A MISKEI PAPRIKA TÖRTÉNETE
Készítette:
Kákonyi Anett
Kollár Viktória
7. oszt. tanuló
7. oszt. tanuló
- 2009 -
Az idei tanévben Tegzes Miklós bácsi egy újabb pályázatot írt ki, aminek a címe: A MISKEI PAPRIKA. Úgy döntöttünk, hogy utána nézünk ennek a témának. Hamar kiderült, hogy Miskén az a szó, hogy PAPRIKA két dolgot jelent. Az egyik a paprika, mint fûszernövény termesztése, a másik jelentése pedig a Paprikatelep, ami sok embernek adott munkát a fûszerpaprika feldolgozásával. Pályamunkánkban mind a két dolgot be szeretnénk mutatni. A témákhoz információt egyrészt régi iratokból: Horváth Sándor kántortanító hagyatékából és Tegzes Miklós bácsi visszaemlékezésébõl szereztük. Illetve sok segítséget kaptunk a faluban élõ rokonainktól, ismerõseinktõl (akik közül sokan a vállalatnál dolgoztak): Csörgõ Józsefné (Reped Rózsi), Kollár Lászlóné (Szlúka Kató), Csörgõ József (Pintyér Jóska), Czár János, Horváth Jenõné Marina néni, Ferencz József (Adam Józsi), Kiss Jánosné (Hugi)–tól.
2. oldal
A paprikatermesztés története falunkban Hazánkban a paprikát az 1500-as évek óta ismerik. Egyik régi neve, a „törökbors” arra utal, hogy a törökök útján került hozzánk. Elõször fõúri kertekben termelték, pl.: Széchi Margitnál 1570-ben, Battyány Boldizsárnál 1579-ben. Termesztése lassan terjedt el. Környékünkön a 19. század elején már jelen van, ugyanis az érseki birtokok jobbágyai a paprikából már 1822-ben dézsmát és kilencedet fizettek. Az 1800-as évek vége felé a fûszerpaprika termesztése elõször Fajszon terjed el, majd Kalocsa környékén és Miskén is. 1934-ben
Kalocsa
és
környéke
zárt
fûszerpaprika-körzetté
lett
nyilvánítva
egy
kormányrendelet által. A beszélgetések során kirajzolódott elõttünk hogy hogyan lett a múlt század elején a paprika magból õrölt fûszer. Fûszerpaprikát termeszteni nagy odafigyeléssel és nagyon sok munkával lehetett. A munka kora tavasszal, a palántás elkészítésével kezdõdött. Vagy ötven centiméter istállótrágya talpra öt-tíz centiméter humuszos föld került. A talp két oldala vagy tégla, vagy deszka volt. Tetejére hálót, molinót és a nádszõnyeget tettek. Március 15-e körül elkezdõdött a palántás benépesítése. „A földet enyhén meglocsolták és rászórták a magot úgy, hogy a szemek majd érték egymást. A lényeg az egyenletes szórás volt. Az így elvetett magra egy ujjnyi finom homokot szórtak és óvatosan ezt is meglocsolták. Megindult az élet a magban, is megtörtént a teremtés csodája… elkezdett emelkedni a homok. Ahogy locsolták, úgy szedte rendbe magát az elõbújt kis növény és megkezdte a gazdától, idõjárástól és a kártevõktõl függõ életét.” (Ezeket a szép, színes mondatokat Miklós bácsinál olvastuk és olyan szívbõl jövõnek, szeretetteljesek találtuk, hogy szó szerint idéztük.) Elérkezett a palántázás ideje. A kifejlett palántákat gondosan elkészített földbe ültették. A visszaemlékezések szerint, nagyon nehéz munka volt. Kamraajtókra, kocsi deszkákra szedték ki a jól belocsolt palántákat és vitték a kiültetés helyszínére, a határba. Ott már sorhúzó gereblyével kijelölték a sorokat, kezdõdhetett a munka. Kapával elhúzták a föld felszínét és a férfiak gyubárral lyukat ütöttek a földbe, amibe az asszonyok 3-4 palántát dugtak. Volt olyan gazda, aki a sorokat keresztbe és hosszába is meghúzta, ezt úgy hívták, hogy skatulyázás. A terület beültetése után lehetett fohászkodni az áldásos májusi esõkért. Egész nyáron feladat volt a terület tisztántartása, gazolása, amit tolókapával és kézikapával végeztek. Szeptemberre bíbor színûvé vált a határ. Az érett hüvelyeket vödörbe szedték, és
3. oldal
zsákba öntötték. A leszedett paprikát otthon felfûzték, száradásra felakasztgatták az eresz alá (ilyenkor már nem a határ, hanem a falu házai lettek bíbor színûek.) A félig száraz paprikát ezután lefûzték a fonálról és kezdõdött a hasítás. Mivel a század elején még csak erõs paprikát tudtak termeszteni, ezért hogy édes paprikát kapjanak ki kellett hasítani az erét. Leszedték a paprika csumáját és ezt hívták úgy, hogy csipedés. A paprikát ezután újra felfûzték és beakasztották a szárítóba. A faluban 3 háznál is mûködött szárító (Lakatos Andrásnál-Tékés, Sörfõzõ Lajosnál-Mezék és Sörfõzõ Andrásnál-Polják.) Õk még fel is vásárolták másoktól a füzéres paprikát. A régi szárítókba kazán volt beállítva, aminek a tetejét besározták. A füzérek alatt körbevezették a csövet, amit vas támasztékok tartottak. 1936-ban egy rendelet megszüntette a fûszerpaprika szabad kereskedelmét. A felvásárlás és értékesítés jogát, a Magyar Fûszerpaprikát Értékesítõ Központi Szövetkezet kapta meg. A termelõk ezután a félterméket a beváltóba vitték. Ezután égetõ kérdéssé vált, a mintegy 300-500 holdon termelt fûszerpaprika jobb értékesítésre. A miskei parasztság a többoldalú mezõgazdasági munka miatt nem ért rá, hogy termését saját kikészítés és õröltetés útján értékesítse. Füzéresen adta el, idegen községbeli, néha szegedi kikészítõknek. Így az ezzel járó, nem is éppen kicsi jövedelem más községek jólétét növelte. Ez vetette fel azt a gondolatot, hogy egy megalakuló szövetkezet szerezzen paprika-kikészítõi ipart, a tagjai termését dolgozza fel, és ez által biztosítsa a termelõk lehetõség szerinti legnagyobb jövedelmét. Ennek megszervezését az 1920-as években megalakult Hangya Szövetkezet vállalta. 1939-re megalakul a Paprika Malom Szövetkezet. A szervezõmunkában élen járt Horváth Sándor kántortanító. . Ez a szövetkezet épített egy pajtát a füzérek szárítására. Ez volt az elsõ épület a mai telep helyén. Valamint építettek egy paprika malmot, ami a mai Csöpi vendéglõ mögötti épület helyén volt. A leghíresebb fõmolnára Serfõzõ Mihály volt, beosztott molnárok voltak Kollár András, Malik József és Dostyica Ferenc. 1949-ben államosították a Hangya szövetkezetet és a paprika feldolgozás a Kalocsai Fûszerpaprika Nemzeti Vállalat keretei belül mûködött Miskén is. Ekkor a miskei szárító kapacitása egy Dehydró rendszerû szárítóval napi 60 q nyers fûszerpaprika volt. A malom pedig 6 pár kõvel õrölt. A Nemzeti Vállalat 1952. június hó 30-ig élt. Majd megalakult Kalocsán a Paprikaipari Tröszt, melynek igazgatója Végvári István lett. Az egyéni feldolgozás kiszorításával párhuzamosan fejlesztették a modern radiátoros rendszerû szárítókat. Hatalmas jelentõséggel bírt az õrlésnek a forradalmasítása. Ugyanis 1958-59-ben a különbözõ helységekben mûködõ most már 70 kõpár üzemelése megszûnt és a kõõrlés helyett Kalocsán központosítva hengerszékes malom létesült.
4. oldal
Az 50-es évek végére a falu lakossága a megtermelt paprikát nyers állapotban a Paprikatelepre szállította, mert a maszek szárításnak vége lett. Olyan elõírások jöttek, hogy például hány méteres körzetben nem lehet ól, ahhoz, hogy háznál szárítani lehessen paprikát. Ennek az elõírásnak a legtöbb falusi porta már nem felelt meg. Ebben az idõszakban egy 1000 négyszögöles paprika terület kb 30 q nyerspaprikát adott. A paprikával bevetett területeket a palántázástól a betakarításig 2 felügyelõ járta és ellenõrizte. Lakatos András és Petrecz Mihály végezték ezt a feladatot. Vezették, hogy kinek mekkora területen milyen fajta paprikája van és mennyi a becsült mennyiség, ami majd beszállításra kerül. Õk ketten telente még a kalocsai Paprika Kutató Kísérleti Intézet által szervezett elõadásokra is jártak, hogy a falubeli termelõknek tanácsot adjanak. Késõbb a kalocsai központi telep megszervezte a Termeltetési Osztályt és ennek a munkatársai végezték a körzeti felügyelõk munkáját. 1961-ig kizárólag fûszerpaprika feldolgozásával foglalkozott a miskei telep. A fejlesztés nagyon dinamikus volt. Új szeletelõ és szárító gépek érkeztek. A legtökéletesebbek a Binderek voltak. Nemsokára a legnagyobb szárító kapacitással Miske rendelkezett. De 1962tõl mind nagyobb mértékben kapcsolódott be a konzervipar termékek gyártásába. A telep profilja
a
fûszerpaprika
mellett
savanyúságkonzervvel,
szárítmányokkal,
valamit
gyümölcskonzervek gyártásával bõvült. Emiatt újabb épületekre, savanyítós tartályokra volt szükség. Viszont egész éven át sikerült biztosítani az itt dolgozóknak a munkát. Gyártottak itt uborkát, vegyesdarabost, cseresznyepaprikát, almapaprikát, lecsót. A vegyesdarabos termék Münchenben nemzetközi nagydíjas lett. A miskei telep indulásakor Széll Gábor játszott jelentõs szerepet, majd hosszú évtizedekig a telep mûködését, fejlesztését Tegzes Miklós irányította. Ebben az idõben szinte minden Miskén felnövõ gyerek részt vett üzemlátogatáson a telepen. Megnézhették a termékek gyártását és meg is kóstolhatták azokat. Miklós bácsi távozása után a telep vezetõje Kiss János lett. Sajnos a 90-es évektõl kezdve a telep termelése nagyon lecsökkent, a termelés csaknem teljesen leállt.
5. oldal
Visszaemlékezés A pályázati munkánk zárásaként, nagymamám, Kollár Lászlóné (Szlúka Kató) személyes élményeit szeretnénk írásba foglalni. Nagymamám 1954-ben került a miskei paprika telepre. Ekkor nem csak nagyanyáméknál, hanem az egész faluban nagy volt a szegénység és örült a szegény ember, ha munkalehetõséget talált. Örömmel jártak munkába, még akkor is ha rengeteget kellett dolgozni. A kezdet kezdetén a Paprika Telep még nem volt kibõvítve, és a munka csak 1-2 hónapra korlátozódott a téli idõszakban. Ilyenkor paprikát kellett fûzni, vagy csipkedni, azaz a paprikáról leválasztani a csumáját. Ezt a csutát még felhasználták és borspótló lett belõle. A paprika
szárításánál
is
dolgozott
a
mamám
miskeiekkel,
hajósiakkal,
de
még
császártöltésiekkel is. Õket teherautó hozta minden nap munkába. A paprikával való munka mellett nagyon ügyeltek a tisztaságra, sokat takarítottak, hogy a telepen mindig tisztaság legyen. 1967-tõl már egész évben 3 mûszakban dolgoztak nagymamámék. Ez azt jelentette, hogy vagy reggel 6-tól 2-ig vagy 2-tõl este 10-ig vagy este 10-tõl reggel 6-ig kellett dolgozni. Nagy volt a fegyelem, a rend, bár nagymamám 25 évet dolgozott, de csak egyszer késett el, mert kukoricát szedett egész nap, így nem volt ott idõben az éjszakai mûszakra. Ekkor azonban a csoportvezetõje elment érte. A munkások ugyanis csoportokba voltak osztva, és minden csoportnak meg volt a vezetõje. Az õ csoportvezetõje Rózsa nána volt. Mamám szerint azért lett õ a csoportvezetõ, mert jól tanult az iskolában és jól tudott jegyzetelni. A csoport tagjai között jó volt a kapcsolat. Munka közben szívesen váltottak pár szót. Még ma is elmosolyodik nagymamám, ha eszébe jut, hogy arra a kérdésre: „Bírtál aludni? ” A válasz legtöbbször így hangzott: „Az egyik lábam még fönt sem volt az ágyon, de már aludtam. ” Amikor már 3 mûszakban jártak dolgozni nagyon sok munkafolyamatban vettek részt. Õsszel a paprikát szárították, nyáron pedig a kaprot és más zöldségeket. Még hagymát is szárított az üzem. A fehér paprika feldolgozása is munkaigényes volt. Kifúrták a seggét és kiszedték a magházat a csutkával együtt. Nagyon sok uborkát és vegyes-darabos savanyúságot készítettek. A nyári idõszakban hatalmas tartályokba tették a savanyítani valót, ebbõl dolgoztak azután úgy, hogy üvegekbe tették és levet készítettek rá. 8 óra alatt 280 üveget kellett megtölteni. A minõségre nagyon kellett figyelni. Erre külön alkalmazott volt, aki még azt is figyelte, hogy az uborka jól áll-e az üvegben. Sokáig ezt a munkát a Rabata Ilona végezte. Ha valakinél hibát talált azt megpörölte. A teljesítményt normában mérték. Ezt teljesíteni kellett. Persze ez mellett mindenkinek el kellett látnia az otthoni háziállatokat, a
6. oldal
háztartást, a fõzést és a földeket is meg kellett mûvelni. Nagyon nehéz volt az élet, de a nagyanyám azt mondja boldogok voltak, mert tudtak örülni, hogy van munkahelyük és keresetük, amit úgy tudtak beosztani, hogy mindenre jutott. A telepre még az 50-es évek elején miskei viseletben: 2 alsószoknyában, egy egyszerû felsõszoknyában és fehér blúzban jártak dolgozni. A mamám különösen ügyelt, hogy az mindig tiszta legyen. Késõbb munkaruhaként köpenyt kaptak a dolgozók, az alá kevesebb szoknyát húztak, végül elmaradt a „bõszoknya” viselete. Mamám nagyon jó barátságban volt munkatársaival, akik jóban, rosszban segítették egymást. Különösen szívesen emlékszik Rideg Bori nénire, Benedek Jenõnére, Horváth Jenõné Marina nénire. Nem kedvelte viszont mindegyik csoportvezetõjét, mert nem tartotta mindegyiket õszinte embernek. Márpedig a munkatársak õszinték és becsületesek voltak egymással. Nemcsak a falubelieket, de a hajósiakat is segítették. A telep mindenkinek sok barátot adott, akik még ma is szívesen tartják a kapcsolatot és szeretik egymást. A telep vezetõi közül igen hosszú ideig dolgozott Tegzes Miklós kezei alatt. Õ szigorú ember volt, aki betartatta a szabályokat. Így mindig rend volt és fegyelem, a munka kiválóan ment. Az akkor gyártott termékek minõségét külföldi kiállításon is elismerték. A mamám kedvenc fõnöke Kiss János volt. A sok beszélgetés után úgy érezzük a falu életének egy sikeres és eredményes idõszaka volt, amikor a Paprika Telep jól mûködött. A dolgozóknak munkát és fizetést adott, ami biztos megélhetést nyújtott a falu lakosságának. Az emberek keményen dolgoztak és elismerést kaptak a munkájukért. Tartós barátságok szövõdtek, amik még most is tartanak.
7. oldal
A két kép a múlt század 30-as éveiben készült paprikafûzés idején
A miskei szövetkezeti paprikamalom az 1930-as évek végén.
