KOAX HOZZÁFÉRÉSŰ HÁLÓZATOK VIZSGÁLATA

SZÉLESSÁVÚ HIBRID OPTIKAI/KOAX HOZZÁFÉRÉSŰ HÁLÓZATOK VIZSGÁLATA OKTATÁSI SEGÉDLET BSc villamosmérnök és mérnök-informatikus hallgatók részére

Készítette: Varga Attila Károly adjunktus, doktorjelölt

2014.

A kutatás a TÁMOP-4.2.4.A/2-11/1-2012-0001 Nemzeti Kiválóság Program című kiemelt projekt keretében zajlott. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

1.

Bevezetés

A szélessávú hálózatok több mint egy évtizede rohamos mértékben kezdetek el fejlődni, hogy számos olyan szolgáltatást nyújtsanak a vásárlók és a vállalatok számára, mint például analóg és digitális videó adások, nagysebességű adattovábbítás és telefonszolgáltatások, melyek egy gombnyomásra elérhetők. Az 1980-as évek végétől számos egymással versenyző technológiák jelentek meg ezen a területen, hogy megfeleljenek a folyamatosan növekvő felhasználói igényeknek ezen szolgáltatások iránt. A könyvnek három célja van. Az első célja, hogy bemutassa az olvasónak a kábeltelevíziós hálózatok architektúrális fejlődését, melyek a felhasználói igények teljes körét kielégítik a szórakozás és az interaktív információs szolgáltatások terén. A kábeltelevíziós architektúra az egyirányú szélessávú koax hálózatból fejlődött kétirányú hibrid optikai/koax (HFC) hálózattá, hullámhossz-osztásos multiplex hálózattá (DWDM). A második cél, hogy bemutassa az olvasónak a kábeltelevíziós hálózatok kulcsfontosságú építőeleminek működését lehetővé tevő technológiát, valamint kifejtse ezek karakterisztikáját és teljesítmény követelményeit. Ez magában foglal olyan üvegszálas átviteli technológiákat, mint például a direkt vagy külsőleg modulált lézer-adók, optikai vevők és üvegszálas erősítők, illetve olyan digitális kommunikációs technológiákat, mint például kvadratúra amplitúdó-modulációt alkalmazó modemek és digitális beltéri egységek. Ezeket a technológiákat alapul véve a könyv harmadik célja, hogy elmagyarázza az olvasónak a kábelmodemek által használt nagy-sebességű adatátviteli protokollt és szoftverarchitektúrát valamint a digitális beltéri egységek által használt interaktív alkalmazások széles körét. Ezekbe beletartoznak olyan alapvető alkalmazások, mint például elektronikus programleírások, olyan TV-alapú interaktív alkalmazások, mint például a igény szerinti videó szolgáltatás, illetve olyan Internet alapú alkalmazások, mint például az e-mail és az e-kereskedelem. Az 1. fejezet rövid áttekintést nyújt a hibrid optikai/koax architektúra alapú kábeltelevíziós hálózatokról és bemutatja az olyan fontos végfelhasználói otthoni terminálokat, mint például a digitális beltéri egységek és kábelmodemek. Ennek a tárgyalásnak a lezárásához szükséges, hogy röviden bemutassuk az egymással versenyző, most megjelenő versenyképes szélessávú technológiákat, me-

-2-

lyek magukban foglalják az olyan kétirányú kábeltelevíziós hálózatokat, mint például a digitális előfizetői vonal, az optikai hurok, a direkt műsorszóró műhold és a helyhez kötött vezeték-nélküli szolgáltatások.

2.

Telekommunikációs hálózatok fejlődése

Az utóbbi két évtized alatt a telekommunikációs hálózatok egymástól függetlenül fejlődtek. Általában a telekommunikációs hálózatok három különböző csoportba sorolhatók, úgy mint: (A) kábeltelevíziós hálózatok (CATV)1, (B) helyi és nagy kiterjedésű számítógépes hálózatok, és (C) nyilvános kapcsolt telefonhálózatok (PSTN). Ezek a telekommunikációs hálózatok valóban függetlenek voltak egymástól mivel olyan egyedi szolgáltatásokat nyújtottak, melyeket más hálózatok nem biztosítottak. Tehát a hagyományos kábeltelevíziós hálózatok nem biztosítottak az előfizetők számára telefon- vagy nagy-sebességű adatszolgáltatásokat, valamint a PSTN hálózatok nem továbbítottak analóg illetve digitális műsorszórást. Az 1990-es évek közepén két egymástól teljesen független hatás játszott fontos szerepet a telekommunikációs helyzetkép átrendeződésében. Egyrészről, a bárhonnan elérhető, olcsó Internet-hozzáférés rengeteg előfizető és üzletág számára megteremtette a lehetőséget az elektronikus kereskedelemre, a hálózaton történő vásárlásra, reklámok közlésére valamint az egyszerűen használható, gyors és adómentes információs szolgáltatások bevezetésére. Másrészről jelentős előrelépést jelentett az 1996-ban elfogadott Amerikai Telekommunikációs Törvény. Az alapelképzelés az volt, hogy liberalizálják a telekommunikációs ipart azzal, hogy lehetővé tették a telefon társaságoknak (helyi érdekeltségű és nagy kiterjedésű hálózatokat üzemeltető), a vezetéknélküli kommunikációt nyújtó szolgálgatóknak, a kábeltelevíziós szolgáltatóknak és a műsorszóró társaságoknak, hogy belépjenek egymás piacára. A törvény megteremtette a lehetőséget a különböző szolgáltatást nyújtó társaságok egyesülési mániájához. Továbbá az olyan szolgáltató vállalatok, mint a gáztársaságok és vasúttársaságok üvegszálas kábeleket kívántak lefektetni a gázvezetékek illetve vasútvonalak mentén és saját telekommuni1

A CATV egy általánosan elfogadott szakszó, mely egyszerűen a kábeltelevíziót vagy kábel TV-t jelent

-3-

kációs hálózatot akartak kiépíteni. Az 1. ábra a három telekommunikációs hálózat közeledését mutatja egy olyan közös szélessávú hálózat felé, mely szórakozató és információs szolgáltatások [1] széles körét nyújtja. Azonban, mint azt később ebben a fejezetben látni is fogjuk, számos gazdasági, üzleti és szabályozási tényező valamint a kiválasztott technológia határozza meg egy ilyen telekommunikációs hálózat megvalósíthatóságát.

1. ábra - Az HFC kábeltelevíziós hálózatok, számítógépes hálózatok és nyilvános kapcsolt telefonhálózatok konvergenciája a videó, adat és hang szolgáltatásokat továbbító szélessávú hálózatok felé

A kábeltelevíziós hálózatok az egy-irányú analóg videó csatornákat sugárzó hálózatokból olyan kétirányú interaktív optikai/koax (HFC) hálózatókká alakultak, melyek analóg/digitális videó csatornákat és nagy-sebességű adatelérést biztosítanak. A hagyományos fa-ág típusú szélessávú koaxiális hálózat, melyet rádiófrekvenciás (RF) technológiával lehetett elérni, tökéletesen megfelelt a kábeltelevíziós vállalatok által nyújtott szolgáltatások szórására, nevezetesen a műsorszóró vagy egy-több pont közötti kommunikációs szolgáltatásokra. Az RF erősítők sora igen hosszúvá vált (30-40 erősítő), ami viszont lerontotta a minőséget és nehezítette az elnyomott oldalsávos ampli-

-4-

túdó-modulált (AM-VSB) videó-csatornákhoz való hozzáférést, valamint fokozta az előfizetők elégedetlenségét. A földi mikro-hullámú kapcsolatok használatával csökkent az egymás után kapcsolt RF erősítők száma megnövelve ezáltal az analóg videó-csatornák átviteli teljesítményét. A száloptikás átviteli technológiában történt komoly előrelépések az 1980-as évek végétől a kábeltelevíziós ipar [2-5] rohamos fellendülését vonta magával. Az 550 MHZ-es közvetlenül modulált (DM) DFB lézeradók és az 1310 nm-es hullámhossz tartományban működő optikai vevőegységek megjelenésével a hagyományos koaxiális hálózatok architektúrája megváltozott. Az HFC hálózatok lehetővé tették nagy mennyiségű analóg videó-csatorna továbbítását szabványos monomódusú optikai szálon (SMF) az optikai csomóponthoz, ami az egymást követő RF erősítők számának további csökkentését eredményezte. Továbbá a kábeltelevíziós szolgáltatók jelentős előrelépést tettek a fejállomásokhoz szükséges eszközök alkalmazása terén a száloptikás gyűrűk használatával, melyek a az elsődleges és a másodlagos fejállomásokat vagy hub-okat kötik össze a nagyvárosok főbb pontjain. Ennél fogv a kábeltelevíziós szolgáltatók csökkenteni tudták a költségeiket és tovább javították az alapvető műsorszóró szolgáltatások minőségét és elérhetőségét. A kulcsfontosságú rendszerek fejlődése, mint például a kvadratúra amplitúdó modulációs (QAM) modulátorok, olcsó QAM vevőegységek, mozgókép-szakértő csoport (MPEG)2 típusú digitális videó kódolók és dekódolók lehetővé tették a kábel-szolgáltatóknak, hogy új digitális videó szolgáltatások sorát nyújtsák a hagyományos AM-VSB videó csatornákkal együtt, melyek vételéhez digitális beltéri egységeket (STB) helyeztek el az előfizetőknél [6]. A 750 MHz-es HFC hálózatok rohamos alkalmazása szintén utat nyitott a televíziós- és néhány telefonszolgáltatóknak, hogy versenyképes hálózati kapcsolatot biztosítsanak az előfizetőknek és számos üzletág számára a nagyobb piacokon. Az 1990-es évek közepén a meglévő HFC hálózati architektúra fejlődése új irányt vett. A fejlődés a következő piaci erőknek tulajdonítható:

2

A különböző MPEG szabványok részletes áttekintése a 2. Fejezeten belül a 2.2 Alfejezetben található meg

-5-

(A) Egyre nagyobb igény az otthoni nagy-sebességű adatelérés (Pl.: Internet) iránt. (B) Erősen célzott interaktív digitális szolgáltatások közlése. (C) Fokozott verseny a különböző telekommunikációs és közvetlen műsorszóró műholdas (DBS) szolgáltatók részéről. (D) A kábeltelevíziós hálózat skálázhatóságának javulása a különböző száloptikás és koaxiális egységek illetve rendszerek életciklus-költségének csökkenésével. (E) A száloptikás technológiák fejlődése, főleg a lézer adó- és vevőegységek valamint a kábeltelevíziós hálózat-kezelés terén. Ezek a követelmények és piaci erők arra ösztönözték a televíziós szolgáltatókat, hogy újragondolják a meglévő HFC hálózati architektúrát és utat nyitnak a DWDM kábeltelevíziós hálózatok előtt[7]. Ezt a könyvet úgy szerkesztettük meg, hogy az olvasó lépésről lépésre megértse az HFC valamint DWDM hálózatok különböző kulcsfontosságú rendszereinek technológiáját, működését és alkalmazását. Áttekintjük a kétirányú HFC hálózatok architektúráját és szolgáltatásait és a fejezet végén összevetjük a vele versenyző technológiákkal. A 2. fejezet a különböző jelalakokat mutatja be az analóg és digitális videó illetve audió szolgáltatások kapcsán, valamint a koaxiális kábeltelevíziós hálózatok alap karakterisztikáit. A működési és a tervezési alapelveket részletesen bemutatjuk azokon a közvetlenül modulált DFB (3. fejezet) illetve külsőleg modulált lézer egységek kapcsán (4. fejezet), melyeket a kábeltelevíziós fejállomás által küldött analóg és digitális videó jeleket együtt szállító al-vivőnek (SCM) az SMF-en keresztül az optikai csomópontig való továbbításához használnak. Az 5. fejezet taglalja a csomópontoknál lévő és az optikai jelek elektronikus jelekké való konvertálása során használt optikai vevőegységek elvi és gyakorlati kérdéseit. A 6. fejezet kábeltelevíziós hálózatokban alkalmazott száloptikás erősítők használatát és működési alapelveit mutatja be. Az HFC hálózatok kulcsfontosságú rendszerelemei között elhelyezkedő M-ary QAM és a 8/16 típusú RF digitális modulátorok és demodulátorok használatával illetve kialakításával a 7. fejezet foglalkozik. A 8. fejezet bemutatja az előfizetői terminálok kialakítását és működését – Pl.:

-6-

STB és kábelmodem (CM) –, melyek lehetővé teszik, hogy a technológia az HFC hálózatokon információt fogadjon és közöljön. Az HFC és DWDM hálózatokon történő nagy mennyiségű információ átviteléhez és vételéhez szükséges követelmények megértéséhez különböző típusú, az átvitelt zavaró tényezőket vizsgálunk elvi és gyakorlati szinten a 9. fejezetben. A 10. fejezetben az olvasó már rendelkezni fog a szükséges ismeretekkel az olyan új fejlesztésű szélessávú kábeltelevíziós hálózatok architektúrájának letöltési és feltöltési koncepciójának a megvitatásához, mint például a DWDM hálózatoké. A CM-ek működéséhez szabványos kommunikációs protokollokra van szükség. Első körben a CableLabs’ multimédiás kábelhálózati rendszereket (MCNS), a CM-nél használt protokollt, a kábelen történő adattovábbítást lehetővé tévő interfész leíró (DOCSIS) protokollt mutatjuk be a 11. fejezetben, nagy hangsúlyt fektetve a fizikai rétegre (PHY) és az eszközhozzáférést vezérlő (MAC) rétegre. A 12. fejezet mutatja be a digitális STB szoftverarchitektúráját és a különböző típusú alkalmazásokat, mint például az alapvető alkalmazások, TV alapú interaktív alkalmazások és Internet alapú alkalmazások.

3.

Hagyományos kábeltelevíziós hálózatok

Mint ahogy a neve is mutatja, az HFC hálózatok száloptikás és koaxiális kábeleket egyaránt használnak a jelek átviteléhez és szétosztásához. Az 1. ábra egy tipikus nagyvárosi HFC hálózati architektúrát mutat be. Az különböző forrásokból, mint például a műholdas adókból, földi műsorsugárzókból és videó szolgáltatókból származó analóg és digitális videó-jeleket multiplexálják és a kábeltelevíziós fejállomásból általában négy vagy öt elsődleges hub vagy fejállomás felé egy SMF gyűrűn továbbítják. Minden egyes elsődleges fejállomás vagy hub 100.000 előfizetőt lát el. Maximum négy vagy öt olyan másodlagos hub és helyi fejállomást használnak a multiplexált analóg és digitális videó csatornák további leosztására, melyek maximum 25.000 előfizetőt szolgálnak ki minden egye elsődleges fejállomás részére. Annak érdekében, hogy ugyanazon kiküldött videó csatornákat ne kelljen megduplázni a különböző elsődleges és másodlagos fejállomáson, az elsődleges fejállomás által küldött analóg és a digitális csatornák megoszthatóak a gerinchálózaton. A

-7-

gerinchálózat tipikusan egy gyűrű architektúra, mely vagy szinkron optikai hálózati struktúrát (SONET) használ a hozzátársított SONET multiplexerekkel (ADM), vagy egyéb bevált szabványt. A SONET specifikáció, melyet Bellcore tervezett meg [8] és az Amerikai Nemzeti Szabványügyi Hivatal (ANSI) szabványként rögzített, a szabványos digitális adatsebesség hierarchikus rendszerét 51,84 Mb/s vagy másképp OC-1-től (1. szintű optikai vivő) ezen sebesség egész számú többszöröséig definiálja. Egy tipikus SONET hálózaton, az analóg videó jeleket digitalizálják, modulálják, idő osztással multiplexálják (TDM) és digitális alapsávi jelekként továbbítják különböző átviteli sebességgel, legalább OC-12 (622 Mb/s) és legfeljebb OC-48 (2488 Mb/s) adatsebességgel. A statisztikus TDM, mely a szinkron TDM egy alternatívájaként használható, növeli a teljes sávszélesség kihasználtságát a SONET hálózaton oly módon, hogy dinamikusan ossza ki az időréseket a SONET-en továbbított különböző bit-sebességű szolgáltatásoknak [9]. A fejlesztési költségek további csökkentése érdekében a legtöbb kábeltelevíziós szolgáltató SONET-kompatibilis eszközöket használ, melyek szabadalmazott hálózati interfészekre épülnek. Az analóg és digitális videójeleket tovább osztják a különböző száloptikás csomópontokra, mely során fa-elágazás architektúrát alkalmaznak, mint azt az 2. ábra is szemlélteti. A száloptikás csomópont az optikai jeleket visszakonvertálja elektronikus jelekké, melyeket különböző típusú RF erősítők és tápellátó egységek alkalmazásával koaxiális kábeleken továbbítanak az előfizetők felé. A száloptikás csomópont kapacitása, melyet a kiszolgált előfizetői létszám (HP) határoz meg, lehet egészen kicsi 100 kiszolgált előfizetővel, vagy akár egészen nagy 2000 kiszolgált előfizetővel.

-8-

2. ábra - Egy tipikus HFC hálózati architektúra nagy-kiterjedésű nagyváros esetén

Mint azt a később látni fogjuk, a száloptikás csomópont kapacitása nagyban befolyásolja az HFC hálózat teljesítményét, különösen a visszirányú, adatfeltöltési spektrum esetén. Általában, egy nagy kapacítású csomópont lecsökkenti az adatfeltöltés kezelhetőségét és a maximális felhasználói adatáteresztőképességet, mely az időben válozó bemeneti zaj, illetve az előfizetők kiszolgálása során bekereülő egyéb gyengítő tényezők hatásaként tudható be.

4.

A kétirányú HFC hálózatok

Azzal, hogy az egyirányú HFC hálózatok kétirányú szélessávú HFC hálózatokká fejlődtek, lehetőség nyílt három új rendszer bevezetésére, úgy mint: (A) fejlett előfizető oldali terminál (STB), (B) CM, és (C) HFC hálózatokon működő IP telefonrendszerek. Ezen technológiák lehetővé tették olyan merőben új szolgáltatások bevezetését, melyek eddig nem léteztek. A következő alfejezetben az alapvető funkciókat és különböző típusú szolgáltatásokat nézzük át. A 8. fejezet részletesen áttekinti a hardver rendszer-architektúrákat, ide értve az összes elsődleges építőelem működési alapelvét, illetve a digitális STB és CM teljesítmény-követelményeit.

-9-

5.

Előfizető oldali terminál

Az előfizető oldali terminálok, melyek magukban foglalják az anlóg és digitális STB-ket is, mondhatni a legfontosabb komponensei az HFC hálótaoknak. A digitális STB-k testesítik meg a kapcsolatot a jelenlegi analóg TV-k és a fejlett, a jövőben bevezetésre kerülő digitális TV-k között. Az 1970-es és 1980-as évektől kezdve az anlóg STB-k bevezetésével, az előfizetők képesek voltak a sugárzott analóg TV csatornákat HFC hálózatokon fogni a földi sugárzású csatornák helyett. A kábeltelevíziós szolgáltatók az előfizetők részére az „elindított műsor utáni fizetés” (IPPV) jellegű szolgáltatásokat kínáltak, filmek és speciális események sugárzása kapcsán, mely során az interaktív működéshez a telefont használták. Az IPPV-t használó előfizetők számára lehetőség nyílt arra, hogy az otthoni terminálokon keresztül bármikor megrendeljenek egy adott programot vagy szolgáltatást.

3. ábra - A különböző típusú videó- és adatszolgáltatások szemléltetése, melyek a beépített kábelmodem és dupla kábeltelevíziós beállító-egységgel ellátott fejlett digitális STB-n keresztül érhetőek el

A szolgáltatótól kapott bővített kredittel, melyet az otthoni terminál osztott ki, lehetőség nyílt, hogy az előfizetők az elindított műsor után fizessenek. IPPV használatánal, a számlázási rendszer

-10-

számolja az adott előfizetőhöz tartozó kreditet, mely a szolgáltató által meghatározott szabályok alapján történik az előfizető fizetési kötelezettségének nyomonkövetésével. A kredit-limit a fejállomásból az előfizető oldali terminálba kerül, ahol az IPPV előfizetői igények az elérhető kredit-limit tükrében kerülnek kiszolgálásra. Minden egyes vásárlás alkalmával, az aktuális kredit értéke csökken, míg a szolgáltató a számlaegyenleget frissíti. A General Instrument és a Scientific Atlanta által 1996-ban bevezetett digitális STB-k megteremtették a lehetőséget a kábelszolgáltatóknak, hogy az előfizetőknek szélessávú szolgáltatások új körét kínálják. Az előfizetőkhöz kitelepített digitális STB a következő alapfunkciókat látja el: -

Digitális (MPEG-2) és analóg videó-szolgáltatások hangolása a letöltési sávszélességben.

-

A vett digitális csatorna demodulálása.

-

A vissz-irányú digitális jelek modulálása.

-

A kiválasztott digitális szolgáltatás titkosítása és visszafejtése.

-

Előfizető menedzselése a kábeltelevíziós fejállomásból küldött jellel.

-

Előfizetői felhasználó-interfész.

A nemrég kifejlesztett fejlett Motorola / General Instrument által gyártott digitális STB-k, melyek dupla kábeltelevíziós hangoló egységgel és beépített CM-mel vannak ellátva, lehetővé teszik a felhasználóknak, hogy egy időben nézzék a TV-t és böngésszenek az Interneten az HFC hálózaton. A különböző típusú videó- és adatszolgáltatások, melyeket a fejlett digitális STB-n keresztül lehet igénybe venni, az 1.3 Ábrán tekinthetők meg. Olyan szolgáltatások, mint a kódolatlan vagy titkosított analóg/digitális videó szolgáltatások, digitális „nézd-és-fizess” (PPV), digitális IPPV, „kvázi igény alapú videó” (NVOD) és „igény alapú” (VOD) szolgáltatások, az STB hangolók által foghatók. A VOD szolgáltatás megengedi az előfizetőnek, hogy egy filmet rendeljen meg egy központi nyilvántartásból, melyhez egy letölthető elektronikus program-útmutató (EPG) és egy navigációs rendszer szükséges. Ez a rendszer, mely a sávszélességen kívüli csatornán (OOB)3 keresztül érhető el és menü- vagy ikon-vezérelt hozzáférést biztosít a hálózati erőforrásokhoz illetve az STB-hez, az erőforrásokhoz való biztonságos hozzáférés érdekében le van védve egy egyedi azonosító számmal 3

A letöltési OOB csatornát van, hogy előre irányuló adat csatornának (FDC) is nevezik, míg a feltöltési OOB csatornát néha vissz-irányú adat csatornának (RDC) nevezik

-11-

(PIN). A VOD szolgáltatás az előfizető részére videómagnó-szerű (VCR) funkcionalitást biztosít úgy, mintha egy filmet kikölcsönöztünk volna otthoni lejátszás céljából. Ezzel ellentétben, az NVOD szolgáltatás lehetővé teszi, hogy az előfizető filmet rendeljen egy általános elv szerint rendezett, fix idő intervallumokkal rendelkező filmeket tartalmazó csoportból, mondjuk 30 perces idő intervallumokban, VCR funkcionalitás nélkül. A letöltési OOB csatorna, mely a sávban lévő összes programra vonatkozó speciális információt szállít, 2048 Mb/s-os sebességen működik, kvadratúra fázis-billentyűző (QPSK) modulációt alkalmaz és tipikusan a 70 MHz – 130 MHz frekvenciatartományban helyezkedik el [11]. A fejlett STB-ben lévő második hangoló-egység, kétirányú nagy-sebességű Internet elérést biztosít DOCSIS protokoll használatával. További új szolgáltatások, mint IP telefon vagy IP videótelefon, és interaktív játékok is elérhetőek lesznek a közeljövőben [12]. Így, a fejlett STB egy helyi gateway-ként (RGW) funkcionál, mely olyan Internet Protokoll szabványbeli csomagokat továbbít a külső eszközök felé, mint például IP hang és videó-telefon. Az 1. táblázat az STB-hez tartozó átlagos és maximális bit-sebességet mutatja különböző típusú adatforgalmak esetén. 1. táblázat - A digitális STB-hez tartozó átlagos és maximális sebességek különböző típusú adatforgalmak esetén. A CBR a konstans bit sebességű adatforgalmat jelöli.

Adatforgalom típusa

Jogosultság ellenőrző üzenetek MPEG 2 szabvánnyal tömörített videó és

Átlagos sebesség

Maximális sebesség

200 kb/s

CBR

3 Mb/s / aktív előfizető

9 Mb/s / aktív előfizető

100 kb/s / aktív előfizető

5 Mb/s / aktív előfizető

0,1 – 5,0 Mb/s

CBR

Nincs adat

Nincs adat

audió adat Alkalmazások (Pl. WEB Böngészés) Csomag-alapú adatszórás Analóg műsorszórás

-12-

A fejlett STB nagy-felbontású TV jelek fogadását, feldolgozását és dekódolását is lehetővé teszi. Az imént említett alkalmazások mindegyike kihasználhatja az STB 2D/3D grafikus megjelenítési lehetőségeit, amikor az alkalmazások egy TV vevő/figyelő-egységen kersztül továbbítódnak, legyen az szélessávú vagy RF modulált videó. A fejlett STB számos bemeneti/kimeneti interfésszel rendelkezik, mint például Univerzális Soros Busz (USB), IEEE 1394 interfész („FireWire”) és Ethernet kapcsolat. Az IEEE 1394 egy nagy-teljesítményű soros busz-szabvány, mely a multimédiás alkalmazások valós idejű 100 Mb/s, 200 Mb/s vagy 400 Mb/s sebességű átvitelére szolgál kábelen keresztül [13]4. Az IEEE 1394 szabvány skálázható, rugalmas, könnyen használható, olcsó digitális interfész, mely az elengedhetetlen integrációt biztosítja a különböző otthoni elektronikus eszközök között, mint például a digitális kamera, digitális STB, digitális TV, videó-telefon és személyi számítógép (PC) között.

4

Az IEEE 1394 szabványt az Apple Computer dolgozta ki és később az IEEE 1394 Working Group-pal együtt fejlesztette ki

-13-