Közvetlen kommunikáció a választókkal

V. évfolyam 1. szám 2011. február 28.

A Vajdasági Magyar Szövetség lapja

Közvetlen kommunikáció a választókkal

Gondolatok a magyar közösséghez tartozásról

ŐOsztol óvodába, iskolába indulnak gyermekeink

Tájolás élet A vajdasági magyar kulturális szerves része a színházkultúra

farsang ideje

VEZÉRCIKK

Farsangi bál Törökkanizsán A Vajdasági Magyar Szövetség helyi szervezete idén harmadik alkalommal rendezett farsangi bálat a józseffalvi olvasóteremben, melyre 2011. február 5-én került sor – azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a hagyományok jegyében tartalmas szórakozási lehetőséget biztosítson a mulatozni vágyók számára. A vendégek jó hangulatáról az oromhegyesi Tresnjeváci Ászok zenekar gondoskoskodott. A finom étkek, a kiváló zene és a tombola értékes nyereményei a hajnalig tartó mulatság zálogai voltak, mindenki nagy-nagy megelégedésére.

Farsangnak jeles napjai

A farsang ideje vízkereszt napjától (január 6.) hamvazószerdáig tart. Ebben az időszakban több jeles nap is felbukkan. Január 6. Vízkereszt – a karácsonyi tizenketted zárónapja Január 22. Vince napja – termésjósló nap: ,,Ha megcsordul Vince, teli lesz a pince’’. Február 2. Gyertyaszentelő Boldogasszony napja – egyházi ünnep, az emberek azonban időjósló napnak is tartották. Február 3. Balázs-nap – gyertyát és almát szenteltek, s ezeket a gyermekek torokfájásának gyógyítására használták. A balázsolás ma is élő hagyomány. Március 12. Gergely-nap – az iskola téli időszakának befejező napja, amikor a tanulók adományokat gyűjtöttek a tanítónak és az iskolának

Vaschang, fassang, farsang

A farsang bajor-osztrák jövevényszó, a ,,vaschang’’-ból származik. Ezt a szóformát őrzi a Nyitra megyei köszöntő refrénje: ,,Agyigó, agyigó, fassang, fassang!’’ Első írásos jelentkezését 1283-ból ismerjük bajor-osztrák adatokból. Magyarországon a középkorra tehető a kialakulása. Elterjedése valószínűleg három fő területen történt: a királyi udvarban, a városi polgárság és a falusi lakosság körében. A királyi udvarban jelentős volt az itáliai hatás, míg a másik két szinten német mintával kell számolni. Ezt az is bizonyítja, hogy nálunk a latin gyökerű karnevál kifejezés a farsangra vonatkozóan nem honosodott meg, inkább a városi, álarcos, báli mulatságokra használják a hétköznapi szóhasználatban.

2

2011. február 28.

Nem elég Azoknak, akik nem tudnak mást, mint eldalolni saját fájdalmuk s örömük

Késő téli szelleműzés

A farsang a tél befejeződésére utal. Ennyiben a téli ünnepkör része, de már előre, a tavaszra utaló mozzanatok is megjelennek benne. Innen adódnak a határnapjai: Gergely-nap, virágvasárnap. Eleve egy ősi hiedelem hívta életre a hozzá kapcsolódó zajos mulatságokat. Azt hitték ugyanis az emberek, hogy a tél utolsó napjaiban a Nap legyengül, és a gonosz szellemek életre kelnek. Vigalommal, alakoskodással, boszorkánybábu elégetésével akarták elűzni őket.

Amióta csak az eszemet tudom, vitatkozunk róla társaimmal, ismerőseimmel, hogy mi a szerepe az értelmiséginek, az írástudónak a kisebbségi sorsban. Más szerepe van-e vajon, mint a többségiben. Van-e többletfeladata, a vállára kell-e vennie olyan terheket is, amelyek kívül esnek a szigorúan vett értelmiségi, írástudói szerepkörön. Magyarán: elegendő-e magas színvonalon művelnie hivatását, tenni a dolgát – ,,ércnél maradóbb’’ regényeket, verseket, cikkeket, tanulmányokat, értekezéseket írni, vagy emellett még oda is kell állnia kisközössége megmaradásért folytatott küzdelmei mellé. Húzni vagy tolni a szekeret. Ezen a mi vidékünkön az utóbbi fél évszázadban többségbe került az előbbi álláspont, vagyishogy mindenki maradjon a kaptafánál. Az író írjon, a zenész zenéljen, a mérnök tervezzen (ne jövőt közösségének, hanem épületet, gépet, miegymást), a tanár tanítson, az újságíró, a szerkesztő pedig újságot csináljon, lehetőleg a közösség legalapvetőbb gondjaitól függetlenítettet, el nem kötelezettet, semlegest. A politikát pedig – értsd a közösség vezetését, sorsának egyengetését (amelytől irtózni kell, mint az ördög a tömjénfüsttől) – hagyjuk a politikusokra. Akiktől szintén irtózni illik – no nem a többségi nemzet soraiból kikerülőktől, hanem a sajátjainktól. Nem véletlenül került ez az álláspont tájainkon túlsúlyba – nagyszerűen ki lett fundálva. Finoman, kiskanállal adagolva ezt tanították az iskolában, ezt az egyetemen, ezt lehetett olvasni a könyvek és folyóiratok többségében. Meg is lett az eredménye. A kisebbségi létbe taszított, a szó szoros értelmében megtizedelt, számtalanszor megalázott, az élet minden területén peremre szorított, igazi vezetők nélkül maradt délvidéki magyarságon kis híján betelt a herderi jóslat: bizony nem sok hiányzott, hogy belevesszen az egyre dagadó szláv tengerbe. Isten igazi csodája, hogy nem veszett bele egészen. A kilencvenes években kimászott a gödörből, talpra állt, megkapaszkodott, s mostanra a szülőföldjén magyarként való megmaradás (még nem boldogulás!) tudományának terén olyan eredményeket ér el, hogy Kárpát-medencei nemzettársaink nem győznek álmélkodni. Ezekhez az eredményekhez közösségünk közmondásos szívóssága, szorgalma és a körülmények kedvezőbbre fordulása mellett hozzájárulhatott az is, hogy a korábban szinte csak önmagával foglalkozó értelmiségünk egy része belátta: a saját magas röptű gondolataival való aprólékos bíbelődés mellett bizony más feladatai is vannak. Idő kellett hozzá, nem is kevés, de bekövetkezett. Sokkal hamarabb is bekövetkezhetett volna, ha Illyés Gyulára hallgat, aki már sok évtizeddel ezelőtt, minket is figyelve, hozzánk is szólva (leginkább talán éppen hozzánk!), fennen hirdette: nem volt elég! És nem volt hazának elég, hogy kitekintve vonatodból elgondoltad az aratókról: mást érdemelne ez a nép.

Domonkos Pista barátommal, egyik nagy versünk, a Kormányeltörésben szerzőjével készítettem a hetvenes években egy ,,mélyinterjút’’, amelyben kiváló költőnk Petőfi gondolatát idézve mondta nekem tollba: ,,Én magammal akarok békében élni, nem a világgal...’’ Úgy vagyunk mi ezzel a legtöbben: magunkkal szeretnénk békében élni. No de élhetünk-e békében magunkkal, ha nem teszünk meg mindent, amit megtehetünk. Nem hitvány magunkért, hanem a közösségért, amelyből vétettünk. (Idejét múlt, ósdi szavak, Petőfi korába valók, mondják erre majd egyesek, akiknek olyan szavak, mint közösség, magyarság, nemzet, hűség, szolgálat, elkötelezettség már rég nem jelentenek semmit.) Mert élhetett volna-e Petőfi békében önmagával, ha nem teszi meg azt, amit megtett. Ha nem áldoz fel mindent, ami végtelenül fontos volt a számára: szerelmet, költészetet, családot, boldogságot, sőt még az életét is – a legfontosabbért: népe szabadságáért, boldogulásáért. Ha a csatamező helyett a biztonságot és kényelmet nyújtó elefántcsonttornyába húzódva öregkoráig írja nagyszerű verseit – élhetett volna-e békében önmagával?! Élhetnek-e vajon békében önmagukkal azok, akik legfeljebb a vonatablakból kitekintve gondolnak néha az Illyés által emlegetett aratókra, arra, hogy valóban mást érdemelne ez a nép. Amikor a saját vagyonocskájuk gyarapítása, karrierjük fényezése céljából gyakran útra kelnek. Vagy amikor nagy műgonddal a kebelbarátaik által oly fontosnak tartott könyveiket írogatják. Amelyek természetesen nem az ,,aratókról’’ szólnak. S épp ezért az ,,aratók’’ nem is olvassák őket. Élhetnek ezek persze, persze hogy élhetnek békében önmagukkal. A legtöbben így is élik le egész életüket. Talán mert soha senki nem szembesítette őket a kétségbevonhatatlan ténnyel: naponta elárulják az aratókat. Nemrégiben temettünk el egy embert, akinek nem volt elég a saját egzisztenciájának az építgetése, hivatásának kiteljesítése. Sinkovics Feri bátyánk nyolcvanöt esztendős korában hagyott itt bennünket. Kiváló matematikatanár volt, azt is mondhatnám: a számok megszállottja. Belefeledkezhetett volna a számok rengetegébe, a megoldhatatlannak hitt számtanpéldák megoldásának nemes műveletébe, szépen leélhette volna így az életét. Ám számára ez nem volt elég. Önszerveződésünk első időszakában mindjárt csatasorba állt, önkormányzati képviselő lett, értékes emberként így próbálta szolgálni közösségét. Aztán nyakába vette Szabadka és a környék utcáit, járt házról-házra, bújta az iratokat, gyűjtötte a második világháború végén ártatlanul kivégzett magyar emberek neveit. Lépten-nyomon falba, ellenállásba ütközött. Csinálta tovább. Jórészt neki köszönhetjük, hogy a Zentai úti temetőben oly sok név került fel a fekete táblákra, ott a Vergődő madár mögött. Rendületlenül verte le a port emlékükről, a mi emlékezetünkről, bontogatta a félelem és a hallgatás falát. Mert pontosan tudta, hogy egy kisebbségi sorsba kényszerített embernek nem elég élete végéig csak a számtanpéldákat oldogatni. Hisz ezáltal nem mozdul előre a közösség szekere. Sinkovics Feri bácsit olyan embernek kell elképzelnünk, aki békében élhetett önmagával.  DUDÁS Károly

Dudás Károly

3

vajdaság 1941-1945

vajdaság 1941-1945

Az igazságtételért és a lélek megnyugvásáért Pásztor István bevezető előadása A közösségi konzultációknak az utóbbi években néhány állomása már volt itt a Vajdaságban: vízumügyben, az állampolgárság-, a nemzeti tanács-, a nemzeti tanácsi törvény ügyében, s mindezek a közösségi konzultációk azt ambicionálták és eredményezték, hogy alapkérdések tekintetében szót tudtunk érteni, a minimális legkisebb közös nevező vonatkozásában kitartottunk és ez előbbre vitt bennünket. Ezt remélem én a mai konferenciától, illetve közösségi konzultációtól is. Ezzel az ambícióval indítványozta a Vajdasági Magyar Szövetség a megszervezését. (...) Számtalanszor föltettük már a kérdést, és azt gondolom, hogy ma is aktuális és mindig aktuális, hogy mi tesz egy közösséget nemzetté. Mitől válik egy közösség nemzetté. Erre a szokásos válaszokat, mondatokat szoktuk megadni, amikor egy közösséget nemzetté a nyelv, a kultúra, a történelem, a szokások tesznek. Ez egészen biztosan így van, de minden szemlélődés pillanatában ez a mondat más-más aktuális tartalmat hordoz magában. (...) Számomra, aki nem vagyok történész, a történelem nem elsősorban és kizárólag, és nem csak események sorozata, nem csak összefüggések, okok és okozatok rendszere, hanem az eseményeket követő érzéseknek is az összessége. A történelem az a fogalom, amely fölébreszti bennünk a büszkeség, a szégyen, a bűnbánat, a keserűség, a megbántottság és a fájdalom érzését. Mindez is történelem. A történelem ilyen jellegű olvasata lehet a mai nap apropója. Ugyanis nem oly régmúlt történelmünk egy szakaszával kívánunk foglalkozni, nevezetesen a negyvenes évekkel, amelyek tekintetében az imént felsorolt érzéseknek többje jelenik meg bennünk, mert a ’42-es hideg napok vonatkozásában egyfajta érzés tölti el az embert, a ’44/45-ös, ’46-os, ’47-es események vonatkozásában pedig egy másik fajta, de mind a két érzés a nemzetté válás része, mert a történelem megélésének a következménye.

4

2011. február 28.

Amikor a negyvenes évekről beszélünk, akkor azt gondolom, hogy mi közösségileg, nemzetileg, a ’42-es események vonatkozásában sok mondatot kimondtunk, bevallottuk azt, amit azok kapcsán meg kell tenni. Volt elég erő ahhoz, hogy az elkövetőket bíróság elé állítsák, állítsuk, és hogy azok elnyerjék megérdemelt büntetésüket. A hatvanas évek elején a közgondolkodásban, a művészetben mint záróaktust ezt a történetet mi jelentős mértékben lezártuk. Attól a pillanattól kezdve erőteljesebben él bennünk az elvárás, hogy ez a fajta viselkedés viszontválaszra találjon, és hogy a ’44/45-ös események kapcsán egy hasonló folyamat eredményeképpen nyugvópontra tudjon kerülni. Sajnos erre nem került még sor. Szeretném kihasználni az alkalmat, és szeretnék köszönetet mondani azoknak a szervezeteknek, egyéneknek, akikben az elmúlt évtizedekben volt bátorság, emlékezési bátorság, hogy szorult helyzetekben, a fenyegetettség helyzetében ébren tartsák az emlékezést. Ez tette lehetővé, hogy ma ezekről az eseményekről, erről az ambícióról, mint egy élő ambícióról beszéljünk. Itt nem csak pártokról van szó, nem csak túlélőkről van szó, nem csak az áldozatok hozzátartozóiról van szó, hanem szó van történészekről, helytörténészekről, levéltárosokról, mindazokról, akik az elmúlt évtizedekben belső késztetést éreztek, hogy a múltat föltárják. (...) A kérdés, amiről ma beszélünk, semmiféleképpen sem lehet, és nem is pártpolitikai kérdés. De ugyanakkor az is egyértelmű, hogy ezzel a kérdéssel kapcsolatban a politikának fontos szerepe van, megkerülhetetlen felelőssége és szerepe van. Mindannyian nagy megelégedettséggel üdvözöljük az akadémiai bizottság felállítását és munkájának megkezdését. Ez sok vonatkozásban egy kikényszerítés eredménye. És ebben a kikényszerítési folyamatban sokan vettünk részt, sokan vettek részt az elmúlt évtizedek-

ben. Sajnos, az utóbbi pár évet leszámítva, tényként kezelendő, hogy a szerb politikai mezőben, a szerb közéletben nem volt ember, akivel nyíltan, világosan lehetett volna beszélni a ’44-es, ’45-ös, ’46-os, ’47-es eseményekről. Hiába feszegettük ezt a kérdést, nem volt fogadókészség, lepattant a kérdésfölvetés. (...) Fontos ezen eredmény, ambíció megvalósulásának vonatkozásában az is, hogy nem csak a vajdasági magyar politika értékelődött föl az utóbbi pár évben, hanem jelentős mértékben fölértékelődött Magyarország európai uniós, európai szerepe is.Világossá kell tenni, hogy ebben a kérdésben is, és más kérdésekben is, hogy a határon túli magyar közösségek talpon maradása és előrehaladása közvetlen következménye annak, hogy Magyarország milyen kondícióban, milyen erőben van. (...) Mit várunk el, mit várhatunk el ettől a folyamattól? Erre valószínű, hogy ahányan vagyunk, annyi fajta választ tudunk adni. (...) A magam részéről azt gondolom, hogy amit várhatunk a folyamattól az az igazságtétel, és a lelkünk megnyugvása. Ahhoz, hogy idáig el tudjunk jutni, mindenekelőtt a feltárással kell, hogy foglalkozzunk: a tények és körülmények feltárása, az áldozatoknak a listába vétele, a parancsadók a fölfedése, a végrehajtók listába vétele. Eddig se és ezután se nem a bosszúvágy az, ami fűtötte, illetve aminek fűtenie kell ezt a folyamatot, hanem az igazságtételnek és egy olyan helyzet megteremtésének, hogy közösségileg is és egyénileg is megnyugodhasson a lelkünk. De a feltárással nem fejeződik be a folyamat. A feltárással párhuzamosan, annak következményeképpen be kell, hogy következzen a szembesülés. A mi szembesülésünk a folyamatokkal, és azok elemeivel. A szerb társadalomnak a szembesülése ugyanezekkel a folyamatokkal és ugyanezekkel a tényekkel. Fontos az, hogy ez a szembesülés azt eredményezze, hogy ezek az események a közbeszéd elemévé és részévé váljanak, mert csak ez eredményezhet letisztulást. Ugyanakkor várjuk, és fontosnak tartjuk, az eseménynek, a parancsadóknak, a végrehajtóknak elítélését. Fontosnak tartjuk az elégtétel kérdését: a politikai-, erkölcsi-, jogi- és anyagi elégtétel kérdését. Ezek a kérdések megkerül-

hetetlenek, ha azt akarjuk, hogy a lelkünk meg tudjon nyugodni. Fontosnak tartjuk azt is, hogy jogunk legyen méltóképpen megemlékezni ezekre az eseményekre, méltó emléket állítani az ártatlan áldozatoknak, hogy ne következzen be minden évben az, ami minden évben bekövetkezik, hogy az emlékművek megsérülnek, meggyalázásra kerülnek. És ne kelljen minden évben a történelmet újra és újra mesélnünk, mintha nem tudnák, hogy a közös történelemnek ez is része. Egy hosszú, terhes, akadozó, de ugyanakkor nagyon sok körültekintést igénylő folyamatnak a kezdetén vagyunk. Senkiben ne legyen olyan kényszerképzet, vagy ambíció, vagy remény, hogy ez egy másodperc alatt, egy-két év alatt be fog fejeződni, de azt gondolom, hogy az elmúlt évtizedek arra tanítanak bennünket, hogy ha nagy erőfeszítés árán is, előbb vagy utóbb el lehet jutni az egyről a kettőre. Soha még ilyen közel nem voltunk ahhoz, hogy ne csak az egyről a kettőre tudjunk eljutni, hanem a kettőt követően a háromra, a négyre, az ötre is. De ehhez azt gondolom, hogy mindenekelőtt a közösségen belül egyfajta konszenzus kell, másrészről egy nagy adag türelem, állhatatosság, tehervállalás és önfegyelem.

VAJDASÁG MA, 2011. február 12.

A történelmi megbékélés útján Dr. Glatz Ferenc: A holtakat, az áldozatokat számba kell venni, emlékhelyeket, emléktáblákat kell felállítani, és a történelmet be kell vallani Dr. Glatz Ferenc történész bevezető előadásában elmondta, hogy hamisnak bizonyult az a tézis miszerint az Európai Unió kiterjesztése automatikusan magával hozná a nemzeti sokszínűségnek az egyenjogúságát is. Ehhez a folyamathoz szükség van a nemzetállamok egymásközti megbékélésére. – A mi nemzedékünknek az egyik feladata a következő kellene, hogy legyen: megpróbálni előkészíteni egy olyan megbékélést a Kárpát-medencében, amely lehetővé tenné, hogy a különböző nemzeti közösségek egymás egyenjogúságát elismerve képesek legyenek az összefogásra... Ennek a nemzeti megbékélésének két feltétele van: a közös történelem feldolgozása, és a kisebbségi kérdés. Amíg nem tudunk egymással elszámolni, addig mindig is gyanúval nézünk majd egymásra – mondta dr. Glatz Ferenc. A történész szerint azért kell feltárni a múltat, mert van egy közös jövőképük Európáról, a kisebbségi kérdéssel pedig azért kell foglalkozni, mert e nélkül nem lehetséges európai szinten élni és gondolkodni. – Az általam vezetett bizottságnak az álláspontja az, hogy a holtakat, az áldozatokat számba kell venni, emlékhelyeket, emléktáblákat fel kell állítani, és a történelmet be kell vallani... De nemcsak 1944-45-ről kell beszélni, hanem 1942-ről is. Nem csak azért, mert mi erős nemzet vagyunk, és az erős ember be meri vallani hibáit, hanem azért, mert a második világháborúban egyetlen egy állam volt, amely föl mert lépni saját hadseregének a túllépéseivel és durvaságaival szemben. Ez furcsamód Magyarország volt. Mi lenyeltük a békát, és ők is elmondhatnák, hogy mit műveltek. Büszkék lehetünk arra, hogy bennünk volt önkritika – tette hozzá dr. Glatz. A múlt bevallása felemeli az embert, a másik felet pedig megbecsültté teszi. Szerbiának, Szlovákiának, Romániának meg kell értenie azt, hogy akkor lesznek erős államok, ha a kisebbségeknek az önálló létét intézményekkel elismerik, illetve akkor lesznek igazán erősek, ha ezen intézmények mellett megengedik a nemzeti kisebbségeknek történelmük, múltjuk tiszteletét. A szerb-magyar történész vegyes bizottságnak a feladata az, hogy előkészítse a megbékélés lehetőségét.

Zárónyilatkozat

A 2011. február 12-én Szabadkán megtartott, a második világháború idején, illetve az azt követő években a Vajdaságban elkövetett atrocitások feltárása kapcsán szervezett tanácskozás résztvevői üdvözlik a szerb-magyar akadémiai vegyesbizottság felállítását, munkájának közeli megkezdését, és teljes egyetértéssel a következő Zárónyilatkozatot fogalmazzák meg: A vajdasági magyar közösség történelmi megpróbáltatásai során sorsfordító lehet az a tény, amely a második világháborúban és különösen annak végén bekövetkezett tragikus eseményeket feltárja és lehetővé teszi a nemzeti közösségünk számára a gyászban való összetartozás megélését, a tiszteletadást. A vajdasági magyar nemzeti közösség még soha ilyen messzire nem jutott abbéli eltökéltségének megvalósulásában, hogy egyként és büszkén mutathassa fel a nemzethez való tartozását, a szülőföld iránti elkötelezettségét, ugyanakkor mindent megtegyen az emberi méltóság, az áldozatok méltóságának tiszteletben tartásáért. Az emberi méltósághoz való jog gyakorlása bonyolult nemzeten belüli és nemzetek közötti művelet. Élen kívánunk járni abban, hogy nemzeti önazonosságunk, történelmünk és áldozataink emlékének őrzése mellett a velünk együttélőkkel közös európai jövőt építsünk: a megbékélésen alapuló és a huszadik század véráldozatokat követelő kizárólagosságain és történelmi tragédiáin túlmutató közös jövőt. Mindezek okán a Tanácskozás a Zárónyilatkozatban a közös stratégia alapjának tekinti: A második világháború folyamán és annak végén elkövetett bűncselekmények kapcsán csakis a valós tények teljes és pártatlan feltárása és kimondása eredményezheti a társadalmi és a nemzetek közötti történelmi megbékélést és a térség hosszútávú stabilitását. A Vajdaságban elkövetett bűnök beismerése mindezidáig egyoldalú volt: a múlt sötét árnyaival való kritikai szembenézés szükségessége az elmúlt évtizedekben csupán a magyar oldalon fogalmazódott meg s vált – jelentős tudományos és művészeti alkotásoknak köszönhetően – kultúránk szerves részévé. Az őszinte megbékéléshez azonban nélkülözhetetlen a kölcsönösség. Mi, magyarok ezt talán nem sürgethetjük, mindazonáltal jogosan várjuk el. Ennek egyik első lépéseként kívánatosnak tartjuk, hogy a magyarokkal szembeni leszámolások kérdése mielőbb tárgyilagos módon tematizálódjon. A kutatás megnyugtató eredménye érdekében a – szerbiai, magyarországi illetve harmadik országbeli — levéltári szabad és teljes körű adatfeltárás lehetősége mellett az egyházi anyakönyvek visszaszolgáltatása is ugyanolyan fontos, mint a már meglévő szerb és magyar tudományos kutatási eredmények felhasználása. A társadalmi megbékélés elérése érdekében a kutatás eredményeinek a közgondolkodás és közbeszéd részévé kell válniuk, ezáltal pedig a közös emlékezetben kell a tiszteletet megadni a nevesült áldozatok mellett a mártíroknak, a hadifoglyoknak, a koncepciós perek áldozatainak. A vizsgált időszakban a nemzeti, faji vagy ideológiai alapon elkövetett atrocitások áldozatainak felkutatása mellett a kegyetlenségek politikai megfontolásait, döntéshozatali mechanizmusait és végrahajtási technikáit, a döntéshozók és végrehajtók megnevezését, illetve azok más részleteit sem szabad megkerülni, s nem szabad megengedni további elhallgatásukat. A Tanácskozás résztvevői megkerülhetetlennek tartják az ártatlan áldozatok rehabilitácójának és a kárpótlásának a kérdését, azok jogi, eljárási és anyagi kereteinek megteremtését, folyamatos fenntartását és működtetését. Ugyanakkor sürgetjük a kollektív bűnösség elvének elítélését és érvénytelenítését is. Az a tény, hogy Szerbia uniós csatlakozásának részét képező európai parlamenti dokumentum, a 2011 januárjában elfogadott Szerbia Európai Uniós Integrációjáról szóló állásfoglalás, a magyar uniós elnökség idején először foglalkozott a második világháború során és után, a Szerbiában elkövetett kegyetlenkedésekkel, a Tanácskozás résztvevőit megerősíti abban a meggyőződésükben, hogy ez a kérdés tovább már nem hallgatható el, és hogy a kutatás kellő támogatásban fog részesülni a Szerb állam részéről is. Ezért bízunk benne, hogy a közeljövőben a Szerb- és a Magyar Köztársaság parlamentje nyilatkozatban rója le kegyeletét az ártatlan áldozatok előtt. A vajdasági magyar közösség emlékezete alapján a politikum, az egyház és a civil kezdeményezések eredményeképpen az elmúlt több mint két évtizedben, számos helyen emlékművet, emlékjelet állítottak a délvidéki magyar áldozatoknak. A Tanácskozás résztvevői egyetértenek abban, hogy az emlékezés ezen helyeinek, jeleinek és emlékműveinek számbavétele után mindegyiket köztérivé kell nyilvánítani, mert csak ez biztosítja az áldozatok méltóságát és az emlékhelyek-kegyhelyek épségét, sértetlenségét.  Szabadka, 2011. február 12.

5

közös jövőnk

KÖZÖS jövőnk

Gondolatok a magyar közösséghez tartozásról – Ősztől óvodába, iskolába indulnak gyermekeink – (Következő számunkban: Miért magyar közoktatást? – Hogyan segíti életpálya-modellünk megvalósulását az anyanyelvi oktatás

Joó-Horti Lívia

Úgy tűnhet korai még olyan dolgokról beszélnünk, ami csak hónapok múlva fog döntéshelyzet elé állítani bennünket. Abban azonban bizonyára egyet tudunk érteni, hogy életünk fontos döntéseit nem egyik percről a másikra hozzuk, hanem azok hosszú folyamatokban érlelődnek és szemléletünkben, meggyőződéseinkben, hitünkben tükröződnek. Ezek azon részei személyiségünknek, amik befolyásolják döntéseinket és amik irányt szabnak életünknek, utódaink életének. • Milyen közösséghez érdemes tartoznom? • Milyen nyelven érdemes taníttatnom gyermekem, ahhoz, hogy sikeres legyen? • Mit jelent az anyanyelv? • Hogyan segítsem gyermekem iskolaválasztását a 8. osztály után? • Milyen közösségi összefogással képviselhetjük legjobban érdekeinket, gyermekeink érdekeit? Ezek azok a témák, amelyekkel foglalkozni szeretnék azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a magyarságunk melletti tevőleges irányba tereljem meggyőződésüket, gondolataikat, hitüket. Abba az irányba, hogy jó dolog a magyar közösség tagjának lenni, hogy érdemes büszkén, ha nem is hivalkodón vállalni magyarságunkat és ezt továbbadni gyermekeinknek itt a Vajdaságban is.

1. rész

Az életszakaszainkból adódó nagy változások mindig nagy odafigyelést és feszültséget okoznak akár pozitív, akár negatív előjellel. A kis közösségek kereteit, mint amilyen a család éppen úgy meghatározzák mint a nagyobbakét. Identitásunk meghatározó elemeivé válnak. A ,,ki vagyok”, ,,hová tartozom”, ,,merre tartok”-féle kérdések tartalmát adják. Ilyen nagy váltás az óvodába, iskolába indulás időszaka, amikor is gyermekünk először hagyja el a biztonságot adó, jól ismert családi fészket és kapcsolódik be közösségünk intézményes hálózatába. Ünnep ez minden családban, ünnep ez minden közösségben. A nemzeti közösségben is. Féltő ünnep, hiszen ilyenkor tudjuk górcső alá venni hányadán is állunk önmagunkkal, hányan is vagyunk olyanok, akik nyelvünket, kultúránkat éltetik és ápolják, hányan is vagyunk, akik a magyar közösséghez tartozónak élik meg magukat és az utódaikat. A közösséghez tartozás mindég tartást, keretet biztosít. Biztonságot ad. Irányt szab annak milyen lesz az életünk. Fontos hát, hogy miként éljük meg közösségünket. Olyannak-e ami segít életünk pozitív kiterjesztésében, lehetőségeink megvalósításában, vagy inkább visszahúzónak, elemésztőnek véljük. Fontos lenne a magyar közösséghez tartozást igazi pozitív élményként megélnünk, nem csak azért, mert egy több mint ezer éves kultúra és nyelvi közösség részese vagyunk, de rövidesen egy modern Európai Uniós ország állampolgárai is. Fel-

értékelődött anyanyelvünk, még a nem magyarok szemében is. Mi, akik ennek birtokában vagyunk és gyermekeinket is birtokosaivá tettük éljünk ennek továbbépítési lehetőségével. Járassuk magyar óvodába és iskolába gyermekeinket. Legyünk büszkék magunkra és gondoljuk végig, mi az, amit a magyar közösséghez tartozás biztosít számunkra. Mi az, ami biztonságossabbá, elérhetőbbé teszi a magyar kisgyermek számára azt, hogy kiteljesedett, önmagát megvalósító, közösségét fejlesztő felnőtté váljon. Olyan lehetőségeket, szempontokat szeretnék felvázolni, amelyekkel csak azok élhetnek, akik gyermekei a vajdasági magyar közoktatás részesei vagy részesei lesznek.

Az idei évben először biztosítjuk a Szülőföldön magyarul tanulmányi támogatási rendszeren belül minden iskolaelőkészítős kisgyereknek az évi közel 90 eurós támogatást. Ugyanezen támogatás továbbra is minden évben rendelkezésére áll, minden magyar nyelven tanuló, a vajdasági közoktatásban bennlévő diáknak. Az ország által biztosított ingyenes tankönyv mellett beiskolázási támogatásban is szeretnénk részesíteni minden őszre induló kisiskolást. Az őszre beiskolázódó gyerekek anyanyelvi oktatása egész Vajdaság területén 77 általános iskolába adott. Minden olyan család, kisdiák számára, akinek a távolság miatt nehézséget okozhat az iskolába eljutás ingyenes iskolabuszt biztosítunk a háztól – házig szállítás szellemében. Ezzel azt is szeretnénk elérni, hogy nagyobb, szociális szempontból

6

2011. február 28.

feljesztőbb osztályközösséget biztosíthassunk elsőseinknek és iskolánkban zavartalanul elindulhasson az oktatás. Ehhez azonban közös erőfeszítés, befektetés szükséges. Meg kell találnunk és meg kell szólítanunk minden potenciális családot, ahol ápolják a magyar nyelvet, hogy éljen gyermeke magyar oktatásának lehetőségével. Azt is tudjuk, hogy az életpálya-modell biztosításához tovább kell látnunk az általános iskolai oktatás keretein. 12 önkormányzat területén 38 középiskola várja magyar tagozatokon gyermekeinket. A kiszámítható továbbtanulás céljából komoly erőfeszítéseket teszünk a középiskolai diákotthonok kapacitásának növelésére és hálózatuk fejlesztésére. Fontos, hogy az otthonról középiskolába induló fiatalok biztonságos keretek és szakemberek segítsége mellett tanulhassanak tovább. A modern életpálya-modell szerves része ma az egyetemi/főiskolai továbbtanulás bekalkulálása is gyermekeink életébe. A magyar közösséghez tartozás azt is jelenti, hogy a vajdaságban továbbtanuló fiataljaink számára egyedülálló lehetőségként továbbtanulási ösztöndíjat biztosítunk. Olyan ösztöndíjat, amely havonta biztosítja a megélhetését és ellátátását fiataljainknak továbbtanulásuk során. Ehhez mindössze annyi kell, hogy a magyar nyelvű négy éves középiskolai tanulmányainak befejezése után államilag alapított vajdasági egyetemre iratkozzanak és bejussanak állami költségvetésre. Az anyanyelven megírható egyetemi felvételi már évek óta rendelkezésre áll. Ezek azok a keretek, amiket folyamatosan biztosítani szeretnénk gyermekeinknek, fiataljainknak. Éljenek a lehetőséggel, éljenek a magyar kozoktatás lehetőségével.  Joó-Horti Lívia pszichológus, az MNT közoktatási bizottságának elnöke

7

közös ügyeink

közös ügyeink

Koalíció, te drága

Knézi Péter

8

A 2008-as önkormányzati választások után a Magyar Koalíció és a Mozgalom Óbecséért civil egyesülés önmaga is alakíthatott volna önkormányzati többséget több kisebb párt segítségével, mert a Demokrata párt (DP) körüli tömörülés, már akkor, számarányukhoz képest aránytalanul nagy képviseletet követelt magának. Hosszú és fáradtságos tárgyalások után mégis úgy döntöttünk, figyelembe véve a tartományi és köztársasági erőviszonyokat, őket is bevesszük a koalícióba. A kezdetektől a mai napig ezt a koalíciót egy soha ki nem mondott, de érzékelhető, sőt, kitapintható feszültség, egészségtelen rivalitás, egyoldalú bojkott árnyékolta, árnyékolja be. Külön említést érdemel községünk napjának, címerének és zászlajának esete, melyre csak a nagy szégyen elkerülése végett szavazott a DP, azonnal hozzátéve, hogy amint olyan helyzetbe kerül, tesz arról, hogy többé ne a mostani dátum, címer és zászló fémjelezze községünket. Ugyanezt mondhatjuk el arról a képviselőtestületi nyilatkozatról, mely elítélte a bíróság megszűnését Óbecsén, az igazságügyi szervek központosítását, melyről azóta kiderült, méghozzá a szakmabeliek egyöntetű véleménye szerint, hogy katasztrofális döntés volt. Itt is valójában a VMSZ mentette meg a szégyentől a DP-t, mert nagy erőbevetéssel elérte, hogy ők is megszavazzák ezt a nyilatkozatot. A koalíciós viszony mélypontját a 2010-es év januárjában érte el. Mint ismeretes, a VMSZ döntése, miszerint nem támogatja (elsősorban) a köztársasági költségvetést, mert az, alkotmányellenesen, nem 7%ban állapítja meg a Vajdaságnak járó köztársasági eszközöket, hanem sokkal kisebb arányban, akkor, egy évvel ezelőtt, nagy port vert föl. A vérig sértett Nagy testvér akkor úgy döntött, megleckézteti a Kis testért, a VMSZ-t, így, különböző politikai játszmákba kezdve, apró pénzért csatlósokat vásárolva Szabadkán és Zentán, kizárta a hatalomból a VMSZ-t. Ugyanezt a játszmát eljátszották volna Óbecsén is, mert régi, nem titkolt vágyuk volt és maradt, hogy menesszék a magyar polgármestert. E célból, mint máshol is, szövetségesek után néztek, és találtak is, az addig független, helyi politikát követő Mozgalom Óbecséért polgári csoportban. Azok, nyilván kisebb, nagyobb politikai díjazás ellenében, testületileg beléptek a DP-be. Ezzel a frakciójuk megerősödött, és elkezdődött az a három és fél hónapos lejárató kampány, melynek az volt a célja, hogy a köz2011. február 28.

hangulatot a VMSZ ellen hangolva, elindítson egy lincshangulatot, melynek köszönve a VMSZ kivonuljon a hatalomból, vagy ha ez nem jön be, akkor a megváltozott erőviszonyoknak köszönve, kizárják a hatalomból. Az idő megmutatta, hogy nagyon rosszul számoltak, ugyanis egyik variáció sem jött be. Újabb állásfoglalásuk szerint alkotmányellenes az a feltétel, hogy egy könyvtárigazgatónak Óbecsén tudnia kell magyarul. Ugyanilyen álláspontra helyezkedtek hónapokkal ezelőtt is, amikor a csősz-szolgálatban dolgozók munkafeltételeinél szabtuk meg, hogy ott, ahol a lakosság nemzeti összetétele ezt megköveteli, a csőszöknek igenis beszélniük kell mindkét nyelvet. Az alkotmányvédők csak azt felejtik el, hogy pártjuk köztársasági meg tartományi szinten már évek óta alkotmányt tipor, amikor a Vajdaságnak járó pénzeszközök mennyiségének megítélését illeti. Legújabb hír házuk tájáról az, hogy a saját pártelnökük által kiebrugdalt G 17+ párttagokat kebelezték be, szőröstől-bőröstől, tagságuk egy részével, a kettő közül egyik tanácsnokkal és a községi tanács tagjával egyetemben. Persze, ezzel nem lettek többen, mert az említett párt eddig is a koalíció tagja volt, de ez híven tükrözi azt a filozófiát, mely ezt a pártot vezérli: mindegy ki kicsoda, mit akar, mit csinál, fontos, hogy csatlakozzon hozzánk. Ugyanezek az emberek fognak majd Önökhöz egy év múlva bekopogni, és a nagy kisebbségvédők szerepében tetszelegve arra kérni Önöket, hogy szavazzanak az egyetlen elfogadható alternatívára, a DP-re. Kérem Önöket, hogy akkor jussanak eszükbe a leírtak! Ilyen hangulatban, környezetben és feszültségben kell helyt állni nap mint nap, vezetni a községet, felelősséget vállalva minden döntésért, mert nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy idő előtti választásokat zúdítsunk választópolgáraink nyakába, nem beszélve arról az üzenetről, mely az esetleges beruházók felé irányulna, akik ebből messzemenő, ránk nézve egyértelműen negatív következtetéseket vonnának le. Csak azt nem értjük, miért nem fogja fel ezt a koalíciós partner is, mert eleddig úgy viselkedik, mint akinek semmi köze a hatalomhoz, az önkormányzathoz, a község fejlődéséhez, és az azzal járó felelősséghez. Holott állandóan az ellenkezőjét igyekszik bizonyítani. Egyre kevesebb eredménnyel, hitelességgel. Remélem, nemcsak mi látjuk ezt.  Knézi Péter polgármester, a VMSZ óbecsei községi szervezetének elnöke

közvetlen kommunikáció December óta a VMSZ óbecsei szervezete megjelent a világhálón. A honlap meginditására nem az motivált bennünket, ,,hogy nekünk is legyen”, és ,,hogy ha valaki tudni akar rólunk, akkor elolvashatja a honlapot”, hanem, hogy naprakész információkat juttassunk el a tagságunknak, szimpatizánsainknak és nemzettársainknak. Tevékenységünket, mindennapjainkat szeretnénk megosztani a honlapon, fényképes beszámlókkal tarkítva, nem burkolt szándékkal, hogy akik még nem tartoznak köreinkbe, kedvet kapjanak arra, hogy csatlakozzanak hozzánk. Látogassák meg a www.vmszobecse.net honlapot, ahol a magyar állampolgárság megszerzéséről is tájékozódhat. Kérdéseket küldhetnek az e-mail címunkre: [email protected]

Tájékoztató az egyszerűsített honosítási eljárásról A magyar Országgyűlés 2010. május 26-án módosította a magyar állampolgárságról szóló törvényt, mellyel nagy mértékben megkönnyítette a honosítási eljárást. Ennek eredményeként, ahhoz, hogy valaki magyar állampolgárrá váljon: • nem kell többé Magyarországon letelepednie, • nem kell állampolgársági vizsgát tennie, • elegendő a magyar nyelv ismerete és • nem kell a magyarországi lakóhelyet és megélhetést igazolnia. A honosítási eljárás január elsejétől lehetséges. Az év első hónapjának az a tapasztalata, hogy a honosítási eljárás iránt óriási az érdeklődés nemzettársaink körében. A belgrádi nagykövetségen és a szabadkai főkonzulátuson már nyárig beteltek az időpontok. Ennek tudatában, és őszinte segítő szándéktól vezérelve, a VMSZ óbecsei községi szervezete megszervezi községünk lakossága részére a segítséget, mellyel ezt az eljárást minden érdeklődő sikeresen, kevés utánajárással, kényelmesen elvégezheti. Községünk polgármestere, Knézi Péter kapcsolatba lépett testvérvárosaink, Szekszárd és Csongrád polgármesterével, valamint Mórahalom alpolgármesterével abból a célból, hogy az óbecsei érdeklődők számára elérhető legyen az említett városok anyakönyvi hivatalainak a szolgáltatása a dokumentumok átadására. Ennek eredményeként örömmel nyugtázhatjuk, hogy mindhárom város vezetése örömmel tesz eleget kérésünknek, és az illetékes hivatalok februárban már rendelkezésünkre állnak. A másik segítség, mellyel meg szeretnénk könnyíteni az eljárás pontos és gyors lefolytatását, a CMH irodák újbóli aktivizálása (ezek az irodák intézték a Magyar igazolvány valamint a különböző diákkedvezmények illetve segélyek körüli formalitásokat), melyek legkésőbb február közepétől elkezdik

működésüket. Az irodában dolgozó feladata az lesz, hogy gyakorlati segítséget nyújtson a polgárok részére a kérelmi nyomtatvány kitöltésében valamint a szükséges többi dokumentum kiválasztásában. Az így kitöltött nyomtatványok remélhetőleg hibátlanok lesznek, a kísérő dokumentumok pedig megfelelőek. Ez azt eredményezi majd, hogy mindenki, aki kérelmét az irodák segítségével állítja össze, biztos lehet majd abban, hogy azokban nem lesz hiba, pótlási igény nem merül fel, ezáltal egy „nekifutásra” beadható a kérelem. A harmadik segítség abban merül ki, hogy a VMSZ óbecsei szervezete biztosítja a szervezett szállítást az említett városok anyakönyvi hivatalaiba, kedvezményes áron. Ki kell hangsúlyoznunk, hogy szervezetten csak ilyen módon juthatnak el az érdeklődők a helyszínre, ugyanis a szabad időpontok biztosítása a csoportos ügyfélfogadásra kizárólag munkatársunkon keresztül történhet. Egyéni látogatások is lehetségesek, de azok időpontját nem áll módunkban biztosítani. Tájékoztató jelleggel elmondhatjuk, hogy Szekszárd és Csongrád kedden, Mórahalom pedig szerdán áll rendelkezésünkre. A CMH iroda Óbecsén, a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben hétfőn, kedden és szerdán 8-12 illetve 15-19 óra között fogadja az érdeklődőket, Péterrévén a helyi közösség helyiségeiben minden szerdán 9.00 és 12.00 óra között, míg Bácsföldváron szintén helyi közösség helyiségeiben minden kedden 9.00 és 12.00 óra között. A csoportos utazás megszervezésére a kapcsolattartó munkatársunk Ferenc Edvin. Munkahelye az óbecsei községházán van, elérhetőségei: 6811801, munkanapokon (hétfő-péntek 8:00-13:00). Tájékoztatást kaphatnak a VMSZ KSZ honlapján is: www.vmszobecse.net Valamint kérdéseket küldhetnek az e mail cimunkre: [email protected]

9

közös ügyeink

közös ügyeink

hódegyháza

SZABADKA, ÚJFALU

A VMSZ és az MNT nélkül nem sikerült volna Az MNT tavalyi év utolsó felében kiírt pályázatán nyert ös�szeggel a hódegyházi Kodály Zoltán Magyar Művelődési Egyesület székházat vásárolt. Lehet, hogy nem fényűző palota, de a miénk. Sok munka vár ránk, tagokra a székház körül, de nem fogjuk kímélni magunkat, mert végre van hol lennünk: találkozókat szervezni, ápolni hagyományainkat, táborokat szervezni és mindent megtenni, ami belefér a hagyományőrzésbe és a magyar nyelv ápolásába. – Köszönjük mindenkinek akik támogattak és támogatni fognak bennünket a további munkánkban. Még sokat fognak rólunk hallani – nyilatkozta az egyesület elnökasszonya, Nagy Homolya Erika, aki elmondta még: – Az MNT felismerte azt a szükséget, hogy Hódegyházán az újonan megalakult Kodály Zoltán Magyar Művelődési Egyesületnek nagy szüksége van egy székházra, mivel eddig a VMSZ hódegyházi helyi szervezete osztotta meg

4x4-es irodáját a művelődési egyesülettel. Ez is része volt annak a támogatásnak, együttműködésnek, amire a címben utaltunk. – A ház körül sok-sok munka van, de az alap meg van és ez a legfontosabb, a többi rajtunk tagokon, lakosokon múlik. Szeretném, ha minden hódegyházi lakos bizalomal, tisztelettel fordulna a művelődési egyesület felé. Csatlakozzonak és dolgozzunk együtt, segítsük egymást, mert csak mi vagyunk egymásnak. Mások nem fognak rajtunk segíteni, csak huzgálják az orrunk előtt a mézes madzagot. Ez a művelődési ház – a Magyar Ház – lesz az egyik tényező, ami itt biztosítja létünket-megmaradásunkat. És állni fog, míg csak Hódegyházán egy magyar is él – nyilatkozta Nagy Emil, a VMSZ hódegyházi helyi szervezet elnöke, a Helyi Közösség Tanácselnöke. (A képeken a az új székház és a tagok egy csoportja a takarításkor. Balróljobbra: Urbán Piroska, Nagy Homolya Erika, Fekete Mária, Nagy Margaréta, Nagy Szabolcs, Szemerédi Emese, Szemerédi Judit).

Ruhaosztás a szabadkai-újfalui helyi közösségben Szabó Batancs Erika több mint fél éve a VMSZ Női Fóruma szabadkai-újfalui Tagozatának elnökasszonya. Megválasztása óta nagyon sokat tett hölgytársaival a közösségért. A nyár folyamán tankönyveket gyűjtöttek rászoruló gyermekek számára, akiknek nehézséget okozott új tankönyveket vásárolni az iskolakezdésre, majd bútorokat, konyhai eszközöket, ruhaneműket és műanyag kupakokat. Akciójuk annyira sikeres, köszönve a segítőkész lakosoknak, hogy a gyűjtés folyamatos. Az összegyűjtött adományokat a helyi közösség épületében gyűjtik, és ugyan ott történik ennek kiosztása minden pénteken délután. Erikáék mindig gondolnak a rászoruló gyermekekre, hogy számukra is szépen teljenek az ünnepek. Március 4-én este jótékonysági batyubálat szerveznek az újfalui helyi közösség nagytermében, ahol a belépőből és a tombolából befolyt összeget húsvéti csomagra költik rászoruló gyermekek számára.

muzslya

BELGRÁDBA LÁTOGATTAK A FIATALOK Az EBESZ Misszió támogatásával december 17-én és 18-án Az én jövőm – az én szavazatom program keretén belül az észak- és dél-szerbiai fiatalok Belgrádba látogattak, ahol megtekinthették, illetve megismerkedhettek a Szerb Köztársaság Népképviselőházának, Kormányépületének és Elnökségének hatásköreivel, feladataival. A program célja, hogy a fiatalok támogassák a kulcsfontosságú intézményeket Szerbiában, közreműködésükkel közelebb kerüljenek a nyilvánossághoz, segítsenek a fiatalok tudásbővítésén, ami a törvényhozási folyamatot és az állami intézmények működését és feladatait illeti, valamint, hogy jobban megismerhessék jogaikat és kötelességeiket. Muzslyáról és Nagybecskerekről Bakos Kinga, Fejes Szilvia, Kretler Katarina, Kökény Nóra, Tóth István, Kocsis Zoltán, Bukosza Ferenc valamint a koordinátor, Borbély Tivadar vettek részt. A Belgrádi Nemzeti Színházban megtekinthették a Mi vagyunk az egész világ projektet, a Kormány épületét és a minisztériumok irodáit, továbbá a Népképviselőház plénumát és a Szerb Köztársaság Elnökségi Hivatalát.

Törökkanizsa

Ajándékkönyvek a Magyar Kultúra Napja alkalmából A Magyar Kultúra Napja alkalmából közel 400 magyar nyelvű kötettel gazdagodott a törökkanizsai Branislav Nušić könyvtár. A Vajdasági Magyar Szövetség, a Magyar Nemzeti Tanács, CI-FI Információs Központ és a magyarországi PRO HUNGARIS Alapítvány ajándékát dr. Zsoldos Ferenc, a Magyar Nemzeti Tanács alelnöke, Újhelyi Nándor, a községi képviselő-testület elnöke, Kovács Magdaléna művelődési tanácsos és Pópity Egon oktatási tanácsos adta át. Az ajándékkönyvek hasznos segítséget jelentenek az olvasóknak, hiszen közöttük éppúgy megtalálhatók a kortárs irodalom kiemelkedő alkotásai, iskolai tankönyvek, illetve egyéb szépirodalmi művek is.

10

2011. február 28.

LAKOSSÁGI FÓRUMOK A MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGRÓL

Nagy érdeklődés kísérte a muzslyai Petőfi Sándor MME-ben szervezett lakossági fórumot, amely a magyar állampolgárság megszerzésének módjáról szólt. A lakossági fórum vendége volt Korsós Tamás főkonzul és Rab Márton konzul, akik felszólalásukban a nemzeti összetartozásról, a kettős állampolgárság jelentőségéről és annak megszerzési módjáról tájékoztatták a hallgatóságot, illetve elmondták, hogy a bővebb tájékoztatás céljából a polgárok a muzslyai VMSZ helyi szervezethez is fordulhatnak, minden hétfőn és pénteken 18 és 20 óra között. Az esten jelen voltak még,többek között Pál Károly, a VMSZ ügyvezető alelnöke, Kovács Elvira, a VMSZ parlamenti

képviselője, Dobai János és Talpai Sándor, a VMSZ elnökségének tagjai, továbbá mgr. Hallai Zoltán tanácselnök, Vidrács Krisztina, a VMSZ muzslyai helyi szervezetének, illetve Puskás János, a VMSZ nagybecskereki, községi szervezetének elnöke. A VMSZ nagybecskereki helyi szervezete és a Petőfi Magyar Művelődési Egyesület január 24-én lakossági fórumot szervezett az egyszerűsített honosítási eljárás kapcsán. Az est vendégei voltak Nikowitz Oszkár, a Magyar Köztársaság belgrádi nagykövete, Ember László, konzuli ügyintéző, Ritecz Miklós, a Magyar Köztársaság belgrádi nagykövetségének főkonzulja, valamint Dévavári Zoltán, a VMSZ alelnöke. Felszólalásukban Nikowitz Oszkár nagy-

követ, a kettős állampolgárság jelentőségéről, Ritecz Miklós főkonzul az egyszerűsített honosítás eljárásáról, Ember László pedig a szükséges dokumentációk beszerzéséről adtak tájékoztatót. Dévavári Zoltán, a VMSZ alelnöke, elmondta, hogy a nemrégiben aláírt szerződés alapján a polgárok a nagybecskereki CMH irodához is fordulhatnak segítségért, továbbá beszámolt az aktuális politikai eseményekről. A lakossági fórum házigazdái mgr. Tóth-Glemba Klára, a Petőfi Magyar Művelődési Egyesület és Szőke Árpád, a VMSZ nagybecskereki helyi szervezetének elnökei voltak.  Borbély Tivadar

11

KULTÚRA

kultúra

Intézményszervezés az 1920-as években A vajdasági magyar színjátszás hőskora és a nagybecskereki Ady társaság

Dévavári Zoltán

12

Az 1920-as impériumváltás után a vajdasági magyar közösségnek élete minden mozzanatát a megváltozott körülményekhez kellett igazítania. Ennek az új állomásnak volt fontos pillére a magyar közösség intézményszervezése, amelynek hőskoráról nem sokat tud az utókor. Egyik ilyen fekete foltja múltunknak kisebbségi önszerveződésünk – művelődési és színházi életünk kezdete, melynek feltérképezéséhez a Szabadkán megjelent Bácsmegyei Napló napilapot hívtuk segítségül. Az impériumváltással a kultúrában is végbemenő változások természetszerűleg egyéni tragédiák tárházát is magával hozták. A szabadkai színházat 1923 januárjában államosították, s a magyar színészélet súlyos helyzetének lett egyik sajnálatos sajátos áldozata egy Ungváry Miklós nevezetű agilis művészember, aki a magyar színészetnek mind kisebb területre szorulása miatt vesztette el előbb kenyerét, majd az életét. Az elmúlt évtizedekben elfelejtődött, hogy a kisebbségi magyar színjátszás megszervezésére elsőként Ungváry tett kísérletet, aki 1922 nyarán igyekezett megszerezni a jugoszláv kormány engedélyét egy vajdasági magyar színtársulat megszervezésére. Minden igyekezte sikertelen maradt azonban, mert a kormánykörök rendkívül elutasítóan tekintettek a tervére. Ungváry a kudarc után Aradra költözött, ahol a legnagyobb nyomorban tengette életét. 1923 januárjának utolsó napján végül az aradi Dacia kávéházban a napok óta nála lévő 20 gramm ópiumoldatot hirtelen felhajtotta, s csakhamar szederes arccal hátrahanyatlott. Pár nappal Ungváry tragikus halála után a szabadkai városi tanács betiltotta a szabadkai magyar műkedvelők működését is. A betiltást Radivoj Dimulović színházigazgató kérte, s miután a rendőrség azt támogatta, a városi tanács is jóváhagyta. A közhangulat azonban gyorsan Dimulović ellen fordult: a megmaradt színházi közönség bojkottja miatt a színigazgató már a következő napon kérte az általa beterjesztett rendelet megváltoztatását. A tanácsban a kérdésről szokatlanul heves vita fejlődött ki, mert azon tagjai, akik tisztában voltak az eredeti határozat céltévesztő hatásával, a leghatározottabban követelték,

2011. február 28.

hogy a színház érdekeire való tekintettel változtassák meg a műkedvelő előadások betiltására vonatkozó határozatot. A tanács többsége végül még is a „csak azért is” elve alapján mereven kitartott jogfosztó határozata mellett és így a városi tanács fenntartotta a műkedvelő előadások betiltására vonatkozó rendeletét. Az első kudarcok után 1923 májusában újabb tárgyalások kezdődtek a hatalommal a vajdasági magyar színészet életre hívása érdekében. Fekete Mihály marosvásárhelyi színigazgató Szabadkán és a Vajdaság más városaiban szeretett volna néhány hónapos nyári szezont tartani. Fekete a mintegy 80 fős – román állampolgárságú – együttesének működését négy hónaposra tervezte, amely fellépett volna Szabadkán, Újvidéken, Zentán és Becskereken. A fellépésen túl az erdélyi művésznek más tervei voltak: szerette volna az itteni műkedvelőket oktatásban részesíteni, s ezáltal kitanítani azt az első színészgárdát, amely letéteménye lett volna a vajdasági magyar színjátszásnak. A színtársulat impozáns programmal készült fellépni: Shakespeare és Leár királyt vitték volna színre. A modern drámák és vígjátékok közül a korszak legnépeszerűbbjeit, ahogyan operettekben sem lett volna hiány. Az operák közül például a Traviata, a Tosca, a Parasztbecsület, a Troubadur és a Bőregér szerepelt volna a repertoáron. A grandiózus színidény azonban a hatóságok ellenállása miatt végül nem valósulhatott meg. Ekkor bár Szabadkán létezett a Népkör, s más városokban is maradtak még a magyar kultúrának zászlóhordozói, azonban a hatóságok tiltó fellépései és a tagság apátiája miatt a magyar kultúra intézményesítésének első lépésére végül Becskereken került sor. 1923. március 12-én a becskereki Kaszinó nagytermében Várady Imre nyitotta meg azt az alakuló ünnepi közgyűlést, amely az Ady Endre társaság léterhozását volt hivatott kimondani. Várady ünnepi köszöntőjében fogalmazta meg – Jászi Oszkár után – a kisebbségi kultúra alapstratégiáját, miszerint a megváltozott politikai viszonyok folytán a magyar kultúra elvesztette régebbi központját és az utódállamokban, Erdélyben, Felvidéken és a Vajdaságban magára maradt. A megváltozott helyzetben új kultúrális központokat kellett szervezni, pótolva az űrt, amely az impériumváltások révén keletkezett. Az Ady Endre neve alatt életrehívott becskereki szervezet tehát nem kevesebb célt tűzött ki maga elé, mint a vajdasági magyar kultúra első központjának kiépítését. Nem öncélúan, hanem példamutatóan, bátorítva a többieket is a kulturális szervezkedésre. Ez az egyesület volt az első, amely Farkas Geyza elnöksége alatt Ady munkásságának megismertetésén túl elsőként vállalta magára a vajdasági magyar írók és alkotóművészek tömörítését és munkára serkentését. Míg a kisebbségi intézményépítés első sikere Várady és Farkas nevéhez fűződik, addig a kisebbségi magyar kultúra és politizálás ideológiai alapjait az oktobrista emigráns Dettre János és a pancsovai ügyvéd Grábel László rakták le. Róluk fogunk legközelebb megemlékezni.  Dévavári Zoltán

Tájolás A vajdasági magyar kulturális élet szerves részét képezi a színházkultúra. Színházba járni élmény, nem csak a művészi befogadás, a szórakozás, a felemelő élmény, de a kikapcsolódás felől nézve is. Az, hogy Vajdaságban négy hivatásos sznház működik, nem okvetlenül jelenti azt, hogy mindenki számára könnyen elérhető esti program lehet egy-egy előadás megtekintése. A kulturális élet eseményei azonban akkor lehetnek közösségi élmények, akkor kapcsol bennünket össze és tesz valóbani közösséggé a kultúra, ha megtaláljuk a módját annak, hogy eljuttassuk. Lovas Ildikó A Magyar Összefogás választási programjának részét képezte a tájolás megszervezése és támogatása. Tavaly október közepéig juttatták el színházaink tájolási programjukat az MNThez. A 2011-es költségvetésben annak alapján látott elő az MNT három millió dinárt erre a projektumra. Kétféle módon fog eljutni a közönséghez a színházi élmény: öt alkalommal a színházak érkeznek meg a vidéki településekre, öt alkalommal pedig a közönséget utaztatják a színházak. Ez a megoldás úgy összpontosít a színházi élményre, hogy lehetőséget ad arra is, hogy a színházak a saját közegükben lássák vendégül a közönséget, a legjobbat hozva ki önmagukból és az előadásból, ugyanakkor a közönség számára is ez teljesebb program lehet, múzeumi látogatással, sétával.  Lovas Ildikó az MNT művelődési tanácsosa

Kosztolányi Dezső Színház Vendégszereplés: Beutaztatás: Torontálvásárhely Feketics – Kishegyes Péterréve Zombor – Doroszló Gombos Topolya Kupuszina (Bácskertes) Kikinda – Csóka Bezdán Szenttamás Becse

Zentai Magyar Kamaraszínház Vendégszereplés: Beutaztatás: Ada Csóka Kanizsa

Újvidéki Színház Vendégszereplés: Beutaztatás: Magyarcsernye Muzslya Székelykeve Bácsföldvár Nagykikinda Gunaras Magyarittabé Szentmihály Torda Doroszló

Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Vendégszereplés: Beutaztatás: Torda Nagykikinda Kúla Szilágyi Doroszló Gombos Bezdán Tóba Magyarittabé Magyarcsernye Szivác Bácskertes Telecska Muzslya Kanizsamonostor

13

KICSIKNEK-NAGYOKNAK

Piszkos Fred, a kapitány Részlet az I. fejezetből

(…) - Sebesülésem miatt óvatosnak kell lennem. Merre akar menni? - Nem tudom. Se pénzem, se dolgom. - Maradjunk a közelben, az orvos miatt. Ejnye, nem kérdeztem a vendéglőst, hogy pipázhatok-e ilyen súlyos állapotban. Megkockáztassam? - Nyugodtan. Mi lehet belőle? - Semmi? - A világon semmi. Legfeljebb meghal. Az meg úgyis előfordulhat. - Teljesen igaz. Hát ide hallgasson. Én vagyok a Honolulu-Star szállásmestere. Hogy hívják magát? - Fülig Jimmy... - Miért van ilyen hülye neve? - Mert szeretek nevetni, és valaki rám fogta, hogy olyankor fülig húzom a számat. - Csakugyan tejfölösképű alak. Jókora, csontos emberben ritkaság. Hány éves? - Huszonnégy... - Vakarcs. - A családja. - Ért a hajóhoz? - Hülyéket kérdez... Byrd kapitánnyal kétszer voltam expedíción, suhanc koromban. - Milyen írása van?! - Folyó. Csak a nagybetűt nem mindet ismerem. Egy szállásmestertől tanultam írni! - Hülye! - Az igaz! De a szállásmesterben ritka az okos. - Miféle okmányai vannak?! - Ezt kikérem magamnak!

- Szóval semmilyen írása sincs? - Rendőrségtől van! - Az jó! - Nahát akkor nincs semmi baj! Valparaisóban kaptam egy írást a kapitánytól, hogy mindennap jelentkezni kell a felügyelő úrnál, és két óra után nem mehetek az utcára. - Az nem jó! - Nekem mondja? Azért jöttem el Valparaisóból. - Benne van a hajóskönyvben? - Ezt visszautasítom. - Törölték? - És ha igen! Mi közöm hozzájuk? - Ismer engem könyv nélkül minden hajósa a világnak! - Én is attól félek. Akar dolgozni? - Nem. - Miért? - Elvesztettem a meggyőződésemet. - És ez mitől jön? - Tavaly Nápolyban loptam egy kockás felöltőt, és azóta úgy érzem, hogy úrnak születtem. Elhatároztam, hogy többé nem dolgozom. - Azelőtt dolgozott? - Nem. De hiányzott az elhatározás. - Nézze... nekem hajópincér és fűtő kell, különben kirúgnak, és nincs munkám. - Nem baj. Azt együtt csinálhatjuk! Én értek hozzá. - Fogja be a száját... Itt Port Szuezben sem fűtőt, sem pincért nem találok hajnalig. Akkor indul a Honolulu-Star tovább. Az

idényben vagyunk. Hát ide hallgasson: itt van nálam a fűtő és a pincér papírja. Álljon be helyettük. Maga ellátná kettőnek a munkáját. Ritkán láttam ilyen erős bivalyt. - Hízelgéssel nem megy semmire! - De talán mással. Két ember fizetése innen Tahitiig valóságos kis vagyon. Maga megkeresheti az egészet egyedül... Fél napot fűtene, felet kiszolgálna. Senki sem tudná, hogy a fűtő és a pincér egy személy. - És mikor aludnék? - Hát, amikor megérkeztünk Tahitibe. Ha sokat mondok, öt hét az egész. Odáig két ember fizetését kapná. Na jön?... Nézze, már készülődnek. - Rendben van! Elfogadom! - Éjjel Wilson Hutchins amerikai fűtő, nappal José Pombio spanyol pincér! Ezt jegyezze meg! Tud spanyolul? - Néhány előétel nevét, de azzal úgy-ahogy megértetem magamat. - Hol tanult meg előételnyelven beszélni? - Barcelonában működtem egy étterem kirakatában mint transzparens, hosszú ideig. - Az micsoda? - A kirakatban ültem, hurkák és lepények között, időnként bólogattam, a hasamra mutattam, és végül következett egy vigyor, amitől kigyulladt néhány villanykörte a gyomromon. - Jó állás. - Csak ész kell hozzá, és úri megjelenés. Mosolyogni meg remekül tudok! Attól van a nevem: Fülig Jimmy! - Tehát? - Beállunk mind a hárman. José Pombio, Wilson Hutchins és Fülig Jimmy! És máris követte a társát, aki egy haldoklótól igazán meglepő fürgeséggel sietett a dokkok felé.

süssünk, főzzünk!

sárgaborsó-krémleves

húsgombóc olasz módra

Hozzávalók: 115 g sárgaborsó, 3 közepes sárgarépa, 1 közepes vöröshagyma, kakukkfű, pici rozmaring, 0.6 l alaplé, pici száraz chili, sült hagyma (2 nagy lilahagyma karikákra vágva, 1 ek olivaolaj), darabos dió öntet (1-2 ek olivaolaj, friss petrezselyem, pirított dió, só, bors) Elkészítés: A beáztatott sárgaborsót (feles borsót), a darabolt sárgarépát, 1 egész hagymát, és a fűszereket zöldségalaplében feltesszük főzni. Kb 20-25 perc alatt puhára fő. Időközben a felkarikázott lilahagymát olajon karamellizáljuk. A levesből kivesszük az egész főtt hagymát, és tetszés szerint mixeljük. Hagyható darabosan is. Az alaplével állítjuk be a leves mennyiségét, sűrűségét. Tálalás előtt a friss petrezselymet apróra vágjuk, olivaolajat öntünk rá. Pár szem apróra vágott, pirított dióval, sósval, borssal összekeverjük.

Hozzávalók: 500 g darált hús, 1 fej vöröshagyma, 2 duci gerezd fokhagyma, 300 g túró, 1 tojás, 50 g reszelt sajt (gouda), só, bors, fél citrom reszelt héja, 50 g szeletelt mandula, 3 ek zsemlemorzsa, 400 g hámozott paradicsom, 60 ml vörösbor. Elkészítés: A vöröshagymát és a fokhagymát apróra vágjuk, a sajtot lereszeljük. A mandulát száraz serpenyőben kicsit megpirítjuk, majd kiszedjük és apróra vágjuk. Ugyanebben a serpenyőben, kevés olajon megdinszteljük az apróra vágott vöröshagymát, majd félretesszük. Összegyúrjuk a húsgombóc hozzávalóit: darált hús, megdinsztelt vöröshagyma, apróra vágott fokhagyma, reszelt sajt, zsemlemorzsa, reszelt citromhéj, apróra vágott mandula, túró, só, bors. Jól összegyúrjuk, lefedjük a tálat alufóliával és kb 1 órára hűtőbe tesszük. Ha letelt az idő, gombócokat formázunk a mas�szából és forró olajban kisütjük. A paradicsomszószhoz egy kis lábasba öntjük a hámozott paradicsomot, a vörösbort, sózzuk, borsozzuk és közepes lángon 10-15 percig rotyogtatjuk.

14

2011. február 28.

Előző rejtvényünk helyes megfejtése: Kicsiknek: 1. A gazdám engem a nyáron elvisz Alaszkába. 2. Hogy tud ilyen kitartó lenni ilyen hidegben? Nagyoknak: 1. Húzzad farkas koma, ha már elűzted a rénszarvasomat! 2. Igazán vehettél volna szebb ajándékot is nekem. A helyes megfejtést beküldők közül könyvjutalomban részesül: Bada Eszter, Petőfi Sándor 14/a., 23272 Törökbecse; Kórizs Mária, Koszovói út 8., 24323 Bácsfeketehegy; Berec Krisztina, Petőfi Sándor 106., 24207 Orom-Völgyes

NAGYOKNAK

Rejtő Jenő

KICSIKNEK

KICSIKNEK-NAGYOKNAK

A Körkép melléklete • Felelős kiadó: Vajdasági Magyar Szövetség, 24000 Szabadka / Subotica, Ago Mamužić u. 11/I. • Szerkeszti a szerkesztőség: Bús Ottó, Dévavári Zoltán, Dudás Károly, Pál Károly. Főszerkesztő: Lovas Ildikó • Arculat, grafikai szerkesztő: Lackó Lénárd (e-mail: [email protected]) • A címoldalon Léphaft Pál rajza • Nyomtatja: Rotografika Kft. • Megjelenik havonta.

15