Kézművesség Somogyban

Kézművesség Somogyban

A kézművesség ezer éve

a Kárpát-medencében...

Tartalom T

Köszöntő.................................................................................................................................................... 3 A kézművesség gyógyító ereje.............................................................................................................4 Hagyományból építkező jövő............................................................................................................... 5 Értéket teremtő kezek............................................................................................................................. 6 Somogy megye kézművességének rövid története a honfoglalástól napjainkig �� 7 Hagyományőrzés Somogyban........................................................................................................... 18 Egy megszállott, aki kifordította sarkaiból a világot......................................................................20 A nemezelés teremtés..........................................................................................................................22 Vérehulló fecskef ű sárgítja a szarut...................................................................................................24 Jól csak a szívével lát az ember..........................................................................................................26 A kézműves a saját törvényeit követi................................................................................................28 Tánc és népviselet lakik a szívében....................................................................................................30 A saját játékommal akartam játszani.................................................................................................32 Eg y vékony ecset az élet......................................................................................................................34 A baba körül forog a világ...................................................................................................................36 Játék a színekkel, technikákkal............................................................................................................38 A faragott bútorban lelkek találkoznak.............................................................................................40 Az ember a vasnál is „erősebb ”.........................................................................................................42 Évszázadnyi tapasztalat bőrbe „kötve”..............................................................................................44 Fába faragott élet...................................................................................................................................46 Tűzben születik, s fényben él..............................................................................................................48 Kótyumfitty, ami igazán örömet okoz...............................................................................................50 Mesés színek, színes mesék.................................................................................................................52 Harsány színek helyett visszafogott elegancia................................................................................54 Borásznak készült, pálinkász lett............................................................................................................56 Sajtba foglalt üzenet a világnak..........................................................................................................58 Kaposvár kincse a gyógyító lekvár.....................................................................................................60 Egészséget őröl a biomalom..............................................................................................................62

2

K

Köszöntő A „Kézművesség 1000 éve a Kárpát-medencében” rendezvénysorozat megtartására immár 15. alkalommal kerül sor, amelynek az idén a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara a házigazdája. A rendezvénysorozatot a megyei kamara a hagyományokhoz híven e kiadván�nyal is emlékezetessé teszi. E jeles alkalomból tisztelettel köszöntöm a résztvevőket és a kiadvány olvasóit. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara kezdeményezője volt a rendezvény megszervezésének, anyagilag is támogatva megvalósulását. Tisztelve az elődök munkáját és a hagyományokat, a kézműves örökséget, az a törekvése, hogy a kézművességet, kézműipart élővé, a társadalmi-gazdasági fejlődés szerves részévé tegyük. Ezt a célt szolgálja az évente meghirdetésre kerülő Magyar Kézműves Remek pályázat is. Somogy megyét népszerűvé teszik jó adottságai – a nagy kiterjedésű erdők, az érintetlen környezet, a természetes vizek jelenléte, mint a Balaton, a Dráva folyó, vagy a gyógyforrások, amelyek vonzzák a hazai és külföldi turistákat. Az erdő- és a mezőgazdaság mellett az ipar jelentősége is erősödik. A megyében jelentős hagyományai vannak a kézművességnek, a népi iparművészetnek, melynek gyökerei évszázadokra nyúlnak vissza. A magyar társadalom életében mindig jelen volt a tárgykultúra. A tárgyak használhatósága mellett a megmunkálás minősége, a tárgyak esztétikuma is fontos volt. Az igények kielégítésében és formálásában hosszú időn át meghatározó szerepe volt a kézműiparnak. Ma a 3D-s nyomtató korában módosult, megújult formában éli reneszánszát a kézművesség, amelynél megfigyelhető, hogy a dísztárgy-funkció mellett

a hétköznapi használhatóság is előtérbe került. A szép és jól használható tárgyak szeretete, az irántuk jelentkező igények növekedése jó alapot jelent a kézművesség fejlődésének. Ennek jelei az igen jelentős idegenforgalommal rendelkező „Somogyországban” is láthatóak. A kistelepüléses megyében a hagyományok különlegesen élő ápolása, a szennai falumúzeum színes programjai, a falusi vendéglátás ízvilága, a buzsáki hímzés, a lovasíjászat újjáélesztése, mind-mind arról tanúskodnak, hogy a népművészet és a hagyományőrzés sok helyen ma is élő tevékenység. A vendégforgalom bővülő piacot jelent a kézműves termékek számára. Az ebben rejlő lehetőségeket a kistelepülések fejlődéséhez, munkaalkalmak teremtéséhez is ki lehet aknázni. A kiadványt jó szívvel ajánlom figyelmükbe, és remélem, egyre többen érdeklődnek majd Somogy megye iránt, és tenni is fognak fejlődéséért. Dr. Parragh László a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke

Kézm űvesség Somogyban

A

A kézművesség gyógyító ereje Somogyba érkezett a „Kézművesség ezer éve a Kárpát-medencében” címet viselő rendezvénysorozat, amely nemcsak megtisztelő feladat, hanem jó lehetőség is arra, hogy megmutassuk „Somogyország” kincseit, mindazt, amit a kézművesség az elmúlt évszázadokban felhalmozott. S persze megmutassuk azt is, amit a jelenkor képviselői tettek hozzá e míves örökséghez. Nekünk itt Somogyban van okunk az örömre még akkor is, ha válsággal küzdő korunk nem kímélte a kézműveseket sem. Az utóbbi években is számos elismerés talált itt gazdára, szívet melengető díjak, büszkeségre okot adó eredmények formájában. Ne feledjük, a kézművességnek gyógyító ereje van. Ráirányítja a figyelmet arra, hogy mennyire fontos az alkotó ember, hogyan élhetjük át, és milyen sokféleképpen fejezhetjük ki a bennünk lakozó érzéseket. A kézművesség megtanít bennünket arra is, hogyan figyeljünk oda belső igényeinkre, s hogyan teremtsük meg, állítsuk vissza a „építő”, harmóniát teremtő belső békét. A kézművesség megmutatja azt is, hogy minden ember tehetséges! S nem csak az a feladat hát, hogy kiválasszuk a legjobbakat a többiek közül, hanem az is, hogy segítsünk megtalálni mindenkinek azt, amiben ő a legtehetségesebb! A kézművesség tehát alkotó, művészi önkifejezés, örökös küzdelem, amely felkészít arra: hogyan győzzük le a bennünk élő, időnként bénító előítéleteket. Megtanít arra is, hogyan oldjuk fel belső, feszítő gátlásainkat önmagunkkal és az alkotással, életünk „alkotásával” szemben.

4

Csak az félti tudományát, akinek kevés van belőle. A kézművesség gyakorlati válasz az adott kor kihívásaira. Ezért ha valaki elég jó, senki sem várja el tőle, hogy tökéletes legyen! S talán nem is a tökéletes technikai tudás elsajátítása a lényeg, hanem az, hogy újra felfedezzük magunkban a bennünk élő gyermeket, aki képes igazán örülni, lelkesedni, aki meri használni a fantáziáját, hallgat a belső parancsára, és megfegyelmezhetetlenül kreatív. Az igazi kézműves alkotás így segíthet megtalálni a békét önmagunkkal! Varga József a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara elnöke

H

Hagyományból építkező jövő Nagy szeretettel köszöntöm a „Kézművesség ezer éve a Kárpát-medencében” esemény résztvevőit, közreműködőit és a kiadvány olvasóit. Megtiszteltetés és öröm számomra, hogy részt vehetek e nagy - immáron 15 éves - múlttal rendelkező rendezvényen, amely minden elemében a jövőről, az alkotásról és az emberről szól, úgy, hogy a múlt értékeit őrzi és továbbélteti. A hagyomány a történelem folyamán kialakult értékek összessége, amely - a fejlődés folyamán - szorosan összekapcsolódik a megújulással. A kézműiparban együtt jelenik meg a hagyomány és a jövő, egyfelől az értékeket kötelességünk megőrizni, másfelől meg kell felelnünk a kihívásoknak. A kézműipar egybe fogja a hagyományos értékeket és több, a jövő szempontjából meghatározó innovatív tevékenységet is. A kreativitás és a kultúra hasznosítása az azokhoz kötődő iparágak terjeszkedése nem csupán a társadalmi-kulturális mozgások eredménye, hanem az európai versenyképességet erősítő stratégia is. A kreatív ipar ma a világ egyik legfejlődőbb ágazata, és a kézművesség, ezen iparág fontos része, szerepe például a foglalkoztatásban, a munkahelyek bővítésében vitathatatlan. Magyarország világszerte elismert a hagyományőrzés terén, de hiteles értékeink mégis nehezen mutatkoznak meg a külvilág előtt. Nekünk, és a szakma által elkötelezett embereknek feladatunk, hogy a szervezetek, a társadalom és gazdaság minden szereplője határon innen és túl megismerje, hogy ebben a tevékenységben mennyi érték, belső tartalék, erő rejlik.

A kérdés ma az, hogy felnő-e Magyarországon egy olyan generáció, amely folytatója lehet a korábbi évszázadok kézműves hagyományainak, műveltségének, képes-e tovább vinni országa évszázadok óta felhalmozódó értékes tudását úgy, hogy közben lépést tart a műszaki, technológiai kihívásokkal, új ismereteket sajátít el és alkalmazkodik a folyamatosan változó környezeti feltételekhez. Hiszem, hogy a kiadvány és a XV. Kézműipari Konferencia hozzájárul mindezen célok eléréséhez és újabb lendületet ad számunkra a feladatok megoldásához. Köszönetemet fejezem ki mindazoknak, akik közreműködtek a rendezvény előkészítésében, lebonyolításában és a kiadvány elkészítésében. Rabi József a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Kézműves Kollégiumának elnöke


É

Értéket teremtő kezek A kiadványt, melyet kezében tart, bevallom, elfogult szeretettel ajánlom figyelmébe. Elfogult szeretettel, hiszen lapjain Somogy megye kézműves hagyományai kelnek életre. A következő oldalakon a hagyományokat továbbvivő mesterek adnak ízelítőt e táj kincseiből. A paletta nem teljes körű, de érzékelteti, hogy megyénkben milyen sokszínű, gazdag tárháza van a régi népi kézműves mesterségeknek. A lapokon életre kel a fa, az agyag, a gyapjú, a fém, csodás babák, kerámiák, gazdagon faragott dísztárgyak születnek a semmiből. Művészien díszített mézeskalácsok, nemesen egyszerű szőttesek, színes festett üvegek, melyeken varázslatos hangulatot teremtve törik meg a fény. A méz, a bor, melyek zamatát, ízét a zselici rétek virágai és a balatoni napsütés adja. Somogy múltját idézik a hagyományőrző huszárok és néptáncosok, akiknek látványos, mozgalmas produkcióiból is láthatunk bemutatót kiadványunkban. Jómagam – tősgyökeres somogyi lévén – ezer szállal kötődöm ehhez a megyéhez, a megye kézművességéhez. Mint a kamara Kézműves Tagozati alelnöke nap mint nap találkozom azokkal az emberekkel, akik két kezükkel teremtenek értéket, akik tudják, hogy a számítógépek és a szuper okos programok világában is az egyediséget, a különlegességet az a hozzáadott érték jelenti, amit ők, csak ők tesznek, tehetnek hozzá a tehetségükkel, a tapasztalatukkal, a tudásukkal.

6

Akinek nincs múltja, nincs jövője sem. Egy táj, és az ott élő közösség attól válik egyedivé, hogy van közös múltja. Ezt a múltat becsülni, ápolni kell, hiszen a miénk és pótolhatatlan értéket jelent. Ezekkel a gondolatokkal kívánom, hogy kiadványunk lapjain látható szép tárgyak szerezzenek örömet és hozzák közelebb Önökhöz szeretett otthonunkat, „Somogyországot”. Ojtó Lajos a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara Kézműves Tagozatának elnöke

Somogy megye kézművességének rövid

története a honfoglalástól napjainkig

Somogy megye kézművességének történetét azok a régészeti leletek, levéltári források és a török utáni időkből múzeumba került tárgyak, fotók, helyben megőrzött örökségek dokumentálják, melyeket az egyes korok kutatói az elmúlt évszázadban feltártak, cikkekben, tanulmányokban, kiállításokban feldolgoztak, közzétettek, hogy a Somogyban élt mesteremberek, háziiparosok életkörülményeit, termékeit, hétköznapjait, ünnepeit, szokásait a jelen kor embere megismerhesse. Az Árpád-kor kézművessége A honfoglaló magyarok a mai Somogy területén szlávok, germánok és avarok által gyéren lakott vidéket találtak. A 900 táján történt megtelepedésüket a kb. harminc ismert (pl. Fiad, Balatonkiliti, Szalacska, Zimány, Sérsekszőlős, Zselickislak, Vörs, Fonyód, Balatonszemes stb.) honfoglalás kori temető bizonyítja a megyében. E korszak legfontosabb kézművesei a kovácsok voltak, akik nagy gyakorlattal formálták a földműveléshez szükséges eszközöket pl. az eke vaspapucsát, a földet hasító csoroszlyát, az aratáshoz elengedhetetlen sarlót és a szőlőmetsző késeket. Kovácsok keze alól kerültek ki a fegyverek is. A fegyverkovácsok külön csoportot alkothattak, hiszen nagy ügyesség, gyakorlat kellett az íjakhoz készített nyílhegyekhez, hogy azok harcban és vadászatban is tökéletesen működjenek. Az ötvösök legszebb munkái a tarsolylemezek voltak, melyek a fegyverövön függő bőrtarsolyok fedelét díszítették. Hasonlóan szép, igényes munkákra leltek a régészek Somogyjádon, ahol egy honfoglalás kori sírból ezüst állatfejes karperec és gyűrű került elő.1 Az Árpád-kor egyik legkorábbi somogyi vasolvasztó emléke a Somogyfajsz közelében feltárt kohó, ahol cipóalakú vastömböt, ún. vasbucát állítottak elő. A bucák további feldolgozásra kereskedelem, vagy a királyi birtokok ellátására hivatott szervezet révén jutottak el az ország különböző részeibe.2 Ezt az alapanyagot használhatták a somogyi kovácsok is fegyverek, mezőgazdasági szerszámok, edények stb. készítéséhez. A kor fazekasmesterei a keletről hozott tudásuk mellett az itt élők termékeivel is megismerkedtek. A magyar fazekasok többsége a földművelés mellett kiegészítő tevékenységként űzte mesterségét, edényeiket kézi korongon formázták. A különböző méretű kerámiához szükséges agyagot hurkatechnikával rakták fel, majd egyik kezükkel az edény falát igazították a kívánt formára, miközben a másikkal a korongot hajtották.

1 Bárdos Edith: Régészeti előzmények. Kaposvár anno…Történeti kiállítás. Somogyi Múzeumok Füzetei 20. Kaposvár, 1993. 12. 2 Takács Miklós: Kézművesség az Árpád-korban. In.: A magyar kézművesipar története (szerk.: Szulovszky János), Budapest, 2005. 93.


A 13. század elején lábbal hajtott, gyorsan forgó korongok jelentek meg, velük együtt új edényformák, előbb a városokban, majd a falusi fazekasok körében is. A lassúbb, kézi korongon történő edényformázás csak fokozatosan szorult háttérbe. A termesztett kendert és lent „lábítos szövőfán” szőtték, amiből egyszerűbb és díszesebb, hímzéssel ellátott viseleti darabokat, női ingeket, tarsolyfedőket, fejfedőket készítettek. A hímzés egykori színvonalára a későbbi korok magas szintű népművészetéből lehet visszakövetkeztetni, mert a múlékony anyagok igen gyéren, legfeljebb csak apró szálakban maradtak fenn. A kutatók szerint a bizánci eredetű selyem az előkelőbb rétegek öltözetében továbbra is igen fontos szerepet kapott. A bőrfeldolgozás minden állattartó népnél kiemelt szerepet játszott, így a magyaroknál is. Ahogy a textil alapanyag, úgy a bőr is az enyészeté lett, amikor viselőjével együtt eltemették. Más források adhatnak információt az egykori bőrviselet gazdagságáról. Az eddig ismert legkorábbi bőrmelles ábrázolást a somogyvári bencés apátság kőfaragványai között találjuk. Amen�nyiben a „Szent Egyed búcsúja” jelenetet megtestesítő férfiak ruházata magyar vonatkozású, úgy azt a magyarok legkorábbi, rátettel díszített szűcsmunka emlékének tekinthetjük.3 E mesterség remekeivel később, a török utáni időkben találkozunk, a 17-19. századi forrásokban és tárgyi emlékekben, melyek a bőrfeldolgozás magas színvonalának meglétére engednek következtetni a korábbi korok mestereinél is. Somogy területén a kora középkorban élt köznép temetőiből előkerült sírleletek: S-végű hajkarikák, vas fátyoltűk, gömbös végű fülbevalók, vassarkantyú, vaspatkó, kerámia stb. a különböző nyersanyagoknak a kor fejlettségi színvonalának megfelelő kézműves feldolgozásáról vallanak. Helyneveink még ma is őrzik az Árpád-kori kézműves falvak emlékét, pl. Kovácsi, Fonó, Ötvös. Kézművesek a középkorban és a török megszállás időszakában A történészek szerint a megye középkori fejlődését viszonylagos kiegyensúlyozottság jellemezte a tatárdúlás utáni időktől a török megszállásig. A középkori ajándékozási és birtokperek árulkodnak arról, hogy milyen fontos szerepet játszottak a birtokkal kapott szolgák, jobbágyok és kézművesek, akik nemcsak a saját otthonaik, hanem a földvárak, a nagyobb várkastélyok építkezéseinél, azok berendezésénél is szerepet kaptak. Az 1534-ben készült összeírás szerint a megyét aprófalvak sűrű hálózata jellemezte, 237 nemesi és 42 papi birtokkal. 4 Nagyobb városa nem volt, viszont annál több mezővárosa, melyek közül a legfontosabbak: Segesd, Somogyvár, Babócsa, Kálmáncsehi, Kőröshegy, Szigetvár, Atád, Csurgó, Hedrehely, Hetes, Lábod, Marcali, Szenyér, Zákány. A középkori Segesd város és megye történetét a régészeti kutatásokból jól ismerjük, az ott folytatott ásatások leletei szépen kirajzolják az egykori királyi, majd királynéi, illetve ispánsági központ kulturális örökségét.5 A 13. század második felétől 1395-ig a királynék állandó udvartartásának székhelye volt, majd a Báthoriak kezére került. Ebben az időszakban Segesdet és a többi mezővárost is a helyi és a távolabbi magyar fazekasok (pl. budai, nyugat-dunántúli, Szombathely környéki) látták el konyhai edényekkel, díszkerámiákkal, de hozattak osztrák „gfrafitos” fazekakat is, melyek jobb minőségűnek számítottak. 3 4 5

Knézy Judit: A paraszti viselet változásai a 18-20. században. In.: Somogy megye népművészete (szerk.:Kapitány Orsolya - Imrő Judit) Kaposvár, 2001. 208. Knézy Judit: Táj, népcsoportok története, művészeti hatások. In.: Somogy megye népművészet (szerk.: Kapitány Orsolya – Imrő Judit). Kaposvár, 2001. 11. Magyar Kálmán: A középkori Segesd város és megye története, régészeti kutatása. (Egy királynéi központ a X-XVIII. században) Kaposvár, 1988. Somogyi Almanach 45-49. sz.

8

Ez a magasabb igényszint utal Somogy tehetősebb jobbágylakóira, polgáraira, a fejlettebb ízlésű vidéki nemességre. A régészeti kutatások bizonyították, hogy a megye fent említett mezővárosai - köztük Segesd is- a 14-15. században be tudtak kapcsolódni az országos és távolsági (ausztriai, bécsi, linzi) kereskedelembe, de a feltárások során megtalált kézműves szerszámok: ácsszekercék, fejszék, bárdok, vassalakok, öntőtégelyek, ötvös kalapácsok, fogók, fazekasok mintázó vasai stb. a helyi kézművesek jelenlétéről, domináns szerepéről vallanak. A településen 1499-ben már 20 kézművesről tudunk, köztük egy kovácsmesterről is említést tesznek.6 E korszak legjelentősebb kézműves leletanyaga egy kovácsműhely eszközkészlete (üllő, tűzi fogók, verő és formázó kalapácsok, lemezvágó olló, fenőkő, lyukvágók, vágóvas, vasrúdtöredék) és termékei (patkók, ollók, vaskések, vashorog, vasszegek, csizmapatkók, bárd, kocsi vasalások, vasgyűrű, láncok stb.), melyek az egykori Segesd mezőváros feltárása során kerültek elő. Magyar Kálmán ásatásvezető régész szerint a vasakat az 1664-es hadiesemények idején áshatták el zsákba, textilekbe csomagolva.7 E gazdag, egyedülálló leletanyag napjainkban a segesdi Árpád-házi Szent Margit Múzeumi Kiállítóhely és Községi Könyvtár kiállításában látható. Ipar a török kiűzésétől a kiegyezés időszakáig A hódoltság alatt nemcsak a mezővárosok népessége fogyatkozott meg, hanem a falvak jelentős része is elnéptelenedett. A megye községeinek majd hetvenöt százaléka elpusztult. Mindez természetesen a középkori településszerkezet megszűnését is jelentette. A vármegye 1596-ban megszűnt, önállóságát 1715-ben állították vissza. A török idők után a legtöbb folyamatosnak tekinthető települést – bár erősen megfogyatkozott lakossággal- a Zselic ÉNy-i felében, Belső-Somogy déli felében találjuk. Szigetként máshol is maradtak fenn túlélő falvak, így Kaposvár környékén, a Kis- Balaton keleti szélén, Külső-Somogy ÉK-i felében.8 A 18. század eleji országos összeírásból (1715) az egyes településeken következtetni lehet az iparosok meglétére, mivel a vezetéknév akkor még foglalkozásnevet is jelzett. Ekkor 12 kaposvári családfő közül 5-nek Szabó, 1-nek Csizmadia volt a vezetékneve. 1720-ban 45 adózóból 19-nek volt foglalkozást jelző vezetékneve.9 A török előtt Somogy a viszonylag kevés nemzetiséggel rendelkező megyék egyike volt. Az elmenekült, vagy elpusztult népesség helyébe az állam és a birtokosok telepítésekbe kezdtek. A hódoltság időszakában már megkezdődött az idegen ajkúak bevándorlása, majd a 18. században kiteljesedő telepítések a megyét soknemzetiségűvé tették, melyek között komoly szerepet játszottak a betelepülő iparosok is. A csurgói uradalomba szerződtetett árendás iparosok 1763-1793 között részben magyar, részben horvát eredetűek voltak, német anyanyelvű alig akadt. Ugyanakkor 1763-ban egyenesen Bécsből hívtak gelencsért Szentmiklósra (Bartholomeus Schweiger), aki a csurgói kastély és más épületek kályháit készítette, rakta, javította a fiaival együtt. A keresztúri uradalomban az 1772-93 között kötött szerződések szerint a téglaégető mesterek mind német származásúak voltak (Dox Antal l774, Lochner György l775, Perger György 1776-77.).10

6 7 8 9 10

Magyar Kálmán: A segesdi mezőváros 17. századi kovácsműhelye. (Régészeti leletek az 1987-es feltárásból) Somogyi Múzeumok Közleményei (továbbiakban: SMK) Kaposvár, 1998.155. Uo:158. Knézy Judit: Táj, népcsoportok története, művészeti hatások. In.: Somogy megye népművészete (szerk.: Kapitány Orsolya - Imrő Judit) Kaposvár, 2001.16. T. Mérey Klára: Kaposvár iparának története a török kiűzésétől a második világháború végéig. In.: T. Mérey Klára- Kaposi Zoltán: Kaposvár ipartörténete. Kaposvár, 2001. 14. Knézy Judit: A német iparosok szerepe a majorok kiépítésében a 18. században és a reform korban Somogy megyében. In.: Tanulmányok a kézműipar történetéből (szerk: Csiffáry Gergely- Dóka Klára) Veszprém, 1999. 14.


A levéltári források arról vallanak, hogy 1785-ben Kaposváron már 155 mester dolgozott. A ruházati és textiliparban 28 szabó, 14 csizmadia, 9 szűrszabó, 8-8 varga vagy másként cipész és takács, 7 szűcs, 5 bocskorkészítő, 4 gombkötő, 3 kötélverő, 2 süveges, 1-1 kalapos és kelmefestő. Az élelmiszeriparban 6 mestert írtak össze (2 pék, 1 mészáros, 2 molnár, 1 dohánykészítő), a vasés fémiparban 1 aranyművest, 4 lakatost, 3 kovácsot. Kéményseprő 1, fazekas 12, üveges 1, kádár 5, asztalos 3, esztergályos 2, fésűs 1, 1 nyereggyártó, 3 szíjgyártó, 7 tímár, 3 kőműves, 12 ács működött a településen. Ez a létszám a lakosság létszámához képest (2111 katolikus, kevés létszámú protestáns és zsidó) egy iparosodó mezővárost sejtet, ahova német, horvát nyelvterületről és az ország különböző megyéiből is érkeztek mesterek.11 A Széchényiek marcali és csokonyai uradalmának építkezéseinél német és magyar mestere-ket egyaránt foglalkoztattak. A Marcaliba betelepülő iparosok is jelentős százaléka német nyelvterületről, vagy hazánk más vidékeiről érkezett. A marcali asztalosok között 1810-ben ott találjuk Mechwart Jánost, 1813-ban Zange Henriket, de az egyik lakatos is német származású volt, Götz Georg, de volt kovács, pék, bábsütő, festő, kalapos, gombkötő, varga, szappanos, tímár is a német jövevények között. Így nem véletlen, hogy az egyik iparosok által lakott utcát Német utcának nevezték el.12 Az egyfajta mesterséget űző, termelő vagy szolgáltató kézművesek középkori eredetű érdekvédelmi szervezetei a céhek voltak. A céhszabályzat meghatározta a céhtestület és a céhtagok jogait és kötelezettségeit. A somogyi iparosok a 17. század végén, a 18. század elején igyekeztek korábbi, elveszett céh kiváltságlevelüket újból megkérni, de új céhek alapítására is sor került. Legkorábban, 1698-ban kapták meg céh kiváltságlevelüket a kaposvári szabók, 1699-ben a csizmadiák. 1700-1701-ben 6 szabó és 6 csizmadia kapott Szigetváron céhlevelet, majd 1712-ben az igali szabók kérték az elveszett céhlevelük megújítását. 1715-ben Kaposváron vegyes céh is alakult, amiben szűcsök, kovácsok, lakatosok, szíj-, pajzs-, nyereggyártók és csiszárok is voltak. Önálló céhe a megye molnárainak (1692) és a Kőröshegy központtal bejegyzett pintéreknek is volt, illetve a megye több helyén szerveződtek céhbe a takácsok [(Igal 1723, Kaposvár 1735, Karad 1748, Ságvár 1768, Kéthely 1830, Vid (Nemes-) 1837, Csurgó 1838, Atád (Nagy-) 1839, Marcali 1840, Kiliti 1841, Szakácsi 1845)], a fazekasok (Kaposvár-1745, Karád-1782). 13 Nagyatád iparosai is 1775-ben halaszthatatlannak tartották egy vegyes céh létrehozását, hiszen már számos iparos élt a településen, de egyik szakma sem érezte úgy, hogy alkalmas lenne egy önálló céh megalapítására. Ezért együtt hozták létre: a helyi takácsok, kalaposok, szűcsök, szabók, szűrszabók, szíjgyártók, posztókészítők, gombkötők, csizmadiák, vargák. 14 A korabeli összeírásokból jól kirajzolódnak a megye legfontosabb iparos központjai, melyek között ott volt Marcali, Csurgó, Nagyatád, Szigetvár, Tab és Kaposvár a vásártartási jogukkal (Szigetvár 1700, Kaposvár 1703, Kéthely 1715, Babócsa 1742, Nagyatád 1744, Sárd 1757, Marcali 1772 stb.) együtt. A falvak is rendelkeztek iparosokkal, kovács, takács, molnár szinte mindenütt működött. A 19. század elejére (1817,1819) Somogyban 31 vásártartó települést 123 vásárral tartottak számon. A vásároknak megvoltak az íratlan szabályai, melyekhez a résztvevőknek alkalmazkodni kellett. A nagyobb vásárokban 25-30 féle kézműves iparág is képviseltette magát, az azonos szakmák rendszerint egy helyre települtek, a sátraik „utcát” alkottak.15 11 12 13 14 15

T. Mérey Klára: Kaposvár iparának története a török kiűzésétől a második világháború végéig. In.: T. Mérey Klára- Kaposi Zoltán: Kaposvár ipartörténete. Kaposvár, 2001. 19 Knézy Judit: A német iparosok szerepe a majorok kiépítésében a 18. században és a reformkorban Somogy megyében. In.: Tanulmányok a kézműipar történetéből (szerk.:Csiffáry Gergely-Dóka Klára) Veszprém, 1999. 15-16. Magyar Néprajz III. Kézművesség Gőzsy Zoltán: Újjáéledéstől a reformkorig. Nagyatád története 1690-1823. In.:Nagyatád monográfiája (szerk.: Bősze Sándor) Nagyatád, 2001. 146. Szili Ferenc: Somogy megye kereskedelme a kései feudalizmus korában (1700-1848). Kaposvár, 1988. 75-83.

10

A céhek reformját az 1859. évi iparrendtartás hozta el, melyet az iparszabadság rendeleteként tartunk számon. E rendelet a céheket megfosztotta alapvető funkciójuktól, elvette tőlük a szakmai minősítés jogát. Bár az iparűzőknek- ahol céhek voltak - be kellett lépniük, de a mesterré váláshoz remeklés már nem volt. Az 1868. évi VI. törvénycikknek köszönhető az 1869-es iparosok és kereskedők összeírása. A besorolásnál az alábbi kritériumnak kellett megfelelni: „Iparosnak nézetik az, ki kézmű vagy gyáripart, ide értve a nyers bánya termékek feldolgozását is, hatósági jogosítvány folytán önállóan és keresetmódképpen folytat; és így kizáratik az, ki valamely ipart mellékfoglalatosságképpen, vagy csak házi és gazdasági szükséglete fedezésére űz. Iparosnak tekintendők azon erkölcsi személyek t. i. társaságok, részvénytársulatok, intézetek is, melyek hatósági jogosítvány mellett ipart űznek”. A megye 316 helysége közül 292 településre készült el az összeírás. A nagyobb települések kivételével az iparosok mezőgazdasági munkával is foglalkoztak az év nagyobbik részében, amit a zselickislaki jegyző így jelzett: „Alulírott alázattal jelentem, miszerint jegyzőségem helységeiben oly iparosok nem léteznek, kik egyedül abból táplálnák, és ruháznák magokat, hanem csak egyedül olyanok egy kettő létezik, minden községemben, akik egész éven által egy két holnapig dolgoznak télen, nyáron pedig egész időszakban napszámmal keresik a kenyerüket”.16 Az összeírás szerint Kaposváron működött a legtöbb iparos és kereskedő, számuk 216 fő volt. A legnagyobb létszámban a cipészek (15), fazekasok (11), szűcsök (11), csizmadiák (10), takácsok (9), asztalosok (9) voltak. Kevesebb számban működtek bognárok (8), szabók (6), kovácsok (5), kötelesek (5), hentesek (4), mészárosok (4), kalaposok (4), bádogosok (4). A többi iparág képviselői 1-2 személlyel képviseltették szakmájukat a városban. Szigetváron 162 főt írtak össze, Nagyatádon 130, Marcaliban 105 ember volt iparos vagy kereskedő. A nagyobb településeken az iparosok aránya 10-20 % között mozgott. A megyeközpont, Kaposvár, az iparosok megtelepedését illetően meghatározóvá vált, gazdasági és társadalmi jelentősége a 19. század második felében tovább erősödött. Az első ipari vállalkozás megjelenése is e településhez köthető, hiszen már 1839-ben egy posztógyár felállításán dolgoztak (posztó-, kender-, lenfonál előállítása, szövése), melyben a munkát a rabokra bízták. A dologház kiteljesedő működését azonban több emberi és természeti tényező gátolta, így 1852-re sajnos megszűnt.17 A céhek tárgyi emlékeit a levéltárak, múzeumok gyűjteményei szép számban őrzik, melyek a megye 18-19. századi kézműiparának jelentőségéről árulkodnak. A Rippl-Rónai Múzeum néprajzi és történeti gyűjteményében a céh articulusok, céhládák, céhpecsétek, céhkorsók, céh behívó tábla, céhzászló tartó és a kaposvári fazekascéh zászlója 1795ből annak bizonyítékai, hogy a tanult kézműiparosok működésük alatt a megyében élők igényeit igyekeztek kielégíteni, szolgálni. Erről vallanak a megye falvaiban (pl. Csököly) tevékenykedő festőasztalosok által készített menyasszonyi ládák „tulipános ládák” is a néprajzi gyűjteményben, melyek a férjhez menő lányok stafírungjának készültek az 1870-es évekig. A ládák többsége évszámmal ellátott, de mesterjegyet nem hordóznak. Ilyen festőasztalos remek a szennai református templom 1785-ből származó berendezése is, melynek eredeti, dúsan virágozott díszítményét, reneszánszban gyökerező mintakinccsel Nagyváti János készítette. Ugyancsak e korszakot dicsérik azok a talpas-favázas lakó- és gazdasági építmények is, melyek készítői ácsmunkához értő jobbágyok, parasztok voltak. A többségében háromosztatú lakóházak szobáját kályhásmesterek által készített szemeskályhák fűtötték, míg a füstöskonyhában polyvás sárral tapasztott kemencében, katlanba helyezett üstben és a sárpadkán, somogyi, vagy a vásárokba más vidékekről érkező fazekasok által készített cserépedényekben szabadtűznél 16 17

Récsei Balázs: Somogy kereskedői és iparosai 1869-ben. Adatbázis az eredeti források alapján. Magyar Nemzeti Levéltár/ Somogy Megyei Levéltára. Adatbázisok segédletek/ Egyéb segédletek, forrásközlések. T. Mérey Klára: Kaposvár iparának története a török kiűzésétől a második világháború végéig. In.: T. Mérey Klára- Kaposi Zoltán: Kaposvár ipartörténete. Kaposvár, 2001.42.


főzték az asszonyok a család ételét. A 19. század első felében épült talpas házak egy része megérte a 20. század második felét is, melyek közül több (Lakócsa, Horvát Nemzetiségi Tájház: Szenna, Árpád u. 38.) helyben megőrzött népi építészeti emlékünk. Azok, melyek fennmaradását helyben nem lehetett biztosítani (Rinyakovácsi, Kisbajom, Csököly, Nagykorpád, Somogyszob és számos gazdasági építmény), azokat Szennába telepítették át az 1970-es évek derekától, létrehozva ezzel egy szabadtéri múzeumot. E korszak építményei a megyeközpont arculatát is befolyásolták, a Fő utcában álló Arany Oroszlán Patika, a Megyeháza, a „Haza kis polgárainak” címzett iskolaépület a korszak építészeinek kifinomult ízléséről, a korszak stílusjegyeinek biztos alkalmazásáról vallanak, melyek építészeti örökségünk részei. Kiegyezéstől az első világháborúig A kiegyezés időszakában a divat fokozatos változása átrendezte az egyes kisipari tevékenységet űzők számát, arányát. Ami szembetűnő, hogy a bocskorkészítők és szűrszabók száma Kaposváron egy-egy személyre csökkent, ami már e viseleti darabok elhagyása felé mutatott. A legnagyobb adót a mészárosok és a kékfestők fizették a városban, mészáros 7 volt, 15 segéddel és 6 inassal, kékfestő mester csak 2 volt, 6 segéddel és 3 inassal. Ebben az időszakban erősödött meg Kaposváron az építőipar. Négy ács vállalkozót, 10 kőművest írtak össze jelentős számú segéddel és inassal. 1876-ban két építész is működött, akiknek 60 segéd és 30 inas is a kezük alá dolgozott. Erre az időszakra már két könyvnyomda is megtelepült Kaposváron, 8 segéd, 4 inas, 2 férfi és 2 női munkással. A statisztikai adatok egyéb iparágként jelezték a fényképész, a kéményseprő, a kárpitos, az órás, a szobafestő szakmákat, melyeknek szintén voltak képviselői a településen. 18 A megye közlekedéstérképét a századfordulóra megépült vasútvonalak átrajzolták. A kisipar mellett fokozatosan tért hódított a gyáripar (pl. Cukorgyár), ami azonban az önállóan, vagy a néhány segéddel, inassal dolgozó mesteremberek jelentőségét nem szorította háttérbe, hiszen a kézműiparnak hagyománya, vevőköre és erős szervezeti képviselete volt (az Egyesült Ipartársulat, mely 1874-ben alakult, Iparos Társaskörre változtatta a nevét, miután 1885 májusában megalakult a Kaposvári Ipartestület).19 Az ipar- és kereskedelempolitikával sokan elégedetlenek voltak az országban. Az 1881. évi 44. törvénycikk, az ún. első ipartámogató törvény is csak a gyáriparra figyelt, de a kézműipar problémájával nem foglalkozott. 20 A szakképzés megindítását szorgalmazta az Országos Iparegyesület. Somogyban az első alsó fokú ipariskola 1884-ben nyílt meg Kaposvárott. Néhány évre rá a szigetvári és a csurgói kezdte meg működését. Volt még alsó fokú ipariskola: Barcson, Marcaliban, Nagyatádon, Nagybajomban és Tabon is, melyek csak később indultak be.21 Amikor 1889-ben Baross Gábort kinevezték kereskedelemügyi miniszternek, az ipar is hozzákerült, melynek fejlesztésére igen nagy hangsúlyt helyezett. Az iparos képzést kiemelten kezelte, 1890-ben létrehozta a 16 tagú Országos Ipartanácsot, melynek feladata volt az ipar és a kereskedelem ügyeiben gyakori érdekellentétek elsimítása, a kompromisszumok megteremtése. Kiemelten támogatta az iparfejlesztést és az 1891. évi XIII. törvénnyel bevezette a vasárnapi munkaszünetet.22 18 19 20 21 22

T. Mérey Klára: : Kaposvár iparának története a török kiűzésétől a második világháború végéig. In.: T. Mérey Klára- Kaposi Zoltán: Kaposvár ipartörténete. Kaposvár, 2001.70-71. T. Mérey Klára: : Kaposvár iparának története a török kiűzésétől a második világháború végéig. In.: T. Mérey Klára- Kaposi Zoltán: Kaposvár ipartörténete. Kaposvár, 2001.74. Szulovszky János: A kézművesipar helyzetének változásai a céhek megszüntetésétől az állomosítás küszöbéig (1872-1945). In.: A magyar kézművesipar története (szerk.: Szulovszky János) Budapest, 2005.254. Magyarország vármegyéi és városai (szerk.: Borovszky Samu-SZiklay János) Somogy vármegye, Közoktatásügy Szulovszky János: A kézművesipar helyzetének változásai a céhek megszüntetésétől az állomosítás küszöbéig (1872-1945). In.: A magyar kézművesipar története (szerk.: Szulovszky János) Budapest, 2005.258.

12

A századforduló időszakára a gyáripar fejlődésével párhuzamosan a megyében tevékenykedő kisiparosok meg tudták őrizni jelentőségüket, amiben nagy szerepe volt az iparral összefüggő egyesületeknek, egyleteknek, melyek fő ereje az önképzésben és az érdekvédelemben testesült meg. Ehhez az időszakhoz kötődik az 1873-as bécsi világkiállítás, melyre somogyi kézművesek munkái is elkerültek. A világkiállításra összegyűlt anyagot- kiutaztatása előtt- Budapesten kiállították. Az egyik tudósító így írt erről: „Nem messze az ajtónál a zalamegyei szűrök függnek, odább a somogyiak, melyek…mindenféle zsinórral ugy ki vannak kanyargatva: hogy a menydörgős mennykő is eltévedne rajta…”. Egy ilyen cifraszűr remeket készített az 1870-es években a csurgói Dobor István szűrszabó mester is, melynek díszítményében mindazokat a jelképeket sűrítette, melyek a magyarságot szimbolizálták ( piros-fehér-zöld nemzeti színek, koronás címer stb.)23 A megyéből 22 db teljes szűr került országos és megyei múzeumok gyűjteményébe. Dobor István munkája a veszprémi múzeum gyűjteményét gyarapítja. A kaposvári múzeum olyan darabokat is őriz, melyeket Gönczi Ferenc a múzeum első vezetője 1929-ben az utolsó kaposvári szűrszabó mesterrel, Vajda Sándorral rekonstruáltatott az 1880-as évek divatja szerint. Az egykori somogyi szűcsök (Kaposvár, Nagyatád, Csurgó, Szigetvár) keze-munkáját dicsérik azok a múzeumba került női ködmönök, melyek a 19. század második felében a paraszti női öltözetnek részei voltak. Tájanként, falvanként különböző szabással készítették, bőrrátéttel díszítették, selyem- vagy gyapjúszállal gazdagon kihímezték azokat. A kaposvári múzeum néprajzi gyűjteménye a korszak egyik jelentős takácsmesterének a munkáiból is őriz néhányat. Szalóky Sándor 1872-ben nyitott műdamaszt szövőműhelyt Kaposváron, amit halálig (1932) működtetett.24 E többször kitűntetett mester készítette 1896 körül azt a két 6 személyes és egy 12 személyes damaszt abroszgarnitúrát, amit Galimberti Karolina kapott a stafírungjába. Amikor a korszak iparosai közül kiemelünk néhányat, nem szabad megfeledkezni Kaposvár első fényképészéről Langsfeld Mórról (1829-1905) sem. Ő az 1870-es évekre a Dunántúl egyik legjelentősebb fotógráfusa lett. A feltörekvő polgárság egyre jobban igényelte a jó minőségű felvételeket, családi fényképeket készíttetettek, melyek közül a 20. században szép számban kerültek a megye múzeumának gyűjteményébe. Ezek a felvételek hűen követik a városi élet egyes mozzanatait is, melyek beszédes kordokumentumok. Kézműiparosok a két világháború közötti időszakban A megye járási székhelyein és a falvakban kézműipar tevékenységet folytatók aránya a két háború közötti időszakra megváltozott. Az első világháború a kézművesek sorát megtizedelte, közel felére esett vissza a számuk, s csak 1920-ra állt vissza az 1910-es szint, amit az évtized végéig egyenetlen, lassú fejlődés követett. Ettől Kaposvár helyzete eltért, az egyre súlyosabb tőkehiányt is kevésbé érezte meg a megyeközpont, a vásárlóképes kereslet is kiegyenlítettebb volt a megye más településéhez képest, mert itt éltek a megye és a város vezetői, tisztségviselői, üzletemberei, hivatalnokai.25 Egyes kisipari tevékenységek a divat módosulásának, a gazdasági fejlődés eredményeként, illetve a gyáripar térhódításának következményeként megszűntek vagy átstrukturálódtak, de a technikai fejlődés eredményeként újak is (pl. vízvezeték-készítő, villanyszerelő, műszerész, autójavító) napvilágot láttak. Erre az időszakra rányomta bélyegét a gazdasági válság, a nyersanyagellátás problémája, de a hatóságok, a törvényerejű rendeletek sem könnyítették meg az iparosok életét. 23 24 25

Katona Edit: Posztóból készült viseletdarabok. In.: Somogy megye népművészete (szerk: Kapitány Orsolya-Imrő Judit) Kaposvár, 2001.181-182. T. Mérey Klára: Kaposvár iparának története a török kiűzésétől a második világháború végéig. In.: T. Mérey Klára- Kaposi Zoltán: Kaposvár ipartörténete. Kaposvár, 2001. 133. Bősze Sándor: A kaposvári kisiparosok élete a két világháború között. In.: Somogyi Honismereti Híradó 1982/2. 49.


A kaposvári kisipar helyzetéről készült 1932-es állapotfelmérés arról tájékoztat, hogy 1046 fő volt a kisiparosok száma a városban, köztük a legnépesebb (342 fő) a ruházati iparosoké. A cipészek voltak a legtöbben (143 suszter, 21 csizmadia), majd a varrónők következtek (68 fő), de volt bőven szabó, kalapos és találhattunk még fehérnemű készítőt, kelmefestőt, fűző készítőt is. Iparáganként követve az alábbi kép rajzolódik ki az 1925-ös felméréshez képest az 1932-es évben: a vas-, gép- és villamos iparban megnövekedett a kisiparosok száma, a faiparban csökkent. A bőriparé stagnált (4 tímár), a fonó- és szövőiparban a 10 takács helyett már csak 4 dolgozott. Az élelmiszeriparban 7-ről 9-re nőtt a számuk, amit az újonnan megjelent szikvízgyártók képviseltek. A nyomdaiparban, az építőiparban is nőtt az iparosok száma és egyre szaporodtak a borbélyok (69), szobafestők (25) is, míg az órás és ékszerész szakmát 13 fő helyett már csak 11 fő képviselte.26 Voltak azonban még olyan kézműves mesterségek a megyében, melyek több generáción át apáról fiúra öröklődtek, biztosítva ezzel a mesterségbeli tudás folytonosságát, fennmaradását és olyanok is, melynek kiemelt képviselőjévé vált ebben az időszakban a szakma első művelője. A nagyatádi iparosok között nagy múlttal rendelkező család volt a Selmeczy, akik Nyitráról származó csizmadiák voltak. Selmeczi István már Atádon született, édesapja telepedett le a 19. század elején a mezővárosban. Fia, Viktor (1864-1937) is folytatta a mesterséget. Ludas Katalinnal kötött házasságából 12 gyereke született. Közülük a fiúk (5), mind nagyapja és apja mesterségét tanulták ki, a lányok pedig varrónők lettek. Az I. világháború után a család Pestre költözött a jobb megélhetés reményében, ahol a fiúk cipőgyárban helyezkedtek el, a lányok közül pedig Katalin a Váci utcai méret utáni szabóságban tanulta ki a mesterséget. Hat év után a család visszatért Nagyatádra és az Árpád utcában műhelyt nyitottak. A lányok az épület egyik részében varrodát rendeztek be, ahol rajtuk kívül a helybeliek közül több lányt és asszonyt is foglalkoztattak. Nagyon igényesen készítették el a divatlapokból megrendelt ruhákat, általában 2-3 próba után állították össze véglegesre a megrendelt ruhát. A megrendelők méreteit mértékkönyvben vezették, amiben a méretek esetleges változásait is rögzítették. A város polgárai jártak hozzájuk varratni, parasztok nem varrattak a szabóságban, hanem otthon maguk készítették el a ruháikat, vagy vásáron vették, esetleg a magyar szabóhoz vitték az anyagot. A Selmeczy lányok a hétköznapi ruhák mellett estélyi ruhákat, báli ruhákat, farsangi maskarákat is készítettek. A kovácsok munkája az évszázadok során mindig jelentős szerepet töltött be, a föld-, a famegmunkálás, az állattartás eszközeit stb. többségében ők állították elő, de konyhai eszközök, szerszámok is kikerültek a kezük alól. A kovácsok munkájára ebben az időszakban még nagy szükség volt, a falvakban szinte mindenütt tevékenykedtek, a városokban is jelen voltak, de főleg a kovácsmesterségből kivált lakatosokra számítottak. A hagyományos kovácsmesterségből váltak ki és specializálódtak a díszműkovácsok is, akik közül a megyében kiemelésre méltó a Marcaliban tevékenykedő Hikman Béla. A somogyi születésű mester (Szabás, 1887) Marcaliban Kőszeghy József lakatosmesternél inaskodott, majd négy év után elindult, hogy szakmai ismereteit különböző műhelyekben gyarapítsa. 1903-ban már Pesten volt. Nagynevű mestereknél (Árkai Sándor, Teichner Ádám) dolgozott, számos bérpalota és középület kovácsoltvas munkáinak az elkészítésében részt vett. Állandóan tovább képezte magát, mindent megtanult, amit a kor iparos nevelése nyújtani tudott. Tizenkét szakmából tett eredményes mestervizsgát. Az 1920-as években visszatért Marcaliba, ahol műlakatos műhelyt nyitott. Díszműkovács munkáival országos kiállításokon is szerepelt, az 1927-es kaposvárin, majd az 1929-es székesfehérvárin is aranyérmet szerzett. A Marcali Ipartestületnek vezetőségi tagja, majd elnöke lett.27 26 T. Mérey Klára: Kaposvár iparának története a török kiűzésétől a második világháború végéig. In.: T. Mérey Klára- Kaposi Zoltán: Kaposvár ipartörténete. Kaposvár, 2001. 141-142. 27 Huszár Mihály: A sárkányos cégér alatt. Életrajzok a Hikman-Szabó család történetéből. Marcali, 2013. 4-6.

14

Munkái közül több a marcali múzeumba került, ezek a „Mesterek és műhelyek” című állandó kiállításban ma is láthatók. A városban számos magán- és középületnek műlakatos, díszműkovács munkáját készítette. Tanulók sorát nevelte, képezte a szakma szeretetére, az alkotás örömére. Egykori házának kapuja (Marcali, Petőfi u. 11.) ma is hirdeti mesterségbeli tudását, ami 1932-ben készült. Ebben az időszakban is voltak központi rendelkezések, iparra vonatkozó törvények, melyek közül az 1931-eset (1931.XXI.tc.) emeljük meg. Ez már a kisipar modernebb formáját, a kisipari szövetkezeteket részesítette előnyben, ennek a kialakulását támogatta. Ez a szervezeti forma a második világháború utáni időszakban válik meghatározóvá, többnyire a kisipar jól prosperáló üzemeinek az államosításával. Egyéni létjogosultságot csak azon iparágak képviselőinek hagytak (pl. ács, tetőfedő, bádogos stb.), akiknek a munkája eme keretek közé nem volt szorítható. Kisipar a második világháború utáni években az ezredforduló időszakáig A második világháború a kézműiparosok sorát is megtizedelte, a nyersanyag hiány fokozottan jelentkezett, de fizetőképes kereslet sem volt, mert a termékek egy részét jegyre adták, az infláció pedig az égbeszökött. Az 1947. augusztus 1-én meghirdetett „három éves terv” keretében végbement az államosítás.1948-ban a Kommunista Párt kezébe került az ország politikai és gazdasági irányítása, majd a szociáldemokratákkal egyesülve a Magyar Dolgozók Pártja került meghatározó pozícióba. A magángazdaság felszámolása felgyorsult, „..állami tulajdonba vonták a magyarországi magánpénz intézményrendszer minden elemét, államosították a külkereskedelmet, a belkereskedelem jelentősebb intézményeit, az alumíniumipart, a villamosenergia-hálózat egészét, vagyis a „fordulat éve” a munkáspárti gazdasági hatalom megteremtése jegyében telt el”. A nagyobb települések üzemeiben, gyáraiban a szovjet típusú kommunista, államosított rendszer kiépítése az 1949. év végén hozott rendelettel zárult. Ez kimondta a 10 főnél több dolgozót foglalkoztató üzemek állami kézbe vételét, de ezt a rendszer hívei „túlteljesítették” és már a 3-4 főt foglalkoztatottakat is államosítottak. Csak azok az ipari vagy szolgáltató üzemek maradhattak magánkézben, amelyek működése az időközben kialakított tervgazdasági rendszer irányításába nem fért bele, vagy amelytől a közellátás szükséges javítását várhatta a kommunista politikai vezetés.28 1948-ban, a „fordulat évében” Marcaliban is megkezdődött a község iparos társadalmának tudatos felszámolása. Elkészítették a „kuláklistát”, melyen Hikman Béla az elsők között szerepelt az „ipari kulákok” sorában. 1949-ben bevonták az iparengedélyét és a Marcali Községi Pártbizottság első titkára rendőri segédlettel kidobatta a műhelyéből. Néhány nap múlva államosították a műhelyét és lakóházát. Házának egy részében bérlőként bent maradhatott, aminek a másik felében a mindenkori járási párttitkár, majd később a járásbíróság elnöke lakott. A kisiparos Hikman mester „kizsákmányoló osztályidegen” lett. Több helyen próbált elhelyezkedni, fegyvermester lett a honvédségnél, de pártutasításra elküldték. Hogy magát és családját eltartsa, a konyhaasztal szélén varrógépeket és lámpákat javított. Feljelentették és megbüntették „kontárkodás” miatt. A vele szemben elkövetett törvénytelen magatartás és a koholt vádak, eljárások sora egészsége megromlásához vezetettek. Az ingyenes orvosi és kórházi ellátást „mint kulák” soha sem kaphatta meg. Egy jobb jövőbe vetett hittel halt meg 1958. május 29-én. 29Az egykor kiemelt tehetségként ismert és elismert mester az „új rendszer”fizikai és szellemi terrorjának az áldozata lett. Kreált perek sora érintette az iparosokat (pl. a kaposvári Lenkovics Lajos molnárt, Németh Ignác cipőkészítőt), akiknek a példája is mutatja, hogy a kisiparosok sorsa megpecsételődött. 28 Kaposi Zoltán: Ipar és ipari társadalom Kaposváron 1945-50 között. In.:T. Mérey Klára- Kaposi Zoltán: Kaposvár ipartörténete. Kaposvár, 2001. 233. 29 Huszár Mihály: A sárkányos cégér alatt. Életrajzok a Hikman-Szabó család történetéből. Marcali, 2013. 7-8.


A gazdasági életből tudatosan kiszorították őket, és ez várt a többi kisüzemmel rendelkezőkre is. A korszakot jellemzi az is, hogy 1949-ben a nagy múltú Kaposvári Ipartestület feloszlott, funkcióit a hatalom által támogatott KIOSZ vette át. 30 Az 50-es években, a megyeközpontban fokozatosan kiépültek azok a szocialista típusú ipari üzemek (a korábban jól prosperáló vállalkozások államosításával, pl. Kaposvári Ruhaüzem 1950ben, a Gömbös Mór féle úri és női divatüzlet és a Mérei Mózes szabó műhelyből), melyeket az állam (pl. minisztériumi hatáskörbe sorolva) irányított. A Molnár-Sauer-Mihalovics féle kisipari asztalos üzemek államosításával, majd összevonásukból, 1952 tavaszán jött létre a Somogy megyei Faipari Vállalat, melynek 20 dolgozója főleg konyhabútorokat, koporsókat, majd hálószoba bútorokat állított elő. A kezdeti időszak gyenge eredményei fejlesztést követeltek, ami az eszközfejlesztést, a munkaszervezeti struktúrát és a termékváltást is érintette. 1961-ben az általuk gyártott kárpitozott hálószobabútor a Budapesti Ipari Vásáron már aranyérmes lett.31 Kisipari szövetkezetek is szép számban jöttek létre, közülük az első 1948 decemberében Szabó Termelő és Értékesítő Kisipari Szövetkezet néven. Tevékenysége a „textilruházati konfekció és mérték utáni szabóság” volt, ami Kaposvár képzett szabómestereiből, azok feleségeiből és a náluk egykor dolgozott segédekből állt. A tömegáru mellett a kiváló minőségű termékeket is el tudták készíteni, ami sikeressé tette őket. 1949-ben vált ki e szövetkezetből a „Fehérneműés Felsőruhakészítő KTSZ”, amit 17 asszony és leány hozott létre. A városban és a megyében több kisipari szövetkezet jött létre, működésük az 50-es években hasonló volt. Alacsony bérek, rendszertelen anyagellátás, termelési-javítási határidők csúszása, telephely és egyéb üzemeltetési problémák, zsúfoltság, területi szétszóródás, gyenge információáramlás, a felsőbb szervekkel való egyoldalú kapcsolat, tőkehiány stb. mindegyiknek jellemzője volt. Bár a kisiparosok száma 1949-1955 között folyamatosan apadt, visszaadva működési engedélyüket, mégis voltak olyan ágazatok (pl. bognár, kovács, kőműves), ahol az iparosok nem szerveződtek ktsz-be, megőrizték a tradicionális magániparos jellegüket. A Nagy Imre féle gazdaságpolitika 1953-54 között újra legitimálta a magánipart, látva annak fontosságát a lakosság ellátásában. Ezzel párhuzamosan egyre nagyobb teret kaptak a szocialista alapon szervezett termelő vállaltok Kaposváron (VBKM, Finommechanikai Vállalt, Húskombinát, Fonoda stb.), kisebb részben járási székhelyeken. Marcaliban és térségében főleg a nagyobb szövetkezetek melléküzemágai jöttek létre, a legtöbb helyen faipari tevékenységet végző üzemek.32 Somogy megyében, az 1960-as években 26 kisipari szövetkezet működött, ebből 9 Kaposváron a többi a megye más településein (pl. Siófoki Építőipari Szövetkezet, “Balaton” Ipari és Szolgáltató Szövetkezet (Balatonlelle), Ariadne Kötőipari Szövetkezet (Lengyeltóti), Dél-Balatoni Háziipari Szövetkezet (Siófok). E szövetkezetek nagyobb részt a mezőgazdaságból kiszorult munkaerőt tudták magukhoz vonzani, és gyakran bedolgozói munkavállalással (pl. Dél-Balatoni Háziipari Szövetkezet) vettek részt az emberek a termékek előállításában. Egykor a hagyományos paraszti kultúra részeként éltetett háziipari tevékenységek: pl. kosárfonás, szövés, hímzés a falun élőknek fő megélhetési forrásává vált pl. Buzsákon, Karádon és a megye számos településén. A Kaposvári Agyagiparosok Háziipari és Népművészeti Termelő Szövetkezete 1952. június 1-én (alig egy év után kiválva a Lakberendező és Lakásjavító KTSZ-ből) alakult meg 19 fővel, köztük 11 kályhással, 5 fazekassal, 3 fő mind a két szakmát művelte. 30 31 32

Kaposi Zoltán: Ipar és ipari társadalom Kaposváron 1945-50 között. In.:T. Mérey Klára- Kaposi Zoltán: Kaposvár ipartörténete. Kaposvár, 2001. 242-245. Kaposi Zoltán: A város iparának változásai az ötvenes évek tervgazdasági rendszerében. In.:T. Mérey Klára- Kaposi Zoltán: Kaposvár ipartörténete. Kaposvár, 2001. 272-273. Kuczi Tibor: Alkalmazott gazdaságszociológia (tananyag). www.tankonyvtar.hu

16

A frissen megalakult kaposvári szövetkezet is egyik színtere volt annak a kultúrpolitikai és gazdasági elképzelésnek, melynek sikerre vitelében Ortutay Gyula kezdeményezésére a néprajztudomány fiatal szakemberei is aktívan részt vettek. A cél az volt, hogy felélesszék az országban a népi díszítőművészetet, és azt az új társadalmi körülményekhez igazodó tartalommal töltsék meg. Ennek az elképzelésnek köszönhetően szerveződtek az országban a népművészeti szövetkezetek, életre hívták a háziipari és népművészeti áruk kereskedelmi hálózatát és azokat a szervezeteket (pl. Népművészeti és Háziipari Vállalat, 1950., Népművészeti Intézet, 1951., HISZÖV, 1953. stb.), melyek szakmai felügyelete garanciát biztosított a kitűzött cél eléréséhez. Felállították a Népi Iparművészeti Tanácsot (NIT), melynek feladata lett a művészi szempontok érvényesítése. Minisztertanácsi határozat született a népművészetben kimagasló eredményt elért személyek Népművészet Mestere címmel történő kitüntetésére. Ennek első átadására 1953. augusztus 20-án került sor. Kiemelkedő népművészeti tevékenységet folytatók a „Népi Iparművész” címet is elnyerhették.33 A kaposvári fazekas szövetkezet 1952-2005 közötti működése során az egykori ólommázas parasztkerámiák gyártásától- szakemberek bevonásával- eljutott a habán hagyományokon alapuló ónmázas technológia modernkori alkalmazásáig. Az 1970-80-as években e szövetkezet 140150 embert is foglalkoztatott (szakmunkás, betanított munkás). Jelentős eredményt értek el az utánpótlás nevelésében is, így a megyében, a napjainkban is tevékenykedő fazekasok, kályhások többsége itt tanulta ki a szakmát. Használati edények, díszkerámiák, modernkori cserépkályhák a város ezen kézművességét országos hírűvé, nemzetközi szintéren (Ausztria, Németország, Japán, USA) elismertté tette. A szövetkezet művészeti vezetője Tamás László (1923-) volt, aki 1956-ban megkapta a Népművészet Mestere kitűntetést, tanulói közül többen népi iparművészek lettek. Az ezredforduló gazdasági válsága és a politikai átalakulás felszámolta a szövetkezetek nagy részét. A kaposvári fazekasok is erre a sorsra jutottak 2005-ben. A több évtized alatt összegyűlt, zsűrizett mintaraktári kerámia (520 db) a Rippl-Rónai Múzeum néprajzi gyűjteményébe került. Már 1982-ben országosan megindultak a (IMF tagságtól kezdve) a magántulajdoni alapon szerveződő társas gazdasági vállalkozások kialakulása. A gazdasági prioritások között a magántulajdon kezdett előtérbe kerülni, amit az 1989-ben végbement politikai változás szentesített. Az ezután következő privatizáció új szerkezeti rendszert hozott létre, mely a magántulajdonon alapult. Ma Somogy megye hagyományos kézművesiparát, egykori háziipari tevékenységeit egyéni úton, vállalkozás formájában éltetik az alkotók. Érdekeiket az IPOSZ, a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara is képviseli. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara „Magyar Kézműves Remek” pályázatán 2013-ban Ádámné Noé Kornélia (hímes tojás és mézeskalács készítő) és Ficzere Mátyás (kerámikus, népi iparművész) munkái elnyerték a Magyar Kézműves Remek címet. Magyarország EU tagsága, a kisipart támogató kormányzati akarat új távlatokat, lehetőségeket nyitnak meg a 21. században a legjobbaknak. Kapitány Orsolya néprajzkutató

33 Kapitány Orsolya: A habán hagyományok újraélesztése Kaposváron a Fazekas Háziipari Szövetkezetben. In.: Az agyagművesség évezredei a Kárpát-medencében (szerk.: Holló Szilvia - Szulovszky János) Budapest -Veszprém, 2006. 190.


H

Hagyományőrzés Somogyban Aki feledi a múltját, nem érti a jelenét, annak nem lesz jövője sem! A somogyi néplélek ősi, teremtő ösztöne, a nemzedékről nemzedékre átöröklött formakincs és fantázia megnyilvánul táncainkban, zenéinkben, az asszonyok-lányok hímzéseiben, az asztalosok faragásaiban, a fazekasok remekeléseiben. A hagyományt őrizni, folytatni kell! Somogy megye ismertsége leginkább a Balaton déli partjának köszönhető. A tó jelenti a megyei turizmus alapját, azonban a Balaton környékének fejlesztése ma már nem csak a vízpartra koncentrálódik. A nyári strandolási lehetőségek mellett egyre nagyobb hangsúlyt kap a környék túraútvonalainak kialakítása, a falusi- és lovas turizmus, a borutak népszerűsítése. A Balaton déli partján mintegy 50 km hosszúságban helyezkedik el a Balatonboglári Borvidék, amely elsősorban fehér borairól ismert. A terület idegenforgalmi és hagyományőrző szempontból is jelentős, hiszen a helyi borok mellett a tradicionális módon elkészített ételeket kínáló pincék és vendéglátóhelyek vonzó célpontot jelentenek a turisták számára. A zselici dombság Somogy megye falusi turizmusának egyik központja. Érdekessége, hogy azon területek egyike, ahol Magyarországon a legalacsonyabb szintű a fényszennyezettség, vagyis az éjszakai égbolt látványát az elnyomó fények alig zavarják. Ennek kapcsán nyerte el a Zselic a „Nemzetközi csillagoségbolt-park” címet, és vált a csillagtúrák népszerű helyszínévé a természet szerelmesei körében. Helyi ízek is csalogatják a látogatót, mint például a zselici méz és lekvárok, a vadételek, a kecskesajtok vagy éppen a különlegesen zamatos házi pálinkák.

18

A megyeszékhelytől nem messze, szintén a Zselicben található a Szennai Skanzen, hazánk első Európa Nostra-díjas falumúzeuma. A skanzen 1785-ben épült református temploma népi barokk stílusával és gyönyörű fakazettás mennyezetével Somogy egyik legértékesebb műemlékének számít. A templom körül álló favázas házak a XIX. századi somogyi parasztéletet mutatják be. A skanzen nem csak múzeumként működik, de számos népszokás, játék elevenedik meg itt a különböző jeles ünnepek alkalmával. A régi korok szokásainak felelevenítése és megőrzése a fiatalok körében is egyre népszerűbb. Így például a Ferdinánd huszárezred legendás katonái Európa szerte elismert vitézségének állítanak emléket a Somogyi Huszárok Hagyományőrző Egyesületében. Az országosan ismert Somogy Táncegyüttes a Kárpát-medence ének-zene és tánchagyományaiból építkező néptáncok színpadra állításával komoly húzóerőt jelent Somogy megye amatőr művészeti mozgalmának. A hagyományok után kutatva, a múlt kútjába még mélyebbre merítve távoli hősök harcművészete elevenedik meg Kassai Lajos közvetítésével, aki feltámasztotta a magyar honfoglaláskori lovasíjászatot. Az elődök nyomdokait követve ma is sokan viszik tovább Somogy értékeit fába faragva, üvegbe, textilbe, agyagba álmodva. A tiszta forrás kincsei közül nem lehet kihagyni például a karádi népifehér motívumok szépségét, a buzsáki „boszorkányos” színes gyapjúhímzést, vagy a leheletvékony, finom endrédi csipkéket. Kiadványunkat – melynek lapjai színeket, hangulatokat villantanak fel Somogy kincsestárából – szeretettel ajánljuk az olvasó figyelmébe.


E

Egy megszállott, aki kifordította sarkaiból a világot Kassai Lajos: nem az ősöket kell követni,

hanem azt, amit az ősök követtek.

Kassai Lajos a világ 16 országában tanít, az interjú készítése idején éppen Kínában. A nyolcvanas évek végén kidolgozta a lovasíjászat versenyszabály-rendszerét, a kilencvenes évektől elkezdte az új sportágat terjeszteni. Megismerkedett a Zen íjászattal Japánban (Kamakura), majd Kínába utazott. Megírta Lovasíjászat című könyvét, amely megjelent angol, német és orosz nyelven is. A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjének birtokosa. A Magyar Kultúra Lovagja. – Ars poeticája sajátosan egyedi, miszerint két embertípus van. Melyek ezek? – A kérdés embere és a felelet embere. A kérdés embere az állandóan kutató, tapasztalni, megismerni akaró ember. A felelet embere pedig azt mondja, vallása már mindenre megadta a választ, és visszavonul a hitének megfelelő rítusokba. Az én életem mintha mindkettőt tartalmazná. – Miből gondolja? – Amióta az eszemet tudom, mindent ki akartam próbálni, és azt mondtam, csak az ostobák akarnak a mások kárán tanulni. Nincs fontosabb az egyéni tapasztalásnál. A tudás az egyedüli kincsünk, amit nem vehetnek el tőlünk, és egyben a legarisztokratikusabb dolog is a világon. Most, hogy elértem életem delét, egy napfényes tisztásra jutottam, magam mögött hagyva a kérdések és a vágyak kínzó dzsungelét. Sokkal több az elfogadás, mint a változtatni akarás bennem.

20

– Miért éppen a lovasíjászat? – A nyolcvanas évektől íjkészítőként dolgoztam, és eredményes versenyző voltam a terepíjászatban. Majd Cs. Sebestyén Károly és Dr. Fábián Gyula munkássága alapján modern anyagok és technológiák felhasználásával rekonstruáltam a honfoglalás kori magyar íjat, és elkezdtem a sorozatgyártását elsőként a világon. A lovasíjászat, ami egykor táltos lovon repített térben és időben, ma már egyre inkább egy rítus számomra, keretet adva hétköznapjaimnak, életemnek. Egyszerre jelenti számomra a tudományt, a művészetet és a vallást. Megpróbáltam a józanészre támaszkodva a lehető legtöbbet megtudni erről a tevékenységről, majd képességeimhez mérten művészien bemutatni, és mire eljutottam idáig, azt vettem észre, hogy hitemmé vált.” – Az alapmottója szerint: Nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek. Ezért lépett be a megszállottak klubjába is? – Amit az ember csinál, azt jól kell csinálni. Szerénytelenségnek tűnhet erről beszélni, de eddig mindeni versenyt megnyertem, és öt Guinness világrekordot sikerült felállítani. Még mindig egyedül vagyok a világon, aki képes volt váltott lovakon megállás nélkül 24 órán keresztül lovasíjászni. – Oktat és tananyagot is készít. – Valóban, a világ számos országában oktatok. 2011-ben a Testnevelési Egyetem elfogadta az általam kidolgozott gyakorlati oktatást és elindította lovasíjász képzést, s a világon elsőként Magyarországon lehet lovasíjász tanári diplomát szerezni.


A

A nemezelés teremtés

Farkas-Túri Enikő: ahogyan a gyapjúszálak

összekapaszkodnak, úgy tart össze minket is egy különleges erő.

Az alapanyaghoz nem kell állatot ölni, egy kis meleg víz és kitartó munka árán olyan dolgokat készíthetünk, mely a mai életünkbe is jó szolgálatot tesz. Ez is lehet egy modernkori csoda! – Mit is jelent a nemezelés? – A nemez tulajdonképpen összegubancolódott szőr, lehet az birka-, kecske-, kutya- vagy akár lámaszőr - mondta Farkas-Túri Enikő nemezelő. – De egyben a legősibb textilféleség is. Elődeink birkagyapjúból takarót készítettek, mely óvta őket, botost-csizmát, izzasztót, fejfedőt, sőt még hajlékukat (a jurtát) is ezzel borították. Igen sokrétűen használták, s hála Istennek ma is egyre elterjedtebb. Számomra a nemezelés teremtés. – Mikor határozták el, hogy „eljegyzik” magukat vele? – Ikertestvéremmel közös utat jártunk be, szakkörökből táborokba, nagy közös nemezeléseken át a szakma tanításáig jutottunk. Hozzá kötődik az „eljegyződés” is. Emesét súlyos autóbaleset érte. Felépülése után barátainkkal együtt nagy gonddal, szeretettel egy falvédőt készítettünk gyógyítójának köszönetképp. Ő nyitotta fel szemem, hogy milyen értékes ajándékot kapott, hogy érzik belőle a hála, és mind az az érzés, gondolat, amit a munka során éltünk meg. Megértettem: a nemez olyan anyag, amely kiváló gondolathordozó, amellett, hogy mintájával üzenetet közvetít. – Mit üzen az embernek a természetes anyag? – Mindenféleképp az örök körforgást. Valamit kapunk, átalakítjuk, hasznunkra válik, s ha már kiszolgált bennünket, akkor sem válik a mai

22

értelemben szemét belőle. Közép-Ázsiában ha egy nemeztárgy már elhasználódott, akkor fellazították, feltépték, s beépítették egy újonnan készülő nemezbe, melyben továbbélt. Tanításainkkor fontos: a gyermekek is lássák, hogy nem termelünk szemetet. A lehullott értéktelenebb gyapjút a nemezlabda belsejébe tesszük. – Mitől függ a motívum-világ? – Sajnos nem maradt ránk olyan nemez, melyet magyar elődeink készítettek, melyből a jellegzetes mintakincsek megismerhetőek lennének. Emiatt népművészetünk többi alkotásaira támaszkodhatunk. Így mindig egy ősi, tiszta mintavilággal rendelkező népművészeti tárgyból indulunk ki, legyen az hímzés, tükrös vagy mennyezetkazetta… – Fontos-e, hogy használják az alkotásaikat? – Mai világunkban rengeteg felesleges dolog vesz bennünket körül, túl sok az információ. Emiatt különösen fontos, hogy olyan dolgokat készítsünk, amit használunk is. Például egy mamusz meleg, nem izzad benne a láb. Egy takaró akár falra kerül, akár a földre, nagyon jól szigetel, s emellett még a mintája lelkünket is melengeti. – Milyen jövőt képzelnek el? Mit szeretnének elérni? - Hál’ Istennek, ma már sokan nemezelnek, vagy legalább is találkoztak vele. Szeretnénk, ha az emberek megismernék ezt az elfeledett szakmát. Ezt úgy tudjuk elérni, ha minőségi nemeztárgyakkal egyre több vásáron jelenünk meg, ha foglakozásokat tartunk iskolákba, kiállításokon veszünk részt. Nyári táborainkban pedig a nemezelés fortélyait is megmutatjuk az érdeklődőknek.


V

Vérehulló fecskefű sárgítja a szarut Gosztonyi Zoltán: derűsek és találékonyak vagyunk, de akit nem

ismernek, azt nem keresik!

A Somogy Megyei Népművészeti Egyesület tagjai új utakat és lehetőségeket keresnek. Ha csak ülnénk a babérjainkon, nem történne semmi. Az is igaz, hogy önmagamért biztosan nem csinálnám, de ez a közösség megérdemli, hogy együtt többre jussunk –mondta Gosztonyi Zoltán csontés fafaragó, aki az egyesület elnöke is. Az alkotó önmagáról így vall: legkisebbnek, harmadikként születtem. Pedagógus édesanyám elragadó mesevilága, életbölcsessége, népismerete, gyönyörű kézimunkái és a gyógynövények ismerete, életre szóló mintát mutattak. A „faragókést”, gyerekkorom óta használom. Gimnazista éveim, a „Somogy” néptáncosaként, meghatározó lett későbbi életemre. A kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumban érettségiztem 1970-ben. Ezután számítógép-programozónak tanultam. Faragó ismereteimet faipari szakközépiskolában, könyvtárban, múzeumban, faragószakkörön, nyári táborban, és a miskolci egyetemen bővítettem. Mestereimnek vallom somogyi elődeimet, tárgyaimon, törekszek a tőlük eltanult, mély gondolatiság megjelenítésére. Célom a somogyi pásztortechnika átmentése a jövő számára, gyerekek oktatása, a mesterség széleskörű megismertetése. Többnyire gyümölcsfát használok, a csont és szaruanyagot a magyar szürkemarha szolgáltatja. Díszítéskor a vidékünkön tradicionális somogyi pásztorfaragást, karcolozást alkalmazom. Ez ősi technika. Gondoljunk csak elődeinkre, akik hittek a lerajzolás varázserejében. Hittek a rontásban és az ellene való védekezésben.

24

Akik csonton, sziklarajzon örökítették meg félelmeiket, tiszteletüket, hiedelmeiket és varázslásaikat. A karcolozás, a rajz megörökítése valamely anyagon. Ez az anyag lehet fa, csont, szaru, tök. A simára csiszolt felületre rá rajzolom a mintát. Éles, hegyes, meredeken tartott, rövid pengéjű késsel, a hüvelykujjammal kitámasztva, belevágok a sima felületbe. Követem a rajz vonalát. A vonal egyszeres, ismétlési lehetőség nincs. A karcolás, geometriai minta esetében körzővel is végezhető. A karcoláskor finom kis barázda keletkezik, amely elég ahhoz, hogy a színező anyagot magában tartsa. A pirított dióbél a legjobban bevált színező anyag. Lehet még birka-faggyúba kevert korom, vagy feketétől eltérő színű porfesték is. A színezővel bedörzsölt felületet a kés fokával átdörzsölöm, hogy a kiemelkedett rostok visszanyomódjanak. A felesleges színező anyagot ronggyal letörlöm és a felületet, fényesre dörzsölöm. A szaru felületét tudom sárgára színezni, ehhez a népi gyógyászatban alkalmazott, vérehulló-fecskefű (Chelidonium majus) gyógynövény tejnedvét használom. Úgy gondolom, együtt sokat tudunk tenni a népművészet népszerűsítéséért. Az biztos, hogy nem várhatjuk karba tett kézzel a sült galambot, mert nem jön! Igyekszünk megismertetni magunkat, kiállításokat, rendezvényeket, tanácskozásokat szervezünk, felkeressük az önkormányzatokat, az iskolákat, civil szervezeteket, akik rendszerint hálásak ezért. Nekünk is öröm és kellemes érzés, hogy személyesen találkozhatunk azokkal, akik vásárolják az alkotásainkat. Ha megismerik a szakmákat, az alkotókat, akkor egészen más a viszony az alkotásokhoz is.


J

Jól csak a szívével lát az ember Ficzere Mátyás: a keramikuskorong nem

hazudik, pontosan megmutatja, ki és mit akar.

A legújabb Ficzere-remekek egy lenyugodott, megállapodott, beérett, az apró részletekre is ügyelő alkotót tételeznek. Miközben akik ismerik, azt mondják: örök lázadó. Párja és alkotótársa, Szíjártó Réka arcán halvány mosoly futott át, amikor megkérdezem: Már nem lázad? – Persze hogy lázadok, de már másként mondta. – Ott legbelül, s pozitív töltést ad, ami megjelenik a munkáimban is. Gyermekkoromban sokat rajzoltam, ha meg akartak büntetni, azzal fenyegettek, hogy elveszik a ceruzát – réved a sarokban levő hatalmas, gyönyörű habán tálra Ficzere Mátyás tekintete. - 1964-ben vettek fel a pécsi képző és iparművészeti gimnáziumba, de felvettek az építőipari technikumba is. A családom az építészet felé terelt volna, de rajztanárom László Ferenc azt mondta: ha felvettek a rművészetibe, azt meg kell próbálni. – Milyen volt a gimnázium? – Csodálatos tanárokat ismertem meg. Bérczes Gábor volt osztályfőnököm nagyon sokat segített, csakúgy mint Rétfalvi Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész. Neki mondtam, hogy nem akarok keramikus lenni. Azt mondta: de az leszel. Az lettem. – Ezzel eldőlt az út? A cserépedény már a vaskor egyik fontos eleme volt, utána már csak rárakodtak a szakmára a különböző korok. Az ember mindig megalkotta azt a tárgyi kultúrát, amit használni tudott, de misztériummal is megtöltött. Az alkotó öröme és a piac sajátos viszonyban van egymással. Szerencsére ma már egyre több úgymond gyűjtőm van, akik kimondottan Ficzere-kerámiát vásárolnak.

26

– Nem egy melldöngetős típus… Miért nem dicsekszik, hogy hol, milyen eredményt ért el? – Mert tisztelem a szakmát. Rólunk azok az alkotások nyilatkoznak, amelyeket kiadunk a kezünkből. S talán az is segít, hogy a szakmát az elején az agyagőrlőben kezdtem. 1968-ban a legmagasabb végzettséggel lapátoltam az alapanyagot. A politikai nézeteim miatt nem vettek fel egyetlen főiskolára, vagy egyetemre. Bár mit is tettem, a korong mindig a közelembe maradt. S ha megnyugvást akartam, akkor újra és újra mögé ültem. – És hatalmasat alkotott… – A szó szoros értelmében. Mert valóban sokan rácsodálkoztak egy-egy méretes tálra, vagy korsóra: hogyan lehetett ezt megcsinálni. Mi egészen komoly fizikai munkát is végzünk, de ezt a terhet akkor nem érezzük. A munkáim ott vannak a világ számos országában Japántól Ausztráliáig és természetesen Európában is. Hittem abban, hogy a tisztességes munka gyümölcse előbb- utóbb beérik. – Mindent a saját képére formál? – Miért? – Mert maga készítette a korongot, a kemencét, a használati tárgyait, az eszközeit. – Valóban így van. Ez a szakma eszközigényes. S nem olcsó. De mégis inkább azért csináltam magam, hogy pontosan megfeleljenek a céljaimnak. – Mit szeretne még elérni? – Fél évszázada vagyok a szakmában. Még vannak terveim: a zodiákus jegyeket szeretném megoldani figurákban és díszítményekben egyaránt. Ha oktatnám a szakmát, akkor azzal kezdeném: ismerd meg a tűzet, mert az teszi időtállóvá amit alkottál!


A

A kézműves a saját törvényeit követi Noé Kornélia: az alkotás rendeltetése, hogy örömet

okozzon másnak, de ehhez meg kell válni tőle.

Noé Kornélia (Nelly) egész életében kézművesként tevékenykedett fazekas-keramikusként, majd sikert sikerre halmozott az egyedi mézeskalács készítésben és kikötött a tojásírásnál. – Mitől lesz kézműves a hétköznapi hobbista? – kérdeztük a népi iparművészt, aki tojásból, mézből és szívből alkot, s Hetesen él. – Azokat az ügyes kezű embereket nevezem hobbistának, akik képesek előre leírt, vagy megtanult technikákkal elkészíteni egy-egy tárgyat – mondta a hímes tojás és a mézeskalács nagymestere. Hozzátette: - Számukra inkább kikapcsolódás ez, de nem az életük. A kézműves (művész) nem követ leírásokat, maga találja ki, kísérletezi ki az elképzeléséhez szükséges technikákat és a megvalósítás útja számára. A feladat, az elkészítés már rutin nála. El sem tudja képzelni az életét úgy, hogy ne alkosson. – Hol születik a döntés? A fejben? A szívben? A lélekben? – Igen! Minden a fejben dől el, aztán szívvel készül és ez mindenképpen melengeti a lelket. Ez a szív és lélek minden darabban ott van. Isten csodálatos adománya az a képesség, hogy ami megszületik a fejemben, azt képes vagyok a két kezemmel megalkotni. – Milyen viszonyban van az alkotásaival? Ragaszkodik a kedvenceihez? – Nagyon szeretem őket! Megszületésük után sokáig nézegetem, néha rácsodálkozom, hogy ezt valóban én csináltam-e, de nem ragaszkodom hozzájuk, hisz mindegyiknek előre megírt rendeltetése, hogy örömet hozzon valaki életében. Ehhez meg kell válnom tőlük. Olyan, mint amikor elvágják a köldökzsinórt, elszakadás, mégis boldogság.

28

– Van két teljesen egyforma darab? – Teljesen egyforma nincs, az a gépek dolga. Megtévesztésig hasonlóak azonban vannak, ha ez igény, de igaziból azt szeretem, ha szabad kezet kapok a díszítésben. – Az út szükségképpen vezetett a tojásíráshoz? – Nem. Ott kötöttem ki. Szinte egész életemben kézműves voltam, fazekas, majd kerámikus, belekóstoltam a mézeskalács készítésbe és legvégül jött a tojásírás. Úgy tizenévesen csöppentem a népművészet világába. Fazekasként mindig csodáltam a festők kezéből kikerülő olykor nemesen egyszerű, máskor mármár burjánzó mintákat. Akkoriban ivódott a lelkembe a népi kultúra iránti vonzalom. 2008 tavaszán a zengővárkonyi tojásmúzeumban tett látogatásom után valami leírhatatlan és ellenállhatatlan késztetést éreztem arra, hogy én is megpróbáljak tojást hímezni. Azóta sem hagytam abba... A mintáim egyediek, nem hagyományos motívumok, de a magyar népi díszítőművészetben gyökereznek. 2010-ben barátnőm unszolására tojásaimmal beneveztem a XV.Országos Élő Népművészet pályázatra, ahol legnagyobb meglepetésemre elnyertem a fődíjat, talán a legtöbb népművészettel foglalkozó alkotó álmát, a “Gránátalma” díjat. Munkáimmal igyekszem méltó maradni, ehhez a magas rangú szakmai elismeréshez. 2013ban Kézműves Remek díjat kaptam, amelyben komoly szerepe volt a szép, illatos és ehető csodáknak, a mézeskalácsaimnak, az ékszereimnek, és persze a tojásaimnak is. – Ha a szakmája szépségeiről kellene öt mondatot mondania mi lenne az? – Elég nekem öt szó! :) Szabadság, Játékosság, Színek, Izgalom, Öröm.


T

Tánc és népviselet lakik a szívében Vidáné Csendes Cecília: ezt a ruhát nem

hordják, hanem viselik.

Nagy öröm számomra, hogy a gyerekek egyre szebben viselik a népviseletet. Ez azt jelenti, hogy már a szülők is megtanulták, mennyivel csodálatosabb ez, mint bármilyen más ruhadarab – mondta Vidáné Csendes Cecília népviselet készítő. – Mondhatjuk úgy: betáncolt az életébe a népviselet? – kérdeztük mindenki ”csendescilijét”. – Igen. Az életem a tánc. Már általános iskolás koromban ott voltam a somogyi aprók között. Imádtam táncolni és hát a szebbnél-szebb ruhák… Középiskolásként a Somogy Táncegyüttesben folytattam, s tovább mélyült a szerelem. Csíkvár Tímea barátnőmmel azon gondolkodtunk, hogy mit tudnánk tenni, hogy még többet a ruhák közelében lehessünk. Timi azt mondta, kellene valaki, aki varr. De igazából senki nem értett hozzá, vagy nem úgy csinálta, hogy a ruha autentikus és a színpadon is jól viselhető legyen! Érettségi után – talán nem véletlenül - női szabónak tanultam. Könnyűipari főiskolára készültem, de ez elmaradt. Hozzáláttunk! Először szétszedtünk régi ruhákat, ingeket, s megnéztük, hogyan is készülhetett. Lekoppintottuk. Megcsináltuk. Egyszerű szoknya, majd blúz, aztán a tájegységek öltözete… Sokat kellett keresni-kutatni egy-egy népviselet után. Sok-sok fotót, videót végignéztünk, hogy az eredeti ruhát készíthessük el. – Azért abban egyezzünk meg: ennyi ruhája senkinek nincs, mint Önnek… – És ez még nem az összes. Itt ugyanis az Együd Árpád művészeti iskola gyermekeinek a ruhái között bújik meg a varrógép és a vasaló. A Somogy Táncegyüttes ruhái egy másik tárolót töltenek meg. 22 éve varrom az ő viseleteiket.

30

Amikor 1996-ban megalakult a művészeti iskola, azóta 70-80 százalékban a gyermekekét is én készítem. – Most éppen mit? – Egy dél-alföldi viseletet. Anyagokat gyűjtök, tervezek, pontosítok… Legtöbbször utána kell járni, milyen volt az eredeti viselet. Most éppen 20-30-as évekbeli fotókat elemzek. Általában az anyagok beszerzése sem egyszerű. Az erdélyi népviselethez például csak ott lehet megfelelő anyagokat kapni. Barátok, ismerősök is segítenek, akkor is, amikor hímezni kell. – Tudja, hogy hány ruhát varrt? – Nagyon sokat. Az a legnagyobb büszkeség, amikor a táncos életre kelti a ruhát, az adott kort, a hangulatot… Kimondhatatlan boldogság… – Figyel a táncosok kívánságaira? – Igen. Én is táncos vagyok! Jelenleg a művészeti iskola viselet-tárosaként dolgozom. Közel 300 gyermek ruhájával „foglalatoskodom”. Néhány gyerek ott kezdi, hogy neki póló és sapka kell a fellépésekre. A táncosok idővel megtanulják, hogy a népviseletet viselni kell. Másként, mint más ruhát. Nincs cipzár, nincs tépőzár, hanem kötő vagy gomb van. A szülőket is megtanítjuk arra, hogyan kell a gyermekeket felötöztetni. Hogyan kell a ruhát szállítani. – Milyen tervei vannak? – Még sok-sok népviseletet szeretnék készíteni. Csináltam már somogyit, ezen belül berzenceit, szennait, törökkoppányit, buzsákit. Dél-alföldit, rábaközit, és persze mezőségit, kalotaszegi magyart, kalotaszegi románt, és még sorolhatnám, nőit és férfit is. Vannak különleges igények is. Most éppen Kiskunfélegyházára egy menyasszonyi viseletet készítek. Állítólag szájhagyomány útján terjedek…


A

A saját játékommal akartam játszani

Harangozó Rita: ösztönösen mentem a faze-

kas műhelybe, s ki sem jöttem onnan többet.

Olyan embereket keresek magam mellé, akik előre visznek az utamon – mondta Harangozó Rita fazekas népi iparművész, a Népművészet Ifjú Mestere. – Kicsi korában is alkotó akart lenni? – kérdeztük. – Talán… én is, mint a legtöbb gyermek, szerettem saját készítésű játékokkal játszani mondta. – Még ahhoz a generációhoz tartozom, ahol barátokkal nőttünk fel, nem táblagépekkel és telefonokkal. Mindig is szerettem a „nem gépi” játékokat, de nem gondolom, hogy ennek hatására lettem alkotó művész. – Mikor döntötte el, hogy fazekas lesz? Miért így választott? – Érettségi után úgy éreztem, érdekelnek a kézműves alkotások. A felmenőim között több tehetséges alkotó is megtalálható. Aztán Zalaegerszegen történt valami, ami az egész életemet meghatározta. Egy nyílt napon a Gébárti Népi Kismesterségek Szakiskolájában már biztos voltam abban, hogy kézműves leszek. Elsőként ösztönösen a fazekas műhelybe mentem be, aztán szó szerint ki sem jöttem többet. A másik szakágakat meg sem láttam, annyira elvarázsolt az agyag. – Mitől függ, hogy mi kerül a korongra? – Elsősorban a megrendeléstől. Szerencsére évről-évre több van belőle, és ez jelentősen befolyásolja, hogy mit készítek. Bár sokszor csinálhatom azt „amihez kedvem van”, hiszen saját stílusaimat is csak így alakíthattam ki. S ott vannak a pályázatok, amiknek konkrét témája van, így azokra a kiírásnak megfelelő darabokat kell készíteni. Van egy Galériám Marcaliban, ahol számos alkotásom megtekinthető.

32

– Hogyan tervez egy népi iparművész? – Én úgy tervezek, hogy fogok egy hófehér A/4-es lapot, lerajzolom, amit elképzeltem, majd amikor már úgy gondolom, hogy készen van és így jó lesz, lemegyek a műhelybe és nekiállok megvalósítani. De mivel alkotás közben újabb ötletek jönnek, így azokat újragondolva és megvalósítva hozom létre a darabokat. Mivel minden változik, így az ember gondolatai is a készítés alatt, mindez együtt alakítja ki a kész kerámiát. A munkámra igen nagy hatással van a hangulatom, az ötleteim, a „régiek” példái, egyszóval sok minden. – Minden álmát megvalósítja? – Igen. Igyekszem, hiszen arra valók az álmok, hogy megéljük és megvalósítsuk őket... – Milyen feltételekre van szüksége az önkifejezéshez? – Leginkább csendre. Ha alkotok (és itt különbséget kell tenni a között, hogy alkotom, mert a munka az általában rendelés készítése) akkor a legfontosabb, hogy nyugodt legyek és harmóniában önmagammal. Azonnal meglátszana a kerámián, ha nem teljes odaadással vagy idegesen készíteném. – Vannak-e példaképei? Kik és miért? – Leginkább a szüleim. Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, hogy ilyen szüleim vannak. Nemcsak tiszteletet, emberséget, kitartást, példát mutattak nekem, de mind a munkámban, mind pedig a magánéletemben olyat kaptam tőlük, hogy életem végéig hálás leszek nekik ezért. – Milyen jövőt képzel el saját magának? – Sok munkát, sok sikert, és olyan embereket magam mellé, akik előrébb visznek az utamon…


E

Egy vékony ecset az élet

Kovács Valéria: egyszerű vonalak, tiszta

színezéssel.

Ott legbelül egy hatalmas szerelem lakozik, amelyet mérhetetlen elkötelezettség, feszültség táplál. Mi ’52-esek, a Ratkó-korszak gyermekei túl sokan voltunk. Az iparművészeti felvételijén például 320-ból választottak ki 22 tanulót. Még a visszajelzés is csak augusztus 3-án érkezett meg, amikor kollégiumi helyhiány miatt elutasítottak. Csak a pótfelvételi marad és a vendéglátás… Így vall Kovács Valéria üvegfestő iparművész. – Miért az üvegfestés? – kérdeztük. – Mindenre rajzoltam, tányérokat festettem. Mindent autodidakta módon csináltam. A népművészet egészen korán belém költözött, benne van a kezemben, a lelkemben… Volt egy tévés riport Stockholmból, ahol egy felvételen a saját munkáimat láttam, nem akartam hinni a szememnek. Madarász Tibor festőművész megerősítette, az én alkotásaim vannak ott kint egy étterem falán. Ez adott lökést. A 90es években vezettem raktárüzletet, s közben volt egy nagy műtétem. Váltani kellett. A festett bútorok felé fordultam. Megbeszéltem 2-3 jó nevű asztalossal, hogyan lehetne egyedi festett bútorokat gyártani. Ehhez gyűjtöttem anyagot a német-alföldön, Erdélyben, Magyarország különböző vidékein, a svábok világában. Aztán elhatároztam, hogy Triesztbe is elmegyek, ott biztosan lesz valami. A kikötővel szemben, a főtéren belebotlottam egy üvegfestészeti kiállításba. Teljesen elbűvölt. Ezt a munkát egyedül tudom csinálni! – Miért nem az ólomüveg és miért nem a meleg festés? – Hoztam a speciális festéket, amit ki akartam próbálni. De a gyenge olasz tudásom miatt

34

másként használtam, mint az a leírásokban szerepelt. Ez adott egyediséget, újabb árnyalatokat, ami még a gyártót is meglepte. Minél inkább megismertem az anyagot, annál többet tudtam belőle kihozni. A bolognai festékgyár igazgatója itt volt nálam, nem hitte el, hogy ez az ő festékük. – Miért éppen az üveg? Mert furcsa kettősség van benne: rideg és kemény, mint a talpon maradás… Negyven elmúltam, megtépázott a sors. Az üvegnek varázsa van, amely gyermekkorunkból hozott kedvesség… Az üveg elvarázsol. Mégsem a fára volt szükségem, szeretem, de ilyen töményen, mint az üveget, nem bírnám elviselni magam körül. – Az üveg átlátszó… – Különleges. Egyformán dolgozom, de mindig más és más születik. Az üvegen a festéket teríteni kell. Gyorsan szárad, gyorsan kell dolgozni… Olyan, mint egy könnycsepp. Az egész életem egy egészen vékony ecset. A cseppet ide-oda tolom, ehhez kell az ügyesség. Ez van az árnyalatok esetében is. Ha hibázom, akkor az látszik… Van, amikor úgy érzem, több sötét kell. Voltam a „túloldalon” is, talán azért. Most derült ki sok minden, amiről nem is tudtam, de bennem volt…. A küzdelem mindenütt ott van, még a mosoly mögött is. Most Igalban igyekszem berendezkedni. Megteremtettem magamnak a saját stílusomat. A pályázatok is fontosak voltak. Sikerek, kudarcok kézen fogva. Kimentem Olaszországba dolgozni, de kiderült nem ez volt az utam. Nyugalom kell, s tanulni akaró gyermekek. Jönnek a megrendelések is. Kápolna üvegablakai, bakonyi vadászház ajtói, sok-sok apró dolog, esküvői emlékek, az ABC betűi, a gombák, a madarak sorozat. Jól érzem magam. Itthon vagyok!


A

A baba körül forog a világ Török Emőke: olyan tanítvány kellene, aki tovább viszi a lángot. Török Emőkéről azt tartják a gyermekei: akkor is babákat készítene, ha senki sem venné meg azokat. A kaposvári Zichy Mihály Iparművészeti Szakközépiskola tanára több mint húsz esztendeje foglalkozik textiljáték készítéssel. Számos hazai önálló kiállítása volt, és több pályázatot nyert. A Global Doll Society (GDS - Babavilágszövetség) tagjaként évenként indul a külföldön (Belgium, Németország, Dánia) rendezett babakészítő világbajnokságokon. Négy éven keresztül minden alkalommal díjazott volt, ezért 2000-ben megkapta a nemzetközi tanári oklevelet. – Mikor és hogyan derült ki, hogy másra hivatott, mint az átlagember? – kérdeztük a kézműves-iparművészt. – Már kislánykoromban nagyon sokat kézimunkáztam, pedig a 60-as években az iskolákban a gyakorlati órákon a lányokkal is a fúrást-faragást /sátorcövek készítést/ próbálták megkedveltetni, velem ez nem sikerült. Engem a kötés, horgolás, varrás és a hímzés érdekelt. Anyukám apácáknál végzett tanítónő volt, aki mindent meg tudott mutatni és én már magam szerettem készíteni babáimnak ruhákat, apró kiegészítőket. – Miért éppen a babák készítése fogta meg? – Nagyon babázós kislány voltam. Ez főleg a ruhák készítését jelentette. Nem volt sok babám, hanem csak egy, de neki sok-sok változatos ruhácskája volt. Sajnos ő már nincs meg. Megmaradt egy Zsuzsa babám, akivel nem játszottam, mert nagyon szép és vigyázni kellett rá, amolyan díszbaba. Ő megmaradt és minden eredeti rajta, nagyon jól tartja magát, pedig már 56 éves.

36

– Milyen új kihívásokkal kell szembenéznie? – A babáimat saját magam tervezem és készítem. Ezáltal jellegzetesek, felismerhetők.Sajnos vásárokban sok olyan készítő van, aki internetről letöltött szabásminta alapján - ahogy éppen sikerül- készít babákat és figurákat. Sokszor mindegyiknél ugyanaz található csak más mintával. Ők néha bezavarnak, de a jó szemű vevő látja a különbséget. – Önmegvalósítás és/vagy megélhetés. A kettő együtt jár? – Árusításra elsősorban játékbabát készítek. Megélni csak ebből nem lehet, tanári munkám mellett végzem a “babázást”. Három “igazi” babám is van, őket idézném:” Anya akkor is készítené a babákat, ha senki nem vásárolná meg őket”. Valóban minden nap varrok egy “kicsit” (éjfélig), mert kikapcsol, megnyugtat, és nem fáraszt, mert ez egy szerelem. A játékbabának kisugárzása van. – Vannak tanítványai? Szívesen adja át a tudását? – Olyan tanítványom, aki továbbvinné a “lángot”, sajnos nincs. Nincs kitartás, mindenki fél óra alatt akar tudni mindent, elfogy a türelem, nem tudják elviselni, ha elsőre nem sikerül valami. De van ellenkező példa is. Havonta egy-két alkalommal foglalkozást tartok, ahol mindig egy figura elkészül. Mindenki maga megvarrja a babáját. Ennek nagy sikere van, egyre több a jelentkező. A legfiatalabb 9 éves a legidősebb 89., így nálam 4 generáció tud együtt dolgozni. Ennek nagyon örülök. – Milyen tervei vannak még? – Sok-sok tervem van. Fejlődni még sokat... Egyedi, szép babákat készíteni, megmutatni, mennyi technikát tudok alkalmazni. Aztán játszóbabákból mindig újat kitalálni, hiszen van olyan vevőm, kinek már mindene van és kötelességem újabbakat készíteni.


J

Játék a színekkel, technikákkal Csapó Angéla: elég, ha nyitott, kitartó és

figyelmes az ember és élmény a szövés.

A szövés hétköznapi tevékenység, ám akár művészi fokon is végezhető. Mindenki számára elérhető, kipróbálható, számos formája, stílusa, megoldása létezik. Nem kell feltétlenül tehetségesnek lenni, elég, ha nyitott, figyelmes és kitartó az ember. Ezt vallja Csapó Angéla a többszörösen kitüntetett és elismert népi iparművész. – Mikor és hogyan ébredt rá, hogy Önnek szőnie kell? – kérdeztük. – A 80-as évek közepén édesanyám Sopronba járt nyári tanfolyamok keretében szőni tanulni. először csak néztem, hogy mit hogyan csinál - mondta. - Nagyon tetszett az egész művelet, a színekkel, technikákkal való „játék”, a felületkitöltés, a funkciónak való megfelelés stb. Évekig elég volt látni, fejben már megvolt a lényeg, gyerekfejjel úgy gondoltam mindent tudok. Egyszer rákérdezett van-e kedvem kipróbálni, aztán rá kellett ébrednem, hogy semmit nem tudok, hiszen csak egy része dől el fejben, a gyakorlat rengeteg izgalmat hoz még. Attól kezdve nem volt megállás, mindig újabb ötletek, gondolatok, kísérletek, feladatok várnak… – Mérlegelte már, hogy könnyű vagy éppen nehéz, amit csinál? – Külső szemlélő számára lehet elrettentő is, hiszen szükséges egyfajta monotónia tűrés. Aki még nem próbálta ki a szövést, talán nehéznek, bonyolultnak tarthatja. Egyszerre szellemi és fizikai megterhelés is, mondhatni egész embert kíván. Oktatói munkám során is a fokozatosság elvét tartom szem előtt. Ha lépésről lépésre haladunk, mind az elméleti mind a gyakorlati alapokat elsajátítjuk, akkor élmény a szövés…

38

– Keresi vagy megtalálják Önt a kihívások? – Szakmai kérdések, megoldások folyamatosan, néha visszatérően foglalkoztatnak, amik a saját kíváncsiságomat mozgatják, vagy egyegy újabb termék kialakítása kapcsán merülnek fel bennem. Ám mindig van valami előre nem látható újabb megrendelés, vagy pályázati lehetőség, ami konkrét feladatokat ad, ezeket is nagyon élvezem, lehet ez veterán autó kárpithuzat rekonstrukció, vagy honfoglalás kori viselethez kaftán anyag, néptáncosok számára színpadi „jelmez” stb. – Könnyű életet ígér, ha az ember a hobbijának él? – A legjobb dolog a világon, ha az ember azt teheti, amit akar, amivel szívesen foglalkozik. Ha ebből szeretne megélni, akkor nincs munkaidő, csak napok, hetek, évek vannak, amik összeérnek. Nagyon nehéz leállni, megállni, illetve egy megfelelő fontossági sorrendet ésszerűen beállítani. – Vannak tanítványai? Szívesen adja át a tudását? – 1996 óta foglalkozom a szövés átadásával is. Vannak csoportok, akikkel heti, havi rendszerességgel, vagy évente kurzusszerűen táborokban, tanfolyamokon találkozom az ország számos pontján. – Milyen tervei vannak még? – Az oktatás terén minél több embert szeretnék pozitív értelemben megfertőzni, illetve megszerettetni velük a szövést. Az alkotás öröme mentálisan is javítja az emberek közérzetét. A szövés szellemileg és fizikailag is frissen tart. Ezt érdemes lenne mindenkinek kipróbálni. Egyéni alkotói tevékenységemben számos ötletem van még a termékeim fejlesztésére, bővítésére.


A

A faragott bútorban lelkek találkoznak

Jakab Zsolt: a fa a mi szenvedélyünk, amit

szívesen megosztunk másokkal!

Mit jelent számunkra a fa? Árnyékot, meleget, termést, asztalt és ágyat, bölcsőt és koporsót, hajlékot. Az az anyag, ami ennyi mindent adhat nekünk, mindent megérdemel. Megérdemli a tiszteletet, amivel hozzányúlunk, a kíváncsiságot, amivel fürkésszük erezetét, a kreativitást, amivel belelátunk dolgokat, a művészetet, amivel megpróbáljuk kihozni belőle a csodát, és a legfinomabb olajokat, amivel kiemeljük szépségét – mondta Jakab Zsolt fafaragó mester.

– Mikor jutott eszébe, hogy el kellene sajátítani az idős emberek tudományát? – kérdeztük. – Mi adta az első lökést? – 2001-ben a falunkban élő idős pásztorembernél jártam, megcsodáltam fafaragó mesterségét, és eldöntöttem, hogy én is meg akarom tanulni. – Mit tud és mit kínál a fa az alkotó ember számára? – Az élő anyag szépségét, változatosságát, és a lehetőséget, hogy kihozzunk belőle valamit, ami több, jobb, szebb. – Hisz a fa örök életében? – A fa újjászületésében hiszek. Amikor a kivágott fából bútort készítek, újjászületik, és nemcsak a fa lelke, de kicsit az enyém is belekerül. – Mitől függ, hogy miből mi lesz? Fontos Önnek a visszajelzés? – A fa fajtájától, rajzolatától, minőségétől. Sokan fontosnak tartják, hogy egészségesen éljenek, bioélelmiszereket fogyasszanak, biokozmetikumokat használjanak. De gondoltak arra, hogy egy bútor mennyi káros anyagot bocsáthat ki akár hosszú éveken át? A fa feldolgozása során a veszélyes anyagok teljesen kihagyhatók. Számomra fontos a visszajelzés, általam

40

tisztelt mesterek építő kritikájából mindig tanulok. A pozitív visszajelzések pedig megerősítenek, hogy jó úton járok, és örömet szerzek a munkámmal. – Mit tanácsol az Önt követőknek? – Készüljenek fel minden nehézségre. Nem a szakmaiakra gondolok, mert ha valaki akar, el tud sajátítani bármilyen mesterséget. Viszont a körülmények nem segítenek abban, hogy egy kézműves sikeres vállalkozó is lehessen. Az elérhetetlen pályázati lehetőségek, a túl szigorú, ipari léptékű előírások, és a felesleges jogszabályok, költségek, mind-mind nehezítik a kézművesek életét. – Áldás vagy átok a kézműves termékek piaca? – Is-is. Áldás, mert: sokan értékelik, keresik a kézzel készített termékeket. A kereslet fellendülőben van. Egyre többen felismerik, hogy gazdasági hatása is van, ha a helyi kézművesnél vásárol, és nem az importált tucatárut veszi. Átok, mert: kevesen engedhetik meg maguknak a kézműves termékeket. El kell fogadtatni, hogy ez azért kerül többe, mert többet is ér. Többet ér, mert jobban időtálló, egyedi, igényes. Szükség van szemléletváltásra. – Mit szeretne még megvalósítani? – Kialakítani egy ismert és elismert magyar márkát, a Zsoja-t, létrehozni egy olyan manufaktúrát, ami munkát ad 8-10 embernek, és ahol igényes és egyedi bútorokat készítünk. „A fa heterogén, higroszkópos, sejtes szerkezetű és anizotróp anyag. 40–50 százalékban cellulóz, 15–25 százalékban hemicellulóz rostokból áll, melyek közé a lignifikáció során 15– 30 százalék lignin rakódik. Tartalmazhat még gyantát, zsírokat, olajokat, viaszt, csersavat és ásványi anyagokat. A frissen vágott fában 20– 50 százalék, a levegőn szárítottban 10–20 százalék víz van.” Ennyi a fa. Tudományosan!


A

Az ember a vasnál is „erősebb ”

Czingalek Attila: van, amihez egyszerűen

nem adjuk a nevünket.

A kovácsolás a fémek képlékeny alakításának legősibb módszere, már a bronzkorból is maradtak fenn erre utaló leletek- írja a szakirodalom. Kovácsoláskor a fémet általában két szerszám alakító felületei között, ütésekkel vagy nyomással formálják. Alakíthatják melegen, hidegen vagy félmeleg állapotban. Rideg, egyszerű szavak, amelyek a kívülállók számára egészen mást jelentenek, mint annak, aki életét tette fel elképzeléseinek megvalósítására. – Mikor és hogyan derül ki, hogy az emberben van egy kis plusz, ezért érdemes egy egyedi pálya felé fordulni? – kérdeztük Czingalek Attilát. – Nekem az alapszakmám géplakatos, de az iskolában alapszinten elméletben és gyakorlatban is tanultuk a kovácsolást. Eleinte kíváncsisággal fordultam felé, aztán egyre több olyan dolgot láttam meg benne, ami elmélyítette az érdeklődésemet. Tudtam, hogy legalább meg kell próbálni, hiszen elég gyorsan kiderül a gyakorlati foglalkozásokon, hogy a tanulónak van-e kézügyessége, szépérzéke. Vagy éppen az a jó, hogy ha más szakmát választ. A kovácsolást nem lehet csak pusztán egy szakmaként csinálni, ez igazából életforma. – Mindig talál újabb és újabb kihívásokat? Mi hajtja? – A sors úgy hozta, hogy megnőtt az érdeklődés az ilyen fajta igényes, kézzel készült munkák iránt. Minden megbízás újabb és újabb kihívás, mert nincs két egyforma megbízás, kizárólag egyedi igények, egyedi megoldások vannak. A fizikai munka, legyen az bármilyen nehéz, biztos megélhetést biztosít. A lehetőségek határain

42

belül mindig újabb és újabb megoldásokon töröm a fejemet. A mintaválasztásnál például csak a képzelőerő szab határt. De ha nem akar az ember a giccs irányába menni, hanem igényes terméket akar kiadni a kezéből, akkor vannak olyan alap minták, amiket jó, ha beépít. – Mitől függ, hogy mi készül? – Alapvetően a helyi adottságok és a jó ízlés határolják be, hogy mit is készítünk. Jó esetben van egy alap elképzelése a megrendelőnek, amit úgy kell továbbgondolni, hogy szakmailag is és esztétikailag, s a megrendelő ízlésének is megfeleljen. – A gép kiszoríthatja az embert? Ne feledjük: minden gépet az ember talál ki és készít el. Ebből a szempontból tehát maga az ember a „megrendelő”! Ha túl sok munkafolyamatot kiváltunk, gépesítünk, elveszik a míves kézimunka értéke, és lesz egy egyszerű vasból készült gyártmány. – Van, amit nem vállal? – Természetesen számos furcsa felkérés is van. Mindig mérlegelünk. A lehetséges szakmai megoldásokat mindig megbeszéljük, terveket készítünk, pontos felméréseket. Persze előfordult már olyan, hogy nem vállaltunk egy megbízást, mert nem adtuk volna hozzá a nevünket. Egyegy ilyen termék hosszú évtizedekre készül, s ha nincs is rajta a nevünk, akkor is tudható, hogy ki készítette. S mégsem magyarázkodhatunk, hogy nem tudtuk meggyőzni a tulajdonost… – Milyen az utánpótlás? Fontos önnek, hogy legyenek tanítványai? – Fontos lenne, de nem egyszerű a kérdés. A véleményem az, hogy pár éven belül komoly gondok lesznek, ha az oktatás átszervezése nem tudja követni a piaci igényeket. Pedig a mi szakmánknak is szüksége van fiatalokra, frissítésre, új gondolatokra!


É

Évszázadnyi tapasztalat bőrbe „kötve” Passa Ferenc: az alkotó öröme átszáll a

termékek használójára is.

Családunkban a bőrhöz való kötődés immár 100 évre visszavezethető hagyomány. Őseink a század elején a kis Somogy-megyei faluban, Babócsán elismert csizmadiák voltak. Az általuk kézi munkával készített cipők, táskák már akkoriban jelentős elismerésre tettek szert - mondta Passa Ferenc bőrdíszműves. – Tehát nem volt kérdés, hogy miért éppen a bőrben látta meg a jövőjét? – kérdeztük. – A családom százéves hagyománya kötelezett. Nagyapám csizmadia Babócsán, édesapán szintúgy. Magam is cipőipari technikumot végeztem, így hát nem volt kérdés, mely szakmában fogok tevékenykedni, s én viszem tovább a hagyományt. Ennek folytatásaként jött létre 1978-ban a Passa Bőrdíszmű, mint manufakturális jellegű családi vállalkozás. Termékskálánkon megtalálhatók a míves kézimunkával egyedi gyártásban készülő bőr képkeretek, díszdobozok, fényképtartók, illetve a kisebb szériákban, de jelentős mértékű kézimunka ráfordítással előállított napi használati cikkek, övek, övtáskák, apróáruk. A felhasznált alapanyag minden esetben króm vagy növényi cserzésű magas minőségű, valódi marhabőr. Termékeinket egyrészt kiállításokon, kézműves vásárokon, másrészt nagykereskedőkön keresztül az egész ország területén értékesítjük. – Mit tud és mit kínál a bőr az alkotó ember számára? A bőr már az őskorban is fontos kelléke volt az ősembernek. Gondoljuk csak végig, milyen sokféleképpen felhasználható. A ruházkodásban, a víz begyűjtésében és a tárolásban. Ebből adódóan a bőr napjainkban is az egyik legszerteágazóbb lehetőséget kínálja az

44

alkotónak. Erről nem is kell sokat beszélni. Otthon, akár kezdetleges eszközökkel is bőrért kiálltunk már egy egyszerű alátét esetén is… – Hisz az emberi alkotások örök életében? – Igen. A mi szakmánkban ez különösen így van. A művek túlélik az embereket, a generációkat. Néhány míves darab történelmi időkről tanúskodik. – Mitől függ, hogy miből mi lesz? Az alkotó képes formálni a piacot? – A bőr esetében sok függ attól, hogy mely állat bőréről beszélünk. Minden állat bőre más tulajdonságokkal rendelkezik, másért szép, másért jó és hasznos. A bőr anyagvastagsága, tartóssága, felületi tulajdonságai mind-mind meghatározók a felhasználás során. Emellett még nagyon szerteágazó az egyes bőrtípusok kikészítésének a módja is. Ebből adódóan meg van minden bőrtípusnak a felhasználási területe. Igen, hiszek benne, hogy az alkotó képes formálni a piacot egy-egy egyedi ötlettel, különleges megoldással. – Mit tanácsol az Önt követőknek? – Ha valaki komolyan veszi önmagát és azt, amit csinál, akkor fontos, hogy mindig önmaga maradjon. Ne engedje, hogy bárki és bármi letérítse az útjáról, ha valóban örömét leli abban, amit csinál. Az alkotó öröme ugyanis átszáll a termékkel azok használóira is. – Áldás vagy átok a kézműves termékek piaca? – Minden gond és probléma ellenére abból célszerű kiindulni, hogy mindig mindenen áldás van. A kézműves termékekkel a vásárló támogatja a mesterséget és örömét is leli benne. – Mit szeretne még megvalósítani? – Szeretném teljes mértékben átadni a vállalkozásom a fiamnak , Gábornak.


F

Fába faragott élet

Béndek Tamás: egy elégedett mosoly

minden kitüntetésnél többet ér.

Népi iparművész, saját stílusirányzattal, játékra áll a keze, s a nemes anyagokat kedveli. Béndek Tamás kaposvári alkotó szerint a fa érző lény, ha megmunkálásakor tudásunkat, motivációnkat hozzáadjuk, újra életre kel. – Melyik elismerésére a legbüszkébb? – kérdeztük. – Számos elismerést kaptam különböző pályázatokon – mondta. – A legbüszkébb mégis arra vagyok, hogy népi iparművész lehetek. Ennek többek közt az az oka, hogy a népi iparművész cím folyamatos, magas színvonalú munkát tételez, kvalifikált alkotásokhoz kötött és sok szakember egybehangzó döntését jelenti. Ez több éven át tartó folyamat eredménye lehet csak. – Hasznos gyermekjátékokat csak azok tudnak készíteni, akik lélekben maguk is gyerekek maradnak. Hogyan sikerült ez? – Játékaim 75 százaléka úgynevezett marketingajándékként felnőtt emberekhez kerül, köztük vannak az egyszerű hétköznapi emberek, de a gazdasági élet legbefolyásosabbjai is. Sokaknak dolgoztam, többek között nemzetközi gépjárműipari konszernnek is. Egy vásárlóm arra panaszkodott, hogy az irodai asztalára helyezett játékomat mindig máshol találta meg. Kiderült: a takarítónő, a kollégái, de még az üzleti partnerei is játszottak vele. Nem egyedi a példa. Sokféle játékot készítek, figurális – építő – technikai - funkcionálisakat, s esetenként játszótéri eszközt is. Van lehetőség válogatni. Egyébként a játékszer akkor igazán jó, ha együtt készítjük a gyermekkel és a tudást is hozzátesszük.

46

– Melyek a kedvenc állatai és miért? – Általában hazánk élővilágára jellemző házi és vadon élő állatokat, s mesebeli lényeket formázok meg. Kedvelem a csigát, a pókot, de még a hétfejű sárkányt is. És hát készítek járműveket és sok mást. Mindegyiknek külön élete, története van. – Piacgazdaságban meg lehet élni a hobbiból? – Meg lehetne, de a saját törvényei szerint működő, soha nem átgondolt bürokrácia teljesen tönkreteszi még a legjobb szándékot is. – Vannak követői, tanítványai? Mi vonzza őket? – A népi kismesterségek oktatójaként is sokan megkeresnek tanácsért, s azt gondolom, hogy egyre többen járnak majd ezen az úton. Népi játszóház vezetői képesítéssel is rendelkezem, ekként is igyekszem segíteni. Mint egyébként minden vállalkozást, amely kiteljesedett és sikeres, az egyéni önmegvalósítás motivál. Van, akit az alkotás öröme, míg mást a megélhetési lehetőség vagy éppen a szabadidő hasznos eltöltése hajt... – Milyen jövő vár a népi iparművészekre? – Jelenleg népi iparművészként egyedül tárgyi adómentességet élvezünk zsűrizett termékeinkre, igazából nem lehet érvényesíteni, mivel az alanyi adómentesség mértéke lényegesen magasabb annál, hogy ez alkalmazható, érvényesíthető lehetne. – Van különbség fa és fa között? – Ne várjon tőlem fennkölt művészi megfogalmazást, ezt a kérdést teljesen szakmai alapon kezelem. Napokig lehetne róla beszélni. A nemes anyagokat kedvelem, többnyire cseresznye, dió, éger és tölgyfából készítem alkotásaimat...


T

Tűzben születik, s fényben él Czóbel Marianna: műveim gyakran visszanyúlnak az ősi motívumokhoz,

a valláshoz, a hitvilághoz.

Czóbel Marianna iparművész 1971-ben a kaposvári tanítóképző főiskolán, majd 1978-ban a pécsi tanárképző főiskola rajz szakán kapott diplomát. A tűzzománcozás alapjaival egy debreceni nyári alkotótelepen ismerkedett meg 1982-ben. Ezt követte egy debreceni, egy tokaji és gödöllői művésztelep 1990-1991-ben, ahol a rekesz-és azsúrzománc technikát Sisa József irányításával sajátította el. 1995 óta résztvevője a Kecskeméti Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhely által szervezett szimpóziumoknak. Itt ismerkedett meg - Turi Endre irányításával - a domború felületeken alkalmazott rekeszzománc, - Turi által kifejlesztett, - technikájával. Ugyanitt Hertay Mária vezette be a limoges-i festett zománc készítésének műhelytitkaiba. Számos alkotótelepen megfordult, több száz egyéni és csoportos kiállítás résztvevője. – Mikor és miért jutott arra az elhatározásra, hogy Önnek a zománccal dolga van? – kérdeztük. – Mindig is amolyan művészlélek-féle voltam. Kisgyermekként állandóan hímeztem, horgoltam, rajzolgattam, úgyhogy a karácsonyi és a húsvéti ajándékokkal soha nem volt gondom. Varrni is nagyon szeretek. Rajz szakos tanárként négy évtizedet töltöttem a katedrán, imádtam tanítani, s különböző művészeti technikákkal ismerkedtem meg. Számomra különösen vonzó volt a zománc, melyet a 70-es években újra felfedeztek. 1974-ben meg is alakították Kecskeméten a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhelyt. A zománcozásnak hatalmas varázsa volt, szinte mindenkit érdekelt.

48

– Színek, formák, hangulatok. Mikor, melyik kerül előtérbe? – A zománc egy különös kifejezőeszköz, nem könnyű létrehozni, tűzben “piktúrálódik”. A színek a kihűlés után jönnek létre, és a látvány a fényben “él”. A színt, a hangulatot a tematika határozza meg. Az úgynevezett rekeszzománcozást kedvelem a legjobban. Egyrészt a Szent Korona miatt – az e témához készült alkotásommal díjat is nyertem –, másrészt pedig talán mert ez a legidőigényesebb. Természetesen a zománcozás többi ágában is – sodrony, limoges-i, domborított, azsúr és süllyesztett – kipróbáltam magam, de a rekeszzománcozás fogott meg a leginkább. Ezek mind-mind bravúros technikáknak számítanak; nem véletlen, hogy az országban mindössze kéttucatnyian foglalkoznak vele. – Mennyire tervezhető egy alkotói folyamat? – Az alkotási folyamatban a téma az elsődleges. Hozzá választom meg a technikát, amely ebben a műfajban rendkívül sokféle, s különböző technológiai sort igényel. Az alkotói folyamat nagyon is tervezhető, tudatos, különben minden esetlegessé válhat. Műveim gyakran vis�szanyúlnak az ősi magyar motívum kincshez, a valláshoz, a hitvilághoz, de kedvelem a mai embert foglalkoztató témákat, a mindennapok jelenségeit. – Milyen tervei, elképzelései vannak? – A jövőben még szeretnék alkotni, míg erőm engedi, a megismert eljárásokat, technológiát újakkal bővíteni. Két irányba indulnék. Az egyik az egyre kisebb, szinte miniatúra jellegűek felé, illetve a nagyméretű gyári körülményeket is igénylő alkotások felé.


K

Kótyumf itty, ami igazán örömet okoz

Herczog Szilvi: a kézművesek csupa jó emberek, akik még akarnak adni

valamit magukból a többieknek.

Reméljük, találsz nálunk kedvedre való, megmosolyogtató kótyumfittyet, amivel örömet szerezhetsz szeretteidnek, vagy önmagadnak, … és nektek is annyi örömet okoz, mint amilyen örömmel és szeretettel készítettük. Így invitál a Herczog Bábstúdió. Megragadott! Az első bábok 1989-ben születtek Kaposváron, véletlenül. Igazából sohasem volt ügyes kezem, vagy legalábbis nem tudtam róla. Úgy kezdődött, hogy egyik barátomnak nem találtam megfelelő ajándékot és varrtam egyet. Egy vizilókutyavalamit, ami elég jól sikerült ahhoz, hogy kedvet kapjak következőhöz. Családom, barátaim kellőképpen méltatták tevékenységemet) és segítettek . Így aztán bábosszilvi maradtam. És továbbvittem dédnagymamám örökségét, aki napra pontosan 100 évvel korábban született, mint én és szintén bábos volt (ezt csak nemrég tudtam meg). Hamarosan keresnem kellett valakit, aki segít nekem. Hosszú keresgélés után találtam meg munkatársaimat, akik lelkesek, odaadóak, és akiknek hálával tartozom, amiért kisfiam születésekor sajátjukként irányították helyettem kicsi stúdiónkat és lehetővé tették, hogy kiélvezhessem a valódi babázás örömeit. Kitalálom, végig gondolom, megcsinálom. Talán ennyi nálam a bábkészítés. Az ötletek gyorsan születnek, jönnek, mennek. Nem okoz komoly fejtörést, hogy mit is formázzak meg. Korábban lényegében csak saját ötletből dolgoztam, ma már sok konkrét kérés van. Valamennyit megfontolom, de nem mindegyiket vállalom el. Csak azt, ami nekem is tetszik.

50

Szeretem a törzsvevőket, mert akkor érzem, hogy szeretik a bábjaimat. Szeretem, ha a facebookon sokan like-olják a bábokról feltett képemet, mert akkor tudom, hogy jó irányba haladok, de az nem érdekel, hogy lesz-e, aki majd folytatja a munkámat, mert ez egy személyes műfaj. Ha valaki más csinálja, az teljesen más világ lesz. A barátaimnak köszönhetem a legtöbbet, akik meggyőztek: jó, amit csinálok, bíztattak és a kezdetek kezdetén átsegítettek a nehézségeken. A kolléganőimnek, akik nagy odaadással segítették és segítik a munkámat és Anyukámnak, aki annak idején kiváltatta velem a vállalkozói igazolványt. Szeretem azokat az embereket, akik még bábot vesznek a gyerekeiknek, unokáiknak. Szeretem a gyerekeket, akik még tudnak játszani és velük találkozom nap, mint nap. Szerencsésnek érzem magam ezért. Vezérel a túlélés.... Egy olyan világban élünk, ahol a gyerekek magukban nyomkodják a kütyük gombjait már 3 évesen. Ezeknek a gyerekeknek nincs báb a faládikójában... Vezérel a kivárás....Kivárom, amíg rájövünk, hogy rossz úton haladunk és akkor majd újra együtt játszik a család.... Szeretem a kézműves emberek társaságát, a szellemiségüket, a kézműves termékek kisugárzását. Csupa jó ember vesz körül, akik még akarnak valamit adni magukból a többieknek. És hogy hogyan segíthetem a hagyományok továbbélését? Hát teszem a dolgomat és igyekszem nem elveszteni a szabásmintáimat. Mi mást is csinálhatnék ilyen szeretettel és szabadon? Ez az életem!


M

Mesés színek, színes mesék

Tüttőné Takács Tímea: legtöbbször egy közös

mesélés után készülnek el a festett képek.

Az üveg számomra végtelen lehetőséget rejt. Rideg és titokzatos, színes és varázslatos, ezer arca van. Ezt szeretem benne – így vall Tüttőné Takács Tímea üvegfestő. Munkáim többnyire spontán és örömteli alkotás végeredményei. Bármi inspirálhat, akár egy virág, akár egy táj, de az általam leginkább kedvelt téma, az a gyermekeim mesevilága. Nem véletlen tehát, hogy festett üvegeim nagy része gyerekeknek készül, manó házakkal, tündérekkel, mesebeli figurákkal. Legtöbbször egy közös mesélés után születnek meg a rajzok, amiből aztán készülnek az üvegfestett képek. Végső formájukat az üvegen nyerik el, de még festés közben is módosulhat a motívum. Olyan ez, mint a mesében. Mesés színek, színes mesék! Természetesen vannak komolyabb témájú munkáim is, hiszen üzletünkben minden igényt igyekszünk kielégíteni. Segítünk visszajáró vendégeinknek egyedi elképzeléseit valóra váltani, akár egy már meglévő termék mellé, hozzá illőt készíteni, vagy éppen egy teljesen újat festeni. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen munkáim jellegzetessége, egyedisége különlegessé teszi termékeimet a piacon. Persze ettől függetlenül nincs ok az elbizakodottságra. Nyughatatlan természetünknél fogva folyamatosan újítunk, fejlesztünk, hiszen a jövőben szeretnénk mindig új és újabb munkákkal megjelenni. Így van ez rendjén. Az üveg a kimeríthetetlen lehetőségek tárháza. Különböző üveg megmunkálási módszereket is szeretnék tanulni a festésen kívül. Jelenleg is ebbéli ismereteimet fejlesztem, két üveges kurzuson ékszerkészítést tanulok.

52

Ha újra kezdeném, akkor is üvegfestéssel foglalkoznék. Talán 2000-ben kezdtem el komolyabban, de, teljesen autodidakta módon. Kellett hozzá elszántság, bártorság, de talán leginkább kísérletező kedv. Miután kipróbáltam, először kisebb képeket, tárgyakat festettem, amelyeket elajándékoztam. Nagyon örültek neki. A férjem asztalos, hamarosan felkértek néhány konyhabútor üveges részének a díszítésére is. Aztán az egyik megrendelést a másikat követte, s végül elkészültek az első eladásra szánt termékek is: órák, képek, lámpák, apróbb ajándéktárgyak. Ezeket különböző kézműves vásárokon értékesítettük. Majd 2006-ban megnyitottuk saját üzletünket Kaposváron, a Városház utcában. Több kiállításon is részt vettem a Szabad Művész Egyesülettel, valamint a kaposvári Megyeházán , a megyei könyvtárban és több közintézményben a megyeszékhelyen és környékén. 2008-ban az Iparművészeti Lektorátus által zsűrizett kézművesek lettünk a férjemmel együtt. Ő a legnagyobb segítségem, bátorítóm, hiszen ő készíti a munkáim fa részeit, a kereteket, a ládákat, amelyeket kifestek. Hogy mivel foglalkoznék szívesen a jövőben? Továbbra elsősorban a gyermekek mesevilága érdekel. Ez mindig újabb és újabb inspirációt ad. A mesék, a tündérek, a manók és a gyermeki lélek képzeletvilága csodálatos kihívás. De nagyon szívesen festek virágokat, növényeket is. Ékszerkészítéssel négy éve foglalkozom, ez is sok-sok új lehetőséget kínál, mivel az ékszer üveg alapját is én készítem, amit azután néha meg is festek. Ezt a technikát is folyamatosan fejleszteni kell.


H

Harsány színek helyett visszafogott Galabár-Vermes Katalin: a nagymamám még elegancia állati zsírokból, hamulúggal főzte a szappant. Kétgyermekes anyukaként, mosolyogva igyekszik harmóniában együtt élni a természettel: ő Galabár-Vermes Katalin. – Melyek azok a kézműves natúrkozmetikumok? Miről ismerjük fel ezeket? – kérdeztük. – A natúrkozmetikumok szinte kizárólag növényi alapanyagokat tartalmaznak – mondta. Nincsen bennük kémiai tartósítószer, mesterséges színezék, nincsenek laboratóriumban előállított illatok, állagjavítók, habzó tenzidek. A valódi natúrkozmetikumok harsány színek helyett visszafogott eleganciával, a természet valódi illatával már messziről felismerhetővé teszik magukat. Az alapanyagok legtisztább formájukban vannak jelen. A termékek kézi munkával, gondos odafigyeléssel készülnek. A folyamatos, kis tételű gyártás garantálja a leghosszabb eltarthatósági időt. Saját kézműves natúrkozmetikumaimat növényi anyagok felhasználásával készítem. A szappanokba használt gyógynövények és őrlemények (menta, levendula, rozmaring, körömvirág, zsúrló), valamint a mézes szappanba használt hársméz kizárólag somogyi. – Az egyszerű szappanfőzéstől nagy utat tett meg a szakma... – A szappanfőzés ma is egyszerű, a különbség az alapanyagok megváltozásában és a készítési körülményekben van. Nagymamám még állati zsírokból, hamulúggal, az udvaron, üstben főzte a szappant. Én növényi olajokat használok, a gyártás is folyamatosan vizsgált kozmetikai gyártóműhelyben történik. Bár a technológia ugyanaz maradt: olajok, zsírok elszappanosítása történik folyamatos hőkezelés mellett, a kapott masszából pedig formába öntve 2-3

54

napon belül használható, illatos, jó minőségű pipereszappan lesz. – Miért jó az embernek, ha natúrkozmetikumokat használ? – Egyre több felnőtt, és egészen pici gyermek is szenved különböző bőrproblémáktól, az ekcéma szinte általános bőrbetegség lett. A bőrünkre kent kozmetikumok hatóanyagai már 30 perc múlva kimutathatók a véráramban. – Milyen a kézműves termékek piaca? Mit tehet az alkotó? – Egyre többen ismerik fel: fontos odafigyelni a táplálkozásra, az életmódra, és a kozmetikumokra is. Egyre nagyobb az igény a természetes alapanyagokból készített szappanokra és kozmetikai termékekre. Az emberek már elolvassák az apró betűs összetevő listát is. Ezért egy hiteles készítőnek kell állni a termékek mögött. – Mi hajtja önt, mit tart a küldetésének? – Vegetárius receptek, gyógyszermentes gyógyulás, biokiskert vagy natúrkozmetikumok, ezek adják az életformámat. Saját fejlesztésű natúrkozmetikumaimat, a Lindera termékcsaládot 2011 óta készítem, új és újabb dolgokat tanulva. – Milyen termékfejlesztési elképzelései vannak? – A kézműves vásárokon a beszélgetések, barátkozások, tapasztalatcserék mindig új lendületet és sok inspirációt adnak. Nagyon szeretnék a natúr alapanyagokból készített dekorkozmetikumok világába komolyabban belemerülni, s terveim között szerepel az illóolajokból és növényi kivonatokból készített parfümök bevezetése is.


B

Borásznak készült, pálinkász lett Tóth Tamás: már a középiskolai kollégium

szekrényében cefrét erjesztettem.

A legjobb pálinkák érett, zamatos gyümölcsből készülnek, nem pedig a kármentésként összeszedett félig rothadt, lehullott, éretlen termésből – mondta Tóth Tamás pálinkakészítő. – Miért éppen a pálinka? Mikor és hogyan talált rá erre az útra?- kérdeztük. – Apai nagyapám és apám is bűvölte a „Bádogember” névre hallgató zúgfőzőt. Egy hajszálon múlt, hogy nem borász lettem a soproni erdész diákévek után . A középiskolai kollégium szekrényében szilvacefrét , az egyetemi kollégiuméban szőlő cefrét erjesztettem, akkor még borkészítés céljából. A fordulat 2009 volt, amikor egy barátom berendezésével elkészítettük életem első kisüsti szilva pálinkáját. Két évvel később a gyulai országos pálinkaversenyre benevezett 5 magánfőzött pálinkából 1 arany, 1 ezüst, 3 bronzérmet sikerült elérnem. Kiderült: ezzel a hobbival érdemes foglalkozni. – Milyen a jó pálinka? Miből készülhet? – A gyümölcsre jellemző természetes illat és íz aromával rendelkezik, az illata kóstolásra csalogató , az íze lágy, selymes, hosszú lecsengésű, a gyümölcs az erősebb benne, nem az alkohol. Magyar gyümölcsből, de nem a régi kármentő szemlélet szerinti félig rohadt, félig érett maradékból, hanem az érett, zamatos étkezésre alkalmasból készül. Törkölyből is persze, de nem a fűrészpor szárazra préseltből. – Mi a különbség a szeszfőzdés és a pálinkakészítő között? – Szeszfőzdés bérfőző vállalkozást működtet. Hozott anyagból dolgozik. (A pálinka minőségét minimum 60 százalékban meghatározza, hogy mit öntünk a főzőüstbe. ) A szeszmérőn átfolyt liter alapján van árbevétele. A fő-

56

zetők többségének első kérdése: mennyi lett? A drága mintavevő csap hiányában a bérfőzött pálinka gyakran előpárlatos és szinte kötelező jelleggel utópárlatos. Napjainkban már vannak minőségi szeszfőzdék is. A pálinka készítő élelmiszer előállító, alkotó munkája a gyümölcsválogatástól a pálinka utókezeléséig tart. Két kategória létezik. A kereskedelmi főzde profi, fő vagy presztízs vállalkozásként működik. Jellemzője az előállított nagy mennyiség, a magas technológiai színvonal, a tapasztalt és kvalifikált főzőmester. a magánfőző vagy otthonfőző az amatőr, tőlünk féltette a szakma 2010-ben a pálinkát, mint Hungaricumot. Jellemzője az érdeklődés, a lelkesedés, az alacsony technológiai szint, a különböző szakmai felkészültség, szereplői a megtermett, kis tételű cseresznyét, kajszit és szilvát külön főzik ki és nem vegyes gyümiként egyben főzetik ki. – Hogyan fogadja az ilyen kezdeményezéseket a piac? – Ébredőben van a helyi piac. A kérdés:a magyar fogyasztó mikor és milyen arányban hajlandó megfizetni ezt a minőséget az áruházak olcsó tömegtermékével szemben. A magánfőzött pálinka, mint helyi termék legális piacra jutását - sajnos - a jelenlegi törvényi szabályozás inkább gátolja, mint segíti. – Kiknek az itala a kisüsti? – A hagyománytisztelő, vagy konzervatív pálinkakedvelőké, akik előnybe részesítik a telt, lekváros íz zamatot. – Milyen fejlesztési elképzelései vannak? – 2015-ben tovább szeretném javítani a főzőberendezés színvonalát. Ezt követően pedig az erjesztési technológián igazítanék, hogy még tökéletesebb, egyedi párlatokat készíthessek.


M

Sajtba foglalt üzenet a világnak Róna Péter: a sajtkészítés kapcsolódik az általam vallott elméletekhez. A tejet frissen, naponta feldolgozzák Kisasszondon. Az itt készült sajt a sajtkultúrán, a folyékony tejoltón és a són kívül semmilyen adalékanyagot nem tartalmaz. – A tejet minden esetben hőkezeljük, és a sajtfajtának megfelelő zsírszázalék eléréséhez szeparáljuk – mondta Róna Péter. – A sajtot 1, 4, illetve 8 kilogrammos kerek formában préseljük. A több hónapos érlelés első szakaszában a sajtokat viasszal kenjük be, fajtától függően különböző színekre. Füstölt sajtunkat minimum 2 hónapos érlelés után hagyományos módon füstöljük bükkfával. Sajtjainkat főzéshez, sütéshez is bátran ajánljuk, mert jó olvadási és pirulási tulajdonsággal rendelkeznek. A szeparálás útján kinyert tejszínből vajat készítünk, amely nagyon jól bírja a hevítést, ezért főzéshez kiválóan alkalmas. Nantwichban 2011-ben ezüstérmes lett a füstölt sajtunk, 2012-ben ugyanott aranyérmes az érett kemény sajtunk, illetve szintén 2012-ben Jersey szigetén megrendezett csak jersey tehenek tejéből készült versenyen a félkemény sajtunk két ezüstöt, a füstölt sajtunk egy ezüstöt hozott el. A kisasszondi Sárközy-kúria tökéletesen felújítva, karbantartva. 1992 óta Róna Péteré. Az államosítás után először cselédlakásokat alakítottak ki itt, majd a kastély a kaposvári villamossági gyár üdülőjeként működött. A privatizáció során értékesítették a lelakott épületet. Róna Péter jogász-közgazdász professzor és őstermelő tehenészetet és sajtüzemet hozott itt létre, s kisasszondi füstölt sajtja Angliában, a világ egyik legnagyobb sajtkiállításán ezüstérmes lett. Róna Péter - aki, ha nem a teheneivel

58

foglalkozik, akkor Oxfordban közgazdaságtant tanít-, azt állítja, nem érdekli a hatalom és miniszterelnök sem szeretne lenni. Őstermelőként létrehozott egy terméket, a kisasszondi sajtot. – A sajtkészítés kapcsolódik az általam vallott elméletekhez – folytatta Róna Péter. – Mert álláspontom szerint a magyar gazdaságpolitika számos nagy tévedése között az is ott van, hogy az elmúlt húsz évben visszaszorult a félkész és alaptermékek készítése. A magyar késztermékek közül édeskevés maradt, kevesebb, mint amennyi jellemezhetne egy fejlődő-felzárkózó gazdaságot. A fejlettebb országokban megtalálható számos olyan jellegzetes késztermék, ami annak az országnak a kultúráját testesíti meg. Róna Péter büszke arra, hogy birtokán létrehozta, megvalósította az igazságos, méltányos és szabad életet. Tíz munkatársa helyi és környékbeli, fontosabb döntések előtt meghallgatja véleményüket. A Róna család vállalkozása sajt, vaj, túró készítésével foglalkozik. A sajtmanufaktúra Somogy megyében, a mintegy másfélszáz lakosú Kisas�szondon működik. Ez az a festői falu, ahol Csokonai is hosszabb időt eltöltött, és a lenti strófákkal is megemlékezett Kisasszondról. A sajtok - a Kisasszondi keménysajt, félkeménysajt és füstölt sajt - alapját a friss házi tej adja. Saját jersey szarvasmarha állományuk több mint 20 tehénből áll, az állatok valódi, házi nevelésben részesülnek, s garantálják termékek kiváló, egyedi minőségét. „ Öröm nekem, hogy lakhelyedbe szálltam, Hogy itt Kisasszondon reád találtam, E helybe andalogni jó, E hely poétának való.”


K

Kaposvár kincse a gyógyító lekvár Kungli Ferenc: az igazi kézműves termék nemcsak jó, hanem finom is. Kungli Ferenc Kaposvár Kincse védjegyet elnyert kistermelő 23 féle lekvárt készít saját gyümölcsösében termett gyümölcsökből, és a Zselic kincseiből. Ügyel az állandó, kiváló minőségre, mert a vásárló azonnal jelzi a piacon, ha valamely lekvár esetleg nem a megszokott minőségű. – Miért éppen a lekvárba “szerelmesedett” bele? – kérdeztük. – A lekvárkészítés nem szerepelt az eredeti terveinkben – mondta. – Árutermelő ültetvényt telepítettünk bodzából és csipkebogyóból. A termés felvásárlása akadozott, az árak kiszámíthatatlanok voltak, a termelés bizonytalanná vált. A sok munkával létrehozott ültetvényt nem akartuk felszámolni sokakhoz hasonlóan, hanem elkezdtük feldolgozni a termést. A termékkör fokozatosan bővült. Változatos készítményeink fogyasztásával olyan vitaminokhoz, nyomelemekhez, ásványi anyagokhoz, szerves savakhoz jutunk hozzá, ami nélkülözhetetlen az egészséges szervezet számára. – Mi a különbség a nagymama lekvárja és a kézműves lekvár között? - Az igazi nagymama, otthon, házi körülmények között dolgozik, megörökölt recept szerint. Mi a feldolgozást kistermelőként végezzük hagyományos módon, azonban kihasználjuk az újabb technológiák és technikák adta lehetőségeket. Tartósítószert nem használunk, cukorból is csak a feltétlenül szükségeset. Készítünk nyírfacukros és édesítőszeres terméket is. – Mi a titka a lekvárkészítésnek? – A jó lekvár titka a kiváló minőségű alapanyag,

60

a technológiai fegyelem, a megfelelő szaktudás és az állandó, azonos minőség. – Mit rejtegetnek a gyümölcsök a hétköznapi ember elől, amit a hozzáértők megtalálhatnak? – Mindig figyelembe vesszük az egyes növények beltartalmi értékét és azok szervezetünkre gyakorolt jótékony hatását külön-külön és együttesen is. A hagyományos elkészítési módokat kiegészítjük a modern, tudományos elemzések nyújtotta ismeretekkel. Ezek a vizsgálatok és elemzések kimutatták, hogy a különböző növények hatóanyagai milyen módon befolyásolják egészségi állapotunkat. Ügyelünk arra is, hogy termékeink ne “csak” egészségesek, hanem finomak is legyenek. – Milyen a termékeik piaca, milyen fejlesztésekre készülnek? – Termékeinket zömmel a kaposvári piacon, boltokban, valamint a megyében lévő idegenforgalmi helyeken értékesítjük. Eleinte a kétféle csipkebogyóból (a termesztett kárpátia, valamint zselici csipke néven a vad csipkéből) továbbá a bodzabogyóból és virágból készítettünk lekvárt, és szörpöket. A piaci értékesítés során azt tapasztaltuk, hogy a vevők érdeklődnek a termékeink iránt, ezért elkezdtük kibővíteni a termékpalettánkat. Növényvédelmet csak a feltétlenül szükséges mértékben végzünk, akkor is mellőzzük a felszívódó, úgynevezett „goromba” szereket, kizárólag lemosható, kontakt anyagokat alkalmazunk. Egyik különleges termékünk a „kerti áfonya”. Ez a növény a vizsgálatok szerint olyan anyagokat és olyan mennyiségben tartalmaz, hogy a daganatos betegségek megelőzésében is igen fontos szerepe lehet.


E

Egészséget őröl a biomalom

Hamar József: gyerekcipőben jár még, de

formálódik már ez az életmód-forma.

A frissen őrölt liszt még őrzi az íz és illat anyagokat, s a gabona minden értékes alkotórésze, a csíra, a korpa, a különböző enzimek, a vitaminok és ásványi sók megőrződnek az emberi szervezet számára – monda Hamar József, amikor arról kérdeztük: mi is az a biomalom? Miért fontos, hogy háznál, kicsiben elkészíthető termékek legyenek? – A gabona ősidők óta az emberiség létfontosságú és alapvető táplálékaink egyike - folytatta. – Azonban csak akkor igazán építő táplálék, ha azt teljes egészében minden alkotóelemével együtt frissen őrölt vagy pelyhesített formában fogyasztjuk. Az előre csomagolt teljes őrlésű bolti lisztek és műzlik az eltarthatóság érdekében sajnos már átestek kémiai eljáráson vagy hőkezelésen, ezért ezekben a hasznos anyagok jó része már elpusztult. Natúr, kezeletlen állapotban ugyanis a teljes kiőrlésű lisztek a csíra magas zsírtartalma miatt hamar megavasodnak, szemben a fehér liszttel, ami már nem tartalmazza a létfontosságú csírát, ezért hosszú ideig eltartható. A teljes őrlésű liszt az őrlést követően 18-24 órán belül oxidálódik, elveszíti ízét és illatát, vagyis a természetes aroma anyagait. Malmainkkal otthon percek alatt a lehető legfrissebb őrlemény (teljes őrlésű liszt és gabonapehely) készíthető. – Hogyan született az ötlet, hogy ilyen berendezésre szükség lehet? – A 80-as évek közepén egy osztrák malomgyártó cég felkért, hogy tervezzem meg a faipari gépeiket, melyekkel hatékonyan tudnak gabonaőrlő malmokat gyártani. A házi malmok használatának már akkor komoly kultusza volt Ausztriában és Németországban.

62

Megtetszett a dolog és bár idehaza akkor ez még ismeretlen volt, gondoltam, ha már a gyártáshoz szükséges gépeket meg tudom tervezni, mért ne gyárthatnék én magam is malmokat. – Milyen viszonyban vannak termékeik kedvelőivel? – A malmok vásárlói már mindenképpen a tudatosan gondolkodók és táplálkozók táborához tartoznak, akik tisztában vannak az ipar nyújtotta kényelem egészségre nem éppen jótékony hatásaival is. Termékeink olyanok, melyekből élete során egyet vesz az ember, és ha azt rendeltetés szerűen használja, akkor az ki is szolgálj. – Hogyan reagál ötleteikre a piac? – Milyen fejlesztési elképzeléseik vannak? – Pár éve belekezdtünk egy gabonahántoló gép kifejlesztésébe, mely a tönkölybúzát tudja meghántolni. Érdekes módon a gép még javában fejlesztés alatt állt, de már rengetegen kerestek meg minket azzal, hogy őket nagyon érdekelné ez a gép, és alig várták, hogy elkészüljön. A második kísérleti darab elkészülte után a tönkölybúza mellett étkezési zabot és az étkezési napraforgót is magas hatásfokkal tudtunk vele hántolni. A mezőgazdasági kisbirtokok szétzilálása és a multik térhódítása után lassan kezdünk ráébredni, hogy mégiscsak az volna a helyes út, ha a falvakban lennének kis gazdaságok, akik állat- és növénytermesztéssel foglalkoznának. Egy kis közösség vagy falu igényét kielégíthetné egy hántológép, és egy kisüzemi méretű malom mely szintén egy új fejlesztésünk, így az emberek a saját maguk által termelt gabonákat helyben megőrlethetnék, illetve meghántoltathatnák.


Szerzők: Lengyel János, Kapitány Orsolya Fotó: Koncsek Barna Borítóterv és szerkesztés: Frontend Kft. ISBN: 978-963-12-2875-5 Kiadó: Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara Németh Krisztina, titkár 7400 Kaposvár, Anna u. 6., www.skik.hu Nyomda: Dombóvári Szecsox Nyomda A kiadvány megjelenését a Magyar kereskedelmi és Iparkamara támogatta.

Kézművesség Somogyban

Recommend Documents