Forrás: Fordulópont, 2014/XVI.évf. 63. szám, pp. 49-55. Kerekes Valéria Mesét Másként Népmese és drámapedagógia az óvodai nevelésben Gyermekkori meseélményeinket visszaidézve (szerencsés esetben) szüleink és/vagy nagyszüleink arcának kontúrjai rajzolódnak ki az emlékeinkben. Újrahalljuk a különbözı, olykor vicces vagy félelmetesnek ható hanglejtésüket, újraéljük az együvé tartozás élményét, ami a mesélésben eltöltött közösen megélt idı adománya - a kizárólagos odafigyelést, amikor minden nekünk és rólunk szólt. A családon belüli mesélés pozitív hatásainak evidenciája vitathatatlan. A mesék az életben való eligazodáshoz szükséges üzeneteinek átadását elsısorban a szülıknek kell(ene) áthagyományoztatniuk. Napjainkban mégis úgy tőnik, hogy az óvodáskorú gyermekek nagy része kizárólag intézményes keretek között hall olyan mesét, népmesét, amit élı szóban mondanak vagy olvasnak neki. Ennek hátterében számos tényezı állhat, pl. a szülık túlvállalásából adódó idıhiány, a vizuális többletingerek térhódítása stb., melyek elemzésére jelen tanulmány nem kíván kitérni. Az óvodán belüli nevelés szempontjából viszont fontos kiindulópont annak átgondolása, hogy milyen szerepet tölt/tölthet be az óvodapedagógus, mint „meseátadó” személy, továbbá milyen módszerek közül választhat az óvodai nevelıi munkában egy-egy népmese feldolgozására.
Elızmények A legtöbb kisgyermek élete harmadik életévében, az óvodába lépés alkalmával találkozik elıször egy olyan állandóan ismétlıdı, meghatározott menetrenddel bíró szabályrendszerrel, ami a családjától nagyobb létszámú közösséghez kapcsolható. Még abban az esetben is, ha a saját életviteléhez hasonlatos az, amit az óvodában tapasztal, számos esetben feszültséget generál a társas viselkedéshez kapcsolódó (csoport)szabályok megértése, elfogadása és interiorizálása, fıként azért mert a tárgyalt életkor (3-6 év) meghatározó sajátossága az énközpontúság, az egocentrizmus. E lélektani tény megnehezíti, hogy mások nézıpontjait a sajátja elé helyezze, és ennek megfelelıen vezérelje pillanatnyi szükségleteit. (Mérei-Binét, 1997; Kádár, 2012)
Az óvodapedagógusok óvodájuk helyi nevelési programjának vonatkozó tartalmi elemeivel és a saját személyiségük jellemzıinek összekapcsolásával próbálják a fennálló feszültségeket
oldani, a gyermekek teljes körő személyiségének alakulását kísérni. Ebben (is) nagy segítségükre lehet a mese, a mesélés. Hogyan történik az óvodai gyakorlatban a mesék átadása? A Mesét Másként módszer kidolgozásának elızményét többek között a mese óvodai nevelésen belüli átadási módjainak feltérképezése alkotta. A Gondolkodj Egészségesen! Program (http://gondolkodjegeszsegesen.hu/) segítségével országszerte kiküldött, az óvodai mesélésre és a mesék feldolgozására vonatkozó százhatvan visszaérkezett kérdıív elemzése arra engedett következtetni, hogy az óvodapedagógusok mesélési módként szívesebben választják a mesék felolvasását és csak ritkán vagy egyáltalán nem mesélnek fejbıl a gyermekeknek. A különbözı történetek kiválasztását jellemzıen valamilyen ünnepkörhöz, jeles naphoz vagy a helyi óvodai programjuk éves tematikájához kapcsolják és a ritkán vagy egyáltalán nem társítják azokat a csoportjuk aktuális érzelmi állapothoz. A mesék feldolgozási módjában pedig elınyben részesítik a mesék dramatizálását, eszközként fıként bábokat használva.
A módszer alapvetései Az óvodáskorú gyermekek mindennapi tevékenységét átszövi a játék és a mese állandó jelenléte. A mese (többnyire) a gyermekek fantázia-és képzeletvilágából merít. A hallott történetek a lelkük kivetült képei, melyekben nem annyira a tudás és a tapasztalás a mérvadó, mint inkább a cselekvésre ösztönzés. „Az öröm, mely a mese cselekvénye alatt eltölti a gyermek lelkét, legnagyszerőbb tényezıje a gyermek fejlıdésének, mert minden öröm elısegíti a szervezet nyugodt fejlıdését. Épp olyan fejlesztı tényezı ez, mint az az öröm, amelyben a játékban nyer kifejezést.” (Nógrády, 1917, 7) Amennyiben e múlt század elején megfogalmazott a mese és a játék megélésnek szempontjából örökérvényőnek is mondható Nógrády László gondolatot vesszük alapul, elmondhatjuk, hogy óvodás korban a mesék mélyebb belsı megélését egyértelmően elısegíti, ha meghallgatásukat egy azonnali játéktevékenység kíséri. A kérdés, hogy milyen mesét és játéktípust válasszunk? Olvashattuk, hogy a jelenlegi óvodapedagógiai gyakorlatban a különbözı mesék, népmesék kiválasztásánál elvétve találkozunk olyan esetekkel, amikor egy adott óvodai csoport érzelmi jellemzıi a mérvadóak. Továbbá a mesék felhasználása fıként az anyanyelvi-és esztétikai neveléshez köthetı, melyek fontossága kétségtelen. A Mesét Másként módszer esetében az érzelmi nevelés területe a hangsúlyos, ami magában foglalja az elıbb említett két tényezıt. A mese befogadása és a vele való különbözı játékok során létrejövı kommunikációs helyzetek támogatják az anyanyelvi nevelés célját „az érthetı,
kifejezı, hatásos és meggyızı beszéd készségének kialakítását.” (Zilahi, 1998) A mővészi elemekkel átszıtt játékok pedig hatással vannak a gyermekek szépérzékének alakulásában. A mesék eredetére vonatkozóan számos elméletrıl olvashatunk (a teljesség igénye nélkül: Benefey, Tylor és Lang, Propp, Jung) amelyek földrajztörténeti, történeti szempontoktól a mélylélektani megközelítésig elemzik egy-egy történet születésének forrását. Bármelyik eredetelméletet is preferáljuk nem hagyhatjuk ki magát a mese elsı számú megálmodóját és közvetítıjét - az embert. Úgy vélem, hogy minden történet mögött meghatározott érzelmi töltet(ek) áll(nak) (pl. öröm, bánat, csalódottság, büszkeség, önbecsülés, féltékenység, harag, megbocsájtás stb.) ami, vagy amelyek a népmese érzelmi vázát képezi(k) és amelyekre egy adott történet épül. A különbözı mesetípusok: állatmesék, tündérmesék, legendamesék, novellamesék, rászedett ördögökrıl szóló mesék, rátótiádák, tréfás mesék, hazugságmesék, formulamesék (Boldizsár, 2001) pedig az érzelmek közvetítésének megfelelı keretet adnak. Az utóbbi gondolat a tárgyalt korosztály, a mesék befogadásának lélektani szempontjából is nagyon lényeges, hiszen egy kiscsoportos, három és négy év közötti gyermekeknek az állat (vagy állatos) mesék az izgalmasabbak, nagyobb társaik viszont a tündérmesék, majd a novellamesék világában érzik otthonosabban magukat. A Mesét Másként módszer a mesék kiválasztásánál az óvodáskorú gyermekek érzelmi jellemzıire épít, ennek megfelelıen kapcsol népmesét a drámajátékokhoz, mindig szem elıtt tartva a csoport homogén vagy heterogén összetételét.
A hazai óvodapedagógiai gyakorlat a drámajátékot, mint kezdeményezett játéktevékenységet, a nevelı-és fejlesztı munkában ritkán alkalmazza. Ennek hátterében az óvodáskorúak lélektani-, szociális-, mentális- és fizikai fejlıdési jellemzıi (is) állhatnak. A drámajátékban való részvétel (nem szigorú értelemben véve, hiszen akkor kizárható lenne a fogyatékkal élı gyermekek jelenléte) feltételezi, hogy a résztvevı gyermekek képesek az önálló helyzet-és helyváltoztatásra, a különbözı tárgyakkal végzett manipulációra, adekvátan kezelik az eltérı kommunikációs helyzeteket és csoportos keretek között is foglalkoztathatóak. (Szauder, 2001) A rögzített drámajátékok legnagyobb hányada fıként az iskoláskorú gyermekek számára elérhetı, ami azt jelenti, hogy azok óvodai csoportokban való használatuk más módszertani megoldásokat igényel, a dráma alapelveit és struktúráját szem elıtt tartva, úgy, hogy „(…) a dráma sajátosságainak, törvényszerőségeinek meghamisítása nélkül, de a gyermekek életkori sajátosságainak figyelembe vételével alakítsa a folyamatokat.” (u.o., 2001, 13) A Mesét Másként módszer kísérletet tesz arra, hogy a meséket és a drámapedagógiát együttesen használva támogassa az óvodapedagógusokat abban, hogy többféle szempontokból
is megvizsgálhassanak egy-egy történetet és annak - a gyermekek még eredményesebb fejlesztése érdekében történı - feldolgozási módjait. A jelenlegi óvodai gyakorlat a (nép)mesék feldolgozásában azok történeti cselekményeinek újrajátszását részesítik elınyben, „amennyiben viszont kizárólag az óvodapedagógus által irányított, a kívánt és a kevésbé elfogadott magatartásminták mesén keresztüli dramatizálása történik - nevezzük ezt mesedramatizálásnak- az autentikus népmesék gazdag szimbólumrendszerébıl adódó lélektani-és szocializációs hatások (a legtöbb esetben) reprodukciós szinten maradnak.” (Kerekes, 2012, 14) A drámapedagógia lehetıséget nyújt abban, hogy a gyermekek személyiségfejlesztése,
ismeretei,
készségei,
képességei,
társas
kapcsolatai
az
óvodapedagógus által irányított együttes dramatikus folyamat révén bontakozzanak ki. (Palásthy, 2003) Ennek értelmében nem egy adott cselekvési fonalon haladva élhetik újra a hallott mese menetét, hanem a pillanatnyi érzelmi aktivitásukhoz mérten kapcsolódhatnak be a megajánlott dramatikus cselekvésbe. A következı ábrán módszer leglényegesebb elemei láthatóak kiegészítve egyfajta összesítı definícióval.
← belsı és külsı →
MESE
DRAMATIKUS TEVÉKENYSÉG
cselekvésen keresztüli megismerés
Erkölcsi nevelés Értelmi nevelés
„A” típushoz tartozó gyakorlattípusok:
Esztétikai nevelés Közvetlen tapasztalatszerzés Fizikai nevelés Dramatikus készségfejlesztés
ÉRZELMI NEVELÉS
Helyzetgyakorlatok játékok (Bolton, 1993)
A népmese és a drámapedagógia együttes használata révén úgy tudunk érzelmeket felszínre hozni, (külsı és belsı) A Mesét megteremteni, Másként foglalkozás menete helyszíneket hogy a mese „üzenete” közvetett módon jut el a gyermekekhez. A közös dramatikus játékok után a szabad játékuk során maguk választhatják ki, hogy az adott mesébıl milyen helyszínt vagy melyik szereplıt építik bele az aktuális játékukba. Kerekes, 2014
A Mesét Másként foglalkozás menete A kezdeményezett (játék)foglalkozás minden esetben a mese „köszöntésével” indul. Ez lehet egy a csoport által kialakított meseköszönı rituálé vagy a foglalkozáshoz kapcsolódó köszöntés is (pl. „Álljunk körbe és fogjuk meg egymás kezét! Guggoljunk le! Miközben lassan emelkedünk, egyre hangosabban köszöntsük a mesét. Mondjuk azt, hogy: »Szia mese!« (vagy »Jó reggelt mese!«)” Ajánlatos kialakítani egy olyan helyszínt, ahol az óvodapedagógus egy magasságban van a gyermekekkel, legszerencsésebb szınyegen ülve, mivel ebben az esetben a gyermekek a mesehallgatás alatt azt a testhelyzetet vehetik fel, ami számukra a legkellemesebb. A mese elmondása minden esetben fejbıl történik, nem a szöveghőségre, mint inkább a tartalomhőségre törekedve. Ez többek között azt jelenti, hogy az óvodapedagógus, mint mesemondó teljes mértékben a saját személyiségének, érzelmi állapotának megfelelıen mesél(het) a csoportjának, levetkızve a fejbıl való meséléssel esetlegesen együtt járó feszültségeket. A gyermekekre irányuló aktív figyelem egészen más meseélményt nyújt az óvodapedagógusnak és a gyermekeknek egyaránt, és ami még inkább segít mozgósítani az egyébként is színes fantáziavilágukat, hiszen ilyenkor a gyermek „befelé néz, belsı mozit perget, azt a képet figyeli.” (Vekerdy, 2005, 145) A mese elmondását a mesére vonatkozó elsı kérdés követi („Képzeljétek el újra a mesét és azt, hogy ti kik vagy mik lennétek legszívesebben az elhangzott történetben! Bárki lehettek! Akinek megérintem a vállát, kérem, hogy hangosan mondja ki annak a szereplınek a nevét, aki a legszívesebben lenne az elhangzott mesében! Ha valaki kimondja annak a szereplınek a nevét, aki te is éppen lenni szeretnél, semmi baj, hiszen most mindenki az lehet, aki, vagy ami a legjobban szeretne lenni!”) Büki Péter úgy tartja, hogy a mese tartalma és mondanivalója olyan intim szféra, amelynek bárminemő „kikényszerítése” a gyermekek belsı világába való betolakodást jelenti és szerinte meg kell hagynunk, hogy akkor és ott mondják el nekünk a ránk bízott gyermekek ezeket a titkokat, amikor ık akarják, mivel ezek a legmélyebb bizalom ajándékai. (Büki, 1999) Úgy vélem, hogy a közösségben való mesélésnél fontos lehet a gyermeknek és az óvodapedagógusnak is, ha a drámajátékok elıtt még elidızzön egy kicsit a hallott/mondott történetben. Képzeletében újragondolja a mese menetét, felidézze a számára legkedvesebb szereplıt, helyszínt, hangulatot stb. A népmese meghallgatását és az arra vonatkozó kérdést átlagban három-négy drámajáték követi, amelyek csak nagyon közvetett módon kapcsolódnak a hallott történethez, és amelyek összeállításában elsıdleges szempont a gyermekek életkori sajátosságainak és fokozatosság
elvének szem elıtt tartása. A drámajátékok mozgásos játékkal kezdıdnek, amit az adott érzelmi elemre vonatkozó „fókuszjáték” követ. Ezekben a játékokban szinte minden esetben a verbális és non verbális kommunikációra épülve fejleszthetı a gyermekek ön-és társismerete. Zárásként pedig mozgásos és a különbözı kommunikációs elemekre épülı játékok választhatóak. Minden foglalkozást a mesétıl való elköszönés zár (hasonlóan a kezdı rítushoz), ami keretet és ez által egyfajta érzelmi biztonságot (is) ad a gyermekeknek. A foglalkozást az óvodapedagógus egész csoportra vonatkozó pozitív értékelése zárja, kiemelve azt az érzelmi fókuszt, amellyel „dolgozott”. A népmesét a foglalkozást követıen két héten keresztül, illetve mindaddig meséli az óvodapedagógus a gyerekeknek, ameddig ık azt kérik.
A módszer tesztelése A Mesét Másként módszer hatásainak vizsgálata 2011 augusztusától 2012 júliusáig tartott. Rétegzett mintavétel segítségével Budapest hét óvodájának 26 óvodapedagógusa és 297 óvodáskorú gyermeke vett részt abban a kutatásban, amely a népmese és a drámapedagógia együttes alkalmazásának eredményességét vizsgálta hangsúlyosan a gyermekek szociális és verbális kompetenciáit alapul véve. A résztvevı óvodapedagógusok a kutatás megkezdése elıtt egy harminc órás felkészítı tréningen ismerkedhettek meg a drámapedagógia- és a drámajáték vezetés alapjaival, továbbá a népmesék érzelmi szempontú elemzésével. Minden olyan foglalkozást végig játszottak, amelyeket a késıbbiekben ık tartottak a csoportjuknak. A sajátélménybıl nyert tapasztalatok végig motivációs erıként hatottak, hiszen érdekelte ıket az, hogy a saját csoportjuk, hogyan reagál a mesére és az azt követı drámajátékokra. A kutatás ideje alatt az óvodapedagógusok a saját csoportjuk érzelmi viszonyulásához mérten egészíthették ki vagy formálhatták az egy-egy meséhez tartozó drámajátékokat, azok egyes elemeit pedig más tevékenységekbe is beépíthették. Minden esetben egy csoport mindkét óvodapedagógusa részt vett a kutatásban, akik egymást felváltva tartották a gyermekeknek a foglalkozásokat. A nyolc foglalkozásról csoportonként jegyzıkönyveket készítettek (összesen 104 db), amelyen belül többek között a népmese adekvátságáról és a drámajátékok befogadásáról írtak, továbbá feljegyezték azt is, hogy a gyerekek miként építették bele a szabad játékukba a hallott mese különféle elemeit. A módszer tesztelésére épülı kutatás jelenlegi részeredményei azt mutatják, hogy a mese és a drámapedagógia együttes használata az óvodai nevelésen belül számottevı belsı-és külsı motivációs tényezıt hordoz magában, ami pozitívan hat a gyermekekre és óvodapedagógusokra egyaránt. Fontos kihangsúlyozni,
hogy az kutatás gyakorlati részének jelentıs hányadát gyakorló óvodapedagógusok végezték reális képet adva ezzel a módszer pozitív felhasználásának létjogosultságáról. Összességében elmondható, hogy a Mesét Másként módszer olyan innovatív lehetıséget biztosít az óvodai nevelésen belül, amelynek használatával az óvodapedagógusok és a gyermekek egyaránt megtapasztalhatják a drámajátékok adta lehetıségek széles tárházát és közelebb kerülhetnek mindahhoz, amit a (nép)mesék nyújtanak, amelyekben „megmaradt mindaz, ami egyébként elveszett volna örökre számunkra.” (Nógrády, 1917, 4)
Bibliográfia Boldizsár Ildikó (2001): A népmese. In: Komáromi Gabriella (szerk.): Gyermekirodalom. Budapest, Helikon Kiadó. pp. 72-84. Bolton, G. (1993): A tanítási dráma elmélete. Budapest, Marczibányi Téri Mővelıdési Központ. Büki Péter (1999): A népmese és a gyermek. In: Szávai Ilona (szerk.)(2009): Mint a mesében? Tanulmányok a mese fontosságáról. Budapest, Pont Kiadó. pp. 29-44.
Kádár Annamária (2012): Mesepszichológia. gyerekkorban. Budapest, Kulcslyuk Kiadó.
Az
érzelmi
intelligencia
fejlesztése
Kerekes Valéria (2012): Mesét Másként. In: Óvodai Nevelés. LXV/3 pp.13-16. Mérei Ferenc-V.Binét Ágnes (1997): Gyermeklélektan. Budapest, Gondolat-Medicina. Nógrády László (1917): A mese. Budapest, Magyar Gyermektanulmányi Társaság. Pinczésné Dr. Palásthy Ildikó (2003): Dráma, pedagógia, pszichológia. Budapest, Pedellus Kiadó. Szauder Erik (2001): A drámatanítás lehetıségei óvodáskorban. In: Kaposi László (szerk.): Drámajáték óvodásoknak. Budapest, Magyar Drámapedagógiai Társaság. pp.9-20. Vekerdy Tamás (2005): Kicsikrıl nagyoknak. Budapest, Park Kiadó. pp. 138-148.
