ÖKOMEDICINA: a szelíd orvoslás esélyei

2015. 07. 31.

Ökotáj

 

Baji Lázár Imre

ÖKOMEDICINA:   a szelíd orvoslás esélyei Ha igaz a bölcsesség: "az orvos kezel, a természet gyógyít", akkor fel kell tennünk a kérdést, létezhet­e orvoslás ökologikus alázat nélkül?   Az orvosi tudás hatalma Technokrata korunk legfőbb legitimációs forrása a csúcstechnológiára épülő orvosi ipar és gyógyító gyakorlat már­már a mindenhatóság illúzióját keltő sikertörténete. A halál határkaróinak felszedése és újracövekelése, az intenzív terápia sikerei, a fogamzás kémiai ellenőrzése, a mesterséges megtermékenyítés, a lombikbébi és a béranyaság intézménye jelzi, hogy a medicina átlép hagyományos körein, és részesedést kér a teremtés dolgaiból is.   A fausti szellem nemcsak az Baji Lázár Imre anyatermészetet foglalja erőműveinek, tenyésző eszközeinek foglalatába, de az emberi természetet medikális ellenőrzés alá vonva már a kezdetektől érvényesíti technokratikus kontrollját. A magzat sorsáról döntő orvosi ítélet dönthet az élettörténeti válság fogalma alatt lappangó kényelmi szempontok szerint, és ­ ugenikus súlyú ­ntéshozó kényszert teremthet a magzatvíz­ vizsgálat eredménye is. De ugyanez a techno­logikus hatalom mentheti meg a szeretett és várt, de sérülten érkezett gyermek életét, könnyíthet annak sorsán. A medikalizáció a gyógyszerpiac vásárlói körébe vonja az egyébként egészséges polgárokat is, ha a megelőzés ésszerű nyomatékával és a kutatások nyújtotta statisztikai érvfegyverzet birtokában a személy jövőjét is érdekeinek körébe foghatja. Szabad piaci forgalomban tűnnek fel környezeti alkalmazkodásunk érzékeny biokémiai hírvivői. Ilyen a melatonin, a hajdani harmadik szem, a tobozmirigy hormonja is. A szorongás és a létet eluraló, rohamszerűen ébredő félelem, vagy a félénkség éppúgy piaci tényező a szorongáscsökkentők piacán, mint ahogyan az infarktus és a zsíranyagcsere közötti kapcsolatok feltárása az élelmiszeripar termékváltást kikényszerítő vezérlőjévé vált. Az orvosi technológia, diagnosztikai kultúra parancsoló erejét jelzik a kergemarhakór és a Kreuzfeld­Jacob kór közötti feltételezések, a prionok gyanúperbe vonása, mely fontmilliárdos veszteséget okozott a brit állattenyésztőknek.  A nagy gyógyszergyárak, mint például a Novartis és a Zeneca egyben a növényvédőszer­ipar vezető gyártó cégei, olyan termékekért felelős cégek, melyek a táplálkozási lánc átfogó kemizációjáért felelősek. A csúcstechnikára épülő orvoslás nem egy eszközét a hadiipar felszabadított technológiai eszköztárából kapja, ahogyan az a második világháborús fejlesztés egyik eredményével, az ultrahanggal is történt. De az orvosi tapasztalatszerzés sötét oldalán is találunk hadi kísérleteket, gondoljunk csak a hadifoglyokon vagy sorkatonákon végzett tömeges sugárbiológiai megfigyelések körére, vagy ­ ha hihetünk a sajtóhíreszteléseknek ­ a Sivatagi Vihar során alkalmazott, és feltehetően az iraki bakteriális fegyverek ellen kipróbált gyógyszerre.   Látható, hogy a hatalom és az orvoslás különös viszonyban áll egymással. data:text/html;charset=utf­8,%3Cdiv%20align%3D%22right%22%20style%3D%22color%3A%20rgb(0%2C%200%2C%200)%3B%20font­family%3A%20'…

1/8

2015. 07. 31.

Ökotáj

Talán éppen ez az a színtér, ahol a legnagyobb szükség lehet az öko­logikus fordulatra. Kérdés, hogy uralhatók­e a kórfolyamatok a dominancia igénye nélkül, és kérdés, hogy valódi hatalmat jelent­e a folyamatok fölötti akaratos uralmi igény. Hiszen amit Riane Eisler a szociális szerveződések dominátor­ rendszerének nevez, a profitelvű, patriarchális, ez esetben a természeti folyamatok fölötti hódító igénnyel fellépő alapállás: antiökologikus, indusztrialista és kizsákmányoló, élősködő jellegű.  De ahogy Theodore Roszak írja, az ökológiai szemlélet nem antiindusztrialista, csak a posztindusztriális, a szelíd orvoslás sem antitechnologikus, legfeljebb a high tech értékek és hatékonyság megtartásával haladhatja meg azt. Mert sem a szükséges invazivitásról, sem a csúcstechnológiáról nem mondhat le, s mert a gyógyító technológia üdvös kezekben maga is üdvös mindenképpen. A szelíd orvoslás nem technológiai kérdés, nem az alternatívák versenyének túlnani világa. A szelíd orvoslás etikai kérdés, az erkölcsi készenlét és ítélőerő függvénye. Ha igaz a bölcsesség: medicus curat, natura sanat, akkor fel kell tennünk a kérdést, lehet­e orvoslás ökologikus alázat nélkül? Van­e valódi orvosi hatalom a folyamatok alázatos megértése és tisztelete nélkül?

A beteg egészsége és az orvosé... Az orvosi rendszer maga is az embert övező környezetekhez való alkalmazkodás biokulturális intézménye, másrészt maga is környezet a benne foglalt gyógyítók és gyógyítottak számára. Nem is veszélytelen környezet, ha az egri nővérek és orvosok tragédiájára gondolunk. Milyen halálos metaforát hordoz a sorsuk, hiszen paradox módon a higiéné, egy környezetre veszélyes csírátlanító technológia áldozatai ők. A megtörtént környezeti tragédia hátterében az az etilénoxid alapú sterilizálás gyanítható, mely civilizációs metaforaként példája a figyelmeztetés nélküli kémiai veszélyeknek, hiszen a toxikus szintet meghaladó légköri koncentráció sem észlelhető még. Talán ezért váltotta fel a gázsterilizálásban az egyébként szintén rákkeltő formaldehid, mely azonban már kis koncentrációban is figyelmezteti a gáz jelenlétére a sterilizálót.  Az orvosi hatalom rokonvonásokat hordoz a technokrácia nagy mutatványaival, jellemzője tehát a kapcsolatok szétválasztása, és gyakori veszélyteremtő vonása a természetes meghatározottságok elől való illuzórikus szökés. Persze erre rendeli örök harca a halállal, a megfellebbezhetetlen meghatározottsággal... A citosztatikus kezelés ára és nyeresége a kóros és az egészséges sejteket eltérő mértékben érő károsító, szétkapcsoló hatáson múlik. A műtéthez a fájdalomérző védelmi folyamatok szétválasztása elengedhetetlen, és ez történik akkor is, ha a távol­keleti akupunktúrát alkalmazzuk. Bár ez utóbbi esetben a szervezet saját fájdalomellenes folyamatait, az endorfin közvítette mechanizmusokat mozgósítjuk. De a természetes folyamatokat szétkapcsoló hatalmi lehetőségek a dolgozók számára is veszélyes üzemmé teszik az egészségügyet. A kórbonctanon dolgozók a szöveti festési technikák miatt lehetnek kitéve benzolt alkalmazó technikának. Lám, a bomlási folyamatokat szétkapcsoló emberi készség kockázatot teremt, amikor az elmúlás fogságából menti ki a már holt emberi szövetet. Ennek komolyabb és tartósan fennálló kémiai kitettség esetén akár fehérvérűség lehet az ára. Ugyanígy a "szétkapcsolás" árát fizeti meg az aneszteziológus a gyakori abortusszal, hisz az altatás maga is ideiglenes és terápiás szándékú mérgezés, a természetes folyamatok szétkapcsolása, mely a beteg számára elviselhetővé teszi a műtétet, de az altatóorvos számára kockázat. A kórfolyamatok szétkapcsolásának kockázatát, a kaotikus életellenes élet, a daganat elleni gyógyító hadműveletek terhét orvos és nővér egyaránt viselhetik. A rákellenes gyógyszerek és a beteg ilyen tartalmú testnedveivel érintkező szennyes holmi is igen nagy munkahelyi környezeti kockázatot jelenthet az egészségügyi személyzet számára.   Ám az orvosok és nővérek átlagéletkorát nemcsak a kémiai hatások, vagy biológiai kórokozók, mint a tbc vagy a hepatitisz által okozott megterhelés rövidítheti meg. Nagyobb jelentősége lehet a lelki, pszichoszociális stressztényezőknek, az empátiával végzett munka során bizonytalanságban hozott sorsfordító döntéseknek, a családtól sokszor távol tartó kényszerű túlmunkának, a teljes életet követelő hivatás kizárólagosságának. Nyers data:text/html;charset=utf­8,%3Cdiv%20align%3D%22right%22%20style%3D%22color%3A%20rgb(0%2C%200%2C%200)%3B%20font­family%3A%20'…

2/8

2015. 07. 31.

Ökotáj

biológiai kockázatokkal terhes az éjszakázás, a stressz, a nem ritka tehetetlenségélmény és a rekreáció gyakorlati hiánya. Cserébe mindezért az egyébként változó társadalmi megbecsülés lehet a humánökológiai bér. Mindezek alapján a gyógyítás ökológiai tekintetben még a gyógyítók számára is veszélyes üzem. Az orvosok alacsony átlagéletkora jelzi a kockázatot. Az orvos védelme ugyanakkor a beteg védelmét is jelenti.

Teremtés segédlettel Ha az emberlét kulcsfogalmait leltározzuk, a kényelemre és a helyzet mesterséges ellenőrzésére való kényszerünk antropológiai alapvonás. Ahogy azt már érintettük, a folyamatok elemzése a folyamatok szétkapcsolásának hatalmát biztosítja. A terhesség és a szülés folyamatába is így lép be több ponton a modern medicina. Az új reprodukciós technikák kifejlesztése előtt a peteérés, a megtermékenyülés és a terhesség ugyanabban a női testben végbemenő folyamatok voltak. Most ezek egyike vagy másika az adott nő testén kívül, sőt akár három különböző női testben lezajló esemény lehet. Így válhat szét az anyaság a genetikai anya, a kihordó anya és a szoptató anya szerepére. Nemcsak a biológiai és a lélektani, illetve a szociális anyaság válik szét, de Helman szerint ma már kb. 20 százalékra becsülik Angliában azoknak a gyermekeknek az arányát, akik nincsenek biológiai kapcsolatban az apjukkal meddőség okán vagy egyéb körülmények miatt. "Szép újvilági" tünet, a dekonstruktív posztmodern sajátos ­ a mindennapok világában érvényesülő ­ gyakorlata lenne mindez, vagy humán ökológiai válságjelenség? Az élet fölötti döntési önkény és terminológiai zsarnokság az abortusz intézményében ölt testet. Bár az abortusz és a csecsemőgyilkosság tragikus (orvosi) antropológiai realitás, mely két kérdéssel szembesít bennünket: van­e a nőnek joga a saját teste és a saját termékenysége fölött rendelkezni, és a magzat a társadalom bármely más tagjával azonos jogállású "személynek" tekinthető­e, vagy pedig csupán sejtek halmazának. Hazánkban a közvélemény nagyobbik része a fogantatástól emberi lénynek tekinti a magzatot; a közvélemény tehát döntött, az anyákon és az orvosokon a sor. Egyébként a terminológiai önkény jelzi, hogy a természettel és saját természetünkkel való viszonyunk jogi szabályozása milyen mélyen infokratikus művelet.  Gaia, a Földanya számunkra éppúgy műveleti célpont, technológiai szubsztrátum, mint ahogy az emberi anyaság is a folyamatok szétkapcsolásával válhat a technológiai rítus túszává. Davis­Floyd a szülés szertartásának technológiai átalakulásában a társadalom alapvető értékeinek monitorját, kijelző felületét is láttatja. Mit is mutat ez a sajátos orvosi antropológiai monitor: "a nő alávetettségét a patriarchális viszonyok között, a női test »tökéletlenségét« a természetes folyamatok orvosi felügyeletének szükségességét, a tudománytól és a technikától való függőséget, az intézmények és a gépek előbbrevalóságát az egyéni hiedelmekkel és jelentésekkel szemben". Ebben a véleményben osztozik Kitzinger is, aki szerint "egy, a családtól elválasztott, hatalmas, centralizált és hierarchikus intézményben igen nagy valószínűsége van annak, hogy a felhasznált rítusok megerősítik a meglévő rendszert, és fenntartják a hatalmi struktúrát". A teremtés, a születés foglalata tehát steril, biztonságos, bár a technológiából fakadó kockázatoknak is kitett, jól szervezett intézmény, kulturális metafora is. 

Medicina oikologica Az orvoslás maga is öko­logikus módon ágyazódik a természettel válságteremtő viszonyban álló emberi kultúrába s az embert övező környezetekbe.

data:text/html;charset=utf­8,%3Cdiv%20align%3D%22right%22%20style%3D%22color%3A%20rgb(0%2C%200%2C%200)%3B%20font­family%3A%20'…

3/8

2015. 07. 31.

Ökotáj

A fenti ábrán látható, hogy az emberi orvoslás, mely maga is körkörös hatások kacsolatszövevényébe ágyazódik, humán ökológiai minőség. Élesebben fogalmazva: nincsen nem­ökomedicina. A gyógyító gyakorlat tranzakciók szövetébe fogódik, s a tranzakciók maguk is a gyógyítás döntő részét képezik.   A rendszer­ és folyamatelvű gondolkodásmód fejlődésének mérföldköveit képezték az ún. Macy­konferenciák, itt ért össze a Bertalanffy­féle rendszerelmélet, a batesoni antropológiai pszichiátriai látásmód és a wieneri kibernetika. E találkozók egyik meghatározó alakjában fut össze az ökofilozófia és az ökomedicina. Gregory Batesonról van szó. Nélküle aligha lehetne a családterápia az, ami. A rendszerszemlélet a tünethordozót egy nagyobb és szervesen értelmezett környezetben vizsgálja. Mikor teljesül a tranzakcionális megközelítés feltételrendszere? Ha a tranzakcionális rendszer tényezői egymástól nem függetlenek, és a rendszer egészet alkot. Tehát az egész nem pusztán részeinek összege, több annál, a részek közötti kapcsolatok együttese. Nem csak a rendszer egyik eleme hat a másikra, hanem ez a hatás kölcsönös, sőt körkörös jellegű. Nem egyirányú ok­okozati, hanem tranzaktív kapcsolatok jellemzik a részek viszonyát. A rendszer egyik összetevőjének aktivitása a rendszer többi részére is kihat. A családi rendszer működésmódja valójában ­ batesoni fogalomhasználat alapján ­ az "ideák ökológiáján" alapul. A család "megszövi" a családtagok együtteséről, az életről, a világban betöltött helyükről alkotott ideák hálózatát. Ezek az ideák közel sem egyezményes elgondolások, nagyon is konfliktusosak lehetnek.  A szociálpszichológiai megközelítés is nagy hangsúlyt fektet a társas környezet folytonos befolyására, kölcsönhatására. A pszichoanalitikus szemléletet ebből a nézőpontból már korán komoly kritika érte, és az Eric Berne, Claude Steiner és mások nevével fémjelzett tranzakcionális analízis pszichoterápiás irányzata is ­ pszichoanalitikus ihletettségét nem megtagadva ­ azt ebben az irányban haladta meg. 

Az orvos­beteg kapcsolat viselkedésökológiája A diagnosztikai és a terápiás munkában mindezen tényezőknek fokozott jelentősége van az indulatáttétel, a gyógyítást mindkét fél részéről befolyásoló rejtett viselkedéstényezők miatt. Ez különösen fontos, ha az orvosi magatartás domináns, viktimizáló szerepcsapdájában egy önelfojtásra hajlamos, aggressziógátolt magatartású beteggel alkot aszimmetrikus ökorelációt. Ha a tekintélyelvű, utasítgató orvosi stílus az A típusú személyiségfejlődés (időzavarral, teljesítményhajszával terhelt, domináns) pályájára került orvos sajátja, akkor az orvos­beteg kapcsolat mintegy megerősítő ismétlése lehet a pszichoszomatikus beteg gyermekkorát, betegségtörténetét meghatározó szülő­gyermek viszonynak. Ez épp az egyébként is igen erőteljes radiológiai, citosztatikus, vagy szteroid kezelésnek kitett (pszicho)immunpatológiai, pszichoonkológiai betegek körében teremthet csapda­helyzetet, és képezhet akadályt a terápiás változás lelki folyamatának. Mindez az orvos­beteg kommunikáció ökopszichológiai dimenzióját rajzolja elénk.  A beteg várakozása, elgondolásai, és a betegséget és a gyógyítást illető magyarázó modelljei közvetlen és közvetett befolyást gyakorolnak a kezelés folyamatára magára. Fourie az orvos­beteg kapcsolat ezen ökoszisztematikus kölcsönhatásokat szervező jellegzetességét a hypnoterápiás folyamat data:text/html;charset=utf­8,%3Cdiv%20align%3D%22right%22%20style%3D%22color%3A%20rgb(0%2C%200%2C%200)%3B%20font­family%3A%20'…

4/8

2015. 07. 31.

Ökotáj

tekintetében értelmezte, mely egyébként is talán a legkifinomultabb kapcsolati terápiás keret. 

A daganatbetegség mint a humán ökológiai integritás pusztulásának jele Warren Herrn a környezetpusztító urbanizációs és a daganatos folyamatok közötti analógiával, jobban mondva metaforával biztosan kiérdemelte Susan Sontag rosszallását. De azt aligha vonhatjuk kétségbe, hogy a daganatbetegség ­ a környezet kémiai, vagy radiológiai elszennyezésének, e karcinogén megterhelésnek függvényeként ­ valódi ökológiai indikátor. De nemcsak a környezetszennyezés járul hozzá a kockázat növekedéséhez, hanem a humán ökorendszerek, a család, a személyiség pusztulása is fokozza a daganatbetegség kockázatát, az elsődleges immunvédelmi vonalak gyengülését. A korai szociális traumákkal terhes, a széteső családra jellemző közegben kialakuló és a daganatbetegségre fogékony személyiségtípus így rajzolódik ki markánsan egy tízezres lélekszámot meghaladó kérdőíves vizsgálatunk félezer daganatbetegének lélektani arculatában. Ezért a daganatbetegség valóban a humán ökológiai rendszer szétesésének mértéke.

Járványtan: a betegség hermeneutikája A járványtan kimondatlanul is környezettudomány, a betegségek térképészete, mely az aggregációk és szegregációk időbeli viszonyait vizsgálja. A kórképek ökológiai koordinátáit deríti fel a környezetet és az előtörténet környezeti hatásait is számba vevő kutatás. A mikrobiológiai kórokozókat hordozó vektorok már a klasszikus ökológia tudományát is e terület láthatárára vonják. Így például a máig milliókat érintő maláriát hordozó Anophelés­fajok elleni közegészségügyi teendők megtervezésében az adott vektor ökológiai környezetének ismerete segíthet.  De a technokrata hübrisz, a környezetpusztítás, az esőerdők, a természetes élőhelyek kiirtása járványok forrása is lehet, mert általuk egy mikroba vagy vírus hordozóinak rezervoárját válthatja. Számos vírusos kórkép az erdőirtás nyomán terjedt el, mint például a Haemophysalis spinigera, egy a Dél­India trópusi erdőségeiben élő kistestű erdei állatokon élősködő kullancsféle által hordozott betegség, a Kyasanur Forest Disease (KFD). A kiirtott esőerdők helyén legeltetett juhok és szarvasmarhák váltak e betegség rezervoárjává.  A gyógyító gyakorlat az esőerdők irtásával más veszteségeket is elkönyvelhet. Így a dzsungel biodiverzitásának csökkenése egyben a még fel nem fedezett, de potenciálisan gyógyító növényi alkaloidákat is végleg eltüntetheti a kutatók elől.  Az orvoslás és a környezet ökológiai pusztulása közötti kapcsolatot nem kell részleteznünk, hiszen a kemizáció, a karcinogén és egyéb toxikus anyagok mind szélesebb körben jutnak be a táplálkozási láncba. A környezet, a levegő, a vizek és az élelem kémiai szennyezése a rákképződéstől a fertilitásig valójában szétszaggatja azt, amit az evolúció az ökoszisztémakat jellemző egymásrautaltságban, kapcsolatrendszerben mint az élet hálóját szőtt meg: az ökoszisztéma integráltságát.  Azt hihetnők, hogy a technomedicina e sokszor érzéketlen és profitéhes ipari érdekrendszer túsza. A dolgok természeténél fogva nincsen így. Az orvos maga is nevében hordja a legfőbb kényszerítő tényezőt, a természetet. Az angol physician fogalom maga is a görög phőzisz szóból eredeztethető. Másrészről az orvoslást jellemző paradigmaváltás is kedvező fordulatnak nyithat teret, ha komolyan szembe nézünk a kor lényegének, az információs kapcsolódások szövevényének kényszerítő öko­logikájával.  Az orvoslást elérő korszakváltás egy harminc éve zajló korszak, az információs társadalom kialakulásának a nevét viseli, és ez a korszakváltás a biomedicina mechanikus szemléletű, a nem ritkán ember­gép analógiát sejtető testi folyamatoknak szinte kizárólagos elsőbbséget nyújtó paradigmájából való kibontakozás folyamata is. Valójában a biomedicina és az infomedicina fogalmak egyaránt semmitmondóak, hiszen az orvoslás kezdettől biológiai célú információs műveletekből tevődött össze. A sámán bizonyos tekintetben data:text/html;charset=utf­8,%3Cdiv%20align%3D%22right%22%20style%3D%22color%3A%20rgb(0%2C%200%2C%200)%3B%20font­family%3A%20'…

5/8

2015. 07. 31.

Ökotáj

méginkább információs orvoslást folytat, hiszen gyógyító gyakorlatában a rítusok, a szimbolikus gyógyítás szinte specifikusan információs jellegét vizsgáljuk. Ez az információs jelleg persze szociál­medicina is, hiszen a sámán, a voodoo halálba űzheti, átkozhatja a törzs tabusértő kiközösítettjeit, és a visszafogadás szertartásával gyógyíthat. De biomedicina az ősi orvoslás is, ha felismerjük, hogy a rítusokban foglalt gyógyító tevékenység, az akupunktúra vagy a ráolvasás idegélettani vagy pszichofiziológiai hatása biológiai folyamat. A gyógynövények használata a szó konkrét értelmében is bio­medicinát jelöl.   Ezek a fogalmak mégis fontos háttérüzenetet hordoznak, és állásfoglalást is rejtenek magukban, világképet, mely a rítusokban és döntésekben egyaránt meghatározó szerepet játszik. A biomedicina szűkítő, fosztóképzős értelmezésében a lelki, szociális szempontok elhanyagolását jelenti, valójában egy, a biologikumra szűkített figyelmet; másfelől gondolkodásmódjában a mechanikus világszemlélet logikáját alkalmazó redukcionista, analitikus szemléletében széttagoló megközelítésmódot jelent.  Az infomedicina fogalma sem mentes belső ellentmondásoktól. Egyszerre jelenti a csúcstechnikára épülő orvoslás feltétlen hatalmát, ipari­kereskedelmi prioritását, a high­tech orvoslás mindenható erejébe vetett legitimációs erejű hitet, a gyógyszer­marketing leigázó erejét, az orvoslátogatókat, az ipari érdekű kutatást, a piaci érvek és érdekek szolgálatába állított tudományt, de jelentheti a bio­pszicho­szociális megközelítésmód kiterjeszett rendszerelvű szemléletmódját is.  Az információs kor a rendszerszemlélet, a kibernetikus elv és az információs folyamatok előtérbe helyezésével az öko­logikus hangsúlyokat is felerősítette. A betegség értelmezésében a genetikus tényezők és a közvetlen kórokok mellett újra felértékelődött az, amit a kórbonctan és a mikrobiológia forradalma háttérbe szorított: a környezet szerepe. Az információs paradigma szemléleti keretében az emberi test már nem ragadható ki társas­lelki kontextusából, élettörténetéből. Test és lélek között a neurobiológiai folyamatok megismerése feltárja az információs hidat, vagy inkább az információs kapcsolatok hálóját. Ebben "a hálóban reng a múlt síkos hala", ahogy József Attila fogalmaz. Ez a háló éppúgy szövődik az emberi szervezetben, ahogy Fritjoff Capra fogalmával szövi át a földi világot az élet hálója, a "web of life". A hálózatos kölcsönhatáselv felismerése és érvényre juttása az új orvoslásban a kapcsolatoknak ad átfogó hangsúlyt. Sajátos, hogy ez a fordulat akkor éri el az orvoslást, amikor az valóban képessé válik a szervek szelektív cseréjére, pótlására, a csúcstechnikára épülő műszervek kínálta funkciópótlásra, azaz a mechanikus orvosi szemlélet teljes sikerét és megvalósulását hozó technológiai fejleményekre. Megtartva és meghaladva...

Ne árts... Az ökológiai fordulat valójában nemcsak az információs és regulatív­ kibernetikus elv eluralkodását jelenti, legalább annyira magában foglalja a természet bölcsességének gondolatát, a kis lépések, a szervezet szelíd befolyásolásának mértékletességét is. A medicus curat, natura sanat elv újragondolása nemcsak a betegség legyőzését jelenti, hanem az orvos önmaga korlátozására való képességét is. Ahogy az ipari voluntarizmus, a technokrata akaratosság erőszakát nem állhatja Gaia, éppoly sérülékeny az orvoslás technológiai kockázataival szemben az egészségesnél jóval törékenyebb beteg emberi szervezet. Ennek az állapotfüggő bölcsességnek kell átjárnia az új orvosi szemléletet. Az ökológiai elv tehát az élet szűk szabályozási ablakainak keretébe tereli a beavatkozó szándékot, és a gyógyító akaratot a szervezet öngyógyító folyamatait illető alázatra inti. Ez a természetes folyamatot a megfelelő időben, a legkisebb költség és kockázat árán az öngyógyító pályára állító készenlét a legnagyobb ráhangoltságot, a legérzékenyebb jelenlétet, a valódi kapcsolat létrejöttét igényli.  Az orvoslás kulcskérdése tehát a kapcsolat maga, a teljes és optimális mélységű ráhangolódás, mely azonban sem az értelmezést, sem a döntéshozást, sem a hatékony beavatkozást nem zavarja. Sem nagyon közel, sem túl távol a betegtől, hanem a megfelelő helyen és a megfelelő időben. A kapcsolat, nemcsak a zavar megértése, nemcsak a problémához való data:text/html;charset=utf­8,%3Cdiv%20align%3D%22right%22%20style%3D%22color%3A%20rgb(0%2C%200%2C%200)%3B%20font­family%3A%20'…

6/8

2015. 07. 31.

Ökotáj

leghatékonyabb illeszkedés, hanem az orvos személyiségének terápiás hasznosítása is. A Bálint Mihály­i orvos­gyógyszer a gyógyító emberi kapcsolat lehetőségeinek legteljesebb realizálása, humán ökológiai kényszere. Ennek része a rogersi pszichoterápiás alapállás, az empátia, a meleg­elfogadó odafordulás és a hiteles magatartás. Ezen feltételek nélkül a beteg részéről is nehezebb őszinte és "compliens" magatartást várnunk. Ha a kapcsolat, az orvos­beteg kommunikáció elégtelen, a beteg az orvosi utasításokat sem megérteni, sem megtartani nem fogja. A tét nagy, a kapcsolat kényes egyensúlyát éppúgy kockáztatja a fölényes, számonkérő, kioktató hang, mint a beteg által indokolatlannak tartott pszichologizálás. Az első beszélgetés óriási öngyógyító lehetőségeket hordoz a beteg számára.  Ez a bölcs és hatékony szelídség azonban nem korlátozódik pusztán a testi folyamatokra, hanem humán ökológiai testet ölt. Az öko­logikus gondolkodás által feltáruló kapcsolatrendszer családi, szociális, higiénés, gazdasági, élettörténet­logikai tényei kitágítják a beavatkozás lehetőségeit, és a pszichoterápia, a szociális munkási tevékenység, a médiumok és az oktatás segítségével öko­logizálják a gyógyítást, a sokszor megelőzhetetlennek vélt betegségképződés korai tartományait is hozzáférhetővé téve. Ezért az orvosi ökológia több, mint valaminő kiterjesztett járványtan, valójában a humánökológia magatartástudományt, orvosi antropológiát is magába illesztő fogalma közelebb visz bennünket az értelmezéshez. De a gyakorlati teendők is fordulatot sürgetnek: a humánökológia köznapi, praktikus, a mindennapi életet is átjáró válaszait, melyeket leginkább a népegészségügy körén belül helyezhetünk el a hagyományos szakterületi nevezéktant vizsgálva. A humánökológia gyakorlati kihívásával kerülünk így szembe, mely a medikalizáció technokratikus csapdáit civil technikáival hidalhatja át, a kapcsolatok hálóján az orvosi hatalomgyakorlás enyhül, és szelíd alkatot nyer. A pszichoterápiás, magatartás­orvostani hangsúlyok nyeresége népegészségügyi jelentőségű. Tehát a szelíd orvoslás öko­logikus kapcsolatokban keres szövetségeseket magának.   A betegek öngyógyító közösségei, a krónikus betegségek terhét egymással megosztók támogató hálózatai a szelíd orvoslás hatalmas erejű hátországa. A betegklubok, ­egyesületek és az orvos szövetségesek, egy kiterjesztett térben és időben segíthetnek új öko­logikus támogatást nyújtva. De a hivatalos segítő, megelőző hálózatok is ökológiai hangsúlyt kapnak. Ilyen szövetségesül két nagy hálózat kínálkozik. Az egyik a munkaegészségügyben dolgozók köre, a másik a családvédelem hálózata. Ez az a két nagy környezeti rendszer, melyben a személy elérhető, és a megelőzés stratégiája segítséget, célpontot, lehetőséget találhat.   Végül, de valójában elsősorban egy tragikusan megrendült "civil intézmény" helyreállítását és támogatását kell megoldanunk. A magyarországi humánökológiai válsághelyzet egyik frontövezetét, az anyaság intézményét. Itt dől el szinte minden, ami az emberi szocialitás kialakulásában meghatározó, és ez sérült meg legjobban az elmúlt fél évszázad során. Az 1948 és 1968 közötti időszakba foglalt heródesi korszakról beszélünk újólag, s mind csak egyre, mert a hat hét után a csecseműjük mellől köz­ és büntetőjogilag munkába űzött anyák emberöltőnyi terhét hordják talán sokadíziglen a rákövetkező nemzedékek.  És rongálódik a család azóta is, rongálják akkulturációs logikák, bér­ és adóviszonyok, elveszített értékrend és fordítottjára váltott humánetológiai reflexek, rongálja a nárcisztikus, felkorbácsolt fogyasztói szemlélet, rongálja a médiafestésű, ökocid presztízs­horizont. A már járványtani léptékűvé vált kihívással szemben szövetségesül az ökomedicina létrehívandó szolgálatához fordulhatunk csak. Családvédelem, hivatásos anyaság nem maradhat csupán hivatal; szolgálattá és hivatássá kell tenni a jelenlegi szükséghelyzetben. Az ökologikus medicina nem hagyhatja magára az oikoszt, a családot. Ezért a családorvoslástól a foglalkozás­egészségügyig kell megelőző, biopszichoszociális ráhangolódással figyelni az egész egységeinek épségére, hogy az egészség ügyének egészsége biztos alapokon nyugodjon.

data:text/html;charset=utf­8,%3Cdiv%20align%3D%22right%22%20style%3D%22color%3A%20rgb(0%2C%200%2C%200)%3B%20font­family%3A%20'…

7/8

2015. 07. 31.

Ökotáj

data:text/html;charset=utf­8,%3Cdiv%20align%3D%22right%22%20style%3D%22color%3A%20rgb(0%2C%200%2C%200)%3B%20font­family%3A%20'…

8/8