0 0 község havi iapja II. évfolyam 9. szám
I. BAKONYALJÁI LOVASTALÁLKOZÓ ÉS VERSENY A szeptember sem múlt el anélkül, hogy a falunkban ne lett volna tömegeket mozgató esemény, ami ráadásul a fa lunk jó hírnevét is szerte vitte az országban. Szeptember 15-én hagyomány teremtő céllal Mátrai Ri ta és Póczi Zsolt megrendezték Ácsteszér történetének ed digi legrangosabb az Országos Bajnokságban is pontszer ző lovas versenyét.
A rendezvény nagy élményt nyújtott mindazoknak, akik akár versenyzőként, akár csak szurkolóként részt vettek. Becslések szerint legalább 600 néző voltjelen az ingyenes eseményen.
2007. október 6.
Ára: 100 Ft
A versenyzők annak ellenére, hogy Ácsteszéren ez volt az első ilyen alkalom a vártnál nagyobb számban képvisel tették magukat. Mátrai Rita elmondta, hogy ez a verseny szakmai rendezőjének, Bálint Lászlónak az érdeme, aki verseny pályaépítője is volt egyben, és a versenyt a megfe lelő helyeken (szakfolyóiratokban, rendezvényeken, inter neten stb) népszerűsítette. Az ő neve volt garancia a lova soknak a verseny színvonalára.
A verseny az AVOP-Leader program támogatásával jött létre. A pályázatot Mátrai Rita nyerte, melyet ő készített és nyújtott be, valamint a szervezésben is aktívan részt vett. A költségekkel kapcsolatosan Póczi Zsolt elmondta, hogy a verseny teljes költségvetése megközelítőleg 2,7 millió Ft volt, melyből a Leader program keretében közel 2 millió Ft-ot kapnak, saját erőként pedig több, mint 700 ezer Ft-al támogatták meg. A színvonalat jelzi, hogy 92 nevezés érkezett és 89-en versenyeztek is (három nevező a lova sérülése miatt viszszalépett). Hat versenyszámban hirdettek győztest. Az első négy kategória a 14-17 éves korosztály kezdő ló, kezdő lo vas versenyzőiből került ki. A díjaikat Csatka, Tata, Súr és Ácsteszér Önkormányzatai, az Autóház Gödöllő Kft, vala mint két helyi vállalkozó: a Tutti Frutti Fagyizó és a Sajugi Kúria Vendégház ajánlotta fel. A profiknál két számban indultak versenyzők. Az egyik fő díjat a Kisbéri Afész biztosította. A támogatók közt volt még Bakonyszombathely Önkormányzata is, akik ingye nesen biztosították a sátrakat, illetve azok szállítását és fel állítását. Ácsteszér Önkormányzata pedig a focipályát bo csátotta rendelkezésre, mely parkolóként funkcionált. (Folytatás a következő oldaion)
Arany Tr
2. oldal
Ácsteszér köz ég havi lapja
A rendezők igyekezetét dicséri, hogy másnap délre az összes szemetet összeszedték. Gratulálunk, és köszönjük a sok munkát. Gurdon András
2007. október
tos engedélyeztetési folyamat elindult. Kiss Vendel múze umi referenssel fel vették a kapcsolatot. - 25-én a polgármester a hulladékgazdálkodással kapcsola tos értekezleten vett részt. Fontos előrelépés történt: a sze méttelepek rekultivációjára adhat be pályázatot a társulás. - 26-án a KTKT (Kisbéri Többcélú Kistérségi Társulás) ülése volt. Legfontosabb változás, hogy megnyílt a lehető ség a csatornázások pályázataihoz. Ez újabb reménysugár, hogy (optimális esetben) 2008 végén meginduljon a munka. - 28-án a Suzuki gyárba invitálták a megyei polgármeste reket. A látogatás után ismételten csatornázási lehetősé gekről tárgyaltak. - Szeptember utolsó szombatján Táncsics Túra volt. Közel 120 részt vevővel. Gurdon András
EGYHÁZI HÍREK OKTÓBER - Mindenszentek hava
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK A munkaterv szerint a képviselő-testület 2007. szeptember 25-én ülésezett: •Az ülésen módosította az Önkormányzat 2007. évi költ ségvetéséről szóló 2/2007. (II. 14.) rendeletét. A módosí tással a képviselő-testület az Önkormányzat 2007. évi költ ségvetési kiadásainak fedezetéül szolgáló bevételek főöszszegét 88.265.000 Ft-ban, ebből: működési célú bevételek összegét 85.165.000 Ft-ban, a felhalmozási célú bevételek összegét 3.100.000 Ft-ban, a költségvetés összes kiadását 98.938.000 Ft-ban, ebből: működési célú kiadások össze gét 92.972.000 Ft-ban, felhalmozási célú kiadások össze gét 5.966.000 Ft-ban állapította meg. •Megtárgyalta a 2007. I. félévi gazdálkodásról szóló tájé koztatót. Az I. félévben a bevétel összege: 39.043.000 Ft, a kiadás 45.563.000 Ft volt. •Döntött a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2008. évi „A" típusú pályázatához való csatlakozásról, majd ezt követően segélykérelmeket bírált el. •Tárgyalt a csatorna beruházásról, valamint a „volt kisis kola" hasznosításáról. Klupácsné Somogyi Éva körjegyző A falunkban szeptemberben történtekről és egyéb közérde kű hírekről Lünk György polgármester számolt be: - A Bursa alapítvány (ld.: közérdekű információk) támoga tását kiegészítve Ácsteszér Önkormányzata támogat min den felsőfokú tanulmányokat folytató helyi lakost, vala mint a nemzetiségi és kisebbségi tanulni vágyókat is. - A meghirdetett orvosi állásra több jelentkező is volt, de konkrét megállapodás még nem született senkivel. - Szeptember 12-én az iskolával kapcsolatos megbeszélé sen vett részt a polgármester Bakonyszombathelyen - A Táncsics szekrény múzeumi elhelyezésével kapcsola-
Október 1. - Lisieux-i Szent Teréz Sok viszontagság után 1889. január 10-én belépett a lisieux-i Kármelbe, apáca lett. Gyermekkora emlékeit az Egy lélek története című könyv első nyolc fejezete tartal mazza. 1923-ban boldoggá, 1925-ben szentté avatták Október 2. - Szent őrzőangyalok Október 4. - Assisi Szent Ferenc A világi életben nagy karrier elé nézett, de elhagyta a vilá got, hogy egyedül Istennek szolgáljon. 1209. április 15-én megalapította a ferences rendet. 1228. július 16-án IX. Gergely pápa szentté avatta. Október 7. - Évközi 27. vasárnap - Rózsafüzér királynője Október 8. - Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya XIII. Leó pápa 1896-ban a magyar Millenium alkalmából Vaszary Kolos bíboros kérésére külön engedélyezte Ma gyarországnak Nagyasszonyunk ünnepét. Október 14. - Évközi 28. vasárnap Október 15. - Avilai Szent Teréz Az Egyház nagy megújítója. VI. Pál pápa 1970. szeptem ber 2.-én az egyháztanítók közé emelte. Október 17. - Antióchiai Szent Ignác Október 18. - Szent Lukács evangélista Két Szentírási könyet kötnek a nevéhez, az egyik Evangé liumot és az Apostolok Cselekedeteit. Orvos volt, aki evangéliumában a betegek gyógyítójaként, a bűnök megbocsájtójaként mutatja be az Emberfiát. Október 21. - Évközi 29. vasárnap Október 23. - Kapisztrán Szent János Minden erejét Krisztus ügyének és a ferences rend megújí tásának szentelte. Részt vett Hunyadi János oldalán a török elleni harcban. Október 28. - évközi 30. vasárnap - Szent Simon és Szent Júdás (Tádé) apostolok Vértanúk. Simont a favágók tekintik védőszentjüknek. (Folytatás a következő oldaton)
Arany Trombita 2007. október
Acsteszér község havi lapja
ÁCSTESZÉR TÖRTÉNETÉBŐL A tágra nyílt emlékezet Az előző alkalommal a múltidéző beszélgetésben odáig jutottunk Mikolics Pista bácsival, hogy Ácsteszért illetve Teszérmajort is elérte a „tesközeli" háború. A majorban katonaviselt személy nem volt, hiszen min den „hadra fogható" férfit lekötött a háború. A németek hagytak itt egy szakasznyi magyar katonát, hogy akadá lyozzák az oroszok előrenyomulását. Volt velük egy Pis ta bácsival egyidős 14 év körüli fehérvári fiú, akinek a szüleit megölték az oroszok. Közeli hozzátartozója nem lé vén odacsapódott a katonákhoz, hogy harcolhasson. Történt aztán, egészen pontosan 1945. március 22-én, hogy Pista bácsi édesanyja vízért ment a birkaistálló mel lett lévő kútra, amikor a nem messze lévő cseres szélében a falu irányába osonó orosz katonákat vett észre. Riasztot ta a magyar szakaszt. A katonák fegyvert ragadva utánuk eredtek, azonban már csak a hűlt helyüket találták. Gyors elhatározás született. Mivel a katonai jelenlétet felfedték, a parancsnok szerint a majorra minden valószínűség szerint aknatűz vár, ami azt is jelenti, hogy a lakosságnak mene külni kell. Felbolydult a major. A szükséges holmikat ökör vontatta társzekerekre rakták A katonák pedig a major pe remén lévő fóldhányásoknál tüzelő állást foglaltak el. Pis ta bácsi megrendülten emlékszik a fehérvári „bajtársára", aki páncélököllel a vállán úgy vett búcsút tőle, hogy: „Testvér, én már holnap nem élek". Soha többé nem látta. Az 5-6 szekérből, és kb. 20 főből álló konvoj elindult ta pasztalt vezető és cél nélkül a semmibe, a bizonytalanba. Az almáskerti úton - amit akkor gesztenyés útnak hívtak az út két oldalán sorakozó, lombkoronájukkal összeölelkező gesztenyefák miatt -jöttek a falu felé, ahol már hallották a Kisbér felől folyamatosan szóló „sztalinorgonák" hangját. Kiérve az országútra nyugat felé vették az irányt. Pár száz méter után rátértek az erdőbe vezető un. fehérvári útra, mely baj nélkül Rédére vitte őket. Itt az Oncsa telepen nagy szeretettel és egyben nagy ria dalommal fogadták őket. Gyorsan híre ment, hogy itt van nak a teszéri menekültek, és hogy jönnek az oroszok. Em lékszik, hogy az őt és az édesanyját befogadó család szom szédságában a telken kútgyűrűk sorakoztak. A testi és lel ki kimerültségtől az egyikre ráborulva állva elaludt. Kiabá lásra ébredt, valaki a karját cibálta: „Gyere be, mert agyon lőnek!" Épp akkor húzott el felettük egy alacsonyan repü lő orosz felderítő gép. A társzekerek az un. tikos majorban voltak, ahol benzin hiány vagy meghibásodás miatt számos német hadieszköz sorakozott. Ezek nem bizonyultak jó társaságnak, ugyanis az orosz gépek előszeretettel „rongálták" az ellenséges ha ditechnikát. Igaz, hogy mindezek ellenére csodával határos módon nem esett semmi bajuk a szekereknek, a helyzet azonban tovább nem volt tarható. Kupaktanács ült hát öszsze merre, hogyan tovább. Attól mindenki óvta őket, hogy
3. oldal
Győr felé menjenek, ugyanis a fejvesztetten visszavonuló német csapatok az út teljes szélességébe özönlöttek nyugat felé, lesodorva mindent és mindenkit az útról. Többféle verzió született a jövőt illetően, de végül is úgy döntöttek - megízlelve a hontalanság keserű kenyerét-, lesz, ami lesz, ők bizony hazamennek. Az idehozó fehérvári úton az orosz felderítőgépek élénk érdeklődése mellett - haza felé vették az irányt. Az Ácsteszérre vivő országúthoz közelítve Pista bácsi édesanyja óvatosságra intett. „Gyanúsan nagy a csend, várjatok itt az erdőben, én majd körülnézek" - mondta. Az út kanyarulata miatt azonban nem láthatta, hogy a mostani futballpálya helyén lövészteknőkben oroszok lapulnak. Ezek, amikor észrevették a közeledő kocsisort, - nem tud ván miféle náció közelít - elbújtak a patakszéli bozótosba, megvárva mi sül ki a dologból. Az országút másik felén a szőlőben ugyanis két oroszkatona lapult, akik a konvoj elé ugorva hangos sztoj (Állj!) kiáltással megállították a menetet. A riadalom hamar elült, ugyanis kiderült, hogy csak szalonnát követelnek, egyebekben békés a szándé kuk. Miután megkapták az élést, visszamentek a szőlőbe. A bujdosók ekkor vették észre a bozótosból előözönlő, in tegető, kiabáló hadinépet, melynek egy része üdvözölte, másik szidta őket. Azt viszont közösen követelték, árulják el hogy: ggye germán? azaz: Hol vannak a németek? Miu tán ezzel az információval szolgálni nem tudtak, baj nélkül megszabadultak az újdonsült ismerősöktől, és a mélyúton (a mostani Petőfi utca folytatása) a majorba, azaz, haza tértek. Az a néhány fő, aki nem volt hajlandó elmenekülni, el mondta, hogy az aknatámadás végül is nagy szerencséjük re elmaradt. Az édes otthon azonban csak egy hét békét engedélye zett. Egy napon Aka felől nagy elánnal berobogott egy csí kos gatyás orosz parancsnoki gárda, akikkel rádiós nők is érkezetek. Persze, hogy Pista bácsiék szemrevaló házát nézték ki főhadiszállásnak. Nekik értelemszerűen menniük kellett otthonról. Nagybátyja, Fidler János fogadta be őket. A betelepülést azzal kezdték, hogy az ágyakat kihajigál ták az ablakon megparancsolva, hogy vágják össze tűzifá nak Majd miután a rádiós bárisnyák megteremtették a szükséges összeköttetéseket, a komfortérzést fokozandó beüzemelték a gramofont is, melynek a tölcsérjéből a nyi tott ablakon keresztül messze hangzóan szólt Karádi Kata lin búgó hangja: "Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország..." Pista bácsi lehajtott fejjel - a nyomasztó emlékek súlya alatt - sokáig hallgat,... majd halkan, nagyot sóhajtva pré seli ki magából a szavakat: „Na és persze... az oroszok itt léte alatt történtek bizonyos „dolgok", melyekre hiába te lepedett az évtizedek jótékony homálya , azok ma is az ég be kiáltanak! Róla beszélni vagy netán leírni bárdolatlan ság, bűn lenne. Mikolics István elbeszélése alapján írta: Pintér Gábor
Arany Trombita 4. oldal
Acsteszér község havi lapja
KULTÚRA 159 éve történt - A pákozdi csata 1848. szeptember 29-én a Móga János altábornagy által vezetett magyar honvédsereg a Velencei-tó északi oldalán, Pákozd és Sukoró között vette fel a harcot a Jellasics horvát bán főváros felé nyomuló, mintegy 30 ezer fős seregével. A csata a reggeli órákban Jellasics támadásával indult, de a magyar tüzérség és gyalogság az ellenség rohamait viszszaverte. Déli 12 óra környékén Jellasics a közel 20 ezer fős főerőivel döntő támadást vezényelt, azonban ez a szí vós magyar védelem tüzében összeomlott. A sorra kudar cot vallott támadások után Jellasics délután 15 óra körül beszüntette a harcot és visszavonult. Ez lényegében a ma gyar sereg győzelmét jelentette, mivel Jellasicsnak nem si került az áttörés. Jellasics háromnapos fegyverszünetet kért és Bécs felé kivonult az országból. A pákozdi győzelem a magyar forradalom és szabadság harc első nagyobb sikere volt, amely biztatást adott a to vábbi harchoz.
Jeles történelmi évfordulók • 1127. szeptember l-jén Bizáncban halt meg Árpád-házi Álmos herceg, Könyves Kálmán magyar király öccse. Kálmán megvakíttatta őt és a fiát is, hogy uralkodásra al kalmatlanná tegye őket. Ennek ellenére 1131-től az Árpás ház kihalásáig/ 1301-ig/ Álmos, a megvakított herceg utó dai közül kerültek ki a magyar királyok. • 1686. szeptember 2-án Budát - 145 évi török fennható ság után - a Szent Liga hadai visszafoglalják a törököktől. • 1830. szeptember 4-én tette meg az első útját Bécs és Pest-Buda között az első gőzhajó, az /. Ferenc. A magyar fővárosba alig több mint fél nap alatt ért Bécsből a gőzhajó! • 1566. szeptember 8-án a Szigetvárt ostromló törökökkel szemben védelmező Zrínyi Miklós kapitány a megmaradt katonáival az utolsó összecsapásra készült. A 100 ezer főt meghaladó török seregeket I. Szulejmán szultán vezette. Zrí nyi a megmaradt várőrséggel kitört a várból, s hősi halált halt. • 1898. szeptember 10-én gyilkos merénylet áldozata lett Erzsébet, Magyarország királynéja, Ferenc József osztrák császár és magyar király felesége. Hazánkban őszintén gyászolták a közkedvelt „ Sissit", aki nagyon szerette a magyarokat.
2007. október
• 1848. szeptember 14-én kezdődött meg Magyarorszá gon az ötforintos „Kossuth-bankó" gyártása. Kibocsátása hozzájárult a gazdasági-pénzügyi rendszer megszilárdulá sához. • 1802. szeptember 19-én született Kossuth Lajos. • 1046. szeptember 24-én halt vértanúhalált Szent Gellért püspök, I. István fiának, Imre hercegnek a nevelője. A po gányok elfogták, és a Kelenföld hegyéről egy taligára téve letaszították. 1083-ban I. Istvánnal és Imre herceggel együtt szentté avatták. • 1213. szeptember 28-án összeesküvők ölik meg Gertrúdis királynét, II. András magyar király feleségét. Történetét Katona József dolgozta fel a Bánk bánban. Gubucz Lajosné
Október 6. Október hatodika az aradi vértanúk kivégzésének évfordulója, emléknapja. Emlékeztetőül Damjanich János tábornok imája a felesé gének, Emíliának vigasztalásul. Ima kivégzésem előtt, 1849. október 5-ről 6-ra virradóra: „Mindenség ura! Hozzád fohászkodom! Te erősítettél en gem a nőmtől való elválás borzasztó óráiban, adj erőt to vábbra is, hogy a kemény próbát: a becstelen, gyalázatos halált erősen és férfiasan állhassam ki. Hallgasd meg, ó, Legfőbb Jó, vágyteli kérésemet! Te vezettél, Atyám, a csa tákban és ütközetekben - Te engedted, hogy azokat kiáll hassam, és a Te védelmező karod segített némely kétes küzdelemből sértetlenül kilábalni - dicsértessék a Te ne ved mindörökké. Oltalmazd meg, Mindenható, az én különben is szeren csétlen hazámat a további veszedelemtől! Hajlítsd az ural kodó szívét kegyességre a hátramaradó bajtársak iránt, és vezéreld akaratát a népek javára. Ad erőt, ó, Atyám, az én szegény Emíliámnak, hogy beválthassa nékem adott ígére tét: hogy sorsát hitének erejével fogja elviselni. Áldd meg Aradot! Áldd meg a szegény szerencsétlenség be süllyedt Magyarországot! Te ismered, ó Uram, az én szívemet, és egyetlen lépésem sem ismeretlen előtted: azok szerint ítélj fölöttem kegyesen, s engedj a túlvilágon kegyes elfogadást találnom. Ámen" Idézte: Liebmann Károly
ISKOLAI-ÓVODAI HÍREK r
•1705. szeptember 12-én kezdődött meg Szécsényben az országgyűlés, melyen II. Rákóczi Ferencet megválasztják vezérlő fejedelemmé, a kuruc hadak fővezérévé. • 1931. szeptember 13-án 0 óra 20 perckor felrobbant a biatorbágyi vasúti viadukt. A hídon éppen akkor haldt át a Bécs- Ostende között közlekedő gyorsvonat. Hat kocsi a mélybe zuhat, három a mélység fölött függött, három pedig a hídon maradt. 22 ember vesztette életét. Matuska Szilvesz ter bécsi kereskedő és gyáros követte el a merényletet.
Óvodai hírek „Megy a nyár a nevetős, komolykodva jön az ősz" (Csanádi Imre) A nyári szünet után ismét benépesült az óvoda, gyerek zsivajtól lettek hangosak a csoportszobák. A nagyobbak visszatértek a kellemesen eltöltött szünidőről, néhány kicsi gyerek pedig először lépte át az óvoda küszöbét, hogy megkezdje óvodás éveit. (Folytatás a következő oldalon)
Arany 2007. október
Ácsteszér k
:ég havi lapja
5. oldal
A nyár folyamán az alapos festési munkáknak köszönhe Kolonicsné Horváth Éva. Az iskolai intézményegység tően megújultak a csoportszobák, otthonosabb, barátságo igazgatója: Homoki Péterné, helyettese: Pintérné Ballabás sabb belső terek várják a kisgyerekeket. Az udvari hinták Márta. Az óvodai intézményegység élén Reif Jánosné áll. Az iskolai intézményegységben dolgozó pedagógusok alá lekerült az ütéscsillapító burkolat, ami biztonságosabb hintázást tesz lehetővé óvodásaink részére. Köszönetünket létszáma Bakonyszombathelyen 15 fő, Ácsteszéren 5 fő, fejezzük ki az Ácsteszéri Önkormányzatnak azért, hogy le ebből egy fő prémiumi program keretében dolgozik. hetővé tették az alapos belső munkák elvégzését, illetve az A szakszerűség biztosítása érdekében az iskola két telep ütéscsillapító burkolat lehelyezését elvégeztették. A dajka helye között megnőtt az utazó pedagógusok száma. Az elmúlt tanévben még négy osztály működött nénik alapos nagytakarítási munkájának köszönhetően va Ácsteszéren. Mivel a 8. osztályosok elballagtak, az 5. osz lóban megújult környezet fogadta a gyerekeket. Augusztus hónapban értesültünk róla, hogy az „Aranyág tályosok pedig az új tanévtől a bakonyszombathelyi általá Alapítvány"- hoz benyújtott pályázatunkat a kuratórium nos iskolában folytatják tanulmányaikat, Ácsteszéren két elfogadta, óvodánkat 50 000 Ft-os támogatásban részesí osztály maradt: a 7. és a 8. osztály. tette. Ebből az összegből mozgásfejlesztő eszközöket vá Osztályfőnökök: 7. osztály- Borbély Ilona; 8. osztályLuksik András. A tanulószobát vezeti: Véber Gáborné. Az sároltunk a gyerekeknek. A szeptembert reményekkel telve, örömökkel kezdtük iskolában tanít: Gubucz Lajosné és Kovácsné Sándor Éva. meg. Örültünk a viszontlátásnak, a gyerekeknek rengeteg Bakonyszombathelyről átjáró szaktanárok: Bikali Istvánné élményt kellett megosztaniuk egymással. Mindenkivel tör (matematika, fizika ), Gálné, Farkas Irén (matematika, fi tént valami érdekes, amiről szívesen mesélt. A szeptember zika, informatika) és Janóné Kucserka Mária ( biológia). sok sétára adott alkalmat, és az udvaron is sokat játszhat Az intézményegység iskolái munkájukat közös pedagó tak a gyerekek. giai program alapján végzik, tevékenységüket összehan A kellemes napokba üröm is vegyült: az egyik szeptem golják egymással úgy, hogy közben megtartják a korábbi beri reggelen az óvodába érkező dajka néni a bejárati ajtó években kialakított szokásaikat és hagyományaikat. kinyitása után ijedten tapasztalta, hogy az éjszaka „hívat Borbély Ilona lan látogató" járt az oviban. Vajon mit vitt el? Vajon mit keresett? És miért pont egy oviban? Ilyen és hasonló kér dések követték egymást a fejünkben, csaknem dél lett mi re kiderült, hogy nem hiányzik semmi. Néhány ajtózár, a Szőlőtorta gyerekek és a velük foglalkozók nyugalma a károsult. Bí Hozzávalók: 6 tojás, 3 dl kristálycukor, 7 evőkanál étolaj, zunk benne, hogy a továbbiakban ehhez hasonló rossz ta 1 citrom leve, héja, 1 csomag vaníliás cukor, 4 dl liszt, 2 pasztalatokban nem lesz részünk. kanál kakaó, 1 sütőpor. Várjuk az októbert, ami reményeink szerint sok jó időt Elkészítés: A tojást a cukorral és az étolajjal jól kikever tartogat még, hogy a gyerekek játszhassanak a szabadban. jük, majd hozzáadjuk a citrom levét és héját, 1 csomag va Lesz bábszínház is, és fényképész is jön az oviba. Folyta níliás cukrot, valamint a lisztet a kakaóval és a sütőporral tódnak a szorgos, de cseppet sem unalmas ovis napok. elkeverve. Zsírozott, lisztezett tortaformában sütjük. Reif Jánosné óvodavezető Ha megsült, kettévágjuk és töltjük. Töltelék: 1/2 kg túró, 25 dkg Ráma margarin, 15 dkg por cukor, 2 csomag vaníliás cukor. A tésztát megkenjük a krémmel, majd rakunk rá szőlősze Szeptember 3-án megkezdődött a 2007/2008. tanév. Az meket, utána ismét krém és a tészta következik. intézmény, így az ácsteszéri Táncsics Mihály Általános Is Tetejére is a krémből teszünk, és szőlőszemekkel díszítjük. kola életében változások történtek. Bata Lászlóné Intézményünk: Benedek Elek Általános Iskola és Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat (Ácsteszér, Kossuth utca 56.). Az intézmény három intézményegységből tevődik össze. Iskolából: ácsteszéri és bakonyszombathelyi telephellyel; Októberben a legtöbb zöldségfélét felszedjük kertünkben. óvodából: ácsteszéri és bakonyszombathelyi telephellyel; Ugyanakkor készülnünk kell a hagymafélék és áttelelő Pedagógiai Szakszolgálatból, amely Kisbéren található. A zöldségek ültetésére, vetésére. szakszolgálat feladatkörébe tartozik a logopédiai szolgál Első teendőnk, hogy a talajt gyommentessé tesszük, majd tatás, a nevelési és pályaválasztási tanácsadás, valamint a felülszórjuk érett komposzttal vagy érett trágyával, és ezt gyógytestnevelés kistérségi hatókörrel. beássuk a talajba. Ha nincs érett trágyánk vagy komposz Az új tanévtől kezdődően intézményünk fenntartói nem tunk, felhasználhatjuk a szalmás trágyát is, de akkor péti az önkormányzatok, hanem a Kisbéri Többcélú Kistérségi sóval is meg kell szórni, hogy a szerves anyag bomlása ne Társulás. Ugyanis -akárcsak a kistérség legtöbb települé a kelő növénytől vonja el a tápanyagot. A felásott talajt se- csatlakoztunk mi is e társuláshoz. porhanyósra elmunkálva készítsük elő a vetésre. Az intézmény és a Pedagógiai Szakszolgálat vezetője: (Folytatás a következő oldalon)
FŐZÉSI TANÁCSOK
Iskolai hírek
HÁZUNK TÁJA
Arany Trombita 6. oldal
Ácsteszér község havi lapja
Legtöbb zöldségnövénynek vannak áttelelő változatai. így vethetünk salátát, borsót, sóskát és spenótot. A vetőmagvas tasakokon jelezve van a tény, hogy az áttelelő fajta. Az áttelelő növényekkel a koraiságot kívánjunk elérni, de kockázatot is vállalunk, most, a hótakaró nélküli nagy téli hidegben a kelő magvak károsodhatnak. Nem így az őszi fokhagyma és a dughagyma. Az őszi fokhagyma nagy fejben szép gerezdeket hoz. Fel használni is előbb kell, mert hamarosan összeszárad, el veszti élvezeti értékét. A dughagyma őszi ültetése a kora tavaszi zöldhagyma igé nyünket elégíti ki. Fűszerhagymának tavasszal kell elültet ni a dughagymát, mert a megfagyott hagyma szárba megy, és magot hoz. A betakarított zöldségeinket tárolnunk is kell. Erre legal kalmasabb a pince vagy a verem, melyet használatba vétel előtt alaposan ki kell takarítani, és réz- illetve kéntartalmú szerrel kifertőtleníteni. Ezután a gondosan átválogatott sárgarépát és zöldséget nedves homokba rétegesen rakjuk. A burgonya tároló helye is ez a pince, és homokrétegbe is rakhatjuk, de az egészséges gumó e nélkül is eltartható. A hagymát padláson tárolhatjuk, de nagy hidegben be kell takarni, hogy át ne fagyjon. Gyümölcsös kertjeinkben is befejeződik a gyümölcsszü ret, diófáinkról lehullott az utolsó szem dió is. A legfontosabb tennivaló a diófák koronájának alakítása, ugyanis a diófa veszély nélkül, közvetlenül a letermés után vágható, csonkolható. A kipusztult gyümölcsfák pótlásá hoz pedig megkezdhetjük az ültetőgödrök kiásását, ügyel ve arra, hogy más oldalra dobjuk a kivett fold felső és alsó rétegét. Ültetéskor ugyanis a felső réteget kell majd az ül tetendő fa gyökeréhez rakni. Össze kell gyűjtenünk a lehullott leveleket is. Ha kom posztálni akarjuk, külön gyűjtsük a dió- és gesztenyefa le hullott lombját, mert ezek bomlásakor csírázásgátló anyag szabadul fel, és savas hatásúak is. A kertben nagy kárt okozhatunk vele. Pihenőkertjeinkben október végéig végezzük el az utol só fűnyírást, a fák, cserjék alól gereblyézzük ki a lehullott lombot. Az összegyűjtött anyagot tegyük komposzttele pünkbe. A fű és lomb összeseprésével nem csak a kert kultiváltságát tartjuk fenn, hanem biztosítjuk a talaj szellőzé sét, a fű tavaszi egységes sarjadását. Előfordul, hogy a kertben a fű kikopik, árnyékolás miatt nem ad szép felüle tet, vagy a szűk hely miatt géppel nehezen nyírható ilyenkor legegyszerűbb gyeppótló növényekkel befedni a területet. Ma már a gyeppótló növények ültetése a kemény téli fa gyok kivételével egész évben megoldható, mert a kertésze tekben földlabdás, termesztő edényben előnevelt példá nyok kaphatók. Számos fajta van, amelyik szép virággal, színes bogyóter méssel díszít, és az árnyékos, vagy éppen az erősen napos területen díszlik jobban. A kertészetekben ennek megfelelően vásárolhatjuk a cser
2007. október
jéket. Fontos, hogy a helynek megfelelő cserjét válasszunk, és a megfelelő távolságra ültessük, mert így szövi be legha marabb a területét. Napos helyen például jól díszlik a ma dárbirs, árnyékos helyen legjobb a borostyán. Rézsűkön leg szebb gyeppótlók a kúszófenyők. Ezek több színárnyalatban - zöld, ezüst, kék és aranysárga - kaphatók. Száraz helyen jól fejlődik a boróka is, melynek van oszlop és kúszó változata is. Nagyobb kúszóborókával fedett terü letet jól felold egy-egy 4-6 m-re megnövő oszlopboróka, ami nem zárja el a horizontot. Vannak törpefenyők is, melyek alig méteresre nőnek, igénytelenek, és szépen díszlenek. A gyeppótlók telepítése költségnövelő, de nem szükséges egyszerre elvégezni, hanem az anyagiak függvényében foly hat a telepítés. Hosszabb távon azonban megtérül a beruhá zás, mert elmarad a fárasztó kaszálás és a csekély vízigény miatt az öntözés, amivel számottevő lesz a megtakarítás. Liebmann Károly
OLVASÓINKTÓL Kutyadolog Egy serdülő gyerek számára szebbet, jobbat elképzelni nem lehetett - és talán ma sem lehet - a falusi létnél. An nak idején jómagam is nagykanállal merítettem a falusi élet adta jóból. Emlékezetemben filmként peregnek a „klottgatyás", kalandokkal, csibészséggel, örömmel, bá nattal fűszerezett nyarak. Egy kislegénynek mindenkor nagy öröm, ha saját kutyussal rendelkezik Nekem is meg adatott, hogy kutyatulajdonos lehettem, mely sajnos - má ig sem feledhető módon - szomorú véget ért. Talán 12 éves lehettem, amikor apám egy napon maréknyi szőrpamacsot nyomott a kezembe, azzal a meghagyással, hogy ettől a perctől kezdve ennek a kis állatnak én vagyok a gazdája. Gondozzam, ápoljam, etessem, viseljem gondját. Egy perc alatt vége lett a nyugalmamnak. Feladat ez a javá ból, méghozzá milyen kellemes! Azonnal szaladtam anyám hoz, és eldicsekedtem az új barátommal. Azt is hangsúlyoz tam, hogy a gazdája én vagyok ám, és senki más. - Jól van, fiam- monda anyám szelíden-, legyél csak jó gazdája, és soha ne feledd, „állatnak ember az istene"! Bánj vele mindig emberségesen! Ettől a naptól kezdve elválaszthatatlanok lettünk: én és a Néró névre keresztelt szürke farkaskölyök. Féléves korára túlbuzgó gondoskodásomnak, no...meg persze a sok elcsent kolbász, sonka és szalonnának kö szönhetően szép nagyra nőtt. Rettenetcsen büszke voltam rá. Pláne mikor észrevettem, hogy az emberek félve hú zódnak el tőle. Ha pórázon vezettem a járdán, oldalra ki tértek. Ha jött valaki hozzánk, bejönni nem mert, csak a kapuból kiabált. Sőt a szomszéd kutyák is meghunyász kodva szaladtak előle, csak a biztos fedezékből mertek acsarkodni. Valószínű a mérete és farkasra emlékeztető formája hatott riasztónak, mert egyébként túlságosan is pajkos és jámbor volt. (Folytatás a következő oldalon)
Arany Trombita 2007. október
Acsteszér község havi lapja
Egyéves korára kitelt, megizmosodott. Valóban nem min dennapi látványt nyújtott. Edzésképpen gyakran futkároz tunk a falun kívül. Ott levettem róla a pórázt, így nagy kö röket futhatott élvezve a szabadságot. Egyik ilyen alkalommai egy akácos mellett mentünk el, amikor a lába elől felugrott egy nyúl. Első pillanatban visszahőkölt, majd utána vetette magát. így futni soha nem láttam. Ez valahogy nem a játékos házi kutya rohangálása volt, valami titokzatos hajtóerő feszítette izmait, ismeret len parancsolást követve. Hiába cifrázta a süldőnyúl a fu tást, hol jobbra, hol balra kitérve, a sorsa megpecsételő dött. Ugyancsak hiába kiabáltam Néró után, hogy vissza hívjam, életében először rám se hederített. Futva értem oda. Amikor úgy egy méternyire megköze lítettem, akkor ért a második meglepetés. Hátán felállt a szőr, ínyét felhúzva félelmetesen morgott, és a szeme vil lámokat szórt. Néró -mondtam majdnem sírva-, én va gyok! Nem ismersz meg? Nyúltam volna, hogy szokás szerint megsimogassam a fejét, de mivel felém kapott, visszarántottam a kezem. Hátralép tem. Megsemmisülve, a könnyeimmel küszködve a világon semmit nem értettem abból, ami az utolsó pár perben tör tént. Nem volt ott senki, aki felvilágosította volna a talaj vesztett sihedert, hogy ebben a percben nem a játszótársa acsarog rá, hanem a zsákmányszerző fenevad. 0 sem a gaz di, hanem ellenség, aki a zsákmánya felé nyúlt. Az pedig- a ma oly sokat emlegetett farkastörvények szerint - nem tűr hető. A zsákmány szent dolog, küzdelemmel szerzett, és éle tet ad. Ezt parancsolta a génjeibe kódolt ősi ösztön, mely ez esetben erősebb volt minden egyéb köteléknél. Másnap mintha mi sem történt volna, úgy viselkedett, mint régen. De én nem tudtam még feloldódni. Nem tud tam elfelejteni a vadságát, és azt sem, hogy féltem tőle. Aztán az idő feledtette velem a történteket. Meg aztán a meleg barna szemével olyan szeretettel tudott rám nézni, hogy nem lehetett rá haragudni. Azt éreztem, hogy valami megváltozott, valami nincs rendben. Reggelenként olykor sárosan, csatakosan jött elő. Nem volt vitás, hogy kettős életet él, de valahogy nem akartam tudomást szerezni a róla. Sejtettem, hogy baj lesz belőle, de tehetetlen voltam. Egy reggel aztán bekövetkezett a tragédia. Az ajtónk előtt 14 db házinyúltetem volt szép sorban kiterítve. Egy percig sem volt kétséges, ki a tettes. Apám nem kiabált, nem káromkodott, csak annyit mondott: - Nincs mit tenni, agyon kell lőni. Próbáltam menteni a pajtásomat, hogy majd megkötve tartjuk, és hogy így lesz, meg úgy lesz, de nem segített. - Tudod, fiam - mondta apám szomorúan-, ha egy kutya, amelyikben farkas vér folyik, ráérez a zsákmányszerzés örö mére, megismeri a vér ízét, többé nem tud parancsolni ma gának. Valahol, valamikor elkaphatott egy apróvadat, és ez lett a veszte. Nem tűrhetjük, hogy másoknak kárt okozzon. Rettegve vártam a puskás ember érkezését. Amikor be nyitott, én ugyanazzal az ajtónyílással kiszaladtam. Csak futottam, futottam, majd egy híd alá bebújtam. A fülemet
7. oldal
befogtam, és úgy zokogtam, majd a szívem szakadt meg. Agyamban ott zakatoltak apám szavai: „ ...valahol, vala mikor elkaphatott egy apróvadat, és ez lett a veszte". Akkor és ott lett világos előttem, hogy igazából én okoz tam a vesztét. Hiszen felelőtlenül én teremtettem rá alkal mat, hogy a szunnyadó parázs lángra kapjon, és a négylá bú kedvencből, a hű barátból előbújjék a zsákmányszerző ragadozó, a vérszomjas farkas. Pintér Gábor
KÖZÉRDEKŰ INFORMÁCIÓK „A" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS Acsteszér Község Önkormányzata az Oktatási és Kul turális Minisztériummal együttműködve ezennel kiír ja a 2008. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Ön kormányzati Ösztöndíj pályázatot felsőoktatási hall gatók számára a 2007/2008. tanév második és a 2008/2009. tanév első félévére vonatkozóan A pályázatra azok az önkormányzat területén állandó la kóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű felső oktatási hallgatók jelentkezhetnek, akik a képzésre vo natkozó keretidőn belül, államilag támogatott, teljes idejű (nappali tagozatos) felsőfokú alapképzésben, mes terképzésben, egységes, osztatlan képzésben, felsőfokú szakképzésben folytatják tanulmányaikat.
Figyelem! -Az 51/2007. (III. 26.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdése értelmében nem részesülhetnek Bursa támogatásban a rendvédelmi és katonai felsőoktatási intézmények hallgatói. - A középiskolai akkreditált iskolarendszerű felsőfokú szakképzésben résztvevő tanulók nem jogosultak a Bursa Hungarica ösztöndíjra. - Doktori (PhD) képzésben résztvevők nem felelnek meg a pályázati kiírás feltételeinek. - Külföldi intézménnyel hallgatói jogviszonyban állók nem jogosultak a Bursa Hungarica ösztöndíjra. Az ösztöndíjra pályázhatnak a 2007. szeptemberében ta nulmányaik utolsó évét megkezdő hallgatók is. Amennyi ben az ösztöndíjas hallgatói jogviszonya 2008. őszén már nem áll fenn, úgy a 2008/2009. tanév első félévére eső ösz töndíj már nem kerül folyósításra. Az ösztöndíjra pályázatot nyújthatnak be azok a hallgatók is, akiknek a hallgatói jogviszonya a felsőoktatási intéz ményben a pályázás időpontjában szünetel. Az ösztöndíj folyósításának feltétele, hogy a 2007/2008. tanév második félévére már beiratkozzon a felsőoktatási intézménybe. Az ösztöndíj időtartama 10 hónap, azaz két egymást köve tő tanulmányi félév (2007/2008. tanév második, illetve a 2008/2009. tanév első féléve). Az ösztöndíj folyósításának kezdete: 2008. március. (Folytatás a következő oldalon)
Arany Trombita 8. oldal
Ácsteszér község havi lapja
Az ösztöndíj-folyósítás feltétele, hogy a támogatott pá lyázó hallgatói jogviszonya a 2007/2008. tanév második félévéhen megfeleljen a pályázati kiírásnak. Amennyi ben a támogatott pályázó hallgatói jogviszonya nem fe lel meg a pályázati kiírásnak, a támogatott az ösztön díjra való jogosultságát elveszíti. Az ösztöndíjat minden pályázati fordulóban újra kell pá lyázni. Az ösztöndíj csak azokban a hónapokban kerül folyósítás ra, amelyekben a pályázó beiratkozott, államilag támoga tott hallgatója a felsőoktatási intézménynek. Azokban a hónapokban, amelyekben a hallgató hallgatói jogviszonya szünetel, az ösztöndíj folyósítása - a folyósí tás véghatáridejének módosítása nélkül - teljes egészében szünetel. Az elnyert ösztöndíjat közvetlen adó- és TB járulékfizeté si kötelezettség nem terheli, azonban az adóalapot növelő jövedelemnek számít. A pályázó pályázata benyújtásával hozzájárul ahhoz, hogy a felsőoktatási intézmény hallgatói jogviszonyáról az Ok tatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazga tóságának, illetve a támogató önkormányzatnak tájékozta tást nyújtson. Apályázó pályázat benyújtásával hozzájárul ahhoz, hogy a pályázati űrlapon rögzített személyes adatait a pályázatot kiíró települési önkormányzat nyilvántartásba vegye és azokat a megyei önkormányzat, és az Oktatási és Kulturá lis Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatósága részére kizárólag az ösztöndíjpályázat lebonyolítása és a támoga tás jogosultság ellenőrzése céljából - átadja illetőleg a pá lyázati forduló lezárultáig maga kezelje. A pályázó pályázata benyújtásával hozzájárul ahhoz, hogy az Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatósága személyes adatait az ösztöndíj pályázat lebo nyolítása és a támogatás jogosultság ellenőrzése céljából a pályázati forduló lezárultáig kezelje. A pályázó pályázata benyújtásával hozzájárul a pályázás kor rendelkezésre bocsátott személyes adatainak az azono sítás célja érdekében szükséges mértékben történő nyilvá nosságra hozatalához. A pályázatot a Körjegyzőségen kell benyújtani írásban, a Hivatalban hozzáférhető pályázati űrlapon, a pályá zó által aláírva, egy példányban.
Apályázat benyújtási határideje: 2007. október 31. A pályázat kötelező mellékletei: 1. A felsőoktatási intézmény által kitöltött eredeti Jog viszony-igazolás. Amennyiben a pályázó egy időben több felsőoktatási in tézménnyel is hallgatói jogviszonyban áll, pályázatában csak azt a felsőoktatási intézményt kell megneveznie, amellyel elsőként létesített államilag támogatott hallgatói jogviszonyt. A felsőoktatási intézmények szerződése alap ján folyó, közösen meghirdetett- egyik szakon nem hitéle ti, a másik szakon hitoktató, illetve hittanár - két szakos
2007. október
képzés esetében a hallgató az állami felsőoktatási intéz ményt köteles megnevezni. 2. Igazolás a pályázó és a vele egy háztartásban élők egy főre jutó havi nettó jövedelméről. 3. A szociális rászorultság igazolása A pályázati űrlap csak a fent meghatározott kötelező mel lékletekkel együttesen érvényes, valamely melléklet hiá nyában a pályázat formai hibásnak minősül. A települési önkormányzat 2007. november 28-ig saját maga bírálja el a beérkezett pályázatokat: - a települési önkormányzat a határidőn túl benyújtott, vagy formailag nem megfelelő pályázatokat a bírálatból kizárja; - az ösztöndíj elbírálása kizárólag szociális rászorultság alapján, a pályázó tanulmányi eredményétől függetlenül történik. A pályázó az elbíráló szerv döntése ellen fellebbezéssel nem élhet. A települési önkormányzat döntéséről és annak indoká ról 2007. december 10-ig írásban értesíti a pályázókat. Közreadta: Klupácsné Somogyi Eva körjegyző
KÖZÉRDEKŰ INFORMÁCIÓK BOLTOK, VENDÉGLŐ, FODRÁSZ ... Nyitva tartás: Ruff-bolt: hétfő: 7.00-11.00 kedd-péntek: 7.00-16.00 szombat: 7.00-10.00 Fagyizó: hétfő-vasárnap: 13.00-18.00 Erzsébet vendéglő: hétfő-szombat: 6.00-21.00 vasárnap: 7.00-20.30 Fodrászat: Ruff Ilona hétfő: 8.30-14.00 kedd: 8.30-16.00 szerda 13.00- 19.00 csütörtök: zárva péntek: 10.00-17.00 Benzinkút: hétfő-szombat: 7.00-17.00 vasárnap: 7.00-16.30 Orvosi rendelés: Rendel: Dr. Alföldi Ferenc hétfő: 12 órától csütörtök: 8 órától A többi napon Súron van rendelés.
Arany Trombita Ácsteszér község havi lapja Kiadásért felel: Önkormányzat, Ácsteszér Szerkesztők: Borbély Ilona, (iindon Andrái