közéleti információs önkormányzati havilap www.bicske.hu
II. évfolyam 10. szám • 2007. INGYENES
’56-ra emlékeztünk
Megemlékezés
Bicske, 1956. október Horváth Péter és Kovács Ferenc gyűjteményéből Soltész József korabeli bicskei fotói
Bicske, 2007. október 23.
Bicskei Élet
’56-ra emlékeztünk Október 19-én Serediuk Péter Memento 1956 című kiállításának megnyitójával és az iskolai megemlékezésekkel vette kezdetét az a rendezvénysorozat, mellyel a bicskeiek emlékeztek az 1956-os eseményekre. Szintén a magyarság egyik legnemesebb harcára emlékezhettek azok, akik a kiállítás megnyitó után megtekintették a Budakeszi srácok című filmet a Művelődési Központban. Október 23-án délelőtt került sor a Művelődési Központban a városi ünnepségre, mely a Himnusz közös éneklése után Müller Zsófia színművész és Balla István ünnepi köszöntőjével vette kezdetét, majd a díszdiplomás pedagógusok és a nyugdíjba vonuló közalkalmazottak és köztisztviselők köszöntése következett. Az ünnepségen három Aranydiplomás pedagógust köszöntöttek: Krajczár Gyulánét és Krajczár Gyulát, akik a Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola pedagógusai voltak, és Kürti Viktort, aki a Vajda János Gimnáziumban tanított. A rendezvényre a Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola 8. osztályos diákjai és tanáraik saját műsorukkal készültek. Az ünnepségen közreműködött a Fesztivál Fúvószenekar Csizmadia László karnagy úr vezényletével. A rendezvény zárásaként az Önkormányzat és a városi civil és politikai szervezetek helyezték el koszorúikat a tavaly felavatott „Emlékezés virága” emlékműnél.
Tartalomjegyzék Vélemény A Bicskei TV Közalapítvány közleménye Faültetés Életfa Önkormányzati hírlevél Programajánló Élénkülő népzenei élet Bicskén Olvasóink írták Bakancssal Erdélyben Hasznos tanácsok a Kertbarátoktól Szépkorúak napja Rockfesztivál Nagy Olvashow Bicskén Memento 1956 Suli híradó
Már tükörbe nézhetünk
A Bicske közepén, a katolikus templom hajója mögött és a plébánia, valamint a benti Óvoda előtt fekvő kereszteződés több autós szerint, akiknek jogosítványa és gyakorlata van: balesetveszélyes volt. Éppen ezért tanácsos volt a kereszteződéshez orvost hívni, mármint nem mentőorvost, hanem közlekedési szakértőt. A legtöbben ugyanis közlekedési lámpa szükségességéről beszélnek, amire a legsűrűbb válasz az szokott lenni, hogy az már az előző kereszteződésben, vagyis akkor is kellett volna már, amikor az autók még a templom tornya és bejárata előtt haladtak, szemből a Kossuth útról kanyarodtak kis és nagy ívben a kocsik, míg azért egyenes irányban a főverőéren is nagy volt a mozgás. A másik a tükrök emlegetése szokott lenni, amelyek segítenek belátni a kereszteződést, minden irányban, s ha már itt tartunk, az autósok a Kisfaludy utca „torkolatát” a Kossuth útba is nehezen belátható területnek tartják, ahová szintén kellene valami okos dolog. A templomhoz tükröket tettek. A templomnál a legtöbb autós úgy haladt át, hogy a kocsi orrát csaknem a főút közepére tolta, hogy belássa rendesen az egészet. Ehhez még hozzájárult az is, hogy a Prohászka utcában, általában egész hosszú és nagyon ideges kocsisor látható, tehát ember legyen a talpán, aki ilyen körülmények között képes a kocsi orrát szép nyugodtan az útra tolni, hogy belássa, mehet vagy sem. Vannak, akik egyenesen körfogalmat emlegetnek, de ott ehhez talán tényleg kevés a hely. A forgalmi káosz a Bicskén pénteken a legnagyobb. Ilyenkor szinte egy gombostűt sem lehet leejteni a város utcáin. A templomos kereszteződést a Telepről érkező autók végső úti céljuk megtartása mellett vagy a Vörösmarty, vagy a Bogya Károly utca felé hajtva kerülik el manapság, ami nem is baj, hiszen a Prohászkában ott áll két iskola, ahol a gyalogátkelőket olykor polgárőrök és rendőrök kénytelenek őrizni. Richter és Izing
4. 5. 5. 6. 7-17. 18-19. 19. 20-21. 22. 22. 23. 23. 24-26. 26. 27.
BICSKEI ÉLET Közéleti információs havilap
Megjelenik minden hónap végén. II. évfolyam/10. szám Lapzárta: november 12. Főszerkesztő: Richter Gábor Szerkesztésben segítséget nyújt a társadalmi szerkesztőbizottság: Endrédiné Szabó Erika, Ivanics Imre, Izing Antal, Jakabné Borostyán Krisztina, Kis Ádám, Klopfer Edit, Márkó Szidónia, Nagyné Szita Erzsébet Szerkesztőség: 2060 Bicske, Kisfaludy u. 29. • T.: 22/565-115 E-mail: bicskeie
[email protected] Kiadja: Bicske Város Önkormányzata T.: 22/566-543 • Fax: 22/350-993 Felelős kiadó: Szántó János polgármester A hírlevél szerkesztője: Molnár Julianna jegyző Címlapfotó: Ivanics Imre Fotók: Ivanics Imre, Baracskai Beáta, Bartha Csilla, Kun Zoltán, Richter Gábor, Adravecz Tamás Nyomdai előállítás: Komáromi Nyomda és Kiadó Kft. – 2007/4338 Felelős vezető: Kovács Jánosné ügyvezető igazgató Megjelenik: 4000 példányban HU ISSN 1787-5935
3
VÉLEMÉNY
Bicskei Élet
„Hová lesz a fehér, ha elolvad a hó?” Október 16-án 22 óra 28 perckor megszűnt a BKTV. Dancsi Gyula, a BKTV alapító főszerkesztője és munkatársai 14 éven át ingyen dolgoztak a bicskei tévének. 1186 adás ment ki tisztán, mert ebbe az 1186-ba nincs beleszámolva az ismétlések száma. Ez tehát nettó szám. Az új kuratórium elnöke pályázatot hirdetett a főszerkesztői posztra, nem sokkal azután, hogy Dancsit egy képviselő „vádolta” meg bűncselekménnyel. Ez lehetett az előkészítési forgatókönyv első jelenete. Dancsi Gyulával együtt négyen jelentkeztek. Dancsi Gyula pályázata nem felelt meg a kuratóriumnak, amely 7 fős. Egy bicskei hölgy a minap azzal hívta fel Dancsit, hogy minek hét fős kuratórium egy 3 fős szerkesztőségnek. Felvettek egy budapesti pályázót bruttó 150 ezer forint bérért, ami a járulékokkal együtt összesen 200 ezer forint havi költséget jelent majd annak a tévének, amelynek hátsó fele kilóg a gatyából. Például nincs egy normális mikrofon. Nem ám azt az embert nevezték ki, aki 14 évig ingyen, saját költségére, családja terhére dolgozott. Pedig Dancsi pályázatában szó szerint ez áll: „Ismerve a Kuratórium ez évi anyagi helyzetét, bejelentem, hogy a 2007-es évben tiszteletdíjra nem tartok igényt.” Érthetetlenül rossz döntés volt Dancsi Gyula eltávolítása, aki 14 éves tapasztalattal rendelkezik, ingyen dolgozott és nem is rosszul. 14 éven át saját költségeire, saját eszközeivel dolgozott, többnyire saját lakásában szerkesztve és vágva. Pályázatában az állt, hogy Dancsi a kuratórium anyagi forrásait 2007-ben nem a zsebébe tenné, hanem a tévé technikai fejlesztésére fordítaná. Dancsi Gyula makacs ember. E cikk írójának is sok vitája volt vele már és lenne is még, mert „ilyen ez a popszakma”. Vitáink nagy része a bicskei közélet utóbbi, néha nagyon durva 14 éve, a politika, a szerkesztés és feldolgozás elvei voltak. Ezt a véleményt ebbe az újságba nem Dancsi Gyula rokona vagy cimborája írja, hanem egy csöndes tisztelője. Úgy látom, hogy Dancsi menesztése mögött már megint a politika „művészete” áll, amely egy régi mondás szerint csak az állások, pozíciók cserélgetéséből áll. Magyarul: fúrás. Ezt lehet, hogy elfúrták, mert Bicske azzal van tele, hogy: „ezt nem lett volna szabad, hogy micsoda dolog ez, miért, mondd meg miért, szeretném, ha tovább csinálná, ki akarta kiteker-
ni a nyakát…”. Véleményem szerint a helyi tévé „megszerzését” a kampány érdekében tartják tanácsosnak. Lehetőleg a helyi viszonyokat, embereket, helyi történeteket nem ismerő, ezért is jól irányítható ember kell tévésnek – szerintük legalábbis. Dancsi Gyula túl makacs ehhez. Nem a bábú, hanem a kos jegyében született. Abszolút illik a mostani bicskei képbe, ami történt, mert a városi elöljárók többségének homlokára egy-egy párt neve van felírva, pedig itt elég lenne egyetlen igaz jelentésű homlokmatrica: bicskei ember. Aki tudja, hogy 14 év kisvárosi újságírás után a köszönet és egy üveg bor ajándékszerű átadása igen kevés. A kisvárosi újságírás az, ahol mindent megtanulhatsz – mondta nekem 1996-ban Miskolczi Miklós író. Ha hülyeséget írsz vagy mondasz a helyi adásban, másnap kilépsz az utcára és fenékbe rúgnak. Ha igazat és jót írsz vagy mondasz, akkor azt is jelzi mindenki a maga módján. Ezt élte meg 14 éven át Dancsi Gyuszi. Azt mondta, hogy egy napig dühöngött, két napig fájt a méltatlanság, de nem bánja, hogy tévézett. Olyan helyeken járt, olyan emberekkel találkozott, akikkel talán sosem találkozott volna, ha nincs a bicskei tévé. Béres József, Börcs János, Horváth János (Szivar), Tabódy István, Vörös Vilmos, Dóczé László, Gazsiné Estélyi Katalin neveit említi azok között, akikkel olyan beszélgetései voltak, amelyeket sosem felejthet el. - Szóval nem esek szét, míg egy darabban látsz és mindenkinek köszönöm, akik mellettem vannak ebben az ügyben. A legfőbb köszönettel a feleségemnek tartozom, aki 14 éve tűrte, hogy a képújságot hajnalig írjam, hogy minden péntek este hétkor szerkesztőségi ülésre menjek, hogy 14 szenteste gyors ajándékbontással, vacsorával történjen, aztán irány a szerkesztőségbe a cókmókért, majd irány a templom, ahonnan az éjféli miséket élőben adtuk. Tűrte, hogy az otthonomba vágóasztalomat vigyem és szerkesszek. És nem azt mondta nekem, hogy fogd
4
a tévédet és menj innen, hanem mindenben mellettem volt. Amikor Dancsi Gyula társaival a BKTV-ét megalapította 1994-ben, Anita lánya 10 éves, Gyuszi fia hatéves volt. Sok idő elment. Írásunk címét pedig azért választottuk, mert az egy olyan híres találós kérdés, amire nincs elfogadható válasz. Mert sok mindenre nincs. Erre a döntésre sincs, véleményem szerint. A BKTV megszűnése következtében a stáb tagjai, Tóth György, Nyári László és Eigner László úgy döntöttek, nem folytatják a társadalmi munkát, mert a kuratórium döntésével nem értenek egyet. A televízió további működéséről a Bicskei Élet beszámol majd. A stáb sajnos már nem élő tagjai voltak: Gazsiné Estélyi Katalin, Nacsák László és Tóth Károly. Akik élnek, és talán ezt az írást is olvassák: Szécsi Ervin, Dukai Zoltán, Kégl Judit, Csomor Ági, Kun Zoltán, ifj. Dóczé László, Szűcs Balázs, Nacsák Tamás, Juhász László, Tankó Barnabás, Tankó Károly, Nagy Benjamin. Kezdetkor a BKTV felszerelése Kun Zoltán kamerájából, Dancsi Gyula és a Vöröskereszt egy-egy videó magnójából, egy mikrofonból és egy videó kazettából állott. Az archívumot Dancsi Gyula nem adta át utódjának, mert a felvételeket állítása szerint ők fizették, a saját lakásban, saját villanyszámlára, saját -- nem létező- munkadíjból, saját eszközből készült 1186 adást. A BKTV azért indulhatott el, mert az Elekrokomfort melléjük állt. 1994 márciusától két tévé működött Bicskén. A Dancsi Gyula pályázatát elutasító kuratórium elnöke, Mohainé Fejes Ágnes is tévét vezetett, a Városi Televízió főszerkesztője volt. 1999-ben a tévé megszűnt.
Izing Antal
Bicskei Élet
A Bicskei TV Közalapítvány Kuratóriumának közleménye A Bicskei TV Közalapítvány Kuratóriuma Alapító Okirata és Szervezeti és Működési Szabályzata alapján pályázatot írt ki főszerkesztői feladatok ellátására. Négy igen jó pályázat érkezett, így a pályázatot eredményesnek mondtuk ki, így a kuratórium meghallgatta mind a négy pályázót. A pályázatokat a szerkesztőség munkatársai véleményezték. A szerkesztőségi szavazatokból – három fő – egy igen jutott a volt főszerkesztőnek a többinél tartózkodás, vagy nem volt a döntés. A kuratórium figyelembe véve a jövő elképzeléseit, a pályázók „előnyeit” és „hátrányait”, öt igen, egy tartózkodási aránnyal, Varsányi Endre pályázatát fogadta el. Kérjük a lakosságot fogadja türelemmel és szeretettel a munkáját. -------A kuratórium tisztelettel tájékoztatja a lakosságot és a Bicskei TV tisztelt nézőit, hogy az ORTT 2004. december 1-i határozata alapján a Bicskei TV Közalapítványt műsorszolgáltatóként, a televíziót pedig, Bicske Városi Kábel TV (utalva a régi városi, ill. kábel tv-re) megnevezéssel jegyezte be. Tehát 2004 december 1-e óta BKTV nem szerepel, így azt nem is szüntethettük meg. Dancsi Gyulának felelős szerkesztői megbízást az előző kuratóriumi elnök adott 2004. augusztus 12-i hatállyal, a szerkesztői pályázat eredményhirdetéséig. A Bicskei TV nem szűnt meg. Adását új főszerkesztővel, új műsorrenddel folytatja, melyhez szíves türelmüket és megértésüket kérjük. Bicskei TV Közalapítvány Kuratóriuma Bicskei TV elérhetősége Bicskei TV Bicske, Bartók B.u.2. Főszerkesztő: Varsányi Endre Tel: 06/ 22/ 262 780 A televízió várja az információkat, hirdetéseket, s várja azokat, akik szívesen részt vennének egy közösségi, városi televízió készítésében.
Megkezdődtek a faültetések
Október 19-én érkeztek meg a faiskolából az elültetésre kerülő fák. A Hősök terén 10 db fa került elültetésre, fajtájukat tekintve ezüsthárs, keleti ostorfa, gömbjuhar, tölgy és díszalma. A Hősök terén elültetett fákat Szántó János és családja adományozta a városnak. A telepítés október 26-án a katolikus temető mellett folytatódott, ahová díszalmák, gömbjuharok és ezüsthársak kerültek elültetésre. A Prohászka utcán sétálva is láthatjuk már a fáknak kialakított gödröket, mivel a telepítés itt folytatódik majd. Ezután a Szent István út következik, ahová fák mellett összesen 120 db díszcserje kerül, majd az Ady Endre úton folytatódnak a munkálatok ahol az összesen 57 db fa mellé szintén telepítenek 80 db díszcserjéket is. Az ültetés során a fákat megfelelő védelemmel, tehát karókkal és öntözőcsövekkel látják el. A város területén a fent említett fajtákon kívül vérszilvák és gömbkőrisek is telepítésre kerülnek, valamint 3000m2-nyi terület füvesítése is szerepel a feladatok közt. A munkálatok befejezésének várható időpontja november 15-e. Ezúton is kérünk minden bicskei lakost, hogy óvjuk, ápoljuk együtt az elültetett fákat.
Meztelen afrikai az utcán Déli harangszóban, október 24-én ballagok a bicskei főutcán, a Göllner-sarkon fordulnék be a Kossuth útra, ahonnan szembejön velem egy nagy darab feketebőrű férfi, meztelenül. Azt hittem, fűtési szezon van. Klímaváltozás? Előtte egy órával kemény kétezer forintért vettem egy télikabátot a filléres turkálóban. Kidobott pénz? Egy meleg éghajlatról érkezett afrikai mezítláb és meztelenül jár itt? Én meg öltözöm? Na ne. Megérintem a halántékom, hátha eltört, de nem, mert amikor körbenézek, többen is bámulnak a sarokra. Menekülttábori portás múltam jön elő, a táborra, kivétel a tiszteletnek, a pszichiátria feliratot is kitehetnék. Azt gondolom elmebeteg, megkérdem, hogy mi a baja, de a jól öltözött húszéves egyetlen kifejezést hajtogat ordítva, gyarmati angolul, felszólító módban, „vákk jú”. Felül semmi, arca dühös, tartása támadó, sztk-sétapálcám önvédelmi eszközként markolom, melegítője térd alá letolva és lóg le combközépig a kis októberi. Megyek tovább három métert, mintha mi sem történt volna, ilyen a világ, de mi lesz ha ezt meglátja egy szembejövő kisgyerek? A tábort akarom hívni, de hívom inkább a jardot és visszafordulok, feltűnés nélkül követek egy meztelen fekete férfit az én szeretett otthonom főutcáján, a szabadságharcos a lánykollégium előtt veszi le magáról már az Országalmánál bokáig csúszó, tánclépéseit már erősen gátló fehér melegítő nadrágot, fekete vállára hajítja és néha futólépésben nyomul csont meztelenül. A boltok előtt kinn állnak az eladók és vásárlók, mindenki fülén telefon, mindenki a fejét ingatja, arcukon a sírjak vagy nevessek, a nem hiszem el, ez egy barom matematikai pontosságú kifejezései mutatkoznak, és hívják közben a rendőröket. Aztán engem hív egy barátnő, mert autóval ott haladva látta a későbbi kisvárosi legenda alapját élőben, röhögve érdeklődik: „Mekkora?” Nem is emlékszel? - válaszoltam tömören, kérdésre kérdéssel. Eléri a buszmegállót, ahol gyerekek várták a buszt, a kislányok a járdának hátrafordulva, korlátnak támaszkodva, fejüket lehajtva állnak, a tizenkettő körüli fiúk fel-alá rohangálva, sikítva röhögnek és magyaráznak. Aztán az Iskola köznél, a legjobb helyen éri el vagy öt-hat rendőr, beirányítják egy kevésbé látható helyre, a hajdani ÉDÁSZ kerítésénél falhoz támasztják és öltözésre szólítják. Jól hat rá öt-hat egyenruhás felszólítása, az egyik parancsnokot is a járőrök közt látom. Mint azt később megtudom, égett a telefon a rendőrségen, a táborból szintén érkeztek kollégák a helyszínre, a rendőrök beteg szakorvosi ellátását rendelték. A táborban, amelynek Befogadó Állomás a neve, a menedékjogot kérelmezőket csak a karantén idejére zárhatják be. A húszéves nigériai menekült a tábor udvarán is próbált már meztelenül járkálni, a biztonságiak leállították, amikor ezen a napon kiment az utcára, még volt rajta ruha. Valószínűleg zárt intézménybe kerül a szerencsétlen. A ruha teszi az embert. Az utcán. Jobbulást, embertárs. Van ilyen. Izing Antal
5
Bicskei Élet „ Hatalmas és szép a világ, mégis köszönöm az égnek, hogy egy piciny kertecske hozzám tartozik.” (Goethe)
ÉLETFA
Sikeres életútja elismeréséül, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Miniszter az Életfa Emlékplakett arany fokozatát adományozta Mészáros Árpád nyugalmazott tanárnak és a bicskei Kertbarát Kör örökös elnökének. Árpi bácsi a díjat 95. születésnapja alkalmából vehette át.
El vagyok halmozva dicséretekkel, pedig én sem vagyok tökéletes ember – kezdte a beszélgetést Árpi bácsi, aki szerint róla már nem lehet érdekeset írni, mert mindenki tud mindent. Nagyon meglepődtem, amikor a borítékon megláttam, hogy maga a Miniszter írt nekem, s az fordult meg a fejemben, hogy vajon mit kell már megint befizetnem. Gondolom a meglepődést az öröm váltotta fel? Igen, de nemcsak a nagy, hanem a kicsi dolgoknak is tudok örülni. Egy gyönyörű virágnak, egy szép gyümölcsnek, egy mosolynak vagy a szép őszi időnek. Örülök, ha dolgozhatok a kertben, igaz ma már csak térdelve gondozom a növényeket. Át tudta venni a díjat személyesen? Igen. Lassan és bottal járok, de mindenhová elmegyek, ahová elvisznek. Hogyan telnek a napjai? 96. évemet taposom és nagyon sok a dolgom. Jelenleg a helytörténet foglal le. Gróf Batthyány Gyula grafikus és festőművész életével foglalkozom, hogy mennyire beilleszkedett Bicskére, milyen közvetlen ember volt és mennyire bicskei polgár. Mire a legbüszkébb? Arra, hogy kétéves korom óta mindenre emlékszem.
Miért kapta a díjat? Földművelő családból származom, amióta az eszemet tudom, mindig kertészkedtem. Csakis a kert szeretetéért kaphattam ezt az elismerést. Árpi bácsit a Kővágó Antal Kertbarát Kör terjesztette fel e kitüntető címre, akik röviden így foglalták össze tevékenységét: Bicske történetének, növény - szőlő kultúrájának és az ehhez kapcsolódó személyek életének és tevékenységének kutatója. A szőlő - gyümölcs kultúra modern alapjainak és fejlesztésének hirdetője, megvalósítója, melyet a mai napig különleges szellemi frissességgel művel, bátorítva a mindenkori hallgatóságát az aktív tevékenységre. Időskori tenni akarását nemcsak a Kertbarát Kör tagjai, de a város polgárai is elismerik, tiszteletben tartják. Kiérdemelte a „Bicske Város Díszpolgára” kitüntető cím és oklevél elnyerését. Mi bicskei Kertbarátok a Körben végzett majd három évtizedes becsületes, a közösségéért önzetlenül dolgozó, tanító – nevelő munkáját ismertük meg. Ez a munka tükrözi azokat a szép eredményeket, melyeket 27 év alatt, mint titkár, majd mint elnök végzett a szervezés, az ismeretterjesztés területén a Kör életében. Tudományos munkássága során feltárta Kővágó Antal
6
(1897-1967) szenvedélyes szőlőfajta gyűjtő eredményeit, dr. Mészáros Mihály - magas kordonos - akkor még alig ismert szőlőművelés kidolgozójának munkásságát. Feltárta Tóth István (1810-1876) bicskei gazdatiszt, a volt Galagonyás legelő területének szőlővel való betelepítés (1840) során végzett kezdeményező és megvalósító tevékenységét, melyből „a Galagonyás” szőlőhegy valósult meg. Mindhárom személyről könyvet írt. Kiállításokat szervezett helyi, megyei, országos viszonylatban, ahonnan jelentős díjakat hoztak el az általa vezetett Kertbarát Körrel. Mészáros Árpád felkészült, szakmájában még ma is magas szinten járatos, barátságos, közvetlen ember. Sz. E.
Bicskei Élet
Önkormányzati hírlevél
Tájékoztató a Képviselő-testület októberi soros üléséről Nyílt ülésen: – támogatta a közösségi alapellátások bevezetését a pszichiátriai betegek, valamint a szenvedélybetegek részére, integrálva a szolgáltatást a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálathoz. – támogatta Csabdi község kérését a támogató szolgálat területi kiterjesztésére – az általános tartalék terhére 510 eFt-ot biztosít a Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola mindkét épületének udvarán játszótéri eszköz létesítésére, melyhez az iskola bruttó 1,2 MFt-tal járul hozzá. – a Bicske Városüzemeltető Kft-nél külön megrendelt munkák elszámolását jóváhagyta – a József Attila utcai óvoda kerítés-felújítási munkák elvégzésének költségeit a 2008. évi költségvetés tárgyalásánál figyelembe veszi. – elhatározta, hogy az 1998. évi XXVI. törvény mellékletének megfelelően készüljön Bicske város intézményeiről egy teljes körű szakértői felmérés akadálymentesítés szempontjából – a Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskolához tartozó konyha épületének tűzfal helyreállítási munkáira adott tételes költségvetés alapján az általános tartalék terhére 440.664,Ft-ot biztosított – Kakas Óvoda építésére kötött szerződés módosítást engedélyezte – a Káposztáskertek feltöltésével és a Bicske Tanuszoda építésével kapcsolatos teherforgalmat a következő útvonalon jelölte ki: 1-es főútvonal körforgalom - Kossuth utca - Kisfaludy utca - Káposztáskert – a Piac-Konform Kft-vel 2004. december 29-én kötött – Bicske, Szent István úti parkoló- és járdaépítésre vonatkozó – fővállalkozói szerződés és annak módosítása alapján az abban foglalt kötbérigényétől nem tekintett el – a tulajdonát képező bicskei 0121/6 hrsz-ú ingatlanból 1500 m2 területű földrészletet pályázati kiírás nélkül elidegenít a Manieh Trade Bt. (1107 Budapest, Bihari u. 5/C.) részére. – a Katasztrófavédelmi Centrum elhelyezését a bicskei 0171/3 hrsz-ú ingatlan igénybevételével tervezi kialakítani – a tulajdonában álló bicskei 1586/3 hrsz-ú (Bicske, Kossuth tér 19. szám alatt lévő nem lakás célú helyiséget – volt mozi) ingatlan hasznosítására pályázat kiírását rendelte el – az Országos Nyugdíjas Polgári Egyesület Városi Szervezete részére – kirándulás megszervezéséhez – 27.000,- Ft támogatást biztosított, valamint ezen felül az útiköltséget. – a Bicske Barátok Egyesülete részére – Szülőföldünk II. című könyv kiadásának megvalósításához – 280.000,- Ft támogatást biztosít. – a Magyar Vöröskereszt Bicske Város-körzeti Szervezete részére – az Egészség Hetek rendezvény lebonyolításához 200.000,- Ft támogatást biztosít.
–a Bicskei Baptista Gyülekezet részére – angol klub. Noé bárkája játszóház, házaspárok találkozója megvalósításához –50.000,- Ft támogatást biztosít. – az „1-es Ovis Gyermekekért” Alapítvány részére – Kölyöksziget Játszóház látogatása program megvalósításához – 75.000,- Ft támogatást biztosít. – az „Összefogás Bicskéért” Egyesület részére – „Bicske sava-borsa” címmel rendhagyó receptgyűjtemény megjelentetéséhez – 355.000,- Ft támogatást biztosít. – nem támogatta az együttműködési megállapodás kötését a Városgazdálkodási és Turisztikai Zrt-vel. – elfogadta a 2007. október 23-ai ünnepség forgatókönyvét – a Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola alapító okiratát 2007. szeptember 1-i hatállyal elfogadta – a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 3. számú melléklet II. rész 7. pontja alapján a maximális létszám maximum 20 %-kal való túllépését a Szivárvány Óvoda részére engedélyezte – engedélyezte a Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskolatanuló létszám túllépése miatt, az OKÉV-hez a kérelem benyújtását –e ngedélyezte a Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola Szent István úti épületében a földszinti női vizesblokk felújítását – nem igazolja a Bicske Városi Önkormányzat és a LONMED Egészségügyi Kft között Bicskén, 2007. április 13. napján, Bicske Város Egészségügyi Koncepciójában meghatározott feladatok végrehajtásáról egy rövid távú és egy középtávú szakmai terv elkészítése tárgyában kötött szerződés megfelelő teljesítését az ajánlattevő pályázatában leírt szempontok kidolgozásának teljesítése megtörténtéig – pályázatot hirdet a fenntartásában működő: a) Védőnői szolgálat II. sz. körzetében megüresedő álláshelyre, védőnő munkakörbe. b) P ályázati feltételek: egészségügyi főiskolai karon szerzett védőnői oklevél, büntetlen előélet. c) A pályázat benyújtási határideje: az Egészségügyi Közlönyben megjelentéstől számított 30 napon belül, írásban, Polgármesteri Hivatal Szántó János polgármester 2060 Bicske, Kossuth tér 14. címre. Érdeklődni a 06-22566-500-as telefonszámon lehet. d) Elbírálási határidő: a benyújtási határidő lejártát követő képviselő-testületi ülés e) Pályázathoz csatolni kell: képesítést igazoló oklevél másolatát, 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt, szakmai önéletrajzot a személyi adatok és legfontosabb foglalkoztatási adatok feltüntetésével. f) Juttatások, egyéb információk: bérezés a Kjt. szerint. Az Önkormányzat szolgálati lakást nem tud biztosítani. Az álláshely a pályázat elbírálása után azonnal betölthető.
Bicske Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2007. (X. 3.) rendelete A 2007. évi költségvetés megállapításáról szóló 5/2007. (II. 15.) önkormányzati rendelet módosításáról §. A rendelet 3. §-a helyébe a következő rendelkezés lép: „3. §. A Képviselő-testület az önkormányzat 2007. évi költségvetésének a) kiadási főösszegét 3 583 217 e Ft-ban
Bicske Városi Önkormányzat Képviselő-testülete az 1992. évi XXXVIII. tv. 74 §. (1) bekezdésében biztosított jogkörében a 217/1998. (XII.30.) számú Korm. rendelet 5. §. (2), (6) bekezdése alapján a 2007. évi költségvetés megállapításáról szóló 5/2007. (II.15.) rendeletét (továbbiakban rendelet) a következők szerint módosítja.
7
Önkormányzati hírlevél
Bicskei Élet A rendelet 12. §-a helyébe a következő rendelkezés lép. „12. §. A Képviselő-testület az önkormányzat céltartalékát 341 817 e Ft összegben állapítja meg. A céltartalékokat részletesen az 5. számú melléklet tartalmazza. „ §. Ez a rendelet a kihirdetés napján lép hatályba.
b) bevételi főösszegét 2 434 395 e Ft-ban c) hiányát 1 148 822 e Ft-ban állapítja meg. A hiány összegének ellentételezésére 400 000 e Ft működési hitelt és 748 822 e Ft fejlesztési hitelt irányoz elő. „ A rendelet 11.§-a helyébe a következő rendelkezés lép: „11. §. A Képviselő-testület az önkormányzat általános tartalékát 67 809 e Ft összegben hagyja jóvá. „ §.
Bicske, 2007. október 2. Dr. Bölcskey Károly sk. alpolgármester
Molnár Julianna sk. jegyző
Bicske Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2007. (X. 3.) rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 13/2005 (IV. 1.) rendelete módosításáról. 3.§
Bicske Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 18. és 29. §-ban foglalt felhatalmazás alapján a gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló 13/2005. (IV. 1.) rendeletét (továbbiakban: R.) az alábbiak szerint módosítja:
(1) A R. 8.§ (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (1 „A gyermeket gondozó család rendkívüli gyermekvédelmi támogatásban részesül, ha a család időszakosan létfenntartási gondokkal küzd, vagy létfenntartást veszélyeztető rendkívüli élethelyzetbe került.” (2) A R. 8.§ (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (5) „A rendkívüli gyermekvédelmi támogatás, vagy annak egy része pénzbeli és természetbeni ellátás formájában is nyújtható, különösen a védelembe vett gyermek számára.” (3) A R. 8.§ -a a következő (6)-(7)-(8) bekezdésekkel egészül ki: (6) „Akkor lehet a rendkívüli gyermekvédelmi támogatást természetbeni ellátás formájában megállapítani, ha a) a kérelem a gyermek tanszer-, tankönyvellátásának támogatására, illetve étkezés, tandíj, vagy egyéb ellátás térítési díjának; b) a kérelem az egészségügyi szolgáltatás díjának támogatására, vagy gyógyszertámogatásra irányul; c) n evelési, oktatási intézménynél térítési díj, illetve egyéb, a tanítással, neveléssel kapcsolatosan felmerült költségek tekintetében hátraléka áll fenn.” (7) „Természetbeni ellátások formái: a) az általános iskolás gyermek tankönyv- és tanszer ellátásának támogatása, b) a gyermekintézmények étkezés térítési díjának támogatása, c) t andíj, egészségügyi szolgáltatásért fizetendő térítési díj, d) gyógyszertámogatás, e) egyéb ellátás kifizetésének átvállalása.” „(8) A természetbeni ellátás formájáról, folyósításának módjáról a megállapító határozatban kell rendelkezni. A megállapított ellátás folyósításáról a PMH. a) a bizottsági hatáskörben hozott döntés esetében a határozat jogerőre emelkedését követően 5 napon belül; b) a polgármesteri hatáskörben hozott döntés esetében haladéktalanul gondoskodik.”
1.§ A R.2.§ helyébe a következő rendelkezés lép: „A gyermekek védelmét a képviselő-testület a következő pénzbeli, természetbeni és személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások keretében biztosítja. a) pénzbeli és természetbeni ellátások: – rendkívüli gyermekvédelmi támogatás, – ösztönző támogatás, b) személyes gondoskodást nyújtó ellátások: – gyermekjóléti szolgáltatás, – gyermekek napközbeni ellátása, – gyermekek átmeneti gondozása, c) –térítési díjkedvezmények.” 2.§ (1) A R. 3.§ (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (1) „Az e rendeletben szabályozott pénzbeli és természetbeni gyermekvédelmi ellátások megállapítására irányuló kérelmet a szülő vagy más törvényes képviselő a Polgármesteri Hivatal Igazgatási és Szociális Irodájánál (továbbiakban PMH.) terjesztheti elő, szóban, vagy – az elektronikus út kizárásával – írásban.” (2) A R. 3.§ (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(3) A rendkívüli gyermekvédelmi támogatás megállapítása – a (4) bekezdésben foglalt kivétellel - , illetve az önkormányzat kedvezmény megállapítása a Polgármester hatáskörébe tartozik.” (3) A R. 3.§ (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (4) „A rendkívüli gyermekvédelmi támogatás megállapítása a 8.§ (6) bekezdés a) és c) pontjai esetében az SZMSZ alapján meghatározott szociális ügyekkel foglalkozó bizottság (továbbiakban: Bizottság) hatáskörébe tartozik.” (4) A R. 3.§ (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (5) „Az ösztönző támogatás megállapítása a Bizottság hatáskörébe tartozik.”
4.§ (1) A R. 9.§ (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (1) „Szeptembertől – júniusig folyósítandó ösztönző támogatás állapítható meg,
8
Bicskei Élet
ÖNkormányzati hírlevél (18) „Az intézményvezető az önkéntesen igénybe vett gyermekjóléti és gyermekvédelmi ellátás megszüntetéséről, illetve az ellene tehető panaszról írásban értesíti a jogosultat, illetve törvényes képviselőjét, és a jegyzőt. Egyet nem értés esetén a jogosult, illetve törvényes képviselője az értesítés közlésétől számított 8 napon belül a fenntartóhoz fordulhat. A panasz tételére biztosított határidő lejártáig, illetve a Bizottság végrehajtható határozatáig az ellátást biztosítani kell.”
a) a z általános iskolai jó tanulás és a tehetség kibontakoztatása érdekében, a következő tanévre, minden évben 20 tanuló részére, havi 3000 forint/fő összegben, b) a középiskolai továbbtanulás lehetővé tétele céljából, a következő tanévre, minden évben 10 tanuló részére, havi 5000 forint/fő összegben.” (2) A R. 9.§ (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (2) „Azoknak a tanulóknak állapítható meg az ösztönző támogatás, akiknek a) a z előző tanévben elért tanulmányi eredményük legalább 4-es, és b) családjukban az egy főre jutó havi jövedelem összege az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 200 %-át, egyedülálló esetén a 250 %-át nem haladja meg.” (3) A R. 9.§ (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (3) „A (2) bekezdésben meghatározott feltételeknek megfelelő igényjogosultak közül a támogatás megállapítása során előnyben lehet részesíteni azt a családot, ahol három vagy több gyermek neveléséről gondoskodnak.” (4) A R. 9.§ (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (4) „Az ösztönző támogatás iránti kérelmet tárgyév július 31-ig lehet benyújtani. A kérelemhez a 4. § (1) bekezdé sében foglaltakon túl csatolni kell az előző tanévre vonatkozó általános iskolai vagy középiskolai bizonyítvány másolatát.” (5) A R. 9.§ (6) bekezdése törölve.
6.§ (1) A R. 16.§ (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „ (1) A bölcsőde alapellátásként a családban nevelkedő 3 éven aluli gyermekek napközbeni ellátását, szakszerű gondozását és nevelését biztosítja. Ha a gyermek a 3. évét betöltötte, de testi vagy szellemi fejlettségi szintje alapján még nem érett az óvodai nevelésre, a 4. évének betöltését követő augusztus 31-ig nevelhető és gondozható a bölcsődében.” (2) A R. 16.§ (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (3) „A bölcsődei ellátás megszűnik annak a nevelési évnek a végén, amikor a gyermek a 3. életévét betölti kivéve az (1) bekezdés második tagmondata szerinti esetet.” 7.§ (1) A R. 17.§ (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (4) „A gyermekek átmeneti gondozása az alapjául szolgáló ok fennállásáig, de legfeljebb 12 hónapig tart. (2) A R. 17.§ (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (5) „Ha az átmeneti gondozás időtartama eltelt, azonban a gyermek a családi környezetébe nem térhet vissza a) az elhelyezés –a szülő vagy más törvényes képviselő kérelmére vagy beleegyezésével-, 6 hónappal, szükség esetén a tanítási év végéig meghosszabbítható, vagy b) h aladéktalanul értesíteni kell a gyámhivatalt, a szükséges intézkedések megtétele céljából.”
5.§ (1) A R. 11.§ (6) bekezdése helyébe a következő rendelke zés lép: (6) „A kérelmező a személyes gondoskodás körébe tartozó ellátás igénybevételére a kérelmet az intézmény vezetőjéhez nyújthatja be, az alábbiak szerint: a) a gyermekjóléti szolgáltatás és az átmeneti gondozás iránti kérelmet a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat vezetőjéhez, b) a gyermekek napközbeni ellátása iránti kérelmet a Bölcsőde, a Kakas Óvoda és a Szivárvány óvoda vezetőjéhez vagy a Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola igazgatójához.” (2) A R. 11.§ (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (7) „A személyes gondoskodást nyújtó ellátás igénybevételét a) a (8) bekezdésben foglalt esetben a Bizottság határozata, b) m ás ellátások esetén az ellátást biztosító intézmény vezetőjének intézkedése, c) a (2) és az (5) bekezdésekben foglalt esetekben a jegyző határozata alapozza meg.” (3) A R. 11.§ (8) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (8) „Ha a kérelmező, illetve törvényes képviselője az intézmény vezetőjének döntését vitatja, az arról szóló értesítés kézhezvételétől számított 8 napon belül a fenntartóhoz fordulhat. Ez az irányadó abban az esetben is, ha az intézményvezető az ellátás igénybevételéről nem intézkedik. Ilyen esetekben a Bizottság dönt.” (4) A R. 11.§ (18) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
8.§ A R. 21.§ (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „Egyéni rászorultság alapján kedvezményként, az intézményi térítési díj 50 %-a biztosítható a normatív-, vagy intézményi kedvezményben nem részesülő gyermek és tanuló számára, amennyiben a gyermeket nevelő család egy főre jutó jövedelme nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 200 %-át.” 9.§ (1) E rendelet 2007. október 3. napján lép hatályba. (2) E rendelet hatályba lépésével egyidejűleg a R 9. § (6) bek., a 10. §, és a 23.§-a hatályát veszti. Bicske, 2007. október 2. Dr. Bölcskey Károly sk. alpolgármester
9
Molnár Julianna sk. jegyző
Önkormányzati hírlevél
Bicskei Élet
Bicske Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2007. (X. 3.) rendelete a temetőkről és a temetkezésről szóló 14/2005. (IV. 1.) rendeletének módosításáról Bicske Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény (továbbiakban Tv.) 40. § (3) bekezdésében, 41. § (3) bekezdésében és a 42. §-ban kapott felhatalmazás alapján, a végrehajtásáról szóló 145/1999. (X. 1.) Kormány rendeletre (továbbiakban Vhr) figyelemmel, a temetőkről és a temetkezésről szóló 14/2005. (IV. 1.) számú rendeletének (továbbiakban: R.) módosításáról az alábbi rendeletet alkotja:
urna, vagy gyermeksírhely 7000,-Ft A fenti árak ÁFA-mentesek. 4. §. A rendelet 2. sz. melléklet 1. pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: (Temető fenntartási hozzájárulás díjairól, a temető egyes létesítményei igénybevételének díjairól) „1. A református egyház tulajdonában lévő köztemetőben fizetendő díjak: Temető fenntartási hozzájárulás: 1.500,-Ft/nap Virágosok hozzájárulása: 8.000,-Ft/év Ravatalozó és kellék használati díj: 8.000,-Ft/nap Halott átadás munkaidőben: 4.000,-Ft Halott átadás munkaidőn kívül: 5.000,-Ft Ravatalozó nyitás-zárás munkaidőben: 3.000,-Ft Ravatalozó nyitás-zárás munkaidőn kívül: 5.000,-Ft Halott hűtés: 1.500,-Ft/nap Halottasház takarítás: 2.500,-Ft/alkalom Gépkocsi behajtás: 200,-Ft/alkalom Gépkocsi behajtás (éves díj): 5.000,-Ft Sír ásás: 21.400,-Ft Sír ásás mélyített: 24.000,-Ft Exhumálás: 20.000,-Ft Kripta nyitás alsó bejáratú kriptánál: 22.000,-Ft Kripta nyitás felső bejáratú kriptánál: 17.000,-Ft A fenti árak 15% ÁFÁ-t tartalmaznak.”
1. §. A rendelet 7. §. (1) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: (Köztemetőben a temetésre használt helyek a következők): „(1) Református Egyház tulajdonában lévő temetőben: a, egyes sírhely, b, kettős sírhely, c, kettős sírbolt, d, hármas sírbolt, e, hatos, vagy nagyobb sírbolt, f, urna, vagy gyermek sírhely.” 2. §. A rendelet 9. §. (1) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: (Temetési helyek használati ideje) „(1) A Református Egyház tulajdonában lévő köztemetőben: a, koporsós betemetés, illetve a rátemetés napjától számított 25 év, b, sírbolt esetén 60 év, c, urnasírhely esetén 10 év.
5. §. A rendelet 3. sz. mellékletének 2/b pont helyébe az alábbi rendelkezés lép: (2. Vállalkozók hulladékszállítási díja:) „b) Református Egyház tulajdonában lévő köztemetőben: 20 % ÁFA-val együtt: 7.200,- Ft/m3”
3. §. A R. 1. sz. melléklet 2. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: (A temetési helyek megváltási díjai) „2. A Református Egyház tulajdonában lévő köztemetőben: egyes sírhely 15.000,-Ft kettős sírhely 25.000,-Ft kettős sírbolt 50.000,-Ft hármas sírbolt 70.000,-Ft hatos vagy nagyobb sírbolt 120.000,- Ft
6. §. E rendelet a kihirdetés napján lép hatályba. Bicske, 2007. október 2. Dr. Bölcskey Károly sk. Molnár Julianna sk. alpolgármester jegyző
Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2007. (X. 3.) rendelete a lakások és helyiségek elidegenítéséről és bérletéről szóló 20/2005. (IV. 29.) rendelet módosításáról 2. §. A R. 2. számú melléklete helyébe e rendelet 2. számú melléklete lép. 3. §. E rendelet a kihirdetés napján lép hatályba.
Bicske Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a lakások és helyiségek bérletére, valamint elidegenítésére vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvényben kapott felhatalmazás alapján a lakások és helyiségek elidegenítéséről és bérletéről szóló 20/2005. (IV. 29.) rendelet (továbbiakban: R.) módosításáról a következő rendeletet alkotja: 1. §. A R. 1. számú melléklete helyébe e rendelet 1. számú melléklete lép.
Bicske, 2007. október 3. Dr. Bölcskey Károly sk. Molnár Julianna sk. alpolgármester jegyző
10
Bicskei Élet
Önkormányzati hírlevél
1. sz. melléklet
1) 2) 3) 4) 5) 6) 7) 8)
21/2007. (X. 3.) számú rendelethez „1. sz. melléklet a 20/2005. (IV.29.) számú rendelethez Nem értékesíthető lakások jegyzéke Bicske, Ady E. u. 4. fsz. 2. 9) Bicske, Kossuth tér 19. 17) Bicske, Vörösmarty u. 13. fsz. 2. Bicske, Ady E. u. 4. fsz. 3. 10) Bicske, Kossuth tér 9. fsz. 1. 18) Bicske, Vörösmarty u. 13. fsz. 3. Bicske, Ady E. u. 4. fsz. 4. 11) Bicske, Kossuth tér 9/a. fsz. 1. 19) Bicske, Akácfa u. 1.a – 1.f. Bicske, Ady E. u. 4. I/l. 12) Bicske, Kossuth tér 9/a. fsz. 2. 20) Dankó P. u. 13. Bicske, Ady E. u. 4. I/2. 13) Bicske, Kossuth u. 10. 21) Dankó P. u. 15. Bicske, Ady E. u. 4. I/3. 14) Bicske, Kinizsi u. 31. 22) Dankó P. u. 17. Bicske, Ady E. u. 4. I/4. 15) Bicske, Kossuth u. 12. 23) Dankó P. u. 19. Bicske, Ady E. u. 11. 16) Bicske, Vörösmarty u. 13. fsz. 1. 24) Dankó P. u. 21.”
2. sz. melléklet 21/2007. (X. 3.) számú rendelethez „2. sz. melléklet a 20/2005. (IV.29.) számú rendelethez Értékesíthető lakások jegyzéke 1) 2) 3) 4)
Bicske, Vörösmarty u. 26. fsz. 1. Bicske, Vörösmarty u. 26. fsz. 2. Bicske, Vörösmarty u. 26. fsz. 3. Bicske, Kisfaludy u. 27. III. Ih. fsz. 1.
5) 6) 7)
Bicske, Május 1. u. 11. Bicske, Kisfaludy u. 21 . V. Ih. III/23. Bicske, Szondi u. 30. fsz. 1.”
Bicske Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 23/2007. (X. 3.) rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról szóló 13/2004. (III. 31.) rendeletének módosításáról 2. §. A R. 1. számú mellékletében az 1.-2. számú fogorvosi körzetek helyébe e rendelet melléklete szerinti 1.-2.-3. számú fogorvosi körzetek lépnek.
Bicske Város Önkormányzata az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény 2. §. (2) bekezdése alapján a háziorvosi körzetek meghatározásáról szóló 13/2004. (III.31.) rendelete (továbbiakban: R.) módosításáról a következő rendeletet alkotja:
3. §. E rendelet 2008. január 1-én lép hatályba.
1. §. A R. 2. §. (1) bekezdés c.) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: / (1) A háziorvosi körzetek Bicskén a következők: a.) hat háziorvosi körzet, b.) két házi gyermekorvosi körzet,/ „c.) három fogorvosi körzet,”
23/2007. (X. 3. ) rendelet melléklete Ady Endre utca Apponyi Albert utca Autópálya Baboshegy Bajcsy Zs. u. Bányász utca Barki utca Batthyány Lajos utca Béke utca Bem utca Bethlen G. utca
Arany János utca Bartók Béla utca Bihari utca Bocskai utca, Bocskai köz Bogya Károly utca
Dr. Bölcskey Károly sk. Molnár Julianna sk. alpolgármester jegyző
1. számú fogorvosi körzet – BICSKE
Csabdi út Csók utca Csordakút Dávidmajor Dózsa Gy. utca Előhegy Endresz Gy. utca Erdőalja utca Erkel Ferenc utca Forgách Antal utca Galagonyás
23/2007. (X. 3. ) rendelet melléklete
Bicske, 2007. október 2..
Klapka Gy. utca Kodály Z. utca Kossuth u., Kossuth tér Kőrösi Cs. utca Lehel köz Magyar S. utca Május 1 utca Nagy Károly utca, Nagy K. tér Ravasz L. utca Rozgonyi utca Rózsa utca
Szent Imre utca Szent László utca Téglagyár Török Bálint utca Váci Mihály utca Varga József utca Vereckei utca Virág köz Intézmények: Vajda János Gimnázium Szent László Általános Iskola
2. számú fogorvosi körzet - BICSKE
Botond tér Csákvári út Csokonai utca Dankó Pista utca Deák Ferenc utca
Dobó utca Fáy András utca Floriana tér Gárdonyi utca Hársfa utca
11
Hegyikastély Hősök tere Jakab utca, Jakab köz Jókai utca József Attila utca
Önkormányzati hírlevél Kanizsai utca Kinizsi utca Kisfaludy utca Losonczi utca Madách Imre utca
Olajtelep Petőfi utca Petőfi tér Prohászka O. utca Rigó utca
23/2007. (X. 3.) rendelet melléklete Akácfa utca Aradi Vértanúk utca Árpád utca Barsi József utca Diófa utca Erőművi lakótelep Hunyadi utca Jegenyefa utca
Bicskei Élet Szarka J. tér Szondy u., Szondi köz Tompa M. utca Tószeg utca Törökverő utca
3. számú fogorvosi körzet – BICSKE
Kerencsendi K. M. utca Kölcsey F. utca Máléhegy Móricz Zs. utca Munkácsy M. utca Nefelejcs utca Rákóczi utca Széchenyi utca
Szent István út Táncsics M. utca Tatai út Thököly utca Tölgyfa utca Űrhajós utca Vajda J. utca Vasvári P. utca
Váradi D. utca Vörösmarty M. utca Intézmények: Kakas Óvoda Szivárvány Óvoda
Zrínyi utca Óbarok Intézmények: Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola
F E L H Í VÁ S
a veszettség elleni védekezésre, ebzárlat és legeltetési tilalom elrendelésére Tisztelt Városi Polgárok!
sem szabad felvágni vagy széttörni, mert a vakcina vírus a bőrbe, szájba, szembe, orrba, sebbe kerülhet. Amennyiben ez mégis megtörténik, az alábbi biztonsági élőírásokat kell alkalmazni: a) ha a vakcina ép bőrfelületre kerül, elegendő a jódtartalmú fertőtlenítőszerrel vagy ennek hiányában 70%-os alkohollal történő lemosás. Mindkettő beszerezhető a gyógyszertárakban. A jódtartalmú fertőtlenítőszer használata során keletkezett barnás folt szappanos lemosással eltávolítható. Ilyen jellegű érintkezés esetén védőoltásra nincs szükség; b) ha az oltóanyag friss sebbe vagy nyálkahártyára kerül, haladéktalanul ORVOSHOZ KELL FORDULNI! 7. A helyi vakcinázási kampány megkezdésétől számított huszonegy napig az ebeket megkötve vagy zárva kell tartani (ebzárlat), és csak pórázon szabad közterületre vinni. A jelzett időszak alatt a kezelt területen TILOS A LEGELTETÉS! Ezek a korlátozó intézkedések elsősorban a vakcinázás hatékonyságát segítik azzal, hogy a kóborló ebek vagy legelő állatok ne vehessék fel a rókák számára kihelyezett csalétkeket. 8. Aki a vakcinázott területen elhullott vadon élő vagy háziállatot talál, a tetemet hagyja érintetlenül és haladéktalanul ÉRTESÍTSE A LEGKÖZELEBBI ÁLLATORVOST, A HELYI ÖNKORMÁNYZATOT vagy VADÁSZTÁRSASÁGOT. 9. Kérjük, a fentiekről gyermekét is tájékoztassa. 10. További felvilágosítással az Önök körzetében élő állatorvosok és orvosok szolgálnak. Molnár Julianna sk. jegyző
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Fejér Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc-Biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság Hatósági Főállatorvosa rókák veszettség elleni immunizálása miatt 2007. október 9-től 30-ig ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendelt el. 1. A veszettség gyógyíthatatlan, embernél, állatnál egyaránt halálos kimenetelű betegség. 2. A betegség legfőbb terjesztője a róka. 3. A védekezés leghatékonyabb, legkorszerűbb módszerét – a rókák veszettség elleni vakcinázását – Európában évek óta sikerrel alkalmazzák. 1992 októberében hazánkban is megkezdődött a rókák vakcinázása. Első alkalommal a nyugati határövezetben, az osztrák határtól számított kb. 25-30 km-es sávban került kihelyezésre a csalétek-vakcina. 4. A vakcinát tartalmazó fólia kapszulát az ember számára bűzös, de a rókák által kedvelt ízű és szagú csalétekbe rejtik, amely gyufásdoboz alakú és nagyságú, szürkésbarna színű. A róka, miközben megeszi a csalétket, szétrágja a kapszulát is, így a vakcina bejut a szervezetébe. 5. A csalétek kihelyezése kis magasságból, repülőgépről történik. 6. A csalétekbe helyezett vakcina emberre, állatra ártalmatlan, VESZÉLYT NEM JELENT. A kihelyezett csalétekhez ennek ellenére NEM SZABAD HOZZÁNYÚLNI! Semmi esetre
Pályázati felhívás
Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testülete nyilvános pályázat útján bérbe adja a Bicske, Kossuth tér 19. szám alatt lévő nem lakás célú helyiséget. Az ingatlan címe: Bicske, Kossuth tér 19. (1586/3 hrsz.) Területe: 566 m2 Az ingatlan közművesítettsége: szennyvízcsatorna víz villany gáz pormentes közút járda Bérleti szerződés időtartama: 5 év Pályázni jogosultak köre: nyilvános
A pályázatnak tartalmazni kell: pályázó nevét, lakcímét, levelezési címét, székhelyét, telefonszámát a tevékenység folytatására jogosító engedély hiteles másolatát nyilatkozatot, hogy a pályázati feltételeket elfogadja a tervezett tevékenység leírását nyilatkozatot, hogy köztartozása nincs nyilatkozatot arról, hogy három havi bérleti díjat letétbe helyez A pályázatnak tartalmazni kell a felújítás műszaki tartalmát, pénzügyi ütemezését. Fizetendő bérleti díj minimális összege.:55/2007. (II. 15.) Kt. határozat szerint
12
Bicskei Élet
Önkormányzati hírlevél
Pályázat benyújtásának módja: írásban, zárt borítékban, („Kossuth tér19.”) 1 példányban helye: Bicske Város Polgármestere ideje: 2007. november 05. 16. 00. óra. Pályázat érvényessége: Érvényes az a pályázat, melyet határidőre nyújtottak be, és a pályázó nyilatkozik arról, hogy a pályázati feltételeket elfogadja. A pályázat nyertese: aki a legelőnyösebb pályázatot nyújtja be. A pályázók közül az részesül előnyben, aki vállalja az épület felújításának elvégzését a Bérbeadóval egyeztetve. A felújítási költségeket a bérleti díjban érvényesíteni lehet. Azonos összegű bérleti díj vállalása esetén licitálást kell tartani. A licitálást 3 fős bizottság vezeti, melynek elnöke a polgármester, tagjai a helyi egyéni választókerület képviselője valamint a Városfejlesztési Bizottság egy tagja.
A licit kiinduló összege a megajánlott bérleti díj összege. A licitemelés összege a bérleti díj négyzetméterenkénti összege. A kiíró fenntartja a jogot, hogy amennyiben a pályázat nyertese a kiírt határidőig nem köti meg a bérleti szerződést, úgy azt követően a második helyezettel kössön szerződést. Eredményhirdetés: a Képviselő-testület novemberi soros ülése. A kiíró fenntartja a jogot, hogy a pályázati eljárást eredménytelennek nyilvánítsa. A pályázati kiírással kapcsolatosan további információ: Bicske Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Kossuth tér 14. Városfejlesztési és Városüzemeltetési Iroda (Tel: 22/566-593)
Pályázati felhívás
ideje: 2007. november 5. 16. 00 óra. Pályázat érvényessége: Érvényes az a pályázat, melyet határidőre nyújtottak be, és a pályázó nyilatkozik arról, hogy a pályázati feltételeket elfogadja. A pályázat nyertese: aki a legelőnyösebb pályázatot nyújtja be. A pályázók közül az részesül előnyben, aki előre egy összegben, hosszabb időre vállalja a bérleti díj megfizetését. Azonos összegű bérleti díj vállalása esetén licitálást kell tartani. A licitálást 3 fős bizottság vezeti, melynek elnöke a polgármester, tagjai a helyi egyéni választókerület képviselője valamint a Városfejlesztési Bizottság egy tagja. A licit kiinduló összege a megajánlott bérleti díj összege. A licitemelés összege a bérleti díj négyzetméterenkénti összege. A kiíró fenntartja a jogot, hogy amennyiben a pályázat nyertese a kiírt határidőig nem köti meg a bérleti szerződést, úgy azt követően a második helyezettel kössön szerződést. Eredményhirdetés: a Képviselő-testület novemberi soros ülése. A kiíró fenntartja a jogot, hogy a pályázati eljárást eredménytelennek nyilvánítsa.
Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testülete nyilvános pályázat útján bérbe adja a Bicske, Kossuth tér 19. szám alatt lévő nem lakás célú helyiséget. Az ingatlan címe: Bicske, Kossuth tér 19. (1586/3 hrsz.) Területe: 99 m2 Az ingatlan közművesítettsége: szennyvízcsatorna víz villany gáz pormentes közút járda Bérleti szerződés időtartama: 5 év, Pályázni jogosultak köre: nyilvános A pályázatnak tartalmazni kell: pályázó nevét, lakcímét, levelezési címét, székhelyét, telefonszámát a tevékenység folytatására jogosító engedély hiteles másolatát nyilatkozatot, hogy a pályázati feltételeket elfogadja a tervezett tevékenység leírását nyilatkozatot, hogy köztartozása nincs nyilatkozatot arról, hogy három havi bérleti díjat letétbe helyez Fizetendő bérleti díj minimális összege: 55/2007. (II. 15.) Kt. határozat szerint Pályázat benyújtásának módja: írásban, zárt borítékban, („Kossuth tér19.”) 1 példányban helye: Bicske Város Polgármestere
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információ: Bicske Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Kossuth tér 14. Városfejlesztési és Városüzemeltetési Iroda (Tel: 22/566-500)
Bicske Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 32/2004. (V. 1.) rendelete köztisztaságról, a parkok és fák védelméről (egységes szerkezetben)
Fogalom meghatározások 2. § (1) E rendelet alkalmazása szempontjából: a) Közterület: a.1., B elterület: az ingatlannyilvántartásban közterületként nyilvántartott belterületi földrészlet (közút, járda, tér, közpark), továbbá az építmények közhasználatra átadott részre (épületárkád alatti járda alul- és felüljáró). a.2., K ülterület: a település közigazgatási területének nem belterületi része. b) k öztisztasággal összefüggő tevékenység: az egyes ingat-
Bicske Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. tv. 46. § (1) bekezdése és a 48. § (1) bekezdése alapján az alábbi rendeletet alkotja: I. fejezet - Általános rendelkezések 1. § A rendelet hatálya Bicske Város közigazgatási területén kiterjed magánszemélyre, jogi személyre, jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb szervezetekre, egyéni vállalkozókra, akik az ingatlan tulajdonosai, használói.
13
Önkormányzati hírlevél
Bicskei Élet 4. §
lanok – ezen belül különösen a lakóépületek és az emberi tartózkodásra (pihenés, szállás, szórakozás, közellátás, szolgáltatás, stb. céljára) szolgáló más épületek, továbbá a nem lakás céljára szolgáló helyiségek, épületek, építmények és a hozzájuk tartozó területek, valamint közterületek tisztántartása; c) k öztisztasági szolgáltatás: megrendelés, illetve megbízás alapján a közterületek tisztántartása, valamint a települési szilárd hulladék elszállítása, kezelése, ártalmatlanítása és hasznosítása; d) tisztántartás: az egyes ingatlanok és közterületek tisztítása, hó- és csúszásmentesítése, illetve portalanítása; e) Városképet rontó tevékenység: olyan közterületről látható tevékenység vagy mulasztás, melynek eredménye rontja a városképet, pl.: – esztétikailag kifogásolható grafikai tábla, rozsdás, elhanyagolt, olvashatatlan táblák, kereskedelmi szolgáltató helyiségek előtt – köztéri hulladékgyűjtő edényt pótló papírdobozok, műanyag vödrök stb. – szállító járműről lehulló anyag – kifogásolható látványt nyújtó elárusító hely, pl.: fóliából barkácsolt sátor, tarka, rozsdás, elhanyagolt lakókocsis elárusító hely – összetöredezett, elkopott reklámhordozók. f) települési folyékony hulladék: az ingatlanon keletkező és ott gyűjtött, tárolt szennyvíz. g) Települési folyékony hulladék elszállítására irányuló közszolgáltatás: a folyékony hulladék ideiglenes tárolására szolgáló létesítmény kiürítése és a folyékony hulladék elhelyezés céljából történő elszállítás (2) Jelen szabályozás értelmezése szerint tulajdonos alatt kell érteni az ingatlan használóját is. (Továbbiakban együtt: tulajdonos.)
A tulajdonos köteles gondoskodni az építkezés, bontás, tatarozás, épületek felújítása során keletkező szilárd hulladék, törmelék, sitt folyamatos összegyűjtéséről és legkésőbb a munkálatok befejezését követő 30 napon belüli kiszállításáról a városi lerakóhelyre. Járdák és utak tisztántartása 5. § (1) a., A közterületek szennyeződésének megelőzése érdekében a gazdálkodó szervezetek, intézmények, szolgáltató és kereskedelmi egységek, vállalkozók telephelyeinek bejáratai mellett az épület tulajdonosai vagy tényleges használói a polgármesteri hivatal által az adott területre meghatározott köztéri hulladékgyűjtő edényt köteles megvásárolni és elhelyezni, ürítéséről naponta gondoskodni. b., A hulladékgyűjtő helyét és darabszámát a Polgármesteri Hivatal határozza meg. (2) Az ingatlan előtti járda tisztántartásáról az ingatlantulajdonos köteles gondoskodni még akkor is, ha az ingatlan beépítetlen vagy lakatlan. (3) Az ingatlan előtti közterületen az útpadkától a zöldfelület, az út melletti árok tisztántartása, fű lekaszálása, kapubejáróban lévő áteresz tisztántartása, járda tisztántartása és télen a síktalanítása a közterülettel határos ingatlantulajdonos kötelessége. (4) A hó eltakarítást és a síkosság elleni védekezést szükség szerint a biztonságos közlekedés követelményeinek megfelelően, a környezetvédelmi előírásoknak és az útburkolat megóvásának figyelembevételével kell elvégezni. (5) A közterületek közüzemi tisztítása nappal és éjszakai időben korlátozás nélkül végezhető. (6) (7)
II. Fejezet - Részletező rendelkezések - Ingatlanok és közterületek tisztántartása 3. §
Avar és kerti hulladék nyílttéri égetése
(1) (2) Az, aki a közterületet használja (pl.: árusítás, építési anyag tárolás, építési és szerelési munkák) köteles az általa használt terület és annak 10 méteres környezetét tisztán tartani, az árusításból keletkező hulladék gyűjtéséről és elszállításáról saját költségén gondoskodni. (3) N yílt piac és vásártér területének folyamatos tisztántartásáról, az ott keletkezett hulladék elszállításáról, a téli síkosság elleni védelméről, a hóeltakarításról a piac üzemeltetője köteles gondoskodni. A nyílt piac vásártér bejáratától számított 30 méteren belül a közterület tisztántartása a piac üzemeltetőjének a kötelezettsége. (4) Vegyes tulajdon esetén az ingatlant határoló közterületek tisztántartásáról a tulajdoni hányad arányában kötelesek gondoskodni a tulajdonosok (használók). Mulasztás esetén a társasház képviseletét ellátó személyen vagy jogi személyen keresztül kell eljárni. (5) Ha a közterületen történő szállítás során a közterület szennyeződik (olajfolyás, sárfelhordás, anyagszóródás) a szennyeződést előidéző köteles azonnal gondoskodni - saját költségére - annak eltávolításáról. Amennyiben a szennyeződést előidéző személy kiléte ismeretlen, úgy a szennyeződés megszüntetése a közterület kezelőjének a feladata.
6. § (1) A kerti hulladékot (avar, falomb, kaszálék, nyesedék, egyéb növényi maradvány) elsősorban hasznosítani, komposztálni kell. (2) Amennyiben a kerti hulladék komposztálása nem lehetséges, aprítva a települési hulladékgyűjtő edényben helyezhető el. (3) Az avar és kerti hulladék égetésére csak abban az esetben kerülhet sor, ha eltávolítása, hasznosítása más módon nem lehetséges. (4) Égetni csak a megfelelően előkészített, száraz kerti hulladékot szabad – az emberi egészséget legkevésbé károsító módon – vagyoni és személyi biztonság figyelembevételével lehet. (5) Az avar, kerti hulladék égetést: 10.00 óra és 19.00 óra között, kedd és pénteki napokon lehet elvégezni. Mód.: 22/2007. (X. 3.) R 2. §-a. Hatályos: 2007. X. 3-tól Mód.: 22/2007. (X. 3.) R 3. § (1) bekezdése. Hatályos: 2007. X. 3-tól. Hatályos: 2007. X. 3-tól. Mód.: 22/2007. (X. 3.) R 3. § (2) bekezdése. Hatályos: 2007. X. 3-tól. Mód.: 22/2007. (X. 3.) R 3. § (3) bekezdése. Hatályos: 2007. X. 3-tól. Hatályon kívül helyezte a 22/2007. (X. 3.) R 12. § (2) bek. b) pontja. Hatályos: 2007. X. 3-tól. Hatályon kívül helyezte a 22/2007. (X. 3.) R 12. § (2) bek. b) pontja. Hatályos: 2007. X. 3-tól. Mód.: 22/2007. (X. 3.) R 4. §-a. Hatályos: 2007. X. 3-tól.
H atályon kívül helyezte a 22/2007. (X. 3.) R 12. § (2) bek. b) pontja. Hatályos: 2007. X. 3-tól. Mód.: 22/2007. (X. 3.) R 1. §-a. Hatályos: 2007. X. 3-tól
14
Bicskei Élet
Önkormányzati hírlevél 10. §15
(6) A szabadban tüzet gyújtani csak úgy szabad, hogy az a környezetre tűz- vagy robbanásveszélyt ne jelentsen. (7) A tüzet őrizetlenül hagyni tilos, veszély esetén, vagy ha arra szükség nincs, azonnal el kell oltani. A tüzelés színhelyén olyan eszközöket, illetve felszereléseket kell készenlétben tartani, amelyekkel a tűz terjedése megakadályozható, illetőleg a tűz eloltható. (8) Az égethető kerti hulladék nem tartalmazhat semmilyen más kommunális, illetve ipari eredetű hulladékot, gumit, műanyagot, vegyszereket. (9) S zeles időben égetni nem szabad. (10) A háztartási szilárd hulladékot a komposztálás kivételével elásni, elégetni TILOS! (11) A jegyző az avar és kerti hulladék égetésére részleges vagy teljes tűzgyújtási tilalmat rendelhet el.
Dugulást, rongálást vagy környezetszennyezést okozó anyagot (szemetet, törmeléket, szippantott szennyvizet, tűz- és robbanásveszélyes anyagot stb.) a szennyvíz és csapadékvíz elvezető hálózatba (közcsatornába, árokba, víznyelő aknába) önteni nem szabad. 11.§ A madarak fészkelőhelyei alatti közterületnek a szennyeződéstől való megtisztítása a fészkelőhely ingatlantulajdonosának kötelessége. 12. § (1) Az ingatlantulajdonos köteles az úttest vagy a gyalogjáró űrszelvényébe kinyúló ágak, bokrok szakszerű nyeséséről gondoskodni. (2) 16Az ingatlanok előtt lévő fák, bokrok ágainak eltávolításáról – ha azok a meglévő légvezetékektől 2,0 m-en belül helyezkednek el – a Szolgáltató gondoskodik.
Illemhelyek 7. § (1) Közterületen nyilvános illemhelyek létesítése és üzemeltetése az anyagi lehetőségek függvényében a Képviselő-testület döntése alapján történik. (2) 10 Vásárok, sport és egyéb rendezvények tartása idején a rendezvény szervezője a közegészségügyi követelmények biztosítása érdekében köteles gondoskodni a várható forgalomnak megfelelő számú szabványos mobil illemhely telepítéséről, valamint a rendezvény alatt és azt követően a terület tisztántartásáról.
13. § (1) A Polgármesteri Hivatal köteles a közigazgatási területén lévő utcákat utcajelző táblákkal ellátni. (2) A lakóház-, illetve lakótelek-tulajdonos köteles a város területén lévő ingatlanát házszámtáblával ellátni. A házszámtáblát jól látható helyen – a lakóház utca felé néző homlokzatán vagy a kerítésen – kell elhelyezni. (3) A zártkerti földrészlet tulajdonosok kötelesek ingatlanuk bejáratánál a helyrajzi számot feltüntetni.
Közkifolyók és környezetük 8. §
14. §
(1) A közkifolyók és közkutak környékén környezetszennyező tevékenységet folytatni (járműmosás, gyümölcs – zöldség mosás stb.) TILOS! (2) A közkifolyóról háztartási célra szabad vizet vételezni, ipari és mezőgazdasági tevékenység céljára tilos. A háztartási célra vételezett vízért a szolgáltatónak a vételező átalány díjat köteles fizetni. (3) 11 (4) 12
(1) Az építési és bontási, valamint a felújítási munkálatok helyét szükség esetén - a csapadékvíz-elvezetés biztosítása mellett – a környező közterülettől el kell zárni. (2) Amennyiben az (1) bekezdésbe foglalt munkálatok során törmelék, illetve hulladék keletkezik, úgy azt legkésőbb a munka befejezését követő 48 órán belül el kell szállítani és a közterületet helyre kell állítani, meg kell tisztítani.
Közterületek védelme
15. §17
9. §
Közterületen gépjárművek mosása, alvázmosás TILOS!
(1) A közterületet beszennyezni, ott bárminemű szemetet, elhasznált tárgyat vagy hulladékot eldobni, vagy elszórni nem szabad. (2) 13Az úttestet és egyéb közterületet bármiféle szeméttel (szennyvízzel, vizelettel, emberi és állati ürülékkel) beszennyezni tilos. (3) 14 A közterületen elhelyezett berendezési és felszerelési tárgyakat, a fákat és a környezetet rongálni, csonkítani, leszakítani, beszennyezni nem szabad.
16. § (1) Röplapok, szórólapok, utcai plakátok terjesztői a Polgármesteri Hivatal engedélyezése mellett kötelesek óvadékot (vándorcirkuszok, bemutatók, mutatványok, stb.) letenni a köztisztaság színvonalának biztosítása érdekében. (2) Amennyiben a terjesztők az eredeti rend és tisztaság helyreállításáról haladéktalanul gondoskodnak, úgy az engedélyező köteles az óvadékot napi kamat nélkül visszafizetni. Az óvadék összegének elbírálása egyedileg történik, darabszám, méret, terjesztési terület nagyságától függően.
10 Mód.: 22/2007. (X. 3.) R 5. §-a. Hatályos: 2007. X. 3-tól.. 3-tól. 11 Hatályon kívül helyezte a 22/2007. (X. 3.) R 12. § (2) bek. b) pontja. Hatályos: 2007. X. 3-tól. 12 Hatályon kívül helyezte a 22/2007. (X. 3.) R 12. § (2) bek. b) pontja: Hatályos: 2007. X. 3-tól. 13 Mód.: 22/2007. (X. 3.) R 6. § (1) bekezdése. Hatályos: 2007. X. 3-tól. 14 Kiegészítette a 22/2007 (X. 3.) R 6. § (2) bekezdése. Hatályos: 2007. X. 3-tól.
15 Mód.: 22/2007. (X. 3.) R 7. §-a. Hatályos: 2007. X. 3-tól. 16 Mód.: 22/2007. (X. 3.) R 12. § (2) bek. a) pontja: Hatályos: 2007. X. 3-tól. 17 Mód.: 22/2007. (X. 3.) R 8. §-a Hatályos: 2007. X. 3-tól.
15
Önkormányzati hírlevél
Bicskei Élet
(3) 18 Ha a terjesztők eredeti rendet, tisztaságot nem állították helyre, a tevékenység megszüntetését követő 24 órán belül, úgy azt a Polgármesteri Hivatal óvadék terhére elvégezteti.
(2) Az igénybe vett közszolgáltatás ellátásáért szolgáltatói díjat kell fizetni, melyet a Képviselő-testület külön rendeletben állapít meg. (3) A szolgáltatói díj beszedéséről az üzemeltető (Szolgáltató) gondoskodik.
17. §
Parkok, fák védelme
(1) Közterületet csak a rendeltetésének megfelelően szabad használni. A Képviselő-testület külön rendeletében szabályozza a rendeltetéstől eltérő használatot. (2) A közterület használatáért fizetendő díjat a közterületek használatáról szóló önkormányzati rendelet melléklete tartalmazza. (3) K özterületen városképet rontó tevékenység esetén a Polgármesteri Hivatal a szükséges intézkedést köteles megtenni.
21. § (1) A város köztisztaságának megőrzésében a parkok és fák védelmében mindenki köteles hatásosan közreműködni és a települési környezetet, különösen a közterületek szennyeződését, fertőzést eredményező tevékenységtől, illetőleg magatartástól tartózkodni. (2) A fákon hirdetést elhelyezni tilos. (3) 21 Aki engedély nélkül közterületen fát kivág, köteles az okozott kárt megtéríteni, és a lombkorona egyenértéknek megfelelő, de minimum 2 db új egyedet telepíteni. A fa fajtáját és a telepítés helyét a Polgármesteri Hivatal határozza meg. (4) Parkokban lévő fű, virág, fa, cserje, játszószer, pad rongálása és parkban gépjárművel történő közlekedés TILOS! (5) Játszóterekre közegészségügyi okok miatt kutyát és egyéb háziállatot vinni nem lehet.
Folyékony hulladékkal kapcsolatos kötelező szolgáltatás 18. § (1) 19A Képviselő-testület a települési folyékony hulladék összegyűjtését, kezelését, ártalmatlanítását a tulajdonában lévő – külön megállapodás szerint megbízott Szolgáltató működtetésével - szennyvíztisztító telepen végezteti. (2) 20 A települési folyékony hulladék erre a célra rendszeresített, jogszabályi előírásoknak megfelelő gépjárművel szállítandó a szennyvíztelepre. (3) Települési folyékony hulladékot másutt elhelyezni nem szabad. (4) A települési folyékony hulladék elszállítására irányuló szolgáltatás igénybevétele kötelező, amelyet a Polgármesteri Hivatal befogadói nyilatkozatok bemutatásával igazoltat. (5) Azon ingatlantulajdonosok, illetve használók, amelyek közelében a gerinc szennyvízcsatorna nem épült ki, a keletkező szennyvizek ideiglenes tárolását az építéshatósági előírásoknak megfelelően zárt tárolóban köteles megoldani. A végleges elhelyezése céljából történő elszállítást befogadói igazolásokkal folyamatosan bizonylatolni kell a Polgármesteri Hivatal részére.
A rendelet betartásának ellenőrzése 22. § (1) A rendelet betartását a jegyző megbízásából eljáró személy útján ellenőrzi, illetve ellenőrizteti. (2) A rendelet megszegőivel szemben helyszíni bírság kiszabása alkalmazható, vagy szabálysértési feljelentés tehető. Bírságolás 23. § (1) Az e rendelet szabályainak megszegése szabálysértés, melynek elkövetője – ha a cselekményt nem az egyes szabálysértésekről szóló rendelet alapján kell elbírálni – 30.000,- Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújtható. (2) A Polgármesteri Hivatal erre feljogosított dolgozói az (1) bekezdés szerinti tettenérés elkövetőjével szemben 500,- Ft-tól 10.000,- Ft-ig terjedő helyszíni pénzbírságot szabhatnak ki.
19. § (1) Az ingatlan tulajdonosának, használójának a törzshálózati szennyvízcsatorna műszaki átadását követően, de legkésőbb annak megépítése után 6 hónapon belül arra rácsatlakoznia és viselnie kell az ezzel járó költségeket. (2) Az éves elszállított szennyvízmennyiségnek el kell érnie az éves ivóvíz felhasználás 70 %-át, kivéve a külön mért technológiai vagy egyéb felhasználású ivóvizet. (3) A Szolgáltató hozzájárulása nélkül a szennyvízcsatorna hálózatra rákötni TILOS!
III.fejezet - Záró rendelkezések 24.§ (1) E rendelet 2004. (V. 1.) napján lép hatályba. (2) A hatályba lépéssel egyidejűleg hatályát veszti a köztisztaságról, a parkok és fák védelméről szóló a 21/2000. (VII. 1.), és az azt módosító 16/2001. (V. 1.) önkormányzati rendelet.
20. §
Bicske, 2004. április 29.
(1) A 18. § - 19. §-ban foglaltakat a Polgármesteri Hivatal ellenőrzi a szennyvíztisztító üzemeltetőjének közreműködésével.
Szántó János sk. Molnár Julianna sk. polgármester jegyző
18 Mód.: 22/2007. (X. 3.) R 9. §-a. Hatályos: 2007. X. 3-tól. 19 Mód.: 22/2007. (X. 3.) R 10. § (1) bekezdése. Hatályos: 2007. X. 3-tól. 20 Mód.: 22/2007. (X. 3.) R 10. § (2) bekezdése. Hatályos: 2007. X. 3-tól.
21 Mód.: 22/2007. (X. 3.) R 11. §-a. Hatályos: 2007. X. 3-tól.
16
Bicskei Élet
Önkormányzati hírlevél
FELHÍVÁS Tisztelt Bicskeiek!
Együttműködésre hívjuk Önöket a fák megóvása, gondozása érdekében. Az új telepítések környezetében élők odafigyeléssel, a növények iránti szeretettel sokat tehetnek azért, hogy hosszú évekre szolgálják az i t t lakókat. A gondozást meghálálva otthonosabbá, barátságosabbá teszi mindannyiunk élőhelyét, biztosítja levegőnk tisztaságát, esztétikai látványt nyújt. Kérjük, aki szívesen résztvenne a telepített növényzet megóvásában keresse munkatársunkat a Polgármesteri Hivatalban, mintegy védnökséget vállalva egy-egy fa életéért, gondozásáért.
Bicske Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 286/2007. (IX. 20.) számú határozatával fogadta el fatelepítési programját. A korábban elhatározott út és járdaépítési programokban szereplő fákkal együtt összesen 180db fa, 200 db cserje kerül elültetésre és 3000 m2 nagyságú területet füvesítünk be. 20db fát ültetünk önkormányzati intézmények környezetébe. A munkálatok megkezdődtek, várható végrehajtásuk 2007. november 15. Kezdeményezzük a városlakók együttműködését, hogy a fák és cserjék valóban környezetünket gazdagítsák, mindennapjainkat segítsék, élhető közegünket alakítsák.
Elérhetőségünk: 2007. november 5-től a 22/566-591 telefonszámon Bicske Városi Önkormányzat Képviselő-testülete
Egészséges alvásért szűrőprogram Magyarországon sajnos nem kellően ismert egy alattomos betegség, az alvási apnoe (légzéskimaradással járó alvászavar). Az Országos Alvásterápia Központ Budaörsön nyitotta meg szakrendelőjét, azt a célt tűzve maga elé, hogy segítsen az apnoe felismerésében és kezelésében. Ezért vonzáskörzetünkben Bicske lakosainak kínáljuk föl a lehetőséget, hogy részt vegyenek az Országos Alvásterápia Központ szűrőprogramjában. Azoknak, akik 2007. november 28.-ig jelentkeznek a vizsgálatra az orvosi konzultációt ingyenesen biztosítjuk. Vizitdíjat sem kérünk! Az orvosi konzultáció bejelentkezés alapján, előre egyeztetett időpontban, várakozás nélkül történik és kb. 15-20 percet vesz igénybe.
párkapcsolati problémákat okoz. A beteg életminősége jelentősen romlik, várható élettartama csökken. – Az állandó kialvatlanság a figyelem összpontosításának képességét csökkenti, ez a baleseti kockázatot a normál kockázat 9-szeresére növeli. – Az apnoéban szenvedők tudomásukon kívül azonos kockázatnak vannak kitéve, mint az ittas vezetők!! – Az alvási apnoe igen gyakori betegség (lásd: felmérések) a felnőtt férfiak 24%, a nők 8%-át érinti. Tehát minden negyedik(!) férfi érintett lehet! – Az alvási apnoe-t a szakorvos gyors és viszonylag egyszerű (fájdalom és kellemetlenségektől mentes) vizsgálattal szűri, illetve diagnosztizálja. Szakorvosi kezeléssel mind az egészségügyi- és a baleseti kockázat, mind az életminőség az apnoe-mentes normál szintre rövid időn belül visszaállítható.
Kiknek javasolt vizsgálatra jelentkezni? Erősen horkol, rendszeresen kialvatlannak érzi magát, figyelme szétszórt, koncentrációs képessége csökken, fejfájással ébred, fáradékony, ingadozó és magas a vérnyomása, túlsúlyos, súlyproblémákkal küzd, baleseti veszélynek fokozottan kitett körülmények között dolgozik (pl. gépkocsi vezető) Az ingyenes konzultációt bicskei lakosoknak tudjuk biztosítani!
Éljen a laehetőséggel! Aludjon jól és éljen hosszú ideig!
Az alvási apnoe nem csak alvás közben, de nappal is komoly problémákat okoz!
Bejelentkezés telefonon: Tel: 70 / 623 5890 Fax: 1 / 280 8980
– Mivel a tünetek lassan alakulnak ki és fokozatosan súlyosbodnak, önmagán a beteg csak későn, többnyire már csak a kóros szövődmények jelentkezése után veszi észre a bajt. – Az oxigénhiányos állapot gátolja a zsírlebontást, ez növeli a súlytöbbletet, amely tovább fokozza a légzészavarra való hajlamot. Az apnoe önmagát erősítő folyamat, nem szűnik meg magától, mindenképpen szakorvosi kezelést igényel! – Az agy gyakori oxigénhiányos állapota gátolja a fizikai és szellemi teljesítőképességet, ez a szexuális- és a munkateljesítmény csökkenéséhez vezet, mely munkahelyi- és
Bejelentkezés Interneten: www.alvasterapia.hu
[email protected] Címünk: Busszal: helyközi járattal vagy 40-es busszal a CBA megálló felől 2040 Budaörs, Szép u. 15. Autóval: 1-es úton a templomtól, valamint az M1/M7-es autópályákról.
17
PROGRAMAJÁNLÓ
Bicskei Élet
A Művelődési Központ novemberi programjai Október 19 -november 4.
November 16. (péntek) 11.00
MEMENTO 1956
KI MIT TUD?
Serediuk Péter grafikus-festőművész kiállítása. A kiállítás 2007. november 4-ig tekinthető meg a Művelődési Központ nyitvatartási idejében.
A József Attila Általános Iskola vetélkedője. November 17. (szombat) 18.00
ERZSÉBET-KATALIN BÁL
a Barátság Nyugdíjas Klub szervezésében.
November 3. (szombat) 15.00
JÁTÉK A HANGOKKAL
November 21-22. (szerda-csütörtök) 14.30
Verses zenés játszóház a Kodály évforduló jegyében. A játszóházban tárgykészítésre és játékra kerül sor. Tárgykészítés: óriás szolmizációs hangok rajzolása, festése, dallamok kirakása. Játék: daltanulás, közös éneklés, körjátékok, népi mondókák játékos tanulása. Játszóház vezetők: Németh Éva, Kiss Irén A játszóház a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.
BÚGÓCSIGA
Természetismereti vetélkedő Tudod melyik a leghosszabb folyó? Eligazodsz Magyarország térképén? Felismered a virágokat? Ismered az állatokat? Ha szeretnél részt venni egy érdekes játékos vetélkedőn akkor szeretettel várjuk 4 fős csapatok jelentkezését november 16-ig a Művelődési Központban. Alsó tagozatosok: 2007. nov. 21-én Felső tagozatosoknak: nov. 22-én A jelentkezés feltétele, mely egyben az első feladat, egy Magyarországon élő védett állat bemutatása minél érdekesebb formában (leporelló, leírás, rajz, plakát, báb stb...)
November 6. (kedd) 17.00
Kővágó Antal Kertbarát Kör
soron következő összejövetele. Program: Ismeretterjesztő előadás: Keringési rendszerek, vérnyomás szerepe, betegségei, megelőzésük, gyógyítása A kört vezeti: Kovács Bálint
November 24. (szombat) 17.00 Cadaence Musical Csoport bemutatja Andrew Lloyd Webber:
Thália bérlet
MACSKÁK
November 5. (hétfő) 19.00 Pódium bérlet Polcz Alaine emlékiratainak felhasználásával színpadra írta Baranyai László
(musical) Rendező:Péterdi Melinda, Szemessy Kinga Thália bérlet érvényes! Belépődíj: 1.000,- 1.300 Ft
ASSZONY A FRONTON
Monológ két hangra Felolvasószínházi előadás, egy felolvasásban. Előadják: Takács Katalin, Pálfi Katalin Rendezte: Vidnyánszky Attila Kék Művészügynökség produkciója Műsoridő: 110 perc Pódium bérlet érvényes! Belépődíj: 800-, 700Ft
November 26. (hétfő) 10.00; 14.30 Gyermekszínház Szabad Ötletek Színháza vendégjátéka
POCAHONTAS (mesemusical) A délelőtti előadásra a Törpikék, a délutánira a Mesevarázs bérlet érvényes. A délelőtti előadás teltháza, a délutáni előadásra szólójegyek 500 Ft-os áron korlátozott számban vásárolhatók.
November 8. (csütörtök) 14.00 Diák bérlet
November 26. (hétfő) 18.00
A MAGYAR BEAT-ROCK ZENE A 60-70-ES ÉVEKBŐL
BICSKE – VÁROS – ÉPÍTÉSZET
BME Építészmérnöki Kar Urbanisztikai Tanszék hallgatóinak bemutatkozása. Gyakorlati munkák (rajzok, makettek) kiállítása a Művelődési Központ aulájában.
Előadja: Mits Péter a Kodolányi János Főiskola tanára, emellett számos produkció zenei vezetője. Diák bérlet első előadása! Belépődíj: 400Ft.
Műteremvezetők: Tóthpál Judit és Szabó Árpád
November 10. (szombat) 18.00
MÁRTON-NAPI LIBATOR
Korrektorok: Nagy Borbála, Vonnák Kata, Fenes Tamás, Gömöry Kristóf
November 16. (péntek) 18.00
A terveken megjelenik a Kossuth tér, a Hősök tere, Bicske-Alsó és Bicske vasútállomás, a Piac, Batthyány-kastély előterének koncepcióterve és a hallgatók által elképzelt jövőbeni arculata.
a Kővágó Antal Kertbarát Kör szervezésében.
Merültem hét tengerben…
fotókiállítás Kenéz György képeiből. Élménybeszámolót tart: Kenéz György búvár, fotós A kiállítást megnyitja: dr. Bölcskey Károly alpolgármester A kiállítás 2007. november 30-ig tekinthető meg.
A kiállítás 2007. december 1-ig tekinthető meg, a Művelődési Központ aulájában nyitvatartási időben.
18
Bicskei Élet
PROGRAMAJÁNLÓ
November 28. (szerda) 17.00
November 30. (péntek) 18.00
Diabétesz klub
BLUES NOVEMBER
November 30. (péntek) 10.30
SMárton Trio Bluestrain Horizont light (Bicske)
Fellépő zenekarok:
soron következő összejövetele. Vezeti: Ádámné Csató Erzsébet Városi karácsony
ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS a Művelődési Központ előtt. Egész délelőtt: KARÁCSONYI VÁSÁR
Beugró: 500 Ft.
Élénkülő népzenei élet Bicskén A Prelúdium Zeneiskolában hosszú évek óta folyik népzeneoktatás. Az intézmény vezetői mindig segítették kulturális értékeink megőrzését. Néhány éve nyílt lehetőség arra, hogy két népzenetanár is teljes állásban oktatja a gyerekeket. A kitartó munkának köszönhetően több kamaracsoport is alakult, a nagyobbak immár önálló zenélésre is képesek. Megkezdtük a kapcsolatépítést területi, megyei szinten is. A múlt tanév februárjában itt Bicskén, a zeneiskolában rendeztük meg a Fejér Megyei Népdaléneklési verseny Bicske Kistérségi Területi Elődöntőjét. Közösen az etyeki „MagyarKút” ÁMK nemzetiségi művészeti iskolájával. Igazi összefogás volt ez. A zsűrit a két intézmény szervezte, a résztvevőket a zeneiskolás szülők vendégelték meg, a falakat, február lévén, az akkor még Szent László Általános iskola gyönyörű busó álarcai díszítették, a lebonyolításban a zeneiskola dolgozói voltak nagy segítségünkre. A kistérségi elődöntőből a bicskeiek közül két szólista és a zeneiskola Kis Csemerke együttese jutott tovább. Ez az együttes tavaly szeptemberben alakult, népi furulyás kamaracsoportnak indult, mivel a zeneiskola fő profilja a társas zenélés. Persze a népzene elválaszthatatlan az énekléstől, és hamar kiderült, a furulyásoknak jó hangjuk van, a sikeres szerepléseken felbuzdulva csatlakoztak énekelni más tanszakok tanulói is. Az akkor még 1-3. osztályos gyerekek első komoly zenei megmérettetése volt ez a területi verseny, nagyon boldogok voltak a továbbjutás hírére. Szüleikkel együtt izgatottan készültünk a székesfehérvári megyei versenyre. A fellépés jól sikerült, szinte lélegzetvisszafojtva várták a gyerekek, mi lesz a minősítés. Merthogy a népzenei versenyek többségén nem csupán 1 első, második illetve harmadik helyezést osztanak, hanem minősítéseket kapnak a csoportok. Felsorolták a bronzok között Kis-Kéry Annát is, majd következtek az ezüstök, az aranyak között szerepelt Szanyi Bettina neve, de a csoport még mindig sehol. Láttam a kétségbeesést a gyerekeken: „Olyan rosszak voltunk, hogy nem kapunk semmit”… Az eredmény mindnyájunkat meglepte: A Kis Csemerke kiemelt arany minősítést szerzett, képviselheti a megyét az V. Országos Pesovár Ferenc Csoportos Népdaléneklése Versenyen, melyet 2 évente rendeznek meg. Erre a „végső megmérettetésre” október 5-6-án került sor Székesfehérvárott. Az idézőjel annak szólt, hogy szerencsére a népzenei versenyeken magát a verseny szót nem kell halálosan komolyan venni. A zsűri nem a hibát keresi a gyerekekben és a felkészítők munkájában, hanem igyekszik erősíteni a lelkesedést, a hitet, hogy van értelme a munkánknak. A verseny feszültéségét egy székesfehérvári tánccsoport rövid műsora oldotta. A fellépésünk után, melyen hamar, negyedikként jutottunk túl, miénk volt az egész nap! És az ünneplésé. Délig meghallgattunk a többieket, ebéd után következett a jól megérdemelt pihenés és játék, jó idő lévén a játszótéren.
Vacsora után mi felkészítők félrevonultunk a szakmai értékelésre, a gyerekeket pedig műsorokkal, táncházzal szórakoztatták. Az értékelés szinte népzenei konferenciába csapott át, késő estig tartott, megőrizve az addigi pozitív szemléletet. A zsűri (Vakler Anna, Eredics Gábor, Sebő Ferenc) nem volt könnyű helyzetben, de igyekeztek igazságos ítéleteket hozni. Az értékelés végén már igencsak aggódtunk, szegény gyerekek csüggedten, fáradtan várják, mehessenek már aludni. A színházterembe érve azonban a következő kép fogadott: a színpadon egy pantomim-művész épp búcsúzik közönségétől, a gyerekek pedig a popkoncertek szinte hisztérikus közönségét túlszárnyalva ujjongva, ütemes tapssal követelték a ráadást. Hát igen. Kár, hogy az ember nem lehet egyszerre két helyen. Egy hosszú séta után a kollégiumba érve valamikor éjféltájt csendesedet el a társaság. A másnapi díjkiosztó örömteli befejezésévé vált a két napos programnak. A Prelúdium Zeneiskola Kis Csemerke csoportja hangszerkíséretes ének kategóriában arany minősítést szerzett. Had álljon itt a csoport név szerint is: Balázs Boglárka, Kőrösi Eszter, Palusek Fanny, Radovics Alexa, Stéger Regina, Sulyok Anna, Szopkó Dalma Izabella, Szanyi Bettina. Gratulálunk! S hogy lesz-e folytatás? A csoport természetesen tovább működik, idéntől Csirikkoló Énekegyüttes néven. A furulyások alig várják, hogy bekerüljenek a nagy kamarába. Nem csoda. A nagyok jó példával járnak elő, hiszen az iskola Ladányi Ferenc vezette nagyobbik népzenei csoportja városszerte nagy sikerrel szerepel, az etyeki Fülemüle Népzenei Fórumon tavaly nívódíjat kaptak. A népdaléneklési versenyt februárban újra megrendezzük, melyre ezúton is hívjuk a város jó hangú énekeseit. A táncolni vágyókat pedig a zeneiskola az ebben a tanévben induló táncházakba várja, ahol a muzsikát kicsik és nagyok együtt szolgáltatják majd. A részletekről érdeklődjenek, érdeklődjetek a zeneiskolában! Végül még egyszer köszönet a gyerekeknek, a szülőknek, az intézménynek és minden segítőnknek! Kutenics Péterné népzenetanár
19
OLVASÓINK ÍRTÁK
Bicskei Élet
„Kedves Polgármester úr!
Azért fogtam tollat, hogy az ’56-os évfordulóhoz közeledve a bicskei 56-os semmitmondó megemlékezést egy kicsit mozgalmasabbá tegyem. Nővérem elmondása szerint (akit több alkalommal meghívtak a megemlékezésre) Bicskén semmi sem történt 1956-ban. Ő akkor még Mátraszőlősön volt tanítónő, 1959-ben került Bicskére. Én a Műszaki Egyetemre jártam, és az október 22-i gyűlés résztvevője voltam. Úgy október 2425-e körül Bicskét is elérte a forradalmi hullám. A kultúrházban összegyűlt kb. 120-150 fiatal, hogy a kibontakozáshoz vezetőséget válasszon. Én aki a futball csapat és az atléták egyik legjobbika voltam, több sportolóval részt vettem az ülésen. A sportolók engem jelöltek az egyik vezetőnek – ekkor felállt a nyilas időszak jegyzőjének fia, a Vértessy Pubi és azt kifogásolta, hogy az apám az MDP tagja. (Ő nem tudta, hogy az apám már a háború előtt a Szociáldemokrata Párt tagja volt, és ha az egyesülésnél nem lép be, Recsken kötött volna ki. 1946-1949 között még ráadásul malombérlő is volt. (a Szkok malomban). Nem magyarázkodtam – azt mondtam, ha ez kizáró ok, úgy viszont látásra és húsz (20) sportoló fiatallal hagytuk el az ülést. Utána Pubit soha nem bántottam – igaz, ha az utca egyik felén mentem, Ő átment a másikra. (Nem voltam
egy kötekedő típus, de erős voltam. Egyetemi éveim alatt a cséplőgépeknél megkerestem 8-10 q gabonát a nyári szünetben. 5-6 hét alatt megkerestem azt amire év közben szükségem volt. Mivel az Apám jól megtanított zsákot kötni, a gépnél állandó zsákos voltam, a 120 Kg-os bükönyöst könnyen vittem fel a padlásra. ) Az az igazság, hogy nem tetszett, ahogy a dolgok Bicskén történtek, illetve nem történtek. Így október 28-án, mikor értesültem arról, hogy az egyetemen ösztöndíjat osztanak, siettem az egyetemre, hogy ezután mi történt, leírtam a „Hat nap a forradalomban” című visszaemlékezésemben Arra kérem Önt, hogy az ez évi 56-os visszaemlékezésen rehabilitálják Apámat, akit 200 db zsák miatt 3 évre száműzték a bicskei malomból. (Dudás úr édesapjának javaslatára a bicskei malom 200 zsákot adott kölcsön az egyetemnek – szerk.) Emlékezzenek meg a Bicskei Nemzeti Bizottságról, - a felajánlott 150 q liszt a Petőfi Nemzetőr Zászlóalj beindításánál élet-halál kérdés volt. Emlékezzenek meg Orbán Antalról, egyetemi és sport társamról, valamint Regedei Ferenc egyetemi társamról, aki a 6 napos idegfeszítő munkában társam volt az egyetemen.” Dudás Béla
Hat nap a forradalomban
Nevem Dudás Béla, az 1956-os forradalom idején Bicskén a Vörösmarty utca 74. szám alatt laktam. Innen jártam be (vonattal) a Műszaki Egyetemre, a Gépészmérnöki kar gépgyártás-technológia szakára. 1989 őszén, az első 1956-os megemlékezéskor a Műszaki Egyetemen aláírtam egy listát, hogy a forradalom idején az egyetem hallgatója és nemzetőr is voltam. (1989-ben címem XIII. Bulcsu u. 21/b II. 3. volt) 1956. október 22-én az egyetem aulájában zajló eseményeken részt vettem, de a Bem szoborhoz már nem mentem el, a hétórás esti vonattal Kelenföldről hazautaztam Bicskére. Másnap, 23-án délutánra kellett volna egy feladatot bevinnem a Szilárdságtan tanszékre, de a rádióból értesültem, hogy az események forradalmi hangulatot nyertek, így nem utaztam be Budapestre. Úgy 27-én vagy 28-án egy bicskei villamosmérnök hallgató, Orbán Antal (+) jött haza Budapestről, és közölte, hogy osztják az ösztöndíjakat. Ugyanakkor vitt egy levelet a Műszaki Egyetem vezetőségének, hogy a bicskei Nemzeti Bizottság egy vagon (kb. 150 mázsa) lisztet ajánlott fel az egyetem forradalmár fiataljainak. Ezt a levelet a vezetőség átadta az egyetemen megalakult Petőfi Sándor Nemzetőr Zászlóalj parancsnokságának. Mikor
az ösztöndíjat felvettük, rögtön beszerveztek bennünket nemzetőrnek. (Velem volt egy bicskei hallgatótársam is, Regedei Ferenc). Beosztottak bennünket egy úgynevezett gazdasági (GH) rajba. Volt egy Csepel teherautónk, amellyel két napon keresztül hordtuk a lisztet a bicskei malomból az egyetem tornatermébe. (kevés volt a zsák, de apám (+), aki a bicskei malom munkástanácsának elnöke volt, szerzett. Később 1957 tavaszán egyike volt azoknak, akiket elküldtek a malomból, 3 év múlva mehetett vissza. ) Mivel a tíztagú GH raj tagjai mindannyian Pest környékiek voltak (Bicske, Albertfalva, Pomáz, stb.) szálláshelyet kaptunk az A épület portája mellett, a félemeleti helységben , ahol szalmazsákon, pokróccal takarózva pihenhettünk. (Később porta, majd a villamosmérnökök klubhelysége lett). A portaszolgálatot egy másodéves villamosmérnök hallgató látta el, mivel ő nem lehetett nemzetőr, lévén csak másodéves. Úgy emlékszem, a neve Tóth Lajos volt. Mi voltunk az egyetlen katonai egység, amely az egyetem és a Petőfi Nemzetőr Zászlóalj éjszakai védelmét adta. Valószínűleg 29-én este, a nyomdából jövet Marián alezredest, Angyal Istvánt és Mécs Imrét a kocsijukban megtámadták az A épület előtt a kék ávósok. Több lövést adtak le a bejá-
20
ratnál, a lövések helyei 1989-ben még látszottak. Az esemény után két perc múlva a helyszínen voltunk, és láttunk egy kocsit elszáguldani a Petőfi híd (az R épület) felé. Az esetre Mécs Imre bizonyára emlékszik (ő még szerencsére él), és a fiataloknak tartott élménybeszámolóin is említeni szokta az esetet. (Van olyan fiatal, aki elhiszi, van aki nem) Egy alkalommal találkoztam Szabó István egyetemi tanár úrral a 15-ös autóbuszon. Ő elszorult torokkal üdvözölt, sajnos már Ő sem él. Ő volt az egyik gazdasági szervező a Petőfi Nemzetőr Zászlóaljnál a Műszaki Egyetemen október 23. és november 3. között. Egy-két emlék, hogy milyen munkát végeztünk. Úgy emlékszem, október 30-án a Sztálin szobor csizmájának bontásához vittünk ki egy adjunktust az anyagtan tanszékről, akinek a feladata lett volna a csepeli öntődéből jött linde-vágós (ez az ötvözött acél vágásának technológiája) dolgozók segítésére. A csizmák ugyanis M42-es, rozsdamentes csavarral voltak rögzítve, és talán sokan emlékeznek, hogy napokig nem boldogultak velük. De mire odaértünk, a csepeliek már végeztek. Itt találkoztunk először a budapesti emberek szeretetével és aggodalmával, hogy mi lesz Magyarországon. A következő nap a Szabadság-hegyi
Bicskei Élet ÁVH laktanyában jártunk, Király Béla részére kerestünk rádióadó berendezést a villamos-ipari szakemberekkel. De nem jártunk sikerrel. De láttuk az ottani kék ávósok menekülésének nyomait – ezeknek kellett volna bűnhődniük, nem a másnap a pártháznál a kiskatona határőröknek. Őket az Ady ligetről vezényelték oda, és egy előző napi rendelet alapján öltöztették rendőrruhába. Későbbi munkahelyemen, az Acélöntő és Csőgyárban találkoztam Bata Ferenc öntő és Várkonyi György nevével, kik a pártházat védték 1956-ban, parancsra. Tudok arról, hogy Nagy Imre kérésére két teherautó nemzetőrt akartak küldeni a küzdők szétválasztására, de nem voltak ennyien, másrészt nem volt nehéz fegyverzetük sem. Két nap múlva viszont a Külügyminisztériumot foglalták vissza a tuskólábútól. Mivel a teherautóval gyakran úton voltunk, vagy az egyetem területén tartózkodtunk, tanúja voltam, Darvas Iván színművész az anyagtan épülete előtt szavalta Petőfi Sándor, Ó szabadság c. versét. ( a versre jól emlékszem, mert 10 éves gyerekként a vértesacsai községháza lépcsőjén szavaltam a Nemzeti Dal helyett.) Valószínű, hogy Darvas Ivánt ezután segítették a bátyja kiszabadításában a váci börtönből. Vácon el tudják mondani, hogy történt mert Darvas Ivánnak ez 14 hónapjába került, úgy tudom ebből nyolc hónapot leült. (Gondolom az egyetemistáktól, vagyis tőlünk kapott gépkocsit, nemzetőrökkel)
OLVASÓINK ÍRTÁK Mivel GH raj voltunk, fő feladatunk az élelmiszer beszerzése volt, így jártunk a ferencvárosi pályaudvaron nyílt paranccsal. A békéscsabai vagont kinyitva kolbászt vételeztünk, ami az NSZK-ba ment volna. A vágóhídról fél disznókat szállítottunk az egyetem nagy hűtőszekrényeibe. Vecsésről zuhogó esőben, sárban szállítottuk a burgonyát, és káposztát az egyetem konyhájára. Még szerencsénk volt, hogy a krumpliföld mellett egy hereföld (lucerna) volt, így ki tudtuk tolni a sárban elakadt kocsit. Mindezeket azért írom le, hogy a forradalomban való részvétel lehetett egyszerű munka is, hogy a folyamat fennmaradjon: nem az ölésé, gyűlöleté, a gyilkolásé a főszerep. Ezt célozta november 3-án Király Béla napiparancsa is. A parancsnok ez alkalommal közölte a Műegyetem kosárlabdapályáján megjelent mintegy százhúsz nemzetőrrel (a tényleges létszám kb. 1200 fő volt), hogy óriási szovjet erők jönnek Budapest ellen, ezért – hogy ne legyen vérontás – ideiglenesen feloszlatta a Petőfi Nemzetőr Zászlóalj tevékenységét. (Jó lett volna, ha Király Béla – aki úgy tudom él még – az 50. évfordulóra összehívja a mára jócskán megfogyatkozott nemzetőrséget.) A nemzetőr igazolványt égessük el, a fegyvereket (géppisztoly, hét tárral) tüntessük el – mondta a parancsnok akkor. Regedei Feri barátom a déli vonattal hazautazott Bicskére, várta a menyasszonya. Én még megebédeltem, és vár-
tam, mert több nemzetőr és egy hallgató Csepel teherautóval a nyugati határ felé indult, és ez Bicskén keresztül vezetett. Este 7-8 óra körül indultunk, ahogy Gazdagrét területére értünk hangos gépzúgásra lettünk figyelmesek – visszanézve Budaörsről a jelenlegi autópiac, volt virágpiac mellett két szovjet páncélos állt keresztbe a gyéren megvilágított országút (mai 100as út) bevezető szakaszán. Az autóval kb. fél tízkor érkeztünk Bicskére a régi országúton, én az evangélikus templomnál szálltam le, sírva búcsúztam társaimtól, soha az életben többet nem hallottam róluk. Hazafelé bementem Feri barátom menyasszonyáékhoz, ők már kibékültek. Ács néni, Feri jövendő anyósa finom csirkepörkölttel és borral vendégelt meg. Utána bementem Feri szüleihez is. Tizenegy óra felé értem haza. Anyám sírt, zokogott. Apám elszedte a fegyverem, lőszerem – úgy eltüntette, hogy sose láttam többet. (Anyám a halálos ágyán bevallotta, hogy Apám, aki hosszú ideig volt katona, a fegyvereket lezsírozva elásta: a pontos helyet nem tudott mondani.) az évek során nekem semmi bántódásom nem esett, nem is kerestem a fegyvert soha. A fentiek alapján döntsék el, hogy részt vettem-e az 1956-os forradalomban.
Dudás Béla Levélcím: 1051 Bp. Mérleg u 11. fsz. 1.
Nyílt levél a Bicskei TV Kuratóriumának Elnökéhez! Tisztelt Elnök Asszony! Néhány kérdéssel fordulok Önhöz a Bicskei TV-vel kapcsolatos pályázati döntés miatt. A kábel TV szerkesztője 14 éven át, három önkéntes munkatársával, minden díjazás nélkül végezte munkáját. Nem tudjuk, hogy Önök végeztek-e számításokat, hogy (14 év x 12 hónappal, az új főszerkesztő havi 150.000 Ft-jával szorozva) mennyi bért és járulékot takarítottak meg Önöknek, illetve a városnak. Ennek meg is lett az eredménye. Önök nagyon szépen, ahogy illik, megköszönték a munkájukat. Ezen felül a főszerkesztő munkát éjjel otthon végezte, a saját villanyszámlája terhére, ennek is érdemes lenne utána számolni. A technikai eszközök silány voltáról nem is beszélve. Hála Önöknek, hogy annyi pénz sem állt a rendelkezésre, amivel csak a minimum feltételeket is biztosítani tudta volna. Ennek ellenére megpróbálta a lehetetlent is, biztosítva ezzel a lakosság korrekt tájékoztatását. Nem tudjuk, hogy az Önök döntése milyen szakmai szempontok alapján történt, de mi idáig minden fórumon azt hallottuk, hogy helyi vállalkozókat illik támogatni, főleg akkor, ha az elmúlt 14 évben munkájával már elismerést szerzett. Nagyon sok egyszerű, Bicskén élő lakos felháborodásának ad hangot az Ön, illetve Önök döntése miatt. Ezért kérjük, szíveskedjenek magyarázattal szolgálni, ha nekünk, mint bicskei adófizető polgároknak egyáltalán jogunk van ilyen kérdést feltenni. Tisztelettel: Spirka Péterné
21
Bicskei Élet
BAKANCCSAL ERDÉLYBEN
Két bicskei srác, Vitai Zoltán és Demeter Ákos Erdélyben jártak 2000-ben, Parajd és Szováta mellett, ahol Európa egyik legnagyobb sóbarlangja van. Gyalogoltak Döme és Vitus, amikor melléjük csapódott egy srác és sókristályt akart eladni nekik. A fiúk azt mondták, nem kell a kristály, de ha ismeri a környéket, nem lesznek hálátlanok, ha körbevezeti őket a sós mocsárban. Két napon keresztül vezette őket a sós mocsárban, hozott magával egy hálót, amely valójában függöny volt, azzal kis halakat fogott, amiket aztán a tűzben felforrósított köveken sütöttek meg. A fiú azt mesélte, hogy ide már régóta jár áfonyát szedni, napi húsz kilométert ballag a ládával, a szembeni hegynek pedig azért Medve hegy a neve, mert sok a medve. Mivel éjjel ott sátoroztak, egész éjjel röhögve rettegtek a medvéktől. Akik ismerik Ákost és Zolit, azoknak lehet némi fogalmuk e sajátságos hangulatú őrületről. E sorok írója sajnálja, hogy kimaradt ebből.
- Hány éves vagy? - kérdezték Döme és Vitus a fiútól, amikor másnap kiértek a mocsárból. - Tizennégy - válaszolta. - És hányadikos? - Hatodikos. - Hogy-hogy hatodikos, azt nem hisszük, hogy megbuktál, mert igen jó eszű gyerek vagy. - De megbuktam. - Miért buktál meg? - Azért, mert én vagyok a legkisebb gyerek a családban, nekem télen nem jutott bakancs, én télen ezért nem járok iskolába. A hallottak után Döme és Vitus megfogadták, hogy az ott élő magyarokhoz még visszatérnek bakancsokkal. Vitus a világot járta, Irakban kamionozott, aztán vett egy házat a Kászoni-medencében, Kászonjakabfalván. Oda nagyon sok ajándékot, adományt vittek a falu népének, mert a szegénység hihetetlen nagy.
Legutóbb Vitai Zoli augusztusban vitt oda segélycsomagot. Eszterrel, a kedvesével a sóbarlangba mentek. A barlangból kifelé jöttek, egy srác ott állt és sókristályt árult. Vitus megkérdezte, hogy hol lakik, ismeri-e Sanyit, aki 21-22 éves lehet most. Ismerte az a fiú Sanyit, az unokaöccse volt és azt mondta unokabátyjáról, hogy „már elment a nyomorból”. Aztán ez a fiatal fiú felajánlotta, hogy beviszi őket a sós mocsárba. Vitus egy darabig úgy tett, mintha nem lett volna még ott, aztán elárulta, hogy a nagybátyja már bevitte. Megkérte, hogy jöjjön az autóhoz, van egy-két dolog, ami rá vár, ha tetszik neki. Azután a családjához mentek. A falu magyar nyomornegyed. Otthagytak mindent. „Jó adni, jó volt látni a gyerekek csillogó szemét, az anyák mosolyát és az adományok között volt több pár bakancs is, mert Demeter Ákos meg én megfogadtuk, hogy visszamegyünk és viszünk bakancsot.
Vitai Zoltán még a nagy hóesés előtt akar kimenni Erdélybe. Lapunknak elmondta, hogy mindenféle kinőtt gyermekruházatot és gyerekcipőt, megunt játékokat és magyar nyelvű tankönyveket vagy bármilyen műveltséget erősítő magyar nyelvű könyvet visz ki a nyomorban élő magyar faluba. Az adományokat a Török Bálint utca 23. szám alatti házában fogadja előzetes megbeszélés alapján, de a Kossuth téri Kaiser Sörbár is fogadja a kisebb méretű csomagokat. Vitai Zoltán elérhetőségei: 20/ 525 -13-36,
[email protected] Vitai Zoltán barátom Kászonjakabfalván azt is elmondja majd, hogy amit ő elhozott az ottani embereknek, azt a szülővárosában élő emberek küldték. Izing Antal
Hasznos tanácsok a Kertbarátoktól Most már tényleg itt az ideje a gyökérzöldségek felszedésére és betárolására, hasonlóan, mint azt az előző számban írtam. Az őszi talajforgatás novemberben a fagyok beálltáig tovább folytatható. A vásárolt csemetéket most már feltétlen ültessük el, bizonyára a kiásott ültetőgödrök már régóta megvannak, a beáztatásuk megtörtént. Nincs más dolgunk, mint szabályosan elültetni a csemetéket. A korán szüretelők lassan megkezdhetik az új borok fejtését, figyelembe véve Bőcs Éva hegybíró intelmeit. A fejtésnél a tisztaságra ügyeljünk, legyen ez elsődleges feladatunk. Az egészséges borokkal nincs különösebb tanácsunk, annak fejtését végezzük el a legjobb tudásunk szerint, de nem árt néha figyelembe venni a tapasztaltabb, jobb borokat előállító borosgazdáink tanácsait. A beteg borok fejtésénél, ha nem tudjuk mitévők legyünk, kérdezzük meg a szakembert (tudom ajánlani Bőcs Éva hegybírót, Nyúlné Dr. Prühra Beáta a töki pincészet főborászát, a Kertbarát Kör tagjai közül Kelemen Jánost, Nagy Lajost, stb.). A már betárolt gyökérzöldségeket, gyümölcsöket vizsgáljuk át, a beteg, rothadásnak indult terméket távolítsuk el, semmi-
sítsük meg. Ismételten végezhetünk aeroszolos fertőtlenítést a tároló térben. Mivel magas a külső hőmérséklet gyakrabban ellenőrizzük a tárolótér hőmérsékletét, szükség esetén szellőztetéssel biztosítsuk az optimális hőmérsékletet és páratartalmat. Már elvethetjük az áttelelő spenótot, fejezzük be a saláták kiültetését (a gyökérzetnek a fagy beálltáig meg kell erősödni). Kupacoljuk fel a tearózsa hibridek tövét. A gyalogművelésű szőlőkben a szőlő fedésének is itt az ideje, nem árt ezt a műveletet a kordonos szőlőknél is elvégezni, különösen akkor, ha tavasszal trágyázni szándékozzuk a szőlőnket. Az örökzöldek gyökérzónájának fedési ideje is itt van, a fedett talajban lévő gyökerek, illetve a gyökérzónájuk nem fagy meg olyan hamar. A fedést a kertben összegyűjtött lomblevelekkel, szalmával (feldarabolt, szecskázott), ha meg engedhetjük magunknak mulccsal végezhetjük el. A már mulccsal fedett talajréteget felfrissíthetjük (megfejeljük). A talajtakart föld a gyengébb fagyok esetén nem fagy át. Az ilyen csapadék szegény ősszel, mint eddig volt, örökzöldjeink gyökérzónáját
22
többször locsoljuk be (intenzíven), ezeknek a növényeknek jelenleg is és télen is szükségük van vízre, a talaj nedvességére. A tuja féléket, különösen az oszlopos tujákat már november közepén, végén lazán körkörösen beköthetjük, így meg tudjuk előzni, hogy bőséges hó formájú csapadék esése, zúzmara képződés esetén az ágak nem hajolnak le, nem törnek le, erre két éve számtalan példa volt településünkön belül. Figyeljük az időjárás jelentést, és amikor már talaj menti fagyokat jeleznek, a még kint lévő dézsás növényeinket a fagyok beállta előtt vigyük a telelő helyeire (leander, stb.). Mielőtt ezeket a növényeket bevisszük, célszerű valamilyen felszívódó hatású rovarölő, gombaölő szerrel lepermetezni. Elejét vehetjük a tárolás közben fellépő betegségek, esetleg kártevők megjelenésének,jelentős elszaporodásának, ha már beteleltünk és kint hideg van, a lakásban ezekkel a szerekkel védekezni már nem szabad. A hely szűke miatt ennyi fért bele a híradásunkba, a következő számban majd folytatjuk. Köszönöm a figyelmüket! Jó kertészkedést kívánok. Kovács Bálint elnök
Bicskei Élet
Szépkorúak napja a Művelődési Központban
nyire jólesik. Nyavalyáinkkal csak annyit foglalkozzunk, amennyit szükséges. Ha hiányzik, keressük a társaságot, barátkozzunk, olvassuk el az el nem olvasott kötelező olvasmányokat, fedezzük fel a teljes önként bojkottált orosz irodalom csodálatos világát. De ez a sor is folytatható. Higgyék el, a pozitív gondolkodás csodákra képes. A politikusok meg majd csak észhez térnek egyszer, hiszen mi vagyunk a legnépesebb szavazótábor, de csak akkor, ha minden szitán legyen az bármilyen színű, átlátunk.” Részlet dr. Bölcskey Károly, Bicske alpolgármesterének ünnepi beszédéből.
„Az ENSZ közgyűlése október 1-ét az Idősek Világnapjává nyilvánította. Ezt a napot tehát megkülönböztetett figyelemmel az időskorúaknak - vagy, ahogy mostanában fogalmaznak aranykorúaknak, szépkorúaknak szenteli a világ. A világszervezet célja és szándéka nyilvánvalóan abból ered, hogy középpontba helyezzék a méltóságteljes időskort. Ugyanakkor kifejezték abbéli szándékukat is, hogy lehetőség szerint visszaintegráljanak minket valahogy a gazdaságba. Ágh István kérdezi azonos című versében: Megmondanád az öregség kezdetét? Nem idézek belőle, mert előadóművésznek való, pokolian nehéz feladat. Inkább elmélkedem egy keveset róla, ha megengedik. Sok bölcs megállapítás és banális közhely van forgalomban, de azon el kell gondolkodni, hogy a nyugdíjkorhatár, már amióta az általános, nálunk sokáig a 60. évben volt meghatározva és csak pár éve 62. A világ gazdagabbik hányadában - bár ez a kisebb hányad - ez már régebben, nemre való tekintet nélkül, egységesen a 65. év. Itt kezdődne tehát az időskor? Valószínűleg a nagy átlag tekintetében – most - a fejlett társadalmakban ez elfogadható. Igen ám, de hát itt van a harmadik világ, ahol ma a születéskor várható életkor sem éri el a mi nyugdíjkorhatárunkat. A genetikusok szerint biológiailag az emberi életkor lehetséges határa valahol a 125. évnél van. Kínálkozik tehát a költői kérdés: ha ez igaz, akkor a nyugdíjséma szerint a fiatalság és a középkorúság miért csak a félidőig, vagy rosszabb esetben még addig sem tart? Van tehát mit behoznunk, kedves sorstársaim. Nos maradjunk a földön tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mi ugyan sokan vagyunk, akik nem érezzük „öregnek” magunkat, de a sok tejfelesszájú gyorsan besorol minket ebbe a kategóriába. Javasolom a kompromisszumot: fogadjuk el a 60. évet. Mi a harmadik és a negyedik emberöltőt
tapossuk és elmondhatjuk, hogy már eddig is - jóban-rosszban - rendkívül gazdag életünk volt. Akik itt vagyunk, még szerencsések is vagyunk. A 80-as- 90-es férfiaink nem maradtak ott a Don-kanyarban, megtértek a hadifogságból, a málenykij robotból vagy a haláltáborokból. Akit nem lőttek a Dunába, nem maradtak Recsken vagy lábon jöttek ki az Andrássy, majd Sztálin út 60. kapuján De itt vannak azok is, akik meggyászolták azokat, akik nem tértek vissza. Majd jöttünk mi, a 60-as-70-esek is. Közösen és lelkesen feltámasztottuk ezt az országot, megéltük a féktelen terror mai fiatalok számára hihetetlen éveit, a tsz szervezést, ’56. csodás eufóriáját, a bukás döbbenetét, a legvidámabb barakk vélt vagy valós biztonságérzetét, a lángossütő paradicsomot, a meggymagos embert, az új mechanizmust, a GMK korszakot, és végül a 89-90-es reménységtől boldog napokat. No ebből eddig elég, a többit mindenki folytathatja magában is. De túléltük eddig a mezőgazdaság kemizálását, a vizek elszennyeződését, a közlekedési balesetek sokasodását, a szenvedélybetegségeket, az ólmozott benzin okozta szennyeződést, a soha nem tapasztalt hulladékhegyeket, az energiapazarlást, népboldogító, elvetélt és el-nemvetélt reformokat és még sok-mindent. Ez is folytatható. Viszont mindennek ellenére növekszik a tényleges átlagéletkor, ugyanúgy a születéskor várható is. Gyönyörűek és értelmesek a gyerekeink és unokáink, idétlenek a kamaszok, és szépek és lázadóak a fiatalok. Új normatívák születnek de új veszélyek is. Kívánom mindnyájunknak, hogy éljünk korunkból táplálkozó bölcsességünkkel. Vigyázzunk az egészségünkre; éljünk, együnk-igyunk jól, vagy úgy, ahogy orvosunk megengedi. Pihenjünk, dolgozzunk, mozogjunk arányosan, ahogy és amen-
23
„Őszköszöntő” Rock Fesztivál
Több környékbeli fiatal rock zenekar részvételével vette kezdetét a PANKKK program támogatásával megrendezésre kerülő könnyűzenei programsorozat. Az első állomás, az Őszköszöntő rockfesztivál volt szeptember 29-én, melynek főzenekara az idén 10 éves tatabányai Cross Borns zenekar volt. Őket megelőzően a Remote Kontrol, a Hangszóró, a Gudics RB, és a Horizont uralták a színpadot. A koncertekre közel kétszázan voltak kíváncsiak a Művelődési Központban, ahol szeptembertől kilenc hónapon keresztül zajlanak majd hasonló rendezvények.
Bicskei Élet
Nagy Olvashow Bicskén
2007. október 2-12. között ismét sor került a „Könyvtárak összefogása a társadalomért” országos rendezvénysorozatra az Informatikai és Könyvtári Szövetség szervezésében, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, melyhez a Nagy Károly Városi Könyvtár is csatlakozott. A Nagy Olvashow programmal a könyvtárak a társadalom minden korosztályának figyelmét igyekeztek ráirányítani az olvasásra. A programsorozat középpontjában a Könyves Vasárnap állt október 7-én, amikor a könyvtárak rendkívüli nyitva tartással, sokféle játékkal programmal várták az érdeklődőket!
Babaolvashow
Október 3-án a bölcsisek látogattak el a gyermekkönyvtárba. „Első élmény a könyvtárban Nem lehet korán elkezdeni a könyv szeretetére való nevelést. E gondolat jegyében született az ötlet a Nagy Károly Városi Könyvtár dolgozói részéről az a kezdeményezés, mely Babaolvashow címen került megrendezésre. Nagy szeretettel fogadtuk a könyvtár vezetőjének, Szabó Erikának a meghívását. Örültünk a kezdeményezésnek, amelyen a bölcsőde nagycsoportosai, 12 gyermek 6 felnőtt kíséretében vehetett részt. A gyermekek nagy izgalommal várták a pillanatot, amikor beléphettek a könyvek birodalmába, mivel legtöbbjük életében ez volt az első látogatás a gyermekkönyvtárban. Kedves könyvtárosok gondoskodtak a jó hangulatról. Kati néni és Erika néni dalai, mondókái még közelebb hozták a mesék világát, melynek vidám hangulatát fokozta a sok színes párna. A program végeztével, eszem-iszom után a gyermekek fáradtan, de élményekben gazdagon tértek vissza a bölcsődébe. Reméljük, hogy ezzel a látogatással kellőképpen megalapoztuk a legkisebbek könyvszeretetét. Köszönet érte a könyvtár minden dolgozójának: A bölcsisek” Október 4-én baba-mama könyves játszóházzá alakult a gyermekkönyvtár. A babák édesanyjuk ölében ülve mondókáztak, daloltak a könyvtárosokkal és Varga Edit óvónővel közösen. Ezt követően, míg a mamák a gyermeknevéleshez kapcsolódó könyvtári irodalommal ismerkedtek a picik Timi néni segítségével nyomdáztak, festettek. A délelőtt zárásaként a szülők baba olvasójegyet váltottak csemetéiknek és szinte minden mondókás könyvet kikölcsönöztek a könyvtár polcairól. A gyerekek baba olvasónaplót kaptak ajándékba, melybe szüleik feljegyezhetik a csemetéik olvasással kapcsolatos élményeit. A résztvevők kívánságára a jövőben havi egy alkalommal lehetőséget bizto-
sítunk a kismamák és gyermekeik hasonló közös összejövetelének a könyvtárban.
Kölyökolvashow Október 5-én Mesetarisznya címmel az óvodásoknak volt foglalkozás, ahol a Kakas Óvoda Méhecske csoportját fogadtuk. Az ovisok közül többen szüleikkel együtt tértek vissza a Könyves Vasárnapon és ifjú könyvtári tagokká váltak. Délután Bosnyák Viktória írónő rendhagyó író-olvasó találkozóján az általános iskolások zsúfolásig megtöltötték a könyvtár előterét. A vidám, mókás, a tanárok elé görbe tükröt állító rendezvényen nyolcvanan vettek részt.
zül a csuklós busz.” (Molnár Szabolcs 5/d) - „Én azt hittem, hogy unalmas lesz, de kiderült, hogy nagyon kedves, vicces az írónő és jó vele beszélgetni. Én azt kívánom, hogy találkozzunk máskor is.” (Vörös Martin 5/d) -„Viki néni vicces, vidám, kitartó, jószívű anya. Nagyon jó írónő.” (Bakó Alexandra 5/e) -„Nagyon jó volt az író-olvasó találkozó, mert Bosnyák Viktória nagyon kedves és humoros. Remélem lesz még ilyen.” (Kelemen Attila 5/e)
Ahogy a gyerekek látták: -„Ajánlom mindenkinek Bosnyák Viktória írónő regényeit, főleg annak, aki szereti a humort, a boszorkányos történeteket. Ajánlom azoknak, akik szeretnék megtudni miért nem olvasnak a gyerekek. Az írónő fantasztikus humorával, képzeleterejével rabul ejti az olvasót.” (Bognár Cintia 5/d) -„Az írónő nagyon kedves volt, még tegezni is lehetett. A rajzok nagyon mókásak voltak, végig nevettem az egész műsort.” (Eigner Rebeka 5/d) -„Nekem a csukós busz tetszett a legjobban. Kár, hogy a kisfilmjét nem hagyta itt nekünk, mert szerintem mindenkinek látnia kellene. Én egy nap alatt kiolvastam Bosnyák Viktória egyik könyvét.” (Borostyán Bettina 5/d) -„Az írónőnek az volt a célja, hogy minél több gyerek olvasson. Szerintem sikerült neki. Ilyen rendkívüli írónővel még nem találkoztam. Nekem a Klott Gatya, ne fárassz! című könyve tetszett a legjobban. (Vörös Olívia 5/d) -„Én nem szoktak ilyesmikre járni, nem sejtettem, hogy ilyen jó lesz. A legjobban a film tetszett és rajzok kö-
24
Bölcsisek
Babaolvashow – A legifjabb olvasó
Bosnyák Viktória dedikál
Bicskei Élet
Könyves vasárnap A Könyves Vasárnap előtti napokon olvasóink hitetlenkedve kérdezték: „Vasárnap is dolgoznak? Programok is lesznek? Jó ez maguknak?” Igen dolgoztunk vasárnap is, de megérte korán felkelni, lelkesedéssel és nagy örömmel készülődni és jó volt itt lenni, játszani, vetélkedni, Dr Bónus Tibor és Izing Antal beszélgetését hallgatni, és jókedvűen énekelni a nap zárásaként az Akusztik Zenekarral közösen. Olvasók és könyvtárosok együtt ünnepeltek ezen a napon, az irodalom, az olvasás került a középpontba, ingyenes volt a beiratkozás, nem volt késedelmi díj, de volt tea, zsíros kenyér és sok apró ajándék a játékokban résztvevőknek. Köszönjük a közel 400 bicskeinek, hogy elfogadták a könyvtár meghívását és érdeklődésükkel arra buzdítanak bennünket, hogy jövőre is szervezzünk hasonló programokat!
Tiniolvashow
A rendezvénysorozat mérlege
Október 8-án a Négyszögletű kerek erdő játéktára címmel általános iskolai csoportoknak szerveztünk foglalkozásokat. A 8-10 éves gyerekek lelkesen kerestek, kutattak a könyvek között, hogy a feladatok megoldása során bizonyítsák, hogy otthonosan mozognak a mesék versek világában. 9-én a felsősöknek és gimnazistáknak már kicsit nehezebb feladatokat kellett megoldani a nyomkereső játék során. Egész nap izgatott, lelkes keresés zajlott a polcokon és az interneten, de a nyomok, no és a könyvtárosok célba vezettek minden résztvevőt. A tiniolvashow 8 foglalkozásán közel kétszázan vettek részt.
8 nap 20 program 612 résztvevő és 798 könyvtárlátogató
Nagyiolvashow A programsorozat utolsó két napjára az idősek részére szerveztünk programokat. A Gondozási Központ lakói örömmel jöttek a könyvtárba, most éreztük igazán milyen jó, hogy az épület kívül, belül akadálymentes. Az idős nénik közül többen régen könyvtárhasználók voltak, az új könyvtári épületben még nem jártak. Szívesen nézegették a helyismereti gyűjtemény kiadványait, beszélgettünk a képekről, régi Bicskéről. A csütörtökön a helyismereti fotó gyűjteményt mutattuk be az időseknek. Bemutattuk a könyvtár hangoskönyv gyűjteményét és meghallgattuk Polcz Alain: Asszony a fronton című művét a szerző előadásában.
Köszönöm a pedagógusoknak, intézményvezetőknek, hogy segítségünkre voltak a programok szervezésénél és lebonyolításánál. Külön köszönöm az önzetlen segítséget Varga Editnek, Füstös Vilmosné Áginak, Dr. Bónus Tibornak, Izing Antalnak. Köszönöm kollégáimnak, hogy olykor hajmeresztő ötleteimet is lelkesedéssel fogadták és azonosulva az intézmény céljaival, teljes erőbedobással dolgoztak a rendezvények sikeréért. Végül, de nem utolsó sorban köszönöm minden könyvtárlátogatónak, hogy elfogadták meghívásunkat az őszi könyvtári programokra. Jó érzéssel tölt el, hogy a bicskeiek életkortól függetlenül szeretnek könyvtárba járni. Továbbra is találkozzunk a könyvtárban! Endrédiné Szabó Erika
Könyvajánló
Megjelent a Bicskei Gyermekotthon történetét bemutató kiadvány a Fővárosi Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon gondozásában. Az első rész az 1861-1987 közötti időszak történeti áttekintése, Peterdi Ede nyugalmazott igazgató tollából, a 2. részt Hetényi Tamás jelenlegi oktatási igazgató és Vásárhelyi János igazgató írta. A könyv hiánypótló alapos munka, mely bemutatja a gyermekvédelem fejlődését, a bicskei intézmény történetét. Hasznos és egyben érdekes olvasmány mindenki számára, aki közelebbről szeretné megismerni a Batthyány - kastélyban működő intézmény hétköznapjait, fejlődését, valamint a kastély műemlék épületének felújítását. A bicskei olvasók nevében hálásan köszönöm a szerzőknek, hogy kutatómunkájuk eredményeként a könyvtár helyismereti gyűjteménye újabb kiadvánnyal gazdagodhatott. A színes képekkel illusztrált kiadványt ajánlom minden kedves bicskeinek nézegetésre, olvasásra! A könyv a Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon portáján 2500,-Ft-os áron megvásárolható.
25
Tisztelt Olvasóink!
Továbbra is várjuk leveleiket, írásaikat, ötleteiket a bicskeielet@gmail. com e-mail címre, vagy a könyvtárba.
Bicskei Élet
Író- olvaSHOW találkozó a könyvtárban, Bónus Tiborral és Izing Antallal
Az idei őszi országos Nagy olvashow rendezvénysorozat nagy sikernek örvendett a bicskei Nagy Károly könyvtárban is. Könyvtárak összefogása a társadalomért, ezt hirdette meg célul a rendezvény. Segíthet-e a könyv, a kultúra megmaradni embernek, ezt így is lehet mondani. Ennek jegyében telt az október 7-i, vasárnap délutáni író-olvasó találkozó Bónus Tibor irodalomtudóssal és Izing Antal újságíróval. Rendhagyó ez a találkozás több szempontból is, először is azért, mert Bónus Tibor nem írja a szépirodalmat, hanem megérti és értelmezi azt, a tanítványainak és olvasóinak. Rendhagyó még azért is, mert jóbarátok ők, nem hivatalos, távolságtartó, udvarias a hangnem, amelyben beszélnek. Igyekszenek kerülni a személyes hangot, mégis megtudunk egyet-mást róluk, Toncsi (Izing Antal) kertelés nélkül, rákérdez a fiatal egyetemi tanárra, hogy is ismerkedett meg a feleségével, aki bicskei lány, így kerültek hát ide, szentesi létére. Családias a hangulat első perctől az utolsóig. Aztán a barátságról beszélnek. Elhangzik a jól ismert Márai szöveg a Füves könyvből, a barátságról, mert „Nincs emberi kapcsolat, mely megrendítőbb, mélyebb lenne, mint a barátság.” Márai Montaignehez és Senecához kalauzol. Máris a dolgok sűrűjében vagyunk. Körbevesznek a nagyok, lehet sütkérezni a fényükben. Arra a kérdésre, hogy kik a kedvencek, Bónus Tibor elmondja, a jó műhöz mindig visszatérünk. Kosztolányit, József Attilát említi első helyen, Proustot a világirodalomból, majd Moliere-t és Racine-t, a francia klasszicistákat. A jó szöveget nem lehet KI-olvasni, nem lehet KI-üresíteni, mondja. A Kosztolányi regényeket el lehet olvasni harmincszor is, a József Attila verseket egy idő után könyv nélkül tudjuk. Arra a kérdésre, hogy melyik a kedvenc József Attila vers, az Eszmélet cím hangzik el. Meg is ígéri, hogy a beszélgetés végén fel fogja olvasni, a saját olvasatában. Mert ennek is, mint minden jó versnek, több olvasata is van. Párizsra terelődik a szó. Ott is élt Bónus Tibor, három évig, családjával együtt. Tanulmányokat folytatott, és dolgozott. Tanított franciáknak magyar irodalmat, 2000 tavaszán elvarázsolta egy Don Juan előadás, így kezdett el Moliere-rel foglalkozni. Vagy csodálatos volt megtapasztalni a francia könyvtárak emberközpontúságát. Nagyvárosi és vidéki létről beszélget-
nek. Ő szeret Bicskén élni, tehát vidéken, főleg, így, hogy Budapest közelében van. Mert nyilván nem azt adja a vidéki kisváros, amit egy főváros tud nyújtani, vagy bármelyik nagyváros. Nem a kulturális pezsgést, hanem a nyugalmat, csendet, amelybe nagyszerű dolog hazatérni egy fárasztó nagyvárosi nap után. Kinézve az ablakon esetleg libákat láthat legelni a szomszéd kertben, jegyzi meg nevetve. Ki marad fenn a mai szépírók közül? – faggatja Toncsi az irodalomtudóst. Esterházy mindenképpen, válaszolja ő. A többieket illetően tanácstalan. Majd az utókor eldönti. A mű úgyis csak akkor marad fenn, ha olvasói vannak. Kosztolányi mondja, hogy a művet mindig ketten alkotják, az író, aki megírja, és az olvasó, aki elolvassa. A legférfiasabb témával zárul a beszélgetés, a főzéssel. Bónus Tibor, annyi férfitársához hasonlóan, szeret főzőcskézni. Ez is alkotás, műalkotás. Nem marad el a beígért József Attila vers sem. És tényleg különböznek az olvasatok, mert én a vers bizonyos pontjain máshova helyezem a hangsúlyt, mikor irodalomórán felolvasom. De ehhez már egy újabb találkozóra lesz szükség, hogy megbeszéljük. Jó volt hallgatni ezt a kis vasárnap délutáni csevejt a könyvtárban, és jó volt készülődni a kis koncertre, mely a beszélgetést követte. Már megint meggyőződhettem, hogy Bicskén mégiscsak a a városi könyvtár a legjobb hely, ahova bármikor bármiért bemehetsz. Csend van, sok könyv és nagyon jó légkör. Köszönjük ezt a SHOWT. Márkó Szidónia
26
Memento 1956
Márai Sándor Mennyből az angyal című versének megható soraival vette kezdetét Serediuk Péter grafikus-és festőművész Mementó 1956 című kiállítása. A megnyitó után a művész rögtönzött tárlatvezetésen mesélt a művek keletkezésének történetéről.
Bicskei Élet
SULI HÍRADÓ
Hírek a Csokonai Iskolából
Őszi túrák
Az 1. d osztályosok túrára vállalkoztak, megmászták a 365 méter magas Zuppa- tetőt, közismertebb nevén a Spicihegyet. A 7.d osztály Tatán az angolparkban Az 5.d osztály a Gerecsében túrázott. Az útvonal: Vértesszőlős - Baji vadászház - Kecske-völgy – Baj - Tata/Tóvároskert (12 km) A 2.e osztályunk kihasználva a szép napsütéses őszi időt Csákvárra kirándult.A Vértes Natúrparkban végigjárták a Haraszt-hegyi botanikai és geológiai tanösvényt. A 6.d és a 6.f osztályunk közös kirándulást szervezett Budapestre. Felkeresték a Budai várat, a Nemzeti Galériát, majd a Lánchídon átsétálva a Néprajzi Múzeum és a Kossuth tér látnivalói következtek programjukban. Az 5.a és az 5.b osztály a budapesti állatkertet és a Vajdahunyad várat választotta úticélul.
Verseny az Állatkertben A Budai Agglomerációs Környezetvédelmi Egyesület (BAKE) szervezésében immáron 5.éve vesznek részt a csokonais diákok az állatok világnapja alkalmából rendezett térségi versenyen. Az előzetes feladat –egy védett állatról kellett pályamunkát készíteni- alapján választották ki a biológia tanárok azt a 24 diákot, akik október 12-én ott lehettek a Fővárosi Növény- és Állatkertben tartott program
Sporthírek 2007. október 11-én, egyéni atlétikai versenyre került sor Alcsútdobozon, ahol a bicskei körzet nyolc iskolájának tanulói mérték össze tudásukat. A legjobb eredményeink a következők voltak: I.korcsoport: 40 m-es síkfutás: I. Földes Lili , III. Somogyi Tamás Kislabdahajítás: I. Somogyi Tamás II. korcsoport: Kislabdahajítás:
II. Takács Zoltán, III. Fehér János III. korcsoport: 60 m-es síkfutás: I. Mulik Norbert Kislabdahajítás: II. Schmidt Patrícia IV. korcsoport: 100 m-es síkfutás: I. Kecskés Csaba Távolugrás: III. Kecskés Csaba Kislabdahajítás : II. Szekeres Ildikó, II. Vass Csaba Súlylökés: II. Szekeres Ildikó, II. Oláh Roland, III. Maczkó Márton
Az 1. d-sek kirándulása
RÁKÓCZI-KUPA 2007. október 15-18-ig rendezte meg a Csokonai Iskola a nagy hagyományokra visszatekintő és nagyon népszerű, kispályás labdarúgótornát. A négy napos rendezvényen kilenc körzeti iskola, összesesen harminc csapata kb.250 fővel képviseltette magát. Az iskola csapatai a következő eredményeket érték el:
Verseny az Állatkertben
I.korcsoport: I helyezett Kovács Martin, Rozovics Tamás, Balázs Norbert, Somogyi Tamás, Raffael Balázs, Szabó Áron, Fábián Gergely, Rehák Richárd II. korcsoport: IV. helyezett Csonka Bonifác, Fehér János, Glück Péter, Jónás Szabolcs, Németh Márk, Németh Martin, Alziebler Csaba, Bozsányi Barnabás III. korcsoport: II. helyezett Peinlich Dávid, Peinlich Szilárd, Dobos Krisztián, Komáromi Norbert, Csonka Bonifác, Vörös Martin, Semperger Zsolt, Eszik Ádám, Heim Vilmos, Sebestyén Natasa
Rákóczi-kupa – II. korcsoport
IV. korcsoport: I. helyezett : A csapat Berki Balázs, Oláh Roland, Percze Sándor, Buda Péter, Futó Zoltán, Bajrami Arianett, Bencze Márk VII. helyezett : B csapat Kardos Dániel, Vajda Csongor, Klopfer Áron, Gál Zoltán, Nagy Ferenc, Schmidt Dominik, Németh Róbert
Rákóczi-kupa – III. korcsoport
BLUES NOVEMBER A Művelődési Központban 2007. November 30. 18 óra
Fellépők: Smárton Trió
A rendezvény támogatója:
Bluestrain Horizont Light (Bicske) Beugró: 500 Ft
DECEMBERI ELŐZETES Télapószolgálat
Csillagfény
Képzőművészeti pályázat gyerekeknek A Petőfi Művelődési Központ képzőművészeti pályázatot hirdet 6-14 éves gyerekek számára „Mit jelent számodra a karácsony?” témában. A pályamunkák bármilyen technikával készülhetnek (festés, rajz, kollázs, mozaik, csuhé, textil, papírhajtogatás stb.), max. A/3-as méretben. A pályamunkák beadási határideje: 2007. november 16. A legjobb munkák a Művelődési Központ aulájában decemberben kiállításra kerülnek.
A Nagyszakállú Mikulás arról értesít bennünket, hogy december 5-én (szerdán) ellátogat minden gyermekhez, akiknek szülei ezt november 31-ig a Művelődési Központban megrendelik. Díja: 1.500 Ft/csomag Testvérkedvezmény!
Mikulás Show Az előadás végén a Mikulás kiosztja azokat az ajándékokat, amiket a szülők névvel ellátva december 1-ig leadnak a Művelődési Központban. Belépőjegyek december 1-ig válthatók! Belépődíj: 300 Ft Gyerekeknek: 150 Ft