MAGYAR NYELVÉSZ PÁLYAKÉPEK ÉS ÖNVALLOMÁSOK
31.
KOVALOVSZKY MIKLÓS (1910 –1997)
ELTE Fonetikai Tanszék 1998 1
Sorozatszerkesztő: Bolla Kálmán
Technikai szerkesztő: Földi Éva
Munkatárs: Markó Alexandra Módos Péter
ISBN 963 463 232 7
©
Bolla Kálmán
Kiadja az ELTE Fonetikai Tanszéke. Felelős kiadó: Dr. Bolla Kálmán. Hozott anyagról sokszorosítva. Amulett ’98 Nyomdaipari Kft., Budapest. F. v.: Lajtai Ferenc. 2
KOVALOVSZKY MIKLÓS (1910–1997)
3
4
KOVALOVSZKY MIKLÓS VALLOMÁSA PÁLYÁJÁRÓL Mindig csodáltam és kissé irigyeltem azokat, akik előre meg tudják tervezni életüket, pályafutásukat. Az én pályaválasztásom maga is véletlen volt. Az tudniillik, hogy mérnökség helyett a bölcsészkarra kerültem. Érdeklődésem ott az irodalom és a nyelv között oszlott meg, de Gombocz Zoltánnak a lenyűgöző hatása és a vonzása ehhez az utóbbihoz kapcsolt. Mindvégig azonban kétlaki maradtam egyetemi éveim alatt, s ennek a jele az, hogy disszertációmat az irodalmi névadásról írtam, ez a cím nyilván ezt a kettősséget már elárulja. S ez a párhuzamosság életemben továbbra is megmaradt, nyilvánvaló tehertételként azokkal szemben, akik egy pontosan körülhatárolt, megszabott témakörrel tudnak foglalkozni és ebben dolgoznak. 20 évig tanárkodtam. Ezek az évek igen hasznosak voltak a számomra. Dolgozni is tudtam, bár elég nehéz körülmények között. Voltaképpen rendszeres és hivatásos tudományos munkát csak azóta végezhetek, amióta 1952-ben a Nyelvtudományi Intézetbe kerültem. Itt mindjárt nagy tervmunkákba csöppentem bele, több éves, sőt sajnos azt mondhatjuk, több évtizedes munkákba, az értelmező szótárt, a kis értelmező szótárt és a most készülő, befejezés előtt álló Nyelvművelő Kézikönyvet szerkesztem, illetve szerkesztettem. Emellett a nyelvművelő osztálynak apró napi munkái, gyakorlati problémái is igen sok időmet, energiámat lekötötték, s így nem jutott lehetőségem, módom egy nagyobb, egységes témakörrel való foglalkozásra, egyszóval egy nagyobb, önálló munka készítésére, az összpontosításra. A párhuzam, amelyet az előbb említettem, ez a kétlakiság abban is megmutatkozik, hogy az Akadémiai Kiadó és az Irodalomtudományi Intézet megbízásából immár 20 éve Adyval is foglalkozom hivatalosan. Mégpedig elsősorban a kortársi emlékezések összegyűjtésével. Ebből két kötetet már kiadtam, még kettőnek a közzététele hátra van. Egyébként Adyval való találkozásom is többé-kevésbé véletlen és azt lehet mondani, hogy immár eddigi életemnek csaknem a felét az ő bűvkörében töltöttem el, az ő napjainak ismeretében. De nemcsak ezeket a szorosan vett életrajzi vonatkozásokat dolgoztam fel. Elsősorban a ma5
gyar nyelv egyik legnagyobb művésze, valóságos varázslója. Ez érdekel benne amellett, hogy világirodalmi mérettel is titánnak mondhatjuk. Elsősorban Ady stílusa, Ady neve foglalkoztat. Ebben a témakörben több dolgozatot írtam már és a hátralévő terveim közt is hasonlók szerepelnek. Ez év eleje óta nyugdíjban vagyok már, de ez természetes nem jelenti azt, hogy abbahagytam a munkát, a tevékenységet. Továbbra is dolgozom, sőt, sajnos úgy torlódnak és halmozódnak munkáim és terveim, hogy szinte visszakívánom régi dolgozó korszakomat, amikor sokkal több időm volt és sokkal több nyugalmam volt. Arany Jánossal én is talán sajnálhatom azt, hogy annyi minden félbemaradt, bevégzetlen terv és munka vár még és valószínűleg sok minden ezek közül örökké befejezetlen marad. Egyet-kettőt azért megemlítek közülük, hátha valaki majd kedvet kap rá. Szeretnék visszatérni első szerelmemhez a névadáshoz, pontosabban a névesztétikához. Hatalmas, immár vagy negyven éves gyűjtésem anyagát szeretném még feldolgozni. De Adynak a stilisztikáját vagy egy Ady nyelvét és Ady megértését föltáró kommentárgyűjteményt szintén szeretnék még tető alá hozni. Amit eddig elmondtam, abból is nyilvánvaló, hogy nem elméleti, elvont kérdések érdekeltek elsősorban. A nyelvnek kommunikációs és esztétikai értékeit szerettem volna, akartam mindig felszínre hozni, megvilágítani és lehetőleg fejleszteni. Egyszóval nyelv és élet kapcsolatát föltárni, irodalomnak és stílusnak, nyelvnek és társadalomnak a kapcsolatát. És hogyha látszólag csapongó pályafutásomban és munkámban mégis valami eredmény mutatkozik, ez a szemlélet fogja egységbe. E tekintetben pedig talán munkásságom nem volt egészen haszontalan és talán érdemtelen sem. A videofelvétel 1976. október 12-én készült, szövegét Földi Éva jegyezte le.
6
KOVALOVSZKY MIKLÓS ÍRÁSAINAK VÁLOGATOTT BIBLIOGRÁFIÁJA
1934. Az irodalmi névadás. Budapest. (Több kiadás) 1937. Irodalmunk Páris-szemlélete a háború után. Budapest. (Több kiadás) 1938. A nagyvárosi nyelv. MNy XXXIV, 288–97. 1942. Gróf Károlyi Sándor élete és alkotásai. Budapest. Társszerző: Solt Andor. Költészet: 1941 karácsonyára. Budapest. (Összeáll.) 1943. Ady Endre önképzőköri tag. Budapest. 1947. Torzszülött összetett igék. MNy XLIII, 60–1. 1953. Egy új nyelvi járvány. Nyr 77. 223–7. Ozsegov cikkének magyar tanulságai. Nyr 77. 334–6. A zilahi tímárság nyelvéből. MNy XLIX, 240–7. 1954. Hozzászólás a "Nyelvművelésünk főbb kérdései" vitáján. Nyr 78. 162–3. Lehet-e porítani a tojást? MNy L, 477–80. 1955. Gombocz Zoltán. MNy LI, 405–21. Az orosz nyelvi művelődés útja. Nyr 79. 167–80. Társszerző: Babos Ernő. Hátrafelé megy, mint a rák – Rákháton jár. Nyr 79. 344–6. Vidor Miklós regényének nyelvéről. Nyr 79. 431–5.
7
1956. A költő és a szavak értéke. Nyr 80. 57–63. Egy költő emlékezései. Nyr 80. 432–6. 1957. A fiatal Ady nyelvének és stílusának jellemzői. MNy LIII, 351–68. Ifjúsági irodalmunk nyelvéről és stílusáról. Nyr 81. 59–66. A nyelvi régiesítés ifjúsági irodalmunkban. Nyr 81. 434–9. 1958. A magyar szó tudós mestere. (Az irodalmi nyelv kérdései Horváth János műveiben). MNy LIV, 176–81. 1959. A magyar nyelv értelmező szótára. (1959–1962) Főszerk. Bárczi Géza–Országh László. (Társszerk., több kiadás) 1961. Emlékezések Ady Endréről I–V. Budapest. (Gyűjt., sajtó alá rend., magyarázatokkal kieg.) – II. 1974, III. 1987, IV. 1990, V. 1993. Édes anyanyelvünk. Nyr 85. 215–20. 1962. Az anyanyelv kérdéséhez. Nyr 86. 94–5. Robogj föl Láznak ifjú serege. (Egy Ady-vers elemzése). Nyr 86. 405–17. 1963. Megképzik előtte. Nyr 87. 435–7. Lehet kétszer kevesebb? MNy LIX, 478–81. Az ifjúság nyelvéről. Valóság 5. 66. p. 1964. Nagy J. Béla nyolcvanéves. Nyr 88. 1–4. Batsányi János: A franciaországi változásokra. Nyr 88. 36–41. A Rozsdatemető stílus avagy a stílus rozsdatemetője. Nyr 88. 421–38. Bóka László 1910–1964. Nyr 88. 500–1. 1965. Egy Ady-vers világa. Budapest. Hogyan beszél a mai ifjúság? Nyr 89. 138–42. Társszerző: Grétsy László. 1967. 8
Dénes Zsófia: Élet helyett órák. (Egy fejezet Ady életéből.) Budapest. (Bevezető tanulmány, jegyzetek.) (Több kiadás) Műelemzés és stíluselemzés. (A Miért szép? című verselemzés-gyűjtemény tanul- ságai). Nyr 91. 233–42. Hajótörött. MNy LXIII, 477–8. Turpis. MNy LXIII, 478–9. 1968. Nagy J. Béla emlékének. MNy LXIV, 122–3. Mi van ezen belül? MNy LXIV, 462–4. 1969. Elöljáró névutók. MNy LXV, 327–9. 1972. Magyar értelmező kéziszótár. Budapest. (Társszerk., több kiadás) Zsoldos Jenő emlékének. MNy LXVIII, 492–3. 1973. Az Anyanyelvi kaleidoszkóp – szerk. Grétsy László. Budapest –című kötetben: A hódító mini. 26. p. A lotteriától a lottóig. 31. p. Szikvíz. 43. p. Ultra – ultrák. 45. p. Szólások szólóspárgával. 46. p. Pozsony vagy Bratislava? 58. p. Differenciák a problémával. 82. p. A "virulens" virulens. 85. p. A pótutas a helyszínen szörnyethalt. 122. p. "Nyilván, hogy" így rossz. 182. p. Legyen ... ne legyen! 185. p. Bece és vasmarokideg. 246. p. A fehér foltok színeváltozása. 249. p. Iparosodás a nyelvben. 275. p. Lehet kétszer kevesebb? 286. p. Természetes logikátlanságok. 289. p. Petőfi költői önarcképe. Nyr 97. 1–7. O. Nagy Gábor 1915–1973. Nyr 97. 248–51. 1974. Berda József: Száguldj, szabadság! Budapest. Szerk. és vál. Mátyás Ferenccel. Emlékezések Ady Endréről. Budapest. (Gyűjt., sajtó alá rend., magyarázatokkal kieg.) 9
1975. A nyelvművelő Bárczy Géza. Nyr 99. 302–13. 1976. Nyelvünk rétegeinek és a napjainkban végbemenő nyelvi átrétegeződésnek áttekintése és értékelése. In: Mai magyar nyelvünk. Szerk. Grétsy László. Budapest, 87–95. A köznyelvi stílus jelenségeinek áttekintése és értékelése. In: In: Mai magyar nyelvünk. Szerk. Grétsy László. Budapest, 75–85. Társszerzők: Éder Zoltán és Grétsy László. Lőrincze Lajos hatvan éves. MNy LXXII, 123–4. 1977. Nyelvfejlődés – nyelvhelyesség. Budapest. Ady költészetének nyelvi rétegei. In: Tegnapok és holnapok árján. (Tanulmányok Adyról.) Szerk. Láng József. Budapest, 175–91. Ady Endre: Életem nyitott könyve. Fellapozta Kovalovszky Miklós. Budapest. Néhány vázlatpont Ady költői nyelvtanához. MNy LXXIII, 257–65. Ady és a nevek. Nyr 101. 286–301. O. Nagy Gábor: A magyar frazeológiai kutatások története. Budapest. (Bevezető tanulmány, sajtó alá rend., szerk.) 1978. Nyelvünk világa. Szerk. és vál. Kovalovszky Miklós. Budapest. A Nyelvünk világa című kötetben: "Logika" a nyelvben. 25–6. Egy emberöltő nyelvünk életében. 43–56. "Beszédkultúra" a metrón. 89–91. Ezen ne múljon! 120–2. Feltétlenül? 124–7. Félrecsúszások. 135–7. Tiszta nyelv? 146–50. Ami idegen, az jobb? 157–8. A nyelvművelés örökzöld témája. 160–4. Alig utca, Zsiba-paskom. 175–82. Legyünk-e elnézőek? 196–7. Elsejei? Elseji? 200–1. Mi lenne, ha volna? 216–7. Szemben vagy iránt. 227–8. Ne mindenen keresztül! 230–2. Mire kerülhet sor? 251–3. Packázás a nyelvvel. 299–300. "Hivatalul" vagy magyarul? 304–7. 10
Név adja a tekintélyt? 309–10. "Szegény" fiatalok. 329–31. "Érdes" anyanyelvünk. 333–6. Ady költői stilisztikájának néhány nyelvtani eleme. In: Ady Endre születésének századik évfordulójára. Budapest, 519–28. 1979. O. Nagy Gábor: Mi fán terem? – 3. bővített kiadás. Budapest. (Sajtó alá rend., több kiadás) Miért és hogyan. Édes Anyanyelvünk 2. 1. p. 1980. Léda: legenda és valóság. Budapest. A maradandóság városától a vér városáig. In: Századok szelleme. (Tanulmányok a magyar irodalom és Debrecen kapcsolatáról.) Szerk. Bényei József– Fülöp László–Juhász Béla. Debrecen, 87–95. Szecessziós elemek Ady stílusában. In: "Akarom: tisztán lássatok." (Tudományos ülésszak Ady Endre születésének 100. évfordulóján.) Szerk. Csáky Edit. Budapest, 249–55. Családi kör. Édes Anyanyelvünk 1. 5. p. Ki volt az ángyom üke? Édes Anyanyelvünk 2. 3. p. Az Új anyanyelvi kaleidoszkóp – Szerk. Felde Györgyi–Grétsy László. Budapest – című kötetben: Xenofília. 64. p. Látványosan, rangosan. 129. p. Kolozsvárott – és Soroksárott? 178. p. Nyelvművelő kézikönyv. 1980–1985, Budapest. Társfőszerk. Grétsy László. 1981. Zsirai Miklós táblája előtt. Nyr 105. 506–7. Halász Gyula emlékének. Édes Anyanyelvünk 1. 1. p. Vasárnap – vásárnap? Édes Anyanyelvünk 3. 3. p. 1982. Apák és fiúk – vagy fiak? Édes Anyanyelvünk 1. 3. p. A tájnyelv művészi hitele. Édes Anyanyelvünk 3. 7. p. 1983. Író és névhangulat. In: Név és társadalom, 1980. (Az 1980. szept. 22–24-én Veszprémben megtartott III. Országos névtudományi konferencia előadásai.) Szerk. Hajdú Mihály–Rácz Endre. Veszprém, 75–7.
11
1984. Nagy J. Béla emléke. Nyr 108. 246–8. A tiszta szó művésze, Móra Ferenc. Édes Anyanyelvünk 2. 16. p. A nejem és a nőd. Édes Anyanyelvünk 3. 4. p. 1985. Egy veszedelmes nyelvi élősdi: alapvető. MNy LXXXI, 100–3. A szállodától a szállóig. Édes Anyanyelvünk 2. 6. p. Nyelv, irodalom, olvasás. Édes Anyanyelvünk 4. 14. p. Dénes Zsófia százéves. Magyar Nemzet 48/10. 7. p. Társszerző: Jovánovics Miklós. Aki Franyó, az Zoltán is? Kritika 5. 20–1. 1986. Közületek névdivatja. Édes Anyanyelvünk 1. 4. p. Divat az egész világ. Édes Anyanyelvünk 2. 2. p. Névutók pálfordulása. Édes Anyanyelvünk 3. 5. p. Egy rejtélyes magyar (?)–holland költőnő. Magyar Nemzet 49/282. 6. p. Így is lehet nyelvet művelni. Magyar Sajtó 27/12. 9–12. Kinek van zászlója, minek lehet zászlaja? Magyar Nemzet 49/200. 7. p. Név adja a tekintélyt? Magyar Nemzet 49/67. 6. p. 1987. Néhány – "számos" – kérdés a nyelvről. Édes Anyanyelvünk 2. 1. p. Az utcanév is lehet műemlék. Édes Anyanyelvünk 4. 12. p. Magyar írók francia tanulmánykötetben. Magyar Nemzet 50/132. 14. p. "Menyasszonytánc" Ady körül. Új Tükör 24/48. 14–5. Adyról, Adyért. Tiszatáj 12. 59–64. Társszerző: Láng József. 1988. Láttató szavak művészete. Édes Anyanyelvünk 1. 6. p. Hajdú had háza. Édes Anyanyelvünk 3. 5. p. 1989. Régi mértékneveink. Édes Anyanyelvünk 1. 8. p. Kiemelt divat. Édes Anyanyelvünk 3. 3. p. Történelem a ponyván. Új Tükör 26/33. 20–1. Vitályos László: Emlékezések Ady Endréről. Irodalomtörténeti Közlemények 20. 776–97. (Sajtó alá rend., jegyzetek) 1990. Név és jelentés. Édes Anyanyelvünk 1. 15. p. Informál is az (in)formális? Édes Anyanyelvünk 4. 10. p. 12
1991. Szórendbontás. Édes Anyanyelvünk 2. 17. p. 1992. Meddig helyes a helytelenítés? Édes Anyanyelvünk 4. 7. p. Egy kritikusabb kritikai kiadás: Ady Endre összes prózai művei. Irodalomtörténeti Közlemények 96. 188–202. 1993. Divatjárvány vagy új szóalkotásmód? Édes Anyanyelvünk 4. 7. p. Az Ady-kutatás eredményei és távlatai. Irodalomtörténeti Közlemények 97. 519– 26. 1994. Egy élet summája. Nyr 118. 7–13. A Kisfaludyak és kortársaik Győr és Tét vonzáskörében. Győr. (Sajtó alá rend. Z. Szabó Lászlóval) Megtartja a szavát – betartja a szabályt? Édes Anyanyelvünk 1. 6. p. 1995. Lidércnyomás: napló 1944. október 8.–1945. január 8. Budapest. Ellentétben a korábbi formával. Édes Anyanyelvünk 4. 10. p. 1996. A francia fiatalok is? Édes Anyanyelvünk 4. 1. p. Összeállította: Fátrai Márta Erzsébet, Markó Alexandra és Módos Péter
13
GRÉTSY LÁSZLÓ KOVALOVSZKY MIKLÓSRÓL Soha nem ismertem nála szerényebb embert, legalábbis a nyelvészek köréből nem. Talán Ferenczy Géza volt hozzá hasonlóan szerény, de Kovalovszky egy fokkal még rajta is túltett. Nemcsak én mondom ezt; mindenki, aki jól ismerte, hasonlóképp vélekedik. Ruffy Péter pl., az anyanyelvünk ügyéért mindig harcosan kiálló jeles újságíró egy helyütt "szerény szerzetesnek" nevezi őt, s ezt írja róla: "A tekintély nem mindig híres. Nem kevésszer eléggé ismeretlen. Kovalovszky például megveti a hivalkodást." Hozzáteszem: ha nem lett volna egész életében, minden ízében olyan szerény, visszafogott, mindig a háttérbe húzódó, hanem magával is törődött volna, munkásságát alighanem Állami vagy Kossuth-díj is keretezte volna. Több kitüntetés – Akadémiai Díj, Révai-díj, Lőrincze Lajos-díj – így is elérte, de hatalmas tudása ennél jóval többre is érdemesítette volna. Mivel szerénysége, puritánsága még rövid vallomására is rányomta bélyegét, kénytelen vagyok legalább egy-két fontos életrajzi adattal kiegészíteni szavait. Móron – ő nemegyszer így mondta: Mórott – született 1910-ben, ezután pedig a Pázmány Péter Tudományegyetemen magyar–francia szakos tanári diplomát szerezve 1935-től 1952-ig Szolnokon, Pestlőrincen és Kispesten tanárkodott (közben néhány évig a Pedagógiai Főiskolán is), majd 1952-től egészen nyugdíjba vonulásáig, 1975-ig a Nyelvtudományi Intézet munkatársaként, illetve főmunkatársaként tevékenykedett. A nyugdíjba vonulás azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy akár csak egy kicsit is visszafogta volna magát. (Örömmel látom, hogy legalább erre még ő maga is utal a pályáról szóló vallomásában.) Nem szeretem saját magamat idézni, ezúttal azonban, úgy érzem, mégis kivételt kell tennem, s elveimmel ellentétben idéznem két bekezdést abból a méltatásból, amelyet 70 éves korában írtam róla a Magyar Nyelvben, 1981-ben: "1975 végén Kovalovszky Miklós, betöltve 65. életévét, nyugdíjba ment. Egy esztendővel korábban még letette ugyan az asztalra Emlékezések Ady Endréről című monumentális gyűjteményének második vaskos kötetét, de mégis úgy gondoltuk, hogy most már könnyít addigi feszes élettempóján. Ő maga is hitegetett bennünket. "Ezentúl elsősorban nagyapa leszek" – mondta hamiskásan. Hogy mennyire tartotta a szavát, azaz mennyire lett nagyapa is, azt nem tudom. Ám hogy a tudományt, az egyetemes kultúrát mi mindennel gazdagította azóta, azt nemcsak elhallgatni képtelenség, hanem még felsorolni is nehéz. Hogy napi- és hetilapokban, folyóiratokban milyen tanulmányai, kisebb cikkei, recenziói jelentek meg pusztán a legutóbbi öt évben, tehát a "gondtalan nyugdíjas élet" kezdete óta, azt nem is tudnám előszámlálni. Hol itt, hol ott találkozunk 14
nevével a lapok hasábjain, a rádióban, a televízióban és másutt. Egyszer az Ady-kérdéshez szól hozzá lefegyverező ismeretanyaggal a tarsolyában, másszor valamilyen újonnan felbukkant szó tárgyilagos nyelvészeti-nyelvhelyességi értékelésével vívja ki elismerésünket, ismét máskor egy általunk nem is igen ismert olasz kutatónak az ugor népek történetével és néprajzával foglalkozó művét mutatja be értő, okos szavakkal a magyar közönségnek. De fordítsuk figyelmünket ezúttal csupán önálló munkáira, illetve az ő szerkesztésében megjelent művekre! Társszerzője az Akadémiai Kiadónál 1976-ban megjelent, Mai magyar nyelvünk című kötetnek. 1977-ben műfaji meglepetéssel szolgál. Ady Endre: Életem nyitott könyve. Fellapozta: Kovalovszky Miklós. Több mint fél ezer lapos műben összeállította Ady önéletrajzát olyan eredeti módon, hogy az Ady verseiből, prózájából, leveleiből vett részekből a mesteri összekötő szöveg segítségével kibontakozik a költő egész élete. Ugyanebben az évben az ő szerkesztésében jelenik meg elhunyt jó barátjának, O. Nagy Gábornak A magyar frazeológiai kutatások története című munkája. És még ugyancsak 1977-ben napvilágot látott Kovalovszky Miklósnak Nyelvfejlődés – nyelvhelyesség című, a korszerű nyelvművelés elvi és gyakorlati kérdéseit egyaránt meggyőzően öszszefoglaló műve. 1978-ban ismét csaknem 400 lapos művel jelentkezik. Szerkesztője és társszerzője a Nyelvünk világa című gyűjteményes nyelvművelő kötetnek. 1979-ben O. Nagy Gábor Mi fán terem? című nagy sikerű könyvének új kiadását nyújtja át az olvasónak, a korábbinál jóval gazdagabb tartalommal, bővebb terjedelemben, s egy a szerzőt méltató bevezető tanulmányt is kapcsolva hozzá. 1980 őszén pedig, éppen a 70. évforduló táján, egyszerre két művet is letesz a tudomány asztalára. Mint nyelvész a jó másfél évtizedes munkát magába sűrítő Nyelvművelő kézikönyv csaknem 1300 lap terjedelmű első kötetét, amelynek ő az egyik főszerkesztője, mint irodalomkutató pedig a Léda: legenda és valóság című igazságkereső, valóságfeltáró és mítoszoszlató könyvét, amelyet a Magvető adott ki. Ez aztán látványos "nyugalomba vonulás"! – mondhatnám napjaink divatszavával élve, ha nem ódzkodnék magam is ettől a mostanában agyonhasznált látványos jelzőtől, s ha nem pellengérezte volna ki e szót éppen Kovalovszky is az ugyancsak 1980-ban megjelent Új anyanyelvi kaleidoszkópban, amelynek egyébként szintén egyik szerzője. Így, az ő cikkéből merítvén az ajánlott szavakat, így jellemezhetem alkotói erejét: ragyogó, ámulatba ejtő, bámulatos." Így folytathatnám a felsorolást még tovább is, de nem teszem. Remélem, publikációinak jegyzékét e sorozat szerkesztői, ahogy minden esetben teszik, itt is hozzácsatolják majd a pályaképhez, mert ez felment a további részletezés alól. Azt mindenesetre megjegyzem – bár a bibliográfiából is nyilván kiderül –, hogy egész életében két úrnak szolgált: a nyelvnek is meg az irodalomnak is, ez utóbbin leginkább Ady Endrét értve, akinek már fiatalon a bűvkörébe került s aki egész életén végigkísérte. Pályájáról szóló vallomásában megemlíti Kovaloszky, hogy az Adyra vonatkozó kortársi emlékezésekből két kötet már megjelent, további kettő még hátra van. Nos, ezek is napvilágot láttak, mégpe15
dig nem is kettő, hanem további három! Az egész mű egy csaknem 5000 oldalas, ötkötetes, monumentális alkotás, amelynek irodalomtörténeti értéke szinte felbecsülhetetlen! Nyelvészeti tevékenységéről pedig csak annyit: kiváló stílusérzékével minden apró nyelvi változásra felfigyelt, s nem nyelvcsőszként, perzekutorként, hanem baráti hangú nevelőként, tudós vértezettségű ismeretterjesztőként azonnal írt is róla. (Nem véletlen, hogy még az 1996-ban megjelent Nyelvművelő kéziszótár lektorául is őt kértük fel. Kemény Gábor meg jómagam – e szótár szerkesztői – annyira bíztunk ítéletében.) Még 85 éves korában, sőt azon túl is publikált. Utolsó írása alighanem az Anyanyelvápolók Szövetségének lapjában, az Édes Anyanyelvünkben jelent meg az 1996. évi októberi szám vezércikkeként. Ekkoriban már nehezére esett az írás. Sokáig szabódott is, míg végül kötélnek állt. Azt kérte, hogy írását csak álnéven adjuk ki, mert az "már nem az igazi". (Maga választotta álnevén korábban is megjelent nyolc-tíz cikke az Édes Anyanyelvünkben, s talán máshol is.) Ezt a kérését nem teljesítettük, pontosabban szólva lebeszéltük arról, hogy ragaszkodjon hozzá. A cikk ugyanis remek, mint minden írása. Most, hogy már elment tőlünk – aki egyébként lapunk, vagyis az Édes Anyanyelvünk szerkesztőbizottságának is éveken át tevékeny tagja volt, és csak saját nyomatékos kérésére mondtunk le róla –, meghatottan olvasom el újból ezt az utolsó írást. Mert, mi tagadás, hiányoznak nekünk szellemes sorai, bölcs tanításai, amelyeket sohasem sajnált tőlünk, ha hozzá fordultunk. Nélküle, úgy érezzük, magunkra maradtunk. Miközben egyre jobban hatalmába kerít a mélységes szomorúság, szinte öntudatlanul arra gondolok: milyen jó lenne, ha valamilyen csoda folytán továbbra is érkeznének hozzánk időről időre a közlésre szánt mesteri Kovalovszky-cikkek. Ó, de szívesen közölnénk őket! Akár álnéven is...
16
Magyar nyelvész pályaképek és önvallomások Nem szokványos kiadványt ajánlunk az olvasó figyelmébe a Magyar nyelvész pályaképek és önvallomások című sorozatunkkal. Különlegességét az adja – egyebek között –, hogy írott szöveg, videofelvétel és hangkazetta együttesével mutatunk be félszáznál több hazai nyelvészt, továbbá a társtudományok néhány jeles képviselőjét, akiknek tudományos munkássága főleg a 70-es években teljesedett ki, ill. érte el csúcsát (amit tudományos fokozatok is hitelesítettek), jelentős szakmai irányító és közéleti szerepet töltöttek be, országosan ismert és elismert személyiségekként tisztelték őket. 25 év elteltével igény jelentkezett a felvételeknek az újabb generáció jeles képviselőivel való kiegészítésére. Ez tette szükségessé a sorozatunk nevének pontosítását. A pályaképeknek általunk választott formája – azaz a) hogy ki-ki személyesen önvallomásként szubjektíven beszélhessen pályájáról, szakmai tevékenységéről, megvalósított vagy csak megálmodott terveiről, b) hogy munkáinak bibliográfiája hitelesítse a megrajzolt pályaképet, c) hogy kortársi méltatást is adjunk róla – reményeink szerint hozzásegít a tudós személyiségek objektív megítéléséhez, aminek ugyanúgy szükségét éreztük a felvételek elindításakor, mint napjainkban is, és feltehetően még a jövőben sem lesz másképpen. A különböző előjelű részrehajlásokra és elfogultságokra hajlamos társadalmi gyakorlat és közélet számottevő ellensúlyozására persze nem gondolhattunk, de az erre irányuló szándékunkat sem titkoltuk. A szakma szeretete, a tudomány előbbreviteléért dolgozó, a szakmai eredmények megismertetésén fáradozó ember megbecsülése indított arra, hogy az MTA Nyelvtudományi Intézetének fonetikai osztályán végzett munkám mellett, a kísérleti fonetikában használt kép- és hangrögzítő eszközeink felhasználásával pályatársaimról felvételeket készítsek. Így gyűlt össze az a jelentős videoanyag, melynek további feldolgozását és kiegészítését az ELTE Fonetikai Tanszékén végeztük, ill. végezzük még ma is. Elképzelésem megvalósításában munkatársaim közül többen működtek közre mind az Intézetben, mind az Egyetemen. Köszönet érte nekik éppúgy, mint nyelvész kollégáimnak, akik vállalkoztak egy-egy életmű méltatására. A képernyőről ránk villanó tekintetből, a külső megjelenésből, testtartásból és arckifejezésből, valamint az élőszó erejével kifejezett gondolatokból (néha érzelmekből is) megismerhető emberi habitus ránk gyakorolt hatása lenyűgözőbb minden írásnál. Látva, hallgatva és olvasva a századunk utolsó negyedének nyelvészeit ismeretekben gyarapodhatunk, páratlan élménnyel gazdagodhatunk. Ezt szeretném megosztani kortársainkkal és az utánunk jövőkkel. Budapest, 1994. november 15. – 1998. január 27. Bolla Kálmán
17
MAGYAR NYELVÉSZ PÁLYAKÉPEK ÉS ÖNVALLOMÁSOK 1. BALÁZS JÁNOS 2. BALOGH DEZSŐ 3. BALOGH LAJOS 4. BÁRCZI GÉZA 5. BARTÓK JÁNOS 6. BENKŐ LORÁND 7. BERECZKI GÁBOR 8. CZEGLÉDY KÁROLY 9. DEME LÁSZLÓ 10. DEZSŐ LÁSZLÓ 11. DOMOKOS PÁL PÉTER 12. DOMOKOS PÉTER 13. ELEKFI LÁSZLÓ 14. ERDŐDI JÓZSEF 15. FÁBIÁN PÁL 16. FOGARASI MIKLÓS 17. GREGOR FERENC 18. GRÉTSY LÁSZLÓ 19. HADROVICS LÁSZLÓ 20. HAJDÚ MIHÁLY 21. HAJDÚ PÉTER 22. HEGEDŰS JÓZSEF 23. HERMAN JÓZSEF 24. IMRE SAMU 25. JUHÁSZ JÓZSEF 26. KÁLMÁN BÉLA
27. KÁROLY SÁNDOR 28. KERESZTURY DEZSŐ 29. KIEFER FERENC 30. KISS LAJOS 31. KOVALOVSZKY MIKLÓS 32. LAKÓ GYÖRGY 33. LŐRINCZE LAJOS 34. B. LŐRINCZY ÉVA 35. MOLLAY KÁROLY 36. MOLNÁR JÓZSEF 37. NYÍRI ANTAL 38. PAPP FERENC 39. PAPP LÁSZLÓ 40. RÁCZ ENDRE 41. J. SOLTÉSZ KATALIN 42. SZABÓ DÉNES 43. SZABÓ T. ATTILA 44. SZATHMÁRI ISTVÁN 45. SZENDE ALADÁR 46. TAMÁS LAJOS 47. TELEGDI ZSIGMOND 48. TOMPA JÓZSEF 49. VÉGH JÓZSEF 50. VÉRTES O. ANDRÁS 51. ZSILKA JÁNOS 52. PÉTER MIHÁLY *** 53. BAŃCZEROWSKI JANUSZ 54. NYOMÁRKAY ISTVÁN 55. GADÁNYI KÁROLY 56. PUSZTAY JÁNOS Eddig megjelent füzetek: 1., 4., 7., 8., 11., 19., 24., 28., 31., 33., 34., 35., 39., 40., 43., 48., 49., 52., 54., 55.
18
