Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1/2013. Jegyzőkönyv Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 30-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 1800 óra A képviselő-testületi ülés helye: Polgármesteri Hivatal Tanácskozóterme, Bősárkány A képviselő-testületi ülésen jelenlévők: Szalay Imre polgármester Bagó Szabolcs Németh Károly Rácz István Török Imre testületi tagok Az ülésről távolmaradt: Németh Gábor alpolgármester Laffer Krisztiánné testületi tag A képviselő-testületi ülésen tanácskozási joggal meghívott jelenlévők: Dr. Molnár Erika jegyző Kinczer József Általános Iskola Igazgató (1-4. napirendi pontoknál) Szédelyi Attiláné gondozási központ vezetője Szűcs Lászlóné óvodavezető Varga Attiláné gazdálkodási csoportvezető Szalay Imre polgármester: Köszönti a testületi ülésen megjelenteket. Megállapítja, hogy a képviselő-testületi ülés határozatképes, mivel Bősárkány Nagyközség Képviselő-testületének 7 tagjából 5 fő jelen van, a nyilvános ülést megnyitja. Szavazásra bocsátja a meghívóban kiküldött napirend módosítását és a módosított napirend elfogadását. A szavazásban résztvevő képviselő-testületi tagok száma 5 fő. A Képviselő-testület egyhangúlag a következő napirendet fogadta el. Napirend: 1. 2012. évi költségvetési rendelet módosítása. Előterjesztő: Szalay Imre polgármester 2. Szociális célú tűzifajuttatásról szóló önkormányzati rendelet jóváhagyása. Előterjesztő: Szalay Imre polgármester 3. Általános Iskola átadásával kapcsolatos vagyonkezelési megállapodás jóváhagyása. Előterjesztő: Szalay Imre polgármester
2 4. Eötvös József Általános Művelődési Központ megszüntető okiratának jóváhagyása. Előterjesztő: Szalay Imre polgármester 5. Napközi Otthonos Óvoda alapító okiratának módosítása. Előterjesztő: Szalay Imre polgármester 6. Polgármesteri Hivatal megszüntető okiratának jóváhagyása. Előterjesztő: Szalay Imre polgármester 7. Közös önkormányzati hivatal létrehozására vonatkozó megállapodás jóváhagyása. Alapító okirat jóváhagyása. Előterjesztő: Szalay Imre polgármester 8. Vagyongazdálkodási terv jóváhagyása. Előterjesztő: Szalay Imre polgármester 9. Belső ellenőrzési feladatok 2013. évi ellátása. Előterjesztő: Szalay Imre polgármester 10. Tájékoztató veszélyes fák kivágására vonatkozó ajánlatról. Előterjesztő: Szalay Imre polgármester 11. Rákóczi Szövetség elszámolása a nyújtott támogatásról. Előterjesztő: Szalay Imre polgármester 12. Vis maior támogatás igénylése. Előterjesztő: Szalay Imre polgármester 13. Közútkezelői hozzájárulás megadása. Előterjesztő: Szalay Imre polgármester 14. Kultúrház színpadának burkolása. Előterjesztő: Szalay Imre polgármester 15. Ravatalozó terveinek egyeztetése. Előterjesztő: Szalay Imre polgármester 16. Tájékoztató a Gondozási Központ átszervezéséről. Előterjesztő: Szalay Imre polgármester Zárt ülési napirend: 17. Tájékoztató a Szociális és Egészségügyi Bizottság döntéseiről. Előterjesztő: Laffer Krisztiánné bizottság elnöke 18. Ápolási díj iránti kérelem elbírálása. Előterjesztő: dr. Molnár Erika jegyző Napirend előtt: Szalay Imre polgármester: Ismerteti a lejárt határidejű határozatokban foglalt feladatok végrehajtásáról szóló beszámolót. Szavazásra bocsátja a beszámoló elfogadását.
3 A szavazásban résztvevő képviselő-testületi tagok száma 5 fő. A Képviselő-testület egyhangúlag a következő határozatot hozta. Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2013.(I.30.) határozata Bősárkány Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a lejárt határidejű határozatokban foglalt feladatok végrehajtásáról szóló beszámolót az előterjesztés szerint elfogadja. (A beszámoló írásban mellékelve.) Szalay Imre polgármester: Megragadja az alkalmat és a tévé előtt szeretné megköszönni a helyi gazdálkodó szervezeteknek, többek között a Tűzoltó Egyesületnek a múlt pénteki rendkívüli hóeltakarításban nyújtott önzetlen munkájukat. A Bősárkányi Tűzoltó Egyesület önzetlen munkáját köszöni meg a Kisalfödben a Gondozási Központ vezetője is, miszerint minden idős emberhez időben eljutott az ebéd. Ő is mint a falu többi lakója, már a hajnali órákban lapátolta az utcán a havat. Szeretné visszautasítani azokat a vádakat, amelyeket visszahallott: „mit várunk a polgármestertől, akinek a háza előtt sincsen ellapátolva a hó”. Szeretne köszönetet mondani azoknak az embereknek, akik segítettek a rendkívüli időjárásban, mind az úton lévő emberek, autósok mentésében, mind a hólapátolásban. Elmondja, hogy a költségek megtérítésére a vis maior pályázat keretein belül szeretnének pályázatot benyújtani. Napirend tárgyalása: 1. napirendi pont: 2012. évi költségvetési rendelet módosítása. Előterjesztő: Szalay Imre polgármester (Az előterjesztés írásban mellékelve.) Szalay Imre polgármester: Elmondja, hogy a 2012. évi költségvetési rendelettervezet módosítással kapcsolatos anyagot a képviselő-testület megkapta. A önkormányzat költségvetési rendeletét az elmúlt időszakhoz kell igazítani. Az utolsó negyedévben 35 millió többletforrás érkezett az önkormányzathoz. Nyáron az ÖNHIKI-pályázaton 9,5 millió Ft-ot nyert az önkormányzat, decemberben pedig még 22 millió Ft-ot, így az önkormányzat a 32 millió forintos hitelt is kivezette a költségvetésből. Ez annak is köszönhető, hogy az adósságkonszolidáció által az önkormányzattól 7.801.000,- Ft folyószámlahitelt vállalt át az állam. A költségvetési rendelettervezetben intézményenként is külön-külön ki vannak mutatva a bevételek illetve a kiadási oldal. Ebből kiderül, hogy az adott intézmény a biztosított pénzeszközből hogyan tudott gazdálkodni. A 2013. évi költségvetés nagyon szigorú, miszerint hiányt nem lehet tervezni. Az általános iskolának a tavalyi évben 95 millió forintos költségvetése volt, ez a kiadási oldalon az idei évben már nem fog jelentkezni, de sajnos a bevételi oldala is hiányozni fog. A tavalyi évben az önkormányzat 18 millió forintot tudott fejlesztésekre fordítani. A Pénzügyi Bizottság mind a 2012. évi költségvetési rendelet módosítását, mind a vagyongazdálkodási tervet megtárgyalta és elfogadásra javasolja. Ismerteti a Bősárkány-Csorna-Farád Szennyvízkezelési Társulás 2012. évi módosított költségvetését. Jó hír, hogy végre megérkezett a műszaki ellenőr közbeszerzési kiírás minőségbiztosítása, a rossz hír, hogy a dátumnál október 27-e szerepel, és csak most ért ide. Próbál lépéseket tenni, hogy a kivitelezés közbeszerzése ne tartson ilyen sokáig. Szavazásra bocsátja a rendelettervezetet. A szavazásban résztvevő képviselő-testületi tagok száma 5 fő. A Képviselő-testület egyhangúlag a következő rendeletet alkotta meg.
4 Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2013.(I.31.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 2/2012.(II.23.) önkormányzati rendelet módosításáról. (A rendelet írásban mellékelve.) Szalay Imre polgármester: Szavazásra bocsátja a társulás költségvetését. A szavazásban résztvevő képviselő-testületi tagok száma 5 fő. A Képviselő-testület egyhangúlag a következő határozatot hozta. Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2013.(I .30.) határozata I. Bősárkány Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a BősárkányCsorna-Farád Szennyvízkezelési Társulása 2012. évi módosított költségvetését a.) 646 eFt költségvetési bevétellel, b.) 646 eFt költségvetési kiadással állapítja meg. II. A Társulás 2012. évi módosított költségvetési bevételei kiemelt előirányzatonként: a.) intézményi működési bevétel 0 eFt b.) felhalmozási célú támogatásértékű bevétel ba.) helyi önkormányzattól 236 eFt bb.) az államháztartás központi alrendszerén belülről kapott EU-s forrás 410 eFt c.) felhalmozási célú átvétel a lakosságtól 0 eFt III. A Társulás 2012. évi költségvetési kiadásai kiemelt előirányzatonként: a.) dologi kiadások 11 eFt b.) beruházások 635 eFt Felelős: Szalay Imre polgármester Határidő: azonnal 2. napirendi pont: Szociális célú tűzifajuttatásról szóló önkormányzati rendelet jóváhagyása. Előterjesztő: Szalay Imre polgármester (Az előterjesztés írásban mellékelve.) Szalay Imre polgármester: Elmondja, hogy a tavalyi évben is indult a program, miszerint az állam támogatja a szociális tűzifajuttatást. Az idei évben 4 m3 szociális tűzifa juttatásra elegendő keretet kapott az önkormányzat. A tűzifakeret felhasználásról a Szociális Bizottság fog dönteni a rendelettervezet alapján. Dr. Molnár Erika jegyző: Elmondja, hogy a központi jogszabály szerint helyi rendeletben kell szabályozni a szociális juttatás feltételeit. A központi jogszabály kimondja, hogy előnyben kell részesíteni azokat, akik aktív korúak ellátásában, időskorúak járadékában, vagy adósságkezelési támogatáshoz kapcsolódó adósságcsökkentési támogatásban, vagy lakásfenntartási támogatásban részesülnek. Szalay Imre polgármester: Szavazásra bocsátja a rendelettervezetet.
5 A szavazásban résztvevő képviselő-testületi tagok száma 5 fő. A Képviselő-testület egyhangúlag a következő rendeletet alkotta meg. Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2013.(I.31.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifajuttatásról. (A rendelet írásban mellékelve.) 3. napirendi pont: Általános Iskola átadásával kapcsolatos vagyonkezelési megállapodás jóváhagyása. Előterjesztő: Szalay Imre polgármester (A megállapodás-tervezet írásban mellékelve.) Szalay Imre polgármester: Elmondja, hogy múltkori testületi ülésen írta alá az általános iskola átadásáról és üzemeltetésről szóló megállapodást. Szükség van még egy vagyonkezelési szerződés aláírására is, amiben az egyéb igényeket, feltételeket is rögzíteni lehet. Ismerteti a megállapodás-tervezetet. Az önkormányzat ezen külön megállapodás alapján az általános iskolai helyiségeket egyes közösségi kulturális rendezvények lebonyolítása céljából térítésmentesen használhatja. Természetesen ez a korábbi években is így volt. Az önkormányzat ugyanígy térítésmentesen biztosítja az iskola részére a kultúrházat, könyvtárat. A megállapodásban úgy szerepel, hogy 1.000,- Ft/óra díjért használhatják az önkormányzat által meghatározott civil szervezetek és egyesületek a tornacsarnokot. A helyi tornacsarnokot kedvezményesen vehetik igénybe: a Bősárkány Önkormányzat és intézményei, Maglóca és Tárnokréti Önkormányzatok, a Községi Sportegyesület, az Önkéntes Tűzoltó Egyesület, a Nyugdíjas Klub, a Vöröskereszt helyi szervezete, az Asszonytorna résztvevői, a Horgászegyesület, a Vadásztársaságok, a Bősárkányi Postagalamb Baráti Kör, valamint a Bősárkányi Gyermekekért Egyesületet tagjai. A iskolabusznál is ugyanígy meg kellett határozni a kedvezményesen igénybe vevők névsorát. Az iskolabuszt 100,- Ft/km áron lehet bérbe venni. Az étkeztetés az eddigi gyakorlat szerint történjen. Önkormányzati feladat továbbra is a berendezések, eszközök pótlása, beszerzése. Két telefon üzemeltetési díját átvállalja a KIK, a művelődési ház telefon díja marad az önkormányzatnál. Az iskolaudvar karbantartását, a zöld terület gondozását, fűnyírást az önkormányzat vállalja. Szavazásra bocsátja a megállapodás jóváhagyását. A szavazásban résztvevő képviselő-testületi tagok száma 5 fő. A Képviselő-testület egyhangúlag a következő határozatot hozta. Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2013.(I .30.) határozata Bősárkány Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete dönt arról, hogy a Bősárkány, Petőfi u. 49-51. szám alatti általános iskola épületére vonatkozóan vagyonkezelési szerződést köt a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal. A Képviselő-testület a vagyonkezelési szerződést az előterjesztett tartalommal jóváhagyja. A Képviselő-testület utasítja a polgármestert, hogy a megállapodást az előterjesztés szerint kösse meg. Felelős: Szalay Imre polgármester Határidő: azonnal
6 4. napirendi pont: Eötvös József Általános Művelődési Központ megszüntető okiratának jóváhagyása. Előterjesztő: Szalay Imre polgármester (Az előterjesztés írásban mellékelve.) Dr. Molnár Erika jegyző: Elmondja, hogy a múltkori testületi ülésen már tárgyalta a képviselő-testület az ÁMK megszüntető okiratát. A változásokat törzskönyvi bejegyzés céljából megküldte a Magyar Államkincstárnak. Az Államkincstár hiánypótlási felhívást küldött, ezért most módosítani kell az okiratot. Ismerteti a hiánypótlási felhívást és a megszüntető okiratot. Szalay Imre polgármester: Szavazásra bocsátja a megszüntető okirat jóváhagyását. A szavazásban résztvevő képviselő-testületi tagok száma 5 fő. A Képviselő-testület egyhangúlag a következő határozatot hozta. Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2013.(I.30.) határozata Bősárkány Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 104/2012.(XII.12.) határozatának 2. pontját visszavonja, és dönt arról, hogy az Eötvös József Általános Művelődési Központ Megszüntető Okiratát az előterjesztett tartalommal jóváhagyja. A Képviselő-testület felkéri a jegyzőt, hogy a megszűnés törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzéséről a Magyar Államkincstár Győr - Moson Sopron Megyei Igazgatóságánál intézkedjen, valamint a megszüntető okiratot a Közoktatási Információs Irodának küldje meg. Felelős: dr. Molnár Erika jegyző Határidő: azonnal 5. napirendi pont: Napközi Otthonos Óvoda alapító okiratának módosítása. Előterjesztő: Szalay Imre polgármester (A kérelmek írásban mellékelve.) Dr. Molnár Erika jegyző: Elmondja, hogy az óvoda alapító okiratát is megküldte az Államkincstárnak és erre is érkezett hiánypótlási felhívás. Ismerteti a felhívást és a módosított okiratokat. Elmondja, hogy a hiánypótlási felhívásban nem szerepel, de telefonon jelezték, hogy az elnevezés sem megfelelő, a Tündérfátyol Óvoda helyett Bősárkányi Tündérfátyol Óvoda a helyes elnevezés. Szalay Imre polgármester: Szavazásra bocsátja az alapító okirat módosítását. A szavazásban résztvevő képviselő-testületi tagok száma 5 fő. A Képviselő-testület egyhangúlag a következő határozatot hozta. Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2013.(I.30.) határozata Bősárkány Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 105/2012.(XII.12.) határozatát visszavonja, és dönt arról, hogy a Napközi
7 Otthonos Óvoda Alapító Okiratának módosítását az előterjesztett tartalommal jóváhagyja. A Képviselő-testület felkéri a jegyzőt, hogy az alapító okirat módosításának a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzéséről a Magyar Államkincstár Győr Moson - Sopron Megyei Igazgatóságánál intézkedjen, valamint az alapító okirat módosítását a Közoktatási Információs Irodának valamint az intézményvezetőnek küldje meg. Felelős: dr. Molnár Erika jegyző Határidő: azonnal Szalay Imre polgármester: Szavazásra bocsátja a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot. A szavazásban résztvevő képviselő-testületi tagok száma 5 fő. A Képviselő-testület egyhangúlag a következő határozatot hozta. Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2013.(I.30.) határozata Bősárkány Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 106/2012.(XII.12.) határozatát visszavonja, és dönt arról, hogy a Bősárkányi Tündérfátyol Óvoda módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okiratát az előterjesztett tartalommal jóváhagyja. A Képviselő-testület felkéri a jegyzőt, hogy az egységes szerkezetű alapító okirat törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzéséről a Magyar Államkincstár Győr Moson - Sopron Megyei Igazgatóságánál intézkedjen, valamint az alapító okiratot a Közoktatási Információs Irodának valamint az intézményvezetőnek küldje meg. Felelős: dr. Molnár Erika jegyző Határidő: azonnal 6. napirendi pont: Polgármesteri Hivatal megszüntető okiratának jóváhagyása. Előterjesztő: Szalay Imre polgármester (Az előterjesztés írásban mellékelve.) Dr. Molnár Erika jegyző: Elmondja, hogy a Polgármesteri Hivatalt meg kell szüntetni, helyette március 1-jével megalakul majd a Közös Önkormányzati Hivatal. Ismerteti a megszüntető okiratot. Szalay Imre polgármester: Szavazásra bocsátja a megszüntető okirat jóváhagyását. A szavazásban résztvevő képviselő-testületi tagok száma 5 fő. A Képviselő-testület egyhangúlag a következő határozatot hozta. Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2013.(I.30.) határozata Bősárkány Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete dönt arról, hogy Bősárkány Nagyközség Polgármesteri Hivatalának Megszüntető Okiratát az előterjesztett tartalommal jóváhagyja.
8 A Képviselő-testület felkéri a jegyzőt, hogy a megszűnés törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzéséről a Magyar Államkincstár Győr - Moson Sopron Megyei Igazgatóságánál intézkedjen. Felelős: dr. Molnár Erika jegyző Határidő: azonnal 7. napirendi pont: Közös önkormányzati hivatal létrehozására vonatkozó megállapodás jóváhagyása. Alapító okirat jóváhagyása. Előterjesztő: Szalay Imre polgármester (Az előterjesztés írásban mellékelve.) Szalay Imre polgármester: A Közös Önkormányzati Hivatal megalakulásával kapcsolatban elmondja, hogy végül Rábcakapi és Cakóháza Kóny Önkormányzatához, Acsalag pedig Farád Önkormányzatához kíván csatlakozni, anyagi megfontolásból. Így marad a 3 település, Bősárkány, Maglóca, Tárnokréti társulása. 2013. március 1-jétől alakulna meg az új közös önkormányzati hivatal. Addig talán a törzskönyvi bejegyzés is lezajlik. Ismerteti a társulási megállapodást. Elmondja, hogy az idei évben valószínűleg nem kell hozzájárulást fizetni a hivatal fenntartásához, mert az állami támogatás elegendő lesz a kiadásokra. Amennyiben marad meg pénz, az lakosságarányosan kerül visszaosztásra. Javasolja, hogy a testület fogadja el a megállapodást az előterjesztett tartalommal. Szavazásra bocsátja a javaslatot. A szavazásban résztvevő képviselő-testületi tagok száma 5 fő. A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadta a javaslatot. Dr. Molnár Erika jegyző: Elmondja, hogy a közös önkormányzati hivatal egy költségvetési szerv, melyet alapító okirattal kell létrehozni. Ismerteti az alapító okirat tartalmát. Szalay Imre polgármester: Javasolja, hogy a testület fogadja el az alapító okiratot az előterjesztett tartalommal. Szavazásra bocsátja a javaslatot. A szavazásban résztvevő képviselő-testületi tagok száma 5 fő. A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadta a javaslatot. A Képviselő-testület egyhangúlag a következő határozatot hozta. Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2013.(I.30.) határozata 1. Bősárkány Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Bősárkányi Közös Önkormányzati Hivatal létrehozásáról és fenntartásáról szóló megállapodást az előterjesztett tartalommal jóváhagyja. 2. Bősárkány Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a Bősárkányi Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratát az előterjesztett tartalommal jóváhagyja. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a megállapodást és az alapító okiratot írja alá. Felelős: Szalay Imre polgármester Határidő: 2013. február 10.
9 8. napirendi pont: Vagyongazdálkodási terv jóváhagyása. Előterjesztő: Szalay Imre polgármester (Az előterjesztés írásban mellékelve.) Dr. Molnár Erika jegyző: Elmondja, hogy a nemzeti vagyonról szóló törvény alapján az önkormányzat közép- és hosszú távú vagyongazdálkodási tervet köteles készíteni. Szalay Imre polgármester: Elmondja, hogy a vagyongazdálkodási tervet a Pénzügyi Bizottság megtárgyalta és elfogadásra javasolja. Tavaly döntött a képviselő-testület, hogy a régi rendőrségi épületet eladja. Az épület értékbecslése még nem készült el. Szavazásra bocsátja a vagyongazdálkodási terv jóváhagyását. A szavazásban résztvevő képviselő-testületi tagok száma 5 fő. A Képviselő-testület egyhangúlag a következő határozatot hozta. Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2013.(I.30.) határozata Bősárkány Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete az önkormányzat közép- és hosszú távú vagyongazdálkodási tervét az előterjesztett tartalommal jóváhagyja. 9. napirendi pont: Belső ellenőrzési feladatok 2013. évi ellátása. Előterjesztő: Szalay Imre polgármester (Az előterjesztés írásban mellékelve.) Szalay Imre polgármester: Elmondja, hogy a belső ellenőrzési feladatok ellátására egy árajánlat érkezett, ami elég magas. Beszélt az ajánlattevővel és engedményt kért az árból, az ajánlattevő azonban nem szeretne alacsonyabb árat adni. Azt javasolta, kérjen az önkormányzat máshonnan is ajánlatot. Javasolja, hogy ezt az árajánlatot ne fogadja el a képviselő-testület, kérjenek még több helyről is árajánlatokat a belső ellenőrzési feladatok ellátására. Már csak azért is magas ez az ár, mert megbízásos jogviszonyban látná el a feladatot a belső ellenőr, így az ajánlott bruttó 220.000,- Ft-ra még rájön 27 %. Ezen kívül Maglócával és Tárnokrétivel összehasonlítva is sokallja az árat, Maglóca és Tárnokréti települések belső ellenőrzését 50.000-50.000,- Ft + járulék díjért vállalná a belső ellenőr, ehhez viszonyítva is nagyon magas a bősárkányi díj. Szavazásra bocsátja a javaslatot, mely szerint a testület kérjen újabb ajánlatokat. A szavazásban résztvevő képviselő-testületi tagok száma 5 fő. A Képviselő-testület egyhangúlag a következő határozatot hozta. Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2013.(I.30.) határozata Bősárkány Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete dönt arról, hogy a belső ellenőrzési feladatok 2013. évi ellátására újabb ajánlatokat kér. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy az ajánlatokat kérje be, majd terjessze a testület elé. Felelős: Szalay Imre polgármester Határidő: azonnal
10 10. napirendi pont: Tájékoztató veszélyes fák kivágására vonatkozó ajánlatról. Előterjesztő: Szalay Imre polgármester (Az előterjesztés írásban mellékelve.) Szalay Imre polgármester: Elmondja, hogy érkeztek olyan észrevételek, hogy a Hősök szobránál történt parkosítást folytathatta volna az önkormányzat a fagyizónál lévő két fa kivágásával, így sokkal rendezettebbnek látszana a környék. Véleménye szerint, ha hozzányúlnak, akkor a posta környékén olyan teret, parkolót kellene kialakítani, amivel a környéket szebbé lehetne tenni. Érkezett árajánlat a veszélyes fák kivágására, egy fának botolása 40.000,- Ft + ÁFA-ba kerül. Bagó Szabolcs képviselő: Javasolja összegyűjteni, hogy a faluban hány helyen kellene a veszélyes fákat kivágni, vagy éppen gallyazni. Csak egy példa: az általános iskola új szárnya felől valószínűleg megtelt az ereszcsatorna a fák leveleivel, mert nem tudja elvezetni a megolvadt csapadékot. Felhívja az intézményvezetők figyelmét, hogy jelezzék, ha a környezetükben van ilyen fa. Jelzi még, hogy a ravatalozó ereszcsatornáját is ki kellene tisztítani. Szalay Imre polgármester: Elmondja, hogy a gondozási központ udvarán lévő diófát mindenképpen vissza kellene vágni, az óvodában történtek ilyen jellegű munkavégzések. Megpróbál még kedvezményesebb díjakat keresni. Elmondja, hogy ezt csak tájékoztatónak szánta, döntést nem igényel. 11. napirendi pont: Rákóczi Szövetség elszámolása a nyújtott támogatásról. Előterjesztő: Szalay Imre polgármester (Az előterjesztés írásban mellékelve.) Szalay Imre polgármester: Elmondja, hogy tavaly 50.000,- Ft támogatásban részesítette a képviselő-testületet a Rákóczi Szövetséget. A támogatás felhasználásáról a Rákóczi Szövetség részletes elszámolás küldött. Részletes kimutatást készítettek, hogy a támogatásokból hány diák részesülhetett ösztöndíjban. Javasolja az elszámolás jóváhagyását. Szavazásra bocsátja a javaslatot. A szavazásban résztvevő képviselő-testületi tagok száma 5 fő. A Képviselő-testület egyhangúlag a következő határozatot hozta. Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2013.(I.30.) határozata Bősárkány Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete dönt arról, hogy a Rákóczi Szövetség (1027 Budapest, Szász Károly u. 1. 4. em. 1.) részére – a felvidéki magyar iskolába beíratott gyerekek családjainak támogatása céljából – nyújtott 50.000,- Ft vissza nem térítendő támogatás elszámolásáról szóló beszámolót jóváhagyja. A képviselő-testület utasítja a polgármestert, hogy döntéséről a Rákóczi Szövetséget értesítse. Felelős: Szalay Imre polgármester Határidő: azonnal
11 12. napirendi pont: Vis maior támogatás igénylése. Előterjesztő: Szalay Imre polgármester Dr. Molnár Erika jegyző: Elmondja, hogy a rendkívüli havazás miatt vis maior támogatás benyújtására van lehetőség. A támogatás igénylésével, felhasználásával kapcsolatos szabályokat egy kormányrendelet szabályozza. A támogatás igényléséhez szükség van egy testületi határozatra is, amelynek tartalmaznia kell, hogy az önkormányzat saját erejéből a vis maior esemény okozta helyzetet nem tudja megoldani.. Szalay Imre polgármester: Elmondja, hogy a rendkívüli helyzet megoldására az önkormányzat térítés ellenében külső segítséget vett igénybe. Tegnap voltak itt a Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól és a pályázati kérelmet benyújtásra javasolták. Szavazásra bocsátja a javaslatot, mely szerint az önkormányzat a vis maior esemény okozta helyzetet nem tudja saját erőből megoldani. A szavazásban résztvevő képviselő-testületi tagok száma 5 fő. A Képviselő-testület egyhangúlag a következő határozatot hozta. Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2013.(I.30.) határozata Bősárkány Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a vis maior támogatás felhasználásának részletes szabályairól szóló 9/2011.(II.15.) Korm. rendelet alapján támogatási igényt nyújt be a rendkívüli havazás miatti védekezési költségek megtérítésére. A Képviselő-testület nyilatkozik, hogy az önkormányzat saját erejéből a vis maior esemény okozta helyzetet nem tudta/tudja megoldani. A képviselő-testület utasítja a polgármestert, hogy a támogatási igény benyújtásáról határidőben gondoskodjon. Felelős: Szalay Imre polgármester Határidő: azonnal 13. napirendi pont: Közútkezelői hozzájárulás megadása. Előterjesztő: Szalay Imre polgármester Szalay Imre polgármester: Elmondja, hogy a közút kezelőjének hozzájárulása szükséges külterületen a közút tengelyétől számított ötven méteren belül építmény elhelyezéséhez, bővítéséhez… stb. Ezekben az esetekben korábban a közútkezelői hozzájárulásokat a jegyző adta ki. Jogszabályi változások miatt mostantól a közútkezelői hozzájárulások kiadása képviselő-testületi hatáskörbe tartozik. Szeretné rendeletbe foglalni, hogy a közútkezelői hozzájárulások megadását a képviselő-testület polgármesteri hatáskörbe utalja. Ennek a rendeletnek az előkészítése folyamatban van. Közútkezelői hozzájárulás megadása iránti kérelmek szinte minden hónapban vannak, így a képviselő-testületnek ezzel kapcsolatban minden hónapban döntenie kellene. Dr. Molnár Erika jegyző: Elmondja, hogy Rácz István kőfaragó műhely használatba vételi engedélyéhez kérte a közútkezelői hozzájárulást. Szalay Imre polgármester: Szavazásra bocsátja a közútkezelői hozzájárulás megadását.
12 Rácz István képviselő: Mivel ő a kérelmező, nem kíván részt venni a szavazásban. A szavazásban résztvevő képviselő-testületi tagok száma 4 fő. A Képviselő-testület egyhangúlag a következő határozatot hozta. Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2013.(I.30.) határozata Bősárkány Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete Rácz István (Bősárkány, Széchenyi u. 10.) részére a közút kezeléséről szóló 1988. évi I. törvény 42/A. § (1) bekezdés a) pontja, valamint 46. § (1) bekezdés a) pontja alapján a Bősárkány, Ipar u. 3. (hrsz.: 02/38.) szám alatti kőfaragó műhely használatbavételi engedélyezési ügyében mint a 02/39. hrszú közút kezelője a közútkezelői hozzájárulást megadja. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a hozzájáruló nyilatkozatot aláírja. Felelős: Szalay Imre polgármester Határidő: azonnal 14. napirendi pont: Kultúrház színpadának burkolása. Előterjesztő: Szalay Imre polgármester (Az árajánlat írásban mellékelve.) Szalay Imre polgármester: Elmondja, hogy a kultúrház színpadának burkolására két ajánlat érkezett. Az egyik árajánlaton hajópadló, a másikon laminált parketta szerepel. A hajópadlós ajánlat bruttó 654.156,- Ft-ról szól, a laminált parkettás ajánlat pedig 463.200,- Ft-ról. Rácz István képviselő: Megkérdezi, hogy a laminált padló a szabványnak megfelelő-e, nem túl csúszós-e. Szűcs Lászlóné óvodavezető: Véleménye szerint eléggé csúszik, a színészeknek is problémát okozott ez korábban. Németh Károly képviselő: Elmondja, hogy a környéken sok közösségi házban laminált padló van, tehát a szabványnak megfelelő. Szalay Imre polgármester: Elmondja, hogy a decemberi ülésen arról döntött a testület, hogy további ajánlatokat kér. A decemberi ülésen Németh Gábor alpolgármestert kérték fel a helyszín felmérésével. Ez meg is történt. A decemberi árajánlatban nem szerepelt szigetelés. Úgy gondolta, hogy három ajánlatból tudnak majd választani, de a mai ülésre csak kettő érkezett, és ezek nem összehasonlíthatók, mivel egyikben laminált padló, a másikban hajópadló szerepel. Javasolja, hogy a meglévő műszaki tartalommal, hajópadlós megoldással kérjenek három helyről árajánlatot, a munka elkészülési határideje pedig legyen március 8. Szavazásra bocsátja a javaslatot. A szavazásban résztvevő képviselő-testületi tagok száma 5 fő. A Képviselő-testület egyhangúlag a következő határozatot hozta.
13 Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2013.(I.30.) határozata Bősárkány Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete dönt arról, hogy a kultúrház színpadának burkolására további 2 ajánlatot kér a következő műszaki tartalommal: betonaljzat szigetelés, hajópadló alá párnafa fektetése, párnafák között hőszigetelő lemez elhelyezése, hajópadló fektetése, szegélyezés, padló felület lakkozása, falburkolat lambériázása. A munka elkészülése határideje 2013. március 8. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy az ajánlatokat kérje meg. Az ajánlatok beérkezését követően a testület dönt a kérdésben. Felelős: Szalay Imre polgármester Határidő: azonnal 15. napirendi pont: Ravatalozó terveinek egyeztetése. Előterjesztő: Szalay Imre polgármester (A tervek írásban mellékelve.) Szalay Imre polgármester: Elmondja, hogy a ravatalozó terveit már két éve elkészíttette az önkormányzat. A tervek alapján a ravatalozó búcsúztatója nem lesz zárt, csak fedett. A ravatalozó régi tetőszerkezetét is lecserélnék, amelyet meghosszabbítanának teljesen a kerítésig. Így fedett, de oldalról nyitott búcsúztató tér lenne. A zajok tompítását segítenék az utca felőli kerítésre tervezett urnafalak. A kerítés belső felén 40 x 40 cm-es urnafiókok lennének láthatóak. Két wc lenne, amelyből az egyik mozgáskorlátozotti wc lenne. Egy-két módosító javaslata neki is lenne, de a meglévő tervek mellett lobbizik, véleménye szerint ezt kellene megvalósítani. Már korábban felvetődtek olyan gondolatok, hogy meg kellene fordítani az épületet. Elmondja, hogy neki az nem tetszene, ha megfordítanák az épületet, és ahogy belépne az ember a temetőbe, a vizesblokk fogadná. Németh Károly képviselő: Véleménye szerint azt kellene eldönteni, hogy megfordítsák-e az épületet, vagy sem. Rácz István képviselő: Az épület átfordítása kb. 4-5 millió forintba kerülne. Nem tudja, hogy az urnafal hogy fog funkcionálni. A zaj, a szél is nagy probléma. Bagó Szabolcs képviselő: A tervek szerinti felújítást követően biztos, hogy jobb lesz, mint most. Az átfordítás kényes kérdés, lehet sok embernek nem tetszene. Ezen tervek szerint igazából maga a temetési szertartás színvonala javulna, zártabb, diszkrétebb, kulturáltabb, kegyelettel teljesebb lenne. Anyagi szempontból is ez lenne a legkedvezőbb megoldás, hiszen szerkezetileg nem kell sok mindent változtatni. Véleménye szerint ez a terv támogatható. Szalay Imre polgármester: Megkérdezi, hogy engedélyeztetésre benyújtja-e a terveket a képviselő-testület. Bagó Szabolcs képviselő: Véleménye szerint a ravatalozó terveit ismertetni kellene az Egyházközséggel is. Szalay Imre polgármester: Ennek természetesen nincs akadálya, de a temető üzemeltetése, fenntartása az önkormányzat feladata.
14 Rácz István képviselő: Szerinte, ha át lenne fordítva az épület sokkal kegyeletteljesebb lenne a búcsúztatás, mindenki beférne a temetőbe. Javasolja a ravatalozóban egy harang elhelyezését is. Németh Károly képviselő: Elmondja, hogy minden temetésen nagyon sokan a kerítésen kívül állnak. Török Imre képviselő: Javasolja, hogy készíttessenek új terveket és egyeztessen az önkormányzat az Egyházközséggel is. Dr. Molnár Erika jegyző: elmondja, hogy a tervek elkészítése 600.000,- Ft-ba került. Szalay Imre polgármester: Elmondja, hogy az újabb tervek elkészítése kb. fele költség lenne. Szavazásra bocsátja azt a javaslatot, mely szerint készíttessen a testület új terveket. A szavazásban résztvevő képviselő-testületi tagok száma 5 fő. A Képviselő-testület 4 igen szavazattal, 1 ellenszavazattal a következő határozatot hozta. Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2013.(I.30.) határozata Bősárkány Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete dönt arról, hogy a ravatalozó felújítására, bővítésére – a ravatalozó épületét elfordítva – új terveket készíttet. A tervek készítésével megbízza a korábbi tervet készítő Talent-Plan Kft.-t (9023 Győr, Richter J. u. 11.) A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a terveztetésről gondoskodjon. Felelős: Szalay Imre polgármester Határidő: azonnal 16. napirendi pont: Tájékoztató a Gondozási Központ átszervezéséről. Előterjesztő: Szalay Imre polgármester Szalay Imre polgármester: Elmondja, hogy a Csornai Kistérségi Társulás megszűnése után Kóny vette át a Gondozási Központot. 3000 fő ellátotti kör fölött van a kiegészítő támogatás, ez alatt nagyon kevés az állami normatíva, így az önkormányzatnak saját erőből kellene az intézmény működtetését kiegészíteni. Még a két ünnep között megérkezett a működési engedély a Kónyi Szociális Alapszolgáltatási Központ működési terület bővítéséről. 2013. január 1-jével a Gondozási Központ átkerült a kónyi központhoz. Történt egy kis technikai hiba a dolgozók átsorolásában, ami rövid időn belül kijavításra kerül. Elmondja, hogy korábban volt olyan jogszabály, mely szerint a szociális ágazatban dolgozókat egy tanfolyam elvégzése után egy havi külön juttatás illette meg. Ezt a jogszabályt tavaly év elején eltörölték. Tavaly két dolgozó végezte el a kötelező továbbképzést. Megkérdezi, hogy a külön juttatáshoz szükséges juttatásokat a képviselő-testület biztosítaná-e. Ez úgy működne, hogy a fenntartónak átadnák a juttatást, és a munkáltató fizetné ki a dolgozóknak. Ez összesen járulékokkal együtt 310.000,- Ft-ot jelentene. A megállapodás szerint a dolgozók bérét, a járulékokat és a foglalkoztatáshoz kapcsolódó juttatásokat a Szociális Központ keretén belül finanszírozzák. Ha normatívából marad, azt visszaadják Bősárkánynak. A Gondozási Központ épületének üzemeltetését továbbra is a bősárkányi önkormányzat végzi.
15 Németh Károly képviselő: Véleménye szerint a költségvetés ismeretében térjenek vissza a külön juttatás kérdésére. Szalay Imre polgármester: Elmondja, hogy akkor a következő ülésen előterjeszti ezt a kérdést. Napirend után: Bagó Szabolcs képviselő: Elmondja, hogy előzetes tervek szerint tavasszal a Horgásztónál egy horgászigazolványt szeretnének bevezetni, amit előzetes regisztráció előzne meg. Ifjúsági és felnőtt igazolványokat lehetne váltani. Aki a Horgásztónál szeretne horgászni, annak az önkormányzatnál kell megtennie a regisztrációt, ami alapján egy sorszámozott igazolványt kapna. A szabályok betartása mindenkire nézve kötelező. Ezzel kapcsolatos értesítéseket jó lenne a hirdetőtáblára is kitenni. Szalay Imre polgármester Kiegészítené az elhangzottakat: nem horgászigazolványt adna ki az önkormányzat, hanem szabadidő eltöltésére feljogosító igazolást a Látvány- és Szabadidőtónál. Szalay Imre polgármester: Megköszöni a részvételt. A nyilvános ülést 1930 órakor bezárja. A Képviselő-testület a tanácskozást zárt ülés keretében folytatta, melyről külön jegyzőkönyv készült. Kmf. Szalay Imre polgármester
dr. Molnár Erika jegyző