2010. május
Ára: 160 Ft
XVI. évfolyam 5. szám
Aszódi Imre: Pünkösd Piros Pünkösd napján kigyúlnak a fények, tüzes nyelv alakban leszáll a Szentlélek, Isten lelke lobog apostolok fején, hirdeti, nem vész el, él az örök remény! Felkelhetsz a porból szerencsétlen ember, akit minden balsors a sáros földbe ver, lehetsz még utolszor gyermeke az Úrnak, fejed felett ezért tüzes nyelvek zúgnak! Bólintó száz rózsa pünkösdöt hirdeted, énekek éneke zengi el szent neved, a tavaszi világ egy piros látomás, tüzes szíveken át izzó lelkekbe szállsz! Lángolj még szívünkben soká nagy ígéret, amit a Megváltó ültetett és éltet,
életük célját ez ígéretből veszik, mikor vértanúként hitük elszenvedik, viszik magukkal, mint élő vörös bársonyt, vagy kinyílt rózsát, mit nem földi halál vont örök fénybe, de Isten el nem égő lelke, amely szent erejét beléjük lehelte! Mennyi látomás a nappal sütött úton, mert eljött Ő, hogy világokat gyújtson, az ifjú tavasz lábai alatt élőket, amit naggyá, hódítóvá egyedül csak ő tett! Az egész világ Pünkösd fényében ég, százféle nyelven szólnak buzgó igék, nem veszett még el Krisztus tanítása, ez lesz a jövő, a Lét vigasztalása.
2
2010. május
Műsoros 2010. április 16-án immáron 11. alkalommal került megrendezésre a Szent László utcai Óvoda és Bölcsőde szervezésében a szokásos zenés műsoros gyermekdélután, mellyel az intézmény dolgozói egy remek szórakozási, kikapcsolódási lehetőséget kívántak nyújtani a gyermekek és családjuk számára. A megnyitón Lancsa Pálné óvodavezető, majd Hamza Zoltán polgármester úr köszöntötte az egybegyűlteket. A köszöntők után Kepenyes Pál és Szegedi Attila Pál vették át a hangot , akik Gyuláról érkeztek hozzánk. Azok a csodálatos hangszerek című előadásuk-melyben számos hangszert és dalt vonultattak fel -szó szerint magával ragadta a gyerekeket. A hangszeres bemutató után szünet következett, majd a Blue Gym Aerobik Egyesület fergeteges műsora kápráztatta el a közönséget. Somogyi Nikolett tanítványai között felfedezhettük óvodánk egykori óvodásait is. A műsor egész ideje alatt lehetőség nyílt arcfestésre, valamint büfé is üzemelt, ahol finomabbnál finomabb sütiket, szendvicseket és üdítőt lehetett vásárolni. A rendezvény a tombolatárgyak kiosztásával zárult, ahol több értékes nyeremény mellett fődíjként egy 2 fő részére szóló wellness utalvány is gazdára talált. Ez a gyermekdélután is épp úgy, mint az eddigiek-egy fontos célért -a gyermekeinknek, a gyermekeinkért jött létre. Bevétele az óvodai és a bölcsődei programok, ünnepek ( Gyermekhét, Mikulás, Karácsony) színesítését, környezetük otthonosabbá tételét valamint készség- és képességfejlesztő eszközök, játékok beszerzését teszi lehetővé számukra.
...és a teremben Herczeg Zsombor Juhász Gergő Lestyan-Goda Nándor Oncsik Imre Rágyanszki Bálint Rontó Fanni Szín Vivien Tóth Balázs Vámosi Gergő AZ ÓVODA TÁMOGATÓI egész évben
Kepenyes Pál és Szegedi Attila Pál hangszeres bemutatója a gyerekek aktív közreműködésével a színpadon... Köszönjük minden támogató és szülő segítségét és támogatását, amit egész évben nyújtanak az óvodának ! Különösen azon szülőknek, akik sok tombolatárgyat gyűjtöttek és munkájukkal segítették a rendezvény sikeres lebonyolítását ! SZMK választmány tagjainak: Bagdi Nándor anyukájának Gugolya Réka anyukájának Kalmár Ádám anyukájának Kozák Lili anyukájának Pálinkás Hunor anyukájának Továbbá az alábbi gyermekek szüleinek: Bondor Benedek Farkas Bence Fekete Petra Gugolya Norbert
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30.
Agrár Rt. Szarvas Álbiná Pékség Szarvas Alföldhús Szarvas Ambrus Zoltán nagyszülő ART-KELIM Kft. AXIS 4000 Kft. – Sinka Gyula Bszt. Bagi Jánosné – vállalkozó Bakula & Rácz Fotó Béke Diszkont- Pákozdi Lajos Bencsik Ernő – B&B fotó Bencsik Erzsébet – fodrász Bencsik Imréné - Dudás Erzsébet varrónő Bencsik István – kereskedő Boglárka virágüzlet Bszt. Bolgár Tamás és Fazekas Mihály Bolu-Tex üzlet- Szécsi Hajni- Szarvas Bozóki Klára fodrász Cuki Cukrászda Bszt. Csilla butik Csipai László vállalkozó Darabosné Megyeri Rozália – kozmetikus Díszfaiskola és áruda Szarvas Eli-Nett Kft Bszt. Fabó István képviselő Farkas Alajosné óvónő Farkas János és családja Gallicoop Garai-Szabó Tibor Szarvas Gazdabolt Bszt. Gazsó Imre vállalkozó
2010. május
3
gyermekdélután 31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. 39. 40. 41. 42. 43. 44. 45. 46. 47. 48. 49. 50. 51. 52. 53. 54. 55. 56. 57. 58. 59. 60. 61. 62. 63. 64. 65. 66. 67. 68. 69. 70. 71. 72. 73. 74.
Gazsó Rozália nagyszülő Geomark Szarvas Gyógyfürdő Szarvas Gyógyszertár Bszt. Haltáp Kft. – Szarvas Har-pol Bt. Bszt. Hegedűs László vállalkozó Horgászbolt - Rusz Jánosné Istenes cukrászat Bszt. Jelenker Szarvas Kató-Fotó Optika – Szarvas Kertbarátok Bszt. Kiss Imre – zöldséges-vállalkozó Kézműves Egyesület Kozák János - vállalkozó Kozák Zoltán – vállalkozó Körös Agrár Kft. Bszt. Körös Műv. Ház. Bszt Körös Text Kft.Bszt. Köteles József és családja Lancsa Autósiskola Lázár Mihályné – virágkereskedő Lénárt Zoltánné – virágkereskedő Lestyán-Goda Mihály – kereskedő Liget-mix Kft. Bszt. Major Attila – képviselő Miró Sütiház Szarvas Mozzarella Kft. – Szarvas Műv. Ház Szarvas Nagy Istvánné dadus Nagy Péter – vállalkozó Nagy Tünde – fodrász Oláh Géza vállalkozó Orchidea virágüzlet Szarvas Oryza Kft. – Szarvas Ozirisz Kft. Bszt. Önkormányzat Bszt. Paletta Üzletház Pápai Andrea fodrász Patkós Ignác vállalkozó Patkós Ildikó kozmetikus PC-Shop – Szarvas Pekár Tibor és családja Penta-Drink
Vajon mit nyertem?
A Blue Gym Aerobik Egyesület tagjainak bemutatója 75. 76. 77. 78. 79. 80. 81. 82. 83. 84. 85. 86. 87. 88. 89. 90. 91. 92. 93. 94. 95. 96. 97. 98. 99. 100. 101. 102. 103. 104. 105. 106. 107. 108. 109. 110. 111. 112. 113. 114. 115.
Perga-Duó Bt. papírbolt Pisont András – vállalkozó Plasto Ball Bt. – Szarvas Pleskó Balázs Privát Good Kft. Szarvas Rágyi és Társa Bt. – Szarvas Regős Mátyásné óvónő Rózsa Söröző Röfi Bt. Rusz Róbert és Rusz Zoltán vállalkozók Schmieder Jánosné – kozmetikus Sinka Csaba falugazda Sinka Judit fodrász Sovány István – Vitamin zöldséges Suzuki Szabó Imre vállalkozó Bszt. Szabó Róbert vállalkozó-Szarvas Szalon Söröző Szarvas - Fish Kft. Szarvas Color Kft. Szécsi Antal nagyszülők Szécsi Balázs vállalkozó Szécsi Viola Szent Erzsébet úti óvoda dolgozói Szentandrási Hiradó Szirén Szitó Ágnes képviselő SZMK és az óvoda dolgozói Szurovecz Vince – Főesperes Talizmán játékbolt Tessedik Múzeum Szarvas Tóth Balázska nagyszülei Tóth István órás Szarvas Vadásztársaság Bszt. Valencsik Mihály – vállalkozó Varga Betti vállalkozó Varga László és neje nagyszülők Vasipari Szarvas Viszkok Jánosné dadus Zöld Világ Kft. Zsapír papírbolt – Szarvas
Bízunk abban, hogy jövőre is lehetőség nyílik egy újabb műsoros délután szervezésére, ahol újból az önfeledt, vidám gyermekeinké lesz a főszerep és boldog emlékeket hagyunk rájuk. Köszönettel a gyermekek, az óvoda és a bölcsőde dolgozói nevében: a Szülői Munka Közösség nevében Horváth Mariann
4
2010. május
Köszönetnyilvánítás Egyik korábbi számunkban hírt adtunk a szomorú valóságról, felháborodásunkról, a református ravatalozó többszöri megrongálásáról. Ezúton örömmel újságolhatjuk, hogy áldozatos emberek összefogásaként a ravatalozó állagmegóvó munkái befejeződtek, és szépen megvalósultak. Beadott pályázatunk eredményére várakozunk, s reméljük sikerül a közeljövőben a teljes temetői rekonstrukció. Közös odafigyeléssel vigyázzunk rá, temetőnk rendjére, és egymás értékeire!
Kivonat a Békésszentandrás Kulturális Fejlődéséért Alapítvány 2009. évi Közhasznúsági Jelentéséből Az Alapítvány tevékenységi köre kulturális tevékenység, a kulturális örökség megóvása, sport, a munkaviszonyban és a polgári jog jogviszony keretében megbízás alapján folytatott sporttevékenység kivételével. Az Alapítvány 6 fős kuratóriuma tevékenységi körének megfelelően, az alapító okiratban foglaltak szerint végezte munkáját 2009-ben is, melyről az alábbiakban számolok be: Közhasznú tevékenység 2009. évi bevétele: Banki kamatjóváírás Önkormányzat – alapító – támogatása APEH l % személyi jövedelemadó 2009. évi bevételek összesen: 2009. január l-i nyitó pénzkészlet: Bevételek mindösszesen:
A ravatalozó állagmegóvása megtörtént A közelmúltban a templom tavaszi nagytakarítását és környezetrendezését áldozatos szívű és kezű emberek elvégezték. A kis hittanosok csupán megnézték a nagytakarítást, de reméljük ha megnőnek, követik a jó példát.
Közhasznú tevékenység 2009. évi kiadásai: Banki kezelési költség Békésszentandrási Kódex író-olvasó találkozón étel,ital fogyasztás Gyermeknapi rendezvény támogatása Pizza, üdítő ital 91.290 Ft Szórakoztató tev. /légvár/ 25.000 Ft Buborékfújó, írószer 9.510 Ft Wass Albert est – művészeti tevékenység Csángó gyermekek táboroztatásának költségeire támogatás a Református Egyháznak Koszorú /elhelyezése az október 23-i községi ünnepségen/ 2009. évi kiadások összesen:
Nem vállalkozok a sok önkéntes, adakozó, segítő felsorolására. Nemes békésszentandrási hagyomány, hogy nem hirdetjük az adakozókat, nem kérkedünk a jócselekedetekkel. Így tanít erről Jézus: „Te pedig amikor adományt adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb, hogy adakozásod titokban történjék, a te Atyád pedig, aki látja, ami titokban történik, megfizet neked” (Máté 6:3-4). Kívánjuk, hogy Isten gazdag áldása áradjon mindazokra, akik áldoztak ilyen módon a szeretet és Isten oltárán. Nagyon szépen köszönjük munkájukat! Buzdítson elsősorban Isten irántunk való szeretete, másrészt az egyházért tevők jó példája minél többeket áldozatvállaló egyháztagságra, szent életre! „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta értünk, hogy valaki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (János 3:16) Dr. Dobos Ágoston lelkész
1.051.580 Ft 1.352.286 Ft 12.696 Ft 10.310 Ft 125.800 Ft
24.000 Ft 15.000 Ft 1.600 Ft 189.406 Ft
2009. évi közhasznú bevételek és kiadások egyenlege:
1.162.880 Ft
Alapítvány bankszámláján lévő pénzösszeg 2009. dec.31-én
1.162.880 Ft
Betétbe helyezett alapítványi törzstőke Alapítvány pénzvagyona 2009. december 31-én összesen:
A templom takarítására készülve
8.783 Ft 20.000 Ft 271.923 Ft 300.706 Ft
250.000 Ft 1.412.880 Ft
Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzatának Képviselőtestülete 2009-ben összesen 220.000 Ft összegben hagyott jóvá támogatást az Alapítvány részére, melyből 2009. december 31-ig 20.000 Ft került átutalásra. A kiutalt összeg a 2009. május 30-án megrendezésre került helyi Gyermeknapi rendezvény kiadásaihoz járult hozzá. A kifolyósított összegről az elszámolás megtörtént az Önkormányzat felé. Az Alapítvány 2009-ben sem végzett vállalkozási tevékenységet; nem nyújtott juttatást tisztségviselőinek, alkalmazottat nem foglalkoztatott, egyéni megbízási szerződést nem kötött. A kuratórium munkájában továbbra is – ellenszolgáltatás nélkül - önkéntes segítő közre-működik. A magánszemélyek 2008. évi Szja 1 %-os felajánlása 2009-ben 271.923 Ft összegben realizálódott, amelyből 105.800 Ft-ot fordított az Alapítvány a Gyermeknapi rendezvény támogatására. Az 1 %-os felajánlásból 166.123 Ft 2010. évi maradvány. Záradék: A közhasznúsági jelentést az Alapítvány kuratóriuma a 2010. március 25-i ülésén elfogadta, jóváhagyta. Az Alapítvány kuratóriuma
2010. május
5
Képek a Gondozási Központ életéből
Várják az ebédet!
Mini ló - mini lovas
A gyerekek táncoltak az időseknek
A Népdalkör Anyák Napi műsora
MEGHÍVÓ Tisztelettel meghívjuk Önt
2010. május 30-án (vasárnap) 11.00 órára a Szentmisét követően a
Hősök Napja alkalmából rendezendő megemlékezésre. Helye: Hősök szobra Tisztelegjünk együtt az áldozatok emléke előtt! Békéssy János Helytörténeti és Hagyományőrző Egyesület Felvonulók
6
2010. május
Anyák Napját ünnepeltük A Mozgáskorlátozottak Békésszentandrási Egyesülete május 1jén, du. 2 órától tartotta Anyák Napi ünnepségét. Megtelt a Körös Művelődési Ház ünneplő közönséggel. A Hunyadi János Általános Iskola igazgatója, Fekete-Rekényi János meleg szeretettel köszöntötte az édesanyákat, valamint a nagymamákat Anyák Napja alkalmából. ,,Jó napot kívánok! Kedves jelen lévő helybeliek, kedves jelen lévő vendégek! Engedjék meg, hogy a mai összejövetel apropója – nevezetesen az anyák ünnepe, az anyák napja alkalmából – meleg szeretettel köszöntsem Önöket ezen a derűs, verőfényes, kora tavaszi, hangulatában már-már nyarat idéző napon. Nem véletlenül próbáltam érzékeltetni több szóval az időjárás szépségét, hanem szándékosan. Szándékosan, mert azt gondolom, hogy a sok világnap közül – melyből már gyakorlatilag az év minden egyes napjára jut egy vagy éppen több – egyetlen olyan van, amelyik vitán felül áll, melynek létjogosultságát nem kell és soha nem is kellet igazolni egyetlen másodpercig sem, amely minden e bolygón élő ember számára ugyanazt jelenti: az anyák napja. Az egyetlen, a vitathatatlan, a mindenek fölött álló; úgyis mondhatnánk, hogy a világnapok világnapja. És hogy miért ecseteltem hosszan az időjárás szépségét ezen a napon? Nem tudom, hogy megfigyelték-e –utánanéztem, ezt igazolják a statisztikák – de alig-alig volt olyan májusi első vasárnap, amikor ne a maihoz nagyon hasonló időkép köszöntötte volna az édesanyákat. Az anyák napja többnyire meleg, derűs, békés, napfényes, madárfüttyös, nyíló virágos, ünnepien szép és méltóságteljes időjárású: azt is mondhatnánk, hogy az emberek mellett a természet és annak tavaszi újjászületése is ünnepli az egyik legfőbb természeti, emberi élményt: az anyaságot. Bevallom, nehéz helyzetben vagyok. Az elmúlt esztendőkben nem egyszer kaptam meghívást a Mozgáskorlátozottak Békésszentandrási Egyesülete különféle rendezvényeire, melyek közül nem egyen tiszteletemet is tettem. Felkérést a megszólalásra viszont most kaptam először. Látszólag könnyű is a helyzetem, valójában viszont igen nehéz: az anyák napjáról – mivel mindenkinek számtalan élménye, érzése van a saját édesanyjával kapcsolatban – látszólag könnyű beszélni, ugyanakkor elkerülni a közhelyeket igen-igen nehéz. Mikor végig gondoltam, hogy mit is mondhatnék, nekem két dolog jutott eszembe. Egy olyan, amelyet valamikor mindannyian tanultunk az iskolában. Kérem, hogy segítsenek: én mondok kilenc szót, Önök mondják a tízediket, azt amely ABC sorrendben valójában az első! Sorolom: csók, gyöngy, kard, láng, ősz, sír, szív, szűz, vér. A tízedik? ANYA. Igen, jól emlékeznek! Kosztolányi Dezső: A tíz legszebb szó című írásában összegyűjtötte a magyar nyelv tíz legtekintélyesebb szavát. Tudjuk, hogy Kosztolányi elsősorban hangzás és nem jelentés alapján választotta ki ezeket a szavakat, de azt hiszem, hogy a tíz szó közül ez az egyik ahol a hangzás másodlagos a jelentéshez képest. Ahogy fogalmaztam: az anyák napja a világnapok világnapja, a szó, az ANYA szó pedig a magyarul értők, beszélők, álmodók, gondolkodók és érzők számára a szavak szava. Nem tudok elképzelni olyan tízes összeállítást, amelyben ne szerepelne, melyben ne lenne és nem csak az ABC- rend miatt ne lenne az első helyen. És mi a másik gondolat, ami eszembe jut erről a napról? Egy történet, egy tanmese. A címe: a NŐ. Kérem, hallgassák figyelmesen! Így hangzik: Amikor Isten a nőt teremtette, késő estig dolgozott a hatodik napon. Egy angyal arra járt, és megkérdezte: “Miért töltesz annyi időt ezzel?” És az Úr azt felelte: “Láttad az összes specifikációt, aminek meg kell felelnem, hogy megformáljam őt? Mosható legyen, de ne
műanyag, Több, mint kétszáz mozgó alkatrészből áll, melyek mindegyike cserélhető kell, hogy legyen és mindenféle étellel működnie kell, képesnek kell lennie egyszerre több gyermeket karjában tartani, megölelni őket úgy, hogy az meggyógyítson mindent a lezúzott térdtől az összetört szívig és mindezt mindössze két kézzel.” Az angyalra mindez mély benyomást tett. “Csak két kéz....lehetetlen! És ez a standard modell? Túl sok munka ez egy napra....várj holnapig, és fejezd be őt akkor.“ “Nem”, mondta az Úr. “Már annyira közel vagyok, hogy befejezzem ezt a teremtmény, mely szívem legkedvesebbje lesz. Meggyógyítja magát, ha beteg, és egy nap 18 órát tud dolgozni”. Az angyal közelebb jött, és megérintette a nőt. “De Uram, olyan puhának alkottad őt”. “Igen, puha", mondta az Úr, “De erősnek is alkottam. El sem tudod képzelni, mit elvisel és legyőz.“ “Tud gondolkodni?" Kérdezte az angyal. Az Úr azt felelte: “Nemcsak gondolkodni tud, de érvelni és egyezkedni is.” Az angyal megérintette a nő arcát.... “Uram, úgy tűnik, a teremtmény ereszt! Túl sok terhet róttál rá.” “Nem ereszt....ezek könnyek”javította ki az Úr az angyalt “Az mire való?" Kérdezte az angyal. És mondá az Úr: “A könnyekkel fejezi ki bánatát, kételyeit, szeretetét, magányosságát, szenvedését és büszkeségét.” Ez igen nagy hatást tett az angyalra; “Uram, te zseniális vagy. Mindenre gondoltál. A nő valóban csodálatos!” Valóban csodálatos! A nő olyan erők birtokában van, melyekkel ámulatba ejti az embert. Képes kezelni a gondokat és nehéz terheket hordozni. Magában tudja tartani boldogságát, szeretetét és véleményét.Mosolyog, mikor sikoltani szeretne. Dalol, mikor sírni volna kedve, sír, mikor boldog és nevet, mikor fél. Harcol azért, amiben hisz. Kiáll az igazságtalansággal szemben. Nem fogadja el a „nem”-et válaszul, ha tud egy jobb megoldást. Átadja magát, hogy családja gyarapodhasson. Elviszi a barátját orvoshoz, ha fél. Szeretete feltétel nélküli. Sír, ha gyermekei győzedelmeskednek. Boldog, ha barátai jól vannak. Örül, ha születésről vagy esküvőről hall. Szíve összetörik, ha közeli rokona vagy barátja meghal. De megtalálja az erőt, hogy elboldoguljon az élettel. Tudja, hogy egy csók és egy ölelés meggyógyíthat egy összetört szívet. Csak egyetlen hibája van Elfelejti, mennyire értékes... A történet után csak egyetlen gondolatot szeretnék mondani, egy kérést. Kedves anyukák, nagymamák, déd- és üknagymamák: Kérem, soha ne kövessék el ezt a hibát, soha ne feledjék el, hogy mennyire értékesek! Köszönöm, hogy meghallgattak!” A derűs és verőfényes tavaszi hangulatban előadott kultúrműsor a jelenlevők számára egy kellemesen eltöltött délután volt. Egyesületünk vendégül látta az öcsödi nyugdíjasokat, valamint a kondorosi Rózsa Pávakör tagjait. Kultúrműsort adtak a Hunyadi János Általános Iskola tanulói, a Fürge Lábak néptánccsoport, a Vértessy Tánc-Sport egyesület táncosai. A szarvasi Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola mazsorett csoportja. Köszönjük az iskolák pedagógusainak munkáját! A kondorosi, valamint a szentandrási népdalkör színvonalas műsora közös énekléssel fokozta a jó hangulatot. Ezt követően a megvendégelés, majd a tombolahúzás következett. Köszönjük a sok tombolatárgyat, jegyvásárlást, és a társadalmi munkát az elő- és utómunkálatokban. Tóth Mihályné, elnök
2010. május
7
Majális a kisoviban Óvodánk hagyományai közé tartozik május 1. megünneplése. Ilyenkor palacsintasütéssel egybekötött vidám, szórakoztató délelőttöt töltünk el a gyermekekkel. Ezt a hangulatot, vidámságot szerettük volna megosztani gyermekeink szüleivel, támogatóinkkal, amikor elhatároztuk, hogy családi majálist rendezünk. Már a kezdetek-kezdetén gondoltuk, hogy jól fog sikerülni, hiszen mindenki örömmel vette az ötletet és aktívan részt vett a szervezésben. Az őszi jótékonysági vacsora bevételéből sikerült vásárolnunk egy udvari mászókát is, melynek felállításában az önkormányzat segített. Ezért úgy gondoltuk, hogy ez a családi délután illő alkalom arra, hogy megköszönjük az önkormányzatnak, támogatóinknak, hogy ebben a nehéz gazdasági helyzetben is tudtak óvodánknak anyagi segítséget nyújtani. Ezért megkértük az önkormányzat részéről Hévízi Róbert alpolgármester Urat és Szító Imre Urat a Szarvasi Agrár Zrt. vezérigazgatóját – támogatónkat, hogy avassák fel az új mászókát és adják át a gyermekek részére. Szalagátvágás után a gyermekek örömmel vették birtokukba az új játékot.
Gyorsan eltelt a délután. Búcsúzáskor jó volt hallani a távozóktól: „Óvó néni, minden nagyon jó volt, nagyon jól éreztük magunkat”. Ez arra ösztönöz bennünket, hogy ha lehet jövőre is megszervezzük ezt a délutánt.
Zenés torna
Szalagátvágás a gyerekek segítségével
Kézműves foglalkozás
Boldogan vették birtokba a mászókát A délután programjait sportvetélkedőkkel (zenés torna, zsákbafutás, célbadobás, kötélhúzás) színesítettük. Jó volt látni, hogy a szülők újból gyereknek érezhették magukat, önfeledten versenyeztek az első helyekért gyermekükkel karöltve. Miután jól elfáradtunk a teraszon kézműves foglalkozást tartottunk, ahol közös májusfát készítettünk, amellyel a pénteki fáklyás felvonuláson vettünk részt. Végezetül elfogyasztottuk az apukák által készített bográcsos paprikás krumplit, melynek alapanyagait szintén felajánlásból kaptuk. A fárasztó versenyek után mindenki jóízűen falatozott a finom ételből. Majd a paprikás krumplira jól esett az anyukák által sütött többféle házi sütemény.
A paprikás krumpli mindenkinek nagyon ízlett Befejezésként még egyszer köszönetemet szeretném kifejezni a gyermekek és magam nevében az önkormányzatnak, támogatóinknak, a szülői munkaközösségnek, valamint munkatársaimnak az egész évi önfeláldozó munkáikat. Csernus Jánosné
8
2010. május
Az emlőrák szűrés jelentőségéről Magyarország sajnálatos vezető szerepe az európai régióban a daganatos halálozásban közismert. Magyarországon minden negyedik haláleset daganatos megbetegedés következménye, a magyarországi daganatos halálozás a 65 év alatti népességben az EU ugyanilyen korú halálozásának kétszerese. Az emlőrák a tüdőrák után a második leggyakoribb daganatos halálok Magyarországon. Bár az emlőrák halálozás 2000-óta csökkenő tendenciát mutat hazánkban, még mindig jelentősen meghaladja az Európai Unió átlagát. Itthon a Népegészségügyi Program keretében a 45 és 65 év közötti nőket kétévente hívják be ingyenes emlőszűrésre. A program szervezését és monitorozását az Országos Tisztiorvosi Hivatal (OTH) és az ÁNTSZ területi szűrési koordinátorai végzik. A mammográfiával végzett szűrővizsgálat jelentősen, közel harmadával csökkenti az emlőrákból eredő halálozást, és a rendszeres mammográfiás emlőszűréssel az emlőrákok 70%-a idejében felismerhető. Külföldi tapasztalatok alapján a 70-80%-os átszűrtség elérése a nehezen megközelíthető települések és a nehezen bevonható nők esetében mobil szűrőállomás működtetéssel érhető el.
Fáklyás felvonulás A hagyományokhoz híven az idén is felvonultunk, májusfát állítottunk április 30-án, május 1-je előestéjén. A piactéren volt a gyülekező, ahonnan gyalogosan, kerékpárral és fogatokkal, kezünkben szalagokkal, fáklyával, lufival vonultunk a Bencsik Mihály Sporttelepre. A sort Babák Ildikó és a Fürge Lábak néptánccsoport vezette. Útközben a Szentandrási Dalkör közreműködésével népdalokat énekeltünk, és egy rövid néptáncbemutatóra megálltunk a Gondozási Központ előtt, ahol már vártak bennünket. A sporttelepre érve rövid tánc után szalagokkal, lufikkal feldíszítettük a fát, majd nagy tapssal köszöntöttük a magasba emelkedett májusfát. Ezután a hagyományoknak megfelelően a tábortűz meggyújtására került sor. Sze
Gyülekező a Piactéren
Szűrőbusz várta a ,,Meghívó levél”-lel rendelkezőket Két éve indult az Egészséges Vásárhely Program, melynek keretében szűrőbusz járja a Hódmezővásárhely környéki településeket. Idén először községünkben is megszerveztük az emlőszűrést. Magyarországon egyedülálló emlőrák szűrési technikát alkalmaznak a szűrőbuszon a szakasszisztensek. A mammográfiai gépekkel a lehető legjobb felvételt készítik úgy, hogy minél kevesebb sugárterhelés érje a beteget és az átvilágított emlő minél átláthatóbb legyen. Nagy volt az érdeklődés a szűrés iránt. Többen szerettek volna részt venni azok közül is, akik nem kaptak ,,Meghívó levelet”, de erre nem volt mód. Jó hír számukra, hogy jövőre is szeretnénk megszervezni a helyi szűrést. Köszönjük az önkormányzatnak, a könyvtár, a vízmű és a karbantartó részleg dolgozóinak a közreműködést. Gazsó Noémi védőnő
Fogatok kíséretében
Tábortűz a Sporttelep mellett
2010. május
9
A Békéssy János Helytörténeti és Hagyományőrző Egyesület hírei
„ Miénk, miénk lesz a győzelem, …” 2010. április 27-én az egyesület megemlékezést tartott a 275 évvel ezelőtt történt szentandrási kurucfelkelésről Vértessy Mihály szobra előtt. Először az egyesület titkára az 50 éves eseményeket vázolta fel egy hajdani újságcikk segítségével: „50 évvel ezelőtt 1960. április 24-én rendezett emlékünnepségen került felavatásra Vértessy Mihály szobra, aki a szentandrási felkelés egyik vezetője volt. A műkőből faragott fejszobor Mihály Árpád alkotása. A 225. évforduló alkalmából rendezett egész napos ünnepség díszes felvonulással, a mezőtúri honvéd zenekar közreműködésével kezdődött. Az ünnepségen itt voltak azoknak a tiszántúli községeknek, városoknak a képviselői is, amelyeknek lakói egykor részt vettek a felkelésben. A mozi előtti téren, mintegy 800 lakos előtt mondott emlékező beszédet Dr. Maday Pál, a Szegedi Tudományegyetem állam- és jogtudományi karának dékánhelyettese,
aki a szentandrási felkelés történetírója is volt egyben. Ezután a művelődési házban ünnepi gyűlést tartottak és jegyzőkönyvben örökítették meg a falu becses, haladó hagyományát. Ez alkalomból a felkelés eredeti írásos és egykori tárgyi emlékeiből kiállítást rendeztek és ekkor avatták fel Cs. Pataj Mihály a felkelés jeleneteit művészien megörökítő 5 nagyméretű olajfestményét, mely azután a művelődési ház falait díszítette.” Majd az egyesület elnöke, Hévizi Róbert a felkelés eseményeit mondta el a kezdetektől a megtorlásig. Kiemelte Vértessy Mihály volt községi bíró személyét és szerepét, aki méltán lett a felkelés vezére és akinek szobra emlékeztet minket, utódokat, hogy a Rákóczi szabadságharc egyik utolsó csatájában mi is, szentandrásiak tevékenyen részt vettünk. A megemlékezés zárásaként elhelyeztük a tisztelet virágát és elénekeltük a Szózatot.
A kurucfelkelésről Hévizi Róbert elnök úr beszélt Fotó: Babák Zoltán
Sinka Imre történelemtanár a Rákóczi szabadságharcról tartott előadást Fotó: A.B.
A Rákóczi szabadságharc emléknapja Május 6-a. Ez az a nap, amelyet egyesületünk szeretne országosan a Rákóczi szabadságharc emléknapjának megjelölni. 1703. május 6-án Rákóczi a áni kiáltványban harcba szólított mindenkit a Habsburgok ellen. A nemesség tekintélyes hányada is csatlakozott a felkeléshez. Ebből az alkalomból a művelődési ház nagytermében előadást hallhattunk sok iskolás társaságában, ahol Sinka Imre, helyi történelemtanár a szabadságharc kiváltó körülményeire és európai hatására hívta fel a figyelmet. Taglalta a szabadságharc bukását, kiemelve a lényeges elemeket: „a több mint 7 évig tartó háború kimerítette az ország anyagi erejét, a kincstár képtelen volt fedezni a háborús költségeket. A közteherviselés nem valósult meg maradéktalanul, ráadásul az érdekegyesítés is
felbomlott, mert a földesurak és a parasztok érdekei merőben különbözőek voltak. 1711. április 30.-án megkötötték a szatmári békét. Ez lényegében az 1606-os bécsi szerződés pontjait elevenítette fel. Bécs amnesztiát hirdetett, garantálta az ország önállóságát, rendi jogainak tiszteletben tartását, cserébe hűségnyilatkozatot csikart ki. Ezután a majtényi síkon megtörtént a fegyverletétel. Rákóczi nem tért vissza Magyarországra, önkéntes száműzetésben élte le hátralevő életét, 1735-ben a törökországi Rodostóban halt meg. Hamvait Zrínyi Ilona hamvaival együtt 1906-ban szállították a kassai Szent Erzsébet dómba.” Az emléknapot Hévizi Róbert, az egyesület elnöke zárta, köszönetét és reményét fejezte ki, hogy jövőre az ország több településén lesz hasonló rendezvény. Helytörténeti egyesület
MEGHÍVÓ
ÖNKORMÁNYZATI HAVILAP
Tisztelettel meghívjuk Önt
2010. június 4-én (péntek) a
Trianoni megemlékezés 90. évfordulójára.
Békéssy János Helytörténeti és Hagyományőrző Egyesület
Kiadja: Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzata Szerkeszti: Szerkesztő Bizottság Tagjai: Benedek Erika, Hévizi Róbert, Nemcsényi Zsolt, Szabó Edit Felelős szerkesztő: Benedek Erika E-mail:
[email protected] Készült: Fazekas és Fiai Nyomda, Szarvas, Tel: 66/313-896 NYTSZ: 372/2/1995 ISSN 2061-1455 (nyomtatott) ISSN 2061-1463 (online)
10
2010. május
AZ ÖNKORMÁNYZAT Bankautomata a Fő utcán
Elkezdődött a ,,Vasbolt” bontása
Végére ért az Önkormányzat és az OTP közös fejlesztése, miszerint bankautomata került átadásra a Közösségi Háznál, mely a település lakosságának és az idelátogatóknak az érdekét szolgálja. Az önkormányzati ingatlan felújításra került, s az épület előtt parkoló épült.
Megkezdődött a régi ,,Vasbolt” épületének bontása. Reméljük, pályázat keretén belül a Képviselő-testület által tervezett piactér kialakítására is hamarosan sor kerülhet.
A felújított épület
Civilek támogatása A településünkön működő civil szervezetek által az önkormányzathoz benyújtott pályázatok elbírálása megtörtént. 2010-ben az Önkormányzat 4 M Ft-tal támogatja működésüket, a képviselői tiszteletdíj-lemondási alapból ez még növekedhet, s az elmúlt évhez hasonlóan 2010. végére ez az összeg elérheti a 10 M Ft-ot is.
Közterületek karbantartása Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 10/2004. (III.12.) számú rendelete szabályozza a települési közterületek, zöldterületek fenntartására és kezelésére vonatkozó elvárásokat. A helyi lakosságra nézve feladatként határozza meg a rendelet az ingatlan előtti járdaszakasz, a járda és a burkolt úttest vagy kijárt földút közötti zöldsáv, továbbá a nyílt árok és ezek műtárgyainak rendszeres tisztítását. A kötelezettség nem vonatkozik a földmedrű árkok karbantartásának (folyásfenék szint korrekció) elvégzésre. Az ingatlant közvetlenül határoló közterületen telepített növényzet gondozása, a közterületre nyúló fák és más növények, valamint az élősövény gallyazása, a járdák járhatóvá tétele, továbbá az ingatlanok előtti közterületen lévő allergén növények irtása az egységes településkép és az egészséges lakókörnyezet fenntartása érdekében a legfontosabb lakossági kötelezettség. Kimondottan tiltja és pénzbírság kiszabásával is rendeli sújtani a helyi jogszabály a közpark területének nem megengedett módon és célra történő használatát, biztosítva ezzel az idős és az utókor számára is példaértékű, telepített növénycsoportok hosszútávú megőrzését.
Következő lapzárta: 2010. június 7. (hétfő) Cikkeiket Interneten is elküldhetik:
[email protected]
2010. május
11
HÍREI Virágosítás
Vízhálózati karbantartási munkák
A település tavaszi virágosítása az idén is megtörtént, így közintézményeink, közterületeink megszépültek.
A megszokott tavaszi karbantartási munkák végeztével a Víz- és Csatornamű megkezdte az idei tavaszra és nyárra tervezett, nagyobb volumenű vízhálózati fejlesztéseket, felújításokat. Ezek közül az egyik nagyobb volumenű munka már el is készült. A sport-telep és környezete vezetékeinek cseréje megtörtént. Új műanyag vezetékek kerültek az acél csövek helyére, és a megnövekedett igénynek megfelelően a kapacitás is növelésre került. A tűzvédelmi előírások biztosítása érdekében tűzcsap is került a sporttelep mellé. A nyár folyamán tovább folytatódnak a felújítási munkák. Csomópont- és vezeték-felújítások lesznek a Rákóczi utca környékén és a Szent Erzsébet–Wesselényi utca vonalon, folytatódik a Szent L á s z l ó u t c a i vezetékcsere is. Összesen 5 db csomópont és kb. 200 fm csővezeték kerül cserére. A felújítások a m i n ő s é g i b b szolgáltatást célozzák, ezért az érintett területek lakóinak türelmét és megértését előre is köszönjük.
A Kommunizmus Áldozataiért állított kopjafa környéke is virágba borult
IV. GYERMEKNAP 2010. Szeretettel várunk mindenkit 2010. május 29-én (szombat) 14-20 óráig a Körös Művelődési Ház környékére. Programok: 14.00 Megnyitó 14.15 Óvodások tavaszi műsora 14.45 Mirr-Murr és társai - Szabó László kiállítása 15.15 Sulivarázs mix 15.40 Vértessy Tánc-Sport Egyesület táncműsora 16.00 Mese 16.15 Sulivarázs mix 16.40 Fürge Lábak néptánccsoport bemutató 17.00 Sulivarázs mix 17.30 Rajzverseny eredményhirdetése 17.40 Hunyadi János Általános Iskola énekkara 17.50 Karaoke Vár rátok még ugrálóvár, lovaskocsizás, motorozás, horgászat rendőrségi bemutató, kézműves játszóház, egészségügyi totó, a műsorszámok között ügyességi játékok, vetélkedők.
GYERTEK EL! Támogatóink: Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzata, Szarvas és Vidéke Takarékszövetkezet, Békésszentandrás Kulturális Fejlődéséért Alapítvány, Békésszentandrási Kézművesek Egyesülete, Békésszentandrás Ifjúsági és Kulturális Egyesület, Kertbarát Kör, Mozgáskorlátozottak Békésszentandrási Egyesülete, Nyugdíjasok Szociális Egyesülete, Vértessy Tánc-Sport Egyesület, Békésszentandrási Hunyadi Mátyás Lovas-Sport Egyesület, Csavargó Magyar Motoros Baráti Kör, Vöröskereszt helyi szervezete, Mozgáskorlátozottak Szarvasi Egyesületének Békésszentandrási Csoportja.
Támogatók jelentkezését szívesen fogadjuk. Jelentkezni a Könyvtárban vagy 06-20/560-2043-as telefonszámon. Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzata
Víz- és Csatornamű
FELHÍVÁS A Körös Művelődési Ház és Könyvtár
,,Vigyázok az egészségemre!” címmel rajzpályázatot hirdet. Olyan A/4-es nagyságú, bármely technikával (ceruza, zsírkréta, vízfesték, stb.) készült rajzokat várunk, melynek témája az egészség megőrzése, egészségünk védelme. Rajzold le, mit jelent számodra az egészség! A beküldött rajzokat zsűri értékeli, a legszebbet, legötletesebbet díjazni fogjuk. Díjátadásra 2010. május 29-én, a Gyermeknapon kerül sor, ahol kiállítás keretében be is mutatjuk az alkotásokat. A munkák leadási határideje: 2010. május 28. (péntek), 17 óra. Helye: Körös Művelődési Ház és Könyvtár, Békésszentandrás, István király u. 16.
12
2010. május
GÓLYAMENTÉS 2010 tavaszán A tavaly áprilisi lapszámban írtam arról, hogy településünkön két mesterséges gólyafészket sikerült elhelyezni. Bíztunk abban, hogy a gólyák majd birtokba is veszik azokat. Tervünk bejött, mivel mindkettőre megjöttek afrikai vendégeink, így községünkben mind a négy fészek lakottá vált. Idén május első hétvégéjén több telefonhívást kaptam, hogy a Szent László-Prohászka utca sarkán lévő villanyoszlopon újabb gólyapár építkezik. Sajnos ez nem nagyon sikerült nekik, mivel nem tudták megoldani a fészek rögzítését. Azonban makacsul és türelmesen próbálták újra és újra. Az igyekezetük a lakosság mellett rájuk nézve is nagyon veszélyes volt. Ezért kérte tőlem több madárszerető ember, hogy próbáljunk meg tenni valamit. Május 10-én felhívtam a Körös-Maros Nemzeti Park illetékesét, aki kérésemre még aznap megnézte a helyszínt. Később tájékoztatott, hogy amennyiben az áramszolgáltató darus kocsival besegít, akkor ők díjmentesen biztonságossá teszik a fészket. Az E-on területi felügyelője az Önkormányzat megkeresésére szintén támogatta a kezdeményezést. Egy kis várakozás, és sok telefonos sürgetés után, a bejelentés után egy héttel (május 17-én) a szakemberek kivonultak a helyszínre. A fészek egy speciális szerkezettel megemelésre került, majd fészekalappal lett ellátva. A gólyák egy nap ismerkedés után megbarátkoztak az új helyzettel, és elfoglalták új, biztonságos otthonukat. A Nemzeti Park felügyelője kérdésemre tájékoztatott, hogy valószínűen egy fiatal gólyapárról van szó, akik jövőre fognak csak utódokat nevelni. Az ösztönük azonban már kitűnően működik, hisz előre felépítik és belakják a leendő tojásrakó helyüket. Mi, lakosok pedig bízzunk abban, hogy megtetszik nekik településünk, és jövő tavasszal, a telelésük után egészségesen hazatérnek. Major Attila önkormányzati képviselő
MEGHÍVÓ A Hunyadi János Általános Iskola, valamint a
Körös Művelődési Ház és Könyvtár tisztelettel meghívja Önt és kedves ismerőseit
2010. június 7-én (hétfő) 17 órai kezdettel a Könyvtár Galériájába az iskola diákjainak
,,Miénk itt a tér” című rajz- és kézműves kiállításának megnyitójára, majd ezt követően a Művelődési Házba
,,Ének a Körösben” című zenei rendezvényre.
FIGYELEM! A Kunszentmártoni Gimnázium és Szakképző Iskola
teljes állású asztalos, és részmunkaidős kőműves szakoktatót keres határozott időre, 2010. augusztus 30-ai kezdéssel. Helyére került a megemelt fészekalap, amit a gólyák hamar el is foglaltak
Az alkalmazás feltételei: * szakirányú felsőfokú, vagy középfokú végzettség, * legalább 5 év szakmai gyakorlat. Pedagógiai végzettség előnyt jelent. A pályázatot az alábbi címre kérjük elküldeni: Kunszentmártoni Gimnázium és Szakképző Iskola 5440. Kunszentmárton, Kossuth Lajos út 37. Egyéb információ: Telefon: E-mail:
Csík Jánosné igazgató 06-56/461-144
[email protected]
2010. május
13
Ballagás A ballagás egy korszak lezárása és egy új kezdet születése is egyben. A tanulással, ismeretek bővítésével töltött múlt, a baráti kapcsolatok, a közös élmények felejthetetlen nyomokat hagynak az emberben, melyre hosszú évek távlatából is szívesen tekint vissza. Az ismeretlen jövő a szabadságot is jelenti a ballagó számára. A szabadság mellé azonban felelősség is jár, amivel tudni kell élni. Most kiszabadultok egy zárt és fegyelmezett világból, és hirtelen egy szabadabb és kötetlenebb világba csöppentek. A középiskolában csak egy útmutatást kaptatok arról, hogy mihez is értetek valójában, de a számotokra kedvező utat nektek kell megtalálni. Az iskola védő falait elhagyva az élet új ismeretlen világa vár mindenkit, ahol már egyedül kell boldogulni. Mindent, amit az iskolában tanultatok a gyakorlatban kell alkalmazni, legjobb tudásotok szerint. Reméljük szereztetek elegendő ismeretet, hogy a bizonytalan, viszontagságos körülmények között is tájékozódni tudjatok a világban. Az iskolából kilépve a felnőtt élet gondjaival, problémáival, a munkahelykeresés vagy a továbbtanulás nehézségeivel is szembe kell nézni. Hamarosan mindenki rájön a nagy igazságra: az egész életünk a tanulásról szól, hiszen tanulni kell a munkában és tanulni kell az élet minden más területén is. A középiskolában megszerzett tudás mellett szükség lesz azokra az útmutatásokra, értékekre, melyeket tanáraitoktól kaptatok. A tarisznyátokban azonban olyan értékeket visztek magatokkal, ami állandó, értékálló, amire építeni lehet. A tisztesség, a becsület, a szorgalom, a kitartás olyan értékek, melyek fontos útravalóul szolgálnak számotokra, hiszen nagyon fontos, hogy különbséget tudjatok tenni az értékes és az értéktelen, az igaz és a hamis, a jó és a rossz között. A jövő most még bizonytalannak tűnik, de ha fel tudjátok használni a megszerzett ismereteket, a megfelelő alapokra tudjátok építeni azt a jövőt, amit elképzeltetek magatoknak. Többen bizonyára folytatjátok tanulmányaitokat, mások pedig munkába állnak. Kívánom, hogy mindenki találja meg a számítását. Meg kell ragadni minden alkalmat az ismeretek gyarapítására, mert aki nagyobb tudással rendelkezik, több lehetősége lesz az elhelyezkedésre is. Az elkövetkező időszakban új fejlődési pályára áll Békés megye, ahol szükség lesz a jól képzett, fiatal, lendületes szakemberekre, hiszen közösen kell dolgoznunk azon, hogy olyan otthont építsünk, ahonnan nem el, hanem visszajönnek a fiatalok, mert érdemes itt élni. Az előttetek álló kihívásokhoz kitartást és sok sikert kívánok! „Fontold meg jól, mit kezdesz; válaszd meg az eszközöket okosságod szerint; munkálj fáradhatatlanul; s ha mindent, amit erőd s körülményed enged, megtettél: nem vádolhatod magadat, bár a kimenetel óhajtásodnak meg nem felel is.” /Kölcsey Ferenc/ Domokos László Szarvas, Gyomaendrőd, Békésszentandrás, Csabacsűd, Hunya, Kardos, Kondoros, Örménykút országgyűlési képviselője
ÚJ KÖNYVEK Kedvezményes áron új könyvek vásárolhatók a Könyvtárban: mesekönyvek, kisfestők, ismeretterjesztő könyvek. Nézzen be hozzánk! Könyvtár
Radikális változás – amit lehet, megtesszük Szeretném megköszönni minden békésszentandrásinak, aki a Jobbikra adta szavazatát, hogy élt választójogával, és kinyilvánította véleményét az elmúlt 20 évvel kapcsolatban. Békés megyében így a Jobbik a legtöbb szavazatot arányosan Békésszentandráson kapta. Minden szavazat hasznosult, és ennek köszönhetően 47 jobbikos képviselő fogja megalkuvás nélkül képviselni azt a programot, amire Önök felhatalmaztak minket. Végre bejutott saját Országgyűlésébe a magyar nép. 65 éve nem volt alulról szerveződő, igazi nemzeti párt a nemzet templomában. Partnerek leszünk minden kérdésben, ami programunkkal egyező. Rengeteg dolgunk van. A nemzeti érdeket figyelembe vevő földtörvényre van szükség, hogy a magyar föld magyar kézben maradjon. Tennünk kell valamit a cigánybűnözés felszámolásáért. Csendőrség, de minimum erős rendőrség tud csak megvédeni minket, és a szociális rendszert is alapjaiban kell átalakítani, hogy a tisztességes, dolgozó magyar családok gyarapodjanak. Kezdeményezni fogjuk, hogy a magyar nemzet tagjai – bárhol is éljenek a világban – visszakapják magyar állampolgárságukat, és ezen kívül is rengeteg teendőnk lesz még. Ígérem, hogy a választókerület képviselőjeként számíthatnak rám, és ígérem, hogy az országosan is kiemelkedő támogatottságot következetes és határozott képviselettel fogom meghálálni, hiszen radikális változást akarunk mindannyian, és amit lehet, azt megtesszük. Forduljanak hozzám bizalommal minden javaslatukkal, problémájukkal. Samu Tamás Gergő országgyűlési képviselő
[email protected], 36 70 379 90 44
Szeretettel meghívjuk Önt, kedves családját és ismerőseit a ,,Kultúrházi Kávéház” következő programjára, melynek témája:
Lóránt János Demeter Munkácsy-díjas, érdemes művész, községünk Díszpolgára életművét feldolgozó könyv bemutatója, mely a Kugler-könyvek sorozatban a T-Art Alapítvány támogatásával jelent meg 2009-ben és több mint 300 oldalon betekintést nyújt a művész eddigi munkásságába. A program keretében láthatnak egy 24 perces portréfilmet, majd Szuromi Pál művészettörténész ismerteti a könyvet, Tóth Árpád az anyaggyűjtés történetéről beszél, végezetül egy mókás animációs filmet láthatnak: Lóránt Demeter – animáció, és Gressai Ferdinánd (a művész unokája) – zene. A művész kiállít néhány, a könyvben szereplő művet és az utazásait megörökítő akvarelleket. A könyv a helyszínen megvásárolható. A bemutató helye: Körös Művelődési Ház és Könyvtár Időpont: 2010. május 28. (péntek) 18 óra A találkozás reményében üdvözlettel: Lóránt János Demeter festőművész
Hévizi Róbert szervező
14
2010. május
HUNYADI JÁNOS „Minden nemzetnek féltett kincse és védőpajzsa a nyelve.” /Simonyi Zsigmond/
NyelvÉSZ Sok tehetséges tanítványunk van, akik érdeklődnek az anyanyelv iránt. A Bendegúz Akadémia (Szeged) által meghirdetett versenyt minden évben nagy lelkesedéssel várják tanulóink. A határon túli iskolák részvételének köszönhetően a versengés már nemzetközi szintű. Így az idén több mint 20.000 diák versenyezhetett Bendegúzzal. A területi fordulóra - nevezési díj befizetésével - Erdei Kitti, Dorogi Imola, Bontovics Máté, Fekete-Rekényi Marcell, Csik Andrea, Csik Dorottya, Kanti Dorottya, Krizsánszki Norbert, Petrovic Maja 6. osztályos, valamint Bagi Ivett, Herceg Anita, Krizsánszki Imola és Turcsányi Luca 7. osztályos tanulók jelentkeztek. Az iskolai forduló eredménye alapján Csik Andrea, Csik Dorottya, Petrovic Maja, Bagi Ivett és Krizsánszki Imola jutott be a döntőre. A többéves sikeres szervezés után az idén is Békéscsabán a Szabó Pál Téri Általános Iskola rendezhette meg április 9-én a megyei versenyt. Csik Andrea 22., Csik Dorottya 25., Petrovic Maja 27., Bagi Ivett 23. és Krizsánszki Imola 22. helyezést ért el.
Simonyi Zsigmond Helyesírási Verseny Április 17-én Gyula adott otthont az Implom József Általános Iskolában a Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei Helyesírási Verseny Békés megyei döntőjének. A területi versenyen, Szarvason elért eredményük alapján Brusznyiczki Bettina (3. hely) és Bagi Ivett (4. hely) jutottak el erre a versenyre. A megyei döntőre érkezett tanulókat, kísérő tanárokat és szülőket a szervezők nevében Rakonczás Lívia, a BMTK igazgatóhelyettese köszöntötte. A diákokra két feladat várt a versenyen: egy tollbamondás, valamint a helyesírási feladatok kitöltése. A verseny anyagát minden évben Antalné Szabó Ágnes, az ELTE Mai Magyar Nyelvi Tanszékének docense állítja össze. A feladatok átnézése és a pontszámok összesítése után mindenki izgalommal várta az eredményhirdetést. A 27 hetedik osztályos versenyző közül Brusznyiczki Bettina 3., Bagi Ivett 18. helyezést ért el. Minden versenyzőnek gratulálunk, hogy ismét öregbítették iskolánk hírnevét, s újabb ismeretekkel lehettek gazdagabbak! Baginé Dorogi Anikó
Katasztrófavédelmi Ifjúsági Verseny 2010. április 15.
Kistérségi vers- és mesemondó verseny Kistérségi versmondó versenyt rendeztek Gyomaendrődön a Határ Győző Városi Könyvtárban, április 14-én. Iskolánkat Nyemcsok Edina 1.a, Hegedűs Dorina 2.a, Nemcsényi Aliz 3.a, Olasz Éva 5.a, Petrovic Maja 6.b, Bagi Ivett 7.a és Gazsó Viktória 8.a osztályos tanulók képviselték. A versenyen negyedik helyezést értek el. Különdíjat kapott Nyemcsok Edina. Április 21-én a kistérségi mesemondó versenyen, a Tímár Máté Fiókkönyvtárban Gyomaendrődön Bencsik Hajnalka és Polónyi Bettina 5. osztályos, Kondacs Boglárka 6. osztályos, valamint Szabó Alexa 7. osztályos tanulók negyedik helyezést értek el. A könyvtár különdíját Kondacs Boglárka és Szabó Alexa hozhatta el.
Versmondólányok
Békéscsabán került sor arra a megmérettetésre, amely során arról a tudásról kellett számot adni a gyerekeknek, hogy egy-egy katasztrófahelyzetben hogyan is viselkednének, mit tennének, hogy önmagukon vagy társaikon segíteni tudjanak. Alapos tűzvédelmi, polgári védelmi, elsősegélynyújtási ismeretekkel vérteződött fel az a négytagú csapat akik iskolánkat képviselték a megyei döntőn. Csapattagok: Bagi Ivett, Kanti Eszter, Rába István és Szabó Alexa 7. osztályos tanulók. Februártól heti rendszerességgel ismerkedtek a gyerekek a tűzoltóság munkájával, a gyakorlati feladatokkal. Itt kell megköszönünk Kondacs Zsoltnak, a szarvasi tűzoltóság munkatársának, hogy rendszeresen jött hozzánk és segítette a felkészülésünket! A csapat végül is a 7. helyezést érte el, úgy a megyei döntőn, hogy szinte hibátlanul teljesítették a feladatokat. Gratulálunk az elért eredményhez, jövőre is számítunk a csapatra! Gere Éva felkészítő tanár
A ,,jégről mentést” is meg kellett oldani a csapatoknak forrás: hír6
2010. május
15
ÁLTALÁNOS ISKOLA HÍREI Év végi alsós tanulmányi versenyek
MOZAIK TANULMÁNYI VERSENY A Mozaik Kiadó a 2009-2010. tanévben, immár harmadik alkalommal rendezte meg a tanév egészén átnyúló tanulmányi versenyét. A vetélkedés öt „otthoni”fordulóból áll, melynek során a tanulóknak saját tudásuk, könyvtáruk és az internet segítségével kell kitölteniük megadott határidőig egy-egy feladatsort a kiadó honlapján. Iskolánkból erre az idei esztendőben 38 tanuló vállalkozott. A verseny öt fordulója alapján legjobb eredményt elérő diákokat 2010. április 17-én, az ország hét városában várta az országos döntő. Mi ezen a napon 21 tanulóval vettünk részt a hozzánk legközelebbi helyszínen, Szolnokon, a Műszaki Szakközépiskola épületében rendezett végső megmérettetésen, ahol tanulóink a táblázatban szereplő igen szép eredményeket érték el. A tantárgy megnevezése után az induló versenyzők száma, a tanulók neve után pedig az elért helyezésük olvasható. Jó böngészést kívánunk mindenkinek! Matematika (5-6: 1668) (7-8: 1106) Molnár Dorottya 34. F.-Rekényi Marcell 38. Olasz Imre 43. Egri Laura 53. Szekeres Tünde 59. Sinka Balázs 60. Plentri Vivien 64. Olasz Éva 72. Taskó Gergő 113. Ambrus Réka 115. Egri Norbert 41. Magyar nyelv (684) Herceg Anita
A Mozaik csapat
8.
Földrajz (572) Herceg Anita Brusznyiczki Bettina Bagi Ivett Szabó Alexa Rába István Krizsánszki Imola
13. 15. 20. 32. 33. 37.
Biológia (975) Szalai Máté Szalai Zsolt
46. 48.
Természetismeret (1248) Sinka Balázs 10. Olasz Imre 27. Petrovic Maja 50.
Közeledik a tanév vége. Érzi ezt felnőtt és gyermek egyaránt. Lassan a tankönyvek vége felé járunk a tananyaggal, egyre sűrűsödnek a dolgozatok, a napocska is inkább kifelé hívogat a szabadba, elérkeznek a kirándulások. Végül, de nem utolsó sorban a végére érkezünk a tanulmányi versenyek hosszú sorának is. Május 4-5-én volt az utolsó megmérettetés matematikából. A tananyagtól kicsit eltérően, gondolkodtató feladatokkal nehezítették a tanító nénik a feladatlapokat. Tanulóink ügyesen vették az akadályokat. Eredményeik: 1. osztály: I. Egri Gergő II. Nyemcsok Edina III. Oncsik János 2. osztály: I. Ficzere Ferenc II. Kovács Benjámin III. Szekeres Zoltán 3. osztály: I. Erdélyi Dorka II. Egri Márk 4. osztály:
I. Kovács Emese II. Tasi László III. Dorogi Imola Molnárné Hürkecz Karolina
Április 22. - A Föld Napja Hulladékgyűjtés az iskolában
16
2010. május
HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS Herman Ottó Országos Biológiaverseny - megyei döntő Két olyan tanuló képviselte az iskolánkat ezen a versenyen, akik már tavaly is tapasztalatokat szerezhettek az ilyen jellegű megmérettetéseken is. Annál is dícséretesebb ez, hiszen ismét vállalták az egész tanéven átnyúló felkészülést. Az eredmények is igen dícséretesek: Rába István (7.a osztály) 3. helyezés Egri Norbert (8.a osztály) 10. helyezés Mindkettőjüknek gratulálok!
Elsősegélynyújtás Mindenki egyetért azzal, hogy az elsősegélynyújtási ismereteket mindenkinek el kell sajátítani. Azonban az egyetértés ezzel meg is szűnik. Van aki az iskolában tanítaná „órarendszerűen”, van aki a gépjárművezetéshez szükséges jogosítvány-megszerzéshez kapcsolja, van aki azt gondolja, hogy az emberek önszántukból részt vesznek majd ilyen képzéseken. Ennek a másképp-gondolkodásnak az a következménye, hogy az elsősegélynyújtási hajlamunkat ítélve, itt is az utolsók között kullogunk. Nekem meggyőződésem, hogy az elsősegélynyújtás oktatását még iskolás korban el kell kezdeni, és ha lehetséges akkor órarendszerűen, hiszen az alapos „elméleti” ismereteken kívül gyakorlati ismeretekre is szükség van. Szerencsés helyzetben vagyok, hiszen az iskolában hagyományai vannak az elsősegélynyújtás tanításának és a gyerekek is egyre nagyobb számban jelentkeznek a délutáni szakkörre. Természetesen ebben a tárgykörben sem maradhat el a versenyek rendezése. Két szervezet is: a Magyar Vöröskereszt és az Országos Mentőszolgálat is megrendezi a maga versenyét. Ennek is köszönhető, hogy ebben a tanévben már összességében 4 csapat indult az iskolánkból a különböző megmérettetéseken. A Vöröskereszt területi versenyén, csapatunk a 4. helyezést érte el. Csapattagok: Rába István (7.a), Kanti Dorottya (6.b), Olasz Imre (6.b), Plentri Vivien(6.b) és Sinka Balázs (6.b) osztályos tanulók. Az OMSZ versenyén három csapatunk is indult az ország 503 általános iskolás csapata között. A Nagy Martina-Németh Kitti Plentri Vivien csoport a 98. helyezést, a Bagi Ivett- Kanti Eszter Rába István-Szabó Alexa csoport a 49. helyezést, a Kanti Dorottya – Olasz Imre – Sinka Balázs csoport a 35. helyezést érte el az interneten zajló fordulók után. Ez utóbbi csapat részt vehetett a C s i l l e b é r c e n megrendezésre kerülő országos döntőn is, ahol derekasan helyt álltak. Itt szeretném, megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem a szarvasi mentőállomás dolgozóinak azt a segítségnyújtását, amellyel most a versenyekre való felkészülésünket segítették. A gyerekeknek is köszönöm a munkájukat és remélem, hogy az „elhivatottságuk” az elsősegélynyújtás iránt egész életük során megmarad!
SÜNI – Országos Komplex Csapatverseny ötödik osztályosoknak Amilyen színes a természet, olyan sokrétű versenyre hívta a Süni Magazin a gyerekeket. Fabó Ferenc, Házi Csaba, Nemcsényi Bence és Szabó Kristóf alkották azt a csapatot, akik három fordulón keresztül küzdöttek a döntőbe kerülésért. Habár ez végül is nem sikerült, mégis eredményesnek ítélhetjük a munkájukat, hiszen az országban 174 csapat oldotta meg a feladatokat és a mieink az összesítés alapján a 23. helyezést érték el. Gratulálunk Nekik és reméljük, hogy a természet iránti érdeklődésük, figyelmük továbbra is megmarad!
Kaán Károly Országos Természetismereti Verseny megyei döntője Már hosszú évek óta részt veszek tanítványaimmal ezen az 5-6. évfolyamosoknak szóló természetismereti versenyeken. Mégis most fordult elő először, hogy egy osztályból (jelenleg a 6.b osztályból), hat olyan tanuló is volt, aki képesnek érezte magát arra, hogy felkészüljön és egyúttal vállalta is a nem kis kitartást igénylő munkát. Így az évek óta megszokott egyéni foglalkozásokból, csoportfoglalkozások lettek. Az elért eredmények pedig a következők: Csík Andrea 4. helyezés Csík Dorottya 5. helyezés Petrovic Maja 6. helyezés Fekete-Rekényi Marcel 9. helyezés Kanti Dorottya 10. helyezés Olasz Imre 12. Helyezés Gratulálok, és remélem, hogy nem veszítenek ebből a lendületből jövőre sem! Gere Éva felkészítő tanár
Öveges József Fizikaverseny Az Öveges József Fizikaverseny megyei fordulójára több mint 70% teljesítménnyel, az iskolai fordulóról két tanuló jutott be Békésszentandrásról: Bodonyi Ádám és Egri Norbert. A megyei fordulón 10 gyerek mérte össze tudását Békés megyéből. Galilei életéről, elméleti kérdésekből és feladatmegoldásból állt a verseny. Bodonyi Ádám a dicséretes megyei 3. helyet, Egri Norbert pedig 1 ponttal lemaradva a 4. helyet tudta megszerezni. Munkájukért, felkészülésükért, tudásukért a verseny szervezői is elismerésben részesítették őket. Mi is gratulálunk nekik. Molnár Józsefné
2010. május
17
ISKOLA HÍREI
Dr. Bodnár Beáta egyéni ügyvéd Szarvas Lehel u. 3-5. B. lph. I.em. 2. Tel/fax:06-66-215-496 * mobil: 20-338-4242
[email protected] ügyvédi irodájában vállalja ingatlanok adás-vételének, bérletének közvetítését is az ország egész területén.
„Álmodtam egy világot magamnak, Itt állok a kapui előtt, Adj erőt, hogy be tudjak lépni, Van hitem a magas falak előtt.”
MEGHÍVÓ A békésszentandrási Hunyadi János Általános Iskola 8. osztályos tanulói szeretettel meghívják Önt és kedves családját
2010. június 12-én 9 órakor tartandó
Békésszentandrás, Bocskai u. családi ház nagy telekkel 4,5M Ft Békésszentandrás, dr. Dunai u. felújított családi ház 13M Ft Békésszentandrás, Dózsa Gy. u. 3 szobás családi ház 7,5M Ft Békésszentandrás, Harcsás belterületi építési telek, megosztható 6,5M Ft Szarvas, külterületi tanya beköltözhető 2M Ft Sirató 2 db 800m2-es beépítetlen terület 800.000 Ft/db Békésszentandrás, Hársfa u. családi ház 7,2M Ft Gondalaposi üdülősoron új építésű hétvégi ház 27M Ft Békésszentandrás, felújított igényes tanya 13,5M Ft Békésszentandrás, Sebestyén u. családi ház 6M Ft Békésszentandrás, Harcsás építési telek 800.000 Ft Budapest III.k. Váradi utca garzonlakás 9,5M Ft Budapest Kőbánya 42m2-es lakás 11,5M Ft Szarvas, Hunyadi u. 1,5 szobás téglaépítésű lakás 5,5M Ft Sirató legszebb részén dupla telek vízparti osztható 8M Ft Békésszentandrás zártkerti lakóház építésére alkalmas vízparti telek 6M Ft Békésszentandrás külterületi szántó 173.39 AK 3/4 része 3,642 M Ft
Békésszentandrás 80 m2 3 szobás összkomfortos családi ház nagy melléképülettel, garázzsal 13,5 M Ft. Szarvas, Szabadság 78. 3. emeleti 2 szobás, erkélyes lakás téglaházban 7,8 Mft Békésszentandrás, Hámán Kató új építésű családi ház 15.000.000 Ft.
BALLAGÁSI ÜNNEPSÉGÜKRE.
Bővebb információ és egyéb ingatlanok adatai az irodában!
A tanévzáró ünnepély időpontja a Hunyadi János Általános iskolában:
2010. Június 17. 17
00
MEGHÍVÓ Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestületének soron következő ülését összehívom, az ülésre a Képviselő-testület nevében tisztelettel meghívom. Az ülés helye: Községháza nagytanácskozó terme Az ülés ideje: 2010. május 27. (csütörtök) 16 óra Napirend előtt: Tájékoztató a Képviselő-testület lejárt határidejű határozatainak végrehajtásáról, valamint a két ülés között tett fontosabb intézkedésekről.
Iskolai agenda Május 21. 1700
„Sulivarázs”
Május 26.
Országos kompetenciamérés (4., 6., 8. évfolyam számára)
Június 7. 1700
„Miénk itt a tér” - Rajz- és kézműves kiállítás
Június 12. 900
Ballagás
Június 14.
Hunyadi nap
Június 15.
A szorgalmi időszak utolsó napja – tanítás nélküli munkanap 00
Június 17. 17 00
Június 25. 6
Napirendi pontok: 1. A Népjóléti és Turisztikai Bizottság beszámolója az átruházott hatáskörben végzett munkáról. Előadó: ifj. Barna Antal, a bizottság elnöke 2. Gyermekvédelmi beszámoló. Előadó: dr. Győri Gabriella jegyző. Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatának részéről dr. Mótyán Pálné és Albelné Benkő Beatrix családgondozók. Bölcsőde részéről Yetik-Takács Éva mb. intézményvezető. 3. A nagyközség egészségügyi helyzetéről szóló beszámoló. Előadók: gyermekorvosok, dr. Gémes Etelka fogszakorvos, dr. Fabó Ferenc háziorvos, dr. Olasz Imre háziorvos, Tóthné Szabó Ágnes gyógyszertárvezető. Védőnői Szolgálat részéréről Kovács Lászlóné és Gazsó Noémi védőnők. 4. Bejelentések
Tanévzáró ünnepély
Kérem,hogy a napirendi pontok fontosságára való tekintettel az ülésen megjelenni szíveskedjen. A testületi ülés írásos előterjesztése a Könyvtárban megtekinthető.
Balatoni jutalomkirándulás
Békésszentandrás, 2010. május 14. Hamza Zoltán polgármester
18
2010. május
VADÁSZOLDAL ,,A vadászat aktív természetvédelem”
Híres Magyar vadászok 16.
VADLEXIKON 94.
Fekete István ( 1900-1970 )
Cigány csaláncsúcs-Saxicola torquata
Nagy tisztelettel köszöntöm azokat az Olvasókat, akik megtisztelnek azzal, hogy elolvassák a vadászoldalam soronkövetkező részét. Ebben a lapszámban folytatva a híres vadászokat bemutató sorozatomat, Fekete Istvánt, mint vadászembert igyekszem majd bemutatni. A vadlexikon 98. részében pedig az érdekes elnevezésű madarat, a cigány csaláncsúcsot ismerhetik majd meg. Fekete Istvánnak mintegy 45 könyve jelent meg, és Jókai mellett a legnépszerűbb magyar írónak tartják. Sokan ismerik, azt viszont kevesen tudják, hogy izzig-vérig igaz vadászember volt. Hitvallása volt: „A természet költészetének feltárásával hozzájárulni ha csak egy kicsit is az ifjúság érzelmi kultúrájának fejlesztéséhez.” Somogyországban, Göllén született 1900. január 25-én, a községi tanító, az „iskolamester” fiaként. A somogyi táj és a természet szeretete inspirálja már felnőtt emberként, hogy megírja a kombájn mögött egerésző róka epizódját. Innen datálódik ismeretsége Kittenberger Kálmánnal, és életük végéig tart barátságuk. A család később Kaposvárra költözik, itt tesz hadiérettségit. Besorozzák, de a frontra nem kerül ki. 1918-tól több éven át katonáskodik megélhetési kényszerből. 1923-ban beiratkozik a Debreceni Mezőgazdasági Akadémiára, majd egy év múlva átiratkozik Mosonmagyaróvárra. 1926-ban diplomázik, és elhelyezkedik segédgazdatisztként a bakócai Majláth-birtokon. Itt ismerkedik meg élete párjával. 1929-ben, házasságkötésük után Ajkán vállal gazdatiszti megbízatást egy 6000 holdas birtokon. 1931-ben jelenik meg első írása a Kittenberger-féle Nimródban. A szerkesztő rövidesen főmunkatársává választja. Csató Kálmán révén munkakapcsolatba kerül az Új Idők lappal. 1936-ban megjelenik első regénye, ismert íróvá válik. 1940-ben már a Kisfaludy Társaság tagjává választják. 1941-ben előadói munkakörben dolgozik a Földművelésügyi Minisztériumban, és a család Budapestre költözik. Ekkor már ünnepelt író, neves magyar vadászok barátja. Az 1945-ös történelmi fordulat következtében félreállítják, zavaros körülmények között elveszti fél szemét. Alkalmi munkákból él, egy időben uszálykísérő, és patkányirtást is végez. Nagy nehezen állást kap a kunszentmártoni Halászmesterképző Iskolában. 1954-ben rokkantsági nyugdíjba vonul. 1955-ben jelenik meg a Kele, ettől kezdve az írás tölti ki az életét. 1970. június 23-án beteg szíve felmondja a szolgálatot. A Farkasréti Temetőben helyezik örök nyugalomba. 2004-ben adatik meg, hogy végső nyughelyén, Göllén temethessék el. Művei hét nyelven, milliós példányszámban jelentek meg. Vadászati témájú művei: 1940: Csí 1955: Lutra, Kele 1957: Tüskevár, Bogáncs 1959: Téliberek 1962: Kittenberger Kálmán élete 1965: Vuk 1965: Csend 1968: Barangolások 1973: Rózsakunyhó 1979: Ködös utak 1987: Erdei utakon 1987: Vadászatok erdőn, mezőn 1987: Derengő hajnal stb.
Élőhelye a már bemutatott rozsdás csaláncsúcséhoz hasonló, de inkább a szárazabb, bozontos területhez ragaszkodik. Az előbb említett madárnál zömökebb termetű és egyenesebb tartású. A hím feje és torka fekete, nyakán kétoldalt széles fehér folt húzódik. Szárnyán keskeny fehér szárnycsík látható. Hátoldala sötét, farkcsíkja világos. Melle rozsdavörös, h a s a s á r g á s f e h é r. Ő s z i tollazatában barnább és fakóbb. A tojó és a fiatalok hátoldala barna, fekete sávozással, és nincs fekete farkcsíkjuk. Ültében szárnyát és farkát gyakran megbillenti. Mindig valami kiemelkedő ponton üldögél, bokor csúcsán, kerítésoszlopon, kóró hegyén vagy az út mentén húzódó villanyvezetéken. Rendszerint alacsonyan repül. Feltűnő madár, mégis gyakran csak a kóró hegyén ülő hímek csicsergő énekéről vesszük észre őket. Néha kissé magasba
emelkedve énekel, majd kis kört leírva visszatér pihenőhelyére. Hangja ismétlődő „fid, csak, csak”. A nyílt területek madara. Kedveli a bokrokkal benőtt domboldalakat, a fiatal fenyveseket, de a vasúti töltések mellett, utak szélén és elgazosodott telkeken is megtelepszik. A hazai állomány Dél-Európában, illetőleg Észak-Afrikában telel át. Fészkét a földre építi, amit felülről mindig fűcsomó vagy valami más takar. Külső részét fűszálakból és mohából készíti, a belsejét szőrrel, tollal, esetenként üveggyapottal béleli. A tojó április elején rakja le 5-6 tojását, amelyeket egyedül melenget 13 napig. A fiókák felnevelésében mindkét szülő részt vesz. Kezdetben apró rovarokat hordanak, de később már szöcskét, sáskát is feletetnek. A fiatalok még a röpképességük előtt kiugrálnak a fészekből, és hamarosan önállóvá válnak.
A júniusi lapszámban a megkezdődött őzbakvadászatról olvashatnak majd, a vadlexikon 95. részében pedig a közismert seregélyt igyekszem majd bemutatni. Major Attila
2010. május
19
Kézilabda eredmények Az utóbbi mérkőzéseken gyakran a jó játék ellenére is csupán két ponttal sikerült gyarapítani a pontokat, melyben a játékvezetői ténykedések gyakran közrejátszottak.
Éjjel-nappali ügyelet Békésszentandrás, Fő u. 53.
CSIPAI LÁSZLÓ Tel.: 66-218-230 Mobil: 06-30/974-9031 Kiváló minőségű GRÁNIT síremlékek, vázák, sírkövek megrendelhetők kedvező áron! Érdeklődni: Csipai László, Fő u. 53. Telefon: 30/974-9031 Bemutatókert: Bagi Tüzép (Rákóczi u. felől)
Földtulajdonosok figyelem! Békésszentandrás, Öcsöd, Szentes külterületén Nagyobb területű szántóföldet bérelnék! Bérleti díj akár 40 KG BÚZA/AK! Lénárt Zoltán * Telefon: 06-30/240-4790
SÁNTA ZOLTÁN kőfaragó Vállal: - síremlékek készítése, - beton- és műkőkerítés elemek gyártása, - műkő-, gránit ablakpárkány, konyhapult, - gránit kertibútor, csobogó készítése. GÉPI KARCMENTES SÍRKŐTISZTÍTÁS! Cím: Köröstarcsa, Árpád tér 5. Mobil: 06-30/528-2081 Bővebb felvilágosítás: CSIPAI LÁSZLÓ Békésszentandrás, Fő út 53. Tel.: 30/974-9031
ÁBEL ÉS FIAI BT. 5561 Békésszentandrás, Fő u. 64. Szolgáltatásaink: - Teljes körű temetkezési szolgáltatás: - Éjjel-nappali ügyelet - Temetkezési kellékek széles választékban - Teljes körű ügyintézés (pl.: halotti anyakönyvezés, ÁNTSZ engedélyek beszerzése) - Sírkövek: - Műkő és gránit sírkeretek, síremlékek készítése - Régi sírok felújítása, javítása, tisztítása - Elhunyt hozzátartozóinak sírjait megrendelésre egész évben gondozzuk. Elérhetőségünk: Ábel Zoltán: 30/9584-877 Fedlap-készítés és síremlék cserénél kerettisztítás ingyenes.
Békésszentandrási KC - Mezőberény 16:18 (félidei eredmény: 9-8) Játékosok: Bagi Brigitta, Egriné Kovács Andrea (2), Lestyan-Goda Anna (3), Aszódi Mónika (2), Sinka Petra (1), Lénárt Anett (1), Perás Viktória (2). Csere: Lólé Emília és Rónyai Henrietta (kapusok). Árgyelánné Hangyás Tünde (2), Kondacs Renáta (2), Szilágyi Gréta, Rohoska Nóra (1). A mérkőzésen mutatottak alapján magabiztos vezetés, és sima győzelem mutatkozott, azonban az utolsó négy percben egy megnyert mérkőzést vesztettek el a Szentandrásiak. Kétsopronyi SE - Békésszentandrási KC 29-15 (félidei eredmény: 14-6) Játékosok: Bagi Brigitta, Egriné Kovács andrea (6), Lestyan-Goda Anna (1), Aszódi Mónika (2), Sinka Petrea, Lénárt Anett, Petrás Viktória (3). Csere: Lólé Emília és Rónyai Henrietta (kapusok), Árgyelánné Hangyás Tünde (2), Kondacs Renáta (1), Ugyan Hajnalka, Rohoska Nóra. Rendkívül tompa, dekoncentrált játékkal nem volt esély a jó napot kifogó Kétsopronyiak ellen. Békésszentandrási KC - Szarvas 27:28 (félidei eredmény: 1411) Játékosok: Bagi Brigitta, Egriné Kovács Andrea (4), Lestyan-Goda Anna (4), Aszódi Mónika (5), Sinka Petra (3), Lénárt Anett (1), Petrás Viktória (3). Csere: Lólé Emília és Rónyai Henrietta (kapusok), Árgyelánné Hangyás Tünde (6), Kondacs Renáta (1), Ugyan Hajnalka, Rohoska Nóra. A Szarvas kérésére előrehozott mérkőzés a várakozásnak megfelelően nagy küzdelmet hozott. A mindvégig kiegyenlített csatában többségében a Szentandrás kezében volt az előny, mely az utolsó percekben, a játékidő többszöri módosításával végül a vendégeket hozták ki győztesen, fontos pontokat rabolva a hazaiaktól, és egyben biztosítva a vendégek felzárkózását a tabellán. A mutatott játék alapján - mindkét résztvevő csapat és a nézők véleménye szerint is - a pontosztozkodás reálisabb lett volna. Békésszentandrási KC - Doboz 22:18 (félidei eredmény: 10-8) Játékosok: Lólé Emília, Egriné Kovács Andrea (6), Lestyan-Goda Anna (3), Aszódi Mónika (1), Árgyelánné Hangyás Tünde (5), Sinka Petra (1), Ugyan Hajnalka. Csere: Bagi Brigitta és Rónyai Henrietta (kapusok), Petrás Viktória (3), Kondacs Renáta (3), Lénárt Anett, Szilágyi Gréta. Hozta a Szentandrás a ,,papírforma szerinti” kötelezőt, szerencsére az őszi nagy esős ,,baki” helyett most a napsütés is segítette a játékot, így gólokban gazdagabb mérkőzéssel sikerült a nagyszámú közönséget szórakoztatni. Nagyon kellett már a győzelem. Hátralévő forduló: Június 5., szombat 16.00: Békésszentandrási KC - JALTE A bajnokságban még mindezek ellenére a Szarvas csapatával azonos pontot (17) birtokolva, jobb gólkülönbséggel még tartja a Szentandrás az 5. helyet, azonban nehezebb csatái lesznek a Szarvasnál, hisz többségében előtte tanyázó éllovasokkal kell még megvívnia harcát, így a bravúros pontszerzések elengedhetetlenek lennének. (A)
20
2010. május
Sakk hírek Az idei évben kevesebb hírt közöltünk a Szentandrási Híradóban, mint azt az elmúlt évben tettük. Ennek nem az inaktivitásunk volt az oka, hiszen mozgalmas és izgalmas évet hagytunk magunk mögött. A sakkszakosztály 2008. augusztus. 30-án alakult, ezért és a csapatbajnoki időpontok miatt is mi a nyári eseményeket számoljuk a kezdési, felkészülési időszaknak. Sokat dolgoztunk azért, hogy a békésszentandrási sakkélet ismét visszakerüljön a megyei és az országos vérkeringésbe. Célkitűzéseinkhez tartva magunkat sok versenyen vettünk részt ezzel hozva versenyzőinket formába, illetve a csapat átszervezéséhez szükséges nemzetközi FIDE pontokat is ezeken az eseményeken tudtuk megszerezni. Mi is igyekeztünk és ennek megfelelően a Békésszentandrás Kupát országos versennyé turbóztuk. A nyílt rapid kiírást 49 felnőtt versenyző fogadta el és adta le a nevezését rá, melyeknek jelentős többségét Békés Megyei sakkozó tette ki.
Megtelt a Körös Művelődési Ház nagyterme a sakkozókkal
Kezdő gyermeksakkozók nagy versenye Nagyon sokan és sokat tettek a verseny megrendezéséért, amelynek házigazdája természetesen, mint eddig oly sok éven keresztül Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzata volt, mi csupán a szakmaiságot tettük hozzá. Íme, amit a megyei honlapon olvashatunk az eseményről: ” Hamza Zoltán polgármester köszöntötte a szép létszámú és erős összetételű 9 fordulós mezőnyt. 48 fő indult a főversenyen és a kezdő gyermeksakkozók számára is rendeztek egy 5 fordulós
miniversenyt. Az első alkalommal kiírt verseny a példás rendezéssel méltán vívta ki a résztvevők elismerését. Nemcsényi Zsolt, Hévízi Róbert és segítőik nagyon jó munkát végeztek! Eredmények: 1. Petró József 8 pont, 2. Hegyesi Zoltán 8; /mindkettő Békési TE/ 3. Zalai Mihály OSE, 4. Mónus Zoltán OSE, 5. Flack Zoltán Dévaványa, 6. Kiss Balázs OSE 7. Révész Béla Békési TE, 8. Deák Zoltán Békési TE, 9. Brhlik György Békési TE 6-6 ponttal 10. Csipai Levente Békésszentandrás, 11. Radics László Békésszentandrás 5,5-5,5 pont Különdíjasok: Legjobb nem díjas ifi: Oláh Béla Békési TE Legjobb 14 év alatti: Varga Tamás Békési TE Legjobb szeniorok: Deák Zoltán és Brhlik György Békési TE Legjobb békésszentandrási: Csípai Levente Legjobb női versenyző: Korbely Györgyné 4 ponttal „ Véget ért a Békés Megyei Csapatbajnokság, amelyen az idén is a hatodik helyezést értük el. Íme a tabella: 1. Csaba Honvéd 40,5 2-3. Orosháza 34,5 2-3. Békés 34,5 4. Gyula 30,5 5. Dévaványa 27,0 6. Békésszentandrás 24,5 7-8. Szarvas 16,0 7-8. Battonya 16,0 Sokat elemeztem ezt az eredményt és közben arra gondoltam, hogy milyen szerencsések vagyunk mi békésszentandrásiak, hogy a játékosok és a csapatépítési szándék így találkozott. Persze a többi már nem szerencse, hanem tudás és munka kérdése volt. Érdemes megnézni, hogy mi vagyunk egyedül nagyközség, a többi nevező település mind városi rangot bír. Ennek ellenére, vagy talán pont ezért elmondhatjuk, hogy itt nálunk voltak a legjobb hangulatú fordulók megrendezve, nem mellékesen a legszínvonalasabb helyszínen, baráti hangulatban, ügyelve a vendégek ellátására is. Szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy Békésszentandrás nevére mindenkinek pozitív kép villan be az emlékeibe, olyan kép, ahová szívesen jön vissza. Az eredmények mellett ezt is fontosnak tartottuk az év folyamán. Pontszerzőink: Fulajtár Gergő 5,5 pont, Révész Norbert 3,5 pont, Fulajtár István és Bíró István 3-3 pont, Korbely Györgyné 2,5 pont, Palicska János 2 pont, Csípai Levente 1,5 pont, Győri Antal 1 pont, Jarabek Tibor ½ pont Terveink: Folytatni kívánjuk a megkezdett hagyományokat. Jövőre az ötödik helyezést tűztük ki célul a csapatbajnokságban. Minél több versenyre szeretnénk eljutni és ott egyre jobb eredményeket elérni. Nagy szertettel veszünk részt településünk rendezvényein, ahová baráti csapatokat hívunk majd meg. A megyében elsőként 24 órás villámversenyt szeretnénk megrendezni. A csapat átszervezése mellett folytatjuk a sakk népszerűsítését a gyermekek körében, reméljük egyre nagyobb sikerrel, hiszen ha valamiért, akkor ezért érdemes az egészet csinálni és mi tesszük a dolgunkat. Június 14-én sakk szimultánt tartunk a Hunyadi-nap keretén belül. Végezetül köszönjük a támogatóink segítségét: Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzata, Mozgáskorlátozottak Békésszentandrási Egyesülete, Petrás Ernő Képviselő Úr, Major Attila Képviselő Úr, Fulajtár György és családja Röfi Bt,Bagi Anna, Bagi Erika és családja, Vasadi László. Nemcsényi Zsolt szakosztályvezető