KI NYERI MEG A VERSENYT? EGY KOMPETITÍV KÍSÉRLETI JÁTÉK TANULSÁGAI

Magyar Pszichológiai Szemle, 2010, 65. 1. 165–182. DOI: 10.1556/MPSzle.65.2010.1.12.

KI NYERI MEG A VERSENYT? EGY KOMPETITÍV KÍSÉRLETI JÁTÉK TANULSÁGAI ———

CZIBOR ANDREA – BERECZKEI TAMÁS Pécsi Tudományegyetem, Pszichológiai Intézet Evolúciós és Kognitív Pszichológiai Tanszék E-mail: [email protected]; [email protected] Beérkezett: 2009. 08. 30. – Elfogadva: 2009. 09. 01.

„A természetes kiválasztás a versengés révén működik.” (CHARLES DARWIN: A fajok eredete).

Jelenleg is folyó vizsgálatunk központi kérdése, hogy a személyiség különböző aspektusai miképpen befolyásolják az alkalmazott stratégiát egy versengő viselkedést igénylő szituációban; illetve, hogy mely személyiségtényezők viszik sikerre az egyéneket versengő helyzetekben. Vizsgálatunkban egy valódi pénzért játszott, versengést indukáló kísérleti játékot alkalmaztunk, amely során a személyek választott játékstratégiáit és sikerességük mértékét vetettük össze a személyiségükről – különböző tesztek útján – szerzett adatokkal. A kompetícióban elért siker tekintetében markáns nemi különbségeket találtunk: a férfiak szignifikánsan magasabb összeget nyertek a játék során, mint a nők. A személyiségjellemzők közül a Jutalomfüggőség és a Kitartás faktora mutatott szignifikáns, negatív korrelációt a végső nyereménnyel, amelyet úgy értelmeztünk, hogy minél inkább érzékeny valaki a társak elismerésére – mint egyfajta szociális jutalomra –, annál kevésbé képes hatékony versengésre, és annál inkább hajlik az együttműködésre. A Machiavellizmus mértéke és a játékstratégia, illetve a nyert összeg között nem találtunk szignifikáns kapcsolatot. A résztvevők játék során mutatott szociális értékorientációja (individuális vagy proszociális attitűdje) jelentős hatást gyakorolt felajánlásaik összegére és a játék végső kimenetelére. Kulcsszavak:

közjavak játéka, machiavellizmus, személyiség, versengés

165

166

Czibor Andrea – Bereczkei Tamás

BEVEZETÉS Az egyének közötti versengés témakörét az elmúlt évtizedek során számos kontextusban vizsgálták. A fokozott érdeklődés, amely a versengés témakörét övezi, fakadhat abból, hogy e jelenség nyomon követhető mind az állatvilágban, mind a különböző emberi kultúrákban, s hogy a versengés kimenetele erőteljesen hat az abban résztvevő felek szociális sikerességére. Legáltalánosabb értelemben, a rendelkezésre álló erőforrások szűkössége miatt van szükség a versengésre, amely nyomán a különböző javak felosztásra kerülhetnek. BARASH (1980) a szociobiológia nézőpontjából kiindulva azt tartja versengésnek, ha „két vagy több egyed törekszik valamilyen, az alkalmasságuk szempontjából fontos erőforrás megszerzésére, mely mennyiségileg korlátozott, és annak az egyik egyed általi optimális kihasználása egyenlő azzal, hogy a másik szuboptimálisan használhatja.” (BARASH, 1980, 143). A versengésben felülkerekedő egyedek a megszerzett többleterőforrások (például élelem, partner, anyagi javak) révén növelhetik túlélési és szaporodási sikerességüket, amely génjeik magasabb arányú reprezentációjához vezet az elkövetkező generációkban. A versengés terén nyújtott teljesítmény, az egyén sikeressége vagy sikertelensége tehát erőteljes hatást gyakorol rátermettségére, fitneszére (BERECZKEI, 2003). FÜLÖP Márta (1995) biokulturális modellje (1. ábra) átfogó képet ad a versengő magatartást befolyásoló tényezőkről, amelyeket alapvetően két forrásra oszt fel: biológiai és társadalmi determinánsokra. A biológiai, öröklött tényezők, mint a nem, a túlélés szükséglete és az öröklött idegrendszer- és temperamentumbeli sajátosságok velünk születetten határozzák meg versengő magatartásunk bizonyos aspektusait. Az e jellemzők révén kialakult kompetitív viselkedést formálja, alakítja a kulturális és társadalmi háttér, a szocializáció különböző színterei. Feltételezhetjük, hogy evolúciós történelmünk során a természetes szelekció előnyben részesítette azokat a képességeket, készségeket, amelyek növelték az egyének versengő helyzetekben nyújtott teljesítményét, sikerességét. Vitatott, hogy mely viselkedésformák sorolhatók a versengési stratégiák körébe. A közelmúlt evolúciós pszichológiai magyarázatai a viselkedésmódok viszonylag tág körét sorolják a kompetíció stratégiai kelléktárába. CHARLESWORTH (1996) modelljében versengési stratégiának minősülnek olyan eltérő magatartásformák is, mint például a manipuláció, becsapás, agresszió, sőt bizonyos esetekben az együttműködés. A kooperatív stratégia ugyanis hosszú távon a versengés része lehet. A rokoni csoportokon belüli együttműködés például előnyös helyzetbe hozhatja a csoportot alkotó egyéneket más csoportok tagjaival szemben (BERECZKEI, 2003). Az idegenekkel való együttműködés, a számukra kis költséggel nyújtott támogatás a jövőben – a reciprok altruizmus (TRIVERS, 1971) révén – a szívesség viszonzásakor fitnesz-megtérülést hozhat, de a másoknak nyújtott segítség eredménye az is lehet, hogy az altruista egyén jó cselekedete révén megbecsülést, hírnevet (reputációt) szerez a csoporton belül, amely ugyancsak hosszabb távon lehet előnyös számára (VAN VUGT, ROBERTS, HARDY, 2007; BERECZKEI, BIRKAS, KEREKES, 2007). 166

Ki nyeri meg a versenyt? Egy kompetitív kísérleti játék tanulságai

167

Társadalmi determinánsok – Az adott társadalom struktúrája – Kulturális-vallási hagyományai

Elsődleges csoport Család

Másodlagos csoportok (Iskola, munkahely, egyéb)

– Anya–gyermek kapcsolat – Testvérversengés – Ödipális versengés – Szülők versengő stratégiái – Családi normák a versengéssel kapcsolatban

– A vezető (tanár) versengéssel kapcsolatos nézetei és gyakorlata – Csoporttagok versengési stratégiái – Versengési normák a csoportban – A feladatok jutalmazási struktúrája

Az egyén versengő stratégiái

Nem specifikus determinánsok – Túlélés szükséglete – Nemi különbségek

Specifikus determinánsok – Veleszületett idegrendszeri, temperamentumbeli különbségek

Biológiai determinánsok 1. ábra. A versengés biokulturális modellje (FÜLÖP, 1995, 75)

Nemi különbségek a versengésben Széles körben elterjedt nézet, hogy a férfiak körében gyakoribb és intenzívebb a versengés, mint a nők között (DRUCKMAN, BENTON és munkatársai, 1976; RANSCHBURG, 1988; BERECZKEI, 1991; FÜLÖP, 1995; CAMPBELL, 2007). A jelenség kultúrától viszonylag független volta és gyermekkortól végigkísérhető jellegzetességei azt sugallják, hogy a tanulásra, nemi szocializációra visszavezethető okok mellett innát, evolúciós múltunkból fakadó tényezőket is érdemes keresnünk (FÜLÖP, 1995; CAMPBELL, 2007). E jelenség gyökerei az állatvilágban is nyomon követhetők, a hímek számára ugyanis ösztönzőbbek a harcok, mint a nőstények számára. A legtöbb fajnál az anyai befektetés nagyobb, mint az apai, így a nőstények értékes erőforrásnak szá167

168


mítanak, akikért a hímeknek harcolniuk kell (WILSON, DALY, 1985; BERECZKEI, 1991, 2003). Többnejű fajoknál a hímek reproduktív változatossága felülmúlja a nőstényét: egyesek szaporodási sikeressége (utódszáma) extrém magas, míg mások teljesen elesnek a szaporodás lehetőségétől. Ilyen esetben még fontosabbá válik a versengés, hiszen a párzás érdekében vállalt kockázatot ellensúlyozza a reproduktív nyereség lehetősége. A nőstények számára viszont sohasem volt jövedelmező a Nagy Tét–Nagy Nyeremény elv. Nagyobb szülői ráfordításuk miatt csak korlátozott számú utódot nevelhetnek fel, amelyeknek biztosítaniuk kell a megfelelő erőforrásokat. Jóllehet a nőstények között is folyik versengés, ez nem annyira a vetélytársak kizárását, mint inkább az utódok számára megszerezhető táplálék és más létfontosságú javak megszerzését célozza (DALY, WILSON, 1988). Egy kiegészítő jellegű, evolúciós magyarázat szerint a nők csökkent versengési motivációjának oka az is, hogy számukra kockázatosabb felvállalni azt a veszélyt, amelyet egy versengési helyzet jelent. A nő bármilyen – egészségügyi, anyagi, reputációs – sérülése ugyanis gyermeke(i) túlélési esélyeit is csökkenti. Így a természetes szelekció nem a kompetíció női viselkedésrepertoárból való kitörlése érdekében működött, hanem olyan taktikák kidolgozásának irányában, melyek nem járhatnak sérüléssel, s nem okozhatják a nő halálát (CAMPBELL, 2007). Ilyen például az ún. indirekt verbális agresszió, amely leginkább a riválisokkal szembeni pletykákban, szóbeszédekben ölt testet. Napjainkban a versengő helyzetek veszélyei közül a reputációs fenyegetettség emelkedik ki: a versengő helyzetekben részt vevő nőknek a fizikai sérülés helyett inkább hírnevük sérülésétől, társas megítélésük romlásától kell tartania. A kutatások szerint, amikor egy nő nyílt, versengő magatartást folytat, gyakran nőietlennek, agresszívnak, destruktívnak érzi magát (FÜLÖP, 1995), s ezúton gyakran párértéke is csökken. A nők akkor rivalizálnak nyíltan, ha felszólítják őket, vagy ha olyan területről van szó, ahol a nők versengése nem ütközik kulturális tabukba. Mindezek alapján elképzelhető, hogy a nőkben hasonló erősségű versengési késztetés él, de annak kiváltási küszöbe magasabb, mint a férfiaké, vagy kerülőutakra kényszerül (FÜLÖP, 1995; CAMPBELL, 2007). A versengés során leggyakrabban az azonos nemű egyedek harcolnak egymás ellen (LORENZ, 1963). Ha ellentétes nemű egyének kerülnek kompetíciós helyzetbe, teljesítményük eltérően alakul: míg a férfiakat a nőkkel való versengés nagyobb teljesítményre készteti, addig a nőket visszaveti a férfiakkal való vetélkedés (MCCLELLAND, 1987). Egy vizsgálatban, ahol versengő és együttműködő helyzeteket kellett megítélni különböző jellemzők mentén, kiderült, hogy a nők szignifikánsan nehezebbnek találták, és kevésbé kedvelték a versengő helyzeteket, mint a férfiak (WOLFE, KASMER, 1988). Kérdés azonban, hogy egy életszerű szituációban, ahol elvárt és célszerű a versengés, és az anonimitásból, valamint a feladat jelegéből adódóan sem fizikai, sem reputációs veszélytől nem kell tartani, különbözik-e a nők és férfiak kompetíciós viselkedésének intenzitása?

168


169

A személyiségbeli jellemzők hatása a kompetitív viselkedésre Míg számos kutatás tűzte ki célul az altruista viselkedésre, együttműködésre ható személyiségtényezők azonosítását (SCHROEDER, PENNER és munkatársai, 1995; PENNER, DOVIDIO és munkatársai, 2005; MIDLARSKI, JONES, CORLEY, 2005; BERECZKEI, BIRKAS, KEREKES, 2007), addig viszonylag kevés olyan kutatásról tudunk, amely azzal foglalkozott volna, hogy mely személyiségtényezők hajlamosítanak a versengő helyzetek preferálására, az azokban való helytállásra, jó teljesítményre. GRAZIANO, FELDESMAN és RAHE (1985) papír-ceruza tesztekkel végzett vizsgálatukban azt találták, hogy az extrovertáltak izgalmasabbnak, érdekesebbnek találták a versengő helyzeteket, mint az introvertáltak, és jobban hittek azok számukra pozitív kimenetelében. Egy kísérletben azt találták, hogy azok az egyének, akiknek Impulzivitás pontszáma magas, érzékenyebbek a jutalom jelzéseire, és kevésbé ítélik fenyegetőnek a jövőbeli lehetséges büntetést, így kevésbé tartanak a versengő helyzetek következményeitől (WOLFE, KASMER, 1988). Más kutatások csak viszonylag alacsony mértékű kapcsolatot találtak a kooperatív, illetve kompetitív viselkedés választása és a személyiségjellemzők között (BIXENSTINE, LOWENFELD, ENGLEHART, 1981). Újszerű eredményeket hozhat egy olyan vizsgálat, amely szisztematikusan megvizsgálja az egyes személyiségfaktorok hatását egy valódi versengő helyzetben választott viselkedési stratégiára.

Machiavellizmus: képesség a manipulációra A kompetitív helyzetekben való helytálláshoz gyakran szükség van a versenytársak befolyásolására, manipulációjára. DAWKINS és KREBS (1978) elmélete szerint a machiavellizmus adaptív társas viselkedés: a természetes szelekció azokat az egyedeket részesíti előnyben, akik sikeresen manipulálják mások viselkedését függetlenül attól, hogy ez előnyös-e a manipulált egyednek. Számos kísérleti eredmény mutat erre a lepkeszárnyon megjelenő fenyegető szemektől a horgászhal csaliján keresztül a főemlősöknél gyakran tapasztalt bonyolult megtévesztő manőverekig (WILSON, NEAR, MILLER, 1996; MCILLWAIN, 2003). Az ún. szociális intelligencia hipotézise (HUMPHREY, 1976; BARRETT, DUNBAR, LYCETT, 2002) szerint az emberi intelligencia kialakulásának fő mozgatórugója nem a tárgyi-fizikai környezet komplexitása volt, hanem az egyre összetettebbé váló társas környezet. Az emberi kapcsolatok mind szövevényesebbé váló hálójában őseink túlélésének és szaporodási sikerességének egyik fontos feltétele az volt, hogy manipulálni tudták csoporttársaikat (BERECZKEI, 2009). A szociális intelligencia egyik fontos összetevője a machiavelliánus intelligencia (BYRNE, WHITEN, 1988), azon képességek összessége, amelyek révén az egyedek saját érdekeiknek megfelelően alakítani tudják társaik viselkedését, eszközként használva fel őket céljaik eléréséhez (GUNNTHORSDOTTIR, MCCABE, SMITH, 2002). Az önös érdek érvényesítése sarkalatos pontja a machiavellizmusnak, ami azonban e tényezőkön 169

170


kívül még számos kognitív és szociális sajátosságot is magában hordoz (BERECZKEI, 2009). A magas machiavellizmus értékeket mutató egyének (magas Machok) hisznek abban, hogy mások manipulálhatóak, és egyfajta cinikus, gyanakvó beállítottság jellemzi őket: kiindulópontjuk az a meggyőződés, hogy ha ők nem használják ki a másikat, majd az fogja kihasználni őket (CHRISTIE, GEIS, 1970; BERECZKEI, 2009). Jellemző rájuk, hogy míg könnyen megértik versenytársuk gondolkodását, motivációs hátterét, vagyis fejlett az ún. hideg empátiájuk (elmeolvasó képességük), addig jellemzően alacsony az általuk átélt meleg empátia szintje (DAVIES, STONE, 2003). Így a magas Machok anélkül tudják manipulálni társaikat, hogy megérintenék őket a másik ember által átélt vagy az adott szituáció által generált érzelmek (PAÁL, BERECZKEI, 2007; BERECZKEI, 2009). Jellemző ugyanakkor, hogy a magas Machok rövid távú interakciókban kedvelt partnerek, gyakran választják vagy minősítik őket vezetőnek, rendszerint irányítani tudják az interakció tónusát, tartalmát és esetenként a végkimenetelét is (WILSON, NEAR, MILLER, 1998). A machiavellizmus feltehetően hasznos eszköz kompetitív helyzetekben, ahol a versenytársak manipulálása, kihasználása révén az egyén növelni tudja a megszerzett javakat. A kísérleti játékok segítségével végzett vizsgálatok igazolták, hogy a magas Machok még az olyan helyzetekben is érvényesíteni tudják érdekeiket, ahol nincs mód befolyásoló jellegű kommunikációra (GUNNTHORSDOTTIR, MCCABE, SMITH, 2002). Kevés azonban az olyan vizsgálat, amelyből kiderülne, hogy a magas Machok sikere fennmarad-e egy hosszabb távú (nem egyfordulós) kísérleti játék által biztosított anonim helyzetben is, ahol nem tudják érvényesíteni kommunikációs készségeiket.

MÓDSZER

Minta Vizsgálatunkban 75 egyetemista vett részt (36 férfi, 39 nő, átlagéletkoruk 21,67 év, Std. Dev.: 2,35), mindnyájan a Pécsi Tudományegyetem hallgatói. A résztvevőket internetes hirdetés útján toboroztuk az egyetem hallgatói közül. A kísérleti játékok valós pénzösszegekért folytak: az első helyen végző résztvevők a helyszínen pénzjutalomban részesültek.

Eljárás A kísérleti játékokban alkalmanként 5 kísérleti személy vett részt, akik előzőleg nem ismerték egymást. A résztvevők a vizsgálat kezdetén egy betűből és egy számjegyből álló kódot kaptak (például 1A, 2C), így biztosítva anonimitásukat. A kísérleti csoportok kialakításánál ügyeltünk arra, hogy minden esetben mindkét nem képviseltesse magát. 170


171

Személyiségtesztek A résztvevők a vizsgálat első részében egy személyiségtesztekből álló tesztcsomagot töltöttek ki, amely a CLONINGER, SVRAKIC és PRZYBECK által 1993-ban kidolgozott Temperamentum és Karakter Kérdőív (TCI) mellett tartalmazta még a CHRISTIE és GEIS (1970) által kifejlesztett, machiavellizmust mérő kérdőívet is (Mach IV. teszt). A TCI kérdőív több szempontból is illeszkedett kutatási célkitűzéseinkhez. A kérdőív által mért hét személyiségjellemzőt Cloninger két kategóriára – temperamentum- és karakterjellemzőkre – osztja. A temperamentumfaktorok a környezeti információk feldolgozásának öröklött mintáit jelenítik meg, meghatározzák az egyén érzelmi hatású ingerekre adott automatikus válaszainak jellemző mintázatait. A négy temperamentumfaktor – újdonságkeresés, ártalomkerülés, jutalomfüggőség és kitartás – öröklöttek, és viszonylag stabilak az egész életen át, függetlenül a kultúrától és a szociális hatásoktól. A személyiségjellemzők másik csoportja, a karakterfaktorok olyan egyéni különbségek, amelyek a temperamentum, a családi környezet és az egyéni élettapasztalatok interakcióinak eredményeként fokozatosan alakulnak ki (RÓZSA, KÁLLAI és munkatársai, 2005). A TCI kérdőív az általa mért hét fő- és huszonnégy alfaktornak köszönhetően lehetőséget nyújt a személyiség viszonylag széles spektrumú mérésére. A Mach IV. teszt a mások manipulációjára való képességet és készséget méri. A vizsgált egyéneknek különböző – többek közt Machiavelli A fejedelem című munkájából származó – állításokat kell mérlegelniük egy hétfokú skálán, aszerint, hogy milyen mértékben értenek egyet velük. Ilyen állítások például: „A legjobban úgy lehet az emberekkel bánni, ha azt mondjuk nekik, amit hallani akarnak” vagy „Kerülőutak nélkül nehéz az életben előrejutni.”

A kompetitív kísérleti játék A tesztek kitöltése után a kísérleti személyek egy kísérleti játékban – a Közjavak játékának (OSTROM, 1990) (lásd Függelék) módosított változatában – vettek részt. Versengő helyzetet teremtettünk: az instrukciót úgy alakítottuk ki, hogy az életszerű legyen, illetve, hogy a legnagyobb nyereséget úgy lehessen elérni, ha a kísérletben résztvevő személy nem járul hozzá a közjavakhoz, vagyis együttműködés helyett a versengés mellett dönt. A kísérletvezető a következő instrukciót olvasta fel a teremben helyet foglaló öt résztvevőnek: Ötfős vállalati osztály vagytok. A cég vezetője meg akarja jutalmazni közületek a legrátermettebbet. Úgy akarja kideríteni, hogy ki érdemli meg a jutalmat, hogy megnézi, hogy bántok a cég rátok bízott pénzével. Mindannyian kaptok 200 Ft-ot minden hónap elején, melynek sorsáról 5 hónapon keresztül dönthettek majd. Minden hónap elején el kell dönteni, hogy befektettek-e, és ha igen, mennyit a közös céges számlára. A céges számla nagyon magas kamatot produkál: az oda befektetett összeg havonta megduplázódik. Ezt a megduplázott összeget

171

172


hónap végén egyenlően osztja szét a bank közöttetek, attól függetlenül, hogy mennyit fizettetek be, vagy fizetettek-e egyáltalán. Az ötödik hónap végén a főnök megnézi, hogy kinek hogy sikerült kamatoztatnia a rá bízott összeget. Az az egy fő kapja meg a 2000 Ft-os jutalmat, akinek az ötödik hónap végén a legtöbb pénze van. Ha döntetlen lesz a verseny, vagyis többeknek ugyanannyi pénzt sikerült összegyűjteni a játék végén, akkor a 2000 Ft arányosan oszlik szét. A cég közben kamatozott pénzét természetesen vissza kell fizetni a céges számlára, így a játékban csak az vihet haza pénzt, aki nyer!

A játékosok külön asztaloknál ültek, nem volt lehetőségük kommunikációra, nem látták egymás felajánlásait, s nem tudták, az egyes betűk kit takarnak. A kísérletvezető időről időre jelezte, hogy melyik hónapnál tart a játék. A személyek körönként papírlapra írták felajánlásaikat, amelyet a körbejáró kísérletvezető feljegyzett, s felvezetett egy, a vizsgálati személyek számára is jól látható helyen elhelyezett táblázatba. Így a résztvevők minden kör befejeztével értesültek játékostársaik felajánlásairól, s megtudták, milyen összeget oszt vissza számukra a bank az adott hónapban. Az ötödik kör után a kísérletvezető eredményt hirdetett. Bár a játék során az öt résztvevő közül csak a legmagasabb összeget elérő személy kapta meg a kétezer forintos nyereményt, a továbbiakban arra az összegre, amellyel a résztvevők az ötfordulós játékot zárták, nyereményként fogunk hivatkozni. A játék végén a kísérlet vezetője arra kérte a kísérleti személyeket, hogy adjanak néhány mondatos, írásos magyarázatot döntéseikre, vagyis indokolják meg, mi határozta meg stratégiájukat, felajánlásaik összegét. A kísérleti játék végén a résztvevők egyenként kapták meg a részvételért járó összeget, így anonimitásuk végig biztosítva volt. EREDMÉNYEK

Egyéni különbségek A kísérleti játék viszonylag egyszerű struktúrájú: a játék nyertese az lesz, akinek összesített hozzájárulása a közjavakhoz a legalacsonyabb. Aki magánvagyonát növelve nem (vagy csak nagyon alacsony összeget) fizet be a közös kasszába, az úgy részesedik a többiek által összegyűjtött vagyonból, hogy közben magánvagyona is birtokában marad. Kézenfekvő lenne az az előzetes elvárás, hogy sok játékos egyáltalán nem fog hozzájárulni a közvagyonhoz. Az eredmények azonban azt mutatják, hogy – összhangban a korábbi kutatási eredményekkel – 75 személyből csupán 9 olyan játékos volt, aki egyáltalán nem fizetett be pénzt, a többség összes vagyonának több mint felét beadta, és akadtak olyanok is, akik összes vagyonukat befizették a játék során (2. ábra). Az eredmények láttán felmerül a kérdés, vajon miért mutat ilyen nagy változatosságot a vizsgálati személyek viselkedése egy olyan helyzetben, amely anonim, rövid távú, valódi pénzért zajlik, és viszonylag egyszerű a nyerő stratégia kialakítása? Erre a kérdésre valószínűleg csak a személyiségjellemzők vizsgálata után tudunk választ adni. 172

173

Ki nyeri meg a versenyt? Egy kompetitív kísérleti játék tanulságai Személyek száma 20 18

16

14 12

10 8

6 4

2

9

8

12

18

16

7

5

0 0 (potyautas)

1–200

201–400

401–600

601–800

801–999

1000 (altruista)

Befizetések összege a játék során (Ft) 2. ábra. A játékosok által befizetett összegek megoszlása

Nemek közötti különbségek Bár az egyes körökben felajánlott összegek nagyságában mutatkozó nemi különbség mértéke nem érte el a szignifikáns szintet, a tendenciaszerű különbségek a 3. ábrán szembetűnően kirajzolódnak. A női résztvevők által felajánlott összegek átlaga minden körben meghaladta a férfiak átlagos befektetéseit. A játék előrehaladtával megfigyelhető, hogy a felajánlások egyre csökkennek, azonban a két nem közötti különbség mindvégig megmarad. Ami viszont a játék végén nyert összegeket illeti, ebben a tekintetben a független minták T-próbája szignifikáns nemi különbségeket mutatott. Míg a nők átlagosan 1327 Ft-tal (SD = 303,817) zárták a játékot, addig a férfiak átlagosan 1579 Ft-ot (SD = 229,881) nyertek (t = 4,069; p < 0,01). Mivel az egyes csoportok légköre meglehetősen különböző volt (csoportonként különbözött, milyen összeg volt elegendő a nyeréshez), ezért az egyes játékosok által nyert összeget összevetettük a csoport játékosainak átlagos nyereményével. A. nemek közötti különbség így is szignifikáns maradt (t = 4,279; p < 0,01) (4. ábra).

173

174


Felajánlott összeg (Ft) 160 Férfiak Nők

140

120

100

80

60

40

20

116

146

100

130

78

58

93

88

42

63

0 1. felajánlás

2. felajánlás

3. felajánlás

4. felajánlás

5. felajánlás

3. ábra. Nemi különbségek a felajánlott összegek tekintetében

1,10

1,05

1,00

0,95

0,93

1,07 0,90

0,85 Férfiak

Nők

4. ábra. Nemenkénti átlagos nyeremény a csapatok átlagos nyereményéhez viszonyítva

174


175

Különbségek a Mach IV. teszt eredményei nyomán A Mach IV. teszten elért pontszám nem mutatott szignifikáns korrelációt sem a végső nyereménnyel (r = 0,093, p > 0,05), sem az egyes körökben felajánlott összegek nagyságával. Akkor sem találtunk összefüggést, amikor független minták T-próbájának segítségével megvizsgáltuk, van-e különbség az alacsony (85 alatti) és a magas (115 feletti) pontszámot elérők nyereménye, illetve felajánlásai között.

Különbségek a személyiség- (TCI) tesztben mutatott jellemzői alapján A nyeremény összege a TCI Jutalomfüggőség (RD) faktorával (r = – 0,280; p < 0,05) és Perzisztencia (P) (r = – 0,281; p < 0,05) faktorral mutatott szignifikáns negatív korrelációt. A Kooperativitás faktor és a végső nyeremény között nem mutatkozott korreláció (r = – 0,022; p > 0,05).

Különbségek a szociális értékorientáció tekintetében A résztvevőktől a kísérleti játék végén kért, az alkalmazott stratégiára vonatkozó indoklásokat öt független bíráló osztályozta a szociális értékorientáció szerint (VAN LANGE, SEMIN, GOOSSENS, 1998). A szöveges indoklásokat három kategóriába sorolták. Proszociális válasznak minősítették azokat az indoklásokat, amelyek más egyénekre, illetve a közösségre irányultak, például „Azért raktam be minden hónapban a maximális összeget, mert ez nem a saját, hanem a cégem pénze, és szerintem úgy korrekt, ha a magas hozam miatt a teljes összeget befektetem. Én a cég minden dolgozójától ezt várnám el!”. Individuális, egoista válaszoknak címkézték azokat az indoklásokat, amelyekben az egyén saját hasznára koncentrált, együttműködési készsége alacsony volt, például „Bár itt csapattagoknak voltunk titulálva, valójában vetélytársak voltunk, hiszen az elénk kitűzött cél csak egyikünk jutalmazásáról szólt. Pusztán matekkal rá lehet jönni, hogy 0 befizetés a nyerő stratégia. Ha csak egyetlen kör is van, ahol velem ellentétben mindenki 0tól különbözőt ad be, akkor nyertem.” Az e két kategóriába be nem sorolható válaszok az „egyéb” címkét kapták, például „Stratégiámban nem volt logika, de mégis csökkentettem a havi beadott összeget.” E felosztás alapján 32 fő válaszát minősítették a bírálók „individuálisnak”, 18 főét pedig proszociálisnak. E két csoport között mind az egyes körökben történő befizetések (t = – 7,366; p < 0,01), mind a végső nyeremény (t = 2,803; p < 0,05), mind a csapat arányában számolt végső nyeremény (t = 7,168, p < 0,01) tekintetében szignifikáns különbségeket kaptunk. Az 5. ábra azt mutatja, hogy az „individualisták” minden játékkörben kevesebbet fizettek a közös kasszába, mint a „proszociálisak”, és ez a különbség a játék során egyre növekedett. 175

176


Átlagosan felajánlott összeg (Ft) 200

individuális orientáció proszociális orientáció

180 160 140 120 100 80 60 40 20

87

189

62

169

34

135

31

133

14

101

0 1. felajánlás

2. felajánlás

3. felajánlás

4. felajánlás

5. felajánlás

5. ábra. Az individuális, illetve proszociális orientációt mutató egyének átlagos befizetései a kísérleti játék egyes fordulóiban

MEGBESZÉLÉS A nemi különbségek terén kapott eltérések jórészt megfelelnek a vonatkozó szakirodalom eredményeinek, amely a nők férfiaknál gyengébb versengési viselkedéséről számol be. Vizsgálatunkból úgy tűnik, hogy nem csupán a viselkedés, hanem feltehetően a motiváció szintjén is fennáll ez a különbség, hiszen a nők egy anonim, veszélytelen, reputációjukat sem fenyegető helyzetben is sokkal kevésbé vállalták fel és választották a versengést, mint a férfiak. Eredményeink értelmezésében MCCLELLAND (1987) hipotézise is támpontot nyújthat: ötfős vizsgálati csoportjainkban ugyanis minden alkalommal képviseltette magát mindkét nem, így elképzelhető, hogy az ellentétes nemmel való versengés helyzete a nőkre gátló módon, míg a férfiakra serkentőleg hatott. A Machiavellizmus kapcsán kapott eredmények ellentmondanak előzetes elvárásainknak. A Machiavellizmus pszichológiában használatos elméletének kidolgozói, CHRISTIE és GEIS (1970) szerint ugyanis a magas Machok képesek és hajlamosak kihasználni másokat saját érdekeiket szem előtt tartva. Versengésben való sikerességük főként rövid távú helyzetekben érvényesül (WILSON, NEAR, MILLER, 1998). Így azt vártuk, hogy a magas Machok különösen sikeresek lesznek e versengő játékban, és nyereményeik felülmúlják majd az alacsony Machok nyereményeit. Meglepetésünkre nem mutatkozott ilyen különbség. A kapott adatok részletesebb elemzése azonban felkínál egy lehetséges választ e 176

177

Ki nyeri meg a versenyt? Egy kompetitív kísérleti játék tanulságai Befizetés összege (Ft) 140 Alacsony Machok Magas Machok

120

100

80

60

40

20

137 132

116 125

88

88

87

78

61

53

0 1. forduló

2. forduló

3. forduló

4. forduló

5. forduló

6. ábra. Az Alacsony Machok (85 alatti pontszám a Mach IV. tesztben) és a Magas Machok (115 feletti pontszám) befizetései a kísérleti játék egyes fordulóiban

látszólagos ellentmondás feloldására. Ha megnézzük, hogyan alakultak a magas, illetve az alacsony Mach-pontszámot mutató egyének befizetései (6. ábra), érdekes mintázatot láthatunk. Úgy tűnik, az első felajánlásnál a két csoport között nincs jelentős különbség, a második körben pedig különös módon a magas Machok ajánlanak fel nagyobb összegeket. Feltételezhetjük, hogy mivel a játékban nincs mód kommunikációra, az egyének a felajánlásaik révén igyekeznek kommunikálni társaikkal. Az első lépések tehát a magas Machok részéről felfoghatók egyfajta benyomáskeltésnek, próbálkozásnak a többiek bizalmának elnyerésére. Az utolsó két körben jól látszik, hogy a magas Machok egyre kisebb összegeket ajánlanak fel, s hogy a magas és az alacsony Machok felajánlásai közötti különbség egyre nő. A kezdeti taktikázás után tehát áttérnek saját érdekeik érvényesítésére, a versengésre. Így feltételezhetjük, hogy azért nem látszik különbség a végső nyereményben a machiavellizmus tekintetében, mert az ötfordulós játék túl rövid volt ahhoz, hogy a magas Machok learathassák kezdeti benyomáskeltésük eredményeit. Néhány magas Mach-értéket mutató játékos indoklása jól demonstrálja ezt a gondolatmenetet: „Azért döntöttem így, mert ezeknek az értékeknek volt a legnagyobb várható hozama. Nyilván a 0 lett volna a tökéletes megoldás, de azt az utolsó körig nem akartam »kijátszani«, hadd pakolják be a többiek a pénzt, sőt növekvő tendenciát mutattam, ami nagyjából be is jött. A végén, amikor már megvolt a bizalom a csoportban, nyugodtan nullázhattam, mert tudtam, hogy más úgysem fog” (130-as Mach-pontszám). 177

178


„Így tudtam a legtöbb pénzhez jutni. A végén azért változtattam, azért nem adtam semmit, mert azt már nem tudják »visszabosszulni«!” (126-os Mach-pontszám). „Igyekeztem félrevezetni a többieket, több-kevesebb sikerrel” (133-as Machpontszám). A TCI teszt révén kapott eredmények első látásra nehezen magyarázhatóak. Előzetes hipotézisünk az volt ugyanis, hogy a Kooperativitás pontszám lesz az, amiben jelentősebb eltérést találunk a sokat és a keveset nyert játékosok között. Azt feltételeztük, hogy minél magasabb egy személy Kooperativitás pontszáma, annál kisebb lesz végső nyereménye, hiszen az átlagosnál nagyobb összeggel járul hozzá a közvagyonhoz, és nem magánvagyona gyarapítására koncentrál. Ilyen jellegű összefüggést azonban nem találtunk. Érdekes eredmény a végső nyeremény Jutalomfüggőséggel (RD) való negatív korrelációja. A Jutalomfüggés Cloninger elméletében a temperamentumfaktorok egyike. „A jutalomfüggőség a viselkedés fenntartásának, folytatásának öröklött mintáját jelenti, amely megnyilvánulhat az érzékenységben, a szociális kötődésben, a mások elismerésétől való függésben” (RÓZSA, KÁLLAI és munkatársai, 2005, 57). A jutalomfüggőség terén magas pontszámot elérők együttérzők, nagyon érzékenyek a szociális ingerekre, és ezzel együtt a dicséretre is. Az RD-faktoron alacsony értéket elérők érzelmileg ridegek, gyakorlatiasak, emocionálisan függetlenek attól, hogy mit akarnak tenni. „Olyan gyakorlati jutalmakra reagálnak, mint a pénz” (RÓZSA, KÁLLAI és munkatársai, 2005, 57). Kísérletünk nyomán úgy tűnik, minél magasabb az egyén Jutalomfüggés pontszáma, annál kevésbé képes a hatékony versengésre. Azzal, hogy fontos számára mások véleménye és elismerése, az is elengedhetetlenné válik, hogy jó színben tűnjön fel az adott csoport tagjai előtt. Ezért sokkal inkább hajlik az együttműködésre, mint mások megrövidítésére. Érdekes, hogy ez a törekvés akkor is érvényesül, amikor a helyzet anonim: vagyis a társak nem tudhatják, az egyén mennyit fizetett be. Ez a jellegzetesség azt mutatja, hogy e személyiségjellemző viszonylag stabil tulajdonsága az egyénnek, amely kevéssé függ a külső szituációtól. A Perzisztencia (Kitartás) tekintetében kapott szignifikáns eltérés valószínűleg részben összefügg a Jutalomfüggőség tekintetében talált különbséggel. A Perzisztencia ugyanis eredetileg a Jutalomfüggőség alfaktora volt, és csak később vált önállóvá (RÓZSA, KÁLLAI és munkatársai, 2005), így a két faktor tartalma némileg hasonló. Az e jellemzőben talált különbségek magyarázhatók azzal is, hogy a Kitartás tekintetében magas pontszámot elérő személyeket valószínűleg nem tántorította el proszociális, „adakozó” szándékától az, ha csoportjuk másik tagjai individuális stratégiát követtek, és keveset fizettek be a közös kasszába. Így a Kitartás megjelenhet a kezdeti proszociális attitűdhöz való ragaszkodásban, amely nagy mértékben függetlennek tűnik a környezeti hatásoktól. Ez az attitűd a jelen kísérleti játékban csökkent összegű nyereményhez vezetett, ami magyarázza a Perzisztencia és a végső nyeremény közötti negatív korrelációt.

178


179

A személyiségjellemzők tekintetében mutatkozó különbségek jól nyomon követhetők abban is, ahogyan az egyének játékstratégiáikat indokolják. Az individuális orientációt mutatók azonnali, rövidtávú nyereségre törekednek, amely versengő stratégiában, a közvagyonhoz való alacsonyabb szintű hozzájárulásban jelenik meg. A proszociális attitűddel rendelkezők a csoport hasznát tartják szem előtt, magasabb összegeket fizetnek a közös kasszába, indoklásaikban pedig gyakran megjelenik a becsületesség, a csapattársakkal való korrektség elve, amely alapján hosszabb távú orientációt sejthetünk viselkedésük hátterében.

JÖVŐBELI KUTATÁSI IRÁNYOK Most tárgyalt kísérletünk egy szélesebb körű kutatás kereteibe illeszkedik. A vizsgálatban részt vett egyének viselkedését a versengő szituáció mellett együttműködést igénylő helyzetben is megvizsgáljuk. A résztvevők körének kibővítése, és a kapott adatok részletesebb elemzése után reméljük, választ kapunk arra a kérdésre is, hogy az egyének játékstratégiáinak mely elemi maradnak változatlanok a megváltozott társas szituációban, és mely elemek függnek a helyzet jellegzetességeitől. A stratégiára vonatkozó indoklások tervezett narratív elemzése feltehetőleg hozzásegít majd a motivációs háttér mélyebb megértéséhez.

FÜGGELÉK

Közjavak játék (Public goods game) „Többmenetes – általában 10 menetből álló – kísérleti játék. A résztvevőkkel előre közlik a menetek számát és a játék néhány egyéb feltételét. A játék során többnyire négy vagy öt személy játszik egymással, akik mindegyike ugyanakkora összeget kap a játék elején. Ezután minden egyes menetben a játékosok arról dönthetnek, hogy pénzük mekkora hányadát juttatják a csoportnak. A felajánlott összeg a közös számlát növeli, a többi pedig a saját számlán marad. Minden menet végén a kísérletvezető közli a játékosokkal, hogy mennyi pénz gyűlt össze a közös számlán, amelyet azután megnövel (például megkétszerez), és egyenlően visszaoszt valamennyi játékosnak (ugyanezt éri el, ha a közös tőke bizonyos hányadát juttatja vissza egyenlő mértékben). Így például, ha az öt játékos 1000 forinttal kezd, és ebből összességében 2500 forintot bocsátanak a csoport rendelkezésére, akkor a menet végén mindenkinek 1000 forint kerül a magánszámlájára, amely hozzáadódik a közadakozás után maradó összeghez. Ezután következik a második menet, ahol a játékosok újra döntenek az általuk felajánlott összeg nagyságáról, és így tovább. A végén mindegyik játékos megkapja a magánszámláján lévő pénzösszeget. A közjavak játékot büntetésekkel is ki lehet egészíteni. Ilyenkor a játékosoknak lehetővé teszik, hogy bizonyos menetek végén pénzbírságot vessenek ki azokra, akiket korábbi játékuk alapján potyalesőnek ítélnek meg” (BERECZKEI, 2009, 283).

179

180


IRODALOM BARASH, D. P. (1980) Szociobiológia és viselkedés. Natura, Budapest BARRETT, L., DUNBAR, R. I. M., LYCETT, J. (2002) Human Evolutionary Psychology. Palgrave, London BERECZKEI T. (1991) A génektől a kultúráig. Gondolat Kiadó, Budapest BERECZKEI T. (2003) Evolúciós pszichológia. Osiris Kiadó, Budapest BERECZKEI T. (2009) Az erény természete. Önzetlenség, együttműködés, nagylelkűség. Typotex, Budapest BERECZKEI, T., BIRKAS, B., KEREKES, ZS. (2007) Public charity offer as a proximate factor of evolved reputation-building strategy: An experimental analysis of a real life situation. Evolution and Human Behavior, 28, 277–284. BIXENSTINE, V. E., LOWENFELD, B., ENGLEHART, C. E. (1981) Role Enactment Versus Typology: Another Test of the Triangle Hypothesis. Journal of Personality and Social Psychology, 41 (4), 776–788. BYRNE, R., WHITEN, A. (1988) Machiavellian Intelligence. Social Expertise and the Evolution of Intellect in Monkeys, Apes, and Humans. Clarendon Press, Oxford CAMPBELL, A. (2007) Sex differences in aggression. In DUNBAR, R. I. M., BARRETT, L. (eds) Oxford Handbook of Evolutionary Psychology. 365–382. Oxford University Press, Oxford CHARLESWORTH, W. R. (1996) Co-operation and Competition: Contributions to an Evolutionary and Developmental Model. International Journal of Behavioral Development, 19 (1), 25–38. CHRISTIE, R., GEIS, F. (1970) Studies in Machiavellianism. Academic Press, New York CLONINGER, C. R., SVRAKIC, D. M., PRZYBECK, T. R. (1993) A psychobiological model of temperament and character. Archives of General Psychiatry, 50, 975–990. DALY, M., WILSON, M. (1988) Homicide. Aldine de Guyter, New York DARWIN, CH. (1859/2000) A fajok eredete. Typotex, Budapest DAVIES, M. H., STONE, T. (2003) Synthesis: Psychological understanding and social skills. In REPACHOLI, B., SLAUGHTER, V. (eds) Individual Differences in Theory of Mind. 305–352. Macquire Monographs in Cognitive Science. Psychology Press, Hove, E. Sussex DAWKINS, R., KREBS, J. R. (1978) Animal signals: information or manipulation In KREBS, J. R., DAVIES, N. B. (esd) Behavioral Ecology: An Evolutionary Approach. 282–309. Blackwell Scientific Publication, Oxford DRUCKMAN, D., BENTON, A. A., FAIZUNISA, A., BAGUR, J. S. (1976) Cultural Differences in Bargaining Behavior: India, Argentina and the US. Journal of Conflict Resolution, 20 (3), 413–452. FÜLÖP M. (1995) A versengésre vonatkozó tudományos nézetek. I. A versengő magatartás eredete. Pszichológia, (15) 1, 61–111. GRAZIANO, W. G., FELDESMAN, A. B., RAHE, D. E (1985) Extraversion, social cognition, and the salience of aversiveness in social encounters. Journal of Personality and Social Psychology, 49, 971–980. GUNNTHORSDOTTIR, A., MCCABE, K., SMITH, V. (2002) Using the Machiavellianism instrument to predict trustworthiness in a Bargaining game. Journal of Economic Psychology, 23, 49–66.

180


181

HUMPHREY, N. K. (1976) The social function of intellect. In BATESON, P. P. G., HINDE, R. A. (eds) Growing Points in Ethology. 303–317. Cambridge University Press, Cambridge LORENZ, K. (1963) On Aggression. Bantan Edition, New York MCCLELLAND, D. (1987) Human Motivation, Cambridge University Press, Cambridge MCILLWAIN, D. (2003) Bypassing Empathy: A Machiavellian Theory of Mind and Sneaky Power. In REPACHOLI, B., SLAUGHTER, V. (eds) Individual Differences in Theory of Mind. Macquarie Monographs in Cognitive Science. 39–66. Psychology Press, Hove, E. Sussex MIDLARSKI, E., JONES, S., CORLEY, R. (2005) Personality correlates of heroic rescue during the holocaust. Journal of Personality, 73, 907–934. OSTROM, E. (1990) Governing the Commons: The Evolution of Institutions for Collective Action. Cambridge University Press, New York PAÁL T. (2008) Elmeteória, játékelmélet, machiavellizmus: a kapcsolódási pontok. In ERŐS F. (szerk.) Megismerés, reprezentáció, értelmezés. 134–140. Molnár Nyomda, Pécs PAÁL, T., BERECZKEI, T. (2007) Adult theory of mind, cooperation, Machiavellianism: The effect of mindreading on social relations. Personality and Individual Differences, 43 (3), 541–551. PENNER, L. A., DOVIDIO, J. F., PILIAVIN, J. A., SCHROEDER, D. A. (2005) Prosocial behavior: Multilevel perspectives. Annual Review of Psychology, 56, 365–392. RANSCHBURG J. (1988) A nő és a férfi. Typofit Gmk., Budapest RÓZSA S., KÁLLAI J., OSVÁTH A., BÁNKI M. CS. (2005) Temperamentum és karakter: Cloninger pszichobiológiai modellje. Medicina Könyvkiadó, Budapest SCHROEDER, D. A., PENNER, L. A., DOVIDIO, J. F., PILIAVIN, J. A. (1995) The psychology of helping and altruism: Problems and puzzles. McGraw-Hill, New York TRIVERS, R. L. (1971) The evolution of reciprocal altruism. Quarterly Review of Biology, 46, 35–57. VAN LANGE, P. A. M., SEMIN-GOOSSENS, A. (1998) The boundaries of reciprocal cooperation. Europian Journal of Social Psychology, 28, 847–854. VAN VUGT, M., ROBERTS, G., HARDY, C. (2007) Competitive altruism: A theory of reputation-based cooperation. In DUNBAR, R. I. M., BARRETT, L. (eds) Oxford Handbook of Evolutionary Psychology. 531–540. Oxford University Press, Oxford WILSON, M., DALY, M. (1985) Competitiveness, Risk-taking and Violence, The Young Male Syndrome. Ethology and Sociobiology, 6, 59–73. WILSON, D. S., NEAR, D., MILLER, R. R. (1996) Machiavellianism: A synthesis of the evolutionary and psychological literatures. Psychological Bulletin, 119, 285–299. WILSON, D. S., NEAR, D. C., MILLER, R. R. (1998) Individual Differences in Machiavellianism as a Mix of Cooperative and Exploitative Strategies. Evolution and Human Behavior, 19, 203–212. WOLFE, R. N., KASMER, J. A. (1988) Type Versus Trait: Extraversion, Impulsivity, Sociability, and Preferences for Cooperative and Competitive Activities. Journal of Personality and Social Psychology, 54 (5), 864–871.

181

182


WHO WILL WIN THE COMPETITION? PERSONALITY, STRATEGY AND SUCCESS IN A COMPETITIVE GAME CZIBOR, ANDREA – BERECZKEI, TAMÁS

From the evolutional perspective, goods gained in the competition can increase the individual’s prospect for surviving and mating, resulting in a higher genetic representation in the next generations. Our aim was to investigate how personality characteristics influence the benefits earned from and strategies applied to a competitive game that was played for real money. In the experimental settings university students played the Public Goods game, transformed to a competitive situation. We used Temperament and Character Inventory by Cloninger, and the Mach IV. Test in order to obtain information about the subjects’ personality and character profiles and their level of Machiavellianism. Furthermore, at the end of the experiment participants reported the main motives underlying their decisions during the game which enabled us to classify them as “individuallyoriented” and “prosocially-oriented” players. Significant difference was found between the female and male participants in the amount of benefit they gained: the women’s contribution to the public goods was significantly higher, therefore they earned less money, than men did. The amount of benefit negatively correlated with Reward Dependence and Persistence. Finally, significant differences were revealed between individually-oriented and prosocially-oriented players in the strategy they played, and the amount of benefit they gained. Key words:

182

competition, Machiavellianism, personality, public goods game

KI NYERI MEG A VERSENYT? EGY KOMPETITÍV KÍSÉRLETI JÁTÉK TANULSÁGAI

Recommend Documents