.SZEMEREY SAMU.
.Kockásfül‹ Nyúl. .találkozása Süsüvel. Lehetséges narratívák a kelet-európai urbanisztikában
A
z elmúlt évszázad társadalmi, m∫vészeti vagy mérnöki vízióinak központjában javarészt városok álltak: a legkülönböz√bb szakmai és politikai csoportok fogalmazták vagy építették meg az általuk ideálisnak képzelt verziókat, miközben többnyire legfeljebb befolyásolni tudták azt, ahogy az emberi együttélés környezete alakult. Víziókból, a városok ideális jöv√jével megszállottan foglalkozó mozgalmakból és alkotókból b√ven jutott nekünk is, különösen a totalitárius rendszerek idején. Ezzel együtt, vagy talán éppen emiatt igen kevéssé ismerjük akár a saját beidegz√déseink, értelmezési kereteink hátterét – az építészetr√l, a városi térr√l való gondolkodás zárt körein túl egyre távolodunk a saját városiasságunkat megérteni segít√ jelenségekt√l. Így aztán a minták is többnyire változtatás nélkül, észrevétlenül épülnek be a kortárs kultúrába és az azt létrehozó generációk munkáiba. Jelen írás célja, hogy olyan témakörökre mutasson rá, amik vizsgálatával közelebb juthatunk Slavoj Zˇizˇek kijelentéshez, amivel az úgynevezett KeletEurópáról tartott el√adását zárta – és amit saját gondolkodásom kiindulópontjául választottam:
Gondolatmenetem másik kiindulópontja a pragmatikus urbanisztika fogalmának értelmezése. Az urbanisztikáról mint gondolkodás- és cselekvésmódról, vagy általánosságban a városról való beszédhez meg kell vizsgálnunk a képzeletünket – mi a keleteurópai képzelet természete, a kapcsolata a várossal? Milyen a város, amit elképzelünk? Egyáltalán – és ez talán az egyik legfontosabb kérdés – el tudunk-e képzelni egy várost? Valamint: ha azt tarthatjuk pragmatikusnak, ami a reálisban, a meglév√ben, a gyakorlatban (a város életében) gyökerezik – azaz ami folytonosan feltárja, kontrollálja és használja azokat a jelenségeket, amik m∫ködésének terepét, a várost formálják, milyen módon töltötte be ezt a szerepét az urbanisztika Kelet-Európában? Konkrét helyszínek problémaelemzése vagy szakmatörténeti kutatás helyett a m∫ködésben lev√ képzelethez fordultam – a következ√kben felvázolt témakörök kapcsán az államszocialista korszak jellemfejl√dési modelleket felvázoló legendás meséinek városképeit és szerepl√it vizsgáltam meg. Tettem ezt azért is, mert a város reprezentációiban talán ez az a m∫faj, amiben – szükségszer∫en – a legkevésbé érvényesül a sajátos tükörkép-viszony, ami a kelet-európai kultúrát és ezen belül az urbanisztikát meghatározza, vagyis hogy önmagát leginkább egy elképzelt „Nyugat” árnyékában képes értelmezni. Ez a hivatkozás egyben tipikus, immár többszörösen át-
„Szükség van arra az excentrikus pozícióra, ami a miénk. Nem azért vagyunk itt, hogy Önökt√l tanuljunk. Itt Önöknek kell t√lünk tanulni. Teljes mértékben avantgarde-nak kell lennünk.” 1
65
Szemerey Samu
tételes (többszörös fikciókra épül√) képeket is létrehoz a jellemz√en posztszocialistaként meghatározott keleti városokról, bár a jelenség sokkal régebbre nyúlik vissza. Így e városok sok esetben sajátos távolságba kerülnek önmaguktól, miközben saját helyzetüket próbálják meghatározni. A kelet-európai városokra irányuló nyugati figyelem pedig els√sorban a totalitárius városi környezet egykori kialakulására és jelenkori átalakulására kíváncsi – adott esetben éppen arra a korszakra és arra az építészetre, amit olyan hevesen próbálunk megtagadni. Derrida Prágát leíró szövegében a „hézagosságot”, azaz a tér-id√beli struktúrát, a „lényegiséget”, vagyis a várost mint az emlékezet és az ígéret hordozóját és a „felel√sséget”, a város és a szavak viszonyát emelte ki a városról való gondolkodás szempontjaiként.2 Ehhez hasonlóan három olyan területet emelek ki, amiken keresztül a kelet-európai városok és urbanisztika sajátszer∫sége felmutathatóvá és összehasonlíthatóvá válhat az ismert nyugati folyamatokkal. Ezek pedig: a történetiséghez való viszonyok, az ellenálláshoz való viszonyok és az utópiához való viszonyok.
ben megél√ városlakókra vonatkozik. A többnyire hatalmi játszmák eredményeként alakuló városi tér (köztér, a fogalom etimológiája ellenében) rendszerint ezek reprezentációjaként, egy narratíva szimbolikus közegeként jött és jön létre. Ez a közeg kötelez√ olvasatokat hoz létre a város egyes tereir√l, így kizárja annak a lehet√ségét, hogy a város a hatalom kontextusán kívül, szabad választás szerint a közösség, a pluralitás élményét nyújtsa. A párbeszéd után maradt hiányt, a kiüresedett köztereket korszaktól függ√en változó politikai és gazdasági konglomerátumok töltötték és töltik be a mai napig, amiket a maguk totalitásra törekvésében, emlékezet nélküli múltbeliségükben tökéletesen tükröznek vissza az egyéni életstratégiák. A térbeli szétesés (a város közege és a megfigyel√ közé befurakodó szövegszer∫ jelrendszer) mellett az id√beli szétesés is bekövetkezik, amennyiben a hatalommal való szembefordulás annak tereib√l, azaz a nyilvános térb√l való kilépést vonja maga után. A történetiségre, a történeti városra reflektáló posztmodern gondolat megjelenése az építészetben és az urbanisztikában sajátos ellenzéki, kvázi-politikai tartalommal gazdagodott itthon: visszaigazolást jelentett a modern mozgalom ahistorikus, ideológiai, majd gazdasági kényszereken alapuló elfajulásával szemben, és egyben teret nyitott az id√ben visszafelé dolgozó, de szellemileg felszabadító város-restaurációnak. Érdekes módon a tervez√ szakmák meglehet√s „modernista” hevülettel kezelték az éppen ezt a korszakot kritizáló posztmodern városépítészetet: a város formai-térbeli alakításában éppen olyan totális jogokat kívántak maguknak, mint amilyenekkel éppenséggel a tervgazdaság teljhatalmú irodái bírtak.3 A Kockásfül∫ Nyúl ezzel ellentétben a történelmen kívül álló immanens hatalom képvisel√je. A panel-lakótelep liftgépházában lakó nyúl távcsövével felügyeli a valóságot, és morális példázataival korrigálja annak hibáit. Történelem nincs, azon kívül, a kis történetek fragmentumai között vagyunk, a folyamatos jelen itt imperatívuszban van. A városnak nincs története, és nincs is rá szükség. A panelház tetején az id√re, a város lehetséges múltjára vonatkozó egyetlen jel a régi, minden bizonnyal a háznál is id√sebb b√rönd, valahonnan visszamaradt ruhadarabokkal. Ezen kívül nincs privát zóna: a Nyúl mindenhová eljut, minden történet köztéren – az új városok jellemz√ közterein, pl. acél-játszótér – zajlik. Az egyetlen, történeti dimenzióval bíró tér (padlás híján) a liftgépház a panelház tetején – diszfunkcio-
1. A TÖRTÉNETISÉG
„M
a má máma vammá?” – kérdezi az alkoholista pék egy reggelen, Süsü városának f√terére kilépve. A kérdésben rejl√ felvetés komolyabb, mint amilyennek els√re hangzik. A sárkány és befogadóinak története a folyamatosság eredményeként adódó (present perfect) id√ben zajlik, pontosabban kering. A középkorinak t∫n√, ipari forradalmak el√tti fiktív városban a személyes tapasztalat és a gyakorlati valóság teljes egybeesése valósul meg – létezése maga a Nagy Elbeszélés, a desztillált város. Valódi tereit nem ismerjük, a bábfilm helyszínei javarészt síkszer∫ek és statikusak: kereteit a lehatárolt város lakóinak személyesen megélt közössége adja. A szocializmus középkor-képe ez: politikai töltet∫ nosztalgia egy olyan kor iránt, ahol értelmezhet√, elmesélhet√ és koherens közös valóságban lehetett élni. Mire utal hát a reggeli kérdés? A rekurzív jelen id√ben hol merül fel a bels√ és küls√ néz√pontok szétcsúszása? Ha a szexualitás a hanyatló Nyugat ópiuma, akkor Kelet-Európáé minden bizonnyal a történelem. Ez mind a folyamatosság legitimációs kényszerét és kudarcát megél√ hatalom-hatalmak elbeszéléseire, mind pedig az egyéni történelmüket másokkal szem-
66
Kockásfül∫ Nyúl találkozása Süsüvel
A kelet-európai város befejezetlen, a befejezetlensége pedig többnyire min√séget teremt: Budapest belvárosa soha sem épült be teljesen, ez azonban olyan hézagosságot teremtett, ahol a t∫zfalak, a város testén fennmaradt vagy létrejött rések a homlokzatok golyó- és repesznyomaival együtt lélegeznek az egésszel. A városnak ez a jóval megenged√bb mítosza, ami az összes eddiginél közvetlenebb viszonyba hozza a tereket és az azokba befészkel√d√ – és nem beer√szakolt – történeteket és használatokat, képezi Mosonyi Aliz és Háy Ágnes: Mesék Budapestr√l 7 cím∫ könyvének anyagát. Rettent√ Hüjerádai, a könyv graffiti-h√se (1982-ben járunk!) is így nyeri el identitását: addig járja a várost, amíg az óbudai lakótelep els√ falfirkájaként otthonra lel benne.
nális pillanat a célszer∫ség teljességében, ahol cselekvés van, de történet nincs. Vajon a történetiség, az id√ pillanatnyi megjelenése, éppen a meglehet√sen kétes pozícióban lev√ ártatlan inkvizítor f√hadiszállásán nem kikacsintás, jelzend√, hogy a világ bizonyos helyein azért máshogy állnak a dolgok? A két világ találkozása és a modern mozgalom mesebeli kritikája a Kétbalkezes varázsló4 képében érkezik el. Ebben a mesében történik meg a végletek összecsúszása: a panel-lakótelepet elönti a történelem, s√t, maga a lakótelep mint városi tér válik a mese témájává. A (szövegkultúra fel√l) értelmezhetetlen várost narratívával – mesével, azaz élettel – kell megtölteni, hogy élhet√vé váljon, enélkül lakói elsüllyednek, elvesztik identitásukat. Fitzhuber Dongó, a körzeti varázsló útjára indul, hogy megkeresse a Mesét a tízemeletesek között, és sorra felfedezi a lakótelep helyén állt és szanált város lakóit (ki mást – a középkori városok világából ismert Királyt és Királynét, a Kamarást, a Királylányt…). Itt érdemes megemlíteni a kelet-európai városok sajátosságai közül azt a kett√sséget is, hogy bár a végletekig ragaszkodnak saját történelmükhöz, vagy legalábbis valamiféle történelmi struktúrájú narratívákhoz, mégis itt valósulhattak meg a legradikálisabb, így bármiféle folyamatossággal szakító beavatkozások. A kelet-európai város egyszerre tartalmazza saját ellentétét, a folyamatos tabula rasa-t, amit aztán újra meg újra elönt a szövegkultúra dagálya.5
2. AZ ELLENÁLLÁS
S
üsü politikai menekült, aki lehet√ségeihez képest tökéletes asszimilációs folyamaton megy keresztül. A státuszából és testi adottságaiból következ√ korlátozott térhasználat akkor kerül csupán el√térbe, amikor konfliktushelyzetbe keveredik – s√t, a toleráns város még a kapuját is átszabja a kedvéért. A város életének szabályait megtanulva, örök kívülállóként szeretetre méltó idegen marad egész életében. Történetében a Sárkánylány megjelenése csupán álkompenzációt jelent, az anyaország félelmetes és felbukkanó jelenlétét – éppenséggel azt, hogy az ottani megpróbáltatásoknak nem tudott megfelelni. Ellenállásról, a város vagy a hatalom technikáinak kijátszásáról esetében szó sem lehet. A Kockásfül∫ Nyúl szempontjából megfigyelt város a hatalommal való azonosulást kínálja fel perspektívaként: innen nézve az ellenállás nemcsak hogy értelmetlen, de szükségtelen is. A rendszerben legfeljebb hibák létezhetnek, de a Szepl√s Fiú javíthatatlansága példázatos jelleg∫ büntetésekkel legalábbis ideiglenesen korrigálható. A (szocialista, utópisztikus, bármilyen) köztereken örökké jelen lesznek a konfliktusok, de a Hatalom kordában tartja a helyzetet. A mindent látó tekintet pozitív képet nyer, a megfigyel√ voltaképpen szolgálatot végez – elgondolkodtató ez a hagyomány a mai térbeli kontroll, a közterek privatizációjának szinte egyöntet∫en pozitív fogadtatását illet√en. A rendszer kritikája és annak a városi térre vonatkoztatása, a „kelet-európai paranoia” az egyértel-
„Ami ezen a földön volt valaha, elmúlni sosem tud egészen. (…) Errefelé az id√ nem tud olyan kárt okozni, hogy holnapra ne legyen mégis jó. (…) Ezen a földön minden mindennel összeér, s ha úgy tetszik, van a miérteknek magyarázata, az inkább csak historikus tudóskodás vagy poétai szentiment. (…) Ezen a földön nem a dolgok miértje az érdekes, hanem a lehetséges, ami viszont sohasem teljesedik be.”6 A Derrida által Prága kapcsán említett kategóriák közül a hézagosság, a befejezetlenség a Kétbalkezes Varázsló esetében az épületen belül valósul meg – a mesében maga a panelház válik városi lépték∫vé, a történetet bekebelez√ és elrejt√ tereppé. A valaha volt város sokfélesége, hierarchiája után elkövetkez√ betonblokk bels√ tere mint repetitív urbánus környezet képzete a modernizmus egalitáriánus utópiájának beteljesedésére utal, amit a szerepl√kben él√ lenyomat, a történeti város képzete ír felül és tesz elháríthatóvá.
67
Szemerey Samu
m∫en beazonosítható totális politikai hatalom elt∫nésével elvesztette azt a képességét, hogy a felette gyakorolt ellen√rzést észrevegye, elemezze és eltérítse. Amilyen hatékonyan valósult meg a totalitárius városok köztereinek spontán átstrukturálódása, a hagyományos értelemben vett közösségi tevékenységek áthelyez√dése jellemz√en más célra használt helyszínekre,8 olyan mértékben nem tud létrejönni ezen technikák átültetése a közvetlen hatásokban kevésbé látható új hatalmi terekbe. A Kétbalkezes Varázsló még ismeri a város gyakorlatát az urbanisztika ellenében: tevékenysége felforgató, átértelmez√, a terek új használatára és eltérítésére sarkall. Megérkezéséig a lakótelep minden lakosa bevándorló, akik csak a történet létrehozásával tudják a helyüket elfoglalni a városban. Keleteurópai sajátosság: a város élete és élhet√sége annak történelmét√l függ. Budapest identitása, a város lemeztelened√, egységes és közösen megélhet√ képe igazából csak történelmi kataklizmák idején tudott megmutatkozni, ideiglenesen és szükségszer∫en rövid távon. 1945 ostroma, 1956 forradalma, 1990 után a kora kilencvenes évek kreatív káosza, az elszabadult város (és, horribile dictu, 2006 √sze, értelmezéseit√l függetlenül) mind olyan pillanatok, amik az ellenállás közösségeihez köt√dnek. A város szubverzív használata és ellenálló közeggé fejl√dése, a bénító üresség vagy az ugyanolyan bénító absztrakt olvasatok felforgatása, felszakítása többnyire alulról jöv√ kezdeményezésekb√l indul el. A panelház átértelmezése a hatalommal szembeni gyakorlat, és a hatalmi logika vaksága és tárgyalásképtelensége az, ami a városainkon jelenleg is látszik. A kelet-európai városban azonban valószín∫leg kevésbé érdekes a hatalom m∫ködése, mint a város rejtett mindennapi gyakorlata. A saját, individuális történelmek meghatározó jellege is ezt er√síti: a Nagy Narratívákkal szemben a sok kis történet áll, amik azonban többnyire képtelenek az els√vel azonos léptékbe kerülni. Vajon a par excellence ellenállás lenne a kelet-európai város sikere és sikertelensége egyben? Budapestr√l ugyan kevés városfilm készült, viszont bizonyos korszakok filmjei és díszletei kifinomult képet rajzolnak a fizikai tér változatlansága és értelmezhetetlensége alatt rejt√z√ életr√l. Az ezredfordulón éppen az ellenálló, saját, vad, elszabadult útját járó várost mutatják be Jancsó Miklós filmjei. Ezeken a képeken olyan dinamikájú terek láthatók, amiket szinte kizárólag Kelet-Európában lehet felfedezni
a privatizáció vagy a központi rendszerek szétesése nyomán keletkezett ∫rben meginduló életben. A nyugat-európai városok koordináta-rendszerével szemben lassan körvonalazódik egy egész más prioritásokból álló szövet, ami a városi tér kommercializálódását, a mindenhová, de keletre különösen nagy er√vel beáramló globális t√ke nyilvános tereket és azok reprezentációját átalakító hatását teljesen más csatornákba vezetheti.9 A nyomor és az élhet√ség fogalmai nem csak a jóléti társadalom szempontjából relatívak: az informális város tanulsága éppen az, hogy megsz∫ntek a hagyományos vonatkoztatási rendszerek – vagy ha vannak is, lényegtelenek. Nem a jólét tesz meghatározóvá egy adott helyet, mint ahogy a tiranai és amszterdami lakótelepek szegénység-problémái is mer√ben eltér√ következményekkel járnak. Az ellenállás stratégiáinak másik csoportja az elt∫néshez köthet√. Az egyén elt∫nésének, láthatatlanná válásának folyamata némileg összemérhet√ a bevándorlói státusszal is, ez esetben inkább negatív párhuzamként, a követhetetlenség, a rejt√zködés értelmében. A teret elfoglaló totális ideológiákkal szemben Konrád György már kritikát fogalmaz meg a Városalapítóban, és a f√szerepl√ saját pozícióját firtató töprengéseiben egyben felvázol egy új lehetséges viselkedésmódot:
„…nem különböztetik meg magukat táplálékuktól, hogy e többlettudásért az én gyógyíthatatlan betegségeivel fizessenek. Pátosztalan mondatai az id√nek, enyém a kérdezés és az ítélet két imaginárius szárnya, övék a jelenid√ sétatere tápláló vizek és városok fölött, a mindenség boltjában ki választott jobban? Áthalnak fészekhagyó utódaikba és az örökid√ helyzeteibe, utólagos közösséget egyikkel sem keresve. Társulni személyválogatás nélkül, szárnyalni hiányzó öntudattal, szélbe fúródó testük pilótái: tanáraim a sirályok.”10 A dogmatikus és totalitárius tervezési eljárásokkal szemben, amik Magyarországon a városi lépték∫ beavatkozások szinte teljes egészét kitev√ lakótelepépítéseket jellemezték, a szembenállás helyett az egyéni boldogság meghaladása kínálkozik megoldásként. A túlidentifikálás, a posztavantgarde kollektivizmus motívumai megtalálhatók az egész keleteurópai m∫vészetben (Laibach, NSK-IRWIN, Európa Kiadó) – ami a kollektív város képzetét véresen komoly víziókba öntve éppen a hatalom parodisztikus voltára mutatott rá.
68
Kockásfül∫ Nyúl találkozása Süsüvel
könnyedséggel megvalósuló utópia-projektek világában az √ építészete azonban idegen maradt, pedig jóval radikálisabb volt a modern mozgalom technológiai és urbanisztikai ideáljait talán a legteljesebben megvalósító lakótelepeknél is. A lakótelepek ideológiájának fejl√dése és kritikája jól követhet√ a mesekönyvek prezentációs technikáján: az 1961-ben kiadott Nagy Barkácskönyv még teljes egységben látja a jöv√t, amikor településmakettek tervezésére (!) buzdítja a fiatalokat:
3. UTOPIÁK ÉS IDEOLÓGIÁK
A
mi a várostervezés ideológiai jellegét illeti, Süsü, a sárkány világában a szocializmus a hátsó ajtón jön be: a város mellett megépül a Tudományok Vára – az egyház és templomok nélküli, szekularizált középkori világ pozitivista látványossága. A város termelés-alapú társadalmában egyébként is a foglalkozások szerinti reprezentáció a meghatározó – ebben a sorban a király is csak egy munkás: nincs nemesség, csak f√nökség. A Kétbalkezes Varázsló esetében az utópia megszelídítése és egyben újrateremtése a város gyakorlata az urbanisztika ellenében, a városé a politika és a hatalom ellenében: szubverzív tevékenység, retroutópia. Ugyanakkor (természetesen?) éppen az átmenet utáni hatalom az, ami nem tud mit kezdeni ezzel a helyzettel, hiszen a folytonos önigazolás állapotában van, saját legitimációjához pedig többnyire csak a nyugati kultúra referenciái elegend√ek.11 A konszenzusteremtésre, a közpolitika és építészet közös víziójába vetett hitre és ennek analitikus gyakorlatára alapozott és szép lassan kudarcot valló nyugati városépítészet itt, félúton találkozik a valóságtól elrugaszkodott víziókból kiábrándult, ideológiáját és kompetenciáját elvesztett kelet-európai urbanisztikával.12 A nyugati társadalmak és terek konszenzusos fejlesztési folyamatai során elvesz√ben van a bizalom a participációs eljárások iránt, mert láthatóan csökken a konzultációs folyamat hatása a valós eredményekre, többnyire ott is a gazdasági behatások függvényében. A public art és a közösségi tervezés módszerei, bár hatékonyak, igen könnyen alakíthatók alulról jöv√ kezdeményezésnek látszó PR-eseményekké. És, ami a legfontosabb: egyre nagyobb hangot kap az a Kelet-Európában abszurdnak hangzó érv, hogy a teljes tervezettség, a megoldott és homogén városi környezet voltaképpen a demokrácia elveivel szemben halad.13 Ugyanakkor a kelet-európai tervezési gyakorlat vélhet√en hamis alapokra helyezett vizionárius m∫ködése is folytathatatlanná vált, pedig tulajdonképpen éppen erre: új víziókra, a képzelet új technikáira lenne szükség. A helyzet majdhogynem fordítva is létezett: az Archigram csoport ismert m∫ködése és pamflet-urbanisztikája egybeesett Magyarországon Zalotay Elemér tevékenységével, aki cseppet sem kevésbé ideologikus építészetét kifejezetten valós és gyakorlatias gazdasági és szociológiai alapokra helyezte. A meglep√
Községeink a jöv√ben A falvak kiépítésére, fejlesztésére is készítenek tervrajzot. Ezen láthatók az új épületek, de sok minden hiányzik még, pl. sporttelep, szabadtéri színpad, kórház vagy egy új bölcs√de. Makettünk ábrázolja olyannak a falut, amilyen az valójában, de kiegészíthetjük azokkal az építményekkel is, amelyek véleményünk szerint még hiányoznak bel√le. (…) A falu legszebb háza biztosan a kultúrház lesz. (…) Tudjátok, hogy a hagyományos k√m∫vesmódszerek ma már elavultak; napjainkban leggyakrabban nagyblokkokkal és nagypanelokkal építenek. Hatalmas daruk, üvegezett ablakokkal ellátott, kész falakat raknak össze egész emeletekké. (…) Ha az elkészült kultúrházmodell formájában és színében hasonlít a valódi épülethez, jó munkát végeztetek.14 A szigorú anyagi világot már személyesebb viszonyba emeli a házépítés technológiáját a mérnök-szül√kkel tett jutalom-gyárlátogatásként leíró magyar mesekönyv, a Hol terem a ház?,15 és a kronológiai sorrendet követve a korábban bemutatott mesékben eljuthatunk a szocialista város valóságának kritikájáig. Ugyanakkor a nyugati kritika éppen ezt kéri számon a kelet-európai városépítészeten: ha termékeny ideáljait és küldetését, ami a hagyományos építészeti feladatokat messze meghaladta, feladja és visszavonul a politika területér√l, akkor éppenséggel annak a hatalomnak adja át a terepet, amit√l a legjobban félti a várost. Az építészet politikai aspektusának szükségszer∫sége és kockázata, túl az olyan szimbolikus gesztusokon, mint pl. a Reichstag közelmúltbeli átépítése, a kelet-európai urbanisztika egyik nagy tanulsága. A szocializmus urbanisztikáját, építészetét lehet kudarcnak tekinteni, de figyelmen kívül hagyni és térbeli manifesztumait egy sz∫k szempontrendszer szerint elkárhoztatni hatalmas és végzetes hiba. A Derrida által említett, a város és a szavak viszonyára vonatkozó felel√sség épp arra az
69
Szemerey Samu
értelmezésre, vizsgálatra és vitára hív fel, aminek a hiánya nyomán elvesz√ben van nem csupán egy lezártnak t∫n√ korszak tudása, de az abból a háttérben kinöv√ jelen és jöv√ hozzáférhet√sége is. Ahhoz,
hogy vízióink legyenek a városról, az építészetr√l és ezek szerepér√l a kortárs kultúrában, régi és új meséink világán túl újra meg kell néznünk azt, ami körülvesz minket.
Jegyzetek
Ez az írás a 2005-ben, a Beszéd a városról cím∫, pécsi konferencián elhangzott el√adás átdolgozott változata. 1. „We need the eccentric position, which is ours. We are not here to learn from you. You are here to learn from us. We should be absolutely avant-garde.” – Slavoj Zˇizˇek: „On (Un)changing Canons and Extreme Avantgardes” – East of Art conference, MoMA, 2003 2. Idézi: Orbán Jolán, A város mint emlékezet és ígéret, in: Lettre Internationale 55. 3. Természetesen a modernizmus kudarca nemcsak id√ben, de tartalmában is jelent√s különbségeket mutat Keleten és Nyugaton – elegend√ a kézenfekv√ példa, Berlin keleti és nyugati részének egyaránt modernista és baloldali indíttatású városépítészetét megvizsgálni. A rendszerváltás utáni konzervatív fordulat ott is megtette a hatását: a város szimbolikus jelent√ség∫ tereinek rehabilitációjával és a Fal eltüntetésével kapcsolatos drámai folyamatok szintén a hely-id√-cselekmény egységének fikcióját kívánták újrateremteni, egy egész korszakot adva át a hirtelen, szelektív és irányított amnéziának. 4. Békés Pál: A kétbalkezes varázsló, Budapest, Minerva, 1983 5. A városi identitás történelmi narratívákon keresztüli megteremtése érdekes módon el√térbe került a kortárs nyugati urbanisztikában; az Egyesült Államokból lassan Európába is átszivárgó „new urbanism” tevékenységének fontos részét képezi a történeti kontextus megteremtése, megjelenítése és az ingatlanfejlesztésbe való integrációja, még ha rendszerint tökéletesen fiktív múltakról van is szó. A széles körben kritizált mozgalom épp azt az akaratlan távolságot használja fel, ami a kelet-európai városok és önmagukról alkotott képzeteik között húzódik. Nos, van hová fordulniuk példákért… 6. Darvasi László: A könnymutatványosok legendája, Pécs: Jelenkor, 1999 7. Mosonyi Aliz: Mesék Budapestr√l, Háy Ágnes illusztrációival, Budapest, Magvet√, 1982 8. házibuli-város, lakások, kávéházak, fürd√k nyilvánossága, presszók világa, mozik, mindezek váratlan és más funkciójú helyeken való felt∫nése, lásd Hakim Bey Ideiglenes Autonóm Zóna-fogalmát. 9. Kínálkozik az analógia az informatikával: a mainstream szoftverekkel és hardverekkel szembeni shareware-város, open source city, másolat-város képzetei talán nem is egészen idegenek, akár Budapestre vetítve. 10. Konrád György: A városalapító, Budapest, Magvet√, 1977 11. Ez alól kivétel például Ceausescu Bukarestje, mint ahogy arra Ion Grigorescu rámutatott. Bukarest átélte nemcsak a dogmatikus szocializmus, de a sajátosan
keleti genezis∫ nacionalista személyi kultusz térbeli manifesztálódását is – Grigorescu nem véletlenül említi a város metafizikájának közvetlen kitapinthatóságát, mint sajátosságot. A román f√város az √ szemeivel nézve drámai lenyomata mindannak, amit Ceausescu gondolt a társadalom és tér viszonyáról – budapesti el√adásában felvetette, hogy a várost igazából a diktátor után kellene elnevezni, mivel √ volt az utolsó és az egyedüli, aki ilyen radikalitással mert hozzányúlni. Paloták, amelyek funkciója csupán az építés során derül ki (és közbeszéd tárgya, hogy mivé is lesznek vagy lettek volna), promenádok, más városok léptékeinek megtöbbszörözésével, égbe mered√, soha be nem fejezett alaptest-rengetegek és a mega-építkezések, az óriás lakótelepek apokaliptikus világában kialakuló titkos útvonalak, a föld alatti csatornarendszerekben él√ gyerekek városa, mindezek hozzák létre az esetlegességgel párosuló er√ sajátos, rettent√ metafizikáját, ami Grigorescu Bukarest-filmjében kibontakozik. A Nép Háza, ezen rendszer alapszimbóluma akkora épület, hogy jelenleg a parlament és a kortárs m∫vészeti múzeum (!) párhuzamosan m∫ködnek benne, a rendelkezésre álló tereket rizomatikusan ki-kitöltve. Mi ez, ha nem metafizika, ha nem az utolsó nagy képzel√d√ elmúlása után transzcendens állapotba került város képe? 12. Érdemes újraolvasni és a Városalapítóval összehasonlítani Brigitte Reinmann szintén 1977-ben megjelent Franziska Linkerhand cím∫ regényét, ami Hoyerswerda, az egyik legfontosabb keletnémet szocialista város építésér√l és életének kialakulásáról szól, szintén egy várostervez√ építész néz√pontjából. (Brigitte Reinmann: Franziska Linkerhand, Budapest, Magvet√, 1977) 13. Err√l és a részvételi tervezés, a m∫vészet és a városok kapcsolatáról lásd: Jeroen Boomgard: A year in the wild, Amsterdam: Dept. for Art in Open Spaces, 2004 14. Fred Polster (ed.): Nagy Barkácskönyv, Budapest, M∫szaki könyvkiadó, 1961 (Kiemelés t√lem.) 15. Gelencsérné Lazarovits Klára–Gaál Éva: Hol terem a ház?, Budapest, Móra, 1977 Ide kívánkozik a magyar vizionárius építészet és a gyerekmesék világát finoman átfonó szálakról szóló anekdota: Zalotay 2006-os budapesti kiállításának vendégkönyvében a mesekönyv szerz√je üdvözli egykori munkatársát és felemlegeti a tervez√intézet báljainak tánccal töltött estéit. A könyv megjelenése idején Zalotay ugyan már külföldön élt, kevés itthon megépült háza közül a legismertebb viszont épp Szombathelyen, a közös munkahely mellett épült meg – az 1968-ban befejezett aszteroida-vizsgáló állomást azonban az obszervatóriumi technológia átalakulása miatt végül sosem használták.
Kockásfül∫ nyúl
70
