KERESKEDELMI TEVÉKENYSÉG BEJELENTÉSE, MŰKÖDÉSI ENGEDÉLY KIADÁSA, MÓDOSÍTÁSA Vonatkozó jogszabályok: - a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény (továbbiakban: Kertv.) - a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX. 29.) Kormányrendelet (továbbiakban: Korm.rend.) - a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló 2009. évi LXXVI. törvény (továbbiakban: Szolgtv.) Kertv.3.§ (1)-(8) bek.: 3. § (1) A (3) bekezdés szerint vagy az Európai Unió általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó jogi aktusa alapján engedélyköteles kereskedelmi tevékenység kivételével az, aki a Magyar Köztársaság területén kereskedelmi tevékenységet kíván folytatni, köteles az erre irányuló szándékát a kereskedelmi hatóságnak bejelenteni. (2) A kereskedelmi tevékenység formáját (a továbbiakban: kereskedési forma) a kereskedő az e törvényben meghatározott, valamint a (4) bekezdés szerinti szabályok szerint maga választhatja meg. (3) Külön törvény vagy eredeti jogalkotói hatáskörben kiadott kormányrendelet a közrend, a közbiztonság, az emberek, az állatok, a növények egészségének és életének védelme, a környezet védelme, közegészségügyi követelmények érvényesítése érdekében előírhatja, hogy az abban meghatározott termékek forgalmazására irányuló kereskedelmi tevékenység kizárólag az ott meghatározott hatósági engedéllyel folytatható. (4) Külön törvény, eredeti jogalkotói hatáskörben kiadott kormányrendelet vagy – a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvénytől eltérően – az e törvény felhatalmazása alapján kiadott kormányrendelet a közrend, a közbiztonság, az emberek, az állatok, a növények egészségének és életének védelme, a környezet védelme, közegészségügyi követelmények érvényesítése érdekében előírhatja, hogy az abban meghatározott termékek forgalmazására irányuló kereskedelmi tevékenység kizárólag a következő kereskedési formák valamelyikében folytatható, vagy az ilyen tevékenység meghatározott kereskedési formában való folytatását korlátozhatja vagy megtilthatja: a) üzletben folytatott kereskedelmi tevékenység, b) mozgóbolt útján folytatott kereskedelmi tevékenység, c) bevásárlóközpontban folytatott kereskedelmi tevékenység, d) vásáron vagy piacon folytatott kereskedelmi tevékenység, e) közterületi értékesítés, f) közvetlen értékesítés, g) üzleten kívüli kereskedelem, h) csomagküldő kereskedelem, i) automatából történő értékesítés. (5) Engedélyköteles kereskedelmi tevékenység esetén az engedélyező hatóság az engedélye megadásával egyidejűleg értesíti a bejelentésköteles kereskedelmi tevékenységet folytató kereskedők nyilvántartását vezető kereskedelmi hatóságot. (6) Üzlet a) ha a (4) bekezdés szerint vagy az Európai Unió általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó jogi aktusa alapján meghatározott termék forgalmazása kizárólag üzletben megengedett, csak a kereskedelmi hatóság által, a (7) bekezdés szerint kiadott működési engedéllyel; b) egyéb esetben az üzlet üzemeltetésére irányuló szándéknak a kereskedelmi hatóság részére történő bejelentését követően üzemeltethető. (7) A kereskedelmi hatóság az üzlet működési engedélyét meghatározott üzletköteles termékek körére adja ki. Az üzletköteles termékek közül az üzletben kizárólag a működési engedélyben megjelölt termékek forgalmazhatóak. (8) A kereskedelmi hatóság az üzletben az üzletköteles termékek forgalmazására előírt követelmények megtartására veszélyt jelentő termékek forgalmazását vagy tevékenységek folytatását a működési engedélyben korlátozhatja vagy megtilthatja.
A kereskedelmi tevékenység bejelentése, illetve engedélyezése kérelemre indul. Bejelentéshez kötött kereskedelmi tevékenység esetén a bejelentést követően megkezdhető a működés, működési engedély-köteles kereskedelmi tevékenység csak jogerős működési engedély birtokában végezhető. A jogszabály meghatározza a kizárólag működési engedély birtokában forgalmazható termékek körét: • dohánytermékek; • a kémiai biztonságról szóló törvény szerinti veszélyes anyagok és keverékek, kivéve a Jöt. szerinti tüzelőolaj, propán vagy propán-bután gáz és az üzemanyag; • az egyes festékek, lakkok és járművek javító fényezésére szolgáló termékek szerves oldószer tartalmának szabályozásáról szóló kormányrendelet hatálya alá tartozó termékek; • állatgyógyászati készítmények és hatóanyagaik; • fegyver, lőszer, robbanó- és robbantószer, gázspray, pirotechnikai termék, a polgári célú pirotechnikai tevékenységek felügyeletéről szóló kormányrendelet szerinti játékos pirotechnikai termékek, valamint a kis és a közepes tűzijáték termékek kivételével, az ott meghatározott feltételekkel; • növényvédő szerek és hatóanyagaik; • nem veszélyes hulladék; • „A” és „B” tűzveszélyességi osztályba sorolt anyag, kivéve a Jöt. szerinti tüzelőolaj, propán vagy propán-bután gáz és az üzemanyag. A kérelem benyújtható a hivatal által rendszeresített formanyomtatványon • postai úton: Polgármesteri Hivatal Lakossági Iroda 9600 Sárvár, Várkerület 2-3. címre vagy • személyesen: a Polgármesteri Hivatal Lakossági Iroda 4-es számú irodájában • e-mail:
[email protected] Ügyfélfogadás a Polgármesteri Hivatalban: hétfő: 8.00 órától 12.00 óráig kedd: 13.00 órától 16.00 óráig szerda: 8.00 órától 12.00 óráig, 13.00 órától 16.00 óráig csütörtök: ügyfélfogadás nincs péntek: 8.00 órától 12.00 óráig A kérelemnyomtatvány letölthető a honlapról (www.sarvar.hu/Hivatal/Ügyleírások, nyomtatványok), illetve beszerezhető a hivatal lakossági irodáján. A kérelem elbírálása a jegyző hatáskörébe tartozik, illetékességi területe: Sárvár, Sitke A KERESKEDELMI TEVÉKENYSÉG BEJELENTÉSÉVEL KAPCSOLATOS ELJÁRÁS A kereskedelmi tevékenység bejelentése kérelemre indul. A kérelemhez mellékelni kell: • Vállalkozói igazolványt vagy Igazolás egyéni vállalkozó nyilvántartásáról, • Gazdasági társaságok esetében a képviseletre jogosult aláírási címpéldányát • Nem a kérelmező tulajdonában lévő üzlet esetében az üzlet használatának jogcímére vonatkozó igazoló okiratot (a tulajdoni lap kivételével); • Haszonélvezet esetében – ha nem a tulajdonos vagy a haszonélvező a kérelmező – a haszonélvező hozzájárulását igazoló okiratot; • Közös tulajdonban álló üzlet esetében, ha nem a tulajdonostársak közössége a kérelmező, a tulajdonostársak hozzájárulását igazoló okiratot, • Vásárlók könyvét hitelesítésre • Képviseleti eljárás esetén írásbeli meghatalmazást • Eljárási illeték: - kereskedelmi tevékenység bejelentése: 2.200 Ft - bejelentett adatok módosítása: 2.200 Ft Fizetés módja: illetékbélyeg A jegyző a bejelentés megérkezését követően haladéktalanul ellenőrzi, hogy a bejelentés megfelel-e a meghatározott követelményeknek, és a bejelentés megérkezésétől számított nyolc napon belül igazolás megküldésével értesíti az ügyfelet a nyilvántartásba vételről.
Ha a bejelentés nem felel meg a meghatározott követelményeknek, a jegyző a bejelentés hiányainak megjelölése mellett figyelmezteti a szolgáltatót a tevékenység bejelentés nélküli folytatásának jogkövetkezményeire. A jegyző a bejelentés másolatát a nyilvántartásba vételt követően a nyilvántartási számmal együtt megküldi • a jogszabályban meghatározott illetékes hatóságoknak, • a Vas Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének, • a Vas Megyei Kormányhivatal Munkaügyi és Munkavédelmi Felügyelőségének, • az illetékes rendőrkapitányságnak, • jövedéki termék esetében az illetékes vámhatóságnak (a továbbiakban: vámhatóság), Ha a kereskedelmi tevékenység a hatóságok feladat- és hatáskörét a jogszabályban megjelölt szempontok szerint érinti, az érintett hatóság a bejelentés kézhezvételétől számított harminc napon belül hatósági ellenőrzést folytat le, melynek eredményéről a hatóságok az ellenőrzést követő nyolc napon belül tájékoztatják a jegyzőt. A bejelentés elmulasztása bírsággal sújtható, ami az adott szolgáltatási tevékenység bejelentésére előírt illeték húszszorosának megfelelő összeg, de legfeljebb 50.000 Ft, ismételt mulasztás esetén legfeljebb 75.000 Ft. Ügyintézési határidő: 8 nap, melybe nem számít be a hiánypótlásra, illetve a tényállás tisztázásához szükséges adatok közlésére irányuló felhívástól az annak teljesítéséig terjedő idő, az eljárás felfüggesztésének időtartama, a hatóság működését legalább egy teljes napra ellehetetlenítő üzemzavar vagy más elháríthatatlan esemény időtartama. ADATVÁLTOZÁS Az üzemeltető a kérelemben megjelölt adatokban bekövetkezett változásokat haladéktalanul írásban köteles bejelenteni a jegyzőnek. Az üzlet nyitvatartási idejében bekövetkező változást, az azt megelőző nyolc napon belül írásban köteles bejelenteni a jegyzőnek. Az üzlet megszüntetését köteles a jegyzőnek haladéktalanul bejelenteni. MŰKÖDÉSI ENGEDÉLY KIADÁSA IRÁNTI ELJÁRÁS A működési engedélyezési eljárás kérelemre indul. A kérelemhez mellékelni kell: • Vállalkozói igazolványt vagy Igazolás egyéni vállalkozó nyilvántartásáról, • Gazdasági társaságok esetében a képviseletre jogosult aláírási címpéldányát • Nem a kérelmező tulajdonában lévő üzlet esetében az üzlet használatának jogcímére vonatkozó igazoló okiratot (a tulajdoni lap kivételével); • Haszonélvezet esetében – ha nem a tulajdonos vagy a haszonélvező a kérelmező – a haszonélvező hozzájárulását igazoló okiratot; • Közös tulajdonban álló üzlet esetében, ha nem a tulajdonostársak közössége a kérelmező, a tulajdonostársak hozzájárulását igazoló okiratot, • Vásárlók könyvét hitelesítésre • Képviseleti eljárás esetén írásbeli meghatalmazást • Eljárási illeték: - működési engedély kiadása: 10.000 Ft - a működési engedélyben feltüntetett adatok módosítása: 3.000 Ft Fizetés módja: illetékbélyeg Szakhatósági eljárásért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj: - Vas Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve Sárvári, Celldömölki Kistérségi Népegészségügyi Intézet: 26.000 Ft (a készpénz átutalási megbízás az ügyintézőnél átvehető; a kérelemhez mellékelni kell a befizetést igazoló feladóvevényt) A működési engedélyezési eljárásban külön vizsgálat nélkül ügyfélnek minősül az üzlet, valamint – a külön jogszabály szerinti vásáron és piacon, valamint a bevásárlóközpontban lévő üzlet kivételével – az üzlettel közvetlenül szomszédos, az üzlettel közös határvonalú, telekhatárú ingatlan tulajdonosa, társasház esetében a közös képviselő vagy az intézőbizottság elnöke, lakásszövetkezet esetében az elnök.
A jegyző az ügyfelek adatait, és az üzlet tulajdonjogának igazolásához szükséges tulajdoni lapot az ingatlanügyi hatóság megkeresése útján, vagy a számítógépes ingatlan-nyilvántartási rendszer használatával szerzi be. A jegyző az eljárás megindításáról 8 napon belül értesíti az ismert ügyfeleket. Ha a kérelem hiányosan került benyújtásra, a jegyző 8 napon belül – megfelelő határidő megjelölése és a mulasztás jogkövetkezményeire történő figyelmeztetés mellett – hiánypótlásra hívja fel az ügyfelet. Amennyiben a kereskedő helyszíni szemle megtartását kérte, a kérelem beérkezését követően a jegyző helyszíni szemlét tűz ki, amelynek időpontjáról legalább 15 nappal korábban írásban értesíti az ügyfeleket és szakhatóságokat. Amennyiben a kereskedő a helyszíni szemle megtartását nem kérte, a jegyző szerzi be a szakhatóságok állásfoglalását. A jegyző a működési engedély megadásával egyidejűleg az üzletet nyilvántartásba veszi és igazolást ad ki. A működési engedély tárgyában hozott határozatot közli - a kérelmezővel; - az üzlet, valamint az üzlettel közvetlenül szomszédos, az üzlettel közös határvonalú, telekhatárú ingatlan tulajdonosával, társasház esetében a közös képviselővel vagy az intézőbizottság elnökével, lakásszövetkezet esetében az elnökkel, - az eljárásban közreműködött hatóságokkal - a Vas Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségével, - a Vas Megyei Kormányhivatal Munkaügyi és Munkavédelmi Felügyelőségével, - az illetékes rendőrkapitánysággal, - jövedéki termék esetében a vámhatósággal, - élelmiszer, takarmány, állatgyógyászati készítménynek nem minősülő állatgyógyászati termék forgalmazása esetén a Vas Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága Sárvári Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatallal, - termésnövelő anyag forgalmazása esetén a Vas Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságával Ügyintézési határidő: 30 nap, melybe nem számít be a hiánypótlásra, illetve a tényállás tisztázásához szükséges adatok közlésére irányuló felhívástól az annak teljesítéséig terjedő idő, a szakhatóság eljárásának időtartama (15 nap, melyet indokolt esetben egy alkalommal 15 nappal meghosszabbíthat), az eljárás felfüggesztésének időtartama, a hatóság működését legalább egy teljes napra ellehetetlenítő üzemzavar vagy más elháríthatatlan esemény időtartama. ADATVÁLTOZÁS A kereskedő a kérelemben megjelölt adatokban bekövetkezett változást haladéktalanul, a nyitvatartási idő változása esetén az azt megelőző nyolc napon belül írásban köteles bejelenteni a jegyzőnek. Az üzlet használatára jogosult személyében történő változás esetén – amennyiben az üzletben folytatott tevékenységet, illetve forgalmazott üzletköteles termékkört nem érinti – a változást – annak megfelelő igazolása mellett – az új jogosult köteles bejelenteni. Az üzlet megszűnését a megszűnést követő 8 napon belül a működési engedély kiadásáról szóló igazolás leadásával egyidejűleg kell a jegyzőnek bejelenteni.
Az alábbi élelmiszerek kiskereskedelmi forgalomba hozatalához a Vas Megyei Kormányhivatal Élelmiszerláncbiztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága Sárvári Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal külön engedélye szükséges: A
B
1. Termékkör
Élelmiszer, melynek kiskereskedelmi forgalomba hozatalához külön engedély szükséges
2. Hús- és hentesáru
friss hús*
3. Hal
friss halászati termék, az élő hal kivételével*
4. Tej, tejtermék
nyerstej, valamint a hűtést igénylő tej és tejtermék*
5. Meleg, hideg étel
az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény Mellékletének 71. pontjában meghatározott vendéglátó-ipari termék, az italok kivételével
6. Cukrászati készítmény, édesipari termék
azon hűtést igénylő cukrászati készítmények, amelyek forgalomba hozatala az előállítás helyén, illetve házhoz szállítással történik, a végső fogyasztó részére
7. Egyéb élelmiszer
békacomb, élő kagyló, élő tüskésbőrű, tengeri csiga*
* Az állati eredetű élelmiszerek különleges higiéniai szabályainak megállapításáról szóló, az Európai Parlament és a Tanács (2004. április 29.) 853/2004/EK rendelete szerint.