KÖZÉP-EURÓPA: TRANSZFER ÉS DIALÓGUS

KÖZÉP-EURÓPA: TRANSZFER ÉS DIALÓGUS

KÖZÉP-EURÓPA: TRANSZFER ÉS DIALÓGUS A kötetben megjelenő tanulmányok a Budapest Fórum által 2006. szeptember 30-án megszervezett Közép-Európa: transzfer és dialógus című konferencián elhangzott előadások írásos változatai.

Kodolányi János Főiskola 2009

A KIADVÁNY MEGJELENÉSÉT A KODOLÁNYI JÁNOS FŐISKOLA TÁMOGATTA.

SZERKESZTETTE: Glavanovics Andrea Dr. Szele Bálint KIADJA: Kodolányi János Főiskola FELELŐS KIADÓ: Dr. h.c. Szabó Péter PhD rektor Kodolányi János Főiskola Fürdő utca 1. Székesfehérvár 8000 LEKTORÁLTA: Dr. Szele Bálint Gulyás Gábor André Nagie CÍMLAPFOTÓ: Simon Erika ISBN … … … … A Kodolányi János Főiskola az interneten: www.kodolanyi.hu Minden jog fenntartva. A kiadvány szerzői jogi védelem alatt áll. Másolása, még részleteiben is, csak a kiadó, illetve a jogtulajdonosok előzetes írásbeli engedélyével lehetséges. A kiadvány jogosulatlan másolása és felhasználása bűncselekmény.

© Kodolányi János Főiskola, 2009 © Szerzők, 2009 KÖTETTERV ÉS TÖRDELÉS: Quadrat ’64 NYOMDAI MUNKÁK: XXXXX,

TARTALOM Szabó Péter A Budapest Fórum fürstenfeldi konferenciájának megnyitása ___________ 7 I. AZ INTEGRÁLÓDÓ EURÓPA OKTATÁSI HÁLÓZATAI _____________________ 9 Albert Sándor A nem pedagógiai végzettségű egyetemi oktatók továbbképzésének modellje _ 10 Fábián Attila Regionális tudásmenedzsment, regionális tudáshálózat ____________________ 12 Szép Zoltán A vándorlás (migráció) egyes nemzetközi és hazai tapasztalatai és az oktatás __ 24 Torgyik Judit Felkészítés a multikulturális nevelésre ___________________________________ 36 Bognár Krisztina – Bencsik Andrea The key elements and success factors of knowledge management ___________ 43 Mócz Dóra The Role of Permanent Education in Personal Mobility in the Mid-Transdanubian Region ______________________________________________________________ 55 II. TÁRSADALMI DIALÓGUS ÉS KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉS AZ INTEGRÁLÓDÓ EURÓPÁBAN __________________________________________________________ 65 Bordás Sándor Kultúra – kommunikáció – konfliktus ___________________________________ 66 Darai Lajos A közép-európai kommunikációs tér mai kihívásai ________________________ 86 Hervainé Szabó Gyöngyvér Identity in Localisation and Globalisation Processes: a Case of the Central Danubian Region (CDR) 1990-2005 _____________________________________ 92 Romsics Gergely When The European Umbrella Opens… ________________________________ 109 Endre Kiss Mittel-Europa in wechselnden Perspektiven _____________________________ 139 Németh Katalin Wertschaffung in Siedlungsgemeinschaften _____________________________ 154 Zita Veit Kulturtransfer in der Doppelmonarchie: Leopold Rosner als Wiener Verleger ungarischer Dramenübersetzungen ______________________________________ 173 Klaus Zeyringer Große Erzählungen, kleine Erzählungen – Kultur, Memoria, Imagination____ 183

5

Tartalom

III. AZ INTEGRÁLÓDÓ EURÓPA GAZDASÁGI KIHÍVÁSAI _________________ 193 Ildikó Csuka – Dr. Somogyi Ferenc Social and economic consequences of the uncontrolled innovation ________ 194 Mojca Brescak Cluster economy ____________________________________________________ 201 Kotosz Balázs Fiscal Expenditures and the GDP – Baltic Transition Compared ____________ 203 Majoros András – Mile Csilla Development of Economic Relations Between Hungary and Romania ______ 223 IV. INTERKULTURÁLIS TRANSZFER AZ INTEGRÁLÓDÓ EURÓPÁBAN _____ 239 Glavanovics Andrea A brit közgondolkodás és Magyarország ________________________________ 240 Székely Andrea Fordítási problémák a határmenti együttműködésekről szóló hivatalos dokumentumokban __________________________________________________ 247 Dombay István – Magyari-Sáska Zsolt – Peteley Attila Some Elements of Cultural Tourism in Transylvania ______________________ 265 Gábor Ujváry Auf den Spuren ungarischer Geschichte in Wien _________________________ 281

6

V. REGIONÁLIS DIALÓGUS ÉS EGYÜTTMŰKÖDÉS AZ INTEGRÁLÓDÓ EURÓPÁBAN _________________________________________________________ 289 Tarbay Gabriella A közép-európai együttműködés a vöröskői Pálffy kastély példáján _________ 290 Gergó Zsuzsanna “Build Bridges” – or “All Merge that Belong Together” ____________________ 297 Szokoly Mária Adult Education (Methodological) Experiment for Closing Up Disadvantaged Peoples in Barcs’ Micro Region (Hungary) ______________________________ 320 Lőrinczné Bencze Edit Ways of integrating the Western Balkan Countries into the European Research Area __________________________________________ 326 Vizi László Tamás Attempts at Cooperation in the Danube-Basin in the First Half of the 1930s _ 341 Kovács László Siebenwiesenland – Hétrétország ______________________________________ 352 A szerkesztők megjegyzései ___________________________________________ 360

Szabó Péter, a Kodolányi János Főiskola rektora, a Budapest Fórum elnöke

A BUDAPEST FÓRUM FÜRSTENFELDI KONFERENCIÁJÁNAK MEGNYITÁSA Tisztelt Vendégeink! Kedves Kollégák! Tisztelt Budapest Fórum-tagok!

A

Budapest Fórum Egyesület kilenc évvel ezelőtt jött létre. Célja az volt, hogy évről évre áttekintse az európai integrációs folyamat aktuális kérdéseit.

Kilenc évvel ezelőtt a fórum egyike volt azoknak a szervezeteknek, amelyek az európai térségben Európa eltérő folyamatait vizsgálták: a madridi, a koppenhágai és a rigai fórum-szervezetekkel együtt. A felsorolásból látszik, hogy az Európai Unióban más és más kérdések fontosak a déli, a nyugati, a közép-európai vagy a balti államokban. Azóta kiderült, hogy csupán a Budapest Fórum Egyesület működik a kilencvenes években létrejött szervezetek közül. Azt is elmondhatjuk, hogy feladatát megfelelően ellátta, hiszen az európai uniós tagság és a térségi együttműködés kérdéseit integráltan kutatta. A Budapest Fórum ez évi konferenciája a kulturális együttműködés és kulturális kölcsönhatások kérdéseit vizsgálja, és számos kitűnő előadás, javaslat érkezett a mai napra is. Az ez évi konferencia három nyelvet használ: a német, a magyar és az angol nyelvet. Az előadók számos országból érkeztek, és úgy véljük, hogy Fürstenfeld kiváló hely egy ilyen nemzetközi program megszervezésére. Kívánok Önöknek jó tanácskozást, érdekes programokat! Ezzel a konferenciát megnyitom.

7

I. AZ INTEGRÁLÓDÓ EURÓPA OKTATÁSI HÁLÓZATAI

9

Albert Sándor

A NEM PEDAGÓGIAI VÉGZETTSÉGŰ EGYETEMI OKTATÓK TOVÁBBKÉPZÉSÉNEK MODELLJE

E

10

urópa országai óriási társadalmi és gazdasági változásokon mentek át az elmúlt esztendők folyamán. Alapjában változott meg minden és megváltozott az iskolák küldetése is. A hagyományos iskola elsősorban ismereteket, kész „igazságokat” közvetít. Felkészíti a diákokat „az életre”, egy-egy szakmára. A ma iskolájának viszont elsősorban az a feladata, hogy megtanítsa a diákot tanulni, hogy felkészítse a fiatalokat az élethosszig tartó tanulásra. A ma iskolája ezért elsősorban nem ismereteket közvetít, hanem motiválja a diákot, megszervezi és segíti a diák önálló tanulását. A tanár megváltozott szerepének egyik következménye, hogy megszűnik példakép lenni. De pedagógiai felkészültsége révén újból tekintélyt szerezhet. Szakmai tekintélyt. A tanító- és tanárképzésben ezért az eddiginél nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a diákok pedagógiai, pszichológiai és módszertani felkészítésére. Feltételezzük, hogy a tanító- és tanárképző karok teszik a dolgukat, és rugalmasan reagálnak az említett igényekre és elvárásokra. De mi lesz a már aktív tanítókkal és tanárokkal? Az ő átképzésük valószínűleg a továbbképzésekkel foglalkozó intézmények feladata lesz. Szlovákiában a közoktatásban dolgozó pedagógusok továbbképzése – úgy ahogy – meg van oldva, habár a kötelező továbbképzési rendszer máig nincs kiépítve. Az ország területén működő négy módszertani központ kínálatában ugyan megtalálhatók a továbbképzések programjai, de ezeket kevesen látogatják. Az okok különfélék lehetnek, de talán a legkézenfekvőbb a motiváció hiánya. A felsőoktatási intézmények csak kivételes esetekben kínálnak továbbképzési programokat, mert hiányzik a motiváció, hiányzik a továbbképzések anyagi fedezete. Érdekes megemlíteni azt is, hogy ellentétben a közoktatással, a főiskolákon és egyetemeken pedagógiai végzettség nélkül is lehet oktatni. Mérnökök, orvosok, jogászok, teológusok oktatnak a szlovák főiskolákon, de talán a világ legtöbb főiskoláján, egyetemén is anélkül, hogy pedagógiai-pszichológiai felkészültségük lenne. Igaz, hogy többségük az adott területen szaktekintélynek számít. A kérdés csak az, hogy ez elég-e? Ugyanis azt is mondják, hogy a diák általában elfelejti azt, amit az iskolában tanítottak, de sohasem felejti el azt, ahogyan tanították. De a pedagógiai kutatások többsége is azt bizonyítja, hogy a tanár szakmai tudása kevésbé befolyásolja a tanuló eredményességét, mint a pedagógiai készségei. A pedagógiával foglalkozó szakemberek egyetértenek abban, hogy a jó tanárnak az alábbi kompetenciákkal kellene rendelkezniük: - pszicho-didaktikai (kialakítani a tanuláshoz szükséges pozitív légkört, megfelelően motiválni és aktivizálni a diákot, szegszervezni és irányítani a diák önálló ta-

A nem pedagógiai végzettségű egyetemi oktatók továbbképzésének modellje

-

-

nulásának folyamatát, kiválasztani a leghatékonyabb oktatási módszereket és formákat, a legmegfelelőbb tanszereket stb.); kommunikációs (hatékonyan kommunikálni a diákokkal, a kollégákkal, a szülőkkel stb.); diagnosztizáló (megállapítani a diákok problémáit, megállapítani, hogy hogyan gondolkodnak, hogyan éreznek, hogyan cselekednek és miért, objektíven értékelni a diákok teljesítményét stb.); szervezési és irányítási (megtervezni a hatékony oktatási folyamatot stb.); tanácsadó (tanácsot adni a diákoknak problémáik kezelésére); önértékelési (értékelni saját pedagógiai tevékenységét).

A Selye János Egyetem jelenleg azon igyekszik, hogy oktatóinak, mindenekelőtt azoknak a fiatal oktatóknak, akik nem rendelkeznek pedagógiai végzettséggel, egy belső továbbképzési rendszeren belül lehetővé tegye az említett pedagógiai kompetenciák megszerzését. Az Európai Szociális Alapból pályázat útján nyert pénzből kívánjuk kiépíteni az említett belső továbbképzési rendszerünket, melynek terjedelme 200 óra lesz, tartalma a következő tantárgyakból áll össze: a pedagógia alapjai, a pszichológia alapjai, a főiskolák oktatás elmélete, oktatástechnológia, retorika és kommunikációs tréning, főiskolai jegyzetírás, minőségbiztosítás a főiskolákon, főiskolák irányítása. A képzések szervezési formája: négyszer egy hét blokkokba tömörítve. A képzés ellenőrzése és értékelése: - A képzés résztvevői komplex írásbeli vizsgát tesznek oktatáselméletből és minőségbiztosításból. - Komplex szóbeli vizsgát tesznek pszichológiából, retorikából és kommunikációból. Ezenkívül írásbeli beszámolót készítenek a következő témakörökből: a) Egy tantárgy konkrét oktatási céljainak meghatározása. b) Írásbeli előkészület egy tanítási órára. c) Egy szummatív teszt megtervezése és kivitelezése. d) Saját tanszékének önértékelése. A képzés realizálása és kiértékelése után elkészítjük a továbbképzés végleges modelljének írásos anyagát. A Selye János Egyetem vezetése úgy tervezi, hogy az említett továbbképzés a nem pedagógiai végzettségű fiatal oktatók részére kötelező érvénnyel bír majd, ill. enélkül az Egyetem nem köt állandó munkaszerződést a fiatal oktatókkal, és ez lesz az egyik feltétele a habilitációs folyamat beindításának is. Tudtunkkal ez összhangban van az OECD országok törekvéseivel is.

Albert Sándor

11

Fábián Attila

REGIONÁLIS TUDÁSMENEDZSMENT, REGIONÁLIS TUDÁSHÁLÓZAT A TUDÁSMENEDZSMENT ALAPJA, A HOZZÁÉRTÉS „FELISMERÉSE”

A

vállalatok körében már közismert, hogy hosszú távú versenyképességüket leginkább az alapozza meg, ha kialakítják alapvető – és lehetőleg kizárólagos – hozzáértésüket. Ez napjaink képzési versenyében egyre inkább érvényes a felsőoktatásra is. Csak a legnagyobb egyetemeknek vannak erőforrásaik ahhoz, hogy az élvonalbeli tudást és hozzáértést az oktatási szolgáltatások teljes spektrumában létrehozzák és fenntartsák. A kisebb egyetemeken dönteni kell: miben hozzák létre alapvető „hozzáértésüket”. Esetleg képzési-kutatási hálózatot alkotva más hasonló méretű egyetemekkel akár kvázi „nagy” egyetemmé formálódhatnak, a felesleges integráció elkerülésével is.

A „HOZZÁÉRTÉS” JELENTŐSÉGE

12

Az „alapvető hozzáértés” azt a tudást jelenti, amelynek egy felsőoktatási intézmény, de leginkább egy kar, lehetőleg kizárólagos birtokosa, amelyik leginkább jellemző egész működésére – s amelyik ezért versenyképességének legfőbb záloga, vagyis minden egyetemi és kari menedzsmentnek arra kell törekednie, hogy rátaláljon intézményének arra az „alapvető hozzáértésére”, amelyik hosszú távra is megalapozza a versenyképességét. Az európai oktatási rendszerben az egyetemek jól kiválasztott „hozzáértése” erősítette önazonosságukat és növelte kisugárzott teljesítményük hatékonyságát. Találjunk rá arra a sajátosságra, amelyik leginkább jellemezheti intézményünket a jövőben, amelyik másoktól eltérő jellegzetességet, nagyobb teljesítményre ösztönző önazonosságot ad számunkra, s amelyik vonzóbbá teszi egyetemünket a most már egyértelműen azonosítható nemzetközi versenyben. (Hoványi, 2005) Válaszolnunk kell arra a kérdésre is, hogy lehet-e a magyar felsőoktatás a közép-európai tudásközpontú társadalmak vezető ereje, amihez a szellemi tőke komparatív előnye feltétlenül rendelkezésünkre áll. Mindez és sok más kósza (s többnyire önös) ötlet helyett, először azonban érdemes lenne Magyarország felsőoktatásának „kitalálása” előtt két szempontot számításba venni: azt, hogy milyen előnyös tulajdonságokat látnak bennünk a versenytársaink az egységes európai felsőoktatási térben, azaz mik az erősségeink és azt, hogy mi lesz a jövőben a nemzetközi versenyképességünk alapvető feltétele? Rubik Ernő világraszóló bűvös kockájának „találékony trükkje”, furfangos inno-

Regionális tudásmenedzsment, regionális tudáshálózat

vációja, közel áll a magyar karakterhez. (Ilyen „trükkre” utal a sokszor idézett angol szólásmondás is: „Arról ismered meg a magyart, hogy mögötted jön be a forgóajtón, de már előtted megy ki.” Ezt bizonyítja számos magyar feltaláló nemzetközi innovációs díja is. Az egy másik történet, hogy miért csökkent az utóbbi években a magyar szabadalmak száma. Ez a másokat sokszor meghökkentő kreativitás óriási nemzetközi versenyelőny lehetne. Modern világunkban azonban mind kevesebb a tere annak, hogy a sikeres innovációk – a bűvös kockához hasonlóan – pusztán egy hirtelen „heuréka-jellegű” megvilágosodás ötletéből jöjjenek létre: az igazi innovációk létrejötte és eredményei, napjainkban már mind több belső és külső feltételtől függnek. (Hoványi, 2005) Be kell látnunk, hogy az egyének, az egyetemek, a jövőbeni társadalmak kreativitásának alapja a mélyreható és egyúttal átfogó szellemi felkészültség és az együttműködve versenyzés. Az innováció tehát feltételezi a széles körű és akár pályaváltásokat is megkönnyítő szakmai képzettséget, valós rugalmasságot. E lehetőség csak folyamatos tanulással érhető el az egyén számára, vagyis a jövőben a hatékony és a társadalom mind nagyobb részét átfogó „tudásmenedzselés” lesz az innováció-alapú felsőoktatási nemzetközi versenyképesség alapja és döntő feltétele.

A „TUDÁSMENEDZSMENT” KLASSZIKUS ELMÉLETE A tudásmenedzsment lehetővé teszi az egyének, csoportok számára, hogy a tudást kollektíven és rendszerezetten létrehozzák, megosszák és alkalmazzák céljaik elérése érdekében. A kifejezésben a menedzsment szó lényegében gazdálkodást jelent. A tudásmenedzsment megkívánja a közösségen belüli hatékony tudásáramlást, ami ellenkezik a hierarchikus hatalom vagy szerepkultúra alapelveivel (a magyar felsőoktatásban e két kultúra valamilyen keveréke a domináns). Nem azoké a biztos hely, akik sokat tudnak (ma), hanem azoké, akik gyorsan és hatékonyan fejlesztik a maguk és mások tudását. Amennyiben tehát a szervezeti és a tudáshierarchia (és kompetencia) nem illeszkedik egymásra (egyszerűen fogalmazva: csekélyebb képességű a felettes), könnyen érdekütközések alakulhatnak ki, amelyet az autokratikus vezetés nem visel el, ezért a tudás menedzselésében ellenérdekelt lesz. A tudásalapú szervezet – amennyiben teret engednek neki – a funkcionális és formális szervezetből virtuális, keresztfunkciós és informális jellegű közösséget kovácsol. Korunkban a tudás nemcsak gyorsan avul, hanem (kevés kivétellel) egyre nagyobb forrásokat igényel az újabb és újabb tudás létrehozása (Drucker, 1999). Ezért az éppen korszerű tudás (Sveiby, 1997) az egyetemek versenyképességének alapvető feltétele lett. Az egyetemek vezetésének ezért nagyobb figyelmet kell fordítaniuk a tudás menedzselésére: * fel kell mérniük a rendelkezésre álló „tudáspotenciált”; stratégiákat és programokat kell kialakítaniuk a tudásalkalmazás és -bővítés irányának és feladatainak meghatározására;

Fábián Attila

13


* meg kell teremteniük a célok eléréséhez szükséges eszközöket és infrastruktúrákat; gondoskodniuk kell az elért tudás vagyonként való megőrzéséről; * be kell építeniük a folyamatosan megújuló tudás igényét az egyetemi kultúrába; * végül szüntelenül értékelniük kell az elért tudás eredményességét a gyakorlatban. Ennek során pedig hasznos megkülönböztetniük az operatív működés rövid időtávjára szóló tudásmenedzselést, valamint a stratégia hosszú távú céljait szolgáló szellemi tőke-menedzselést. (Wiing, 1997). Egy egyetem versenyképességét azonban nem csupán az új tudás generálása, hanem a máshol már létrehozott tudás megismerése és alkalmazása is növelheti. Az „úttörő tudással” szemben az ilyen, „követő tudás” azonban csak akkor lehet eredményes, ha: * a fejlődés trendjében érzékelt követési távolsága nem éri el a leszakadás határértékét; * és ha végső eredménye – vagyis a segítségével létrehozott oktatási, kutatási tevékenység – pontosan felmért piaci igényt elégít ki. (Hoványi, 1999)

14

Új feladatként jelentkezik az egymáshoz illeszkedő tudásgenerálás és a tudástranszfer hálózati rendszerének kimunkálása. A hálózatok kiépülésének sajátos formája és alapfeltétele a vállalatok, vállalkozások, a kutató intézmények, az egyetemek, a gazdasági kamarák és a gazdálkodókat tömörítő klaszterek együttműködése (Anderson-Hakansson-Johanson, 1994). A vállalati-egyetemi együttműködés keretében – amelyet napjainkban már erre szakosodott „tudásbrókerek” szerveznek – közös kutatási célokat tűznek ki és valósítanak meg, amivel mindkét fél csökkentheti a kutatási költségeket és lerövidítheti a kutatások időtartamát. Ennek eredményeként az egyetemek hozzáigazíthatják oktatási programjaikat a fejlődés sorsdöntő feladataihoz, és számottevő szponzori összegekhez juthatnak hozzá vállalati partnereiktől, ami megnyitja az utat a vállalatok számára, hogy tudásigényes feladataikra jól felkészített munkatársakat választhassanak ki a végzős hallgatók közül, és ami lehetővé teszi az egyetemek hallgatói számára, hogy a diploma megszerzése után könnyen helyezkedhessenek el a szaktudásuknak megfelelő területen. A tudás felértékelődése korunkban már sajátos tudásipart is létrehozott. Ezt a tudomány képviselői, a feltalálók, a tanácsadó cégek szakértői, az új tudást közvetítő oktatók, sőt, egyesek szerint az újító marketingszakemberek és a médiumok kreatív munkatársai alkotják (Rifkin, 1995). A tudásipar kialakulása is hozzájárul ahhoz, hogy létrejöjjenek a társadalmakban az információban gazdag és ezért tartósan sikeres, valamint az információban szegény, és ezért a gazdasági élet bizonytalanságainak, valamint a társadalmi konfliktusoknak jobban kiszolgáltatott rétegek (KocsisSzabó, 2000). Így válik a nemzetgazdaságok versenyképességének és a társadalmak fejlődésének is mind meghatározóbb tényezőjévé az új tudás létrehozása, átvétele, Fábián Attila


szétsugárzása és gyors alkalmazása a gyakorlatban. A tudás végül megtestesül, abban a sajátos értékben, amit a kizárólagos hozzáértés jelent a vállalatok, az egyetemek, a nemzetgazdaságok és a társadalmak számára a globálissá tágult versenyben (HamelPrahalad, 1994; Friedman 2000). Ezért válik alapvető versenyképesség-növelési feladattá a társadalom- és a gazdaságpolitikák számára a „tudás társadalmának” létrehozása. Ennek tevékeny részese a felsőoktatás, mely identitását – többek között – a tudás menedzselésén keresztül őrizheti meg. A tudás társadalma koncepció önmagában még kevés azonban a nemzetközi versenyképesség növeléséhez. Még akkor is kevés, ha a létrehozott szaktudásnak a többfajta specializációra való nyitottsága számottevő. A nemzetközi versenyképességhez ugyanis még arra is szükség van, hogy létrejöjjön a tudás társadalmának három alapvető feltétele: * a társadalom etikai és kulturális alapjainak a megszilárdítása, * a társadalom tagjainak tanulási készsége, * a társadalom tagjainak a kreativitása, ami a szorosan vett tudást meghaladó személyiségjegy. A tudás társadalmának ezek a kérdései – úgy tűnik – igencsak időszerűek Magyarországon. Vagyis először fel kellene ismerni, hogy az ország „kitalálásának”, nemzetközi versenyképességet adó alapvető hozzáértésének igazi területe nem egy-egy kósza ötlet, parciális javaslat megvalósítása, hanem a tudás társadalmának átfogó megteremtése. E felismerést követően pedig arra is rá kellene döbbenni, hogy a tudás társadalmának létrehozásához hosszú távú társadalom-, gazdaság- és oktatáspolitikai célkitűzésekre, valamint ezek következetes, tehát kormányzati ciklusokon átnyúló megvalósítására van szükség. Ha létrejönnek Magyarországon a tudás társadalmának ezek a feltételei, akkor ez akár közvetlenül is hozzájárulhat majd az ország „hozzáértésének” kialakulásához: segítheti például számos „hozzáértés háromszög” megvalósulását (Hoványi, 2005). Ezek egyik fontos célja a külföldi működő tőke fokozott vonzása és továbbvándorlásának megakadályozása lenne azzal, hogy megteremtik a Magyarországon folyó közös kutatás-fejlesztési tevékenység keretét. Egy-egy „hozzáértés háromszögének” kiépüléséhez a kormányzat mint az első szereplő venné fel a kapcsolatot a K+F kihelyezése iránt érdeklődő és a Magyarországra való betelepülést mérlegelő külföldi vállalatokkal, mint második szereplőkkel. Ezután megismertetné ezek képviselőit a hazai egyetemek és más kutató szervezetek vezetőivel, tehát a harmadik szereplőkkel, az együttműködés feltételeinek tisztázására, s végül kötelezettséget vállalna, hogy a betelepülő vállalat által meghatározott témákban kiemelten fogja támogatni a magyar egyetemeken és kutatószervezetekben megindított kutatásokat.

Fábián Attila

15


AZ INFOKOMMUNIKÁCIÓS TÁRSADALOM A tudás forradalma egy időben párhuzamosan zajlik egyéni, regionális, nemzeti és globális szinteken is. Színtere családunk, iskolánk, munkahelyünk, közigazgatási hivatalaink, nemzetközi intézményeink, multinacionális vállalataink, az egész világ. Ez az, ami újraértelmezi az információ, a tudás és a tudatosság definícióit, méghozzá az ezekhez kapcsolódó technika: a gépi segédeszközök, azaz a mai divatos szóösszetétellel, az infokommunikációs háttér oldaláról tekintve. A magyar felsőoktatás hatósugara a rendszerváltást követő évtizedben lélegzetelállító módon kibővült. Ma már az egyetemista korosztályok 50-60 %-a számít arra, hogy nappali felsőfokú képzésben vesz részt, s az élethosszig tartó tanulás újra és újra visszaűzi a már végzetteket az egyetemi padsorokba. Az egyszer megszerzett tudás négy-ötévente elavul. A felsőoktatás expanziója felkészületlenül érte a változásokra amúgy sem igen rugalmasan reagáló magyar felsőoktatási intézményeket. Az információs társadalom adta lehetőségek kihasználása távolról sem csodaszer, de az expanzió által létrehozott problémák megoldásának egyik módja. Az információs társadalom eszköztára, filozófiája és antropológiája át kell, hogy hassa a magyarországi felsőoktatási rendszer egészét. Az oktatás ma még közlekedés-intenzív, mert a diáknak, hallgatónak oda kell mennie, ahol a fő tudásforrás-rendszerek vannak. Minthogy az utazás, a kollégium drága, a továbbtanulók többségének be kell érnie a lakóhelyéhez közeli egyetemmel, főiskolával. Ezt a térségbeli kiszolgáltatottságot az új információs korszak megszünteti. De ezzel versenyhelyzetbe kényszeríti azokat az oktatókat, intézményeket, amelyeknek egyetlen előnyük az, hogy a szomszédban vannak. Az új oktatási formák esetében előtérbe kerül a sugárzó személyiségű tanár sokszorosíthatósága (videó, DVD). (Lásd a Mindentudás egyeteme példátlan sikere...) Sok intenzív és alternatív oktatási forma jön majd létre, amely megkérdőjelezheti az egyetemek és főiskolák presztízsét, de nem feltétlenül az ott oktató tanárokét. Ami biztos: előtérbe kerül a high-tech oktatás, amely már nem közlekedés-intenzív lesz. Ez a folyamat a hatalmat a regionális oktatói kartól részben a diákok, részben a nemzeti oktatói piac szereplői felé (a legkiválóbbak piaca) csoportosítja át. Az egyetem, főiskola (a nagyon speciális tudományágak kivételével) egyre inkább vagy elsősorban tudáshitelesítő hely lesz. Regionális, nemzeti és európai tudáspiacokon kell megmaradni, helytállni már a közeljövőben is. Lássuk mi az, ami mindezt elősegítheti egy nyugat-dunántúli együttműködés példáján keresztül.

16

HÁLÓZATFEJLESZTÉS A NYUGAT-DUNÁNTÚLON A Nyugat-Dunántúli Régió felsőoktatási intézményei hosszú éveken át tartó – főként egymással szembeni – pozícióharc eredményeként ma egymással inkább versengenek, mint együttműködnek. Az intézmények közötti kommunikáció nem kielégítő. A képzési kapacitások egyre romló kihasználtsága és a környezetből érkező váltoFábián Attila


zás-kényszerek azt a veszélyt is hordozzák, hogy a régió képzési igényeit még a jelenleginél is nagyobb mértékben elégítik majd ki a régión kívüli intézmények. A Nyugat-Dunántúl felsőoktatását: * lokálisan, szervezetileg, képzési kínálat szempontjából dezintegrált, befelé forduló intézmények alkotják: * az intézmények és az állami-önkormányzati szervezetek, kamarák, gazdálkodók és a civil szervezetek közötti nem megfelelő együttműködés jellemző, ahol a munkaerőpiac igénye és a képzés kínálata nincs összhangban, azaz a felsőoktatás kibocsátási szerkezete nem követi kielégítően a munkaerő-piaci kereslet szerkezeti változásait. A regionális felsőoktatás vonatkozásában még mindig viszonylag merev, alapvetően hierarchikus kapcsolati hálók rendszere jellemzi a Nyugat-Dunántúli Régiót. Még nem jöttek létre új típusú, partnerségen alapuló, a régiót egybefűző felsőfokú intézményi együttműködési hálózatok. A régió nagyobb városai között erőteljes a rivalizálás, amely egyben egyfajta „befelé fordulást” is jelent. A régiós és ágazati érdekek gyakran – sok esetben emberi tényezők miatt – ütköznek, összefogás szinte kizárólag a külső források megszerzésének érdekében jön létre. Rendkívül fontos tehát a régió felsőoktatási homogenitását biztosító közös elemek erősítése, annak speciális értékeinek beépítése a régióképbe, illetve megismertetése a régión kívül élő magyar és külföldi diákokkal, valamint a munkaerő-piaccal. A régió felsőfokú képzést lebonyolító városai intenzív összekapcsolódásának másik nagy akadálya a közlekedési infrastruktúra viszonylagos kiépítetlensége. A régió a felsőoktatási fejlesztések tekintetében elmarad az ország innovációban erősnek számító régióitól. A diplomás szakemberek aránya pedig csak a felsőoktatási centrumokban mondható magasnak. Nincs jól működő aktív koordináció és információáramlás kutatás-fejlesztési és felsőoktatási intézmények, illetve a K+F szektor és a gazdasági szereplők között, ami a szellemi erőforrások integrációjához alapvetően szükséges. A Nyugat-Dunántúl fejlődésében is kardinális szerepet fog játszani felsőoktatásának szerkezete és színvonala. A statisztikai, munkaerő-piaci és demográfiai adatok alapján már kijelenthető, hogy felerősödtek azok a folyamatok, amelyek a régió felsőoktatási intézményeit az extenzív képzéstől az intenzív képzés felé kényszerítik. A hálózati együttműködés megteremti a lehetőséget arra, hogy a régió felsőoktatási intézményei: * a képzési kínálatukat a munkaerő piaci igényekhez igazítva fejlesszék, * munkaerő piaci és oktatási együttműködést segítő nemzetközi szinten versenyképes felsőoktatási intézményi hálózatot hozzanak létre, * a gazdasági szereplőket fejlesztéseik finanszírozásába bevonják,

Fábián Attila

17


* erősítsék a képzés gyakorlat-orientáltságát és valódi piaci igényekhez történő adaptációját, * optimálisan osszák meg forrásaikat és kapacitásaikat, * egységes, a hálózati koncepcióhoz illeszkedő fejlesztési programmal jelenjenek meg a II. Nemzeti Fejlesztési Tervben. Az intézményi autonómia tiszteletben tartása mellett szükség van egy regionális, felsőoktatási intézményeken kívüli közvetítő szerveződésre is, a munkaerőpiac szakember-igényeihez legjobban igazodó képzési irányok és formák megtalálása, valamint a hallgatókért folyó versenyben a régió felsőoktatási intézményei között keletkező konfliktusok megoldása érdekében. A régió felsőoktatási potenciálja alkalmas a térségfejlesztés diverzifikációjára, pl. a munkaerőpiachoz folyamatosan és dinamikusan alkalmazkodni képes képzési formák (felsőfokú szakképzés, távoktatás) fejlesztése, elősegítése révén. A régió felsőoktatási intézményei versenyképességének fejlesztéséhez a komoly keresleti hatással rendelkező ágazatokkal való kooperációra, illetve elsősorban a régiós, illetve a hazai és európai képzési-kutatási intézményrendszerbe történő beintegrálására van szükség.

A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYHÁLÓZATI KONCEPCIÓJA

18

A kölcsönös érdekek érvényesítése hierarchikus rendben nem elképzelhető. Fentiekből következik, hogy a régió fejlesztéséhez elengedhetetlenül szükséges térségi szemlélet megköveteli, hogy a felsőoktatás régiónkban meglévő intézményrendszerét ne csupán autonóm szervezetek egymással versenyben fejlődő halmazaként tekintsük, hanem egymással partneri viszonyt kialakítani, újabb és újabb képzési igényeket közös erőfeszítéssel kielégíteni képes és kész, egymással egyenrangú képzőhelyek hálózataként. A hálózat demokratikusan, a szubszidiaritás elvén működik, szemben a hierarchikus rendszerekkel. Ez azt jelenti, hogy a külső – esetünkben a társadalmi-gazdasági – térből megfogalmazódó igényeknek úgy felel meg, hogy feltérképezi, hogy hol, melyik rendszer-elemében mennyiben képes kielégíteni azokat, majd a hálózat szintjén meghatározott rendező elvek mentén kiválasztásra kerülnek a leginkább életképes megoldások, végül a működtetés és a fenntarthatóság elveire tekintettel „új integráció” jön létre a résztvevők megegyezése alapján. Ha mindez projektenként, külön megfontolások alapján történik, valószínűsíthető, hogy hálózati szinten nem lesznek abszolút győztesei, illetve vesztesei a hálózatelvű integrációnak. Egy regionális hálózat elemeként működő felsőoktatási intézmény számára mind szakmai, mind pedig földrajzi értelemben kitágul a tér. Míg egy autonóm intézmény a saját környezetében, az általa közvetlenül művelt szakterületeken képes szakmai, képzési kapcsolatokat létesíteni, ápolni, addig egy regionális hálózat elemeként műFábián Attila


ködő szervezet az általa művelt szakterületeken az egész térség specialistájává nőheti ki magát. Ez lehetővé teszi, hogy egy-egy képzőhely tudatosan törekedjék arra, hogy szűkebb szakterületén minél mélyebbre ásson, hiszen a kitáguló földrajzi tér a szűkebb szakterületen is elegendő képzési, sőt kutatás-fejlesztési feladattal láthatja el. A projektszerű működés új típusú finanszírozási logika megalapozását segíti elő. Egy „projekt-költségvetés” eleve több finanszírozó együttes felelősségvállalására épül. Egy ilyen projekt tartalmazhat képzési program-fejlesztést, képzés-szervezést, de akár kapcsolódhat hozzá kutatás-fejlesztési feladat is. Finanszírozásában részt vállalhatnak az egyes képzőhelyek saját költségvetési forrásaikkal, de megjelenhetnek benne a gazdasági partnerek forrásai támogatásként, megrendelés ellenszolgáltatásaként, fejlesztésként, vagy befektetésként is. Az ilyen típusú működés anyagilag is megalapozza a partneri viszonyt. A gazdasági szereplő még a támogatásként átadott forrásáért is kap ellenszolgáltatást, szemben a korábbi költségvetési logika alapján létrejött együttműködésekkel, amikor nem igazán tudta elvárásait érvényre juttatni a partneri viszonyban. A hálózatelvű együttműködés leginkább a fejlesztés területén mutatja meg előnyeit, hiszen segítségével mód nyílik integrált fejlesztési projektek megfogalmazására. Ez pedig lehetővé teszi, hogy a pályázatok útján történő fejlesztés veszteségeit kiiktassuk a rendszerből. Egy összehangolt fejlesztési projekt már a megfogalmazása során kezeli azokat az érdekellentéteket, amelyek a pályázati logikában sokszor eleve kudarcra ítélnek egyes kezdeményezéseket. A hálózatelvű intézményrendszerben egyértelműen különválasztható, hogy mi intézményi és mi hálózati szintű felelősség. Minden a napi működéssel kapcsolatos tevékenység szervezése, irányítása, a helyi standardok kimunkálása intézményi szintű feladat. A hálózat két vagy több elemének együttműködését feltételező szervezési, illetve minden fejlesztési feladat a hálózat szintjén nyer jóváhagyást. Hálózati szintű felelősség, hogy a munkaerő-piaci visszajelzések alapján összehangolt képzés-fejlesztési és kutatás-szervezési tevékenység működjön. Ehhez hálózati szinten kell ismerni a rendelkezésre álló képzési kapacitásokat úgy az eszközrendszer, az akkreditált tananyagok, mint a humán erőforrás tekintetében. Ugyancsak ezen a szinten kell kimunkálni és jóváhagyni a projekt-szemléletű képzés-szervezés elveit, gyakorlatát. Ez a szint felelős azért is, hogy a rendszer minden képzőhelye számára elérhetők legyenek a legkorszerűbb tananyagok és a legújabb módszertani eljárások. Itt kell kimunkálni a minőségirányítás egységes standardjait, gyűjteni és elterjeszteni a hálózaton belül és kívül elérhető ún. „jó gyakorlatokat”.

19

A HÁLÓZATI EGYÜTTMŰKÖDÉS FŐBB ELEMEI, A MEGVALÓSÍTÁS FELTÉTELEI * A hálózatelvű integráció a munkaerőpiac felsőfokú képzéssel szembeni igényeiből indul ki; * A térség intézményeinek adottságai és a szűkebb ill. tágabb térség munkaerőFábián Attila


*

*

*

*

piaci igényei alapján, az értelmiségképző szerepkör követelményei szerint és az eredményes fejlesztéshez elengedhetetlen kreatív fantázia segítségével megegyezésre kell jutniuk a régió felsőoktatási szakmai műhelyeinek, majd e megegyezésre alapozva a régió felsőoktatási centrumainak; Az intézmények integrációja nem egyetlen lépéssel létrehozott célja, hanem eredménye a folyamatnak, amely az egyes intézmények egyenként nyújtott képzési kínálatát kiegészítő, közösen fejlesztett, valódi integrációt megalapozó szakok fejlesztésével kezdődik, ilyen képzési rendszerek építésével folytatódik és a finanszírozás, valamint a szervezetek jogi kereteinek ésszerűsítésével zárul; A régió igényeinek megfelelő – munkaerő-piaci elvárásoknak az értelmiség-képzés kihívásainak, a felnőttképzés felsőoktatásra váró feladatainak valamint a különböző felsőfokú képzettséggel rendelkezők továbbképzési rendszerének kialakítását (beleértve a doktori iskolákat is) jelentő – képzési szerkezet kialakítása mellett leépülnek a régión belüli mobilitás korlátai, úgy hallgatói, mint oktatói körben; A széleskörű szakmai és társadalmi egyeztetés eredményeképpen feltárulnak azok a kapcsolódási lehetőségek, amelyek alapján biztosítható a képzés gyakorlati irányultsága; A Nyugat-Dunántúli Régió sajátos helyzete – három EU-tagállam és egy csatlakozásra váró ország szomszédsága, a régió legjelentősebb városát sokkal inkább a három főváros közti helyzete, mint a régióban betöltött szerepe határozza meg, a többi megyei jogú város közötti hierarchia sok szempontból nem egyértelmű – indokolja, hogy a régión belüli együttműködést nemzetközi hálózattá fejleszsze.

NYUGAT-PANNON VIRTUÁLIS EGYETEMI HÁLÓZAT LÉTREHOZÁSA

20

A virtuális egyetemi hálózat a modern technológia biztosította eszközökre (multimédia, internet-alapú kommunikáció) épülve, földrajzi helytől, időponttól független, egyénre szabott tanulási lehetőséget biztosít. A rendszer magába foglalja egy egyetem összes funkcióját, beleértve a tananyagot, az egyetemi adminisztrációt, továbbá egy felhasználóbarát és hatékony kommunikációs környezetet, mint pl. csoportos tanulás lehetősége, videokonferenciára alapuló szemináriumok szervezése, könyvtárhasználat, „hirdetőtáblák” használata. A Nyugat-Pannon hálózati együttműködés úgynevezett „0. szintje”/első szintje egy olyan informatikai hátterű, e-learning struktúrára épített távoktatási rendszer létrehozása, amelyben az internet sajátosságai révén közömbössé válik az a tényező, hogy adott szakértői vagy fejlesztő csoport a földrajzi térben hol helyezkedik el.

Fábián Attila


REGIONÁLIS BÁZISVÁLLALATI RENDSZER KIÉPÍTÉSE ÉS MŰKÖDTETÉSE A régió felsőoktatása jelenleg nincs beágyazódva gazdasági és társadalmi környezetébe, nehezen alkalmazkodik a megváltozott körülményekhez. A felsőoktatás fejlesztése, a gazdaság igényeihez történő illesztése érdekében a felsőoktatási intézmények, kutatóintézetek és a gazdaság közötti kapcsolat fejlődését elősegítő projekteket kell végrehajtani. A régió kiegyensúlyozott társadalmi és gazdasági fejlődéséhez szükséges a felsőoktatási intézmények és vállalatok komplex, szerződésben is szabályozott együttműködése A regionális bázisvállalati rendszer keretében megvalósuló együttműködések tartalma a következő: • a bázisvállalati rendszerben együttműködő cégek a felsőoktatási intézmények hallgatói részére szakmai gyakorlatot szerveznek; • a felsőoktatási intézmény gyakorlati képzésének fejlesztését támogatják a bázisvállalati rendszert alkotó gazdasági szereplők; • az együttműködések során a felsőoktatási intézmények és kutatóintézetek részt vesznek a vállalatok kutatás-fejlesztési programjainak kidolgozásában és végrehajtásában, különösen a műszaki, informatikai területeken; • a vállalatok gyakorlati szakemberei részt vesznek a felsőoktatási intézmények gyakorlati képzésének tervezésében, kialakításában és lebonyolításában; • a felsőoktatási intézmények oktatói meghatározott időtartamra részt vesznek a vállalatok tevékenységében; • a felsőoktatási intézmények a vállalatok igényei szerinti, gyakorlatban hasznosítható továbbképzési programokat dolgoznak ki és indítanak különböző szinteken; • az együttműködés keretében megvalósítják a folyamatos – piaci érdekeket nem sértő – információáramlást (a felsőoktatási intézmények, kutatóintézetek képzési, kutatási és oktatói tevékenysége láthatóvá válik, hasonlóképpen a vállalatok műszaki gazdasági mutatói, eredmény-kimutatásai, a kutatás-fejlesztési beruházások eredményei, jövőbeli tervek stb.); • az intézmények között a humán és tárgyi erőforrások kölcsönösen és együttesen hasznosulnak közös projektek megvalósítása formájában (közös pályázatok, a pályázati kultúra közös kimunkálása, eszközök használata); • az együttműködés hatékonysága érdekében a kialakuló regionális bázisvállalati rendszer kapcsolatát meg kell teremteni a Pannon Gazdasági Kezdeményezéssel.

KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK (KKV) AKADÉMIA A kis- és középvállalkozások növekedési esélyeit nagyban befolyásolja a vezetők felkészültsége, a vállalkozások stratégiai gondolkodása, innovációra való nyitottsága, Fábián Attila

21


a fejlődési lehetőségek felismerésének készsége. Főként a mikro- és kisvállalkozások szembesülnek jelentős nehézségekkel még az alapvető gazdasági információk beszerzése során. Nem megfelelőek a vállalatvezetési ismeretek, hiányosak a menedzsment-képességek, s hiányzik a marketing-szemlélet is. Felismerve ezeket a hiányosságokat a projekt célul tűzi ki egy KKV akadémia létrehozását, amely színtere lehet a vállalkozások hatékony működéséhez szükséges ismeretek átadásának. Az oktatói gárda felsőoktatási intézmények oktatóiból és elismert gazdasági szakemberekből állna. A projektben együttműködést szükséges megvalósítani a régió felsőoktatási intézményei, kis- és középvállalkozásai, gazdaságfejlesztő szervezetei, a klaszterek, valamint vezető gazdasági szakemberek között.

MAGYARORSZÁG: NAGY LEHETŐSÉG KAPUJÁBAN

22

A gazdasági fejlődés, a gyorsan változó munkaerőpiaci követelmények nyomán csaknem minden foglalkozási csoporttal szemben megfogalmazódik az igény, hogy 5-10 évente képes legyen megújítani a tudását. Ezért mindinkább általánossá válik a többszöri pályamódosítás, előtérbe kerül az egész életen át tartó tanulás, a tudásmenedzsment, felértékelődnek a felnőttképzés iskolai és iskolán kívüli formái. A piacot a következő 2-3 évben meghatározóan befolyásolja, hogy a nagyvállalati szektor mellett a középvállalatok és az állami oktatási szféra (felsőoktatás, szakképzés, közoktatás) milyen igényekkel lépnek fel. Ugyanakkor elmondható, hogy látható körvonalai és jelei vannak egy újabb századfordulós magyar esélynek, hogy újra elfoglalhassuk megfelelő helyünket a világban: a kormányzati–oktatási–kutatói–piaci szereplők összefogása esetén élenjáró regionális szerepkört alakíthatunk ki a tudásipar ezen speciális szegmensében: a regionális tudás innovációs központokat. Minden adottságunk megvan ehhez: az akadémiai tudás, a kutatói innovativitás, a vállalkozói kreativitás, az új technológiák gyors adoptálása és továbbfejlesztése (kihagyva jó néhány evolúciós lépcsőfokot és zsákutcát) – persze, ha sikerül fogást találnunk szintén régi tulajdonságunkon, a széthúzáson és a bizalmatlanságon. A képzés, mint a tudástranszfer folyamat lényeges eleme, fontos aktív eszközrendszerét jelenti a tudástársadalom kialakításának. Elengedhetetlen, hogy a hagyományos, papír és kréta megközelítés helyett gyorsan elterjedjen az infokommunikációs eszközökkel támogatott és hálózati együttműködésben történő oktatás hazai kultúrája. Amely alapvetően a megtanítom elméleti megközelítése helyett, a megtanítom tanulni típusú alkalmazás-centrikus, az önképzést hatványozottan kezelő képzési metodikát helyezi a középpontba és támogatja modern, számítógép-alapú tudásmegosztó technológiákkal. Ehhez a képzési területek teljes vertikumára kitérő széles együttműködés szükséges a gazdasági, akadémiai, köz- és felsőoktatási, szakképzési, kormányzati szereplők, a vállalatok, gazdasági kamarák, regionális irányító hatóság és a lakosság között.

Fábián Attila


HIVATKOZÁSOK Anderson, J. C. – Hakansson, H. – Hohanson. J. (1994): Dyadic Business Relationships within a Business Network Context, Journal of Marketing, Oct. Drucker, P. F. (1999): Management Challenges for the 21st Century. New York Harper/ Collins Publications. Friedman, T. L. (2000): The Lexus and the Olive Tree. New York. Anchor Books. Hamel, G. – Prahalad, C. K. (1994): Competing for the Future. Boston, Harvard Business School Press. Hoványi Gábor (2005): Tudásmenedzsment, versenyképesség és a magyar „core competence” Európában, http://www.hovanyig.hu. Hoványi Gábor (1999): A vállalat mint tanulórendszer. Egy nyugati Vállalatkoncepció kritikája, Közgazdasági Szemle, január. Kocsis Éva – Szabó Katalin (2000): A posztmodern vállalat. Budapest. Az Oktatási Minisztérium kiadványa. Rifkin, J. (1995): The End of Work. The Decline of the Global Labour Force and the Dawn of the Postmarket Era. New York. Putnam’s Sons Publications. Senge, P. M. (1998): Az ötödik alapelv. A tanulószervezet kialakításának elmélete és gyakorlata, Budapest. HGV Rt. Kiadó. Sveiby, K. E. (1997): The New Organizational Wealth. San Francisco, Berrett-Koehler Publications. Wiing, K. M. (1997): Integrating Intellectual Capital and Knowledge Management. Long Range Planning, 30. k. 3. sz.

IRODALOM CEORG – Tárki – CBOS-Focus (2004): Omnibusz kutatások. Szerk.: Gábos András. Tárki, Budapest. T.H. Davenport – L. Prusak (2001): Tudásmenedzsment, Kossuth Kiadó Rt., Tárki, Budapest. Halász Gábor – Lannert Judit (szerk., 2000): Jelentés a magyar közoktatásról, Országos Közoktatási Intézet, Budapest. Havas Péter (2006): Tudásmenedzsment, tanulástudomány, tanulásfejlesztés. www.oki.hu Hoványi Gábor (2001): Globális kihívások – menedzsmentválaszok. KJK Kerszöv Kft., Budapest. IBM Consulting Group (1996): The Learning Organization: Managing Knowledge for Business Success. New York, The Economist Intelligence Unit. Infield, N.(1997): Capitalising on knowledge. November 1997, Information World Review, 22. Nonaka, I. – Takeuchi. H. (1995): The Knowledge-Creating Company. New York, Oxford Unversity Press. Myers, P. S. (1996): Knowledge Management and Organizational Design. Boston, Butterworth– Heinemann. Polanyi, M. (1958): Personal Knowledge: Towards a Post-Critical Philosophy, London, Routledge and Kegan Publications. Stacey, R. D. (1996): Strategic Management and Organisational Dynamics. London. Pitman Publications. Szatmári Eörs (2002): Evolúciós pszichológia. Magyar Tudomány, 2002/1. www.oki.hu www.pisa.org

Fábián Attila

23

Szép Zoltán

A VÁNDORLÁS (MIGRÁCIÓ) EGYES NEMZETKÖZI ÉS HAZAI TAPASZTALATAI ÉS AZ OKTATÁS 1. BEVEZETÉS

A

24

vándorlás (migráció) mobilitás, ami mozgékonyságot jelent. Két fajtája van: társadalmi és térbeli mobilitás. Térbeli mobilitáson a népesség helyváltoztató mozgását értjük. A vándorlás (migráció) a térbeli mobilitás egyik formája, a népesség lakóhely-változása. A vándorlás minden esetben az adminisztratív (lényegében közigazgatási) határ átlépésével jár. A vándorlások többféle módon osztályozhatók. Külső vándorláson az országhatárokat átszelő, belső vándorláson, az országhatárokon belüli lakóhelyváltozást értjük. Megkülönböztethetjük mint önkéntes vagy kényszer-, egyéni vagy csoportos, legális vagy illegális, állandó vagy ideiglenes vándorlást. Hazánkban akkor állandó jellegű a vándorlás, ha a vándorló állandó lakását végleges szándékkal elhagyja és egy másik ország másik településén lévő lakást jelent be állandó lakhelyéül. (1) A nemzetközi vándorlást előkelő hely illeti meg Európa demográfiai napirendjén. A migráció az egész kontinensen a demográfiai diskurzus egyik fő témája lett: a vándorlási egyenleg a népességszám-változás fő összetevője a 44 olyan európai ország közül 21-ben, ahol ismertek az adatok. E fontos demográfiai szerepet betöltő migrációs mátrix igen bonyolult, s nem szabad figyelmen kívül hagyni az adott földrajzi változatosságot, amelyet az egymással összefonódó történelemmel és etnikumokkal rendelkező küldő és fogadó országok széles skálája jelent. (1) A 2006. évben is, mint minden azelőtti évben, a bevándorlók ezrei teszik kockára az életüket azért, hogy az Európai Unió (EU) területére jussanak. Sokan nem élik túl az utat. A bevándorlás ügye jelenleg is komoly fejtörést okoz az Európai Parlamentnek, és az Unió egyik központi problémája. A bevándorlók tömeges beáramlása Európába sürgős beavatkozást igényel. Emiatt került sor az idei év július 10-11-én a Franciaország és Marokkó közös kezdeményezésével rendezett rabati konferenciára, melyen 57 Földközi-tengeri ország vett részt. Ez volt az az alkalom, ahol a kibocsátó országok, a tranzit országok és a célországok egy asztalhoz ültek, hogy megbeszéljék a közös problémákat, és megvizsgálják a lehetséges közös megoldásokat. (2)

A vándorlás (migráció) egyes nemzetközi és hazai tapasztalatai és az oktatás

2. KÜLSŐ VÁNDORLÁS (RÖVID HAZAI TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS) A tengerentúlra való kivándorlás folyamatába Európa egyes régiói (országai) különböző időszakokban és eltérő gyakorisággal kapcsolódtak be. A tömeges kivándorlás Magyarországról az Amerikai Egyesült Államokba az 1880-as években kezdődött, 1905-1907 között tetőzött, majd az I. világháború kezdetéig csökkent. A változás nagyságrendje egyértelműen kapcsolatba hozható Magyarország gazdasági fejlődésének jellegzetességeivel, ciklusai pedig összefüggnek az amerikai konjunkturális hullámokkal. A kivándorlásra vonatkozóan háromféle statisztikai adat állt rendelkezésre, melyek közül a fogadó országok adatai tekinthetők leghitelesebbeknek. Ezek szerint 1871-1913 között 1 815 117 magyarországi bevándorlót regisztráltak. A többszöri oda-vissza hajózások miatt a kivándorlók tényleges száma 1,2 és 1,3 millióra tehető. A Magyarországról a tengerentúlra kivándorlók túlnyomó többsége 30 év alatti és az agrárnépességből kikerülő volt. 1920-1928 között 28 454 személy vándorolt ki Magyarországról az Amerikai Egyesült Államokba. A gazdasági válság éveiben a nemzetközi migráció minimálisra csökkent, az 1930-as években pedig mindösszesen 5739 fő vándorolt ki. A későbbiekben a tengerentúli kivándorlás egyre inkább Kanada felé tolódott, majd az 1930-as évek második felétől Németország vált a határokat átszelő időszakos szezonális vándorlások egyik centrumává. (3) Külön megemlítendő a menekülés, telepítés, deportálás, disszidálás időszaka, amelynek során megkezdődött az 1920-1924 közötti években kb. 350 ezer magyar menekülése az elcsatolt területekről. Főként az államapparátus tagjai, értelmiségiek, és a középosztály különböző csoportjai családtagjaikkal. 1944 őszén hágott tetőpontjára a háborús menekültáradat. 1947-ben 247 752 főt tartottak számon Magyarországon, akik 1938 és 1947 között költöztek az ország jelenlegi területére. A világháború vándorlástörténetének külön fejezetét alkotja a hadifoglyok és a fogságba esettek sorsa. A fogságba esett magyar katonák és civilek száma 800-900 ezerre tehető. 200 ezerre becsülhető a nyugatról, míg 400-450 ezerre a keletről visszatértek száma. Szomorú példája volt a történelemnek a 135 655 német kitelepítése az amerikai és 50 ezeré a szovjet megszállási övezetbe. Az 1945 utáni szlovák-magyar lakosságcsere 120 ezer főt tett ki. (Csehszlovákiából önként átjöttek, az elüldözöttek, valamint a hivatalosan áttelepítettek.) Az 1956. október 23-án Budapesten kitört forradalom és szabadságharc idején és leverését követően közel 200 ezer ember hagyta el az országot. Az 1956-os események okozta nagyszámú vándormozgalom jelentős hatással volt hazánk népességének alakulására. Az 1957-es határlezárás a kivándorlást minimálisra csökkentette.

Szép Zoltán

25


Az 1960-1980-as évek mérlege hasonlóan negatív volt, tehát többen vándoroltak ki, mint be az országba. Az 1988-ig évente 3-6 ezren vándoroltak ki, és egy-két ezer fő vándorolt be. Az országunk tehát nem kapcsolódott be az 1960-1970-es évek igen nagyarányú nemzetközi munkaerő-vándorlásába, melyet a fejlett tőkésállamok gazdasági fellendülése hívott életre. 1988-tól új szakasz kezdődött az országot érintő nemzetközi vándorlások történetében. A kelet-európai politikai változások következtében a nemzetközi népességvándorlás mértéke és jellege is megváltozott. Jóval nagyobb tömegek lépték át az ország határait és Magyarország befogadó és tranzitországgá vált. 1989 óta három nagyobb menekülthullám érte el az országot, úgymint az 1989ben közel 10 500 NDK-s állampolgár, akik tranzitállomásként használva hazánkat kívántak kijutni az NSZK-ba. Kiengedésük volt a két német állam egyesítésének egyik fontos előzménye. Az 1980-as évek végétől folyamatos volt a menekültek áramlása Romániából. A harmadik hullám 1991 augusztusában a délszláv háború kirobbanásával vette kezdetét. 1988-1992 között menekültként és bevándorlóként 212 320 fő érkezett Magyarországra. 1988-tól igen gyorsan csökkent a kivándorlók száma. A határok megnyitását követően okafogyottá vált a magyar állampolgárok illegális távozása is. (3)

3. A NEMZETKÖZI VÁNDORLÁS ÖSSZETÉTELE ÉS VÁLTOZÁSA EURÓPÁBAN

26

Az 1960-as években Nyugat-Európa munkaerőhiánnyal küszködött, és szükségesnek látta, hogy vendégmunkásokat hozzanak be. Ez időben voltak tudósok és politikusok, akik már akkor aggódtak az illegális bevándorlók és letelepedők miatt. A munkaerő-bevándorlás aktív ösztönzése csődöt mondott. A kormányok ismét tevékenyen keresték az újonnan bevándorló munkaerőt, szakemberekre volt szükség, emellett aggódtak a demográfiai öregedés, a nyugdíjak, és az „ősz hatalom” (grey power) miatt is, s a megoldást a népességpótló bevándorlásban vélték megtalálni. A munkaadók ugyanakkor a szakképzettség minden szintjén keresték a bevándorló munkaerőt. A globalizáció hatására új szakemberáramlatok indultak meg a társasági munkaerő piacokon belül. A munkaerőpiac másik véglete, hogy a munkaadók az úgynevezett 3-D (dirty, dangerous, degrading), magyarul piszkos, veszélyes, lealacsonyító jellegű munkára toboroztak embereket, olyanokra, amelyeket az 1960-as évek bevándoroltjai töltöttek be. Az akkorihoz hasonlóan ma is sokan laknak és dolgoznak illegálisan egyes országokban. Az illegalitást – csakúgy, mint azelőtt – a munkásokra vonatkoztatják és nem a munkaadójára. Jelenleg már egyes országok kormányai elismerik, hogy szükség van olyan út-

Szép Zoltán


vonalakra, amelyeken az alacsony képzettségű munkások legálisan bejöhetnek. Pl. Egyesült Királyság. Az 1980-as években a munkaerő-vándorlás alacsony szintű volt, a menedéket kérők nagy hulláma még nem érkezett el: az engedély nélküli vándorlás pedig szinte említésre sem volt méltó. Az 1990-es évek elején Európa egy új és ismeretlen helyzettel állt szembe. Keletről hirtelen tömeges vándorlás indult meg Nyugat-Európába. A Dél felől érkező, egyre bővebb áramlatok egy új „migrációs határt” húztak a Földközi-tenger északi partjainál. Olaszország, Görögország, Spanyolország és Portugália bevándorlási célországgá vált. Új menekültügyi rendszert hoztak létre, mivel a Jugoszlávia felbomlásából eredő problémák miatt széles körben elterjedt az átmeneti oltalom. Közép- és Kelet-Európában (KKE) általánossá vált az etnikai indíttatású vándorlás, gyakran annak a folyamatnak a folytatásaként, amely a II. világháború következményeiként indult meg, de a vasfüggöny miatt megszakadt. Az 1990-es évek közepét és végét Közép- és Kelet-Európa egyre erősödő beépülése jellemezte az európai migrációs rendszer egészébe. A politika egyre inkább a migráció irányítása felé fordult. Az 1990-es évek közepére Európa lényegében hozzáidomult a migráció megváltozott rendjéhez, bár nagy volt a bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogyan kezeljék a jugoszláviai váltság lecsapódását. Sajnos ennek egyes részletei továbbra is homályban maradtak, különösen Kelet-Európában és a volt Szovjetunióban, ahol az ez irányú nyilvántartás kívánni valót hagyott maga után. (3) Az illegális vándorlás, az embercsempészet és a határokon átnyúló üzletelés (pl. benzin, dohányáru stb.) is nagymérvű aggodalmat keltett, hisz csökkentette az adott országok államilag befolyó nemzeti jövedelmét. Jelenleg már nem ugyanazok az égető kérdések, mint tíz évvel ezelőtt. A nyilvántartott migráció általában stabillá vált, kivéve az illegálisan bevándoroltak (bejöttek) amnesztiában részesített tömegeit néhány országban. Hazánkban is megvolt a törvényi lehetősége az illegálisan bejöttek és itt tartózkodók legalizálására, ha a személyükkel kapcsolatban egyéb kizáró ok nem merült fel. Meg kell említeni, hogy a 2002. év egyik kiemelkedő politikai fejleménye (érdeme) volt, hogy az Európai Tanács elfogadta az EU keleti irányban történő kiterjesztésének menetrendjét. Lásd az újonnan felvett tagországokat, majd a 2007. évtől Romániát és Bulgáriát. A jelen időszak egyik aktuális kérdése a szabad munkavállalás megvalósítása az egyes uniós országokban bevezetett kvóta helyett. Hazánk is ebben a cipőben jár Románia és Bulgária uniós csatlakozását követően. 2000-2001 táján Európában mintegy 22,2 millió külföldi élt (a teljes népesség 2,6 %-a), közülük körülbelül kétharmad millió lakott KKE területén. 1998-ban, Nyugat-Európában összesen 14,9 millió külföldit számláltak, azóta jelentős volt a gyarapodás. A növekedés 1988-1993 között volt a legerősebb. Nyugat-Európa összesített vándorlási nyeresége körülbelül 950 000, KKE-é 60 000

Szép Zoltán

27


28

volt, míg a bevándorlók összesített száma, KKE-t beszámítva 2,25 millió főt tett ki. (Salt 2002) A külföldi munkaerő állománya 2000-2001-ben 9,07 millió körül járt NyugatEurópában, ami negyedmillióval több, mint 1995-ben. Mindez a növekmény főképp a dél-európai országok legalizálási gyakorlatának a következménye. Európában a menedékjogot kérők száma 2002-ben 335 000 volt, ami körülbelül 50 000-rel kevesebb, mint 2002-ben, és felét sem éri el az 1992. évi 696 000-es csúcsnak. Az elmúlt években mind a számok, mind pedig a nyomás tekintetében nagy volt a különbség az egyes országok között, így nem lehet az egész kontinensre érvényes trendről beszélni. Magyarországon védelmet 1989 óta több mint 170 ezer külföldi menekült kért, melyből alig hatezren kaptak menekültstátuszt, de még kevesebben – hét-nyolcszázan – élnek jelenleg is menekültként. A hatezer közül többen állampolgársághoz jutottak, ezért körülbelül kétezren szerepelnek a nyilvántartásban. A hivatal kérdezőbiztosai a kétezer menekült közül csak 637 személyt találtak meg, akiknek volt állandó lakhelye. A hiányzó 1200-1300 menekült feltehetően Nyugat-Európába költözött. Sokan ugyanakkor a tapasztalatok szerint hamarosan visszatérnek, és maradnak is. A felmérésből kiderült, hogy a menekültek 90%-a hosszabb távon szeretne Magyarországon maradni. Közel harmaduk magyar származású, akik főleg az ország keleti régióiban élnek, és valamilyen okból nem kaptak még állampolgárságot. A beilleszkedésük problémamentes. A menekültek közül minden ötödik afganisztáni, viszonylag sokan jöttek szovjet, illetve jugoszláv utódállamokból, a többiek összesen 26 országból érkeztek, pl. Kínából, Kubából, Kuvaitból. A nem magyar nemzetiségűek a fővárosban vagy valamelyik nagyobb városban telepedtek le. (4) A vándorlás (migráció) kezelésének egyik dokumentuma „Az Európai Parlament állásfoglalása a fejlődésről és a migrációról” (2006. július 6. Strassbourg.), ami nagyfokú rálátást ad az adott témakör kezelésénél. Áttekintve az európai és egyes hazai tapasztalatokat megállapítható, hogy a vándorlás (migráció ) interkontinentális (nemzetközi) és nem mellőzi – többek között – az Egyesült Államokat sem. Az ez év augusztusában megjelent publikációk alapján öt év alatt 16%-kal, 35,7 millióra nőtt az országon kívül születettek aránya. Az adatfelvevők nem próbálták megállapítani, hogy a bevándorlók törvényesen vagy illegálisan tartózkodnak az Egyesült Államokban. A legnagyobb és leggyorsabban növekvő kisebbség, a spanyol ajkú, immár USA lakosságának 14,5%-át teszi ki. A feketék aránya 12,8%. A Washington környékén letelepülők között az országos átlagnál magasabb a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya: tízből négy bevándorlónak van legalább főiskolai diplomája, míg országosan tízből háromnak. (5)

Szép Zoltán


4. AZ ENGEDÉLY NÉLKÜLI (ILLEGÁLIS) MIGRÁCIÓ Az utóbbi időben az illegális migráció – és kiváltképp a nemzetközi embercsempészet és kereskedelem témája – sok különféle állami és civil szervezet részéről került előtérbe. Az égisze alatt megvalósuló vándorlások nagy része rendkívül nagy távolságokat fog át, más része viszonylag helyi jellegű. Az indítékaik és következményeik miatti aggodalom nagyrészt érzelmi jellegű, mint amilyen a prostitúció céljából és maszszázsszalonokba vásárolt nők és gyermekek sorsa feletti kesergés. Az Európai Parlament Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság 2005/2244 (INI) véleménye alapján a nők teszik ki a fejlett világ bevándorlóinak 51%-át, és a fejlődő országok bevándorlóinak 46%-át. A migráció képessé teheti a nőket életük javítására, autonómiájuk növelésére, a rászorulók támogatására és az elnyomó társadalmi viszonyok ellensúlyozására. A nőket gyakran olyan gondok kényszerítik migrációra, mint a kényszerházasság, a szegénység vagy a fegyveres konfliktus. A migráns nők sokkal veszélyeztetettebbek a szexuális kizsákmányolás, a megkülönböztetés, a munkahelyi kizsákmányolás, és „agypazarlás”, az erőszak és az egészségügyi kockázatok, a társadalmi elszigetelődés, és az emberkereskedelem vonatkozásában is. Az Unió tagállamaiban jelenleg jelentős számú, okmányok és papírok nélküli bevándorló nő tartózkodik, ami növeli a munkahelyi és a szexuális kizsákmányolás, valamint az erőszak személyüket fenyegető kockázatát. Kéri a tagállamokat a dokumentumban foglaltak figyelembe vételére és a szükséges intézkedések megtételére. A civil szervezetek kiemelik továbbá a bűnszervezeteknek az embercsempészetben játszott szerepét. Néhányan egyenlőségjelet tesznek köztük és a kábítószer- és fegyvercsempészek között. A kormányok intézkedéseket vezettek és vezetnek be annak ellenőrzésére, amit határaik megsértésének tekintenek. Az embercsempészek és -kereskedők és kliensek tanulmányozásának módszertana az Uniót illetően nincs kidolgozva, az elemzés elméleti alapja gyenge, és ami a legfontosabb, hogy csupán alkalmanként (elvétve) akad lényegre törő empirikus, vagy célirányos felmérés. A legszembetűnőbb az, hogy a probléma tényleges méreteiről is alig van fogalmunk. (3) Tény, hogy az engedély nélküli migráció nagyságát Európa, vagy az egyes országok illegális népességének létszámát senki sem tudja megmondani. Egyes országokban történtek becslések az engedély nélküli népesség nagyságára különféle módszerekkel és feltételezésekkel. Viszonylag friss adat, hogy Olaszországban 569 000 fő külföldi van, aki illegálisan dolgozik. (Baldassarini, 2001), és 90 000 Belgiumban (Poulain, 1998). További nehézséget jelent annak megbecslése, hogy hány illegális határátlépés történik embercsempészek, vagy -kereskedők közvetítésével, ha nem történt meg a nevezettek felderítése. (3) Egyértelmű, hogy a vándorlás (migráció) üzlet, és ezt sokan kihasználják. A migrációs üzletet intézményesített (jól szervezett) hálózati rendszerként kell, hogy elképzeljük, amely hazai és nemzetközi szervezetekből – esetenként legalizált utazásszerveSzép Zoltán

29


ző cégekből – közvetítőkből, és személyekből is áll. Nem riadnak vissza a jogellenes céljaik elérése érdekében a határellenőrzésben résztvevő személyek megveszegetésétől, bianco (kitöltetlen) okmányok megszerzésétől, útlevéllopástól, az emberélet kioltásától, vagy – szakképzett emberekkel körülbástyázva – hamisító műhelyek működtetésétől sem. Cél részükről a nagy haszonszerzés.

5. AZ ILLEGÁLIS MIGRÁCIÓ FŐBB HAZAI VONALAI

30

Magyarország az illegális migráció elleni küzdelem tekintetében az egyik legfontosabb tagállam az Európai Unióban. A leghosszabb külső határ mellett az Európán keresztül húzódó migrációs útvonalak jelentős része itt találkozik. Az Unió felé irányuló négy fő migrációs csatorna közül kettő hazánkon, illetve a Kárpát medencén keresztül fut. Hazánk a Keletről, Dél-Keletről és Délről jövő Nyugat-Európába tartó migrációs irányok kereszteződésében fekszik. A Távolés Közel-Keletről, a volt szovjet utódállamokon keresztül nyugatra irányuló illegális migránsok jelentős része is hazánkon áthaladva igyekszik eljutni az elképzelt célországba. A korábban tapasztaltakkal szemben, amikor illegálisan próbáltak a hazánkba bejutni, az elmúlt időszakban megfigyelhető, hogy az illegális migránsok nagy része legálisan utazik be az országba, majd tőlünk illegálisan próbál meg eljutni NyugatEurópába. Az illegális utakon Nyugat-Európába irányuló tömegek jelentős része nemzetközi embercsempész szervezetek segítségét veszi igénybe, amelyek több ezer dolláros öszszegekért vállalják az emberek csempészését. A korszerű technikával rendelkező embercsempész szervezetek a migrációt kibocsátó országoktól egészen a célországokig behálózzák a világot. A Nyugat-Európába irányuló migráció és a hozzá kapcsolódó bűnözés visszaszorítása hazánk közrendjének, közbiztonságának és a leendő belső határok biztonságának is fontos feltétele. A migráció egyik további kényes kérdése a migráció és a terrorizmus, melynek megelőzése közös érdekünk. Az illegális migráció elleni hatékony fellépés céljából a határőrség a határőrizeti és határforgalom-ellenőrzési tevékenységek mellett komplex mélységi ellenőrzési rendszert alakított ki. Figyelembe véve a határőrség 2006. év első kilenc hónapjára jelzett statisztikai adatait megállapítható, hogy a felfedett illegális migrációhoz kapcsolódó jogellenes cselekmények száma 12 321, ami 3 %-kal haladja meg a 2005. év első kilenc hónapjának adatait. Az illegális migrációs cselekmények több mint felével, (62%) a külső határokon találkozott a határőrség. A hazánkba történő beutazás előírt feltételeinek hiánya miatt 16 265 főt irányítottak vissza, amely 9%-kal haladja meg az előző év azonos időszakának adatait. Az embercsempészés bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt 420 fő Szép Zoltán


ellen indítottak eljárást. Ezen bűncselekmény kategória 64%-ánál az osztrák viszonylatban indult eljárás. Az elkövetők állampolgársági összetételében a korábbi évekhez hasonlóan a magyar elkövetői kör volt a meghatározó 34%-kal. A közokirat-hamisítás bűncselekményt elkövetők száma elérte a 2244 főt, 46%-uk ukrán, 20%-uk román, és 9%-ban moldovai állampolgárok voltak. Tiltott határátlépés és kísérlete szabálysértést 2370 fő követett el, így a számuk 35%-kal haladja meg az előző év ez időszaki adatokat. Továbbra is kiemelkedik az osztrák viszonylat 54%-os részesedéssel, ahol a kifelé irányultság a meghatározó. Az elkövetők állampolgársági megoszlásában meghatározó az ukrán (29%) a szerb (18%) és a román (13%). Továbbá megemlítendő, hogy a külföldiek rendészetével kapcsolatos szabálysértések száma (6909 fő) 10%-kal emelkedett. Nem elhanyagolható azon tény sem, hogy a határőrség a jelzett időszakban 86 millió személyt és 29,8 millió járművet ellenőrzött a határátkelőhelyeken. A határforgalomban közlekedő személyek 69%-a külföldi volt. (6)

6. A SCHENGENI ELLENŐRZÉS EGYES KÉRDÉSEI ÉS CSATLAKOZÁSI LEHETŐSÉGÜNK Kissé visszatekintve a Schengeni Egyezményre, 1985-ben, e luxemburgi városban állapodtak meg a Benelux országok, Franciaország és a Német Szövetségi Köztársaság képviselői abban, hogy fokozatosan lebontják az ellenőrzést közös határaikon. Később csatlakozott hozzá valamennyi Európai Közösségi (EK) tagország, Dánia, Írország és Nagy Britannia kivételével. Az eredeti határidő 1990 eleje lett volna, de ezt többször módosították, így végül 1995 májusában lépett életbe. Az azt aláíró országok külső határainál igen szigorú ellenőrzést kell megvalósítani. Mivel Magyarország is ilyen határ mellett fekszik ennek következményeit nekünk is vállalni kell a 2007. évtől. Az EU 1998. október 27-i VB határozata az illegális bevándorlás elleni intézkedések elfogadásáról, tekintettel a schengeni megállapodás végrehajtásáról szóló egyezmény 132. cikkére, kimondja többek között, hogy: • figyelembe véve az EU által és keretében az illegális migráció ellen hozott intézkedéseket és felismerve az egységes megközelítés szükségességét, • felismerve, hogy az illegális migráció elleni harc politikájának a nemzetközi közjogi rendelkezéseinek megfelelő rendelkezéseket kell megállapítani a menedékjogi kérelmek vizsgálatára, a következőképpen határozott: • A schengeni államokat jelenleg különösen érintik a jelentős bevándorlási hullámok. • A schengeni államok 16 intézkedést tartanak szükségesnek az illegális bevándorlás elleni küzdelem céljából. Pl. szoros együttműködés a származási és az átSzép Zoltán

31


utazás helye szerinti országok illetékes szerveivel, a schengeni államok nemzeti jogszabályainak megfelelően, vagy alapos ellenőrzések megvalósítása a külső határokon található engedélyezett határátkelőhelyeknél a schengeni normáknak megfelelően, különös hangsúlyt fektetve a bevándorlás által érintett határszakaszokon. Hazánk schengeni csatlakozása az új 10 tagállammal közösen várhatóan a 2007. évben következik be, amelyre már felkészült. Számolni kell azzal az alapvető ténnyel is, hogy Románia és Bulgária 2007. január 1-jével az EU tagja lesz. Kiemelendő többek között, hogy Magyarország schengeni csatlakozását követően megszűnik az ingyenes vízum, így várhatóan jövő decembertől az ukrán és a szerb állampolgároknak – de a határon túli magyaroknak is – személyenként és alkalmanként meghatározott összeget kell fizetniük. Igaz az is, hogy a beutazási engedély az egész EU területére érvényes lesz, míg a jelenlegi csak magyarországi beutazásra jogosít. A bővítés nem érinti az Unió területén ma is vízummentességet élvező horvátokat, a román állampolgárok pedig jövő januárjától, az ország uniós csatlakozása után akár személyi igazolvánnyal is utazhatnak. A schengeni ellenőrzésre való áttérésünk után is használatban marad az idei év januárjában bevezetett nemzeti vízum, lesznek még megoldásra váró feladatok, melyek időarányos megvalósításaira megvan a megfelelő realitás.

7. A MIGRÁCIÓ, OKTATÁS ÉS KULTÚRA EGYES KÉRDÉSEI

32

Az Európai Unióban az oktatás és a képzés ügye tulajdonképpen csak a legutóbbi másfél évtizedben érte el méltó helyét a politikai arzenáljában, de akkor szinte egy csapásra a politikai döntéshozók érdeklődésének a homlokterébe került. A rövidesen fennállásának félévszázados évfordulójához érkező Unió 1957-ben történt megalakulásától napjainkig ezen a téren is hosszú, néha tekervényes utat tett meg. Megemlítendő, hogy az Európai Gazdasági Közösség (közkeletű néven Közös Piac) megalapításáról szóló Római Szerződés még egy szót sem ejtett az oktatásról, amelyet kizárólagosan a nemzeti hatáskörbe tartozó ágazatnak tekintett. Megemlítendő az is, hogy a Közös Piac létrehozásában úttörő szerepet vállalók közül azonban többen felismerték az oktatásnak és a képzésnek, nyelvismeretnek, a közösség belső egységének és identitásának szükségességét. Az elmúlt másfél évtizedben az oktatás, képzés előkelő helyet vívott ki magának az Unió politikai eszköztárában. Pl. a 1992. évi Maastrichti Szerződésben, továbbá az EU céljait, kompetenciáit és működését meghatározó újabb alapszerződésekben, az oktatásra és képzésre vonatkozó speciális rendelkezésekben. A nemzetközi migráció és az európai kultúra egy konfliktusmodell az ismert „központi és periférikus” kulturális térképpel kifejezve. Ezt az egyszerű modellt az Unió országaiban, vagy azok között végbemenő, illetve kívülről feléjük irányuló vándorlás Szép Zoltán


történelmi sémái bonyolítják. E migrációs folyamatok demográfiai vonulataival már sokat és sokan foglalkoztak. Az európai kultúra szemszögéből nézve azt mondhatjuk, hogy a migráció az Unió népei által fenntartott nyelvek és ismeretek bonyolult rendszeréhez egy újabb réteget ad. Ilyen többek között, akik az 1945-öt követő gazdasági fellendülés idején telepedtek le az EU nagyvárosaiban (anatóliai, ázsiai, afrikai, latin amerikai, karibi-szigeteki bevándorlók), vagy az NSZK területére 1988 és 1992 között (GIESECK et al. 1994:15). Ezen kívül a cigányok (romák) és a vándorló életformát folytató más népcsoportok el nem ismert és félreértett kultúrák jelenlétét jelentik a tagállamokban. A kultúra fogalmának tágabb értelmezését kell szem előtt tartanunk. Az Unió nagyvárosainak lakósaivá vált ázsiaiak és afrikaiak a saját kultúrájukon túlmenően olyan nemzetközi jelentőségű nyelveket is hoztak magukkal, mint a kínai, a hindi, vagy a bengáli, s persze más korlátozottabb körben használt nyelveket is. Sok esetben az adott csoportok több mint egy nyelvet, vagy regionális változatot beszélnek. A nyelveket illetőleg tehát az iskolai tantervek egy sereg politikai nehézséggel is szembekerülnek. Minden gyermeknek meg kell tanulnia annak az országnak a nyelvét, ahol él. Kérdés marad, hogy a Brüsszelben élők franciául, flamandul, vagy mindkét nyelven tanuljanak-e? Lehetne tovább sorolni mindezen kérdéseket, melyek vagy megoldódnak, vagy további anomáliákat fognak felvetni. Egy tény, hogy a nyelvek politikai aknamezőt jelentenek a tantervkészítőknek. A tanterveknél a kérdés az, hogy milyen mértékben tükrözzék az iskolai és egyetemi tantervek ennek a sokszínűségnek a dimenzióit és természetét, továbbá, hogy ez a téma mennyiben áll szemben, vagy összhangban az európaizációval. (7) Napjainkban az EU Tanácsának elnökségét 2006. II. félévében Finnország látja el. A finn elnökség programjának főbb elemei érintik az oktatás és a kultúra területét. A finn elnökség jelszava az oktatás terén (az előző fél év osztrák elnökséggel közösen): „minőség, esélyegyenlőség és hatékonyság”. Az esélyegyenlőség biztosíthatja többek között a migránsok oktatásának, képzésének és a nyelvismeret megszerzésének a lehetőségét. Mindez nagyobb lehetőséget biztosít részükre az adott területi (ország, régió) környezetben való beilleszkedésre, a munkahelyi kizsákmányolás és nem egyenlő bánásmód megszüntetésére, de nem utolsó sorban a normális családi vagy kisközösségi élet megvalósítására. Az Európai Unió Tanácsa (Brüsszel. 2006. július. 11.) az EU prioritásai az Egyesült Nemzetek Szervezete Közgyűlésének 61. Ülése I/A napirendjének 10. pontjaként egyértelművé teszi, hogy „az EU hangsúlyozza annak jelentőségét, hogy a különböző szakpolitikákban és nemzetközi együttműködésekben különösen a migrációval és fejlesztéssel kapcsolatos magas szintű párbeszéd keretében figyelembe vegyék a globalizáció társadalmi dimenzióját, így pl. a mindenki számára elérhető tisztességes munka iránti igényt. Az EU várakozással tekint a magas szintű párbeszédet követő, a migrációval és fejlesztéssel kapcsolatos kihívást jelentő kérdésekről folytatott eredményes párbeszéd elé. Hazánk az Európai Unió teljes jogú tagsága idejére – 2004. május 1. – megteremSzép Zoltán

33


34

tette az oktatásra vonatkozó közösségi jogszabályokból rá háruló feladatokat. Az oktatásügy területén a tagállamok egyik legfontosabb feladata volt, hogy a migráns munkavállalók gyermekei számára a tankötelezettség időtartamára – minden vonatkozásban – a magyar állampolgárságú gyerekekkel egyenlő elbánást biztosítsanak. Az érintett minisztérium nagy fontosságot tulajdonított annak, hogy a migráns gyerekek magyar társaikkal azonos jogokat gyakorolhassanak és élni is tudjanak azzal. Ennek egyik előfeltétele volt, hogy a migráns gyermekek szülei hozzáférhessenek a gyermekeik tanulásával kapcsolatos információkhoz, amit a minisztérium egy külön honlap létrehozásával valósított meg. Megemlítendő ezen túlmenően – többek között – a Menedék Migránsok Segítő Egyesülete (Hungarian Association for Migrants), mely 1995-ben alakult meg civil kezdeményezésként, állami intézményektől független, non-profit intézmény. 2001től közhasznú szervezetként működik. Célja a Magyarországon tartózkodó migránsok társadalmi képviselete, célzott programokon keresztül társadalmi integrációjuk elősegítése, érdekeik képviselete, de nem utolsó sorban együttműködés a hasonló célokért tevékenykedő más szervezetekkel. Az előzőn túlmenően jelen van az UNESCO a társadalomtudományok 2006/2007re előirányzott költségvetésén belül a társadalmi átalakulások kezelése, nemzetközi migráció és társadalmi beilleszkedés. Elsősorban a városokban programot hirdette meg, melyben szerepelnek olyan témák, mint pl. minél több olyan állam csatlakozása a bevándorlók jogairól szóló egyezményhez, vagy a nemzetközi migráció kezelésével kapcsolatos forgatókönyvek készítése. Egyet mindenképpen szem előtt kell tartani: hogy nyelvismeret nélkül nehéz az adott országban élni, kommunikálni, tanulni és munkát találni. Hazánkban a 2006. évi menekültekkel kapcsolatos felmérésből egyértelműen kitűnik, hogy legnehezebben az amúgy is kis létszámú fekete-afrikaiak tudnak beilleszkedni. Ők jellemzően egyedülálló férfiak, akik jól beszélnek angolul, és el is boldogulnak ezen a nyelven, de nem tanulnak meg magyarul. Gyakran az élettársi kapcsolat sem segít ezen. Többen hat-nyolc év után is csak néhány szót tudnak magyarul. A felmérésből kiderült az is, hogy aki nem beszél valamilyen világnyelvet, az gyorsabban tanulja meg a magyart. A magyarul jól beszélők többségének stabil munkahelye van, míg a nyelvet nem, vagy alig ismerők 80%-a munkanélküli. Összességében megállapítható, hogy a vándorlás (migráció) a kiváltó okok és okozati összefüggések hatására a világ bármely részén fennáll, de más kérdés az, hogy az Unió, vagy az abban érintett más országok milyen módon és eredményességgel tudják, vagy akarják kezelni.

Szép Zoltán


HIVATKOZÁSOK (1) Magyarország a XX. Században / Vándorlás (migráció) / Rétegeződés, társadalmi mobilitás. http:// mek.oszk.hu/02100/02185/html/212.html. (2) Illegális bevándorlás: „szoros partnerségre van szükség. (EU Parlamenti hír) (3) Az NKI fennállásának 40. évfordulója alkalmából szervezett konferencián elhangzott előadás. John Salt: „A nemzetközi vándorlás összetétele és változása Európában.” (4) Magyarország a XX. Században / Vándorlás (migráció). http://mek.oszk.hu/02100/02185/html/207. html. (5) Jönnek a latinok (Népszabadság, 2006. augusztus 17.) (6) Tovább nő az illegális migráció (AXEL.hu) (7) Az európai kultúra: egység és törekvések. http://www.oki.hu/oldal.php?tipus=cikk&kod=1999-05-eu-Tobbek-Europa.

35

Szép Zoltán

Torgyik Judit

FELKÉSZÍTÉS A MULTIKULTURÁLIS NEVELÉSRE

N

36

éhány évvel ezelőtt a Soros Alapítvány pályázatot hirdetett a roma kultúra pedagógusképzésben történő oktatására. A kiíró olyan munkákat várt, amelyeknek célja a tananyagfejlesztés, oktatás az előbb említett témában. Beadott pályamunkám sikerrel járt, ekkor kezdtem el alaposabban és mélyrehatóan foglalkozni a kisebbségi tanulók oktatásban elfoglalt helyével. Mind nyilvánvalóbbá vált számomra, hogy a pedagógusképzés mennyire nem készít fel az etnikai kisebbségi csoportokból érkező gyermekekkel való hatékony foglalkozásra. Holott iskoláink sokszínű környezetben működnek, a diákjaink különböző társadalmi-kulturális háttérből érkeznek az oktatási intézményekbe. A pedagógusok nap mint nap tapasztalják, hogy a tanulók által otthonról hozott, eltérő norma-, érték-, szokás- és hagyományrendszer milyen jelentős mértékben befolyásolja a gyerekek és a fiatalok viselkedését és gondolkodásmódját. Sikeres pedagógiai munka nem képzelhető el a diákok társadalmi-kulturális hátterének megismerése, megértése nélkül. Amikor egy-egy iskolába különböző etnikai csoportokba tartozó családok járatják gyermekeiket, akkor még inkább fontos diákjaink ismerete, a köztük lévő kapcsolatok formálása, hiszen a békés egymás mellett élés, a konfliktushelyzetek elkerülése, a kisebbségi tanulók iskolai beilleszkedése, tanulmányi eredményességének elérése is ezt követeli. (Garcia, 2002, Gollnick és Chinn, 2004) A kisebbségi tanulókkal való iskolai foglalkozást egyes esetekben a pedagógusképzés, más esetekben a továbbképzés alapozhatja meg. A korábban végzett kollégák számára a továbbképzés, az önképzés jelenthet segítséget, míg a fiatalabbaknak az alapképzés kell, hogy megfelelő ismereteket nyújtson, és felkészítse őket a kisebbségi gyerekkel való munkára. Hogyan készíthetők fel a pedagógusjelöltek a leendő diákjaik kulturális hátterének megismerésére, a kisebbségi kultúrából érkező tanulókkal való foglalkozásra? Milyen módszerek és eljárások segítségével ismertethető meg egy-egy oktatási intézmény társadalmi-kulturális környezete? Zeichner – idézi Banks és Banks (2001) –, aki a kulturális sokszínűség megismertetése tekintetében az egyik legtöbbet idézett neveléstudományi szerző, a pedagógusképzésben széles körben alkalmazható módszerek és lehetőségek között az alábbiakat javasolja a pedagógusképzésben dolgozó szakemberek számára: - Ahhoz, hogy a társadalmi sokszínűség kezeléséhez, a multikulturális neveléshez szükséges ismereteket és képességeket megszerezzék a tanár- és tanítójelöltek, biztosítani kell számukra a nyelvi és az etnikai kisebbségi tanulókkal való közvetlen iskolai találkozást. - Alkalmat kell nyújtani a pedagógusjelöltek számára kisebbségi tanulók tanítá-

Felkészítés a multikulturális nevelésre

-

-

-

-

-

-

sára, ill. hosszabb-rövidebb ideig kisebbségi környezetben való életre. (Itt jegyezzük meg, hogy a hazai tapasztalatok azt mutatják, hogy erre az egyetemek, főiskolák gyakorlóiskolái – ahol a jelöltek a kötelező hospitálás számukra előírt óráit töltik – a legkevésbé alkalmasak, hiszen válogatott gyermekpopulációval, többnyire átlagon felüli eredményeket mutató, értelmiségi családokból származó gyermekekkel foglalkoznak.) Biztosítani kell a kisebbségi csoport felnőtt, ill. gyermek tagjaival való találkozást, információgyűjtést, egymás megismerését, a közvetlen ismerkedést. A pedagógusképzés során ismereteket kell nyújtani az előítéletek és a rasszizmus témaköréről, dinamikájáról, illetve arról, mit kezdjünk az ilyen jellegű problémákkal osztálytermi környezetben. A nyelvi és etnikai kisebbségi csoportokhoz tartozó diákokkal foglalkozó hatékony iskolák, sikeres oktatási modellek megismerése, a tapasztalatok megvitatása a szakmai szocializáció szintén nélkülözhetetlen részét kell, hogy képezze. Helyet kell kapnia a képzés során a különböző oktatási stratégiák megismertetésének, valamint a kulturálisan és nyelvi szempontból sokszínű diákság oktatására, a diákok kulturális hátteréhez alkalmazkodó oktatás gyakorlatára való felkészítésnek. A különböző etnikai csoportok és az egyének eltérő tanulási stílusának tudatosítása, illetve a tanulási stílus-kutatások korlátjainak bemutatása ugyancsak elkerülhetetlen. Szükséges a felkészítés a tanuló családi és tágabb kulturális háttere közötti kapcsolat megértésére, értelmezésére, a kapcsolattartás lehetséges módjaira. Változatos oktatási módszerek megtanítása szükséges, illetve arra való felkészítés, hogyan gyűjthet információt a pedagógus a társadalomnak az osztályteremben reprezentált csoportjairól, hogyan ismerheti meg a gyermeket. Szükséges továbbá a tanárok érzékenységének növelése, fejlesztése saját etnikai és kulturális identitásuk viszonylatában. A különböző etnikai csoportok történelméről, kultúrájáról szóló tananyag elhelyezése a tanárképzés tantervében, követelményeinek sorában, olyan tanárképzési tananyag létrehozása, amely fokozott figyelmet szentel a szociokulturális kutatások eredményeinek bemutatására, különösen a nyelv, a kultúra és a tanulás összefüggéseire irányítva a figyelmet.

A fentieket fontosnak tartva s alapul véve, hazánk legnagyobb lélekszámú etnikai kisebbségi csoportjának oktatási, iskolai vonatkozásainak feldolgozására vállalkozom, a Roma gyermekek az iskolában című szeminárium keretében. A tárgy a tanárképzésben kötelezően választható speciálkollégiumként működik, heti 2 órában, összesen 30 órás képzésben. A tantárgy modulárisan építkezik, 2 kreditet ér. A tanegység oktatásához Megközelítések. Roma gyerekek nevelésének egyes kérdései címmel tanulmánykötetet készítettünk Nahalka Istvánnal (Nahalka – Torgyik 2004). Mára a tárgy tartalma megérett arra, hogy tágabb témakörben, kibővült tartalommal, Torgyik Judit

37


Multikulturális nevelés címmel éljen tovább, amely egy féléves, heti 2 órás, összesen 30 órás képzést jelenthet. A tantárgy oktatásához elkészítettem egy másik könyvet, Fejezetek a multikulturális nevelésből címmel (Torgyik, 2005). Továbbá elkészült egy újabb kötet, Multikulturális nevelés (Torgyik – Karlovitz, 2006) címmel.

A TANTÁRGY CÉLJA A tantárgy célja nem más, mint a pedagógusjelöltek kultúraközi ismereteinek bővítése, előítéleteinek csökkentése, tanítási stílusok megismertetése, a kooperatív tanulás technikáinak alkalmazása, a sikeres kisebbségi iskolai gyakorlatokkal való közvetlen találkozás alkalmainak megteremtése. Olyan szakmai kompetenciák fejlesztése, mint a tolerancia, empátia, elfogadás, kultúraközi kommunikáció, amelyek a sokszínű társadalmi-kulturális háttérből érkező diáksággal való iskolai foglakozáshoz elengedhetetlennek bizonyulnak. A multikulturális nevelés kurzus a pedagógusképzésben az esélyegyenlőség, a szolidaritás, a humanitás, a sokszínű kulturális érték iránti nyitottság közvetítője kíván lenni. Az alkalmazott módszerek közt helye van az előadásnak, megbeszélésnek, vitának, a szituációs és szerepjátékoknak, a filmvetítésnek, a terepmunkának és az önállóan vagy csoportban végzett kutatási feladatok megoldásának éppúgy, mint a meghívott vendégekkel való közvetlen találkozásnak, beszélgetéseknek.

A KÉPZÉS FŐ MODULJAI

38

Kulturális sokszínűség és nevelés. A téma elméleti feldolgozása során kiindulópont a kultúra fogalma, jelentésének sokszínű értelmezése, mindennapi életünkben való megjelenésének saját példákkal való tudatosítása. Szóba kerülhetnek az oktatás során olyan kérdések, mint a normák, értékek, szokások, hagyományok, nézetek, nyelv, technikai fejlettség jelentése és hatása a kulturális viszonyokra. A kultúra fő elemei, a kulturális univerzálék, a multikultúra, az etnocentrizmus, a kulturális relativizmus jelensége, a kisebbség és többség viszonyát jellemző formák: az asszimiláció, integráció, akkulturáció jelentésének elemzése is témája a tárgynak. A társadalomban párhuzamosan egymás mellett élő, különböző mikrokultúrákról is szó esik, úgymint az etnikai, foglalkozási, életkori, gazdasági-társadalmi helyzet, a társadalmi nem alapján megjelenő mikrokulturális csoportok tudatosítására is sor kerül. Nem utolsó szempont a globalizáció helyi, regionális, és a tágabb környezetre vonatkozó kihívásaira, saját és mások kultúrájának lehetséges megismerési módjaira is időt szentelni. Helyet kell kapjon a feldolgozás során a multikulturális nevelés jelentésének, fogalmának, tartalmának megbeszélése éppúgy, mint a multikulturális iskola jellemzőinek tárgyalása. Jó alkalom saját élmények előhozására, a személyes tapasztalatokon alapuló megközelítésre, amelynek során a hallgatók önnön kulturális identitásukról nyilatkozhatnak meg, hiszen ahhoz, hogy egy-egy kisebbségi csoportba tartozó gyermeket képesek legyünk megérteni, elfogadni, először saját kulturális örökségünkkel Torgyik Judit


kell tisztában lennünk. Ismernünk kell mind hazánk, mind pedig szűkebb lakóhelyi közösségünk lokális értékeit, hagyományait. Így a megbeszéléseken túl hazai múzeumaink, kiállítóhelyeink, tárlataink, nemzeti parkjaink adta kulturális örökségünk megismerésének a képzési programunkba való beépítése nem utolsó szempont. Kisebbségek kultúrájának, jelenlegi társadalmi helyzetének megismertetése. Ahhoz, hogy bármely hazánkban élő kisebbségi csoport oktatási helyzetét megértsük, szükség van tágabb kitekintésre, amely átível a neveléstudomány határain, érintve annak interdiszciplináris területeit. Így ez a modul alapvetően országunk nemzeti és etnikai kisebbségi csoportjainak néprajzi, antropológiai, valamit szociológiai képét, annak egy-egy részletét vázolja fel. A feldolgozás során olyan néprajzi ismeretek megszerzésére kerül sor, mint az építkezés, öltözködés, étkezés, ünneplés, születéssel, házassággal, halállal kapcsolatos szokások, hiedelmek, a gyermek helye a családban, a népzene, néptánc, népművészet jellegzetességei a hazai kisebbségek körében stb. Mindezeken túl feldolgozható a kisebbségi szépirodalom néhány remeke – amit különösen a magyar nyelv és irodalom szakosok szoktak kedvelni –, az adott kisebbségi-etnikai csoport helyi története, történelmi háttere, foglalkoztatási , munkaerőpiaci és lakáshelyzetének jellegzetes vonásainak feltárása is. Hallgatói feladat lehet a helyi környezet kisebbségi kultúrájának felfedezése, a folkorisztikai gyűjtés, zenehallgatás és -tanulás, tánctanítás vagy -tanulás, kisebbségi témájú kiállítás-, tárlatés múzeumlátogatás. Szépirodalmi alkotások olvasása kisebbségi szerzőktől, annak megfigyelése, hogyan történik a többség ábrázolása kisebbségi művekben, illetve az adott etnikai kisebbség bemutatása többségi szerzőknél. A grafikákról, festményekről, szobrokról színes prezentáció készítése számítástechnikai eszközök felhasználásával vagy a médiatermékek kisebbségi vonatkozásainak gyűjtése és elemzése szintén érdekes és kedvelt feldolgozási módot jelent a pedagógusjelöltek körében. A kisebbségekre vonatkozó oktatási statisztikák tanulmányozása, szociofotók készítése ugyancsak aktivitást, önálló kutatómunkát kíván a jelöltektől. A kisebbségi törvény, az esélyegyenlőségi törvény elemzése, a kisebbségpedagógiai, -szociológiai terepmunka vagy egy projektfeladat megoldása szintén aktív hallgatói részvétellel jár együtt. Hatékony iskolák megismertetése. A modul feldolgozása során iskolai hospitálásokra, terepgyakorlatra kerül sor, amelynek keretében lehetőség nyílik a sikeresen működő, jó iskolai gyakorlatok bemutatására, intézményi pedagógiai programok megismerésére, óralátogatásra, megfigyelésre, kisebbségi tanulók tanítására, órák tartásában részfeladatok vállalására. A tanórákon kívül mód van az intézmény által kínált programokban történő részvételre és aktív bekapcsolódásra, így például táborok, kirándulások, sport- és zenei programok, fejlesztő, kompenzáló órák megfigyelésére, tervezésére, szervezésére, azok kivitelezésébe történő betekintésre. Lehetőség van továbbá olyan iskolai rendezvények meglátogatására is, mint a szülői értekezlet, nyílt nap, különböző iskolai ünnepségek és szakkörökön való részvétel. A hallgatók feladatai közt említhető a jó gyakorlatú iskolákról esettanulmányt készíteni, tanárokat, szülőket, gyerekeket, a helyi önkormányzat oktatási szakembereit szóban vagy írásban megadott szempontok mentén kikérdezni. Mindezt persze megelőzi a tanárTorgyik Judit

39


40

jelöltek elméleti felkészítése: a külföldi hatékonyiskola-kutatások bemutatása, megfigyelési szempontok összeállítása, a tanórai és a tanórán kívüli tevékenységek szervezésének, megvalósításának lebonyolításához való hozzájárulás. A terepgyakorlatot a megfigyeltek elemzése, a tapasztalatok megbeszélése, értékelése zárja. Megfelelő célpontnak mutatkozik pl. a budapesti Dugonics András Általános Iskola és Gimnázium, a Gandhi Gimnázium Pécsett, vagy a szolnoki Hegedűs T. András Szakközépiskola, de említhető még a Budapesti Szlovák Gimnázium és a bajai Magyarországi Németek Központja stb. is. Előítélettől elfogadásig. Az előítéletek kérdése elmaradhatatlan részét kell, hogy képezze bármely kisebbséggel foglalkozó kurzusnak. A modul feldolgozása során az előítéletes viselkedés szociálpszichológiai hátterének megismerése, az előítéletek megtanulásának folyamatára, a rejtett tanterv kevésbé tudatosult elemeinek feldolgozására kerülhet sor, rávilágítva a tanári, szülői minta fontosságára, szerepére a gyermeki viselkedésben és a gondolkodásban. A témakör nem nélkülözheti az előítéletek oldásának módszereit sem. Az előítéletek és sztereotípiák ellen a nevelés, a kisebbség és a többségi csoport közötti közös cél elérését szorgalmazó interakciók ösztönzése sokat tehet. A diszkrimináció, rasszizmus iskolai megjelenésének észlelése, előítéleten, sztereotípiákon alapuló iskolai konfliktushelyzetek kezelése ugyancsak a pedagógusjelöltek felkészítésének elengedhetetlen részét képezi. Hiszen a kisebbség és a többség viszonylatában gyakran találkozhatunk összeütközésekkel, etnikai konfliktusokkal, amely az iskola életének éppúgy része, mint a nemzetek közti kapcsolatoknak. A kérdéskör feldolgozáshoz olyan gyakorlati feladatok társulnak, mint filmek, filmrészletek, színdarabok megtekintése, elemzése, tanulságainak megbeszélése, előítélet-oldó szituációs játékok, szerepjátékok vagy a „tolerancianap” tervének összeállítása. Ezek a lehetőségek és alkalmak megérintik az érzelmeket, empátiát váltanak ki, könnyebb azonosulásra késztetnek az előítélet által sújtott népcsoporttal, egyénnel kapcsolatban. A provokatív képek gyűjtése és elemzése amelyek az előítéletek, a sokféleség, a társadalmi heterogenitás kérdését megfelelő módon illusztrálják, ugyanúgy jó alkalmat ad az emóciók előtérbe kerülésére. Sor kerülhet egy-egy előítélettel kapcsolatos attitűdvizsgálatra és annak megbeszélésére is a pedagógusjelöltek körében, adott kisebbségi csoportokra vonatkozólag. Különösen érdekes a vizsgálatot a kurzus elején, majd a végén megismételni, amellyel egyúttal jól lemérhetjük a hallgatóink szemléletében bekövetkezett változásokat is. A tanulási stílus és a kulturális háttér összefüggései. E modul azért kap központi helyet, mert az egyes diákok tanulási szokásai igencsak eltérnek egymástól: míg az egyik gyermek vizuális, a másik mozgásos. Nem elhanyagolható a különböző tanulási stílusok fajtáinak, jellemzőinek ismerete, a tanulásban meglévő egyéni különbségek tudatosabb, professzionálisabb észlelése a pedagóguspályára készülőknél. A tanulási stílus kutatásainak jellemzőire, a kulturális háttérrel való kapcsolódási pontjaira, előnyeire, hátrányaira fel kell hívni a figyelmet. A hallgatók számára adható olyan feladat, mint például tanulási stílus-kérdőív kitöltése, elemzése (saját magára, ill. egy kiválasztott tanulócsoportra vonatkozólag), tanítási stratégiák tervezése Torgyik Judit


az eltérő tanulási stílusú diákokkal való foglalkozáshoz, tanulás-módszertani feladatok megoldása, a tanulás tanítása, képességfejlesztő feladatok összeállítása, gyűjtése. Osztályfőnöki órák keretében vagy külön tanulás-módszertani órák tematikus tervének összeállítása, a foglalkozások iskolai megtartása. Nyelv és nevelés. A nyelv mint az egyik legfontosabb kulturális univerzálé, kulturális identitásunk alakítója. Ez a témakör olyan kérdések tárgyalását jelentheti, mint a nyelv szerepe a tanulásban, a kultúrában, a különböző klasszikus nyelvelméletek jellemzői, a kétnyelvű oktatási programok fajtái. Nem lényegtelen a jól működő kétnyelvű iskolák gyakorlatának, programjának megismerése, két-tannyelvű iskolák, osztályok meglátogatása sem. A nyelvi szocializáció, a nyelvi hátrány, a különböző kultúrák nyelvfejlődésre gyakorolt hatásának megismerése szintén lényeges kérdés lehet egy multikulturális oktatással foglalkozó stúdiumon. Nyelvszakosok kedvelt feladata lehet, a különböző mikrokultúrák szókészletének megismerése, szocio-lingvisztikai gyűjtés, az önálló kutatómunka. Játékos nyelvi totó kitöltése, szituációs játékok, helyzetgyakorlatok segíthetik a nyelvi nehézségek empatikus megértését. A nyelvi hátránnyal érkező gyerekek számára működő fejlesztő órák megfigyelése, ezekben részfeladatok vállalása, órák megtartása ugyancsak ide kapcsolható feladat. Kooperatív technikák a tanulmányi teljesítmény és a közösség fejlesztésében. A különböző kooperatív tanulási alkalmak sokat jelentenek a multikulturális iskolai nevelésben, hiszen, miközben segítik az egyén, a kisebbségi gyermek, valamint a fogyatékkal élő tanuló csoporthelyzetének javítását, társak általi elfogadását, a hátránnyal küzdő diák tanulmányi sikerességéhez is nagyban hozzájárulnak. S nem utolsó szempont, hogy a közös munka révén az egymás iránt táplált előítéletek is oldódnak. Ebben a modulban helyet kap a kooperatív tanulás fő jellegzetességeinek bemutatása, egy-egy kooperatív feladat közös, kölcsönös függőségen alapuló megoldása. A közös munka, a kooperatív technikák iskolai bevezetése, alkalmazása égető hiányterület a mindennapi oktatásban. Kevesen használják, miközben a különböző projektek megoldása akár a munkahelyen, akár a pályázatok világában elengedhetetlen az erre való felkészítés nélkül. Differenciálás, adaptivitás, a kultúra-érzékeny iskola jegyei. Egy multikulturális oktatásról szóló képzés elengedhetetlen része a differenciált nevelés, az adaptivitás oktatási kérdéseinek szemügyre vétele, értelmezése, a tanulók humán szükségleteinek rendszere, és az arra adható megfelelő pedagógiai válaszok megismerése. Véleményem szerint minden pedagógiai stúdiumnak ezzel kellene kezdődnie. A tanulók emberi szükségleteinek ismerete és az arra adható adekvát pedagógiai válaszok jelenthetik a neveléstudomány alfáját és omegáját. Hiszen ma már mind nyilvánvalóbb, hogy a tanterv előírásai mellett, a diákság humán szükségleteinek figyelembe vétele nélkül nincs és nem lehetséges eredményes nevelés, oktatás. Feladat lehet egy logikai keretmátrix készítése: a gyermekbarát, multikulturális szemléletű iskola megvalósításához: azaz a felmerülő problémák megjelölése, a változtatás hosszú és rövid távú céljai, a szükséges humán erőforrások, tárgyi-eszközbeli feltételek, tevékenységek, közvetlen és közvetett eredmények megadása. Torgyik Judit

41


Szociális hátrányok kezelése. A kisebbségi csoporthoz tartozás nagyon gyakran jelent szociális hátrányt, peremre szorulást, ami nehezíti a gyermek iskolai tanulmányait. Itt kaphatnak helyet a második esély programok jellemzői, a hátránykompenzáció lehetséges irányai, a szociális szolgáltatások fajtáinak megismerése, a szociálpedagógia, a szociális munka lehetséges feladataival való ismerkedés lehetőségei. Hallgatói feladat lehet egy egyéni fejlesztési terv készítése egy kiválasztott gyermek számára, iskolai gyermekvédelmi felelős, szociális munkás, iskolapszichológus, szabadidő-szervező, osztályfőnök, fejlesztő pedagógus kikérdezése, az iskolai, önkormányzati szociális szolgáltatások felmérése. A tapasztalat azt mutatja, hogy a hallgatói aktivitást igénylő módszerek a cselekedve tanulás, a kooperatív technikák, a közvetlen találkozásra alkalmat adó órák lehetőségei a leginkább hasznosak a kisebbségi csoportokkal való foglalkozásra történő felkészítésben. Meglátásom szerint a kisebbségi tanulók oktatására történő felkészítés elengedhetetlen részét kell, hogy képezze a pedagógusképzésnek, amely iránt mind fokozódó igény mutatkozik.

IRODALOM Garcia, E. (2002): Student Cultural Diversity. Understanding and Meeting the Challenge. Third Edition, Houghton Mifflin Company, Boston-New York. Gollnick, D. M., Chinn, P. C. (2004): Multicultural Education in a Pluralistic Society. 6th Ed., Pearson Education L., New Jersey. Goldstein, T. (2003): Teaching and Learning in a Multicultural School. Choices, Risks, and Dilemmas, LEA, Mahwah, New Jersey, London. Nahalka István, Torgyik Judit (szerk.) (2004): Megközelítések. Roma gyerekek nevelésének egyes kérdései. Eötvös József Könyvkiadó, Budapest. Torgyik Judit (2005): Fejezetek a multikulturális nevelésből. Eötvös József Könyvkiadó, Budapest. Torgyik Judit, Karlovitz János Tibor (2005): Multikulturális nevelés. Bölcsész Konzorcium, BudapestSzékesfehérvár.

42

Torgyik Judit

Bognár Krisztina – Bencsik Andrea

THE KEY ELEMENTS AND SUCCESS FACTORS OF KNOWLEDGE MANAGEMENT INTRODUCTION

A

ccording to the rationalistic approach the companies’ goals are to build up positions consciously that are needed for keeping and increasing their competitiveness. The products and procedures that made a hit for companies previously, does not mean a stable advantage for them anymore. In the growing competition, according to the changing demands, the enterprises have to come up on the market with products and services of higher quality. Nowadays, in this continuously sharpening competition, the knowledge, the expertise, the abilities and skills of the employees are equal to the advantage – since the different technologies and machines are available for most of the companies. For that very reason, the enterprises can emerge of their competitors, only if they can group their knowledge and human resources properly and they can effectively exploit and attend it according to the environmental challenges for the sake of the fulfilment of the given task. The great benefit of the knowledge is namely to be an inexhaustible resource. In the course of using, it is growing, revaluating. As well as it is very flexible, so it can deal with complex problems and tasks in complex manner. The companies that attend and manage their knowledge consciously can make significant benefit in quality, productiveness, flexibility and efficiency against their competitors using the traditional resources only. Numerous factors support the deployment and successful function of knowledge management. We think that the most significant importance have the appropriate organisational structure, culture, information technological background and the presence of the individual with great possess of professional knowledge because we examine the question of learning and knowledge formation either at the level of the individual, team or organisation. The above mentioned success factors determine the operation of the certain process at every level. But what does knowledge economy, knowledge management mean? How is the knowledge management cycle in our opinion being built? What kind of relationship is between knowledge management and learning? How does the learning process of the individual look like in our theory? What kinds of success factors are needed first of all for the efficient working of knowledge management? In the following paper we are looking for the answer for these main topics.

43

The key elements and success factors of knowledge management

1. THE APPROACH OF KNOWLEDGE MANAGEMENT

44

Knowledge management sets up a stable framework for the most profitable exploitation and utilization of the intellectual capital (the knowledge of individuals and groups) of the company. As it is in literatures perceptible by the notion of knowledge, neither the knowledge management concepts are uniform. Two fundamental approaches are in use from the practical view point for the determination of knowledge management: the human focused and the informatics focused. For the representative of human school the knowledge management means management of people as human resource. Knowledge is process in this approach. (Dr. Kiss J,. Dr. Molnár B., Dr. Kő A., Vas R., 2003) This line contains the philosophical, psychological, sociological and management approaches and it deals with the assessment, influence and development of abilities, and attitudes of the individual. (Fehér P., 2002 a,b) Contrary to the theory of human school knowledge is handled as an object in the informatics focused approach. According to the basic assumptions of technicists every knowledge can be codify and hereby transferable. The technical, information technology approach examines the problem of knowledge grabbing, fixing sharing and transferring. (Fehér P., 2002 a,b) From the two theories we can become one with the view of human school, since in our thinking we put people in the centre and we consider technical support necessary but not sufficient condition. However, what do we mean under knowledge management? From the numerous, well known knowledge management definitions we present Tamás Szekeres’s approach because in our opinion this definition is the most interpretable and it nears from the point of practice, practical application. According to Tamás Szekeres “knowledge management is the economy with the knowledge of individuals, groups and organizations, namely the sharing of extant knowledge, the acquisition of still required (missing) knowledge and finally framing knowledge into product or service respectively using. Knowledge management seeks answers for those questions that to whom, when, where, in which form and what kind of knowledge is needed.” (Szekeres T., 2001) In general we can say that knowledge management is not else than conscious delivery of the right knowledge to the right persons, in the right time and form in order to transform information and knowledge into activities and to assist the information- and knowledge sharing to increase the performance of the company. The role of knowledge management is to insure the competitiveness of the company in the new, knowledge based economy. Among the tasks and components of knowledge management we can enumerate a number of elements. From these we can recon the sharing and transfer of extant knowledge elements as the most important and the actuation of learning and innovation process being built upon these as well.



2. THE KNOWLEDGE MANAGEMENT PROCESS AND THE INDIVIDUAL KNOWLEDGE Numerous author tried to take apart activities the knowledge management process (Davenport, 2001; Sveiby,2001; Kovács Géczi, 2001; Bőgel, 2000; Pietschmann – Ruhtz, 2001). The common characteristic of models can be found in the scientific literature are that all of them set out form the approach of explicit – implicit knowledge. All of them consider knowledge transferable and they describe the knowledge life cycle namely from the formation to the application of knowledge. On Figure 1 we present a knowledge management cycle (Kiss K., 2001) that follows the logic of explicit knowledge transfer.

Figure 1: The information – knowledge management cycle

We chose this model form the numerous model that can be found in literature because we can become one with the logical structure of this model most of all. In spite of this we felt it necessary to develop an own model because we do not agree with the essence of knowledge management process namely with the possibility of knowledge transfer. We built up our theory not on the explicit and implicit form of knowledge (Bőgel, 1998; Kapás, 1999; Kogut – Zander, 1992; Klimkó, 2002), although we accept that we have such knowledge that we know about and we also have such knowledge that we do not know about. For that we will be able to present the architecture of knowledge management cycle, its elements and the relationship with them, first of all we have to present our view and the conceptual system in connection with knowledge. Bognár Krisztina – Bencsik Andrea

45


According to our theory knowledge is not transferable only a part of it, the cognition can be transferred. In our opinion the individual knowledge formation is determined by our abilities, skills, physical and psychical aptitudes that we cannot hand over (transfer) to others. These are everybody’s features. Besides these factors our scale of values, faiths, our existing knowledge and experiences also determine whether new knowledge is formed in us or not. In Figure 2 we show those factors that in our opinion influence the formation of individual knowledge and that are in relation with it.

Figure 2: The influential factors of individual knowledge formation

46

Our features demonstrated in figure 2 namely our abilities, skills, physical and psychical aptitudes, scales of values, faith, our existing knowledge and experiences unequivocally determine whether we are able to map new knowledge or not. The two directional arrows illustrate that not only the features mentioned above influence the knowledge acquisition but the new knowledge also affects our features. Consequently here a mutual dependence, a two directional influence is evolved. Knowledge can only be grabbed and expressed in words with difficulty. In our opinion integration of knowledge is an individual ability. It is non-transferable, everyone has to build it oneself. Consequently knowledge can come into existence only in individuals (in humans’ head) with the help of their experiences, extant professional knowledge, abilities and skills. We agree with the opinion of Davenport that “Our experiences contribute considerably to the development of our knowledge since it provides historical perspective for considering and understanding new events Bognár Krisztina – Bencsik Andrea


and situations” (Davenport, 2001). The experience relates to all that we have done or happened with us in the past. Knowledge contains verdict as well. Our existing knowledge makes it possible to understand new situations and information and with the new situations and information the knowledge controls and corrects itself too. The human values and beliefs considerably influence the knowledge of both individuals and organisations because individuals with different values and beliefs behave and form their knowledge differently in a given situation. Under individual or hidden knowledge (implicit) we understand both the conscious and unconscious knowledge together, namely all the acquired cognitions and information that the individuals understand and fit into their existing knowledge by using their abilities, skills, physical and psychical conditions (aptitudes), experiences, scale of values and faiths. Understanding and insertion are necessary conditions, which are followed by storage and recording or forgetting. Cognition in our understanding is nothing else than an extract of our knowledge that can be put into words, can be recorded and transferred. In our opinion the features, skills and abilities derived from the existence of individuals do not belong to this. We can position cognition between information and the implicit knowledge in the hierarchy because it is more than information considering its content but it is less than the implicit knowledge because of the missing human features (in receptive). Approaching from this direction it is an interesting question, whether in what extent can individuals receive inputs namely cognitions, information and data coming from others and what quality and quantity of knowledge can be generated from them. Is it possible that the same knowledge is generated in the receiver as in the cognition transmitter? Is it possible that under the same conditions and among persons with similar qualification no knowledge is generated in the receiver by cognition transfer? In our opinion the existing knowledge base of individuals, their experiences, abilities, skills, psychical and physical aptitudes, emotional and intellectual quality is very important, since these are properties that basically determine quality and quantity (scale) of individual knowledge formation.

3. THE RELATIONSHIP BETWEEN KNOWLEDGE MANAGEMENT CYCLE AND LEARNING After determining the starting concepts we present how the knowledge management process looks like in our theory. In our knowledge management model we follow the human school, in which the learning gets central role. The learning process of the organization constitutes also part of the model. We speak about the management of knowledge because we think that the central goal of the model is learning and through of it the knowledge generation. This process is catalyzed by environment and several information technologies. Besides of it of course we can find some elements of the knowledge management cycle presented in Figure 1 in our Bognár Krisztina – Bencsik Andrea

47


own model, however we think that our model expands to the level of individuals and organizations and it presents the formation and movement of knowledge not only within the organization.

Figure 3: Knowledge management cycle, namely the process of organizational knowledge formation and management

Our model has 8 levels that symbolize the evolutional level of knowledge. On the certain levels the elements of knowledge management process can be found. It is possible to be more elements on one level, when the further way of knowledge development is alternative.

48

1. Level: Measurement of the available and missing knowledge At the first step of our model an overall analysis is required, when the company measures that what kind of new knowledge was eventually gained by the whole knowledge management cycle, what they already have and what is necessary yet. 2. Level: Formation of individual knowledge, formation and identification of external, environmental knowledge Bognár Krisztina – Bencsik Andrea


The intermediate state of the model is the formation phase of knowledge. Knowledge can be possessed by humans on one hand but can be available at other companies from other sources. The individual knowledge comes into existence in humans’ head that means implicit, immanent knowledge. On this level we have to pay attention to the learning and development of individuals and groups within the organization in order to come into existence the required knowledge. We have to keep a tab on the search and identification of the external, environmental knowledge as well. In the scientific literature (Boda Gy., 2002) generally the data-informationknowledge value creation process is defined as the individual learning. We agree that getting from data to knowledge is really a value creation process, but in our opinion the individual learning is a more complex process, thus we found it significant to develop an own model. In the course of the process we used the concepts of knowledge and cognition that we defined before. Our model reflects our views related to knowledge and knowledge transfer and according to it shows a more detailed learning process. In Figure 4 we show the process how the knowledge is formed within individuals as an effect of external stimuli. This is the process that we call individual learning.

49

Figure 4: The process of individual knowledge formation Bognár Krisztina – Bencsik Andrea


As it is shown in the figure knowledge is originated from thinking over and understanding the perceived information and cognitions and inserting them into our individual conceptual system, thus mere thinking can result in new knowledge. We call the understanding and inserting period as a theoretical level, since the knowledge comes into existence by means of the result of brainwork, by thinking. In this case we can get cognitions and information through written materials or communication. We call the other case as a practical case, when we experimentally (for example in the course of working) utilize the understood information, cognitions and only after this is knowledge formed within us. After the insertion phase there are two possibilities concerning the acquired knowledge. One of them is to store the knowledge, the result of our brainwork in our memory and later if necessary utilize it combined with our former knowledge base. However, if the to stored knowledge turns out to be unnecessary then it will be forgotten, which is an automatic process since the capacity of our brain is limited. The other possibility after the insertion is that instead of storing the acquired knowledge we utilize it directly during our work. Of course, utilized knowledge can also be forgotten but during utilization a number of new data can also be generated that results in new information and cognitions that starts over the whole individual learning process. The above mentioned process assumed that the individual understood the information and cognitions. In case when the information and cognitions are not understood then the individual will not be able to insert it into his or her former knowledge base thus we cannot speak about new knowledge. In other case when the individual understands cognitions and information but he/she cannot combine or insert them to his/her existing knowledge than utilize them we cannot speak about knowledge as well. It is also possible to happen for example by mentors and especially among physical workers, when the understood information and cognitions are not inserted into the individual’s knowledge base but is directly utilized during the work and will only later form the new knowledge via experiences. 3. Level: Cognition acquisition It is followed by the knowledge grabbing that actually means recording of cognitions in paper based or computer aided form since we already defined that only the part of knowledge, the cognition can be transferred. The company’s goal is always to raise the individual knowledge to group then organizational level that can be easily called out.

50 4. Level: Cognition classification The acquisition of cognitions is not enough in itself. For the effective applicability we need to systematize, categorize data, information, cognitions that can happen with specific keywords or indices.



5. Level: Cognition reception, sharing and framing it to knowledge In many cases modification or development of existent cognition is needed that means the addition of the convenient context or background to them. By sharing and using cognitions, both the organization and the individuals acquire new information and knowledge so they reach to changed knowledge. 6. Level: Use of knowledge The organisation uses the available knowledge for the production or its service provider. 7. Level: Knowledge assessment/estimation After the usage it is necessary to evaluate the used knowledge, from the point of how relevant it was and how it supported the value creating processes and the functioning of the organization. 8. Level: Knowledge keeping or forgetting In this level there are two possibilities concerning the further use of knowledge. One of them is that the organisation decides to keep it with the modifications that occurred during the usage (that will generate new implicit knowledge in the future). The other is possibility to “forget” the knowledge when it turned out to be unnecessary. In this case, however, the “forgetting” is not as automatic as the human brain does it; rather it is the result of some external effect. (Gergely R. – Bencsik A., 2006) In case of companies forgetting also have to be learned, since they have to study how to forget such habits, which they don’t need any more therefore their place can be take over by new habits. Sometimes it is not so simple but it can be more important in practice. For example the investigational manager of Xerox have lunch once a week with his senior-team, when they discuss what they have done good or bad and what is the lesson from all this. The goal of this is to make it possible to take over old habits and gather ground new habits. (Mouio A., 1999) It can be seen that the organisation can reuse and develop the established (fixed) organisational knowledge. This step leads back to the beginning phase, to the first level of the model. In our opinion the Level 2, 5 and 8 means novelty in view of knowledge management processes (over and above the cognition sharing and the model of individual knowledge forming), from which the Level 2 and 5 fills key position. The Level 2 is significant because we limit it here, from where can new knowledge originate for the organization. On this level is new knowledge in individuals and in other organizations formed. So this element, the individual knowledge formation contains the process how the individual knowledge be formed and how goes on the individual learning process. The Level 5 is indispensable because the organization gets here to the raising of the individual and group knowledge to organizational level. Level 8 means novelty considering models that present the knowledge management cycle because most of Bognár Krisztina – Bencsik Andrea

51


the models come to an end at knowledge utilization or knowledge assessment and take back to the starting phase. In our judgement after the assessment the conscious and controlled storage of knowledge is needed that happens in memory in case of individuals and in “organizational memory” in case of organizations. The unnecessary knowledge has to be removed that happens automatically in individuals. The method of this is forgetting but in organizations it is a result of an external influence.

4. THE SUCCESS FACTORS OF KNOWLEDGE MANAGEMENT DEPLOYMENT

52

The process of knowledge management is not smooth so the deployment and application of it numerous problems can emerge. Therefore in the scientific (for example.: Nonaka és Takeutchi, Skyrme és Amidon, Davenport és Prusak, Krogh) literature connected with knowledge management a number of scientists dealt with the question, which factors support the deployment of knowledge management. Looking over the theories we extracted those factors that are the most significant in our opinion: – There must be a tight bound to the business objectives. – Challenging vision and proper architecture. – A vanguard needed for the theme in the company. – The culture of the organization has to help with the production and sharing the knowledge. – The life-long learning is required on every level of the company. – Well worked up technology background is needed. – The sub-processes of the KM should be organized regularly. (Skyrme and Amidon, 1997) – Clear vision, comprehensive language. – The proper incentive bonus must be available. (Davenport – Prusak, 2001) – There should be confidence and open atmosphere. – Organizing of social events. (Krogh, 1996) Noticeably a lot of factors contribute to the successful operation of knowledge management, from which we recon the organizational structure, culture, information technological background and individuals with large professional knowledge as of vital importance. However we have to emphasize that in the knowledge generation process the information technology is suitable only for transmitting and storing cognitions, information and data. We extended the above mentioned criterions with one important ideal, namely that the company has to operate as a learning organization.



SUMMARY We started the sequence of our idea form knowledge management, in which centre we set people. The knowledge originates in individual level. Numerous scientists for example Sveiby, Nonaka - Takeutchi think that knowledge is transferable and they distinguish the explicit and implicit knowledge. In our opinion knowledge is unique feature thus only a part of it, data, information and cognitions can be transferred, shared. The cognition serves as a catalyst and it can generate knowledge in the receptive individual in the same way as information in Shannon – Weavers communication model. Starting out from this conception completed with the practical aspect approach of knowledge that is linked with the name of Ackof – and presents how the data-information-knowledge builds upon each other, which value creation process is named learning – we put into shape our own view in connection with the formation of individual knowledge. The individual and organizational learning appears in our model in opposition with the most of models that describe the knowledge life cycle from the formation to the utilization, starting out from explicit and implicit knowledge categories. May as well we examine the question of learning or knowledge forming on the level of individual, group or organization, the culture, structure and information technology determine the function of certain processes at every levels. We emphasized this three factors because the organizational culture and structure influences the knowledge generation and contribute the intention and possibility of individual for knowledge sharing. On the other hand the information technology serves as a supporting device for transmitting and storing data, information and cognition, thus it means a transmission channel in the knowledge generation process.

BIBLIOGRAPHY Amidon, D.M. – Skyrme, D.J. (1997): Creating the Knowledge-Based Business, Business Intelligence, 1997. Boda, Gy. (2002): Információértékesítés és „értékelés” az üzleti tanácsadásban, 2. MIBE konferencia, december 10. Bőgel, Gy. (1998): A vállalat tudása, Vezetéstudomány, Vol 29, No 1, pp. 22-27. Bőgel, Gy. (2000): Tudásmenedzsment. In: Verseny az elektronikus üzletben. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, pp. 120-130. Davenport, T. H. – Prusak, L. (2001): Tudásmenedzsment, BKE Vezetőképző Intézet; Kossuth Kiadó, Budapest Deutsch – Morton (1973): The Resolution of Conflict, New Haven, CT: Yale University Press, Chapter 4: “Group Formation” 48-66. Fehér, P. (2002a): „Tudásmenedzsment: Problémák és Veszélyek”, Vezetéstudomány, Vol 34, No 4, pp. 36-45. Fehér, P. – Harsányi, L. – Jászberényi, M. – Kacsirek, L. – Mundruczó, G. – Németh, G. – Németh, P. – Orosz, É. – Pap, Z. – Papp, I. (2002b): Szolgáltatások a 3. évezredben, Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem, Budapest. Gergely R. – Dr. Bencsik A. (2006): A memória szerepe a szervezetek életében, Verlag Dashöfer, Műszaki Vezető, 22. aktualizálás. Bognár Krisztina – Bencsik Andrea

53

The key elements and success factors of knowledge management Kapás, J. (1999): A vállalat tudása, Vezetéstudomány, Vol 30, No 6., pp. 2-11. Dr. Kiss, J. – Dr. Molnár, B. – Dr. Kő, A. – Vas R. (2003): Az információs társadalom tudástranszfer innovatív módjai, MTA Információtechnológiai Alapítvány, Budapest, www.mtaita.hu/Tudastranszfer. pdf. Kiss K. szerk. (2001:) Tudásmenedzsment – vállalati képzés és továbbképzés. Budapest, Management Kiadó. Klimkó, G. (2002): A tudás jellemzése megjelenési formája szerint, Vezetéstudomány, Vol 33, No 3., pp. 19-23. Kogut, B. – Zander, U. (1992): “Knowledge of the Firm, Combinative Capabilities, and the Replication of Technology”, Organization Science, Vol 3, No 3, pp. 383–397. Kovács Géczi J. (2001): A tudásmenedzsment célja, felépítése, megvalósítása és működése, BMEOMIKK – Humánerőforrás-menedzsment, 2001/9, pp. 3-13. Mouio A. (1999): The Art of Smart. 1999., http://www.fastcompany.com/online/26/one.html. Pietschmann, B. P., Ruhtz, V. (2001) Knowledge Management, Personal, Vol 53, No 5. pp. 242-244; 248-249. Sveiby, K. E. (2001): Szervezetek új gazdagsága: a menedzselt tudás, KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest. Szekeres, T. (2001): Túl az információ gazdagságon, http://e-kereskedelem.hu. Von Krogh, G. – Roos, J. (1996): Managing knowledge: Perspectives on cooperation and competition, Sage Publications, London, 1996.

54


Mócz Dóra

THE ROLE OF PERMANENT EDUCATION IN PERSONAL MOBILITY IN THE MID-TRANSDANUBIAN REGION

T

he object of my research is the analysis of the efficiency system of personal mobility and andragogy in the Mid-Transdanubian Region. In my presentation I am going to compare the EU’s strategic goals to develop a knowledge-based society with the priorities appearing in the Hungarian 2nd National Improvement Program/Europe Program, as well as with those in Mid-Transdanubian Improvement Strategy, corresponding to regional characteristics. The second part of my essay is an empirical analysis, based on interviews with adults participating in permanent education, living in the concerned region, this way trying to answer the question why and how consciously adults in Lifelong Learning (LLL) learn, and whether or not they consider the education a means to make their chances in life better.

1. FORMING A KNOWLEDGE-BASED SOCIETY IN THE EUROPEAN UNION – THE DEVELOPMENT OF THE CONCEPT OF LIFELONG LEARNING (LLL) The thought that by 2010 the EU intends to develop the most viable, knowledgebased economy of the world took shape together with the middle-term improvement program approved at the conference of EU countries in 2000, in Lisbon. According to this aim strategic plans were developed, fixing which regions were to improve, stating that the inequalities within the Union could be decreased by starting catching-up programs corresponding to the characteristics of the given membercountry. The organization of the strategic program was helped by the Delors-report, ordered by the European Union in 1993, pointing out that economical growth means the improvement of viability and employment, and in order to eliminate unemployment individuals should be prepared with an attitude fit to react to the challenges of informational society, more exactly they should be provided with suitable motivation and learning techniques for lifelong learning. Delors defined the competence considered the four basic pillars of education, for the improvement of which he also pointed out some directions.

55

The Role of Permanent Education in Personal Mobility in the Mid-Transdanubian Region

-

Learning how to live; Learning how to learn; Learning how to work; Learning how to live together.

At the 1997 Hamburg conference on adult education it already became a motto that adult education is the key to the 21st century. This attitude is also represented by the adult educational memorandum, published by the EU member-countries in autumn 2000, containing crucial messages to determine a strategy: - constant increasing of investment in the field of human resources - effective methodological improvement, making the importance of participation in learning conscious - providing information concerning educational opportunities for everybody - providing everybody with the opportunity of lifelong learning by means of informational and communicational technologies - general and permanent availability of learning.

2. THE CHARACTERISTICS OF ADULT EDUCATION IN HUNGARY

56

Just like in most of the member-countries, participation in adult education is showing considerable differences in each social group in Hungary as well. Among those who have been employed permanently for a longer time willingness to learn is low (which does not only have motivational, but conductional reasons as well), education they take part in is needed for their work, or concerns obligatory programs organized by authorities. On the other hand, there is an abundance of possibilities for the unemployed as part of support programs. Beside them new groups of underprivileged people (unemployed, women with several children, badly educated, Romany and the convicted) have appeared, in case of whom we can hardly speak of inner motivation for learning. Nevertheless, between 1999 and 2005 the number of adult education participants doubled, rising from 3% to 6% among those who were between 25 and 64 years and took part in some kind of organized education. This positive change, however, is mostly concerning those under 40; the older generations – due to their learning habits and negative attitude to education – can hardly be involved in learning. Analyzing the institutional structure it’s apparent that free education, labour market education, continuing training, recreation, school-system adult education, minor regional cooperation, health education, public education are all present, as well as among maintainers we can find state-owned, foundational and private capital, too. Employer-organized trainings for active manpower maintenance are considered a separate field, therefore it is a problem for now to accredit qualifications attained Mócz Dóra


here. Generalization of module-like thinking can help solve of this problem in the future. In the capital and in regional capitals the supply of trainings is the same, but their quality is better in Budapest. There are fewer educational centres in minor municipalities, especially in those situated in economically and infrastructurally disadvantaged regions and even these have fewer funds to spend on education. Therefore, corresponding to the strategic project, among the LLL-related tasks to be accomplished by 2010, it is a primary aim to decrease proportion of premature school-leavers and of those having weak reading and writing competences, increase the numbers of LLL participants and develop the quality evaluation system of education.

3. CHARACTERISTICS OF THE MID-TRANSDANUBIAN REGION 3.1. ECONOMICAL AND DEMOGRAPHICAL PROPERTIES, EMPLOYMENT STRUCTURE The Mid-Transdanubian Region was established in 1998, with the participation of Fejér, Komárom-Esztergom and Veszprém counties. Due to its geographical location, natural and historical values it can be considered one of the most advantaged region of the county. Its territory is the smallest in the country, according to its population it is the fifth within Hungary. According to the data of the Central Statistical Institute the number of its inhabitants is 1.1 million, population density is 100 inhabitants/square kilometre (63% of EU average). Most of the population lives in cities, but rural areas with minor villages are typical for the region. Infrastructure level varies within the region; some areas have supplies corresponding to the EU average, while some are under the average of the country. Population attraction power of the region is better than that of several other regions of the country. Within the population adult generations (between 18 and 65) represent a good two thirds, proportion of active generations (15-64 years) is the highest within the country, due to immigration for workplaces. Regarding its population and employment activity the Mid-Transdanubian Region is the third in the row of Hungarian regions, so it can be considered an advantageous labour market region. In this success the presence of foreign private capital plays an important role, which resulted in a quick dwindling of unemployment after the change of the system. In the year 2003 97000 economical organizations were active within the region, a third of which are companies, 57% private enterprises; the rest consists of stateowned or non-profit organizations. Among the employees of the region the most (nearly 50%) have a job related to services, followed by the 37% of industries, the value exceeding national average by

Mócz Dóra

57


10 percent. Only a 5.9% percent of employees found a job in the field of agriculture, which is 0.3% below national average. Regarding the level of activity of males and females a significant advantage of males is noticeable. In the field of employees’ school degrees positive changes have taken place during the last 10 years, especially the number of people with middle-level qualifications, skilled workers, vocational school students has increased significantly. The increasing presence of more and more skilled specialists is a positive tendency, the reason of which is the economical conjuncture of the past years. By now the lack of skilled and well-structured manpower has appeared as a problem, caused by the abolishment of high school level vocational training. Further development of the region requires the further and re-education of specialists with higher general and vocational qualifications.

3.2. THE STATUS OF ADULT EDUCATION IN THE REGION

58

Traditions of vocational apprentice training of the Mid-Transdanubian Region can be traced back to the 19th century. After the second world war workshop trainings in factories were preferred, together with theoretical education at school. By these days the number of participants of vocational training has decreased by 2528%, increasing the importance of adult vocational training for the continuous supply of specialists. In some areas of the region superfluous education is noticeable (in case of hairdressers, cosmetics specialists, traders, cooks, confectioners, carpenters), while on the other hands a shortage of certain specialists has appeared (CNC operators, scaffolders, chippers, toolmakers, vehicle repairmen). Employers are mostly employing colleagues with high school final exam, language and computer skills. Labour market training, the most significant part of adult education is trying to soften the tension between the education and the expectations of labour market. Its main function is the correction of vocational training, as well as ensuring opportunities for the unemployed and threatened by unemployment. This task is partly accomplished by the Székesfehérvár Regional Centre For Labour Force Development Education, partly by adult education enterprises. The Regional Centre For Labour Force Development and Education has been operating in the Mid-Transdanubian Region since 1993. Its important property is that its operational territory concurs with that of the Region. This alignment makes cooperation with labour organizations possible, as well as the availability of certain services. The institution is an educational organization independent from the county, it is also a methodological and exam centre, among its tasks catching up of the disadvantaged and development of distant education programs are mentionable. Education takes place in a system in which it is divided up into sectors related to each sector of economy, its distribution represented by the following table:

Mócz Dóra

The Role of Permanent Education in Personal Mobility in the Mid-Transdanubian Region Sector

Share (%)

Courses

Students

Industry, engineering, agriculture

30

52

802

Computer technology

28

47

646

21

36

688

21

38

889

100

171

3025

Business, enterprise, trade, catering trade, tourism Arts Sectors together

The number of adult education enterprises rose significantly during the past decade; they get their orders from the labour centre of the country and various economy organizations. These organizations represent serious rivalry for the regional centre for labour force improvement and education. They mainly offer courses that can be sold easily on the market, require no technical equipment and enable the simultaneous education of a large number of students. In comparison to the schoolsystem education centres, these enterprises can approach and win over the members of the target group better. Many subjects of the courses are persons with high school degrees, motivated to learn. During the past years the number of educational organizations that teach trades that require little technical equipment and are based on high school education has risen significantly. Their activity is characterized by the development of nationwide networks. Distribution of registered education centres, according to countries (Közép-dunántúli regionális szakképzés-fejlesztési stratégia 2004-2006) Fejér county

KomáromEsztergom county

Veszprém county

Number of labour force centres and education centres registered by OKÉV

199

151

141

Number of educational centres supported by labour force centres

51

11

14

Number of courses supported by labour force centres

232

40

68

Participants of education

4505

2167

2873

42 trades

186 trades

197 million HUF

221 million HUF

Number of trades appearing in applications available by labour force centres Total expenditure of education

123 trades 355 million HUF

In the region the greatest problem regarding labour force education is the fact that in the field of many rare and highly required trades courses cannot be started because of the lack of applicants. Mócz Dóra

59


4. EDUCATION OF ECONOMIC ORGANIZATIONS Courses of economic organizations are highly variable. They organize specialized training to the debit of their contribution to vocational training or paid by themselves. These courses include the following fields: administrative 4%, mine industry 1%, safety technology, first aid 10%, miscellaneous 4%, engine industry 33%, trade 3%, metallurgy 4%, quality assurance 5%, logistics 3%, IT 20%, leader training 10%, electric industry 3%. (Közép-dunántúli regionális szakképzés-fejlesztési stratégia 2004-2006.) If we compare the strategic goals of the EU, Hungary and the Mid-Transdanubian Region regarding LLL, we can see that the priorities corresponding to the expectations of the EU can be found in the 2nd National Development Project as well as in the conception of the Mid-Transdanubian Regional Information Society Strategy. (Kovács I. V. 2004.) Strategic goals (EU)

Strategic goals (Hungary)

Further training of teachers

Introduction of a new support model/restructured role of teachers Strengthening knowledgebased and renewing society Assertion of the principle of maintainable development Broadening the availability of ICT

Development of the skills of a knowledge-based society ICT (access to information and communication technologies) for everybody

Improvement of nature science and technological education More effective use of resources

Improvement of nature science and technological education Improvement of human resources

60

Mócz Dóra

Strategic goals (MidTransdanubian Region) Improvement of educational equipment and content Becoming the region of information society based on innovation Support of alternative educational, distant educational and electronic educational methods, setup and development of regional knowledge centres Development of broadband computer networks and setup of accessible network points. Development of vocational education Mobilization of human resources, increasing the possibilities of enterprises Development of industrial, commercial and tourismrelated courses Development of integrated agricultural education Development of economic human infrastructure Improvement of the connection between higher education, research development and economy

The Role of Permanent Education in Personal Mobility in the Mid-Transdanubian Region Strategic goals (EU)

Strategic goals (Hungary)

Open learning environment

Constantly increasing possibilities of learning Acceptance of formal and informal learning

Measures to make learning more attractive

Constant carrier orientation, open and broad possibilities in vocational education, higher education and adult education

Active citizenship, offering of opportunities, cohesion

Equal opportunity, emphasized support of disadvantaged groups and of those who are endangered in the field of labour market

Enhancement of the connection to the world of work

More open opportunities in vocational training

Enhancement of the will to enterprise

Enhancement of the will to enterprise

Encouragement of learning foreign languages Enhancement of international mobility Strengthening European cooperation

Encouragement of learning foreign languages Enhancement of international mobility Strengthening European cooperation

Strategic goals (MidTransdanubian Region) Forming the cooperation of the economical participants of the region Setup of a regional organization network Strengthening of the local embedment of labour unions Improvement of the accessibility of the informativecommunicational network for the setup of the system of quality assurance Improvement of the system of labour market institutions Human resource improvement in order to help/enhance the adaptability of employees and their ability to be employed by realization of life-long learning Realization of equal opportunity in the region in the field of attainment and exploitation of knowledge Ensuring equal opportunity in the access to vocational training Human resource improvement in order to help/enhance the adaptability of employees and their ability to be employed by realization of life-long learning Effective use of enterprise and institutional capacities and increasing employment Encouragement of learning foreign languages

In accordance with the strategic plan the appropriate measure to ensure LLL has been taken at national as well as at regional level. On the one hand in means the ensuring of legal background (law LXXVI of year 1993 on vocational training, law of year 2006 on the amendment of law LXXIX of year 1993, law CXXXIX of year 2005 on higher education, law CI of year 2001 on adult education), on the other hand the support enabling participation (normative adult education support, tax refunds for adult education participants, education support for the unemployed, catching-up projects for the disadvantaged, mostly related to applications). Mócz Dóra

61


5. PERSONAL ASPECTS OF LLL PARTICIPATION IN THE MID-TRANSDANUBIAN REGION

62

The second part of the essay is the comparison of strategic plans and everyday practice, during which I try to find out how much the need for life-long learning has become common knowledge, how much it helps personal assertion, and whether or not it is necessary, and what kind of methods can motivate adult population to assert their interests and to participate in adult education. As a preparation for the survey I went to 300 adults with the question whether or not they were learning at the moment, or if they planned their participation in any kind of education in the future. Two thirds of the questioned answered ‘no’, so during the questionnaire survey I could only ask 88 adult education participants about their intentions on their studies and their attitude to learning. Among the questioned the proportion of labour-force-centre-supported OKJ vocational course participants, language course participants, company-organized specialized training and higher education participants was equal. 70% of the questioned were females, 30% males, regarding their age 80% was between 20 and 40 years, 20% represented the age group between 40 and 60 years. The first group of questions was about the source the gathered training information from. Several sources could be named. 48% of answerers gathered information from press, 40% by other means (internet or application brochures), 32% by the recommendation of an acquaintance, 42% from advertisements, 20% via labour force centres and merely 10% from TV. 60% of the questioned consider it possible to participate in further trainings during their lifetime. Regarding the plans for the time after the attainment of qualification 60% of the answerers considered getting a job their main intention, ‘getting a new job’ and ‘keeping the present job’ were chosen by 18-18% of the questioned. Merely 4% aspires to get a better position. As a summary it can be said the education supply corresponding to the strategic plan is available. Mainly females under 40 use the opportunities, gathering information from local press or advertisements or by the recommendation of acquaintances. The number of those who find information on the Internet constantly grows. More than the half of the present education participants the that at least once during their lifetime they are going to need to learn, the primary goal of which is the keeping of the present job or getting one.

Mócz Dóra


BIBLIOGRAPHY Delors, Jaques (1997): Az oktatás rejtett kincs. Unesco Könyvek, Osiris Kiadó, Magyar Unesco Bizottság, Budapest. Halász Gábor – Kovács Katalin (2002): Az OECD tevékenysége az oktatás területén. In: Bábosik István – Kárpáti Andrea (szerk.): Összehasonlító pedagógia. A nevelés és oktatás nemzetközi perspektívái. Book in Print, Budapest. Kovács István Vilmos (2004): A lisszaboni folyamat és az oktatás. Új Pedagógia Szemle, 2004. júliusaugusztus, 153-174. old. Közép-dunántúli regionális szakképzés-fejlesztési stratégia 2004-2006: www.om.hu/letölt/okev. Memorandum az egész életen át tartó tanulásról: www.oki.hu. Nemzeti Fejlesztési Terv: www.magyarország.hu. www.portal/ksh.hu. www.szrmkk.hu.

63

Mócz Dóra

II. TÁRSADALMI DIALÓGUS ÉS KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉS AZ INTEGRÁLÓDÓ EURÓPÁBAN

65

Bordás Sándor

KULTÚRA – KOMMUNIKÁCIÓ – KONFLIKTUS

A

66

szociológia által megfogalmazott terminológia, mely szerint a társadalom alapegysége az egyén, Max Weber hatására kezdett felbomlani. Az egyének különböző élethelyzetekben, különböző szerepeket gyakorolnak, melyekben a viselkedésük többnyire kiszámítható. Ez azt is jelentheti, hogy a társadalom kész cselekvési mintákkal szolgál, hogy hogyan kell cselekednünk, és ezek a minták építik fel a társadalmi valóságot. Weber gondolkodásában a társadalom alapegysége a cselekvés, és cselekvéstipológiájában célracionális, értékracionális, affektív és tradicionális cselekvést különböztet meg. Jürgen Habermas a cselekvéstípusok kapcsán leírja: a sikerre irányuló cselekvést instrumentálisnak, az ellenlábas válasz lépésével kalkulálót stratégiának nevezzük. A stratégiát szembe állítja a kommunikatív cselekvéssel, ahol „a résztvevők cselekvései nem egocentrikus sikerkalkulusok, hanem kölcsönös megértés segítségével hangolódnak össze. A kommunikatív cselekvés során a résztvevők elsődlegesen nem saját sikerükre, hanem kölcsönös megértésre orientálódnak.” (Habermas, 1994). A modell szerint az instrumentális cselekvés nem társadalmi cselekvés, míg a szembe állított kettő társadalmi cselekvésként rendszerezhetők. Habermas nagy vitapartnere Niklas Luhmann volt, aki saját irányzatát műveleti konstruktivizmusnak nevezi. Luhmann a kritikai vonulatot elvetette, és nem a világba való beavatkozást, hanem a modernség értelmezését tartotta feladatának. Nem pusztán analitikai rendszerelméletet formált meg, mint Talcot Parsons, aki a modernség általános problémáit foglalta egységes rendszerelméleti-funkcionalista keretbe, és az egységnyi cselekvést (unit act) állította fókuszba. Luhmann 1982-ben kiadott Társadalmi rendszerek, című munkájában, megfogalmazza Parsons-szal szembeni elméleti kifogásait és egységes rendszerképpé formálva, paradigmaváltást visz végbe a rendszerelméleten belül. Luhmann az empirikus megközelítés híve volt, amely révén a reális világ jobban megragadható. Az új feladat az volt számára, hogy ha elveti a pusztán analitikai rendszerelméletet, akkor hogyan lesz képes kimutatni az egyes társadalmi alrendszerek közötti határokat? Luhmann álláspontját úgy foglalhatjuk össze, hogy egy-egy társadalmi alrendszer akkor képes elhatárolódni a társadalomban megtalálható másik alrendszertől, ha bizonyos logikák mentén és érvényesség mellett az egyes alrendszerekben résztvevők szelektálják a valóságról kapott információkat. Az alrendszerek univerzálisan elfogadják ezeket a szelekciós logikákat, és kizárólag az úgynevezett bináris kódok rendszerében kommunikálnak egymással. (Luhmann a külvilág élményeinek szabályszerű feldolgozását a bináris kód fogalmához köti, amely egy adott alrendszer működését legfőképp jellemző értékszempont. Egy alrendszer professzionális jellegét a bináris kód érvényesülésének szintjéhez köti. A rendszer annál racionálisabb, minél inkább erre a kódra redukálja kapcsolatát a külvilággal. A reduk-

Kultúra – kommunikáció – konfliktus

ció magas fokán éri el az alrendszer azt, amit Luhmann professzionális intézményrendszernek nevez.) A modern társadalmakban növekszik a problémamegoldás hatékonysága az alrendszerek elkülönülése által, amelyek aztán egymás környezetét alkotva, összetett cserekapcsolatok által rendeződnek együttműködő, bonyolult struktúrákba. A társadalom integrációjának alapját jelentik ezek a cserekapcsolatok, amelyek azt a célt szolgálják, hogy rendszerezik, ezáltal csökkentik a társadalom komplexitását, és tiszta működés esetén kivédik a káosz kialakulását, a társadalom dezorganizációját. Előre meghatározott programok alapján a rendszerek elemeinek összetétele az idő multával is megváltozhatnak. Társadalmi szervezetek, gazdasági társaságok, oktatási központok, politikai pártok, az államhatalom intézményei meghatározott időközönként átalakítják elit struktúráikat, amelyek más (talán változatlan, vagy átalakuló) rendszerekkel lépnek kapcsolatba változatlan bináris kódokkal irányítva szelekcióikat. Az úgynevezett „temporalizált” rendszerek az időbeni differenciálódás révén egy újabb dimenzióval teszik komplexebbé a társadalmi rendszerek kooperációjának lehetőségeit. Luhmann a szociális világot kommunikációkon alapuló szelekciós folyamatok sorozataként írja le, amelyek önszerveződő rendszereket alkotnak meg és stabilizálnak. A kommunikáció szempontjából ezért nem az a lényeges, mikor kezdődtek, hanem az, hogy milyen hatással voltak a következőkre, mert a körkörös kommunikációk végül is a megismerést gazdagítják. Az elméleti modellben továbbfejleszti Talcot Parsons egységnyi cselekvésekről szóló teóriáját, amely korlátozott a hétköznapi élettel kapcsolatban élő szokásos szociológiai vélekedésektől, vagyis, a társadalom mégiscsak emberekből, emberi cselekvésekből álló építmény. Luhmann előtt a szociális világ részletei úgy tárulnak fel, hogy figyelmét nem a cselekvésekre, hanem a cselekvéseket alakító kommunikációkra összpontosítja. „Ha az ember a kommunikációt úgy tekinti, mint egyszerre három szelekció együttes megvalósulását, úgy mint információ, közlés, megértés folyamatát, akkor beszélhetünk kommunikációról, ha ezek során a megértés létrejön.” (Luhmann, 1984) A szelekció három lépésben valósul meg. Az első során az információk egy gondolatmenetben összegződnek, majd ezt közli az egyik fél, a harmadik lépésben a befogadó értelmezi a közölt információkat. (Pokol, 1991). Tehát Luhmann számára a társadalom alapegysége a cselekvésnél is elvontabb kategória: a kommunikáció. Szerinte különböző jellegzetes kommunikációs típusok vannak, melyek elméleti szinten önmagukban felépíthetővé teszik a társadalmat. A kommunikáció (ahogy a cselekvés is) a pszichikumon keresztül nyilvánul meg, de a kommunikativitás már önmagában alkalmas arra, hogy segítségével rendszerelmélete felépíthető legyen. Elméletét korábbi empirikus kutatásaink is alátámasztani látszanak. Vajdaságban folytatott vizsgálódásaink azt igazolták, hogy a vajdasági szláv (többnyire szerb) családok rokonaikkal, szerb szomszédokkal nyitott kommunikációs rendszerben élnek, ami azt is jelenti, hogy ebben a nyitott rendszerben több anya- és apa modell található. Egymás belső dolgait, problémáit (pl. gyermeknevelési, szexuális, anyagi, érzelmi, Bordás Sándor

67


munkahelyi stb.) nyitottan megtárgyalják és ebben a rendszerben nyitottan élnek. Más nemzetiségűt nem, vagy nagyon nehezen fogadnak el. Kommunikációs kapcsolataik alapján ezeket a családokat horizontális családoknak neveztük el. Ezzel szemben a vajdasági magyar családokra inkább a zárt kommunikációs rendszer a jellemző. Fontos dolgaikat családon belül tárgyalják meg, nem avatnak be sem rokont, sem szomszédot, akkor sem, ha magyar. Apa- és anyamodell csak egy van, és ha valamelyik elvész (halál, válás stb.) a sérülés jóval nagyobb, mint a szerb családoknál, ahol minden modell „behelyettesíthető”. Ezért a magyar családokat vertikális családoknak neveztük el, a zárt, családon belüli kommunikációjuk miatt (maximálisan csak a családon belüli generációk felé kommunikálnak). A horizontális családok társadalmi történésekre együtt mozognak, együtt mozdulnak, mintha rácsszerkezetük lenne. A külső hatásoknak (pl. embargónak), teljesen ellenállnak, inkább az ellenkező hatást érték el vele, úgy, hogy a „rácsot” jobban összekovácsolta (Bordás, 1994). Szlovákiai vizsgálódásaink, melyek a fenti gondolatmenetet követték, a szlovákságot érintően hasonló eredményeket hoztak. Az északi szlovák családok szintén horizontálisak, és még a körülöttük lévő csehekkel, lengyelekkel, ukránokkal sem létesítenek kommunikációs kapcsolatokat, tehát önmagukban véve zártak. Ezzel szemben a délen élő magyar családok nyitottabbak, de mégis vertikálisak, mivel a családon belüli kommunikációt preferálják (Bordás – Hunčík, 1999). A társadalmi kommunikáció egy speciális formája a kultúraközi kommunikáció, melynek fogalmát a kulturális antropológia három különböző, de egymással egybefüggő szempont alapján értelmezi. Egyrészt az emberek közötti kommunikáció sajátos formájaként, melynek során a különböző kultúrához tartozó emberek kommunikálnak egymással. Másrészt az egyes társadalomtudományi diszciplínák konkrét kutatási tárgyát, harmadrészt pedig az empirikus kultúrakutatást, ahol az antropológiai megismerés nem jöhet létre kultúraközi kommunikáció nélkül.

1. A KULTÚRA FOGALMA

68

Alfred Kroeber és Clyde Kluckhohn (1952) összefoglalása a kultúráról már tudománytörténeti jelentőségű, de a kultúrával kapcsolatos főbb irányvonalakat és antropológiai gondolkodást jól mutatja. Ezek az irányvonalak hasonlóságuk, különbözőségük kapcsán különböző csoportokba sorolhatók, így a kultúra fogalma jelölheti: 1. valamely csoport, vagy társadalom életstílusát; 2. azt a társadalmi és/vagy kulturális „örökséget”, amelyet valamely individuum vagy csoport az előző generációktól átvesz; 3. a gondolkodásnak, világszemléletnek meghatározott módját; 4. valamely csoport vagy társadalom megfigyelhető viselkedési mintáit; 5. valamely csoport vagy társadalom közös tapasztalatait; 6. a társadalmi szocializáció folyamatában megtanult viselkedést; 7. valamely csoport vagy társadalom konfliktuskezelő eljárásait és mechanizmusait; Bordás Sándor


8. a normatív viselkedést szabályozó mechanizmusokat; 9. valamely tudományterületnek (pl. antropológiának) valamely csoport vagy társadalom viselkedéséről felállított elméletét. Ezek a csoportok a tudományterületeken aligha visznek előre, hiszen a kultúrákat önmagukban vizsgálják, nem pedig más kultúrákkal dinamikus kölcsönhatásban. Az a fajta megközelítés látszik szükségesnek, amely megkülönbözteti a megfigyelhető kulturális viselkedést, a kultúra hordozóinak saját életvilágukra vonatkozó gondolatait, koncepcióit, fogalmait, elképzeléseit. Ennek a koncepciónak a középpontjában a gondolkodás, a cselekvés, a tudás és a jelentés kategóriái állnak, a kultúra interszubjektív valóságára helyezi a hangsúlyt (Wuthnow, 1984). Ward Goodenough (1981) abból indult ki, hogy a kultúra egy tanult mentális rendszer, mely az emberek fejében található. A társadalmi szocializáció folyamatában sajátítják el a kultúra szabályait, akár idegenek is elsajátíthatják. Szembehelyezkedik azzal a kollektív kultúra mítosszal, mely szerint egyik közösség, vagy társadalom sem rendelkezik eredendően közös kultúrával. Clifford Geertz (1994) a kultúrát szimbolikus rendszernek, egy jelentéshálónak tartja, amely nyilvános tulajdonban van. Szerinte a hangsúly a kultúra „csinálásán” van és nem annak „tudásán” vagy birtoklásán. A kultúra az a „valami” amit a társadalmi élet szereplői a különböző helyzetekben az egymással történő kommunikáció során hoznak létre. A kultúra magába foglalja a „csinálás”, a konstrukciók folyamatát, de ezzel egyidejűleg magukat a produktumokat, azaz az előállított készségeket, ismereteket, elképzeléseket, hiteket és tudásokat stb. is. Ebből következik, hogy a kultúrát a tudás és a társadalmi praxis közös produktumának tekinti, amelynek segítségével valamely csoport vagy társadalom a világra irányuló közös percepciós mintákat és értelmezési kereteket alakít ki, amelyek visszatükrözik az adott csoport társadalmi és történeti tapasztalatait, és ugyanakkor reflektálnak is azokra. Niedermüller Péter (1994) ezt így fogalmazza meg: „…a geertzi szemlélet a dolgok, események, folyamatok, gesztusok és kommunikációs formák egymás összefüggésében való vizsgálata”. A kultúraközi kommunikáció kutatása egy olyan kultúrafogalommal dolgozik, amely a viselkedés megfigyelhető normáiból indul ki, ezeket azonban a mögöttük meghúzódó jelentések, értékek, normák, tudás, világszemlélet stb. reprezentációinak tekinti. A kutatási terület számára nem maga a kultúra fogalma az érdekes elsődlegesen, hanem a kulturális különbségek és ebből a fogalomból levezethető koncepció. A kulturális különbségek magyarázatára elnagyoltan 3 értelmezési modellt dolgoztak ki (In: Lüdtke, 1989): 1. Időbeli dimenzió – rejtett, vagy nyílt evolucionista szemlélet, mely megkülönböztet: hagyományos, „primitív”, premodern, és modern társadalmakat, ahol a társadalmak közötti kulturális különbségek szinte mindenütt megfigyelhetők. 2. Térbeli dimenzió – adott territóriumon belüli együttélés előfeltétele a közös kultúrának. Hosszabb történeti korszakra kiterjedő együttélés nemcsak homogén kultúrát hoz létre, hanem kialakít egy közös kulturális mentalitást, egy kolBordás Sándor

69


lektív kulturális személyiséget, amely aztán egyes individuumok viselkedésében reprezentálódik és amely az egyes individuumok kollektív identitásának összetevője. A modernitás az adott territóriumon belül élő azonos kultúrájú embereknek ezt a szerveződését nemzetnek nevezte, és a kulturális különbségeket nemzetei hovatartozásuk szerint kezelte. 3. Eltérő társadalmi, illetve etnikai hovatartozásból fakadó kulturális különbségek a modern társadalmakban. Ez a megközelítés azt hangsúlyozza, hogy a modern társadalmakon belül létezik egy általános, mindenkire kiterjedő tudás, illetve egy átfogó kulturális viselkedési rendszer, az egyes társadalmi osztályok, illetve etnikai csoportok mégis meghatározott, sajátos tudással és kultúrával rendelkeznek, amely meghatározza a társadalmi cselekvők percepciós eljárásait, gondolkodási és cselekvési módjait, jelentés és orientációs mintáit. A társadalmi, vagy etnikai hovatartozás egyben a kulturális hovatartozást, a kulturális tudást és a társadalmi gyakorlatot is jelentős mértékben befolyásolja. Az alábbiakban összefoglaljuk az általunk fontosnak tartott kultúraközi kommunikáció kutatásának legfontosabb elméleti pilléreit, melyek többnyire a kultúra kollektív jellegéből indulnak ki: 1. A nemzetek ill. az etnikai csoportok olyan kulturális rendszerek, amelyeket nagyfokú homogenitás, koherencia és egy mindennél erősebb integratív funkció jellemez (pl. vallás) 2. Minden nemzet, illetve etnikai csoport egy sajátos, másoktól eltérő kulturális rendszer, amelyek között lehetnek hasonlóságok, a meghatározó azonban a közöttük lévő különbség. 3. Az egyes individuumok nemzeti, etnikai hovatartozása alapvetően meghatározza az egyéni viselkedést, és ennek megfelelően minden egyes individuum – társadalmi hovatartozásától függetlenül – saját nemzeti, etnikai kultúrájának a reprezentánsa. 4. A különböző nemzetekhez, etnikumokhoz tartozó individuumok közötti kommunikáció mindig is szükségszerűen kultúraközi kommunikáció.

70

Munkáinkban szinte mindig központi kérdés volt, hogy lehet-e egy nemzetet, etnikai csoportot, mint kollektív személyiséget tekinteni (Bordás, 1994. Bordás et al. 1995. Bordás – Hun+ ík, 1996. Bordás – Hun+ ík, 1999). Feltételezhetjük-e, hogy valamely adott társadalmon belül együtt élő, azonos nyelvet beszélő, azonos kultúrával rendelkező embereknek a belső jellemvonásai, pszichikai sajátosságai, szemlélete, gondolkodásmódja, értékrendje egyforma, vagy legalább hasonlóak egymáshoz? Másként fogalmazva egy kultúra mennyiben reprezentál egy közös, vagy azonos személyiségstruktúrát, esetleg vannak-e a kultúra által meghatározott, és ezáltal a kultúrát jellemző, személyiségtípusok?

Bordás Sándor


2. KULTÚRA ÉS SZEMÉLYISÉG Margaret Mead (1962) – fogalmazta meg a kulturális karakter (cultural character) kategóriáját, mely szerint, ha empirikus módon megfigyelhetők egyes kultúrákat jellemző percepciós módok, személyiségtípusok stb., akkor azok nem veleszületett sajátosságai az adott csoportnak, hanem a szocializáció során elsajátított tulajdonságok. Kurt Lewin (1948) követői, pl. Irving Hallowell (1962) határozottabban megfogalmazták a percepciónak, a valóság észlelésének, felfogásának kulturális meghatározottságát, majd később az egész személyiségstruktúra kulturális eredetét vallották. Ez a megközelítés abból az alaptételből indult ki, hogy a személyiségstruktúra kialakulásához az ontogenetikai fejlődés egyik lényeges tényezőjeként hozzátartozik az a szociokulturális mátrix, amelyen belül a struktúra létrejön. A személyiségnek alapvető összetevője a más emberekkel folytatott interakciók során keletkezett, illetve azok által közvetített társadalmi tapasztalatok halmaza. A személyiségstruktúra már csak azért is kulturálisan meghatározott, mert a kulturális minták belsővé válnak (internalizálódnak) a személyiség konstitutív elemeivé, és ezen keresztül az egyéni viselkedések, viszonyulások „iránytűivé” válnak. Az individuumok által jellemző gyakorisággal belsővé tett közös kulturális minták pedig kialakítják az egyes kultúrákat jellemző és azok által preferált személyiségstruktúrákat. A „kulturális karakter” Margaret Mead-féle elméletekre támaszkodnak a nemzeti karakterrel foglalkozó kutatások. Megközelítésük két alaptételen nyugszik: 1. feltételezik, hogy a társadalom minden tagja szisztematikusan reprezentálja a társadalom kulturális mintáit. 2. másrészt azt mondja, hogy a nemzeti karakter azon jellegzetességek összessége, amelyek a szocializáció során kulturális tapasztalatként elsajátításra, valamint a mindennapi kommunikáció során közvetítésre kerülnek, azaz a nemzeti karakter a kulturális közvetítettség függvénye. A nemzeti sajátosságoknak ez a koncepciója szorosan kapcsolódik az antropológia azon kultúrafelfogásához, amely az individuumok közötti kommunikáció történetileg mintázott rendszereit tekinti kultúrának. Az így értelmezett kultúra mozgásai során jönnek létre azok az egyedi – valamely kultúrát jellemző – tapasztalatok, valamint –e tapasztalatokat megjelenítő kulturális formák, amelyek összességét a nemzeti karakter fogalma jelöli. A hagyományos nemzetkarakterológiák egyik alapvető törekvése arra irányult, hogy feltárják a történelemben azt a koroktól, helyzetektől és struktúráktól független eszenciát, állandóságot, egyféle „organikus tényezőt”, „alkatot”, amely a nemzeti lét „gerincét, folytonosságát” alkotta, és egyben biztosította. A társadalomtörténet számára egyértelmű, hogy ilyen állandók nincsenek, vannak viszont olyan attitűdök, csoporttudatok, amelyek meghatározott társadalmi, történelmi helyzetekben „népszerűvé válnak”. Melyek ezek az attitűdök? A kérdés bonyolultsága miatt, nem véletlen, hogy egyes kutatók tudomást sem akartak venni a nemzeti karakterről (pl. Bordás Sándor

71


Ernest Gellner 1983, Anthony Giddens 1985, Eric Hobsbawm 1991,), sőt nem tartották tudományos problémának sem. Változást a téma megközelítésében Norbert Elias (1990) felfogása hozott, aki úgy véli, hogy az egyes nemzeteket jellemző tulajdonságokat a történeti fejlődésből levezethető és megmagyarázható objektív sajátosságok jellemzik. Elfogadja azt a feltételezést, hogy létezhetnek társadalmi csoportokat jellemző attitűdök, pszichikai struktúrák, de ugyanakkor leszögezi, hogy ezek nem eredői, forrásai valamilyen kollektív kultúrának, hanem a közös történelmi és kulturális tapasztalatok következményei, amelyek történetileg változnak, és nem magyaráznak meg semmit, hanem maguk is magyarázatra szorulnak. Későbbi kutatások már olyan tételeken alapultak, hogy a csoport, a kultúra és a tér fogalmai kölcsönösen és teljesen lefedik egymást és a csoporthoz tartozás érzése, a csoporttal való identifikáció ebből a megfelelésből fakad (Caglar, 1997). Ebből következően az etnológia és az antropológia az etnicitást, illetve a kulturális identitást olyan koncepciónak tekintette, amely a kulturális különbségek térbeli hangsúlyozásán alapszik. A kultúraközi kommunikáció kutatása számára ebből, azaz elméleti következtetés adódott, hogy a nemzet, a kollektív nemzeti kultúra és a tér, azaz az ország, a „haza” fogalmai, kölcsönösen és teljes mértékben lefedik egymást, és a nemzethez való tartozás érzése, a nemzettel való kulturális identifikáció ebben a megfelelésben gyökerezik, a nemzeti mentalitás, a nemzeti sajátosságok ebben a „háromszögben” szerveződnek. A „gyökér”, az „anyaföld”, és az ahhoz fűződő kapcsolat, a „haza”, a nemzet, mint „anya”, vagy „apa”, a „szülőföld”, mind olyan metaforák, szimbolikus konstrukciók, amelyek a „helyhez kötöttséget”, mint valami természetes állapotot, vagy kapcsolatot jelenítik meg, és valamely csoport, vagy individuum társadalmiságát, illetve kultúráját, ebből a „helyből” vezetik le (Caglar,1997). Ugyanakkor ezek a szimbolikus konstrukciók megteremtik azt a kulturálisan kódolt kognitív rendszert is, amelynek segítségével individuumok és csoportok a környező világot kategorizálják, azaz felosztják az „otthonra” és „idegenre”, „mienkre” és „máséra” stb. (Niedermüller, 2001. In: Béres – Horányi, Társadalmi kommunikáció).

3. KULTURÁLIS KREOLIZÁCIÓ ÉS HIBRIDIZÁCIÓ 72

A kreolizáció és a hibridizáció két olyan társadalomtudományi kategória, amelyek a késő modern társadalmak kulturális jellegét kísérlik meg leírni (Pieterse, 1998.). A kreolizáció metaforája a nyelvészetből származik és valamely kultúra belső heterogenitására, keveredettségére, a különböző eredetű kulturális formák közötti határok elmosódására és az ennek nyomán kialakuló új szintézisére utal. A hibridizáció koncepciója a különböző kultúrák keveredését, a különböző kulturális logikák és identitások egymásba fonódását, az egymásba olvadó áramlatokat je-

Bordás Sándor


löli, amelyek a kulturális különbségeknek az éles elválasztó határokon alapuló hierarchikus rendszerét alapjaiban kérdőjelezik meg. Smith (1992) megállapítása szerint az etnikai és nemzeti kultúra olyan szimbolikus társadalmi termékek, amelyek különböző társadalmi és politikai helyzetekben más és más formákban bukkannak fel, eltérő szemantikai tartalmakat hordoznak, és bármikor újraalkothatók, hogy ily módon az egyes társadalmi csoportok, illetve individuumok a változó társadalmi környezetre, politikai helyzetre, hatalmi és csoportközi viszonyokra, szemiotikai kódokra folyamatosan reagálni és reflektálni tudjanak.

4. A KONFLIKTUSRÓL A konfliktus a latin confligere szóból származik, eredeti jelentése összecsapás, vita, harc. A szakirodalomban a meghatározások többnyire nem egységesek. Csepeli György (1984) így fogalmazott: „társadalmi viszonyok világában akkor beszélünk konfliktusról, amikor a viszonyok alanyai egymással összeegyezhetetlen tevékenységre éreznek indíttatást” illetve (1993) „akkor keletkezik, ha egymást kizáró célok vezetik a konfliktus börtönébe zárt feleket, és az egyik csak a másik kárára győzhet”. Barlai – Kővágó (2004) a konfliktus definícióját érintően így fogalmaznak: „ ..a konfliktus az egyén vagy egy társadalmi csoporton belül, illetve két egymástól kölcsönösen függő fél (személy, csoport, társadalmi berendezkedés stb.) között létrejövő ellentétes, esetleg egymást kölcsönösen kizáró érzelmek, értékrendek vagy érdekek (szükségletek) összeütközése, olyan nézeteltérés, amely céljával ellentétes elképzelés alapján, számára nem kívánatos magatartást eredményez”. Mindkét definíció egyénről, társadalmi csoportokról beszél és nem kultúráról, márpedig az utóbbi években elég nagy vita alakult ki a társadalom illetve a kultúra fogalmát érintően a konfliktusok kialakulására vonatkoztatva, ezért érdemes pár mondat erejéig megállni a társadalom és a kultúra fogalmának értelmezésére, a konfliktus oldaláról. A szociológián belül számos kritika fogalmazódott meg a társadalom fogalom túlzott kiterjesztésére, és kizárólagos használatára. E kritikák azt állítják, hogy a társadalmat elsősorban az érdekek, kooperációk és konfliktusok, kölcsönös függések önálló törvényszerűségekkel rendelkező, autonóm területeként ragadta meg, és a kultúrát, a kultúra kérdéseit (és egyéb területeket) másodlagosnak tekinti. Ebből következett, hogy a társadalmi kommunikáció kutatásaiban nem vizsgálta a jelentésértelmezések, szimbólumok területét. Ma viszont arról beszélhetünk, hogy a társadalomtudományokon belül a kultúra területe felértékelődött, sőt számos társadalomtudós magáénak vallja azt a kijelentést, mely szerint a kultúra a jelenlegi világrendszer ideológiai harctere. A modernitás alapstruktúrája felbomlott és ez által a társadalmi kommunikáció szabályai is megváltoztak. A társadalmi tér alapstruktúrái, a társadalmi rétegeződés változásban van, hiszen a társadalmi osztályok átalakuláson mennek keresztül, ezért ma a társadalomkutatók nagy rész úgy látja, hogy csak a kulturális különbségek mentén lehet társadalmi csoportokat és azok közötti konfliktusokat találni. Ez az új diskurzusstratégia a konfliktusról alkotott képet is megváltoztatta, és biBordás Sándor

73


74

zonyos értelemben újrafogalmazta. Ez a szemlélet, mely szerint a társadalmi kommunikáción belüli konfliktusokat csak a kultúra mentén ragadják meg, előbb-utóbb oda vezet, hogy a társadalmi diskurzusok nem szólnak majd a társadalmi egyenlőtlenségekből fakadó konfliktusokról. Ebből a gondolatból vezette le Huntington (1996) saját (a politológia számára vitatott) elképzelését a kultúra, a politika és a konfliktus közötti viszonyról, amely nem más, mint a kultúrák harca. Rosengren (2004) úgy gondolja, hogy az ember alkotta csoportok, társadalmak mindegyikére jellemző az alábbi három rendszer megléte: a, az eszmék kulturális rendszere, b, a cselekvések társas rendszere, c, a fizikai artefaktumok materiális rendszere. Úgy tartja, hogy a kultúra és a többi társadalmi rendszer közötti viszony folyamatosan változik, úgy, hogy egymást kölcsönösen alakítják, formálják. Az eszmék, cselekvések és artefaktumok három rendszere interakciók végtelen folyamatiban hat egymásra, azaz kölcsönösen függnek egymástól. Ez a kölcsönös alakítás, függés, változás nagyon valószínű, hogy konfliktusok eredményeként jön létre, és nem természetes folyamatként realizálódik. A társadalomtudományokban többnyire két felfogás létezik: az egyik szerint alapvetően a társadalmat a konfliktus, a másik szerint a konszenzus jellemzi. A konfliktuspártiak úgy tartják, hogy valójában minden társadalmat az ellentét jellemez, ahol gyakoriak a társadalmi struktúrában az osztályok közötti konfliktusok. A másik nézet képviselői sem tagadják a társadalmi ellentétek létezését, de azt állítják, hogy konszenzus nélkül nincs társadalom. A nagyon komoly konfliktusok ellenére is minden társadalomban egyetértés kell, hogy legyen legalább néhány alapértéket illetően, melyeket az egyének nagyobb hányada elfogad (Rosengren, 2004). Assmann (1990) tanulmányukban szintén különbséget tesznek a konfliktus és kultúra viszonyában, amikor jelentős dichotómiáról írnak. Az egyik álláspont szerint, a konfliktust nem tekintik a kultúra szférájába tartozó jelenségnek, mert a konfliktus idegen a kultúrától, e vélemény szerint a konfliktus nem más, mint a kultúra széttörője, megszüntetője, és ahol megjelenik a konfliktus ott ér véget a kultúra. A másik vélemény szerint a kultúrát a megértés, az együttműködés, a kommunikáció jellemzi, konfliktusok nélkül. Egy másik elmélettörténeti megközelítés szerint, amely számunkra inkább elfogadható úgy tartja, hogy a konfliktus minden esetben kulturális tény, és a különféle konfliktusok kulturálisan meghatározottak. Szerintük a kultúrák szervezik a konfliktusok formáit, és lehetőségeket nyújtanak azok megoldásához is. Ez a gondolkodási tradíció ettől továbbmegy, és azt vallja, hogy a konfliktus a kultúra előfeltétele, sőt létrehozója. A konfliktus ilyenfajta megközelítése, a kulturális antropológia számára lényeges, mivel fontos szerepet játszik a saját és az idegen közötti határ megjelenítésében, amely minden kultúrában központi szerepet tölt be. A szociológia klasszikus konfliktuselméleteinek létrehozói közül Georg Simmel (1973) nevét érdemes megemlíteni, aki a konfliktust a szocializáció egy formájának tekintette, mivel szerinte egy tökéletesen harmonikus csoportban hiányozna a folyamatosság és a szerkezet. Úgy tartotta, hogy a csoportoknak egyaránt szükségük Bordás Sándor


van diszharmóniára és harmóniára, disszociációra és asszociációra is. Később Lewis Coser (1956) megfogalmazza, hogy a konfliktus segít a csoportidentitást megállapítani a környező társadalom világával szemben. Gondolatmenetébe beépítette azokat az eredményeket, melyeket a bécsi pszichológusok értek el, és Simmel értékeléseit is felhasználva különbséget tett a konfliktusteremtő magatartás, és a gyűlölködő érzelmek között. Rájött, hogy a konfliktus lehetővé teszi a visszafojtott érzelmek felszabadítását és az eltérő vélemények megfogalmazását, így gyakran nem tekinthető rendellenesnek a szóban forgó kapcsolat szempontjából. Míg a konfliktus megváltoztatja a résztvevők közötti kapcsolatok természetét, a puszta gyűlölködésnek nincsenek ilyen hatásai. Coser kibővítette Simmelnek a konfliktus reális és irreális típusai közötti megkülönböztetést. A reális konfliktusokat a státus, hatalom és erőforrások elégtelensége miatt kialakult igények összeütközése és a konfliktusba kerülő értékekhez való ragaszkodás idézi elő. Az irreális konfliktusok a szocializációs folyamat hiányosságaira és frusztrációira, valamint olyan eredetileg reális antagonizmus átváltozására vezethetők vissza, amely korábban nem juthatott kifejezésre. Az első típusú konfliktust a résztvevők valós célok elérésének eszközeként fogják fel, olyan eszközként, amelyről le lehet mondani, amennyiben más, hatékonyabb eszköz kínálkozik, míg a második típus nem hagy ilyen alternatívákat, mivel a kielégülés itt magának az agresszív cselekedetnek az eredménye. Ralf Dahrendorf (1976) úgy fogalmaz, hogy a társadalmi konfliktusoknak nem egyedül az osztályok az előidézői (ahogy azt Marx elképzelte), hanem minden társadalomban a hatalom szükségképpen egyenetlen megosztása teremti meg az alapvető feltételeket. A konfliktusokat megjelenési formáik szerint manifeszt, látens és eltérítő jellegű konfliktusokra ossza. Ez utóbbit az jellemzi, hogy nem ott jelenik meg, ahol keletkezett, ezért ezt elterelt konfliktusnak nevezi. Ezekben az elméletekben az a közös, hogy a konfliktus konstruktív szerepét emelték ki a társadalmi kapcsolatokban, mivel szerintük a konfliktus a társadalmi változások mozgatórugója, a szocializáció folyamataiban folytonosságot és struktúrát teremt, valamint csoportidentitást létrehozó tényező. Azt is mondhatjuk, hogy a társadalomtudományok számára, egy igen fontos jelenségre, a társadalmi integrációra vezethető vissza, a fentiekben megfogalmazott konfliktusfogalom. A következőkben a konfliktust szociálpszichológiai szempontból közelítjük meg, mert úgy gondoljuk, hogy ez a látásmód elég tág keretet nyújt a konfliktusban rejlő folyamatok megközelítéséhez, legyen a konfliktus személyek közötti, csoportok közötti, vagy nemzetközi jellegű. Morton Deutsch (1973) munkásságát érdemes megemlíteni, aki konstruktív és destruktív konfliktusról beszél. A konstruktív konfliktus tisztességes verseny formájában jelenik meg, ahol az idejétmúlt normák lebomlanak, és létrejönnek azok a normák, melyek a célszerűbb alkalmazkodást teszik lehetővé. A destruktív konfliktus pedig élethalál harcról szól, ahol a konfliktus győztese egyben vesztes is, mert a destruktív konfliktus mindig zéró összegű játszma. A konfliktusok típusait figyelembe véve a következő felosztást tartja fontosnak: valódi konfliktus az a helyzet, amikor a felek összeegyezhetetlen célokat követnek, és egymásba nem bízva saját káruk minimalizálására törekednek. Ebben a helyzetben a Bordás Sándor

75


76

gyanakvás, a bizalmatlanság, a rosszindulat lehetetlenné teszi a tisztességes versenyt, és egyre közelebb kerül a destruktív konfliktushoz. Álkonfliktusnak tartja az elégtelenül definiált érdekek ütközését, ahol a felek képtelenek belátni, hogy vannak előnyök, amelyeket külön-külön nem aknázhatnak ki, de ha kooperálnak egymással, akkor mindenki jól járna. Az áttételes konfliktus helyzetében a felek tévedésben vannak a konfliktus valódi okát illetően, mivel ami a konfliktusból látható, az csak tünete az igazi konfliktusnak. A téves konfliktus esetében olyan felek kerülnek konfliktusba egymással, akiknek valójában arra semmi okuk nem volt, de a veszély fennáll arra, hogy valódi konfliktussá alakuljon. A lappangó konfliktus esetén a felek nincsenek tudatában a közöttük lévő ellentéteknek, ennek a helyzetnek a feltárása viszont fontos előfeltétele a társadalmi konfliktusok megelőzésének. A hamis konfliktus többnyire félreértéseken alapszik, melynek oka gyakran az elégtelen kommunikáció, vagy az információhiány (Csepeli, 1997). Deutsch (1986) többnyire laboratóriumi körülmények között vizsgálta a konfliktus lefolyásának kooperatív-konstruktív kontra kompetitív-destruktív jellegét. Egy konfliktus, hogy konstruktív, vagy destruktív lefolyású lesz, az függ annak méretétől, merevségétől, középpontiságától, más konfliktusokkal való kapcsolatától, és a konfliktus tudatos szintjétől. Úgy tartja, hogy a konfliktus mérete együtt növekszik a konfliktusba került egységek méretével. A konfliktus mérete addig növekszik, amíg a konfliktus túlnő az adott elveken, jogokon és személyiségeken; a konfliktus megoldása fontos precedenseket teremt; a konfliktust a nyerési, illetve vesztési esélyek terminusában értelmezik; a konfliktusban szereplő felek nézetei és érdekei eltérőek lesznek; és a konfliktus nem célirányos, nemspecifikus és rosszul meghatározott lesz. Kísérletükben igazolták, hogy a konfliktus horderejének növekedésével egyre nehezebb az együttműködés, és a konfliktusmegoldás kooperatív módja, sokkal valószínűbb, amíg a konfliktus kisebb horderejű. A konfliktus mérete csökkenthető, ha a legfontosabb közös célokra helyezik a hangsúlyt, de csökkenthető a kontrollált kommunikáció útján, a szerepek megcserélésével, és az ütköztető csoportos gyakorlatokkal. A konfliktus merevsége, a konfliktusban lévő kérdés jellegétől, és a felek hozzáállásától függ. Egyes kérdések, így a hatalom és a státus kérdései sokkal hajlamosabbak arra, hogy merev definícióval illessék, mint mások. A kérdés merevsége, rugalmatlansága növekszik, ha a felek ragaszkodnak álláspontjukhoz, és nem hajlandóak alternatívákban gondolkodni. A konfliktus annál inkább középponti helyet foglal el, minél inkább fenyegeti az ember jólétét, önbecsülését és a róla kialakított képet. Sokkal bonyolultabb megoldani egy konfliktust, ha a szóban forgó kérdések száma nagyobb. Deutsch hivatkozik más kutatókra (Pruitt 1981, Kelley 1966), amikor azt mondja, hogy ha több kérdés szerepel egy konfliktusban, nagyobb a konstruktív megoldás létrejöttének valószínűsége, akkor, ha a kérdéseket egyszerre veszik figyelembe és nem egymás után. A kérdések egyenként történő kezelése nehezíti a megegyezést. Az adott kérdések egy csomagként történő kezelése lehetővé teszi több Bordás Sándor


alternatíva kidolgozását, ugyanakkor növeli az egyezmény megkötéséhez szükséges opciók számát. Nem elismert, esetleg cáfolt konfliktusok, ha félretevődnek, vagy elfojtódnak, a megoldásuk annál nehezebb lesz. Általában egy konfliktus elkerülése azt a célt szolgálja, hogy védelmet nyújtson a másik féllel való konfrontációval szemben. Ez a helyzet eleve kizárja a kölcsönösen kielégítő megoldás létrejöttének lehetőségét, gátolja a felek közötti kapcsolat fejlődését, és csökkenti azt a lehetőséget, hogy a másikat jobban megértsük. A konfliktus elkerülése kiválthatja azt is, hogy a kérdés átkerül más területekre, ahol csökkentheti más konfliktusok megoldásának esélyét, esetleg tönkreteheti az érintett felek közötti viszonyt. Deutsch több szempontot ír le, melyek a destruktív konfliktushoz, a „rosszindulatú társadalmi konfliktus” kialakulásához hozzájárulnak. Egyik ilyen szempont az anarchikus társadalmi szempont. Szerinte van olyan helyzet, mely nem teszi lehetővé a racionális magatartást, mivel nem léteznek a társadalmi rend, vagy a kölcsönös bizalom feltételei. Az ilyen helyzetben az egyén, vagy a nemzet megkísérli saját jólétének, biztonságának növelését, tekintet nélkül mások biztonságára, vagy jólétére. A másik szempont szerint a konfliktusban részvevő felek, a nyerés-vesztés szemszögéből közelítik meg a helyzetet, tehát kompetitív harcként fogják fel. Az ebből adódó társadalmi folyamat gyakran tartóssá teszi és felerősíti a konfliktust. A felek közötti kommunikáció szegényessé és megbízhatatlanná válik, növelve ezzel a hibalehetőséget és a félreinformálás esélyét, ezzel együtt megerősítve a már korábban létezett, a másik fél irányába kialakult sztereotípiákat és elvárásokat. A harmadik szempont a belső konfliktusokról szól. Deutsch szerint a rosszindulatú konfliktus azért tud fennmaradni, mert a belső szükségletek az összeütközésbe került felek közötti kompetitív folyamat meglétét kívánják. Létezik több olyan belső szükséglet, melynek szelepe az ellenséges külső viszony, így pl. az ellenséges külső viszony elfogadható indok lehet a belső problémákra, melyek okaként az ellenség, vagy az ellenséggel szembeni védelem szükségessége nevezhető meg, vagy alkalmat ad arra, hogy kifejezzék a felgyülemlett ellenségességet, mely valójában belső konfliktusból táplálkozik. A külső ellenség elleni harc lehetővé teszi, hogy a saját, nem tudatos, és nem elfogadott, belső tulajdonságainkat az ellenségre vetítve támadást intézzünk ellenük úgy, hogy az ellenséget támadjuk meg. Deutsch úgy gondolja, hogy ha egy külső konfliktus belső szükségletek szolgálatában áll, nagyon nehéz felhagyni a konfliktussal addig, amíg a belső szükségletek kielégítésének más módjai még nem alakulnak ki. A negyedik a helytelen ítéletek és felfogások szempontja, ahol a szegényes kommunikáció, az ellenséges hozzáállás és a különbségek iránti túlérzékenység, olyan eltorzított nézetekhez vezetnek, amelyek erősíthetik és tartósíthatják a konfliktust. Az ötödik szempont szerint a felek önkéntelenül is elköteleződnek olyan elgondolások, védekezések mellett, amelyek a konfliktussal kapcsolatos tevékenységük elvég-

Bordás Sándor

77


zéséhez tartoznak. Ilyenkor a konfliktust olyan elkötelezettségek és befektetések tartják fenn és konzerválják, melyek magát a rosszindulatú folyamatot táplálják. Hatodik szempontként Deutsch az önmegvalósító próféciákat emeli ki, melynek tetszetős érvényessége állandó hibát iktat a rendszerbe. A próféta az éppen folyó események sorrendjét idézi bizonyítékként arra, hogy már kezdettől fogva igaza volt. Végül Deutsch, a konfliktus szociálpszichológia nézőpontjából a következő kulcsfontosságú konklúziókat vonta le: 1. Kevés az a konfliktus, amely a természetéből adódóan csak nyerést, vagy vesztést eredményez. 2. Ha egy konfliktus a természetéből adódóan nem nyerés-vesztés jellegű, akkor a felek kooperatív problémamegoldó orientációt kell, hogy kialakítsanak és fenntartsanak, amely a felek érdekeire összepontosít. 3. A becsületes és kölcsönösen elfogadó kommunikációs folyamatokat erősíteni kell, hogy a felek kellő beleéléssel és megértéssel kifejthessék érdekeiket. 4. Ki kell alakítani a szembenálló felek eltérő érdekeivel kapcsolatos problémák megoldására alkalmas módszerek széles skáláját (pl. brainstorming, szinektika stb.). 5. Tudatosítani kell, hogy léteznek olyan források és hatékony eljárások, melyek segítségével a holtpontra jutás, a közös problémák elkerülhetők, amelyek destruktív lefolyást adhatnak egy konfliktusnak (pl. tanácsadók, közvetítők, békítők stb.).

78

A Deutsch által megfogalmazott elméleti és gyakorlati megközelítéseket, a konfliktus kialakulását és kezelését illetően, munkánk során gyakran mi is tapasztaltuk, sőt az általa említett módszerekből többet alkalmaztunk is. Például az olyan tréningek esetében, melyek a roma és nem roma lakosság együttélési konfliktusait volt hívatott kezelni, és a roma és nem roma véleményformálókkal folyt a munka, a konfliktusban szereplő kérdések egészére, egy csomagként való kezelésére összpontosítottunk, nem pedig az egyes kérdésekre. Így több esetben sikerült elérni azt, hogy a sarkalatos, egyedi kérdések nem vitték el a tárgyalás hangulatát destruktív irányba, bár erre is volt példa. A brainstorming, a különböző kreatív megoldások módszereit szinte rendszeresen alkalmaztuk az interetnikus tréningjeinken. A fentiekből is látni lehetett, hogy a konfliktusok konkrét, vagy akár áttételes értelmezése, meghatározása és kezelése nagyban tükröződik a vizsgálatával foglalkozó tudományágban. Azt mondhatjuk, hogy a konfliktuskutatás interdiszciplináris, tehát nagyon szerteágazó megközelítésekkel találkozhatunk a tudományágak szemléletmódjától függően. Az alábbiakban konfliktus szintjeivel, és alapvető fajtáival foglalkozunk, ahol Barnim Jeschke (1993) felosztásait ismertetjük. A konfliktusok szintjei: 1. Intraperszonális a megismerés tárgya: az egyén; 2. Interperszonális a megismerés tárgya: a személyek; Bordás Sándor


3. Szervezeten belüli portok; 4. Szervezetek közötti 5. Nemzetközi

a megismerés tárgya: szervezeten belüli személyek és csoa megismerés tárgya: a szervezetek (képviselői); a megismerés tárgya: a népek, állam(csoport)ok.

Az intraperszonális konfliktussal a személyiség-pszichológia, az interperszonálissal a személyiség- és szociálpszichológia, a szervezeten belülivel a szociál- és szervezetpszichológia, vezetéstudomány, üzemgazdaságtan, a szervezetek közöttivel a szervezetszociológia, szervezéselmélet, marketing, mikroökonómia, politológia, a nemzetközi konfliktussal pedig a politológia, hadtudomány és a jogtudomány foglalkozik. A mi etnikai vonatkozású kutatásaink, és kezelési módszereink főleg a szociológia, a személyiség-pszichológia, a szociálpszichológia elméleteit és módszereit vették igénybe, de elkalandoztunk kisebb mértékben, a politológia és az orvostudomány területeire is. Ennek megfelelően eredményeink főleg ezeknek a tudományágaknak a szemléletét tükrözik. Mivel a konfliktus nagyon összetett és bonyolult jelenség, ezért különböző módon csoportosítható: így alanya, hordozója szerint lehet egyéni és csoportos konfliktus. A csoportos konfliktus magába foglalja a társadalmi kiscsoporttól kezdődően a szervezeteken, a kultúrán át, egészen a nemzetközi konfliktusokig. Az alany viszonyulása szerint a konfliktus lehet külső (az egyének, illetve csoportok közötti) és belső. A csoporton belüli konfliktusok az egyénektől, vagy a kiscsoportoktól kezdődően egészen az országok közötti viszonyokig terjedhetnek. A konfliktushelyzet a személy illetve a csoport vonatkozásában lehet: 1. Belső – akkor jön létre, ha az egyént, vagy a csoport egészét önmagával ellentétes gondolatok kínozzák, és esetleg saját értékrendje, meggyőződése, szükséglete vagy szokásrendszere ellenére cselekszik. 2. Külső konfliktushelyzet egymástól kölcsönösen függő személyek, csoportok, társadalmi berendezkedések között akkor alakul ki, ha tudatosul eltérő célkitűzésük, és tekintet nélkül a másik fél ellenállására, olyan pozíció megszerzésére törekszenek, mely csak egyiküké lehet. Konfliktusok kialakulásának okai: 1. Információ alapú: túl sok, túl kevés, vagy téves információ. 2. kapcsolat alapú: oka a rossz kommunikáció, az erős érzelmek, a negatív viselkedés, vagy sztereotípiák. 3. érték alapú: oka a mindennapi értékek, vagy az alapértékek ütközése, amely lehet filozófiai, ideológiai, vallási, politikai stb. Nagyon nehéz rendezni. 4. strukturális alapú: oka az egyenlőtlen hatalommegoszlás (Spranger – tipológia, lásd a 4. fejezetet), az időhiány, a nehéz kooperáció, a források feletti egyenlőtlen rendelkezés, vagy földrajzi viszonyok. 5. Érdek alapú: pszichológiai, procedurális.

Bordás Sándor

79


5. A KONFLIKTUS FOLYAMATA A konfliktus dinamikus jelenség, és kialakulásától megszűnéséig hat szakaszra osztható, amelyek ismétlődhetnek, vagy akár el is maradhatnak. Szakaszai: 1. Megelőző állapot (latens konfliktus), amely magába hordozza a probléma lehetőségét, de ebből még nem következik, hogy a konfliktus ki is fog fejlődni. Ahhoz, hogy valóságossá váljon, mindkét félben tudatosulnia kell annak, hogy a partner valamilyen módon fenyegeti az ő pozícióját. Ha erre nem jönnek rá, akkor a konfliktus természetesen elmarad. 2. Átérzett konfliktus – ebben a szakaszban a veszély, a probléma észlelése valamilyen emocionális reakciót (pl. feszültséget, félelmet, dühöt stb.) vált ki. 3. Érzékelhető szakasz – az érzelmi reakciókat valamilyen verbális – nonverbális cselekvés követi. A felek hangot adnak problémájuknak, ellentétes nézeteiknek: győzködik egymást, vitatkoznak, sőt agresszívvá is válhatnak, tehát a konfliktus érzékelhetővé válik. 4. Kezelés/elfojtás szakasza. A kellemetlen szituáció kezelése többféle módon történhet. A résztvevők kölcsönösen kikerülhetik a konfliktust, úgy tehetnek, mintha egyáltalán nem is létezne. Szabályozhatják menetét, kézben tarthatják, illetve megoldhatják. Ha az egyik fél hatalmi indexe igen magas és a bizalom minimális, akkor többnyire a konfliktus erőszakos, egyoldalú elfojtása következik be. 5. Az utóhatások szakaszában alakulnak ki, tisztulnak le a konfliktus kezelésével és annak következményeivel kapcsolatos érzelmek. Negatív utóhatásról beszélhetünk, pl. abban az esetben, ha az egyik vagy mindkét félben sértettség érzete marad fenn, ez ugyanis rontja a további munkakapcsolatokat, és újabb konfliktusok kialakulásához vezethet. Amennyiben a partnerek elégedettek az elért eredménnyel, és emelkedik a bizalmi index, akkor jó érzés tölti el őket és az utóhatás pozitív (Barlai – Kővágó, 2004).

80

A nem kezelt konfliktusok válsághoz vezetnek, Bolton (1987) ezt így fogalmazza meg: „mert legjobb esetben is bomlaszt, legrosszabb esetben pedig rombol. Ha egyszer felszínre tör, nehezen irányítható. A destruktív vitának megvan az a tendenciája, hogy tovaterjed. Gyakran le is válik kiváltó okáról, és egész addig folytatódhat, amikor már ezek teljes mértékben irrelevánssá lesznek, vagy már régen el is felejtődtek. A konfliktus gyakorta odáig terjed, hogy felemészt mindent és mindenkit, aki csak a közelében van”. Ezek a hatások főleg akkor mutatkoznak meg, ha rosszul, vagy egyáltalán nem kezelik őket. Több társadalomkutató, sőt az etológus Konrad Lorenz (1977) is megegyezik abban, hogy a konfliktusnak lehetnek pozitív hatásai is. Véleményük szerint a konfliktus: növelheti a motivációt és az energiát a társadalom által megkövetelt feladatok elvégzéséhez; fokozhatja az egyének, szervezetek újítási készségét; mindenki jobban megértheti saját helyzetét, mert a konfliktus arra kényszeríti, hogy nézeteit megfogalmazza és elmondja; mindenkiben, nagyobb mértékben tudatosul saját identitása; a Bordás Sándor


személyközi konfliktus eszköze lehet a belső konfliktus kezelésének; az egymástól eltérő felfogások az elméleti sokszínűséget szolgálják stb. A konfliktusmegoldás lehetőségei: - A konfliktus elkerülése - Informális megbeszélés – Privát döntés a felek részvételével. - Probléma megoldás – Demokratikus megoldás, megmarad a kontroll. - Tárgyalás – Privát döntés a felek részvételével. Demokratikus megoldás, a felek kontrollja megmarad. - Mediáció, közvetítés – Privát döntés a felek részvételével. Demokratikus megoldás, a felek kontrollja megmarad. - Arbitráció, vagy választott bírósági megoldás – Privát döntés harmadik fél által. - Jogi megoldás – Jogi, autoriter megoldás, harmadik fél által. - Nem erőszakos direkt akció – Jogon kívüli, korlátozott döntés. - Erőszak – Jogon kívüli, korlátozott döntés.

6. A VÁLSÁG A nem megfelelően érzékelt és kezelt konfliktus válsággá alakulhat át, amely az egyén, a csoport, vagy a társadalom életében súlyos zavart okozhat. A válság típusa attól függ, hogy mennyire pontosan prognosztizálható kitörése, és hogyan lehet felkészülni az elhárítására. A válság, a társadalmi feszültség prognosztizálásának lehetőségével a Bordás – Hun+ ík, FER – Feszültség-előrejelző rendszer című kötetet foglalkozik. Megkülönböztetnek az előrejelzés szerint: kemény válságot, amit előre nem látható esemény, vagy katasztrófa okoz; puha válságot, amelyet a csoport, vagy szervezet szervezetlensége okoz, de különböző konfliktuskezelési eljárásokkal viszonylag gyorsan megszüntethető; és lopakodó válságot, melyek a társadalmi folyamatok zavaraiból adódnak. Az időtartam szerint megkülönböztetnek gyors lefolyású, elhúzódó és ciklikus válságot. A válságnak különböző szakaszai vannak, melyek függnek a zavar nagyságától, az elhúzódásának idejétől és egy Gauss-görbével ábrázolhatók. Ha a Gauss-görbét szakaszaira bontjuk, akkor a válság kezdeti szakaszában, a veszély megjelenése, és annak kialakulása található, amely emelkedésnek indul, és a tetőpontra ér. Egyes értelmezések szerint, a válság tetőpontján, a beavatkozás lehetősége még megvan, és a súlyos események elkerülhetők, ha viszont ez nem történik meg, akkor a katasztrófa bekövetkezik, amely egyértelműen negatív esemény. Más értelmezések szerint, a válság tetőpontra érkezése után hanyatlás következik be, melyet a megoldás szakasza követ. Sajátos válsággörbékkel találkozhatunk, melyek gyors lefolyású, ciklikus, vagy éppen elhúzódó válságról tanúskodnak. Véleményünk szerint, ha a kezeletlen konfliktus válságba csap át, és például az etnikai konfliktus megoldása a háború, akkor olyan súlyos következményekkel számolBordás Sándor

81


hatunk, melyek rövidtávon szinte kezelhetetlenek, hosszú távon pedig, maradandó következmények alakulnak ki a felek lelki világában. A veszteségek ilyen irányú feldolgozására a lélektan, a szociálpszichológia, a politológia vajmi kevés útmutatóval szolgál, hiszen hiányoznak azok a módszerek, melyek egy nemzet, egy kultúra kollektív gyászában hatékonyan segíteni tudnának.

7. VESZTESÉG ÉS GYÁSZ

82

Veszteségeink érzelmi feldolgozására, a gyászra, a gyászmunkára egyéni szinten a társadalmak, a kultúrák többnyire berendezkedtek, melyben a vallásoknak, az egyházaknak óriási szerep jutott. A gyász külső jegyeit a Biblia is leírja, melyek: sírás, siratás, a ruha megszaggatása, zsákruha viselése, a haj lenyírása, mezítláb járás, hamu szórása a fejre, böjtölés, földön ülés hét napon át. A veszteségre adott reakciót számos tényező határozza meg: az elhunyttal való kapcsolat jellege, a halál módja, a gyászoló életkora, neme, alapszemélyisége, előzetes életeseményei (elsősorban a korábbi veszteségek), előzetes betegségei (különösen a depresszió), aktuális pszichés státus (esetleg egyidejű krízishelyzetek), kulturális környezete, vallásossága, szociális kapcsolatrendszere. Ebből adódóan a gyász mindig egyéni.” írja Pilling J. (2003). Teljesen egyetérthetünk ezzel a kijelentéssel, de viszont azt is tudjuk, hogy a gyászban megjelenő pszichés folyamatok egyénileg megfogható változásait, nagyon nehezen tudjuk meghatározni. Ha a kollektivizmusra jellemző társadalomra gondolunk, akkor feltehetjük a kérdést, hogy ott a gyász lefolyása mennyire egyéni, illetve mennyire kollektív? Gondoljunk csak a szerbekre. Ha igaza van Volkannak (2002), hogy a Jugoszláv polgárháború mögött, a szerbek 600 évvel korábban elszenvedett rigómezei vesztesége húzódik meg, akkor feltételezhetjük azt is, hogy a kollektív gyász nem fejeződött be, tehát komplikált gyászról beszélhetünk. A kultúra által „választott traumák” valószínű fenntartják a gyászt, nem engedik feldolgozni, és a gyászmunka nem fejeződhet be. Ezt a gondolatmenetet folytatva a gyász csak a revans, vagy a bosszú eljövetelével oldódna, ami nem biztos, hogy bekövetkezik, sőt a kultúra megsemmisüléséhez is vezethet. További hipotetikus kérdés, hogy ha Szlovákiára is inkább a kollektivizmus a jellemző, akkor a fent említett, magyarok által a szlovákoknak 1861-től 1918-ig okozott veszteségek mögött, a nem feldolgozott kollektív gyász húzódik-e meg, melynek revansát a 2006-os szlovákiai parlamenti választások kapcsán is láthattunk? Vagy valami másról van szó, melyre még nem tudjuk a választ, és csak sejtéseink lehetnek. Egyéni szinten a normál gyászt több kutató szakaszokra ossza, és szinte mindenütt megtalálható a sokk, a veszteség tudatosulása és a felépülés. Horowitz (1993) a normál gyász szakaszait így ossza fel: sokk, elutasítás, elárasztás, átdolgozás, lezárás; Kast (2000), viszont az alábbi szakaszokat tartja fontosnak: elzárkózás a tudomásulvétel elől, az érzelmek feltörése, a keresés, a megtalálás és az elválás stádiuma, új viszony saját magunkkal és a világgal (In: Pilling, 2003). Tehát normál gyász esetén a veszteség feldolgozása megtörténik, és helyreáll egy új egyensúly a világgal. Bordás Sándor


Komplikált gyász esetén a fent vázolt folyamat nem zajlik le, hanem különböző jegyek, vagy tünetek formájában továbbra is megfigyelhetők. Ilyen tünetekkel találkozhatunk: nagyfokú izoláció, hosszan tartó depresszió, apátia, ismétlődő és tartósan fennálló öngyilkossági fantáziák, pszichoszomatikus vagy pszichiátriai betegségek, a fájdalom kifejezésének tartósan fennálló elhárítása, túlzott és tartós aktivitás, hirtelen karakterváltozás, gyorsan feltámadó vad ellenségesség egyes személyekkel kapcsolatban, a gyász tüneteinek tartósan fennálló túlzott mélysége stb. (In: Pilling, 2003). A józanész azt mondaná, hogy pár száz év elteltével képtelenség egy nemzet, egy kultúra veszteségének a nem feldolgozott gyászát megtalálni az utódokban, és mégis gondoljunk csak a szerbek, vagy a szlovákok horizontális kommunikációs rendszerére, amely valójába izoláció. Vagy az erdélyi magyarok szegregációjára (amit önkéntes izolációnak is felfoghatunk), amely az erdélyi magyarok és románok egyik legnagyobb konfliktusa (In: Csepeli Gy. – Örkény A. – Székely M.: Jelentés a Tündérkertből, című kötet, 2000), hiszen a trianoni döntést, valószínű az erdélyi magyarok dolgozták fel legkevésbé. Azt is elképzelhetőnek tartjuk, hogy a kollektív emlékezetben a nem feldolgozott gyász, érzelmi súlyánál fogva olyan tartalmakat mobilizál, melyek a revans, a bosszú szolgálatában állnak. Luhmann megfogalmazását tartjuk fontosnak, mely szerint „a béke már nem az emberi együttélés természeti tökéletessége, hanem az állami rend eredménye” (In: Karácsony, 2000), abból kifolyólag, hogy a mindenkori politikai elitnek, erkölcsi kötelessége a társadalom, és a társadalomban lévő különböző kultúrák kollektív veszteségeinek következtében kialakult gyász feldolgozásának a segítése, a harmonikus együttélés érdekében. A társadalmakban a spontán kialakult „választott traumák”, vagy „választott dicsőségek” megválasztása, komoly szociálpszichológiai kutatást tenne szükségessé a nemzeti örömünnepek, vagy vezeklések helyes meghatározására, különösen az új demokráciákban.

IRODALOM Assmann A. – Assmann J.: Kultur und Konflikt, Frankfurt/M., Shurkamp, 1990. Austin J. L.: Tetten ért szavak, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1990. Barlai R. – Kővágó Gy.: Krízismenedzsment, kríziskommunikáció, Századvég, 2004. Béres I. – Horányi Ö. (szerk.): Társadalmi kommunikáció, Osiris Kiadó, Budapest, 2001. Bordás Sándor – Frič P. – Haidová K. – Hunčík P. – Máthé R.: Ellenpróbák (A szlovák-magyar viszony vizsgálata szociológiai és etnopszichológiai módszerekkel Szlovákiában), Nap Kiadó, Dunaszerdahely, 1995. Bordás Sándor – Hunčík P. – Mikulás D. – Stredl T.: Együttlét (Egy interetnikus tréning tapasztalatai), Balassi Kiadó – Magyar Pax Romana, Budapest, 2004. Bordás Sándor – Hunčík Péter: Barát- és ellenségkép vizsgálatok Szlovákiában, kézirat, 1998. Bordás Sándor – Hunčík Péter: Etnopszichológiai felmérés a Kárpát-medence nyolc országában, (1996, kézirat). Bordás Sándor – Hunčík Péter: FER (Feszültség-előrejelző rendszer), Nap Kiadó, Dunaszerdahely, 1999. Bordás Sándor – Lisznyai Sándor: Az egészséges felsőoktatásért határon innen is túl, Kodolányi János Főiskola, (Előkészületben), 2006. Bordás Sándor

83


84

Bordás Sándor. – Csepeli Gy. – Hagendoorn L. – Hunčík P. – Kaposvári A. – Örkény A. – Raduly-Zörgő É. – Székelyi M. – Tinica S. – Young J. – Zánkay A.: Confidence Building in the Carpathian Basin, Sándor Márai Foundation, Bratislava, Nap Kiadó, Dunaszerdahely, 2000. Bordás Sándor: Diszkrimináció az EU küszöbén. Diszkrimináljuk-e a romákat? In: Európaiság és magyarság. Tanulmánykötet, MTA VEAB, Komárom. 2003. Bordás Sándor: Lelkünk útvesztői, Kalligram Könyvkiadó, Pozsony, 1994. Bordás Sándor: Öngyilkosságot megkísérelt személyek motivációs hátterének interkulturális vizsgálata magyarországi magyar, jugoszláviai magyar és jugoszláviai szláv közösségekben, Bölcsészdoktori disszertáció, Budapest, 1979. Caglar A.: Hyphenated Identiteties and the Limits of „Culture”. In Modood, T. – Werbner P. (eds.): The Politics of Multiculturalism in the New Europe: Racism, Identity and Community. London, 1997. Chafee S. H. – McLeod J. M. – Wackman D. B.: Parental influences on adolescent media use’, American Behavioral Scientist, 1971. Coser L.: The Funkcions of Social Conflict, Glencoe. 1956. Coser L.: Continuities in the Study of Social Conflict, New York: Free Press, 1957 Csepeli György – Örkény Antal – Székelyi Mária – Csere: Jelentés a Tündérkertből. Romániai magyarok és románok nemzeti identitásmintái Erdélyben. In : Társadalmi riport 1988. Szerk.: Kolosi – Tóth – Vukovich, Budapest, 1998. TÁRKI, Csepeli György: Szociálpszichológia, Osiris, Budapest, 1997. Dahrendor Ralf: Class and class conflict in industrial society, London – Henley, Routledge and Kegan Paul, 1976. Deutsch Morton: The Resolution of Conflict: Construktive and Destructive Processes. Yale University Press, New Haven, Conn. 1973. Elias N.: Studien über die Deutschen, Frankfurt/M., 1990. Geertz C.: Az értelmezés hatalma. Antropológiai írások, Századvég, Budapest, 1994. Gellner E.: Nations and Nationalism. Ithaca, Cornell University Press, 1983. Giddens A.: The Nation State and the Violence, Cambridge, 1985. Grice H. P.: A társalgás logikája. I: Pléh Cs. – Siklaki I. – Terestyéni T. (szerk.): Nyelv, kommunikáció, cselekvés, Tankönyvkiadó, Budapest, 1988. Griffin E.: Bevezetés a kommunikációelméletbe, Harmat, Budapest, 2001. Habermas J.: A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása, Osiris Kiadó, Budapest, 1999. Habermas J.: Válogatott tanulmányok, Atlantisz, 1994. Hallowell I.: Culture, personality, and society. In Tax, S. (ed.): Antropolgy Today, New York, 1962. Hobsbawn E.: Nationen und Nationalismus, Mythos und Realitat seit 1780, Frankfurt/M., 1991. Hoffmann R.: Prednášky o biosyntéze, Praha, 1994. Horányi Özséb. (szerk.): Kommunikáció I-II., Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1978. Horányi Özséb.: Jel, jelentés, információ, Budapest, 1975. Huntington S.: A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása, Európa, Budapest, 1998. Jeschke B. G.: Konfliktmanagement und Unternehmenserfolg. Ein situativer Ansatz. Betriebswiertschaftlicher Verlag – Dr. Th. Gabler Gmbh, Wiesbaden, 1993. Karácsony A.: A politika kommunikációelméleti megközelítése Niklas Luhmann munkásságában. In: Szabó Márton (szerk.): Beszélő politika (A diszkurzív politikatudomány teoretikus környezete), Jószöveg Műhely Kiadó, Budapest, 2000. Kézdi B.: A negatív kód (Kultúra és öngyilkosság), Pannónia Könyvek, 1995. Kroeber A. – Kluckhohn C.: Culture: A Critical Review of Concepts and Definitions, Cambridge, 1952. Kriesberg L.: The Sociology of Social Conflict, Prentice – Hall, 1973. Lewin Kurt: Resolving Social Conflicts, Harper and Row, Publishers, New York, Evanston, London, 1948. Luhmann N.: Látom azt, amit te nem látsz, Osiris Kiadó, Budapest, 1999. Luhmann N.: Macht, Stuttgart: Enke Verlag, 1975. Luhmann N.: Sociale Systeme, Frankfurt/M., Shurkamp, 1984. Luhmann N.: Szerelem, szenvedély (Az intimitás kódolásáról), Jószöveg Műhely Kiadó, Budapest, 1997. Bordás Sándor

Kultúra – kommunikáció – konfliktus Mead G. H.: Mind, Self and Society. Chicago, University of Chicago Press, 1970. (Magyarul: A pszichikum, az én és a társadalom.) Budapest, Gondolat, 1973). Mead M.: National Character. In Tax, S. (ed.): Anthropology Today, Chicago, 1962. Niedermüller P.: A kultúraközi kommunikációról. In: Béres – Horányi (szerk.): Társadalmi kommunikáció, Osiris Kiadó, Budapest, 2001. Parsons T.: Social Structure and Personality, The Free Press, New York, 1964. Parsons T.: The Social System, New York, Free. 1951. Pataki F. (szerk.): Pedagógiai szociálpszichológia, Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1976. Pataki F.: Nemzetkarakterológia? Magyar Tudomány, 1997. Pataki F.: Társadalomlélektan és társadalmi valóság, Kossuth Könyvkiadó, 1977. Pieterse J. N.: Der Melange-Effekt. Globalisierung im Plural. In Beck, U. (Hg.) Perspektiven der Weltgesellschaft, Frankfurt/M., 1998. Pilling J. (szerk.): Gyász. Medicina Könyvkiadó Rt., Budapest, 2003. Pokol Béla: A professzionális intézményrendszerek elmélete, Budapest, Felsőoktatási Koordinációs Iroda, 1991. Rogers C. R.: On Encounter Groups, Harper and Row, New York, 1970. Magyarul: Encounter csoportok, Magyar Pszichológiai Társaság megbízásából, 1984. Rogers C. R.: Valakivé válni: a személyiség születése, Edge, Budapest, 2003 Rosengren K.E.: Kommunikáció, Typotex, Budapest, 2004. Simmel G.: Válogatott társadalomelméleti tanulmányok, Gondolat Kiadó, Budapest, 1973. Smith M. P.: Postmodernism, urban ethnography, and new social soace of ethnic identity, Theory and Society, 1992. Volkan V. D.: Ha ellenségek beszélnek: az arab – izraeli tárgyalások pszichoanalitikus megfontolásai, In: Pannonhalmi Szemle, 2002 X/1. Weber M.: A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme, Gondolat, Budapest, 1982. Weber M.: Gazdaság és társadalom, Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest, 1987. Wuthnow R. – Hunter J. D. – Bergensen A. – Kurzweil E.: Cultural Analysis, Boston-London, Routledge-Kegan Paul. 1984.

85

Bordás Sándor

Darai Lajos

A KÖZÉP-EURÓPAI KOMMUNIKÁCIÓS TÉR MAI KIHÍVÁSAI. MIÉRT HIÁNYZIK A KÖZÉP-EURÓPAI MEGBÉKÉLÉS? BEVEZETÉS

H

86

a közép-európai tudomány- és kultúratranszferről, transznacionalizmusról mint kívánatos megoldásról töprengünk, felvetődik a kérdés ezzel kapcsolatban: Miért nem érvényesül még ma sem a közép-európai megbékélés? Mi kellene hozzá, mi akadályozza ezt 17 évvel az 1989-es nagy európai, valamint világfordulat után, azaz a hidegháború felszámolását követően, és 51 évvel az utolsó forró világháború végetérte után. Érdemes ezért tekintettel lennünk arra, hogy e vonatkozásban mi, közép-európaiak mit és miért vettünk át a XIX–XX. században a nyugat-európai és amerikai mintákból, és mit kényszerültünk elhagyni a magunk sajátosságaiból. Valamint hogy ki szelektált itt a demokratikus intézményrendszer eszközei között, s miért csak egyfajta áldemokrácia valósulhatott meg, s az pedig mi célból és milyen következményekkel történt? Miért fogadta el, ill. nem akadályozta meg számunkra Nyugat-Európa és Amerika se a demokratikus jogoknak a háttérbe szorítását, lábbal tiprását az elmúlt században, amikor arra őket semmi sem kényszerítette, kétszer-háromszor is győzedelmes helyzetükben. Milyen kulturális összefüggések s milyen emberi kapcsolódások akadályozták, vagy enyhítették, ha tudták, ezen a tájon a diktatórikus intézkedéseket, az általuk okozott szenvedéseket, ill. tompították, vagy vették el azok élét? S mikre alapozhatunk, milyen reménységeket támaszthatunk, hogy felgyorsuljon a rég várt folyamat, megerősödjön a törekvés, megnyilvánuljon a szándék, minek eredményeképpen beköszönthet az üdvös állapot, a valódi, őszinte, örömteli, együttműködő és élményekkel, haszonnal teli megbékélés. Mi, közép-európaiak ugyan miért hallgatnánk tovább a nehézségeinkről, egymás iránti, eddig ki sem mondott sérelmeinkről és elvárásainkról, ha a még fennálló, de már mindenki részéről idejétmúltnak tartott akadályok elhárításával megnyílhatnak előttünk a legmagasabb szintű együttműködés, együtt boldogulás útjai és módjai? Lassan már egyetlen, önként vállalt szövetségi államkeretben éltünkben ki tudná feltartóztatni ezen államoknak végérvényes kiegyezését egymással és a múlttal való megbékélésük feltételeinek teljesítését? Ez ugyanis már közakarat itt. Feltűnő azonban, mennyire hiányzik a tárgykör felvetése és rendezésének elősegítése minden olyan közfórumról, ahol a különböző politikaalkotó és érdekérvényesítő ténye-

A közép-európai kommunikációs tér mai kihívásai

zők összegző kezdeményezésére lenne szükség a megbékélési folyamat elindításához és örömteli beteljesítéséhez. Egyszer már megpendítettem ebben a körben, az egyik korábbi Budapest Fórumon,1 hogy az Osztrák-Magyar Monarchia helyénvaló dolgait, sajátos és időtállónak bizonyult jellegzetességeit ideje lenne megcélozni, visszaállítani. Azaz beszélnünk kell arról is, hogy volt már béke e tájon, s annak felbomlását nem csupán azon tényezők idézték elő, amikről korábban tudnunk lehetett. Hanem már részleteiben is ismertek azok a nagyhatalmi mesterkedések,2 amikkel a nyugat-európai angolszász, francia, sőt német államok beavatkoztak a közép-európai állami életbe, és sajnos bizony úgy gondolták, hogy az ő centrum-országi érdekeik miatt ideje szétrobbantani e tájék békéjét. S ha most valami valódi újjászületéshez akarunk kezdeni, fel kell tárnunk e mesterkedéseket és beavatkozást. Nehogy még mindig elvesztett egységünk akkori süllyedő szekerére kényszerüljünk, s azok az akadályok álljanak ellen mostani békénk megteremtésének, amelyeket e tájtól távoli idegen államérdekek és azok kiszolgálói hívtak életre.

RÉGIÓNK HELYE ÉS SZEREPE AZ ÓKOR VÉGÉIG Az európai őstörténetben közép-európai régiónk ugyanolyan kitüntetett civilizáció-forrás szereppel bírt, mint a földrész nyugati és keleti része, ezért Európa mindhárom régióját egyenrangúnak kell tekinteni.3 Ugyanez érvényes természetesen világviszonylatban is, azaz a kontinensnyi távolságokra élt emberiség több helyszínen, egymástól elkülönülten szerezte meg azon sajátos jegyeit, amiknek keveredéséből jöttek létre a mai jellegzetességeink. A szűkebben vett közép-európai régiót pedig már az ősmúltban is minden irányban nagyfokú kiterjedést megvalósítónak láthattuk,4 ezért nem túlzás ennek a tágabban vett térségnek a közép-európaiként kezelése a Baltikumtól Németországig és Svájcig. A régi ember többféle természeti változáshoz volt kénytelen közvetlenül alkalmazkodni, mint a mai. A régmúlt embercsoportjainak legelőször is e változásokat észlelniük kellett, tudatosítaniuk, és megtalálniuk rá a megoldást, az ellenszert. Ma az egyes ember válaszai helyett minderre intézményesült eszközök és formák állnak rendelkezésre, amiket persze szintén emberek működtetnek, bizony a régi emberek tapasztalatait máig felhasználva. Ezeket az emberiség a földrajzi jellegű és az időjárási természeti különbségek, megváltozott körülmények vonatkozásában érte el. Különösen a hőmérséklet és a talaj megváltozása hozta létre és terjesztette el a kü-

87 1

2

3 4

Lásd: Dr. Lajos Darai: „Revival of institutional regionlity.” Europe of Regions: East and Central Europe’s Accession to the European Union. Budapest Forum, Budapest, September 8, 2002. Vesd össze: Makkay János: „Sir Arthur Evans és Trianon.” Századok 131. évf. (1997) 6. sz. 13391354. Vö.: Colin Renfrew: A civilizáció előtt. Osiris, Budapest. 2005. Vö.: Cser Ferenc – Darai Lajos: Magyar folytonosság a Kárpát-medencében. Fríg Kiadó, Budapest. 2005.

Darai Lajos


88

lönböző domborzati viszonyokhoz alkalmazkodó előbb hegylábi, majd dombvidéki, s végül síkvidéki emberi műveltségeket. Ehhez társult az a kapcsolati, jellembeli és erkölcsi különbségek keveredése, ami a déli embernek a katasztrofális éghajlati viszonyok elől északra menekülésével valósulhatott meg. Mindennek legfontosabb színtere régiónk volt, ahol nyomon követhetjük a mezőgazdaság kialakulását, a legelőváltó, szilaj és istállózó állattenyésztés, valamint a kézművesség, fémművesség térnyerését, tökéletesedését. A hosszú békés alkalmazkodás életét a kényszerekre adott újszerű válaszokkal felváltotta az eredeti mellérendelő társadalmi gyakorlatot lassanként már megbontó megoldások sora, a szellemi munkamegosztás elválasztása a fizikaitól. Vadállatok ellen használt eszközöknek fegyverként és kényszerítő eszközként más emberek ellen fordításával azonban megjelent, együttjárt az emberek rangbeli megkülönböztetése, a hierarchikus társadalom létrejötte. Ezzel kialakult az a társadalmi elit, amely majd a középkor során főszerepet játszik, de az újkori küzdelmeket is, különösen az elmaradottabb területeken meghatározta. Ugyanakkor ennek a megváltozott helyzetnek a következményei a műveltség területén a kettős kultúra kialakulásához vezettek, amikor a társadalom kétfajta rétege kétféle szerepkört tölt be: az egyik rész uralkodó szereppel lép fel és a maga hasznára, sokszor saját luxusa kiszolgálása számára szervezi meg – ha kell erőszakkal is – a társadalom másik részének tevékenységét. A másik, a termelő réteg pedig igyekszik megőrizni önmagát és tudását, menti, ami menthető — mind távolabbra menekülve az üldözők elől, valamint föld alá bújva, a szellemi szférába menekítve legféltettebb kincseit, tapasztalati ismereteit, érzelmi életét és éltető forrásait. Ez Közép-Európa első kiterjedésének ötezer éves korszaka, az első kurgán-támadás utáni népesség elmeneküléssel északkeletre az Urálig, északnyugatra a Feketeerdőig, majd végül egészen a Brit-szigetekig, és délre a Kükládokig. Közép-Európa legbelsőbb magja azonban – a Kárpát-medencében – hamar visszaállítja teljes önállóságát, s lesz a táplálója a technológiai jellegű megújulásnak és növekedésnek, amely az itteni népesség újbóli kiterjedésével járt a közvetlen északkeleti környezet felé. Ez magával vitte az egyenrangú felfogást, a lélekhitet — valamint az emberábrázolás és a rangbeli megkülönböztetés hiányát tapasztaljuk nála. Mialatt a kurgán-utód indoeurópaizált5 műveltség és társadalmi elnyomó rend vette körbe, amelynek birtokba vételét aztán keletről az egymás után felálló harcias lovas ázsiai birodalmak, illetve délről az istenkirályságok civilizációi, s azok utódbirodalmai vettek célba, szellemi fegyvereket is alkalmazva. Közép-Európa azonban végig sikeresen megőrizte politikai és szellemi önállóságát.

5

Vö.: Gimbutas, M. (1991): The Civilization of the Goddess, Harper, San Francisco.

Darai Lajos


RÉGIÓNK JELLEGZETESSÉGEI A KÖZÉPKORTÓL NAPJAINKIG Európa kapcsolódása tehát a világ többi részéhez ekkoriban keleti és déli irányból történt, aminek hatására Közép-Európa is ebből az irányból érkezett hódító támadások ellen kellett védekezzen. Ezért a nyugati és északi rész viszonylagos függetlensége és megerősödése következett be a középkorban mind Európa, mind a közép-európai régió vonatkozásában. Azaz a régiónk széle felé eső területek szerepe a korszakban felértékelődött, az ottani emberek és műveltségük kulcstényezővé váltak Közép-Európa vonatkozásában. A kulcs pedig a letelepedett népesség és a hódító hatalom együttélésének útját-módját nyitotta meg. Ez először a máshol már megvalósult tripartitum közép-európai elterjesztését jelentette, minek során a társadalom túlnyomó többségét alkotó termelő és kézműves rétegeit alávetették a keresztény klérus és a katonai-nemesi osztály hatalmának. E hatalmi törekvések többnyire, illetve eleinte még kívülről, főként keletről, délről és nyugatról irányultak Közép-Európa felé, de aztán ez északi irányból is elindult. Eredményeként a társadalom igen kis részének kezében igen nagy hatalom összpontosult, és a hódítók nem fegyveresen szolgáló segédcsapatokként egész népességeket raktak át egyik helyről a másikra, azaz telepítették őket Közép-Európa és a Kárpátmedence köré, meghatározott feladatokkal. A fegyveres túlhatalommal szemben az eredeti közép-európai lakosság a szellemiek terén vette fel a védekezés fonalát. Ennek eredményeként csodálatos gazdagságú folyamatszervező naptári névünnepeket tanulmányozhatunk szinte az év minden napján, amelyek az ideologikus vallási tartalmak mellé formai eszközökkel beillesztik az emberi alkalmazkodás ismereteinek túlélést biztosító legfontosabb tartalmait is. Mindenesetre figyelemre méltó az a hullámzás, amivel a műveltségi elemek sorozatosan kikerülnek a közép-európai régióból, s attól távolodva kényszerűen önmaguk ellenségévé alakulnak, majd visszatámadnak a forrás irányába, s ott visszaváltoznak az eredeti műveltségi alakra. Majd aztán kezdődik minden elölről. Ezért aztán a további, most már keresztény közegben vagy köntösben zajló középkori és újkori, s legújabb kori közép-európai történelem ezeknek a kiinduló feltételeknek és összetevő mozzanatoknak az örökségével meghatározottként tanulmányozandó és írható le. Így a sikeres hatalmi tényező végig jelen van és cselekvő ebben a folyamatban, s főként versengő, mert a közép-európai régió mindig erősen vonzotta az új, önjelölt hatalmi tényezőket. Ám ennek során Közép-Európa bizony szinte a közelmúltig, a gazdasági globalizáció hatalmának itteni megjelenéséig képes volt kivédeni a sajátosságait veszélyeztető támadásokat, és magához idomítani a hódítókat. Ez azt jelentette, hogy akár a keresztény egyetemességet, akár a humanizmust, a reneszánszt vagy a felvilágosodást, de még a gazdasági liberalizmust is alkalmazni tudta sajátos körülményeire, és mindig megújult a világ többi részéről támasztott kihívásoknak megfelelve. Amikor azonban Európa többi része a nagyvilág felé kitágulva a gyarmatosításból szerzett forrásokat, Közép-Európának csak a szellemi, tudományos és technológiai Darai Lajos

89


megújulás maradt. Ezt pedig megcsodálhatjuk a sikeres polgári átalakulásokban, az elmaradott nyelvek irodalmi szintre emelésében, illetve a nyelvújításokban, és a mellérendelő, egyenrangúsító társadalmi és szellemi mozgalmak győzelmében. Akár a legelvontabb ismeretek és a legkonkrétabb gyakorlatok összeegyeztetésében, a művészetnek az egész műveltséget integráló eljárásában, ill. képességében. A békés szellemi térnyerésben, amit követendő példaként állíthatunk ma a világ egésze elé. Főként pedig megcsodálhatjuk mintegy az Egyesült Nemzetek elveinek és célkitűzéseinek, törekvéseinek a helyi korai megvalósításában, amire itt már ennek a szervezetnek a megalakulása előtt 100-150 évvel sor került. Hogy még sincs béke ma az almafák és körtefák alatt, arra a magyarázatot véletlenül se ennek az üdvös folyamatnak az esetleges hibáiban keressük. Hanem az elején már említett huszadik századi külső támadások új formájában, és például az azt kiszolgálni hivatott, s így az igen káros belső bomlást megvalósító, arisztokrata elitet kitermelő és hatalmon tartó historicizmus vonatkozásában. S a megoldást is, a megbékélés elősegítését is ezek kiiktatásában kell látnunk. Ehhez pedig helyre kell állítanunk a közép-európai régió sajátos jellegzetességeit, a saját szellemi tartalmú alkalmazkodásra való visszatérést megvalósító politikai gyakorlatunkat. Mert a békétlenség alapvető oka e tájon sosem a mellérendelő gondolkodásúaknak az a szándéka volt, hogy alapfelfogásukat megőrizve éljenek és boldoguljanak, hanem az alárendelőknek az a szándéka, hogy a mellérendelést megszűntessék, sőt magvastól kiirtsák. Mert ha nekik ez sikerült volna, megszűnt volna a nekik ellenállók lelki támasza. Így aztán még ma sem az a béke záloga, hogy az egyenrangú életet kívánó maradék közép-európaiság behódol az ún. világtendenciáknak, hanem béke akkor lesz, ha az agresszív hódítók, alárendelők lecsillapodnak, közép-európai másságunkat tudomásul veszik.6 Sajnos, ha erre ma kevés is az esély, mert éppen kihegyezett roham folyik a mellérendelő felfogás maradéktalan elfojtásáért, meggyőződésünket, hogy csak ez lehet a megoldás, ez lehet az igazi megbékélés, képviselnünk és hangoztatnunk kell minden fórumon, hogy a kívánt célt régiónk számára elérhessük.

6

90

Párhuzamosan a régiónkban zajló folyamatokkal, a világban is megfogalmazódnak hasonló megbékélési elvárások, békés megoldásokat szorgalmazó felhívások. Lyndon H. LaRouche, Jr. amerikai közgazdász például kifejti, hogy a következő nagy baj az édesvíz készlettel lesz, amelyből elegendőt már csakis nukleáris energiával lehet biztosítani, azaz tengervízből lepárlással. Ezért nem mehet tovább a földön a háborúskodás: Ha az emberiség meg akar maradni, akkor vissza kell térnie az államokhoz, azaz tehát nem kell beolvasztani őket egy globális masszába, hanem az államoknak békében meg kell egyezniük. Mert ha nem teszik, az az emberiség végét okozza. Ő egyébként 1988ban megjósolta a Szovjetunió és csatlósai összeomlását, ami bekövetkezett, azaz nem szokott levegőbe beszélni, mondja. Lásd „LaRouche to CEC National Conference: World War III, or Mastering the Solar System?” The New Citizen Official Publication of the Citizens Electoral Council of Australia. Vol5, No10, Sept/Oct 2006. Továbbá LaRouche úgy gondolja, hogy ha nem tudunk békében, egyenértékűségben megegyezni, akkor az ember földi életének hamarosan vége lesz. A pénzügyi oligarchák erőlködnek újabb harci cselekményekért pl. Irán ellen, de a megoldást az hozhatja el, ha az embereket globálisan egymás mellé ültetik tárgyalni a globális együttműködés érdekében. Vö. LaRouche International, www.larouchepac.com.

Darai Lajos


ZÁRSZÓ Hiszen térségünkben a megbékélés hiányát már sokan egyenesen a bőrükön érzik, mások pedig talán a lelkiismeretükkel nem tudnak elszámolni. Vagyis az érzelmi és lelki tényezők fájdalmai és zavarodottságai mögött mindannyiunk veszteségei húzódnak meg, és ennek a hiánynak az alapján is kényszerülünk megbékélésünk megvalósítására, megélésére. Sokkal többre vagyunk hivatottak együtt, egységben, és ez az együttműködésben kiteljesülő Közép-Európa szerencsére már a mai világban nem puszta álom, hanem a mindennapjainkba beépülő valóság lehet.

91

Darai Lajos

Hervainé Szabó Gyöngyvér

IDENTITY IN LOCALISATION AND GLOBALISATION PROCESSES: A CASE OF THE CENTRAL DANUBIAN REGION (CDR) 1990-2005

L

ocal identity processes are influenced by post-national ethnic revival, local impact of global migration processes and different aspects of Euro-Atlantic regional integration. The political transition processes in Central and Eastern Europe had a different impact on different countries, and diversified inner political, and economical identity in different regions in every country. The Central-Danubian Region belongs to the North-Western part of Hungary as an emerging region.

1. CIVILISATIONAL AND RELIGIOUS CHARACTERISTICS OF THE CENTRAL DANUBIAN REGION Religious revival was a key characteristic of public life during transition period in Hungary. It became measurable by a growing number of people confessing religious belonging in case of statistics, growing number of schools maintained by different churches, spreading and growing influence of religious NGOs. The Northern regions are among those were population is highly committed, and the percentage of religious people by the 2001 census was above 75%. CDR is second in the number of Catholics, and the region has the less number of protestants. There is no measurable data concerning non-European religions in the region.

92

Identity in Localisation and Globalisation Processes...

A lot of the region’s cities and municipialities can be characterised by the visible presence of ethnic minorities, but their rate and number is not comparable with other countries in Central-Europe and Western Europe. There were 23 852 ethnic minority people in the CDR and they formed 179 (by the principle of personal autonomy) local community-based minority governments (parallel to local governments, as part of country level ethnic community governments).1 This region is the second most homogenous region, and the number of minority local governments is the least. The highest number of minority people lives in County Komárom-Esztergom (10870), mostly ethnic Germans and Slovaks. The highest number of community governments is in Veszprém County because of the great number of small settlements. There are 78 German, 54 Romany and 12 Slovakian minority community local governments, 130 settlements have one or more ethnic community self-governance unit. There are 15 local German NGOs, but other minority communities hasve no officially registered NGOs.

2. DEMOGRAPHIC DYNAMICS OF ETHNIC COMMUNITIES IN THE CDR The different ethnic communities show a different life-cycle: the life-tree of communities of regions is similar to European dominant national groups in case of Hungarians, vulnerable are Germans and Slovaks because of the very low fertility rate and high percent of population older than 60 years; vulnerable is the Romany population, because only 4,45 of them lives more than 60 years, and there is a high percent of children (who live mostly in extreme poverty).

93 Table 1. (the life tree in case of Hungarians, Slovakians, Germans and Romany population in CDR 1

KSH 2005.2.1. KSH 2005.1.7.



The rate of non-active generations in case of Slovaks and Germans is close to 50 %, while in the case of Romany the generations above fifty year is similar to developing countries. In case of Hungary there are no statistical data for life expectancy, for social and health conditions, and justice.

94

Table 2. the number of older people for 100 adults by counties

One can see the vulnerability of Germans and Slovakians on the basis of the following data.2 2

Census 2001. 24. A Magyarországon bejegyzett kisebbségek adatai. KSH, Budapest, 2004. Romany 437; German 491; Slovakian 551, Hungarian 587.



Table 3. The number of older people for 100 youngsters by counties

The above data are important to understand the ethnic demographic dynamic of minorities, because the high fertility rate is often underlined in case of the Romany population, but the lack of young olds, and olds is less known.

Table 4. The number of children for 100 adults by counties

The above data are important, because the German and Slovakian minority communities can disappear in two or three generations.

3. EDUCATIONAL CHARACTERISTICS OF DIFFERENT ETHNIC COMMUNITIES IN THE CDR There are different educational levels in case of different communities in the CDR. While in case of Hungarians, Germans, Slovaks the percentage of population with less than one elementary fulfilled year is under 1 %, in case of the Romany it is 6,5 %. The population aged more than 15 has fulfilled the eight-year elementary course mostly is 87-88 %, but only 63,8 % in case of the Romany.3 3

Census 2001. 24. A Magyarországon bejegyzett kisebbségek adatai. KSH, Budapest, 2004. Romany 451; German 499; Slovakian 559, Hungarian 595.


95


Table 5. Education level of ethnic communities at different age level in the CDR

The highest percentage of secondary education level is among Germans and Slovaks, while there are 43 Romany, 399 Slovaks, 422 Germans, 343 Hungarians with secondary education for 1000 persons. It is 14 Romany, 104 Slovaks, 149 Germans and 156 Hungarians people with diploma for 1000 persons in 2001. Because of minority discrimination waves during the 20th century there is a high percentage of assimilated people whose statistical data are unknown. The most problematic is the education in the case of elementary schools, mainly for the Romany population. The adjusted level of elementary and secondary schools are important in case of minority groups. The CDR is underdeveloped concerning tertiary education, and it is so in the case of minorities too, while the educational prospects are best for the Romany in Budapest and in the CDR for secondary education.

96 Table 6. Romany’s education level in Hungarian Regions



Table 7. Germans’ education level in Hungarian regions

Table 8. Slovakians’ education level in Hungarian regions

97 Table 9. Hungarians’ educational levels in Hungarian regions

German people are most highly educated in Hungary, Slovakians and Hungarians are similar, and the CDR is highly underdeveloped compared to the capital region. This is the same as in other non-metropolitan regions. Hervainé Szabó Gyöngyvér


4. EMPLOYMENT CHARACTERISTICS OF DIFFERENT ETHNIC COMMUNITIES There are great differences among ethnic groups because of life-cycle trends and education level, so it causes differences in employment as well. The employment is highest in the case of Germans, while only one sixth of the Romany are in employment.

Table 10. Employment rate: employed, unemployed, non-active, non in employment (school) in case of different ethnic communities

The low level of employment is common for all groups, there are sound differences in the case of the Romany population. The great percent of non-active (pension, maternity leave) is highest in case of Germans, and unemployment lowest among Slovakians.4 The percent of unemployed Romany is 9,58 % while it is 13,4 % in the North-Eastern part of the country.5

98

4

5

Census 2001. 24. A Magyarországon bejegyzett kisebbségek adatai. KSH, Budapest, 2004. Romany 452; German 500; Slovakian 560, Hungarian 596. Census 2001. 24. A Magyarországon bejegyzett kisebbségek adatai. KSH, Budapest, 2004. Romany 452; German 500; Slovakian 560, Hungarian 596.



Table 11. Employment differences among Hungarian regions

While employment is highly adjusted among Slovaks and Germans, in case of Hungarians the CDR is close to the Capital and the Western-Danubian regions, while other regions are less adjusted.

5. INTERNATIONAL MIGRATION AND THE CENTRAL DANUBIAN REGION International migration is a dominant trend of global flaws. It is very slow in the case of Hungary but has a growing trend. The migration trends in case of the CDR: Hungarian migration rate is 2,9 %, so Hungary is 6th in the number of migrants, while Austria and Germany have more immigrants than the US. In contrast to the low number of immigrants Hungary is treated as a dangerous country, because there are 4-4700 illegal migrants per year, 18-25 000 repatriated, 2500 refugees, 100 000 illegally employed people. There are 2687 Africans, 10 370 Asians, 4002 Chinese, 733 Latin-Americans, 3199 Americans, and 367 Caribbean, 298 Oceanic people, 65 057 EU citizens and 209 817 other European migrants in Hungary (based on OECD data).

99



Table 12. The number of foreigners in different Hungarian regions

The CDR is among those regions where the number of migrants is low, but in case of the Western regions they are the highest here. There is the highest percentage of Romanian citizens in CDR among regions. In case of North-Western regions the immigration with aims of employment is dominant, while in case of university cities the immigration for studies is dominant.6

100

In case of the CDR, the highest is the immigration for employment and lowest for studies.

6

Demográfiai évkönyv. 2002. KSH 2003. 441.



Table 13. The concentration of different immigrant communities in Hungarian regions

The Central Danubian Region is most attracting for Polish, highly attractive for Slovakians, former Yugoslavian citizens, EU citizens and US citizens.7 The education level of the immigrant population is higher than that of Hungarians and Hungarian ethnic minorities (except the Romany population), but the immigrant population has a low number, so it cannot raise the proportion and education level of traditional ethnic communities. The rate of expatriate Hungarian citizens is low, but their educational level is highly above the national level.

Table 14. Education level in case of Romany, German, Hungarian, Slovakian, Immigrant, Expatriate citizens in the CDR in contrast to country level: elementary, secondary and tertiary

So migration processes in Hungary have a feature of brain drain from Hungary and brain drain of ethnic Hungarians from neighbouring countries.8 In the case of migrants there is a high percentage of children, but this is lowest in the Central and Western Danubian region.

7 8

Demográfiai évkönyv. 2002. KSH 2003. 443. Demográfiai évkönyv. 2002 KSH 2003. 440.


101


Table 15. The number of immigrant children for 100 adults in case of Hungarian regions

The proportion is similar to trend sin other groups in case of the CDR.

Table 16. Number of older immigrants for 100 adults in case of Hungarian regions

102

The CDR has the less number of old migrants after the Capital region, it is underlined by employment-centred immigration trends. If we compare the different demographic dynamics in the case of the different population communities of the CDR, we can state that in the case of Germans and Slovaks there are highly vulnerable communities, in best state is the immigrant community and the Hungarian majority, and highly risked is the Romany community.



Table 17. Demographic dynamic of communities in theCDR: number of children per 100 older people, number of adults per 100 older, number of children per 100 adults.

6. IDENTITY PROCESSES IN CASE OF TRANSITION AND EUROATLANTIC INTEGRATION IN THE CENTRAL DANUBIAN REGION The CDR was a highly respected region during the communist era: a lot of state enterprises with strategic importance, mines, state-owned agricultural firms, defence industry, two so-called “new towns” and Székesfehérvár were among the best Hungarian firms. So, the transition in case of the region’s economy has suffered the first and most drastic shock by losing the COMECON markets. The transition caused promptly a high percent of unemployment, so the European-Atlantic integration was elementary for an adjusted Western-Eastern relationship. The identity and mentality of the population in the CDR can be measured by different referenda, first, 1997 year referendum about the NATO-membership, 2003 year referendum about the EU membership, the 2004 EU parliamentary election, and the 2004 referendum about ethnic Hungarian citizenship.

6.1. THE 1997 NATO-MEMBERSHIP REFERENDUM IN THE CDR The mentality of the population can be measured by the number of attendees, by the rate of yes votes, the number of yes and no related to whole population. The percent of attendees was similar in the CDR to the capital region, above 50%, similarly to the Central and Northern parts of the country, higher yes, and higher no votes in case of whole population of the region, so more polarised results than Eastern regions. 9

9

http://valtor.valasztas.hu/valtort/jsp/terjkv.jsp?W=9&EA=13&MAZ=20.


103


Presence at referendum in percent by counties: above 55 %: Budapest 50-55 %: Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Vas, Komárom-Esztergom, Baranya; 47-50 %: Zala, Tolna, Somogy, Fejér, Pest, Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén; 40-46 %: Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, Bács-Kiskun, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg. Rate of „yes” votes by counties: above 50 %: Komárom-Esztergom, above 45 %: Budapest, Győr-Sopron, Vas, Veszprém; 40-45 %: Baranya, Fejér, Somogy, Tolna, Zala Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves; 35-40 %: Pest, Békés, Bács-Kiskun, csongrád, Jász-Nagykun; under 35 %:Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg. Rate of „No” votes by counties: above 8%:Budapest, Békés, Jász-Nagykun; 7,5-8 %: Nógrád, Veszprém; 7-7,5 %: Zala, Fejér, Pest, Heves; 6,5-7 %: B_A_Z, Csongrád, Hajdú; 6 -6,5 %: Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Vas, Baranya, Bács-Kiskun; under 6%: Tolna, Somogy, Szabolcs.

104

If we look inside the region, we can state that county Fejér behaved similarly to the Central-Northern part of the country, while Veszprém to Western counties, while Komárom-Esztergom partly to Western and partly to Central. Komárom-Esztergom with 50% „yes” votes was highly above the average, and Veszprém county was also more pro-NATO than Fejér county. Veszprém had the highest rate of voting against the NATO-membership, and Komárom-Esztergom the least one. So the region can be characterised by strong yes and no votes as well, and very differentiated by counties.



6.2. EU-MEMBERSHIP REFERENDUM AND EU-ELECTIONS IN THE CDR a.) The results of the 2003 referendum in CDR

The presence at referendum was higher than in the case of the NATO-membership, higher in developed regions, so in case of the CDR as well as. The CDR, similarly to the NATO membership, was not among the highest by yes votes. The rate of no votes was stronger in developed regions, so they are more polarized in attitude to the EU as well. b.) The 2004 EU parliamentary elections

105 In case of the EU parliamentary election, the activity was different in the WesternDanubian and less developed regions, and it was so concerning registered foreigner voters too.10 Above 45%: Budapest; above 40%: Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém; 10

Európai parlamenti választások. Budapest, 2004. 18.



35-40%: Pest, Komárom-Esztergom, Fejér, Baranya, Somogy, Tolna, Zala, Nógrád, Heves.

7. THE RESULTS OF THE REFERENDUM ABOUT ETHNIC HUNGARIANS’ CITIZENSHIP IN 2004

The presence at the referendum was outstanding in the case of Budapest (49,12), Győr-Moson-Sopron (41,58) and Pest (40,33) counties, good in the case of Veszprém, Komárom-Esztergom (38,48-38,23), Vas, Baranya, Zala, Fejér (37,68-36,19), Somogy, Tolna, Nógrád, Heves (35-33%) counties, very low in Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, and Bács-Kiskun counties.

106



The number of „yes” votes was below 50% in Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád, Baranya, Békés, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, SzabolcsSzatmár-Bereg, Tolna, Vas, and Veszprém. In the case of Zala the percent of „no” was above 50% against the citizenship. The highest proportion of “no” answers was in Komárom-Esztergom county.

If the number of votes is compared to the number of people registered for voting, there are counties above 20%: Budapest, Győr-Moson-Sopron, Pest, Vas, Zala, Veszprém counties; with percentages between 16-20%: Fejér, Baranya, Somogy, Tolna, Komárom-Esztergom, Nógrád; and 13-16% yes votes in Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Hajdú-Bihar, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok, and Szabolcs-Szatmár-Bereg counties. While the “no” votes in contrasting to the registered population was only 4,24 in case of Budapest, 2,27 in Pest county, while in other counties only 0,5-1,0%. In case of the CDR Veszprém voted similarly to Western counties, Fejér and KomáromEsztergom to central areas. Except for the Capital Region there is no measurable antiethnic-Hungarian attitude in Hungarian regions.

8. SUMMARY OF IDENTITY-BASED POLITICAL BEHAVIOUR IN THE CDR

107

Table 18. Presence at identity-based referenda and elections Hervainé Szabó Gyöngyvér


The CDR region is among most westernised and open regions, above the Hungarian level of openness: it was highly active.

Table 19. The European-Atlantic orientation by yes votes in contrast with the registered population

The westernised identity is proved in case of developed regions by „yes” votes the CDR is above the country level. In case of all activities Veszprém is more western oriented, less open than Fejér. The CDR is mostly negative as well after the Capital Region, Veszprém was highest the NATO “no” votes, and votes against the EU were at a high level.

108 If we analyse all votes, we can state that the presence at identity votings, votes concerning global integration processes could reach above 45% in the population of developed regions, and 35-42% in less developed regions. More developed regions are more open and more essentialist, while less developed were less pro-western and less essentialist. The Central Danubian Region is more attractive for migrants with employment aims, and it is reflected in voting behaviour too. Hervainé Szabó Gyöngyvér

Romsics Gergely

WHEN THE EUROPEAN UMBRELLA OPENS… POLITICISED MEMORY AND EUROPEAN INTEGRATION IN ACCESSION COUNTRIES 1. INTRODUCTION

W

hen norms “take” is as much of a frequently discussed as it as a mysterious issue, no doubt due to the difficulties associated with empirically verifying an opinion, let alone a hypothesis relating to norm transfer or social learning. This paper examines the issue of shared norms and the mechanisms that control their transfer by relying on discourse analysis, attempting to arrive at theoretically coherent conclusions regarding the phenomenon and practical insights concerning European foreign policy, especially the potential pitfalls of enlargement and those of the European Neighbourhood Policy. That Central and Southern Eastern Europe carry a heavy burden of historical memory which has not been rearticulated and rephrased, the meanings of which have not been renegotiated sufficiently is accepted by most, barring nationalist politicians from the region. Equally common is the observation that some countries, nevertheless, have made more progress than others. The proposition that a smooth functioning of the enlarged Union requires that ethnonationalist, historically conditioned animosities and perceptions of threat, severely constraining the sphere of “legitimate” political bargains with – typically – neighbouring countries and the EU, be replaced by a common vision of development through cooperation is also as uncontested as it is trivial. Less is known, however, about what factors play a crucial role in achieving the desired renegotiation of historical memory and perceptions of neighbours. When this question is explored, one is not merely discussing collective memory. It is an area, which, as evident in the case of divided Cyprus, has an obvious and often painful bearing on policy-making – in other words, it may be viewed as having direct political relevance. The following discussion is therefore devoted to making an argument about the interplay between crucial scope conditions of the successful reconceptualisation of actor identities, an accomplishment underlying as much the enlargement process as the overall Eastern policy of the European Union, and an equally vital political process which must follow it up, yielding, together, a dynamic model of successful norm transfers.

109

When The European Umbrella Opens…

2. NORM TRANSFER OR STRATEGIC MANIPULATION: LITERATURE REVIEW AND CONSTRUCTING A MODEL

110

European eastward foreign policy, taken to mean enlargement policy and ENP, has generally been tied up with the concept of a transition from the modern – Westphalian – mode of policy-making to a less state-centred, post-modern understanding of intersocietal relations, offering a vision of hope in the wake of what is generally perceived as the failure of the former model in a superregion of ethnic overlaps and minorities. The core of these expectations maybe summarised as challenging “‘modern’ nationalist ambitions of statehood and exclusive control over territory and thereby helping to diffuse competing nationalist claims over territory”; providing “opportunities to accommodate complex claims for control over territory and new, less-conflictual means for the expression of identities and allegiances”; and also diffusing “ethno-national and territorial conflict”, expectations which routinely invoke “the carrot of EU membership” in exchange for norm-following behaviour.1 In these situations, the EU is viewed as a key intervening variable that changes fixed outcomes, solving situations where other international organizations would fail, because, for instance, “the UN had always lacked the single ingredient that traditionally drives such negotiations to a conclusion. . . . That ingredient was leverage.”2 The fundamental procedure seems to be confirmed by empirics from CEE and Southern countries – to some extent. Yet Turkey´s record is at best shaky, Latvias human and minority rights history is far from spotless, and in 2005 negotiations with Croatia were delayed with reference to non-compliance in a war crimes indictment. This variation in outcome challenges the unqualified model according to which accession and ENP criteria or negotiations transform identities or, more modestly put, yield norm-conformity on the part of “target” states. To account for variation, a constructivist premise is adopted as starting point. According to deep sociological constructivism, “identities are ... always an achievement of practice and thus the boundaries of the Self are in principle always at stake ... because identity and interest remain dependent variables in process, this allows for collective identities ... to emerge from cooperation.”3 In view of this, the task on hand may be defined as specifying the conditions under which such renegotiation of identities takes place and pinpointing the key domestic actors that contribute to it. Concerning ethnicity and politically performing memory the record of the EU as a source of norm diffusion is ambivalent at best. A case study found only “ambiguous evidence” for Europeanisation in the broad sense impacting on historically conditioned conflict-prone political identities in the Basque country and Northern Ireland, concluding that “it is difficult to sustain the idea implicit in the post-modernist approach that such developments help eliminate or de-emphasise differences and 1 2 3

Bourne 2003b: 392, Diez 2002, McCall 1998. Green 2003. Aalberts 2004: 37.

Romsics Gergely


thereby reduce the grounds for conflict.” In fact, findings by A. Bourne suggested as much as anything else that “Europe” and regionalism were resorted to as “a new strategy for the pursuit of old-style modernist ambitions for exclusive control over territory.”4 These findings by no means suggest that the EU does not impact ethnic identities and the range of political questions related to it. In a different paper, the same author emphasized that a wide array of issue areas “like regionalism, minority nationalism, nationalist terrorism; centre-periphery relations and uneven development; regional autonomy, devolution and federalism; identity politics, minority rights, language policies and cultural recognition” were impacted by Europeanisation in old and new member states.5 Even an overall trend of decentralization attributable to community policies may be confirmed based on hard findings (given that this constitutes one of the easy-to-measure proxies for elusive political identities and positions). Yet variation in the results, once more, was found to be considerable, as history and path-dependency seemed to play a large role in determining outcomes, confirming the more general, non-sector-specific theory of Europeanisation despite the fact that the latter was conceived with specific community policies and their diffusion in mind. National and ethnic elites, depending on the perspective, seem to be efficient in “filtering”, and to a lesser extent bending community-level preferences and norms, capitalising on their monopoly as mediators – at times even more so than domestic political institutions are at filtering policies.6 Given the overall findings, refining the theoretical toolbox is a pre-eminent task for studies into the relationship between core cultural-political, as well as “sectoral”, policy-specific, identities and preferences. In a synthesizing review article, M. Finnemore and K. Sikkink proposed a three-stage dynamic theory of norm learning: emergence, acceptance and internalization. For each stage, the authors laid stress on a specific feature particular to the given phase: the presence of norm-entrepreneurs was a pre-requisite for the first, “contagion” or learning for the second and “almost automatic” conformance for the third stage.7 While the summary seems appropriate, it falls short of specifying the conditions under which norms “take”, and, also, treats norms as exogenously given. Things are compounded, however, if one treats norms as discourse, which implies that they have – or, rather, are – “contested meanings”,8 which, from the perspective of this paper, also implies that politicians can – and will – engage in renegotiating their meaning so as to fit their preferences under the umbrella of mutually accepted norms. This possibility is merely the logical consequence of the assumption that “if the practice

4 5 6 7 8

Bourne 2003b: 408. Bourne 2003: 348. Bourne 2003: 352-353, Risse-Cowles-Caporaso 2001: 4-6. Finnemore-Sikkink 1998: 896-904. Wiener 2004: 202.

Romsics Gergely

111


112

changes so will the meaning of the norm” as “social practices are central to the construction of meaning as a social outcome of the process.”9 Focusing on the question of when and how norms will take from a perspective of meaning (renegotiation) and discourse manipulation seems all the more promising because it offers a potential remedy to a frequently mentioned shortcoming of theorising based on universes of meaning: “the lack of a theory of the agent”.10 As A.Wiener observed, the inherent bias in social constructivism lies in “oversocializing (the) actors based on structuralist perspectives”, and thus foregoing a discussion of the ifs and whens of change.11 A possible way out, identified by Wiener as well, is to focus on the agents and their input on change, asking the question when – for instance – the European Union can be such an agent of change or, as in this case, when domestic actors become such agents. Success in the enterprise of Europeanization implies a change of mindsets – a transformation of identities, brought about, in the most basic form of the model, by community agents. As in all such cases, “an international community seeks to persuade outside states to adopt and adhere to its standard of legitimacy”, in this case the imperative of finding compromises and building structures of coexistence within a common state.12 The role of these standards and norms unfolds in the bargaining process as constraints that limit the accessibility of the benefits offered by the community. In other terms, the “material promises” make it costly to the outside states to not accept the norms. It is thus standard utility-maximizing behaviour, the logic of consequentiality, that motivates the outside players, and the key for a successful solution is to create “a stable domestic structure in which actors have no incentive to deviate from the rules.”13 A change of mindsets, however, implies that target institutions and actors – the dependent variable – must switch from one logic of appropriateness to another. If norm-following is shown to be merely strategic use of resources, such a change has not occurred, and, worse, there is no guarantee that once incentives change, normfollowing behaviour will persist. This aspect must be tackled also because otherwise it remains impossible to account for variation, inasmuch as the preferences of the EU do not change. It is eminently necessary, therefore, to specify a further independent variable. Logic of appropriateness, according to March and Olsen, involves the cognitive and the normative modes of developing strategies for domestic and international action, while the logic of consequentiality comprises the rhetorical and the bargaining modes.14 The former is characterized by teaching or arguing on the part of the international actors seeking to influence domestic policies, while domestic actors 9 10 11 12 13 14

Wiener 2004: 192, emphasis in original. Flockhart 2004: 362. Wiener 2004: 190. Schimmelfennig 2001: 5. Schimmelfennig 2001: 7. March-Olsen 1989: 160-161.

Romsics Gergely


imitate or engage in a learning process. The latter exerts its influence by inducing societal preference shifts and material threats and promises, with the target entities engaging in rule-following behaviour as a result of domestic constraints against norm violation or of incentives provided by the international environment, notably by the international norm entrepreneur.15 Fundamentally, a logic of appropriateness-based process may prevail, if the conditions for policy transfer and policy learning are good. Actors are rendered more likely to internalize value systems and codes of behaviour in situations when their dominant strategy is one of imitation, i.e. are willing to abandon short term, strictly utility-maximizing strategies based on reflex or tradition, and “go back to the drawing board”. An example for such is provided by costly political decisions necessary for effective long-term cooperation, such as the integrationist and liberalizing tendencies which seem to enjoy dominance in CEE countries even after a decade of less than prodigious results. One of the newer sociological or “thick” institutionalist approaches to transfer and learning, institutional isomorphism promises to explain change by reference to existing blueprints which are transposed into environments where conditions both require and are favourable to these blueprints. The conditions affecting the effectiveness of such institutional transfer are normally taken to be “coercive processes,” “an attempt to resolve uncertainty” and “normative pressures”.16 As to the general availability of blueprints, which one could add as a fourth scope condition,17 there can be no doubt: the European Union has been firmly propagating an antinationalist, cooperativist scenario for the peripheries. Normative pressures, taken to result from intensifying contact with the “source”, are also apparent in this case, this scope condition being fulfilled by the very same actors that are responsible for the fourth condition.18 As to coercive processes, the issue is decidedly more complex. The classic description of the EU’s enlargement policy is to characterise it as a “take it or leave it” approach, where applicant states have the choice of acquiescing to community norms and expectations or face the opportunity cost associated with non-cooperation in the form of the stalling of the accession process.19 And as far as the attempt to resolve uncertainty, or mimetic isomorphism, is concerned, policy transfer and learning theories have typically been tested on Central-East European – in other terms, postcommunist – countries, where a legitimacy void and a general lack of orientation was apparent in the 1990s.20 This, however, seems to imply indirectly that more democratic and institutionally stable countries may be harder to Europeanise than

113 15 16 17 18 19 20

Schimmelfennig 2002: 11-13. DiMaggio-Powell 1983: 150. Offe 1995: 54. Goetz 2001, Grabbe 2001: 1015, Kyvelidis 2000: 6. Featherstone 2001: 141. Lippert-Umbach-Wessels 2001, Dieringer-Lindstrom 2002.

Romsics Gergely


unstable and crisis-ridden post-communist ones, which demonstrates the importance of investigating this scope condition. Based also on empirics from CEE countries, norm adoption and policy transfer is more effective in areas where the centre of diffusion is “dense” and the recipient actor is “light” or “weak”, and vice-versa.21 This does not contradict the previous scope condition, it merely highlights that one does not need to think in terms of ideal types, as in picturing a disintegrating society as a good recipient on the one hand, and on the other hand a solid, and resistent, society. Rather, one may think of a scale where as one moves from one end to the other, inclination to adopt exogenous norms grows and fades, respectively. The problem with this approach is that it points out that domestic actors – elites and societal groups – can react in different ways while seemingly all following norms, but says little about when a change in the logic and internal incentives for such behaviour is likely to happen. One can conclude that lighter institutionalisation and the coming into question or disintegration of the previous logic of appropriateness helps, but nothing is said about the various adaptive processes that can occur. Without this, any prediction about outcomes is bound to be highly uncertain, as domestic processes are still virtually black-boxed: we know what ways thing can go, but not how. A new institutionalist study based on domestic change in Norway yielded a fourcell matrix, which is eminently compatible with the direction of IR and ES theorising on norm adoption, and also goes a long way in specifying roles for domestic actors – or, in other words, opening the black boxes. According to Finstad,22 change in the administrative structures he observed occurred either in an “eruptive”, i.e. endogenous or in an “isomorphic” or exogenous manner. For our purposes, the most important finding, from the second category, was that whenever local leaders embraced plans from Oslo, the outcome was far from certain. A good indicator as to when the reforms were actually realised – rather than symbolically executed or derailed or simply stalled – was whether there appeared a “professional” rhetoric indicating acceptance among the cadre of civil servants and thus the reform found its way into practice. When only a discourse of “acceptance in principle” existed, realisation typically did not occur, a phenomenon Finstad termed the “placebo effect”.23 Relation to environment / Location of institutional actors

114

Strategic Level

Practice Level

21 22 23

Eruptive Local initiative defined by formal systems – The monochratic rhetoric Local initiative defined informally – The anarchical rhetoric

Jacoby 2002: 9-12. 1998: 718. Finstad 1998: 735-738.

Romsics Gergely

Isomorphic Formal approval to reforms – The oppportunistic rhetoric Local adaptation of reforms – The professional rhetoric


This realisation highlights the importance of discursive acts, and the overall performative character of language. A starting position may very well be that “in order to get access to these resources, the actor adopts the constitutive beliefs and practices institutionalised in the social environment and taught by the socialization agency”,24 but once these resources are secure, likelihood of no change in behaviour is increased if a discourse of practice is also manifest. This finding highlights the distinction between “social influence” and “persuasion”, key terms for the norms literature in constructivist theorizing. The two are readily distinguishable: “the ‘social influence’ method is likely to utilize a variety of social rewards ranging from material rewards to psychological well-being, increased status, a sense of belonging, and well-being through praise for achieving identified goals in the process of norm change”, while “‘persuasion’ is regarded as the more effective method” which implies accepting a “foreign” logic of appropriateness. If persuasion does not occur, the dependent variable (target society or elite behaviour) is also bound to change, as soon as incentives change, i.e. expected payoffs are modified. Such solid behaviour was exhibited by “rebel” European states, notably “Belarus or Serbia under Milosevic, where the political leadership do not/did not recognize the promoted norm set as being an attractive alternative to the established norm set”.25 These findings are made all the more important by their pertaining to postcommunist states – i.e. they clearly point out that despite the scope conditions being fulfilled, things can still go wrong. Similar evidence of consequentialist norm following was identified concerning Council of Europe memberships. As P. Jordan observed “for most new entrants, Council membership is a stepping-stone. Hence, members seem to join for instrumentalist reasons: to 1) legitimise new regimes, and 2) set the groundwork for future membership in the European Union (EU) and/or NATO.”26 Another way to look at the issue is to investigate the correlation between memberships in international organizations and overall democratic development. No full-scale study exists, but the fragmented findings suggest that the number of memberships in regional organizations does not correlate with advancement of transition and norm transfer. (For a partial chart see Uvalic 2002: 332.) On the other hand, there is also proof that “external ideas have caused states to rethink their interests”.27 Therefore, the key question is distinguishing between the responses of target elites and societies and identifying the factors that control these responses. J. Checkel observed, in a frequently quoted article, the propensity of Brussels diplomats to adopt a community perspective over time as a result of constant exposure to them.28 Generalising further, Wiener, in her piece quoted before, broke the process into four stages, with “elite learning in international institutional 24

Schimmelfennig, 2001b: 17. Flockhart 2004: 367. 26 Jordan 2003: 662. 27 Jordan 2003: 666. 28 Checkel 1999. 25

Romsics Gergely

115


environments” first, “internalisation and transfer of legal rules to domestic contexts” second, followed by “socialization of outsiders into the behavioural rules set by a community of insiders; and fourth, persuasion through arguing, typically within a supranational negotiating context, and shaming based on non-state actors such as advocacy groups both in international as well as in domestic political situations.”29 At this point, Schimmelfennig´s perspective is superseded. His “strategic use” theorem does not account for rationality problems, because in it he takes preferences (and rationality) to be given – while also acknowledging, but not investigating that bounded rationality, as perceptions of expected utility, is subject to change. (Schimmelfennig 2003) While Schimmelfennig´s model seems to explain the first half of Wiener´s phases of norm adoption, his assumption of fixed interests necessarily stops the theory at the very gates of explaining identity shifts. One way to move further, in a more fine-grained approach than Wiener´s general theory provides, is examining target elites and governments. Persuasion, in this perspective, can be broken down into persuasion proper, rhetorical entrapment, which occurs when previous declarations raise the cost of position change, and, finally, ideational empowerment, which “occurs when the legitimisation or endorsement of an idea by public officials enables otherwise weak societal actors to challenge those officials to carry out social or political change”.30 The underlying realization for this approach is merely that “the causal effect of ideas and norms depends on political agency.” Elites, therefore must be won over, or replaced.31 This is all the more so since “the Europeanization process at the nation-people level goes straight to the core of the much more difficult process of changing attitudes deeply rooted in identity, tradition and culture, attitudinal changes that are well known to be difficult to change.”32 The theory used in this paper, based on the speculative insights of the above review can, therefore, be summarised as follows. It as accepted, following Schimmelfennig, that “weakly socialized actors ... confront the standard of legitimacy as an external institutional resource and constraint”, leading, at first, to “strategic use of norm-based arguments in one’s self-interest”33 The prime example for this is without a doubt how “talk of Europe” was instrumentalised by CEE politicians – and turned into a powerful domestic rhetorical device – in the mid-90s.34 A further example, more fine-grained and thus closer to the type of empirics employed in this paper was presented by Flockhart, who observed that “much more subtle and gentle use of social influence is visible in the many references at the Rose-Roth seminar in Bratislava to the likely consequences (there would be no invitation to become a member of NATO at the

116 29 30 31 32 33 34

Wiener 2004: 196. Thomas 2005: 112. Thomas 2005: 139. Flockhart 2005: 268. Schimmelfennig 2001a: 63. Schimmelfennig 2001a: 69-70.

Romsics Gergely


Prague Summit) if Vladimir Meciar’s party ‘Movement for a Democratic Slovakia’ were to have won the election, which took place in September 2002.”35 Furthermore, institutionalist insights allow theorising that persuasion proper will take place in thinly institutionalised and disintegrating issue areas. Ideational empowerment, quite clearly, functions if a strong civil society is given, and if the society is more receptive to accept exogenous norms than the political elite. This, however, is not the case in the key target regions of EU foreign policy. Therefore, rhetorical entrapment becomes the mechanism on which much depends when it comes to cracking the “harder nuts” of identity and collective memory – in other terms, cohesive societal institutions managed by the political elite which have experienced a hypertrophy in the region. A tentative account of rhetorical entrapment, culled from theories of rhetorical action, looks as follows: if elites – be it governments or opposition parties – decide to capitalize on invoking a set of norms, a longer, interactive process begins. In this, “governmental and non-governmental actors mutually form and constrain each other” by constructing “reflective spirals of multiple conditioning”.36 Sets of norms, values and discourses can in such a case be used to renegotiate meanings in various issue areas, to show, for instance, conflict between general and accepted norms and particular policies or opinions. Segments of the political elite eventually force the government or society into accepting new meanings and thus the validity of the promoted logic of appropriateness, if openly denying the previously accepted norms incurs even higher political or identity costs.37 It is necessary to hypothesize the “extensionist” process of rhetorical entrapment, as it is hardly imaginable that any domestic actor would simply declare a highly embedded discourse invalid by virtue of being “outdated”. References will likely be made to overriding norms which “govern” or should govern discussion of the sensitive area, and it is through this process of normative inclusion or the opening of the “umbrella of norms” that the renegotiation of the area can be initiated. Elites, and most typically but not exclusively the government, have another option: sensitive issues can be represented as not falling under the sway of otherwise accepted norms. The mechanism here is that of securitisation. By securitising an issue or issue area, politicians declare it to be directly touching on national interest and/or survival and suspend the validity of democratic and cooperative norms and action patterns.38 Concentrating on the effect of the move, “securitisation as a conscious political choice of the ruling elite marks a decision, a breaking free of rules and the suspension of normal politics”.39 Admittedly, in this paper the term is used somewhat licentiously, referring to the general rhetorical action of declaring issues to be “impervious” to 35 36 37 38 39

Flockhart 2004: 376. Youngs 2004: 420. Flockhart 2005: 262. Buzan, Wæver & de Wilde 1998: 212. Williams, 2003: 518.

Romsics Gergely

117


118

norms and “non-negotiable” by invoking core identity or unchangeable national interest. The use of the term, however, seems justifiable inasmuch as what is being said is merely that securitisation is a useful tool for a greater variety of issues and contexts than those which the Copenhagen school at first investigated. As will be seen, this kind of securitisation of identity issues seems in fact to be the alternative to pro-norm rhetorical entrapment. Why the above two concepts may function as opposites, in essence two values of a binary interim variable in the model, is explained by the fact that they both construct a semiotic system based on bounded rationality. The common feature, showing that both reactions are alike and fit into the same phase of the model, is that they show elites as they engage, “in contrast to rational learning, bounded learning”, which “entails recourse to particular cognitive short cuts.”40 If rhetorical entrapment occurs, actors accept to consider the sensitive issue area henceforth in the light of the imported norms, if securitisation occurs, they refuse to do so, and in essence uphold the historically conditioned conflictual, zero-sum logic. This theory of the domestic (target) actors and their reactions to outside influence does not contradict the initial institutionalist perspective. What for the latter is mimetic learning or transfer, is for the former, the actor-centred dynamic theory, the behaviour of “herding and emulation”. For this behaviour, there exists a wealth of data, but, notably, from the economic sector, which is less tied up with identity issues and, while it can at times be hotly contested, does not qualify as a prime suspect for securitization strategies.41 In other cases, policies may be changed but not necessarily identities. (Levy 1994) Of concern here, however, are shifts in identities which are inconceivable without altering the semiotics or webs of meanings of the issue area. In renegotiating issue areas touching on self-image, the role of elites is likely to be all the more crucial as society typically perpetuates the patterns of identity in its practice. The case of Denmark attests to this: there, elites could be won over to integration considerably more rapidly than society itself. Their respective reactions to the challenge of integration, according to Flockhart, were “a pragmatic Danishness, emanating from the state–elite linkage and focusing on interests conceived mainly as influence” and “a symbolic Danishness, emanating from the nation–people linkage and focusing on identity conceived of mainly as sovereignty.”42 To change this, an external shock was needed, undermining the received discourse on völkisch sovereignty.43 As eminent in Flockhart´s analysis, the view of the Danish elites changed prior to that of Danish society, because they had better access to information and were following a different logic of appropriateness, one where interest and growth figured over preserving Danishness. For them, integrating Europe in their logic did not require abandoning the dominant mode of logic. Society, however, followed suit only after its 40 41 42 43

Meseguer 2005: 72. Meseguer 2005: 78, Jordana and Levi-Faur 2005, Levi-Faur 2005. Flockhart 2005: 258. Flockhart 2005: 259, Flockhart 2004:362.

Romsics Gergely


sense of security and its trust in the functioning of the old Danish “popular-national” mode of logic and politics had been shaken.44 In sum, to arrive at insights about how and when external actors may succeed in catalysing shifts in identity, the following factors must be considered: as a scope condition, the stability of the previous logic governing the issue area, influencing the chances for mimetic learning, as key variables, the reaction of the domestic or target elites which may be simplified as one of entrapment or securitization. The former leads, incrementally and through societal practice, to the extension of the validity of the accepted new logic of appropriateness, while the latter “freezes” the old logic. As evident from this model, the practical key question for European foreign policy is how elites can be gently ushered into such rhetorical traps.

3. ENTRAPMENT AT WORK: THE CASE OF TRIANON An example for effective rhetorical entrapment is provided by Hungarian mainstream political parties. In Hungary, as in several other CEE countries, the scope conditions for norm transfer were close to ideal. The fall of communism brought about a radical desire to create a new – and democratic – identity for society, recession made the European model seem all the more attractive, and the US and later the European Union did exhibit a fair amount of interest (possibly, at first, for fear of an incomplete system change, later for fear of the spreading of the Balkans conflict) in providing blueprints for the region. At first informal, later increasingly institutionalised monitoring structures were also put in place – as evident from ambassadorial reports and especially public communiqués throughout the early and mid-nineties. At the same time, domestic elites embraced democratisation without any significant resistance. “In the early 1990s, ‘returning to Europe’ as a symbol of democracy and prosperity was a common theme for both the new parties emerging from the democratic opposition and the social-democratising successor parties.”45 A. Batory sketches a process in which post-communist parties entrap themselves in democratic norms to preserve and/or build legitimacy, while democratic, ex-opposition parties do so to demonstrate the superiority of the new order to the old one. In all, the political mainstream engaged in what was almost a competition to entrench themselves firmly behind the language of human rights and democratic norms. Batory does not explicitly interpret these as resulting from domestic political windows of opportunity and the cost/benefit analysis of the expected utility of doing so or not, yet her data eminently supports hypothesising that strategic use of norms as resources contributed to the process, concluding that “in these early formative years the major post-communist parties’ identities incorporated an ill-defined pro-European outlook almost irrespective of any ideological colouring they may have had.”46 This, in turn, 44 45 46

Flockhart 2004: 265. Batory 2002: 526. Batory 2002: 526.

Romsics Gergely

119


120

clearly produced a rhetorical entrapment-type situation in which “as with Western European parties closely associated with the development of the European project, ECE parties are constrained by their own early pro-European rhetoric as well as shortterm competitive pressures and the need to be acceptable as coalition partners.”47 To be able to test the hypothesis, however, one needs to choose, once more, a more-fine grained approach. A hard test is constituted by identity politics and related fields, as, “unsurprisingly, the identity politics dimension – strengthened also by inter-war legacies some post-communist parties seek to emphasize – incorporated elements of ethnic nationalistic versus more civic, cosmopolitan notions of political community.”48 The usefulness of narrowing the field is demonstrated by the fact that in terms of “Euro-talk”, in “1999-2000 conditionally both MIEP (the radical Hungarian Justice and Life Party) and the FKGP or Smallholders supported accession”, as the cost of “challenging Europe” was too high, and the benefits of a “moderate” image too tempting.49 A the same time, these parties were not in the least reserved or norm-following in terms of their identity discourses, reaching back to the völkisch, at times anti-Western and anti-semitic (in the case of MIEP) legacies of the interwar period. This demonstrates that “ideology does not determine party positions as far as a clearcut choice between the support and outright rejection of EU membership is concerned”,50 and, also, that a better test is provided by trying to measure change close to the core of the identity discourses of the respective parties. To provide data for such an investigation, a statistical analysis of speeches in Hungarian Parliament was selected. The first three cycles were investigated with a view to the contexts in which MPs referred to Trianon, the castle in Versailles, where the 1920 peace treaty between the Entente and Hungary was signed, causing the country to shrink to roughly one-third of its pre-war size, and while as a result many nationalities found their new home in successor states as Czechoslovakia and Greater Romania, the peace agreement also placed about three million Hungarians under the rule of these successor states. Trianon traumatized both Hungarian politics and identity unlike any other historical event. It severely constrained policy choices in the interwar period, was largely suppressed as an issue during socalism, paradoxically creating favourable conditions for an underground fermentation process which preserved the social trauma and permitted the issue to resurface with a vengeance after 1990. Trianon, in a purely functionalist perspective, represented the threat of nationalist legacies in Hungarian politics. Managing it and harnessing “Trianon-speak” was thus both intimately tied to Europeanization and norm-following, as well as to the very core of national identity discourses. The investigation, therefore, surveyed the 476 speeches in Parliament with mentions of Trianon in the twelve year-period. A large database with nominal variable 47 48 49 50

Batory 2002: 527. Batory 2002: 529. Batory 2002: 532. Batory 2002: 535.

Romsics Gergely


encoding was constructed (cf. Annex), and put to analysis from various perspectives. The lead for the examination of the data was provided by the dual question of whether attitudes to Trianon are determined by political opportunism (or, in other terms, the strategic use of the Trianon-resource) (cf. Sitter 2001) and whether there is a process of “storming/norming”, i.e. if party positions exhibit greater homogeneity and stability with time. A full-scale presentation of the findings would here be without much value added, however, some parts provide insight into these questions while tying in with the original hypotheses of the paper. Chart 1 demonstrates that the distribution of the number of mentions seems to be issue oriented: they are significantly higher than expected values for the years 1993, 1995-6 and in 1999-2001. This is explained by the fact the the three denote the debate and passing of treaties of good neighbourly relations and non-agression with Ukraine, Slovakia and Romania, while the last years concern the so-called status-law, an instrument designed to facilitate ethnic Hungarians living in the neighbouring countries in travel and schooling in their native tongue. The threefold division is highly notable, as it represents three different governments facing the trauma of Trianon in their particular way. First, the conservative Hungarian Democratic Forum underwent a major crisis, as it saw its previous coalition partners, the ever more radical Smallholders and also some Christian Democrats and a rank of its own MPs challenge the agreement, which could only be passed with opposition support. In “harnessing” their partners and members, HDF ministers and faction heads repeatedly embraced a strategy of “overcoming the Trianon trauma”, and delineated the spheres of norm-conformity and breach of norms. This resulted in the expulsion of several MPs from the party - notable for our purposes is that among them were all (three) representatives who had on any occasion spoken of a revision of the frontiers. Second, the Hungarian Socialist Party had to face its critics in 1995-1996. While the Socialists had avoided talking about Trianon as much as possible before the debates (no surprise that for the successor party national identity had been a white-hot issue, best left untouched), here they were cornered, and constructed a discourse around the notion of realpolitik, and the dangers of “keeping Trianon alive”. Finally, the freshly-baked conservatives of the Young Democrats had to redefine, after the switch from the Liberal to the Conservative International, their political profile and create a new, Europeanised discourse about Trianon, which they did by stressing responsibility for ethnic kin while firmly refusing any discussion of border change and stressing that Europe and the European Union alone can solve the trauma by bringing all states and ethnies together in a larger whole and making borders more porous. The only major party not faced with issues of self-definition were the liberal Free Democrats, who followed a strict anti-nationalist agenda from 1990 on, which, if anything, they further “beefed up” in later years by turning to emphasising the tension between European integration and Trianon-speak. Employing the encoding used in the statistical Annex, the following summary overview can be given of all party positions:

Romsics Gergely

121


Party

122

Dominant Sociological Poetics

Hungarian Democratic Forum and the breakaway Hungarian Democratic National Party

Historical, HistoricalTransformative

Dominant

Dominant Scheme

2,4

1,2

Smallholders

Populist, PopulistHistorical

5,6,7,8

3,4,5,6

Christian Democrats

PopulistHistorical

5,6

2,4

Hungarian Justice and Life Party (Radical breakaway party from HDF)

Populist

5,7

4,5,6

Young Democrats

PopulistTransformative

2,5,6

2

Hungarian Socialist Party

Transformative, Historical

3,4

7,8

Free Democrats

Transformative

4

8

Summary and Remarks Stable discourse since 1993, linking historical continuity and transformative discourse, with moderate alterations controlled by the government/opposition variable Populist discourse focusing on suffering and conditioned by nationalist thinking, with occasional mentions of border revision. Relatively immune to gov´t/opp variable effects. In Parliament only from 1990 to 1997, slow movement towards norm-following, less emphasis on „Hungarian passion“ with time Integrating Trianon into the master narrative of exploitation by foreign and domestic agents, characterized by predominance of metaphorical use or „Trianonspeak“ Scattered and insignificant data prior to 1998, after 1998 a characteristic populisttransformative discourse focusing on responsability and overcoming the trauma through Euro-conform political action and integration 1995/6 brings the „successor party silence“ to an end, after 1995 increasingly characteristic transformative discourse, with a realpolitik component unique to this party The most stable position: transformative with moderate activity, seemingly controlled by gov´t/opp variable

These findings are complemented by Charts 2-5, which permit the following observations: 1. A clear distinction between „norm-following” and radical discourse is evident. An extremely robust predictor for radical discourse is the binary variable „rhetorical”, i.e. whether a party makes use of Trianon as a metaphorical component of discourse, talking f.i. about the „Trianon of the military” concerning the Romsics Gergely


professionalisation and NATO-isation of the army or the „Trianon of Hungarian land” with respect to the right of foreign citizens to purchase arable land. Only the Justice and Life Party and the Smallholders fall into the radical group, with the Christian Democrats moving away from it before their disintegration. 2. With time, references to border revision decrease in number per year, and, more significantly, become limited to the two radical parties, while the linking of overcoming of the trauma with Europeanization appears in and at least in part controls the discourse of all moderate – mainstream – parties. 3. There is significant variation in other areas: left wing parties avoid populist and historical rhetorics (increasingly so with time), the two mainstream conservative parties embrace the notion of historical continuity, with both halves of the spectrum more vocal in opposition. (Except for the Young Democrats – a phenomenon explained by the fact that the new, conservative „identity” of the party dates to 1997/98, and thus the sample has no data that would describe their current behaviour in opposition. A non-statistical survey of YD discourse after 2002 confirms the overall thesis: Young Democrats have been more open to integrating ethnonationalist discourse since 2002 while not abandoning previous positions concerning the acceptance of existing borders and the overcoming-through-integration thesis.) Overall, Hungarian political discourse about Trianon seems to have crystallized around a radical minority and a norm-following mainstream pole (with radical parties disappearing from Parliament by 2002). The process of crystallization involved phases of „storming” and „norming”, occurring at different times for the individual parties, and produced fairly stable („performing”) party-specific discourses by 1999. Two factors seem to account for variation in the sample: one is the process of gradual Europeanization over time, the other being the government/opposition variable. The significance of the latter variable suggests that parties do use rhetorics as a resource, i.e. that even stable „identities” permit a range of strategic use, whereas the former highlights that the range of discourses considered „legitimate” for each party has become narrower over time, with „radical” elements of speech falling away. According to the hypothesis of this paper, each phase of high activity represented a period of norming for a major party. In 1993 the conservative HDF balanced European credibility, and realpolitik, as well as domestic democratic credibility against the legacy of Hungarian nationalism. The firmly pro-European discourse of the party, constant since 1990 yielded a clear outcome: a moderate conservative reading became entrenched with very moderate variation and a clear sanctioning of the radical element in the party who joined the Smallholders or participated in the forming of the Justice and Life Party in 1993. In 1995/96 the Socialists were forced to come out of passivity by the debates around the treaties of good neighbourly relation with Slovakia and Romania, and assumed a transformative-realpolitik stance. This outcome is trivial inasmuch as the Socialists Romsics Gergely

123


124

were not expected to adopt nationalist discourse in Hungary, but is less trivial in view of the fact that several other successor parties in the region did do so, and also because it showed how Socialists, in a cornered situation, turned to the resource of the European discourse, not unlike HDF had, to justify their actions and to provide legitimacy for their discourse on Trianon. Finally, the Young Democrats were a party „without a face” in 1998, having just redefined themselves as conservatives. The challenge for YDs was different from the previous two cases: needing to build „national” credentials to overshadow the memory of their liberal-cosmopolitan, at times highly provocative, statements from the previous two cycles by capitalizing on the stock of Trianon-speak would have offered certain benefits. In spite of this, the Europeanization discourse, embedded in Hungarian political speech by 1998, proved clearly stronger: the party attempted to satisfy the nationalist camp by proposing a „status law” of social and cultural benefits for the Hungarian minorities in the neighbouring countries, but did so with constant references to „overcoming” the trauma by „transforming” the region with the help of responsible political action and European integration. One by one, each mainstream party (Free Democrats being the first in 1990) „fell victim” to rhetorical entrapment and accepted to handle the legacy of Trianon in a European setting. By the time of the accession, no party in Parliament (the radicals having lost big and fallen out in 2002) was in a position to credibly challenge the acceptance of the Trianon Treaty or, indirectly, engage in quest of ethnopopulist mobilization. To what extent and under what time-span political action constrained by rhetorical entrapment translates to adopting a new logic of appropriateness is difficult to measure. The key to coming up with an answer lies with de-substantialising the notion of identity. As shown in the data, political opportunism, or strategic use of discursive resources, always causes variation in party behaviour and position. However, the same data also shows that certain positions become illegitimate and are not adopted even if it promises to yield payoffs. A final test for this occurred on 26th September, 2005 as the Hungarian Parliament voted for Romania’s accession to the European Union. Despite grass roots and extraparliamentary nationalist mobilization against the yes vote and the demand to tie in accession with autonomy for the Hungarian minority in Romania, the conservative opposition unanimously voted for Romania’s accession, with, as a symbolic gesture, one half of the Young Democrats not participating in the vote by absence, rather than abstention. This shows quite clearly the limits for the nationalist rhetoric and political action: the YDs, in opposition, i.e. when a more hard-line approach is expected and also busy consolidating the right-wing vote for the elections next April, did not opt to capitalize on nationalist sentiment and accepted confrontation with radical grass roots organizations and some of its intellectual supporters, rather than break its European discourse. A logic of consequentiality approach fails to explain how this happened: inside Europe, with no credible threats against the YDs and the bill sure to pass even with Romsics Gergely


a no vote from the opposition, it would have likely been more profitable for the party to oppose Romania’s accession unless autonomy be granted for the Hungarian minority – not the least because even the non-nationalist segments of society are sensitive to the „threat” cheap Romanian labour represents for economic growth and the domestic labour market. A no vote in this case would have likely had no major negative consequences, had boosted – if only moderately – support for the party and criticism from Europe could have been fended off by reference to findings of monitoring reports about Romania and the overall increasing acceptance of minority rights and demands in the European discourse on ethnicity. In this case, therefore, the vote was conditioned by a logic of appropriateness which holds that the process of enlargement and continuing Europeanisation is a priority which must not be abandoned, even if such a stance runs the risk of losing the grip over the nationalist camp – something which may result in an uncomfortable minor coalition partner in the form of a „hardline” radical nationalist party reappearing in Parliament, or, simply, the loss of elections due to disillusioned, nationalist voters staying home. The identity of the Young Democrats resists description as a monolithic whole – it either does not exist or analysis cannot touch it. Yet that an internalised Euro-discourse is part of this identity (alongside with other, less clearly pro-European discourses), and in key decisions figures in prominently as conditioning the logic of appropriateness, which limits the range of acceptable policy positions and discursive challenges of the government, is clear. The Hungarian case, therefore, may be summarized as an example for the success of rhetorical entrapment. It has to be observed, that entrapment occurred twice: first with regard to the discourse on Europe and second with regard to managing the trauma of Trianon. In three „government entrapment” cases the former always played a significant role, in the last effect, conditioned the former. One may also suppose that the cost of conflict with Europe would have been high both in terms of foreign policy and voter preferences, had either party chosen to revert to nationalist rhetoric. In the last effect, an efficient norm transfer (European integration as the preferred solution) in the wake of the collapse of communism, with the mimetic element dominating, but coercive and professionalisation pressures also present meant accepting the discursive institution – or discourse – about Europe. It was the predominance of this discourse and the expectedly high price of turning against it that significantly contributed to the later tackling of the Trianon trauma. In a way, the received discourse about Europe constrained and gradually transformed the discourses about Trianon, functioning as a filter for the political mainstream. Political actors, Eurotalk being a prime resource with high alternative cost, contributed in a piecemeal process to consolidating its influence to an extent that it eventually came to govern segments of the hard core of national collective memory, as well. In sum, actors copied, trapped themselves, then went over to constructing their new ideational habitats, and now function among the party-specific boundaries of these habitats, with all the boundaries planted within – or on the peripheries – of Romsics Gergely

125


European norms. The exception are the small radical parties that chose to accept accession in theory but not in practice and attempted to reap the benefit of going against the majoritarian opinion – a very real side-effect explicable with reference to political rent-seeking and ideational factors, as well, but one that certainly does not influence the solidity of the findings for Hungary as a whole.

4. THE HARD NUT OF SECURITIZED DISCOURSE: CYPRUS

126

As to this point, a change in the logic of appropriateness resulting from rhetorical entrapment was shown to be observable in mainstream Hungarian politics. The theoretical review section of the paper proposed that securitization provides a way out of entrapment, or, rather, an alternative which mineralises the costs of turning against European norms. In the Hungarian case, all mainstream parties chose to avoid the conflict with these norms, and in the time span of three parliamentary cycles gradually accepted the „cognitive shortcuts” associated with it – in other terms, norm-following became conditioned by a logic of appropriateness rather than by one of consequentiality. A case where seemingly the other strategy has dominated the „target” elites of the Europeanisation process is that of the Republic of Cyprus. The Greek Cypriot governments, for decades, represented a highly norm-conform position with regard to subsequent UN plans, with the Turkish Cypriot authorities usually taking the blame for the stalling of each phase of negotiations.51 As a result, the initial EU policy of conditionality, demanding an agreement and a reunification of the island was replaced between 1995 and 1999 with a less categorical statement of preference, motivated on the one hand by Greek threats to veto the forthcoming round of expansion were the RoC left out of it, and likely also by a decade of Greek Cypriot norm-following and Turkish Cypriot intrasigence. A theoretical condition, according to which accession could be subject to review, was future conformity with the norms and expectations of the international community was “a tool which was meant to keep some pressure on Greek Cypriots now that the ‘big gun’ of requiring settlement before membership was removed.”52 The Cypriot president, Glafcos Clerides did in fact support the Annan Plan embraced and integrated by the EU into its enlargement scheme. The policy of the European Union was simple: instrumentalising the Annan-plan to catalyze the discussions and reach agreement befor accession.53 The referenda on the plan, however, stilled hopes in April 2004: following the vigorous campaign of the new president Papadopoulos, Greek Cypriots rejected the plan with a ¾ majority, rendering the historical 2/3 Turkish Cypriot support purely symbolic. In essence, the RoC held on to its norm-conforming stance only as long as there was any credible threat from the EU to drop it from the list of accession 51 52 53

Saner and Yiu 2001: 401-402. Bourne 2003b: 395. Diez 2002: 140, Richmond 2002: 127, Brademas 2004: 4.

Romsics Gergely


countries. This explains well why Papadopoulos officially denounced the plan only as late as December 2003.54 At the same time, policy insiders were talking – even before this date, of his reluctance to accept it, predicting with great insight that his norm-following behaviour would only last as long as the strong incentives for not abandoning it. In short, it was no secret that his logic was one of consequentiality and not of appropriateness towards the EU and the norms on which community policy rested. After the signing of the accession treaties, the EU lost its capacity to mount credible threats of exclusion to the RoC. What this left the Greek Cypriot government with was the symbolic domestic and international benefit, in essence a prestige gain, in case of settlement, as non-agreement did not imply an opportunity cost in the realm of security anymore (discounting the unlikely case of a Turkish aggression against member state), while the ailing Turkish Republic of Northern Cyprus was and still is bound to accept some agreement to avoid state failure in the medium term.55 Why did this reversion of the Greek Cypriot position occur? The above summary of Greek and Turkish Cypriot negotiations shows that the European Union played a much larger role than simply that of a guarantor of agreements. It appears in the account as the key intervening variable, modifying payoffs for players radically. If this observation is accepted, the EU’s role in the process becomes, in retrospect, highly problematic. The EU procedure would have, in all likelihood, mounted no significant problems, had preference for (fair) agreements been strong in the agenda of the RoC. Greek Cypriot behaviour, however, is better described as purely utility-maximizing. With respect to norms and rule-following, this implies a logic of consequentialityapproach, where incentives are required to keep the actor from deviating from its course of norm-conformity. Shifts in the negotiation positions show that the RoC was willing to move only along the Pareto-frontier of security and sovereignty utilities. Given the implicit security utility of accession, it is quite clear that the demands in the sovereignty scale would rise – i.e. the Pareto-frontier is shifted by acquiring membership status. Therefore, in the last end, removing conditionality from the accession criteria proved fatal for the question of settlement – which does not imply that had it been kept in place, a settlement would have been reached. The former realization nevertheless permits conclusions concerning two related fields of study. On a more practical level, it can be observed that the security and enlargement paradigm underlying EU accession and conflict-management policy did not function according to expectations. (Hannay 2004) On a more theoretical level, it has to be pointed out that optimistic constructivist interpretations of the Cyprus conflict were infirmed by the events in 2003 and 2004. A logic of consequentiality provided the motivation for the RoC, which raises questions about the scope conditions under which identity shifts do take place. In light of the Hungarian case, it seems that one need in fact not abandon initial assumptions about the possibility of 54 55

Tocci 2004: 555. Tocci 2004: 558.

Romsics Gergely

127


128

norm transfers and social learning processes. Yet, as a minimum, path dependencies must be taken into account to account for variation, and, as this case study suggests, the scope conditions for effective value transfers must be paid great attention. To start with, there is no evidence that suggests that Greek Cypriot society and politics experienced a cataclysmic loss of orientation, comparable to the fall of communism in the case of CEE countries. If anything, the decades of conflict consolidated the hard core of a conflictual national identity and a collective memory constructed around the remembrance of violence. “The longstanding impact of ethnic nationalism as a world- and life-view, and the collective memory specific to the experiences of pain and injury in each community” provided a basis on which politics constructed a securitized discourse, and which consequently entailed high domestic costs, were it to be abandoned.56 In the last end, “the investment in mutual opposition has affected both sides’ judgment and sense of identity. Identity on both sides is based on the existence of a perceived enemy across the Green Line”.57 It is true that at the same time “a visible phenomenon of citizen peacebuilding” had been “at work” in Cyprus for some years.58 Undoubtedly, the long term effect of these and other peace-building program was to build popular pressure for a compromise solution. Yet these bottom-up identityaltering approaches failed to place sufficient – if any – pressure on the politcal elite – if anything, these groups were placed under intense pressure from a fundamentally hostile media environment. Surveyed for this case study were contributions by prominent Greek Cypriot public figures in the Mediterranean Quarterly, a semiofficial organ for RoC diplomacy. Throughout 2002 and 2005 (i.e. both in the normfollowing and the norm-breaking phases of Greek Cypriot foreign policy), the discourse about the national past and the resulting “rights” of Cypriots for a unitary states exhibited unusual constancy. The standard reading maybe reconstructed as based on the idealized memory of the pre-1974 state, rendered plausible by a complete blotting out of Greek attempts to undermine Turkish communal rights between 1960 and 1974, which creates the narrative necessity to shift all blame for the breakdown of intercommunal relations on anonymous “provocateurs” from “other countries” and the Turkish minority. That the Turkish invasion took place after declarations of intention to bring about enosis or union of Cyprus and Greece is also tabooized in the texts. Thus, the Turkish minority and faceless evildoers are responsible for the crisis, while Greek Cypriots are portrayed as demanding merely their right to normalcy. Extreme cases in the sample include a contribution by the chief negotiator of the accession process, an ex-President of the republic (Vassiliou 2002), and a professor of political economy (Teophanus 2003). The linking up of a securitization discourse with the memory of conflict is evident in several places, among them in an essay by 56 57 58

Anastasiu 2002: 581. Saner and Yiu 2001: 389. Diamond 1997: 376, Eralp and Beriker 2005: 189.

Romsics Gergely


the Greek Cypriot ambassador to the US, who, after going into detail about Turkish injustices, concluded that Unfortunately, this mentality continues today, especially though not exclusively among the Turkish military establishment. The latter perceive Cyprus not as an independent and sovereign state and a member of the EU but as a satrapy of Turkey. Indeed, this throwback to the age of Ottoman imperialism subtly encouraged by British diplomacy may explain everything. ... The plan would have created a servant state out of Cyprus, since it would have granted foreign states with rights of unilateral intervention in its domestic affairs a la 1974.59 An example for the strategic manipulation of discourse and norms is provided in the same contribution, where an equal emphasis is placed on Armenian, Marronite and Latin communities as on that of the Turkish minority, demonstrating on the one hand a tolerant, multiethnic approach to the state while in principle opposing the bicommunal approach of the Annan plan embraced by the EU.60 In all, the discourse of the Mediterranean Quarterly shows unambiguously that in terms of mentalities, the “adversarial impasse” brought about by decades of hostile ceasefire and an instrumentalized memory of violence was still determining official Greek Cypriot discourse on the island. (Fisher 2001) The strategy of the Greek Cypriot government, as proposed above, may be described as one of carefully guarding the conflictual memory which functions as a discourse of legitimation for the securitization of the question of reunification, discussed in the framework of sovereignty and the fiction of Turkish threat – even in the wake of accession and Turkey´s recent efforts to meet the demands of the European Union.61 In essence, the hard core of Greek Cypriot identity became, after 2003, a resource for the government to avoid criticism and pressure the Turkish authoritites to accept less advantegous terms than foreseen in the Annan Plan, features which existed in domestic discourse but were suppressed – more or less – on the international scene.62 The discrepancy could be measured, among other things, by the pressure placed on participants of the already mentioned bicommunal meetings, frequently accused of “selling out” and of having “abandoned the cause”,63 and in the relative lack of receptivity in mass media which “entrenched” popular prejudices and thus contributed to the legitimacy of the government line.64 In the case of Cyprus, social memory constrained permissible reconceptualizations of the past and dramatically increased the political and social costs of any action which could be framed as 59 60 61 62 63 64

Evriviades 2005: 4. Evriviades 2005: 10. Kaliber 2005: 333. Broome 1997: 202. Broome 1997: 194-195, Anastasiu 2002: 591. Anastasiu 2002: 585-587.

Romsics Gergely

129


130

“dishonouring” the legacy of the past (Hadjipavlou), especially given the relative weakness of the civilian sector. In such conditions, the commitment of the elites to the goals identified by the exogenous source of norms and policies becomes crucial. In this case this of course refers to how much Cypriot parties identified with EU preferences – as distinct from their desire for accession. Given that Cypriot politics has been very much stable and has exhibited exceptional path-dependence for decades, and that it has not produced a clear failure, the crucial scope condition for efficient norm transfer, that of mimetic learning, were found not to obtain. Normative pressures, a further, obtaining scope condition which directly yields rhetorical entrapment in theory was circumvented by securitizing the discussion of the conflict and thus also securitizing the notion of Cypriotness. Based on this, in consonance with the empirics presented above, it can be stated that generally, commitment to EU norms and policies was consistently low across issues on ethnicity and sovereignty. At the same time, Cypriot politics showed much more flexibility in domestically “light” or thinly institutionalised issue areas. A case in point is gender politics, where despite decades of exclusive male dominance,65 parties were quite willing to adopt moderate policies to provide women with more opportunity in public affairs.66 Clearly, it was not lack of tradition or an “ideational vacuum” that permitted this at least moderately successful norm transfer, but simply that it touched on areas which were not securitized and where European norms had no competitor – inasmuch as traditionalist discourse is not taken to be a fully competitive alternative. In the Cyprus case, given the political and thoroughly securitized character of the central issue and of Cypriot life in general, it comes as no surprise that political parties – the supply end of the preference articulation process – have dominated domestic processes, while the demand side (societal pressure on political elites) has been unable to induce fundamental bottom-up dynamics of change – in consonance with empirical findings from other regions where ethnic agendas dominate politics.67 In sum, Greek Cypriot politics demonstrate the failure of norm transfer. A densely institutionalised and securitized issue area resisted the normative pressure from the European Union, and, in the last round before the referendum, even the proagreement pressure of Greek diplomacy. How this could have occurred after decades of norm-following is explained by the model proposed here. The scope condition governing receptivity for adopting norms as institutions was not fulfilled, as there was no ideational vacuum catalysing mimetic learning, professionalization pressures were non-existent given the character of the issue, and any coercive pressures withered with the lifting of the conditionality of accession and disappeared altogether after the signing of the accession treaty. In this situation, the previous president, Glafcos Clerides did campaign for the yes65 66 67

Vassiliadou 2002: 465. Katsourides 2003: 5-10. Katsourides 2003: 3-5, Tank 2002: 155-160.

Romsics Gergely


vote, demonstrating the relevance of rhetorical entrapment: Clerides had accepted the norms system of the European Union in negotiations and in public, and, as a result, giving up on it for no good reason would have incurred serious prestige costs. No doubt that, at the latest, in his campaigning for a lost cause, he did identify with the agenda he promoted, even though he had previously been known as a hard bargainer and committed Greek Cypriot nationalist. His newly elected successor, President Papadopoulos, however, was not bound by previous commitment. He abstained from full-heartedly embracing the Annan Plan in his first months in office, and turned against it openly at the end of 2003. In this, he fully accepted the traditional logic of appropriateness which sees agreement with Turkish Cypriots as a zero-sum game and where, as a result, the task of the Greek Cypriot government can only be to bring about an agreement which preserves as much of the unitary sovereignty as possible. Given that the Turkish partner could be expected to agree to less generous terms further down the road, the cost of waiting was smaller than the cost of sacrificing the unitary state for a compromise. In retrospect, the European Union and notably enlargement officials seem somewhat short-sighted inasmuch as they – at least seemingly – ignored that the domestic discourse was not transformed and that the currently governing segment of the elite had not demonstrated dedication to the specific terms of the agreement.

5. CONCLUSIONS AND IMPLICATIONS FOR EUROPEAN FOREIGN POLICY A peculiar difficulty in measuring ideational transformation is the difficulty of estimating “the depth of internalisation of the new norm set, particularly whether the changes in behaviour that can be observed are the result of genuine changes of belief and attitude or merely rhetorical action.”68 Comparing the Hungarian and the Cypriot cases provides insight into this dilemma. According to the model which was partially put to the test of a process tracing discourse analysis, the switch from normfollowing motivated by a logic of consequentiality to “internalised” norm-following – i.e. persuasion – may be approached by observing institutionalist variables as scope conditions and the reactions of the domestic elites as the critical variable. The Hungarian case showed scope conditions obtaining and elites “socializing themselves” to Europe. Simple persuasion, it was suggested, would have likely obtained where the domestic policy costs of internalising the norms would have remained low and where institutions would have been light. It was shown that even in “hard” cases, in densely institutionalised issue areas, some resistance is bound to show, and only through the process of rhetorical entrapment are elites converted to European norms. The process tracing revealed that the mechanism of this is one of validity extension, similar to the opening of an umbrella. First, “Europe” was 68

Flockhart 2004: 377.

Romsics Gergely

131


132

accepted as a source of legitimacy, and it was this initial entrapment that forced elites to tackle the costly and sensitive area of identity politics when particular foreign policy situations arose. The Cyprus case, on the other hand, demonstrated when norms do not “take.” This occurred in spite of an overall process of “Europeanisation” going on, and, according to the hypothesis of this paper, it was caused by the successive governments having securitized the issue area. This way, the validity of the norms could be negated without taking them on altogether. The phenomenon demonstrates that the insitutionalist insight concerning target area “institutional density” is highly productive as an explanatory tool, and complements that insight with a dynamic, rhetorical action theory-inspired process model of how domestic actors resist or circumvent exogenous pressure while minimizing costs. Notably, even in this case, when and where rhetorical entrapment occurred, the subjects (Clerides and his supporters) did internalize the norms, as evidenced by continued campaigning for it even after falling out of office. This case study could not investigate all aspects of the proposed model conclusively. Further tests are required to measure the efficiency of rhetorical entrapment regarding “ways out” of it. Also, institutionally dense issue areas other than identity in Eastern European countries must be investigated with regard to the legitimacy of the extension of the concept of securitization undertaken in this paper. And, finally, the notion of “umbrella extension”, while logically sound, hardly qualifies as a deductive hypothesis, being conditioned by the process tracing conducted in the Hungarian case and requires, therefore, further scrutiny. Despite these shortcomings, the paper does provide findings which might prove productive for European foreign policy. Whether enlargement or creating a democratic periphery is at issue, such situations are bound to repeat themselves in Eastern Europe. The major practical insight in this sense is that it is not sufficient to achieve norm-conforming behaviour on the part of target governments and elites. It also seems advisable to “deepen” expectations and conditions towards these elites, notably with respect to domestic discourse and acknowledgement of the overall validity of community norms to eliminate islands of resistance in key identity-related issue areas. Also, governments are not sufficient partners for the transformative process the EU is engaged in: the political elite as a whole must be targeted. While this represents a host of problems, including actions that may be interpreted as interference in domestic competencies on the part of target governments, a thorough Europeanisation seems to require it. Admittedly, such reaching out has been part of European foreign policy, yet even if this is achieved, particular attention to the stance of these actors towards hard-core identity components must still be paid – and rhetorical traps need to be laid.

Romsics Gergely


REFERENCES Aalberts, T. The Future of Sovereignty in Multilevel Governance Europe – A constructivist View. Journal of Common Market Studies, Vol. 42, No. 1, 2004, 23-46. Anastasiu, H. Communication Across Conflict Lines: The Case of Ethnically Divided Cyprus. Journal of Peace Research, Vol. 39, No. 5, 2002, 581–596. Batory, A. Attitudes to Europe: Ideology, Strategy and the Issue of European Union Membership in Hungarian Party Politics. Party Politics, Vol. 8, No.5, 2002, 525–539. Bourne, A. K. Introduction: The Domestic Politics of Regionalism and European Integration. Perspectives on European Politics and Society, Vol. 4, No. 3, 2003, 347-362. Bourne, A. K. European Integration and Conflict Resolution in the Basque Country, Northern Ireland and Cyprus. Perspectives on European Politics and Society, Vol. 4, No. 3, 2003, 391-415. Brademas, J. The Cyprus Problem: USA Foreign Policy and the Congress. GreekAmerican, 18.10.2004, http://www.mjourney.com/news/national/amcyp.htm Accessed on 1 March, 2005. Broome, B. B. Designing a Collective Approach to Peace: Interactive Design and Problem-Solving Workshops with Greek Cypriot and Turkish Cypriot Communities in Cyprus. International Negotiation, Vol. 2, 1997, 381–407. Broome, B.B. Reaching Across the Dividing Line: Building a Collective Vision for Peace in Cyprus. Journal of Peace Research, Vol. 41. No. 2, 2004, 191–209. Buzan B., Waever O. and de Wilde J. Security: A New Framework for Analysis. London: Lynne Reinner Publishers, 1998. Diamond, L. Training in Conflict Habituated Systems: Lessons from Cyprus. International Negotiation, Vol. 2, 1997, 353–380. Dieringer, J. and Lindstrom N. The Europeanization of Regions in EU-Applicant Countires: A Comparative Analysis of Hungary, Poland, Romania and Slovenia. CEU Working Papers IRES No. 2002/3. Budapest: Central European University, 2002. Diez T. Last Exit to Paradise? The European Union, the Cyprus Conflict and the Problematic ’Catalytic Effect´. In Idem (Ed.) The European Union and the Cyprus Conflict: Modern Conflict, Postmodern Union. Manchester & New York: Manchester University Press, 2002, 139–162. DiMaggio, P. and Powell W. The Iron Cage Revisited: Institutional Isomorphism and Collective Rationality in Organizational Fields. American Sociological Review, Vol. 48, 1983, 147-160. Eralp, D. U. and Beriker, N.: Assessing the Conflict Resolution Potential of the EU: The Cyprus Conflict and Accession Negotiations. Security Dialogue, Vol. 36, No. 2, 2005, 175-192. Evriviades,E. L: Cyprus in the European Union: Prospects for Reunification, Peace with Turkey, and Regional Stability. Mediterranean Quarterly, Vol. 16., No. 2, 2005, 1-16. 16.Featherstone, K. Cyprus and the Onset of Europeanization: Strategic Usage, Structural Transformation and Institutional Adaptation. In Idem and Kazamias, G. A. (Eds.) Europeanization and the Southern Periphery. Frank Cass, 2001, 141-165. Finstad, N. The Rhetoric of Organizational Change. Human Relations, Vol. 51, No. 6, 1998, 717-740. Fisher, J. R. Cyprus: The Failure of Mediation and the Escalation of an Identity-Based Conflict to an Adversarial Impasse. Journal of Peace Research, Vol. 38, No. 3, 2001, 307–326. Flockhart, T. Critical Junctures and Social Identity Theory: Explaining the Gap between Danish Mass and Elite Attitudes to Europeanization. Journal of Common Market Studies, Vol. 43, No.2, 2005, 251–271. Flockhart, T. ‘Masters and Novices’: Socialization and Social Learning through the NATO Parliamentary Assembly. International Relations Vol. 18, No. 3, 2004, 361–380. Goetz, K. H. Making sense of post-communist central admnistration: modernization, Europeanization or Latinization. Journal of European Public Policy, Vol. 8, 2001, 1032-1051. Grabbe, H. How does Europeanization affect CEE governance? Conditionality, diffusion and diversity. Journal of European Public Policy, Vol. 8, 2001, 1013-131. Green, P. Embracing Cyprus: The Path to Unity in the New Europe. New York: Palgrave Macmillan, 2003. Hadjipavlou-Trigeorgis, M. Different Relationships to the Land: Personal Narratives, Political Implications

Romsics Gergely

133


134

and Future Possibilities in Cyprus. In Calotychos, V. (Ed.) Cyprus and Its People: Nation, Identity and Experience in an Unimaginable Community, 1955–1997. Boulder, CO: Westview, 1998, 251-276. Hannay of Chiswick, Lord. Cyprus: Missed Opportunities and the Way Ahead. Journal of Southern Europe and the Balkans, Vol. 6, No. 1, 2004, 7-12. Ingebritsen, C. Norm Entrepreneurs: Scandinavia’s Role in World Politics. Cooperation and Conflict: Journal of the Nordic International Studies Association, Vol. 37, No. 1, 2002, 11-23. Jacoby, W. Ordering from the Menu: How Central and East European States Cope with EU Demands for Institutional Reform. Paper prepared for the Conference of Europeanists, Chicago, March 14-16, 2002. Jordan, P. Does Membership Have Its Privileges? Entrance into the Council of Europe and Compliance with Human Rights Norms. Human Rights Quarterly, Vol. 25, 2003, 660–688. Jordana, J. and Levi-Faur, D. The diffusion of regulatory capitalism in Latin America: Sectoral and national channels in the making of a new order. Annals of the American Academy of Political and Social Science, Vol. 598, March 2005, 102-24. Kaliber, A. Securing the Ground Through Securitized ‘Foreign’ Policy: The Cyprus Case. Security Dialogue, Vol. 36, No. 3, 2005, 319–337. Katsourides, I. Europeanization and Political Parties in Accession Countries: The Political Parties of Cyprus. Paper Prepared for the EpsNet 2003 Plenary Conference. Kyvelidis, I. State Isomorphism in the Post-Socialist Transition. European Integration Online Papers, Vol. 4, No.2, 2000, http://eiop.or.at/eiop/texte/2000-002.htm Levi-Faur, D. The global diffusion of regulatory capitalism. Annals of the American Academy of Political and Social Science, Vol. 598, March 2005, 12-32. Levy, J. S. Learning and foreign policy: Sweeping a conceptual minefield. International Organization, Vol. 48, No. 2, 1994, 279-312. Lippert, B., Umbach G. and Wessels W. Europeanization of CEE executives: EU membership negotiations as a shaping power. Journal of European Public Policy, Vol. 8, 2001, 980-1012. March, J. G. and Olsen J. P., Rediscovering Institutions: The Organizational Basis of Politics. New York: Free Press, 1989. McCall, C. Post-modern Europe and the Resources of Communal Identities in Northern Ireland. European Journal of Political Research, Vol. 33, No. 3 , 1998, 389-411. Meseguer, C. Policy Learning, Policy Diffusion and the Making of a New Order. Annals of the American Academy of Political and Social Sciences, Vol. 598, March 2005, 67-83. Offe, C. Designing Institutions for East European Transitions. In Nielsen, K., Jessop B. and Hausner, J (Eds.) Strategic Choice and Path-Dependency in Post-Socialism: Institutional Dynamics in the Transformation Process. Elgar, 1995, 47-66. Richmond, O. P. The Multiple Dimensions of International Peacemaking: UN and EU Involvement in the Cyprus Conflict. In Diez, T. (Ed.) The European Union and the Cyprus Conflict: Modern Conflict, Postmodern Union. Manchester & New York: Manchester University Press, 2002, 117-136. Risse, T., Green Cowles, M. and Caporaso, J.: Europeanisation and Domestic Change: Introduction. Idem (Eds.) Transforming Europe: Europeanisation and Domestic Change. Ithaca: Cornell University Press, 2001. Saner, R. and Yiu L. External Stakeholder Impacts on Third-Party Interventions in Resolving Malignant Conflicts: The Case of a Failed Third-Party Intervention in Cyprus. International Negotiation, Vol. 6, 2001, 387–416. Schimmelfennig, Frank. The Community Trap: Liberal Norms, Rhetorical Action, and the Eastern Enlargement of the European Union. International Organization, Vol. 55, No. 1, 2001, 47-80. Schimmelfennig, Frank. International Socialization in Central and Eastern Europe: A Strategic Perspective. Paper Prepared for the ISA Convention Chicago 2001. Schimmelfennig, Frank. Introduction: The Impact of International Organizations ont he Central and Eastern European States – Conceptual and Theoretical Issues. In: Linden, R. (Ed.) Norms and Nannies: The Impact of International Organizations on the Central and Eastern European States. Lanham, MD: Rowman and Littlefield, 2002, 1-22. Sitter, Nick. The Politics of Opposition and European Integration in Scandinavia: Is Euroscepticism a Government–Opposition Dynamic? West European Politics, Vol. 24, 2001, 22–39. Romsics Gergely

When The European Umbrella Opens… Tank, P. Resolving the Cyprus Problem: Changing Perceptions of State and Societal Security. European Security, Vol.1, No. 2, 2002, 146-164. Teophanus, A. The Cyprus Problem: Accession to the EU and Broader Implications. Mediterranean Quarterly, Vol. 13, No. 1, 2003, 42-66. Thomas, D. C. Human Rights Ideas, the Demise of Communism, and the End of the Cold War. Journal of Cold War Studies, Vol. 7, No. 2, 2005, 110–141. Tocci, N. EU Intervention in Ethno-Political Conflicts: The Cases of Cyprus and Serbia-Montenegro. European Foreign Affairs Review, Vol. 9, 2004, 551-573. Uvalic, M. Regional Cooperation and the Enlargement of the European Union: Lessons Learned? International Political Science Review, Vol. 23, No.3, 2002, 319–333. Vassiliadou, M. Questioning Nationalism: The Patriarchal and National Struggles of Cypriot Women within a European Context. The European Journal of Women’s Studies, Vol. 9, No. 4, 2002, 459– 482. Vassiliou, G. EU Enlargement: Implications for Europe, Cyprus, and the Eastern Mediterranean. Mediterranean Quarterly, Vol. 13, No. 1, 2002, 12-20. Wiener, A. Contested Compliance: Interventions on the Normative Structure of World Politics. European Journal of International Relations, Vol. 10, No. 2, 2004, 189–234. Williams, Michael C. Words, Images, Enemies: Securitization and International Politics. International Studies Quarterly Vol. 47, No. 4, 2003, 511–531. Youngs, R. Normative Dynamics and Strategic Interests in the EU´s External Identity. Journal of Common Market Studies, Vol. 42, No. 2, 2004, 415-435.

ANNEX KEY FOR DATABASE AND CHARTS The database referred to throughout the text was compiled in 2006. For the results of statistical analysis and a detailed methodological description of the encoding procedure, as well as a copy of the database, please contact the author. the following section permits an insight into the extent to which the data was broken up into variables and the general slant of the research conducted. The charts following the key are the ones specifically referred to in the text. Part = Parties: MDF/ Hungarian Democratic Forum - 1 MDNP / Moderate Splinter Party of HDF - 2 FKGP / Smallholders - 3 KDNP / Christian Democrats - 4 MIEP / Hungarian Justice and Life Party - 5 FIDESZ / Young Democrats - 6 MSZP/ Hungarian Socialist Party - 8 SZDSZ / Free Democrats – 7 Independents - 9 Context: Anniversary: 1 Symbolic Politics: 2 Neighbourhood Policy, Including Hungarian Minorities: 3 General Foreign Policy and Accession: 4 Defense: 4 Consitutitional Policy: 5 Technical Policies Concerning Line Ministries: 6 Domestic Minorities: 7

Romsics Gergely

135

When The European Umbrella Opens… Other / TECH: 9 Sociological Poetics: Populist: 1 Historicist-Populist: 2 Historicist-Transformative: 3 Transformative: 4 Populist-Transformative: 5 Historicist: 6 Other (Integralist, Unclear): 7 TECH: 9 Hatarok = Normative Expectations Concerning Borders, Only Express Mentions Changeable, Pro-Revision: 1 Definite, Irreversible: 2 TECH: 9 Integration as Overcoming, Only Express Mentions Present: 1 Not Present: 2 Implication: Backwardness, Economic challenges: 1 Various societal (domestic) challenges: 2 Source of threat for a stable Realpolitk: 3 The need for a change of paradigm: 4 The task of protecting Hungarian minorities abroad: 5 Duty and measure for politics and politicians at home („live up to legacy”): 6 Invoking the need to protect Hungarians and Hungarianness: 7 Invoking the story of the nation as a „passion”, frequently with references to the inalienability of the historically incorporated territories of „Greater Hungary”: 8 TECH: 9 Seme: Act of fate, a challenge, something to counter and work to lessen effects: 1 Tragedy (constative phrasing without direct implications for policy choices in the present): 2 Highlighting the event of peace-making as „base” or „treacherous”: 3 Symbolizing the suffering of Hungarians since 1920: 4 Highlighting the position of constant threat which Trianon brought about for Hungarians: 5 A combination of 3-5: 6 An instrument of unresponsbile politicians to stir up passion, foreign policy implications: 7 An instrument of mythmaking, symbolic and identity politics implications: 8 TECH: 9

136

Rhetorical Use: Out of Context, Metaphorical Validity: 1 Literal Use: 2 Weight: Fleeting or technical mention: 1 Express mention, implications cleared: 2 Express mention with detailed discussion of implications: 3 Ciklusev = Years of Parliamentary Cycles Romsics Gergely


137

Romsics Gergely


Chart 4: Mentions of the Trianon Treaty, by party per parliamentary years, showing distribution of normative expectations towards border change

138

Romsics Gergely

Endre Kiss

MITTEL-EUROPA IN WECHSELNDEN PERSPEKTIVEN (MITTELEUROPA ALS GEGENSTAND WECHSELNDER GRENZLANDSPERSPEKTIVEN)

F

asst man einen der spezifischsten Züge der mittel-europäischen Region zusammen, so fällt auf, dass sie stets eine der historischen und zivilisatorischen Grenzen gewesen ist. Es lag hier der limes des Römischen Reiches (um über noch frühere Formationen ganz zu schweigen), die Grenze von früh-mittelalterlichen Weltreichen, die des Osmanisch-Türkischen Imperiums und des Habsburg-Reichs, um dann - mit Auslassung einiger dazwischenliegender Grenzbildungen - zum Eisernen Vorhang zu kommen, der direkt mit der Fleischwerdung der zweigeteilten Welt identisch war. Es ist eine ansehnliche Literatur über diese Grenzen von Jenő Szücs zu Samuel P. Huntington, die diese Grenze schon als „Bruchlinien” interpretieren und ihnen dann theoretische, stellenweise metaphysische Bedeutung zuschreiben. Unser Problem im Zusammenhang mit diesen Konzeptionen (ob zivilisatorisch oder strukturell) entstammt nicht einer generellen Skepsis ihnen gegenüber, vielmehr ihrer Fähigkeit, zum Gegenstand der verschiedensten Instrumentalisierungen zu werden. Denn eine theoretisch fixierte Grenze etwa zwischen zwei „Kulturkreisen” oder zwei Zivilisationen, oder gar zwischen „Ost” und „West”, zwischen „MittelEuropa” und „Ost-Europa” mag sachlich korrekt sein oder nicht. In jedem Fall aber dient sie Instrumentalisierungen, die in der internationalen politischen Praxis von der größten effektiven Tragweite sein können und die größtenteils bei der Konzipierung der strukturellen oder zivilisatorischen theoretischen Grenzziehung mit der größten Wahrscheinlichkeit noch nicht vorauszusehen waren. Wer denkt etwa daran, dass eine theoretische Auffassung, die die kulturelle oder zivilisatorische Identität einer Region zu formulieren sucht, am anderen Tag schon dazu dienen kann, aus einer anderen zivilisatorischen Gemeinschaft ausgeschlossen zu werden? Wer dachte etwa daran, dass Jenő Szücs’ Konzeption über die drei Regionen Europas bald zu einer stillschweigenden Legitimationsideologie der ost-mitteleuropäischen realsozialistischen Einrichtungen wird (man gehört ja doch nicht in die anderen Region)? Wer dachte ferner von den Verteidigern der vielen einzelnen Kulturen und Zivilisationen der Erde daran, dass ihr leidenschaftliches Pochen auf die eigene Identität für Samuel P. Huntington den glänzendsten Beweis liefern wird, über „Zivilisationen” zu reden, die meilenweit voneinander entfernt und miteinander kommunikationsunfähig sind, was selbstverständlich deutliche und handgreifliche

139

Mittel-Europa in wechselnden Perspektiven

140

Konsequenzen für die Gestaltung der internationalen Beziehungen und dadurch der Weltpolitik bedeuten wird. Grenzen sind immer dialektisch, was so viel heißt, dass sie auch nur im breiteren Kontext ihre wahre Bedeutung erlangen. So konnte es während der Vorherrschaft des allgewaltigen Eisernen Vorhanges der Fall gewesen sein, dass die Menschen der beiden Weltteile diejenigen des jeweils anderen Weltteiles als Menschen ansahen, die „eigentlich” als Menschen so waren, wie sie selbst. Man könnte die Paradoxie im späteren mit einiger Verblüffung konstatierend verfolgen, dass mit jedem getanen Schritt auf dem Wege der Auflockerung der Geltung des Eisernen Vorhanges die „Eigentlichkeit”, dass die „Anderen” „eigentlich” Menschen wie wir sind. Die Grenzproblematik in der mittel-osteuropäischen Region ist in vielen Hinsichten ein historisches Produkt, vor allem selbstverständlich das des nation-building, d.h. der im 19. Jahrhundert im Zentrum des politischen Geschehens stehenden Entfaltung der europäischen Nationalstaatlichkeit. Wegen der Geschichte, vor allem der langen Präsenz des Türkischen Reiches und damit in Verbindung des Habsburger-Reiches entstand eine kritische historische Verspätung im „nation-building” und wenn man in die Tiefe der Problematik blickt, könnte man hinzufügen, eine ebenfalls kritische Verspätung der Ausbildung der vielfachen historischen Voraussetzungen der für optimal angesehenen Nationalstaatlichkeit. Diese kritischen Defizite schrieben es beinahe zwingend vor, dass in dieser Region schon in der Unmittelbarkeit des historischen Prozesses direkt multinationale Staatsgebilde (oder ein solches Staatsgebilde) entstehen(t). Daher die Bedeutung der Habsburger-Monarchie und des späteren Österreich-Ungarn auch für die ganze Region, auch für Teile derselben, die nicht zu ihr gehört haben. Die grundsätzliche Problematik liegt aber auch nicht darin, ob (und warum nicht) Österreich-Ungarn ein ideales und optimales multinationales Staatsgebilde war. Die kritische Problematik besteht gerade darin, dass die vielfachen Defizite bei den Voraussetzungen der Nationalstaatlichkeit und der Nationalstaatlichkeit selber praktisch auch eine frühzeitige multinationale Staatenbildung verhindert haben. Aus all dem ergibt sich als Hintergrund der Grenzproblematik der Region, dass die wahre von der Geschichte gestellte Aufgabe nicht einfach „nur” die Entwicklung der Nationalstaatlichkeit, sondern auch die der Voraussetzungen derselben war. Kein Wunder, dass dieses verdoppelte und qualitativ durchaus kompliziert ineinander verwobene Defizit sich nicht nur problemlos beseitigen ließ, sondern in dem Sinne auch stets der späteren Entwicklung im Wege stand, dass durch sie die immer notwendiger werdenden Integrationsschritte stets immer wieder kritisch zum Scheitern verurteilt worden sind. Denn Schritt für Schritt wurde klar, dass die verhinderten oder nur verspäteten Fälle des „nation building” den bis dahin für unvorstellbar gehaltenen Weg der frühen Integration wählten (gemeint sind, wie zu erwarten, die Benelux-Staaten und die skandinavische Entwicklung). Und in diesem Vergleich wird die wahre kritische Problematik der mittel-europäischen Region deutlich: die Unfähigkeit, eine eigene Integration zu

Endre Kiss


bilden. Es steht selbstverständlich fest, dass zahlreiche und kaum von der Hand zu weisende Erklärungen für diese Unfähigkeit zur Verfügung stehen. Die historischen Ereignisse, sowohl von der Perspektive der einzelnen Nationen (und den späteren Nationalstaaten) wie auch von einer etwas allgemeineren Geschichtsbetrachtung aus gesehen, sind bekannt. Das Streben nach der Erschaffung des Nationalstaates, die Unabhängigkeitsbestrebungen, die langsame Einsicht in die gleichzeitig ernüchternde und paradoxe Realität, dass nämlich alle Nationen letztlich dasselbe wollen (d.h. den eigenen Nationalstaat womöglich nach französischenglischem Muster), dieses Ziel aber nur auf Kosten von Anderen verwirklichen können, die Schübe der Modernisierung, die durch ihre Aufteilung der mitteleuropäischen Region in industrialisierte und nicht-industrialisierte Gebiete die Verhältnisse der einzelnen Nationen und Nationalitäten wie ein zweites osmanisches Reich veränderte (und worin Otto Bauer den eigentlichen Kern der modernen Problematik des Vielvölkerstaates erblickte) sind Tatsachen, die selber tiefergehende Prozesse signalisieren und solche Prozesse aktiv vorantreiben. Extrem zugespitzt hat diese Grundbefindlichkeiten der mittel-europäischen Region die ungarische Revolution des Jahres 1848, welches Ereignis wie idealtypisch die gleichzeitige Notwendigkeit und Unmöglichkeit der miteinander in synchronem Verhältnis stehenden Parallelentstehung von zahlreichen Nationalstaaten auf dem gleichem Boden, ohne bereits existierende nationale Selbständigkeit, ohne klare nationale Verhältnisse und - um nur dieses wesentlichste übrig gebliebene Motiv zu nennen mit verwickelten historisch-juristischen Dimensionen wie ein an der Unmöglichkeit grenzendes Unterfangen vorzeigte. Zählt man Österreich auch zu dieser Region, so kann man aussagen, dass das so aufgefasste Mittel-Europa stets eine historisch relevante politische und kulturelle Trennungslinie war, wobei die klare Herausstellung der viele einzelne Momente in sich aufnehmenden Qualität der jeweiligen Trennungslinien selbst ein vielversprechendes und so bald wie möglich bewerkstelligendes wissenschaftliches Unterfangen ist. Aus all dem (und aus den anderen in dieser Arbeit bereits kurz angedeuteten Tatsachen und Motiven) folgt, dass in dieser Region praktisch nie eine vollständige, wenn man so sagen darf, „normale” Nationalstaatlichkeit entstehen konnte, eine Nationalstaatlichkeit, die dem normbildenden und „prototypischen” Typus der französischen oder der englischen Nationalstaatlichkeit auch nur entfernt verwandt gewesen sein dürfte. Es handelte sich auch stets nur um begrenzte verwirklichte Integrationen, für zahlreiche Teile der Region waren selbst diese begrenzten Möglichkeiten nur in sehr selektiver und reduzierter Form erreichbar. Daher kommt wieder (aber wird von dem betreffenden Tatbestand wieder positiv befördert), dass die Region stets ohne geopolitisches Optimum war, was sowohl als Grund wie auch als Folge MittelEuropa negativ auszeichnet und für die Notwendigkeiten der stets zu vollziehenden Modernisationsschübe die denkbar problematischsten Voraussetzungen abgeben. Denn die historische Notwendigkeit , wenn nicht Zwang, Nationalstaaten zu erzeugen, unter stets wechselnden Umständen, unter stets wechselnden HegemonieEndre Kiss

141


und Intergrationsbedingungen vor sich gehen musste, sich historisch mehrfach als erfolglos erwies und die einmal erlittenen Defizite auch noch in die späteren Notwendigkeiten und Herausforderungen hineinspielten, denn - um es etwas vereinfachend zusammenzufassen - diese späteren Prozesse verlangten mehrheitlich schon einen starken und erfolgreichen Nationalstaat als Ausgangsbedingung. Die Geschichte ist bekannt, über die Fakten wird in der Regel nicht oder nicht mehr diskutiert. Aufgrund der vorhin gebotenen allgemeinen Beschreibung der vieles bedeutenden „Grenzprobleme” der mittel-europäischen Region sollte jetzt ein typologischer Versuch unternommen werden, diese historische Realität aufgrund der angebotenen Aspekte kohärent zusammenzufassen. Die wirklichen Grundvariationen des neuzeitlichen „nation building” und daher der Lösungen der Grenzprobleme in dem schon angedeuteten vielfachen Sinne derselben lassen sich in vier Typen vergegenwärtigen. 1) Vollständige Hegemonie, keine Nationalstaatlichkeit, keine (höchstens residuale und erzwungene) Integration

142

Es ist durchaus charakteristisch, dass für die mittel-europäische Region diese überhaupt nicht vornehme Situation nicht einmal und auch nicht letztendlich durch die türkische Eroberung hergestellt worden ist. Es gab durchaus eindeutige Perioden des Habsburger-Reiches, als es von einer solchen Situation durchaus die Rede gewesen sein dürfte. Und was das Allerwesentlichste ist, hörten die so gearteten Periode selbst noch im zwanzigsten Jahrhundert, im Jahrhundert der ungeteilten Moderne nicht auf und sowohl in der Hitler- wie auch in der Stalin-Zeit die oben beschriebene Grundbefindlichkeit als die einzige Form der Beschreibung der objektiven Realität war. Wie man dann die so genannte Breschnew-Periode beurteilt, ist freilich eine andere Frage, denn diese Zeit liegt etwa in der Mitte zwischen der ersten und der zweiten Variation, zwischen einer vollständigen Hegemonie und zwischen einer aufgelockerten vollständigen Hegemonie, die dann die äußeren Elemente der von Anfang an partiellen Hegemonie und der aus ihr folgenden partiellen Integration aufweisen konnte. Doch es versteht sich von selber, dass alle „Integrationsleistungen” im Kontext einer vollständigen Hegemonie höchstens nur Imitationen einer wirklichen Integration sein können, davon ganz zu schweigen, dass diese realsozialistische „Integration” die andere Hälfte des Kontinents zu Integrationsleistungen angespornt hatte, die nicht nur viel größer, sondern auch „wirklicher” als die mittel-europäischen es gewesen sind. Im Umfeld der ersten und der zweiten Konkretisierung von Hegemonie und Integration hatte Titos Jugoslawien von Anfang an eine Sonderstellung, so dass die jetzt herausgestellten Ergebnisse auf dieses Land nur mutatis mutandis anzuwenden sind. 2) Partielle Hegemonie und partielle Integration - partiell einerseits in dem Sinne, dass die Geltung der Hegemonie und der Integration nicht auf alle sich ausdehnte Endre Kiss


und andererseits in dem Sinne, dass die Integration eine sehr partielle und selektive (obwohl reale und effektive) war Diese Kategorie gilt auch für mehrere historische Perioden, allerdings mit stets etwas anderer Akzentuierung. Zunächst umfasst sie das 1967 mit dem ÖsterreichischUngarischen Ausgleich geschaffene Staatsgebilde Österreich-Ungarn, mit all den historischen Problemen, die seitdem praktisch stets zur Diskussion standen und stehen. Etwas weniger passt sie aber auch auf einige frühere Perioden (den jeweiligen historischen Umständen entsprechend, selbstverständlich), wie etwa auf Maria Theresiens achtzehntes Jahrhundert. Die Mängel dieser Konstruktion sind schon oben umschrieben worden. Die tatsächlich erzielten Ergebnisse blieben auf gewissen Punkten stehen, d.h. die Grenzen der Integration schon von Anfang an klar geworden sind und tatsächlich wurde über diese Grenzen praktisch nie hinausgegangen. Der andere Mangel, wie angedeutet, bestand in der Selektivität. Selbst diese Schritte, die zu partiellen Integrationserfolgen gekommen sind, bezogen sich immer nur auf einige Akteure der mittel-europäischen Region, woraus mit einer sicheren Logik folgen konnte, dass die an diesem Prozess nicht Teilnehmenden ihre Ziele nicht nur außerhalb dieser Integrationen, sondern meistens gegen dieselbe zu verwirklichen suchten. 3) Vollständige Nationalstaatlichkeit, ohne Integration (auch in der Situation als globaler Trennungslinie) Eine typologisch ebenfalls sehr interessante, gerade in typologischer Sicht jedoch als singulär geltende Variation ergab sich in der mittel-europäischen Region der Zwischenkriegszeit. Wie als ob eine tatsächliche „Verzauberung” zu diesem Zustand geführt hätte, hat sich eine vollständig zu nennende neue Nationalstaatlichkeit verwirklicht (denn sowohl das Jugoslawien wie die Tschechoslowakei der zwanziger Jahre sind in diesem historischen Kontext wohl als „Nationalstaaten” anzusprechen). Diese in der Geschichte erstmals verwirklichte vollständig zu nennende Nationalstaatlichkeit hatte aber von Anfang an in dem Masse keine Chance zur Integration, dass die ganze Situation eher als eine welthistorische Farce als eine solide Realität anzusehen war. Die neue Nationalstaatlichkeit war von dem Augenblick ihrer Geburt an ins europäische Bündnissystem so lückenlos eingebaut, dass die Trennungslinien zwischen den neuen Nationalstaaten stärker denn je waren, so dass die Kombination „vollständige Nationalstaatlichkeit ohne Integration” gerade das Umgekehrte des historisch Normalen und des seit langem Erwünschten war, denn sowohl die Nationalstaatlichkeit wie auch die Integration waren Ziele, die schon seit langem hätten verwirklicht werden müssen, die Verwirklichung des einen oder des anderen allein ließe sich fast als eine geradezu kontraproduktive Lösung bezeichnen.

Endre Kiss

143


4) Kampf aller gegen alle bei historischen Neuanfängen, Revolutions- und Krisensituationen Wie angegeben, entstanden diese kurzlebigen Präzedenzfälle für die Grundbefindlichkeit des „Kampf(es) Aller gegen Alle” nach gewaltigen, manchmal plötzlichen Erschütterungen des politischen und des imperialen Status Quo. Die bestimmende Motivation dafür ist, wie bekannt, die Parallelität und Gleichzeitigkeit derselben Bestrebungen für die eigene Nationalstaatlichkeit, in früheren Phasen (etwa in der zweiten Hälfte der Türkenbesetzung) die Parallelität in dem Willen, die Vorformen der eigenen Nationalstaatlichkeit zu schaffen). Die Konfrontation zwischen Kossuth und Stur ist sicherlich eines der Schulbeispiele dafür, indem die Fixierung auf die (an sich legitime) eigene Selbstverwirklichung die Verblendung für das Verständnis der Situation des Anderen auf den Plan rief. Der Banus Jelasic wird unseres Wissens in Kroatien bis heute als eindeutig positiver Repräsentant der nationalen Bestrebungen angesehen, während seine Attacke auf die ungarische Revolution mit einer wahren Dolchstoss-Aktion in der ungarischen Tradition gleichkommt. Um der Vollständigkeit willen muss man hinzufügen, dass der „Kampf Aller gegen Alle” nicht nur in den situativen Kontexten des vollständigen politischen und imperialen Vakuums” entstehen konnte, dieser Zustand trat auch in Verbindung mit Hegemoniebestrebungen auf (nach 1848 ging es um die von Österreich, nach 1918 um die von der Entente und Deutschland, nach 1945 vor allem der Sowjetunion, ein vorläufig letztes Beispiel lieferte für diese Variation der reale Sozialismus, als im Falle des gemeinsamen Einmarsches in die damalige Tschechoslowakei markanten anti-tschechischen (nationalen) Ressentiments freier Lauf geboten worden ist. Die vier Spielarten von Nationalstaatlichkeit und Integration bedeuteten und bedeuten vier Variationen für Grenzziehung. Eine kritische Reflexion dieser Typologie hilft vielleicht bei der Gestaltung der neuen Verhältnisse nicht viel. Sie hilft jedoch, die Ereignisse zu verstehen.

MITTEL-EUROPÄISCHE WERTORIENTIERUNGEN IN EINER REKONSTRUKTION VON HERMANN BROCH

144

Das hundertjährige Jubiläum ermöglichte es in der Mitte der achtziger Jahre des zwanzigsten Jahrhunderts, Hermann Brochs philosophische Leistung gerechter und adäquater beurteilen zu können, als es bis dahin möglich war. Die entscheidenden Veranlassungen kamen diesmal “von außen”, d.h. aus einem nicht-mittel-europäischen Raum, und zwar unter anderen aus der post-strukturalistischen Philosophie Frankreichs. Bei der Formulierung der These von der Legitimität des Brochschen philosophischen Diskurses geht es uns in diesem Versuch nicht um eine philosophisch-interpretatorische Zielsetzung. Anstatt dessen möchten wir in den Mittelpunkt stellen, dass dieser philosophische Diskurs von Hermann Broch eine einmalige, vielleicht unvergleichliche Endre Kiss


mittel-europäische Bedeutung hat. Diese Philosophie, wie kaum ein anderes System, vereint eine Anzahl von für Mittel-Europa charakteristischen philosophischmoralischen Wertsetzungen und ist aus diesem Grunde auch besonders geeignet, bei jeder anspruchsvollen Rekonstruktion der spezifisch mittel-europäischen Werte ernsthaft in Betracht gezogen zu werden. Wäre es wirklich der Fall, so gewinnt eine Rekonstruktion der mittel-europäischen Werte im Gedankenwerk Hermann Brochs in unseren Tagen eine erhöhte Aktualität. In diesem Falle stellt sich sofort die Frage, welche Chance die rekonstruierten mittel-europäischen Werte bei der aktuellen Umwälzung, bei den Prozessen der Erneuerung Mittel-Europas nach 1989 haben könnten. Die wichtigsten mittel-europäischen Werte in Hermann Brochs Werk, nach deren aktuellen Bezügen wir heute also auch direkt fragen könnten, sind die folgenden: 1. (Universalität der allgemein gültigen Weltordnung) - Unter dieser mitteleuropäischen Wertvorstellung verstehen wir vor allem eine Erwartung, nach welcher das geistige Universum ein einheitliches, zusammenhängendes, gegliedertes und von konkreten Bestimmungen hierarchisiertes Ganzes ausmachen soll. Historischwissenssoziologisch stammt diese Einstellung gewiss vom zähen Weiterleben vielleicht schon überwiegend säkularisierter religiöser Vorstellungen, von der ununterbrochenen Hegemonie universalistischer Denkstrukturen. Mit der besonders langen Existenzdauer errang der österreichische, aber auch das allgemeinmittel-europäische Universalismus eine gewisse Eigendynamik, die später auch im Alltagsbewusstsein ihren Niederschlag fand. Fragt man nach dem aktuellen Stellenwert dieser par excellence mittel-europäischen Wertsetzung, so erlebte die mittel-europäische Bevölkerung den unerwarteten post-sozialistischen Systemwechsel zweifellos als Wiederkehr einer ursprünglichen Welt- und Wertordnung auch im konkreten mittel-europäischen Zusammenhang. Es ist freilich eine andere Frage, wie der lange historische Übergang der Region diese wiedergewonnene Vorstellung modifizieren wird. 2. (Universalität der eigenen Existenz) - Die menschliche Existenz als reines, kreatürliches, menschliches Sein ist im mittel-europäischen geistigen Universum unmittelbar verwoben. Dieser Zug ist umso auffallender, weil die historische Wirklichkeit diese universale Einbettung der menschlichen Existenz im Wesentlichen nicht bestätigt hat. Nicht einmal beim besten Willen kann nämlich die tatsächlich gelebte historische Realität so beschrieben werden, dass sie der puren Existenz tatsächlich einen so hohen Stellenwert zugesichert hätte. Als historischwissenssoziologische Quelle dieser Universalität der Existenz darf wohl (außer einigen, wenig konkretisierbaren frühen, mittelalterlichen Motiven) der gegenreformatorische Katholizismus der Region genannt werden, in der die “Demokratie der Kreaturen vor Gott” so eine fundamental wichtige Vorstellung war. Als ebenso konstituierendes Element erscheint diese Universalität der puren menschlichen Existenz in der Endre Kiss

145


“Zweiten Aufklärung” Österreich-Ungarns, deren wohl prägnantester Vertreter Joseph Popper-Lynkeus war, bei dem die physische Existenz des Menschen als Norm und Ausgangspunkt jeder Wertsetzung und soziale Moral fungiert. Auch spätere, charakteristisch mittel-europäische Denkrichtungen, wie beispielsweise der so genannte Wiener Impressionismus enthalten dieses Motiv des Universalismus der menschlichen Existenz, einen Universalismus, den auch jeder Mensch als Subjekt in voller Bewusstheit und Würde tragen kann. Kein Zweifel, auch der Universalität der eigenen Existenz gehört zu jenen Wertvorstellungen, die in verstärktem Masse gegenwärtig im großen Systemwechsel der Region zum Zuge kommen. Es ist auch eine historische Frage, ob sich dieser Wert in der Zukunft als entscheidend erweisen wird, ob er in passiver Form in der Erduldung neuer Sorgen und Schwierigkeiten oder aber in aktiver Gestalt als eine Art positiv erlebter Humanismus realisiert wird. 3. (Universalität des Sinns) - Nicht nur die Existenz allein, sondern auch ihr Sinn wird im idealtypischen mittel-europäischen Denken als universaler und umfassender Sinn festsetzt. Ein “Leben ohne Sinn” wäre für das mittel-europäische Alltagsbewusstsein so etwas wie das bei Broch auch direkt thematisch gemachte „Leben ohne platonische Idee”. Schon die reine Tatsache ist scheinbar erstaunlich, dass in einem Lebenswerk von solcher Komplexität die Sinnfrage in solcher Klarheit artikuliert wird. Diese Bedeutung des Sinns ist aber keine eigene Übersteigerung des Menschen und Denkers Hermann Broch - sie entspricht auch der tatsächlichen strukturellen Position dieses Motivs im mittel-europäischen Denken. Die große aktuelle Umwälzung Mittel-Europas ging mit einer deutlichen Aktualisierung und Vergegenwärtigung der Sinnfrage zusammen - die Gegenwart erscheint als ein Ort, an dem die Sinnfrage nach langer Zeit endlich sinnvoll gestellt werden kann. Es ist wieder eine aktuelle, in dieser Qualität aber auch historisch relevante Frage, in welcher Form die neu gestellte Sinnfrage mit wirklichen historischen Aufgaben konfrontiert wird.

146

4. (Universalität des Erkenntnisehrgeizes) - Der ebenfalls idealtypisch aufgefasste mittel-europäische Erkenntnisehrgeiz ist auch eine Qualität, ohne die weder die Grundintentionen des Brochschen Denkens, noch die der mittel-europäischen Identität voll verstanden werden können. Wie geradezu dämonisch dieser Ehrgeiz war, zeigt sich die simple Heraufbeschwörung der Lebensläufe von Musil oder Broch, Lukács oder Kafka. Brochs Formulierung über die “Ungeduld” der Erkenntnis ist bloß ein durchaus milder Euphemismus angesichts des wirklichen Ausmaßes dieser Erkenntnisbesessenheit. Dieser Erkenntniswille überträgt sich bei Broch auch auf die Philosophie: “Die Philosophie ist eine Wissenschaft geworden, die vor allem wissenschaftliche Beamte braucht; sie ist ein Betrieb, wie jeder andere, in den man sich eigentlich nur einzuordnen hat, und selbst der Philosophiedirektor braucht eigentlich kein Geisteslicht zu sein. Wohin also mit dem Erkenntnisehrgeiz?” (Hermann Broch, Briefe 1. 1913 - 1938. Frankfurt am Main, 1981. S. 41. - Sperrung: E.K.) Dass so ein Ausmaß des Erkenntnisehrgeizes schon durchaus geeignet ist, Endre Kiss


als Unterscheidungskriterium von soziokulturellen Sphären zu fungieren, beweist der folgende Gedanke des Neokantianers Heinrich Rickert (wodurch auch eine Konfrontationslinie zwischen dem Neokantianismus und dem mit ihm mehrfach verbundenen Hermann Broch aufgezeigt werden kann): “Eine Stimmung des Neides mag uns überkommen, wenn wir lesen, wie Hegel den Mut der Wahrheit als die erste Bedingung des philosophischen Studiums proklamierte und seinen Hörern einschärfte, dass dem Mute des Erkennens Widerstand zu leisten, das verschlossene Wesen des Universums keine Kraft in sich habe. Man wird es vielleicht niemandem verdenken dürfen, wenn ihm bei der Erinnerung an diese Zeiten so sehr ‘vorsichtige’ Philosophie nicht besonders begeisternd erscheint.”1 Wir übertreiben nicht, wenn wir diesem mittel-europäischen Erkenntnisehrgeiz bereits bei der Überwindung des realen Sozialismus eine erhebliche Bedeutung zuschreiben. Es ist zu hoffen, dass diese Qualität ihrer Bedeutung gemäß im Aufbau des neuen Mittel-Europa tätig werden wird. Damit hängt zusammen, dass es auch in die Richtung einer autochthonen Identitätsproblematik weist. Es geht doch um eine neue Identität Mittel-Europas. Wie großen Anteil beim Ausbau dieser neuen Identität der eigentümlich mitteleuropäische Erkenntnisehrgeiz tatsächlich haben wird, wird gewiss in der Gestaltung dieser neuen Identität entscheidend sein. 5. (Ablehnung der reinen “ungeschminkten” Zweckmäßigkeit) - Erstaunlich klar geht in Hermann Brochs Philosophie ein, was in Mittel-Europa bis heute ebenfalls als entscheidende Komponente des Alltagsdenkens gilt, und zwar die deutliche Ablehnung der “Zweckmäßigkeit an sich”, der Prinzipien des “Geschäft ist Geschäft” oder des „l’art pour l’art”. Dieses Kriterium erhebt sich in wichtigen Vergleichen auch zum Kriterium der Unterscheidung zwischen “west-europäischem” und “mitteleuropäischem” Denken. Genügend deutlich zeigt sich diese Ablehnung der reinen und ungeschminkten Zweckmässigkeit in Brochs Offensive gegen Adolf Loos. Die Ornamentfreiheit macht ihm eine mögliche Realität der reinen und transparenten Zweckmässigkeit schmerzlich bewusst. Erst wenn man bedenkt, dass Broch gleichzeitig gegen den Kitsch, d.h. gegen falsche, ethisch nicht legitim gemachte Ornamentisierung zu Felde zieht, wird es jedoch möglich, die strukturelle Position dieser Einstellung adäquat zu ermessen. Huguenau, der Protagonist der Schlafwandler-Trilogie, erscheint geradezu als Verkörperung einer auf die reine, “sachliche” Zweckmässigkeit. Die Ablehnung der reinen, ungeschminkten Zweckmässigkeit artikulierte in den vergangenen Jahrzehnten erheblichen Widerstand gegen den Machtpragmatismus des realen Sozialismus und trug ihrerseits zu einer Ornamentisierung ihrer Wirklichkeit bei. Dieselbe Eigenschaft kann sich aber im Ausbau unternehmerisch-kapitalistischer Strukturen auch verhindernd auswirken, sie erschwert gewiss die schnelle Umstellung Mittel--Europas auf unternehmerisch-kapitalistische Strukturen. Man sollte, auch 1

Heinrich Rickert, Die Grenzen der naturwissenschaftlichen Begriffsbildung. Eine logische Einleitung in die historischen Wissenschaften. Dritte Auflage, Tübingen, 1921. S. 8.

Endre Kiss

147


wenn es an Unmöglichkeit grenzt, den Anteil dieser einzelnen Komponente aus dem Bündel der real-kausal wirksamen Faktoren herausnehmen. 6. (Universalität der Wertansprüche) - In Mittel-Europa artikulierten sich die großen Grundwerte der historischen Entwicklung in der Regel einerseits mit gewisser Verspätung und andererseits durch eine Kette von diversen Vermittlungen. Diese Grundbeschaffenheit der Wertevermittlung brachte es mit sich, dass man hier für jene Wertgruppe länger und stärker kämpfen musste, als es anderswo der Fall war und dementsprechend die jüngste Fixierung dieser Werte auch viel stärker in den Tiefen der geistigen Strukturen verankert worden ist. Religiöse Humanität und Aufklärung, Metaphysik und Wissenschaftlichkeit (wie sich dies auch bei Hermann Broch beispielhaft artikulierte), ökonomischer Reichtum und Gleichheit, pro-westliche und pro-östliche Einstellung, Menschheit und Nation sind ohne Ausnahme Wertzentren und Wertorientierungen, die durch diese historisch konkreten Umstände der Wertevermittlung oft nicht so sehr nur ihre entgegengesetzten und konkurrierenden, sondern oft ihre miteinander verwandten Seiten zeigen (wie es beispielsweise die in vielem isomorphe Position des religiösen und des aufklärerischen Universalismus betrifft). Broch erlebte und artikulierte beispielhaft die tiefe Frustration des mitteleuropäischen Denkens, als er sich vergegenwärtigen musste, dass die großen Wertgruppen sich gegeneinander kehren und in eine Kollision münden würden und wir reden an dieser Stelle nicht von jener Frustration, die der Einsicht in die Gründe dieser Kollisionen entstammte. Wertansprüche sind in Mittel-Europa universal, ihre Kollisionen werden oft als Trauma, sogar noch als Identitätsverlust erlebt. Dieses gleichzeitige Festhalten an diversen, einander oft noch widersprechenden Wertvorstellungen erleichtert gewiss nicht die Gestaltung eines neuen MittelEuropas.

148

7. (Universalität des künstlerischen Anspruchs) - In Hermann Brochs Gedankenwelt existiert auch noch ein weiterer mittel-europäischer Zug, wodurch das Kunstwerk auch universal, in seiner Formulierung ein “Spiegel aller anderen Weltbilder” definiert wird. Der Ursprung dieser Vorstellung liegt gewiss in den allgemein-universalistischen Vorstellungen der historischen und geistigen Region, andererseits aber auch in der Romantik, was im Falle Brochs ebenso eindeutig nachzuweisen ist. Darüber hinaus kämpft die ganze 1910-er Generation einen exemplarischen Kampf für ein Kunstwerk von universalistischem Charakter und zivilisatorischer Integrationskraft. Broch, Lukács, Musil und Kafka verkörpern je eine Variation dieser Wertvorstellung. Im Mittel-Europa unserer Tage erscheint dieser Zug in gewiss untergeordneter Position, die langen Jahrzehnte der „Literaturpolitik” im real existierenden Sozialismus haben aber auch das Ihrige getan, um diese Vorstellung in ihrer unmittelbarer Form im Bewusstsein der Region ins Unbewusste zu verdrängen. Dadurch aber verlor die mittel-europäische geistige Identität eine ihrer qualifizierenden Eigenschaften.

Endre Kiss


8. (Universalität der eigenen Mission) - Der Wert der Universalität der eigenen Mission erscheint vor allem bei der mittel-europäischen Intelligenz, er bleibt aber nicht ausschließlich in diesem Kreis, sondern ist auch für das Alltagsbewusstsein überhaupt charakteristisch. Dieser Zug ist nicht nur für die Person Hermann Brochs bezeichnend, er wird in mehreren seiner Werke auch unmittelbar thematisiert. Der Vergil-Roman stellt dar, wie die Universalität der eigenen Mission ihren Gehalt ändert. Wir gehen kaum fehl, wenn wir im weiteren Schicksal dieses Motivs den Schlüssel des weiteren Schicksals der mittel-europäischen Region erblicken. Zum einen bleibt zu fragen, was aus diesem Motiv nach fast einem halben Jahrhundert des realen Sozialismus überhaupt übrig geblieben ist. Zum anderen wird es äußerst schwierig sein, die ursprüngliche Motivation der vielen individuellen Sendungen in einer sinnvollen Integration zusammenzufassen und sie beim Aufbau eines neuen MittelEuropa fruchtbar zu machen. Mittel-Europa steht jetzt vor einer gewaltigen historischen Wende. Es ist zu hoffen, dass die ausgereiftesten historischen Werte Mittel-Europas ihren Anteil an dieser Wende haben werden.

WIE WIRD EIN LAND NEULAND? ÜBER DAS NEULAND DES POST-SOZIALISTISCHEN MITTELEUROPAS Das im Titel positiv thematisierte Wort über Mittel-Europa, “Neuland”, trägt einer neuen Realität Rechnung, die Tag für Tag vor unseren Augen sichtbar wird. Das Mittel-Europa des beginnenden post-sozialistischen Systemwechsels verschwindet allmählich von der Bildfläche. Dieses Mittel-Europa war seinerzeit eines, welches die Intellektuellen jedes betreffenden Landes im engeren Sinne des Wortes erobert hat. Sein ideeller Erfolg war zumindest ab Mitte der achtziger Jahre so vollständig, dass es heute wie suspekt ausschauen kann. Die Intellektuellen der betreffenden Länder deklarierten sich in einem Ausmaß als Mittel-Europäer, dass unbefangene internationale Beobachter mit Notwendigkeit auf die Ideen kommen sollten, dieses Mittel-Europa sei ein Kodename, der aus dem Grunde erfunden werden sollte, aus der eisernen Umarmung der großen Sowjetunion auf diesem Wege freizukommen. In Wirklichkeit war es aber anders (wenn, gewiss, auch nicht so romantisch). Es war eine bewusst gemachte2, aber auch tatsächlich erlebte neue Möglichkeit einer gemeinsamen, übernationalen Kultur, die gleichzeitig von der Identität jeder einzelnen besonderen Nationalkultur bestätigt, bzw. getragen worden ist. Es war der historischen Realität entsprechend, eine Entdeckung, aber auch eine Fortsetzung von der eigenen Moderne. Es war eine plötzlich Gestalt annehmende historische Chance,

2

Von der Tatsache dieser Bewusstheit zeugen zahlreiche Dokumente dieser soeben vergangenen Jahre.

Endre Kiss

149


die mit einem Zuwachs an geistigen und intellektuellen Möglichkeiten identisch war und dieses Wachstum auch für die unmittelbare Zukunft versprochen hat. Die politische Transformation dieses in vielfachen Hinsichten bereits fertigen (man dürfte sogar sagen, “überreifen”) Mittel-Europa ist aber nicht Wirklichkeit geworden. Wovon es letztlich abhing, ließe sich in diesem Rahmen nicht zureichend erörtern. Ganz gewiss spielte aber eine Rolle, dass die neu gewählten Eliten in fast keinem Land solche “ausgebildeten” und trainierten Mittel-Europäer waren.3 Die Heraufbeschwörung dieses einmaligen Augenblicks eines Mittel-Europa der Zukunft erfolgte nicht wegen der Chance, über diese Möglichkeit vor einem fingierten geschichtsphilosophischen Horizont in der Öffentlichkeit nachzudenken. Diese Heraufbeschwörung erfolgte vor allem, weil ein Vergleich der damaligen und der heutigen Situation durchaus lehrreiche Konsequenzen zeitigen kann. Im damaligen historischen Augenblick erschien ein Mittel-Europa, welches sowohl depolitisiert wie auch desideologisiert war. Die Depolitisierung bedeutete, dass diese Konzeption über gemeinsame und bereits mehrfach objektivierte geistige, kulturelle Inhalte weder “nach außen”, noch “nach innen” eine nennenswerte politische Spitze gegen andere mit sich herumtrug. Dies heißt nicht, dass die Vorstellung mit Notwendigkeit von politischer Naivität heimgesucht worden wäre. Diese vertrauensvolle positive Einstellung der politischen Zukunft gegenüber war nichts weniger als ein Ausdruck der historischen Situation, ein Ausdruck, der so ganz inadäquat doch nicht hätte genannt werden können. Ähnlich stand es auch mit dem desideologisierten Status der damals konzipierten Mittel-Europa-Variationen. Es war mit Gewissheit anzunehmen, dass jede große politische Richtung (aus denen man noch die zeitgemäßen Nationalisten auch nicht auszuschließen brauchte) mit dieser Konzeption sympathisiert (und sympathisieren wird). Es war mehr oder weniger evident, dass ein neues, demokratisches MittelEuropa auch in ideologisch-weltanschaulicher Sicht in keine Konfliktsituation mit anderen kommen kann. Der Vergleich mit dem historischen Augenblick des Anfangs der post-sozialistischen Zeit zeigt deutlich, dass heute weder von einem desideologisierten, noch von einem depolitisierten Mittel-Europa die Rede sein kann. Die Region ist heute wieder politisch und ideologisch besetzt. Und diese neuen Besetzungen sind im historischen Sinne nicht nur nicht progressiv.4 Sie sind insofern auch selbstdestruktiv5, dass sie in vielen ihrer Spielarten direkt gegen Mittel-Europa, das heißt gegen eine mittel-europäische Zusammenarbeit jeglicher möglichen Provenienz sind.

150

3

4

5

Dass der Ausgang der ersten demokratischen Wahlen nicht der ausschliessliche Grund für diese Entwicklung gewesen sein mag, zeigen nicht die politischen Entwicklungswege von Walesa oder Havel, sondern auch die gesamte Situation beispielsweise in der Tschechischen Republik. Die Bezeichnung “progressiv” wird hier gebraucht, auch wenn es heute ein selbständiges theoretisches Problem ist, für diese Bezeichnung einen neuen und eindeutigen Sinn zu finden. Es sei kurz erwaehnt, dass in den Versuchen des Verfassers dieser Zeilen, den post-sozialistischen Übergang im Rahmen der weiteren globalen Transformationen zu verstehen, dem Begriff und den Phaenomenen der Selbstdestruktion eine immer grössere Bedeutung zuteil wird.

Endre Kiss


Der Kontrast könnte kaum größer sein. Auch wenn man ohne jegliche vorgefasste Präkonzeption an diese Problematik herangeht, muss es klar werden, dass MittelEuropa wieder ein “Neuland”, und zwar “Neuland” in einem neuen Sinne des Wortes geworden ist. Dies bedeutet nicht, dass die allgemeine Lage so schlecht wäre, dass sie schlechter auch nicht werden könnte. Dies bedeutet eher, dass die historischen Weichen so gestellt werden können, dass sich eine sinnvolle und von der Situation selber diktierte Integration in absehbarer Zeit nicht entwickeln kann. Darin spielen sowohl die inneren Probleme der einzelnen neuen demokratischen Einrichtungen eine Rolle, nicht unbedeutend sind aber auch die Auswirkungen der fehlenden äußeren Herausforderung und der positiven Motivation zu einer Zusammenarbeit. Die Problematik eines neuen Mittel-Europa ging in der Richtung einer eigentümlichen Negativpolitisierung. Dieser Terminus will zeigen, dass obwohl eine Anzahl von positiven Konzeptionen und Vorstellungen über ein neues Mittel-Europa überhaupt nicht auf den Plan getreten sind, er in der Gestalt langsam ein eher negativ besetzter Begriff wurde. In der Presse oder in anderen Formen der politischen Öffentlichkeit werden gegen Mittel-Europa eingestellte Attitüden sichtbar. Positive Entwürfe werden nicht thematisiert, negative Einstellungen werden laut. Politisch wird Mittel-Europa nicht positiv, sondern - bis zu einem gewissen Grade - negativ. Dieses Bild zeigt paradigmatisch auch eine der entscheidenden Dimensionen der heutigen mittel-europäischen Situation. Der Mangel an politischen Handlungsspielräumen ist (aus vielen Gründen, die ja im wesentlichen bekannt genug sind) ein Hindernis auf dem Wege der Konzipierung neuer Entwürfe. Es steht kaum genügend Material zur Begründung und Ausarbeitung zur Verfügung, wegen des extrem kleinen Handlungsspielraumes sind auch schon die nächsten Schritte einer umfassenden politischen Handlung kaum vorauszurechnen. Wie es im Falle eines Mangels an positivem Handlungsspielraum immer der Fall ist, werden die negativen, wenn man will, die destruktiven Einstellungen stärker. So entsteht ein neuer politischer Raum, ein “Neuland”, welches langsam die internationale Politik vor die Wahl stellen wird: Entweder arbeitet sie einen Gesamtrahmen aus, welcher ein Minimum an politischem Handlungsspielraum in Richtung Integration ermöglicht, oder aber sie richtet sich auf die nützliche Tätigkeit einer Feuerwehr ein, welche stets eingreift, um die noch schlimmeren Konsequenzen zu verhindern, selber aber nicht zur Vergrößerung des Handlungsspielraums positiv beitragen kann. Wir stellen diese These in den Raum, auch wenn uns klar ist, dass nicht die Politik der einzelne und ausschließliche Prozessor der post-sozialistischen Transformation ist. Es ist jedoch von theoretischer Tragweite, dass dieser Prozess ursprünglich doch vor allem ein politischer ist6, und zwar aus dem Grunde, weil er durch “Politik”, vor allem durch Gesetzgebung erst die Bedingungen zur Entfaltung 6

Auf eine ganz erstaunliche Weise wird die unvergleichliche Bedeutung des Politischen von vielen sozialen Gruppen und ebenso vielen Einzelnen nicht adaequat angesehen, selbst viele Bestrebungen, eine “zivile” Gesellschaft innerhalb der Demokratie auszubauen, leiden unter dieser Fehleinschaetzung.

Endre Kiss

151


152

aller anderen Bereiche, so auch des neuen wirtschaftlichen und sozialen Lebens schafft. Gerade dies ist diejenige “Politik”, welche an jeder Vergrößerung ihres demokratischen Spielraumes eminent interessiert ist. Es ist klar, dass auch der Rahmen einer möglichen mittel-europäischen Integration selber in rasender Bewegung ist, so dass der hier anvisierte Gesamtrahmen einer west-östlichen Zusammenarbeit nur ein dynamischer sein kann. Dies bedeutet aber nicht, dass diese Tatsache ein Gegenargument einer sinnvollen Kooperation sein dürfte. Im Gegenteil. Einerseits aus dem Grunde, weil eine nicht vollzogene Kooperation, die Nicht-Begründung einer Integration im Kontext einer sich in rasender Geschwindigkeit ausbauenden breiteren Integration sowohl in relativer, wie auch in absoluter Sicht zu einer weiteren effektiven Verschlimmerung der Situation führen muss. Andererseits erweist sich der Hinweis auf die europäische und die über-europäische Globalisierung (aber auch auf die europäische “Krise”) oft als scheinheilig, denn hinter der Verweigerung der Kooperation in vielen Fällen steht vermutlich überhaupt nicht wirklich das angegebene Motiv. Diese “Negativpolitisierung” Mittel-Europas realisiert sich in zahlreichen Erscheinungen. Das Kapital geht heute nicht in eine Region, sondern in einzelne Nationalstaaten, es ist überhaupt nicht auszuschließen, dass in absehbarer Zeit auch die ersten Konflikte der einzelnen in verschiedene Nationalstaaten gekommenen Gruppen auftauchen. Die westlichen Medien sind stets auf der Suche nach einem Vorreiter in der post-sozialistischen Transformation, während auch die einzelnen neuen Regierungen stets sich selber als diese erwünschte Vorreiterin stilisieren. Dass diese Praxis der Auswahl der sich stets ablösenden Vorreiter(innen) langfristig auf die mittel-europäische Zusammenarbeit negativ auswirken wird, ist nicht schwierig zu prophezeien. Diese Realität der Vorreiter(innen) fängt schon wie gespenstisch an, an eine Teilung der Region zu erinnern, welche Teilung auch zahlreichen weiteren möglichen Teilungen den Weg eröffnen kann. Der Mangel sowohl an allgemeinem, wie auch an besonderem Handlungsspielraum (in der Richtung einer mittel-europäischen Integration) lässt - und wie es uns scheint, auf diesen Zusammenhang hat noch keine Analyse hingewiesen - auch die ganze Problematik des aktuellen neuen post-sozialistischen Nationalismus in wesentlich neuem Licht aufscheinen. Der Schein der möglicherweise irrationalen Kraft dieser neuen Nationalismen erscheint auch aus dem Grunde als eine wirkliche, primäre Gefahr, weil der Mangel an anderen dynamisch-positiven Faktoren (und unter ihnen auch der konstruktiven Strategie einer mittel-europäischen Zusammenarbeit) oft und in manchen Kontexten gerade den Nationalismus als die einzelne dynamische Komponente aufscheinen lässt, so dass das Gespenst des Nationalismus schon heute als Strafe für die versäumte Modernisierung und Integration erscheinen soll. 7

7

S. darüber Endre Kiss, “Notizen zum postsozialistischen Nationalismus”, in: Geschichte und Gegenwart, 12. Jahrgang, Maerz 1993, 43-52.

Endre Kiss


AUSGEWÄHLTE LITERATUR Bauer, Otto, Die Nationalitätenfrage und die Sozialdemokratie. Wien, 1907. Huntington, Samuel P., Kampf der Kulturen? Die Neugestaltung der Weltpolitik im 21. Jahrhundert. München 1996. (ursprünglich in Buchform: 1996) Kiss, Endre, Der Tod der k.u.k. Weltordnung in Wien. Wien-Köln-Graz, 1986. Kiss, Endre, A Typology of Nineteenth Century Concepts of Nationhood. in: East European Quarterly, XXX, No 1, Spring 1996. 45-62. Kiss, Endre, Partikuláris politikatudományi deskripció vagy a jelen elmélete? in: Civilizáció az ezredfordulón. Budapest, 1997. 49-64. Sebestyén, György, A lét háza. Budapest, 1980. Szücs, Jenő, Európa három régiója. Budapest, 1979.

153

Endre Kiss

Németh Katalin

WERTSCHAFFUNG IN SIEDLUNGSGEMEINSCHAFTEN PRÄAMBEL

E

ines der wichtigsten Elemente der Entwicklung der Gesellschaft ist, dass jene Normen entstehen, entlang welcher die gesunde Aussonderung erfolgt. Im Leben der Gemeinschaften ist das Ergebnis dieser Prozesse die Entstehung der Werte. Die Wertordnung bestimmt die Ziele, die Meilensteine der Entwicklung aller Schichten der Gesellschaft. Bei der Festsetzung der neuen Ziele ist es immer erforderlich, Rechnung zu tragen, die Werte aufzudecken. Ziel der Forschung ist, dass die Teilnehmer des wertaufdeckenden Programms dazu fähig sind, ihre eigenen Werte zu definieren. Sie müssen dazu fähig sein, ein Programm zu schreiben, zu entwerfen. Sie müssen die Regeln der gemeinschaftlichen Entwicklung lernen, und sie müssen dazu fähig sein, diese anzuwenden. Ziel des Programms ist, dass die Wohngemeinschaften zum bewussten Aufbau der Entwicklung fähig werden. Sie müssen ihre Erwartungen, Erfordernisse formulieren können. Sie müssen mit der Entwicklungsmethodik vertraut und dazu fähig sein, Bewerbungen zu schreiben.

WERTBEGRIFF, WERTBASIS UND WERTHIERARCHIE

154

Wert in der Soziologie und der Psychologie ist der sich im menschlichen Verhalten offenbarende Begriff, dessen Inhalt sich teils mittels der Gene vererbt, und teils mit der Sozialisierung entsteht. Die Entstehung der Werte wird durch die Gruppen, die soziale Lage (Status), die Rollen und die sozialen Wohngemeinschaften beeinflusst. Es ist üblich, die Werte in Hierarchie zu ordnen. Demnach gibt es primäre, sekundäre und tertiäre Werte. Als primären Wert bezeichnen wir jenen Wert, für dessen Verteidigung die Menschen fähig sind zu töten oder ihr eigenes Leben zu opfern. Als sekundären Wert bezeichnen wir jene Dinge, für deren Schutz die Menschen bereit sind Krieg zu führen, zu kämpfen (und sich sogar zu prügeln). Als tertiären Wert bezeichnen wir die kleineren Dinge des Lebens, welche meist auf der persönlichen Ebene stattfinden, und welche trotz ihres geringen Ausmaßes und geringer Bedeutung zu ernsten Streitigkeiten, Kämpfe und Zwiespalt, beziehungsweise zur Entstehung von Konflikten führen.

Wertschaffung in Siedlungsgemeinschaften

Als abstrakter, allgemeiner Begriff gilt als Wert, welcher mit seiner Rarität, Individualität oder Unersetzbarkeit hervorsticht. So gilt als Wert: 1. Das menschliche Leben – solange der Mensch als Persönlichkeit, also als von jedem anderen Menschen unterscheidbar gilt. (Also der Mensch selbst, in seiner physisch-psychischen Wirklichkeit.) 2. Die Gesundheit, welche sich meistens dann als Wert zeigt, wenn sie fehlt, beziehungsweise sämtliche zum Leben (zum Stoffwechsel) notwendige Substanzen. Dieser Wert ist ein (abstrakter) Zustand oder ein Ziel, dessen Vollendung der Mensch dynamisch anstrebt, aber mit der Zeit unterliegt. 3. Die Natur, welche sich nach eigenen, vom Menschen nicht beeinflussbaren Gesetzen entwickelt, allerdings auf eine vom Menschen beeinflussbare Art und Weise funktioniert und sich entwickelt, infolge dessen den Lebewesen ähnlich ist, welche krank, von Fall zu Fall gesund, manchmal wird ohne Berücksichtigung dieser Tatsache behandelt und ausgebeutet. Da der Mensch als Teil der Natur lebt, sich von ihr ernährt, kann er sie sogar als Verlängerung seines Körpers betrachten. Hierher gehören auch noch Güter nicht materieller Natur, geistige Zeugnisse oder Leistungen, welche ebenfalls dem Fortbestehen des Menschen dienen, und welche Zeichen der über das individuelle Dasein hinausgehenden Organisation des menschlichen Lebens sind. 4. Die Schätze und materielle Güter, z. B. seltene Metalle, Gegenstände, unter ihnen die menschliche Arbeit mit Produkten, welche nur Wenige herstellen können (Kunst jeder Art). Von den angeführten Werten gelten das Leben, die Gesundheit und die Natur als unersetzbare oder nicht austauschbare Werte. Lediglich die vom Menschen hergestellten Güter und Technologien, usw. haben Alternativen. Von den in der menschlichen Gesellschaft entstandenen Werten sind jene Güter die häufigsten, welche aufgrund der Nützlichkeit identifizierte Werte verkörpern. Die nützlichen Gegenstände, usw. haben einen Nutzwert, der nicht davon unabhängig ist, in welchem Ausmaß der Eigentümer/Erwerber den jeweiligen Gegenstand oder das jeweilige Gut braucht. Mit den Details des Nutzwertes beschäftigt sich die Ökonomie. Die Herstellung und Sammlung von Gütern nicht als Tauschgegenstand (Verbrauch), sondern aus Anhäufungsgründen verleiht den Dingen einen Tesaurierungswert, und dieser Wert zeigt sich relativ lange als dauerhaft oder wachsend. Einen solchen Wert vertritt typisch das Land, das Immobilienvermögen, beziehungsweise der Kreis der mit Reputation oder Goodwill verbundenen, während der Benutzung nicht vernichteten Gegenstände, z. B. Schmuck, Schmuckgegenstand, Kunstgegenstand, usw. Der Handel, der Vertrieb von Land, Immobilien und Kunstgegenständen wird in Gesetzen, Rechtsnormen geregelt, in ihrer Eigentümerschaft findet typischerweise eine ständige Konzentration statt, welche nur durch Kriege, Katastrophen oder Revolutionen zwischenzeitig gestört wird. Der Wert der Naturschätze (z. B. TierNémeth Katalin

155


156

und Pflanzenarten, Landschaft, Ressourcen, Mikroklima, usw.) kann nicht in Geld ausgedrückt werden, er ist gewöhnlich unersetzbar, deshalb schreibt man diesem einen immateriellen Wert zu. Einen Wert hat auch die Originalität, der originale, nicht gefälschte oder kopierte Gegenstand auf der Basis, dass es nur ein Original gibt – was mit diesem völlig übereinstimmt, gilt als Kopie oder Klon, zu dessen Herstellung eine andere Art von Fähigkeit und andere Ressourcen erforderlich sind, wie zur Herstellung des Originals. Einen Wert schreiben wir ferner den Ideen und abstrakten Begriffen wie Freiheit, Liebe, Vaterland, Gott, Wahrheit, Unabhängigkeit, Güte und Gerechtigkeit, usw. zu. Die Verkörperung dieser idealen Entitäten oder Ideen ist in den Augen der Menschen von Fall zu Fall verschieden, nicht selten sind sie die Projektionen innerer Gefühle auf bestimmte Symbole, oder auf vorhandene Subjekte (Subjekte und Objekte), die über einschlägige Eigenschaften oder Qualität verfügen und als Beispiel funktionieren. Schließlich, aber nicht zuletzt, gilt auch die Zeit selbst als Wert, praktisch die Zeit, in der der Mensch sein Leben lebt, die Spanne jener Zeit, die wir meistens nicht im Voraus kennen, deshalb ist der Umgang damit, das Wechseln der Zeit auf andere Güter die Frage nach einer Art von Glücksspiel. Im größten Ausmaß und mit dem größten Ergebnis handeln die Banken mit der Zeit, derer Grundtätigkeit daraus besteht, Geld teurer zu verleihen, als sie es borgen. Die Differenz zwischen den beiden Preisen ist bereits groß genug, um die Zeit als Wert für heute zu verdrängen, und an ihrer Stelle das Geld zum Handlung antreibenden, zentralen, vorherrschenden gedanklichen Inhalt zu machen. Die Zeit gewinnt ihren ursprünglichen (vor der Herrschaft des Geldes vorhandenen) Wert gewöhnlich dann zurück, wenn einem mitgeteilt wird, wieviel man davon noch übrig hat. In einem solchen Fall stellt man die vorhandenen Werte und Prioritäten (nach Wichtigkeit geordneten Aufgaben) gewöhnlich um, und kann sein Verhalten spektakulär umwandeln. Der Wert – nicht notwendigerweise das Geld – nimmt im menschlichen Denken einen zentralen Platz ein. Nicht nur deshalb, weil es zum Beispiel in Verbindung mit der Kindererziehung demonstriert wird, sondern auch deshalb, weil die menschlichen Tauschtätigkeiten ebenfalls auf Wertbasis geschehen. Solche Tauschtätigkeiten können wirkliche Sachgüter und Dienstleistungen sein, der wertanteilige Tausch welcher gesetzlich geregelt ist. Es gilt nicht als normale, rechtmäßige Transaktion, wenn jemand einem anderen Menschen etwas gegen nicht gleichwertige Gegenleistung gibt, beziehungsweise auch wenn eine solche Gegenleistung ausbleibt. Den Wert der Dinge muss man während der Sozialisation ebenso lernen, wie deren Benutzungsund Betätigungsweise. Der Mensch, der etwas nur schwer erwirbt, erlernt, schätzt den erreichten Zustand mehr, als derjenige, dem es „in den Schoß fällt”. Die Erziehung in der Schule kämpft ständig mit dem Problem, dass die Änderungen in der Welt – gerade durch das Umordnen der Werte – die Schüler wegen dem Verfolgen in der Sozialisierung noch als gültig betrachtete, aber im „Handelsmilieu” außerhalb der Schule bereits als ausgetauschte Werte miteinander konfrontieren. Der Ort, das Terrain des Erlernens der Werte ist deshalb und grundlegend auch weiterhin Németh Katalin


die Familie, wenn sie vorhanden ist, beziehungsweise die gleichaltrigen Gruppen (die Gemeinschaft der Gleichaltrigen), sie sind sogar die Quelle von Konflikten, da zwischen den deklarierten und tatsächlich anerkannten oder gewürdigten Werten bedeutende Differenzen vorhanden sind, ob innerhalb und außerhalb der Familie, oder auch nur innerhalb der Familie.

DIE METHODIK DER AUFDECKUNG Das wichtigste Glied der Entwicklung von Gemeinschaften ist, dass die Schritte der Entwicklung der Gemeinschaft bewusst, gesteuert unternommen werden. Zur bewussten Arbeit muss man die Lage der Gemeinschaft offenlegen. Die Offenlegung der Lage beginnt mit der Analyse der Vergangenheit, und man sucht jene dauerhaften Glieder, entlang welcher die Organisation weiterentwickelt werden kann. Die Methode der historischen Aufdeckung kann vielseitig sein. Die Erinnerungen aus der Vergangenheit leben im Bewusstsein der Menschen ebenso wie im historischen Gedächtnis. Man muss die früheren Rollen aufdecken, dadurch wir auch die Vielfältigkeit der heutigen Rollen bewusster. Es ist wichtig, dass die Aufdeckung vor den Gemeinschaften, mit derer Zustimmung und offen erfolgt. Die anerkannte Vergangenheit, die Sortierung der Erinnerungen bedeuten, dass die Werte an die Oberfläche gebracht werden. Man muss zuerst alle Werte formulieren können, und man darf diese nicht mit Maßen versehen. Das Maß der Werte ist immer unterschiedlich und variabel. Das genau und gründlich aufgedeckte Inventar ermöglicht die Analyse der Vergangenheit, das Verstehen der Rolle des Wertes. Die Vielfältigkeit der Werte fördert bei der Verarbeitung auf der persönlichen Ebene die Bewusstheit der Entscheidung und Handlung. Ziel der Aufdeckung kann auch sein, dass der Umgang mit Konflikten, die Kommunikation, die Toleranz, das Akzeptieren anderer Menschen die größeren Gemeinschaften stärkt. Die vier am häufigsten angewandten Elemente der Methodik der Aufdeckung sind die folgenden: • Unter Aufdeckung verstehen wir das Aufspüren in der Vergangenheit hervorragender, aber nicht genügend erkannter Leistungen, sowie die Analyse, Veröffentlichung dieser Leistungen. Vom Inhalt her verstehen wir darunter die Bewertung der Leistungen, deren Vergleich durch ein Maß, von der Methodik her die Formulierung und Veröffentlichung der gefundenen Werte. • Unter dem Begriffssystem Wertbewahrung verstehen wir das Verfahren, den Vorgang, welcher die langfristige Erhaltung der aufgedeckten Werte gewährleistet. Die Wertbewahrung ist einerseits ein Sicherungsvorgang, damit der aufgedeckte Wert auch für andere erreichbar ist, und andererseits vielfältiges, genau interpretierbares Verfahren, damit man sich mit ihm vertraut machen kann. • Unter Erschaffung eines neuen Wertes verstehen wir den Vorgang, bei dem man mit einer noch nicht vorhandenen Leistung etwas Neues, Brauchbares, Nützliches erschafft. Németh Katalin

157


• Der Wertschutz ist ein wichtiges Element des Aufdeckungs- und Erhaltungsprozesses. Er dient dazu, dass man die Leistung ständig kennenlernen und studieren kann.

GEMEINSCHAFTSENTWICKLUNG WELT DER IDEEN UND WERTE – GEMEINSCHAFT UND ENTWICKLUNG Wir können nicht vermeiden, die Wortzusammensetzung Gemeinschaftsentwicklung zu interpretieren, für uns realisierbar zu machen. Auf dem Begriff der Gemeinschaft setzten sich in der Geschichte verschiedene Bedeutungsvariationen an, und gerade unsere jüngste Vergangenheit war reich an Beispielen, in welchen die gesellschaftliche Praxis an das hochgehobene, ideologische Maß der Gemeinschaftlichkeit nicht einmal herangekommen ist, somit blieb das Gemeinschaftsideal abstrakt, ideal. Auch die Abneigung gegenüber dem Wort Entwicklung ist Folge unserer negativen historischen Erfahrungen, wir haben ja miterlebt, wie man einen „Menschen neuen Typs” entwickeln, erziehen will. All diese historischen Erfahrungen an sich würden die Entstaubung, Neuinterpretierung dieser Begriffe, die Ausbreitung deren Gültigkeitsbereichs erforderlich machen. Diese Notwendigkeit aktualisieren unsere neuerlich erworbenen historischen Erfahrungen, welche ein ganz neues gesellschaftliches Wertfeld um diese beiden Begriffe ziehen. Schließlich ist die Analyse dieser Begriffe notwendig, weil sie die Grundbegriffe, die Pfeiler der Gemeinschaftsentwicklung sind, und in ihnen wird die Gemeinschaft meistens als Mangel, als etwas, was nicht vorhanden, aber erwünscht ist – ja sogar herbeirufbar und entwickelbar wäre – formuliert.

DIE GEMEINSCHAFT, ALS LOKALER BEGRIFF

158

Die Gemeinschaftsentwicklung benutzt den Begriff der Gemeinschaft nicht im gruppentheoretischen und nicht im ideologischen Sinne, sondern wir interpretieren die Gemeinschaft als in der Lokalität eingewurzelt und funktionell. Das bedeutet, dass in der Gemeinschaft der idealtypischen griechischen Poleis das Wort Gemeinschaft auch aus Hinsicht der Gemeinschaftlichkeit sowohl die Zusammengehörigkeit der Menschen, als auch deren Zusammenarbeit (auf militärischer und politischer Ebene) und Ortsgebundenheit bedeutet hat. Eine Formvariation des ungarischen Wortes „Gemeinschaft” (közösség) ist das Wort „Gemeinde” (község), ebenso wie im Englischen, wo das Wort Gemeinschaft sowohl die Siedlung, als auch die Menschengruppe bezeichnen kann – community, local community ill. community group. Auch in der deutschen Sprache ist dieser doppelte Bezug aufzufinden; wie auch der Größte der Gemeinschaftstheorie, Ferdinand Tönnies (1884) erörtert, ist diese gewisse Ortsgebundenheit auch in den Worten „Gemeinde” und „Gemeinschaft” auffindbar. Das Wort „Gemeinde” hat seine ursprüngliche Bedeutung

Németh Katalin


bis heute bewahrt, und idiomatisch kann sie so übersetzt werden: neighbourhood = szomszédság. Wir denken also, dass die Gemeinschaft auch ein lokaler Begriff ist. Wenn wir die funktionale Theorie des amerikanischen Soziologen Roland L. Warren (1957) akzeptieren, denken wir, dass die Gemeinschaft jene Gesellschaftsform ist, welche den folgenden fünf Funktionen entspricht: 1. Die Sozialisation, wodurch die Gemeinschaft gewisse Werte in ihre Mitglieder einimpft; 2. Die Funktion des wirtschaftlichen Wohlergehens – die Gemeinschaft sichert ihren Mitgliedern Unterhaltsmöglichkeit; 3. Gesellschaftliche Teilnahme, durch Erfüllung der allgemeinen Ansprüche auf Gesellschaftsleben; 4. Gesellschaftliche Kontrolle, durch Forderung der Einhaltung der gemeinschaftlichen Werte; 5. Gegenseitige Unterstützung, mittels welchen Prozesses die Mitglieder der Gemeinschaft jene Aufgaben verwirklichen, welche zu groß oder zu dringend sind, um von einer einzigen Person behandelt zu werden. Laut Warren kommen vom Gebüsch am Bauernhof bis zu den Großstädten diese fünf Funktionen in zahlreichen Formen vor, mal formell, mal informell. Wir interpretieren die Gemeinschaft auch deshalb funktionell, weil wir denken, dass die Gemeinschaften die Grundinstitutionen der zivilen Gesellschaft, die Übungsgelände der Demokratie, die Alternativen der Macht und schließlich mangelersetzende Institutionen sind, das heißt sie organisieren auch Dienstleistungen, welche der Staat nicht organisieren kann oder will.

LOKALITÄT, NACHBARSCHAFT Über die Lokalität haben wir in Verbindung mit der Gemeinschaftlichkeit bereits gesprochen. Es hält sich die Meinung, dass in den modernen Gesellschaften die Rolle der Lokalität stark zurückfällt, da die zeitlichen und räumlichen Entfernungen heutzutage dank der modernen Kommunikations- und Verkehrsmittel leichter zu überwinden sind. Demnach spielt die Lokalität im Zeitalter der Globalisation keine so große Rolle mehr, wie früher, zu Zeit der geschlossenen Gesellschaften. Dagegen belegen ernste Theorien, dass die Rolle der Lokalität wächst, einerseits gerade durch die modernen Kommunikationsmittel, da es heutzutage nicht mehr unbedingt notwendig ist, zum Arbeitsplatz zu gehen, um einen Fax verschicken oder telefonieren zu können, oder mit Anderen am Computer in Kontakt zu stehen. Durch die Arbeitslosigkeit, die Zunahme der Teilarbeitszeit, wegen der ständig steigenden Reisekosten leben immer mehr Menschen zu Hause – in gewissem Sinne entsteht also eine neuzeitliche Hörigkeit, und dies warnt diejenigen, die die Rolle der Lokalität

Németh Katalin

159


vernachlässigen.1 Auch die Verbreitung der in der Regionalentwicklung sichtbaren kleinregionalen und regionalen Politik beweist das. Die Nachbarschaft, diesen in einigen Regionen, z. B. in Transsylvanien auch noch heute vorhandenen, schönen Ausdruck verwenden wir für die Zusammengehörigkeit in kleineren Siedlungen. Diesen Ausdruck hat die Stadtbaukunst in den Kreis ihrer Fachwörter aufgenommen, und sie hat damit das Bestreben bezeichnet, die undurchsichtigen Städte in kleinere, gemütlichere Einheiten aufzuteilen. Die Rolle der Nachbarschaften ist sehr wichtig, wo keine vorhanden sind, wäre ihr Entstehen sehr notwendig, da für unsere gesellschaftliche Teilnahme meistens unser Wohnort geeignete Rahmen bietet. In den zentralisierten und hierarchisierten Strukturen des „Sozialismus” konnte von der in der westlichen Stadtsoziologie so sehr verbreiteten Lokalität, von örtlichen Gemeinschaften (einer Siedlung) oder von derer kleinsten Einheiten, den Nachbarschaften lange Zeit keine Rede sein. Die Neuheit der sich mit der örtlichen Gesellschaft und der örtlichen Macht beschäftigenden theoretischen und empirischen Soziologiearbeiten Anfang der Achtziger, sowie die Neuheit der ersten, die ganze örtliche Gesellschaft erfassenden, die örtlichen Gemeinschaften entwickelnden Versuche war gerade die Tatsache, dass sie die Lokalität entdeckt haben, und zwar in deren Komplexität: in deren Machtidentität, wirtschaftlichen, geistigen Identität, Bewusstseinsidentität, seelischen, historischen Identität und in deren Gemeinschaftlichkeit, oder gerade im Mangel dieser, und man hat entdeckt, dass eine in ihre Atome zerfallene, unstrukturierte, sich nicht organisierende, nicht zusammenhaltende (örtliche) Gesellschaft der Macht schutzlos ausgesetzt ist, und von dieser bis zum Äußersten in Abhängigkeit gehalten werden kann. Die theoretische Arbeit und die beschränkte Versuchspraxis, ebenso wie die Erweiterung der Möglichkeiten der Staatsbürger zur Handlung, können aber die gesamtgesellschaftliche Funktion nur in einer demokratischen Gesellschaft durchdringen.

WEITERENTWICKLUNGSKONZEPT DER GEMEINSCHAFTSENTWICKLUNG: - Wir glauben nicht daran, dass das Wirtschaftswachstum die Probleme der örtlichen Gemeinschaften lösen wird. Wir finden sogar, dass das Wirtschaftswachstum anstatt die Hauptprobleme der Menschheit zu lösen, die Umweltprobleme, die Armut, die gegeneinander bestehende Egoismus der Menschen sogar noch steigert. - Wir sind mit dem englischen Ökonom, Ernst F. Schumacher (1966) einverstanden, laut dem „die Entwicklung nicht mit den Gütern beginnt, sondern mit den Menschen, mit der Gelehrtheit, sozialer Strukturiertheit und Disziplin der

160

1

Henderson, Thomas, 1987.

Németh Katalin


Menschen. Ohne diese Drei bleiben alle Ressourcen versteckt, unausgenutzt, und leere Möglichkeiten.” - Das Weiterentwicklungskonzept der Gemeinschaftsentwicklung kommt mit dem Begriff „haltbare Entwicklung” in Berührung. Wir glauben an kleine, mit den Traditionen, den Erfahrungen zusammenhängende örtliche und wenn möglich gemeinschaftliche Lösungen, in welchen die Selbstorganisierung und die Selbsthilfe erscheinen, und zu welchen die Weiterentwicklung des früheren Wissens, die Kultur, die offene Denkweise und die handelnde Lebensform notwendig ist. - Wir finden, dass wir den Akzent/Nachdruck nicht auf die Zusammenarbeit auf staatlicher Ebene setzen müssen, wir müssen also die vom Geld und Staat geführte Welt einer nicht staatlich (zusammen)arbeitenden Welt näher bringen. Das mag utopistisch klingen, diese Anstrebungen sind aber bereits heute vorhandene Phänomene, welche auch auf der Ebene der Menschheit erschienen sind, denke man nur an die Umweltschutzkonferenz oder an das Treffen der Non-Profit-Organisationen in Koppenhagen. Eine globale Solidarität hat also begonnen. Wir wissen sehr wohl, wie zerbrechlich dies trotz aller Schönheit und hoffnungstragender Note ist, trotzdem ist es unsere Aufgabe, diese staatlich und vom Geld geregelte Welt ständig aufzuhalten, zwischen die Zahnräder immer irgendwelche kleinen menschlich-gemeinschaftlichen Körnchen zu streuen. - Schließlich und im Einklang mit all diesen halten wir es für erwünscht, jede Art von Ausgeliefertsein und Abhängigkeit der Menschen zu verringern, egal ob diese aus wirtschaftlichen, politischen Differenzen oder aus Wissensdifferenzen herrühren. Zur Minderung der vorhandenen und sich reproduzierenden Ungerechtigkeiten stellen wir im Grunde genommen eine gemeinschaftliche Bildung im breiten Sinne in das Zentrum unseres Entwicklungskonzepts, damit die Menschen bewusster werden, ihr Horizont erweitert wird, ihre Handlungsfähigkeit steigt, denn die Ausgeliefertheit und Abhängigkeit der atomisierten und gleichgültig gemachten Massen begünstigt die sie missbrauchenden, sie ausnutzenden Interessengruppen.

ZIVILGESELLSCHAFT – GESELLSCHAFTSBEWEGUNGEN, GESELLSCHAFTSREFORMEN DIE MODERNE GEMEINSCHAFTLICHKEIT Die moderne Gemeinschaftlichkeit bedeutet ein aktives Verhältnis. Wir sind nicht nur in unsere Gemeinschaften hineingeboren, aber wir können sie auch auswählen. Die heutige Gemeinschaftlichkeit ist eine gesuchte und gefundene, von uns selbst organisierte und am Leben erhaltene Gemeinschaftlichkeit. Die Selbstorganisierungstätigkeit ist – als Möglichkeit – dem Menschen gegeben, der aus Németh Katalin

161


den erhaltenden und regelnden, traditionellen Gemeinschaften in das komplizierte Verhältnissystem der modernen Massengesellschaften gelangt ist. Die Selbstführung und Selbstorganisierung hängt von unserer Autonomie ab, und unsere Autonomie von unserem wirtschaftlich-gesellschaftlichen Entwicklungsstand, von unserem System ab. Zwei hauptsächliche gesellschaftliche Voraussetzungen der Selbstorganisierung sind die Modernisierung – bei Erfüllung der Bedingungen der wirtschaftlichen, gesellschaftlich-politischen Modernisierung entfaltet sich die Modernisierung der Persönlichkeit – und das demokratische Gesellschaftssystem. Die Modernisierung der Persönlichkeit ist mit dem Wachstum des Schulungsniveaus, mit der Steigung des Grades des Informiertseins und der Versorgung mit Nachrichten, mit dem Rückgang des Gefühls des Fatalismus und der Hilflosigkeit, mit der Verstärkung des Anspruchs und Vorhandenseins der menschlichen Autonomie, im Gegensatz zur Passivität mit der Verstärkung der Leistungsmotivation verbunden. Die Selbstorganisierung bedeutet heutzutage, dass der Mensch, der sie nutzen kann, auch die von der Gesellschaft gebotenen Möglichkeiten nutzen und den ihn betreffenden Herausforderungen ins Auge schauen kann.

DIE MODERNISIERUNG UND DIE DEMOKRATIE

162

Der realisierte Sozialismus hat die Voraussetzungen für die moderne Gemeinschaftlichkeit – im Gegensatz zu seinen Zielsetzungen – nur zum Teil gesichert. Die Modernisierung hat in der Region begonnen, die Industrialisierung hat die größere Urbanisierung nach sich gezogen, sie hat eine stärkere Arbeitsaufteilung hervorgerufen, und eine große Mobilität verwirklicht, die Beschäftigungsstruktur der Region umgestaltet. Durch die Schulpflicht und die Kostenfreistellung der Schulbildung stieg das Schulungsniveau. All dies wirkte sich selbstverständlich auch auf die Modernisierung der Persönlichkeit aus, aber in einer ungleichen Art und Weise. Der Fatalismus ist zwar zurückgegangen, aber nicht unbedingt stufenweise und von selbst, sondern als Wirkung der atheistischen Propaganda und des Drucks. Der Anspruch auf Versorgung mit Nachrichten ist gestiegen, die zugänglichen Nachrichten – ja sogar die literarischen und wissenschaftlichen Werke, Kunstwerke – kamen aber in einer von der Elite gefilterten Form zur gesellschaftlichen Verwendung. Was die andere gesellschaftliche Voraussetzung der Selbstorganisierung, die Demokratie angeht, kann man sagen, dass mangels einer wirklichen Demokratie gerade der gesellschaftliche Bezug der Gemeinschaftlichkeit Schaden erlitten hat. Eine gesellschaftliche Teilnahme, die sich auf das öffentliche Leben und das Sozialleben gleichermaßen erstreckt, war nicht möglich. In Bezug auf das Sozialleben hatten die Menschen – ab den 60-er Jahren allmählich – zahlreiche gemeinschaftliche Erlebnisse, diese haben sich aber auf Kultur-, Freizeit- und Sportbeschäftigungen beschränkt, sowie auf zeitgenössische Gruppen (auch dabei dürfen wir fast ausschließlich an Jugend- und Rentnerklubs denken, da sich die Erwachsenen kaum organisiert haben). Dadurch, dass das Individuum keinen Einfluss auf das Ganze haben konnte, gehabt Németh Katalin


hat, war der homo politicus, der Staatsbürger zu Passivität verurteilt. Ein spezifisches ost-europäisches Individualismus hat sich verwirklicht – in Form von Egoismus –und die Menschen haben – zwangsläufig – immer mehr das gesehen, was sie von der Gesellschaft wegnehmen können, und nicht das, was sie ihr geben könnten. Die menschlichen Beziehungen wurden überwiegend in familiäre Beziehungen und Nachbarschaftsbeziehungen eingeengt, und allmählich ist eine gesellschaftliche Isolation entstanden. Die nationale und örtliche Identität hat wegen der Ideologie „die Vergangenheit endgültig auslöschen” und wegen der Beschaffenheit des Internationalismus – woran an und für sich nichts auszusetzen ist, welches aber die eigene Identität in den Hintergrund drängt - viel an Bedeutung verloren. Im Zusammenhang damit wurde auch die Lokalität zum nicht interpretierbaren Begriff – wegen der zentralisierten Macht und Verteilung –, vor Ort war kein Geld vorhanden, es wurden keine Entscheidungen getroffen, die Volksvertretung war formell.

DER STAATSBÜRGER UND DIE ZIVILGESELLSCHAFT Die Grundlage der modernen Gemeinschaftlichkeit ist der Staatsbürger, oder wie einer der Haupttheoretiker der Idee der Zivilgesellschaft, Ralf Dahrendorf ihn nennt: der Bürger, das an den öffentlichen Angelegenheiten teilnehmende Individuum. “Die Zivilgesellschaft ist die Gesellschaft der „citizen” (Bürger), die Rechte haben, die ihre Pflichten akzeptieren, und die auf einer zivilen und in zivilisierter Art und Weise miteinander umgehen. Es ist eine Gesellschaft, welche danach strebt, dass niemand ausgeschlossen wird, und welche ihren Mitgliedern das Gefühl der Dazugehörigkeit und die Konstitution der Freiheit gewährleistet.” (1997) ”Schlüsselfigur der Zivilgesellschaft ist das über Rechte und Pflichten verfügende Individuum, das bereit ist, sich im Interesse des Allgemeinwohls und im eigenen Interesse den Spielregeln der Kooperation und Solidarität zu unterwerfen, das heiß es ist bereit, auf einen Teil seiner Souveränität aus freien Stücken zu verzichten.”2 Das Medium ist die Zivilgesellschaft. “Die Menschen brauchen Bindungen und Wahlmöglichkeiten um ihre Lebensmöglichkeiten voll und ganz zu genießen… Diese Bindungen beanspruchen die Variationen autonomer Vereinigungen, die wir als Zivilgesellschaft bezeichnen.”3 “Die Zivilgesellschaft ist eine … öffentliche Sphäre, die Sphäre der Solidarität, wo verschiedene Werte artikuliert werden, sich gegeneinanderstemmen, wo Konflikte zwischen Individuen, Gruppen und Organisationen ablaufen... Die Zivilgesellschaft ist das Verhältnis dieser, also eine Reflexivität, und nicht die Gesamtheit der Organisationen. Das gegenseitige Reagieren auf den Anderen ist wichtig, dies generiert ein Kraftfeld, worin eigentlich die Zivilgesellschaft entsteht.”4 Die zur Organisierung unserer Gemeinschaften erforderliche Aktivität, Selbstorganisierung erfolgt im Medium der Zivilgesellschaft. 2 3 4

Alexander, 1998. Ralf Dahrendorf, 1997. Miszlivetz, 2000.

Németh Katalin

163


GRUNDSÄTZE DER GEMEINSCHAFTSENTWICKLUNG

164

Die Gemeinschaftsentwicklung bedeutet die Entwicklung der Gemeinschaft durch sich selbst. Der Begriff spiegelt die demokratische Ansicht wider, dass eine Gemeinschaft – und in diesem Fall hauptsächlich die lokale Gemeinschaft: Nachbarschaft, Siedlung, Kleinregion, Komitat, Region – im Interesse der eigenen Entwicklungsrichtungen – zur Anregung sowie auf eine handelnde Art und Weise auch dazu fähig sind, an der eigenen Entwicklung teilzunehmen. Wenn wir diese gemeinschaftliche Ebenen beschreiben, denken wir in erster Linie an die Selbsthilfeund Selbstorganisierungsinstitutionen der Einwohner – auf Treffgewohnheiten, auf Tätigkeiten der Selbst- und Eigenhilfe, auf ihre Organisationen, auf die von ihnen betriebene örtliche Öffentlichkeit, und auf das all dies zusammenhaltende Vertrauen und auf die regelmäßige Kommunikation –, aber auch andere Teilnehmer der Gemeinschaft sind selbstverständlich genauso wichtig: die Selbstverwaltungen und die Selbstverwaltungen der Minderheiten, die Vereinigungen der Selbstverwaltungen und die Fachinstitutionen dieser Organisationen, sowie die Teilnehmer des örtlichen Wirtschaftslebens, und schließlich das äußere Beziehungssystem, welches von allen Teilnehmern zusammen betrieben wird. Die örtlichen gemeinschaftlichen Probleme können vor Ort, in der Kleinregion, aber auch in einer größeren geografischen Einheit entstehen: im Komitat, in der Region, ja sogar global. Es ist offensichtlich, dass nicht alle vor Ort auftretenden Probleme ausschließlich vor Ort bereinigt werden können. Es ist aber entscheidend, ob eine örtliche Gemeinschaft dazu fähig ist, die anderswo entstandenen und sich auch vor Ort absetzenden Probleme zu erkennen, ihrer Lösung Verfahrensweisen zuzuordnen, und die Mitglieder und Institutionen der Gemeinschaft, sowie die erforderlichen außenstehenden Partner für die Kooperation zu gewinnen. Wir können die Frage auch so stellen, ob sich eine Gemeinschaft hinsichtlich ihrer Selbstkenntnis, des eigenen Willens und der eigenen Möglichkeiten bewusst genug ist, und wenn ja, ob sie über ausreichenden Willen, Disziplin und Ausdauer verfügt, um sich im Interesse der eigenen erkannten Ziele zu organisieren und andauernd zu organisieren, zu lernen, Beziehungen aufzubauen und zu handeln? Frage ist auch, ob die engere und weitere Gemeinschaft – Gesellschaft – den komplizierten Prozess der Handlung ermutigt und unterstützt, oder ob die Gemeinschaft als „Muss-Herkules” kämpft? Im Weiteren stellen wir die örtliche Gemeinschaft in den Vordergrund unserer Überlegungen, und untersuchen die Bedingungen der daraus entfaltbaren Aktivität und Methoden. Bei der Untersuchung der Voraussetzungen der kooperierenden, sich selbstentwickelnden Gemeinschaft heben wir einige Gemeinschaftsentwicklungsansi chten hervor. Es sind wichtige Faktoren, • wie das gefühlsmäßige Verhältnis der Mitglieder der Gemeinschaft zum eigenen Wohnort, zur regionalen Gemeinschaft ist; • wie bewusst sie dieses Verhältnis erleben, ob sie das Leben ihrer eigenen Németh Katalin


• • • •

Gemeinschaft durchblicken, ob sie Vergleichspunkte haben, und wenn ja, wie diese sind; ob sie in Bezug auf ihre Möglichkeiten und Chancen informiert sind; ob ihre kritische Einstellung sich auf die Verantwortung, Teilnahme, Anregung und Handlung erstreckt, und wenn ja, ob sie zur Erstellung und Abstimmung ihrer Vorstellungen, zur Erstellung gemeinsamer Pläne kommen; und ob sie durch all diese das Niveau ihres eigenen Organisiertheits andauernd erhöhen, damit die Gemeinschaft ihre Entwicklungsvorstellungen mit einer gewissen Hilfe (Lernen, berufliche und materielle Unterstützung) auch Realisieren kann?

Das positive gefühlsmäßige Verhältnis leistet die wichtigste Voraussetzung dazu, dass die örtlichen Einwohner – wenn sich eine gute Gelegenheit ergibt – sich von ihrer Passivität wegbewegen, und damit beginnen, für das öffentliche Wohl zu arbeiten. Solche gute Gelegenheiten lassen sich verhältnismäßig leicht schaffen (z. B. eine viele Menschen mobilisierende, Gemeinschaftszwecken dienende Veranstaltungsreihe, oder sogar von Außerhalb kommende Gemeinschaftsentwickler). Das negative gefühlsmäßige Verhältnis kann in positive Handlung umgewandelt werden – gleichwohl viel schwieriger. Dieser Schritt kann erfolgen, wenn die örtlichen Einwohner realisieren, dass niemand ihnen hilft, wenn sie sich nicht selbst helfen, und in diesem Fall beginnen sie – bestenfalls – sich für einen Zusammenschluss zu öffnen. Zu diesem Zeitpunkt ist aber das Problem oft bereits von solchem großen Ausmaß und so kompliziert, dass es im Rahmen der selbsthelfenden Handlung nicht mehr, oder nur sehr schwer und in kleinen Schritten bereinigt werden kann – obwohl irgendeine Verbesserung immer erreichbar ist. Auch deshalb ist es sehr wichtig, dass die Passivität, das Sichabfinden das Allgemeinbefinden der Siedlungsbewohner nicht beherrscht, da das aktive Verhältnis einen fortlaufenden Fortschritt bedeutet. Die gefühlsmäßige Voraussetzung der örtlichen Handlung drückt sich oft im Festhalten am Wohnort, an der örtlichen Geschichte, aber noch mehr an der Landschaft, am eigenen Lebensweg und an den Nachbarn aus. Dies ist eine positive Ladung, mit derer mobilisierender Kraft wir in der Mehrheit der Fälle rechnen können. Unter Bewusstsein hinsichtlich des Wohnortes verstehen wir eine in der örtlichen Denkweise auffindbare kritische – zivile! – Einstellung, welche der Nährboden für die Anstrebung des Allgemeinwohles ist. Die Arbeiter der Gemeinschaft begegnen oft einer kritischen Haltung, dies ist aber eher das von Hegen bezeichnete „individuelle Gegenüberstehen”, das heißt eine kritische Attitüde, worin das Individuum entweder sein Verhältnis zur ganzen Gemeinschaft, die eigene Verantwortung und die mit den Mitstreitern gemeinsame Verantwortung und die Handlungsmöglichkeiten nicht erkennt, oder diese aus Hinsicht des Ganzen für so unbedeutend hält, dass es sich damit gar nicht beschäftigt. Dieses Bewusstseinniveau erstreckt sich sehr oft nicht einmal auf den Inhalt der Identität, oder bewegt sich nur in Allgemeinheiten. Man kann sagen, dass die (zumindest hypothetische) Kenntnis der Vergangenheit, Németh Katalin

165


166

der Traditionen, menschlich-gesellschaftlichen Ressourcen, Verhältnisse und Möglichkeiten einer Gemeinschaft noch über zahlreiche unaufgedeckte Reserven verfügt. Auch die Chancen, Möglichkeiten werden durch ständige Information und die regelmäßige Kommunikation aufgedeckt. Das sich mit der Bildung im Schulsystem und mit der Bildung der Erwachsenen gleichermaßen verschmelzende Wissen über den Inhalt der örtlichen Identität und im Allgemeinen über die Demokratie, die auf die Lösung spezifischer Probleme gerichtete Erwachsenenbildung, die Studienreisen in andere Gemeinschaften, die Teilnahme an zwischen Sektoren und Berufen bestehenden nationalen und internationalen Netzwerken, das heißt die immer offener werdende örtliche Gesellschaft erklären – zwar aus verschiedener Perspektiven – alle die Chancen und Möglichkeiten der Gemeinschaft. Die gemeinschaftliche Nutzung dieses Wissens, die regelmäßige Kommunikation mit den neuen Ansichten und deren Teilung in der Gemeinschaft helfen dabei, die schwierige Frage, was für eine Entwicklung wir wollen, besser beantwortbar zu machen. Die Verantwortung und die Teilnahme, die Anregungs- und Handlungsfähigkeit sind die wichtigsten Bereiche der Gemeinschaftsentwicklung. Wo die Mitglieder einer Gemeinschaft sich neben all diesen verpflichten, dort wird allmählich auch eine kooperierende Gemeinschaft entstehen, derer Mitglieder zur Abstimmung der Vorstellungen und zur Erstellung gemeinsamer Pläne kommen, und auch die zur Realisierung erforderlichen gemeinschaftlichen Organisationen gründen werden. Auch der Grad der Organisation der Gemeinschaft ist eine kritische Voraussetzung der kooperierenden, sich selbst entwickelnden örtlichen Gemeinschaft. Die Unorganisiertheit ist Nährboden für die Isolation, das Gespaltensein und Ausgeliefertsein. Die Organisiertheit dagegen erschafft eine gemeinschaftliche Kommunikation und einen Programmaustausch, die Verpflichtung, die gemeinschaftliche Planung und Handlung, die Kooperation – und umgekehrt: genau diese erschaffen die Organisiertheit einer Gemeinschaft. Hilfe von Außen – Bildung, Unterstützung durch Experten oder finanzielle Unterstützung/Unterstützung durch Ausschreibungen – ist nur im Fall abgestimmter gemeinschaftlicher Ziele und einer die Realisierung dieser Ziele wollenden Organisiertheit möglich. Das gefühlsmäßige Verhältnis zur Gemeinschaft, das Bewusstsein-Wissen, die Organisiertheit und die darauf aufgebaute gemeinschaftliche Handlung können Entwickelt werden – genau dies ist die Aufgabe der Gemeinschaftsentwicklung. Die Gemeinschaftsentwicklung (community development) oder Gemeinschaftsorganisierung (community organization) bedeutet in unserer Auffassung vor allem die Entwicklung der gemeinschaftlichen Anregungs- und Handlungsfähigkeit der Nachbarschaften, Siedlungen, Regionen, in welcher Entwicklung die Bürger, ihre Gemeinschaften und derer Netzwerke, sowie im Ausmaß des örtlichen Bedarfs auch Gemeinschaftsentwickler eine Rolle spielen, derer ermutigende-anspornende, informierende, Kontakte organisierende Arbeit

Németh Katalin


die gemeinschaftliche Ressourcen ins Leben rufen, oder die vorhandenen ergänzen, verstärken kann.5 Die gesellschaftliche Funktion der Gemeinschaftsentwicklung bedient zwei Faktoren: sie setzt die Anpassungsfähigkeiten der Menschen frei, und hilft ihnen dabei, ihre Umwelt zu verbessern, zu vervollständigen, zu ändern. Das kann man nie vollständig erreichen, da sowohl die Menschen, als auch die Umwelt sich ändern, und jede einzelne Änderung Anpassung vom Menschen erfordert.6 Die Gemeinschaftsentwicklung kann auch als Präventivarbeit erfasst werden, weil ihr Ziel auch die Erhöhung der Bindungskraft der lokalen Gemeinschaften ist.

PROZESS DER GEMEINSCHAFTSENTWICKLUNG UND ENTWICKLERROLLEN Der Prozess der Gemeinschaftsentwicklung in einer Siedlung beginnt mit dem Ansprechen und der Einbeziehung – der Aktivierung – der Einwohner oder/und deren Organisationen, dann führt man mit der Erkennung und Veröffentlichung der Probleme fort, wobei immer mehr Menschen sich dem Prozess anschließen, und die Erkenntnis so wie eine gemeinschaftliche Lösung der in der Gemeinschaft formulierten Aufgaben erreichen, und zwar mittels Entwicklung ihrer Kenntnisse und Fähigkeiten, in Zusammenarbeit mit den möglichen Partnern.7 Laut Varga kommt die Entwicklung eigentlich in einem Medium voller Bewegungen zustande. In der ersten Phase der Entwicklungsarbeit muss man also zuerst neue Bewegungen erschaffen. Dies bedeutet in erster Linie die Einbeziehung der Einwohner und deren Organisationen: die Organisierung des betroffenen Bereichs, die Kontaktaufnahme, dann die Herstellung der Rahmen der Kommunikation. Wesentliche Aufgaben (der) den Prozess anregenden Gemeinschaftsentwickler sind: Anregung, Ermutigung, Ansporn, Interviews erstellen, öffentliche Gespräche fördern und anleiten und als Experte die gesamte Entfaltung des Prozesses methodisch voranbringen.8 Die zweite Phase (sie kann natürlich gleichzeitig mit der ersten Phase geschehen) ist etwa die Fotografierung des jeweiligen Bereiches, die Aufdeckung der Lage. Diese Phase bezeichnen wir als gesellschaftlich-wirtschaftliche Diagnose, aber als eine, in deren Erstellung auch nicht fachmännische Mitglieder der Gemeinschaft eine Rolle übernehmen, da in erster Linie sie später dieses Wissen in Besitz nehmen müssen. Das Wichtigste ist die Aufdeckung des Wissens der Gemeinschaft über sich selbst und die Identifizierung der Probleme, aber auch die Aufdeckung der ortshistorischen, siedlungssoziologischen, statistischen Materialien, sowie der Materialien des Fachbereichs und der Entwicklung, außerdem ist die gemeinschaftliche Nutzung 5 6 7 8

Varga, Vercseg, 1998. Germain, 1985. Varga, 1988. Baldock 1974, Biddle 1957.

Németh Katalin

167


dieses Wissens wichtig. Aufgaben sind: Katalysator du Koordinierer sein, aber auch Unterstützer und bestätigender Experte. Die dritte Phase ist die Aufdeckung der Meinung, der Antriebe und des Handlungspotentials der Gemeinschaft. Hier ist es wichtig, dass nicht der Entwickler, sondern – wenn notwendig, mit seiner Hilfe – die Gemeinschaft selbst diesen Prozess durchführt. Aufgaben hier: methodischer Experte und Organisator sein. Die vierte Phase ist die gemeinsame Einstufung der aufgedeckten Aufgaben, die Planung der Prozesse der Problemlösung, die Erstellung des Handlungsplans und der Selbsthilfeprojekte. Aufgaben des Entwicklers in dieser Phase: Analytiker, Planer, Entwickler. Phase fünf: Aufbau von Institutionen, neue Organisationen werden in der örtlichen Gemeinschaft ins Leben gerufen, neue gemeinschaftliche Organisationen werden gegründet, Bildungen, Gestaltung der zur Handlung erforderlichen Attitüde und das Erlernen der Techniken, der Start verschiedener örtlicher Tätigkeiten (Projekte), Aufbau eines Informationssystems, der Foren der Öffentlichkeit. Das Interesse der Öffentlichkeit muss geweckt werden, PR-Tätigkeit. Die selbstorganisierenden Vorgänge müssen am Leben erhalten, gefördert werden. Aufgaben: Berater, methodischer Fachmann, Ausbilder, Experte. Die sechste Phase ist das Aufsuchen und die Aktivierung interner und externer Partner: Kontaktorganisierung, Netzwerkaufbau zwischen örtlichen, nationalen und internationalen Organisationen, Konfliktbehandlung, Vertretung der Interessen. Aufgaben: Kontaktorganisator, Netzwerkbauer, Behandelnder der Konflikte, Gesprächspartner, Agitator, „Agent”, „Anwalt”, beauftragter Verhandlungspartner („Abgesandte”), usw. Die siebte Phase ist die Koordinierung der weitverzweigt gewordenen Arbeit, die Vorantreiben der allfällig steckenbleibenden Realisierungen, die Förderung der Bewertung der realisierten Prozesse und der Planung weiterer Schritte, fachliche Hilfeleistung bei der Schaffung der geistigen Infrastruktur der lokalen Gesellschaftsentwicklung, die Beeinflussung der Entscheidungsträger und der Gesetzgebung. Aufgaben: Koordinierer, Erschaffer von Möglichkeiten, Lobbyist, Interessenvertreter, Berater, usw. Der helfende Eingriff ist nichts anderes, als die Aufdeckung der Möglichkeiten, und deren in Einfühlung und Handlung umwandelbare Aktualisierung.9

168

9

Varsányi, 1999.

Németh Katalin


ARBEITSWEISEN UND METHODEN DER SICH ERWEITERNDE KREIS DER HANDELNDEN Das Ziel ist, die (potentiell) Handelnden zu finden, und zum weitest möglichen Kreis zu organisieren. Der zentrale Kern der Handelnden setzt sich aus den Meinungsbildenden der Gemeinschaft zusammen, und der breitere Kreis aus denjenigen, die sich allmählich um sie gruppieren.10 Die in der ersten Phase des Prozesses beschriebenen „Bewegungen” werden von dem (den) Gemeinschaftsentwickler(n) und dem zentralen Kern erschaffen, dann breiten sich diese Bewegungen fortlaufend auf den sich anschließenden, ausbreitenden Kreis aus, welcher immer mehr die Initiative ergreift und die Tätigkeiten zu Prozessen organisiert. Das Ziel der Anwendung der Methoden ist also, die meistmöglichen Einwohner in das gemeinsame Denken einzubeziehen, und zum für das Allgemeinwohl Handelnden zu machen, das heiß zu aktivieren – auch deshalb bezeichnen wir die größte Methodengruppe als aktivierende Methoden. Eine der fachgebietbildenden Hauptanstrebungen der Gemeinschaftsentwicklung ist den Wirkungsbereich der Methoden zu erweitern. In kleineren Lokalitäten (etwa bis zu 5000 Einwohner) können die zeitaufwändigen, von Mensch zu Mensch wirkenden Methoden, wie z. B. das Interview und die zu einem weiteren Kreis gelangende, aber immer noch auf Persönlichkeit basierende Meinungsforschung erfolgreich angewandt werden, in sich erweiternden Kreisen – Kleinregion, Komitat, Region – verringern sich allerdings die Anwendungsmöglichkeiten dieser Methoden stufenweise. Auf diesen Ebenen müssen eher die „von Organisation zu Organisation” Methoden die „von Mensch zu Mensch” Methoden abwechseln. Die Persönlichkeit, die Angesprochensein, die lebende Kommunikation sind natürlich auch auf diesen Ebenen sehr wichtig, und sie können mit Treffen bei den Organisationen, mit gemeinsamen Aktionen ähnlich gewährleistet werden, wie auf den „Mensch zu Mensch” Ebenen. Der methodische Bestand der ungarischen Gemeinschaftsentwicklung ist aber bei der Organisierung von Lokalitäten größerer Anzahl noch nicht so vollständig, wie bei der Organisierung von geringeren Lokalitäten, und das hat eindeutig gesellschaftliche Gründe (es reicht, wenn wir daran denken, wie schwierig die benachbarten Siedlungen die Zusammenarbeit übernehmen, sogar auch die Kleinregionen mit überschaubarer, einfühlbarer Größe!). Es gibt noch keine bewusst übernommenen gemeinsamen Angelegenheiten, oder sie beginnen sich erst jetzt zu bilden. Die Organisierung der Kommunikation zwischen den lokalen Organisationen und die Abstrahierung verschiedener Methoden aus diesen Erfahrungen läuft aber auch deshalb schwierig ab, weil es noch keine, oder nur sehr wenige Zivilorganisationen gibt, welche für das Allgemeinwohl der Region arbeiten wollen.

10

Biddle, 1965.

Németh Katalin

169


DIE „KUNST” DER RICHTIGEN AUSWAHL DER METHODEN

170

Der Prozess der Entwicklung durch die Gemeinschaft wird also von der Anwendung der zur Verfügung stehenden Arbeitsweisen (also die Kombination auch mehrere Methoden mischender und den Prozess bildender Methoden) und Methoden, Techniken unterstützt. Da aber dieser Prozess mehrere Teilnehmer hat, weitverzweigt ist und oft unerwartete Wendungen nimmt, spielen individuelle Ideen und Lösungen, Improvisation, Versuche bei der Behandlung des Prozesses immer eine große Rolle. Es ist wichtig, dass die Helfer natürlich auf unerwartet auftauchende Probleme, Wendungen, Konflikte reagieren, und bei der Auswahl der Methoden ihre eigene Intuition benutzen, aber es ist gleichermaßen wichtig, die Auswirkung ihres eigenen Eingriffs zu verfolgen und zu analysieren, denn nur so kann die Aufrechterhaltung und das Vorwärtskommen des Prozesses gewährleistet werden. Man kann also für die Anwendung der Entwicklungsmethodik kein Schema verwenden. Eine andere Aufgabe wird der Gemeinschaftsentwicklung auferlegt, wenn die örtliche Gesellschaft organisiert ist, und wieder eine andere, wenn sie nicht oder nicht ausreichend organisiert ist. In einer organisierten örtlichen Gesellschaft hat nicht nur eine Institution, die Selbstverwaltung (und deren Institutionen) Auswirkung auf die Gemeinschaft, sondern auch örtliche zivile Bewegungen, Organisationen. Wenn genügend Zivilorganisationen in einer Lokalität vorhanden sind, ermöglicht dies, dass die meinungsbildenden Menschen nicht einzeln angesprochen werden, sondern man sich direkt an die Organisationen wendet, sie in den problemaufdeckenden und problemlösenden Prozess der Gemeinschaft einbezieht. Es kann aber vorkommen, dass es dem Entwickler nicht gelingt, diese Organisationen und ihre Mitglieder zu aktivieren. In diesem Fall kann der Grund sein, dass die Arbeit dieser Organisationen auf sich selbst gerichtet ist, und nicht auf die Gemeinschaft (Angler, Radfahrer, usw.), und ihre Gewinnung für die Interessen des Allgemeinwohls deshalb ein genauso langer Prozess ist, als würden wir damit beginnen, mit Individuen zu arbeiten. Wenn die Organisation der örtlichen Gemeinschaft auf niedrigem Niveau ist und/ oder auch die Errichtung neuer Organisationen erwünscht ist, muss man auf die Aktivierung einen größeren Akzent setzen, und es lohnt sich, mit der Einbeziehung, Aktivierung der Einwohner durch mühsames, aber mit der Zeit rentables persönliches Aufsuchen, durch Erstellung von Interviews zu beginnen. Das Schöne und Schwierige am Prozess der gemeinschaftlichen Arbeit ist, dass man fähig sein muss, zu den zeitlich aktuellen Zielsetzungen adäquate Handlungsmethoden und Techniken auszuwählen, welche aus der jeweiligen Lage das Meiste herausholen können. Wir müssen nicht nur in der vorhin erwähnten Anfangsphase des Prozesses, aber auch in den späteren Phasen dauernd erwägen, an welche Methode wir uns um Hilfe wenden. Bei den während des Prozesses einzuführenden Bildungen zum Beispiel hängt nicht nur der Inhalt und das Niveau von der örtlichen Bereitschaft ab, sondern auch deren Form, Dauer, Ort und die Methoden: z. B. sollen wir eine Vortragsreihe wie an einer Volkshochschule organisieren, oder ein fazilitiertes Training, soll es vor Németh Katalin


Ort realisiert werden oder in einer Zentrale mit Unterkunftsmöglichkeiten? Aber auch das Wechseln der Aufgaben des Helfers, das Ausmaß und die Tiefe deren Praktizierung hängen davon ab, wie sehr die Teilnehmer der örtlichen Gemeinschaft selbst dazu fähig sind, diese Rollen zu spielen, bzw. wie sie die Vorbereitung aufnehmen, wieviel sie dem Gemeinschaftsentwickler „von den Schultern nehmen”, und was sie auf seinen Schultern lassen. Die gute Urteilsfähigkeit, die ständige Reflexion und Flexibilität sind also wesentliche Standpunkte bei der richtigen Auswahl der Methoden.

DIE VERWENDBARKEIT DER WERTAUFDECKUNG Die Formulierung, Bestimmung der Werte ist die Grundlage jeder Entwicklung. Entlang der Werte kann jener Prozess festgelegt werden, innerhalb welcher die gemeinschaftlichen Ziele verwirklicht werden können. Der Entwicklungsprozess erfordert immer Voraussetzungen, deren Vorhandensein die Ersetzung der fehlenden Elemente, beziehungsweise die Festlegung der Entwicklungsrichtung der vorhandenen Elemente ermöglicht. Die vielseitige Analyse unterstützt die Aufdeckung der Schwerpunktelemente, und die Erwägung dessen, welche die in dem jeweiligen Moment am besten realisierbaren Elemente sind. Jede Gemeinschaft muss über Ziele, Aufgaben, langfristige Pläne verfügen. Grundlage der Planung ist die genaue Kenntnis der derzeitigen Lage, die genaue, umsichtige Aufdeckung der vorhandenen Werte. Entlang der bei der vollständigen Aufdeckung gefundenen Werte und Prozesse kann der Kreis der zu realisierenden Kompetenzen festgelegt werden. Wenn hinter den klaren und eindeutigen Zielen wohlbegründete Kenntnisse, Ergebnisse stehen, ist auch zu erwarten, dass auch die Ziele sich voll und ganz bewähren. Die ausführlich aufgedeckten Werte und Prozesse ermöglichen die genaue Formulierung der ausführlichen, sich auf alle Elemente des Entwicklungsprozesses erstreckenden Erfordernisse. Damit dienen sie gut der Erfüllung der Erfordernisse, des Monitorings von Bewerbungen. Zu jeder Entwicklung gehört auch die Planung der finanziellen Voraussetzungen, als Pfand der Realisierbarkeit. Die ausführliche Wertaufdeckung gewährt einen Anhaltspunkt dafür, welche Investition die einzelnen Elemente in den Bewerbungen oder nur während der Realisierung beanspruchen, welche Kräfte und Energien bewegt werden müssen, damit die geplanten Programme verwirklicht werden.

171

Németh Katalin


LITERATUR 2001. évi LXIV. törvény a kulturális örökség védelméről. Dr. Lányi Erzsébet – Medgyasszay Péter: Környezetbarát építés szerkezetei. BME Épületszerkezettani Tsz. – Tanszéki segédlet, 1999. Gilly Zsolt: Ökológiai lábnyom. http://www.ddkkk.pte.hu/~bnemet/korfiz-I/segedanyagok/07/KF-I-1Bevezetes_a_KorFizbe/KF-I-110-Okologiai_labnyom-GillyZsolt.pdf Kovács Sándor: A hozzáadott érték összetevői az iskolában. In.: Új Pedagógiai Szemle 2000/3. Nagy Béla: A település, az épített világ. B+V Lap- és Könyvkiadó, 2005. Rajnai Gábor: Kultúra a helyi és térségi fejlesztésben. http://www.mmi.hu/szin/szin10_3/rajnai_gabor. rtf http://fenntartható.hu/epites/kiadványok/okologikus_telepulesfejlesztes http://www.szentes.hu/varos/kistersegitelepulesek.htm http://www.kvvm.hu/dokumentum.php?content_id=314§ion_id=2 http://www.pkm.hu/ertek.htm http://www.palya.hu/dolgozat/print.cfm?id=1936 http://www.mfor.hu/print.php?article=9474

172

Németh Katalin

Zita Veit

KULTURTRANSFER IN DER DOPPELMONARCHIE: LEOPOLD ROSNER ALS WIENER VERLEGER UNGARISCHER DRAMENÜBERSETZUNGEN1

D

as Theater als das in der zweiten Hälfte des 19. Jahrhunderts neben der Presse wichtigste Leitmedium in Mitteleuropa spielt im Prozess der Kulturschaffung und -vermittlung eine wesentliche Rolle. Dabei repräsentieren übersetzte Bühnenwerke einerseits die Ausgangskultur, andererseits weisen sie nach postkolonialen Ansätzen jedoch stark auf die „Empfangssituation“ der Zielkultur übersetzter Werke hin. Daher sind in die Analyse der Kultur vermittelnden Rolle von Dramenübersetzungen nicht nur die Texte (das Original und dessen Übersetzung), sondern auch der gesellschaftliche, wirtschaftliche und sozialer Kontext sowie die aufkommenden Machtfragen und die (trans)nationalen Netzwerke der Vermittler einzubeziehen. Aus diesem Grund ist es für die Untersuchung literarischer Texte unumgänglich, nicht nur den Text an sich, sondern auch den Kontext mit all seinen Komponenten zu analysieren. In Anlehnung an Pierre Bourdieu sind die Akteure und das literarische Feld im Feld der Macht zu untersuchen.2 Dies soll im Folgenden am Beispiel des Wiener Verlegers, Schriftstellers und Übersetzers Leopold Rosner, einem wichtigen Kulturvermittler innerhalb der Habsburger Monarchie, ausgeführt werden. Aus postkolonialer Perspektive werden Wien und Zentraleuropa des ausgehenden 19. Jahrhunderts als hybride Kulturen betrachtet. Der von Homi Bhabha entlehnte Schlüsselbegriff der Hybridität3 verweist auf jene historischen Prozesse der Dekolonisierung, die als Ausdruck ihrer Interpretations- und Produktionsvielfalt kulturelle Mischformen erzeugten. In den kulturwissenschaftlich argumentierenden Geistes- und Sozialwissenschaften herrscht Konsens darüber, dass die zentraleuropäischen Kulturen keineswegs homogene, geschlossene Welten waren und sind, sondern komplexe Gefüge, die nicht auf die bloße Trennung zwischen dem Selbst und dem Anderen reduziert werden können. Besonders die urbanen Zentren weisen nicht nur sprachliche Vielfalt, sondern auch hohe ethnisch-kulturelle Heterogenität auf. Werden solche Regionen als komplexe kulturelle Systeme verstanden, können sie als Laboratorien des beginnenden 3. Jahrtausends angesehen werden. 1

2

3

Eine frühere Fassung dieses Beitrags erschien in Helga Mitterbauer und András F. Balogh (Hg.) Zentraleuropa. Ein hybrider Kommunikationsraum, Wien 2006. Vgl. Pierre Bourdieu, Das literarische Feld. Die drei Vorgehensweisen, in: Louis Pinto, Franz Schultheis (Hg.), Streifzüge durch das literarische Feld, Konstanz 1997, S. 36. Vgl. Homi K. Bhabha, The Location of Culture, London–New York 1994.

173

Kulturtransfer in der Doppelmonarchie: Leopold Rosner als Wiener Verleger...

174

Mehrdimensionalität wird gegenüber linearer Betrachtungsweise aufgewertet und Chaos als komplexe Konfiguration gedeutet, in der es ständig zu Machtverschiebungen kommt. Diese Machtdispositionen können mittels folgenden, an Michel Foucault angelehnten Fragestellungen4 analysiert werden: Wer ergreift das Wort? In welcher Sprache? Wer darf politische Repräsentanz für sich beanspruchen? Wie und wo erfolgt diese? Wer sitzt an der Schaltstelle kultureller Vermittlung? Es sind diejenigen, die Definitionsmacht ausüben, die politische Diskurse und kulturelle Vermittlungsprozesse wesentlich beeinflussen. Gemeinhin wird Intellektuellen eine bedeutende Rolle im Prozess der Kulturgestaltung zugesprochen. Da sie an den mächtigen Handlungen, die Wissen schaffen und Kultur formen, beteiligt sind, tragen im Bereich der Literatur AutorInnen und ÜbersetzerInnen genauso wie VerlegerInnen und KritikerInnen als ProduzentInnen von Kultur maßgeblich Verantwortung. Literarische Texte, aufgefasst als Interpretationen, die wiederum Interpretationen von Interpretationen sind, interpretieren die reale Welt, die im literarischen Werk symbolisch ihren Niederschlag findet. Diese Symbole haben jedoch nicht nur subjektiven Charakter, sondern entsprechen der jeweiligen Gesellschaft und sind für sie auch zu dekodieren. Insofern ist es von großem Interesse, sich zu überlegen, welche Werke überhaupt publiziert beziehungsweise übersetzt werden, wer in diesem Kultur schaffenden Prozess die Definitionsmacht ausübt, welche Botschaften aus anderen Kulturen der jeweilige Text weitergibt und wovon diese (Re-)Präsentation abhängt. Die an der kulturellen Vermittlung beteiligten ÜbersetzerInnen nehmen eine besondere Position zwischen den Kulturen ein und üben zugleich eine spezifische Rolle innerhalb der nationalen Kulturen aus. Diese doppelte Rolle wird in der Translationswissenschaft nicht als zu Kompromissen verpflichtende Zwangsposition, sondern als Stärke aufgefasst, aus der heraus komplexe Kommunikation möglich ist. In diesem Prozess wird die mediative Funktion von ÜbersetzerInnen durch die initiierende Funktion von VerlegerInnen ergänzt. Schwierigkeiten in der Analyse von Übersetzungen resultieren aus der Komplexität von Kulturen. Immerhin ist Übersetzen nicht einfach ein Akt treuer Reproduktion, sondern eher ein absichtlicher und bewusster Akt von Selektionen, Zusammensetzungen und Erfindungen, in manchen Fällen sogar von Verfälschungen, Informationsverweigerungen oder der Schaffung geheimer Codes.5 Bei jeder Transformation von Ausgangstexten sind ÜbersetzerInnen parteiisch, jedoch ist diese Parteilichkeit nicht als Fehler oder Mangel zu werten, sondern als eine notwendige Bedingung des Übersetzungsprozesses. Gerade diese Parteilichkeit bildet die Basis für die Teilnahme an der Dialektik der Macht, an politischen Diskursen und Strategien der sozialen Veränderungen.6 Literarische Übersetzungen stellen eine Form von Machtausübung dar und können 4

5

6

Vgl. Michel Foucault, Schriften zur Literatur, Aus dem Französischen von Karin von Hofer und Anneliese Botond, Frankfurt am Main 1988, S. 7. Vgl. Maria Tymoczko, Translation in a Postcolonial Context. Early Irish Literature in English Translation, Manchester 1999, S. 294. Vgl. Edwin Gentzler, Maria Tymoczko (eds.), Translation and power. Massachusetts, 2002, S. XIX.

Zita Veit


als solche auch instrumentalisiert werden. Dabei darf Macht jedoch nicht als bipolare Beziehung betrachtet werden, denn das Phänomen ist wesentlich vielschichtiger. Zudem bedeutet Macht haben oder nicht haben nicht notwendigerweise etwas Gutes oder Schlechtes. Entscheidend ist das Herausarbeiten der Machtpositionen im Prozess der kulturellen Vermittlung und Repräsentation, der Rolle, die Übersetzungen in diesem Prozess spielen, etwa ob sie den Status Quo festigen und/oder neue Formen der Repräsentationen entwickeln. André Lefevere fasst die literarische Übersetzung als die radikalste Form von Rewriting in Literatur oder Kultur auf.7 Ebenso als Rewritings werden mündliche Übertragungen wie zum Beispiel klassische Mythen verstanden, mit Hilfe derer sich der von Maria Tymoczko aufgegriffene Terminus Metonymie veranschaulichen lässt:8 Bei Mythen steht ein Teil einer Version für die Gesamtheit, wobei unerlässlich ist, dass der Leser auch eine andere Version kennt, um vom Teil auf das Ganze schließen zu können. Das Rewriting eines klassischen Mythos vertritt das größere mythische Korpus, dessen Teil die eine Version bildet. In dieser manifestiert sich die Literatur der jeweiligen Nation oder Sprache, die wiederum nur ein Teilbereich der gesamten Tradition der westlichen Literatur ist und somit konsequenterweise bis zur Literatur der Antike zurückverfolgt werden kann. Obwohl der metonymische Aspekt des Rewritings von Mythen nachvollziehbar ist, lassen sich nicht alle literarischen Werke mit dieser Metapher erschließen. Tymoczko erklärt dies mit dem schöpferischen Prozess des Rewritings: „This is so because any writing is a rewriting, any creation a recreation“.9 In einem multikulturellen Umfeld ist eine Übersetzung nicht nur einfach ein Text, sondern ihre Funktion ist ebenso wichtig wie ihr Inhalt, der Kontext der Übersetzung ebenso wie der Text selbst.10 Aus diesem Grund ist es unumgänglich, nicht nur den Text an sich, sondern auch den Kontext mit all seinen Komponenten zu untersuchen. In Anlehnung an Pierre Bourdieu sind die Akteure und das literarische Feld im Feld der Macht zu untersuchen.11 Dies soll im Folgenden am Beispiel des Wiener Verlegers, Schriftstellers und Übersetzers Leopold Rosner, einem wichtigen Kulturvermittler innerhalb der Habsburger Monarchie, ausgeführt werden. Rosner steht durch seine Herkunft und Jugendjahre in enger Verbindung mit der urbanen Kultur Ungarns. Er wächst im kulturell heterogenen Pest auf und „wurde von seinen Angehörigen – einer alten Buchhändlerfamilie – gleichfalls für diesen Beruf bestimmt“.12 Neben der Beschäftigung in der Buchhandlung sucht Rosner eine weitere 7

8 9 10 11

12

Vgl. André Lefevere, Why Waste Our Time on Rewrites? The Trouble with Interpretation and the Role of Rewriting in an Alternative Paradigm, in: Theo Hermans, The Manipulation of Literature: Studies in Literary Translation, London–Sidney 1985, S. 215–243. Vgl. Tymoczko, Translation in a Postcolonial Context, S. 43–44. Vgl. ebda, S. 45. Vgl. ebda, S. 296. Vgl. Pierre Bourdieu, Das literarische Feld. Die drei Vorgehensweisen, in: Louis Pinto, Franz Schultheis (Hg.), Streifzüge durch das literarische Feld, Konstanz 1997, S. 36. Karl Rosner (Hg.), Schatten aus dem alten Wien. Erinnerungen von Leopold Rosner, Berlin 1910, S. V.

Zita Veit

175


Tätigkeit, die seinem großen Interesse für das Drama und das Theater entgegen kommt. Im Alter von nur 18 Jahren veröffentlicht er in der Wiener Theaterzeitung erstmals eine Artikelserie Über die dramatischen Schriftsteller Ungarns.13 In dieser Theaterzeitung berichtet er auch über die Situation des deutschen Theaters in Pest. Im Wiener Theaterblatt erscheinen ebenfalls Beiträge Rosners. Er will aber über das Theater nicht nur schreiben, sondern auch selbst auf der Bühne stehen. 1858 debütiert er in Pressburg und wird bald darauf am Carl-Theater nach Wien engagiert, wo er unter Nestroys Direktion bis 1860 wirkt.14 1861 beginnt er in der Wallishausser’schen Buchhandlung als Angestellter zu arbeiten. Bei diesem k.u.k. Theaterverlag kann er früh selbstständig agieren und bald übt der gelernte Buchhändler eine leitende Funktion aus.15 Zugleich ist Rosner auch für die Hofbuchhandlung am Hohen Markt verantwortlich, wobei ihm beide Positionen weniger ökonomisches als symbolisches Kapital einbringen. Er lernt beispielsweise Grillparzer kennen und knüpft lebenslange Freundschaften mit Schriftstellern, Schauspielern und Künstlern.16 Neben seiner sorgfältigen Tätigkeit für die Reihe Wiener Theater-Repertoire verfasst er mehrere Bühnenwerke, darunter beispielsweise die Possen Ein Vater, der seine Tochter liebt (1863) und Der Brasilianer (1864). Sowohl diese Werke als auch seine Übersetzungen von Werken Victor Sardous erscheinen unter dem Pseudonym Hohenmarkt. In den 1860er Jahren übersetzt er auch aus dem Ungarischen für verschiedene Wiener Zeitungen, wie zum Beispiel Werke von Mór Jókai und József Eötvös für den Wanderer.17 In dieser Zeit arbeitet Rosner auch an der Erstellung des Biographischen Lexikons des Kaisertums Oesterreich mit, wobei er die Artikel über ungarische Schriftsteller und Wiener Vorstadtdichter und -schauspieler verfasst: „Solche Nachforschungen entsprachen auch Rosners Neigung. Schon als Schauspieler hatte er begonnen, Aufzeichnungen über Kollegen und Autoren zu führen und Theatralia zu sammeln.“18 Das Jahr 1871 ist für Rosners weiteren Werdegang bedeutend – er gründet im ersten Bezirk Wiens seinen eigenen Verlag. Das Gründungskapital des Verlags besteht in erster Linie aus dem bei Wallishausser erworbenen symbolischen Kapital, wogegen es mit dem ökonomischen eher schlecht bestellt ist. Allerdings kann er seine Kontakte zu Wiener Theaterdirektoren, Schauspielern und Schriftstellern sehr wohl zu seinem wirtschaftlichen Vorteil nutzen. An das für die Firmengründung benötigte Geld gelangt 13

176

14 15

16 17

18

Vgl. Helmut Barak, Zwischen Wallishausser und Wiener Verlag: Der Verleger und Buchhändler Leopold Rosner, in: Herbert Zeman (Hg.), Jahrbuch des Wiener Goethe-Vereins, Wien 1990, S. 57. Vgl. ebda, S. 58. Der Firmenleiter Klemm war mit seinen gesellschaftlichen und politischen Aufgaben derartig beschäftigt, dass er die Verantwortung über das gesamte Sortiment Rosner anvertraute. Vgl. Wiener Stadt- und Landesbibliothek, Handschriftensammlung, I.N. 53.805. Karl Rosner, Schatten aus dem alten Wien, S. VI. Zwischen 9. und 21.01.1862 erscheint eine seiner Übersetzungen in dieser Zeitschrift: „Die gute alte Frau“, eine Erzählung von Mór Jókai. Vgl. Mária Rózsa, A bécsi Wanderer magyar vonatkozású közleményei, in: Magyar Könyvszemle 113 (1997), S. 349–376. Vgl. Barak, Zwischen Wallishausser und Wiener Verlag, S. 59.

Zita Veit


er über ein anderes Netzwerk, das ihm als Mitglied der Freimaurerbewegung offen steht.19 Er gehört nicht nur den Freimaurern, sondern auch der Künstlervereinigung Schlaraffia an, deren Mitglieder, Literaten und Angehörige der Bühnenwelt sich in seiner Buchhandlung treffen.20 In der zweiten Hälfte des 19. Jahrhunderts ist Rosner nicht nur durch seine Tätigkeit als Verleger ein wichtiger Akteur der Kommunikation zwischen Bühne und Publikum, sondern er befindet sich als Vermittler auch an der Schaltstelle zwischen Literaten und Bühnen (beispielsweise zwischen Ludwig Anzengruber und dem Theater an der Wien)21 sowie zwischen SchriftstellerInnen und dem Lesepublikum, wie das Beispiel der Veröffentlichung der Wiener Spaziergänge von Daniel Spitzer 1877 in einem qualitativ hochwertigen Büchlein zeigt.22 Rosner präsentiert sich aber auch durch das Verlegen von Werken, die nicht der offiziellen, staatlichen Linie entsprechen, als Vermittler zwischen den in der österreichischen Reichshälfte der Monarchie verbotenen Freimaurern und dem Staat.23 So verlegt er Dr. Emil Besetznys Buch mit dem Titel Die Sphinx Freimaurerisches Taschenbuch (1873) sowie Dr. Julius Goldenbergs Schriften Mit dem Winkelmasse. Lose Blätter zur Maurerei (1883) und Staat, Kirche und Freimaurerei. Eine Denkschrift (1878). Aus Rosners Verlagskatalog (1880) geht hervor, dass es sich bei Letzteren um eine Petition an den hohen Reichsrath um staatsrechtliche Anerkennung der Freimaurerei in den cisleithanischen Länder-Gebieten Oesterreichs handelt.24 Auch andere politisch nicht erwünschte Werke werden erst durch ihr Erscheinen in Rosners Verlag einem größeren Lesepublikum bekannt, wie die politische Broschüre des Grafen Harry Arnim, einem scharfen Gegner Bismarcks.25 Neben politischen und ökonomischen Schriften veröffentlicht Rosner literarische und literaturwissenschaftliche Werke. Sein Interesse gilt dabei nicht nur der profitablen Belletristik, auch lyrische, dramatische sowie literatur- und theatergeschichtliche Werke sind in seinem Sortiment zu finden.26 Dem Verleger Leopold Rosner sind nicht nur alle „Winkelchen der deutsch-österreichischen Literatur“27 vertraut, wie einer seiner Zeitgenossen berichtet. Rosners Wirken liefert dem literarischen Leben Wiens in den letzten drei Jahrzehnten des 19. Jahrhunderts – und nachwirkend darüber hinaus – bedeutende Akzente.28 19

20 21 22 23 24 25 26

27

28

Vgl. Johann W. Nagl, Jakob Zeidler, Eduard Castle, Deutsch-Österreichische Literaturgeschichte, Wien 1935, S. 659. Vgl. Karl Rosner, Damals. Bilderbuch einer Jugend, Düsseldorf 1948, S. 52. Vgl. Leopold Rosner, in: Karl Rosner, Schatten aus dem alten Wien, S. 4–5. Vgl. ebda, S. 182–183. Vgl. Karl Rosner, Damals, S. 53. Zit. n. Barak, Zwischen Wallishausser und Wiener Verlag, S. 62. Vgl. Leopold Rosner, in: Karl Rosner, Schatten aus dem alten Wien, S. 65–73. Rosner verlegt auch ein Werk von Eduard Wlassack, der damaligen grauen Eminenz in der Generalintendanz des Hoftheaters, das als die Geschichte des Burgtheaters berühmt wird. Vgl. Barak, Zwischen Wallishausser und Wiener Verlag, S. 59. Friedrich Schiller, Leopold Rosner, in: Oesterreich-ungarische Buchhändler-Correspondenz, 31, Wien 1903, S. 463 zit. n. Barak, S. 57. Vgl. ebda.

Zita Veit

177


Seine Position als Vermittler zwischen Kulturen zeigt sich auch dadurch, dass er gute persönliche Beziehungen zu zahlreichen jüdischen Literaten und auch zur Wiener Kultusgemeinde pflegt, obwohl er aus der Kultusgemeinde austritt und zum Katholizismus konvertiert.29 Als Verleger achtet Rosner einerseits auf das qualitative Erscheinungsbild der Bücher, andererseits auf niedrige Preise bei den Broschüren und Heften, um ein größtmögliches Lesepublikum zu erreichen.30 Diese Verlagspolitik betrifft auch die Publikationen der Übersetzungen ungarischer Bühnenwerke. Schon im Rahmen seiner Tätigkeit für die kaiserlich-königliche HoftheaterBuchdruckerei von Johann Baptist Wallishausser betreut Leopold Rosner von 1861 bis 1871 die in unregelmäßigen Abständen erscheinende Reihe Wiener TheaterRepertoir redaktionell. Allerdings kann er diese Publikationsreihe für dramatische Aufführungstexte im eigenen Verlag weder weiterführen noch erwerben, weshalb er 1872 eine eigene Reihe für Theatertexte mit dem Titel Neues Wiener Theater gründet. Zu dieser Zeit ist es üblich, dass die Texte der neuen Bühnenwerke, die den Hauptbestandteil der Premieren sowohl der Vorstadtbühnen als auch des Hoftheaters bilden, vom interessierten Publikum im Buchhandel erworben werden können.31 Für die Forschung bilden diese Reihen nicht nur die Quellensammlung mittlerweile oft vergessener Theaterstücke, sondern sie sind wichtige Belege für die Kooperationen zwischen Theater und Verlag sowie zwischen Verleger und Übersetzer, und geben somit Auskunft über gesellschaftspolitische Ereignisse. Wie tragen diese Theater-Publikationsreihen zur Kulturvermittlung bei? Während in den Ausgaben des Wiener Theater-Repertoirs neben Originalausgaben deutschsprachiger Autoren vorwiegend Übersetzungen aus dem Französischen, Spanischen, Italienischen, Polnischen und Dänischen verlegt werden,32 erscheinen in der Reihe Neues Wiener Theater hauptsächlich deutschsprachige Originale und neben Übertragungen aus dem Französischen auch übersetzte ungarische Bühnenwerke. Französische Stücke bilden in beiden Reihen den Großteil der Übertragungen, was auf die lange, historisch gewachsene Sonderstellung der französischen Sprache und Literatur in der Monarchie zurückzuführen ist. Wie lässt es sich aber erklären, dass Rosner ungarische Theaterstücke in seiner Reihe veröffentlicht? Das Neue Wiener Theater erscheint von 1872 bis 1887, also erst nach dem Ausgleich von 1867. Die staatlich vorgegebene politische Kooperation mit Ungarn im Rahmen der Doppelmonarchie wirkt sich auf das gesellschaftliche und kulturelle Leben aus und führt zu politischen Diskussionen. Wie von Amália Kerekes 2003 bereits nachgewiesen, kommt es zum Beispiel in dem von der

178 29

30 31 32

So veröffentlicht er 1873 in seinem Verlag das Werk von Israel Jeitteles mit dem Titel: Die Kultusgemeinde der Israeliten in Wien. Mit Benützung des statistisches Volkszählungsapparates vom Jahre 1869. Ein Büchlein der Reihe Neues Wiener Theater kostete zwischen 50 und 120 Kreuzer. Vgl. Barak, Zwischen Wallishausser und Wiener Verlag, S. 68. Vgl. Barbara Tumfart, Wallishaussers Wiener Theater-Repertoire und die österreichische Zensur, Dissertation Universität Wien 2003.

Zita Veit


Regierung subventionierten Pester Lloyd, einem Leitmedium der damaligen Zeit, kurz nach der Jahrhundertwende zu einem Anstieg der Übersetzungen ungarischer Romane.33 Ein gesteigertes Interesse an ungarischen Stücken ist auch beim Theater beziehungsweise bei publizierten Bühnenwerken zu beobachten. Auf der Bühne des Burgtheaters sind die allerersten ungarischen Bühnenwerke erst nach dem Ausgleich zu sehen: Das Lustspiel Der Kuß von Lajos Dóczi (1877), das historische Drama König Koloman von Mór Jókai (1885) und das Schauspiel Letzte Liebe von Dóczi (1885). Die erfolgreichsten Stücke sind Dóczis Bühnenwerke, die bis zur Jahrhundertwende insgesamt fast 30 Mal auf der Bühne des Burgtheaters, nun mehr im neuen Haus am Ring, zu sehen sind.34 In der Reihe Neues Wiener Theater erscheinen in den 15 Jahren seines Bestandes insgesamt 125 Bühnenwerke, überwiegend Bühnentexte deutschsprachiger AutorInnen, wie Ludwig Anzengruber oder Marie Baronin Ebner-Eschenbach aber auch 27 Übersetzungen, davon 24 Übertragungen aus dem Französischen und drei aus dem Ungarischen: Der Kuß von Lajos Dóczi, Die öffentlichen Angelegenheiten von Árpád Berczik und Von 3 bis 4 von Tihamér Almási. Es handelt sich dabei um die ersten Übersetzungen ungarischer Bühnenwerke, die in Wien nach dem österreichischungarischen Ausgleich verlegt werden. In der gesamten Periode von 1848 bis 1867 wird jedoch nur ein einziges ungarisches Lustspiel auf Deutsch publiziert.35 Im Unterschied zur ungarischen Reichshälfte der Donaumonarchie sind die Autoren der übersetzten Bühnenwerke in Cisleithanien unmittelbar nach dem Ausgleich als Autoren noch weitgehend unbekannt. Die Stücke von Berczik, Dóczi und Almási werden jedoch im Nationaltheater in Budapest aufgeführt. So werden bis zur Jahrhundertwende auf der Bühne des ungarischen Nationaltheaters 18 Bühnenwerke von Berczik, sechs von Dóczi und ebenfalls sechs von Almási inszeniert.36 Alle drei Autoren sind auch als Übersetzer bekannt. Almási und Berczik übersetzen aus dem Französischen,37 Dóczi aus dem Deutschen ins Ungarische (unter anderem Gedichte Schillers und Goethes), aber auch aus dem Ungarischen ins Deutsche (Die Tragödie des Menschen von Imre Madách). Die drei Autoren sind jedoch nicht nur auf dem literarischen Feld erfolgreich. Ihr berufliches Engagement ermöglicht ihnen ein weitläufiges Netzwerk, das auch zum Erfolg ihrer Bühnenwerke beiträgt. Alle drei Schriftsteller sind Akademiker und üben ihre Berufe auch aus: Almási als Arzt, Berczik und Dóczi als Juristen und Beamte in leitenden Funktionen in Ministerien der Doppelmonarchie. Berczik und Dóczi sind Mitglieder der Ungarischen 33

34

35

36

37

Amália Kerekes, Von den passionierten Hunnenschlachten bis zum Kotgold. Übersetzungspolitik im Pester Lloyd 1900-1914, in: http://www.kakanien.ac.at/beitr/fallstudie/AKerekes2.pdf., 2003. Vgl. Minna von Alth, Burgtheater: 1776-1976. Aufführungen und Besetzungen von zweihundert Jahren. 1. Band, Wien 1979. Vgl. Tiborc Fazekas, Bibliographie der in selbständigen Bänden erschienenen Werke der ungarischen Literatur in deutscher Übersetzung (1774–1999), Hamburg 1999. Vgl. Miklós Hofer, Ferenc Kerényi, Bálint Magyar, Edit Császár Mályuszné, György Székely, László Vámos, A nemzeti színház 150 éve [150 Jahre des Nationaltheaters], Budapest 1987, S. 244–269. Vgl. ebda, S. 247.

Zita Veit

179


180

Akademie der Wissenschaften, die Dóczi für sein neoromantisches Stück Der Kuß den Teleki-Preis verleiht; Berczik wird dieser Preis für seine herausragenden Dramen zuerkannt.38 Manche Stücke dieser Autoren werden in Budapest in gleich mehreren Theatersaisons aufgeführt. Diese erfolgreichen Stücke gibt Rosner in seinem Verlag heraus. Dóczis Lustspiel Der Kuß (1877) ist ein derartiger Publikumserfolg in Wien, dass Rosner drei Auflagen des Stücks verlegt, die dritte noch 1878.39 Neben diesem übersetzten Bühnenwerk präsentiert sich das ungarische Theater dem interessierten Wiener Theaterpublikum mit den übersetzten Bühnenwerken Bercziks Lustspiel Die öffentlichen Angelegenheiten (1879) und Almásis Schwank Von 3 bis 4 (1886). Als Übersetzer agieren Dr. Rudolf Tyrolt, Alexander Rosen und Lajos Dóczi selbst. Rosner, der Verleger von Übersetzungen, lässt jedoch nicht nur übersetzen, er übersetzt wie bereits erwähnt verschiedene Werke auch selbst. Die Auswahl bestimmter Bühnenwerke ist nicht nur von den Sprach- und Kulturkenntnissen eines Verlegers abhängig. Der soziokulturelle Hintergrund dieses Akteurs steuert sein Interesse, sein Bestreben. Findet er dann in diesem neu entdeckten Gebiet, beispielsweise dem der ungarischen Bühnenwerke, auf Grund des Publikumserfolgs in der Ausgangskultur preisgekrönte Werke, kann er selbst mit Erfolgschancen des Stückes in der Zielkultur rechnen. Rosner ist es als Kenner und Mitgestalter der Wiener Theaterszene bewusst, mit welchen Gattungen Erfolge zu erzielen sind. Er wählt nicht historische Dramen oder Opern ungarischsprachiger Autoren, sondern präsentiert die ungarische Theaterkunst durch lustige, fröhliche Stücke. Welche Theaterstücke welcher Gattungen ins Zentrum des Feldes Theater gelangen, hängt damit von sehr vielen kontextuellen Parametern ab. An dieser Stelle sei nur erwähnt, dass der Theaterbetrieb durch seine Stellung in der zweiten Hälfte des 19. Jahrhunderts als Wurzel für viele spätere Prozesse angesehen werden kann. Die Auseinandersetzung mit anderen Kulturen und die intensiven kulturellen Austauschprozesse tragen nicht nur zur Mehrfachidentität der Akteure bei oder stärken diese, sondern stellen auch eine wesentliche Komponente des kulturellen Reichtums der Großstadt Wien dar. Dass derartige aktuelle Überlegungen nicht der Sichtweise vieler Akteure der Doppelmonarchie der Jahrhundertwende entsprechen, damals vielmehr die Homogenisierung gesellschaftspolitischer Ebenen zur Selbstverständlichkeit gehört, soll folgendes Zitat von Friedrich Arnold Meyer über Rosner aus dem Jahr 1908 belegen: „Geboren am 21. Mai 1838 in Pest, einer damals in den besseren Bevölkerungsschichten noch zur guten Hälfte deutschen Stadt, von jüdischen Eltern – erst später trat er zum Katholizismus über –, wurde er in Wien ganz

38

39

Vgl. György Székely, Magyar Színházművészeti Lexikon [Lexikon der ungarischen Theaterkunst], in: http://mek.oszk.hu/02100/02139/html/sz25/127.html. Diese dritte Auflage unterschied sich deutlich von den anderen Heften dieser Reihe. Sie war qualitativ hochwertiger gestaltet, verziert und kleiner, ein sehr schönes Exemplar niveauvoller Gestaltung eines Bandes. Dadurch und durch das Format ähnelte diese Ausgabe eher einem Buch als einem Heft.

Zita Veit


zum Wiener, ein gültiges Beispiel für die Anziehung, die Wien und das Wienertum über die Leitha hinüber vor Zeiten ausgeübt haben.“40 Durch die postkoloniale Theorie erscheint Zentraleuropa, genauer gesagt die Habsburgermonarchie, in einem anderen Licht. Die postkoloniale Theorie wirft ein neues Licht auf die Staatswirklichkeit der Habsburgermonarchie, die als zweitgrößtes Staatswesen Europas durch äußerst komplexe Verhältnisse – durch Pluralitäten, Heterogenitäten und Widersprüchlichkeiten – geprägt war. Konsequenz derartiger Rahmenbedingungen waren Bestrebungen nach Homogenität, die für die Monarchie typisch wurden. Homogenisierung kann jedoch nie neutral und linear sein. Sie bedeutet (und bedeutete) immer auch das Ausspielen von Macht. Macht können die staatliche Ordnungsmacht oder hegemoniale soziale Schichten, Konfessionen, Institutionen und Kulturen ausüben, die die lineare Welt der Eindimensionalität positiv aufwerten. Die Wechselwirkungen der im gesamten Feld agierenden Akteure und Institutionen tragen zu den komplexen Prozessen der Kulturvermittlung bei. Wie Bourdieu es formuliert: „Man muss nur einmal die verborgene Frage stellen, um sogleich zu sehen, dass der Künstler, der das Werk schafft, selbst innerhalb des Feldes erschaffen wird: durch all jene nämlich, die ihren Teil dazu geben, dass er ‚entdeckt’ wird und die Weihe erhält als ‚bekannter’ und anerkannter Künstler – die Kritiker, Schreiber von Vorworten, Kunsthändler usw.“41 Dazu sind auch die Verleger zu zählen, die durch die Auswahl des Repertoires ihres Verlages in ihrem Subfeld in mehrere Richtungen wirken. Durch die Annahme oder Ablehnung eines Werkes kann ein Verleger eine/n Autor/in ermutigen, weitere ähnliche literarische Werke zu verfassen oder eben nicht. Gleichzeitig ist ein Verleger auch von aktuellen literarischen Strömungen und politischen Diskursen abhängig, genauso wie andere Akteure des jeweiligen Feldes. Durch seinen Habitus kann er sich einen gewissen Freiraum schaffen, jedoch darf die strikte staatliche Zensur in der zweiten Hälfte des 19. Jahrhunderts der Habsburgermonarchie bei Bühnenwerken nicht außer Acht gelassen werden. Lockerungen der Zensur sind in anderen Bereichen der Literatur bemerkbar, auf Grund der wichtigen Position des Leitmediums „Theater“ bei Theaterstücken jedoch nicht.42 Gesellschaftskritik darf nur subtil ausgeübt werden, denn die Aufführungstexte werden mehrmals überprüft. Auf der Bühne reicht allein eine Geste, um ein Werk vor oder sogar nach der Premiere vom Spielplan zu nehmen.43 Dies alles führt zu einer inneren Zensur, die bereits die Entscheidung des Verlegers beeinflusst, welche Gattungen und welche Werke verlegt werden. 40

41

42

43

Friedrich Arnold Mayer, Aus den Papieren eines Wiener Verlegers (1858–1897). Persönliches, Literarisches, Theatralisches, Wien–Leipzig 1908, S. 2–3. Pierre Bourdieu, Die Regeln der Kunst, Genese und Struktur der literarischen Feldes, Übersetzung von Bernd Schwibs und Achim Russer, Frankfurt am Main 2001, S. 271. Vgl. Otto Opet, Deutsches Theaterrecht. Unter Berücksichtigung der fremden Rechte, Berlin 1897, S. 149–150, zit. n. Tumfart, Wallishaussers Wiener Theater-Repertoir, S. 40. Vgl. Rudolf Tyrolt, Aus dem Tagebuche eines Wiener Schauspielers 1848–1892. Erinnerungen und Betrachtungen von Dr. Rudolf Tyrolt, Wien–Leipzig 1904, S. 209.

Zita Veit

181


Alle Kulturen vermittelnden Akteure zielen auf ihre eigenen, mit Ideologie und kultureller Macht zusammenhängenden Zwecke ab. Dazu zählen im Wien des 19. Jahrhunderts Verlage, die zum damaligen Leitmedium, dem Theater, oder manchmal sogar unabhängig von Theatervorstellungen, Bühnenwerke veröffentlichen. Eingebettet in einem kulturellen Kontext, gewinnt das Aufzeigen kontextueller Parameter an Bedeutung, so auch jener eines Konstrukteurs der Wiener Kultur. Einer dieser Konstrukteure der ethnisch heterogenen Großstadt ist Leopold Rosner, der durch seine kulturelle Vermittlungstätigkeit auf mehreren Feldern agiert. Sein großes Interesse am Theater, sein Fachwissen, seine Netzwerke sowie die an ein heterogenes Publikum gerichteten Produkte seines Verlags ermöglichen ihm als Konstrukteur von Kulturen aufzutreten. Er befindet sich an der Schaltstelle kultureller aber auch politischer Vermittlungen. Von der ungarischen Kultur stellt er in der Reihe Neues Wiener Theater drei Bühnenstücke erfolgreicher ungarischer Autoren vor, die für das Wiener Publikum die Präsentation ungarischer Bühnenwerke bedeuten, da es sich dabei um die ersten übersetzten ungarischen Bühnenwerke in Druckform in Wien nach 1867 handelt.

182

Zita Veit

Klaus Zeyringer

GROSSE ERZÄHLUNGEN, KLEINE ERZÄHLUNGEN – KULTUR, MEMORIA, IMAGINATION

M

it einem Medienwandel erstehen neue Wirklichkeitserfahrungen, verändern sich Kulturmechanismen. Die Erfindung der Schrift ermöglichte narrative Speicher, die nicht an die körperliche Anwesenheit eines Erzählers, eines Gedächtnisarchivars gebunden sind. Mit dem Buchdruck erfolgte ein weiterer Schritt zu kollektiven symbolischen Formen, indem die Handschrift an Aura einzubüßen begann und Texte eine schnellere, größere Verbreitung fanden. In einer Mediendiskussion in der damaligen Form wurden dem Buchdruck nach Gutenbergs Erfindung im 15. Jahrhundert seine angeblichen Nachteile vorgehalten: Er popularisiere das Wissen der Eliten, bewahre keine Geheimnisse, gefährde somit Kirche und Adel; zudem bringe er jene um ihre Arbeit, die Pergament herstellten und beschrieben. Die herkömmlichen Mechanismen der Auswahl und des Bewahrens von Wissen schienen in Gefahr. Nachdem im deutschen Sprachraum des 16. Jahrhunderts Buchdruck und Literatur besonders im Dienste der konfessionellen Auseinandersetzung gestanden hatten, setzte ein gelehrtes Selbstverständnis im 17. Jahrhundert verstärkt zur Sammlung allen Wissens an. Die Druckerzeugnisse hatten wegen ihrer Quantitäten herbe Kritik erfahren. Die Welt sei mit vielen Millionen unnützer Bücher angefüllt, hatte es in zeitgenössischen Klagen geheißen, und in der zweiten Hälfte des 17. Jahrhunderts wurde eine „unselige neue Zeitungs-Sucht“ verurteilt. Nunmehr verehrte man Gutenberg und stimmte das hohe Lob des Buchwesens an. Während die Reformation das Ende so mancher Klosterbibliothek brachte, gewannen die Fürstenbibliotheken als Prestigeeinrichtungen sehr an Bedeutung. Die wichtigste, jene des protestantischen Herzogs August von Braunschweig in Wolfenbüttel (Leibniz und Lessing waren später hier tätig), umfasste 1661 gezählte 116 351 Druckwerke. Bücher seien ein Antidotum wider die Vergessenheit, betonte Ahasverus Fritsch 1675. Man sah sie als Gegengewicht gegen die Vanitas und lenkte die Vorliebe auf Schriften enzyklopädischen Charakters: Es boten etwa Georg Philip Harsdörffers Frauenzimmer-Gesprächsspiele (1641-49) in mehreren Bänden einen lockeren Konversationsstreifzug durch die Gebiete des Wissens; es verknüpften die Heroischen Romane eine ausladende Handlungserzählung mit allerlei Exkursen, sodass sie geradezu als polyhistorische Enzyklopädien erschienen. In seinem Prosawerk Das Labyrinth der Welt und das Paradies des Herzens (1623) lässt Johann Amos Comenius einen Pilger allerlei Orte des Lebens aufsuchen: Die Bibliothek nimmt er als eine Stätte

183

Grosse Erzählungen, kleine Erzählungen – Kultur, Memoria, Imagination

184

des schönen Scheins wahr, deren Besucher nur auf Titel und kostbare Ausgestaltung achten. In einer Zeit, die kein Urheberrecht kennt, bringe der Bücherspeicher lauter missratene Hypertexte hervor. Der Pilger stellt bei Comenius fest: Aus den fremden Büchern fülle man die eigenen, indem man ihren Inhalt verdünne, mit einer Sudelei vermenge, um eine scheinbar neue Mischung zu schaffen. Von dem „Baum des Wissens“, den Francis Bacon Anfang des 17. Jahrhunderts aufgestellt hatte, übernahmen Diderot und d’Alembert die Systematik für ihre Encyclopédie, die 1751 bis 1772 fast 72 000 Artikel und 3000 Kupferstiche vereinte. Als ihre Grundpfeiler nannten die Herausgeber „Gedächtnis“ also Geschichte, „Vernunft“ also Philosophie und Wissenschaft, „Einbildungskraft“ also Literatur. Ein Ziel war es, einen Wissensspeicher anzulegen; ein anderes, für Diderot vorrangigeres, dem Geist des Skeptizismus zu einem umfassenden Ausdruck zu verhelfen und damit den Weg zur Wahrheit zu beschreiten. Dieser Skeptizismus, den Diderot als einen Schritt zur Philosophie verstand, kommt in den einzelnen Artikeln zum tragen und hintergründig in den Verweisen, die auf eine geistesgeschichtliche Tradition des Vergleichs zurückgreifen und in der Encyclopédie ein kreatives System bilden. Der Eintrag anthropophage bezieht sich in dieser indirekten Art auf eine Debatte des 17. Jahrhunderts. Der letzte Absatz schildert, dass die „Heiden“ seinerzeit die Frühchristen eben der „Menschenfresserei“ bezichtigt hatten, gefolgt vom kursiven Verweis „Voyez EUCHARISTIE, COMMUNION, AUTEL“ (siehe Eucharistie, Kommunion, Altar). Der kollektive Aspekt einer umfassenden Erkenntnis- und Erzählbewegung war ganz im Sinne der Frühromantiker, ihr Ideal einer Sympoesie sahen sie aus dem gemeinschaftlichen Geist erstehen. Mit der Genieästhetik und der Durchsetzung des Urheberrechtes hatte man gegen Ende des 18. Jahrhunderts den kollektiven Aspekt der Buchproduktion zugunsten einer auratischen Autorschaft geringzuschätzen begonnen. In seinem Athenäums-Fragment 125 hingegen versprach sich Friedrich Schlegel 1798 „eine ganz neue Epoche der Wissenschaften und Künste“, wenn „Symphilosophie und Sympoesie so allgemein und innig würde, dass es nichts Seltenes mehr wäre, wenn mehr sich gegenseitig ergänzende Naturen gemeinschaftliche Werke bildeten“. Alle „Kunst soll Wissenschaft, und alle Wissenschaft soll Kunst werden“, hatte er im Lyceums-Fragment 112 gefordert. Das Ziel sei es, so Friedrich Schlegel am 20. Oktober 1798 an Novalis, „eine neue Bibel zu schreiben“; diese verstand er im Sinne der progressiven Universalpoesie als „unendliches Buch“, als ständig weitererzähltes Welt- und Geistesarchiv. Damit beabsichtigte er, eine Gemeinschaft zu stiften, die sich ihren kollektiven Körper als Zeichenkörper schafft. Die Utopie eines Welt- wie Erzählungsarchivs reicht vom Barock über die aufklärerische Encyclopédie, die romantische Sympoesie bis zu den Bemühungen um den „totalen Roman“ der Moderne, zu Jorge Luis Borges und schließlich zum Cyberspace. In unterschiedlichen Ausformungen besagt sie, dass unzählige Informationen, Geschichten, Menschheitsbilder im Großen wie im Kleinen vorrätig seien und kollektive Bearbeitung, weitreichende Verbreitung, ein ständiges Weiterschreiben finden mögen. Durch eine Ordnung und Verknüpfung der Klaus Zeyringer


aufbewahrten Elemente und Momente würden Einbildung, Erfahrung, Wissen aus einem Reservoir geschöpft, in eine Art narrativen Fluss geleitet und so in Erkenntnis münden, in Kunst, in Unterhaltung: prodesse et delectare. Ein kollektiver Körper als Zeichenkörper – damit sind wir auf dem weiten Gebiet der Kultur. Erzählen heißt auswählen, weglassen, anordnen. Martin Opitz verwendet das „erzellen“ beinahe synonym mit „aufzählen“; im Grimmschen Wörterbuch lautet eine lateinische Erklärung „recensio“ (dazu „narratio, fabula“); viele europäische Sprachen greifen auf eine Form von „relatio“ zurück. Das Erzählen verfährt mit Verweisen, die mehr oder weniger deutlich vorgegeben, in der Rezeption angenommen werden können. Es ist eine Darstellungsart, die analogisch sowie prozessual vorgeht und dabei die einzelnen Elemente, Zeichen konnotativ aufzuladen ermöglicht. Narrative Archetypen bauen auf alten Ängsten, Wünschen, Vorstellungen der Menschen auf, sie bilden diverse kulturelle Gründungsmythen und Heilsgeschichten, die jeweils aktuell adaptiert werden können: die „ewigen Kunstgriffe der Epik“, wie Robert Musil schreibt. „Sie küßten sich inniglich und waren einander herzlich zugetan“, würde in einem Roman des späten 19. Jahrhunderts stehen. Absatz. „Ein Viertelstündchen später“ – länger lassen das die seinerzeitigen Normen kaum zu – „ordneten sie ihre Kleider“. Die narrative Schilderung kann nur fragmentarisch sein, auch die heutigen PornoArchive im Internet vermögen keine lückenlose Erzählung zu liefern. Die Leerstellen zwischen den Sätzen können bei der Lektüre, von Signalen angeregt, durch die Einbildungskraft aufgefüllt werden, so dass der Eindruck eines Erzählflusses entsteht. Was in dem „Viertelstündchen“ geschah, geht implizit in die Vorstellung ein. Ein zeitlicher Ablauf lässt sich sprachlich nicht im Sekundenstil genau so wiedergeben, wie er sich abgespielt hat; ein Nebeneinander lässt sich – dies erklärt Lessing eindringlich in seinem Laokoon – nicht getreu in ein Nacheinander der Poesie bannen. Und zugleich weist das Erzählen als menschliche Grundhaltung auf ein Ganzes, auf eine fiktive Totalität. Die Orte des Gedächtnisses, mögen sie aus Stein sein oder aus Konzepten bestehen, werden narrativ denkbar, fassbar, brauchbar. Sei es auf eine Weise, die sich im Faktischen behauptet, sei es als erklärte Fiktion, sei es als eine Mélange. Die Anordnung bildet Verknüpfungen; deren kleine Einheit bezeichne ich als ein „Skript“. So nennt die Kognitionsforschung konzentrierte narrative Tiefenstrukturen, in denen das Wissen um Abläufe gespeichert ist. Diese Mikroerzählungen grundieren Wahrnehmungen und Vorstellungen, mittels Vorzeichen der Konnotation vermag man sie variabel einzusetzen, an Deutungsmöglichkeiten zu koppeln. Da sie aus einem Erfahrungsspeicher kommen, erleichtern sie es, die Leerstellen zwischen ihnen, zwischen narrativen Sequenzen zu füllen. Diese Sequenzen sind von Basisskripts und impliziten oder expliziten Verbindungselementen, den Verweisungsskripts, gebildet. Es sind die Skripts und deren Verknüpfungen, die eine Erzählung in Bewegung setzen. „Sie küßten sich“ ist eine Beschreibung. Diese aktiviert ein Skript, wenn ein Klaus Zeyringer

185


186

Handlungsablauf in einem wiedererkennbaren Kontext angesprochen ist. „Sie küßten sich inniglich und waren einander herzlich zugetan“, ließ im Erfahrungshorizont eines Lesepublikums im späten 19. Jahrhundert, insbesondere mittels der Signale „inniglich, herzlich zugetan“, ein Skript anklingen, das mit „Ein Viertelstündchen später“ verfestigt und mit „ordneten sie ihre Kleider“ bestätigt wurde. Bei der Lektüre werden Skripts aus der Leseerfahrung und auch solche aufgerufen, in denen Erfahrungen aus der Lebenswelt gespeichert sind. Ein Skript ist demnach eine kurze Einheit einer Handlungsabfolge, die sich auf Erfahrungen stützt und Erwartungen hervorrufen kann. Der Handlungsablauf „Sie küßten sich usw.“ würde heute literarisch anders geschildert oder die obige Darstellungsweise würde nun eine andere Konnotation, etwa als Satire eines Genres, erhalten. Literatur arbeitet mit einem Skriptarchiv und dynamisiert es, übernimmt neuere Skripts, erstellt neuartige Abläufe: „Als wir uns treffen, wissen wir nichts von dem, was an diesem Tag passieren soll“, beginnt Paulus Hochgatterer 2003 seine Erzählung Eine kurze Geschichte vom Fliegenfischen zugleich retrospektiv und prospektiv, „weder von der Sache mit dem World Trade Center noch davon, dass Julian in den Bärenklau fallen wird und dann in den Fluss. Das Wetter ist anders, als wir es uns vorgestellt haben, das wissen wir.“ Dies klingt lapidar und spielt dennoch in der Kürze die Spannung von Wissen und Nichtwissen, Geschehen und Vorstellung, Metropole und Natur an. Eine Gemeinschaft braucht Gruppenerzählungen, Skripts und Skriptzusammensetzungen, in denen sie sich wiedererkennt, die von ihren Ursprüngen bis zu Untergangsvisionen reichen. Eine Gesellschaft versucht Erinnerung zu stabilisieren. Ein Code stützt sich auf Skripts des Sinnzusammenhanges, die ein vereinbartes Inventar von Zeichen und ein Regelsystem zu deren Verknüpfung schaffen; ein Symbol besteht aus Skripts der Bedeutung, ein Diskurs aus strategischen Skriptanordnungen. Die Vergangenheit ist eine soziale Konstruktion. Dazu dienen Archive, genauer: die aus konkreten und virtuellen Archiven gezogenen Verweise und Erzählungen. Das Weltgedächtnis wäre demnach ein Archiv von Skripts; unsere Geschichten erstehen mittels „Links“, an die sich Einbildungskraft sowie Wirklichkeitsabbilder hängen können. Die Welt allerdings sperre sich, so Musil und Broch und andere, dem Erzählen. Darin freilich liegen eine (mögliche) Spannung der Narration, ihre Ambivalenz und ihre Mehrdimensionalität. Im Kapitel „Heimweg“ geht Musils Mann ohne Eigenschaften seinen Überlegungen nach, erinnert sich an Kinderbildnisse, auf denen er sich selbst vor einiger Zeit „mit Fremdheit“ wiedererblickt hatte. Wie das „Bindemittel“ zu alten Bildern wirke, will er demnach ergründen, also die Zugangsformen zum eigenen Erinnerungsarchiv und dessen Verweismechanismen verstehen. Da kommt ihm, aus der Peripherie seiner Gedankengänge, „einer jener scheinbar abseitigen und abstrakten Gedanken, die in seinem Leben oft so unmittelbare Bedeutung gewannen“: dass nämlich als das ersehnte Gesetz dieses Lebens das der erzählerischen Ordnung gelte. Die meisten Menschen seien „im Grundverhältnis zu sich selbst Erzähler“. Der „ewige Kunstgriff Klaus Zeyringer


der Epik, mit dem schon die Kinderfrauen ihre Kleinen beruhigen, diese bewährteste, perspektivische Verkürzung des Verstandes“, gehöre zum Leben selbst. Die Aufreihung all dessen, „was in Raum und Zeit geschehen ist, auf einen Faden“, das beruhige: „Wohl dem, der sagen kann, ‚als’, ‚ehe’ und ‚nachdem’!“ Ihm selbst freilich, meint Ulrich, sei das „primitiv Epische“ abhanden gekommen, wenn denn auch öffentlich sich alles „in einer unendlich verwobenen Fläche ausbreitet“. Hier spricht Musil eine grundlegende kulturelle Konfiguration an, die er in seinem Roman der Parallelaktion auf ambivalente Böden stellt: der Identitäten und der Gesellschaften, der Erinnerungen und der Erzählungen im Großen und im Kleinen, konzentriert im Paradigma Kakanien und ausgeweitet in der unendlich verwobenen Fläche von Wirklichkeits- und Möglichkeitssinn. In deren Lichte dekliniert Musil, der auch den Essay narrativ einzusetzen versteht, Erbe und Wandel einer Kultur, indem er nicht zuletzt die Vielfachcodierung des historischen Gedächtnisses variantenreich bedenkt. Diese groß angelegte Chronik einer „österreichischen Seele“ tendiert mit ihrem Netz Die Archive des Schweigens, so nennt Gerhard Roth seinen 1993 abgeschlossenen siebenteiligen Zyklus. Von Verweisen zum „totalen Roman“. Im Rahmen des ebenfalls siebenbändigen Nachfolgeprojektes Orkus erschien 1998 Roths Roman Der Plan. Dessen Hauptfigur, ein Beamter der Nationalbibliothek, will ein Autograph unter der Hand in Japan verkaufen, und zwar die letzten von Mozart geschriebenen Worte, ein Blattfragment aus der Arbeitspartitur des Requiems. „Die Nationalbibliothek“ lautet der Titel des zweiten Kapitels, darunter und in Klammer steht „(Erinnerungsfragmente)“: Die Erinnerungsstücke – in Mozarts Handschrift sowie im Gedächtnis – und das riesige Ganze des Buchspeichers. Dieser bedeutet dem Wiener Beamten zugleich eine Stätte des Selbstverständnisses und in seinen verzweigten Tiefen einen Ort des Unterbewußten. Dazu spannt Gerhard Roth eine Reihe von Zitaten und literarischen Anspielungen, etwa auf Dante, Joseph Conrad, Thomas Mann. Ein wesentlicher Hinweis gilt der Bibliothek von Babel (1941), wo Borges das Universum als ungeheure Bibliothek und die Literatur in ständiger Transfusion zeichnet, und einen Ausschnitt übernimmt Roth leicht abgeändert aus dem Mann ohne Eigenschaften: Bei Musil sammelt General Stumm laut Überschrift des Kapitels, ausgerechnet des hundertsten im zweiten Romanteil „Seinesgleichen geschieht“, in der Staatsbibliothek Erfahrungen über eine „geistige Ordnung“. Wie sich der Bibliothekar in diesem „Tollhaus von Büchern“ zurechtfinde, will der militärische Ordner wissen. Weil er kein Buch lese, antwortet der Beamte. Wer sich auf Inhalte einlasse, sei als Bibliothekar verloren; ein solcher lese nur Kataloge. Der General möge es mit Kant versuchen, „über die Grenzen der Begriffe und des Erkenntnisvermögens“. Im Archiv konzentrieren sich die Diener der Systematik, die ja nicht nur die kleinen Einheiten sondern auch das Ganze im Auge behalten sollen, auf die Karteikarten. Diese formen sie zu ihrer Erzählung von der Speicherordnung, um so einen elementar narrativ gestützten Weg im Labyrinth zu finden. Die Benutzer, die von außen in die

Klaus Zeyringer

187


188

Systematik eintreten, schaffen durch ihre Auswahl ihre eigene Ordnung, die Grenzen ihrer Buch-Archiv-Welt. In einem früheren Kapitel, auch da auf einem Heimweg und auch da von einer Erinnerung in Gang gebracht, stellt sich Ulrich, Musils Mann ohne Eigenschaften, Fragen über eine „sonderbare Angelegenheit“, nämlich über die Geschichte. Eine seiner Antworten lautet: „Sie entsteht nicht von einem Zentrum her, sondern von der Peripherie“. Weltgeschichte schaffe man zweifellos „wie alle anderen Geschichten“, also narrativ – und gerade Erzählung sieht Ulrich ja als Sucht der Menschen, über Wirklichkeiten hinwegzutäuschen, Vergangenheit beruhigend zu fassen. Menschen sind Erzähler, Kultur ist Erzählung, Erzählen ist Gemeinschaft, Erzählen ist Ambivalenz, Schriftsteller und Dichterinnen sind Experten von Memoria und Imagination. Das Wort „Kultur“ hat je nach Epochen und Diskurs-Orten vielfältige Bedeutungen erhalten. Wie auch immer – kulturelle Vorstellungen und Dispositionen, Erinnerungen und Erwartungen werden mittels diverser Arten von Erzählungen transportiert. Verinnerlichte Vergangenheit findet ihre Form in der Erzählung. Diese bildet entweder einen „Motor der Entwicklung“ oder ein „Fundament der Kontinuität“, betont Jan Assmann. Die historischen Erzählungen arbeiten mit Skript-Ordnungen; sie sind nicht nur Modelle vergangener Ereignisse und Prozesse. Sie liefern auch metaphorische Feststellungen, die – so Hayden White - „eine Beziehung der Ähnlichkeit behaupten zwischen solchen Ereignissen und Prozessen und den Typen von Geschichten, die wir konventionellerweise dafür benützen, den Ereignissen unseres Lebens kulturell sanktionierte Bedeutung zu verleihen“. Der Bilderstreit ist der Streit um die richtige Geschichte, die Kulturdebatte ist die Debatte um die richtige Erzählung aus dem richtigen Speicher, dem durchaus eine politisch-soziale Bedeutung zukommen kann. Das Gedächtnis der Staaten ist in deren Archiven untergebracht. Das französische Nationalarchiv etwa wurde im Jahr der Revolution, im Juli 1789, gegründet und umfasst 2004 an die 330 Kilometer, allein für die Telegramme der Präfekten aus dem Jahr 1976 sind es zwei Kilometer an Akten. Über das Ausmaß digitaler und virtueller Speicher lässt sich spekulieren... Nie zuvor jedenfalls gab es so viele Memorials, Dokumentationszentren, Museen, Bibliotheken, Archive, Literaturhäuser, während mancher Kulturkritiker eine Furie des Verschwindens an die Wand malt. In seinem vielzitierten Werk La condition postmoderne stellte Jean-François Lyotard 1979 fest, dass in der postmodernen Kultur die große Erzählung ihre Glaubwürdigkeit eingebüßt hätte, ja gar nicht mehr möglich sei. Dies hat in der Kulturwissenschaft Zustimmung und weite Verbreitung gefunden. Die narrative Funktion, behauptet Lyotard, verliere „ihre Funktoren, den großen Heroen, die großen Gefahren, die großen Irrfahrten und das große Ziel. Sie zerstreut sich in Wolken“ Die „Sehnsucht nach der verlorenen Erzählung“ sei für „den Großteil der Menschen selbst verloren. Daraus folgt keineswegs, dass sie der Barbarei ausgeliefert wären. Was sie daran

Klaus Zeyringer


hindert, ist ihr Wissen, dass die Legitimierung von nirgendwo anders herkommen kann als von ihrer sprachlichen Praxis und ihrer kommunikationellen Interaktion.“ So ungenau Lyotards Verweise auf Mathematik und Physik ausfallen, so unklar sind seine Ausführungen über die Erzählungen. Wie weiß er, dass bei einem Großteil aller Menschen eine Sehnsucht nach der verlorenen Erzählung bestanden hat, woher weiß er, dass diese Sehnsucht nun verloren sei? Warum könnte daraus folgen, dass sie deswegen der Barbarei „ausgeliefert“ wären, und wie weiß er, dass sie um eine Legitimierung aus ihrer sprachlichen Praxis wissen? Eine präzise Definition der großen Erzählung bleibt Lyotard schuldig. Er spricht heutigen Metanarrationen einfach die Legitimationskraft ab; das frühere und das moderne Wissen hingegen habe immerdar den Rückbezug auf eine alles legitimierende Leitidee ermöglicht: Die Aufklärung habe die Metaerzählung von der Emanzipation der Menschheit hervorgebracht, der Idealismus jene von der Teleologie des Geistes, der Historismus jene von der Hermeneutik des Sinns. Lyotards große Geste verdeckt Pluralitäten, vor allem verschiedene machtpolitische, sozialgeschichtliche und wissenssoziologische Entwicklungen. Wenn er als Condition postmoderne fixiert, dass „uns die Unmöglichkeit solch übergreifender MetaErzählungen zur Einsicht geworden“ sei, weil „wir“ den Trug der Ganzheit durchschaut hätten, dann wäre immerhin zu fragen, wer dieses „Wir“ ist, welchen Diskurs da wer zu welchem Zwecke führt. Gerade Lyotards eigener Diskurs stellt ganzheitliche Ansprüche, und dies ist bei einer Theoriekarawane nicht selten. Metaphorisch vereinfachte Verlustanzeigen scheinen in einem Kontext des Kulturwandels besonders zu florieren. Die Diskursformen sind Bestandteil und Ausdruck bestimmter Gemeinschaftserzählungen. Jean-Pierre Rioux erklärt 1997 in dem Band Pour une histoire culturelle, dass Frankreich zunächst und als erstes Land eine politische und moralische Konstruktion gewesen sei; wohingegen Zentraleuropa: - „vouée aux cacophonies des langues et des peuples“, dieses Zentraleuropa habe sich einer Katzenmusik, dem misslichen Krawall der Sprachen und der Völker hingegeben. Die prinzipiell negative Einschätzung der Pluralität zeigt in diesem Fall, dass die Diskurse und Skripts, die in Frankreich als große Erzählung das monolithisch Nationale betreiben, dadurch weitere Selbstverständlichkeiten ausbilden. Auch Pierre Nora, dessen Konzept der Gedächtnisorte von Kulturwissenschaftlern im deutschen Sprachraum eifrig übernommen wurde, geht in Les lieux de mémoire, 1984-1992, von verdeckten Annahmen aus. Konstant bezieht er sich auf den Fluchtpunkt der „Einheit“ – die ja in Deutschland, Österreich, der Schweiz eine völlig andere Geschichte hat als in Frankreich – und nicht selten auf eine „gute alte Zeit“. Die heutige Gesellschaft, „die alle Besonderheiten schleift“, bezichtigt er in der Einleitung zum ersten der fünf Bände des rapiden Verlustes „unseres lebendigen nationalen Gedächtnisses“ - 2005 wurde immerhin die Schlacht von Austerlitz von Komparsen nachgestellt... Es bestünden also die Verbindungen von Geschichte, Gedächtnis, Fiktion nicht mehr. Nora, der auch als einflussreicher Herausgeber Klaus Zeyringer

189


190

und im Lektürekomitee bei Gallimard fungiert, stützt sich auf eine Vorstellung von Geschichte, die einen „Gegenstand“ habe, dem irgendeine „Einheit“ eignen müsse. Dabei wissen wir, nicht zuletzt aus der Literatur, dass kohärente Vorstellungen eine rhetorische Illusion sind. Jan Assmann folgerte 1999 in Das kulturelle Gedächtnis die „Eindimensionalität“ der modernen Welt, die mit einem „Verblassen“ der Religion einhergehe. Die allgemein formulierten Passagen in Assmanns fundierten Ausführungen über Geisteswelten des Altertums lassen die konservative Perspektive des Kulturwissenschaftlers erkennen, der die eigene Weltanschauung und die westeuropäische Sozialisation eines Intellektuellen durch eine große Erzählung überhöht und legitimiert. Folglich weist er auch „dem Historiker“ eine Sonderstellung zu. Er habe erst auf den Plan zu treten, „wenn das kollektive Gedächtnis der Betroffenen schwinde“. Der Forscher setzt sich selbst als Hoher Priester ein. Eine Kulturanalyse hingegen müsste – mit einer Erzählanalyse – auch von einem Bewusstsein für Diskontinuitäten ausgehen, das den vielfältigen, bisweilen widersprüchlichen Strängen von Entwicklungen Rechnung zu tragen vermag. Noras Verortungen engen ein; der Kulturhistoriker sitzt derart den Kanonmechanismen auf, die er selbst mitproduziert. Er schenkt wesentlichen Aspekten kaum seine Aufmerksamkeit: dem Gedächtnis als Strategie und Machtfaktor, vor allem der Ambivalenz von Konzepten und Vorstellungen, dem kulturellen Erbe als vieldeutige Narration. Eine von Erzählungen noch so geordnete Welt des „als, ehe und nachdem“ steht doch auf dem Boden narrativer Mehrdeutigkeit, der Metaphorisierung, des Möglichkeitssinnes. Auf dem Wissensmarkt und in der Theoriekarawanserei kann das Geschichtenerzählen Macht vermitteln, Kanons bilden, Skripts mit Normen ausstatten. Die Metanarrationen, die ein legitimierendes Gesamtkonzept über die Welt legen, dienen einer gesellschaftlichen Selbstbestätigung. Sie heben Sinngebendes hervor und oft verdecken sie Störendes. Die großen Erzählungen wurden verändert, auf andere Terrains verschoben und tragen die Namen „Globalisierung“, „Markt“, „Kapitalismus“ oder womöglich auch „Integrismus“. Sie fungieren als metaphysische Referenz, benennen also keine menschliche Verantwortung. Der Chef der Welthandelsorganisation verkündete 1996, dass die Globalisierung wie ein Naturgesetz fortschreite; sie unterbrechen zu wollen, das „wäre, als versuchte man, die Rotation der Erde zu stoppen“. Die Süddeutsche Zeitung schrieb am 22. Dezember 1999, die Theorie der freien Marktwirtschaft habe eine Bedeutung erlangt, die „einst die christliche Heilslehre“ besessen habe. Vor unseren Augen, hieß es ebenfalls im Dezember 1999 in der Zeit, betreibe der Kapitalismus sein „Modernisierungsprogramm“, das „alle Bereiche der Gesellschaft monetarisierte und der Logik des Marktes unterwarf“; wer „diesem Programm nicht folgen konnte oder wollte, fiel aus der Gesellschaft“. Ein „Neoliberalismus“, meint Frédéric Lebaron 2000 in La croyance économique, sei die dominierende Form des ökonomischen Glaubens Klaus Zeyringer


geworden und begnüge sich nicht nur damit, die Wirtschaftsordnungen zu verändern, sondern organisiere die gesamte Gesellschaft um die Sphäre des Handels. Diese Doktrin gelte nicht als eine mögliche Option, sie verstehe sich vielmehr als allgemein gültig, und zwar im Namen einer wissenschaftlichen Autorität und vor allem einer „ökonomischen Neutralität“. Wie Lebaron anhand mehrerer Beispiele nachweist, bediene dieser Terminus wie jener der „Unabhängigkeit“ eine soziale Fiktion und diene dazu, einen besonderen kollektiven Glauben auszubilden. Die Bipolarität der heutigen großen Erzählung analysiert Robert Menasse 2005 in seiner Frankfurter Poetikvorlesung und kommt zu dem Schluss: „Tatsächlich hat nichts die Vereinheitlichung der Welt so radikal befördert wie die neue radikale Spaltung der Welt in Gut und Böse.“

191

Klaus Zeyringer

III. AZ INTEGRÁLÓDÓ EURÓPA GAZDASÁGI KIHÍVÁSAI

193

Ildikó Csuka – Dr. Ferenc Somogyi

SOCIAL AND ECONOMIC CONSEQUENCES OF THE UNCONTROLLED INNOVATION

T

194

he prevailing economics has been searching for the answer what factors determine the GDP increase. The tendencies wanting to make numerical everything have come to an arrangement that the factors of production (land, work, capital) contribute to the income growth by 20-30 percent. The ‘technical change’ resulted in the higher proportion of enrichment – 70-80 percent. The technical change is a groupage traffic, R.M. Solow introduced it into the economics.1 It means the management, organizational, marketing, technological, legal and financial innovations which increase efficiency of a national economy. Critics of this concept hold it shoreless therefore – with self-irony – they call it coefficient of our ignorance.2 Among the factors of production, the land – this includes all the natural factors used in agriculture – contributes only in so small measure to the increase of enrichment that in most cases it is disregarded. It is about the 3-4 percent of GDP increment. In the remainder of 20-30 percent the work and the capital have a share half-and-half. At the back of the technical change there are the human capital investments – the neo-classicists of the prevailing tendency assert it. They regarded the expenses of vocational training, healthcare, research and migration as human capital investments. The newest tendency, the ‘new growth theory’ makes proposals to these factors, from which it expects of course the acceleration of the growth rate. The level of the libraries and IT systems has to be increased, motivation system of the talents has to be renewed, the external economy should be open to the innovations, the level of education has to be increased, the protection of ownership, the system of patent rights and the protection right of immaterial goods have to be made efficient.3 Though the West countries made efforts to legislate in this direction but the results lagged terribly behind. The most developed West countries (United States, United Kingdom, France, West-Germany and Germany, Canada, Italy) achieved on the average only 1,52,8 percent growth in the last twenty years. Though the prevailing economic tendency discovered the growth factor after a half century old parturition which was self-understandable at dawn of setting forth 1

2

3

Solow, R. M. (1957): Technical Change and the Aggregate producion Function. The Rewiev of Economics and Statistics, 1957. 3. sz. Balogh, Th. – Streeten, P.P. (1963): The Coefficient of Ignorance. Bulletin of the Oxford University Institute of Economics and Statistics, 1963. 25/2. The ideas come from Romer, P. Romer, P. (1994): The Origins of Endogenous Growth. Journal of Economic Perspectives, 1994. winter. In Hungary the new growth theory was shown by Dietmar Meyer most credibly. Dietmar Meyer (1995): The new growth theory, Economics Review 1995. 4. sz.

Social and economic consequences of the uncontrolled innovation

of economics, at the age of A. Smith – of course it is about the creative man, but the theoretical results can’t be put into practise. The lack of recognition of what factors restrains the prevailing economic tendency to draw a lesson: the values, aims, institutions, economic regulators, motivation systems which created welfare, have been depleted. The affluent society created technologic-economic systems which stand opposite to their creator, the man. The ontological basis of the man, the nature and the distress of humanity in it has got into a far gone situation. The local bankruptcies of material culture giving birth by the ‘technical change’ are more frequent and more intensive and the forerunners can be already seen that are the heralds of evolution of the global sized disasters. Though it is obvious that at the back of the stalking bankruptcy of material culture is the dithering of west genius, after all we analyse the surface, the substantive appearance of the material culture: the so-called high technology. We would like to answer following questions: 1. What characteristics are there the high technology? 2. What social and natural consequences should be counted during its operation? 3. What is the perspective of high technology at historical distance? The generalizations can be accepted easier if we specify some high technology systems. Think about for example the traffic. Motor vehicles, trains, ships, air-planes catch in nets the whole Globe. Conditions of their operation (roads, tracks, harbours, airports, their maintenance services) are so much diversified that there is chance for somebody or for an organization neither in a region of a national economy nor in a town to span and to see through the operational order and its consequences. The same can be said about the media and information system, the energy-supply, and the evolving biotechnology. In these high technologies are common: 1. They base on ‘calculation’, that is applied mathematics. 2. They are fast; they exceed the speed became ingrained in the genetic code and reflex of human multiply, occasional a thousand times or a million times. 3. They are grandiose; there is not a little chance for the individual to see through the whole system. 4. They are multitudinous; all the alternative trial is buried.4 It is worth to examine these features on closer! 1. “It is based on calculation. ‘But on what kind of calculation?’ There is not a number in itself and can not be. Since there are more culture, there are also more scale.’5 The Indian, Babilonian, Arab, Greek-West scale led to other world feeling and culture. To each number of Pithagoreus – the number meant the heart of the matter – a myth stuck. The mathematics of Pithagoreus is also a myth world. In the last 2500 years the development of west mathematics did nothing else that emptied the purport of the numbers. Changes of the mathematics have gone in accurately the same way than the securalization. We can accept the hypothesis of Spengler: in the depth of 4

5

F-W. von Hermann Technology, Politics and Arts He interprets in his work entitled „Beiträge zur Philosophie” the thoughts of M. Heidegger. Published: István Fehér M. (edited) (1991): Roads and astrays. Atlantisz Publisher (bear leading), Budapest, 1991. Spengler, O. (1923): Sunset of the West. Európa Publisher, Budapest, 1994. 110. o.


195


196

the west culture there is the metamorphosis of mathematics. The west mathematics reflects accurately the change of the power nature of the society. While the mathematicians see or want to see the totality of objectivity in their ‘emptied’ numbers, the power getting rid of its responsibility can infuse its interests and wishes into these ‘empty constructions’. The psychic of this is the market economy and its aim is the GDP increase. The aim could have been realized nor in the richest countries for decades. While the economists have speculated over the mathematic model of perfect market economy, multinational and transnational companies dominating the real economy have been graining more ground in the nature and on the human. The applied mathematicians, economists, engineers, informaticians implement the will of orders of power economy. The applied sciences serving false market and their child, the high technology carry in themselves the legitim ideology: the promise of higher consumption, the extension of comfort. In the lack of direct negative feedback the high technology can extend as the cancerous tumour in the living organism. This aimless expansion has been destroying the reproductional circles of nature, the structures of society and the human psyche. 2. ‘Fast beyond human scale’. Lots of million years formed the human as biological being. The highest speed to which human had to be deferred was the horse riding. The challenge is hardly more than secular that wants to step over his genetic codes and ontological ingrained locomotion. The bankruptcy of speed adaptation outcrops in some forms, but the civilization pressures thought immutable whirls the survivors if possible into the direction of more suicidal speed. The experts of winding up of traffic accidents (ambulance, police, fire service) ‘clear away’ the dead and the survivors from the ditch shores. The logistic centers of disaster recovery have got ready scientifically for evaculation of cities or city parts in case of the injury of a chemical plant or an atomic power station. The insurance companies give possibilities above their large profit for the survivors for the resumption. The media ensures that the disasters become everyday events because of its sensation hunger. The survivors of the speed’s victims show big differences dependent on their mental constitutions, but their trauma is life-long. They can’t choose but to try to bundle their loathing into their subconscious, the same do the televiewers unknowingly who passed through disasters as television adventures. Only a very little stratum of the society worried about the invisible disasters caused by the speed (the distortions caused in psyche by the information cascade of media, the transgenic degenerations substituting evolution of animals and plants). This stratum can’t be related to qualification, independent on occupation they represent equal values: the phenomena of nature; they live the co-partnerships of human as a wonder and they stand to the Creator tradition with respects. This social stratum has effect neither on the ‘lovers’ of speed nor on the interested parties of speed. The latters, the interested parties see the pledge of their economic-military-political power in the newer and newer speed records. The speeder car and air-plane, the pepper, maize, pig, poultry kicking over the natural processes of evolution, the newer - unknown by the nature - compound all ensure the higher Ildikó Csuka – Dr. Ferenc Somogyi


profit, efficient military ‘punch’ and parliamentarian mandates with their speed. P. Virilio writes6 that human will be transformed to a ‘body-set’ in order to down time and place. Human is disposed – sitting in the air-plane- to become a package. In this sense airplane is his body-set. The information technology reacts to the human mobility. 3. ‘Grandiose.’ The grandiose was born by extension of the division of labour. L. Munford has shown its antique history.7 It became general in the age of capitalism. The fundamental basic concept of A. Smith is the division of labour which is shot with the net of technology. In the euroamerican culture the machines started on their conquering journey in the last centuries which organizational system clasps the globe and the basic decisions of their regulation have fallen into groups small in number. A dozen people can set themselves an aim that they can have disposal of 90 % of the world’s freshwater supply and similar proportions can evolve in the case of mining of the energy sources and essential minerals. The division of labour and its product, the grandiose technology have deprived human of the joy of handmade creating detaching him totally from the nature. The creating is an objectivity which fits the harmonious order of the nature and society; opening the gates to the holiness, goodness, beauty, truth, utility. The plenitude bearer resource of knowledge and learning has lost. In the field of intellectual life was G. W. F. Hegel the last, in the material world the ploughman who sought after perfection, respectively he could live the plenitude from spring to autumn. 4. ‘Multitudinous.’ The basis of the human culture will be eliminated accurately in that measure as the high technology systems become monolithic. If from Canada to Japan, from Norway to South-Africa the same telephones, refreshers, vehicles, television programmes are ‘consumed’ then – paradoxically – accurately that source of formation of the enrichment (material, lifestyle) becomes dry which gave birth to the enrichment. The source of enrichment is the human abilities potential, it is not only about the professional knowledge kept count by the economics but about the spiritual, ghostly, psyche energies which are needed on all level of the division of labour to the efficiency of a nation. This synergy only does well if we suppose that human deserves respecting his dignity independent of his position in division of labour. If masses are brought under regulation in production, in consumption and in lifestyle then the creative power of the cultural diversity vanishes. Recognising of the more depressing barriers becomes more difficult because of a paradox: what is varied on the regional level that is homogeneous on the global level. The varied wares of supermarkets are hold dazzling particularly by the East-European people and they recover their wits from the dazzle only then they meet the same globalized bulk goods in the neighbouring countries. Whether how much local, original flavour is squeezed out of the gastronomy’s world by the McDonald’s hamburgers? Whether 6 7

Virilio, P. – Lotringer, S. (1983): Clear War. Balassa Publisher, Budapest, 1993. Mumford, L. (1967): The myth of the machine. Európa Publisher, 2000.


197


198

what could do more hundred million people instead of watching television? The world of reduced flavours, forms, feelings, thoughts makes the mass people. If we assume the obtained information, adventures, thoughts of mass people as one unit which will be multiplied by the numbers of mass people then we get minimum how much information, adventure, thought has been lost for the humanity. It is only a matter of time that the human maimed in his intellect and emotion when will be unable to recreate his material and spiritual world. It is a paradox the personnel managers of multi- and transnational companies complain on that now youth is unable to work disciplined and long-lasting independent on qualification. Of course they can’t see that the youth enclosed by the high technology is socialized in such a way – because the special high technology has squeezed out of the followings that they can’t know working processes of which manuality, healthy physical load, near-natural and creativity in these frames are typical. José Ortega y Gasset writes: Typical is for the mass people bumbling through and being adrift. Therefore they build nothing although their opportunities and strength are big. And in our age this kind of man decides.8 At the birth of the mass people assisted the secularization, enlightenment, realized political utopia and the economy order of late modern times. Further we focus only on the latter. In the competitive capitalism of 19th century D. Ricardo showed – not without premises – if some farmers, manufacturers, regions, nations specialize in the absolute or/and relative more efficient production of goods while other companies, regions, nations in the absolute less efficient goods produced with relative less disadvantage and these two parties exchange their goods then both parties come off well: they obtain financial advantages, so they can consume more. With this market law is reasoned for the mass people – by the mass academicians and mass politicians – that hundred thousands of trucks, ten thousands of air-planes, lots of trains and ships deliver the welfare to every corner of the world. The economists call plus profit from the world trade comparative advantage. The extended the world trade is – they profess - , the bigger is the welfare. The real beneficiaries of world economy based on the dogma of comparative advantages don’t take notice of the overwhelming and more overwhelming additional consequences: 1. The more global and the more extended the multi- and transnational companies’ activity is, the rather is liquidated the market competition and on its track uniformism and massification are appearing. 2. The cost of negative externalities caused by the world trade (pollution of lithosphere, hydrosphere, atmosphere, accidents, virus and bacteria infections, tumbled local communities etc.) exceeds by far the amount of comparative advantages in case of several products. The high technology has four features after M. Heidegger (It is based on calculation, fast in excess of human scale, grandiose, multitudinous. The science of modern times and the advancement of modern technology speed up the utilization and exploitation 8

Ortega y Gasset, J. (1966): Rebellion of the masses. Pont Publisher, Budapest, 1995. 43. o.



of the Earth just as breeding and dressage of human now yet into unimaginable condition.9 Only some excellent representatives of the alternative economics have made an attempt to set up an alternative against the destructive high technology. E. F. Schumacher wants to expose the solution with the confrontation of techno- and human sciences. What is more important – he puts the question – the second law of thermodynamics or the knowledge of some works of W. Shakespeare? His answer is: “The second law of thermodynamics is no more than a work assumption appropriate the different kind of scientific research. Contrarily the works of Shakespeare are full of the most important beliefs referring to the human intrinsic development, show the whole extent and misery of human being. How could these two things equivalent? What did I miss as human being, if I never had heart about the second law of thermodynamics? The answer is: nothing. And what do I miss if I don’t know Shakespeare? If my knowledge doesn’t go to other sources, then I miss simply and solely my life.”10 With the redraft of Schumacher’s question we would like to lay emphasis on the thought. Once within the framework of uniform culture of the primal tradition whether why could preserve the aims, arts and scenes of social act nearly untouched the reproductive cycles of society and nature for more hundred thousand years? Surely therefore the aims, arts and scenes of social act have been reproduced so that they didn’t lose sight of the elementary ontological, anthropological and ethical norms. The eternity and the universality, the moment and the provinciality hugged each other in the primal tradition so that the fertile nature has never been lost sight of, which had ontological priority, and the creativity of society which final criterion resided in the forces able to transcendentalize.11 Above the mathematics stands the nature, above it the technological sciences, these are followed by economics then the other social sciences and final – one after the other – aesthetics, ethics, and the theology are following. The justice of the higher level is always stronger than the justice of the lower level. The confusion of this hierarchy, more exactly its turning upside down conduced among others to the birth of high technologies and their aimless expansion. The age of confusion someone attaches to the Greeks, someone to the Cartesians turn, others to the enlightenment. It is already well visible that the 21st century will elapse with the reconstruction of the confused social aims, arts and scenes. The new technology appearing on the track of reconstruction has to contradict the speed, grandiosity, multitudinous or in positive composition: the technology of 9

10

11

Hermann, F-W. from the same 49. o. Heidegger writes about the three paths of the technology (based on calculation, fast, multitudinous), we have completed them with the grandiosity about which Heidegger also writes. Schumacher, E. F. (1979): Small is beautiful., Economics and Law Publisher, Budapest, 1991. 87-88. o. The hierarchy of aims and arts of the social act. Thought of H. E. Daly. See yet: László Zsolnai (1987): What is the economy worth if it is Hungarian? Economics and Law Publisher, Budapest, 1987., Ferenc Somogyi (2002): Metaeconomy. published by Kodolányi János University College, Székesfehérvár, 2002. 25. és 107. o.


199


the future has to be founded on human creativity, social utility, manuality. The world of hand-tools, small machines would bring round for the human not to break away from the nature, from the fellow-beings and would bring round the new traffic- and settlement structural solutions (walking, cycling; villages, towns) , and final it would bring round the values of a lifestyle in which centre would stand the final creator – anybody can be that.

200


Mojca Brescak

CLUSTER ECONOMY

T

he extremely fast development of information and communication technologies, development of transport and passenger traffic, huge progress in science and programs of education for all social levels, especially in the northern part of hemisphere, have caused the globalization process, which spreads practically on all fields of economical, political and social life. Impacts are seen in structural changes and in business. The business models are changing and with this the meaning of single development factors, as well of those which are encouraging, as of those, which are limiting. We are witness to mayor migration processes, with positive and negative consequences. Different cultures mix, draw nearer or exclude each other, which results in co-operation and dialogue, as well as in boycott, political tension and interruption of diplomatic relations. There is a constant struggle for predomination on the global market and independent working on local levels. European economies are adapting differently to globalization trends and processes. Characteristic for modern market-orientated economies is the introduction of several different co-operation and organization models, which are complementing and in some cases replacing classic hierarchy models of management in private and public companies. Business interconnections are established internally and between companies. It is also possible to establish connection between the public and the private sector. Networking between companies and universities is unavoidable. New business centres are developing in the environment of good and open universities. The tendency to establish regional clusters will provide new opportunities and advantages also in the future on the global market. Network of companies is an important source of innovations and with this development of production, products and services. Especially in SMEs, which can through co-operation with others companies, organizations and institutions reach certain specific knowledge and have lower risks and costs. Co-operation with universities is easier. Practice confirms that innovations are more and more dependent on the collaboration between companies and institutions. The share of research and development executed by educational and governmental institutions which are financed by private sector is increasing. This is no surprise, if we consider that more then 90% of all companies in Europe are SMEs. Tight business collaboration and networking of companies, institutions and authorities on European single market and within in Slovenia is a need, for their survival on the market. Slovenian business interconnections react and use the full EU membership differently. In Slovenia more business interconnections are using the name grozd – cluster, which does not mean that they correspond to the classical definition of

201

Cluster economy

202

clusters, represented by Michael Porter. The Porter theory is well accepted also by European countries with some modification and adjustments. Understandings of cluster processes remain different from country to country. Tendencies for clustering are present in SMEs, huge systems, institutions, and are more or less the same in all parts of the world. At the beginning practically all cluster initiatives are following the main general definition of Porters cluster in vision, mission and objectives. Modifications which are done inside single country, region or city, are adjustments to the environment and its specific needs. Cluster initiatives mainly do not follow the recommendable Porter’s guidance lines, especially in the time of institutions entrance, but are doing this differently. This is also represented by researches, which were made in the European region, in Slovenia and also in the Pomurje region. The movement of European regional clusters is present for more then a decade; in Slovenia we started work on clusters in the year 2000, in the Pomurje region two years later. Encouragement of cluster initiatives, business interconnections, business collaboration, and networking of SMEs is present in the Pomurje region within projects, prepared with help of support institutions. Experiences of business cluster initiatives, networking and business interconnections in Pomurje are showing that none of these are possible, if there is no business interest and mutual trust between companies and institutions. Business relationships rise from new business opportunities and the needs of companies. Clustering and collaboration is possible, when a company faces the crossroads. Because of fast business development, companies are losing perspective on there own total businesses and must enter clusters or networks, raise or establish spin-offs and specialize. Measures and encouragements for SMEs networking and clustering is a main tool of positive economic policy of in most developed countries in the world. Clustering is one of the key microeconomic policies and contributes to the increase of competition. At the same time this kind of adjusted policy encourages business and development of collaboration, competition and connection between companies and institutions of knowledge and support. Based on experiences with cluster initiatives, networking, training and the search for new solutions in the process of stabilization, in Murska Sobota new Centre for Innovation and Design in textile industry is established. At the same time, new research units are developing in several large Pomurje region companies with knowing that surviving on global market means co-operation and grow on local market.

Mojca Brescak

Kotosz Balázs

FISCAL EXPENDITURES AND THE GDP – BALTIC TRANSITION COMPARED INTRODUCTION

T

he collapse of socialist economies in Eastern Europe and former Soviet Union, as well as their subsequent transition towards market economies, was arguably one of the most far-reaching economic events of the 20th century. Now, time series are enough long to analyse them with up-to-date econometric methods. The idea of the theoretical background of this paper is based on an article; Mellár [2001] constructed a simple, but easily verifiable economic model to investigate the Hungarian economy. The model can be transformed to a two-equation vector-autoregressive model that can be estimated on the basis of GDP and general government expenditure data. This idea opens the also possibility to analyse and compare some features of the fiscal policy of the Baltic States. Four questions can be answered, (1) aggregated demand or aggregated supply adjusts faster, (2) the Keynesian multiplicator effect is working or not, (3) Wagner’s law is true or not, (4) government expenditures are limited or not. In the first part of the paper, we give a critical summary of the original Mellár-model. In the second part we sketch the database used in the empirical estimations and tests. Then the above four questions are answered and we go round the stability question of this model. On the base of the deficiencies of the original model, we estimate an extended model that allows analysing a more shaded equilibrium situation (section 4). Finally, in section 5, through the tests of integration and co-integration, the further research possibilities are explored. We have to mention that the general test of the model has also been executed for a larger set of transition countries, and at some critical points we point out any of those results, but in this paper we follow a comparative view of the three Baltic States.

1. THE MODEL In this chapter we would like to give a critical presentation of Mellár’s model [2001]. By this simple model we can analyse the two-way relation between the GDP and the general government expenditures allowing to follow spillover effects. Because of the simplicity, the model cannot faithfully describe neither the effect of different budget expenditures nor the evolution of macroprocesses.

203

The dynamics of the GDP is based on three equations:

YDt = c (Yt − τ Gt ) + At + Gt

0 < c < 1,

YSt = Yt + γ Gt −δ (τ Gt )

γ ,δ > 0

ΔYt = Yt +1 − Yt = α (YD t −YSt ),

τ>0

(1) (2)

α <1

(3)

where Y means the GDP, c means the marginal rate of consumption, G means the budget expenditures, A represents autonomous expenditures, and t is for time. The dynamics of the budget expenditures is as follows:

ΔGt = β (Yt T − Yt )+ ω (Gt − Gt )

β ,ω > 0

(4.a)

where YT is the expected GDP, G is the practical upper limit of budget expenditures. Additionally:

At = aYt −1

204

Yt T = hYt −1

Gt = kYt −1

a , h, k > 0

(5.a)

Equation is a simple Keynesian demand function, and it suggests that budget expenditures are covered only by income taxes, financing can be partial (τ<1) or full (τ≥1). Equation is a mixed supply function; the first and the third element are Lucas-type, while the second element is Keynesian. Equation is not so trivial. As the sign of the α parameter is not fixed, the active role of the aggregated demand is not presupposed. Insomuch as in small, open economies (like some Eastern European countries) the increase of demand through the expansion of the import and through the devaluation of the national currency can generate the shut of production. Equation says that the larger is the lag between expected and actual GDP the larger is the growth of budget expenditures, but this increment is reined by the upper limit. The dynamic kind of the model requires flexibility of the autonomous terms; the benchmark can be the lagged GDP. At this point Mellár makes three simplifications to gain an easy dealable model; by his idea we can replace the lagged GDP by current GDP in equation . By this manipulation, the matrix form of the model is:

⎡ Yt +1 ⎤ ⎡ Yt ⎤ = A ⎢G ⎥ ⎢G ⎥ ⎣ t +1 ⎦ ⎣ t⎦

⎡1 + α (c + a − 1) α ⎡⎣(1 − γ) + τ ( δ − c )⎤⎦ ⎤ A=⎢ ⎥ (6) 1 −ω ⎢⎣ β (h − 1) + ω k ⎥⎦

The version of the model is very kindly for statistical analysis, but doubtful from a theoretical point of view. Let us see what happened. First, the autonomous

demand depends on current GDP, i.e. not autonomous. This inconsistency cannot be strained off at this level of simplicity of the model.1 The new interpretation of equation (1) is that a part of the demand is the function of the income but not of the disposable income, so some demand is directly independent from taxes. Second, the expected GDP is the function of current GDP. The conflict is clear; there is no more expectation about a known measure. Followed on, the next year budget expenditures grow accordingly as we have faulted the measurement of GDP (i.e. as the difference of current and expected GDP for year t). This conflict can be eliminated by a simple change in Equation , instead of Yt T we write Yt T+1 (Equation ). This form of the equation suggests that the budget expenditures are higher in year t+1, if the government’s expectation of GDP for year t+1 is higher than the current GDP in year t. This is a normal assumption, and it is sustainable even without any change in the expenditures/GDP ratio. Third, the practical upper limit of the budget expenditures is defined in the function of the current GDP. This change is not too rough, and it can be restored by the rewrite of Equation , instead of Gt we write Gt +1 (Equation ). On account of the latter two changes, the model becomes more prospective, budget expenditures are planned on the basis of the future possibilities and not of the present bias. The new equations are:

ΔGt = β (Yt T+1 − Yt )+ ω (Gt +1 − Gt )

At = aYt

Yt T = hYt −1

β ,ω > 0

Gt = kYt −1

a , h, k > 0

(4.b) (5.b)

The stability of the model depends on the absolute values of eigenvalues of the A matrix. As Mellár [2001] shows, calculated by economically rational parameter values, trA ∈ [0, 2] , thereby one of the necessary conditions is fulfilled ( trA < n ).2 Mellár supposed that detA < 1 . We are dubious if this condition is always fulfilled. If the economy is demand-directed (a>0), the condition on determinant normally is in order; but in a supply-oriented (a<0) economy, if the adjustment of government expenditures is slow (ɷ is low, the increase of government expenditures is based on supply expansion), the determinant may exceed 1. Under these strongly Lucasian circumstances, the typically Keynesian model becomes unstable. If the model is stable, and if the eigenvalues are real numbers (as they are in this form of the model by the empirical evidence), the equilibrium is stable node or saddlepoint, if the eigenvalues are complex numbers, the equilibrium is stable spiral.

205 1

2

A clear solution would be the separate analysis of autonomous demand time series, but they do not exist, the direct measuring is not possible. If we investigate not too long time series, the autonomous demand (in real terms) can be considered as constant. In this case, equation is transformed, a11 = 1 + α (c − 1) . The stability feature of the model does not change, but we have a constant in the first equation, without constant in the second one. This restriction makes trouble in econometric estimation. On necessary and sufficient conditions of stability, see Dameron [2001].

2. DATA

206

Before the empirical analysis, we need the description of the database taken in the next chapter. The surveyed period is 1992-2003. The political transition started in 1991 in the Baltic States by the independence, but unfortunately we could not find reliable data for 1991. The closing date has a practical reason (comparable data for the overall database has not been available for more recent years) and a theoretical one (by the EU accession, the transition period is over). The unification of macroeconomic statistic measures is an old goal of different authorities, but until now, never reached. The 1993 SNA system of national accounts and its European adaptation ESA 95 have some measures of budget revenues and expenditures, and there is a relatively detailed system, created by the International Monetary Fund (IMF), the so-called Government Finance Statistics (GFS) system. Its first version was created in 1986; the new one has been published in 2001. By the GFS 1986 the fiscal operations were calculated on cash basis, while in SNA 1993 flows have been recorded on an accrual basis, so the data of the two systems were not comparable. By the new GFS, data are compiled on accrual basis, what makes SNA and GFS data comparable. It is a pity that the old and new data of GFS become incomparable because of the methodological changes, thereby longer time series will be analyzable after numerous adjustments. Otherwise, GFS is fully consolidated, but SNA is not, ergo the calculation of some relative measures (e.g. deficit/GDP) becomes inconsistent. Even if there are certain standards, only a part of the countries uses them, and just a few transition economies. It is clear now, that in the early transition period more important politico-economic tasks were actual than producing methodologically comparable government finance statistics, and for this period a set of data is no more reconstructable. In many cases, the analyst has to rest on estimations based on available data. These estimations can be better or worse, but the real numbers remain incognizable, and we call this phenomenon “fiscal data illusion”. What type of data would be optimal for our analysis? The GFS (according to SNA) divide the total economy of a country into five sectors: • nonfinancial corporations sector, • financial corporations sector, • general government sector, • non-profit institutions serving households sector, and • households sector. For analytical purposes, each of these sectors may be divided into subsectors. The general government sector usually is divided into central, state and local government sector, but in non-federal countries where regional governments do not exist or do not have weight (as it is in the case of the Baltic States), the state (regional) government level is skippable. Social security system appears on the competent level, this element

is widely different in countries. As in Eastern Europe, the structure of the general government is diverse, the central government data less represent the role of the state, so general government consolidated data would be better to use. The new GFS Manual [2001] propose the compilation of data for the whole public sector (see Figure 1), which has an additional information function, but in my opinion is less expressive for fiscal policy analysis.

Figure 1: The Public Sector

A uniform database for general government fiscal operations does not exist. Even the IMF, publisher of GFS rules, does not have methodologically consistent data. The researcher must scout national sources (as Ministry of Finance, Statistical Office, National Bank), rarely prepared by the same principles, convert and estimate comparable data. In some cases even the national authorities have no acceptable data. Further problematic point is the confliction of sources. The necessary exploratory work has been the subject of a separated paper. [Kotosz, 2004b] In this paper, a database (as far as it was possible according to GFS standards) compiled and estimated by the author from different sources will be used. For general macroeconomic data, we looked for the IMF’s World Economic Outlook Database, and IMF’s Financial Statistics Yearbook series. GDP data is on 1995 prices in local currency; while general government expenditures are estimated indirectly from the current expenditure/GDP rate (the relative measures of different databases have been more reliable).

207

Fiscal Expenditures and the GDP – Baltic Transition Compared

3. EMPIRICAL EVIDENCE The econometric estimation and test of model is simple. We have to estimate an unrestricted VAR (Vector AutoRegressive) model that can be realised in most economic software. For this article, we used EViews.3 The model parameters summary and the eigenvalues can be found in Table 1. What are the main characteristics of Table 1? The a11 element of the matrix of each country indicates whether aggregated demand (if a11<1) or aggregated supply (if a11>1) is determinant in growth. As in this case the zero point is 1, in significance tests we have to check if we can reject the null hypothesis of a11=1. For all other parameters, the crucial value is 0. The a12>0 is fulfilled if the government expenditures have adequate transmission mechanism for that Keynesian multiplicator effect could proceed. By the two parameters together, the Keynesian kind of the economy can be tested, we suppose that in an economy where the aggregated demand is dominant, some demand-based economic policy can be successful (if a11<1 then a12>0). The a11 parameter is spread in the [0.53; 0.70] interval, so the growth is demandbased in all three countries (significant at 5 percent only in Estonia and Latvia, at 10 percent in Lithuania), namely the Baltic States are examples of this type of economy. At this point we have to mention that no other significantly demand-based Eastern European country have found in a larger set of countries. The Keynesian multiplicator effect (a12>0) can be identified in all three Baltic countries (significant in Estonia and Latvia). In a larger set of transition countries, we can find positive and negative a12 parameters, but the Keynesian multiplicator is significant only in the two Baltic States. Table 1: VAR parameter summary† Country Estonia Latvia Lithuania

208

Dependent Yt+1 Gt+1 Yt+1 Gt+1 Yt+1 Gt+1

Independent Gt Yt *0.5332 (0.1408) *1.3159 (0.3588) 0.1127 (0.0705) *0.7727 (0.1795) *0.7019 (0.1052) *0.8993 (0.2698) 0.0779 (0.0680) *0.8722 (0.1744) 0.6225 (0.2455) 1.2392 (0.7541) 0.0307 (0.1370) *0.9368 (0.4207)

eigenvalues 1.0561 0.2497 1.0650 0.5090 1.0301 0.5292

† standard errors in parentheses * significant at 5 percent (one-side tests, for null hypotheses, see above)

By the empirical evidence, the significant demand-based feature and the successful Keynesian macroeconomic policy are attached. It is not a surprise as the Keynesian 3

As the estimation of VAR-models is based on iterative methods, some smaller differences among different platforms may emerge.

Kotosz Balázs


policy must raise demand, but the question of Keynesian transmission mechanism is not in the form of that it exists or not, but where and when is true or not. Furthermore, what kind of macroeconomic/institutional/political environment makes a country Keynesian type economy? This question goes over the goals and frames of this paper. The a21 parameter suggests the test of Wagner’s law. In this form (the higher is the GDP, the higher are budget expenditures in the next year) the law is always true (a21>0). The more interesting version (if the reallocation rate is growing in the function of the GDP) can be the matter of another model. The increase of budget expenditures in the function of the GDP is not significant in the Baltic countries. This is a positive sign of the control of the budget processes, and opens the possibility of strict fiscal policy. Finally, the a22<0 is the sign of the weak control of budget expenditures (e.g. the expected upper limit can be overpassed). According to previous results, this phenomenon is not true in the Baltic States. We have to remark that significant weak control cannot be verified in the transition economies, only in Belarus where the transition towards market economy is in a very early stage (Kotosz, [2005]). The general view about equilibrium of the model is essentially flat: one eigenvalue of the A matrix is out of unit circle; thereby equilibria are saddle-points. We must remark that the stable node equilibrium attract the country to the origin, where the economy is totally collapsed (no GDP, no budget). We know that saddle-point stability with the equilibrium of (Y=0, G=0) means that only a certain budget expenditures/ GDP rate ensures the stability of the model. Let us see the phase diagrams! It is clear by economic rationality (and partly based on above test on Keynesian kind) that the ΔYt=0 and ΔGt=0 lines have positive gradient (less than 1). The ΔYt=0 curve is a 1 − a11 Gt = Yt and the ΔGt=0 curve is Gt = 21 Yt , as it is on Figure 2. a12

1 − a22

209

Figure 2: ΔYt=0 and ΔGt=0 curves

The stability feature of the model in the relevant (+,+) quadrant depends on the relative position of the two curves. Kotosz Balázs


If the gradient of ΔGt=0 is larger, then phase diagram is as on Figure 3. In this case, the phase diagram suggests an optimal long-term growth path. The (otherwise instable) saddle path results a constant expenditure/GDP ratio while the economy is continuously growing. In the positive quadrant the dynamics is getting closer and closer to this optimal path. If the expenditure/GDP ratio is too high, the growing GDP decreases it; if the ratio is too low, the government expenditures increase faster than the GDP. All three Baltic States belong to this type.4

Figure 3: Phase diagram for the three Baltic States

If the gradient of ΔYt=0 is larger than the gradient of ΔGt=0, the phase diagram looks a bit different (See Figure 4). This situation is less favourable than that on Figure 3. In these countries the too high expenditure/GDP rate can decrease only via the shut of the GDP, in extreme situation, the huge rate can result the collapse of the economy. Generally, these countries have to pay a large price for their budget consolidation by the necessary depression.

210

Figure 4: Phase diagram for countries in less favourable situation 4

For the empirical path of the economy, see Annex.

Kotosz Balázs


Finally, the mid-, and long-term behaviour of the economies can be described by the impulse response functions. This figure is very spectacular about the effect of different shocks (one standard deviation shock in government expenditures or GDP).

Figure 5: Response to Cholesky One Standard Deviation Innovations ± 2 Standard Errors5 (Estonia)

211 Figure 6: Response to Cholesky One Standard Deviation Innovations ± 2 Standard Errors6 (Latvia) 5 6

ESTK for Estonian government expenditures and EST_G for Estonian GDP. LATK for Latvian government expenditures and LAT_G for Latvian GDP.

Kotosz Balázs


Figure 7: Response to Cholesky One Standard Deviation Innovations ± 2 Standard Errors7 (Lithuania)

212

By the empirical evidence, transition countries have two types of impulse response functions. In one of these types all positive shocks have positive effects (a positive shock of the government expenditures makes the future GDP and the future government expenditures higher for all the next 10 years, and a positive shock of the GDP makes the future GDP and the future government expenditures higher). Estonia, Latvia, and Lithuania belong to this type; just the size of the effects is different from country to country. The Estonian and Latvian impulse response functions are very similar. The responses to budget shocks are continuously increasing, one-shot shift in the budget expenditures put into another orbit the economy. The effects of the GDP shocks are less spectacular, but also durable, even the confidence band includes the zero effect from the third year. In Lithuania, the responses to budget shocks are similar to the other Baltic countries, but the effects of the GDP shocks are greatly less significant. Practically, the GDP shocks have no effect on budget expenditures. Concerning policy implications, Estonia and Latvia has good chance to stimulate the economy by fiscal shocks, while in Lithuania the stabilizator function of the budget is sounder. In the second type of impulse response functions – valid for countries of phase diagram on Figure 4 – the response of the GDP to government expenditures shocks are negative. The effect on budget expenditures breaks down, in the third or fourth year it turns to be negative, and the cumulative effect in ten years time is negative. The most rigid budget is the Hungarian one.

7

LITK for Lithuanian government expenditures and LIT_G for Lithuanian GDP.

Kotosz Balázs


4. EXTENSION OF THE MODEL In the first point of the paper, we have left open a question about the possible extension of the modified model. The autonomous demand in the above analysed model was not really autonomous. We can untie this inconsistency by assuming a constant autonomous demand (At=a). To be able to estimate the parameters of the new model, we need a theoretical constant in the second equation, as well. The easiest way is to hypothesize a constant (g) in Equation transformed to Equation .

ΔGt = g + β (Yt T+1 − Yt )+ ω (Gt +1 − Gt ) β ,ω > 0

(4.c)

This constant means that we suppose that there is a constant change in the government expenditures. For simplicity and coherence with the original model, we do not make any restriction about this constant. If g=0, then the Equation is equal to Equation . The new VAR-model is as follows in Equation : ⎡ 1 + α (c − 1) α ⎡⎣(1 − γ) + τ ( δ − c )⎤⎦ ⎤ ⎡ Yt +1 ⎤ ⎡ Yt ⎤ ⎡α a ⎤ A=⎢ ⎥ (7) ⎢G ⎥ = A ⎢G ⎥ + ⎢ g ⎥ 1 −ω ⎣ t +1 ⎦ ⎣ t⎦ ⎣ ⎦ ⎢⎣ β (h − 1) + ω k ⎥⎦ The estimated parameters of the new model are in Table 2. If we compare the estimated parameters of Equation and , in the case of the Baltic countries, the main picture is unchanged. The insignificant constants suggest that their exclusion from the first model version has not been problematic. In Estonia and Latvia, the negative constants of the GDP equation would imply a negative autonomous demand, but as they are insignificantly different from zero, a negligible autonomous demand is estimated. In Lithuania, the sign of the a21 parameter has changed; the growing GDP implies some (insignificant) decline in budget expenditures. This statement is probably based on the fact that during the transition recession (and after the Russian financial crisis) the budget expenditures did not decreased in real terms, the stabilizator role of the state was heavily in work (Taro, [1999]) Table 2: VAR with constant – parameter summary Country Estonia Latvia Lithuania

Dependent Yt+1 Gt+1 Yt+1 Gt+1 Yt+1 Gt+1

C -4296.226 103.2788 -38.53512 16.24386 187.4230 615.5001

Independent Yt *0.630700 0.110329 0.740275 0.061698 0.603447 -0.031935

* significant at 5 percent (one-side tests, for null hypotheses, see above)

Kotosz Balázs

Gt *1.271165 *0.773782 *0.860893 *0.888346 1.249804 *0.971601

213


As an outlook we refer to the results of other countries. The inclusion of the constants may imply drastic changes in the parameters, mainly in the successor states of Yugoslavia. The unanimous demand-based and Keynesian feature link is also broken. Table 3: VAR with constant – stability feature Country Estonia Latvia Lithuania

Dependent

Equilibrium*

Y G Y G Y G

14824.323 7686.5305 -401.45997 -76.355679 15136.087 4652.5996

Tangent of the Δ=0 line 0.291 0.488 0.302 0.553 0.317 -1.125

eigenvalues 1.083507 0.320975 1.056378 0.572243 0.787524± ±0.077641i

stability feature saddlepoint saddlepoint stable spiral (clockwise)

* Equilibrium coordinates are not comparable among countries because of the use of local currency units.

214

The stability feature of the extended model theoretically is different. Even the presence of the constants does not influence our statements about the relationship of the A matrix and the stability conditions, the deletion of the constraint (the equilibrium point to the origin) opens theoretical possibilities to other rational stability features than saddlepoint. For an economy with equilibrium in the positive quadrant, in mid-term the stable node or stable spiral stability can be fruitful if the equilibrium GDP is larger than the actual. The equilibrium of Latvia in the negative quadrant has saddlepoint stability, implying the same consequences as in the previous model version. For Estonia and Lithuania, where the equilibrium is in the positive quadrant, the equilibrium expenditure/GDP rate is computable. This rate is 51.2 % in Estonia and 30.7 % in Lithuania. The stable spiral stability feature in Lithuania suggests this expenditure/GDP rate can be declared as a target. In the case of Estonia, the particular situation of the saddle-paths is determinant in this question. Having regard to the tangent of the ΔY=0 and the ΔG=0 curves, the equilibria are the same as in the Equation version of the model, the phase diagram is a shifted version of Figure 3. It means that both GDP and budget expenditures are over the equilibrium values; the dynamics assures the continual increasing of the GDP and the government expenditures. We will return to the stability question of the expenditures/GDP rate in the next chapter of the paper.

Kotosz Balázs


Figure 8: Response to Cholesky One Standard Deviation Innovations ± 2 Standard Errors8 (Model with constants – Estonia)

The impulse responses are generally smaller; the effects become faster insignificant in the model with constants. In Lithuania, where the presence of the constants establishes stable spiral equilibrium (instead of saddlepoint), the response functions are converging to zero (after four years in the case of the response of the GDP to budget expenditures shocks).

215 Figure 9: Response to Cholesky One Standard Deviation Innovations ± 2 Standard Errors9 (Model with constants – Latvia) 8 9

ESTK for Estonian government expenditures and EST_G for Estonian GDP. LATK for Latvian government expenditures and LAT_G for Latvian GDP.

Kotosz Balázs


Figure 10: Response to Cholesky One Standard Deviation Innovations ± 2 Standard Errors10 (Model with constants – Lithuania)

5. INTEGRATION, COINTEGRATION, CAUSALITY In the above analysis we favoured the economic model and we used the econometric methods ancillary. At this point we have to check the general characteristics of the analysed time series to be sensible of the further possibilities of analysis. The first question is about integrity of the time series. In Mellár [2001], the author experienced that the longer Hungarian time series both were I(2) processes. Mellár comments that usually these type of time series are I(1) processes. The unit root tests of these time series are problematic, because originally critical values were available for sample size at least 20, while our series consists of 12 data. It is foreseeable that the absolute value of small sample critical values are higher and it implicates that p-values are higher than estimated for sample size of 20 (in some cases the test – adjusted to sample size of 20 – indicates the rejection of null hypothesis, but it should not be rejected, the time series has a unit root).

216

10

LITK for Lithuanian government expenditures and LIT_G for Lithuanian GDP.

Kotosz Balázs


Table 4: ADF test statistics Country

Dependent

Estonia Latvia Lithuania

I(0)

I(1)

I(2)

other

Y

1.662

**-3.385

G

-0.802

**-4.326

Y

1.683

-2.690

-2.222

G

-0.031

*-2.825

**-5.278

Y

0.267

**-3.774

G

-0.407

**-3.933

trend stationary

* Null hypothesis of the unit root rejected at 10 percent. ** Null hypothesis of the unit root rejected at 5 percent.

We have chosen the ADF (Augmented Dickey-Fuller) test for testing the unit root. The test statistics are in Table 4. In the cases when the first difference of the time series has not a unit root, I(2) was not tested. The results are very different from country to country. The most expected version that both GDP and government expenditures are integrated in first order (I(1)), cannot be rejected in Estonia and Lithuania. In Latvia, GDP time series is trend stationary (deterministic and not stochastic trend), but government expenditures follow I(2) process. Because of this special asymmetry, the further analysis can be executed only for the other two Baltic States. Otherwise in the set of transition countries typically both series are I(1) processes, but many other combinations occur. Engle and Granger [1987] pointed out that a linear combination of two or more non-stationary series may be stationary. If such a stationary linear combination exists, the non-stationary time series are said to be cointegrated. The stationary linear combination is called the cointegrating equation and may be interpreted as a longrun equilibrium relationship among the variables (here between the GDP and the budget expenditures). In this paper, we used the Johansen cointegration test (Johansen, [1991] and [1995]), the results are in Table 5. Table 5: p-values (in percent) of the cointegration tests* and G/Y rates of cointegration equations Country

Trace test without constant

Max. eigenvalue test without constant

G/Y rate in CE eq.

Trace test with constant

Max. eigenvalue test with constant

Estonia

0.92

9.29

0.53

0.94

3.85

Lithuania

0.47

1.58

0.34

4.79

4.78

* The null hypothesis is the lack of cointegrating vector.

Kotosz Balázs

217


The results of the cointegration tests are antinomic. At 5 percent significance at least one test implies that GDP and budget expenditures are cointegrated without (i.e. a fix expenditures/GDP rate can be supposed) and with constant11. By the trace test we have found the two time series cointegrated without constant in Estonia, too. In Table 5 the long-term relation of the two variables are expressed by G/Y rate, as it appears in the cointegration equation without constant. These rates generally are close to the observed rates (in the equilibrium the G/Y rate is 51.2 percent in Estonia, and 30.7 percent in Lithuania), but cointegration equations with constant would also be economically rational. Table 6: Parameters of cointegration equations with constant* Country Estonia Lithuania

α 0.313 (0.028) 0.268 (0.063)

c 4322.4 (1345.5) 926.13 (727.43)

* standard errors in parentheses.

218

Table 6 contains the cointegration equations with constant, in the form of G=αY+c (for the inverse form, a simple re-arrangement is necessary). This form expresses a long-term – linear – relation between the budget expenditures and the GDP, the α parameter read as the marginal reallocation rate; from one additional unit of national income, the government spends α unit more. Theoretically, the α=0, c > 0 situation means that the government spends without any regard to the GDP, while the a > 0 , c=0 is the case of pure proportional spending, when a fix rate of the GDP is reallocated every year. As the base of the budget expenditures are the budget revenues, the two extremities imply the lump-sum and the proportional taxing system. In Lithuania, the empirical evidence is contradictory in this question, as in section 4, we set forth the independence of government expenditures from GDP changes. As impulse response functions express the direction of causality, so here the inverse form of the cointegration equation would have more economic meaning. The reciprocal of α would mean the Keynesian multiplicator of government spending, in this case 3.738. Finally, if the GDP and the government expenditures are the same I(d) processes, the causality of the variables or of their differences can be tested. The necessary condition for Granger causality test is the stationarity of the time series, thereby in Estonia and Lithuania where both the GDP and the government expenditures can be I(1) processes, the test can be executed on the first differences (i.e. the annual 11

We have to remark that if we include the constant in the cointegration equation in Lithuania, it is insignificant.

Kotosz Balázs


change of the GDP and the annual change of the budget expenditures). The results are summarized in Table 7. Table 7: p-values of Granger causality tests* Lags Country Estonia Lithuania

Dependent ΔY ΔG ΔY ΔG

1

2

3

0.923 0.770 0.906 0.734

0.830 0.384 0.505 0.644

0.888 0.023 0.657 0.525

* Null hypothesis: the independent does not Granger cause the dependent.

Generally neither the GDP cannot be declared to cause the government expenditures, nor vice versa, with any rational lags. In Estonia, with three lags in the test equation, the GDP change can be the cause of the government expenditures change. It is difficult to find the economic background of the three years lagged effect of the GDP changes (maybe one could find some attachment to political – electoral – cycles).

6. CONCLUSION The empirical testing of the two versions of the simple economic model has resulted a variegated picture about the relation of the GDP and the government expenditures. The Baltic countries – each of them in transition from planned to market economy – have different characteristics. In the simplest model, the Baltic countries are uniform, in each of them growth is based on the demand side, Keynesian multiplicator is in work, and there is real upper limit of budget expenditures. The extended model shadows the equilibrium and attracts attention to the fine differences between the analysed countries. The most dynamic and foregoing structure is in Estonia, and the stabilising forces are the strongest in Lithuania. The responses to different shocks are country-specific, tightly tied to the inner specialties of each countries. It is a pity that – because of the strange statistical properties of the time series – Latvia cannot be dissected by some special econometric tools available for the other two countries. The econometric analysis of the time series explores that for the sophisticated analysis of this country group we need different tools. The varied order of integration opens the possibility of further analysis in certain countries, while restricts in others. In the countries of I(1) GDP and expenditure series, the two variables are cointegrated, but a cause-consequence relation by Granger definition cannot be explored. In the original Mellár paper (Mellár, [2001]) the main findings for the time series Kotosz Balázs

219


of the pre-transition period are the same as our results for the transition period. This fact strengthens our hypothesis that the deep economic processes are country specific and it is difficult to elaborate even a simple economic model applicable for a group of countries. By the empirical evidence, either Lithuania is disparate from Estonia and Latvia, or Latvia is variant from its two neighbours. Albeit the Baltic economies are closer to each other than transition economies altogether, in the 1992-2003 period the analysed two, basic economic variables have different characteristics.

REFERENCES Bell, I. (ed) [2002]: Eastern Europe, Russia and Central Asia 2003. Europa Publications, London. Dameron, P. [2001]: Mathématiques des modèles économiques. Economica, Paris. Engle, R. F. – Granger, C. W. J. [1987]: Co-integration and error correction: Representation, estimation and testing. Econometrica, vol. 55, pp. 251-276. Government Finance Statistics Manual 2001 [2001]. International Monetary Fund, Washington D.C. Granger, C. W. J. [1969]: Investigating Causal Relations by Econometric Models and Cross-Spectral Methods. Econometrica, vol. 37, pp. 424-438. IMF International Financial Statistics Yearbook series, different numbers, 1994-2003. International Monetary Fund, Washington, D.C. IMF [2004]: World Economic Outlook Database. International Monetary Fund, Washington, D.C. Johansen, S. [1991]: Estimation and Hypothesis Testing of Cointegration Vectors in Gaussian Vector Autoregressive Models. Econometrica, no 59, pp. 1551-1580. Johansen, S. [1995]: Likelihood-based Inference in Cointegrated Vector Autoregressive Models. Oxford University Press, Oxford. Kotosz, B. [2004]: A fiskális adatbázisok összeállításának nehézségei Kelet-Európában. Statisztikai Szemle, vol 82. no 10-11. pp. 945-961. Kotosz, B. [2005]: A transzformációs reformok méréséről. Statisztikai Szemle, vol 83. no 4. pp. 365387. Mellár, T. [2001]: Kedvezményezett vagy áldozat: A GDP és a költségvetési kiadások kapcsolata. Statisztikai Szemle, vol. 79., no 7. pp. 573-586. Purfield, C. [2003]: Fiscal Adjustments in Transition Countries: Evidence from the 1990s. IMF Working Paper 03/36, International Monetary Fund, Washington D.C. Taro, L. [1999]: Baltic economies in 1998-1999: effects of the Russain financial crisis. BOFIT Online no 9, Bank of Finland Institute for Economies in Transition, Helsinki. Wagner, A. [1883]: Finanzwissenschaft. Winter, Leipzig.

220

Kotosz Balázs


ANNEX Empirical paths of the Baltic States in “GDP (abscissa) – Budget expenditures (ordinate)” space. Estonia:

Latvia:

221

Kotosz Balázs


Lithuania:

222

Kotosz Balázs

Majoros András – Mile Csilla

DEVELOPMENT OF ECONOMIC RELATIONS BETWEEN HUNGARY AND ROMANIA 1. INTRODUCTION

A

lthough the key element of the foreign economic strategy of both countries is to strengthen integration with the Western European countries, economic relations between Hungary and Romania are intensifying considerably. In our paper, we analyse the bilateral trade, investment and labour migration, and identify the main factors driving these trends. Section 2 describes how the trade integration between the two countries has developed, in parallel with the rapid reorientation process towards the Western European countries. Section 3 shows that while Hungary-based companies are important investors in Romania, the direct investments originated from Romania to Hungary are marginal. Section 4 points out that the labour migration follows the opposite direction, but the Romanian citizens working in Hungary do not affect significantly the Hungarian labour market. Section 5 concludes.

2. TRADE INTEGRATION In Eastern Europe, centrally planned economies had been characterised by autarchy, foreign economic relations of countries had been limited principally to economic ‘cooperation’ with the Soviet Union. Within the framework of the Council for Mutual Economic Assistance (CMEA), countries had been trading mostly with the Soviet Union. Intensity of trade with developed countries, as well as between themselves, had been low. However, over the course of transition to market economy, a rapid reorientation towards the developed (above all the Western European) countries has taken place, although the pace was different among the countries. This process can be explained by the combined effect of several factors (Broadman, 2005; Réti, 2000). First, the CMEA, which had administratively managed the countries’ trade relations in the era of state socialism, terminated in 1991. Second, the state monopoly of foreign trade and exchange control was abolished. Moreover, reduction or elimination of tariffs, import quotas and other NTBs opened the markets of the region for companies of developed countries, mainly for those of EU15 countries (as a result of signings of the European Agreement of Association). Third, in certain countries, macroeconomic stabilization and the start of privatisation created the basic conditions for foreign direct investments (FDI) that have also strengthened trade relations with the West.

223

Development of Economic Relations Between Hungary and Romania

Fourth, protectionist measures came into effect among the post-socialist countries that contributed significantly to the decrease of share of trade with each other. The fundamental change of geographic structure of foreign trade by the mid-1990s was especially evident in the case of Hungary and Romania. In 1989, 25% of Hungary’s total export was still directed to the Soviet Union, and 22% of its total import was originated from there, while these ratios for Romania were 23% and 31%. However, the share of the European Union (EU15) became high soon in both countries’ trade relations: in 1995, 63% of Hungary’s total exports and 61% of its total imports was related to EU15, while these figures of Romania were 54% and 51% respectively.1 In the mid-1980s the bilateral trade between Hungary and Romania was relatively low, not only the Soviet Union, but also Czechoslovakia, Yugoslavia and Poland were more important trading partners for both countries. Moreover, Hungary’s trade with Romania, even in terms of value, was falling sharply at the beginning of transition. The export decreased by some 60, and the import declined by some 130 millions of USD between 1986 and 1991, resulting in a net exporter position of Hungary.2 Afterwards, an upward trend can be observed. The average growth rate of export (14%) was similar to that of all relations (13%), while the annual increase of import (19%) was above the ordinary (14%) between 1992 and 1999. These years Hungary’s trade surplus varied around 200 millions of USD. Since 2000, however, the growth of bilateral turnover has accelerated significantly. Between 2000 and 2005 Hungary’s trade flow related to Romania quadrupled, whilst the flows to all countries only doubled. The value of export exceeded 1 billions of USD in 2003, and the growth of it has been more dynamic resulting that the net export of Hungary reached more than 500 millions of USD by 2003. The expansion did not ceased after Hungary’s EU-accession. The annual increase of trade with Romania was much higher in 2004 and 2005 (55% and 39% respectively) than that of Hungary’s total trade (30% and 9%). In 2005, Hungary’s export to Romania amounted to USD 2.4 billion and the import from there did USD 1.3 billion, resulting that Hungary’s net export has reached a significant level (about 30% of Hungary’s total trade deficit). Nevertheless, data on value of bilateral trade do not indicate adequately the tightness of trade relations. Hence, we define a ‘trade integration, TI’ index (based on Acharya et al., 2002) in order to measure the intensity as well as the pace of trade integration between Hungary and Romania. Our composite indicator is a simple average of four variables as follows: TI = (

224

1 2

EXP

ROM

TEXPHUN

+

IMP

ROM

TIMPHUN

+

EXP

HUN

TEXPROM

+

IMP

HUN

TIMPROM

)×

1 4

),

Authors’ calculations on the basis of data from IMF Direction of Trade Statistics The trends described are based on data referred to Hungary. It must be noted that the data regarding trade between the two countries published by IMF show significant differences.



where

and

imports respectively;

is Romania’s share in Hungary’s total exports and and

is Hungary’s share in Romania’s total

exports and imports. We have computed TI, on the basis of data from ‘Direction of Trade Statistics’ published by IMF, for the period 1986-2005, indexed to 100 in 1995. Figure 1 reveals that trade linkage between the two countries started to weaken already before the change of political regimes. By 1991, when the CMEA collapsed, Romania’s share in total trade of Hungary fell below 1%, at the same time, Hungary’s share in trade of Romania declined to 2%. This setback can be explained by the fact that the reorientation process had already begun in the second half of the 1980s. The developed countries, mainly West Germany, Italy and Austria, had started to play more and more important role in external trade. Figure 1. Trade integration between Hungary and Romania, 1986-2005 (1995=100)

* Estimated Source: authors’ calculation based on data from IMF (Direction of Trade Statistics)

In contrast, the first decade of transition was characterized by the restoration of ‘natural relation’, i.e. the intensity of bilateral trade reached the same level by 1999 as it had in the mid-1980s. This development can be attributed to some factors (see also Appendix Table 5). First, after getting over the ‘transformational recession’, the Majoros András – Mile Csilla

225


226

economic growth of countries was mainly based on the expansion of domestic demand (household consumption and gross fixed investment) generating higher and higher demand for import. Second, deficit of trade with the EU15 increased considerably, thus economic policy makers realized the necessity of seeking new export markets. Third, Romania joined the Central European Free Trade Agreement (CEFTA) in July 1997 that resulted in a significant reduction of trade barriers3 counterbalancing to a great extent the negative effects derived from Romania’s ‘second generation transitional contraction’ (Kolodko, 2001) experienced between 1997 and 1999. Since the end of the 1990s Hungary is the most important post-socialist export market of Romania-based enterprises, while in regional import, after Russia, Hungary stands in the second place. The composite index shows that the trade integration between Hungary and Romania has increased even substantially after the macroeconomic stabilization in Romania, but components indicate somewhat different trends. Romania’s share in Hungary’s trade increased between 1999 and 2005, in export from 1.9% to 3.8%, in import from 0.8% to 2.0%. It is noteworthy that Romania is the most important export partner of Hungary among the Eastern European countries since 2001, and stands in the 7th place among all relations. However, Russia, Poland and Slovakia still have bigger shares in Hungary’s import. Hungary’s share in Romania’s total exports has also increased (from 3.2% to 4.7%), meanwhile Hungary’s share in Romania’s total imports declined slightly (from 3.9% to 3.2%) between 1999 and 2004, but increased significantly (to 5.9%) in 2005. The increasing intensity of trade integration can be explained primarily by a radical change in commodity structure (reported in Appendix Table 1). The share of foods, beverages and tobaccos has been declining, while that of machineries and transport equipments (products with higher value added) has been rising significantly in Hungary’s export to Romania. However, the latter share (36% in 2005) is still far below the share of the commodity group in Hungary’s total exports (61%). Hungary’s import from Romania also reflects improvement of quality of bilateral trade. The proportion of crude materials has been decreasing from an extremely high level. In contrast, the importance of machineries and transport equipments has been growing (but still falls behind its share in Hungary’s total imports by some 20 percentage points). Looking at data on trade of some product groups (Appendix Table 2), one can observe that Romania is one of the main export markets of Hungary-based companies manufacturing ceramic, glass, meat and plastic products, while significant part of clothing, footwear and fertilisers originates from Romania. Nevertheless, it is important to note that Hungary’s EU-accession had negative impacts on Hungary’s 3

The CEFTA signed on December 1992 by Czechoslovakia, Hungary and Poland, and applied from March 1993 aimed at a gradual removal of trade barriers reciprocally. By 1997, 90% of industrial and 80% of agricultural products’ import has become duty-free between the CEFTA countries (Réti, 2000).



export of cereals. The value of export of this product group declined by 76 millions of USD (74%), resulting that the share of Romania in Hungary’s total exports of cereals decreased from 25% to 4% between 2003 and 2005. This fall can be attributed mainly to tariffs and quotas imposed by Romania from 2004 on import of certain agricultural products from Hungary.4 The computations on export coverage of some products imply that Hungary has got a comparative advantage in meat, glass, plastic, electrical, ceramic and machinery products, while its disadvantage can be observed in clothing, footwear and fertilisers with respect to Romania. This specialization pattern is not surprising, if one considers the substantial differences in factor intensity of countries’ merchandise exports (see Broadman, 2005, p. 85), i.e. the contribution of unskilled, cheap labour to Romania’s total exports is much higher than in the case of Hungary, while the share of capitalintensive products in Hungary’s total exports exceeds much that of Romania. According to official estimates (ITDH, 2005) approximately 10 thousand enterprises participate in the bilateral trade, however, the increasing trade integration between Hungary and Romania can be related mainly to countries’ participation in international production, transportation and sale networks of transnational companies (TNCs). This hypothesis is verified by the change of commodity structure described above (most of the Hungary-based enterprises exporting machineries and transport equipments are foreign invested) as well as a list of ‘top’ companies taking part in Romania’s trade with Hungary (see Appendix Table 3). One can also conclude that a significant part of flow of goods is ‘intra-firm’ trade, because many of TNCs having significant share in bilateral trade (Electrolux, Alcoa, Henkel, Procter&Gamble, Unilever, Michelin, Phoenix, Wienerberger, Solectron) possess affiliate in both countries. Moreover, enterprises established by Hungarybased investors in Romania also play a significant role, e.g. the Romanian affiliate of the MOL Hungarian Oil and Gas Company was the biggest importer from Hungary in 2005.

3. DIRECT INVESTMENTS In parallel with the expansion of export to Romania, direct investments in Romania of Hungarian enterprises are also increasing in a large measure. Furthermore, the capital export plays an important role in trade integration. According to experts’ estimates (ITDH, 2005), the share of Romanian subsidiaries of Hungary-based enterprises now is approximately 10% in Romania’s commodity export to Hungary. 4

In accordance with the European Agreement of Association of Romania (signed in October 1993) import of industrial products from the EU to Romania is exempt from duties since 2002. On 1 May 2004, regarding the rules of trade between Hungary and Romania, CEFTA was replaced by the trade agreement between the EU and Romania. This agreement was modified in order to include the elements of CEFTA favourable for both countries, but the Romanian statue has not stated the effective date of the modifications (ITDH, 2005).


227


Propensity to establish companies in Romania had been already high at the beginning of the 1990s, but it felt back slightly in the second half of the decade. However, one can observe a dynamic growth after the millennium. This activity became especially brisk after the EU accession of Hungary: there were 674 new firms in 2004, and 388 ones in 2005, registered with Hungarian capital in Romania. Figure 2 shows that the amount of Hungarian investments in Romania increased by some 300 millions of USD, while the number of investors grew by 3 thousand between 1997 and 2004. As a result, by its share (5%) in all foreign-invested enterprises Hungary has become the 7th, while as its proportion of foreign capital (3%) it is the 12th biggest investor in Romania. Analyzing the concentration of the investments (see also Appendix Table 4), one can observe that not more than 20-25 companies provide for some 80% of the total capital invested. In the shade of these Hungarian ‘regional multinationals’ (companies investing more than 1 million dollars), more and more small enterprises emerge as direct investors in Romania. Nevertheless, the number of medium enterprises is unremarkable. Figure 2. Foreign direct investments in Romania originated from Hungary, 1997-2004 (capital invested in millions of USD* and number of investors)

228 * Cumulative from 1991 Source: IMF (based on data from the National Trade Register Office of Romania)

The weight of Romania in outward FDI of Hungary is relatively low (5% at the end of 2004), comparing with some other neighbouring countries, e.g. Slovakia (42%) Majoros András – Mile Csilla


and Croatia (9%)5, but in the case of Romania the number of affiliates are higher and the structure of activity is more diverse. Approximately half of the firms are engaged in retail trade. This sector has a significant share in the total capital invested too, basically due to the investments of MOL Hungarian Oil and Gas Company (MOL), which deals with retail trade of fuels. The share of services is also relatively high, as a result of the acquisitions made by the largest Hungarian bank, the National Savings and Commercial Bank (OTP). MOL showed up in 1995 in Romania, and has already realized some 10% market share in the Romanian fuel market. In medium-term, it aims to increase its share up to 20%. At the end of 2005 MOL Romania had 135, while its most important local rival, the Austrian-owned Petrom had 600 petrol stations in Romania. It is noteworthy again that in 2005 MOL Romania had the biggest share in Romania’s total import from Hungary. The appearance of OTP seems to be overdue, but the group has also ambitious plans for the future. The biggest Hungarian financial corporation had already competed for bigger Romanian banks earlier, but – presumably due to political reasons – it was not successful in the Romanian banking privatisation. OTP entered the Romanian market in 2004, not by privatisation purchases but buying up for 47,5 millions of USD the RoBank owned by Turkish (46,5%) and British (36,5%) investors. Before the change of ownership, RoBank was the 13th biggest bank in Romania, its market share was 1% (according to the balance-sheet footing of 2003). The affiliate was renamed in 2005 for OTP Bank Romania, and the aim is to extend its market share up to 5% in medium-term, and 10% in the long run. By the end of May 2006, OTP Bank Romania was present in almost every bigger towns, altogether with 44 branch offices. The network is supposed to be extended to 70 units by the end of 2006, 100 units by the end of 2007 and 200 units in the long run. The plans are reasonable taking into account the considerable potentials of the Romanian banking market. The incomes of Romanian households and companies sectors are expected to grow rapidly, and the penetration of banking services is still relatively low (e.g. only some 25% of the population dispose bank accounts, in contrast to the 60% in Hungary, Czech Republic or Poland). The OTP also bids for the majority of shares of CEC (Casa de Economii si Consemnatiuni), the 4th largest financial institutions in Romania. The group wishes to provide integrated financial services in Romania, so bought up 96% shares of an insurance company (Ceccar-Romas) and plans to enter the leasing market too. As a member of the Austrian Lasselsberger-group, Zalakeramia owns a ceramic manufacturing subsidiary, named Cesarom, operating in Bucharest. The production is profitable, but Zalakeramia faces difficulties with the profit-repatriation. The market of ceramic products shows a continuative expansion (there was a 10% growth in 2005 and similar dynamism can be expected in 2006), but Zalakeramia does not plan further acquisitions in Romania. 5

Authors’ calculations on the basis of data from National Bank of Hungary


229


230

The pharmaceutical company, Gedeon Richter in 1998 purchased the majority ownership of Armedica, located in Targu Mures. There were no other acquisitions since then, however, the development is continuous, mainly as a result of new investments amount to some 20 millions of USD. The Danubius Hotel and Spa Co. carried out one of the most important investment in hotel industry by purchasing and renewing three hotels in Sovata, in a consortium with Corvinus International Investment Ltd. and some smaller Hungarian companies. The joint interest (Salina Invest), however, has not produced that much yet: its share in the total income of the Danubius hotel chain was only 2% in 2004. The profitability of the Romanian hotel sector is much lower than in Hungary. For instance, the average room-prices are around 50% lower than in Hungary, while the costs of development, energy or foodstuff are almost equivalent. Consequently, return on investment is expected to be realized over decades. However, according to the managers of Salina Invest, the ‘touristic image’ of Romania should also be improved. Beside the large companies described above, more and more small enterprises (some 5000) have already established firms in Romania. Most of these subsidiaries undertake commercial functions, and another part of them follows their Hungarian partners (as subcontractor) in the foreign expansion. The primary locations of Romanian direct investments carried out by Hungarian SMEs are the western part of Romania, where they compete mainly with Italian companies. It is known that Italy is the most important trading partner of Romania, and Italy has significant share in inward FDI of Romania too. The number of companies established with capital originated from Italy was some 18 thousand at the end of 2004, most of which are small and medium sized, (the capital contribution per enterprise is around 50% of the German, and 60% of the Hungarian enterprises’ similar indicators). The competitive advantage of Italian investors is also supported by a strong representation of interests (Unimpresa Romania). Willingness of Hungary-based enterprises to set up business in Romania can be enhanced by several factors. First of all, the dynamic economic growth of Romania seems to be sustainable in the years coming. One of the main driving forces behind this dynamism is the expansion of private consumption. The households’ demand is growing especially for consumer durables (mainly home appliances and electronic products), which cannot be satisfied either in quality or in quantity only by the Romanian production. So, a huge market has been opened up for companies engaged in electronics, mostly for multinationals, but the Hungarian SMEs (as suppliers) could expand their market as well. The telecommunication and IT markets are also promising in Romania, but investments in building (mainly infrastructure) industry is the most important sector holding out relatively short-term and high profit. Romania is very attractive also for companies seeking cost advantage. The average monthly wage as well as the statuatory minimum wage is much (some 50-60%) lower than in Hungary. Moreover, conditions for paying tax and other contributions are more favourable. Registration of firms is also cheaper and easier. Majoros András – Mile Csilla


On the other hand, the Romanian red tape, widespread corruption, as well as the complicated and often ignored regulations still put a stopper on expansion of Hungarian enterprises. Many of the potential investors (especially interested in building industry) complain on defaults in paying and adjudge work regulations too strict. Considering investment (FDI) integration, one can find even greater disproportion than in bilateral trade. At the end of 2004, the National Bank of Hungary registered inward FDI originated from Romania amounts to only 10.5 millions euro, which slightly reaches 5% of Hungary’s outward FDI to Romania. The most-known Romaniabased company in Hungary is Petrom Hungaria, which is an affiliate of the Romanian national oil company. Following the EU accession of Hungary, interest of Romanian investors has increased (mainly in establishment of commercial and logistical centres), but there have not been notable investments so far.

4. FLOW OF LABOUR Beside the relocation of companies engaged in labour-intensive activities to lower wages countries (included Romania), the Hungarian labour market is facing with an intensifying labour migration. Considering the recent debates, one can conclude that mistrust against foreign employees is getting stronger either in Western Europe or in Hungary. Prejudice is especially observable among people making a precarious living and having an insecure job. That is why it is important to inform the public permanently and detachedly about foreign citizens’ employment in Hungary. It is not possible to determine the number of Romanian employees in Hungary exactly, since there are only estimates concerning the number of them working in the black and grey economy. However, we can use the number of Romanian citizens having work permit to ascertain the level of their legal employment. Figure 3 shows that between 1996 and 2004 the number of Romanian citizens having work permit in Hungary increased by 27 thousand in Hungary, resulting that their share in all foreign citizens extended from 45% in 1996 to 66% in 2004.

231



Figure 3. Romanian citizens having valid work permit in Hungary, 1996-2004 (31st of December, number and percentage of all foreign citizens)

Source: National Employment Office of Hungary

232

It is important to note, however, that the share of Romanian citizens in total legal employment in Hungary is only some 1%, and every year lags behind the number of foreign workers permitted by the minister of labour. There are no representative surveys, but it is known that most (some 90%) of the employees coming from Romania to Hungary are Hungarian nationals. Beside the geographical and cultural proximity, the most important motivation factor is the significant wage-level difference between the two countries. More than one third of legal Romanian employees work in building industry. Manufacturing is the second (19%), while catering trade is the third (16%) largest employer sector. It is a curiosity that in agriculture 90% of all foreign employees are Romanian citizens (Baranyi-Balcsók, 2004). Hungarian employers mainly search for young, hard working employees. In 2003 the age of almost 50% of foreign employees were between 25 and 39, and the number of male workers was approximately double than the number of female ones. Professional skill was relatively less concerned, 54% of the employees had only elementary qualification, and hardly more than 20% had some skill (Laky, 2004). We do not have separated data concerning the Romanian employees, but from their high share (66%) among foreign workers we can draw similar conclusions. According to Romanian authorities’ appraisal, there are some 60 thousand Romanian citizens working (legally or illegally) in Hungary. With this number Hungary Majoros András – Mile Csilla


ranks the fifth among the countries that Romanian workers prefer to be employed. The level of illegal employment of Romania citizens in Hungary can only be estimated but in recent years an upward trend can be observed. Most of them work in building industry, catering, but enterprises engaged in agriculture also employ a significant part of “black” workforce, especially in harvest season.

5. CONCLUSION We have pointed out that the degree of trade integration between Hungary and Romania, mainly because of the differences in transformation and reorientation process as well as the protectionist measures applied, remained relatively low during the 1990s. In recent years, however, the dynamic economic growth of Romania (in parallel with the economic slowdown of the traditional partner countries) and the elimination of barriers of trade in industrial products have resulted that Romania has become the biggest export market for Hungary among the non-EU countries. The import from Romania to Hungary is also increasing rapidly, but Hungary’s surplus is growing. The change in commodity structure of trade supports the hypothesis that the main actors of the bilateral trade are transnational companies having subsidiaries in both countries. The investment relations are much more asymmetric. Considering the capital invested, Hungary is one of the main sources of FDI in Romania, but the Romanian investments in Hungary are marginal. The Romanian subsidiaries of Hungary-based companies also play an important role in bilateral trade. In the shadow of the ‘flagship’ companies of the Hungarian economy, more and more small enterprises appear as investors in Romania. Nevertheless, corruption connected with public administration, lack of application of laws in practice, payment and work ethic are the most important risk factors related to direct investments in Romania. The increasing wage differences motivate not only the relocation of labour-intensive production from Hungary to Romania but also stimulate labour migration following the opposite direction. It is evident that most of the Romanian citizens working in Hungary are Hungarian national, and they rather complement than substitute the domestic workforce. Romania’s EU-accession generally will have positive effects on Hungary’s economic development but companies engaged in labour-intensive activities will face stronger competition.

233



REFERENCES Acharya, R. C. – Rao, S. – Sawchuk, G. (2002), “Building a North American Economic Integration Index: An Exploratory Analysis”, Micro-Economic Policy Analysis Branch, Industry Canada, Washington D. C., June 27. Baranyi, B. – Balcsók, I. (2004), “Határ menti együttműködés és a foglalkoztatás. Kelet-magyarországi helyzetkép” (Cross-border Cooperation and Employment: A General Survey about Eastern Hungary), Institute of Economics Hungarian Academy of Sciences, Discussion Papers 2004/20, Budapest, November. Broadman, H. G. (ed.) (2005), “From Disintegration to Reintegration: Eastern Europe and the Former Soviet Union in International Trade”, The World Bank, Washington, D. C. ITDH (2005), “Románia – összefoglaló tájékoztató” (Romania – summary of information), Bucharest Office of Hungarian Investment and Trade Development Agency, Bucharest, May. Kolodko, G. W. (2001), “Globalization and Catching-up: From Recession to Growth in Transition Economies”, Paper presented to the international conference on “European Integration and Transatlantic Policymaking”, Centre for European Studies, Carlton University, Ottawa, May 7-8. Laky, T. (2004), “Magyarok külföldön, külföldiek Magyarországon” (Hungarians abroad, foreigners in Hungary), In: Laky T. (ed.): “A magyarországi munkaerőpiac 2004” (The Hungarian Labour Market 2004), National Employment Office – National Employment Foundation, Budapest, pp. 7583. Réti, T. (2000), “A kelet-közép-európai kereskedelem. Gazdasági együttműködés a szomszédos kis országokkal” (Trade in Eastern and Central Europe: Economic cooperation with the neighbouring, small countries), Közgazdasági Szemle (Economic Review), January, pp. 64-80.

234



APPENDIX Table 1. Commodity structure (SITC) of Hungary’s trade with Romania, 1999-2005 (in millions of USD and percentages) Food, beverages and tobacco

Crude materials

millions of USD

millions of USD

%

Fuels and electric energy millions of USD

%

%

Manufactured goods

Machinery and transport equipment

millions of USD

millions of USD

%

%

Total millions of USD

%

Export 1999

110,3

23,6

5,5

1,2

22,1

4,7

271,8

58,1

57,8

12,4

467,6

100,0

2000

133,5

23,3

9,9

1,7

30,2

5,3

327,3

57,0

73,1

12,7

574,1

100,0

2001

186,7

24,4

8,7

1,1

23,7

3,1

419,1

54,8

126,1

16,5

764,2

100,0

2002

125,6

16,0

9,7

1,2

17,6

2,2

480,8

61,3

150,6

19,2

784,3

100,0

2003

230,1

20,6

11,2

1,0

36,8

3,3

624,7

56,0

212,9

19,1

1 115,7

100,0

2004

200,3

11,5

28,2

1,6

61,5

3,5

858,4

49,1

599,3

34,3

1 747,8

100,0

2005

229,9

9,9

31,0

1,3

115,0

4,9

1125,5

48,3

830,1

35,6

2 331,4

100,0

Import 1999

16,2

6,9

49,8

21,3

1,3

0,5

138,3

59,2

28,3

12,1

233,8

100,0

2000

25,6

7,8

61,6

18,7

2,3

0,7

173,1

52,7

66,1

20,1

328,6

100,0

2001

30,9

8,5

45,1

12,4

2,7

0,7

224,5

62,0

58,9

16,3

362,0

100,0

2002

30,1

7,0

45,8

10,6

18,3

4,2

275,4

63,8

62,4

14,4

432,1

100,0

2003

83,2

13,0

68,3

10,7

29,9

4,7

356,8

55,6

103,3

16,1

641,6

100,0

2004

78,8

8,7

67,6

7,5

45,2

5,0

514,9

57,1

195,3

21,7

901,9

100,0

2005

50,0

4,5

46,7

4,2

106,1

9,6

579,4

52,2

327,4

29,5

1 109,6

100,0

Source: HCSO

Table 2. Some product groups in Hungary’s trade with Romania, 2005 Share of product group in trade with Romania (%)

Share of Romania in total trade of the product group (%)

export

export

import

Export coverage*

import

Meat and edible meat offal

2,7

0,0

8,5

0,0

0,996

Mineral fuels

4,9

9,6

7,0

1,6

0,039

Fertilisers

0,2

2,1

8,3

13,1

-0,617

Plastics and articles thereof

8,1

2,6

8,4

1,1

0,736

Articles of apparel and clothing accessories

2,5

15,3

4,4

20,9

-0,494

Footwear, gaiters etc., parts of such articles

0,0

3,6

1,9

11,7

-0,701

Ceramic products

1,6

1,3

20,6

5,8

0,428

Glass and glassware

2,0

0,4

13,0

1,1

0,811

Machinery and mechanical appliances etc.

10,9

13,2

1,7

1,2

0,268

Electrical machinery and equipment etc.

17,3

12,7

2,3

0,9

0,480

* Balassa index: Note: calculations based on values of trade expressed in USD Source: authors’ calculations on the basis of data from HCSO


235


Table 3. ‘TOP25’ companies in Romania’s trade with Hungary, 2005 Exporters Company

Sector

Company

Sector

ALCOA FUJIKURA

Electronics

1.

MOL ROMANIA

Trade of fuels

LISA DRAXLMAIER 2. AUTOPART ROMANIA

Electronics

2.

ELECTROLUX ROMANIA

Electronics

3.

HONEYWELL GARRET

Engineering industry

3.

AVENIR TELECOM

Telecommunications

4.

ALRO

Aluminium industry

4.

ALCOA FUJIKURA

Electronics

5.

ROMPETROL RAFINARE

Oil industry

5.

EUROPEAN FOOD

Food industry

6.

CELESTICA ROMANIA

Electronics

6.

MOBIFON

Telecommunications

7.

AUTOMOBILE DACIA

Automotive industry

7.

HENKEL ROMANIA

Chemical industry

8.

C.R.H. ROMANIA

Logistics

8.

WIENERBERGER-SISTEME DE CARAMIZI

Brick industry

9.

PETROM

Oil industry

9.

LEONI WIRING SYSTEMS RO

Electronics

10.

COMPANIA NATIONALA DE TRANSPORT

Logistics

10.

WORLD COMM TRADING

Telecommunications

11.

SOLECTRON ROMANIA

Electronics

11.

ORANGE ROMANIA

Telecommunications

12.

ROMEXA

Toys and games

12.

FOREST TRADING 93

Wood and furniture industry

13.

CUPROM

Metallurgy

13.

ARABESQUE

Construction

14.

PHOENIX ROMANIA

Rubber industry

14.

MELINDA IMPEX FILIALA STEEL

Trade of steel goods and insulators

15.

MICHELIN ROMANIA

Rubber industry

15.

ACCORD 93

Telecommunications

16.

MONDIAL

Ceramics

16.

PROCTER & GAMBLE MATERIALS

Chemical industry

17.

LEGERO SHOES ROMANIA

Shoe industry

17.

GENCO TRADE

Trade of household appliances

18.

MAREBLU & CO

Textile industry

18.

SYNGENTA AGRO

Agriculture

19.

OLTCHIM

Chemical industry

19.

UNILEVER SOUTH CENTRAL EUROPE

Food industry

20.

AZOMURES

Chemical industry

20.

C.R.H. ROMANIA

Logistics

21.

REMATINVEST

Recycling of wastes

21.

POLIFLEX

Plastic industry

22.

ELECTROLUX ROMANIA

Electronics

22.

MITTAL STEEL GALATI

Iron and steel industry

23.

PETROTEL LUKOIL

Oil industry

23.

SWISSPOR

Production of insulators

24.

VALENTI IMPEX

Shoe industry

24.

AGRIROM

Food industry

25.

MARTELLI EUROPE

Textile industry

25.

INTERBRANDS MARKETING & DISTRIBUTIO

Trade of consumer goods

1.

236

Importers

Sources: ANEIR (company names); authors’ compilation (sectors)



Table 4. ‘TOP25’ direct investments carried out by Hungary-based enterprises in Romania, until the end of 2004 Company MOL ROMANIA

Investment (USD) *104 639 000

Residence (settlement)

Main activity

Hungary-based investor(s)

Cluj-Napoca

Trade of fuels

MOL MAGYAR OLAJ ÉS GÁZIPARI RT

Financial services

OTP BANK RT

Production of ceramics

ZALAKERÁMIA RT

ROBANK

66 122 400

Bucharest

CESAROM

20 576 100

Bucharest

GEDEON RICHTER ROMANIA

18 972 900

PROFI ROM FOOD

9 230 000

Timisoara

DUNAPACK RAMBOX PRODIMPEX

8 510 300

Sfanti Gheorge

Production of medicines Retail trade of food, beverages and tobacco Production of cardboard package

SALINA INVEST

7 390 500

Sovata

Hotel services

DANUBIUS RT; V-BER KFT; AKTIV KFT; CIVIS HOTELS RT; ALFATERV-2000 KFT; CORVINUS

PIPELIFE ROMANIA

5 617 100

Bucharest

Production of plastic products

PANNONPIPE KFT

ZORA SERV COM

3 653 067

Targu Mures

Construction services

BETONÚT RT

Targu Mures

Quarrying of building stone Manufacturing of food products

RICHTER GEDEON RT CEI CONSULTING KFT DUNAPACK RT

CARB

3 644 500

Brasov

LESAFFRE ROMANIA

3 608 300

Otopeni

ASA CONS ROMANIA

3 445 700

Cluj-Napoca

Construction services

ASA-ÉPÍTŐIPARI KFT

HOTEL TARNAVA 2000

3 424 000

Oderheiu Secuiesc

Hotel services

VÁLTÓ-4 LIBRA RT

LOTUS MARKET

2 697 500

Oradea

Rental of real estate

BRITTON CAPITAL & CONSULTING KFT

UNICAL PRODIMPEX

2 610 300

Sfanti Gheorge

Production of plastic package

PANNONPLAST RT

BUCIN

1 721 961

Gheorgheni

Iron founding

SC FERREX-BUDAPEST KFT

STRABAG EPITŐ KFT BUDAFOK ÉLESZTŐ -ES SZESZGYÁR KFT

ISOPLUS ROMÁNIA

1 528 600

Oradea

Production of steel tubes

ISOPLUS TÁVHŐVEZETÉKGYÁRTÓ KFT

V TABAC ROMÁNIA

1 502 000

Arad

Tobacco industry

PANNONIA KÁVÉ KFT

ALUKONIGSTAHL SISTEME

1 455 800

Bucharest

Commission business

ALUKONIGSTAHL KFT

TERAPLAST GP

1 195 500

Bistrita

Production of plastic products

GEMENC PLAST RT

CASA DE EDITURA KRONIKA

1 134 100

Oradea

Publishing

HUNGAROM MEDIA KFT

EVRO-IMPEX

1 039 100

Oradea

Wholesale trade of sweets and chocolates Production of confectioneries

VEGYEPSZER RT

PERFETTI VAN MELLE ROMANIA

850 079

Cluj-Napoca

ROMEXA

801 713

Santion

Production of toys

RAMEXA RT

Resita

Quarrying of building and decorative stone

CZIRAKI OTTO

MINERAL GROUP

767 896

* acquisition and capital raising at the end of 2004 not included Source: ITDH


VAN MELLE FUNDY KFT

237


Table 5. Some macroeconomic indicators of Hungary and Romania, 1990-2004

Hungary

private consumption, %

GDP, % 2.6

-3.6

-3.5

..

9286

1990

-10.4

-2.7

-2.7

-11.9

..

8483

1991

-2.6

4.9

0.0

-3.1

..

8434

1992

2.0

27.5

1.9

-0.6

..

8605

1993

12.5

-7.4

0.2

2.9

..

9069

1994

-4.3

-6.7

-7.1

1.5

..

9431

1995

6.7

-4.2

-3.0

1.3

..

9774

1996

9.2

5.7

1.7

4.6

49.8

10432

1997

23.8

17.6

13.2

-0.3

4.6

4.9

50.9

11104

1998

13.3

12.2

5.9

1.8

4.8

4.2

51.7

11780

1999

19.4

21.0

7.7

1.2

5.0

5.2

53.9

12725

2000

5.2

8.0

5.9

1.2

5.8

4.3

56.9

13601

2001

6.6

3.9

9.3

6.6

9.7

3.8

59.1

14395

2002

11.1

7.8

2.5

7.9

7.8

3.4

60.8

15196

2003

13.2

16.4

8.4

0.9

3.1

4.6

61.3

16336

2004

PPP, USD

public consumption, % -7.1

23.1

22.3

EU25 = 100.0, PPS

gross fixed capital formation, %

9.4

6.8

4.6

12.1

4.4

22.3

4.7

48.2

5.5

8.8

4.6

13.6

5.3

20.0

5.4

-10.3

5.8

4.7

0.7

6.1

-6.4

2.7

5.9

5.3

-6.1

5.9

-8.4

-13.9 6.1

9.2

-4.3 6.5

-3.5

-5.3 7.8

9.8

exports of goods and services, % ..

-3.0

imports of goods and services, %

GDP per capita

Real (annual) growth rate of

Share of agriculture in GDP, %

-5.6

10.0

-5.4

-8.0

14.3

-8.8

57.1

-6.8

-8.7

56.7

18.3

-7.1

55.0

-5.0

-6.2

51.7

838

3542

23.6

-8.5

54.9

764

479

-6.7

-7.9

61.2

731

2722

28.2

-7.2

61.9

614

3573

-7.5

-4.5

64.2

540

2151

18.8

-3.9

71.5

483

3060

-6.0

-3.7

84.3

442

3070

22.5

-9.4

86.0

476

3715

-6.1

-9.0

90.4

434

3335

23.0

0.9

79.0

..

4472

-2.9 0.8

74.6

..

1097

35.0

..

..

2328

0.0 0.4

..

1471

28.9

General government debt, % of GDP

..

1459

..

4828

-8.8

..

4524

1.5

..

4725

3.9

..

5046

7.1

..

5550

3.9

..

5911

-6.1

..

5676

-4.8

..

5490

-1.1

25.3

5531

2.1

24.9

5799

5.7

26.2

6306

5.1

28.1

6769

5.2

29.9

7291

8.4

32.6

8132

1.9

-7.5

4.5

-2.5

12.3

3.6

3.0

7.5

5.0


Inflation rate, annual average, %

Current account balance, % of GDP ..

311

General government balance, % of GDP

FDI inflows, net, millions of USD

5350

-12.9

0.6

PPP, USD

..

-3.7

Average monthly labour costs (EUR, full-time) Romania

-5.7

8.0 1.1

13.9

10.8

EU25 = 100.0, PPS

GDP, %

13.0 11.0

8.4

8.6

14.1

2.4 2.7

8.2

8.5

1.0 2.2

17.5

5.3

-5.9 10.6

12.1

10.1

6.9

-15.7

5.5

-0.8

5.6 13.8

23.4

-2.5

private consumption, % public consumption, %

-4.8

12.8

22.1

10.5

11,6

16.0

-1.7

11.3

12.0

-5.7

13.3

18.4

1.7

11.1

27.1

11.4

-1.5

2.0

13.3

5.7

14.4

11.3

6.9

7.5

17.0

18.8

19.0

8.7

20.7

19.1

8.3

19.8

16.3

11.1

2.8

2.9

19.9

11.0

4.4

-17.9

21.0

-1.4

11.9

-31.6

7.5

-2.0

15.3

-39.8

19.0

-2.0

22.5

-35.6

..

-29.6

-3.5

34.5

gross fixed capital formation, %

..

16.7

-3.8

-8.4

18.5

45.7

-5.8

21.3

-2.1

-3.4

23.3

45.8

-5.8

23.2

-4.4

-3.6

22.7

59.1

-3.6

24.2

-4.5

-6.9

17.8

154.8

-6.1

16.0

272

6368

-3.9 -7.3

27.8

246

2156

38.8

-5.0

20.5

250

1080

-2.5 ..

222

1154

32.3

-1.4

218

1051

-2.2 ..

179

1025

136.7

-4.5

192

2079

-0.3 ..

155

1267

256.1

-8.0

158

415

-4.6 ..

..

417

210.4

-3.5

..

341

.. ..

..

87

170.2

-9.6

..

73

..

General government debt, % of GDP

..

37

5.1

exports of goods and services, %

GDP per capita

Real (annual) growth rate of

imports of goods and services, % Share of agriculture in GDP, % Inflation rate, annual average, %

Current account balance, % of GDP

..

-18

General government balance, % of GDP

FDI inflows, net, millions of USD Average monthly labour costs (EUR, full-time)

Sources: IMF; Eurostat; EBRD

238

IV. INTERKULTURÁLIS TRANSZFER AZ INTEGRÁLÓDÓ EURÓPÁBAN

239

Glavanovics Andrea

A BRIT KÖZGONDOLKODÁS ÉS MAGYARORSZÁG

N

apjainkban a humántudományok területén valamiféle logikai váltásnak lehetünk tanúi, szemlélői. Ezek a jelenségek szellemiségükben azt a tudományfejlődési irányvonalat tükrözik, amelyeket gyakran transzdiszciplináris kutatásoknak szoktak nevezni – írja Szekeres András, amikor azt állapítja meg, hogy ezen tudományok képviselői ma „már nem azon igyekeznek, hogy egyetlen nézőpont alá vonva keressenek magyarázatot a társadalmi világ működésére, hanem azon, hogy minél több nézőpontra tegyenek szert egyazon jelenséggel kapcsolatban – amit persze különbözőképpen alakítanak-faragnak tudományos tárggyá az egyes diszciplínák.”1 Ezt árnyalja Pierre Nora, amikor az alábbiakat írja: „mivel képtelenek vagyunk előre jelezni, hogy leszármazottaink mit kívánnak majd tudni rólunk avégett, hogy jobban értsék magukat, kegyesen és válogatás nélkül minden látható nyomot felhalmozunk, amely tanúskodhat róla, hogy mik vagyunk, vagy mivé kívánunk lenni.”2 Ezen transzdiszciplináris kutatások kiterjedése, dimenzionáltsága ráirányította a figyelmet a médiára. Korunkban egyre nagyobb szerepet kap a különböző médiumok vizsgálata, azok történeti szerepének feltárása és ezek hatása a különböző gazdasági, társadalmi, politikai folyamatokra. E téma jeles kutatói, Barbier és Bertho Lavenir az alábbiakra hívják fel a figyelmet: a médiumoknak is van történetük, és minden társadalom életében kulcsfontosságú szerepet játszanak. Megállapítják, hogy ez teszi lehetővé a társadalmi életet, a társadalom a média eszközeinek segítségével működik, ami azonban visszahat rá, és ez a kölcsönösség és kölcsönhatás fontos mozgatóvá válik, különösen a modern társadalmakban. A modernkori társadalmak a média segítségével teszik közkinccsé a tudást, és egyúttal újrarendezik a tudáshoz kapcsolódó gyakorlatokat és modelleket. A rögzítés a gondolkodás történetének is nélkülözhetetlen eszközévé vált a történelem során.3 (Ennek hiányában a tudás csak a folyamatos kommunikáció révén képes rögzülni és fennmaradni az egyén és a közösség emlékezetében.4) Ezen eszközrendszer 1

240

2

3

4

Szekeres, András: Pillantás a társadalomtudományok szerszámosládájába. In: A történész szerszámosládája. Szerk.: Szekeres András. L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2002. 7. Gyáni, Gábor: A történelmi emlékezet rítusai. In: A történész szerszámosládája. Szerk.: Szekeres András L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2002. 102. „Médiának tekintünk minden olyan kommunikációs rendszert, amely lehetővé teszi, hogy egy társadalom betöltse három létfontosságú funkcióját: a megőrzést, az üzenetek és a különböző tudásformák távolsági kommunikációját és végül a különböző politikai és kulturális gyakorlatok reaktualizálását.” Frédéric Barbier – Catherine Bertho Lavenir: A média története. Osiris Kiadó, Budapest, 2004. 13. Jan Assmann: A kulturális emlékezet. Írás, emlékezés és politikai identitás a korai magaskultúrákban. Atlantisz, Budapest, 1999. 57.

A brit közgondolkodás és Magyarország

fejlettsége és elterjedtsége alapvetően meghatározza a tudás struktúráját és rendszerét. A társadalom nyugati modellje, annak közigazgatása működésképtelen lenne dokumentumtermelés nélkül: „A birodalmak szükségképpen a papír birodalmai, később pedig az információ és az információ-ellenőrzésének birodalmai.”5 A széles értelemben vett politika számára már a modernkor előtt is nélkülözhetetlenek voltak a médiumok. Minden társadalomnak szüksége van közös világképre és kultúrára, amelyek segítségével elhelyezi magát az időben, értelmet ad létezésének, megfogalmazza tapasztalatait, misszióját és céljait. „Kizárólag a kultúra képes a társadalomszerkezet valódi dimenzióit felvázolni; csak kulturális tükre teszi lehetővé a társadalom számára, hogy ábrázolja, reprezentálja önmagát, s a tükör által meghatározott módon létezzék. A társadalom csak elvont kultúrája által létezik, ezt az elvont kultúrát azonban jelentősen meghatározzák bizonyos anyagi tényezők – a technikai szint, a történelmi örökség, az életkörülmények. A médiumok tanulmányozása éppen azt teszi lehetővé, hogy ezen összefonódó viszonyok rendszerének lényegét ragadjuk meg.”6 – állapítja meg Barbier és Bertho Lavenir A média története című művében. Mindez történeti szempontból azt is jelenti, hogy meg kell vizsgálni a különböző médiumokhoz való hozzáférés kérdését: már a reneszánsz és a reformáció óta lehetővé vált a szövegek sokszorosítása, így az olvasás egyre több ember számára vált elérhetővé. A 18. század során mind többen fértek hozzá a nyomtatott információkhoz, „amely hosszú távon közvéleménnyé terebélyesedik. Ez teszi lehetővé –- különösen Franciaországban –, hogy meginduljon a politikai forradalom folyamata. NyugatEurópa 19. századi története három probléma, a sajtó szabályozásának kérdése, a tömegek politikai rendszerben betöltött szerepe, illetve a politikai rendszer ujjászervezése körül forog”.7 Ez a jelenség napjainkban is megfigyelhető, de sokkal bonyolultabb formában jelentkezik, hiszen az információ-áramlás gyorsasága és hozzáférhetősége egyfelől demokratizálta a kommunikációt, ugyanakkor az információk mennyiségének robbanásszerű emelkedése és a technikai eszközök bonyolultsága miatt „mind valószerűtlenebb, hogy egy átlagos felhasználó önállóan uralni legyen képes a rendszert.”8 Ezen összefonódó viszonyok a történetírás számára is új kihívást, de új lehetőségeket is jelentenek. A médiatörténet segítségével a történetírás a politika- és társadalomtörténet eddig kevésbé hangsúlyos új rétegeit tárhatja fel. A XX. század második felében bekövetkezett változások a történetírás terén újra ráirányították a figyelmet a társadalomtörténet mellett a művelődéstörténetre, amely komoly újraértékelésen ment keresztül, s újjászületéséről beszélhetünk. A nyugati marxista, a polgári haladás és modernizációs elméletek és a kulturalizmus mellett az antropológia és annak tudománykoncepciója segítségével és által, a társadalom5 6 7 8

Frédéric Barbier – Catherine Bertho Lavenir: A média története. Osiris Kiadó, Budapest, 2004. 14. Uo. I.m. 16. Uo.

Glavanovics Andrea

241


242

történet és rokontudományok, valamint a szociológiai megközelítések és módszerek segítségével új művelődéstörténet született.9 Az Európa-centrikus és kelet-európai szemmel nyugat-európai ‘mainstream’ történetírás szembesült azzal a ténnyel, hogy többek között az Európán kívüli társadalmak leírása, elemzése nehezen vagy egyáltalán nem értelmezhető a hagyományos európai megközelítéssel. Világossá vált az is, hogy az újonnan megismert módszerek alkalmazása megváltoztatja és arra készteti a kutatókat, hogy más megközelítésből tekintsenek Európa történelmére is. Egyre inkább az adott kultúra megértésére való törekvés lett a célja ezen újabb kutatásoknak és elemzéseknek.10 A XVIII. században kialakult német ‘Universalgeschichte’ és a a francia típusú historiográfia „célkitűzése olyan globális történetírás volt, amely az ismeretek különböző kategóriáit – politika-, gazdaság-, társadalom- és kultúrtörténet – próbálja egységes egésszé összeszervezni. A szoros értelemben vett politikatörténet […] jelenti a leghagyományosabb közelítést; a politika szerepének eddig elhanyagolt kérdése azonban manapság komoly újjáértékelésen megy keresztül: márpedig a médiatörténet, amely a legösszetettebb társadalmi köteléket vizsgálja, mélységesen politikai természetű problémákat vet fel (az ideológiai, az uralom és a politikai részvétel, a közigazgatás eszközeinek és a kontesztáció lehetséges módozatainak kérdéseit).”11 A francia forradalom és az Angliából kiinduló ipari forradalom felgyorsította a kapitalizmus fejlődését és vele együtt a polgári társadalom kialakulását. A polgárság eszménye az egyenjogú polgárok társadalma lett, amely a tulajdon biztonságán és a vállalkozás szabadságán nyugodott. Az ezt megtestesítő új ideológiák terjedése és érvényesülése a polgári nyilvánosság szűrőjén keresztül, a sajtó és a könyvkiadás terjedése révén valósult meg. A kifejlett polgári társadalomban mindez különböző ideológiák, eszmerendszerek mentén közvéleménnyé terebélyesedett, amely ekkor már „tömegeket” fogott át.12 A 19. században létesültek először olyan, az egész földkerekséget átszövő hálózatok, amelyek elhozták a korban élők számára a gyors információszállítás tapasztalatát. E hálózatok teszik lehetővé az információáramlás ellenőrzésének elgondolását és megszervezését a modern képviseleti demokráciák és a liberális elven működő gazdaságok keretei között. Megszülettek a működésüket rögzítő törvények és egyéb szabályrendszerek. A 20. század elejének további fontos eseménye ebből a szempontból, hogy belép a médiumok közé a hang és a kép. Ez új problémákra is felhívja a figyelmet, a közbeszéd feletti uralom, a médiumok totális rendszerekbeli kiépülésének illetve általánosabban: az állam és az új információs és szórakoztató médiumok viszonyának kérdésére.13 9

10 11 12 13

Dobszay Tamás – Fónagy Zoltán: Művelődéstörténet. In: Bevezetés a társadalomtörténetbe. Szerk.: Bódy Zsombor – Ö. Kovács József. Osiris Kiadó, Budapest, 2003. 391-392. I.m. 394-395. Frédéric Barbier – Catherine Bertho Lavenir: A média története. Osiris Kiadó, Budapest, 2004. 16-18. Bayer József: A politikai gondolkodás története. Osiris Kiadó, Bp., 2003. 176-177. Frédéric Barbier – Catherine Bertho Lavenir: A média története. Osiris Kiadó, Bp., 2004. 20-21.

Glavanovics Andrea


Korábban, amikor ezek az eszközök nem álltak rendelkezésre, így: „A 18. század utolsó harmadáig Angliában a közvéleményt még a parlament jelentette, s a nemzet véleményét a parlamenti pártok képviselték, miközben a parlamenti vitákat (1771-ig) tilos volt nyilvánosságra hozni.” A politikus számára a XVIII. század végén jelenik meg a közvélemény, mint olyan tényező, amelyet figyelembe kellett vennie.14 A 19. század embere számára már természetes, hogy a napi sajtó hírei az olvasók tömegeihez jutnak el. E területen Angliában figyelhető meg az első látványos változás: „az 1780-as 9,5 millióról közel 30 millióra ugrik az országban eladott újságok és folyóiratok példányszáma.” 15 Európa más területein, elsősorban a kontinentális régióban e folyamat lassabban ment végbe, de kétségtelen, hogy az „újságok térhódítása rendkívül jelentős politikai problémává válik” 16 e térségekben is. Közvetlen véleményformáló erejük volt. Az államhatalom számára főleg a parlamentáris demokráciákban ez a véleményformáló erő megkerülhetetlenné vált. Az információ ellenőrzése a politika számára az elsődlegesen fontos tényezők közé emelkedett. London a világ hírforgalmának középpontjába került, amelyhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy kiváló adottságokkal rendelkezett. Ezen adottságok között említhető a Párizst Londonnal összekötő távírókapcsolat, amelynek létrejöttében fontos szerepet játszott London és környékének remek távíróvezeték-ellátottsága az 1848-as forradalmak után.17 1871-ben a legjelentősebb sajtóügynökségek (Reuter, Havas, Wolff) megállapodást írtak alá a piac felosztásáról. A Reuter esetében ez a brit piacot, Egyiptomot, Kínát és a brit befolyási övezetet jelentette; a Havas érdekeltségébe tartozott Franciaország, Svájc, Dél-Európa és Latin-Amerika; a Wolff tudósított Németországról, az OsztrákMagyar Monarchiáról, Hollandiáról, a skandináv országokról és a Balkánról.18 A sajtó működésében megfigyelhető újításokat az időkényszer szülte, az új feladatokat pedig a technikai átalakulás mellett új szereplők – tudósítók, riporterek és sajtóügynökségek – csatasorba állításával kellett megoldani. A 18. század elejétől egészen a huszadik század közepéig a Brit Birodalom egységének megőrzése minden brit kormánynak alapvető célja volt. A korona és a parlament a törvényeket és az alkotmányt egyszerre testesítette meg. Az Egyesült Királyság a huszadik század kezdetén még a világ vezető hatalma volt. A XX. század elején azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a Brit Birodalom élesebb versenyfutásra kényszerül ipari, kereskedelmi és katonai téren egyaránt olyan feltörekvő új hatalmakkal, mint az Egyesült Államok, Németország és Japán.19 A második világháború utáni időszak a brit külpolitikai prioritások átrendeződését,

243 14 15 16 17 18 19

Haskó Katalin – Hülvely István: Bevezetés a politikatudományba. Osiris Kiadó, Bp., 2003. 79. Frédéric Barbier – Catherine Bertho Lavenir: A média története. Osiris Kiadó, Bp., 2004. 163. Uo. I.m. 172. I.m. 148. Gálik Zoltán: Még a reggelijük is más. In: Nemzeti identitás és külpolitika az euroatlanti térségben. Szerk. Kiss. J. László Teleki László Alapítvány, 2005. 212-214.

Glavanovics Andrea


244

a nemzeti identitás és a külpolitika kapcsolatának nagymértékű változását hozta maga után. A brit külpolitika célkitűzéseit a legtalálóbban Winston Churchill fogalmazta meg három ölelkező kör (three interlocking circles) elméletében. Az ő felfogásában a világháború után a brit külpolitika érdekei egyrészt az Amerikai Egyesült Államokkal való szoros együttműködés, az úgynevezett atlanti kapcsolat (speciális viszony – special relationship), másrészt a Brit Nemzetközösség országaival fenntartott viszony, harmadrészt a (Nyugat)-Európával kialakított kapcsolat körül értelmezhetők. A század közepén a brit Európa-politika sorrendiség tekintetében még a harmadik, a brit nagyhatalmi szerep háttérbe szorulásával, a dekolonizációs folyamatok kiterjedésével párhuzamosan azonban a nemzetközösségi vonalat hamar megelőzte, és az atlantista irányvonallal azonos szintre került.20 Nagy-Britannia külpolitikájára a brit nemzeti identitás évszázadokon keresztül meghatározó befolyással volt. A 20. század második felében a szigetországban élők összetett identitásának vizsgálatakor a külpolitikai cselekedetek megítélésében a brit identitás háttérbe szorulását figyelhetjük meg. Az ország szuverenitása mind az európai integráció, mind a devolúció folyamata irányából komoly kihívásoknak volt és van kitéve ebből a szempontból. (…) A hatalmi politika érdekérvényesítési mechanizmusa azonban továbbra is vitathatatlanul a brit identitáson keresztül jutott és jut ma is érvényre. Az Amerikai Egyesült Államokkal fenntartott különleges kapcsolat a biztonságpolitika területén az utóbbi évtizedekben is meghatározó maradt, és az európai identitás ellenében hatott.21 A nemzeti identitásra gyakorolt hatások egyik fontos tényezője a külpolitika. Mind a brit, mind a magyar társadalomtudományi kutatásokban megjelent az utóbbi évtizedekben a nemzeti identitás vizsgálata a külpolitika összefüggésében is. A brit külpolitika számára az ún. „lands between” területén létrejövő soknemzetiségű birodalmak között Ausztria majd az Osztrák-Magyar Monarchia mindig is fontos szövetségesnek számított a politikai egyensúly fenntartása szempontjából. Más szempontból azonban ez a régió sem gazdasági, sem katonai téren nem állt a figyelem középpontjában. Nagy-Britannia külpolitikáját tekintve egészen a 20. század közepéig a nemzeti identitást is meghatározó birodalmi tudatból táplálkozott. E külpolitikának sem az első, de még a második vonalába sem tarozott Közép-Kelet-Európa. Hol a helye Európa középső és keleti felének és Magyarországnak a brit külpolitikában és közgondolkodásban? Hol a helye Nagy-Britanniának a magyar külpolitikában és közgondolkodásban? Egy olyan viszonyban, amelyben különösen Mohács után és a 20. századra igaz ez, mindig is Nagy Britannia képviselte a gazdagabb, „nyújtani tudó” partner szerepét, amelytől a gyengébb és elmaradottabb Magyarország védelmet vagy segítséget remélt.22 Felmerül a kérdés, hogy mi értelme vagy haszna van egy olyan összehasonlítás20 21 22

I.m. 216. I.m. 225. Arday Lajos: Az Egyesült Királyság és Magyarország. Mundus Kiadó, Bp., 2005. 10.

Glavanovics Andrea


nak, vagy elemzésnek, egyáltalán érdemes-e foglalkozni egy mindenféle szempontból marginálisnak tekintett problémával, amelyet sokkal inkább az érdekazonosság, gazdasági, kulturális és politikai kapcsolatok hiánya jellemez? Az antropológiára épülő és a társadalomtudományok módszertani elemzésén alapuló új művelődéstörténeti megközelítés, valamint az Európán kívüli civilizációk tanulmányozása során elsajátított elemzési és gondolkodásbeli változások alapján újraértékelésre szorul az Európán belüli különböző kulturális, gazdasági és társadalmi hagyományokkal rendelkező országok, társadalmi csoportok egymáshoz való viszonya, eltérő fejlődésük okai, sajátosságaik megértése és értékelése. Minden társadalmi szerveződés életében vannak dinamikus, fejlődő, prosperáló, hanyatló és stagnáló szakaszok. Változnak az államalakulatok határai, politikai berendezkedésük, struktúrájuk térben és időben egyaránt. Ahhoz, hogy megértsük ezek lényegét és természetét, nem elegendő csak a primer tényezők vizsgálata. Különösen fontos ez a 21. század új kihívásainak tükrében, a globális problémák megjelenésének korában és egy Magyarország és Közép-Európa számára új struktúra, az Európai Unió tagjaként. Újra és újra meg kell fogalmazni és értelmezni kell helyünket a világban és Európában, új tartalommal kell megtölteni jól ismert vagy éppen elfeledett fogalmainkat államról, társadalomról, politikai gondolkodásról, szuverenitásról, identitásról, magyarságunkról. Ezen kérdéseknek az elemzéséhez nélkülözhetetlen a média mint eszköz és tényező vizsgálata, hiszen a tömegkommunikáció létrejöttével napi politikai szinten szorul értelmezésre a tömegtájékoztatásból szerzett információ, amely alapvetően befolyásolja a történelemről, morálról, kultúráról és a különböző gazdasági társadalmi, politikai folyamatokról kialakult közgondolkodást és ezáltal a politikát. Mindez országhatárokon átívelve is érvényes. Ezért van jelentősége és értelme például a brit közgondolkodás – a sajtóban vagy egyéb más médiumokban megjelenő Magyarországról alkotott képen alapuló – vizsgálatának. A hidegháború korszaka után az átrendeződő sokpólusú világban Európa új kihívásokkal néz szembe. Huntington híres, sok vihart kavart és sok vitát kiváltott művében elemzi ezt az új helyzetet, és azt mondja, hogy a kulturális identitás szerepe és annak jelképei meghatározóak lesznek az elkövetkezendő időszakban.23 Az európai civilizáció nem tekinthet többé úgy e civilizációra, mint kizárólag „nyugat-európaira”. A „hanyatló” nyugat számára az évszázadok óta saját szemszögéből nézve leszakadó Közép- és Kelet-Európa nemcsak gazdasági, társadalmi, politikai problémákat, de új kihívást és kulturális és egyéb téren is megújulást jelenthet abban az értelemben, hogy e térség problémáinak jobb megértése és kezelése során elsajátíthatja azt a fajta szemléletváltást, amely hozzásegíti ahhoz, hogy elvesse saját kultúrájának egyetemességébe vetett hitét, ugyanakkor az új partnerekkel való szoros együttműködés és összefogás elhozza a régen várt és elengedhetetlenül szükséges megújulást, identitásának megfogalmazását és megerősítését. Hiszen ha a társadalmaknak szüksége van 23

Samuel P. Huntington: A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása. Európa, Bp., 2004. 16-40.

Glavanovics Andrea

245


közös világképre és kultúrára, akkor az ezen társadalmakat összefogó civilizációkra legalább ennyire igaz ez az állítás. Az alá- és fölérendeltségi viszonyokat fel kell, hogy váltsa egyfajta mellérendeltségi viszony és a kölcsönös megértésen alapuló egymásrautaltság felismerése és elismerése. Ezen gondolatok mentén, úgy gondolom, értelmet kap és van jelentősége a történelem különböző korszakaiban különböző jelentőséggel bíró társadalmak és államalakulatok összehasonlító és elemző vizsgálatának, egymásra gyakorolt hatásuk vagy éppen annak hiányának bemutatásának, de ugyanilyen fontos az is, hogy a médiumok elterjedésével és jelentőségének megváltozásával az adott időszakban mi érdekelte a közvéleményt és mit tartott érdemesnek bemutatásra ebből a korabeli közvéleményt formáló média.

246

Glavanovics Andrea

Székely Andrea

FORDÍTÁSI PROBLÉMÁK A HATÁRMENTI EGYÜTTMŰKÖDÉSEKRŐL SZÓLÓ HIVATALOS DOKUMENTUMOKBAN

A

z utóbbi tíz évben a határmenti együttműködések kérdésköre nemzetközi szinten egyre inkább előtérbe került s számos vitát generált. Az Európai Unió regionális politikája megköveteli, hogy létezzenek hivatalos (de legalább félhivatalos) definíciók a határmenti együttműködésekről, illetve a regionális tudománnyal foglalkozó kutatók szintén egy sor definícióval és fordítással rendelkeznek. A tanulmány célja, hogy felhívja a figyelmet a határmenti együttműködések és azok legintézményesültebb formáinak – az eurorégióknak – definíciós pontatlanságaira, ideértve a fordítási kérdéseket és esetleges hibákat is. Jelenleg nem létezik olyan definíciója a határmenti együttműködéseknek, amelyet a geográfusok, a regionális tudomány kutatói és az Európai Unió hivatalnokai egységesen, széles körben elfogadnak. A földrajzi megközelítésű közvetlen definíció relatív hiánya feltehetően arra vezethető vissza, hogy bizonyos nézetek szerint az együttműködés a határmenti/határon átnyúló régiók hatásaihoz kapcsolódik. Ebből következően meglehetősen nehéz elhelyezni a geopolitika fő tengelyei között a határmenti együttműködéseket. Nyelvészeti szempontból a helyzet még komplikáltabb: Kelet-Európában a szocializmus évei alatt művelt regionális tudomány terminus technicusai kényszerhelyzetből adódóan csupán „belső fejlődésen”, mentek keresztül, s ezt törte meg a KeletEurópai országokban végbement rendszerváltás. A regionális kutatások új irányzatát jórészt külföldi tanulmányok és dokumentumok alapozták meg. A vizsgálat tárgyát az Európai Bizottság és az Európai Határmenti Régiók Szövetsége által 1997-ben kiadott, majd 2000-ben felülvizsgált „Gyakorlati útmutató a határon átnyúló együttműködéshez” címen megjelenő kiadvány angol, francia, német és magyar verziói képezik. A kutatásban tehát ugyanannak a hivatalos dokumentumnak különböző nyelven kiadott szaknyelvi szövegeit elemezzük nyelvészeti (fordítási/ekvivalencia) és földrajzi/szakmai szempontból. A különböző verziókban természetesen különbözőképpen tükröződik az angolszász, francia, német és magyar földrajzi iskolák gondolatvilága. Bizonyára a magyar nyelv sajátossága is bonyolítja a helyzetet az együttműködés fajtáinak megadásakor, hiszen az együttműködés szóhoz kifejezetten gyakran társuló helyhatározók köre igen széles: „határ menti”, „határon átnyúló”, „határon átívelő”, „határok közötti”, a „határokon túlmutató”, „határokat áthidaló” (hogy csak néhány példát említsünk), de értelmük, értelmezésük nem is annyira könnyű, mint amilyen-

247

Fordítási problémák a határmenti együttműködésekről szóló hivatalos dokumentumokban

nek első látásra tűnik. Ez a nyelvi gazdagság igen sok esetben választás elé állítja a fordítókat is. A tanulmány első részében a fordításelmélet releváns kérdéseit tekintjük át. A második részben először a határmenti együttműködések definíciójának általános fordítási problémáit elemezzük, majd ezt követi az eurorégiók speciális kérdésköre.

1. MIT NEVEZÜNK FORDÍTÁSNAK? Általában alapkövetelmény, hogy a forrásnyelvi szöveg (az eredeti) és a célnyelvi szöveg (a fordítás) legyen ekvivalens egymással, a fordítás valósítsa meg az eredetivel való teljes értékű funkcionális – stilisztikai megfelelést. Az ekvivalencia funkcionális–relacionális kategória, „itt és most” viszony, amely teljes mértékben a fordítóra van bízva, akinek erőfeszítése arra irányul, hogy ekvivalenciát létesítsen az adott forrásnyelvi szöveg és az általa létrehozandó célnyelvi szöveg között.1 A fordításon - mindig nyelvek közötti interlingvális fordítást értünk, - (vagyis) egy szöveg átvitelét egyik nyelvből a másikba, - egy nyelv nyelvi jeleinek interpretációja egy másik nyelv eszközeinek (nyelvi jeleinek) segítségével.

248

Léteznek azonban a fordításnak paradoxonjai is: ugyanis minél pontosabb egy fordítás nyelvi szempontból, annál pontatlanabbá válik mint fordított szöveg. Nagyon fontos megvizsgálni, hogy milyen típusú szöveg fordításáról van szó. Jelen tanulmány egy újfajta szöveg: az euro-adminisztrációs szöveg fordítási és szakmai kérdéseinek elemzésébe bocsátkozik. A szövegtípus elnevezése Klaudy Kingától származik,2 aki nagyon találóan „euro-adminisztrációs szövegnek” nevezi el ezt az új típusú szöveget, ami szerinte Magyarország európai integrációjának egyik következményeként került be a hazai nyelvészeti kategóriák közé. Az új jelenség természetét így írja le: „nagy mennyiségű, eredetileg idegen nyelven fogalmazott, majd magyarra fordított adminisztratív szöveg kerül a vállalatok, minisztériumok, oktatási intézmények mindennapi életének vérkeringésébe.” Az euro-adminisztrációs szövegek esetében a forrásnyelv bizonytalan. Általában angolul érkeznek hazánkba, de nem biztos, hogy eredetileg angolul szövegezték őket, és az sem biztos, hogy az angol változat előállítója angol anyanyelvű volt. Tehát már az eredeti szövegek is meglehetősen igénytelenek. Ennek megfelelően a megbízók sem kívánnak többet a fordítótól, mint az egyszerű tájékoztatást. A magyarra fordított 1

2

Albert, S. (2003): Fordítás és filozófia, A fordításelméletek tudományelméleti problémái & Filozófiai szövegek fordítási kérdései. Tinta, Budapest. Klaudy, K. (2000): Mit tehet a fordítástudomány a magyar nyelv „korszerűsítéséért”? Elhangzott 2000. december 4-én az MTA Nagytermében a „Mit tehetünk a magyar nyelv korszerűsítéséért?” című konferencián.

Székely Andrea


euro-adminisztrációs szövegeket rendszerint nem is lektoráltatják, hiszen nem szépirodalmi vagy szakfordításról van szó, és mivel sokszor az intézmény maga sokszorosítja az anyagot, sem kézirat-előkészítő, sem korrektor nem látja a szöveget. Pedig ezeknek a szövegeknek a fordítása a hivatásos fordítók számára sem jelent könnyű feladatot, mivel mind a terminusok, mind a jelenségek, mind pedig maga a műfaj esetében sokszor teljes mértékben hiányzik a magyar megfelelő. Mind a fordítás, mind az ekvivalencia olyan empirikus kategória, amelyről ismereteket szerezni csakis a praxis, a fordítási gyakorlat alapján lehetséges, és nem járható az az út, hogy valamely definíció vagy kategória keretei közé próbáljuk valamiképp „bepréselni” őket.

2. A HATÁRMENTI EGYÜTTMŰKÖDÉS ÉS EURORÉGIÓK KÜLÖNBÖZŐ NYELVŰ, DE AZONOS DEFINÍCIÓJÁNAK VIZSGÁLATA 2.1. A HATÁRMENTI EGYÜTTMŰKÖDÉSEKRŐL 2.1.1 A határmenti együttműködés-definíciók fordítási problémái Elsőként tekintsük át a határmenti együttműködés definícióit a 2000-ben felülvizsgált „Gyakorlati útmutató a határon átnyúló együttműködéshez” címen megjelenő kiadvány angol, francia, német és magyar verzióiban. Míg a legáltalánosabb kategóriának „a nemzeti határokon túlmutató együttműködés” elnevezésnek ugyanaz a jelentése mind a négy nyelv esetében, addig a határon átnyúló együttműködés/ cross-border cooperation/ coopération transfrontalière/ grenzübergreifenden Kooperation nem teljesen ugyanazt jelenti. Az angol „cross” kifejezésben semmiféle transzcendens, felülívelés nincs jelen. Az angol és a francia kifejezések egyáltalán nem tartalmaznak bármilyen igére történő utalást, a német és magyar megfelelőkben a „greifen” és „nyúlni” igék különböző alakjai fellelhetőek. A határon átnyúló együttműködés definíciója csak közvetetten (csoportosítás útján), a nemzeti határokon túlmutató együttműködés definícióján keresztül jelenik meg a dokumentumban. * With regard to cooperation beyond borders, the following types are to be clearly distinguished: – cross-border cooperation – interregional cooperation – trans-national cooperation * La coopération au-delà des frontières nationales distingue clairement les formes suivantes: – la coopération transfrontalière, – la coopération interrégionale, – la coopération transnationale. Székely Andrea

249


* Bei der Zusammenarbeit über nationale Grenzen hinweg ist deutlich zwischen den folgenden Arten zu unterscheiden : – grenzübergreifende Zusammenarbeit, – interregionale Zusammenarbeit, – transnationale Zusammenarbeit. * A nemzeti határokon túlmutató együttműködés esetében egyértelműen az alábbi típusokat különbözteti meg: – határon átnyúló együttműködés, – inter-regionális (régiók közötti) együttműködés, – nemzetek közötti együttműködés. Ha tovább forgatjuk az Európai Unió és az AEBR különböző nyelvű kiadványait, akkor a határmenti együttműködés tartalmáról a következő táblázatokat adják közre (a könnyebb összehasonlíthatóság érdekében a négy nyelvű táblázatot egymás mellé helyeztük). 1. táblázat: Határon átnyúló együttműködés

250

Cross-border cooperation

Coopération transfrontalière

Grenzübergreifende Zusammenarbeit

Határon átnyúló együttműködés

- directly neighbourly cooperation in all areas of life between regional and local authorities along the border and involving all actors

- coopération directe de voisinage des institutions régionales et locales au long d’une frontière, dans tous les domaines de la vie et avec l’implication de tous les acteurs

- unmittelbare nachbarschaftliche Kooperation der regionalen und lokalen Instanzen entlang einer Grenze in allen Lebensbereichen, unter Einschaltung aller Akteure

Regionális és helyi intézmények közvetlen szomszédos együttműködése a határ mentén, az élet minden területén, minden közszereplő bevonásával.

- more organised because of a longer tradition (regional/ local)

- plutôt organisée, en raison d’une tradition plus longue (régionale/ locale)

- eher organisiert, da eine längere Tradition (regional/lokal)

Inkább szervezett, mivel régebbi hagyomány (regionális/helyi).

- interlinked within the framework of the Association of European Border Regions (AEBR)

- mise en réseau dans le cadre de l’Association des Régions Frontalières Européennes (ARFE)

- Vernetzung im Rahmen der Arbeitsgemeinschaft Europäischer Grenzregionen (AGEG)

Az Európai Határ menti Régiók Szövetségének (AGEG) keretein belüli hálózat.

Az angol nyelvű változat a közvetlenül a határ mentén található regionális és helyi hatóságokról és minden szereplőről beszél, a francia nyelvű változat kizárólag a regionális intézmények együttműködéséről szól minden egyes szereplővel, a német nyelvű anyagban regionális és helyi hatóságok és minden szereplő együttműködése szerepel, egyedül a magyar nyelvű anyagban szerepel a regionális és helyi intézmények együttműködése minden közszereplő (és nem minden szereplő) bevonásával. Székely Andrea


A hatóság szó intézménynek való fordítása megtévesztő, a két fogalom nem szinonimája egymásnak. 2. táblázat: Interregionális együttműködés Inter-regional cooperation

Coopération interrégionale

Interregionale Zusammenarbeit

Inter-regionális együttműködés

- cooperation (between regional and local authorities) mostly in single sectors (not in all areas of life) and with selected actors

- coopération (entre les institutions régionales et locales) surtout dans des secteurs spécifiques (pas tous les domaines de la vie) et avec des acteurs sélectionnés (pas tous les acteurs)

- Kooperation (zwischen regionalen und lokalen Instanzen) überwiegend in einzelnen Sektoren (nicht alle Lebensbereiche) und mit ausgewählten Akteuren (nicht alle Akteure)

Együttműködés (regionális és helyi intézmények között túlnyomórészt az egyes szektorokban (az élet nem minden területén) és kiválasztott közszereplőivel (nem minden közszereplővel).

-as yet, organisation not advanced because of a short tradition

- moins organisée, suite à une tradition moins longue

- Organisation bisher nicht im Vordergrund, da keine so lange Tradition

Eddig az előtérben nem áll semmilyen szervezet, mivel nem rendelkezik régi hagyománnyal.

-interlinked within the framework of the Assembly of European Regions (AER)

- mise en réseau dans le cadre de l’Assemblée des Régions Européennes (ARE)

- Vernetzung vor allem im Rahmen der Versammlung der Regionen Europas (VRE), aber z. B. auch der Konferenz der peripheren Küstenregionen Europas (CRPM)

A hálózat elsősorban az európai régiók gyűlésének (VRE) keretében, de pl. az Európai Periférikus Tengerparti Régiók Konferenciájának keretében is. (CRPM)

Az interregionális együttműködés jellemzőinek megadásakor szintén megállapítható, hogy egyedül a magyar nyelvű változatban szerepel a közszereplő szó, az összes többi nyelven az együttműködés nem minden szereplővel történik. A táblázatok tartalmilag nem azonosak, mert a német és magyar nyelvű anyagban eggyel több példa szerepel az interregionális együttműködés szerveződésénél, megemlítve az Európai Periferikus Tengerparti Régiók Konferenciájának keretét is.

Székely Andrea

251


3. táblázat: Nemzetek közötti együttműködés Trans-national cooperation

Coopération transnationale

Transnationale Zusammenarbeit

Nemzetek közötti együttműködés

- cooperation between countries (sometimes allowing regions to participate) with regard to a special subject (for example regional development) related to large, connected areas

- coopération entre Etats (le cas échéant avec l’implication des régions) sur un sujet spécifique (p. ex. aménagement du territoire) par rapport à des espaces contigus plus grands

- Kooperation (zwischen Staaten (ggf. unter Beteiligung der Regionen) zu einem Fachthema (z.B. Raumordnung) bezogen auf große zusammenhängende Räume

Együttműködés (államok között (adott esetben régiók részvételével) egy adott szakmai témával kapcsolatosan (pl. területrendezés) nagy összefüggő térségekre vonatkozóan.

- organisation usually still under development

- l’organisation n’est généralement qu’en développement

- Organisation in der Regel erst in der Entwicklung

A szervezet általában kialakítás alatt áll.

-the interlinkage is rarely organised but there are certain approaches within the framework of international organisations (for example, Council of Europe, Nordic Council)

- mise en réseau à peine effectuée, mais quelques approches dans le cadre d’organisations internationales (par ex. Conseil d’Europe, Conseil Nordique)

- Vernetzung kaum organisiert, jedoch bestimmte Ansätze im Rahmen internationaler Organisationen (z.B. Europarat, Nordischer Rat, CRPM)

A hálózat alig szervezett, viszont nemzetközi szervezetek keretében bizonyos kezdeményezések léteznek (pl. Európa Tanács, Északi Tanács, CRPM).

A nemzetek közötti együttműködés esetében a magyar nyelvű anyagban szerepel egy helytelen zárójel az államok szó előtt, ami a német nyelvű anyagban is ugyanúgy szerepel. Nyilvánvaló fordítási hibát láthatunk a magyar nyelvű változatban, amikor is a regional development és aménagement du territoire, Raumordnung kifejezésekre a magyar verzió a területrendezést nevezi meg, ami helytelen. Erre a kérdésre a későbbiekben még visszatérünk. A 4 különböző nyelvű hivatalos dokumentum felsorolja logikus sorrendben „a nemzeti határokon túlmutató együttműködés”-eket, de ezen típusok azonos sorrendben való megadása a hozzájuk tartozó táblázatban nem sikerült teljeskörűen: a helyes sorrendet követi az angol és a francia nyelvű változat, míg a német és a magyar nyelvű dokumentum felcseréli az interregionális együttműködés és a nemzetek közötti együttműködés sorrendjét. Ez rendkívül megtévesztő lehet a témával ismerkedők számára.

252

2.1.2 A határmenti együttműködés definícióinak szakmai problémái A szakmai elemzés első pontjaként az a megállapítás tehető, hogy a „a nemzeti határokon túlmutató együttműködés” mint kifejezés ebben a dokumentumban nincs tisztázva, nem lehet tudni pontosan, milyen értelemben használja az EU. A definíciók kiindulási pontja az osztályozás. Ennek az osztályozásnak vannak azonban problematikus pontjai. A három fajta között nem azonos módon tesz különbséget: az első és Székely Andrea


a harmadik fajta között (határon átnyúló együttműködés, interregionális együttműködés) a megkülönböztetés az együttműködés szektorain, azok teljességén alapul. Míg a második fajta esetében (nemzetek közötti együttműködés) a megkülönböztetés alapja az érintett (földrajzi) terület nagysága. Általánosan elmondható, hogy ezek a definíciók meglehetősen erősen a meglevő szervezeti formákra koncentrálnak, az emberi tényező kevés hangsúlyt kap. A határon átnyúló együttműködés jelenlegi definíciója szerint a testvérvárosi, testvértelepülési együttműködések nem tartozhatnak ebbe a csoportba, mert hálózatba szervezésük nehezen elképzelhető egy olyan szervezet részéről, mely a határmenti régiókra koncentrál.3 Problematikus pont még az eurorégiók hovatartozása, ugyanis mind a határon átnyúló együttműködés, mind az interregionális együttműködés kizárja az eurorégiót. Az első esetben a „szomszédos” szó lehetetlenné teszi, hogy az eurorégió beleférhessen ebbe a definícióba. Az eurorégiók szervezeti struktúrája nem minden esetben párhuzamos a határ két oldalán, hanem inkább koherens. Az interregionális együttműködésekhez pedig azért nem sorolhatóak teljes körűen az eurorégiók a definíció alapján, mert az együttműködés az élet nem minden területén értendő. Ennek alapján a létező eurorégióknak nevezett képződmények egy része vagy nem fér bele a nemzeti határokon túlmutató együttműködés kategóriába vagy az interregionális együttműködés kategóriába. Következtetésképpen felmerül a kérdés, hogy akkor maguk a kategóriák nem megfelelőek?

2.2. AZ EURORÉGIÓK DEFINÍCIÓJÁNAK FORDÍTÁSI ÉS SZAKMAI PROBLÉMÁI Az 1997-ben kiadott Gyakorlati Útmutató (Európai Bizottság – Európai Határrégiók Szövetsége 1997, D/1) fogalomszótára az eurorégió kifejezésre a következőket ismerteti: A határon átnyúló együttműködést szolgáló struktúra, mely a helyi és regionális szintek, illetve a megfelelő esetben a a szociális és gazdasági partnerek képviselőiből áll. Az Eurorégiók tipikus szervezeti felépítéssel rendelkeznek, mely a következő: a választott politikai tanács a legfelső szint, ezután következik a felügyelő testület, valamint több tematikus munkacsoport és egy határmenti titkárság. Az Európai Unió 2000-ben átdolgozott kézikönyvében definíciót az eurorégióról nem közölt, ugyanakkor kritériumrendszert dolgozott ki az eurorégiók lehatárolására a következő három szempont alapján:

3

Székely, A. (2006): A határmenti együttműködések és az eurorégiók definíciójának problémái. In: III. Magyar Földrajzi Konferencia tudományos közleményei CD (ISBN: 963 9545 12 0), MTA Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest.

Székely Andrea

253


– Szervezet / Organisation / Organisation / Organisation; – Munkamódszer Method of working / Mode de travail / Arbeitsweise; – A határon átnyúló együttműködés tartalma / Content of cross-border cooperation / Contenu de la coopération transfrontalière / Inhalte der grenzübergreifenden Kooperation Az alábbiakban a kidolgozott kritériumrendszer angol, francia, német és kétfajta magyar nyelvű fordítását vizsgálom párhuzamosan. A magyar nyelvű fordítások közül az első már eddigiekben is vizsgált Európai Unió és az AEBR hivatalos kiadványa,4 a másik Czimre Klára munkája.5 A későbbiekben látható, hogy a hivatalos magyar fordítás a német eredeti szöveg alapján készült; leginkább olyan kifejezéseket tartalmaz, amiket csak és kizárólag a német szöveg. A magyar nem hivatalos fordítás alapját az eredeti angol szöveg adta, mely az elírásokból és bizonyos félrefordításokból egyértelműen származtatható.

SZERVEZET Amalgamation of regional and local authorities from both sides of the national border, sometimes with a parliamentary assembly; Association des collectivités régionales et locales de part et d‘autre d‘une frontière nationale, parfois avec une assemblée parlementaire; Zusammenschluß regionaler und lokaler Körperschaften beiderseits einer Staatsgrenze, manchmal mit einer parlamentarischen Versammlung; Regionális és helyi testületek összefogása az adott államhatár mindkét oldalán, néha parlamenti gyűlés keretében; Regionális és helyi hatóságok tömörülése a nemzeti határ mindkét oldaláról, olykor egy parlamenti összeállítással.

254

A fordítások meglehetősen vegyes képet alakítanak ki az eurorégiók szervezetének mibenlétéről: az angol nyelv hatóságokról beszél, a francia egyesületekről, a német testületekről, magyarul a testületek és hatóságok is szóba jöhetnek. A nem hivatalos magyar fordítás nagyon pontatlanul fogalmaz amikor „egy parlamenti összeállítással”-t emleget, ami az egyik hivatalos nyelven sem ilyen formában jelenik meg. Abban mindegyik nyelv megegyezik, hogy valamilyen határon átnyúló szervezetről van szó, melynek saját állandó titkársága és szakemberei vannak, de a saját anyagi eszközökkel való ellátottságot kizárólag a német és a hivatalos magyar nyelvű anyag emleget. cross-border organisations with a permanent secretariat and experts and administrative staff; 4 5

European Commission – AEBR (2000): Practical Guide to Cross-border Cooperation, Gronau. Czimre K. (2003) : Az eurorégiók szerepe a határon átnyúló kapcsolatok erősítésében in : Süli-Zakar I. (ed). (2003) : A terület- és településfejlesztés alapjai, Dialóg-Campus, Pécs-Budapest. pp. 285-302.

Székely Andrea


organisation transfrontalière avec un secrétariat permanent et une équipe technique et administrative; grenzübergreifende Organisation mit einem ständigen Sekretariat und mit Fach- und Verwaltungspersonal und eigenen finanziellen Mitteln; határon átnyúló szintű szervezet állandó titkársággal és szakmai, illetve ügyviteli munkatársakkal valamint saját anyagi eszközökkel; határközi szervezetek permanens titkársággal és szakemberekkel, valamint adminisztratív stábbal. Elgondolkodtató, hogy milyen szervezeti keretek között működtetik az egyes EU országok, illetve az azonos nyelvet/ nyelvcsoportot beszélő EU országcsoportok az eurorégiókat, ha még az elvileg azonos tartalmú hivatalos eligazító anyagok is ekkora különbségeket tartalmaznak, hiszen egyáltalán nem mindegy gazdasági, társadalmi szempontból, hogy egy új hatóság, intézmény, testület vagy egyesület kerül kialakításra eurorégió név alatt. Az is könnyen belátható, hogyha a hivatalos dokumentumok közül kettő (német, magyar) emlegeti ennek a szervezetnek a saját anyagi eszközökkel való ellátottságát, akkor ezen országokban valószínűleg így alakítják/ alakították ki őket, míg az angolszász és francia területeken (legalábbis feltételezve a hivatalos dokumentumokban szereplő hangsúlyokból) nem erre a pontra fektetnek nagy hangsúlyt. according to private law based on national associations or foundations from both sides of the border according to the respective public law or according to public law based on international treaties which also regulate the membership of regional authorities; de droit privée, fondée sur des associations sans but lucratif ou des fondations de part et d‘autre de la frontière selon le droit national respectif en vigueur; ou de droit public, fondée sur des traités entre états réglant également la participation des collectivités territoriales; nach dem Privatrecht, basierend auf nationalen Zweckverbänden oder Stiftungen beiderseits der Grenze nach jeweils geltendem öffentlichen Recht; oder nach dem öffentlichem Recht, basierend auf Staatsverträgen, die auch die Mitgliedschaft der Gebietskörperschaften regeln; Magánjog szerint, nemzeti célszövetségeken illetve alapítványokon alapulva a határ mindkét oldalán a mindenkori érvényes közjog szerint; vagy közjog szerint, olyan államszerződések alapján, amelyek a területi testületek tagságát is szabályozzák; a magánjoghoz igazodóan nemzetközi szerződéseken alapul, melyek a regionális hatóságok tagságára nézve szintén szabályozó erejűek. A szervezeti kérdések utolsó pontjából az derül ki, hogy egyedül a francia nyelvű anyag beszél kizárólag non-profit egyesületről, a többi nyelv nem zárja ki a profitoriSzékely Andrea

255


entált működést sem, a non-profit jellegű alapítványi működés mellett. A nem hivatalos magyar nyelvű fordítás nem tartalmazza a teljes anyag lefordítását, csak a mondat második része kap hangsúlyt.

MUNKAMÓDSZER development and strategic-oriented cooperation, no measures based on individual cases; coopération visant le développement et l‘élaboration d‘une stratégie, et non à des mesures individuelles; entwicklungs- und strategieorientierte Zusammenarbeit, nicht einzelfallorientierte Maßnahmen; fejlődés- és stratégiaorientált együttműködés, nem az egyes esetekre orientált programok; fejlesztés- és stratégiaorientált együttműködés, nincs egyedi esetekre alapuló nagyságrend.

always cross-border-oriented, not as national border region; de principe transfrontalier et non en tant que région frontalière nationale; grundsätzlich grenzüberschreitend, nicht als nationale Grenzregion; Alapvetően határon átnyúló, nem nemzeti határ mentén fekvő régióként; mindig határközi orientációjú, a határközi régióktól eltérően.

Látható, hogy mindegyik nyelv az együttműködésre helyezi a hangsúlyt és nem az egyes egyedi esetek/projektek kivitelezésére. Az eurorégiókat határon átnyúló szervezetként kezelik, nem mint nemzeti határ mellett fekvő régió jelentőségét hangsúlyozzák. A nem hivatalos magyar fordítás értelmetlen és önmagának ellentmondó.

256

no new administrative level; pas de niveau administratif supplémentaire; keine neue Verwaltungsebene; nem új közigazgatási szinten; nincs új adminisztrációs szint.

hub for cross-border relations; citizens, politicians, institutions, economy, social partners, organisers of cultural events etc. plate-forme pour toute relation transfrontalière: entre citoyens, politiques, institutions, domaine économique, partenaires sociaux, acteurs culturels, etc. Drehscheibe für alle grenzübergreifenden Beziehungen: Bürger, Politiker, Institutionen, Wirtschaft,Sozialpartner, Kulturträger, etc. „Forgótárcsaként” működve minden határon átnyúló kapcsolat tekintetében: Székely Andrea


polgárok, politikusok, intézmények, gazdaság, szociális partnerek, kultúra illetékesei, stb. a határközi kapcsolatok elméleti központja; polgárok, politikusok, intézmények, gazdasági, szociális partnerek, kulturális események szervezői. Mindegyik esetben vasúti szakkifejezést használnak a szövegezők és fordítók az eurorégió munkamódszerének speciális kifejezésére, egyedül a nem hivatalos magyar fordítás beszél elméleti központról, ami szintén találó kifejezés az eurorégió mint összekötő kapocs funkcióra. balancing between different structures and powers on both sides of the border and with regard to psychological issues; niveau d‘harmonisation entre différentes structures et compétences de part et d‘autre de la frontière ainsi que du point de vue psychologique; Ausgleichsebene zwischen unterschiedlichen Strukturen und Kompetenzen beiderseits der Grenze sowie in psychologischer Hinsicht; Egyensúlyi szint a különböző struktúrák és hatáskörök között a határ mindkét oldalán, valamint pszichológiai szemszögből; különböző strukturális és hatalmi ágak közötti egyensúlyteremtés a határ mindkét oldalán, különös tekintettel a pszichológiai folyamatokra. Ebben a kifejezéscsokorban a francia nyelvű változatban esik szó valamiféle harmonizációs szintről (ami elméleti, vagy esetleg közigazgatási jellegű lehet), angol nyelven kizárólag az egyensúlyozás van megemlítve, a német nyelvű szöveg szintén emleget egyensúlyi szintet, de ott a szint nem elméleti jellegű, inkább területi (sík, alföldi) vetületet jelent. Magyar nyelven mindkét fordításban az egyensúlyi helyzet megteremtése a hangsúlyozott. A nem hivatalos magyar fordítás esetében a mondat második fele félrefordítást tartalmaz. partnership cooperation, vertically (European, governmental, regional, local) as well as horizontally beyond the border; coopération partenariale sur un plan vertical (européen, national, régional, local) et horizontal au delà de la frontière; partnerschaftliche Kooperation sowohl vertikal (europäisch, staatlich, regional, lokal) beiderseits der Grenze als auch horizontal über die Grenze hinweg; Partneri együttműködés vertikális (európai, állami, helyi-regionális) irányban a határ mindkét oldalán és horizontális irányban a határon átnyúlóan; Partnerségi együttműködés vertikálisan (európai, állami, regionális, helyi) csakúgy, mint horizontálisan, határok felett álló módon.

Székely Andrea

257


Ebben az esetben nagyon fontos különbözőségekre kívánjuk felhívni figyelmet: az angol nyelvű kiadásban a partneri együttműködés a kormányzati szinttel (is) történik, az azonos szint kifejezése francia nyelven „national” tehát „nemzeti” és nem „gouvernemental” (kormányzati) szóval történik, noha francia nyelven létezik a kormányzati szó. A német nyelvű hivatalos anyag „staatlich” azaz „állami” szintet jelez, a magyar nyelvű fordítások is őrzik az „állami” kifejezést. Érdekes, hogy az „országos” szintet egyik hivatalos dokumentum sem említi, noha jelentéstartalomban korrekt kifejezés lenne. implementation of cross-border decisions at national level and according to procedures applicable on both sides of the border (avoidance of competence and structural power conflicts); mise en oeuvre de décisions prises d‘une manière transfrontalière, sur le plan national et suivant les procédures en vigueur de part et d‘autre de la frontière (évitement de conflits en ce qui concerne la compétence et les structures); Umsetzung von grenzübergreifend getroffenen Entscheidungen auf nationaler Ebene gemäß den beiderseits der Grenze jeweils geltenden Verfahren (Vermeidung von Kompetenz- und Strukturkonflikten); A határon átnyúló szinten hozott döntések megvalósítása nemzeti szinten a határ mindkét oldalán a mindenkor érvényes eljárások szerint (hatásköri és szervezeti konfliktusok elkerülése); A határköri döntések megvalósítása nemzeti szinten és a határ mindkét oldalán alkalmazott eljárásokhoz igazodva (az illetékességi és strukturális eredetű konfliktusok elkerülése). A különböző nyelvi fordítások hűen tükrözik a tartalmi elemeket, a nem hivatalos magyar fordítás esetében vélhetően elírás történhetett, amikor a fordító a határköri és nem a határközi döntésekről ír.

258

cross-border participation of citizens, institutions and social partners in programmes, projects and decision-making processes; participation transfrontalière des citoyens, des institutions et des partenaires sociaux aux programmes, projets et processus de décision; grenzübergreifende Beteiligung von Politikern und Bürgern, Institutionen und Sozialpartnern an den Programmen, Projekten und Entscheidungsprozessen; Politikusok és polgárok, intézmények és szociális partnerek határon átnyúló részvétele a programokban, projektekben és döntési folyamatokban; polgárok, intézmények és szociális partnerek határközi szintű részvétele programokban, projektekben és döntéshozói eljárásokban való részvétel.

Székely Andrea


Az angol és francia nyelvű szövegben a felsorolt résztvevők között nem találjuk megnevezve a politikusokat, új elemként a német és a hivatalos magyar anyagban meg vannak nevezve, míg az angol eredetiből készült nem hivatalos magyar fordítás nem tartalmazza a politikusokat. Nem túl szerencsés a „döntéshozói eljárásokban való részvétel” fordítás, mert nehézkessé, magyartalanná (de még érthetővé) teszi a szöveget, ezt inkább döntési folyamatoknak kellene nevezni. direct initiatives and the use of own resources as preconditions for help and support of third parties; utilisation de propres initiatives et de propres crédits en tant que condition préalable pour l‘aide et le soutien provenant de tiers; Eigeninitiative und Einsatz von Eigenmitteln als Voraussetzung für Hilfe und Unterstützung von Dritten; Előfeltételként saját kezdeményezés és saját pénzügyi eszközök alkalmazása mások megsegítésére és támogatására vonatkozóan; közvetlen kezdeményezések és a saját források előfeltételként történő alkalmazása harmadik pártok megsegítése és támogatása céljából. A nem hivatalos magyar szöveg nyilvánvaló félrefordítást közöl a „harmadik pártok” megnevezéssel.

A HATÁRON ÁTNYÚLÓ EGYÜTTMŰKÖDÉS TARTALMA definition of fields of action according to joint interests (e.g. infrastructure, economy, culture); définition du domaine de travail selon les intérêts communs (par ex. Infrastructure, économie, culture); Abgrenzung des Arbeitsgebietes entsprechend gemeinsamer Interessen (z.B. Infrastruktur, Wirtschaft, Kultur); A munkaterület behatárolása a közös érdekeknek megfelelően (pl. infrastruktúra, gazdaság, kultúra); Igazodás a közös érdeklődésre számot tartó területek meghatározására (pl. infrastruktúra, gazdaság, kultúra). cooperation in all areas of life: living, work, leisure time, culture etc. coopération dans tous les domaines de la vie; logement, travail, loisirs, culture etc Zusammenarbeit in allen Lebensbereichen: Wohnen, Arbeit, Freizeit, Kultur, etc Együttműködés az élet minden területén: lakás, munka, szabadidő, kultúra stb.

Székely Andrea

259


együttműködés (az élet minden területén: életmód, munka, szabadidő, kultúra stb.) Ebben az esetben a magyar nyelven rendkívül eltérő fordításokra érdemes figyelmünket fordítani. A „lakás” és az „életmód” magyarul nem szinonimái egymásnak, de érthető a fordítás miértje, ha tisztában vagyunk azzal, hogy a hivatalos magyar fordítás a német „Wohnen” szóból indult ki és tartotta meg az ekvivalenciát, míg a nem hivatalos magyar fordító az angol nyelvű „living”-et vette alapul, amiből ténylegesen nem derül ki, hogy a szélesebb vagy szűkebb értelmű változatra gondolt-e az angol nyelvű szöveg szerzője. equal emphasis on social-cultural cooperation as on economic-infrastructural cooperation; coopération socioculturelle en parallèle avec une coopération sur le plan économique et infrastructurel; sozial-kulturelle Zusammenarbeit gleichberechtigt mit wirtschaftlich-infrastruktureller Zusammenarbeit; Szociál-kulturális együttműködés a gazdasági-infrastrukturális együttműködéssel azonos szinten; egyenlő hangsúly esik a társadalmi-kulturális, csakúgy mint a gazdasági infrastrukturális együttműködésre. Ebben az esetben – a francia fordítás kivételével – mindegyik fordítás visszaadja annak a ténynek a hangsúlyozását, hogy azonos szintű mind a társadalmi-kulturális együttműködés, mind pedig a gazdasági-infrastrukturális. A francia nyelvű szöveg inkább a párhuzamosságra, egyidejű működtetésre hívja fel a figyelmet, mint az együttműködések azonos súlyára.

260

implementation of treaties and agreements and concluded at European level between countries to achieve cross-border practice; transposition des traités, conventions et accords qui ont été signé au niveau européen et entre Etats dans la pratique transfrontalière; préparation et mise en oeuvre de programmes et projets, surtout dans le cadre d‘INTERREG; Umsetzung der Verträge, Vereinbarungen und Abkommen, die auf europäischer Ebene und zwischen Staaten abgeschlossen worden sind, in die grenzübergreifende Praxis; Az európai szinten és államok között megkötött szerződések, megállapodások és egyezmények átültetése a határon átnyúló gyakorlatba; szerződések, egyezmények megvalósítása és országok között, európai szinten lezárni a határközi tapasztalatszerzést. Ebben a kifejezéscsoportban a francia nyelvű szövegben bukkannak fel olyan új Székely Andrea


elemek, amelyek egyetlen más nyelven sincsenek feltüntetve, tehát a francia nyelvű szöveg majdnem megtartja az általános mondanivalót, de pontosítással, magyarázattal is ellátja azt. A nem hivatalos magyar fordításban a „lezárni a határközi tapasztalatszerzést” kifejezést nem helytálló, hiszen itt a szöveg szerint a megkötött szerződések a határmenti együttműködés gyakorlatába való átültetése lenne a cél. advice, assistance and co-ordination of cross-border cooperation; conseil, promotion et coordination concernant la coopération transfrontalière; Beratung, Förderung und Koordinierung der grenzübergreifenden Zusammenarbeit; A határon átnyúló együttműködéssel kapcsolatos tanácsadás, támogatás és koordinálás; a határközi együttműködésekre vonatkozó tanácsadás, segédlet és koordináció. A kiemelt angol, francia, német szavak közül egyik magyar fordítása sem teljes értékűen hozza át azt a jelentéstartalmat, ami azokból árad. A hivatalos magyar fordítás esetében érthető, hogy kiemeli a „támogatást”, de a segítségnyújtás jelentéstartalmat is szerencsés lett volna feltüntetni. A nem hivatalos magyar fordítás esetében a „segédlet” szó használata nyitva hagyja a kérdést: milyen típusú segítségről is van szó pontosan.

AZ EGYÜTTMŰKÖDÉS TERÜLETEI/FIELDS OF COOPERATION economic development / développement économique / Wirtschaftliche Entwicklung / Gazdasági fejlődés / gazdasági fejlesztés; tourism and leisure / tourisme et loisirs / Tourismus und Erholung / turizmus és pihenés / idegenforgalom és pihenés; transport and traffic / transports et circulation / Transport und Verkehr / szállítás és közlekedés / szállítás és közlekedés; agricultural development / développement de l’agriculture / Agrarentwicklung / Agrárfejlesztés / mezőgazdasági fejlesztés; regional development / aménagement du territoire / Raumordnung / Területrendezés / regionális fejlesztés; innovation and technology transfer / innovation et transfert technologique / Innovation und Technologietransfer / Innováció és technológiai transzfer / innováció- és technológiaáramlás; environmental protection and nature conservation / protection de l‘environnement et de la nature / Umwelt- und Naturschutz / Környezet- és természetvédelem / környezet- és természetvédelem;

Székely Andrea

261


schools and education / enseignement et formation / Schule und Bildung / Oktatás és művelõdés / iskolák és nevelés; social cooperation / coopération sociale / Soziale Kooperation / Szociális együttműködés / társadalmi együttműködés; culture and sports / culture et sport / Kultur und Sport / Kultúra és sport / kultúra és sportok; emergency services and disaster preventment / services de secours / Rettungswesen und Katastrophenschutz / Mentésügy és katasztrófavédelem / veszélyelhárítás és katasztrófamegelőzés; health affairs / santé publique / Gesundheitswesen / egészségügy / egészségügy energy / énergie / Energie / energia / energiagazdálkodás; communications / communication / Kommunikation / kommuniáció / kommunikáció; waste disposal / déchets / Abfallwirtschaft / hulladékgazdálkodás / szennyvizek raktározása; public security / sécurité publique / Öffentliche Sicherheit / közbiztonság / közbiztonság. Az együttműködés területeinek megnevezésénél néhány fontos kommunikációs problémára hívjuk fel a figyelmet. Az elsőként említett terület az „economic development”, melynek hivatalos magyar fordítása „gazdasági fejlődés”-ként került nyomtatásba, nem túl helyes és logikus. Az együttműködés területeként ugyanis nem a közös gazdasági fejlődés lenne a cél (a fejlődés spontán folyamat), hanem a gazdasági fejlesztés, amit helyesen a nem hivatalos magyar fordítás közöl. A következő problémás fordítás a „regional development”, ami a hivatalos magyar fordítás szerint „területrendezés”-t jelent. A helytelen fordítás oka a német nyelvből való szó szerinti fordítás lehetett, de a „Raumordnung” kifejezés a területrendezés mellett magába foglal bizonyos területfejlesztési elemeket is. A nem hivatalos magyar fordítás „regionális fejlesztés”-t közöl, ami érthető, de a szakmai körökben nem ezt a terminus technicust, helyette a területfejlesztés-t használják. Utolsó példaként a „waste disposal” esetét említem, mely eklatáns példája a fordítói nemtörődömségnek és hibának: a nem hivatalos magyar fordítás esetében ugyanis a fordítás „szennyvizek raktározása”-ként van megadva.

262

ÖSSZEGZÉS Általánosan megállapítható, hogy mind a határmenti együttműködés, mind az eurorégió definíciós és fordítási problémája fennáll. Bizonyára a magyar nyelv sajátossága is bonyolítja a helyzetet az együttműködés fajtáinak megadásakor, hiszen az együttműködés szóhoz társuló helyhatározók köre meglehetősen széleskörű, s nem mindegy, hogy „határmenti” vagy „határokon túlmutató” együttműködésről esik szó. Ennek a nyelvi gazdagságnak természetesen megvan a hátránya is: igen sok esetben Székely Andrea


választás elé állítja a fordítókat: melyik kifejezés a legadekvátabb az adott szövegkörnyezetben. S ha a fordító nem ismeri ennek a szakterületnek a pontos kifejezéseit, akkor bizony akarva-akaratlanul hozzájárul a szakmai pontatlansághoz, esetleg félreértelmezésekhez. Mind a határmenti együttműködésről, mind az eurorégiókról több Európai uniós dokumentum született a tagállamok nyelvén, s ezek fordításaiból többfajta is létezik. A hazai kutatók munkája során ez a tény még inkább hozzájárul a definíciós és fordítási problémakör elmélyítéséhez. Összegezve a fordítási tapasztalatokat, néhány többször előforduló problémára hívnám fel a figyelmet. A hatóságok, intézmények pontos megnevezése meglehetősen kaotikusan történik a fordításoknál, mivel minden fordító fejében az általa legjobban ismert struktúra elnevezéstana van jelen. Ez általában nemzeti sajátosságokat tartalmaz, s a fordítónak igen nehéz ezeket az elemeket adaptálva a saját nyelvére lefordítani úgy, hogy esetleg még nincsen kialakítva az intézményrendszer, vagy éppen az adott szakszöveg alapján fogják kialakítani. A statikus és dinamikus kifejezések magyarra fordítása is gyakorta ellentmondásokba ütközik. Példa erre az angol „development” szó, mely több jelentést foglal magába (statikusan fejlettség, dinamikusan fejlődés és fejlesztés), s a fordítók gyakran véletlenszerűen, a szövegkörnyezetbe nem illően fordítják. A helyzetet a fordítókon kívül a kutatók is bonyolítják, hiszen számos kutatónak létezik saját definíciója mind a határmenti együttműködésekre, mind az eurorégiókra. Ezek a definíciók vagy intézményi, vagy területi alapon jöttek létre, s a nemzeti földrajzi iskolák szemléletmódját is magukban hordozzák. Az elméleti oldal kiforratlansága a gyakorlatra is hatással van hazánkban, alapvetően különböző intézmény típusok és formák egyidejűen léteznek eurorégió néven. Összességében kiemelendő, hogy mind a határ menti együttműködés, mind az eurorégiók esetében számos próbálkozás jelen van azok pontos kifejezésére, típusainak meghatározására de igazán találó, széles nemzetközi szakmai körben elfogadott definíció ezidáig még nem született. Meg kell jegyezni, hogy a sok és sokféle definíció a tudományfilozófia szerint az elmélethiány jele. Ha valamely jelenségre sok definíció él egymás mellett, az azt jelenti, hogy az adott jelenségnek még nincs kialakult, mindenki által elfogadott elmélete.

263

Székely Andrea


IRODALOM Comission de l’Union Européenne – ARFE (1997): Guide pratique de la coopération transfrontalière. Gronau. Comission de l’Union Européenne – ARFE (2000): Guide pratique de la coopération transfrontalière. Gronau. Európai Bizottság – Európai Határrégiók Szövetsége (1997): Gyakorlati útmutató a határon átnyúló együttműködéshez, Gronau. Európai Bizottság – Európai Határrégiók Szövetsége (2000): Gyakorlati útmutató a határon átnyúló együttműködéshez, Gronau. Europaische Kommission – AGEG (2000): Praktishes Handbuch zur Grenzübergreifenden Zusammenarbeit, Gronau. Klaudy, K. (1994): A fordítás elmélete és gyakorlata. Scholastica, Budapest. Lanstyák, I. (2003): A kétnyelvű beszélő mint botcsinálta fordító. http://www.fphil.uniba.sk/~kmjl/ LI%20Botcsinalta%20.htm Székely, A. (2005): Euroregions and/or Cross-Border Regions? In: Region and Regionalism, No 7. Vol 1. Eds: Marek Koter and Marek Sobczyński. Opole–Łódź, pp. 105-116.

264

Székely Andrea

Dombay István – Magyari-Sáska Zsolt – Peteley Attila

SOME ELEMENTS OF CULTURAL TOURISM IN TRANSYLVANIA RELIGIONS IN TRANSYLVANIA Roman Catholics • Christ the saviour, God’s Son • The existence of the Saint Trinity • The Pope is the head of the Church • The Seven Sacraments: baptism, confirmation, Holy Communion, confession, the last unction, religious order, marriage. • The baptism of children • The Virgin Mary and the respect for the holy traditions • The existence of the Purgatory • True transformation with the elevation of God • The existence of monastic orders • Only a man can be a priest • The use of the Gregorian calendar • Episcopal celibacy The Roman-Catholic Church, the western-Latin branch of Christianity, its members accept the Pope from Rome and the Religious orders hierarchy and the unmistakable teachings of the church. These are set and agreed upon by the heads of the church and the Teaching Committee of the Church. As sources they mention the Holy Bible the teachings of the Apostils, and the traditions left behind for the fallowing generations by the church’s council. The most important elements of the teachings and beliefs of the church are: about the Saint Trinity, about the creation, the original sin, Christ’s teachings and religion founding role, the teachings about respecting The Virgin Mary. The Roman-Catholics believe that Jesus Christ is the founder of The Church, so that it carries on his teachings of redemption. All Christians are members of the Church, and they are all promised eternal life, just their roles and given gifts differ. The church differentiates the priests and the worldly believers. This differentiation they originate from Christ. He was the one who empowered The Twelve Apostils with special gifts, so they lead the members if His Church, He gave them the power of law making, and rose Peter above all, thus founding the Papal Duty. According to today’s believes, bishops are said to be the lawful descendents of the Apostils

265

Some Elements of Cultural Tourism in Transylvania

and they carry the same powers on. The Pope stays at the head of the Church as a spiritual leader and teacher. The ordained bishops are the regional pastors. They are the ones who present the saint liturgies sacraments, pasturing, teaching and administering the sacraments. The main plots of the liturgies point out the sacraments and Christ’s presence. According to Catholic believes the priests can give after confession the remission of sins, as The Lord’s lawful servant. An important institute of the Catholic Church is the existence of the religious order, where monks try to dedicate their being to Christ. For this they have to give up on earthly goods (poverty), on family and happiness (virginity, cleanness) and of free will (they need to be obedient). There are many types of clergy-hoods, besides the monks there are orders for nuns as well. The eastern-traditional Catholic Church separated since the 14th century from the Orthodox Church, and joined the Roman Catholic Church. The recognized the Pope and His power, but they kept their ancients traditions, their institutions, their liturgy (example: they ordain priests who are married as well). According to their liturgies we differentiate a couple of eastern catholic congregations: the Byzantine (GreekCatholic), Alexandrian, of Damask, Armenian and Kald Catholics. Csíksomolyó

266

Csíksomolyó is a famous place of pilgrimage, its Franciscan Church, built in 1802 in late baroque style, is famous for its Virgin Mary Statue. The pilgrimage is held yearly by Pentecost. The pilgrims come from the surrounding villages, they start days before and come on foot, to the church at the foot of the hill, and from there they move up to the church on the hilltop of Csíksomolyó. Today’s church was built between 1804 and 1876 in neo-baroque style, and at the altar the wooden carver Mary Statue is a 16th century renaissance masterpiece, said to be one of the biggest one of its kind. Maria wears a Triple Crown on her head, and above her there is a wreath formed by twelve stars, in her right hand she holds a queen’s sceptre and in her left hand she holds the Infant Jesus. Many miracles connect to this statue, which was probably carved by a local Franciscan Monk. When the Transylvanian Principalities were having troubled times through history, many witnesses noticed sadness on the face of the Mary Statue. In 1661, when the Turkish-Tartar armies of Ali Pasha reigned through Csik county, they wanted to take with them the Mary statue as well. The wagon that was supposed to carry The Statue, with eight oxen couldn’t move the statue one bit, and when one of the Turks who got upset and hit with his hand the statue, his hand paralyzed.



Gyulafehérvár From the four big Roman-Catholic Bishoprics (Szatmár, Temesvár, Gyulafehérvár and Bihar) this is the biggest of them all. Today’s cathedral, erected in the 13th century, in Romanesque style, was built on the place of an 11th century church. This is one of the most beautiful remnant examples of the Romanesque age. During the middle ages the cathedral was destroyed several times, and rebuilt as many times, adding new stylish elements to it. Hunyadi János was the one who renew the gothic sanctuary of the cathedral, which can be seen even today in its original shape. The church guards the graves of many important personalities, graves that were severally desecrated and vandalized through history, and today are empty. Here we can still find the graves of János Zsigmond and his mother Queen Isabella and of Martinutzi György and of Báthori András. Here found their final resting place Hunyadi László, Hunyadi János and the young Hunyadi János. Their sarcophagus can be found in the southern nave. The famous Transylvanian bishop, Márton Áron, is buried here as well. Csíkdelne The Saint János chapel was built in the second half of the 15th century. It has a very nice winged altar carved in the 17th century. On these renaissance styled pictures in the opened position we can see Easter motifs, and in the unfolded position we can see Christmas and Pentecostal scenes. The chapels wonderfully decorated renaissance styled sunk panel ceiling was built at the beginning of the 17th century, is one of the latest boarded ceilings of Transylvania. The sanctuary presents a triple arch in gothic style. Kézdiszentlélek The lovely Saint István chapel sits on the top of the Perkő Mountain. The little village on the top of a naked hill with its red roofed chapel represents one of the most important monuments of Haromszék County. It is especially nice the chapel’s wooden carved renaissance styled door case, made in the 17th century, and in the interior walls some fresco remnants depicting Hungarian saints. Kolozsvár The Saint Mihály church was built at the beginning of the 14th century in gothic style, in the place of the Saint Jakab chapel. The church was finished in 1442. Dombay István – Magyari-Sáska Zsolt – Peteley Attila

267


The three naval hall-church was 50 meters in length, and 22 meters in height. In the time of the Transylvanian monarchs it was transformed into a protestant church, but in 1718 it was given back to the Roman-Catholic Church. Its roof structure, its four towers and fittings were destroyed during the 1698 conflagration, and then received its today’s baroque styled fittings. The today’s tower, built in neo-gothic style, has 80 meters. Gyergyóditró Its monumental Neo-gothic church was built in 1913. The three main statues on the altar are carved in Carara marble, and the wonderful painted windows were made in the workshop in the famous Róth Miksa. The sanctuary’s wall paintings were made by an Italian artist depicting a medieval atmosphere. Greek Catholic • Christ the saviour, God’s Son • The existence of the Saint Trinity • The Pope is the head of the Church • The Seven Sacraments: baptism, confirmation, Holy Communion, confession, the last unction, religious order, marriage. • The baptism of children • The Virgin Mary and the respect for the holy traditions • The existence of the Purgatory • True transformation with the elevation of God • The existence of monastic orders • Only a man can be a priest • The use of the Julian calendar • Bishop’s celibacy

268

The Transylvanian Romanians (and not only them) tried to get on friendly terms with the Austrian Imperial Connate of Vienna by adjusting their religion to theirs. The Romanian Greek Catholicism was the pioneer of the Transylvanian Romanian Enlighten and the means of expression of its national identity. Their liturgy contains a lot of orthodox elements; we could say they kept their traditional rituals and ceremony, but they profess catholic principles and beliefs, accepting the authority of the Pope in the first place. The Greek-Catholics living in Transylvania are not all Romanians, in the Szatmár and Máramaros regions Slovakians deported from northern Hungary are GreekCatholics. They got mixed with the Hungarian population, but kept their religion. In the present they are subjects of the Romanian Episcopal authority (because there is no Hungarian Greek-Catholic bishop). Dombay István – Magyari-Sáska Zsolt – Peteley Attila


Just as the Armenian Church or the Orthodox Church, their liturgy is based on the well decorated Saint John’s Liturgy. Sárköz Armenian Catholics • Christ the saviour, God’s Son • The existence of the Saint Trinity • The Pope is the head of the Church • The Seven Sacraments: baptism, confirmation, Holy Communion, confession, the last unction, religious order, marriage. • The baptism of children • The Virgin Mary and the respect for the holy traditions • The existence of the Purgatory • True transformation with the elevation of God • The existence of monastic orders (Mechitarits) • Only a man can be a priest • The use of the Julian calendar • Bishop’s celibacy Gyergyószentmiklós The mysterious Armenian Catholic Church is one of the town’s main attractions. The baroque styled church, surrounded by high defensive walls, was built in 1773 over the foreigner’s cemetery. Its dimensions and splendor shows the wealth and position of the local Armenian community. Gorgeous antique chandeliers, beautiful candle-holders, wooden-carved benches, a very nice pulpit decorated with cherubs raise the value of the church. The left altar is distinctively beautiful, made in 1756, and brought here from a Venetian monastery. Erzsébetváros Szamosújvár The Armenian Bishoprics was built in Baroque Style between 1748 and 1798. The treasure of the church is a masterpiece dedicated to Rubens, depicting the taking off the body of Christ from the cross.


269


Eastern Greek (Orthodox) • Christ the saviour, God’s Son • The existence of the Saint Trinity • The Seven Sacraments: baptism, confirmation, Holy Communion, confession, the last unction, religious order, marriage. • The baptism of children • The Virgin Mary and the respect for the holy traditions • The existence of the Purgatory • True transformation with the elevation of God • The existence of monastic orders • Only a man can be a priest • The use of the Julian calendar • Bishop’s celibacy

270

After the 1054 separation of churches, those eastern churches that accepted the Byzantine traditions and the leadership of the Constantinopolitan patriarch, became independent churches. These independent churches had their own leaders. At the head of these autocephaly churches stood four patriarchs: the one in Constantinople, the one in Damask, the one in Alexandria and the one in Jerusalem. From these the patriarch of Constantinople has only an honorific leadership. The world’s orthodox churches unity is certified with the common canon law, the dogma system, common confession of faith and the order of ceremonies. All Orthodox churches descent and teach from the same ancient council’s teachings. In many ways they agree with the Catholic Church, but they don’t accept the pope’s leadership and perfection. They emphasize the importance of Easter and of the Holy Trinity. The priests before being ordained they can marry, but a bishop needs to keep celibacy. The monastic order has an important role within the Orthodox Church as well. Their liturgies are held in their native tongues, and they administer the same saint sacraments: the bread and the vine. The main part of the liturgy is the eucharism. The whole cult is very rich in forms and colouring; they give a lot of attention to details. They worship saint-pictures. They believe and they see the icons as revelations of the bible and the bibles teachings, the icons represent Christ, the Virgin Mary or biblical motifs. Through these icons they feel connected to God as they pray. In their cult, important roles have the worshiping of saints and respect of relics. Among the saints the most important role has The Virgin Mary, The mother of Jesus; among mail saints a distinctive role has Saint Nicholas. The earthly remnants of these holy man, are considered sacred, they are the reason for pilgrimages. In Orthodox churches there is usually one altar, and are ordained to God. They have a wall with icons that separates the main altar, where just priests have access from the simple mortals. The use the Julian calendar, therefore they are 13 day



behind with their dates for sacred events then those Christians who keep after the Gregorian calendar. The Orthodoxy grew stronger in the 19th century, embraced by the Russian Church, which forms the biggest Orthodox congregation in the world since the fall of the Byzantine Empire. The Russian Orthodox Church was formed in 988; its patriarch exists since 1589. In 1721 1st Peter Czar dismissed it and in 1917 it was reinstated. Zeykfalva The Orthodox Church was built around 1300. In its architecture we can distinguish Romantic and a Gothic element, mixed with the local wooden-made church’s building style. The churches stone made tower, peaks in a stone arch, its interior has wall paintings from the 15th century. The ancient and mysterious church is painted as on the outside as on the inside with very nice and valuable frescoes. The church originally was Catholic, then belonged to the Reformed Church, today is Orthodox. Reformed (Calvinist) • Christ the saviour, God’s Son • The existence of the Saint Trinity • The Sacraments: baptism, Holy Communion • The baptism of children • True transformation with the elevation of God • The use of the Gregorian calendar The reformed church is a religious community, formed after the Swiss (Calvinist, Zwingli) trends. The church’s dogmas fallow the teachings of the 2nd Helvetian Catechism and the Heidelberg Catechism. Its basic principles: the justified teachings of God and Jesus (only faith can save you) and the Bible as being the only source of faith. The reformed Church doesn’t recognize the clerical teaching office, the Papal primacy, infallibility, the liturgy and the respect of saints and of The Virgin Mary. The church recognizes two sanctities: baptism and the Lord’s Supper. During the Eucharist they remember just Jesus, the Last Dinner and our redemption in selfsacrifice. They don’t admit Jesus’ presence in the holy sacraments: in the bread and the vine. According to Calvin, the members become one with Jesus just in soul through these symbols. The church service doesn’t talk about self transubstantiation during liturgy. It mainly consists in readings and interpretations from the Bible, carried out the native tongue of the community. The reformed Church firmly supports the orders of the Ten Commandments, which prohibits for man the representation of God in Earthly forms. This principle they extended to the other two parts of the Saint Trinity to The Son and The Holy Spirit. Calvin rejected the cults of The Saints and of The Virgin Mary. Thus their Dombay István – Magyari-Sáska Zsolt – Peteley Attila

271


statues haven’t found place in the Reformed churches. These churches present a profound simplicity, there is no altar as well, not having any use of it during liturgies. The administration of the holy sacraments, the bread and the vine is the main event of the ceremony. For this they have “The Lord’s Table”. Their liturgy presents a puritan simplicity, consisting in common prayers, singing of psalms, preaching and the administration of the Lords Supper. According to reformed teachings we can only find salvation in faith and by clemency. One of their characteristic theories is about predestination, according to which God predestined some for salvation, others for damnation by their missdoes others for their merits. They promote the universal clergy hood; any mortal can become a priest. It is characterized by democratic elections and the elected leading board of the church lets mortals involve in the administration of the church. Nagyenyed After the Hungarian Conquest it becomes a royal estate, being fortified with defensive walls. After the Tartars invasions, the town was destroyed but repopulated and rebuilt by the Saxons in the 13th century. It was first mentioned in written documents in 1239. The town’s first church was built by the Saxons between 1333 and 1335 in respect to Saint Egyed, from where the city got his name later on. The rebuilt reformed church, situated in the middle of the castle originates from the 15th century, rebuilt in the 19th and housed the religious ceremonies for the Bethlen college students of the city and the locals as well. Ákos

272

It was built by the Ákos nation, as a family monastery, in Romanesque Style in the 12th century. The cathedral has three naves, two frontal towers, made of bricks and closing eastwards. Three massive pillars separate the three naves of the church. The marginal sanctuaries outside walls end in a straight line. According to the local traditional believes it is impossible to plaster the outside walls of the church, which are originally red. During history it was plastered many times but this one always fell down, and the brick wall regained its original look and beauty. Its inner fittings let us remember the puritan way of the reformed churches, but we can find a couple of 18th century painted desks in renaissance style. Above the pulpit there is a pelican, the symbol of the church, feeing its young with its blood. Kraszna The famous 14th century built church is long, with a cone tip, showing on his facade a tower with for little towers on its top, having a beautifully painted sunk panel ceiling. On the 17th century panels we can see animal pictures, according Dombay István – Magyari-Sáska Zsolt – Peteley Attila


to some scholars this it the biggest collection of such motifs in Transylvania. The secondary nave’s panels were painted in 1909. Kolozsvár The reformed church in the Farkas Street is the biggest single naval reformed church in South-East Europe. It holds beautifully painted, wooden-carved desks, a richly decorated pulpit, and a series of crests from the local deceased noblemen. By the end of the sanctuary were placed to their final resting place the princes Apafi Mihaly 1st and 2nd and their wives Bornemissza Anna and Bethlen Kata. Lutherans • Christ the saviour, God’s Son • The existence of the Saint Trinity • The Sacraments: baptism, Holy Communion • The baptism of children • The use of the Gregorian calendar The Lutheran church is a religious community formed on the principles and ideologies of Luther Martin. Luther since the beginning wanted to reform the church in the evangelic style, which he said departed from the Bible. He was the one who promoted the “evangelic” name, firstly used officially in 1663 at the Regensburg synod. They fallow the teachings of the August’s catechism, Luther’s Small and Big Catechism, the Schmalkalden articles, accepting the Christian dogmas about God, Jesus Christ and The Holy Trinity. They reject the cults of Mary and of the Saints, the Monastic orders, the existence of the purgatory, the Roman Catholic Church’s infallibility, the Popes and the Leading Priest’s supremacy. The evangelic church only admits two sacraments: baptism and the Holy Communion. The Lutherans consider both sermon and sacraments equally important, and place a big weight on the clear preaching of the Gospel and the right way of administrating the sacraments. Luther denied, that during the mass, bread and wine would turn into Christ’s body and blood, but he believed, that the Saviour is really present during the administration of the Holy Communion. Luther’s followers held their liturgies in more simple, less ornamental churches. They think the big number of pictures and statues distract the attention from the sermon. According to the evangelic conception, one can only get to damnation because of his sins, and salvation springs from God’s grace. One can’t get to salvation by his deeds, but only by the grace, which can be earned by faith.


273


Brassó The city’s most important sight is the especially beautiful and imposing Black Church, which can brag with titles like the biggest church in Transylvania and the most oriental gothic church in Europe. The church was built between 1385 and 1477, in late gothic style, similar to the Saint Vitus church in Prague, and was renewed not so long ago. It got its name after the Habsburgs have set it on fire in 1689 (revenging the fact that the Saxons have rejected the idea of building an imperial garrison in the city), and the walls of the church were painted black by the soot and the smoke. It’s dense, high columns, long gothic windows, tight and high middle-nave diffuses a devotional atmosphere, specific to the gothic churches. By the two sides in front of the sanctuary and at the entrance of the church stay the benches of the representatives of the former guilds, painted beautifully. Unitarians • Christ the teacher • The baptism of children • Only a man can be a priest • The use of the Gregorian calendar • Episcopal celibacy

274

The Unitarians are the protestant denomination originating in the reformation. Their most important dogma is the unity of God, that’s why they deny the Holy Trinity and the divinity of Christ. They reject the doctrines of the original sin and the predestination also. This conception – first formulated by the north-Italian Socinus Lallus – has sharply confronted the Roman-Catholic church, and also with the teachings of Luther and Calvin. Unitarians don’t accept the theory of salvation by only believing in Christ. At the same time, they respect Christ as example, a great teacher, that’s why they consider themselves Christians. According to them, the vocation of the Christian is to fulfil God’s kingdom on earth with the spiritual talents given by God. Man, as a child of God, is able to fulfil this, because God has given an example with the life of Jesus of Nazareth. Both Catholics and Protestants persecuted the Trinity-denier Unitarians. Because of this, they had to flee from Italy, but they managed to organize congregations in Switzerland, and, after that, in Poland and in Transylvania, too. The most important Transylvanian diffusers of the new belief were György Blandrata and Ferenc Dávid. Ferenc Dávid made the Unitarianism the strongest religion in the Transylvania of the period. Later however, Unitarians were persecuted and forced back in Transylvania also. Since the 18th century, their congregations have been organized in England and in the US also. The organizing of the church is similar to the reformed synod-elder idea, but the local congregation has full autonomy in every matter.



Bözödújfalu Székelyderzs The Unitarian fortified church is the most spectacular and the most interesting place of interest in round Székelyföld and besides of the church from Gelence is the single monument from Szekelyföld, which is part of world heritage. The mural of the church was painted in the 15th century and it delineates with one of the most beautiful colours and patterns the legend of St Laszlo. The wall of the fortified church served for protection in Turkish times, like in other places in Transylvania. They built a double gate on the wall, and so the Turkish or Tartar who managed to get across the first gate, got trapped between the two gates and they were spill with warm black pitch. The windows from where the black pitch was spilled have an interesting shape and they can be found in round on the churches top. Baptism Baptism is a religion which can be traceable to a protestant religious denomination Anabaptism (new baptized).The first baptism congregation in the 17th century by Dutch emigrants and English puritans. Before long spread and strengthened in Netherlands, England and in the US. The most important territory where it spread was in the Anglo-Saxon countries. The grown-up members of the baptism Church are baptized with immersing. They profess the thesis of Calvinist salvation in other words that the faith saves you. The Baptists serve the Lords supper in every month on the first Sunday like a ceremonial remembrance to remind the death of Christ. They think about the redemption that everybody who really believes in Christ like their own saviour will be saved without the priest’s or the Church’s intercession. Their mass hasn’t a prescribed liturgy, but it is very important the congregational chorus. They demand the visiting of the masses or religious meetings, than the historical Churches. They think that divorce is not permitted according to the Word of God. According to baptism perception every member of the church and Christian faithful is an evangelist. They are obligatory to give proof of faith by word, action and behaviour and to win other to accept it. Those minor family members and ambitious, who regularly take part in mass are part of the baptism congregation. Every local Baptist Church is independent from the others. Adventist Adventists are a congregation which waits the second and final come of Jesus Christ. It was founded during the 19th century by William Miller and Ellen White. Dombay István – Magyari-Sáska Zsolt – Peteley Attila

275


They quit the Baptist Church and preach that in 1844 will be the end of world namely the second come of Christ. After their forecast didn’t come true, the congregation was reorganized. Most of them consider Saturday the day of celebration and rest in place of Sunday, because according to the Old Testament the seventh day has to consecrate to the God. They got the seventh day denomination name from here. The Adventists believe in the Bibles prestige and suggest and that they can only be saved by the faith in Jesus Christ and reach the eternal life. They only christen grownups with immersing. They serve the Lords Supper four times a year overtaking the ceremony of washing of the feet. Saturday is the day of service and rest. They keep their meeting in a simple large room consecrated for the service. They can decorate the walls only with quotations from the bible. The liturgy contains the reading from the bible, preaching, singing and pooling of experience. Their pastors, missionaries are extraordinary well educated, enthusiastic, willing to make sacrifices and active. The Adventist Church turns the attention to advance of the society’s well-being. The followers make huge material scarifies for this, they donate 10% from their income to the church. They support many missions, hospitals and schools, local and international organizations. Every member has the obligation to be an active mission activity. There is an organized converting work in almost every country of the world, especially in the USA. The Adventist groups construct an integral world organization; their last corporation is the Adventist World association. Jewish

276

The base of the Jewish religion is the strict monotheism, and the keep of the Thor, namely the laws of God. The Thor contains written and verbal parts, which, according to the traditions, were given to Moses by God during the revelation on Mount Sinai, and who forwarded these to the Jewish. The written part of the Thor contains the five books of Moses, while the Talmud is the discussion of the rabbis over the verbal laws, on which they base the interpretation and actualization of the written traditions. With the help of this, the Thor, a more than 3000 years old book, can transform into live words for the believers all over the world. The Jewish religion covers every aspect of the daily life. It determines the proper behaviour between man and God, for e.g. the ways of praying, the rules for celebrating holidays and the Sabbath (the Saturday), it contains the laws between people, for e.g. the prohibition of killing, steeling and lechery, and helps people in their physical-spiritual edification with the right eating, moral or household prescription, as the case may be. However, the Jewish religion does not have a system of dogmas, it doesn’t specify to its followers what to believe in, it only claims the keeping of the halacha (the law), revealed by God and exactly codified by the rabbis. That’s exactly why we can find a great number of parallel spheres of thoughts related to one single theme, which proves the unlimited depths of the divine law. Dombay István – Magyari-Sáska Zsolt – Peteley Attila


The goal of keeping the religious specifications is that Jewish people should make every single one of his deeds a sacral one, becoming this way a joining clam between heaven and earth. This is what the term “chosen people” means. The goal isn’t the happiness in the other world, but the right, moral life on earth, with which they want to show an example for the people on earth. The culmination of all this is that the Jewish wait with never ending hope for the Messiah, who would bring the perfect, peaceful, God-loving world to earth. Jehovah’s witnesses The Jehovah’s witnesses religious movement was created in 1874 by an American merchant called Charles T. Russell. They trace their name back to the book of Isaac: “you are my witnesses – says the Lord”. According to them, it is demonstrable, based on the efficient study of the Bible that the day of the second coming and one thousand years dominating of Jesus Christ has arrived. The movement propagates the near collapse of this world dominated by the Satan. They reject the dogmas of the Holy Trinity and the immortality of the soul, but they believe in the rise of the dead. Their teaching is in fact a fundamentalist version of the Unitarianism – according to them, Christ is not God, and the Holy Spirit is “the force of God” –, which has as main idea the waiting and professing of the nearby arrival of the apocalypse. They consider their duty to warn the world: the only people to live after the apocalypse, which means the great fight between God and Satan, are the ones who join the movement. According to their belief, God will choose 144000 souls from them, who will rule with Christ in the heavenly kingdom. They’re the ones who can take with themselves once a year, on the day of remembering, the only holiday of the Jehovah’s witnesses, the bread and the wine.

TRANSYLVANIAN CASTLES Hunedoara The Castle of Hunedoara was more fortunate than others alike. It was under siege, it was tried by fires, for many years housed offices which were against historic heritage preservation, still retained and preserved its original look, so it got finally restored. Before approximately 1430, the reign of Hunyadi János, in the place of today’s imposing castle, it stood a small and simple fortress. He was the one who started rebuilding and upgrading the castle, increasing it in size and strength. The outer walls are ornamented with balconies, suspended towers, corridors, carved windows and coloured walls made it so distinctive. In the inside, astonishing wooden-carved doors, windows, magnificent fireplaces, decorated with tiles, an aspect very new for that age, walls covered with murals immortalizing the good Dombay István – Magyari-Sáska Zsolt – Peteley Attila

277


manners, position, virtues of the castle’s master. The castle was fitted with all goods that period had to offer. The castle was finished undoubtedly by 1453, after Hunyadi’s death his wife brought some minor changes to the castle’s look, but continued with decoration of the interior. Sighisoara The building of the city began somewhere in the 12th century, from the order of the Hungarian noblemen, by the newly settled German population. Today the city as part of the World Heritage houses one of the most picturesque medieval towncastles of Transylvania. The hill that holds the castle, with its narrow streets, medieval houses, surrounded by painted towers, scalloped bastions, looks down the city that lies around it. From the once standing 20 towers and bastions 9 are still standing today. In 1706, because the town didn’t want to take part in the Rákóczi revolution, Pekry Lőrincz, one if Rákóczi’s captains, blew up several bastions and towers of the castle. As a result the castle lost its military importance. Still the main entrance into the castle is through the Clock Tower. The magnificent tower, covered with coloured tiles, built in early baroque style is Sighisoara’s symbol. In the 17th century the tower was fitted with an animated clock, in German tradition. Brasov Some of the walls protecting the city, the towers and bastions are still visible today. The Weaver’s Tower today houses one small city museum. In the old city we can still find the remains of the old city walls, and here we find the best preserved city gates dating back to 1559, called Katalina gate. It has a cone shaped middle tower and four small little towers surrounding it, and on the front facade it shows the city’s crest. Beneath the Warthe hill we can still find the Black and White towers. Deva

278

Its history is closely linked to Transylvania’s history. It was first mentioned in written documents in 1269. it was a royal castle, during the reign of Kán László who was the landlord, made it its residence. In the 15th century it was taken by Hunyadi János, but after his death becomes a royal castle again. After the battle of Mohács it became on of the border guarding castles of the Hungarian Landlords, preserved and guarded through many centuries. On the hilltop lies the oldest part of the castle, an old wall-ring, along which many newer buildings were connected. This is surrounded by another wall-ring from the 17th century that has a fortified catacomb extending till the foot of the hill. In the Dombay István – Magyari-Sáska Zsolt – Peteley Attila


18th century it was a treasury estate, and after that it was auctioned, in 1849 its gunpowder depot blew up, and since then it is just a ruin. Bálványos The castle of Bálványos is said to be built by the Apor’s nation, during Saint Istvan. After the king defeated the pagan Gyula, Apor withdraw to his castle and lived and worshipped his gods undisturbed. After all Saint Istvan defeated Apor and his allies, forcing him and the Székely nation to take up Christianity. The Székely nation defended this castle successfully twice against the tartars, till the 17th century, when the widow of András Apor, built a new castle at Torjan and she moved her residence there. The castle collapsed after being abandoned. Other legends say that András Apor caught the seven carriages carrying the royal tribute and taxes full of silver coins; he then blew up the castle before fleeing into Poland. The Bálványos castle is oriented east-west, in an oval shape, having a lower and upper part. T had just one gate on the south-eastern side. The lower castle’s perimeter is of 240 meters; their thickness is of 1.5-2 meters, their height approximately 3.5-4 meters. The walls are today covered by vegetation, making it hard to be identified. The upper castle’ walls were 1.8-2 meters thick; and even today they have 5-6 meters in height. On the peak if the hill can we find the old tower, 20 meters tall, four stories high, with its foundation carved in the hills bedrock. Its base shape is a square measuring 10.5 meters for all sides. The Lazarea Castle The castle built in the 16th-17th century in a renaissance style, is not just Lazarea’s but Transylvania’s jewels. It is here, where Bethlen Gabor, Transylvania’s monarch spent his early childhood. The castle’s reshaping is closely linked to Lázár István, who fortified the castle with bastions and thick walls, and decorated the castle’s facade with renaissance motifs. In 1707 in was burnt down, but restored by Lázár Ferenc, who added the Knight’s Room, that housed latter on local official meetings. The castle was tried by two more fires; the later one in 1872 affected it harder. The gate bastion on the façade of the castle, once served as a residence for some time, is the entrance to the inner yard; near the garden’s walls we can still see a former kitchen, barracks and the maids’ residence, a locksmith and the ruins of the stables. Along the right wall was the Ladies residence. In the middle of the castle it was the entrance to the dungeon of the castle. The Knights’ Room was the treasury and was used as a guest-house.


279


Hadad The small village of Hadad, in Salaj county, in 1891 the small castle, where the Wesselényi family bred the English stallions, farmed cattle, sheep and pigs was an ancient nesting place for their family. The castles ruins are hard to be found today. The castle’s history is quite adventures, it was the reason of many disputes, being fought over in 1562, 1564. Its original owners died out in 1584, and then it was taken by Wesselényi Ferenc. During the Rákóczi revolution, it was heroically defended by Mrs. Wesselényi Pál, and then given up in 1710 by Csáki Istvan, the castle then receiving German watchpost. Later on it collapsed. The legend said that the ancient Hungarians on the neighbouring hill, The Law Hill, served justice. The Bran Castle Today a castle-museum, The Bran castle was built in the 14th century. The Hungarian King, Nagy Lajos, on the 19th of November, 1377 gives several villages into the usage to the town of Brasov, because they were to build the Bran Castle. The castle is finished and in 1412 King Zsigmond gives it as a gift to the ruler of Muntenia: Mircea Cel Batran, so in times when the tartars attach, he can withdraw here. Later on in 1498 he subordinates it to the Rasnov castle for 3,000 forint. In the controversies of the WW 1, it was offered as a crowning gift to Queen Zita, then two years later to Queen Maria or Romania, who restored it and become a favourite spot for her. Bochida In 1387 became part of the Losonci Bánfi family estate, and remained till the middle of the 20th century. The castle is located in the village, built by the order of Governor Bánfi György, in the 17th century, then restyled and finished by Bánfi Dénes and György in baroque style in the second part of the 18th century. Its final shape was achieved in 1858 in the time of Bánfi József, who added a very romantic garden to it as well. The castle was blown up by the retrieving German soldiers during WW 2. The restoring of the castle has been picked up in the last couple of years.

280


Gábor Ujváry

AUF DEN SPUREN UNGARISCHER GESCHICHTE IN WIEN

Z

änkische Brüderlichkeit? Zankhafte Freundschaft? Vielleicht zwanghaftes Miteinander voller Gegensätze? Oder aber wolkenfreies Zusammenleben und herzliche Aufnahme? Es wäre schwer, eine kurze Antwort darauf zu finden, was am ehesten das auf mehr als 1100 Jahre zurückblickende Verhältnis zwischen Wien und dem Ungartum kennzeichnet – ein Verhältnis, das erhabene und traurige Momente gleicherweise zu bieten hat. Eines ist jedoch klar: Unsere lange Geschichte war immer und ist bis heute eine gemeinsame Geschichte. Dies ist auch der Grund dafür, dass so unendlich viele Andenken dieser gemeinsamen Beziehungen über viele Jahrhunderte hinweg in Wien zu finden sind. Darunter sind jene am reichsten und zugleich am wenigsten erschlossen, die mit den geistigen Bindungen und Wechselbeziehungen zu tun haben. Wien und das Ungartum traten bereits gemeinsam in die Geschichte Europas ein, denn die älteste schriftliche Erwähnung Wiens aus dem Jahre 881 – in den Jahrbüchern von Salzburg unter dem Namen “Wenia“ – ist mit einer gegen die Ungarn geführten Schlacht verbunden. Ungarische Truppen eroberten Wien während der Zeit ihrer Streifzüge (Wiens Umgebung stand von 907 bis 995 unter ungarischer Oberhoheit) und auch 1030, in der Ära des Staatsgründers Stephan des Heiligen. Die Zeit zwischen 1485 und 1490, als König Matthias Herr über Wien war, wurde sogar in der ungarischen Nationalhymne verewigt (“…und Mátyás‘ Heer erstürmte die stolze Burg von Wien“). Später bedeuteten zuerst die Kuruzen, dann 1848 die revolutionären Truppen eine Gefahr für Wien. Trotz allem waren für das Verhältnis zwischen Wien und dem Ungartum eher die friedlichen Beziehungen charakteristisch, die in einem regen Handel und kulturellen Austausch ihren Niederschlag fanden. Die Route des ungarischen Handels in den Westen führte bereits im Mittelalter über Wien. Zahlreiche ungarische Handwerksmeister waren hier tätig: Ihre Rolle ist auch beim Bau des Stephansdoms nachweisbar. Die Universität Wien zog die ungarischen Jugendlichen bereits seit ihrer Gründung im Jahre 1365 im hohen Maße an. Die mehr als 4000 Mitglieder der „Natio Hungarica“ ergaben bis zum Ende des 15. Jahrhunderts etwa 20 Prozent der gesamten Hörerschaft. Der erste Vorsitzende der 1497 von Conrad Celtis ins Leben gerufenen humanistischen Akademie, der Wissenschaftlichen Donau-Gesellschaft (Sodelitas Litteraria Danubiana) war der junge János Vitéz, der auch den Posten des bischöflichen Administrators Wiens innehatte. Im gleichen Zeitraum hatte Wien noch zwei weitere ungarische Bischöfe: Orbán Nagylucsei (Dóczy) und Ferenc Bakócz.

281

282

Die Niederlage bei Mohács und die Belagerung der Burg von Buda durch die Osmanen bedeuteten nicht nur in der ungarischen Geschichte, sondern auch in der Wiener Präsenz des Ungartums einen Wendepunkt: Da die Habsburger von 1526 bis 1918 auch den Posten des Herrschers in Ungarn ausübten, lebten die Ungarn 400 Jahre lang mit den österreichischen Ländern in einer Staatengemeinschaft, die einer Ehe voller Zwistigkeiten ähnelte. Diesem Umstand war jene, die Ungarn vom Ende des 17. Jahrhunderts spaltende und zum Teil bis heute wirkende Oppositionsstellung zuzuschreiben, die es zwischen den Kuruzen, die für die völlige Unabhängigkeit der Länder der ungarischen Heiligen Krone kämpften, bzw. den Anhängern der Habsburger gab, die den Verbleib der Ungarn innerhalb des Reiches durch Aufrechterhaltung der innenpolitischen Selbständigkeit zu realisieren wünschten. Infolge der Dreiteilung Ungarns und der osmanischen Belagerung eines Großteils seines Gebietes war Wien (das bereits ab 1438 als Zentrum des Kaiserreiches galt) bis 1784 ebenfalls die „Hauptstadt“ Ungarns, bis 1892 sogar die Hauptstadt der Monarchie. Budapest wurde erst zu dieser Zeit gleichberechtigt mit Wien: Im gleichen Jahr wurde ihr der Rang als Haupt- und Residenzstadt von Franz Joseph zuerkannt. Die zeitgenössischen ungarischen Regierungsorgane und damit die bedeutendsten ungarischen Aristokratenfamilien zogen nach Wien. Wegen all dieser Dinge wurden die ungarischen Unabhängigkeitsbestrebungen, die Gegensätze zwischen Kuruzen und den treuen Anhängern des Habsburgerreiches vom Anbeginn des 17. Jahrhunderts ziemlich beständig und determinierten sogar zum Teil unsere gemeinsame, bis 1918 andauernde Geschichte. Den Beginn dieser Bestrebungen bedeutete das Wirken von István Bocskai, der seine jungen Jahre in Wien verbrachte. Im Dienste des Fürsten von Siebenbürgen machte er eine glanzvolle Karriere und galt als begeisterter Anhänger der habsburgischen Orientierung. Erst zu Beginn des 17. Jahrhunderts wandte er sich gegen den kaiserlich–königlichen Hof. In seinem Testament, das nach der Einnahme von fast dem Gesamtterritorium des königlichen Ungarn, kurz vor seinem Tod entstand, empfahl er bereits die Aufrechterhaltung der Sonderstellung des Fürstentums Siebenbürgen, die dem Wohl des gesamten Ungartums dienlich war. Die ihm von den Türken überreichte Krone, die als Zeichen zu werten war, dass die Hohe Pforte seine Macht nicht nur über Siebenbürgen, sondern auch über dem königlichen Ungarn anerkannte – und die heute als eines der Schmuckstücke in der Schatzkammer des Kunsthistorischen Museums in Wien zu sehen ist – war Bocskai lediglich als Geschenk anzunehmen bereit. Auch damit wollte er signalisieren, dass er die Osmanen nur als gelegentlichen Verbündeten, nicht aber als zuverlässigen und konstanten Partner betrachtete. Gleichzeitig ist Wien zu einem der Zentren des ungarischen wissenschaftlichen und kulturellen Lebens geworden. János Sylvester lehrte Mitte des 16. Jahrhunderts an der hiesigen Universität Hebräisch, Griechisch und Geschichte, hier studierte Péter Bornemisza, der die Elektra ins Ungarische übersetzte. Hier schuf der Arzt, Dichter und „Hof-Geschichtsschreiber“ von Kaiser Maximilian, János Zsámboki, die Grundlagen der Handschriftensammlung der Österreichischen Nationalbibliothek

(seine Gedenktafel ist an der Wand des Hauses Nr. 3 in der Singerstraße im ersten Bezirk zu sehen.) Im ‚Tiefen Graben’ wohnten das von Bálint Balassi, dem größten ungarischen Dichter im 16. Jahrhundert, besungene „schöne deutsche Mädchen“ Zsuzsanna und „die schöne Patriotin“, „die heitere Anna-Maria“. Sicherlich waren viele in Wien studierende ungarische Jugendliche in diesen Straßen mit dem gleichen Ziel wie Balassi unterwegs, um nämlich sagen zu können: „Honig lecken von einander Lippen / mehr zu sagen brauche ich nicht / es genügt: Wir hatten alles, was süß ist…“ („Mézet szedénk egymás ajakáról /... Többet szólnom dolgunkról nem szükség, / Elég, hogy megvolt minden édesség...”) Hier entstand 1623 das Pazmaneum, das zur Weiterbildung einer Vielzahl ungarischer Seminaristen beitrug. Eine lange Zeit verbrachte der namhafte Dichter dieser Epoche, Ferenc Faludi in Wien. Zahlreiche Sprösslinge von Aristokratenfamilien studierten am 1746 eröffneten Theresianum – auch noch in der Zwischenkriegszeit. Der bekannte Astrologe Miksa Hell war ebenfalls in erster Linie in Wien tätig, als Direktor der Sternwarte und als Universitätsprofessor. Zu Ende des 18. Jahrhunderts wurden in Wien bereits drei, in Ungarn hingegen lediglich eine einzige Zeitung in ungarischer Sprache herausgegeben. Der Magnat Ferenc Graf Széchényi verbrachte den Gutteil seines Lebens und verstarb 1820 in Wien. Seine Bibliothek und seine Sammlungen schenkte er der ungarischen Nation und gründete damit die Rechtsvorgänger des heutigen Ungarischen Nationalmuseums und der nach ihm benannten Staatsbibliothek. János Batsányi, der bekannte, aber wahrhaft erst von der Nachwelt geschätzte Dichter seiner Zeit, geriet wegen seiner Beteiligung an der ungarischen Jakobiner-Verschwörung ins Gefängnis von Kufstein. Als er freigelassen wurde, ließ er sich in Wien nieder, wo er 15 Jahre lang blieb. Auch seine Gattin, die bejubelte Dichterin Gabrielle Baumberg, ein Liebling in Literaturkreisen und „Wiens Sappho“, stammte aus Wien. Ferdinand Graf Pálffy, der berühmte Direktor des Hoftheaters und des Theaters an der Wien am Anfang des 19. Jahrhunderts, war der Gründer der ersten Pensionsanstalt für Theaterschaffende auf deutschem Sprachgebiet, und auch als Vorsitzender einer Aktiengesellschaft für die Unterstützung der Donau-Dampfschiffahrt tätig. An den „größten Ungarn“, István Széchenyi (Sohn des vorhin erwähnten Ferenc), erinnern nicht nur eine Gedenktafel auf seinem Geburtshaus an der Wand des Palais Wilczek, sondern auch eine andere vor dem gegenwärtigen Bezirksgericht, der einstigen Privat-Irrenanstalt von Oberdöbling, wo er Selbstmord beging. Ebendort wurde auch eine Büste – die Kopie des Werkes von Hans Gasser, dem berühmten Bildhauer – aufgestellt. Das Gebäude der ungarischen Hofkanzlei – heute Sitz der Botschaft der Republik Ungarn – ist mit Sicherheit eines der schönsten Barockgebäude Wiens. Unter den fleißigen oder weniger fleißigen Beschäftigten in der Kanzlei gab es viele, die sich auch wissenschaftlich oder künstlerisch betätigten. Zu ihnen gehörten Farkas Kempelen, der Polyhistor und Entdecker mit einem abenteuerlichen Leben, Sámuel Teleki, der Begründer der berühmten Bibliothek Teleki-Téka in Marosvásárhely/Tirgu Mures,

283

284

József Ürményi, der erste große Reformer des ungarischen Unterrichtswesens, der es durch seine Ratio Educationis (1777) vereinheitlicht hat, der Rechtswissenschaftler György Bartal, der Übersetzer János Majláth, einer der ersten, die die ungarische Literatur auf deutschem Sprachgebiet populär gemacht hat, sowie der Schriftsteller Farkas Sándor Bölöni. Von den bedeutendsten Malern, Bildhauern und Architekten des 19. Jahrhunderts studierten István Ferenczy, Miklós Barabás, Bertalan Székely, Viktor Madarász, Frigyes Schulek, Mihály Munkácsy, László Paál, Alajos Stróbl, Árpád Feszty und János Fadrusz studierten an der Wiener Akademie der bildenden Künste. Ignác Semmelweis, „der Retter der Mütter“, erwarb seinen Titel als Privatdozent an der Universität Wien. Drei Denkmäler in Wien erinnern an ihn. Nach dem Ausgleich (1867), der Ungarn innerhalb der Monarchie im Vergleich zu früheren Zeiten einen wesentlich größeren Spielraum gewährte, lebte einer der talentiertesten ungarischen Journalisten, Miksa Falk in Wien. Er war früher Vertrauensmann von István Széchenyi, der der Königin Elisabeth die ungarische Sprache beibrachte. Alle berühmten ungarischen Schriftsteller der Epoche verbrachten – zumeist – eine längere Zeit in Wien: angefangen vom in ganz Europa bekannten József Eötvös über Gereben Vas und Lajos Dóczi (Dux), der über 20 Jahre lang als Pressechef für auswärtige Angelegenheiten der Monarchie tätig war, bis hin zu Kálmán Mikszáth. Am bekanntesten für die Österreicher war jedoch Mór (Maurus) Jókai. Károly (Karl) Goldmark, der zum Freundeskreis von Brahms gehörte, war ein wichtiger Akteur im Musikleben der Kaiserstadt. Der Vorgänger des Dynamos, ein Hochspannungs-Netzgerät – eine Erfindung von Ányos Jedlik – mit welcher große Lichtbogenerhitzung erzielt werden konnte, die erste ungarische Dampflokomotive und die später berühmt gewordenen Zsolnay-Keramiken wurden auf der Wiener Weltausstellung 1873 präsentiert. Hier zeigte sich Ungarn – sechs Jahre nach dem Ausgleich – als selbstständiges, selbstbewusstes, zuversichtliches Land. Die unglaubliche Entwicklung in den darauffolgenden Jahrzehnten war der Beweis dafür, dass dieser Optimismus nicht unbegründet war. Bereits am Ende des 19. Jahrhunderts bildete sich im Hause von Lajos Thallóczy in Wien ein Freundeskreis, der sich aus ungarischen Historikern, Politikern und Künstlern zusammensetzte und sich regelmäßig traf. Neben Thallóczy, der als Vertrauter Franz Josephs und profunder Kenner der Balkanfrage sowie von 1885 bis zu seinem Tod 1916 als Direktor des Hofkammerarchivs eine der außergewöhnlichsten Persönlichkeiten der Jahrhundertwende in Wien war, nahmen an diesem Abendzirkel viele bekannte ungarische Persönlichleiten teil. Die in dieser Zeit entstandene „Wiener“ Operette pflegt man bis heute zu Recht als die einzige einheitliche künstlerische Erscheinungs- und Ausdrucksform der Monarchie zu betrachten. Die hervorragendsten Vertreter dieser Gattung mit ungarischer Abstammung, Ferenc/Franz Lehár und Imre/Emmerich Kálmán waren in Wien und Budapest gleicherweise „zu Hause“. Um die Jahrhundertwende stieg auch die Anzahl ungarischer Beamter ständig an, die in den „gemeinsamen

Institutionen“, d.h. in den k.u.k.-Ministerien und -Ämtern, vor allem im gemeinsamen Finanzministerium und dem Ministerium für auswärtige Angelegenheiten arbeiteten. Der erste „österreichische“ Nobelpreisträger Joseph Barany/József Bárány (medizinischer Nobelpreis 1914) wurde zwar in Wien geboren, stammte jedoch aus einer ungarischen Familie, so dass beide Nationen ihn berechtigt als „ihren Sohn“ betrachten. Der Anteil des bunten Wiener Ungartums, das sich aus Studenten, Beamten, Künstlern und Handwerksmeistern, später, von der Mitte des 19. Jahrhunderts an in immer höherer Anzahl aus Arbeitern zusammensetzte, war in der Kaiserstadt immer bedeutend. Bis zum Anfang des 19. Jahrhunderts bildeten die Ungarn nach den „Slawen“ die zweitgrößte fremdsprachige Gruppe in Wien, ihre Zahl lag in den Jahren um 1840 bei 15 000. Ende des 19. Jahrhunderts zählte Wien bereits etwa 30 000 bis 40 000 Einwohner mit ungarischer Muttersprache. Die Volkszählung von 1910 registrierte 139 000 ungarische Staatsbürger in Wien, deren Mehrheit jedoch nicht die ungarische Muttersprache hatte, sondern einer ungarischen nationalen Minderheit in Ungarn angehörte. Nach dem Ersten Weltkrieg hat Wien, das vom Zentrum eines Reiches zur Hauptstadt einer kleinen Republik geworden ist, auch für das Ungartum seine frühere politische Bedeutung verloren. Seine Rolle war insofern dennoch wichtig, als es ungarische Emigranten aufnahm bzw. ihnen freien Weg in andere Länder gewährte. 1919 fanden zunächst die vor der Räterepublik fliehenden „weißen“, nach deren Sturz die „roten“ und nach dem Zweiten Weltkrieg die in drei Wellen, 1945, 1948 und 1956 kommenden ungarischen politischen Emigranten ihr neues Zuhause in Wien. In der Zwischenkriegszeit hielten neben den Emigranten auch die Vertreter des „offiziellen“ Ungarns Wien noch als ihre Heimstätte. Um nur die „großen“ Schriftsteller zu erwähnen: Mihály Babits, Dezső Kosztolányi, Gyula Juhász sowie ihr Mezän Lajos Hatvany waren oft in Wien. Sándor Márai beschrieb in seinem Buch Geständnisse eines Bürgers (Egy polgár vallomásai) seine Spaziergänge mit dem Vater in der Wiener Innenstadt, als der ältere Herr, der vor 25 Jahren in Wien gelebt hatte, von vielen alten Bekannten und Geschäftsinhabern mit Freude und Hochachtung begrüßt wurde. Aber an der hiesigen Universität studierte auch der schon damals linke Attila József. Trotz seiner oppositionellen Haltung dem HorthyRegime gegenüber war er Bewohner der offiziellen ungarischen wissenschaftlichen Vertretung, des Collegium Hungaricum – und zwar für die unentgeltliche Verrichtung von Reinigungsarbeiten. (Nach Meinung des späteren Schriftstellers, Dichters, Literaturhistorikers und Kultusministers Dezső Keresztury, der mit einem staatlichen Stipendium hier weilte, kümmerte er sich nicht allzu sehr um seine Arbeit, führte jedoch mit den gelehrten Bewohnern des Instituts fundierte Diskussionen.) Die politischen Gegensätze schienen kaum lösbar zu sein: Zwischen dem „roten Wien“ und dem „weißen Ungarn“ in der Zwischenkriegszeit, dem „Nazi-Wien“ vom Anschluss und dem „zögernden ungarischen Vasallen“, der österreichischen Hauptstadt während der Besetzung durch die vier Großmächte nach 1945 und

285

286

dem ab 1948 endgültig unter kommunistische Herrschaft geratenen Ungarn, dann zwischen dem 1955 unabhängig und neutral gewordenen Österreich und dem Ungarn, das nach der niedergeschlagenen Revolution (1956) erneut in die sowjetische Machtsphäre gehörte. Trotz allem war der politische Gedankenaustausch untereinander – bis auf die Perioden zwischen 1938 und 1945, 1948 und 1955 sowie 1956 und 1964 – nach wie vor ziemlich rege. Zurückblickend auf die nahe Vergangenheit, werden sich die Wiener bis heute an die K.u.K.-Jahre erinnern (ursprünglich kaiserlich und königlich aus der Zeit der Monarchie, in den 70er und 80er Jahren des 20. Jahrhunderts jedoch eine Bezeichnung der Kádár und Kreisky Ära), die eine gewisse Normalisierung im Verhältnis beider Länder brachten. Zu einer wahren Änderung kam es allerdings erst durch die politische Wende in Ungarn (1989–1990). Die wirtschaftlichen Verbindungen sind von 1918 bis heute – mit Ausnahme der Zeit des Kalten Krieges – eng geblieben. Was die historischen Forschungen anbelangt, so ist die Anziehungskraft Wiens stark angewachsen, denn die Vielzahl der hier befindlichen und seit 1918 frei erforschbaren Archivquellen zur Geschichte Ungarns wird noch für Generationen von Historikern Arbeit bedeuten. Die Schriftstücke der zentralen Behörden des einstigen Reiches wurden nämlich – seit ihrem Bestehen im 16. Jahrhundert – wegen der früheren Staatengemeinschaft in Wien aufbewahrt. Darunter gab es eine Menge an Akten mit ungarischem Bezug: Deshalb richtete sich die Aufmerksamkeit der ungarischen Historiker bereits ab 19. Jahrhundert auf die Kaiserstadt. Um diese Quellen erforschen, aufbereiten und publizieren zu können, wurden das Institut für Ungarische Geschichtsforschung in Wien 1920 ins Leben gerufen (1948 eingestellt und im Januar 2000 neugegründet) und das bis heute kontinuierlich wirkende Collegium Hungaricum 1924 gegründet. Letzteres hat neben seinen wissenschaftlichen Aufgaben auch eine kulturelle Vermittlerrolle. Beide Institutionen waren die ersten Auslandsinstitute in Österreich überhaupt. Als junge Talente verweilten hier der weltberühmte Experte des Altertums, András Alföldi, mehrere namhafte Kunsthistoriker, wie Jolán Balogh, Julius Fleischer (Privatdozent der Universität Wien), István Genthon und Anna Zádor, zahlreiche auch im deutschen Sprachgebiet bekannte Historiker wie Kálmán Benda, József Deér, Sándor Domanovszky, István Hajnal, Dénes Jánossy (der ungarische Mitarbeiter des Haus-, Hof- und Staatsarchivs), Domokos Kosáry (der Präsident a.D. der Ungarischen Akademie der Wissenschaften) und Elemér Mályusz längere Zeit; hier hielten sich der große politische Denker, István Bibó, der Rechtphilosoph Barna Horváth, der namhafte Schriftsteller, Literaturhistoriker und Ex-Kultusminister Dezső Keresztury sowie der beste Kenner der deutschen Dialekte und der Sprachentwicklung in Ungarn, Károly Mollay, auf. Eine der größten Waffentaten der ungarischen Kulturdiplomatie in den 20erJahren ist ebenfalls mit Wien und der dortigen ungarischen Geschichte verbunden. Im Mai 1926 wurde das geheime, bis heute geltende Badener Archivabkommen unterzeichnet, das am 1. Januar 1927 in Kraft trat. Dieser Vertrag steht ohne Beispiel

in der Reihe internationaler Abkommen. Darin wurde nämlich ein Aktenmaterial zum „gemeinsamen geistigen Eigentum“ Österreichs und Ungarns erklärt, das in seinem historischen Wert außerordentlich wertvoll ist und für Generationen von Archivaren und Historikern auf lange Sicht fleißige Forschungsarbeit garantiert. Im Sinne des Abkommens: 1., hat Ungarn das Aktenmaterial mit ausschließlich ungarischem Bezug aus den einstigen Wiener zentralen Archiven zurück bekommen; 2., gelangten die nach wie vor in Wien aufbewahrten Bestände der zentralen Staatsverwaltung, die zwischen 1526 und 1918 im Verlaufe der Tätigkeit ihrer Organe mit zumindest teilweisem ungarischem Wirkungsbereich entstanden waren, ins gemeinsame Eigentum beider Staaten; 3. wurde die Institution einer ungarischen Archivdelegation in Wien fixiert, die die ungarischen Interessen in der Kaiserstadt vertritt (und die es auch heute noch gibt). Einige Jahre später legte eine Vereinbarung vom 27. November 1932 von Venedig ähnliche Inhalte über Güter von Museen und Bibliotheken angenommen. Als dessen Anhang wurden kategorisch all jene Kunstschätze und Kodizis aufgezählt, die die beiden Staaten einander ausgeliefert haben. Das von den Österreichern überreichte Material war natürlich das Mehrfache dessen, was Ungarn retournierte. Mehr als 30 Corvinas, viele wertvolle Manuskripte, eine Menge an Gemälden, Kleinplastiken und Kunstgegenständen kamen nach Ungarn zurück. Diese Schätze konnte man 1933 in einer repräsentativen Ausstellung im Ungarischen Nationalmuseum besichtigen. Zugleich sind zahlreiche, ebenfalls als gemeinsames geistiges Eigentum bezeichnete Materialien von Bibliotheken und Museen in Wien verblieben: am bekanntesten darunter ist heute vielleicht die Bocskai-Krone. Wenn es um die ungarisch-österreichischen kulturellen und wissenschaftlichen Beziehungen geht, ist es wichtig anzuführen, dass im Oktober 1934 Verhandlungen aufgenommen wurden, um diese weiter auszudehnen und zu institutionalisieren. Sie führten zu dem Ergebnis, dass am 4. März 1935 ein Abkommen über „geistige Zusammenarbeit“ in Wien unterzeichnet wurde. „Letztendlich können wir nichts an der Tatsache ändern, dass die wichtigsten Archiv-, ja sogar Kunstdokumente unserer 400 Jahre alten Vergangenheit in den Wiener Archiven, in der Wiener Nationalbibliothek, bis zum gewissen Grade sogar in den großen Wiener Museen aufbewahrt werden und Hunderte ungarischer Wissenschaftler und Künstler ihre Studien in Wien vervollkommnet haben. Unterbricht die Verbindung mit Wien, so wird unsere Verbindung zu unserer eigenen Vergangenheit unterbrochen.“ – erklärte 1946 der damalige Direktor des Collegium Hungaricum und des Instituts für Ungarische Geschichtsforschung, Gyula Miskolczy. Die Zahl der in Wien lebenden Ungarn ist nach 1918 – den politischen Veränderungen zufolge – zurückgegangen und erst Ende der 50er Jahre wieder angestiegen. Anfang der 20er Jahre zählte Wien fast 11 000, Mitte der 30er Jahre jedoch höchstens 5000 zumeist österreichische Staatsbürger mit ungarischer Muttersprache. Die Mehrheit der Flüchtlinge von 1956 ließ sich – zwar über Wien – in anderen Ländern nieder. 1981 gab es kaum mehr als 8000 Einwohner mit

287

ungarischer Muttersprache, 1991 wiederum bereits über 13 500. Bei diesem Zuwachs spielten auch die aus den Nachbarländern – vor allem aus dem rumänischen Siebenbürgen und der jugoslawischen Woiwodina – stammenden ungarischen Flüchtlinge eine große Rolle. Wie entwickeln sich unsere kulturellen und wissenschaftlichen Beziehungen weiter? Was bringt die Zukunft? Wird sich überhaupt noch jemand für die Vergangenheit geistiger Bindungen interessieren? All das kann nicht vorausgesagt, nicht beantwortet werden. Ich bin dennoch zuversichtlich: Die reiche “gemeinsame“ Vergangenheit wird nicht spurlos verschwinden. Ihr starker Einfluss auf unsere Gegenwart ist überall spürbar und weist in Richtung einer “gemeinsamen“ Zukunft.

LITERATUR Szegö, Johann: Ungarisches Wien. Eine rotweißgrüne Spurensuche (Wien, 1998.) Ujváry Gábor: „Vitam et sanguinem sed avenam non!” Magyar–osztrák történelmi kapcsolatok; Auf Deutsch: „Vitam et sanguinem sed avenam non!” Ungarisch–österreichische historische Beziehungen (CD-ROM) (Bp. 2002.) Ujváry Gábor: Das Institut für Ungarische Geschichtsforschung in Wien und die auswärtige Wissenschaftspolitik Ungarns in der Zwischenkriegszeit = Österreichische Osthefte Jg. 39/1997. H. 2, 223–243. o. Ujváry Gábor: Wien und der ungarische Geist = Drei Raben. Zeitschrift für ungarische Kultur, H. 6, März 2004. 24–32. o. Ujváry Gábor: Wien und der ungarische Geist. Auf den Spuren den ungarischen Geistesschaffenden in Wien – vom Collegium Hungaricum bis zum Gardepalais. In: Wien und der ungarische Geist. Katalog der Ausstellung im Collegium Hungaricum 10. April–11. Mai 2001 (Bp.–Wien, Collegium Hungaricum, 2001.) Ujváry Gábor: Wiener Impressionen. Auf den Spuren ungarischer Geschichte in Wien. A magyar történelem nyomában Bécsben (Hrsg. Franz Pesendorfer) (Wien, 2002.)

288

V. REGIONÁLIS DIALÓGUS ÉS EGYÜTTMŰKÖDÉS AZ INTEGRÁLÓDÓ EURÓPÁBAN

289

Tarbay Gabriella

A KÖZÉP-EURÓPAI EGYÜTTMŰKÖDÉS A VÖRÖSKŐI PÁLFFY KASTÉLY PÉLDÁJÁN

290

Megtiszteltetés, és egyben nagy öröm is számomra, hogy egy olyan témáról fejthetem ki önöknek gondolataimat, amely az utóbbi egy évben végzett kutatásaimat öleli fel. Ez a Kodolányi János Főiskola támogatásával végzett munkám, amelynek középpontjában a Pálffyak ma Szlovákiában található vöröskői (Bibersburg, Cerveny Kamen) kastélya és berendezése áll. Úgy érzem, hogy a vöröskői kastély története a politikai hatalom, identitás és regionális integráció kapcsolatát vizsgáló szekció munkájához több területen is hozzájárul. Először említeném a téma regionális jelentőségét. A Magyarország, Szlovákia, Ausztria és Horvátország szakembereit és múzeumait aktív párbeszédre ihlető közös kutatások már eddig is nagyon szép eredménnyel jártak. Regionális konferenciák és megjelent anyagaik foglalkoztak a Pálffy család történetének különböző, történeti, gazdasági vagy éppen művészeti szerepével. Az együttműködés fénypontját pedig az a vándorkiállítás jelenti, amely a főúri családok, köztük a Pálffyak, 16-17. századi könyves kultúráját, könyvtárait és kultúraközvetítő szerepét mutatja be. A kék vér – vörös tinta nemzetközi anyagát Bécsben, Pozsonyban, Budapesten és Zágrábban mutatják vagy mutatták be1. Ezek az előbb említett példák olyan kulturális együttműködésnek, sőt talán túlzás nélkül, kulturális diplomáciának nevezhetők, amelynek segítségével egy régió keresi saját identitásának gyökereit. Ez azért is fontos, mert ez a több évszázados együttélés során kialakult közös kulturális nyelv túlélte az első világháború viharait, az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlását, és ma is jelen van, amikor országaink egy nagyobb egység, az Európai Unió részei. Tárgykultúránk, az én speciális területem, ékes bizonyítéka ennek, mintegy „corpus evidentis”-ként szolgál a fent mondottak alátámasztására. Talán szükségtelen is hangsúlyoznom, hogy milyen fontos és gyümölcsöző a komplex történeti megközelítés szerepe ezen a területen. Véleményem szerint az olyan nemesi, főúri családok, mint a Pálffyak komplex történeti kutatása egyetlen abban segít, hogy megfejtsük, évszázadok során hogyan is szövődött közös kulturális örökségünk szövete. Felszólalásomban Ennek a kutatásnak az alábbi elemeit emelném ki: 1. A kastélytörténet kulturális örökségünk szövetének fontos szála. Egy évszázadokon át folyamatosan lakott főúri kastély kutatása abban segít, hogy nyomon kövessük a különböző nyugat-európai minták meghonosodását, valamint az életmódhoz, tár1

Kék vér fekete tinta. Arisztokrata könyvgyűjtemények 1500-1700. Nemzetközi vándorkiállítási katalógus, OSZK, Bp., 2005.

A közép-európai együttműködés a vöröskői Pálffy kastély példáján

sasági élethez kötődő építészeti és belsőépítészeti változások szerves egymásra épülését. 2. A családtörténet, így a korabeli politikai elithez tartozó Pálffyak családtörténete lényegében a régió történetét is reprezentálja. Gazdasági felemelkedésük, szerteágazó közvetítő kereskedelmi tevékenységük pedig egyben a régiót is bekapcsolta mind a Habsburg Monarchia, mind a tágabb európai színtér gazdasági vérkeringésébe, így a politikai hatalom és a regionális integráció tárgykörében nyújt értékes adalékokat. 3. A kastélyok bútor-és enteriőrtörténeti vizsgálata a maga eszközeivel mind a nemzeti kultúra kutatásához, mind a régió kulturális identitásának folyamatához nyújt „tárgyi bizonyítékokat”. A főúri családok politikai befolyás, nagy vagyon, hírnév birtokában fontos kultúraközvetítő szerepet tölthettek be. Miközben a Pálffyak Vöröskő reneszánsz Fugger erődjét fényűző barokk-klasszicista kastéllyá alakították, hozzájárultak az itáliai városok, Párizs, London és Bécs divatjának, azaz a nagy európai stílusoknak az átültetéséhez, és a régió arculatára formálódásához járultak hozzá. Mivel életmódjukhoz kötődő kastélyberendezésükkel mintát jelentettek a városi polgárságnak is, ezzel egy olyan folyamatnak váltak katalizátorává, amelynek eredményeként a régió sajátos, és egységes anyagi kultúrája testet öltött. Felszólalásom ezen vázát a továbbiakban – a rendelkezésre álló idő szabta keretek között – a három pontban foglalt gondolatsort világítom meg bővebben.

1. Vöröskő a kastélytörténeti kutatások kitűnő terepe, ugyanis a történelem viharait szokatlan épségben vészelte át. Török nem ostromolta, osztrák császári hadak nem robbantották fel, a két világháború pusztításait is jórészt elkerülte, így közel 500 éves építőtevékenység, stílusok funkciók egymásra rakódott és elválaszthatatlan egységévé vált. Olyan, évszázadokon át folyamatosan lakott épület ékes példája, ahol nyomon követhetjük hogyan lett a várból erőd, majd a védelmi funkció csökkenésével és a reprezentációs igények növekedésével kastély. Bár Pálffy kastélyként tartjuk számon, joggal, hiszen a család 1580-tól 1945-ig lakta, Vöröskő története sokkal régebbre nyúlik vissza2. III. Béla király lánya alapította 1230-ban, ma azonban csak fekvése, az erdőktől övezett romantikus hegyoromzat emlékeztet arra, hogy az itt álló vár a középkorban a Magyarország határait védő várrendszer része volt. Egyedülállóan épen maradt viszont az a pazar reneszánsz erőd, amelyet itáliai minták és Dürer elgondolásai alapján az augsburgi bankház feje, Anton Fugger (1535-ben vált a vár tulajdonosává), 1537-60 között épített. Ezt az erődöt alakították át a Pálffyak, akik részben vásárlással, részint beházasodással váltak a vár birtokosaivá 1580-ban, a kor reprezentációs igényeinek megfelelően kora-ba2

A kastély történetéről bővebben. Tarbay Gabriella: A Fugger erődtől a Pálffy kastélyig, Szalon X. évf. 2006/6, 22-34. és Tarbay Gabriella: Főúri életforma Vöröskő várában. Szalon, XI. évf. 2007/2 sz. 1830.

Tarbay Gabriella

291


rokk kastéllyá (1651-1664). A kastély építészeti karakterét a klasszicizmus szellemében végzett átalakítások tették teljessé. Noha időközben a család három ágra szakadt, a legrégibb, vöröskői ág életében a kastély továbbra is központi szerepet töltött be, így a modernizáció és megőrzés együtt érvényesülhetett. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a két archív fotó, amely a kastély utolsó lakójának, Pálffy Péternek a magánlakosztályát kapta lencsevégre. Az 1930-as években készült fényképen jól láthatók a kor higiéniai követelményeinek megfelelő átalakítások (fürdőszoba), ugyancsak a korszakhoz kötődik a rádiókészülék, a berendezés azonban annak ellenére, hogy a szoba lakója modern festő volt, hagyományőrző: kétségtelenül a kastély régi berendezéséhet tartoztak a máig fennmaradt empire bútorok, az állóóra és a nádazott rokokó támlásszékek. Azt, hogy Vöröskőn ma is tanulmányozhatjuk a megelevenedett múltat, annak köszönhetjük, hogy húsz évig tartó restaurálás után, az 1990-es években kastélymúzeumként éledt újjá.

2.

292

Vöröskő építészeti átalakulása a 17-18 században – vagyis az a folyamat, amelynek során a reneszánsz erődből a legkifinomultabb reprezentációs igényeket is kielégítő barokk majd klasszicista elemeket is felmutató kastély lett – igényes könyvtárral, színházi előadások céljaira is szolgáló sala terrenával (ún. hűsítő terem), díszteremmel és az oldottabb szórakozást biztosító, hatalmas park ölén megbújó „korcsmalakkal”, a család felemelkedésének is tárgyi bizonyítéka. Vagyis szinte megeleveníti, hogy a szlavóniai és Pozsony megyei ősöket felmutató köznemesi család, a Pálffyak a bárói, grófi, majd hercegi rang birtokában hogyan váltak az uralkodó politikai elit részévé. Elnyerték az ország legmagasabb méltóságait (pl. nádor, országbíró), és részt vettek a Habsburg birodalom egészének fejlődését meghatározó birodalmi testületekben is. A család felemelkedését az első várúr II. Miklós életútján követhetjük nyomon3. 1565 tájától II. Miksa császár bécsi udvarában nevelkedett, a későbbi uralkodóval, Rudolf főherceggel együtt. A katonai pálya – a törökellenes harc jegyében – fényes kiemelkedési lehetőséget biztosított, a tehetséges és udvari körökben is ismert ifjúnak. Amikor 1580-ban megvásárolta a vöröskői vár felét, a fennmaradó részt pedig Fugger Máriával kötött házasságával hozományként kapta meg, Pozsony várának kapitányaként már országszerte ismert volt, majd 1598-ban Győr visszafoglalása a töröktől európai elismerést jelentett számára, a „győri hős” érdemeit még VIII. Kelemen pápa is méltatta. A politikai befolyás tekintetében talán VII. Miklós (1710-1773) jutott a legmagasabbra. Neve azért is érdemel említést, mert sok tekintetben ellentmond az aulikus arisztokráciáról kialakított toposzainknak. Amikor a Habsburg Államtanácsban töltött 3

Pálffy Géza: A Pálffy család felemelkedése a XVI. században. In.: Anna Fundárková – Géza Pálffy (ed.) Páfiovci v novoveku. Bratislava – Budapest, 2003. 17-37.

Tarbay Gabriella


be fontos szerepet, hivatalát mai szemmel is modernnek ható, az alattvalók jólétét, a magyar ipar és kereskedelem fellendítését célzó gazdaságfejlesztési koncepció felvázolására használta fel4. A kastélyépítkezések valamint a katonai, politikai érdemekkel gyarapított birtokokon folyó gazdálkodás mind a szűkebb környezet, mind a régió gazdaságának élénkítésére hatott. Már II. Miklós üstökösszerű karrierje sem mindössze a család társadalmi, politikai befolyását öregbítette, hanem kitűnő üzletemberként a Pálffyak gazdasági felemelkedéséhez is hozzájárult. Udvari kapcsolatait és a Fuggerekhez fűződő családi szálakat kihasználva gabonatermését a távoli Itáliába és Lengyelországba juttatva szűkebb régióját bekapcsolta az európai gazdasági vérkeringésbe, annál is inkább, mert „modern” üzletemberként közvetítő kereskedelemmel is foglalkozott, békeidőben török gabonát is juttatott európai piacokra5. A vidéknek ma is jellegzetessége a bor- és szőlőtermelés. Ez elsősorban a Pálffyaknak köszönhető. II. József talán a szüreten is részt vett kíséretével, amikor a szőlőtermesztéséről és boráról nevezetes Pálffy-birtkon, a Vöröskőtől nem meszsze fekvő Bazinban tett látogatást. A szőlőfajták megtelepítéséről is van adatunk. IX. Pálffy János (1744-93), aki Bernoulli útirajzsorozatában Rotenstein álnéven megjelent cikkeivel vált európai hírű „médiaszereplővé” mindenestre kiváló forrásunk ebben a tekintetben: „Nagy fáradsággal és költséggel hozattam ide szőlőtőkéket a Kanári-szigetekről, Ciprusról és Cap-ból, mindegyik megfogamzott. Ezek közül nem szokatlan, ha egy-egy szőlőszem galambtojás nagyságú”6 –írta az1780-as években. A kastélyépítkezéseknek és a belsők kialakításának is vannak gazdasági vonzatai. Az üvegablakok, poharak, a várpatika üvegedényeinek készítésére üveghutát alapítottak a birtokon, az asztalneműk és ugyancsak a várpatika kerámiaedényeinek elkészítése az itt letelepedett habán fazekasságnak adott munkát. Ezek a kastély számára készült tárgyak azonban mintaként is szolgáltak, így kapcsolódik össze a kastélyfenntartás és az azt körülvevő birtok gazdasági tevékenysége a kulturális identitás és integráció folyamatával. Az előbbi példa azonban csak felvillantja azt a kérdéskört, amelyet, befejezésként, a következőkben érintek a vöröskői kastély berendezése kapcsán.

3. A vöröskői kastély eredeti berendezésének csak a töredéke maradt fenn, a jól dokumentálhatóan a Pálffyakhoz köthető bútorok legnagyobb része a 1780-1840 közötti időszakra tehető. Ez a korszak azonban a témánk szempontjából nagy jelentőséggel bír, mert a bútorművesség ezen emlékein – más múzeumok és gyűjtemények anyagával összevetve – végigkövethetjük a gazdasági-társadalmi modernizáció kap4 5

6

H. Balázs Éva: Bécs és Pest Buda a régi századvégen. Magvető, 1987. 13-116. Viliam Cicaj: A Pálffyak gazdasági felemelkedésének gazdasági háttere a 16. században. In.: Fundárková i.m. 37-38, a török kapcsolatokról továbbá Várkonyi Gábor: Pálffy István érsekújvári kapitány és a váci Muszta basa levelezése uo. 63-47. Idézi: H. Balázs Éva: Ki volt Rotenstein – egy forrás azonosítása. Ars Hungarica 2. sz. 136.

Tarbay Gabriella

293


294

csolatát a közös nemzeti és regionális-kulturális nyelv kialakulásával, éppúgy, mint a régió kulturális felértékelődésének folyamatát a 19. század első harmadában. Az 1780-1848 közötti periódus a bútortörténet szempontjából a klasszicizáló stílusok kora a régióban: klasszicista, empire és biedermeier váltja egymást Közép-Európában. A korszakhatárok nem húzhatók meg mereven, különösen Magyarországon és ennek egyik fontos tényezőjét véleményem szerint a gazdasági-társadalmi modernizációban kell keresnünk. Gazdasági-társadalmi értelemben Magyarországot az 1780-1848-as időszakban gazdasági fellendülés, egyre gyorsuló polgárosodás, modernizáció jellemzi. A legkülönfélébb rétegek képviselői – arisztokraták, polgárok, köznemesek – jelentkeznek a gazdasági élet színterén és tesznek szert olyan nagy jövedelmekre, amelyek már polgári jellegű tevékenységből származnak (kereskedelem, bankügyek, árutermelés). Egy heterogén – mai kifejezéssel élve – vállalkozói szféra jön így létre, amelyet az ország modernizációjának közös igénye, a polgári eszmények elfogadása és a mentalitás azonosságán kívül regionális és összeurópai kapcsolatrendszer is összeköt. Így a polgárosodás folyamata mind a nemzeti kohézióhoz, mind a regionális integrációhoz hozzájárult. A nagy vagyonok felhalmozódása az építési és berendezési kedvben is megnyilvánul. Éppen a közös ideálok mentén kialakuló enteriőrkultúra és ennek megfelelően az egyre nagyobb mennyiségi igényeket kiszolgálni képes bútorművesség átalakulása szolgáltat „kézzel fogható” adalékokat az egyre szélesebb körben elterjedő modernizációra. Mivel az 1800-as évek eleje és 1848 között ugyanaz a gyorsan szélesedő, fizetőképes réteg vásárol bútorokat, így érthetővé válik az empire és biedermeier hosszú párhuzamos jelentkezése, és az a jelenség, hogy az empire mintegy áttűnik a biedermeierbe, hiszen a stílusválasztást sokszor csak az egyéni ízlés diktálja. Az új stílusokban közös formanyelvet és kulturális egységet teremtenek a polgári eszmények, azonban a minta, az ideál továbbra is a főúri kastély marad. Ez a megállapítás igaz az 1815 után jelentkező, sokak által polgári indíttatásúnak tartott biedemeierre is. Formai tisztaság, világos szerkesztés, a „felfedezett egyszerűség” – vagyis polgári ideálok – jellemzik, mégsem a polgárság teremtette stílus. Sőt talán legszebb, korai példányait a bécsi Burgban, vagy Habsburg- illetve főúri kastélyokban találjuk meg. A minta kérdését más oldalról is megközelíthetjük. A korszak vagyonos polgárai elsősorban arra törekszenek, hogy nemesi címet, birtokot és kastélyt vásároljanak maguknak. A fentiek alapján úgy érzem világossá válik, miért alapvető fontosságú témánk szempontjából ezen időszak magyar kastélyberendezéseinek kutatása: Új adalékokkal szolgálhat a régió anyagi kultúrájának egységesedési folyamatához. A vöröskői kastély 18. századi, klasszicista bútorain – komódokon, cilinderes íróasztalokon, támlás székeken és pamlagokon – még a magyar enteriőrkultúra gyors felzárkózási folyamatát figyelhetjük meg. Kétségtelen, hogy ezeken a berendezési tárgyakon a nagy európai stílusformáló központok, Párizs és London hatása figyelhető meg, készítési idejüket tekintve azonban megállapítható, hogy a stílus Európa nagyTarbay Gabriella


városaihoz képest késve jelenik meg Magyarországon. Így kastélyok – köztük Vöröskő – enteriőrjeik megújításával az angol és francia bútorformák átültetéséhez, közvetve a modernizációhoz nyújtottak mintát. A vöröskői kastélyban „a” főúri reprezentációt egy francia ihletésű szalonberendezés képviseli: pamlagok, karosszékek és egy szalonasztal (egyébként a gidrafai Pálffy kastélyból származik). A másik érdekes példa a szalonberendezésre a vöröskői kastélyban ma is látható budoir, amely a XVI. Lajos-stílus egységes belsőépítészeti megjelenítése az 1780-as évekből. A fehér falburkolat, fehérre festett bútorok és a családi portrékat keretező stukkódíszek összhangját zöld és arany színű copf motívumok, füzérek és tárcsa alakú ornamensek tették teljessé. Figyelemre méltó, hogy ez a díszítés az ajtókon is megjelenik. Ez utóbbi ensemble a korszakban tipikus kastélyenteriőr-kialakításnak számít, még Székesfehérváron is találhatunk e vöröskői bútorokhoz igen hasonló ülőbútor-együttest, ott azonban az eredeti környezet nem rekonstruálható. Ezek a bútorformák azonban csak a 19. század második felének polgári szalonjaihoz jelentettek mintát. Angol ihletésű ülőbútorok és ensemble-ok nem találhatók a Vöröskőn – ez lehet véletlen is – a téma kapcsán azonban érdemes néhány szó erejéig kitérni rájuk. A modernizálódó Magyarországon nagy érdeklődés nyilvánult meg a polgári Anglia iránt, és ez bútorformák, sok esetben a bővülő társasági élet kellékeikét szolgáló székek átvételében is megnyilvánult. Ezeken a berendezési tárgyakon a bútorművesség szemléletváltozásának igénye és szükségessége is kifejezésre jut. Míg azok az asztalosok, akik a legnagyobb könnyedséggel készítették el a legbonyolultabb barokk bútorokat is, kissé megtorpantak az új angol székek másolásánál, a kezük alól kikerülő darabok sokkal „tenyeres-talpasabb” benyomást keltenek előképeiknél. Az, hogy Vöröskőt is megérintette a modernizálódás szele, praktikus, az üzleti elfoglaltságok növekedéséhez is kapcsolódó tárolóbútor, a cilinderes íróasztal megjelenésével is dokumentálható. A 19. század hajnalán megjelenő empire már az európai trendeknek megfelelő időben válik Magyarországon is divattá, így a gyors felzárkózásnak is anyagi dokumentumát nyújtja. Szerepe van ebben a gyors felzárkózásban a modern médiaeszközök hatásának is. Az ekkortól megjelenő, a vevőket metszetekkel, bútorrajzokkal tájékoztató divatlapokra, amelyek a francia, angol, német és osztrák mintákat viszik el a potenciális megrendelők otthonaiba, és az újságokban megjelenő hirdetésekre gondolunk itt. Ez egyrészt azzal jár, hogy egyre több arisztokrata vásárol itthon bútort, másrészt kétségtelen, hogy az eddiginél szélesebb körben egységesedik a berendezési kultúra. A megnövekedett igények hatására a bútorkészítés is átalakul. 1805 körül nemcsak Danhauser alapít Bécsben bútormanufaktúrát, Vogel Sebestyén Pesten hozza létre hasonló vállalkozását. Az „első magyar bútorgyárnok” a céhes kereteket áttörő, angol mintákat követő vállalkozása már képes teljes lakásberendezést (bútort, csillárt, tükröt, berakott parkettát, zongorát, függönyt stb.) nagy tételben szállítani. Vogel modern üzletemberként hirdet napilapokban, boltokat és bemutató termeket nyit, sőt Tarbay Gabriella

295


ún. lerakatokat is létesít egy sor magyar városban. Így teljesen érthetővé válik, hogy a vöröskői kastély angol hatást mutató, feketére fényezett, talapzatán delfinekkel ékesített szalonasztalának mását Székesfehérváron vagy Egerben is megtalálhatjuk. Ezzel a szalonasztallal kapcsolatban még egy jelenségre érdemes ráirányítani a figyelmet: lapja felcsapható, így ha nincs használatban, könnyű tárolni. Ezeknek a korábban Angliában megjelenő, praktikus technikai szerkezeteknek úgy látszik most jött el az ideje Magyarországon – és a régió egészében. Ha a vöröskői empire bútorok megformálását, stílusjegyeit vizsgáljuk, és más múzeumok, gyűjtemények anyagával összevetjük, Bécs regionális egységesítő hatását is kézzelfoghatóan dokumentálhatjuk. Ha Vöröskőről kitekintve szélesebb körben keressük az empire bútorok vásárlóit, a vevőkört, ezek a berendezési tárgyak nem igazán lényeges minőségi különbségekkel országszerte, egy időben megjelennek főúri kastélyokban, polgárházakban és nemesi kúriákban is. Régiószerte egységesedik tehát egy főúri indíttatású, de polgáriasuló anyagi kultúra, és létrejön a napóleoni merev, hideg és távolságtartó empire-ral szemben egy Európa nyugati felében is vonzó, kedélyes, mégis reprezentatív stílusvariáció. A fentiek alapján az is érthetővé válik, hogy az 1815-ös Bécsi Kongresszus után a régió, központjában a Habsburg birodalmi fővárossal, stílusátvevőből hogyan tud ízlésformálóvá válni egész Európa számára. A múltat felelevenítő, nosztalgiázó neostílusok tengerében, a régió üde és célszerű új stílussal lepi meg a kontinenst: ez a biedermeier, amely már egy közös, regionális anyagi kultúra egyértelmű és jellegzetes kifejeződési formája. Jellegét tekintve egy olyan főúri indíttatású stílus, amely egy regionálisan szélesedő, jól körülhatárolható modernizálódó réteg polgári eszményeit is kifejezésre juttatja. Ez azért is fontos, mert az egyszerűségre, a tiszta vonalvezetésre törekvő biedermeier a közép-európai anyagi kultúra olyan öröksége, amely valójában nagyon modern stílus, hozzájárul mind a 20. században létrejövő stílusáramlatok (art deco, Bauhaus), így közvetve a mai környezetkultúra formálásához. Erre a vöröskői kastély tiszta vonalvezetésű, mind magyar, mind regionális sajátosságokat felmutató kanapéja is ékes példa. Így jött létre a régió a szó szoros értelmében kézzel fogható örökségét képező közép-európai bútor és enteriőrkultúra, amely nemcsak múltunk, hanem jelenünk közös szövetének is fontos alkotórésze.

296

Tarbay Gabriella

Gergó Zsuzsanna

“BUILD BRIDGES” – OR “ALL MERGE THAT BELONG TOGETHER” VARIANTS OF TRANSNATIONAL CO-OPERATION IN CENTRAL AND EASTERN EUROPE

T

he film based on Tibor Cseres’ novel “Cold Days” – which revealed the massacre of Novi Sad – presents a most thought-raising event. The Hungarian officers in search for partisans forced the cashier of a small provincial railway station to “classify” the passengers descending the train. “I know them, I don’t know them, I know them, I know them, I don’t know them...” depending on whether the passengers were locals or foreigners. Suddenly she felt that those she did not know were awaiting a horrible future. So she kept repeating it in a monotonous voice: “I know them, I know them, I know them as well…irrespective of the reality. The “strangers” were shot into the Danube. And the woman, tormented by remorse, mumbled to herself: “I should have known everybody.” The ever strengthening political, ideological and cultural variety of modern age Europe has faded or fully eradicated the formerly biding strings, since ethnic and social groups, previously organically belonging together and mutually co-operating, have turned into enemies. Although the conceptions that have shaped the vision of a co-operating peaceful and solid Europe, which guarantees high living standards, date far back into history, the process that began to turn the partnership between the European citizens from theory into practice appeared only half a century ago. We know that everybody agrees to the need of a “top down” and “bottom up” development of the European Union, and day by day we meet its most remarkable fulfilment in the form of good practices worth following. The transnational – micro and regional – partnerships are gaining ground and this way help patching together the threads torn by the stormy historical past. The samples below are examples of transnational “networking” – an inventory of more and sometimes less successful instances, which have provided most useful instructive lessons.

1.1. CROSS-BORDER CO-OPERATION – EUROREGIONS IN THE WESTERN EUROPE “As a community of nations, the European Union wants to unite that which is still divided by borders.”

297

“Build Bridges” – or “All Merge that Belong Together”

298

Following WWII, which caused the death of millions of people, the political elite of Europe realized that the conflict between the nations should be replaced by co-operation, friendly relationship reaching across the borders and mutual respect. The concept of “euroregions” and the implementation of this new approach originated in the minds of the Western European countries (or more precisely it emerged from the European Community.) From an economic and political point of view, the free crossing of borders is a most important factor. Joining their economic potential and exploiting all the advantages, the partners can stretch their markets, thus opening new perspectives of development and levelling the differences between the people living on both sides of the frontiers. As a result the incentives for migration might diminish. In the light of this co-operation the importance of state-frontiers becomes relative, as they become reduced to mere administrative bordering lines. Consequently the instincts feeding the need to conquer new territories, as the major motives of the former wars in Europe, can fade away. Therefore the cross-border co-operation turned into a major factor of stabilization, not only in the functioning of the Common Market, but also in the creation of the European Union. Although the first cross-border initiatives date back to the 1950s, their administrative form finalized only in the 1960s. The first initiatives had been born on the GermanFrench-Swiss border, when the successful cross-border co-operation – Regio Basiliensis – was created in 1963. This initiative had set a positive example followed in Western Europe by different other German, Dutch, Danish, French and Belgian frontier regions. But unfortunately most of them stopped at the level of declarations and protocol events. The operational co-operation forms manifested themselves merely in joint cultural events, study tours or student mobility programs. Nevertheless the dedication and the mutual interest of the co-operating parts, as well as the increasing importance of regionalism in Europe gradually led to the development of cross-border co-operation. The Enschede-Gronau Region, created in 1965, a “EUROGIO” not only by name but also in its institutional structure (Council, Presidium, Secretariat, Work Groups), had served as a model for further co-operation. The EUREGIO, which has already 128 members, unites the activity of the self-governments of townships, chambers and NGOs operating along the Dutch – German border. The major aim of this cooperation is to facilitate the social, economic and cultural integration that leads to the implementation of joint regional administrative objectives. Its operation has been financed from several resources, including the European INTERREG programs. The importance of the Euroregions is also indicated by their increasing number. Today almost the entire border of the European Union is organised into either regions or forms of regional co-operation. (Annex: Table 1) As far as their size is concerned, the euroregions display important differences. As Gergó Zsuzsanna


such, we can distinguish different organizational levels ranging from co-operation between towns, through microregions to macroregions, most of which having been created to solve existing problems, such as infrastructure and market development, regularizing the status of the workers commuting across the borders, harmonizing the professional training and retraining, or solving the current burning issues of environmental protection. To sum it up, the concept of euroregion covers the union of the actors along the borders of two or more countries (local and regional authorities), who surmount the obstacles of the political borders to form an association created in the aim to provide the necessary financial resources that facilitate the implementation of their common economic, social, environmental and cultural development. In most cases these are bottom-to-top initiatives, launched by the local inhabitants or NGOs within the framework of everyday diplomacy, which sooner or later acquire a stable institutional form.

1.2. CROSS-BORDER CO-OPERATION – EAST-WEST The turnaround of the beginning of the 1990s and the permeability of the frontiers led to an increasing number of cross-border cooperation forms in Central and Eastern Europe. These instances of co-operation covered the border zones of the EU member states, as well as that of Central European countries and macroregions. On the “East-West” axis, the most active countries were Germany and Poland. In Hungary the idea of a united Europe was experienced live for the first time through the EuRegio West/ West Pannonia cross-border cooperation. The region, quadrangle of the province of Burgenland and three Hungarian counties (Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala), situated “in the heart of Central Europe”, is equally a gate to the East and to the West. In contrast with other border areas, this region lacks the distrust and tensions born from former historical conflicts. On the contrary, openness and a multicultural approach are most characteristic of this space. The 15,000 square kilometres are home for 1.3 million people. Although the borders established by the Treaty of Trianon, and later the “iron curtain” divided the territory, the several-century old economic and cultural relations have never been fully eradicated. The inter-institutional co-operation had been flourishing from the 1970s to set up in 1992 the predecessor of the euroregion, namely the Cross-Border Regional Council (with the participation of Burgenland, and two Hungarian counties, Győr-Moson-Sopron and Vas.) During its six years of operation, the Council played a major role in working out the joint regional development concepts and supporting the local initiative (e.g. the opening of new border crossing points). The agreement documenting the creation of the euroregion was signed in Eisenstadt on October 7, 1998 by the Territorial Chairmen of the Burgenland and both Chairman of the Gergó Zsuzsanna

299


300

General Assemblies for the countries Vas and Győr-Moson-Sopron. (The Hungarian county of Zala joined in 1999.) The main idea of the co-operation was formulated by Ferenc Ivanics, the president of the general assembly of Györ-Moson-Sopron county: “The euroregion is a region created by the people for the people, which provides the necessary framework for extended co-operation and meanwhile represents the common interests of its members.” The main aims of the EuRegio West/West Pannonia region is to promote the joint regional development, to support the investments in economy and tourism, to safeguard the cultural patrimony, to enhance co-operation in environmental and water protection, catastrophe relief, as well as partnership in social, labour and educational affairs. Priority was given to prepare Hungary’s accession to the European Union and to level the economic differences with the help of joint European projects, such as INTERREG-PHARE CBC. (The differences are still persisting, even if Burgenland is the least developed Austrian region, while the West Transdanubian Region joining the three Hungarian counties is the second most developed area of Hungary.) The EuRegio West/West Pannonia is at the crossroads of five countries, merging different peoples and cultures. Its previous activity has consisted in large-scale partnership (Die Planungsgemeinschaft Ost, VOR, Vienna Region, Alps Adriatic Working Community, Working Community of the Danube States, Hungarian Slovenian CrossBorder Regional Development Council, Hungarian Slovenian Cross-Border Regional Development Council Tri-Danube Euroregion, Danube Drava Working Community, Drava Mura Euroregion, etc.) varied and multifaceted forms of co-operation, backed up by open and transparent structures. The mission of the region is to cherish the patrimony of the peoples and the cultures, recognizing that only joint efforts can lead to success, in Central and Eastern Europe and in the European Union at large. Therefore this co-operation is continuously strengthened by involving new partners form the Czech Republic, Germany, Italy and Serbia. The main ideology behind this co-operation is that the euroregion is not an aim, but an instrument, a framework that leads to better understanding and sharing experience. It is a region which launches initiatives rather than follows previously imposed ones. Meanwhile it promotes the search for new solutions and the sharing of experience within the entire union. Its future is defined by regional issues. Its main objective is ‘to form the new heart of Europe’. The whole future lies in the strong regions, in “the Europe of the regions”, where it assumes full participation. The feasibility of its objectives is also supported by the European Regional Development Policy, which forecasts the emergence of a space on the Berlin-ViennaTriest axis, inhabited by 25 million people and centring on the EuRegio, simultaneously orienting towards Western and Eastern Europe, the Baltic States and the Balkans. On the territory of the former “iron curtain”, the Austrian-Hungarian border is considered to be the most dynamic economic region of Europe. The Hungarian partners had the advantage to acquire the European reasoning and understand the concept of partnership prior to their European Union membership. A most successful Gergó Zsuzsanna


co-operation is considered to be the cross-border joint educational programs and the regular student mobility. The best examples are provided by the intercultural, linguistic and cultural co-operation between the Austrian Popular School of Marz and the Hungarian School of Orsolyita, the HTL-Eisenstadt and Eötvös Loránd Technical Vocational School of Kaposvár, or the radio program entitled “100 words in 100 days”. Tight co-operation is also present between the universities and colleges of the region, from Eisenstadt and Győr to Szombathely and Zalaegerszeg. (See CERNET program). The Hungarian – Austrian interregional co-operation, on the Hungarian side, has been financed by the PHARE CBC program. From the middle of the 1990s the PHARE CBC program, as a means of pre-accession financing of the Central European countries, had been extended to other borders as well: Slovenian-Austrian-Hungarian and Slovak-Austrian-Hungarian trilateral cross-border program (1995, 1996), the Hungarian-Slovak (1999 -), Hungarian-Slovenian (2000 -), Hungarian-Romanian (1996 -), Hungarian-Croatian (2001 -) PHARE CBC programs, as well as the RomanianUkrainian-Slovak-Slovenian cross-border CREDO program (1997-2000). The PHARE CBC program supported mainly the projects that strengthened the economic and cultural relationship between the bordering territories and contributed to the creation of a “Europe without borders”. From the members of the PHARE CBC programs on May 1, 2004 Hungary, Slovakia and Slovenia became member states, thus their territories came under the INTEREG IIIA program. Consequently in the 2004-2006 period Hungary became four times eligible to the INTERREG IIIA program. As a result, in 2007 along the Hungarian border, we can find 18 euroregions or euroregional initiatives, over a wide territory and clustering different actors.

2.1. CROSS-BORDER CO-OPERATION – EUROREGIONS IN CENTRAL AND EASTERN EUROPE “From I to US. A major goal which is often difficult for individual citizens to appreciate and understand.” The political elite of the post-socialist countries had recognized in their rhetoric the importance of the subregional co-operation, but in the beginning they preserved the level of the traditional inter-governmental partnerships (the Visegrad Group). The Central and Eastern European countries are continental territories with long and mostly artificial borders. Therefore not only the countries themselves, but mainly their frontier regions necessitate international co-operation, which is also required by the large number of minorities living outside the nation-state. Consequently the euroregional co-operation between the countries of the Carpathian Basin is of paramount importance not only to assure the permeability of the artificial walls (i.e. the geo-political borders), but also to guarantee the security of the area and the Gergó Zsuzsanna

301


302

peaceful cohabitation of the populations. 58% of the people living in the countries that joined the EU in 2004 inhabit these bordering regions. (This average in the former EU-15 countries is only 25 %.) In we consider the whole territory of Europe, we must admit that their number is relatively high and includes both small and medium-sized ones. It logically follows that the continent is densely tailored along large bordering regions, where Central Europe leads the way. In the 20th century the drastic changes of the borders reshaped the relationship between the peoples living in the area. The conflicts and ordeals had been worsened by the relocations following the war (mainly along the Polish-German, Polish-Russian, Czech-German and Hungarian-Slovak border lines). Another example of ethnic tension is the instance when the same ethnic group lives on both sides of a frontier (e.g. almost the entire exterior border of Hungary is inhabited by Hungarian minorities), a main source of tension in the past, and occasionally also at present. In the past decades the area has been characterized by the birth of new states, both on the nuclear territory (the emergence of the Czech and Slovak republics) and to the south (former Yugoslavia), where the process has not yet been accomplished. While in the EU the main issues had been the abolishing of the borders, in this part of Europe the countries were reshaping them peacefully or through agreements following the war. This is why the cross-border co-operation is an urging need. In many instances the politically sensitive real or imaginary problems impede the efficient co-operation. In the Carpathian Basin, following the political turnaround, the national frontiers opened not only to the West, but also towards each other. The memories of the euphoria following the opening of the borders is by now a matter of the past, as the free border crossing has become full reality, and in most countries the development of the necessary infrastructure also followed, but quite naturally, it has not yet been fully accomplished. The success of the cross-border co-operation did not depend only of the main political trends. The real success has been guaranteed by the members of the partnerships, by the intentions and actions of the people living along the borders. Nevertheless the co-operation opportunities of the local governments, as the primordial actors in the partnership have been determined by the administrative system of their own countries. In the Carpathian Basin, for many centuries, the central government had been the dominant power. The town and rural self-governments had been functioning in a rigid structural hierarchy. The regions, even if they existed, did not possess extended competence. The development of parliamentary democracy led to administration reforms, due to which the local governments acquire enlarged competences and administrative medium levels are created. Nevertheless the setting up of regions has caused conflicts in most countries, as previously these levels of administrations had not been recognized as such, and regional policy did not have any traditions in Central Europe. The creation of the regions has also been not only a Gergó Zsuzsanna


requirement of the European Union (the region = NUTS III level, the most important supporting level of the structural and cohesive policy), but a prerequisite for becoming eligible for the INTERREG programs in financing cross-border co-operation.

2.2. THE CARPATHIAN EUROREGION The first cross-border chains of co-operation had been the partnership between large territorial units (Alps Adriatic Working Community, the Carpathian Region), which provided important information and tasks in the pre-accession period to the EU. These regions contributed to the strengthening of the stability in the large regions, providing a coordinating framework for the complex social, economic and cultural co-operation stretching across the borders. The Carpathian Euroregion is the first space that has been created through the partnership of the regions bordering the countries of the former Eastern block. The idea and the actual setting up lay on the results of existing Western European interregional co-operation forms. The founding document was signed on February 14, 1993 by the governmental representatives of Poland, Hungary, Ukraine, Slovakia and representatives of two Romanian counties. But due to the reluctance of the administrative policy, the two Romanian counties as well as the Slovak region gained full membership only in 1997 and 1999 respectively. (Annex: Table 2) Presently the territory of the Carpathian Euroregion is 160,000 square kilometres and is inhabited by 16 million people. Its administrative organization – similarly to the other Central and Eastern European countries – follows the models of the Western European euroregions. In the light of Convention EC 106, the mission of the region has been to provide a well-functioning framework assisting the faster regional and economic development and promoting mutual understanding with the neighbours. The almost 15-year old transnational institution has served as a precedent. The Western European models could not be successfully adopted as the local conditions had not proved mature enough. The political elite of the five countries had not yet realized the role of the joint development and levelling of the border regions. The co-operation was also set back by the economy of the less developed peripheral areas, where the low economic potential could not meet the set up requirements. The regions poor in capital were suitable only for the illegal economy. The representatives of the economic and political elite pronounced only rhetoric on the importance of innovation. The initiatives, if any, were directed towards their own regions rather than towards the development of the bordering areas. The successful steps were only the cultural relations and the co-operation between universities. To the present Gergó Zsuzsanna

303


time the economy of these bordering regions could not be levelled, as the time span proved relatively short. Co-operation within the Carpathian Euroregion did not fulfil the objectives set by the founding members. A successful continuation could be provided by a change within the administration (eventually turning into an umbrella institution), the strengthening of the co-operation between the smaller units of the region, rethinking the objectives and the tasks, exploiting successfully the projects financed from European resources. (The situation has improved since Romania’s accession to the EU in January 2007.) In spite of all the problems, the participants and the experts are fully convinced that the Carpathian Euroregion Interregional Federation could provide a medium term outbreak for the local economies, which might lead to solve the problems of the minorities living in the area. The Carpathian Euroregion could represent a real “bridge”, linking the countries and macroregions of the Carpathian Basin, thus providing an efficient tool for successful social and economic development.

2.3. THE ISTER-GRANUM EUROREGION

304

The operation of the Carpathian Euroregion, as well as the political history of the recent past in the Carpathian Basin, reflects the poor chances for successful co-operation in extended regions. On the other hand, what seem feasible are the cross-border partnerships that have tangible objectives, best illustrated by the euroregions set up along the Slovak – Hungarian border, where from the end of the 1990s the improved political relations and the new reform in public administration resulted in generating an increasing number of interregional partnerships. Presently 95% of the 697 kilometres of borders belong to cross border regions, (some border areas participating simultaneously in several different partnerships). Experts believe that the success is due to the fact that following WWI the Hungarian territory called Upland had not constituted a compact economic, geographical and administrative unit with the mother country from which it had been annexed, as the area belonged to different centres (Budapest, Bratislava, Kosice). Therefore the people living in the region had more a local, provincial identity rather than a regional one. This situation had been fully exploited by the founders of the Ister-Granum Euroregion. The territory of the euroregion, which is a historical and cultural district bearing the Latin names of the rivers Danube and Garam, exceeds 2,000 square kilometres and has 200,000 inhabitants. The heart of the Hungarian monarchy from the Middle Ages and the national park that is covering one third of its territory have been split by the strong political tempests of the Carpathian Basin. Its symbolic unity was actually restored on October 11, 2001with the opening of the Maria Valeria Gergó Zsuzsanna


bridge linking the towns of Esztergom and Sturnovo. The regional co-operation agreement was signed on October 13, 2000 by the representatives of the Južný Region, of the Regional Development Association of Esztergom and Nyergesújfalu as well as of Tokod and Tokodaltáró, in the presence Hans Beck, the leader of the EU delegation in Hungary. On May 31, the area was named Ister-Granum Cross-Border Region. On November 17, 2003, 73 localities along the border decided to create the Ister-Granum Euroregion. The successful projects of 2003/2004: • Displaying the signboards indicating the tourist highlights of the euroregion, • Creating a thematic cycling track in the Pilis Mountains, • Setting up a regional economic e-portal for the small enterprises, • Development of the NGO sector (trainings in project writing, editing a Hungarian-Slovak-English catalogue of the NGOs in the euroregion). Launched programs: • “Bridges on the border” – A multilateral interethnic program (Culture 2000, INTERREG IIIC) mapping the scientific elements of the economic, social and cultural lifestyle in the border regions and adopting the Western and Northern European models. • “The bridge of the future” – The project of a mentally built bridge (objective: the physical creation of intellectual bridges). Strategic “bridge” (objective: elaborating the action plan of the co-operation). Information “bridge” (objective: establishing a common IT network). Innovation “bridge” (objective: conveying Hungary’s experience in the SAPARD program). Partnership “bridge” (objective: joint events). • “Chain-Bridge” – A three-dimensional networking model program (objective: spiritual border, setting up a joint expert, informatics and media database). • “Cultural Landscape”- complex exploitation of the natural, artificial and folkloric traditions for tourist ends. • “The Region of the three rivers” – A series of thematic books on the region. Future projects: • New bridges of the Ister-Granum Euroregion (restoring the bridges on the lower parts of the river Ipoly). The running and planned project will result not only in re-building the bridges on the river Ipoly, but also in strengthening the concept of euroregion, underlying the importance of co-operation on both ides of the border. The main idea of the transnational co-operations was formulated by Hans Beck, representation of the Hungarian Regions in Brussels:” In the EuRegion people can live in peace, mutual respect and appreciate the other culture. It will be a pleasure

Gergó Zsuzsanna

305


to live and work in the enlarged Europe. With joint efforts and determination we can create our sustainable future.” (Annex: Table 3)

3. CENTROPE – A UNIQUE REGION IN EUROPE “We shape the future”

306

“CENTROPE – is a unique region in Europe considering that it borders three ”new ” EU member states (Czech Republic, Slovakia, Hungary) and an “old” EU member state (Austria). This region not only looks back at a long common history, but has had strong functional ties in the past as well. It was only the political events of the 20th century and the ensuing changes to the borders (1918, 1921, 1993) that turned the region into a border region. Even though economic and systematic differences currently exist, the forthcoming accession to the EU of the Czech Republic, Slovakia and Hungary revive the spatial functionality of the region that is reflected in cross-border economic, cultural and social activities and transform it into a palpable experience” – these are the opening lines of the regional analysis of CENTROPE Region. (Annex: Table 4) In the summer of 2002, recognizing the economic potential of the spontaneous co-operation launched in this “four-nation” quadrangle (tourism, entrepreneurial and cultural partnerships), Vienna started the preparation to form a region within the INTERREG IIIA program. Vienna’s intention has been to strengthen the synergic attraction of strong capital, therefore it concentrated on providing EU funds to assist the co-operation between the SMEs of the Austrian, Czech, Slovak and Hungarian regions. The declaration of the intention to set up the region was signed in September 2003 in Kittsee. Following the motto “We will be a Euroregion” the participants, building on the advantages of the already existing network, expressed their wish to create an internationally acknowledged multifunctional centre (the Central European Region, CENTROPE). The participants in the co-operation: provinces, townships, counties and cities. The Centrope region in Austria covers the Vienna Region (the Austrian provinces of Burgenland, Lower Austria, Vienna and the cities Vienna, St. Pölten and Eisenstadt); in the Czech Republic the regions of South Bohemia, South Moravia and Brno city; in Slovakia the township of Bratislava, Trnava and the cities Bratislava, Trnava and in Hungary the countries of Győr-Moson-Sopron, Vas and Zala and the cities of Győr, Sopron and Szombathely. The preparations of the CENTROPE program, which lay on large-scale conceptions and long-term objectives was fully served by OPENING (OPtimized ENlargement TrainING Academy) model project, which ended on July1, 2005. Objective: to strengthen and institutionalize the co-operation between the local and the regional Gergó Zsuzsanna


authorities and offices. Activity was built around seven themes (e.g. integrative town development, cross-border co-operation in the field of training management, renewing professional training, regional development of tourism industry, joint statistical database). The participants of the Vienna-Burgenland-Bratislava-GyőrMoson-Sopron–Brno regions attending the international conference have shared their transnational experiences and discussed the conditions of further actions (appointing target groups, developing co-operation skills, project management, financing resources, etc.) To the initiative of Austria, until the spring of 2005, the following INTERREG IIIA projects had been running in the region: • ARGE 28 – meetings organised for the chambers • DIANE – joint marketing communication for potential international investors • “Start Smart – Change Ungarn” – search for partners and counselling for SMEs in Burgenland • EXPAK – counselling for representatives of the Hungarian and Austrian employment centres • “Cross-Border economic networks” training for the Austrian SMEs to facilitate investment in the Czech Republic • “Cross-Border PR Counselling” – special information services for the Austrian enterprises operating in the Slovak and Czech regions • “Labour Market Monitoring” (LAMO) – creating a comprehensive labour market database and working out joint strategies for the territories of the CENTROPE region • Überregionale Beschäftigungsstrategie (ÜBS) – elaborating a cross-border joint educational policy, extended to young worker mobility. On April 19, 2005 in St. Pölten the representatives of the Central European Region in a closing conference memorandum have formulated the future actions aimed at reinforcing the co-operation. Besides the long-term objectives, the participants decided to launch pilot projects within specific domains: • LABOUR – working out a long-term human resources development strategy, involving all the actors of the labour market, in order to enhance employment • MAP – database for common regional planning and development • Bio-materials – working out the future “biosphere region”, with the exploitation of the regions’ natural resources • Enter Centrope – video films for the international marketing of the regions • IMAGE – creating long-term PR and marketing products • Sound – organizing joint concerts • Sailing – organizing sailing competitions on Lake Fertő for the young generation in the region • Regional Management – a project uniting development offices and organisations in region. Objective: to assure the sustained development of the ruGergó Zsuzsanna

307


ral areas. The main fields of co-operation are: tourism, regional environmental technologies, setting up clusters, creating the network of historical parks and castles.

308

The institutional network of CENTROPE has also been established. Its main governing body is the Council, formed by the representatives of the regions. The council ensures the proper platforms and forums to negotiate the form and content of the co-operation. The Steering Committee, made up of the leaders of counties and townships, and town mayors, is responsible for the accomplishment of the tasks. The CENTROPE Working Community is provided by the permanent co-operation between institutions and organisations, such as ECO PLUS, Europaforum Wien, Regional Consulting Ziviltechniker Ges.m.b.H, WIBAG, WWFF, Centrope Platform. In March 2006 the first stage of the CENTROPE co-operation ended. At the political conference entitled “CENTROPE 2006+” the “Vision CENTROPE 2015” contained the strengthening of the union of the four regions, the four central domains of cooperation and the tasks leading to its implementation. (Available on the homepage of the region). The members of CENTROPE and the designers of the “vision” 2015 have envisaged the following: “April 2015. Today the mayors, county presidents and governors of the Central European Region will meet for their annual General Assembly to discuss and adopt the CENTROPE working programme for the next two years. The annual assembly is also attended by prominent representatives of key enterprises and universities of the entire region, which play a vital role in the joint development of the Central European Region as associated CENTROPE partners. The roughly six and a half million persons living and working in the Central European Region feel strong ties with this economic and living space at the heart of Central Europe and have an increasingly clear understanding of the many factors that link them and the potential advantages these harbour…The citizens of CENTROPE use the same currency, move freely across the borders, and the last transition periods for the labour market and service sector have long expired. Although they have remained Czechs, Slovaks, Hungarians and Austrians, they self-confidentially use their different cultural and linguistic backgrounds to exploit the opportunities the Central European Region offers as an economic, cultural and living place. People are proud that obstacles that formerly had seemed insurmountable were overcome in just a few years through a manifest decision…The Central European Region is today known as a model where European integration at the interface between ‘old’ and ‘new’ EU Member States has been achieved quickly and smoothly.” In order that this vision turns into reality, in addition to mutual efforts, there is also a need for long-term multilateral strategy and action in the field of economy, labour market, administration, environmental protection, education, R&D, culture. The economic and innovative potential of the area bordered by CENTROPE should be tuned according to the priorities of the 2007-2017 EU budget. Meanwhile an Gergó Zsuzsanna


effective communication should reinforce the inner cohesion of the region as well as its international reputation. Wolfgang Weisgram, analyst for Der Standard wrote the following in April 2005: “The area which used to be called “Vienna Region”, an area which is called CENTROPE today, and whose official foundation ceremony was held in the autumn of 2003 in the castle of Kittsee, its already on its way. “It is a logical historical consequence that the Czech, the Slovak, the Hungarian and the Austrian regions and cities started to cooperate in order to bring about an economic unity, a joint flourishing, the framework of industrial and infrastructural development, common plans for exploiting the economic and natural resources…” Hans Nissl, the governor of Burgenland, affirmed that the “growing together” i.e. the integration cannot be “ordered and imposed”. It has to proceed from bottom-to-top. We have already taken many steps, but these are not enough. This feeling is shared by the nearly six million people who are living and working in the area and send their children into the future. This region is frequently the focus of great attention, as it is a very dynamic region. It is able to exploit the existing potentials, the comprehensive measures beneficial to the intensification of cross-border relations and the convergence of the region. These activities comprise, for example, the drafting of plans for territorial development as well as co-operation among enterprises, administrative bodies and in the field of education. The term of “quadrangle” region was born in the CERNET educational co-operation (as suggested by the primary school children of Brno, Vienna, Bratislava and Győr). The project CERNET (Central European Regional Network for Education Transfer) is an international co-operation that was established by the Pedagogic Institutes of Vienna, Brno, Bratislava and Győr-Moson-Sopron county, which gave birth in 1997/1998 to the European Secondary School in Vienna, whose curriculum was built to serve the education of a European citizen. The students aged 10-14 have completed not only their national curriculum requirements, but also the European Studies designed by an international team and taught in English. In addition to the transfer of experience, CERNET seminars, retraining of teachers, the PHARE sponsored projects also led to an important number of school partnerships. The project ended on December 31, 2004. In 2001, the “Europa Büro (Stadtschularat für Wien), under the auspices of CERNET, the CERNEDA reform pedagogy project was launched, which involved the CERNET partners as well. The “Dalton Plan”- training carried out in German – allowed sharing experience related to reform pedagogy, teacher mobility and retraining. (The Hungarian participation had been financed by the Phare CBC Hungary-Austria 2002 microregional fund.) Almost 300 Hungarian teachers from Győr county and the bordering regions participated at the trainings and workshops. Parallel with the training, the educational material became available on the internet. The retraining was also attended by a delegation from the Romanian Bihor county, thus extending the co-operation deeper into the Carpathian Basin. Gergó Zsuzsanna

309


From the 2004/2005 academic year the CERNET was taken over by “EdQ (Education Quality) – regional co-operation in education” program, financed by the INTERREG IIIA. (Participants: The County Pedagogic Institute of Győr-Moson-Sopron County, the partner schools, Stadtschulrat für Wien Europa Büro, the Education Counselling – Sopron, and the education authorities of Bratislava and Brno. Objective: Developing European dimensions in the region, innovative co-operation, joint actions. Motto: Quality in Competence – Quality in Mobility – Quality in Training – Quality in Communication. The domains of training: “Bilder einer Ausstellung”, “From start to Finish”, Notwendige Fähig- und Fertigkeiten, sowie brauchbare Sprachketnisse in der EU”, “Interaktive und reflektive Techniken zur Entwicklung des Leseversthens in der Grundschule”, “Jorurnée Française“, “Holocaust in research and education“.

4.1. “LIVING EUROPE – TOGETHER – EVERY DAY” The cultural, historical and economic versatility of Europe has always provided the best terrain for co-operation between nations, peoples and institutions. The oldest twin-city movement appeared in the domain of education and culture, while the motivation in establishing cross-border co-operation lay in recognizing the mutual interest and advantages in economy and administration. There is a visible difference between the twin-city partnerships, which are usually first bottom up initiatives and acquire an organizational form later, and the cross-border co-operation, which is regularly a top down initiative launched by the institutions. The most successful and lasting co-operation have proved those that could merge the two approaches, some of which will be highlighted below.

4.2. WAY OF REGION – TRANS-EUROPEAN MUNICIPALITY ASSOCIATION

310

A new form of this type of co-operation, which prolongs the twin-town partnership, is a new, higher level local initiative, whose first example lies in the creation on October 13, 2001 of the Trans-European Municipality Association T.E.M.A. (based on the Várpalota Agreement) with the participation of 40 local governments of four small regions (Várpalota, Valée Lavant, Fermano in Marche region and Koroška) in four countries (Hungary, Austria, Italy and Slovakia). The former bilateral Hungarian-Austrian, Hungarian-Italian, and the emerging Austrian-Italian partnerships have been developed into a higher level international co-operation. The initiative had been launched and accepted during the Várpalota Days in 2000, at an event called Way of Region, which by the intermediary of Lavant, also added the North Slovenian Koroška. Gergó Zsuzsanna


The agreement formulated the main joint actions such as developing human relations based on the “basic European integration”, improving the living standards, safeguarding the social values, protect the environment, develop the regional economy. To quote Samuele Biondi’s words as mayor of Grottazzolina: “let each small brick contribute to build the peace and Europe.” In the spring of 2004 the original four-party co-operation extended to five countries, when The Association of Self Governments from the Jiu Valley (Romania) joined the partnership. Meanwhile the 5-year old TEMA enlarged to a 50-member transnational organisation, with a new Italian partner joining (The Association of the Localities in the Aso Valley). Meanwhile the mayor of Kremnica expressed the intention to join the partnership, and the Zaglębie Dąbrowskie small region in Silesia (southern Poland) received an observer status. The most successful domains of co-operation are the partnership forms also recommended by the European Commission characteristic of the Youth for Europe program which play an important role in the mutual understanding of the national cultures and the creation of the cohesion of common social values. These forms of co-operation enlarge the partnership of the T.E.M.A. participants in the field of sports, culture, arts and education. The programs launched by the T.E.M.A. and their results: • Camps for primary school children in the field of national history (“The paths of memory”), held yearly in different cities, which revive the old historical, cultural and folkloric traditions. Joint projects (“My school, my city”, “Our school and school system”) • International linguistic camps (for primary and secondary school children) • Dialogue for secondary school students on the internet in the field of environmental protection – in view of further personal and family communication (“Environmental Legacy”) • International youth chorals (St.Andrä, Ravne Na Koroskem, Várpalota, Fermo) • International drawing competition (theme: Peace and Tolerance) • African project (Education aid for Burkina Faso) • T.E.M.A.- logo (Build Bridges) and homepage design • Participation to each-other’s cultural and sports events and festivals (for adults) All the T.E.M.A. participants share the opinion that the education and cultural relations are the ones that serve the best “the reputation of the regions and the integration of the people”. This is also a field in which co-operation can be financed in the easiest way. The continuation should focus on the so far poorly exploited domains, such as economic development, employment, a task which seems to be more difficult to accomplish.

Gergó Zsuzsanna

311


4.3. PAYS-DE-LA-LOIRE AND VESZPRÉM – A THREE-LEVEL NETWORK

312

The 15-year old co-operation that was established between the Pays-de-la-Loire Region and the Balaton is a particular type of partnership which includes different forms of co-operation, from the twin-city, twin-county to the twin-region. Pays-dela-Loire, stretching along the Atlantic coast, is the fourth most developed industrial region of France (processing, automobile and aircraft industry), with an important tourism and agriculture. The territory of 32,000 square kilometres is inhabited by 322,000 people. The region consists of five counties: Loire-Antlantique (Nantes), Maine-et-Loire (Angers), Mayenne (Laval), Sarthe (le Mans) and Vendée (La Roche-sur Yon). The initiative for the partnership originated at the beginning of the 1990s from Olivier Guichard, the President of the Regional Council of Pays-de-la-Loire, a person fully devoted to the concept of “the Europe of regions”. The first Eastern-Western interregional co-operation started from the relationship between the French region and the Federation of Lake Balaton. The Balaton “Region” (officially: Balaton Resort Area) including 152 localities and 11 smaller regions from three counties (Veszprém, Somogy and Zala) has 250,000 inhabitants, most of whom are employed in the tertiary sector. With the seasonal inhabitants (owners of resorts, entrepreneurs), the population reaches half a million. After Budapest, the region of Lake Balaton is Hungary’s second highlight. 29 % of the tourist accommodation is in the area. The society is highly civic; the inhabitants are involved in several businesses and are specialized in different fields. Consequently the number of NGOs is also high. The French and Hungarian representatives signed the agreement between the Balaton Region and the Pays-de-la-Loire on June 6, 1996 and established the five main domains of co-operation (European integration, education and training, tourism, economic development, culture). As a first step, in April 1998, the town of Keszthely accommodated the “Balaton European Information Point”. In addition to providing information on the EU, the EIP played a major role in training teachers (activities within the “Teachers for Europe” programs) and manage youth movement (“Europe Circles”). An important domain of co-operation included the development of the industry of tourism, sharing the experiences, elaborating regional marketing programs in tourism, training (the RIGO-RET program, the COFRAT trainings, COFRAT supported Leonardo da Vinci projects with Hungarian and Italian partners). Through the French partners, the Balaton Regions could participate in the VITOUR project as well. (Objective: build the network of the wine regions classified by the UNESCO as World Heritage.) In the economic partnership so far the major part has been played by the chambers, the entrepreneurial co-operation still remaining incidental. On the contrary the cultural and education relations are more than fruitful. On June 6, 1997the General Assemblies of Veszprém and Maine-et-Loire counties Gergó Zsuzsanna


signed the co-operation agreement, which has been renewed every three years. The main domains are: • Joint trainings in tourism • Organization of conferences in environmental protection • Search for joint investment • Artistic exhibitions in Anjou and Balatonalmádi The Ferenc Széchenyi Professional Institute in Balatonfüred has successful co-operation with the Agrarian College in Angers, as well as the Brissac and MontreuilBellay secondary schools of vini- and viticulture. • Within the Tempus program, the University of Angers supported the setting up of the EU information centre of Veszprém. • The University of Veszprém (from 2006 University of Pannonia) founded the Department of French Language and Literature, which is in close partnership with Maine-et-Loire county and the universities of Angers (scholarships, student mobility). The town of Saumur, a beautiful historical city situated in the valley of the Loire River, famous for its equestrian traditions and wine, and Veszprém “the Town of Queens” has had close relations with each other since 2000 which in the spring of 2007 resulted in the official signature of a partnership between the two cities. During the preliminary preparations, several meetings of the local governmental representatives have been organized, the Albert Vetési Secondary School launched the Hungarian-French dual language training (in co-operation with the Duplessis Mornay Secondary School of Saumur). For the 2006-2009 period the domains cover new co-operation forms in education, professional exchanges, strengthening of entrepreneurial partnership, organization of joint tourism events and joint professional projects (environmental protection, social policy, health). Altogether we may say that the three-level (Pays-de-la-Loire and the Balaton Region, Maine-et-Loire and Veszprém counties, as well as Saumur and Veszprém cities) co-operations are very intensive, successful and offering a wide range of programs, thus setting a model-like example for the other regions.

4.4. THE PROVINCE OF BADEN-WÜRTTENBERG AND THE “PANTENSCHAFT” The fact that the key to the development of a region lies in the intensive international co-operation is best illustrated by the example of the third largest province in Germany, Baden-Württenberg, which has fully recognized the importance of the support given to the innovative, administrative, economic and civil partnership. A whole set of writings describe the partnership with the Spanish Gergó Zsuzsanna

313


Catalonia, the Italian Lombardia and the French Rhône-Alps, through which the working community (“Vier Motoren für Europe” = Four engines for Europe) reached success in economy, innovation, R&D and environmental issues. Additionally this region has tight interregional relations with Alsace, Voralberg, Torgau, as well as Wales (U.K.), Castilia-Leon (Spain), the Central Region (Portugal) and Oulu (Finnland). The BadenWürttenberg region, with the help of the INTEREG programs, has become deeply rooted in the bordering French, Swiss and Austrian regions. Today the main challenge is no longer the compensation of the border disadvantages, but the elaboration of the model of European opportunities (“Model europäischer Möglichkeiten”) for the people inhabiting the border areas. The bilateral co-operation forms established by the countries of Central and Eastern Europe are also of utmost importance. Baden-Württenber is ardently protecting the Swabian population living along the Danube and offers cultural support to the German minority in Russia, by maintaining the so called “Patenchaft” (meaning patronage, originally a Christian custom). In order to safeguard their cultural heritage, the region founded artistic awards, finances book publishing, organizes events, thus trying to integrate into a “cultural nation” this Swabian minority, whom the tornadoes of history had swirled from their original hub along the Danube in Western Europe to Entre Rios in Brasilia, or from the Romanian Timişoara to the valley of the Volga.

5. INSTEAD OF A SUMMARY – ONE TREE, ONE COUNTRY OR “YES TO A SHARED FUTURE” The summer of 2004. (Calabria, Spain). 15 young secondary school students from the “old” and the “new” Europe were getting acquainted in the international camp organized by FACE (Federation of Association of Young Citizens of Europe). They shared views about the future of the integration, migration, ethics and development, violence and solidarity. At the end of the event the young people planted a tree, as the symbol of a united Europe….Three years have passed since then. The leaves of trees are rustling merrily in the wind. They will turn into a forest while the young grow old. And these forests will calm the winds and tame the devastating tempests. But stopping the political storms, erasing the evil historical conditioning, appeasing the real or imaginary grievances will remain the task of those who have panted the trees – both “at the bottom” and “at the top”.

314

Gergó Zsuzsanna


BIBLIOGRAPHY A magyarországi Phare CBC Program eredményei 1995-2001. 2002, Terra Stúdió Kft., Budapest. Annual Report 2002, http//www.carpthianfundation.org/ Az új Európa a széleken találja ki magát? Határokat átívelő együttműködések Európa öt régiójában. 2002, Savaria Universitiy Press-ISES Alapítvány, Szombathely. Balogh Á., PAPP G., (szerk) Magyarország az európai regionális együttműködésben. MTA RKK, Magyar Külügyi Intézet. Broschüre EU 1/5. 0/11/9_4 Central Territorial Cooperation 2007-2013 . 2007, Central Europe Operational Programme. Draft 3.3. Gronau. Centrope Spezial 19. April 2005 http://derStandard.at/Centrope. Csalagovits, I.J., Az Interregből a területi együttműködés felé. Falu, város, Régió. No. 3, pp. 82-89. Dankó, L., The Carpathian Euroregion: Research on the formation of transfrontier economic cooperation. http://www.uni-miskolc.hu/~mepublic/data/ME PUB-7863 2005. Duray, M., Elősegítheti-e a regionális együttműködés az európai integrációt? http://www.duray.sk/ index.php? option =com_content&task.=view&id=95&Itemid=32. Nárai, M., Rechnitzer, J., (szerk.) 1999, Elválaszt és összeköt – a határ. MTA RKK, Győr-Pécs. Eurégiók Magyarországon. http://www.valovilag.hu/eu/euregiok.htm. Annási, F., Görcsné M. V. (szerk.) 2001, Európai iskola- európai nevelés. A CERNET Projekt és a bécsi Európai Középiskola. Győr-Moson-Sopron Megyei Pedagógiai Intézet, Győr. Gabbe, J., Malcus V., 2006, White Paper on European Border Regions. Association of European Border Regions, Gronau. Gergó, Zs., 2005, Kistérségi kapcsolatok avagy az „alulról épülő” Európai Unió. In.: A kibővült Európai Unió: hatalom, választások, külpolitika. (szerk.: Gazdag F.), Kodolányi János Főiskola, Székesfehérvár, pp 95-105. Gergó, Zs., 2006. Transznacionális és interregionális hálózatok szerepe és működése. In. Hidak vagy sorompók? A határon átívelő együttműködések szerepe az integrációs folyamatban. (szerk. Kasier T.) Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest, pp. 178-204. Hardi T., 2005, Az eurorégiók, mint a határon átnyúló fejlődés eszközei a Kárpát-medencében. Kézirat. Mezey, I., 2006, Chanches of Hungarian and Slovaki Cross-Border Relations. MTI Pécs. Koncz, J., 2004, Európai Unió: határbontástól a régióépítésig. Európai Műhely Tankönyvek 96. Kruppa É., Régiók a határon. Határmenti együttműködés az Európai Unióban és Közép-Európában. PhD értekezés. http://www.lib.uni-corvinus.hu/phd/kruppa_eva.pdf. New Regional Economics in Central European Economies: The Future of CENTROPE. March 30 to 31, 2006 Workshops, EUROSYSTEM, No 9. Regional Analysis of the Centrope Region Interreg IIIA Diana Project (Direct Investment Agency Net) Vienna, September 2003 /ANr. A 2746-30. Stadler, J., 2004, EU-konform befektetés-ösztönzési módszerek Ausztriában és az ebből adódó tanulságok Magyarország számára. Kézirat, GKI Gazdaságkutató Rrt. Integrációs és Fejlesztési Munkacsoport, Budapest. Süli-Zakar, I., 1997, A Kárpátok Eurégió szerepe a határokon átnyúló kapcsolatok erősítésében. Comitatus, No 6 pp. 30-43. Fischer T., 2001, Baden-Württenberg und seine Partnerregionen, Kohlhammer, Stuttgart/Berlin/Köln. Vertrag zwischen BS,BL und Regio Basiliensis 1999-2002 http://www.bl.ch/docs/parl-lk/ vorlagaen/1998/137/1998-137_verhtm.29k. Vision Centrope 2015.

Gergó Zsuzsanna

315


ANNEXES Table 1. Euregions and similar structures at the internal and external borders of the European Union Name

Year of foundation 1958

Border

Name


DE/NL

∅resound Committee North West region Cross Border Group Euregio Rhein-Vaal North-Calotte Council Kvarken Council

1964 ca.1970

DK/SE UK/IE

EUREGIO ZugspitzeWetterstein-Karwendel CENTRE Euregio Kareli

DE/AT

1999 1999

DE/FR FI/RF

1971 1971 1972

DE/NL Euregio Helsinki-Tallinn SE/FI/NO Euregion SAULE FI/SE Euregio Watteninsein

1999 1999 1999

1972

AT/CH/ DE/IT

2000

EE/FI LT/LV/RF DE/DK/ NL SK/CZ

Arbeitsgemeinschaft Alpenländer Euregio Maas Rhein East Border Region Mittskandia

1976 1976/ 1977

2000 2000 2000

PL/SK/Y LT/LV BG/RO

Storstroms Amt/Kreis Osthosltein-Lübeck

1977

2000

ES/PT

Ems Dollart Region Islands/Archipelago Cooperation-Skärgarden

1977 1978

2001 2002

EL/BG AT/SI

Cooperation ARKO Euregio Rein-Maas-Nord Arbeitsgemeinschaft AlpenAdria

1978 1978 1978

2003 2003 2003

LT/PL/RF UA/RF/ BY PL/RF

Zukunft SaarMoseelleAvenir Bornfholm-Southeastern Skane

1979

DE/NL Euregion Beskidy UK/IRL Euregion Bartava FI/SE/NO Euro-Region RousseGiurgiu DK/DE Comunidad de Trabajo/ Comunidade deTrabalho Castilla y León-Norte de Portugal DE/NL Euroregion Rodopi SE/FI Cross border-Regionale Partenerschaft Karawanken SE/NO Euroregion Sesupe DE/NL Euroregion Dnepr AT/IT/ Euroregion Łyna-Ława HR/H/ SLO DE/FR Euroregion Belasica

2003

1980

DK/SE

Euroregion Drina-SavaMajevica

2003

Oestfold/Bohuslän/Dalsland 1980

SE/NO

Comunidad de Trabajo de lo Pirineos Benelux-Middengebied Espace Mont Blanc

1983

FR/ES

1984 1986

BE/NL FR/IT/CH

Tornedalsradet Scheldemond

1987 1989

FI/NO/SE BE/NL

Aquitaine/Euskadi EuRegion SaarLorLuxRhein REGIO PAMINA

1989 1989 ?

FR/ES DE/FR/LU DE/FR

Euregion Neiße/Nisa/Nysa

1991

DE/PL/CZ

Pyrenees Mediterranean 2004 Euroregion Euregion Polis-TrakiaKent- 2005 RAM Trakia Euroregion Glacensis 2005 Euroregion PradedPradziad Euroregion Silesia/Slezsko Euroregion Těsinske Slezsko-Śląsk Cieszyński South Karelia Euregion Silva Nortica Euregion WeinviertelSüdmähren-Ji+ ni-MoravaZahore Euroregion Istria

EL/BG/ FYROM BiH/ SERBIA/ HR/ ES/FR

EUREGIO

316

Euregion Bílé-Biele Karpaty

Gergó Zsuzsanna

Border

EL/TR/BG CZ/PL CZ/PL CZ/PL CZ/PL FI/RF AT/CZ AT/CZ/SK HR/SI

“Build Bridges” – or “All Merge that Belong Together” Name


Border

Name

DE/CZ

Association of Rhodope Municipalities Euregion Erzgebirge

1992

BG/EL

Euroregion VagusDanubius-Ipolia Euroregion Neogradiensis

1992

DE/CZ

Euregion Nestos-Mesta

1992

Euregion Elbe/Labe

Year of foundation

Border SK/HU SK/HU

EUREGIO bayerisher wald/ böhmerwald/mühl-viertel Euregion Spree-NeißeBober/Sprewa-Nysa-Bóbr Euregion TARTY

1993

Euroregion Sajo-RimaSlaná-Rimava EL/BG Euroregion KošiceMiskolc Euroregion Hajdu-Bihar/ Bihor DD/CZ Euroregion DanubeDrava-Sawa AT/DE/CZ Opper Prut Euroregion

1993

DE/PL

1994

PL/SK

Estern Macedonia-Trache Inn-Salzach-Euregio Regio BODENSEE

1994 1994 1994

Euregion Pomerani Regio TriRhena

1995 1995

Comunidad de Trabajo/ Comunidade deTrabalho Castilla y León – Centro de Portugal Working Community Regio Insubrica EuRegio SalzburgBerchtesgadener LandTraunstein Andalucia/Alave/Alentejo

1995

ES/PT

West Macedonia

1995

IT/CH

Epirus

EL/AL

1995

DE/AT

Euroregion StrymonStrouma

EL/BG

1995

ES/PT

Euregion Pro Europa Viadrina EUREGIO EGRENSIS

1993

Innre Scandinavia

1995

Euregion Bug Estonian-Finnish 3+3 Regional Cooperation ICBAN Euregio Pskov-Livonia

1995 1995

Euregion Baltic

1998

Euregio „via Salina” Euregion Danube-KrisMures-Tisa Euregion NEMUNASNIEMEN-HEMAH Region S∅nderjyllandSchleswig Euregio Inntal C.A.F.I.

1997 1997

1995 1996

1997 1997 1998 1998

Middle Prut Euroregion

Lower Danube Euroregion EL/TR Euroregion Danube East DE/AT Euroregion Danube South AT/CH/ Euroregion Danube 21st Century DE DE/PL/SE EXTREMADURA DE/FR/ Central Macedonia CH

Euroregion Evros-MaritsaMeric NO/SE Automne Provinz BozenSüdtirol PL/UA/BY Canton de Geneve EE/FI/ Provincia Autonoma die RUS Trento UK/IRL Région Alsace EE/LV/RF Regionale Autonoma Friulia Venezia Giulia PL/SE/LT/ Regionale Autonomia LV/DK/ Trentiono-Alto Adige RF DE/AT Regione Siciliana RO/HU/ Republica Slovenija SBR LT/PL/BY/ Xunta de Galicia RF DK/DE Regionalverband Fochrhrein-Bodensee DE/AT Värmland/Hedmark FR/IT Euroregion Slobozhanschina

Gergó Zsuzsanna

SK/HU SK/HU HU/RO HU/HV/ BiH RO/MD/ UKR MOL/RO RO/MOL/ UKR RO/BG RO/BG RO/BG/ SERBIA ES/PT EL/ FYROM/ BG EL/AL/ FYROM

EL/TR/ BG IT CH IT FR IT IT IT SLO ES DE SE/NO RU/UKR

317

“Build Bridges” – or “All Merge that Belong Together” Name Euregion Country of Lakes


Border

Name

Year of foundation

Border

LT/LV/BY

*In most case, informal cooperation started even earlier. Source: GABBE, J., MALCUS V., 2006, White Paper on European Border Regions. Association of European Border Regions, Gronau pp.39-42

Table 2: Members of Carpathian Euroregion Hungary Borsod-Abaúj-Zemplén

Poland Krosno

Rumania Bihar

Slovak Republic Bardejov(Bártfa)

Hajdú-Bihar

Przemysl

Botosani

Heves Jász-Nagykún-Szolnok Szabolcs-Szatmár-Bereg

Reshow Tarnow

Maramures Szilágy Satu-More

Humenne (Homonna) Kosice Mihalovice Presov (Eperjes) Mezőlabanc Trebisov Vranov

Ukraine IvanoFrankivsk Lviv Zakarpattia Chernivtsi

Source: http://www.carpatianeuregio.org/

Table 3: Countries and regions participating in the Central European Programme (2007-2013) Austria Czech Republic Germany Hungary Italy

Poland Slovak Republic Slovenia Ukraine

318

The whole country The whole country Baden-Württemberg, Bayern, Berlin, Brandenburg, MecklenburgVorpommern, Sachsen, Sachsen-Anhalt, Thüringen The whole country Piemonte, Valle d’Aosta/Vallée d’Aoste, Liguria, Lombardia, Provincia Autonoma Bolzano/Bolzen, Provincia Autonoma Trento, Veneto, FriuliVenezia Giulia, Emilia-Romagna The whole country The whole country The whole country [participation to be confirmed] Volyn, Lviv, Zakarpattia, Ivano-Frankivsk, Chernivtsi

* In the new Structural Funds Period (2007-2013) the former CADSES transnational cooperation area is now divided into two spaces: Central Europe and South-East Europe. Following the Lisboa and Gothenburg strategy transnational cooperation should play an important role in strengthening the territorial cohesion of the Union. This means for the CENTRAL cooperation area. In the new CENTRAL program includes eight member States and one Partner State (Ukraine) Source: European Territorial Cooperation 2007-2013 Central Europe Operational Programme Draft 3.5./ March 2007, pp 7 and 10

Gergó Zsuzsanna


Table 4: General Strengths and Weaknesses of CENTROPE Region STRENGHTS Geographical position at the heart of Europe

WEAKNESSES Distance to he West European economic centres especially for the peripheral regions

The metropolitan area Vienna-Bratislava-(Győr) as the core of the region

In the rural regions, the poor situations o competition with regard to hard and soft location factors Differences in legal frameworks, administrative and regional competence structures and standards (e.g. environmental, technical) Disparities as a consequences of the differences in prosperity and development levels of the countries and regions Lacking development of cross border regional competencies and development of locations

Access to the Eastern European market

Dynamic urban centres

Region is highly attractive for investment, attractive location for international enterprises and headquarters Cultural and social relationships between the 4 CENROPE countries Existing contracts and cross border cooperation structures Variety of languages

Lacking knowledge of the languages of the respective neighbours Varying speeds of the development process

Source: Regional Analysis of the CENTROPE region, DIANE Project (Direct Investment Agency Net) Vienna, September 2003, pp 50

319

Gergó Zsuzsanna

Szokoly Mária

ADULT EDUCATION (METHODOLOGICAL) EXPERIMENT FOR CLOSING UP DISADVANTAGED PEOPLES IN BARCS’ MICRO REGION (HUNGARY)

A

s the parts of the EU-enlargement process, new member states have been able to experience how to solve some economical, political social problems, and to use an integrative approach to understand the changing reality. The modernisation of Hungarian society and its integration into the EU sets new requirements for state, which include: • conscious actions in Hungary about development problems; • strategies and policies for contributing of reducing unemployment and poverty; • mobilisation of Hungarian public to support of development. Concerning our project, the new challenges appear in the next four functions: • assessment of prior experimental learning knowledge/competences and career-orientation; • training; • employment; and • development of providing services.

PROJECT ORGANISATION Between 2004 and 2007 a four partners’ consortium had got the implementation of a complex methodological project for closing up disadvantaged people / underprivileged group. The title of the project was: “Competency-based educational

320

Adult Education (Methodological)...

and employment mentoring and measuring programme”. The four partners1 of the consortium has been created a highly qualified team. This team realized an oral history survey relating to the social situation of target group, afterwards the training, the employment and mentoring processes of it, finally the dissemination of the adult education’s developed programme. The project based on that observation, that the most previous closing up projects weren’t sustainable after finishing project’ support. That’s why we supposed that the parallel application all the four elements of our project (selection based on scientific method, competency-based training programmes, possibilities of employment, and mentoring support) would have been multiple our probable results. Due to parallel application of this four elements the persons of target group wouldn’t be lonely with their problems in their private life, in their learning and employment processes. The (supporting) services of the project would be able to socialize the target group for a life’s way of 21st centuries. We could them teach the social and job- competencies, so the target group would be able to continue a more successful way of life.

THE TARGET GROUP The project has demonstrated that the efficacy of the learning and the employing could correct also the social status of persons; it could be observed in their environment a moderate attitude’s changing to the learning and the work, too. The target group was created 50 persons who were living in Barcs micro-region (there were 38 Romas and 12 persons from the majority among them), more than 18 years old, in the age of activity, they were unemployed since a long time, they were willing to accept the participation in the trainings and in the employment. Selection of the target group was preceded by a scientific planning and organising process. The experts of the project had estimated – together with the local labour centre – 600 persons who could be considered in this region as possible targetpersons. From them 277 persons had made registered themselves at the labour centre 1

The partners’ tasks were the following: Organisation of Roma Representatives in South-Somogy: Employment and employing mentoring of 50 persons. Local assuring of the project’s survey and training tasks. Organisation of the subsequent employment. University of Sciences of Pécs, Faculty of science, Institute for Adult Education and Human Resource Development: Adaptation of survey and training projects, local professionalizing and supporting of the employment and mentoring. Organising and performing of the trainers’ and mentors’ training (together with the training and surveying committee). Hungarian Academy of Sciences Institute of Researches in Sociology: Quality assurance of the surveytraining projects and of the activities. Arranging of survey on the local social strata. Organising of the final conference and editing of the closing volume (together with the training and surveying committee Studiare Cultural Services Ltd: Organising, directing and professionalizing of the project’s training and surveying tasks. Developing and realizing of the prior knowledge-levels’ measurment; besides working out and arranging training programmes on the base of National Vocational Qualifications (NVQ), and other ones for the labour-market and for the entrepreneurial sectors.

Szokoly Mária

321


after our appeal. They were selected 200 persons from them for psychological preexamining. As the result we called 100 persons for the measurement of their prior knowledge level and of their competences. In this base the experts brought together the final list of 50 persons (the possible participants in the training and employment) and there were also 33 persons in a waiting-list. The aim of the training to fulfil personal needs as well as professional requirements. The testing of personal needs had been done by performance-valuation which is based on three components: personally defined professional goals and tasks, competence goals and fulfilling in-service training requirements. The basic principles of our adult education research were the following: • All adult persons can be developed successfully with special adult education methods; • All adult persons learn in their own special way, so we have to teach them by an accommodating methods. The accommodating methods must be establish by scientific measurement ways; • The learning plan of adults (private aims, curriculum, schedule), has to prepare cooperation with target persons, maintaining the motivations for its realisation; • When we choose the adequate learning methods, we must not neglect the target persons’ previous learning’s unfavourable experiences. They usually haven’t any motivation and any samples of lifelong learning. The aims of the project were • To develop a package of competency-based adult education programmes. The package must be based on some sociological, andragogical and psychological researches, and of a prior knowledge-levels’ measurments; besides to create and arrange training programmes; • Increasing the target-group’s professional qualifications, their chances for employment, especially for the long-term employment; • Helping the most suitable persons becoming entrepreneurs due to the four elements of the selection, of the training, of the employing and of the mentoring support of this programme. Thanks for this, the social cohesion and the positive view of life could be also reinforced.

322

The closing up adult education programme have five parts: • The package of survey; • The package of measurement; • The package of the competency-based training programme; • The package of mentoring support; • The package of employment, to promote the target group’s closing up.

Szokoly Mária


THE SURVEY PROGRAMMES During the project the Surveying committee realised the following tasks: • Adaptation of survey and training projects, local professionalizing and supporting of the employment and mentoring processes; • Organising and performing of the trainers’ and mentors’ training (together with the training and surveying committee); • The quality assurance of the survey-training projects and of all the activities; • Arranging of survey on the local social strata. Organising of the final conference and editing of the closing volume.

THE TRAINING PROGRAMMES Some training programmes were implemented, which facilitated the target group’s employment (increasing the target-group’s professional qualifications, correcting their chances for employment, especially for the long-term employment, helping the most suitable persons to become entrepreneurs). All of the 50 persons were participating in a Labour market training (60 lessons); 23 persons were schooling for obtaining certificate for a training course by National Vocational Qualifications (Bricklayer: 13 persons, Carpenter-Scaffolder: 12 persons), 11 persons were following a Mentor-training (60 lessons) and 15 persons were finished successfully an Entrepreneur-training (60 lessons).

EMPLOYMENT Together with selection of this 50 persons we had to collect information about the potential employers, also the nature of contracts’ concerning to the employers and the members of target group. Because of the employment’s narrow possibilities there were hardly jobs for bricklayers and carpenters-scaffolders. (There couldn’t be t realised the regional investments, therefore the entrepreneurs haven’t been ready to employ our participants etc.) They have been working in shifting system, in teams of changing number with the directing of local employment leaders. In the beginning of 2006 eight persons left the target-group – because of the late wages they were replaced very quickly by persons from the waiting list who were suitably prepared, too. Among the most performing persons there were 15 persons who could continue their work after finishing of the 18 months project in preliminary signed places.(There were 15 further employed participants.)

Szokoly Mária

323


SUPPORT ACTIVITIES The target-group – during the project’s period – had – outside the abovementioned trainings – other assistances, too: • Career-guidance: on the base of the results of measurement – developed and realised in the project’s frame; • Personally made mentoring assistance - in connection with their learning, with their employing and way of life – was also could be reached for all participants; this helped them maintaining their motivation for learning and working, and supported them in solving the conflicts in the team-work. It has contributed also to the changing of the participants’ attitudes in connection with the learning and working, and they could radiate it also to their own environment; • The programmes of the organisation’s building (e. g. “project May-picnic”, “project Christmas Holiday”, solemn awarding of certificates etc.) and the media’s appearance also has increased the target group’s motivation, self-evaluation and the community’s cohesion; • The cooperation among partners. The project’s management has created already at the beginning a good functional organisation with the co-workers of the above-mentioned local and national actors; this could be characterized as a creative work’s place atmosphere, an accepting partnership and a relatively strict discipline. The project-management, the surveyteam and also the trainers wanted to continue their activity after the project’s end, too, for the sake of the Barcs micro-region and the dissemination of the adult education’s developed programmes

THE FULFILMENT OF THE EXPECTED RESULTS

324

The rate of the employed people has increased a little in the region; which was also realized by the group of 50 persons. There has succeeded the labour-market training of 50 persons, the NVQ-based training of 25 persons, the entrepreneurial training of 15 persons and the mentor-training of 11 persons – without any falling off. We created also a mentor-structure from local actors. We could test the adult education’s programmes, and the experts proposed their multiplication. The prepared learners’ maps and the sociological surveys could be utilized in the development of the microregion later, too.

EXPERIENCES OF THE PROJECT IMPLEMENTATION Due to the project the target group’s social status, their quality of life, their selfknowledge has improved; their motivation for the learning and working has become also a little better. The participants have noticed already the necessity and the Szokoly Mária


importance of their own competences’ development; they became more opened to the world. Although we haven’t yet any scaled data, there are some signs about the attitudes’ changing, too, mostly in the relationship between the Roma families and the municipalities, and the schools, mostly in the schooling’s questions of the children.

MULTIPLICATOR EFFECT The project could be repeated totally or in its elements, too; it could be also adapted, if it would have been necessary. The results were presented by 5 conferencelessons, 5 articles in periodical reviews; there were also 3 media-presentation and 3 disseminating programmes. On the base of the issues we have prepared a printed volume of 200 pages in 500 copies, which would be sent all the public organizations – non-profit or for-profit, too – who are interested in the problems of the chances’ equity. Other expected tasks which were realised: • cooperation with the development partnerships, and micro-regions; • promoting local employment policy in the field of training; • providing labour-market services related to adult educational activity; • assessing prior learning knowledge and evaluating them; • counselling in training, career-orientation and career-correction; • changes required new skills from the civil co-workers, such as open-minded thinking, creative problem-solving, flexible cooperation and effective conflict management. These skills require continuous updating and learning as acquired knowledge tends to fade very quickly.

325

Szokoly Mária

Lőrinczné Bencze Edit

WAYS OF INTEGRATING THE WESTERN BALKAN COUNTRIES INTO THE EUROPEAN RESEARCH AREA 1. THE EUROPEAN UNION’S OWN POLICY FRAMEWORK FOR THE WESTERN BALKANS

T

326

he Balkans is the historic and geographic name used to describe a region of South Eastern Europe. The concept of the “Balkan peninsula” was created by the German geographer August Zeune in 1808. As time passed, the term gradually obtained political connotations far from its initial geographic meaning. Since it first came into use at the turn of the 19th century, the Balkans have always been a fluid concept with countries being excluded and included regularly. Since the political situation has changed in 1989, the new notion has arisen. Albania, Bosnia and Herzegovina, the former Yugoslav Republic of Macedonia, Serbia and Montenegro, including Kosovo (as defined by the United Nations Security Council Resolution 1244) and Croatia belong to so called the Western Balkans It is mainly a political notion used by European Union for the region which is on the way towards European integration. Renaming the Balkans has a long and interesting history. From AustroHungarian Balkanologists to experts of today, from South East Europe to Western Balkans, the idea was always the same, to debalkanise the Balkans, and to integrate the region into Europe. More then a decade after the Dayton agreement, the Western Balkans are a relatively stable region. Despite the achievements, the stability of the region still rests on weak feet. Reform processes are hindered by the legacy of the past, structural challenges, constitutional problems, political instability, moreover economic growth in these territories is low or non-existent, unemployment is high, corruption is pervasive.1 The EU has its own policy framework for the Western Balkans. It started in April 1999, when the European Union quickly agreed a Stability Pact for South Eastern Europe as its main response to the Kosovo crisis and NATO’s bombing campaign. In the background of the decision stood that it was the third time in the 1990s that the Union faced war in the Balkans. Since the promotion of peace and security in Europe was part of the Community’s self-understanding, it could not afford to let another war on its doorstep. Schröder said that it was unacceptable for the European Union 1

Report of the International Commission on the Balkans. The Balkans in Europe’s Future. Robert Bosch Stiftung, 2005 April

Ways of integrating the Western Balkan Countries into the European Research Area

to do nothing when human rights were being trampled upon only an hour’s jet flight away.2 A key element of the Pact was the offer of the perspective of EU membership to all countries of the region. Prior to the formal adoption of the Pact and as a follow-up to the EU Council’s common position on new relations, the European Commission proposed Stabilisation and Association Agreements (SAA) for the countries of the region. The EU has its own policy framework for the Western Balkans, namely the Stabilisation and Association Process (SAP). The specific criteria for the Stabilisation and Association Process were defined in the Conclusions of the General Affairs Council from April 1997.3 Two years later, in May 1999, the European Commission has published a Communication for the establishment of the Stabilisation and Association Process.4 The countries that participate in the SAP process should meet the minimum standards in order to start Stabilisation and Association Agreement (SAA) negotiations. It comprises three major elements. Firstly, the SAA has very similar characteristics with the European Agreements, although with some particularities. The SAA provides for gradual establishment of free trade area with the EU, conclusion of bilateral agreements with neighbouring countries and cooperation with the EU on issues such as justice, visa, border control and illegal immigration. Secondly, Autonomous Trade Measures represent unilaterally introduced liberalisation of trade relations with the Western Balkan countries. Thirdly, the EU gives financial assistance to the Western Balkans started with humanitarian aid during the war, and gradually shifted to reconstruction and institution building.5 The countries from the Western Balkans that participate in the Stabilisation and Association Process have received the perspective for potential EU membership. The five countries that participate in the Stabilisation and Association Process are Albania, Bosnia and Herzegovina, Croatia, the former Yugoslav Republic of Macedonia, Serbia and Montenegro. There are a lot of similarities among these five countries, the main one being their common goal for EU membership. On the other hand, there are a lot of differences between these countries, both in the pace of economic reforms and the possible timeframe for EU accession.6 There is one another Summit with particular importance for the integration process in the Western Balkans. The European Council in Thessalonica in June 2003 has 2

3

4

5

6

Schröder, G. (1999) Regierungserklärung zur aktuellen Lage im Kosovo, 16 April 1999. (http://www. eu-presidency.de/03/002/00848/index.html Lykke Friis – Anna Murphy: Thurbo-charged Negotiations: the EU and the Stability Pact for South Eastern Europe. Journal of European Public Policy 7:5 Special Issue 767-786. European Commission (1999) The Stabilisation and Association Process for countries of SouthEastern Europe. Commission Communication to the Council and the European Parliament, COM 1999 235, 26 May. Integration of the Western Balkans in the Internal Market. Regional Research Paper under the Specific Grant Agreement RELEX 1-2 190202 REG 4-14. European Institute Foundation, Sofia, November 2004. Stabilisation and Association Process. Commission of the European Communities (2003), “A milestone in the European Union’s relations with the Western Balkan countries”.


327


reconfirmed the Western Balkan countries aim to join the European Union as well as the EU support for consolidation of democracy and promotion of economic growth in the region. At the Summit in Thessalonica, the region was confirmed the accession perspective by giving these countries the status of Potential Candidate countries.7 In the meantime the European Union grew to 25 Member States on 1 May 2004. The next round of enlargement is expected in 2007 when Bulgaria and Romania are likely to become members; Croatia, Turkey and the former Yugoslav Republic of Macedonia are Candidate countries and negotiations on EU membership were opened with Croatia and Turkey on 3 October 2005. In June 2003, following an initiative of the Greek Presidency of the EU and with the support of the EC, the ‘EU – Balkan countries Action Plan for S&T’8 has been adopted. The Action Plan created a strong momentum for an enhanced scientific and technological cooperation between EU and the Western Balkans but also among the Western Balkans themselves. Several activities have their roots in the Action Plan and contribute to the achievement of its goals, e.g. the launching of specific calls for proposals in the context of the FP6; the implementation of the SEE-ERA.NET project and of several projects in the field of e-infrastructures as SINSEE, SEEREN, SEE-Grid, etc.9 In order to join the European Union, Candidate countries need to fulfil a range of economic and political conditions that are known as the ‘Copenhagen criteria’. Prospective Member States should be stable democracies, respect human rights, the rule of law, and the protection of minorities, have a functioning market economy, as well as adopting the common rules, standards and policies that make up the body of EU law (often referred to as the ‘acquis communautaire’) and to have the administrative capacity to implement this acquis.10 Concerning the further enlargement remarks of European Commissioner for Enlargement Ollie Rehn following the French and Dutch referenda so called “Plan C” is important: consolidation, conditionality and communication. The last, better communication with citizens of EU and candidate countries about enlargement is essential. But we have to add that to foster such communication among the aspiring new EU members of the Western Balkans is also urgent.11

328

7 8 9

10

11

Thessalonica Summit Council of the European Union, Brussels, 1 October 23. 11638/03 EU – Balkan countries Action Plan for S&T http://www.gsrt.gr/ActionPlan George Bonas: Scientific Capacity Building in SEE: EU Western-Balkan Action Plan and Follows up. In: Why Invest in Science in South Eastern Europe? Ljubljana, 2006. Pocketbook on Candidate Countries and the Western Balkan Countries. European Communities, Luxembourg, 2006. 6-12. The Balkans and the EU: Challenges on the Road to Accession. Project on Ethnic Relations. Report on roundtable, November 19, 2005. Bucharest.



2. THEORETICAL BACKGROUND Since the works of Schumpeter, economic growth has been primarily linked to technical change and the capacity of countries to innovate. Particularly today, innovation has become the main engine of growth. Over the long run, productivity, competitiveness and economic growth are above all determined by technological progress and the accumulation of human capital. Estimates of the European Commission have suggested that the contribution of technical progress to potential economic growth is 50-56% Economic growth today depends much more directly on investment in knowledge for increasing productive capacity, than on traditional factors of production, where human capital and professional skills play an essential role. These propositions have solid foundations in economic theory. Whereas the neoclassical growth theory emphasized the role of accumulation of human and physical capital for the long-term development of an economy, the new growth models treat technological progress as an endogenous factor of growth. In the theoretical models of endogenous growth, technological progress is the result of the economy’s research and development efforts, which are to provide a lasting boost to growth, as innovations are expected to neutralise the effects of falling marginal productivity of capital. Technological change is increasingly understood as a growth process driven by endogenous processes within the firm. This is why it is generally considered that the most important role of the government is to build normal conditions for enterprises to perform R&D activities and innovate. R&D activities are also important for the development of capacities of firms to recognize the value of new, external information, assimilate it, and apply it to commercial purposes (the spill-over effects). Entrepreneurial conduct in markets of imperfect competition and enterprises’ devotion to innovation and R&D are the determinants of a country’s wealth and success on international markets. Innovative capacity is at the heart of building competitive advantages, inducing technological progress (see Porter, 1990). In the EU today, the main engine of productivity growth is technological progress through the generation of new knowledge, and education and training of human capital. The cornerstone of the present modernisation process which is to build new competitive forces in the EU, is investment in human capital and new knowledge. People are considered Europe’s main asset and should be the focal point of present EU policies. Investing in people is considered crucial for Europe’s place in the knowledge economy.12

12

Milica Uvalic: Science, Technology and Economy Development in South East Europe. Science Policy Series. UNESCO Office in Venice.


329


3. EUROPEAN RESEARCH AREA

330

On 18 January 2000 the Commission adopted the Communication Towards a European Research Area which recognises that the EU is spending less on research than its main competitors and that the gap is widening. Europe might not. „The average research effort in the Union (the differences being significant from one country to another) is currently only 1.8% of Europe’s GDP, as against 2.8% in the United States and 2.9% in Japan.”13 The Commission therefore called for the mobilisation of the relevant policies and instruments at all levels. It identifies priority targets for creating a coherent research area in terms of human, material and financial resources that is attractive at international level and takes social concerns into account. The Commission’s ideas were supported by the European Parliament and endorsed by the Lisbon European Council, which gave them operational status by setting out implementation details and a timetable. The objective set by the Lisbon European Council (March 2000) of making the European Union „the most competitive and dynamic knowledge-based economy in the world by 2010, capable of sustainable economic growth with more and better jobs and greater social cohesion”.14 In order to meet the Lisbon objective, a series of initiatives have been embarked upon, including those aimed at creating a „European Research Area” („ERA”). Based on a common European research policy, this consists of a structured area of free movement of knowledge, researchers and technology with the aim of increasing cooperation and the more effective allocation of resources. The Sixth Framework Programme („FP6”), the main European instrument for funding research and technological development („RTD”) for the benefit of Europe and its citizens, should substantially contribute to the creation of ERA. The idea of a European Research Area grew out of the realisation that research in Europe is not successful achieve the transition to a knowledge-based economy, and the continent suffers from three weaknesses: insufficient funding, lack of an environment to stimulate research and exploit results, and the fragmented nature of activities and the dispersal of resources. The objective of the European Research Area initiative combines three related and complementary concepts. Firstly, it is essential the creation of an „internal market” in research, an area of free movement of knowledge, researchers and technology, with the aim of increasing cooperation, stimulating competition and achieving a better allocation of resources. Secondly, the EU should restructure the European research fabric, in particular by improved coordination of national research activities and 13

Communication from the Commission to the Council, the European Parliament, the Economic and Social Committee and the Committee of the Regions: „Towards a European research area” Brussels 18 January 2000. COM (2000) 6

14

Council Resolution on establishing a European Area of Research and Innovation (2000/C 205/01) 15 June 2000. Official Journal of the European Communities 19.7.2000. Lőrinczné Bencze Edit


policies, which account for most of the research carried out and financed in Europe. Thirdly, the project is based on the development of a European research policy, which not only addresses the funding of research activities, but also takes account of all relevant aspects of other EU and national policies.15 Two years later the Barcelona European Council, which reviewed progress towards the Lisbon goal agreed that investment in European research and development (R&D) must be increased with the aim of approaching 3 % of GDP by 2010, it also called for an increase of the level of business funding to two-thirds of total R&D investment. The Barcelona objective is essential in realising the Lisbon strategic goal. The European Research Area together with the Sixth EC Framework Programme will contribute to foster better and more investment in R&D. On March 2003, the Brussels European Council invited Member States „to take concrete action, on the basis of the Commission’s forthcoming R&D Action Plan, to promote increased business investment in R&D and innovation, moving towards the Barcelona objective of approaching 3% of GDP”. It also called for the European Research and Innovation Area to be strengthened to the benefit of all in the enlarged EU, in particular by „ the application of the open method of coordination in support of research and innovation policy in areas such as action pursuing the 3% of GDP target for R&D investment or developing human resources in science and technology, and the setting up a mechanism for taking stock of the progress achieved and assessing its efficiency”.16 There are unanimous agreements of all participants on the high priority of the economic, social and political integration of the Western Balkan countries in the European Union. However, the accession process requires tremendous, coherent and complementary national, regional and European efforts. On of the these efforts is the integration of the Western Balkan Countries into the growing European Research Area. It is of utmost political and economic importance both for the Southeast European region and for the European Union.

4. SOUTHEAST EUROPEAN ERA.NET (SEE-ERA.NET) 4. 1. WHAT IS SEE-ERA.NET? The enlargement of the European Research Area does not stop at the borders of EU’s Member - and Candidate Countries. The integration of the Southeast European Countries Albania, Bosnia and Herzegovina, Croatia, FYRo Macedonia and Serbia and Montenegro into the growing European Research Area is outmost political and 15

16

Communication from the Commission to the Council, the European Parliament, the Economic and Social Committee and the Committee of the Regions: „Towards a European research area” Brussels 18 January 2000. COM (2000) 6 Presidency Conclusions of the Brussels European Council of of 20-21 March 2003.


331


economic importance both for the Southeast European region and for the European Union. In order to support the integration of the Western Balkan countries, in 2004 a consortium representing organisations from 14 European countries including all Western Balkan countries was formed to launch the Southeast European ERA-NET. SEE-ERA.NET is a European Commission’s networking project for the integration of the Southeast European countries into the European Research Area by linking research activities within existing national, bilateral and regional RTD programmes. SEE-ERA.NET is a network of 14 ministries and 3 agencies in 14 European countries that includes all Western Balkan countries and works directly on the level of policy makers. This initiative is funded within the 6th European R&D Framework Programme. Its primary aim is to develop and to implement scenarios for a coordination of nationally funded cooperation programmes between EU-Member States, Accession Countries and the Potential Candidate Countries. It provides new perspectives for scientists and already existing networks in Southeast Europe by opening up a European-wide perspective for scientific cooperation and funding.17

4.2. NATIONAL RESEARCH AND TECHNOLOGICAL DEVELOPMENT (RTD) STRATEGIES

332

The Western Balkans went through massive institutional changes in the last decade: instability because of the war in the ‘90s, transition to a market economy, change of the political regime, also directly affected the research sector. Because of all these changes a clear challenge for the coming years is to rationalize and coordinate initiatives currently taken by various ministries to promote also industrial and RTD activities. Raising awareness for R&D and making it national priorities could be a backbone of economic growth and social development in the region. There is an urgent need for implementation of a National Strategy for Research Development and Innovation with considering the regional and European dimension, because the lack of a clear RTD strategy and RTD policy is responsible for the continuous marginalization of RTD work. However the absence of a clearly formulated, coordinated and publicly proclaimed science policy in all Western Balkans reflects the fact that the position of science in these countries and its development is still not clearly defined. The lack of adequate programme, project evaluation and monitoring system is another problem that is identified as a typical problem of the region. Only a shift from rhetoric to reality will ensure the balance of supply and demand, openness, participation and quality of RTD activities. There are often big gaps can be found between national RTD targets and the level of resources provided. In order to achieve a sustainable R&D 17

Davor Kozmus – Slavi Kruši+(2005) Report on the RTD Needs of the West Balkan Countries. Ljubljana, October 2005. 6-7.



strategy there should be high public and political awareness of the importance of R&D and dialogue between policy, science and economy. There are several tools can be used to achieve these aims, as stimulate competition based R&D projects, assure academic freedom in the R&D institutions as seed bed for future innovations, (re) establish industrial R&D, mainly innovative SMEs, build bridges between academia and industry, strengthen the regional co-operations based networking and facilitate participation in different EU-programmes.18

4.3. MAIN NEEDS TO BE DEVELOPED IN R&T SECTOR IN WESTERN BALKAN COUNTRIES 4.3.1. Infrastructure One of the most significant barriers to the development of the region is the inadequacy of the infrastructure. Infrastructure for RTD is one of the basic elements for developing an RTD system. The need for updating and improvement this issue could destabilize efforts in other domains. Regarding the infrastructure in Western Balkans, one of the top priorities is improving of electronic networks for science, research education and connecting to the main European multi-gigabit computer network for research and education – GÉANT network19. Information infrastructure, as accessing to electronic journals, E-libraries and scientific databases is the key element of RTD, as well as modernizing the existing equipment at research laboratories and universities and building up new research facilities. It is suggested that specific support actions could be engaged to receive funding for modernization of research equipment as well as other instruments, such as FP7, CARDS, SAA, ERA instruments and SEE-ERA.NET. The Western Balkans should develop of a more coherent RTD and innovation system in order to optimize the capacities of existing RTD infrastructure on the level of a national research sector and industry.20 The decisions of the EU-Ministerial Conference of June 26-27, 2003 highlighted the use of the EU-CARDS – Programme for developing the R&D-system of the Western Balkan countries in particular by investments in R&D-infrastructure for the Western Balkan countries. Following this line, strong emphasis should be put on a complementary use of the various EU-funding programmes in the scope of R&D-policy, regional development policy and the new neighbourhood concept of the Union including the 18

19

20

Vassilki Mesthaneos – Jörn Sonnenburg (2005) Ways of Integrating the Western Balkan Countries into the European Research Area. Food for Thought. Presentation on the SEE-ERA.NET conference in Zagreb December 2005. The GÉANT project is collaboration between 26 National Research and Education Networks representing 30 countries across Europe. Its principal purpose has been developed the GÉANT network – a multi-gigabit pan-European data communications network, reserved specifically for research and education use. Davor Kozmus – Slavi Kruši+(2005) Report on the RTD Needs of the West Balkan Countries. Ljubljana, October 2005. 18-22.


333


respective assistance programmes. Therefore, as a general future principle the R&Dactivities within FP7 should be complemented by specific support mechanisms for the Western Balkans countries allowing investments in R&D-infrastructure according to European standards. Here, the new CARDS - Multi-Annual Indicative Programme (MIP) starting 2007 should set a clear priority. A particular focus should be directed toward universities, since they are considered as the cornerstones for scientific development in the West Balkan Countries. By now, universities in this region have concentrated on catching-up in the fields of teaching and learning (Bologna-Process), but severely lack the means and capacities for scientific research.21 Since the adoption of the ‘EU – Balkan countries Action Plan in S&T’ in 2003 the CARDS Programme has been identified as one of the most important sources that could provide funding for the implementation of the Action Plan and more specifically for the renewal of infrastructure. Currently the CARDS Programme for the Western Balkans is coming to an end and the European Union is finalising a new development aid scheme in line with the European Neighbourhood Policy: the Instrument for Pre -Accession (IPA), which will cover the period 2007–2013.22 During the next years, from 2007 to 2013, the 7th Europe an Framework Programme for Research , Technological Development and Demonstration (FP7) will be the key instrument of the European Commission to further develop the European Research Area (ERA). It is focused on reaching the Lisbon targets, thus strengthening Europe’s competitiveness and economic growth by investing in research and science.23 4.3.2. Human potential

334

A problem that is very typical for all Western Balkan countries that there has been massive and continuous ‘external’ and ‘internal’ brain drain of experts leaving their countries, or their professions, for better paid job. Unfortunately the best young and senior experts have left their countries to seek employment in other developed countries, so scientific competitiveness and critique are usually lacking. Special concern should be devoted to people leaving RTD and going into other economic sector. The number of employees in the RTD sector has been halved in the last 10 to 15 years. Other scientific fields record a dramatic aging of research personnel. A programme that will attract and produce new young researchers should therefore be established. This programme should stimulate and motivate young researchers not to find jobs outside or to migrate, but to stay in their home country and to be able to use and allow mobility to the benefit of integration into the global scientific community. Because visa problems researcher are usually unable to travel to important scientific conferences and meetings while they are obstructed by the complicated 21

Position Paper of the South-Eastern European ERA.NET as regards the Participation of West Balkan Countries in 7th European Framework Programme for RTD. Centre for Social Innovation (ZSI) Wien

22

See-science.eu eJournal 4. http://see-science.eu/users/123.html See-science.eu eJournal, Summer/06. http://see-science.eu/users/123.html

23



and lengthy bureaucratic procedures of some EU member states. I think the only sustainable solution to the international brain drain is the creation of high quality research opportunities, the bridging doctoral training programmes in Western Balkan countries.24 4.3.3. Joint research activities Over the last 6 years there have been a number of regional initiatives for Western Balkan countries to enhance cooperation in various areas, especially after the launch of the Stability Pact for South Eastern Europe in 1999. These successful regional cooperations stimulate the interregional, cross-border and transnational co-operations. Exploiting the potential of prior and existing bilateral RTD co-operation links is very important for the success of the SEE-ERA.NET project. Bilateral co-operations have two objectives. One of them is that they result for the mutual benefit of both countries. The other objective of co-operation has been to “bridge the gaps” between the researcher communities of the two countries and strengthen international relationships with little investment. Partners cover only the research costs in their countries and the two governments support the mobility of researchers. This is called additive funding. Bilateral co-operations are good examples for improving R&D in the region, which can be realised in their increasing number. The table illustrates that the average number of projects between 2001 and 2005 has a dynamic development. Number of bilateral S&T projects of the SEE-ERA.NET countries (2001-2005)

Course: National RTD Programmes for Southeast-Europe. A Comparative Summary Report. Zagreb, 2005 December

The next table illustrates and summarises the number of projects between individual countries in 2004 and 2005. It can be realized that Slovenia, Germany 24

Davor Kozmus – Slavi Krušič (2005) Report on the RTD Needs of the West Balkan Countries. Ljubljana, October 2005. 32-36.


335


and Hungary are in the best position, while in the Western Balkan region Croatia has the biggest number of existing bilateral programmes and Southeast European countries like Bosnia-Herzegovina, FYRo Macedonia, Serbia and Montenegro became completely isolated from the Western and Central European countries. Number of bilateral S&T projects between the SEE-ERA.NET countries (2004-2005)

Course: National RTD Programmes for Southeast-Europe. A Comparative Summary Report. Zagreb, 2005 December. 40.

336

The main strength of bilateral S&T co-operation that they are easy to establish, have low costs and involve only few risks, their administration is quite simple and they have high degree of flexibility. On the other hand bilateral projects in the field of social sciences and humanities are under-developed. The main threats in the SEE region are instability, limited mobility due to visa regime, poor communication links, ever changing political configuration, political turbulences, as a result of which the old agreements may become invalid. However, with the help of bilateral S&T relations Central European and Western Balkan countries may increase the knowledge levels, they can develop their human resources and in this way increase the competitiveness of the region, as well as facilitate multilateral co-operation. The bilateral S&T relationships of the SEE-ERA.NET represent a significant potential and will therefore provide the establishment of the European Research Area.25 Over the last five years, there have also been a number of regional initiatives in SEE to enhance cooperation in various areas, especially after the launch of the Stability Pact for South Eastern Europe. Some of these initiatives have also been launched in the area of education and science and technology. Regional networks have been created in education through the Graz Process, and the Ljubljana University Network, the South European Academic Network, the Ohrid Lake studies, and the Dubrovnik Inter-University Centre. Today, we have the Inter-Balkan Forum on ICTs, the Balkan 25

National RTD Programmes for Southeast-Europe. A Comparative Summary Report. Zagreb, 2005 December.



Physical Union, and many other associations promoting regional cooperation in the area of S&T. A good example of successful regional cooperation in recent years is the Tesla Scientific Centre, a regional centre for basic and applied research in physics, chemistry and biology. It was created in 1996 and is located in the Vinca Institute of Nuclear Sciences in Belgrade. The Centre was originally financed by the governments of Serbia and Slovakia. Members of the Centre are some 15 institutions from Serbia, Slovakia, Hungary, Italy, Romania, Bulgaria, Macedonia, and Greece. The Centre has organised various workshops on various topics, including radiation research, physics, etc.26 4.3.4. Institution building The Western Balkans went through massive institutional changes in the last decade: instability because of the war in the ‘90s, transition to a market economy, change of the political regime, also directly affected the research sector. Because of all these changes a clear challenge for the coming years is to rationalize and coordinate initiatives currently taken by various ministries to promote also industrial and RTD activities. There is an urgent need for implementation of a National Strategy for Research Development and Innovation. The absence of a clearly formulated, coordinated and publicly proclaimed science policy in all Western Balkan countries reflects the fact that the position of science in these countries and its development is still not clearly defined and it is responsible for the continuous marginalization of RTD work. Only a shift from rhetoric to reality will ensure the balance of supply and demand, openness, participation and quality of RTD activities. There are often big gaps can be found between national RTD targets and the level of resources provided. The lack of adequate programme, project evaluation and monitoring system is another problem that is identified as a typical problem of WBC. Developing such an evaluation system (ex-ante and ex-post evaluation), compatible with EU trends, as well as monitoring mechanisms are top priorities for the national governments of Western Balkan countries. With this institution, better coordination of activities among national statistical offices and governmental organizations can be expected. Work still needs close attentions towards high public and political awareness of the importance of R&D, dialogue between policy, science and economy and introducing instruments to stimulate competition based R&D projects, assure academic freedom in the R&D institutions as seed bed for future innovation, (re) establish industrial R&D (innovative SMEs), build bridges between academia and industry, strengthen the regional co-operations based networking, facilitate participation in EU-programmes, 26

Milica Uvalic: Science, Technology and Economy Development in South East Europe. Science Policy Series. UNESCO Office in Venice.


337


4.3.5. Funding The decline of financial support by the state and inability to attract other funding is a serious problem for all Western Balkans. In the EU, RTD expenditure as a percentage of total GDP has been stable and it is around 1,9 (target objective is 3%). The table shows that RTD expenditure in Western Balkan countries is very limited. Gross domestic expenditure on R&D of the SEE-ERA.NET countries in % of the GDP (2001-2004)

Source: Members of the Steering Board of the SEE-ERA.NET countries on the basis of their National Statistical Office or other responsible institution

338

RTD is poorly funded, undervalued and underpaid and the lack of funds has a great impact on the lack of development of science and research infrastructure, thus affecting the quality of research in the region. In order to promote science and technology and innovation activities and to integrate SMEs into RTD activities, a large number of funding instruments with funding capacities (national, private and international) should be established. Purchasing new research equipment, expensive consumables, modernization of research facilities, information technologies and Internet services, informatisation of libraries and memberships for access to electronic journals and databases, development of human resources, training and funds for mobility of researches requires a level of financial resources that the Western Balkans do not have at present. Financial resources in the region are currently very limited and private funding of RTD sector remains very low and is very unlikely to increase substantially in the short term. In the medium term, international donors will remain important providers of financial and technical assistance to the WBC, but major initiatives should be taken to find significant internal sources for funding RTD activities in WBC. Strong emphasis should therefore be put on the complementary use of the various EU funding programmes within the scope of RTD policy (such Lőrinczné Bencze Edit


as CARDS, INCO, FP programmes, SSA), regional development policy and the new neighbourhood concept of the EU. In the Western Balkans RTD is underpaid and lower than the average in the EU. The main source of funding is still the state budget and very limited financial resources come from private companies and industry. The systems of allocation are inadequate, non-selective and un-stimulating. There are some critical requirements as strengthening global investments in RTD activities and establishing more competitive forms of funding. In order to promote science and technology and innovation activities and to integrate SMEs into RTD activities a large number of funding instruments with funding capacities (national, private and international) should be established. One of them could be development of grants for researchers or organizations for research programmes and projects. It is essential the complementary use of the various EU funding programmes is essential as well as launching specific support actions for the WBC (SAA, FP7, ERA instruments, EU CARDS programme). In the medium term, international donors will remain important providers of financial and technical assistance to the Western Balkans, but major initiatives should be taken to find significant internal sources for funding RTD activities in the region. Strong emphasis should therefore be put on the within the scope of RTD policy regional development and the new neighbourhood concept of the EU.27

5. CONCLUSIONS To summarize, most of the Western Balkan countries still suffer form a low or even declining level of public investment in research and development, a low involvement of the private sector in research, bad RTD infrastructure and old-fashioned equipment, bad access to electronic networks and very limited access to the scientific literature. There is a huge problem with brain drain, a lack of motivation for young researchers to stay in science, a lack of knowledge and experience of how to apply for international funding, a low success rate in FP, poor efficiency and distribution of available public funds. It could be concluded form these facts that the Western Balkans face many complex problems in the area of research and development. Very important tasks therefore need to be undertaken by the national governments of the Western Balkan countries, who must play an integrating role in managing knowledge in the whole economy, thus making technology and innovation policy an integral part of overall economic policy, with corporate governance on the one hand, and the legal and regularly framework on the other hand. The governments of the region should develop financial support mechanisms, assistance for innovative SMEs, protection

27

Davor Kozmus – Slavi Kruši+(2005) Report on the RTD Needs of the West Balkan Countries. Ljubljana, October 2005. 37- 40.


339


of intellectual property rights and, last but not least, attracting people to stay in research.

REFERENCES

340

Communication from the Commission to the Council, the European Parliament, the Economic and Social Committee and the Committee of the Regions: „Towards a European research area” Brussels 18 January 2000. COM (2000) 6. Council Resolution on establishing a European Area of Research and Innovation (2000/C 205/01) 15 June 2000. Official Journal of the European Communities 19.7.2000. Davor Kozmus – Slavi Krušič (2005) Report on the RTD Needs of the West Balkan Countries. Ljubljana, October 2005. EU – Balkan countries Action Plan for S&T http://www.gsrt.gr/ActionPlan European Commission (1999) The Stabilisation and Association Process for countries of SouthEastern Europe. Commission Communication to the Council and the European Parliament, COM 1999 235, 26 May. George Bonas: Scientific Capacity Building in SEE: EU Western-Balkan Action Plan and Follows up. In: Why Invest in Science in South Eastern Europe? Ljubljana, 2006. Integration of the Western Balkans in the Internal Market. Regional Research Paper under the Specific Grant Agreement RELEX 1-2 190202 REG 4-14. European Institute Foundation, Sofia, November 2004. Lykke Friis – Anna Murphy: Turbo-charged Negotiations: the EU and the Stability Pact for South Eastern Europe. Journal of European Public Policy 7:5 Special Issue 767-786. Milica Uvalic: Science, Technology and Economy Development in South East Europe. Science Policy Series. UNESCO Office in Venice. National RTD Programmes for Southeast-Europe. A Comparative Summary Report. Zagreb, 2005 December. Pocketbook on Candidate Countries and the Western Balkan Countries. European Communities, Luxembourg, 2006. Position Paper of the South-Eastern European ERA.NET as regards the Participation of West Balkan Countries in 7th European Framework Programme for RTD. Centre for Social Innovation (ZSI) Wien Presidency Conclusions of the Brussels European Council of of 20-21 March 2003. Report of the International Commission on the Balkans. The Balkans in Europe’s Future. Robert Bosch Stiftung, 2005 April Schröder, G. (1999) Regierungserklärung zur aktuellen Lage im Kosovo, 16 April 1999. (http://www. eu-presidency.de/03/002/00848/index.html See-science.eu eJournal http://see-science.eu/users/123.html Stabilisation and Association Process. Commission of the European Communities (2003), “A milestone in the European Union’s relations with the Western Balkan countries”. The Balkans and the EU: Challenges on the Road to Accession. Project on Ethnic Relations. Report on roundtable, November 19, 2005. Bucharest. Thessalonica Summit Council of the European Union, Brussels, 1 October 23. 11638/03 Vassilki Mesthaneos – Jörn Sonnenburg (2005) Ways of Integrating the Western Balkan Countries into the European Research Area. Food for Thought. Presentation on the SEE-ERA.NET conference in Zagreb December 2005.


Vizi László Tamás

ATTEMPTS AT COOPERATION IN THE DANUBE-BASIN IN THE FIRST HALF OF THE 1930S – PAGES FROM THE HISTORY OF MIDDLE-EUROPEAN INTEGRATION –

T

he Danube-basin countries, which were politically divided with confines of states and economically divided with customs frontier by the peace treaties of the I. World War, found the economic slump’s ripple effect as a shock at the end of the 1920s. The slump caused an unprecedented agricultural crisis in the area, and this automatically staggered the countries, which based their export upon agricultural cultivation. Because of the agrarian overproduction from 1928 the prices of the agricultural products touched the bedrock. Moreover the slump wasn’t a shortterm or transition period, it lasted for long years till he middle of the 30s years. The average price index of the agrarian products in 1934 reached only the 37% of the 1929’s, especially in the respect of the price of cereals, and meat. The former hardly surpassed the one-third of the price level before the crisis in 1934, the latter fell 60% as a result of the agrarian-slump.1 The world market dwindling of the sales possibility rendered the situation impede. The export opportunities of the Danubebasin countries shrivelled and it caused not only the collapse of the foreign trade, but also led to a dramatic indebtedness and lasting insolvency. In 1931 Hungary needed to devote it’s export-incomes’ 48% to liability service, it is a good example for the tight relation between the drastic loss of the agrarian exportation and the financial crisis. All this, in the situation, where the volume of the agrarian export was deeply under the volume before the crisis. In Hungary’s instance in 1934 it kept lagging 27% behind the one’s in 1929.2 The deepen agrarian crisis and the insolvable economic difficulties step by step referred to the necessity of a collaboration, and realization of a cooperation between the economically defenceless Danube-basin agrarian countries and also referred to a federation, economical integration or a customs union to surmount the drawbacks. But on a large scale the hostile atmosphere within each-other, the lack of political sympathy, the parties decennial isolated economic policy retarded this. 1

2

Berend T. Iván: Válságos évtizedek. Közép- és Kelet-Európa a két világháború között. Gondolat K., Bp., 1983. 243. Ránki György: Mozgástér és kényszerpálya. A Duna-völgyi kis országok a nemzetközi gazdaság és politika rendszerében. (1919-1945) In.: A két világháború közötti Magyarországról. Kossuth K., Bp., 1984. 27-28.

341

Attempts at Cooperation in the Danube-Basin in the First Half of the 1930s

This study tries to present the attempts and trials, that was originate in the first part of the 1930s years as an economical cooperation.3

CONFERENCE IN WARSAW To 1930 summer, it was obvious that the great powers’ attempts to attend the crisis failed, nor the British, neither the French government was able to bring forward an efficient plan to get out of this crisis. The London and Paris politics wanted the countries, that get into the crisis to take their destiny in their own hand, instead of waiting for help from West. The Hungarian-Romanian-Yugoslav debates, also pointed for that, started in 1930 and aimed at the realization of an efficient, professional agrarian-block. The collaboration shortly increased with the Baltic states4. As a consequence of this Zalewski Polish prime minister initiated the conference in Warsaw, between 28-30th of August in 1930. Zalewski insisted a collaboration, which revealed the Danube-basin cooperation and extended over the Middle-East-Europe and extended over Bulgaria and Finland. In the middle of the Polish initiative was the Pan-Europe-scheme5, which was related to Briand6 French prime minister. Against the strong industrial countries’ interests, the practicable solutions could have been the gathering into an agrarian-block, a more efficient representation, collective action of foreign trade and a constituted export-politics. However the participants were in debt of these. The agrarian-union failed, because the parties couldn’t subordinate their individual interest for the common aims.7

THE AUSTRO-GERMAN CUSTOMS UNION The failure of the conference in Warsaw also pointed to the fact that there is a little possibility of a multi-participant cooperation. That is why the discussions, which aimed to prepare for the Austro-German customs union, accelerated in 1930’s summer

3

4 5

342

6

7

About plans from the first part of the 1930s, see: Ormos Mária: Franciaország és a keleti biztonság 1931-1936. Budapest, 1969. 43-80. Juhász Gyula: Magyarország külpolitikája 1919-1945. Kossuth K., Bp., 1975. 129. The Pan-Europe scheme is published in: Diószegi István: A hatalmi politika másfél évszázada. História, MTA TTI. Bp., 1997. 344-345., Ormos Mária: i. m. 46-48.; Németh István: Európa-tervek és magán Európa szervezetek az 1920-as években. In.: http://www.btk.elte.hu/jelkortort/kiadvanyok/ elso_kotet/nemeth.pdf. Aristide Briand French politician [1862. March 28. (Nantes) – 1932. March 7. (Paris)] He was prime minister for 11 times, and 26 times head of other ministries. In 1928 he had a significant role in the conclusion of the Briand-Kellogg pactum. In 1926 he got the Nobel Peace Prize divided with Gustav Stresemann. In 1930 he fought for the unified Europe’s plan. In 1932 he set on foot on the presidential election with no success. Than he retreated and shortly died. Németh István: Európa-tervek 1300-1945. ELTE Eötvös Kiadó, Bp., 2001. (henceforth: Németh I.: Európa-tervek) 313.; 20. századi egyetemes történet I. Európa. Szerk.: Németh István. Osiris K., Bp., 2005. (henceforth: 20. századi egyetemes történet) 55-56.



and autumn, and which were proposed by Johann Schober8 Austrian chancellor in 1930’s February. For Austria the customs union was obvious, because after 1918, the Austrian economic forced into new frames, inherited the most of the Monarchy’s industrial areas, and it had serious sale and disposal difficulties. The only possible solution was the customs union. The scheme was suitable for the conception of the leaders of the German politics, and the considered it as the first step to establish a big Danube-basin, and after a Middle-European economical block. The German foreign leadership – under von Bülow foreign under-secretary of state’s command – considered the possibility of the revive of the German great power.9 The Austrian chancellor, in 1930. September on the discussion in Geneva, tries to present the Austro-German customs union as the waiting-room of the French PanEurope-scheme. Schober emphasized that the customs union could be a significant step for the reunion of Europe.10 The Austrian arguments sounds very good, but everyone knew that the customs union is the German answer for the French ambitions. The Polished draft was confirmed by the parties, first in Geneva in 1931’s January, and after, in the beginning of May in Vienna. They officially signed and announced the customs union on the 21st March 1931. As a consequence of the agreement a real customs union took place between the two countries with common exterior customs frontier, and the inner customs frontiers’ liquidation in a year.11 The parties mis-foretold the international reception of the customs union. In Berlin and in Vienna they believed that Europe, that is struggle with the crisis would nod for the agreement, that planed for the next three-five years. In their belief, they must have been disappointed. Shortly afterwards all authoritative countries expressed their displeasure against the customs union. It was France, Italy and Czechoslovakia, that protested the most powerful, but the English and Hungarian government also expressed their displeasure. The main counter-argue was that the customs union is preparation of the Anschluss. They explained it with a historical analogy, that the German-unit was established with the found of Zollverein, the German customs union. Referred to the St. Germain peace treaty concluded with Austria on the 10th September 1919, accordance with that the customs union was incompatible with Austria’s independence and the countries, which were against the customs union on the Council of the League of Nations, on the 9th May 1919 relegated the case of the customs union to Hague’s Temporary International Court’s authority.12 But Vienna and Berlin didn’t wait for the calculated judgement against the customs union, in the

343 8

9 10 11

12

Johann Schober Austrian politician (1874-1932) Chancellor of Austria in 1922 than in 1929-30. On the internation conference of Hague (1930 Nov. ) he reached that they remitted Austria’s reparations. Németh I.: Európa-tervek 314.; Diószegi I. i. m. 345-346.; 20. századi egyetemes történet 56. Németh I.: Európa-tervek 315. Fejes Judit: Magyar-német kapcsolatok 1928-1932. Bp., 1981. 112-116.; Ormos Mária – Majoros István: Európa a nemzetközi küzdőtéren. Osiris Kiadó, Bp., 1998. 333-334. Juhász Gy. i. m. 136.



beginning of 1931’s September they dissolved the agreement of the customs union.13 This time nobody knew that they just delayed the establish of the Austro-German customs union, and they didn’t solve the problem. 6 years after it happened in one step, that all Europe’s capital-cities were afraid of: in 1938’s march the political union of the two German-speaking states, automatically caused the customs union, that failed in 1931.

THE FRENCH ANSWER – PLAN CONSTRUCTIF The French answer for the Austro-German customs union was made public on the 16th May 1931. The scheme, marked to André François-Poncet14, wanted to separate Austria from Germany, and to reinforce France’s influence in the little Alliance countries. But the „plan constructif ” shortly miscarried as a consequence of the financial crisis. France was unable to finance the Austrian and Middle-East-European agrarian-export, and the scheme didn’t have the right amount of supporting from London, so it shortly disappeared from the agenda.15 A few months later a new concept threw the Danubebasin countries into a fever: Eduard Beneš16 Czechoslovakian Foreign Minister’s proposal, that urge on the area’s Economical Union.

THE CZECHOSLOVAKIAN SOLUTION ATTEMPTS: THE BENEŠ-SCHEME Eduard Beneš when found that the hour has come in 1931’s autumn, he brought forward an economical scheme, which hold together Czechoslovakia, Austria and Hungary. This date was the most suitable for Prague. On the 19th of August the István Bethlen charged Hungarian government had resigned, and on the 24th of August it was count Gyula Károlyi’s administration that changed them. With Károlyi’s designation it was the French orientation’s prominent figure, who got into a political leadership, and who supported the necessity of a peaceful and mutual agreement.17 Beneš joined 13

14

344 15 16

17

Diószegi László: Gazdasági egyesítési tervek a Duna-medencében az 1929-1933-as világgazdasági válság időszakában. In.: Integrációs törekvések Közép- és Kelet-Európában a 19. és 20. században. Teleki László Alapítvány, Bp., 1997. (henceforth: Diószegi L.: Gazdasági egységesítési tervek) 70-73.; Diószegi I. i. m. 345-346.; 20. századi egyetemes történet 56-57.; Ormos M.-Majoros I. i. m. 334-335.; Juhász Gy. i. m. 133. André François-Poncet French politician and diplomat. [1887. June. 13. (Seine-et-Marne) – 1978. January 8. (Paris)] For his lifework see: Souvenirs d’une Ambassade à Berlin, Flammarion, Paris, 1947.; Les Rapports mensuels d’André François-Poncet, Haut commissaire français en Allemagne: 1945-1955: les débuts de la République fédérale d’Allemagne, 2 vol., Imprimerie Nationale, Paris, 1996. Németh I.: Európa-tervek 315. Eduard Beneš Czech politician. [1884. May 28. (Kožlany) – 1948. September 3. (Sezimovo Ústí)] The Foreign Minister of Czechoslovakia from 1918 to 1935, then president from 1935 to 1938. After the II. World War from 1946 to 1948, till the communist takeover he was president. Juhász Gy. i. m. 138-139.



up this fortunate Hungarian political change with the failure of the Austro-German customs union, and drew the conclusion that Berlin’s foreign policy got into a step drawback. The Foreign Minister of Czechoslovakia – while he enjoyed the subsidy of the French policy – expected that Berlin would display a reticent behaviour in connection with his scheme. Moreover Beneš brought forward his scheme, when Austria as well as Hungary fought with serious sale difficulties. The Czechoslovakia Foreign Minister had the right to hope for a prosperous acceptance of his integration proposal. But the scheme didn’t get relief for the realization neither from the touched countries and neither from the Great Powers. It’s reasons can sum in the next: • The continuous changes of the conception of Beneš degraded the scheme into a tactical intrigue. In the beginning Beneš talked about an economical cooperation and he didn’t block out any conditions. In November 1931., he came forward with thought of the customs union, and shortly after the conditions were clear, when the policy of Prague cleared out that, nor the Czechoslovakian industry, nor the agriculture neither the whole little Allies can’t get at a disadvantage because of the customs union.18 • In Beneš’s tactical repository the Hungarian question also included. The Czechoslovakian Foreign Minister – to excite the curiosity of the Hungarians – fluttered the possibility of rehearing the territorial questions, but after he saw the carefulness of the Hungarian foreign policy, he declared that to join the customs union, Hungary need to give up their claims of the Upper Hungary. Budapest was unwilling to do that, what made the odds against the realization of the scheme.19 • The Czechoslovakian proposal had the sympathy of France, but it hasn’t got the right amount of support from the great powers. So Beneš – again as a tactical step – tried to open to Italy, and he expressed that the scheme is unrealizable without Rome. Beneš expected that if Italy took the hint favourably, Vienna and Budapest would easier accept the scheme. But the Czechoslovakian Foreign Minister needed to be disappointed. Rome didn’t support the proposal, because the Italian foreign policy worked on an Italian-Austro-Hungarian economic and political collaboration.20 • The Beneš-scheme was not accepted enthusiastically nor in Berlin, neither in Vienna. In Germany the Austro-German customs union was still vivid, what triggered resistance against the Beneš-scheme. Berlin aligned his misgivings behind argues, that were only political refusals. While they proclaimed, that the Czechoslovakian market won’t be able to pick up the agrarian overproduction of Hungary and Austria, in reality they were afraid of that France would obtain economical and political positions in the area. Like Berlin, the Austrian party 18 19 20

Diószegi L.: Gazdasági egységesítési tervek. 73-75.; Ormos M. i. m. 91-92. Diószegi L.: Gazdasági egységesítési tervek. 76-77.; Németh I.: Európa-tervek 315-316. Diószegi L.: Gazdasági egységesítési tervek. 78-80.; Németh I.: Európa-tervek 315.


345


didn’t support the scheme. In Vienna they were afraid of the czech industry’s rivalry, and convicted the customs union contrary to Austria’s economical interests. Moreover Vienna opposed every kind of integration solutions without Germany, and treated the possibility of an Austro-Italian-Hungarian economical collaboration carefully.21 • Despite of the initial encouragement, Beneš didn’t got the maximum political support for his scheme from France. Paris was not averse to the customs union, because it would have meant the consolidation of the French orientation, but the possibility of the Monarchy’s restoration wasn’t heard out from the Czechoslovakian-Austro-Hungarian collaboration. And this hold back the French policy to stand out for the Beneš-scheme. London didn’t support the proposal, for similar reasons and because it was afraid of the overdone influence of France.22 Moreover the English foreign policy worked on an own solution scheme and this fact branded the future of the scheme.

THE SOLUTION ATTEMPT OF LONDON

346

The economical slump, that appealed Middle-Southeast-Europe urged England to avoid it’s difficulties and to stand out with an economical solution alternative in the Danube-basin. Did it because of the defence of it’s capital investments and to counterbalance the French ambitions. In London they saw the failure of the integration schemes, and they saw that every scheme is destined to fail, without the agreement of Germany, France and Italy that is without the great powers agreement. So they divided their proposal on the 14th January 1932, in a memorandum among the decision-makers of Berlin, Paris and Rome. The British diplomacy stand out with proposal of a cooperation, with the gathering of Hungary, Austria, Czechoslovakia, Romania, Yugoslavia and Bulgaria. But as earlier the great powers interests didn’t agree. It was Germany and Italy that mostly opposed against the proposal. The former explained that the English scheme totally against the German interests, and said that with it’s realization it would close Germany from the natural economical organ, from Europe’s middle and southeast parts and would create a new economical surroundings, that is totally unacceptable for Germany. Moreover this vast custom union scheme isolated Germany from Austria, what was a politically disqualification. This German refusal also meant that Berlin refuse all solutions that tries to lock it out. Italy also reacted unfavourable for the proposal of London, because it endangered the Rome-Vienna-Budapest economical collaboration scheme. The French point of view was not definitely refusal, but after the German and the Italian parties refused it, Paris lined behind the opposers. The touched didn’t accepted either this wide customs union conception. The obvious clash of economical 21 22

Diószegi L.: Gazdasági egységesítési tervek. 77-78., 80., 82.; Németh I.: Európa-tervek 315-316. Diószegi L.: Gazdasági egységesítési tervek. 80-81.



interests locked out the customs union’s realization. The parties found it a too tight ligament and they would be satisfied with a slacker one, which insure economical benefits for some countries. But this would encroach on the English interests. The English diplomacy saw the failure of the scheme modified it’s proposal in February 1932. and tighten the members to Hungary, Austria and Czechoslovakia. This not original proposal – known as Beneš-scheme - get into the same destiny as the Czechoslovakian proposal. Anyway the fact that England tried to rake up a failed scheme, was the evidence for the ignorance of London’s foreign policy, and for the lack of fantasy of the diplomacy.23 After the spectacular refusal of the Austro-Hungarian Czechoslovakian custom union’s scheme, in February 1932. in Geneva on the disarmament conference – according to some opinion, under French influence – England stood out with a new proposal. London returned to it’s original point of view, and urged an economical collaboration of the Danube-states, that is followed by the agreement of the great powers. This proposal was not about a customs union, but it had a refusal reception, like the earlier. But it gave the chance to England to back out from the Danube-basin integration’s maze without loss of prestige.

FRENCH PROPOSAL TO THE INTEGRATION THAT GIVE ECONOMICAL HELP TO THE DANUBE-VALLEY – THE TARDIEU-SCHEM After the failure of the English proposal, in the beginning of March in 1932, the conservative-nationalist French prime minister, who also was the Foreign Minister, André Tardieu24, threw the European politics into fever. Tardieu was cleared about the force and about the opportunities of the French economic, and he based his economical and political conception on this fact. Contrast with the other European countries, the economic slump avoided France, it’s financial position seemed to be relatively secure, only Paris had the opportunity to pay loan for the indigent countries. Tardieu wanted to change these economical positions into political capitals. Wanted to enforce France’s positions in the Danube-valley, and to weak Germany’s original ambition in East-Southeast-Europe. But the French prime minister – saw the earlier reorganizations failures - was aware of the fact that his plan is unrealizable without the great powers support. Tardieu mostly expected for England’s support. The insularkingdom composed a conception in January-February 1932., referred to the fact that London – finally because of the English investments25 - is interested in the stabilization 23 24

25

Diószegi L.: Gazdasági egységesítési tervek. 82-85. André Tardieu French politician. [1876. September 22. (Paris) – 1945. September 15. (Menton, AlpesMaritimes, France, Provence)] he appeared next to Clemenceau and Poincare, in the beginning of the 30s he performed as a prime minister three times. The announcement of his plan was in his third prime minister period. (1932. February 20. – 1932. May 10.) Diószegi L.: Gazdasági egységesítési tervek. 83.


347


of Danube-valley. Moreover the English government in 1932’s March identified the thought of the Danube-basin preferential system,26 that was the right moment for Tardieu to stand out with his proposal to the great powers. Tardieu also expected for internal policy results, and he would like to realize them at the same time as the national assembly elections in1932’s May. The French diplomacy passed the memorandum, known as Tardieu-scheme on the 5th of March in 1932. to the 5 touched Danube-basin countries: Austria, Czechoslovakia, Hungary, Yugoslavia, Romania and to all the European great powers.27 The scheme purposed the launching of the preferential customs-system and the mutual customsbenefits and the demolition of the commercial fences against each-other, it would be completed with financial aids mostly from France, England and Italy. The scheme didn’t give any economical or political role to Germany.28 The French prime minister was very self-confident about his scheme, and he needed to disappoint shortly. After the publicise of the scheme, the German diplomacy started an energetic counteroffensive. Berlin made a spectacle and yielding offer for Hungary and for Romania, which aimed to encourage these countries from the Tardieuscheme.29 The reception of the diplomacy of London and Rome was against the expectation. Former gave a non-refusal, but non-supporting answer, and made it clear that the only solution for them is the Italian-Austro-Hungarian economical cooperation.30 England had a contradictory attitude to the scheme, and to it’s new relations. First it didn’t want the consolidation of the French positions, second, it didn’t want to be the area’s financial supplier. But it didn’t want the strengthen of the German party. So because of the European balance policy they mainly considered the area’s financial stabilization, but they also wanted to keep their influence in the area. As a result of the debates in the government, London accepted preferential system of the Danube-valley, and proposed the convocation of an international conference for the realization.31 The leaders of the French and the English diplomacy had a last, secret conciliation two days before the conference in London. The parties agreed in most of the questions – but the meeting publicised, Germany and Italy expressed they disapproval – the international conference started with very bad signs.32 On the four power conference in London 6-7th April 1932, the French-German 26 27

348 28

29 30 31 32

Ránki György: Gazdaság és külpolitika. Bp., 1981. 187.; Diószegi L. i. m. 88. Kakasy Judit: A Tardieu-terv a Duna menti államok megsegítésére. Kisebbségkutatás, 1991. 1. szám. http://epa.oszk.hu/00400/00462/00001/42.htm This study presents Bariéty, Jacques: Le „Plan Tardieu” d’aide aux pays danubiens et la France. = Revue d’Europe Centrale, 1997.2. no. 1-14.; Diószegi László: A Tardieu-terv: Francia válságmenedzselési kísérlet Közép-Európában. Rubicon, 5. évf., 1994. 8. sz. 13-18. Diószegi László: A Tardieu-terv : Francia válságmenedzselési kísérlet Közép-Európában. Rubicon, 5. évf., 1994. 8. sz. 13-18. Diószegi L.: Gazdasági egyesítési tervek. 90-91. Uo. 91-93. Uo. 94-96. Uo. 95-96.



word duel dominated. The Bernard von Bülow33 Deputy Foreign Minister headed German delegation’s main aim was to wreck the Tardieu-scheme.34 Bülow found his match in Pierre-Étienne Flandin35 in the head of the French delegation and Financial Minister. Tardieu deliberately didn’t accept the public performance. The unforeseeable result of the conference encouraged the French prime minister, who was before the election, not to participate on a doubtful debate.36 Tardieu counted well. Between Bülow and Flandin unrolled a war to the knife about the scheme. Former argued against, latter argued for it.37 Seen the debate between the French and the German parties the English delegation38 withdraw themselves from the disputation and after the Italian party followed they lead and didn’t enter into the debate.39. London followed the original balance policy and was satisfied with the fact that the failure of the scheme didn’t consolidate either France, or Germany, Rome found as this is a part-success for it’s Danube-basin policy. Despite of these the scheme failed, because of the German-Italian collaboration, according to the public.40 The failure of the Tardieu-scheme closed the era of the attempts for the Danubebasin economical integration, which were realize with the agreement of the French and the English parties. The economical slump reached France in 1932 and lasted till the end of the decade and brought political, economical, social difficulties. All these paralyzed the French politics, behind what there was no financial and economical background anymore, with which France could be active in the area. The English policy didn’t support the economical collaboration in the Danube-valley after the

33

34

35

36 37 38

39

40

Bernard von Bülow German politician. (1885–1936) Germany’s Deputy Foreign Minister during the announcement of Tardieu-scheme. Ránki Gy. i. m. 202.; Eiler Ferenc: Németország Duna-völgyi politikája 1920-1938. In.: http://www. mtaki.hu/docs/eiler_ferenc_nemeto_dunavolgyi_politikaja.pdf. 18. Published: Társadalmi önismeret és nemzeti önazonosság Közép-Európában. Szerk.: Fedinec Csilla. Teleki László Alapítvány, Bp., 2002. 37-63. Pierre-Étienne Flandin French politic, financial expert. [1889. April 12. (Paris) – 1958. June 13. (SaintJean-Cap-Ferrat, Alpes-Maritimes, France, Provence)] The Financial Minister of the third Tardieugoverment. (1932. February 20. – 1932. June 3.) From the beginning of the 30s he performed a few ministries. In the first and the second Tardieu-goverments he controlled the Economical, in Pierre Laval’s three goverments from 1931’s January to 1932’s February the Financial Ministry. Diószegi L.: Gazdasági egyesítési tervek. 95-96. Uo. 96-97. The English delegation was led by Ramsay MacDonald (1866. October 12. – 1937. November 9.) primeminster. The participants of the delegation were Sir John Simon (1873. February 28. – 1954. January 11.)Foreign Minister and Neville Chamberlain (1869. March 18.– 1940. November 9.) Financial Minister. On the conference in London Dino Grandi Foreign Minister represented Italy. [1895. June 4. (Mordano) – 1988. May 21. (Bologna)] Grandi performed the post of the Foreign Minister between 1929 to 1932. He was an ambassador in London from 1932 to 1939, and he became the speaker of the Italian House. In 1943 June he turned against Mussolini. Gulyás László – Tóth István: Milan Hodza első Közép-Európa tervének magyarországi fogadtatása. Aetas, 2006. 1. szám. 114.


349


failure of the conference in London. It didn’t accept initiative role in the area, and abandoned it first to the Italy and than to the Germany.

THE ITALIAN ALTERNATIVES: CONFERENCE IN STRESA AND THE REPORTS OF ROME Dino Grandi Italian Foreign Minister, from 1932’s April was on the opinion that the great power’s conciliations should be expanded with the touched Middle-European countries.41 The Italian policy – sensed on the French and English solution failure – stand out with a initiative in 1932’s autumn and convened an international economical conference in Stresaba, in Italy on the 5th September. The participants were the four great powers, the representative of the Danube-basin countries and delegates of the Netherlands, of Poland and of Greece. But on the conference only economical offers were made for bilateral contracts and for preferential solutions, that didn’t solve the area’s economical problems. Italy and Germany was successful in the protection of their positions, while England’s and France’s deception became unambiguous. The western states had „exhausted their ammunition” for a long time, and they were squeezed out from the characters of the Danube-valley’s row.42 But Germany, who successful on the conference, wasn’t in the position to get active. The administration of Weimar went through a deep crisis in the internal policy, that led to the takeover of the Nazis. As a consequence of this, Germany get into a step-drawback for a while.43 Despite of this, Italy was able to keep it’s initiative role. In Rome they thought that their time had arrived. The Italian diplomacy began to move to realize the Danubebasin economical influence, according to the Italian interests in the jersey of the integration. Rome accelerated the plan of the Italian-Austro-Hungarian political and economical cooperation. The disappointed government of Vienna and of Budapest accepted the bloodless Italian offer, as a life-belt. But the momentary political identity of interests urged the parties into a tighter collaboration. As a consequence of this, they signed the reports of Rome on the 17th March 1934.44, as regards of their political contents they were consultative, regards of their economical exposure they contained regional compacts.45 But Rome couldn’t be calm and satisfied. First the shortage of the Italian receiving market, second the modest volume of the Italian export, it didn’t augur well. Moreover Germany started to get out of the crisis, and from 1934 it gave the evidence that they wouldn’t abandon the Danube-valley and the Middle-European area to Italy.

350 41 42 43 44

45

Diószegi L.: Gazdasági egyesítési tervek. 97. Németh I.: Európa-tervek 319-320. Eiler F.: i. m. 19. The reports of Rome published in Németh I.: Európa-tervek 338-339.; Pritz Pál: Magyarország külpolitikája Gömbös Gyula miniszterelnöksége idején 1932-1936. Akadémiai K., Bp., 1982. 164-166.; Juhász Gy.: i. m. 153-157. Németh I.: Európa-tervek 322.



The bilateral commercial agreements, that were initiative by Germany from 1934’s February – first with Hungary, than with Yugoslavia – expressed it.46 Without avail did Rome try to establish still closer links with the reports of Rome’s complementary agreements, concluded on the 23rd March 1936. 47 but it was too little to stop the influence of Germany. Germany forged ahead in an aggressive dynamism to reach it’s aims. But this not attended the area’s economical integration, but the German great power interests.

*** Middle-Europe, which were politically and economically divided by the peace treaties of the I. World War, urged the Danube-basin countries, from the beginning of the 1930s to find the possibility of the getting out in a collaboration. Shortly cleared out that the decennial prejudice, the negative conditioning against each other hindered the touched countries to find their common interests, that could reduce the crisis’ harmful effects. For the cooperation it was not only the mutual recognition what missed, but also the political will. The parties, who came forward with solution proposals and schemes, could imagine the integration, just if it assured some unilateral rights and benefits for them at the other’s cost. And this convicted the proposals to failure. It shortly cleared out that the reorganization of the Danube-valley is not solvable without the participation of the great powers. To no purpose bigger and bigger economical plans had been created, but the great powers were jealous for each-other’s raisings. Every of them wanted to hinder the other ones in their influence increase and tried to thwart the initiative’s plans. It is true for every European great power. As a consequence of their historical traditions they swerved in their instruments, but the result was the same. The integrational plan broke down on the great powers’ selfish behaviour. During the economical slump, the integrational plans that urged the Danube-basin countries collaboration, seemed to disappear without a trace, because the area had just the subassembly of the economical supreme power, first because of Germans and than because of the soviets. In these decades the only kind of collaboration what was accepted, was the ones which were initiated and controlled from Berlin and then from Moscow. After the break up of the Soviet Union and the communist systems, the Danubebasin countries seeking ways and means and the conception of the European integration put the ancient proposals in the centre of the interest. Not as an example, but some kind of help, what to do to avoid the mistakes that were made seventy years ago by our elders. 46 47

Pritz P.: i. m. 150-151.; Eiler F.: i. m. 21. The reports of Rome’s complementary agreements published in Németh I.: Európa-tervek 340.; Juhász Gy.: i. m. 167-168.


351

Kovács László

SIEBENWIESENLAND – HÉTRÉTORSZÁG. EIN BESPIEL KULTURELLER ANNÄHERUNG IM DREILÄNDERECK

D

ie Festivals in entlegenen Regionen des Landes erleben in Ungarn einen nie gesehenen Aufschwung. Kapolcs1 (Tal der Künste – Ende Juli, Anfang August) ist vielleicht das größte und wahrscheinlich bekannteste von ihnen. Diese Veranstaltungsreihe ist schon mehr als zehn Jahre alt, sie hat aber ohne Zweifel leider nur eher eine ungarnweite Bedeutung, da der Ort wo das Festival stattfindet - obwohl nördlich vom Plattensee, in der Nähe einer der wichtigsten touristischen Regionen des Landes – aber trotzdem im Landesinneren zu finden ist. Das deutschsprachige Gästebuch zeigt, dass das Festival kaum außerhalb Ungarns wahrgenommen wird – wohl aus sprachlichen Gründen: mumududu Válasz erre 2005-08-01 10:07 (5) Hallo Krisztike! Ich war Freitag bis Sonntag dort! Es hat mir alles SEHRRRRRR gefallen. Csak az volt a baj hogy minden magyarul volt és csak Kapolcson kaptunk egy németnyelvü programlapot. (elég aprón volt irva) A Völgykapukban nem volt semmi idegen nyelvü irás sem! A programok viszont nagyon jók voltak . Sajnos tem tudtam tovább maradni.2

352

Einen etwas anderen Weg geht das Festival im Őrség im Südwesten des Landes Ungarn, direkt an den Grenzen zu Österreich und Slowenien. Seine Größe kann nicht mit Kapolcs verglichen werden, es bewegt ca. „nur” 7000-8000 Menschen in 10 Tagen. Die Organisatoren versuchen aber im Unterschied zu Kapolcs, das Festival zu internationalisieren. Die geografische Nähe zu den erwähnten Nachbarländern ist ein natürlicher Grund dafür. Ein zweiter ist wahrscheinlich die relative Entlegenheit dieser Regionen. Vor der Wende war die Grenzzone, wenn auch nicht gesperrt, aber doch schwer zugänglich. Es konnte keine Rede vom richtigen Tourismus sein, denn ein jeder ungarischer (oder osteuropäischer) Staatsbürger so nahe der österreichischen Grenze war in den Augen der Macht ein potentieller Dissident. Industriell konnte sich das Gebiet auch nicht oder nur wenig entwickeln. Dadurch blieb aber die Natur 1 2

http://kapolcs.szinhaz.hu/ http://kapolcs.szinhaz.hu/index.php?id=415&forumid=3363

Siebenwiesenland – Hétrétország

zum Glück verschont und so wurde hier 2002 der jüngste Nationalpark Ungarns gegründet. Die naturbedingten Lebensformen waren in den grenznahen Gebieten der Länder des Dreiländerecks zwar ähnlich, das politische Getrenntsein hatte aber zur Folge, dass die Menschen diesseits und jenseits der Grenze kaum etwas voneinander erfahren konnten. Die östlichsten grenznahen Dörfer Österreichs und Sloweniens und die westlichsten von Ungarn beginnen jetzt nach dem Verschwinden der Grenzen einander langsam kennenzulernen. Sie sind offen, neugierig, und, man muss ehrlich sein, wissen immer noch nicht allzu viel über Land und Leute „drüben”, obwohl sie, wie erwähnt, durch die Gegebenheiten der Natur und der Geschichte eigentlich viel gemeinsames haben. Im Rahmen eines Lehrerfortbildungskurses, das vom Goetheinstitut Budapest und Kodolányi Fürstenfeld organisiert wurde und im Sommer 2006 in Fürstenfeld stattfand, hat sich eine Gruppe von ungarischen DeutschlehrerInnen zum Ziel gesetzt, österreichische Jugendliche zu interviewen, was und wie viel sie über Ungarn und die Ungarn wissen. Sie sollten ungarische Städte und Persönlichkeiten nennen. Es kam fast keine Antwort. („Gibt es in Ungarn eigentlich Persönlichkeiten?” – fragte eine Mittelschülerin, die aber das Sziget Fesztival3 durchaus gut kannte.) Wahrscheinlich hätten wir ein ähnliches Ergebnis gehabt diesseits der Grenze, wenn wir Jugendliche auf den Strassen von Őriszentpéter über Österreich gefragt hätten. Da aber die Grenzen seit dem EU-Beitritt von Ungarn verschwunden sind, machen sich manche auf den Weg ins jeweils andere Land, um es kennenzulernen. Der Einkaufstourismus, der auch schon vor dem EU-Anschluss von Ungarn und Slowenien ein wichtiger Wirtschaftsfaktor der Region war, verschwindet praktisch mit der Liberalisierung des Marktes - bis auf einige Bereiche wie z.B. Zahnarztpraxis. Es gibt aber eine neue – diesmal kulturelle Verbindung, die ich am Beispiel eines persönlichen Erlebnisses darstellen möchte: im Sommer 2007 war ich mit meiner Familie im Őrség. An einem Mittwochnachmittag verirrte sich eine österreichische Hippie-Familie, Mann, Frau, Kind in diese Gegend, am Kennzeichen war es zu erkennen, dass sie aus Graz kommen. Ich habe sie angesprochen, es stellte sich heraus, das sie irgendwo im Őrség ein Plakat gesehen haben, auf dem NEIL YOUNG zu lesen war und sie haben noch vom ungarischen Text verstanden, dass es ein Konzert veranstaltet wird im Teleház Őriszentpéter4. Natürlich waren sie etwas skeptisch, ob wirklich der amerikanische Rock-Ikon Neil Young auftreten wird, und sie waren also nicht besonders enttäuscht, als sich herausstellte, dass eine ungarische Gruppe, die Neil Young Sétány5 die Lieder von Neil Young vortragen wird. Die österreichische Familie ist geblieben, und hat die wirklich sehr anspruchsvoll nachgedichteten Texte von Neil Young zwar nicht verstanden, die Musik aber trotzdem genossen. Vor diesem Konzert spielte noch das in Insider-Kreisen international berühmte Grencsó Quartett experimentelle Jazzmusik ersten Ranges - eine eigenartige Mischung aus Jazz-, Ethno-, 3 4 5

http://www.sziget.hu/festival_german http://www.orsegitelehaz.hu/ http://www.nys.hu/

Kovács László

353


Pop- und Rockmusik – sicher nicht leicht verdaulich. Hier entsteht ein „Treffpunkt” der Kulturen. Das Kennenlernen beginnt. Aber auch das ungarische Publikum des Őrséger Festivals erlebte mehrmals dieses Treffen mit der fremden Kultur: im Programm des Jahres 2004 sang die Gruppe Eiris althochdeutsche Texte aus dem Nibelungenlied. Es war ganz sicher nicht sehr leicht für das Publikum zu verstehen, was die Merseburger Zaubersprüche sind, warum die Musik so klingt usw. Die etwas fremden Töne, die althochdeutschen Texte wurden aber offen aufgenommen. So wie die österreichische Familie aus Graz Neil Young in ungarischer Nachdichtung hört, lernt das ungarische Publikum ein Stück österreichischer Kultur kennen: Die Gruppe „ Eiris” besteht aus 4-5 begeisterten und erfahrenen Musikern und ist seit mehreren Jahren eine beliebte Attraktion in Konzertsälen, bei Burg- und Stadtfesten, sowie allen weiteren Veranstaltungen bei denen mittelalterliches Flair gewünscht wird. Eine Vielfalt an Originalinstrumenten, Kostüme und nicht zuletzt die erfrischende Spielfreude sorgen für eine überzeugende, professionelle Darbietung. „Eiris ist das erste Wort der „Merseburger Zaubersprüche”, die im 9. Jhdt. im Kloster Merseburg aufgezeichnet worden sind. „Eiris” bedeutet „Einst”, was sowohl für die Vergangenheit als auch für die Zukunft stehen kann. Ziel der Gruppe ist das Gestern mit dem Heute zu verbinden- eine Brücke zu schlagen. „Eiris” widmet sich der alten, europäischen Musiktradition (Mittelalter - Renaissance) und verschmilzt diese mit orientalischen Einflüssen (Kreuzfahrer) - Orient trifft Okzident. Das Lebensgefühl versunkener Zeiten entsteht im Zuhörer aufs Neue, wenn die Originalinstrumente erklingen. Die Spannweite des Festivals im Őrség ist erstaunlich breit, sie erstreckt sich von Vertretern der Hochkultur bis zur Pop- und Volkskunst, Bildende Künstler haben hier ebenso ihren Platz wie argentinischer Tango oder südslawischer Volkstanz oder eben Freejazz. Offene Türen von Kunsthandwerkern und Bauernhöfen, Wild- und Sternschau runden das Bild ab. Um die Reichhaltigkeit des Programms zu zeigen, sollen hier die Veranstaltungen von zwei zufällig ausgewählten Wochentagen stehen: Mittwoch, den 16. August

354

9. 00-12. 00 Uhr Kulturhaus Werkstatt für Tanz und Bewegung No 3 Leiterin: Mária Zám Tanztherapeutin 19. 00 Uhr Murska Sobota / Muraszombat (Slovenien) Theatersaal Konzert: Tokyo-Budapest Ensemble Kovács László


20. 00 Uhr Őriszentpéter, Pajtaszínház Aus den Liedern von Psyché - Es spielt die Palya Bea Quintett Bea Palya – Gesang Miklós Lukács – Zimbal Balázs Szokolay Dongó - Saxofon, Dudelsack, Tarogato, Flöte, Maultrommel Csaba Novák – Bassgeige András Dés - derbuka, riq, Gesang Es gab im 19. Jahrhundert eine bedeutende Dichterin, die in ihrem autobiographischen Werk” Psyche” hinreißende erotische und lebenskluge Bilder entworfen hatte. Erschienen ist ihr Lebenswerk erst Anfang der siebziger Jahre, im 20. Jahrhundert, denn die Schöne und ihr schönes Buch sind eine Schöpfung des 1981 verstorbenen Sándor Weöres. 22. 30 Uhr Őriszentpéter, Sternenwiese Sternenschau Ab 23.00 Uhr TeleHáz, Őriszentpéter Bagolytanya – Filmklub für die Nachtstunden Donnerstag, den 17. August 12. 00 Uhr ARTICIKLI Őriszentpéter – Szalafő, das Atelier von Horváth János, - Őriszentpéter, das Atelier von László Tóth 19. 00 - 21. 00 Uhr Auf Wildbeobachtung 19. 30 Uhr Pajtaszínház, Őriszentpéter Konzert Neil Young Sétány, mit eingeladenen Gästen An diesem Abend zitieren wir die grössten der so genannten Woodstock Generation – In diesem Sinn beehren wir diese Gattung, deren wichtigstes Element ist, dass jemand auf der Bühne steht, meistens mit Gitarre oder manchmal mit Freunden, vielleicht mit mehreren Gitarren und mehreren Freunden, um ein sinnvolles Lied zu Kovács László

355


singen. Außerdem werden die Lieder von Stephen Stills, Graham Nash und natürlich dem „Namensgeber” Neil Young gespielt. Die Gäste sind: György Molnár (Omega) Péter Gerendás Grencsó Quartett Die Mitglieder der NYS sind: Péter Huzella, Zoltán Rátóti, István Tóth - Gitarre, Akustische Instrumente, Vokal Péter Sülyi – Songtexte 22. 30 Uhr Őriszentpéter, Sternenwiese Sternenschau Ab 23.00 Uhr TeleHáz, Őriszentpéter Bagolytanya – Filmklub für die Nachtstunden

356

Man sieht, wie viel hier, im engen Umkreis von etwa 40 km. passiert. Es gibt gesungene schöne Literatur (Gedichte von Sándor Weöres), eine kunstgeschichtliche Radtour, klassische Musik, Bartók und tief in die Nacht hineinreichend einen Filmklub, um nur einige ganz verschiedene Programmpunkte hervorzuheben. Geschlafen wird wenig, wenn man es zusammenrechnet, sind nur ca. 8 Stunden vom Tag programmfrei. Solche Festivals werden immer von charismatischen, engagierten Personen erfunden und organisiert. Der Vater und Motor von Siebenwiesenland ist Péter Sülyi6, selbst Künstler, Dichter, Übersetzer, der mit seinen Freunden im August 2006 „Siebenwiesenland” feierlich gegründet hat. Dieses Land wird – laut Gründungurkunde7 - von den Teilnehmern, Künstlern wie Besuchern, einmal jährlich verwirklicht und realisiert, und schließlich - in der Erinnerung - nach Hause getragen. Nach der Gründung des Festivals entsteht relativ schnell die erste kulturelle Brücke zu Österreich, wo jenseits der Grenze mit Sitz im Burgenland eine vergleichbare Veranstaltungsreihe schon seit 1999 – allerdings mit Schwerpunkt Musik – zu sehen ist. Udo Preis, der Organisator von Limmitationes8 und Sülyi treffen einander und somit entsteht ein Link – virtuell und real - zwischen den beiden Kulturveranstaltungen. Őriszentpéter und Siebenwiesenland wird ein Thema auch in den österreichischen Medien: 6

7 8

Texter von der international bekannten ungarischen Rockgruppe Omega, Drehbuchautor, Übersetzer, Dramaturg, Regisseur. Vgl. http://www.hetretorszag.hu/english/ http://www.limmitationes.com/

Kovács László


Festival Öriszentpeter 16.08.2006 Grenzüberschreitende Partnerschaft Der burgenländische Kulturveranstalter Limmitationes ist heuer erstmals Partner des grenzüberschreitenden Kunstfestivals Öriszentpéter. Das Festival bietet einen Mix aus Musik, Kunst und Tanz. Veranstaltungsorte in drei Ländern Kunst und Kultur grenzüberschreitend. So kann man das Festival Öriszentpeter, das sich heuer über das Dreiländereck zwischen Ungarn, Slowenien und dem Burgenland erstreckt, charakterisieren. Neben dem ungarischen Öriszentpéter selbst sind auch das slowenische Murska Sobota und das burgenländische Rudersdorf Veranstaltungsorte. Partner aus dem Burgenland Auf österreichischer Seite fungiert heuer erstmals der burgenländische Kulturveranstalter Limmitationes aus Rudersdorf als Partner von Organisator Peter Sülyi. … „Gemeinsam mehr erreichen” „Lernen wir einander kennen, dann können wir gemeinsam noch viel mehr verwirklichen”, sagte der Organisator des Festivals Öriszentpéter, Peter Sülyi. „Einerseits will man damit erreichen, dass die Angehörigen der verschiedenen Nationalitäten einander kennen lernen, andererseits sollen auch die Menschen, die in der Region leben, in den Genuss der unterschiedlichen Kunstrichtungen kommen”, erklärte Sülyi. Künstler aus drei Ländern Die auf dem Festival vertretenen Künstler stammen aus Ungarn, Slowenien und Österreich. Auch sie stehen für Grenzüberschreitung. So überquerte das Tokio-Budapest Ensemble nach seinem Auftritt im BatthyanySchloss in Körmend die Grenze und gastierte im Lindenhof in Limbach.9 Hétrétország als international fest verankertes Festival entsteht gerade vor unseren Augen. Natürlich fehlt hier noch vieles. So ist z.B. das Problem der Sprache ständig da. Klickt man heute den deutschen Link unter www.hetretorszag.hu an, dann erscheint kein deutscher, sondern ein englischer Text oder manchmal liest man einfach die Fehlermeldung: „The requested URL /deutsch was not found on this server.” Sicher ist noch vieles zu leisten. Die Organisatoren tun nicht wenig für die Internationalisierung. Das Programm der Saison 2005 und 2006 war in deutscher Sprache schon erreichbar, 9

http://burgenland.orf.at/stories/129914/

Kovács László

357


das Angebot richtete sich selbstverständlich größtenteils nach Ungarn wie etwa das Konzert von János Bródy (Sänger, bekannte Künstlerfigur der demokratischen Opposition vor der Wende). Ihn kennen alle in Ungarn, seine Kinderlieder können alle ungarischen Kinder sogar im Kindergarten auswendig singen. Für einen NichtUngarn existiert er einfach nicht. Trotzdem können Nichtungarn etwas von der ungarischen Kultur mitbekommen, indem sie sehen, dass das Publikum nach den ersten zwei Akkorden den Liedtext mitsingt. Es gibt aber auch viele solche Auftritte, die nicht oder nicht so tief sprachlich verwurzelt sind: Volksmusik mit/ohne Gesang, Pop und Rockkonzerte, klassische Musik oder die neulich populäre „World-Music”. Die Internationalisierung ist auch ein europäisches Ziel, deshalb wird das Projekt Siebenwiesenland aus den Quellen der EU gefördert. Dies ermöglicht solche Veranstaltungen wie die drei Konzerte von Tokio-Budapest Ensemble am Lindenhof in Limbach, (Österreich) in Murska Sobota / Muraszombat (Slowenien) und in Őriszentpeter, wo Streichquartette von Haydn, Schubert, Mozart und Bartók gespielt wurden, man könnte aber auch das Konzert von der österreichischen Naked Vibration in Rudersdorf erwähnen.(Beide gemeinsame Produktionen von Siebenwiesenland und Limmitationes.)

FAZIT UND KULTURGESCHICHTLICHER KONTEXT

358

Das Beeindruckende an Siebenwiesenland ist, dass hier nichts forciert Gekünsteltes entsteht, da die Initiative von unten kam. Sülyi, sein Freundeskreis und das Őrségi Teleház betreiben dieses Festival, das kein nationales Schaufenster der ungarischen Kultur sein will. Es ist auch nicht groß angelegt, nicht teuer und nicht glamourös. Doch kann man vieles hier erleben, das hochwertig ist und man kann auch gleichzeitig immer wieder viel Neues entdecken. Das Festival wird durch ein gewisses „Weltdorfgefühl” charakterisiert im besten Sinne des Wortes. Ein Lied von Neil Young ins ungarische überpflanzt wird quasi die Hymne Siebenwiesenlandes. Im Original ist die Rede von Pocahontas und Marlon Brando, im Őrség steht statt Pocahontas Bárzi Pál ein Ritter, der dort, wo heute diese Dörfer sind, von der Zukunft träumt. Im Publikum sitzt das österreichische Hippie-Paar mit dem kleinen Sohn Atriu. Das ist ein Zusammensein und vielleicht ein neuer Anfang. Medien machen aggressiv, zerstören Kreativität und Fantasie, machen dumm, einsam und süchtig – lautet das Urteil von vielen – Laien wie Eltern oder Profis wie Kulturkritikern. Wenn wir mit Eco die „Kultur als Inbegriff von Kommunikationsprozessen mittels Zeichen”10 betrachten, sehen wir, dass einerseits der einseitige Medienkonsum und andererseits die digitale kulturelle Kommunikation überhand nehmen, wobei letztere in Zeiten von WEB 2.0 dem passiven Medienkonsum schon eher entgegenwirkt. Der Pendellogik der Kultur nach entstehen notwendigerweise diesen genannten Kommunikationsprozessen 10

Helge Schalk: Umberto Eco zur Einführung. In: http://www.eco-online.de/Einfuehrung.html

Kovács László


entgegen gesetzte Erscheinungen. Sie sind immer deutlicher zu sehen. Selbst digitale Techniken führen heute echte Menschen in der realen Welt zusammen. Man denke nur an die ständig wachsende Zahl von social networking sites im Internet11 oder die Multiplayer-Spiele. Aber auch viele Erscheinungen der „off-line Welt der Kultur” können als Gegentendenzen betrachtet werden, die wachsende Popularität von Festivals wie Siebenwiesenland ist ein Beispiel dafür.

359

11

http://en.wikipedia.org/wiki/List_of_social_networking_websites

Kovács László

A SZERKESZTŐK MEGJEGYZÉSEI A Budapest Fórum 2006-os konferenciája rangos nemzetközi esemény volt, amelyen magyar, francia, osztrák, német és szlovén előadók angol és német nyelvű előadásai hangzottak el. A Budapest Fórum elnöksége a konferenciát követően úgy határozott, hogy – a sokszínűséget megőrzendő – az előadások írott változatát azok eredeti nyelvén jelenteti meg. Az egyes fejezeteken belül a magyar nyelvű tanulmányokat az angol és a német nyelvű írások követik – a sorrend nem fejez ki prioritást vagy értékítéletet. A szerkesztők és lektorok a szövegekben csak kisebb javításokat eszközöltek, és próbálták messzemenően tiszteletben tartani a szerzők eredeti írásait és azok mondanivalóját.

360

KÖZÉP-EURÓPA: TRANSZFER ÉS DIALÓGUS

Recommend Documents