VIRÁGÉNEKEK Soproni Névtelen: Soproni virágének (1500 körül) Virág, tudjad, tőled el kell mennem, És teíretted kell gyászba ölteznem.
Körmöcbányai Névtelen: Körmöcbányai táncszó (1505 előtt) Supra aggnő, szökk fel kabla, Hazajött fírjed, tombj, Kató, A te szíp palástodban, Gombos sarudban, Haja, haja, virágom!
Apáti Ferenc: Cantilena (1520 körül) 1
Félelmes szűőnek engem alejtátok, Régi jó barátim nékem kik valátok, Gyakorta szép szóval hozzám járolátok, Engem megcsalátok.
2
Reméntelen dolog, ki hazugnak hiszen, Mert szép beszédével csak szót tőled vészen; Avagy túl másfelől ellenséged lészen, Rajtad szégyent tészen.
3
Azok nem gondolnak ez ily beszédekkel, Ki magokat kelletik hízelkedésekkel, Nyájason beszélnek ő fejedelmekkel, Elvesznek nyelvekkel.
4
Nagy urak kik vagytok, szólok, ne bánjátok: Fejér, szép, ezüstös, ékes tü szablyátok, Véle pogán népet, kérlek, ne vágjátok, És tü ne bántsátok!
5
Csintalan dolgokot tü ne szerezzetek, Fodor hajatokot meg se fésöljétek; Diákok elmentek, leányokot néztek, Szégyenséggel nősztök.
6
Igyedet ne viseljed egyházi papokkal, Mert ha béveteté magát nyájassággal, Nem kell néki pénzed, vigad leányodval, Megcsalnak szavokkal.
7
Serényen futamnak táncban az leányok, Nyilván ott meglátjuk az ő jámborságok, Szertelen ha léend az ő jámborságok, Ott elholl pártájok.
8
Csepkék, házatoktól messze ne lépjetek, Időnek javában tikot ültössetek: Szemérem kapálni, bölcsőt rengessetek, Avval elélhettek. [A 9. szakasz elveszett.]
10
Sámsomnak alejtá az pór önnönmagát, Látod nagy haragját, nem tiszteli urát, Fogjad meg szakállát, vedd el csak jószágát, Megalázza magát.
11
Azkort az papoknak vala tisztességök, Mikoron egészlen áll vala szerzetök, Távol vala tőlök gallérus köntösök, Veres beretrájok.
12
Pénztől elfutamtak, szűrben béöltöztek, Szépen ha beszélnek, keveset nem vesznek, Foréntokot kérnek, ládában győjtnek, Véle nem épejtnek.
13
Az régi jó kerályok míglen országlának, Igazak valának az szegén országnak, Az szent koronának híven szolgálának, Avval áldozának.
14
Tennie kellene ezt az nagy uraknak, Nagy sok lika vagyon erdőn az ravasznak, Nincsen birodalma rajta agaroknak, Halál az nyulaknak.
15
Igen kevés hajok, számtalan jószágok, Erős regulájok, kevés zsolozsmájok, Bársonyos szolgájok, fekete kápájok Az apát uraknak.
Tatár (Tar) Benedek: Házasságrúl való dicséret (1541) 1
Bölcsnek ő mondási nekünk azt jelentik, Hogy minden kazdagság atyátúl hagyaték, De az jó házastárs Istentől adaték, És minden íletök nékik megáldaték.
2
Ez világnak semmi ő nagy kazdagsága, Kinek házánál nincs jámbor házastársa , Nincsen nyugodalma és nagy nyájassága, Nincs baráti között semmi vigassága.
3
Nagy dicsíretet vall, ki azt megnyerheti, Jelesben Istentől hitből ha kérendi, Jámborok tanácsát hogyha követendi, Idvösséges lészen nyilván ő íleti.
4
Ember, házastársot ha keressz magadnak, Kérlek, reá gondolj, alítson urának; Ne örülj házának, se kazdagságának, Mert ő végre téged allyét szamarának.
5
Dicsíretes lészen, ki hasonlót vészen, Csak jámbor nemzetből, bátor szegén légyen, És véle jámborul egyezségben íljen, Kazdagsága néki nagy bűséggel lészen.
6
Ím, jól látjuk, mostan kedves az kazdagság. Jelesben tenálad, óh, bolond ifjúság, Mert semminek tetszék fogyatkozott aggság, Az aggot elveszed, hogy lehess uraság.
7
Csuda szép íletek égi madaraknak És vadon erdőben járó szép vadaknak, Ki-ki mind hasonlót keres őmagának, Publikán nem vészi baglyot ő társának.
8
Tudjátok, úgy illik ifjú aggal öszve, Mint az íkes sólyom az bagoly físzkébe, És íletek akkor lészen egyezségben, Mikor íl báránnyal farkas békességben.
9
Vegyétek esztökbe, ifjak, magatokat, És úgy tanítsátok házastársatokat, Gyakran üsse nékik sompálca hátokat, Hogy ők ne jargalják csak az piacokat.
10
Sietnek öltözni, piacra ha mennek, Alá-fel ólálnak, ifjakat szemlélnek, Szömhunyorgatással tűlök jegyet vesznek, Kiből örök szégyent magoknak ők lelnek.
11
Tireátok, ifjak, én semmit nem szólok, Mert regulátokban, tudjátok, én vagyok, Minden álnokságnak kútfeje ti vadtok, Azon okoskodtok, ahol mit kaphattok.
12
Ha reggel felkeltök, íkesen öltöztök, Szép öltözetekben igen dicsekedtek. Gyakran ti egymás közt lakodalmat tesztek, Nagy bűvön költötök, de semmit nem leltek.
13
Abbúl igen fíltlek, hogy ti megcsalattok, Mert nyájasságtokban tü hátra sem hadtok, Ihagtok-vihagtok, piacra ha mentek, Az gonosz ifjaknak bűnre okot adtok.
14
Az kövér lúd ha kél ő sugár szárnyára, Ím, az éh keselyő mely igen forogja, És ha hamarsággal földre lerúghatja, Fényes tollaitúl ott űtet megfosztja.
15
Ti meghallgassátok, menyek, regulátok: Uratoknak nevét úgy oltalmazzátok, Hogy az éh keselyő ne szálljon reátok, Gyakran kezetekben forogjon rokkátok.
16
Azt jól látjuk mostan, nincsen tisztességek Az jámbor fírjeknek nincsen böcsületek, Mert az új menyeknek nincsen fejedelmek, Ingyen majdan Simon bíró lészen bennek.
17
Rövid példa nekönk értelemre légyen, Az énekszerzőnek bocsánatja légyen, Mert jámbor személynek tisztességet tészen, Kinek nehéz lészen, hiszem, róla tészen.
18
Ez éneket szerzék az Mező-Szegedön, Szent Mihály havának legelső hetiben, Ezerötszáznegyven és egy esztendőben, Azki ezt szerzette, versbe nevét tötte.
Armbrust Kristóf: Gonosz asszonyembereknek erkelcsekről való ének Kit szerze szebeni Ormprust Christoff, egy kopott ebagnénak bosszúságára, kit osztán egy barátja kérésére magyar nyelvre fordíta (1550) 1
Írnak vala ezerötszázötven esztendőben, Az hatalmas Károl császárnak országgyűlésében Augustába, nagy várasba, kibe bégyűlének Fejedelmek mindenfelől abba hirdetének.
2
Odamenni is törtínék sok jámborral egyetembe, Ki neveztetik szegén mellőnek, Szálla ő ott egy kis házba csak önnenmagának, Jó szállások mindenfelől szorgosok valának.
3
Vala néki az szálláson egy hideg szobája, És az mellett igen megvénhedt, megkopott agnéja, Ki az házat bosszúságra bé nem fíti vala, Magyarokat csudaképpen igen gyűlel vala.
4
Kíméletlen az ebagnő sok kárt tészen vala, Csalárdsággal, ellopással, minden gondolattal, Nagy sokképpen szegén legént háborítja vala, Magyar étket őnékie hogy nem adott vala.
5
Csudaképpen ez ebagnő férjével bánik vala, Simon bíró nagy botjával igen veri vala, Az szobából éjjel-nappal kikergeti vala, Nagy szitkokkal és átkokkal igen feddi vala.
6
Ez szebeni feljelmondott búsolt igen vala, Őmagában villámképpen gondolkodik vala: Uram Isten! lám, ez felden egyéb ördeg nincsen, Hanem csak az asszonyoknak ő gonosz erkilcsek,
7
Kivel minket, férfiakat szinetlen kínzanak, Mert őnálok mi nem vagyunk semmi becsiletbe, Tisztességbe, megnyugásba minket nem tartanak, Minket feddnek, minket szólnak és bínessé tésznek.
8
Maga minket az Úristen először teremte, Mely dolgával férfiúnak méltóságát jelenté. Asszonyembert angyalok kezett mi nem találunk, Az nagy Isten nem akará, hogy ott feddenének.
9
Vagyon – úgymond írásában egy régi szent jámbor – Kétféle ördeg, kik az embert kínozzák: Pokolbéli ördegek és felden való ördegek, Mi ezeket jól esmerjük asszonyembereknek.
10
Adattassék nagy tisztesség az jámborának, Kikhez nékünk semmi gondunk nincsen, Szólok azoknak, kikkel nékem most gondom vagyon, Kik miá most teljes szívből igen háborultam.
11
Szólok tovább férfiaknak nagy méltóságokról, Kit az Isten sok dolgokba igen megmutata, Mert nékiek állatokra áda szabadságot, Hogy őtűlek neveztetnének és tűlek figgnének.
12
Nem akará az Úristen, hogy az asszonyállat Szentség dolgába magát ártaná, Mert magát nem bízá őreájok, őkörüle hogy ők forognának, Félti vala minden titkját, hogy ők ne tudnájak.
13
Holtaiból Kristus urunk mikor feltámadna, Hozzá jüve sietséggel az Szent Magdolna; Nem engedé Kristus urunk, hogy hozzája nyúlna, Véli vala nem méltónak, hogy őt tapasztaná.
14
Mondá néki: téged kérlek, engemet ne illess, Nem vagy méltó, én Magdalnám, hogy most énhozzám nyúl, Hanem menj el sietséggel atyámfiaihoz, Mondd meg nékik, kit most láttál, ez meglett dolgokat.
15
Szent Tamásnak, férfiúnak, magát megmutatá, Sebeibe kezeit néki igazgatá, Ő testének illetésétől őtet meg nem tiltá, Jelenté meg férfiúnak az ő méltóságát.
16
Egy tudós belcs kérdi vala egyszer egy barátját: Asszonyoknak miérthogy igen sebes nyelvek volna? Monda néki: attul vagyon nyelveknek gyorsasága, Bakfarkból lett az ő nyelvek, ki mindenkor mozogna.
17
Férfiaknak méltóságok ebből is megtetszik, Hogy az Isten tiszta földbel őket teremté, Kibel arany, búza, ezüst és minden jó dolgok Teremének az embernek feltáplálására.
18
Asszonyembert az Úristen egy csontból teremte, Mert jól tudá őnékiek hasznotlan voltokat, Mint az csontnak, kinek ember hasznát nem veheti, Hanem hogyha őbelőle kockákat csinálnak.
19
Mely kockának játszásával gonoszság sok lenne, Öszveveszés és nagy feddés, káromlás, mordulás, Emberhalál, gyűlőségek és nagy sok gonoszság, Marhavesztés, lélekvesztés és egyéb gonoszság.
20
Férfiakat az Úristen előszer teremté, Ezzel is az asszonyállatoknak elejeket vevék, Hogy náloknál ők idésbek mindenkor volnának, Mert idésbnek nagyobb tisztesség mindenkor adatik.
21
Az férfiak az Istennek személyére teremének, Az asszonyok férfinak személyére teremének, Nem akara ezzel is nékiek engedni, Férfiaknál feljebb lenne az ő tisztességek.
22
De mit mondjak ez agnénak bosszúságára? Hiszem bizon, ítéletkort egy asszonyember sem lészen, Mert akkoron minden testnek adatik az ő része, Asszonyállatnak megadatik az ő része.
23
Szükség azért, hogy az csontba, kiből vétettenek, Bémenjenek férfiúnak az ő oldalába, Úgy ez lészen, kit most mondok, egy bennek sem lészen, Mert mindennek megadatik az ő igaz része.
24
Szükség volna, férfiakat hogy ők tisztelnék, Kiválképpen atyai tisztességgel; Mert őtőlek származtanak, tőlek nemzettettek, És őtőlök tápláltatnak és oltalmaztatnak.
25
Mely sok gonosz ezek miatt ez feldre származott, Ezek oka mindnyájunknak nagy veszedelmünknek, Fárodtságunknak, nagy munkánknak, számtalan bánatunknak, Betegségünknek, szigénségünknek és fájdalmunknak.
26
Ezek miatt mély poklokban lelkek kínoztatnak, Ezek miatt és vétkek miatt Kristus meghala, Ezek miatt támadának nagy háborúságok, Őmiattok, őérettek lének nagy halálok.
27
Veszedelmek sokak lének az szép Helénaért, Ez elhagyván az ő férjét, Parissal elszökék, Nagy országot, szép bő feldet kinccsel egyetembe, Régi néppel szörnyen ő elveszte frigiaikat.
28
Frigia ország őmiatta és Trója nagy város Elpusztula, mind leromla, mind meg is ége, Mikor királ Menelaus, az ő jámbor férje Ildeznéje, keresnéje, őtet kergetnéje.
29
Őmiatta nemes Paris nagy szörnyen elvesze, Kit az ő asszonyállati álnokságával Bolondíta, szerelemhez őt készeríté; Ilio vára őmiatta mind eltöretteték.
30
Clytemnestra azonképpen urát megöleté, Agamemnon geregeknek híres fejedelmeket, Mikor néki ő szemeit ruhával béfedé, Aegisthussal, szeretőjével általveretteté.
31
Agamemnon fejedelem sok veszedelmekbe Megmarada, felszalada, magát oltalmazá, Hazajövén, asszonyembernek csalárdságátul Meg nem mene, nem marada, magát sem óhatta.
32
Amphiaraust elárulá az önnen házastársa, Nem kímélvén semmiképpen őtet nem kenyerilvén, Bosszúságból ajándékért ellenségnek adá, Rejtekhelyet, kiben vala, nékik megmutatá.
33
Tudniillik bínt Medea mit ő cselekedék: Szeretőjét aranyas gyapjúba részessé tevé, Az atyjától ezt ellopá és Jásonnak adá, És ővéle elkészöle, titkon el is méne.
34
Mikor immár az ő atyja utána készile, Hogy Medeát, ő leányát és ő latrát Megfognája, bintetnéje ő érdemek szerint, Az Medea az ő atyját útába tartóztatá.
35
Önnen vérét, atyjafiát levágattatá, Ki ővéle egyetembe útba indula; Darabonként az ő testét széllel elhányatá, Az ő atyját ennek teste hogy megkésleltetné.
36
Kegyetlenöl ugyanezen gyermekint megölé, Mikor látná Creusát becsiletbe lenni, Jasontól őnálánál inkább szerettetni, Bosszúságból, irégységből testét nem kímélé.
37
Az Orpheus szép énekes és igen csudálatos, Énekének gyönörűségével igen éltet vala, Zöld erdőket, kemény köveket és fenevadakat Énekének édességével engeszteli vala.
38
Ezek között ő mindenkor nagy bátron marad vala, Mert az ő szép énekléseért néki nem ártának; De maga ez szép éneklés néki nem használa, Traciában mikor volna asszonyemberek közt.
39
Ezek őtet, óh, ki szernyen! őtet nem kímélvén, Elszaggaták, testét eloszták kíméletlen, Fenevadak az erdőkbe kit nem míelének, Mutaták meg ő szíveknek ő nagy keménségeket.
40
Aegyptusnál, nagy királnál bódog senki nem vala, Az időkbe, mikort élne birodalma, Az Úristen magzatokkal házát szaporítá, Szép fiakat, vitézeket Isten néki ada.
41
Házasságra ötven fiának leányokat ada, Ez leányok szép férjeknek nyakokat szakaszták, Első éjjel menyegzébe mikor elhálának; Aegyptusnak, nagy királnak szerzének bánatot.
42
Megarensis fő királnak vala egy leánya, Emberektül híres Scilának neveztetik vala, Minoisnak ő kedveért atyját, az ő házát Elárulá, el is ádá, mind elpusztíttatá.
43
Jaj, ki csoda asszonyoknak az ő állhatatlanságok, Álnokságok, dercésségek, kegyetlenségek, Kemény szívek, hitván lelkök, forgódó elméjek, Hamis nyelvek, csalárd szemek, sok gonosz erkölcsök.
44
Keresztelő Szent Jánosnak, nagy prófétának Halált szerze Herodiades, Heródes királtul, Ő férjétől, miérthogy néki igazat megmondá, Heródessel semmiképpen hogy ő nem lehetne.
45
Álnokságok, ravaszságok asszonyembereknek Oly igen nagy, kinek végére senki nem mehet, Kit megmutat Joannának, kis asszonyembernek Pápaságba férfiúképbe meddig uralkodott.
46
Egy képírót kérdnek vala egyszer sok jámborok, Hogy megírna sokadalombéli számtalan sok zajgást; Ez munkától ez képíró magát nem kímélvén, Szép festékkel, mesterséggel három asszont íra.
47
Toább immár illik szólnunk ő állhatatosságokról, Barátságokról, tekéletessegekről, nagy eszekről, Bátorságokról, tanácskozásokról, kinek vége nem volt Régtül fogva, végezetig soha nem is lészen.
48
Az apácák egy időbe tanácsba gyűlének, Bánják vala, az papoknak gyünni készeríttetnének, Választának őkezűlek ez három személt, Kiket el is bucsátának, pápához kildének.
49
Oda jutván könyergének pápai szentségnek, Egymáshoz önnenkeztek gyúnást engednéje, Tudván pápa őnékiek tekéletlenségeket, Nagy szép módval, szép csúfsággal őket megcsúfolá.
50
Egy kis madárt szelencébe ő bérekesztete, Apácákat hozzá hívatván, nékiek ezt mondá: „Én kész vagyok mindenképpen az ti kéréstekre, De maga hogy ne lássátok, mi vagyon, ím, ebbe!”
51
Az szelencét nékik adá, szállásokra bucsátá, Hazajutván az apácák nagy hamar megnyiták, Az madarkát, benne valót onnan kibocsáták, Fogadásokat semmiképpen égy meg nem állhaták.
52
„Miérthogy látom – monda pápa – az ti dolgotokat, Hogy egymásnak hívséggel ti sem vadtok, És énnékem fogadástokat meg sem állátok, Nem hihetem semmiképpen, igazak légyetek.
53
Az gyónásba semmiképpen tekéletesek nem lésztek, Kit én látok, megesmérek minden dolgotokból; Menjetek el, az gyúnásba igazán járjatok, Az papoknak meggyúnjatok, abba maradjatok!”
54
Fejedelmek számtalanon ezek miatt vesztek, Dávid királ is magát mint veszté, Az ő fia, bölcs Salamon magát mint veszté, Asszonyember Istenétül őtet elhiteté.
55
Az nagy Sándor, erős Sámpson ezek miatt vesztek, Birodalmok, rómabéli és asszíriai, Trójabéli és egyebek őmiattok vesztek, Kik magokat reájok bízták, szernyen elvesztenek.
56
Olvassuk is Tanaquilnak nagy kegyetlenségét, Ki atyjának szép vérében erésen megmosdék; Az atyjának halálában igen gyenerkedék, Kinek teste az ebektől utcán szaggattaték.
57
De mi tertént mi időnkbe, ez mostani gyűlésbe, Kit én láttam szemeimmel sok jámborral egyetembe, Egy leánzó, hitván ember, mit ő cselekedék, Nagy sok embert, fejedelmeket is feliltetett.
58
Mondják vala bizon hírrel, hasába volnának Sárkányok és egyéb sok szántalan férgek, Melyek miatt ő erősen igen kínoztatnék, Nem élhetne, sem halhatna, csak ugyan vajúdnék.
59
De az Isten nem akarván ez nagy csalárdságot Eltitkolni, elszenvedni és büntetlen hadni, Megjelenté az leánnak az ő nagy haragját, Kimutatá latorságát és nagy álnokságát.
60
Doktorokat, fejedelmeket hozzá bocsátának, Hogy meglátnák és megnéznék az ő hasát, Igaz hírt ez csudáról hogy ők mondhatnának; Odamenvén ez doktorok, másképpen találák.
61
Egy nagy bőrhast, igen kemént, ők ott találának, Azt megnyitván és meglátván, kis kuszat találának, Ki ott rívott az bőrhasba, mikoron akarta, Embereket is ezzel igen csalogata.
62
Fejedelmek ezt meghallván, igen búsolának, Ennek anyját és őmagát ötedmagokkal Megfogaták, megkínzottaták és megvallottaták, Honnan volna, honnan jűne ez il nagy álnokságok.
63
Szántalan pénzt ez ebagnők ezzel is gyűtének, De az Isten nem engedé, hogy megemésztenék, Hatodik ez esztendő, hogy ők mindezt űzik, Nem is kétlem, az csalárdné az Licusban iszik.
64
De immáron vége legyen mi kezdött dolgunknak, Mondom csak ezt minden embernek, magát megótalmazza Asszonyembereknek ő álnokságoktul, És őreájok semmiképpen ne bízza ő magát.
65
Nagy ajándék az Istentül jámbor asszonyember, De ki ritkán találtatik az új látfán madár, Kiváltképpen holott nincsen isteni félelöm, Mert az ördeg őáltalok bízván cselekedik.
66
Ez éneknek szerzéinek gonoszt ki mondana, És ezekért őtet igen szidnája, Bátor tudja, őnékie régen megfeleltek, Augustába, szép várasba mikoron ezt írnák.
Szamosmenti Névtelen: Adhortatio mulierum (16. század második fele) 1
Mastan egy ifjú megházasodott, Újonnan hozta szép házastársát, Kit úgyan szeret, mint önnönmagát; Nagy szép beszéddel őtet így oktatja:
2
Asszony! szép társam és szép virágom, Ha Isten minket ketten öszvebír, Tanítlak tégöd, kérlek, hogy ne bánjad.
3
Ha mikor, asszony! tégöd szólítlak, Mondj akkor engem édös uradnak, Mert ha nem mondasz édös uradnak, Ifjak, kik látják, csak megcsúfolnak: Tégödet mondnak szólhatatlan társnak.
4
Mikor vendégök házunkhoz jünnek, Vigasságot mutass jámbor vendégnek, Mert ha bánatját látják szívednek, Ifjak, kik látják, csak megcsúfolnak: Tégödet mondnak az ebbül készültnek.
5
Ha mikor ketten vendéggé hínak, Nyelved és az szád kérdve szóljanak, Mert ha ők ketten sokat csácsognak, Ifjak, kik látják, csak megcsúfolnak: Tégödet mondnak csácsogó szajkónak.
6
Mikor egy úton csak ketten megyünk, Eléttem ne járj, akkor hogy megyünk, Mert ha eléttem járandasz – félök, Ifjak, kik látják, csak megcsúfolnak: Tégödet mondnak kabola-vezérnek.
7
Ha mikor ketten egy úton megyünk, Te palástodat hátamra ne add, Mert ha palástod hátamra adod, Ifjak, kik látják, csak megcsúfolnak: Engömet mondnak asszony szamarának.
8
Ha mikor követök házunkhoz jönnek, Te meg ne felelj az követöknek, Mert ha megfelelsz az követöknek, Ifjak, kik látják, csak megcsúfolnak: Tégödet mondnak az Simon bírónak.
9
Ha mikor ruhát néköd vehetök, Ruha tetűled megtisztöltessék, Mert ha az ruhák rólad lesírnak, Ifjak, kik látják, csak megcsúfolnak: Tégödet mondnak puhán kötött rokkának.
10
Ha az piacra el-kilépendesz, Sokat ne késsél, és ne terécselj, Mert ha múlatsz és sokat terécselsz, Ifjak, kik látják, csak megcsúfolnak: Tégödet mondnak ítélőmesternek.
11
Keves búzánkat, keves lisztünket El ne tékozljad az mi morhánkat; Ha eltékozlod az mi morhánkat, Ifjak, kik látják, csak megcsúfolnak: Tégödet mondnak feneketlen kasnak.
12
Az bort házunknál ámbátor igyad, De az korcsomát te ne gyakorljad, Ha gyakorlándod te az korcsomát, Ifjak, kik látják, csak megcsúfolnak: Tégödet mondnak jelös borcsiszárnak.
13
Asszony, szép társam! ím, mast megmondom, Te bűneidet el nem szenvedöm; Ha bűneidet én elszenvedem, Ifjak, kik látják, csak megcsúfolnak: Engömet mondnak két ageb egyiknek.
14
Az mi házunkat te tisztán tartsad, Kicsin cellánkat gyakron megsöpörd, Mert ha házunkat rusnyául tartod, Ifjak, kik látják, csak megcsúfolnak: Tégödet mondnak rusnya cundorának.
15
Ha megfogadod, magam ígérem, Morhám és pénzem mind tiéd lészen, Te léssz énnéköm nagy tisztösségöm, Ifjak, kik látják, meg nem csúfolnak: Engömet mondnak nagy boldog embörnek.
16
Ha nem fogadod: Isten ne mentsön Bottul, pálcátul az te hátadat, Piros orcádat szégyönvallástul, Hátadnak hosszát szép sudár pálcátul.
17
Ez tanóságot taval kilelék. Szamos vizének magas az partja. Akkor fejszével vágták az vizet. Az énekszörzőt mondják jó embörnek.
Ismeretlen: Vénlánycsúfoló (1578 után) Vénebb leány [énnálamnál] nem volt az városon, Kacagni is [rajtam kívül] nem tudtak már máson. Asszony vagyok, mint akárki, oda van a párta, Ifjú uram van énnékem, én szívem azt várta. Kurv’ az anyja, ki irigyli és ki nem dicséri, Arra vágytam, én szereztem, adta én Istenem!
