1
Köszöntő Kedves versenyzők, kedves szurkolók! Ti még nem tudjátok, mi vár rátok, én viszont igen – pokoli kemény és kiélezett csatákra számítok, és remélem, annyira élvezitek majd az autózást, motorozást, kamionozást, hogy a szakaszok céljában legszívesebben újrakezdenétek az egészet. Öt év munkájának gyümölcse érett be az idén, hiszen mindvégig tudtam/tudtuk, a Lőtéren akartok versenyezni, hogy a HunGarian Baja ott tud igazán jó lenni. Éppen ezért nem adtuk fel, és az elmúlt években nagyon sok munkával kerestük az új területeket, közben pedig minden évben nekifutottunk a Lőtér engedélyeztetésének. Most végre újra ott lehetünk. Végre újra „otthon” lehetünk. Noha csak egy napra, de meglátjátok, az nagyon is tartalmas nap lesz! Pápa továbbra is kiemelt stratégiai partnerünk és gyönyörű helyszínt biztosít a versenyközpontnak. A nemzetközi élmezőny képviselteti magát a versenyünkön, s bár a magyar mezőny nem túl népes, annál sűrűbb – az utóbbi egy-két évben az egyik legerősebbé vált Európában. Az idén is mindenki itt lesz, aki számít. S nem csupán a hazai versenyzők közül! Olivér fiam egyéves múlt, amikor Nasser Al-Attiyah legutóbb rajtolt a HunGarian Baján. Idén Martin fiam múlt egy éves, és újra itt lesz a 2008-as győztes, aki időközben (2011) elhódította a Dakar-trófeát is... Ez ugyanúgy büszkévé tesz és inspirál, mint az, hogy újra versenyezhetünk a Lőtéren. Utóbbival kapcsolatban FONTOS elmondanom, hogy a jövőnk a kezünkben van – vagyis nagyon sok múlik az idei rendezvényen. Kérek tehát mindenkit, hogy tartsátok be az alábbiakat. Az itiner, a szalagok és a táblák nem csak a tájékozódást segítik, hanem a szigorúan kötelező nyomvonalat jelzik. Ezt a nyomvonalat három fontos dolog miatt is be kell tartani: 1, Azért mert ez a szabály! 2, Azért mert közel 100 kilométert tesz meg a mezőny a lőtéren ahol a megadott nyomvonal (Ez csak az utat jelenti!!!) természetesen aknamentesített, de mellette akár 1-2 méterre is előfordulhat tűz- és robbanásveszélyes tárgy! Ez nem csak defekt veszélyt jelent! 3, Azért mert a szelektív szakaszaink 70 %-a környezetvédelmi oltalom alatt álló területen zajlik. Ez azt jelenti, hogy az utak szélén található növények letaposása, kitaposása komoly károkat okozhat, és mindezek mellett jelentősen befolyásolja a 2015. évi HunGarian Baja hasonló jellegű pályáinak bővítését, vagy esetleg a teljes beszüntetését. Az előző sorok értelmezése mellett megkérem a Média és a Közönség képviselőit is, hogy kizárólag az általunk megadott helyszíneket látogassák! Ne próbáljanak meg bejutni az elzárt területekre, mert azzal a rendezvényt veszélyeztetik. Igyekeztünk mindenki számára könnyen megközelíthető, izgalmas pontokat kijelölni. Ígérem, hogy a hivatalos nézői pontokon mindenki megtalálja majd a számításait. VÉDJÜK a HunGarian Baját! A hétvégére mindenkinek jó versenyzést és jó szurkolást kívánok! Garamvölgyi Zoltán, a verseny főszervezője Az előkészítésben nagyon nagy szerepet vállalt az egész rendezői csapatom de külön szeretnék köszönetet mondani a következő személyeknek: Benyó Miklós – az MNASZ elnöke Móczár Péter – az MNASZ alelnöke (Mielőbbi felépülést kívánunk Neked!) Győrffy Balázs – a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke Dr. Rácz András – környezetvédelmi államtitkár-helyettes Dr. Áldozó Tamás – Pápa Város polgármestere Takács Szabolcs – Veszprém megyei kormánymegbízott Porga Gyula – Veszprém város polgármestere Varga László – a Bakonyerdő Zrt. vezérigazgatója Tengerdi Győző – a VERGA Zrt. vezérigazgatója Dr. Zay Andrea – a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség igazgatója Németh Sándor – biztonsági igazgató Polgár László – útvonal-koordinációs igazgató És persze végül, de nagyon nem utolsó sorban a családomnak!
Köszöntő Kedves versenyzők, kedves szurkolók!
A Bakonyerdő Zrt. nevében sok szeretettel köszöntöm Önöket a Hungarian Baja 2014 Terep-Rally Nyílt Országos Versenyén. Kívánok sok sikert a verseny résztvevőinek,a közönségnek pedig jó szórakozást! Üdvözlettel: Varga László Vezérigazgató
Dakar-győztes a HunGarian Baján! Egy átlagos versenyt megnyerni is nagy kunszt, de a Dakart megnyerni... Na az már tényleg valami! A katari Nasser Al-Attiyah évek óta a sportág szűk élmezőnyének tagja, és 2011-ben pályafutása egyik csúcspontjára ért azzal, hogy diadalmaskodott a Dakaron. Azért írjuk, hogy csak az egyik, mert Nasser rendkívül sokoldalú: nyert Ncsoportos (vagy elegánsabb nevén PWRC) világbajnoki címet raliban, Londonban pedig az olimpiai dobogóra is felállhatott: bronzérmet szerzett sportlövészetben (közelebbről skeetben). Nos, jó hírünk van: a HunGarian Baján a magyar közönség néhány év kihagyás után újra megcsodálhatja Nasser AlAttijah különleges képességeit. A katari pilóta egy Toyotával áll rajthoz a magyar világkupa futamon, amelyet augusztus 15-16-án rendeznek Pápa központtal. „A célunk, hogy teszteljük az autót a következő Dakarra, és természetesen hogy a lehető legjobb eredményt érjük el, és további pontokat gyűjtsünk a világkupa összetettjében. Örülök, hogy a magyar pályákon összemérhetjük a sebességünket a világ élmezőnyével, különösen a Minikkel. Legutóbb 2008-ban versenyeztem Magyarországon, szóval biztos vagyok benne, hogy a pályák már teljesen mások, mint akkor voltak, de jó emlékeket őrzök például a lőtérről. Kanyargós, hepehupás, olykor nagyon gyors és trükkös pályákon autóztunk – mindezt sűrű növényzetben... Biztos vagyok benne, hogy az idén is érdekes versenyünk lesz Magyarországon” – nyilatkozta Nasser Al-Attiyah, akinek Matthieu Baumel diktálja majd az itinert a magyar vk-versenyen, amelyet egyébként legutóbbi ittjártakor (vagyis 2008-ban) megnyert.
Dakar winner at HunGarian Baja! To win a normal race is a big deal, but to win the Dakar Rally ... That is really something special! Nasser Al-Attiyah from Qatar has been a member of a narrow leaderboard of cross country rally for years, in 2011 his career has reached one of the vertices by winning the Dakar. We mean one of, since Nasser is extremely versatile: he won Group N (on more elegant name PWRC) world championship title in WRC, he was standing on the Olympic podium in London as well: getting bronze medal in shooting sports (particularly Skeet). Well, we have a good news: after a few years of absence the hungarian spectators can admire Nasser Al-Attiyah’s special abilities again at HunGarian Baja. The Qatari driver will line up with a Toyota at the hungarian World Cup-race, which will take place in August 15 to 16, centered in Papa. "Our goal is to test the car for the next Dakar, and of course to achieve the best possible result, and to collect further points in the World Cup. I am glad that at the hungarian tracks we can measure up with the world’s leader board, especially the Minis. Last time I raced in Hungary in 2008, so I'm sure that the tracks are completely different now than they were, but I still have good memories of the military area. We were driving on twisty, bumpy, sometimes very fast and tricky roads - in the middle of vegetation ... I am sure this year we will have an interesting race in Hungary "- said Nasser Al-Attiyah, who’s co-driver will be Matthieu Baumel during the hungarian race, which otherwise he won last time he participated (in 2008). 4
Elszánt a világkupa éllovasa Vlagyimir Vasziljev remek formában van. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy vezeti a világkupa-sorozat összetett pontversenyét, éppen ezért az augusztus 15-16-án tartandó magyar világkupa-futamon, a HunGarian Baján sem várhatunk tőle mást, mint hogy navigátorával, Konsztantyin Zsilcovval a győzelemért küzdjön. Az előzetes nevezési lista alapján négy gyári Mini-páros lesz a „segítségére” a Pápa környéki viadalon (a csapattársak egyben kemény vetélytársak is lesznek), és láthatjuk a rajtnál a Dakar-győztes Nasser Al-Attiyah-t is (egy Toyotával), aki jelenleg harmadik a pontversenyben, de nagyon szeretne feljebb zárkózni. Szóval Vasziljevnek nem lesz könnyű dolga. Amivel ő tökéletesen tisztában is van. „A célunk, hogy a lehető legjobb eredményt érjük el a HunGarian Baján. A magyar hagyományosan egy meglehetősen nehéz, technikás világkupa-verseny, amelyen nagyon sok jó és tapasztalt pilótával kell felvennünk a küzdelmet. Reméljük, ennek ellenére sikerül a lehető legtöbb pontot begyűjtenünk, hiszen számunkra ez nagyon fontos az összetett pontverseny szempontjából. A legutóbbi magyarországi emlékem nem túl jó, mert technikai gondok megakadályoztak abban, hogy a várakozásoknak megfelelően szerepeljek. Az idén azonban az X-Raid színeiben indulunk, amely nagyszerű csapat, szóval remélem, nem tesz keresztbe nekünk a technika ördöge” – nyilatkozta Vasziljev, aki hat világkupa-verseny után 171 ponttal áll az összetettben, őt Yazeed Alrajhi követi (120), mögöttük pedig Nasser Al-Attiyah (106) következik az üldözők sorában.
The World Cup leader is ready to fight! Vladimir Vasilyev is in great shape. Nothing proves this more than he is the leader of the World Cup in the overall. That’s why we can expect nothing more from him and his co-driver Konstantin Zhiltsov, than to fight for win at Hungarian World Cup race – HunGarian Baja – held in 15-16th of August. Based on the preliminary entry list, four factory Mini-drivers will be for his „help” at the race around Papa (the teammates also will be tough rivals as well) and we will see at the start line the Dakar Rally winner Nasser Al-Attiyah also (with a Toyota), who currently is third in the overall points, but would really like to catch up. So its not going to be easy for Vasiliev. Which he is perfectly aware of it. „Our goal is to achieve the best possible result at the HunGaria Baja. The Hungarian race is traditionally a rather difficult, technical World Cup competition, where we have to fight with a lot of good and experienced drivers. We hope, however, to manage to collect the most points possible, because for us it is very important in the overall competition. My last memories of Hungary are not very good, because of some technical problems we could not engage in as expected. However, this year we are going to participate with X-Raid team, which is a great team so I hope that we will not cross with any technical problem” – said Vasiliev, who after participating at six world cup races, has 171 overall points, followed by Yazeed Alrajhi (120), and Nasser Al-Attiyah (106).
Fazekas a top tízbe vágyik Újra összeállt a sikerpáros: Fazekas Károly a pénteken rajtoló HunGarian Baján Horn Alberttel áll rajthoz. Ők ketten szereztek együtt magyar bajnoki címet, majd szétváltak az útjaik, de most újra úgy döntöttek, együtt versenyeznek tovább. S hogy mi a tervük? „Megnéztem a nevezési listát, s az alapján azt mondom: ha az első tízben végzünk, akkor azzal már elégedett leszek... – mondta Fazekas Karcsi, majd még hozzátette: – ...és persze a magyarok között szeretnénk a legjobbak lenni.” Számára lehetne akár hazai pálya is a veszprémi lőtér (hiszen balatonfüredi), de azt mondja, meglehetősen keveset versenyzett rajta. Ezzel azonban az égvilágon semmi gond nincsen. „Jobban szeretek az ilyen nyitott pályákon versenyezni, mint az erdőben, fák között rohangálni. Ez meg is látszik az időinken: a lőtér-jellegű murvás pályákon rendszerint elég gyorsak vagyunk. Bízom benne, ez most sem lesz másként” – nyilatkozta a pénteken kezdődő magyar tereprali világkupa-futam előtt Fazekas. A korábbi magyar bajnok azt is elárulta: átépítették az autó hátsó futóművét, mert eddig folyamatosan gond volt vele. Az év elején szerettek volna valami újat, valami szokatlant az autóba építeni a Minik mintájára, de mostanra kiderült: nem működik. Így azután visszatértek a hagyományokhoz, ahhoz a futóműhöz, amely működött a BMW X5ösnél. Ha annál bevált, az X6-osban is jónak kell lennie. Ebben bízik a Fazekas, Horn kettős.
Fazekas wish to get into the top ten! The success pair has teamed up again: Fazekas will stand at the start line on Friday at HunGarian Baja with Albert Horn. The pair got the Hungarian Championship title, after that split their roads, but now they have decided to compete together again. And what's the plan? „I looked at the entry list, and based on that if we make it in the top ten, then I'll be satisfied with ... – Karcsi Fazekas said, and added – ...and of course we want to be the best Hungarian team.” Could be a home field for him the military area in Veszprém (he is from Balatonfüred), but says he raced rather little on. However, there is absolutely no problem with it. „I like to compete more in open tracks like these, than running on a narrow road between trees. This can be seen on our timing, on the WRC-style stages we are usually quite fast. I hope this will be no different now” – said Fazekas, before the start of the Hungarian cross country World Cup on Friday. The former Hungarian Champion also revealed: they rebuilt the rear part of the car, (actually the rear suspension) which has been his constant care. They wanted something new, something unusual for their car at the beginning of the year, they built it, but by now it turned out does not work. So they returned to tradition, to the original suspension, which worked very well with the BMW X5. If it was good for the X5, also has to be good for the X6. This is what the Fazekas, Horn pair hopes for.
Somfai: Már nem fáj! Somfai Mátyás izgatott. Egyelőre nem az ellenfelek, vagy a pénteken rajtoló HunGarian Baja pályáinak nehézsége miatt – egyszerűen csak azért, mert végre újra quadra pattanhat, újra versenyezhet, újra harcolhat a lehető legjobb helyezésért. A Dakart is megjárt versenyző három hónap kihagyás után térhet vissza a versenypályára, az áprilisi lapockatörése gyakorlatilag csak mostanra jött teljesen rendbe: a Sandlander-csapat pilótája már tesztelt, s közben egyáltalán nem érzett fájdalmat. „Izgulok egy kicsit, mert hosszú kihagyás után ülök majd újra motorra, ráadásul a HunGarian Baján, amely arról híres, hogy mindig nagyon jó a hangulat, és mindig nagyon kemények az ellenfelek. Most sem lesz ez másként, a lengyelekkel biztosan nagy meccsben leszünk – ahogyan általában. Nagyon várom már a rajtot” – lelkendezett Somfai, aki korábban csak autóval versenyzett a veszprémi lőtéren (amely a versenyzők nagy örömére az idén visszakerült az útvonalba), az édesapjával indult egy futamon, még 2009-ben. „Motorral biztosan más lesz, s tudom a lőtérről, hogy nagyon jó pályákat lehet ott kijelölni, ugyanakkor kicsit veszélyes is, mert nagyon kevés a hibázási lehetőség, sok helyen nincs hova kifutni, ha elnéz egy kanyart az ember. Mindettől függetlenül nem bánnám, ha már egy óra múlva rajtolnánk.”
Somfai: doesn’t hurt anymore! Matyas Somfai is excited. At this time not because of the opponents, or the Friday-starting HunGarian Baja track’s difficulties – simply because he can get on his quad again to compete, to fight for the best possible place. The Dakar quad-rider now is reaching for a competitive return to the track after a three month break because of a scapula fracture in April, been fully recovered practically only now: the Sandlander-rider has been tested, and he felt no pain at all. „I'm nervous a little bit, because I sit back on my quad after a long break, moreover at HunGarian Baja, which is reputed for it’s very good mood, and very tough opponents. Will be no different this year, I expect big matches with the Poles – as usual. I look forward to the start” – said Somfai who had competed in the past only on car at the military area of Veszprém (which this year is back to the route for the great joy of the competitors) with his father, back in 2009. „It will be different on quad for sure, and I know that very good tracks can be selected at the military area, however a bit dangerous, because there are very few mistake options in many places. There is any place to go if you miss a turn. However, I would not mind if we would already start off in an hour.”
Hodola: Ez az év legfontosabb versenye! „A HunGarian Bajáról annyit, hogy minden szempontból az év legfontosabb versenye számomra. Egyrészt azért, mert a legszínvonalasabb verseny az összes közül – a nemzetköziket is figyelembe véve – másrészt mert ezen a viadalon hazai közönség előtt motorozhatok” – nyilatkozta Hodola Richárd, s ezek után aligha titok bárki számára is, hogy a Yamaha-pilóta a tereprali világkupa-sorozat magyar versenyének elkötelezett híve. Nem is csoda, hiszen a pénteken és szombaton, Pápa környékén zajló viadal kínál kihívásokat bőven. A mezőny visszatér a veszprémi lőtérre, s ezzel sok versenyző vágya teljesül. „Magyarként egy kicsit az összes magyar motorost képviselem ezen a versenyen, s nagyon jó érzés, hogy nem csupán a saját érdemeimért, hanem valahol egy kicsit az összes többi magyar motorosért is küzdök majd” – mondta Hodola, aki az Európa-bajnoki mezőnyben méreti meg magát, s kőkemény csatákra számít. Azt mondja, mivel a távok viszonylag hosszúak lesznek, nem elég gyorsnak lenni, bírni kell erővel is a szakaszok végéig. Célja, hogy az Európa-bajnoki mezőnyben felálljon a dobogóra – ez bravúr lenne, de mindent megtesz, hogy sikerüljön.
Hodola: This is the most important race of the year! „Hungaria Baja is the most important race of the year for me to all aspects. First, because this is one of the best event – considering the international cross country rallys as well – and because druing this race you can ride in front of a home crowd” – said Richard Hodola, therefore is hardly a secret for anyone that the Yamaha-rider is very devoted to the Hungarian World Cup-race. No wonder, as on Friday and Saturday, the competition will be very challenging in the vicinity of Papa. Competitors returns to the shooting range of Veszprém, thus many competing desires fulfilled. „As a Hungarian rider I represent a bit all the hungarians during this race, and it is a pretty good feeling. I will fight not only for my own merits, but somehow a little bit for all the Hungarian bikers” – said Hodola, who rides at the European Championship, and expect hard battles. He says because of the relatively long distances its not enough if you are fast enough, but you must have sufficient power till the end of the stages. His aim is to stand up the podium in the European Championships field – what would be a feat, but he will do everything for the succes.
Nagy fiúk, nagy játékok A nagy fiúk nagy játékokkal játszanak – tartják a kamionversenyzők, s közéjük tartozik Kovács Miklós is, aki azért szereti a HunGarian Baját, mert az itteni pályákon jól elférnek az ő Scaniájához hasonló monstrumok is, nem kell az embernek folyvást a nyakát behúzva várni, hogy mikor történik vele valami nagyon kellemetlen. Az Africa Race-en az utóbbi években rengeteg sivatagi tapasztalatot és sikerélményt gyűjtő Scania-pilóta (és persze navigátora, Czeglédi Péter, és versenyszerelője, Ács László) ezúttal a Pápa központtal tartandó, ralis típusú pályákon zajló magyar világkupa-futamon méreti meg magát, pénteken és szombaton. „Valamikor hajdanán, még csikó koromban versenyeztem a veszprémi lőtéren, és persze a CER-en is autóztunk ott. Nekem nagyon bejött, örülök, hogy visszatérhetünk. Vannak gyors és technikás részei, s nagyon fekszik a kamionoknak – van hely, lehet rajta kocsikázni. Erre Magyarországon, kamionnal, nem sok versenyhelyszínen van lehetőség” – nyilatkozta Kovács Miklós, akinek többek között a Dakar-menő cseh Ales Lopraissal kell megküzdenie a végső sikerért. A Tatra-pilóta nagyon elszánt és éhes a sikerekre, csakúgy, mint Kovács. Érdekes lesz tehát végignézni kettejük csatáját. „Nagy harcra számítok kettőnk között – szögezte le Kovács. – Eddig még csak úgy versenyeztünk egymás ellen, hogy ő tesztelte a gépét, az nem volt az igazi. Na de majd most! Már alig várom!”
Big boys, big toys Big boys play with big toys – saying the truck drivers, and one of them Miklós Kovács, who loves Hungaria Baja because the tracks fit well with his Scania, and he dont have to continually mind if something very unpleasant will happen to him. The Scania-driver (and of course his co-driver, Peter Czeglédi and chief-mechanic Laszlo Acs) has got a lot of desert experience and reward in Africa Race at previous years, now is time to measure up himself at the rally-type courses at the Hungarian World Cup-race, centered in Papa on Friday and Saturday. „Sometime in the old days, when I was still a young dude, have raced on the military area in Veszprém, and of course, during the CER also drove there. It is a great pleasure to return. There are fast and technical parts, and it suits my truck - there is planty place to drive on. Here in Hungary there are not many competition possibilities for trucks” – said Miklos Kovacs, who has to contend with the ultimate success of the Dakar, czech driver Ales Loprais, among others. The Tatra-driver is very determined and hungry for success, as well as Kovacs. So it will be interesting to watch their battle. „I expect a big fight between us – said Kovacs. – So far, the only way we competed against eachother, when he tested his truck at Silkway rally, but that was not a real fight. But now! I can’t wait!”
Új autó, beugró navigátor Lónyai Pál új autóval indul a HunGarian Baján. Mondjuk, a régivel elég nehéz lenne, mivelhogy porig égett a spanyol világkupa-futamon a cél felé menet, de egészen mostanáig titok volt, milyen „fegyvert” vet be Lónyai a legfontosabb hazai viadalon, a pénteken és szombaton, Pápa környékén zajló HunGarian Baján. Nos, mostanra kiderült: a holland Wevers-csapattól bérel egy HRX-Fordot. „Rengeteg e-mailt kaptam, miután leégett a BMW – ismerős és ismeretlen csapatoktól, külföldről és itthonról, mindannyian úgymond részvétüket nyilvánították, ami persze nagyon jólesett. Gondolkodtam, hogy mihez kellene kezdeni a magyar világkupa-versenyen – akkor még úgy volt, hogy a Nissant bérbe veszik –, és úgy döntöttem, egy olyan csapattól bérelek autót, amely ismeri a versenyzés csínját-bínját, mégis megfizethető áron ad bérbe jó autót. Weversékre, és az ötliteres, V8-as motorral felszerelt Fordra esett a választás. Ez egy 2014-es fejlesztésű technológia, egyszerűen fantasztikus, olyan, mint egy űrhajó. Hihetetlen kihívás lesz megtanulni, nem is biztos, hogy egy verseny alatt sikerül. Bár az autó képes lenne a győzelemre is ezen a versenyen, helyre kell tenni a fejünkben, hogy nem ez a cél. A tavalyihoz hasonló eredménnyel elégedett lennék” – nyilatkozta Lónyai, aki tavaly ötödikként ért célba, a magyarok közül pedig a legjobb volt. Érdekesség, hogy a pilóta számára nem az autó jelenti majd az egyetlen újdonságot, mivel állandó navigátora, Garamvölgyi Zoltán a HunGarian Baja főszervezője. Így erre a nem éppen könnyű versenynek új navigátorral vág neki – ezúttal a raliban nagyon jól ismert és nagyon eredményes Farnadi Ágnesre esett a választás. Már teszteltek is együtt, és a pilóta úgy érzi, nem lesz hiba az együttműködésben, hiszen beugró navigátora ugyanúgy feladatorientált ember, mint ő maga, ráadásul különösen koncentrált, ami nagyon fontos egy olyan nehéz versenyen, mint a HunGarian Baja. A veszprémi lőtér közös pont kettejük között, hiszen a ralimezőny is versenyzett ott, Lónyai pedig egyenesen itt kezdte terepralis pályafutását. „Fantasztikus lehetőség, hogy vissza tudunk menni a lőtérre, ami nekem általában jól szokott sikerülni. Jó kis versenynek nézünk elébe, s nem csupán a pályák, hanem az elképesztően erős mezőny miatt is. Sajnálom, hogy pont egy ilyen jó versenyen nem tud velem jönni Zoli, de igyekszem a lehető legjobban szerepelni a versenyén” – nyilatkozta Lónyai.
New car, jump in co-driver Pál Lónyai is starting on Hungaria Baja with a new car. Let's say it would be hard to come with the old one because it burned to the ground at the Spanish World Cup race towards the finish line, but, until recently, was a big secret what „weapons” will Lónyai raise at the most important competition, on Friday and Saturday, at the HunGarian Baja, centered in Papa. Well, now it turns out he hires a HRX-Ford from the Dutch Wevers team. „I received a lot of e-mails after the BMW burnt down – familiar and unfamiliar troops from abroad and from home, they all declared their sympathy, which is of course very gratified. But then... I was thinking what should I do at the Hungarian World Cup race – back than it looked like someone is going to rent the Nissan – so I was thinking to rent a car from an experienced and professional team, which is still affordable. So I have choosed the Wevers Team, their Ford with a five-liter V8 engine. This is a technology developed in 2014, just awesome, it's like a spaceship. Incredible challenge will be to learn this car, not sure to succeed in only one competition. Although the car would be able to win this race, we have to keep in our mind that this is not the goal. With a similar result as last year I'd be happy” – said Lónyai, who finished fifth last year, first among the Hungarian competitors. Interesting fact that for the driver does not mean the car will be the only novelty, as his permanent co-driver Zoltan Garamvölgyi is the HunGarian Baja’s main organizer. So on this not exactly easy competition he is going to start with a new co-driver – this time the very well known and very successful Agnes Farnadi was chosen from the normal rally field. They have been tested together and the driver feels there will be no problem in collaboration with the co-driver, she is a task-oriented person as he is, moreover, particularly concentrated, which is very important in a difficult race, like the HunGarian Baja. The military area of Veszprém is a common point between them, the rally field raced there as well and Lónyai began his cross country rally career right there. „Fantastic opportunity that we can go back to the military area where in generally I make it well. We look forward to a good race, and not only because of the stages, but the extremely strong field. I'm sorry, that being such a good race Zoli can not come with me, but I will try my best in the competition” – said Lónyai.
2014. augusztus 15.
SS1
(Csak pénteken! – Only on Friday!) Kemeneshőgyész–Magyargencs A pályát jól ismerhetik a nézők és a versenyzők egyaránt, dobálós, érdekes szelektív szakasz – a települések sarkát érinti, ennek köszönhetően könnyen megközelíthető, könnyen nézhető. Ezen a szakaszon nincs nézői tilalom. A versenyzők is szeretik, általában látványos csatákat láthatunk rajta. This special stage is well-known among viewers and competitors – bumpy, interesting track, close to the villages, so its easy to find a nice place to see. At this stage there is no prohibition for viewers. Competitors also like this stage, so usually we can see spectacular battles.
Megközelítés: térkép szerint Approach: under the map Első motor, quad First bike, quad: 17:05 Első autó, kamion First car, truck: 18:35
2014. augusztus 15.
RAJTCEREMÓNIA/START CEREMONY
Pápa, a Sportcsarnok mellett/ Pápa, next to the Sports Hall (Várkert út 6.) A rajtceremónia mindig a versenyek egyik legérdekesebb része, már csak azért is, mert itt tényleg testközelből csodálhatják meg a nézők a motorokat, quadokat, autókat, kamionokat. A rajtdobogón az indulók elmondják a terveiket, egy nappal később pedig kiderül, valóra tudták-e váltani őket. A HunGarian Baja rajtját látványos show keretében tartják meg a Sportcsarnok mellett, s nem akarunk titkokat elárulni, de érdemes lesz ott maradni a színpad közelében a rajtszám-választásra is. Start ceremony is always one of the most interesting part of the races, because its really possible to go very close to the bikes, quads, cars and trucks. On the podium competitors tell their plans and one day later we would be able to convert them into reality. The start ceremony of HunGarian Baja will be spectacular and interesting for fans next to the Sports Hall… However we dont want to tell secrets, but its good to stay near the podium during the drivers choose their start-number for Saturday. Első motor, quad/First bike, quad: 20:06 Első autó, kamion/First car, truck: 21:05
2014. augusztus 16.
NÉZŐI PONTOK/VIEWERS’ POINTS SS2, SS4
Ganna 1. pont – Döbrönte patakátkelés (a pálya 10.5 kilométerénél) Döbrönte településen a főúton az útlezárásig autóval, onnan tovább a főúton, körülbelül 300 méter séta a patakátkelésig. Parkolás a település fő utcáján – csak a jobb oldalon, a forgalom és a lakók zavartalan mozgásának biztosításával. Veszélyes hely! Point 1 – Döbrönte creek-crossing (10.5 km from the start of the stage) Go to Döbrönte on the main street until the roadblock. Parking on the main street of the town – just to the right hand side, ensuring the smooth movement of the residents. About 300 meters from the roadblock you can catch the creek-crossing by walk. Dangerous place! 2. pont – Szűk, hidas kanyar A patakátkelés után a versenyzők balra a főútra fordulnak, majd szűk hídátkelés a fűre és egy szűk jobbkanyarral mennek fel egy sziklás hegyre. Point 2 – Narrow turn on the bridge After crossing the creek, cars and bikes turn left onto the main road, they go to the grass and then to the bridge. After the bridge they go up with a narrow right-hand corner to the rocky hill. Első motor, quad/First bike, quad: 7:35 – 13:35 Első autó, kamion/First car, truck: 9:35 – 15:35
SS3, SS5
Lőtér/Military area 1. pont – Márkó (830 méterre a rajttól) A 8-as főútról Márkó település közepén a templomnál Hárskút/Lókút irányába fordulunk. 30 km/órás és 7.5 tonnás korlátozás. Hatszáz méter múlva áthaladunk egy vasúti átjárón, majd száz méter múlva elhagyjuk Márkó települést. Nyolcszáz méter után jobbra a földúton van a szakasz rajtja – megközelítés gyalog, száz méter a zárásig. (Parkolás csak a kitaposott útpadkán, a forgalom zavartalan biztosításával.) A versenyzők jobbról érkeznek, bal-jobb sikán után jobb derékszög, a kereszteződésben a sziklákon fel. A pályán a maximális mozgás mindkét irányban 300 méter, ennél távolabb menni szigorúan tilos! Kérjük ne szemeteljenek és a pályabírók utasításait tartsák be! Point 1 – Márkó (830 meters from the start of the stage) From the main road number 8, in the middle of Márkó village, near the church turn direction Hárskút/Lókút. (30 km/h and 7.5 tonnes limit.) 600 meter later cross the rails, then 100 meters later leave village Márkó. 800 meters later on the gravel road (right hand-side) is the start of the SS – around 100 meters from the asphalt road. (Parking is only on the curb, ensuring smooth traffic.) Competitors come from the right, they go to a left-right chicane, then a right angle and go up to the rocks. Maximum movement on the track is 300 meters both directions, this is strictly! Please dont throw away rubbish and observe the instructions of the marshals! Első motor, quad/First bike, quad: 8:50 – 14:50 Első autó, kamion/First car, truck: 10:50 – 16:50 2. nézői pont – Jutaspuszta (a pálya 20.82 és 23.22 kilométere között) Veszprém, Északi körgyűrűn az LB Knauf vakolatgyárnál található körforgalomban Észak felé, Jutaspuszta irányába kell fordulni. A harmadik vasúti átjáró után egyenesen, 1.4 kilométerre a terület sarkánál jobbra, majd 320 méter után megérkeznek a jobbra kialakított parkolóba. Point 2 – Jutaspuszta (between the 20.82 and 23.22 km of the stage) Direction Veszprém – North Ring Road. There is a roundabout next to the LB Knauf factory, turn north, direction of Jutaspuszta. After the third rail-crossing, go strait, then after 1.4 km turn right, and 320 meters from the corner, you arrive to the parking place. Első motor, quad/First bike, quad: 9:00 – 15:00 Első autó, kamion/First car, truck: 11:00 – 17:00
3/A nézői pont: Hajmáskér, „0” pont (a pálya 42.8 kilométerénél) A 82-es főút Veszprém-Gyulafirátót északi oldalán 47 ° 09’02.3 17 ° 56’47.5 A honvédségi kereszteződésben keleti irányban a sorompón keresztül az aszfaltúton. Kizárólag egy irányban! Hatszáz méter múlva gödör, tovább egyenesen, majd száz méter múlva parkoló jobbra. A földutas kereszteződésnél bal oldalon a dombon párhuzamosan versenyforgalom. Tempós, dobálós, gödrös, pocsolyás, veszélyes hely! 1 kilométernyi terület belátható. 3/A point: Hajmáskér (42.8 km from the start of the stage) Go on the road number 82 – on the north side of Veszprém-Gyulafirátót 47 ° 09’02.3 17 ° 56’47.5 Go to the military area crossing, then through the barrier on the asphalt road. Only in one direction! 600 meters later there is a hole, but keep straight and after 100 meters there is your parking place to the right. Left side of the gravel junction paralell there is the special stage. Competitors go up to the hill: high-speed, bumpy, dimpled, puddly, dangerous place! 1 km of land foreseeable. Első motor, quad/First bike, quad: 9:15 – 15:15 Első autó, kamion/First car, truck: 11:15 – 17:15 3/B nézői pont: (a pálya 43.33 kilométerénél) Az előbbi földutas kereszteződéstől száz méterre, a völgyben a bal oldalon bukkanó után Y-elágazás, balkanyar, a versenyforgalom tempós, pocsolyás. Veszélyes hely! Egy kilométernyi terület belátható 3/B point: (43.33 from the start of the stage) Hundred meters away from the former gravel junction, down in the vallye after a bump, there is a Yjunction, competitors turn left there. Ist a high-speed, puddly, dangerous place. 1 km foreseeable. Első motor, quad/First bike, quad: 9:15 – 15:15 Első autó, kamion/First car, truck: 11:15 – 17:15 3/C nézői pont: (a pálya 94.72 kilométerénél) A bukkanó után szűk bal visszafordító az aszfaltút előtt a célegyenesre. Tempós, gödrös, veszélyes hely, 300 méteren belátható. 3/C point: (94.72 from the start of the stage) After the small bump competitors arrive to a left hairpin next to the asphalt road to the finish straight. High-speed, dimpled, dangerous place – 300 meters foreseeable. Első motor, quad/First bike, quad: 9:50 – 15:50 Első autó, kamion/First car, truck: 11:50 – 17:50 3/D. nézői pont: (a pálya 94.44 kilométerénél) Tempós, hullámos bal derékszögű kanyar, a versenyforgalom keresztezi az aszfaltutat, parkolás csak az út bal szélén! 3/D point: (94.44 km from the start of the stage) High-speed, wavy angled left turn, competitors cross the asphalt road – parking only on left hand side! Első motor, quad/First bike, quad: 9:50 – 15:50 Első autó, kamion/First car, truck: 11:50 – 17:50 3/E nézői pont: Cél (a pálya 96.62 kilométerénél) A stop állomáshoz a versenyforgalom jobbról érkezik, az állomás után jobbra fordul és az aszfalton megy tovább. Parkolás az út jobb oldalán, a padkán. Kérjük engedjenek szabad mozgást a sportbíróknak és a versenyzőknek. 3/E point: Finish-line (96.62 from the start of the stage) Competitors arrive from the right to the stop-station, then turn right and go on the tarmac. Parking on the right side of the road on the berm. Please allow free movement for competitors and marshalls. Első motor, quad/First bike, quad: 9:50 – 15:50 Első autó, kamion/First car, truck: 11:50 – 17:50
Nevezési lista/Entry list Autósok/Cars
Motorosok/Bikes
FIA Baja Világkupa/FIA Baja World Cup
FIM Baja World Cup – Bikes
201 202 203 204 205 206 207 208 209 210 211 212 214 215 216 218 219 220 221 222 223 224 225 226 227 228 229 230 231 232 233 234 235 236 237
Vladimir Vasilyev, Konstantin Zhiltsov (RUS, Mini All4 Racing) Nasser Al-Attiyah, Matthieu Baumel (QAT, FRA, Toyota Hilux) Marek Dabrowski, Jacek Czachor (POL, Toyota Hilux Overdrive) Miroslav Zapletal, Maciej Marton (CZE, POL, H3 Evo VII) Adam Malysz, Rafal Marton (POL, Toyota Hilux Overdrive) Boris Gadasin, Alexey Kuzmich (RUS, G-Force Proto New Line) Orlando Terranova (ARG, Mini All4 Racing) Krzysztof Holowczyc, Maises Torralardona (POL, ESP, Mini All4) Korda Erik, Nyírfás Julianna (HUN, Nissan Qashqai) Fazekas Károly, Horn Albert (HUN, BMW X6 RR) Fekete Antal, Tóth György (HUN, Toyota Hilux) Fodor Imre, Mesterházi Márk (HUN, Ford Ranger) Lukasz Komornicki, Ernest Goreczki (POL, G1 Chevrolet S10) Yuriy Sazonov, Arslan Sakhimov (KAZ, Hummer H3 Evo) Tomas Ourednicek, Pavel Vaculik (CZE, Hummer H3 Evo) Aydin Rakhimbayev, Anton Nikolaev (KAZ, Mini All4 Racing) Kanat Shagirov, Alexandr Moroz (KAZ, Toyota Hilux) Hangodi Zoltán (HUN, Klement Mosquito) Lónyai Pál, Farnadi Ágnes (HUN) Zdenek Porizek, Marek Sykora (CZE, SVK, H3 Evo II) Andrey Novikov, Vladimir Novikov (RUS, Toyota H3 Evo) Kaposi Zoltán, Szőke Nikoletta (HUN, Nissan Navarra) Horváth Béla, Nagy Szabolcs (HUN, Dodge Dakota) Christof Danner, Rieger Herwig (AUT, Puch G320) Josef Machacek (CZE, Machacek Buggy) Gábor Attila (HUN, Klement Mosquito) Andrey Rudskoy, Evgeniy Zagorodniyk (RUS, Toyota Landcruiser) Yasir Saeidan, Laurent Lichtleuchter (KSA, FRA, Toyota Prado) Sebestyén Sándor, Bognár József (HUN, Toyota Landcruiser) Megyeri Ákos, dr. Lachmann Norbert (HUN, Mitsubishi Pajero) Alessandro Trivini-Bellini, Paolo Trivini-Bellini (ITA, Mitsubishi) Juraj Ulrich, Daniela Ulrichova (SVK, Ford F-150 SVT Raptor) Lukasz Lechowicz, Lukasz Solecki (POL, Nissan Navara) Tomas Piec, Gabriel Prochacki (POL, Nissan Navara) Jakub Knoll, Jakub First (CZE, Optimus Buggy)
MNASZ TROB – Hungarian Championship
301 Varga Imre, Szegedi Ferenc (HUN, Nissan King Cab) 302 Gyabronka István, Radics Gábor (HUN, Nissan Pickup) 303 Lovász György, Balda László (HUN, Toyota Landcruiser)
1 2 3 4 5 6
Alessandro Ruoso (ITA, Yamaha 450) Adrien Maré (FRA, Yamaha 450) Alex Zanotti (RSM, TM DKR 450) Rui Oliveira (POR, Yamaha WR 450 F) Oriol Escalé (ESP, Husqvarna TE 449) Rita Viera (POR, AJP PR5)
EU Baja Championship
51 52 53 54 55 56
Rudolf Lhotsky (CZE, Husqvarna FE) Pedro Bianchi Prata (POR, Husqvarna) Sebastian Kaluzny (POL, Husaberg) Rui Costa (POR, Husqvarna 510) Hodola Richárd (HUN, Yamaha 450) Lubomir Voykuvka (CZE, BETA RR450)
International Opel + MAMS Bike
81 Horváth Laller (HUN, KTM 530) 82 Lukas Johannes (AUS, KTM 950)
FIM BAJA World Cup – Quads
101 102 103 104
Kamil Wisniewsky (POL, Yamaha) Alexandre Giroud (FRA, Yamaha 450) Zych Zbigniew (POL, Yamaha Raptor) Somfai Mátyás (HUN, E-ATV)
EU Baja Championship Quads
151 152 153 154 155 156 157 158
Simone Toro (ITA, Yamaha YFZ 450) Piotr Serbista (POL, Yamaha Raptor) Arkadiusz Bernat (POL, CAN AM 450) Jaroslaw Kalinowski (POL, KTM 525) Lukasz Laskawiec (POL, Yamaha) Ralf Hoormann (GER, E-ATV Rally) Stefano Cavaciuti (ITA, Suzuki LTR) Ladislav Zavrtalek (CZE, Yamaha)
EU Baja Championship UTVs
161 162 164 165 166
Tadeusz Wisniewski (POL, Polaris) Pavel Vyoral (CZE, Arctic Cat) Giammarco Fossa (ITA, CAN AM) Graziano Scandola (ITA, CAN AM) Rafaelo Manenti (ITA, CAN AM)
International Open + MANS Quads 181 Marczinek Zsolt (HUN, Yamaha) 182 Sebastian Lodder (GER, E-ATV 690)
Nyílt kategória – Open Cars
401 Konstantin Cholakov, Nikolay Granchev (BUL, Toyota Hilux) 402 Peter Jerie (AUS, Isuzu D-Max)
Kamionosok – T4 Trucks
501 502 503 504 505
Ales Loprais, Marco Ferran, Petr Pokora (CZE, ESP, CZE, Tatra T-815-2) Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (HUN, Scania) Marc Leeuw, Joel Ebbers, Gerg-Jan Winkel (NED, DAF CF) Martin Macik, Michal Mrkva, Marian Orlicky (CZE, LIAZ) Tomas Kasparek, Miroslav Koncos, Michael Honda (CZE, SVK, CZE, Tatra T-815-2)