Kereskedelmi Rendszer 2000 Alap program leírása
1994 – 2004
Kereskedelmi Rendszer 2000
1
Tartalom jegyzék: Tartalom jegyzék Előszó 1-1 Fizetésmód karbantartás 1-2 ÁFA csoport karbantartás 1-3 Kedvezmény karbantartás 1-4 Mennyiségi egység karbantartás 1-5 Mozgásnem karbantartás 1-6-1 Partnertörzs karbantartás 1-6-2 Partnertörzs listázás 1-6-4 Partner kedvezmény listázó 1-6-5 Partner engedély karbantartás 1-7-1 Cikktörzs karbantartása 1-7-2-1 Cikkcsoport, Csoport-kedvezmény karbantartás 1-7-2-2 Cikkcsoport, Csoport-kedvezmény aktualizálás 1-7-2-3 Cikkcsoport, Csoport-kedvezmény listázás 1-7-4 Cikk listázó 1-7-5 Árjegyzék nyomtatás (partner függő) 1-7-6 Árnyilvántartás 1-7-8-1 Átárazás jelenlegi eladásiár alapján 1-7-8-2 Átárazás jelenlegi nyilvántartásiár alapján 1-7-9 Cikk lista haszon alapján 1-7-C Cikktörzs tételeinek megnevezés adatbázisa 1-7-D Cikk áthelyezés másik csoportba 1-7-E Leltár 1-7-F Cikktörzs tételeinek átvizsgálása, törlése 1-9 Üzletkötői kódok karbantartása 1-A Főkönyvi szám karbantartás 1-B Felhasználók karbantartása 1-C Jelszó módosítás 1-Z F-billentyük karbantartása 2-1-1 Bevételezések 2-1-2 Kiadások 2-1-3 Raktárak közötti mozgások 2-3 Raktármozgás lista 2-5 Raktármozgás bizonylatok nyomtatása 2-6 Raktármozgások összesítése 2-7 Beszerzések összesítése 2-8 Raktári bevétek ellenőrző listája 2-A-1 Az alsólimitnél kisebb mennyiségek felderítése 2-A-2 A felsőlimitnél nagyobb mennyiségek felderítése 2-E Elfekvő készlet listázása 2-F Készlet számítás 3-1-1 Számlázás 3-1-2 Számlázás szállítólevél alapján 3-1-3 Számlázás szállítólevelek alapján 3-1-7 Számla stornózás 3-1-8 Számla képernyős megjelenítése 3-1-9 Számla utánnyomás 3-1-B Számlázás szállítólevelek alapján (egyenként) 3-2 Eladás nyugta adás mellett 3-4-1 Számlák listázása 3-4-2 Eladások listája cikkódonként, árbevétel alapján 3-4-3 Üzletkötőnkénti eladás, díj listája 3-4-4 Eladások listája cikkcsoportonkét 3-4-5 Partner elemző ablak 3-4-6 Adott kedvezmények összesítése 3-4-7 Napizárás lista 3-4-8 Havizárás lista 3-7-1-1 Számlák kiegyenlítéseinek karbantartása
Kereskedelmi Rendszer 2000
2
3-7-1-2 Kiegyenlítések ellenőrző listája 3-7-1-3 Számlanyilvántartás listák 3-7-1-5 Számla fizetési határidejének módosítása 3-7-2-1 Kiadásszámlák felvitele 3-7-2-2 Számlák kiegyenlítéseinek karbantartása 3-7-2-3 Kiegyenlítések ellenőrző listája 3-7-2-4 Kiadásszámlák nyilvántartása 3-9 Haszon alapján történő összesítés 4-1 Szállítólevél készítés 4-4 Szállítólevél stornózás 4-5 Szállító megjegyzésének karbantartása 4-6 Szállítólevél utánnyomás 4-7 Szállítólevél listázás 6-1 Árajánlat készítés 6-2-1 Megrendelés készítés 6-2-2 Élő rendelések listázása 6-3-1 Rendelés felvitel 6-3-2 Rendelés törlés 6-3-3 Élő rendelések listázása 6-3-4 Rendelés javítás 6-4 Árajánlatkérő készítés 7 - Cikk kereső ablak
Kereskedelmi Rendszer 2000
3
Előszó Ez a program kis és nagykereskedések készletezését, és kereskedelmi információs problémájukat oldja meg. A Multiszolg Bt. tanúsítja, hogy az általa készített és forgalmazott számlázó és készletnyilvántartó programjai a (24/ 1995. (XI. 22.) PM rendelet a számla, egyszerűsített számla és nyugta adóigazgatási azonosításáról, valamint a nyugta adását biztosító pénztárgép és taxaméter alkalmazásáról.) PM rendelet 1. §-ának (5) bekezdés b., pontjának teljes körűen eleget tesznek. A gépi programok kihagyás vagy ismétlés nélkül biztosítják az adóigazgatási azonosításra alkalmas bizonylatok sorszámozott kiállítását, és a másolatok alapján a hiánytalan elszámolást. Szükséges konfiguráció: min. P1-233Mhz, 16MByte RAM, 10 Mbyte szabad terület a mágneses háttértárolón (HDD) A4-as, EPSON kompatíbis nyomtató (pl.: EPSON LX-100, LX-300) Előzetes információk: Az F1 billentyű szöveges segítséget ad! Az F2 billentyűt használhatja segítségkérésre kódmező kitöltésénél! A segítség ablaknak két fajtája van, az egyikben kereshet is a szövegrész begépelésével (cikkód, vevőkód, ...), gyakran elég csak a kezdőbetűt beírni! Minden lista megtekinthető képernyőn is, majd ezután ki is nyomtatható! 1-1 Fizetésmód karbantartás
A fizetésmód karbantartást ritkán kell használni, az első üzembehelyezésnél érdemes kialakítani. A karbantartás a program I.-e ablak szabványa szerint működik. Az egyes fizetésmódok esetében eldönthető, hogy azonnali pénzmozgással jár vagy halasztott fizetéssel. A számlanyilvántartó ez alapján dönti el, hogy szükséges-e a kifizetést várni vagy a mozgás már készlet változás pillanatában pénzügyileg kiegyenlítetté vált. I.-es ablak szabvány leírása: Az ablak két részre osztódik, a felsőrészben egy listaablak, az alsó részben pedig egy szerkesztő tábla látható. Alaphelyzetben, a felső listaablakban van a kurzor egy vízszintes kijelölő csík formájában, ezzel a kurzorral jelölheti ki azt a tételt, amin változtatni akar. Változtatás módjai: Delete (Del) - kijelölt tétel törlése, Enter - kijelölt tétel javítása. A javításkor a kijelölt tétel a szerkesztő padra kerül át, ott elvégezheti rajta a módosításokat, az utolsó mező jóváhagyását követően a tétel visszakerül a lista ablakba, természetesen javítva! Új tétel felvitele ehhez hasonló módon a szerkesztő padon történik, a szerkesztő padra való átlépés az Insert (Ins) billentyűvel lehetséges, induláskor a szerkesztő padon az összes mező teljesen üres és az utolsó mező kitöltését követően kerül a tétel a helyére.
Kereskedelmi Rendszer 2000
4
1-2 ÁFA csoport karbantartás
Az ÁFA csoportkarbantartást ritkán kell használni, az első üzembe helyezésnél érdemes kialakítani, a fizetésmód karbantartáshoz hasonló módon. A visszaszámító kulcsokat nem kell felvinni! A karbantartás a program I.-es ablak szabványa szerint működik. 1-3 Kedvezmény karbantartás A számla vagy szállítólevél végösszegéből adható (pl.: volumen) kedvezményeket rögzítheti ebben a menüpontban. A felvitt kedvezmény mellé beírt megnevezések alkalmazásuk esetén a számlák és szállítók alján a kedvezmény indoklás sorban jelennek meg. A rögzített kedvezményeket évközben csak bővíteni szabad, törölni nem! Ha egy kedvezményt legalább egy számlán alkalmazott, akkor azt a program nem fogja törölni. A nevét ugyan átírhatja de nem javasolt mivel átírás esetén a számla utánnyomásakor a módosított név jelenne meg a kedvezmény indoklás sorában. A felvitt kedvezmények a későbbiekben hozzá rendelhetők egy-egy partnerhez. A kedvezmény hozzárendeléseket minden számlán vagy szállítón – amit az említett partner nevére állít ki – érvényesíteni fogja a program, a bizonylatok lezárási folyamatában még ellenőrizheti és akár változtathat is a hozzárendelt kedvezményeken. FONTOS! Az '1' sorszámú kedvezmény csak az un. 'Készpénz fizetési kedvezmény' -ként használható! A számlákon és a szállítókon csak azonnali fizetésmód választása esetén jelenik meg! A karbantartás a program I.-es ablak szabványa szerint működik. 1-4 Mennyiségi egység karbantartás
A mennyiségi egységeket is célszerű előre megadni, mivel a terméktörzs kialakításakor már használni kell őket. Fontos, hogy a számlán csak a rövidített név fog szerepelni, a hosszúnév csak a képernyős kiválasztáskor látható! Mennyiségi egység törlése csak akkor lehetséges, ha nincs hozzárendelve egyetlen termékhez sem. A karbantartás a program I.-es ablak szabványa szerint működik.
Kereskedelmi Rendszer 2000
5
1-5 Mozgásnem karbantartás
A mozgásnem az a kód amellyel – a későbbiekben – minden raktármozgást meg fog jelölni, a mozgásnem meghatározza hogy a mozgás befele (bevét) vagy kifele (kiadás) irányult, továbbá hogy melyik raktárban módosult a készlet, és az is kiderül róla hogy sztornó vagy elsődleges mozgást jelöl. Minden mozgásnem 4 jegyű: pl.: '0A01' Az 1. jegy '0' és '1' lehet: '0' - normál mozgás '1' - sztornó mozgás A 2. jegy '1'-'9', 'A'-'Z' -ig: A mozgásnem azonosító jelét adja A 3. jegy '0' - '9' -ig: Annak a raktárnak a sorszámát adja, amelyben a készlet csökkent, ha '0', akkor a beszállító raktárát jelöli! A 3. pozíción elhelyezkedő '0' tehát azt jelöli, hogy a cégünk raktárai közül egyiket sem módosította a vizsgált mozgásnem. A 4. jegy '0' - '9' -ig: Annak a raktárnak a sorszámát adja, amelyben a készlet növekedett, ha '0', akkor a vásárló raktárát jelöli! A 4. pozíción elhelyezkedő '0' tehát azt jelöli, hogy a cégünk raktárai közül egyiket sem módosította a vizsgált mozgásnem. A mozgásnemek kialakításakor gondolja át a várható üzletmenet mellett várható árumozgások fajtáit!
Kereskedelmi Rendszer 2000
6
A programot a következő mozgásnemekkel szállítjuk: 0101 Számlás bevét 0110 Számlás eladás 0201 Szállítós bevét 0210 Szállítós eladás 0301 Bizományba kapott bevét 0310 Bizományosi áru eladás 0401 Bizományba kapott szállítós bevét 0410 Bizományosi áru szállítós eladás 0501 Bizományba adott áru visszavét 0510 Bizományba adott áru 0623 példa a raktárak közötti mozgásra 2->3 0701 Selejtezés 0N10 Nyugtás eladás 0X01 Rendelésre érkezett áru bevét 1101 Számlás bevét 1101 Számlás eladás 1210 Szállítós bevét 1201 Szállítós eladás 1310 Bizományba kapott bevét 1301 Bizományosi áru eladás 1410 Bizományba kapott szállítós bevét 1401 Bizományosi áru szállítós eladás 1510 Bizományba adott áru visszavét 1501 Bizományba adott áru 1710 Selejtezés 1N01 Nyugtás eladás 1X10 Rendelésre érkezett áru bevét 1-6-1 Partnertörzs karbantartás
A partner karbantartás menüpontot csak a partnerek adataiban beállt változások rögzítésekor célszerű használni. Az új partner felvitelének lehetősége a számlázás, szállítózás, bevételezés, stb... közben is rendelkezésre áll. Még pedig úgy, hogy a partnerkód mezőt teljesen kiürítve – a kiürítés a Delete billentyű egyszeri lenyomásával történhet a leggyorsabban – rögzíti az Enter billentyű segítségével. A karbantartás a program II.-es ablak szabványa szerint működik.
Kereskedelmi Rendszer 2000
7
II.-es ablak szabvány leírása: A képernyőn két ablak található a felső ablakban az aktuális tétel mezői láthatók (adat ablak), az alsó ablak (vezérlő ablak) tartalmazza a vezérlésre használható billentyűk leírását. A vezérlő ablak: Enter - a felső ablakban szereplő tétel javítását kezdeményezi, a kód nem javítható Insert - új tétel felvitelét kezdi, a kód automatikusan jön létre, de javítható Delete - törlésre jelöli ki az aktuális tételt, ez a státusz mezőben látszik is a tényleges törlés csak a következő program indításkor történik meg! Space - tétel sorrend váltása. Az F10 ez alapján keres! Le,Föl - a le és a föl nyilakkal mozgathatók a tételek előre és hátra Home - az első tételt adja End - az utolsó tételt adja F9 - soronként egy-egy tétel formátumú listás megjelenítő, esetenként így könnyebb a keresés F8 - azonos az előzővel csak előtte szűrni lehet általában név alapján (nem mindig) F10 - keresés a megadott sorrend szerint, a kis és a nagy betűk különböznek! Esc - visszalépés a menüre Az adat ablak: Javításkor vagy új felvitelkor a mezőket fentről lefele és jobbra tölti ki a program, a legutolsó (legalsó) elem kitöltése után a tétel rögzítésre kerül. A kitöltés közben nyomott Esc a felvitelt szakítja meg, nem lép vissza a menüre (a második alkalommal nyomott Esc billentyű már a kilépést aktiválja) Mezőkkel kapcsolatos magyarázat: – A kód mező első jegye alapján megkülönböztethetők a beszállítók és a vevők. Ez a funkció ki/be kapcsolható. A megkülönböztetés eredménye az hogy pl. A bevételezéskor csak a beszállítókat, a kiadáskor és a számla/szállító készítéskor pedig csak a vevőket fogja a program a segítség ablakban felhozni valamint kizárólag ezeket fogja elfogadni is. A program átadásakor ez a funkció kikapcsolt állapotban van. A megkülönböztetés használata nélkül pl. úgy lehet a beszállító részére visszaszámlázni egy visszárut, hogy nem kell a vevők közé ismételten felvenni a partnertörzsbe. – Ha a megkülönböztetés módszerét nem alkalmazzuk, akkor a csoport mezőbe célszerű utalni a partner hovatartozására, pl. Beszállító, Beruházó, Vállalkozó, Magán építtető, stb. Ez a későbbiekben segítheti a listázást. – A kapcsolattartó személyeket célszerű egymás alá rögzíteni, mellettük az egyéni hívószámukkal. Az Enter billentyű itt a következő sorba írást teszi lehetővé, ezért a következő mezőre lépés a Tab (<- ->) billentyűvel végezhető. – Termék mezőbe a vásárolt vagy beszállított termékek rögzíthetők egymás alá, ez csakúgy mint a következő 4 mező az ISO szerinti beszállítói minősítés megvalósítását szolgálják. A következő mezőre lépés a Tab (<- ->) billentyűvel végezhető. – A Minősítés mező az ISO szerinti beszállítói minősítést tartalmazza. – A Minősítés dátuma a megelőző mező tartalmának utolsó változtatásának dátumát tartalmazza. – A Jóváhagyó jele a minősítést végző egyezményes (aláírásnak minősülő) jelét tartalmazza. – A Megjegyzés mezőbe a partnerrel kapcsolatos észrevételek rögzíthetők. – Alap kedvezmények nyomógomb: A nyomógombot a Space vagy az Enter billentyűvel aktiválhatja. A megjelenő ablakban a Kedvezmény törzsben beállított kedvezmények közül rendelhet kedvezményeket a partnerhez. A partner kedvezményei a baloldalon, a kedvezmény törzs (adható kedvezmények) pedig a jobboldalon találhatók. A partner kedvezményei közül a Delete billentyűvel törölhet, az Insert + Enter billentyűkkel a jobboldali ablakból választhat új kedvezményt. Az Esc billentyűvel a módosított adatok mentését, az ablak elhagyását és a következő mezőre lépést kezdeményezheti. –
Árkategóriák nyomógomb
A nyomógombot a Space vagy az Enter billentyűvel aktiválhatja. A megjelenő ablakban az előkészített cikkcsoportok jelennek meg, mellettük az egységár sorszámmal. Az egységár sorszám alapján kerül kiszámlázásra a partner részére a megadott csoportba tartozó termék. Az egységárak az Alt+szám billentyűkkel változtathatók. Az Esc billentyűvel a módosított adatok mentését, az ablak elhagyását és a következő mezőre lépést kezdeményezheti. – – –
Bankszámla vezető intézet neve, bankszámla száma Adóazonosító Engedély szám (engedélyhez kötött termékek forgalmazását végző partnereknél: pl. Jövedéki termékek forgalmazása, Mérgek vagy permet anyagok forgalmazása esetén
Kereskedelmi Rendszer 2000
8
– – – – – –
Ha Késedelmi kamat százalék mezőben nem 0% szerepel, akkor a számlán a törvényes késedelmi kamat helyett ez a késedelmi kamat jelenik meg a figyelmeztetésben. Tehát ezt a mezőt egyedi megállapodás esetén kell kitölteni. Fizetési határidő napban megadott értékkel növelve képzi a fizetési határidőt a számlázó, abban az esetben ha halasztott fizetésmódot választott. Üzletkötő kódja (F2-vel kiválasztható a már rögzített üzletkötők közül) Üzletkötő százalékos jutaléka az elért árbevételből. A bruttó kvóta mezőbe a szállítón vagy számlán kihelyezett és még ki nem fizetett áru maximált bruttó összértéke kerül. A megadott érték felett tiltható a további értékesítés. Jellemző fizetési mód mező határozza meg a számlázáskor az alapértelmezett fizetésmódot. (F2-vel kiválasztható a már rögzített fizetésmódok közül)
1-6-2 Partnertörzs listázás
A listázókra a III.-as ablak szabvány vonatkozik! III.-as ablak szabvány leírása: A listázók ebben a programban a lehetőségekhez képest a lehető legáltalánosabbak, ez okozza első ránézésre bonyolultságukat. A listák az egymás alatt elhelyezett mezők alapján szűrhetők, az alsó kis menüvel határozható meg a lista formátuma. A partnertörzs listázásakor pl.: a második (név) mezőbe „S” betűt írva és a harmadik (Iszám) mezőbe „6600”-at írva, kiválasztva a „rögzített partnerek névsor szerint” listázó formátumot megkapja az összes szentesi nagy „S” betűvel kezdődő nevű partnert. A további mezőket is használhatja szűrésre, a mezők között ÉS kapcsolat van! Az F2-vel segítség kérhető a vevőkód, irányítószám és az üzletkötő kód mezőben. A választható listák: Névsorszerinti lista, Irányítószám szerinti csoportosított lista, Csoport mező szerinti csoportosított lista. Az egyes listák közül az Enter billentyűvel választhat. Az adatok összegyűjtését követően a Nyomtatásvezérlő ablak jelenik meg, ahol a lent beállított (Lpt1) nyomtatóra küldhető az elkészült anyag, képernyőn megjeleníthető vagy TXT formátumban az A jelű lemezes egységben található lemezre másolható. A kilepés funkció az Esc billentyű lenyomásával is elérhető. A képernyős megjelenítéskor a listák legtöbbike nem jeleníthető meg teljes szélességében, mert az átlagos lista 130 karakter körüli szélességében készül el. Ezért fontos tudni, hogy a sor végére nem csak a jobbra nyil hosszú nyomvatartásával juthat el, hanem lehetőség van az End és a Home billentyűk használatára is. Ezek a sor legutolsó és legelső karaktereit célozzák meg. 1-6-4 Partner kedvezmény listázó A listázókra a III.-as ablak szabvány vonatkozik! Ebben a menüpontban a partnerek együtt listázhatók a hozzájuk rendelt alap kedvezményeikkel, továbbá szűrhetők is ez alapján. Fontos tudni, hogy ebbe a kedvezménybe a listázó nem veszi bele az árkategóriákkal kapcsolatos engedményeket. Az elkészült lista itt is a Nyomtatásvezérlő ablak segítségével kezelhető. Kereskedelmi Rendszer 2000
9
1-6-5 Partner engedély karbantartás Ez az ablak a kintlévőség kezelésére szolgáló kvóta rendszer üzemeltetésének működtetésének egyik eszköze. A karbantartás a program II.-es ablak szabványa szerint működik. A partner adatok legfontosabb mezői javíthatók itt, továbbá a partner tiltással kapcsolatos mezők kaptak itt helyett. Az engedély mezőbe üres, '!', 'X' jelek kerülhetnek. Az üresen hagyott mező az engedélyezett partnert jelöli, a '!' jel a tiltott partnert az 'X' jel pedig az engedélyezési rendszerből kivont partnert azonosítja. Módosítható itt még a bruttó kvóta és a jellemző fizetési mód. 1-7-1 Cikktörzs karbantartása
A cikkek új felvitelére a bevételezéskor is van lehetőség, mégpedig úgy hogy a kitöltendő cikkód mezőt üresen hagyva (pl. a Delete billentyűvel törölve) Enterrel rögzíti. Az első használatbavételkor, vagy a termék adatainak változása esetén ezt a menüpontot kell használni. A karbantartás a program II.-es ablak szabványa szerint működik. Mezők magyarázata: –
A cikkód rögzítésekor a program ellenőrzi, hogy a megadott csoport azonosító már meglévő csoportot azonosít-e, ha nem akkor felhozza a cikkcsoport rögzítő ablakot, ahova a csoport nevét és a csoportba tartozó termékek alap árából (listaárból) származtatott árak képzési százalékait lehet megadni. (A továbbiakat a cikkcsoport karbantartás leírásánál...)
A cikkód felépítése: A nyolc jegyű cikkód egy hármas és egy ötös csoportra van osztva. Az első hármas a cikk csoportbeli hovatartozását mutatja – rövid csoport azonosító. A második (öt számjegy) a termék előfordulási sorszámát adja a csoportban, automatikusan generálódik, de átírható (csak abban az esetben ajánlott, ha a termék egyéb azonosító jelét tudja ide beírni pl. Szériaszám, de csak egyedüli azonosító alkalmazható!). A csoport hármas tartalmazhat betűt is és számot is, a betű jelülés beszédesebb és nagyobb a variáció lehetősége is. A számokat akkor ajánlott használni, amikor kevés termék nyilvántartását végzi a program és az operátor kivülről tudja az egyes termékek cikkódjait, ilyenkor segítség kérés nélkül a numerikus billentyűzet táblát el nem hagyva gyorsan azonosítja a terméket. A cikkcsoport felépítés: A cikkek forgalmának listázásakor a csoportok alapján lehet összevont forgalmat listázni! Ezért a csoportokat úgy kell kialakítani, hogy közben figyelembe veszi az összevonási igényeit listázáskor, nézzünk két példát ennek alkalmazására:
Kereskedelmi Rendszer 2000
10
– – –
– – –
–
–
– – – – – – –
1.)
A termékek egy része saját gyártású: - A csoport azonosító első jegye saját gyártású termék esetén 'S', tovább adott termék esetén pedig 'T'. - A további két jegy alcsoportokat jelöl. pl.: SLA – Saját gyártású lapátok csoportja TTG – Továbbadott téglák TCS – Továbbadott csapágyak A különböző gyűjtéseknél lehet saját gyártású 'S ' vagy 'T ' viszont eladott termékekre szűrni, és természetesen meg maradt a csoportra szűrési lehetőség is pl.: 'TTG'.
2.)
A termékek egy része saját gyártású és a saját gyártású termékek között vannak egyedi és előre legyártott termékek, amelyek forgalmát külön kívánjuk ellenőrizni. - A csoport azonosító első jegye – ahogy az előző példában – saját gyártású termék esetén 'S', tovább adott termék esetén pedig 'T'. - A saját egyedi termékeket 'SE' az előre gyártottakat pedig 'SG' val jelöljük. A továbbadott termékek esetében a második jegynek nincs jelentősége ezért ezeket a termékeket minden esetben 'TT' vel jelöljük. - A maradék egy jegy alcsoportokat jelöl. pl.: SEL – Saját gyártású egyedi lapátok csoportja SGK – Saját gyártású konfekció lapátok csoportja TTT – Továbbadott téglák TTC – Továbbadott csapágyak A különböző gyűjtéseknél lehet saját gyártású 'S ' vagy 'T ' viszont eladott termékekre szűrni, tudunk saját egyedi termékeket 'SE ' az előre gyártottakat pedig 'SG ' kóddal szűrni, és természetesen meg maradt a csoportra szűrési lehetőség is pl.: 'SGK'.
Nyitás mezőbe a termék karton megnyitásának dátuma kerül új tétel rögzítéskor. A főkönyvi szám megadása esetén a forgalom főkönyvi számonként is gyűjthető. A Megnevezés mezőbe a termék triviális megnevezését célszerű beírni, pl.: Merevlemez, Telefon (Az F2 billentyűvel az eddig rögzített nevek közül lehet választani, a kiválasztott névhez rögzített adatok is beíródnak pl.: tétel típus, ÁFA kulcs, VTSZ szám, ... Hasznos segítség a felvitelkor és az azonos, de más típusú termékek nevei egyformák lesznek – mentesül a név mező a rögzítési sajátságoktól. Ez a megnevezés törzs a 1-7-C pontban módosítható.) A Típus mezőbe kell minden a termékre vonatkozó egyedi adatot rögzíteni: pl.: Maxtor 40GB, Nokia 6310i A Kód mezőbe vonalkód leolvasó használata esetén a vonalkódot célszerű rögzíteni, üresen nem maradhat erről a program gondoskodik – a cikkódot másolja bele. Tétel típus: T – termék A – alapanyag S – szolgáltatás F – félkész termék ÁFA kulcs mezőbe az ÁFA törzsbe rögzített ÁFA kulcsok írhatók csak be. Ezért ha előre látható, hogy csak pl. 25%-os ÁFA kulcsú telelek forgalmazására kerül majd sor, akkor az ÁFA törzsben minden más kulcsot törölni célszerű az elütési hibák csökkentése érdekében. (F2 – vel segítség hozható elő) Szolgáltatás esetében SZJ, termék esetében VTSZ szám kerül ebbe a mezőbe. Az F2 – vel 'S' tétel típus esetén az érvényes Szolgáltatási Jegyzék jelenik meg, minden más esetben pedig az érvényes VTSZ jegyzékben kereshet. Az kereső mező azonosító szám alapján keres, a második pedig név vagy a név egy része alapján szűr. Az alsó és felső limitek a minimum és maximum készlet kezeléshez hasonlóan készlet elemzés tesznek lehetővé. (Részletek a 2A – Limit listák leírásánál) Az engedély köteles termékeket 'I' -vel kell jelölni. pl. jövedéki termékek, mérgek, permet anyagok esetén. Készlet besorolás mező 1 karakter hosszú, korlátozás nélküli mező. Az ISO minősített kereskedők a termékeik egyedi besorolását látja el, pl. S - Stratégiai szempontból készleten tartott termék. Mennyiségi egység mezőbe a már előre feltöltött mennyiségi egység törzsből választhat az F2 segítségével. POS terminállal történő ajándék pontok kibocsátása esetén az egy egységnyi termék megvásárlása esetén járó pontok száma. A haszonkulcs mezőbe a minimális hasznkulcsot kell beírni, azt ami alatti értékesítés esetén üzenetet fog adni a program. pl.: 10% Egy egység súlyát, akkor kell megadni ha a alsó/felső limit alapján kíván automatikus megrendeléseket készíteni és a szállítás szervezés miatt szüksége van a teljes rendelés súlyára.
Kereskedelmi Rendszer 2000
11
A bizományosi rendszer működése esetén ez a mező határozza meg, hogy a termékből meglévő saját készletet vagy a bizományosi készletet csökkentse először a program. – A jellemző forgalmazó megadása esetén az alsó/felső limit listázó névre szóló megrendelést tud kiállítani minden beavatkozás nélkül. – Megjegyzés nyomógomb az Enter vagy a Space billentyű hatására megnyit egy szerkeszthető ablakot, amibe rögzíthető a termékkel kapcsolatos összes egyéb információ (hely korlátozás nélkül). – Egységárak: (az egységárak megnevezései módosíthatók az alapadat táblán!) Az egységárak két csoportba oszthatók: van az 1. alapár (másnéven listaár) és vannak a további árak. A cikkcsoport nyilvántartásban az aktuális csoporthoz bejegyzett százalékok alapján. A listaár rögzítésekor a további árak automatikusan számítódnak. –
1-7-2-1 Cikkcsoport, Csoport-kedvezmény karbantartás
A karbantartás a program I.-e ablak szabványa szerint működik, annyi különbséggel hogy nem lehet benne törölni és új tételt felvenni. Új csoport felvételére csak a cikktörzs karbantartásban felvitt új cikk kódjának megadásánál lehet, egyszerűen ha addig még nem létező csoportkódot rögzít a cikkód első mezőjébe akkor megjelenik a cikkcsoport rögzítő ablak. A csoport megnevezésen kívül a további árak számítási százaléka és a termékcsoportba rögzítendő új termék kiinduló minimum haszonkulcsa módosítható ebben a menüpontban. Az árak számítási százaléka 100% alatti érték esetén a listaárnál kisebb, 100% feletti érték esetén a listárnál nagyobb egységárat képez majd. A 100%-ot tartalmazó mezők egyszerű másolásnak felelnek meg, mivel így a listaár változatlanul hagyásával képzi az új árat a program. A 0% bejegyzéssel kapcsolható ki az automatikus árképzés. 1-7-2-2 Cikkcsoport, Csoport-kedvezmény aktualizálás Az 1-7-2-1 menüpontban megváltoztatott adatok a cikktörzs egységáraira nem gyakorolnak azonnali hatást. A módosított ár számítási százalékok alapján ez a programrész végzi el az egyes termékek eladási árainak újraszámítását és módosítását. A műveletet lehet csak egy megadott csoportra indítani, vagy az összes tételre a csoport mező üresen hagyásával. 1-7-2-3 Cikkcsoport, Csoport-kedvezmény listázás A listázókra a III.-as ablak szabvány vonatkozik, annyi különbséggel hogy itt nincs lehetőség a szűrésre. Két lista választható: az egyik a csoport kódját és nevét hozza névsorszerint, a másik pedig ezt kibővítve a százalékokkal.
Kereskedelmi Rendszer 2000
12
1-7-4 Cikk listázó
A listázókra a III.-as ablak szabvány vonatkozik! Mezőkkel kapcsolatos információk: A szállítókód a jellemző beszállító kódjára végez szűrést, a raktár sorszáma nem hagyható üresen, a csillaggal jelölt listázók a megadott sorszámú eladási egységárat jelenítik meg. A csak készlettel rendelkezők listázása kapcsolóval eltüntethetők a listából a 0-ás készletű tételek. A cikktörzsben megadott készlet besorolás mező alapján is lehet szűrni. A listázók tulajdonképpen a termékekről készítenek névsorszerinti listákat, egyik másik az aktuális készletet is feltünteti. A legalsó listázó közvetlenül az A jelű lemezes meghajtó lemezére készíti el az EXCEL formátumba konvertált listát. Az utolsó előtti listázóval lehet hagyományos leltára készíteni, ez a lista tartalmazza a gépi készletet is! A negyedik a listázók között az árjegyzék készítő, vigyázat ez a lista a csillaggal jelölt sorszámú egységárat tartalmazza. Ha az árkategória rendszerű kedvezmény módszert alkalmazza, akkor tudnia kell hogy ez a listázó partner függetlenül készíti el az árjegyzéket. 1-7-5 Árjegyzék nyomtatás (partner függő) Ezt a listázót az árkategória rendszerű kedvezmény módszert alkalmazása esetén használhatja árjegyzék készítésére. A listázókra a III.-as ablak szabvány vonatkozik! Mezőkkel kapcsolatos információk: A legelső sorba cikkcsoport kódokat sorolhat fel vesszővel elválasztva. A vevőkód megadása kötelező, ez alapján szedi össze a program a megfelelő árkategóriákat. Az egységár megadása csak a 3,4,5 számú listázók munkájába szól bele. Az első kettő működése független ettől az információtól. A listák lehozhatók az összes a fenti szűrésnek megfelelő tétel részvételével (Mind), vagy csak a jelenleg készleten lévőkkel (Csak készlet), vagy csak a már mozgott esetleg jelenleg keszleten nem levő tételekkel (Csak mozgott). 1-7-6 Árnyilvántartás A program a termékek minden árváltozását egy történet állományba rögzíti, amit egyszerűen nevezhetünk árnyilvántartás naplónak. Ez a listázó ebből a naplóból képes listákat kigyűjteni. A megadott egységárral és a megadott időszakról. A listázókra a III.-as ablak szabvány vonatkozik! Remekül listázhatók az egy megadott napon vagy időszakban átárazott tételek, mivel ilyen listát akár bruttó egységárakkal is le lehet hozni ezért segítheti a boltban levő termékek egyenkénti átárazását. 1-7-8-1 Átárazás jelenlegi eladásiár alapján A csoportos átárazás az eddigi tapasztalataink szerint nem túl gyakran használatos a hazai kis és nagykereskedelemben, ennek ellenére itt van ez a funkció amivel egy meghatározható csoportra vonatkoztatva a meglévő eladási árat alapul véve módosítható az eladásiár. Pl. 110% esetén a meglévő eladási alap (listaárat) 10%-kal növeli.
Kereskedelmi Rendszer 2000
13
1-7-8-2 Átárazás jelenlegi nyilvántartásiár alapján A csoportos átárazás az eddigi tapasztalataink szerint nem túl gyakran használatos a hazai kis és nagykereskedelemben, ennek ellenére itt van ez a funkció amivel egy meghatározható csoportra vonatkoztatva a meglévő nyilvántartásiárat alapul véve módosítható az eladásiár. Pl. 140% esetén az eladási alap (listaárat) a nyilvántartási ár 40%-kal növelt értékével újraképzi. 1-7-9 Cikk lista haszon alapján A megadott haszon százalék intervallumba eső tételek listázását teszi lehetővé ez az eszköz. Termékcsaládokra is képes lebontani a listát. Pl.: A 80% feletti haszonkulcsú, 'KAL' csoportba tartozó termékeket a következő beállítással lehet listázni: Cikkód: KAL, Haszon: 80.0 – 9999.9 A listában csak azok a termékek jelennek meg amelyek pillanatnyilag készleten vannak, mivel csak azoknak van nyilvántartási áruk. 1-7-C Cikktörzs tételeinek megnevezés adatbázisa A cikktörzsben eddig rögzített nevek kerülnek ebbe az adattáblába. Az adattábla automatikusan nem frissül, csak a program újraindításával kerülnek be az új nevek az újonnan rögzített termékek alapján. Az esetleges téves rögzítés eredményeképpen született eltérések korrigálhatók ebben a menüpontban. Mivel a program minden indításkor karbantartja ezt az állomány, gyakorlatilag nincs szükség további beavatkozásra. 1-7-D Cikk áthelyezés másik csoportba A csoport besorolást a termék azonosító kódjába illesztettük, ezért nem lehet egykönnyen módosítani. A módosítás során az összes többi helyen előforduló hozzátartozó bejegyzést is módosítani kell, pl. bevételezés, számla, szállító, stb. Ez a programrész ezt a feladatot látja el. Egyszerűen be kell írni az áthelyezendő termékkódot (F2-vel segítség hozható elő) és a célcsoport azonosító kódját ahova az áthelyezés tervezzük. Ha a célcsoport még nem létezik, akkor a megjelenő cikkcsoport felvitel ablakban rögzíthető 1-7-E Leltár Ez a menüpont az un. vakleltár elkészítését hivatott támogatni. A vakleltár tulajdonképpen annyit jelent, hogy egy listát készítünk a teljes termékkörről szigorúan csak kód, név, típus tartalommal. A leltárazás során a listára kézzel egyenként minden termék készletét feljegyezzük. A kész listát sorról-sorra a számítógépbe rögzítjük. A számítógép végül eltérés listát készít a gépi és a valóskészletről. Használata lépésenként: 1.) A felsősorban megadott adatok alapján kigyűjti a leltár nyomtatványra kerülő tételeket. A megadandó mezők sorrendben: Csak készleten levők mezőbe I/N válasz kerülhet ezzel csökkenthető a lista terjedelme, Raktár mezőbe a leltározandó raktár sorszáma kerül, Leltár azonosító mezőbe egy egyedi kód kerül amivel a későbbiakben is azonosítható lesz a leltárunk. 2.) A tételek létrejönnek az alsó listaablakba. 3.) Az F10 billentyűvel a leltár lista kinyomtatásra kerül. 4.) A leltár lista sorai kézzel kitöltésre kerülnek. 5.) Visszatérünk az 1-7-E menüpontunkhoz, a leltár azonosító mezőbe írjuk az egyedi azonosító kódot, ami egyébként a leltárlista fejrészében is megtalálható. 6.) A listán szereplő tételek betöltődnek az alsó listaablakba, a le/fel nyilakkal és az Enter billentyű segítségével rögzítjük a papírról az adatokat. A 0-kat sem lehet kihagyni, minden -1-et el kell tüntetni a képernyőről! 7.) Az F10 billentyűvel az eltérés lista kinyomtatható.
Kereskedelmi Rendszer 2000
14
1-7-F Cikktörzs tételeinek átvizsgálása, törlése
A termékek törlését a hagyományos módon nem lehet elvégezni. A törlés megakadályozásának egy fontos oka van, mégpedig az összes gyűjtésre és minden bizonylatra hatással lehet egy-egy termék teljes törlése. A törölt termékre eső forgalom nem jelenik meg pl. a termékenkénti eladás listában így annak végösszege nem egyezik meg az ugyan erre az időszakra készített számlák listájával, vagy az után nyomott számla ugyan pénzügyileg helyes de a már törölt tételek megnevezése, típusa és VTSZ száma üresen marad. Ebből tehát az következik, hogy semmilyen terméket sem szabad törölni a cikktörzsből, ha mégis szükség van a törlés funkcióra, akkor ezt a menüpontot kell használni. Használata lépésenként: 1.) Utolsó mozgás gyűjtése (az összes raktári mozgást átvizsgálja és kigyűjti a jelenleg nulla készlettel rendelkező tételek utolsó mozgás dátumát. 2.) Cikktörzs megjelenítés, törlés kijelölés 3.) A megjelenő listában a nulla készlettel rendelkező tételeket lehet átvizsgálni, segítségül ott van a legutolsó oszlopban a kigyűjtött utolsó mozgás dátuma. A törlésre kijelölés az Enter billentyűvel történik, ugyan ezzel állítható vissza is egy tétel. 4.) Kilépéskor a 'A törlés kijelöléseket tároljam? (I/N)' kérdésre az 'I' betű lenyomásával kell válaszolni. 5.) Az utolsó művelet: 'Törlés végrehajtása napló nyomtatással'. 1-9 Üzletkötői kódok karbantartása A karbantartás a program I.-es ablak szabványa szerint működik. Az üzletkötőket célszerű a partnerek rögzítését megelőzően felvinni. Minden üzletkötő egy kétjegyű számból álló azonosító kódot kell, hogy kapjon. A programot egyetlen 'üzletkötő nélkül' sorral szállítjuk. Az üzletkötőkhöz a partner karbantartás ablakon keresztül egyenként hozzá kell rendelni az egyes partnereket. A későbbiekben az egyes partnerek forgalmából a megadott üzletkötők az ott megadott százalékban részesednek. 1-A Főkönyvi szám karbantartás A karbantartás a program I.-es ablak szabványa szerint működik. A számlatükör azon részét kell ebben a menüpontban rögzíteni, amely közvetlenül az árbevétellel kapcsolatos. Az adatfelvitelnek mindenképpen meg kell előzni-e a cikktörzs feltöltését.
Kereskedelmi Rendszer 2000
15
1-B Felhasználók karbantartása A felhasználók elkülönítésével összesen 9 különböző felhasználó 9 különböző menü struktúrával dolgozhat. Ezt az 1-B menüpontot csak a fő felhasználó kezelheti, mivel ebben mindenki neve és jelszava megtalálható. A felhasználók nevei ezenkívül minden raktárt érintő eseményhez rögzülnek, tehát bármikor vissza kereshető hogy egy bizonyos mozgást ki és fizikailag mikor készített el. A karbantartás a program I.-es ablak szabványa szerint működik. Mezőkkel kapcsolatos információk: Az UserId csak A,B,C,D,E,F,G,H,I lehet. A név és a jelszó bármi lehet. A felhasználók elkülönítését be kell kapcsolni az alapadat táblában! 1-C Jelszó módosítás Az aktív felhasználó módosíthatja a saját jelszavát, az előző ismeretében ezzel a menüponttal. 1-Z F-billentyűk karbantartása A karbantartás a program I.-es ablak szabványa szerint működik. Mezőkkel kapcsolatos információk: Az F-sorszám 1-12 terjedő szám (x) lehet., a szöveg bármi lehet (ez a szöveg fog megjelenni a Ctrl+x billentyűk együttes lenyomására). 2-1-1 Bevételezések
A szállítótól, gyártástól és számlázótól független mozgásokat itt kell könyvelni, pl.: bevételezés, leltár készlet korrekció, ... Ez a menüpont a raktárkészlet növelésére szolgáló mozgásnemek és azok sztornóinak használatát engedélyezi (pl.: 0101 Számlás bevét, 0201 Szállítós bevét, 1110 Számlás bevét sztornó). A belső bizonylatot nem érintő raktári mozgásokról a program raktári bizonylatot hoz létre. A rögzítés indításakor a raktármozgás felvitel ablak bal felső sarkában már meg is jelenik (BE000001). Az elkészülő raktári bizonylat fejrészébe egy megjegyzés írható a bevételezés módjáról esetleg munkaszám kerülhet ide vagy a beszállítás módja stb... Ezután rögzíthető a mozgás dátuma, majd az érintett partner kódja (selejtezés és egyéb belső mozgás esetén saját cég kódja). A mozgásnemek, a cikkód és a partner kitöltéséhez is kérhet F2-vel segítséget. Ha a partner kód üresen hagyása mellett Entert üt új partnert vihet fel, ez ugyanígy működik a cikkód mezőnél is. A cikkód kitöltésekor a mellette levő ablakban megjelennek a cikkhez tartozó adatok: aktuális készlet, aktuális átlagár, legnagyobb beszerzési egységár, utolsó beszerzési egységár, eladási árak, alsó és felsőlimit, készlet besorolási kód, VTSZ szám. A mennyiség mezőt követően a tétel teljes nettó értékét kell rögzíteni a nyilvántartási érték mezőbe. Az egységárat a program osztással hozza majd létre! Ebben a mezőben a * gomb segítségével felszorozhatja a beírt egységárat a fenti mennyiséggel. Ha a nyilvántartási érték mezőt üresen hagyja, akkor beléphet a bruttó mezőbe ahova a bruttó összeget is beírhatja, az ÁFA visszaszámítását a program elvégzi. Ha a termék a programmal kiállított rendelésre érkezik, akkor a 0X01-es mozgásnemet kell alkalmazni, mert akkor a Rendelési szám mező írhatóvá válik. A rendelési szám mezőbe a Kereskedelmi Rendszer 2000
16
helyes rendelési számot mindenkoron be kell írni, mert csak úgy tud a gép pontos elszámolást készíteni a rendelésekről. A bizonylat mezőbe a bevét, raktár, selejt, stb... -bizonylaton szereplő azonosító kerül. A rögzítést egy hangjelzés kíséri, ezután módosíthatja az eladási árakat vagy feltöltheti a beszerzési bizonylatról az esetlegesen hiányzó VTSZ számot. Az első tétel felvitele után kezdhető a második tétel rögzítése az azonos adotokat (pl.: dátum, mozgásnem, stb...) csak jóvá kell hagyni. A raktári bizonylat csak a mozgások rögzítésének Esc-vel történő befejezésekor zárul le. 2-1-2 Kiadások A szállítótól, gyártástól és számlázótól független mozgásokat itt kell könyvelni, pl.: selejtezés, egyösszegű napi forgalom felvitele, leltár készlet korrekció, ... Ez a menüpont a raktárkészlet csökkentésére szolgáló mozgásnemek és azok sztornóinak használatát engedélyezi (pl.: 0110 Számlás eladás, 0210 Szállítós eladás, 1101 Számlás eladás sztornó). A belső bizonylatot nem érintő raktári mozgásokról a program raktári bizonylatot hoz létre. A rögzítés indításakor a raktármozgás felvitel ablak balfelső sarkában már meg is jelenik (KI000001). Az elkészülő raktári bizonylat fejrészébe egy megjegyzés írható a kivételezés okáról esetleg munkaszám kerülhet ide vagy a beszállítás módja stb... Ezután rögzíthető a mozgás dátuma, majd az érintett partner kódja (selejtezés és egyéb belső mozgás esetén saját cég kódja). A mozgásnemek, a cikkód és a partner kitöltéséhez is kérhet F2-vel segítséget. Ha a partner kód üresen hagyása mellett Entert üt új partnert vihet fel, ez ugyanígy működik a cikkód mezőnél is. A cikkód kitöltésekor a mellette levő ablakban megjelennek a cikkhez tartozó adatok: aktuális készlet, aktuális átlagár, legnagyobb beszerzési egységár, utolsó beszerzési egységár, eladási árak, alsó és felsőlimit, készlet besorolási kód, VTSZ szám. Kiadásnál nem kell értéket rögzíteni, a kiadás a mindenkori nyilvántartási átlagáron történik. A kézi számlával eladott tételek esetében lehetőség van az elért árbevétel összegének rögzítésére is, ha nincs árbevétel a mező üresen hagyható. Ha az árbevétel mezőt üresen hagyja, akkor beléphet a bruttó mezőbe ahova a bruttó összeget is beírhatja, az ÁFA visszaszámítását a program elvégzi. A bizonylat mezőbe a bevét, raktár, selejt, stb... -bizonylaton szereplő azonosító kerül. A rögzítést egy hangjelzés kíséri. Az első tétel felvitele után kezdhető a második tétel rögzítése az azonos adatokat (pl.: dátum, mozgásnem, stb...) csak jóvá kell hagyni. A raktári bizonylat csak a mozgások rögzítésének Esc-vel történő befejezésekor zárul le. 2-1-3 Raktárak közötti mozgások Ez a menüpont a raktárak közötti közvetlen átadásra szolgáló mozgásnemek és azok sztornóinak használatát engedélyezi (pl.: 0123 Átadás a 2-es raktárból a 3-as raktárba). A belső bizonylatot nem érintő raktári mozgásokról a program raktári bizonylatot hoz létre. A rögzítés indításakor a raktármozgás felvitel ablak balfelső sarkában már meg is jelenik (RK000001). Az elkészülő raktári bizonylat fejrészébe egy megjegyzés írható az áthelyezés okáról esetleg munkaszám kerülhet ide, stb... Ezután rögzíthető a mozgás dátuma, majd az érintett partner kódja (áthelyezés esetén saját cég kódja). A mozgásnemek, a cikkód és a partner kitöltéséhez is kérhet F2-vel segítséget. Ha a partner kód üresen hagyása mellett Entert üt új partnert vihet fel, ez ugyanígy működik a cikkód mezőnél is. A cikkód kitöltésekor a mellette levő ablakban megjelennek a cikkhez tartozó adatok: aktuális készlet, aktuális átlagár, legnagyobb beszerzési egységár, utolsó beszerzési egységár, eladási árak, alsó és felsőlimit, készlet besorolási kód, VTSZ szám. Átadásnál nem kell értéket rögzíteni, az átadás a mindenkori nyilvántartási átlagáron történik. A bizonylat mezőbe a bevét, raktár, selejt, stb... -bizonylaton szereplő azonosító kerül. A rögzítést egy hangjelzés kíséri. Az első tétel felvitele után kezdhető a második tétel rögzítése az azonos adatokat (pl.: dátum, mozgásnem, stb...) csak jóvá kell hagyni. A raktári bizonylat csak a mozgások rögzítésének Esc-vel történő befejezésekor zárul le.
Kereskedelmi Rendszer 2000
17
2-3 Raktármozgás lista
Ez a menüpont a raktári mozgások közül tud tételeket kiszűrni bizonylatszám, mozgásnem, partner azonosító vagy megjegyzés alapján. A listázókra a III.-as ablak szabvány vonatkozik! Mezőkkel kapcsolatos információk: A raktár sorszám mező nem kötelező kitöltésű. A dátum határt viszont mindenképpen meg kell adni. Listák sorrendben: 1.) Részösszeg cikkódonként (nyitó) - Egy termékhez tartozó mozgásokat hozza egymás alá, majd az utolsó tétel után kihozza az időszaki egyenlegét a terméknek. 2.) Részösszeg mozgásnemenként - Egy mozgásnemhez tartozó mozgásokat hozza egymás alá, majd az utolsó sor után kihozza az időszaki egyenlegét a mozgásnemnek. 3.) Csökkentett lista - Részösszeg nélkül csak mennyiség tartalommal 4.) Részösszeg mozgásnemenként, árbevétellel – Ugyanaz mint a 2.-es csak árbevétellel 5.) Egységár és partner megjelöléssel (nyitó) – Ugyanaz mint az 1.-es csak partner és egységár oszloppal kibővítve. 6.) Ellenőrző lista (fizikai dátum, felhasználó) – Ugyanaz mint a 3.-as csak fizikai rögzítési dátummal és idővel valamint a rögzítést végző felhasználó nevével kibővítve. 2-5 Raktármozgás bizonylatok nyomtatása A már elkészül raktári bizonylatok utánnyomását végzi ez a menüpont. Utánnyomhatók vele a BE,KI,RK,BZ bizonylatok.
Kereskedelmi Rendszer 2000
18
2-6 Raktármozgások összesítése
Ez a menüpont a raktári mozgások közül tud tételeket kiszűrni és összegezni bizonylatszám, mozgásnem, partner azonosító vagy megjegyzés alapján. A listázókra a III.-as ablak szabvány vonatkozik! Mezőkkel kapcsolatos információk: A raktár sorszám mező nem kötelező kitöltésű. A dátum határt viszont mindenképpen meg kell adni. Listák sorrendben: 1.) Mozgásnem – A megadott időszakban az összes előforduló mozgásnemen végrehajtott mozgást egysorba összegzi (értékben). 2.) Mozgásnem/cikkódonként – Ugyanaz mint az előző, csak mozgásnemeken belül termékenként részletezi azt. 3.) Partner/mozgásnem/cikkódonként – Ugyanaz mint az előző, csak partnerenként külön fát csinál. 4.) Cikkód – Egyszerűen termékekre összegzi a forgalmat. 5.) Összegzés mozgásnemenként, árbevételel – Ugyanaz mint az 1.-es csak nyilvántartási ár helyett árbevételt jelenít meg (természetesen csak azoknál a mozgásnemeknél ahol ez értelmezve van) 6.) Mozgásnem/cikkcsoportonként – Ugyanaz mint a 2.-es csak mozgásnemeken belül nem termékenként hanem termék csoportonként részletez. 2-7 Beszerzések összesítése Ez a menüpont kizárólag a beszerzéseket összesíti, pontosabban a mozgásnem sorban felsorolt mozgásnemek mozgásait összegzi (ez alaphelyzetben: 0101,0201,1101,1201). A listázókra a III.-as ablak szabvány vonatkozik! Mezőkkel kapcsolatos információk: A raktár sorszám mező nem kötelező kitöltésű. A dátum határt viszont mindenképpen meg kell adni. Listák sorrendben: 1.) Tételes lista beszállítónként – Beszálítónkénti összesítés termékenként részletezve. 2.) Összegzés beszállítónként – Beszállítónkénti összesítés (kizárólag összeg) 3.) Összegzés bizonylatonként – Beszerzések összesítése bizonylatszámonként (ez esetben számlánkénti, vagy szállítószámonkénti összeg) 4.) Összegzés főkönyvi számonként – Beszerzések összesítése főkönyvi számonként (kizárólag végösszeg) 2-8 Raktári bevétek ellenőrző listája A beszerzések tételenként, bizonylatszámonként összesítve jelennek meg ennek a listázónak a jóvoltából. Mint a neve is mutatja a bevételezések ellenőrzését segíti.
Kereskedelmi Rendszer 2000
19
2-A-1 Az alsólimitnél kisebb mennyiségek felderítése Ezzel a listázóval a készlet feltöltéssel kapcsolatos különböző szimulációkat hajthatunk végre. A listázókra a III.-as ablak szabvány vonatkozik! Listák sorrendben: 1.) Készlet feltöltése az alsó limit határáig – Listát készít a beszerzendő tételekről, értékkel arra az esetre, ha a készletet az alsó limitig kívánnánk feltölteni. 2.) Készlet feltöltése a felső limit határáig - Listát készít a beszerzendő tételekről, értékkel arra az esetre, ha a készletet a felső limitig kívánnánk feltölteni de csak azokban az esetekben amikor az alsólimitnél kisebb a jelenlegi készlet. 3.) Készlet feltöltése a felső limit határáig mindig - Listát készít a beszerzendő tételekről, értékkel arra az esetre, ha a készletet a felső limitig kívánnánk feltölteni, feltétel nélkül. 2-A-2 A felsőlimitnél nagyobb mennyiségek felderítése Ez a listázó a túlkészletezést hivatott feltárni, a felsőlimit fölé futott készleteket listázza. 2-E Elfekvő készlet listázása
Az elfekvő készlet feltárását a következő módon lehet elvégezni a menüpont segítségével: – Meg kell adni a dátum intervallumot amiben a gyűjtés végezni fogjuk, ez általában az összes a mai napig mozgott tételt fedi (1900.01.01-2001.02.12) – Meg kell adni azt a dátumot amit követően nem mozgott tételeket szeretnénk a listán látni. – Indulhat az 'Elfekvő lista készítés' 2-F Készlet számítás A megadott zárónapra, és a megadott raktárra kiszámítja a készletet és azt tételesen meg is jeleníti.
Kereskedelmi Rendszer 2000
20
3-1-1 Számlázás
A számlázás során a program képzi az új számlaszámot, amely lehetővé teszi majd az egyértelmű hivatkozást. A számlaszám 1-től indul. A megrendelő partner számát kell először kitöltenie, F2-vel kérhet segítséget. A '0000'-ás vevőkód az egyéb készpénzes vásárlásokra van fenntartva, ennél az alatta megtalálható két mezőbe lehet felvinni a partner nevét és cím adatait annélkül, hogy a partnertözs listát növeltük volna. A átutalásos számla készítése során a '0000'-ás vevőkod nem alkalmazható, ilyenkor célszerű valós, egy-egy partnert egyedileg és egyértelműen azonosító kódot használni. Ha a partner listában nem találja a vevőt, az üresen hagyott vevőkódnál ütött Enterrel kezdeményezheti az új vevő felvitelét. A vevő kiválasztásakor a jellemző fizetésmód és a fizetési határidő is beíródik a számla fejrészébe. A fizetés mód változtatásánál is használhatja az F2 billentyűt. Miután a dátumokat és a megjegyzés valamint a mellékelt rovatot kitöltötte, elkezdheti a tételek felvitelét a tételablakban. Itt alaphelyzetben egy üres sor van, ami csak három darab egymás mellett elhelyezkedő nullát tartalmaz. Ha ezen a soron az Enter-t leüti, akkor megkezdheti az új tétel felvitelét. A tételablakban az első kitöltendő mező a cikk kódja, F2-vel segítséget kérhet. Ez a segítség kérés automatikusra is beállítható. A kiválasztott cikk, raktár, megadott mennyiség és a jóváhagyott ár rögzítése után visszatérünk a tételablakhoz. a tételablakban már a most felvitt tétel is látható és alatta az előzőekben megismert üres sor. Az egységár mezőből a lefele nyíl segítségével az alatta levő egyedi kedvezmény mezőbe léphet át, ebbe a mezőbe beírt százalékot az Enter lenyomásával az egységár mezőből levonja a program. Most próbáljuk meg javítani az előzőleg rögzített tételt, álljon rá a kijelölő csíkkal a javítandó tételre és üsse le az Enter billentyűt és a javítás megkezdődött. A törlés hasonlóan történik, a kijelölő csík által megjelölt tételt a Del billentyűvel törölheti. Az új tétel felvitele pedig mindig az üres soron ütött Enter billentyűvel érhető el. Egy ugyanazon cikket kétszer nem vihet fel a számlára. A számla rögzítése az F10 billentyűvel kezdeményezhető, ha az előkészített számlát nem akarja rögzíteni üssön Esc-et. Az F10 után felügyelheti a partner kedvezményét, a következő ablakban megadhatja a nyomtatás példányszámát, ha nem kíván nyomtatni írjon 0-át. A nyomtatás során meg születik a számla. Ha az Esc billentyűvel félbehagyja a számlázást azután visszatér a számlázó ablakba, a félbe hagyott számlához visszatérhet és folytathatja a munkát. A tételek beírása helyett lehetőség van egy már elkészült számla tételeinek átmásolására, erre általában sztornózáskor lehet szükség ez a művelet az F5 billentyűvel kezdeményezhető. 3-1-2 Számlázás szállítólevél alapján A szállítólevél egy az egyben átfordítható számlává ezzel a menüponttal. A partnerkód megadása után (F2-vel kereshető névsor szerint) a szállítólevél számát kell beírni, az F2-vel itt is segítséghez juthat mégpedig a partner részére kiállított még nem számlázott szállítólevelek listája jelenik meg. A bizonylat átfordításakor lehetőség van a számla címzettjének megváltoztatására. A betöltött tételeken nem lehet változtatni, a számla F10-zel lezárható.
Kereskedelmi Rendszer 2000
21
3-1-3 Számlázás szállítólevelek alapján
Ezzel az eszközzel max. 15 szállítólevél fordítható át egy az egyben számlává. A partnerkód megadása után (F2-vel kereshető névsor szerint) egy megjegyzés szűrő bevitelére van lehetőség. Ezzel a megjegyzéssel szűkíthető a számlázandó szállítók köre. Sikerrel alkalmazzák ezt a funkciót olyan esetekben amikor a boltból a termék beépítését végző vállalkozás viszi el a termékeket a különböző helyen és megrendelő részére végzett munkákhoz. A szállító levelek megjegyzésébe a munkaterületre utaló rövid egyezményes jel kerül. A számlázáskor ezzel a megjegyzés mezővel zárható le egy munka a többitől függetlenül. A következő és egyben utolsó szűrő azt a dátumot határozza meg, ameddig elkészült szállítók kerülhetnek a számlára. A bizonylat átfordításakor lehetőség van a számla címzettjének megváltoztatására. A betöltött tételeken nem lehet változtatni, a számla F10-zel lezárható. 3-1-7 Számla stornózás A megadott számlaszámmal jelölt számlát sztornózza, az F2-vel kérhet segítséget, dátum szerint kereshet. A sztornózás során egy új számla (a soron következő sorszámmal) jön létre, amely végösszegei megegyeznek a sztornózottéval, de ellenkező előjelűek. 3-1-8 Számla képernyős megjelenítése A már elkészült számlákat tekintheti meg a képernyőn ezzel a menüponttal, csak a számla számát kell megadnia, az F2vel kérhet segítséget, dátum szerint kereshet. 3-1-9 Számla utánnyomás A már elkészült számlákról készíthet másodpéldányt ezzel a menüponttal, csak a számla számát kell megadnia, az F2-vel kérhet segítséget, dátum szerint kereshet. 3-1-B Számlázás szállítólevelek alapján (egyenként) Több egyenként megadott szállítólevél egy az egyben átfordítható számlává ezzel a menüponttal. A partnerkód megadása után (F2-vel kereshető névsor szerint) mód van a számla címzettjének megváltoztatására. A megjegyzés sorba pedig egymás után ','-vel elválasztva maximum 15 szállító levél számot lehet beírni, természetesen csak a fent megadott vevőkódra kiállított szállítók jöhetnek szóba és csak azok amelyek még nem kerültek számlázásra. A betöltött tételeken nem lehet változtatni, a számla F10-zel lezárható.
Kereskedelmi Rendszer 2000
22
3-2 Eladás nyugta adás mellett
Ez az értékesítési forma a kiskereskedelmi üzleteket mentesíti a számlaadás alól abban az esetben, ha a vevő a számlára nem tart igényt és megelégszik a pénztárgépből kijövő nyugtával. A fejrészben a vevőkód megadása után azonnal a tételablakba kerül a kurzor. A számlázásnál megszokott '0000'-ás vevőkód természetesen itt is működik. A számlázó és a nyugtaadó ablakok közötti könnyű átjárhatóság érdekében a számlaként félbehagyott bizonylat a nyugtaadó ablakba való belépéskor is visszatölthető és viszont. A tételek karbantartásának módja a számlázónál leírtakkal megegyezően történik. A nyugtaF10-zel lezárható, a lezárást követően a végösszeg kiírásra kerül és az arra alkalmas pénztárgépbe akár kábelen keresztül is letöltődhet a nyugta összege. 3-4-1 Számlák listázása A listázóval az elkészített számlákat lehet szűrve listázni. A listázókra a III.-as ablak szabvány vonatkozik! Szűrők: fizetésmód, dátum, telj.dátum, megjegyzés, partnerkód, kedvezmény százalék, kedvezmény érték, végösszeg, üzletkötő Listák sorrendben: 1.) Kiállított számlák listája – Az elkészült számlákat lehet listázni 2.) Ki nem fizetett számlák listája – A kiállított, de még ki nem fizetett számlákat listátzza 3.) Stornó számlák listája – A sztornó és a sztornózó számlákat listázza. 4.) Kiállított számlák listája megjegyzéssel – Ugyanaz mint az 1.-es csak megjegyzéssel 3-4-2-1 Eladások listája cikkódonként, árbevétel alapján Termék toplistát készít szűréssel. A listázókra a III.-as ablak szabvány vonatkozik! Szűrők: üzletkötő, partnerkód, név, típus, cikkcsoport Listák sorrendben: 1.) Árbevétel összegzéssel – Ténylegesen befolyt árbevétel szerint árbevétel sorrendben 2.) Aktuális listaáron – Aktuális listaáron számolt érték szerint árbevétel sorrendben 3-4-2-2 Eladások listája cikkcsoportonként Árbevétel összesítést készít termékcsoportonként, szűréssel. A listázókra a III.-as ablak szabvány vonatkozik! Szűrők: üzletkötő, partnerkód, cikkcsoport, időszak
Kereskedelmi Rendszer 2000
23
3-4-2-3 Eladások listája főkönyvi számonként Árbevétel összesítést készít főkönyvi számonként, szűréssel. A listázókra a III.-as ablak szabvány vonatkozik! Szűrők: üzletkötő, partnerkód, cikkcsoport, időszak 3-4-3 Üzletkötőnkénti eladás, díj listája Az üzletkötőkkel történő elszámolást segítő listázó. A listázókra a III.-as ablak szabvány vonatkozik! Szűrők: üzletkötő, partnerkód, időszak Listák sorrendben: 1.) Részletezve partnerenként - Üzletkötőnkénti eladás partnerekre lebontva 2.) Összegezve üzletkötőnként - Üzletkötőnkénti eladás üzletkötőnként egy sorban, jutalék összeggel 3-4-5 Partner elemző ablak
Partner toplistát készít és likviditás ellenőrzést végez szűréssel. A listázókra a III.-as ablak szabvány vonatkozik! Szűrők: partnerkód, partner adatok, időszak, üzletkötő, toplista helyezés szerinti Listák sorrendben: 1.) Likviditás elemző lista – Szállítózott összeg, számlázott összeg, kifizetett összeg, fennmaradó tartozás oszlopokkal rendelkező lista. 2.) TOPLISTA – Árbevétel szerinti sorrendben: Szállítózott összeg, számlázott összeg, összesen vásárolt (szállítóval együtt), összes tartozás. 3-4-6 Adott kedvezmények összesítése A megadott időszakban listázza ki, hogy a kedvezmény törzsben levő kedvezmények közül melyiket milyen értékben érvényesítette a számlázó. 3-4-7 Napizárás lista A számlákról napi listát készít, elkülönítve a pénztári és a banki forgalmat valamint a sztornó számlákat. 3-4-8 Havizárás lista
Kereskedelmi Rendszer 2000
24
A napi zárásokat egy-egy soron összesíti értékben és számla darabszámban is. 3-7-1-1 Számlák kiegyenlítéseinek karbantartása A karbantartás a program II.-es ablak szabványa szerint működik. A számlázó program által kiállított számla számát kell megadni, a bizonylat fajtáját ami lehet 'B'-banki, 'P'-pénztár ezt a kifizetés dátuma és a kifizetett összeg követi. Természetesen a számlaszám csak létező és még ki nem fizetett valamint nem sztornózott vagy sztornózó számla lehet.
Kereskedelmi Rendszer 2000
25
3-7-1-2 Kiegyenlítések ellenőrző listája A kiegyenlítések listázhatók a megadott időszakban, pl egy napra 'B'-banki szűrővel, amivel a banki kivonat egyenleg változása könnyen összehasonlítható. 3-7-1-3 Számlanyilvántartás listák
Egy elszámolási időponthoz képest a lejárt számlák összegszerű listázását teszi lehetővé ez a menüpont. A listázókra a III.-as ablak szabvány vonatkozik! Szűrők: megjegyzés, időszak, partnerkód, összeg, tartozás összeg Listák sorrendben: 1.) Elszámolási nap előtt lejárt fiz.határidejű számlák – Azokat a számlákat listázza, amelyek a megadott elszámolási dátumot megelőzően már lejárt számlák voltak. 2.) Egyenlegközlő levél (partnerenként) – Ugyanezekről a számlákról partnerenként egy-egy A4 oldalon egyenlegközlő levél formátumban értesítés nyomtat. 3.) Figyelmeztető levél a lejárt számlákról (partnerenként) – Ugyanezekről a számlákról partnerenként egy-egy A4 oldalon fizetési felszólítás levél formátumban drasztikusabb hangvételű értesítés nyomtat. 4.) Fizetési statisztika – A késve egyenlített számlákról nyomtat listát egyeben feltárva a partner fizetési vagy nemfizetési szokásait. 5.) Tartozók listája (csak partner lista) – Ugyanaz mint az 1.-es csak számlánkénti részletezés nélkül. 6.) Kvóta ellenőrző lista – Ellenőrizhető a kvóta megközelítés a listán. A szövegkarbantartással a Egyenleg közlő levél és a Fizetési felszólítás levél egyedi szövegei módosíthatók. 3-7-1-5 Számla fizetési határidejének módosítása A számlán található fizetési határidő dátumát természetesen nem módosíthatja ez a programrész, csak annyit tehet hogy a számlanyilvántartás alól a megadott új fizetési határidőig kivonja a számlát. Egyszerűen számlaszámot és dátumot kell megadni, a számlaszám kikeresésében az F2 segít. 3-7-2-1 Kiadásszámlák felvitele A karbantartás a program II.-es ablak szabványa szerint működik. A számlaszám rögzítését követően a bizonylat automatikusan kapja a soron következő iktató számot. A partnerkód (kereshető az F2 segítségével) után a fizetésmód és a főkönyvi szám rögzíthető, majd a számlán szereplő összegek ÁFA bontásban a nettó mezőbe bruttó összeget is lehet írni, ha a beírás után a '*' gombbal visszaszámításra kerül belőle a nettó összeg. Készpénzes számla esetén a program azonnal kifizetettnek veszi a számlát. A számla dátum, a teljesítés dátum, a fizetési határidő és a számla beérkezésének kelte rögzíthető még a számláról.
Kereskedelmi Rendszer 2000
26
3-7-2-2 Számlák kiegyenlítéseinek karbantartása
A karbantartás a program II.-es ablak szabványa szerint működik. A már rögzített számla számát kell megadni, a bizonylat fajtáját ami lehet 'B'-banki, 'P'-pénztár ezt a kifizetés dátuma és a kifizetett összeg követi. Természetesen a számlaszám csak létező és még ki nem fizetett számla lehet. 3-7-2-3 Kiegyenlítések ellenőrző listája A kiegyenlítések listázhatók a megadott időszakban, pl egy napra 'B'-banki szűrővel, amivel a banki kivonat egyenleg változása könnyen összehasonlítható. 3-7-2-4 Kiadásszámlák nyilvántartása Egy elszámolási időponthoz képest a lejárt számlák összegszerű listázását teszi lehetővé ez a menüpont. A listázókra a III.-as ablak szabvány vonatkozik! Szűrők: fizetésmód, megjegyzés, időszak, partnerkód, összeg, tartozás összeg, főkönyvi szám Listák sorrendben: 1.) Számlák listája (száml.telj.dátumra) – Összes (fizetéstől függetlenül) számla listázása 2.) Elszámolás dátumakor lejárt számlák (száml.telj.dátumra) – A lejárt számlák partnerenkénti csoportosításban 3.) Kötelezettségek listája (száml.dátumra) – A még ki nem fizetett számlák listája számla dátummal szűrve. 4.) Kötelezettségek listája (fiz.dátumra) – A még ki nem fizetett számlák listája számla fizetési határidővel szűrve.
Kereskedelmi Rendszer 2000
27
3-9 Haszon alapján történő összesítés
Ez a listázó a már megtörtént értékesítést elemzi, hasonlítja az árbevételt a pillanatnyi nyilvántartási árhoz. A listázókra a III.-as ablak szabvány vonatkozik! Szűrők: számlaszám, időszak, partner, haszonkulcs intervallum Listák sorrendben: 1.) Haszon összesítése cikkenként – A megadott időszak számláit cikkenként összesíti, eredményül a beszerzésre fordított összeg mellé helyezi az árbevételt, kiszámítja a forintális hasznot és a haszonkulcs százalékát valamint az egy egységre vonatkoztatott forintális hasznot is kimutatja. 2.) Haszon összesítése vevőnként - A megadott időszak számláit partnerenkét összesíti, eredményül a beszerzésre fordított összeg mellé helyezi az árbevételt, kiszámítja a forintális átlag hasznot és a haszonkulcs százalékát valamint az egy egységre vonatkoztatott forintális átlag hasznot is kimutatja. 3.) Haszon összesítése vevőnként/számlánként – Ugyanaz mint 2.-es csak tovább is részletezi számlánként. 4.) Haszon összesítése vevőnként/cikkenként – Ugyanaz mint 2.-es csak tovább is részletezi termékenként. 4-1 Szállítólevél készítés A szállítózás során a program képzi az új szállítószámot, amely lehetővé teszi majd az egyértelmű hivatkozást. A szállítószám 1-től indul. A megrendelő partner számát kell először kitöltenie, F2-vel kérhet segítséget. A '0000'-ás vevőkód itt nem használható, itt célszerű valós, egy-egy partnert egyedileg és egyértelműen azonosító kódot használni. Ha a partner listában nem találja a vevőt, az üresen hagyott vevőkódnál ütött Enterrel kezdeményezheti az új vevő felvitelét. A vevő kiválasztásakor a jellemző fizetésmód és a fizetési határidő is beíródik a szállítólevél fejrészébe. A fizetés mód változtatásánál is használhatja az F2 billentyűt. Miután a dátumokat és a megjegyzés rovatot kitöltötte, elkezdheti a tételek felvitelét a tételablakban. Itt alaphelyzetben egy üres sor van, ami csak három darab egymás mellett elhelyezkedő nullát tartalmaz. Ha ezen a soron az Enter-t leüti, akkor megkezdheti az új tétel felvitelét. A tételablakban az első kitöltendő mező a cikk kódja, F2-vel segítséget kérhet. Ez a segítség kérés automatikusra is beállítható. A kiválasztott cikk, raktár, megadott mennyiség és a jóváhagyott ár rögzítése után visszatérünk a tételablakhoz. a tételablakban már a most felvitt tétel is látható és alatta az előzőekben megismert üres sor. Az egységár mezőből a lefele nyíl segítségével az alatta levő egyedi kedvezmény mezőbe léphet át, ebbe a mezőbe beírt százalékot az Enter lenyomásával az egységár mezőből levonja a program. Most próbáljuk meg javítani az előzőleg rögzített tételt, álljon rá a kijelölő csíkkal a javítandó tételre és üsse le az Enter billentyűt és a javítás megkezdődött. A törlés hasonlóan történik, a kijelölő csík által megjelölt tételt a Del billentyűvel törölheti. Az új tétel felvitele pedig mindig az üres soron ütött Enter billentyűvel érhető el. Egy ugyanazon cikket kétszer nem vihet fel a szállítólevélre. A szállítólevél rögzítése az F10 billentyűvel kezdeményezhető, ha az előkészített szállítólevelet nem akarja rögzíteni üssön Esc-et. Az F10 után felügyelheti a partner kedvezményét, a következő ablakban megadhatja a nyomtatás példányszámát, ha nem kíván nyomtatni írjon 0-át. A nyomtatás során meg születik a szállítólevél. A tételek beírása helyett lehetőség van egy már elkészült szállítólevél tételeinek átmásolására, erre általában sztornózáskor lehet szükség ez a művelet az F5 billentyűvel kezdeményezhető.
Kereskedelmi Rendszer 2000
28
4-4 Szállítólevél stornózás A megadott szállítószámmal jelölt szállítólevelet sztornózza, az F2-vel kérhet segítséget, dátum szerint kereshet. A sztornózás során egy új szállítólevél (a soron következő sorszámmal) jön létre, amely végösszegei megegyeznek a sztornózottéval, de ellenkező előjelűek. 4-5 Szállító megjegyzésének karbantartása
A szállítók alapján történő számlázás során előfordul, hogy a szállítók megjegyzése alapján is szükség van szűrésre. A szállítólevelek megjegyzés hibáinak javítását végezheti ebben a menüpontban. A megadott szállítólevél szám hatására megjelenik a szállítólevél fejrésze, és abból is a megjegyzés mező amin javítást végezhet és a lent található OK gombbal a módosított adatokat el mentheti. 4-6 Szállítólevél utánnyomás A már elkészült szállítókról készíthet másodpéldányt ezzel a menüponttal, csak a szállító számát kell megadnia, az F2vel kérhet segítséget, dátum szerint kereshet. 4-7 Szállítólevél listázás A listázóval az elkészített szállítókat lehet szűrve listázni. A listázókra a III.-as ablak szabvány vonatkozik! Szűrők: fizetésmód, dátum, telj.dátum, megjegyzés, partnerkód, kedvezmény érték, végösszeg, üzletkötő Listák sorrendben: 1.) Kiállított szállítók listája – az összes szállítót megjeleníti a szűrési feltételek alapján 2.) Még nem számlázott szállítók listája – Csak a még nem számlázott szállítókat listázza 3.) Számlázott szállítók listája – Csak a már számlázott szállítókat listázza a kapcsolt számla számával együtt. 6-1 Árajánlat készítés A árajánlat készítés során a program képzi az új árajánlat számot, amely lehetővé teszi majd az egyértelmű hivatkozást. Az árajánlat szám A0000001-től indul. A felkínált árajánlat számot átírhatja egy már meglévő árajánlatot azonosító számra, és így árajánlat javításba is foghat. A megrendelő partner számát kell először kitöltenie, F2-vel kérhet segítséget. A '0000'-ás vevőkód itt nem használható, itt célszerű valós, egy-egy partnert egyedileg és egyértelműen azonosító kódot használni. Ha a partner listában nem találja a vevőt, az üresen hagyott vevőkódnál ütött Enterrel kezdeményezheti az új vevő felvitelét. A vevő kiválasztásakor a jellemző fizetésmód és a fizetési határidő is beíródik a megrendelő fejrészébe. A fizetés mód változtatásánál is használhatja az F2 billentyűt. Miután a dátumokat és a megjegyzés rovatot kitöltötte, elkezdheti a tételek felvitelét a tételablakban. Itt alaphelyzetben egy üres sor van, ami csak három darab egymás mellett elhelyezkedő nullát tartalmaz. Ha ezen a soron az Enter-t leüti, akkor megkezdheti az új Kereskedelmi Rendszer 2000
29
tétel felvitelét. A tételablakban az első kitöltendő mező a cikk kódja, F2-vel segítséget kérhet. Ez a segítség kérés automatikusra is beállítható. A kiválasztott cikk, raktár, megadott mennyiség és a jóváhagyott ár rögzítése után visszatérünk a tételablakhoz. a tételablakban már a most felvitt tétel is látható és alatta az előzőekben megismert üres sor. Az egységár mezőből a lefele nyíl segítségével az alatta levő egyedi kedvezmény mezőbe léphet át, ebbe a mezőbe beírt százalékot az Enter lenyomásával az egységár mezőből levonja a program. Most próbáljuk meg javítani az előzőleg rögzített tételt, álljon rá a kijelölő csíkkal a javítandó tételre és üsse le az Enter billentyűt és a javítás megkezdődött. A törlés hasonlóan történik, a kijelölő csík által megjelölt tételt a Del billentyűvel törölheti. Az új tétel felvitele pedig mindig az üres soron ütött Enter billentyűvel érhető el. Egy ugyanazon cikket kétszer nem vihet fel a árajánlatra. Az árajánlat rögzítése az F10 billentyűvel kezdeményezhető, ha az előkészített árajánlatot nem akarja rögzíteni üssön Esc-et. Az F10 után megadhatja a nyomtatás példányszámát, ha nem kíván nyomtatni írjon 0-át. A nyomtatás során meg születik az árajánlat. 6-2-1 Megrendelés készítés A megrendelés készítés során a program képzi az új megrendelés számot, amely lehetővé teszi majd az egyértelmű hivatkozást. Az árajánlat szám M0000001-től indul. A felkínált megrendelés számot átírhatja egy már meglévő megrendelést azonosító számra, és így megrendelés javításba is foghat. A beszállító partner számát kell először kitöltenie, F2-vel kérhet segítséget. A '0000'-ás vevőkód itt nem használható, itt célszerű valós, egy-egy partnert egyedileg és egyértelműen azonosító kódot használni. Ha a partner listában nem találja a beszállítót, az üresen hagyott vevőkódnál ütött Enterrel kezdeményezheti az új beszállító felvitelét. A vevő kiválasztásakor a jellemző fizetésmód és a fizetési határidő is beíródik a megrendelés fejrészébe. A fizetés mód változtatásánál is használhatja az F2 billentyűt. A csoport szűrő mezőbe beírhat egy csoport kódot, ennek hatására a tétel rögzítés közben csak a megadott csoportba tartozó tételek közül választhat, a többi tételt meg sem jeleníti. Miután a dátumokat és a megjegyzés rovatot kitöltötte, elkezdheti a tételek felvitelét a tételablakban. Itt alaphelyzetben egy üres sor van, ami csak három darab egymás mellett elhelyezkedő nullát tartalmaz. Ha ezen a soron az Enter-t leüti, akkor megkezdheti az új tétel felvitelét. A tételablakban az első kitöltendő mező a cikk kódja, F2-vel segítséget kérhet. Ez a segítség kérés automatikusra is beállítható. A kiválasztott cikk, raktár, megadott mennyiség és a jóváhagyott ár rögzítése után visszatérünk a tételablakhoz. a tételablakban már a most felvitt tétel is látható és alatta az előzőekben megismert üres sor. Az egységár mezőből a lefele nyíl segítségével az alatta levő egyedi kedvezmény mezőbe léphet át, ebbe a mezőbe beírt százalékot az Enter lenyomásával az egységár mezőből levonja a program. Most próbáljuk meg javítani az előzőleg rögzített tételt, álljon rá a kijelölő csíkkal a javítandó tételre és üsse le az Enter billentyűt és a javítás megkezdődött. A törlés hasonlóan történik, a kijelölő csík által megjelölt tételt a Del billentyűvel törölheti. Az új tétel felvitele pedig mindig az üres soron ütött Enter billentyűvel érhető el. Egy ugyanazon cikket kétszer nem vihet fel a megrendelésre. A megrendelés rögzítése az F10 billentyűvel kezdeményezhető, ha az előkészített megrendelés nem akarja rögzíteni üssön Esc-et. Az F10 után megadhatja a nyomtatás példányszámát, ha nem kíván nyomtatni írjon 0-át. A nyomtatás során meg születik a megrendelés. 6-2-2 Élő rendelések listázása Ezzel a listázóval a kiküldött rendeléseket lehet szűrve listázni. A listázókra a III.-as ablak szabvány vonatkozik! Szűrők: időszak, beszállító Listák sorrendben: 1.) Nem teljesült rendelések beszállítónként – A még nem teljesül rendeléseket összesíti partnerenként, termékenként részletezve azt. 2.) Nem teljesült rendelések cikkódonként – A még nem teljesül rendeléseket összesíti termékenként. 3.) Nem teljesült rendelések újra rendelése – A még nem teljesült rendelések újra rendelését segíti ez a listázó. 6-3-1 Rendelés felvitel A rendelés készítés során a program képzi az új rendelés számot, amely lehetővé teszi majd az egyértelmű hivatkozást. Az rendelés szám R0000001-től indul. A megrendelő partner számát kell először kitöltenie, F2-vel kérhet segítséget. A '0000'-ás vevőkód itt nem használható, itt célszerű valós, egy-egy partnert egyedileg és egyértelműen azonosító kódot használni. Ha a partner listában nem találja a vevőt, az üresen hagyott vevőkódnál ütött Enterrel kezdeményezheti az új vevő felvitelét. A vevő kiválasztásakor a jellemző fizetésmód és a fizetési határidő is beíródik a megrendelő fejrészébe. A fizetés mód változtatásánál is használhatja az F2 billentyűt. Miután a dátumokat és a megjegyzés rovatot kitöltötte, elkezdheti a tételek felvitelét a tételablakban. Itt alaphelyzetben egy üres sor van, ami csak három darab egymás mellett elhelyezkedő nullát tartalmaz. Ha ezen a soron az Enter-t leüti, akkor megkezdheti az új tétel felvitelét. A tételablakban az első kitöltendő mező a cikk kódja, F2-vel segítséget kérhet. Ez a segítség kérés automatikusra is beállítható. A kiválasztott cikk, raktár, megadott mennyiség és a jóváhagyott ár rögzítése után visszatérünk a tételablakhoz. a tételablakban már a most felvitt tétel is látható és alatta az előzőekben megismert üres sor. Az egységár mezőből a lefele nyíl segítségével az alatta levő egyedi kedvezmény mezőbe léphet át, ebbe a mezőbe beírt százalékot az Enter Kereskedelmi Rendszer 2000
30
lenyomásával az egységár mezőből levonja a program. Most próbáljuk meg javítani az előzőleg rögzített tételt, álljon rá a kijelölő csíkkal a javítandó tételre és üsse le az Enter billentyűt és a javítás megkezdődött. A törlés hasonlóan történik, a kijelölő csík által megjelölt tételt a Del billentyűvel törölheti. Az új tétel felvitele pedig mindig az üres soron ütött Enter billentyűvel érhető el. Egy ugyanazon cikket kétszer nem vihet fel a rendelésre. A rendelés rögzítése az F10 billentyűvel kezdeményezhető, ha az előkészített rendelést nem akarja rögzíteni üssön Esc-et. Az F10 után megadhatja a nyomtatás példányszámát, ha nem kíván nyomtatni írjon 0-át. A nyomtatás során meg születik az rendelés. 6-3-2 Rendelés törlés A megadott rendelés számú rendelést a program törli a nyilvántartásból. 6-3-3 Élő rendelések listázása Ezzel a listázóval a beérkezett rendeléseket lehet szűrve listázni. A listázókra a III.-as ablak szabvány vonatkozik! Szűrők: időszak, beszállító Listák sorrendben: 1.) Nem teljesült rendelések beszállítónként – A még nem teljesül reneléseket összesíti partnerenként, termékenként részletezve azt. 2.) Nem teljesült rendelések cikkódonként – A még nem teljesül rendeléseket összesíti termékenként. 3.) Nem teljesült rendelések újra rendelése – A még nem teljesült rendelések újra rendelését segíti ez a listázó. 6-3-4 Rendelés javítás A javítani kívánt rendelés számot kell megadnia, majd javíthatók lesznek a következő adatok: megrendelő partner, fizetés mód, dátumokat és a megjegyzés továbbá a rendelés tételeit módosíthatja a rendelés létrehozásnál leírt szabályok szerint. A rendelés rögzítése az F10 billentyűvel kezdeményezhető, ha az előkészített rendelést nem akarja rögzíteni üssön Esc-et. Az F10 után megadhatja a nyomtatás példányszámát, ha nem kíván nyomtatni írjon 0-át. A nyomtatás során meg születik a javított rendelés. 6-4 Árajánlatkérő készítés A árajánlatkérő készítés során a program képzi az új árajánlatkérő számot, amely lehetővé teszi majd az egyértelmű hivatkozást. Az árajánlatkérő szám K0000001-től indul. A felkínált árajánlatkérő számot átírhatja egy már meglévő árajánlatkérőt azonosító számra, és így árajánlatkérő javításba is foghat. A beszállító partner számát kell először kitöltenie, F2-vel kérhet segítséget. A '0000'-ás vevőkód itt nem használható, itt célszerű valós, egy-egy partnert egyedileg és egyértelműen azonosító kódot használni. Ha a partner listában nem találja a beszállítót, az üresen hagyott beszállítói kódnál ütött Enterrel kezdeményezheti az új beszállító felvitelét. A beszállító kiválasztásakor a jellemző fizetésmód és a fizetési határidő is beíródik az árajánlatkérő fejrészébe. A fizetés mód változtatásánál is használhatja az F2 billentyűt. Miután a dátumokat és a megjegyzés rovatot kitöltötte, elkezdheti a tételek felvitelét a tételablakban. Itt alaphelyzetben egy üres sor van, ami csak három darab egymás mellett elhelyezkedő nullát tartalmaz. Ha ezen a soron az Enter-t leüti, akkor megkezdheti az új tétel felvitelét. A tételablakban az első kitöltendő mező a cikk kódja, F2-vel segítséget kérhet. Ez a segítség kérés automatikusra is beállítható. A kiválasztott cikk, raktár, megadott mennyiség és a jóváhagyott ár rögzítése után visszatérünk a tételablakhoz. a tételablakban már a most felvitt tétel is látható és alatta az előzőekben megismert üres sor. Az egységár mezőből a lefele nyíl segítségével az alatta levő egyedi kedvezmény mezőbe léphet át, ebbe a mezőbe beírt százalékot az Enter lenyomásával az egységár mezőből levonja a program. Most próbáljuk meg javítani az előzőleg rögzített tételt, álljon rá a kijelölő csíkkal a javítandó tételre és üsse le az Enter billentyűt és a javítás megkezdődött. A törlés hasonlóan történik, a kijelölő csík által megjelölt tételt a Del billentyűvel törölheti. Az új tétel felvitele pedig mindig az üres soron ütött Enter billentyűvel érhető el. Egy ugyanazon cikket kétszer nem vihet fel az árajánlatkérőre. Az árajánlatkérő rögzítése az F10 billentyűvel kezdeményezhető, ha az előkészített árajánlatkérő nem akarja rögzíteni üssön Esc-et. Az F10 után megadhatja a nyomtatás példányszámát, ha nem kíván nyomtatni írjon 0-át. A nyomtatás során meg születik az árajánlatkérő. 7 - Cikk kereső ablak A termék kereső ablakot jeleníti meg anélkül, hogy a szállítózó vagy a számlázóba bemenne.
Kereskedelmi Rendszer 2000
31
További modulok Rendszeres számlázás modul Alkalmas előre felvitt szerződések alapján havi vagy negyedéves számlák felügyelet nélküli előállítására. Jelenlegi alkalmazási területek: – Polgármesteri Hiv. közterület használati díj számlázása – Kábeltévé hálózat havidíj számlázása – Bentlakásos egészségügyi intézmény betegek napi gyógyszer fogyasztásának számlázása Gyártás modul Előre rögzített receptúra törzs alapján egyszerű termékek gyártása, alapanyag raktárból történő kivételezése készáru bevételezése. Önköltség elemző rendszer. Jelenlegi alkalmazási területek: – Konyhai étkeztetés üzemeltetése – Építőanyag forgalmazó cég egyszerű készáruinak gyártása (pl. beton) Bizományosi modul Más cég által kihelyezett bizományos készlet és saját kihelyezésű bizományosi készlet elszámolása. Késedelmi kamat kezelés modul Késedelmi kamat számítás, és számlázás. Jövedéki nyilvántartás modul Jövedéki nyilvátartás. Pénztár modul Pénztár bizonylatok nyomtatása, pénztárnapló vezetése. Előleg számla Előleg számla és végszámla készítés. ÁFA analitika A kiállított számlák ÁFA nyilvántartása, 30 napos lejárt számlák kezelése Számlák feladása főkönyvi rendszerbe modul Jelenleg még csak a TenSoft KK programjába képes adatokat lemezen továbbítani. Átadási jegyzék modul Saját cégen belüli boltok közötti szállítós átadást végez lemezes adatátviteli támogatás mellett. Az egyes boltok készlet átadására is képes. Az átadást képes floppy lemezen vagy közvetlen internet elérést felhasználva végezni. Export modul Teljes export számla készítő modul. Ciril nyomtatásra nem képes. POS modul Pontgyűjtő POS terminál meghajtását végzi. Jelenleg még csak a Compuworx Rt. Által telepített eszközökkel képes dolgozni.
Kereskedelmi Rendszer 2000
32