Krónikás
Mezőnagymihály település lakóinak lapja. Kiadja A MI FALUNKÉRT Alapítvány.
Krónikás 2008. 3. évfolyam, 2. szám
Ára: 100 Ft.
Kedves búcsúzó 8. osztály! „Minden évben eljön a búcsúzás napja. Tudjuk, az elválás mindig szomorú. Ide köt benneteket nyolc hosszú év meganynyi élménye. Meg tanultatok közösségben élni és dolgozni. Ez alatt a pár év alatt szereztetek néhány életre szóló tapasztalatot, amelyeket sosem fogtok elfelejteni. Sok barátság köttetett az évek során, amelyek megmaradnak akár egy egész életen át. Most könnyes a szemetek, hisz tudjátok, az elmúlt éveket már nem hozhatja vissza semmi. Ez a 8 év volt életetek legmeghatározóbb időszaka, amelyet együtt, egymás mellett töltöttetek el, néha barátságban, néha civakodva. Visszagondoltok a nyolc év minden szépségeire: versenyekre, győzelmekre, sikerekre s idézőjelbe tett borzalmaira: dolgozatokra, felelésekre, kudarcokra. Ezek szükséges kísérői voltak eddigi életeteknek, mert megtanulhattátok, hogy a sikereket kudarcok, a kudarcokat pedig sikerek követik. Jövőre már nem ültök kis iskolánk padjaiban. Mi azonban mindenképpen boldogan emlékezünk majd rátok, kedves iskolatársaink. Még nagyon hosszú út áll előttetek, amelyet meg kell tennetek. Ehhez sok szerencsét, kitartást kívánunk!” Részletek Hímer Flóra 7. osztályos tanuló búcsúztatójából
Krónikás
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Mezőnagymihály Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a „Mi Falunkért Alapítvány” bevonásával 2008. szeptember 20-án falunapot szervez. A rendezvény lebonyolítására 500 ezer forintot biztosít a költségvetésében. Mezőnagymihály Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy nem vállalja havonta 2-3 alkalommal a betegek vizsgálatra történő szállítását. Mezőnagymihály Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy nem támogatja a „MIFA” Alapítvány részére a tornaterem galériájában klubterem kialakítását. Mezőnagymihály Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a szociális ellátásokról, valamint az első lakáshoz jutók támogatásáról szóló rendeletét felülvizsgálja a község lakosságszámának megtartása, növelése érdekében. Mezőnagymihály község Önkormányzatának Képviselő-testülete Vályi László alpolgármester részére 50.000.Ft/hó összegű tiszteletdíjat állapít meg 2008. január 1-jei hatállyal. Mezőnagymihály Községi Önkormányzat Képviselőtestülete az 1994. évi LXIV. tv. 14. §. (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján az alábbi rendeletet alkotja. 1§. A helyi képviselőket személyenként havi 30.000-30.000 Ft tiszteletdíj illeti meg. A tiszteletdíjak kifizetésére havonta kerül sor. 2. §. Jelen rendelet a községháza hirdetőtábláján történő kifüggesztéssel, a kifüggesztés napján lép hatályba. Rendelkezést a tiszteletdíj kifizetésére 2008. január 1-től kell alkalmazni. Mezőnagymihály község Önkormányzatának Képviselő-testülete és Gelej község Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a Mezőkövesdi Többcélú Kistérségi Társulást, hogy iskolabusz igénylésre 2008. április 30-ig a pályázatot benyújtsa. A társulás önerő vállalását a fenntartó önkormányzatok a 2007/2008. évi közoktatási statisztika alapján felosztják.
Mezőnagymihály Község Önkormányzat Képviselőtestülete és Gelej Községi Önkormányzat Képviselő testülete pályázatot nyújt be a 18/2008. (III. 28.) ÖTM rendelet alapján a kistelepülési iskolák tárgyi feltételeinek javítására. A pályázati támogatási igény 20.000.000 Ft, melyhez a szükséges 10 % önerőt 2008. évi költségvetése terhére biztosítja a székhely, Mezőnagymihály Község Önkormányzata. A társulás önerő vállalását a fenntartó önkormányzatok a 2007/2008. évi közoktatási statisztika alapján felosztják. Gelej Községi Önkormányzat Képviselőtestülete a felosztás alapján az önerőhöz az oktatási intézménybe járó gyermekek arányában a 2008. évi költségvetése terhére biztosítja. A körjegyzőség tárgyi feltételeinek javítására. A pályázati támogatási igény 15.000.000 Ft, melyhez a szükséges 10 %-önerőt 2008. évi költségvetés terhére biztosítja a székhely, Mezőnagymihály Község Önkormányzata. A társulás önerő vállalását a fenntartó önkormányzatok a 2007. december 31-i lakosságszám arányosan alapján arányosan felosztja. Gelej Községi Önkormányzat Képviselőtestülete a felosztás alapján az önerőt 2008. évi költségvetése terhére biztosítja. Mezőnagymihály Község Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza Juhász János polgármestert, hogy a településrendezési terv három ütemben történő elkészítéséről szóló szerződést a Régió Városépítészeti és Műemléki Tervező Kft-vel (3530 Miskolc, Papszer u. 20.) megkösse. Mezőnagymihály Község Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza Juhász János polgármestert a Mezőkövesdi VG Zrt-vel. (3400 Mezőkövesd, Dózsa Gy. út 2. sz.) történő gyepmesteri szerződés megkötésére és aláírására. Mezőnagymihály község Önkormányzatának Képviselő-testülete hozzájárul az Észak-Magyarországi Regionális Operatív Program keretében (ÉM-OP 3.1.3) benyújtandó „Belterületi útépítés és szociális foglalkoztatás Mezőnagymihály településen” című pályázat benyújtásához, annak megvalósításával egyetért. Képvi-
selő-testület a pályázathoz szükséges önerőt – 6.110.922.-Ft-ot, azaz Hatmillió-egyszáz-tízezer-kilencszázhuszonkettő forintot – biztosítja. Mezőnagymihály Önkormányzatának Képviselő-testülete megtárgyalta a „Délborsodi LEADER Egyesület” létrehozására, valamint tagként való belépésre tett javaslatot és az alábbi határozatot hozta: Az önkormányzat a „Dél-borsodi LEADER” Egyesület létrehozásával, annak rögzített céljait, szabályait elfogadja, és maximum évi 10.000.-Ft, azaz tízezer forint vagyoni támogatással hozzájárul az Egyesület céljainak eléréséhez. A Képviselő-testület Juhász János Polgármester Urat delegálja a „Dél-borsodi LEADER” Egyesületbe, azzal, hogy amennyiben az Egyesület Elnökségébe vagy Felügyelő Bizottságába választják, akkor hozzájárul a tisztség elfogadásához. Mezőnagymihály Község Önkormányzatának Képviselő-testülete hozzájárul a 602. hrsz-ú Kertalja út megosztásához. A kialakítandó ingatlan(ok) művelési ága: út és beépítetlen terület. Költségvetésében biztosítja a munkák elvégzéséhez szükséges fedezetet. Felhatalmazza a polgármestert az ingatlan megosztási eljárásával kapcsolatos intézkedések megtételére. Mezőnagymihály község Önkormányzatának Képviselő-testülete ülésén úgy határozott, hogy az Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács által meghirdetett településrendezési terv elkészítésének támogatására pályázatot nyújt be. A fejlesztés megvalósulási helye: Mezőnagymihály község közigazgatási területe. Képviselő-testület a 2008. évi saját forrás összegét a 2008. évi költségvetéséről szóló 2/2008.(II.15.) számú rendeletében biztosítja. Képviselő-testület felhatalmazza Juhász János polgármestert a pályázat benyújtására. Mezőnagymihály Község Önkormányzatának Képviselő-testülete megtárgyalta a számlavezető pénzintézetváltásra vonatkozó polgármesteri javaslatot. A Képviselő-testület 2008. július 1-jétől a Mezőkeresztes és vidéke Takarékszövetkezetet bízza meg az önkormányzat számlavezetésével. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a Mezőkeresztes és Vidéke Takarékszövetkezettel a szerződés megkötésére és aláírására, valamint a COMMERZBANK ZRT-vel kötött szerződés felbontására.
Krónikás
PUHL SÁNDORTÓL KÉRDEZTÜK - Melyek voltak azok az okok, amik miatt úgy döntöttél a 2006-os Önkormányzati Választások előtt, hogy jelölteted magad képviselő testületi tagnak? - Úgy gondoltam még erre is van energiám a sok munka és otthoni teendő mellett. Voltak néhányan akik, megkérdezték tőlem „hiányzik ez még neked?”. Talán a faluért tenni akarás, a falu szeretete motivált. Választások előtt kérdéseket kaptunk az újságtól. Már akkor is írtam, nem szeretnénk, hogy a falu Nagyecsér sorsára jusson. Ezért elindultam a választásokon, s bíztam benne, hogy bekerülök egy jó csapatba. Eszembe jutott, hogy ezekben a válaszokban, szinte mindenki az óvoda és az iskola megtartása mellett kampányolt. Na, és mi lett? Sajnos ezt kellett tenni, és szerintem ezzel ennek még nincs vége, csak idő kérdése. Az is igaz, hogy ülhetett volna akárki és akárhány képviselő ezeken az üléseken, nem sok választása lett volna. Szóval tenni akarás? Mint utóbb kiderült, néha lehetetlen. - Végül a 896 szavazati joggal rendelkező választó közül 569-en járultak az urnákhoz falunkban. A leadott érvényes szavazatok közül 408-at, a legtöbbet kaptad a jelöltek közül. Mit gondoltál akkor erről a rendkívül nagy bizalomról és mi volt a véleményed akkor a mandátumot szerzett többi képviselőről? - A választások óta nem írtam cikket az újságba, és nem köszöntem meg mindazoknak a bizalmát, akik rám szavaztak. Azt hiszem megköszönni sosem késő, és így utólag is nagyon szépen köszönöm mindenkinek. Nagyon örültem neki és tudtam, hogy ez nagyon megtisztelő, és sokan sokat várnak tőlem. Már akkor is az volt a véleményem, hogy pénz nélkül nem megy. Akármihez nyúl az ember, ahhoz pénz kell. Ezért is örültem annak, hogy képviselőtársaim közül rajtam kívül négyen mondták még azt, tiszteletdíj nélkül gondolják a képviselőséget. Én úgy gondoltam akár 10 milliót is meg tudunk spórolni a négy év alatt, és ennek hangot adva javasoltam ezen összeget fordítsuk majd egy olyan beruházásra, felújításra, amiről majd elmondhatjuk, ezt a képviselők fel nem vett tiszteletdíjából tudtuk megcsinálni. Telt az idő, zajlott a munka (a Kállai-féle per, óvoda, iskola, körjegyzőségváltás, stb.). Szerintem a képviselőtársaimmal jól megértettük egymást. Néha azért voltak nézeteltérések, kisebb-nagyobb viták, de ezek később rendeződtek, hiszen egy célért dolgoztunk. - Mi volt az oka annak, hogy 2008 áprilisában úgy döntöttél, lemondasz a képviselőtestületi tagságodról? - Az idén februárban, egyes képviselőkben felvetődött a tiszteletdíj kérdése, s nagy vita során sikerült csak leszavazni.
Tény, hogy azt a pénzt, amit később beruházásra lehetett volna fordítani (a meg nem szavazott tiszteletdíj), elvitte a költségvetés. Megjegyzem az oda nagyon kellett, hiszen így is majdnem veszteséggel zártuk az évet. Áprilisban ismét szerepelt a napirendi pontok között a tiszteletdíj kérdése. Ez kemény vitát váltott ki a képviselők között. A hét képviselőből már öten gondolták úgy, hogy szeretnék felvenni a tiszteletdíjat. Többen azt mondták, jótékonykodni akarnak ezzel a pénzzel. Még ebbe is belementem volna a következőképpen: a hét képviselő 30. 000 Ft-os tiszteletdíját (ami havi 210. 000 Ft) “x” hónapon keresztül odaadjuk az iskolának, “x” hónapon keresztül az óvodának, aztán a gyermekfocicsapatnak, a kézilabda csapatnak, a polgárőrségnek és az énekkarnak. Ennek, az lett volna a lényege, hogy az utolsó fillérig itt marad a pénz a FALUNAK, ami éves szinten 2.520.000 Ft-ot (210.000 Ft x 12 hónap) jelenthetett volna. Nem nyertem az ötletemmel. Én azonban nem akartam pénzt visszafizetni az államnak különféle járulékok formájában, amik a tiszteletdíjhoz kötődnek, ha kifizetésre kerülnek. Hiszen számoljunk egy kicsit: a megszavazott tiszteletdíj a járulékokkal együtt 3.250.000 Ft körül van, amiből a képviselők durván 1.200.000 Ft-t kapnak ki. Nem nehéz tehát kiszámolni, hogy 2.000.000 Ft-ot kidobunk az ablakon, ugyanis ez az az összeg, amit járulék és adó formájában vissza kell fizetni az államnak, ahelyett, hogy az önkormányzat kasszájában maradna. Ezt én, nem tudtam és most sem tudom elfogadni, amikor szinte semmire nincs pénz. Ezt nem engedhetjük meg magunknak. Azt hiszem, ezt többször is elmondtam azon az ominózus ülésen, de nem sikerült befolyásolni a döntésüket. Véleményem szerint az embernek legyenek elvei. Ha két évvel ezelőtt azt mondta, hogy tiszteletdíj nélkül csinálja, akkor azt tartsa is be. Én akkor, 2006-ban nagyon örültem annak a csapatnak, aki ezt kimondta és ebben az újságban leírta. De sajnos nem így lett, ezért úgy gondoltam - megköszönve még egyszer a rám leadott 408 szavazatot - lemondok képviselői tagságomról. De nem szeretném, ha bárki is azt hinné, hogy cserbenhagytam, mert magánemberként ezután is szívesen segítek - amiben tudok - a hozzám fordulóknak. A fenti válaszokkal remélem nem sértettem meg egyik volt képviselőtársamat sem, de szerettem volna elmondani lemondásom valódi okát, még mielőtt mindenféle pletykák kezdenének elterjedni. A képviselő-testületnek eredményes munkát kívánok a jövőben. A kérdéseket feltette: Ilku Imre
Krónikás
2008. május 31-én a Tündérkert Napköziottonos Óvoda Mesevár Tagóvodája megtartotta ballagási-évzáró ünnepségét. 8 nagycsoportos ballagott. Ők kezdik szeptemberben az iskolát.
Hímer Edina
Édesanyámnak Eljött május vasárnapja, mégpedig az első. Ez a legszebb, leggyönyörűbb, Anyák-napjára eső. Ilyenkor hozzák a sok májusfát, de nem erről szól e nap, Hanem arról, hogy szeretjük az Édesanyánkat. Felköszöntjük ekkor őket, Kifejezzük irántuk szeretetünket. Mert lehet, hogy csak egy ember a világon, De valakinek Ő jelenti a világot. Mert nincs is Nála drágább kincs, Nála jobb dolog semmi nincs. Ő támogat mindenben, megtesz értünk mindent És soha nem adja fel, örökké szeret minket. Édesanyám… mit is mondhatnék még neked? Tudd meg, hogy szeretlek Én Téged! Gyermekfejjel is rájöttem, hogy mi az a szeretet s törődés, Ó, áldjon meg Téged az Ég! Te egy őrangyal vagy! A mi őrangyalunk! Aki vigyáz ránk és mellettünk van, amikor betegek vagyunk. S gyerekek! Legalább annyival háláljuk meg Nekik, Hogy segítőkészek vagyunk és szorgalmasak is. Édesanyám! Ez a Te napod! Kérj bármi jóra, s megkapod! Szeretlek Én Téged! Bármit megtennék Érted! Ezért hát az kívánjuk Néked: Legyen ez a legszebb napod! Legyél nagyon- nagyon boldog! Élj még sok- sok boldog évet! Ó, Úr Jézus, Istenem csak ennyit kérek Tőled!
Felhívás! A Mi Falunkért Alapítvány szeretné tovább bővíteni helytörténeti gyűjteményét. Ehhez keresünk régi fotókat, melyeken egykori mezőnagymihályi épületek, falurészletek láthatók vagy mára már elfeledett eseményeket, tevékenységeket örökítenek meg. A technika ma már lehetővé teszi, hogy ezekről másolatot készítsünk, így azokról a tulajdonosaiknak nem kell lemondaniuk. Kérünk mindenkit, akinek a családi albumában található ilyen fénykép, hogy gazdagítsa vele gyűjteményünket! Köszönettel: MIFA
Kedves Hittanos Barátom! A szünetben is lehetőség lesz arra, hogy a református hittanosok találkozzanak különféle programokon. Június 22-én, vasárnap délután 3 órától a parókia mögötti gyülekezeti teremben filmklubot rendezünk. Valamint - később - lesz kerékpártúra, szalonnasütés, tollaslabdaverseny, Nagyecséri barangolás és a budapesti kirándulásunk is. Szeretettel hívlak és várlak Benneteket 22-én délután, hogy megbeszélhessük az időpontokat és a további programokat egyeztessük: Református Tiszteletes néni.
Krónikás
A dolgozó népet szolgáltam… (45 évvel ezelőtt) Péntek volt, és 13! 1961. októberében kaptam kézbe a Behívó parancsot. A bevonulási dátum (13- a, pedig nem vagyok babonás) nem sok jóval kecsegtetett. Még csak két évet tanítottam (1959. szeptember 1.- től) egy beregi kisfaluban, Beregsurányban, a sárospataki tanítóképző elvégzése után. Kedves kollégák, emberek közé kerültem. Nagyon szerettem itt „lámpáskodni”. Bíztam abban is, hogy megúszom a katonáskodást. A behívó azonban nagyon elszomorított. Fájó szívvel hagytam ott kedves kis tanítványaimat (akik közül ketten még a hajnali fél ötkor induló autóbuszhoz is kikísértek, máig sem felejtem el a nevüket: Galajda Béla és Csizmár Zoltán voltak a „kísérőim”). No meg szívem választottját, akivel már 43 éve élünk boldog házasságban (merthogy kivárta a katonaidő leteltét, ez volt a mi nagy próbánk). A parancs akkoriban PARANCS volt. (Nem úgy, mint ma!) Ezt csak végrehajtani lehetett (mint később erről több alkalommal megbizonyosodtam). Nagyon kellemetlen idő volt a bevonulásom napján. A gyülekező Nyíregyházán volt, a Kiegészítő Parancsnokságon. Sokan voltunk ott - érettségizettek, gépkocsivezetők (mert az akkori politikai helyzet ezt kívánta). A haza védelme minden állampolgárnak szent kötelessége - hangzott el az eligazításon. Miután a formaságokon túlestünk, „Föl! Vonulj ki!” vezényszavak után „Sorakozó!” következett az épületek előtt. Kegyetlenül fújt a szél. A rezesbanda hangjai mellett a természet is szolgáltatott zenét. Meglehetősen, bánatosan vonultunk végig Nyíregyházán, ki a vasútállomáshoz. Itt „bevagoníroztak” bennünket. Elindultunk az ismeretlen felé, Békéscsabára. Hajnalban érkeztünk meg. Innen szállítójárművekkel vittek bennünket a „rendeltetési helyre”, ahová rövidesen megérkeztünk. Nagyon fáradtak voltunk a hosszas utazás után. Abban reménykedtünk, hogy közeledik egy kis pihenő. Nos nagyon kellett csalódnunk, mert az utunk nem a körletekbe, hanem az ismeretlen alakulótérre vezetett, ahol megkaptuk az első kiképzést, alaki foglalkozást. Mindez Békéscsabán, a Jamina - városrészben történt, a hír - zászlóaljnál (ahol Sári Béla százados lett a parancsnokom). Rádiós (R - 30) lettem, később parancsnok. Az első „krumplivirágot elég hamar megkaptam, 1962. április 3- án (1963- ban szakaszvezetőként szereltem le) az M. N. 3616 alakulatnál. A katonaidőm alatt nagyon sok emlékezetes esemény történt. E rövid kis írásban nem lehet mindenről beszámolni. A sok közül csak egyet írok. Éjszaka, 1962 tavaszán történt. A RIADÓ hadgyakorlatra szólított bennünket.
Mint ilyenkor szokás: nagy volt a rohanás. Mindenki igyekezett minél előbb a lesorakozott rádiós kocsiknál lenni. Ekkor már állomásparancsnok voltam, 3 beosztottal (Szabó Gyula, Rózsa Péter távírászok és Nagy Z. gépkocsivezető). Emellett volt egy „mellékállásom” is - századírnokként is tevékenykedtem, így, riadó esetén nekem kellett gondoskodnom az iratláda mentesítéséről is. Azt se tudtam hol áll a fejem. Másnap délelőtt érkeztünk meg a Dunántúlra, ahol hadgyakorlaton vettünk részt. Mi telepítettük a rádióállomást, elkezdtük a forgalmazást. Közben parancs érkezett: GÁZRIADÓ!! De mi ad Isten?! Közben „lerohadt” az aggregátorunk. Mi, mind a négyen azt „bütyköltük”, - természetesen gázálarcok felvétele nélkül. Az öreg masina (ki tudja hány éves lehetett, hogy az oroszoktól kaptuk ajándékba, mint az első fegyverünket, a PPS géppisztolyt). Telt múlt az idő, de az aggregátor csak nem akart beindulni. Nagyon idegesek voltunk. Ekkor jött a tiszti ellenőrzés. A feletteseink gázálarcban, mi pedig teljesen civilben fogadtuk a nem várt látogatókat. Én, mint parancsnok jelentettem az eseményeket. Aztán következett a „fekete leves”. Azonnali kihallgatásra küldtek vezényletem alatt a zászlóalj parancsnokhoz. „Tizedes elvtárs, mit képzel!? Maga adja a parancsot a többieknek. Bort iszik és vizet prédikál.” (Bárcsak ihattunk volna egy kis bort! Sóhajtottam. De az erdőben erre nem volt lehetőség.) Az eligazítás elég hosszúra nyúlt. Több mondat nem bírná el a nyomdafestéket, ezért le se írom. Megúsztuk 1-1 havi laktanyafogsággal. „Végeztem!” - szólt a parancs. „Elmehet!”, majd visszamentünk az öreg kocsihoz és folytattuk a „bütykölést”. A fáradozásunkat siker koronázta, beindult az aggregátor, újra forgalmazhattunk. Néhány perccel később újabb „légitámadást” kaptunk. Ismét elrendelték a gázriadót. Most már mindenki eszeveszetten vette elő a gázmaszkokat. A menetfelszerelésemben én is utattam, de az a fránya gázálarc sehol sem volt. Na most mi lesz?! Ha újabb ellenőrzést kapunk, mint parancsnokot, visszaesőként biztosan „futkosóba” küldenek - gondoltam. Végül az egyik okos, aki a gépkocsivezetőnk volt, civilben boltos, ezt mondta: „Tóth ne sz..j be! Megvan a megoldás! Elő a pokrócokat! Bújj alá!” - és betakartak. Az ellenőrzés most sem maradt el. Keresték a kocsiparancsnokot. „Százados elvtárs
jelentem, Tóth tizedes a szükségét végzi az erdőben.” Ez hatott, a tisztek elvonultak. A gázriadót rövidesen lefújták, én pedig friss erdei levegőt szívhattam magamba. Hatalmas kő esett le a szívemről. A hadgyakorlat alatt ez már egynéhányszor megismétlődött. Na de hol a gázálarcom? Ideges voltam. Visszatérve állomáshelyünkre találkoztam az eltűnt gázálarccal, ami a laktanyában árválkodott a folyosón, a polcon. A legközelebbi riadó alkalmával elsőként ezt vettem magamhoz. Mint a bevezetőben említettem, a 13-a (péntek) nem sok jóval kecsegtetett. Bevonulásunk után a harmadéves katonák is bent maradtak, nagy veszély leselkedett ránk, a háború réme mindenkit elkeserített. Kegyetlen volt ez az időszak. Azok jártak jól, akik később vonultak be, mert egyszerre szereltünk le, 1963. november 20-án. Így szolgáltam több mint két évig. Ennyi év után kellemesen emlékszem vissza a Békéscsabán eltöltött időre. Megemberesedve szereltem le. Sok katonabarátot szereztem, akiknek nevét az 1963-as Honvédnaptár is őrzi. Hogy mit produkál az élet! Leszerelésem után nem is gondoltam volna, hogy ma gyakori vendég leszek Békéscsabán. Ugyanis nagyobbik lányunk, (aki jogász) itt lakik kedves családjával, itt kezdte tanári pályafutását a kisebbik lányunk is. A látogatásomkor gyakran említem Jaminát, a kedves katonai emlékek színhelyét. Viccesen szoktam emlegetni kedves feleségemnek: „Látod megvert az Isten, mert mikor katona voltam nem jöttél el meglátogatni. Most pedig gyakori vendég vagy Békéscsabán.” Tóth Béla Ferenc nyug. Iskolaigazgató
Krónikás
Azok a régi nyarak Hetek óta a bőrünkön érezzük és már a naptár is visszavonhatatlanul igazolja, hogy végre itt a nyár. Előkerültek a szekrényekből a szoknyák, a rövid nadrágok, az ujjatlan pólók és a lábunkat is elég csak egy könnyű papucsba, szandálba bújtatni. A gyerekek elbúcsúztak az iskolától és gondolataik a sok pihenés, a táborozás, a strandolás, biciklizés, focizás körül járnak. A szülők többsége, pedig minden bizonnyal lázasan egyezteti a munkahelyi szabadságát az otthoni teendőkkel, a családi nyaralással. No, de milyenek voltak a régi nyarak? Mi változott az elmúlt hatvan-hetven évben? Ezekkel a kérdésekkel kerestem meg Juhász Imre bácsit, aki már a legutóbbi alkalommal is szívesen vállalkozott arra, hogy felidézi gyermekkora emlékeit. A történetmondás során igen sok olyan kifejezés is előkerült, amelyek mára már feledésbe merültek és megértésükhöz bizony magyarázatra volt szükségem, de Imre bácsi lelkesen vállalta a tanító bácsi szerepét. A következő sorok az ő elbeszélése alapján születtek: A nyár akkoriban nem a pihenést szolgálta, hanem egyet jelentett a munkával! Akkor takarították be, ugyanis a búzát, ami számukra az életet jelentette. Hagyományosan június 29-én - Péter, Pál napján -kezdték az aratást. Az már a beszélgetés elején világossá vált számomra, hogy ez egy igen összetett és hosszadalmas tevékenység volt. Nagyon jó szervezést és sok embert kívánt, akik egyéni teljesítményükkel, kétkezi munkájukkal mind hozzájárultak a munka sikeréhez. Hiszen csak a háború után jelentek meg az első aratógépek, majd az 50-es években a kombájnok.(lásd a képen). Addig mindenkinek pontosan meghatározott feladata volt. Az „aratógazda” a környező tanyákat járva előre felvállalta a munkát, majd a faluból embereket gyűjtött maga köré, akikkel aztán elvégezték a „részes aratást”. A terménynek egy bizonyos hányada (általában száz mázsából kilenc) tehát őket illette meg, ezt kapták fizetségül. Amennyiben gondosan és pontosan dolgoztak, biztosak lehettek benne, hogy a következő évben ismét őket hívja majd a tanya tulajdonosa. Az aratógazda tiszte volt az is, hogy hajnalban megnézze harmatos-e még a kalász, kezdhetik-e a munkát, de az „első kaszás” címet is ő viselte.
A „kaszások” már 17-18 éves fiúk is lehettek, és ha jó erőben voltak, akár 60 éves korukig is végezhették ezt a munkát. A kisebb, saját tulajdonú földeken csak a család apraja-nagyja dolgozott, de a nagyobb tanyákon (Zsindelyes, Nagy, Farkas…) - amelyeknek a termőföldjei a 100 holdat is meghaladták, 15-20 kaszás is kellett és melléjük ugyanennyi” marokszedőre” is szükség volt. Ez utóbbiak főként fiatal lányok voltak, akik sarló segítségével markolták, gyűjtötték egybe a kalászokat. Amit ők elszórtak, azt egy nagy fagereblyével „brúgózták”, húzták össze a többiek. Fontos szerepük volt a vízhordóknak is, hiszen ők hordták a tanyáról a friss ivóvizet az aratóknak, és még arra is ügyelniük kellett, hogy a cserépből készült „szopós korsóban ” az ne melegedjen meg, mindig árnyékban legyen. A lekaszált terményt ” kévébe” kötötték, az ott helyben, búzából készített kötél segítségével. Azokat kereszt alakban egymásra tették: tizennyolc kéve alkotott egy” keresztet”. Ennek a tetejére még átlósan egy 19. kévét fektettek, amelyet „pap” névvel illettek. Az aratás 3-4 hetes időtartamára a munkások kiköltöztek a tanyákra és csak a vasárnapokat töltötték otthonaikban. Hét közben a gyerekeik látták el az állatok és a ház körüli teendőket, ilyenkor ők feleltek az istállók rendjéért is. Az aratók hétfő reggeltől szombat délutánig dolgoztak. Gyakran hajnal három óra körül kezdődött számukra a nap és délelőtt tízig meg sem álltak. Ekkor pihenőt tartottak: beszélgettek, danolásztak, esetleg egy fa árnyékában aludtak és csak délután 23 órakor láttak újra munkához, amelyet este 10 körül fejeztek be. Ehhez persze az is kellett, hogy derült legyen az idő, hiszen ilyenkor a csillagos ég miatt tovább volt világos. Az ellátásukról a családjuk gondoskodott: ki hol aratott, oda vitték számukra az asszonyok a frissen főzött ebédet. A batyujában azonban mindenkinek ott lapult a szalonna, a kenyér és a hagyma, ami sose fogyhatott el. Az egész napos, hőségben végzett munka után aztán visszamentek a tanyára, ahol az itatóvályúban megmosakodtak, majd szalmából vetett ágyon pihenték ki a fáradalmakat. Aki azt hiszi, hogy ezzel véget is értek a búza körüli teendők, az bizony téved. Az aratás végeztével a kévéket kazlakba rakták és következhetett a cséplés művelete, melynek eszköze a „cséplőgép” volt (lásd a képen). A „tüzeset” szalmával és fával fűtötték, de a legtöbb már petróleummal működött. A kévevágók kaszakéssel bontották szét a kévéket, amit az „etetők” raktak a gépbe. Az megtörte a kalászt és kiverte belőle a szemeket, amelyek aztán a „szoltíron” mentek keresztül. Itt történt az egészséges szemek és az „ocsú” szétválogatása. Az „elevátor” nevű emelő és szállító szerkezet segített a különválasztott szalmát és töreket is kazlakba rendezni. Az előbbit az állatok alá használták, az utóbbiból pedig vályogot vetettek, ami a házépítésnél volt nélkülözhetetlen. A rakók között mindig volt egy megbízott „kazalmester” és „törekkazlas” is, akiknek az irányítása alatt
zajlott a munka és a végén a kazlak betetőzése, kötéllel történő rögzítése. A gépek megjelenése előtt azonban ez a tevékenység is kétkezi munkát igényelt. Nem is akármilyet! Erős férfiakra volt hozzá szükség, akik a „cséphadarónak” nevezett eszközzel hosszasan ütötték-verték a ponyvára kiterített terményt, így szabadítva meg a kalászt a búzától. Ezután a kézi hajtású „szélrostával” tisztították, válogatták szét a szemeket. A betakarítás után a szorgosabb asszonyok még kimentek a határba és összeszedték az ottmaradt, elhullott kalászokat a baromfiknak. A földet a férfiak sekélyen felszántották, elboronálták, hogy az őszi mélyszántás után újból bevethessék. A learatott terményt a tanyán a „hambárban” tárolták. A gazdák az első osztályú búzát a malomban megőröltették. Mindig annyit, amennyi fedezte egy család éves szükségletét. Lett belőle kenyérliszt a sütéshez, nullás vagy finomliszt a tésztakészítéshez, ill. korpa a malacoknak. Semmi sem ment tehát veszendőbe. Ami megmaradt azt eladták, vagy az állataikkal megetették. Nagymihályon legtöbben a július végi Anna-napi búcsúra befejezték az aratást. Ezt reggelig tartó aratóbállal és felvonulással ünnepelték meg. Búzakalászból különböző formájú díszes koszorúkat készítettek és lovas kocsikkal, cigányzene mellett, énekelve járták körbe a falut. Az eddig leírtak is igazolják, hogy évtizedekkel ezelőtt a nyár valóban csak a munkáról szólt. Imre bácsi elmondása szerint nem voltak a maihoz hasonló családi nyaralások sem. Erről a vidékről szinte senki nem látta a Balatont, a Zsóryban ő maga is csak egyszer volt. A strandot a gyerekeknek a falun keresztülfutó patak jelentette. Kristálytiszta vizével valóban fürdésre csábított a nyári hőségben. A lányok kijelölt fürdőhelye a „Zúgó” volt, a fiúké pedig a „Lóúsztató. Mezőcsátról és Keresztesről triciklisek hordták a fagylaltot, melyhez pár fillérért bárki hozzájuthatott. Szomjoltásra pedig ott volt a szikvíz, házi készítésű málnaszörppel. Nem volt akkoriban tengerpart, táborozás, élményfürdő és külföldi utazás. Volt helyette aratás, cséplés, kapálás és sok fárasztó, ház körüli munka. Mégis minden gyerek alig várta az iskola végét, a nyári szünidőt. Sok minden változott - sőt szinte minden- de ez az egy változatlan maradt. Azt hiszem, ez így van jól! Barta Andrea
Krónikás
Önkéntes Tűzoltók Mezőnagymihályon A tüzet az ember már évtizedek óta ismeri. Először még félt tőle és menekült előle, de később kezdett egyre közelebb merészkedni hozzá és rájött, hogy bizonyos eretek között, hasznos is lehet számára. Bár amennyire a tűz áldás, úgy ha elszabadult átok is volt egyben. Ezt már nagyon korán felismerték, így a tűz elleni védekezés kezdetleges formái szinte egyidősek a tűz megismerésével. Magyarországon már Szent István törvényei között szerepeltek az ún. tűzvigyázók, akik a tüzet nem csak őrizték, hanem a tűzveszélyre is figyeltek. Később - már a XV. század közepétől - tűzjelző őröket alkalmaztak. Mezőnagymihályon is voltak tűzjelző őrök. Ismereteim szerint (melyek nagyszüleim elbeszélésein alapszanak), az 1900 - as évek elejétől kezdve, ezeket az őröket, nap mint nap kijelölték, valamint lehettek nők és férfiak egyaránt. Őrhelyük a katolikus templom tetejében volt, melyet nem hagyhattak el, hiszen bármikor megtörténhetett, hogy valahol tűz ütött ki. Ebben az esetben az ő feladatuk volt a harangok félreverése, valamint a zászló kitűzése a tűz irányába, jelezve a falu népének merre van a baj, hol kell segíteni. Nemcsak a toronyból ügyeltek az emberek biztonságára, a főutcán is volt egy őrszem. Itt mindig olyan férfi tartózkodott, aki ha jelezték a tüzet valahol, befogta lovait a lajtoskocsi elé és már vágtatott is a megadott helyre. (Például, ha a határban ütött ki a tűz, neki körül kellett ekéznie a tűz sújtotta földterületet, nehogy a tűz tovaterjedjen.) A tűjelzők főleg az aratás időszakában őrködtek, általában egy nap és egy éjszaka figyelték a falut és környékét, majd váltották egymást. Ezekben az órákban gondoskodniuk kellett a saját és lovaik élelmezéséről. Annak ellenére, hogy ezekben az években falunk, még elég primitív tűzoltási felszereléssel rendelkezett, s a nádfedeles régi házak között alig lehetett megakadályozni a tűz terjedését, mindig sikerült időben megelőzni a bajt. Körülbelül az 1950 - es évek közepén alakult Mezőnagymihályon önkéntes női tűzoltócsapat, Kalo Antal vezetésével. A csapat 7 főből állt, akik hetente egyszer, versenyek előtt pedig többször összeültek elsajátítani a tűzoltás tudományát. Törzshelyük a mai kispálya helyén lévő épület volt. Ez volt a szertáruk, itt helyezték el a ló vontatta kocsit - majd később motoros kocsit, a hozzájuk tartozó tömlőket és szerszámokat. Kint az úton gyakoroltak, ahol minden héten (általában este 7 órakor) nagy létszámú közönség gyűlt össze. A női tűzoltócsapatnak leginkább a versenyeken való szereplés, és nem a valódi tűz eloltása volt a feladata. Az egyesület tagjai mindig cserélődtek, hiszen az asszonyok férjhez mentek és gyerekeket szültek. Ruházatuk szoknyából, zubbonyból, derékszíjból és tányérsapkából állt. Voltak az ún. tűzoltó igazolványaik, melyekben szerepeltek az adataik és a versenyek alkalmával pecséteket kaptak. Minden csapattagnak megvolt a maga feladata és a mi falunk asszonyai igen jól értették is azt. Minden versenyen a gyorsaság volt a lényeg, hogy a csapatok minél hamarabb összeszereljék a tömlőket, eloltsák a mesterséges tüzet, majd végül visszatérjenek a helyeikre. Számtalan faluban és városban mérettettek meg a nagymihályi asszonyok, így például: Mezőkeresztesen, Mezőkövesden, Mezőnyárádon, Bükkábrányban, Sályban, Szerencsen, Ózdon, sőt itt Mezőnagymihályon is. Ügyességüknek köszön-
hetően mindig fennálltak a dobogó felső fokain, egyetlen alkalommal sem tértek haza serlegek és oklevelek nélkül. Ha tudja valaki merre találhatóak ezek a serlegek és egyéb tárgyak, eljuttathatná azokat a MIFA alapítványhoz, hiszen ezek a tárgyak településünk múltjának fontos tanúi! Előre is köszönjük segítségüket. Végezetül álljon itt egy idézet: „Nem a beosztás és a rang csábító, hanem kizárólag a közjó szolgálata, a tudás és tapasztalatok gyűjtése, valamint az önzetlenség!” Komáromi Violetta
Krónikás
Gyermeknapi kirándulás 2008. május 28-án a falu óvodásai gyermeknapi kiránduláson vettek részt. 27 gyermek és 6 kísérő vágott neki a nem mindennapi útnak. Reggel mindenki izgult. A kísérők azért, mert nem kis felelősség ennyi gyermekkel útnak indulni. Hiába a szervezés, még mindig ott van kiszámíthatatlan tényezőnek az időjárás. Izgultak a szülők, főleg az anyukák. Elmerjem engedni? Mi lesz ha..-és itt jöhet ezer kérdés! Biztos vagyok abban, aki elengedte gyermekét, nem bánta meg. Talán a gyerekek izgultak a legjobban. Nekik sem kis feladat anya-apa nélkül, csak az óvó nénikkel, ilyen messzire elindulni. Meg mit is jelent az a szó, Vadaspark, vagy Játszóház? Legtöbbjüknek ezek üres szavak, de tartalommal csak a nap végére teltek meg. A mi gyermekeinknek az is élmény, ha pirosat kapunk a síneknél, hát ha még villamost is látnak. Így az úton sem unatkoztak, ezernyi látnivaló kötötte le figyelmüket, ezernyi kérdés hagyta el szájukat. Sofőr bácsink csak mosolygott, szerintem örült, hogy nem neki kellett válaszolgatnia. Azért jó volt kiszállni a buszból, megkezdeni sétánkat az állatok körül. A gyerekek leginkább a kismajmokat, a struccokat, Gabi macit, a megsimogatható kiskecskéket és a tigriseket emlegetik. Sok állat-farkas, róka-aludt és így nem jelentettek igazi élményt. A tigrisek nagyon „rendesek” voltak. Kárpótoltak a többi állat lustaságáért. Az egyik tigris hosszú létrán felmászott társához-egy magas fán lévő házba. A két tigris összeveszett, jó nagyot üvöltöttek, majd egyikük lesétált a létrán. A gyerekek szájtátva nézték, az üvöltéstől összerettentek, majd jót nevettek. - Látjátok? Ők is veszekednek, mint ti! - nyugtattuk őket. A kenguru is igazi élmény volt, mert kicsinyével az erszényében ugrált. Ilyet se minden nap láthatunk. A gyermek olyan türelmesen, rendesen sétáltak, mint itthon soha. Igaz nem siettettük őket. Mikor elfáradtak megpihentünk, falatoztunk, úgy keltünk újra útnak. Azért volt egy-két gyermek, aki megkérdezte: - Óvó néni! Tudod merre megyünk? - Nem fogunk eltévedni?
A többség bízott bennem és ha délben nem is, fél egy körül visszaértünk a buszhoz. Ekkor már egyre több gyermek kérdezte: - Mikor érünk a játszóházba? Siettünk, de előtte enni is kellett valamit. A szakács nénik még reggel elkészítették a virslit, ügyesen - hogy meleg és friss maradjon - csomagolták. Nekünk csak elő kellett vennünk és elfogyasztani. Jól esett az innivaló és a jégkrém is pihenésként. Aztán jöhetett a JÁTSZÓHÁZ - így nagybetűvel, mert ez olyan élmény volt a gyerekeknek, hogy leírni sem lehet. Tombolhattak! - Csúszhattak, mászhattak, dobálhattak, ugrálhattak, jelmezbe bújhattak, falra mászhattak, nagy- és kislabdák között hempereghettek, aki elfáradt (ilyen kevés akadt) rajzolhatott, terepasztalon vonatozhatott, számtalan lehetőség között választhatott. Itt már nem kérdeztek a gyerekek. Nem volt idejük szóba állni velem. Nem kellett a „rágcsika”, nem kellett az uzsonna-ilyesmire sajnálták az időt. Csak az innivaló fogyott bőven. Nem csoda, legtöbbjükről csorgott a víz. Fél négy körül halkan megjegyeztem - Lassan menni kellene! A válasz:- Na ne már! Négy óra előtt csak összeszedelőzködtünk, ne izguljanak tovább a szülők, érjünk haza időben. Hazafelé a buszon csönd volt. Nem volt több kérdés, de már mindenki tudta, mi az hogy Vadaspark, mi az hogy Játszóház. E.L. így fogadta anyukáját a kirándulás után: - Apa itthon van? - Igen. - Akkor mehetünk vissza a Játszóházba! N.Á. Másnap így fogadott: - Viszel megint a játszóházba? -?? - Vigyél mááár! A kirándulás színvonalát jelentősen emelte a Gelej Községi Önkormányzat és A Mi Falunkért Alapítvány hozzájárulása. KÖSZÜNJÜK! Gulyásné Szabó Brigitta óvónő
Krónikás
www.mezonagymihaly.tirek.hu (református hírek) Mezőnagymihály Lelkészeként nem kis büszkeséggel mutatom be a honlapunkat. Annak idején, egyetemistaként tanultunk az első évfolyamon “tíz-újjal-vakon” gépírást. Ehhez képest a mai computer technika hatalmasat fejlődött. A Mezőnagymihályi Református Egyházközség honlapja a TIREK-en belül működik, s teljes egészében én szerkesztem. Igyekszem naprakészen tartani, s örülök annak, hogy sokan olvassák híreimet s nézegetik az általam készített felvételeket. S mindezt nemcsak a faluközösségből, hanem országszerte, sőt, az egész világon, ha idekattintanak, láthatják, mi hír van házunk táján. Április 30-án este részt vettünk egy nagyszerű és feledhetetlen koncerten. A Shirchadasj együttes Hollandiából érkezett hazánkba egy koncertkörútra, s mi az ősi református templomban Szikszón élvezhettük a Shirchadasj együttes előadását. Volt ott minden: hangos zene, 40 tagú énekkar (“vokál”), szólóénekesek, kivetítők és nagy hangfalak, reflektorok sokasága, igazi, mai fiataloknak való egész estét betöltő buli. De mégis volt valami MÁS! Mert Ők Isten dicsőítésére használják a fent soroltakat. A BULI nemcsak a bulizás kedvéért volt, hanem a Megváltó Jézus Krisztus szeretetére hívott minket minden! Az előadásuk egyes perceiben mintha a Szerető Atya közelében lettünk volna, mintha az Ő Lelke ott lebegett volna fölöttünk...Reméljük, jövőre, ha újra jönnek, mi Mezőnagymihályról még többen ott leszünk! Gyülekezetünkben arra törekszem, hogy minden tekintetben színvonalas, értékes programok álljanak - lehetőségként - a tagok előtt. Ilyen volt fiataljaink számára a fentebb említett Shirhadasj koncert. S hasonló volt a templomi anyáknapi ünnepségünk, melyen - itthoni hittanosaink szép versei-énekei mellett - két DEBRECENI EGYETEMI HALLGATÓ előadásában is gyönyörködhettünk. Pünkösd első napján tartottuk meg az ünnepélyes KONFIRMÁCIÓT. A nyolcadikos hittanosaink már tanév eleje óta készültek erre az alkalomra. Megtanultuk Egyházunk alapvető ismérveit, ünnepeinket, ünnepköröket, részletesen betekintettünk a Biblia rejtelmeibe.
Aranymondásokat: pl. református címerünkben olvasható jelmondatunkat: HA ISTEN VELÜNK, KICSODA ELLENÜNK? Róma VIII, 31. Régen a konfirmációra száznál több kérdés-feleletet kellett tudni a konfirmandusoknak, de idén témakörönként dolgoztuk fel a tudnivalókat. Hiszem, hogy az együtt megtanult ismeretekkel lelkiekben és szellemiekben gazdagodva indulnak el az élet rögös útján: Elizabeth, Gréta, András, Noémi és Laura. Imádkozom azért, hogy a Hatalmas Isten soha le ne vegye Oltalmazó Jobbját a most fogadalmat tett és első ízben úrvacsorát vett ifjainkról. Kívánom: kísérje minden útjukon a Mennyei Atya áldó és óvó szeretete őket. S imádkozom azért is, hogy lelkükben legyen ott a vágyakozás a Krisztus követésére. Ne legyen helytálló ez esetben a sajnos gyakran emlegetett kifejezés: “kikonfirmálnak”. Ezért is imádkozom Május 25-én vasárnap délután Egyházmegyei szintű ZSOLTÁRÉNEKLŐ találkozót rendeztünk. Több gyülekezetből látogattak el Mezőnagymihályra iskolások és szüleik, kísérőik, hitoktatóik, lelkipásztoraik. Szebbnél szebb énekeket hallhattunk, lelkünk megtelt melegséggel, amint kisiskolás hittanosok hibátlanul zengték (többek között) az ősi zsoltárunkat: “Tebenned bíztunk eleitől fogva”. Az éneklés által nemesbedik a lélek - mind az énekesé, mind a hallgatóságé. Kedves színfoltja volt az alkalomnak a BIBLIAISMERETI kérdésekválaszok, minden résztvevő gyermek számára élvezetes volt. E részből egy kérdés, melyre lehet felelni: Ki volt az a bibliai személy,
aki született, de nem halt meg, s ki volt az, aki nem született, de meghalt? Az alkalom szeretetvendégséggel ért véget, ezúton is KÖSZÖNET illesse az áldozatos közreműködőket. Június 1-én vasárnap, a délelőtti istentiszteletet követően a Református Gyülekezet egyöntetűen kivonultunk az emlékműhöz, ahol gyászkönnyeinket hullatva, de az Isten Országába vetett reménységgel emlékeztünk hősi halottjainkra. Május utolsó vasárnapja a Hősök vasárnapja, de az előző heti egyházmegyei rendezvény miatt egy héttel későbbre került. (A honlapunkon s a hirdetőtábláinkon hetekkel előbb olvasható volt.) Nemzeti imádságunkban kértük: Isten áldd meg a magyart! A rövid ünnepi beszédet a Nagytiszteletű Lelkipásztor tartotta, az Énekvezér szép dicsérettel idézte a régi időket, a Tiszteletes Kisasszony szavalata is megejtően szép s alkalomhoz illő volt. A helyben elesett székely ifjakra emlékeztünk a Ki tudja merre, merre visz a végzet göröngyös úton, sötét éjjelen... eléneklésével. Hálát adtunk a Mindenhatónak, hogy ma békében élhetünk, nevelhetjük gyermekeinket, nem kell félteni családjainkat az ágyúdörgéstől, fegyverropogástól!...Mily szép lenne, ha ebben a megszentelt békés világban tudnánk tiszta szívvel félni az Istent s szeretni, megbecsülni egymást! Az alkalmat a Szózattal zártuk, s elhelyeztük az emlékezés virágait. Köszönjük Urunk, a békét! Komróczki Sándorné Kádár Margit ref. lelkész
Krónikás
10
Gyereknap
Május utolsó péntekjén az általános iskolások Gelejen tartották a gyereknapot, ahol a szülők akadályversenyt szerveztek számunkra. A mezőnagymihályi gyerekeket az iskolabusz, szállította át Gelejre, majd 9 óra után nem sokkal megkezdődött a versengés. Nagyon sok érdekes, játékos feladat volt. Lajhármászás, kézigránátdobás, kúszás-mászás, lándzsadobálás, babzsák adogatás, függőhíd, rönkhídépítés, labdaadogatás, kosaras labdavezetés. Az ebédet a reggeli gyülekezőhelyen, a kézilabdapályán főzték meg. Bizony jól esett a sok jövés-menés után a finom ebéd. Az eredményhirdetéskor még az utolsó helyen végzett csapat is sok ajándékot kapott. Sok-sok édesség, innivaló és apró játékok kerültek kiosztásra. Köszönjük mindenkinek a felajánlását! Ezek után még színesebbé tette a napot a kötélhúzás. Fél kettő tájékában mindenki fáradtan tért haza, ki gyalog, ki busszal. Ilku Dorottya
Krónikás
11
A nagy kaland 2002-ben ez a mű, a Madarak és fák napja alkalmából rendezett prózaíró versenyen I. díjat nyert. Egy forró augusztusi napon indultunk el szlovákiai nyaralásunkra, amit már nagyon vártunk. A tavalyi szálláshelyünkre érve láttuk, hogy az úton folyik lefelé a víz. Előző nap hatalmas eső esett, de minket már szép idő fogadott. Elfoglaltuk a szállásunkat, majd sétáltunk egyet, hogy körülnézzünk. Nagy örömünkre találtunk egy újabb túraútvonalat, ami 9, 7 km hosszú. Másnap bepakoltunk a hátizsákba, és elindultunk. Egy rövid hegymászás után a szomszéd faluba érkeztünk. Itt megvettük a jegyet a Nemzeti Parkba, és tovább bandukoltunk a vízesések felé. Az első vízeséshez érve most nyugodtabbak voltunk, mert ismerős volt a vidék, tavaly ezt már végigjártuk. Az új túravonal ennek a folytatása, így ismét át kellett mennünk a létrákon. Csak azokon féltem, amik a patakon keresztbe voltak átfektetve. Ahogy lenéztem, hogy lássam, hova lépek, a rohanó víz látványa megrémísztett. A vízesések utána egy erdei séta, majd pihenés következett. Egy virágos réten sétáltunk végig, ahol rengeteg pillangó volt. Végül egy erdőbe értünk, ahol zöld turistajelzés vezetett minket tovább. Egy patak mellett haladtunk, ami egyre csak duzzadt az előző napi esők miatt. Utunk egy szurdokba kanyarodott, ahol a sziklák között gyönyörű kövirózsákat, és különféle páfrányokat pillantottuk meg. Egy erdészházhoz érve, leheveredtünk a fűbe, majd folytat-
tuk utunkat a patak mellett. A patakból lassan tó lett, ami a faluhoz, a szálláshelyünkhöz vezetett. Ismét meredekebb lett az út, és a magasból visszanézve a tó kristálytiszta vizében hatalmas pisztrángokat pillantottunk meg. Elhatároztuk, hogy ide még visszajövünk pecázni. Másnap reggel Tátralomincra mentünk el, hogy meghódítsuk a Lominiccsúcsot. Jegyet vettünk a lanovkára, ami felvitt minket az 1800 m magasan fekvő Kőpataki- tóhoz. A lanovka magabiztosan indult el felfelé. Mi összerezzentünk, de a gyönyörű kilátás elfeledtette minden félelmünket. Csak anyukám szorongatta kétségbeesetten a hátizsákot, azt hiszem, félt egy kicsit. Végre felértünk a Kőpataki- tóhoz. Ez egy tengerszem, amely fölé magasodik a Lominic- csúcs, ami fenséges és gyönyörű látvány, tetején a meteorológiai- állomással. Szép idő volt, a levegő kristálytiszta, így jól láttuk a csúcsot is. A tengerszem partján erőt gyűjtöttünk, mert elhatároztuk, hogy visszafelé gyalog tesszük meg az utat. Lassan bandukoltunk lefelé az asztalnagyságú köveken. Nagyon tetszettek a törpefenyők, amelyekről tobozt is hoztam emlékbe. Most saját szememmel láttam, hogy szinte a földön fekszenek ezek a kicsi fenyők, dacolva a széllel, és a zord hideggel. A „szikalutat” erdei ösvény váltotta fel, rengeteg fekete áfonyával, amit rögtön megkóstoltunk.
A fenyőfák egyre magasabbak lettek, közöttük hatalmas gombát pillantottunk meg, aminek piros kalapját fehér pöttyök díszítették. Az egész olyan meseszerű volt, hogy azt vártam, az áfonyabokrok közül mindjárt előbújnak a törpikék. Az igazság az, hogy ez a „mesebeli” gomba a légyölő galóca, ami nagyon mérgező. Több, mint 1000 métert ereszkedtünk lefelé, és a lábunk már reszketett, amikor végre leértünk. Másnap sokáig aludtunk, majd horgászni mentünk oda ahol előző nap a pisztrángokat láttuk. Ahogy leértünk a tóhoz, éreztem, hogy valami van a lábamon. Lenézte, hát egy kígyót láttam a lábfejemen, amint szép nyugodt tempóban tovasiklott, Egy nagyot sikítottam az ijedtségtől, de szegény vízi sikló is megijedt, mert gyorsan a vízbe vetette magát. Apukám közben horgászott, de a pisztrángok sebesen elúsztak onnan, ahová bedobta a horgot. Nem bánkódtunk azonban, hogy nem sikerült kifognia egyet sem, mert az idő csodálatos volt, és a túra így is jól sikerült. Másnap indultunk haza, azonban a friss, hegyi levegő után furcsának tűnt az augusztusi hőség, amit itthon fogadott. Hazafelé már a jövő évi túrát tervezgettünk, amikor remélem, még szebb tájat fedezünk fel a Tátrában. Ragó Hajnalka
Krónikás
12
Kis iskolák megyei döntő - Kazincbarcika
A 2007-2008-as tanévben újra útjára indult a labda a kis iskolák versenyén (24 csapat részvételével), amire immár Arany János Általános Iskola néven nevezett a Gelej-Mezőnagymihály Önkormányzatok által fönntartott intézmény. Sajnos nem élveztük a megye szeretetét és hiába az elmúlt tanévek jó szereplésének, selejtezőt kellett játszanunk a megyei döntőbe való jutáshoz Bükkzsércen. Az előzményekre való tekintettel és az ellenünk szurkolókkal megbirkózva, a futballpálya milyenségéről nem beszélve (bokáig érő fű) csapatunk sikerrel vette az akadályt. Eredmények: Arany János Általános Iskola - Szomolya Arany János Általános Iskola - Bükkzsérc Arany János Általános Iskola - Ároktő
1:0 11 : 0 8:2
A megyei döntőre május 26-án Kazincbarcikán került sor, ami arról volt hivatott dönteni, hogy iskolánk futballcsapata eljut-e harmadszor egymás utáni tanévben is az országos versenyre, aminek Békéscsaba ad otthont. Úgy érzem, sikerült megfelelően és tisztességesen felkészülnünk a megmérettetésre. A gyerekek edzőmérkőzéseket játszottak többek között a kispályás felnőtt csapatunkkal és Mezőkövesd serdülő csapatával. A 26. Petőfi Kupán 4 csapat részvételével is mezőnagymihályi győzelem született, így végleg elnyertük a szülői munkaközösség által adományozott serleget. Egyik mérkőzésen sem vallottunk szégyent. Volt alkalmam a hibák és erények fölmérésére. Két játékossal és Nagy Ferenc szülővel még egy Zádorfalvi Futballtornára is ellátogattunk, ahol a leendő ellenfeleinket térképeztük fel. A megyei döntő kisebb huzavona után (Taktakenéz kizárva) végül 5 csapat részvételével körmérkőzéses formában került megrendezésre. Eredmények: Zádorfalva - Szuhakálló Sajóvámos - Arany János Ált. Isk. Szuhakálló - Sajóvámos Igrici - Zádorfalva Sajóvámos - Igrici Arany János Ált. Isk. - Szuhakálló Zádorfalva - Sajóvámos Arany János Ált. Isk. - Igrici Szuhakálló - Igrici Arany János Ált. Isk. - Zádorfalva
I. helyezés: II. helyezés: III. helyezés: IV. helyezés: V. helyezés:
Arany János Általános Iskola 12 pont 25 - 2 Igrici Szuhakálló Sajóvámos Zádorfalva
Összegezve a megyei döntőt, a csapat megoldotta, amit szerettünk volna, azaz eljutott - immár harmadszor - az országos döntőre. A felkészülés oda is megkezdődött egy Kiskörei látogatással, ahol két mérkőzésen a város csapatát 4 - 1 és 4 - 0 arányban győztük le. Legutóbbi tornánk Szentistvánon a Dávid Ferenc Emléktorna volt, ami először került megrendezésre és büszkék lehetünk arra, hogy iskolánk győzelmével végződött. Eredmények: Arany János Ált. Isk. - Szentistván Arany János Ált. Isk. - Bükkábrány Arany János Ált. Istk. - Mezőkeresztes
8:0 13 : 1 2:0
A torna gólkirálya Papp Richárd lett 8 találattal. Még egy Sályi kupa következik a naptárunkban és irány Békéscsaba. Reméljük, sikerül titkos vágyunk és boldogan térhetünk haza a viharsarokból. Köszönünk minden eddigi támogatást és köszönjük a mellettünk állók bizalmát, remélem ezután is büszkék lehetünk a csapatra, akik kivívták az országos döntőbe jutást. Alberto José Martinez, Boldizsár Dénes, Csiszár Miklós, Demeter Péter, Fónagy Martin, Nagy Levente, Németh Márk, Papp Attila, Papp Richárd, Simon Balázs, Szűcs Bence.
0:1 0:5 4:1 4:0 0:2 5:0 0:3 4:2 2:4 11 : 0
Lapzárta után érkezett a hír: A kisiskolák országos döntőjén Békéscsabán iskolánk foci és kézilabda csapata ezüstérmes lett! Gratulálunk a fantasztikus eredményhez!
Krónikás Kiadó: MIFA Alapítvány Mezőnagymihály, Kossuth út 95. Felelős kiadó: Ilku Imre Szerkesztők: Balla József, Cselényi Dóra, Barta Andrea, Molnár Valéria, Szabó Andrea Tördelés, nyomdai munkák: Pető Nyomda Mezőkövesd. Tel.: 49/414-000
