A Z O E E K E C S K E M É T I H E L Y I C S O P O R T J Á N A K H Í R L E V E L E • II. ÉVF. 1. SZÁM
KISKUNSÁGI ERDÉSZ Tartalomból Az erdész klubnapokról
2. oldal
Emlékeim Babos Imrérõl
3. oldal
Erdészrandevú
4-5. oldal
Elismerésben részesültek
6-7. oldal
8. oldal
Beszámoló a 2007. évrõl Koczka Zoltán az OEE Kecskeméti Helyi Csoportjának titkára A Vándorgyûlés elõkészületei mellett azért nem állt le a Helyi Csoport megszokott éves menetrendje sem, és ez alatt elsõsorban az igen aktívan és hatékonyan mûködõ, javarészt idõsebb kollégák által látogatott Erdészklub rendezvénysorozatra gondolok.
A mérleget megvonva büszkén mondhatom, hogy programokban gazdag, tartalmas évet zártunk a 2007. évben. Az elsõ félév nagy részt a vándorgyûlés szervezésével telt. Sokszor értékeltük, összegeztük már a „Nagy Eseményt”, melyen házigazdaként méltóképpen sikerült helyt állnunk. A rendezvény magas szintû, minõségi lebonyolítása természetesen nem valósulhatott volna meg a KEFAG Zrt. áldozatos támogatása nélkül, de az egyesületi tagok személyesen is magukénak érezték a programot, munkavállalói státuszuktól, munkahelyi hovatartozásuktól, beosztásuktól függetlenül.
Kedves Egyesületi Tagok és Erdésztársak!
JANUÁRBAN Kiss Béla vezérigazgató tájékoztatót tartott az elõzõ év eredményeirõl. FEBRUÁRBAN dr. Tóth József tagtársunk vetítettképes elõadását láttuk a rovarvilág színes forgatagáról. A program lebonyolításában, szervezésében részt vállaló összes szereplõnek ezúton is szeretnék még egyszer köszönetet mondani, hiszen a sikert közösen értük el.
MÁRCIUSBAN a Nyíri erdõben ünnepeltük március 15-ét. A Klub áprilisi összejövetelét a Tõserdõben tartotta Sódar Pál meghívására. Kerekegyházára MÁJUSBAN látogattunk, ahol Kecskeméti István tiszteletbeli erdész vállalkozó meghívásának tettünk eleget.
JÚNIUSBAN nyugdíjas találkozóra került sor, ahol a vándorgyûlés egyik programját tekintettük meg, Góhér Zoltán magánerdõ tulajdonos és vállalkozó kalauzolásával. A félév zárásaként megrendeztük Kecskeméten és nyolc terepi helyszínen a 138. Országos Erdészeti Vándorgyûlést. (Bõvebben 4-7. oldalon) (folytatás a 2. oldalon)
Kiss Béla elnök
Idõutazás Kárpátalján
Az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) az egyik legrégebbi magyarországi szakmai szervezet, mely az érdekképviseleten túl teret ad az összefogásnak, az együttgondolkodásnak. Tevékenységét közös elképzelések mentén a helyi csoportokon keresztül végzi. Két évvel ezelõtt ennek szellemében hirdettük meg helyi csoportunk munkájának irányváltását, miszerint a szûk pátriánkra koncentrálva, s mint egy alulról építkezõ rendszer, kívánunk egyre szélesebb társadalmi ismertséget és megbecsülést kivívni. Ez elsõsorban az egyesületi munka intenzitásának fokozásában, illetve publikálásának növelésében mutatkozik meg. Az elmúlt évben óriási lehetõséget kaptunk, hiszen mi rendezhettük meg a 138. Országos Erdészeti Vándorgyûlést. A színvonalas szakmai programok összeállítása mellett komoly gondot fordítottunk arra,
hogy széles körû tevékenységünk és a rendezvény is minél nagyobb nyilvánosságot kapjon. A mérleget megvonva és a visszajelzéseket összegezve elmondhatom, hogy a médiamegjelenések szempontjából e törekvésünk eddig nem látott eredménnyel zárult. Fontos kiemelnem azt is, hogy a siker záloga nemcsak a jól végzett munka, hanem annak bemutatása, és az óramûszerûen mûködõ szervezés. Azt hiszem, bátran állíthatjuk – az esemény visszhangját ismerve –, hogy ennek a kihívásnak a kiskunsági erdészek kiválóan megfeleltek. Természetesen ilyen alkalom csak ritkán adódik, itt is a mindennapi munka folyamatossága, intenzitása a meghatározó. Ennek szellemében folytatjuk a korábbi pozitív kezdeményezéseinket, gondolok itt az egyesület szakmai múltját bemutató elõadásokra, a gondosan megtervezett baráti találkozókra. Munkánkat hírlevelünk segítségével szeretnénk szélesebb körben bemutatni, amit nemcsak tagjainkhoz, hanem a térség meghatározó szervezeteihez is eljuttatunk. Bízunk abban, hogy így nagyobb nyilvánosság szerez tudomást az erdészeti tevékenység aktuális problémáiról, az elvégzett munka eredményeirõl. A késõbbiekben is minden alkalmat, fórumot megragadunk arra, hogy munkánk megbecsülését növeljük. Kérem tagjainkat, hogy a jövõben is segítsék rendkívül aktív titkárunkat, tegyenek javaslatokat olyan programok megvalósítására, amelyek céljaink elérését segítik. Ehhez kívánok mindenkinek erõt, egészséget és aktív, sikeres hétköznapokat.
Beszámoló a 2007. évrõl folytatás az 1. oldalról
Az erdész klubnapokról Sipos Sándor volt egyesületi titkár összefoglalója 2007 tavaszán az OEE-csoport tisztújító közgyûlésére került sor. Elnök Kiss Béla vezérigazgató, titkár Koczka Zoltán, gazdasági felelõs Bekõné Polner Katalin, erdészeti összekötõ Gõbölös Péter, magánerdõs összekötõ Góhér Zoltán, nyugdíjas összekötõ Becsy Bálint, ÁESZ összekötõ Stefanek Zoltán lett.
Visszatekintve az elmúlt néhány évre megállapíthatjuk, hogy jó gondolat volt 1999-ben Sódar Pál, akkori OEE csoportelnök-vezérigazgató részérõl a havi rendszeres klubnapok tartására vonatkozó javaslat. Az összejövetelek azóta is folyamatosak, csoportunk tagjai megszerették, sõt várják ezeket a találkozókat, melyeken általában 30-60-an veszünk részt. Júliusban szünetelt az Erdészklub. A helyi csoport küldöttei Bognár Gábor, Madácsi Sándor és jómagam kihelyezett emléktúrán vettünk részt a Fekete-Tisza forrásánál, az OEE 1882. évi vándorgyûlésének 125 éves évfordulóján, Kárpátalján.
Írásomban röviden beszámolok – a teljesség igénye nélkül – ezekrõl a klubnapokról, egyben buzdításul a következõ idõszakokra, néhány rendezvényt külön is kiemelve. A téli hónapokban az erdõgazdaság központjában találkozunk. Ilyen esemény 32 alkalommal volt. Minden év elején vagy végén az erdõgazdaság vezetõi tájékoztatják a tagságot a fontosabb kérdésekrõl, munkákról, tervekrõl. Idõsebb kollégáink, Sipos Sándor, Szeverényi István, Mihályka Tibor, Koncz János, dr. Barányi László, Nagy Mihály, Begya Lajos, Várkonyi Vilmos erdészpályájukról tartottak beszámolót.
Erdésznõink Kaszón cserélték ki tapasztalataikat.
A megyei lapban Koncz János írt cikket az Egymilliomodik Hektár Emlékfásításról, így nem települt oda üzletlánc. Sipos Sándor ismertette és propagálta Grétsy László Mi nyelvünk címû könyvét. Az összejöveteleket az évek nagyobb részében külsõ területeken tartjuk. Egyébként már a klubnapok indulásakor felvetõdött a gondolat a szép erdészeti tájaink igénybevételére. Így került sor elsõ alkalommal Kiss János erdésztechnikus nyárlõrinci tanyájára, ahol szakmai programként megtekintettük a 30 hektáros akác-fehérnyárnemesnyár szép rudaskorú erdejét is.
Októberben pezsdült fel ismét az egyesületi élet. Elõször Dr. Barányi László friss Bedõ-díjas erdõmérnök hívó szavára gyûltünk össze szép számmal Kunadacson, felidézve a múlt erdészettörténeti vonatkozásait, mindeközben megemlékezve a vidék nagy erdész tudósáról, Babos Imrérõl is.
Még igen szép idõben a Zempléni Helyi Csoportnál tettünk látogatást, tanulmányozva az ottani erdõket (és borokat…).
NOVEMBERBEN tovább fokozódott az egyesületi élet. Bugacon, a homokfásítás hõskorát felidézõ „fellegvárában” Bognár Gábor, csoportunk volt titkára, egyben legutóbbi Kaán Károly-díjas kitüntetettje látott vendégül bennünket. A hónap további része a selmeci hagyományok szellemében telt, két szakestélyt is lebonyolítottunk. Az elsõt a Nyíri erdõben az Észak-Kiskunsági Erdészet segítségével, a második ökumeni-
Kecskemét körzetében Németh Imre erdésztechnikus által patronált két magán-erdõbirtokos (Csík Mihály, László Károly) mintaszerûen ápolt erdeit jártuk be, és megállapítottuk, hogy szakszerû irányítással és lelkes hozzáállással a magánerdõkben is lehet jó munkát végezni.
A Bugaci Erdészetnél kétszer találkoztunk. Egyik esetben Bognár Gábor hívó szavára gyûltünk össze. A Kunadacson Dr. Barányi László vendégei voltunk. Kerekegyházán Kecskeméti István tiszteletbeli erdész tanyáján három alkalommal voltunk vendégek. A tiszaalpári vadászházba Szeverényi István erdésztechnikus hívta meg a tagságot, itt a fácánnevelésrõl is tájékoztatást kaptunk. A fülöpjakabi Aranyfácán vadásztársaságnál, Olé István erdésztechnikus szervezte az ottani találkozót (sajnos zuhogott az esõ). Balogh Sándor erdésztechnikus, Góhér Zoltán erdõgazdálkodási vállalkozó, erdésztechnikus adott tájékoztatást sokrétû munkájáról, majd szekér-utazással a KNP kolon-tavi kerületébe kaptunk bepillantást. Budapestre kihelyezett klubnapunkon dr. Oroszi Sándor, a Mezõgazdasági Múzeum erdészeti részét (Vajdahunyad-vár), Sárvári János az OEE könyvtárát (Budakeszi út), Apatóczky István pedig a Budakeszi Arborétumot mutatta be. Más alkalommal Budapesten, Riedl Gyula bátyánk elhunytakor képviseltettük magunkat, selmeci hagyományok szerinti búcsúztatásán.
kus erdész-kohász szakestélyt pedig Akasztón rendeztük meg, Szûcs Imre vállalkozó tagtársunk hagyományos közremûködésével.
DECEMBERBEN már csak az élményeinket rendezgettük. Az év zárásaként ismét Kiss Béla elnök tartott rövid évértékelést, megköszönve a tagság igen aktív munkáját. Levezetésképpen pedig sok-sok diát vetítettünk az év legizgalmasabb eseményeirõl.
Részemrõl a színvonal megtartása a cél és talán az, hogy minél többen jelenjenek meg tagjaink közül ezeken a tartalmas programokon. A most megjelenõ Hírlevelünkkel szeretnénk dokumentálni a történteket, amit a késõbbiekben is folytatni kívánunk. 2008-ra nézve jó egészséget és további aktív egyesületi életet kívánok, amelyhez Helyi Csoportunk Vezetõsége igyekszik megfelelõ hátteret biztosítani.
2 KISKUNSÁGI ERDÉSZ
Lajosmizse határában, Bíró Tibor erdésztechnikus tanyája körüli szép erdõsítéseket, majd máskor a telephelyén lévõ kis fenyõ-csemetekertet és a szomszédságában lévõ, modern gépekkel felszerelt pálinkafõzdét néztük meg.
A Kecskemét-Hetényegyháza Nyíri erdõben több esetben is voltunk, és ilyenkor a Szulyovszky László alapította 1848–49-es gyûjteményt, a Szent Hubertus kápolnát, a Vackor Vár Erdei Iskolát látogattuk meg Madácsi Sándor és Mikulási Béla erdészetvezetõk kalauzolásával (Hoffer László és Becsy Bálint szakácskodásával).
Lakitelek-Tõserdõn kétszer voltunk. Egyik alkalommal Felföldi Zoltán erdészetvezetõ ismertette a Nyárjasi erdészet munkáját és terveit. A másik találkozóra Sódar Pál, volt vezérigazgató hívta meg a tagságot, és bemutatta a Kiskunsági Nemzeti Park folyamatban lévõ új létesítményeit, majd Kiss Viktor, a KNP erdésztechnikusa bemutatta az erdei iskolává alakítandó pártüdülõt.
Évente részt vettünk a Borbála-napi solti találkozókon is. Szûcs Imre szervezte szakestélyeken vendégül láttuk a kecskeméti, székesfehérvári bányászokat és kohászokat is. Minden évben bekapcsolódtunk a KEFAG által szervezett nyugdíjas találkozókba is. A beszámolási idõszak 9 éve alatt saj nos elég sok erdészkollégánk elhunyt. Itt gondolatban fõhajtással és legalább nevük megemlítésével emlékezzünk rájuk: Bognár József, Szulyovszky László, Gergelyfi Pál, Dr. Horváth László, Dr. Walter Ferenc, Bacsa Árpád, Dr. Papp László, Faragó Sándor, Dr. Tóth Károly, Ifkovits László, Kékedi Károly, Horváth Ferenc, Koncz János, Vén Zoltán, Bajcsy Béla, Horváth Zoltán, Erhardt János, Szabó Elemér, id. Nagy Lajos. Köszönjük minden résztvevõnek önzetlen munkáját. Az idei évben, tehát 2008-ban jubilálunk! Belföldi és külföldi utakról, tanulmányutakról és egyéb tárgykörben több, diavetítéssel kísért beszámolót is kaptunk • Namíbiai és kanadai vadászati tapasztalatokról – dr. Barányi László, • Északnyugat-németországi és kínai útról – dr. Tóth József, • USA-beli nyárfa-kongresszusról – Bagaméry Gáspár (OMMI), • Bihar-hegységi útról – Nagy Tamás, • Atlasz cédrusról – dr. Barna Tamás, • Közelharc állatok és növények között címmel – dr. Csóka György (ERTI), • Horvátországi tanulmányútról – Koczka Zoltán és Szulcsán Gábor, • Elsõ számú közellenség a gyapjaslepke címmel – dr. Tóth József, • Kecskemét zöldövezete és a Szabadidõ Központ korszerûsítése címmel – dr. Gõbölös Antal, • Minszk-környéki európai erdészbiatlon (sífutás-lövészet) – Koczka Zoltán, • Bács-Kiskun megye erdõgazdálkodásáról – Spiegl János, • Erdészeti rendezvényekrõl – Bognár Gábor • A hosszan tartó ûrrepülések egészségügyi vonatkozásairól – Dr. Pozsgay Attila orvos-ezredes, • Bosznia-hercegovinai erdész-biatlon versenyrõl – Spiegl János és Koczka Zoltán, • Korzika-szigeti tanulmányútról – Szabó Tibor, • Behurcolt kártékony rovarokról – dr. Tóth József, • A KEFAG Zrt. fakereskedelmérõl – Mézes Lajos, • Nyugdíjas találkozókról és az OEE csoport Bükk-mátrai tanulmányútjáról – Bognár Gábor, • A KEFAG Zrt.-rõl készült tájékoztató film bemutatása – Koczka Zoltán, • Kínai egyhetes tanulmányútról – Kiss Béla csoportelnök vezérigazgató, Koczka Zoltán és Almási János.
Dr. Horváth László erdõmérnök elõtt tisztelegve Idézet Beliczay István beszédébõl Az Erdészklub 2007 novemberében Bugacon tartotta kihelyezett összejövetelét, ahol sor került Dr. Horváth László emléktáblájának megkoszorúzására is. Az ünnepi program elõtt Beliczay István mondott beszédet, emlékezve az erdõmérnök kiemelkedõ munkásságára. a pusztai favágó is tud saját erejébõl olyan családi házat építeni, mint amilyen a nagyvárosok villanegyedében található, ha adnak rá lehetõséget. Bebizonyította, hogy nem csak pásztornak jó a magyar!
„Ma is megilletõdötten állok ezen emléktábla elõtt, amely Dr. Horváth László erdõmérnök munkásságát hirdeti. Az õ irányításával, munkatársai segítségével közel 10 000 hektár új erdõ létesült Bugac térségében, a homoksivatagon. Ezzel a teljesítményével a gyakorló erdészek közül az egyik legkiemelkedõbb eredményt érte el. Magyarországon a tõ mellett álló szakemberek közül elsõként õ rendelkezett tudományos fokozattal.
Tudományos munkásságának egy kis mozaikja Talán kevesen tudják, hogy Horváth László a homokot, a kvarcot porrá õrölte, s így agyag minõségû anyagot kapott. Ez a termõközeg – mûtrágya hozzáadása nélkül – dús volt szervetlen tápanyagokban, különösen káliumban. A jelenség nagyon meglepte, és hosszú ideig kereste az okát. Az ide vonatkozó szakirodalom feldolgozása során eljutott a kvarc atomi térrácsszerkezetének tanulmányozásáig, melyhez egy vadászvendége nyújtott segítséget. Bebizonyosodott, hogy ha az õrlemény nagyon finom porrá válik, úgy a fizikai felaprózódás következtében a kvarcatom térrácsszerkezete sérül, a zárt kötésben lévõ kálium részben leválik, és a
Szerette szakmáját! Bizonyíték erre az új erdõsítési technológiák kikísérletezése, bevezetése és azok cáfolhatatlan minõségi elõnyei a homokhátságon. Az ügy érdekében valamennyi munkatársa részt vett továbbképzésen, tanfolyamon, zömében a fizikai dolgozók is. növény számára felvehetõvé válik. Ezen szívós, kitartó munkáját a család kávéõrlõjével kezdte, majd az így nyert õrleményben csemetét termelt, és megfigyelte annak fejlõdését. Örömmel mutatta meg kísérleti telepét minden érdeklõdõnek. Az éjt nappallá tevõ, mindennapi tudományos munkájához a biztos családi háttér adta a segítséget, a bíztatást.
Igaz hûséggel szolgálta népét, hazáját, szakmáját! Az egyetértés érdekében nem ismert megalkuvást. A másként gondolkodókat is iparkodott felvilágosítani, felrázni, hogy a helyes út csak a nemzet érdekének a képviselete lehet!
Szerette hazáját!
Összetartásra nevelt!
Szûk baráti beszélgetés nem múlt el, hogy ne kesergett volna a trianoni békediktátum szörnyû igazságtalanságán.
Ünnepségeket szervezett, ahol személyes részvételével parancsolóan hatott mások megjelenésére is.
Szerette nemzetét, népét!
Dr. Horváth László munkássága legyen mindannyiunk számára példakép a haza, a nemzet, a nép és a szakma szeretetében!”
Mily sokat fáradozott azon, hogy létrejöjjön Bugac-Erdõszéplak. Megmutatta, hogy
Sohasem akartam más szakmát választani Góhér Zoltán magán-erdõgazdálkodó Már gyermekkoromban sem érdekelt semmi más, csak az erdõ és a környezete. Szabadidõmet mindig a Vándorgyûlésen is meglátogatott Közös-erdõben töltöttem, mert a szüleim ott laktak mellette. Nem is akartam más szakmát választani, mindig csak az erdészet érdekelt. feketefenyvesek helyzetének és majdani felújításának problémáiról beszélgettünk a Bika-torok tetején. A programot egy lovaskocsis túrával színesítettük a Csengõd határában lévõ Közöserdõbe, a tölgy-kõris ligeterdõben és az orchideás lápréten. A programok szervezésében nagy segítségemre voltak a környezõ erdészek, Szabó Lajos és Erdei Gábor. A Vándorgyûlésrõl a mai napig pozitív visszajelzéseket hallok, sokan emlegetik a rendezvényt.
Szegeden a Kiss Ferenc Szakközépiskolában szereztem erdésztechnikusi végzettséget. Onnan a Gemenci Erdõgazdasághoz kerültem, ahol 11 évig dolgoztam. Jelentkeztem a KEFAG jogelõdjéhez is, de akkor éppen nem volt felvétel. A Gemenci Erdõgazdaságban olyan életközösséget láthattam, olyan helyen dolgozhattam, ami ritkán és kevés embernek adatik meg. Miután Izsákra kerültem, a Sárfehér Szövetkezetben dolgoztam néhány évet, de a vállalati körülmények nem igazán tetszettek. Lehetõségem nyílt önállóan kezelni az erdõket, amit én azonnal megragadtam, és azóta is ezt végzem. Vállalkozásomat 1994-ben alapítottam, szinte a semmibõl, hiszen kölcsönbõl vettem motorfûrészt, amivel munkát vállaltunk. Próbáltam ésszerûen felépíteni a munkát, és olyan társakat kerestem, akik megbízhatóak. Ez sikerült, hiszen a mai napig együtt dolgozunk. Jelenleg 1000-1200 hektáron erdõgazdálkodó vagyok, másik ugyanenynyin pedig szakirányító és integrátor. Évente az erdõfelújítások mellett közel 100 hektár erdõtelepítést végzünk,
és három fakitermelõ brigádunk dolgozik az ápolásban és a fakitermelésben. Sajnos – a támogatási nehézségek miatt – romlik az erdõtelepítési tendencia, sokkal kevesebb pénzt adnak, és körülményesebb a hozzájutás is, ami elveszi az erdõtelepítõk kedvét. A 70-es évek közepétõl vagyok tagja az Országos Erdészeti Egyesületnek. A 138. Vándorgyûlés alkalmával az MGSZH Kecskeméti Igazgatóságának igazgatója, Spiegl János javasolta, hogy alakítsak ki egy programútvonalat. Az ötletem nagyon tetszett neki és a KEFAG Zrt. igazgatóságának is. Elsõsorban a magánerdõket mutattuk be, és a 60-as, 80-as évek között telepített
A jövõre vonatkozó kilátások nem túl biztatóak. Nehéz fejlõdni, mert nagyon kevés az a támogatás, amit mi kaphatunk, de azért megpróbálunk szép lassan elõrehaladni. Bizakodó vagyok, hiszen mindig van elképzelésünk, és próbáljuk megtalálni azt az utat, ami elõbbre viszi a vállalkozást.
Emlékeim Babos Imrérõl Dr. Barányi László Az elmúlt év októberében avatta fel Egyesületünk Babos Imre emléktábláját Kerekegyházán, az Erdészet központjában. Az ünnepi eseményen Dr. Barányi László személyes emlékeit osztotta meg a jelenlévõkkel. A nyugalmazott igazgatót arra kértük, hogy elevenítse fel élményeit Babos Imrével, az Alföld erdeinek nagy tudású kutatójával kapcsolatban. – A dolog úgy történt, hogy én két Babos Imrét ismertem meg. Az egyiket 1954ben, Szekszárdon, ahol a diplomatervemet készítettem. Minimum 20 oldalt kellett írni, én 47 oldalt írtam. Kezembe került ott egy könyv, „Magyarország erdõgazdasági tájai” – valami ilyen címe volt, írta Babos Imre. Ezt használtam a diplomamunkám egyik segédanyagaként. Akkoriban mondták egy alkalommal, hogy itt jön Babos Imre, de nem az, aki a könyvet írta, hanem egy erdészetvezetõ. Az élet úgy hozta, hogy az õ erdészetéhez kerültem. Mi, kollégák Imre bácsinak hívtuk, külsõ ismerõsei pedig fõmérnök úrnak. Õ Adacs szerelmese volt, mondhatnám inkább, hogy az Alföldnek, de inkább Adacsnak. 1901-ben született Makón, méghozzá értelmiségi családból származott. Iskoláit is Makón végezte. Életének egyetlen vágya volt, hogy tengerésztiszt legyen. Imre bácsinak volt egy gerincferdüléses betegsége, és az érettségi után nem vették fel a kadétiskolába. A példaképe Nelson admirális volt. Imre bácsi ugyanolyan kemény ember volt, aszkéta típus. Akkor történt, hogy a Szent István csatahajót egy olasz tengeralattjáró megtorpedózta a kikötõben, Pulában. A 10 évig épült hajó elsõ útján két torpedót is kapott, majd süllyedt, felborult, és ezzel 1918 végén megszûnt a haditengerészet. Imre bácsi további életútját nagymértékben befolyásolta ez a negatív élmény. Ha nem mehet tengerésznek, elmegy erdésznek, mert ott még talán van valami fegyelem – mondta õ. Sopronban 4,5 év alatt végezte el az egyetemet, ami akkoriban nem volt szokásos. Utána hamarosan a Ráckevei uradalomhoz került, mert az adacsi rész, úgy tudom királyi birtok, a királynõ hozománya volt, rosszul termõ terület. A dinnyéshalmi erdõ sarkáig tartott a határ. Õ a dinnyéshalmi részt és a csókási részt szerette legjobban. Lovaskocsival közlekedtünk, utak nem voltak, több napig tartott egy kiszállás. Ingoványos, mocsaras területek is voltak útközben, most már az az erdészház sincs meg. Adacson legtöbbször gyalog járta a területeket. Rendkívül igénytelen életet élt, csak a mindennapi 1 liter tejhez ragaszkodott, hogy kását fõzhessen magának.
Családja Ráckevén lakott, késõbb Budapesten. Imre bácsinak volt életében egy nagy megrázkódtatása, az átvonuló Vörös Hadsereg katonája agyonlõtte a feleségét, s õ ott maradt két árva gyerekkel. A nevelésben titkárnõje segített, akit késõbb feleségül is vett. Imre bácsinak volt egy aránylag vékony köpenye, mindig azt hordta, de a feleségétõl megmaradt bundát beleépíttette, hogy mindig vele legyen. Imre bácsi 79 évig élt, tartalékos fõhadnagy volt, mint az én édesapám. Az 50-es, 60-as években az ERTI-nél volt osztályvezetõ. Nem nevezték ki feljebb, mert nem bíztak benne, ugyanis az az ember nem megbízható, akinek a feleségét az oroszok agyonlõtték, mert sosem felejti el. Szakmailag, szellemileg, emberileg azonban lepipálta kollégáit. Az õ javaslatára készült egy országos hálózata az ERTI-nek, elõször Kerekegyházán, a kísérleti erdészet, melyet õ felügyelt. Ennek elsõ vezetõje Sali Pál volt, én pedig a helyettese. Nehezen fogadta el az idegeneket, bizalmatlan volt, engem sem fogadott el elsõre. Érdekes módszerrel dolgozott. Nemigen kérdezett, ritkán kért, neki mindenütt volt egy-két embere, akik a dolgait végezték, itt ilyen volt a nemrégiben, közel 100 éves korában elhunyt Országh István. Másik embere Hajdú János, beosztott vadász volt, aki 47 éves korában halt meg. Imre bácsi már nyugdíjasan dolgozott az ERTI-nél, ahol nem sok munkát adtak neki. Találkoztam vele, s megkértem, jöjjön le, és írjon véleményt a régebben telepített fenyvesekrõl. Azt mondta, hogy õ a halasi részeket szeretné jobban látni, mert azok jobban érdeklik. Egyik legjobb emberemet, Gál István erdészetvezetõt kértem meg, hogy személyesen gondoskodjon róla. Imre bácsi emlékiratait Szodfridt István õrzi – csak õ tudja elolvasni az írását –, ebben írja: „Nagyon köszönöm, nagyon el voltam látva, így még nem gondoskodtak rólam”. Nem sokkal e látogatás után Imre bácsi rosszul lett, bevitték a kórházba és onnan többé nem jött ki.
Azt hiszem, hogy ritka szerencsés emberek vagyunk, hogy ilyen vezetõk állnak a Helyi Csoport élén. Nemrégiben váltás történt a vezetõségben, de Bognár Gábor után Koczka Zoltán is olyan személy, aki igazán fel tudja kelteni a tagok érdeklõdését a rendezvények, programok iránt, idõt, fáradságot nem kímélve. KISKUNSÁGI ERDÉSZ 3
„...a felvonultatott értékek számomra az erdészszakmába vetett hit diadalát jelentették...”
Dr. Pethõ József OEE elnök
A két napot értékelve az osztályzatom kitûnõ, melyet a következõkkel indokolok. Magas szinten, kulturáltan, pontosan mutatta be a KEFAG Zrt. a Bács-Kiskunban tevékenykedõ erdészek – a két vándorgyûlés között eltelt 23 éves idõszakban végzett – munkájának eredményeit. Betekinthettünk abba a mûhelymunkába, amely arról szól, hogy a mai világunkban egyrészt hogyan kell erdei környezetünkhöz, az erdõhöz emberi módon közeledni, másodsorban megmutatta, hogy milyen értéket jelent az erdõ a társadalom számára. A szervezõk nagyon elegánsan oldották meg, hogy ezeket a fontos kérdéseket milyen keretben kell bemutatni a szakemberek és a nagyközönség számára. Dr. Pethõ József OEE elnök
„Az esemény kiemelkedõ színvonala a KEFAG Zrt. szervezését dícséri és így méltó emléket állított mind a nagy erdész elõdök, mind a ma is itt tevékenykedõ szakemberek munkájának. A szakmai programok gazdagsága, a Közgyûlés helyszíne és lefolyása a házigazda odaadását, míg a résztvevõk száma és a rendezvény hangulata az egész erdésztár sadalom szakmai elkötelezettségét, össze tartását meggyõzõen mutatta.” Benedek Fülöp szakállamtitkár, FVM
„Az már külön ajándéknak számít, hogy kollégáimmal lehetõségünk volt bemutatni mindazt, amit ez a lelkes kis csapat az elmúlt pár évtizedben alkotott. Örülünk, hogy ilyen sokan elfogadták meghívásunkat, s re méljük, hogy sokáig megõriznek egy-egy pillanatképet a kiskunsági táj szépségeibõl.” Kiss Béla vezérigazgató, az OEE Helyi Csoportjának elnöke
„A kommunikáció tudatos megtervezése és végrehajtása újszerû volt, és minden elismerést megérdemel. Soha ennyi sajtó nem volt még erdészeti rendezvényen, mint az ünnepi közgyûlés szünetében tartott sajtótájékoztatón. Ide tartozik az is, hogy a Vándorgyûlés lezárásaként egy hírlevél születik. Aki részt vehetett a programokon, szép élményekkel emlékezik vissza a Vándorgyûlésre. Értékeli a szervezõk törõdését, magas színvonalú munkáját....” Ormos Balázs az OEE fõtitkára
A Vándorgyûlések egyik fénypontja az Egyesület rangos szakmai kitüntetéseinek átadási ceremóniája. A szakmának egyébként 3 ilyen kitüntetése van, a Bedõ Albert-díj, amit a 70-es évek óta adományoz az Erdészeti Egyesület, a Kaán Károly-díj, amit 1985-ben osztottak ki elõször, és a Decrett József-díj, amit 2007 óta kapnak meg elismerésként. A díjakkal évente 3-3 fõt jutalmaznak. 2007-ben Helyi Csoportunk elõterjesztéseként a díjbizottság D r . B a r á n y i L á s z l ó n a k Bedõ Albert-díjat, B o g n á r G á b o r n a k pedig Kaán Károly díjat ítélt oda.
A kitüntetettekkel Koczka Zoltán titkár beszélget
„Amit ígértem, mindig betartottam, akármilyen nehéz is volt…” Dr. Barányi László
„Az erdészet több számomra, mint hivatás…” Bognár Gábor Annak ellenére, hogy ezek szakmai civil szervezetek, az utóbbi 8-10 évben a létszámuk minden szakmában erõteljes fogyásnak indult, és ez így volt a mi esetünkben is. A 90-es évek elején országosan közel 6000 fõt, jelenleg mintegy 4500 tagot számlál az Erdészeti Egyesület.
neveztek. Egy érdekes esetem volt, amikor elhatároztam, hogy a bugaci ráfizetéses fácántenyésztést, vadgazdálkodást másképpen végzem. Ekkor az elsõ titkár, Erdõsi József illetve a szakszervezeti fõtitkár, Gáspár Sándor ellátogattak hozzám és kérdõre vontak. Õszintén megmondtam a véleményemet, és többé nem zaklattak. – Volt az Erdészklubban egy elõadásod azzal a címmel, hogy „Hogyan lettem igazgató?” Mesélnél errõl?
– Mit jelent számodra ez a díj? – Az elnyert díj öregséget jelent, egy életút elismerését, de még nagyobb elismerést jelentene, ha aktív koromban kapom, hiszen akkor még többet tudtam volna tenni. 1984-ben lehetõség adódott, hogy megkapjam, de akkor lemondtam róla. Ennek egyik oka, hogy volt egy általam nagyon tisztelt kollégám, aki nyugdíjazás elõtt állt, és úgy gondoltam, jobb, ha õ kapja, mert neki ez az utolsó lehetõsége. Késõbb is volt hasonló felajánlás, de elutasítottam, mert az egyesület vezetõségében egy személlyel kapcsolatban nem volt jó véleményem, s azt mondtam, hogy amíg õ ott van, addig nekem ne ítéljenek oda semmit. Én megfogadtam, hogy sosem hazudok, s nem ígérgetek feleslegesen. Büszkén mondhatom, hogy amit ígértem mindig betartottam, akármilyen nehéz is volt, õ viszont nem ezt vallotta. – Az ünnepélyes átadáson kikérted magadnak a nyugalmazott erdõmérnök megszólítást, mivel most is erdõmérnök vagy. Ennyi év távlatából jól választottál, amikor erdõmérnöknek jelentkeztél? – Ma sem tennék máshogyan. Furcsa, hogy ezen a pályán indultam el, hiszen csak ketten választottuk a gimnáziumból. Egyébként mi komoly barátságban voltunk, melyet fenntartottunk akkor is, amikor a barátom Kanadában élt, egészen a haláláig. Az erdõvel 4-5 éves koromban kerültem elõször kapcsolatba, amikor apám egyik elsõ világháborús beosztottjával egy tölgyes erdõben voltam majálison. Két nagybátyámhoz nagyon vonzódtam, mindketten pedagógusok voltak, rendszeresen vadásztak, a Mátrában volt vadászterületük. Gimnáziumba Gyöngyösre jártam, majd egyetemre Sopronba, ahol még a nagy, híres professzoroknál tanultam és vizsgáztam.
– Úgy lettem igazgató, hogy Földes László, az Országos Erdészeti Fõigazgatóság vezetõje kinevezett. Igen tisztelt elõdöm, Csontos Gyula, aki egy évvel volt idõsebb nálam, közölte velem, hogy jön az új gazdasági mechanizmus, s õ nem kívánja tovább folytatni az igazgatóságot. Azt szerette volna, ha én leszek az utódja, én viszont nem. Volt egy interregnum idõszak, amikor egyedül végeztem az igazgatói és fõmérnöki feladatokat, majd Földes elvtárs levezényelt Bugacra és azt mondta, hogy én leszek az igazgató. Javasoltam, hogy mást nevezzen ki, erre azt felelte: Megmondtam, magát kinevezem és kész. Kemény ember volt, nem tehettem semmit. Sosem akartam ebbe a beosztásba kerülni, ennél rosszabb a világon nincs. Sokan az életüket adnák érte, én nem is akartam. Akárhogy is tagadja az ember, mindig vannak, akik kevésbé kedvelik, vagy jobban kedvelik. Nekem is volt ilyen kollégám. Érdekes dolog, hogy amikor Csontos Gyula elment, Kunfehértón tartott egy búcsúestet, ahol mindenkitõl elköszönt, de ketten nem fogtak vele kezet. Ez nekem is rosszul esett, mint eljövendõ igazgatónak, de akkor megfogadtam, hogy az õ emberei közül senkit sem rúgok ki. Mert úgy van ez, hogy minden embernek van jó és rossz tulajdonsága is. Hogy melyik részt hozzuk ki belõle jobban, az nem mindig az illetõn múlik, hanem azon is, aki vele dolgozik, és a környezet is sokat tesz. – Gazdag és eredményes szakmai életutad volt. Mire vagy a legbüszkébb ezen idõszakból? Volt-e olyan, számodra fontos dolog, amit szerettél volna aktív korodban megvalósítani, de nem sikerült? – Elmondhatom, hogy amit akartam, azt véghez is vittem. Az 59. életévemben jött el az az idõ, amikor azt mondtam: amit akartam, az sikerült, de befejezem. Akkor úgy éreztem, hogy több már nem megy, és abbahagytam. – Üzensz-e valamit az erdész szakma mai aktív szereplõinek?
– Tudjuk rólad, hogy mindig nyíltan, õszintén és legtöbbször elég élesen nyilvánítottál véleményt a szakma vagy a politika legfelsõbb szintjén lévõ személyeknek is. Soha nem okozott ez hátrányt szak mai pályafutásod során?
– Dolgozzanak becsületesen, akkor minden rendben lesz. Becsületes munka nélkül semmi nem megy, mert elõbb-utóbb minden meghozza a maga eredményét és hasznát.
– Valahogy véletlen szerencsém volt, nem volt különösebb hátrányom, legfeljebb hülyének
– Jó egészséget kívánunk és jelenléteddel, tekintélyeddel még sokáig gazdagítsd a Helyi Csoport életét!
– Mit jelent számodra ez a díj? – Elõször is rendkívül megtisztelõ, ugyanis ezeket a díjakat nem a politika, nem a vezetés, hanem az Erdészeti Egyesület javasolja és ítéli oda tagjain keresztül. A kitüntetések tulajdonképpen a kollégák által adományozott megbecsülések. – Nem erdészcsaládból származol, hogyan kerültél mégis erre a pályára? – Kecskeméti születésû vagyok, itt nem jellemzõ, hogy nagyon sok ember választotta az erdészetet hivatásul, mert e terület nem igazán erdõsült. Édesapám kertész illetve szõlész, szerette volna, ha az õ szakmáját folytatom, de a döntésemet elfogadta. A gimnáziumban erdészeti politechnikát tanultunk. A Katona József Gimnáziumba jártam, ott 5+1-es oktatás keretében szombatonként erdészeti politechnika volt. Olyan kiváló emberek oktattak, mint Dr. Tóth Károly, Kontra László és ifj. Nyúl-Tóth Pál. A gimnáziumban kialakult egy olyan baráti kör, amelyik valahogy jobban vonzódott ehhez a szakmához. Olvasmányaim és az itt tanultak alakították úgy az elképzelésemet, hogy megpróbálok erdészeti vonalon továbbmenni, így kerültem Sopronba. Gimnáziumi évfolyamomból kettõnket vettek fel az egyetemre. – Több cikluson át voltál a Helyi Csoport titkára. Hogyan emlékszel vissza ezekre az évekre? – Véletlenül lettem a Helyi Csoport titkára. Elõdöm, Pankotai Eszter nyugdíjba vonulásakor nemcsak a szakmától, hanem az egyesületi munkától is visszavonult. Ez ciklus közötti idõszakban történt, nem választási évben, és mivel én a Helyi Csoport vezetõségi tagja voltam, engem javasoltak a titkári posztra. Átmenetinek tûnt, de végül 4 cikluson keresztül, 16 éven át voltam a Helyi Csoport titkára. Ezek sikeres évek voltak. Amikor átvettem, akkor 120 tagunk volt a megyében és most, amikor átadtam Neked, több mint 200 volt a létszámunk.
Nagy sikernek tartom, hogy immár 10 éve mûködtetünk erdészklubot Kecskeméten, fõként nyugdíjas tagtársaink közremûködésével, ami havi egyszeri rendszeres találkozást jelent. Ezen kívül nagyon jónak tartom azt, hogy a titkárságom ideje alatt minden évben sikerült szakmai tanulmányutakat szervezni, melyeken keresztül megismerhettük az egész ország erdõgazdálkodását. A selmeci hagyományok jegyében igen jó kapcsolatokat építettünk ki a bányászati és kohászati egyesülettel. Nagyon örülök annak, hogy utódomként és egyben barátomként folytatod ezeket a megkezdett és sikeres munkákat. – Rövid ideig dolgoztál a természetvédelemben is. Mi a véleményed a két szakma között hosszabb ideje folyó nézetkülönbségekrõl? – Két és fél évig dolgoztam a Kiskunsági Nemzeti Parknál, mint természetvédelmi felügyelõ. Nagyon szép emlékekkel tekintek vissza erre az idõszakra. Elsõsorban azért, mert olyan igazgató alatt dolgoztam, mint Dr. Tóth Károly, aki egy kiváló egyéniség, és olyan elkötelezett embereket ismertem meg, akikkel egyébként nem kerülhettem volna kapcsolatba. A hivatalos természetvédelem erdõgazdálkodással kapcsolatos felfogását sajnos nem tudtam a magamévá tenni, mégpedig azért, mert maga az erdõgazdálkodás, az erdõ és a természetvédelem kapcsolatáról egész más a felfogásom. Úgy érzem, hogy az erdészszakmának is más a felfogása, mint a mai természetvédelemnek. Nem elég az erdõ négy sarkára kitenni, hogy ez itt természetvédelmi terület, és onnantól nem foglalkozni vele, mert az erdõk degradálódnak, különösen itt nálunk, az Alföldön. Az a véleményem, hogy az úgynevezett természetközeli erdõgazdálkodást feltétlenül folytatni kell a természetvédelmi területeken is. A mai hivatalos természetvédelem azonban nem ezt az elvet vallja. – Bár még nagyon fiatal nyugdíjas vagy, mégis hogyan ítéled meg kissé kívülrõl a szakma mai helyzetét? – A magyar gazdaság többi területéhez hasonlónak tekintem. Az elmúlt közel 50 évben a magyar erdõgazdaságnak kialakult egy jól mûködõ rendszere, hálózata, amit jelenleg 22 erdõgazdasági társaság képvisel. – Kérjük, hogy aktív nyugdíjasként a jövõben is segítsd Helyi Csoportunk tevékenységét, ötleteiddel, elképzeléseiddel támogatsd munkánkat!
Vajda Rudolf a vándorgyûlésen Elismerõ Oklevélben részesült. Az idén ötéves Vackor Vár Erdei Iskola igazgatója a kitüntetésrõl és hitvallásáról szól.
„Aki sokat jár erdõbe, megtanul összhangban élni környezetével, türelmesebb lesz, következésképpen toleránsabb a másik emberrel.”
Vajda Rudolf
Nekem a Nyíri erdõ a világ közepe… Nagyon meglepõdtem, mert a felterjesztésrõl tudtam, de az Elismerõ Oklevélre nem számítottam. Az egyik legfiatalabb voltam ebben a társulatban. Munkámat nem tartom oly mértékben elismerésre méltónak, hiszen egyértelmû, hogy ezt csak így lehet csinálni.
Ha nem tetszik a világ, változtasd meg… A fõiskolán nem tanultunk erdei iskoláztatást, s merõben más iskolapadban biológiát tanítani, mint erdõjárás közben lekötni 20-50 gyerek figyelmét. Nagy segítség (és nem kis kihívás) volt számomra, hogy a KEFAG jóvoltából munka mellett elvégezhettem a Kiss Ferenc Erdészeti Technikumot (remek tanároktól ellesve különbözõ fortélyokat), s az ott szerzett tudást alkalmazhatom a Vackor Várban. 1993-ban is azért lettem iskolaigazgató, mert találtam némi kivetnivalót az akkori oktatási rendszerben. Gandhi azt mondta: „Ha nem tetszik a világ, változtasd meg”. Ennek szellemében vágtam bele, és azt hiszem, tervem megvalósult. Kollégáimmal nap mint nap igyekeztünk a természethez közel vinni nebulóinkat. „Szerelmem” a Nyíri erdõ iránt, több mint 20 éve lankadatlan. Eleinte csak mint kiránduló, hajnalban futkározó sportoló, késõbb, mint erdõszélén lakó helyi lakos kedveltem az akkoriban még szabadon járható erdõt. Így nem sok fejtörést okozott 2002 nyarán Madácsi Sándor erdészetvezetõ felkérése, hogy ötleteljek
az induló erdei iskolával kapcsolatban. Sódar Pál vezérigazgató úr pedig lehetõséget adott, hogy feleségemmel közösen megvalósíthassuk gyerekkori álmom: erdõben lakni és tanítani. Szerencsésnek tartom magam abból a szempontból is, hogy több hasonló gondolkodású ember állt mellém, s velük együtt könnyû nekem csodát tenni. A hely, az infrastruktúra adott, a szakmai szabadságom közelíti a maximálist. A KEFAG „jó gazdaként” áll mellettem, hiszen a pénzügyi kereteken belül önállóan dönthetek. Az igazi elismerés azonban az, hogy vannak olyan gyerekek, akik a 120. napjukat kezdik meg nálunk, már huszadszorra jönnek. Az iskola igazi értékét úgy hiszem az mutatja, hogy mennyi a visszatérõ gyerek. Évente csak mintegy 15-20% az új vendégek aránya. Ez azonban fejtörést is okoz, hiszen amikor ötödször jön ugyanaz az osztály, nem kis feladatot jelent, hogy milyen újat mutassak nekik ezen a 26 hektáron? Itt nem lehet rutinból tanítani, mint a hagyományos iskolai keretek között. Minden nap új kihívás a magam és kollégáim számára is. Itt nincsenek tankönyvek, amit elolvastatok, ha nincs kedvem magyarázni, mindig toppon kell lennem, érdekesnek kell lenni, hogy minél több információt adhassak át még akár egy nap alatt is. A kedvencem az ötnapos erdei iskola, illetve tábor, mert ez idõ alatt tudnak igazán „erdõsebességre” lelassulni a gyerekek.
Ez az oktatás egyedi módszer, ismerni kell minden gyereket, alkalmazkodni kell mindegyik személyiségéhez. Ha valamit szeretnék megtanítani velük, akkor különbözõ módszerekre van szükség, mert egy átlagos információ ma már nem ér célba, különlegeset kell nyújtani, „égni kell annak, aki gyújtani akar”.
Mindig az okot keresem…
A nagyszerû dolgok mindig egyszerû dolgokból tevõdnek össze… Erdei iskoláztatni többféleképpen lehet: mindenféle mérõmûszerekkel, „kütyükkel”, … én azonban úgy gondolom, hogy egy bicskával is el lehet varázsolni a gyerekeket egy teljes hétre. Folyamatosan foglalkoztatnunk kell õket, mert nincs rossz gyerek, csak nem eléggé fáradt. Igazgatóként azért alakítottam át a pedagógiai programot, mert az volt az elvem, hogy egy rejtett tantervvel a tananyagba olyan üzeneteket fogalmazzunk bele, hogy hogyan kell szemlélni a világot. Itt az erdei iskolában is „trükköket” alkalmazok, így észre sem veszik, hogy fegyelmet (is) tanulnak. Az összes „varázsolós” dolog (pl. íjászat, lovaglás) azért van, mert cserébe figyelnek akár a növénytanra is. A módszer helyességét igazolja, hogy a viszszatérõk 4-5 év elteltével is emlékeznek az itt elhangzottakra.
Egy embert igazából csak úgy lehet megérteni, ha kívül-belül ismerem, ezért kezdtem el foglalkozni a biológia mellett az életmód tanácsadással is. Komplexen vizsgálom az embereket, javaslataimat tapasztalatokkal támasztom alá. Az emberek szeretik tudni, hogy mi miért van. Én mindig az okot keresem. Sokszor gondolkodtam, hogy miért ilyen-olyan ez a gyerek, miért nem tanul, miért nem mûködik együtt, stb. Az okok ismeretében könnyebben meg tudom szüntetni vagy kezelni a hibát. A világban sajnos nagyon sok a disszonancia. Ezért szeretem az erdõt, mert itt eredendõen harmónia van. Ahhoz, hogy az erdõben csodát láss, bele kell helyezkedni a rendszerébe, s alkalmazkodni kell hozzá.
Szeretem a rendet… Amennyire tudom, országosan egyedülálló a Vackor Vár Erdei Iskola a helyben lakó vezetõpárossal, s a 24 órás programszolgáltatással. Azzal, hogy kora reggeltõl késõ éjszakáig foglalkoztatjuk a gyerekeket, megelõzzük a „randalírozást”, a vandalizmust. Büszke vagyok rá, hogy 5 év
alatt mindössze egyszer festettünk a szállásépületben! Talán ezért is érdemeltem ki erdészkollégáim elismerését, és maximális segítõkészségét. Az évek során sokat tanultam tõlük, mert azt vallom, hogy attól kell tanulni, aki jobban tudja. Az élet számomra folyamatos iskola... Ahhoz, hogy az elképzeléseimet nap mint nap megvalósítsam, szükséges a kiegyensúlyozott családi háttér. A tavalyi év volt a vízválasztó, amikor már a saját gyerekeink (4) is segítettek a nyári táborokban.
Hogyan tud „nagy” dolog születni? A példa erre egy kissrác, aki meglátta a késemet, és szeretett volna egy hasonlót. Kipróbáltam a kedvéért a késkészítést, s azóta tanulgatom a kovácsmesterséget is: kést és kardot készítek szabadidõmben. A tavalyi Csodaszarvas táborban már a kovácsolást is programba vettem; órákon keresztül ütötték a gyerkõcök a vasat. Ha a cél olyan, amiben látnak fantáziát, akkor a gyerekek nagyszerû teljesítményekre képesek. Mindent összegezve, hálás vagyok a KEFAG Zrt.-nek, hogy annak idején megkerestek. Imádom az erdõt, szeretek vadászni, 24 órában azt tehetem, ami a saját énembõl fakad. Szeretet és jó családi háttér vesz körül. Úgy érzem, szerencsés ember vagyok. Köszönöm mindenkinek a bizalmat és az elismerést.
Kaán Károly emlékkiállítás Kecskeméten A vándorgyûlés nyitányaként a természetvédelem és az alföldfásítás nagy apostola, Kaán Károly születésének 140. évfordulója alkalmából emlékkiállítás nyílt Kecskeméten a Tudomány és Technika Házában. Az ünnepélyes megnyitón elhangzottakból idézünk: „Elõdeink, megérezve az idõ szavát, olyan elhatározásra jutottak, amelyekkel nemcsak a környék lakosságának gazdálkodását módosíthatták, hanem azt az üzenetet közvetítették, hogy egy város, település, régió úgy fejlõdhet, dolgozhat, úgy maradhat fenn, ha nem a múltba néz, hanem meghallja az idõ szavát és azt követi.” Dr. Sárközy István alpolgármester
„Ha visszatekintünk a történelemben a Trianon utáni idõszakra, amikor a határmódosításokat követõen a nemzeti erdõterület 16%-a maradt meg, óriási program indult el, egyrészt az erdészek megélhetése céljából, másrészt az erdõsültség növelése érdekében.
Kaán Károly munkásságából kiemelendõ az erdészeti közigazgatás európai szintû megteremtése. Tette ezt akkor, amikor az Erdészeti Egyesület alelnöke volt és nyugdíj mellett elõkészítette az erdészeti és természetvédelmi törvényt. Több mint négyezer tagunk nevében szeretném elmondani, hogy az OEE célja, hogy ne csak a rákövetkezõ nemzedék legyünk, hanem Kaán Károly és Bedõ Albert méltó utódai.” Puskás Lajos, OEE elnökségi tag, Dél-Alföldi régió képviselõ
„Halála után számos hely õrzi Kaán Károly emlékét. Országszerte több településen található szobra, emléktáblája, de neveztek el róla kilátót, utcát, forrást, sõt nevével díjat is alapítottak. Hagyománynak számít az évente megrendezett, nevével fémjelzett verseny.” Farkas Dániel dédunoka
A Kecskeméti Arborétumban emlékmûvet avattak Kaán Károly tiszteletére. Az eseményen Dr. Gõbölös Antal, az ÁESZ nyugalma-
zott igazgatója eképpen summázta az alföldfásítási programot. „Az erdõ telepítése a Nagyalföld területén bizonyos fokig szétszóródott, hiszen a szikes pusztákon, árterekben és a jó mezõgazdasági földterületeken kevésbé volt racionális a fásítási program. Ugyanakkor a Duna-Tisza közén – ahol más lehetõség nem adódott a táj hasznosítására – rendkívül jelentõs volt ez az intézkedés, hiszen 1920-tól napjainkig megháromszorozódott az erdõk területe.”
A mag „Ez a kavics szimbolizálja az elvetett magot, melybõl élet sarjad. A kompozíció utal Kaán Károlyra, az alföldi erdõsítési program magvetõjére. A konkrét utalás és az emlékhely szövege egy külön kõtömbön jelenik meg.” Balanyi Zoltán szobrászmûvész
Kaán Károly (1867-1940) erdõmérnök, államtitkár, akadémikus, a hazai természetvédelem és az alföldfásítás „nagy apostola” Kaán Károly 1916-tól – miniszteri tanácsosként – a kincstári erdõk ügyosztályát vezette, majd 1918-ban a Károlyi-kormány az erdészeti ügyek országos vezetõjévé tette. A trianoni békeszerzõdés következtében az erdõterületek több mint 84%-a került az új határokon kívül. A megváltozott helyzetben a figyelem egyre inkább az Alföld erdõkben szegény vidékeire irányult. Kaán Károly már 1919-ben kiadta a jelszót: „Erdõt az Alföldre!”. 1923-ban vezetésével dolgozták ki az alföldfásítási törvényt. 1924-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelezõ
tagjává választotta, székfoglaló elõadásának címe: „Változások a Nagy Magyar Alföld képén”. Kaán Károly a természetvédelem ügyében is úttörõ szerepet játszott Magyarországon. Az 1931-ben megjelent „Természetvédelem és a természeti emlékek” címû mûve nagy mértékben járult hozzá, hogy 1935-ben törvényt alkottak „az erdõkrõl és a természetvédelemrõl”. 1938-ban Kaán Károlyt az Országos Természetvédelmi Tanács elnökévé nevezték ki. Vezetésével kezdõdött el a törvényes természetvédelem hazánkban.
Megemlékezés 2007-ben elhunyt tagtársainkról Horváth Zoltán vadászati felügyelõ 1935. április 26-án született erdészcsaládból. A betûvetést tanyasi iskolában sajátította el, majd Kecskeméten folytatta tanulmányait, 1954-ben érettségizett a Kecskeméti Kegyesrendi Piarista Gimnáziumban. Egyetemi felvételt „helyhiány” miatt kétszeri nekifutásra sem nyert. Mivel életét erdészként képzelte el, a bugaci erdészetnél helyezkedett el, mint adminisztrátor, anyag-felíró, pénztáros. Katonai szolgálata alatt beiratkozott a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Technikum levelezõ tagozatára, ahol erdésztechnikusi szakképesítést szerzett. A kecskeméti székhelyû Kiskunsági Erdõgazdaság több erdészeténél is dolgozott, mint beosztott erdész, majd kerületvezetõ erdész. A kiskunhalasi, majd a harkakötönyi erdészetnél fahasználati mûszaki vezetõ volt 1969-ig. Erdészeti munkáját mindig becsülettel, hozzáértéssel végezte, de az igazi nagy szerelme a vadászat maradt. Ekkor megpályázta édesapja volt
beosztását, amit elnyert, és a Bács-Kiskun Megyei Tanács erdészeti és vadászati felügyelõje lett. Legendásan jó kapcsolatot épített ki a megye vadásztársaságaival, vadászaival. Sokat tett a megye vadgazdálkodási színvonalának emeléséért. Így ír errõl az idõszakról: „Ezt a feladatot és beosztást nem lehetett hivatalnokként – csak azért, hogy állásom és fizetésem legyen – ellátni. El lehet ugyan, de az olyan is… Ehhez kell egy kis szakértelem, egy kis rutinos gyakorlat, és kell hozzá nagy-nagy szeretet és még nagyobb elhivatottság.” Õ valóban szívvel-lélekkel végezte a vadászati hatósági munkát egészen 1991. március 31-ig, amikor korengedménnyel nyugdíjba helyezték. Szabadidejében óriási trófeagyûjteményét rendezgette, barátai és ismerõsei számára rengeteg nagyvadtrófeát készített ki. Elévülhetetlen érdeme van a megye vadászatát bemutató Millenniumi Vadászati Almanach elkészítésében és 2001. évi kiadásában. Az Erdészeti Egyesülettel már nyugdíjasként fûzte egyre szorosabbra a kapcsolatot. A kecskeméti helyi csoport aktív tagjaként részt vett minden rendezvényen, tanulmányúton, kiránduláson. Két évig küzdött súlyos betegségével, ami végül is legyõzte õt.
Tanulmányút Várhalmi Lászlóné, Bekõné Polner Katalin AZ OEE Kecskeméti Helyi Csoportjából 43-an indultunk a Zempléni hegyekbe kollégáinkhoz látogatóba és tapasztalatcserére. A Sárospataki Erdészet szomszédságában lévõ kulturált Huszár Panzióban fogadott bennünket Szentesi Zoltán, az OEE Sárospataki HCS titkára. Ebéd után megtekintettük a sárospataki Rákóczi várat, végigjártuk a Vörös torony épületét, és az emeleten lévõ kiállítást is. A várlátogatás után a Rákóczi Pincébe, a borkóstolás helyszínére mentünk át. A borkóstolás közben megismerkedhettünk a borkészítés technológiájával is. Ezt követõen folytattuk utunkat Pálházára, ahol Hanyi Istók Vendégházában elfoglaltuk szálláshelyünket, majd az Északerdõ Zrt. Hegyközi Erdészete látott vendégül bennünket. A tapasztalatcsere késõ estig folyt. Másnap reggeli után megnéztük a kisvasút Pálháza-ipartelep megállójában lévõ Erdészeti, Vadászati és Természetvédelmi Kiállítást. Megtekinthettük az erdészeti munka eszközeit, szerszámait, régi bizonylatait, megismerhettük a környék élõvilágát, tanulmányozhattuk a gombagyûjteményt, és megcsodálhattuk a vadásztrófeákat is. Utána kisvonattal utaztunk, Kõkapunál leszálltunk és megtekintettük a Károlyi-kastély illetve a Hotel Kõkapu elõtt álló faszobrokat, melyeket a királyainkról, fejedelmekrõl mintáztak, majd megnéztük a kastély melletti tavat.
Rövid túrára indultunk, miközben sokat megtudtunk a helyi erdõkrõl. A területükön egy tanösvény, 3 táborozó hely, több forrás és egyéb nevezetesség található. Az erdõfelújítások 90%-a természetes újulat: bükk, kocsánytalan tölgy, gyertyán a jellemzõ. A lucfenyõk helyén kell csak mesterségesen felújítani. Megtalálhatók a szubmontán és montán bükkösök is, melyek szinte elegyetlenek. Gyakori a hegyi juhar, berkenyék, vadgyümölcsök. Feljebb a gyertyán igyekszik teret hódítani magának. Busszal, majd ismét kis gyalogtúrával felmentünk a Bitó-mocsár nevû helyre. Egy 2-3 éve végvágott területet néztünk meg, ahol nagyon szépen feljött a tölgy újulat, közben rövid ismertetõt hallottunk az Erdészetrõl. Megtudtuk, hogy a következõ esztendõkben több erdõrészt is érint a csökkenõ termelés. A kellemes séta után buszra szálltunk, és Füzérradványra utaztunk a Károlyi-kastélyhoz. Sajnos idõ hiányában csak az erdészet kezelésében lévõ park szépségében és az ott található óriási platánokban gyönyörködhettünk. Füzéren a Koronaõr Vendégházban ebédeltünk, majd kirándulásunk utolsó programjaként megtekintettük a Hollóházi Porcelángyár bemutatótermét, ezt követõen pedig hazautaztunk.
KISKUNSÁGI ERDÉSZ OEE Kecskeméti Helyi Csoportjának hírlevele A kiadvány megjelenését támogatja a KEFAG Zrt. Felelõs kiadó: Kiss Béla elnök és Koczka Zoltán titkár Felelõs szerkesztõ: L. Horváth Csilla Kiadói munkák: Béta PRess Stúdió • Kecskemét, Kápolna u. 9. Tel.: 76/509-424 • www.betapress.hu
Id. Nagy Lajos fõvadász 1922. január 5-én született Irsa-Mikebudán. Édesapja erdész, vadász volt. A természet és a vadászat iránti elkötelezettsége alapján Lajos bácsi is ezt a hivatást választotta. Pályafutását Debrecenben kezdte, majd a Kolozsvári Erdõgazdaságban folytatta. 1943-tól 4 évet töltött szovjet hadifogságban, bányászként. Hazatérését követõen a Ceglédi, valamint a Budapesti Állami Gazdaságban tevékenykedett, majd 1958-ban került a Kiskunsági Állami Gazdasághoz, ahol nyugdíjazásáig, 25 évig dolgozott. Az erdészet, illetve a vadászat egész életét meghatározta. Két fia is ezt a hivatást választotta (mindketten a KEFAG Zrt.-tõl mentek nyugdíjba) sõt négy unokájából kettõ szintén erdész, vadász lett. Nem volt semmilyen párt tagja, de határozott erkölcsi és politikai tartása volt. Igen jó kapcsolatot tartott fenn azon kollégáival, beosztottjaival, akiknek az õ vadászati és erkölcsi normáival megegye-
Szenvedélyes vadászként rengeteg trófeával büszkélkedhetett, élete során 146 vaddisznót lõtt, és szerette volna elérni a 150-et, de sajnos ez már nem sikerült neki. Lajos bácsi nagyon precíz ember volt, évtizedekig naplót vezetett, melyben leírta a számára fontos eseményeket. Széles látókörû ember volt, sokat olvasott, nemcsak szakmai, hanem kortárs irodalmi mûveket is. Bámulatos memóriával rendelkezett, évtizedekre visszamenõleg, napra pontosan emlékezett bizonyos szituációkra, például hogy melyik napon mit lõtt. Emellett szabadidejében szívesen barkácsolt. A helyi csoport életébe a nyugdíjazását követõen kapcsolódott be igazán. Az utolsó évekig aktív tagja volt az egyesületnek, rendszeresen látogatta az erdész- és vadászrendezvényeket.
Idõutazás Kárpátalján Madácsi Sándor küldött élménybeszámolója 2007 augusztusában részese lehettem az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett tanulmányútnak, amely a 125 éve megrendezett Erdészeti Vándorgyûlés emlékére szervezõdött a Fekete-Tisza forrásához, Kárpátaljára. A Kecskeméti Helyi Csoportból Koczka Zoltán titkár, Bognár Gábor és jómagam, mint küldöttek képviseltük térségünket. 1990-ben, mint végzõs erdõmérnök-hallgató, záró tanulmányi út keretében már jártam ezen a vidéken, ennek ellenére nagyon kíváncsi voltam, mi változott az elmúlt idõszak alatt.
A határ átlépése adta az elsõ lökést az idõutazáshoz, mely során a kelet-európai országokban megszokott „határátkelési” izgalom lett úrrá rajtunk. Kárpátalján tapintani lehet a múltat. Kiemelkedõek a kuruckori emlékek, melyek közül megtekintettük a szépen felújított munkácsi várat, felzarándokoltunk Huszt romvárára, ahol Koczka Zoltán (is) elszavalta Kölcsey Ferenc – a hely által ihletett – versét, és megkoszorúztuk a Rákócziszabadságharc elsõ gyõztes csatájának emlékmûvét Tiszaújlakon. Rövid sétát tettünk Beregszász, Nagyszõlõs városokban, amelyek központi részei a monarchia idején épültek. Építészetileg hasonlóak az akkor kialakult magyarországi városközpontokhoz, sajnos a szovjet idõk „ujjlenyomatai” is meglátszanak rajtuk. Tanulmányutunk célpontja Kõrösmezõ, az Oklai-fennsík, a Fekete-Tisza forrása volt, ahol 1882-ben Tisza Lajos elnöksége alatt, az akkori Vándorgyûlés kihelyezett közgyûlését tartotta. Vadregényes és kalandos úton, erdészeti munkásszállításra átalakított GAZ 66-os terepjárókkal jutottunk fel a for-
8 KISKUNSÁGI ERDÉSZ
zett az álláspontja, viszont az eltérõ véleményû embereket elítélte, s ennek hangot is adott. Baráti kapcsolatait majdnem kizárólagosan a vadászattal és a fegyverekkel kapcsolatos dolgok határozták meg. Nehezen és rosszul élte meg a rendszerváltozásból következõ változásokat, féltette a magyar erdõ- és vadállományt.
ráshoz. Az út során alkalmunk nyílt megnézni az itt folyó erdõgazdálkodást. Nem éreztük a fakitermelések kapcsán azt, hogy a tarvágások olyan nagymértékûek lennének, mely vádak a tiszai árvizekkel kapcsolatban az utóbbi években oly gyakran elhangzottak. A forrás felett, az Oklai-fennsíkon ünnepélyes keretek között koszorúztuk meg az itt levõ emléktáblát. A XIX. század végén a térségben található erdõk állami tulajdonban voltak, az erdõgazdálkodás szakmai színvonala európai szintû volt. Ezek az erdõségek is – a vízi szállítás lehetõségét kihasználva – hozzájárultak a dualizmus nagy építkezéseihez, többek között a Tisza vonzáskörében levõ városokban (Szolnok, Kecskemét, Szeged stb.). Különleges érzés volt testközelbõl szembesülni azokkal a területekkel, ahol a magyar erdészet szakmai szempontból – külföldi szakemberek által is elismert – nagy eredményeket ért el. Lépten-nyomon láthattuk azokat a mûszaki létesítményeket (hidak, víztározók stb.), amelyeket 1918 elõtt vagy a Kárpátalja visszacsatolása után teremtettek meg elõdeink (Bustyaháza, Rahó).
Sajnos a szomorú idõk hagyatékait is láthattuk. Itt húzódott a Magyar Királyi Honvédség által kiépített Árpád-vonal, melyet a hadmûveletek során nem sikerült áttörnie a szovjet hadseregnek. Meglepõ volt látni, hogy az utunk során érintett ruszin falvakban Magyarország 60-as éveihez hasonló élet folyik. A lakosság egyszerû körülmények között él, de kiegyensúlyozottan és mosolygósan. A látnivalókon túl a legnagyobb élményt a határon túli magyarokkal való találkozások adták. Felemelõ érzés volt látni Bustyaházán a szentmisét, valamint meghallgatni Fodor Imre nyugdíjas erdõmérnök személyes gyerekkori élményeit és tárogatójátékát. Visken, Jenei Károly református lelkész elbeszélésébõl megtudhattuk, illetve a helyi templomnál kialakított emlékhelyeknél láthattuk, hogy a II. világháború után a magyarok elleni megtorlások legnagyobb mértékben Kárpátalját sújtották. Szerencsére két alkalommal magánházaknál – Nagyborzsován és Visken – szálltunk meg, ahol nagyon sok személyes élménnyel gazdagodtunk.
