A Szeged-Szentmihályi Római Katolikus Plébánia Hírlevele IV. évfolyam 2007 húsvét
KEDVES SZENTMIHÁLYIAK! Amikor õsszüleink elkövették az õsbûnt – bár tettük következményeit hordozniuk kellett és hordoznunk kell – Isten megbocsátott nekik és megígérte a Messiást. Azóta is, valahányszor magunk ellen teszünk, Isten lehajol hozzánk és felemel bennünket. Íme egy csokor a Szentírás szavaiból válaszként azokra a negatív dolgokra, amiket magunkra mondunk:
Azt mondod, hogy: „Mindig aggódom, és frusztrált va-
Azt mondod, hogy: „Ez lehetetlen.”
Azt mondod, hogy: „Nem vagyok elégé eszes.” ;
Isten mondja: „Minden lehetséges.” (Lk. 18,27)
Te mondod: „Túl fáradt vagyok” Isten mondja: „Én megpihentetlek benneteket” (Mt. 11,28; 20)
Azt mondod, hogy: „Senki se szeret igazából.” Isten mondja: „Én szeretlek!” (Jn. 3,16; Jn. 13,34)
Azt mondod, hogy: „Nem megy tovább.” Isten mondja: „Elég neked az én kegyelmem” (2Kor. 12,9; Zsolt.91,15)
Azt mondod, hogy: „Nem tudom kiszámítani a dolgokat.” Isten mondja: „Egyengetni fogom ösvényeidet.” (Péld. 3,5–6)
Azt mondod, hogy: „Nincs erõm hozzá.” Isten mondja: „Mindenre van erõd.” (Fil. 4,13)
Azt mondod, hogy: „Ez nem éri meg.” Isten mondja: „Meg fogja érni.” (Rom 8,28)
Azt mondod, hogy: „Nem tudok magamnak megbocsátani.” Isten mondja: „Én megbocsátok neked.” (1Jn. 1,9; Róma 8,1)
Azt mondod, hogy: „Nem tudok gazdálkodni.” Isten mondja: „Én töltöm be minden szükségedet.” (Fil. 4,19)
Azt mondod, hogy: „Félek.” Isten mondja: „Nem félelemnek lelkét adtam neked.” (2Tim. 1,7)
gyok.” Isten mondja: „Minden gondodat REÁM vessed.” (1Pt. 5,7)
Azt mondod, hogy: „Nincs elég hitem.” Isten mondja: „Én adtam kinek-kinek a hit mértékét.” (Rom 12,3) Isten mondja: „Bölcsességet adtam neked.” (1Kor. 1,30)
Azt mondod, hogy: „Teljesen egyedül érzem magam.” Isten mondja: „Nem hagylak el, sem el nem távozom tõled.” (Zsid.13,5)
Isten azt mondja: „Akik ENGEM (Istent) szeretnek, minden egyaránt a javukat szolgálja” Tehát nem csak a jó dolgok áldásosak, hanem még a rosszak is áldássá vállnak. Ha nem látsz mást az életedben, csak egy mínuszt (a rossz dolgok):
– Azt Isten áldássá, vagyis plusszá fogja változtatni... Ez az Õ egyedülálló csodája. A mínuszra húzz egy pici vonalat és máris a javadra válik a dolog...
+ Minél nagyobb mínusz van az életedben, annál lelkesebben adj hálát az Ég Urának, hogy milyen hatalmas pluszt fog belõle alkotni. Emeljük tekintetünket az idei Húsvétkor is a Megfeszített Szeretetre és merítsünk erõt az Õ szeretetébõl a mi életünk hétköznapjaihoz! Kívánok mindannyiuknak áldott Húsvétot! Laczkó István plébános
2
AZ UTOLSÓ VACSORA Hol lehetett az a ház, amelynek emeleti termében Jézus a tanítványokkal együtt elköltötte az Utolsó Vacsorá? Nyilvánvaló, hogy az õskeresztények számára drága és fontos volt ez a helyiség, de Krisztus rejtõ szándéka, amellyel nem akarta közismertté tenni a helyet, mind a mai napig érvényesül, mert az evangélistáknál hiába keresünk támpontot arra, hogy megtaláljuk. Az a ház, amelyben Jézus tanítványaival megülte az Utolsó Vacsorát, titokzatos homályban maradt elõttünk. Gustaf Dalman, a híres Palesztina-kutató így fejezi be az Utolsó vacsora termérõl szóló hagyomány vizsgálatát: „Ha az Utolsó vacsora nem is a ma látható teremben zajlott le, Jézus megváltó halálának emlékezetét a legõsibb idõktõl fogva ünnepelték ezen a helyen. Itt volt legelsõ otthona a kenyértörésnek és a kehely megáldásának, amivel a tanítványok megemlékeztek az Úrról. Ezért itt kell keresnünk az összes keresztény templomok anyját.” Estére kelve Jézus tanítványaival együtt megérkezett. A húsvéti lakoma szertartásához négy kehely-áldás tartozott. A vacsora kezdetekor az elsõ kelyhet megtöltötték borral és vízzel. A házigazda elmondott felette két áldást. Ezt követõen hozták az asztalra a kovásztalan kenyeret és a zöld salátát. A házigazda, miután kezet mosott, hálaimát mondott felettük, megkóstolta és szétosztotta. Most következett a sült bárány. Közben mgöltötték a második kelyhet, és a ház ura röviden elmagyarázta az ünnep jelentését. Jahve csodatetteit népe javára és az Egyiptomból való kiszabadulást. Ekkor valamennyien elénekelték a Hallel zsoltárok elsõ csoportját, a 113–118. zsoltárokat. Ismételt kézmosás és hálaimádság után elfogyaztották a húsvéti bárányt, kovásztalan kenyérrel és keserû salátával. Most megtöltötték a kelyhet harmadszor, s ezt nevezték az „áldás kelyhének”, mert ennél a kehelynél adtak hálát a lakomáért. Végezetül a negyedik kehely következett, amelynek elfogyasztása közben énekelték a Hallel zsoltárok második részét, és ezzel véget ért a húsvéti vacsora. Jézus e szertartás szerint ülte meg övéivel a húsvéti vacsorát. Az evangélisták nem mondták el részleteiben, azt azonban feljegyezték, ami szokatlan volt, ami nem tartozott az ószövetségi vacsora szertartásához: Jézus, halálának emlékezetére, a kenyeret és a bort testévé és vérévé változtatta, és átadta tanítványainak! A kenyértörés és a kehely fölötti áldás gesztusait használta, és a harmadik kehelyhez kapcsolta végakaratát, de ezeknek egészen sajátos tartalmat adott. Mert a zsidók vacsorájában a kenyér meg a bor az áldás után is ugyanaz marad: emberi táplálék és ital. Jézus kezében a kenyér és a bor más tartalom hordozójává válik, amint ezt a szavai világosan kifejezik. Ezért több az Eucharisztia ünneplése a puszta „testvéri lakománál”. Jézus tudta, hogy az Atya mindent a kezébe adott, s hogy Istentõl jött és Istenhez tér vissza. Mégis fölkelt a vacsora mellõl, levetette felsõruháját, fogott egy vászonkendõt, és maga elé kötötte. Aztán vizet öntött egy mosdótálba, majd hozzáfogott, hogy sorra megmossa, és a derekára kötött kendõvel megtörölje tanítványai lábát” (Jn 13,1–5). A megjegyzés, amely a lábmosás közben hangzott el, hogy tiszták vagytok, de nem mindnyájan”, lidércnyomásként nehezedett az asztaltársaságra. Jézus azonban nem is-
mer megalkuvást. Ezért az elsõ falatok után megszólal: „Egy közületek elárul engem”. Valamennyien megdöbbentek. Az evangélisták kétséget kizáróan elmondják, hogy Júdás árulása abban állt, hogy megmutatta a zsidó hatóságoknak azt a helyet, ahol a legkisebb feltûnéssel és minden csõdület kizárásával letartóztathatták Jézust. Az apostol árulása rejtélyekkel telt marad, mert nem ad rá elegendõ magyarázatot a pénzvágy. Jézus azt mondta: „Vannak közöttetek, akik nem hisznek. Mert Jézus kezdettõl fogva tudta, hogy kik azok, akik nem hisznek, és hogy ki fogja õt elárulni” (Jn 6,64). A vacsora folytatódott tovább. A húsvéti vacsora szertartása szerint a kenyértörésre nem a vacsora elején került sor, hanem a tulajdonképpeni étkezés megkezdésekor. A családfõ kezébe vette a lángos formájú kenyeret. Miután felemelkedett fekvõhelyérõl az asztal mellett, mindannyiuk nevében elmondja az áldó imádságot: „Áldott légy Jahve, Istenünk, Világ Királya, aki a földbõl elõhoztad a kenyeret. Áldott légy Jahve, Istenünk, Világ Királya, aki enni adod nekünk ezt a kovásztalan kenyeret”. Erre valamennyien ráfelelték: „Amen”. Ekkor minden résztvevõnek letört egy darabot a kenyerébõl, és odanyújtotta nekik. Jézus ehhez a perchez kapcsolódóan teszi az újat. „Kezébe vette a kenyeret, áldást mondott, megtörte és odanyújtotta nekik” (Lk 22,19). Nem volt szokásban, hogy a nyújtott kenyér mellé magyarázó szavakat fûzzenek, Jézus azonban hozzáteszi: „Ez az én testem, mely értetek adatik”. És megparancsolja a tanítványoknak, hogy majd ezt ismételjék: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” A bárány húsának elfogyasztása után itták a harmadik kelyhet. A házigazda ülve, jobbjával átvette a kelyhet, mélyen az asztal fölé nyújtotta, és mindenkiért elmondta az elõírt imádságot: „Az irgalmas Isten méltasson minket a Messiás napjára és az eljövendõ világ életére, adjon békét nekünk és egész Izraelnek. Mondjátok rá: Amen!” Majd ivott a kehelybõl, ami jel volt arra, hogy ki-ki saját kelyhébõl ihat. Jézus ezzel szemben a harmadik kelyhet körbeadja a tanítványok között: „Vegyétek és osszátok el magatok között” (Lk 22,17), és ismét magyarázó szavakat fûz hozzá: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben, mely értetek kiontatik” (Lk 22,20). És ezzel a paranccsal fejezte be: „Ezt tegyétek, valahányszor isztok belõle az én emlékezetemre!” Szokás volt, hogy a húsvéti vacsora után az asztaltársaság még egy kicsit együtt maradjon komoly beszélgetésre. Jézus a halálról kezd beszélni. A végrendeletét adja át nekik: „Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymst! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást. Arról tudják majd meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt” (Jn 13,34–35). A közeli elválás bejelentése a tanítványokat félelemmel és szomorúsággal töltötte el. Ezért Jézus elsõ szava a biztatás, és ez a bátorító tónus mindvégig uralkodik a beszédben: „Ne legyen nyugtalan a szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek. Atyám házában sok hely van. Ha nem így volna megmondtam volna nektek. Azért megyek el,
3 hogy helyet készítsek nektek. Ha aztán elmegyek, és helyet készítettem nektek, újra eljövök, és magammal viszlek benneteket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok” (14,1–3). A tanítványokkal folytatott beszélgetés csúcsát a szõlõtõrõl szóló példabeszéd jelenti: „Én vagyok a szõlõtõ, ti vagytok a szõlõvesszõk. Aki bennem marad és én õbenne, az bõ termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek. Aki nem marad benne, azt kivetik, mint a szõlõvesszõt, és elszárad. Összeszedik, tûzrevetik és elég. Ha bennem maradtok, és a tanításom is bennetek marad, akkor bármit akartok, kérjétek, és megkapjátok” (Jn 15,5–7). Miután búcsúbeszédét befejezte, Jézus fölemelte a tekintetét, és imádkozni kezdett: „Atyám, eljött az óra. Dicsõ-
Karinthy Frigyes
ítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsõítsen téged... Keljetek föl, menjünk!” (17,1. sk.). Részletek Gerhard Kroll SJ Jézus nyomában címû könyvébõl. A szerzõ jezsuita teológus, aki a régészet eredményeit ismertetve keresi a választ arra a kérdésre, hogy a hagyomány fonalát követve hogyan lehet visszajutni a történeti Krisztushoz. Összeállította: Fejes Ferenc
BARABBÁS
A harmadik nap alkonyán pedig kilépett a bolt keskeny kapuján, és csendesen megindult az úton. Két oldalt füstölögtek a romok. Lent a kiszáradt árok fenekén találta az elsõt azok közül, akik Pilátus háza elõtt kiáltozták Barabbás nevét. Elfeketült nyelvvel vonított a vörös felhõk felé. Megállt elõtte, és így szólt: – Itt vagyok! Az pedig felnézett rá, és zokogni kezdett. – Rabbi, rabbi! – zokogott. És a mester szelíden folytatta. – Ne sírj! Állj fel és jöjj velem! Mert visszamegyek Jeruzsálembe, Pilátus háza elé és új törvényt kérek magamra és reátok, akik Barabbást választottátok, s akikkel ezt mívelte Barabbás. A nyomorult pedig feltápászkodott és az õ öltönyét megragadta. – Mester! – kiáltott elfulladva és könnyek között – ó mester, jövök! Mondd meg, hogy mentsem meg magam! Mondd meg, mit tegyek! Mondd meg, mit mondjak! – Semmit, mondta õ szelíden – csak azt, amit három nap elõtt kellett volna mondanod, mikor Pilátus megállt a tornácon és megkérdezett titeket: „Kit engedjek el hát közülük, Barabbást, a gyilkost, vagy a názáretit?” – Ó, én bolond! – kiáltott a nyomorult fejét öklével verve, – ó, én bolond, aki Barabbást kiáltottam! Barabbást, aki ide juttatott! – Jól van – folytatta szelíden a mester – most jöjj hát velem Pilátus háza elé, ne törõdj semmivel, ne figyelj semmire, csak rám, és amikor én intek neked, kiáltsd egész szívedbõl és egész tüdõdbõl: „A názáretit!”; mintha azt kiáltanád: „Az életemet!” Az pedig követte õt. És találnak útközben egy másik nyavalyást, akinek Barabbás elvette házát, feleségét, gyermekét és szemeit kiszúratta. És õ homlokon érinté csendesen kezével és így szólt: – Én vagyok az. Jöjj velem Jeruzsálembe, és amikor én kezemmel érintelek, kiáltsad: „A názáretit!”; mintha azt kiáltanád: „A házamat! A gyermekemet! A szemem világát!” Az pedig felzokogott és követte õt. És találtak még másikat is, kinek lábai és kezei kötéllel voltak összekötve és nyakára hurkolva, õt magát pedig arccal lefelé bûzhödt mocsárba nyomta le Barabbás, tetvek és csúszómászók közé. Odament hozzá, és megoldotta kötelékeit, és így szólt: – Ismerlek téged. Te költõ voltál, aki a lélek rajongó repülését hirdetted: Jöjj velem, és amikor intek, kiáltsad: „A názáretit!”; mintha ezt kiáltanád: „A szabadságot! A léleknek és a
gondolatnak a szabadságát!” Az pedig megcsókolta az õ saruját és csak a szemével könyörgött, mert a szája még tele volt sárral. És így mentek tovább, és egyre több béna és sánta és nyomorult bélpoklos csatlakozott hozzájuk, akiket Barabbás tönkretett. És mindegyik külön-külön zokogva verte mellét és könyörgött neki, hogy intsen majd, ha kiáltani kell: „A názáretit!”; mintha azt kiáltanák: „Békesség, békesség! Békesség e földön!” Estére pedig megérkeztek Jeruzsálembe, Pilátus háza elé. Pilátus a tornácon ült és estebédjét költötte Barabbással, a gyilkossal. Kövéren és fénylõ arccal ültek ott, nehéz borokat ittak, és drága ételeket ettek arany edények fenekérõl: skarlátpiros palástjuk messze világított. A názáreti pedig, élén a sokaságnak, mely követte õt, a tornác elé járult és felemelvén átszegezett kezeit, szelíden szólni kezdett: – A pászkák ünnepe nem múlt még el, Pilátus! Törvény és szokás, hogy húsvétkor egyikét az elítélteknek elbocsátod, úgy, ahogy a nép kívánja. A nép Barabbást kívánta, engem megfeszítettek – de vissza kellett térnem halottaimból, mert láttam, hogy a nép nem tudta, mit cselekszik. E sokaság mögöttem megismerte Barabbást és most új törvényt akar. Kérdezd meg õket újból, amint a törvényeinkben meg vagyon írva. Pilátus pedig gondolkodott, aztán vállat vont, és kiállván a tornác szélére, csodálkozva nézett végig a sokaságon és szólt: – Hát kit bocsássak el már most, Barabbást, vagy a názáretit? És akkor õ intett nekik. És ekkor zúgás támadt, és mint a mennydörgés, zengett fel a sokaság. És a sokaság ezt kiáltotta: „Barabbást!” És rémülten néztek egymásra, mert külön-külön mindegyik ezt kiáltotta: „A názáretit!” A Mester pedig halovány lett és megfordulván végignézett rajtuk. És külön-külön megismeré mindegyiknek az õ arcát, de e sok arcból egyetlen arc lett az esti homályban, óriási fej, mely ostobán és gonoszul és szemtelenül vigyorgott az õ arcába, véres szemei hunyorogtak és szájából büdös lé szivárgott és torkából úgy bömbölt rekedten: „Barabbást!”; mintha azt hörögné: „Halál! Halál! Halál!” Pilátus pedig zavartan lesütötte az õ szemeit és mondá neki: „Te látod...” Ó pedig bólintott fejével és csendesen felmenvén a lépcsõn, kinyújtotta kezeit a hóhér felé, hogy kötözze meg.
4
ISKOLÁNK Amikorra ez az írás megjelenik, addigra valószínûleg már minden nagycsoportos óvodás gyermek szülei eldöntötték, hogy szeptembertõl melyik iskola padjait fogja koptatni hétéves kisiskolásuk. Szerencsére vége annak a néhány évig tartó átmenetnek, amikor sokak szerint nem volt valami felemelõ érzés falunk iskolájába járni. Megvilágosodott ugyanis, hogy a szentmihályi Gárdonyi Géza Általános Iskola, amely a kecskéstelepi Fekete Istvánról elnevezett iskola tagiskolája, ugyanúgy megállja a helyét az általános iskolák között, mint bármelyik városi, csak még pluszt is nyújt diákjai számára. És itt nem elsõsorban a szép, új tornateremre, a kis létszámú osztályokra, a családias légkörre, a tehetségesebb gyermekek elõrébbjutását elõsegítõ különórákra, szakkörökre, hittanórákra, a modern számítógépteremre gondolok, hanem az emberközeli, természetbarát környezetre. Hab a tortán a gyönyörûen gondozott, parkosított udvar muskátlikkal, orgonabokrokkal, a tiszta levegõ, a madárcsicsergés, melyet nem zavar meg az autók és buszok zaja. Mindezek olyan egyedi, megbecsülendõ adottságok, amelyekkel nem sok városi iskola büszkélkedhet. Szentmihálynak 1873-tól van saját iskolája. Elõtte, 1857-tõl a város úgynevezett mozgó kisiskolát szervezett a falu részére. 1868-ban kérték elõször, hogy létesítsenek itt egy állandó iskolát. A város által emelt, mai Kapisztrán út 56. szám alatti épületben az 1873/74-es tanév elején indulhatott meg az elemi, népiskolai oktatás. A zsindellyel fedett iskolaépület elõtornácból, tanterembõl, padozott szobából, konyhából, éléskamrából és különálló színbõl állt. A tanterem – ahol egyszerre, összevontan hat osztály tanult – berendezését egy asztal, egy szekrény és egy fali ingaóra képezte, tanszerként egy írófalitábla, 24 olvasótábla, Magyarország és Szeged térképe, egy földgömb és egy számológép (mechanikus) szolgált. Az iskola elé 1881-ben állókeresztet állíttatott a helybéli, iskolai gondnok tisztét is ellátó Berta Mihály és neje Nyári Veron. Az 1913-ban fölvett vagyonleltár szerint az iskola egy szobával bõvült, és telefonnal is rendelkezett. A fokozatosan egyre nagyobb diáklétszám az egyetlen tanítóra elképesztõen nagy feladatot hárított a különbözõ korcsoportok eltérõ tananyagát is figyelembe véve, s különös tekintettel arra, hogy a tanítónak még az ismétlõ iskolásokkal is kellett vasárnap foglalkoznia. Az 1930-as évektõl Tenk Imre és felesége, Kiss Mária tanítók lakták az épület utcai részében lévõ szolgálati lakást. A mai szóhasználatban „régi iskola” vagy „középsõ iskola” megszûntét követõen Vedres Gyuláné tanító lakott az épületben. Az alsó iskola 1908 májusa és 1909 márciusa között épült a Maty-híd közelében, a mûút és egy dûlõút határolta saroktelken, a mai Kapisztrán út 102. szám alatt. Az épület hat kisebb helyiségbõl áll, tornáccal rendelkezik. 1915-ben Mucsi József, Szabó János és felesége tanított egész nap több váltásban a tanítóhiány miatt. 1922-ben 120 beírt tanuló volt. A tanítás két iskolában, több teremben szétosztva folyt, sõt már a szertárat és a tanári szobát is tanteremként használták. Ebben az idõben hat elemit és három ismétlõ (vasárnapi) iskolai évet végeztek a diákok. A fiúk számára a KALOT (Katolikus Legényegylet) másfél esztendõs tanfolyamot szervezett, amin 8–10 fõs csoportokban vettek részt Újszegeden, a Vegykísérleti Intézetben. A két világháború között a tanfelügyelõ látogatásakor a szegény gyerekeknek cipõt osztottak az alsó iskolában, ahol az 1930-as években Rényi Károlyné tanítónõ lakott nyugdíjba vonulásáig. A téglahomlokzatú épületben 1975-ben még iskolát jelöltek. Nem sokkal ezután könyvtári raktárként szolgált a tanterem az 1990-es évek
közepéig, amikor le akarták bontani az épületet. A lakrészben nyugdíjasként halálukig benne laktak az 1945 után idekerült tanítók, Tarnai József és felesége. Tarnai tanító bácsira így emlékezik Kovács Lászlóné Varga Rózsika: „ … szóljak arról a falusi tanítóról, akivel minden bizonnyal Bartók és Kodály is mély hálával szorítana kezet. Tarnai József nevét lexikonok ugyan nem emlegetik, de már tanítványáét igen… Ebben jóllehet nem az övé az összes érdem, de a jó indítás neki köszönhetõ. Tanári képesítés nélkül, csak tanítói tisztében adta át nekünk úgy minden igaz szép szeretetét: nem tanította a népdalt, hanem azt a szeretetet adta a nép és zenéje iránt növendékeinek is, amellyel õ szerette azt, a rajzórák mûvészettörténet-foglalkozásain pedig ízlésünket formálta mesteri kézzel.” Az alsó iskola jelenleg magántulajdonban, használaton kívül van. A másik, ún. régi, vagy középsõ iskola mintegy tíz esztendõn át otthont adott az óvoda egyik csoportjának a 70-es, 80-as években, jelenleg büféként szolgálja a falubelieket. Az új iskola 1928-ban épült a Gárdonyi Géza u. 6. szám alatt, a kivitelezés Gerõ Béla munkája. Elsõ igazgatója Szabó János, aki a Szentmihályteleki Gazdasági Népkör titkári teendõit is ellátta. Tanító Almási Ferenc volt, a Gazdakör jegyzõje, aki késõbb második igazgatóként 1935-ig vezette az iskolát. 1931-ben Breinovics Vilmos készítette el a két tantermes, tanítói lakással bíró, elemi népiskola bõvítési tervét, amely a korábban L-alakú, de U-alakúra kiegészített épületben az egyházi szertartásoknak is helyet biztosított. Templomépítés híján a két új tanterem spanyolfallal összenyithatóan épült meg egy szentélyfülkével, s az iskola államosításáig ott folytak a misék. Az épület akkor új, hátsó bejáratát kereszttel szerény tympanon koronázta, melyet két váza fogott közre (ez jelenleg is látható). 1936–39 között Tuskó László volt az iskola igazgatója. Felesége, a fölvidéki Kildvárdi Mária fõzõtanfolyamot tartott a szentmihályi asszonyokból álló, Vég Schneider Etelka tanító szervezte Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége tagjainak. Az iskola helyet adott a Szentmihályteleki Ifjúsági Egyesületnek is. Népszínmûveket – többek között a Sári bírót, a Falu rosszát, a Bor címû színdarabot – valamint karácsonyi betlehemes játékokat tanultak és adtak elõ. A jelmezes szereplõgárda Tenk Imre színigazgatót dicsérte. A társadalmi és közéletnek nemigen létezett más fóruma abban az idõben, az iskola töltötte be a szellemi központ szerepét. A világháború elõtt és után Füzesi József irányította az iskolát, aki kulturális mûsorokat is szervezett, és a leventék oktatását végezte. 1949-ben a hetes volt a legjobb osztályzat, a tanító csillagot tûzött a legjobb diák blúzára, ami egy hétig volt érvényes. 1949-ben Szalma János vette át az igazgatói teendõket. Pedagógus feleségével, Pusztaszeri Irmával élt az iskola háromszobás szolgálati lakásában. Nyugdíjba vonulásukat követõen az igazgatói szolgálati lakást az iskola céljaira alakították át a 70-es években. Az iskola késõbbi igazgatónõje, Gyenge Balázsné így emlékezett egykori munkahelyére: „1961-ben kerültem Szentmihálytelekre. Három iskola mûködött akkor. A fölsõ tagozat az új iskolába járt. A legrégebbi, középsõ iskolába az elsõ és második osztály járt Vedres tanító nénihez. Az alsó iskolában a harmadik, negyedik osztály tanult a Tarnai házaspárnál. Mind rendkívül jó pedagógusok voltak. Szalma igazgató bácsi nagy fegyelmet tartott, mind a gyerekek, mind a pedagógusok között A gyerekek féltek is tõle, de igazságossága és következetessége miatt szerették is. Mindig azt mondtam, és a kollégák is, hogy ez a falu és az iskola a béke szigete.”
5 Az egykori orosztanár, Gaizer tanárnõ így gondol vissza a szentmihályi évekre: „… nagyon jó volt látni az összetartó családokat, nagymamákat. Mihályteleken matriarchális társadalom van, az anyák tartják össze a családot, és a nagyszülõk is segítenek ebben. … Ibivel (Katona Józsefné rajz-földrajz szakos tanár volt) összetalálkoztunk, és én kezdtem megismerni a falusi életet. Belvárosi gyerek voltam, távol állt tõlem a falusi élet, azt hitték, lenézem, pedig nem így volt. Az ember ebben a szituációban nem azt érzi, hogy különb a másiknál, hanem inkább kisebbségi érzése van, mert fél, hogy nem fogadják el. Ibi azt mondta, hogy nem kell félni, itt a faluban õszinte, becsületes emberek élnek, akik még meg tudták õrizni hitüket.” Jómagam is ebben az iskolában végeztem, és továbbtanuláskor jöttem rá igazán, mennyire sokat jelent, hogy addig hol tanultam. Középiskolában már az elsõ napokban kiderült, hogy a Gárdonyi egy olyan iskola, amely nemcsak oktat, hanem az életre is nevel. Ma már ha visszagondolok kisiskolás éveimre, nem elsõsorban az jut eszembe, hogy mit tanultam fizikából vagy matekból, hanem az, hogy mennyire jókat lehetett játszani a nagyudvaron, milyen jó volt segíteni a gyakorlókertben, a parkosításban, diószedésben, de ott voltunk, ha a cseresznyét, almát vagy mogyorót kellett szedni és enni az iskola saját termésébõl. Emlékezetesek a testnevelés órák, melyek télen gyakran teltek hógolyózással, szánkózással kinn a szabadban, tavasszal pedig futással a Szent Jánosig és vissza, vagy biciklizéssel a Bodom-oldalon. Környezet és biológiaórán élõben figyelhettük meg a madarakat és növényeket a természetben, foghattunk orvosi piócát a Holt-Tiszában, vagy tanulmányozhattuk a kisbocik viselkedését a helyi termelõszövetkezetben. Bejártuk kerékpárral a Maty-ér környékét, meglátogattuk a TSZ üvegházait is. A falusi iskolának van még egy hatalmas nagy elõnye: az egy osztályba járó gyerekek az iskolai órákon kívül is egy közösséget alkotnak. Délutánonként és hétvégén együtt játszanak, tanulnak. Szerencsére a legtöbb szülõ ezeket a szempontokat veszi figyelembe, amikor iskolát választ gyermekének, hiszen aki tehetséges, bármelyik oktatási intézményben megállja a helyét, és ami biztos: a helyi iskolában sem hagyják elkallódni a jó képességûeket, hiszen jut idõ bõven minden gyerekre. Ez így volt mindig, és jelenleg is így van. Bármelyik iskolát is választják, vagy választották gyermekeik számára, megszívlelendõ a bölcs gyermekpszichológus, dr. Vekerdi Tamás mondása, aki a következõket fogalmazta meg: „…pusztító divatként söpör végig a szülõk világán az a téves gondolat, felismerés, hogy a mai rohanó, teljesítményelvû világban a tanulást nem lehet elég korán kezdeni. Ez természetesen tévedés. Nem abból lesz az irigyelt topmenedzser, akinek topmenedzserképzését már megkezdték az óvodában idegen nyelvekkel, számítógépekkel, dzsúdóval, karatéval, netán lovaglással és tenisszel, hanem abból, aki teljes értékû kisgyerekkort tölthetett el, és ugyanígy persze további életkorokat is, kisiskolás, kamasz, majd ifjúként. Ami megint csak azt jelenti, hogy érzelmi biztonságban nõhetett fel, spontán utánzással tanult kisgyerekkorában, és nem túl korán tanítva, javítgatva. Mindennap volt ideje a szabad játékra, a rohangálásra a szabad levegõn, és megkapta mindennapos meseadagját is.”
Molnárné Szekeres Judit Forrás: Ozsváthné Csegezi Monika: Sanctus Szeged-Szentmihályig
Mychaeltõl
Gyenge Balázsné és Gaizer tanárnõ visszaemlékezéseirõl bõvebben is olvashatnak a közelmúltban megjelent, Szentmihályi életutak címû könyvben.
Sík Sándor
DOLGOZATÍRÁS Dolgozatírás. „Mi szeretnék lenni?” Nagy nyári csend. Egy-egy toll serceg olykor, (Még több rágódik szájakban laposra.) Egy szõke fej rágöndörül egészen Az írkalapra. (Csak kis poca rajta, Az is csak mert a szomszéd fészkelõdik!) Másik hirtelen fölkapja fejét És fölmosolyog huncutul felém. (Ki tudja, milyen furcsaságot írt le, Vagy micsoda bolond õszinteséget!) Mert törvény: írni csak olyat szabad, Amit maga lát, gondol, hall az ember.) Meg másik (vérszegény jeles-diák), Ül mozdulatlan, karbafont kezekkel; Hanyagul biztos arcvonásain Felírva (titkon lesi: látom-e?) „Már kész vagyok, nekem ez kis dolog.” Megint másik (egy szuszogó kövérke) Olyan nehezen töri a fejét, Hogy a két arcán csorog a verejték. Mert nagy dolog az, hogy kibõl mi lesz: Orvos? pilóta? mérnök? utazó? Ó, tudja mind, hogy mi szeretne lenni, (Tízéves korban tudja még az ember) És le is írja mind, szerelmesen, Hogy akkor, majd ha! – milyen nagyszerû lesz! Csak itt-ott kel egy-egy nehéz sóhajtás: Tudom biztosan: ez most arra gondol, Hogy még odáig milyen messze van. De akkor, akkor, – akkor lesz csak élet. Csak írjatok, kis népem, szabadon, Szökelljen bátran szárnyas vágyatok, Ne halljátok az Olló csattogását, Amely lenyesni szárnyatokra vár. Ne tudjátok meg még nagyon sokáig, Embernek lenni hogy milyen nehéz! S hogy még annál is nehezebb talán Jó embernek, és boldognak (e kettõ Csak egy emberben fér meg, és azért Oly ritka mind a kettõ). Jaj, kicsik, Hogy oszthatnám el annyivá magam, Ahányan vagytok, hogy kemény magamból Verhetnék minden buksi fej fölé Védõtetõt, – nap ellen, zápor ellen, Ragadozó ellen, rossz ember ellen, A csendes mélybõl majd-majd felmocsárló Szegény csúf rossz-magatok ellen!
6
„ÉNEKELJ AZ ÚRNAK EGÉSZ FÖLD!” Szerda. Mindjárt fél hét. Gyorsan! Induljunk! Nehogy elkéssünk az énekóráról! A Plébánia lassan „megtelik”, az énekkar már készen is áll, megpendülnek a gitárok és felcsendül az énekszó: „A szeretet hosszan eltûr. A szeretet nem irigy. Igen a szeretet, Az igaz szónak Mindig csak örül.” Valahogy a szerda, már nem is szerda énekpróba nélkül, pedig milyen nehezen is indult minden. Az elején mindenkire jutott még legalább öt üres szék, de most Istennek hála egyre többen és többen vagyunk, egyre szebben és hangosabban szállhat dalunk. A legelején még én sem jártam, az édesanyám viszont igen. Mindig látszott rajta, hogy örömmel indult el otthonról minden szerdán az énekórára és miután hazaért, még sokáig jókedvûen és boldogan dudorászott és énekelgetett. Mindig megkérdezte, hogy elmegyek-e vele, én sokáig nemet mondtam, de aztán egyszer mégiscsak elmentem. És azóta? Azóta ott ragadtam. Megszerettem ott és megszerettem énekelni. Hiszen milyen szép is, ha együtt vagyunk, együtt énekelünk,
még akkor is, ha ez csupán heti egy alkalmat, egy héten mindössze egy órát jelent. Viszont ez az egy óra is elég arra, hogy egy kicsit kikapcsolódjunk, és nyugalomra, harmóniára találjunk az éneklésben. Nagy öröm, hogy minden hónap második vasárnapján, a szentmisén is bemutatkozhat és szerepelhet énekkarunk, sõt tavaly még a Passiót is elénekelhettük. Ha pedig valami nem éppen úgy sikerül, ahogyan az a kottában írva vagyon, folytatjuk tovább, énekelünk, dúdolunk, vagy éppen hümmögünk tovább, remélem még nagyon nagyon sokáig. Eddig, ha bárkinek említettem, hogy Szeged-Szentmihályon van egy gitáros énekkar, mindenki csak csodálkozott azon, hogy egy ilyen piciny falu, mint a mienk saját énekkarral büszkélkedhet. Egy kisebb csodának tartom én is, hogy e kicsiny falunknak énekkara van, amely ráadásul idõrõl idõre új tagokkal bõvül és erõsödik. Továbbra is szeretettel várunk Mindenkit! Nem kell aggódni, hiszen üres székünk mindig lesz és a Plébánia ajtaja sosem lesz zárva azok elõtt, akik szívesen jönnek el szerdánként egy kis közös éneklésre, énekelve imádkozásra, hogy a mindennapok rohanásából kilépve megálljunk egy kicsit, és eltöltsünk egy órácskát együtt, szeretetben. Bende Tünde
„72 ÓRA KOMPROMISSZUM NÉLKÜL” Március 16. és 18. között egész Magyarországon megmutathatták a fiatalok, hogy mi rejlik bennük! Az Ausztriában több éven át óriási sikert aratott akciót elsõ alkalommal szervezték meg hazánkban. A fiatalok három napon át bizonyíthatták, hogy a társadalmi szolidaritás, a környezetvédelem nemcsak hasznos, de szórakoztató is lehet. Néhány akció Szegedrõl: segítség a Tappancs Alapítvány állatmenhelyén; idõs emberek lakásának takarítása, régi szerzetesi sírok takarítása a belvárosi temetõben; idõsek látogatása, segítség a tavaszi takarításban, kertészkedésben. Szentmihályi fiataljaink is bekapcsolódtak az akcióba. Március 16-án megtisztították az utcákat a szeméttõl. Reméljük, jövõre az akció még nagyobb visszhangra talál, és a hívek által felajánlott sütemények is több gazdára találnak, mint az idén.
Indulás elõtt a csapat
7
KARITÁSZ A tavalyi év õszén folytattuk tevékenységünket, több programot is szerveztünk. Havi rendszerességgel szerveztünk ruhabörzét, mely több érdeklõdõt vonzott. Többen hoztak újabb ruhaadományokat, és a hozott ruhákból is többen válogattak. A számunkra már feleslegessé vált ruhanemûkbõl (amelyekbõl sok volt, ill. régebb óta vártak gazdára) tudtunk juttatni a mozgáskorlátozottak egyesületének is, ahol nagyobb szükség volt rá. Novemberben az „Idõsek – magányosok karácsonyára” elkészítettünk a meghívókat. A közös munkálkodáson idõsebbek, fiatalabbak egyaránt részt vettek. November 19-én az Egyházmegyei Karitász szervezésében, Erzsébet napi kenyeret osztottak fiatal önkénteseink a vasárnapi misén résztvevõknek, ezáltal emlékezve Szent Erzsébetre, aki segítette embertársait. Jelezve, hogy ez a karitász és minden krisztushívõ küldetése. Az idei évben immár második alkalommal vettünk részt az Egyhámegyei Karitász karácsonyi vásárának elõkészületeiben. Levelezõlapokat készítettünk kereszt-szemes hímzéssel és fonalgrafikával. A karácsonyi vásár bevételébõl az idei évben is tüzelõ-támogatást kaptak azok, akik erre rászorulnak. Szentmihály lakosai közül két család részesülhetett ebben a támogatásban. December 12-én a magányos, idõs embereket közös ünneplésre hívtuk, ahol az iskolás gyerekek és az Ifjúsági csoport tagjai szép mûsorral örvendeztették meg a meghívottakat. Köszönjük a Gárdonyi Géza Általános Iskola diákjainak és felkészítõ tanáruknak, Dr. Lászlóné Varga Erikának, valamint a Ifjúsági csoport fiataljainak a színvonalas, szívmelengetõ elõadást. Az ünnepi mûsor után mézeskaláccsal, pogácsával, teával, sós süteménnyel vendégeltük meg õket. Sokan elfogadták meghívásunkat, és meghatódva köszönték meg, hogy gondoltunk rájuk. Minden meghívottnak ajándékcsomagot nyújtottunk át, melyet tartós élelmiszerekbõl állítottunk össze. A rendezvény költségeit az Egyházmegyei Karitász által támogatott pályázaton nyert pénz, illetve a plébánián a karitász csoport rendelkezésére álló összeg (az Erzsébet napi perselypénz 60%-a illetve a Szent Antal persely bevétele) fedezte. Azokat, akik nem tudtak eljönni, a csoport tagjai meglátogatták, és személyesen vitték el nekik az ajándékot. A magányos, idõs emberek mellett négy család is részesülhetett a támogatásban. A 2007-es évben szeretnénk folytatni a ruha-börze akciók szervezését, a tavasz beálltával, havi egy alkalommal. Terveink szerint elsõként március 31.-én szombaton de. 9-11 óráig Továbbra is várjuk a fölöslegessé vált ruhanemûket, illetve szeretettel látjuk azokat, akik válogatnak belõle. Mayer Istvánné Kati
ISTENNEK SEMMI SEM LEHETETLEN! > Ha testben – lélekben erõtlen vagy, mondd ki: Krisztus az én erõm. > Ha csüggedsz és félsz, bátorodjon a szíved. Ha aggódsz és szorongsz, vesd Rá minden gondodat. > Ha csalódtál, engedd, hogy szóljon hozzád erõteljes, vigasztaló szava. > Ha elestél, engedd, hogy fölemeljen. Ha kételkedtél, higgy: Krisztus föltámadt. > Ha távolról ismerted Õt, hidd, hogy a közelébe kerülhetsz és bízzál benne nagy, várakozással teli, reménykedõ bizalommal. > Ha tudsz, úgy bízzál, mint egy gyermek! > Ha senki nem hisz a csodákban, nem is lesznek többé. Te higgy bennük. Ne a mesék csodavilágában, hanem a feltámadt Krisztus barátságában és feltétlen hûségében. Minden más helyett Õ legyen a te Istened: útmutatód, bátorítód, bölcsességed, erõsséged és reménységed! > Várjad Õt az életed emeleti termében: azon a helyen, ahol élsz, abban a helyzetben, amiben vagy körülményeiddel, kérdéseiddel és sok kedves emberi arccal: azokkal, akiket a szívedben hordozol. > Várjad Õt megjátszás nélkül, önmagad adva, gyermeki õszinteségben: öleld át, mint a szeretett tanítvány vagy érintsd meg sebhelyeit, hogy kisimuljanak tamási kételyeid, kilátástalanságaid, és megszülessen szívedben a bizonyosság:
Jézus Krisztus él!
8
FONTOS! 2006 június 19-tõl, Kartal József SchP atya nyugdíjba vonulása miatt Gyulay Endre – akkor még – megyéspüspökünk összevonta a röszkei és a SzegedSzentmihály-i plébánia lelkipástori ellátását és mindkét egyházközséget rám bízta. Ez egyelõre Szentmihályon csak a hétköznapi szentmisék idõpontjában hozott változást. Különös figyelmet igényel azonban a temetések idõpontjának a kitûzése is, mivel ütközhet röszkei temetési idõponttal. Ezért kérem, hogy a temetés idõpontjának eldöntése, újságban való meghirdetése elõtt, egyeztessenek idõpontot velem is személyesen vagy a 30/28 90 119-es mobil számon. Laczkó István plébános
Köszönjük mindazoknak a támogatását, akik befizették a házszentelésekor vagy azóta az idei egyházi hozzájárulást. Továbbra is rendezhetõ a szentmisék után és a sekrestyében csekk is kérhetõ, de átutalással is elküldhetõ az egyházközség OTP-nél vezetett bankszámlaszámára (Római Katolikus Plébánia, Banksz. 11735005-20498092).
Örömmel értesítjük a szentmihályi lakosokat, hogy megjelent
Anyakönyvi hírek április–szeptember
Kovács Lászlóné Varga Rozália Fejes Ferenc Molnárné Szekeres Judit
ELHUNYTAK
Szentmihályi életutak c. könyve Megvásárolható Fejes Ferencnél Hasító u. 6. Tel.: 06-20-56-28-557 Ára 1 800 Ft
Február Kispéter Mihályné Tanács Gizella 91 évesen † 2007 február 28-án
KERESZTELÉS
Miserend Hétfõ Szerda Péntek Vasárnap
18:00 18:00 18:00 9:00
Keresztút Örömmel tapasztaltuk, hogy az elõzõ évekhez képest megnõtt a keresztúton részt vevõk száma. Idén még egy alkalommal van lehetõségünk végigjárni Krisztusunk keresztútját. Március 30-án, pénteken plébániánk ifjúsági csoportja vezeti az elmélkedést.
ÜNNEPI SZERTARTÁSREND április 5 – Nagycsütörtök április 6 – Nagypéntek április 7 – Nagyszombat április 8 – Húsvétvasárnap április 9 – Húsvéthétfõ
Január Vecsernyés Tamás 59 évesen † 2007 január 19-én
19:00 19:00 20:00 9:00 9:00
Pipicz László és Giliga Tímea kisfia Tamás Szül.: 2006 június 14-én Ker.: 2007 március 25
RUHABÖRZE A PLÉBÁNIÁN 2007. március 31-én 9–11 óráig
Hittanos foglalkozás középiskolásoknak pénteken 1830-tól.
GYERE EL TE IS! Szentségimádás Minden hónap elsõ vasárnapján fél kilenctõl szentségimádást tartunk templomunkban. Kérjük a kedves híveket, igyekezzenek ezeken a vasárnapokon korábban jönni, és a szentségimádáson is részt venni.
A Szeged-Szentmihályi Római Katolikus Plébánia Értesítõje. Kiadja a Szeged-Szentmihályi Római Katolikus Plébánia l 6710 Szeged, Palánta u. 2. Tel.: 62/427-466 l email:
[email protected] l Felelõs kiadó: Laczkó István plébános l Nyomtatás: SIGILLUM 2000 Bt., Kökörcsin u. 17.
