Kozicz János: 56-os címertan
Az előadás a Bács-Kiskun ’56/60 című konferencián hangzott el, 2016. október 13-án, Kecskeméten a Városháza dísztermében. A programot az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság támogatta.
Tisztelt Konferencia! Hölgyeim és Uraim! Tíz évvel ezelőtt, 2006-ban, a forradalom 50. évfordulója alkalmából Wittner Mária egy emlékzászlót adományozott iskolánknak, melyben megpróbálta összefoglalni 1956 meghatározó szimbólumait. Itt látható a lyukas zászló, melybe bele dolgozta a Kossuth címert és a gyász jeleként, a lyukat egy vékony fekete keret övezi. Gyakorlatilag ez a szimbólum, ez az összetett kompozíció visszaadja az 1956-os forradalomnak a hősiességét, történetiségét és tragédiáját. Ma azt gondoljuk, hogy a forradalom elsődleges jelképe a lyukas zászló volt. Ez azonban tévedés, mert a forradalmárok annak idején a Kossuth-címerrel azonosították magukat, azzal a Kossuthcímerrel, amely az elmúlt évszázadokban alig volt hivatalban.
Sőt, már abból is vita kerekedett Püspöki Nagy Péter és Spira György között, hogy nevezhető-e Kossuth-címernek a korona nélküli magyar kis címer, hiszen már Kossuth előtt is nagyon sok alkalommal használták. A legkorábbi ilyen címer-kompozíció melyen nem szerepel sem nyitott korona, sem a Szent Korona I. Ulászló királynak egy 1444-ből származó kisméretű pecsétjén látható.
A középkor folyamán a pénzverők az obolusokra, vagy a kisebb méretű dénárokra gyakran korona nélküli magyar címereket vertek, mint ahogy ezt V. László érmén is szemlélhetjük.
Hasonló módon II. Ferdinánd Habsburg házi uralkodónak az 1637-es temetési zászlaján is Szent Korona nélküli a magyar címer volt látható.
A korona nélküli kis címer díszítette II. Mátyás király ezüst garasait és I. Lipót ezüst dénárjait a Wesselényi összeesküvés idején.
II. József császár is, aki köztudottan nem koronáztatta meg magát magyar királlyá, a hivatali pecsétjeinek egy részéről elhagyta a Szent Koronát. Nem biztos tehát, hogy feltétlen szerencsés Kossuthtal azonosítani a Szent Korona nélküli magyar kis címert. Ugyanakkor a magyar közgondolkodás és történeti hagyomány az 1848-1849-es szabadságharchoz köti ennek a címer variációnak megjelenését. Mégpedig az 1849. április 14-i függetlenségi nyilatkozathoz. Az ezt követő négy hónapban, az új katonai alakulatok már olyan honvéd zászlókra esküdtek fel, ahol már Szent Korona nélkül festették fel, az ismert barokk keretbe Magyarország kis címerét.
Az alig pár hetes használata után 1918-ban került újra hivatalba ismét csak alig néhány hónapra. Az 1946-os államforma váltás után kicsit hosszabb időre – hozzávetőleg három évre – vált hivatalos állami jelképpé. A Kossuth-címer tehát nem tekintett vissza olyan hosszú és dicső múltra, mégis az 1956-os fiatalságnak a szabadságot és az ezer éves magyar történelmi hagyományt jelentette. Sokat gondolkodtam azon, hogy vajon miért? Az októberi napokban bármilyen diák-, munkás- vagy bányász szervezet is alakult szerte az országban, azok valamilyen módon a nemzeti jelképeink visszaállítását szorgalmazták. A katonák magyaros egyenruháért, a honvéd elnevezésért, nemzeti jelvények ismételt bevezetéséért szálltak síkra. Szinte mindenütt megjelent követelés volt, hogy a címer legyen újra a régi Kossuth-címer. Mi volt ennek az oka? Milyen mértékben élt az ifjúság lelkében a Kossuth-címer, mint szabadság szimbóluma? Másra nem gondolhatunk, mint, hogy személyes és családi emlékezetükben még elevenen élt az 1948as centenáriumi év, amikor gyakorlatilag a koalíciós idők zárásaként, utolsó nagy nemzeti felbuzdulásában piros-fehér-zöldbe öltözhetett Budapest és az ország.
Tudjuk, hogy még ebben az évben bekövetkezik a politikai fordulat, a két munkáspárt egyesül, és a kommunisták átveszik a hatalmat. A rákövetkező 1949-es év nagy változásait már egy új alkotmány és egy új címer fémjelzi. Az 1949-es népköztársasági címert mi Rákosi-címernek mondjuk, akkoriban alkotmány-címernek mondták hivatalosan, hiszen a 49-es alkotmányhoz kötődött. Tehát az 1956-ban húszas éveikben járók emlékezhettek még a koalíciós idők centenáriumiünnepségeire. A tizenévesek pedig két olyan történelmi filmre, amelyek bizonyíthatóan megalapozták a „pesti srácok” nemzeti identitását. Az egyik a centenáriumi évben készített Feltámadott a tenger című, a Bem és Petőfi kapcsolatát feldolgozó történeti munka, amelyet azonban nem lehetett vetíteni csak Sztálin halála után. Tehát 1954-től kezdték el forgalmazni. Ennek a filmnek megrázó záró képén: a főhős holtteste egy ágyútalpon fekszik letakarva egy Kossuth-címeres zászlóval. Számomra ez előképe az 56-os utcai harcokban elesett fiatal fiúk zászlóval letakart holttestének.
Ha arra gondolunk, hogy a fiatalok 1956. október 23-án a Bem és a Petőfi szobránál kezdték a tüntetést, akkor nagyon könnyen kapcsolatot találunk, ennek a filmnek az üzenete, illetve az október 23-i események között. A másik, hasonlóan identitást formáló film, a Rákóczi hadnagya című volt. Bán Frigyes hallhatatlan alkotása, amely az összes elkészült eddigi magyar filmek közül a harmadik legsikeresebb, több mint 7 millióan látták és 54 országban forgalmazták. Ennek a záró képe, pedig nem más volt, mint egy magyar kiscímeres lobogó, Rákóczi fejedelmi jelmondatával: „Pro Libertate”.
1954/55-ben, mikor ezek vetítésre kerülnek, üzenetük az egész ország ifjúságára hat. A korabeli kamasz fiúk, a tinédzserek lelkében a filmben látott hősi, önfeláldozó cselekedetek és szabadság szimbólumok összekapcsolódtak, majd érzelmi munícióvá váltak. A forradalomban példát, lendületet és erőt adtak 1956 nagy küzdelemhez. Sokáig kutattam, hogy milyen minta alapján készülhettek az 1956-os Kossuth-címerek. A válasz kézenfekvő volt: A koalíciós idők legszebb pénze az 1946-os öt forintos volt.
Szép kivitele és ezüst tartalma miatt nagy népszerűségnek örvendett. Szint minden család őrzött egykét ilyen érmét 1956-ban is. (Nekem is van vagy fél tucat ebből, gondolom Önöknek is.) Tehát a koalíciós időkből emlékül megőrzött pénzeken szereplő Kossuth- címerek azok, amelyek kézenfekvően mintaként szolgáltak a forradalmi címerek ábrázolásához. Megpróbáltam összeállítani egy táblázatban, hogy mikor, hol fogalmazódott meg a Kossuth-címer igénye.
Ebből látszik, hogy Debrecenben, október 13-án a Kossuth Kör ülésén jelent meg először a Rákosicímer eltörlésének igénye. Csak zárójelben szeretném megemlíteni, hogy ezeken a vitákon nemcsak a Kossuth-címerről volt szó, hanem az államforma megváltoztatásáról, sőt még a Szent Korona Amerikából történő hazahozataláról is. Ezek később a követelések pontjaiba már nem kerültek be, de foglalkoztatta a fiatalokat a Szent Korona sorsa is. 1. „Kossuth-címert akarunk!” Kezdjük a Kossuth-címerrel, mint az elsődleges forradalmi szimbólummal. A Kossuth-címereket már a Bem téren ott látjuk, mégpedig a színművészeti és a képzőművészeti főiskolások készíttettek egyegy nagyméretű Kossuth-címert.
A színművészeti főiskolásoknak a címerét az főiskola díszletfestő műhelyében készítették. A Képzőművészeti Főiskolának a címerét pedig az iskola művész hallgatói alkották. Egy filmfelvételen közelről is lehet látni azt a Kossuth-címert, amelyet rúdra emelve a színművészeti főiskolások hoztak.
Nagyon érdekes, hogy a Képzőművészeti Főiskolások egy hatalmas lengyel címeres transzparenst is készítettek. (Dede Ernő, a főiskola negyedéves grafika szakos hallgatója festette.)
A Műszaki Egyetemről érkezők címereket, transzparenseket nem, de a magyar zászlók mellett lengyel zászlót is hoztak.
Később a Parlamentnél készült felvételen, az árkádok alatt, jól látható a két főiskola nagyméretű Kossuth-címere, illetve a már említett lengyel címeres transzparens.
Itt mesélem el azt a történetet, melyről sajnos nincs képanyag. Tudjuk jól, hogy a Parlamentnél Nagy Imrére várt a tömeg október 23-a estéjén. Ahogyan a tüntetők türelme fogyott, egyre hangosabban követelték, hogy az alkotmány-címeres zászlót vegyék be és a nemzeti zászlót tűzzék ki. Ekkor a parlamentben két nevesebb politikus tartózkodott, Erdei Ferenc és Dobi István. Erdei Ferenc engedve a tömeg követelésének bevette az alkotmány- címeres zászlót és helyette kifüggesztettek egy címer nélküli nagyméretű, közel hat méter hosszú nemzeti zászlót az egyik zászlórúdra. Gyakorlatilag azzal, hogy a tömeg nyomására a Parlament épületéről a Rákosi-címeres zászlót bevonta egy magyar miniszter, illetve, hogy a nemzeti zászló kitűzése mellett lekapcsolták a vörös csillagot a Parlament
csúcsán, egyértelművé vált a Rákosi-rendszer bukása. A tömeg a Rákosi-címert gyakorlatilag kiiktatta az állami jelképek sorából.
Még egy kép a parlament előtt várakozó tömegről. A visszaemlékező elmondja, hogy amikor keresték a kitűzendő nemzeti zászlót, a Parlamentben alig találtak olyan zászlót, amelyet ne csúfított volna a Rákosi-címer. Nagy keresgélés után, egy alagsori raktárban ráakadtak az 1948-as centenáriumi ünnepségek zászlóira. A dekorációs anyagok tömege között szerencsére ráakadtak a megfelelő zászlóra. Megemlítette még, hogy a nemzeti zászlók mellett több láda Kossuth-címer is lapult még. Ezeket forradalom alatt kicsempészték a felkelők és a lakosság rendelkezésére bocsátották. Amikor Nagy Imre megérkezik és meglátja a hatalmas tömeget, a rengeteg zászlót, akkor megdöbben. Ilyen nemzeti színekbe öltözött tömeget, ennyi magyar zászlót együtt nem lehetett látni korábban. Nyilvánvaló, hogy a lakosság elrejtette a koalíciós idők zászlóit, sőt a két háború közötti zászlókat is. Most elővették ezeket. A korabeli fotók bizonyítják, hogy zászló-erdővel vonultak fel a tüntető fiatalok a forradalom napjaiban. A Kossuth-címer volt a forradalom fő szimbóluma, ezért ha nem volt hivatalos szövött, vagy nyomtatott, vagy applikált zászló, akkor rögtönöztek ilyet.
Ügyes kezű gimnazisták, művésznövendékek, rajztanárok, különböző munkahelyeken dolgozó cím- és díszletfestők alkotásai ezek. Sajnos ezek nem maradtak fenn, csak fényképek tanúskodnak róluk, nagy részük az anyaguk és a november 4-i harcok nyomán megsemmisültek. Nemcsak a zászlón, de kitűzőn, jelvényeként is hordták a Kossuth-címert, többféle típusban és többféle módon is.
Egészen nagyméretű - a filmhíradók tanúsága szerint – az egész felső testüket elborító Kossuthcímerrel vonultak fel, főként fiatal lányok. Az átállt katonáknak is első dolga az volt, hogy sapka jelvényeiket lecseréljék. De nemcsak ők, hanem a vasutasok, postások, kalauzok és mindenki, akinek valamilyen egyenruhát hordott, igyekezett megszabadulni a gyűlölt vörös csillagtól és rákosista címertől, és gyakran házilag készített Kossuthcímerekkel pótolták azok hiányát.
Ezt a típusú címerpajzsot tárcsapajzsnak nevezi a heraldika. A reneszánsz korban alakult ki ez a stílus. A Kossuth- címerhez leggyakrabban ez a pajzsforma kapcsolódik. A hagyományok miatt ezt tartjuk szépnek és esztétikusnak. Ezek az ívek fönt, kétoldalt és lent azért szükségesek, hogy pótolják a hiányzó pajzstartó angyalokat és a Szent Koronát. Ezek hiányában feszültséget éreznénk a kompozícióban. Szerintem a mai magyar címerben is van belső feszültség. A két oldala szinte kíván valamilyen kiegészítő támasztékot. Így olyan, mintha bármikor elbillenhetne. Ezt a furcsa vizuális egyensúlyvesztést a grafikusok a pajzs szélső és felső íveivel egyensúlyozták ki. Nagyon kevés eredeti Kossuth-címer maradt fenn azokból az időkből. A szegedi múzeum korán látott hozzá az 56-os anyag gyűjtéséhez - Trogmayer Ottó hallhatatlan munkássága nyomán. A bemutatott címer az ország egyik első 56-ban készült Kossuth-címere. A Szegedi Nemzeti Színházat díszítette október 23-án este 10 órától. A szegediek meglehetősen korán értesültek a pesti eseményekről, így a szegedi diákság is hamarosan megmozdult. Tüntetéssel vonultak a színházhoz és követelték, hogy forradalmi rendezvénnyé alakuljon át a színházi előadás. Erre nem voltak akkor még hajlandóak a színház vezetői, nem ismerve a pesti eseményeket. Amikor este 10 felé a tüntetők ismét arra kanyarodtak, akkor már az itt látható címer díszítette a színház homlokzatát.
Kedves pikantériája ennek a hatalmas méretű címernek, hogy egy Sztálin képre van festve. Egy olyan Sztálin képre, mely alatt egykor a színház dolgozói vonultak fel május elsejéken. Később a restaurátorok rekonstruálták a kép egy részét, hogy látni lehessen Sztálin arcát is. A színház díszletfestőinek humorát jelzi, hogy pont erre a hatalmas Sztálin-képre festették a forradalom jelképét, a Kossuth-címert. Szegeden készült még a Faipari Ktsz. munkásainak nyomán, hat nagyméretű farostlemez Kossuthcímer is a forradalom alatt. Ezek tüntetéseken szerepeltek és középületek homlokzatát díszítették.
Ezek közül a farostlemez címerek közül az, amelyik a Klauzál téri Kossuth-szobor lábánál volt elhelyezve, - a szegedi muzeológusok jóvoltából - fennmaradt.
A többiek középületekre, hivatalokra kerültek ezek az orosz bevonulást követően megsemmisültek. A tömegek nyomására Nagy Imre október 28-i rádió beszédében ígérte meg először, hogy visszaállítják a Kossuth-címert. Másnap már a legfontosabb napilapok címoldalát díszítette ez a jelkép. Tehát október 29-től vált ismét hivatalos magyar állam jelképpé a Kossuth-címer.
Nagyon érdekes, hogy az első köztársaság idején 1918-ban és a koalíciós időkben 1946-1948 között, a Kossuth-címerek hármas halmán végég megmaradt a korona. Addig az 1956-os Nagy Imre-féle hivatalos Kossuth-címerről hiányzik ez. Erre következtetünk a kormány intézkedése nyomán központilag kiadott sajtótermékek, nyomatok, plakátok vizsgálata során.
Ez a kis különbség segíthetne megkülönböztetni az 1918-as és 1946-os Kossuth-címereket az 1956osokól, ha nem tudnánk, hogy a forradalom alatt végig használatban voltak 1918-as és 1946-os változatok is. A spontán címerfestőket és jelvénykészítőket elsősorban a történelmi hagyományok inspirálták. Így ők rendre koronával díszített hármas halommal készítették Kossuth- címeres alkotásaikat. Arra is volt példa, hogy még a királyság korából fennmaradt Szent Koronás kiscímerről egyszerűen letörték a koronát, és így alakították át Kossuth-címerré. (Így készített magának forradalmi jelvényt Gedai István is 1956. október 23-án.) Az új Nagy Imre-féle Kossuth-címert gyakran díszítette stilizált olajág is.
A zöld lombkerettel övezett címernek volt hagyománya a magyar heraldikában, de csak katonai csapatzászlók esetében. Ilyenkor az egyik oldalon tölgyfa a másik oldalon olajág díszítette a címert. Ez az újfajta stilizált grafikai megoldás csak az 1956-os Kossuth-címereknek volt sajátja.
A képen látható az az öröm és feszültség, amellyel a lakosság fogadta az újra hivatalos Kossuthcímereket. 2006-ban két tizenéves diáknak jelent meg az 1956-os naplója. Mindkettő címoldalát Kossuth- címer díszítette.
Itt látható Csics Gyulának, egy tizenkét éves gyereknek a rajza, aki vette a fáradságot és bemásolta naplójába a jogállásába éppen visszahelyezett jelképet. Gyerek fejjel is fontosnak tartotta, hogy ennek a történésnek emléket állítson. A színezés suta bája jelzi, hogy még a legifjabb korosztályt is megérintette, büszkeséggel és örömmel töltötte el a Kossuth-címer ismételt birtokba vétele. A jelkép szabad használatára számtalan korabeli felvétel a bizonyíték.
A fenti magyar honvédségi harckocsin három Kossuth-címer is jelezte, hogy legénysége fegyverestől a forradalom oldalára állt. Látszik, hogy mind a három címer más-más kezek alkotása.
Felmerül a kérdés, kik voltak ezek a névtelen címerfestők?
A forradalom több síkon zajlott. Zajlott a politika síkján, Nagy Imre, a reform-kommunisták, az országos, a megyei és a városi vezetők szintjén. Zajlott a fegyveres küzdelem síkján, a felkelő csoportok és a szovjet hadsereg között. Zajlott a folyamatosan sztrájkoló és tüntető lakosság szintjén szerte a városban, és nem utolsó sorban a jelképek síkján. Ez utóbbi harcot ügyes kezű diákok, leleményes ipari tanulók, rajztanárok, címfestő, díszletfestők vívták, ecsettel, festékkel, krétával és mindenféle rajzeszközökkel. Több tucatnyi fotó őrzi e békés festegető harcosok emlékét. Itt-ott hibásan színezték a címert, vagy elvétették az Árpád-sávok számát, de alkotásaikon keresztül gondoskodtak a harci morál fenntartásáról. Az élelmes lakatos tanoncok rájöttek arra, hogy a forgalomban lévő két filléres érmének a címere kivágva, kifestve forradalmi jelvénnyé alakítható, és a feketepiacon, egy-két forintért értékesíthető. A Kossuth-címerek nagy tömege, melyek jelvényként a ruhákra kerültek, ezekből a két filléresekből kerültek ki.
Csics Gyula is naplójában leírta, hogy a nagybátyjával a műhelyben hogyan bütykölték száz számra a Kossuth-címeres jelvényeket. Majd ezeket tereken, piacokon árulták. Így szinte minden magyar családhoz jutott legalább egy ilyen jelvény annak idején. A Magyar Nemzeti Múzeumban őrzik, az ország legnagyobb 1956-os jelvény gyűjteményét. Itt 27 különféle Kossuth-címeres jelvényváltozatot azonosítottak. Van közöttük fémből öntött, alumínium, réz, műanyag, stb. Ezekből hoztam egy kis ízelítőt. Minden jelvény központi eleme a tárcsa pajzsba foglalt Kossuth-címer.
Van olyan változat, amelyen van korona a hármas halmon, és van olyan is, amelyről ez hiányzik. Gyakorlatban a forradalmi tömeget nem érdekelte, ez a kis különbség. A Rákosi-címer után mindenki örült a kettős kereszt és a hétszer vágott Árpád-sáv szabad használatának. A gyűjteményben akad olyan Kossuth-címer is, melynek meg lehetett találni a Szent Koronás párját.
Gedai István a múzeum későbbi igazgatója maga is úgy emlékezett vissza, hogy 1956-ban mielőtt csatlakozott a tüntető tömeghez belépett egy jelvényboltba, ahol vett egy Szent Koronás címeres jelvényt, majd letörte róla a Szent Koronát és úgy tűzte ki. (Ez azt jelenti, hogy még a Rákosi időkben is a jelvényboltokban kaphatóak voltak Szent Koronás, két háború közötti, vagy még régebbi címeres jelvények.)
Itt például a Keresztény Ifjúsági Természetjáró Egyesületnek jelvényének verőtövét használták a Kossuth-címer készítésénél úgy, hogy a keretet elhagyták.
Itt pedig a két háború közötti a Hadirokkant Szövetség jelvényéből kreálták a Kossuth-címert. 2. A lyukas zászló születése A lyukas zászló vált mára az 1956-os forradalom elsődleges jelképévé. Valójában az első napokban azért vált lyukassá a nemzeti lobogó, mert nem a Kossuth-címert ábrázolta. Ha Kossuth-címeres lett volna a zászló, akkor soha nem lett volna lyukas. De mi is volt a baj ezzel a Rákosi-címerrel?
Először is ez nem címer. Címernek azt a szimbólumot nevezzük, amely címerpajzsba van foglalva. Ez esetünkben hiányzik. Így heraldikailag csak jelvénynek tekinthetjük. Másodszor, hogy teljesen szovjet mintára, a magyar történelmi hagyomány megtagadásával, Rákosi Mátyás utasítására készült. A szakirodalom szerint leginkább a szovjet Belorusszia, Észtország, Üzbegisztán és Moldova állami jelvényeihez hasonlít.
A címerpajzs hiánya az ortodox, szláv történelmi hagyományból ered. Oroszország a bizánci kultúrkör részeként nem járta végig azt a nyugat heraldikai utat, mint a szovjetek által megszállt európai országok többsége. Ezért szemléletük, esztétikai ízlésük is eltért a nyugatiaktól. Így a Rákosi-címert joggal éreztük számunkra esztétikailag és ideológiailag is idegennek: egyszerre csicsásnak és csúnyának, történetietlennek és elnyomónak. A magyar társadalom többsége ezt a jelképet titkon gyűlölte és lelkében már a forradalom előtt elutasította. Annál jobban fájt ez nekünk, magyaroknak, mert mind a csehek, mind a lengyelek megőrizhették az eredeti történelmi címerüket.
Csak a koronákat tüntették el vették le a Szlovákiát szimbolizáló kettős keresztet. Így a forradalom első pillanataiban szinte törvényszerűen került sor arra, hogy a nemzeti zászlókból kivágták az idegen hatalmi elnyomást jelképező jelvényt.
A Mezőgazdasági Múzeum gyűjteményében őrzi ezt a zászlót. A városligeti vajdahunyadi váron lobogott a forradalom napjaiban. Amikor kivágták, ügyeltek arra, hogy a piros-fehér-zöld szalag a legkevésbé sérüljön. (Miután véget ért a forradalom, bevették és mellé tették a régi jelvényt, így megmaradt mind a kettő, a címer is és a zászló is.)
Többféle elmélet van arra vonatkozóan, hogy október 23-án hol jelent meg először a lyukas zászló. Gosztonyi Péter kutatása szerint Bem-téren kétféle módon születhetett meg ez az új jelkép: Egyik szerint a tüntető fiatalok jöttek az Műszaki Egyetem felöl és olyan nagy tömeg volt már, hogy nekiszorultak a laktanya oldalának. Ekkor a katonák kikiabáltak a fiataloknak, hogy miért nincs zászlótok. - "Adjunk?" - és a katonák kiadtak egy lyukas zászlót.
A másik vélemény szerint, a külügyminisztérium előtti tömeg követelte, hogy vegyék be az épületen lobogó vörös zászlót. Erre bevették a vörös zászlót és kitették a Rákosi-címeres zászlót. Ekkor a tömeg skandálni kezdte: „- Ez nem a mi zászlónk!” „- Nemzeti zászlót a külügyre!” Ekkor a külügyisek a tömeg ovációja mellett egy jelvényétől megfosztott, lyukas nemzeti zászlót tettek ki.
Szerintem mind a kettő igaz lehet, egyszerre a Bem tér más-más pontján. (Később, a Margit-híd budai hídfőjénél, már fim híradós felvétel is készült egy címer kivágásról.) Idő hiányában már csak egy bejelentéshez kérem türelmüket!
3. A felkelő csoportok zászlói Adatok hiányában eddig kevés szó esett a felkelő csoportok csapat zászlóiról. Eddig úgy tudtuk, hogy a Corvin-közi felkelők csoportok is lyukas zászlók alatt harcoltak. Eörsi Lászlónak van egy Corvinisták 1956 című munkája (Corvinisták 1956. A VIII. kerület fegyveres csoportjai. Bp. 2001.) Az 1956-os Intézet kiadásában. Ebben a kiadványban bemutatta a „CORVIN . NEMZETI . FORRADALMI . BIZOTTSÁG . P(arancsnok)SÁG” pecsétének lenyomatát. A hasonló bélyegzőktől eltérően ennek központi szimbóluma nem a szokásos Kossuth-címer volt, hanem a Hunyad- család gyűrűt tartó hollója.
Ennek nyomán elkezdtem átnézni és kinagyítani a Corvin-közről és a felkelő csoportokról készült korabeli fénykép és híradó felvételeket. Reméltem, hogy a hollós szimbólum, ha megjelent pecséten, akkor könnyen megjelenhetett zászlón is. Örömmel jelenthetem be, hogy sikerült azonosítani a Corvin-köz felkelőinek eddig ismeretlen zászlaját, amelyet több korabeli felvétel is megörökített, de eddig mindenki azt lyukas zászlónak vélte.
Egy orosz 1956-os dokumentumfilm részletének kinagyításával sikerült végre azonosítani a Corvin Nemzetőr Parancsnokságnak a zászlaját.
Mint köztudott a Corvin hollót jelent és a Hunyadi családnak a címeralakja volt. A pecsét és a zászló elkészíttetése egyértelmű utalás a török verő Hunyadi János hősi példájára, hiszen 1956-ban ünnepelte az ország az 1456-os nándorfehérvári diadal 500 éves évfordulóját. Ez is bizonyítja, hogy a Corvinköz felkelői a magyar szabadságharcos múlt folytatóiként tekintettek magukra.
Tudomásunk van róla, hogy Szalonthay-Kovács Ibolya, 1956-os felkelő menekülése során testére csavarva megmentett egy corvin-közi zászlót. Még tisztázatlan, hogy ez a lobogó milyen volt. Úgy gondolom, hogy a fenti dokumentumok alapján újra rekonstruálható a Corvin Parancsnokság zászlaja gazdagítva ezzel az 1956-os jelképeink sorát. Köszönöm a figyelmet és a türelmüket!
A szerzői jogokat az előadó-szerző gyakorolja.
