Kutatási beszámoló Nóvé Béla, 2012. július KUTATÁSI BESZÁMOLÓ 1. A kutatás helyszíne, ideje és fő célkitűzései 2. 2.1. 2.2. 2.3. 2.4.
A kutatás érdemi eredményei Légiós-lista Kérdőívek Interjúk További adat- és anyaggyűjtések
3. 3.1. 3.1.1. 3.1.2. 3.1.3. 3.1.4.
Iratkutatások A légiós iratforrások áttekintése CDLE BALE BECAM SHD
3.2. 3.2.1. 3.2.2. 3.2.3. 3.2.4. 3.2.5. 3.2.6.
Hadinaplók (Journaux des Marchés et Opérations), 1956 – 1965 Az Első Idegen Gyalogezred (1er R.E.), Sidi Bel-Abbes, Saida, Mascara A Második Idegen Gyalogezred (2er R.E.I.), Ain Sera, Sahara Az Első Idegen Ejtőernyős Ezred (1er R.E.P.), Zeralda A Második Idegen Ejtőernyős Ezred (2e R.E.P.), Philipville A négy Szaharai Gépesített Század (1-4. Compagnies Sahariens Portées) Szaharai Büntető Század (Compagnie de Discipline), Djenier-Bou-Rezg
3.3. 3.3.1. 3.3.2. 4. 4.1. 4.2. 4.3. 4.4. 4.5. 4.6. 4.7.
Statisztikai becslések, adatösszesítések A magyar légiósok összlétszáma az 1956 utáni évtizedben A magyar légiós-veszteségek becsült nagysága Vietnámban és Algériában Kutatási mellékletek Légiós lista – ’56-ban Nyugatra menekült, légiósnak állt kamaszok Egy légiós-lista tanúsága – elemző kommentár A „Képi Blanc” c. légiós magazin felhívása magyar veteránokhoz További adatkérelem a Légió főparancsnokához Ablonczy Balázs támogató levele Saint Chamas tábornokhoz Nemes Sándor légiós veterán (Borgo, Korzika) kérdőíve Légiós fényképek, dokumentumok
1. A kutatás helyszíne, ideje és célkitűzései A Balassi Intézet pályatervemre 2012 áprilisában kéthavi Klebelsberg ösztöndíjat ítélt meg számomra, hogy helyszíni kutatásaimat a Francia Idegenlégió Aubagne-i központjában és a provence-i ’56-os magyar légiós veteránok körében folytathassam. (Korábban már két ízben jártam kinn a magam költségén, s idén ősszel egy negyedik utat is tervezek még, részint eddigi kutatásaimat, részint azokkal szoros összefüggésben a Dunatáj Stúdióval 2011 őszén megkezdett „Patria nostra” c. dokumentumfilmünket befejezendő.) Kutatóutamat 2012 április 28-tól június 25-ig sikerrel abszolváltam, s habár ez idő alatt nem kevés adminisztratív és szervezési nehézség merült fel, úgy vélem, összességében a vártnál is jobb eredménnyel térhettem haza. Mindebben nem kis része volt értő és tettrekész segítőimnek, így Ablonczy Balázsnak, a párizsi Magyar Intézet igazgatójának, kivel utam során telefonon és e-mailben tartottam kapcsolatot, s aki egy adminisztratív holtponton átsegítendő külön levelet intézett a Francia Idegenlégió főparancsnokához iratkutatásaim ügyében (ld. mellékelve), továbbá a nemrég kinevezett Aix-i tiszteletbeli konzul, Pierre Vasarely pártfogásába is beajánlott. Hasonlóan lelkes és értékes segítséget kaptam a már korábban megismert provence-i magyar légiós veteránoktól, mindenek előtt állandó konzulensemtől, Dr. Szecskó Tibor hadtörténész, ny. légiós törzszászlóstól, kinek több évtizedes légiós levéltáros és múzeológus múltja s ebből eredő respektusa a „Quartier Viennot”-ban nem egy zárt ajtót nyitott meg előttem. Végül itt kell említenem kutatótársam és barátom, Marczisovszky János önzetlen támogatását, aki, bár Klebelsberg-ösztöndíjat az idén nem kapott, saját költségén pár hétre szintén elkísért utamra, hogy az iratkutatástól, az interjúk, kérdőívek készítésén át az archív fotók és dokumentumok gyűjtéséig sokféle gyakorlati módon legyen segítségemre. Utam célja az volt, hogy az 1956-ban kamaszként Nyugatra ment, majd a Francia Idegenlégióba beállt mintegy fél ezer magyar fiú sorsát minél alaposabban feltárjam, s hogy erről készülő monográfiám ill. történelmi dokumentumfilmem számára további személyes emlékeket, archív dokumentumokat gyűjtsek. Kissé sarkítva: arra kerestem – keresem immár jó két éve – a választ, hogy miért álltak az ’56-os népfelkekő kamaszok utóbb tömegével algériai zsoldoskatonának, hogy miféle félelmek, remények űzték őket ily messze a szülőföldjüktől, és hogy miként alakult később e mára szétszórt és elfeledett nemzedék sorsa. A Francia Idegenlégió magyar történetét – benne az ’56-utáni „période hongroise” jelentős epizódjával, amikor együttvéve mintegy 3.000 magyar önkéntes szolgált a zöld-vörös zászlók alatt! – eddig módszeresen nem kutatta senki, s előttem magyar történész nem járt még a Légió Aubagne-i archívumában sem. Nem meglepő hát, ha a szakmai kihívás nagyságával csak a kutatás nehézségei és esetenkénti buktatói voltak méretarányosak – 56 évvel ’56 után... Miként pályatervemben is jeleztem, e mostani kutatóút módszertanilag háromféle forrásfeltárást jelölt meg célul: 1) az Aubagne-i légiós iratkutatásokat (erről ld. alább részletes beszámolómat!) 2) a kérdőíves és oral history módszerű személyes emlékrögzítést, valamint 3) további archív fényképek dokumentumok gyűjtését. Nem csak az Aubagne-i iratkutatásokra korlátozódó, hanem közel egy tucat provence-i településre is kiterjedő (felsorolásukat ld. alább) terepmunkám legfőbb szakmai tétje tehát az volt, hogy a vizsgált célcsoport köréből minél több eddig ismeretlen személyről gyűjtsek adatot, s hogy a Franciaországban élő ’56-os magyar légiós veteránok közül további személyekkel kerüljek kapcsolatba. Mindezt azért, hogy sokrétű és hiteles forrásanyag birtokában vállalkozhassam e légiós-nemzedék sorsának bemutatására és történetszociológiai, statisztikai elemzésére.
2
2. A kutatás érdemi eredményei 2.1. Légiós-lista. Az újabb szóbeli és írásos adatgyűjtés nyomán a mintegy 500 fősre becsült célcsoport eddig több mint a felét, szám szerint 255 kamaszként emigrált, ’56 utáni magyar légióst sikerült azonosítanom. (A tételes listát és annak elemző kommentárját ld. a mellékletben!) 2.2. Kérdőívek. Az 50 kérdésből álló 20 oldalas kérdőívet (melynek mintapéldányát pályatervemhez korábban csatoltam) eddig 8 magyar légiós veterán töltötte ki, s az újabb önkéntesek közül további 9-ét remélem a nyár végéig megkapni postán, e-mailben vagy személyesen. Az eddigi válaszadók: Aradi Domokos (La Lende les Moures), Huber Béla (Aubagne), Morvay Tamás (Vins sur Caramy), Nemes Sándor (Borgo, Korzika), Soós Sándor (Séptemes les Vallons), Sorbán Gyula Elek (Toulon), Spátay János (Bouc-Bel-Air), Szecskó Tibor (Aix-en Provence) – reménybeli további válaszolóim pedig: Andó János (Marseille), Fehér János (Aix-en-Provence), Harsányi Árpád (Lille), Lakatos Imre (Auriol), Szabó László (Nizza), Szekfű Árpád (Puyloubier), Szűcs Tibor (Auriol), Takács Gyula (Tahiti → Marseille) és Wagner József (Puyloubier). Nyelvi, technikai vagy értelmezési nehézségek miatt a kérdőív kitöltésében több ízben személyesen is segédkeztem, s a fontosabb adatközlőkkel külön interjúkat is felvettem, ill. arra kértem őket, hogy egy-egy korszakos epizódról, így az ’56-os vagy az algériai harcokról, külön mellékletben szabadon vessék papírra emlékeiket. (Beszámolómhoz mintaként egyik legfontosabb adatközlőm, Nemes Sándor kérdőívét mellékelem.) 2.3. Interjúk. Az interjú-sorozat szintén jelentősen bővült – eddig kb 26 órányi hangés mozgóképfelvételt sikerült rögzíteni jórészt az interjúalanyok saját közegében: családi körben, veteránotthonokban vagy a bajtársi körök (AALE) rendszeres találkozóin. (A felvételek helyszínei: Aix-en Provence, Aubagne, Auriol, Bouc-Bel-Air, La Cardeline, La Ciotat, Nizza, Puyloubier, Toulon és Vins sur Caramy voltak.) Az interjúk sorából külön kiemelendő három veterán emlék-anyaga: Spátay Jánosé (69), aki 1956-ban 13 évesen jött el Budapestről, egyedül él, szegényen és betegen s azóta sem járt Magyarországon; Morvay Tamásé (74), aki leszerelése után közel három évtizedig volt egy provence-i kis falu megbecsült postamestere s nemrég vesztette el algériai (kabil) feleségét; továbbá Szabó Lászlóé (82), aki még az előző, 1945-46-ban légiósnak állt nemzedék kevés túlélőinek egyike, ki maga is 16 évesen csapott fel légiósnak, végig harcolta a vietnámi és algériai háborút, majd a nála jó tíz évvel fiatalabb ’56-os légiós nemzedék kiképző tiszthelyettese és máig aktív, önzetlen pártfogója lett. (Az ő 1957 eleji beavató és elsőrangú forrásértékű emlékeit a Deuxiéme Bureau Marseille-i újonc-felvételi gyakorlatáról alább még külön idézem!) 2.4. További adat- és anyaggyűjtések. A légiós veteránoktól számos további nevet és adatot sikerült szereznünk elhunyt vagy még élő bajtársaikról; ebben kiváltképp jelentős segítséget kaptunk Huber Bélától, Szecskó Tibortól, Nemes Sándortól, Sorbán Gyulától és Soós Sándortól – akik együttvéve vagy 120 névvel gyarapították légiós-listánkat. Ugyancsak ígéretüket vettük, hogy a légiós temetők és a veterán-otthonok nyilvántartásaiból további bajtársaikat is segítenek azonosítani és aktívan részt vesznek az algériai harcokban elesett kb. 40-50 nemzedéktársuk listájának összeállításában is. (Ez idő szerint mindössze 26, ismeretlen észak-afrikai sírhelyen nyugvó ’56-os magyar önkéntesről van szórványos adatunk.) A hétvégi „családlátogatások” során – a neveket, helyszíneket ld. fentebb az interjúk ismertetésénél! – eddig kb. 4-500 archív fotót és légiós dokumentumot sikerült eredetiben vagy másolatban gyűjtenünk, ezeket a Légió Dokumentációs Központjától és „Képi Blanc” c.
3
havilapjától szerzett további fotókkal, archív híradó-felvételekkel egészítettünk ki (Marseille-i újonc-behajózás, megérkezés Oránba, Sidi-bel-Abbésba, az algériai harcok, etc.). Az Idegenlégió Főparancsnokságára naponta bejárva, a legénységgel, az altisztekkel és a tisztekkel gyakran szót váltva, s nem egyszer együtt is étkezve, kiváltképp jó kapcsolatba kerültünk a ma is Aubagne-ban szolgáló mintegy 20-30 magyar önkéntessel, akiktől szintén kaptunk a magyar veteránokról érdemi információkat, sőt olykor archív képeket, dokumentumokat is. (Csupán az érdekesség kedvért: jelenleg kb. 300 magyar szolgál világszerte a Francia Idegenlégióban – közülük vagy 200-an magyarországi, azaz „kismagyarok” és további 100-an „nagymagyarok”: azaz a Felvidékről, Kárpátaljáról, Délvidékről és Erdélyből verbuvált, 20-50 év közötti önkéntesek.) Capitaine Montagna, a Légió világterjesztésű lapjának nemrég kinevezett főszerkesztője maga is értőn és lelkesen fogadta a magyar veterán-kutatás ügyét, ennek kézzel fogható, legfrisebb eredménye: a Képi Blanc júniusi számában megjelent képes, keretes felhívásunk további magyar légiós veteránokhoz, akik készek megosztani velünk emlékeiket (ld. a mellékelt másolati anyagban). Hirdetésünkre alig néháyn hét alatt máris öten jelentkeztek, s a bizalmi hírláncok révén remélhető, hogy ez a szám őszre akár meg is többszöröződhet. Az iratkutatások ismetetésekor még szó lesz róla, ám jelentősége miatt már itt érdemes kiemelni, hogy mivel a korábbi ígéretek ellenére egyéni légiós-dossziékat és bizalmas névsorokat, statisztikai adatösszesítéseket (toborzólisták, dezertőrök, veszteségek, etc) végül is nem volt módunk kutatni, a légiós archívum (BALE) munkatársai azt javasolták: forduljunk írásos kérvénnyel a főparancsnokhoz, aki, ha nekik utasításba adja, ők maguk igyekezni fognak minden kérésünknek egy magyar érdekű részletes dokumentáció összeállításával eleget tenni. (A tábornokhoz címzett levelünk és Ablonczy Balázs úgyszintén hozzá intézett, támogató levelét ld. másolatban!) Hivatalos válasz eddig még nem érkezett, ám hírek szerint legkésőbb őszre ez az anyag is birtokunkban lesz. Végül itt jegyzem meg, hogy a légiós archívum (CD) szakkönyvtárában számos témámba vágó, érdekes munkát találtam – kézikönyvek, korszak-monográfiák, memoárok, a különböző légiós ezredek emlék-kiadványai –, s azokat nem csak haszonnal forgattam, hanem készülő könyvem ajánló bibliográfiájába mintegy fél száz francia nyelvű könyvcímet is beválogattam. Ezen kívül az Aubagne-i „Marcel Pagnol” Városi Könyvtárban („Médiatheque”) úgyszintén találtam néhány izgalmas hely- és sajtótörténeti kiadványt, bennük jónéhány légió-történeti adalékkal az 1956-1990 évekből 3. Iratkutatások 3.1. A légiós iratforrások áttekintése A francia Idegenlégió részben kutatható, részben még napjainkban is zárolt történeti iratait Franciaország 3 helyszínén 4 szervezeti egységben őrzik; melyek a következők: 1) Centre de Documentation de la Légion Étrangére (CDLE), Aubagne; 2) Bureau des Anciens de la Légion Étrangére (BALE), Aubagne; 3) Archives du Ministere de la Défense, (BECAM), Pau; 4) Service Historique de la Défense (SHD), Vincennes Közülük az első jobbára csak iratkiadó kutatószolgálat és konferencia-központ, míg a további három valóban jelentős hadilevéltár az alábbi gyűjtőkörrel és iratállománnyal: 3.1.1. CDLE
4
Az Idegenlégió Főparancsnokságának Aubagne-i székhelyén (Cartier Vienot, Route départementale 2, 13784. Aubagne) működő Dokumentációs Központnak saját eredeti iratanyaga csak kevés van, valójában inkább a BALE nyilvános – civilek számára is nyitott – kutatószolgálataként működik. Állag-, vagy fondjegyzék, feldolgozott és annotált forrásleírás az itt tárolt főként másolati anyagokról nincs, avagy ha van is, azt nem adják ki a civil kutatóknak. Munkatársai (akik a Légió sajátos belszervezete és szolgálati rendje miatt sűrűn cserélődnek) maguk is megerősítik, hogy a CDLE-ben tárolt anyagok jórészt feldolgozatlanok, digitalizálva még nincsenek, s a kutatást – az előzetes parancsnoki engedély birtokában is – csak „próba – szerencse” alapon lehet megkísérelni, a következő három gyűjtőkörben: - Archives Collectives (általános iratok, azaz nem személyi dossziék), időszakos bontásban, feldolgozás alatt; - Achives Études (tanulmányok, tematikus feldolgozások): a Légió belszervezete, statisztikái, létszámváltozásai, légiós magániratok (pl. levelezések, etc.); - Könyv- és médiatár, helybeni használatra, tematikus és időszakos osztályozás szerint (pl.: 19. század, 1. vil.háb., 2. vil.háb., Indokína, Algéria, etc.) A CD legfontosabb kutatási anyagai az egyes légiós alakulatok hadinaplóinak (Journal des Marches et Operations = JMO) másolati példányai, melyekre még részletesen kitérek. 3.1.2. BALE Ez a voltaképpeni légiós irattár, melynek fő profilja a nem-francia és francia állampolgárságot nem kért, vagy nem kapott idegenlégiós állomány személyi dossziéinak tárolása. Az irattár tájékoztatója szerint 550.000 személyi dossziét őriznek itt mintegy 6000 iratfolyóméternyi tárhelyen. (Összehasonlításul: ez éppen másfélszerese az ÁBTL Eötvös utcai iratállományának.) A BALE-t civil kutatók nem látogathatják, fondjegyzéket vagy annotált forrásleírást az itt tárolt anyagokról nem kaphatnak, még kutatási engedély birtokában is jórészt csak az irattár tiszti, tiszthelyettesi karának szabad kapacitásán és jóindulatán múlik, hogy mennyi idő alatt, milyen típusú és terjedelmű anyagot adnak át a kutatónak a CDLE-ben való helyszíni tanulmányozásra. A tetemes iratállományt csak alig egy évtizede, 2001-ben kezdték el digitalizálni, fordított időrendben az újabbaktól a legkorábbi – 20. század eleji – aktákig visszanyúlva, de saját bevallásuk szerint is csak lassan haladnak vele. Az irattár fő rendeltetése a volt légiósok és közvetlen hozzátartozóik egyéni iratmásolati igényeinek folyamatos kiszolgálása. Összesítések, statisztikák itt – a BALE-munkatársak közlése szerint – nincsenek (pl. nemzetiségi bontású újonc- vagy toborzólisták, etc.). A légiós egységek hadinaplói (JMO) és az Idegenlégió máig szolgálati titokként kezelt éves mérlegei („bilans annuels”) ugyanakkor megvannak, noha közvetlenül ezek sem kutathatók. (Ennek ellenére informális úton sikerült megszereznünk az algériai harcok két kulcs-esztendejének az 1959-es és 1960-as évek évkönyveinek egy-egy – selejtezésből kimentett – másolati példányát, melyekben kutatásunk szempontjából elsőrangúan fontos, több éves adatsorok találhatók. Részletesen ld. alább a 4. statisztikai fejezetben!) 3.1.3. BECAM A Francia Védelmi Minisztérium Irattára (BECAM = Bureau Central des Archives Administrative Militaires) őrzi valamennyi francia katona – így a légiósok és a légiós tisztesek, altisztek – személyi dossziéit, születésüktől 90 éves korukig zárolva. Ez után személyi anyagaik a megyei levéltárakhoz kerülnek, s a továbbiakban kutathatóvá válnak. Az egyes ezredek és más önálló egységek hadinaplóit (JMO) is ez a központi irattár őrzi fontos törzsállományként.
5
3.1.4. SHD A Vincennes-ban található Hadtörténeti Levéltár (Service Historique de la Défense) a francia tisztikar iratanyagát tárolja a középkorig visszanyúlóan. Itt általános érdekű és személyi akták („dossiers collectifs et individuels”) egyformán találhatók, ám mivel magyarok tiszti rangban a Francia Hadseregben és az Idegenlégióban csak ritka kivételként szolgáltak, ez a különben nagymúltú és becses forrásegyüttes kutatásunk szempontjából érdektelen. Vélhetően a francia katonai hírszerzés és elhárítás (Deuxieme Bureau) történeti iratmásolatai is itt találhatók. Ezek civilek számára ma sem kutathatók, s az anyagok jellegét, funkcióját, keletkezési idejét és nagyságrendjét sajnos még informális tudakozódással – ismételt szóbeli kérdésekkel – sem sikerült felmérnünk. Szerencsére légiós pályája során több magyar veterán is szoros kapcsolatba került a DB-vel – légióstoborzás, felvételi kikérdezések, levélellenőrzés, tolmácsolás, etc –, s így ők, ha szolgálati iratokat nem is, értékes tájékoztatást tudtak adni a francia hírszerzés, elhárítás egykori ügyrendjéről. 3.2. Magyar érdekű légiós iratkutatások 2012. május-júniusában összesen mintegy hat hetet töltöttünk szorgos iratkutatással az Aubagne-i Légiós Főparancsnokság Dokumentációs Központjában – ebből, mint korábban jeleztem, vagy három hetet kutatótársammal, Marczisovszky Jánossal, aki saját költségén társult a Provence-i expedícióhoz. Előtte, közben, és utána legalább tucatnyi alkalommal tartottunk hosszabb-rövidebb konzultációt a CDLE s a BALE különböző rangú és beosztású munkatársaival (CDLE: Major Licurgo, directeur, Lieutenant Michon, adjutant, caporal chéf Rathier, archivist; BALE: Capitaine Claret, chef, Major Maghoube, adjoint), illetve konzulensünkkel: Dr. Szecskó Tibor, ny. légiós törzszászlóssal, aki korábban maga is a CDLE vezető munkatársa volt. Itt kíván említést, hogy ez idő alatt civil kutató a Dokumentációs Központban nem járt – előtte, utána se nagyon –, továbbá, hogy Algériai függetlenné válásának 50. évfordulóján a légiós ezredek hadinaplóit az 1956-1962-es időszakból rajtunk kívül senkinek nem jutott eszébe kikérni és módszeresen áttanulmányozni, holott az algériai háború máig is a francia nemzettudat és közélet egyik legkényesebb, sokat vitatott momentuma – részben az egykori atrocitások és tömeges menekülthullámok, részben a mai interetnikus konfliktusok miatt. (Elég csak arra emlékeztetni, hogy közel 2 millió sorköteles francia katona járta meg Algériát, a harcok és tömeges megtorlások több tízezer francia, arab és harki életét oltották ki, s az ország önállóvá válása után jó egy millió „pieds noirs”, algériai francia és más európai eredetű algériai lakos volt kénytelen elhagyni észak-afrikai szülőföldjét.) 3.2.1. Hadinaplók (Journaux des Marchés et Opérations), 1956 - 1965 A légiós ezredek hadinaplói beavató és adatgazdag közelképet adnak az egységek belszervezetéről, tiszti, tiszthelyettesi és legénységi állományáról, továbbá hadműveleti részvételéről az algériai háború (1954-1962) s a még jó hat éven át tartó francia katonai evakuáció (1962-1968) egész időszakáról. Az Algériában szolgáló 10 légiós ezred minden nagyobb önálló egysége hasonló szerkezetben és adatszolgáltatási rendben folyamatosan vezetni és havonta, negyedévente leadni tartozott a főparancsnokságnak egykor szigorúan titkos szolgálati naplóit. Ezen egységek: az 1., 2., 3., 4. és 5. Idegen Gyalogezred, a 13. Féldandár, az 1. és 2. Idegen Lovassági (Páncélos) Ezred, az 1. és 2. Idegen Ejtőernyős Ezred, továbbá a négy Szaharai Gépesített Század és a Szaharai Büntető Század. (Eredeti francia
6
nevükön: 1er, 2e, 3e, 4e, 5e REI, 13e Demi-Brigade de la L.E., 1e, 2e Regiments Etrangers de Cavallerie, 1e, 2e REP, 4 Compagnies Sahariennes Portée de la L.E, Compagnie de Discipline.) Mivel az általunk kutatott időszakban (1956–1965) egyetlen ezred hadinapló-sorozata is átlag 2-3 iratfolyómétert tesz ki, a korszak teljes napló-repertoárjából főként azon regimentek anyagát igyekeztünk átnézni, ahol korábbi kutatásaink és veterán adatközlőink szerint magyar légiósok aránylag nagy számban szolgáltak. Ezek: az 1. és 2. Idegen Gyalogezred, az 1. és 2. Idegen Ejtőernyős Ezred, továbbá a négy Szaharai Gépesített Század és a Szaharai Büntető Század. Az ily módon szelektált, módszeresen átnézett, kimásolt és kijegyzetelt naplók így is a teljes repertoár bő egyharmadát teszik ki. Röviden a naplók tartalmáról és szerkezetéről. Az egyes ezredek hadinaplóinak informatív értéke, formai és szerkezeti rendje a vizsgált évtizedben elég nagy változatosságot mutat, noha az évtized-fordulóra központi direktívák egész sora próbálja azok adatszolgáltatásának tartalmi, formai elemeit egységesíteni. Néhány kézírásos kivételt leszámítva (ilyen pl. a Szaharai Büntető Század naplója) többnyire stenciles sokszorosítással készültek havi vagy negyedéves gyakorisággal, 35-45 példányban, egyedi, nem ritkán színes címlapokkal, melyek tervezésében a légiós ezred-írnokok fantáziája és grafikai tehetsége is tág teret kapott. A naplók élén az egység táblázatba foglalt aktuális hadrendje („Ordre de Bataille”) található a tisztek és tiszthelyettesek nevével, rangjával, csapatbeosztásával és személyi adataival (születési dátum, légiós regisztrációs szám, etc). Ezt követi a naponta vezetett voltaképpeni eseménykrónika („Historique des Faits”), ami olykor csak formálisan, máskor érdemi részletezéssel a különböző egységek aznapi feladatait, mozgását, a tisztek és tiszthelyettesek érkezését vagy távozását, a magasabb parancsnokok látogatását, etc. foglalja össze. Kiváltképp figyelemre méltó ezek között a hadműveletek gyakran térképvázlattal illusztrált napi összefoglalója, amely külön napi mérleget („Bilan de la Journée”) is közöl az ellenséges és a saját veszteségekről, a hadifoglyokról, a hadizsákmányról, vagy az evakuált polgári lakosság számáról, etc. A havi és negyedéves naplók idővel 3-4 standard táblázattal is kibővültek: ezek az ezred állományának adott időszakbeli létszámváltozásait, a sebesülések és halálozások okát és körülményeit, az előléptetések, kitüntetések, lefokozások és büntetések eseteit rögzítik többnyire névvel, ranggal és csapatbeosztással. Sajnálatos, hogy e táblázatokban a dezertőröknek – alighanem titoktartási utasításra – nincs külön állandó rovata; így olykor csak az eltűntek („disparus”) közt lehet gyanítani őket, máskor a napi krónikában bukkannak elő, elvétve névvel is, ám a gyakoribb csoportos szökések esetében inkább csak számszerű adatként („4 légionnaires allemands et 2 italiens sont désertés”). Az ezrednaplók végül tételes létszám-mustrával zárulnak, melyekben a tiszti és altiszti állomány nevesítve, a legénységi csupán számadatként van feltüntetve. Ám lássuk a hadinaplók magyar érdekű találatait: 3.2.1.1. Az Első Idegen Gyalogezred (1er R.E.), Sidi Bel-Abbes, Saida, Mascara Az ezred jórészt a Sidi Bel-Abbesi anyabázison szolgált – melynek kiképző altáborain: Saidán és Mascarán valahány légiós újonc átment –, s emiatt közvetlen harci cselekményben aránylag ritkán vett részt. Naplóiban az algériai háború válságos 1958-59-es éveiben még így is feltünő módon megsokasodnak a harcban elesett magyar újoncok nevei. Íme, néhány: -
Kopnik István (2. oszt. légiós, Saida) 1957.12.09. Alt Ferenc (2. oszt. légiós, Saida) 1957.12.09. Friedl Jenő (1.oszt légiós, Mascara) 1959.01.27. Moger Zoltán (2. oszt. légiós, Bau Alan) 1958.02.09.
7
-
Polák József (caporal) 1959.01.05. Horváth Zoltán (caporal, Saida) 1959.02.26. Nagy Zoltán (sergent, Mascara) 1959.04.24. Berzsenyi Árpád (sergent, Saida) 1959. ??.??. Németh Ferenc (2. oszt. légiós, Saida) 1959.08.30.
Ugyanezen ezredből a már tisztessé vagy altisztté avanzsált, szerencsés túlélők az algériai háború vége felé mind több kitüntetést kapnak. Néhány magyar név az 1961-es naplókból: -
Szilágyi Sándor, caporal Nagy Georges, adjudant Gyimesi Miklós, caporal Kovács István, caporal Szabó József, caporal Solymos Béla, caporal
A kitüntetettek sorában egy a veteránok és hazatértek által sokat emlegetett magyar légiós csapattiszt: Rézbányai Béla hadnagy neve is sűrűn felbukkan. 3.2.1.2.
A Második Idegen Gyalogezred (2er R.E.I.), Ain Sera, Sahara
Az ezred naplóit átlapozva feltűnő a magyar altisztek erős jelenléte: őrmestertől zászlósig 25 magyar nevet sikerült találnunk az 1957 és 1963 közötti évek naplóiban. Születési dátumuk 1914-től 1938-ig erős szórást mutat, noha jó részük az 1920-as években született, 1945 után légiósnak állt „öregkatona”, és csupán három 1936-1938-as születésű akad köztük, akik minden bizonnyal ’56-os emigránsok lehettek: -
Antal Ferenc, sgt Balogh János, sgt chef Bányai Gyula, adjudant Bíró Bla, cap. Bíró Sándor, sgt m. Csipkés András, adjudant Demeter András, adjudant chef Dolányi János, sgt Erdős Gyula, sgt Farkas János, sgt chef Hlinka György, sgt Kiss Miklós, adjudant Kossuth Kálmán, sgt m. Kovalovszki László, sgt chef Kund István, sgt Kvassay Zolzán, sgt chef Laki Tivadar, adjudant Lehel Pál, sgt Monostory László, sgt Müller Ernő, sgt m. Nagy György, adjudant Palik Zoltán, adjudant chef
8
- Rigó Balázs, sgt. - Szabó Sándor, sgt. - Szántai Gyula, sgt m. A tiszthelyetteseknél jóval számosabb magyar légiós legénységről csupán az ezrednapló sebesült-jelentéseiből és a kitüntetettek lajstromaiból értesülhetünk. (Magyar elesettet, eltüntet vagy szökevényt a 2-er R.E.I. hadinaplóiban nem találtunk, ám e kényes személyi adatokat, mint már jeleztük, nem is mindig nevesítik a naplók.) Íme, a tűzharcban vagy aknarobbanásban sebesült magyar légiósok 1959-1961-es gyűjtőlistája: -
Szabó András, sgt. Tokai János, capl. Bíró Béla, acpl. Sebők László, 2. oszt. légiós Ferenczi János, capl. Kovács István, capl (g.k. vezető) Laki Tivadar, adjudant
Az 1959-ben a Cameron-ünnepen a kitüntetettek sorában, néhány már említetten kívül, további három – alacsony rangjából ítélve – nyilván 1956 után légiósnak állt magyar neve is felbukkan: -
Bihary Attila, 2. oszt. légiós Ferenczi János, 2. oszt. légiós Koros Gyula, 2. oszt. légiós Szabó Lajos, 2. oszt. légiós Farkas Zoltán, adjudant
3.2.1.3. Az Első Idegen Ejtőernyős Ezred (1er R.E.P.), Zeralda A maga idején korszerű elitalakulatnak számító két légiós deszant-ezred hadinaplói újabb tanulságokat engednek levonni. Közülük kiváltképp érdekesek a 1er R.E.P. 1958. 1. évnegyedének adatközlései, melyek a harcok s ezek során a légiós veszteségek súlyosbodását jelzik. Az ekkorra már állandósult, úgyszólván mindennapos bevetések nyomán az ezred vesztesége alig három hónap alatt meghaladta a 300-at (115 halott és 192 sebesült!), noha ezek közt a naplóban feljegyzett, névvel említett magyarok száma aránylag csekély: -
Burmat István (harcban elesett) Krieger Károly (harcban elesett) Pálfi Ervin (harcban elesett) Antal Ferenc (harcban megsebesült) Konkoly István (harcban megsebesült)
Később – 1959 őszétől 1961 tavaszáig – további tíz harci sérülés, fegyveres vagy közlekedési baleset magyar áldozatainak neveit teszi közzé az ezrednapló, rang nélkül – feltehetően mind légiós közlegények voltak: - Farkas László - Fürjes László
9
-
Graczó Sándor Halász József Horváth Ferenc Kovács Imre Kurina László Németh Árpád Novakovics József Pintér József
3.2.1.4. A Második Idegen Ejtőernyős Ezred (2e R.E.P.), Philipville Vélnénk, hogy a második ejtőernyős ezredben jóval kevesebb magyar szolgált, mivel magyar nevek a hadinaplóiban inkább csak 1958 nyarától 1962 végéig tűnnek fel elvétve. (Az ezredet ekkor, az algériai háború végén a korzikai Calviba telepítették át.) Ugyanakkor – és ez kellő forráskritikára inti a kutatót –, számos veterán adatközlőnk megjárta Philipville-t, majd Calvit, s egyikük, Huber Béla (Sopron, 1942) személyes közlése is igen figyelemreméltó. Eszerint 1961-62-ben csupán az ezredtörzs („CCS”) testőr szakaszában („section protection”) 27 magyar ’56-os emigráns fiú szolgált Toldi István törzszászlós vezénylete alatt, és rajtuk kívül csupán két német és két lengyel légiós alkotta még a testőr-osztag legénységét. Néhány magyar név a naplóbejegyzésekből: Elesettek: - Horváth László (1957. 05. 20.) - Nagy Antal (1960. 05.27.) Sebesültek: - Kovács László (1959.02.28.) - Kovács György (d.n.) - Simon György (1961.10.11.) Előléptették a háború végén, 1962. 01. 01-én 2. oszt. légióssá: - Kaposi György - Kormányos Sándor - Kovács László - Vidovich Imre (68 névből 4 magyar !) Tovább szolgált, újonnan szerzett szakképesítéssel: - Dubrovay Frigyes - Hunfalusy Károly - Molnár Károly Az ezred demoralizálódását jól jelzi, hogy az algériai háború végével megsokasodnak a szökések. Így a Mers-el-Kebír-i hadikikötő bázisról 1962 novemberében 11, egy hónap múltán már 18 szökevényt („déserteur en fuite”) jelentenek – köztük a listán egy magyar név is akad: a korábban sebesültként feltűnt Kovács Lászlóé, aki 1962. december 30-án vált meg a Légiótól. 3.2.1.5. A négy Szaharai Gépesített Század (1-4. Compagnies Sahariens Portées)
10
Algériában különleges, részben logisztikai, részben járőr és rendfentartó feladatot látott el a négy önálló szaharai gépesített század, melyekben magyarok is szép számmal szolgáltak. Ezek legénységi állománya egyenként 200-240 főből állt, járműparkja pedig 50-60 (!) közt mozgott. Állomáshelyeik számsorrendben a következők voltak: 1ére CSP: Fort Flatters; 2éme CSP: Laghouat; 3éme CSP: Ain el Arba; 4éme CSP: Geryville. Századnaplóikban inkább a korábbi (1945-46-os) magyar légiós nemzedék ekkor már altisztként szolgáló „öregkatonái” tűnnek fel, mintsem az ’56-os magyar fiúké. (A közlegények neve, ahogy más egységeknél is, csak egy-egy fontosabb esemény: sebesülés, haláleset, szökés, kitüntetés, etc. kapcsán kerül a hadinaplóba, míg a tiszti és altiszti állomány beosztását havonta újraközlik.) A 1ére CSP 1957-es hadrendjében például kilenc magyar „öreg” légióst is találni többnyire raj- vagy szakaszparancsnoki beosztásban: -
Barci Lajos, c/chef (1926) Beskó Ferenc, capl (1926) Dietrich Péter, 2. oszt. légiós (1932) Haering Péter, 2. oszt. légiós (1932) Jakcsics Ferenc, c/chef (1913) Kaptza Ferenc, adj. (1923) Knerr Arthur, 2. oszt. légiós (1923) Vaskó János, c/chef (1927) Virág János, sgt. (1927)
Ugyanez – születési dátumok nélkül – a 4éme CSP 1959. 2. negyedévi hadrendjéből: -
Bíró Béla, sgt. Erdős Gyula, sgt. Kund István, sgt. Kvassay Zoltán, sgt/chef Laki Tivadar, adj. Nagy György, sgt/chef Friedl Jenő, 1. oszt. légiós (+ meghalt balesetben 1959.01.31-én)
A 4éme CSP 1957 januári hadinaplójában négy magyar altisztre lelünk: -
Antal Ferenc, sgt. (1918) Laki Tivadar, sgt.chef (1926) Müller Ernő, sgt/chef (1927) Sántai Gyula, adj. (1921)
A harcok éleződését jól mutatja, hogy ugyanezen századból 1959 nyarán három magyar neve is feltünik a sebesült-listán: -
Bíró Béla, sgt Csiba Ferenc, 2. oszt légiós Ganyu Sándor, 1. oszt légiós 3.2.1.6. A Szaharai Büntető Század (Compagnie de Discipline), Djenier-Bou-Rezg
A hírhedt és számos legendával övezett Szaharai Büntető Század kivételesen kézírással vezetett, egyetlen keménytáblás könyvbe foglalt 1956-1963-as hadinaplója némi csalódást
11
kelt a kései kutatóban. A semmitmondó és repetitív napirendi pontokat olvasva („R.A.S.” – „rien á signaler” = semmi említésre méltó) vajmi kevés derül ki arról, hogy milyen élet is folyt itt egykor, miféle kényszermunkák (kőtörés, útépítés, építkezés, etc.) és büntetés-formák voltak divatban a Colomb Bechartól 70 kilóméternyie fekvő világvégi „fegyenc-oázisban”. Azt is csak a büntetőszázadot megjárt magyar veteránok személyes élménybeszámolóiból tudni, hogy külön szakaszokba osztva más-más bánásmódban volt itt részük a szökevényeknek, a súlyos szolgálati vagy fegyelmi vétséget elkövetőknek (elalvás őrségben, az elöljáró tetleges bántalmazása, etc.), és megint más a késelőknek és notórius verekedőknek vagy éppen a tetten ért homoszexuálisoknak. Nem mintha magyar nevek nem tűnnének fel sűrűn e némiképp rendhagyó, kézírásos naplóban is („Farkas”, „Gáspár”, „Gellért”, „Gyimesi”, „Horváth”, „Kocsis”, „Konkoly”, „Módos”, „Morvay”, „Pásztor”, „Prókai”, „Szakács”, „Szigetvári”, „Szombathy”, „Takács”, etc.), ám ezek csupán a kerethez, az őrszemélyzethez tartozókat jelölik, és gyakran hibásan írt családnevükön kívül legfeljebb érkezésük, távozásuk avagy gyógykezelésük tényét rögzíti a napló.
3.3.
Statisztikai becslések, adatösszesítések
Habár, mint jeleztük, Saint-Chamas tábornokhoz, a Légió főparancsnokához írt levelünk nyomán további érdemi dokumentumokat és adatközléseket várunk a BALÉ-tól, az 1956 utáni magyar légiósokról néhány arányszámot és közelítőleges becslést már az eddigi kutatások alapján is megkockáztathatunk. 3.3.1.
A magyar légiósok összlétszáma az 1956 utáni évtizedben
Az 1831-ben alapított Francia Idegenlégió összlétszáma az algériai harcok alatt (19541962) 20.000 és 32.000 fő között ingadozott. (Ma mintegy 7.000 körül van, de további létszámcsökkenése várható.) Az 1962 márciusi Eviani Egyezmény értelmében a francia katonai bázisok: helyőrségek, tengerészeti és légi támaszpontok és a szaharai francia atomkísérleti központ Reganban fokról-fokra, végleg csak 1968 nyarán kerültek felszámolásra, s így a magyar légiós kontingens is aránylag nagy számban még sok évig szolgált Algériában. Ezzel együtt már 1962 tavaszán, az evakuáció kezdetén, számos fiatal önkéntest vezényeltek franciaországi és korzikai támaszpontokra, majd utóbb Madagaszkárra, Csádba, Elefántcsontpartra, Tahitibe, Guyane-ba és más tengerentúli francia támaszpontokra. A magyar légiósok – s köztük a kutatás szűkebb célcsoportja: az ’56-os fiatalkorú emigránsok – létszámát több forrás módszeres egybevetésével próbáltuk meghatározni. Közülük a legfontosabbak: korábbi belügyi iratkutatásaink az ÁBTL-ben, a Francia Idegenlégió hadinaplói és éves mérlegei, továbbá a veteránok személyes adatközlései. Ez utóbbiak részben a már ismert magyar és francia szolgálati adatokat hitelesítik vagy korrigálják, részben a még ma is tetemes adathiányokat hivatottak elsőrangú forrásként pótolni. Hogy miként, erre jó példa a ma 82 esztendős Szabó László légiós veterán tanúsága, aki – sok más kitüntetése mellett – a Francia Becsületrend Tiszti Keresztjének birtokosa. A francia katonai elhárítás, a Deuxiéme Bureau toborzási és újoncfelvételi aktái, csakúgy, mint a jelentkezőkről készített nemzetiségi kimutatásai ma sem nyilvánosak, ám azért koronatanú így is akad. Túlzás nélkül ilyennek mondható az egykor 27 éves Szabó László, aki őrmesterként 1957 elején ekkor már tíz éve szolgált, s akit a tunéziai határról rendelt a főparancsnokság Sidi-bel Abbés-ba, majd küldött nyomban tovább Mers-el-Kebírbe s innen Marseille-ba, hogy a kikötőt vigyázó Szent Miklós Erődben maga is segítsen szelektálni a francia katonai elhárításnak a tömegével érkező „Attilákat” – az ’56-os magyar
12
menekültek első nagy hullámát. „Sergent Szabó”, nem egész három hónapig látta el feladatát, ám mert túlzottan is szívén viselte honfitársai sorsát – akikben saját tíz év előtti árvaságát és kiszolgáltatottságát vélte felfedezni –, végül visszaküldték az algériai frontszolgálatra. Saját zsoldjából majd három hónapig etette, itatta, látta el cigarettával és jótanáccsal a gyakran még 18. évüket sem betöltött fiúkat, s ez idő alatt vagy 300 friss menekült kikérdezését vezette. „Marseille és a Fort Saint Nicholas alsó erődje tele volt magyarral! Többségük éppoly bátor és derék fiú volt, mint azelőtt mi, ám a valódiak közt szájhősök is akadtak, akik nem győztek azzal hencegni, hogy hány „ruszki tankot”t lőttek ki. Mondtam is nekik, ha kilőttetek is ötöt, csak kettőt mondjatok, az hihetőbben hangzik... A régi magyar légiósok mindjárt felkarolták az újakat, de a DB francia tisztjei végül mintha sokallották volna a magyar inváziót. Szigorúbb lett a rosta, ám még így is minden 15. magyar fiú elsőre bekerült.” A fentiekből arra a meghökkentő következtetésre juthatunk, hogy az 1956 utáni évtizedben a magyar jelentkezők létszáma akár a 35-40.000-et is elérhette. Ez nem túlzott feltevés, hiszen a toborzás szerte Európában nagyban folyt – nota bene alig burkoltan még a menekülttáborokban is, habár ezt a Vöröskereszt és az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága tiltotta! –, s így Angliából, Svájcból, Németországból, Franciaországból s a Beneluxállamokból még sok éven át népes hullámokban érkezett az utánpótlás. 3.3.2 A magyar légiós-veszteségek becsült nagysága Vietnámban és Algériában Az algériai harcok (1954-1962) hivatalosan elismert légiós vesztesége: 65 tiszt 278 altiszt 1633 légiós Együttvéve: 1.976 fő Összehasonlításként a korábbi indokínai háború (1948-1954) teljes légiós vesztesége: 380 tiszt 1.082 altiszt 9.092 légiós Együttvéve: 10.483 fő A magyar önkéntesek mindenkori arányát alapul véve Vietnamban óvatos becsléssel 350, Algériában mintegy 120 magyar légiós vesztette életét a harcok közben – ez utóbbiak sorában legkevesebb két tucat 1956-ban Nyugatra szökött kamasz. A magyar áldozatok azonosítása jelenleg is folyik. A korábban Vietnámban elesettekről furcsa mód jóval többet lehet tudni ma is, mint az algériai magyar áldozatokról. Az ellőbbiek közül egy 9817 nevet tartalmazó listáról 288 magyar önkéntest sikerült kiszűrni (még nem publikált névsorukat kutatási anyagaimban őrzöm), míg az algériai magyar elesettek közül egy 536 nevet tartalmazó – az előbbihez képest jóval hiányosabb – veszteséglistáról, továbbá az újabb kutatások és a magyar veteránok közlése nyomán eddig csupán 29-et sikerült azonosítani. Születési dátumaikból következtetve mindkét magyar légiós nemzedékben – azaz az 1945 és az 1956 után belépőkében egyaránt – nagy számban akadtak olyanok, akik még nem voltak nagykorúak, mikor szülőföldjüket kényszerűen elhagyva Nyugatra mentek, sőt, sokan közülük még akkor sem, amikor légiósnak álltak. Nem csoda, ha a vietnámi magyar légiós áldozatok közel egyharmadát ez a kamasz menekült-nemzedék adja, ahogy az eddigi
13
adatok alapján az algériai magyar veszteségek legalább egyötödét is a korábbi ’56-os kamasz menekültek teszik ki: - Alt Ferenc (194?) 2. oszt. l.+ 1957 - Berzsenyi Árpád (19??) sgt. + 1959 - Bohai István (Budapest, 19??) + 1960 - Burmat István (19??) + 1958 - Friedl Jenő (194?) 1.oszt l. + 1959 - Horváth László (1937.10.11.) + 1957 - Horváth Ernest (Ernő? - 19??) sgt. - Horváth Zoltán (19??) cap.+ 1959 - Kolozsvári ? (194?) + 1961 - Kopnik István (19??) 2. oszt. l.+ 1957 - Krieger Károly (19??) + 1958 - Méhes János (1923.10.21.) cap. - Moger Zoltán (19??) 2. oszt. l.+ 1958 - Molnár Pál (1940.03.17.) cap. - Müller Károly (194?) - Nagy András (19??) + 1961 - Nagy Antal (1936.08.01.) 1. oszt. l. + 1960 - Nagy Zoltán (19??) sgt.+ 1959 - Nazsi András (Kékcse, 1939.) + 1960 - Németh Ferenc (19??) 2. oszt. l. + 1959 - Pálfi Ervin (19??) + 1958 - Polák József (19??) cap.+ 1959 - Szűcs ? (19??) adj. + 1959? - Tasnádi ? (19??) adj. + 1959? - Valkó ? (19??) adj. + 1959? - Varga Antal (1936.10.10.) 2. oszt. l.
14
