak v e l e , sőt fizettek is neki h a összekerültek a Doktor kocsmában, mely hajdani tulajdonosáról kapott nevét a bányá szok körében megtartotta a felszabadulást követő államosítá sok
után
is.
Számos vidám történet forgott közszájon vele kapcsolat ban. Nagy bagós volt, mint a régi bányászok
- felszabadulás előtti -
legtöbbje.
M i volt a "bagó" és miért volt élvezete általános ? A bányász gyakran dolgozik poros munkahelyen. A
csákánya
vagy légkalapácsa nyomán szétpattand szén-szilánkok között szénpor is száll. Felveri gyakran a szénport a légtömlő i s , de porzik a szén a lapátolás közben, a döntőcsille /pincsi vagy kutya/ kidöntésekor is. A szénport belélegzi a bányász. Rászáll a gégéjére, megüli a tüdejét. Megfeszített, az ide geket kimerítő munkája így a melegnek nem mondható munka helyeken is kiszárítja a torkot, ezért "rágja a bagót", mely nyálat fejleszt. Ezt a szénporral kiköpi, tehát meggátolja annak a szervezetben való lerakódását. E z a bányászok bagó zásának egyik oka. A másik a z , hogy pótolja a sújtóléges bányákban szigorúan tilos dohányzás élvezetét. É s , hogy m i a "bagó" ? A z "igazi" bagót a bányász dohányporból, pipa-, cigaretta szipka bagó-lerakódásából gyúrja össze kis gombóccá, majd azt rágja, mint mondani szokták : "bedobja az északi sarkba". Vannak, akik félig szívott cigaretta vagy szivar dara bokat rágnak bagóként munka közben. Főleg a szivar-csutkák népszerűek e célból. Sok bányász a felszínen mondják -
- vagy mint bányász-nyelven
a Napon is bagózik. A z 50-es években azonban m á r ,
- 33 -
valószínűleg a kulturálódás hatására, lényegesen csökkent a bagózók száma. Feri bácsi fürdős koréban is szenvedélyes bagózó volt. Egy alkalommal Erdélyi Gergely, ugyancsak a XIV-es akna régi vájárja, egy csomó dohányt, pipa-mocskot összegyúrt veréb és galamb fekáliával. Kis gombócokat készített. Tudvalevő, hogy a madarak, általában a szárnyasok, fekáliája sok kóli-bacillust tartalmaz, ez pedig heveny hasmenést idéz
elő.
A leszállásra készülők beszéd-moraja töltötte meg a f ü r dő öltözőjét, amikor Gergely harsány hangon felkiáltott a magasba tartva a bagó-gombócokkal telt kis
skatulyát :
- "Ki vesztette el ezt a doboz bagót ?" A közelben beszélgető, társaitól mindég bagót kunyeráló Feri bácsi egy pillanat alatt mellette termett. - "Add ide ! A z enyém !"- mondotta. Gergely átadta a dobozt, melynek tartalmának Feri bácsi mohón nekiesett, jól kitömvén vele szájüregét. Néhány perc múlva kiürült az öltöző, leszállt a műszak, csend borult a fürdőre. Feri bácsi megelégedetten bagózgatott, lassú tempóban teszegetve-veszegetve a kazánok között mikor a cóli bacillusok éreztetni kezdték hatásukat... Röviden szólva, az egész műszakot a mellékhelyiségben töltötte. A nyolc óra múlva kiszállók é l c e l ő d é s é b ő l jött r á , hogy m i okozta órákon át tartó betegségét. Ettől kezdve ritkán fogadott e l mástól
bagót...
Történt egyszer, hogy a Doktor-kocsmában együtt iszo gatott egy XIV-es aknai bányász társaság, amikor betoppant Feri bácsi. Hagy gaudiummal fogadták a mindég mókázó ember k é t , s az asztalukhoz invitálták. Víg tréfálkozás közben poharaztak záróráig, majd Monostoriéknál, az üzem iszapmes terénél folytatták az ivászatot. Egyszer csak Feri bácsi az illemhely holléte után érdeklődött a házigazdánál, aki k é s z ségesen kikísérte a verandáig, s onnan megmutatta az udvar hátsó sarkában, a tyúkól mellett álló, kérdezett helyiséget.
- 34 -
Feri bácsi kissé bizonytalan léptekkel indult m e g ennek irá nyába, de tévedésből a tyúkólba nyitott be. A házigazda néhány ugrással ott termett, s egy fadarabkával rázárta az ajtót, majd visszatért a mulatozó társasághoz, ahol rövidesen h i á nyolni kezdték az elvonult Feri bácsit, s keresésére indul tak. A verandára érve nagy ricsaj, lárma ütötte meg fülüket. A tyúkólhoz sietve
- ahonnan a hangok jöttek - felnyitották
annak ajtaját, melyen át csapzottan, összekarmolt ábrázattal, tollasan támolygott ki Feri, ugyanis mikor a sötétben belé pett a nagy méretű ólba, felriadtak az ott szundikáló tyú kok és riadt repkedésbe kezdtek, röptükben jól megtépázva a meglepett éjszakai
látogatójukat.
Ettől kezdve jaj volt annak, aki Feri bácsi jelenlété ben kukorékolni kezdett. A minden viccelődést megértő ezekre élccel reagáló Feri bácsi agyát a "kukurikú"
és szóra
elöntötte a vér és éktelen káromkodás közepette trágár sér tésekkel árasztotta el a kukurékolót.
- o - o — o - o - o -
A
" C S E L G Á N C S O S "
F e r i .
A XIV-es akna bányászai kövében nagy közkedveltségnek örvendett Jablonka Feri. Jámbor, senkit m e g nem bántó ember volt és igen szorgalmas. M á r túl járt a 40. életévén, mikor megismertem. Lábfejeit erősen befelé
fordítva,
kacsázva járt,
s ezzel az őt nézőben azt a benyomást keltette, hogy mindjárt elgáncsolja önmagát, ezért "Cselgáncsos Feri"-nek nevezték a háta mögött. Egy rokkant bányásszal amolyan mindenese volt az üzem nek. Feladatai közé tartozott az udvar rendbentartása m e l lett a bányában elhelyezett "kiblik" /ürcsöbrök/ gondozása,
- 35 -
felszínre
hozása, s
után a bányába való
kiürítése,
klórmeszes fertőtlenítése
visszaszállítása.
A kibliket úgy szállítot-
ták, hogy azt két rúdra fűzve egyikük elől, másikuk hátul vitte. Rendszerint Feri volt hátul. Egy alkalommal így szólt hozzá Csongor Tóni : - "Feri ! Kapsz te büdösségi pótdíjat ?" -"Micsodát?" Kérdezte Feri meglepetten. - "Hát büdösségi pótdíjat
- válaszolta Tóni -
Te m i n
dég hátul cipeled a kiblit. A szag hátrafelé megy, tehát neked jár büdösségi pótlék i s . " A felbiztatott Ferkó méltatlankodva
beállított
Dallos
Árpádhoz, a bányamesterhez, s követelte, hogy visszamenőleg fizessék ki neki a büdösségi pótdíjat, mely neki jár. - "Micsodát ?" - Képedt el a bányamester. - "Hát a büdösségi pótdíjat, mivel én viszem hátul a kiblit és felém áramlik a büdösség. Micsoda káderek maguk, hogy
megrövidítik
a dolgozót, nem adják meg a törvényben
előirt bérét ?" Feri elkeseredett szavakkal szidta a vezetőséget, mely "nem törődik a kis melós dolgaival. Bezzeg a maguknak járó jogokat kiharcolják, de a m i ügyeinkkel nem törődnek !" Csak úgy áradt a panasz, a szemrehányás a meglepődött bányamester felé, aki csak nagy üggyel-bajjal tudta vele megértetni, hogy ilyen pótdíjat nem ismer a Munka Törvénykönyv, megint beug ratta valaki...
Ferkónak volt motorkerékpár-vezetői jogosítványa, de motorkerékpárja nem. Pedig minden álma v o l t , hogy rozoga kerékpárját egy motorkerékpárra cserélje f e l . E célja érde kében mindent elkövetett t különmunkákat vállalt, ócskavasat hordott a MÉH telepre, s az így kapott pénzből mindég félre tett
valamicskét. Tudták ezt társai, akik közül egyesek
-
- a tréfa kedvéért
be-beugratták. Egy napon az esztergályos így szólt hozzá : - "Ferkó ! V a n egy láda réz-reszelék a műhelyben. H o z
zál holnap egy cementes vagy cukros zsákot, majd megtöltőm
-
neked.
36
-
A rézért jól fizet a MÉH."
Ferkó másnap reggel m e g is jelent a zsákkal. - "Jól van, majd tíz óra felé gyere érte, addig m e g töltöm" - mondta Ferinek az
esztergályos.
Azután megtöltötték homokkal a zsákot, csak a tetejé re Öntöttek egy vékony réteg réz-reszeléket. Ferkó pajtása megtudta, hogy megint be akarják ugratni a társát, jóin dulatúan figyelmeztette ő t , elmondva mit tervelnek az iparosok. Ferkó felháborodottan rontott be a műhelybe : - "Disznó alakok vagytok ! M á r megint be akartok e n gem csapni ! Tudom, hogy homokot tettetek a zsákba. Csak a tetején v a n réz-reszelék !" - "Micsoda ? - hüledezett az esztergályos -
Te ilyet
feltételezel rólam ? Tudod hogy én vagyok a legjobb h a v e rod. Ezt nem vártam tőled. Mars ki a műhelyből és többé be ne tedd ide a lábadat !" A szegény Ferkó megzavarodott a jól megjátszott f e l háborodás hatásaként. Nem tudta kinek higyjen. Vagy két óra múlva visszasompolygott a műhelybe. - "Igazán nem akartatok becsapni ?" - kérdezte. - "Hogy is tudtál ilyet feltételezni rólam ? tatlankodott T ó n i . -
- Mél
Ide nézzél ! " - mondta és azzal a
m á r valóban rézreszelékkel megtöltött zsák tartalmát v i s z szaöntötte a ládába. - "Látod, n e m volt benne egy szem homok sem ! De most m á r , hogy így megbántottál, nem adok semmit ! Itt a zsákod és most m á r tűnj e l innen, mert látni sem akarlak !" Ezzel kituszkolta a kétségbeesetten mentegetődző Ferit, aki úgy megneheztelt az őt figyelmeztető pajtására, hogy napokig nem állt vele
szóba...
Egy másik alkalommal közölték vele, hogy az Újváros ban, az "A" épület 4. emeletén van egy nagyon olcsón e l adó motorkerékpár, melyet kis részletekben is ki lehet fizetni.
- 37 -
Feri, műszak után, m é g az ebédről is lemondva, kikerékpá rozott a kapott címre. Felment a 4. emeletre, ahol közölték vele, hogy nem náluk, hanem az "X" épület 3. emeletén v a n az eladó m o torkerékpár. /Abban az időben m é g az Újvárosban nem sok ház állt, ezek jelölésére elegendő volt az ABC betűit használni. Csak később kaptak nevet az utcák, számokat a házak./ Feri elkerékpározott a település másik régén lévő "X" épü letbe, ahol a 3. emeleten közölték v e l e , hogy nem náluk, hanem egy ismerősüknél, a " C " épületben a 4. emeleten van az eladó motor kerékpár. Így járatták szegényt egész délután az Újváros egyik feléből a másikba és mindég a 3. vagy 4. emeletre, míg végül az utolsó helyen közölték v e l e , hogy : - Igen, itt volt az eladó motorkerékpár, de nincs még öt perce, hogy valaki megvette és elvitte. Csodálkoztak, hogy nem találkozott az imént távozott vevővel. Feri hulla fáradtan, szomorúan és m é r nagyon éhesen kariká zott haza, nem is sejtve,
hogy nem is volt eladó motorkerékpár,
ismét egy jól megszervezett beugratás áldozata volt...
A
B Á N Y Á S Z - K Ö L T Ő .
Végezetül egy nagyon érdekes és értékes tatabányai bányász ról :
S e b e s t y é n
L a j o s r ó l
szeretnék megemlékezni.
A bányászok óriás többségének érzelemvilága gazdag nemes
és
szép érzelmekben. Ezeknek azonban nem mindég tudnak kifejezést adni. Cselekedetek útján, még h a szögletesen, bárdolatlanul, f é l szegen is
- megy valahogy a dolog, de szavakkal annál kevéssé...
Sebestyén Lajos azok közé tartozik, aki szavakat is talál érzelmeinek kifejezésére. Rokkant bányász. Talán betegsége, s az a sok fizikai és lelki fájdalom i s , ami osztályrészéül jutott, hozzásegítette
e kifejezőképessége
kifejlődéséhez.
Első írásai a "Dolgozók Lapjában" majd az "Új Forrás"-ban
- 38 -
jelentek meg, azután
megnyíltak
előtte a pesti lapok szer
kesztőségi ajtajai i s , sőt verseskötete is kiadóra talált. De had mutassa be ő önmagát. A z alábbi kis önéletrajzot még 1971-ben vetette kérésemre papírra. Szavain szinte átsüt az őszinteség. Vallomása, az alázatosság határéig menő őszin te szerénysége ellenére nem csak mélységeket és magasságokat kutató, de szép és erős lélekről tanúskodik:
"féltem, féltem, mindig féltem h a rám néztek hátrább léptem, s furcsán megöregedett a k e z det..." "Mit mondhat el az ember pár sorban az életéről ?...Amikor két nyugodt lépés között is fellelhető, azon a kicsiny kis t e rületen i s , annyi bizonyossága a szépségnek : színben, formá ban, érzékenységben. - És két nyugtalan lépés között
?...
Ha csak egyszerűen bemutatkozni kellene, könnyű lenne a dolgom, - valahogy így : Sebestyén Lajos vagyok. Szüleim E r délyből származnak, hat elemit végeztem. De itt éveket kell lefejteni, és milyen éveket ! 1926-ban születtem Felsőgallán. Még pontosabban : a Mész telepen. De azt a részt, ahol a mi hatajtós házunk állt, leg hátul, azt a négy, mindég rövidülő utcából összekapaszkodó telepet "Tizháznak" nevezték. A m i házunk után m á r csak egy tenyérnyi libalegelő v o l t , végében egy kis patakkal, azután a Labanc-domb, majd a kiserdő félig rákönyökölve az irdatlan kőhegyre, melyben még érintetlenül ott kushadt, tehetetlen ségében is az isszonyú zsarnok, a cementbánya. Isszonyú zsar nok, mert végtelennek tűnő, szinte mérhetetlen az a verejték, amit fölivott a láncolatlan életfogytiglaniakból... És a hegy után m á r titokzatos messzeség volt. Láncolatlan életfogytiglaniakat mondtam ? Igen, mert a kőbányai nehéz munkafolyamatnak, mindig úgy éreztem, olyan milliője van, mint egy fegyenctelepnek. Most a gépek, a döm perek, bagerok világéban szinte
hihetetlen az a rabszolga
munka, ami sokak emlékezetében él m é g , s annál többek csont jaiban porlad.
- 39 -
Emlékszem, az a kis patak h o l kiszáradt, s itt-ott m a radt egy kis tócsa, épp csak annyi, amennyi a békáknak, k a csáknak elég, h o l m e g , különösen nagy esők alkalmával úgy k i áradt, hogy elúszott a fahíd, úsztak a kertek. A z idősebb asszonyok jézusmáriáztak h a egy egy vergődő tyúkot vittek az iszapos hullámok. A gyerekek, akkor több volt, mint m o s t , ott ugráltak, fröcsköltek az elöntött libarét bokáig érő vizében, a csak h a valaki beljebb merészkedett, sikított f e l az anyja ijedten-mérgesen : Kálmán ! A z anyád uristenit, nem jösz v i s z sza
!
?..
Nincs m á r az a h á z , ahol születtem. Lebontották. Nincs m á r a libarét, - betemette a mészkemence fojtó, izzó, szürke hamuja. Nincs m á r a Labancdomb, - fölemésztette a cementgyár. Csak a titokzatos messzeség maradt m e g , és az emlékek. A z emlékek... Hogy az én játszásom soha nem volt olyan fölszabadult, de m é g az áradás, égzengés kiváltotta szörnyül ködés sem , mint más gyermekké. A félelem a csontvelőbe ette be magát. - Hírhedt borivó volt az apám. És minden, minden az alkohol gyötrő undorába, falakon belüli isszonyába fulladt bele gyermekkorostul együtt. A sajnálat kiváltáséra ennyi éppen elég lenne. De én a sajnálattal csak még szegényebb leszek. Ha megértik, m á r az is közelebb segít az emberekhez, mert nagyon, nagyon messze lódított ez éppen az emberektől. Tizennégy éves koromban kezdtem dolgozni mint mészrakó gyerek. A meszesek a körkemencéből, nyolcvan fokos hőségből tolták talicskán az égetett, forró, darabos meszet a vagonok ba. S m i gyerekek, egy vagonban ketten, először sorba raktuk, s a többit mögéje dobtuk. A forró mészpor véresre csípte, m a r ta az ujjaink hegyét, az orrunkat, a bőrünket mindenhol, ahol szabad volt. Tragikus gyermekkor, a háború letaglózó személytelensége, s ezek következményeit
a sok fonák helyzet, a hétköznapok
sokszor valószínűtlennek tűnő nehézségei és az a keserű álla pot, hogy nekem nem volt m i b e , és a legszomorúbb, hogy nem volt akibe kapaszkodjam. Ennek összességében végtelenül m e g nehezült a kibontakozás. És m é g i s , ez a mindjobban sűrűsödő befeléfordulás arra figyelmeztetett, hogy ne zuhanjak abba a buta elképzelésbe, hogy ez csak magány. Hanem elmélyülés i s ,
- 40 -
és hogy m e g kell tenni azt a nagy utat, - az embertől a z em berig. Hogy nem az egymástól való külső függőség adja meg az értékét az emberi összetartozásnak, hanem a belső. S ezt kény szeríteni nem lehet, mert csak összekuszálja az amúgy is l e heletfinom érzékeny szálakat, melyek pedig képesek összetar tani a nagy egészet, de csak az őszinte azonosulás szintjén. A csak alkalmazkodás torzító. És mire ilyen körülmények között eljutottam az élet értelméig, addig sokat elmélkedhettem. A z elmélkedés bölcsője a magány, tehát nem vagyok boldog ember. D e , hogy boldogtalanságomból értékeket csiszoljak, a z zal tehetem, h a elmélkedéseimmel mások magányát
enyhítem.
Tekintetem : a dombok fölé konokul ágaskodó gyárkémények messzenézése. Kézfogásom : a kővel, szénnel, földdel, vassal, az anyaggal dolgozóké. Hitem t a napfényre bukkanó csillék feketén csillogó szene. Barátságom : a kasba szálló bányász megilletődött komolysága." - Ezek Sebestyén Lajosnak, a munkás, igétvonó tata bányai bányásznak őszinte lélekből fakadt szavai, melyek nem csak az ő megismeréséhez és megértéséhez vezetnek, de általuk jobban kialakul bennünk a B Á N Y Á S Z O K KÉPE. De valljon erről, főleg Sebestyén Lajosról szíves hozzájárulását -
- remélve utólagos
néhány verse is. Ezeket a verseket
gazdag termés-anyagából nem válogatás utján, pusztán találom ra vettem elő. Nem a legjobb versei - de nagyon jó, az egyszerű bányász-költőről sokat eláruló versek : ISZAPOLÁS.
A h o l a lánctalpas küzdelem forog Oda-vissza hangosan hörögve, Mint akit becsaptak, és most konok Dühében feltör, összezúzva törve Útjában mindent, míg ki nem buggyan a homok, Sárgán, puhán, mint a m é g gőzölgő Állat felhasított testéből a belek, Mint az éjszakák sötéten ölelő Karjai közül a szőke reggelek,
- 41 -
Mint a sokáig várt hirtelen jött örömök. - Meghökkent ez a nyersen, ez a hirtelen, Durván kitakart titok... E z a meztelenség. Nehezen mérhető a messzeség —
időben,
Most, hogy újra felkavarhatja a szél. - Mert a nap látta m á r egyszer... - Csak az embernek titok, s milyen ismeretlen E z a finom szemcséjű süppedő üledék. Őstenger mosta meleg parti föveny volt, vagy Lagunákat védőn körül ölelő dűnék...? - Feltárva most lesz mohó vízágyú sugarával Öles-csőbe terelt sistergő
tömedék.
Iszap indul !!! - És végig a hosszú csőben Már sustorgó csúszással ömlik sziszegve, Szaggatott ritmusú lüktető sietéssel, Hullám hullámot űzve —
siessssss, siessssss...
A gátnál m á r dübörgés a csőből kilökődve. Ha kődarab is akad egy-egy a sodrába, Hallani végig ahogy zörögve
szalad.
- A gát mögött maradt emlékek hosszú sora, - A z időt a teret betöltött sokféle mozdulat, - A kenyér, a szalona, az izzadtság szaga, - A táska helye a szög, fönt az ácsolatban, - A fába ivódott szavak, - a testek párája, - A z evés közbeni gondolatok hosszú fonala, Menekülne minden : szög, emlék, ácsolat... Aztán csönd lesz, - a híg iszap m á r a főtét fojtja.
AZ ÓRIÁS.
Egy katica fut végig a kezemen. Hanyatfekve nézem, nézem : a futás ujjam hegyénél megáll-e ? Nehezen hiszi, hogy fekve i s , így is én vagyok óriás. Magasba emelem hirtelen kezem, felfelé nyúlt ujjam hegyén a bogár.
- 42 -
A mélység nem őt —
engem döbbentett m e g ;
Hatalmat gyakoroltam, milyen ostobán. Mert egy egészen természetes pillanat közbeszólt, és minden hatalmam veszve m á r . Milyen parányi lehet egy óriás —
megmutatta
a pillanat, hisz a bogár m á r messze száll.
VANNAK.
Vannak akik kegyetlenül vigyáznak arra, nehogy valaki szebben dadogjon, szebben, mint ahogy ők dalolni tudnak.
MIHÁLY BÁCSI.
M á r rég beletörődött, s lassan mondta e l , nem fájdalommal, nem is lázadozva, hetven évét, s annak dohosodó súlyát. Hallgattam csak furcsa szánalommal. Sorolta sorsa kopár megállóit : a Társ, az egészség, ahol ott maradt... és hogy lassan cipeli m á r , botozva napjait, meg hogy otthon a csend m á r beleharap. Úgy hallgatott e l , mintha a fejére buritót dobott volna a szemérem... azt hitte
- untat - én a városi nem értem.
- Mert nagyon hosszan, nagyon messze néztem... s elköszöntem ú g y , hogy én nem beszéltem.
MA SEM KÉRDEZTEM.
...a
nyolcvan körül lehetnek...
minden nap látom őket,
- 43 -
minden nap kézenfogva mennek. Ahogy fogják egymás kezét, olyan furcsa, olyan hihetetlen.•• szép öregek, meleg kezek. Minden nap készülök, hogy megkérdezem őket, miért szép így kéz a kézben.•• ma sem kérdeztem, félek.•• - m á r nem jól látunk, lesz csak a felelet.-
- 44 -
Települések, üzemek, iparágak ethnographiai pontokból történő vizsgálatánál
és egyéb szem
a lakosság illetve a dolgo
zók neveit is figyelembe szokták venni, ezért a most tár gyalt időszakban a tatabányai XIV-es aknaüzemben bányászok családneveit teljes -
dolgozott
- megjegyezve, hogy a névsor nem
az alábbiakban közlöm :
A b a i Kovács,
Csordás,
Gábris,
Aknai,
Csörgő,
German,
Dallos,
Goldschmidt,
Deák,
Göbölös,
Andréka,
Dauda,
Guzi,
Angyal,
Dobó,
Gyurmánszky,
Aradszky,
Dózsa-Patkó,
Haladi,
Dudás,
Hamvasdi,
Erdélyi,
Hegedüs,
Erős,
Hanácsek,
Éles,
Hermándi,
Farkas,
Homonnay,
Farnadi,
Horváth,
Fecskés,
Hriatyel,
Fehér,
Hudák,
Fehring,
Hunyadi,
Fekete,
Iloczky,
Felső,
Imre,
Ferenczy,
Jablonka,
Fertői,
Kaposi,
Fodor,
Karaszek,
Fogarassy,
Karg,
Fortágh,
Kaszás,
Frank,
Kecskés,
Fribitzer,
Kiss,
Fuchs,
Kocsi,
Gáll,
Kovács,
Galambos,
Kőhalmi,
Galbács,
Krizsán,
Almási, Andirkó,
Arató, Asztalos, Bartos, Bene, Benőcs, Berec, Bertalan, Béres, Bokor, Boros, Bujdosó, Bukovics, Buzgó, Cita, Csaba, Csaplár, Csánó, Csengeri, Csibi, Csik, Csoknyay, Csongor,
- 45 -
Krizsán,
Pálinkás,
Szabadi,
Kuglics,
Pályi,
Szabó,
Kulcsár,
Pécsi,
Szamosvári,
Lacsni,
Pinke,
Szám,
Lakatos,
Plet,
Számel,
Lánczos,
Pócos,
Székely,
Marosán,
Ponty,
Szénási,
Mák,
Prekop,
Széplábi,
Márer,
Rácz,
Szőcs,
Márton,
Rikács,
Szücs,
Meszler,
Rozgonyi,
Tajkov,
Monostori,
Sashegyi,
Takács,
Nagy,
Sárai,
Temesvári,
Natovic,
Sármási,
Topelczer,
Neukum,
Sebestyén,
Tóth,
Németh,
Simon,
Török,
Novák,
Sipos,
Varga,
Nyári,
Siroki,
Oláh,
Somogyi,
Vági, Vigh,
Orbán,
Sóvári,
Vinczer,
Orosz,
Spacsek,
Bagics,
Országh,
Sümegi,
Sárdi,
Ördög,
Szabacsi,
Sasvári,
- 46 -
B E F E J E Z É S .
Különböző bányász típusokat mutattam be. Valamennyien Tata bányaiak, vagy ha születésüknél fogva nem is voltak azok, tatabányaiakká lettek lényegében. Mint emberek, ilyenek i s , olyanok is voltak közöttük. Egy közös vonásuk azonban volt : küzdő emberek voltak, alapjá ban becsületesek, a társadalomnak hasznot hajtók, vidámak és jólelkűek. Hogy szivük, lelkük mennyire hozzánőtt a bányához, milyen mély volt bennük a ragaszkodás munkájukhoz,
bizonyítja
az i s ,
hogy szórakozásuk közben is fő témájuk volt mindég a bánya. Weisz Viliről, a nagy erejű bányakovácsról mesélik, hogyha berúgott, kicipelte a szobájukból a bútorokat az udvarra, krétát vett elő és "Idenézzetek ! Ilyen dupla váltót
fektet
tem le legutóbb a bányában !" - felkiáltással pontosan f e l rajzolt a padlóra egy jól megszerkesztett
váltót.
