Csitár
Csitár címere Közigazgatás Ország
Magyarország
Régió
Észak-Magyarország
Megye
Nógrád
Kistérség
Balassagyarmati község
Rang
2673
Irányítószám
35
Körzethívószám Népesség Teljes népesség Népsűrűség
413 fő (2008. január 1.) 24,46 fő/km² Földrajzi adatok
Terület
16,90 km² Elhelyezkedése é. sz. 48.05564° k. h. 19.42610°
Csitár község Nógrád megyében, a Balassagyarmati kistérségben.
Elhelyezkedés Csitár Nógrád megye északi részén az Északi-Cserhát Szécsényi dombságnak nevezett területén található, Balassagyarmattól kelet-délkeletre 12 km-re. A Csitárral egy közigazgatási egységet képező Nógrádgárdony a községtől dél-délnyugati irányban fekvő magaslaton, a hajdani Majláth kastélyt övező majorság helyén alakult ki. Csitár a megye városaival és a fővárossal a települést érintő autóbuszjáratok révén tartja a kapcsolatot. A település éghajlata mérsékelten hűvös – mérsékelten száraz. Évi középhőmérséklete 9-9,2. A napsütéses órák évi mennyisége 1900 óra, csapadékból évente 610 mm hull. A település a Cserhát hegység és az Ipoly folyó völgyének határán fekszik. Megtalálható itt az erősen szabdalt dombvidék és a földművelésnek kedvező síkság. A település természeti környezete kedvező lehetőségeket biztosít a vidéki turizmus számára a feltételek megteremtése után.
Története Csitár (Csatár, Nagy-) nevét 1327-ben említette először oklevél Chatar néven. Neve szerint egykor királyi pajzsgyártó szolgálónépek lakták. 1327-ben már két falubol álló település volt és a Kácsik nemzetséghez tartozó Szécsényi Tamás vajda és fivére Péter osztozott rajta. Nagycsitár Varsány,Kiscsitár Trázs határa volt. A 20. század elején Nógrád vármegye Balassagyarmati járásához tartozott. 1910-ben 840 lakosából 839 magyar volt. Ebből 818 római katolikus, 12 izraelita volt.
Címer A pajzson aranykorona, a mező közepén kis pajzs, körülötte ekevas és csoroszlya, búzakalászok, szőlőfürt ábrázolás. A jobb alsó sarokban ezüst pólyával elválasztott két mező látható. A kék és a zöld szín a faluban készült szőttesek és hímzések kedvelt színe. A korona a község történetének folytonosságát, egykor a királyi birtokhoz való tartozását jelzi. A címerpajzs formáját a falu két földbirtokosának (Forgách, Szentiványi) címeréről kölcsönöztük. A középen elhelyezett kis pajzs Csitár nevének eredetére, (pajzs, pajzskészítő) utal. A tervezésnél a község 1788-ban készült pecsétjének motívumait is felhasználtuk. A mezőkben lévő ekevas és csoroszlya a földművelésre utal, a búzakalászok, a szőlőtőke az egykor jelentős gabonatermelést, a jövedelmező szőlőültetvényeket jelképezi. Az alsó részén a mezőt középen kettéosztó ezüst pólya a Csitár patakot jelöli, amely a 17. század közepéig önálló településnek számító Kis- és Nagycsitárt elválasztotta.
Látnivalók A templom
Az 1332-1377. évi pápai tizedjegyzék szerint önálló plébániával rendelkezett, mely arra enged következtetni, hogy temploma is volt. A Canonica Visitátió (egyházlátogatási jegyzőkönyv) feljegyzéséből tudjuk, hogy temploma a 17. század közepén elpusztult, melynek pótlására fatemplomot építettek. A fatemplom 1672-ben már állhatott, mert ez év május 20-án Farkas István licentiatus misét mondott benne. Egy másik adat szerint 1700-ban Bodó György licentiatus tartott rendszeresen misét a templomban. A templomnak tornya nem volt. A mellette álló haranglábban 1713-ban és 1731-ben egy harang volt. A mai templomot valószínű Bossnyák Mihály esztergomi kanonok építette 1747-ben. A templom, torony nélküli lehetett, mert 1755-ben és 1789-ben a 3, illetve 2 harang külön haranglábban volt elhelyezve. A templom 18-19. századi történetére a későbbiekben is csak szórványos adatokkal rendelkezünk. A Martinus Podhornyeczky műhelyében 1752-ben készült orgona a második világháború idején pusztult el. Ekkor veszett el az 1790-ben öntött harang is, melynek felirata "fecit Benjamin Stephanides Losonci" volt. 1863-ban még megvolt az a harang melyet Csábi János és Gál Márton ajándékozott a templomnak. A marcali plébános, Kozma Miklós feljegyzéséből tudjuk, hogy 1895 augusztusában "Herczeg István Ilinyi igen jóravaló jobbágy ember a Isitári templomnak egy csillárt ajándékozott 8 gyertyásra s egyszersmind az égetendő gyertya s az csillár fenntartására örök időkre 50 f. szóval ötven Ft. alapítványt tett egyház-hatóságilag jóváhagyva". Ez év novemberében pedig Sebők Márk özvegye Kollár Viktória két darab vörös színű lobogót ajándékozott a csitári templomnak. A templom falain keletkezett nagyméretű repedések és vakolathullás miatt, 1897-ben, "hatóságilag bezáratott". A felújítási munkákat a hugyagi templomtól kölcsönkért pénzen, 1350 forint költséggel végezték el. Az épület renoválását 1900 nyarán fejezték be, felszentelésére ez év július 29-én került sor. A szentmisét "Erdély apostoli lelkületű püspöke gr. Mailáth Gusztáv Károly, a vidéki papság és előkelőségek, úgyszintén a környékbeli plébániák körmenetileg megjelent számtalan hívei jelenlétében celebrálta." A felszentelés előtti hónapokban került a templomba a napjainkban is látható főoltár és a Mária mellékoltár. Történetéről a História Domusban az "Egyveleg" címszó alatt az alábbiakat olvashatjuk: "A főoltárt a mellékoltárról s lurdi szobrot és szószéket égészen újonnan állította gr. Mailáth Géza és nagylelkű neje Zichy Marietta gárdonyi földbirtokosok 1370 Ft. költséggel. Ugyancsak ez alkalommal Zichy Marietta grófnő önkezűleg készített gyönyörű kazulával, oltárterítőkkel és szőnyeggel ajándékozta meg az Úr házát."
Az 1900. július 29-én történt felszentelés előtti időből egy részletes leltárt ismerünk a templom felszereléséhez tartozó tárgyakról. Az 1898-ban készült leltár szerint, ekkor a templomban az alábbi tárgyak voltak: „Réz szentségtartó aranyozva 1 db;réz áldoztató kehely aranyozva 1 db; ezüst kehely 1 db; szent olajokra alpacca edény 3 db; füstölő hajócskával 4 db; oltárlámpa 1 db; üveglámpás 1 db; harang 3 db; oltárcsengettyű 2 db; szenteltvíztartó 3 réz, 1 fa, 1 márvány; ostyasütő 1, vágó 2 db; szenteltvíz hintő 2 db; ministránsruha 2 vörös, 2 kék, 2 fekete; oltárszőnyeg 3 db; szószékterítő 5 db; csillár 8 gyertyára, 2 rudú mennyezet 1 db; zászlók 9 db; Feltámadt szobra 1 db; Szenvedő oltárkép 1 db; fakereszt 3 db, gyóntatószék 1 db; koporsó gyászmiséhez 1 db; pad 16, zsámoly 1, díszpad 1; orgona 1 db; fagyertyatartó 20 db, réz 2 db; Szent sír 1 db; beteglátogatáshoz burza 1 db, pörsöly 1 db.”
Tanulságos megismernünk az egyházi ünnepek szertartásaira vonatkozó szabályokat, melyeket a marcali plébános állított össze 1863-ban. A kézzel írott főzetből néhány helyi sajátosságra utaló intézkedést mutatunk be. Megértéséhez tudnunk kell, hogy 1947-ig községünk Nógrádmarcal fikája volt, a misét, a hittan tanítását stb. a Marcalban lakó plébánosok végezték Csitárban is. Az 1900-ban felújított templom tornyába, a régi törött pótlására, 1903. április 6-án egy új harangot helyeztek el Szent Ilona tiszteletére. A 206 és fél kilós cisz hangú nagyharang Novotny Antal temesvári harangöntő műhelyében készült. A harang a szállítás és szerelési költségekkel együtt 826 korona 13 fillérbe került. Egy évvel később, 1904. július 30-án, a gárdonyi Mailáth kastélyban felszentelték a nyilvános jelleggel bíró kápolnát. A felszentelést Mailáth Gusztáv Károly püspök végezte. A fa állványon lévő 35 cm átmérőjű kis , harangot a Budapesti Szivattyú és Gépgyár készítette 1904-ben a kápolna részére. Új templom építése több alkalommal felmerült a két világháború között. 1938-ban a tervét is megrendelték, melyet Szeghő Lajos és Balázs Frigyes építőmesterek készítettek el. A 28 méter hosszú és a 13 méter széles templom megépítésére nem került sor. Csitár 1947 februárjában önálló lelkészséget kapott, filiája lett Iliny, de ide tartozott Gárdony puszta is. Az önálló lelkészség megalakulásától 1964-ig, rendszeresen vezették a Historia Domust, mely nélkülözhetetlen forrása a templom további története feldolgozásához. E hiteles dokumentumra támaszkodunk mi is, a templom második világháború utáni történetének megírásánál. Raáb Kornél a falu első lelkésze részletes feljegyzést készített a templom állapotáról, a javítási munkák megkezdéséről stb. Csitári lelkészségének első évéről, az itt talált állapotokról az alábbiakat írta a Historia Domusba. "A csitári templomot 1947. február 4-én nagyon piszkos és elhanyagolt állapotban találtam. Az ostrom és a háború, az ezt követő orosz megszállás idején, az oroszok a templomot szállásnak használták, lovakat is kötöttek be. Bent tüzeltek és főztek, úgy hogy a falak szürkék voltak a füsttől és koromtól. Először is a
sekrestyét és a haranglábat hozattam rendbe egy itteni cigány kőművessel. Az ablak-keretek, a bútorok és törött padok megjavítását Csikány Mihály csitári hívem készítette és javította ki teljesen önzetlenül. A Mária oltárba egy új oltárkövet hozattam Esztergomból, tekintve hogy eddig ez ott nem volt. Ezt is Csikány Mihály süllyesztette be az oltárba. Így most már mindkét oltáron lehet misézni. A sekrestyében lévő úgynevezett szószék feljáratot melynek külső templom felöli része már a szószék felállításakor befalaztatott, a sekrestye felöl is befalaztattam." 1948. augusztus 23-án a plébánia épületének alapkőletételére került sor. Az építőanyagot a gárdonyi malom lebontott anyagából biztosították. A plébánia épületét Vadas Gyula, balassagyarmati építész tervezte, az ácsmunkákat Bárány Ferenc csitári születésű ácsmester vállalta el. A ma is látható stációs képeket 1949 augusztusában vásárolták Csábi László és a hívek adományából. 1950. május 1.-től Csitár plébánia rangot kapott, az eddigi lekészt Raáb Kornélt plébánost, helyettesnek nevezték ki. 1974-ig a később ide helyezett papok is plébános helyettesi rangban működtek.
Megörökítésre érdemes Jávor Mihály plébános feljegyzése, melyet a csitári hívekről írt az 1950-es évek elején: "A csitáriak szorgalmas templomba járók. Mondják ugyan, hogy szórakozni, a nők-leányok ruhájukat mutogatni mennek a templomba. A templomban különösen a nagylányoknak és menyecskéknek saját helyük van, amiért ha kell, harcolnak is, vagyis lökdösődnek." A mai keresztelőkút 1957-ben került a templomba. Dominek György budapesti lelkész terve alapján Géber Nándor piszkei kőfaragó készítette, vörösréz teteje Safarik lakatos munkája. Az új keresztelő-kutat, 1957. október 15-én, dr. Schwarez Eggenhofer Artúr esztergomi érsek áldotta meg. 1960-ban Gálffy Béla jászberényi festőművész restaurálta a főoltár képét, a kórusra új villanyorgona került, melyet 1961 márciusában dr. Szabó Imre esztergomi segédpüspök szentelt fel. A hajó és a szentély színes ablakait Kopp Ferencné fóti üvegiparművész készttette 1964ben. Az első színes ablak a szentélyben szeptember 14-re, a templombúcsú napjára készült el. A színes kép egy díszes keresztet ábrázol, mögötte a felkelő nap stilizált képe, a kálváriadomb stilizált vonala és a felirat: "Megtörte holta a halált." Ez év karácsonyára elkészültek a hajó déli oldalán lévő ablakok színes üvegei is. Az első a szentségekről szóló dogmatikát szimbolizálva: Az Isten Fia, A templom belseje. 1945 Jézus Krisztus a kegyelem megszerzője, amely kegyelmet a hét szentségben a Szentlélek oszt ki. Felirat: "Szentlélekkel
teljetek el!" A hajó másik üvegablakán a kegyelmi élet szimbólumát láthatjuk: Krisztus monogram, amelynek – kereszt alakú lévén – az alsó szárából szőlővesszők nőnek ki és gyümölcsöt teremnek. Felirat: "Aki Bennem marad, az bő termést hoz." Az északi oldal első ablakán lévő festmény a Mária-dogmák szimbolikája. Felirat: "Megváltónk anyja, Mianyánk". A hátsó ablak az egyházat szimbolizálja. Felirat: "Akiket Isten lelke vezérel, azok Isten fiai." Az ablakok színes rajzainak tervét Bárdos Ferenc plébános helyettes készítette. Az önálló lelkészség – 1950-től plébánia – megalakulása óta, az alábbi plébánosok szolgáltak Csitárban. Raab Kornél 1947. I. 1. – 1950. VIII. 30. Jávor Mihály 1950. IX. 1. – 1951. II. 12. Oláh Tóth Antal 1951. II. 12. – 1955. IX. 30. Brinzik József 1955_ X. 1. – 1960. VI. 12. Bárdos Ferenc 1960. VI. 14. – 1970. VIII. 30. Ávéd Antal 1970. IX. 1. – 1971. VIII. 1. Deés Ferenc 1971. IX. I. – 1975. II. 27. Ilosvai Gyula 1975. III. 1. – 1988. VIII. 30. Udvardy György 1988. IX. l. – 1990. VII. 30. Koltai Artúr 1990. VIII. 1. -2007. VIII.01 Vizy Domonkos 2007. VIII. 1. -2008. VIII.01 (Őrhalomból) Tóth József Miklós 2008. VIII. 1.
Kőfeszület, műemlék jellegű (Petőfi út) A késő barokk stílusú feszületet 1791-ben állították, a község közepén, a templommal egy telken, annak szomszédságában. A szemcsézett, cementált homokkő oszlop 61 X 58 centiméter keresztmetszetű és 135 centiméter magas talpazata alapépítmény nélküli. A kereszt 25 X 25 centiméter keresztmetszetű, korpusza közepes nagyságú, a kereszttel együtt egy kőtömbből faragott. A feszület anyaga, formája, faragási stílusa a temetői feszülettel azonos. A talpazat hátoldalán felújításra utaló felirat áll: Isten dicsőségére újíttatott 1888.
Kőfeszület, műemlék jellegű (Temető) A késő barokk stílusú feszületet 1791-ben állították. Anyaga szemcsézett, cementált homokkő. 62 X 47 centiméter keresztmetszetű talapzata szélesebb lábazattal és fejezettel van kiképezve. A talpazat teljes magassága 180 centiméter, előtte vaskapcsokkal kötött, faragott térdeplőkő van elhelyezve. A kereszt törzse 21,5 X 21,5 centiméter keresztmetszetű. Korpusza közepes méretű, egy kőtömbből faragták a kereszttel. A feszület formája, anyaga és stílusa a templom melletti feszülettel azonos.
Kőfeszület, műemlék jellegű (Belsőgörbe dűlő) A késő barokk stílusú feszületet Gál János állíttatta 1803-ban. A dűlő út mellett álló, kis léckerítéssel körülvett feszület szemcsézett, cementált homokkőből készült. A keresztet három különálló részből, a korpusszal együtt faragták ki. Épített kő alapzaton áll, alsó része 31 X 31 centiméter, felmenő része 26 X 26 centiméter keresztmetszetű. A feszület előtt 1,2 méter magas, ugyancsak kőből faragott Sz. Mária szobor helyezkedik el.
Csitár népviselete A rendelkezésünkre álló levéltári források kevés adatot őriztek meg a község népviseletéről. A 19. század közepén készült hagyatéki leltárak, végrendeletek is csupán néhány ruhadarabot említenek. A férfiak öltözetéből a nadrág, a szűr, a kalap, a felsőruhaként hordott ing és gatya említésével találkozhatunk. Így a falu öltözködési kultúráját a visszaemlékezések segítségével rekonstruálhatjuk, melynek kezdeti időhatára a 19. század végénél nem régebbi. A visszaemlékezések szerint az iskolából kimaradt leányok, az 1930-as évekig, hajukat koszorúba fonták. A hajat a fejtető közepén kettéválasztották, hátul két ágba befonták, az ágak végét szatyinggal összekötötték, az így elkészült koszorút a fejre hajtották. A fejtetőn, a hajat összefogó szatyingra színes szalagokból bukrot kötöttek. Egyes ünnepeken (húsvét, pünkösd) a nagyobb leányok vrekocsba fonták hajukat. A középen kettéválasztott hajat hátul egy ágba fonták, széles rózsás szalaggal végig betekerték, a végére selyemszalagból masnit kötöttek. Az 1930-as évek elejétől ezt a hajviseletet elhagyták. A hátrafésült hajat a nyak magasságában kb. 10 cm hosszan befonták, szalagot kötöttek rá. Az asszonyok a hajukat mindig kontyban hordták. Az egyágba font hajat, háromágú, felül legömbölyített kontyfésű köré tekerték. A leány haját lakodalma napján tekerték először kontyba. Az asszonyok állandóan, a leányok ősztől tavaszig, áll alatt megkötött kendőt viseltek. A kendő mintája, színe, anyaga az öltözet többi darabjához igazodott. A csitári menyecskék, a lakodalom után nem kikötött kendőt, hanem főkötőt viseltek. Az első világháborúig a kerek formájú gyöngyökkel, színes fogacskákkal, hátul lelógó kétágú selyemszalaggal díszített főkötő volt az általános. A két világháború között tüllanyagú, színes művirágokkal, gyöngyökkel díszített főkötőt hordtak a fiatal falusi menyecskék. Ez utóbbi főkötőket Szécsényben csináltatták, ezért szécsényi főkötőnek nevezték. A főkötőt csak az első gyermek megszületéséig hordhatta, utána kikötött kendőben járt. A kendő felkötése előtt fogacskákkal vagy apró kör alakú lemezekkel díszített homlokkötőt tettek a homlokra, mely a kendő feltétele után jól látszódott. Kikötött kendőben a menyecske lakodalomba, vendégségbe stb. mehetett. Ha templomba, városba ment, a kikötött kendőre felsőkendőt vett, melyet az áll alatt kötött meg.
A női viselethez hozzátartozott a gyöngy is. A fiatalabbak hétköznap kő-, ünnepen tej- és viaszgyöngyöt hordtak. Az idősebbek világoskék gyöngyöt viseltek. Ünnepen 8, hétköznap 6 soros gyöngy volt a nyakukon. A gyöngy szorosan simult a nyakhoz. Az erős cérnára fűzött gyöngysort a két szélén kispárnához varrták, az ezen lévő kapcsokkal erősítették a nyakhoz. Hátul színes szalagokat kötöttek rá. A 20-as évek elején kezdett elterjedni a 12 soros lógósgyöngy. Ehhez sifonból 30-40 cm széles gyöngyalávalót készítettek. A nők a századforduló táján pamutos és tiszta vászonból készült ingvállat viseltek. Hétköznap vászon-, vagy félpamukos ingvállat hordtak. Az ingvállnak szűk, könyékig érő ujja volt, melynek végét kihímezték vagy slingeléssel, fogacskával díszítették. Az alsószoknyákat a kendervászonból varrt pendelyre vették fel. Az alsószoknya vászonból, gyolcsból, barhettanyagból készülhetett. A gyolcsból készültek aljára slingelést tettek, a barhett alsószoknyák alját piros, kék színű szövettel szegték be. Az 1930-as évekig a fehér gyolcs alsószoknyákat kikeményítették. A keményítőtől az alsószoknyák "úgy csörögtek mint a kígyók", az egyszerre felvett 5-6 alsószoknyában alig fértek be a templomajtón. A felsőszoknya többnyire szövetből készült. A zabos és a stefán szövet volt a legkedveltebb. A szoknya alját rózsaszín posztóval, fekete bársonnyal szegték. Az ingre ujjatlan pruszlikot vettek, melyet szalagokkal, gyöngyökkel díszítettek. Felsőruha volt a blúz vagy szabadka is, mely a felsőszoknya anyagából készült. A hosszú ujjú, testhezálló blúzt hátul fodor díszítette, a gallérra négyágú szalagot erősítettek, mely hátul a derékon alul ért. Az ünnepen viselt kötény selyemből, klottból, a hétköznapi kék futyina (kékfestő) anyagból készült. Az ünnepi kötény kerek körülfodros, a hétköznapi téglalap alakú, háromsoros forhamentli díszítésű volt. A nők az első világháborúig csizmát hordtak, ezt követően terjedt el a magos szárú cipő, és a patent félcipő. A női öltözet kiegészítő darabja volt a vállra terítve hordott rojtos selyemkendő. Ezt a kendőt csak ingvállra vették fel a nyári hónapokban. Nagyobb ünnepeken a magában virágos kikeményített, lyukhímzésű, a szélén körbe slingeléssel díszített vállkendőt vették fel. A népviselet - a megye más falvaihoz hasonlóan - az 1960-as években szűnt meg Csitárban. A női viselet Ilíny, Nógrádmarcal községekkel volt azonos. 1947-ig Csitár és Ilíny Nógrádmarcal filiája volt. A visszaemlékezések szerint a férfiak közül többen még a századforduló táján is szűrben jártak a faluban. A nyári hónapokban 6-8 szélből varrt vászongatyát viseltek, melynek alja ki volt rojtozva. A két világháború között már csak az idősebb gazdák jártak bőgatyában. Az inget kendervászonból, ünnepre gyolcsból vagy félpamutos vászonból varrták. Az ünnepre való ingek elejét fehér hímzéssel díszítették, a hétköznap viseltekre 2-3 soros forhamentli díszítést tettek. A felsőruhák közül a kék vagy fekete színű, zsinóros rajnecsányi posztóból készült pislis nadrág, kabát és mellény volt a legértékesebb. Ez az öltözetegyüttes, melyet a legény esküvőjére kapott szüleitől, az első világháborút követő években kiszorult a viseletből. Ezt a fekete tamariska-posztóból készült ruha váltotta fel, mely nadrágból, kabátból és mellényből állt. Ezzel egyidőben vált ismeretessé a bricsesznadrág. A gazdák viseletéhez hozzátartozott a kötény (szakácska) is, melyet hétköznap és ünnepen egyaránt hordtak. A Gárdonyban lakó cselédek a melles szakácskát kedvelték jobban, melyet futyina-anyagból varrtak. A télen hordott ruhadarabok közé tartozott a feles vagy háromnegyedes, prémgallérú fekete posztó nagykabát, és az ujjatlan, birkabőrből készült bekecs.
