KÁVÉ KATALÓGUS 2015.
A világ legdrágább kávéja A világ legdrágább kávéja több tízezer forintba kerül csészénként. Talán éppen emiatt nem túl ismert hazánkban, de még külföldön sem árulják minden kávézóban. Ha arra gondol kedves Olvasó, hogy ez biztos egy igen különleges kávéfajta, ami csak néhány országban terem meg, igaza van, de nem ez a titka. A Kopi Luwak vagy más néven civet coffee valóban a világ legritkább és legdrágább kávéja, amely Indonéziából származik.
Hogy mi a titok?
Nos, a kávébab az ott élő cibet macskán megy keresztül szó szerint, mielőtt feldolgozásra kerülne. Ezt a kávét a cibet macska fogyasztja először. Majd az ültetvény dolgozói összeszedik, tisztítják, enyhén megpörkölik, ezután kerül a bab értékesítésre. A folyamat különlegességét tekintve, érthető, hogy miért szüretelnek belőle igen keveset és miért olyan drága ez a kávé fajta. Értékét tovább növeli, hogy a kávészemekre igen nehéz rábukkanni. Az állatok nyersen fogyasztják el a kávébabot, amikor az még vörös színű. Csak a termés puha héját emésztik meg, a többi áthalad a bélrendszerükön, majd távozik a szervezetükből. Akik fogyasztották már ezt a különleges kávét azt mondják, hogy attól kapja egyedi aromáját, hogy az állat gyomrában levő emésztőnedvek megváltoztatják a kávészemeket, de nem oldják fel. A kávészemeken nagyító alatt látni a savak nyomát is. Ebből a kávéból csupán néhány száz kiló kerül a piacra, amit főként Amerikában, Japánban, és Angliában értékesítenek.
2
www.euronics.hu
A kávé feldolgozása Hosszú az út a magtól az italig. Az első lépés a szüretelés, amit az igazán híres ültetvényeken, még ma is kizárólag kézi erővel végeznek, és csak a piros, érett bogyókat szedik le. Ezt követően megtisztítják és megérlelik a kávészemeket. A feldolgozás utolsó fázisa a pörkölés, amit folyamatosan emelkedő hőfokon végeznek. Ekkor történik a kávé minőségi besorolása, mivel csak a pörklés után állapítható meg, hogy a kávmilyen íz-, aroma- és illatanyagokkal rendelkezik. A rosszabb minőségű kávét sokszor jobb minőségűvel keverik, feljavítják. A megfelelő arányú keverés után vagy pörkölt bab vagy őrölt formában csomagolják. Az őrölt kávé hátránya, hogy felbontás után gyorsan elveszíti az aromáit, így lehetőleg babkávét vásároljunk és mindig csak annyit daráljunk le, amennyire szükségünk van.
999,Le Origini Brasile
A termékcsalád brazíl kávéja lágy ízével, enyhén mézes érzéssel csábítja el érzékeinket
799,Suerte
Kávékülönlegesség a telt ízek kedvelőinek, klasszikus kávéfőzéshez
2 499,Pacamara Gigante
Virágos aromák, egy csipetnyi mandulával, csokoládéval, fűszerekkel és trópusi gyümölcsökkel csábítja a kávék szerelmeseit
999,-
999,-
Le Origini Costa Rica
A termékcsalád Costa Rica kávéja gyümölcsös aromájú, kellemesen lágy ízvilágú
Le Origini Peru
A termékcsalád perui kávéja bársonyosságot sugall, mint egy finom, krémes csokoládé
3 999,-
6 499,-
Crema Gusto e Forte
Szemes kávé - 1 kg
Oro
Közepes pörkölésű, édeskés 100 % Arabica kávé, azoknak akik a tiszta ízeket kedvelik - 1 kg
i rendelésre, vagy online érhetők el. Kérjük, hog egyes termékek csak vásárló y vásárlás előtt mind en esetben érdeklődjö yban szereplő n a termék elérhetőségről üzleteinkben. A kiadván
Minőség olcsón – Szakértőktől!
3
1 999,Bababudan
Orientális karakterét a szantálfa, a bors és az egzotikus fűszerek íz-kavalkadjának köszönheti
2 999,Intermezzo
Kávékülönlegesség a telt ízek kedvelőinek, klasszikus kávéfőzéshez
1 299,Kolumbia Supremo
A selyem-kávé a kolumbiai „fehér város”, Popayan közelében, 1700 méter magasan terem. Az ültetvényen sok az eső, ezért ott az évjárat is mindig kiváló! Sötétbarnára pörkölik a kávébabot, mert az hozza ki leginkább különleges ízeit
1 299,Brazil Bourbon santos
Római mogyoró
Dél-amerikai espresso
A karneválok kávéjának is nevezik Brazília csúcskávéját. Keserű, de utóizében mégis édeskés kávé, mert az ültetvényen a kávészemeket az érett gyümölcs-hússal együtt szárítják, és csak utána magozzák
1 299,Pörkölés után sűrű mogyorófőzetbe forgatott olasz kávékülönlegesség
1 299,A cappuccinokhoz, tejeskávékhoz készítették ezt a különleges afrikai keveréket. A keverőmester Etiópia, Kenya, Tanzánia és Uganda citrusos kávéit házasította össze
1 299,-
1 299,-
Párizsi vanília
Manhattani kókusz
Pörkölés után sűrű vaníliafőzetbe forgatott francia kávékülönlegesség
Pörkölés után sűrű kókuszfőzetbe mártott amerikai kávékülönlegesség
1 299,Kenya Fancy
„A kávék királynője” - így becézik ezt az illatos, telt aromájú, egzotikus ízű kávét. Gondosan pörkölt, hogy kiérződjön a lágy ízvilág Afrika büszkeségéből
1 299,Tokiói csokis málna
Színtiszta japán csokoládé házassága a tokiói cukrászdák kedvenc málna-ízével
Görögország és a hűsítő frappé
Írországban ír kávét
Ha Görögország és nyár, akkor a perzselő meleg jut eszünkbe, amihez mi is passzolhatna jobban, mint egy tejszínhabos tetejű, jeges kávéital? A hűs nedűt a Thessaloniki Nemzetközi Kereskedelmi Vásáron a Nestlé egyik alkalmazottja, Dimitris Vakondios találta fel 1957-ben, amikor – vízforraló híján – a kávéport hideg vízzel keverte össze, majd rázta fel egy a keze ügyében lévő shakerben, hogy feloldódjon. Így született meg az azóta a görögök nemzeti kávéjává vált frappé.
Joseph Sheridan találmánya ma már világszerte belopta magát a kávé és az ír whiskey szerelmeseinek szívébe. A kávékülönlegességet – úgy hírlik – 1943-ban találta fel a fedélzeti séf, aki a rossz időjárás miatt visszafordult gépe utasainak kedveskedett ezzel a finomsággal. A receptje alapján készült tejszínes, ír whiskys kávé, azóta milliókat melegített már át és frissített fel. Ha úgy akarjuk fogyasztani, mint az írek, ne keverjük fel! A forró kávét a hűs tejszínen keresztül kell kortyolgatni.
ogy vásárlás előtt minden esetben érdeklődjön a termék elérh ine érhetők el. Kérjük, h etőségről üzl vásárlói rendelésre, vagy onl eteinkben A kiadványban szereplő egyes termékek csak .
4
www.euronics.hu
1 399,Espresso
Dolce Gusto kapszla
1 399,Dolce Gusto kapszla
Dolce Gusto kapszla
Dolce Gusto kapszla
Dolce Gusto kapszla
Dolce Gusto kapszla
Dolce Gusto kapszla
Latte macchiato caramel
1 399,-
Dolce Gusto kapszla
Espresso - koffein mentes
1 399,Dolce Gusto kapszla
Latte macchiato - édesítés nélkül
1 399,-
Dolce Gusto kapszla
Dolce Gusto kapszla
Latte macchiato
Latte macchiato caramel
1 399,-
1 399,-
Dolce Gusto kapszla
Dolce Gusto kapszla
Chococino
Contado espresso macchiato
i rendelésre, vagy online érhetők el. Kérjük, hog egyes termékek csak vásárló y vásárlás előtt mind en esetben érdeklődjö yban szereplő n a termék elérhetőségről üzleteinkben. A kiadván
Minőség olcsón – Szakértőktől!
1 399,-
1 399,-
Capuccino
1 399,Lungo
Espresso barista
1 399,-
1 399,Latte macchiato vanilla
Dolce Gusto kapszla
Espresso intenso
1 399,Espresso ristretto
1 399,-
5
1 399,Dolce Gusto kapszla
Grande aroma
1 399,Dolce Gusto kapszla
Contado espresso macchiato koffeinmentes
11 999,TKA3A031
Filteres kávéfőző - CompactClass Extra - 1100W - 1,25l - Biztonságos kanna tárolás - Melegentartó lap - Fehér szín
12 999,TKA6031A/TKA6034
Filteres kávéfőző - Private collection - 1100W 1,25l - üvegkanna szintjelzővel - Levehető víztartály - fehér/világos szürke vagy piros/világos szürke szín
5 999,-
21 999,TKA8011
Filteres kávéfőző - Styline - 1160W - Aromaszabályozás - 1,25 l - Levehető víztartály - Fehér szín
MKM 6000/6003
Kávéőrlő - 180W - Fehér vagy fekete szín
15 999,TKA6643
Filteres kávéfőző - Private collection - 1100W 1,25l - Üvegkanna szintjelzővel - Levehető víztartály - Automatikus kikapcsolás - Fekete szín
99 999,TCA 5309
Automata kávéfőző - 1400W - 15 bar - Választható kávémennyiség - Extra erős kávé funkció - Szemeskávé tároló (250g) - Tejhabosító fukció - AutoOff switch - Fekete szín
ogy vásárlás előtt minden esetben érdeklődjön a termék elérh ine érhetők el. Kérjük, h etőségről üzl vásárlói rendelésre, vagy onl eteinkben A kiadványban szereplő egyes termékek csak .
6
www.euronics.hu
189 999,-
219 999,-
TES60321RW
TES60523RW
Automata kávéfőző - VeroAroma 300 - 19 bar - LCD kijelző - Intelligens fűtőegység - Milk Clean - CeramDrive: magas minőségű, vízálló kerámia őrlőmű, BRITA Intenza vízszűrővel - Ráadás Monin kávészirup szett és 0,5kg Bosch kávé
Automata kávéfőző - VeroAroma 500 - 1500W - 19 bar - LCD kijelző - Szemeskávé tároló - Titán szín - Ráadás Monin kávészirup szett és 0,5kg Bosch kávéAutomata kávéfőző
A kávézás feltalálása
TES71525RW
Eredetére nézve sok legendát ismerünk, a magát leginkább tartó történet a XIV. századra teszi a kávé felfedezését. E szerint egy jemeni vagy etióp pásztor észrevette, hogy ha a kecskéi egy bokor piros bogyós termését legelik, akkor sokkal élénkebbek a nap folyamán, mint egyébként. A bogyókat elvitte a közeli kolostor szerzeteseinek, akik forró főzetet készítettek a bogyókból, s ezzel tartották ébren magukat az éjszakai imádkozások ideje alatt.
274 999,-
Automata kávéfőző - VeroBar AromaPro 300 - 1700W - 19 bar - My Coffee 6 különböző egyedi ital eltárolható - IndividualCup Volume - LCD szöveges kijelző - Szemeskávé tároló - Különálló tejtarály - Sötétszürke szín - Ráadás Monin kávészirup szett és 1 kg Bosch kávé
i rendelésre, vagy online érhetők el. Kérjük, hog egyes termékek csak vásárló y vásárlás előtt mind en esetben érdeklődjö yban szereplő n a termék elérhetőségről üzleteinkben. A kiadván
Minőség olcsón – Szakértőktől!
7
12 999,KP100B
Kapszulás kávéfőző - 1460W - 15 bar - Állítható csepptálca - Thermoblock rendszer - Kivehető víztartály - Hideg és meleg italok készítése
17 999,KP110131/KP110831/KP110531
Kapszulás kávéfőző - 15 bar - Oblo termékcsalád Állítható csepptálca - Thermoblock rendszer - Kivehető víztartály - Hideg és meleg italok készítése
39 999,XN300610
Kapszulás kávéfőző - 19 bar - Inissia termékcsalád - Állítható csepptálca - Thermoblock rendszer - Automata kikapcsolás - Kivehető víztartály - Automatikus kapszula kilökés funkció - Tároló 10 kapszulának Pixie electric szín
27 999,XN100110/XN100510
Kapszulás kávéfőző - 19 bar - Inissia termékcsalád - Állítható csepptálca - Thermoblock rendszer - Kivehető víztartály - Automatikus kapszula kilökés funkció
42 999,XN302010
Kapszulás kávéfőző - 19 bar - Egyedülálló személyre szabható Nespresso Pixie Clips cserélhető oldalpanelekkel - Fekete és sárga panelek a csomagban; rózsaszín és fehér panelek a Nespresso Boutiques-ban - Flow-stop rendszer: automatikus ital adagolás - Állítható csepptálca - Használt kapszula tartály - Gyors felmelegítés
ogy vásárlás előtt minden esetben érdeklődjön a termék elérh ine érhetők el. Kérjük, h etőségről üzl vásárlói rendelésre, vagy onl eteinkben A kiadványban szereplő egyes termékek csak .
8
www.euronics.hu
109 999,-
54 999,EA 8108
XN260110
Kapszulás kávéfőző - 19 bar - Moduláris desing: variálhatóságának köszönhetően bárhol elfér - Egyedülálló szabályozás: megjegyzi kedvenc italát és automatikusan kiüríti a kapszulát - Állítható, levehető víztartály - Gyors felmelegedés - különálló AEROCCINO meleg és hideg tej habosító
Automata kávégép - 1450E - 15 bar - 2 csésze egyidejű használata - Beépített daráló - Programozható indítás és leállítás - Vízkő elleni rendszer - Állítható őrlési fokozat - Automata tisztítás - Tejhabosító - Állíthatőó csepptálca
114 999,-
139 999,-
EA 8010PE
Automata kávégép - Ultra kompakt dizájn - Thermoblock belső rozsdamentes felület Kávé erősség, víz mennyiség és kávé hőmérséklet egyéni beállítása - Fém kávéőrlő - 4 fokozatú vízkeménység beállítás - 15 bar - Csészemelegítő talp - Állítható magasságú kávékifolyó - Gőz funkció - Állítható őrlési fokozat - LED kijelzők - Automata tisztítás Automata vízkő eltávolítás - Elegáns fém oldalpanel
EA816170
Automata kávéfőző - 15 bar - Szemeskávéból automatikusan presszókávé, latté vagy capuccino készítés - Kúp alakú fém daráló - Állítható őrlési finomság - Tejhabosító - Kávé erősségének, a csésze és a víz hőmérsékletének beállítása - Thermoblock rendszer - Vízkőmentesítés - Kivehető víztartály - Szemes kávé tartó - Automata ki és bekapcsolás - Öntisztító gőzkamrák - Intuitív LCD kijelző - Kompakt méret
i rendelésre, vagy online érhetők el. Kérjük, hog egyes termékek csak vásárló y vásárlás előtt mind en esetben érdeklődjö yban szereplő n a termék elérhetőségről üzleteinkben. A kiadván
Minőség olcsón – Szakértőktől!
9
11 999,-
9 999,HD7459/20
HD7461/20
Melange
Filteres kávéfőző - LED kijelző - Automata kikapcsolás Mosogatógépben tisztítható alkatrészek
Filteres kávéfőző - 1000W - Beépített időzítő, így a frissen főzött kávé illatára ébredhet - Innovatív vízszintjelző - Cseppzáró rendszer - Automata kikapcsolás (2 óra) - Mosogatógépben tisztítható alkatrészek - Fekete és fém szín
Kávé, tej és tejszín keveréke (nincs tejszínhab a tetején, a tejszínt az italba keverik bele)
Ristretto a kávé esszenciája, 20 ml-be összesűrítve
Mocha Eszpresszó, kb. 50 ml csokoládészirup vagy kakaó, forró tej tetején tejszínhabbal.
29 999,-
24 999,HD7817/10
Senseo típusú kávéfőző - Kávéfőzés egyetlen gombnyomásra 2 csésze kávé főzése egyidejűleg - Automata kikapcsolás (30 perc) - Különféle kávétípusok és ízek, egyéni ízvilággal
HD8423/19
Presszókávégép - Őrölt kávé vagy kávépárna használata - 15 bar - Nagynyomású szűrő, mely garantálja a tökéletes krémréteget - Csészetartó - Tejhabosító
ogy vásárlás előtt minden esetben érdeklődjön a termék elérh ine érhetők el. Kérjük, h etőségről üzl vásárlói rendelésre, vagy onl eteinkben A kiadványban szereplő egyes termékek csak .
10
www.euronics.hu
119 999,-
79 999,HD8651/19
Automata kávé- és teafőző - Kerámia őrlőbetét - 15 bar - 2 csésze egyidejű használata Állítható őrlési fokozat - Vízkő elleni védelem - Automata tisztítás
HD8831/09
Automata kávéfőző - 1850W - 15 bar - Tejhabosító - Kávétároló - Kerámia őrlőbetét - Állítható őrlési beállítás - Állítható kávékifolyó - Automata tisztítási ciklus és vízkőmentesítő program - Brita szűrő - Kivehető víztartály - Forró víz opció - Zacctartály - Fekete szín
149 999,-
199 999,-
HD8834/09
Egyérintéses automata kávéfőző - Kerámia őrlőbetétek a kávéőrléshez - Választható kávé erősség, hőmérséklet és kávéhossz - Beépített tejtartály - Állítható kávékifolyó Nagy kapacitású kávébab, víz- és zacctartály - Automata tisztítói- és vízkőmentesítő program - Elegáns fekete szín
HD8914/09
Atómata kávéfőző - Gyors felfűtés - Automata tejhabosító - Kerámia őrlőbetétek - Személyre szabható kávébab őrlés, kávé erősség és hőmérséklet - AquaClean szűrő - Állítható kávéadagoló - Közvetlen őrölt kávé adagolás - Kivehető központi egység - Programozható - Kivehető víztartály - Elegáns rozsdamentes acél elülső rész, fekete készülékház
i rendelésre, vagy online érhetők el. Kérjük, hog egyes termékek csak vásárló y vásárlás előtt mind en esetben érdeklődjö yban szereplő n a termék elérhetőségről üzleteinkben. A kiadván
Minőség olcsón – Szakértőktől!
11
209 999,-
29 999,ENA MICRO 1
TEJAHABOSITO
Meleg és hideg tejhab készítés, forró tej készítés
Latte Machiatto
Kompakt automata kávéfőző - Programozható vízmennyiség és erősség - Állítható kifolyó - 15 bar - Nagyteljesítményű örlőfej Aroma+ technológiával az ideális őrlési teljesítményért - A készülék magán viseli a JURA stílusjegyeket, mint a szimmetriára törekvő letisztult vonalak, a kiváló minőség, precíz előállítás, és kompakt kivitelezés.
eszpresszó kb. 2,5 dl meleg habosított tejjel és tejhabbal a tetején
Cafe Latte 1/3 eszpresszó, 2/3 gőzölt tej, kb. 1 cm vastag tejhabbal a tetején
Kapuziner Bécsi jellegű kávé tejszínhabbal, kakaóporral megszórva
299 999,-
269 999,ENA 9 MICRO
IMPRESSA C65
Automata kávéfőző - 15 bar - Szöveges kijelző - Rozsdamentes acél őrlőfej - Elegáns lakkozott és matt felületek - Egyszerű és célszerű használat - Állítható őrlési finomság - Kiválasztható őrlési mennyiség 5-16gramm között - CLARIS plusz vízkő- és baktériumszűrő rendszer - I.P.B.A.S. intelligens előáztatási rendszer - Thermoblock rendszer - Tejhabkészítés - Automata egy gombos tisztítás - Csésze megvilágítás
Automata kávéfőző - Több fokozatú acél ölrőfej - Beállítható örlési finomság - Kiválasztható örlemény mennyiség 5-16 g között - CLARIS plus vízkő- és baktériumszűrő rendszer - I.P.B.A.S intelligens előáztatási rendszer - 15 bar - Thermoblock rendszer - Tejhabkészítés - Automata egy gombnyomással indítható tisztítórendszer - Energiatakarékos üzemmód - Csésze megvilágítás - Magyar nyelvű grafikus menü
ogy vásárlás előtt minden esetben érdeklődjön a termék elérh ine érhetők el. Kérjük, h etőségről üzl vásárlói rendelésre, vagy onl eteinkben A kiadványban szereplő egyes termékek csak .
12
www.euronics.hu
329 999,-
329 999,IMPRESSA A5 PLATINUM
Automata kávéfőző - 15 bar - Gőzfúvóka - 6 különböző kávétermék elkészítése egyetlen gombnyomással - Kompakt kivitel - 1 kazános kávéfőzés - 2 csészés főzés - Gyorsprogramozási funkció - Aroma + acél örlőfej - Beállítható őrlési finomság - Kiválasztható őrlési mennyiség 5-16 g között - CLARIS plusz vízkő- és baktériumszűrő rendszer - I.P.B.A.S. intelligens előáztatási rendszer - Thermoblock rendszer - Professzionális tejhabkészítés - Magyar nyelvű grafikus menü - Díjnyertes dizájn - Elegáns fekete ezüst szín
IMPRESSA A5 RED
Automata kávéfőző - 15 bar - Gőzfúvóka - 6 különböző kávétermék elkészítése egyetlen gombnyomással - Kompakt kivitel - 1 kazános kávéfőzés - 2 csészés főzés - Gyorsprogramozási funkció - Aroma+ acél örlőfej - Beállítható őrlési finomság - Kiválasztható őrlési mennyiség 5-16 g között - CLARIS plusz vízkő- és baktériumszűrő rendszer - I.P.B.A.S. intelligens előáztatási rendszer - Thermoblock rendszer - Professzionális tejhabkészítés - Magyar nyelvű menü - Elegáns fekete piros szín
369 999,-
749 999,-
IMPRESSA F8
Automata kávéfőző - Több fkoozatú Aroma+ rozsdamentes acél örlőfej - Beállítható örlési finomság a különböző pörkölésű kávékhoz - Kiválasztható örlemény mennyiség 5-16g között - CLARIS plusz vízkő- és baktériumszűrő rendszer - I.P.B.A.S. előáztatási rendszer - 15bar - Thermoblock rendszer - Professzionális tejhabkészítés egy gombnyomásra - Aktív kávébab, víz és zacctartály figyelés - Egygombos zsíroldó, vízkőtelenítő és tisztítórendszer - Energiatakarékos üzemmód - Rotary Switch forgókapcsoló - Csésze megvilágítás - Magyar nyelvű TFT kijelző
IMPRESSA Z9C
Automata kávéfőző - Több fkoozatú Aroma+ rozsdamentes acél örlőfej Beállítható örlési finomság a különböző pörkölésű kávékhoz - Kiválasztható örlemény mennyiség 5-16g között - CLARIS plusz vízkő- és baktériumszűrő rendszer - I.P.B.A.S. előáztatási rendszer - 15bar - Thermoblock rendszer - Professzionális tejhabkészítés - Egygombos zsíroldó, vízkőtelenítő és tisztítórendszer - Energiatakarékos üzemmód - Rotary Switch forgókapcsoló - Csésze megvilágítás - Magyar nyelvű TFT kijelző - Csúcsminőségű műanyag burkolat - Díjnyertes dizájn - 6 különböző kávétermék egy gombnyomással
i rendelésre, vagy online érhetők el. Kérjük, hog egyes termékek csak vásárló y vásárlás előtt mind en esetben érdeklődjö yban szereplő n a termék elérhetőségről üzleteinkben. A kiadván
Minőség olcsón – Szakértőktől!
13
139 999,-
99 999,ECAM22.323.B
ESAM 4000
Machiatto Eszpresszó, egy foltnyi tejhabbal a tetején, az elnevezés is innen ered, ugyanis a „macchiato” foltost jelent olaszul.
Automata kávéfőző - 15 bar - Beépített daráló - Állítható őrlési minőség - Állítható kávémennyiség - Állítható vízmennyiség - Elektronikus hőmérséklet ellenőrzés - Capuccino System - Teljesen szétszedhető főzőegység - Állítható kávékiöntő - Automatikus kikapcsolás - Állítható gőzmennyiség - Vízszint jeltés - Öblítő- és vízkőtelenítő program - Csészemelegítő
Automata kávéfőző - A capuccino rendszer finom és krémes habot készít - Ikonos vezérlőpanel - Babkávé és őrölt kávé használati lehetőség - Egy gombnyomással két csésze kávé - Rövid, közepes vagy hosszú kávé, erős, vagy elgentra lágy aromák, közepes, vagy alacsony hőmérsékleten - Halk működésű, 13 fokozatú őrlő - Állítható mennyiségű kávé - Programozható vízmennyiség Csészemelegítő - Thermo Block rendszer
Bécsi jellegű kávék A bécsi jellegű kávék alapja közepesen pörkölt babkávéból készült feketekávé. A pörkölési mód innen kapta a „bécsi” elnevezést.
Eszpresszó sötét, ún. olasz pörkölésű, finomra őrölt babkávéból készült 25-30 ml sűrű, krémes kávé, melyet az ún. espresso eljárással készítenek. A jó eszpresszót krémes, vöröses-mogyoróbarna, cirmos hab az ún. „crema” koronázza.
169 999,-
139 999,ETAM 29.510.B
Automata kávéfőző - Érintő gombos vezérlés - Doppio+ funkció - LONG Kávé gomb az amerikai stílusú, americano kedvelőinek - Hagyományos tejhabosító rendszer - Válasszon rövid, közepes vagy hosszú kávét, a minimálistól az extra erős kávéig úgy, hogy még a hőmérséklet is állítható - Szemes és őrölt kávéval is használható - Két csésze kávé egyetlen gombnyomással - Beépített kávéőrlő 13 fokozattal - Programozható automatikus ki/be kapcsolás
ESAM 4500.S
Automata kávéfőző - 15 bar - Előfőző rendszer - Aromafőző rendszer - LED kijelző - Állítható őrlési fok - Programozható be- és kikapcsolás - Állítható kávémennyiség - Csészemelegítő - Forróvíz és gőzfúvóka - Levehető vízforraló - Állítható magasságú kávékifolyó - Tejtartó - Kivehető zacctartó - Vízkő, tisztító és öblítőprogram - Elektronikus óra
ogy vásárlás előtt minden esetben érdeklődjön a termék elérh ine érhetők el. Kérjük, h etőségről üzl vásárlói rendelésre, vagy onl eteinkben A kiadványban szereplő egyes termékek csak .
14
www.euronics.hu
Váltsd valóra álmaid az Euronics Műszaki Áruházlánc által kínált közel
20féle
hitelkonstrukcióval!
EXTRA GARANCIA 3 VAGY 5 ÉVRE! Vásárolj extra garancia vagy védelmi szolgáltatást a kiválasztott termék mellé és hosszabbítsd meg a gyártó által kínált garanciális időt, 3 vagy 5 évre.
Minőség olcsón – Szakértőktől!
15
A kiadvány érvényessége: 2015. október 20 – december 31-ig, illetve az akciós készlet erejéig tart, azzal a kiegészítéssel, hogy a Vöröskő Kft. fenntartja a jogot a módosításra, illetve termék cserére, a kiadvány érvényességi időtartamán belül. A hatályos katalógus a http://www.euronics.hu/ujsag címen elektronikus formában is elérhető, amelynek tartalmáért a Vöröskő Kft. felelősséget vállal. Az egyéb internetes oldalakról letöltött katalógus tartalmáért a Vöröskő Kft. nem vállal felelősséget. A kiadványban feltüntetett árak csak a www.euronics.hu oldalon feltüntetett Euronics Műszaki Szaküzletekben érvényesek, a katalógus érvényességi időszakában. A nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. A termékek ára 1 db vásárlása esetén érvényes, csak háztartásban használatos mennyiséget szolgálunk ki. Egyes termékek csak vásárlói rendelésre érhetők el.
euronics.hu
Minőség olcsón – Szakértőktől!