Gulyás András (1974) egyiptológus. Doktori munkáját Alexandre Moret publikálatlan dokumentációja alapján a luxori templom feliratairól írja.
Az Évmilliók Házainak feliratai Megjegyzések az újbirodalmi templomi feliratok jelentéséhez
Legutóbbi írása az Ókorban: Nemzetközi egyiptológus-találkozó Budapesten (2006/3–4).
Gulyás András
K
ülönösen az európai mûvészettörténet felõl nézve szorul magyarázatra, hogy az ókori Egyiptomban a szobrokat, épületeket feliratokkal látták el, hiszen egy reneszánsz vagy barokk festményen feliratokat csak kivételes esetben látni. Sokszor csupán rövid, a tulajdonost jelölõ feliratokat találni egy-egy óegyiptomi szobron, de az általában Évmilliók Házainak1 nevezett újbirodalmi templomok monumentális épületegyütteseit szinte teljes egészében feliratok és ábrák borítják.2 (1. ábra) Ezek a dombormûvek többféle funkcióval is rendelkeztek, melyek közül sok mai szemmel nézve is nyilvánvaló és magától értetõdõ: megörökítették a rítusokat, ünnepeket, hadjáratokat. Éppily magától értetõdõ az elrendezés néhány alapelve is, mint a sávokra, jelenetekre osztás. Az ilyen nyilvánvaló szempontok mellett azonban a templomi feliratok általános jelentésében, elrendezésében és kialakításában számos más tényezõ is érvényesült, melyek közül most az általános jelentésük szempontjából fontos kérdésekkel kívánok foglalkozni. Mennyiben jelentettek többet a puszta dekorációnál és megörökítésnél az egyiptomiak számára a templomi dombormûvek, és mennyiben tekintettek erre a dekorációra az egyiptomiak úgy, mint egy mai látogató, aki mûalkotásként csodálja õket? Ez utóbbi kérdés összefügg azzal is, hogy kik és hogyan készítették e dombormûveket, illetve hogy milyen mértékben egyéni alkotás vagy az õsi minták másolása egy-egy relief. A tartalmukat tekintve legtöbbször rituáléjeleneteket díszítõ feliratok elkészítésére nem ad teljes körû magyarázatot a közlés vagy megörökítés igénye. Egyrészt a jelek gyakorta olyan magasan találhatóak, hogy szabad szemmel nem is kivehetõek. Másrészt a templomok belsõ termeibe alig juthattak be néhányan. De egyébként is félhomály uralkodott a templomok mélyén, ami még az ide bejutó kiváltságosoknak is igencsak megnehezítette volna a dolgát, ha a falakat díszítõ feliratokat akarták volna olvasgatni. Harmadrészt, a rituáléjeleneteken lévõ szövegek jelentõs része formulaszerû, ismétlõdésekkel teli, nincs tehát arról szó, hogy valami olyat örökítenének meg, ami egyébként nem maradna fenn, vagy ne tudhatnánk meg máshonnan, mivel számos más jeleneten is láthatóak ugyanazok a feliratok. Az a koncepció, amely a feliratok elkészítése mögött húzódott meg, igen nehezen ragadható meg magukból a szövegekbõl. Található leírás arról, hogy milyen hatalmas templomot épített a király, és milyen nemesfémekkel, féldrágakövekkel látta el, hogyan múlta felül elõdeit, de mindezen munkálatok méltatása közben csupán ritkán és utalásszerûen említik meg, hogy a templomot feliratokkal, ábrákkal is díszíttette. Még az olyan rendkívül részletes beszámoló is, mint a Harris-papirusz, csupán egy rövidke utalás erejéig tér ki arra, hogy például a monumentális medinet-habui templomot nem csupán megépítették, kertekkel és jószágokkal látták el, hanem féldombormûvekkel is díszítették.3 Ez a sajátos tény annál inkább meglepõ, mert ennek a dekorációnak az elkészítése hatalmas munka volt. Még egy közepes méretû templom esetében is akár néhány száz négyzetméternyi relief megtervezését, felrajzolását és kivésését jelentette, ami attól függõen, milyen technikával készítették a féldombormûveket, több vagy kevesebb idõt és nagy technikai tudást igényelt.
47
Tanulmányok
A dekoráció megtervezése Nagyon kevés forrás szól arról, pontosan kik tervezték a templomokat, illetve az újbirodalmi templomok monumentális falfelületeit borító feliratokat és jeleneteket.4 Olyan forrásunk is van, amely szerint maga az uralkodó döntötte el, hogy is nézzen ki a megépítendõ templom. II. Ramszesz például beszámol arról, hogy az Élet Házában található korábbi iratokat kutatva õ volt az, aki döntött a luxori templom kibõvítésérõl.5 A templomok dekorációját isteni eredetûnek tartották, mûvészek helyett így inkább az isteni mintát megvalósító kézmûvesekrõl beszélhetünk, akiket név szerint általában nem ismerünk. Persze ebben az esetben is felmerül a kérdés, hogy kiktõl származtak a tervek, vázlatok, kik alakították ki a feliratok rendszerét.6 Isteni minta és emberi megvalósítás viszonya ahhoz hasonló, ahogy a papok megalkották az új király nevét. Bár a papok azok, akik meghatározzák az új uralkodó nevét trónralépésekor, valójában mégis isteni elgondolás valósul meg, ahogy ezt a Hatsepszut királynõ koronázásáról szóló szöveg ki is emeli: az isten alakította azonban szívükben (ti. a papokéban) úgy, hogy nevét olyanra készítsék, ahogyan õ (= az isten) határozta meg korábban.7 A dekoráció alapelveit tehát feltehetõen a fõpapok, esetleg az uralkodó vagy annak megbízottja dolgozták ki, a részleteket pedig a munkavezetõkre és a mesterekre bízták. A más-más korszakban, illetve különbözõ templomokban megfigyelhetõ azonos vagy hasonló jelenetek, szövegek alapján feltételezhetõ, hogy az erre kijelölt személyek általában a templomi könyvtárakban õrzött õsi minták alapján alakították ki az Évmilliók Házainak dekorációját.8
Jelenetek a karnaki Amon-Ré templom nagy hüposztül csarnokának benlsõ keleti falán, Újbirodalom, 19. dinasztia (a szerzõ felvétele)
Másolás és újítás Az áttekinthetõség kedvéért az õsi minták és az újonnan elkészített feliratok viszonyát három alaptípusba sorolhatjuk:9 1. Teljes egészében másolt feliratok: egy hosszabb feliratot teljes egészében egy meglévõ mintát követve alakítanak ki. Erre példa a templomalapítási rituálé szövege, amelyet a medinet-habui kis templomban és a luxori templomban is megörökítettek.10 2. Aktualizált feliratok: a meglévõ mintát részben átalakítják, hogy az új szöveg vagy ábrázolás megfeleljen az új körülményeknek. A leggyakoribb ilyen aktualizálás a király- és istennevek megváltoztatása. Az isteni születés történetében például a jelenetek sorrendje, az egyes jelenetek kidolgozása mellett értelemszerûen változik a király és az õt megszülõ királyné neve is.11 3. Új feliratok: Ide sorolhatóak az adott uralkodóhoz kötõdõ eseményeket megörökítõ feliratok, mint például II. Ramszesz kádesi csatája.12 A szókapcsolatok, jelzõs szerkezetek, állandósult jelzõk azonban sokszor még a viszonylag egyedi szövegekben is korábbi mintákra nyúlnak vissza, mint például a templom építõjét és istenét dicsõítõ architrávfeliratok esetében.13 Másolás és újítás összetett viszonyára jó példával szolgálnak az áldozati jelenetek feliratai, ahol az eredeti mintát a kézmûves-mûvészeknek általában ki kellett egészíteniük, újra kellett értelmezniük. Az áldozati jeleneteken általában a következõ feliratcsoportokat különböztethetjük meg:14 az isten neve; az isten beszédét bevezetõ formula; az isten beszéde; az áldozatot
48
végzõ király nevei; a király nevéhez szorosan kapcsolódó állandó jelzõk; a királyt leíró további jelzõs szerkezetek; védõ formula a király mögött; a királyt védõ madarakhoz kapcsolódó feliratok; a rítus címe; az áldozati adományok megnevezései; a jeleneteket elválasztó feliratoszlop. Ezek az egységek részben adottak (a király neve, az isten neve, az adományok és a rítus elnevezései), részben pedig a dekorációt elkészítõ mester választásán is múltak (a királyt jellemzõ további jelzõs szerkezetek; védõ formula a király mögött; az isten jelzõi). Több tényezõtõl is függött, hogyan dolgozták ki a mesterek a minta vagy a körülmények által nem meghatározott feliratokat. Az egyik fontos szempont a dekorációs funkcióval függött össze. Úgy kellett kiválasztani a feliratokat, hogy azok esztétikusan töltsék ki a rendelkezésre álló helyet: sem túl zsúfolt, sem túl szellõs nem lehetett a hieroglifák elrendezése, a feliratoszlopoknak pedig egy vonalban kellett végzõdniük. Emellett tartalmi vonatkozásai is voltak a kézmûvesek választásának: egy adott jelzõ gyakorisága összefügghetett például azzal is, milyen vallási gondolatokat akartak a papok kifejezésre juttatni. Így az egyes áldozati jelenetek kialakításakor a mesterek nem követtek minden részletet meghatározó mintákat.15 A minták csupán azokat a részleteket határozták meg egyértelmûen, amelyek többé-kevésbé minden, ugyanazon rítust megörökítõ reliefen ugyanúgy néznek ki. Így például a király bevezetésének szertartásán a királyt általában két oldalról veszi körbe két isten, akik õt a fõisten elé vezetik; másik példaként említhetjük
Az Évmilliók Házainak feliratai
a szoptatási jelenetet, ahol ugyancsak meglehetõsen kötött az a testtartás, amellyel az istennõ a királyt szoptatja.16 Ahol nem új feliratok megalkotásáról volt szó, a kézmûvesek tehetsége abban mutatkozott meg, hogyan válogatnak a meglévõ formatárból, mennyire képesek esztétikusan elrendezni a hieroglifákat, milyen finoman tudják kivitelezni a dombormûveket.17 Még a legszabványosabb relief kidolgozása is hosszú idõ alatt megszerezhetõ stílusérzéket követelt meg. A másolás fogalma tehát fenntartással kezelendõ: semmiképp sem mechanikus kivitelezésrõl, hanem egy kötött formatár követésérõl van inkább szó.
Az õsi, isteni minták életre keltése Mindezen megfontolások fényében érdemes felidézni, mennyiben ítélték meg másképp a másolás gyakorlatát az ókori Egyiptomban. Számunkra, akik egy olyan kultúrában élünk, ahol az egyéni teljesítmény és újítás a meghatározó, egy felirat vagy írásmû értékének megítélése alapvetõen azon múlik, mennyiben képes a szerzõ valami újat nyújtani.18 Egy tudományos mû esetében új gondolatokat, új források közlését várjuk el, egy irodalmi alkotás során pedig sajátos, egyéni stílust. A másolás így legtöbbször kifejezetten negatív értékkel bír. Ez a felfogás idõnként Egyiptomban is megjelenik: Bár lennének nem ismert mondataim, / különleges kifejezéseim / új, még nem használt szavakból – / ismétléstõl mentesek, / s nem az õsöktõl kölcsönvett kifejezések!19 – olvashatjuk Haheperrészeneb panaszában. Nem véletlen, hogy ezek a sorok egy konkrét személyhez köthetõ írásmûben olvashatók, ahol a szerzõ saját egyéniségét csak õrá jellemzõ újításokkal kívánja kifejezésre juttatni. A királyi elõdök felülmúlása az új templomot építõ király számára is fontos volt. A templomépítés gyakorlatában ez azonban legtöbbször nem azt jelentette, hogy új kifejezéseket, formulákat készítettek volna a feliratos dekorációhoz, hanem például elõdjeinél nagyobb templomot építtetett az õket felülmúlni kívánó uralkodó.20 Mikor azonban egy új templomot díszítettek féldombormûvekkel, sokszor régebbi feliratokat, mintákat másoltak. A másolás eltérõ megítélése összefügg a mûvészi alkotásról vallott egyiptomi felfogással is. Mûvész és kézmûves között nem volt éles határ, a feliratokat, reliefeket megalkotó mester alapvetõ feladata a meglévõ formák életre keltése volt. A kézmûves Irtiszen így saját tudását a formakánon elemeinek ismereteként mutatja be, nem pedig az összhatás újszerûségével jellemzi. Bár Irtiszen a Középbirodalom alatt élt, szemléletmódja a korábbi és késõbbi évszázadok egyiptomi mûvészetére is jellemzõ: Ismerem a férfi alak járását, a nõi alak léptét, tíz madár ábrázolását, az egyedül (ábrázolt) fogoly (behódoló) tartását, azt, ahogyan a szem társára pillant, az ellenség félelmet (tükrözõ) arcát, azt, ahogyan a vízilovat elejtõ kar felemeli a szigonyt, és (ismerem) a futó megérkezését.21 A templomi reliefeken látható alakok kidolgozása így hasonlatos a templomi feliratok sajátosságaihoz: a rituális jelenetek kapcsán mindkét esetben legtöbbször a részben vagy egészben kötött formákból való válogatás jelenti a mûvész-kézmûves szabadságát. Ezek a sajátosságok nem függetlenek attól, hogy a mûvészekkézmûvesek Ptah papjainak számítottak, akik tevékenységükkel istenüket szolgálták. Ptah a Memphiszi teológiaként ismert szöveg szerint szavaival teremtette meg az isteneket, rajtuk keresztül pe-
dig a rendezett világot: Õ szül minden istent, / Atumot és isteni kilencségét. / Minden isteni szó bizony szívének gondolataként, / nyelvének parancsolataként áll elõ.22 Jellegzetes gondolat, hogy az istenek megszülése után rögtön az istenek szavainak megalkotásáról szól a szöveg. Az „istenek szavai” nem más, mint a hieroglifák egyiptomi elnevezése. A szöveg így azt is jelenti, hogy Ptah megalkotja az isteneket, azaz képmásaikat, egyben pedig az õket azonosító és életre keltõ hieroglif feliratokat is. Ptah teremtõ munkája jelenti a késõbbi korok számára példaértékû Elsõ Alkalmat. Az Elsõ Alkalom során az õskáoszból létrejön a rendezett világ, melyet azonban folyamatosan fenyeget a rendetlenségbe, káoszba való visszahullás veszélye. Ahhoz, hogy ez ne következzen be, cselekednie kell az isteneknek, de az embereknek, illetõleg a királynak is, és folyamatosan meg kell újítaniuk az isteni rendet. Az isteni rend és az istenek jelenlétének fennmaradása érdekében több dolgot is lehet tenni. A kézmûvesek-mûvészek például ezért ismételték meg azt, amit egykoron istenük, Ptah cselekedett: megújították az õsi, isteni mintákat, melyeket papiruszokon õriztek a templomi könyvtárakban, azaz elkészítették a templomok falait borító, isteneket megörökítõ, illetve mágikus módon életre keltõ feliratokat és ábrákat.23 Így érthetõ, hogy egy vallási témájú szöveg értékét alapvetõen két tényezõ befolyásolta az egyiptomiak szemében: egyrészt régisége, másrészt isteni eredete. Egy-egy szöveg értékének kiemelése érdekében gyakorta tettek utalást az írnokok arra, hogy az a változat, amit õk lejegyeztek, valójában több száz éves minta alapján készült. Ha ehhez még azt is hozzátették, hogy ez az õsrégi minta isteni eredetû, a szöveg szentsége megkérdõjelezhetetlen volt. Az újbirodalmi templomi feliratokról mindkettõ elmondható. Egyrészt a szövegek isteni eredete már azáltal is adott volt, hogy gyakorta maguk az istenek szólnak a feliratokon keresztül. Másrészt a feliratokat olyan nyelven írták, mely már elkészültükkor régiesnek hatott, hiszen a jelenetek kísérõszövegeinél gyakorta több száz éves múltra visszanyúló mintákat követtek. A formulák egyikét-másikát idõnként, úgy tûnik, maguk az egyiptomi mesterek sem teljesen tudták értelmezni.24 A beszélt nyelv, ahogy ezt néhány forrás alapján, mint például a Kamosze-sztélérõl tudhatjuk, már a 18. dinasztia alatt is sok tekintetben elütött attól a klasszikusnak számító nyelvtõl, amelyen a templomokat díszítõ feliratokat írták. De még a Ramesszida-korban is (19–20. dinasztia), mikor a beszélt nyelv és a „klasszikus” nyelv közti különbség még nagyobb volt, a rítusokat kísérõ feliratoknál általában megtartották a klasszikus nyelvet. Ha a templomi feliratokban meg is jelenik ekkortájt az újegyiptomi nyelv, azt elsõsorban a nem templomi rituálékat megörökítõ jeleneteken látjuk.
Az ábrák és feliratok készítésének áldozati jellege Az újbirodalmi másolatban fennmaradt Merikaré intelmeiben a kõbe vésett feliratok elkészítése jellegzetes összefüggésben jön elõ: Cselekedj az isten számára, s õ hasonlóképpen fog cselekedni a te számodra gazdag áldozati asztal ünnepi áldozataival és kõbe vésett feliratokkal. Ezek a te nevedet hirdetik majd. Az isten ismeri azt, ki az õ számára cselekszik.25
49
Tanulmányok
Az áldozati asztal ünnepi áldozatai mellett a kõbe vésett feliratok elkészítését emeli ki a szöveg, mint amivel a király az isten kedvében tud járni. A hangsúly a szöveg szerint nem a feliratok tartalmán, hanem meglétén van. Ez a gondolat egyet jelent azzal a fenti megállapítással, hogy a feliratoknak alapvetõen nem valami lényegesen újnak a megörökítése volt a céljuk. A szöveg kõbe vésett feliratokról szól, aminek kapcsán kiemelendõ, hogy a hordozóanyag, a kõ, ugyancsak hozzájárul a szakralitás megteremtéséhez. Különösen azokban az esetekben nyilvánvaló, hogy a hordozóanyag is jelentéstöbbletet biztosít, mikor magának a kõnek (kvarcit, gránit, granodiorit) tulajdonítottak isteni erõt.26 A „kõbe vésett” feliratok jelentése szempontjából jellegzetes az is, hogy azokat az áldozati asztal ünnepi áldozatai mellett említi a szöveg. A templomi feliratok elkészítése és egy áldozati rítus elvégzése között több hasonlóság is megfigyelhetõ, melyeket az alábbi pontokban lehetne összegezni: Amon-Ré és II. Ramszesz a karnaki Amon-Ré templom nagy hüposztül (a) tematikai párhuzam: a templomi feliratok jelencsarnok belsõ keleti falának egy jelenetén, Újbirodalom, 19. dinasztia tõs része rítusokat, vallási ünnepeket örökít meg; (a szerzõ felvétele) (b) azonos szereplõk: a feliratok és ábrák fõszereplõi a király és az áldozatát fogadó isten, a rítusokat ténylegesen elvégzõ papokat alig látjuk a reliefeken; A világról alkotott tudás ezen gyûjteményét az egyiptomiak a (c) az (újra)értelmezõ változtatás a rituáléjelenetek és felira- Ré hatalom-megnyilvánulása (bau) fogalommal jelölték példátaik esetében is viszonylag szûk keretek közé volt szorítva, mint ul a késõkori Salt 825-ös papiruszon. A bau hieroglif jele háa rítusok esetében.27 rom madarat ábrázol . Egyes számban egy szabadsággal rendelkezõ, nem feltétlenül testi jellegû entitást jelöl, ami ott tud lenni, ahol maga az a személy vagy isten, akinek a ba-járól Rituális hatékonyság és performativitás: szó van, nem mindig jelenik meg. Ezzel a szabad mozgással függ össze az is, hogy a fogalmat egy madár jelöli. Miként az a szakrális tér megteremtése újbirodalmi szövegekbõl tudjuk, a ba-k az istenek legtöbbször A dekoratív funkció mellett persze sok más, hasonlóan általá- félelmetes erejét jelentik, melyek pusztulást, betegséget tudtak nos és mai szemmel nézve is azonnal magától értetõdõ szerepe okozni.30 volt a templomokat borító féldombormûveknek. Ilyen például a Mivel arra vonatkozóan már nem adnak részletes tájékoztamegörökítés, azaz a király és az istenek nevének megõrzése az tást a szövegek, hogy milyen értelemben számítanak az Élet örökkévalóságig, ezáltal pedig az épület azonosítása, mint Házában található papiruszok és a rajtuk lévõ szövegek Ré haegy adott isten részére, egy adott király által épített templom. talom-megnyilvánulásainak, ezért erre csak utalásokból lehet Mai szemmel nézve kevésbé magától értetõdõ és nyilvánvaló következtetni. A papiruszok változatos tartalma gyakorlatilag a feliratoknak az a szerepe, amelyet mágikus-rituális haté- az egész világról való tudást átöleli, azt a világot mutatja be, konyságnak és ezzel összefüggésben szakralizáló szerepnek melyet a napisten tart életben energiájával. Mivel ez a tudás mánevezhetünk. gikus jellegû, az Élet Háza nemcsak leíró jellegû tudást rejt, haII. Ramszesz fent már említett feliratában beszámol arról, nem azt is, ami az élet fenntartásához szükséges. Ezt a tudást, hogy az Élet Házának könyveit tanulmányozva döntötte el, pontosabban az általa leírt világot Ré, a napisten hatalom-meghogy kibõvíti a luxori templomot. Az Élet Házában tárolt papi- nyilvánulásának tekintik.31 ruszok nemcsak a templom felépítésének megkezdésekor, haA templomi feliratok eddig áttekintett tartalmi kérdései melnem a dekoráció kialakításakor is fontos szerephez jutottak. lett maga az egyik leggyakoribb nyelvtani forma is a szövegek Feltehetõleg itt tárolták a dekoráció mintáit tartalmazó papiru- isteni erejével és rituális hatékonyságával függ össze. A feliraszokat is, de találhatóak voltak itt többek között orvosi kézi- tok varázsereje részben a hieroglifák képszerûségén alapult,32 könyvek, asztronómiai és matematikai papiruszok, rituálékat de a templomi feliratokban használt egyik leggyakoribb nyelvmegörökítõ papiruszok és onomasztikonok is, egyszóval az tani formula is hasonló jelentéssel bír: jelenvalóvá teszi, a beegyiptomiak világról való tudásának tárháza volt egy-egy ilyen széd által megvalósultként ábrázolja azt, amirõl az istenek bekönyvtár.28 Nem véletlen, hogy a templomokban gyûjtötték széde szól. Ennek a funkciónak a jelölésére a nyelvészetbõl ezeket a papiruszokat, hiszen itt léphettek kapcsolatba a rende- kölcsönzött performativitás fogalmát használják az egyiptolózett világ megteremtõivel és a rend fenntartóival, az istenekkel. giában. Az egyiptomi rituáléjeleneteken fontos szerephez jut az isteErre utal egyébként az Élet Háza elnevezés is: az a hely, ahol mindaz a részben mágikus, részben rituális, részben racionális nek beszéde, melyben az áldozatot fogadó isten felsorolja azt, milyen adományokkal fogja ellátni a királyt. Általában életet, tudás, ami az élet fenntartásához szükséges, megtalálható.29
50
Az Évmilliók Házainak feliratai
hatalmat, egészséget kap a király, amit gyõzelemmel, millió évekkel és sok egyéb, hasonló célokat szolgáló adományokkal egészítenek ki. Az isten beszédében mindig ugyanaz a formula vezeti be ezeket az adományokat: dj.n.(j) n.k „Megadom neked”. Ennek az egyébként gyakori sDm.n.f formának a pontos értékérõl a rituáléjelenetek összefüggésében hosszas vita folyt, melynek csupán a végkövetkeztetéseit szeretném itt bemutatni.33 A nyelvészetben „performatív” kijelentésnek nevezik azokat a mondatokat, amelyek minden egyéb kapcsolódó esemény nélkül mintegy megvalósítják azt, amirõl szólnak. Így például mikor egy ülést levezetõ elnök kimondja a mondatot: „Megnyitom az ülést”, az ülés ezzel el is kezdõdik. A performatív kijelentések nélkülözhetetlen jellemzõje, hogy mindig az adott cselekvésre felhatalmazott személyhez kötõdnek. Ha nem a levezetõ elnök mondja az említett mondatot, az ülés nem kezdõdik el. Hasonló a helyzet az istenek beszédével is. A sztereotip, látszólag banális mondatok nyelvi formája azáltal változtatja ezeket performatív kijelentéssé, hogy e mondatokat maguk az istenek mondják ki, akiknek megvan az a képessége, hogy megadják a királynak mindazon adományokat, amirõl beszédük szól. A lényeg tehát az, hogy nem egy múltbeli eseményre vagy máshol zajló rítusra vonatkoznak a kijelentések, hanem maga a beszéd hozza létre azt, amit az isten adományként juttat a királynak. A performatív kijelentések nem szükségképpen mágikus jellegûek. A fenti példánál maradva, a levezetõ elnök nem azért képes szavaival megnyitni az ülést, mert varázserõvel rendelkezik. Az újbirodalmi templomok összefüggésében ugyanakkor az istenek performatív kijelentéseinek olyan jelentése van, amely a mágiával rokonítja õket. Egyfajta varázsszövegek az isten-beszédek, és azok a feliratok is, amelyek az istenek beszédeit megörökítik. Létrehozzák, megvalósítják mindazt, vagy hozzájárulnak mindannak megvalósulásához, amirõl szólnak. A templomi feliratok és ábrák elsõdleges szerepét a fentieket figyelembe véve úgy lehet megfogalmazni, hogy a szakrális teret kellett létrehozniuk.34 Nem a közlés, nem is a dekoráció tehát a legfontosabb, hanem ez az óegyiptomi szemléletmódra jellemzõ gondolat: a feliratok, jelenetek fokozzák magának az épületnek a szentségét.
Ez egyrészt annak a fent említett tények köszönhetõ, hogy a templomokat dombormûvekkel díszítõ kézmûvesek õsi, isteni mintákat keltettek életre. Másrészt maguk a használt hieroglif jelek is képesek voltak ezt a szakralizáló hatást kifejteni. A fent már idézett sztélén az egyiptomi mûvész-kézmûves Irtiszen saját tudásáról így számol be: Ismerem az isten szavának titkát, az ünnepi szertartások rendjét. Egyetlen varázsigének sincs hatalma fölöttem, amelyet ismerek.35 Az isten szava, a hieroglifák ismerete tehát titokzatos tudásnak számít. Az ilyen titokzatos tudásnak számító ismeret tárgya, különösen ha szövegekrõl, feliratokról volt szó, egyben isteni erõvel, szakralizáló hatással is bírt.36 Erre utal a hieroglifák egyiptomi elnevezése is: a hieroglifákat nem emberi konvencióként, nem puszta jelekként mutatja be, hanem isteni eredetet tulajdonít nekik.37 Az „istenek szava” azzal a tulajdonsággal rendelkezik, hogy létrehívja azt, amit jelöl, ahogy ezt a Memphiszi teológia is említi.38 A templomi feliratok értékeléséhez tehát nem elég pusztán az adott feliratot elolvasni és lefordítani, hiszen igen gyakran már máshonnan is ismert formulákkal találkozunk. Az ábrázolások varázsereje, a hieroglifák képszerûsége, a hieroglifák egyiptomi felfogása („istenek szavai”), a performatív nyelvtani forma,39 a feliratok szakralizáló ereje, a felírt õsrégi, isteni eredetû szövegek, melyeket Ré hatalmának megnyilvánulásaiként tartottak számon, sõt maga az a tény is, hogy a templomi dekoráció mintájául szolgáló papiruszokat az Élet Házának nevezett létesítményben tárolták, mind-mind olyan vonatkozásai a templomi feliratoknak, melyek túllépnek a mai ember számára is azonnal nyilvánvaló megörökítõ és dekoráló szerepeken. Ez utóbbi két szerepkörön túl tehát az újbirodalmi templomok feliratai számos olyan tulajdonsággal rendelkeznek, melyek az óegyiptomi gondolkodásmód és kultúra tágabb összefüggései felé mutatnak, így ezeknek a tulajdonságoknak a tanulmányozása egyben fényt vet az erre az õsi kultúrára jellemzõ gondolkodásmódra is.
Jegyzetek 1 Ehhez az elnevezéshez lásd Martina Ullmann, König für die Ewigkeit - Die Häuser der Millionen von Jahren: Eine Untersuchung zu Königskult und Tempeltypologie in Ägypten (Ägypten und Altes Testament 51) Wiesbaden, 2002; Gulyás András, „Die Erneuerungstheologie der HH m rnpwt-Tempel”: Bickel, S. – Loprieno, A. (szerk.), Basel Egyptology Prize 1; Junior Research in Egyptian History, Archaeology, and Philology (Aegyptiaca Helvetica 17), Basel, 2003, 163–172; Gerhard Haeny, „Zur Funktion der Häuser für Millionen Jahre”: Ägyptische Tempel - Struktur, Funktion und Programm - Akten der Ägyptologischen Tempeltagungen in Gosen 1990 und in Mainz 1992 (Hildesheimer ägyptologische Beiträge 37), Hildesheim, 1994, 101–106. 2 A kérdés annál is inkább alapvetõ, mert ahogy azt Traunecker megjegyzi, a templomi falak dombormûvekkel való díszítése nem volt alapvetõ a kultusz szempontjából: Traunecker, Cl., „De l’hiérophanie au temple”: Verhoeven, U. (szerk.), Religion und Philosophie im Alten Ägypten.
Festgabe für Philippe Derchain zu seinem 65. Geburtstag am 24. Juli 1991. (Orientalia Lovaniensia Analecta 39), 303–317, 310. 3 Pierre Grandet, Le papyrus Harris I : (BM 9999) (Bibliothèque d’étude 109.), Kairó, 1994. 4 J.-Cl. Goyon – J.-Cl. Golvin – Cl. Simon-Boidot – G. Martinet, La construction pharaonique, Paris, 2004. 35: Les sources égyptiennes sont hélas silencieuses sur l’origine de la conception des édifices, et l’identité de ceux qui y présidaient. Tout plan émanant d’une “source divine”, seule la phase d’exécution est mentionnée. 5 Robert Redford, „The Earliest Years of Ramesses II and the Building of the Ramesside Court at Luxor”: Journal of Egyptian Archaeology 57 (1971) 110–119. 6 A dekoráció rendszerének néhány alapelvérõl egy korábbi Ókorszámban jelent meg egy cikkem: Gulyás András, „Templomi nyelvtan és az egyedülálló isten”: Ókor 2005/4, 26–32. 7 Ford. Gulyás András: Kóthay Katalin Anna – Gulyás András, Túlvilág és mindennapok az ókori Egyiptomban, Miskolc, 2007, 165.
51
Tanulmányok
8 Átfogó monográfia nincs a témában, de sok tanulmány foglalkozik a templomi szövegek hagyományozásának kapcsolódó kérdéseivel: Dieter Kurth, „Der Einfluß der Kursive auf die Inschriften des Tempels von Edfu”: Kurth, D. (szerk.), EDFU: Bericht über drei Surveys, Materialien und Studien; Die Inschriften des Tempels von Edfu, Begleithefte 5, Wiesbaden, 1999, 69–96; Erich Winter, „Zeitgleiche Textparallelen in verschiedenen Tempeln”: Kurth, D. (szerk.), Systeme und Programme der ägyptischen Tempeldekoration 3. Ägyptologische Tempeltagung Hamburg, 1. - 5. Juni 1994 (Ägypten und Altes Testament 33), Wiesbaden, 1995, 305–319; Christophe Thiers, „Fragments de théologies thébaines: la bibliothèque du temple de Tôd”: Bulletin de l’Institut Français d’Archéologie Orientale 104 (2004) 553–572. 9 Hasonló problémákkal foglalkozik Wolfgang Helck, „Das Verfassen einer Königsinschrift”: J. Assmann – E. Feucht – R. Grieshammer, Fragen an die altägyptische Literatur. Studien zum Gedenken an Eberhard Otto, Wiesbaden, 1977, 241–256. 10 Paul Barguet, „Le rituel archaique de fondation des temples de Medinet-Habou et de Louxor”, Revue d’Égyptologie 9 (1952); Sanaa Abdel Azim el Adly, Das Gründungs- und Weiheritual des ägyptischen Tempels von der frühgeschichtlichen Zeit bis zum Ende des Neuen Reiches (publikálatlan tübingeni disszertáció). 11 Helmut Brunner, Die Geburt des Gottkönigs - Studien zur Überlieferung eines altägyptischen Mythos (Ägyptologische Abhandlungen 10), Wiesbaden, 1964. 12 Charles Kuentz, La bataille de Qadech - les textes (Poème de Pentaour et Bulletin de Qadech) et les basreliefs (MIFAO 55), 1928. 13 Vincent Rondot, La grande salle hypostyle de Karnak - Les architraves, Paris, 1997. Vö. pl. III. Amenhotep szövegeinek frazeológiai elemzésével, ahol jól látszik, hogy még ezekhez a viszonylag egyedinek tekinthetõ szövegekhez is a részleteket tekintve számos párhuzam felsorolható. Vö. Mechtild Schade-Busch, Zur Königsideologie Amenophis’III.: Analyse der Phraseologie historischer Texte der Voramarnazeit (Hildesheimer ägyptologische Beiträge 35), 1989. 14 Áttekintést nyújt róla: Claude Traunecker, La chapelle d’Achôris à Karnak, Paris, 1981, 70. 15 A kérdéshez lásd pl. Helmut Brunner, Die Geburt des Gottkönigs, 188, aki részletesen bemutatja az isteni születés története kapcsán, hogy mekkora szabadsággal rendelkeztek a mesterek. 16 De még egy ilyen jelenet is többféle változatban készülhetett el, ami világosan kiderül majd S. Hardekopf most készülõ doktori disszertációjából. (A szerzõ személyes közlése, 2007. november, Heidelberg.) 17 A templomi reliefek stilisztikai kérdéseihez lásd Raymond W. Johnson, „Images of Amenhotep III in Thebes: Styles and Intentions”: Berman, L. M. (szerk.), The Art of Amenhotep III: Art Historical Analysis - Papers Presented at the International Symposium Held at The Cleveland Museum of Art, Cleveland, Ohio, 20-21 November 1987, Cleveland, Ohio, 1990, 26–46. 18 Emiatt a különbség miatt problémás a „stílus” fogalmának alkalmazása az óegyiptomi mûvészetre: Jan Assmann, „Viel Stil am Nil? Altägypten und das Problem des Kulturstils”: Gumbrecht, H. U. – Pfeiffer K. L. (szerk.), Stil, Frankfurt, 1986. 19 Ford. Kóthay Katalin Anna: Kóthay Katalin Anna – Gulyás András, Túlvilág…, 271. 20 Egyéni teljesítmény és hagyománykövetés látszólagos ellentmondására hívja fel a figyelmet Pascal Vernus (Essai sur la conscience de l’histoire dans l’Égypte pharaonique, Paris, 1995) is. 21 Ford. Kóthay Katalin Anna: Kóthay Katalin Anna – Gulyás András, Túlvilág…, 239. A rendelkezésre álló megoldások tehát részben meghatározottak, ezért számíthatott egy-egy ikonográfiai változtatás merész újításnak. Lásd pl. Fábián Zoltán Imre, „Nefermenu kormányzó sziklasírja a Khokha-domb déli lejtõjén”: Ókor 2005/4, 65.
52
22 Ford. Kóthay Katalin Anna: Kóthay Katalin Anna – Gulyás András, Túlvilág…, 43. 23 Lásd ehhez még Jan Assmann, „Die Gestalt der Zeit in der ägyptischen Kunst”: Assmann, J. – Burkard, G., 5000 Jahre Ägypten Genese und Permanenz pharaonischer Kunst, 1983, 32. 24 Ehhez a kérdéshez lásd pl. H. Satzinger megjegyzéseit az jr.f dj anx formula értelmezése kapcsán: Helmut Satzinger, „Gott gibt dem König Leben. Mit Anhängen über
und die Weihformel”: Zeitschrift für ägyptische Sprache und Altertumskunde 124 (1997) 142–156, 147. 25 Ford. Kóthay Katalin Anna: Kóthay Katalin Anna – Gulyás András, Túlvilág…, 198. 26 Pascal Vernus, Supports d’écriture et fonction sacralisante dans l’Égypte pharaonique: le texte et son inscription, Paris, 1989, 23–34; Pascal Vernus: Essai sur la conscience de l’histoire dans l’Égypte pharaonique, Paris, 1995 §41: Limite de la notion de propagande: le concept de sacralisation; Sydney H. Aufrère, L’univers minéral dans la pensée égyptienne (Bibliothèque d’études 105), Kairó, 1991. 27 Az újabb kutatások azonban pontosan arra a kérdésre összpontosítanak, hogy miként változhattak meg a rítusok, illetve változtathatták meg azokat szükség esetén. Lásd ehhez a heidelbergi Ritualforschungsprojekt honlapját: http://www.ritualdynamik.uni-hd.de/. 28 Philippe Derchain, Le Papyrus Salt 825 (B.M. 10051), rituel pour la conservation de la vie en Égypte, Bruxelles, 1965, 56–57. 29 Manfred Weber, „Lebenshaus”: Lexikon der Ägyptologie III. 954– 957. 30 Számos szöveges forrást hoz ehhez Edwards I. E. S., Hieratic Papyri in the British Museum – IVth Series – Oracular Amuletic Decrees of the Late New Kingdom, London, 1960. 31 Az egyiptomi könyvtárak kérdésköréhez továbbra is fontosak Wessetzky Vilmos tanulmányai. Lásd például: Wessetzky Vilmos, „Die ägyptische Tempelbibliothek: Der Schlüssel der Lösung liegt doch in der Bibliothek des Osymandyas?”: Zeitschrift für ägyptische Sprache und Altertumskunde 100 (1973) 54–59. Átfogó összefoglalót ad a kérdésrõl Günther Burkhard, „Bibliotheken im alten Ägypten: Überlegungen zur Methodik ihres Nachweises und Übersicht zum Stand der Forschung”, Bibliothek - Forschung und Praxis 4/2, München, 1980, 79–115. A frissebb szakirodalomból lásd pl. Ludwig D. Morenz, „Zu Formen, Gründen und Wegen der Textüberlieferung in der altägyptischen Kultur/1”: Zeitschrift für ägyptische Sprache und Altertumskunde 129 (2002) 130–141. A hieroglif feliratok isteni ereje természetesen nem csak az Újbirodalom alatt figyelhetõ meg, hiszen egy óbirodalmi sír tulajdonosa a sírjában lévõ feliratokat egyenesen „isteneknek” nevezi. Vö. Henry G. Fischer, „Hieroglyphen”: Lexikon der Ägyptologie II, 1195. 32 Jan Assmann, „Sprachbezug und Weltbezug der Hieroglyphenschrift”: Jan Assmann, Stein und Zeit, München, 1991, 76–92. 33 Mivel egy nagyon gyakori formuláról van szó, álljon itt kivételesen egy hosszabb szakirodalmi áttekintés errõl a kérdésrõl: B. Gunn, Studies in Egyptian Syntax, An important use of sDm.n.f in Old Egyptian, 69–74: an event happening at the actual moment of speaking; Gardiner §414.5: an action simultaneously spoken of and performed; Helmut Brunner, „Sdmnf als synchrones Praesens”: ZÄS 85 (1960) 77–78; Friedrich Junge, Studien zum mittelägyptischen Verbum, göttingeni disszertáció, 1970, 18: Unter „Koinzidenz” wird hier der Zusammenfall von Wort und Tat verstanden, nämlich dass das ausgesprochene Wort eben die Handlung ist …kann…”ich bitte” eben diese Bitte sein, und nur dieser Fall ist als „Koinzidenzfall” zu verstehen. A legrészletesebben és világosabban Pascal Vernus fogalmazta meg ezt a kérdést, akinek a gondolatmenetét követem itt: Pascal Vernus, „’Ritual’. sDm.n.f and Some Values of the ’Accompli’ in the Bible and in the Koran”: S. Israelit-Groll (szerk.), Pharaonic Egypt, the Bible and Christianity, Jerusalem, 1985.
Az Évmilliók Házainak feliratai
P. Vernus tanulmánya nyomán kisebb vita bonatkozott ki errõl: Fr. Labrique: GM 106; D. Kurth: GM 108 (1989); Ph. Derchain: GM 110 (1989); D. Kurth válasza: GM 113 (1989). Legutóbb pedig E. Teeter foglalkozott röviden a rituális sDm.n.f kérdésével: The Presentation of Maat, Chicago, 1997, 69–70. 34 Pascal Vernus, Supports d’écriture et fonction sacralisante dans l’Égypte pharaonique: Le texte et son inscription, Paris, 1989, 23–34. 35 Lásd a 21. jegyzetet. 36 Többek között ezért volt Egyiptomban a magánszemélyek számára olyan fontos, hogy a királyi temetkezések során használt titokzatos és mások számára általában elérhetetlen feliratokból saját temetkezésükhöz megszerezzenek egy-egy részletet. 37 Ehhez és hasonló problémákhoz lásd a 32. jegyzetet. 38 Bár ezzel a tulajdonsággal nem csupán az istenek szava rendelkezett, hanem maguk a szavak és a dolgok másfajta viszonyban áll-
tak, mint amit manapság a soknyelvûséget mindennapi tapasztalatként megélõ, következésképp a nyelvekrõl is másképp gondolkodó kultúránkban feltételezünk. Ehhez a problémához általánosabb összefüggésbõl lásd pl. Michel Foucault, A szavak és a dolgok. Ford. Romhányi Török Gábor, Budapest, 2000. A megfelelõ szavakkal hatni lehet a világra, a dolgokra: ez a gondolat húzódik meg számos varázsszertartás mögött is. Vö. Kákosy László, Varázslás az ókori Egyiptomban, Budapest, 1969, 91; Farkas A. Márton, Filozófia elõtti filozófia, Budapest, 2003. 39 A képszerûségen alapuló mágia és a performatív kijelentések kapcsolatát emeli ki Jan Assmann, amikor cikkének („Die Macht der Bilder – Rahmenbedingungen ikonischen Handelns im Alten Ägypten”: Visible Religion Annual for Religious Iconography 7 [1989] 1–20) alcímeként a következõt adta: How to do things with images – Elemente einer „Bildakttheorie”, utalással Austin mûvére.
53
