Kolosi Tamás: Egyenlőtlenségtudat nemzetközi összehasonlításban

Kolosi Tamás: Egyenlőtlenségtudat nemzetközi összehasonlításban (elektronikus verzió, készült 2006-ban)

A tanulmány eredetileg nyomtatásban megjelent: Kolosi Tamás (1990): „Egyenlőtlenségtudat nemzetközi összehasonlításban” in: Társadalmi riport 1996, Andorka Rudolf, Kolosi Tamás, Vukovich György (szerk.). Budapest: TÁRKI,. Pp. 373–401.

Kolosi Tamás: Egyenlőtlenségtudat nemzetközi összehasonlításban

EGYENLŐTLENSÉGTUDAT NEMZETKÖZI ÖSSZEHASONLÍTÁSBAN

A társadalmi egyenlőtlenségekkel kapcsolatos vélemények, attitűdök vizsgálatának igen gazdag szociológiai irodalma van. Az európai kutatások többsége azt vizsgálta, hogy a különböző társadalmi helyzetű csoportok miként reagálnak a fennálló egyenlőtlenségekre, véleményeik, attitűdjeik mennyiben fejezik ki objektív státusukat. Az osztálytudat marxista terminológiája ugyanis abból a feltételezésből indul ki, hogy az objektív osztályhelyzet (Klassen an sich) a politikai tudatosulás függvényében válik cselekvő erővé (Klassen für sich), s ennek megfelelően az egyenlőtlenségekkel kapcsolatos attitűdöket az osztályhelyzet és a politikai tudatosultság együttesen határozzák meg (Lukács 1923). Az ötvenes, hatvanas évek empirikus kutatásai ugyanakkor (Popitz, Bahrdt 1957; Shelsky 1965; Zweig 1961) igen gyenge kapcsolatot mutattak ki az osztályhelyzet és az osztálytudat között, s ezzel a munkásság elpolgárosodásának, az osztálytársadalom felolvadásának tézisét támasztották alá. Az ezzel vitázó koncepciók (Kern, Schumann 1970, Goldthorpe, Lockwood 1968) inkább a technikai változások hatásaként értelmezték a társadalomszerkezet és így az osztálytudat átalakulását is. Ugyanakkor főként az amerikai szociológiából indult ki az a megközelítés (Merton 1957), amely elsősorban a kulturális értékek és normák alapján kívánta az emberek magatartásait magyarázni. Az egyenlőtlenségtudat vizsgálatának így egyik alapkérdésévé vált, hogy azt mennyiben az objektív strukturális helyzet (Mayer 1975), illetve az adott kulturális milliő (Homans 1974) határozza meg. Az újabb kutatások általában elutasítják az egydimenziós megoldásokat, s azt hangsúlyozzák, hogy az objektív strukturális feltételek milyen közvetítő mechanizmusokon keresztül befolyásolják az egyes emberek és csoportok egyenlőtlenségekkel kapcsolatos attitűdjeit. Kolosi (1979) olyan konkrét mechanizmusokra mutat rá, mint a kognitív disszonancia feloldásának igénye vagy a társadalmi távolságok belátásának korlátai és az egyenlőtlenségek „kvázi legitimácíója”, Haller (1989) pedig úgy véli, hogy az objektív strukturális helyzet egy hármas szűrőn – a társadalom érték- és normarendszere, az elosztást befolyásoló intézmények és társadalmi erők és a társadalom legitimációs mintái – keresztül válik „közvélekedéssé”. A következő elemzés azt vizsgálja, hogy az egyenlőtlenségekkel kapcsolatos attitűdök, vélemények országonként milyen változatosságot mutatnak. Adataink kilenc országra (Magyarország, Ausztria, NSZK, Svájc, Olaszország, Hollandia, Anglia, USA, Ausztrália) vonatkoznak, és az International Social Survey Project 1987. évi adatfelvételében minden ország felnőtt lakosságát reprezentáló mintákon kerültek lekérdezésre. (A vizsgálatról

373

Kolosi Tamás: Egyenlőtlenségtudat nemzetközi összehasonlításban részletesebben: Zentralarchiv 1989.) Az elemzésben csak azokat a kérdéscsoportokat vizsgáljuk, amelyek minden országra relevánsak és lekérdezésre kerültek. Alapvető hipotézisünk az, hogy az egyenlőtlenségi rendszer legitimációs mintái kultúránként igen eltérőek (Della Fave 1980). Tudjuk ugyan, hogy jónéhány tudati jelenség vonatkozásában általános megítélési minták, szociálpszichológiai mechanizmusok hasonló tudati képleteket alakítanak ki a fejlett világ különböző országaiban. A társadalmi sikert és sikertelenséget például nemzetközi összehasonlítások tanúsága szerint minden fejlett társadalomban a többség egyéni tényezőkkel magyarázza és általában csak másodlagos jelentőséget tulajdonítanak a strukturális összetevőknek (Coughlin 1980, Lopreato, Hazelrigg 1972). Ebben a vonatkozásban is releváns különbségek lehetnek az egyes országok között abban, hogy a vélemények között milyen az egyéni, illetve a strukturális magyarázatok aránya (Coleman, Rainwater 1978, Mayer 1975). A társadalmi egyenlőtlenségek megítélésében ugyanakkor alapvető szerepe van annak, hogy az egyes társadalmaknak a domináns ideológiában kész válaszai vannak (Huber, From, 1973). Ennek következtében az egyes kultúrákon belüli variációk ellenére az országok elhelyezhetők egy legitimációs − delegitimációs skálán, amelynek egyik végpontján a fennálló egyenlőtlenségek elfogadása míg másik végén határozott egyenlősítő törekvések vannak (Sandberger 1989). Hodge és Meyer (1979) azt a hipotézist fogalmazta meg, hogy minél centralizáltabb egy ország politikai rendszere az elit annál inkább elszakad a társadalom többi részétől, s ennek megfelelően annál kisebb a készség a társadalomban arra, hogy legitimálják a fennálló egyenlőtlenségeket. Mások (Haller 1989, Smith 1988) inkább arra hajlanak, hogy az osztályszervezettség szintjével, illetve a szociáldemokrácia politikai súlyával magyarázzák az országok között ebben a tekintetben meglevő különbségeket. Feltételezzük, hogy az országok közötti legitimációs különbségek még olyan jelenségek esetében is jelentkeznek, ahol különben az egyéni szükségleteknek meghatatározó szerepe van az attitűdök kialakulásában, mint például az igazságos elosztásról vallott nézetek (Shepelak, Alwin 1986). Feltételezzük továbbá, hogy ezek a különbségek kifejeződnek abban is, hogy a jóléti állam milyen típusú beavatkozásait igényli az adott ország közvéleménye (Flora, Heidenheimer 1981, Davis 1986), illetve, hogy az adott társadalomban milyen mérvűnek ítélik meg az osztályok, illetve a különböző strukturális csoportok közötti konfliktusokat (Coxon, Davies 1986). Végül úgy véljük, hogy az országok közötti különbségekben jelentős szerepet játszik az is, hogy mennyire optimista vagy pesszimista egy ország közhangulata. Több szerző is rámutat, hogy az amerikaiak lényegesen optimistábbak és jobban hisznek az esélyegyenlőség érvényesülésében, mint az európaiak (Klugel, Smith 1986, Smith 1987). Feltételezzük, hogy ez felerősíti az egyenlőtlenségek legitimációját és gyengíti az egyenlősítési törekvéseket még akkor is, ha objektíve az amerikai esélyegyenlőség nem is nagyobb, mint az európai országokban megfigyelhető (Goldthorpe, Ericson 1987).

374

Kolosi Tamás: Egyenlőtlenségtudat nemzetközi összehasonlításban Tudjuk, hogy a vizsgált kilenc ország nem reprezentálja a fejlett világot (különösen a téma szempontjából igen érdekes skandináv országok hiánya és a kelet-európai társadalmak alulreprezentáltsága fájdalmas), ugyanakkor néhány releváns megkülönbözetést lehetővé tesznek. Ugyanezen adatbázis elemzése során Smith (1988) az államszocialista Magyarországot, a szociáldemokrata és a liberális kapitalista országokat különböztette meg, Haller (1989) pedig egy többdimenziós tipológia alapján a kilenc országot a következő öt típusba sorolta: a) rétegzett osztálytársadalmak (Ausztria, NSZK) b) szegmentált társadalom (Svájc) c) szocialista gondoskodó társadalom (Magyarország) d) osztálytársadalom egyenlősítő tendenciákkal (Ausztrália, Hollandia, Anglia) e) meriokrata versenytársadalom (USA). A magunk részéről úgy véljük, hogy a kilenc ország egy többdimenziós térben helyezhető el: Az egyik dimenziót a gazdasági fejlettség jelenti, ahol az egyik végponton az USA, Svájc és az NSZK, a másik végponton Magyarország helyezkedik el, és a többi ország közbülső helyzetben van. A másik dimenziót a szocialista orientáció jelenti. Itt speciális Magyarország helyzete, amely a vizsgálat időpontjában még egyértelműen a szovjet típusú szocialista társadalmak közé tartozott még akkor is, ha ennek a típusnak a legnyugatiasabb és legliberálisabb változata is volt. A többi ország lényegében aszerint osztható ketté, hogy egyesekben erős szocialista, munkásmozgalmi tradíció (Olaszország, Ausztria NSZK, Anglia és részben Ausztrália) létezik, míg a többiekben ez nincs vagy igen gyenge. A harmadik dimenziót a kulturális közösség jelenti, ahol a közép-európai (Ausztria, NSZK, Olaszország, Magyarország) és az angolszász (Anglia, USA, Ausztrália) tradíció mellett két outliner az igen liberális és toleráns Hollandia és a zárt jóléti Svájc. Végül a negyedik dimenzión az USA-t különböztetjük meg az összes többi országtól túláradó nagyhatalmi optimizmusa alapján. Feltételezzük, hogy az egyenlőtlenségtudat egyes szegmenseiben eltérő hatással jelentkeznek ezek a kulturális, fejlettségbeli és politikai különbségek.

375


A SIKERIDEOLÓGIA AVAGY A RÉTEGZŐDÉS DIMENZIÓI Az első kérdéscsoportban aziránt érdeklődtünk, hogy milyen tényezőket látnak a megkérdezettek fontosnak abban, hogy valaki előre jusson az életben. A szülők anyagi helyzete vonatkozásában igen nagyok az országok közötti különbségek. A közép-európai országokban a megkérdezettek 25−42 százaléka, az angolszász országokba 18−23 százaléka, a két outliner országban pedig alig több mint tíz százaléka tartja fontosnak az érvényesülés szempontjából azt, hogy gazdag családból származzon (1.1. ábra). 1.1. ábra

Mennyire fontos az életben való boldogulás szempontjából az, …

Kisebb a variancia a szülők képzettségének megítélésében. Ennél a kérdésnél úgy tűnik, hogy a származás és a képzettség fontosságának szempontjai keveredtek a tudatban (1.2. ábra). A képzettség kiemelkedő jelentőségét ugyanis csak a magyarok nem vallják (1.3. ábra), s így a szülők képzettségének fontosságát is alulértékelik, míg az USA-ban a képzettség fontosságáról vallott nézet a szülőkre is rávetül. Fontos ezzel kapcsolatban a magyar közvélekedés paradoxonára rámutatni. Kutatások tanúsítják, hogy Magyarországon az iskolai végzettség státuselosztó szerepe lényegesen nagyobb, mint a vizsgált többi országban. Ugyanakkor a közvéleményben igen elterjedt, szinte általános az a nézet, hogy Magyarországon a képzetség szerepe az utóbbi negyven évben leértékelődött, s ez a közhangulat tükröződik a jelen kutatásban is. A közép-európai országokban (valamint Ausztráliában) a veleszületett képességeket (1.5. ábra), míg az angolszász országokban a kemény munkát és a törekvést (1.4. és 1.6. ábra) tartják általában fontosabbnak az érvényesülésben.

376

Kolosi Tamás: Egyenlőtlenségtudat nemzetközi összehasonlításban 1.2. ábra


1.3. ábra


377


1.4. ábra


1.5. ábra


378


1.6. ábra


A megfelelő emberek ismeretének (1.7. ábra) az olaszok, az osztrákok és a nyugatnémetek, a politikai kapcsolatoknak (1.8. ábra) ugyancsak az olaszok és az osztrákok és kisebb mértékben a magyarok tulajdonítanak nagy jelentőséget. Úgy tűnik tehát, hogy a kapcsolati tőke fontosságát a közép-európai tradíció és különösen az osztrákok és olaszok erősen felértékelik. 1.7. ábra


379


1.8. ábra


A regionális (1.9. ábra), a nemek közötti különbségek (1.10. ábra) és a politikai nézetek (1.11. ábra) jelentőségét minden országban kevésbé tartják fontosnak, mint az előzőeket, bár az utóbbinál a közép-európai országok megint a sor elején helyezkednek el, s a regionális különbségeknek – érthetően – az olaszok adják a legnagyobb súlyt. 1.9. ábra


380


1.10. ábra


1.11. ábra


381

Kolosi Tamás: Egyenlőtlenségtudat nemzetközi összehasonlításban Ugyanakkor megfigyelhető, hogy az adott tényező megítélésében szinte minden tényező esetében hollandok véleménye differenciáltabb. Itt alakult ki legkevésbé nemzeti minta arról hogy minek mekkora a szerepe az előrejutásban. Ha azonban sztenderdizáljuk ezt a tényezőt, és az összes dimenziót fontosnak vélőket együttesen tekintjük száznak akkor lecsökkennek az országok közötti különbségek. A négy közép-európai országban általában fontosabbnak tartják a származást és a kapcsolatokat és kevésbé fontosnak az egyéni ambíciót és a kemény munkát, tehát az egyéni teljesítményt. A másik végponton pedig Hollandia helyezkedik el erőteljes individualizmusával: az egyéni képességek és teljesítmény felértékelésével. Amikor a kérdéskör egészére végeztünk el egy klaszteranalízist, akkor az egyes országok következő tipológiájához jutottunk:

A klaszterezés során előbb Ausztrália és Nagy-Britannia, majd Hollandia és Svájc végül pedig Ausztria és az NSZK került párba. Ezután az USA felsorakozott a két angolszász és Olaszország a két közép-európai országhoz. Az outlinerek ebben a tekintetben inkább csatlakoznak az angolszász, mint a közép-európai országokhoz, és legtovább Magyarország maradt egyedül, tehát itt mutatkozik az érvényesülési dimenzíók megítélésében a legtöbb sajátosság. Ezzel együtt is azt mondhatjuk azonban, hogy a vizsgált csoportosítási szempontjaink közül ennél a kérdéscsoportnál az országok kulturális tradícióiban megmutatkozó különbségek tűnnek a dominánsaknak.

382


LEGITIMÁCIÓ ÉS EGYENLŐSÍTÉS Összetettebb képet kaptunk akkor, ha a fennálló egyenlőtlenségek legitimizálását vizsgáltuk. A kérdéssorozatban aziránt érdeklődtünk, hogy a megkérdezettek szerint miért van szükség a jövedelmek differenciálására. A németeknek közel 80 százaléka szerint például ahhoz, hogy az emberek keményen dolgozzanak, szükség van a nagy jövedelmi különbségekre. A hollandoknak viszont kevesebb, mint 40 százaléka ért ezzel egyet. Ugyancsak a hollandok fogadják el a legkevésbé azt, hogy a munkások azért törekszenek képzettségük növelésére, az emberek azért vállalják az egyetemi továbbtanulást, mert a várható magasabb jövedelem erre ösztönzi őket, szerintük igaz a legkevésbé az, hogy egy ország gazdagságához szükség van a nagy jövedelmi különbségekre, és ők hisznek a legkevésbé abban, hogy az általános életszínvonal növelésének az a legjobb útja, ha a gazdaságban nagy profitok vannak. Ugyanakkor az olaszok közel kétszer annyian vallják, mint a magyarok, hogy a nagy egyenlőtlenségek a gazdagok és a hatalmasok érdekeit szolgálják, és csak azért léteznek, mert az egyszerű emberek nem fognak össze a megszüntetésükre. Tehát az egyenlőtlenségek legitimitásának az elutasítása Olaszországban a legerősebb, s Magyarországon a leggyengébb. A többi ország vonatkozásában pedig azt figyelhetjük meg, hogy a jelentős szociáldemokrata hagyományú országok az olasz mintához, tehát az egyenlőtlenségek legitimitásának elutasításához, míg a gyenge vagy nem létező szociáldemokrata hagyományú országok inkább a magyar mintához – kevesen vonják kétségbe a jövedelmi egyenlőtlenségek legitimitását – állnak közel. Hollandia ebből a szempontból „középen” van, jóllehet – mint láttuk – általában itt fogadják el legkevesebben az egyes legitimációs mintákat. Ez azonban nem az egyenlőtlenségek 2.1. ábra

Az egyenlőtlenségek legitimációja (A 3 legitimációs típus kumulált gyakorisága = 100%)

383

Kolosi Tamás: Egyenlőtlenségtudat nemzetközi összehasonlításban legitimitásának radikális tagadásához vezet, hanem a mindennel szembeni „liberális szkepszis” újabb kifejeződése. Az egyes válaszokat három csoportra lehet osztani: (2.1. ábra) a) az egyenlőtlenségek legitimitásának radikális tagadása (az egyenlőtlenségek a gazdagok és hatalmasok érdekeit szolgálják, és az egyszerű emberek nem fognak össze ellenük); b) az egyenlőtlenségek funkcionalista legitimálása (az egyenlőtlenségek a magasabb képzettséget és a nagyobb felelősségvállalást honorálják); és c) az egyenlőtlenségek ökonomista legitimálása (az egyenlőtlenségek kemény munkára ösztönöznek, az általános gazdagodást és életszínvonalemelkedést szolgálják). Ha a leadott „összes” szavazaton belül e három tényező relatív súlyát vizsgáljuk, akkor azt tapasztaljuk, hogy a legitimitás radikális elutasítása Hollandiában és Olaszországban a legnagyobb, majd a „szociáldemokrata” Ausztria, NSZK és Nagy-Britannia következik, a sor végén pedig az USA, Ausztrália és legvégül Magyarország helyezkedik el. Különösen a magyar eset figyelemre méltó: a negyvenéves szocialista-kommunista uralom ellenére itt vannak a legkevesebben, akik radikálisan kétségbe vonják az egyenlőtlenségek legitimitását, jóllehet – később látni fogjuk – itt a legerősebbek az egyenlősítési törekvések. Ugyanakkor itt a legnagyobb arányú az ökonomista legitimáció, míg a funkcionalista legitimáció minden országban közel hasonló nagyságrendű (ezen belül a legelterjedtebb Ausztráliában és a legkevésbé Svájcban).

AZ IGAZSÁGOS ELOSZTÁS A legitimációs mechanizmusok konkrét vizsgálata során bevált szociológiai technika, hogy megkérdezzük az embereket, hogy véleményük szerint az adott országban mennyit keresnek az egyes foglalkozási csoportokhoz tartozó emberek, és mennyi lenne szerintük az igazságos keresetük. A kutatás során ezt a kérdéssorozatot is feltettük. Természetesen itt a nemzetközi összehasonlításban komoly nehézséget okoz az egyes nemzeti valuták különbsége. Ezért az elemzésben minden országban a szakmunkások vélt és igazságosnak tartott keresetéhez hasonlítottunk, és minden országban azt vizsgáltuk, hogy a szakmunkásokhoz viszonyítva mekkorának vélik és a szakmunkásokhoz viszonyítva mekkorának tartanák igazságosnak a különböző foglalkozásúak keresetét. Az elemzésben néhány foglalkozást választottunk ki: az orvost, a minisztert, egy nagy vállalat elnökét, egy kis üzlet tulajdonosát, a farmert és a segédmunkást. (A kérdéssorozatot nem tették fel Olaszországban, így ez az elemzés csak nyolc országra vonatkozik.) Az orvosok a legnagyobb megbecsültséget Svájcban, Ausztriában és az NSZK-ban élvezik. Mind a vélt, mind az igazságosnak tartott keresetük ezekben az országokban a legmagasabb a szakmunkásokhoz viszonyítva. A másik végleten Magyarország, Nagy-Britannia és Ausztrália helyezkedik el. Minden országban ugyanakkor a vélt keresetek magasabbak, mint az igazságosnak tartott keresetek, tehát egy egyenlősítési tendencia tükröződik. A kis bolt tulajdonosát illetően már egyáltalán nem érvényesül ez az egyenlősítési tendencia, s az országok többsége között alig vannak különbségek. Az egyetlen kivétel Magyarország. A megkérdezettek itt nemzetközi összehasonlításban kiemelkedően magas keresetet vélnek létezni, és radikálisan egyenlősítenének.

384


Mit gondol, mennyit keres ténylegesen egy… (szakmunkás = 100)

Tény, hogy Magyarországon ezek a kis magántulajdonosok képviselik a „tőkéseket”, s a magyar viszonyok között többé-kevésbé reális jövedelmi pozíciójuk megítélése. Ugyanakkor Magyarország (és Ausztrália), ahol a nagyvállalt elnöke nemzetközi összehasonlításban a legkevésbé nagy jövedelmű, de az egyenlősítési tendencia itt is általános. Ugyancsak általános egyenlősítési tendenciát figyelhetünk meg a miniszter 3.2. ábra

Mit gondol, mennyit keres ténylegesen egy… (szakmunkás = 100)

385

Kolosi Tamás: Egyenlőtlenségtudat nemzetközi összehasonlításban esetében. Míg a segédmunkásoknak a szakmunkásokhoz képest létező hátrányát a német, a holland, jórészt a svájci és az ausztrál közvélemény jóváhagyja, sőt a magyarok még a jelenleginél is nagyobb különbségeket szorgalmaznak. Ugyanakkor Ausztriában, az USA-ban és Nagy-Britanniában itt is egyenlősítési törekvés érvényesül. Végül a farmerek vonatkozásában Hollandia kivételével a szakmunkásoktól elmaradó jövedelmi pozíció javítása, Hollandiában viszont a szakmunkásoknál több mint másfélszer magasabb farmer jövedelmek csökkentése tűnik ki. Sajátos, hogy ez az egyetlen foglalkozás, ahol az egyenlősítési törekvés a vélt jövedelemmel van összefüggésben, míg az összes többi foglalkozásnál úgy tűnik, hogy nem az határozza meg az igazságosnak tartott jövedelmet, hogy jelenleg milyennek vélik az egyes foglalkozások relatív jövedelmi pozícióját. Ha együtt nézzük az összes foglalkozás vélt és igazságosnak tartott jövedelmét az egyes országokon belül (3.1. és 3.2. ábra), akkor rendkívül hasonló görbéket kapunk, csak a lépték különbözik. A vélt jövedelmeknél a szakmunkáshoz képest kilencszeres, az igazságosnak tartott jövedelmeknél négy és félszeres maximumok tűnnek elő. Tehát míg az előző fejezetben azt tapasztaltuk, hogy minden országban többen vannak, akik a jövedelmi differenciáltságot legitimálják, és országonként jelentős különbségek vannak a nem legitimálók arányában, addig itt egy minden országra érvényes a jövedelmi differenciáltságot csökkenteni kívánó tendenciára figyelhetünk fel.

EGYENLŐTLENSÉGEK ÉS ÁLLAMI BEAVATKOZÁS Az adott ország jövedelmi egyenlőtlenségeit az osztrákok és az olaszok 90, a magyarok, angolok, németek 75, a svájciak és hollandok közel 70, az ausztrálok 60 és az amerikaiak 55 százaléka tartja túl nagynak (4.1. ábra). 4.1. ábra

Túl nagyok a jövedelmi különbségek az országunkban? (Az egyetértők százalékos aránya)

386


Az állam: …

A megítélésben nyilvánvalóan nem a tényleges jövedelmi differenciáltság játszik szerepet (láttuk, hogy az USA-ban a szakmunkáshoz képest közel kilencszeres, Ausztriában nyolcszoros, Magyarországon és Ausztráliában pedig csak 3−3,5-szörös differenciáltságot látnak, Ausztriában és Magyarországon azonban sokan, az USA-ban és Ausztráliában csak viszonylag kevesen vélik úgy, hogy túl nagyok a jövedelmi különbségek). Sokkal erősebb itt a politikai hagyományok szerepe: a szocialista-kommunista tradíciójú országokban sokan, az ilyen tradíció nélküli országokban viszonylag kevesen vélik úgy, hogy túl nagyok a jövedelmi különbségek. Az ehhez kapcsolódó kérdéssorban az iránt érdeklődtünk, hogy az államnak az egyenlőtlenségi rendszerbe való milyen típusú beavatkozásaival értenek egyet a megkérdezettek. Igen hasonló az országok sorrendje, s a különbségek még markánsabbá válnak, ha azt kérdezzük, hogy mennyiben az állam feladata a jövedelmi egyenlőtlenségek mérséklése. Az olaszok és az osztrákok több mint nyolcvan százaléka, az amerikaiaknak azonban csak kevesebb mint harminc százaléka ért egyet azzal, hogy az állam felelőssége a jövedelmi egyenlőtlenségek csökkentése (4.2. ábra). Még nagyobbak a különbségek akkor, ha arról kérünk véleményeket, hogy az államnak minden állampolgár számára egy garantált minimális jövedelmet kell biztosítani. A magyarok négyötöde, az amerikaiaknak azonban csak egyötöde ért ezzel egyet (4.3. ábra). Ugyancsak a magyarok túlnyomó többsége véli úgy, hogy az államnak kell mindenki számára munkát biztosítani, míg a két tengerentúli országban csak negyven százalék körüli az ezzel való egyetértés (4.4. ábra). Sokkal kiegyensúlyozottabb (74−87 százalék körüli egyetértéssel) a nemzetközi közvélemény abban a tekintetben, hogy az államnak kell biztosítani a szegény családból származó gyerekek továbbtanulási esélyegyenlőségét (4.5. ábra).

387


4.3. ábra

Az államnak: …

Végül minden országban 20 százalék alatti azok aránya, akik szerint csökkenteni kellene a szegények állami támogatását (4.6. ábra). Érdekes módon ezt a hollandok vallják a legnagyobb arányban, akik különben minden tekintetben a legtoleránsabb véleményeket fejezték ki. 4.4. ábra

Az államnak: …

388


4.5. ábra

Az államnak: …

Az országok túlnyomó többségében igen erős az összefüggés aközött, hogy mennyien tartják túl nagynak a jövedelmi különbségeket, és mennyien kívánnak kiegyenlítő állami beavatkozást a jövedelemelosztásba. Általában valamivel kevesebben tartják szükségesnek az állam jövedelemkiegyenlítő szerepvállalását, mint amennyien túl nagynak tartják a jövedelmi különbségeket, és megint valamivel kevesebben értenek 4.6. ábra

Az államnak: …

389

Kolosi Tamás: Egyenlőtlenségtudat nemzetközi összehasonlításban egyet azzal, hogy az állam mindenki számára biztosítson egy minimális megélhetést (4.7. ábra). A két szélsőséget ebben a tekintetben a magyarok és a svájciak, illetve az amerikaiak jelentik. Magyarország az egyetlen ország, ahol az állami beavatkozást követelők aránya meghaladja azokét, akik szerint túl nagyok a jövedelmi különbségek. Ez is arra utal, hogy a „mindenható állam"” ideológiája milyen erősen beépült a magyar közvéleménybe. Másfelől Svájcban és az Egyesült Államokban a legnagyobb a különbség az egyenlőtlenségeket túl nagynak vélők és az állami beavatkozással egyetértők aránya között, tehát feltehetőleg itt van a legtöbb híve annak, hogy ne állami eszközökkel kerüljön sor a jövedelmi egyenlőtlenségek csökkentésére. Ez a két ország az, ahol történetileg is a legnagyobb az állammal szembeni averzió. 4.7. ábra

A jöve delem egyenlő tlenségekkel kapc solatos atti tű dök (egyetértők százalékos aránya a 3 állítás kapcsán)

Amennyiben együtt tekintjük az ezen kérdéskörre adott válaszokat, akkor igen érdekes képet kapunk az országok klaszteranalízise alapján.

390

Kolosi Tamás: Egyenlőtlenségtudat nemzetközi összehasonlításban Az állami beavatkozás vonatkozásában szinte teljesen azonos az osztrákok és olaszok, a németek és hollandok, az ausztrálok és svájciak véleménye. Ezek a párok igen hamar hármas csoportokká bővülnek: a magyarok az első, az angolok a második és az amerikaiak a harmadik pároshoz sorakoznak fel. Végül az első két hármas sokkal közelebb van egymáshoz, mint a harmadik bármelyikhez. Talán még szemléletesebb a kép ha ugyanezen kijelentéseket a sokdimenzíós skálázás módszerével próbáljuk ábrázolni (az országok közötti hasonlóság mérésére az országok közötti korrelációs együtthatókat használtuk):

A sokdimenziós skálázás eredményeként egy közel egy dimenziós teret kaptunk (a második dimenzió szórása igen kicsi), amelyben az országok az állami beavatkozás párti Magyarországtól, az állami beavatkozás ellenes Egyesült Államokig rendeződnek el. Fontos ebből a szempontból is felhívni arra a figyelmet, hogy miközben ez a sorrend szinte teljesen megfelel a szocialista-szociáldemokrata hagyományok nagysága szerinti sorrendnek, addig az ilyen hagyományokkal rendelkező Ausztrália a sorból kilógva a skála beavatkozásellenes végéhez áll közel.

391


KONFLIKTUSOK ÉS OPTIMIZMUS A vizsgálat következő részében az iránt érdeklődtünk, hogy hol látnak a megkérdezettek jelentősebb konfliktusokat az adott társadalomban. Az elemzésben egyrészt azt figyeljük, hogy mekkorának látják az adott társadalom konfliktuspotenciálját, illetve, hogy a konfliktusokat mennyiben egy dichotóm osztályszerkezetben értelmezik. Négy típusú konfliktust választottunk ki. Úgy véljük, hogy a gazdagok és szegények, illetve a középosztály és a munkásosztály közötti konfliktusok osztálykonfliktusként, míg a menedzserek és munkások, illetve a farmerek és a városi lakosság közötti konfliktusok inkább egy funkcionális rétegződés konfliktusaiként értelmezhetők. A hollandok, az amerikaiak, az olaszok, a magyarok és a svájciak a szegények és a gazdagok közötti konfliktust tartják a legnagyobbnak, csakhogy míg az előbbi országok megkérdezetteinek 55−80 százaléka véli ezt a konfliktust erősnek, addig a svájciaknak csak kevesebb mint negyven százaléka. A másik négy országban a menedzserek és a munkások között erősebb konfliktusokat látnak, mint a szegények és gazdagok között. Ugyanakkor az olaszok és a magyarok, illetve részben a németek erősebb konfliktust vélnek a középosztály és a munkások között, mint a farmerek és a városi lakosság között, míg a többi országban fordított a megítélés. A négy típusú konfliktus összegezése alapján a német, az osztrák és különösen a svájci társadalom a „béke szigetének” tűnik, míg az olaszok, az amerikaiak és különösen a hollandok tartják erősen konfliktusokkal terheltnek a saját társadalmukat (5.1. ábra). Általában az osztálykonfliktusok is azokban a társadalmakban kapnak nagyobb arányt az összes konfliktuson belül, ahol egyáltalában is konfliktusosabbnak érzik a társadalmat. 5.1. ábra

Ön szerint milyen erős az ellentét … (a „nagyon erős” és „erős” válaszok együttes százalékos arány a 4 kérdésre, kommunálva)

392


Az olyan emberek, mint Ön és családja lehetőségeik vannak az életszínvonal javítására.

Ezt a képet azonban erősen módosítja, ha a személyes helyzet megítélésre kérdezünk rá. Egyik kérdésünkben aziránt érdeklődtünk, hogy ki ért egyet azzal, hogy jó esélyei vannak a jövőben életszínvonalának növelésére. Kiemelkedően legoptimistább az amerikai társadalom, itt a megkérdezettek háromnegyede néz bizakodva a jövő elé. Viszonylag optimisták még az ausztrálok és a svájciak, míg a hollandoknak csak egynegyede, a magyaroknak, angoloknak és németeknek egyharmada, negyven százaléka bízik életszínvonalának növelésében (6.1. ábra). 6.2. ábra

Ön a létra melyik fokára helyezné el magát (a legfelső fok a legmagasabb társadalmi helyzetű embereket jelenti)?

393

Kolosi Tamás: Egyenlőtlenségtudat nemzetközi összehasonlításban Sok tekintetben hasonló az országok sorrendje, amikor arra kértük a megkérdezetteket, hogy helyezzék el magukat egy tízfokú skálán aszerint, hogy az adott társadalom átlagához képest feljebb, vagy lejjebb helyezkednek el. Nyilvánvalóan az egyes országok közhangulatára utal az, ha megnézzük, hogy az adott országban hányan helyezték magukat ezen társadalmi létra felső három, illetve alsó három fokára. Az ausztráloknak csak 5 százaléka, a magyaroknak viszont húsz és a hollandoknak harminc százaléka érzi úgy, hogy ő az átlagnál lényegesen lejjebb van. Másfelől az amerikaiaknak közel egyötöde, míg a magyaroknak és a hollandoknak csak 2−3 százaléka helyezte magát a három felső létrafokra (6.2. ábra). Mindezek alapján az amerikai és az ausztrál társadalmat különösen optimista, a holland és a magyar társadalmat különösen pesszimista társadalomnak tarthatjuk. Amennyiben az egyes társadalmak konfliktuskészségét (a négy konfliktusforrásra adott átlagos szavazatok aránya) és optimizmusát (az életszínvonal növelésére jó esélyeket látók aránya) együtt ábrázoljuk, akkor a következő képet kapjuk:

A két szélső pontot a konfliktusokkal terhelt és pesszimista Hollandia és a viszonylag konfliktusmentes és optimista Svájc jelenti. Az amerikaiak és az ausztrálok optimisták, de komoly konfliktusokat érzékelnek a társadalomban, a magyarok, az olaszok és a britek inkább pesszimisták és konfliktusokat is érzékelnek, míg az osztrákok és németek viszonylag konfliktusmentesnek tartják társadalmukat és mintegy fele-fele arányban néznek optimistán és pesszimistán a jövő elé.

394


AZ EGYENLŐTLENSÉGTUDAT SZERKEZETE Az eddigi elemzésekben az adott ország közvéleményét egyetlen számmal (az adott kijelentéssel egyetértők arányával) próbáltuk jellemezni. Ebben a fejezetben azt vizsgáljuk, hogy a vélemények miként szerveződnek az adott országokon belül. Ennek megfelelően az elemzés alapegységei itt nem az országok, hanem az egyes megkérdezett személyek, s azt vizsgáljuk, hogy a vélemények szerveződésében milyen különbségek vannak az egyes országok között. Az elemzés során két lineáris egyenletrendszert írunk fel az egyenlőtlenségtudat szerveződésével kapcsolatban, s az így felállított LISREL modellek segítségével teszteljük az országok közötti különbségeket. Az első modellben azt vizsgáljuk, hogy az egyes országokban milyen különbségek vannak az egyenlősítési törekvések és a különböző legitimációs minták közötti összefüggésrendszerben. Feltételezzük, hogy az egyenlősítési törekvések jól fejezi ki azt, hogy ki ért egyet azzal a két állítással, hogy az országban túl nagyok az egyenlőtlenségek és az állam feladata ezek csökkentése. Tehát az egyenlősítési látens változót e két konkrét kijelentéssel mérjük. Ugyanakkor továbbra az is azt feltétezzük, hogy a fennálló egyenlőtlenségek három legitimációs mintája fejeződik ki abban, hogy az ezzel kapcsolatos kérdésekre milyen vá1aszokat adtak a megkérdezettek. Végül feltételezzük, hogy minél erősebb az annál erősebb egyenlősítési törekvés, annál erősebb lesz a jövedelmi egyenlőtlenségek radikális delegitimálása, illetve annál gyengébb lesz a fennálló egyenlőtlenségek ökonomista, illetve funkcionalista legitimálása. A vizsgált modell tehát a következő:

A három legitimációs minta mérésére azokat a kijelentéseket vettük figyelembe, amelyeket már korábban ismertettünk, de megengedtük, hogy az egyes legitimációs mintákhoz más kijelentések is kapcsolódjanak. Az elemzés eredménye az alapvető közösség mellett több lényeges ponton is különbségeket mutat az országok között az egyenlőtlenségtudat szerveződésében. (A modell az osztrák, ausztrál, angol és svájci adatokhoz jól illeszkedik.) Az országok többségében (Ausztria, Ausztrália és az NSZK kivételével) a radikális delegitimáció együttjár annak elfogadásával, hogy a magasabb képzettségű foglalkozásokat az átlagnál jobban kell fizetni. Az USA-ban, Ausztráliában, Ausztriában és az NSZK-ban az a kijelentés, hogy a jövedelmi egyenlőtlenségek szükségesek ahhoz, hogy

395

Kolosi Tamás: Egyenlőtlenségtudat nemzetközi összehasonlításban az emberek keményen dolgozzanak nemcsak az ökonomista, hanem a funkcionalista legitimációhoz is hozzátartozik, míg a legtöbb országban a magasabb képzettségű foglalkozások magasabb jövedelme az ökonomista legitimációnak is része. Ugyanakkor figyelemre méltó, hogy Ausztráliában, Angliában, NSZK-ban és különösen Ausztriában az ökonomista legitimáció együttjárhat azzal a véleménnyel is, hogy az egyenlőtlenségek fennállásában szerepe van annak, hogy az egyszerű emberek nem fognak össze megszüntetésük érdekében. Az országok között elsősorban a négy látens változó kapcsolatrendszerében figyelhetünk meg lényeges különbségeket. Minden országra igaz ugyan, hogy az egyenlősítési törekvések a radikális delegitimációval együtt járnak és csökkentik az ökonomista legitimáció valószínűségét, azonban a kapcsolatok erősségében jelentősek a különbségek. Az egyenlősítési törekvések mellett a radikális delegitimáció Ausztráliában, Angliában és Svájcban nagyon valószínű, Olaszországban és különösen Magyarországon azonban csak gyenge közepes ez a kapcsolat. Ausztráliában, Angliában, Svájcban és különösen Hollandiában az ökonomista legitimáció és az egyenlősítési törekvések elutasítása a nagy valószínűséggel, a többi országban azonban csak gyenge közepes valószínűséggel kapcsolódik egybe. Mindebből már következik, hogy míg Hollandiában, Svájcban, Ausztráliában, Angliában, az NSZK-ban és Ausztriában az ökonomista legitimáció és a radikális delegitimáció együttjárhat, addig Olaszországban, Magyarországon és az Egyesült Államokban ezek a minták együtt is járhatnak, tehát ebben a három országban az egyenlőtlenségtudat szerveződésében erős inkonzisztenciákat fedezhetünk fel. Végül figyelemre méltó általános jelenség, hogy az egyenlőtlenségek funkcionalista legitimálása a vizsgált többi tényezőtől minden országban jórészt független, tehát az egyenlőtlenségek funkcionalista legitimációja nem az egyenlősítés − egyenlősítésellenesség skálán helyezkedik el. A második modellben az itt vizsgált tényezők közül az egyenlősítési törekvéseket és a radikális delegitimációt tartottuk meg, s ezeknek a társadalmi státussal és a jövőre vonatkozó optimizmussal való kapcsolatát vizsgáltuk. Az utóbbi tényezőt azzal mértük, hogy ki lát jó esélyt a jövőben életszínvonala növelésére, a társadalmi státust pedig az iskolai végzettséggel és a családi jövedelmekkel mértük. Azt feltételeztük, hogy a magasabb státusúak eleve optimistábbak a jövő vonatkozásában és kevésbé hajlanak az egyenlőtlenségek radikális deligitimálására. Ugyanakkor a státus csak ezen értékek és beállítódások közvetítésével hat az egyenlősítési törekvésekre. A teljes modell a következő:

396

Kolosi Tamás: Egyenlőtlenségtudat nemzetközi összehasonlításban A modell Csak Ausztriában illeszkedik tökéletesen az adatokhoz, de a mintanagyságot is figyelembe véve minden országban elfogadhatóak a modell mögött meghúzódó feltételezések (az igazított illeszkedési mutató 0,96 felett van). A hipotézisek az országok többségében teljesen elfogadhatók. A magasabb státusúak Magyarország kivételével minden országban optimistábban néznek a jövőbe. Magyarországon azonban inkább pesszimisták a magas státusúak. Ugyanakkor azokban az országokban (USA, Ausztrália, Ausztria), ahol általában optimistább a közhangulat, ott ez kevésbé kötődik társadalmi státushoz, míg a pesszimistább közhangulatú országokban erősebb a státus és az optimizmus közötti kapcsolat. Minden országra igaz ugyanakkor, hogy az alacsonyabb státusúak sokkal radikálisabban utasítják el a fennálló egyenlőtlenségek legitimálását, s ebből következően sokkal erősebbek egyenlősítési törekvéseik. (Ebben a tekintetben a leggyengébb a kapcsolat Magyarországon és Olaszországban, ami arra utal, hogy itt vannak a legtöbben a magas státusúak között is, akik elfogadják az egyenlősítési ideológiákat.) Bonyolultabb az összefüggés az optimizmus és az egyenlőtlenségek legitimálásának radikális elutasítása között. Az országok többségében (különösen erősen Nagy Britanniában) az optimisták kevésbé utasítják el az egyenlőtlenségek legitimálását, mint a pesszimisták, Magyarországon és Olaszországban azonban egyáltalán nincs ilyen kapcsolat, a két tényező független egymástól. Végül minden országra igaz, hogy a státusnak nincs direkt hatása az egyenlősítési törekvésekre, ezt a kapcsolatot a legitimáció elfogadása vagy elutasítása közvetíti. Ennek az elemzésnek összefoglalásaként megállapíthatjuk, hogy az egyenlőtlenségi tudat szerveződésében minden országban hasonló mehanizmusok hatnak: az egyenlősítési törekvések erősítik a fennálló egyenlőtlenségek legitimálását, gyengítik az ökonomista legitimációt, a funkcionalista legitimáció független az egyenlősítési törekvésektől. Az alacsony státusúak inkább utasítják el a fennálló egyenlőtlenségek legitimálását, s ezen keresztül erősebbek egyenlősítési törekvéseik. Ugyanakkor az USA-ban, Magyarországon és Olaszországban igen erős inkonzisztens elemek jelennek meg az egyenlőtlenség tudat szerveződésében. Az utóbbi két országban a leggyengébb a státus és az egyenlősítés közötti kapcsolat, s itt teljesen független egymástól a személyes kilátások megítélése és az egyenlősítési törekvés. Ebben a két országban tehát az egyenlősítési törekvések olyan erős ideológiai bázissal rendelkeznek, hogy a magasabb státusúak közül is sokan elfogadják őket. Végül magyar specialitás, hogy a személyes kilátásokat az emberek a jelenlegi státusuktól függetlenül ítélik meg.

KÖVETKEZTETÉSEK Elemzésünk azt mutatja, hogy az egyenlőtlenségekkel kapcsolatos tudati jelenségek vonatkozásában a közös elemek mellett jelentős különbségek vannak az egyes országok között. Azt tapasztaltuk, hogy az országok közötti különbségeket két tényező befolyásolja erősen: az országok általános kulturális hagyományai és a szocialisztikus politikai törekvések erőssége az adott társadalomban. Az egyenlőtlenségi rendszer főbb dimenzióiról

397

Kolosi Tamás: Egyenlőtlenségtudat nemzetközi összehasonlításban vallott felfogásban inkább az általános kulturális hagyományoknak, míg az egyenlőtlenségek legitimizálásában és az állam egyenlőtlenségcsökkentő szerepvállalásában inkább a szocialisztikus hagyományoknak van jelentős szerepe. Azt tapasztaltuk, hogy ezek a tényezők még akkor is hatnak, ha az egyes országokon belüli rétegződési különbségeket is figyelembe vesszük: a személyes jövő megítélése az „optimistább” országokban kevésbé státusfüggő, az egyenlősítési törekvések abban a két országban jelennek meg nagy valószínűséggel a magasabb státusú népességben is, amelyekben erős kommunista befolyás az egyenlőség ideológia generalizálása irányában hatott. Amennyiben az itt vizsgált kérdésekre adott válaszokat együttesen kezeljük, akkor mind a klaszteranalízis, mind a sokdimenziós skálázás az országok hasonló csoportosulását mutatja. Az egyenlőtlenségekkel kapcsolatos attitűdök országok szerinti szerveződésében az NSZK és Ausztria, illetve az USA és Ausztrália között a legkisebbek a különbségek. A klaszteranalízis során ezek az országok „kapcsolódtak” a leghamarabb össze:

A következő lépcsőben az USA-hoz és Ausztráliához Nagy-Britannia, majd Svájc csatlakozott. Az NSZK-hoz és Ausztriához ezután kapcsolódott Olaszország, majd Magyarország, s legtovább Hollandia maradt „kívülálló”, hogy végül az angolszász többségű blokkhoz kapcsolódjon. Mindez arra utal, hogy a két fent jelzett meghatározó tényező közül az általános történelmi hagyományoknak nagyobb a szerepe, mint a politikai jellegűeknek. Árnyaltabb képet kapunk azonban akkor, ha a sokdimenziós skálázás által felrajzolt képet is figyelembe vesszük: Az első dimenzió 0 pontja mentén itt is külön válik egymástól a négy közép-európai és a többi ország. Továbbra is az NSZK és Ausztria leghasonlóbb és kicsi a különbség az USA és Ausztrália között is. Csakhogy itt már erősebben megmutatkozik az

398

Kolosi Tamás: Egyenlőtlenségtudat nemzetközi összehasonlításban olaszok és különösen a magyarok távolsága az osztrák-német csoporttól. Ez az utóbbi két ország mutatta a legerősebb egyenlősítési törekvéseket, s Magyarországon néhány további specialitást is megfigyelhettünk, amelyek lényege, hogy a kommunistaszocialista ideológia erős hatása egy sajátos konzervativizmussal és pesszimizmussal párosul.

Szinte az ábra középpontjában helyezkedik el Nagy-Britannia. Az angolszász hagyományokat itt egy szociáldemokrata hatás keresztezi. Jól megmutatkozott ez abban is, hogy az egyenlőtlenségi dimenziók vonatkozásában Nagy-Britannia angolszász, az állam egyenlősítő feladatai vonatkozásában azonban szociáldemokrata hagyományú országnak tűnt. (Egyenlőre nem tudunk azonban arra válaszolni, hogy Ausztráliában miért csak ilyen kevéssé mutatható ki a szociáldemokrata hagyományok hatása.) Végül e két országcsoport között helyezkedik el Svájc és Hollandia, a második dimenzión azonban éppen közöttük a legnagyobb a különbség. Ez feltehetőleg abból adódik, hogy a hollandok véleménye jónéhány kérdésben a legnagyobb szórást mutatta – amiből egy nagyfokú toleranciára következtethetünk –, míg érdekes módon a soknemzetiségű és soknyelvű Svájcban mutatkozott jónéhány kérdésben a legegységesebbnek a közvélemény. Ugyanakkor Hollandiában egy viszonylag nagyfokú pesszimizmust figyelhettünk meg, s a hollandok igen komoly társadalmi konfliktusokat észlelnek, míg a svájciak saját társadalmukat rendkívül harmonikusnak látják és

399

Kolosi Tamás: Egyenlőtlenségtudat nemzetközi összehasonlításban igen optimisták mind saját jelenlegi helyzetük, mind pedig a várható perspektívák megítélésében. Elemzésünk tehát alátámasztja azt a kiinduló hipotézisünket, hogy az országok legitimációs mintáiban erős kulturális tradícióbeli különbségek érvényesülnek. Erős hatást tudtunk kimutatni mind a történelmi, mind a politikai tradíciók vonatkozásában. A sokdimenziós skálázás során kapott első dimenziót lényegében az országoknak egy legitimációs-delegitimációs skálán való elhelyezkedéseként is értelmezhetjük. Láttuk továbbá, hogy az adott kultúra optimista-pesszimista jellege szintén árnyalja az országok között kimutatott különbségeket. Ugyanakkor nem tudunk a gazdasági fejlettségnek egy mindezektől független önálló hatására következtetni. Tény ugyanis, hogy a gazdasági fejlettség rangsorában is Magyarország majd Olaszország van az egyik végponton, s az USA a másikon. A többi ország elhelyezkedése azonban inkább a történelmi-politikai különbségek, mintsem a gazdasági fejlettség szerinti különbségek hatását mutatja.

Kolosi Tamás

HIVATKOZÁS Coleman, R. Rainwater, L. (1978): Social Standing in America, New York Coughlin, R. M. (1980): Ideology, public opinion and welfare policy, Berkeley Coxon, A. P. M. Davies, P. M. (1986): Images of Social Stratification, London Della Fave, L. R. (1980): The Meek Shall Not Inherit the Earth: Self-Evaulation and the Legitimacy of Social Stratification, American Sociological Review, 45. Davis, J. A. (1986): British and American attitudes, in: Jovell-Witherspoon-Brook (ed.): British Social Attitudes, London Flora, P. Heidenheimer, A. J. (1981): The Development of Welfare States in Europa and America. New Brunswick Goldthorpe, J. Ericson, R. (1987): Are the american mobility rate especielly high?, KASMIN, Mannheim Goldthorpe, J. Lockwood, D. Bechhoffer, F. Platt, J. (1968): The affluent worker, Cambridge Haller, M. (1989): Die Klassenstrukturen im sozialen Bewusstsein, in: HallerHoffmann-Novotny (ed.): Kultur und Gesellschaft, Zürich Homans, G. C. (1974): Social Behavior, New York Huber, J. Fromm, W. H. (1973): Income and Ideology, New York

400


Kern, H. Schumann, M.(1970): Industriearbeit und Arbeiterbewusstsein, Frankfurt Klugel, J. R. Smith, E. R. (1986): Beliefs about Inequality, New York Kolosi, T. et al. (1979): Réteghelyzet, rétegtudat, Budapest Lopreato, J. Hazelrigg, L. W. (1972): Class, conflict and mobility, San Francisco Lukács, G (1923): Geschichte und Klassenbewusstsein, Berlin Mayer, K. U. (1975): Ungleichheit und Mobilität um sozialen Bewusstsein Opladen Merton, R. K.(1957): Social Theory and Sociat Structure, New York Popitz, H. Bahrdt, H. P. (1957): Das Gesellschaftsbild des Arbeiters, Tübingen Sandberger, J. U. (1989): Zur Legitimität der sozialen Ungleichheit in Westund Osteuropa, in: Haller-Hoffmann-Novotny op. cit. Shelsky, H. (1965): Auf der Suche nach Wirklichkeit, Düsseldorf-Köln Shepelak, N. J. Alwin, D. F. (1986): Beliefs abaut inequality and perceptions of distributive justice, American Sociological Review, 51. Smith, T. W. (1987): The polls: The welfare state in cross-national perspective, Public Opinion Quarterly, 31. Smith, T. W. (1988): Social Inequality in Cross-National Perspective, Chicago unpublished paper Zentralarchív für Empirischen Sozialforschung (1989): ISSP 1987, Köln Zweig, F. (1961): The worker in an affluent society, New York

401

Kolosi Tamás: Egyenlőtlenségtudat nemzetközi összehasonlításban

Recommend Documents