A TARTALOMBÓL: Alvadó vérünk . . . . . . . . . . . . . . 2 Országimázs 2006 . . . . . . . . . . . . 3 A régi-új miniszterelnök? . . . . . . 5 Baloldali fasizmus . . . . . . . . . . . . 8 Barátaim, a huligánok . . . . . . . 13 Gondoljátok meg proletárok . . 14 Ellenállók kiskátéja . . . . . . . . . 18 Egy el sem kezdõdött . . . . . . . . 20 forradalom végnapjait éljük? Magyar ingatlanok külföldi . . . 23 felvásárlása
Lovas István nyílt levele. . . . . . 24 a jobboldalhoz Az erkölcsi dimenzió vége . . . . 25 Morális krízis vagy . . . . . . . . . . 26 rendszerválság? Üzenetek Sólyom Lászlóhoz. . . 28 Pécsett a Széchenyi téren. . . . . 30 Ráérzés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 31 A tehetetlen halott . . . . . . . . . 32 ...és az élõ halott. . . . . . . . . . . . 34 Haiti? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 36
Ön a szocialista nagyváros öntudatos polgárának lapját, a Jó Ha Figyelünk címû alkalmi megjelenésû újságot olvassa. A lap elektronikus formában ingyenesen letölthetõ, a www.johafigyelunk.hu weboldalról. Észrevételeiket, kritikáikat és véleményeiket is ide küldjék. Amennyiben a lap megnyeri tetszését, kérjük jó szívvel ajánlja azt másoknak is elolvasásra! Köszönjük, és jó szórakozást!
Valamikor így november negyedike tájékán azokban az otthonokban, ahol emlékezni mertek az elmondhatatlanra, megcsendesedtek a tekintetek. A levegõ még tele volt a halottak napi gyertyafénnyel és szomorúsággal, temetõillata volt ruháinknak és utcáinknak, de voltak, akik ilyenkor már nem (csak) szüleikre, elveszített testvéreikre, rokonaikra gondoltak nehéz szívvel. Gondolataikban ártatlan áldozatok vére hömpölygött akasztófákon, kivégzõosztagokon, meszesgödrökön keresztül, összedrótozott tetemeken keresztül, körbe folyta az egész Magyarországot, Magyaróváron, Tiszakécskén, Salgótarjánon, Budapesten át, tárgyalótermeken, megkínzott elhurcoltakon és hamis tanúkon keresztül, a tankok tiporta szántóföldeken és utcákon keresztül. Voltak, akik csendben, mások éppen csak egy gyertya meggyújtásával emlékeztek a nehezen alvadó vérre, mert a gyilkosok még köztünk jártak, s ezen a napon különösen figyelmesen, az eltitkolt testvérgyilkosság rettegõ szigorával hallgatták le ki-kihagyó szívdobbanásainkat. A „legázolt, bilincsbe vert Magyarországot“ ezek az otthonok, ezek az emlékezõk, ezek a némán gyújtott gyertyák tették akkor emberi hellyé, olyanná, ahol élni ugyan nehéz, de mégis érdemes volt – a gyilkosok, a hazugságok és az aljasságok ellenére is. Az emlékezõk persze nem készültek semmilyen összeesküvésre, de „terveztek valami megfogalmazhatatlant“. Valami hazányi hazát, nemzetnyi nemzetet, szabad jövõt álmodtak maguknak, de ezt nem csak kimondani nem volt szabad, elgondolni és megfogalmazni is nehéz volt akkoriban. Különösen így november negyedike tájékán, amikor túlságosan súlyosan és fenyegetõn borult Magyarországra a temetetlen halottak árnya, túlságosan kiismerhetetlen volt még a múlt, a jelen, a jövõ. Ma ismét nehéz itt élni. Múlt, jelen és jövendõ ma ismét bizonytalanná, kiszámíthatatlanná és fájdalmassá vált. Ma ismét ezrek, tízezrek tervezik, hogy elmenekülnek ebbõl az országból, mert lehetetlennek érzik itt élni tovább.
Ma emlékeznünk kellene, végre szabadon, nem eldugott szobákba rejteni gyászunkat és könnyeinket; kint az utcákon és a tereken fejet hajtani az áldozatok elõtt, akik nélkül Magyarország ma semmi lenne. Mégsem tudjuk ma sem nyugodtan gyászolni közös halottainkat, a meggyalázott, szétszaggatott, mégis újraéledõ – „mindig új élet lesz a vérbõl“ – Magyarországot. A gyilkosok, a hóhérok fiai és unokái, vagyonuk és szellemük örökösei ma újból hazugságból fonnak kötelet nyakunk köré. Újra el akarják rabolni tõlünk a szabadságot és az igazságot, ismét el akarják feledtetni velünk „négyszögletes lelkûek, hogy mi az ember“, megint sortüzeket vezényelnek, és botoznak. Mert csak ehhez értenek, de ehhez igazán. Ma emlékeznünk kellene, de „Debil“ és „Gyík“ lehallgatott telefonbeszélgetését lökik elénk tanúként, hogy megint, örökké mi vagyunk a rosszak, a gonoszak, a felforgatók, deklasszáltak és ellenforradalmárok, fasiszták és antiszemiták, a klerikális reakció, akik ellen jogos minden indulat és erõszak, érthetõ az acélbetétes ökölcsapás, a testünkbe viperaként maró rendõrbot, és még örülhetünk, ha megússzuk ennyivel. Mert akár lövethettek volna is. Néha arra gondolok, az ‘56 utáni harminc év hatalma még majdnem tisztességesebb volt, mint ez a mostani. Akkor, az õ ünnepeiken, április negyedikén vagy május elsején kiálltak elénk a tribünökre, ott vonultunk elõttük, ki kényszerbõl, ki önként. Az akkori hatalom legalább úgy tett, mintha együtt lenne az õ népével. Ma ketrecekbe, vasrácsok mögé zárják magukat – ha már az egész országot nem tudják – legszentebb ünnepeinken, megemlékezéseinken, s aki feléjük közelít, arra lesújt a névtelenné és felismerhetetlenné tett indulat. Ötven évvel azután, hogy orosz tankok és magyar vérebek sárba és vérbe tiporták a magyar forradalmat, mit mondhatunk a majd húsz éve újra meglelt sírok fölött?
Méltók voltunk-e a szabadságra, arra a szabadságra, amelyet végsõ soron 1956 neves és névtelen áldozatai és hõsei szereztek meg számunkra? Lehet-e méltó módon ünnepelni és emlékezni, fejet hajtani 2006-ban? Amikor a kiömlött vért és a véren szerzett vagyont emlékmûvekkel, milliárdos megemlékezésekkel, idekönyörgött állam- és kormányfõkkel, királyokkal próbálják elfedni az utódok, de az emlékezés lángját börtönbe zárják, az emlékezõket pedig gránátokkal lövik. „Soha még nép nem volt ilyen elhagyatott. Semmiféle vagyon, hír, hatalom nem ér annyit, mint amennyit mindezért most fizetni kellett. Nincs az életnek olyan mélysége és magassága, amely ez alatt az árulás alatt ne roskadna össze“ – írta Hamvas Béla. 1956-ot sokan elárulták, „mert élni csak kell“. Úgy látszik, örök magyar tapasztalás, hogy nálunk újra és újra elárulják forradalmainkat, eszméinket és eszményeinket. De 1956-ot nem azok árulták el igazán, akik a Kádár-terror idején csendben maradtak, és megpróbálták túlélni a fájdalom és a gyász ellenére, orosz lövegek célkeresztjében, hanem azok, akik most ünnepeltetni szeretnék – ‘56 kapcsán – leginkább önmagukat. „A magára maradt Európában csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol – még közvetve sem – igazoljuk a gyilkosokat“ – írja Camus. Az 1956. november negyedikén és a 2006. október 23-án kifolyt ártatlan vér megalvad majd. Ügyes kezek feltakarítják még az emlékét is. S lehet, újra csend lesz e hazában. Eduárd király csendje. Mert élni csak kell. Lakás, kocsi, gyerek. De most már sohasem tehetünk úgy, mintha semmi sem történt volna. Nézõ László – MNO
KOLLÁTH GYÖRGY A MEGVAKULT SÉRÜLTEKEN POÉNKODOTT
„A kifolyt szemû tüntetõ matat a földön. Mit keres? – A szemtanút.” Kolláth György alkotmányjogász az ATV szombati mûsorában a gumilövedékkel szemen lõtt férfirõl. 2
jó ha figyelünk
– avagy Igazságok és hazugságok érdekek szerint – Idézet a Magyar Hírlap, 2006. október 27-i számából: „Szónokok szabadsága Amikor viszont ott tartunk, hogy az azért döntéseket is hozó Európai Parlamentben kezdenek kiütést kapni a képviselõk, ha magyarokról hallanak, az már kifejezetten káros. Ebben a pillanatban még a legjobb, leginkább demokráciapárti nyilatkozat is gellert kap, és visszaüthet. A megszólalóra és a neki válaszolókra is, de fõként az országra. Ráadásul nevetséges is.” Mint egy teljes jogú európai uniós tagállam adófizetõ polgárának, engedtessék meg nekem, hogy visszakérdezzek: És akkor mi van? Nem erre tetszettek szavazni? Nem ezt akarták? Hiszen ünnepelték nagy csinnadrattával, pontonhíddal, azóta bedöglött idõkerékkel. A sors fintora, hogy az egykori titokszolga által felavatott monstrum az európai idõ sebes száguldása helyett inkább a múlt maradandóságát, a posztkommunizmus egyelõre úgy tûnik kiseperhetetlen örökkévalóságát szimbolizálja, ahogy meghibásodva és bedögölve mozdulatlanul áll a helyén.
emberrõl – akirõl ennek az egésznek szólnia kellene, akit ennek az egésznek szolgálnia kellene – egy árva szó nem sok, annyi sem esik. Sõt! Némely régebbi uniós tagállam még korlátozza is, például a munkavállalás lehetõségét. Most meg azt tanácsolja nekünk a Magyar Hírlap, hogy csitt, mer’ a nagyságos és fényességes európai tõkés uraknak nem tetszik, ha nesz hallatszik a csodálatos és fényességes Európa-ház hátsó fertályából, a mosókonyha felõl, ahova csak a cselédlépcsõn át nyertünk bebocsátást. Ne zavarogjunk, mer’ könnyen kihúzhatjuk a gyufát az új Unió tréfát nem ismerõ hatalmasságainál. Mer’ a befektetõ az nagyon ijedõs fajta ám, aranyoskáim! (Az, hogy esetleg az országot kiszipolyozó, adót alig-alig fizetõ, az alkalmazottakkal sokszor kapcarongyként bánó – lásd a nehéz napokon hölgyeknek megkülönböztetõ jelzés viselését elrendelõ – multik mehetnének Isten hírével és jöhetnének a helyükre mondjuk magyar befektetõk, na ez fel sem merül senkiben még csak ötlet szintjén sem. Mintha ez az idea valamiféle ördögtõl való gondolat lenne. Mintha kõbevésett szent-
Úgy tûnik eftikéim nem csak gigantikus méretû homokórájukat, de a történelmet is szeretnék megállítani, hogy örök idõkre konzerválják a hatalmukat „Ebben a pillanatban még a legjobb, leginkább demokráciapárti nyilatkozat is gellert kap, és visszaüthet.” – mondja a Magyar Hírlap. Magyarul ez annyit tesz, ne teregessük ki a szennyest! Mammon és az õt kiszolgálók érdekei mindennél és mindenkinél elõbbre valók. Emlékeznek még az Európai Unió elsõ számú direktívájára? A tõke és a javak szabad áramlása a legfõbb cél. Az jó ha figyelünk
írás lenne, hogy befektetõ csak külföldi lehet. Vaskos adókedvezménnyel meg a többi járulékos hóbelevanccal együtt.) Ne teregessük ki a szennyest! Ne zavarogjunk, mer’ nemhogy elmegy, de még ide sem jön az ijedõs befektetõje! Erre a hamis és álságos érvre kellene nekünk tekintettel lennünk, hiszen erre a hamis és álságos érvre hivatkozva jogalapot teremtenek arra, hogy
kussoljon az ellenzék és kussoljon mindenki más is, aki nem ért egyet az ország módszeres kifosztásával, megalázásával és a demokrácia, a jogállam szemrebbenés nélküli sárba tiprásával. Csak csendben, csak halkan, hogy senki meg ne hallja! Én meg azt mondom, épp itt van az ideje annak, hogy felemeljük a hangunkat, hogy hallassuk a szavunkat, hogy végre nevén nevezzük a dolgokat, hogy végre a nagyságos és fényességes Európai Porta is szembesüljön azzal, mit is vettek a nyakukba, amikor összeborultak a volt szocialista országokkal. Még nem tudják, legfeljebb csak kezdik sejteni, kígyót melengetnek a keblükön, amikor mosolyogva paroláznak a kamerák kereszttüzében az egykori elvtársak mai ideológiai örököseivel. A szennyes külföldön való kiteregetésérõl meg csak annyit, ha visszaemlékezünk az 1998 és 2002 közötti négy esztendõs kormányzati ciklusra, szabad demokratámék – Vásárhelyi Máriával az élen – szinte öt percenként kongatták a vészharangot külföldön, hogy hazánkban újjá éledt a nacionalizmus, az irredentizmus, no meg persze a fasizmus, a nácizmus, meg efféle marhaságokkal traktálták és riogatták a jó népet Nyugaton. Nekik lehet. Nekik ezt is lehet. Nekünk nem lehet. Nekünk mást sem lehet. Egyáltalán, nekünk semmit sem lehet! Már megint, még mindig a szent kettõs mérce! Pedig akadnak azért szép számmal olyanok, nem is akárkik, akik éppen azon fáradoznak, hogy felnyissák végre az egykori 68-asokból verbuválódott mai brüsszeli bürokraták súlyos euró milliárdoktól elnehezült pilláit, vegyék már észre végre, hogy egy letûnt rendszer letûnõ és eltûnõfélben lévõ embereivel gazsulálnak, és ez a sajátos érdekviszony semmi jóra sem vezet majd. Sem az Unió, sem pedig az újonnan csatlakozott országok számára. A központilag irányított és a helyi komprádor elit hathatós támogatásával lezavart új gyarmatosítás, a tõkés kizsákmányolásnak egy eddig soha nem látott magaslataiba repít el bennünket. Mi azonban egyelõre alulnézetbõl szemléljük az eseményeket. Az abnormális Magyarországon alulról szagolhatjuk a szegfûszagú Ibolyát. Szép kis perspektíva, nem mondom! A legnagyobb ellenzéki párt elnöke, aki egyúttal az Európai Néppárt alelnöke is, minden követ megmozgat azért, hogy az Unió döntéshozóiban tudatosítsa, hogy ez a nyikhaj tolvajbanda nem csak múltja, de 3
most már cselekedetei révén is teljességgel szalonképtelenné vált az ún. európai demokratikus jogrendben, ennek következtében pedig méltatlan arra, hogy bármiféle partneri viszonyban kezeljék õket. Vannak ugyan, kik állítni merészek, hogy Francisco a hazudozás okáért való példabeszédben messze el marad az ifjabbik Bokor Györgytõl vagy ánglius mentorától a Downing Street harmadik utas gigolójától, Angela Merkel kancellár-asszonyról már nem is beszélve, de ezek csak amolyan pletykabeszédek. Itt az ideje tehát, hogy nevén nevezzük a dolgokat! Ha példának okáért valaki hazudik, arról mondjuk ki, hogy hazudott! Ha valaki megszegi a törvényt, akkor arról mondjuk ki, hogy megszegte a törvényt, az illetõ pedig vállalja annak következményét! Szép elvek ezek, csakhogy egy fordított országban, mint amilyen a mienk is, vajmi kevés az esély arra, hogy bármi is érvényesülni fog belõlük. Egy, az önfeladásra és a meghunyászkodásra épülõ országban minden más fontosabb, minden más elõrébb való, mint a nép, a nemzet érdeke, vagy az igazság napvilágra kerülése, de legfõképpen az érvényesülése. Hazudnak a nap huszonnégy órájában. Mocskos módon manipulálnak, félrevezetnek, félretájékoztatnak. Idézet a Magyar Nemzet on-line 2006. október 31-i számából: „Gazsó: A Szonda átlépte a Rubicont A Századvég kutatási igazgatója szerint manipuláció történt „Azt gondolom, hogy itt egy nagyon fontos ponthoz érkezett a közvélemény-kutató szakma. Sokat és sokan bírálták a közvélemény-kutatást azért, mert úgy érezték, hogy manipulál-
ja a kérdésekkel a megkérdezetteket, és esetleg manipulálja az eredményeket is” – nyilatkozta az InfoRadiónak Gazsó Tibor, a Századvég kutatási igazgatója, a Szonda Ipsos kedden megjelent felmérése kapcsán. A szakember szerint a Szonda kérdésfeltevései a közvéleménykutató szakma válságát jelzik. Mint mondta: „Az nekem teljességgel elfogadhatatlan, hogy a magyar választóközönségnek egy túlnyomó többsége egyetért minden további nélkül a megszorításokkal, és egyáltalán nem kíván racionálisan mérlegelni és gondolkodni az opciókról, hanem feltétel nélkül követi a Gyurcsány-kormányzat által elõterjesztett menetrendet. Én azt gondolom, hogy nem tesz jót a közvélemény-kutatásnak, hogy ilyen eredmények jelennek meg” – fogalmazott a kutatási igazgató.” Tényleg birkanép lenne a magyar? Megyünk elõre lehorgasztott fejjel, egyenesen a kés alá? Mit nekünk megszorítás, mit nekünk reform?! Mindent megeszünk, amit elé raknak? Válogatás nélkül? Ugyan kérem! Mindenki tudja, hogy a király meztelen. Legfeljebb nem mindenki meri bevallani magának, hogy az a valóság, amit a két szép szemével lát a valódi világban, nem pedig az, amit a naponta kollektív néphülyítés címén gyakorlatilag intravénásan bead neki a kereskedelmi média. „Traktorokkal behajtani tilos!” táblákat gyártat le Degesz uram százszámra. Nem máskor, pont most! A vak is látja, mire megy ki itt a játék. Kibúvót keres a kutyaszaros világváros rettegett ura. Ráadásul az egykori ellenzéki szamizdatos csinálja ezt! Az ember gyomra felfordul ettõl a pofátlan konfliktuskerüléstõl, hatalomféltéstõl. Az egykori ellenálló helyet cserélt a zsarnokokkal. Õ az új idõk új zsarnoka. Csak õ még veszélyesebb a régi idõk önkényurainál, mert õ már a demokrá-
cia látszatával takarózik azzal akarja palástolni az elnyomást, a demokráciára hivatkozva tapossa el mások emberi jogait, mert ebben a fene nagy liberalizmusban csak az a demokrácia, amirõl õ azt állítja, hogy az. Az egész országot megbénító taxisblokád a demokrácia hajnalán, az oké, traktoros tüntetés egy másfél évtizedes szilárd demokratikus jogállamban, amely ráadásul teljes jogú Európai Uniós tagállam, no azt aztán nem! Pedig a demokrácia démosz, azaz a nép nélkül fából vaskarika. Olyan, mint az október 23-i megemlékezés, amirõl épp csak az ünnepelni vágyó népet zárták ki. Hajítófát sem ér. Mindeközben az alkotmányjogász (mintegy mellékesként, ahogyan annak idején az Országos Választási Bizottság egyik tagja az esetleges választási csalás módszereirõl) szinte vigyorogva „tájékoztat” – ötleteket adva az egykori ifjúkommunista fõ hallja kendnek hogyan lehet hatástalanítani az ellenzéki népszavazási kezdeményezés egyes kérdéseit. Példának okáért ha a népszavazási kérdéseket besuvasztják a költségvetési törvény alá és máris nem lehet róluk referendumot kiírni. Megjegyzem a mûanyagellenzéknek is lehetne végre annyi esze, hogy ezek nem úriemberek, nem is úgy kell ellenük harcolni. Nézzünk csak vissza, mire mentünk a petíciókkal meg aláírás gyûjtögetéssekkel? Semmire. Legyintettek egyet, hanyag eleganciával leporolták a zakójuk hajtókáját, oszt mentek tovább, mintha mi sem történt volna. Lehet tüntetni, majd megunják, oszt hazamennek. Ronald Reagan, egykori amerikai elnöknek volt egy mondása, mely így hangzik: „Kommunistákkal csak erõbõl!” Ez eddig még mindig mûködött. Isten áldja Magyarországot! A szocialista nagyváros öntudatos polgára
AUSCHWITZI JELMONDATOT HASZNÁLT A FIDESZ? A hétvégi Fidesz fáklyás felvonulás jelmondata az auschwitzi koncentrációs táboréra utal Gál J. Zoltán szerint. A Fidesz szombati fáklyás felvonulásán használt „Az igazság szabaddá tesz“ mondata Gál J. Zoltán, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára szerint összecseng az auschwitzi koncentrációs tábor „A munka szabaddá tesz“ jelmondatával. Gál J. Zoltán szerint erre a Fidesznek magyarázatot kellene adnia. A politikus ezt azután mondta, hogy a parlamentben Ecsõdi László (MSZP) megkérdezte tõle, vajon miért nem volt rendbontás november 4-én. Ecsõdi azzal magyarázta a békés megemlékezést, hogy kijózanítóak voltak a nyilvánosságra hozott tények, és az igazság tette felelõssé az embereket. Gál J. Zoltán válaszában azt mondta: a csendes többség megmutatta magát, a zavargó kisebbségnek pedig nincs támogatottsága. Mint ismert, a tavaszi parlamenti választási kampányban a Fidesz vádolta azzal az MSZP-t, hogy az Új Magyarország program szlogenje („Van egy ország. Van egy ember. Van egy program.“) náci jelmondatra utal. (MTI) *** [„Jézus a benne hívõ zsidókhoz fordult: Ha kitartotok tanításomban, valóban tanítványaim lesztek, megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket“ (János 8,31-32)] *** Kuruc komment: Szerkesztõségünk tagjai viszont cipõt hordanak, ami azért antiszemitizmus, mert a Dunába lõtt zsidókkal levetették lábbelijüket. Bizony. http://www.kuruc.info/reszletes.asp?MainID=1&HirID=7099 (Ezt most kissé félrehallotta gáljzoltán. Általános iskolában is tanítják azt a mondatot, amire talpig összefélve magát a nemgój koalíciós kutyafarkával. Úgy hangzott: „Arbeit macht frei“. Ami magyarul annyit tesz, hátha így gáljzoltán is megérti: A munka szabaddá tesz. Ugye kedves Recsket megépítõk utódai, körmöket szegelõ és tépõk leszármazottai, így egészen más. Így már ismerõs. Ugyanez az aljas és cinikus szemlélet uralkodott a génjeikben is. Míg el nem jött 1956! Valóban az igazság szabaddá tesz, noha a fél ország olvassa Furcsány Nyerenctõl a Mein Blogot. LK
4
jó ha figyelünk
– avagy A múlttal való szembenézés szükségessége vagy szükségtelensége – Az október 23-i eseményeket követõen a következõket olvasom az Interneten: „Konrád szerint már nincs értelme a kommunisták elszámoltatását követelni, mert legtöbbjük már a sírban fekszik, s a mai MSZP-ben már csak olyan személyek tevékenykednek, akik csak harmadrangú funkcionáriusok voltak. Most ezeket az egykori funkcionáriusokat kellene elítélni, akik semmit sem csináltak? – kérdezte az író.”
Konrád György író A módszerváltás óta eltelt tizenhat esztendõben nem volt példa még ekkora rendõri brutalitásra, és akkor Konrád úr azt mondja, szükségtelen, hogy szembenézzünk a múltunkkal. Én meg azon gondolkozom, hogy meglett emberek, akik nálamnál jóval nagyobb élettapasztalattal bírnak, legalábbis a korukból kifolyólag ezt gondolná róluk az ember, hogyan mondhatnak ilyen felháborító sületlenséget? Sajnos ismét szembesülnöm kell azzal, hogy az életkor – még bizonyos mennyiségû irodalmi munkásság után – sem hozza meg automatikusan a bölcsességet. Pedig mindenki tudja, nyílt titok, hogy az összes baj, probléma ide vezethetõ vissza. Nem tudunk, vagy még inkább – és ezt bizonyítják Konrád szavai is – nem akarunk szembenézni a múltunkkal. De ha valaki azt hiszi, hogy ez generációs kérdés csupán, az nagyon téved. Ahogyan azt a politikus garnitúrával szembeni aggályaim kapcsán szoktam volt mondani, itt van már az új generáció, kinevelték az utódokat, akik még arrogánsabbak, még nyomulósabbak, még jó ha figyelünk
gátlástalanabbak, még pénz- és hataloméhesebbek. Õk már látják a perspektívát. De nemcsak a politikum, az ölebmédia is kitermeli magából a zászlóvivõket, akik az öregektõl átveszik a stafétabotot. Rainer M. János „...és az élõ halott” címû, az Index internetes portálon megjelent írásában, mellyel Tóta W. Árpád 1956-ról és a mostani eseményekrõl írott jegyzetére reagál, eképpen fogalmaz: „ A jegyzet mégsem egy radikáljobb pamfletoldalacskáról pottyant az Indexbe. Mindössze arról van szó, amire a cikkíró – slusszpoénnak szánva – utal: „Kádár János mindennap velünk van. Itt kísért a hitelre vett nyaralásokban és konyhabútorokban, a vezérkultuszokban, az alanyi jogok mítoszaiban. Bizony, hogy velünk van, de még mennyire. Nem Moldova György nosztalgikus hagiográfiájában, mert az az elmúlt világhoz tartozik. Hanem Tóta W. Árpád cikkében van velünk, ami nagyon is 2006-os írás. Amelyben megjelenik az 1956-tal és a közelmúlttal kapcsolatos minden fõ állítás, amelyet a Kádár-korszak (nem)oktatása hordalékként rakott le. Mára pedig guanóvá szilárdult. Tóta cikke mintha részletekben való értékelést ígérne mítizálás helyett, de aztán felmondja szépen (mai nyelven) a kádári-közprosztó narratíváját. Õt sem, azt sem zavarták az értékelések A forradalom jelentéktelenítése, zûrzavaros, áttekinthetetlen eseményként való ábrázolása, ami feljegyzésre sem érdemes – ez volt Kádár János és Aczél György igazi és maradandó véleménye ötvenhatról.”
Mindeközben a szocialista nagyváros öntudatos polgára, ahogyan az jó magyar demokratához illik, eleget tesz a felhívásnak és nekilát az újabban csak a politikai térfelek közötti hinta-palintázásáról hírhedté vált Debreczeni József opusának, az „Új miniszterelnök” címû könyvnek. Mondanám, hogy olvasom a könyvet, de ez így, ebben a formában nem felel meg a valóságnak, nem igaz. Inkább szenvedek. Kínlódom a betûtenger oldalakon át folyó áradatával, pedig Isten látja lelkemet, szeretek olvasni. Igaz, ennél még Kende doktor félresikerült fércmunkái is nagyságrendekkel olvasmányosabbak voltak. Látom, hogy mit olvasok, értem is a szavak jelentését, csak ez az egész valahogy köszönõviszonyban sincs azzal a Gyurcsány Ferenccel, akit ma miniszterelnökként ismerünk. Szenvedek. Kínlódom a betûtengerrel és sehogy sem akar összeállni a kép egységes egésszé. Ez tényleg ugyanaz az ember? Tényleg ugyanarról a személyrõl van szó? Már rögtön a mû elején fellép egy zavaró momentum, mely a késõbbiekben sem akar megszûnni. Elõször nem is jövök rá, hogy mi az, aztán egyszer csak leesik a húszfilléres! A Franciscóról szóló életrajzi könyvben idõrõl-idõre megjelenik Viktor király. Nem értem. Mi a rossebet keres itt? Hogy jön ide OV? Ki kíváncsi Orbánra egy Gyurcsányról szóló életrajzi ihletésû könyvben? Aztán hirtelen megvilágosodik minden. A szerzõ párhuzamot von a két miniszterelnök között több alkalommal is és hát ahogyan azt sejteni lehet, kettejük között a különbséget, ahogyan mondani szokták, zongorázni lehet. Hogy kinek a javára, annak eldöntését a tisztelt Olvasóra bízom. Olvassák el a könyvet! A szocialista nagyváros öntudatos polgárának sokszor olyan érzése támadt, mintha visszarepülnénk az idõbe és ismét a pártállami évek köszöntenének ránk. Az eftárs látott vagy hallott valamit, de mivel õ magától nem képes arra, hogy megértse és feldolgozza azt, amit látott vagy hallott, itt jön a képbe a Párt, amely, mint felsõbb szerv – lévén a klerikális reakcióval együtt az Atyaúristent is kiiktattuk egy párthatározattal – szóval a párt a sajtós eftársai révén majd szépen, érthetõen elmagyarázza az egyszeri és tudatlan proletariátusnak, hogy õ tulajdonképpen mit is látott, vagy mit is hallott, és hogyan is kell értelmeznie asztat. A szerzõ mûvében sorra rendre úgy mutat be bizonyos megtörtént eseményeket, tranzakciókat, hogy hát ez meg ez elsõre valóban úgy nézhet ki, mintha, de ha vesszük 5
a fáradságot és megnézzük másodjára harmadjára meg nem tudom én hányadára, akkor ki fog derülni, hogy ebbõl semmi sem igaz, valójában nem is úgy történt a dolog. És mindig meg lehet magyarázni, hogy valójában nem is úgy történt a dolog. Törvényesen és tisztességesen! Mi az, hogy?! Nagyon is! És mindig meg is magyarázza. Szenvedek. Kínlódom a betûtengerrel és sehogy sem áll össze egységes egésszé a kép. Persze az is lehet, hogy velem van a baj. Lehet, hogy elfogult vagyok, nem elég objektív a látásmódom. Franka Tibor „Gyur(t)csány címû kötete, valamint Pesty László „Egy hiteles ember” címû filmje után valahogy nem tudok elvonatkoztatni a mai Gyurcsány Ferenctõl, nem tudok hinni az akkori Gyurcsány Ferencnek. Vagy talán a szerzõnek? Aztán megnyugszom. Mégiscsak jó nyomon haladok. Amikor a könyvben ahhoz a részhez érek, amikor Debreczeni rosszul sikerült kampányterméknek minõsíti Pesty filmjét, megnyugszom. Megnyugszom, mert maga Debreczeni igazolja, hogy nem velem van baj, mégiscsak indokolt erõs fenntartásokkal kezelni a könyvében leírtakat, különös tekintettel azon részekre, melyek a hazudós miniszterelnöktõl származnak. Túl nagyok a különbségek, túl ordítóak a különbségek az egykori sikeres üzletember Gyurcsány Ferenc, és a fél országot a hazájából szemrebbenés nélkül kitessékelõ Francisco, a mûminiszterelnök között. Idézet Debreczeni József „Új miniszterelnök” címû könyvének 154–155. oldaláról: „Mindazok, akik Gyurcsány Ferenc kilencvenes évekbeli vagyonszerzésérõl és üzletemberi karakterérõl nyilatkoztak nekem, egyetértettek abban, hogy az általa használt módszerek és eszközök kifejezetten korrektnek és visszafogottnak nevezhetõk a kor viszonyai közepette. A kor viszonyai közepette: a magyar kapitalizmus rendszerváltozás környéki megszületése idején. Az eredeti tõkefelhalmozás korában. (Miért, ma már nem abban élünk? – A szerk.) Rámenõs volt, kihasználta a lehetõségeket, de nem volt gátlástalan és mohó. Nem rohant és gázolt elõre, hanem szisztematikusan építkezett. Alapvetõen betartotta a szabályokat. Nem erõszakoskodott senkivel, nem zsarolt meg embereket, nem verte át az üzleti partnereit. Abban a korban, amikor a nagy vagyonok születtek, ez ritkaságnak számít. (…) Nagyon céltudatos volt, és általában gyorsabban átlátta a helyzetet, mint a partnerei. De nem akarta átverni õket. Mert hosszú távra kalkulált, tartós és stabil együttmûködést akart, és úgy gondolta, hogy abban a partnernek is meg kell találnia a maga számítását. Mert különben nem fog mûködni a dolog. Nála egy szóbeli megállapodás, egy kézfogás elég volt, hogy biztos lehessen a dologban az ember. 6
Debreczeni József, a szerzõ, és ahogyan többször is nevezi, „könyének hõse”, azaz Francisco, a mûminiszterelnök Ha ez megvolt, a többit részletkérdésnek lehetett tekinteni. Ezek az idézetek természetesen a Gyurcsány Ferenc egykori és részben mai környezetében fellelhetõ – zömmel baloldali – emberektõl származnak. Egyikük-másikuk egykori KISZ-es. Akadt köztük olyan, aki nem akart névvel nyilatkozni, így aztán másokat sem nevesítettem ebben a részben.” Nem értem. Mi történt? Mi történhetett a mindig korrekt, mindig gyors és megbízható Gyurcsány Ferenccel? A már-már a zsenialitás határát súroló üzletemberrel, akinél az adott szó – a gentlemen agreement ehhez képest a fasorban sincs –, a kézfogás felért egy írásban megkötött szerzõdéssel? Valami biztosan történt, hiszen élénken él mindannyiunk emlékezetében a miniszterelnök jelöltek vitája, ahol – mint azóta kiderült
– ártatlan babaarccal szemrebbenés nélkül belehazudott vetélytársa arcába, amikor a vizitdíj bevezetése kerül szóba. Ha már a korrekt üzletembert nem is, de legalább a korrekt politikust szerettük volna látni akkor, amikor az érdekegyeztetõ tárgyalásokon, ahelyett, hogy valamiféle tisztességes ajánlattal állt volna elõ, dagadó karotisszal parancsolta ki az országból a neki nem tetszõ véleményen lévõket. Hát hol van itt az ember, aki hosszú távra kalkulál, tartós és stabil együttmûködést akar, aki úgy gondolja, a partnernek is meg kell találnia a maga számítását, különben nem fog mûködni a dolog? Sehol. Vagy talán velünk van a baj? Francisco nem talál minket elég komoly tényezõnek, nem úgy tekint ránk, a népre, a nemzetre, mint partnerére? Talán csak a szükséges jó ha figyelünk
rossz, a hatalommal együtt járó ellátandó milliók kategóriáját jelentjük, akikkel csak a pénztárfõkönyv kiadás-bevétel rubrikáiban találkozik, és akik eddig inkább a kiadás, mint a bevétel oszlopsoraiban szereplõ összegeket szaporítják? Van is az angolban erre egy megfelelõ szakkifejezés: Collateral Damage, azaz járulékos veszteség. Úgy tûnik, mi lennék azok. Idézet Debreczeni József „Új miniszterelnök” címû könyvének 154–155. oldaláról: „Gyurcsány Ferencnek abban alapjában véve igaza van, hogy az egykori üzletemberen utólag nem kérhetõ számon a politika erkölcse és a késõbbi politikus felelõssége. Hogy üzletemberként természetesen az üzlet, politikusként pedig a politika normáinak kellett, illetve kell megfelelnie, s hogy tevékenységének megítélésekor nem lehet felcserélni a szerepeket és a szabályokat.” De mi van akkor, ha ezek a szerepek és ezek a szabályok felcserélõdnek? Mi van akkor, ha 23 millió román munkavállalóra, vagy december 5-én a határokon kívül rekedt nemzettársainkra nem tekintünk másként, mint a hidegfejû és mindig racionális döntéseket hozó üzletember, aki holmi egyszerû tételt lát bennük a már elõbbiekben említett pénztárfõkönyv szintjére leredukálva a nemzeti kérdéseket, a magyar társadalom sorsát és jövõjét? Mi történik akkor, amikor a politikus helyet cserél az üzletemberrel, amikor az országot csak egy nagyvállalatnak tekintik, magukat pedig elnök-vezérigaztóknak, akik teljhatalommal bírnak, élet és halál urai a cégnél, azt rúgnak ki, és azt vesznek fel, akit csak akarnak? És mi történik akkor, amikor nem veszik észre, hogy egy egész népet, egy egész nemzetet nem lehet kirúgni, nem lehet õket a kapun kívülre tessékelni, merthogy ez itten kérem szépen nem egy cég, nem egy vállalat, részvénytársaság vagy holding, hanem ez itten kérem szépen a Haza. Nagy H-val! Az ország a nemzet, a lakóival egyetemben. Nos, amikor ez megképzõdik, már pedig nagyon úgy néz ki, hogy efelé haladunk öles léptekkel, hát akkor bizony nagyon nagy baj van, kedves barátaim. Nagyon nagy baj van, mert amikor felcserélõdnek a szerepek, felcserélõdnek a szabályok, amirõl pedig már Debreczeni úr is megmondta, hogy nem engedhetõ meg azok felcserélõdése, úrrá lesz a
káosz, vagy ahogy mostanság mondani szokták, az õrület renddé magasztosul. Abból pedig még soha semmi jó sem származott. De vajon tényleg felcserélõdtek a szerepek és a szabályok? Ha a Franciscóról szóló könyvben leírtak úgy igazak, ahogyan azokat a szerzõ állítja, akkor nem arról van szó, hogy a szerepek felcserélõdtek, akkor valami sokkal rosszabbról van szó. Hiszen „Az új miniszterelnök” címû könyvben arról olvashatunk, hogy Fletó maga a megtestesült korrektség, hitelesség, mindig lehet adni a szavára, most pedig homlokegyenest más a viselkedése. Ha nem a szerepek felcserélõdésérõl van szó, akkor mégis mi történik itt? Mi az, ami ennyire ellentétesen láttat velünk egy embert? Idézet Debreczeni József „Új miniszterelnök” címû könyvének 154. oldaláról: „Lehetne ennél többet szerezni. Még többet szerezni, tovább növelni ezt a vagyont, de nekem nincs ilyen ambícióm. Sokan ezért buknak bele, mert úgy érzik, nem lehet megállni. Nem lehet kiszállni, és egyre többet és többet akarnak. Mi a fenének?” Vajon mi az, ami ma motiválja a jelenleg regnáló kormányfõt? Mi az, amitõl nem úgy viselkedik, ahogyan az egy korrekt politikustól elvárható lenne? És ha már nem úgy viselkedik, ahogyan az egy korrekt politikustól elvárható lenne, mert hát ezt még talán meg lehetne magyarázni azzal, hogy szegény szerencsétlen nem is úgy tekint erre az országra mint egy politikus, hanem úgy, ahogyan egy üzletember a cégére, szóval mi az, amitõl még csak korrekt üzletember módjára sem viselkedik, hanem sokkal inkább úgy, mint egy elszabadult hajóágyú, ami néha-néha elsülve meggondolatlan rombolásával óriási pusztításokat, s néha már-már helyrehozhatatlannak tûnõ károkat okoz az ország hajójának fedélzetén? Vajon mi motiválja ezt az embert? Mi az, ami ilyen, államférfihoz méltatlan viselkedésre készteti? A pénz? Nem, nem hiszem, hogy a pénz,hiszen tõle magától hallhatjuk, olvashatjuk, hogy „Lehetne ennél többet szerezni. Még többet szerezni, tovább növelni ezt a vagyont, de nekem nincs ilyen ambícióm”. De akkor vajon mi? Csak egyetlen logikus válasz marad, a hatalom. Francisco, aki üz-
letemberként oly zseniálisan intézte dolgait, mûminiszterelnökként úgy tûnik elbukik, alulmarad a megmérettetésen. Pénzügyi tanácsadóként, a spekulatív tõke nagy barátjaként úgy tûnik nem érti meg, nem tudja elsajátítani azt a szemléletmódot, ami a tõke, a kamat, a profit elsõdlegességével szemben az ember, a nép, a nemzet elsõdlegességét hangsúlyozza. A gazdaság van az emberért, nem pedig az ember a gazdaságért. Amíg ez nem válik elsõdleges fontosságúvá, ha tetszik, megkérdõjelezhetetlen prioritássá egy politikusnál – hasonlóképpen a politikus van a választóért, és nem a választó a politikusért direktívához –, addig Gy. F. helyzete reménytelen, eleve bukásra van ítélve. A KISZ, a foxi-maxi és a pártállami múlt jó alapot szolgáltat ehhez a fajta torz szemléletmódhoz, az eredeti tõkefelhalmozás névvel illetett vadkapitalizmusba fordult magán-szocializmus pedig még rá is tett egy lapáttal. Honnan is tudná valaki, hogy mit jelent ez a fajta gondoskodó, ha tetszik szociális, értékrend, honnan is tudhatná egy olyan ember, aki a társadalom nyakán élõsködõ rendszer haszonélvezõjeként kezdte pályafutását és hogyhogy nem – ezt Debreczeni sem tagadja – valahogy mindig az egykori pártvonalas kapcsolataival futott össze a gazdasági életben. Honnan is tudhatná? Sehonnan. Valahogy mindig õk voltak pozícióban, valahogy mindig õk voltak jókor jó helyen, ma meg ott ülnek a hatalomban. Úgy tûnik, amit oly kristálytisztán és bölcsen látott a pénzvilágban, nevezetesen, hogy mi a fenének még több, azt a politika világában nem látja, arra teljesen vak. A hatalom – fõként ha egy kézben összpontosul – néha szörnyû dolgokra képes, amint azt már láthattuk számos esetben a történelem során. Hogy mi lesz ennek a vége, ma még nem tudjuk. A törvény eszközeit lassan, de kitartóan próbálja kicsavarni kezünkbõl a zsarnok, a megszólalás, az ellenállás hangját ölebmédiáján keresztül igyekszik elnyomni minden erõvel. Lassan nem marad más a számunkra csak Isten. Reménykedhetünk és imádkozhatunk, s akkor talán a Haza újra fényre derül. De azért tartsátok szárazon a puskaport is! Isten áldja Magyarországot! A szocialista nagyváros öntudatos polgára!
A NEOLIBERÁLIS GONDOLKODÁSMÓD TÉRNYERÉSE Nem kétséges, hogy Magyarország legfeljebb idõlegesen juthat túl a mély költségvetési válságon, kivált ha nincs semmilyen perspektíva, ami az országot új növekedési pályára juttatná. Már igen szembeszökõ vonásként említhetõ az amúgy joggal igényelt jogbiztonság folyamatos romlása, amit az állam nemcsak jogalkalmazóként, hanem egyre gyakrabban mint piaci szereplõ is elõidéz. Az ország korrupciós helyzete is tovább romlott – ami mellesleg azért is veszélyes, mert a források jelentõs részének az elszivárgása közvetlen növekedési veszteséget okoz. Másfelõl napról napra bebizonyosodik, hogy a bizonytalan körülmények hatására és a társadalmi rétegek közötti egyenlõtlenségek elképesztõ növekedése miatt a társadalom háromnegyede vesztesnek érzi magát. A szûk társadalmi csoport által elért jóléti szinthez képest az állampolgárok túlnyomó többsége menthetetlenül lemaradásként éli meg helyzetét. Vagyis újra csak beigazolódik, hogy a neoliberális szemlélet és gazdasági gyakorlat igen keveseknek jelent bármilyen esélyt. Kerékgyártó T. István – Magyar Nemzet, 2006. november 13.
jó ha figyelünk
7
Túlkapás vagy terror? Egyre kevésbé vicces ahogy a régi Kádár- kori viccek újra aktualizálódnak. Például az, hogy „szólásszabadság van, csak szólás utáni nincs“. Bár ma inkább úgy mondhatnánk, hogy gyülekezési szabadság van, csak gyülekezés utáni nincs. Ennek a fele se tréfa, úgyhogy jobb alaposan végiggondolni és levonni a szükséges konzekvenciákat. Ha egy jogállamban elõre bejelentett békés tüntetés résztvevõit azonosító jelvény nélküli rendõrruhás alakok minden látható ok nélkül, szakszerûtlen módon és szabálytalanul lerohanják, a tömeget fejmagasságban kilõtt könnygáz gránátokkal és gumilövedékekkel oszlatják, akkor teljes joggal és minden rosszhiszemûség nélkül csak azt feltételezhetjük, hogy rendõrnek öltözött és félfasiszta milíciaként fellépõ huligánok jól szervezett terrorakcióját látjuk. (Már amennyiben nem valamilyen diktatúráról forgatnak filmet a környéken.) Egyet semmiképpen sem feltételezhet jóhiszemûen a jogkövetõ magyar állampolgár, hogy a köztársaság rendõrségének akcióját látja. Ilyen esetben nemhogy nem kötelessége engedelmeskedni, de alkotmányos kötelessége az illetékes rendõri, illetve terrorelhárító szerveket haladéktalanul értesíteni. A milicisták valódi rendõri akciót imitáló hangos felszólításai sem változtatnak a lényegen, hiszen a békés tüntetõknek joguk van 8
részt venni bejelentett demonstrációjukon, ahol minden jel szerint a rendõri beavatkozás volt illegális, azoknak nem volt ott keresnivalójuk. Tudjuk, hogy a szervezett bûnözés gyakran hajt végre álrendõrökkel különbözõ akciókat. Ez ugyan minden korábbinál szervezettebbnek tûnhetett, de mégis csupán látszatra (ruházatuk és jármûveik feliratozása, külsõ megjelenése tekintetében) lehettek rendõrök, akik megjelentek, a köztársaság rendõrségének azonosítására alkalmas lényeges ismérveknek nem felelt meg fellépésük, lényeges külsõ azonosítók hiányoztak. Mint ismeretes, az álrendõröket többnyire pont arról lehet felismerni, hogy nincs azonosító jelvényük. Ezeknek meg az arcukat is símaszk takarta, mint igazi terroristákét. Következésképpen az illegális akcióban bántalmazott személyeket nemhogy felelõsségre vonni nem lehet, hogy nem tettek eleget a hangos felszólításnak, de jelentõs kártérítés illeti meg õket és helyettük a félfasiszta milíciaként fellépõket, illetve vezetõiket, fõként pedig az akció értelmi szerzõjét kell a törvény teljes szigorával felelõsségre vonni a történtekért. Amennyiben például egy bíróság azt feltételezi, hogy ilyen egy rendõri akció a Magyar Köztársaságban és a jogkövetõ állampolgárnak minden ilyen esetben engedelmeskednie kell, azzal a bíróság saját függetlensége és alkotmányos legitimitása felett mond ítéletet. jó ha figyelünk
Az már vérbíróság. Mivel jogállamban ilyen rendõri intézkedés nem lehetséges, ezért valami mást láttunk. Ebben az esetben nem rendõrségrõl, hanem milíciáról kell beszélnünk. A közvéleményt szándékosan manipuláló félelemkeltés latin neve pedig terror. A kérdéses akció tehát terrorakció volt. Hogyan válhat egy demokrácia szinte észrevétlenül diktatúrává? Miért fontos mindezt következetesen végiggondolni és kitartani igazunk mellett? Mert ha egyszer tömegesen realitásnak tekintjük és ezzel elfogadjuk a ránk kényszerített rémálmot, akkor utána valóban abban kell élnünk, attól a pillanattól tényleg az lesz a realitás. A rémálom ilyen kollektív megvalósulása minden diktatúra alapja és lényegi kiindulópontja. Amikor egy társadalomban a demokratikus közrendhez ily módon végsõkig ragaszkodó embert (jelen esetben például e cikk szerzõjét) félbolondnak tartják és minden további nélkül elfogadják a fasizálódás realitását, az mentálisan már diktatúra. Történelmi válsághelyzetekben a legdöntõbb tényezõ az, hogy mit tartunk realitásnak és minek nem fogadjuk el a lehetõségét sem. Egy demokráciában jogunk van rémálomnak tartani és visszautasítani mindazt, amit egy diktatúra realitásként kényszerít ránk. Ez a döntõ különbség és ezért tûnik néha szinte észrevehetetlennek az átmenet a demokráciából a diktatúrába, mert oly törékeny és jobbára csak szellemileg megfogható a különbség a valóságos és a látszatdemokrácia között. Mégis mindig különbséget lehet tenni és 56 példája pontosan azt mutatja, hogy sohasem kell realitásként elfogadni a diktatúra által diktált rémálmot, a félelem rendszerét. Mert csak az fél, aki valóságosnak tartja és elfogadja a rémálmot. A demokrata bibói ismérve, hogy nem fél. Az õ rendje és rendszere a bizalom realitására épül, nem a félelemére. Ugyan nem szokás idézni a kontextust, de Bibó kifejezetten a forradalom kapcsán mondta, hogy demokratának lenni annyi tesz mint nem félni. A demokrata azért nem fél többek közt a rendõrruhás milicistáktól sem, mert nem hajlandó rémálomban élni. Mégis mi történt és ki a felelõs? Különös katarzison mentünk keresztül. Most végre mindenki láthatta, milyen rendszerben élünk, a demokrácia látszatai mögötti hatalom nyers valóságát, igazi természetét. Az események hatására egyre többen vannak és egyre aktívabbak azok, akiknél a pártpolitikai kettõs látás elmúlt, vagy legalábbis múlófélben van és ma már viszonylag tisztán látják, hogy csak egy ország van, mégpedig nyakig abban a slamasztikában, amibe a kétpártrendszer csõdje juttatta. 56-ban is válságos volt a helyzet, nyílt diktatúrával kellett farkasszemet nézni, de megvolt a közös akarat és világraszóló teljesítményt nyújtott az ország. És most? Még az állítólag demokratikus rendszer által elvben biztosított jogokkal és lehetõségekkel sem élünk. Mi civilek (vagy populárisabban a nép) éppúgy nem élünk demokratikus jogainkkal és nem teszünk eleget legelemibb politikai kötelességeinknek, ahogy képviselõink. Ezért nyújtunk ilyen szánalmas képet az országról önmagunk és a világ elõtt. Ilyen hozzáállással akkor is válságban lennénk, vagy hamar válságba kerülnénk, ha a gazdasági feltételek amúgy kedvezõek lennének. Nem a „politikai elit“ nem él önrendelkezési jogával, hanem mi, civilek. Az istenadta, istenverte nép. Ujjal mutogatunk azokra, akiket mi hagytunk elfajulni, mi hagytuk, hogy durván visszaéljenek választóik felhatalmazásával és a visszaéléseik leleplezõdése után is hatalmon maradjanak. Mi hagytuk, tehát a mi felelõsségünk mindaz, ami most történik. jó ha figyelünk
Nemcsak a vezetõk viselkedtek úgy, mintha a politikai felelõsség fogalmát sem ismernék, hanem a nép, a civil társadalom sem ismeri politikai felelõsségét. Illetve nem gyakorolja, ami lényegében ugyanaz. Szó sincs itt a hatalmukkal és mandátumukkal visszaélõk felmentésérõl, csupán arról, hogy miért nem történik meg az a változás, amit egyébként a nagy többség szeretne – mégsem tett érte gyakorlatilag semmit egészen a mai napig. Azonban 2006 október 23 e tekintetben fordulatot jelent. Immár nem két párt vagy két világnézet áll egymással szemben, hanem megint egyszer – a hatalom és a nép. Hatalom alatt a „politikai osztályt“ (marxista terminussal az uralkodó osztályt), nép alatt pedig a civil társadalmat érthetjük. A kétpártrendszer csõdje és ennek kimenetele A kérdés egyszerû: egyáltalán mire jó a jelenlegi kétpártrendszer? Túl azon, hogy tragikus mértékben és teljesen fölöslegesen megosztja a társadalmat, még a gazdasági és politikai stabilitás minimumát sem volt képes biztosítani. Bár fõ feladata a közrend biztosítása lenne, erre nemhogy nem képes, de épp a kétpártrendszer fenyegeti leginkább a közrendet. Mivel tehát a kétpártrendszer csõdöt mondott, itt a történelmi lehetõség egy valódi rendszerváltásra, egy valóban plurális demokrácia megteremtésére. A civil társadalmon múlik. Rajtunk. A népszavazás elsõsorban ennek megvalósításával jelenthetne megoldást és nem a kormányprogram elutasításával, az ellenzék hatalomra segítése érdekében. Ki a felelõs a szélsõjobb elõretöréséért? EGY ÁLVITA TÉNYLEGES HÁTTERE Nézzünk már szembe kicsit a tényekkel! Ha csak a szélsõjobb foglal nyíltan állást közügyekben és csak a szélsõjobb lép fel politizáló „civil“ közösségként, ha csak õk követelik nyilvánosan az alkotmányos rendet biztosítani képtelen parlament feloszlatását, a politikai osztály felelõsségre vonását, a civil kontroll intézményesítését, új választásokat és valódi rendszerváltást, ha csak õk tiltakoznak nyilvánosan a rendõri erõszak ellen, ha csak õk tüntetnek mindaz ellen, amit mi is felháborítónak tartunk, az nem rájuk nézve szégyen, hanem ránk, illetve mindazokra, akik nem teszik ezt saját nézeteik és a civil társadalom képviseletében. Ebben az esetben tulajdonképpen saját elfojtott rossz lelkiismeretünket tartjuk „szélsõjobbnak“ és valójában saját szélsõséges politikai felelõtlenségünket ítéljük el mint „szélsõjobbot“. A magyar szélsõjobb ugyanakkor semmivel sem rosszabb, mint más országokban és még mostani példátlan konjunktúrája idején sem tûnik a tábora sokkal nagyobbnak, mint máshol. Milyen gyáva, korlátolt és felelõtlen dolog minduntalan arra hivatkozni, hogy mi azért nem megyünk az utcára, mert már ott van a szélsõjobb, amivel ugyanúgy átengedjük nekik a terepet és szabad kezet adunk nekik a civil társadalom utcai érdekképviseletére, ahogyan a képviselõk esetében is tesszük. Aztán tovább panaszkodunk, hogy csak õk vannak ott mivelhogy mi nem mentünk ki. Mert ha kimennénk, mi civilek pár százezren, akkor a szélsõségesek rögtön eltûnnének a civilek tömegében. Észre se vennék õket a nyugati tévések, akiket azért küldenek ide, hogy dokumentálják a szélsõjobb elõretörését nálunk. Erkölcsi és szellemi restségünk jele mindez és azonnal láthatjuk drámai következményeit a közéletben. Pontosan ilyen lesz a közélet, amikor kivonul belõle a civil társadalom és csak a „politikai elitnek“ nevezett oligarchia meg a szélsõségesek maradnak. Ilyen az, amikor jófejségnek tartjuk, hogy mi nem politizálunk, csinálják csak helyettünk õk. Mikor pedig pont fordítva kéne. Azonban a történelemben mégsem dõlhetünk hátra, mintha csak valami izgalmas filmet néznénk, mert ez itt valóban velünk történik, az egész társadalommal. 9
A NEOHORTHYSTA KARHATALMI MÓDSZEREKRÕL Tényleg, mikor is volt utoljára kis hazánkban kardlapozás? A Kádár rezsim még ügyelt arra, hogy a horthysta csendõröket idézõ lovasrendõrséget ne vesse be, de a globális piacdiktatúra mai kormányzóját ilyen csekélységek már láthatóan nem foglalkoztatják. Vagy beszéljünk arról, miért példátlan Európában a gumilövedékes tömegoszlatás, ami még a mostaninál sokkal durvább szituációkban sem fordul elõ. Beszéljünk arról, miért csak a harmadik világ durvább diktatúráiban lehetséges az, ami demokráciákban elképzelhetetlen mûhiba, illetve rendõri túlkapás, hogy egy bejelentett, békés demonstrációról távozókat ilyen extrém eszközök alkalmazásával oszlatják szét és fejmagasságban lövik a könnygázgránátokat, ami súlyos, akár halálos sérüléseket is okozhat. Már több fórumon idézték egy német szakértõ véleményét, aki szerint ilyen eszközöket és így legfeljebb Srí Lankán és a harmadik világ legkevésbé demokratikus rendszereiben használnak a kormánymilíciák. Gergényi a már földre került emberek bántalmazásáról, hogy egy rohamban „ki kibe botlik bele, az a hibakeresés csimborasszója“. Érdemes megnézni a képeket ezekrõl a rendõri „botlásokról“ (http://www.hirtv.net/filmek/061023komm2.wmv). Gergényi persze elégedett volt saját döntéseivel és azok végrehajtásával, ami; ha lehet – még aggasztóbb, mert ebbõl kiderül, mennyire nincs fogalma arról, hogy nézne ki egy demokráciában a valóban bejelentetlen demonstrációkkal szembeni rendõri fellépés. Persze, tudhatjuk, hogy hazudik, hiszen tagadta, hogy rendõrei viperát használnának, amirõl pedig számos fotó és filmfelvétel készült (http://index.hu/politika/belfold/1025znstht/). Az Embervadászat a Nyugatinál címf riportban már szeptemberben is leírtam, hogyan rántott rám viperát az egyik rendõrnek öltözött smasszer a „szabad ország“ kitételre, nem mellesleg egy sajtóigazolvány felmutatása után. Gergényi tehát hazudik is. Ez pedig azért kínos, mert momentán õ irányítja a karhatalmat Pesten. Azért mond néha igazat is, leginkább elszólások formájában. Például, amikor a lábmagasság helyett fejmagasságban kilõtt könnygázgránátokra azt mondta: „harci helyzetben nem lehet millimétereket számítani“. Kérdés: mit ért harci helyzet alatt? Gergényi szerint polgárháború van? A fõrendõri elszólásban említett „harci helyzetben“ és a hangszórós milicisták által hivatkozási alapként emlegetett „mûveleti területen“ a hatályos törvények szerint a rendõrségnek sincs semmi keresnivalója, mert az már katonai kompetencia. Egy békés tüntetõtõl a Vértanúk terén öt rendõr elvette a zászlót, korábban több esetben megtaposták a tüntetõk zászlóit. Ez klasszikus példája a jelképes hadizsákmánynak, illetve az ellenség megalázásának, ami megint arra vall, hogy polgárháborúsdit játszik a karhatalom és kifejezetten politikai rendõrségként lép fel. Nem mellesleg: Európában bármelyik államban elképzelhetetlen, hogy a rendõrség minden következmény nélkül megtapossa saját nemzeti zászlóját (az USA-ban ez cilivek esetében is büntetendõ cselekménynek számít). Bár a horthysta rendõrséget megszégyenítõ erõszakkal léptek fel, a parlament ezzel kapcsolatban sem mûködik: az emberi jogi, rendészeti és nemzetbiztonsági bizottságok együttes ülése a kormánypárti képviselõk és rendõri vezettik kivonulásával kudarcba fulladt. Nem mellesleg: vajon van, aki még komolyan azt gondolja ebben az országban, hogy az õszödi botrány óta a kormány és az ellenzék napi 24 órában nem hatalmi harccal, hanem a csõd szélére került ország megmentésével foglalkozik? Ebben összegzõdik a képviseleti demokrácia hatalmon levõ rendszerének totális csõdje és ezért nem elég a kormányfõ lemondása a válság megoldására. 10
Magát a csõdöt mondott rendszert kell szanálni és egy mûködõképessel felcserélni. Ehhez nyilván nem elég a parlamenti ellenzék kormányra kerülését célzó népszavazás, hanem kifejezetten rendszerváltó népszavazásra van szükség, mert ez az egyetlen békés lehetõség a válság tartós megoldására és a magyar demokrácia intézményrendszerét illetõen egyértelmûen megrendült közbizalom helyreállítására. Ugyanakkor a rendvédelmi szerveknél teljes átalakításra van szükség, hogy ilyen, a magyar rendõrség történetének legsötétebb napjait, leginkább a fasiszta csendõrséget idézõ akciók lehetségét egyszer s mindenkorra ki lehessen zárni. Rákosiék rendõrfõkapitánya nem lövetett a tömegbe... Persze az más, az igazi diktatúra volt, nem ilyen mézes-mázas, demokratikus. De mégis, csak az összehasonlítás kedvéért: 56-ban Kopácsi Sándor volt Budapest rendõrfõkapitánya, akit 1952-ben a legkeményebb Rákosi-rendszerben neveztek ki erre a posztra, de a poznani események után a honvédség és a rendõrség fõtisztjeinek értekezletén több társával együtt kijelentette, hogy a népre nem lõnek. Gergényi, akit (Kádár után szabadon) demokratikus pártkoalícijónk és kórmányunk nevezett ki ugyanarra a posztra, most jóval kevesebbért is gumilövedékkel lövet, mégpedig bejelentett békés tüntetésrõl távozó emberekre. Vagy folytassuk az összehasonlítást azzal, hogy ki volt és hogyan viselkedett 56-ban az ország miniszterelnöke, aki (nem mellesleg) 53-ban szovjet nyomásra lett miniszterelnök? Mi derül ki ha hozzá mérjük a mostanit, akit immár demokratikusabban is megválasztottak és bizalmat is szavaztatott magának a parlamentben? Nem, Nagy Imre emlékét mégsem kéne egy számára ilyen megalázó összehasonlítással beszennyezni. Legyen annyi elég, hogy õk hõsökként tudtak helytállni, pedig egy diktatúra nevezte ki õket posztjukra, míg mai, állítólag demokratikusan választott utódaik mintha sokkal kicsinyesebb hatalmár módon és sokkal inkább diktatórikusan járnának el, még eszközeik tekintetében is. Hogy van ez? Akkor mit nevezünk diktatúrának és milyen kritériumok alapján? HATALMI SZEREPTÉVESZTÉS Súlyos szereptévesztés tanúi lehetünk, amikor a kormány és „rendõrsége“ a régi komcsi hurráoptimizmust idézõ demagógiával hangoztatja, milyen elégedett saját magával és rendszerének demokratikusságával. Közben meg az emberjogi szervezetek többször is határozottan elítélték õket, már a szeptemberi túlkapások miatt is. Megnyugtatóbb lenne fordítva, ha az emberjogi szakértõk dicsérnék õket, miközben õk maguk szemérmesen szabadkoznának, hogy azért lehetne ezt jobban is csinálni és a jövõben majd még jobban fognak igyekezni. Na onnan tudnánk, hogy valóban demokrácia van és jól mûködik. Ez a mostani öntömjénezés már önmagában gyanús. Rettentõ idegesítõ az is, ahogy ismételgetik a hatalom különbözõ képviselõi, hogy lehet tüntetni. Mintha különleges kegyet gyakorolnának ezzel és nem lenne eleve evidens. Persze, minél inkább hangoztatják, annál kevésbé evidens. Közbevetõleg: milyen szépen tudták mondogatni a liberálisok, hogy õk bizony politikai ellenfeleik szabadságjogaiért is kiállnak... És most miért nem mondják? Miért hallgatnak, sõt: leginkább az ellenkezõjét hangoztatják? Miért próbálja most a fõváros hivatalosan liberális vezetése önkormányzati eszközökkel korlátozni és engedélyekhez kötni a gyülekezési jog gyakorlását és a szabad véleménynyilvánítást? A civil társadalmi szolidaritás azt követeli, hogy azok szabadságjogait is megvédjük, akik egyébként nem szokták ezeket tiszteletjó ha figyelünk
ben tartani, mert különben ugyanolyan kirekesztõ szélsõségessé válunk, mint amivel õket vádoljuk. Tulajdonképpen ennél is többet követel a társadalmi szolidaritás, valami olyasmit, mint mikor a 68-as francia diákmozgalomban azzal utasították el az egyik német és zsidó származású vezetõjükkel szembeni diszkriminációt, hogy „mindannyian német zsidók vagyunk“. Amikor pedig ma a szélsõjobb durva diszkriminációját tapasztaljuk, akkor vajon mit mondjunk? Eleve félrevezett és manipulatív a szélsõjobb középpontba állítása a közbeszédben, ami egyértelmûen a hatalom érdekeit és az ellenzék lejáratását szolgálja. A maximum pár száz gyújtogatni is kész szélsõségesnél sokkal inkább fenyegeti a közrendet a rendõrség fasizálódása. A bármilyenoldali randalírozók – ha százan vannak is – minden esetben egyéni a felelõsségük, mert erõszakosságuk is egyéni, amiért magánemberként kell felelniük a bíróság elõtt. A rendõri erõszak viszont a köz nevében lép fel, állami erõszak vagyis mindannyiunk erõszakossága. Ezért nagyobb ez esetben a felelõsség és sokkal súlyosabb minden túlkapás. Akkor ki demagóg? Fel kéne ezt fogni végre, mielõtt a puha-pihe piacdiktatúra tovább keményedik itt nekünk. Ne hagyjuk annyiban! Békés demonstrációkkal és gyertyákkal tegyük emlékhellyé a harmadik köztársaságban példátlanul brutális és illegális rendõri beavatkozás színhelyét. Követeljük, hogy köztéri szobor felállításával váljon mementóvá a hely, örök emlékül arra, hogy mit nem tehet egy demokrácia rendõrsége és milyen határt nem szabad túllépnie, ha nem akarjuk, hogy valamilyen diktatúra eszközévé váljon. A BALOLDAL FASIZÁLÓDÁSA Annyit riogattak már minket balról a szélsõjobboldal és a fasizmus veszélyével, hogy tényleg gondoljuk végig a kialakult helyzetet ebbtl a szempontból, de féloldalas eltítéletek nélkül. Meglepõen tanulságos. Mit gondolhatunk arról a rendszerrõl, amelyikben országa egyedüli megmentõjének szerepében tetszelgõ Vezért látunk, akit hívei vakon követnek, még akkor is, ha kiderül, hogy saját választóit is megtévesztve hazudott a hatalom megtartása érdekében? Amikor követõi már rendpárti szólamokkal igazolják a szabadságjogokat és a közrendet legdurvábban sértõ rendõri beavatkozásokat is, akkor ebben a rendszerben rá kell ismernünk a fasizmus alapsémájára. Egyáltalán mi különbözteti meg a két tábort, ha mindkettõ vakon követi Vezérét mint az ország egyetlen lehetséges megmentõjét? Mitõl nem szélsõjobboldali az ilyen baloldal? És mitõl nem manipulatív összeesküvés-elméletek a szélsõjobb elõretörésével kapcsolatos konstrukciói, melyek nyilván saját fasizálódásáról terelik el a közvélemény figyelmét. Mindent egybevetve azt látjuk tehát, hogy az egész kétpártrendszer fasizálódik. Ha most a baloldal általa rendelt közvélemény-kutatásokkal bizonygatja, hogy a többség helyesli a rendõrállamot, attól nem csökken a fasizálódás, hanem fokozódik. Ne felejtsük el, hogy a hitleri nemzeti szocializmust is támogatta saját közvéleményének nagy többsége. Talán még a kádárizmust is sok tekintetben támogatta a többség. Ha a többség szerint jó a fasizálódás, netán arra is szavazna, attól még az nem lesz demokratikus dolog, mert önmagában ellenkezik a demokrácia alapelveivel. Formálisan a hitleri diktatúrát is megszavazták, sõt néhány sztálini rendszert is. jó ha figyelünk
Ma egyébként pontosan a képviseleti rendszer formálissá válása és a közvélemény-kutatásokkal manipulált mediokrácia globális véleménydiktatúrája fenyegeti leginkább a demokráciát a nyugati típusú rendszerekben. Pontosan emiatt veszti hitelét az emberek szemében. Különösen veszélyes gyakorlat a közvélemény-kutatásokat valamiféle választási eredményként felhasználni. A KIÚTRÓL A tüntetés is egyfajta civil kontroll és a demokrácia gyakorlásához tartozik, de tartósabb eredményekhez mégis inkább a sztrájk és az önszerveztdés vezethet. Ráadásul a tüntetések a mai hatalmi struktúrában legkevésbé fontos tényezõre gyakorolnak nyomást, a közvéleményre, míg a sztrájkok az egyetlen igazán meghatározó hatalmi tényezõre, a gazdasági hatalomra gyakorolnak nyomást. Amit a modern nyugati demokráciákban politikának neveznek, egyfajta politikai valóságshow, politikai bulvár, mely lényegében különvált a valódi hatalmat jelentõ gazdaságtól és a valóságshow éppen aktuális epizódjai egészen minimális hatással vannak a gazdaságra, míg ez utóbbinak változásai közvetlenül befolyásolják a politikai színt. A mediokráciává torzított demokráciában a politikai játszmák nem a hatalom gazdasági realitásainak kifejezõdését, hanem sokkal inkább azok álcázását szolgálják. Azonban történelmi helyzetekben az álarcok és maskarák lehullanak. Most is ezt láthattuk, nem utolsó sorban a böszme-beszéd nyilvánosságra kerülése következtében. Nem minden forradalmi megoldás valamiféle romantikus ideál megvalósítása, hanem lehet kényszermegoldás is a fasizálódó hatalommal és vele együtt fasizálódó csõcselékével szemben. Ha egy régi, 56-os tankot újra lehet indítani, akkor mennyivel inkább lehet és kell újraindítanunk a civil társadalmat. Nincs az a rendõrkordon, ami ellenállhat a közakaratnak. Leginkább ebben, vagyis magunkban bízhatunk. Mindazonáltal jobb békés úton. Ennek fõ eszköze a népszavazás, de nem a politikai osztály ellenzékbe szorult részének kezdeményezésére, hanem valóban alulról jövõ, civil kezdeményezésre. Aligha véletlen, hogy a Németh-kormány idején beígért, a majdani független parlament által megalkotandó választási törvénnyel máig adós maradt a rendszer. Csak a küszöböt vitték fel, hogy lehetõleg ne kelljen újabb pártokkal osztozni a hatalmon. Mindezen lehet és kell változtatnunk. Végsõ soron a megoldás és a demokrácia sorsa a civil társadalmon múlik. Mégiscsak izgalmas dolog a történelem. Az igazság végül utat tör magának. De miért mindig rajtunk keresztül? *** Használati utasítás a cikkel kapcsolatban: A parlament kisbetûvel nem elírás. Majd akkor lehet naggyal írni, ha lesz mit. A „mi“ a cikkben mindvégig a civil társadalom egészére utal, benne a különféle pártok híveivel. Érdemes még külön tisztázni azt, hogy az ellenzékiséget, vagy pontosabban a másként gondolkodást csak az véli fideszpártiságnak, aki kétszínû világnézetben gondolkodik (magyarán politikailag színvak). Ha netán kormányra kerülnek, akkor meg balliberálisnak fognak tartani ugyanazért a rendszerkritikáért? Ugyan... A másként gondolkodás lényeges mozzanata, hogy tudunk másokkal együtt gondolkodni, a civil társadalmi szolidaritás logikája szerint és nem pártosan. Ez persze leggyakrabban ellenzékiség formájában nyilvánul meg, mert a hatalom viszonylag ritkán szorul a civilek szolidaritására. N.N.
11
Hát igen. Gyurcsány elvtárs saját bulit tartott, és nosztalgiázott a rendõrökkel okt.23-án. Az a legszörnyûbb, hogy a birka rajongói köszönõ sorokat írnak, és szent meggyõzõdésük, hogy mindenki, aki ott volt azt kapta, amit érdemelt. Persze akkor is, ha esetleg, az a sok szerencsétlen, a fidesz megemlékezésen- amit elvileg ugyebár a rendõröknek kellett volna védeniük,és akikre úgy látszik védelem gyanánt rányomták a tüntetõket, meg a vandálokat- beszorul a kis utcákba. Csak megpróbáltak valahogy hazajutni. Egy fórumozó elmesélte, hogy a férje egy étteremben dolgozott aznap, és nem ért haza, végül a mentõbõl telefonált. 4db felülképzett jedi lovag berontott az étterembe és agyba fõbe vertek mindenkit. Idõs házaspárt, nõket, egy pasinak 3 helyen törött el a keze, mert azzal védte a feleségét az ütésektõl. A forumozó hölgy férje szakács, éppen hazamenni akartak a kollégájával, akit úgy megvertek, hogy betört a koponyája és összepisilte magát. Biztos az étterem is oszlatási helyszín. És még erre is volt olyan kádárgulyáslevesen nevelkedett féreg, aki hozzászólásában kifejtette, ez csak kitaláció. No comment. Igen. Ez ma Magyarország. Hát a képek nem hazudnak. Melyik országban tömegoszlatási feladat, hogy a leteperlt tehetetlen emberbe, még úgy tizen belerúgnak párszor? Hol? Afrikában? Ázsiában? Gumilövedékkel közvetlen közelrõl, kis szûk utcában lõttek olyanra, aki fehér polóval integetett, hogy ne bántsák, fél szemére megvakult. Ebben az országban nem értik az emberek milyen a jogszerû rendõri magatartás, meg azt hiszik, hogy a rendõrök öntörvényesen verhetnek valakit, csak úgy, mert azt hiszik vandál!!!! Elképesztõ. Nem értik meg, hogy bármit követ el valaki, attól még nincs joga a rendõröknek tovább ütni verni ha már leteperték. Ezen tipikusan szolidáris szocikák szerint, rossz helyen voltak, rossz idõben az áldozatok, és a rendõrök tették a munkájukat, ezt az étteremben történtekre mondták!!!!!!! Egy szakértõ szerint egyébként, ez egy karhatalmi harcigyakorlat volt.
Így is van. Ez a rendõrség már nem a nemzeté. Az ORFK vezetõje, Gergényi moszkvai gyorstalpaló tanfolyama kiválóan látszik, fõleg miután kijelentette a sajtótájékoztatón, hogy : Nem ütöttek meg senkit ill. Nem használtak viperát. Ebben az országban nincs a pofátlan hazudozásnak határa!!!! Képek ,felvételek tucatjai mutatják az ellentettjét. Arról nem is beszélve, hogy a kormánypártiak egyetlen kézmozdulatára, a nemzetbiztonság és az orfk vezetõje is kivonult arról az ülésrõl, ahol be kellett volna számolniuk a történtekrõl. Ha a kormánytagok mennek, akkor Õk is. Érdekes. Természetesen a kormánytagok kit hiányoltak, akit Õk akartak kikérdezni. NA mit gondoltok? Orbán Viktort! Hát persze. Még Goebbels is elszégyelheti magát emellett az aljas bûnbak technika mellett, amely lássuk be kiválóan mûködik ebben az országban. Szerintem korántsem megtévesztett emberek vannak ott a balon. Ezek birkák, a másik fele meg üzleti érdekbõl teszi azt, amit. Undorító. Máshol tüntetnek a diktatúra ellen, itt meg vígan és dalova asszisztálnak hozzá degenerált idióták, és annak örülnek ott a szívük legmélyén, hogy most jól elagyabugyálták a fideszeseket, persze arra hivatkozva, hogy Õket terrorizálták a vandálok. Ferijük elintézi azt is, hogy csorbítsák a gyülekezési jogot. Demszkáj teleszórta a mzg.-i géppel tilos a bemenet táblát Budapesten, hogy a gazdák ne tudjanak tüntetni. Szerintem külön fel kellene íratnia a táblákra, hogy tüntetõ gazdák traktoraival, mert még a végén a város parkrendfenntartói is kiszorulnak, vagy megverik Õket is, mert azt hiszik tüntetõk. Persze Demszkáj, csak a combinoit sajnálta. Egyet felgyújtottak, bárcsak a többit is lehetett volna!!! Bár én azt sajnálom, hogy nem ült az 1db felgyújtott combinojában, ha már megvette, és nem mûködik, ezzel valami hasznot is hozott volna az országnak. Egyszerûen röhejes és elkeserítõ, ami itt demokrácia néven fut. Ez Gyurcsányi Népköztársaság. :((((((((((((( Sziasztok: hatusi
HOGYAN CSALJUNK A VÁLASZTÁSOKON? Az amerikai Princeton Egyetem informatikusai látványosan demonstrálták, hogyan lehet vírussal megfertõzni az Egyesült Államokban használt elektronikus választási rendszer termináljait, és a kívánt eredményt kihozni a szavazáson. Az USA-ban egyre több államban alkalmaznak elektronikus szavazatszámláló berendezéseket. A szavazó a névjegyzék aláírása után egy kódot kap, mellyel besétál a fülkébe, ahol a kód felhasználásával egy érintõképernyõs terminálon leadja szavazatát. A Princeton Egytem kutatói kifigyelték, hogy a Diebold cég által gyártott terminálok egy compact flash memóriakártyáról bootolnak be, és az adatokat is arra mentik el. A kártyát egy egyszerû zárszerkezettel védik az illetéktelenek elõl. A demonstráción kiderült nem kellett hozzá profi tolvajnak lenni, hogy könnyedén hozzáférjenek a kártyához. A kutatók speciálisan erre a környezetre írtak egy vírust, mely észrevétlenül megfertõzi a terminált, és minden abba elhelyezett memóriakártyát, melyek aztán a további terminálokat is megfertõzik. A vírus észrevehetetlenül van jelen a rendszerben, észleli ha tesztelik a választási terminált, és ilyenkor a megfelelõ teszt eredményeket jelzi ki. Minden más esetben a leadott szavazatok számát figyelembe véve (mert ezt ugye könnyû ellenõrizni), a vírus írója által megadott jelöltet hozza ki gyõztesnek. A princetoni kutatók még arra is figyeltek, hogy a vírusos kártya behelyezése utáni bootolás ne keltsen feltûnõ zajt, és egy jack-dugót tettek a fülhallgató kimenetbe, hogy ne a gép hangszóróján keresztül halljuk az ismerõs zenét. Látványos demonstrációjukra a Diebold képviselõi, ahogy mondani szokták: „se köpni, se nyelni“ nem tudtak. Azzal védekeztek, hogy ismerik a problémát és a jövõben a memóriakártya zárját biztonságosabbra cserélik, és már elkészítették a biztonsági rés javítását is. Forrás: Agent portál
12
jó ha figyelünk
– üzenet a forradalmároknak Erdélybõl – A Magyar Nemzet címû fideszes pártnapilap a forradalmárokhoz írott alábbi levél publikálását megtagadta, noha a szerzõ rendszeres szerzõjük. Hálás köszönettel közöljük az írást. BARÁTAIM, A HULIGÁNOK Képzeljük el, barátaim, a görög sereget a mürmidónok nélkül Trójánál. Képzeljük el Dáriust a Halhatatlanok nélkül. Képzeljük el Mátyást a Fekete Sereg nélkül. Ötvenhatot, pesti srácok nélkül. Elképzelhetetlen. Képzeljük el, hogyan lehetne leváltani egy hazaáruló, hazug és korrupt kormányt Magyarországon 2006-ban, fizikai erõ nélkül. Ez már elképzelhetõ. Sehogy. Békésen tüntetni, bocsásson meg a világ, olyan, mint a szüzességért orgiát rendezni. Huligánok… zavargók… provokátorok… csõcselék… Ha választani kell, barátaim, társaim és véreim: ez az én népem. Az én népem az, amely nem hagyja magát megalázni, szembehazudni, kifosztani. Az én népem fegyvert, követ, kardot, molotov-koktélt ragad – mikor, ami akad. Negyvennyolcban, ötvenhatban, kétezerhatban. Abban a pillanatban, ahogy magyar zászlót lenget, és szembeszáll a gyûlölt, és hitelét vesztett hatalommal, az elnyomással: nem huligán, nincs kedvenc focicsapata, és nem zavarog: teszi a dolgát. Akkor is, ha lecsukják, ha fejbe lövik, ha kiközösítik: mert más választása nincsen. „Ki szabadságát védve, érte elesik/ történjen bárhol,/ testvér mind velem./ Vér szerint,/ a kiontott vér szerint.” Ezt írta ’56-ban egy bolgár költõ. Változott valami azóta?! Egy skót szabadságharcos másként fogalmazott: „Mindannyian meghalunk. De nem mindannyian élünk igazán”. Gondoljunk erre, feleim. Mielõtt azt mondanánk a pesti utcákat ismét vérükkel vörösre festõ srácokra, hogy huligánok, és zavargók. Kényelmetlenek, hát persze. A hatalomnak, a hatalomra számítóknak egyaránt. De ez a nép – és ez a nép egészségesebb része. A forradalom, bármilyen forradalom, amely megérdemli ezt a nevet – ezzel jár. Kopaszok, vagy sem, futballszurkolók vagy sem, politikai meggyõzõdéstõ függetlenül, õk vitték, õk
jó ha figyelünk
Hungarian Huligans viszik vásárra bõrüket: Magyarországért. Magyar zászlókkal vállukon. Ötvenhatban õk voltak a csõcselék. Negyvennyolcban õk voltak a rebellisek. Ma õket ünnepelnék – ha éppen nem lõnének közéjük. A szomorú nem az, hogy nincsenek elegen. A szomorú nemcsak az, hogy nem elég erõsek. Ami igazán tragikus az, ahogyan saját táboruk, saját embereik, az ország jobb oldala is megtagadja, kitagadja, sorsukra hagyja õket. Bõrfejûek… huligánok… maszkkal és kapucnikkal… Azért megkérdeznék egy-két józan embert: hogyan lehet elviselni a könnygázfelhõt, ha nem takarod el az orrodat? És hogyan lehet megúszni a másnapi elõállítást, ha nem takarod el az arcodat? Maszkok és kapucnik… Na és a pajzs, és a védõsisak? Vagy az csak rendõröknek dukál? Karhatalmiaknak, akik kivétel nélkül „belebotlanak” az utcán fekvõ emberbe?
A békés tüntetés, amilyen falsul hangzik, ugyanolyan falsul ért véget. Hiszen teljesen mindegy, mi történik: az utcán járó embert, ha éppen nem hordoz másfél méteres szegfût, így is, úgy is megverik. Letartóztatják, elviszik, de legalábbis megfélemlítik. Teljesen mindegy, hány virágcsokorral kezében megy koszorúzni – a Hatalom amúgy is Molotov-koktélt lát a virágok helyén. És teljesen mindegy, mennyire pacifista, önmegadó, és kompromisszumképes a tüntetõ – az egészért amúgy is a jobboldal, személyesen Orbán Viktor, és a fasiszta csõcselék a felelõs, akiket következmények nélkül szét lehet verni. Mennyivel jobb futni, menekülni és Gandhit játszani Budapesten, barátaim, mint egyenes gerinccel felállni, ahogyan néhányan, a kevesebbek tették? Semmivel sem. A különbség csak annyi, hogy térden állva, vagy felszegett fejjel vernek bilincsbe. Persze, ez nem kevés. És persze, mondhatnánk azt is, könnyû nekem, könnyû nekünk, a határ túloldaláról, Erdélybõl beszélni. Könnyû, mert nem mi visszük vásárra a bõrünket. Pedig dehogynem… Mert nekünk csak ennyi maradt. Egy valaha volt anyaország, amely éppúgy fáj, mint a levágott végtag. És – mert ilyen az ember – nem szûnik meg reménykedni senki, hogy mégiscsak hazatér a tékozló apa. December ötödikét lenyeltük, elfogadtuk. A választásokat lenyeltük, elfogadtuk. A magyarveréseket övezõ magyar kormányzati meghunyászkodást lenyeltük, elfogadtuk. És most még ezt is?! Lassan már csak a „huligánokban” bízunk… És bíznunk kell, mert olyan nincs, hogy ez a kicsi ország elveszik, átalakul, ebek harmincadjára jut. Valakikért égnek még a gyertyák – ötvenhat csak ötven éve volt -, és lenni kell valami isteni szándéknak abban, hogy létezünk, létezik még gerinces, magyar nép. Ha kopaszon, kapucnisan, erõszakosan, akkor úgy. Ahogyan a világ megköveteli. Egyebünk már úgysem nagyon maradt. Az önbecsülésünket ne hagyjuk. Az erkölcs, a magunkról alkotott belsõ kép nem politikai korrektség kérdése. Ezért, mielõtt minden veszne: hajrá, még egyszer, és nem utoljára. Hajrá magyarok. Hajrá Magyarország. Hajrá, barátaim, ti „huligánok”! György Attila – Kurucinfo
13
Hazugságok örvényeiben vergõdve A mellékelt dolgozatokat Bogár László közgazdász professzor írta, akinek kutatási területe a nemzetközi gazdaság. Amikor májusban „Mélyponton, avagy a rendszerváltás filozófiai híg mosléka“ címen egy dolgozatban próbáltam összefoglalni azt a csõdtömeget, amely a magyar nemzetre nehezedik, igyekeztem felhívni a figyelmet, hogy mindez csupán „lokális mélypont“. Vagyis a lényeg a „lejtõ“, tehát, hogy napról napra, sõt most már óráról órára süllyed folyamatosan a magyar társadalom mentális, morális, spirituális állapotának szintje, és egyre gyorsuló ütemben száguldunk lefelé az önmegsemmisítésbe vezetõ meredélyen, a teljes társadalmi reprodukciós katasztrófa, valamiféle „végítélet“ felé. Az elmúlt napok fejleményeiben az igazi döbbenetet számomra, éppen a fentiekbõl kiindulva, nem Gyurcsány Ferenc májusi beszédének tartalma, hanem az a képmutató, hamis, sõt hazug magatartás, amivel az elitcsoportok ezt fogadták. Nincs, nem lehet ebben az országban épelméjû ember, aki komolyan állíthatná, hogy ennek a beszédnek van bármilyen eleme, amely ne lett volna eddig is abszolút ismert és kézenfekvõ mindenki számára. Vagy még nyersebben fogalmazva, aki nem teljesen hülye és/vagy gazember, az, pontosan tudta, hogy az ország miniszterelnöke mindig is ilyen volt és ilyen is marad. Most képmutató módon mégis szinte minden megszólaló (az ún. „jobb és bal“ oldalon egyaránt) szemforgató módon és (ál)drámai teátralitással megdöbbenésének ad hangot. Miben áll a színlelt megdöbbenés hamis lényege? Legelõször is abban a nyilvánvaló törekvésben, ahogyan megpróbálják a kérdést Gyurcsány Ferenc személyére korlátozni, illetve újra és újra rögzíteni azt a legsötétebb hazugságot, hogy Magyarországon demokrácia van és jogállam, és ebben nincs helye olyan közszereplõknek, akik nyilvánvalóan hazudnak. Mondandóm kifejtésének lényegi elemként szeretném tehát újra megismételni azt, amit Magyarországon mindenki tud, csak mindenki azt hazudja, hogy nem tudja. Magyarországon 1990 óta nem demokrácia és jogállam van, hanem az elõzõnél sokkal hatékonyabb és kegyetlenebb diktatúra. Ez nem más, mint a globális birodalom hatalomgazdaságának terrorja, amelyet a mindenkori kollaboráns kormányokon keresztül gyakorol. 14
A „rendszerváltást“ összebarkácsoló elitek 1988 óta pontosan tudják, hogy ez így van, de „megélhetési bûnözõként“, a nekik hullajtott „globalo-morzsákért“ cserébe, úgy tesznek, mintha nem így lenne, és/vagy õk nem tudnának róla. A mindenkori magyar kormányoknak tehát semmi egyéb feladatuk nem volt, mint, hogy elõzékenyen kiszolgálják a birodalom diktátumait. Egyetlen kivétel van, az SZDSZ. Ez a „politikai erõ“ nem kollaboráns, mert õ maga közvetlenül a birodalom „megszálló hadereje“. Egyébiránt ezt is tudja mindenki, mint ahogy azt is, hogy ez az „erõ“ minden politikai alakzatban (tehát a mindenkori kormányokban is!) meghatározó szerepet tölt be, ugyanúgy, mint ahogyan a szovjet „szakértõk“ jelen voltak minden stratégiai intézményben egészen a 70-es évekig. Diktatúrájuk alapvetõ intézményei a kényszerítõ hatalomként mûködõ multinacionális vállalatok, a fegyelmezõ hatalomként mûködõ globális intézmények rezidensei (Valutaalap, Világbank, auditáló és konzultáns cégek, hitelminõsítõk stb.), és az értelmezõ és tematizációs hatalomként mûködõ média. Õk a felelõsek azért, hogy a globális hatalom-gazdaság lokális kifosztó elitje a magyar társadalom erõforrásait kiszivattyúzó „hidraulikát“ rendeltetésszerûen mûködtesse. És, hogy adott esetben féken tartsa a lázadni merészelõ bennszülöttek pária-társadalmát. Eddig erre nem nagyon volt szükség, mert a magyar „lakosságon“ belül az önma-
gát még közösségként felfogni képes nemzet aránya a kritikus szint alá csökkent. Az öncélú és provokatív erõszak jelentkezése a Szabadság téren tragikusan jelzi, hogy a polgárháború „verbális“ szakasza kontrollálhatatlanul csúszhat beláthatatlan következményekkel járó véres polgárháborúba. Veszedelmes, hamis és a pusztítást gyorsító minden olyan állítás, amely szerint a „demokráciában és jogállamban“ nem lehet hazudni, ezért GY F-nek mennie kell. Csakhogy az, az aprócska tény, hogy GY F nemcsak, hogy nem „megy“, hanem büszke kollaboráns öntudattal fejti ki, hogy a birodalom gátlástalan kiszolgálását mindennél elõbbre valónak tartja, mintha arra látszana utalni, hogy az egész általa megrendezett „kiszivárogtatás“ csak azt a célt szolgálta, hogy most már nyíltan és cinikusan röhögve lehessen kimondani, hogy itt diktatúra van. De nem Gy F személyes diktatúrája, ahogyan ezt a hírmagyarázók beállítani törekszenek! Aki tehát beéri azzal, hogy Gy F-nek mennie kell, vagy akár azzal, hogy új választást kell kiírni, az a globális birodalmi diktatúra fenntartása, és még leleményesebb üzemeltetése, tehát a nemzet hatékonyabb kifosztása mellett foglal állást. Az egyetlen esély a túlélésre a rendszerváltás egész rendszerének illegitim diktatúrává nyilvánítása, és annak kimondása, hogy minden eszköz megengedett a rendszer megdöntésére. A magyar nemzet magányos lázadása azonban ugyanúgy bukásra van ítélve, mint ahogy 1956-ban. Arra van tehát szükség, hogy legalább a négy visegrádi ország vezetõ elitjeinek nemzeti és a globális birodalommal szembeszegülni hajlandó csoportjai Lengyelország vezetésével a francia-német „tengely“ számára kellõ drámai erõvel tegyék nyilvánvalóvá, hogy az egész „rendszerváltó“ térségre a lassú elrohadás, vagy a mindent elpusztító robbanás vár, ha Európa józanabb fele nem képes a „terrorizmus elleni háború“ fedõnevû globális birodalmi diktatúra urainak ámokfutását megállítani. A szovjet és a nyugati globalitás 1990-es impériuma után ez a „harmadik birodalom“ most már az egész emberiséget fenyegeti. Gy F, mint jelentéktelen epizód figura, kollaboráns-ripacsként csak elfuserált eszköze ennek az ámokfutásnak, azonnali távozása tehát szükséges, de nem elégséges feltétele a térségben és így Magyarországon is végbe menõ nemzeti forradalmak sikeres megvívásának. jó ha figyelünk
„Az globális hatalomnak az õ természetjérûl.“ avagy a „demokrácia“, mint olyan. Az elmúlt hét hazai történései egyre komolyabb aggodalmakat váltanak ki a „nemzetközi pénzügyi körök“ összefoglaló néven említhetõ struktúra uraiból, így talán nem látszik érdektelennek kicsit elgondolkodni a folyamatoknak errõl a dimenziójáról sem. Annak a sajátos térnek, amelyrõl itt szót ejtünk, három fõszereplõje van: a magyar társadalom, a magyar állam (és az azt „üzemeltetõ“ kormány), és a fent említett „nemzetközi pénzügyi körök“. A köztük zajló interakció valóságos természetének megértése nélkül nemcsak a válságból való kiutat véthetjük el, de akár mi magunk is hozzájárulhatunk a válság elmélyüléséhez. Minden létezõ „csatornán“ elég egyértelmû „üzenet“ érkezik folyamatosan e bizonyos körök felõl, amelynek lényege, hogy a magyar társadalom rendkívüli veszélyeknek teszi ki magát, ha nem fogadja el engedelmesen a megszorítások, majd az ezt követõ „reformok“ minden következményét. Ne szépítsük, a Pál utcai fiúk óta ezt „einstand“ néven ismerjük, tehát, vagy odaadjuk szép szerén maradék értékeinket, vagy elveszik erõszakkal, és még büntetés is jár az engedetleneknek. Igen neves folyóiratok, pénzügyi szakértõk, és üzletemberek egész kórusa zengi az egyértelmû figyelmeztetést „Meg ne próbáld az ellenállást, hisz világossá tettük: ragaszkodunk a “csomaghoz" és a „feladóhoz“ is!" Ilyenkor az embernek különös gondolatai támadnak, hiszen 16 éve minden politikus arról beszél, hogy Magyarország szabad és független állam, ahol demokrácia és jogállam van, és mindez felemelkedést hozott az ország számára, már pedig a politikusok, mint tudjuk, sohasem hazudnak. (A „felemelkedés“ legkézenfekvõbb bizonyítéka az a tény, hogy az egy keresõre esõ reálbér 2008-ra újra az 1978-as szintre süllyed, mert ugyebár mégsem tûrhetõ az a pazarló, hedonista ingyenélõ tempó, hogy a bérek reálértéke mostanában már kezdte volna meghaladni a Kádár kor utolsó harmadának szintjét.) A legfõbb hazugság tehát éppen az a hazugság, amellyel magunknak hazudtuk azt, hogy elhisszük, hogy ami itt „épül“ 16 éve az egy szuverén ország demokráciája és jogállama. A „nemzetközi pénzügyi körök“ önleleplezõ brutalitása most segít megérteni az eddig önmagunk elõl is elhazudott lényeget, csak annyi változott, hogy a szovjet „Politbüró“ és „Goszplan“ diktatúráját e „hálózatok“ kétségtelenül rejtettebb, de társadalmunkat ugyanolyan hatékonyan kifosztani képes diktatúrája váltotta fel. Gyurcsány tehát éppen akkor hazudott jó ha figyelünk
igazán, amikor „leleplezett“ beszédében „bevallja“, hogy az ország katasztrofálisan „túlfogyasztott“, és évek óta gátlástalanul és büntetlenül dúskál a javakba, ez így tovább nem mehet. Négy évig nem csináltunk semmit, mondja. Miért hazudja az egész magyar értelmiség még most is azt, hogy hallatlan, ezek nem csináltak semmit, ez borzalom, mikor pontosan tudjuk, hogy mi lett volna, ha „csinálnak valamit“. Miért hazudjuk azt, hogy nem tudjuk, hogy a liberális szótárban a „csinálni valamit“, az egyet jelent azokkal a „reformokkal“, amelyeknek lényege az eddig is vesztes többség teljes kifosztása, és az így nyert javak „birodalmi sarcként“ való kiszivattyúzása. Mint ahogy azt is pontosan tudjuk, csak elhazudjuk, hogy azért nem csináltak semmit, mert a globális gazdáik professzionális média-ügynökei segítségével a nép elhülyítésének olyan szintjére kívántak eljutni, ahonnan már nincs visszatérés. Kizárólag ezért kellett, de minden áron (és ezt szó szerint kell érteni), az „elsõ alkalommal a térségben mi tudtunk a következõ választáson is kormányon maradni“ effektus mindent elsöprõ lélektani hatása. Gyurcsány ezt pontosan tudta és tudja, és most röhög igazán azon, hogy az általa tudatosan „kiszivárogtatott“ beszéd gumicsontján rágódva éppen a legmélyebb és legcinikusabb hazugságát hiszi (vagyis hazudja) igazságnak a magyar társadalom, és ebben írástudói is készségesen segédkeznek. De térjünk vissza a „nemzetközi pénzügyi körök“, mint új „szuverenitás-gazdánk“ fenyegetéseihez. (Nehéz ma még belátni, hogy valójában új birodalomról van szó, mert az ehhez a fogalomhoz fûzõdõ képzeteink még a régiek. A globalitás birodalma ugyanis, mint bizonyítani igyekszem, nem földrajzi térben, hanem szimbolikus terekben épülnek fel rejtett uralmi intézmények segítségével.) Ehhez azonban nem árt „nemzet-felemelõ“ tevékenységük néhány adatokkal is alátámasztható elemét felidézni. 2005-ben a multinacionális vállalatok adózás utáni nyeresége az elõzõ évhez képest 32%-kal nõtt Magyarországon, az általuk fizetendõ adók és járulékok mértéke azonban csupán 4%-kal. Még megdöbbentõbb, hogy az 1990 és 2005 közötti idõszakban évente átlagosan 20%-kal növelték profitjukat, miközben a nemzeti összjövedelem csak kb. 3%-kal nõtt, az általuk fizetendõ adók mindössze 2%-kal, a reálbérek pedig csupán 1,5%-kal. Egy jövedelem tulajdonos ilyen kiugróan magas részesedés az összjövedelem dinamikájából csak akkor képzelhetõ el, ha egészen brutális erõfölénnyel rendelkezik, és mindent õ diktál.
Vagyis, ha egyetlen szereplõ így „tarol“, azt csak azért teheti, mert övé a fõhatalom, sõt e befolyása és gátlástalansága rohamosan növekszik is. Ezért diktálhatott minden kormánynak, és büntethetett mindenkit, aki a legcsekélyebb ellenállást mutatta, vagy inkább mutatná, ha volna mersze. És aki diktál, az „diktátor“, és amit tesz, az, diktatúra. A magyar értelmiségnek tehát nem gúnyosan röhörészni kellene azon, hogy a miniszter azt találta mondani, hogy „dübörög a gazdaság“, hanem elgondolkozni, megdöbbenni és leleplezni. Ez a mondat ugyanis egy drámai önleleplezõ igazság. Kimondja, hogy amirõl azt hisszük, hogy az a (magyar) gazdaság, az csupán két tucat globális vállalat lokális hatalom-gazdasága, és valóban dübörög, ha a profit-növekedésének csak a tizedével növeli a hozzájárulását az éppen általa „letermelt“ érték-mezõk újratermeléséhez. De e „dübörgés“ negatív lenyomata az állam és polgárainak növekvõ eladósodása, majd mikor ez már tovább nem engedélyezett (mint most), akkor fokozódó lepusztítása. Ez a valódi oka a Gyurcsány csomag kívülrõl diktált bevezetésének, akár csak annak idején a Rákosi és Bokros csomagoké is volt. És végül nézzük, inkább csak az egzotikum kedvéért, mert tenni egyelõre aligha tudunk ellene, hogy valójában hogyan is épül fel, és hogyan mûködik a globalitás hatalom-gazdasága, a „hálózatok“ világa, a láthatatlan birodalom. A hatalmi intézményrendszere három fõ elembõl áll, ezek a kényszerítõ hatalom, a fegyelmezõ hatalom és az értelmezõ hatalom. A kényszerítõ hatalom maga a globális óriás vállalat lokális „telephelye“, amely a helyi érték-mezõk „csúcsragadozójaként“ kényszeríti alkalmazkodásra a „zsákmányállatok“ csordáit („munka- és fogyasztóerõ állatként egyaránt) Ez, ha úgy tetszik a “testi kényszer”. A fegyelmezõ hatalom feladata, hogy intézményein keresztül a helyi munka- és fogyasztóerõ állatok kifosztás elleni lázadását megakadályozza, hogy figyelmeztesse, fenyegesse, tehát fegyelmezze õket a globálisan „korrekt“ viselkedés betartatása érdekében. Idetartozik az IMF, a Világbank, a WTO, az OECD, a hitelminõsítõk, a nagy consulting cégek összefüggõ hálózata. Ez tehát a mentális kényszerek világa. Az értelmezõ hatalom feladata, hogy állandó intellektuális-morális nyomás alatt tartva a „bennszülötteket“, azok egész gondolkodási mechanizmusait hamis irányba terelje, annak érdekében, hogy lázító ellenségnek lássák azt, aki segíteni szeretne nekik, és jótevõjeként hódoljanak kifosztóiknak. 15
Ez lényegében az egész globális média, a kereskedelmi tévék, a reklámok a „valóság-show“ világa, és a végzetes csapást fõként éppen ez a hatalmi intézmény jelenti a „lokalitások“ számára, mert ez a lélek legmélyebb szerkezeteit roncsolja szét. Hogy milyen függetlenek és pártatlanok is ezek a vélemény-hatalmak, annak szemléltetésére talán elég is az alábbi példa. Amikor két évvel ezelõtt Gyurcsány Ferenc és Kiss Péter versengett az MSZP
kongresszusán a miniszterelnökségért, a rendkívül tekintélyes és „elfogulatlan“ Financial Times a következõket írta: „Holnap a magyar szocialisták Tony Blair és Leonyid Brezsnyev között választhatnak“. Egyébként végül is valóban a magyar Tony Blairt üdvözölhetjük Gyurcsány személyében, hisz az USA és Nagy Britannia Irak elleni terrorja ugyanilyen cinikus és gátlástalan hazugságokra épül.
A minap Gyurcsány úr úgy választotta ketté az országot, hogy demokraták és radikálisok. Azt elfelejtette közölni, hová sorolja magát. Azt már csak óvatosan mondom, hogy a jobboldal-baloldal kifejezéseknek is csak akkor van értelme, ha valaki tudja mit jelent és honnan ered. Javaslom tanulmányozni az újkor kezdetét! „Ütött a végsõ határ“ Gyurcsány úr! Az idézet egy Heltai darabból való, de Ön ezt biztos tudja, mert jó iskolákba járt valószínûleg, és remélem azt is felfogja, hogy mi a tartalma ennek az idétlen mondatnak: véget kéne vetni az idétlen kormányzásnak! Sorolnám az aggályaimat: – egészségügyi reform: csinált valaha valaki egy mérleget hogy mennyi jön be a tb-kasszába és hová megy? A Kútvölgyin kívül járt Ön kórházban? Oktatás: nevetséges amit mûvelnek tandíjjal, tankönyvárakkal, felsõoktatási hallgatói létszámmal. Örülnünk kellene, hogy háromszor annyi hallgató van a felsõoktatásban. A minõséggel kellene foglalkozni, nem a létszámmal. A szabályozás ott kezdõdik. Ha az oktatással foglalkozó politikusaink ezt nem értik, akkor fölöslegesen dühöngök.
Levelet írt Kovács Tamás, Legfõbb Ügyésznek Csurka István a MIÉP elnöke. Az oszlatásban részt vevõ „külföldi személyek“ jelenlétérõl szóló hírek kivizsgálását kéri a politikus. Csurka István a Magyar Rádió Reggeli Krónika címû mûsorában október 25-én elhangzottakra hivatkozik. Eszerint egyes híresztelések szerint „különféle tüntetõkkel szemben fellépõ magyar rendõrség kötelékében nem magyarul beszélõ, de a magyar rendõrség egyenruháját viselõ és a tömegoszlatásban résztvevõ külföldi személyek is voltak“. A politikus azt írja, hogy a mûsor 16
két vendége – Vadai Ágnes (MSZP) és Simicskó István (KDNP) – közül egyik sem tett e fentieket cáfoló kijelentést, hanem a kivizsgálandó körülmények közé utalta a kérdést. Levelében vizsgálatot követel Csurka István, és kérdéseket fogalmaz meg: „1. Elõfordulhatott-e, hogy a rendõrség egyenruháiba idegen állam emberei öltözhettek, a rendõrség fegyvereivel, eszközeivel felszerelve idegen állam rendõri vagy másmilyen szerveinek tagjai magyar állampolgárok ellen küzdhettek, kényszerítõ eszközöket használhattak, avagy éppenség-
A jelenlegi válságból való kiút megtalálásához tehát elõször is mindezzel szembesülni kellene. Aztán számba venni maradék erõinket, hogy megtudjuk van-e még esély e hatalom szerkezet korrekciójának kikényszerítésére, vagyis a birodalommal való új alku elérésére. Az azonban már most nyilvánvaló, hogy az eddig mindezt kiszolgáló kollaboráns elitek eltávolítása nélkül minden kísérlet eleve kudarcra ítéltetett. Bogár László
Gazdaság: komoly probléma a kormány számára, hogy az Audi egyszerûen megzsarolta az országot, azzal, hogy nem fektet be újabb milliárdokat az adótörvények módosítása miatt. A sok tízezer magyar kis-és középvállakozóval mi a helyzet? Gyurcsány úr azt mondja, hogy a visszanemtérítendõ támogatásokat kedvezményes hitellel váltaná fel, merthogy ne szerezhessen senki magánvagyont visszanemtérítendõ támogatásból. Ön hogyan szerezte a vagyonát? Politika: dilettantizmus amit mûvelnek! Ha valaki végignéz egy parlamenti ülést, elsírja magát, hogy mire is költi pár száz dilettáns az adóforintjait. Ma végignéztem néhány szavazást, és egyszerûen bolhacirkusznak tartottam az egészet. A minap Gyurcsány úr úgy választotta ketté az országot, hogy demokraták és radikálisok. Azt elfelejtette közölni, hová sorolja magát. Azt már csak óvatosan mondom, hogy a jobboldal-baloldal kifejezéseknek is csak akkor van értelme, ha valaki tudja mit jelent és honnan ered. Javaslom tanulmányozni az újkor kezdetét! Egy jótanács: észre kéne venni, hogy el kéne menni! Ha sokáig marad ez a helyzet, szégyellni kezdi magát az ország. Kis László
gel a mûveletek irányításában valamilyen máshol szerzett tapasztalat birtokában részt vehettek? Mely állam vagy államok milyen beosztású személyei voltak ezek, milyen minõségben tartózkodtak hazánkban? Ki vagy kik adtak engedélyt részvételükre és miért? Ha pedig a hír valótlan, hogyan és miként kelhetett szárnyra? Ki ennek a felelõse?" A MIÉP politikusa szerint fontos a kérdések gyors megválaszolása, mert „elviselhetetlen méretûvé mélyül a bizalmatlanság fekélye“ – írja. Levele utolsó
részében felveti azt is, hogy „az intézkedõ rendõrök mind egyénileg, mind csoportosan arctalanok voltak, nem viselték a rendõrségi törvényben elõirt azonosító jelvényüket, sõt arcukat még a védõrostély alatt is kendõvel, símaszkkal eltakarták“. „Meg vagyok gyõzõdve arról, hogy a magyar társadalom végzetes kettészakadottságán és ebbõl következõ lesüllyedésén csak a teljes nyíltsággal, a szembenézés bátorságával lehet segíteni, illetve ezt a süllyedést megállítani“ – zárul a levél. MTI
jó ha figyelünk
A fotókon kétféle fegyver van. Az elsõ kimondottan (könny)gáz kilövésére alkalmas fegyver. A fegyverek megnevezése körül egyébként vita van. Mert a neten fellelhetõ szaksajtó is ellentmondásos: hogy az AMP-69 és az AMR-69 ugyanaz a fegyver-e nem tudjuk (miután a cirill ABC-ben a „P” az „R” tévedésre adhat okot), viszont ennek ellentmond, hogy az orosz nyelvû Kalasnyikov oldal latin betût használva írja ki az „R” betût! Tehát az egyik fegyver amit AMP-69-ként lehetne beazonosítani: Ez az elsõ típus:
A fegyvert a Magyar Néphadsereg 1974. augusztus 2-án, míg a Belügyminisztérium 1975-ben rendszeresítette
Itt a másik fegyver:
Információk itt találhatóak: http://kalashnikov.guns.ru/models/ka214.html Annyi biztosan kiderül, hogy ez az AMR-69-es fegyver. 7,62 mm-es gépkarabély. A fegyverhez kétféle gránát tartozik. A nagyobbik páncéltört, az alsó pedig élõerõ elleni repeszgránát. Ehhez a típushoz a szaksajtó szerint gázgránát nem tartozik! Bevetés közben, október 23-án éjszaka:
A fegyver bevetés közben október 23-án
jó ha figyelünk
17
A három fotóból sok mindent meg lehet tudni és látni: – golyóálló-mellény – sorozatlövõ gépkarabély (az egyik képen 30 db-os tárral) – páncéltört puskagránát – poroltó A fenti rendõrök éles lõszerrel való fegyveres harcra vonultak fel. Ez a páncéltörtgránát harckocsik kilövésére nem alkalmas, viszont teherautót, kamiont, mezõgazdasági erõgépet 800 m távolságból meg tud semmisíteni. A poroltónak itt jön be a jelentõsége, mert egy belA fegyver bevetés városi körzetben a lángoló teherközben október 23-án jármûvek elég veszélyesek!
Hogyan álljunk ellen hatékonyan a diktatúrának, hogyan öltözködjünk, hol szerezzük be az összetevõket, hogyan védekezzünk a rendõrhuligánok ellen, hogyan vészeljük át az elõzetest: kérdések és válaszok. Kizárólag barátaink, szeretteink védelmérõl és önvédelemrõl van szó, miután a neoávós garázdák nem kíméltek vakot, mozgássérültet, nõt, kislányt, idõs embert, papot sem, egy férfinak kilõtték az egyik szemét, sokakat súlyosan megsebesítettek. Az összeállítás bõvíthetõ. Hogyan védekezz a könnygáz ellen? A magyarországi rendõrség közepes hatású könnygázt használ /mint megtudtuk, néha lejárt szavatosságút/, ez ellen legegyszerûbben egy szódabikarbónás vízzel beáztatott kendõvel vagy csuklyával tudsz védekezni. Bõrünket valami zsíros krémmel kenjük be. A rutinos külföldi tüntetõk hokiütõvel küldik vissza a könnygázgránátot… Egy hozzáértõ szerint a zokniba helyezett faszén magába szívja a könnygázt, semlegesíti azt, a rohamosztagosok is használták. A réteges ruházat legfelsõ rétege legyen vízálló, és könnyen meg lehessen tõle szabadulni, ez a késõbbi azonosítást nehezíti meg. Ajánlott a sportboltokban kapható könyök és térdvédõ vásárlása is.Állandó kesztyûviselés elengedhetetlen. 18
Hogyan védekezz a gumibotos támadás ellen? A gumibottal rendszerint fejre, combra vagy bordára támadnak, ettõl az ember lezsibbad, ideiglenesen harcképtelenné válik. Karral nem lehet, nem érdemes védeni, mert egy-két ütéstõl a legkeményebb embernek is elernyed a karja, és a következõ már betalál. Javasolt védekezõeszköz egy L formájúra hajlított vasrúd, amelynek rövidebb szárát a markodba fogod, másik végével alkarodat takarod. Ha két ilyened van, az egyikkel védekezhetsz, a másikkal megakaszthatod a támadó pajzsát, gumibotját. Hogyan védekezz tonfa ellen? A gumibottal ellentétben a tonfával szúrni is lehet, illetve lefogásokat eszközölni. A leggyakoribb trükk, hogy a rendõr be-
akasztja a vállad mögé a tonfa végét, megcsavarja, és ezáltal az erõkar miatt megsokszorozott erõvel a föld felé kényszerít. Erre figyelj. A tonfa hárítása nem mindig kezdõnek való feladat, ha egyedül vagy, jobb, ha visszavonulsz, de ha tonfás rendõrt látsz támadni, zavard, ahogy tudod. „VAKÍTSD MEG“ AZ ELLENSÉGET! Könnygáz ellen ugyan rendszerint védekeznek a rendõrök, de a festékspray ellen nem. A festékkel lefújt sisaklemezen õk se látnak ki. Hogyan lehet megállítani a lovas rendõrt? Lovas rohamnál a lovas nem fogja a kantárt. Ha igen, akkor instabil, és nem tud rendesen támadni. A feladat kis bátorságot kíván: állj meg a közeledõ ló elõtt, majd kapd el jó ha figyelünk
a kantárt, és homorítva megfordulva rántsd meg. (Tehát: a ló mondjuk balra megy el melletted, te jobbra fordulsz, két kezedben a kantár, fejed fölé emeled, így az átmegy a másik oldalra, és amikor átért, jól megrántod.) A ló pofáját ezzel oldalt rántod, mire az szó szerint a földre veti magát. Utána lehet adni viperával a mocsadék lovasávósnak. Mondjuk a sajátjával. Ha jól csinálod, már az esésnél rommá töri magát. Ha a lába a kengyelben volt, ez majdnem bizonyos. A ló egyébként azt se szereti, ha vizes kötéllel a farára vágnak. Bár akkor már inkább a rendõrt üsd vele. Hasznos eszköz a „bolo“ nevû mexikói játékszer is, ami két súly, egy kötéllel összekötve. Megpörgetjük, eldobjuk. Ha jól dobtuk, rátekeredik a lovasra. Tisztelt Szerkesztõség! Az Ellenállók kiskátéjában olvastam a lovas rendõrök elleni harcmodorról. Az ott leírt mód kipróbálását senkinek sem tanácsolnám, mert biztosan nem vezetne sikerre. A ló valóban feldönthetõ, de a nyak határozott elfordításán túl vállal való igen erõteljes nyomás is szükséges hozzá, amit megnehezíthet az a körülmény, hogy eközben a ló lovasa szorgalmasan dolgozik kardlappal. Egyszerûbb módszert javasolok: le kell kantározni a ránk támadó rendõr lovát. A lóval szemben állva egyik kezünkkel nyúljunk be a ló két füle között, a fül mögött, a tarkón ragadjuk meg a kantárt (ez a „tarkószíj“). Össze ne tévesszük a „homlokszíjjal“, ami elöl, a ló fülei alatt, a ló homlokán húzódik keresztben. Ha megmarkoltuk a tarkószíjat, erõteljes rántással húzzuk magunk felé, át a ló fülein. Ha sikerül, a ló irányíthatatlanná válik, s a rajta ülõ rendõr harci kedve jelentõs mértékben lecsökken. A ló feldöntésével ellentétben ezt amatõrök is megpróbálhatják, nem tart tovább két-három másodpercnél, s nem utolsó sorban kíméletes eljárás a lóval szemben, aki az ügyben teljesen ártatlan. Tisztelettel: H.P., lovasoktató
Hol szerezhetsz be csuklyát és egyéb hasznos dolgokat? Csuklyát bármely katonai boltban kaphatunk, célszerû „bukósisak alá valót” kérni, így nem is feltûnõ és ez vékony anyagból készül. Persze gondolni kell a közelgõ télre is így vehetsz kötöttet is, de ez valamivel drágább. A vékony 1200-1400 Ft, míg a kötött 2500-3000 Ft között mozog. Ajánljuk az Obsitot az Erzsébet krt. 21-23-ban, talán az a legolcsóbb. A Mosonyi utcai rendõrbolt is jó, de ott lehet, hogy kérdezõsködnek. Ha nem akarsz csuklyát venni, használj fekete pólót, az is megteszi és a rendõr egy esetleges ruházat átvizsgálásnál nem tud mit kezdeni azzal, hogy nálad van egy póló. A csuklya sem törvényellenes, de azt nehéz kimagyarázni. Milyen ruhában menj tüntetni? jó ha figyelünk
Célszerû rétegesen öltözködni, mert jobban felfogja a gumilövedéket. Bár a bõrdzseki is elég hatásos. Jellegtelen, sötét ruhát vegyél fel, semmi kirívó ne legyen rajtad! Hogyan kommunikálj ismerõseiddel, barátaiddal? Lehetõleg csak interneten, skype-n, azt nem tudják lehallgatni, feltéve, hogy nincs a közeledben a telefonod vagy nem fülel az NBH a szemben lévõ házból vagy egy autóból puskamikrofonnal. Mobilon csak virágnyelven értkezzetek. Ha megtudod, hogy keresnek, mit tegyél? Intézd el a legfontosabb dolgaidat, írd ki a legfontosabb telefonszámokat, hogy a családod tudja kiket kell értesítenie. Pakolj össze néhány napra elegendõ ruhát, pénzt, tisztálkodószereket, törülközõt, papucsot, valamint tollat, papírt, könyvet. Bent nagyon lassan telik az idõ… Ha bevisznek, mi a teendõ? Ha nincs ügyvéded, kirendelnek neked egyet, aki nem foglalkozik veled, a kihallgatásodon nem lesz jelen, esetleg még a tárgyaláson sem. Ezért a családodnak ajánljuk, hívja fel a Nemzeti Jogvédõ Alapítványt, az éjjel-nappal hívható 06-30-549-4167 számon. Õk gondoskodnak megfelelõ védelemrõl. Vallomást ügyvéd jelenlétében tegyél! Mit vihetsz be magaddal? Ruhát, könyveket, tollat, olyan füzetet, ami nem spirálos, kisméretû elemes rádiót, filteres teát, nescafét, konzervet, cigarettát, tisztálkodási- és folyékony mosószert, körömcsipeszt, eldobható borotvát. Nem vihetsz be és be sem lehet küldeni semmilyen por vagy szemcsés dolgot, /pl.: cukor, kakaó/, walkmant, discmant, gyógyszereket, Hogyan tudsz telefonálni? Ha bevisznek jó, ha van nálad néhány ezer forint, ugyanis ez letétbe kerül, és ezt utalják át a benti számládra. Ebbõl felhasználva tudsz telefonálni a „kapcsolattartódnak” /egy személyt adhatsz csak meg/ és az ügyvédednek. Néhány napot vesz az átutalás igénybe. (A Gyorskocsi utcában ez konkrétan 6 napig tartott) Ugyanebbõl a pénzbõl tudsz vásárolni, „spejzolni” is a hónap végén, de horrorisztikus árak vannak… Mi történik veled, ha bevisznek? Ha nem az utcáról, hanem pl. otthonról visznek be, elõször egy házkutatást tartanak. Lehet, hogy nem is lesz náluk határozat, (ezt hívják a köznyelvben házkutatási parancsnak), ezen ne lepõdj meg, úgyis több szabályt felrúgnak. Viszont ha le is foglalnak valamit, ne felejts el a jegyzõkönyvbõl kérni, ebbõl mindenképpen kötelesek adni! (bár pl. én nem kaptam) És figyelj arra, hogy az idõ, amikor elkezdték a házkutatást, /óra, perc/ pontosan legyen rajta feltüntetve. Ha az utcáról visznek el, innen rád is vonatkozik: Ezt követõen bevisznek a legközelebbi rendõrség fogdájába, hagynak néhány órát unatkozni,
majd elszállítanak a Gyorskocsi utcába orvosi vizsgálatra. (Ha ez történt, akkor biztos lehetsz benne, hogy õrizetbe fognak venni, ami max 72 órát tart, ezért kell figyelned a jegyzõkönyvben a pontos idõre.) Az orvos után elvisznek kihallgatásra, majd onnan vagy a helyi fogdára, vagy egy másik kapitányságéra. Ha kb. a második-harmadik napon szólnak, hogy visznek tárgyalásra, akkor valószínû, hogy az az „elõzetes tágyalás” lesz. Itt egy bíró dönt arról, hogy elõzetes letartóztatásba helyeznek-e vagy sem. Az elõbbi a valószínû. Ez elsõ körben 30 nap, de hosszabbítható 60-60-90 nappal Ha ez történik, elvisznek a Nagy Ignác utcába, (a „Markóba”) és ott elkezdõdik a pszichikai terror, és ha nem vagy nekik szimpatikus a fizikai is. (Lásd Tomcat börtönnaplója) Fenyegetnek majd a cigányok által elkövetett nemi erõszakkal és a verekedésekkel, de ezt nem kell bevenni, mert ott mindenki félti a kedvezményét és egyébként a rabok is a mi oldalunkon állnak és nem bántják a forradalmárokat. Csak az õrök. Aztán egyik irodából a másikba kell rohangálnod, leadnod a cuccaidat, ismét orvosi vizsgálat, aztán csinálnak rólad egy képet, ez lesz benne a benti az igazolványodban. Közben különbözõ személyes kérdéseket tesznek fel, a legfontosabb pl. milyen fajta kaját kérsz. Célszerû vegetáriánusnak vagy muzulmánnak vallanod magad, mert állítólag az a két kaja a legjobb. Mármint ehetõ. Ezt követõen elvisznek vagy a Gyorskocsi utcai, vagy a Venyige utcai, de esetleg maradsz helyben a Nagy Ignác utcai BV intézetben. Eldöntik melyik zárkába kerülsz és kezdõdik a pihenés… Ha eddig flegma voltál az õrökkel, innentõl kezdve már ne tedd, mert jön a testi kényszer, azaz jól megvernek. Mit lehet bent csinálni, hogy telik egy nap? Tulajdonképpen itt kipihenheted magad. Reggel hatkor ugyan ébresztõ van, de ez csak azt jelenti, hogy felkelsz és beágyazol, mint a katonaságnál és ¾ 7-ig alhatsz tovább. Akkor bejönnek a zárkába, megkérdezik, hogy van-e panasz, akrsz-e valamit. Kb. ½ 8-8-kor beadják a reggelit és alhatsz megint délig. Akkor ebéd, utána alvás 5-ig, mert akkor hozzák a vacsorát (a Gyorskocsiban inkább késõbb). Vacsora után alvás, majd kb. ¾ 7-kor megint bemennek a zárkába a panasz, stb. miatt. Utána alvás reggelig, és kezdõdik egy újabb nap. Persze az alvások helyett lehet olvasni, írni, ha szerencséd van, olyan zárkába kerülsz, hogy van egy tv is, és akkor annyira nem unalmas. Naponta egyszer levisznek sétálni a szabad levegõre, -ha akarsz mennide a lépcsõn vigyázz, eléggé csúszik… Fõleg akkor, ha többször megkérdezik, hogy: Ugye akarsz menni sétára?!… Kuruc.info
19
A világra szóló botrányok ellenére még mindig hatalomban van a bûnös kormány, Magyarország alkotmányos válságát éli. Eközben az ellenzék a radikalizmust sem mellõzõ beszédei ellenére sem lép fel erélyesebben, mint más országokban a civil szervezetek szoktak. Az emberek pedig még mindig a kivárás stratégiáját alkalmazzák. Azt várják, hogy majd más fogja helyettük kiharcolni a rendszerváltást. Ebben a helyzetben a Fidesz felelõssége sokkal nagyobb, mint azt õk gondolják. A baloldal idõközben leosztotta a szerepeket. Pontosan tisztában voltak a Fideszben rejtõzõ erõkkel, és hogy a Fidesz vezetõi meddig hajlandóak elmenni. A Fidesz úgy néz ki, hogy a langyos dumapolitizálás és a békepap szerepére ítéltette magát, pontosabban ismét elfogadta azt a helyzetet, amibe belekényszerítették az október 23-án történtekkel. Hatalmas hibát követ el a Fidesz, ha õk maguk is visszahúzódnak most, hogy már úgymond „megnyugodtak a kedélyek“. Minden a jelen politikai helyzetben erélytelen fellépésük Gyurcsányékat fogja erõsíti a pozíciójukban. Úgy vélem, az igazságérzetükben megtiport emberek számára mérvadó lesz a Fidesz politizálása az elkövetkezõ hónapokban. Pusztán azért, mert õk a legnagyobb ellenzéki erõ, nem másért. Amennyiben innentõl kezdve a langyos vizes heremosdatás lesz rájuk a jellemzõ, ismét egy csomó embert tol el majd magától a párt, de nem lesz rá módjuk többé, hogy ezt kompenzálják. Madarat lehet majd fogatni a baloldali politikusokkal, minden olyan Fideszes nyilatkozat, vagy esemény kapcsán, ami a Fidesz kényszerhelyzetébõl adódik. Várható volt pl. a Fidesz november 4-i rendezvénye utáni összbaloldali helyeslõ bólogatás, hogy „igen, így kell méltón ünnepelni“. Egyrészt világos, hogy nekik ünnep november 4. Ha nem jöttek volna be az oroszok, akkor Gyurcsány Ferenc például minden bizonnyal most ablakmosással foglalkozna. Feltéve ha egyáltalán megszületik. A nemzeti gyásznapunkon ünneplõk szinte elélveztek amikor azt látták, hogy a Fidesz hangosbemondókon keresztül zavar haza mindenkit a gyûlés végeztével. Világos, hogy ha ezt a vonalat viszi tovább a Fidesz, annak csak az lehet az eredménye, hogy bár egyszer majd mindenképpen elfogy az emberek türelme a kormányzattal szemben, de akkorra már semmiféle befolyása nem lesz a Fidesznek az eseményekre. Az októberi történésekkel egy olyan sarokba hagyta magát beszorítani a Fidesz, ahonnan egy teljesen új stratégiával tudnának csak kiszabadulni. Új stratégia alatt pedig nem az aláírásgyûjtési akciók, és a népsza20
vazás értendõ. Ezek nem többek kétségbeesett próbálkozásoknál. Ha a Fidesz nem áll a sarkára, és nem vállalja fel a radikalizmust, akkor a dolgok a baloldali forgatókönyv szerint haladnak majd tovább, amin a kormánypártokon kívül mindenki csak veszíthet. Bocsánat, láncokat azért még nyerhetünk. Egy szóval sem mondom, hogy a Fidesznek pont tegnap kellett volna akcióznia, hiszen mégiscsak gyásznap volt, ráadásul érthetõ módon el akarták kerülni, hogy akár csak közvetve is úgy érezzék, hogy nem tettek meg mindent az emberek testi épségének védelmében. Azt sem hiszem, hogy egyáltalán a Fidesznek, vagy bármilyen más pártnak kéne kirobbantania a forradalmat, mert akkor az már nem is lehetne hiteles. Ráadásul egy forradalomban mindig meghatározó szerephez jutnak a fegyverek, és elkerülhetetlen, hogy vér is folyjon. Ha valóban kitörne egy forradalom, ma még nem nagyon akadna senki aki méltó módon az élére tudna állni. Egy vértelen felkelésre, forradalomra sokan vevõk lennének, de ezek ellen már nem menne vér nélkül. A hatalomhoz görcsösen ragaszkodó, annak megtartásáért bármire képes baloldal ellen a békés és törvényes megoldások lehetõségei elfogytak, az indulatok pedig le lettek fojtva. Azt se feledjük el, hogy most az ellenség belül van, ilyen értelemben ez nem is forradalom, hanem felkelés, rosszabb esetben polgárháború lenne. Mindez visszavezethetõ arra, hogy a nyilvánvaló tények ellenére az emberek jelentõs hányada elfogadhatónak tartja a hazugságot, és azok sincsenek kevesen, akik vakok, és közömbösek maradtak. Olyan sokan vannak, hogy igazi forradalmat nem is lehetne így csinálni,
mert közel sincs meg az egység. Ezt a balliberális lakájmédia intézte el nekünk. Külön tanulmányt érdemelt volna például a november 4-én a skandáló tüntetõk mellett elhaladó buszon utazó emberek arca. A róluk sugárzó félelemmel vegyes közöny, és megvetés. Budapest hangulatán egyre jobban látszik, hogy még nem vagyunk elég mélyen a gödörben. Mohácsot várják az emberek. Még több hazugságot, cinizmust, és adót akarnak. Egyre jobban úgy tûnik, hogy rabszolgák akarnak lenni. Ha pedig valaki rabszolga akar lenni, azzal egészen egyszerûen nincs mit kezdeni. A radikális elképzelések sem úgy állnak, ahogy vártuk volna. Nem tudni meddig tartanak még ki az MNB 2006 tagjai az örökmécsesnél, de hideg van és ez nem kedvez a létszámnak. Ráadásul öncélúvá is vált a demonstráció azzal, hogy hagyták magukat a Parlament elõl végleg elpaterolni. Már nincsenek szem elõtt. Gyurcsányékat a legkevésbé sem hatja meg amit ott történik. Hogy november végén mi lesz, az megint kérdéses. Ha nem kapják össze magukat Kossuth tériek, jó esély van rá, hogy csak 1-2 ezer ember fog majd alkotmányozni. A lendület alábbhagyott, és ez sem véletlen. Szépen lassan bebizonyosodott, hogy provokátorok nélkül alig lettek volna zavargások a fõvárosban! A radikálisok is többnyire azért mentünk ki az eseményekre, mert tisztában vagyunk vele, hogy ami van, az tarthatatlan, igazságtalan, és nem demokrácia. Abban reménykedtünk, hogy ezt sokkal többen belátják majd, és hogy a cél érdekében, ami nem más, mint a posztkommunisták elkergetése és egy jobb Magyarország megteremtése, egységbe szervezõdik a magyar. Tévedtünk. A megmozdulásokon sojó ha figyelünk
sem voltak többen 2-3 ezernél. Ez egyrészt megmutatja, hogy sikerrel összemosta a sajtó a provokátorokat a radikálisokkal, de azt is jelzi, hogy még mindig nem érti az ország, hogy mi a tét. Még mindig szívesebben hagyják az emberek lenyúzatni a bõrt a hátukról, mint hogy kiálljanak a demokrácia értékei, és saját érdekeik mellett. Persze az is hiba, hogy a demonstrációkat senki sem fogja össze. A Gyurcsányék ellen felvonuló szervezetek összehangolatlanul cselekednek, külön-külön tüntetgetnek, útelzárogatnak, a vezetõik pár száz ember elõtt üvöltöznek egy mikrofonba szánalmasan. A hatalom már tisztában van vele, hogy ezek az egymástól elszigetelt jelenségek már nem jelentenek rá veszélyt. Ez abból is látszik, hogy már a provokátoraikat is visszavonták. Ne csodálkozzunk, hogy lényegében üres az utca és „rend van“ Demszkyvárosban. Mindent egybevéve úgy néz ki elérkeztünk a 2006-os, végül lényegében el sem kezdõdött forradalom végére, hacsak valami elõre nem látható dolog történik. A gazdák útlezárásai és tüntetése lehet egy ilyen. Az õ
akcióikban az a jó, hogy a provokáció lehetõsége teljességgel kizárt, mivel ismerik egymást, továbbá országosan tudnak demonstrálni, fõleg így a téli szezonban, amikor a munkagépek szabadok. Nem véletlenül lett Budapest betáblázva, a hatalom nagyon be van ijedve tõlük. Jelenleg tehát a gazdák kezében lehet a megoldás egyik kulcsa, már csak a bátorságukon és találékonyságukon múlhat a dolog. No meg a kitartáson. Nagy kérdés hogy meddig fognak kitartani. Õk is látják, hogy ez egy diktatúra, egy rendõrállam, ahol mindent meg fognak tenni, hogy az emberek ne érvényesíthessék a jogaikat. Az is világos már elõttük, hogy a Gyurcsányklikket nem lehet törvényes eszközökkel lemondásra kényszeríteni. (Mint ahogy az egy diktatúrában lenni szokott.) Innentõl kezdve több irányba is változhatnak az események. Az egyik lehetõség, hogy szépen lassan felõrli az idõ és a hideg az egymástól független kezdeményezéseket, és (legalábbis egy idõre ) vége szakad a még el sem kezdett forradalomnak. Sajnos ez a legvalószínûbb. A másik, hogy elõkerül va-
laki. Egy ember, aki a háttérben maradva hangolja össze az eseményeket. Erre aligha számíthatunk, ráadásul magában hordozza egy súlyos provokáció lehetõségét is. Könnyen elképzelhetõ egy olyan verzió, amikor az elfojtott indulatok mindenféle, a kormánypártok elleni földalatti tevékenységben törnek a felszínre. Ez utóbbit tartom a legvalószínûbbnek, ha a kormány folytatja amit elkezdett, és az ellenállás szervezett formáit teszi lehetetlenné. A kormánypártok nagyon sokat fognak ezzel veszíteni, de a Fidesznek is ezen a ponton hullik majd ki a kezébõl a gyeplõ. Robin Hood mellett ellenben ki fog állni a fél ország. Az, hogy Budaházy Györgyöt (szerencsére) nem tudják elkapni, hogy koholt vádakkal, rendõri tanúk alapján ítélje el a rögtönítélõ bíróság, jelzi ennek a valószínûségét.Elõfordulhat még, hogy márciusban újra kezdõdik minden. A tüntetések, a beszólások, a provokátorok akciói, a fejbelövések, a kórházakkal történõ törvénytelen adategyeztetések, a hazugságok. Ez is az illegális akciócsoportok erõsödését hozhatja maga után. Hogy mégis mi lenne a megoldás, hogy ne folyjon vér, de ne essen bele az ország a szakadékba? Talán a Fidesz ráébredhetne, hogy hová tart az ország, ha nincs egy következetes politikai erõ a parlamentben aki megvédje Magyarország polgárait a politikai terrorizmustól. Mert ez van hazánkban „kedves Barátaim!“ Az ország szempontjából pedig egyre sürgetõbb, szinte létkérdés, hogy a posztkommunistákat végre kiûzzük a hatalomból, de akár az országból is. Minden elvesztegetett idõ egyre beljebb tol bennünket, és gyermekeinket egy létbizonytalansággal terhes sárkatlanba. Már el is kezdõdött. A Világbank örömmel ad most újabb kölcsönt Gyurcsányéknak. Ha valami váratlan ötlettel nem áll elõ a jobboldal, akkor hamarosan visszafordíthatatlan lesz ami az országgal történik. Volt néhány felemelõ és reményteljes napunk. Még most is van esélyünk az életre, de ki tudja még meddig? Vészesen közeleg az idõ, amikorra a többség egyszerûen csak nyugtázza, hogy már megint véres a háta a hazugság szöges korbácsától, és semmit sem tesz már ellene. Azt már csak késõn fogják észrevenni, hogy nem a korbács öli meg õket, hanem a tehetetlenség beléjük vert tudata és a rabszolga lét. A régi kommunisták azt beszélték be az embereknek, hogy rothad a kapitalizmus. A posztkommunisták pedig azon fáradoznak, hogy a nép elhiggye: ez a demokrácia. Aki pedig nem ismeri a világot, az ezt is be fogja venni idõvel. Wass Albertnek nem lehet szobra Budapesten, de Goebbelsnek biztosan lesz. Ez csak idõ kérdése. Aztán majd vegetálunk a hazugságok között mint Kádár idején. Forrás: villanypostán érkezett
jó ha figyelünk
21
A harag rossz tanácsadó, mondják. De ma nincs szükség tanácsra. Csak harag van. Harag a hatalommal szemben. A rendõrséggel szemben. Gyurcsánnyal szemben. Az árpádsávos zászlót gyalázókkal szemben. A hazug médiával szemben. Magyarországon rendõrállam van. A karhatalom minden alkotmányos szabályt és törvény megszegve diktatórikus rendszert hozott létre a kormánnyal karöltve. Magyarnak nevezett rendõrök ártatlan honfitársaikat verik félholtra. Papot vernek. 9 éves gyermekre könnygáz gránátoznak. Idõs embereket gumibotoznak és rugdosnak össze a földön. Túristákat vernek össze. Békésen felvonuló magyarnak lövik ki a szemét.
A fogdába zárt ártatlanokat is össze-vissza verik. Addig ütik õket, amíg szó szerint be nem csinálnak a fájdalomtól. Egy 18 éves lány a Büntetésvégrehajtási Intézetben nem állt elég nagy terpeszben, ezért úgy megverték, hogy összepisilte magát. Kolláth György alkotmányjogász közben röhög a megvakult fiatalemberen. A Heti Hetes 7 törpéje gyalázkodik a megvert embereken, és a rendõrség mellé áll. A Tv2 eközben manipulatív felmérésben kihozza, hogy 75% szerint, az SMS-ben szavazók véleménye az, hogy a rendõrök nem voltak elég keményeka tûntetõkkel / felvonulókkal / ünneplõkkel szemben... Ma minden józanul gondolkodó ember elutasítja a rendõrterrort, politikai nézetétõl függetlenül. Haragszunk. És hamarosan cselekszünk. Skodacsek András, Nemzeti Hírháló
KUNCZE GÁBOR „HUMORA” TÜKRÖZI A SZADESZ JELENLEGI STÍLUSÁT Kuncze Gábor az Index hírportál értesülése szerint a szadesz párt vezetõinek társaságában az október 23-án a békés nagygyûlésen rendõrök által brutálisan bántalmazott fideszes országgyûlési képviselõn gúnyolódott. Eörsi István – nemrég elhúnyt író – lakásán megrendezett megemlékezésen többször is „Révész Mártiriusz“-ként említette Révész Máriuszt, a „liberális“ képviselõk és a jelen lévõ balliberálisok nem kis derültségére. A szadesz.hu kíváncsi lenne, hogy akkor mi történne, ha például egy gyûlésen Kuncze Gábort vágnák rendesebben szájon a rendezõk vagy a hatóságok, de úgy rendesebben, hogy a szemei összekoccanjanak, majd ezután a Fidesz vagy a KDNP valamely prominens személyisége ezen viccelõdne. Az is érdekes lenne, hogy a „közszolgálati“ és a sokszor kézi irányítással mûködõ szadesz érdekeltségû kereskedelmi adók miként tálalnák magát a bántalmazást, majd azt követõen a gúnyolódást. Nem valószínû, hogy elsiklanának az arcpirító cinizmus felett. Szerencsére az ország nagy részének választói már nem vevõk a SZADESZ alpári humorára, sem nagyképû önteltségére. Lehet, hogy a ciklus végét sem kell megvárni, mert hála a szorongató Gyurcsány-csomagnak, az egzisztenciájukban ellehetetlenített magyarok kikövetelik a Kormány megbuktatását, ám akárhogy is történik, a következõ szavazás eredménye most borítékolható. A „libsik“ el fognak tûnni, hacsak a jelenleg bebetonozott, pöffeszkedõ párt elitjüket elzavarva, gyökeresen meg nem tudnak újulni... Ellenben a Kuncze-féle pöffeszkedõ, mások méltóságát vagy fájdalmát kigúnyoló alakokat addig sem szabad hagyni. A szadesz.hu szerint érdemes lenne Kuncze urat is megismertetni, milyen érzés lehet Révész Máriusz bõrében lenni. Lehet, hogy Kuncze úrnak nagyobb gumilövedékre lenne szüksége, hogy pofára essen, de tömegét tekintve garantáltan nagyobbat puffanna. Forrás: Szadesz.hu
José Manuel Barroso az Európai Bizottság elnöke részére Tisztelt Barroso Úr! Olvastuk nyilatkozatát, miszerint Ön a magyar kormány vendégeként járt nálunk az 1956-os forradalom évfordulóján. Reméljük, hogy jól érezte magát. Úgy tudjuk, hogy arra a kérdésre, miszerint milyen választ kell vagy lehet adni a legfrissebb magyarországi eseményekre az unióban, például az október 23-i állami utcai terrorra, Ön azt találta mondani, hogy Ön a hivatalban levõ magyar kormány vendége volt, tehát nem állhat az ellene tiltakozók oldalára. Egy dologban azonban tájékoztatni szeretnénk. A mostani reformígéretekbe takarózó kormány nem a választások jogán van hatalmon a mostani parlamenttel együtt, hanem az erõszak egy sajátos posztszovjet változatának köszönhetõen – amely keveri a hazugságot, a törvényi garanciák felszámolását és a nyílt utcai rendõrterror megfélemlítõ hatását. Egyértelmû, hogy a jelenlegi hatalmon lévõk a választók megtévesztésével nyerték meg a tavaszi 22
választásokat, tehát jogilag semmis az õ mandátumuk.Hogy mégis õk kormányoznak, az kizárólag a jogállamban elvárható törvényi garanciák mûködésképtelenségének köszönhetõ. Ezt az információt megismerve úgy gondoljuk, hogy Ön nem maradhat korábbi álláspontján, mert mégse lehet kijelenteni, hogy az unió is egy ugyanilyen csalásra, jogfosztásra, erõszakra épülõ rendszer. Ha pedig az unió nem egy csalásra, jogfosztásra, erõszakra épülõ rendszer, akkor Önök a mai magyar kormánnyal nem lehet szolidárisak a magyar néppel szemben. Az Ön számára is felháborítónak kell lennie annak a színjátéknak, amikor Önökkel zárt falak mögött ünnepeltek a posztszovjet hatalombitorlók, miközben válogatás nélkül fegyverrel kergették a még élõ 56-os hõsöket, gyereküket sétáltató kismamákat vagy éppen fehérbotos vakokat a minden azonosítási jel nélküli állami kommandósok a pesti utcákon. Tisztelt Barroso Úr! A szolidaritását kérjük a tényekrõl szóló információk alapján, mert nekünk nagyon nehéz dolgunk van. Még nem tudjuk, merre vezet a kiút abból az
erkölcsi, politikai, közjogi, alkotmányos válságból, amelyet a mi 56-os önbecsülésünk tolvajainak, az Ön vendéglátóinak köszönhetünk. A magunk részérõl olyan jogállamot szeretnénk, amelyben semmilyen közjogi méltóság, közjogi hatalmi intézmény a mai állapotokat nem hitelesítheti a „rossz törvényekre“ hivatkozva! – mert ez történt Magyarországon sorozatban az utóbbi hónapokban, és ezzel mélyült el a válság. Kérjük tehát szolidaritási támogatását úgy Öntõl, mint és minden jóérzésû, az alkotmányos kultúra evidenicái iránt elkötelezett személytõl és közösségtõl, intézménytõl és egyesülettõl az unióban és a nagyvilágban, hogy a csalásra, jogfosztásra, erõszakra válaszul a mai válságból alkotmányos kiutat találjunk Tisztelettel a Kossuth téri tüntetõk, akiktõl a tüntetési helyszínt hadászati, hadmûveleti kifejezésekkel élve vonta meg a budapesti rendõrség, mert itt tüntetni azzal jár, hogy az állami terrort hívjuk ki magunk ellen. Alkotmányossági Mûhely és Fórum Társaság, Szabad Magyarországért Mozgalom,
jó ha figyelünk
A BBC-ben komoly szakemberek kerekasztal-beszélgetésben foglalkoztak azzal, hogy Magyarországon nagyon olcsóak az ingatlanok, és tulajdonosaik igen csekély fizetésbõl, illetve nyugdíjból élnek és ezért könnyen rászoríthatóak lennének arra, hogy ezeket az ingatlanokat eladják. Az is felmerült, hogy ingatlanadó kivetésével ez az eladási folyamat felgyorsítható. Az egyik közgazdász fölvetette, hogy tudomása szerint Magyarországon sok nyugdíjasnak van magántulajdonában a lakása, mivel az állam eladta nekik. Ha bevezetik az ingatlanadót, akkor ezek csekély nyugdíjukból képtelenek lesznek azt fizetni. Tömegesen kényszerülnek eladni lakásaikat. Az ingatlanok ára még jobban leesik. Javasolni kell az angol kormánynak, vásárolja fel ezeket potom áron, majd pedig ajánlja fel ingyen az angliai színes bevándorlóknak. Így részben megszabadulhatnának tõlük. A kerekasztal résztvevõiben általános derültséget keltett az emberbarát közgazdász ötlete. Rövid idõvel ezután megjelent egy híradás a Magyar Nemzet címû lapban az ingatlanadóról. Még egy táblázat is készült az adó várható nagyságáról. Ebbõl kiderült, hogy Budapesten egy szerény, 50 négyzetméteres lakás adója évente akár 360 000 forint is lehet. Vagyis havi 30 000 forint, míg az átlagos nyugellátás jelenleg 60 000 forint. Még a Gyurcsány-csomag ismertetése elõtt Bokros Lajos és három liberális közgazdász társa is már tett egy csomagajánlatot. Ebben megjelent az ingatlanadó követelése. A lakás értékének arányában már az 1% is 10-15 000 forintos adóterhelést jelenthet havonta.
Ezeket a lakásokat az emberek egyszer már megvásárolták az alacsony bérükbõl a kommunizmus idején. A rendszerváltás után eladták nekik másodszor is. Leadózott pénzükbõl fizették ki, és sokan még ma is fizetik a törlesztõrészleteket. Most pedig a mesterségesen felduzzasztott költségvetési hiányra, valamint az ugyancsak mesterségesen és tudatosan elõállított külkereskedelmi hiányra hivatkozva el akarják venni ezeket az ingatlanokat a nyugdíjasoktól, a nyugdíjukhoz képest szégyentelenül magas adóval. Az otthonaiktól ingatlanadóval megfosztott alacsony jövedelmû rétegekhez tartozók közül sokan hajléktalanok lesznek. Õk a globalizáció által szétroncsolt társadalom, a tõke szabad garázdálkodását jelentõ liberális pénzuralmi-rend áldozatai. A havi 100 000 forintos nettó átlagkereset sem nyújt védelmet az ingatlanadóval szemben. Nézzük, hogy most mit ír errõl az embertelen ingatlanadóról a liberális közgazdász, Kornai János. Abból indul ki, hogy új törvénnyel bevezetik az ingatlanadót és azt az önkormányzatok egyik legfõbb bevételének minõsítik. Ennek érdekében úgy szervezik át az adórendszert, hogy az önkormányzat erõsen érdekelté váljék az ingatlanadó behajtásában. Kialakul az új adónem beszedésének apparátusa, és az rutint szerez ebben a tevékenységben. Az állampolgárok az idõ múltával megszokják, hogy az ingatlan után adót kell fizetni, hogy ez az élet természetes rendje.
Pénzügy Minisztérium, Veres János Pénzügyminiszter részére. Tárgy:Holt tõke megadóztatása. T. Veres Úr! A „Magyarország Konvergencia Programkja; 2005-2009" 29. oldal elso bekezdésében a következo olvasható: “...a Kormány döntött az ingatlanadó 2008.évi bevezetésérõl.”, megemlítve, hogy a részletes szabályozás módozatairól még nincs döntés. Valószínûsíthetõ, hogy már most bizonyos „mûhelymunkák“ folynak (bizottságokban, s egyéb szakértõi szinten stb.), mivel táblázatocskákat „szivárogtatnak“ ki a várható adó mértékérõl, melynek alapja az ingatlan piaci ér-téke lenne. Nyomatékosan felhívnám figyelmét, hogy egy – lakott – ingalan értéke nem képezhet adóalapot, mivel az holt tõke, s sok esetben egy élet munkájának eredményeként jött létre, egy korábban már adózás utáni jövedelembõl. Így a kétszeres adózás elkerülésének elve sérülne. jó ha figyelünk
Így sikerül új bevételt kialakítani, amelynek a tartós fennmaradására erõs biztosítékok épülnek be a társadalom intézményeibe és magatartási normáiba. Kornai hangsúlyozza, hogy a perdöntõ kérdés, például az ingatlanadó ügyében, nem az, hogy bevételi vagy kiadási oldalon történt-e a változás, hanem, hogy mennyire nehezen vagy könnyen fordíható vissza? Vagyis, ha jön egy új kormány, lesz-e lehetõsége arra, hogy ezt a szegényeket nyúzó ingatlanadót eltörölje, vagy se? Kornai szerint az a fontos, hogy mennyire épül be a változás a jogrendszerbe, mennyire kényszeríti ki az érvényesítését, és milyen mély gyökereket ver az emberek gondolkodásában? Kornai azért bírálja a Gyurcsány-csomagot, mert sok benne az olyan tétel, amely aránylag könnyen visszafordítható, mind a bevételi, mind a kiadási oldalon. Figyelmezteti az Új Egyensúly program végrehajtóit, hogy amit fenn kell tartani, azt az idõ elõrehaladásával mind mélyebben és erõteljesebben intézményesíteni kell. Be kell cementezni a jogrendbe és az emberek gondolkodásába is. Miután szinte kegyetlenül elmondja a pénz- és korporációs oligarchia uzsorás igényeit, jön a szokásos álszentnek tûnõ együttérzés, miszerint „a kiigazítás sok embernek okoz majd fájdalmat, anyagi veszteséget és növekvõ bizonytalanságot. Nem egyforma szenvedést fog rájuk kimérni a sors." Majd így folytatja: „az örömök és az áldozatok, a hasznok, és a költségek nemzedékek közötti eloszlásáról van szó." Ezért kell tehát Kornai szerint elvégezni ezt a minden igazságossági szempontot nélkülözõ terhes kiigazítást. Forrás: Jobbinfo
A kérdésnek egy más aspektusa szerint – mint az Ön elõtt is ismert – a lakóingatlanok tulnyomó hányada privatizáció útján került magánkézbe, többnyire lepusztult állapotban, mely miatt felújításuk;fenntartásuk újabb – adózott – összegek ráfordítását tették szükségessé. Kérdém akkor, naivan, milyen alapon értékelnék fel az ingatlanokat (lakásokat) mai állapotuk szerint, hogy míly piaci értéket képviselnek? De a fentiektõl függetlenül az alapkérdés mégis csak az : egy ingatlan (lakás) csak akkor válik adóztatható tõkévé, ha lakatlan s eladják. Vagy ez volna a cél? Mibõl gondolják, hogy aktív koromban megszerzett lakásom után, nyugdíjamból, akár egy fillért is áldozni tudnék (az egyre emelkedõ rezsi költség mellett)a Kormány által már eldöntött ingatlan adóra. Kikkel egyeztették ezen döntésüket? Kik „bólintottak“ rá? Lesz szíves ezen szervezeteket megnevezni? De mégiscsak a leghelyesebb eljárás az lesz(nem feltételes módban!), ha ezen passzust a Konvergencia programból TÖRLIK ! Üdvözlettel: Maróth András, nyugalmazott üzemmérnök
23
Az összevert, statáriális gyorsasággal elítélt tüntetõket is csak és kizárólag egy magánkezdeményezésbõl létrejött alapítvány, Gaudi-Nagy Tamás Nemzeti Jogvédõ Alapítványának ügyvédei védték. A világ legnagyobb újságíró-szervezetének fogalma sincs hivatalosan arról, hogy békés tüntetõk szemét lõtték ki, fejét lékelték meg, kismamákat, öregeket és papokat vertek a „rend” gyurcsányi õrei, központi parancsra. A jobboldal mindezt tétlenül nézi és nézte. A JOBBOLDALI OLVASÓKNAK Kedves jobboldali olvasók! Érdemes lenne az „egyik” lényegre is egy pillantást vetni. A fordulat évétõl számítva 2010-re már húsz év telik. Annak ellenére, hogy kétszer választottunk jobbközép kormányt és azoknak együttesen nyolc év idejük volt, néven nevezhetõ intézményrendszer híján vagyunk most, mint ahogyan a következõ választások idején is. Arra pedig semmiféle garancia nincs, hogy ha újra megnyerjük a választásokat (amelyeket elveszteni még az eddigi két országos választások elvesztésénél is jóval nagyobb mûvészet lesz), az általunk megválasztott kormány nekidurálja-e magát és végre valahára létrehozza-e azt az intézményrendszert, amelynek alapját a második világháború után a mai kormány törvényes elõdje elpusztított. Nyilván tudják, hogy az összevert, statáriális gyorsasággal elítélt tüntetõket is csak és kizárólag egy magánkezdeményezésbõl létrejött alapítvány, Gaudi-Nagy Tamás Nemzeti Jogvédõ Alapítványának ügyvédei védték – eltekintve természetesen a magán úton felkért jogi képviselõktõl. Nyilván azt is tudják, hogy ma Magyarországon mindeddig nem akadt egyetlen emberjogi vagy újságíró-szervezet sem, amely eljuttatta volna – a nemzetközi szervezetek által fogyasztható formában – annak hírét, amit a Gyurcsány-kormány és erõszakszervezetei követtek el Magyarországon. Egyetlen példa: a brüsszeli székhelyû Nemzetközi Újságíró Szövetségnek – a világ legnagyobb újságíró-szervezetének – fogalma sincs hivatalosan arról, hogy mi történt Magyarországon. Arról, hogy békés tüntetõk szemét lõtték ki, fejét lékelték meg, kismamákat, öregeket és papokat vertek a „rend” gyurcsányi õrei, központi parancsra. A jobboldal mindezt tétlenül nézi és nézte. Nem kérte számon a kormányon lévõ, általa megválasztott pártoktól, hogy miért nem építik ki, illetõleg építették ki annak az intézményrendszernek legalább az árnyékát, mint ami a globalizációbarát, balliberális oldalon 24
olyan természetességgel mûködik, hatalmas közvetett és közvetlen állami támogatással, aminek a tényét magyarázni sem kell. Nagy teret foglalna el egy olyan elemzés, amely annak okait vizsgálná, hogy a jobboldal pártjai mindezt miért mulasztották el. Az elemi szolidaritásérzés hiánya, a korlátoltság, a saját érdekek felismerésének képtelensége, a gyávaság, a folyamatos öngólrúgási kényszer, a Stockholm-szindróma (a kínzók kezei csókolgatására irányuló kényszeres magatartás), a korruptság, a csöpögtetett elõnyök – az okok sorolhatóak. Az önkormányzati választásokon elért jobboldali gyõzelem utáni eufória, a Gyurcsány-féle hazugságok sokakat sokkoló hatása, az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulójának élménye, a Gyurcsány-rendõrség brutális fellépése, valamint a „Máriusz-effektus” hatása a Fideszt megmozgatatta egy rövid idõre, de, mint a máris szaporodó jelek mutatnak rá, minden kezd visszazökkenni a korábbi vágányba. Csupán egyetlen példa: a Fidesz hivatalosan nem tiltakozott azért, amiért a közismert elkötelezettségû Gönczöl Katalin vezeti azt a bizottságot, amely a rendõrség „magatartását” vizsgálja, miután Franco Frattini, az Európai Bizottság alelnöke e vizsgálatra felkérte a magyar kormányt. A Gönczöl-vezette bizottság jelentésének eredménye borítékolható. Az is, hogy az Európai Bizottság a Gyurcsány/Gergényi csapatot nagyjából felmentõ jelentéssel kapcsolatos, Gönczöl elfogultságát hangoztató késõi reklamáció esetén azt válaszolja, hogy „Miért nem tetszettek idõben tiltakozni?”. Amivel nem csak az igazság uniós pertraktálása esik kútba, de sok ember munkája is. Olyanoké is, akik aprólékosan gyûjtötték össze az inkrimináló szöveges és képi információkat. Ez csupán egy példa volt arra, hogy a jobboldalt képviselõ párt a saját és oldalának érdekét a jelek szerint képtelen következetesen képviselni. Hogyan várhatjuk el tehát, hogy e párt 2010-re kormányra kerülve mintegy varázsütésre elkezdi kiépíteni azt az intézményrendszert, amelynek hiánya eddig nem zavarta? Teljesen egyértelmûnek tûnik, hogy 16 és félévnyi tétlenség után a jobboldalnak lépnie kell.
Holott a jobboldal mormotaként alszik. Még legélesebb szemû újságíróink sem vették észre például azt az elementáris változást, ami csak az utóbbi években következett be a jobboldal kárára például a kultúra néhány területén: míg pár évvel ezelõtt még a konzervatív kiadók könyveit – noha korlátozottan – terjesztették, ma már a terjesztésük elõtt átléphetetlen korlátok emelkednek. Ma már nem csak a szupermarketek könyvespolcain nem találhatóak e kiadók könyvei, de a nagy könyváruházakéban sem. Ugyanezek a korlátok mûködnek a filmterjesztés területén: a másik oldalnak nem tetszõ nem csak magyar, de külföldi filmek terjesztését egyszerûen megakadályozzák, mint azt az Európa nagyvárosaiban vetített Farkasok völgye címû török film magyarországi bemutatásának tilalma is mutatja. Annak ellenére, hogy e film az állítólag csupán anyagi érdekeket nézõ filmterjesztõk pénztárcáját tovább dagasztotta volna. Ahogyan csak korlátozott mértékben tudjuk terjeszteni könyveinket, filmjeinket, zenénket, ugyanúgy nincsenek olyan emberjogi vagy újságírói szervezetek, amelyek a világ közvéleményét tájékoztatnák arról, ha az emberi jogsértések áldozatai jobboldaliak. Minden szervezet, minden intézmény, minden egyesülés a másik oldalé. És minden potens alapítvány is. Azé a másik oldalé, amely képes lenne törvénnyel korlátozni az alapítványok mûködését, ha a még kormányon lévõ jobboldal munkája eredményeként ma számára nem tetszõ külföldi források támogatnák mindannak ellenkezõjét, mint amit Soros alapítványai két évtizede támogatnak. A halaszthatatlan feladat: magának a jobboldalnak kell létre hoznia saját intézményrendszerét és ennek az intézményrendszer alapját képezõ anyagi bázist, vagyis gazdasági szervezeteket. Ha a második világháború elõtt oly sikeresen mûködött a „Hangya” Szövetkezet, miért ne mûködhetne ma is egy ehhez hasonló, a mai kor „kihívásaira” is válaszokat adni képes gazdasági szervezet, amely nem a globális tõkére támaszkodik és – mint ilyen esetekben mindig történik – nem azt táplálja, hanem a magyar vállalkozóknak nyújt segítséget? Miért nincs egyetlen olyan szervezetünk sem, amely kihasználná azt az óriási potenciált, amelyet a külföldön dolgozó magyarok jelentenek? Csupán egyetlen példa: a nanotechnológia területének élén nem egy magyar tudós áll, Németországban, Belgiumban, az Egyesült Államokban. Akik politikailag is teljes mértékben velünk éreznek együtt. >> jó ha figyelünk
A helyhatósági választás éjszakáján azon elmélkedtem e helyen, hogy Gyurcsány Ferenc október 23-ára vállalhatatlan lesz mindenki szemében. Meg arról is, hogy elképzelhett, provokátorai révén akkora balhét rendez, amelyhez foghatót még nem láttunk errefelé. Ideje rovancsot csinálni. Elmúltak az ünnepek, de megmaradt a politikai bájgli. Ehetetlen lett, száraz, fûrészporos a magyar politikum. Hovatovább az abszolút többség veszíti el a hitét abban, hogy érdemes közügyekkel foglalkozni. Egyformán indul fogyatkozásnak a kormánypártok és az ellenzék iránti szimpátia. A törvények labirintusában el nem igazodó kisember azt fogja gondolni, mondani, hogy egyik kutya, másik eb, az õ sokasodó bajaira nem kínál megoldást senki sem a Kossuth téren, akkor meg dögöljenek meg mind egy szálig ott a Parlamentben. Nekik persze van elég, magas fizetés, juttatás, korrupció stb. Az lesz a kisember végsõ ítélete, hogy nincs erkölcs, és ha nincs erkölcs, akkor min-
dent szabad, ami eredményes (Gyurcsány a jó példa…). Szabad adót csalni, szabad nem dolgozni, feketén dolgozni, feketén vásárolni, káromkodni, lopni, privatizálni – egyáltalán mindent szabad. Így lett ez a föld a „szabadság” hazája. Ahol a gyilkosok ünneplik az áldozatokat, és megsértõdnek, ha valaki rájuk olvassa a bûnüket. És ha valaki bármilyen formában számon mer kérni itt bárkin bármilyen erkölcsi normát, hát jól ki kell röhögni az illetõt. Erkölcs? Itt? Minek? Kinek? Adózzon az a hülye, aki nem tudja megkerülni. (Jó példát kéretik Gyurcsánytól venni…) Tartsa be a szabályokat az a hülye, aki nem képes kijátszani õket. Akit meg vissza-
Azt se feledjük el, hogy Írország talpra állásának motorja az Amerikában élõ ír-amerikaiak írországi befektetése volt. Mi megtapasztaltuk, hogy eddig minden, felülrõl indult, olyannyira ígéretes kezdeményezéseknek is milyen vége lett. Gondoljunk a polgári körökre, amelyek kihunyásával páratlan kincs ment veszendõbe. Kedves jobboldali olvasók, miért nem vesszük végre kezünkbe sorsunkat, ha már a politika tesz a fejünkre? Nem lehetne létrehozni egy alapítványt, amelynek például háromtagú vezetését Önök választják meg olyan emberekre sza-
vazva, akikben tökéletesen megbíznak, akik nem habókos álmokat kergetnek, hanem akik eddig – például a már említett Gaudi-Nagy Tamásra gondolva – tetteikkel és óriási munkájukkal bizonyították, hogy mire képesek? És miért ne lehetne kiválasztani valakit például azon, kifejezetten a nemzeti érdekeket szem elõtt közgazdászok közül is, akik egymás után jelentetik meg briliáns elemzéseiket a Magyar Nemzetben? Egy ilyen, kezdetben közadakozásból induló alapítvány Önök által megválasztott vezetõi azután kidolgozhatnák azt a tervet, amely iránytûként szolgálna a hiányzó intéz-
jó ha figyelünk
tart a jó ízlése a számla nélküli vásárlástól, a svindlitõl, az umbuldától, hát az meg is érdemli a sorsát. Tényleg: mondaná meg valaki, hogy miért nem szabad megpatkolni a villanyórát? Havonta tíz napra megfordítani a gázórát, hogy visszafelé pörögjön? Miért kell befizetni a kötelezõ biztosítást a kocsi után? Bérletet (jegyet) venni a buszra? Horgászjegyet venni? Miért? Magyarország olyan helyzetbe lavírozta önmagát, amilyenben a náci Németország volt Hitler fénykorában. A Führer eredményei elhomályosították a világ legiskolázottabb népének a szemét. És ha valaki meg merte kérdezni, hogy ez vagy az az erkölcsi minimum miért nem érvényes a továbbiakban (teszem azt, hogy a zsidó is ember), annak azzal vették el a kedvét a további okoskodástól, hogy van ingyenes nyaralás, visszatért a Saar-vidék, mindenkinek van munkája stb. – Tényleg, miért is rossz nekünk ez a Hitler? Elvégre nõtt az életszínvonal, és ha ennek az az ára, hogy a zsidókat kiiktatják az élet különféle területeirõl, hát legfeljebb kiiktatják… Aztán a gazdátlan javakon majd megosztozunk… Ahogy a történelem benyújtotta a számlát a németeknek, ugyanúgy be fogja nyújtani a magyaroknak is. Jövõre megkezdik a négyévi dõzsölésért a törlesztést. Persze nem azok, akik két kézzel markoltak a közösbõl, hanem azok, akik nem tudnak kibújni az adófizetés alól. Majd szépen megszokják, hogy nem telik hó végén sok mindenre, hogy fizetni kell a gyerek után a tandíjat, hogy szó sem lesz nyaralásról, hogy megint drágább a cigaretta (ha zárjegyesen veszed), hogy 2500-ba kerül egy kiló szûzérme, kétszázba egy kiló kenyér. És ki lesznek fizetve azzal, hogy errõl is a Fidesz tehet. Mindenrõl a Fidesz tehet. Olyan, mint a zsidó. És ezzel meg is lesz nekik magyarázva a lényeg. Forrás: Nyiri János – gondola
ményrendszer kialakításában, és konkrétan bemutatná, mely területeken kellene megindítani a munkát. Ha ez az alapítvány sikereket ér el, e siker alapján tárgyalhatna majd egy általunk megszavazott kormánnyal is, amelynek már ez esetben jóval nehezebb lenne még további évekkel elódáznia azt a munkát, amit kutyakötelessége lett volna eddig is elvégeznie. Amennyiben úgy gondolják, hogy mindez, amit Önöknek írtam, felesleges, gyûrjék össze ezt az oldalt és dobják ki a szemétkosárba. Lovas István
25
A belpolitikai válság megítélésében egyvalami közös a „szociálliberális“ értelmiség és a jobboldal között: mindkét fél elsõsorban morális krízisrõl, elõbbi jó esetben még az „osztogatásos“ gazdaságpolitika leleplezõdésérõl beszél. Mint az utóbbi hetekben több nyilatkozatomban is leszögeztem, magam mélyebb okokat és összefüggéseket is látok – ami nem jelenti a morális válság tényének tagadását. Utóbbi azonban csak része annak az összetett jelenségnek, amelyet mint a globális kapitalizmus – az újkapitalizmus – általános válságának lokális megjelenéseként definiálok. (Radnóti Sándor két héttel ezelõtt e lap hasábjain megjelent írásában [Válasz Kis Jánosnak és Tamás Gáspár Miklósnak, ÉS, 2006/41.] egy félmondatban idézte is ezt a „víziómat“, de nevem említésével nem volt kedves megtisztelni. Jelentem, én vagyok az!) Itt az ideje álláspontomat az eddigieknél részletesebben is kifejteni. Nemsokára megjelenõ könyvemben bõségesen taglalom az újkapitalizmus válságának politikai, gazdasági, társadalomlélektani és ökológiai tényezõit és megnyilvánulásait, itt és most csupán a válság politikai és gazdasági – politikai gazdaságtani – öszszetevõit érintem röviden. Ezek lényege: az újkapitalizmusban a globális tõke behatolásának és/vagy egyenesen dominánssá válásának következtében a nemzetgazdaságok belsõleg szegregálódnak – sõt, sok esetben fel is bomlanak – egyfelõl társadalmi szegregációhoz, másfelõl ezzel összefüggésben a nemzetgazdaságokhoz kötõdõ politikai pártok jelentõs gyengüléséhez és így versenyük kiüresedéséhez vezet. Innentõl kezdve a folyamat önmagát erõsíti: a globális és helyi gazdasági elitek uralma alá kerülõ politikai pártok kormányra (kormányokra) kerülvén nem képesek feltartóztatni a globális tõkének – az egész „társadalomra“ nézve is veszélyes – agresszív és öngyilkos elõrenyomulását. Ennek lényege, hogy a szovjet birodalom felbomlása után ellensúly nélkül maradó globális tõke a féktelenné váló profithajszában elkezdi felzabálni önnön létfeltételeit: a humán tõkét és az ökológiai erõforrásokat. (Mint mondtam, utóbbival mostani fejtegetésemben nem foglalkozom.) A humán tõke felemésztésének része egyfelõl a keresetek általános leszorítása – mely elmélyíti a már korábban jelentkezõ túltermelési válságot -, másfelõl a közszféra (oktatás, egészségügy, kulturális szféra) kizsigerelése, majd megtámadása, végül olyan tartós munka nélküli réteg kitermelése, mely kulturális deprivációja következtében már akkor sem képes viszszatérni (vagy egyáltalán belépni) a munkaerõpiacra, ha a tõkének esetleg szüksége van (lesz) rá. 26
A fent vázolt általános válság a világgazdaság perifériáin, félperifériáin markánsabban, sarkosabban jelentkezik. Márpedig hazánk a gazdasági rendszerváltás során klasszikus félperifériává vált. Ennek három jele is van: a gazdaság – és társadalom – kettõs szerkezete, az erõs jövedelmi egyenlõtlenségek és a nagyfokú kiszolgáltatottság a nemzetközi piaci konjunkturális viszonyok ingadozásainak. A magyar nemzetgazdaság mint olyan már tulajdonképpen nem is létezik. Legnagyobb gazdasági hatalommal rendelkezõ szférája a multinacionális szektor, mely azonban bármennyit is exportál és beruház, nem képes magával húzni, dinamizálni a hazai tulajdon dominálta közép- és kisvállalati kört – a két szféra között nincs lényegi beszállítói-vevõi kapcsolat. (Ezért a nemzeti termék növekedési üteme, pontosabban annak változása az összgazdaság állapotáról, ezen állapot változásáról, a gazdaságnak mint társadalmi alrendszernek a társadalom egészébe való beágyazottságáról, pontosabban annak jellegérõl csak igen keveset árul el.) De belsõleg szegregált maga a multinacionális szektor is, nem jellemzõek a körön belüli kooperációs kapcsolatok – egy Audinak és egy Ericssonnak termelési vagy kereskedelmi szempontból semmi közük sincs egymáshoz. Mindazonáltal, közös érdekszervezetekbe tömörülvén erõs politikai hatalommal is bírnak. (Részben ennek eredményeként, bár magas technikai felszereltségükkel összefüggésben munkaerõ-felszívó képességük – a kis- és középvállalati körhöz viszonyítva – gyenge, az állami újraelosztásból fajlagosan jóval nagyobb arányban részesednek.) Gazdaságunk félperifériás, ezért mozaikszerû és egyoldalú szerkezetébõl adódóan tökéletesen ki vagyunk szolgáltatva a globális gazdasági folyamatoknak és erõknek (csak egy jellemzõ adat: a magyar export csaknem száz százalékát mindössze 36 termék teszi ki), mely részben oka, részben önerõsítõ következménye a politikai elit különös gyengeségéMorális krízis vagy rendszerválság?nek. EMorális krízis vagy rendszerválság? gMorális krízis vagy rendszerválságszerûen begyûrûzõdésével és helyben keletkezõ megnyilvánulásaival szemben. Már csak azért sincs, mert szociokulturális örökségünkként a potenciálisan alulról kontrolláló erõ, a civil társadalom is megosztott és gyenge. A védekezõ erõk és mechanizmusok gyengeségét mutatja az is, hogy a globális tõke és annak intézményei Magyarországot – és az egész térséget is – valójában kísérleti terepnek tekintik. Olyan neoliberális „reformok“ végrehajtására, melyekre a stabilabb gazdaságokkal és erõsebb demokratikus történelmi hagyományokkal rendelkezõ
centrumkapitalista országokban még nincs elég erejük. (Bokros Lajos például nemrég azt nyilatkozta, hogy a mi nyugdíjrendszerünk sokkal rugalmasabb és korszerûbb, mint például a hollandoké, akik ezért tanulhatnak tõlünk.) Ilyen kísérleti terület ma elsõsorban a közszféra, már csak azért is, mert a gazdasági elit a termelõ szféra javainak elsajátítása után most erre vetett szemet. Az öngondoskodás bevezetése és a részleges piacosítás az oktatás és az egészségügy területén valójában e szférák „magánosításának“ elõjátéka. Liberális közgazdászok szokták mondani: „a magánszféra köszöni szépen, jól van, csak a közszféra betegeskedik“. Valóban: azt leszámítva, hogy a hazai kis- és középvállalati kör gyenge és tõkehiányos, a multinacionális szektor dominálta gazdaság tényleg „dübörög“. Ami válságban van, az elsõsorban az adott gazdasági szerkezetre ráépülõ társadalom. Vajon beszélhetünk-e általános társadalmi felemelkedésrõl (vagy akár csak a viszonyok „stagnálásáról“) akkor, amikor a lakosság életszínvonala egy évtizedig zuhanásszerûen csökkent, majd öt év „osztogatásos“ gazdaságpolitikája után is éppen csak eléri az 1989-es szintet? (Hozzáteszem, hatalmas egyenlõtlenségeket, a felsõ öt-tíz százaléknál már valóban európai szintû jövedelmeket takarva.) Vajon beszélhetünk-e a gazdasági és társadalmi folyamatok közötti egészséges összhangról, egyensúlyról akkor, amikor viszonylag magas növekedési ütemû nemzeti termék, export és beruházások mellett hosszú évek óta igen alacsony szinten stagnál a foglalkoztatottság és növekszik a munkanélküliség? Nem beszélve arról, hogy bár – szintén az „osztogatás“ következtében – az utóbbi években valamelyest csökkent az általános szegénység, Szelényi Iván és Ladányi János kutatási szerint mára kialakult egy masszív, önmagába záródó underclass réteg, mely szinte már visszahozhatatlan a társadalomba, nemhogy a munkaerõpiacra, és tökéletesen kiszolgáltatott helyzetét generációsan is továbbörökíti. És mindezen „eredmény“ elérésének ára újabb nagy eladósodási hullám. (Pontosabban: az eladósodásnak valójában csak igen kis része az, amely a lakossági jövedelmek növekedését és szociális célokat fedezett. Varga István közgazdász számításai szerint annak legnagyobb részét – több mint nyolcvan százalékát – a már felvett hitelek után fizetendõ kamatos kamat teszi ki. Ami már önmagában is jelzi a magyar félperiféria érdekérvényesítõ képességének gyengeségét. Emellett azonban a nemzeti termék kiszivattyúzásának más csatornái is mûködnek, ám ezeket itt és most nem tudjuk bemutatni.) A konstrukció hazug – mondta Bibó István a múlt század közepén a hosszú törtéjó ha figyelünk
nelmi kontinuitást mutató magyar viszonyokról. Ebben a konstrukcióban a társadalom „hamis realistákra“ kénytelen bízni a maga vezetését. Ez máig hat: a politikai hazugság egyszerûen be van kódolva a félperifériás Magyarország politikai rendszerébe. A politikusok máshol is füllentenek idõnként, de a mi rendszerünk csakis hazugsággal képes mûködni. (Miként a hozzánk hasonló helyzetû országoké is, elég csak körülnézni közvetlen térségünkben.) Gyurcsány és Orbán talán meggyõzhette volna választóit a parlamenti választások elõtt azzal a szöveggel, hogy „azért szavazzatok rám, mert Demján és Csányi és a külsõ “piacok" egyaránt azt követelik tõlem, hogy rúgjak ki négyszázezer közalkalmazottat"? Néhány éve Tamás Gáspár Miklós kijelentette: a rendszerváltás lényegében véve megbukott. 2003-ban magam azt írtam: a magyarországi újkapitalizmus intézményesülésével megkezdõdött annak válsága is. Ma már egyértelmûen állíthatjuk: a magyarországi kapitalizmus tökéletes csõdöt vallott. *** De mi köze mindennek a jelenlegi belpolitikai válsághoz, közelebbrõl a Kossuth téri, majd belvárosi tüntetésekhez? Válaszom: azokban a szikrákban, melyek a krízist belobbantották, az elõbb vázoltak tükrözõdnek. Az egyik a hazugságbotrány – nagyon felhalmozódott már a hazug konstrukcióból származó hazugságözön. Gyurcsány májusi beszédének nyilvánosságra kerülésével már csordult a pohár. A másik a megszorító intézkedések. Már ez év nyarán jeleztem (Még kér a nép..., Népszabadság, júl. 22.), hogy a társadalmi elégedetlenség nem akkor szokott felcsapni, amikor az emberek helyzete folyamatosan romlik, hanem amikor egy ezt követõ javulás hozadékát a hatalom hirtelen visszaveszi. Ez történt most. Bár szeptember 17-én, amikor a válság belobbant, az emberek még nem érzékelhették közvetlenül a bõrükön a restrikciót, de annak meghirdetése és fõleg közeledte nagyfokú bizonytalanságérzést váltott ki a társadalom szinte minden rétegében. Végül, de nem utolsósorban: a két vezér kétszemélyes lélektani drámája a forrpontjára jutott. Mérõ László olyan jármûvekhez hasonlította õket, amelyek hatalmas sebességgel egymás felé rohannak és egyik sem hajlandó kitérni. Orbán Viktor a parlamenti választások elvesztése után úgy nyugtatta híveit, hogy közben folyamatosan lázított. (A válság kitörése után is ezt a játékot játszotta – errõl szól a kétértelmû fehér szalag, ami nem más, mint az „agresszív békevágy“ jelképe.) Gyurcsány pedig minden adandó alkalommal kihívóan provokálta õt. Játszmájuk azonban nem éterien pszichológiai: hideg szívükkel és végtelen hatalomvágyukkal mindketten a rendszer paradigmatikus gyermekei. jó ha figyelünk
Akiket a hatalom esztelen akarása mellett nagyon is prózai vágyak vezérelnek. Ezek közül kiemelkedõ jelentõségû a 2007-tõl beáramló EU-s források feletti diszponálás olthatatlan vágya. Arról, hogy pontosan kik is tüntetnek – kik adnak (bár zömében torz) hangot az általános társadalmi elégedetlenségnek -, még nem születtek egzakt tudományos eredmények. Korábbi munkáimban azt írtam, hogy a magyar társadalom középrétegesedik – a munkásság egy része is -, de ezen belül megkülönböztethetõek egymástól a (gazdasági elit által dominált) hatalmi elithez kapcsolódó és az ahhoz nem vagy csak lazán kapcsolódó középrétegek (és mindezek alatt helyezkednek el a minden szempontból szegénynek minõsülõk csoportjai). Intuícióm szerint a Kossuth tériek és belvárosiak igen nagy részt a hatalmi elithez nem vagy csak lazán kapcsolódó középrétegek tagjai: bizonytalan helyzetben lévõ kisvállalkozók, diákok, nyugdíjasok, az állami hierarchia közepén, alján elhelyezkedõ közalkalmazottak és köztisztviselõk. Emellett bizonyosan vannak közöttük friss és még jól szituált, de mellettük már a társadalom alsó rétegéhez tartozó munkanélküliek is. De miért a szélsõjobboldal felé immár tökéletesen nyitott jobboldal irányából csapódnak ki a társadalmi indulatok? A válasz kézenfekvõ: a magát többnyire baloldalinak nevezõ MSZP vezette kormányok az elmúlt tizenhat évben élen jártak a neoliberális „reformok“ végrehajtásában és meghirdetésében. (Ennek döntõ motívuma az utódpárti stigmától való menekülés görcsös vágya és az ebbõl fakadó bizonyítási kényszer a koalíciós partner és a liberális, neoliberális értelmiség felé.) A társadalom többsége ezért a baloldaliságot lassan a neoliberalizmussal – és a megszorításokkal – azonosítja. A fiatalok nagy része mindenképpen. Ezért – is – a rendszer számottevõ baloldali ellenzéke nem tud megszervezõdni. Utóbbinak persze még más okai is vannak: a mélyebb ok a magyar munkásság – részben a létezett szocializmus örökségébõl, részben az újkapitalizmus gazdasági szerkezetének korábban vázolt szegregációjából fakadó – atomizációja, vagyis az, hogy a magyar munkásság legalábbis egyelõre nem szervezõdött osztállyá. A közvetlen politikai ok pedig az, hogy a legnagyobb szakszervezet, az MSZOSZ vezetõi az MSZP foglyai – és hasonlóképpen a baloldali érzelmû értelmiség igen nagy része is. A politológiában széles irodalma van annak, hogy ma már a pártküzdelmek (és egyáltalán, a politika világa) egyre kevésbé a valóságos érdekviszonyokat, érdekellentéteket és érdek-összeütközéseket fejezik ki – ez világjelenség. Továbbmenve: a politika eme mediatizálódása az újkapitalizmus válságának egyik döntõ oka és egyben követ-
kezménye. Ehhez kapcsolódóan vitatnom kell Radnóti Sándor már idézett cikkének azon állítását, mely szerint Tamás Gáspár Miklós Vallásháború vagy osztályharc címû cikkében (ÉS, 2006/40.) beismeri, hogy baloldali kategóriái tökéletesen alkalmatlanok a jelen helyzet, a jelen válság leírására. Tamás Gáspár Miklós azonban citált írásban ilyen vallomást nem tesz: csupán hasonlót (bár több szempontból mást) állít, mint jómagam: fecseg a felszín és hallgat a mély... *** A válságnak egyelõre nem látni a végét. Egy hónappal ezelõtt megjelent interjúmban (Csak politikai diktatúrával hajtható végre a megszorítás, Magyar Hírlap, szept. 25.) azt prognosztizáltam, hogy a káosz diktatúrába is torkollhat: vagy neoliberális „reformdiktatúrába“, vagy szélsõjobboldalt is hatalomra segítõ nacionalista önkényuralomba. (Ezek legvalószínûbb formájaként a polgári szabadságjogok burkolt, de radikális korlátozását és/vagy kiüresítését jelöltem meg.) Rövid távon – a „piacok“ részérõl érvényesített „árfolyamdiktatúra“ nyomása alatt (a forint árfolyamának ingadozása mostanság pontos lenyomata Gyurcsány Ferenc pozíciója ingadozásának) – mai szememmel az elõbbinek adok nagyobb esélyt. (Az önkormányzati választásokon elért átütõ Fidesz-siker következtében azonban nem kizárt egy kettõs diktatúra rendszer kialakulása sem, az önkormányzatok világában vannak erre utaló jelek.) Legkésõbb a következõ parlamenti választásokkor azonban könnyen bejöhet a második szcenárió – követvén a lengyel és szlovák példát. És még egy utolsó megjegyzés: szemben egynémely baloldali személyiséggel, a magam alapállása már a kezdetektõl az volt, hogy bár a pénzügyiként megjelenõ válság magának a fennálló rendszernek a leglényegibb vonásaiból ered, nem helyezkedhetünk a „minél rosszabb, annál jobb“ álláspontjára. Vagyis magam is úgy véltem, hogy a pénzügyi válság kezelését azonnal meg kell kezdeni. (Különös tekintettel az euró mielõbbi bevezetésének óhatatlan szükségességére is.) Galló Bélával közösen írt cikkünkben (A szakszervezeti tüntetésre, Népszabadság, júl. 6.) konkrét javaslatainkat nyolc pontban foglaltuk össze. Ezek közül a két leglényegesebb: progresszíven arányos közteherviselés megvalósítása (és az annak megfelelõ szabályozórendszer kialakítása) és kormányszintû kezdeményezés a térség országainak közös fellépésére a közös érdekek képviseletében - akár Brüsszel felé is. Úgy tûnik, mind ez idáig javaslataink süket fülekre találtak. Szalai Erzsébet
27
Kedves Országunkért és Nemzetünkért felelõs Barátom! Magyar állampolgárként úgy gondolom, hogy a kialakult belpolitikai helyzetben tennünk kell valamit. A politikai harcmezõn véres csaták dúlnak, tisztelet az igazság oldalán állóknak, hogy kitartanak, részvét a hazugság oldalán állóknak. Ma talán az egyetlen lehetõség az, ha Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke határozott lépéseket tesz, létrehoz egy olyan testületet, mely feltárja az ország valós állapotát és cselekvési programot ad. Ezért tisztelettel arra kérem Önt, hogy az alábbi 3 pontból álló levelet innen kimásolva, aláírva az
[email protected] , valamint a
[email protected] címre szíveskedjenek elküldeni, ezzel is ertsítsük Elnök Urat munkájában. A levelet természetesen küldjék tovább saját címlistájuk minden tagjának, hogy mások is csatlakozhassanak. A Köztársasági Elnök Úrhoz intézett kérésünk alatt olvashatja „Nyílt levelemet“, mely egy érzelmekkel kiegészített szomorú látlelet, így biztos nem mindenki ért minden sorával egyet és Elnök Urat sem kívánom vele megbántani. Aggódó szívvel írtam... Azt szeretném mindenkittl kérni, hogy beszélgessünk, gondolkodjunk, mondjunk véleményt. Azt talán még szabad. Biztos vagyok abban, hogy mi „kétkezi“ magyar emberek többen vagyunk, össze kell hát fognunk. Köszönettel az országukat, nemzetüket szerettknek: Kiss Antal 20-972-2113 (bölcsész-teológus, kommunikációs, stratégiai tanácsadó, nts, 4 gyermekes magyar családapa) Dr. Sólyom Lászlóhoz, a Magyar Köztársaság elnökéhez Alulírott magyar állampolgár, azzal a kéréssel fordulok Önhöz, hogy Haladéktalanul hívjon össze a magyar társadalom minden területértl, politikai pártoktól független, nemzete és hazája iránt elkötelezett személyekbõl álló 100 fõs testületet, amely feltárja az ország és a 15 milliós magyarság valós gazdasági, szellemi és lelki állapotát. A „Százak Tanácsának“ tagjait ismertesse meg a közvéleménnyel. Biztosítson lehettséget arra, hogy a „Százak Tanácsa“ a törvény adta keretek között minden közérdekû adathoz hozzáférve egy hónapon belül készítse el hiteles jelentését, melyet Ön tár Magyarország, a határokon túl élt magyarok és a világ közvéleménye elé. Biztosítson lehetõséget arra, hogy a „Százak Tanácsa“ elkészítse valós helyzet ismeretében azt a cselekvési programot, mely az 1989-ben elkezdett folyamatokat befejezi, és elindítja a nemzeti konszenzus irányába az elmúlt évszázadban mesterségesen területileg és politikailag is szétszakított magyarságot. Állampolgárként osztozva Önnel Magyarország és a nemzet iránt érzett felelõsségben szívesen ajánlom segítségemet a közös munkához, bízva az Ön bölcsességében és tettrekészségében, Tisztelettel: Kiss Antal
„.tiszta beszéd illik és egyértelmû állásfoglalás.“ Nyílt Levél Sólyom Lászlóhoz Exelenciás Elnök Úr! A megszólítás elé általában a Tisztelt vagy a Kedves szó járna. Az egyik a köztisztelet a másik a szeretet hangja... Tudja, számomra, négy gyermekes magyar ember számára a legszörnyfbb, hogy most egyiket sem írhatom jó szívvel a megszólítás elé. Azért nem tehetem, mert ezekben a szó szerint vérzivataros idtkben Ön (volt) az utolsó reménye tisztességes magyar családoknak, tisztán, tszintén gondolkodók28
nak, nem elfajzott és felcímkézett díszértelmiségieknek, gazdáknak, tanítóknak, nyugdíjasoknak, fiataloknak, hogy megoldódjon az utóbbi másfél évtized legcsúfabb politikai kutyakomédiája. Ön azonban Elnök Úr? Hallgat. Ha éppen nem azt teszi, akkor úgy cselekszik, mint a mesebeli bölcs királylány: beszédével ad is meg nem is. Ön egy büszke technokrata, aki a Sándor Palotában vívja harcát az Önmaga által foltozgatott alkotmánnyal és a lelkiismeretével. Exelenciás Elnök Úr, számunkra az a szomorú, hogy figyelemmel kísérve az elmúlt hetek eseményeit mindig az elõbbi nyer. Ön elmondja titokzatos beszédét az igazságról, a miniszterelnök hazudozása után, majd ahogy honlapján olvasom, az országot morális és gazdasági válságba taszító emberrel együtt kitüntet és vacsorázgat a külföldi nagyságokat fogadva. Én boldogabb fiatal koromban, huszonévesen gimnazistáknak tanítottam filozófiát. A politikai filozófiai szó magyarázata helyett megnéztük a Gandhi címû filmet. Nos, India máig azért siratja Baput, mert a betû helyett a lelkiismeretére hallgatott. A Koronabirodalom képviselõinek annyit mondott: „Önöknek ebbõl az országból el kell menniük!“ Majd felállt és kiment a terembõl. És minden tettével a szavait követte, a betû és a protokoll helyett. Mert akkor, az az idõ, azt követelte. És az angolok elmentek. Ha Önnek fontosabbak a külföldi nagyságok, mint a 15 millió magyar nemzettársa, az számomra szomorú, a gyermekeim jövõjét nézve elkeserítõ. Mit is jelent az, hogy politikai filozófia? Lefordítva a polisz, a közösség ügyeiért végzett bölcsesség szeretetét (polisz, politikosz, filosz, szofia). Azt pedig az ókori bölcselõk óta tudjuk, hogy a bölcsesség nem más, mint az igazság keresése és képviselete. Azt pedig Jézustól tudjuk, hogy az igazság szabaddá tesz. Hát Elnök Úr, ezért vagyunk mi rabságban 1848 óta: akiknek megadatik, azok sem mondják el az igazságot. Exelenciás Elnök Úr! Ön nálunk jobban és mélyebben ismeri az igazságot, azt az igazságot, amit 16 éve takargatnak politikusok, a tenyérbõl etetett média és takargat Ön is. Ennek az országnak, ennek a nemzetnek 16 éve nincs lelkiismerete. Most, amikor nyilvánvalóvá vált a hazudozás, amikor leleplezõdött a kormányzó politikai elit, egyes gazdasági körök és a tömeget befolyásoló média összejátszása, akkor Ön sem nevezi nevén a dolgokat, a felelõsöket, hanem sejtelmességbe burkolózik. Nem látom honlapján, hogy látogatást tett volna a börtönökben, hogy személyesen tájékozódjon a forradalom 50. évfordulóján kialakult események után oda került emberek helyzetérõl, netán fogadta volna Ékes Ilona országgyûlési képviselõt, aki ezt megtette. Azt is hiába kutatom a keh.hu-n, hogy áttanulmányozva a rendõri brutalitásról készült felvételeket, a magyar állampolgárok panaszos leveleit, Ön magához rendelte volna Gergényi Pétert vagy Bene Lászlót. Megteheti, akár nyíltan akár zárt ajtók mögött. Ma ugyanis Ön az egyetlen, aki megkérdezheti ezeket az „embereket“, hogy mit miért tettek. Ma már nyilvánvaló, hogy õk is hazudtak és hazudnak „minden hullámhosszon“. Gandhi talán annyit mondott volna: „Gyurcsány Úr, Gergényi Úr, Bene Úr Önök hazudnak.“ Azért jutottunk el idáig Elnök Úr, mert 16 éve sem mondta el Ön, a lelkiismeretes jogtudós (vagy ha elmondta, nem elég hangosan.), hogy az 1949-es alkotmány hazugság, a hazugságot pedig foltozgatni nem lehet, ahogy a régi tömlõbe sem töltünk új bort. A toldozott foltozott igazság nem szabaddá, hanem megkötözötjó ha figyelünk
kerülte el az Ön által írt részvétlevél és elfelejtették feltenni azt, hogy mindannyian láthassuk, azt is csak remélem, hogy Szögi Lajos családjának, aki szegény ennek az egész nyomorúságos ezredvégi történelmünknek a jelképe lett, elnöki keretébõl segélyt nyújtott és csak szerénységbõl nem hozták ezt nyilvánosságra. Ugyanakkor látom igyekezetét a forradalom hetében itthon és külföldön is, látom vezetõ hírként november 1-jén a nigériai repülõbaleset áldozatainak küldött részvéttáviratát. Lassan aztán megint mindenki el is hiszi, hogy nem volt itt semmi, hogy Szögi Lajos kihívta maga ellen a sorsot, hogy a békés családok csak álmodták a 23-i lovasattakot és ólmosbotot, hogy minden a legnagyobb rendben van, a gazdaság pedig a dübörgõ üzemmódból száguldásra vált.
té tesz. A rendszerváltoztatás igazságának új bora így folyik el Elnök Úr régi tömlõnkbõl a szemünk láttára. Nem mondta el 1989 értelmisége, hogy kik a felelõsök az elmúlt negyven évért, 1990-ben nem volt szégyenfal. A dísznyilasok után a véres kezû kommunistákat nem nevezték meg, nem írták nevüket nagy betûkkel a címlapokra, nem fosztották meg õket a közügyek gyakorlásától, a Biszku Bélákat, Fok Jenõket, Nyers Rezsõket, Gáspár Sándorokat nem küldték el minimálnyugdíjjal 30 négyzetméteres szükséglakásokba. Nem lett a fejekben és a lelkekben rend. Itt 16 éve mindenki fél és mindenki mindent ezzel a félelemmel magyaráz. Ön azt mondja Mosomagyaróváron: „‘56-hoz csak a tiszta beszéd illik, csak az egyértelmû állásfoglalás. Nem tûri a hazugságot. Vagy a forradalom oldalán állt valaki, vagy pedig azokkal tartott, akik leverték a forradalmat. Nem lehet egyszerre Kádár örökösének és ‘56 örökösének lenni. Aki ezt megpróbálja, nem ünnepelhet tiszta lelkiismerettel, válogatni kényszerül. De a múlt ezt nem tûri el. ‘56 vagy forradalom, vagy ellenforradalom, ez volt a kérdés Kádár alatt 33 évig, és most is ez a kérdés. És egyértelmû a válasz.“ Az Ön weblapján a következtt találom: A Keresõ 0 helyen találta meg a beírt „Szögi Lajos“ szövegrészt! Ezt a magyar tanárembert két másik magyar állampolgár a gyermekei szeme láttára a XXI. század hajnalán, nappal a nyílt utcán bestiálisan legyilkolta. Ez a tanárember tisztességgel nevelte a gyerekeit volt egy olcsó autója és hat millió Forint hitele. Olyan ember volt, mint mi, 9 és fél millióan máshonnan nézve 14 és fél millióan. Csak remélni merem, hogy akkurátus weblapszerkesztõi figyelmét
Exelenciás Elnök Úr! További munkájához sok sikert kívánok. Ha netán az igazság valódi kimondásában szeretne lépéseket tenni, nagy örömmel látjuk és segítjük ebben. Nekem, nekünk a féligazságokból elegünk van és talán abból is, hogy díszhuszárok kinyitják Ön elõtt a fehér ajtót, mond is valamit meg nem is, majd bemegy és a díszhuszárok bezárják a fehér ajtót. Tisztelt Elnök Úr! Az ország nagy bajban van. A megoldás az Ön kezében és nem a politikusok kezében van. Mert Ön ismeri az igazságot. Haladéktalanul kérem, hogy elnöki tekintélyét latba vetve Magyarország minden polgárának mondja el ezt az igazságot reggel, este, mondja el ezt minden hullámhosszon! Az igazságot nem pártoktól és nem politikusoktól várjuk, hanem Öntõl. Kedves László, Kedves Magyar Barátunk! Legyen többet közöttünk, járja az országot, szeresse az embereket, ismerjen meg bennünket. Önre történelmi szerep vár, vagy a semmitmondó öt éves elnöki periódusok egyike. Meggyõzõdésem, hogy létre kell hozni az Ön vezetésével azt a társadalmi összefogást, mely megkezdi a jelenlegi politikai pártoktól függetlenül a tíz milliós Magyarország, az Európai Unió hetedik legnagyobb 15 milliós nemzetének sorsát érintõ kérdések tisztázását, kijelöli a cselekvés irányát, szükség szerint megteszi az elõkészületeket a jogi alapok újra gondolására is. Azt várjuk Öntõl Elnök Úr szép hangú beszéde után, hogy a politika helyett a magyarok, a kilencésfélmilliók a tizennégyésfélmilliók oldalára álljon, mert az Elnökhöz „tiszta beszéd illik és egyértelmû állásfoglalás.“ Isten áldja Önt és adjon igazi bátorságot, bölcsességet, tisztánlátást és cselekvõkészséget. Kiss Antal bölcsész-teológus
BÉKEPROVOKÁTOR SZAKEMBEREK Az ócskavasprefektus meg mehet a MÉH-be. A vasprefektus elvégezte feladatát. Bebizonyította, hogy az egyébként pártsemleges, független rendõrség bevethetõ párthadseregként is. Az állományban nosztalgiák élnek a régi-jó kádári idõk iránt. A maiak is utálják a pestieket, az értelmiségieket, a diákokat, a fiatalokat, a hosszú hajúakat, a kopaszokat, úgy általában az összes reakcióst, akiket szolgálniuk és védeniük kellene. A rendõrség tehát megbízható és bármikor bevethetõ. Alkalmas nagyobb, összetettebb, komplikáltabb feladatok megoldására is. Ami eddig történt, az csak felkészülés volt, alapozás, bemelegítés, hamarosan még komolyabb bevetésekre is sor kerülhet. Hiszen már nem kell sokáig dresszírozni a közvélemény béke- és hazaszeretõ, felelõsen gondolkodó, normális részét, hogy visítozva követelje az „ellenforradalom lefejezését”. Persze más kifejezéseket használnak majd, de a lényeg ugyanaz. (Sajnos, a köztársaság elleni öszszeesküvés megfogalmazás is foglalt történelmileg, pedig az egész jól bejött nekik.) Ugró Miklós – Magyar Nemzet, 2006. november 13.
jó ha figyelünk
29
Kiss Norbert vagyok, de nektek csak Fecó! Elvtársi üdvözlettel köszöntelek benneteket itt Balatonöszödön ezen a szép májusi estén. Elõzõ 25 perces beszédemben vázoltam elõttetek, hogy ezt a k...va országot mennyire elk...tuk az elmúlt 4 évben. A továbbiakban is szigorúan bizalmas dolgokat osztok meg veletek. Veletek, akik közel vagytok a tûzhöz. Az MSZP szerint az ember meghatározása így szól: Az ember nem más, mint a gazdaság kiszolgálója, de helyesebb, ha azt mondom a gazdaság prostituáltja. Csak addig van értéke a szemünkben az embernek, amíg dolgozni, termelni képes. A munkájáért csupán annyi pénzt kell biztosítani, amivel kihúzza a következõ hónapig. Értéktelen ember számunkra az öreg, a beteg, és a gyerek. Ezek a gazdaság visszahúzói, kerékkötõi. Bár a gyerekre úgy kell tekinteni, mint a holnap adóalanyára. Ezt természetesen csak nektek mondom az MSZP bennfenteseinek. Igyekszünk társadalmunkat továbbra is megosztani. Feszültséget kell gerjeszteni. Tudjuk, hogy a magyar birka nép, mert ha mi innét fölülrõl bekeményítünk, õk egymást fogják marni. Ez a mi egyik hatásos fegyverünk. Eddig mindig bejött. Oszd meg, és uralkodj, elvét fogjuk alkalmazni. Ezt a birka hadat három és fél évig szipolyozzuk, majd az utolsó hónapokban dobunk nekik két maci csokit és jól tudjuk, ezért eladják a lelküket. Aztán ígérünk fût-fát, ez is mindig bejön. Néhány példát mondok nektek, hogyan fogjuk megosztani a társadalmat: A fiatalokkal el kell hitetni, hogy a sok nyugdíjas húzza vissza õket. A nyugdíjasoknak meg azt mondjuk, hogy a fiatalok korruptak, adócsalók és nekik ezért alacsony a nyögdíjuk. Azt kell látniuk, hogy csak mi (a kormány) vagyunk szolidárisak velük. Ezen elképzelésünkben a médiát is a mi oldalunkon tud30
hatjuk. Természetesen ezt vastagon honorálni fogjuk nekik. Azt is tudjuk, hogy az egyszerû Juli néninek, Mari néninek nincs más szórakozása, mint a szennydoboz, amit õk tv-nek hívnak. Így mi nevelhetjük a gyerekeket és befolyásolhatjuk a felnõtteket a médiákon keresztül. Azt fogják látni, amit mi láttatni akarunk velük. Ezekkel, az eszközökkel õrizhetjük meg tartósan uralmunkat. Persze ezen kívül van még száz egyéb trükkünk, de ezekrõl majd a késõbbiekben szólok majd. Fogyasztói társadalmat kell kialakítani, mert ez is komoly adóbevételt jelent. A média majd segít abban, hogy csak akkor vagy valaki, ha a legújabb mobil telefonod van, és a legmárkásabb ruhákban jársz. Ez utóbbit a távol-keletrõl szarért-hugyért be tudjuk szerezni. Azt is el kell hitetni, hogy a pénz az isten. Építsük fel közösen bábel tornyát, és az Istent taszítsuk le a trónjáról. Ültessük helyére a mi istenünket, a pénzt. A hitet és ezzel a vallást az emberek szívébõl ki kell módszeresen irtani. Azt kell láttatnunk, hogy a kereszténység egy idejét múlt maradi, konzervatív, gondolkodás, ami már a befõttes üvegbe való sok szalicillel elrakva. Ezért a médiákban törekedni kell, az esetleges Egyházi botrányok felnagyítására. A lelkigyakorlatok és az egyházi értékek minket nem érdekelnek. Persze azért adunk egy kevés mûsoridõt a médiákban, de ez csupán arra szolgál, hogy moshassuk kezeinket, és azt láttassuk, hogy ebben a k..va országban vallásszabadság van. Természetesen ezek a mûsorok semmi esetre sem mehetnek fõ mûsoridõben. Hasonlóan nagyapáinkhoz Rákosi elvtárshoz mi is módszeresen gallyra vágjuk ezen oktatási intézményeket. Néhányan közülünk elvállalták, hogy elmennek templomba és még az áldozók közé is beállnak. Hálásak vagyunk ezért neked Szili Kati.
Amennyiben egy pap, vagy egy lelkész rámutatna az igazságra, rögtön pirítsunk rá, hogy ne politizáljon. Neki a szószéken van a helye. Törekedni kell, hogy fõ mûsoridõben lássák az emberek az Egyház elmúlt 2000 évének valamennyi baklövését. Ha egy szívsebész 10 bravúros mûtéte közben egy alkalommal káromkodás csúszik ki a száján, akkor erre megyünk rá, és ezt fogjuk felnagyítani, erre irányítjuk reflektorainkat. Így a megmentett 10 élet eltörpül. Ezt kell tenni az egyházakkal is. Persze kérdezhetitek: mi lesz, ha az emberek az elégedetlenségük miatt tüntetnek. Nem baj. Megunják, aztán majd hazamennek. Ha pedig kitartóan hetekig, hónapokig nem tágítanak, erre is megvan a forgatókönyvünk. Csinálunk egy óriási balhét, ami eltereli a figyelmet az alap problémáról. Megvannak erre az embereink. Profi fizetett provokátoraink vannak, akik semmitõl nem rettennek vissza. Attól sem, hogy akár egy közintézményt is szétverjenek, lángba borítsanak. Tudjátok (mi), helyzeti elõnyben vagyunk a JÓ-val szemben, mert nekünk nem kell az eszközökben válogatnunk. Bennünket nem szabályoz le a lelkiismeret. Alacsony létszámú (felszerelés nélküli rendõreinknek) engedjük neki a provokátorainkat. Majd a békés tüntetõket és a randalírozókat összekeverjük egy fazékba, és azt láttatjuk a néppel, hogy a lusta, dolgozni nem akaró csõcselék tüntet egyfolytában. Fölhívjuk majd az ellenzék figyelmét, hogy az embereit hívja vissza az utcáról. Ezzel azt sugalljuk, hogy a háttérben a FIDESZ húzódik meg. Befejezésül arra kérek mindenkit, hogy ezek a szigorúan bizalmas információk ne lássanak napvilágot. Jó munkát ehhez elvtársak! K.N 2006’ szeptember 27.-i beszéde jó ha figyelünk
Olvasói gondolatok Szörnyû ráérzésem van. Mi és még sok százezer abban reménykedünk, hogy kiharcoljuk a valós magyar szabadságot. Csakhogy az uralkodó és õket ellenzékben támogatók olyan titkokat hordozgatnak magukban, amelyekkel csak úgy titkolózva titkosítanak 80-90 évre. A rettenetes huza-vona és a teljesen eltorzult demokrácia, valójában egy célt szolgál. Ez a világhatalom létrejöttének elkötelezettsége. Hogy kik állnak e világhatalom mögött, már ne én mondjam ki. De a lényeg az, hogy ez a világhatalom létezik, mûködik, uralkodik és mindig erõsebb és erõsebb módon akár erõszakkal is végrehajt mindent. Mindenkit és mindent lesöpör, elsöpör, akik útjába akadnak. Ebben nincs kímélet. Ez a demokrácia már nem a valós demokrácia. Ez a demokrácia áldemokrácia. Mindent annak leple alatt tesznek-vesznek. Csak a néppel szavaztatnak meg. A szavazók azok akik éltetni hagyják õket. De immár nem is kell nekik szavazó sem mindenáron. Hiszen a szavazatokat immár úgy manipulálják ahogy éppen akarják. A hazugságok, a csalások és a többi erkölcstelenségek nem számítanak. Ilyen lett egész Európa, ilyen már régóta Amerika. Valóban az, amit a magyarok cselekednek a valós demokrácia érdekében, az éppen az amit el kell titkosítani, mert még valóban a nagy néptömeg ha megtudná, akkor menten fellázadna. De nem szabad neki megtudnia, mert akkor az uralkodásnak vége. Ha pedig a szekér megindulna éppen Magyarországon a lejtõn lefelé, hát biz lehet, hogy meg sem állna a hegy aljáig. Mert valami bûzlik abban a rothad Dániában! Mondja még a közmondás is. Itt rettenetes dolgok mennek végbe. Magyarországot választotta ki a világhatalom arra, hogy bemutassa azt, hogy a keresztény erkölcs teljes mellõzésével, sõt vele szemben és ellene másképpen is lehet világot igazgatni. Hamis Istenek utáni hajsza ez. Ez nem vitás. A látszat mindebben a pénz istenítése. De a való Isten helyébe lépett Antikrisztus az aki elindítja a Világ végét.
Mert ez ami kialakulóban van, nem más mint az apokalipszis! Ebben a lényeg az, hogy Magyarországot valóban keresztre feszítik, hogy példának szolgáljon azon államoknak, nemzeteknek akik a következõ áldozatokká kell lenniük. Iszonyú erõk, a népet teszik közönyössé, majd mély álomba szenderítik õket, nagy anyagi ígéretekkel (amelyekbõl aztán vagy kevesen kapnak valamit), majd amikor elámítják õket, elaltatják mint a hipnotizáltakat, akkor elvesznek mindenüket. A nép felesleggé válik, az már senkinek sem kell. Hiszen a gazdag országoknak kellenek az újszerû gyarmatok. Csak egy dolog sántít e tekintetben. Ez az egész áldemokrácia rendszer a fogyasztói társadalmat vette eszközül magának. Márpedig, ha kiirtják a népeket, akkor ki lesz a fogyasztó? Bevándorlók? Hajlandóak lesznek e ezen bevándorlók úgy szót fogadni mint a keresztények? A muszlimok, aligha, de mások sem ilyen könnyedén, szinte a teljes feladással. Csak Isten hatalma tud itt rendet csinálni. Övé a döntés joga. Mi pedig akkor tesszük a legjobban, ha az igazságért harcolunk és közben imádkozunk. Isten elõbb- utóbb meghallgatja imáinkat és harci céljainkat segíti majd. Isten hatalma minden hatalom felett áll. A hamis isteneket megbünteti Istenünk és irgalmat csak azoknak ad, akik õt ismerik. Ismerik végtelen szeretetét, hiszen akaratával pillanatok alatt mindent megváltoztathat. És ha hozzá fohászkodva együtt kérjük is e változásokra, akkor meg is adja azt. A végsõ gyõzelem így nem lesz kétséges. Csak a bizalmat és a reményt nem szabad feladni. Nem szabad csüggedni és a harcot abbahagyni. A folyamatos imádság pedig lélekben egyben tart bennünket. Ez régi titok a magyarok történelmében, amely olyan számtalanszor megtörtént. Mint az is, hogy a magyar nemzetet hányszor a kiveszés fenyegette. Aztán mindig újra és újra feltámadt a magyar, feltámadt Magyarország. Most is feltámad, csak hinni, bízni és remélni kell, de tenni is úgy, hogy a cselekedeteinkkel egymást támogassuk, egymást erõsítsük, ha kell egymást vigasztaljuk. Ez a legnagyobb erõ amit az Úr mindenkor megad. Rajtunk múlik, hogy mennyire és hogyan tartjuk be és alkalmazzuk. E.
NÉMET LAPSZEMLE Az internetes hírportál Magyarországot az állandósuló katasztrófa fenyegeti címmel idézi Nádas Péternek a berlini 100,6 Motor FM rádióadónak adott interjúját. Az író szerint a szociális problémákat nem kezelik Magyarországon, hanem egyszerûen csak a szõnyeg alá söprik.
Nádas súlyos veszélynek tartja, hogy egész Kelet-Európában tovább nõ az olló a szegény és gazdag között. Az egész régió a fordulat elsõ 15 évében felhasználta már a tartalékait. „Nincs több tartalék, nincs több ötlet. Ez egy középosztály nélküli társadalom a globalizált világban.“ A magyar értelmiség egyrészt szemben áll a kevés újgazdaggal, másrészt az elszegényedett emberek hatalmas tömegével. Tekintettel, arra hogy a magyarországi lakosság harmada a szegénységi küszöb alatt él, egy „állandósuló katasztrófával“ és az instabilitás folytatásával kell számolni. A hazugság hozzátartozik az élethez, a politikai hazugság azonban a demokrácia gyengesége, vélekedett az író. Szerinte a média felelõssége, hogy Gyurcsány beszédét, csak rövidített formában és hamisan idézték. A kormányfõ májusi, zárt frakcióülésen elmondott beszédét nem a nyilvánosságnak szánta. Nádas szerint pusztán tiszta vizet kívánt önteni a pohárba – s ezt igazán nem róhatja fel neki senki. Gyurcsány végül is magát és pártját is hibáztatta, amiért a voksolás elõtt tudatosan félrevezette a szavazókat, folytatja Nádas. Ugyanakkor ezt a beszédet már hivatalba lépésekor el kellett volna mondania, méghozzá a nyilvánosság elõtt, a rádióban, vagy a televízióban. Azzal talán az egész magyar társadalmat felrázhatta volna. Netzeitung (netzeitung.de)
jó ha figyelünk
31
TELJHATALOM Ami itt sorozatban megy, az hihetetlen. Benne vagyunk, látjuk, átéljük, és mégsem hisszük el magunk sem. Eljuthat egy köztörvényes bûnözõ a legfelsõ körökig, olyan posztot választ magának, amilyet csak akar. „Már kétszer nyert, kétszer legyõzte OV-t“ – mondja a rosszarcú mészáros tamás az ATV-n. Igen, de azt is hozzá kellene tenni, hogy egyszer sem tisztességesen. Elõször puccsal, és nem OV-t, hanem harcostársát, a szintén pénzmágnás medgyesit söpörte félre; másodszor választási csalással nyert, akkor tényleg OV ellen. Ezt az elorozott 2006-os választást is lenyelte minden alkotmányos szerv. Miért nem lett ez semmis, amikor kiderült a csalás? Milyen sokszor jelzett az Alkotmánybíróság valamely tagja, vagy elnöke az elmúlt években! Mióta ez a diktatúra van, mélyen hallgatnak. Csak olyan szólalhat meg, aki az õ hazugságaikat sulykolja. Hová lett az a néhány született demokrata, akik az SzDSz-bõl kiabált folyton, ha csak ferdén néztek a melegekre? Sokkal nagyobb jogtalanságok esetén vajon miért hallgatnak? Ez nekik nem érdekük? Vagy már nem demokraták? Vagy csak az volt a probléma, hogy távol álltak a húsosfazéktól, de ez a gondjuk idõ közben megoldódott? Hogy van az, hogy számolatlanul költhetnek a MI PÉNZÜNKBÕL ellenünk propagandára, ellenünk fellépõ rendõrségre, vissza nem térítendõ több százmilliós állami támogatásra ? Miért nem kell végre elszámolniuk??? Csõdbe vitték az országot, – akkor sem történt semmi. Nem kell senkit felelõsségre vonni. Felelõsség csak akkor van, ha egy jobboldali vezet valamit (országot, pártot, ellenállást, bármit). Emberek milliói vegetálnak, rendesen dolgozó emberek nem kapnak rendes bért, nem tudnak emberi módon megélni. Eközben pár ezer ember – sokszor köztörvényes módon – milliárdokat nyúl le, és pisszenés sincs. A világot mindenütt egy igen szûk pénzoligarchia irányítja. Mint látjuk, már itt is. De akkor miért kellünk mi asszisztálni? Nem kéne 4 évente választásokat tartani, az is elég szép pénz. Azt is le lehetne nyúlni. Tényleg, ez a legújabb javaslatom. Hagyjuk ki ezt a teljesen felesleges tánclépést. Mindnyájan látjuk, hogy úgyis az van, amit 15 ember akar.
32
Kellemetlen hagyományunk, hogy eleve kilátástalan, halva született politikai cselekvéseket ünneplünk teljes erõvel, míg a reális célokért és okos taktikával végigvitt, sikeres változásokra csak egy-egy történelemóra marad. Az 1848-as szabadságharc tehetségtelen szereplõivel, sõt az olykor beszámíthatatlan Kossuth Lajossal együtt: mítosz, dicsõ esemény, amelyrõl csak szuperlatívuszokban illik beszélni, és amelynek örökségét évrõl évre magáénak (és csak magáénak) vallja minden egyes párt és nótakör. A kiegyezés, ami élhetõ win-win szituációt teremtett Magyarország és a Habsburgok közt, az csak úgy megtörtént. Naná, a reálpolitikához kicsit több ész kell annál, mint hogy bebaszva felborítjuk a villamost, ezért a kiegyezést nem érti meg minden hülye, vagyis azonosulni se tud vele. Filmen se olyan izgalmas. Nincs benne tank. Térkép, az igen. Azon kívül, hogy tömegek emelték fel a fejüket, hogy nemet mondjanak a Rákosi-klikknek, nincs semmi, amit példaként állítani érdemes. 1956 történéseirõl még jó ideig össze-vissza folyik a vita. Kissé megszaladt a postairón Pozsgay és a késõbbi rendszerváltók kezében, amikor népfelkelés, majd nagyon gyorsan hótiszta forradalom és szabadságharc, nemzeti mestermunka lett belõle. Egyelõre az se biztos, hogy a zavargáshullám kifejezés nem fedi pontosabban azt, ami 1956-ban történt. A tûrhetetlen elnyomás elleni bátor lázadást, a Rákosi igen alulfejlett pártellenzékének csetlés-botlását, ami aztán diplomáciai nonszenszek által elszórt lövöldözésekbe és kemény megtorlásba torkollott. Nemhogy Kossuth Lajos és felelõs kormány nem volt, de semmilyen egyéb országos hatóság. Anarchikus intifáda, nem szervezett függetlenségi háború. Azon kívül, hogy tömegek emelték fel a fejüket és jöttek elõ a sötétbõl, hogy nemet mondjanak a minden húrt túlfeszítõ Rákosi-klikknek, nincs semmi, amit mitizálni és példaként állítani érdemes volna. Csak ugye megint: részletekben értékelni bonyolultabb és fárasztóbb, mint égbe emelni az egészet. Itt van például ez a Nagy Imre. Egy szovjet állampolgársággal kidekorált moszkovita komcsi, aki többek közt azért került a párt csúcsára, mert jól feküdt Moszkvában. Idehaza földet osztott, majd padlást sepert, és gazsulált Rákosinak, hogy vegyék vissza a tutiba. A kettejük közti hatalmi harcot persze fõleg az irányította, melyikük tartótisztje hogyan helyezkedett a Kremlben, de azért voltak eszközeik. Nagy Imrének például az, hogy õt mégse utálták annyira a magyarok, mint a zsidó Rákosit. Rákosinak meg az, hogy nála volt a bikacsök. Berija már jelezte Rákosinak, hogy a zsidó kommunista király mégiscsak pofátlanság Na most amikor Nagy Imre úgy érezte, hogy a mindennel tele lévõ tökû tömegek odakint pont és kizárólag õt akarják – és valóban ilyesmit kiabáltak, csak épp Nagy Imrének nem volt fogalma se, hogy õ mit akarjon –, akkor kiállt az erkélyre, kicsit hebegett, hogy ezek elvtársak-e vagy micsodák, és mondott egy tapogatózó jellegû szpícset. Aztán kisvártatva azzal gondolt a kedvükre tenni, hogy kilépett a Varsói Szerzõdésbõl. A Szovjetunió – ahol ekkor még tartott a „ki érhet fel körülünk Sztálinhoz” játék – nem volt nagyon megijedve a lehetõségtõl, hogy a brutális Rákosi megbukik, és valami lazább pórázon marad Magyarország; a Politbüróban voltak ilyen elképzelések már Sztálin alatt is. Kivonták a csapataikat Budapestrõl, kivártak, gondolkodni kezdtek, hogy akkor próbáljuk máshogy, nem errõl szól ez a kurva ország. Lavrentyij Berija elvtárs már korábban jelezte Rákosinak, hogy a zsidó kommunista király azért mégiscsak pofátlanság és egyébként is õ, a veterán csekista futtatta Nagy Imrét. De amikor azt látták, hogy a bajuszos kolléga letolja a gatyáját és a seggét mutogatja feléjük, akkor begurultak. Aki egy két hét alatt elbukó háborút kiprovokál, az nincs észnél. Ahogy a ruszkik becsörömpöltek, kitört az úgynevezett elkeseredett ellenállás, ami azt jelentette, hogy a budapesti lakosok szekrényeket toltak az ablak elé, ha pince nem volt, és pár nap múlva már nagyon utálták a forradalmár testvért, aki az utca felsõ végérõl lövöldöz, meg perjó ha figyelünk
sze az oroszt is, aki alulról. Bonyolultabb vidékeken különféle magyar szakadár csoportok – nyilasok, másmilyen kommunisták, horthysták és hagyományos forradalmárok – harcoltak egymással, az ÁVH-val és az oroszokkal egyszerre, és a keletkezõ anarchia nyomában persze azonnal felbukkant a szimpla lumpenbûnözõ, különféle szerepekben, de leginkább önmagát adva. A hõs, akit a forradalom vezéralakjaként ünneplünk, ekkor kénytelen volt észrevenni, hogy innentõl õ nem irányít semmit. Sikerült ilyen remek helyzetbe manõvereznie magát és az országot, ahol még az utolsó szó jogán elmondhatja az éterbe, hogy „csapataink harcban állnak”, pedig nem az õ csapatai voltak, és a harcnak nem volt értelme. A Szovjetunió pedig papírforma szerint leverte a felkelõket, nem túl nagy meglepetésre; mondhatni, Nagy Imrén kívül mindenki tudhatta, hogy a végkifejlet szempontjából mindegy, ma vagy holnap kérünk szépen bocsánatot. Horthy is beleszaladt egy vesztes háborúba, de azért annak mégis több esélye volt, mert nem volt egyértelmû, nem erõsebb-e a német az orosznál. 1956-ban nem volt kérdés. Aki egy két hét alatt elbukó háborút kiprovokál, az nincs észnél. Nagy Imre 1956-tal együtt halott. Kádár János mindennap velünk van. Nagy Imre végzete érdekes és szívszorító egyéni dráma. De politikusként, vezetõként tisztelni ezt az embert súlyos tévedés. Nem valamilyen egyetemes értékrend vagy legalább a térkép, hanem a nevét skandáló tömeg csábítása vezérelte, amikor fatális döntéseit meghozta. Az egyetemes értékrend mindig a fölösleges vérontás ellen szól. 1956-nál fölöslegesebb vérfürdõt nehéz elképzelni. Elterjedt az a vélekedés, hogy 1956 roppantotta meg a Szovjetuniót. Mert mi annyira különleges nép vagyunk, hogy nem az NDK-s, nem a lengyel és nem a csehszlovák háborgás, nem Mao, Teng, Tito és Ceaucescu különutassága, pláne nem az elvesztett fegyverkezési és gazdasági verseny vagy az afgán háború, hanem punkt a mi kis csetepaténk lékelte meg a kommunizmust. Sajnálom, de nem. Az októberi sajnálatos eseményeknek egyetlen közvetlen következménye volt. Kádár János személyében a véres megtorlás után, ahogy egy századdal azelõtt Ferencjóskát, megkaptuk a létezõ legpuhább frottírtörölközõt, amit a KGST-ben kapni lehetett. Nagy Imre 1956-tal együtt halott. Kádár János mindennap velünk van. Itt kísért a hitelre vett nyaralásokban és konyhabútorokban, a vezérkultuszokban, az alanyi jogok mítoszaiban. El kell engedni a kezét, és újratemetni õt is végre.
A robbantásos merényletek, a 23 millió román bejövetele és egyéb más politikai mesék után Gyurcsány kitalálta ezt a szélsõjobboldali mesét is. A beteges elme hozadéka ez, amely arra készíti fel a butábbik társadalmi réteget, hogy elfogadja a jobboldali vezetõk esetleges letartóztatását. Ma olyan dolgokat követ el a hatalom, amelyeket el lehetne követni, ha jönnének az oroszok... Igaz, volt néhány idegen nyelvû Gyurcsány-SA verõlegény 23-án, de ezeket az akciókat nem lehet sürûn ismételni, mert Európa elõtt nagy égés volna.... ha kiderülne. És semmi nem marad titokban. Szilvási csak egy dolgot felejtett ki: a hülye meséje elõadása akkor lenne némileg hiteles, ha beleszõtte volna, hogy Kozenkay jenõt és Kõrösi Imrét már le is tartóztatták a fegyveres lázadás szervezése, valamint fegyverrel való visszaélés, és az alkotmányos rend elleni uszítás miatt. De ezt nem mondta. Olyan tehát, ez a Szilvási féle szélsõjobboldalizás, mint a lepkefing. Csak azt nem tette hozzá, hogy az orvosi kamara, a gyógyszerészek, a nyugdíjasok, a tanárok és mindenki aki tiltakozni mer a tetves hazudozó aljas manõverei ellen, az mind szélsõjobboldali és fasiszta, meg nacionalista, meg „kurva“ magyar! Most a nemzeti oldal teljes lejáratása folyik, mert tudják, hogy ha nem õk nyernek bármi áron, akkor börtönben kell végezniük. Ma még az ügyészség védi õket, hiszen a Gyurcsány elleni feljelentést – ami fehér és fekete, és még jogásznak sem kell lenni ahhoz, hogy ez lássék -, is visszautasították. De semmi nem tart örökké. Az õ hatalmuk sem, és ehhez a rettenetes bukáshoz nem kell beteges szélsõjobboldali összeesküvés(elmélet).
Végül pedig fel kéne már fognia valamit Szilvásinak: ma Magyarországon akkor sincsen szélsõjobboldal, ha Gyurcsány és a Mazsihisz ezt üvöltözi ország-világ elõtt. Van egyetlen ember, aki jelzõzhetetlen módon hazudott, hûtlenül kezelte a nép pénzét, gazdasági válságba sodorta az országot, félrevezetett mindenkit, és hazugságokkal nyerte meg a választásokat, tehát illegitim! Szilvásinak egy kis erkölcsi érzék kellene csupán, és mint egy fontos hivatal vezetõje, õ maga is letartóztathatná az illetõ urat, és a budapesti rendõrfõkapitányt... és akkor Szilvásit ünnepelné az ország.... és minden más személy teljes körû amnesztiát élvezhetne Kóka és Veres kivételével. Ezzel pedig, az MSZP teljes megújulása is megtörténhetnék! Ja, és béke lenne végre az országban. Mert mindössze egyetlen dolog zavarja a többséget: egy ember bûncselekményei miatt kell rosszabbul élni. Amiatt, aki ezt a programot ránk erõlteti. Ha ez az ember ott állna a bírói pulpitus elõtt, a magyar társadalom megnyugodna. Ha pedig ezt Szilvási megértené. akkor nem beszélne hülyeséget Gyurcsány parancsára, és nem járatná le magát.... Hiszen nincs Kõrösi Imre NBH-s alkalmazotton kívül egyetlen fegyveres csoport sem, aki lövöldözni akarna. Tovább dübörög tehát, a hazugság kampány! Csak Szilvásinak azt is tudnia kellene, hogy õ olyan poszton van, ahol a bûn sokszorozódik a felelõsséggel azonos mértékben. És Szilvásinak nagy a felelõssége. Kár bemocskolódnia egy beteges hazudozó kénye-kedve szerint... Hirtelen gondolatok Szilvási fenyegetésére Stoffán György
Gerõ rendõrsége rendesebb volt Gyurcsányénál – De egyszerre történik valóban minden, az ötvenhatos október huszonharmadika és ez az idei, ahogy – még mindig kissé izgatottan – legújabb élményeimet mesélem az Info Rádióban. Elfelejtettük volna tényleg a „se kommunizmust, se kapitalizmust” ötvenhatos jelszavát? Nehéz megfogalmazni a hazugság világrendszere elleni lázadást, de a legújabb október 23. ugyanúgy rést ütött itteni, mostani falán, mint az a dicsõ, ötven évvel ezelõtti a kommunizmusén. Kisebbet, az igaz, de várjuk ki a végét. Célkitûzéseinkbõl nem valósult meg egyelõre semmi: gyalázat lett volna álszent fegyelmezettséggel ünnepelni. Átszólni Nagy Imréhez az Apró-villa falai alól? Ez a gyötrelmes, zûrzavaros nap nagyon is illett mai helyzetünkhöz. Hosszú út vezetett attól a régi huszonharmadikától az erdélyi tüntetésen és a nagy dunai tüntetéseken át a mostani huszonharmadikáig, s én hálát adok a sorsnak, hogy mindegyiken jelen lehettem. De attól tartok, még hosszabb lesz majd az út addig a tájig, ahol a magyar szabadság, az ökológiai tudatosság és a hazugságtól való idegenkedés már ugyanazt jelenti. Áll egy ember a Madách téren, magyar zászlóval a kezében. Arra lohol hat-nyolc ufó, leteperik, püfölni kezdik. Tulajdonképp miért? Ez mégiscsak ennek az országnak a zászlaja, nem? Mit szól ehhez Gergényi rendõrfõkapitány? Nem kellett volna megismertetnie õket ennek az országnak a törvényeivel és szokásaival? Gergényi talán távozik, de itt marad Gyurcsány Ferenc. S ha távozni találna egyszer õ is, az alaphazugságokon túl hogy jutunk? Karátson Gábor – Magyar Nemzet, 2006. november 13.
Forrás: Tóta W. Árpád
jó ha figyelünk
33
Hozzászólás Tóta W. Árpád írásához Az Index egész struktúráját figyelembe véve nem túlzottan lényeges, de nem is elhanyagolható a ‘Jegyzet’ szerepe. Mégsem állhatom meg, hogy néhány megjegyzést ne fûzzek Tóta W. Árpád ‘A tehetetlen halott’ címf írásához. Semmi kifogásom a blaszfémia ellen, nem állhatom a pátoszt, az indexes stílus ezért sokáig rokonszenves volt. Ami az utóbbi idõben eluralkodott, az inkább kongóan üres poénkodás. Laza stílusa mögött kemény, normatív attitûd, a legfiatalabb generációk állítólagos gyõzteseinek etikamentes érzék-értékvilága sejlik fel. De sebaj, kit érdekel, legfeljebb nem olvasom. Ettõl ‘A tehetetlen halott’ címû jegyzet olyan lehetne, mint a többi, vagyis rövid gondolkodásra igen, szóra nem érdemes. De most szokatlan dolog történt: a hasonló írások szerzõi benyomásom szerint tudták, mirõl/kirõl beszélnek, Tóta W. is. Most mintha fogalma sem volna. A zavaros történeti fejtegetés alapgondolata, hogy „Kellemetlen hagyományunk, hogy eleve kilátástalan, halva született politikai cselekvéseket ünneplünk teljes erõvel“. Mintha a sikertelen nekifeszülésekben bárki a sikertelenséget ünnepelné! De ez hagyján, a tragikus (elárult, elárvult) magyar történeti tudat kritikája (jobb lenne persze, ha elemzõ kritikája) nagyon is indokolt. 1956-ról a cikk legfontosabb állításai: hogy eleve kudarcra volt ítélve, hogy a csõcselék artikulálatlan lázadása volt, s hogy mindennek fõ oka a tehetetlen pártellenzék és mind közül a legtehetlenebb, Nagy Imre. Aki, nem mellesleg, ugyanolyan moszkovita komcsi, mint Rákosi, csak éppen 1953-ban az t „tartótisztje“ állt nyertre a szovjet hatalmi játszmában. (És 1956-ban ugyan hogy került Nagy az élre, kérdezhetném, de nem teszem.) Intifáda, Pozsgay és a többi rendszerváltó, össze-vissza folyó történelmi vita, zavargáshullám, win-win szituáció és kurva ország – totál fogalmi katyvasz, cool hívószavak, s mindebbõl két dolog világos: akkor (is) a térképre kellett volna nézni, mint Tóta teszi, ha a szovjetek elleni lázadásra gondol, illetve, hogy a „bátor lázadást“ voltaképpen Nagy rontotta el. Nem érdemes ünnepelni, ismételgeti emfátikusan a szerzõ, én meg megkérdezem: mire ez a többre érdemes indulat? Olyan nagyon ünneplik, olyan sokan ismételgetik, hogy Nagy a forradalom vezére, vezetõje stb. volt? Mert én nem vettem észre, bár lehet, hogy csak nem figyeltem oda.
A jegyzet mégsem egy radikáljobb pamfletoldalacskáról pottyant az Indexbe. De még ezzel sincsen baj, nem kell ünnepelni, sõt elgondolkozni sem kell, egyáltalán nem. Politikusként, vezetõként tisztelni végképpen nem kötelezõ. Csak mind nehezebben érthetõ, hogy ha a cikk egy sajnálatos félreértést akar tisztázni – ti. hogy Nagyot drámai és szívszorító végzete igézetében a mai kor véletlenül politikusnak és vezetõnek nézi – akkor miért keveri bele lépten-nyomon 1956-ot is, amihez pedig alapvetõen nincs köze? Hogy jönnek ide a „budapesti lakosok“, akik „pár nap múlva már nagyon utálták a forradalmár testvért, aki az utca felsõ végérõl lövöldöz“? Hogyan a „különféle magyar szakadár csoportok – nyilasok, másmilyen kommunisták, horthysták és hagyományos forradalmárok“, akik „harcoltak egymással, az ÁVH-val és az oroszokkal egyszerre, és a keletkezõ anarchia nyomában persze azonnal felbukkant a szimpla lumpenbûnözõ“? Amikor azután 1956 jelentékenységének mítosza, a lengyel „háborgások“ és a legpuhább frotírtörülközõ elõkerül, már sok minden világosabb. A jegyzet mégsem egy radikáljobb pamfletoldalacskáról pottyant az Indexbe. Mindössze arról van szó, amire a cikkíró – slusszpoénnak szánva – utal: „Kádár János mindennap velünk van. Itt kísért a hitelre vett nyaralásokban és konyhabútorokban, a vezérkultuszokban, az alanyi jogok mítoszaiban.“ Bizony, hogy velünk van, de még mennyire. Nem Moldova György nosztalgikus hagiográfiájában, mert az az elmúlt világhoz tartozik. Hanem Tóta W. Árpád cikkében van velünk, ami nagyon is 2006-os írás. Amelyben megjelenik az 1956-tal és a közelmúlttal kapcsolatos minden fõ állítás, amelyet a Kádár-korszak (nem)oktatása hordalékként
rakott le. Mára pedig guanóvá szilárdult. Tóta cikke mintha részletekben való értékelést ígérne mítizálás helyett, de aztán felmondja szépen (mai nyelven) a kádári-közprosztó narratíváját. Õt sem, azt sem zavarták az értékelések: hogy Rákosi és Nagy között igenis volt elvi különbség, hogy nem Nagy döntései „manõverezték“ bele az országot november 4-be (mert az inkriminált döntések válaszul születtek az újabb intervenció elõkészületeire), hogy sohasem akart forradalmat, sem õ, sem a pártellenzék, amely azért olyan hatásosan csetlett-botlott, hogy a magyar hatalmi elit teljesen szétzilálódott stb. A cikk egyetlen kreatív eleme, hogy felcsatolja a kádári narratívához a mostani szeptemberi-októberi csõcselék szolgáltatta élményt. S valami olyat sugall, hogy ha ezek itt ötvenhatoznak, akkor azok, akkor sem lehettek különbek. A forradalom jelentéktelenítése, zûrzavaros, áttekinthetetlen eseményként való ábrázolása, ami feljegyzésre sem érdemes – ez volt Kádár János és Aczél György igazi és maradandó véleménye ötvenhatról. Ez biztosan tetszene Szabó Lászlónak is (anno Népszabadság, MTV-Kék Fény) – hát nem mindig ezt mondtuk?! A közelmúlt bagatellizálása, a forradalom jelentéktelenítése, zûrzavaros, áttekinthetetlen eseményként való ábrázolása, ami feljegyzésre sem érdemes, ezért adekvát emlékezeti formája a nem-emlékezet – ez volt Kádár János és Aczél György igazi és maradandó véleménye ötvenhatról, nem a négy ok, meg az ellenforradalom. Politikailag ezt vélték hasznosnak és hatásosan is mûvelték. Olyannyira, hogy alighanem ma is ez az õ 56-képük a legelterjedtebb Magyarországon. Quod erat demonstrandum, mert csak Tóta W. Árpád hiszi, hogy az egyébként jelentékenyen üres állami rituálé a többség véleményét fejezi ki. Sokkal inkább Tóta „cool“ cikke fejezi ki – amelyben a századik életévéhez közeledt Kádár János dörmög kedélyesen: lám, mégis az õ ötvenhat-képe, amelyben a végén annyira elbizonytalanodott, hogy még elméje is megzavarodott, az élt túl mindeneket. Legfeljebb neo-vörös farokként odabiggyesztik, hogy el kéne temetni. Forrás: Rainer M. János
SLOTA: GYURCSÁNY ROSSZABBAKAT MOND SAJÁT ORSZÁGÁRÓL, MINT ÉN
Ján Slotának, a tót magyarfalók vezérének értékes meglátása szerint Gyurcsány sokkal inkább magyarellenes, mint õ, és pártja. „Ugyan már, mit kell még mindig pszichózist kelteni azokkal a régi kijelentésekkel, hogy például tankkal menjünk Budapestre?! Gyurcsány rosszabbakat mondott a saját országáról, mint én, õt kellene kizárni a szocialisták közül! Egyébként csinálnak õk forradalmat, nincs szükség az én tankjaimra” – mondta. Forrás: Kuruc.info 34
jó ha figyelünk
Mindenképp lesz gazdatüntetés Arról, hogy mikor és hol, mindenszentek után dönt a Magosz demonstrációs bizottsága. Obreczán Ferenc, a szervezet fõtitkára szerint elfogadhatatlan, hogy miután Demszky Gábor a választási kampányban még nagy falunak nevezte Budapestet, néhány hónappal késõbb a közgyûléssel kitiltatja onnan a traktorokat. A közgyûlés tulajdonképpen a gyülekezésrõl szóló törvényt írta felül, és így tiltotta meg azt, hogy a gazdák a Kossuth térre vonuljanak.Mûveleti területté nyilvánította a Kossuth teret. Jogilag azt nem értjük, hogyha mûveleti terület, akkor a Parlament megközelítése
hogyan lehetséges, hiszen mûveleti területen ezek szerint senkinek sem lehet belépni. A parlament hogyan fog ezután mûködni? – tette fel a kérdést Obreczán Ferenc, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének fõtitkára. A demonstrációs bizottság és a jogászok összeültek, és levelet írtak a rendõrségnek. A Társaság a Szabadságjogokért szervezet ügyvivõje úgy látja, hogy a rendõrség nem háríthatja el a felelõsséget, és nem hivatkozhat hatáskör hiányára, amikor nem engedélyezi a gazdák demonstrációját. Ahogy arra sem, hogy a Kossuth tér mûveleti terület.
A mûveleti terület fogalom nem szerepel a gyülekezési törvényben. A gyülekezési törvény pontosan felsorolja azokat az indokokat, amikor egy rendezvényt be lehet tiltani, illetve egy rendezvényt fel kell oszlatni. Az, hogy mûveleti terület, ez nemhogy a gyülekezési törvényben, de a rendõrségi törvényben sem szerepel. A mûveleti terület, mint fogalom, a honvédelmi törvénynek a szóhasználata. Hát hála Istennek Budapest, de egyáltalán a Magyar Köztársaság területe nem haditerület, tehát én elképedve hallgatom, hogy folyamatosan és rendszeresen a rendõri vezetés arra hivatkozik, hogy mûveleti terület, és ott ezért vagy azért nem lehet semmit sem csinálni – vélekedett Schiffer András, a Társaság a Szabadságjogokért ügyvivõje. Schiffer András szerint a gyülekezési törvény 14 évig többé-kevésbbé hibátlanul mûködött, ezért nem érti, hogy a kormány most miért akarja azt megváltoztatni. Így veszélyesnek tartja azt is, hogy a traktorok megjelenése éppen akkor jelent veszélyt a közlekedésre, amikor a politikai helyzet diktálja. Az állampolgári jogok országgyûlési biztosának általános helyettese kétségbeesett kísérletnek nevezte, hogy a fõpolgármester a gazdák budapesti demonstrációjának engedélyeztetése közepette KRESZ-táblákkal tiltotta ki a traktorokat a Belvárosból. Az InfoRádió arra utaló kérdésére, hogy ez a döntés nem válhat-e precedensértékûvé, és nem vezethet-e a gyülekezési jog korlátozásához, Takács Albert megjegyezte: valóban „van a problémának egy olyan oldala, hogy ha egyszer elkezdünk egy téglát lerakni, akkor könnyen lehet, hogy abból fal épül“. Mint az ombudsman megjegyezte, a traktoros tüntetésnek számos érdekes vetülete van. Azon is el kell gondolkozni, hogy ha egy olyan demonstráció, amin erõgépek vannak, esetleg jogszerûtlenné válik, hogyan lehet azt utólag rendészetileg kezelni – hívta fel a figyelmet Takács Albert. Ugye, azt mondjuk, hogy erõszak alkalmazására, támadásra alkalmas eszköz, egy kõ, egy bot, az ne legyen a tüntetõnél. Akkor egy traktor miért legyen nála? – fogalmazott. hírTV, InfoRádió
jó ha figyelünk
35
Magyarország gyarmat, Gyurcsány Ferenc pedig mindenben kiszolgálja a gyarmatosítókat. A miniszterelnök gyakorlatilag átengedte hazánk irányítását a nemzetközi pénzügyi köröknek, s teljes egészében szolgálatukba állította a fiskális politikát. Az elmúlt hónapok fényében már senkinek nem lehet arról beszélni, hogy megtévesztették tanácsadói. Az SZDSZ régóta úgy mûködik, mintha az ország gazdasági tönkretételében lenne érdekelt. A magyar társadalom érdekeinek ellehetetlenülésében azonban most már a szocialistákat sem lehet felmenteni azon az alapon, hogy nincsenek kellõen beavatva, ezért nem ismerik, mi zajlik a kormányzaton belül. A párt álláspontját Lendvai Ildikó egyértelmûsítette: azért nem más, hanem Gyurcsány a miniszterelnök, mert nélküle a nemzetközi befektetõk bizalma megrendülne. A tüntetéssorozatra adott és még a nemzetközi közvélemény rosszallását is kiváltó, durva rendõri reakció nem volt véletlen. Az embereknek meg kellett mutatni, hogy ha a jövõben bármilyen kismértékben szembefordulnak a hatalommal, annak válogatás nélküli véres verés lesz az ára. Ehhez nem kis adalék, hogy mindeközben a tolerancia és mindenféle szabadság bajnokaként verekedõ SZDSZ újra leleplezõdött. Demszky Gyurcsánnyal együttesen küzdött meg azért, hogy a jog és a rend követésében keménykötésûnek kikiáltott, azonban az európai normákat semmibevevõen brutális budapesti rendõrfõkapitány ne menjen el nyugdíjba. Gergényi tábornok ugyanis már bizonyított. A bûnözés letörésével és a szakmai lelkiismerettel szemben a könnyebb utat, a hatalmi-politikai elvárásnak való, kritika nélküli megfelelést választotta. Akárhogyan is tekeri a szót a kormánysajtó, a tüntetéssorozat az egyre bontakozó kiszolgáltatottság és a globalizmusnak minden értéket feláldozó hatalom alantassága miatt robbant ki. A 2007-es költségvetési tervezetbõl tudjuk, hogy a kormány nem fúj visszavonulót, s a magyar társadalmat térdre kényszeríti. Miközben a magyar vállalkozókat, a diákokat, a nyugdíjasokat, a családokat újabb és újabb terhekkel zsigereli ki, addig a tõkeerõs külföldi vállalkozások hihetetlen adókedvezményekben részesülnek. Az tehát egyszerûen hazugság, amit Draskovics Tibor, az államreform-bizottság elnöke állít: „közszolgáltatásokra többet költünk, mint amennyink arra van, amennyit képes az állam beszedni”. Még akkor is az, ha a népnyúzást olyan, szakmainak álcázott ostobaságokkal, mint „reformkényszer”, „reformdiktatúra” szavakkal próbálja megmagyarázni. Reformdiktatúra van, de a kormánynak nincsenek diktatórikus törekvései – mondta tegnap Draskovics, ami a rendõri brutalitás fényében finoman szólva kételyeket ébreszthet. Ám nem kell túlságosan mélyre ásni ahhoz, hogy a kijelentés ellenkezõjérõl még inkább meggyõzõdhessünk. A költségvetésbõl kiderül, hogyan és miért épül a diktatúra. Míg az összes minisztérium költségvetése jelentõsen csökken, addig a tavalyihoz képest több pénzbõl gazdálkodhat az APEH, a létszámát 500 fõvel bõvítik. Központosítják a vám- és pénzügyõrség, az államkincstár és az adóhatóság informatikai rendszereit, amire új, 432 fõs intézményt hoznak létre. A polgári nemzetbiztonsági szolgálatoknak és a rendõrségnek szintén nõ a költségvetése. Félmilliárdból a lehallgatórendszert fejlesztik, hogy így „fokozhassák” a „szélsõséges szervezetek és csoportok elleni küzdelmet”. (Az SZDSZ még nem tiltakozott.) De vajon mi is történik? Találgatás helyett álljon itt egy áthallásos példa! Haiti 1914-ben – valamennyi alapvetõ funkciója tekintetében – amerikai gyámság alá került. Az USA által kinevezett és a haiti vezetõk által csupán jóváhagyott tisztviselõk döntötték el az ország költségvetését, bevételeit és kiadásait. Az államok között kötött szerzõdés szerint „(…) Haiti elnöke az USA elnökének jelölése alapján kinevez egy pénzügyi tanácsadót, aki a pénzügyminisztériumhoz lesz beosztva, és akinek javaslatai megvalósításához a miniszter hatékony segítséget nyújt. Ez a pénzügyi tanácsadó megfelelõ rendszert dolgoz ki a bevételek növelésére és a kiadásokkal való összhang meg36
Haiti. Az ûrbõl nézve minden békésnek és csendesnek tûnik teremtésére, megvizsgálja az államadósság tényleges helyzetét, és felvilágosításokat ad mindkét kormánynak az esetleges adósságok tekintetében, javaslatokat tesz a bevételek begyûjtésére és a felhasználás modern módszereire, valamint egyéb javaslatokat dolgoz ki a pénzügyminiszter számára Haiti jóléte és virágzása szempontjából (…) A legfõbb adószedõ által összegyûjtött bevételekbõl elõször is a legfõbb adószedõ, valamint helyettese és alkalmazottai fizetését és költségeit kell fedezni, valamint az adóhivatal költségeit, ideértve a pénzügyi tanácsadók fizetését és költségeit. Másodszor Haiti államadósságaira és kamataira kell fordítani a bevételeket, harmadszor a rendõrségnek a fenntartására (…), és ami ezután marad, az használható fel Haiti fenntartásának folyamatos költségeire.” A szerzõdés azt is rögzítette, hogy: „(…) ha szükségessége felmerül, az Egyesült Államok hatékony segítséget nyújt Haiti függetlenségének megõrzéséhez, olyan kormány fennmaradásához, amely megvédi az állampolgárok életét, vagyonát és egyéni szabadságát.” Az eredmény: Haiti ma a világ egyik legnyomorultabb országa. Az akkori amerikai, ma globális tõke természete azóta sem változott. Ugyanúgy szüksége van a kormányok „jóindulatára”, még ha nem is ennyire nyíltak a megkötött szerzõdések. A globális tõke ugyan kevésbé kiismerhetõ, de az utcai tiltakozások és a költségvetés felvillantotta a lényeget. Gyurcsányékról mára bebizonyosodott, hogy nem a magyar érdekeket kívánják képviselni. A magyar emberek Európában eddig is kirívóan rossz egészségügyi, szociális és gazdasági helyzete romlani fog. Érthetetlen, hogy amíg például Romániában a román, Ausztriában az osztrák, Horvátországban a horvát érdekek dominálnak, addig Magyarországon a magyar érdekek miért nem. Ennek a problémának a széles körû megértése azonban pillanatok alatt elsöpörné a Gyurcsány-kormányt. D. Horváth Gábor – MNO
jó ha figyelünk
