Sándorfalvi Kisbíró
XIV. évfolyam 4. szám
2010. május
Legyenek büszkék városukra!
Kedves Sándorfalviak!
Hetente legalább négyszer átautózom városukon. Szeretem ezt a települést. Nagyon sok szállal kötődöm ide. Dóc község hosszú ideig Sándorfalva Nagyközség társköz-
sége volt, 1980. március 1-től a dóci könyvtárban dolgoztam, ami még akkor a Petőfi Sándor Emlékkönyvtár fiókjaként működött. Édesapám szülei innen költöztek Dócra, de a rokonok még most is Sándorfalván élnek. A kislányom – aki most várja első unokámat – Sándorfalvára járt iskolába. Sorolhatnám még, de nem teszem. Rendkívül szép lett az Ady Endre utca, a templom tér, s látom, hamarosan elkészül az autóbusz pályaudvar is, szépen halad az iskola építése, a polgármesteri hivatalban biztosított az egyenlő hozzáférés esélye. Ami nagyon közel áll a szívemhez a KÖNYVTÁR. Igen, így, csupa nagy betűvel. A dokumentumtár bővül, szépül és akadálymentessé válik. Tudom, hogy még nagyon sok pályázatuk van folyamatban, ami még inkább széppé teszi ezt a kisvárost.
Legyenek büszkék, hogy ebben a dinamikusan fejlődő városban élhetnek, dolgozhatnak. A város vezetésének szívből gratulálok. Önöknek, kedves sándorfalviak pedig ahhoz, hogy jó képességű embereket választottak a város vezetőinek, akik na-
gyon szeretik a települést. A képviselőknek munkájukhoz sok sikert és jó egészséget kívánok. Önöknek pedig, kedves sándorfalviak, a lehető legjobbakat kívánom. Tóth Margit Dóc Község polgármestere
Vidáman telt a majális Hangulatos sétány
épül a Nádastóig
Nyári meleg köszöntött ránk az idei majálison, ahol a focié és a kutyáké volt a főszerep. A Sportpályán a XIII. Tóth János Labdarúgó Emléktornán két korosztályban zajlottak a küzdelmek, a Május 1. téren pedig igazi kutyamajálison nézelődhettek az érdeklődők. A legügyesebb kutyusoknak délután a díjakat Tari József, a MEOE Szegedi Szervezet Magyar Kutyafajták Tagozat vezetője, Pischoff Ferenc és Kakas Béla polgármester úr adták át. A színpadon Rácz Trió zenés gyermekműsora nyitotta a prog-
ramok sorát, majd a Nosztalgia Néptáncegyüttes táncolt a Kenderes Zenekar zenéjére. A színpad előtt a sándorfalvi gyerekek mutatták be karate tudásukat. Dobó Sándor nótái után a Városi énekkar és a Budai Sándor Citerazenekar közös produkciója következett. 16 órakor az X-Faktor című televíziós műsorban még versenyben lévő Just4 Stylez lépett fel. A napot a Pont 4 együttes műsora zárta. BSKK Részletes beszámolók a 10-11. oldalon.
Sándorfalva Város Önkormányzata 22.117.857 forint európai uniós támogatást nyert a 135/2008 (X.18.) FVM rendelet alapján az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból Falumegújításra és -fejlesztésre igénybe vehető támogatás jogcímen sétaút létesítésére. A támogató határozatot 2009. november 6-án vette át az Önkormányzat. A támogatás mértéke a beruházás összes elszámolható nettó kiadásának 100 százaléka. A fejlesztés során Sándorfalva külterületén az Erdő sor utcától a Nádastóig 1.020 m hosszú, 180 cm
széles, térkővel burkolt, 35 db kandeláberrel megvilágított sétány épül, a meglévő földút közelében, attól 5-10 méteres távolságban. A sétány lehetővé teszi a gyalogosok és biciklisek számára a biztonságos és élményszerű közlekedést a Nádastóhoz, továbbá a Kővágó dűlői zárkertekben élők mindennapi közlekedését könnyíti meg. A sétány mellett 4 db pihenőhely is kialakításra kerül padokkal és hulladékgyűjtővel. A beruházáshoz szükséges engedélyek beszerzése folyamatban van, az építési munkálatok tervezett befejezése 2010. július.
2
Városi Újság
Önkormányzati Hírek 2010. április Április 29-ei, rendes képviselő-testületi ülésen a polgármester tájékoztat-
a Szolgáltató Ház felújítása, korszerűsítése; a testület egyelőre arról határo-
ta a testületet és a sándorfalviakat, hogy az április 1-jei testületi döntést,
zott, hogy megvizsgálják a korszerűsítés módját, idejét, költségét.
a „Sándorfalva Nádastó Szabadidőpark” támogatási összegének lemondá-
A Sándorfalva Térségi Alapfokú Művészetoktatási Intézmény intézmény-
sáról, határidőben továbbították a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügy-
vezetőjének 2010. augusztus 14-én lejár az egy éves határozott időre szóló
nökséghez. A testület fenti határozatával a korábbi beszámolóinkban érin-
megbízatása. A tisztség betöltésére pályázatot írtak ki. A beérkező jelent-
tett okok miatt lemondott a Szabadidőpark projekt megvalósítására el-
kezésekről négytagú – Kakas Béla polgármester, Nógrádi Erika MOIS el-
nyert pályázati támogatásról, így a beruházás egyelőre nem valósulhat meg.
nök, Szaniszló József MOIS alelnök és Vágó János oktatási szakértő – vé-
Ugyancsak az elmúlt hónap eseményei közt számolt be a jegyző arról, hogy
leményező munkacsoport javaslatait figyelembe véve a júliusi testületi ülé-
Sándorfalván a 2010. évi országgyűlési választások első fordulója érvényes
sen dönthetnek.
és eredményes volt, így nem került sor második forduló megrendezésére.
A testület jóváhagyta a Dél-alföldi Regionális Környezetvédelmi Társu-
A Csongrád megye 4. sz. egyéni választókerületébe tartozó Sándorfalván
lás Társulási Megállapodásának módosítását. A 2004-ben alakult Társulás
Vincze László Mihály, a FIDESZ-KDNP jelöltje szerzett egyéni kerületi
alapokmányában többek között pontosításra került a Társulás célja, felada-
országgyűlési mandátumot.
ta, a döntéshozatal rendje, a szavazati arányok, a csatlakozás és a kiválás.
A testület módosította a pénzbeli és természetbeli szociális ellátásokról
Elfogadták a Szegedi Regionális Hulladékkezelési Programhoz csatlako-
szóló rendeletét. A módosított rendelet rendezi, illetve pontosítja a közfog-
zott települések (köztük Sándorfalva) Hulladékgazdálkodási Tervének fe-
lalkoztatásban történő részvételt akadályozó, kizáró feltételeket, a méltá-
lülvizsgálatát, egyben meghatározták a jövőben elérendő hulladékgazdál-
nyosságon alapuló ápolási díjat, az átmeneti segély felhasználhatóságának
kodási célokat is. Módosították a Dél-alföldi Térségi Hulladékgazdálko-
körét, a kamatmentes kölcsönt és az adósságkezelési szolgáltatást.
dási Társulás Konzorciumi Szerződését.
A testület elfogadta a 2009. évi költségvetési beszámolót. A tájékoztatóból
A képviselők döntöttek arról, hogy a Kölcsey utca 45. szám alatti óvoda
kiderül, hogy az önkormányzatnak 2009-ben sem voltak pénzügyi gond-
telkéből későbbi értékesítésre új telket alakítanak ki és az ingatlan műve-
jai, intézményei zavartalanul működtek, ellátási színvonalukat megőriz-
lési ágát a tényleges állapotnak megfelelően rendezik.
ték. Az önkormányzatnak nyújtott támogatásokból 105 millió forint volt
Miután a Sándorfalva–Szatymaz Szennyvíz-, Csatorna Beruházó Társu-
Európai Uniós támogatás, míg a kiadások közül 239 millió forintot fordí-
lás sikeresen szerepelt a belterületi szennyvízelvezetést és -tisztítást szol-
tott az önkormányzat beruházásra, felújításra, fejlesztésre. A szabad pénz-
gáló létesítmények létrehozására kiírt KEOP-1.2.01. fordulójában, most
maradvány 36 millió forint.
nagy erőkkel folyik az 1. fordulóban vállalt feladatok teljesítése és a 2. for-
A képviselők elfogadták a 2009. évi belső ellenőrzésről szóló jelentést. Az
dulóban történő részvétel előkészítése. Így e témában több fontos döntést
ellenőrzés az alábbi négy területet érintette: a normatív állami támogatá-
meghozott a testület. A 2. fordulós részvételhez igazolni kell, hogy a Tár-
sok elszámolása, a pénzkezelés rendje, a céljelleggel átadott pénzeszközök
sulásra eső saját forrás rendelkezésre áll. Az elvárt saját forrás és az eddig
elszámolása és a vagyongazdálkodás. Az ellenőrzés mind a négy területen
befizetett érdekeltségi hozzájárulások különbözetének finanszírozására ka-
azt állapította meg, hogy a folyamatok a belső szabályzatoknak és a jogsza-
mattámogatott társulási hitelt vesznek fel. A kamatkedvezmény igénybe-
bályoknak megfelelően zajlanak.
vételének feltétele, hogy a Társulásban részt vevő önkormányzatok nyilat-
Megtárgyalták a Szegedi Kistérség Többcélú Társulás Közoktatási Intéz-
kozzanak arról, hogy a beruházás üzembe helyezésétől számított öt éven
ménye (Pallavicini Sándor Iskola és a Pipacs Óvoda) 2009. évi költségve-
belül csatornatámogatásra nem tartanak igényt. A Társulásban a polgár-
tésének végrehajtásáról szóló beszámolót. Az Intézmény a központi támo-
mester akadályoztatása esetén Kónya József képviseli Sándorfalva Város
gatásának növekedése és a takarékos gazdálkodás eredményeként 20,4 mil-
Önkormányzatát, a Társulás Pénzügyi Bizottságának elnöke Sebestyén
lió forint támogatást utal vissza az önkormányzat részére.
András, míg sándorfalvi tagja Kalapács Zoltán lesz. Végezetül döntöttek
A testület áttekintette és elfogadta az önkormányzati tulajdonú nem la-
arról is, hogy megállapodnak a majdani szennyvíz-csatorna beruházás-
kás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásáról szóló tájékoztatót. Az Önkor-
sal érintett, a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ (KKK) kezelé-
mányzat négy helyen rendelkezik ilyen ingatlanokkal: a Széchenyi utca 24.
sében lévő állami tulajdonú ingatlanok és utak használatáról a KKK-val.
szám alatt (Szolgáltató Ház), a Széchenyi utca 26. szám alatt (volt mozi),
Dr. Tülkös Marianna
Széchenyi utca 15. szám alatt és az Egészségházban. Hosszú távon indokolt
JOGI TANÁCSADÁS Az Esélyek Háza minden hónap harmadik szerdáján, 15.00-17.00 között, a Vakok és Gyengénlátók Csongrád Megyei Egyesületének épületében (Szeged, Bocskai u. 11.) jogi tanácsadást szervez. A tanácsadást mindazon potenciális ügyfelek vehetik igénybe, akik valamely fogyatékosságuk, szociális helyzetük, anyagi vagy egyéb akadályozottságuk miatt érdekeiket nem tudják érvényesíteni, illetve jogi sérelmeiket, ügyeiket nem tudják orvosolni. Az ügyfélfogadást dr. Pusztai Judit tartja, akihez a következő telefonszámon lehet bejelentkezni: 06 (62) 313 679 vagy 06 (20) 455 4830. Csongrád Megyei Esélyek Háza Esélyegyenlőségi Iroda Szeged
www.sandorfalva.hu
Kiadó: Móranet kht. Igazgató: Duka Félix e-mail cím:
[email protected] web: www.sandorfalva.hu Készült 3200 pld. Nyomda: Typo-alfa kft. Felelős szerkesztő: Márton Gábor Szerkesztőbizottság: Az önkormányzat munkatársai
3
Sándorfalvi Kisbíró Szolgáltatás-fejlesztés Sándorfalva és Dóc könyvtáraiban
16,4 millió forint könyvtári programokra Sándorfalva Város Önkormányzata, Dóc Községi Önkormányzattal konzorciumot alkotva, 16.486.132 forint európai uniós forrást nyert a két település könyvtárának szolgáltatás fejlesztésére. Sándorfalva Város Önkormányzata Dóc Községi Önkormányzattal konzorciumot alkotva nyújtotta be pályázatát a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében kiírt „TudásdepóExpressz” A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erősítése az élethosszig tartó tanulás érdekében – Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését szolgáló fejlesztés című felhívására. A pályázat nyert és az Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatósága 16.486.132,- forint összegű európai uniós támogatásra érdemesnek ítélte.
A fejlesztés keretében interaktív könyvtári honlapot alakítunk ki, ami lehetővé teszi egyes könyvtári szolgáltatások (pl. kölcsönzés meghosszabbítása) otthonról történő elérhetőségét. Hírlevelet indítunk. Az olvasáskultúra fejlesztése érdekében kampányt folytatunk le, kulturális programokat, előadásokat, felolvasó esteket, író-olvasó találkozókat, emlékesteket szervezünk. Rejtvényfejtő-, vers és mesemondó versenyt rendezünk. A könyvtárosok, munkájuk hatékonyabb ellátása érdekében képzéseken vesznek részt. A támogatási szerződést aláírtuk. A programok augusztus végén kezdődnek és 2011. év végéig tartanak. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.
Gyermeknap
a Budai Sándor Kulturális Központban
2010. május 29-én (szombaton) 9.00-12.00 óráig
Kékesi Dóra Sándorfalva Városfejlesztő Közhasznú Nonprofit Kft.
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.
9.00 Kézműves foglalkozás Aszfaltrajz-verseny Palacsinta party KRESZ vetélkedők 10.00 A Budai Bábszínház meseelőadása A további programokért keresse szórólapunkat!
Évrôl évre látványosan csökken az illegális hulladéklerakás
Szemétszedési akció a zöldövezetben megszervezte a heti rendszeres szemétszállítást. A kellemes tavaszi délelőttön az akcióban a város intézményeinek dolgozói, civil szervezetek, egyesületek 156 fővel vettek részt és 2,7 tonna hulladékot gyűjtöttek össze. Az előző években helyi vállalkozók segítségét kértük nagy teljesítményű munkagépek tekintetében, az idei évben erre nem volt szükség. Egy kis betekintés a múltba (gyűjtött hulladék mennyisége évente): 2007. év: 200 tonna 2008. év: 138 tonna 2009. év: 28 tonna
A tavasz beköszöntével a hagyományoknak megfelelően a Városüzemeltetési Kft. szervezésében, immár negyedik alkalommal került megrendezésre a város zöldövezetét érintő
nagytakarítás. Az előzetes felmérések során – amelyet együtt végeztünk a helyi erdész szakemberekkel – megállapítható volt, hogy a szemét mennyisége az előző évekhez képest
nagymértékben csökkent. Ez a tény – az illegálisan lerakott szeméthalmazok számának csökkenése – egyértelműen magyarázható azzal, hogy az önkormányzat a külterületeken is
www.sandorfalva.hu
Ezek a számok hűen tükrözik a javuló tendenciát, és reményeink szerint az illegális hulladékhalmazok pár év múlva eltűnnek a város zöldövezetéből. Tisztelettel kérünk minden sándorfalvi lakost, hogy tegyünk meg mindent együtt városunk tisztaságáért, természeti értékeinek megóvásáért!
4
Városi Újság A POLGÁRMESTERI HIVATAL KÖZLEMÉNYE ISMÉTELT TÁJÉKOZTATÓ A HELYI IPARÛZÉSI ADÓZÁST ÉRINTÕ 2010. ÉVI VÁLTOZÁSOKRÓL
Tisztelt Adózó! Tájékoztatjuk, hogy: - 2010. május 31-én esedékes elszámolandó 2009. évi adókülönbözetet az önkormányzati adóhatóság felé kell meg fizetni. - A korábbi évek gyakorlatától eltérően ezen fizetési kötelezettségről, a 2010. szeptember 15-ei, illetve 2011. március 15-ei előlegről fizetési meghagyást nem küldünk ki, mivel 2010. január 1-től az 1990. évi C. törvény 41. §-a ezen kötelezettségünket nem írja elő. Kérjük az adózókat, hogy amennyiben lehetséges bevallási nyomtatványukat személyesen hozzák be hivatalunkhoz, mivel az átvételkor az azonnali ellenőrzés megtörténik és a fizetendő, illetve visszatérítendő adóról azonnali tájékoztatást adunk, továbbá a 2010. szeptember 15-ig és 2011. március 15-ig az APEH felé fizetendő adóelőleg összege is ellenőrzésre kerül. Felhívjuk az adózók figyelmét, hogy ezen összegeket Önöknek kell számon tartani és esedékesség időpontjában az APEH meg felelő számlájára befizetni. - Amennyiben a változásokkal kapcsolatban kérdés merülne fel, úgy Hivatalunknál személyesen ügyfélfogadási időben vagy telefonon a 06 (62) 572 968 számon érdeklődhetnek.
Lakossági felhívás csapadékvíz-elvezetô árkok tisztítására Tájékoztatom a tisztelt lakosságot, hogy Sándorfalva Város Képviselő-testülete 6/2010. (III.25.) önkormányzati rendelete a település tisztaságáról és rendjéről 4.§ /1/ bek. alapján a közterületen levő árkok, nyitott csatornák, folyókák, átereszek tisztítása, a csapadékvíz akadálytalan elfolyásának biztosítása – az ingatlan előtti szakaszra terjedően – az ingatlan tényleges használójának, il-
letve tulajdonosának kötelessége. A fenti rendelet 15.§ (1) és (2) bek. 4./ pontja szerint, aki ezen kötelezettségének nem tesz eleget, szabálysértést követ el és 30.000,- forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. Kérem a tisztelt lakosságot, hogy a belvizes időszak elmúltával – annak érdekében, hogy városunkban a későbbiekben se jelentsen problémát a belvíz elvezetése, valamint a csapadékvíz akadálytalanul elfolyhas-
son – az ingatlanuk előtti árokszakaszt tisztítsák ki! A földmedrű árkoknál az átereszek alsó szintjéig legalább egy lapátnyi szélességben, míg a betonelemekkel burkolt árkok esetében a teljes szélességében szíveskedjenek a felgyülemlett homokot, iszapot eltávolítani. Az átereszek tisztítására szolgáló eszközt a Sándorfalva Városüzemeltetési és Szolgáltató Közhasznú
Nonprofit Kft.-től díjmentesen lehet igénybe venni. Az árok szélére elhelyezett csatornaiszapot az Városüzemeltetési Kft. előzetes bejelentés után térítésmentesen elszállítja. Telefon: 06 (62) 572 970 Együttműködésüket előre is köszönöm: Kakas Béla polgármester
Választás 2010
Csongrád megyei eredmények Megyénkben a választásra jogosult 337 ezer főből az első fordulóban csaknem 210 ezren jelentek meg az urnák előtt, az akkor leadott voksok közül több mint 1500-at találtak érvénytelennek. Az érvényes listás szavazatok pártok közötti megoszlása a következő volt: Párt neve FIDESZ-KDNP
kapott érvényes szavazat 105 579
Jelölt neve
14.602
54,06
Dudás Zoltán Sándor
Jobbik
4.903
18,15
MSZP
4.481
16,59
50,72
Csenki Mihály
MSZP
42 413
20,38
Jobbik
33 157
15,93
Rabi Mihály
LEHET MÁS A POLITIKA
15 941
7,66
MAGYAR DEMOKRATA FÓRUM
5 347
2,57
CIVIL MOZGALOM
5 135
2,47
582
0,28
A leadott szavazatok alapján a megyében kiosztható összesen 6 területi listás mandátumból ötöt kiosztottak, egy pedig az országos listára került fel. A kiosztott mandátumok megoszlása: a Fidesz-KDNP 3, az MSZP és a Jobbik 1-1 képviselői helyhez jutott. Csongrád megye 4. számú egyéni választókerületének eredményei A névjegyzék zárásakor eredetileg szereplő 60.819 választópolgáron kívül igazolással 1.064 főt vettek fel. A 61.958 főből szavazóként megjelentek 39.373-an, ebből érvénytelenül szavazott 254 fő. A 39.095 érvényes szavazat így oszlott meg a jelöltek között:
%
FIDESZ-KDNP
Dr. Torgyán József
MIÉP
Kapott érvényes szavazat
Vincze László Mihály Bedő Tamás Albert
%
Jelölő szervezet(ek)
CIVILEK
1.700
6,29
TORGYÁN-KISGAZDA-KOALÍCIÓ
731
2,71
MDF
592
2,19
Az első fordulóban egyéni képviselői mandátumot szerzett: Vincze László Mihály (Fidesz-KDNP).
Csongrád megye országgyûlési képviselôi Fidesz-KDNP B. Nagy László (területi lista – Csongrád megye) Bodó Imre (Csongrád megye 1. vk.) Dr. Bohács Zsolt József (Csongrád megye 3. vk.) Farkas Sándor (Csongrád megye 5. vk.) Kalmár Ferenc András (területi lista – Csongrád megye) Dr. Lázár János (Csongrád megye 6. vk.) Mágori Józsefné (Csongrád megye 7. vk.) Magyar Anna Mária (területi lista – Csongrád megye) Nógrádi Zoltán (Csongrád megye 2. vk.) Vincze László Mihály (Csongrád megye 4. vk.) MSZP Dr. Botka László Dr. Ujhelyi István
(területi lista – Csongrád megye) (országos lista)
Jobbik Zagyva György Gyula (területi lista – Csongrád megye)
www.sandorfalva.hu
5
Sándorfalvi Kisbíró
Bakson is megkötötték a megyei sporttámogatási szerzôdéseket
1,5 millió forint utánpótlás-nevelésére Bakson öt sportegyesülettel kötötték meg április 9-én a megyei támogatási szerződéseket. Összesen 5,5 millió forintot kapnak a Csongrád Megyei Önkormányzattól a baksi, kisteleki, sándorfalvi és ópusztaszeri szervezetek. 2010 az „Egészség és Sport Éve” a megyében, ezért is fordítanak az eddigieknél nagyobb összeget az itteni sportélet támogatására.
„A Csongrád Megyei Önkormányzat igyekezett az egész megyét lefedni, és igyekezett minél több sportágat képviselő egyesületnek segíteni az utánpótlás nevelésben” – mondta el az ünnepi eseményen Magyar Anna közgyűlési elnök, aki megkö-
Zsolt, Baks első embere arról beszélt, hogy a megyei támogatás náluk a túléléshez kellett. Az ünnepi eseményen Kistelek városát Sándor Attila, a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke képviselte. A BAKS KSE 1,5 millió, a Kisteleki Testedző Egyesület 1,5 millió, az Ópusztaszeri SE 1 millió, a Sándorfalva Sport Klub Egyesület 750 ezer és a Sándorfalva Utánpótlás Közhasznú Egyesület is 750 ezer forint segítséget kap utánpótlás neveléshez. Csongrád Megyei Közgyűlés Sajtószolgálata
szönte Vincze Lászlónak, a térség országgyűlési képviselőjének a segítséget, amelyet a megyei sporttámogatások odaítélése kapcsán nyújtott. A baksi eseményen Vincze László – aki 23 évig volt testnevelő tanár, illetve korábban az Országgyűlés If-
ISMERKEDÉS A FALUSI VENDÉGLÁTÁSSAL 2010. május 22-én (szombaton) 11 órától szeretnénk bemutatni az érdeklődőknek az „AKÁCVIR ÁG” Dél-alföldi Turisztikai Egyesület munkáját. Várjuk a szabad szobával, tanyával rendelkezőket, hogy a szállásadás lehetőségeivel megismerkedjenek. Turisztikai oktatásban, szervezésben dolgozók szakmai segítségét szívesen fogadnánk. Vendégeinket a helyszínen lovas kocsikázás, lovaglási lehetőség, a gyermekeket ugrálóvár fogadja. Érdeklődni a +36 (30) 260 95 43-as telefonszámon Paragi Sándornál, az egyesület elnökénél lehet.
TÁJÉKOZTATÁ S A Sándorfalván üzemeltetett hulladékudvar nyitva tartása 2010. június 1-jétől megváltozik! Szerda, Vasárnap: Szünnap Kedd, csütörtök: 10.00 – 18.00 óráig Hétfő, péntek, szombat: 8.00 – 16.00 óráig Telefon: + 36 (30) 393 4020 Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.
Hirdessen a Kisbíróban!
Várjuk a vállalati és a lakossági hirdetéseket, melyeket a városi újságban akár színesben is megjelentethetnek!
FEHÉR-TÓI TÚRA 2010. május 29-én reggel 5.30-kor várjuk a természetkedvelő érdeklődőket a Fehér-tó Sándorfalva, Szegedi utca végén lévő „Madárvárta” tanyánál. A programban madárgyűrűzési bemutató, tavi séta szerepel dr. Tokodi Béla (Magyar Madártani Egyesület Csongrád
júsági és sport bizottságának is tagja volt – arról beszélt, hogy fel kellene éleszteni a Bozsik-programot, és ahogyan korábban is javasolta, most is kitart amellett, hogy meg kellene teremteni az iskolákban a minden napos testnevelés feltételeit. Hozzátette: „a sport nemcsak hozzátartozik az egészséges élethez, jellemformáló ereje is óriási”. Az ünnepélyes aláíráson Kakas Béla, Sándorfalva polgármestere azt mondta, minden településnek kell, hogy legyen ifjúság- és sportkoncepciója, míg a házigazda, Búza
Megyei Csoport) vezetésével. Bővebb tájékoztatás a www.feherto.hu honlapon vagy a +36 (30) 260 95 43-as telefonszámon Paragi Sándornál, az „AKÁCVIRÁG” Dél-alföldi Turisztikai Egyesület elnökénél kérhető.
Hirdetési díjaink: Egész (A/4) oldal: 25.000 Ft, Fél oldal: 15.000 Ft, Negyed oldal: 8.000 Ft, Nyolcad oldal: 4.000 Ft, Tizenhatod oldal: 2.000 Ft. Az árak az ÁFÁ-t tartalmazzák. Fenti díjat az újság megjelenése előtt, megadott határidőig csekken (melyet a Polgármesteri Hivatal titkárságán személyesen vagy postai úton kérhet), illetve átutalással a Móranet Kht. 11735115-20003809 számú folyószámlájára áll módjában befizetni. További információ Nikula Tímea ügyintézőtől a +36 (20) 777 1288-as telefonszámon vagy a
[email protected] e-mail címen, illetve a szerkesztőség elérhetőségein kérhető.
www.sandorfalva.hu
6
Városi Újság
Elem- és palackgyûjtés, faültetés, kirándulás
Otthonunk a Föld!
Képünk illusztráció.
Az állat- és növényvilág káprázatos sokszínűsége a sokmilliárd éves bolygó természeti csodái felülmúlhatatlanok. Ha esik, ha fúj vagy szikrázóan süt a nap, életünk minden pillanatában a természet millió kincsével ajándékoz meg bennünket, s hogy ezt mi, emberek hogyan fogadjuk és viszonozzuk a Földnek, csak rajtunk múlik! Ezért oly fontos, hogy gyermekeinket megtanítsuk a természet tiszteletére, szeretetére, a környezettudatos gondolkodásra, valamint a modern társadalom is jó példát mutasson a környezet védelmében. A Pallavicini Sándor Iskolában a FÖLD HETE (2010. április 19-23.) programsorozat sok lehetőséget biz-
tosított minderre. Szerveztünk elem-, papír- és PET palack-gyűjtést, faültetést, kerékpártúrát, erdei futóversenyt, angol nyelvi környezetvédelmi projektet, rajzversenyt, az osztályok földrajzi totót oldottak meg. A méltán népszerű akciók több száz tanulót mozgósítottak, így sikerült tartalommal megtöltenünk a 2010es év környezetvédelmi jelmondatát: „Ki mondta, hogy nem változtathatod meg a világot?” Néhány számadat a hétről: ELEMGYŰJTÉS: közel 100 kg veszélyes hulladékot g yűjtöttek tanulóink, 25 db elemért zöld 5-ös járt. FAÜLTETÉS: A Sándorfalvi Vá-
rosszépítő és Környezetvédő Egyesület 14 db facsemetét ajándékozott, melyet ünnepélyesen, védnökséget fogadva ültettek el az osztályok a
Föld Napján, április 22-én. PAPÍRGYŰJTÉS: iskolánk közössége 24.173 kg papírt gyűjtött. Alsó tagozat évfolyamelsők: 1.a: 1.096 kg, 2.c: 2.221 kg, 3.b: 1.253 kg, 4.a: 1.644 kg. Felső tagozat: I. 6.b: 2.477 kg, II. 5.a: 1.394 kg, III. 6.c: 1.377 kg. KERÉKPÁRTÚRA: A 6. évfolyam 68 tanulója madárlesre kerekezik a Fehér tavi környezetvédelmi területre. PET PALACK-GYŰJTÉS: 3.122 db műanyag palack gyűlt össze. RAJZVERSENY: Az Aquaplus Kft. plakátpályázatának eredményhirdetésére 2010. április 29-én került sor. Balogh Orsolya
Szavalóverseny alsó tagozaton A kistérségi területi szavalóverseny március 31-én a szegedi Sólyom Utcai Általános Iskolában volt. Itt Szentjobi Tamás 2. c osztályos tanuló I. helyezést ért el s továbbjutott a megyei versenyre. A megyei versenyt április 20-án
Szentes rendezte, ahol Tamás az 1-2. osztályos kategóriában szintén I. helyezett lett. Felkészítő nevelője: Feketéné Szilasi Gizella. Gratulálunk! Kovács Zoltánné munkaközösség-vezető
Faültetés a Föld Világnapján Az iskola udvarán borongós, hűvös reggelen emlékeztünk meg a Föld Világnapjáról. Április 22. a világ számos országában vált jeles ünnepé. A Föld napja, mint mozgalom 1970. április 22-én indult az Amerikai Egyesült Államokból azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a környezetvédelem fontosságára. Hazánkban 1990 óta tartják rendszeresen. Ezen a napon fát ültetnek, rajzpályázatot hirdetnek, környezeti vetélkedőt, falu, várostakarítást szerveznek civil szervezetek, a helyi önkormányzatok és iskolák. Ennek a nemes és magasztos eszmének tettünk eleget ezen a napon. A Sándorfalvi Városszépítő és Környezetvédő Egyesület 13 db facsemetét adott át a diákok részére, hogy azt az iskola udvarán ültessék el és úgy gondozzák, hogy ha megnőnek, a következő generáció hűsölhessen alatta. A csemetéket felső tagozatos diákok ültették el, kis üvegekben üzenetet helyeztek el a fák tövénél. Balogh Orsolya
www.sandorfalva.hu
7
Sándorfalvi Kisbíró
Helyesírási verseny alsó tagozaton Iskolánkban április 9-én tartottuk a helyesírási verseny helyi fordulóját. Eredmények: 2. évfolyam
I. helyezett: Szentjobi Tamás 2.c (felkészítő nevelő: Feketéné Szilasi Gizella) II. helyezett: Berta Brigitta 2.c (felkészítő nevelő: Feketéné Szilasi Gizella) III. helyezett: Sáfár Szintia 2.b (felkészítő nevelő: Tóthné Dékány Edit)
nevelő: Gémes Józsefné) III. helyezett: Csurgó Izabella 4.c (felkészítő nevelő: Gémes Józsefné) A területi verseny április 13-án volt Szegeden, a Weöres Sándor Iskolában. Tanulóink az alábbi eredményeket érték el: 2. évfolyam
I. helyezett: Sáfár Szintia 2.b II. helyezett: Szentjobi Tamás 2.c
3. évfolyam
3. évfolyam
I. helyezett: Tarjányi Gabriella 3.a (felkészítő nevelő: Kovács Zoltánné) II. helyezett: Sipos Barnabás 3.c (felkészítő nevelő: Gémes Erzsébet) III. helyezett: Pászti Hédi 3.b (felkészítő nevelő: Rodlerné Táborosi Anna)
II. helyezett: Sipos Barnabás 3.c
4. évfolyam
I. helyezett: Gáspár Sára 4.c (felkészítő nevelő: Gémes Józsefné) II. helyezett: Molnár Eszter 4.c (felkészítő
4. évfolyam
I. helyezett: Gáspár Sára 4.c II. helyezett: Molnár Eszter 4.c A megyei verseny április 24-én volt Mórahalmon, ahol tanulóink eredményesen szerepeltek! Kovács Zoltánné munkaközösség-vezető
STAMI hírek
Díjnyertes meseillusztrációk Április hónapban is számos szép eredményt hoztak a STAMI tanulói. Képzőművészeink az üllési Fontos Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola által meghirdetett Fontos Sándor Kulturális Versenyen szerepeltek eredményesen. Versillusztráció kategóriában Bárkányi Evelin és Ördög Nikolett 3. helyezést, meseillusztráció kategóriában Molnár Eszter 1. helyezést ért el. Egy nappal később Szegeden a Zafír Rendezvényközpont „Egészséges felnőtt leszek” rajzpályázatán Papdi Csilla, Deák Kamilla, Végh Panka, és Molnár Nikolett kaptak dicséretet kiemelkedő alkotásukért. Mindannyiuknak, valamint felké-
Elköszöntünk… a korcsolyázástól Voltak, akik sírósan, voltak, akik vidáman vettek búcsút a szegedi műjégpályától. Többen voltak azonban azok, akik mosolyogtak, mert többször is koriztak már, és csak néhányan azok, akik most ismerkedtek meg ezzel a szép sportággal. Hiszen már az elsős tanító nénik is többször szerveztek osztálykorcsolyázást. A testnevelés óra keretében a tanév folyamán szinte minden alsós osztály legalább kétszer korizott – Pigniczki Zoltán tanár bácsi segítségével –tehát ők már profik voltak. Nem is beszélve a felsősökről! Nekik a száguldás és a fogócskázás jelentette a legnagyobb örömet. Ezzel a közös iskolai korcsolyázással zártuk le a tanévben – az iskolavezetés segítségével – folyamatosan szervezett osztálykorcsolyázásokat. Nemcsak a szülők, az iskola tantestülete, de a sándorfalvi önkormányzat, valamint a Sándorfalvi Gyermekekért Közalapítvány anyagi hozzájárulása is eredményezte, hogy ezen a programon nagyon sok tanulónk tudott részt venni. A tanulók nevében is köszönjük a támogatásukat! Elköszöntünk…, de csak néhány hónapra. Folyt. köv. Busáné Balázs Rita
FOGORVOSI M AG Á N R E N DE L É S
szítő tanáruknak, Török Zsuzsanna tanárnőnek is gratulálunk a szép eredményekhez.
Elektronikus-zenei Találkozót rendezünk Beérkeztek a jelentkezési lapok az I. Regionális Elektronikus-zenei Találkozóra ami a STAMI rendezésében május 14-én a Budai Sándor Művelődési házban kerül lebonyolításra. A találkozó 9 órakor kezdődik. A 35 versenyszám a kora délutáni órákig kerül meghallgatásra és elbírálásra. A találkozóval párhuzamosan egy hangszerkiállítást tekinthet meg az érdeklődő a Művelődési ház egy másik helyiségében. A Szegedi Hangáruház KORG típusú digitális zongoráit és szintetizátorait a helyszínen kipróbálhatják az érdeklődők. Mindenkit szeretettel várunk a rendezvényre!
A STAMI képzőművészei
www.sandorfalva.hu
dr. Nagymihályné dr. NÉGYESI MÁRIA fogszakorvos Rendel: Sándorfalva, Aradi u. 1. sz. alatt Rendelési idő: H.: 14.00–18.00 Sz.: 15.00–19.00 Csütörtök: 14.00–18.00 Bejelentkezés személyesen vagy telefonon: 8.00–20.00-ig Telefon: +36 (30) 467 1479 Foghúzás: rendelési időben soron kívül. Tömés, pótlás stb. kezdése 1–2 napon belül.
8
Városi Újság
EESZI május havi rendezvényei
Családi napok a bölcsôdében 2010. május 27-én (csütörtökön) 9 órától hagyományainkhoz híven, gyermeknap alkalmából családi napot tartunk a bölcsődében. Színes programokkal várjuk a jelenlegi és leendő bölcsődés gyermekeket és szüleiket. Az aszfaltrajzolás, arcfestés, horgászat mellett lehet majd lovas kocsikázni és kisállat-simogatónkban a kedvenc háziállatokkal ismerkedni. Június 7-8-án (hétfő-kedd) és 11-én (péntek) délelőtt 9.00-11.30 óra között nyílt napokat tartunk, ahol szeretnénk bemutatni bölcsődénket a leendő igénybe vevőknek, hogy betekintést nyerhessenek az intézmény életébe, a gyermekek mindennapjaiba. Hétfőn a bölcsődés gyermekek alkotásaiból rendezett kiállítással nyitjuk a programot, kedden képességfejlesztő játékokat mutatunk be, pénteken pedig családi játszóházzal zárul a rendezvény. A fenti programokra szeretettel várjuk az érdeklődő szülőket és gyermekeiket. Felhívjuk a bölcsődés korú gyermeket nevelő szülők figyelmét, hogy intézményünkben a beiratkozás folyamatos, a bölcsődei fel-
vétel a beiratkozás sorrendjében történik. Bővebb tájékoztatást a (62) 251 253 telefonszámon vagy személyesen a Széchenyi utca 20. szám alatt kaphatnak. Tanyagondnoki találkozó A Falugondnokok Duna-Tisza Közi Egyesületével közösen 2010. május 26-án délelőtt 9 órától Sándorfalván kerül megrendezésre a Csongrád megyei falugondnokok/tanyagondnokok találkozója, melyre meghívást kapnak a települések polgármesterei, intézményvezetői, falu- és tanyagondnokai. A rendezvényen helyi civil szervezetek bemutatkozására is lehetőség nyílik. Anyák napi megemlékezés a Védônôi Szolgálatánál Az idén először, de hagyományteremtő céllal Anyák napi megemlékezést szerveztünk május 12-én azoknak az édesanyáknak, akik gyermeke még nem jár közösségbe, ezért nem ismerhetik az ünnepi műsor varázsát. A Pipacs óvoda anyák napi műsorával és egy szál virággal vártuk az anyukákat a Budai Sándor Művelődési Központ Tükörtermében, ahol
a műsor után egy kis tapasztalatcserére is alkalom adódott. Kismamatorna Minden csütörtökön 17–18 óra között a Védőnői Szolgálat klubszobájában, Kardos Tünde gyógytornász
közreműködésével. Bővebb felvilágosítás: 06 (20) 777 1311. Minden kismamát szeretettel várunk. Vári Istvánné intézményvezető
Adásainkat Sándorfalván a következő időpontokban láthatják: szerdán és pénteken 18 óra vasárnap (ismétlés): 14.00 Elérhetőségeink: Tel.: (62) 281 219 Honlap: www.homokhattv.info Email:
[email protected] A képviselő-testület soron következő ülését május 27-én 15 órától ÉLŐBEN követhetik a Homokhát TV-n keresztül. Ismétlés május 29-én, szombaton.
OVI HÍREK
Bábszínház és anyák napja tehetséggondozásban részt vevő óvodásaink ellátogathattak a szegedi Kövér Sándor Bábszínházba. A „Csipkerózsika” című mesét nézték meg, s utána betekintést nyerhettek a varázslatos kulisszák mögé. A nem mindennapi élmény különleges ajándék volt a csoport számára. Köszönjük a Mesevers szakmai munkaközösség tagjainak és a Gyermekmosoly Egyesületnek e csodás látogatás megszervezését.
Április 6-án – az óvodai beiratkozást megelőzően – immár második alkalommal szerveztünk nyílt délutánt a Pipacs Óvoda mind a négy épületében, melyre szeretettel vártuk a leendő kis óvodásokat szüleikkel. Az óvodák dolgozói és nagy óvodásai bábozással, kézműves foglalkozással, mozgásos játékokkal kedveskedtek az apróságoknak. Úgy éreztük, hogy az érdeklődő szülők és gyermekeik élményekkel teli délutánt töltöttek el
nálunk. Nagyon örültünk az érdeklődésnek, és reméljük, jövőre még több család ellátogat hozzánk ezen a napon. Óvodánkban az 5-6-7 éves gyermekeknek lehetőséget biztosítunk tehetséggondozó foglalkozáson való részvételre mese-vers, ének, ábrázolás, mozgás területeken. A foglalkozásokon örömmel vesznek részt óvodásaink. Április végén a Gyermekmosoly Egyesület támogatásával a mese-vers
www.sandorfalva.hu
Május első vasárnapján az édesanyákat, nagymamákat köszöntjük. Az óvodások nagy várakozással készülődtek az április utolsó hetében megrendezett Anyák napi köszöntésekre. A csoportszobák megteltek virágokkal, szívecskékkel, az apró kezek által készített gyönyörű meglepetésekkel... Öröm volt látni a sok boldog arcot. Az óvoda dolgozói
9
Sándorfalvi Kisbíró
Köszöntjük az újszülött sándorfalvi babákat!
Barát Levente Zoltán
Ambrus Éva
Lévai Eszter
Vér Olivér
Móricz Kristóf
Családi események Születés:
via kisfia Levente Zoltán • Vér Tibor és Danyi Nikolette Éva kisfia Olivér
Házassági évforduló:
Házasságot kötött:
• Móricz Ferenc István és Kósa Anikó kisfia Kristóf • Ambrus József és Fülöp Éva kislánya Éva • Tompai Zoltán és Tanács Zsuzsanna kisfia Mátyás • Dombi Zoltán és Barát Szil-
• Barta Róbert és Herke Anita • Meskó Gyula Gábor és Dékány Dóra • Gábosi József és Zelei Anikó Katalin
25. házassági évfordulóját ünnepelte: • Erdei Ferenc és Táborosi Anna • Bitó Károly és Borbély Ilona 50. házassági évfordulóját ünnepelte: • Kis István és Fischer Ilona
Elhalálozás: • Bánfi Tibor (Árpád u. 27.)
www.sandorfalva.hu
• Jójárt László (Jókai u. 43.) • Német Lajos (Hétvezér u. 11.) • Kormányos Józsefné (Tisza u. 87.) • Zákány Istvánné (Nyírfa u. 1.) • Kis Sándorné (Széchenyi u. 19.) • Süli Péter (Dózsa Gy. u. 72/a) • Körmendi István (Akácfa u. 34.) • Mészáros Lászlóné (dr. Bod Árpád u. 23.)
10
Városi Újság
Szakmai program és baráti találkozó
V. Magyar Kutya Fajták Majálisa Szeged környékén a Magyar Kutya Fajták Majálisa mára már hagyományt teremtett. Május elsején a MEOE Szegedi Szervezet által rendezett V. Jubileumi Magyar Kutya Fajták Majálisa zajlott Sándorfalván a város önkormányzatának segítségével a Május 1. téren. Sándorfalva Város Önkormányzata és a Budai Sándor Művelődési Központ több civil társadalmi programot is szervezett erre az időpontra. Az évek alatt kezdetben baráti összejövetel, kutyás találkozó egyre inkább szakmai tartalommal telt meg mára. Először tenyészszemlével, majd a MEOE Szegedi Szervezet Berkes Zsolt Sándorfalvi Kutyaiskola Bemutatójával és Magyar Kutya Fajták Fajtabemutatójával népszerűsítették nemzeti kincseinket. Idén meghívást kapott a rendezvényre Magyar Pásztorkutyák Munkaversenye is. Az Aquincum Agility Sportegyesület rendezésé-
vezet tenyészszemléjén Kiss Antal és Géczi Imre bírálatával döntötték el a tenyészthetőség feltételeinek teljesítését. A Mudi Speciál CAC Kiállításon Szabó Sándor választotta ki a győztes Mudikat. A Majális szakmai programját az eredményhirdetés zárta a nap végén, ahol a felajánlók a tenyészszemle bírói döntés alapján rangsorolt helyezettjei mellett több értékes különdíjat is átadtak. Sándorfalva Város Önkormányzatának különdíját Kakas Béla pol-
Fotók: Kocsis Kitty és Horváth Violetta(blog.kutya.hu)
gármester adta át a Majális Magyar Fajta Kutyája, Kolduskerti Irhás fekete Puli kan részére. A MEOE Szegedi Szervezet különdíját, Skobrák Ferenc fafaragó alkotását a Legösztönerősebb Magyar Terelő Pásztorkutyának járó díjat Kalácsos Niki Raszta fehér Puli kapta meg. A tenyészszemlén egy kivétellel minden résztvevő tenyészthető és tenyésztésre javasolt címet kapott. A tenyészszemle eredmények megtekinthetők a MEOE Szegedi Szervezet honlapján. A munkaverseny eredményei láthatók a MEOE Terelőkutyás Sportbizottság honlapján látben, Sándorfalván tartották meg X. Jubileumi Magyar Pásztorkutyák Munkaversenye Országos Bajnokság évadnyitó fordulóját. A Magyar Mudi Klub pedig Mudi Speciál CAC Kiállítást rendezett a helyszínen a majálissal egy időpontban. A MEOE Szegedi Szervezet Magyar Kutya Fajták Tagozata részéről fontosnak tartották az eredeti használati érték megőrzését Magyar Terelő Pásztorkutya Fajtáink esetében is, abban a formában, hogy a Jubileumi Majálison terelő képesség vizsgát is rendeztek Skobrák Ferenc bírálatával, Jenei István Magyar Rackáival, a Kondacsipkedő Terelő Iskolából Menyhárt Krisztina és Takács Ferenc biztosításával. A Magyar Pásztorkutyák Munkaversenyén Pischoff Ferenc bírálta a versenyzőket. A MEOE Szegedi Szer-
www.sandorfalva.hu
hatók. Mudi Speciál CAC eredmények a Magyar Mudi Klub honlapján szerepelnek. Összefoglaló megtekinthető a www.kutya.hu internetes portálon. Elmondhatjuk és a látogatók számára is egyértelmű volt, hogy ez a nap a Magyar Kutya Fajtákról szólt. Az ő érdekükben kerül megrendezésre évről évre minden alkalommal. Idén az V. Jubileumi Magyar Kutya Fajták Majálisán Sándorfalván sokszínű, sokrétű, változatos, egyre szélesedő szakmai érdeklődési kört magába foglaló programot láthattak az ország minden részéből érkező kedves vendégek.
11
Sándorfalvi Kisbíró
A Vasas és az UTA Arad fiataljai gyôztek városunkban
XIII. Tóth János emléktorna Immár 13. alkalommal került megrendezésre játékostársunk, a tragikus körülmények között elhunyt Tóth János emlékére megrendezett utánpótlás labdarúgó torna. Tóth János, vagy ahogy mi, játékostársai neveztük „Kistót”, 1978-tól volt igazolt játékosa a Sándorfalvi labdarúgó csapatnak. Végigjárta a szamárlétrát a kölyök csapattól a felnőttig. Közben rövid kitérőt tett a Szegedi Dózsa ifjúsági csapatánál. Visszatérve Sándorfalvára nagy lelkesedéssel vetette be magát a fociéletbe. Tagja volt a Megyei II. osztályú bajnokcsapatnak, mely 1985-ben verekedte magát vissza a Megye I.-be. Labdarúgó pályafutása haláláig, 1997. május 1-éig tartott. A Csongrád Megyei I. osztályú bajnokságban, nem kis részben neki is köszönhetően csapatunk volt ezüst- és bronzérmes is. A focit nemcsak szerette, de áldozott is érte. Anyagilag is támogatta csapatát és az utánpótlást is. Tragikusan fiatalon, 29 évesen ragadta el tőlünk a halál. Egy vasárnapi mérkőzés után, 1997. május 1-én, munkába sietve szenvedett autóbalesetet. Halálát követően minden évben megrendeztük az emlékének szóló labdarúgó tornát. Kezdetben a volt játékostársak közreműködésével felnőtt kispályás labdarúgó tornákat szerveztünk, majd eljött az idő, hogy beláttuk: „jöjjenek a fiatalok”, legyen utánpótlás torna. Így 2005-től kezdődően már csak a gyerekeknek szerveztük meg az emléktornát egy-egy felnőtt bemutató mérkőzés mellett.
Időközben rendezvényünk városi eseménnyé nőtte ki magát. Ez évtől a szervezés már városi keretek között folyt. A kezdeti 4 csapattól eljutottunk a 2010-es évben a 10 csapatos létszámig. Sőt, az utánpótlás torna már nemzetközivé vált, hisz rendszeres résztvevőnk az Arad és a Szabadka csapata. A kezdetben környékbeli csapatok mellé csatlakozott a Vasas csapata is. Tóth János barátainak további célja, hogy a torna rangját emelve minél több határmenti, budapesti és helyi csapat részvételével olyan utánpótlás tornát rendezzünk, amely biztosítja a tehetségek kiválasztásának terepét is. A XIII. Tóth János labdarúgó utánpótlás torna 2 korosztályban került megrendezésre.
Eredmények U-15 korosztály:
U-11 korosztály:
1. 2. 3. 4.
1. 2. 3. 4. 5. 6.
UTA Arad Sándorfalva SK Kistelek Zsombó
Gólkirály: Vékes Martin (Sándorfalva, 8 gól) Legjobb kapus: Tumkó Zoltán (Zsombó) Legjobb játékos: Marinescu Raul (UTA Arad) Különdíj: Lévai Norbert (Kistelek) Legjobb sándorfalvi játékos: Szabó Tamás
www.sandorfalva.hu
Vasas UTA Arad Szabadka Sándorfalva Kistelek Rendőr TE
Gólkirály: Sormáz Sztefán (Szabadkai Spartak, 8 gól) Legjobb kapus: ifj. Takács János (Sándorfalva) Legjobb játékos: Ujszászi Roland (Vasas) Különdíjas: Rabatin Richárd (Vasas) Legjobb sándorfalvi játékos: Szanka Ákos
12
Városi Újság
Közérdekû információk POLGÁRMESTERI HIVATAL Szabadság tér 1. Ügyfélfogadás: hétfő-kedd 8.0012.00; szerda 13.00-17.00; csütörtök 8.00-12.00 és 13.00-15.30; péntek nincs ügyfélfogadás Tel.: 06 (62) 572 961; Fax: 06 (62) 572 976 BUDAI SÁNDOR MÛVELÔDÉSI HÁZ Ady E. u. 7. Nyitva: hétfő-péntek 9.00-18.00 óráig, Tel.: 06 (62) 251 291 KÖNYVTÁR Dózsa Gy. u. 2. Nyitva: hétfő 13.00-18.00; keddpéntek 10.00-18.00; szombat 9.0012.00 óráig Tel.: + 36 (20) 777 1309 TELEHÁZ Ady E. u. 7. Nyitva: hétfőtől péntekig 9.00-18.00 óráig Tel.: 06 (62) 572 010 SZKTT KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNYE PALLAVICINI SÁNDOR ISKOLA Alkotmány krt. 15-17. Tel.: 06 (62) 572 090; Fax: 06 (62) 572 091 PIPACS ÓVODA Iskola u. óvoda Rákóczi u. óvoda Kölcsey u. óvoda Kis krt-i óvoda
06 (62) 251 436 06 (62) 252 360 06 (62) 250 084 06 (62) 251 264
OKMÁNYIRODA Ady E. u. 1. Ügyfélfogadás: hétfő-kedd 8.0012.00; szerda 13.00-17.00; csütörtök 8.00-12.00 és 13.00-15.30; péntek nincs ügyfélfogadás Tel.: 06 (62) 572 960 EGYESÍTETT EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY Bölcsőde Széchenyi u. 20. Nyitva: hétfő-péntek 6.00-17.00 óra Tel.: 06 (62) 251 253
Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Szabadság tér 4/a. Nyitva: hétköznap 8.00-16.00 óráig Tel.: 06 (62) 250 004 Idősek Klubja Dózsa Gy. u. 2. Nyitva: hétköznap 8.00-16.00 óráig Tel.: + 36 (20) 777 1310 Védőnői Szolgálat Szabadság tér 4/a. Ügyfélfogadás: hétköznap 8.0016.00 óráig Telefon: +36 (20) 777 1311 Tanyagondnoki Szolgálat Dózsa Gy. u. 2. Tel.: + 36 (30) 535 9423 ÁRAMSZOLGÁLTATÁS Hibabejelentés: 06 (40) 822 000 GÁZSZOLGÁLTATÁS Ügyfélszolgálat: hétfő-péntek: 8.0016.00 óráig az alábbi telefonon: 06 (62) 482 084 Gázveszély, üzemzavar elhárítás: Tel.: 06 (80) 820 141 (ingyenes szám) VÍZSZOLGÁLTATÁS Számlázás: 06 (62) 251 747; csütörtök szünnap. Hibabejelentés: + 36 (30) 273 3889 TELEFON Ügyfélszolgálat: 184 (díjmentes) HULLADÉKUDVAR Nádas utca Nyitva tartás (ápr. 1-okt. 31.) hétfőtől szombatig: 7.00-19.00 óráig, vasárnap 7.00-12.00 óráig Tel.: + 36 (30) 393 4020 SZEMÉTSZÁLLÍTÁS számlázás: 06 (62) 489 789 / 203 és 204. mellék ügyfélszolgálat: 06 (62) 468 401 Szélmalom KÁBELTÉVÉ Széchenyi u. 24. hétfő-szerda-péntek: 9.00-17.00; kedd-csütörtök: 10.00-18.00 Tel.: 06 (62) 252 544 Információ és hibabejelentés: 06 (62) 463 444
Állatorvosi ügyelet
(Csengele, Pusztaszer, Kistelek, Ópusztaszer, Dóc, Balástya, Szatymaz, Sándorfalva) Május 15-16.
Dr. Kunstár Pál
+36 (30) 488 02 67
Május 22-23-24.
Dr. Huszár Péter
+36 (30) 487 40 30
Május 29-30.
Dr. Sikter András
+36 (20) 936 42 08
Június 5-6.
Dr. Martinek Vilmos
+36 (30) 945 13 86
Június 12-13.
Dr. Sipos Attila
+36 (30) 998 82 36
Június 19-20.
Dr. Szigeti Gábor
+36 (30) 297 44 35
POSTA Ady E. u. 5. Nyitva tartás: hétfő, kedd, csütörtök: 8.00-16.00; szerda: 8.00-17.00; péntek: 8.00-15.00 Tel.: 06 (62) 251 270 FELNÔTT ORVOSI RENDELÉS Dr. Nagymihály Sándor Szabadság tér 4/a. Rendel: hétfő, kedd, szerda, péntek 8.00-11.00 óráig; csütörtök 13.0016.00 óráig Tel.: 06 (62) 251 230 vagy + 36 (30) 967 0779 Dr. Sümegi Sándor Felszabadulás u. 15. Rendel: hétfő, csütörtök, péntek: 9.00-12.00; kedd-szerda: 13.0016.00 Tel.: 06 (62) 250 612 vagy + 36 (30) 924 9571 Dr. Bertalan Zoltán Szabadság tér 4/a. Rendel: hétfő, szerda 13.00-16.00; kedd, csütörtök, péntek 9.00-12.00 Tel.: 06 (62) 250 902 vagy + 36 (20) 777 12 96 GYERMEKORVOSI RENDELÉS Dr. Borsi Éva Szabadság tér 4/a. Rendel: hétköznap 10.00-13.00, csecsemő tanácsadás: kedd 13.00-16.00 iskolaorvosi vizsgálat: csütörtök 8.00-10.00 Tel.: 06 (62) 250 253 FOGORVOSI RENDELÉS Szabadság tér 4/a. Dr. Molnár Mónika Tel.: 06 (62) 251 501 Dr. Urbán Andrea Tel.: 06 (62) 252 545 ÁLLATORVOSI RENDELÉS Dr. Szigeti Gábor Tel.: +36 (30) 297 4435 Dr. Farkas Patrícia Éva Tel.: +36 (70) 406 4019 Rendelési idő: hétfő-péntek: 8.0010.00 óra között és 15.00-16.00 óra között. Telefonon elérhető egész nap. Akácia Gyógyszertár és Állatpatika Dózsa Gy. u. 1/a. Nyitva tartás: hétfő-péntek 7.30-18.30, szombat 8.00-13.00 Tel.: 06 (62) 250 093 Fagyöngy Patika Széchenyi u. 13. Nyitva: hétfő-péntek: 7.30-19.00, szombat: 8.00-13.00 Tel.: 06 (62) 251 296
www.sandorfalva.hu
Halottszállítási ügyelet Ambrus József – Sándorfalva Tel.: + 36 (30) 248 1627 vagy + 36 (30) 389 6228 Sándorfalva-Szatymaz Víziközmû Társulat Széchenyi u. 24. (a volt KTSZ épülete) Tel.: 06 (62) 250 550 Ügyfélfogadás és pénztári befizetés: hétfő, csütörtök: 8.00-15.00; szerda: 8.00-17.00; péntek: 8.00-12.00; kedd: nincs ügyfélfogadás; (ebédidő: 12-13) Sándorfalva Város- és Vállalkozásfejlesztô Nonprofit Kft. Tel.: 06 (62) 250 144 vagy 06 (62) 250 145 Sándorfalva Városüzemeltetési Nonprofit Kft. Tel.: 06 (62) 250 232 vagy 06 (62) 250 233 Széchenyi u. 24. (a Széchenyi Irodaházban) RENDÔRSÉG: 107 SÁNDORFALVI RENDÔRÖRS Dózsa Gy. u. 17. Telefon: 06 (62) 251 217 vagy + 36 (20) 777 1330 Ügyfélfogadás: munkanapokon 10.00-16.00 MENTÔK: 104 Központi Orvosi Ügyelet Felvilágosítás és segítségkérés: 06 (62) 474 374 Szeged, Szilágyi u. 2. (a mentőállomásnál) Felnőtt ügyelet Gyermek ügyelet munkanapokon: 16.00–7.30 16.00–7.30 munkaszüneti napokon: 0–24 Sürgős esetben a 104 egész nap hívható! FALUGAZDÁSZ – Józsa Ignác Ady E. u. 15. hétfő és szerda: 8.00-16.00 Tel.: + 36 (30) 337 1633 POLGÁRÔRSÉG Tel.: + 36 (30) 621 6832 IPARTESTÜLET Ady E. u. 15. Nyitva: hétfő-csütörtök: 8.00-12.00; péntek: 13.00-17.00 Tel.: 06 (62) 252 547 KÉMÉNYSEPRÔ – Gémes Csaba Tel.: + 36 (30) 646 0413
13
Sándorfalvi Kisbíró
KÉRDEZZE MEG GYÓGYSZERÉSZÉT...
Az inkontinenciáról Az inkontinencia akarattól független vizeletvesztés vagy vizelettartási elégtelenség. Meglepően sok embernek, főleg nőknek okoz problémát, megkeserítve az életüket. Több oka lehet. Állhat szerkezeti eltérés a háttérben. Ilyenkor stresszinkontinenciáról beszélünk. Ez esetben a panaszt a gátizomzat meggyengülése okozza. Hasűri nyomásfokozódás (köhögés, tüsszentés, nevetés stb.) esetén néhány csepp vizelet akaratlanul eltávozik. Kiváltó ok
lehet több, általában nagyobb súlyú gyermek szülése, kötőszöveti gyengeség; de 50 éves kor felett gyakran előfordulhat mindezek nélkül is. A megoldás műtéti. Előnye, hogy egyszerű beavatkozás, a műtéti megterhelés kisfokú. Hátránya, hogy évek múltán az esetek 25-30 százalékában visszatérhetnek a panaszok. Enyhébb panaszok és kisebb fokú elváltozás esetén jó hatású az intimtorna, mellyel későbbi időpontra tolható, sőt gyakran elkerülhető a műtét.
Az inkontinenciák másik csoportja a sürgősségi inkontinencia. A vezető tünet ilyenkor az, hogy vizelési inger jelentkezése esetén a beteg alig éri el a WC-t, szinte azonnal vizelnie kell. A háttérben hólyagbeidegzési zavar, gerincbetegség, anyagcsere-betegség stb. állhat, melynek tisztázása szakorvos feladata. Ha megtaláltuk és meggyógyítottuk a kiváltó okot, a panaszok is megszűnnek. Ha konkrét betegséget nem találunk a háttérben, a hólyag ingerlékenységét csök-
kentő gyógyszeres kezelés segít. Operálni nem szabad, mert a műtét nem szünteti meg a panaszokat. A két fő fajta vizelettartási elégtelenség felismerése nem nehéz feladat. Ezért bátran keressen fel nőgyógyász, urológus szakorvost. Kérdésével továbbra is bizalommal fordulhat az AKÁCIA GYÓGYSZERTÁR munkatársaihoz! Dr. Szigetiné Dr. Szilágyi Ildikó szakgyógyszerész
FELHÍVÁS
Újra várható az almástermésûek tûzelhalása Az idő melegre fordulásával a megyében működtetett előrejelző műszerek értékelése alapján az almástermésűek tűzelhalásáért felelős Erwinia amylovora baktérium fertőzése várható. A baktériumos fertőzés fő gazdanövényei a rózsafélék család almástermésű alcsaládjába tartozó nemzettségek: az alma, körte, birs, naspolya, galagonya, tűztövis, madárbirs és a berkenye. A baktériumos fertőzés különösen
ott veszélyes, ahol a rezes lemosó permetezések elmaradtak az idei kora tavaszon. A védekezést a virágzó növényeknél (pl. alma, körte) az Aliette 80 WP készítménnyel lehet elvégezni. A késői virágzású növényeknél (pl. birs, naspolya) még a réztartalmú készítmények is használhatók. Felhívjuk a figyelmet, hogy a réztartalmú készítmények virágzás idején terméskötődési problémát okozhatnak. Kérünk minden érin-
tett termelőt a védekezés időbeni elvégzésére, ugyanis a megkésett védekezés már hatástalan. Amennyiben május-június hónapban megjelenik a betegség miatti hajtáshervadás, az ellen már csak a beteg részek szakszerű eltávolításával lehet védekezni. Csongrád Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Növény-és Talajvédelmi Igazgatóság Hódmezővásárhely
Munkáltatók figyelem!
TV-SZERELŐ SZAKMŰHELY
Mester Cure Bt.
SÁNDORFALVA, TOLBUHIN U. 9/A
ÜZEMORVOSI RENDELÉS Sándorfalva, Felszabadulás u. 15. sz. alatti orvosi rendelőben Rendelési idő: Csütörtök 14-15 óráig A vizsgálatok csak előzetes telefonmegbeszélés alapján a rendelőben,
Rövid határidővel, garanciával, vállalom, minden típusú televízió javítását! (LCD-t, Plazmát is!)
és szükség szerint, a munkahelyen történnek.
INGYENES KISZÁLLÁS
Tel: +36 (30) 752 4303, +36 (30) 924 9571
TÁVIRÁNYÍTÓK MINDEN TÍPUSHOZ!
Szolgáltatásaink: •Komplex üzemorvosi vizsgálat, •Kockázatelemzés,
Tel.: 06 (62) 251 786, 06 (20) 361 8949
•Munkahelyi elsősegélynyújtó tanfolyam szervezése. A minőségi munka referenciájaként ISO 9001:2000 tanúsítvánnyal rendelkezünk.
Nyílászáró akció 50% kedvezmény Műanyag ablak bny. Műanyag ablak bny. Műanyag ablak középennyíló Bejárati ajtó
90x120 150x150 150x150 100x210
20 497 FT 29 210 FT 39 353 FT 20 497 FT
Az árak az áfát is tartalmazzák
szakszerű beépítés, árajánlat-készítés Szeged, Kossuth L. sgt. 99. (megközelíthető a Puskás u. felől) Tel.: 30/645-7023, 62/469-047 Nyitva tartás: H–P.:8–16, Szo.: 8–12 óráig Érdeklődni lehet: Sándorfalva, Rigó u. 41.
Nyitva:H-P.:8-18-ig, Szo.:9-11-ig www.medeu.hu
Dr. Fekete Márta főorvos magánrendelése Szegeden ULTRAHANG DIAGNOSZTIKA A BELVÁROSBAN SZEGED, TÖRÖK U. 3. (A TÜDŐGONDOZÓBAN) Hasi szervek,(máj, epehólyag, hasnyálmirigy, vesék, lép, aorta betegségei) kismedencei szervek, (vízhólyag, prosztata, méh, petefészkek), pajzsmirigy (göbök, cysták, gyulladás, műtét utáni ellenőrzés), nyaki erek (meszesedés), és az áramlási vizsgálat(szűkületek megítélése) Nyálmirigyek (gyulladás, nyálkő) nyirokcsomó (nagyobbodás, szerkezet megítélése) főként a nyakon, hónaljban, lágyékban) lágyrészek (cysták, duzzanatok, vérömleny, zsírcsomók, stb) végtagi erek áramlási vizsgálata, érszűkület megítélése. Vállízület (izomszakadás, folyadékgyülem, ínszalag egyes betegségei, ízületi meszesedés) Térdízület (kóros folyadék, cysta, ízületi tokban gyulladás) Rendelési idő: szerda 8-10-ig Bejelentkezés: 06 (70) 512 9290
www.sandorfalva.hu
www.medeu.hu
14
Városi Újság
A gyereknek szüksége van határokra ményeként megfogalmazta, hogy a legmagabiztosabb, legfegyelmezettebb, legelégedettebb, legönállóbb és legkezdeményezőbb gyerekek olyan családi háttérből kerültek ki, amelyekben naponta jelen voltak az egyértelmű, világos határok, ugyanakkor a család légkörét áthatotta a különös emberi melegség. Egy olyan családi légkörben, amelyet a nyitottság, elfogadás, melegség és a szeretet jellemez, a szabályok és határok betartása nem esik nehezére a gyereknek, mert tudja, hogy azok érte vannak.
Az ötéves Zsófi már megint nassolni akar ebéd előtt. Hiába mondta el az édesanyja tegnap, tegnapelőtt, és még azelőtt is tisztán és érthetően, hogy csokit enni csak ebéd után szabad, ő most is megtesz mindent azért, hogy átléphesse az anya által felállított határt. Peti 10 éves. Mindene a foci. A házi szabály szerint nyolc órakor az ágyban kellene lennie, hogy másnap reggel frissen, kipihenten kezdhesse a napot, ám most éppen a kedvenc csapata játszik, ráadásul a régi nagy rivális ellen. Már negyed kilenc van, és Peti minden eszközt bevet, hogy végignézhesse a meccset. Mivel tesz jót a szülő, ha enged, vagy ha hű marad a szabályaihoz? A mindennapi élet bőségesen termel ilyen és hasonló helyzeteket, amelyekben a szülő csak kapkodja a fejét és nem tudja, hogy vele van baj, vagy a gyerekével (esetleg mindkettőjükkel)? Igen, a gyerek egy olyan szerkezet, amely minden nap megpróbálja az előző napon lefektetett határokat egy kicsit kitolni. Ha azután a szülő enged, akkor a következő napon már az lesz a kiindulási alap, amelyet ismét megpróbál kitolni, hiszen „tegnap is megengedted, akkor most miért ne lehetne?”. Így indul el az a folyamat, amelynek végén a gyerek teljesen a szülő fejére nő, és a külső szemlélő értetlenül nézi, hogy akkor ebben a családban most ki is a gyerek?
Van-e arany középút? A nevelés tudományának történetében mindenféle szélsőség megjelent már. Nagyszüleink korában még az apa nadrágszíjjal, és vízbe áztatott kötéllel fegyelmezte a gyerekét, akinek még a verés után fél órát térdelnie is kellett a sarokban, hogy legyen ideje elgondolkodni a tettén (jobb esetben csak a földön, rosszabb esetben kukoricaszemeken). Természetesen a hivatásos nevelők is szorosan „együttműködtek” a szülővel, így minden tanterem kelléktárához hozzá tartozott a suhogó mogyorófaves�sző vagy jobb híján a hosszú vonalzó, amelyet nem csak matematika órán használtak. Azután jött a ’60-as évek hippi mozgalma, amely mérhetetlen szabadságvágyával nemcsak a kor divatját, művészetét és családszerkezetét szabta újra, hanem a nevelésre is rányomta bélyegét. Azóta beszélünk laissez-faire nevelési stílusról, amely szerint a gyereket nem szabad felülről irányítani, nem szabad a természetes kibontakozódását semmilyen módon gátolni, a korlátok pedig olyan elfojtásokhoz vezetnek, amelyek később súlyos neurotikus panaszok formájában fognak visszaköszönni. A két szélsőség után végre ideje volna a középutat is megtalálni. Diana Baumrind, a kaliforniai Berkeley Egyetem elismert fejlődéspszichológusa évekig kutatta, hogy mely nevelési stílus milyen felnőttet farag a gyerekekből. Vizsgálatainak legfontosabb ered-
Mi az, hogy határ? Egy olyan világban, ahol a határok csak arra szolgálnak, hogy legyen mit átlépni, ahol matricák, plakátok és reklámfilmek hirdetik a „No Fear” (=nincs félelem) és „No Limit” (=nincs határ) jelszavakat, borzasztóan negatívan csenghet, ha valaki a határok fontosságát hangsúlyozza. A határ egy olyan felülről megszabott, vagy közösen megállapított pont, amelyet nem szabad átlépni. Aki ehhez nem tartja magát, annak következményekkel kell számolnia. A gyerekek egészséges fejlődésében nélkülözhetetlen szerepük van ezeknek a határoknak. A szülő részéről ez kitartást és következetességet igényel, hiszen a határokat világosan le kell fektetni, ki kell mondani, a határ átlépését pedig megfelelő módon le kell reagálni. A határ átlépéséért járó szankció természetesen nem fizikai vagy pszichikai erőszak alkalmazását jelenti, viszont hangsúlyozza a kérdés komolyságát. A szülő akkor jár el helyesen, ha előre lefekteti a gyerek számára is érthető módon, hogy a csemetéje meddig mehet el, és hol van az a pont, ahol a gyerek szabadsága véget ér. A határok legyenek egyértelműek és előre láthatóak! Senkinek sem használ, ha a családi elvárások, csak úgy kimondatlanul, megfoghatatlan fantomként keringnek az otthonban. Amikor a gyerek átlépi az előre meghatározott és közölt határt, akkor éreznie kell, hogy tiltott területre lépett. Mindennek az a célja, hogy a gyerek megtanuljon a hibáiért felelősséget vállalni, és mindent megtegyen azok jóvátételéért. Ilyen határok lehetnek például: - A gyereknek fél hatra otthon kell lennie. - Nem szakítjuk félbe a másikat, amikor beszél. - Ha a szülő azt mondja, hogy „nem”, akkor az egy világos határ. - A gyerek annyi ideig internetezhet,
www.sandorfalva.hu
mint amennyi ideig előtte olvasott. Miért olyan fontosak a határok? A határok szerepe semmiképpen nem a szülők hatalmának a fitogtatásában keresendő. A kérdés megválaszolásához sokkal inkább a gyerek szempontjait kell számba vennünk. A gyerek számára a világ tele van titkokkal, izgalmas és feltárásra váró rejtélyekkel. A határok azért vannak, hogy ebben a felfedezésben értelmes támpontokat nyújtsanak számára. Ha megkíméljük ezektől a határoktól, akkor szükségtelenül fogja a fejét a falba ütni, amit el lehetett volna kerülni. Még ha a szülők és a nagyszülők állandóan a gyerek nótájára táncolnának is, elkerülhetetlen, hogy a gyerek előbb vagy utóbb határokba ütközzön. - Az óvónéni például nem tud csupán egy gyerekkel, félrevonultan foglalkozni, hanem az egész csoportra figyelnie kell. - Aki azt gondolja, hogy az úttest a gyalogosoké, annak hamarosan fájdalmas módon meg kell győződnie ennek ellenkezőjéről. - Az iskolában a tanár nem azt az osztályzatot adja a felmérőre, amelyet szeretnénk, hanem azt, amely tükrözi a tudásunkat. Ez a néhány példa elegendő annak szemléltetésére, hogy a határok szükséges és elkerülhetetlen velejárói az életnek. Aki pedig gyermekként nem tanulja meg ezeket értelmes módon kezelni, annak felnőttként nagyon sok problémája lesz a társadalommal (ennél már csak a társadalomnak lesz több vele). A határokat gyakran megszabják a körülöttünk élő emberek (gyerekkorban pedagógusok, szülők; felnőttkorban hatóságok, munkahelyi vezetők, stb.), intézmények, testi adottságok (nem lehet mindenki 185 centi magas, nem lehet minden nőnek darázsdereka, stb.) és a személyiségünk, valamint a képességeink is (nem mindenki képes egész nap mosolyogni, nem tud mindenki úgy gitározni, mint Mark Knopfler és nem festhet mindenki úgy, mint Munkácsy). A gyerekből akkor válik sikeres felnőtt, ha megtanul a határokkal együtt élni, de egyúttal nem tagadja meg magától a fejlődés lehetőségét sem, hanem az erkölcsi, társadalmi és saját határain belül a lehető legtöbbet hozza ki magából. Mihalec Gábor adventista lelkipásztor www.kettenegyutt.hu
15
Sándorfalvi Kisbíró
Az allergia homeopátiás kezelése 1.
Az allergia bizonyos anyagok iránti túlérzékenységet jelent. A környezet anyagaira (pl . virágpor, állati szőr)
a szervezet úgy reagál, mintha veszélyesek lennének és ellenanyagok termelését indítja be ellenük. Az allergiás
Autóbusz menetrend X 5.25 I 7.20 11.25 T14.05 T16.05 19.25
Változás: 2010. április 1-től Szegedről - Sándorfalvára Mezőgép felé
T 5.45 8.05 12.25 14.25 M16.25 M20.30
M 6.00 8.25 M13.05 M14.45 M16.45 20.30
I 6.20 9.25 X13.25 I15.05 17.25 21.25
M 6.25 M10.25 M13.30 X15.25 D17.25 22.45
6.40 h10.30 Z13.30 T15.45 M18.30
M 6.45 g10.30 M13.45 Z16.05 18.25
(aláhúzottak a 12-es, a többi a 14 megállóhelyről indul) (a kiemelt járatok Dóc, Baks vagy Csongrád felé közlekednek tovább)
Szegedről - Szatymazon át – Sándorfalvára (10-es megállóhelyről)
M 5.10 O14.45
6.20 D16.00
M 7.15 M17.20
Z 8.15 18.20
X10.45 19.40
M14.20 21.40
M 4.28 I 6.48 9.53 M14.20 M16.58
ZT4.48 M 5.08 X 5.53 Z 6.10 T 6.13 M 6.28 D 6.53 O 7.05 M 7.13 7.45 I 7.48 8.33 10.25 M10.53 11.53 12.53 X13.53 M14.13 T14.33 14.53 M15.21 T15.53 I16.20 ZT16.33 I17.13 18.58 19.53 M20.33 21.00 21.53 (a kiemelt járatok Dóc, Baks vagy Csongrád felől érkeznek)
4.35 17.10
M 6.05 M18.15
(a kiemelt járatok a Szatymazi vasútállomást érintik)
T14.45 M22.45
Sándorfalva aut.vt-től Szegedre Mezőgép felé
Sándorfalváról - Szatymazon át - Szegedre 6.55 +20.15
8.45 M21.00
X12.55 M22.10
M14.55
hajlam, valamint a környezet együttes hatása alakítja ki az allergiás betegséget. Két nagy csoportját különböztetjük meg aszerint, hogy a tünetek hol jelennek meg. A bőrön jelentkező heveny allergia: csalánkiütés, származhat rovarcsípéstől vagy valamilyen allergéntől. Érintkezés után néhány percen belül kialakul, elszórtan néhány cm átmérőjű duzzanat alakul ki. Ha a folyamat az arc, szem, száj és gége területét érinti, súlyos, akár fulladásos kórkép alakulhat ki. Az APIS MELLIFICA 15 CH és az URTICA URENS 15 CH golyócskák segítenek a szúró, égő érzéssel társuló tünetek enyhítésében. Hólyagos elváltozások: gyakran az első napozás alkalmával a bőr kipirosodása mellett apró, viszkető hólyagocskák vagy kiütések jelennek meg. RHUS TOXICODENDRON 15 CH valamint a CANTHARIS 9 CH golyócskák javítanak a beteg állapotán. Légzőszervi panaszt okozó allergia, mely leggyakrabban szénanátha vagy asztma formájában jelentkezik. A szénanáthát vagy allergiás náthát a nyálkahártyára kerülő idegen anyagok (virágpor, állatszőr) váltják ki. Jellegzetesen orrdugulással, tüsszögéssel, kön�nyezéssel, szemviszketéssel jár. A szénanátha lehet időszakos, egy bizonyos növény virágzási idejéhez kötött. Ilyen
T15.55
(a kiemelt járatok a Szatymazi vasútállomást érintik)
Szegedről – Dóc, Baks, Csanytelek, Tömörkény, Csongrádra
5.20 ZM13.00 T15.10 20.30
6.40 M13.30 T15.35 22.45
7.00 M13.35 M16.45
M 4.39 M 6.49 M14.06 g17.55
Z 4.49 O 6.51 M15.07 18.19
M 5.44 7.31 15.34 19.31
8.25 Z14.05 16.50
g10.30 M14.25 17.25
h10.30 11.30 MZ14.40 I15.05 18.00 18.25
(a kiemelt járatok Sándorfalva központját érintik) Sándorfalva Vegyesbolttól (Dóc, Baks, Csongrádról stb.) - Szegedre Z 5.54 8.04 I16.06 20.46
M 6.19 10.11 M16.44
T 6.47 12.34 Z17.47
6.49 12.54 h17.47
(a kiemelt járatok Sándorfalva központját érintik)
T - tanév tartama alatt munkanapokon, I - iskolai előadási napon, M - munkanapokon (hétfő-péntek), D - szombat kivételével naponta, X – munkanapokon és szombaton, Z – szombaton, vasárnap és ünnepnap, + - vasárnap és ünnepnap, O – szombaton, m – tanszünetben munkanapokon h – IX.1-től IV.30-ig munkanapokon, g – V.1-től VIII. 31-ig minden nap
www.sandorfalva.hu
például a leggyakrabban előforduló parlagfű allergia. A tünetek súlyosságát a levegőben szálló pollen mennyisége határozza meg. Az allergiás náthát okozó anyagokat az alábbiak szerint csoportosíthatjuk: szezonális allergiát okozó anyagok; kora tavaszi időszakban virágzó fák pollenjei; tavasz vége, nyár eleje: pázsitfűfélék; nyári-őszi időszak: parlagfű, üröm. Egész évben tartó, folyamatos, melyet házon belüli anyagok váltanak ki: házipor, háziállatok szőre és ürüléke. Foglalkozással kapcsolatos allergiát okozó anyagok: festékek, liszt, gyógyszerek. A tünetek kezelésére számtalan orrspray és kenőcs is létezik. Fontos tudni, hogy a virágporok és egyes ételek között keresztallergia is fennállhat. A túlérzékeny betegeknél ezek az ételek torokviszketést, szájdagadást okozhatnak. A tünetek csak nyers zöldségek, gyümölcsök fogyasztása után jelentkeznek, a főtt vagy konzerv étel nem okoz problémát. A nyírfa keresztallergiát okoz alma, körte, sárgarépa, burgonya fogyasztásakor. A parlagfűre érzékenyeknél görögdin�nye, sárgadinnye, banán elfogyasztása okozhat keresztreakciót. Tojásérzékenység esetén csirke elfogyasztása, barackallergia esetén szilva és cseresznye okozhatja a keresztreakciót. Folytatjuk. További kérdéseikkel forduljanak hozzánk bizalommal! Gyógyuljanak továbbra is velünk! Márciusi rejtvényünk szerencsés megfejtői: Tapolcsányi Zoltán Gyömbér Istvánné Lakatos Károly Kónya Józsefné Deák Andrea Gratulálunk!
16
Városi Újság
II. SIKE-KUPA
Második alkalommal került megrendezésre városunkban a SZKTT Közoktatási Intézménye Pallavicini Sándor Iskola tornatermében 2010. április 24-én a Sándorfalvi Ifjúsági Közhasznú Egyesület rendezésében a II. SIKE-KUPA. Egyesületünk a nemzetközi mozgássérült ülőröplabda bajnokságot az elmúlt évben hagyományőrző céllal indította. Az idei esemény színvonalát növelte, hogy szó volt az egészségről, helyes táplálkozásról, sportról és a toleranciáról is. Négy csapat képviseltette magát: Csakazért SE Ülőbikák (Szeged); Mozdulj SE (Vác); Humanitas SE (Tatabánya) és a tavalyi győztes, a határon túli Főniks-Kikinda SC.
Szoros küzdelem után a II. SIKEKUPA győztese ismét a FőniksKikinda SC lett. Meghívott vendégeink között üdvözölhettük Kakas Bélát, Sándorfalva város polgármesterét, a rendezvény fővédnökét, valamint Losonczi-Tóth Józsefet, a Csongrád megyei Önkormányzat ifjúsági referensét. Egyesületünk ezzel a rendezvén�nyel csatlakozott az országos „Legyen Közöd” programhoz, mellyel
városunk ifjúsági életét hirdette. Szeretnénk köszönetet mondani a helyi általános iskola vezetőségének, Sándorfalva Önkormányzatának, Csongrád Megyei Önkormányzatnak, Zene Háza Clubnak, Obi-Dekornak, a Polgárőrségnek, egyesületünk segítő tagjainak és mindazoknak, akik ellátogattak programunkra. Külön köszönet Szalma Tibornak. Paskuj Angéla, elnök
Május 1. a Zene Háza Clubban A Sándorfalvi Ifjúsági Közhasznú Egyesület (S.I.K.E.) és a Zene Háza Club közös zenés május 1-jét rendezett. A zenés programok délutáni kezdést követően egészen hajnalig tartottak. Különböző zenei stílusok kavalkádja színesítette az estet, a könnyebb stílustól a keményebb hangzásig. A fellépő zenekarok között üdvözölhettük a Toxic Anguish (Sá ndor fa lva), Fiction Stop (Sándorfalva), Woodspoon (Szeged), Audio Love Nation (Budapest) zenekarokat. A Toxic Anguish fél éve együtt zenélő, punk-rock feldolgozásokat előadó négy tagból álló fiúcsapat, a Woodspoon nevű szegedi zenekar trash metál és rock feldolgozások kavalkádjával színesíti műsorát. A Fiction Stop alternatív rockot játszó formáció, mely már több tehetségkutatón kiemelkedően szerepelt, első demójukat is elkészítették. Városunk fiatal tehetségeire büszkék lehetünk, hiszen megállták helyüket a tapasztalt zenészek mellett.
Az est nótafája a második alkalommal városunkban fellépő New York-i énekes, Lord Bishop volt, aki 1999 óta lép fel önállóan. Koncertjein Frank Zappa, Nirvana, Hendrix és James Brown hangzásvilága hallható saját szerzeményeiben. Hatalmas tömeg várta a színes bőrű énekest, hogy újra elkápráztassa zenei világával a közönséget. Nem csalódhattunk benne, hiszen több mint 2 órás koncertjével magával ragadott mindenkit. Reméljük, mindenki élményekben gazdagon térhetett haza, hiszen nem mindennapi hangzásvilágban lehetett részünk. A Zene Háza Club ismét egy színvonalas zenei műsorral ajándékozta meg a városlakókat, amellyel felkarolta az ifjúságot. Szeretnénk megköszönni a szervezők munkáját, külön köszönet Kiss Péter vállalkozónak. Paskuj Angéla Sándorfalvi Ifjúsági Közhasznú Egyesületelnök
www.sandorfalva.hu