Kárpát-medencei azonosságunk, távoli rokonaink és katonai segítőink

Cser Ferenc és Darai Lajos:

Kárpát-medencei azonosságunk, távoli rokonaink és katonai segítőink Mottók: Ahol erény van, ott van csak nemesség. Dante Hungáriát a hunokról és avarokról nevezték el, noha tudjuk, hogy Pannónia és Dácia részeit foglalja magában. Hunyadi Mátyás A katona nem azért van, hogy szúrjon, hanem hogy senki ne szúrhasson! Fekete István Nem baj, ha kevesen olvasnak, ha igazat írsz! A szerzők

VÁZLAT Az őslakosság folytonossága a Kárpát-medencén belül és kívül: – mint régészeti műveltségek egymás után, következő, egymás mellett élő sora; – az első, síkvidéki földművelés jelentkezése; – második, dombvidéki földművelésünk és terjedése a Kárpátokon túlra is; – fémművességünk alakulása: réz-, bronz- és vaskorszakunk, – (írott) történelmi korszakaink (ókorunk is volt!). Testben mutatott természetünk az embertan szerint (benne vércsoporti és geneti­ kai jegyeink). Lelkületben mutatott természetünk: mellérendelő gondolkodásunk-műveltségünk. Csalhatatlan azonosító kalauz: nagyszerű magyar nyelvünk valóságos története. Terjeszkedés, menekülés: távolba szakadó rokonaink: rénszarvasvadászok, majd szalagdíszes kerámiás földműveseink. Az alárendelés eredete és magasabbrendűségi hiedelemvilága: az elvadult kurgán ’műveltség’ háborúi a letelepedettek ellen, majd a késő-jamna keleti hódításai. Kimmer és szkíta sztyeppei katonai elit átváltozása: szarmaták, hunok, avarok, magyarokként. A hun–avar–magyar tudat: Kárpát-medencei folytonosságunk bizonyítéka, mert itteni korai középkorunk a nyugatiak hun ókorról szóló elképzeléseinek mintája. Összegzés: kikerülhetetlen és tagadhatatlan következmények.

TARTALOM I. Bevezetés: miről van szó?.................................................................................................................... 5 II. Őslakosság a Kárpát-medencén belül és kívül ................................................................................. 10 1. A régészeti műveltségek egymás utáni sora a földművelés megjelenéségig. ............................... 11 a) A Kárpát-medencei acheuli műveltség és embere (helyi előzményekkel) ............................... 11 b) A Kárpát-medencei moustieri műveltség és embere ................................................................ 12 c) A Kárpát-medencei aurignaci műveltség és embere................................................................. 14 d) A Kárpát-medencei gravetti műveltség és embere ................................................................... 15 e) A Kárpát-medencei első földművelés....................................................................................... 16 2. Dombvidéki földművelésünk ........................................................................................................ 16 a) A Fekete-tenger feltöltődésének következményei.................................................................... 16 b) A Kárpátokon túlterjedő földművelésünk ................................................................................ 16 3. Fémkorszakaink ............................................................................................................................ 17 a, b, c) Réz-, bronz- és vaskorunk ................................................................................................ 17 4. Írott történelmi korszakaink .......................................................................................................... 18 a) Ókorunk és középkorunk.......................................................................................................... 18 b) Újkorunk és legújabb korunk ................................................................................................... 19 5. Testben és lelkületben mutatott természetünk .............................................................................. 22 a) Embertani jellegzetességeink ................................................................................................... 22 b) Vércsoporti jellemző jegyeink.................................................................................................. 28 c) Genetikai jelzőink sajtosságai .................................................................................................. 28 d) Mellérendelő gondolkodásunk és műveltségünk...................................................................... 34 6. Csalhatatlan azonosító kalauzunk: nagyszerű magyar nyelvünk természete ................................ 46 a) A finnugor kalandorság ............................................................................................................ 46 b) A valóság a magyar nyelvről.................................................................................................... 48 c) A magyar nyelvi tények valósághű története............................................................................ 50 III. Elvándorlás, terjedés és menekülés: távolba szakadó rokonaink .................................................... 52 1. Kárpát-medencei rénszarvas vadászok északra vándorlása, majd dombvidéki földműveseink terjedése Európában .......................................................................................................................... 52 a) Az első, északi irányú elvándorlás ........................................................................................... 52 b) A szalagdíszes kerámia népének terjedése északkelet és északnyugat felé ............................. 52 c) A dél és délnyugat felé való terjedés, lehetséges kölcsönhatás ................................................ 57 2. Földműveseink esetleges utóélete Európán kívül ......................................................................... 63 a) Egyiptomi királyság alapítása................................................................................................... 63 b) A keletre hurcolt földművesek, keleti kölcsönhatások............................................................. 67 IV. A katonai–hatalmi elit. .................................................................................................................... 70 1. Az alárendelés eredete és északi hiedelemvilága.......................................................................... 70 a) Az elvadult kurgán ’műveltség’ háborúi a letelepedettek ellen................................................ 70 b) Magasabbrendűségi tudat és északi hiedelemvilág .................................................................. 76 2. A sztyeppei katonai elit megjelenése és tulajdonság változásai ................................................... 79 a) A tőlünk erősen eltérő szkíták .................................................................................................. 79 b) A szarmaták.............................................................................................................................. 85 c) A hunok .................................................................................................................................... 86 d) Az avarok ................................................................................................................................. 90 e) A magyarok .............................................................................................................................. 98 3. A hun–avar–magyar tudat: bizonyíték Kárpát-medencei folytonosságunkra ............................. 104 a) Kárpát-medencei középkorunk a nyugat hun ókorról szóló elképzeléseinek mintája ............ 104 b) Utalások a Kárpát-medencei magyar népre nyugati és keleti tudósításokban........................ 107 c) A magyar műveltség gyökerei és az eurázsiaiság mai értelme............................................... 109 V. Összegzés: kikerülhetetlen és tagadhatatlan következmények....................................................... 111 IRODALOM ....................................................................................................................................... 115

1. ábra. Színtér és szellemiség.

2. ábra. Rombuszokkal festett trónuson ülő hölgy Hódmezővásárhely-Kökénydombról a klasszikus Tisza műveltségből. (Daniela Bulgarelli: The Global Prehistory Consortium at EURO INNOVANET http://arheologie.ulbsibiu.ro/publicatii/ats/ats5/2merlini.htm).

Tata Borsod Vértesszőlős Kaukázus Kelet-Afrika, Jáva

Dél-Kína India Borsod megye

India, Dél-Kína Afrika

Dél-Franciaország

Kelet-Afrika, Tanzánia, Kenya

Észak-Egyiptom, Fayum 3. ábra. „Isten tenyerén”. Kretzoi Miklós törzsfája alapján http://www.ace.hu/rudi/torzsfa.jpg

Afrika: M91-M32(M06, M31) M74-M94-M139-M60 M74-M94-M139-M168-M01-M145-M40-M96-M02 Közel-Kelet: M74-M94-M139-M168-M01-M145-M40-M35 Japán: M74-M94-M139-M168-M01-M145-M174 Ázsia: M74-M94-M139-M168-M89-M09-M175 Dél-Ázsia: M74-M94-M139-M168-M89-M09-M04 M74-M94-M139-M168-M130 Európa: M74-M94-M139-M168-M89-M09-M45-M74-M173-17 M74-M94-M139-M168-M89-M170(172,52,62) Amerika: M74-M94-M139-M168-M89-M09-M45-M74-M03 4. ábra. Nagyfokú mutációs elágazási egyezések a földkerekségen.

I. Bevezetés: miről van szó? A magyarság, a magyar nyelv, a magyar nép és népi kultúra eredetének a kérdése évszá­ zadok óta gyötrő kételyek forrása. Többen több oldalról közelítették meg a gondot okozó kér­ dést, de alapvetően a megközelítések csupán a népi jellegzetességek – etnikum, műveltség, különösen a nyelvi műveltség, írott emlékek – területének egy-egy, gyakran nem is koherens szegmensét érintették. László Gyula professzor úr vetette föl a gondolatot, hogy a néprajzo­ soknak, a nyelvészeknek, az embertanászoknak, a régészeknek és a történészeknek össze kel­ lene fogniuk, hogy egységesen, valamennyi szakterület ismeretanyagát összedolgozva derít­ sék ki népünk, nemzeti kultúránk eredetét. Ez az összefogás mind a mai napig elmaradt. Alapvető változást jelentett azonban, amikor mindezen tudományok eredményeit összegez­ tük egymást követő tanulmányainkban. Az összegzett tudományos eredmények alapján vala­ mennyi sztyeppei eredet valószínűsége lecsökkent és csupán a nemzetünket sem elkerülő je­ lenség, a kettős társadalom egyik ága lett a sztyeppére visszavezethető, a nemzetet alkotó ma­ gyar nyelvű lakosság döntő többségét Kárpát-medencében eredőnek találtuk. A bevezetést megelőző ábrák éppen erre utalnak. A Kárpát-medence őskori régészeti anyagai így össz­ hangba kerültek a magyar nyelv sajátságaival. Sőt, a sejti átörökítés Y testének elemzéséből a fenti táblázatban összefoglalt eredményei kétséget kizáróan támasztották alá népünk Kárpát­ medencei eredetét. Mindezekre a későbbiekben még részleteiben visszatérünk, amikor a gén mutációs táblázat egyes jeleinek magyarázatát is kifejtjük. A címbeli három jelentős őstörténeti tényösszefüggési rendszerből két összetevő elem vagy alkotórész meghatározó a magyarság etnogenezisében, azaz a magyar nemzet és állama létre­ jöttében. Ez a kettő: a Kárpát-medencéhez és a Kárpátok keleti túloldalához kötődő őslakos­ ság, valamint a sorozatos katonai hódító, majd védelmi segítségadó (és sajnos később aztán ismételten többször csak hódító) katonai-hatalmi elit. És ez utóbbi esetenként még messzebb­ ről jött, mint a Kárpátok Dnyeperig tartó túloldala. Viszont a szalagdíszes kerámia műveltsé­ gének népeként kb. ötezer éve távolba szakadt rokonaink ugyan velünk azonos alapból szár­ maztak, de nem vettek részt a későbbi magyar népet létrehozó folyamatban. Sőt őket különö­ sen műveltségükben erősen torzította a legkorábbi kemény hódoltatás, amit itthon jobbára elkerültünk. Mármost ahogy a katonai-hatalmi elit is szétválasztható több időbeli és térbeli összetevő elemre, ugyanúgy az őslakosság is, úgy a Kárpát-medencén belülre, mint kívülre tekintve. Az őslakosság esetében az azonosítási lehetőség sokkal hosszabb időre terjed ki és több régészeti, műveltségi és embertani – beleértve a vércsoportokat és a genetikát is – jellegzetességre tago­ zódik, mint a katonai-hatalmi elem esetében. Azért, mert sokkal hosszabb műveltségi előidőre kell tekintettel lenni és sokkal bonyolultabb mellérendeléses műveltségi vívmányok kialakulá­ sára, mint az alárendelő katonai hódító hatalom esetében. Utóbbi alapszerkezete, felsőbbren­ dűségi eszmei alapja alig változott létrejötte óta, de amióta államszervező szerepkörben jelent meg itt nálunk, a romboló, beavatkozó szerepének egyre nagyobb csökkenését, végül a Kár­ pát-medenceiek szolgálatára rendelt működését figyelhetjük meg, a végén már akár királyi szenteket adva. Mindazonáltal időszerű és jogosan megkövetelt az egység helyreállítása történelmünk és tudománya között. Ez viszont csak akkor valósulhat meg, ha elfogadjuk a magyarság Kárpát­ medencei eredete és folytonossága elméletét. Mivel elsősorban a Kárpát-medencei műveltsé­ geket, illetve ezek időrendjét tekintjük a múltunkat adó folytonosság hordozójának, egyúttal adottságként kezeljük az itteni magyar eredet általunk korábban bizonyítottnak tekinthető

kérdéskörét.1 A kérdést bonyolítja, hogy az őskor végén Eurázsiában szinte általánossá váló kettős kultúra létrejötte miatt az egyenesági visszavezetések általában kudarcba fulladnak. Mi viszont elsősorban azzal érvelhetünk a magyar elődök ókori jelentősége mellett, hogy szerep­ körük eléri a későbbi ú.n. civilizációk kritériumait, sőt szellemi színvonaluk több tekintetben meg is haladja azt, ezért általunk az ókor, mint civilizációs teljesítmény sokkal korábbra ugrik előre az emberiség történetében.2 A XX. század végén a régészetet alaposan fölkavarta, hogy sikerrel dolgozhatták ki az egyes régészeti rétegekhez tartozó abszolút idő meghatározásának a módszereit. Ennek ered­ ményeként a régészeti időrendek alaposan megváltoztak. Ezért fontosnak tarjuk, hogy táblá­ zatos formában bemutassuk a Kárpát-medence korszerű időrendjét, ahol az egyes műveltségi korszakokat immár meglehetősen biztonsággal megállapított időkeretek közé szorítjuk. Egy­ ben megadjuk, hogy az illető korszakhoz milyen műveltségi jegyek tartoztak. Az egyes mű­ veltségekhez tartozó ember típusát, annak genetikai jegyeit az egyes főbb időszakok szerint bontva további táblázatokban foglaljuk össze, melynek genetikai hozzárendelésének alapjait majd egy későbbi fejezetben ismertetjük részletesen. A táblázatokból egyértelműen kiugrik, hogy Kárpát-medencei népességünk teljességében és folytonosságában a környezetét meglehetősen erősen befolyásolva alkotta az európai mű­ veltségek magvát, és erre joggal büszkén tekinthet vissza. Népünk önértékeléséhez kiemelten hozzájárulónak tartják sokan hősi múltunk későbbi eseményeit, történéseit. Ugyanakkor az évek tapasztalata arra döbbentett rá, hogy a kizárólagos sztyeppei eredetünk vélelme hatalmas mai veszélyeket rejt magában. Mert a IX. századi bevándorlásunk gondolatát vannak, akik arra használják fel, hogy bizonygassák vele: egy magas szintű kultúrát rombolt le ún. ’honfog­ lalásunk’. Ez ellen a legfontosabb érvünk éppen az tehát, hogy a magyarság itt őshonos, ősla­ kos. Minthogy ez a továbbiakban bemutatottak alapján is bizonyosnak vehető, és az erőszakos bevándorlás tétele éppen az őslakosság inneni kiebrudáláshoz vezethet, síkra kell szállnunk a népi egység származáselmélete mellett. És kénytelenek vagyunk a magyarság szittya – azaz szkíta – eredetének cáfolatával is fog­ lalkozni, mégha ismerjük is az érzelmeket, ami népünk tekintélyes részét a szkíta rokonság felé tereli, amiért ez a gondolat mély gyökereket eresztett. Bár az itteni adatokkal évek óta tisztában vagyunk, mégis a magyarságnak szkítákkal kapcsolatos hibás felfogását csak újab­ ban kritizáljuk, s ennek különleges oka az imént említett, egyre szélesebb körben terjedő, fe­ lülről támogatott propaganda, hogy Árpád ’barbár katonanépe’ a honfoglalás idején a Kárpát­ medence magas szintű, civilizációs műveltségét taposta el – és ez a műveltség zsidó volt. Legújabban Ausztráliában láthattunk egy ismeretterjesztő filmet a zsidóság Palesztinából való elmeneküléséről, amikor a rómaiak lerombolták Jeruzsálemet, és abban az egyik menekülési 1

Kutatási eredményeink főbb megjelenései: – Cser Ferenc: Gyökerek. Töprengések a magyar nép és nyelv Kárpát-medencei eredetéről. Szerzői kiadás, 2000. http://www.nemenyi.net/doc/01-GYOKEREK.pdf. (Angolul: Roots of the Hungarian Origin. Contemplation on the Carpathian Origin of the Hungarian Language and People. Translated and reprocessed by the Author. Melbourne. http://www.nemenyi.net/doc/01-ROOTSOFT.pdf.) – Darai Lajos: „Egy tudomány, egy történelem”. Magyar történelem. Tízezer év — ezer oldalról. Zürichi Ma­ gyar történelmi Egyesület, 2002. 11-32. o. – Cser Ferenc és Darai Lajos: Magyar folytonosság a Kárpát-medencében. Fríg Kiadó, 2005. – Cser Ferenc és Darai Lajos: Az újkőkori forradalom népe. Fríg Kiadó. 2007. – Cser Ferenc és Darai Lajos: Európa mi vagyunk I-II. Fríg Kiadó, 2007-2008. – Cser Ferenc és Darai Lajos: „Kárpát-medencébe gyökérző magyar folytonosság”. Magyarságtudományi ta­ nulmányok. Magyarságtudományi Intézet, 2008. 229-256. oldal. (Angolul: Hungarian Continuity Rooted in the Carpatian-Basin. Selected Studies in Hungarian History. Editor-in-Chief László Botos. HUN-idea Szellemi ha­ gyományőrző Műhely, Budapest, 2008. 245-276.) – Cser Ferenc és Darai Lajos: Kárpát-medence, vagy Szkítia? Fríg Kiadó, 2008. Több írás található még a www.nemenyi.net Könyvtár, és a www.zmte.hu Kiadványaik – e-könyvtár rovatában. 2 Itt civilizáció alatt nem a városi létet magát, hanem a társadalom szellemi életének összességét értjük.

út – és gyűjtőterület – Spanyolország volt, a másik meg a Kárpát-medence. Ezek figyelmezte­ tő jelek számunkra, mivel nincs közük a valósághoz. Ha igaz lenne a magyarság sztyeppei eredete – és ennek egyik végső forrása, a szkítaság – akkor nem háborognánk, nem jelentkez­ nénk a jelen tanulmánnyal. De az a sanyarú – számunkra azonban fölemelő – helyzet, hogy Árpád katonanépe nem taposott el egy magas szintű műveltséget, civilizációt, hanem a Kár­ pát-medence őslakóival szövetségben, az őslakók szellemiségéhez messzemenően alkalmaz­ kodva, mégis a római kereszténységet rájuk erőltetve hozta létre Európa akkori legkorsze­ rűbb államát, és az a műveltség magyarul beszélt. Erre számos bizonyítékot felmutattunk már korábbi munkákban, de szükséges lett a másik oldalt, a szkíta eredet hamis alapzatának cáfolatát is adnunk. Most pedig minden szoros összefüggést érinteni szeretnénk. 1. táblázat. A Kárpát-medence műveltségi időrendje. Időszak Anyagi műveltség Szellemi műveltség jelen előtt 12 millió Ramapithecus műveltsége. Ramapithecus és kultúrája. Paleohungaricus és kultúrája. Alsó paleolitikum: Paleohungaricus műveltsége. j. e. 800-220.000 év Összehangolt tevékenység: j. e. 130–50.000 év A bükki Subalyuk moustieri műveltsége. kőszáli kecske vadászat Érd, Tata, Subalyuk, Szeleta mű­ Középső paleolitikumA moustieri műveltség telepei. veltsége. 90-40.000 éve Legrégebbi nyíltszíni emberi tele­ jelen előtt ~120– Az érdi moustieri műveltség és annak Szelim barlang beli to­ pülés, kavics és kovakő eszköz, 90-85.000 év barlangi medve, vadló és gyapjas vábbfejlesztése. orrszarvú vadászata. j. e. 80.000 év A tatai moustieri műveltség. Legkorábbi csiszolt eszközök: csiszolt mamut csonttárgyak j.e. 60-55–40-35.000 A bükki Istállóskő I. moustieri és Az első hegylábi, dombvidéki aurignaci műveltsége. megjelenés, csonteszközök, csont nyílhegyek, első nyílvessző. j. e. 50–11.000 év A bükki Szeleta (Subalyuk utód) Gyönyörűen megmunkált nagy­ műveltség. méretű lándzsahegyek. Felső paleolitikum: Istállóskő aurignaci műveltsége; Istállóskő aurignaci és Szeleta, Szeleta, Bodrogkeresztúr, Árka, Bodrogkeresztúr, Árka, Szegvár, 40-12.000 év Szegvár, Zalaegerszeg, Szek­ Zalaegerszeg, Szekszárd, Pa­ szárd, Palánk és Ságvár gravetti lánk, Ságvár gravetti műveltsége. műveltsége. j. e. 35 ezer után Istállóskő II. műveltsége. Az első hangszer: csont furulya, ötfogású dallam. j. e. 29 évezred Bodrogkeresztúr, stb. gravetti Mamut majd szarvas vadászat, műveltsége. Hold-naptár, kozmikus szemlélet. j. e. 28-11 évezred Árka, Szegvár, Szeged, Sárvár Csiszolt csonteszközök (kapa), gravetti műveltsége. első mesters. favázas sátorlakás. Pilis hegységi barlangi gravetti, Pilis hegységi barlangi gravetti, Mezolitikum: bükki Balla barlangi gravetti. bükki Balla barlangi gravetti. 12-7.000 év 11.000 év Pilis hegységi barlangi gravetti, A barlangi gravetti finom, apró bükki Balla barlangi gravetti. (sarlóba való) kőpengéi. 8-7 évezred A Körös–Tisza-i (azaz Duna I.) Földművesség, gabona, kerámia. műveltség. 7,5-6,5 évezred A Vinča (azaz Duna II.) művelt­ Írás, öntött réz, szalagdísz. ség. A Körös–Tisza-i műveltség, az A Körös–Tisza-i műveltség, az Neolitikum: alföld–dunántúli vonaldíszes és alföld–dunántúli vonaldíszes és a 7-5.000 év a lengyeli műveltség. lengyeli műveltség.

6,5 évezrede

A bükki és kukutyini műveltség, első kurgán hódítás rombolása.

5,5 évezrede

A második kurgán hódítás.

5 évezrede Kora, közép, késő rézkor: 5-4000 év 4,7 évezrede

Kárpát-medence, Budakalász. A tiszapolgári, bodrogkeresztúri, péceli műveltség. Harmadik kurgán hódítása s a harangedényes nép hódításai.

A zóki, nagyrévi, makói művelt­ ség. Kárpát-medencei badeni mű­ veltség. Középső bronzkor: Füzesabony–Gyulavarsán, Vatya műveltsége. Halomsíros, urnamezős művelt­ Késő bronzkor: ség, Gáva műveltség. 3500-3000 év Ókor, kora vas­ A kimmer, sigynna, preszkíta kor: 2900-2700 éve műveltség. Kora bronzkor: 4000 évtől 4-3,8 évezred

Vaskor: 2700-2500 éve Késő vaskor: 2400 évtől 2300-2000 éve Kr. e. kb. 50-től Kr. u. 70-től Kr. u. 100 Kora népvándorláskor 400-480 450 500 Népvándorláskor vége Kora középkor: 580 670 805 819-893 840-907 1000–1303

Szalagdíszes kultúra keletre ter­ jed és ember formájú kerámia, termékenység tisztelet. Réz eszközök, szalagdíszeseink nyugat és dél felé menekülnek. Antimonbronz, szekér. A tiszapolgári, bodrogkeresztúri, péceli műveltség. A hódítók megszelídítése, felol­ dása, és azóta minden hódítás feloldása. A zóki, nagyrévi, makói művelt­ ség. Vaskohó a Tátrában, Erdélyben, vas, mészbetétes edények. Mészbetétes edények, Illír erődök, urnaábrázolások. Koravaskor, lótartás. A kimmer bukott vezértörzs beérkezése a Kárpát-medencébe.

Szkíták Kelet-Európában. La Téne kelta műveltsége. A kelták Nyugat-Európában. A dák uralom. A rómaiak Pannóniában. Szarmaták beérkezése, jazig beköltözők a szomszédságból. Markomann, quad műveltség. Gótok. A hunok itteni szereplése.

Vaskorszak. Egalitáriusság, lélekhit, fegyveres hódítók feloldása, azonos népes­ ség betelepülése, a hatalmi szer­ kezet módosítása.

Markomann, quad műveltség. Népvándorláskor: hatalmi átren­ deződés és függetlenség.

A gepidák A langobárdok. A Kárpát-medencei államalapító A Kárpát-medencei államalapító műveltség. műveltség. Avarok. Avar államalapítás. Magyar nyelvű Griffes-indás mű­ Megjelenik a griffes-indás mű­ veltség (szomszédbeköltözés). veltség. Keresztény templomok. Az avar birodalom vége: frank és bolgár fennhatóság. Ügyek fia Álmos Kijevi kardkovácsműhely. Árpád, a magyar nagyfejedelem Kárpát-medencei magyar egység. Árpád-házi királyok kori beván­ Árpád-kor, Magyar Királyság. dorló kun nép. Magyar kereszténység. Tatárjárás. Bevándorló szlovák, román nép.

Későközépkor­ koraújkor

Nem Árpád-házi királyok. Török hódítás. Sváb, szláv betelepítés.

Magyar lovagkor. Magyar reneszánsz. A török műveltség hatása. Kultúrakeveredés.

5. ábra. Páll Antal és Róza: Csodaszarvas. Korond, 1980.

II. Őslakosság a Kárpát-medencén belül és kívül Manapság új szemlélet és módszertan alkalmazásával élhetünk az ember, a társadalom és az emberiség őstörténeti kutatásában. Az új értékelési szempontok és lehetőségek a korszerű tudományos időrendben kettős hatással bírnak: egyrészt az eddig ismert igen távoli esemé­ nyek elérhetőbb közelségbe kerülnek, másrészt a C14 vizsgálat a közelmúltig élt 30.000 éves felső határa kiterjeszthető akár 100.000 évig is vagy tovább. Ennek az a jelentősége, hogy az eddig elérhetetlenül távolinak látszó folyamatok elérhető közelségbe kerülnek, és a jelentékte­ len közelinek látszó összefüggések jelentőségteljes távlatokhoz jutnak. Korszerű idő-meghatározó eszközök alkalmazásával pedig korszerű időrendhez jutunk. Így a Föld hőmérséklet jelzői abszolút geofizikai módszerekkel mérve pontosítják az utolsó há­ rom jégkorszak idejét. Világos és korrekt időrendet ad a jégkorszakok meghatározása a Déli­ sarki jég, a tengerfenéki lerakódások vizsgálata, a mészkirakódás mérése és egyéb izotópos módszerek révén. Jól elkülönülnek a meleg és hideg szakaszok, utóbbiakban a hidegcsúcsok, valamint a meleg szakaszok alatti lehűlések és a hideg szakaszok alatti melegebb időszakok. És igen érdekesen és alkalmasan, bizony ezeknek az időszakoknak a különböző feltételeihez alkalmazkodtak az akkori emberek, illetve műveltségük, aminek nyomait a régészet már ele­ gendően feltárta az egybevetéshez. Így az embertörténet megismerését nagyban elősegítette a földtörténet alakulása és idő­ rendje pontosítása, aminek az lett a végeredménye, hogy az ember létrejöttének, kialakulása folyamatának korai szakaszai több helyütt, egymástól igen távoli területeken egyöntetű em­ bert mutatnak, csak kis műveltségbeli különbséggel, akiket eddig egyébként előembernek, neandervölgyi ősembernek és modern embernek neveztek és egymástól elkülönült, egymást túlfejlődő fajoknak tekintettek. Egyre nagyobb jelentőséggel bír tehát a mind jobban alátá­ masztott bizonyosság, hogy sokkal-sokkal korábban, és több, egymástól igen messzire eső, akkor megközelíthetetlenül távoli régióban is kialakult az ugyanolyan állapotú ember, és nem egy központból származott le, illetve terjedt el. Az ember tehát a Föld több helyén párhuza­ mosan változott előemberből mai modern emberré, valójában a régészeti leletek e több gyöke­ rű emberiséget alapozzák meg.3 A régészeti mellett a genetikai eredmények is erre mutatnak, ám utóbbiak önmagukban nem állnak meg, ezért még sok más tényezővel, főként az alkalma­ zott időrenddel összhangba hozva, valós időkeretben elhelyezve kell értelmezni adataikat.4 A valódi tudományos feladat, ill. eredmény, hogy megismerjük a környezetváltozást, ami­ hez alkalmazkodva a mutáns fennmaradt. E változások történeti szerepét az összemberiség haszna méri, s az nem egy társadalmi csoport érdekköréhez igazított.5 A valódi tudományos kérdés: miként halmozódik fel a génekben a tapasztalat, mitől hosszabbodik meg egy élőlény DNS-e, mitől van az élőlények nagyfokú változatossága? Ha nehéz is a válasz, az nem lehet világnézetfüggő vélekedés, mint ahogy korábban hagyományosan mindent a mutációtól vár­ 3

A másik irányzat szerint egyetlen ősanya és ősapa utódja az emberiség, és minden párhuzamos emberi települé­ si lánc vakvágány, csupán egy láncból vezetik le a mai modern embert – pl. bibliai hagyomány szerint. Ez utóbbi hívei a genetikai vizsgálatok eredményét az egygyökerű modell – önkényes – alátámasztására használnák fel. 4 Ugyanakkor a tudomány-verseny vesztesei nem veszik figyelembe, hogy a tudományok összefüggései miatt egyetlen tudomány alapvető felfedezése, eljárása se lehet független a többitől. Így a tudományos forradalomként viselkedő szcientista és redukcionista pozitivizmus (marxizmus, neodarwinizmus) veszélyeit a globális hatás felnagyítja, megsokszorozza. A leszakadó elméletek mentőövet keresnek más tudományos terület csúcseredmé­ nyei – meghamisított – alkalmazásával. A genetika megállapításai tisztán biológiai folyamatokról szólnak, de pl. a kreacionizmus igazolást lát benne a maga számára. Az élőlény – mutációs jellegű – genetikai változásainak hatása biológiai hatás, azaz fehérjeváltozásai következményeit a lény magatartására, csak utólag tudjuk megra­ gadni, előre nem. Ám mégis vannak ilyen előrejelzést, jóslást célzó következtetések és kísérletek, amik szintén a tudomány-verseny veszteseit próbálják előnyös helyzetben megtartani. 5 Éppen úgy, mint az egyéni magatartás, cselekvés erkölcsi megítélése az érintett közösség egésze részéről tör­ ténhet csupán, egyéni érdeket (bosszút) nem szolgálhat.

tak, mindent azzal magyaráztak. Nem a mutáció hatása, ’eredményei’ oldják meg a kérdést, mitől sikeres a túlélő lény, mert az élőlények, különösen az emberek képességei, újító eszes­ sége, a műveltségük, hagyományaik teszik lehetővé az alkalmazkodást a változó körülmé­ nyekhez, azaz a képesség növelését, a műveltség gazdagodását. A magatartási változás nem a genetikán alapszik, hanem az agykapacitás meglévő képességi színvonalától függ: a tudás növekedése próba-szerencse módszerrel történik, bátor gondolkodással és kísérletezgetéssel.6 Ha valós őstörténetre törekszünk, az nem könnyen érhető el egyfajta régészeti genetika ál­ tal, hanem az emberi őstörténethez valóban kapcsolódó genetikát csak a régészet összefüggő eredményei révén alapozhatjuk meg, s ez fordítva nem történhet. Azaz régészeti genetika el­ képzelhető valamennyire, de a genetikai régészet sehogy sem. Így a művelődéstörténeti idő­ rendet a csúcseljárások eredményeként megállapítva pontosíthatjuk az őstörténeti időrendet. Ennek a pontosításnak a következtében aztán Renfrew már a diffúziós modellt – hogy az ak­ kád kultúra kiáradása jelentené mindenütt másutt a Földön a kultúra terjedését – teljesen elve­ ti, amint az indoeurópai felsőbbrendűséget is.7 Ilyen módon szemlélve a történteket, igen hosszú az emberi múlt, és a ma elérhető gazdag ismeretanyag a múltról félmillió éves folyamatos emberi életet mutat a Kaukázustól a Pirene­ usokig és a Kárpátokig. A modern ember legkorábbi betelepülése a Homo ergatras, Homo erectus: 1,5-0,5 millió év. Ez nem pusztán előtörténet, hanem valóságos emberi őstörténet; nem emberréválás, hanem a modern ember alkalmazkodó műveltségeinek sorozata. A vértes­ szőlősi (acheuli) műveltségű modern embert váltja a jégkorszakhoz alkalmazkodott subalyuki (neandervölgyi), majd szeletai (moustieri) műveltségű ember, mellé az istállóskői (aurignaci) és végül a bodrogkeresztúri (gravetti) műveltség, majd a gerecsei és bükki barlangi gravetti. A bükki műveltség szétterjed Erdély és a Cseh-medence felé. Aztán a Körös-Tisza-i (Duna) I vagy Sztarcsevo és a Körös-Tisza-i (Duna) II vagy Vincsa fölműves műveltség következik, utóbbi át a Kárpátokon kukutyini műveltség is. Ugyanakkor magyar kiindulópontból, szempontból a magyar őstörténet nagy részben azo­ nos a modern ember megjelenésével és működésével: sok fejezete a Kárpát-medencéhez és szomszédságához kötődő műveltségi alkalmazkodás a földrajzi és éghajlati környezeti és idő­ járási változásokhoz. A magyar történelem keretei a jelentől visszafelé menve folyamatossá­ got mutatnak a legelső ősidőkig: A régészeti műveltségi és embertani nyomok folytonos ittlé­ tet mutatnak a Homo erectus korszaktól kezdve, azaz már félmillió éve. Ezért a mai magyar nép és nyelv Kárpát-medencei szülöttként a mi saját, eredeti, önálló teremtményünk, alkotá­ sunk. És bizonyosság az őskőkor óta folytonos itteni életünk, jelenlétünk, működésünk.

1. A régészeti műveltségek egymás utáni sora a földművelés megje­ lenéségig. a) A Kárpát-medencei acheuli műveltség és embere (helyi előzményekkel) 2. táblázat. A Kárpát-medence és környezete régészeti időrendje és műveltségi, ember­ tani, genetikai, vércsoporti, hatalmi, népi jellemzői. Időszak, kor­ Műveltség helye, ill. neve és jelle­ Ember, Y-allél haplotípus, vér­ szak. ge, megjelenése, hatása. csoport, hatalmi név, ill. népnév. 14-8 millió Dévényújfalu fogleletei (mint a dél-francia St. Gaudens Dryopithecus éves réteg. fontani ős-emberszabású állkapocslelete.) 6

V. ö.: Gibbons (2000), Renfrew (1983), Gimbutas (1991), Gamble (1995), Marrs (2001), Creamo-Thompson (1994), (1997) és Edgar Cayce, Graham Hancock, Erich von Daniken, Ruth Montgomery (általunk bírált) munkái. 7 És elfogadja Marija Gimbutas – az Y kromoszóma-kutatással újabban is alátámasztott – nézetét: a sztyeppei kurgán kultúra a nordikus hitvilágot képviselte, embere ‘kaukázusi’ hosszú fejű, vékony csontú, rövid törzsű, hosszú lábú ember, a kurgán kultúra elemei az indoeurópai nyelvekben uralkodóak. E kurgánkultúra hordozza az indoeurópai szellemi kultúrát, vallási és társadalmi felfogását, de a sztyeppei műveltségek nem egységesek, nem azonos embertípus, nyelvrendszer művelte.

Kb. 13 millió éves.

Bécsi-medence miocén végi Austriacopithecus weinfurteri alkar­ Ramapithecus emberszabású ma­ csontja a könyökizülettel. Jelen előtt 12 Rudabánya környéke. Rudapithecus jom: ember-ősök irányába vezető jellegzetességekkel. hun-garicus (Rudi), Bodvapithecus millió évtől altipalatus, Anapithecus hernyaki kezdve. (Gabi), Ataxopithecus serus. 5.3 millió–2 millió év, a pliocén első jégkorszak előtti (preglaciális) szakasza. 3 millió év. Olduva, Afrika. Australopithecus. 2-1,6 millió év, dunai I-II. jégkorszak. 1,5 millió–15 ezer év, a pleisztocén sorozatos jégkorszakokkal és az ember kifejlődésével. 1,6 millió évtől Kaukázus. Homo ergatras.8 bieber jégkor­ szak. 800-90 ezer év, alsó őskőkor (paleolitikum). 800000­ A Paleohungaricus vértesszőlősi és Paleohungaricus és kultúrája. 220000 év. budai műveltsége. 660-500 ezer év, günz jégkorszak (hidegcsúcs 550 ezer éve). 500-440 ezer év, meleg szakasz (interglaciáris). 330–250 ezer év, mindel jégkorszak (hidegcsúcsa 270 ezer éve). 450-230 ezer Vértesszőlős, Buda, acheuli, pattintott év. Homo Paleohungaricus (erectus), kavics szerszámok. 330 ezer év. Vértesszőlős II., szerszámok, tűzrakó M173, 0. hely. Saint Acheul. Homo erectus, M173, 0. 300 ezer év. Peking. Homo erectus, M130, 0+B. Kaukázus. Homo erectus, M89, 0+A. 270-230 ezer Id. budai, Vértesszőlős III-IV., 1400 év, mindel vé­ cm³-es koponya, emberi lábnyom, Homo Paleohungaricus (erectus), M173, 0. ge, riss kezde­ finom szerszámkidolgozás. te.

b) A Kárpát-medencei moustieri műveltség és embere 3. táblázat. A Kárpát-medence és környezete régészeti időrendje és műveltségi, ember­ tani, genetikai, vércsoporti, hatalmi, népi jellemzői. Időszak, kor­ Műveltség helye, ill. neve és jelle­ Ember, Y-allél haplotípus, vér­ szak. ge, megjelenése, hatása. csoport, hatalmi név, ill. népnév. 250-25 ezer Európa, neandervölgyi + modern Homo sapiens neanderthalis, év. ember). M173, 0? 250–130 ezer év, riss jégkorszak (hidegcsúcsa 230 és 187 ezer éve). 150. ezer év. Közép-Európa, Délnyugat-Európa, Homo sapiens neanderthalis moustieri. M173, 0? Kb. 130 ezer év, riss végi, würm előtti interglaciális. 130-50 évez­ Bükk-hegységi Subalyuk, moustieri, Homo sapiens neanderthalis, red. pattintott kavics és kovakő szerszá­ M173, 0. (Összehangolt tevékeny­ mok, kőszáli kecske vadászat. ség.) 128-118 ezer év, nagyon meleg szakasz. 8

A homo ergatrashoz nem tudunk M jelzőt javasolni. hacsak nem az M168-at, de az túl korai. Tudtunkkal nem volt tovább­ fejlődése a területen, azaz nincsenek utódai.

Érd, moustieri, kavics eszközök, ko­ vakőhasználat, legrégebbi nyíltszíni nem barlangi település, barlangi Homo sapiens neanderthalis ~120–90-85 medve vadászat, a végén vadlóé s (chareutien), M173, 0. évezred. gyapjas orrszarvúé. 85 évezred Bánhida környéki Szelim barlang, az után. érdit fejleszti tovább. 115—18 ezer év, würm jégkorszak (hidegcsúcs 79, és a legmélyebb 22 évezrede). 110-75 ezer, mérsékelten meleg würm1. 90-40 ezer év, középső őskőkor (paleolitikum) 90-40 ezer év A moustieri műveltség telepei. Érd, Tata, Subalyuk, Szeleta műv.

6. ábra. A Föld hőmérséklet jelzői az utolsó három jégkorszak idején abszolút geofizikai módszerekkel mérve.9

7. ábra. Európa klímaövezetei a würm leghidegebb időszakában. 1: állandó jégtakaró, 2: tundra, 3: sztyeppe (egyedül lakható!), 4: parktundra, 5: erdőövezet, 6: tengerpart vonala.10

9

Cser (2000), p.: 223. alapján. Cser (2000), p.: 132. alapján.

10

8. ábra. Európa középső-kőkori kultúrái.11 1. aurignaci, 2. chatelperoni, 3. uluzzi, 4. Szeleta, 2-4. föltehetően neandervölgyi maradványok, 5. krimi Muzra Kobe, 6. DnyeszterBug műveltségek, 5-6. az átmeneti kőkorszak műveltségei, 7. kaukázusi kőkorszaki művelt­ ségek, 8. a ’gravetti nép’ vándorlása.

c) A Kárpát-medencei aurignaci műveltség és embere 4. táblázat. A Kárpát-medence és környezete régészeti időrendje és műveltségi, ember­ tani, genetikai, vércsoporti, hatalmi, népi jellemzői. Időszak, kor­ Műveltség helye, ill. neve és jelle­ Ember, Y-allél haplotípus, vér­ szak. ge, megjelenése, hatása. csoport, hatalmi név, ill. népnév. 90-75 ezertől napjainkig: Mai testfelépítését tekintve modern ember. Tata moustieri, mamut vadászat, leg­ Homo sapiens neanderthalis, korábbi csiszolt csonttárgyak. M173, 0. Észak-Alpok, Dél-német Síkság, Homo sap. neanderthalis, 80 évezred. Chatelperon, moustieri és micoqui. Crô-magnon A, M173 + M17, 0. Kaukázus, Közép-Ázsia. Homo sapiens neanderthalis, M9>M45, 0 + B. 75–65 ezer év, Aurignac, Perigord, aurignaci, Homo sapiens neanderthalis. perigordi. M173, 0. würm erős lehűlés utáni Kaukázus, kirajzás északra a folyó­ Homo sapiens neanderthalis. M45, interstadiális. völgyekbe. A. 70 ezertől, würm2. Shanidár, Anatólia, gyógyítás nyo­ Homo sapiens neanderthalis. M172, 60 ezer év. mai. A. Brazília, rajzok. Ausztrália, barlang­ Homo sapiens neanderthalis.12 M?, rajzok. 0? 60–55 ezer, újabb lehűlés kezdete. 11

Cser (2000), p.: 130. alapján. Vö. Mellars (1998), p.: 65, Gimbutas (1991), p.: 7 és Gábori (1974) pp.: 271­ 276, Gáboriné (1980), pp.: 214-216. 12

A déli kiáramlás, az M130 vagy utódai jelentik ezt a vonalat. Nincsenek adatok.

J. e. 60-55– 40-35 évez­ red. 50-11 évez­ red.

Bükk-hegységi Istállóskő I., moustieri, aurignaci. Az első középhegységi, domb-vidéki megjelenés, csont- esz­ közök, csont hegyek. Bükk-hegységi Szeleta, Subalyuk utóda. Gyönyörű megmunkált nagy­ méretű lándzsahegyek.

Homo sapiens neanderthalis, Crô­ magnon B, M173 (Eu18)13, 0 + AB, bükki (magyar) ember. Homo sapiens neanderthalis, crô-magnon B, M173 + M17, 0 + AB+A, bükki (magyar) ember.

d) A Kárpát-medencei gravetti műveltség és embere 5. táblázat. A Kárpát-medence és környezete régészeti időrendje és műveltségi, ember­ tani, genetikai, vércsoporti, hatalmi, népi jellemzői. Időszak, kor­ Műveltség helye, ill. neve és jelle­ Ember, Y-allél haplotípus, vér­ szak. ge, megjelenése, hatása. csoport, hatalmi név, ill. népnév. Orosz síkság, Kostanki, gravetti kifej­ Homo sapiens sapiens, M17, 0 + B 45 ezer év. lődése Közép-Nyugat-Európa. Crô-magnon A, M173 + M17, 0 + B+A Kb. 35 e. év, Bükk-hegység, Istállóskő II. Az első Crô-magnon B, M173 + M17, 0 + AB+A, bükki (magyar) ember. würm legmély. hangszer: öthangú csont furulya. lehűlés kezd. Ausztrália. Mungo ember,14 M?, 0? 40-12 ezer év. Istállóskő aurignaci és Szeleta, Bodrogkeresztúr, Árka, Szegvár, Zalaeger­ Felső őskőkor szeg, Szekszárd, Palánk, Ságvár gravetti műveltsége. (paleolitikum). 35 ezer éve. Nyugat-Európa, aurignaci, barlang­ Crô-magnon A, M173 + M17, 0 + rajzok, majd gravetti. B+A Bodrogkeresztúr, gravetti. 34 (29) évez­ rede. Mamut majd szarvas vadászat, Hold­ naptár, kozmikus szemlélet. 28-11 ezer Árka, Szegvár, Szeged, gravetti. Csi­ Crô-magnon B, éve. szolt csonteszközök (kapa). Sárvár, első mesterséges, favázas sátorlaká­ M173 + M17, 0 + B+A. sok. 25 évezrede. Sungir, sírok. Dolni Vestonice perigordi, Vénusz szobrok. 16 évezred. Zalaegerszeg, gravetti. 14-15 évezrede, hirtelen fölmelegedés. 13 évezred. Szekszárd, Palánk, Ságvár, gravetti. Crô-magnon B, M173 + M17, 0 + A+AB, bükki (magyar és székely) ember. 13-11,5 évezrede, idősebb Dryas lehűlés, kis jégkorszak. 12-7 ezer év, középső kőkorszak (mezolitikum). 12-10 évezred. Pilis-hegység (barlangi gravetti). Crô-magnon B, M173+M17, 0+AB+ A, bükki (magyar, székely) ember.

13

Ez időszakra még nem tettünk európai M17-et. Az nagy valószínűséggel a gravatettivel érkezett ide. Ugyancsak nincs Kárpát-medencén kívül az AB. Innen csak később terjedhetett el. Sokkal későbbi időkben a Balkánra átmehetett, majd a kurgán elől menekülők vihették a Cikládokra és később Egyiptomba a királyi vérrel egyetemben. B viszont már volt az újkő­ korszak idején is, nem kevés. A Kaukázusból bejött ember mindenképp hozta magával az A vércsoportot. 14

Az M130 származéka.

e) A Kárpát-medencei első földművelés 6. táblázat. A Kárpát-medence és környezete régészeti időrendje és műveltségi, ember­ tani, genetikai, vércsoporti, hatalmi, népi jellemzői. Időszak, kor­ Műveltség helye, ill. neve és jelle­ Ember, Y-allél haplotípus, vér­ szak. ge, megjelenése, hatása. csoport, hatalmi név, ill. népnév. 9 évezrede. Kárpát-medencei első földművesség. M173 + M17 + M35 + M172,15 0 + AB +A, bükki (magyar, székely) ember. Jelen előtt 9000-8580, ifjabb Dryas lehűlés, kis jégkorszak. M173 + M17 + M35 + M172, 8-7 évezrede. Körös–Sztarcsevo, Körös–Tisza-i, 0 + A + AB, bükki (magyar és szé­ azaz Duna I. kely) ember. Földművesség, gabona, kerámia.

2. Dombvidéki földművelésünk a) A Fekete-tenger feltöltődésének következményei 7. táblázat. A Kárpát-medence és környezete régészeti időrendje és műveltségi, ember­ tani, genetikai, vércsoporti, hatalmi, népi jellemzői. 8–7,5-7 ezer éve, felmelegedés, tengerszint emelkedés (Fekete-tenger feltöltődés). Vinča, azaz Duna II, Bükk-hegység, Tatárlaka, Tordos, Lengyel, JE 7,5-6,5 év­ Karanovo, alföld—dunántúli vonal (szalag) díszes, lengyeli (földműve­ ezrede. lés, gabona, írás, öntött rézműves­ M173 + M17 + M35 + M172, ség). 0 + AB + A, őslakosok már ekkortól azonosítha­ Rudna Glava, rézbánya, égetett tó későbbi nevei: palócok agyag kerámia szobrocskák. (polovecek), barkók, székelyek, 7500–7300 Szegvár-Tűzköves, férfi szobor vállán parasztok(?). éve. fémsarló. Podóliai-hátság, szalagdíszes kerá­ 6800-tól. mia + Boian = kukutyini. 7500–6500 Dnyepertől keletre, pásztor társada­ M170, 0 + A. éve. lom, kifejlett vallás. 7-5 ezer éve, A Körös–Tisza-i műveltség, az alföld–dunántúli vonaldíszes és a lengyeli újkőkor, neoli­ műveltség. tikum.

b) A Kárpátokon túlterjedő földművelésünk 8. táblázat. A Kárpát-medence és környezete régészeti időrendje és műveltségi, ember­ tani, genetikai, vércsoporti, hatalmi, népi jellemzői. Időszak, kor­ Műveltség helye, ill. neve és jelle­ Ember, Y-allél haplotípus, vér­ szak. ge, megjelenése, hatása. csoport, hatalmi név, ill. népnév. Volga felső szakasza, gazdag mellék­ M170, 0 + A, kurgán. 7300 éve. letű gyereksír, emberölő kőkéssel. M17, 0+AB szalagdíszes. 6500 éve. Kelet-Európa, halomsír, harcibalta. M170, 0 + A, kurgán. Dereivka, zablanyom lókoponyán. M17, 0+AB szalagdíszes. Balkán, I. kurgán-hódítás.

15

A M35 és az M172 együtt terjedtek. A déli részeken, így a Kárpát-medence déli részén is meghatározók.

6000 éve.

5500 éve.

5300 éve.

A bükki, kukutyini műveltség, első kurgán hódítás rombolása. Szalagdí­ szes kultúra keletre terjed, és ember formájú kerámia, termékenység tisz­ telet. Duna-, Tisza-völgy, II. kurgán­ hódítás, Baden-Vucedol. Urálig, Ír-szigetig, szalagdíszes me­ nekülés, égetéses, esőztető földmű­ velés terjesztése, dél felé a Cikládokig új földművesek. Réz. Alpok, Ötzi, arzénbronz balta.

M170, 0 + A, kurgán. M17, 0+AB szalagdíszes.

M173 + M17 + M35 + M172, 0 + A + AB, bükki (magyar, és palóc székely) ember.

3. Fémkorszakaink a, b, c) Réz-, bronz- és vaskorunk 9. táblázat. A Kárpát-medence és környezete régészeti időrendje és műveltségi, ember­ tani, genetikai, vércsoporti, hatalmi, népi jellemzői. Időszak, kor­ Műveltség helye, ill. neve és jelle­ Ember, Y-allél haplotípus, vér­ szak. ge, megjelenése, hatása. csoport, hatalmi név, ill. népnév. 5 évezrede. Budakalász, szekér. M173 + M17 + M35, 0 + A + AB + B,16 bükki (magyar s 5-2300 éve Kárpát-m., antimon bronz. székely) ember. 5-4 ezer éve, kora, közép és késő rézkor, valamint korabronzkor. 5-4 e. éve. Tiszapolgár, Bodrogkeresztúr, Pécel. M173 + M17 + M35 + M172, 0 + A + AB, bükki (magyar, székely) ember. Kaukázus–Volga köze, késő-jamna, 5000 éve. birka, marha, aknasír, emberáldozat, M170 (Eu7). 0 + A, Tisza-völgy felégetve. késő-Jamna. 4,7 ezer éve. III. kurgán hódítás, somogyi harang­ M170, 0 + A, edényes nép dél-ny-európai hódítás. harangedényesek. 4600 éve. A Kárpát-medencében a hódítók megszelídítése, feloldása, és azóta A később magyarnak minden hódítás feloldása. nevezettek. 4000 éve. Zók, Nagyrév, Makó. 3800 év óta, középső bronzkor. Kárpát-medencei badeni műveltség. Vaskohó a Tátrában, erdélyi vas, mészbetétes edények. Füzesabony– A későbbi magyarok, székelyek. 800 éve. Gyulavarsánd, Vatya. 3700 éve. Tátra, Erdély, vaskohó. 3500-3000 éve, késő bronzkori 3,5-3000 éve Gáva, halomsír, urnamező. A későbbi magyarok. 3000 éve. Pannónia, bevándorlók. Illír erődök, Illírek vagy pannonok (etruszk-albán urnaábrázolások. elődök). 2900 éve, mini jégkorszak, szárazság. 2900-2700 éve, ókor, kora vaskor 2900-2700 Kelet-Magyarország, lovas pásztorok, éve. a kimmer bukott vezértörzs17 beérke- Kimmerek (szigynnák, preszkíták). 16

17

Ekkorról már van bizonyosan B vércsoportú csont a temetőkben. V. ö.: Nagy (1995), (2000).

Cser-Darai (2009).

zése a Kárpát-medencébe. Koravas­ kor, lótartás. 2700-2000 éve, vaskor. 2,7-2300 éve Kelet-Európa. Dél-orosz sztyeppe. Dárius ellen nem 2512 éve. segítik a szkítákat a földműves állat­ tenyésztők, az élelem, fém, fegyver és az arany szállítói. 2400 éve, késő vaskor. 2,4-2000 éve La Téne. 2400 éve Irán, új, Párthus birodalom. Volga, új hatalom érkezik. 2300 év Gyöngyös környéke, a vesztes vezé­ rek letelepedése. kb. 2000 éve, római kor. 2000 éve. Kelet-Európa, Közép-Európa, új ha­ talmak megtelepedése, magukkal hozott segédnép. Kora népvándorláskor.

Szkíták.18 Agathyrsik, neurik, taurik, androphagik, melanchlaenik (=kukutyini magyarok). Kelták. Királyi szkíták egy törzse. Szarmaták.19 Levert szkíták. Dákok, jazigok, szarmaták.20 Markomannok, quadok.

4. Írott történelmi korszakaink a) Ókorunk és középkorunk 10. táblázat. A Kárpát-medence és környezete régészeti időrendje és műveltségi, ember­ tani, genetikai, vércsoporti, hatalmi, népi jellemzői. Időszak, kor­ Műveltség helye, ill. neve és jelle­ Ember, Y-allél haplotípus, vér­ szak. ge, megjelenése, hatása. csoport, hatalmi név, ill. népnév. Kora középkor, népvándorláskor. Kelet-Európa, Közép-Európa. Hun, gót, gepida, longobárd, avar, Kora közép­ magyar vezérek és katonák. 21 kor, népván­ Közép-európai hun birodalom. Hun katonanép, gótok. dorláskor. Kárpát-medencei avar államalapítás. Avar katonanép, magyar előd ősla­ kos nép Kr. u. 622 Bizánci Birodalom, katonai segédnép Bolgár, szerb, horvát déli szlávság után. balkáni behozása. nyugatra terjed.22 Kárpát-medencei frank, morva és Avar hatalmi elit és magyarelőd né­ bolgár támadás. pesség. Keresztény térítés előli kimenekülés. A Kárpátok keleti oldalára. Menekülés a morva támadások elől Népvándorsvájci, dél-bajor, ny-osztrák, é-olasz láskor vége Az északkeleti szomszéd fehér hor­ területre. vátoktól vengereknek nevezettek. Báton bán vezérelte felszabadító hadműveletek a Kárpát-medencében. Kárpát-medencei magyar államalapí­ Árpád magyar katonanépe, beköltö­ tás három féle résztvevő népesség­ ző kunok (kabarok), oroszok és a gel. benti vengerek, székelyek, palócok, várkonyok, barkók, parasztok, job­ 18

A kurgánnal azonosak. Megkülönbözteti őket a visszacsapó nyíl használata. Lóról harcoltak. Ugyancsak kurgán utódok, megkülönbözteti őket a páncél használata. Lándzsával lóról harcoltak. 20 A dákok már föltehetően B domináns turk típusú törzsekkel rendelkeztek, a másik kettő a kurgán folytonosságát jelenti. 21 Hun, avar, magyar turk, többiek a korábbi sztyeppelakók utódai. 22 Ezek az északiak idetelepítései! Szvidéri műveltség utódai, a Kárpát-medencei etnikum domináns bennük. 19

További beköltözők. Kr. u. 888–1303, Árpád-kor. Kr. u. 1000– Kárpát-medence (Árpád-háziak, be­ 1303. vándorló népek).

bágyok. besenyők, jászok, kunok. Árpád-házi királyok, valódi kunok, románok.

b) Újkorunk és legújabb korunk 11. táblázat. A Kárpát-medence és környezete régészeti időrendje és műveltségi, ember­ tani, genetikai, vércsoporti, hatalmi, népi jellemzői. Időszak, kor­ Műveltség helye, ill. neve és jelle­ Ember, Y-allél haplotípus, vér­ szak. ge, megjelenése, hatása. csoport, hatalmi név, ill. népnév. Középkor—későközépkor-koraújkor. Erdély (német lovagrend). Szászok. Középkor— Balkán, Kárpát-m. (török hódítás, Törökök, rácok (szerbek), későközépkor, menekülők). románok. koraújkor. Királyi Magyarország, Erdély, Török Három részre szakadt hatalom s Birodalom. Magyarország. Magyar Királyság és osztrák örökös Habsburg-házi perszonálunió. tartományok. Kárpát-medence (telepesek). Svábok, tótok, ruszinok. Újkor–legújabbkor Közép-Európa (forradalmak, szabad­ Új országok: Csehszlovákia, Romá­ Újkor– ságharcok, háborúk, szövetségek). nia, Jugoszlávia, Ausztria, Ukrajna legújabbstb. kor

A fentebbi táblázatok részletesen tartalmazzák az embermiként Kárpát-medencei alakulá­ sát. Ehhez a földtörténeti korszakok és a régészeti lelőhelyek adják a legtöbb anyagot, illetve támpontot. Így már egy itteni igen-igen régi, a pliocén 5.300.000 és 2.000.000 év közötti első szakaszáról is tudjuk, hogy preglaciális volt, azaz jégkorszak előtti, és csak 2 millió éve kez­ dődött a dunai I. és II. jégkorszak.23 Ezt követte az 1,6 millió éve indult bieber, 660-500 évez­ rede a günz, és 476-270 évezred éve a mindel jégkorszak (utóbbit a hagyományos felfogás még 750–450.000 közé teszi). Erre az időre esik a Homo ergatras, Homo erectus legkorábbi kaukázusi és európai betelepülése kb. 1,5—0,5 évmillióval ezelőtt. És 450 ezer éve jelent meg Vértesszőlősön a Homo erectus, pattintott kavics szerszámairól acheuli műveltségként (a 150.000 évvel későbbi Saint Acheul-i leletről) elnevezve. 330.000 éve élt a Vértesszőlős II. Homo erectus embere, ugyancsak acheuli szerszámokkal és itt talál-ható a legkorábbi ismert tűzrakó hely. A riss jégkorszak azután 230-145 ezer évig tartott (a hagyományos felfogás 375–275.000 közé teszi). A Homo (sapiens) neanderthalis kb. 250.000–25.000 évig nyomon követhető ná­ lunk. Már a mindel végén, a riss kezdetén megjelent az idősebb budai, illetve a Vértesszőlős III. műveltség Homo erectus embere, akinek szokatlanul nagy, 1400 cm³-es koponya térfogata volt. Emberi lábnyom maradt utána és a korabelinél finomabb szerszámkidolgozás jellemezte. Majd 230.000 éves a Vértesszőlős IV. és idősebb budai Homo erectus ember és műveltsége. És 115.000 éve kezdődött az utolsó, würm jégkorszak, s kb. 18 ezer éve lett vége. A felmele­ gedése további pár ezer évet vett igénybe. A riss végi fölmelegedés kb. 130.000 éves és az azt követő interglaciálisbeli, majd würm kezdeti Subalyuk műveltség Homo sapiens neanderthalis embere élt a Bükk-hegységben, kőszáli kecske vadászattal. Kb. 120.000 éve kezdődött az érdi

23

Hogy akkor kiürül-e a Kárpát-medence, nem tudjuk, de azt igen, hogy a legutóbbi legmélyebb lehűléskor, 22000 éve nem, mert utóbbi túlélte az itteni ember.

műveltség, és embere ugyancsak Homo sapiens neanderthalis. Kavics eszközei mellett, kova­ kőt használt és barlangi medvét vadászott. Az emberi ‘fejlődés’ végső szakasza a Kárpát-medencében a würm első és második lehűlé­ se idején játszódott le. Subalyuk műveltsége az első lehűlés, az első hideg hullám kezdetén, Tata műveltsége annak vége felé és végén létezett, mialatt Érd műveltsége az interstadiálistól az első hideghullám végéig, azaz nagyon hosszú ideig.24 A mai modern ember pedig kb. 90– 75 évezrede jelenik meg Nyugat-Európában a Perigord területen. Ezzel egyidős a kb. 80.000 éves tatai műveltség. Föltehetően Homo sapiens neanderthalis embere mamutagyart csiszolt, azaz a modern emberre jellemző iparok egyik sajátos technikáját, a csiszolást alkalmazta. A Würm első főszakaszának a legmélyebb lehűlése 75–65 évezreddel ezelőtt volt, majd interstadiális következett. Istállóskő első műveltsége az ezt követő harmadik lehűlés kezdeti szakaszán, 60–55 évez­ rede kezdődött, és talán j. e. 40-35.000-ig tartott, melyet legalább 35 évezrede Istállóskő II. követett. Szeleta műveltség szintén a würm utolsó interstadiálisa idején jelent meg, s az ekkor indult műveltség a holocénban folytatódott, és átnyúlt a 17.000 éve indult posztglaciális föl­ melegedésbe. A Szeleta műveltség tehát az utolsó, legmélyebb lehűléshez tartozik, s átnyúlik annak a végén, bele a fölmelegedésbe. Ennek tárgyi adatai pl. a Morva fennsíkon vannak, a bükki rétegeket viszont elmosta a würm fölmelegedésekor az ár. A gravetti mamutvadász embere Kelet-Európából a würm második lehűlésekor terjedt el nyugat felé kb. j. e. 30.000 után. A Würm fölmelegedésekor a rénszarvasok északra vonultak és követték őket a gravetti műveltség emberei is. A dombvidéki műveltségek területén a leg­ felsőbb rétegeket a csapadékos időjárás elmosta, ezért nincs adatunk, hogy túlélték-e azok a műveltségek a jégkorszakot.25 Mégis, két adattal rendelkezünk: a Subalyuk környékén egy­ éves gyermek csontvázát találták meg (akiről előbb azt föltételezték, hogy cigánygyerek el­ ásott teteme), de a kormeghatározás 20 évezredes kort mutatott ki.26 A másik adat, hogy az újkőkorszakban, amikor a Kárpát-medence síkvidéki folyampartjaihoz (Körös–Tisza) Anató­ liából gabonatermelő népesség érkezett, a dombvidéki területeken túlélő emberek mintegy száz év alatt átvették az új típusú műveltséget, és kifejlesztették az ú. n. vonalkerámia bükki műveltségét. Ennek kora a korszerű adatok alapján a JE 9. évezred, azaz JE 8500 körüli. Ek­ kor volt a Würm utolsó kisebb lehűlése, amikor Anatólia kiszáradt és onnan a korábbi, immár kerámiát készítő műveltségek eltűntek. A közbenső vagy átmeneti kőkorszakot követő időkben az itteni műveltségek jellemzőit kiegészítések érték, mert a Kaukázustól délre kialakult, az anatóliainál sokkal régebbi euró­ afrikai eredetű rézkori alacsony protomediterrán embertípus jött a földművelőkkel DélEurópába. Ez később Çatal-Hüyük szétvándorló népessége is, ez hozta mezőgazdaságot a Kárpát-medencébe,27 ahol az j. e. 8500-tól Körös-Sztarcsevo műveltségként jelenik meg. Így a Kárpát-medence sajátságos műveltséget teremtett az újkőkorszakban. Átvette a délről be­ áramló emberek mezőgazdasági kultúráját és azt a saját körülményeire alkalmazta (Duna I műveltség). Majd a Fekete-tó feltöltődését követően az onnan beáramló műveltségtől a rézön­ tés technikáját sajátította el és fejlesztette tovább. Ekkor terjed ki a földművelés a dombokra, és ez a kultúra a Kárpátokon jóval túlra, Tripolje, majd kukutyini (cucuteny-i) műveltségként. Ez a kultúra elsősorban a löszös területeken élt, és a szarmaták után azért harcossá vált, azaz fegyverrel védte magát. De nem szláv! Pedig sokan szlávosítani szeretnék, de nem meggyő­ zők a szlávosítás érvei.28 Ez a Tiszától északra található bükki műveltségre, majd a dunántúli 24

Mivel a würm második szakaszának leg-mélyebb lehűlése 75–65 évezreddel ezelőtt volt, az utolsó interstadiális 60.000 után kezdődött, és kb. 10 évezredig tartott. 25 Gáboriné (1980), p.: 199. 26 Gáboriné (1980), p.: 173. 27 Vagy határára kezdődött az itt el. 28 Lásd Cser: Gyökerek, Todd anyaga a késő Kárpátokon kívüli kultúráról. Mi tudjuk: ők a híres zabhegyezők.

lengyeli műveltségre jellemző, és náluk alakult ki az ún. lineáris szalagdíszes kerámia ipara, és terjedt északra és észak-nyugatra, de innen terjedt Erdélybe és a Kárpátok keleti lejtőire is. A szalagdíszes kerámia népe vitte magával a mezőgazdaságot és népesítette be a würm fölme­ legedése után megritkult műveltségeket, átadva azoknak a műveltségét és a technikát. A Boszporusz átszakadásakor a Fekete-tenger mentén egyszerre több műveltség is megje­ lent.29 Jellemzőjük, hogy már a háziasított búzát és az árpát ekés földműveléssel termelték, embert formáló edényeket készítettek, ismerték a rézöntés technikáját és alárendelő szemléle­ tük volt: isteneket tiszteltek. A Kárpát-medencében a Duna–Tisza összefolyás mellé teleped­ tek, és hamarosan fölváltották a virágzó Kőrös–Tisza műveltséget. Vinča a legjelentősebb telephelyük, ahonnan Vinča műveltségnek nevezik őket. Rezet bányásztak, mert Rudna Glavánál 25 méter mélyre vezető bánya alján korabeli kerámiát találtak.30 Rezet öntöttek im­ már a JE 8. évezred végén, több mint két évezreddel megelőzve a sumér műveltség megjele­ nését. A Szegvár–Tűzköves (Szentes) mellett kiásott 7 évezredes szobor vállán rézsarlót lehet látni. Ez is azt jelenti, hogy rezet önteniük kellett, mert természetes rézből ilyen eszköz nem készíthető. A szobor vállán lévő rézsarló egy példányát Zaleszentmihályon, régészetileg nem datálható helyen meg is találták (24. ábra). Ez a műveltség már írt. Írásjeleiket nem csak a Tatárlakai táblákon,31 hanem számtalan cseréptöredéken, nem csak a Kárpát-medencében, hanem a Balkánon több helyen meg lehetett találni. Így pl. Thesszalonikiben, a Karanovó műveltségében, majd Erdélyben is több he­ lyen.32 Torma Zsófia a XIX. században már ásott ki ehhez a műveltséghez tartozó írásjeleket tartalmazó cseréptöredékeket.33 A Kárpát-medencében ekkor talált műveltségek: a Tisza II (Vinča) műveltség, a vele kapcsolatba lépő alföldi és a Dunántúlra is átterjedő vonalkerámiás műveltség, és a Bükki műveltség. Utóbbi megtartja embertani jellegét (nem befolyásolja a tiszai műveltség embere) s őrzi saját kerámiáját (nem vette át az embert formáló kerámiát).34 Később kottafejes műveltség néven terjedt át a Kárpátokon egészen a Dnyeperig, és alkotta a kukutyini (cucuteny-i) műveltséget a JE 6 évezredtől kezdve.35 A földművesség mellett az ércbányászat, a fémöntés és a fémfeldolgozás jellemezte a műveltséget, olyannyira, hogy a tőle délre és keletre élő pásztor műveltségeket is innen látták el rézzel.36 (25. ábra.) A würm felmelegedésének és a Fekete-tenger feltöltődésének következménye volt tehát a háromirányú menekülés a part mellékéről, valamint annak kihatásai: 1. A Kárpát-medencében a földművelés kiterjedt a dombvidékre, így aztán átterjedt a Kárpátokon túlra is, idővel a Dnyeperig (Etelköz). 2. Anatóliai erődített városok jelentek meg, és a folyamok mellékén délre terjedő műveltség utóbb létrehozta a sumér civilizációt. 3. Az északi sztyeppén kialakult a halomsíros vagy kurgán műveltség, amely aztán több európai háborút, inváziót indított: Az első invázió pusztításai a Balkán és Kárpát-medence nagy folyói mentén történtek. A második invázió célpontja az északkeletre, délre és északnyugatra menekült szalagdíszes földművesek. A harmadik invázió ugyan kifulladt a Kárpát-medencében, de egy innen indult harangedény változata Európa addig kimaradt többi részét is indoeuropizálta. Az utána következett fémkorszakainkban már az életfeltételek közé tartozott a hódítók megszelídítése is, különösen tudással és annak egyik számukra fontos termékével, a fémekkel, fegyverek gyártásával, szállításával. E folyamat a harmadik kurgán invázió Karpát-medencei vége óta a hódítók beolvasztását, megszelídítését jelentette, míg végül már a csapatok behívá­ sával azokat egyenesen a Kárpát-medencei lakosság szolgálatára lehetett alkalmazni. 29

Mellaart (1981), pp.: 101, 248-248. Renfrew (1978), p.: 209. 31 Forrai (1994), pp.: 24-26, Gimbutas (1982), p.: 88, Rudgley (1999), p.: 59. 32 Gimbutas (1991), pp.: 310-347, Rudgley (1999), pp.: 59-70. 33 Forrai (1994), pp.: 24-26. 34 Makkay (1982, pp.: 47-67, Kalicz (1970), p.: 43. 35 Gimbutas (1991), p.: 103, Gimbutas (1982), pp.: 33-36. 36 Gimbutas (1991), p.: 361. 30

Összefoglalóan tehát a Kárpát-medence egymást váltó nagyobb régészeti és történelmi szakaszai a következők: 1. A Vértesszőlős I-IV és a budai I-II acheuli műveltség. 2. A bükki Subalyuk, Szeleta, a dunántúli tatai és érdi moustieri műveltség. 3. A bükki Istállóskő aurignaci műveltség. 4. Bodrogkeresztúri, árkai, szegvári, zalaegerszegi, szekszárdi, palánki gravetti. 5. Pilisi és bükki barlangi gravetti. 6. Körös-Tisza-i újkőkorszaki, Duna I újkőkor­ szaki, földműves műveltség. 7. Vincsa, Lengyel, bükki és kukutyini Duna II rézkorszaki földműves műveltségek. 8. A bronzkorszak. 9. A vaskorszak. 10. Az írott történelem idősza­ ka az Árpád-ház megjelenése előtt. 11. Az Árpád-ház uralkodása alatt. 12. Az Árpád-házi királyok után.

5. Testben és lelkületben mutatott természetünk a) Embertani jellegzetességeink A nyelvi összehasonlítás és műveltségi jellemzés mellett az embertani ismeretek összeve­ tése is fontos. Itt is sok figyelembe veendő, a nyelvünkről és műveltségünkről való ismerete­ inkkel megegyező irányba mutató eredmény van. De az idesorolható gén-vizsgálati eredmé­ nyek is egyértelműen jelzik, hogy a magyarság örökítő anyaga, emberi formái és vércsoporti jellemzése rendkívül messze áll az eddig rokonnak vélt népekétől. Ellenben mindezek a Kár­ pát-medencét teszik forrásként a legvalószínűbbé. A ’honfoglalás’ kori magyarság embertani képét Bartucz és Lipták dolgozta fel. Kiszely elemzi a Kárpát-medence azelőtti időszakaiét, ill. szembesíti a Kárpát-medencei embertani adatokat az eredeztetési modellek ú.n. őshaza helyszíneinek a megfelelő embertani anyagá­ val.37 A jelenkori magyarságról Henkeytől kapunk adatokat.38 Biológiailag az emberiség egyetlen fajhoz tartozik, de ezen belül több alcsoportra (fajta) osztható fel. Öt alapvető csoportot különítenek általában el: veddo-ausztralid, europid (eur­ ázsiai), mongolid, afrikoid és amerindid.39 Ez akár öt eredetre is utalhat, jóllehet az eredet kérdése ma még nyitott.40 A magyarság szempontjából, az ötből kettőt kell figyelembe vennünk: az europidot és a mongolidot. Az utóbbi tipikusan hidegövi, azaz alacsony, rövid lábú, széles, lapos arcú, graci­ lis típus. Több vonatkozásban rokona a neandervölgyinek, aki szintén rövid lábú, széles arcú, de az arca nem lapos, robusztus testfelépítésű, és vastag csontú. Kiszely meg is említi, hogy a mongolid is a neandervölgyiből eredhet, jóllehet a mongolid azért vékony csontozatú. A ro­ 37

Lipták (1954, 1957, 1977), Kiszely (1976). Henkey (1993), (1998), (1999). 39 Kiszely (1976), pp.: 166, 175. Az embertípusok alcsoportra osztásában a testmagasság, a test robosztussága és a koponya jellemzői számítanak meghatározóknak. A jelenleg élő ember tipizálásához fölhasználják még a bőr, a haj és a szem színét, ill. a szőrzet mennyiségét és göndörítettségét (Garn [1976], Kiszely [1976]). Ez utóbbiak a temetkezési helyekről előkerült csontvázak osztályozásában általában nem játszanak szerepet, bár néhány mumi­ fikálódott tetemnél ezek is megállapíthatók. A koponya legfőbb jellemzői: hosszúság, szélesség, magasság és a forma. A hosszúság a felülnézetbeli koponya legnagyobb méretét, a szélesség a koponya legnagyobb szélességét, a koponya jelzőszám pedig a szélesség és a hosszúság arányának a százszorosát jelenti. Alapvetően három típust különböztetnek meg: hosszú, rövid és közepes koponyát – koponyajelző kisebb, mint 75, nagyobb, mint 80, illetve 75-80 (Kiszely [1976], p.: 141). A koponya szélesség mellett az arc, és homlok szélességet is meg szokás adni. Ismeretesek széles és keskeny arcú típusok. Ez a koponya magasságra vonatkoztatott szélességet jelenti. Ezen belül is fontos a járomcsont, ill. az állkapocs szélessége. Fontos a koponya alakja, azaz a homlok, a tarkó görbültsége. Vannak alacsony és magas, meredek vagy lapos homlokú, csapott, görbült, vagy csúcsos tarkójú embertípusok. Fontos még az orr formája: lehet egyenes, konkáv s konvex. A koponya magassága a fej magas­ ságát jelenti. Alacsony és magas koponyájú típusokat különböztetnek meg. Testmagasságot tekintve alacsony és magas típust tartanak nyilván. A test felépítése lehet robusztus és lehet vékony (filigrán, azaz idegen szóval: gracile). A testhosszúság arányában is vannak különbségek. Melegövi típusoknál általában a láb hosszú a törzs­ höz képest, a hidegövieknél ez fordított. 40 Gamble (1993), pp.: 65-73 , ill. Leakey (1994), pp.: 86-89. 38

busztus, vastag csontozatú, de hosszú lábú ázsiai ősember a jávai ember, akinek fejformáját a későbbi ausztralid embernél vélik fölismerni.41 Vele szemben áll az afrikoid, ill. az europid ember ugyancsak hosszú lábbal, de vékony, magas testfölépítéssel, s hosszú, keskeny arcú fejjel (12. táblázat). 12. táblázat. Típusok megoszlása a felvidékieknél, a székelyeknél és az összes ma­ gyarnál %-ban Henkey Gyula egyedülállóan jelentős embertani vizsgálatai szerint.42 Típus

Felvidékiek

Székelyek

Turanid Pamiri Dinári, keleti dinaroid Elő-ázsiai Kelet balti Keleti mediterrán Alpi Lapponoid Mongoloid Gracilis mediterrán Északi Cromagnoid Atlanto-mediterrán Uráli Meghatározatlan (X)

43.0 % 17.8 % 7.0 %

34.3 % 16.3 % 6.6 %

Magyarok összesen 31.4 % 12.0 % 5.8 %

1.9 % 3.3 % 4.9 % 2.0 % 1.1 % 0.9 % 0.4 % 0.0 0.0 0.0 0.0 17.6 %

1.5 % 2.5 % 12.6 % 2.5 % 1.5 % 1.4 % 0.7 % 0.3 % 0.0 0.3 % 0.2 % 19.2 %

5.3 % 4.5 % 4.1 % 2.5 % 1.7 % 0.9 % 0.8 % 0.4 % 0.4 % 0.1 % 0.1 % 30.0 %

№ 2185

№ 594

№ 32899

Az europid embertípusokat a mai ’rendőrségi’ források általában kaukázusinak jelölik. Ez természetesen nem egyetlen embertípus megjelölésére szolgál. A klasszikus kaukázusi europid embertípus hosszúfejű, keskeny arcú, vékony testalkatú. Ezek közül a magas testalkat az indoeurópaiak és a nordikus emberek klasszikus jellemzője,43 az alacsony termet meg a keleti mediterrán emberé. Velük szemben állanak viszont a crô-magnon típusok, amelyek általában hosszú és széles fejűek, széles elsőarcúak, robusztus testalkatúak és vastag csontúak. A crô-magnon A típus­ hoz magas, a B típushoz alacsony testalkat tartozik. Az utóbbi rövidebb koponyájú változatát kelet-európainak (kelet-balti) nevezi Kiszely.44 Európa földrész legrégebbi embertípusai ezek. Rövid, kerek koponyájú, meredek homlokú, kis közepes testmagasságú ember az alpi tí­ pus. Az alpi embertípus a jégkorszak végén (mezolitikum) jelent meg Európában. Az alpi típushoz közel áll a lappid. Igen rövid fejű, kifejezetten alacsony, igen széles arcú emberek.45 A keleti mediterrán típushoz vékony testalkat, hosszú, ill. igen hosszú fej és keskeny, lá­ gyan kecses arc tartozik. Ennek három altípusa van, az iráni, a transzkáspi és az indid. Közép mediterrán típushoz tartozik a pontuszi, a gracilis mediterrán és az Észak-afrikai. A kaspi vál­ tozat magas, a pontuszi kisközepes, az iráni nagyközepes testmagasságú.46 A nyugati mediter­ 41

Flood (1995), p.: 75. Henkey (2009), p. 11. http://www.zmte.org/hu/e107_files/public/59.pdf 43 Kiszely (1976), pp.: 140-141. 44 Kiszely (1976), p.: 144. 45 Kiszely (1976), pp.: 145-146. 46 Henkey (1998), p.: 50. 42

rán magasabb és kissé robusztusabb testalkatú, mint a keletiek. Vékony és alacsony testalkat, hosszú fej, keskeny arc jellemzi az átmeneti kőkortól ismert protomediterrán típust. 13. táblázat. 24-60 éves magyarok kvalitatív jellegeinek megoszlása. Σ: Az orrhát ki­ emelkedését 1959-ben két helységben nem vettem fel. ΣΣ: 17 férfinál és 9 nőnél heterochromia iridis/2 szem eltérő csoportba sorolható. ΣΣΣ: 1 férfi hajszínre nézve albínó.47

Férfiak

Nők

Jelleg

Forma

n

%

n

%

Járomcsont alakja

Lekerekített Előreálló Előre keskenyedő

3659 9501 1098

25.7 66.6 7.7

3872 10091 627

26.5 69.2 4.3

Homlokprofil

Előre domborodó Meredek Hátrahajló

74 12553 1642

0.5 88.0 11.5

584 13720 260

4.0 94.2 1.8

Konkáv Egyenes Konvex Gyenge

1526 6589 6167 125

10.7 46.1 43.2 0.9

3271 7360 3966 443

22.4 50.4 27.2 3.1

Közepes Erős

10169 3515

73.6 25.5

12363 1332

87.5 9.4

Erősen domború Enyhén domború Lapos Világos (1a-4a) Kevert (4b-8,10) Sötét (9,11-16) Vörös (I-VI) Szőke (A-L) Átmeneti (M-O) Barna-fekete (P-Y)

1828 9629 2821 3647 4408 6207 40 119 171 13951

12.8 67.4 19.8 25.5 30.9 43.5 0.3 0.8 1.2 97.7

2756 11563 279 2840 4487 7264 43 147 259 14151

18.9 79.2 1.9 19.5 30.7 49.8 0.3 1.0 1.8 96.9

Orrprofil Orrhát kiemel­ kedése Σ

Tarkó profilja Szemszín ΣΣ Hajszín ΣΣΣ

Armenid (taurid, előázsiai)48 szintén meglehetősen régi embertípus. Rövid, közepesen rö­ vid, ill. kerek fejű, lapos homlokú, vékony s közepes termetű, a Kaukázustól délre általánosan elterjedt típus. Ez és a mediterrán keveréke alkotja a sumér-akkád civilizáció embertípusát.49 Később alakultak ki keveredés révén az uralid, a pamíri, a turanid50 és a dinári (adriai) em­ bertípusok. Valamennyit rövid, vagy közepesen rövid fej jellemzi. A turanid (Europo­ mongolid) kialakulását Lipták az időszámításunk kezdetére teszi.51 A pamíri és a turanid kö­ zépmagas fejű, a turanid széles, a pamíri közepesen széles arcú (járomcsontú), nagyközepes, vagy nagy termetű. A turanid feje nagy, a pamírié kicsi.52 Az uralid típus szintén europo­ mongolid,53 azaz széles járomcsontú, rövid fejű, de erősen hátrahajló és az arctól hátrafelé szélesedő koponyájú, alacsony arcú, mongolid jellegű (alacsony, vékony termetű) europo­ 47

Henkey (2009), p. 10. http://www.zmte.org/hu/e107_files/public/59.pdf Lipták (1977), p.: 239. 49 Roux (1992), p.: 81, Osetzky (1977) p.: 98. 48. lábjegyzet. 50 Osetzky (1977), pp.: 113, 197. 51 Lipták (1955), p.: 238, idézi Osetzky (1977), a 93. lábjegyzetében, p.: 103. 52 Henkey (1998), p.: 48 53 Lipták (1977), p.: 244. 48

mongolid keverék, mongolid túlsúllyal. A dinári típus közepesen széles, rövid, ill. túl rövid fejű, keskeny arcú, magas termetű fajta (13. táblázat).54 14. táblázat. 24-60 éves magyarok méreteinek és jelzőinek statisztikai paraméterei.55

Henkey vizsgálatok 1997. III. 31-ig Férfiak Jelleg (Martin No.) n= 14.282 Testmagasság /1/ Fejhossz /1/ Fejszélesség /3/ Homlokszélesség /4/ Járomív szélesség /6/ Morfológiai arcmagasság /18/ Állkapocsszöglet szélesség /8/ Orrmagasság /21/ Orrszélesség /13/ Fejjelző /3:1/ Arcjelző /18:6/ Orrjelző /13:21/

Nők n= 14.602

x

s2

x

s2

170.00 188.22 160.32 113.35 146.30 121.26 112.97 53.69 36.00 85.22 82.93 67.28

42.51 36.19 29.49 19.71 31.09 39.38 32.46 11.83 5.73 10.66 22.09 38.63

157.87 179.32 154.05 109.93 139.32 111.39 105.89 49.78 32.78 85.95 80.01 66.07

35.61 29.50 24.28 16.19 26.26 30.87 24.46 9.00 4.07 9.57 18.85 32.29

Számunkra külön figyelmet érdemelnek a crô-magnon típusok. Az A típus általában Nyu­ gat-Európában fordul elő, a B típus pedig Közép- és Kelet-Európában. Magyarországon a B típus főleg az Alföldtől északkeletre található meg, de általánosan elterjedt a Kárpátoktól északkeletre, közvetlen azok környezetében, valamint ettől északra. A szlávok és a finnek klasszikus embertípusa. Elképzelhető, hogy ez a két embertípus a kaukázusi és az őshonos nyugat-európai (neandervölgyi) ősember keveredésével jött létre.56 Jóllehet, egy ilyen kevere­ désre utaló konkrét archeológiai (csont) adatokat találhatunk,57 mások mégis hevesen ellenzik a gondolatot.58 Lipták Kárpát-medencei embertípusok vizsgálatánál bevezetett crô-magnon C és C+ turanid típusait Henkey a turanidok közé sorolja.59 A crô-magnon B és mongol típusok keverékeként jöhetett létre az uráli típus. A nordikus típus a klasszikus kaukázusi és a crô-magnon típusok keveredésével magyarázható. A jelenkori magyarságot többségében a rövid és közepesen rövid fejű, széles arcú ember típus jellemzi. A testalkatot tekintve a közepesen magas alkat, inkább nehéz, mint vékony csontozat a jellemző. Ezzel szemben a környező u. n. indoeurópai embereket a vékony cson­ tozat, hosszú fej és keskeny arc uralja. Egyik népesség sem homogén, egész Európa lakossága kifejezetten kevert típusú, csak az átlagok jelzik ezt a különbséget. Henkey a magyarság típu­ sait a Közép-Ázsia jelenkori lakosságával veti össze, akiket ugyancsak a rövid fej és a mérsé­ kelten közepes testmagasság jellemez. Ebből ki nem mondottan arra következtet Henkey, hogy a magyarság eredete Közép-Ázsia. Azonban a robusztus csontozat, a széles arc és emiatt a közepes, ill. rövid fej nem föltétlenül kell, hogy elvigyen minket Közép-Ázsiába, ugyane a típusok lehetnek a Kárpát-medence jégkorszaki crô-magnon típusú embere utódai is (14. táb­ lázat).

54

Henkey (1998), p.: 49. Kiszely (1976), pp.: 147-148. Henkey (2009), p. 9. http://www.zmte.org/hu/e107_files/public/59.pdf 56 Clarke (1965). 57 Clarke (1965), pp.: 54-66. 58 Lásd Gamble munkáit. 59 Henkey (1998), p.: 48. 55

15. táblázat. 1. turanid (középtípus), 2-3. turanid (észak-kazahsztáni változat), 4-7. turan(o)id (nagy-magyar alföldi változat), 8-12. turano-pamíri átmeneti forma.60

60

15. táblázat. 13-14. pamíri típus, 15. elő-ázsiai típus, 16. elő-ázsiai + turanid kevert alak, 17. keleti dinarid (kaukázusi) változat, 18. kelet-balti típus (erősen lapponoid változat), 19. kaszpi változat, 20. pontusi változat északi formája, 21. lapponoid típus, 22. kelet-balti típus (erősen cromagnoid jellegű változat), 23. balkáni dinárai változat, 24. alpi típus.

Embertani többletet ad aztán a vércsoportelemzés és a genetika. Előbbi a vércsoportot al­ kotó eredeti mutáció viszonylag pontos helymeghatározásával, míg utóbbi az mtDNS és az Y­ kromoszóma nem helyreálló szakaszának mutációi, azaz mutációs sorrendje feltárásával. Így mindkettő kiegészíti az embertant a régészeti műveltségek és az őstörténeti időrend számára fontos adatokkal, hiszen ezek a jellegzetességek egyrészt megmaradnak a csontleletekben, másrészt máig érvényesülnek bennünk.

b) Vércsoporti jellemző jegyeink A vércsoport és bizonyos gén-sajátságok is segítenek ma már az embertani csoportosítás­ ban, de a történelem előtti embernél ezek még szintén nem nagyon jöhetnek számításba, jólle­ het csonttöredékek alapján újabban már ezek a jellemzők is meghatározhatók. Az AB0 vér­ csoport rendszer statisztikus elemzése ellenben már kézzelfogható eredményekre vezetett, ahogy azt néhai Nagy Ákos újabb tanulmányai alapján értelmezhetjük.61 Vércsoport 0 A B

AB

Vércsoportok aránya európai átlag 34-38% 42-50% 12 % (De: ruthének: 21,6%, szlovákok: 17,7%, horvátok: 17,72%, szerbek: 15,6 %, szlové­ nek: 15,26 %, Óegyiptom: 15-17% %, mai Egyiptom: 20%.) 10% 4% (De: szlovákok: 9,1%, ruté­ (0 kisebb nek: 9,9%, horvát s erdélyi román AB miatt) 6%, míg óegyiptomi: 12-17%.) nálunk 27,23% 43,65% 19,12%

11. táblázat. Magyar és európai vércsoport arányok összehasonlítása.

Így a magyar vércsoportelemzés eredményeiről összegezve elmondható, hogy a magyar nyelvű etnikumban a környezetéhez képest kicsi a 0-vércsoport százalékos mennyisége, amit ellentételez az AB vércsoport szokatlan nagy százalékos részesedése. Az A és a B vércsoport nagyjából megfelel a terület környezetében tapasztaltnak. Ugyancsak nagy az AB vércsoport aránya a 0-hoz képest a honfoglalás előtti Kárpát-medencei leletekben, amiből Nagy Ákos arra következtet, hogy az AB mutáció elsődleges az örmény-asszír eredetű A-val és a mongol eredetű B-vel szemben (azaz nem azok keveredéséből származik), ugyanakkor a mutáció föl­ tehetően a Kárpát-medencében jött létre. Ez egy nagyon fontos szerológiai adat, ami a ma­ gyarság Kárpát-medencei eredetének eléggé határozott jele. Így tehát a vércsoport és geneti­ kai vizsgálatok a magyarságot megint csak a Kárpát-medencéhez kötik, nem pedig Ázsia északi vagy nyugati pereméhez (11. táblázat).

c) Genetikai jelzőink sajtosságai Ezernél több európai férfin folytatott emberi génvizsgálatban az Y kromoszómát elemez­ ték.62 A kromoszóma mentén különféle módosulásokat, alléleket mutattak ki, ezekből egyér­ telműen következtetve Európa legősibb génjét, az ún. ’aurignaci gént’. És ezt a legnagyobb arányban a magyar lakosság hordozza (73%). Ehhez legközelebb a lengyel, ukrán és horvát 61

Nagy (2000). pp.: 14, 20, 29, 35, 64. Semino (2000). Az emberi kromoszómák száma: a nőknél 23 pár, a férfiaknál 22 pár, meg az X és az Y. Az X és Y nem alakot jelent, hanem megnevezést. Valamennyi kromoszóma pálcika alakú, úgy alakítanak ki párokat, hogy a szaporodásnál a megfelelő kettő összekapcsolódik X alakká, az X esetén, és Y alakká az Y esetén, de ettől azok még két darabot jelentenek. Mindegyik belsejében van egy befűződés, és ott kerülhetnek egymás mel­ lé. A szaporodás előtt nincsenek összekapcsolva párrá, egyedi pálcikák a sejtplazmába vegyítve, sőt, még a pál­ cika alak sem mindig ismerhető fel. 62

nép áll (45-50%), majd máshol az allél csökken. Nem található Észak-Európában, így rokona­ inknál sem. Anatóliai eredetű géneket sem lehetett a földrész középső részén kimutatni, az csak a Földközi-tenger partjai mentén terjedt, amiért Renfrew visszavonta a tarthatatlan el­ gondolást,63 hogy a földművelés újkőkori terjedésével az ember is terjedt. A végeredmény önmagában jelzi, hogy a legősibb gén a Kárpát-medencében és annak északi szomszédságá­ ban jelent meg, hisz a horvátokat az avar telepítették át a Duna alsó szakasza mellé, korábban a szvidéri műveltség területén éltek.

9. ábra. A Homo erectus vándorlása Vértes László szerint (kiegészítésekkel).64 1: Olduvai, 2: Koro-Toro, 3: Ternifine, 4: Sidi Abderrahman, 5: Swartkrnas, 6: Ubeidiya, 7: Karain, 8: Borda balka, 9: Soan, 10: Guler, 11: Chaukau-tien, 12: Lantian, 13: Dushanbe, 14: Buda, 15: Vértesszőlős.

Ha a férfi sejti átörökítők eurázsiai és európai összefüggéseit mutató ábrára, e két mutációs térképre figyelünk, leágazásokat kapunk, melyek a modern ember mozgását, terjedését mutat­ ják elég régi koroktól, és igen nagy területen (9, 10, 11. ábra.) És az embertanon belülre tehe­ tő genetikai közlemények és régészeti műveltségek adatainak összevetése, egyeztetése pontos időrendi megfeleltetést tett lehetővé.65 A Kaukázusban akkor élt ’Homo ergatras’ mellett a modern ember másik csoportja 1,5 millió éve áramlott ki Afrikából, hordozta e ‘Homo erectus’ az M168 jelű génmutációt (ahol az M betű az emberiségre utal). Ez a Földközi-tenger keleti medencéjében további csoportokra bomlott. Észak felé levált róla az M89-es variáns, és a Kaukázus akkoriban meleg völgyeibe telepedett. Az M130, a YAP és az RPS4 géncsoport helyben maradt, később az M130 tovább vándorolt India felé. Belőle van ma a legtöbb Kö­ zép-Ázsiában, Szibériában és Új-Guineában. E terjedés csak ‘Homo erectus’ korban lehetsé­ ges, de lehetetlen a genetikusok állítása szerinti 35-40 évezrede, hiszen az ausztrál ősember legalább 60 ezer éve megjelent, s testi fölépítése, műveltsége megfelel a modern embernek.

63

Gibbons (2000). Vértes (1969), 79. ábra. A legfontosabb férfi tulajdonságörökítő jelzőket mi tettük az elágazások mellé. 65 Semino (2000) és Underhill (2000). 64

Kínában már a würm első hideg szakasz előtt van mongolid embertípus: lapos arc, vékony csontok, modern ember. A kaukázusi ember M89 jelű mutációs génága domináns Eurázsiában, és majdnem az ösz­ szes európai embert jelenti. (12. ábra.) M89-nek kaukázusi déli ágként két fő csoportja van. Az egyik helyben és egyben maradt, amikor a másik, az addig elzártan kialakult M9 jelű a moustierit megelőzően kettévált, és csak az M45 jelű része maradt Európában, a többi levált M9 elment Indiába, Malájföldre, s felkanyarodott Kínába, ahol a homo erectus jelent meg és föltehetően vele az M9, meghatározó mértékben. (9. ábra.) Az M9-ből északi elkülönüléssel kiszakadt M45 elválva a többitől a Kaukázus északi völ­ gyeiben tanyázhatott, amikor belőle az M173 jelű mutáció kiszakadt és elkerülhetett a nyugati völgyekbe. Ott továbbfejlődött, s egyik része Nyugat-Európába vándorolt. Míg a hátrahagyott ága már M17 jelűként akkor került ki Kelet-Európába, amikor a würm első szakaszában a Kaukázusból északra kirajzott az ember, és csoportokban elkülönült. Majd a würm lehűlése szétzavarta őket, ahonnan a gravetti népe is származtatható, s ezután Eurázsia északi és keleti területeire ment még a würm vége előtt. M173, és M17-es elágazása kelet—nyugati megosztásban egymást kiegyenlítő módon al­ kotja Európa szárazföldi lakosai génjeit. M173 az európai ember többségét jellemző állo­ mány, s valószínűen belőle alakult ki az aurignaci műveltség, előbb még az M17 változást elszenvedve. Mindezt persze a génmutációs adatok pontosan nem mutatják, de nem is cáfol­ ják. Ez az aurignaci ember Bükk, Istállóskő, Perigord és Aurignac műveltségét jelenti. Euró­ pai megjelenésükre klimatikus alap a würm interstadiálisát megelőző 30–40 évezredes cso­ portelágazás, de a kb. 60-50 évezrede történt szétterjedésük előtt is legalább 20 évezred, ami Európa nyugati részén a würm első lehűlési szakasza, legalább 75 évezred, azaz 90000 is le­ het. Így M173 nem a későbbi Fekete-tavi népességet jellemző génmutáció jelző. Így a genetikusok által erőltetett afrikai eredetünk tévedés, mert Afrikába az aurignaci, és más mű­ veltség, ami egyáltalán a modern emberhez köthető, csak a würm fölmelegedést követően, 10–15000 éve jutott el. A gravetti mamutvadász embere Kelet-Európából a würm második lehűlésekor terjedt el nyugat 30000 éve, s az M17 ág hozzájuk rendelhető. Ő vitte a gravetti műveltséget Közép- és Nyugat-Európába, és a helyi női ágat fölvéve évezredek alatt uralkodóvá vált egész Európá­ ban. Semino és csoportja ezen ágat hibásan azonosította az aurignaci műveltség emberével. A Kárpát-medencei gravetti 34 ezer éves Bodrogkeresztúron, 12 ezer éves a Gerecse barlangi eszkimó, s 8500 éves az északra ment vadászokból a szvidéri műveltség. A megmaradt M173 ágból lett a crô-magnon A embertípus, míg az M17 mutációból a crô-magnon B jött. A gravetti és az aurignaci műveltség és ember nem ütközött, mert más volt az életterük. M89 másik fő haplotípus csoportja a M170, M170-M26, M172, M201 és M69 jelű, és maga a késői M89 mutáció. Ez az M89-ből történt moustieri kiáramlást követőn a Kaukázus környe­ zetében délen maradt csoport. Ezek tovább tagozódtak déli és északi részre. Az északi rész aztán később a kurgán műveltségben jelenik meg, s a déli a Kaukázus területein tovább szapo­ rodott. M170 – még az M9-es és M172-es elkülönüléssel azonos időszinten – északi elkülönü­ lésként együtt maradva a Kaukázustól északra alakult ki, s nyerte el mai alakját. De csak kis csoport válhatott el és lett M170, mert szűk az eloszlása, habár Anatóliától délre is lement. Az M170-esből új mutációval lett az M170-M26, mely a Fekete-tótól északra kiáradó Jamna műveltség, majd pedig a későbbi kurgán műveltség lesz. A gravetti kor előtt még a Kaukázus északi részén lehetett, s a jégkor fölmelegedése után a Fekete-tónál az azt Fekete-tengerré feltöltő katasztrófáig, illetve szétszóródva a sztyeppén volt, ahol 7500 éve kurgán műveltség­ ként jelenik meg. Aztán Európa korábbi lakóira települt kurgán hódítóként a 6–5000 éve le­ zajlott első, második és harmadik kurgán invázió során, amivel Nyugat- és Kelet-Európát indoeurópaizálva kialakult a helyiekkel ötvöződött kurgán műveltség indogermánnak nevezett alakja.

10. ábra. Az Y-kromoszóma változatainak kapcsolata és legnagyobb gyakorisági helye a földön.66

11. ábra. Az általános eurázsiai géntábla. Az M9 nem jellemzi a Kárpát-medence lakosságát, keleten, s mongolid Szibériában uralkodó, a lappokig elér, de TAT nincs Európa más részén. 66

Underhill (2000), p.: alapján.

67

4500 éve létrejött a harcias lovas késő Jamna, kurgán utód – szintén M170-hez köthető – műveltség a Turáni-alföldre hatolt, s emiatt 4000 éve a Pamír alól a türkök keletre mentek. És 3500 éve történt egy árja elit Egyiptomba települése, ami kevésbé volt invázió, mint a kurgá­ né, és emberanyaga a kurgán elől menekülő Ős-Európa I. déli része. Így M170-M26 ma Baszkföldön, Szardínián is jelen van, de a Kárpát-medence génállományából hiányzik. Az M89-M172, M89-M201 és a késői M9 az M170 után különült el, és 15-20 ezer éve ál­ lapodott meg és nyerte el mai alakját. Kaukázusi déli ági, nem gravetti embert jelent. A mai örmény és grúz területen élt, aztán a Fekete-tónál, majd a földművelőkkel jött főként DélEurópába, és tovább ment az Indus-völgybe is. Feltehető a sumérok származásáról, hogy az M201 a Fekete-tói szétvándorlásából származó népesség, az istenhívő kaukázusi ágak kevere­ dése adta mellékágon. Az eddigiekben nem említetett, a Mediterráneum keleti medencéjéhez köthető déli ember európai részesedése kb. 8 %, de nálunk 8,8 %. Betelepülése a mezőgazdaságnak a würm utáni első elterjedése, a Körös-Starčevo műveltség idejére esik. Ez tehát a 15–20000 éve kialakult natufi műveltség embere, de M35 jelű mutációként délebbre már sokkal korábban elkülönült, és mai alakját az anatóliai M172, M201 és M69-nél sokkal régebben kapta. Fontos elágazás M89-M9-TAT jelű és az M89-M9-TAT-M178 jelű mutáció, amely még az M45 elválás előtti. S ugyan M9-TAT lett az uráli ‘finnugorok’ jellemző variánsa, de nem az 67

Semino (2000), p.: 1156. * Underhill (2000), p.: 359 alapján.

Urálból jöttek, hanem minden bizonnyal Ázsiából. Mert az M9 a Kaukázus keleti völgyeiből ázsiai körútra ment, aztán malájként visszaáramlott, majd a TAT keletről jött vissza mongolid vonásokkal. Keveredett aztán az elkülönült északiakkal, akik oda a gravetti népének kiszakadt részeként vándoroltak. Így TAT található a 4800 éve a III. kurgán invázió elől tőlünk az Urál környékére menekült szalagdíszes kerámia népének egy részében, és a szvidéri műveltség keleti része népeinél is. De a magyarságból konokul hiányzik.

13. ábra. A génáramlás a würm fölmelegedése után, és eloszlásuk a jelenkorban. Az M3 jelű génmutáció Amerika őslakosait jellemzi, nem a szibériai, kelet-ázsiai embert. Sokkal valószínűbben északra került malajziaiból alakult ki. Párhuzamba hozható az északra szakadókból létrejött Tien-San és Kirgízia nem kaukázusi ázsiai moustieri kultúrájával.68 A lényeges itt tehát, hogy a magyarokban a távol-keleti (M9) gének nincsenek jelen — és erre ma­ gyarázatként szolgál a koronkénti génáramlás (13. ábra). Nincsen bennünk az M9-ből eredő, a ’finn­ ugorokra’ jellemző TAT mutáció sem. Bizonyos műveltségi egyezések magyarázatára esetleg az M173 régi egysége szolgálhat. M17 közép-ázsiai és észak-indiai megjelenését a würm végén történt dél-keleti kiáradáshoz köthetjük, amikor egyúttal nyugatra is történt terjedés. M17 nyugat-európai és kelet-európai megjelenése a szalagdíszeseink kurgán invázió előli menekülésének tulajdonítható. És ezen felül a magyarokra jellemző génmutációs jelzők túlnyomóan őskőkoriak: az M17 60%, az M173 13,3%, az M35 8,8%, ami összesen 82,2%. Az újkőkori kialakulásúnak tekintett M170 11,2%, M172 2,2% és M201 2,2%, ami összesen csak 15,6%. És nemcsak arról van szó, hogy a magyarokban nin­ csen TAT, ami a rokonnak tartottakban jellemző, hanem őtőlük az európai népek három fő mutációsan elkülönült csoportja is nagyon messze esik. Amelyek egyikének a magyar a fő alkotója a maga legna­ gyobb M17 arányával, s utána következik a lengyel 56,4 és az ukrán 54, a macedón 35, a horvát 29,3 és a (cseh)szlovák 26,7%-kal. S bár a szlávok etnikailag közel állnak hozzánk, de mivel a kukutyini műveltségtől északra telepedtek, rajtuk átvonult a kurgán, kurganizálódtak, átvették azt a hitvilágot. Nem véletlen, hogy a szlávok nyelve szinte ragozó (pl. orosz). Ők alkotják a vonalkerámiás népesség kurganizált részét. Mindez jószerint a génmutációkban is megmutatkozik, mind tőlünk északra (ukrá­ nok, lengyelek), mind délre (horvátok, macedónok). A három mutációs csoport egyike a Közel-Kelet 68

Amerika őslakosaira a 0 vércsoport jellemző, így nem lehetnek a B vércsoportot dominánsan tartalmazó mongolid emberek utódai. Nem eredhetnek tőlük, s emiatt kétséges a dominánsan A vércsoportú kaukázusi em­ berektől való származásuk is. Az Ausztráliát feltöltő népcsoport ugyancsak 0-s vércsoportú volt, ezért a két tele­ pülés forrását is azonos helyen kereshetjük, ez pedig Dél-Ázsia. Közvetlenül az M45 alágát jelentik, s M120, M124, M25, M43 és M03-M19 képviseli az Amerikában megtalálható Y változatokat.

népeit foglalja magában, ide értve a kaukázusi térséget is, a másik csoportba Nyugat-Európa népei tartoznak, míg a harmadik csoportot a Kárpát-medence és környezete jelenti. A Mediterráneum né­ hány népe közbenső helyet foglal le. E tekintetben a magyarokhoz a legközelebbiek azok a népek, akik most is a Kárpát-medence közelségében vannak.

Az M17 azért tér el mindenkitől, mert az ötödik mutációként a legrégebbi embert jelenti. A főemlősök és az emberi mutációk között rengeteg idő és lépés van, csak nem ábrázolják. Csak maga az elágazás ténye értékelhető, az elágazás rendszere, ott nincs érdemben értékelhető időskála. Ennek ellenére a vizsgálatot végzők megadták: 10 évezred egy-egy elágazás. Vala­ mennyi elágazás időrendjét a földön járó variánsok szórásának szélességéből számítják. Azért mondják 150 évezredesre az M168-at, mert az afrikai variációk szélessége a legnagyobb – ezért ez a legöregebb megmaradt csoport. Az allél variációk kiszélesedése mutációs valószí­ nűség függvénye – és ez az időtől éppen úgy függ, mint a mutációban résztvevő csoport szá­ mától. Ez utóbbiról nem írnak – talán nem is ismerik – de a statisztikus valószínűség mindig esetek számával és nem lineáris időskálával dolgozik. A természet egyébként a gének konzer­ vációjában69 és nem a gyors változásában 'érdekelt'. És a hideg klíma embere nem növelte a teljesítményét, hanem megtanult ott élni. A meleg klíma embere is megtanult a maga területén élni, de ott talán bonyolultabb volt az együttműködés. Más változat is jelen van ugyanabban a jelenben, amikor már az ember is, aki esetleg csak egymillió éves változat. Közben a tudás, a tájékozottság felgyülemlett, ezért lehet ő más. Mivel párhuzamban történt minden, egyáltalán nem Ázsiából jött tehát Európába minden, és oda meg nem Afrikából ment. Párhuzamosan történtek a dolgok és kölcsön hatva. Az emberi faj elképesztő egyneműséget mutat a földön, ami azt jelenti, hogy hatalmas a mozgékonysága és a keveredése. Ez is genetikai eredmény. Az emberek közötti különbség nagyságrendekkel kisebb, mint bármely más fajé, pl. a majmo­ ké, a kutyáké, a macskaféléké. Még a keresztezhetők – azaz egy faj – közötti különbségek is hatalmasak.

d) Mellérendelő gondolkodásunk és műveltségünk Az embereket a legősibb emberi szemléleti mód egymás mellé rendeli. E felfogásban lélek és ember viszonya mellérendelő. Ez a hidegövi ember jellemzője, ahol létfeltétel a kényszerű együttműködés, mivel nincsen élelmiszer többlet. E szemlélet miatt Öreg-Európában nincs társadalmi tagozódás, a letelepedett, növénytermelő műveltség az északi területen megőrizte az ősi lélekelemeket, míg a déli területeken megszemélyesítette. A magyar szemlélet és a nyelv mellérendelő mivolta közvetlen bizonyítéka nyelvünk ősiségének. Később a száraz éghajlat nehézségeire rossz választ adó, eltorzuló emberségben alárendelő módon egymáshoz viszonyuló ember jelent meg a kelet-európai sztyeppén. Aztán pedig e két alkalmazkodási megoldás, tehát az mellérendelés és az alárendelés keveredett, majd az alá­ rendelés mellé annak terjedésével az isteni megszemélyesítés került lelki támasznak. A mellérendelő szemlélet hitvilágában a lélekhit lélekelemei között a tűz, a fény, a szelle­ mi erő, az apa jelképe, a föld a termékenység, az anya jelképe, a víz a megtermékenyítő erő jelképe és a levegő az éltető erő jelképe. A lélek szabadon jár az inneni és túlvilág között, a két világ egyenrangú, nincs alárendelve egyik a másiknak. S míg a halott lelke a kelta szemlé­ let szerint a túlvilágon újjászületik és újra meg újra visszatér az itteni világba, a magyar szem­ lélet szerint oda távozik, s nem kell újraszületnie, ami lényeges különbség. A lélek és az em­ ber viszonya mellérendelt, az anyagot a lélek ereje mozgatja, teszi élővé, így nincs alárendelő teremtésmonda, nincsen teremtményi függőség. 69

Az emberi kromoszómák száma: a nőknél 23 pár, a férfiaknál 22 pár, meg az X és az Y. Az X és Y nem alakot jelent, hanem megnevezést. Valamennyi kromoszóma pálcika alakú, úgy alakítanak ki párokat, hogy a szaporo­ dásnál a megfelelő kettő összekapcsolódik X alakká, az X esetén, és Y alakká az Y esetén, de ettől azok még két darabot jelentenek. Mindegyik belsejében van egy befűződés, és ott kerülhetnek egymás mellé. A szaporodás előtt nincsenek összekapcsolva párrá, egyedi pálcikák a sejtplazmába vegyítve, sőt, még a pálcika alak sem min­ dig ismerhető fel.

14. ábra. 7000 éves életfa a kukutyini műveltségből.

15. ábra. Két Kárpát-medencei, ill. magyar életfa ábrázolás.

16. ábra. Somogy megyei sótartó lélekjelképekkel.

17. ábra. A víz jelképe hímes tojásokon.

18. ábra. Kárpát-medence rézbányái és rézfeldolgozó helyei. 1: Dunántúli (Lengyel) műveltség, 2: Kukutyin (Tripolje) műveltség, 3: Petreşti műveltség, 4: Boian műveltség, 5: Vinča műveltség, 6: Tisza műveltség, 7: Karanovo műveltség, 8: Danilo-Hvar műveltség, 9: Hanangia műveltség, 10: hegyvidék, 11: rézfeldolgozó hely, 12: rézbánya.

A lélekjelképeket nem tekintik személynek, nevet sem kapnak, és nem ábrázolják őket em­ beri formában. A magyar népi művészetben a lélekjelkép a madár csőréből kiágazó indával, mert a lélek – a teremtő szó – kilehelve teremt életet. A mellérendelő szemléletmódnak meg­ felelően a kukutyini (cucuteny-i) műveltség jellegzetességei: arc nélküli figurák, rajtuk írás, ami bár nem kereskedelmi jellegű feljegyzéseket jelent, hanem emlékezet segítő, hitet támo­ gató. Keleti párhuzamok is vannak, ahol a kezdetektől sokáig szintén mellérendelő a szemlélet, s mint nálunk, van lélekhit, a teremtéslegendák hiányoznak, amint néven nevezett istenek és a ragadozó állatok is a népi művészetben. A keleti műveltségi párhuzamok azonban nem jelen­ tenek származást, de jelentik a közös, ősi, emberi felfogást, az öreg-európai – magyar – mű­ veltséggel. Csak erősítette ezt a kapcsolatot a keleti eredetű sztyeppei népek Kárpát­ medencébe érkezése. De az eurázsiai kettős műveltségek sorából kiemelkedik a magyar mel­ lérendelő jellege, túlsúlya, s hiányzik belőle a legendára vagy hősi történetre alapozott aláren­

delés, így nincs magyar teremtéstörténet sem, csak mellérendelő lélekhit.70 Ezen felül a ma­ gyar népi műveltség olyan elemei, mint a nyelv, a zene, a regék, a mesék, a dalok, a táncok, a képzőművészet és a díszítő művészet, a térszemlélet, az időszemlélet, stb., ellentmondásmen­ tesen értelmezhetők, ha feltételezzük, hogy a magyar nyelven beszélő népesség a Kárpát­ medencében született, itt élt, és innen története során sohasem távozott el. Lükő Gábor szerint a magyar népi bölcselet, emlékezés alapvetően mellérendelő: „Két kü­ lönböző szempontot érvényesítenek egy időben a magyar alkotások a mellérendelés értelmé­ ben… A magyar művész a közeli dolgokat lenyomta a látóhatár alá, a távoliakat meg fölébe emelte és felrajzolta az égre… A tér, ill. a sík ilyenforma kitöltése is a keleti ember melléren­ delő észjárásából következik.”71 Kocsis István állítja, hogy „a régi korokban azért volt sok a törvénytisztelő ember, mert a Szent Korona-tan nem az alattvalói tudatot, hanem a Szentkoro­ na-tagság közjogi fogalma meghatározta felelősségérzetet, valamint az egyenrangúság és a méltóságteljes magatartás kultuszát erősítette; mert az országlakosi magatartásban a melléren­ delés, és nem az alárendelés elvének az érvényesülését segítette elő.”72 S e mellérendelés nemcsak a magyar népművészetben, valamint a tágabb értelemben vett társadalompolitikai felfogásban és gyakorlatban, hanem a magyar nyelvben is felismerhető. Mondatszerkezetünk, a ragozás hihetetlen mértékű változatossága, valamint szóképzésünk gazdagsága mind-mind erősíti nyelvünk mellérendelő szellemét.73 Ám a mellérendelő jellegű magyar műveltség igazolható módon legalább egy évezrede a vele ellentétes szemléletű környezetben él. Így eredetét ennél kétségtelenül korábbra kell kel­ teznünk, azaz már a ’honfoglalást’ megelőző időben is jellemezte a magyarságot. Egyértelmű bizonyítéka ennek, hogy a magyar műveltség ezen ősi gyökerekből származó sajátság minden alárendelő szemléletű hatás ellenére a magyarságnál megmaradt.

19-20. ábra. Agyagedény töredék, hosszúfalui-kisfentősi bronzkori vagy 3500 évnél régebbi lelet, felirata: SZENTES, és a kukutyini (cucuteny-i) műveltség jellegzetes arc nélküli figurája. Az írás rajta kereskedelmi jellegű feljegyzést jelent, nem is vallási értelmű, hanem emlékezet segítő. 70

A keleti párhuzamok folytatódnak, hogy az állatövi kozmikus elemek korábban ugyancsak nincsenek ott még meg. És a mellérendelő kínai szemléletben, mint a magyarban, a két egyenértékű, ám mégsem azonos alak (jin– jang, férfi–nő, ég–föld, pozitív–negatív) együtt adja az egészet. (Valamint a gazdaság ott is növénytermelő, a konyha főző.) 71 Lükő (1942) Gábor: A magyar lélek formái. Exodus, Bp. p.: 194. és 189. 72 Kocsis (1996), I.: A Szent korona tana. Múltja, jelene, jövője. Püski, Bp. p.: 288. Kocsis (2005): Magyaror­ szág szent Koronája. Misztériuma, Tana. Püski, p. 25. Zétényi (1997) Zsolt: A Szentkorona-eszme mai értelme. Püski. 73 Karácsony (1985) Sándor: A magyar észjárás. Magvető, Bp.

A magyar népi ábrázoló művészetet a növényi elemek jellemzik.74 Állatokat ritkán ábrá­ zolnak, azok is zömükben madarak, vagy legelésző állatok, mint pl. a szarvas. Ragadozó álla­ tokat a magyar népművészet szinte sehol sem ábrázol. Ha szembe állítjuk vele az eredeztetési elmélet forrásait, akkor azt kell látnunk, hogy mind az obi-ugor népek, mind a sztyeppei lovas nagyállattenyésztők nagyon nagy mértékben ábrázolják a ragadozó állatokat. Köztük is a ra­ gadozó madarakat. Pl. az Árpád-házi legenda szerint a turulmadár (sasszerű nagymadár) a törzs totemállata. Mégis, már a honfoglalás kori temetőkben sem találunk ragadozó állatot ábrázoló sírmellékleteket, a ritkán előfordulókat is zömmel a sztyeppei területeken. Ha a magyar népmese és regevilághoz fordulunk, meglepetéssel kell tapasztalnunk, hogy a magyarságnak nincs teremtéslegendája. És néven nevezett istenei sincsenek. Az ugoroknak ellenben jól kifejlett származási legendáik és istentől eredeztetett királyaik voltak, amit Kazár Lajos a japán eredetmondákkal talált hasonlónak.75 A magyar népi hiedelemvilág kutatói ezt a kínos kérdést úgy próbálták meg megoldani, hogy „bizonyára ilyenek a magyar hiedelemvi­ lágban is voltak, csak a magyarság ezt már elfelejtette”.76 Ha viszont azt nézzük, hogy mit tartalmaz ez a mi saját hiedelemvilágunk, és milyen erkölcsi alapfelfogás jellemzi, akkor azonnal el kell ezt a vélekedést vetnünk. Ugyanis a magyar népmesék alapfelfogása az, hogy a hős akkor ér célt, ha önmaga jó. A belső jóság nem külső, isteni parancsra történik, nem a megtorlástól való félelem váltja ki, hanem a jóra való törekvést fejezi ki, mint célt. Ezért adó­ dik egy érdekes, és további tudományos vizsgálatok tárgyát jelenthető összefüggés is, hogy a magyar népmesék mondanivalója mélyebb eszmei rétegből jön, mint a mítosz, mert a mítosz­ történetek már hatalmi jellegű beállítottsággal és céllal bírnak az erkölcsi és eszmei mondani­ valón túl, míg népmeséink az eredeti egyenrangú emberi mellérendelő együttműködés szép példázatai. A magyar népi hitvilágot a léleknek, és nem annak megszemélyesített formájának, az iste­ neknek a tisztelete jellemzi. Lükő Gábor elemezte ezt a gondolatkört és kijelentette, hogy a magyar népi hitvilágot elsősorban a lélek érdekelte, és az is főleg akkor, amikor a testből tá­ vozik.77 A képi ábrázolásban is a lélek jelképeit foghatjuk meg, mint ami pl. a madár, a kígyó, a béka, a szikra és a föld (levegő, víz, tűz, föld). Ezeket a lélekelemeket a magyar műveltség nem személyesítette meg, hanem velük együtt, azokkal egyenrangú kapcsolatban élt. De lé­ lekelemként foghatók fel a mesék hősét segítő és átváltozásra hajlamos állatok is (bukát vető és mássá alakuló róka, kakas, légy, darázs, méh, stb).78 A népi hiedelemvilágban ugyancsak ezt tapasztalhatjuk: nincs ott nyoma Istennek, még kevésbé isteneknek.79 Sámánisztikus felfo­ gásra utaló elemeket pedig csupán a sztyeppei részeken lehet elvétve találni,80 s egyáltalán nem jellemzik a mi népi mese, rege és hiedelemvilágunkat az elrévedő, látomásokkal manipu­ láló sámánok. A magyar hiedelemvilág táltosai sem sámánok, ők sokkal inkább tudós tanítók, közösségi orvosok, esetleg papok.81 Magyarországon a tripartitumot, a katonai-nemesi és papi osztály jobbágyokat rabszolga­ ként való birtoklását nem tudták bevezetni egészen a török kiűzése utáni időkig. Azonban nagy volt az ellenállás vele szemben, és kivándorlással kitértek előle, különösen székelyek. A 74

Lásd például Viski (1928) Károly, Bátky Zsigmond, Győrffy István: Magyar Népművészet. Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi. Tára, Magy. Kir. Egyet. Nyomda, Bp. Domanovszky (1981), György: A magyar nép díszítő művészete, Akad., Bp. Lükő (1942). 75 Kazár (1996) Lajos: „Északi Belső-Ázsia: a japánok, uráliak és altájiak v.színű egykori hazája.” Nemzeti Történelmünk III. Kaposvár, p.: 224, 14. lj. 76 Pl. Komjáthy (1955), István: Mondák könyve, Móra, Bp. , p.: 387. 77 Lükő (1942), p.: 30. 78 Burány (1999) Béla: Vadhúsocska névkeresése. Turán XXIX (Új II), pp.: 47-54. Vö.: Kovács (1994) Ágnes: Icinke-picinke; Népmesék óvodásoknak. Móra, Bp. Illyés (1966) Gyula: Hetvenhét magyar népmese. Móra, Bp. 79 Dömötör (1981) Tekla: A magyar nép hiedelemvilága, Corvina, Bp. 80 Diószegi (1973), pp.: 104, Diószegi (1978) pp.: 287-288. 81 László (1967) Gyula: Hunor és Magyar nyomában, Gondolat, Bp. , p.: 35. Kiszely (1996) p.: 467.

falusi élet még a XVIII. században is az ország tekintélyes területén (kb. 30%-án) faluközös­ ségekben zajlott. Nem jellemezte a közösségeket a föld magántulajdona, azon a faluközösség együttesen gazdálkodott. Ez nagymértékben mellérendelő szemléletet tükröz. Innét eredhet a magyarokat olyannyira jellemző elvakult szabadságszeretet népi hagyománya. Mert addig a magyarok faluközösségekben közösen birtokolták a földet, és egymást egyenértékűnek tartot­ ták. Az őket ért sérelmet bármi áron megtorolták. A Szent Korona-tan és -tagság szintén az egyenrangúság mellérendelő tudatát erősítette. A társadalmi egyenértékűséget mutatja a ki­ emelkedő elsőszülött jog hiánya. Az emberek nem voltak egymásnak alárendelve és egymás­ nak kiszolgáltatva. Ez csakis II. József korában szűnt meg, amikorra a maradék faluközössé­ geket is sikerült a Habsburg uralomnak fölszámolnia, és létrehoznia a föld magántulajdonának a teljességét.82 A mellérendelő szemléletet fejezik ki a műveltségi jellemzők is (lélekhit, ragadozó állatáb­ rázolások hiánya), de ezt fejezi ki a magyarság találmánya, a Koronatan is.83 A Koronatan eredete a XI. századig visszavezethető, amikor is I. László királyunkat már nem az addig kirá­ lyinak nevezett, hanem az országhoz rendelt koronával koronázták királlyá. A Képes Krónika Salamonig következetesen királyi koronát említ, I. Géza és László korától kezdve pedig or­ szág koronát.84 A magyar korona latin neve is ezt jelenti: sacra regni hungarici corona, azaz a hun törzs országának megszentelt koronája. Az ország, és nem a király koronája!85 A Korona­ tan sajátsága az, hogy a Korona az ország birtokosa, tulajdonosa, és a Korona alá tartozik va­ lamennyi magyarországi ember, beleértve az egyszerű parasztot és a királyt is.86 A király a kormányzásra, az uralkodásra a Koronától kapott jogosítványt, és nem a király birtokolja az országot, mint ahogy ez volt a szabály az egész hűbérúri Európában. A Koronatan melléren­ delő szemléletét később Werbőczi támadta meg s emelte ki a nemességet a jobbágyokkal szemben, akik addig nem voltak rabszolgák, mint a többi európai hasonló helyzetű ember. Az alárendelő szemlélet vált uralkodóvá a Kárpát-medencén kívüli Európában már a JE 6. évezredtől kezdődően. Az istenek és azok földi helytartói, a királyok, a rabszolgaság, az ural­ kodó nemesek és uralom alá vetett szolgák kifejezetten az alárendelő szemléleti mód meg­ nyilvánulásai. Alárendelő szemléleti módú társadalmakra általában a társadalom kettőssége a jellemző.87 Más műveltség, más jelképek tartoznak az uralkodó előkelők, és más az alattuk élő, letelepedett népekre. Általában azt láthatjuk, hogy a leíró történelem, a regék az uralkodó előkelők történetét, mozgását, változásait közlik, az alattuk élő letelepedettek, szolgák mű­ veltségét legfeljebb az uralkodókéba beolvasztják. A régész is szívesebben dolgozza fel a né­ hány gazdag sír tartalmát, mint vesződne szegény emberek sírjai tömegével. Magyarországon László Gyula volt az első, aki a szegény ember régészének tartva magát, komolyan foglalko­ zott a népi települések sírjaival, és maga is kimutatta: nem szabad a gazdagok sírjaiból az alat­ tuk élő nép műveltségére, jellemzőire következtetni.88 A letelepedett népességre már az ú. n. honfoglalás idején is a növényeket ábrázoló, mellé­ rendelő szemlélet volt a jellemző, ezért a mai műveltség elemeit visszavezethetjük a honfogla­ lás előtti népességre is. Ez a jellemzőjük élesen megkülönbözteti a magyarságot mind hami­ san föltételezett elődeitől, mind pedig Árpád honfoglaló katonanépétől. Ez utóbbiak tehát csak az uralkodó előkelőket és nem a magyar népi tömegeket jelentették.

82

Tagányi (1878), Tagányi (1977), Károly: „A faluközösségek története Magyarországon.” A magyar néprajz klasszikusai. Az ősi társadalom magyar kutatói. Gondolat, B. pp.: 347-351. 83 Zétényi (1997), p.: 17. 84 Képes Krónika. 85 Csihák (1999) György: Sacra Regni Hungarici Corona. ZMTE, Budapest-Zürich, pp.: 51-54. http://www.zmte.org/hu/e107_files/public/26.pdf 86 Ezért Szent Korona. 87 Lásd pl. Mellaart (1981), James: The Neolithic of the Near East, Thames and Hudson, London, p.: 12. 88 László (1988) Gyula: A honfoglaló magyar nép élete. Múzsák, Bp. pp.: 5-9.

A népi magyar műveltség tehát lélekhívő, letelepedett, mellérendelő szemléleti módú tár­ sadalmat tükrözött. S még a mai magyar műveltség elemei sem vezethetők le a föltételezett lovas-nagyállattenyésztők műveltségéből, és ezek a jegyek tehát az ú.n. honfoglalás idején is már megvoltak. Így a magyarságot semmiképpen sem lehetett volna a Kárpát-medencébe a sztyeppén hosszasan bolyongó, lovas-nagyállattenyésztő műveltségként bevezetni, ha koráb­ ban a magyar őstörténet kialakításánál a valóságban történtek bemutatása lett volna a cél, és nem annak meghamisítása, erős lefokozása, lejáratása. Mert – ahogy ezt később bemutatjuk – a valóságban a Kárpát-medencében az újkőkort követően több évezredig létezett egy letelepe­ dett műveltség, amely fémfeldolgozó és élelemtermelő volt, és amelynek számos műveltségi eleme – pl. a mellérendelő szemlélete – rokon a mai magyar műveltségével. A szóbanforgó műveltségnek azonban hátra kellett hagynia egy megfelelő fejlettségű nyelvet, amit azonban ugyanitt, a magyaron kívül nem találunk meg. Minthogy a Kárpát-medence több évezreden át virágzó műveltsége megfelelő fejlettségű, logikájú, kifejező készségű utódnyelvet keres, s ugyanitt – amint az előző fejezetben láttuk – van egy ennek megfelelő nyelv, ami viszont keresi a hosszú idejű, zárt letelepedett életmódot, jogosan merült fel ezek után az a megol­ dás, hogy a kettő összetartozik, azonos. Azaz a magyarság a Kárpát-medence és Európa őslakosaként mindig magyar nyelven be­ szélt, írt, valamint hódítóit sorra beolvasztotta, és az ún. ’honfoglalás’ idejéig egységes mű­ veltségét megőrizte.89 A magyar nép és műveltség a honfoglalás idejétől már nem egynemű, ekkor már kettős kultúra jellemzi, azaz népünk nem egy gyökerű, mert az eredeti népi és a későbbi hatalmi ág összegződéseként alakultak ki sajátos magyar jellegzetességei a Kr. u. 1. évezred második felében. Előbbi a Kárpát-medencéhez, utóbbi pedig egész Eurázsiához köt bennünket.90

F D CS C B K1 J H GY G N M LY L K2 SZ S R P NY ZS Z V TY T 21. ábra. Varga Ferenc legrégebbi mássalhangzós betűsora a latin megfelelőkkel,91 és magánhangzói (a következő oldalon):

Á É A E

Í Ó Ő Ú Ű I O Ö U Ü

A magyar műveltségnek a honfoglalás idején írása volt, a legrégebbi abc betűivel, mely ma a rovásírások egyik fajtája (21. ábra).92 Ezt a kereszténység fölvételétől kezdve törvények 89

Nagy Sándor rengeteg hasznos adatot ad a kettős társadalomra. Állítja, hogy abból a letelepedettek voltak a magyarok, s igazolja, hogy a hunok, avarok turk népek voltak és ebből a népből valók a nemességet alkotó magyarok is. A nép tehát az ú.n. 'honfoglalás' előtt itt élt, és magyarul beszélt (Nagy [1968]). 90

Részleteiben lásd az alábbi fejezetekben. http://www.osnyelv.hu/ 92 Forrai (1994), Győrffy (1997), Varga (2001). 91

tiltották, mégis a paraszti társadalomban túlélt. Írásjelei a kora rézkori Közép-Európa írásjele­ ivel harmonizálnak.93 A Körös-Tisza-i II vagy Vinča műveltség már bizonyítottan írt nálunk. Írásjeleiket nemcsak a Torma Zsófia, az első magyar régésznő által a XIX. században Erdély­ ben kiásott tatárlakai, tordosi táblákon és cserepeken, hanem számtalan Tászok-tetői cseréptö­ redéken,94 valamint a Kárpát-medencében és a Balkánon több helyen megtalálták. Ugyanezen a területen az újkőkorban már hasonló metszésű írásjeleket használtak az itt letelepedett mű­ veltséget folytató, és alapvetően békés, fémfeldolgozó emberek. A tátárlakai ’amuletten’ lévő írásjelek mintegy kétharmada megtalálható a későbbi ú. n. li­ neáris A írásjelei között, aminek a fele viszont a még későbbi lineáris B jeleinek felelt meg. A lineáris A jeleit találjuk meg aztán a ciprusi írásjelek között is. Az itt megtalált írás nem ke­ reskedelmi, elszámoló jellegű, mint a másfél-két évezreddel később megszületett sumér írás, hanem minden bizonnyal vallási emlékeket rögzítő. Ez a legkorábbi írott (8 évezreddel a jelen előtti) emlék, amelyik 3-as számmal jelzett részén 13 rovásírásos jelet tartalmaz, amiből 8 megtalálható a későbbi magyar rovásírás jelei között is (22. ábra).

22. ábra. Eredeti magyar jelek a tatárlakai táblákon. A 3. táblán: Holdforduló jelképei, nem szöveg hangértékkel. 95 A négy részre osztott mező a mítoszi föld jelképe. A Nap az életet, a Hold a halált jelképezi. Balra fent: I. negyed. Jobbra fent: II. negyed, a Teleholdat jelképezi: Teleholdnál az égi-földi hatalom jele. Balra lent: IV. negyed. Jobbra lent: III. negyed, Újhold, a Nap uralma mögött rejtve a Hold.

Az írás alapvetően mássalhangzós írás, merthogy csak akkor jelzi a magánhangzót, ha az értelemzavaróan eltérne az alapfelfogásként kezelt magas fekvésű magánhangzóktól. Több összevonás (ligatúra) is ismert, amivel az írásjelek száma ugyan megnő, de az értelmezéshez szükséges rovások száma ésszerűen csökkenthető. Minthogy a magyar nyelvben a jelentést el­ sősorban a mássalhangzók hordozzák, valamint a nyelv a magánhangzó harmóniát következe­ tesen használja, a mássalhangzós írás megértése nem okoz komolyabb gondot. Ugyanez nem mondható el a sémita írásokról, ahol a magánhangzónak, pl. az ige idejét, módját tekintve meghatározó jelentősége van. A magyar írás jelei nagyon sok esetben megfelelnek a jelölt hanghoz tartozó fogalom képének (pl. = h – hal, = s – sarok, = v – víz, stb), ezért a magyar írás más írásrendszerekből való eredeztetése eléggé kérdéses.

93

Gimbutas (1991), p.: 310, Rudgley (1999), pp.: 58-71. Illetve újabban Varga (2001) még nagyobb időtávlatba helyezi. 94 A Kelemen-havasokban, Gyergyóditrótól néhány kilométerre, az orotvai uránbánya fölött, több mint ezer méter magasan van a Tászok-tető, ahol több hektáron szétszórva található számos egy vagy több rovásjellel bíró kő. Amerikai, angol, román és magyar szakértők szerint több mint 30.000 éves. Az írásjelek szinte azonosak a portugáliai Pont d'Arc barlang kőlapjának a magyar rovás ABC-vel egyező jeleket mutató 35.000 éves összefüg­ gő írásemlékével, s a jelek között a Húsvét-szigeti rongo-rongo írás B, C, és F betűi, a horogkereszt, az M, a türk lt/ld, a kínai üst, a germán E, Aral-tói V, égei-anatóliai V vagy F. (Barabási [2005], p.: 84, 98.) 95 Cser Ferenc felismerése.

Ám az Öreg Európa írását egyesek nem ismerik el írásnak, mert nem kereskedelmi feljegy­ zésekhez kapcsolódik. Ugyancsak nem ismerik a székely rovásírást, holott oldalakat szentel­ nek a sokkal későbbi eredetű és sokkal primitívebb germán rúnáknak. Mások ellenben – a Húsvét-szigeti írásra hivatkozva – megállapítják, hogy az írásnak nem feltétlenül kell keres­ kedelmi feljegyzéseken alapulnia, lehet csupán az emlékezetet fönntartó szerepe is, ahogy ez lehetett az Öreg Európában is. Ez volt a székely–magyar műveltség területén is. A keresztény­ ség fölvételekor megtiltott rovásírás azonban már mint ‘kereskedelmi feljegyzés’ élt tovább Erdélyben, s az Alföldön. Így a magyar műveltségnek a ’honfoglalás’ idején, és azt messze megelőző időkben is, bi­ zony itt a Kárpát-medencében saját eredeti írása volt. Ezt ma többnyire székely–magyar ro­ vásírásnak nevezik, de a magyar abc jobb elnevezés, mert az írás néhány alapjel, egyenes: ‫– ׀‬ ⁄ és görbe: C vonal egyszerű változtatásával vezethető le, és valamennyi ma használatos ma­ gyar hangnak ismert a rovásjele. A rokonnak vélt népeknek nincs és – nem is volt – saját írá­ suk. Tamgáik csupán nemzetségjelek. E tamgák egyébként a szvidéri műveltség területén is ismertek, a későbbi lengyel nemesi családok jeleiként. A népzenei hagyományok sem támasztják alá a magyar nép és kultúra Kárpát-medencétől távoli eredeztetését. A zenei anyanyelvünkről elmondható, hogy a magyar népzene ötfogású, pentaton hangrendszerből építkezik. A környezete pedig, azaz Európa teljes népzenéje – bele­ értve a finn és balti finn népek zenéjét – hétfogású, heptaton hangrendszerű, a pentaton ősi ír zene kivételével. Az obi-ugor népek hangrendszere a tonalitást sem éri el, vagy csak három­ fogású.96 Ötfogású hangrendszere van a türk népek egy részének és ilyen a távol-keleti japán népzene is. A magyar népzene jellegzetes ereszkedő dallamíve az ír és ausztrál bennszülött zenében megvan, míg Európa többi népe zenéjét nem jellemzi és ez nem föltétlenül jellemző a türk népek zenéjére sem.97 Ötfogású még az írek népzenéjének egy része tehát. Míg a sumér zene pentaton és nem ereszkedő dallamívű. A magyar mindebben különbözik a közvetlen rokonainak tekintett népektől, műveltségektől. A magyar pentaton hangskála teljes és zárt rendszer, és igen gazdag zenei kifejezést tesz lehetővé. Kizárólag magyar jelenség népdalainkban a hosszú utolsó hanggal a ritmus és az idő megszűnése. A dunántúli hosszú síp jellegzetes semleges terce idegen a szomszédainktól, de a velünk együtt élő nemzetiségektől is. E több tízezer éve létező, öthangú nyelvdugós sípot azonban a finnugor és altáji népek a régi szamojéd alaprétegből, azaz hatezer éve ismerik.98 Így ha a mai finnugor népeknél Kárpát-medence-típusú furulya található, akkor nem uráli egységről kell beszélni, hanem Kárpát-medencei egységről, ami valamikor, valami miatt fel­ bomlott. Kozák József szerint azért, mert „erre jó alkalmat szolgáltathatott az a klímaváltozás, ami éppen tízezer éve a jégkorszak végét jelentette. Ennek hatása közismert, a mamut kihalt, a rénszarvas pedig északra húzódott. Ezt a vándorlást a rénszarvashoz szorosan kötődő életmó­ dú népeknek követniük kellett. Ez az északra vándorolt népesség alkotta – minden bizonnyal – azt az uráli–szibériai etnokulturális közösséget, melynek elterjedési területe az újkőkorban Norvégia északi részéig terjedt.”99 A zene összecseng a magyar dalok szövegeivel, ezért a zene és a tánc ritmusa keményen ellenpontozott. A magyar nyelvet az első szótag hangsúlya és a másodlagos hangsúlyozás kétüteműen ritmusossá teszi, ami tükröződik a népzenében és néptáncban is. Az ellenponto­ zást az adja, hogy a táncos a hangsúlyos szótagra emeli fel a lábát, és a hangsúlytalanra dob­ bant. Ebben a magyar tánc rokon a baszkkal és az írrel. A magyarok mellérendelő szemléleté­ nek megfelelően a magyar táncban a férfi és a nő egyenrangú, párt alkot. 96

Lükő (1942), pp.: 291-319. Csajághy (194). 98 Cser (2000), p.: 72. 99 Kozák (1999), p.: 10. 97

Igen kiemelkedő jelentőségű tehát, hogy a magyarok zenei anyanyelve pentaton. Ez ugyan a turk népekre is jellemző, mégis a Kárpát-medence ebből a szempontból kiemelkedően jelen­ tős hely, hiszen itt találták meg a legősibb fúvós hangszert, – medvecsontból készült három­ lyukú furulyát, – amelyen bár nem pentaton, de ötfokú dallam szólaltatható meg.100 (10. ábra). A forrás pedig a Bükk-hegység aurignaci műveltsége, az Istállóskői-barlang. A pentaton zene egyébként Magyarországtól keletre, a ragozó nyelvű, földművelő lakosság műveltségében elterjedt, északra, délre, nyugatra azonban nem. Egyetlen kivételt ebben az írek képeznek, és föltehetően egyáltalán nem véletlenül.

23. ábra. Az istállóskői csontfurulya (Kr. e. 45000) rekonstrukciója és 10000 éves rovásírásos fuvo­ la.101

S ahogy a hitvilág összefügg a népmesékkel, ugyanúgy a magyar írás is összefügg a magyar zenével. Nem csupán azért azonban, mert több furulyára, fuvolára is szöveget róttak (23. áb­ ra), hanem azért is, amit Varga Ferenc rovó, íráskutató állít: A magyar magánhangzókat, – amelyek egyébként közeliséget és távoliságot is kifejeznek a magas, illetve a mély hangrendű szavakkal, szópárokkal, pl. itt és ott, – elhelyezhetjük az ötvonalas kottán. Ha az A van az első vonalon, akkor az E az első és második vonal között, az Á és az Í a második vonalon, az É az első és a második vonal között, de közelebb a harmadik vonalhoz, az O, az Ö és az U a har­ madik és negyedik vonal között, az Í, az Ó és az Ü a negyedik vonalon, az Ó és az Ü a negye­ dik és ötödik vonal között, de utóbbi a ötödikhez közelebb, és végül az Ű az ötödik vonalon, illetve kicsit fölötte. Mindez pedig lehetővé teszi, hogy eredeti, tiszta népdalainkat a magyar írással leírva, illetve lekottázva, visszaolvassuk a dallamot is ugyanakkor, amikor a szöveget felfogjuk. Mindenesetre ezt érdemes lesz kipróbálni, hogy valóban így van-e.

24. ábra. Lélekjelképek a magyar népi művészetben. A lélek kilehelve teremt életet: a teremtő szó.

A magyar népi képi ábrázoló művészet alapvetően mellérendelő jellegű, benne teljes mér­ tékben tükrözi a magyar nyelvet: ábrázolt tárgyak egymásnak megfelelő viszonyban állnak. A közeli és távoli világot a kép aljára, illetve tetejére helyezve különböztetik meg. A két világ között gyakran ott kanyarog az élet vize, sokszor kígyó formában ábrázolva. E motívumok még a mai népi hímzést is meghatározzák. Az élet fája is gyakran ábrázolt jelkép. A magyar 100

Köszönöm Csajághy Györgynek, hogy levélben felhívta erre a figyelmünket. Kozák (2007). Nemhogy írás van rajta, de magas szintű összevonások (ligatúrák) – kényszerűségből is bizo­ nyára az igen nehéz csontvésés miatt. 101

népi hitvilág elsősorban lélekjelképeit a népi művészet vizek, madarak képében ábrázolta (24. ábra). Az indás, tulipános minták a termékenység jelképei. A tulipán formáját tekintve a Kár­ pát-medence és közvetlen környezete legősibb műveltségeinél megtalálható, mint bika szarva közötti termékenységi jelkép. Közeli és távoli viszonyban állnak a képeken ábrázolt tárgyak, állatok, személyek. Nincse­ nek sem a horizontnak, sem a térábrázolásnak alárendelve. Az innen-világ és a túlvilág viszo­ nya is mellérendelő, éppen úgy, ahogy a népmesékben is a kettő között nincs merev határ, a hős szabadon mozog a két világ között. A túlvilágra mind a kéményen, mind a kúton (fagyö­ kerek alatt) át, azaz lefelé és fölfelé el lehet jutni. Az alsó nem különbözik a felsőtől. A szibé­ riai sámánhit hármas felosztású életfája (égi, földi és föld alatti élet hármassága) nem jellemzi a magyar népi monda és hitvilágot, az életfa csakis a földihez hasonló felső világokat köti össze a földivel. A lényegével jellemezve tehát, a magyar műveltség meghatározó elemeként a mellérende­ lést kell kiemelnünk. Ezért növényi elemek – lélek jelképek – jellemzik mind a képi, mind a szóbeli műveltséget. Alárendelő sztyeppei elem – ragadozó állatok, harcias jelenetek – szinte hiányoznak a magyar népi műveltségből. Ugyanakkor a magyar nyelv ősisége, viszonya Eu­ rópa és Ázsia nyelveihez, a magyar nyelv európai központi helyzetére utal. Azaz a magyar nyelv lehetett más nyelvek forrása, és a magyar nyelv Eurázsia legősibb állapotban konzervá­ lódott, leginkább kialakult nyelve. Közvetlen rokonságba semelyik nyelvvel sem hozható, ragozó nyelvek közül az európai ragozó nyelvek állnak hozzá a legközelebb, viszont – időben – hatalmas távolságban tőle. Mindezekből – és számos itt nem érintett adatból – arra következtethetünk, hogy a magyar népi műveltség letelepedett, földművelő és fémfeldolgozó, eredetét tekintve pedig Kárpát­ medencei, és szinte semmit sem tartalmaz a sztyeppei műveltségekből. Valamint a genetikai eredmények korrekt időrendi értelmezése után megállapítható, hogy letelepedett társadalmunk túlnyomó többsége sosem volt a sztyeppén! Amit a sztyeppei műveltségi elem támogatására fel lehet mutatni, az a Kárpát-medence sztyeppei területeiről származik, már pedig az a ma­ gyarság teljes településének csak töredéke.102 E műveltségi jelleggel teljesen összhangban van, hogy a magyar népesség genetikai összetevői szerint is ősi, európai, merthogy a magyar lakosság döntő többsége az európai ősgént hordozza. Valamint szintúgy a magyar lakosság embertanilag is jellegzetesen közép-európai, az északi vonás itt elenyésző. Ugyanakkor a ma­ gyar lakosságban jelentős mértékben jelen van az ún. turáni terület emberanyaga, teljesen hiányzik viszont a mongol emberanyag (<1%). Mindehhez hozzáteendő még, hogy a feltáró régészet szerint a magyarság nem vezethető le a finnugor elmélet alapján. A magyar kultúra nem található meg a Kárpát-medencétől olyan távol. S a hivatkozott távolabbi műveltségek számos eleme nem található meg a magyar mű­ veltségben, viszont a magyarokat jellemző – mellérendelő – műveltség azokra nem jellemző. A ’honfoglalás’ korától kezdve azonban egyértelműen látszik, hogy a magyar társadalom is kettős kultúra: az elit jöhetett a sztyeppéről, a lakosság döntő többségét alkotó néptömeg ős­ hazája viszont a Kárpát-medence, utóbbi műveltsége felel meg a magyar nyelv sajátságának. Ugyanakkor az őstörténet összefonódó minden ágát figyelembe kell venni: annak csupán kisebbike a hatalmi ág, az alárendelő rész, ám fontosabb és jobban számon tartandó a mellé­ rendelők ág, amely a letelepedett földművesekben élt tovább máig. Így minden korábbi kuta­ tás, írott vagy szóbeli hagyomány megőrizendő, időszerű, nincs alárendelő szándéknak alá­ vetve. És a globális értelem örök élete miatt azonos műveltségi elemek értelmezéséhez nem kell vándoroltatni az embereket. Adott a párhuzamos értelmezések lehetősége a mellérendelő alapfelfogásból, az ősnyelvi állapotból. Azonos módon működő emberi elme azonos választ 102

S a nyelvészet eredményeiből annyit kell még megemlítenünk, hogy a szkíták nyelve tudományos igénnyel ma se ismert. Pusztán görögök leírásaira hagyatkozhatunk, ahol csupán néhány személynév, szkíta istenség neve ismert, magáról a nyelvről nem maradt fenn hitelt érdemlő adat. Ezért hát itt a találgatásokra széles tér nyílik.

adott számos jelenségre a világ távoli pontjain is: 1+1=2 minden nyelven, hasonló a TAMANA névadás, és azonos jelképi alakzatok szintén előfordulnak világszerte.

25. ábra. A kettős kereszt (‡) egység-jel eredete: Szülő nő borsod-derékegyházi ábrázo­ lása, és kőkori ábrázolása Marija Gimbutasnál.

A kvantumrezonancia: egymás gondolatai nagyfokú átlapoltságban, tapasztalati és élményi folytonosság: isteni gondviselés, az emberiség fenntartó közössége: isteni erő. Egyetemes kiindulópontból, tehát emberi szempontból a régmúlt nem üres, hanem teljes. Korábban az ember szellemi teljesítménye volt nagyobb, s újabb időkben a logikai-technikai jellegű az. Az ember korai eredményeit többnyire ma is használjuk, mert bármelyik régebbi eljárás azonos értékű a ma fejlettnek tartottal. Hasonló feladatot ma sem oldunk meg jobban, kiválóbban, mint annakidején. Például az obszidián éle élesebb, mint a legjobb svédacél penge: üveg-éle sima, míg az acél érdes a mikroszkóp alatt. De egyes barlangrajzok is utánozhatatlanok. Azonosságként összegezve Kárpát-medencei eredetünk és műveltségünk jelentőségét, négy megközelítés elvi kiinduló szempontját találjuk érvényesnek: 1. Az értelmes ember megjele­ nését a földön nem az ember Földre érkezése jelenti valahonnét máshonnét, 103 hanem az élő­ lények általános környezeti feltételekhez alkalmazkodása és itteni körülményeink alakulása elegendően megmagyarázhatja mibenlétünket (ahogy Szent Ágoston a teremtésről mondja)104 – ebben az előzmények felépülési története mellett izgalmas jövői újdonság (kihívás) a gon­ dolati és cselekvési közösségünk eredményessége (isteni elrendelés, gondviselés).105 2. A ré­ gészeti műveltségek idején és körében talált sajátosságok és azok közvetlen előzményei olyan kiemelt jelentőségűek a Kárpát-medencében és környezetében, hogy a Kárpátok Emberét in­ nét kell eredeztetnünk, amint műveltségi jellegzetességeit is. 106 3. A Kárpát-medencei mű­ veltségi, nyelvi és népi folytonosság miatt innét kell származtatnunk magunkat, és összekötni ősmúltunkkal mai magyarságunkat. 4. A magyarság egyik összetevője a Kárpát-medence mindig is magyarul beszélő ősnépe, és a máig folytonos népegyesítő államalapítása véghezvi­ telében szövetségese a céljaihoz alkalmazkodott sztyeppei nagyállattenyésztő katonanép ka­ tonai elitje volt.

103

Mert a Föld több pontján alakult ki, jött létre ugyanazon időben és műveltségi hullámban. A hat napot korszakoknak kell felfognunk szerinte. 105 A korábbi emelkedettségi izgalmat ma már egyre inkább az Isten-hit sorvadása miatt sikeres túlélésünk kétsé­ gei okozzák. 106 Még ember előtti folytonossága is adott (a Rudapithecusban), valamint tulajdonságai máig megkülönböztetik tágabb környezetétől. 104

6. Csalhatatlan azonosító kalauzunk: nagyszerű magyar nyelvünk természete a) A finnugor kalandorság Mivel azt találjuk, hogy nyelvünk igen régóta meglehetősen egységes, logikus, rugalmas és megállapodott nyelv, ez teljes mértékben ellentmond a finnugorizmus származtatási elméleté­ nek. Hiszen az csak hat-nyolc évezreddel ezelőttre teszi egy Urál környéki ősnép és ősnyelv létezését, amelyről szerinte előbb leszakadtak a mai szamojéd népek és nyelvek, majd a finn­ ugornak nevezett maradék kettéoszlott ’finn’ és ’ugor’ ágra.107 Aztán e feltevés szerint az egyik ág az Urál innenső oldalára költözött és ismét szétvált baltira és a permire, míg a má­ sikból lett 5000 vagy 4500 éve a magyar és az obi-ugor nép és nyelv. A magyarok az Obtól délre ezután kezdték volna meg az áttérést addigi halász-vadász műveltségükről az állatte­ nyésztő életmódra és lovas-nagyállattenyésztő néppé szerveződtek.108 A környező fémfeldol­ gozó, lovas nagyállattenyésztő műveltségektől, türk vagy iráni népektől tanulva ’gyorsan ki­ küszöbölték’ a köztük lévő igen nagy műveltségbeli különbséget. Ám ’finnugor származtatá­ sunk’ elmélete nem tud egyetlen konkrét népet, törzset vagy helyszínt sem megnevezni, mert e nyelvész alapon tett történeti feltételezésekben nincs megegyezés az előterjesztők közt. E később a magyarság hivatalosan elfogadottá vált és máig az iskolákban tanított eredetel­ mélete szerint a sztyeppén különböző helyeken bolyongtak elődeink, és a Kr. u. évszázadok­ ban a Káma és a Volga közötti területen éltek. Ezután pedig türk, majd kazár fennhatóság alatt voltak, majd pedig a Kr. u. IX. század végén ’önállósodtak’, és már Európa legerősebb kato­ nanépeként, a föltételé szerint akkor szinte teljesen üres Kárpát-medencébe költöztek, ahol egy évszázadon belül (!) létrehozták Európa legkorszerűbb keresztény államát. A finnugorizmus mindezen elképzeléseinek az alapja tehát a magyar és az ú.n. finnugor népek nyelveinek a rokonsága. Régészeti adat azonban, ami ezt a származási elképzelést és feltevéssorozatot egyértelműen igazolná, nincsen, de olyan is kevés, ami valamennyire támo­ gatná. Ugor népet és nyelvet például eddig senki nem talált, sem nevezett helyen, sem távo­ labbi körben. Az ugor szó mesterséges, jelentése sem ismert. És ha a magyarság Kárpát-medencei megjelenésekor sztyeppei, lovas nagyállattenyésztő nép lett volna, műveltsége forrásai szókészletében, nyelvében ott lennének, a nyelvszerkezete türk és iráni nyelvek közt lenne. De ez egyáltalán nincsen így. Továbbá, ha igaza lenne a finnugorizmusnak, akkor a külső hatások csökkenésével és a Kárpát-medencében talált más népek nyelvének a hatására az államalapítástól kezdődően a magyar nyelvnek az angolhoz hasonló mértékű, rohamos változáson kellett volna átesnie, és még ma is erősen változó nyel­ vi környezetet kellene érzékelnünk. S mivel a ‘tanító’ népek műveltsége nagyságrendekkel magasabb szintűnek föltételezett, mint a Kr. e. 1. évezredi magyarságé, hit-, mese és regevilá­ gunknak ugyancsak e népek hit-, mese és regevilágát kellene tükröznie. Ugyancsak a magyar népesség embertani megjelenésének is a föltételezett uráli, és a későbbi szálláshelyeken fölle­ hető embertani jegyeket kellene mutatnia. De a magyar ezeket nem mutatja, sőt tőlük igen eltérő jegyekkel rendelkezik A nyelvek rokonságát a nyelvtani, hangtani és szótani hasonlóságok és egyezések száma és azok mértéke határozza meg. A hasonlóságokat és az egyezéseket a nyelvszerkezet, a hang- és a szókészlet, a szóképzés, a mondattan és a nyelvtani elemek összességének a figyelembevé­ telével kell vizsgálni. De a fentebb említett sajátságokban sem egyezik a magyar valamennyi rokonával. S a magyarral közvetlen rokonnak tekinti a nyelvtudomány a két obi-ugor nyelvet, az osztjákot és a vogult, amely mintegy harminc nyelvjárását az Ob környékén kb. tizenhat­ 107

Az idézőjel egyrészt az ilyennek: ugor, sosemvolt mivoltára utal, másrészt az osztályozási hibára is, hiszen ha akkor a finn lehet osztály, akkor a magyart méginkább annak kell tekinteni a mai nagyobb népességszám miatt. 108 Glatz (1996), p.: 8.

ezer ember beszéli. A magyar nyelvet tizennégy millióan beszélik. A balti finn ág legnagyobb nyelve a finn, melyet öt és fél millióan beszélnek. A következő az észt, amelyet egy millióan, majd a lapp, amelyet mintegy kétszázötvenezren beszélnek. A permi ághoz tartozik a votják, a zürjén, a cseremisz, a mordvin és a jurák, ezeket összesen mintegy másfél millióan beszé­ lik.109 A 22,5 millió finnugor nyelven beszélőből tehát 14 millióan magyarul beszélnek, és mégis, e legnagyobb lélekszámú nép nyelvének megnevezése nincsen a nyelvcsoport nevé­ ben. Ott van azonban az ugor, jóllehet sem ilyen nyelvet, sem ilyen nevű népet nem ismer a történelem. A második legnagyobb nyelv, a finn viszont ott van. Ennek bizonyára nem tudo­ mányosan indokolható, hanem politikai okai vannak.110 A rokonítási elméletek elsődleges alapját a szókészlet képezi. Collinder szerint a magyar­ nak 504 finnugorra visszavezetett szótöve ismert.111 Ezeken felül még néhány százról fölte­ szik, hogy esetleg finnugor alapú, ahogy Budenz, ill. Lakó etimológiai szótárában sokkal több szót sorolnak fel, de csak ‘potenciálisan egyeztethető’ megjegyzéssel kísérve.112 A finnugor szóeredetek levezetése gyakran ellentmondásos, megengedhetetlen módon kaotikusan változó mássalhangzókkal és értelmezéssel operálnak. A közvetlen rokonnak vélt osztják és vogul nyelv több mint ezer finnugornak vélt szóval rendelkezik. Mindazon magyar szavakat viszont, amelyek nem vezethetők le a finnugor nyelvekből, a magyar nyelvtudomány a magyar nyelv kölcsönzött szavainak tekinti.113 Ebből a szempontból teljesen lényegtelennek vélik azt, hogy az adott szó a magyar nyelvben esetleg egy szóbokor meghatározó elemét képviseli, miköz­ ben az u. n. kölcsönző nyelvben egyedüli, sőt esetleg ott még hangtanilag is idegen. Ez a fajta szemlélet határozottan előítéletet tükröz, amit ideje levetkőzni. A nyelvrokonításnál használható, alapszavak kikopási sebességét mérő Swadesh–Lees-féle glottokronológiai vizsgálat114 szerint a finnugor eredetűnek tekintett szókészletünkből 56 tar­ tozik a 100 alapfogalomhoz. Zömmel egytagú szavak. Ezek az etimológiai szótárak szerint szinte kizárólag uráli eredetűek, azaz régebbiek, mint 7 évezred. Az egyenletes kikopás tétele szerint ekkor a magyar nyelv stabilitása sokkal nagyobb, mint az egyébként vizsgált nyelveké, mert évezredenként a száz magyar alapszóból csak 9 kopott ki, miközben a hivatkozott nyel­ vekből 14. A rokon nyelvek közül a finnek mintegy 50 alapszava finnugor eredetű, de ebből csak 14 vezethető le a magyaréval azonos hangalakból.115 A glottokronológia szerint a finn és a magyar távolsága így legalább 12 évezred. Ez azt jelenti, hogy ha el is fogadjuk a nyelvi családfát, a két nyelvnek még a jégkorszak fölmelegedése idején el kellett válnia egymástól. Ámbár ha figyelembe vesszük azt is, hogy mindkét nyelv változási sebessége kisebb, mint a tétel fölállításához használt nyelveké, akkor ez a távolság ennél az időtartamnál is sokkal na­ gyobb. A magyar és az obi-ugor nyelvek között 23 szó vonatkoztatható egymásra, így az ezek közötti távolság is legalább 5–6 évezred,116 ami ugyancsak sokkal nagyobb, mint amit az el­ méletek állítanak (2–2,5 évezred). A glottokronológia tehát azt mutatja, hogy a finnugor nyelvek rokonsági foka meglehető­ sen kicsi. Sokkal kisebb, mint pl. az indoeurópai nyelvek legkisebb rokonsági foka117 (kel­ 109

Crystal (1997), p.: 306. Később ki kell térnünk a Habsburg-elnyomásra és a Trianonhoz vezető útra. 111 Collinder (1977), Björn: Finno-Ugric Vocabulary. H. Buske Vrlg, Hamburg, pp.: 188-191, ill. Cser (2000), Függelék I. táblázat. 112 Budenz (1873), Lakó (1967, 1970, 1978) Gy.: A magyar szókészlet finnugor elemei I-III, Akadémiai, Bp. – és számtalan helyen megtalálható. 113 Marácz (1998) László: A Finnugor-elmélet tarthatatlansága nyelvészeti szempontból, Turán XXVIII (Új I) #5 pp.: 11-28, de Götz (1994) is több helyen jogosan bírálja ezt a felfogást. 114 Swadesh (1952), M.: Int. Journ. of Amer. Linguistic, 16, p. 157, 1950; Proc. Amer. Philol. Soc.: 96, 457. Lees (1953), R.B.: Languages, 29, 113. 115 Cser (2000), p.: 96. 116 Cser (2000), p.: 96 ill. lásd még a Függelék I. táblázatát. 117 Renfrew (1987), Colin: Archaeology and Language, J. Cape, London, pp.: 113-117, ill. Lockwood (1972), W.B.: Panorama of Indo-European Languages. Hutchinson, London, s a rokonság mértéke jól érzékelhető 110

ta/örmény), és messze kisebb, mint pl. a török (türk) nyelveké, amelyek ugyan 2–3 évezrede váltak el egymástól, de még mindig kölcsönösen megértik egymást.118 A magyar és a „legkö­ zelebbi rokonai” azonban már nem.119 A műveltségeket kifejező szavakat vizsgálva végigkísérhetjük, hogy az adott nyelvet be­ szélők milyen környezetben éltek, egy-egy műveltségi elem felvételekor kikkel álltak kapcso­ latban. A magyar és a finnugor nyelvek ebben a vonatkozásban még nagyobb távolságra van­ nak egymástól, mint alapszókészletüket tekintve.120 A szókészletben azonban van sok olyan szó is, ami szerint a magyar nyelv meglehetősen régen megismerkedett pl. a fémfeldolgozó műveltséggel. Erre egyértelműen utalnak a fémek nevei. A magyar vas szó finnugor eredetű­ nek véleményezett és ott ércet jelent. A finn a rezet nevezi vaski névvel. A réz, az ezüst szó azonban se nem finnugor, se nem indoeurópai, se nem türk. Márpedig bármelyik – ránk erőltetett – eredeztetési elgondolást is tekintjük, aszerint a fé­ meket a magyar csakis indoeurópai (iráni), vagy türk népektől ismerhette meg. A magyar sza­ vak azonban nem ezt tükrözik. Az aranyat a szanszkrit mélyebb rétegéből származó hieranya szóból próbálják meg levezetni121 (azaz nem finnugor eredetű a szó). Márpedig, ha a szanszk­ rit mélyebb rétegeiből ered, akkor a szónak meglehetősen idősnek kell lennie a magyarban is. Amikor a magyar nyelv ezt a szót kölcsönözhette, a magyar a származtatási elképzelések sze­ rint vagy a türk népek hatása alatt állt, vagy nem ismerte a fémeket. Ha pedig tehát ismerte, akkor az átvétel akár fordított is lehet, azaz a szó tőlünk származik.

b) A valóság a magyar nyelvről A magyar nyelv a ragozó nyelvek családjához tartozik.122 Ezeken belül pedig ú. n. akkuzatív nyelv, ami azt jelenti, hogy közvetlen tárgy esetében a tárgyat ragozza. Első­ szótaghangsúlyos nyelv, ám a hosszabb szavakban a páratlan szótagok mellékhangsúllyal ren­ delkeznek. Következetesen alkalmazza a magánhangzó harmóniát, miszerint nemcsak a ragok magánhangzói illeszkednek a szó hangállományához, hanem az egyszerű magyar szavakban vagy csak magas, vagy csak mély hangzású magánhangzók lehetnek. A magas hangzásúak gyakran a közelséget, a mélyek a távolságot fejezik ki. Határozott és határozatlan névelőt használ a nyelv. Az igeidőket közvetlen ragozással képezi, az összetett igeidők a múltban még léteztek, de a mai nyelvből már többnyire kikoptak, régiesnek hangzanak. Az összetett ige­ időkben is a főigét ragozta, a kiegészítő szavak (vala, volt, stb) változatlanok maradtak. A mondatok szórendje szabad, a szavak mondatbeli szerepét ragokkal fejezi ki, a ragokat a szó végére illeszti. A birtokost helyezi előre, a birtokot a birtok mögé, a birtokot ragozza. Tárgyas és részlegesen kettős igeragozása van. Alapszókészletének zöme egy vagy kéttagú szó, ezek­ ből képzőkkel, majd ragokkal képez fogalmakat. A magyar nyelv egységes, nem szakadt nyelvjárásokra.123 Childe (1926), G. V.: The Aryans, A Study of Indoeuropean Origins. Kennikat, London bevezető nyelvészeti részében is. 118 Rédei Károly Népszabadság 1998. március 17., Kiszely (1996), p.: 74. 119 Érdemes megvizsgálni a magyar–sumér rokonsági fokot is. Ezt elvégezhetjük például a Halloran (Halloran [1998], John A.: Lexicon of Sumerian Logograms Version 2.1.) szótárából merített sumér szavakkal, és kitűnik, hogy a megegyező hangalakú szavak száma itt is csekély, ezért a magyar–sumér távolság is nagyon nagy. Mesz­ sze nagyobb, mint amit akármilyen sumér–magyar származtatási modell megkívánna. Az egymásra vonatkoztat­ ható szavak alapján a magyar és sumér távolsága is több mint 7 évezred, azaz a magyarnak és a sumérnak már akkor el kellett volna válnia egymástól, amikor a sumérok még meg sem jelentek a történelem színpadán (Cser [2000], p.: 97). 120 Ugyanakkor itt már több a sumérral rezonáló szó, ami esetlegesen valamilyen újkőkorszaki kulturális köl­ csönhatást már tükrözhet. 121 Collinder (1977), p.: 141. 122 Crystal (1997), David: Cambridge Encyclopedia of Languages, Cambridge Univ. Press, p.: 295. A továbbiak­ ban Cser (2000) elemzési eredményeire támaszkodunk. Vö.: Cser-Darai (2007-2008). 123 Különösen érdemes megemlíteni Bowring (1830) állásfoglalását, p.: viii.

A magyar nyelv hangkészlete nagyon bő.124 Teljes ajakmozgással kilenc magánhangzót formálunk, s mindnek van hosszú és rövid változata. Itt meg kell különböztetnünk az a-t az á­ tól, mert ugyan az á hosszabb, mint az a, de mégsem az a hosszú változata. Ugyanez vonatko­ zik az e és é viszonyára is. Mindkét hangpár képzése eltérő módon történik. Ha összehasonlít­ juk a ’rokonokéval’, akkor azok a magyarhoz képest kevesebb és más hangzókat használnak, a kiejtésük sokkal zártabb módon történik.125 Mássalhangzóink száma 26, és mindegyiknek van kettőzött, ú.n. hosszú változata is.126 Fel kell még arra is hívni a figyelmet, hogy a magyar nyelv szókészletének rendkívül nagy hányada az ú. n. őselem, azaz etymon, ami azt jelenti, hogy egyszerű hangutánzó, mozgást leíró, vagy gyermeknyelvi szó. A magyar törzsszókészlet kétharmada (66%) tartozik ide, míg a más nyelvekben ez az arány sokkal kisebb. Még a türk nyelvekben találunk 25% körüli ős­ elemet, de pl. az angol nyelvben ez már kevesebb, mint 5%.127 A magyar nyelv a többes számot következetesen –k hanggal fejezi ki, míg a ’rokon’ nyel­ vekben –i és –s a többes szám ragjaiban föllelhető jel.128 A baszk nyelvben ugyancsak –k fe­ jezi ki a többes számot,129 de megjelenik ez a hang az örmény igeragozásban is, ahol egyéb­ ként a személyragok a magyaréval azonosak.130 A ’finnugor’ nyelvek közül a lappban találko­ zunk a többesszám első személy ragjában a –k-val, s a mordvinban fordul elő még két helyen. A magyar nyelv kétféle igeragozást használ: a tárgyatlant és a tárgyast. Tárgyas igeragozá­ sa Európa nyelveinek általában nincs, az obi-ugor nyelvek mellett még a permieknek van. A magyarban van kettős igeragozás, ami egyetlen finnugor nyelvben sincs, van ellenben az ergatív nyelvekben, mint amilyen a baszk és a sumér. A magyar és az ú. n. rokon nyelvek nem azonos módon képezik a múlt időt. A magyar kö­ vetkezetesen –t- hangot használ a múlt idő ragjában, a többi nyelvben a rag –s-, ill. –i- hangot tartalmaz. A magyar rag sokkal inkább összhangban van a szász gyengeragozás –t, –d ragjá­ val, mint a „rokonokéval”. A magyar egyes és többes számot használ, az ugor nyelvek azonban használják a duális többest is, ami az indoeurópai nyelvek korai szakaszát is jellemezte. A magyar igék közül kifejezetten hiányzik a birtoklást kifejező ige (habeo, haben, to have, stb), és a magyar ezt a fogalmat a nekem van szókapcsolattal fejezi ki. Ebben hasonlít a türk nyelvekre. Az indoeurópai nyelvek közül ez az ige hiányzik a kelta nyelvek egy részéből, a szanszkritból és az örményből.131 Az ige hiánya a birtoklás fogalmának alárendelt szerepére utal a magyar műveltségnél. Az ige egyébként hiányzik a többi finnugor nyelvből is. A magyarban van határozott és határozatlan névelő, ami a finnugor nyelvekben általában nincs. A személyes névmás egyes szám első személyét a magyar az én szóval fejezi ki. Vala­ mennyi rokon nyelvben erre m hangzót tartalmazó szó szolgál, de ez a hang fejezi ki szinte minden európai nyelvben is ezt a fogalmat. A magyar a kivétel. Az egyes szám második sze­ mély ragja a –d, s ebben egyezik Európa valamennyi nyelvével. Meg kell még említenünk a magyar szóképzés sokoldalúságát és hatékonyságát. Az egyik legfőbb jellemzőt az igekötők adják. Ezekkel az alapigék jelentése módosítható meglehetősen széles mértékben. A rokon és a környező nyelvek nem, vagy csak korlátozott mértékben 124

Collinder (1957), Björn: Survey of the Uralic Languages, Almquist Wiksell, Stockholm, pp.: 367-371 . Collinder (1957), pp.: 321, 327 a két ugor nyelvnél, táblázatosan lásd Cser (2000) Függelék III. táblázat. 126 A ’rokon nyelvek’ – különösen az obi-ugor nyelvek – kevesebb mássalhangzót, és a magyar teljes vertikumú kiejtésétől eltérően, sokkal inkább hehezett, selyp és pöszített hangokat használnak (Cser [2000], p.: 100-101). 127 Kiss (1999) Dénes: Bábel előtt. Isten nyelve. Miskolci Bölcs. Kiadó, p.:100. 128 Collinder (1957), pp.: 374, az összehasonlítás Cser (2000), Függ. IV. tábl. 129 Laka (1998), Itziar: A Brief Grammar of Euskara, the Basque Language, Euskal Herriko Unibersitatea, http://www.ei.ehu.es/p289-content/eu/contenidos/informacion/grammar_euskara/en_doc/index.html. 130 Lockwood (1972), W. B.: Panorama of Indo-European Languages. Hutchinson Univ. Library, London, p.: 179. 131 Lockwood (1972), p.: 171. 125

használnak igekötőket. A képzők családja is hatalmas a magyar nyelvben, és ezek a fogalmak pontos meghatározásához hihetetlen nagy segítséget jelentenek. A magyar nyelvben megfo­ galmazhatunk eleddig ismeretlen fogalmakat is úgy, hogy minden magyarul tudó azt a fogal­ mat a szó alapján megérti. A szomszéd nyelvekben a fogalmakat leíró új szót előbb körül kell írni ahhoz, hogy mások megértsék. Külön érdekessége a magyarnak, hogy ragokat is ragozhat, és így alkothat új kifejezést. Példa erre a tőlem, hozzád, stb. Hasonló módon ragokat személyraggal, birtokos raggal más finnugor nyelv nem láthat el, azonban az egyes számban a magyarral azonos raggal, hasonló­ képen fejezik ki ezeket a fogalmakat a kelta utódnyelvek.132 Többes számú ragjaik már nem követik a magyart, nincsenek a magyaréhoz hasonlóan rendszerben. A magyar nyelv változása nemcsak a kikopó szavak kis száma, hanem a legrégebbi magyar nyelvi emlékek alapján is meglehetősen lassú. A legrégebbi magyar szövegek – pl. a Halotti beszéd – latin írásmódja ellenére is még minden nehézség nélkül megérthetők.133 Ez azt is jelenti, hogy a magyar nyelv a mai kifejezőkészségével már a honfoglalás idején is rendelke­ zett. Az angol, vagy a francia nyelv hasonló korú szövegei a mai angol, vagy francia anya­ nyelvűek számára is már egyáltalán, vagy csak alig érthetők meg. Talán ennek a lassú válto­ zásnak köszönhető az, hogy a magyar nyelv az elmúlt évezred alatt sem szakadt szét nyelvjá­ rásokra, egységes, egyetlen nyelvként maradt meg és él ma is. A magyarnak nevezett nyelv egyedülálló természete: a képi gondolkodás. Még látszik, hogy a sikeres mondatokból rögződtek a szavak, minek során a gyakrabban használt szavak­ ból ragok lettek. Az értelemadó gyök eredeti lényegi képi jelentése máig érződik, a nyelvi kifejező erő mássalhangzókig, magánhangzókig lebontott. A beszélt nyelvi hangalakkal együtt jelent meg a képkifejező írott nyelvi változat. Mindez olyan őskori emlékké nagyítja nyelvünket és korai elődeink gondolkodását, ami mellett eltörpül minden véletlenül megmaradt tárgyi alkotás, mert e nyelv ereje feltárja a fel­ adatmegoldó képességet. A mi nyelvünkből, illetve ebből az ősnyelvi lényegi tulajdonságból építkezett későbbi nyelvek e tény miatt hasonlítanak egymásra, például az ún. indoeurópai nyelvek rokonságát a magyarból átvittek, megőrzöttek is adják.

c) A magyar nyelvi tények valósághű története Nyelvünk fejlettsége, hangzó- és szókészlete, nyelvtana mind-mind egy hosszú ideig lete­ lepedett, zárt, nagy sűrűségben élő népet és időszakot igényel, amit csak Kárpát-medencei magyar elődök jelenléte teljesít, magyarázatot adva, hol, mikor és hogyan alakult ki nyelvünk tömörsége, szavaink ősi jellege, magánhangzó harmóniája, a ragozás következetessége, a szó­ képzés hihetetlen hajlékonysága. E nyelv fogalmi tisztasága, átláthatósága, a beszélő nevek rendszere egyfajta nyelvi erőként segített bennünket. Azaz a magyar nyelvnek kellett lenni egy hosszú, zárt letelepedett időszakának, ami­ kor mind a nyelvtani rendszere, mind a nyelvi logikája kialakult és rögződött. Erre sem a finnugor, sem a közép-ázsiai (türk) származástani elképzelés nem nyújt lehetőséget. Mert a szétszórt népesség évszázados vándorlása nem nyelvfejlesztő, hanem a nyelvet izoláló, azt nyelvjárásokra bontó hatású. Lásd erre kiváló példaként a szláv, a germán, ill. a türk nyelvek felbomlását. Meg kell tehát állapítanunk, hogy az ú.n. ugor nyelvek nem képezhették a magyar nyelv alapját, merthogy azok sokkal inkább a magyar nyelv – vagy elődje – lepusztult utódai, sem­ mint forrásai. Meghatározva tehát a finnugornak mondott nyelvekkel való rokonság csekély mértékét, bátran ki lehet mondani, hogy arra leszármazás nem alapozható — különösen az

132

Ó Se (1994), D.—J. Sheils: Irissh. A complete Course for Beginners. Hodder Headline, London. Robertson (1993) Robertson (1993), B.—I. Taylor: Gaelic. A Complete Course for Beginners. Hodder Headline, London. 133 Glatz (1996), p.: 89.

alább szereplő sejti férfi átörökítők vizsgálati eredményei fényében, valamint a nagy emberta­ ni és műveltségi távolság miatt sem. Összehasonlítva a magyar nyelvet Európa, a Közel-Kelet más nyelveivel, amit már sokan elvégeztek, az eredmények összegezéséből látszik, hogy rendkívül sok az azonosság olyan nyelvekkel is, amelyekkel a magyar nép rokonságát eleve el volt szokás vetni, mint az ír, baszk, örmény, stb. Ugyanakkor a sumér nyelvvel való összehasonlítás is hihetetlen távolsá­ got mutat, ezért az abból történő eredeztetést, már nyelvi alapon is el kell vetni, holott a mű­ veltségi különbségek is óriásiak. Így tehát logikusan összetartozónak foghatjuk fel a két jelenséget, azaz kijelenthetjük, hogy a magyar nyelv és a magyar nyelvet beszélők az utódai egy a Kárpát-medencében hosz­ szú ideig békésen fejlődött műveltségnek, amivel összhangban van a magyarság mellérendelő kulturális szemlélete, népi ábrázoló művészete, népdalai, népmeséi, regéi, de embertani össze­ tétele és genetikai jellemzői is. S a magyarság a Kárpát-medence és Európa őslakosaként mindig magyar nyelven beszélt és írt, későbbi hódítóit, vagy csak egyszerűen a közé települő­ ket sorra beolvasztotta és az ú.n. honfoglalás idejéig egységes, bár meglehetősen színes mű­ veltségét megőrizte.

III. Elvándorlás, terjedés és menekülés: távolba sza­ kadó rokonaink 1. Kárpát-medencei rénszarvas vadászok északra vándor­ lása, majd dombvidéki földműveseink terjedése Európában a) Az első, északi irányú elvándorlás A würm felmelegedése után megindult a túlélt embereknek a jég visszavonulását követő északra vándorlása. Ennek időrendje nagyon fontos, amelyet a legpontosabban a 14C abszolút időmeghatározási módszerrel követni tudunk. Eszerint a 15-14 évezreddel ezelőtti első fölme­ legedés alatt kezdődött az Eurázsiára lerakódott jég nagy tempójú elolvadása. A korábbi hegyvidéki műveltségek sorsa viszont nyitott, amennyiben a barlangi rétegek legfelsőbb réte­ gei a würm leghidegebb időszakában kimosódtak, a túlélés nyomait a víz megsemmisítette. De a Kárpátok környéke, meg a Dunántúl is lakott maradt, csak a népsűrűségük lecsökkent. A síkvidéki, folyóparti műveltségek azonban a rénszarvasokkal együtt távoztak, jóllehet, a “ré­ tegtani vizsgálatok szerint kissé túlélték a jégkorszakot”. A dombvidéki műveltségek minden jel szerint, helyben maradhattak. Ilyen dombvidéki műveltség volt, pl. a bükki. A maga nemé­ ben egyedülálló és magányos. Ez a műveltség átnyúlt a Kárpátokon is, részben az északi, részben a délkeleti peremeken. A jégkorszak fölmelegedő szakaszában tehát a ‘rénszarvasok népe’ elment! Eddig az itte­ niek tundrán éltek, ugyanis itt volt ekkor a tundra és a lombos erdők határa. Ha a Kárpát-me­ dence népességének ekkor volt egy jól meghatározható nyelve – mint ahogy a társadalmi szer­ vezettsége alapján lennie kellett – akkor mind az itt maradottaknak, mind az elmenőknek azo­ nos tőre visszavezethető szavaik lehettek a tundra és a lombos erdők határán lévő fákra. Az egyik ezeket magával vihette, míg a másik meg itt maradt. Ha az őslakók akkori nyelvét ős­ magyarnak (finnugor) tekintjük, akkor ez az az idő, amikor a finn ág távozik, a magyar (ugor) meg helyben marad. Ekkor jelent meg északon, a Kárpátok fölött a szvidéri műveltség, ahol László Gyula a későbbi ’finnugor’ területtel harmonizáló kőszerszámokat azonosított. A kora 12-15 évezred a jelen előtt, emlékeztet a nyelvi elemzés során kimutatott távolságra.

b) A szalagdíszes kerámia népének terjedése északkelet és északnyugat felé A lovaglás sztyeppei elterjedése, majd különösen a négykerekű kocsi föltalálása után meg­ indult sztyeppei emberek egymást évszázadokkal követő inváziós hullámai a szalagdíszes kerámia területeit is sújtották, a II. és III. inváziós hullámuk szinte kizárólag erre a területre hatott. A kurgán műveltség lassú előrehaladása a lakosságot részben elüldözte és így a mező­ gazdasági technika fokozatosan nyugat felé terjedt, részben pedig a kurgán népe a letelepedet­ tekre rátelepedett, ötvöződött a műveltségük, és a hódítók alárendelő szemlélete épült ki, ami a korábbi egyenértékű társadalmi szerkezet gyökeres átalakulásával járt. Ezért minden bizony­ nyal a két féle lakosság nyelve is kölcsönhatott — de nem itt a Kárpát-medencében, hanem a környező európai részeken! Következésképp az európai népek műveltsége, nyelve átfedéses kereszteződéssel, nyelvki­ egyenlítődéssel alakult ki, minthogy a régészeti anyagban jól nyomon követhető a nyugatra vándorló-menekülő vonalkerámia népe, és az őt üldöző-követő kurgán népe ötvöződése. Ez azonban a bükki—kukutyini műveltségben nem látszik, ott az alapnyelv – föltehetően a ma­ gyar – megmaradt. Az eredeti bükki műveltség alatt itt általában a Szeletát kell érteni, amely később, még a gravetti korszakot megelőzően északra átnyúlt Moráviába, délen Erdélybe, s ez volt a kottafejes kerámia műveltségének, illetve népének is a forrása.

A nyelvkiegyenlítődés oka, ami a Kárpátoktól északra és nyugatra föllépett, hogy a hódítók lényegében megváltoztatták a társadalmi rendet. Ezért nem csak egyszerűen hódítókként lép­ tek fel, akik aztán nyelvileg beolvadtak az alattuk lévőkbe, mint később az 1% elit, hanem itt a létszám arány is nagyobb volt. Fokozatosan haladtak nyugatra, s alakították át a társadalmat. Akik így a legtávolabbra 'menekültek,' őriztek meg legtöbbet az alapnyelvből, műveltségből, s ők az írek. A kurgán emberei a sztyeppe állattenyésztői, majd lovasai voltak. Eredetileg kaukázusiak, akik az eltávozott gravetti ember helyére léptek a jégkor lehűlő időszakában. Egy részük ment át a Kárpát-medencén. Előbb a Duna-menti, majd a Tisza-vidéki műveltséget is fölégette. De itt csak a sztyeppei jellegű területeken vonultak, a domb- és hegyvidékre nem hatoltak be. Vitték a kifejezett istenhitet és templomkultúrát. A kurgán II. vándorlás köthető hozzájuk és a Duna II. műveltséget alakították át, ötvöződtek vele. A kor megfelel az indoeurópai nyelvek kiszakadásának, de nem elágazó önálló csoportokkal, hanem rátelepülő, az őslakosokkal öt­ vöződő, nyelvkiegyenlítődő megoldással. A vonaldíszes, a szalagdíszes kerámia műveltsége ezelőtt terjeszkedik nyugat felé és tölti fel a würm fölmelegedése után észak felé kiürült német síkságot, és telepíti oda a mezőgazda­ ságot. A vonaldíszes kerámia a Kárpátok feletti, majd a dél-német területeken viszonylag ha­ mar, a jelen előtt 7,5–7 évezreddel134 már megjelent, de északabbra csakis a harmadik kurgán mozgást követő időben, jelen előtt mintegy 4 évezreddel került. A vonaldíszes/szalagdíszes műveltség északi elterjedésének a területeit a 26. ábrán szemléltetjük. A kurgán embere azonban követi ezt a mozgást és több lépcsőben, több fokozatban telepszik rá a letelepedett lakosságra és ötvözi a maga kultúráját azokéval. A kottafejes műveltség terjedt aztán tovább Európa nyugati felére, ahol faluközösségek és mellérendelő szemlélete, istenek hiánya jelezte. Bánffy szerint „ami a Dunántúlon az újkőkor kezdetén történt – erről szólnak a Sárréten végzett környezettörténeti, vagy a Regölyben foly­ tatott régészeti ásatások, – az egész Európa társadalmának fejlődését befolyásolta. Az itt élő emberek csoportjai vándoroltak el a párizsi medencébe, Frankfurt vagy Krakkó környékére. Azért van ilyen nagy érdeklődés az őskornak ebben a szakaszában a mi irányunkba, mert ha Európában meg akarnak tudni valamit arról, hogyan kezdődött náluk a természet átalakítása, hogy keletkezett a letelepedett életmód és végső soron a civilizáció, akkor nagyrészt tőlünk kell megtudniuk mindezt, hiszen az élelemtermelés tudásanyaga, a földművelés, a házépítés ismeretei, a genetika szálai mind a Kárpát-medencébe vezetnek.”135 Childe ezt a műveltséget öreg-európai, ill. Duna I és Duna II műveltségnek nevezte, és ki­ emelte békés jellegét, meg azt, hogy más forma mezőgazdaságot folytatott, mint a korabeli folyamközi, ill. balkáni műveltségek. A gabonatermelés során kimerült földet itt elhagyták, de előbb betelepítették erdővel, majd amikor az megerősödött, az erdőt fölégették és visszatértek. A hamuval ugyanis visszakerültek a termőföldbe a kilúgozott elemek.136 Nem a folyamköz­ ben megismert tellek jellemzik az itteni településeket, hanem időszakonként odébb költöztek, majd tovább, majd vissza, de nem pontosan ugyanarra a helyre. Esőztető földművelésnek is nevezik, amely nem kötődött egy-egy folyam (iszap) hozamához, hanem – elvileg – végtelen volt a hozama. Erre az időre az orosz sztyeppe pásztornépei befogták a lovat és kialakították a harci baltát, – kezdetben kőből, később rézből – és a JE 7. évezred közepén megindult délnyugat felé az első kurgán invázió.137 Ennek forrása az orosz sztyeppe déli peremén élő halomsíros művelt­ ség volt. Ennek során a harcibaltások fölégették a balkáni műveltségeket, és megjelent ott is a sztyeppén ekkorra már egyeduralkodó társadalmi tagozódás és annak jele: a gazdag ember 134

Hogy világos legyen: ez Kr. e. 5500-5000 évet jelent. László (2009). 136 Childe (1954), pp.: 62. 137 Gimbutas (1991), pp.: 358-359. Ez tehát Kr. e. 4500 körül történt. 135

sírja a szegény mellett. Különösen gazdagok voltak azok a sírok, melyek fölé hatalmas dom­ bot – kurgánt – emeltek, ahová a főnököt temették, gyakran udvaroncaival és ágyasaival egye­ temben. Az első kurgán invázió még mindent fölégetett, és pásztor műveltséget vitt a korábbi földművelő helyére.138 Az inváziót követően néhány emberöltővel később azonban újra helyreállt a földművelés, hogy aztán a következő, a második kurgán invázió idején, a JE 5,5 évezreddel, a lovas kocsi birtokában, már ne égessék föl azt, hanem rátelepedve, úr és szolga viszonyt teremtve folytas­ sák az alárendelő szemléletű műveltséget.139 Forrása az orosz sztyeppe északkeleti területe, a Volga és Káma vidéke volt. A korábbi faluközpontok közösségi házai átalakultak urasági erőddé, ahol már az urak hitének megfelelő formájú kerámia és rézeszközök sorozata készült. Ám ebben az időszakban jelent meg ezen a területen a bronz is, amihez a környezet bronzával ellentétben ötvöző elemként nem arzént s később ónt használtak, hanem antimont.140 A második kurgán invázió elsősorban a Kárpátokon belül a Tisza és a Duna mentén haladt északra, majd nyugatra, de nem hatolt be a dombvidéki műveltségi területekre. Ugyanakkor a Kárpátoktól északra is haladt, és ekkor a Dnyeper keleti oldalától a vonalkerámia műveltsége északra, északkeletre ‘menekül’, és az Ural nyugati területeit foglalja el.141 A glottokronológiai eredményekkel összhangban ekkor távozhatott az ’ugor’ műveltség Európa közepéről, és kezdett a nyelve lepusztulni, hogy mára mintegy harminc nyelvjárásban csak töredékeiben tartalmazza mindazt, amit a magyar nyelv még ma is bír. (27. ábra.) Így az uráli ‘finnugorok’ nem az Urálból jöttek, hanem minden valószínűség szerint Ázsiából, mongolid vonásokkal, keveredve az elkülönült északiakkal, akik oda a gravetti népének kiszakadt ré­ szeként vándoroltak. Keveredtek még a 4800 éve, a II. kurgán invázió elől az Urál környékére menekült szalagdíszes kerámia népének egy részével és a szvidéri műveltség keleti része né­ peivel is. Az orosz sztyeppék délkeleti részén a kurgán műveltség az ú.n. késő-jamna műveltséggé alakult át. Ez is pásztorgazdálkodás volt, ami juhot és marhát tartott. Temetkezéseiket ugyan­ csak a kurgános aknasír jellemzi,142 annak falai gyakran fával borítottak. A pontuszi művelt­ ség leszármazottai lehetnek. Osetzky szerint143 a jamna eredeti területe a Kaukázus északi fele volt, de észak felé terjeszkedett, és Kr. e. 2800 táján már az Ural folyót is elérte. Később nyu­ gatnak fordult, és a Krim-félszigetre, majd a Balkánra is bejutott (Kr. e. 2500-2300 között). Hordozói nagyrészt crô-magnonid emberek voltak, akik a déli bevándorlókkal keveredtek. Ez a műveltség már rendszeresen folytatja az emberáldozatot, merthogy valamennyi vezér sírjába vele együtt több embert is eltemettek.144 Erre az időszakra jellemző a kerekes kocsi megjelenése is, ami aztán az egész akkori kultúrterületen szinte pillanatszerűen el is terjedt. A jelenleg ismert legkorábbi ábrázolását egy sumér vázán láthatjuk, majd nem sokkal későbbi időpontban már a maguk a kocsik, ill. agyag másuk bekerültek a sírokba Európában, elsősorban az elit halomsírjaiba. A kocsikat Mezopotámiában bizonyára a szamár, vagy az ökör vontathatta. Európában azonban a lovas vontatást sem szabad figyelmen kívül hagyni. A Kárpát-medencében Budakalászon ásták ki a legrégebbi négykerekű kocsi kerámiai modelljét. Kora: Kr. e. 3000.145 138

László (1974), p.: 75. Gimbutas (1982), p.: 34, Gimbutas (1991), p.: 385, Sherrat (1998a), p.: 169. 140 Bárczi (1999), p.: 10. A Kárpát-medence antimon bronzának a minősége olyan jó volt, hogy később még a vaskorszak megérkezését is késleltette, mert a Kr. e. 5. évszázadban ez a bronz még mindig olcsóbb és jobb volt, mint a korabeli vas (Bárczi [1999], p.: 11). 141 Sherrat (1998a), p.: 169. 142 Gimbutas (1991), p.: 384, Osetzky (1977), p.: 126. 143 Osetzky (1977), p.: 84. 144 Gimbutas (1991), p.: 384. 145 Gimbutas (1991), p.: 374. Ugyanez a kocsi más munkákban is szerepel, de későbbi kort - pl. Kr.e. 2700-2400 - kötnek hozzá. pl.: Early Europe: Mysteries in Stone, Time Life: Lost Civilizations, (1995), p.: 53. 139

26. ábra. A Kárpát-medencei újkőkor kiterjedés határa.

27. ábra. A vonaldíszes kerámia műveltsége ‘menekülése’ a kurgán betörés elől. 1: nyugat-európai megalit, 2: szalagdíszes kerámia terjedése, 3: észak-olasz csoport, 4: sza­ lagdíszes (kottafejes) kerámia forrása, 5: anatóliai kora-bronz korszak, 6: kaukázusi kora­ bronzkorszak, 7: dél-olasz, 8: Kárpát-medencei fém-utánzó kerámia (bronz kori), 9: folyam­ közi városi, 10: kurgán terj. a Kárpát-medencében, 11: sztyeppei kurgán, 12: II. kurgán moz­ gás, 13: szalagdíszesek menekülése.

28. ábra. A vonaldíszes kerámia európai elterjedési térképe.

29. ábra. Európa a bronzkor végső szakaszában. 1: kukutyini, 2: Abasevó, 3: RhonAppennin, 4: tumulus temetkezés, 5: késő Wessex. 6: dél-olasz, 7: kárpáti és balkáni bronz, 8: Trzciniec, 9: városias műv.-ek, 10: kaukázusi, 11: sztyeppei pásztor, gerendasíros (kur­ gán), 12: uráli bronz, 13: északi bronz, 14: késői Unetice, 15: észak-keleti bronz, 16: késői szalagdíszes, 17: harci szekér terjedésének népmozgása, 18: harci szekér európai terjedé­ se, 19: korai vasgyártás. Szaggatott vonal: bronzművesség határa. Pontozott nyíl: az egyip­ tomi XIX. dinasztia hódító útja.

A Kaukázus és a Volga közötti terület késő-jamna műveltségből indult el azután Kr. e. 3000 idején a 3. kurgán invázió. Ez már fölégette a tiszai kultúrát is, majd azt követően annak megmaradt részébe beolvadt. A korábbi műveltségek válasza megint kettős volt: a meghódí­ tott kultúra lakossága részben elmenekült, részben helyben maradt és ötvöződött a hódító­ val.146 A további harmadik kurgán invázió forrása immár a Kárpát-medence nyugati fele volt. JE 5 évezreddel indult el Somogyvár-Vinkovciból az ú. n. harangedény műveltség nyugatra, tel­ jessé téve Európa indoeurópaizálódását.147 De a Kárpátok északkeleti területein – a medencén belül és kívül egyaránt – a vonalkerámiás műveltség szinte érintetlenül továbbélt eddig. Ez több mint három évezredes viszonylag egységes fejlődést jelent. Ennek magva a bükki mű­ veltség volt, aminek a maga korában a Felvidéken, egészen az Alföld pereméig, majd Erdély­ ben több mint 700 telepe ismeretes.148 Azaz most, a harmadik kurgán invázió sem érintette az Észak-kelet Kárpátok környezetét. Sőt, az egységes sírokat, tehát a gazdagok sírjának a hiá­ nyát egészen a Kr. e. VII. századig megfigyelhetjük, elsősorban Erdélyben.149

c) A dél és délnyugat felé való terjedés, lehetséges kölcsönhatás A bronzművesség a hajdani Vinča műveltség területén délre is kiterjedt a teljes Balkánra, ide értve a Peloponnészoszi-félsziget és a Cikládokat is. A területen két műveltség emelkedett ki: a minoszi és a mükénéi. A minoszi műveltség Kréta szigetén alakult ki és teremtett egy teljesen önellátó, mégis komoly kereskedelmi forgalmat lebonyolító gazdag társadalmat. A műveltség első jelei a Kr. e. 3. évezred elejéig vezetnek, amikor is itt már bronzot öntöttek. A környezet bronzkora és magas szintű műveltsége párhuzamosan alakult ki. A Dardanellák kapujánál létesült városál­ lam, Trója neve – bár szigorúan nem tartozik a minoszi műveltség körébe – és a bronzkorszak gyakorlatilag összeforrt. A város a bronzkorral ébredt, és a bronzkor végeztével süllyedt a semmibe.150 A krétai civilizáció, ahogy szaknyelven említik, ugyancsak a bronzzal együtt emelkedik ki. Ugyan réz- és ónérc nem található a szigeten, de a közvetlen közelségében, Anatólia nyugati csücske kifejezetten gazdag rézércben, ezüstben, aranyban. A bronzhoz szükséges ón pedig minden valószínűség szerint az afganisztáni forrásból származik, – ahogy ugyancsak onnan származik a folyamközi bronz ötvöző anyaga is, – jóllehet az ón forrására közvetlenül utaló adatok nem állnak rendelkezésre. A minoszi műveltség kezdetben egyenértékű emberek társadalmával rendelkezett, később azonban a helyi társadalom kitermelte a maga elitjét, és megtartva a társadalom általánosan gazdag jellegét, palotaépítő előkelők alakultak ki. Ugyan minden szükséges terméket maguk állítottak elő, mégis a Földközi-tenger partvidékének és a Keleti-medence szigeteinek nagy részével aktív kereskedelmi kapcsolatuk volt. Kereskedelmükben kifejezetten komoly súllyal szerepelt a nyers bronz és a feldolgozott bronztárgyak szállítása.151 Mindez a Kr. e. XVII­ XVI. századig virágzó társadalmat jelentett. A kereskedelemhez szükséges leltározáshoz ren­ delkezésükre állt a mai napig meg nem fejtett Lineáris A írás, amelyből az mindenesetre nyil­ vánvalóvá vált, hogy a minoszi műveltség nyelve nem felelt meg az árja nyelveknek, nem görög, sokkal inkább valamiféle ragozó nyelv. Ugyancsak az nyilvánvaló, hogy ez az írás 146

Rudgley 1999), p.: 68. Gimbutas (1991), pp.: 392-393. Renfrew (1987), pp.: 86-93, László (1974), p.: 94. Ezzel egy időben jelent meg – ettől függetlenül – a már sumér nyelvűnek mondható műveltség a Folyamközben. 148 Gimbutas (1991), p.: 43. És, mint többször, több helyütt hangoztattuk már: Ha egy műveltség ennyi ideig viszonylag folyamatosan fejlődhet, akkor a műveltséghez tartoznia kell egy viszonylag fejlett nyelvnek is. Ha a továbbiakban nem találkozunk olyan eseménnyel, aminek során ez a műveltség kiirtódott volna, akkor a terüle­ ten élők nyelvében még ma is meg kell találnunk a hosszú ideig fejlett műveltség nyelvét, mint utódnyelvet. 149 László (1974), p.: 82, Taylor (1998), p.: 378 150 Zangger (1993), p.: 70. 151 Zangger (1993), p.: 74. 147

valójában és elsőrendűen nem a kereskedelmi leltár céljaira szolgált, és jelkészletének tetemes hányada azonos volt Közép-Európa lineáris írásjegyeivel. A minoszi műveltség a Szantorin vulkán robbanását követően összeomlott, lakói a hagyományos időszámítás szerint Kr. e. 1500 körül elhagyták. Kr. e. 1450 körüli föléledésében már nem a saját lábán állt, hanem a mükénéi műveltség embere telepedett oda.152 Ennek írása a Lineáris B, feljegyzései kifejezet­ ten kereskedelmi jellegűek, és immár görög nyelven szólalnak meg. A bronzkorszak elején, Kr.e. 3000 körül indul meg az orosz sztyeppéről a 3. kurgán invá­ ziónak nevezett hódító hadjárat Európa középső és nyugati területei felé. Ehhez sorolható az évezred közepén az, amikor már maga a Kárpát-medence nyugati területe is újabb hódítóval szolgál: a harangedény műveltség inváziója, a Somogyvár–Vinkovci műveltségből, a dunán­ túli területről veszi kezdetét. Ezek a hódító hadjáratok, inváziók továbbra sem jelentik hatal­ mas embertömegek mozgását, és egyáltalán nem látványosak, – jóllehet, az előlük elmenekü­ lök száma sokkal nagyobb volt, – hanem csupán egy hódító elitnek a meghódítottakra való fokozatosan terjedő településével járnak. Európa szerte ekkor alakulnak ki véglegesen az ú.n. kettős társadalmak, ahol is a földmű­ velő népesség és az uralkodó elit mind emberi összetételében, mind műveltségében határozott kettősséget mutat. A történelemtudomány azonban a hódító elitről nevezi el az egyes területi műveltségeket, és ezért látszik úgy, hogy népek, műveltségek hatalmas távolságra elvándorol­ nak, holott ez csakis az uralkodókat jellemzi. A földműves népesség ritkán mozdul, általában évszázadokig, évezredekig a helyén marad, legfeljebb menekülni próbál, de erre az időszakra már befejeződött a kontinens betelepülése, egyszerűen nincs hová elmenekülni a katonai elő­ kelőségek elől. Ezt a sajátságot fényesen igazolják mind a vércsoport, mind pedig a kromo­ szóma vizsgálatok, amelyek szerint Európa mai lakossága döntő többségében az őslakosság­ ból áll. Ez vonatkozik a Kárpát-medencei magyarságra is.153 Ehhez az elitmozgáshoz sorolható az is, amikor egy katonanépesség érkezik meg a Balkán déli részére, és a terület is új elitet alkotva telepszik előbb a Balkán-, majd később a Peloponnészoszi-félsziget termékeny területein letelepedettekre. Fokozatosan dél-felé haladva a Balkánon Kr. e. 1900 körül érkezik az Argiv síkságra, és ott megteremti a mükénéi király­ ságot, az achaeni műveltséget. A mükénéi állam a Peloponnészoszi-félsziget hegyeinek ár­ nyékában, teljes termőképességű és fölöttébb nagy kiterjedésű síkságon jött lére. Kifejezetten katonai jellegű királyság volt. Létrejöttekor már rendelkezésére állt a lóvontatású harci szekér – chariot – és komoly mértékben folytatott fémfeldolgozást. A sírokban a bronzeszközök, fegyverek, a lovas kocsis harcot ábrázoló festmények az uralkodóak. Mindezek a háborús szellemnek – és a sztyeppei hódítók felfogásának – megfeleltek. Ide az arisztokrácia északról érkezett, és hozta magával az itt később megragadt görög nyelvet. Az achaeni műveltség em­ bere komoly kereskedelmet folytatott, és termékei között a bronztermékek uralkodóak voltak. Egy török kikötőben elsüllyedt késő bronzkori mükénéi műveltségből származó hajó rakomá­ nyában a kánaáni eredetű amforákon, némi mezőgazdasági terméken, arany, ezüst, elefánt­ csont tárgyakon, ékszereken és afrikai fán felül hat tonna bronzkészítéshez szükséges réztöm­ böt, és feldolgozott eszközöket, fegyvereket, talált a régészet. Kr. e. 1300 körül jelentek meg a görög terület északi határain a később dórokkal azonosí­ tott sztyeppei pásztorok. Fél évszázaddal később átsöpörtek már Naxos, Samothrace és Euboea felett, és jelenlétükkel hihetetlenül megnehezítették a helyi lakosság életét. Veszé­ lyeztetettségüket jelzi, hogy Mükéne, Tyrins, Korinthosz, Athén és Milétosz megerősítette védelmét, falait, ám hiába.154 Így a mükénéi műveltség a hagyományos időrend szerint Kr. e. 1220 körül – a módosított időszámítás szerint Kr. e. 970 körül – összeomlott, megszűnt, miu­ tán Mükénét, Tirunst, Pyloszt, Crisat és Gilat 1220-ban ismeretlen eredetű haderő lerombolta. 152

Zangger (1993), p.: 73. Semino (2000), Gibbons (2000). 154 Redford (1995), p.: 245. 153

Az achaeni műveltség utolsó harci cselekedetét Homérosz Iliászából ismerhetjük meg. A mű­ veltség pusztulásának nemcsak a hosszas háború, a dór invázió volt az oka, – jóllehet a hábo­ rúhoz építendő hajók miatt kivágott erdők ahhoz jelentősen hozzájárultak, – hanem a letarolt területre zúduló csapadék lemosta a termőtalajt, és emberi élet számára a terület sokáig nem volt alkalmas. Egyiptomi és ugariti szövegek tartós éhezést jeleznek ezen a területen és Ana­ tóliában egyaránt. A fenti mozgásokat a létező európai műveltségek tükrében 30. ábra szemlélteti. Nem tün­ tettük fel a térképen a bronzkor közepén az orosz sztyeppéről immár keleti és délkeleti irány­ ba kiinduló népmozgásokat, amelyeknek egyik résztvevője aztán a Tarim-medencéig jutott, és telepedett ott le részben pásztor társadalmat alkotva. Ezek nyelve az indoeurópaihoz sorolható tochár volt, műveltségüket önálló írásuk jellemezte, amely egyébként a sztyeppe többi népére nem volt jellemző. Ezek forrása föltehetően a Kaukázus észak-keleti lejtője, esetleg a Káspi­ tengertől délre eső síkság lehetett, ahonnan magas szintű gyapjú-ruhakészítési technikát vittek magukkal.155 A Balkán déli területeinek a bronzkori lakóinál drámai népsűrűség csökkenés történt a bronzkorszak végére. Ennek csak részben oka az, hogy az északi, az orosz sztyeppéről érkező hódítók maguk alá gyűrték a társadalmat, és megteremtették a későbbi görög társadalom alap­ jait. Ez a társadalom még magán viseli a korábbi műveltségi jegyeit, – istenhit, de mellérende­ lő felfogás dominanciájával, azaz a köztársasági életforma, – de már áttör a sztyeppe hódító szelleme. Mégis, a görög társadalom ekkor a kereskedelme révén terjed a Földközi-tenger medencéjében. A drámai népességcsökkenés másik – és talán sokkal fontosabb oka – az volt, hogy az erdők rablógazdálkodása visszaütött az egyébként ökológiailag nagyon sérülékeny területen. A kiirtott erdők talaját lehordta a csapadék és ezért azok termőképessége töredékére csökkent.156 A lakosságnak – ha meg akart élni, – el kellett hagynia lakóhelyét. Minden bizonnyal ez a lakosság is hozzájárult az ú.n. tengeri népek inváziójához. Tömegével mentek a Földközi­ tenger déli partjai felé, de ugyanígy nyugat felé is. Így megjelentek Szicília partjainál is, és az Appennin-félsziget déli csúcsánál görög érdekeltségű telepeket létesítettek. A másik terjeszkedési terület a Pontusz területére történt. Ott is sorozatban jelentek meg a görög kereskedő telepek, és vitték magukkal a görög műveltséget, közismert nevén a helle­ nizmust. Ez a folyamat az ú.n. sötét korszakot követően, immár a vaskorszaknak nevezett időkben történt. Hangsúlyoznunk kell, hogy ez az ú.n. ‘sötét korszak’ csupán időszámítási zavar, és nem valódi sötétség eredménye – mindamellett, hogy egybeesik a görög műveltség színvonalának drámai csökkenésével. De a Kr. e. 1. évezred közepére a görög társadalom ma­ gához tért. Immár a dór arisztokraták uralmával kombináltan folytatja békés, kereskedelmi terjeszkedését, és valójában gazdaságilag meghódítja a Földközi-tenger teljes medencéjét. Ez a hódítás azonban nem azonos azzal, amelyet Nyugat- és Közép-Európában láthattunk. Itt az egyenértékűség még kiszabadul a hatalom alól – és ezt képviselik a görög kolóniák a partok mentén. A görögök ekkor még nem hatolnak a szárazföldek belsejébe, ámbár hamaro­ san szembetalálkoznak a szomszédos Anatóliából hozzájuk betörni szándékozó hódítókkal, a médekkel, később pedig a nyugatról gyarmatosító, kifejezetten alárendelő szemléletű római­ akkal. A médekkel és a perzsa királlyal szemben a görögök ellenálltak, majd később a mace­ dón királyi család sarja Nagy Sándor hódítja meg őket, és válik a mítoszok legendás alakjává. A görögök ettől kezdve a partoktól távolabbi helyeken is létesítenek kolóniákat, sőt, a Fo­ lyamközt, Egyiptomot és a Levantint is uralmuk alá hajtják. Ezzel szinte előkészítik a nem sokkal későbbi római hódítást, a római világbirodalom kiépítését. Ekkorra pedig már a kimmerekkel is találkozhattunk a Kárpát-medencén belül, akiknek a vezértörzse erre a területre telepedett be, amikor a szkíták Kr. e. 700 körül elüldözték őket a 155 156

Barber (1999). Zangger (1993), p.: 80.

sztyeppei területükről. Ebben az időszakban a Dunántúlon már az urnasíros műveltséggel ta­ lálkozunk. Ez a műveltség hatott a későbbi etruszk területen lévő Villanova műveltségre, aho­ vá ugyanakkor Erdélyből szállítanak rezet.157 Érdekes, hogy nem csak a fémet szállították, hanem vele együtt ment a mester és a családja is, ott dolgozta fel a fémet, majd visszament eredeti telephelyére. Nem olyan fajta kereskedelemmel találkozunk itt, mint amilyet a Fo­ lyamközben folytattak! Az erdélyi területeken ekkoriban terjedt el a temetkezéseknél a csóna­ kos temetkezési mód két madárral a csónak két orrában. A madár pedig lélekszimbólum. A rómaiak Kr. e. VI. században az etruszkoktól délre jelentek meg a színpadon, mint latin hódítók, és építették fel fokozatosan birodalmukat. Korábban az etruszk királyságokhoz tar­ toztak. Kr. e. 450 előtt a Földközi-tengeri utakat és kereskedelmet a föníciaiak és a velük kap­ csolatos karthágóiak, az etruszkok és a görögök monopolizálták. A rómaiak ekkorra megerő­ södtek már annyira, hogy az etruszkok ‘feloldásával’ (Kr. e. 449),158 azok helyébe lépve kísér­ letet tegyenek a tengeri uralom megteremtésére. Elsősorban tengeren hódítottak, de hamaro­ san (Kr. e. 295-290) az egész Appennini-félszigetet már uralmuk alá hajtották.159 Eközben a görögök meggyengültek, és az első pun háború (Kr. e. 241) után, az immár tengeren is meg­ erősödött Róma 229-ben ellenük fordult. Közben Karthágóval 218-ban újra megindult a má­ sodik pun háború.160 Ugyanekkor került Róma konfliktusba az etruszkok korábbi északi szomszédaival, a gallokkal (keltákkal) is, de ekkor a támadó fél még a kelta volt (Kr. e. 218­ 207).161 A makedónok 40 évi háborúskodás után megtörtek, és területük római tartománnyá süllyedt.162 Ezt követte a harmadik pun háború 187-ben, amikor Róma indított hadjáratot a karthágóiak ellen és ekkor már kétséget kizáróan győzött.163 Ezt követően, Philip görög ural­ kodó halálával, Kr. e. 179-re Róma már maga alá gyűrhette a görögöket is.164 Róma ekkor, miután gyakorlatilag a Földközi-tenger teljes medencéjét gyarmatosította, elindult a száraz­ földek felé. Egyetlen tengerparti terület maradt, ahol a rómaiaknak igazán nem sikerült meg­ vetniük a lábukat, ez pedig a Fekete-tenger, a Pontusz partjai. A Boszporia királysága ugyan Kr. e. 88-ban elkövette azt a taktikai hibát, hogy a perzsa uralkodó (Mithridates) segítségét kérte, így belekeveredett a rómaiakkal szembeni háborúba, és Kr. e. 63-ban veszített,165 és ezzel a rómaiaknak sikerült a Pontusz északi partjait megszerezniük, de a római uralom itt nem lett igazi uralom. A hajdani görög települések ugyanis továbbra is virágzottak, és a per­ zsák elállták a római gyarmatosok további útját.166 A rómaiakkal szemben évszázadokig el­ lenállt a Pártus Birodalom, akit végül is Rómának nem sikerült legyőznie, térdre kényszeríte­ nie, meghódoltatnia. Róma itt elérte a saját korlátait. Az Kr. e. utolsó évszázadra a római szárazföldi hódítás technikája, az új társadalmi szerve­ zeti forma kifejlődött és ekkor az egységes légiókra épülő haderő ütőképessége olyannyira megnőtt, hogy a keltákat fokozatosan kiszoríthatták az európai szárazföldről. Ezen közben megindult az északi népek vándorlása is. Először a cimbrik és a teutonok167 indultak el (Kr. e. 120-113). Átvonultak Morávián, a Kárpát-medencén belül az Alföldön, ahol a keltákra gyako­ roltak nyomást, majd római területeket támadtak.168 A kelták válasza kettős volt: egyik részük a Brit-szigetekre távozott (Kr. e. 100), a másik részük a rómaiaknak próbált ellenállni. Ebben 157

Bárczi (1999), p.: 11. Grant (1988), p.: 249. 159 Cunliffe (1998), p.: 355. 160 Cunliffe (1998), p.: 357. 161 Berresford Ellis (1994), p.: 30. 162 Cunliffe (1998), p.: 358. 163 Berresford Ellis (1994), p.: 30. 164 Grant (1988), p.: 270. 165 Ascherson (1996), p.: 225. 166 Grant (1988), p.: 275. 167 A teuton kelta nyelven embert jelent és így hívták a kelták a Rajnától keletre lakó germánokat. 168 Cunliffe (1998a), p.: 416. 158

a kétoldali küzdelemben a kelták európai telepei teljesen felmorzsolódtak, a rómaiak folyama­ tosan támadták, és végül egyenként leigázták őket (Kr. e. 56). Ebben nagy szerepe volt annak, hogy a rómaiaknak jól szervezett, zsoldos hadseregük volt, a kelta törzsek meg egyediek vol­ tak, képtelenek voltak összefogni.169 Ekkor a rómaiak immár a Brit-szigetek felé fordultak és Kr. e. 55-ben Cézár vezetésével megkezdődött annak a gyarmatosítása is.170 Ez ekkor még nem volt sikeres, majd csak Kr. u. utáni 43-ra vált a legnagyobb Brit-sziget a Római Biroda­ lom részévé és az maradt az Kr. u. 407-ig.171 Az eredetileg dél-európai birodalomnak északon is végleges határai alakultak ki. Az ú.n. limes. Ez a Duna–Rajna vonalát jelentette. Ettől északra és keletre Kr. u. 14-re leállt Róma ereje.172 A brit szigeten is kialakult egy északi határvonal, amin túl már a római légiók képte­ lenek a hódoltságot fönntartani.173 Az egyetlen komolyabb kísérlet a limes átlépésére Pannó­ nia meghódoltatása után az ‘erdélyi kaland’ volt. Erdély déli területeinek a gyarmatosítására a Fekete-tengerhez vezető szárazföldi kereskedelmi és hadi utak biztosítása végett volt szüksé­ gük a rómaiaknak.174 Erdélynek azonban csak kis részét sikerült hatalmuk alá venniük, azt sem hosszú ideig. Pannónia (Dunántúl) közel 400 évig, Erdély déli része (Dácia) azonban alig 100 évig volt római megszállás alatt. Ez időben a szíriai légió tartózkodott itt, úgyhogy a ró­ maiak utódnyelveként nem a latin, hanem sokkal inkább egy sémi nyelv megjelenésével kel­ lene számolnunk. Erdély északi részéhez a rómaiak nem voltak képesek férni, az nem került az uralmuk alá. Ugyancsak nem a hegyvidék. Róma hatalma kifejlődésekor arisztokratikus köztársasági formában uralkodó elit volt. Vá­ rosállamként indult, de kezdetben nem voltak királyai.175 Hatalmának a Földközi-tenger teljes medencéjére való kiterjedésekor váltott formát (Kr. e. 27),176 és választott császárokat. Hatal­ ma a birodalom szervezési technikájában gyökeredzett. Ennek lényege hatalmas zsoldos had­ sereg volt, amibe a különböző meghódított területek lakosságából is szerveztek légiót. A had­ sereg szabta meg az állami politikát és tulajdonképpen a római polgárokkal egyetemben egyenértékűen magát a császárt. Következetesen terjeszkedő politikát folytatott. A szárazföld belseje felé azonban csakis akkor fordult, amikorra a teljes tengerpartot már gyarmatosította (Kr. e. 190),177 és a Fekete-tengerhez vezető útjait kellett biztosítania. Ekkorra már kidolgozta a szárazföldi gyors katonai akciók módszerét, aminek szerves része volt a harci szekerekkel gyorsan bejárható útrendszer. A meghódított területeken katonai állomásokat épített ki, szigo­ rúan azonos módon fölépített támaszpontokat. Ezekhez civilizációs elemeket csatolt, így a lakosság számára kedvezőbb, városi életfeltételeket tudott teremteni. A békés lakosságot nem bántotta, de a lázadást könyörtelenül eltiporta.178 Róma hatalmával terjedt a nyelve is, a latin. Tulajdonképpen eredetileg egy kis közösség nyelve lehetett, indoeurópai gyökerekkel. Később a tartós etruszk együttélés és civakodás közben onnan rengeteg szót vett át.179 Írott formájában vált a római adminisztráció nyelvévé és ezzel először az ismert történelem során a hódítással a nyelv is terjedt. Utódnyelvei azon­ 169

Berresford Ellis (1994), p.: 32. Berresford Ellis (1994), p.: 31. 171 Chadwick (1971), p.: 68. 172 Cunliffe (1998a), p.: 425. 173 Cunliffe (1998a), pp.: 430-431. 174 László (1974), p.: 123. 175 Grant (1988), p.: 249. 176 Cunliffe (1998a), p.: 427. 177 Grant (1988), p.: 267, ahol így jellemzi ezt: “ ... Philip és Antiochus egyezsége a Földközi-tengert szinte ró­ mai tóvá alakította.” Az angol szöveg: “... in the treaties with Philip and Antiochus had almost made the Medi­ terranean a Roman lake.” 178 Még romanizált szemmel is rémületes az, ahogy ez Josephus Flavius ismert munkájában, a Zsidó Háborúban megjelenik (Révai fordítása, Budapest, 1964). 179 Götz (1994), pp.: 869-871. 170

ban genetikusan nem erednek a latinból, hanem a helyi nyelvek latinosodott változataiként foghatók fel. Magában a latinban erősen érződik az etruszk nyelvi hatás. A legrégebbi magyar nyelvi emlékünk római tartományból, Pannóniából ered.180 II. Constantius császár 359-ben maga ment el Acimincumba (ma Kamenicz a Dráva-torkolatnál), hogy elhárítsa a szarmata limigans törzs (Sebestyén szerint ‘szolgajászok’ és Gibbons szerint jászok) által a rómaiakat fenyegető veszélyt, mintegy megmagyarázva az ott élő falusiaknak, miért is kell emelt adókat fizetniük. De az engedékeny hangra készülve a magas sáncon álló trónszékről, mégis a hallgatóság leendő engedelmes alattvalóknak látszva, közülük az egyik paraszt csizmáját lekapva a császár felé dobta, miközben dühösen, (Ammianus Marcellinus szerint mintegy csatajelként) ezt a szót harsogta: Marha, marha!181 Ekkor ez az esemény már az ukrajnai ú.n. szarmata betelepedés182 után van egy évszázaddal. A rómaiak által megszállt területeken alakultak meg az első keresztény közösségek is és építették meg az első templomaikat, bazilikájukat. Illyricumban 325-ben,183 és Pécsett, Esz­ tergomban, Fenékpusztán, Tácon ezt követően épült fel templom.184 Pannóniai kereszténysé­ günk kevés kutatást vonzott eddig, pedig korábban szép eredmények születtek e téren.185 Hogy miért működik e téren is az agyonhallgatás, illetve mikor szűnik meg, arra választ ugyancsak a Kárpát-medencei magyar folytonosság kérdéskörének a megítélése adhat, amennyiben az őslakosok megszakítatlan élete a római kor után továbbvihette a kereszténysé­ get, és ekkor nemcsak a lakosság folytonos itt, hanem a kereszténység is, ami legalább akkora szenzáció, mint a másik, de nem lehetetlen! A római ‘uralom’ egybeesett másik két elit uralmával: Erdélyben a dákok, északra tőlük pedig a szarmaták képviselték az uralkodó réteget. A három uralkodó réteg között az összetű­ zések eléggé gyakoriak voltak, de egyik sem tudott a másik területére nagy mélységben beha­ tolni. A rómaiak megkísérelték a dákokat kiszorítani, de ez nem sikerült nekik. Ugyan eljutot­ tak a Fekete-tengerhez is, de ott már nem tudtak igazán megtapadni.186 Pannónia a rómaiak szempontjából fontos és meghatározó tartomány volt. Egyrészt innen tudták a keletről özönlő népvándorlás hullámait feltartóztatni, másrészt a római császárok személyének kiválasztásában Pannónia többször is határozottan beleszólt: leváltott császáro­ kat. Van még Pannóniának egy nagyon fontos tulajdonsága: a Rómaiak nem tudták a határait 180

Nagy (1980), p.: 74 , Götz (1994), p.: 629. Sebestyén (1984), pp.: 274-275. Aki hozzáteszi: „Megőrizte Ammianus Marcellinus, s meglepő módon to­ vábbadta az európai történészeknek számára Gibbon. Hogy a magyar történészek miért hallgatják el, még talál­ gatni sem tudom és kívánom.” Az ominózus latin szöveg: „Visoque imperatore ex alto suggestu iam sermonem parante lenissimum, meditanteque adloqui velut morigeros iam futuros, quidam ex illis furore percitus truci, calceo suo in tribunal contorto ’marha, marha,’ quod est apud eos signum bellicum, exclamavit eumque secuta incondita multitudo vexillo elato repente barbarico ululans ferum in ipsum principem ferebatur.” Ammianus Marcellinus: Rerum Gestarum, Liber XIX, XI/10. V. ö.: Gibbon (1993), v. 2, pp. 217 - 225. És a teljesség ked­ véért, illetve hogy lássuk, hogyan hallgatják agyon Ammianus Marcellinust a magyar történészek, tegyük ide még a magyar ’tudomány’ szófejtését: „marha - [1358 tn., 1372 u.] ‘szarvasmarha, főleg ökör vagy tehén’. Né­ met, közelebbről bajor-osztrák jövevényszó, vö. ófelnémet marchat ‘kereskedelem, piac; áru’, középfelnémet marcht ‘piac; vásár, kereskedelem, áru; merőváros’, hazai korai újfelnémet markcht ‘piac’, német Markt ‘ugyan­ az’. A német szó ‘kereskedelem, (éves) piac’ jelentésű német latin marcatus főnévre vezethető vissza. A magyar hangalak a tévesen tárgyragnak érzett szóvégi német t elhagyásával keletkezett. A marha eredeti jelentése ‘(ke­ reskedéssel szerzett) vagyon’ volt. Mivel a szarvasmarha volt a legfontosabb kereskedelmi árucikk, kialakult a szó állatnévi jelentése [1587]. Melléknévként 1721 óta lett használatos elsőként ‘rendkívül nagy’ értelemben. Később alakult ki a durva ‘hülye’ [1786] jelentés. A bizalmas társalgási nyelvben használatos marhaság ‘nagy ostobaság, mulatságos dolog'’[1780k.] főnév -ság főnévképzővel alakult. A horváth–szerb marva ‘marha'’ a szlovén márha ‘ugyanaz’.” (TESz II. p.: 845.) 182 László (1974), p.: 156. 183 Chadwick (1987), p.: 25 184 Sági (1994), p.: 194. i.sz. 374 után építik át a B periódusban épült vendégfogadót bazilikává. 185 V. ö.: Balogh (1932), Zeiller (1918), Balics (1901), Regnier-Rogács (1913). 186 Ascherson (1996), p.: 82. 181

tartósan átlépni! Itt találkoztak azzal a haderővel, ami már számukra is új és félelmetes elemet hordozott, amivel szemben a római haderő képtelen volt győzedelmesen fellépni: a sztyeppei népekkel, és azok új ‘találmányával’, a nehéz lovassággal. Az Alföldön ugyanis megjelentek a szarmaták, és az i. sz. 375-ben Adrianopolisban legyőzték az egyik római légiót.187 A római kor emberére nézve nagyon nagyfokú változatosság jellemző. A rómaiak által megszállt területeken a fél-világ emberanyaga rövid időre, átmenetileg megjelent.188 Ez alá­ támasztja László Gyula megállapítását: a római uralom még a megszállt területeken sem érin­ tette az ott már korábban élt lakosság etnikai, nyelvi összetételét.

2. Földműveseink esetleges utóélete Európán kívül a) Egyiptomi királyság alapítása Miután 6–5000 éve az I., II. és III. kurgán invázió nyugatra hatolt és megtörtént NyugatEurópa indoeurópaizálása, 4500 éve a kurgán utód harcias lovas késő-jamna műveltség a Tu­ ráni-alföldre hatolt, és emiatt 4000 éve a Pamír alól a türkök keletre mentek, majd 3500 éve megtörtént egy árja elit Egyiptomba települése. Ez utóbbi ugyan nem volt invázió, illetve ke­ vésbé volt az, mint a kurgánmozgás, és emberanyaga sem a kurgáné, hanem a kurgán elől menekülő Ős-Európa I. déli része lehetett. Ezzel a feltehetően eredetileg a Kárpát-medencéből induló és a Kükládokig elért népesség, amely ott már átélte a hatalmi alávetést, Európa határa­ in kívülre került. A Nílus völgyében a Kr. e. 4. évezred elejéig mellérendelő szemléletű, egyenértékűségre alapuló társadalom élt, a társadalmi hierarchia teljesen hiányzott. A 4. évezred során azonban megjelent egy embertanilag más jellegű népesség, és hamarosan városállamok szerveződ­ tek.189 A Nílus évenkénti rendszeres áradásával állandóan felújítja a folyómeder parti terüle­ teinek a tápanyag tartalmát, és kellő mennyiségű vizet hagy a gabonatermesztéshez. Maga a folyó sivatagi, száraz éghajlati övezetben keresztezi a síkságot, ellenben tápforrása, az etióp hegyek között meglehetősen bővizű ellátást biztosít. A Nílus part-menti területeinek nincs szüksége öntözésre, de a terepviszonyok miatt annak megoldása meglehetősen körülményes is lenne. Az itteni földműves élethez tehát nem szükségszerű a Folyamközhöz hasonló társadal­ mi szerkezet. Mégis ez a hódító elit megérkezése után hamarosan kialakul, és az alárendelt munkaerőt hatalmas építkezésekhez veszik igénybe. A termékfelesleget a rabszolgamunkához használják fel: vallási jelentőségű, hatalmas szikla ‘dombokat’ – gúla alakú építményeket, piramisokat – létesítenek a király (fáraó) temetkezési helyén. Ám ezt csak az után képesek megvalósítani, miután a Nílus völgy tetemes részét egyetlen akarat, a területi király hatalma alá gyűrték. A piramisok a ma ismert legrégebbi kőépítmények. Építőik ismerték a Püthagorasz-tételt, mert pontos derékszögbe tudták állítani a piramisok oldalait. Ismerhették a π értékét is, mert a hen­ ger átmérőjéből számítani tudták annak kerületét.190 Meglehetősen pontos csillagászati isme­ reteik voltak, mert pl. a piramisokba épített belső csatornákat úgy állították be, hogy azok a Szíriuszra mutassanak az év egy bizonyos idején.191 A piramisépítéssel kapcsolatban számtalan misztikus elképzelés ismert. Sokak szerint ko­ ruk messze meghaladja azt, amikortól valójában ismertek. Ez pl. a Szfinxre kihegyezetten

187

Ascherson (1996), p.: 223. Kiszely (1976), p.: 200. 189 Baines (1992), pp.: 30-31, Redford (1993), pp.: 15-16. 190 Igaz, hogy mindkét tétel ismerete egyszerű eszközzel megkerülhető. Az egyenlőszárú háromszögekből kiala­ kított deltoid két átmérője pl. pontos derékszöget alkot. Egy hengeren bejelölt ponttal a henger elforgatásával ki lehet jelölni a kerületének megfelelő hosszúságot. 191 Bauval (1999), p.: 154. 188

fokozottan érvényes.192 Annak korát pl. annak alapján vitatják, hogy a Szfinx testén eróziós barázdák vannak, amelyeket komoly esőzésre vezetnek vissza, és kimutatják, hogy ilyen a würm vége óta ezen a területen nem volt. Csak azt nem veszik észre, hogy a területen állan­ dóak a homokviharok, és a homok szemcsék a Szfinxre hullva az esővízéhez hasonló baráz­ dákat képesek kimarni a lágyabb mészkő testből. A későbbi történelemből jól ismert, hogy az egyiptomiak a környezetükben elfogott, vagy az alárendeltségükhöz tartozó városállamokból begyűjtött rabszolgákat használták a pirami­ sok, hatalmas templomaik építéséhez. Ehhez pedig a területi királyság, a városokon túlmutató birodalmi állapot szükségeltetett. A területi állam a városállammal szemben már komoly ad­ minisztratív irányítást igényel, és ezért nem lehet meg az írás ismerete nélkül. Az egyiptomi­ aknak két féle írásrendszerük volt. Az egyiket föltehetően hozták magukkal – és ez az, ami az Öreg Európa írásrendszerével harmonizál, – a másikat szakrális jelleggel fejlesztették ki. Ez utóbbi egyértelműen képírás, de a képeknek hangértéket adva.193 Az előbbi meg a vonaldísze­ sek írásával harmonizáló, rovás jellegű írás, amelyet aztán papiruszra rajzolva kurzívvá torzí­ tottak.194 Az első területi királyság a Nílus völgyében jött létre Kr. e. 3000 körül.195 Korábban – Kr. e. 3400-tól – már létezett egy önmagát szervező társadalom, amely Gerzen műveltség néven ismert.196 Ekkor már több ezres lélekszámú települések is léteztek, és ezeket összefogva jött létre a Nílus-völgyi királyság, Egyiptom állama. A területi államnak általában van egy fővá­ rosa, azaz a korábbi városállamok közül az egyik vezetőhelyzetbe emelkedik, és itt van az államfő – király, fáraó, császár – székhelye, valamint az államfőt a székébe helyező papi mél­ tóságok telephelye, temploma. Folyamközben a területi állam kialakulását heves harcok, háborúskodások előzték meg, amikor is egyik város igyekezett a másik fölé kerekedni, és annak gazdasági és szellemi erejét a magáéval, a maga uralma alatt ötvözni. Területi királyság azonban csakis Kr. e. 2350-től kezdődően alakult ki, és ekkor is akkád, és nem sumér fennhatóság alatt.197 A területi állam létjogosultságát mindenképp megerősítette, hogy egységesen kellett védekezniük a szomszé­ dos sivatagi területek nomádjai ellen, akik a gazdag legelőnek mutatkozó termő területeket igyekeztek állataik számára hasznosítani. Ezeket az embereket általában sémitáknak ismerjük, ami azonban sem emberi rasszt, sem egységes népcsoportot nem jelent, jóllehet, nyelvük számtalan rokon vonást tartalmaz. Legfőképp azt, hogy a fogalmat általában három mással­ hangzó fejezi ki, és a köréjük telepített magánhangzókkal határozzák meg a fogalom mondat­ beli szerepét, azaz ezek a nyelvek a hajlító nyelvek jellegzetes példái. A területi államok azonban nem igyekeztek a saját határaikon belül maradni, hanem ere­ jükhöz mérten állandó terjeszkedésben voltak. Az egyiptomi állam kezdetben elsősorban délre terjeszkedett, először csak a Nílus nagy vízeséseiig, majd onnan tovább Etiópia felé. Az ak­ kád/sumér állam kezdetben az északi és a nyugati szomszédaival hadakozott, majd igyekezett hatalmát a Földközi-tenger partvidékére is kiterjeszteni. Ezek a terjeszkedések és birodalom­ építési gyakorlat azonban már a következő korszak jellemzője. Ezt a korszakot az ötvözött réztermékek, a bronz határozza meg, és ezért az időszakot bronzkorszaknak nevezi a régészet.

192

Bauval (1999), pp.: 7-23, Lemesurier, (1996), p.: 160. Ennek az elképzelésnek vannak hazai hívei is, valami­ féle misztikus erőknek, képességeknek, több tízezer éves civilizációnak tulajdonítva a piramisépítést, ám ugyan­ akkor Sörös (2001) István könyvében zseniálisan megmutatja nemcsak a piramisépítés titkát, a víz erejének felhasználását a napbárka úszódaruk alkalmazásával, hanem a három nagy ghizai piramis elsődleges szerepét is kijelöli a hajósoknak az akkori kikötő öböl felé tájékozódásában. V. ö.: Sörös (2004). 193 Wallis Budge (1989), pp.: 353-361. 194 Varga (2001), pp.: 280-289. 195 Baines (19932), p.: 32. 196 Redford (1992), p.: 71. 197 Roux (1992), pp.: 146-160 foglalkozik az Akkád Birodalom létrejöttével és a sémi kérdéssel.

A lovas harcmodort ismerő és alkalmazó népek áramlása a Kr. e. 2. évezred derekán elérte Egyiptomot is. Az Észak-Egyiptomot meghódító, és ezzel az Egyiptomi Birodalmat megosztó pásztorokat a történelem hükszoszok néven ismeri. A hükszoszok eredete, nyelvi és nemzeti összetétele bizonytalan. Maga a szó pásztort jelent, és ez volt a fő jellemzőjük: lovas pászto­ rok voltak. Emiatt vannak, akik szkítának tekintik őket. Minthogy megjelenésük meglehető­ sen közel esik mind a hettita, mind a kassita árja arisztokrácia megjelenéséhez, tekintve harci szekereiket, lótenyésztésben jártasságukat, – eredetüket bátran az észak-kelet anatóliai terüle­ tekhez köthetjük. Elképzelhető, hogy kevert népességük egy része hurrita volt. A XIII. dinasztia idején jelentek meg Egyiptomnak a Nílus-delta részén, és foglaltak ma­ guknak legelőket. Hamarosan ennek a területnek az urai lettek, és támadással szorongatták Memphiszt, a fáraók székhelyét. Az egyiptomi gyalogos haderő velük szemben védtelen volt. Így aztán megszerezték Egyiptom felett az uralmat, és másfél évszázadig ők adták Egyiptom uralkodóit (XV. dinasztia), miközben, velük párhuzamosan, de báburalkodó viszonyban a XIV., XVI. és XVII. dinasztia uralkodói továbbra is a fáraó címet viselték. A hükszosz ural­ kodókat nem avatta be az egyiptomi papság, így nem nyerhették el a fáraók isteni rangját ha­ láluk után. A hükszosz uralom végét az jelentette, amikor Ahmóz Memphis környékén kinevelte a harci kocsit kezelni tudó katonaságát, és a lótenyésztést immár meghonosítva Egyiptomban, képes lett arra, hogy a hükszoszokat katonai erővel országából kiűzze. Ez a módosított idő­ számítás szerint Kr. e. 1300 körül történhetett meg. A hükszoszok ekkor visszavonultak a Negevbe, és föltehetően főleg Jeruzsálem környékén telepedhettek meg. A későbbi jeruzsá­ lemi arisztokráciát ők, és az itt szintén ez időben megtelepedett hurriták alkották, akikhez ké­ sőbb a Tutmozid fáraók egyik ágát is sorolhatjuk. Azért lényeges ez az ismeret, mert Jeruzsá­ lem városállama a Kr. e. 7. században az akkor az asszírok által elűzött szamariai menekül­ tekkel töltődik fel a korábbi néhány tízezres lakosságából százezresre, és ekkor alakul itt ki a területi állam Júdea, és egyben a későbbi izraeli hitvilág is itt és ekkor jelenik meg.198 Ahmózzal új dinasztia kerül Egyiptom élére. Az ő korszakuk jelenti Egyiptom aranykorát. Ahmózt követő fáraókat a Tutmozid fáraókként ismerjük, jóllehet, III. Thutmószisz maga nem törvényes örökösként született, hanem erre a papság választotta ki anyja – Hatsepszut – alapján. A Tutmozid fáraók kifejezetten expanzív politikát folytattak, és piramisok helyett elsősorban templomokat építtettek. Kezdetben a Levantin tengerparti sávja mellett hatolnak északra és jutnak el az Eufrátesz partjaiig, ahol a Hettita és a Mitanni Birodalom képezik a további hódítás akadályát. Később a Negev belső útjait is meghódították és így került Jeruzsá­ lem pl. III. Thutmószisz birtokába. Hadjáratának története a karnaki templom feliratán kívül az Ószövetségben is olvasható, mint Dávid király hadjárata.199 Dédunokája III. Amenhotep idején éri el Egyiptom gazdaságának és politikai hatalmának a csúcsát. Ezt az Ószövetségben Salamon király neve szerint olvashatjuk.200 ‘Salamon’ uralkodásának a régészeti emlékei, és így a temploma építésének a leírása ugyanis visszavezet a bronzkorba, föltehetően III. Amenhotep idejére (az ő temetkezési templomába beépített drágakövek, nemesfémek meny­ nyisége szinte megegyezik ‘Salamon templomáéval’).201 A fáraók sorában III. Amenhotep után jelenik meg IV. Amenhotep, aki Egyiptomban Amun tiszteletét lecseréli a saját egyistenhitének megfelelő Atén tiszteletére. Eretnek fáraó ő, Mózes alakja rá vezethető vissza. Ellenben uralkodása alatt megszűnik Egyiptom terjeszkedő politikája, a Birodalom szélén lévő városállamokat sorra foglalják el, veszik birtokba az észa­ ki ‘szomszédok’. A katonai lázadás eltávolítja a már nevét Ekhnatonra (Akhenaten) változtató fáraót és trónjára Tuthankaten – későbbi nevén Tutankhamen – kerül. Ő viszont még fiatalon 198

Finkelstein (2001), pp.: 43-47. Osman (1992), pp.: 3, 88, 108, 134, 142. 200 Osman (1992), pp.: 112, 203-207. 201 Osman (1992), pp.: 216-218. 199

elhalálozik – föltehetően nem természetes halállal! – és ekkor Egyiptom trónjára Aye, Tutankhamen nagybátyja, a hadsereg akkori főparancsnoka kerül. Néhány év múltán azonban ő is eltűnik, és ekkor egy másik hadvezér, Horemheb lesz a fáraó és uralkodik mintegy 25 évig. Ezen időszak alatt igyekszik helyrehozni mindazt a kárt, amelyet a vallási fanatikus Ekhnaton katonai nemtörődömsége okozott. Halálával véget ér az Amarna fáraók korszaka, – velük a XVIII. dinasztia, – és egy újabb katonai fővezér, kerül a trónra I. Ramszesz néven. Korai halálakor fia I. Szeti néven uralkodik, majd Egyiptom leghosszabb ideig uralkodója és legeredményesebb királya, II. Ramszesz következik. II. Ramszesz ugyan katasztrofális vere­ séget szenved a hettitáktól, – Muwatallis királytól a kádesi ütközetben, – azonban ez megte­ remti a két későbronzkori birodalom békéjét, amely több mint fél évszázadig fennáll. Az öreg fáraó halála után rohamosan váltják egymást az utódok, és III. Ramszesz uralko­ dásának 6. évében jelennek meg a tengeri népek Egyiptom partjainál. Velük III. Ramszesz még el tud bánni, de utódainak ezek egyre nehezebben megoldható gondot jelentenek, míg­ nem IX. Ramszesz halála után Egyiptom darabokra szakadt, és az Új Királyság végeztével belesüllyed a Harmadik Közbenső időszak káoszába. Egyiptomban is – a környezetéhez ké­ pest a legkésőbb – megkezdődhetett a vaskorszak. A tengeri népek levantini inváziója azonban már vas fegyverekkel történt, és ezzel a Föld­ közi-tenger keleti medencéjébe és a Nílus partjára megérkezett a vaskorszak. Ugyan Tutankhamon sírjában már volt egy vas tőr, de azt még csak királyi kincsnek tekinthetjük, a vas itt ekkor még nem volt általánosan használt fém. Tömeges formában a tengeri népek hoz­ zák ide a vasat és a vasgyártás ismeretét. Az Egyiptomi Birodalom a tengeri népek invázióját ugyan kivédte, de azt követő időben hamarosan megbomlott az egysége és több kisebb egy­ ségre bomlott. A XX. dinasztia kihalását követő három dinasztia uralkodói egymással gyakran párhuzamosan, az ország különböző részein uralkodtak. A hivatalos időszámítás szerint ez négy évszázadig tartott, valójában nem több mint másfél. Egyiptom ezen idő alatt elveszítette felügyeletét az északi, ázsiai területek felett, és a vé­ gén maga is hódítók áldozatává lett. A levantini (palesztinai) városállamok vagy sorra önálló területi államokká szerveződtek, vagy valamelyik ázsiai hódító hatalmába kerültek. A Jeru­ zsálemtől délre eső területek azonban egészen az asszír hódításig Egyiptom érdekeltségi köré­ ben maradtak, lakosságuk nagymértékben lecsökkent. Így ott egyetlen komolynak tekinthető városállam létezett, Jeruzsálem, de Egyiptom XXV. dinasztiájának kiépüléséig – Kr. e. 712 – ennek és környezetének a lakossága nem érte el a néhány tízezret. Asszíria hódítása ekkor éri el (Kr. e. 722) a Jeruzsálemtől északra elterülő, viszonylag gazdag állam, Szamaria területét, szállítják el annak lakosságát és hozzák létre ott az asszír lótenyésztés egyik állomását.202 A XXV. dinasztiával felálló Egyiptomot azonban hamarosan támadja, és átmenetileg el­ foglalja az asszír haderő. Taharka, majd a XXVI. dinasztiát jelentő Necho, és utóda, Pszammetikusz azonban ellenállnak, tartósan nem hódolnak meg Asszíriának. II. Necho ide­ jén a Jeruzsálem központú Júdea kis állam magát isteni kiválasztottnak hívő királya maga­ sabbrendűségét az asszírok ellen a területre felvonuló fáraóval szemben akarja csillogtatni, aki egyszerűen ledöfte a királyt, ‘Dávid inkarnációját’, ‘Izrael megváltóját’.203 A XXVII. dinasztia idején már a perzsák – Dáriusz hadserege – támadja Egyiptomot és foglalja el. Azonban Egyiptom hatalmi képessége ezek után már soha sem állt helyre. Nagy Sándor már a görög birodalomhoz csatolja, és Kr. e. 332-től kezdődően görög, ill. római hely­ tartók, vagy általuk kinevezettek ülnek a fáraók trónján.

202 203

Finkelstein (2002), p.: 210. Osman (1992), p.: 112, 149, 151, 170.

b) A keletre hurcolt földművesek, keleti kölcsönhatások A késő-jamna műveltség terjeszkedése, elmozdulása és hódítása Kr.e. 2500-tól kezdődően kelet-délkelet felé történt,204 ahogy ezt a 31. ábra szemlélteti. Ekkoriban jelenik meg a Turá­ ni-medence északi részén, majd a Tarim medencében egy alapvetően kaukázusi etnikum, és föltehetően vele a tochár nyelv. Az árja népek – akiknek a forrása valószínűleg a Káspi­ tengertől keletre elterülő sztyeppe vidéke – Kr. e. 2000 körül hódítják meg az iráni területeket, jutnak el Indiába és veszik át a korábban (Kr. e. 1700) összeomlott Harappa műveltség terüle­ tét.205 A Harappa műveltség nyelve minden bizonnyal a ragozó dravida őse volt,206 az árja szanszkrit nyelvet és vallási felfogást a hódítók vitték oda. Erre az időszakra teszi Osetzky is a türk népeknek a keletre való elmozdulását.207 Szerinte a türkök őshazája a Pamír alatt az ú.n. Hiszár műveltség volt. Ebből alakult ki a már ótörök­ nek nevezhető Karasuk műveltség a helyi bronzkor kezdetére, azaz Kr. e. 2000 környékére a Turáni-alföldön, annak keleti területein. Innen billentik ki a keletre tartó pontuszi lovas népek őket Kr. e. 1900-1800 környékén.208 A türk népek keletre tartanak, a Tien San lábánál kettéá­ gaznak: az ogur törzsek északra fordulnak, az oguzok a Dzsungár-kapun át a mongol meden­ cébe jutnak. Az itt lovas-nomád műveltséget folytatók a mongolid elemekkel keveredve alkot­ ják majd azt a türk néptömeget, amely később több népmozgást indít el nyugati irányba,209 és amely a hun hagyományok szerint a hun törzsek forrása. Ugyanakkor Sebestyén, Padányi és még többen a hunok forrásaként a Kaukázus délkeleti területeit – Észak-nyugat Iránt, az Urmia-tavat, a hurriták területeit, azaz a szabirok őseinek területeit, tágabb értelemben véve a Turánt – nevezik meg. A két forrás azonban egymással ellentmondásban van, a kettő együtt nem lehet igaz.210 Ugyancsak ez az időszak teremti meg Kínában a területi államot, és hozza létre az első di­ nasztikus időszak társadalmát. Kínának nem volt rézkorszaka, ide a bronzművesség érkezett meg a Kr. e. 2. évezred elején, föltehetően még a Shang dinasztiát megelőző Hsia dinasztia idején, és ez a bronzművesség típusát, anyagát és tárgyait tekintve a turk népekét tükrözi.211 A kínai társadalom, – bár urakra és alárendeltekre oszlott, – még sem mutatja a társadalom ket­ tőségnek az arculatát. A bronzművességet elterjesztő Shang dinasztia azonban bőségesen al­ kalmazta az állat- és emberáldozatot.212 Az uralkodó elit a saját népességből emelkedett ki, nem pedig hódítókként érkeztek. Ellenben a későbbi japán társadalomnál a mellérendelő tár­ sadalmat egyértelműen a nagy ázsiai hegységektől északra élő lovas emberek hódították meg, hozván a maguk regéit, isteni származástudatát. Ez utóbbiak az észak-ázsiai népek rege- és hitvilágával harmonizálnak.213 Hasonló regéket a finnugor népek regevilága is tartalmaz, de csakis az észak-keletiek, a voguloké és az osztjákoké. Ugyancsak a vogulok és osztjákok hités regevilágában megtalálhatók azok a csillagmítoszok, amelyek az árja népek, az egyiptomi­ ak mitikus világát jellemzik. Mindezek a magyarok hit- és regevilágából konokul hiányoznak. Az örmények nyelve gondot okoz a nyelvészeknek. Indoeurópainak nyilvánították, de nyelvtani nemek nincsenek benne, és a többes számot k-val képezik, ragoznak, nem hajlíta­ nak. Nem tudják, honnan jön a k. De a nyelvet külön ágként kezelik, és a trákokkal meg a ködös frígekkel (phryg) teszik egybe, akiktől csak néhány tucat nevet ismernek, és akik a 204

Roux (1964), p.: 229. Johnson (1995), p.: 62. 206 Götz (1994), p.: 884. 207 Osetzky (1977), pp.: 59-60, 65-66. 208 Osetzky (1977), p.: 65. 209 Osetzky (1977), pp.: 67-68. 210 Padányi ezt úgy oldja fel, hogy a Kaukázus déli területeiről kiszakít egy hun csoportot, és azokat küldi kelet­ re, akik aztán – szerinte – Kr. e. 680-ban a Bajkál-tó mellett hoznak létre hun királyságot. (p.: 199). 211 Osetzky (1977), p.: 64. 212 Blunden (1991), p.: 54. 213 Kazár (1982). 205

Balkánt korábban elözönlő sztyeppeiek utódjaként ismertek, mint uralkodók. Trákiában a lakosság 1%-át alkották! E frígekről még ez sem bizonyos, csakhogy arrafelé éltek, de pászto­ rok és nemesek voltak. Azt is tudják, hogy az örmények eredetileg a Balkánról mentek oda, ahol ma élnek, a tengeri népek inváziója idején. Nekik tulajdonítják a hettiták megroppantá­ sát. Szókészletük nem a sajátjuk, úgymond, hanem fölvett, nagyrészt az irániaktól. De itt ki­ ugrott az igazság, mert a nyelvészek nem tudják, hogy van két nyelv, – és csak ez a kettő! ahol k-val képezik a többes számot. Az egyik a baszk — de ott az örmény elődök nem járhat­ tak, onnan nem jöhettek, az túl messze van, és onnan senki sem jött kelet felé. A másik a ma­ gyar. Nos, a trákok átvonultak a Kárpátok körzetén, a Duna mellett is éltek.

31. ábra. A harci szekér terjedése keletre. 1: Kurgán harci szekér terjedése a dél-orosz sztyeppe felől a Balkánra JE 4000 körül. Belőlük lesz aztán a Mükénéi királyság. 2: Harci szekér Anatóliában, JE 3900 körül. Kései utódaik a hettiták. 3: Harci szekér a Zagroszba: Kassiták JE 3700 körül. 4: Harciszekér JE 3500 körül Egyiptomba: hükszoszok. 5: Pásztor­ népek Iránba és Indiába: JE 3900-3700. 6: Turkok mozgása: J. e. 4000-3800. 7: Szkíták mozgása: J. e. 3000-2900. 8: Tochárok mozgása J. e. 3900 körül. Ők nyomhatták meg a turkokat keletre. 9: A tochárok ágából jöhetett létre a későbbi szkíta, mivel északnak fordult. Vonalkázva az akkori sztyeppei terület.

Amikor az a bizonyos éhségkorszak volt, a Kr. e. I. évezred előtt és kezdetén, akkor a ké­ sőbbi örményeket alkotók a Duna környezetében élhettek, a helyiekre korábban rátelepedet­ tekként – és a kultúrájuk, valamint ezzel párhuzamosan a nyelvük ötvöződött. Amikor jött az éhségkorszak, ezek kerekedtek fel, és vitték az ötvöződött nyelvet – mert nem csak az urak mozogtak, hanem az egész népesség, azaz vitték magukkal a földműves őket szolgálókat. Itt Van tehát a megoldás lényege, hogy nem a magyarok jöttek a Kaukázusból, hanem az örmé­

nyek mentek oda – és vitték a magyar nyelvtöredéket, és ötvöződtek ott a helyiekkel. A töb­ bes szám k jele megmaradt, és nem jelent meg a nyelvtani nem. Nos, a későbbi hunoknak tulajdonított, de a magyarral rokon elemek ekkor kerülhettek oda (szögedies ö-zés, stb.).214 Szóval nem a hunok beszéltek magyarul, hanem az örményeknek voltak akkor még ilyen sza­ vaik is. Ez pedig csakis úgy lehetséges, hogy a magyarok ekkor nem az Ural mellett, hanem a Kárpátoknál éltek. Ez újabb, a Kárpát-medencei magyar eredet és folytonosságot alátámasztó érv.

214

V. ö.: Detre (2008).

IV. A katonai–hatalmi elit. 1. Az alárendelés eredete és északi hiedelemvilága a) Az elvadult kurgán ’műveltség’ háborúi a letelepedettek ellen Az alárendelés megjelenésével és hódító terjedésével kialakuló kettős kultúrák nem jelen­ tik az emberiség ősi kultúráját. Legkorábbi jelei az orosz sztyeppére vezetnek, ahol a Kr. e. 6. évezred közepén jelenik meg az addigi általános emberi műveltségként ismert mellérendelés helyett az alárendelés. Ennek műveltségét a szakirodalom – a sírdombok alapján – kurgán műveltségnek nevezi és ez ugyan alárendelő, de még nem tekinthető kettős műveltségnek. Viszont innen eredő embertömegek szolgálnak a kettős műveltség kialakulását megteremtő egyik összetevőül. Az alárendelő sztyeppei lovas nagyállattenyésztő műveltségek a Kr. e. 5. évezred közepén megmozdulnak és elkezdik a mellettük lévő letelepedett műveltségek területét elfoglalni. Kezdetben fölégetik az azon élők műveltségét, majd a Kr. e. 4. évezred közepétől azokra ráte­ lepednek és kialakítják az uralkodó és az alárendelt népesség kettősségét. Ezeket a régészeti irodalom első és második kurgán inváziónak nevezi. Az ezek eredményeként kialakult ötvö­ ződött, kettős műveltségekben alul voltak a letelepedettek – azaz földművesek, és felül a ráte­ lepedettek – a pásztorok, a nemesek. Az alárendelő alapműveltség jellemzőire tekintve, a nevüket – kurgán – az elit jellegzetes temetkezési módja alapján kapták. A kurgán műveltség kialakulásában meghatározó szerepet töltött be a sztyeppei ló. Félreértések elkerülése végett már most leszögezzük: a ló sztyeppei állat, sem Egyiptomban, sem a Folyamközben nem élt, oda csak sokkal később – a Kr. e. 3. évezredet követően – került be. Azaz amit a kurgán műveltségről elmondunk, annak elemei esetleg megtalálhatók ugyan ezeken a területeken is az alárendelő műveltség összetevőiként, a lovaglás, a lovas pásztorkodás, a lóvontatású kocsi azonban nem. A ló megülésére utaló zab­ lanyom legrégebbi példája Dereivka (Dnyeper alsó kanyar keleti partja) temetőjéből előkerült eltemetett lókoponya, fogain a zabla okozta kopás jellegzetes jegyeivel. Kora kb. Kr. e. 5000. Ahogy ezt Padányi Viktor – ugyan más időszakra téve – alaposan kifejtette: a lovaglás tette aztán lehetővé, hogy az ember az utazását tekintve elszakadjon a vízpartoktól és a sztyeppén kelet-nyugati irányban tömegesen mozoghasson. A lovat megülő sztyeppei nagyállattenyésztő műveltségek kifejezetten férfi központú szemlélettel, harcias életmóddal rendelkeztek és a fegyver – kezdetben a kőkés, később a bronztőr, még később a kard – isteni rangra tett szert.215 A letelepedettek hitvilágára eleddig a lélekhit volt a jellemző, amelynek jelképei a későbbi világelemeknek nevezett tűz, víz, levegő és föld jelképei voltak és amelyek megszemélyesítéséből származtak az alárendelő műveltsé­ gek istenségei. A hitvilág lényegi eleme tehát az istenség, akinek magukat alárendelve rendel­ ték maguk alá a letelepedett népességet.216 Általános volt náluk az emberáldozat, a véráldozat, az önmagáért való harc – aminek immár tehát nemcsak földi szempontjait, összefüggéseit vagy rendeltetését megkülönböztették, hangoztatták. Mindeme jellemzők föllelhetők később az ún. nordikus hitvilágban, azaz a kurgán műveltséget elsősorban ahhoz lehet kötni. Ugyan­ ezeket a műveltségi jellemzőket találhatjuk meg a korábbi kurgán műveltség területein később megjelenő és ott élő szkítákról szóló leírásokban is, istenneveik, vallási rítusuk, temetkezési

215

Innét ered tehát a férfiközpontú társadalom, a patriarchalizmus: S hogy mennyire könyörtelenül kizárólago­ san, esélyt sem adva a régi matriarchalizmus továbbélésének, azt az isteni elvnek a férfiakhoz kötése biztosította. 216 Szükséges volt tehát a földi lépcsőzetes társadalom égi, isteni grádicsokban való folytatása is, ahonnét, azaz a csillagokból aztán az ide érkező lelki vagy isteni létezés e lépcsőkön jött le .

módjuk mind ezt fejezik ki — és mindezek tökéletesen idegenek a magyar népi emlékezettől, műveltségtől. A 32. ábra a kurgán műveltségek színterét, az eurázsiai sztyeppét mutatja. A kép zöld színnel jelzi a sztyeppét. Jól látható, hogy ez a földrajzi övezet a Kárpát-medencétől az orosz síkságon át, a Kaszpi-tenger és az Aral-tó fölött északra vonul és a nagy ázsiai hegylánc észa­ ki részén húzódik a Mongol-medencéig. A zóna legnyugatibb része a Kárpát-medencében a Duna–Tisza-köze és kissé keletebbre a Maros völgye. Ide telepedtek be sorra a sztyeppei lo­ vas pásztorok, miközben a medence dombos, löszös, hegyvidéki területein élt az őslakosság – akikről mi föltételezzük, hogy beszélték a ma magyarnak ismert nyelvet és művelték azt a letelepedett kultúrát, amelynek a terméke a több mint százezer népdal, népmese, a lélekjelké­ pekkel ellátott faragás, aminek lényege a lélekhit és nem annak megszemélyesített változata, az istenhit.

32. ábra. Az eurázsiai sztyeppe térképe.

33. ábra. A kurgán műveltség eredete és európai műveltségek a würm fölmelegedését követő időben. 1: legkorábbi földművelés, 2: Vincsa, 3: lengyeli, 4: vonaldíszes kerá­ mia leg-nagyobb kiterjedése, 5: Tisza, 6: Bojan, 7: Karanovo, 8: bükki, 9: kukutyini (cucuteny-i), 10: folyamközi öntöző, 11: sztyeppei pásztor műveltségek, 12: DnyeszterBug m. észak-keleti határa, 13: Nemuna m. határa, 14, 15: Fekete-tó feltöltődésekor szétszóródott műv.-ek, +: Hacilar, X: Çatal Hüyük.

De a 33. ábrán megmutatott eurázsiai sztyeppe kiterjedés nagy tanulsággal is bír, neveze­ tesen hogy az nem nyúlik le az ázsiai tavak mellett délre, ahol valójában rendkívül száraz idő­ járás uralkodott, uralkodik máig, s ahol nagyobb tömegű állat számára sem elegendő táplálék, sem megfelelő víz nem található meg. Déli oldalon az ázsiai magas hegyekből eredő SzirDarja és Amu-Darja folyóvölgyek (Kizil-Kum) mentén volt csak élet – és ezek táplálták az Aral-tavat. A két tó közötti terület a Kaspi-tóig kifejezetten száraz, több százezres állathor­ dákkal több tízezres népesség áthaladását nem teszi lehetővé. A 33. ábrán vastag nagy nyíllal mutatott területre esik a kurgán műveltség, itt az eredete. Alapvető emberforrásuk a Fekete-tengernek a jégkorszakot követően édesvízi tóvá alakult medencéjének föltehetően északi területe, ahonnan a Boszporusz átszakadásakor (Kr. e. 5500) vonultak északra és telepítették be az orosz sztyeppét. A sztyeppei nagyobb embersűrűségű emberi élet megköveteli az állattenyésztést és a kezdeti birka mellett később a befogott ló és annak birtokában a marhatenyésztés szolgálhatta az ember életét. A párhuzamos letelepedett műveltségek elsősorban földművelésből éltek és ezek többletterméke képezte aztán később a kurgán inváziók hajtóerejét, azaz vonzóerejét, merthogy anélkül telepedhettek rá a földműve­ sekre, hogy azok kipusztultak volna.217 Európában velük párhuzamosan, ám előttük haladva terjedt a vonaldíszes kerámia műveltsége, melynek egyértelmű forrása a Kárpát-medence. A lovaglás és később a kocsi birtokában a sztyeppe kurgán műveltsége Európa meghódítá­ sába kezd – új társadalmi szervezettsége a rabszolga társadalom. A kurgán műveltség invázi­ ója három – vagy Ázsiát is tekintve négy – hullámban történt. I. kurgán invázió: Kr. e. 4500. II. kurgán invázió: Kr. e. 3500. III. kurgán invázió: Kr. e. 3000. Ez utóbbival – Maria 217

De attól kezdve azt a terméktöbblet kisajátították, elvették, megkövetelték adó formájában, azaz ők döntötték el felhasználási, ’befektetési’ módját. És ez sajnos többnyire az ő luxusukat szolgálva elveszett az emberiség átfogó érdekei számára, mégha ez például fegyver alakban szolgálta is valamennyire a fémműves technológia alakulását, s mégha a luxus aranyműves termékeit, ékszereit annyira nyálcsurgatva csodáltatják is ma az ember­ tömegekkel. (A tömegek persze leginkább stabil értéke miatt vágynak az aranyra.)

Gimbutas szavaival élve – gyakorlatilag befejeződik Európa ’indogermánosodása’. A 4. invá­ zió már nem invázió jellegű volt, hanem több lépésben, kisebb csoportok vándorlásával és a lóvontatású harci szekér hadi alkalmazásával valójában Ázsiába forduló inváziót jelent. Ennek kora Kr. e. 1900-1500. Ekkor jut el a lovaglás és a lovas harci szekér Mezopotámiába, majd később a hükszosz hódítás révén Egyiptomba. A kusiták idején ismeri meg Suméria ezt a fegyvernemet és tanulja meg. A lovas pásztorok a Balkánon és Anatólián át kerültek Ázsiába, nem pedig a Kaukázuson keresztül, vagy a Kaszpi-tenger partján, legkevésbé talán annak ke­ leti oldalán. Hiszen az Aral-tó környezete – a két folyó völgyétől eltekintve – nem sztyeppe, hanem si­ vatag, félsivatag, sztyeppe csakis a hegylábaknál található, de az inkább már művelhető sáv volt. Az Aral-tó környezete nem alkalmas négyzetkilométerenként még egyetlen ember eltar­ tására sem, száraz növényzet alig van rajta, még nomádoknak sem ad megélhetést, míg a sztyeppe 2-6 főt tud eltartani egy négyzetkilométeren. Az Aral-tó melletti Khorezm városál­ lamnak fogható fel, de ’művelési’ területe nem terjedt a túl a folyóvölgyeken, és a jégkorszak után e későbbi khorezmi területen – főleg annak déli részén – éltek letelepedett pásztor föld­ művelők, akik aztán a kiszáradáskor az északról jövő nyomás hatására keletnek mozogtak. A keletnek mozgók meg a sztyeppére adtak nyomást, s ott nyugati a mozgás, de ez csak a jelen előtt 3000 év körül lesz komolyabb, aztán fokozódik egészen a Kr. e. 500-as évekig. Később már csak átszáguldanak rajta a mongol-tatár lovasok, de azok is északon, nem pedig a Kárpi­ tengertől délre. Akik a Kárpi-tótól délre mentek, azok aztán a Levantin felé veszik útjukat, nem mentek északra. Sztyeppe van még Irán északkeleti részén is, és vékony sávban a nagy hegyektől észak­ nyugatra, de az jelentéktelen – bár a pásztorvonuláshoz elegendő. Nagy tömegben – törzsi, vagy nagyobb, kocsikkal, asszonyokkal: s nemcsak lóháton katonaként – mozgók számára a déli útvonal nehezen volt járható. Főként nincs kapcsolat a Kaukázustól északra elterülő ré­ szek és az iráni fennsík között, mert itt csak lova katonák tudtak közlekedni – ahogy a szkíták is katonaként törtek oda be, és viszont: később arabok is csak katonacsapatokat vezettek át ott, lóháton. Kínában is vannak sztyeppei területek, de azokra nem mehettek be a lovas nagyállat­ tenyésztők, bár akartak, mert ott kínaiak gyakorolták a hatalmat. A későbbiek – turkok – már a Kaukázus hágóit is használták délre törésükben, ahogy ezt már a szkíták is megtették, ám akkor a Káspi-tó nyugati szélén is levonulhattak – de azok csak lóháton ügetők voltak. Ko­ rábban a kocsikkal közlekedők ezen utakat általában nem használhatták, ezért hogy délre ke­ rüljenek nagyobb tömegben, az Ara- és a Kárpi-tó közötti arid területen kellett (volna) átvo­ nulniuk

34. ábra. Az I. kurgán invázió, Európa rézkora. 1: északi földművesek, 2: megalítok, 3: nyugat-francia földműv., 4: Rajna-Szajna fm., 5: közép-kelet-európai rézművesség, 6: brit fm.. 7: ubaidi városiast megelőző m., 8: dél-olasz f. m., 9: észak-olasz és tirrén f. m., 10: kaukázusi réz m., 11: sztyeppei pásztor kurgán síros m., 12: rézművesség északi határa Kr.e. 3500 k., 13. vastag pontok és nyilak: kurgán temetkezés terjedése, helyi műveltségekkel ötvöződés két hulláma.

A 34. ábrán az I. kurgán invázió terjedése látható (fehér nyilak). Ennek forrása a Kauká­ zustól északra elterülő sztyeppe, céliránya elsősorban a Balkán, majd a Duna mentén halad északnyugat felé. Nem alakított ki kettős társadalmat, hanem a letelepedettek műveltségét fölégette – azok teljességgel védtelenek voltak a támadó lovas pásztorokkal szemben! A lete­ lepedett társadalom vagy pusztult, vagy elmenekült. Menekülési irányuk zömmel a Kárpátok­ tól északnyugatra volt. A 35. ábrán fekete nyíllal mutatott, egy évezreddel későbbi II. kurgán invázió forrása az orosz sztyeppe északi területe, és nem csak délnek, hanem északnak is halad. Ez már nem égeti fel a letelepedett műveltségeket, hanem lassan fokozatosan terjed nyugatra és a földmű­ velőkre rátelepedve kettős műveltségeket alakít ki. Itt láthatjuk a vonaldíszes kerámia művelt­ ségének a különleges mozgását (fehér nyilak): északkeletre, az Urál térségébe vonul! Oda, ahol ma az ún. finnugorok élnek. A legtávolabb vándorlók ekkor kerülnek aztán az Urál mögé és teremtik meg életfeltételeiket a hideg övben. Ők ma az ún. ugorok, azaz vogulok és osztjá­ kok, erősen keverve mongolid elemekkel. A 36. ábrán az európai ötvöződött műveltségeket láthatjuk. Ugyancsak itt láthatjuk a sztyeppei lovas társadalmak Ázsiába vonulásának az útját. A kialakult műveltségekben meg­ határozó a harangedény műveltsége, vele párhuzamosan a megalit kultúráé. Az európai ötvö­ ződött műveltségek: A Kárpátoktól északra a Szvidéri kultúra – itt lesz a későbbi szlávság. Aztán a Germán-alföldön később a kelta műveltséget ismerjük és Közép-Kelet-Európában az orosz sztyeppén a szkíta műveltség jelenik meg. És Nyugat-Európában a harangedényes mű­ veltség terjed, majd ennek nyomában a kelta. Dél-Európában pedig a később göröggé vált pelagéz műveltséget láthatjuk, mely göröggé a dór és ion törzsek hódításával válik. Valamint a Közép-Európában lévő fémfeldolgozó műveltség, amely fehér foltként elkülönült, és nem válik kettős műveltséggé, mert mint fegyverkovács önállóan megmarad.

35. ábra. A II. kurgán invázió. 1: nyugat-európai megalit. 2: szalagdíszes kerámia terjedése, 3: észak-olasz csoport, 4: szalagd. (kottafejes) kerámia forrása, 5: anatóliai kora-bronz korszak, 6: kaukázusi kora-bronzkorszak, 7: dél-olasz, 8: Kárpát-medencei fém-utánzó kerámia (bronz kori), 9: folyamközi városi, 10: kurgán terj. a Kárpát­ medencében, 11: sztyeppei kurgán, 12: a II. kurgán mozgás, 13: szalagdíszeseink me­ nekülése.

36. ábra. Ötvöződött kultúrák, harangedény műveltsége. 1: Megalitok. 2: késő szalagdíszesek, 3: észak-olasz, 4. Unetice, 5. Wessex, 6. El argar, 7: Dunamenti bronz, 8: Harangedény, 9: Városias, 10: kaukázusi bronz, 11: sztyeppei katakomba síros, 12. Somogyvár-Vinkovci, terjedése, 13. harangedény terj.

37. ábra. A III. kurgán invázió. 1: cucuteny-i műveltség. 2: Abasevó m. 3: Rhon-appenini m., 4: tumulus temetkezés m. 5: késői Wessex m. 6. dél-olasz m. 7. kárpáti és balkáni bronzm. 8: Trzciniec m. 9: városias m. 10: kaukázusi m. 11: sztyeppei pásztor gerendasíros m. 12: uráli bronzm. 14: késői Unetice m. 15: észak-keleti bronzm. 16. késői szalagdíszes m. 17 harci szekér terjedés népmozgása, 18: harci sz. európai terj. 19: korai vasművesség. Szaggatott vonal: bronzműv. határa. Pontos nyíl: egyiptomi XIX. dinasztia hódítása. Észa­ kon: erdei halász-vadász.

A 37. ábrán a III. kurgán inváziót láthatjuk, amelynek ugyancsak volt szerepe a kettős műveltségek kialakulásában, ill. továbbélésében. Az invázió elsősorban a Kárpát-medencén ment át, de ennek következménye a Balkán később ismert műveltségeinek – mükénei – a ki­ alakulása, majd ennek záró eseményeként fogható fel a tengeri népek inváziója, melyben a Földközi-tengeri városi műveltségek megroggyantak, részben el is tűntek. Pl. a hettiták össze­ omlásáért azt a Balkán északi területeiről, a trákok körzetéből indult népcsoportot teszik fele­ lőssé, akik aztán a mai Örményországba telepedtek be, majd szókészletüket iránira lecserélve a ma az indoeurópaihoz sorolt örmény nyelven beszélnek.218. Az ábrán szaggatott vonallal a korszak végén a bronzkészítés határát ábrázoltuk. Mondottuk, hogy a harang alakú edények népe 4600 éve Somogyból indulva NyugatEurópa meghódítását, indoeurópaizálását teljessé tette, de mivel a velük kapcsolatos génmu­ tációs jelző219 a Kárpát-medence génállományából most hiányzik, a kurgán műveltséggel kap­ csolatba hozott génmutáció220 sem feltétlen jelent embertanilag kurgánt, hanem kis létszámú elitet, és feloldódhatott a nép zömében.

b) Magasabbrendűségi tudat és északi hiedelemvilág A gravetti kor előtt még csak a Kaukázus északi részén tartózkodó, a jégkorszakvégi föl­ melegedés után pedig a vízözön katasztrófáig a Fekete-tónál élő embercsoport és később vi­ selt dolgai tehát nem is oly régiek az emberi ősiség százezer éveihez képest, s egyáltalán nem az örök emberit példázzák, hanem inkább elfajulásnak tekintendők, hiszen csak 7500 éve je­ lentek meg a sztyeppén kurgán műveltségként A Fekete-tótól északra kiáradó jamna, később 218

Holott – mint fentebb mondtuk – nincs nyelvtani nemük, az igeragozásukban a magyarral azonos ragokat használnak és a baszkok, ill. a magyarok mellett az egyetlenek, akik a többes számban a k-t (vagy kemény ch-t) használják. 219 Az M26 vagy Eu8. 220 Eu8.

kurgán műveltség emberei a gravetti műveltséget hordozók távozása után, a jégkor végét a Fekete-tenger északi partvidékén érték meg, és a fölmelegedés után szóródtak szét. Majd Eu­ rópa korábbi lakóira történő kurgán rátelepülés révén alakult ki az indogermánnak nevezett alakjuk. Ennek egyik eszmei-ideológiai megnyilvánulása a kardkultusz. A szkíták egyenes utódai az alánok leszármazottai, az oszétek,221 és ők, a kardot istenítők, a kovácsot is istenítették — és a sztyeppén nincs fa, hogy kovácsolni lehessen.222 Ez lehetett a szkíták korlátja is: nem volt korlátlan mennyiségű nyílhegyük! És ugyanezért azokat, akiktől beszerezték, azaz fémműves elődeinket is isteníthették, s ami lényegesebb számunkra, hogy szerepkörükben meghagyták. Mert az isteni szimbólum kard imádata tehát a sztyeppei kultú­ rákban igen mélyen gyökerezik.223 A kardimádat Sulimirski szerint az iráni nyelvű pusztai népeknél egészen szokványos. Ennek igazolására Hérodotoszt idézi, miszerint az észak­ pontuszi tartomány szkítáinál a vaskardot, a ’szkimitárt’ a hadisten, a szkíta Árész224 képmá­ sának tekintették. Amint Claudius Marius Victor 5. századi marseillesi rétor is Alethia225 című művében említést tesz az alánok ’primitív’ vallásáról, hogy a korabeli alánok áldozatokat mu­ tattak be őseik tiszteletére, és a kard az ősi alánok vallásában is központi helyen állott. Sőt a kard sokkal több ajándékot kívánt, mint más istenségek. Arésznak hadifoglyokat is áldoz­ tak.226 Bachrach a kardkultuszt még a nem indoeurópai hunoknál is kimutatja, mivel azt átvet­ ték alán-szarmata szomszédjaiktól.227 A kardkultusz aztán az 5-6. században a Nyugat-Európába telepedő alánokkal megérkezett nyugatra is. E kereszténység előtti alán-szarmata vallás a csupasz kardot, ill. az általa képvi­ selt természetfölötti erőt központi helyre tette.228 Sőt, itt már csak az a harcos sajátíthatja el tökéletesen hivatása művészetét, aki képes kardot kovácsolni magának. S jóllehet a kőbe zárt kard motívumának e vetülete a keresztény kort megelőző időkből való, nem jellegzetesen alán-szarmata eredetű. Inkább a széles körben elterjedt észak-európai kovácsszimbolika meg­ 221

Littleton (2005). Lásd az 1. ábrán az érdekes nyugati összefüggéseket: Arthurról, Lancelotról és Batrazról szóló legendák feltételezett kialakulási menete szerint az északkelet iráni alaptípus három alakban, illetve időben fejődött to­ vább: a szkítáknál, a jazigoknál (szarmatáknál) és az alánoknál. A szkítáknál a ’szkíta Árészig’, a jazigoknál Arthurig, és az alánoknál két, nyugati és keleti részre oszlott. A galliai alánoknál jelent meg Lancelot, és az oszéteknél Batraz. Lásd Littleton (2007), p.: 32. Vesd össze: „…a középkori Arthur-legendák az időszámításunk előtti első évezredben az ősi Szkítiában virágzó epikus hagyományban gyökereznek…” (Littleton [2007], p.: 27.) „Batraznak, az oszét hősök, a nártok vezérének Arthurhoz hasonlóan varázserejű kardja van.” (Littleton [2007], p.: 27. V. ö.: Dirr (1912), Dumézil (1930), (1965). 223 Hérodotosz 4.59 62; de Sélincourt 1972:290-291. 224 Sulimirski (1970), p.: 36; Hérodotosz 4.62; de Sélincourt (1972), p.: 190. 225 Schenkl (1888), pp.: 335-498, II. 189-200; Bachrach (1973), p: 31-32; Courcelle (1948), p.: 221. Werner (1956), p.:16 a marseilles-i alán temetések bizonyítékairól ír. 226 Az emberáldozat másféle rendben történt, mint az állatáldozat: minden századik férfi fogoly fejére bort öntöt­ tek, nyakát tál fölött elvágták, a tálat vérrel a halomra tették, s a kardot vérrel öntözték. E gyakorlat hatással lehetett a legendákra, ahonnét a vérrel telt Szent Grál edény, ill. kehely történetei kifejlődtek (Vö. Littleton [2005] 8. és 9. fejezetet). 227 Bachrach [1973], p.: 111. Szoros tagolásában az egyes mesék sokkal inkább a három nemzetség lakóhelye szerint oszlanak el (földműves, állattenyésztő és harcos). 228 A kardot itt már nem földbe szúrva ábrázolták, hanem kőbe zárva. A kard egyfajta világtengely (axis mundi), szent, központ, ahonnan a törzs származik. A szent kardot a kőből kihúzó aktus a harcost elválaszthatatlanul összefűzi a szent kiindulóponttal. Egyúttal felruházza a fegyver természetfeletti erejével és teljes jogú harcossá teszi. (S aztán a kőbe zárt kard a legtöbb nyugati, azaz arthuri szövegben módosul, mert a kard kovácsüllőből áll ki, s az üllő van kőbe ágyazva. Lásd Cowen [1969], 1:16. Az Arthour és Merlin, ahol üllőről nincs szó, kivétel, a jelenetben „a földön nagy kő hevert”, melyből „egy szép míves kard kiállt.” Lásd Cowen [1969], II. 27-29; vö. Weston [1910a], p.: 119. Az üllő szerepét Udo Strutynski azzal magyarázza, hogy a Nibelung-énekben Siegfridet egy Mime nevű isteni kovács beavatja a fémmegmunkálás titkaiba, mely tudás révén a hős úgy jut a varázskard birtokába, hogy maga készíti el a fegyverét, amivel azt is igazolja, hogy már igazi harcos. Megjavítja a kardot, melyet apja, Siegmund húzott ki egy fából, miután a kardot Odin lándzsája kettétörte. Lásd Davitson [1964] p.: 49. Az Arthur legendakörből Perceval kardját és a törött Excaliburt a Tó Hölgye cseréli ki Arthurnak.) 222

nyilvánulása.229 Valószínűsíthető, hogy az alánoknál és a szarmatáknál is ugyanez a hagyo­ mány élt. S ez mind a széles körben elterjedt észak-európai kovácsszimbolika megnyilvánulá­ sa. S ahogy a kőbe zárt kard történetét a hadistent földbe szúrt karddal tisztelő galliai alánok vallása átalakította, ugyanúgy a Grál legendák kialakulását a varázskupáról szóló történetek hatásának tekinthetjük.230 Ugyanakkor általános jelentősége is van annak, hogy a kardkultusszal együtt megjelenő el­ nyomó gyakorlat eltorzult műveltségből ered. Hiszen így a hierarchikus társadalom létrejötte, az emberölés és a háború megjelenése nem eleve az emberi természetből fakad (korábban ismeretlen is volt), hanem a körülményekre adott elégtelen műveltségi válaszként tekinthető. A letelepedett alkotó jellegű emberi társadalmi gyakorlat és a támadó, romboló jellegű és eredményű vezérség, harcias műveltség és hódító civilizáció az európai és a világterületen is összeütközött, egymásra hatott és alakította, befolyásolta Európa és a világ sorsát. Ennek eszmei vetülete is bonyolulttá vált, és csak kitartó elemzéssel tehető tisztába, mert a felsőbb­ rendűségi és kiválasztottsági tudat érvényesítéséhez alkalmazott, vallási gyakorlattá vált ideo­ lógiai támaszt a hatalom mindig ötvözte a helyiek, a meghódítottak ősi emlékezetével és re­ gei, eposzi alakká alakítva engedte csak tovább. Ezért az európai kurgán és az ázsiai késő-jamna eredetű inváziók következményeként mu­ tatható, mutatandó be több, eddig szervesnek (természetesnek) hitt változás (emberi elfajulás) — ám az a műveltség, amely kivonva magát ebből a torzulásból megőrizte eredetiségét, felér­ tékelődik az emberség és emberiség szempontjából: ezért kiemelkedő jelentőségű az őskőkor óta Európában a Kárpát-medencei ember, a bükki műveltség elterjedése, gazdasági és kulturá­ lis hatása, különösen a fémművesség és a földművelés terén, valamint az egységes társada­ lom, az egyenrangú emberi együttműködés gyakorlatának megőrzése részünkről. Viszont az egyenrangú együttműködés az emberiség azonos megnyilvánulását eredményezi azonos idő­ ben, azaz a fejlődési spirál mesterkélt fogalom: az ember és a világ nem lineáris, a megoldás mindig az éppen fönnálló körülményekre adott helyes választ jelenti. Azaz a rossz válasz nem megoldás, mégha csak igen sokáig annak látszik is egy kisebb rész számára, de nem az egész emberiség hosszútávú élete számára! Ezért leleplezendő és megszüntetendő az alárendelés romboló hatása, illetve gyakorlata. Ugyanakkor várható és természetes, hogy a mellérendelési elvnek megfelelően, szabadon elterjednek majd világszerte a jó megoldások az emberiség mai nagy nehézségeinek legyőzésére, amelyek egy részét a tudomány már meg is találta, de az ilyen szabad légkörben méginkább meg fogja találni. Amint a múltban is történt, de akkor a mellérendelő jellegű emberi hatékonyság több föld­ résznyire kiterjedését követte az alárendelő hierarchikus társadalom kiterjesztése ugyanezekre a területekre: ennek sorában a kurgán európai inváziói után a kurgán utód késő-jamna harcias lovas műveltség ázsiai hódításai következtek a Turáni-alföldön, az Iráni-fennsíkon és Mezo­ potámiában, majd Indiában, s később effajta hatalmi szervezet Egyiptomban is megjelent. Ugyancsak ennek terjesztését szolgálta az ázsiai nagy birodalmak érintkezése Európa déli részeivel, ami katonai hódításokat, összecsapásokat jelentett, valamint eszmei ráhatásokat is, vallások és ideológiák terjedését, terjesztését. A legfőbb ideológiai befolyás a kinyilatkozta­ 229

E szimbólumrendszer jelenik meg a Kalevalában Wayland kovács történetében, és egyéb olyan regékben, ahol isteni vagy félisteni kovácsok őrzik az ércet fémmé alakító mágikus tudományt, s annak művészetét, hogy a harcosok miként alkalmazhatják e tudást a gyakorlatban. Így például Arthur kihúzza a kardot az üllőből, s Perceval szinte ’újrakovácsolja’ a Grál-kard törött darabjait, amikor összeilleszti őket. A kovácsmesterség jelké­ péből kovácsolja meg a saját kardját, és Siegfriedhez hasonló jártasságot mutat a mesterségben. 230 Az alán hitben a kupához és egyben a hordozó nárt-családhoz kötődő fő istenség a Napisten. A kupa az Alagáta-nemzetségről, az uralkodói szereppel felruházott nárt-családról a Borata családra, a marhapásztor nem­ zetségre szállt. Lásd Littleton és Thomas (1978), p.: 517. Az utóbbi nemzetséghez társuló istenek a tűzhely és a víz istensége, melyeket a nárt mondákban Szatana, ill. Batraz/Don Bettir képvisel. Lásd Abaev (1960), pp.: 12­ 14. Dumézil megjegyzi, hogy noha a nártoknál a hadistenhez az Ahszartaghta-család, vagyis a második szerep­ kör nemzetsége kötődik, a többi nemzetség csöppet sem kevésbé harcias. Lásd Dumézil (1930), p.: 19.

tott vallások elterjesztése révén valósult meg, a hellenista és a római birodalom európai hatá­ sának következményeit pedig máig érezzük. S ugyaneme folyamat része a sorozatban támadó harcias műveltségek, hatalmi elitek felbukkanása Kelet-Európában. Valamint ebbe illik az európai hatalmi–ideológiai terjeszkedés a keresztes háborúktól a földrajzi felfedezésekig és az egész világ gyarmatosításáig. Így ma globális emberi hatékonyság és etikai megosztottság jellemzi az európaiakat és az emberiséget: az alárendelő, hierarchikus hatalmi örökség főként a nyugat-európai hatalmi elit és annak érdekköre öröksége, amely a mai társadalmakat is sajátos helyzetben tartja, az embe­ rek meghatározott tudatában nyilvánul meg, azaz még mindig működik az intrikák, háborúk, hódítások, sőt a gyarmatosítás gyakorlata. Létezik azonban a mellérendelő, egyenrangú test­ vériség eszméje, és gyakorlatának történelmi emlékezete: létezik még az egyenrangú mellé­ rendeléses felfogást és nyelvet őrző magyarság, a Szent Korona és Tana, a Szent királyok emléke, a Mária Országa hit, és a trianoni végzet megállításának szándéka.

2. A sztyeppei katonai elit megjelenése és tulajdonság vál­ tozásai Mint láttuk, Európa jégkorszakot követő valóságos benépesedésével párhuzamosan, kez­ detben a Balkán északi részén, majd Európa északi felén, tehát a kurgán inváziók ’eredmé­ nyeként’ alakultak ki a későbbi indeurópainak nyilvánított, azonban lényegüket és valóságu­ kat tekintve két eltérő szemléletű műveltség ötvöződésével kialakult kettős társadalmak. A pontuszi sztyeppén a jégkorszak utolsó felmelegedését követő évezred során kialakult kurgán műveltség alapvetően pásztor társadalmat jelent, ahol az emberölő fegyver isteni jelleggel viszonylag hamar (Kr. e. 5500 körül) már megjelent és hamarosan a lovaglás tudománya is felismerhető ott. Hitvilága a nordikus, társadalmi elképzelése a tripartitumot tükrözi. Ebben az időszakban mozdul meg eredeti helyéről és indul el Európa letelepedett társadalmai felé, és azokat kezdetben fölégeti, majd második hullámában már rájuk telepszik, ötvöződik velük, és ettől kezdve beszélhetünk ezen a területen kettős műveltségekről. A letelepedett társadalmak is megmozdultak és igyekeztek elmenekülni a hódítók elöl, de ha ez nem sikerült, akkor né­ pességük meglehetősen lecsökkent és az új társadalom alantas rétegévé váltak. A Kárpát­ medence löszös, a földművelésre alkalmas dombos területei azonban – mind a Medencén be­ lül, mind azon kívül, a Dunántúl kivételével – nem estek a hódítások áldozatául, megőrizték mellérendelő műveltségüket. Föltehetően azért, mert fémeket tudtak előállítani és megmun­ kálni, mialatt már a kurgán embere, és a későbbi szkíták is, isteni tiszteletben részesítette a kardkovácsot.

a) A tőlünk erősen eltérő szkíták A szkítákról annyit bizonyosan tudunk, hogy nem képeztek egységes népet, nemzetet, hi­ szen kettős kultúrát alkottak: 1. a hatalom birtokosai, a lovas katonák – őket nevezhetjük szkí­ tának, kiemelten uralkodó törzsüket, az ún. király-szkítákat. 2. az alattuk élő, a katonanépet kiszolgáló népesség. Ez a kettős műveltség volt jellemző a szkíták korában mindenütt, kivéve a Kárpát-medence Dunától keletre és északra eső részeit. A korszak többi európai műveltségét a kettős kultúra jellemezte, ahogy majd aztán a Kárpát-medencei magyarságot is a ’honfogla­ lás’ utáni időkben, de felbukkanását is csak a hun időktől kezdve lehet itt igazolni, korábbról nem. A szkíták Európa vaskorszakának a meghatározói – a keltákkal együtt. Utóbbiakkal egy időben jelentek meg és majd nagyjából egy időben tűnnek is el Európa népességi színpadá­ ról.231 S míg a kelták a kontinens nyugati felét uralták, a szkíták a keleti felén egészen KözépÁzsiáig megtalálhatóak voltak. A megjelenésükre, a mozgásukra esetleg hathatott a Kr. e. 900

231

A Kr. e. III. században.

körül kezdődő, a sztyeppe időjárását hidegebbre és szárazabbra változtató ‘mini’ jégkor­ szak.232 Az orosz sztyeppéről a Kr. e. II. évezred folyamán számos törzs, lovas-pásztor ‘nép’ távo­ zott és jelent meg ekkoriban elsősorban a Káspi-térségtől dél-keletre, és alakította át mind a Közel-Kelet, India, mind pedig Egyiptom társadalmát és teremtette meg ezek nagy részében a kettős társadalmat. Egyedül Egyiptomnak sikerült a rátelepedő uralkodókat akkor kiűznie és hagyományos társadalmi felfogását korszerűsítve megújulni. Az orosz sztyeppe azonban nem ürült ki, pásztor népessége megmaradt, és ez időtől kezdve ismert a területet birtokló lovas nagyállattenyésztők neve. Ők voltak a kimmerek. Szokásaik, hitviláguk, harciasságuk megfe­ lel mind az elődeiknek, a kurgán temetkezést folytatók egymást váltó rétegének, mind pedig a sztyeppe későbbi urainak, a szkítáknak. Amikor a Kr. e. az első évezred elején a lehűlő időjárás miatt megindult egy pásztor­ társadalmi mozgás a mongol sztyeppékről nyugati irányban, a pontuszi sztyeppéről az addig a sztyeppét uraló kimmereket a szkíták szorították ki a hatalmi elit szerepköréből. A kimmerek hatalmuk vesztésekor elsősorban dél felé próbáltak kitörni a sztyeppéről, majd a Pontusz déli felén, a hajdani Hettita Birodalom észak-nyugati területére távoztak. Vezértörzsük pedig a Kárpátokon belülre költözött, az Alföld északi sztyeppe jellegű területein települtek meg és olvadtak be viharos gyorsasággal az őslakosokba. S szkíták önmegnevezése – szaka – szarvast jelent,233 görög nevük – szkíta – pedig föltehetően egyik királyuk: Colaxais, ill. Skoloti görö­ gösített neve.234 Az Ószövetség könyveiben Askenáz néven szerepelnek, akinek az apja Gomer – és valóban a szkíták a kimmerek helyét már elfoglalták az Ószövetség megírásának idején.235 A szkítákat a korábbi, Aral-tó környezeti legelőikről, szállásaikról viszont a masszagéták mozdították ki, és ekkor jelennek csak meg a pontuszi sztyeppén. Előbb a Kaukázustól észak­ ra elterülő egész sztyeppét uralják, hatalmukat mind a sztyeppei, mind pedig a löszös domb­ vidékre és az erdős területekre is kiterjesztve egészen a Kárpátokig.236 Hatalmuk teljében a Kárpát-medencétől Kínáig alkotnak ‘birodalmat’.237 László Gyula szerint azonban “mégsem szabad valami hatalmas, egységes birodalmat feltételeznünk, inkább arról lehet szó, hogy a nagy kelet-nyugati kereskedelmi út mentén élő állattenyésztő-földművelő népek nagyjából egységes életmódját a kereskedelem révén gyorsan szétáradó egységes művészet és eszköz­ készlet elégítette ki. Így aztán – helyileg továbbfejlesztve – egymáshoz hasonló, de együttesé­ ben mégiscsak elkülönülő csoportok alakultak ki.”238 A 38. ábrán szemléltetett ötvöződött műveltségek közül a szkíta alkotta ebben a korban az orosz sztyeppe – főleg annak keleti szakasza – műveltségét, akinek a hatalma a Dnyeper vo­ naláig terjedt. Attól nyugatra csak a szkíta összeomlást követően kerül talán egy törzsnyi em­ ber — és telepszik be a Kárpát-medencei sztyeppe északibb területeire. Nyugaton a kelta mű­ veltség uralkodik. A kettő között van egy fehér folt, ahol ebben az időszakban – és még más­ fél évezredig – nincs kettős kultúra, van viszont fémfeldolgozás — és ezt tekintjük mi ma­ gyarnak. Az ábrán fehér nyilakkal jeleztük a kelták terjeszkedését. Maradványaik alapján egy­ egy klán, vagy töredék törzs, és nem egy valóságos nép vándorlását jelentik. A szkíták heterogén képletűek,239 alapvetően három társadalmi réteg ismerhető fel a róluk szóló híradásokból: a király szkíták alkották a hatalmi elitet, volt egy közbenső katonai réteg, és rajtuk kívül volt a letelepedett, földművelő-állattenyésztő népességből alkotott alsóbb ré­ 232

Taylor (1998), p.: 380. László (1974), p.: 104. 234 Taylor (1998), p.: 381. 235 Redford (1995), p.: 404. Bunyevácz (2007), p.: 89, Szent Jeromosra hivatkozva Mágógot tekinti szkítának. 236 Taylor (1998), p.: 380. 237 László (1974), p.: 99. 238 László (1974), p.: 99. 239 Taylor (1998), pp.: 375-376. 233

teg. Ez a társadalmi tagozottság megfelel a tripartitumnak, ami később mind a hindu, a kelta mind pedig a germán társadalmat, ill. az egész későbbi középkort jellemezte. Tulajdonképpen szkítának vezető rétegük, az ú.n. király-szkíták tekinthetők, a többiek akár egészen más nyel­ vűek, emberi hovatartozásúak is lehetnek. Elsősorban a kor lovas társadalmától az új, rendkí­ vül hatékony fegyverük, a visszacsapó íj és a lóhátról való hadakozás képessége különbözteti meg őket. Kifejezetten katonanépek voltak.

szkíta kelta magyar

38. ábra. Ötvöződött kultúrák, Európa vaskora. 1: hallstadti műveltség, 2: Le Tène m., 3: kelták, 4: illírek, 5: Pártus birodalom, 6: görög, 7: lovas-nomád, 8: Római birodalom, 9: et­ ruszk. 10: örmény-grúz, 11: szkíták, 12: ananyínói m., 13: a Római birodalom határa. 14: lovas-pásztor m. terjeszkedése, 15: kelták terj. Irányai, 16: kelta m. határa.

A szkíták eredetét sokan pamírinak, altájinak, mások – köztük többen a magyar őstörténe­ lemmel foglalkozók közül – turáninak vélik. Alapvetően azért van ez a bizonytalanság, mert a szkíták nem hagytak maguk mögött értelmezhető feljegyzést, így nyelvük valójában ismeret­ len. A görögök által feljegyzett törzsi, vagy uralkodói nevek is csak óvatos becslésre adnak lehetőséget. Ezekből csakis az látszik, hogy az indoeurópai népek által imádott istenségeket tisztelték, ezért nagy a valószínűsége annak, hogy nyelvük sokkal inkább abba a nyelvcso­ portba tartozik. Az alánokat a mai oszétek a saját elődeiknek tekintik,240 az alánokat pedig szokásaik, hitviláguk és területi elterjedésük alapján a szkítákra vezetik vissza. Az oszétek nyelve nem ragozó, azaz az indoeurópai nyelvcsoporthoz tartozik, annak az iráni csoportjá­ hoz, ahová a perzsa, a kurd, a tadzsik, a pashto és a baluchi is tartozik.241 Götz, Padányi, Badinyi, legújabban Sípos és Bunyevácz igyekszenek a szkítákat sumér utónépként feltüntetni.242 Erre vonatkozóan azonban nagyon kevés az adat. Mások egyszerűen iráninak tekintik őket, ami gyakorlatilag nem jelent többet, mint közép-ázsiait.243 Az orosz sztyeppén Kr. e. 1000 körül bukkanhattak fel, de az első görög híradás róluk Kr. e. 700-ból származik. Eredetmondájukból az anya-centrikusság érződik ki. Olyan föltételezés is ismert,

240

Littleton (2005), pp.: 71-74. Crystal (1997), p.: 300. 242 Pl. Götz (1994), pp.: 58-59. A szkítákat az andronovói műveltség nyugatra vándorolt folytatásának véli, és az andronovóit pedig déli sumér gyarmatosok műveltségének (pp.: 1003-1004). Bunyevácz (2007), pp.: 88.-n ezt írja: „A sztyeppék, ahol a szkíták feltűntek, a turáni, belső-ázsiai, a ragozó nyelvű népek által lakott vidékek.” 243 Ascherson (1996), pp.: 115-122, Kovács (1997), p.: 29. 241

hogy korábban – a görög érintkezés előtt – a nő akár katona (amazonok) is lehetett.244 A ké­ sőbbi társadalmi szerkezetüket tekintve a nő elveszítette vezető (egyenértékű) szerepét, és a férfinak már alárendelt, leginkább temetési kellékké alakult!245 A király szkíták246 népcsoportjukat tekintve valószínűleg indoeurópaiak voltak. Hosszú fe­ jű nép, kaukázusi embertípus.247 Ugyan Childe azt tételezi fel róluk, hogy türkök,248 merthogy a szkítákat elsöprő szarmaták szerinte bizonyosan árja népek voltak. De ez csak azt a nem bizonyított szemléletet tükrözi, hogy ‘testvér’ népek egymást nem törik le. Ez alapvetően nincs így. Padányi, Götz, Badinyi249 a méd–szkíta azonosság alapján állva türk, sőt ‘sumérfa­ jú’ népnek tekintik a szkítákat. Érvelésük leginkább arra épít, hogy a szkíták, a hunok, az ava­ rok, és a türk népek azonos harcmodort követtek, életformájuk is hasonló (lovas, pásztor) volt, és ezzel indokoltnak érzik mind az etnikai, mind a nyelvi azonosságot, folytonosságot. Héro­ dotosz szerint éppen a médek űzték ki őket Iránból, amikor oda betörtek.250 Kovács Vilmos mégis egyértelműen irániaknak tartja őket, és szóelemzéseket hoz fel ennek indoklásául.251 A szkíták vezették be a hadviselésbe az ú.n. visszacsapó íjat,252 ami egészen a puskapor koráig az egyik legfélelmetesebb, messze hordó fegyver volt, különösen lóhátról, ezért a lovas hadviselésben szinte legyőzhetetlenek voltak. A király-szkíták lakóterülete a Dnyeper és a Don között volt,253 temetkezési helyük zömmel a Donyec északi medencéjében lehetett.254 Sírjaik a kurgán hagyomány folytatásai. A királlyal eltemették ágyasát, fő lovászát, szakácsát, kincstárnokát, több szolgáját. Ezek az emberáldozat nyilvánvaló jelei. Eltemették még a ki­ rállyal a harci szekérét és lovait is,255 ami ugyancsak a korábban ugyanitt élő kurgán emberei­ nek a temetkezési szokása volt. A harc volt az elemük, a kard az istenük, akárcsak a későbbi nordikus kultúra embereinek. Életük mozgó, állattenyésztő életforma volt.256 A király min­ denható úr, az alárendeltség természetes volt közöttük. A katonarétegben nem számított em­ bernek az, aki nem ölt. Legyőzött ellenfelüket lefejezték, megskalpolták és a skalpot dicső­ ségként a nyeregkápához erősítve hordták magukkal.257 Műveltségük erősen vita tárgya. Orvosaik nem voltak. Ha a király pl. megbetegedett, akkor a jövendőmondóik (próféták) megneveztek egy vezéregyéniséget, és az ő állítólagos hűtlensé­ gét tekintették a betegség okának. A vezér általában tagadta a hűtlenséget, és ekkor újabb jö­ vendőmondókat kérdeztek meg az ügyben. Ha azok is egyetértettek a váddal, akkor a vezért lefejezték. Ha nem, akkor a jövendőmondókat, teljes családjukkal egyetemben kegyetlen mó­ don kivégezték.258 A görög történetírók szerint a szkíták nem gyűjtöttek kincset és nem tűrték a leigázást. Ez csak részben vonatkozhat a király-szkítákra, akik hódító politikát folytattak és a sírjaikból 244

Taylor (1998), pp.: 395-397. Taylor (1998), p.: 391. Ugyanakkor közismert a magyar házasságban a nő egyenrangú, feleség mivolta. 246 László (1974), p.: 101. 247 Persze ez nem föltétlenül biztosan igaz, ugyanis a szkíták már gyakorolták a fej eltorzításának a gyakorlatát, amikor a gyerekek fejét, amíg képlékeny a csont, eltorzították. Ennek egyik oka az lehetett, hogy az arcból ne álljon ki az orr, mert harcban úgy sérülékenyebb. Ezt a fejtorzítást később az alánoknál és a hunoknál is megta­ lálhatjuk. 248 Childe (1926), p.: 39. 249 Padányi (1989), pp.: 240-242., Götz (1994), pp.: 833-838., Badinyi-Jós (1996), pp.: 109-110. 250 Herodotos 4:4, p.: 218. 251 Kovács (1997), pp.: 30, 425-427. 252 Taylor (1998), p.: 381, Kiszely (1996), p.: 716, László Gyula Isten ostora , Népszava, 1973, április 28, idézi: Kovács (1997), p.: 55. A Bethlen (1996) Honfoglalás CD, Képek, Fegyverek, Visszacsapó íj. címszó alatt mutat­ ja be László Gy. rekonstrukciós rajzát. Lásd még Glatz (1996), p.: 41. 253 Herodotos 4:57, p.: 233. 254 Herodotos 4:71, p.: 237. 255 Herodotos 4:71. p.: 238. 256 László (1974), pp.: 100-104. 257 Herodotos 4:64, p.: 235. 258 Herodotos 4:68-69, pp.: 237-238. 245

hatalmas aranykészlet került elő. Elsősorban déli irányban hódítottak, nyugatra nem. Nyugat felé ugyan összeütközésbe keveredtek a keltákkal, de a köztük lévő határ sokáig állandó ma­ radt (Kárpát-medence, Lengyel síkság). A meghódítottakat azonban nem ‘igázták le’. Katonai védelmet biztosítottak nekik a szomszédos katonanépekkel szemben. Ennek mindenképpen valamiféle racionális gazdasági háttere lehetett: a letelepedettek ellátták az uralkodó elitet a nekik szükséges cikkekkel: élelemmel, fémmel, fegyverekkel, valamint arany tárgyakkal és rabszolgákkal.259 A végső összeomlásuk előtt az asszíroknak, azaz Sin-Sharishkunnak 614­ ben katonai segítséget nyújtottak a Nabopolesszar vezette méd–babiloni támadás idején.260 Uralmuk végén Kercs (Panticapaeum) fővárossal alapított Boszporiai királyságban a görög aranyművesség az iráni ízléssel kombinálódva mutatta azt a hatalmas gazdagságot, amit így felhalmoztak.261 Asszíria összeomlása után a perzsák, majd később a macedónok szemet vetettek a szkíta területekre. Dárius Kr. e. 512-ben hadjáratot indított ellenük a korábbi szkíta betörésekért büntetésül. Hidat építtetett a Boszporuszon, felvonult északra a gateai területeken, ugyancsak hidat építve átlépte az Ister (Duna) vonalát és innen próbálta meg katonailag megverni a szkí­ tákat. Hadserege Herodotos szerint 700.000 főből állt,262 többségében gyalogosok, de lovas­ ság is jelen volt, zömmel öszvéreket, ill. szamarakat lovagolva. A szkítákkal hadba bocsát­ kozni nem volt könnyű, merthogy Szkítiában nem voltak városok, nem volt letelepedett la­ kosság, így a szkíták a saját lakosságukat északra küldve fokozatosan és állandóan visszavo­ nultak előle, nem bocsátkoztak vele harcba. Maguk mögött mindent fölégettek, és ezzel elér­ ték, hogy a perzsa seregek már-már éheztek. Ekkor játszódott le a híres jelenet: a szkíták nyu­ lat találtak, és ahelyett, hogy a perzsákkal hadakoztak volna, azt kezdték el üldözni. A meg­ alázott hódító föladta, és visszavonult.263 Nem járt jobban korábban Kürosz sem (Kr. e. 529-ben): csapatainak iszonyú veszteségek­ kel kellett elhagyniuk a szkíták, pontosabban a masszagéták264 földjét, és vihették magukkal a halott király fejetlen tetemét.265 A masszagéták ekkoriban a Kaukázustól keletre, a Káspi ten­ ger térségében pásztorkodtak. Nagy Sándor is hadjáratot kezdett ellenük Kr. e. 333-ban, de az ő seregét is megverik.266 A görögök azonban kereskedelmet építenek ki velük, elsősorban bort szállítanak a szkítáknak gabonáért és rabszolgákért cserébe.267 Akaratlanul is rászoktatják a szkíta elitet az ivásra. A borra való rászokás, az ezzel járó életmód megváltozása lehetett az egyik oka harciasságuk csökkenésének (lehűlésének) és következményeként a hatalmuk ösz­ szeomlásának.268 259

Taylor (1998), p.: 381. Amikor Dáriusz ment ellenük, akkor a szomszéd népek segítségét kérték. Az Agathyrsik, Neurik, Androphagik, Melanchlaenik és a Taurik azt üzenik vissza a szkítáknak, hogy nem ők pro­ vokálták ki támadással Dárius haragját, csak végszükség esetén segítenek. Lásd Herodotos (1972), 4:119, p.: 252. Nem volt köztük alárendelt viszony, bár a jegyzetek szerint ők is szkíta törzsek (Androphagik: emberevők, Melanchlaenik: fekete köpönyegesek). 260 Leick (2002), p.: 341. 261 Ascherson (1996), pp.: 222-224. 262 Herodotos 4:87, p.: 243. 263 Herodotos (1972), 4:120-140. pp.: 253-260, Ascherson (1996), p.: 54, Taylor (1998), p.: 394. 264 Herodotos a masszagétákat is szkítáknak írja le. 1:202., p.: 80. A leírásból azonban az derül ki, hogy Kürosz a mai Örményország területén szenvedett katonai vereséget, jóllehet, a masszagéták ettől sokkal keletebbre, a Káspi-tenger keleti partján éltek. 265 Ascherson (1996), p.: 120. Herodotos (1972), 1:214, p.: 84. Tomirys, aki Kürosz seregét visszaverte, és ma­ gát a királyt megölette, egy harcos királyné volt a Jaxartes vidékén. A masszagéták ugyanolyan lovas pásztorok voltak, mint a szkíták. Ebben az időben a szkítáknak voltak harcos ‘amazonjai’. Az esetről Herodotos (1972), 4:110-117, pp.: 249-251 számol be, de ő inkább Sauromatae-knak (szarmaták) nevezi a harcos hölgyeket. Lásd még: Time-Life (1995), p.: 68, ill. Dáriuszról: p.: 90. 266 Taylor (1998), p.: 399. 267 László (1974), p.: 107, Taylor (1998), p.: 394. 268 Taylor (1998), p.: 399.

A szkíta területek jelentették ekkorra már a Balkán gabona forrását és ez nagyon fontos ér­ tesülés számunkra. Ugyanis ezek a területek a Krím félszigeti termőföldek mellett csakis a korábbi, az északi löszös gabonatermelő területek lehettek, a dél-orosz sztyeppék agyagos talaja ekkor még nem lazítható fel kellőképpen: a vaseke még váratott magára! A letelepedett ‘szkíták’ viszont egalitárius társadalmat alkottak, ahol a fémművesség meghatározó módon volt jelen. Hérodotosz mindegyik szkíta néphez egy-egy nevet rendel, azaz maga sem tekinti őket szkítának, csak a szkíták által uralt területen élőknek. Kultúrájuk, életmódjuk alapvetően különbözött a szkítákétól. A király-szkíták és a katonák gabona- és fémszükségletét elsősor­ ban ők fedezték. Hérodotosz a Dnyeper középső folyásához helyezi el a letelepedett törzseket, és közülük is kiemeli az agathürszöket, akik pl. Dárius hadjárata idején ellenálltak, hogy a szkíták a területükre vezessék Dárius haderejét.269 Taylor szerint az agathürszök Erdélyben éltek,270 amire Herodotos Maris nevű folyója utalhat.271 Ezzel viszont szemben áll az, hogy Dárius a szkítákat ‘üldözve’ nem lépte át a Kárpátokat, csakis a sík vidéken maradt, így az agathürszök földje sem lehetett a Kárpátokon belül. A Dunába ömlő Maris folyó ezért nem lehet a Maros, sokkal inkább lehet pl. a Szeret. A szkíták sztyeppei uralma a Kr. e. III. században megroppant, és a szarmaták elől részben Iránba vonultak, ahol közreműködésükkel megalapították a médek birodalmát,272 míg egy má­ sik részük a Kárpátokon belülre telepedett, ahol a helyi lakosságban feloldódtak.273 Így a Kár­ pát-medencébe – ahogy a kimmerek is – a szkíták királyi törzse szintén csak hatalma elvesz­ tésekor, Kr.e. 300 körül telepszik be. Korábban, már a Kr. e. VII. században ugyan megjelen­ tek, de nem, mint elnyomók, és nem is nagy tömegben, ahogy ezt László Gyula is megemlíti: “Tömörebb szkíta lakosságot az erdélyi és a mátraalji csoportban kereshetünk, a többi terüle­ ten úgyszólván csak a fejedelmi leletek szkíta jellegűek, a temetők a földmíves őslakosság temetői.”274 Azután pedig “a dél-oroszországi szkíták a szarmaták népébe olvadtak bele, a hazánk területén élők pedig az őslakosságba, a keltákba és a dákokba.”275 A szkíta időkben a Kárpátok északi-keleti környezetében nyugalmat találunk. Ugyan fölte­ hető, hogy a szkíták ‘hatalma’ átmenetileg kiterjedt erre a területre is, de a műveltséget illető­ en semmiféle drasztikus átalakulást nem lehet kimutatni. Hérodotosz maga is írta, hogy a szkíták nem egységesek, számtalan velük együttműködő, esetleg nekik adózó törzs tartozik alájuk, akiket egyaránt szkítáknak neveznek, de ezek akár meg is tagadhatják a szkíták kato­ nai támogatását — mint ahogy ez Dáriusz hadjáratakor megtörtént.276 A szkíták a magyar ős­ történet szempontjából azért fontosak, mert a legendáink mint a magyarok őseire hivatkoznak rájuk.277 Ha azonban a szkíta kultúrát a magyar népi kultúrával összevetjük, egyértelműen az látszik, hogy a kettő nem egyezik, egymást kizáró módon különbözik. Ez természetesen még nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy a magyarság, vagy annak egy része szkíta területen élt a szkíták fönnhatósága alatt. A letelepedett, gabonatermelő törzseket Hérodotosz is a Kukutyin műveltség területére teszi.278

269

Herodotos 4:125., p.: 254 Taylor (1998), p.: 390. 271 Herodotos 4:48, p.: 231. 272 Ascherson (1996), pp.: 223-224. 273 László (1974), p.: 103. 274 László (1974), p.: 103. 275 László (1974), p.: 107. 276 Herodotos 4:87, p.: 243, Taylor (1998), p.: 381. 277 Anonymus I: , pp.: 77-78, Kézai Krónika I:5$ , Képes Krónika 5-6 pp.: 37-40. 278 Herodotos 4:48. p.: 231. 270

b) A szarmaták Északkeletről, az Ural déli lejtői mellől ezt követően az orosz sztyeppén megjelennek a szarmaták, és Kr. e. 300 körül végleg ‘leverik’ a szkítákat.279 Ugyan a Boszporia királyság területén inkább az látszik, hogy fokozatosan váltják fel őket.280 Még az időszámításunk kez­ detéig túlélnek egyes elemeik a Fekete-tenger északi peremén, azután megszűnik minden hír­ forrás róluk. A király-szkíták egyik törzse, a Pártus, azonban Perzsiában jelenik meg a Kr. e. IV. században, és ott felváltva a médek uralmát szervez meg új és félelmetes birodalmat, a pártusok birodalmát.281 A szarmaták a szkítákhoz nagyon hasonló, sőt, azzal rokon népesség. Iráni népeknek tekin­ tik őket.282 Kr. e. 300 körül jelenve meg a pontuszi sztyeppén,283 onnan fokozatosan szorítot­ ták ki a szkítákat. Harcos, katonanépség. Ők vezették be Európában az ú.n. nehéz-lovasságot, és az azzal való hadviselést.284 Hosszú lándzsával harcoltak, miközben magukat acélerősítéses páncéllal védték. Ez több évszázadra előnyt biztosított számukra a hódítók között. A szkíták­ hoz hasonlóan azonban ők is csak uralkodó réteget alkottak. A gótok és a hunok előrenyomu­ lásával felbomlott a szövetségük, és törzseik nyugatra szorulva elvegyültek az alattuk lévő lakosságba, felszívódtak. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a szarmaták a Volga alsó folyásához az Ural déli vidéké­ ről érkeztek a Kr. e. IV. évszázad körül, és éppen azonos időszakra ugyanide teszi a magyar történetírás is az ugorok akkori hazáját. Akik szerint a ‘magyaroknak’ ekkoriban és éppen ezen a területen kellett az ugoroktól leválniuk és elindulniuk dél felé.285 A szarmaták egyik törzse, a jazigok (jászok?) az időszámításunk kezdetén telepedett le az Alföldre, a Duna-Tisza köze északibb részére. Az első betelepedés a mai Ukrajnai területről történt és ennek sírjaiban nincs fegyver, valamint a férfi és nő egyenértékű. Ez csakis azt je­ lenti, hogy a szarmata időben történt a betelepedés, mert más olyan szarmata sírt nem ismer a történelem, amiben ne lett volna fegyver. Későbbi betelepedettekében azonban ez megbomlik, ott már a harcos lovas kultúra jegyei láthatóak.286 Kr. u. 271-ben újabb betelepedés történt, de ez már falvakba. Az elnyomottak ekkor fellázadtak a szarmata vezetőréteg ellen, és azok részben a germánokhoz, részben a rómaiakhoz távoztak.287 A későbbi lengyel arisztokrácia szarmata örökségként társadalom felettinek deklarálta önmagát a XVII. században. Utolsó ‘hullámuk’ a hunok elől menekülő alánoktól érkezett, Kr. u. 370 körül. Ők az igazi jászok.288 László Gyula írja: “A régész mégis kénytelen megkockáztatni, hogy a szarmatáknak legalább­ is egy része az avar kort bizonyára megérte, sőt, talán a magyar honfoglalás koráig is fenntar­ totta magát.”289 Az ekkor érkezettek azután a Duna középső szakaszán (limes) Rómát támad­ ták. Marcus Aureliustól vereséget szenvedtek, aki azonban nem ölte meg őket, hanem szolgá­ latába állította. Ekkor került 5500 szarmata-alán Angliába, ahol az északi kelta (később skót) törzsek ellen védték Hadrián falát. Itt azután beolvadtak a környezetükbe.290 Littleton szerint 279

László (1974), p.: 156. Taylor (1998), p.: 402. Ascherson (1996), pp.: 223-224. 281 Roux (1992), p.: 418. A szkíták Pártus törzse elhagyja Turkesztánt Kr.e. 250 körül és Arsaces vezetésével a mai Irán északkeleti részére költözik. 282 Ascherson (1996), pp.: 210, 212 szerint az alánok egyik törzse. 283 Herodotos már sokkal korábbról említi a sauromoatakat, akik már Dárius hadjárata idején is a Dontól keletre, délre települtek, és akik a szkítákkal szövetségben álltak ellen Dárius haderejének. Lásd Herodotos 4:123., p.: 253. 284 Ascherson (1996), p.: 223. 285 Glatz (1996), p.: 11, Bethlen (1996) Honfoglalás CD (1996), Hosszú vándorút. 286 László (1974), pp.: 156-157. 287 László (1974), p.: 159. 288 Glatz (1996), p.: 25. 289 László (1974), p.: 159. 290 Ascherson (1996), p.: 236. 280

Arthur király legendája hozzájuk köthető.291 Ők voltak az utolsó indoeurópai eredetű lovas­ nomádok, akik a Kárpát-medencét keletről meglátogatták. Embertani vonatkozásban a következőket tudhatjuk meg a Kárpát-medencei szarmatákról: “Az iráni eredetű jazig szarmaták több hullámban özönlötték el a Duna-Tisza közét. Egy ré­ szük tiszta dinári-taurid, dinári-kelet-balti, másrészük pedig turáni típusú. Gyakori a dinári típusnak magas termetű változata. A korai periódusba tartozó temetőkből (pl. Szentes­ Kistőke) hiányoznak a mediterrán elemek, kisebb számban fordulnak elő az északi típusok, és kifejezettebbek a pamiro-turáni jellegek. A későbbi periódusba tartozó temetőkben viszont (pl. Csongrád-Határút, Hódmezővásárhely-Fehértópart) inkább megtalálhatók az északi és mediterrán elemek, háttérbe szorulnak a pamiro-turán elemek. E változás valószínűleg a helyi lakossággal történt házasodások eredménye.”292 Mi pedig ebből két fontos megállapítást tehe­ tünk. Az egyik az, hogy az indoiráninak tartott jazig-szarmaták embertanilag nem voltak egy­ ségesek, és nem voltak indoeurópaiak, a másik pedig az, hogy viszonylag szűk területre, zömmel a legeltetésre alkalmas területre érkeztek, és hamarosan beleolvadtak a helyi lakos­ ságba, ami még ekkor is és itt is továbbélt, megmaradt.

c) A hunok Európa időjárása a Kr. e. III-IV. században föltehetően megváltozott. Elindult egy lehűlési szakasz, aminek következtében az északibb területek kiszáradtak. Az ott élő pásztor társadal­ mak számára ez vészhelyzetet teremtett, és meglódult egy északi forrású ‘népvándorlás’. Az eddigiek mindig keletről indultak és söpörtek végig az eurázsiai sztyeppén nyugati irányban. A sztyeppe nyugati vége pedig a Kárpát-medence Alföldje. Ez volt általában a végállomás is. A Kr. u. II. századot követően az északi nomádok törekedtek dél felé, amint a 39. ábra mutat­ ja. A két gót – ostrogót és vizigót – törzs ill. törzsszövetség elindult délnek, és a Kelet-európai síkságon, eljutottak a Krím félszigetig, és a pontuszi sztyeppe területén megtelepedtek. A vandálok, a burgundiak pedig a francia legeltető területek felé törekedtek. Ugyanakkor – fel­ tehetően hasonló okok, azaz a kiszáradás eredményeként föllépő vízhiány miatt – keletről is megindult a mozgás, és Európában Kr. u. 335 körül megjelentek a hunok. Amikor tehát északról megindult a germán törzsek délre telepedése, és a Kárpátokon belül­ re előbb a vandálok, majd 400 körül a hunok elől menekülő ostrogótok települtek be a dunán­ túli sztyeppei jellegű területekre. Őket aztán a keletről beáramló hunok tovább kergették (Kr. u. 405). A hun betelepülés is csak a sztyeppei területeket érintette, ott sem százezres, hanem csak néhány tízezres tömeget, miközben a Medence lakossága több százezres lehetett. Az ostrogótok távozását követően a Dunántúlra folytatódott a lakosság betelepedése. A hunok összeomlását követően (456-458) érkeztek a longobárdok (500), akiket aztán az avarok tessé­ keltek ki (Kr. u. 558), ill. olvasztottak magukba. A hunok sztyeppei lovas katonák. Eredetük bizonytalan. Többen próbálkoztak már leírni a származásukat, összetételüket, de általában egyik leírás sem kielégítő. Mindenképpen kevert népességűek voltak. Embertanilag a róluk kapott kép nem megbízható. Amit mégis tudhatunk, abból az látszik, hogy népességük részben mongolid, a maradék részben europid keverék volt, amely utóbbiban a turanid, pamirid fajta volt az uralkodó. Velük került be a Kárpát­ medencébe a mongolid rassz elem és a koponyatorzítás gyakorlata.293 A későbbi hun biroda­ lom etnikailag sokkal kevertebb volt, mert a viszonylag kis létszámú uralkodó előkelők alatt a meghódított – de nem föltétlenül etnikailag elnyomott – pásztorok és letelepedett földműve­ sek egyaránt megtalálhatóak. A vezértörzsben meglévő nevek alapján az ő nyelvük valószínű­ leg török volt.294 291

Littleton (2005), pp.: 78-84. Kiszely (1976), p.: 200. 293 Kiszely (1976), p.: 201. 294 Ligeti Lajost idézi Kiszely (1996), p.: 148, Németh Gyula szerint J-török; idézi: Kovács (1997), p.: 409. 292

39. ábra. Európa, a népvándorlások első szakasza, Kr. u. 200-450. 1. alánok, 376-ban. 2. vandálok 400-ban. 3. vizigótok 270-376, 401, ill. 407 után, 4. ostrogótok 200-375, 400, ill. 452 után, 5. alán-vandál szövetség, 6. gótok szétválásuk előtt, 7. suevik 170, 200-403, ill. 411 után, 8. burgundiak 160-250, 250-436 ill. 443 után, 9. herulesek, 10. szaxonok, 11. angolok, 12. hunok 412-454, 13. a gótok vándorlásai, 14. a suevik vándorlása, 15. a burgundik vándorlása, 16. az alán-vandál szövetség vándorlása, 17. a hunok mozgása. A mozgás melletti számok azok időpontját jelzik.295

A leginkább elfogadottnak tűnik az az elgondolás, hogy a névadó törzsük eredetileg azonos volt a hiung-nu – avagy hsziung-nu – néven nevezettekkel,296 akik a mongol sztyeppékről a Kr. e. I. században a kínaiak nyomására mozdultak el, majd később valahol Közép-Ázsiában, a Kazah puszták környékén (Turáni-alföld) tanyáztak.297 Az óbolgár királylista alapján úgy tűnik, hogy a fejedelmi dinasztia Kr. e. 207-174 között a Kínai határ mentén élő hiung-nu nép könyörtelenül erőskezű uralkodójának, Mao-tunnak az utódja (Dulo dinasztia). Az általa ala­ pított birodalom Kr.e. 48-ban összeomlott, miután, a meghódított lovas népeket beolvasztva, egészen Közép-Ázsiáig kiterjedt. Kína átgázolt felette,298 és ekkor a megmaradt hunok a szi­ bériai sztyeppére menekültek.299 Kr. u. 78-ra a kínaiak már a négy részre szakadt, ú.n. nyugati hun birodalmat is felszámolták.300 Kr. u. 155-re a kínaiak a hunokat Közép-Ázsiából végleg a szibériai sztyeppékre szorítják. Ezután a Kr. e. IV. századig nem hallunk felőlük, amikor is mint ‘nyílfeszítő’, harcos nép tűnnek fel Nyugat-Ázsia pusztáin, az Aral tó felett, Balambér vezérletével.301

295

Howarth (1995), belső fedőlapok. Szász Béla, Ecsedy Ildikó és Vásáry István alapján, lásd: Kiszely (1996), p.: 145. Lásd még Chen Moon Geum pekingi történész professzornő levelét Blaskovics (1988) függelékében, pp.: 370-372. 297 Dümmerth (1977), p.: 47. 298 Dümmerth (1977), p.: 47. 299 Kiszely (1996), p.: 119. 300 Kiszely (1996), p.: 120. 301 Osetzky (1977), p.: 72. 296

Kapcsolatba hozzák a hunokat India egyik hódítóival302 is, akiket igazságos királyoknak tartanak. Mások sumér utódoknak vélik őket, akiknek a lovas kultúrája a sumér műveltséget hordozza.303 Kovács304 szerint az alánokkal azonosak, azaz iráni nyelvű népek, mások szerint türkök.305 Hiteles adat róluk csakis Közép-Ázsiából származik, ezért csak a nevük és sajátos bronz üstjeik alapján vezethetők vissza a kínai határig az ázsiai sztyeppe északibb területein. Ezt néhány kulturális elem még alátámasztani látszik,306 de a biztos adatok az Aral-tó környé­ kétől kezdve elvesznek.307 Itt tűntek fel ugyanis a Kr. u. IV. században, de ezt megelőzően az egyetlen róluk szóló hír308 egy, az óbolgár királylistán szereplő név, a Kr. u. 157-es évszám­ hoz kötve: Avitochal.309 Lovas kultúrájuk akár a szkíta, akár a szarmata kultúra folytatása is lehetne. A visszacsapó szkíta íjjal harcoltak, és náluk találkozott Európa először a kengyellel, tőlük ismerte meg a lóhátról való test-test elleni küzdelmet, amit a kengyel tett lehetővé. Ez jellegzetesen könnyű­ lovassági harcmód, ellentétben a szarmaták nehéz, páncélos lovasságával és lándzsás harci eszközével. A kengyelt Nyugat-Európában csakis Nagy Károly idején vezették be a nehéz páncélos lovas hadseregben. De „hun köznépi temetőket nem ismer a régészet, mivel a ’hu­ nok’ valójában egy fiatal férfiakból álló mozgó, folyamatosan változó, gyarapodó hadsereg voltak, éppúgy, mint 800 évvel később a mongolok. Alapjaiban elhibázott a hunokat a 19. századi vándorló nomádok mintájára elképzelni. Vezető rétegük valóságos temetkezései is alig ismertek, annál nagyobb szerencséje a régészetnek az a tucatnyi lelet, amely a temetési szertartás alkalmával máglyára vetett vagy égetés nélkül feláldozott, kis mélységekben elföl­ delt halotti áldozatból maradt fenn.”310 A hunok Balambér személyében hatalmas, hódító személyiségű uralkodót kaptak, aki 350 környékén megmozdította haderejét, és a kínaiak elől korábban már nyugatra ‘menekült’ hu­ nok megindultak tovább nyugatra.311 Az ő nyomásukra azután az alánok, majd az északról a Krím fölé telepedett gótok is tovább nyugatra törtek. Egy részük (ostrogótok) átmenetileg beköltözött a Kárpát-medencébe (Dunántúl), majd tovább mentek nyugat felé. Ezek a római­ aktól olyan területeket követeltek, ami a hunoktól a legtávolabb volt. Minthogy ezt nem kap­ ták meg, 410-ben Alerik vezérükkel312 feldúlták Rómát, az Appennin-félszigetet és Nyugat Franciaországba távozva, ott immár a rómaiak engedélyével és közreműködésével, végülis letelepedtek. Ők alkották majd később a hunokkal szemben Aëtius parancsnoksága alatt álló római hadsereg egyik szárnyát Európa addigi legnagyobb léptékű csatájában, a catalaunumi ütközetben. A gótokkal szinte egy időben északról más germán törzsek is megindultak délre, és egy részük átmenetileg a Kárpát-medence sztyeppés (alföldi) területein is megjelent, lete­ lepedett. Ezek a gepidák. A vizigótokat ‘üldözve’ a hun vezértörzs 405-ben ugyancsak a Kárpát-medencébe költö­ zött, betelepedtek a Kárpátok sztyeppés Alföldjére. Létszámuk mintegy 20-30 ezerre tehe­ tő.313 Kr. u. 420-ban itt építették ki a vezéri szállását. Ekkor Oktar volt a hunok ‘királya’.314 302

Osetzky (1977), p.: 72. Megdöntik a Gupta birodalmat 460-ban. Fehér hunok, azaz eftaliták. A perzsák 577­ ben vetnek véget az uralmuknak. Az eftalitákat Kovács (1994) egyébként alánnak tartja, pp.: 66. 303 Götz (1994), pp.: 273-275 szerint szkíta-pártus-hun-avar-magyar azonosság, Padányi (1989), pp.: 197-198 szerint ők azok, akik a második sumér elvándorlásból erednek, Badinyi-Jós (1996), pp.: 277 szerint az alánok is hunok, pp.: 281. szerint már a Gilgames eposz róluk szól, merthogy a hun azonos a kaldeussal. 304 Kovács (1997), pp.: 408, . 305 Németh Gyulát idézi Kovács (1977), p.: 420, László (1977), p.: 182. 306 Például az írásuk, lásd: Szekeres (1996), pp.: 80-89., Kiszely (1996), pp.: 351-353. 307 László (1977), p.: 186. 308 Dümmerth (1977), p.: 47. 309 Dümmerth (1977), p.: 43. 310 Bóna (1993), 311 Szász Bélát idézi Kiszely (1996), p.: 134. 312 A történeti irodalom királynak nevezi, de Attilát nem, aki megegyezett a pápával Róma sorsáról. 313 Glatz (1996), p.: 27.

425 táján a nagykirályi központot is ide helyezték át. Oktart Ruga követte, aki rövid időn be­ lül, azaz 434-ben meghalt. Ruga a magyar krónikákban Bendegúz néven jelenik meg.315 A hun vezértörzs nagy szervezettségű szövetségi rendszert dolgozott ki, részben a meghó­ dított, a meghódolt, és részben a legyőzött népekkel. Így a hun hadseregben a hunok létszámát mesze meghaladó mértékben vettek részt más népek, így többek között indoeurópai (iráni) lovas népek (alánok), germánok (gótok, gepidák) és szlávok. Szövetségi rendszerük valójában a Római Birodalomra is kiterjedt. Velük szerződéses kapcsolatban álltak: védték a nyugati határokat a területet követelő – és esetleg elragadó – pásztornépekkel szemben.316 Ruga testvérének, Mundzuknak két fia volt: Bléda és Attila. Ruga halála után Attila örö­ költe a nagykirályi szerepet. 445-ben megölette Blédát, és ettől kezdve teljes energiájával és kíméletlenségével építette ki birodalmát. A meghódoltatott népek – ezek között vannak az ostrogótok, az alánok – egyesített haderejével tört nyugatra, ahol 451-ben Catalaunum meze­ jén megvívta az Aëtius vezetésével felvonultatott római birodalmi haderővel a világtörténe­ lem addigi legvéresebb csatáját, döntetlen végeredménnyel. Ettől kezdve mindkét nagyhata­ lom – a későbbi perzsa és görög vetélkedés történelmi hasonmásaként – megrogyott, és meg­ kezdte agonizálását. Attila még a következő évben Róma ellen vonult, de a pápával való dis­ kurzus után föladta Róma lerombolását, és visszavonult. A következő évben, 453-ban, eskü­ vője éjjelén különös körülmények között meghalt. A döntetlenre végződött ‘mérkőzés’ nevető győztesei azután a germán törzsek lettek, köztük a frank, akik ez után hamarosan megjelentek és átvették Nyugat-Európa uralkodó elitjének a szerepkörét. Velük beköltözött Európába egy sötét korszak is. Ugyanis az elkövetkező fél évezredben szinte semmi említésre való kulturális esemény nem történt a területükön, ahogy azt Padányi kifejtette.317 A frankok az akkor kriti­ kus helyzetben lévő római egyháznak adtak katonai támogatást, és a kereszténység terjeszté­ sében szereztek maguknak kétségtelen érdemeket. Attila világtörténelmi szerepe állandó vita témája. A megalázott Nyugat szemében barbár és vérengző, az Egyház szemében ‘Isten ostora’, a népi mondákban, mesékben állandóan elő­ kerülő, kétségtelenül kultúrát meghatározó elem maradt. Priszkhosz 448-ban Attilánál járt, így az ő személyes elbeszélésből ismerjük Attila környezetét. Nem nevezhető barbárnak a primi­ tívséget értve a barbárság fogalma alatt. Magas szinten képzett személy volt.318 Szabad gon­ dolkozású, kíméletlen, de zseniális uralkodó volt. 453-ban bekövetkezett halála után fiai megint csak osztozkodtak, aminek az eredménye testvérháború lett, és az, hogy az addigi szö­ vetségesek ellenük fordultak: a hun birodalom összeomlott. Egy részük eltávozott a Kárpát­ medencéből (Bizáncba, a sztyeppére), más részük letelepedett az Alpokban, észak­ spanyolországi területen, Erdélyben. Az erdélyiekről Kézai így ír: “Maradt még a hunokból háromezer ember, kik a krimhildi csatából futással menekültek, kik is félvén a nyugoti nemze­ tektől Árpád idejéig a Sziklamezőn maradtak s ott magokat nem hunoknak, hanem székelyek­ nek nevezték. Ezen székelyek ugyanis a húnok maradványai, kik midőn megtudták, hogy a magyarok Pannóniába másodszor visszajöttek, a visszatérőknek Ruthenia határszélein eléjök menének s Pannóniát együtt meghódítván abba részt nyertek, de nem a pannóniai síkon, ha­ nem az oláhokkal együtt a határszéli hegyek közt kaptak osztályrészt. A honnan az oláhokkal összeelegyedve, mint mondják, azok betűit használják.”319 A krónikákban szereplő oláhok (blachok Anonymusnál)320 ezek szerint Pannóniában la­ kók, akiké volt a székely rovásírás. Ez olyan írás, aminek a hangzókészlete nem indoeurópai, 314

Dümmerth (1977), p.: 48. Kézai II. 1$, Képes Krónika, 10, p.: 43. Sem Anonymus nem említi, sem a Tárih-i Üngürüsz. – Blaskovics (1988). 316 Sebestyén (2004), p.: 49. 317 Padányi (1978), pp.: 29-30. 318 Rómában volt túsz gyerekkorában, Aëtiust személyesen ismerte. 319 Kézai Krónikája, I. könyv, IV. fejezet, 6.$. 320 V. ö.: Rásonyi (1981). 315

nem latin, azaz nem a későbbi román. Eme időszakban ritkul meg a Kárpátokról keletre is­ mert Przeworsk, és később ikertestvére a Cjernjakov műveltség.321 E két műveltség emberei – bár hátrahagytak katonasírokat is, lovas katonákat rejtve – zömmel közepesen gazdag embe­ rek egalitárius telepeit alkották. Mozaik-szerűen, hihetetlen változatosságot mutattak fel, ezért a kutatók képtelenek egységes nép alá rendelni őket. Ellenben mindezen sajátságok megfelel­ nek a mellérendelő társadalomnak, amely a magyarságot jellemzi. Telepeik voltak a Tiszától keletre a Dnyeszterig, délen a Dunától kezdve egészen északon az Odera és a Visztula völgyé­ ig. Véglegesen az V. század elején, a hun időkben tűnik el ez a műveltség innen – és alakul mássá, vagy költözik el.322 S ha folytatjuk a Kárpát-medence keleti területei régészeti leleteinek időbeli feldolgozását, azt látjuk, hogy az írott történelmi időkben sem kerül ez a terület elnyomó hatalom igája alá. A kimmerek vezértörzse hatalmuk vesztésekor ide érkezik és beolvad. Ugyanez látszik a szkí­ táknál néhány évszázad multán. A kelták megjelentek ugyan a terület nyugati részén, de jelen­ létük nem feltétlenül uralmi jellegű, és a rómaiak elleni harcuk vereségét követően ugyancsak a terület észak-keleti részére menekültek, és ott beolvadtak. Hunniában, azaz a Dunától kelet­ re a hunok idejében sem alakult ki a Kárpát-medencében templom-gazdaság, sem igazi föl­ desúri réteg. Ide még ekkor sem érkezett meg a hűbéri rend. Megérkezésük emberöltőnyi tá­ volságban követte a gepidákét, akiket megsemmisítettek. Pannóniában, a Dunántúlon a ko­ rábbi társadalmi szervezettség megmaradt (templom). Harciasságuk a Kárpátokon belül ‘le­ hűlt’, Attila személyéhez kötődött a ‘világbirodalom’ léte. Csekély létszámú elitet alkottak csupán, akik alatt az eredeti népesség változatlanul megmaradt. Hatásuk az északi Felvidékre nem terjedt ki, jóllehet a Kárpát-medence egésze ‘meghódolt’ nekik. A hunok után rövid időre a longobárdok (lombárdok) telepedtek meg a Duna mentén. Ere­ detileg a középső Elba vidékén éltek, innen költöztek 480-ban Ausztriába, majd 500 körül a hatalmi vákuumban, Pannóniába. Itt megerősödtek, és Wacho királyuk dinasztikus kapcsola­ tokat épített ki mind a frankokkal, mind Bizánccal. 558-ban, azonban, amikor az avarok fel­ tűntek, Alboin királyuk biztonságosabbnak vélte, ha a mai Olaszország földjére, a Pó völgyé­ be távoznak. Velük távozott a pannonok, a szarmaták és a gepidák maradéka is.323 A longo­ bárdok embertanilag jól elkülöníthetők a helyi lakosságtól, merthogy rájuk a nordikus crô­ magnonid, azaz az erős testű, magas, hosszúfejű embertípus volt a jellemző.324 A lényegesen hosszabb ideig a Tiszántúlon tartózkodó gepidákra a hosszú fej, keskeny arc és magas termet, illetve a kerek fej, alacsony, közepes termet és széles arc volt a jellemző. Ismét csak etnikai­ lag heterogén volt a képlet.

d) Az avarok 463 táján a pontuszi sztyeppe északi részén megjelentek az ogurok.325 Ez az időpont meg­ lehetősen megegyezik Attila utódainak keletre távozásával, merthogy Attila kisebbik fia, Irnik a testvérháborút követően visszavonult a Kaukázus vidékére (Meotisz, Krím-félsziget környe­ zete) és ott alapította meg 453-ban a Bolgár Birodalmat.326 Testvére, Busán pedig az AlDunánál alapított birodalmat. Dengezik (a középső fiú) pedig ugyancsak keletre szorulva 469­ ig tartotta magát. Irnik a bolgár királylista szerint 453 körül kezdett el uralkodni.327 Őt Mundo követte, majd annak fia, Gorda. Testvérével, Mogerrel a bizánci irodalomban Gordasz, ill. Muagerisz néven jelentek meg. Moravcsik Gyula szerint az utóbbinak a neve lett azután a megyer/magyar törzs névadója. Ez a testvérpár ugyanúgy élt, ahogy a krónikák Hunorról és 321

Cunliffe (1998b): p. 452. Todd (1998), p.: 452. 323 Todd (1998), pp.: 478-479. 324 Kiszely (1976), p.: 203. 325 Czeglédy (1977), p.: 59. 326 Dümmerth (1977), pp.: 37-38. 327 Dümmerth (1977), pp.: 54, 56. 322

Magorról állították. Ezek szerint Hunor azonos Gordával. Padányi Muageriszt nem tekinti a magyarok névadó ősének. Meotiszban Gorda lett a ‘király’. Fölvette a kereszténységet, és behódolt Bizáncnak. Testvére ezért megölette őt, majd alattvalóival együtt eltűnt a Birodalom határterületeiről. Gorda ‘hun’ birodalma 550-ben két részre szakadt – ismét egy testvérpár áldatlan harca miatt, – akiket Utigur, ill. Kotrigur néven jegyez a bizánci krónika.328 508 körül a szabirok is megjelentek Európában, és a Volga torkolat vidéke és a Kaukázus között foglaltak maguknak legelőt.329 557 és 558 között az uar-choniták tűntek fel a Kauká­ zustól északra, és átvonulva a pontuszi területeken, nyugatnak tartottak. Meghódították, és 568 körül megszüntették a Bolgár Birodalmat, elfoglalták annak területét és tulajdonképpen annak örökösi jogán330 avar néven betelepedtek a Kárpát-medencébe is.331 Közvetlen mögöt­ tük érkeztek a nyugati türkök és azok kazár nevű törzse birtokba vette a Volga–Don és Kau­ kázus közötti területet,332 azaz meghódította az onogurokat és a szabirokat. Mindezek eredetét valamilyen mértékben a kínai érdekterületeken élő türk népekhez kötik. Kínai források három belső ázsiai türk népcsoportot ismernek: t’ie-löket, valamint a keleti (északi), ill. a nyugati türköket.333 A legkeletibb t’ie-lök közül való az oguz-ujgur. A kazárok föltehetően a tielö törzsszövetség tagjai voltak. A tokuz-oguzok 6. törzse a kaszar, és ők lehet­ nek azonosak az Európában később kazár néven megjelenőkkel.334 448-ban Attila alattvalói voltak az aka-tzirok, (azaz fehér kazárok),335 550 és 650 között pedig a török (turkut) király­ ságé.336 A kazárok a türk királyság alattvalóiként is már erőszakos terjeszkedést folytattak. Először kiszorították az avarokat, és átvették kelet európai uralmi területeiket, miközben az avar kagánság a Kárpát-medencébe költözött. Ezt követően az Azovi-tengerhez jutottak ki, miután Boszporosz városát 596-ban ostrommal bevették. 607-ben az onogurok visszanyerték önállóságukat a kazárokkal szemben.337 627-ben Hérakleiosz császár megsemmisítő vereséget mér Perzsiára kazár segédlettel.338 642-ben a kazárok újra megerősödtek, és az időközben függetlenné váló Bolgár Birodalmat támadták.339 650-ben a bolgárok a kazár nyomásnak engedve szétszakadtak: egyik részük a Donyec vidé­ kére, északra költözött, és ott létrehozta a szaltovo-majaki műveltséget, másik részük a Volga könyök felé vonult, és alkotott pásztor birodalmat. Ez utóbbiból 680-ban kivált egy rész, és az Aldunához vonult.340 A hun utódokkal foglalkozó munka ugyanezeket kissé más beállításban közli. Eszerint Irnik késői utóda Kovrát 605-ben született és 665-ig élt. Gyerekkorát túszként Bizáncban töl­ tötte, ahol 619-ben megkeresztelkedett. Legfőbb érdeme az, hogy 635-ben felszabadította népét az avar kagán uralma alól.341 Nála látszott megvalósulni az Attilának tett jóslat: a legki­ sebbik fia fogja újra felvirágoztatni a birodalmat.342 Bolgáriában Kovrát 635-665 között ural­ 328

Dümmerth (1977), pp.: 38-39. Más vélemény szerint amikor a zsüan-zsüanok birodalmát a türkök 552-ben megdöntik, akkor azok egy része nyugatra menekül és szorítja ki a régi lakóhelyükről a szabirokat, akik viszont a bolgár türköket szorítják tovább. A szabirok ekkor az Irtisz és az Urál közé kerülnek, és róluk kapja Szibéria a nevét. Lásd: Baráthosi Balogh (1976), p.: 30. A szabirok eszerint északon és nem délen vannak. 330 Czeglédy (1977), p.: 59. 331 Dümmerth (1977), pp.: 52-53. 332 Czeglédy (1977), p.: 59. 333 Czeglédy (1977), p.: 59. 334 Kiszely (1996), p.: 28. 335 Koestler (1990), p.: 16. 336 Koestler (1990), p.: 17. 337 Czeglédy (1977), p.: 62. 338 Koestler (1990), p.: 19. 339 Kiszely (1996), p.: 238. 340 Czeglédy (1977), p.: 63. 341 Dümmerth (1977), p.: 53. 342 Dümmerth (1977), p.: 53. 329

kodott. Öt fia volt, közülük Bat-Baján343 és Kotrag, a két legidősebb. Ők örökölték az ‘apai birodalmat’, azt felosztották egymás között, de közülük Bat-Baján hamarosan elismerte a ka­ zár kagán uralmát, behódolt. Kovrát halála után 3 évig Bezmert uralkodott,344 aki föltehetően Kovrát testvére volt (ugyancsak a Dulo nemzetségből való). A birodalom felosztása ezért 668­ ban következik be. Kotrag országa azután a XIII. századig virágzott és akkor a tatárok pusztí­ tották el. Mindezen időkben a Kárpátok északi és a keleti peremén nem tapasztalható népesség vál­ tozás, műveltségváltás. A bükki műveltség lakosságát még mindig itt érezhetjük, ezért a nyel­ vének erre az időre még itt föllelhetőnek kell lennie.345 Az egyetlen komolyabb mértékű vál­ tozást az jelenti, amikor 670 körül az ú.n. griffes–indás nép áramlik be a Kárpát-medencén belülre, és telepszik le a földművelésre alkalmas területeken.346 Eredetüket László Gyula a Volgához teszi, ám megjegyzésre méltó, hogy a griffes–indás műveltség népére semmi olyasmi nem jellemző, ami a korabeli Volgai népességet meghatározta.347 Így pl. nem találjuk meg náluk azokat az edényeket sem, ami a Volga mellett települőket a környezetüktől megkü­ lönböztette. A griffes–indás jelzőt a sírmellékleteken talált hímzés alapján kapták. Ez azt je­ lenti, hogy a műveltség felfogása nagymértékben egyezett a későbbi magyarságéval: nem azokat a jelképeket hímezték az eszközeikre, ruháikra, amik a sztyeppei nagyállattenyésztőket jellemezte, hanem olyanokat, amiket a letelepedett, a földműves ember használt. László Gyula bennük látja a magyarság első hullámát. Ez el is fogadható, csak azzal a megszorítással, hogy nem a Volga mellől, hanem esetleg éppen csak a Kárpátok szomszédságából indultak és tele­ pedtek a Kárpát-medencén belülre, de a korábban már itt élő magyarok mellé. A hunok után mintegy 100 évvel a Kárpát-medencébe érkező pusztai népet tehát avar né­ ven ismerjük. Eredetük éppen annyira ködbe vész, mint a hunoké. Legtávolabb Kína határáig követhetők, ahol az ú.n. zsüan-zsüanok vezető rétegét sejtik az avarok előfutárainak. Ezek a hunokat követték, azaz eredetük is időszámításunk kezdetére helyezhető. Priszkosz említi az avarokat 463 körüli időkből, és biztosnak látszik, hogy az általa említett és az 557-ben megje­ lenő avarok azonosak. Így nem lehetnek azonosak a zsüan-zsüanokkal, akiket a türkök 552­ ben vertek le.348 Nyelvüket ‘j-ző’ töröknek tartják, szemben a bolgárok ‘r-ző’ törökjével.349 Mindenesetre a Bizáncba 576-ban látogató avar küldöttséggel való tárgyaláshoz ugyanazokat a tolmácsokat vették igénybe, mint a hunokkal valóhoz.350 Minthogy azonban a török nyelven beszélők még ma is megértik egymást, ez a fajta ‘nyelvazonosság’ csak annyit bizonyít, hogy mindkét törzsszövetség vezetése türk volt. Mások a pártusokat tekintik avaroknak, a pártus birodalmat a korai avar birodalomnak,351 és ezért a hunok utódainak is tartják őket. Ennek azonban ellene szól az a hír, hogy Attila unokája, Kovrát 635-ben felszabadítja népét az avar kagán uralma alól.352 Azért tartják hun utódoknak, mert harcmodoruk a hunokéval azonos. Ugyancsak ezért tartották Árpád népét is hunnak. Kovács szerint ál-avarok,353 mert az igaziak, a zsüan-zsüanok, éppen az ő uraik vol­ tak. Azok bukása után kerültek csak a Volga északi területére és onnan érkeztek a Kárpát­ 343

Batbaján valójában nem név, hanem tisztség. A baján jelentése gazdag, és a legtehetősebb törzs vezetőjének lehetett így a tiszte. Lásd: Sebestyén (2004), p.: 66. 344 Dümmerth (1977), p.: 54. 345 Cser (2000), p.: 161. 346 László (1974), p.: 207, László (1967), p.: 51. 347 László (1974), p.: 219. 348 Kiszely (1996), p.: 232. 349 Baráthosi Balogh (1976), p.: 28. A szerző szerint egyébként azonosak a zsüan-zsüanokkal, azok nyugatra menekülő részét képezték. 350 Baráthosi Balogh (1976), p.: 30. 351 Padányi (1989), p.: 264., Badinyi-Jós (1996), p.: 372-377. 352 Dümmerth (1977), p.: 53. 353 Kovács (1997), pp.: 82-83.

medencébe 568-ban.354 Az ál-avarok egyébként azonosak a vár-kunokkal.355 Padányi így ír az avarokról: „Az ókor folyamán a Káspi-mediterráneum szumirfajta népeinek rezervoárjából állandó volt az északnyugati és északkeleti kirajzása, különösen belső-Ázsia irányába, amely­ ből, a mongol őslakosság mellett, itt-ott azzal esetleg keveredve, egy jelentékeny etnikum formálódik ki, az ú.n. ‘őstörök’, vagy ‘turáni’, vagy ‘ural-altáji’ faj, amelynek alaprétegét ‘dáhok’, valamint ezeket követő ‘hún’, ‘avar’, ‘szabir’ kirajzások adták, és amelyek az ókori évezredek során, főleg a lovaglás és lótenyésztés kifejlődése óta, a Kr.e. 2. évezreddel kezdő­ dően, a belső-ázsiai szteppéket fokozatosan feltöltő sajátos népfajjá szaporodtak.”356 Innen eléggé meggyőzően látszik, hogy maga Padányi az avarokat, a hunokat egyaránt ‘sa­ játos népfajjá szaporodott’ népnek tekinti, akik tulajdonképpen a későbbi Irán területén kép­ ződtek, és első hatalmi megjelenésük a pártus birodalom formájában ismert.357 Szerinte a má­ sodik avar birodalom Tuman kagán vezetésével képződött Kr. u. az V. század vége felé. A Kárpát-medencét megszálló avarokat maga sem tartja igazi avarnak: „Ez a birodalom előbb az Aral–Bajkál vidéki avar birodalomra nehezedve az ‘avar’ néven ismert várkunokat mozdítja ki helyükről (akik a 6. szd. derekán Kelet-Európán átvonulva megszállják a Kárpát-medencét, Kr. u. 568, és ott a 9. szd. elejéig fennálló avar-birodalmat alapítják meg), azután a Volga– Don–Kaukázus vidékén Irnik által alapított onogur birodalmat vetik uralmuk alá egy fél év­ századra (570-620).”358 László Gyula szerint „avarok, akiket onogurnak hívnak”.359 Kiszely szerint “helyesebb avarkori népességről, mintsem avarokról beszélni, hiszen sem az avarok eredete, sem pedig a helyi őslakossággal és más népekkel való keveredésük nem bizonyí­ tott”.360 Liptákra hivatkozva még kijelenti, hogy „az avar kor embertani képére a példa nélkül álló heterogenitás a jellemző”.361 Mindenesetre, pl. a 711 síros alattyányi temetőben 24% a kelet-balti, crô-magnonid és 18% az észak-európai nordikus, de 3% az uráli típus csontja.362 Irnik és az általa alapított onogur (bolgár) ‘birodalom’ ismét visszautal a hunokra. A Kár­ pát-medencéből távozó hunok – ill. azok vezértörzsei az óbolgár királylisták alapján is követ­ hetők. Attila neve egyébként nem szerepel az óbolgár királylistán.363 De akár ál-, akár igazi avarok, mindenesetre a Kr. u. VI. századában hamarosan hatalmuk alá kerítették a pontuszi sztyeppét, rajta a volt hunokat (a Fekete-tenger melléki kutrigurokat és utrigurokat), és azok ‘örököseiként’ telepszenek be a Kárpát-medencébe, amint a 40. ábra mutatja. Itt a Duna nyu­ gati medencéjétől alkottak birodalmat. Mintegy emberöltőnyire követték a gepidákat, akik akkor eltűntek, merthogy az avaroknak meghódoltak és beléjük olvadtak.364 Mert az avarkor népessége igen csak kevert volt,365 egyáltalán nem beszélhetünk homogén ‘fajról’, sem ho­ mogén nyelvről. Ugyanúgy ‘maroknyi’ elit uralmával állunk szemben. A Kárpát-medencében elsősorban a nyugati területeken találjuk meg a telepeiket. Hatalmuk először kiterjed a Kelet­ európai sztyeppéken egészen a Volgáig. Később, a század végén újabb hatalmi tényező jele­ nik meg ugyanott: a kazárok. Ez újabb mozgást indít meg a sztyeppén. Az avarok a Kárpát-medencében ugyanúgy hatalmi bázist teremtettek, és innen próbálkoz­ tak újabb területek felé kiterjeszkedni. Bizánccal keverednek folyamatosan háborús konflik­ tusba. 622-ben az avarok szlávokat is bevonnak a hadviselésbe, akiket ekkor északról a Duna 354

Kovács (1997), p.: 308. Kovács (1997), pp.: 82-83., Baráthosi Balogh (1931), p.: 27., Kiszely (1996), p.: 235. 356 Padányi (1989), pp.: 264-265. 357 Padányi (1989), p.: 265. 358 Padányi (1989), p.: 265. 359 László (1995), p.: 14. 360 Kiszely (1976), p.: 204. 361 Kiszely (1976), p.: 204. 362 Kiszely (1976), p.: 205. 363 Dümmerth (1977), p.: 47. 364 Baráthosi Balogh (1976), p.: 33. 365 László (1974), p.: 190. 355

déli partjaira telepítenek át puffer népként. A dunai háborút elveszítik Bizánccal szemben. Az avar kenukat szlávok irányították. Ekkor Hérakleiosz területet ad a szlávoknak azzal a fölté­ tellel, hogy azok fölveszik a kereszténységet. Ettől kezdve jelennek meg a Balkánon a horvá­ tok és a szerbek állandó telepesként.366 Nevük szarmata-alán eredetű.367

40. ábra. Európa, a népvándorlás második szakasza. 1: avar birodalom a legnagyobb kiterjedésekor, 2: frank birodalom, 3: szlávok, 4: alánok (szabirok?), 5: szabirok (?), 6: ír­ kelta, 7: arab kalifátus, 8: bizánci római birodalom, 9: Dentu-Magyaria (Padányi), 10: bolgár töredékek, 11: Etelköz, 12: kazár birodalom, 13: perzsa birodalom, 14: szláv mozgás, 15: bolgár törzsek telepítése, 16: muzulmán terjeszkedés.

Iszperik, Kovrát harmadik fia, aki valamikor 630-631 között születhetett. Apja halála után, 679-ben a Dnyeper és a Dnyeszter közötti területet szállta meg, majd a mai Bulgáriába költö­ zött, és ott alapította meg a bolgárok később kereszténnyé váló országát, a korábban oda tele­ pített szláv törzsek fölött uralkodván. Az uralkodó elit azonban hamarosan átvette az alájuk tartozók nyelvét, a bolgár birodalom nyelve hamarosan a szláv lesz.368 Ezért nyitott a kérdés: hogyan vezethető át Attila családja az Árpád-házig? Dümmerth is fölteszi a kérdést: „Ha a krónikákban fennmaradt ősnévsort Álmostól Attiláig visszavetítjük, a legkedvezőbb számítás mellett is azt találjuk, hogy ha az Álmos ősének megnevezett Attila valóban Csaba apja lett volna, nem élhetett korábban, mint a VII. században.”369 „‘A magyarok második bejövetel­ ének’ vagyis Árpád honfoglalásának az évszáma a krónika szerint 677.”370 Ez látszólag jól egybeesik a hun-utódok történetével, ugyanis 679 körül „a negyedik és az ötödik (fiú) átkelt az Iszter folyón, mely a Danubiusszal azonos, az egyik övéivel az avar Pannóniába ment, az avar kagánnak meghódolva, a másik pedig Pentapoliszba, Ravenna mellé, ahol keresztény császárság alattvalója maradt.”371 366

Encyclopaedia Britannica, CD 98. International version. Konstantinosz: De administrando imperio munkájá­ ban is megemlíti, hogy a ‘megkeresztelt’ szerbek és horvátok (akik a ‘turkoktól’ délre laknak) a ‘megkeresztelet­ lenektől’, azaz északról származnak. Bethlen (1996) Honfoglalás CD, Források, Konsztantinosz. 31. és 32. 367 Ascherson (1996), p.: 242. 368 Dümmerth (1977), p.: 58. 369 Dümmerth (1977), p.: 56. 370 Dümmerth (1977), p.: 55. 371 Theophanész írását idézi: Dümmerth (1977), p.: 58.

Dümmert így folytatja: „Az is részben kiderült, hogy az első honfoglalás hunjainak törté­ nete krónikáinkban inkább az avarok, semmint a hunok története. Krónikáink egyrészt erdős területről, a Volga vidékéről származtatják a honfoglalókat (Anonymus!), másrészt pedig a meotiszi hagyományt őrzik.”372 Ás „a krónikás hun története egy része valóban a pannóniai avar-korszakhoz rögzíthető, s eléggé pontosan a VII. század hetvenes éveire.”373 Míg „a ma­ gyar hagyomány Attila emlékét feltehetően Kovrát személyével olvasztotta össze.”374 Ám Csaba, Kovrát középső fia. Csaba és Iszperik tehát föltehetően azonosak. Hagyomány szerint Csaba is hun királyként Görögországba távozott és onnan nem tért vissza. A tárnokvölgyi csata, Keveháza emléke – késő avar, és nem hun kori.375 Ekkor viszont Csaba Zuard vezér­ ként jelenik meg a krónikákban376 – Soba-Saba-Csaba. Testvére Kadosa. Zuard, Csaba, Kado­ sa: törökben ugyanazt jelentik, mégpedig: ‘útról letérő’, ‘bolyongó’. ‘kóborló’.377 Demeter legendájából378 értesülhetünk a további eseményről: „’Mintegy hatvan évvel ké­ sőbb’ - írja a szöveg, és ez az időpont megfelel Kovrát fiai vándorlási éveinek is – ’az avar kagán új helytartót rendelt az országban lakó idegen, közöttük görög eredetű népek fölé. Ezt a helytartót Kubernek nevezték’. Amikor Kuber látta a parancsnoksága alá tartozó keresztény hitű görögök vágyakozását hazájuk után, elhatározta, hogy bizánci földre vezeti őket, mint ‘Mózes Izraelt’. Csatlakoztak hozzájuk saját népei és más pogányok is, akikkel együtt fellá­ zadt az avar kagán ellen.”379 Kovrát fiával, Kuberrel az avar kagán öt csatában ütközött meg. Ebből kétszer Kuber győzött. Temesnél azután átkeltek a hun utódok a Dunán, majd délnek elhagyták a Kárpát-medencét és az avar birodalom fönnhatóságát. Iszperik fia, Tervel, a bol­ gár fejedelem a 8. század első éveiben arról beszélt, hogy nagybátyja családja – és itt Kuberre utalt – Thesszaloniké környékén él. Az onogur-bolgár törzsek közül tehát egy az Appennin­ félszigeten, és kettő immár a bizánci területen élt. 670 környékén a temetők tanúsága szerint megjelent a griffes-indás nép.380 A fentiek alap­ ján látható, hogy ők nem lehetnek azonosak a bolgárokkal. Ugyan ők is ekkoriban jelentek meg, de egy emberöltőn belül a Balkánra távoztak.381 László Gyula bennük látja az első ma­ gyar nyelvű betelepedőket: „E nép utódai, tehát már a magyar nép, az Okától keletebbre, a Volga jobb partján húzódott, s itt érhette valamikor az Kr. u. VII. században a kangarok táma­ dása. Ez – feltehetően – három részre szakította a magyarokat: egy részük ott maradt (ezeket találta meg később, a XIII. században Julianus barát), más részük nyugatnak vette útját (ezek lettek az úgynevezett ’késői avarok’), míg a harmadik részük a Kaukázus déli lejtőjén telepe­ dett meg, s ott idők folyamán elörményesedett.”382 A Julianus barát felfedezése azonban elég­ gé laza logikai kapcsolatban állhat a származási kérdésekkel. Ugyanis önmagában az, hogy Julianus barát vele azonos nyelven beszélő népeket talált a Volga mentén, csakis azt jelenti, hogy azok Julianus nyelvén beszéltek, és nem föltétlenül azt, hogy magyarul. Ugyanis Julianus maga az uralkodó réteg része volt, és előbb azt kellene bebizonyítani, hogy ő magya­ rul beszélt. A nevek, az életforma, a hun örökség sokkal inkább arra utal, hogy maga Julianus is a türk nyelvek valamelyikén beszélhetett, azaz az onogur-hun közösségből származhatott. Magáról az ekkor betelepedett népről ezt tudhatjuk: „A griffes-indás nép temetőit jól is­ merjük: sok száz síros, nagy temetők, és a temetők elterjedése pontosan fedi a XI. századi 372

László (1974), p.: 221. Dümmerth (1977), p.: 59. 374 Dümmerth (1977), p.: 57. 375 Dümmerth (1977), pp.: 59-63. 376 Dümmerth (1977), p.: 62. 377 Dümmerth (1977), p.: 64. 378 Dümmerth (1977), p.: 66. 379 Dümmerth (1977), pp.: 66-67. 380 László (1974), pp : 193, 204, 381 Dümmerth (1977), pp.: 68. 382 László (1967), p.: 90. 373

magyar nyelvhatárt.”383 Továbbá „a nagy létszámú temetők falvakra vallanak, a nomádoknak pedig nincsenek falvaik.”384 Föntebb azonban azt láthattuk, hogy ez a fajta három részre sza­ kadás a hun örökséget jelentő onogurokkal (bolgárok) történt meg, akik pedig sztyeppei lo­ vas-pásztor műveltségűek voltak. A kangar nevet meg a sokkal későbbi besenyőkre használ­ ják, így talán inkább a kazárok lehettek. Ezért hát a Kárpát-medencében ekkoriban letelepe­ dett indás nép nem lehetett az ő örökségük, nem jöhetett a Volga partjáról. Akik pedig onnan jöttek, azokról láthattuk, hogy hamarosan a Balkán, ill. az Appenninek felé távoztak is, nem maradtak avar fennhatóság alatt. Ellenben jöhettek a szomszédból, a nyugat ukrajnai területről, ahonnan az első, de fegyver­ telen szarmata betelepedés is megtörtént. László Gyula szerint „a griffes-indások erős nem­ zetségi kötelékekben éltek, de a tízes rendszer náluk is megvolt (a székelyek úgyszólván nap­ jainkig őrizték e rendszer hagyományát).”385 Az óbolgár krónika szerint: „Ez a nemzetség uralkodott a Dunán túl 515 évet, borotvált fejjel. És ezután jött a Dunának erre az oldalára Isperich fejedelem, aki itt a mai napig uralkodik.”386 Minthogy a bolgár krónika a mai Bulgá­ riában készült, a ’Dunának erre az oldalára’ minden bizonnyal a Duna déli, jobb partját jelen­ tette. És Kr. u. 153 és 668 között valóban 515 év telt el. Lényeges elem itt az, hogy ’uralko­ dott’, mert ez elsősorban az elitet és nem egy népet jelent. Később Anonymusnál is találko­ zunk a ’borotvált fejű’ jelzővel, és ez talán segít azonosítani azokat, akikre kunokként387 hi­ vatkozik: vár-kunok, azaz ál-avarok, vagy bolgárok, azaz onogurok. Mindezekből az a lényeges számunkra, hogy a hun vezér utódai bolgár – másoknál onogur – néven birodalmat alapítottak a Kaukázustól északra – azaz Szkítiában. Ez a birodalom a későbbi keletről eredő türk törzsek nyomásának engedve több részre szakad, és azok egy ré­ sze a mai Bulgária területére, másik része a mai Olaszországba távozott, azaz nem élt tovább az eredeti helyszínen. A két Kovrát utód közül a Volga északi részén lévő bolgár birodalom vezére meghódolt a kazároknak és velük majd később, Árpád magyarjaival kapcsolatban még találkozunk. A másik Kovrát utód továbbra is Meotisz területén élt és ez a néprész is jelenthe­ ti krónikáink vezértörzsének az alapjait. Közben a Földközi-tenger keleti medencéjében drámai módon megváltozott a hatalmi szerkezet. Mohamed próféta működésének a kezdetét, 612-t követően a hedzsra (szent hábo­ rú) első 20 esztendejében a mozlimok meghódították Perzsiát, Szíriát, Mezopotámiát, Egyip­ tomot és körülvették a bizánci hátországot.388 Bizánc Perzsia fölötti ’győzelme’ 627-ben pirrhuszi volt: ezután sokkal komolyabb ’viharral’ kellett szembesülnie. Az arabok a Darband hegyszoroson át 642 és 652 között ismételten be-betörtek a Kaukázus mögé.389 Ezt követte az az időszak, amikor a kazárok a szomszédos bolgár birodalmat szétszaggatták, és egy részét meghódoltatták. Ez után az arabok ismételten Bizánc ellen támadtak: 669, 673-678, 717-718­ ban. 723-737 újra kazár-arab háborúkat jelent. A 730-i ardabili csatában a kazárok győztek, de az újabban felállított arab haderő megállította őket (Moszul, Diarbakir), és ekkor vissza­ menekültek a Kaukázus mögé.390 De az arabok 737-ben váratlanul meglepték a kazár erőt, és akkor azok most már a Volgáig menekültek. Békét kötött a két hatalom, de az arabok nem hódoltatták meg a kazárokat. Bizonyára komoly katonai erőt kötött volna le, ha ehhez ragasz­ kodtak volna, így a békekötés után az arabok elvonultak. 740-ben a kazárok valami váratlant 383

László (1974), p.: 206. László (1974), p.: 207. 385 László (1974), p.: 207. 386 Idézi Dümmerth (1977), p.: 54. 387 Anonymus 8, 10. pp.: 86, 87-88. A latin eredetiben cumany szerepel, amit Pais az egyik kabar törzs nevével próbál azonosítani (p.: 154), de megjegyzi: “holott a cumanus a XI. század második felében feltűnő fehér vagy palóc-kunok kuman nevének a latinosítása.” Nem meggyőző a magyarázat! 388 Koestler (1990), p.: 19. 389 Koestler (1990), p.: 20. 390 Koestler (1990), p.: 21. 384

tettek: fölvették a júdaizmust, mint államvallást.391 Martell Károly meg ugyanekkor tartóztatja fel az arabokat a Pireneusoknál (Poitier). Európának ekkor figyelemre méltóan alakult a vallási képe. Délkeleti sarkában a judaizmus jelent meg, közvetlen szomszédságban a ‘mozlim fergeteggel’ (mohamedanizmus) és az orto­ dox kereszténységgel. Nyugat Európában a római típusú kereszténység, a katolicizmus ter­ jeszkedett, miközben Ibériában tartósan megvetette lábát a mohamedanizmus. A mohameda­ nizmus születését megelőzően történt meg a kereszténységnek a két részre válása, ami valójá­ ban a Római birodalom két részre szakadásaként jelent meg. A pártus birodalom élete végén a zoroasztrizmus világképét ott Mani kísérelte meg a kereszténységgel ötvözni és onnan indul el a pontuszi sztyeppére a manicheizmus. Bizánc számára ez eretnekvallás volt, és maga is föllépett ellene. Hatalmát azonban arra a területre nem volt képes kiterjeszteni. A pártusok azonban Manit elfogták (Kr. u. 226), majd kivégezték. Maradt a zoroasztroizmus, és terjedt a manicheizmus a türk területeken, keletre. A Fekete-tenger medencéjének a keleti fele ezért rendkívül heterogén képletet jelentett. Maga a kereszténység itt lett először államvallássá (Örményországban 302-ben,392 Grúziában 337-ben – az országot ekkor Kartlinak hívták).393 A VII. század közepén azután megjelent a mohamedanizmus, és erőszakosan terjeszkedett. A Káspi-tenger partjáról eddig már csak a judaizmus hiányzott, hogy teljes legyen a vallási ka­ valkád. 740-től azonban már az is jelen volt. Bizánc és Róma között a rivalizáció akkor vált élessé, amikor Róma püspökének sikerült a kereszténység részére megnyernie Konstantin császárt 312-ben.394 Róma nem sokkal ezután már keresztény országnak nyilvánította magát, és amilyen hevességgel addig a kereszténysé­ get üldözte, ugyanilyennel kezdte meg a nem-keresztény hit üldözését. 324-ben a niceai zsina­ ton elfogadták Jézus Isten voltát és a Szentháromság tételét, és ezzel Árián püspök és hívei eretnekké, ősellenséggé váltak. A catalanaumi csatát követően azonban a római birodalom hamarosan összeomlott. Ekkor kerültek a frankok Európa nyugati felén hatalmi helyzetbe. A Merowing család nemsokára már egész Nyugat-Európát birtokolta. Róma figyelme feléjük fordult. Klodvidot (Clovist) sikerült 496-ban Szent Rémy reimsi érseknek megkeresztelnie.395 Ettől kezdve Nyugat Európában a római katolicizmus mint államvallás is megjelent, és a megkoronázott fő ’Új Konstantinná’ válik, a hatalom pedig fokozatosan újra a Szent Római Birodalommá érik. A Merowingokkal kötött egyházi szerződés 679-ben II. Dagobert váratlan (előre kiszámítható) halálos ‘balesetét’396 követően elvész, érvénytelenné válik, és ez az a helyzet, amely lehetővé tette Rómának, hogy ezután ne csak fölkenjen, hanem maga teremt­ sen királyt: Kis Pipin királlyá fölkenésével 745-ben (II. István pápa)397 megkezdődik a Caroling uralom. Ezzel a Német-Római Császárság alapjai is létrejöttek. A Kárpát-medencében ekkor már vannak keresztény közösségek, templomok. A katolikus hittérítés a Merowingok eltávolítása után, a VIII. század elején most már teljes katonai támo­ gatás mellett folytatódott. Az avarok áttérítése is hamarosan megkezdődött, jóllehet nem tar­ toztak a frankok birodalmi körzetéhez, ezért velük szemben a katonai erő nem volt felhasz­ nálható. Később az avarok között belháború tört ki, és 795-ben az egyik tudun segítségül hívta Nagy Károlyt, aki azért már 791 óta támadta az avarokat.398 Amikor végül 796-ban a tudun meg is hódolt Nagy Károlynak és Aachenben megkeresztelkedett, megkezdődött az avarok­ nak immár az erőszakos térítése is. Ez 799 szeptemberében lázadást váltott ki, amit a frankok 391

Koestler (1990), pp.: 44-63. Chadwick (1987), p.: 24, Gábori (1978), p.: 311. Kiszely (1996), p.: 771. szerint is az első keresztény állam Örményország volt – Edessza után. 393 Gábori (1978), p.: 292. 394 Chadwick (1987), p.: 26, Gardner (1996), p.: 156. 395 Gardner (1996), pp.: 172-173, Dümmerth (1977), p.: 134. 396 Gardner (1996), p.: 223. 397 Dümmerth (1977), p.: 148. 398 Glatz (1995), pp.: 32-33, Bethlen (1996) Honfoglalás CD (1996). 392

kegyetlenül megtoroltak. A frankok krónikái megemlékeznek arról, hogy a frank seregek mekkora mennyiségben szállították el az avarok legendásan nagy mennyiségű kincseit.399 Ezek forrása bizonyára nem a frankok országa, hanem részben a bizánci adók, de sokkal na­ gyobb valószínűséggel maga a Kárpát-medence. Ugyanis Erdély aranybányái, a Duna homok­ jának aranya felbecsülhetetlen mennyiségű volt. Az elszállított kincseket azután Nagy Károly az általa alapított kolostoroknak ‘adományozta’. Ezek között lehetett a későbbi Szent Korona is, merthogy az ötvösművessége, a képi mondandója ezzel a korral összhangban van, de azzal is, hogy Nagy Károly fején, esetleg vele együtt a sírjába kerüljön.400 Nagy Károlyt pedig, az avar birodalom megsemmisítését követően, a pápa 800-ban császárrá koronázta. Az avar birodalomnak valójában csak ezután, 803-ban lett vége.401 A kagán a Fischa fo­ lyónál megkeresztelkedett, és ezzel elismerte a frankok fönnhatóságát.402 Az avar elit vissza­ szorult a Dunántúlra, és ott alkotott frank vazallus államot. Lakossága azonban megmaradt, az addigi avar vezéri szálláshelyek immár Sclavinia403 néven jelennek meg Európa térképén.404 A Kárpát-medence keleti felét – ugyancsak 803-ban – elfoglalták a bolgárok,405 a Felvidékre meg a frankok által meghódoltatott birodalom, a morva vetette a szemét. Ez az északi terület, a hajdani Kukutyin műveltség területe azonban mégsem került sem frank, sem bolgár, sem pedig morva uralom alá, továbbra is őrizte sajátságos helyzetét.

e) A magyarok Mi magyarok az emberi műveltségek történetében figyelmünket elsősorban Eurázsiára összpontosítjuk, hiszen a magyarság itt él, eredete sem vezethető ennél sokkal távolabbra. Ha ebben az emberi történelemben meg kívánjuk találni a magyarság eredetét és helyét, akkor előbb meg kell ismerkednünk magával a magyar néppel. Ebben a magyar műveltség vizsgála­ ta szolgál alapvető segítségül. Magyar műveltséget említünk, mert szilárd meggyőződésünk, és a vizsgálati eredmény is erre int, hogy van jellegzetesen magyar műveltség.406 Fentebb már láttuk, hogy a műveltségnek két alapvető eleme van: a legfontosabb a nyelv és a népi művé­ szet, jelképezés, de általában véve is jellemezhetjük a magyar gondolkodásmódot, mégpedig a mellérendeléssel. A nyelv szókészlete kifejezi a nép által használt műveltségi elemeket. Nyelvtana pedig szorosan összefügg a népi gondolkodás mikéntjével. Annak tartalmát meg a másik fontos elemmel, a népi művészet kifejező eszközeivel közelíthetjük meg: mondák, re­ gék, dalok, mesék, amelyeknek szerves tartozéka a képi ábrázoló és faragó művészet. Ugyan­ akkor tudományosan csak az egész nép eredetelméletét lehet valamely nép azonosságának bizonyítására eredményesen felhasználni, a pár tízezres uralkodói rétegét semmiképpen nem. 399

Pap (1997), p.: 35, idézi Beöthy Mihály kutatásait. Vö.: Fehér (1972), p. 55 szerint azonban a „nyugatra szál­ lított ‘hadizsákmány’, alaposabb vizsgálat után mindössze legfeljebb két önálló avar törzs vagyonát jelentette, nem pedig az össz avarságét”. Valójában Einhard (Annales regni) szerint Erik foroiuliai herceg szervezte meg, hogy „Pannóniában az avarok népének földvárát kirabolják” (pp.: 58-59, „in Pannonias hringum gentis Avarorum … spoliavit”). Amihez a lorchi kolostor korabeli évkönyve szerint a jugur kagán orgyilkossága kellett („Chagan Seu Iugurro intestine clade addictis… 2. II. 98), amit Vonomyr tudun árulása segített (Aventinus né­ met krónikája szerint, 321/a. 277). „A Pippin által a következő évben megindított avar ellenes hadjárat így már valójában csak arra volt jó, hogy a korabeli közfelfogást a gyilkossággal vegyített rablásról elterelje, sőt az akkori theocentrikus vallási felfogásnak is eleget tegyen” (p.: 60). A zsákmány „oly súlyosan megterhelt 15 társzekér, hogy csak ökörnégyessel tudták elvontatni” (p.: 60). A kincsekről Eginhard, aki ötvösművész is, írja, hogy „a nyugatiak előtt ismeretlen művészremekek … az arany és ezüst tömege mellett a selyembrokát textíliák” (p.: 60). 400 Kiszely (1996), pp.: 768-769. 401 Kiszely (1996), p.: 232. 402 Kiszely (1996), p.: 235. 403 Ami tehát itt sem jelent mást, mint hatalomnak alávetettet. 404 Glatz (1996), p.: 35. 405 Dümmerth (1977), p.: 510. 406 Cser (2000), 2-4 fejezetét, pp.: 48-116. Lásd még Lükő (1942) fejezeteit, amelyre az elemzésünk alaposan támaszkodott.

Népünk túlsúlyát, erejét mutatja több korábbi történelmi esemény, például az egykori szarma­ ta főnökség elleni sikeres fellázadás. S míg a megelőző Kárpát-medencei hun, illetve avar államszervezés az uralkodó csoport jelképi túlsúlyát mutatja, majdan az akkor kialakult ál­ lamszervezet hatására az Árpád vezér vezette magyar államszervezés jelképei és hatalmi jel­ legzetességei, mint például a helynevek, a megyerendszer, a tisztségek, mind a bentiek gya­ korlatát folytatja. Valamint mivel fontossá vált számunkra ma az is, mint a bevezetőben láttuk, hogy Szkítia­ e az őshaza, ezért alaposan meg kell vizsgálnunk, hogy mit mondanak a krónikák, hogy való­ jában mire is alapozódik a magyarok szkíta eredetének gondolata. A legfontosabb tehát tisz­ tázni: mit mondanak a krónikáink? Legkorábbról ismert krónika Anonymus krónikája, amely valamelyik Béla király (föltehetően 2. de inkább 3.) részére készült, azaz Anonymus Gestája – kb. a XII. századból eredhetett. A következő, immár biztosan datálható krónika Kézai króni­ kája – 1205-ből. Szerkezetét és mondandóját tekintve eltér Anonymusétól, ám erre épülnek a továbbiak, úgymint Kálti Márk képes krónikája – 1358-ból, Nagy Lajosnak címezve; a Hu­ nyadi Mátyás számára készült a Budai krónika – 1473-ban; majd közvetlen ezt követte Thuróczy krónikája – 1486-ban; Heltai Gáspár krónikája – 1575-ből az első magyar nyelven írt krónika és ebből már a mai nyelvünktől alig eltérő nyelvezet bukik elő, azaz közel fél évez­ red alatt a nyelvünk már nem sokat változott – legfeljebb kopott; s a legkésőbbi még függet­ lennek tekinthető krónika Szekér J. Aloysius krónikája – 1808-ból. Ugyanakkor az is világos, hogy krónikáink értelme nem az, amit sokan onnan ki akarnának erőszakolni. A krónikák gondos elemzése, összehasonlítása azt mutatja, hogy krónikáink alap­ ja, az ősgeszta, amely feltehetően Szent László idejében született, ám eredeti alakjában elve­ szett. Anonymus és utódai viszont minden bizonnyal erre támaszkodtak krónikáik elkészíté­ sekor. Kézai Krónikája IV. László idején született, és Anonymuséval szemben több eltérés található benne. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy Kézai krónikája az igazabb, ugyanis ab­ ban az időben a történelmi hűség, pontosság még nem volt szempont.407 A későbbi krónikák alapja egyértelműen Kézai Simon krónikája volt, és a krónikaírók azt egészítették ki az azóta eltelt idő eseményeivel, ill. gondolták át az őseredet kérdését, és próbálták az ismereteket szé­ lesíteni, vagy módosítani. Mindamellett a származás elképzelésében vannak komoly eltérések az egyes krónikák szerzői között. Anonymus semmit sem mond a magyarok előtörténetéről, a Mágog királytól való szárma­ zás bejelentése után azonnal Attilára tér, és – hibás évszám megadásával – azonnal Attila Kárpát-medencébe költözésével kezdi a történetét. Nála egyértelmű, hogy a magyarokat hu­ noknak tekinti.408 A Kézai krónikáiból ismerkedhetünk meg a honfoglalás előtti történelem legkorábban bemutatott változatával – ha egyáltalán az, amit ott olvashatunk történelemnek tekinthető. Merthogy itt is komoly gondok vannak. Itt már eleve látszik, hogy nem valódi földrajzot követ a történet, hiszen Perzsia nem határos a Meotis mocsarakkal. Perzsia az Iráni fennsíkon, a Kaukázustól délkeletre, Ázsiában terül el, a Meotis mocsarak meg az Azovi­ tenger és a Kaukázus közötti sík területet jelentik, azaz Európát.

407

Osetzky (1977), p.: 12. Anonymus ezt írja (XII. század): „A szcítiaiak ugyanis jó régi népek, s van hatalma Szcítiának keleten, mint fentebb mondottuk. Szcítiának első királya Mágóg volt, a Jáfet fia, és az a nemzet Mágóg királyról nyerte a magyar nevet. Ennek a királynak az ivadékából sarjadt az igen nevezetes és roppant hatalmú Attila király. Ő az Úr megtestesülésének négyszázötven-egyedik esztendejében a szittya földről kiszállva, hatalmas sereggel Pan­ nónia földjére jött, és a rómaiakat elkergetve, az országot birtokba vette.” Innét a második mondatot kiemelve látjuk, hogy Anonymus szkíták dicséretén felül mindössze annyit említ krónikájában, hogy Attila szkíta volt. A magyarság eredetéről, hogy honnan jött, semmit sem szól. Anonymus egyébként csakis a nemességet tekinti magyarnak, az országot betelepítő lakosságot megveti és nem tekinti szittyának.

408

Ez a ‘történelem’ aztán kisebb-nagyobb változatokkal megtalálható a későbbi krónikákban. Ez utóbbiakban Nimród is megjelenik Menróth helyett.409 Ezt azért tartjuk fontosnak, mert manapság éppen Nimródra, mint őskirályra igyekszik Bunyevácz Gönczi410 munkájára hivat­ kozva visszavezetni az összes ragozó népet, és azok nyelvét – beleértve a szkítát, a sumért, a magyart – Nimród nyelvének tekinti.411 Éppen ezért meg kell jegyeznünk, hogy Nimród neve legkorábban az Ószövetségben jelenik meg, és ma Nimrúd annak a tellnek a neve, amely az asszírok Kalhu nevű fővárosa fölött található. Nimrúdnak a települést ezek szerint az asszír idők és az Ószövetség megírása között nevezték el, minthogy az Ószövetségben Noé családfá­ ja tulajdonképpen a megírásakor ismert népek, városok egymásra vonatkoztatott származási elképzelését jelenti, nem pedig hajdan élt, legendás személyeket.412 Ez az időpont meg nem korábbi, mint Jóseás gyermekkirály uralkodási ideje – azaz Kr. e. 610 utáni időszak, az Ószö­ vetség első könyvei, a Mózes 5. könyve, Józsué, a Bírák könyve, Salamon két könyve és a Királyok könyvei ekkor születtek – jóllehet Mózes első négy könyvét minden valószínűség szerint csak a Kr. e. 5. század elején írhatták meg.413 Anonymusnál Attila Szkítiából indul Pannóniába, de nincs arról szó, hogy oda honnan ke­ rült. A többi krónikában a biblikus Eviláthból (Perzsia) indul el Hunor és Magor, majd a cso­ daszarvas legenda kerül bemutatásra és ennek eredménye az, hogy Hunor és Magor a Meotis mocsaraiba kerül. Hogyan? Hiszen közben van a Kaukázus, amelyet a legendák meg sem em­ lítenek. A Meotis mocsarai között élve, miután feleséget szereztek az errefelé élő alánoktól – azaz népük nem azonos az alánokéval – megtekintik, és aztán elfoglalják Szkítiát. Tehát ők nem szkíták, Szkítiát csak elfoglalják. Itt azonban logikailag van egy bukfenc: mennyi idő telik el a két esemény között? A legenda szerint még egy emberöltő sem. De akkor miként lesz két emberpárból két nép? A krónikák aztán Attila, majd Árpád vezérek Pannóniába költözéséről írnak — természete­ sen nem azonos módon. Közben Attila tetteivel, harcaival, halálával foglalkoznak, és ezt a részt követi Árpád hadának leírása, a hét kapitány megjelölése és a második ‘honfoglalás’ leírása. Sem Attila, sem Árpád honfoglalásának idejére, sem a köztük eltelt időre, a köztük lévő generációkra vonatkozóan nincs egységes álláspont az idézett krónikákban, sőt, legin­ kább a közbenső időszakról hallgatnak. Anonymus Attila bejövetelét Kr. u. 454-re, Árpád honfoglalását pedig 884-re teszi. Kézai nem ad meg időpontot a hunok érkezéséről– távozásáról, Árpád bejövetelére a Kr. u. 872. évet jelöli meg.414 Kálti Márk Attila bejövetelére

409

Kézai (1205) említi először a Perzsiából való származást, a szarvas legendát. Idézzük: „Menróth óriásra, ki a nyelvek megkezdődött összezavarodása után Eviláth földére méne, mellyet ez időben Persia tartományának neveznek... S minthogy Hunor és Mogor első szülöttek valának, atyjoktól megválva kölön sátrakba szállnak vala. Történt pedig, hogy a mint egyszer vadászni kimentek, „a pusztán egy szarvas ünőre bukkanának, mellyet, a mint előttök futott, a Meotis ingoványaiba kergetének.” Ehhez csak annyit kell megjegyeznünk, hogy Perzsia és a Meotisz mocsarai között 1000 km – és többek között a Kaukázus van. 410 Gönczi (2004). 411 Bunyevácz (2007), pp.: 53, 58, miután Nimródot a ‘népi hagyomány’ szerinti első királynak írja le (pp.: 182­ 186). 412 Redford (1995), pp.: 400-410. 413 Finkelstein (2002), p.: 46-47, 297. 414 Kézainál még ezt olvashatjuk: „Kémeket küldvén tehát onnan Scythiába, miután Scythia országát kikémlelték, gyermekeikkel és barmaikkal azon hazába vonulának, hogy ott lakozzanak. Midőn tehát azon országba bémentek, abban lakókul az alpzúrokat és pruténokat találták, kiket eltörölvén... A Scythia országgal keletre határos a Joriabeliek országa ezután Tarszia s végre Mangalia, hol Európa végződik. A nyári nap alatti táj felé a korozmi nemzet fekszik és Ethiopia, mellyet Kissebb Indiá-nak hivnak, s aztán délszak és a Don folyó közt átha­ tolhatatlan puszta van.” Mit jelent ez? Semmiképp sem azt, hogy Kézai a magyarokat szkítának véli. Megtekin­ tették, elfoglalták és aztán jöttek a Kárpát-medencébe, azaz Szkítiából érkeztek csupán. Ez a megfogalmazás tehát egyáltalán nem tételezi fel a szkíta eredetet, hiszen Szkítiába mentek, még ha meseszerű körülmények kö­ zött is.

Kr. u. 373-at, Árpádéra ellenben 672, azaz 104 évvel Attila halálát követő évet ad meg.415 Szekér a húnok bejövetelének időpontját Kr. e. 377-ben jelöli meg, Árpádét pedig 884-ben. A Budai krónika a Kézait másolja ebben a vonatkozásban. A dinasztia eredetére vonatkozóan azonban nem hagyható figyelmen kívül a másik hun­ maradék törzstől fennmaradt ú.n. óbolgár királylista, amelyik a hun vezértörzset egyértelmű­ en Kína mellől eredezteti, és annak vezető dinasztiáját a Dulo dinasztiából, a Kr. e. harmadik évszázadból származtatja. Igaz, ebben a királylistában Attila nem jelenik meg, és valójában vélt fiától, Irniktől folyamatos csak. Korábbi nevek föltehetően csak elágazásokat jelentenek, így Irnik előtti név Arvitochal, aki Kr. u. 157-ben élt. A hunokról semmit sem tudunk a kínai­ aktól elszenvedett vereségük (Kr. u. 155) és Európa keleti sztyeppéin Balambér vezérletével történő megjelenésük (Kr. u. 376 körül) közötti időben. Krónikáink sem. Ellenben ez a szár­ mazási vonal ellentétes a krónikák déli, iráni származtatásával. Sebestyén tiltakozik is az el­ len, hogy a hunokat Kínától eredeztessék, mert szerinte azok a címben szereplő mítosznak megfelelően szkítaként megjelenő sumér elődöket jelentenek.416 Kettős műveltsége van tehát az őstörténetből több ágon – Árpád vezérségével egy néppé – alakult magyarságnak, és az uralkodói, hatalmi oldal ugyan a magyar államalapítás után egyedülálló módon idomult a másik oldalhoz, a mindig is túlnyomó többséget adó népi oldal műveltségéhez, de azért a bizánci és német-római elvárásoknak is meg akart felelni, amikor például biblikus eredethagyományt hirdetett a krónikáiban, ami azonban semmiképpen nem azonosítható a népi hagyományokkal, ahol nincsen eredetmonda, épp a helyi régisége, illetve helyből, a Kárpát-medencéből származása miatt.417 Igaz tehát, hogy fontos a néphagyomány, de csak a valódi hagyományainkra igaz, mert a valótlanokat végül nem sikerül népünkre erőltetni. És csak vesztegetjük az időt, halasztjuk a találkozást igazi, bár kevesebb dicsőséget nyújtó hagyományainkkal, pl. az Árpád-korból, ha nem az igaziakra figyelünk. Valódi néphagyományaink tehát nem valami titkos csoda folytán maradtak meg, hanem élő, eleven mivoltuk, egységük és újraéledő képességük miatt. És ezt az uralkodó és nép Szent Korona Tagságában ugyanúgy megragadhatjuk, mint az egyenran­ gúság érvényesülő elvében, a nálunk természetes, a tevékenységben egymást egymás mellé rendelés egyedülálló európai gyakorlatában.

415

Kálti Márk Képes krónikájában (1358) ezt olvashatjuk: „Nyilvánvaló ebből mindenkinek, hogy Hunor és Magor, a magyarok ősei [nem] Nimród fiai voltak... Szent Jeromos mondja; azért sem, mert Nimród sosem lakott a Tanais folyó környékén, mely keleten van, hanem az óceán tengerénél. Miképpen tehát a Szentírás és a szent doktorok mondják, a magyarok Jáfet fiától, Magortól származnának, aki – Szent Sigilbert antiochiai püspöknek a keleti nemzetektől szóló krónikája szerint – ötvennyolc esztendővel a vízözön után ment bé Evilat földjére, és feleségétől Enéttől nemzette Magort és Hunort; róluk a magyarok és hunok nevezete.” A földrajzi bonyodalma­ kon felül itt sem találjuk meg, hogy szkíták lennének eleink, hanem azt, hogy Perzsiából indultak. Azonban azt is megtudjuk, hogy a perzsiai eredet forrása elsősorban Szent Jeromos. 416 Sebestyén (2004), pp.: 259-260. És Thuróczy (1486) krónikájában ez olvasható: „Némelyek úgy tartják, hogy ez a Nimród volt a hunok, vagyis a magyarok ősapja... Azt is mondják, hogy ugyanennek a Nimródnak Enéhen kívül más feleségei is voltak, és Hunoron és Magoron kívül más fiakat is nemzett, és hogy ezek és az ő utódaik az említett vidéken, Perzsiában laknak... És mind Diodorus ugyanitt, mind pedig Hérodotosz az ő Krónikájának negyedik könyvében „előhozakodik egy mesével, hogy Héraklész – régebbi amannál a másik Héraklésznál, aki utóbb a trójai államot feldúlta – ...” Azaz a korábbi elképzeléseket nem tartja igaznak, jóllehet támaszkodik a korábbi krónikákban írtakra. Nem említi, hogy a magyarok szkíták lettek volna. De a néhány évvel korábbi (1573) Budai krónikában ugyanazt Josephusra való hivatkozással olvashatjuk: „[4.] Ezek a törzsek pedig akkor – miként Josephus mondja – a héber nyelvet használták. Mivel pedig Hunor és Magor Nemroth elsőszülöttjei vol­ tak, atyjuktól különválva, külön sátrakban laktak. [5.] Történt pedig, hogy egy napon kivonultak vadászni. A pusztaságban egy nőstény szarvas került eléjük; futott előlük, és ők a meótiszi mocsarakig üldözték. [6.] Felderí­ tőket küldtek tehát innét Szkítiába, és miután a szkíta vidéket igen ravaszul kikémlelve felderítették: ebbe a hazá­ ba vonultak be gyermekeikkel és csordáikkal, ott akartak lakozni.” Megint csak nem találunk a krónikában még csak utalást sem arra, hogy a magyarok szkíták lettek volna. 417 Vesd össze: Cser (2000). Cser (2005). Cser (2007). Cser (2007a).

Ámde a mítoszok tekintetében is fontos különbséget tennünk az elnyomó, gyilkos, aláren­ delő hatalmi gyakorlat, sőt inkább őrület megjelenésével elterjedő csonkolt, azaz eposzivá, hőskultusszá torzult, valamint az eredeti, a mindenkori teljes tudást átörökítő őshagyomány között.418 De hogy ezt még a magyar őskrónika is megkülönböztethette, és csak a belőle ké­ szített, idegen rossz divatot majmoló krónikáinkból tűnik el aztán végleg az előbbi, Kucsora Ibolya éles szeme már azt is észrevette.419 Az akkoriak ugyanis közelebb lévén a megelőző korok magyar hagyományaihoz, bizonyára jobban tudták, mit kell megőrizni, és meg is őriz­ ték, ha kereszténnyé alakítva is egy részét. Ám mivel Ipolyi Arnold még a XIX. század köze­ pén is szinte teljes néphagyományt tárt fel, a néphagyomány megőrzését és a kereszténnyé tevését sikeresnek kell tekintenünk. Anonymus krónikájának 10. és 11. szakaszából kitűnik, hogy amikor a kunokat említi, egy későbbi elnevezést vetít vissza, mert a honfoglalás idején a kunok még nem voltak jelen az orosz sztyeppén, ők még csak jóval később érkeztek és kértek bebocsáttatást a Kárpát­ medencébe, főként a tatárok elől menekülve. A 10. szakaszban említett hét kun vezér (kapu­ dán) kunsága mást jelent. Ők az avar korszak után megmaradtakat képviselik, azokat, akik a Kárpátok keleti oldalán túl, a löszös területen folytattak földművelést. Ők az őslakókat képvi­ selik (ez Przeworsk és a későbbi Cjernjakov műveltség). Tájékozottságuk azt mutatja, hogy a Kárpát-medencén belüli helyzettel tisztában voltak, és ott is éltek a rokonaik, az ottani ősla­ kók. A hét kunkapitány és népe ugyancsak a Kárpát-medencén belülre készült, ők ajánlották Álmosnak, hogy maga is térjen oda. Ha itt megállunk, már akkor is egyértelmű, hogy a hon­ foglalók nem alkottak egységes társadalmat, sem nyelvükben, sem műveltségükben. A hét kunkapitány ugyanis nem a sztyeppei lovas nagyállattenyésztő, hanem a letelepedett művelt­ séget képviselte. Az ú.n. ‘oroszok’ csatlakozása pedig az elköltözőkhöz, az ottani őslakosok tagoltságára utalhat. A ’honfoglaló’ katonák a ritkábban lakott területekre települtek, ahol a lakosságot a keresz­ tény frank és a morva irtó hadjáratok elgyérítették. A külső népesség tömeges betelepedése és a gyérebben lakott, nem sztyeppei területek elfoglalása azonban ezt követően legalább egy évtizedig tartott. Ha Árpád ‘honfoglalói’ a belső, letelepedettekhez képest közép-, vagy kelet­ ázsiai sejti átörökítőkkel rendelkeztek volna, akkor érthetetlen lenne, hogy a magyar népes­ ségben, s általában a Kárpát-medencét övező területek népességében miért az ősi, európai genetikai jelző az uralkodó. A Kárpát-medence lakói ezért nem jöhettek sem távolról, sem nem lehettek a közép-ázsiai turk népek ‘magyarul beszélő’ utódai, sem nem a kis-ázsiai szumír népek utódai, mert azt az elgondolást a sejti átörökítők jelzőinek eloszlása tagadja. S a krónikákból hiányzanak nagyon fontos időszakok, ezért nem jelenthető ki, hogy azok a magyar népi emlékeztetet képviselik. Furcsa, de például valamennyi krónikára jellemző az, hogy az Attila és Árpád közötti időről, életről nem tud, nem beszél. Azaz csakis azt tudatja, amit az európai ismeretek már tolmácsoltak, és persze nem azok szemüvegén át. A korábbi múltat ugyanis Szent Jeromos és Josephus tolmácsolja. A Tarih-i Üngürüsz foglalkozik ko­ rábbi történelmi eseményekkel is, de ne feledjük: annak szerzője a török udvarban ezekkel megismerkedhetett! A Nagy Sándor élete, stb. Kis-Ázsiában ismert. A korábbi krónikaírók számára azonban érdektelen volt.420 418

Ezt ugyan mi is feldolgoztuk eddigi közös műveinkben, de tudunk más ilyen értelmű feldolgozásra is hivat­ kozni külföldről és itthonról is: Santillana (1995), Kocsis (2005). 419 Kucsora (2007). 420 A Szkítiába vonulást Heltai krónikája (1575) is megerősíti: „Annak utánna magának hajtá az végső vandalusokat az Philimerus, az ő hadnagya által. Annak utánna jobb lakóföldeket kezde kévánni, és kenyeret süttötvén általméne a tóvizeken, midőn meglátta volna azzokat. De midőn még félig a nép nem költ vólna által, megszakada a híd, és ledőlle, és nagy sok ember és barom vesze oda. És úgy nem mehetének vissza, akik által­ jöttenek vala, által sem jőjhetének amazok, kik hátra maradtanak vala. Philimerus ez okaért elindulván a megmaradott néppel, és a spaliókat megkezdé, kikre előszer ért vala. Annak utánna mindjárt az végső Scíthiára méne allá, melly a Pontus tenger mellett vagyon. Abban a tartományba laknak az adogiták, kiknek a caniculában,

Mit mondanak tehát a krónikáink? Nem állítják, hogy a magyarok szkíták, csak azt, hogy Szkítiából érkeztek. Szkítia leírása viszont krónikáról-krónikára különbözik. Minél későbbi a krónika, annál keletebbre tevődik az eredet. Anonymus krónikájában egyértelművé teszi: neki a magyarok csakis a magyarság nemesi rétegét jelentik, Attila kései utódait, valamint hogy Attila a szkíta király, Mágog magvából való. Európában a vaskorszak végére mindenütt kialakult a valódi kettős társadalom, ahol a lete­ lepedettek és a rátelepült uraik külön műveltségi alapokkal rendelkeztek. Egyetlen hely van, a Kárpátok keleti, északkeleti és délkeleti területe – ide értve Erdélyt – ahol még a római idők­ ben sem alakult ki a kettős társadalom. Sőt, a Kárpátok keleti lankáin, a löszös területeken gazdálkodóknál még a hun időkben sem találjuk meg a társadalmi tagozódást: egyenértékű társadalmat alkotva éltek.421 Erősségük, hogy a fémgyártást, a fémfeldolgozást ismerik, azok titkait birtokolják, és a környezetükben élő harcias népeket éppen ők látják el fegyverrel. A fegyverkovácsolást egészen a magyarok ú.n. ’honfoglalásáig’ követni tudjuk. Mint köztudott, Álmos felügyelte a hét kunkapitány területén lévő Kijev IX. századi fegyverkovácsolását, ahonnan fél Eurázsiát ellátták kardokkal.422 Az avarokat tehát Kr. u. 800 körül nyugatról a frankok verték le, keletről pedig a turk törzs, a bolgár terjesztette ki hatalmát a Kárpátokon belülre (Kr. u. 803).423 Ekkor tűnt fel a sztyep­ pén az a katonatörzs, akik később Árpád ’honfoglalóiként’ a Kárpát-medencébe költöznek 895-896-ban. A hivatalos elképzelések szerint Árpád népe hét törzs szövetségében több szá­ zezres népességet jelentett, s lovas nagyállattenyésztők voltak, de furcsa módon a Kárpát­ medencébe településüket követően földművelő mezőgazdaságra tértek át a nem sztyeppei területeken. Továbbá különös módon közös temetőket használtak a Medencében lakókkal, akik számát a hivatalos felfogás képviselői csupán néhány tízezerre becsülik,424 és akiket elsősorban szláv töredékeknek vélnek. Erre Anonymus Gestájában olvasható sclau latin szóból következtetnek. Ám de a szó akkori jelentése kizárólagosan szolga, fogoly,425 és nem szláv nyelvű, merthogy Anonymus felsorolja a Kárpát-medencén kívül élő szerbeket, horvátokat, lengyeleket, ukrá­ nokat az akkor ismert saját nevükön. Vita van arról is, hogy kik is voltak Árpád honfoglalói. A krónikáink szerint hun utódok, s Árpádot Attila családjából eredeztették. Erre vonatkozó adatok valójában vannak is.426 Króni­ káink azonban nem említenek törzseket, sem törzsi vezetőket, hanem csak kapitányokról, se­ regparancsnokokról írnak. A hét kapitánynak egyenként háromezernyi hadereje volt, s ez a turk törzsi szervezetek alapján427 valójában is csak egyetlen törzset jelent. A föltételezett mellyet hév hólnapnak nevezünk, negyven egész napig semmi éjek nincsen, hanem mindenkoron világos nap vagyon.” Bonyolult földrajzi leírás kíséri a Szkítiába menésről szóló megállapítást, és bizony a leírás igazságtar­ talma fölöttébb csekély. A magyarok szkíta eredetére azonban ebben a krónikában sem bukkanunk. Szekeres krónikája (1808) szerint viszont őseink Kína mellől jöttek, nem Perzsiából – és ez felel meg a későbbi hun ere­ detnek. „Senaar Mezejéről lassanként Napkelet felé indúlván, a’ világnak azon részeit választották első lakó­ helyül, mellyet bekerít Napnyúgot felől Irtisch, Napkelet felől pedig Amur vize és a’ Sina, vagy más néven, Chinabéli Birodalomnak Éjszak felé néző szomszéd Tartományaiban letelepedtek, úgyhogy a’ Magyarok régiebb Őseinek első lakó-helyek azon a’ tájon vólt, melly ama’ roppant Sinabéli Birodalomnak határt vet Éjszak felől... Sinabélieknek, midőn módjok nem esett benne; az említett esztendőben pedig a’ Topai Tatároktól a’ Volga vize mellé szoríttattak, a’ hová annál könnyebben engedték magokat nyomattatni, hogy naponként szaporodván, a’ Baschiriai Tartomány szoros vólna nékik: a’ hol köz-akarattal tanátsot tartván elvégezték magok között, hogy Ásiából kirádúlván, Európába kőltöznének.” 421 Todd (1998), p.: 452. A hun idők előtt a Dnyeszter és a Tisza között élő műveltséget az irodalom Przeworsk és Cjernjakov műveltségnek ismeri. 422 Padányi (1989), p.: 324. 423 Dümmerth (1977), p.: 510. 424 Glatz (1996), pp.: 8-9. 425 Dominu (1883), p.: 357. 426 Dümmerth (1977), pp.: 40, 76-77. 427 Padányi (1989), pp.: 23-24.

törzsnevekkel meg az a helyzet, hogy megfelelnek a turk hadrend csapatneveinek. Így nem feltétlen jelenti azt, hogy két helyen azonos nép, vagy törzs élt volna, ha Árpád ú.n. törzsnevei megjelennek, mert a hadrend szerinti nevek a különböző türk törzsek telepeit is egyazon név­ vel illethetik.428 Adatok vannak arról, hogy Álmos és katonái a IX. század első felében nyugat felé terjesz­ tették hatalmukat, és ellenőrzésük alá vették a Dnyeper menti településeket.429 Kijevben meg­ szervezték a kardkovácsoló ipart, és ott találkoztak a Kárpát-medencéből jövő küldöttekkel, akik kérésére telepedtek be aztán a Kárpát-medencébe.430 (30. ábra.) Az ú. n. ‘vérszerződés’ uralkodó nemesség és letelepedett népesség közötti szerződésnek fogható fel. A ’honfoglalás’ során Árpád katonanépe elsősorban a legeltető területekre telepedett be, a hegy- és dombvidé­ ket viszont ellenőrzése alá vette. Anonymus a Gestájában utal is Bors vezérre,431 akiről a helyi lakosok várat neveztek el (Borsod), és megjegyzi, hogy a –d képző, azok nyelvén, kicsit je­ lent. Már pedig, ha szláv töredékek éltek volna a Medencén belül, azok egyikének a nyelvén sem jelent a –d képző kicsit. A magyar nyelvében ellenben igen. Mivel a ’honfoglaláskor’ a Dnyeper és a Kárpátok között élt népével a hét kunkapitány is betelepedett a Medencén belülre, folytatva tehát azt, ami a szarmata időben elkezdődött, majd az avar korszak alatt a griffes-indás népességgel folytatódott: a Kárpátok külső peremén élő, hajdani kukutyini (cucuteny-i) műveltség maradványa a medencén belülre költözött. Felfogá­ sunk szerint a Medence domb- és hegyvidékén élőkkel egyetemben ők alkották a magyar nyelvű, magyar műveltségű népességet az alább következő megoszlásban, arányban. Így egy népi és egy hatalmi összetevőrész egyesült az Árpád vezette magyar államszervezésben, mi­ közben minden résztvevő egyenrangú népalkotónak tekintendő, illetve volt tekintett. Arányait tekintve az egyesülési folyamatban 6/10 arányban vehettek részt az addig a Kárpátok karéján belül lakók, 1/10 arányban a hódító vezérek, katonák és háza népük, valamint 3/10 arányban a Kárpátokon túlról beköltöztetett, bentiekkel azonos műveltségű, nyelvű nép. E három aránya kifejezetten kedvező volt a gyors egybeforráshoz. Kováts Zoltán népességkutatási adati sze­ rint a teljesen valószínű létszámok: benti nép 900.000 fő, katonaság 100.000 fő, beköltözők 500.000 fő. Magyarhon 1,5 millió, és egész Európa ekkor kb. 30 millió főt számlált.432

3. A hun–avar–magyar tudat: bizonyíték Kárpát-medencei folytonosságunkra a) Kárpát-medencei középkorunk a nyugat hun ókorról szóló elképzelései­ nek mintája Állíthatjuk, hogy éppen a Kárpát-medencei (magyar) népi folytonosságra utal a hun–avar– magyar (hatalmi) folytonosság ismerete, tudata, megléte nálunk és a katonai hódítókra vonat­ kozik, mert a hosszú időszak alatt ilyen emlékezetet csak az itt folytonos nép tudott megőriz­ ni, hiszen a hódítók cserélődtek. A világirodalom egyik megbecsült, de nálunk méltatlanul mellőzött alkotását433 lefordító és magyarázó Makkay János által felidézett Heinrich Gusztáv

428

V. ö.: Lukácsy (2000). Padányi (1989), pp.: 317-318. 430 Padányi (1989), p.: 353 431 Anonymus 16, p.: 96. 432 Kováts (2003), pp.: 411-414, de a megelőző fejtegetések is fontosak. A nemrég elhunyt Kováts Zoltán pro­ fesszor úr a Zürichi Magyar Történelmi Egyesület tudományos konferenciáján, a 20. Magyar Őstörténeti Talál­ kozón Hódmezővásárhelyen előadása után kérdésünkre válaszolva megerősítette ezeket az adatokat. 433 Ekkehard Barát: Vita Waltharii manu fortis. Erős kezű Valter története. Fordította Tulok Magdolna és Makkay János. A kísérő tanulmányt („Valter Pannóniában – a Waltharius Hungáriában” címmel) Makkay János írta. Tractata Minuscula 15-16. Budapest, 1999. ISBN 963 550 7658 5. (A füzet beszerezhető a szerzőtől: 1029 429

is ilyen értelemben írja: „Hunfalvy Pál és utána Riedl Frigyes… az összes magyar hún­ mondákat a külföldi hagyomány átszármazásának és önkényes átalakításának tartják. E véle­ ményhez részemről nem csatlakozhatom… A hún–magyar rokonság nemzeti traditio volt – természetesen nemzeti traditio, melyet a magyarok nem hoztak magukkal Ázsiából, hanem itt, európai új hazájokban részben készen találtak, részben megalkottak, és minden esetre tovább fejtettek. Hún- és Magyarországnak összekeverése, sőt egyenes azonosítása jó részben a kül­ földi történészeknek is, de általában a német mondának egyik legismertebb alapja. Ekkehard soha nem nevezi a magyarokat másképen, mint húnoknak, és a német mondának a Hiunenland és az Ungerland tökéletesen egy és ugyanaz. (Heinrich Gusztáv: Etzelburg és a magyar húnmonda. EPhK 10, 1881-1882, 3-39, az idézett rész 24-25. A Heinrich által emlí­ tett rémet források Einhardus, XIII, anno 796 és Alcuin: regnum Hunorum kifejezése.)”434 Makkay megemlíti, hogy Lakatos István véleménye szerint magyar szempontból figyelem­ re méltó: a hunok rajzában a költő voltaképp a kalandozó magyarokat festi, akiktől ugyancsak szenvedtek a délnémet kolostorok,435 és így folytatja: „Mivel az ő kortársait, a magyarokat a hunok örökösének tartották, Ekkehard a magyarok harcmodorát választotta példának az ő hun csatájához. Így nem a Karoling-kor nehéz fegyverei szerepelnek a Walthariusban, hanem fő­ leg könnyű hajítófegyverek, és még a kor magyarjaira jellemző más fegyverek is.”436 Ugyan­ akkor „a Szent László pihenési jelenetének legjobb és legkorábbi párhuzamát” találjuk ebben a német hőskölteményben, „amikor Attila felesége (Attila alakja szerinte437 is a Walthariusból öröklődött a Nibelungi énekbe) levágja a már megkötözött Hágen fejét. (Eckhardt 1940/1986, 178. – V. ö. Makkay 1997, 102, 164. jegyzet! – A fej levágása jelenetének leírása magyar nyelven A Nibelung-ének és a Frithiof-monda, ford. Szász Károly és Győry Vilmos. II. kötet, Budapest, é. én. 147-150. Az eredetiben Nibelunglied II, 262-263, a 2372-2373. stanzák.) Ami önkéntelenül is eszünkbe juttatja a Szent László-legenda ama falképeit, amelyeken a leány vágja le karddal vagy baltával a kun vezér fejét.”438 És Makkay figyelmeztet, mennyire fontos itt néhány, „nem az árpádi honfoglalókkal, hanem új hazájukkal, Pannóniával kapcso­ latos szempont”. És ezzel Makkay a Kárpát-medenceiekre tereli, viszi át a hangsúlyt, ahonnan rendre a ’ke­ leti’ csapatok ’nyugatra’ látogattak, amint a Szent Gallen-i – inkább barátságos – látogatás is történt, amit Ekkehard barát 926. május 1-jén átélt, ezért a hunokról szóló hőskölteményt úgy írta meg, hogy őket a megismert magyarokkal azonosította.439 És továbbá Attila nevét és jel­ zőit ugyan 40 alkalommal olvashatjuk az eposzban, ám Makkay szerint a csak hatszor említett avarok szolgálnak mintául a tízszer említett hunoknak. S mint még rámutat: „Szerepelnek az avarok/hunok gens Pannoniae néven is (4. sor). Pannóniaiak bizonyos fegyverek, a kétféle kard.”440 És ez a kard felövezési jelenet azért fontos számunkra, mert eddig a honfoglalókkal kapcsolatosnak tartották történészeink, viszont mint Makkay kiemeli, valójában maga „az Budapest, II., Villám utca 6, Telefon/fax: 397-19-91, vagy Gondos Béla könyvesboltjában, Budapest, Semmelweis utca 1-3, a Magyarok Világszövetségének székháza.) 434 Makkay (1999), p.: 124. 435 Évezredek eposzai. Szerk. Lakatos István. Budapest, 1970. 535. 436 Makkay (1999), p.: 115. Itteni hivatkozása: „K. Langosch in Ploss 1969, 106, további irodalommal, elsősor­ ban W. Meyer in Zeitschrift für deutsches Altertum 43, 126-127. 437 Eckhardt Tiborról van szó. 438 Példaként Makkay a magyar Anjou-legendárium miniatúráját, a Homoródszentmárton, Bögöz, Gelence, Mak­ sa, Erdőfüle falképeit hozza fel, és László Gyula: A Szent László-legenda középkori falképei. Budapest, 1993, 14, 28, 37-40, 46-47, 50-51, 55-56 és további képeket. (Makkay 1999, 171.) 439 Makkay lábjegyzete (Makkay 1999, 118.): „Casus Sancti Galli, cap. 51., ed. G. Meyer von Knonau in Mittheilungen zur Vaterländische Geschichte 15-16 (Neue Folge 5-6), 1877, 197. A HKÍF nem tartotta érdemes­ nek fordításban közölni ezt a részt: 246-248, olvasható viszont latinul in A magyar honfoglalás kútfői, szerk. Pauler Gyula és Szilágyi Sándor, Budapest, 1900/1995, 336, és magyarul in MEH, 1975, 235. V. ö. R. Schiffer: Silius Italicus in St. Gallen. Ein Hinweis zur Lokalisierung des ’Waltharius’. MJ 10, 1975. 17.” 440 Makkay (1999), p.: 118.

eposz szerint ez pannóniai szokás volt, … nem hunt, hanem avar korit jelent,” amikor „az öv, a derék baloldalán a hosszú kard van, a jobboldalra pedig egy rövid kard vagy hosszú tőr, leginkább egy egyélű kard van függesztve”.441 Makkay még egyszer hangsúlyozza, hogy az eposz pihenési jelenetének részletei – mint az ölébe hajtott fej, fegyver fára aggatása, fej levá­ gása – a Molnár Anna ballada fejbenézési jelenetével azonos.442 Érdemes Makkay nagyszerű meglátásait hosszabban idéznünk: „Említés esik arról, hogy nemcsak az avarok tekintetnek hunoknak, hanem maga Attila az avarok királya, és Pannóniá­ ban van palotájának/várának városa: Pannonica urbs (429. sor). A régi germán irodalomban tehát nem a Nibelungenlied tette Attila székhelyét Pannoniába, hanem a Waltharius. Nagyon helyesen, hiszen mind Attila, mind a korai és kései avarok központja valóban a tágabb érte­ lemben vett Pannóniában volt, az avarok esetében alighanem nem messze Budától. A Waltharius itt az általános történeti hagyományt követte, hiszen a Karoling-kor történészei aligha feledkeztek meg arról, hogy Attila egykor a hajdani provinciát is uralta, a kései avarok ottlétéről pedig saját maguk jól tudtak. Attila palotáját így Kézai Simon nem saját kedvtelésé­ ből helyezte Pannoniába, a római kortól öröklődött történeti hagyománynak megfelelően Óbudára.”443 Ugyanakkor Makkay a lábjegyzetben rákérdez: Avar–magyar regőshagyomány? Válasza igen, hiszen ugyan ugyanennek a bevett nyugati hun–avar azonosításnak feleltethető meg Kézai ’tévedése’, amikor hunok és rómaiak csatájáról ír a Duna menti Cesumaur (ma Zeiselmauer) között, ahol valójában a frankok és a késői avarok csatáztak,444 de ennek hazai hagyományát Makkay szerint Eckhardt meg is találta: „Kézai hun történetének alapjául azok a mendemondák szolgálhattak, melyek az előtte igen ismerős Dunántúlon egyes tárgyakhoz, dombokhoz, római romokhoz fűződtek. (Eckhardt 1940/1986,445 195.)” Ezen kívül „Kézai és a krónikakompozíció a tősgyökeres hun–magyar nemzetségek számát – 108 – nem vehette az európai irodalomból, mert ott ilyennek nyoma sincs. Íróink tehát hazai hagyományból … örö­ költék. (Kulcsár, 1987-1988, 532.)” Hogy mindig a Kárpát-medencei országban uralkodóról, illetve az uralkodó családról és hatalmi szerveződéséről, a hódító vezérek leszármazottairól van szó, az Anonymusnál, de más krónikásoknál is nyilvánvaló. Azaz az Attilától leszármaztatott Árpád mellé az avar és a hun hatalmi hagyomány is megjelent — a nyugati megítéléssel teljes összhangban: ugyanannak a Kárpátok koszorúzta területnek és lakóinak az egymást követő korszakokban három kiemel­ kedő uralkodó hatalma volt, előbb hun, majd avar, és végül magyar. Ezek így jelentek meg a rólunk, Kárpát-medencei magyarokról szóló nyugati beszámolókban is. Ám Petz Gedeon ész­ revette, hogy a Kézai-féle hun krónika kérdésében az újkori olyan történészeink, mint Toldy Ferenc vagy Ipolyi Arnold álláspontja még sokkal másabb volt, mint később a Hunfalvy Pálé 441

A 20. lábjegyzetben, Makkay (1999), p.: 28. Makkay lábjegyzete (Makkay [1999], p.: 119.): „Ezekről a motívumokról és széles körű összefüggésekről lásd J. Makkay: Middle Iranian elements in Early Mediaeval heroic poetry. The Arthurian cycle and the Waltharius. Budapest, 1998, 55-57, valamint Makkay, 1997, 102-119.” 443 Makkay (1999), 119. Makkay további jellegzetes, bár remélhetően már mellékes megjegyzése itt: „Mikor Kristó megállapította azt, hogy ’a nyugati krónikairodalom 1189-ben Magyarországnak házhoz szállította…azt a hiedelmet, hogy Attila Országa Budán volt’ (Kristó Gyula: A magyar nemzet megszületése. Szeged, 1997, 216, és már 1983-ban is: Kristó Gyula: Tanulmányok az Árpád-korról. Budapest, 327.) akkor fogalma sem volt a Waltharius létezéséről.” (V. ö. Kulcsár Péter: A magyar ősmonda Anonymus előtt. Irodalomtörténeti Közlemé­ nyek 1987-1988. 91-92. évf. 5-6. füzet, 526, 327. http://epa.oszk.hu/00000/00001/00352/pdf/itk00001_1987­ 1988_05-06_523-545.pdf .) 444 122. hivatkozása: Bóna István: Nagy Károly nyomdokain. Évezredek hétköznapjai. Szerk. Szombathy Viktor. Budapest, 1973, 154-155. és Makkay 1999, 123: Bóna István: Az avar birodalom végnapjai. Honfoglalás és régészet. Szerk. Kovács László. Budapest, 1994, 71. 445 Eckhardt Sándor: Attila a mondában. Attila és hunjai. szerk.: Németh Gyula. Budapest, 1940, 143-216, Bu­ dapest, 1986, 205-210. V. ö. Eckhardt Sándor: A pannóniai hún történet keletkezése. Századok 1927-1928. 465­ 491, 605-632. 442

vagy Budenz Józsefé, azaz rátalált a mai kétely eredetére: „Toldynál a hún krónika a népies húnmondát megcsonkúlva, eredeti költői alakjából kivéve, prózába föleresztve, idegen, tudós és keresztyén hozzáadás és nézetmód által interpretálva s így részben átalakítva adja. (Toldy Ferenc: A magyar költészet története. Pest, 1854, I. 32. – Petz 1885, 20-21 után). Ipolyi sze­ rint (Ipolyi Arnold: Magyar Mythológia. Pest, 1854, 159. – Petz 1885, 21 után) krónikáink históriai előadásának alapját eredeti ős hún–magyar mondai hagyomány képezi. … Az eredeti elem anyagra, tárgyra nézve a régi hagyományos hún–magyar monda, a későbbire már bizo­ nyos történeti feljegyzések; s csupán ezek feldolgozása, összeírása, előadásában szerepel a tudományos és bibliai elem. … De csakhamar megfordúlt a koczka, az eddigi kritikátlan kuta­ tást kritikus, sőt skeptikus vizsgálatok váltották fel s a mit régebben egészen vagy nagyrészt nemzeti hagyománynak tekintettek, attól ez újabb kutatás még a mondai hagyomány látszatát is megvonta. Hunfalvy szerint például krónikáink azt, amit a húnokról beszéllenek, a Nibelungénekből vették (Hunfalvy Pál: Magyarország ethnográphiája. Budapest, 1876, 292). Hasonlóan vélekedett Riedl Frigyes is: az úgyn. Magyar húnmondakör könyvmonda, nem szabad ég alatt, hóhegyen-völgyön keletkezett, nem is a magyar nép képzeletének szülötte, tudákos adatai vagy külföldi krónikákból származó átvételek vagy azok önkényes kombinátiói a német hősmonda befolyása alatt. (Riedl Frigyes: A magyar húnmondák. Budapesti szemle 27m, 1881. 321. – Petz 1885, 22 után).”446 De már Petz észrevette ez utóbbi érvelés tarthatatlan alapjait, állapítja meg Makkay, mivel Hunfalvy és Riedl hamis elképzeléssel bírt a hunmonda Nibelung éneki hatásáról — a fen­ tebb, például a Waltharius eposzról írtak miatt. És Kézai ismerete a cesumauri ütközetről töb­ bet tartalmaz, mint amiről a Nibelung ének tud, hogy Tulna és Cesamaur akkor még Pannóni­ ához tartozott.447 És Petz is megállapítja: „A magyarokat ugyanazon okból hozták összefüg­ gésbe a húnokkal, és azért nem az avarokkal, mivel az avarokat is hún néven ismerték”— „tudniillik a 6-9. századi források” – teszi hozzá Makkay. Petz Gedeon e felismerése a „Hunfalvy-csapat véleményének hatására azóta feledésbe merült. Domanovszky Sándor per­ sze még ismerte: megállapította, hogy a magyar krónikák hun-története nagyrészt az avarok története. (Kézai Simon mester krónikája. Budapest, 1906, passim, és Kézai és a hun krónika. Károlyi Árpád emlékkönyv, Budapest, 1933, 110-132.) Ugyanazt írta tehát, amit Bóna majd csaknem hetven évvel később megállapított.”448 Ezért aztán Heinrich Gusztáv és Petz Gedeon helytálló, de elfeledett nézetét Makkay még 55 pontban bizonyítja „minden magyar történész által sokszor idézett forráshellyel”, de főként Szádeczky-Kardoss, Király és Kulcsár forrás­ gyűjteményére támaszkodva.449 Ezekre a híradásokra, megállapításokra összpontosítva igyek­ szünk a továbbiakban rámutatni a Kárpát-medencei folytonos népi összefüggésekre.

b) Utalások a Kárpát-medencei magyar népre nyugati és keleti tudósítá­ sokban Makkay előadásában Tours püspöke 593 körül kagánnak (gaganus) nevezi a 451-es galliai hadjáratot vezető hun királyt, bizonyára az avarokról terjedő kortárs közép-európai ismerete miatt, és a kisázsiai Agathias de Myrina 580 körül az onoguroknak nevezett hunokról beszél, ami szintén az avarokat takarja. Így a keveredést keleten is megtaláljuk. Malalas az 558 janu­ árjában Konstantinápolyba érkezett avarnak mondott hunok furcsa népéről beszél, és Victor Tommensis szerint 558 körül a hunok (Ugni) zaklatták Armeniát.450 446

Petz Gedeon: A magyar hunmonda. Budapest, 1885. 21. Felidézi: Makkay (1999), p.: 125. Petz 1885, 35-36. Idézi: Makkay (1999), p.: 125. 448 Makkay (1999), P.: 126 449 Szádeczky-Kardoss Samu: Az avar történelem forrásai. Szeged, 1992. Király Péter: A magyarok említése a 811. évi események óbolgár leírásában. Magyar Nyelv, 72 (3), 1976, 257-258. Király Péter: A VIII–IX. századi Ungarus Hungaer, Hunger, Hungarius, Onger, Wanger személynevek. Magyar Nyelv 83 (1987): 162, 314. Kul­ csár 1987-1988. (Makkay [1999], P.: 126.) 450 Makkay (1999), PP.: 126-127. a források megjelölésével. 447

Menander Protector Baján hun tolmácsairól beszél a szirmiumi 582-es ostrom kapcsán, ami azt is jelentheti persze, hogy a hunok és az avarok nyelve azonos volt, de különbözött a Kárpát-medencei népétől. Erre az azonos hun és avar, azaz turk nyelvre egyébként bizánci források is utalnak, amint ugyanez Árpád katonával kapcsolatosan is közismert Bíborbanszületett Konstantin tudósításából.451 Sevillai Izidor a 600-as évek első évtizedeiben írja, hogy a hugnokat hunoknak nevezték korábban, majd a királyukról avaroknak, ahol szintén a hatalmi forma változását tekinthetjük. Ennek kiegészítésében is hunokat emlegetnek Konstantinápoly ostrománál. Valamint a Gesta Theoderici regis szerint a hunok azonosak az avarokkal. Theophylactus Simocatta (630 körül halt meg) a keleti avarok nyugatra meneküléséről szól, amikor a var és a chunni nép ősi tör­ zséből egy kis rész a Perzsia szomszédságában lakó többi hun közül Európába a Dunához jött lakni és avarnak nevezve magát, „a legnyugtalanabbak és legkövetelődzőbbek mindama né­ pek közül, akik nomád módra élnek”.452 Georgius Pisida a hunok és szlávok egyetértéséről beszél Konstantinápoly 526 körüli ost­ románál, ami csak az avarokra vonatkozhat. Bertherus longobárd király 679-ben korábbi, a hunok királyánál eltöltött száműzetéséről beszélt.453 De még Paulus Diaconus 790 körül írt longobárdok történetében is az avarokat a hunokkal azonos népnek mondja.454 Fredegar Scholasticus 660 táján a hunoknak nevezett avarokról és királyukról, a kagánról írt, aki ellen a szlávok korábban fellázadtak. De hogy itt a sclavi nem a későbbi szláv népek valamelyikét, főként nem az igen késői összefoglaló – pánszláv – elnevezésüket, hanem a leigázott Kárpát-medencei szolganépet jelenti, azt a további leírtak megmutatják: „A hunok a tél eltöltésére évente a szlávok közé jöttek, s a szlávok asszonyait és leányait ágyukba vették. (Chuni aemandum annis singulis in Esclavos455 veniebant, uxores Sclavorum et filias eorum strato sumebant). Ebben az évben [631-632] a hunoknak is nevezett avarok birodalmában, Pannoniában heves küzdelem támadt azért, mert az uralomért versengés folyt.”456 A 692-ből való Annales Mattenses Priores ír a Pippin majordomusnál összejött követségek küldőiről, olyan környező néptörzsekről, és bizonyára csupán vidékről és (nem népről) is, mint a görögöké, a rómaiaké, a longobárdoké, valamint a hunoké, valmint a sclavoké és a szaracénoké. (“Confluebant autem ad eum circumsitarum gentium legationes, Grecorum scilicet et Romanorum, Langobardorum, Hunorum quoque et Sclavorum atque Sarracenorum.”457) A gentium szó miatt gondolhatjuk, hogy nem mind népnév a felsorolásban, hiszen a gens jelentése: 1. nemzetség, törzs, 2. ivadék, 3. néptörzs, népség, 4. község, 5. vidék a szótárban. Ugyanakkor mivel a quoque et jelentése is, és, a Hunorum quoque et Sclavorum úgy fordítható, hogy a hunoké is, és a szolgáké, ami bizony azt jelentené, hogy az avarok mellett maga a Kárpát-medencei nép is képvieltette magát. Igaz, hogy egy ilyen nyelvi finomságra nehéáz elméletet alapíteni, dehát az atue meg az is jelenti, hogy sőt, azaz tehát itt különsségek vannak felsorolva a szaracénokkal bezárólag. Máskülönben pedig van egy jelentős logikai érv is, amennyiben ha a szlávoké lenne a képviselet, akkor ők semmiképpen sem élhettek a Pannóniában (amit tehát tág értelemben, az egész Kárpát-medencének kell érteni), ahol az avrok uralkodtak. Az is érdekes, hogy amikor Beda angol egyháztörténetében Ecgbert pap 689-es elhatározá­ sáról ír, hirdetni isten igéjét ama népeknek, akik még nem hallottak róla sosem, a frízek, ruginusok, dánok és régi szászok mellett a hunokat említi, „és sokan vannak más népek is 451

Makkay (1999), p.: 128. a források megjelölésével. Makkay (1999), p.: 128-129. a források megjelölésével. 453 Makkay (1999), p.: 129. a források megjelölésével. 454 Makkay (1999), p.: 130. a források megjelölésével. 455 Nem találtam eddig az Esclavos pontos jelentés árnyalatát. 456 Makkay (1999), pp.: 129-130. A lábjegyzetben Makkay megemlíti még a hunok ott szereplő Avares, Avari, Abares, Abari névalakját, a források megjelölésével. 457 Makkay (1999), p.: 130. a források megjelölésével. 452

ezeken a részeken, akik még pogány rítusoknak hódolnak”.458 Éspedig azért érdekes ez, mert a keresztény vallás ekkor időszerűvé vált felvétele valójában ilyen értelemben – hogy isten igéjéről még sosem hallottak – csak az uralkodó avar réteget érintette, hiszen Pannóniában már a harmadik századtól ismertek keresztény templomok. Paulus Diaconus még az 567-es évről írván, hogy Alboin azokkal a hunokkal lépett örök szövetségre, „akiket először hunoknak neveztek, de aztán királyuk nevéről az avar elnevezést nyerték”,459 lényegében a szánkba rágja, hogy a hun királyról a pannóniaiakat – vagy ahogy ma mondanánk: a Kárpát-medenceieket – korábban hunoknak nevezték, avar királyukról je­ lenleg pedig avarnak. (Mintha csak várná, hogy majd jön újabb elnevezés is új hatalommal, ami aztán meg is történt, és jött a magyar király és a magyar elnevezés.) Mivel Harmatta Jánostól azt is tudjuk,460 hogy az avarok Szászország felől, Alboin felesé­ ge révén, aki az általuk legyőzött szász király húga volt, kerülő úton érkeztek a Kárpár­ medencébe, mert a Kárpátok gyepűjét kelet felől nem tudták áttörni, hogy a longobárd szövet­ ségben leszámoljanak a gepidákkal, és szövetségeseik hamar felismerték veszélyességüket és a Pó-síkságra, a mai Lombardiába költöztek, egyértelmű, hogy csupán uralkodó réteget alkot­ tak, és az alávetettjeik voltak a Kárpát-medencei őslakosok, akiket még a fentebb említett téli beszállásolással is sanyargattak. És mivel ilyet a hunok nem csináltak, sőt békén hagyták a lakosságot és európai, sőt világszintű tevékenységgel voltak elfoglalva, jogos volt a megkü­ lönböztetés az új, avar hatalommal szemben.

c) A magyar műveltség gyökerei és az eurázsiaiság mai értelme Embervilágunk változásai a 21. század elejére a multikulturalitás felértékelődéséhez vezet­ tek. Ugyancsak kivirágzott az eurázsiaiság – a divatossá vált európaiság eszme-gyökereinek aktualitása miatt. Utóbbi különösen a kelet-európai identitásválságos területen lett népszerű, ám a fogalmat eredményesen alkalmazni lehet a magyarság keleti vagy ázsiai történeti, kultu­ rális, antropológiai, de főként hatalmi jelképi és gyakorlati erdőire, összetevőire is. Sőt, a me­ chanikus orosz elképzeléseken túl - miszerint az európaiságnak része a kelet-európaiság, an­ nak pedig része az eurázsiaiság - a magyarságnál a tételt minőségi kapcsolatokkal lehet kitel­ jesíteni és a valódi európaiság eurázsiai elemeit összegezni, folytonosságát kimutatni – éppen a minőségi másság miatt, amit az ázsiai alárendelő hatalmi és a Kárpát-medencei mellérende­ lő földműves műveltség eltérése mutat. Ennek a magyar műveltségnek a jellegére többek kö­ zött Karácsony Sándor munkásságában találunk megfelelő adatokat és elemzéseket. A magyar kultúra különböző emlékei, maradványai és hagyományai alkalmasak ugyan az eurázsiaiság eszme szerinti áttekintésre az eurázsiai hatalmi modell későbbi elterjedése miatt, annak azonban gyökereit abban a kétféle összetevőben láthatjuk, amit a kurgános temetkezés harcias műveltsége és a békés mezőgazdasági termelés eredményessége jelent. Mindennek mai összemosásával találkozhatunk, különösen az igen aktív olasz villamosmérnök Michelan­ gelo Naddeo részéről, aki az eurázsiai jelképi hasonlóságokból következtet nagyfokú régészeti és történeti népi azonosságokra, mással azt nem megalapozva, csak a kerámiák díszítése, fém­ tárgyak alakja, és díszei. Pedig itt erősen el kell különíteni a letelepedett népek között kiala­ kult közös jelképi hagyományt, amely ezeknek a népeknek az egyesülésével jól összeilleszke­ dett, és a hatalmi célok eléréséhez nélkülözhetetlen, a beavatottság és hatalmi képesség igazo­ lását jelentő jelképek ismeretét és használatát. Egyébként az eurázsiaiság első, 19. század végi megjelenésével műveltségünk genezisét kutatta (kiemelkedő a hatása itt Czóbel Istvánnak), valamint a népek vándorlásait, eredetét. 458

Makkay (1999), p.: 130. a források megjelölésével. Makkay (1999), p.: 131. a források megjelölésével. 460 „Az Avarok Kincsei” című Nemzeti Múzeum-beli 1986-os kiállítás katalógusában írta meg. (Bóna István: Az Avarok Kincsei. Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest, 1986. V. ö. Harmatta János: A magyarság őstörténete. Magyar Tudomány 3, 1990, 243-261.) 459

Külföldön inkább az irodalmi szkítizmus, minálunk pedig a turanizmus formájában jelentke­ zett. Utóbbit eredményesen lehet feltárni Adynál, Kosztolányinál, majd Szekfű Gyulánál. Az eurázsiaiság következő, máig élő megjelenése leginkább orosz kutatókhoz kötődik (L. Gumiljov, P. Szavickij). Ugyanakkor az eurázsiaiságnál szűkebb turáni gondolat, a turaniz­ mus eszméje ma szintén másodvirágzását éli Albániában, Koszovóban, s főként Boszniában. Az itteni eurázsiaiság az illír-turáni hagyomány folytonosságának ápolásában nyilvánul meg (pl. Szkander bég mítosza). Ukrajnában pár éve megalakult a Szocialista Pártok Eurázsiai Internacionáléja – amelyet a Szocialista Internacionálé nem ismer el. Moszkvában A. Dugin eurázsiai szemleként szerkeszti az Elementi c. folyóiratot. Meg kell kezdeni a hallatlanul gazdag kulturális leletanyag sajátos, magyar és eurázsiai szempontú rendezését és értékelését. Végig kell vinni a korábban megkezdett elemzéseket a néprajz, a régészet, az antropológia, a nyelvtörténet, az írástörténet stb. területén és új terüle­ teket is be kell vonni a kultúrtörténeti összegzésbe. Minta lehet itt Vargyas Lajos módszere. A módszertant az igen gyümölcsöző interdiszciplinaritáson kívül a történetfilozófiai elemzések, a mai kulturális jelenségek gyökereinek kutatása, a régmúlt ismert mozzanatainak, hatásának újravizsgálása, értelmezése és a korábbi előítéletek feloldása szolgáltathatja. A magyar mű­ veltség gyökereinek ilyen kutatásával bizonyítható, hogy az Európa-gondolat körébe joggal beletartoznak annak markáns eurázsiai vonatkozásai. Azaz hogy Eurázsia nemcsak vitathatat­ lan földrajzi egység, hanem szellemileg is egységes világrész. Ezen felül a feltárt kulturális vonatkozások megismertetése csökkentheti a mai eurázsiai ellentéteket. S mivel mindezen szempontot a magyar műveltségre alkalmazva érvényesítjük, népünk közvetítő, híd szerepére immáron nemcsak a szomszédos népek irányában mutathatunk rá, hanem eurázsiai vonatko­ zásban is.

V. Összegzés: kikerülhetetlen és tagadhatatlan következmények A Kárpátok keleti oldalán több évezredig virágzott földműves és fémfeldolgozó műveltség szemléletére az egalitáriusság, és nem az alárendelés volt a jellemző. Az ilyen hosszú ideig élő műveltséghez mindenképpen tartozik utódnyelv. Minthogy ennek a műveltségnek és em­ berének az utódait mindvégig megtaláljuk a Kárpát-medencén belül, ezért a ’honfoglaláskor’ adott népek egyikének a nyelvét kell hozzájuk rendelnünk. A Kárpát-medencébe a műveltség virágzását követően betelepülő törzsek, népek nyelve zömmel a türk nyelvek közé sorolható, ezért elsősorban türk nyelvet kellene itt megtalálnunk. Ezzel szemben a Kárpát-medencén belül élők kis részben szláv, vagy germán, ám túlnyomóan magyar nyelven beszélnek. Szintúgy a magyar nyelv fejlettsége, hangzó- és szókészlete, nyelvtana mintegy hosszú ideig letelepedett, zárt, nagy sűrűségben élő időszakot igényel. Ezt a hivatalosított származási elképzelések képtelenek biztosítani. Egyszerűen azok szerint érthetetlen nyelvünk tömörsége, szavainak ősi jellege, a magánhangzó harmóniája, a ragozás következetessége és a szóképzés hihetetlen hajlékonysága. Ellenben logikusan összetartozónak foghatjuk fel a két jelenséget, azaz kijelenthetjük, hogy a magyar nyelv és a magyar nyelvet beszélők az utódai ennek a hosszú ideig békésen fejlődő műveltségnek. Ezzel összhangban van a magyarság mellérende­ lő kulturális szemlélete, népi ábrázoló művészete, népdalai, népmeséi, regéi, de embertani összetétele és genetikai jellemzői is. Kárpát-medencei eredetűekként jellemző tulajdonság örökítőink a bükki műveltség és a Körös-Tisza-i műveltség emberétől származnak, s a Vinča műveltség csak besegített. Ezért a magyarság az ős-európai génállományból kiemelkedő arányban részesül. Kiterjedve a Kárpá­ tokon túlra, többször e szomszédságból és a Kaukázusból töltődtünk fel kisebb-nagyobb né­ pességgel. Genetikai képünkre a későbbi időkben betelepedettek viszonylag csekély hatást gyakoroltak, az arányuk csekély. Ám a Fekete-tavi katasztrófa-események hatására – amikor a jelen előtt kb. 7550 évvel, az addigi édesvizű Fekete-tengeri medence hirtelen sós vízzel töl­ tődött fel, – az ottani kevert műveltség eltorzult, alárendelővé vált és szétszóródva terjedt egész Eurázsiában. Ezért az ős emberiség egyenrangúsági vívmányait őrző, európai magyar létünk fenntartása nemcsak magunk miatt szent kötelességünk, hanem egyetemes emberi ér­ dek, ha mintájára a mellérendelő megtartó műveltség lesz az emberi jövő. Így a magyarság Kárpát-medencei eredete és folytonossága őstörténetünk magunkra muta­ tó igaz iránya, amely képes feltámasztani nemzetalkotó lényegünket, azaz felismerteti valódi alkotóinkat, összetevőinket, jellemünket, jellegzetességeinket, sőt még érdekeinket is. Közben pedig elveti a két üres hivatkozást: egyrészt az akadémiai hamisított ’finnugor’ elképzelést idegen hatalom támogatására, és másik oldalon az ezzel szembeszálló, de tévedése miatt az államalapító hatalom eredetét, s nem a nemzet egészét bemutató, sumér-türk elképzelést. Mi­ vel tehát nem szóródott szét, nem bizonyítandó, hogy a Kárpát-medence ősnépe szóródott szét Eurázsiában. Ami kulturális és nyelvi hatás érvényesült, az főként észak és nyugat felé ment tőlünk, a déli áramlatban pedig már a Vinča műveltség jelenik meg, és az ’érkezett’ aztán a Kárpátok közé, s a Kárpátok műveltségei hatottak rá, de valójában az nem itt született. Mindezek alapján levonva, következtetésünk az, hogy a magyar nyelvű műveltség Európa ősműveltsége és forrása a Kárpát-medence. Az itteni számottevő földműves, fémfeldolgozó népesség mellérendelő szemlélete kizárja, hogy akár a sztyeppe lovas pásztorai, még inkább, hogy Palesztina kifejezetten elit műveltsége legyen. A magyar népesség az ún. 'honfoglalást' követően kulturálisan kettős: az alapnépesség letelepedett, mellérendelő műveltségű, a rátele­ pedett, vele ötvöződött katonai elit sztyeppei eredetű és alárendelő műveltségű.

Árpád katonanépe nem taposott el magasabb rendű kultúrát, hanem az itteni földműves műveltséggel szövetségben hozta létre a Magyar Királyságot. Így a magyar nyelvű népesség és műveltség forrása a Kárpát-medence. A Szkítiából érkezett katonai elit nem szkíta, hanem minden bizonnyal a sztyeppe keleti feléből érkezett, a turk nyelvcsalád egyik ága, hun vezér­ karral. A Magyar Királyság vezető nemességét a sztyeppei katonatörzs, lakosságát a Kárpát­ medence őslakói alkotják. Műveltségük az őslakókét folytatja és az nem pásztor műveltség.461 Vagyis ki kell egyeznünk az igazsággal, mert az erősebb minden hatalomnál. Ugyanakkor az igazságtalanság könyörtelenül büntet, rombol: A régi egészség helyén csonkolt ország és nemzet vergődik. Ami miatt fölemeljük a szavunkat tehát, hogy ideje a magyar eredet kérdé­ sét az igazságnak megfelelően a köztudatba emelni, mert különben lassan elorozzák azt elő­ lünk a hamis finnugor elmélet feladásának ördögi tervével, amely minket az ugyancsak hamis sztyeppei eredetre akar átnyergeltetni, holott nyeregben csak az onnan érkező katonáink ültek. A magyar ókor kutatást már a magyar reneszánsz elindította. Egyesítette az addig pogány­ nak tekintett és megtagadott népi felfogást és az attól független eredetű hatalom származási elképzeléseit. A Kárpát-medencei magyar eredet és folytonosság elképzelésével ezt megha­ ladjuk. Módszertanilag ezzel az elképzeléssel különbséget tehetünk az ókor egyetemes embe­ riségtörténeti eseményei és fejleményei, valamint őstörténetünk között. Ennek következmé­ nye, hogy későbbi kettős társadalmunk népi műveltségének eredete a Kárpát-medencéhez köt bennünket. S ha a magyarság őstörténetének ismeretéhez minden részlet ismerete szükséges is, ám a műveltséget folytató emberek döntő többségét a Kárpát-medencei eredetű magyarság alkotja. Ennek az összetevőnek a mellérendelő felfogása és műveltsége határozza meg a ké­ sőbbi kettős társadalom jellemzőit, köztük a Szent Korona Tanban megtestesülő alkotmányos értékrendet. A későbbi hódítók műveltsége és társadalmi hatása ennek kiegészítő része csu­ pán. A XX. század második fele igen gazdag régészeti eredményei a korábbi – főleg XIX. szá­ zadi – eredmények számos feltételezését megsemmisítették. Így például a sztyeppe még az ókorhoz tartozó alapnépessége és ennek teremtménye a kurgán műveltségre alapozódó szkíta műveltség jellegzetességei a magyar műveltségben nem tükröződnek. Ezért az ókort elemezve a hunoknál valójában be kell fejeznünk vizsgálatainkat. Az utánuk következő középkori ál­ lamalakulatokat a magyarral ötvöződött hatalmi elit hozta létre és tartotta fenn évszázadokon át az idővel táguló környezet támadásainak kereszttüzében. Amint az első ú.n. honfoglalás kori háborúkat is megtanultuk kivédeni, ugyanúgy meg fogjuk tanulni, hogy a mai, immár világméretűre kiterjedő támadások elleni védekezést is megvalósítsuk. Mert mi itt születtünk, itt hoztunk létre kultúrát, itt alakult ki a nyelvünk és az innen a sztyeppeiek hatására nyugatra, északra és délre elvándorlók vitték az alapnyelvet, amelyet a hódítókkal ötvöztek és így jött létre Európa számos nyelve. Itt őrizte meg nyelvünk és művelt­ ségünk az ősi, emberi szemléletet, a mellérendelést és ezt tükrözi államunk története is, a Szent Korona és annak eszmeisége. A mai nemzetünk viszont nemcsak minket tartalmaz, ha­ nem a később hozzánk, esetleg ránk telepedetteket is, akikkel ötvöződtünk mi is, de alapvető­ en megőriztük alapkultúránkat. Ezt fenyegeti ma veszély, megpróbálnak a hódító kultúrák alá rendelni minket is, pedig éppen ezt nem szabad elviselni, megengedni. Hivatásunk most az, hogy a szellemiségünket megőrizzük, és lehetőleg Európának átadjuk: ez lehet a jövő záloga, az emberi lét megmentője. Ehhez kell az ifjaknak megfontoltan csatlakozni, ezt felfogva cse­ lekedni. Nem a kard, hanem az agy a fontos. Nem az egyén, hanem a társadalom. Így sürgetőn jelentkezik az igény a Kárpát-medencei eredetünknek, illetve tudományos elméletének most már szélesebb körben és mederben történő megismertetésére. Bát tudunk róla, hogy többen az elméletet elfogadók közül azt nem a maga teljességében fogják fel, ha­ 461

Egyébként Jeruzsálem ostroma után elmenekült júdeaiak nem költöztek a Kárpát-medencébe, hanem Anatóli­ ába, a Krim-félszigetre menekültek – távol a Római Birodalom központjától, esetleg annak határán kívülre. A későbbi kazár zsidóság Kárpát-medencei hatása rendkívül csekély.

nem a saját változatukat indítják belőle arról, hogy ugyan a magyarok itt születek a Kárpát­ medencében, de valahogy kimentek innét, messzire jutottak, és végül erőben megnövekedve jöttek vissza, hogy itt helyreállítsák az eredeti egységet.462 Mondhatni azért viszik ki innét a magyarokat, hogy bejárják Eurázsiát, mielőtt visszatérnek. De az a gond ezzel, hogy a Kárpát­ medencéből számottevő kiáramlásról nem tud a régészet! Beáramlásról viszont igen. Holott tudjuk, hogy azok a beáramlások is mennyire kis létszámúak voltak a helyben lévőkhöz ké­ pest, tehát, ha volt kifelé áramlás, az jelentéktelen lehetett, semmit sem határozott meg nagy távolságokban, legkevésbé onnan visszatérő tömeget. Végezetül két legalapvetőbb irányból közelíthetjük meg a kérdéskört, szinte két tételt ki­ mondva: Az egyik szerint a Kárpát-medencében létezik az ősemberi időtől való emberi folyto­ nosság, ami az egyik magyarázata lehet a későbbi magas színvonalú európai szellemi és tech­ nológiai eredményeknek. A másik szerint a magyarság jellemző jegyeinek minden vonatkozá­ sára és minden szempontból magyarázatot ad népünk Kárpát-medencei eredete és folytonos­ sága, sőt még a magyar hatalom természetére is csak ez az itteni nagyszámú, gazdag és magas szellemiségű nép adhat magyarázatot. Ezt a teljes képet kell szem előtt tartani, amikor ezzel kapcsolatban valamilyen részletről beszélünk, s addig nem szabad megállni a részletekben, amíg a fenti két pont ki nem kerekedik általuk. Ám csak nagyjából van rendben az első tétel második része, mert azért még nem lett bebizonyítva, hogy Európa későbbi magas szellemi szintjére az itteni több százezer éves technológiai előzmény eredményessége mennyire hatott a helyi kultúra mellett. Különösen nem lett még a bizonyítás meg sem kísérelve a VII-X. szá­ zad közötti időre, pedig akkor Európa mélyrepülést hajtott végre a szellemi sötétségben, és ami kultúra volt, az itt volt nálunk, meg aztán az íreknél. De vigyázzunk, mert ez nem tárgyi kultúra! Itt nem építettek hatalmas bazilikákat, mert nem volt rá szükség. Volt viszont élet-kultúra — és ezt láthatjuk a néprajz eredményeiben. Mellérendelés volt és fémművesség! Ezek apróbb dolgok – geometriai méretüket tekintve – holott hatalmas szellemi értékűek, mert az ember igazi lényegéből fakadtak, illetve azt telesí­ tettük ki, amikor máshol a világ végét várták és nem csináltak semmit kétségbeesésükben. A második tételnél pedig a nyelv mérhetetlen fejlettségét, kifejező erejét és stabilitását fontos említeni a népköltészet, a verselés és a regék, mesék erkölcsi mondandójával és azok számá­ val párhuzamosan. Társadalmi életet és nem szervezett vallást fejeztek ki —amint ezt falvak magas szintű kulturális élete mutatja, a táncok, a téli közös tevékenység oktató mivolta, és a többi. Azaz a ’teljesség’ érdekében ezeket kell hangsúlyozni, nem például a kard kultuszát.463 Bizony, igazán örvendetes, hogy ha egyre többen legkomolyabb tudósaink közül kiállnak Kárpát-medencei eredetünk és folytonosságunk mellett. Ennek elméleti lehetőségét már egy 5. osztályos történelem tankönyv is elismeri, amikor ezt írja: „Az újabb kutatások alapján le­ hetséges, hogy a Kárpát-medencében is év tízezredek óta laktak magyar nyelvű népcsoportok, s talán ez volt az oka annak, hogy őseink végül ezt a térséget választották végső és végleges hazájuknak, ahol mindmáig élünk.”464 És hozzá kell tennünk: Kárpát-medencei eredetünk és itteni életünk gazdagsága adhat egyedül magyarázatot a magyar jellegzetességekre, későbbi népi, nemzeti jellemünkre. Ezért meg kell barátkoznia mindenkinek a gondolattal, hogy mai népünk eredetileg alapvetően két részből állt, két műveltségi összetevőből alakult ki. Az egyik 462

Például ezt fejtette ki könyveiben és előadásin Michelangelo Naddeo, de magyar kutatók is vallják e nézetet. Ezzel látják megmenthetőnek, mert megmentendőnek gondolják, a dicső keleti harcos múltat. Valamiféle „a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon” szemlélettel, illetve törekvéssel. 463 Volt a www.nemenyi.net honlapon egy internetes szavazás, ahol senki nem tippelt nálunk meglévő kard­ imádatra, pedig a szkítizmus ezt hirdeti. Zömmel az őskeresztény hitet vallották, aztán az egy-isten hitét (bizo­ nyára nem értették a választ, vádolják majd meg őket a mindent megmagyarázók), aztán a sámánhitet (ami teljes melléfogás, hiszen nálunk legfeljebb lélekhitről beszélhetünk, még táltos hitről sem, hiszen a táltos tanító, gyó­ gyító ember). Mindenesetre a szavazásból még ma is a kárpáti eredet köszön vissza a hitéleti képzetekből, azaz többet kellene foglalkoznunk ezek beépülésével a kereszténységünkbe. 464 Bakay (2009).

részt a Kárpát-medence őslakossága alkotta, legalább tíz, de bizonyára sok tízezer év465 óta, a másik részt pedig legfőképpen a kelet felől rendre erre tért uralkodó réteg. Azt is számításba kell venni, hogy Árpádék náluknál legalább tízszer több őslakost találtak itt, akik uralmuk alá kerültek.466 A hunokkal, avarokkal, árpádi magyarokkal az uralkodó rétegek cserélődtek egy­ más után, az őslakosság feje fölött. A folyamatosan máig itt lévő őslakos réteg volt tehát feltehetően az egyik alapja még a nyugati mai magas műveltségnek is, és ezen őslakos eleink voltak nyelvünk egykori felépítői és megtartói. Az írásbeliség tőlük terjedt el. Mint az említett tankönyv fogalmaz: „S gondol­ nánk-e, hogy a magyar rovás-abc betűi és szótagjelei a legősibb betűkészletet alkotják?”467 Vagyis utolsó érvünket veszítjük el, ha az őslakos, ma is itt élő eleinket letagadjuk — a mai szlávok legnagyobb örömére. Ugyanakkor szintén be kell látni mindenképpen, hogy ha né­ pünk egyik része őslakos itt, az semmiképpen sem tagadása másik alkotó részünk keleti kap­ csolatának. Hanem mindkettő igaz. Akik pedig nem tájékozódnak a nálunk és a nagyvilágban zajló, és számunkra nagyon előnyös új kutatási eredményekről, hanem erővel akarják le­ nyomni a múltképünket az új eredmények alapján egyre tovább bővítő kutatókat, azok tájéko­ zatlanságuk és sok esetben makacs vitaképtelenségük miatt most már a nemzet ellen tesznek (minden jószándék ellenére). Az őstörténetünk körüli, jószándékú vadhajtásokat pedig kissé vissza lehet fogni és egyre szélesebb környezetben folytatni az önmegismerést, ismeretterjesztést igazi önmagunkról. Mert igen fontos és szerencsés, hogy sokan és egyre többen vannak, akik a múltunkra támasz­ kodva nyernek életerőt. Ebben a szóbeli tájékoztatás, tudásátadás nagyon kellő, hiszen az em­ berek, méginkább a fiatalok szívesebben hallgatnak, szemlélődnek, mint olvasnak. De bizto­ san majd olvasni is fognak, – bekapcsolódva a magyar őstörténeti igazságok kutatásába is, – ha kíváncsiságukat sikerül kellő mértékben felkeltenünk. Ezért nagyon fontos, hogy őstörténetünk igazságának felemelő gondolata elkerüljön lehe­ tőleg mindenüvé. Egész eredetünk ismerete csupán háttér ahhoz, hogy a szemléletünket meg­ ismerje nemzetünk és tudatosan alkalmazza, ez legyen a mérvadó. Szerencsére ez a gondolat már egyre több emberben gyökeret ereszt, egyre szaporodnak, akik felfogják mindennek a jelentőségét. De az elnyomás szelleme még nem halott, sőt, igen komoly erők munkálódnak az újraélesztésén. Ez viszont éppen ellenerőinket fokozza, hangunkat tisztítja, egységesíti, hogy a megoldást megtaláljuk, megvalósítsuk, amihez az igazat fenn kell tartani és hirdetni. Gyakorlati tennivaló ebben a kérdésben a magyar szellemű társadalmi együttműködés megszervezése, és a tanítás kiterjesztése, az összefogás szükségességének hirdetése és előse­ gítése. Valójában szellemi önkormányzatok kiépítésére és működtetésére lenne szükség. A mai hatalmi helyzetben azonnali eredmény nem érhető el, ellenben fel kell készülni a mai utáni időkre. Akkor ne egymás tépése, veszekedés legyen úrrá, hanem a józan ítéletre alapuló munkaprogram. Akkora a kár, hogy alapoktól kell az építkezést folytatni. S e nemes és élet­ mentő feladat bőven kiteszi majd mai ifjúságunk felnőttkorát is.

465

Mivel népről kimondottan csak a lovas kimmerek felbukkanása óta beszélhetünk, ami nem volt régebben, mint 3200 év, világos, hogy a magyar elődöket az itteni letelepedett népességben keresve a régészeti műveltsé­ gek tekintetében kereshetjük, és a lakosok nyelvére is következtethetünk valamennyire műveltségi azonosságuk­ ból. 466 Sclavi (szolgák) volt a latin neve az uralom alá vetteknek, tehát ezek nem a későbbi szlávokat jelentik, hanem az akkori magyarelőd őslakosokat. 467 Bakay (2009). Ezt a felfedezést Varga Csaba JEL JEL JEL című könyvében (Fríg Kiadó, 2002.) tette közzé először.

IRODALOM A honfoglalás (1995) korának írott forrásai. Szerk.: Kristó Gyula. Szegedi Középkortörténeti Könyvtár 7. Sze­ ged. Abaev (1960), V. I.: The Prechristian Religion of the Alans. Oriental Literature, Moscow Aczél (1924) József: Ősgörög eredetünk és a kun-szittya nyelv. Egyházmegyei Könyvnyomda, Veszprém. (Rep­ rint Fríg Kiadó, é. n.) Aczél (1975) József: Szittya–Görög eredetünk (Budapest, 1926.). Szatmári, Garfield, NJ. Adapa (1998): English-Sumerian Dictionary. Az Internetről levett anyag. Alasdair (1998): The First Farmers. in: Prehistoric Europe, Ed. B. Cunliffe, Oxford Univ. Press, Oxford. 136­ 166. Alford (2000) Alan F.: When the Gods Came Down. New English Library, Hodder & Stoughton. Alinei (2005), Mario: Ősi kapocs. A magyar-etruszk nyelvrokonság. Allprint Kiadó, Budapest. Andrássy (é. n.) Kurta János: A magyar nép szobrászata. Budapest. Anonymi (1916) Descriptio Eoropae Orientalis imperium Constatinopolitanum, Albania, Serbia, Bulgaria, Ruthenia, Ungaria, Polonia, Bohaemia anno MCCCVIII. exarata. Ed.: Olgierd Górka. Cracoviae. Anonymus (1977): Gesta Hungarorum, Hasonmás Kiadás. Pais Dezső ford. Magyar Helikon, Budapest. Anonymus (1999): A magyarok cselekedetei. Kézai Simon: A magyarok cselekedetei. Milleniumi Magyar Törté­ nelem. Bp. Anonymus (2004): A magyarok cselekedetei. Osiris, Budapest. Anthony (1996), D.W.: Shards of Speech, The Science, 1996 January/February Appenzeller (1998), Tim: Art: Evolution or Revolution? Science, 282, pp.: 1451-1454. Aranyleltár (1989). Rejtett kincsek az ország múzeumaiból. Kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában. Szerk.: Trogmayer Ottó. Budapest. Árpád-kori (1983). legendák és intelmek Szépirodalmi, Budapest. Ascherson (1996), Neal: Black Sea. Vintage, London. Aulestia (1989), Gorka: Basque-English Dictionary, University of Nevada Press, Reno and Las Vegas. Avarok (1986). Az avarok kincsei. VI-IX. századi leletek magyar múzeumok gyűjteményeiből. Kiállítás katalógus. Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest. B. Szatmári (1980) S.: Das Gräberfeld von Oroszlány und seine Stelle in der Frühawarenzeit-lichen Metallkunst. Acta ArchHung 32 97-116. Bachrach (1973), Bernard S.: A History of the Alans in the West. Minneapolis: University of Minnesota Press. Badiny Joós (1971) F.: Káldeától Istergamig I. Buenos Aires. Badiny Joós (1974) F.: The Sumerian Wonder. School for Oriental Studies, University of Salvador, Buenos Ai­ res, 1974. Badiny Joós (1976) F.: Mah-Gar a Magyar. Buenos Aires. Badiny Joós (1979) F.: Az Istergami oroszlánok titka. Buenos Aires. Badiny Joós (1981) F.: Káldeától Istergamig II. Buenos Aires. Badiny Joós (1981) Ferenc: Káldeától Ister-Gamig I-II. Buenos Aires. Badiny Joós (1984) Ferenc: A magyar nemzet történetének kis tükre. Pirka, Buenos Aires. Badiny Joós (1986) F.: Az Istenes honfoglalók. Ősi Gyökér, Buenos Aires. Badinyi Joós (1986a) Ferenc.: A magyar szent korona arányrendszerének és mitológiájának Közel-Kelet-i kozmológikus vonatkozásai. Vitairat. Buenos Aires. Badinyi Joós (1989) Ferenc: Alapelvek a magyar őstörténet kutatásban, Ősi Gyökér XVII. #5, SzeptemberOktóber. Buenos Aires. Badinyi Joós (1996) Ferenc: Igaz történelmünk vezérfonala Árpádig, Orient Press, Budapest. Baines (1992), John, Jaromir Málek: Atlas of Ancient Egypt, Time Life Books. Amsterdam Bakay (1973) Korbél: Az avarkor időrendjéről. Újabb avar temetők a Balaton környékén. — Zur Chronologie der Awarenzeit. Neue awarenzeitliche Gräberfelder in der Umgegend des Plattensees. SMK 1 5-86. Bakay (1998) Kornél: Szent István Király. Turán XXVIII (Új I), #4, pp.: 3-10. Bakay (1998a) Kornél: Turanizmus, finnugorizmus. Turán XXVIII (Új I), #5, pp.: 3-10. Bakay (2009) Kornél, Harangozó Imre, Molnár V. József: Történelem. 5. osztály. Főszerkesztő Bakay Kornél. Budapest. Bakos (1983) Ibolya: Őseink nyomdokain Közép-Ázsiában. Bern. Balás (1984) Gábor: A székelyek nyomában. Bp. Balázs (1980) János: Levédia, Nyék... és a székelyek eredete. Magyar deákság. Anyanyelvünk és az európai nyelvi modell. Bp. 245-274. Balics (1901): A kereszténység története hazánk mai területén a magyarok letelepedéséig. Budapest.

Bálint (1990) Csanád: Régészeti jegyzetek a VI-VII. századi avarok keleti kapcsolatairól. SZMME 7 87-119. Bálint (1993) Cs.: Probleme der Archäologischen Forschung zur awarischen Landname. Ausgewählte Probleme europäischer Landnahmen des Früh- und Hochmittelalters. Vorträge und Forschungen 49 (1993) 195-273. Balogh (1932) Albin: Pannónia őskereszténysége. I. Történeti rész. Szent István Társulat, Budapest. Balogh (1945) A.: Az esztergomi régészeti múzeum néhány avarkori tárgyáról. — Völkerwanderungszeitliche Funde aus der Umgegend von Esztergom (Gran). Archeológiai Értesítő 1944-45 (1945) 300-302. Barabás (1895) Samu: A római szent birodalmi gróf széki Teleki család oklevéltára I-II. Bp. Barabás (1977) Jenő: A magyarság anyagi műveltsége a VI.-IX. században. Magyar Őstörténeti Tanulmányok, Szerk.: Bartha A., Czeglédy K és Róna-Tas A., Akadémia Kiadó, Budapest. pp.: 15-22. Barabási [2005] László: Hol vagytok székelyek? Fríg Kiadó, h. n. [Pilisszántó]. Baráth (1971) Tibor: A magyar népek őstörténete I-II. Montreal. Baráth (1973) T.: Tájékoztató az újabb magyar őstörténeti kutatásokról. Montreal. Baráth (1983) T.: The Early Hungarians. Montreal. Baráth (1988a) Tibor: A magyar népek őstörténete. I-III. Egyesített új kiadás. Montreal. Baráth (1988b) Tibor: Őstörténetünk orientalista szemléletben. Szerző kiadása. Montreal. Baráth (1997) Tibor: Magyar népek őstörténete I-III, Somogyi Zoltán kiadása, Franklin Park USA. Baráthosi Balogh (1976) Benedek: Elpusztult hunos véreink. Magyar Kultúra Kiadása, Buenos Aires. Baráthosi Balogh B.: Szumírok, Szittyák, Ősturánok. Hídfő, San Francisco. Barber (1999), Elizabeth Wayland: The Mummies of Urumchi, W. W. Norton &Co. New York. Bárczy (1999) Zoltán: Újabb adatok a Kárpát-medence bronzkori kohászatáról. Turán XXIX (Új II), pp.: 11-16. Bárdi (1996) László: A lovasnomád népek útja Belső-Ázsiától a Kárpát-medencéig. Nemzeti Történelmünk III. Tanulmánykötet a honfoglalásunk 1100. évfordulója tiszteletére. pp.: 87-118. Ed. Magyar Kálmán, Kaposvár. Bartha (1977) Antal: Magyar őstörténeti tanulmányok. Akadémiai Kiadó, Budapest. Bauval (1997) R., Hancock G.: Keeper of the Genesis. A quest for the hidden legacy of mankind. Mandarin. Bay (1990) Zoltán: Az élet erősebb. Csokonai-Püski, Debrecen-Budapest. Beke (1987) László, Marosi Ernő, Wehli Tünde (szerk.): Művészet Zsigmond király korában 1387-1437. I-II. Bp. Bél (1718) Mátyás: Tanulmányok a régi hun-szkíta irodalomról. Lipcse, Hungáriából Magyarország felé. Szép­ irodalmi, Budapest, 1984. Benda (1979), Kálmán és Fügedi Erika: A magyar korona regénye. Magvető Kiadó, Budapest. Bendefy (1941) László: Kummagyaria. A kaukázusi magyarság története. Cserépfalvi kiadása, Budapest. (Rep­ rint: 2002.) Benkő (1) Elek, Demeter István, Székely Attila: Közép-kori mezőváros a Székelyföldön. Erdélyi Tudományos Füzetek 223. Kolozsvár 1997. Benkő (1977) Loránd: Magyar nyelvtörténet - magyar őstörténet. Magyar Őstörténeti Tanulmányok, Ed: Bartha A., Czeglédy K és Róna-Tas A., Akadémia Kiadó, Bp. pp.: 45-63. Benkő (1984) Elek, Ughy István: Székelykeresztúri kályhacsempék. 15-17. század. Kriterion, Bukarest. Benkő (1990) Elek: A középkori Keresztúr-szék története és régészete. Kandidátusi értekezés. Bp. [Kézirat]. Benkő (1990) Loránd: Adalékok a székelyek korai történetéhez. Új Erdélyi Múzeum 1990/ 1-2. füzet. 109-122. Benkő (1992) Loránd: Vélemények az eredetkérdésről. Rubicon 1992/3. Benkő (1993) Elek: A székelyek és a Székelyföld régészeti kutatásának eredményei és feladatai. Aetas 1993/3. 5.20. Benkő (1998) Loránd: Név és történelem. Tanulmányok az Árpád-korról. Bp. Benveniste (1973), Emile: Indoeuropean Language and Society. Faber and Faber, London. Beöthy (1882) L.: A társadalmi fejlődés kezdetei (1882). A magyar néprajz klasszikusai. Az ősi társadalom ma­ gyar kutatói. Szerk. Ortutay Gyula. Gondolat, Budapest. pp.: 141-200. Beöthy (1977) Leo: A társadalom keletkezéséről (1878). A magyar néprajz klasszikusai. Az ősi társadalom ma­ gyar kutatói. Szerk. Ortutay Gyula. Gondolat, Budapest. pp.: 27-140. Bérczi (2007) Szaniszló: A naprendszer égitesteinek fejlődése. A kisbolygók. Fizikai Szemle 2007/3. Interneten: http://www.kfki.hu/fszemle/archivum/fsz0703/berczi0703.htmlTAB Berresford Ellis (1994), Peter: The Druids, Constable, London. Berta (2002) Tibor: Az időkód. Biotér–Natura Kft. Budapest. Berze Nagy (1957) János: Magyar népmesetípusok I-II. Baranya Megyei Tanács, Pécs. Berzsenyi (1978) Dániel: A magyar nyelv eredetiségérül. Összes Művei. Szépirodalmi, Budapest. Bethlen (1996) Gábor Gimnázium: Honfoglalás 896-1996, Compact Disk, Hódmezővásárhely. Betts (1989), G. & A. Henry: Ancient Greek. Teach yourself Books, London, 1989. Bibó (1917) István: A számok jelentése és a gondolkodás alapformáinak története. Dick Manó kiadása, Budapest 1917. Reprint: A Régi magyarság sorozatban (szerk. Molnár V. József, Stefány Judit utószavával). Metrum, Budapest 1989.

Binford (1968), S. R.: Early Upper Pleistocene Adaptation in the Levant. American Anthropology, 70, pp.: 707­ 717. Bíró (1986) József: A szabirok őstörténete. A szerző kiadása, Buenos Aires. Biró (1986a) J.: A szabir–magyar történet ősi gyökerei. Buenos Aires. Bíró (2000) József: Körösi Csoma Sándor és a szabirok. Magyar Közírók Nemzeti Közössége, Budapest. Bíró (2000a) József: A szabir-magyarok őstörténete. Második átdolgozott kiadás. Magyar Közírók Nemzeti Közössége, Budapest. Bíró (2002) József: A szabir-magyarok a „sumirok” tanítómesterei. Szerzői kiadás, Budapest. Bizoni (1845) Károly: A magyarok ázsiai emléke... Pest. Blaskovics (1982) József (ford.): Tarih-i Üngürüsz. A magyarok története. Magvető, Bp. Blaskovics (1988) József: A Magyarok története. II. Nagy Szittya Történelmi Világkongresszus, Cleveland. Blunden (1992), Caroline, Mark Elwin: Cultural Atlas of China, TIMES LIFE-Equinox. Bobula (1970) I.: Kétezer magyar név sumir eredete. Montreal. Bobula (1982a) Ida: A sumir–magyar rokonság kérdése. Editor Esda, Buenos Aires. Bobula (1982b) I.: Origin of the Hungarian Nation. Danubian Press, Astor, Fla. Boda (1998) Sarolta: Én hiszek a krónikáknak; Beszélgetés László Gyula régészprofesszorral. Turán XXVIII, (Új I), #1, pp.: 57-61. Bodor (1842) Lajos: Magyar pogány hitregék. Kolozsvár. Bodor (1976) György: Egy krónikás adat helyes értelmezése. Magyar Nyelv. 1976. szeptember. 268-271. Bodor (1983) György: Az 1562 előtti székely nemzetiségi szervezetről. Történelmi Szemle 1983/2. 281-305. Bóna (1979) I.: A szegvár-sápoldali lovas sír. Adatok a koraavar temetkezési szokáshoz. — Der Reitergrab von Szegvár-Sápoldal. Beiträge zu den frühawarischen Bestattungssitten. Archeológiai Értesítő 106 (1979) 3-32. Bóna (1980) I.: Studien zum frühawarischen Reitergrab von Szegvár. Acta ArchHung 32 31-95. Bóna (1982) I.: A XIX. század nagy avar leletei. — Die grossen Awarenfunde des 19. Jahrhunderts. SzMMÉ 1982-83, 81-160. Bóna (1986) I.: Az Avarok Kincsei. Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest. Bóna (1991) István: A székely-kérdés mai állása egy régész-történész szemszögéből. Korunk 1991/12. 1529­ 1536. Bóna (1992) István: A székelyek eredete. Rubicon 1992/3. 27. Bóna (1993) I., Cseh János, Nagy Margit, Tomka Péter, Tóth Ágnes, Zimonyi István: Hunok – gepidák – langobardok. JATE Magyar Őstörténeti Kutatócsoportja. Balassi Kiadó, Szeged, 1993. Kempelen Farkas Di­ gitális Tankönyvtár http://www.tankonyvtar.hu/tortenelem/hunok-gepidak-080904-11 Bóna (1993) I.: A hunok és nagykirályaik. Corvina, Budapest. Bóna (1993) István: Valóság és mitikus torzkép. Attila. Rubicon 1993/6. 4-22. Bonfini (1936) Antonius: De Rerum Ungaricarum Decades. Ed.: I. Fógel B, Iványi L., Juhász I. MCMXXVI. Lipsiae. (Bibliotheca Scriptorum Medii Recentisque Aevorum. Saeculum XV.) Bonfini (1959), Antonius de: Mátyás király. Ford. Geréb László. Budapest 1959. Bonfini (1975), Antonius de: Rerum Ungaricarum decades I-IV. Ed. Juhász László, Fógel József, Iványi Béla. Lipsiae–Budapest 1936–1976. Bonfini (1995) Antonio: A magyar történelem tizedei. Ford.: Kulcsár Péter. Bp. Bónis (1942) György: Magyar jog – székely jog. Kolozsvár 1942. Borosy (1971) András: A telekkatonaság és a parasztság szerepe a feudális magyar hadszervezetben. Értekezések a Történeti Tudományok Köréből 60. Bp. Bowring (1830), Sir John: The Poetry of the Magyars. London. Boyce (1991), Mary: Zoroastrianism. Hinnells (1991), pp.: 171-190. Brose (1971), D.S. & M.H. Wolpoff: Early Upper Palaeolithic Man and Late Middle Palaeolithic Tools. American Anthropology, 73, pp.: 1156-1194. Brown (1991), Joseph Epes: Religions in Primal Societies, in Hinnells (1991), pp.: 392-454. Budenz (1873) József: Magyar-ugor összehasonlító szótár. MTA Könyvkiadó Hivatala, Bp. Bunyevácz (2007) Zsuzsa: A Szent Grál és annak magyar vonatkozásai. Alexandra Kiadó, Pécs. Burány (1999) Béla: Vadhúsocska névkeresése. Turán XXIX (új II), #4, pp.: 47-54. Burrow (1965), T.: Sanskrit Language, Faber & Faber, London. Ceram (1988), C. W.: The Secret of the Hittites The Discovery of an Ancient Empire, Phoenix Press, London. Chadwick (1971), Nora: The Celts. Penguin Books, London. Chadwick (1987), Henry &Evans, G.R.: Atlas of the Christian Church, Time Life, Oxford. Childe (1926), Gordon V.: The Aryans, A Study of Indoeuropean Origins. Kennikat Press, London. Childe (1929), G. V.: The Danube in Prehistory. Oxford U. P., London, 1929. Childe (1954), G. V.: What Happened in History. Penguin books, Harmondsworth, London. Reprinted in 1964. Childe (1957) G. V.: The Dawn of European Civilisation. Routledge, London. Magyarul: V. Gordon Childe: Az európai társadalom őstörténete. Akadémiai, Budapest. 1961.

Childe (1958), G. V.: Retrospect. Antiquity 32. Childe (1959), Gordon: A civilizáció bölcsője. Gondolat, Budapest. Chredintsev (1990), V.V. & I.V. Kazachevski: Absolute Date of the Travertine Samples. Vértesszőlős: Site, Man and Culture. Ed.: Miklós Kretzói and Viola T. Dobos, Akadémia Kiadó, Budapest. p. 547 Cilinská (1973), Z.: Frühmittelalterliches Gräberfeld in Zelovce. ArchSlov Catalogi 5 Bratislava. Cilinská (1975), Z.: Frauenschmuck aus dem 7-8. Jarhrhundert im Karpatenbecken. SlovArch 23 63-96. Clarke (1965), Grahen & Piggot, Stuart: The History of Human Society, J.H. Plumb. gen. ed. Hutchinson, Lon­ don. Collcutt (1991), Martin, Marius Jansen & Isao Kumakura: Cultural Atlas of Japan. Andromeda, Oxford. Collinder (1957), Björn: Survey of the Uralic Languages, Almquist & Wiksell, Stockholm. Collinder (1977), B.: Finno–Ugric Vocabulary. H. Buske Vrlg, Hamburg, 2nd ed. Connert (1901) János: A székelyek intézményei a legrégibb időktől az 1562-iki átalakulásig. Kolozsvár. Connert (1906) János: A székelyek alkotmányának históriája különösen a XVI. és XVII. században. Németből fordította Balásy Dénes. Székelyudvarhely 1906. Cornides (1791) Dániel: Értekezés a régi magyarok vallásáról. Az ősi magyar Hitvilág. A magyar néprajz klasz­ szikusai; Szerk. Diószegi Vilmos, Gondolat, 1987. 13-32. Coulson (1976), Michael: Sanskrit; An Introduction to the Classical Language. Teach Yourself Books, London. Courcelle (1948), Pierre: Histoire littéraire des grandes invasions germaniques Hachette, Paris. Cousins (1991), L. S.: Buddhism. in Hinnels (1991), 278-343. Cowan (1997a) James: The Elements of the Aboriginal Tradition. Element Books, Shaftsbury (első kiadás 1992). Cowan (1997b), James G.: The Aborigine Tradition. Shaftsbury, Melbourne. Cowen (1969), Janet, ed., Sir Thomas Malory: Le Morte d’Arthur. Harmondsworth and New York: Penguin. 2 vols. Crossley-Holland (1980), Kevin: The Penguin Book of Norse Myths, Gods of the Vikings, Penguin Books, Lon­ don. Crystal (1997), David: Cambridge Encyclopedia of Languages II. Edition, Cambridge Univ. Press. Cunliffe (1998), Barry: Prehistoric Europe; An Illustrated History. Oxford U. Press, Oxford. Cunliffe (1998a), Barry: Iron Age Societies in Western Europe and Beyond, 800-140 BC. Prehistoric Europe. Ed. B. Cunliffe, Oxford Univ. Press, Oxford. 336-372. Cunliffe (1998b) Barry: The Impact of Rome on Barbarian Society, 140. BC–AD 300. Prehistoric Europe. Szerk. B. Cunliffe. Oxford Univ. Press, Oxford. 411-446. Cunliffe (1998c), B.: Iron Age Societies in Western Europe and Beyond, 800-140 BC. Prehistoric Europe. Ed. B. Cunliffe. Oxford Univ. Press, Oxford. 336-372. Czeglédy (1977) Károly: Ugorok és türkök Kazáriában. Magyar Őstörténeti Tanulmányok. Ed.: Bartha A. Czeglédy K. és Róna-Tas A. Akadémia Kiadó, Budapest. 5-64. Cs. Sós (1958) Á.: A keceli avarkori temetők. — Die awarenzeitlichen Gräberfelder. Kecel RégFüz II. No. 1(1958). Cs. Sós (1961) Á.: Újabb avarkori leletek Csepel szigetről. — Neuere awarenzeit-liche Funde aus der CsepelInsel. ArchÉrt 88 (1961) 32-51. Csaba (1983) György: Csillagjóslás – Legenda és valóság, Minerva, Budapest. Csajághy (1994) György: "A magyar népzene keleti párhuzama, eredete, őstörténeti vonatkozások tükrében." A Harmadik (Tapolcai) Magyar Történelmi Iskola Előadásai és Iratai. A Zürichi Magyar Történelmi Egyesület kiadványa, Budapest–Zürich. Csajághy (1996) György: "A felgyői avar síp zenei és történeti háttere." Nemzeti Történelmünk III. Tanulmány­ kötet a honfoglalásunk 1100. évfordulója tiszteletére. Kaposvár 1996. Csallány (1934) Dezső: Avarkori és IX-XIII. századi magyar leletek a szentesi múzeumban. —Avarische und aus dem IX-XIII. Jahrhundert stammende ungarische Funde im Museum zu Szentes. Dolg 9-10 (1933-34) 221-250. Csallány (1939) D.: Kora-avarkori sírleletek — Grabfunde der frühawaren-zeit. Fol Arch 1-2 121-180. Csallány (1943) D.: A Deszk D. számú temető avar sírjai. — Les Tombes Avares du cimetiére de „DeszkD". ArchÉrt 4 160-173. Csallány (1954) D.: A bizánci fémművesség emlékei. — Quelques specimens de L' Art Byzantin des Métaux. AntTan 1 (1954) 101-127. Csallány (1956) D.: Archäologische Denkmäler der Awarenzeit in Mitteleuropa. Budapest. Csallány (1958) D.: Szabolcs-Szatmár megye avar leletei. —Awarische Funde des Komi-tats Szabolcs-Szatmár. JAMÉ 1 (1958) 31-85. Csámpai (2005) Ottó: Nemzet és társadalom. Bevezetés az etnoszociológiába. Heraldika Kiadó–Zürichi Magyar Történelmi Egyesület, Budapest–Zürich. Csengery (1867) Antal: Az altaji népek ősvallása, tekintettel a magyar ősvallásra. Az ősi magyar Hitvilág. A magyar néprajz klasszikusai; Szerk. Diószegi Vilmos. Gondolat. 265-294.

Cser (2000) Ferenc: Gyökerek; Töprengések a magyar nyelv és nép Kárpát-medencei származásáról, Szerzői kiadás, Melbourne. http://www.nemenyi.net/doc/01-GYOKEREK.pdf Cser (2001) Ferenc: Töprengés a magyar nyelv és nép Kárpát-medencei származásáról. A magyar műveltség gyökerei. Az 1930-as évek magyar műveltsége. A XV. Magyar Őstörténeti Találkozó és IX. Magyar Történel­ mi Iskola előadásai és iratai. Felsőőr/Oberwart, 2000. A Zürichi Magyar Történelmi Egyesület kiadványa, Budapest–Zürich. pp.: 87-115. Cser (2002) Ferenc: Életszimbólumok. Tizenhatodik Magyar Őstörténeti találkozó és Tizedik Magyar Történelmi Iskola előadásai és iratai. ZMTE, Zürich. pp.: 33-39. Cser (2003) Ferenc: A magyar népművészet történelmi vonatkozásai, Előadás a XIII. Ausztrália-Új Zélandi Ma­ gyarok Találkozóján, Adelaide, 2003. január, ZMTE-nek publikációra elküldve. Cser (2004) Ferenc: A mellérendelő szemléleti mód; A magyar műveltség keleti kapcsolatai. MVSz 6. Kongresz­ szusa. A magyarság és kelet c. tudományos tanácskozáson elhangzott előadás. Turán számára közlésre lead­ va. Cser (2004a) Ferenc és Darai Lajos: „Mellérendelés–alárendelés európai kettőssége: Földi egyenrangúság — égi alárendeltség.” Magyarország és a 21. század kihívásai az Európai szövetségben. MTA VEAB konferencia. Európaiság az emberi viselkedésben és értékrendben témakör. Komárom, 2004. április 29. Cser (2004a) Fe­ renc: Benjámin. A Jobbkezesek Fiai, a kiválasztottak. Szerzői Kiadás, Melbourne. http://www.nemenyi.net/konyvtar/00-BENJAMIN/refined/00-BENJAMIN.pdf Cser (2004b) Ferenc és Darai Lajos: „Mellérendelés—alárendelés európai kettőssége I-III.” eVilág. Az informá­ ciós társadalom folyóirata. 2004. június, július, augusztus. (Társszerző Cser Ferenc.) Cser (2004c) Ferenc: A Magyar népművészet történelmi vonatkozásai. Tizenhetedik Magyar Őstörténeti Talál­ kozó és Tizenegyedik Magyar Történelmi Iskola előadásai és iratai. 2003. Budapest. Ungarisch Historischer Verein Zürich-Zürichi Magyar Történelmi Egyesület, Budapest-Zürich. pp.: 123-138. Cser (2005a) Ferenc és Darai Lajos: Magyar folytonosság a Kárpát-medencében avagy kőkori eredetünk és a sejti tulajdonság-örökítő kutatás. Fríg Kiadó, h. n. [Pilisszentiván]. Cser (2005b) Ferenc – Darai Lajos: Ember – Társadalom – Emberiség. Eszme – Hit – Vallás. Atya – Anya – Élet. http://www.nemenyi.net/konyvtar/00-EMBERTAR/refined/00-EMBERTAR.pdf Cser (2006) Ferenc: Roots of the Hungarian Origin. Contemplation on the Carpathian Origin of the Hungarian Language and People. Translated and reprocessed by the Author. Melbourne. http://www.nemenyi.net/doc/01-ROOTSOFT.pdf Cser (2007) Ferenc és Darai Lajos: Az újkőkori forradalom népe. Fríg Kiadó, Budapest. Cser (2007a) Ferenc, Darai Lajos: Az újkőkori forradalom népe. Fríg Kiadó, h. n. [Pilisszentiván]. Cser (2007b) Ferenc, Darai Lajos: Európa mi vagyunk I. Fríg Kiadó, h. n. [Pilisszentiván]. Cser (2008a) Ferenc, Darai Lajos: Európa mi vagyunk II. Fríg Kiadó, h. n. [Pilisszentiván]. Cser (2008b) Ferenc, Darai Lajos: Kárpát-medencébe gyökérző magyar folytonosság. Magyarságtudományi tanulmányok. Magyarságtudományi Intézet, 2008. 229-256. Cser (2008c) Ferenc, Darai Lajos: Hungarian Continuity Rooted in the Carpatian-Basin. Selected Studies in Hungarian History. Editor-in-Chief László Botos. HUN-idea Szellemi hagyományőrző Műhely, Budapest, 2008. 245-276. Cser (2008d) Ferenc, Darai Lajos: Kárpát-medence, vagy Szkítia? Fríg Kiadó, 2008. Cser (2009a) Ferenc-Darai Lajos: Valós eredt: Kárpát-medence. Pannon Kultúraközösség Kutató és Képzőköz­ pont Folyóirata 2009/A. http://www.zmte.org/hu/page.php?11 Cser (2009b) Ferenc-Darai Lajos: A nemzeti önismeret csapdái: közbevetés a nyelvtudományról. A magyarság Kárpát-medencei eredetét bizonyító érvek összefoglalása. Pannon Kultúraközösség Kutató és Képzőközpont Folyóirata 2009/A http://www.zmte.org/hu/page.php?11 Csicsáky (1938) Jenő: "Mu" az emberiség szülőföldje. Második kiadás. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Bu­ dapest 1938. c. könyvének hasonmás kiadását, é. n. Csihák (1999a) György: Sacra Regni Hungarici Corona és a magyar közjogi rendezés kérdései ma in Zürichi Magyar Történelmi Egyesület kiadványa, Budapest-Zürich. 51-77. Csihák (1999b) György: Sacra Regni Hungarici Corona. ZMTE, Budapest-Zürich. Csihák (2002) György: Az Altöttingi országgyűlés” és Farkas Ferenc: „Az Altöttingi Országgyűlés története. Magyar haditechnika és magyar hadjáratok a kora középkorban * A második világháború és történelmi kö­ vetkezményei Magyarország szempontjából (1939-1949). A Tizenhatodik Magyar Őstörténeti Találkozó és Tizedik Magyar Történelmi Iskola előadásai és iratai (Szentendre – 2001). Zürichi Magyar Történelmi Egye­ sület, Bp.-Zürich. Csihák (2003) György (szerk.): Magyar történelem. Tízezer év – ezer oldalról. ZMTE, Budapest-Zürich. http://www.heraldikakiado.hu/zmte/Kiadvanyok/tartalom/37.htm. Csizmadia (1978) Andor, Kovács Kálmán, Asztalos László: Magyar állam- és jogtörténet. Bp Csobánczi (1963) Elemér: Ősturánok. Sydney. Csomor (1978) Lajos, Kocsi Márta: Festett bútorok a Székelyföldön. NPI. Budapest.

Csomor (1981) Lajos, Kocsi Márta: Korondi székely fazekasság. NPI. Budapest. Csomor (1985) Lajos, Lantos Béla, Ludvig Dezső és Poór Magdolna: „A magyar korona - Az aranyműves vizs­ gálat eredményei.” Életünk, Szombathely. Csomor (1988) Lajos: Magyarország szent koronája. Vay Ádám Múzeum Baráti Köre, Vaja. Csomor (1994) Lajos: A Szent Korona Titka, Miskolc. Csomor (1996) Lajos: Őfelsége, a Magyar Szent Korona. Vitéz Hunyadi László Kiadása. Székesfehérvár. Csomor (2001) Lajos: Ne féljetek, én, Jézus Krisztus Uratok veletek vagyok a világ végezetéig! A mi Urunk Jézus Krisztus sükösdi jelenései és tanításai 1993–2000 között. Sükösdi Nagyboldogasszony Alapítvány, h. n. (Sükösd). Csőke (1969) Sándor: Sumér-magyar összehasonlító nyelvtan. Buenos Aires. Csőke (1972) Sándor: Sumér-magyar egyeztető szótár. Buenos Aires. Daniels (1996), P.T.: The World’s Writing Systems. Ed. P.T. Daniels & William Bright. Oxford Univ. Press. N.Y. Darai (1989) Lajos: "Többágú őstörténetünk értelmezéséhez." 4. Treffen zur Urgeschichte der Ungarn. Ungarisch Historischer Verein Zürich. Oberwart, 1989. július 22. Darai (2002a) Lajos: „A magyar hatalom- és uralomeszme eredete. Adalékok a magyar (mellérendelő) politikai gondolkodás történetéhez.” Magyar Politikatudományi Társaság VIII. Politológus vándorgyűlés. Miskolc, 2002. augusztus 29. Darai (2002b) Lajos: „Egy tudomány – egy történelem. A neolit forradalom népe.” Magyar Történelem. Tízezer év – ezer oldalról. Zürichi Magyar Történelmi Egyesület, Zürich—Budapest. 11–32. http://mek.oszk.hu/05900/05939/05939.pdf Darai (2004a) Lajos: „A Közép- és Kelet-Európai nagyrégiók politikai kihívásai.” „Szövetségben Európával: választások és változások.” Magyar Politikatudományi Társaság X. Politológus vándorgyűlés. Siófok, 2004. június 26. Darai (2004b) Lajos: „Mellérendelés és alárendelés”. Magyar Állami Földtani Intézet és az Alapítvány az Inter­ diszciplináris Kutatásokért Filozófiai Vitakör 967. (XXXII. évf. 61.) vitaülése. MÁFI. Budapest, 2004. októ­ ber 12. Darai (2005) Lajos: "Filozófia és mellérendelés." Szubsztancia c. filozófiai konferencia, MÁFI Filozófiai Vita­ kör 1000. ünnepi ülésszaka. Budapest, Kőbányai Szabó Ervin Könyvtár. 2005. február 18. Darai (2006) Lajos: Filozófia és mellérendelés. Filozófia a gondolkodás erejéből. Bástya. A Vörösmarty Társa­ ság és a Kodolányi János Főiskola Antológiája 5. Székesfehérvár. 101-116. Darai (2007) Lajos: Az európai egységet megalapozó korábbi gondolatok. Közép- és Kelet-Európa integrálódása az egységes európai térségbe. Tanulmánykötet. Kodolányi János Főiskola, Székesfehérvár. 10-23. Darai (2009a) Lajos (Kápolnásnyék): Magyar reneszánsz és magyar ókor. Hunyadi Mátyás és a magyar újjászü­ letés. Tudományos ülésszak Mátyás király trónra lépésének 550. évfordulóján a Zürichi Magyar Történelmi Egyesület és a Balassa Bálint Múzeum rendezésében. Esztergom, 2008. október 3-4. Esztergom-Zürich. Acta Historica Hungarica Turiciensia XXIV. évfolyam 1. szám. A Zürichi Magyar Történelmi Egyesület 58. sz. ki­ adványa. http://www.zmte.org/hu/e107_files/public/58.pdf. Darai (2009b) Lajos: Kitagadott Árpád-örökség? Pannon Kultúraközösség Kutató és Képzőközpont Folyóirata 2009/A. http://www.zmte.org/hu/page.php?11 Darai Lajos: A magyar őstörténeti igazságok kutatása. (Ugyanarról másként - a magyaroknak szabadon c. soro­ zat keretében.) Magyarságtudományi Intézet – Magyarok Világszövetsége, Megjelenés alatt. Dávid (1974) Katalin: Az Árpád-kori Csanád Vármegye Művészeti Topográfiája. Akadémiai Kiadó, Budapest. Dávid (1989) Katalin: A magyar ikonográfiai kutatás problémái. Ipolyi Emlékkönyv. Bp. Dávid (2003) Katalin: A kereszt mint jel és ereklye az Árpád-kori Magyarországon. Vigília Online. http://www.communio.hu/vigilia/2003/8/david.htm Davidson (1964), H. R. Ellis: Gods and Myths of Northern Europe. Harmondsworth and New York: Penguin. Decreta (1976) Regni Hungariae. Gesetze und Verordnungen Ungarns 1301-1457. Ed.: Franciscus Döry, Georgius Bónis, Vera Bácskai. Publicationes Archivi Nationalis Hungarici II. Bp. Demény (1979) István Pál, János Tibor, Kristó Tibor: Csikból előkerült alakos kályhacsempék. ALUTA 1978-79. Sepsiszentgyörgy. Demény (1987) Lajos: Parasztfelkelés Erdélyben 1437-1438. Bp. Demény (1991) Lajos: Az 1437-1438. évi erdélyi parasztfelkelés forrásai. Bukarest. Desroches-Noblecourt (1963) C.: Tutanhamon. Life and Dead of a Pharaoh. Penguin, Londn. Detre (2008) Csaba: Az iszfaháni hun kódex. Dienes (1972) István: A honfoglaló magyarok, Corvina. Budapest. Dimitrijevich (1962), D., Kovacecic, J., Vinski, Z.: Seoba naroda. Archeoloski nalazi Jugoslavenskog Podunavkja. Zemun. Dimont (1994), Max I.: Jews, God and History, Mentor Book,

Dinnyés (1993) I., KŐVÁRI K., KVASSAY J., MIKLÓS ZS., TETTAMANTI S, TORMA I.:. Pest megye régé­ szeti topográfiája. Szobi és váci járás XIII/2. Magyarország régészeti topográfiája 9. Budapest. Diószegi (1973) Vilmos; A pogány magyarok hitvilága. Akadémia Kiadó, Budapest. Diószegi (1978) Vilmos: Az ősi magyar hitvilág. Szerkesztői megjegyzések. Gondolat, Bp. Diószegi (2004) Vilmos: A sámánizmus. Magyar Elektronikus Könyvtár. Diplomatikai Levéltár, Magyar Országos Levéltár. Budapest. Dirr (1925), Adolf: Caucasian Folk Tales. Dutton, New York. Dobosi (1990) Viola T.: Archaeological Research at Vértesszőlős. Vértesszőlős: Site, Man and Culture, Ed.: Miklós Kretzói and Viola T. Dobos, Akadémia Kiadó, Bp. 263-286. Dobrovits (1979) Aladár: Válogatott Tanulmányai I. Egyiptom és az antik világ. II. Irodalom és vallás az ókori Egyiptomban. Akadémiai Kiadó, Budapest. Documenta (1976) artis Paulinorum II. A magyar rendtartomány kolostorai. Bp. Documente (1954) privind istoria Romîniei. Veacul XIV. c. Transilvania. Vol. III. (1331-1340). [Bucuresti]. Domanovszky (1973) György: Magyar népi kerámia. Corvina, Budapest. Domanovszky (1981), György: A magyar nép díszítő művészete, Akadémiai kiadó, Budapest. Domokos (1979) Pál Péter: Édes hazámnak akartam szolgálni. Budapest Döbrentei (1838-46) Gábor: Régi magyar nyelvemlékek. Magyar Tudós Társaság, Buda. Dömötör (1981) Tekla: A magyar nép hiedelemvilága, Corvina, Budapest. Dörner (1960), E.: Mormint din epoca avara la Sínpetru-German. — Tömbe de l' epoque avaré déconverte á Sinpetru-German. SCIV 11 (1960) 423-433. Drummond (1996), William: Oedipus Judaicus, Allegory in the Old Rütestament. Bracken Books, London (Az 1811-es kiadás újranyomtatása). Du Cange (1954) Dominu: Glossarium Mediae et Intimae Latinitatis, Tomus Septimus, (az 1883-1887 kötetek változatlan utánnyomása, Akademische Druck, Graz). Dúcz (1993) László: A közöttünk élő Turulmadár. Antológia Kiadó, Lakitelek. Dugonics (1820) András: Magyar példabeszédek és jeles mondások. Grün, Szeged. Dumézi1 (1965), Georges: Le livre des héros. Paris: Gallimard. Dumézil (1930), Georges. Légendes sur les Nartes Paris: Librainie ancienne Honoré Champion. Dümmerth (1977) Dezső: Az Árpádok nyomában. Panoráma, Budapest. Eckhardt (1927-28) Sándor: A pannóniai hún történet keletkezése. Századok 1927-1928. 465-491, 605-632. Eckhardt (1940) Sándor: Attila a mondában. Attila és hunjai. Szerk. Németh Gyula. Bp. 143-216. Ecsedi (1929) I., Sőregi J.: A múzeum gyarapodása. Jelentés Debrecen Szab. Kir. Város Múzeumának és Köz­ művelődési Könyvtárának 1929-évi működéséről. Debrecen 1929, 24-34. Ecsedy Kovács (1982) L., MARÁZ B., TORMA I.: Békés megye régészeti topográfiája. A szeghalmi járás Ml. Magyarország régészeti topográfiája 6. Budapest. Eisler (1987), Riane: The Chalice & the Blade. Harper, San Francisco. Első Endre parancsolatja, vagy rendeletei. Magyar Törvénytár (Corpus Juris Hungarici). Ember (1940) Ödön: A székelyek eredetének irodalma és annak hatása a nemzeti-népi törekvésekre. Debrecen. Endes (1938) Miklós: Csík-, Gyergyó-, Kászon-székek (Csík megye) földjének és Endrey (1975) Antal: The Origin of Hungarians. Hawthorn Press, Melbourne, Endrey (1982) Antal: A Magyarság eredete. Magyar Intézet, Melbourne, Endrey (1992) Antal: Magyar történelem. Boldogasszony Kiadó, Hódmezővásárhely, Engel (1987) Pál: Zsigmond bárói: rövid életrajzok. Művészet Zsigmond király korában 1387-1437. Szerk. Beke László, Marosi Ernő, Wehli Tünde. I. Bp. I. Engel (1988) Pál: Az ország újraegyesítése. I. Károly küzdelmei az oligarchák ellen (1310-1323). Századok. 1988. 89-146. Engel (1990) Pál: Beilleszkedés Európába, a kezdetektől 1440-ig. Magyarok Európában I. Bp. Engel (1996) Engel Pál: Magyarország világi archontológiája 1301-1457. I-II. Bp. Eperjesy-Juhász (1938): Nicolaus Olahus: Hungaria - Athila. Ediderunt: Colomanus Ladislaus Eperjesy-Juhász. Bibliotheca scriptorum medii recentisque aevorum. Saeculum XVI. Bp. Erdélyi (1875-1876) Országgyűlési Emlékek I-II. 1540-1576. Szerk.: Szilágyi Sándor. Bp. Erdélyi (1951) János: Magyar közmondások könyve. Kozma, Pest. Erdélyi (1958) I.: A jánoshidai avar temető. — Das awarenzeitliche Gräberfeld in Jánoshida. RégFüz Ser. II No. 1 (1958). Erdélyi (1966) I.: Az avarok művészete. — Die Kunst der Awaren. Budapest. Erdélyi (1969) I.-Németh P.: A várpalotai avar temető. —Awaren-Friedhof Várpalota-Gymnasium. VMMK8 (1969) 167-198. Erdélyi (1982a) I.: Az avarság és Kelet a régészeti források tükrében. —Avari i vosztok v szvete arheologicseszkih isztocsnikov. Budapest. Erdélyi (1982b) István: Ázsiai lovas nomádok. Gondolat, Budapest,

Erdődi (1970) József: Uráli csillagnevek és mitológiai magyarázatuk. A Magyar Nyelvtudományi Társaság kiadványai 124, Budapest. Érdy (1974) Miklós: A Sumír, Ural-Altaj-i, Magyar rokonság kutatásának története. Gilgamesh, New York. Érdy (1983) Miklós: Belső-ázsiai utam az Ujgurok hazájába. New York. Érdy (1990) Miklós: Az Ordos-pusztai Magyarok: valóság vagy legenda? Árpád Könyvkiadó Vállalat, Cleve­ land. Érdy (1999b) Miklós: Comments on the evaluation of Japanese genetic tests in Hungary. Die Ungarn und die Abtei Sankt Gallen. Magyarok és a Szent Galleni Apátság. Zürichi Magyar Történelmi Egyesület, St. Gallen—Budapest 1999. Erwin Wurz: Der Ursprung der kretisch–mykenischen Säulen. München. Fagan (1974), Brian M.: Men of the Earth, Little, Brown and Co. Boston. Fagan (1989), Brian M.: People of the Earth; An introduction to world prehistory. VI. kiadás. Scott, Forshman, London. Falvay (2005-2006) Károly: Nagyboldogasszony. Női szerepkör a magyar ősvallás tükrében. Püski, Budapest. Farkas (2003) Ildikó: "A magyar őstörténet–kutatás új távlatai? Szabó István Mihály: A magyar őstörténelem egy biológus szemével." História 2003/5-6. Fáy (1910) Elek: A magyarok őshona. Budapest. Fáy (1994) Aladár: A magyarság díszítő ösztöne, Püski, Budapest. Fehér (1968) Mátyás Jenő: Középkori magyar inkvizíció Transsylvania könyvkiadó, Buenos Aires. Fehér (1972) M. Jenő: Az avar kincsek nyomában. Magyar Történelmi Szemle Kiadása, Buenos Aires. Fehér (1976) M. J., Nagy G.: Szkíták és Magyarok. Magyar Kultúra Kiadása, Buenos Aires. Fehérné (1975) Walter Anna: Az ékírástól a rovásírásig. Magyar Őskutatás, Buenos Aires. Fejér (1840) Georgius: Aborigines et inconabula Magyarorum, ac gentium... Reg. Un., Buda. Fekete (1978) Zsigmond: Hol volt hol nem volt Pribina országa. Ősi Gyökér, Buenos Aires. Ferenczy (1963) L.: A váchartyáni avarkori temető. — Le cemetiére avar de Váchartyán. ArchÉrt 90 (1963) 84­ 107. Fessler (1816) Ignácz Aurél: Die Geschichter der Ungarn und ihrer Landsansich. Gleditsch, Leipzig. Fettich (1926) N.: Az avarkori műipar Magyarországon. —Das Kunstgewerbe der Awa-renzeitin Ungarn. ArchHung 1 Budapest. Fettich (1928) Nándor: A zöldhalompusztai szkíta lelet. Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest. Fettich (1943) N.: Győr a népvándorláskorban. — Győr in der Völkervanderungszeit. Győr. Fettich (1965) N.: Das awarenzeitliche Gräberfeld von Pilismarót-Basaharc. StudArch 3. Bp. Feyerabend, Karl: Langenscheidt’s Pocket Hebrew Dictionary to the Old Testament, Hebrew-English, Langenscheidt, é. n. Finkelstein (2002), Izrael, Neil Asher Silberman: The Bible Unearthed; Archaeology’s New Vison of Ancient Israel and the Origin of Its Sacred Text. Touchstone, New York. Fiók (1894) Károly: Árják és ugorok érintkezése. Függelék Huszka (1894) és klny. a Századokból (1895. IX. 818–831, X. 885–901), valamint: Az Árpád-család névlajstroma. Budapest 1907. füzetében Mai kiadása: Fi­ ók (2000) Károly: Őstörténet és kritika. Főnix téka 5. Debrecen. Fiók (1907) Károly: Az Árpád-család névlajstroma. Századok. Budapest, 1907. évf. Fiók (2000) Károly: Őstörténet és kritika. Főnix téka 5. Debrecen. Firth (1975), Raymond: Human Types. Abacus, London. Fischer (1904) Károly Antal: A magyar őstörténetírás hanyatlása. Budapest, Flavius (1966), Josephus: A zsidók története. Ford.: Révay József. Gondolat, Budapest. Flemming (1976), Stuart: Dating in Archaeology; A guide to Scientific Techniques. Dent, London. Flood (1983), Josephine: Archaeology of the Dreamtime: the story of prehistoric Australia and its people. Collins Sydney (NSW). 2nd edition 1995. Flood (1996), Josephine: Culture in early Aboriginal Australia. Cambridge Archaeological Journal 6(1): 3-36. Flood (1997a), Josephine: Rock art of the Dreamtime: images of ancient Australia. Angus & Robertson, Sydney. Flood (1997b), Josephine: Australian Aboriginal use of caves. C. Bonsall & C. Tolan-Smith: The human use of caves. Archaeopress, Oxford. Pp.: 193—200. British Archaeological Reports, International Series S667. Flood (2000), Josephine: Archaeology of the Dreamtime: the story of prehistoric Australia and its people. 3rd edition. HarperCollins, Sydney (NSW). Florianus (1884), M.: Chronicon Dubnicense. Histiriae Hungaricae fontes domestici I. Scriptores III. Quinqueecclesiis 1884. Fodor (1992a) István: Vélemények az eredetkérdésről. Rubicon 1992/3. Fodor (1992b) István: A kettős honfoglalás. Rubicon 1992/3. Folkert (1991), Kendall W.: Jainism. Hinnels (1991), pp.: 256-277. Forrai (1982) Sándor: Küskarácsonytól Sülvester estig. Múzsák, é. n. Forrai (1994), Sándor: Az ősi magyar rovásírás az ókortól napjainkig. Antológia kiadó, Lakitelek.

Forray (1998), Zoltán: A nyugati rokonság. Turán XXVIII. (Új I), #1. pp.: 64-68. Foyta (1961) István: Honnan származunk? Mit adtunk a világnak? Kik a rokonaink? Tanulmány. Kiss Sándor. Buenos Aires. Gábori (1974) Miklós: Ala Tau – Ararát. Régészeti utazások. Gondolat, Budapest. Gáboriné (1980), Csánk Vera: Az ősember Magyarországon, Gondolat, Budapest. Gál (1999) Péter József, Molnár V. József: Idvezlégy, kegyelmes Szent László kerály, Magyarországnak édes oltalma. Budapest. Galgóczy János: A sumír kérdés. Gilgamesh, New York, 1968. Gamble (1995), Clive: Time Walkers, Penguin Books, London. Gamble (1998), Clive: The Palaeolithic Europe, 700,00-40,00 Years Before the Present. Prehistoric Europe, Ed. B. Cunliffe, Oxford Univ. Press, Oxford. pp.: 5-41. Garam (1972) É.: Avar temetők Andocson. —Avar cemeteries at Andocs. FolArch 23 (1972) 129-182. Garam (1980) É.: VII. századi aranyékszerek a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményeiben. – Goldschmuck des 7. Jahrhunderts in den Sammlungen des Ungarischen Nationalmuseums. FolArch 31 (1980) 167-174. Garam (1983) É.: Über die frühawarischen Gräber von Zsámbok —A zsámboki koraavar sírokról. FolArch 34 (1983) 139-156. Garam (1988) É.: A Mauthner gyűjtemény granulációdíszes koraavar kisszíjvége. – Goldene, granulierte kleine Reimenzunge aus der Mauthner Sammlung. FolArch 39 159-172. Garam (1990) É.: Bemerkungen zum ältesten Fundmaterial der Awarenzeit. Typen der Ethnogenese unter besonderer Berücksichtigung der Bayern. Hrg.: Daim, F. Wien. 253-260. Garam (1991a) É.: A Tiszakécske-óbögy avarkori sírok. Adatok az avarkori szablyákhoz és az egyenes, egyélű kardokhoz. —Awarenzeitliche Gräber von Tiszakécske-Óbög. Angaben zu den Säbeln und zu den geraden, einschneidigen Schwertern der Awarenzeit. ComArchHung 1991, 130-166. Garam (1991b) É.: Avar leletek. Garam É., Kiss A.: Népvándorláskori aranykincsek a Magyar Nemzeti Múze­ umban. Budapest 1992, 44-61. Garam (1992a) É.: Die münzdatierten Gräber der Awarenzeit. Awarenforschungen. Hrg.: Daim, F. Wien.133­ 250. Garam (1992b) É.: Katalog der awaren-zeitlichen Goldgegenstände und der Fundstücke aus den Fürstengräbern im Ungarischen Nationalmuseum. Budapest, 1993. Gardner (1996), Laurence: Bloodline of the Holy Grail. Element, Brisbane. Garn (1969), Stanley M.: Human Races. Second Ed. Charles C. Thomas, Springfield. Gáspár (2005) Róbert: Tézis javaslatok, ZMTE belső munkaanyag. Gibbon (1993), Edward (1737-1794): The history of the decline and fall of the Roman Empire. Knopf, New York. http://everything2.com/index.pl?node_id=1293599 Gibbons (2000), Anne: Europeans Trace Ancestry to Paleolithic People. Science 290, pp.: 1080-1081. Gimbutas (1963), Marija: Die Indoeuropäer; Archeologische Probleme. Scherer. Gimbutas (1982), Marija: The Goddesses and Gods of Old Europe 6500-3500 BC Myths and Cult Images, Thanes and Hudson, 2nd Ed, (újra nyomtatva: 1996). Gimbutas (1989), Marija: The Language of the Goddesses: Unearthing the Hidden Symbols of Western Civilization. Thames and Hudson, London. Gimbutas (1991), Marija: The Civilization of the Goddess, Harper, San Francisco. Glatz (1996) Ferenc: Magyarok Krónikája. 2. Kiadás, Officina Nova, Budapest. Goebel (1999), T.: Pleistocene human colonization of Siberia and peopling of the Americas : an ecological ap­ proach, Evolutionaly Anthropology, 8, 208-227. Gombos (1937-38), Albinus Franciscus: Catalogus fontium historicae Hungaricae I-III. Budapestini. Goswami (2000), Maggi és mások: The Self–Aware Universe: How Consciousness Creates the Material World. Bloomsbury, London, New York. Gosztony (1977) Kálmán: Összehasonlító szumér nyelvtan. Duna Könyvkiadó Vállalat, Fahrwangen. Gosztonyi (1977) Kálmán: Összehasonlító sumér nyelvtan. Duna, Svájc. Göckenjan (1972), Hansgerd: Hilfsvölker und Grenzwächter im mittelalterlichen Ungarn. Quellen und Studien zur Geschichte des östlichen Europa. Band V. Wiesbaden. Gönczi (2004) Tamás: Nimród gyűrűje; Nimród a régi magyar múltban és az archaikus hagyományban. Sárosi Kiadó, Fót. Götz (1994) László: Keleten kél a nap. Püski, Budapest. Grandpierre (1979) K. Endre: A csodaszarvas–monda új változatai egy latinból törökre fordított magyar ősgesz­ tában. Kortárs XXIII. évfolyam 12. szám, 67–89. Grandpierre (1981) K. Endre: Előtörténetünk a Tárih-i Üngürüsz ős–csodaszarvas mondái tükrében. Forrás XIII. évf. 11. sz. Grandpierre (1985) K. Endre: Az őshazától a Kárpátokig. Panoráma Könyvkiadó. Budapest. Grandpierre (1990) K. Endre: Aranykincsek hulltak a Hargitára. Népszava Könyvkiadó. Budapest.

Grandpierre (1991) K. Endre: Királygyilkosságok, Titokfejtő, Budapest. Grandpierre (1993), K. Endre: A magyarok istenének elrablása, Titokfejtő, Budapest. Grandpierre (2002) Attila: Az élő világegyetem könyve. Válasz Könyvkiadó, Budapest. Grant (1988) Michael: The Ancient Mediterranean. Meridian, New York. Grant (1995), Michael: Myths of the Greeks and Romans, Meridian, N.Y. Grimal (1965) P. (szerk.): Larusse World Mythology. Hamly, London. Guerber (1992) H. A: Myths of Norsmen. From the Eddas and Sagas. Dover publ. Inc. New York (Első kiadás: Harrap, London 1909). Gulya (1977) János: Megjegyzések az ugor őshaza és az ugor nyelvek szétválása kérdéséről. Magyar Őstörténeti Tanulmányok. Szerk.: Bartha A., Czeglédy K és Róna-Tas A. Akadémia Kiadó, Budapest. 115-121. Gulya (1997) János: A magyarok önelnevezésének eredete. Honfoglalás és Nyelvészet. Szerk.: Kovács L. és Veszprémy L. Honfoglalásról Sok Szemmel sorozat (Szerk. Győrffy Gy.) III. kötet. Balassi Kiadó, Budapest. Györffy (1948) György: Krónikáink és a magyar őstörténet. Budapest. Györffy (1953) György: A székely társadalom. Tanulmányok a parasztság történetéhez Magyarországon a 14. században. Szerk.: Székely György. Bp. Györffy (1958) György (szerk.): A magyarok elődeiről és a honfoglalásról. Kortársak és krónikások híradásai. Budapest 1958, 1975. Györffy (1973) György: A honfoglalásról újabb történeti kutatások tükrében. Györffy (1977) György: István király és műve. Gondolat, Budapest. Györffy (1987-88) György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza I-IV. Bp. Györffy (1990a) György: A csatlakozott népek. A magyarság keleti elemei. Bp. Györffy (1990b) György: A székelyek eredete és településük története. A magyarság keleti elemei. Bp. Györffy (1990c) György: A kabar kérdés. A magyarság keleti elemei. Bp. Györffy (1993) György: Krónikáink és a magyar őstörténet. Régi kérdések - új válaszok. Bp. Györffy (1994) György (szerk.): Honfoglalás és régészet. Balassi Kiadó, Budapest. Győrffy (1997) György, Harmatta János: Rovásírásunk az eurázsiai írásfejlődés tükrében. Honfoglalás és Nyel­ vészet. Szerk.: Kovács L. és Veszprémy L. Honfoglalásról Sok Szemmel sorozat (Szerk. Győrffy Gy.) III. kö­ tet. Balassi Kiadó, Budapest. H. Tóth (1980) E.: Frühem'arenzeitlicher Grabfund in Kecskemét, Sallai-Straße. Acta Arch Hung 22 117-152. H. Tóth (1981) E.: A Kecskemét-Sallai úti avar sír lelet. SzMMÉ 11-33. H. Tóth (1984) E.: Korai avar vezető réteg családi temetője a kunbábonyi kagán szállásterületén. MKBKM 10­ 19. H. Tóth (1992) E.: Kunbábony. Das Grab eines Awaren-khagans. Kecskemét. Halloran (1998), John A.: Lexicon of Sumerian Logograms. Version 2.1. Halloran (2006), John A.: Lexicon of Sumerian Logograms. Version 3.0. Hambis (1972), Louis: Attila et les Huns. Que sais-je? Paris. Hampel (1870a) J.: Honfoglalás Emlékei. Hampel (1870b) J.: Régibb Középkor Emlékei I–II. Hampel (1894) J.: A régibb középkor emlékei Magyarhonban. I-II. Budapest. Hampel (1904) J.: A Nemzeti Múzeum régiségosztály gyarapodása. ArchÉrt 24 434-442. Hampel (1905) J.: Alterthümer des Mittelaltessin Ungarn. I-III. Braunschweig. Hamvas (1994) Béla: Tabula Smaragda. Életünk könyvek, Budapest. Haraszti (1971) Endre: The Ethnic History of Transylvania. Danubian Press, Astor, Fla. Harding (1998), Anthony: Reformation in Barbarian Europe, 1300-600 BC. Prehistoric Europe. Ed. B. Cunliffe, Oxford Univ. Press, Oxford. pp.: 304-333. Harrison (1995), R. K.: Biblical Hebrew. Teach Yourself Books, London. Harsányi (1975) Fedor: Elődeink. Magyar Őskutatás, Buenos Aires. Hawkes (1973), J.: The First Civilizations Penguin Books, Harmondsworth. Hayes (1990), John Lewis: A Manual of Sumerian Grammar and Texts. Undena, Malibu. Hegedűs (1979) K.: A szegvár-szőlőkaljai leletmentő ásatás. MKCsM 59-66. Heltai (1575) Gáspár: Cronica az magyaroknak dolgairól. Kolozsvár. Henkey (1993) Gyula: "Az embertan és a magyar őstörténet." Az Első (Szegedi) Iskola Előadásai és Iratai. A Zürichi Magyar Történelmi Egyesület Kiadványa, Zürich. 94-114 Henkey (1998) Gyula: A magyar nép embertani képe. Turán XXVIII (Új I), 2. szám, 22-34. Henkey (1998a) Gyula: A rábaközi magyarok embertani képe I. Turán XXVIII (Új I), 3. szám, 45-50. Henkey (1998b) Gyula: A rábaközi magyarok embertani képe II. Turán XXVIII (Új I), 4. szám, 53-58. Henkey (1999a) Gyula: A magyarság keleti elemeinek embertani képe I. Turán XXIX (Új II), 1. sz. 38-44. Henkey (2009b) Gyula: „Új embertani adatok a magyarság őstörténetéhez. Mátyus Gyula beszélgetése Dr. Henkey Gyula antropológussal.” ACTA HISTORICA HUNGARICA TURICIENSIA XXIV. évfolyam 2. szám,

a Pannon Kultúraközösség Kutató és Képzőközpont Folyóirata 2009/A, A ZÜRICHI MAGYAR TÖRTÉNEL­ MI EGYESÜLET 59. SZ. KIADVÁNYA Zürich, Budapest. http://www.zmte.org/hu/e107_files/public/59.pdf Herodotos (1954): The Histories, Ford. Aubreay de Sélincourt. Penguin Books, London. Herodotus: The Histories. Revised by AR Rum. Harmondsworth and New York: Penguin. Hinnells (1991), John: Handbook of Living Religions. Penguin Books, London. (Original: 1984) Holban (1981), Maria: Din cronica relaþiilor româno-ungare în secolele XIII-XIV. Bucuresti. Holden (1998), Constance: No Last Word On Language Origins, Science, 282, 1455-1458. Hollósi (1913) István: Magyarország őslakosai és az oláhok eredete. Budapest. Hóman (1925a) Bálint: A magyar hún-hagyomány és hún-monda. Hóman Bálint munkái. Történetírás és forrás­ kritika. Bp. Hóman (1925b) Bálint: A Szt. László-kori Gesta Ungarorum és 12-13. sz.-i leszármazói. Budapest. Hóman Bálint, Szekfü Gyula: Magyar történet (1928). Maecenas Könyvkiadó, Budapest, 1990. Horvát (1825) István: Rajzolatok a magyar nép legrégibb történeteiből. Petrózai Trattner Mátyás, Pest. Horváth (1830) Márton: Értekezés a magyar nyelv eredetéről. Bécs. Horváth (1842) Mihály: A magyarok története I-IV. Pápa. Horváth (1935) T.: Az üllői és a kiskőrösi avar temető. — Die awarishen Gräberfelder von Üllő und Kiskőrös. ArchHung 19 Budapest 1935. Horváth (1954) János: Árpád-kori latin nyelvű irodalmunk stílusproblémái. Budapest. Horváth (1963) János: A hun-történet és szerzője. Irodalomtörténeti Közlemények 1963. 446-476. Horváth (1969) János: Die griechischen (byzantinischen) Sprachkenntnisse des Meisters P. Acta Antiqua Academiae Scientiarum Hungaricae. Tom. XVII. Horváth (1988) A., H. Tóth E., Székely Gy.: Elődeink a Duna-Tisza közén. A Kiskunság és környéke története a régészeti leletek tükrében. Kiállítás-katalógus. Kecskemét. Hosszú (1999) Gábor: A kétféle magyar rovásírás., Turán XXIX (Új II). #1, pp.: 45-54. Howarth (1994), Patrick: Attila, King of the Huns; The Man and the Myth. Constable, London. Hu (1932) Dziu-Yo: Magyarhoz hasonló sajátságok egy kínai nyelvjárásban, Pesti Hírlap, 54, 34. Huszka (1895) József: A székely ház. Budapest. Huszka (1898) József: Magyar ornamentika. Budapest. Huszka (1910) József: Honfoglaló őseink ormanetikája. Budapest. Huszka (1994) József: A magyar turáni ornamentika története. Nyers Csaba, Budapest. 1994. 1930-as kiad. Reprint. Huszka József: Turáni magyar ornamentika. Budapest 1930. id. Mogyoróssy (1970) Gy.: 1859-dik évi békésmegyei puszta-szent-benedeki lelet. ArchÉrt 3 280-282. Illyés (1966) Gyula: Hetvenhét magyar népmese. Móra Ferenc könyvkiadó, Budapest. Ipolyi (1977) Arnold: Magyar mythologia (1853). Magyar Kultúra,. Ipolyi (1987) Arnold: Magyar Mythologia. Heckenast, Pest 1854. Hasonmás kiadás Függelékkel, Európa, Buda­ pest. Jakó (1997a) Zsigmond (szerk.): Erdélyi Okmánytár I. (1023-1300). Bp. Jakó (1997b) Zsigmond: A székely társadalom útja a XIV-XVI. században. Társadalom, egyház, művelődés. Tanulmányok Erdély történelméhez. METEM Könyvek. Bp. Jakó Zsigmond: A kolozsmonostori konvent jegyzőkönyvei (1289-1556). James (1991), Peters: Century of Darkness. Rutgers Univ. Press, New Jersey. Janits (1940) Iván: Az erdélyi vajdák igazságszolgáltató és oklevéladó működése 1526-ig. H. é. n. [Bp.] Jankovich (1830) Miklós: Magyar hajdankor emlékeinek jeles gyűjteménye. Pest. Jankovich (1978) Marcell: A Csodaszarvas monda a csillagos égen. Előtanulmányok a magyarság néprajzához 3. Mitosz és történelem. MTA Néprajzi kutatócsoport, Budapest. Jankovich (1980) Marcell: A népmesék és a csillagos ég. Kapcsolatok. Népművelési Intézet, Budapest. Jankovich (1987) Marcell: "Csillagok között fényességes csillag". A Szent László–legenda és a csillagos ég. Képzőművészeti, Budapest. Jankovich (1989) B. D., MAKKAY J., SZŐKE B. M.: Békés megye régészeti topográfiája. Szarvasi járás TV/2. Magyarország régészeti topográfiája 8. Budapest. Jastrow (1912): Bildermappe zur Religion Babyloniens und Assiriens. Giessen. Jerney (1851) János: Keleti utazása a magyarok őshelyeinek kinyomozása végett (1844-45.) I–II. Pest. Jogszabályainak gyűjteménye. I. kötet. Az erdélyi törvényhatóságok jogszabályai. Bp. Johnson (1995), G.: Cultural Atlas of India, Time Life. Jonas (1992) H.: The Gnostic Religion. Routledge, London. Joó (1990) Tibor: A magyar nemzeteszme. Franklin Társulat, Budapest hasonmás: Universum Kiadó, Szeged. Jósa (1904) A.: Avar fülbevaló Bujról. ArchÉrt 24 254-255. Juhász (1973) I.: Néhány Békés megyei avar leletről. —Some Avar-age finds in the county of Békés. BMMK 2 (1973) 99-115.

K. Csilléri (1972) Klára: A magyar nép bútorai. Corvina, Budapest. K. Végh (1965) K.: A nyékládházi avar temető. —Awarisches Gräberfeld von Nyékládháza. HOME 1964-65 (1965) 177-211. Kabos (1897) Kabos: Magyar Mythologia, in: Magyar Néprajz Klasszikusa: (198?), pp.: 376-422. Kada (1905) E.: Gátéri (kun-kisszállási) temető a régibb középkorból. I. ArchÉrt 25 (1905) 360-384. Kada (1906) E.: Gátéri (kun-kisszállási) temető a régibb középkorból. III. ArchÉrt 26 (1906) 135-155. Kada (1908) E.: Gátéri (kun-kisszállási) temető a régibb középkorból. V. ArchÉrt 28 (1908) 330-339. Kalicz (1970) Nándor: Agyag istenek. Korvina, Budapest. Kállay (1829) Ferencz: Históriai értekezés a’ nemes székely nemzet’ eredetéről... Enyed. Kállay (1843) Ferencz: Tudománytár 2. kötet. Pest. Kálmány (1885) Lajos: Boldogasszony, ősvallásunk istenasszonya. Az ősi magyar Hitvilág. A magyar néprajz klasszikusai; Szerk. Diószegi Vilmos, Gondolat, 1987. 319-339. Kálmány (1887) Lajos: Mitológiai nyomok a magyar nép nyelvében és szokásaiban. Az ősi magyar Hitvilág. A magyar néprajz klasszikusai; Szerk. Diószegi Vilmos, Gondolat, 1987. 353-365. Kálmány (1893) Lajos: Világunk alakulásai nyelvhagyományainkban. In: Az ősi magyar Hitvilág. A magyar néprajz klasszikusai; Szerk. Diószegi Vilmos, Gondolat, 1987. 295-319. Kálmány (1917) Lajos: Összeférhetetlen tátosainkról. Az ősi magyar Hitvilág. A magyar néprajz klasszikusai. Szerk. Diószegi Vilmos, Gondolat, 1987. 365-372. Kálti (2004) Márk: Képes Krónika. Osiris, 2004. Kandra (1897) Kabos: Magyar Mitológia. In: Az ősi magyar Hitvilág. A magyar néprajz klasszikusai; Szerk. Diószegi Vilmos, Gondolat, 1987. 373-420. Karácsony (1985) Sándor: A magyar észjárás. Sajtó alá rendezte, az utószót és a jegyzeteket írta: Lendvai L. Ferenc. Magvető Könyvkiadó, Budapest. Karácsonyi (1903) János, Borovszky Samu: Az időrendbe szedett váradi tüzesvaspróba-lajstrom az 1550-iki kiadás hű másával együtt. Bp. Karácsonyi (1995) János: A magyar nemzetségek a XIV. század közepéig. Bp. [Reprint.] Katona (1993) Sándor: Őstelepes népünk – kettős népnevünk. Somogyi Zoltán Kiadása. Kazár (1982) Lajos: Ko-Dzsi-Ki. ‘Régi történetek feljegyzései’. Magyar Történeti Társulat, Sydney. Kazár (1996) Lajos: Északi Belső-Ázsia: a japánok, uráliak és altájiak valószínű egykori hazája. Nemzeti Törté­ nelmünk III. Tanulmánykötet a honfoglalásunk 1100. évfordulója tiszteletére. Ed. Magyar Kálmán, Kapos­ vár. Kéki (1975) Béla: Az írás története, Gondolat, Budapest Képes (1986) Krónika. Ford.: Bellus Ibolya. Pro memoria, Bp. Képes Krónika, Kálti Márk, Geréb László fordítása, Szépirodalmi Kiadó, Budapest. 1978. Kerr (1998), Richard A.: Black Sea Deluge May Have Helped Spread Farming 7500 BP. Science, 279, p.: 1132. Kézai Simon Mester Magyar Krónikája. Fordította: Szabó Károly. Magyar Elektronikus Könyvtár, http://www.mek.iif.hu/portaszint/tarsad/mo_kozep/kezai/ címről, 1999. Kézay (2004) Simon: A magyarok cselekedetei. Osiris, Budapest. Kilmer (1999), A. Drafkorn, R.L. Crockers & R.R. Brown: Hang a csendből. Turán XXIX (Új II), #5, pp.: 59­ 68 és #6, pp.: 171-174. Kiss (1838) Bálint: Magyar régiségek. Pest. Kiss (1983) G.: Egy avarkori fülbevalótípusról. — Über einen awarenzeitlichen Ohrgehängentyp. ArchÉrt 110 100-111. Kiss (1984) G., Somogyi P.: Tolna megyei avar temetők —Awarische Gräberfelder im Komitat Tolna. DissPann III/2. Budapest 1984. Kiss (1985) G.: Funde der Awarenzeit aus Ungarn in Wiener Museen 2. ArchAust 69 147-163. Kiss (1988) Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára I-II. Bp. Kiss (1998), Dénes: A magyar nyelv titkai és törvényei. Turán XXVIII (Új I), #1, pp.: 8-21. Kiss (1999) Dénes: Bábel előtt. Isten nyelve, avagy képességünk a magyar nyelv. Miskolci Bölcsész Kiadó, Mis­ kolc. Kiszely (1976) István: Sírok, csontok, emberek; Embertan a régészetben. Gondolat, Budapest. Kiszely (1992) István: Honnan jöttünk? Hatodik Síp Alapítvány. Kiszely (1996), István: A magyarság őstörténete. (Mit adott a magyarság a világnak.), Püski, Budapest. Knauz (1924), Ferdinandus, Dedek, Ludovicus Crescens: Monumenta ecclesiae Strigoniensis. I-III. Strigonii, 1874. Knight (1997), Christofer & Robert Lomas: The Hiram Key, Arrow, London. Kocsis (1996) István: A Szent korona tana. Múltja, jelene, jövője. Püski Kiadó, Budapest. Kocsis (2005) István: Magyarország Szent Koronája. A Szent Korona Misztériuma és Tana. Püski, Budapest. Koestler (1990) Arthur: A tizenharmadik. Törzs; A kazár birodalom öröksége, Kabala Kft. Budapest. Kolosvári (1885) Sándor, Óvári Kelemen (szerk.): A magyar törvényhatóságok.

Kolozsvári G. (1990) Endre: Aranykincsek hulltak a Hargitára. Népszava, Budapest, Kolozsvári G. (1993) Endre: A Magyarok Istenének elrablása. Titokfejtő, Budapest,. Komjáthy (1955), István: Mondák könyve, Móra, Budapest. Kondokow (1913): Geschichte und Denkm. Des bizant. Emails. Korai (1994) magyar történeti lexikon (9-14. század). Szerk.: Kristó Gyula. Bp. Kordé (1988) Zoltán: Le probleme de l’origine des Sicules dans l’historiographie roumaine. Mélanges offerts B G. Nagy. AUSz. Acta Romanica. Tom. XIII. Szeged. Kordé (1991a) Zoltán: A székelykérdés története. Múzeumi Füzetek 4. Kordé (1991b) Zoltán: A székelyek a XII. századi elbeszélő forrásokban. AUSz. AH. Tom. XCII. 1991. Kordé (1993a) Zoltán: A székely eredetkérdés az újabb kutatások tükrében. Aetas 1993/3. Kordé (1993b) Zoltán: A székelység a tatárjárás előtti oklevelekben. Régi és új peregrináció. Magyarok külföld­ ön, külföldiek Magyarországon. A III. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszuson . Szeged 1991. augusztus 12.16. . elhangzott előadások. I. Bp.-Szeged. Kordé (1995) Zoltán: Székelyek, őrök és lövők. Kelet és Nyugat között. Történeti tanulmányok Kristó Gyula tiszteletére. Szerk.: Koszta László. Szeged. Kordé (1996a) Zoltán: Néhány gondolat a Csaba-problémáról. AUSz. AH. Tom. Kordé (1996b) Zoltán: A székelyek eredete és kiváltságolásuk története a XIV. század elejéig. Szeged. (Kézirat.) Kordé (1997) Zoltán: Gondolatok a székely eredetkérdésről. Aetas 1997/3. 7.31. Kordé (1999b) Zoltán: Kabars, Sicules et Petcheneues. Les Hongrois et les auxiliaires militaires (IXe-XIIe siecle). Les Hongrois et l’Europe: conquete et intégration. Textes réunis par Sándor Csernus, Klára Korompay. Paris, Szeged. Kordé (1999b) Zoltán: Károly Róbert székely ispánjai. Adalékok az I. Károly alatti arisztokrácia történetéhez. AUSz. AH. Tom. CIX. Szeged. Kordé (2000) Zoltán: La haute noblesse hongroise. L’exemple des comtes des Sicules sous les rois Angevins. La noblesse dans les territoires angevins. Angers, Rome. Kós (1972) Károly: A vargyasi festett bútor. Dácia, Kolozsvár. Kovács (1994) Ágnes: Icinke-picinke; Népmesék óvodásoknak. Móra, Budapest. Kovács (1997) Vilmos: Kik voltak...? Nyelv- és őstörténeti írások a honfoglaló magyarság kialakulásáról. Kár­ pátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár. Kováts Zoltán: A népességfejlődés vázlata a honfoglalástól 1920-ig. Magyar Történelem. Tízezer év – ezer ol­ dalról. Zürichi Magyar Történelmi Egyesület, Budapest–Zürich, 2003. 403-416. Kovrig (1957a) I.: Kora-avarkori sírok Törökbálintról. — Deux tombes Avares de Törökbálint. FolArch 9 (1957) 119-133. Kovrig (1957b) I.: The Dévaványa Cemetery. Avar Finds in the Hungarian National Museum. Budapest 1975, 121-155. Kovrig (1957c) I.: The Tiszaderzs Cemetery. Avar Finds in the Hungarian National Museum. Budapest 1975,209-233. Kovrig (1960) I., Korek, J.: Le cimetiére de l 'epoque de (Csóka) Coka. Acta ArchHung 9 257-297. Kovrig (1963) I.: Das awarenzeitliche Gräberfeld von Alattyán. ArchHung 40 Budapest, 1963. Kozák (1999) József: Az istállóskői csontsíp és egy magyar furulyatípus. Turán XXIX. (Új II), #2, pp.: 3-10. Kőhalmi (1972) Katalin: A steppék nomádja. Akadémiai Kiadó, Budapest. Kölcsey (1975) Ferenc: Nemzeti hagyományok. Válogatott művei. Szépirodalmi, ’75. Köpeczi (1986) Béla (fõszerk.): Erdély története három kötetben I-III. Bp. Köpeczi (1989) Béla (fõszerk.): Erdély rövid története. Bp. Akadémiai Kiadó, 1989. Középkori (1992) históriák oklevelekben (1002-1410). Szerk.: Kristó Gyula. Szegedi Középkortörténeti Könyv­ tár 1. Szeged. Kramer S. N.: The Sumerians. University of Chicago Press, 1963. Kretzói (1990), Miklós: The Vertebrate Palaeonthological Research at the Site. Vértesszőlős: Site, Man and Culture, Ed.: Miklós Kretzói and Viola T. Dobos, Akadémia Kiadó, Budapest. pp.: 183-219. Kretzói (1990a), Miklós: The Vertebrate Microfauna of the Vértesszőlős Travertine. in: Vértesszőlős: Site, Man and Culture, Ed.: Miklós Kretzói and Viola T. Dobos, Akadémia Kiadó, Budapest. pp.: 241-247. Kretzói (1990b) Miklós, Dobosi T. Viola [szerk.]: Vértesszőlős: Site, Man and Culture. Akadémiai Kiadó, Bu­ dapest. Krings (1999), Mathias, Helga Geisert, Ralw W. Schmitz, Heike Krainitztki, Svente Paabo: DNA Sequence of the Mitochonrdrial Hypervariable Region of Neanderthal Type Specimen. Proc. Natl. Acad. Sci. USA, 96, p.: 5583. Kristó (1968) Gyula: A történeti és politikai gondolkodás elemeinek fejlődése krónikairodalmunkban. Budapest. Kristó (1973) Gyula, Makk Ferenc, Szegfű László: Adatok korai helyneveink ismeretéhez. I-II. Acta Universitatis Szegediensis de Attila József Nominatae. Acta Historica. Szeged.

Kristó (1983) Gyula: Nyelv és etnikum. A ’kettős honfoglalás’ elméleti alapjaihoz. A 80-as évek társadalomtu­ dománya: eredmények és perspektívák. Szerk.: Róna-Tas András. Szegedi Bölcsészműhely 82. Szeged. Kristó (1983a) Gyula: Tanulmányok az Árpád-korról. Nemzet és Emlékezet. Bp. Kristó (1985) Gyula: Az augsburgi csata. Akadémiai Kiadó, Budapest. Kristó (1986) Gyula: Az Árpád-kor háborúi. Bp. Kristó (1988a) Gyula: A vármegyék kialakulása Magyarországon. Bp. Kristó (1988b) Gyula: Az Anjou-kor háborúi. Bp. Kristó (1990-99) Gyula (fõszerk.): Anjou-kori Oklevéltár I-XXIII. Bp., Szeged. Kristó (1996) Gyula: Magyar honfoglalás - Honfoglaló magyarok. Bp.. Kristó (1996a) Gyula: Hungarian history in the ninth century. Szeged. Kristó (1996b) Gyula: A székelyek erdetéről. SzKT. 10. Szeged. Krolopp (1990), Endre: Molluscan Fauna from Vértesszőlős, in: Vértesszőlős: Site, Man and Culture, Ed.: Mik­ lós Kretzói and Viola T. Dobos, Akadémia Kiadó, Budapest. 163-181. Kubinyi (1988) András: Erdély a Mohács előtti évtizedekben. Tanulmányok Erdély történetéről. Szerk.: Rácz István. Debrecen. Kucsora (2007) Ibolya: Föltehetően a magyar ősgeszta János Jelenések könyvének szerkezetére épült. Turán X. (XXXVII.) évf. 2. szám. Kucsora (2008) Ibolya: Föltehetően a magyar ősgeszta János Jelenések könyvének szerkezetére épült. Adalékok a székelyek eredetéhez. ACTA HISTORICA HUNGARICA TURICIENSIA XXIII. évfolyam 4. szám Pannon Kultúraközösség Kutató és Képzőközpont Folyóirata 2008/B. A ZÜRICHI MAGYAR TÖRTÉNELMI EGYE­ SÜLET 57. SZ. KIADVÁNYA 117-143, 144-147. http://www.zmte.org/hu/e107_files/public/57.pdf és http://mek.oszk.hu/07700/07712/07712.htm. Kulcsár (1985), P.: Stephanus Brodericus: De conflictu Hungarorum cum Solymano Turcarum imperatore ad Mohach historia verissima. Ed.: Petrus Kulcsár. Budapest. Kumorovitz (1983) L., Bernát: I. Lajos királyunk 1375. évi havasalföldi hadjárata és (.török.) háborúja. Századok 1983 919-982. Kushkumbayev (2009), Aybolat: The Magyar (Madžar, Madiar) Ethnonym in Medieval Written Sources. Jour­ nal of Eurasian Studies Volume I, Issue 4, 2009 October-December, Küküllei (2000) János: Lajos király életrajza. Névtelen szerző: Geszta Lajos királyról. Szerk.: Kristó Gyula. Milleniumi Magyar Történelem. Bp.. Kürti (1983a) B.: A szegedi táj története az avar korban. Doktori disszertáció. Szeged 1983. Kürti (1983b) B.: Avarok kora. Szeged története. Szerk.: Kristó Gy. Szeged, 1983. 162-218. Kürti (1990) B.: Avar sírleletek Csanytelekről és Gerláról. SzMMÉ 7 (1990) 79-86. Kürti (1991) B., Lőrinzy G.: „...avarnak mondták magukat..."— „…they called themselves avars... " Vezető a Móra Ferenc Múzeum régészeti kiállításában. Szeged. Laka (1998), Itziar: A Brief Grammar of Euskara, the Basque Language. Euskal Herriko Universitatea, WWW. Elektronikus kézirat. Lakó (1967) György: A magyar szókészlet finnugor elemei I, Akadémiai Kiadó, Budapest. Lakó (1970) György: A magyar szókészlet finnugor elemei II, Akadémiai Kiadó, Budapest. Lakó (1978) György: A magyar szókészlet finnugor elemei III, Akadémiai Kiadó, Budapest. Lambeck (2001), Kurt, John Chappell: Sea Lebel Change Through the Last Glacial Cycle. Science 292, 679-686. Lánczi (2004) András: A politikai tudás. Politikatudományi Szemle, XIII. évf. 1–2. szám 5-27. Lánczy (1878) Gyula: A faluközösségek eredete. Ősi család és tulajdon. A magyar néprajz klasszikusai, Az ősi társadalom magyar kutatói. Szerk. Ortutay Gyula. Gondolat, Budapest, 1977. 224-332. László (1930) Gyula: Újabb keresztény nyomok az avarkorból. — Die Reiternomaden der Völkerwanderungzeit und das Christentum in Ungarn. Dolg 26 145-158. László (1942) Gyula: Budapest a népvándorlás korában. Budapest története II. Szerk.: Szendy K. Budapest.781­ 818. László (1944) Gyula: A honfoglaló magyar nép élete. Budapest. László (1967) Gyula: Hunor és Magyar nyomában, Gondolat, Budapest. László (1971) Gyula: Őstörténetünk legkorábbi szakaszai. Budapest. László (1974) Gyula: Vértesszőlőstől Pusztaszerig. Gondolat, Budapest. László (1977) Gyula: Kovrát kagán fiainak történetéhez. Magyar Őstörténeti Tanulmányok. Ed.: Bartha A. Czeglédy K. és Róna-Tas A. Akadémia Kiadó, Budapest. 225-230. László (1978) Gyula: Kettős Honfoglalás. Magvető, Budapest. László (1979) Gyula: Emlékezzünk régiekről. Budapest. László (1980) Gyula: Őstörténetünk. Tankönyvkiadó, Budapest. László (1981a) Gyula: A „kettős honfoglalás”. Magvető, Budapest. László (1981b) Gyula: Őstörténetünk, Tankönyvkiadó, Budapest. László (1982) Gyula: 50 rajz a honfoglalókról. Móra, Budapest,

László (1990) Gyula: A kettős honfoglalás: igen és nem. Őseinkről. Tanulmányok. Bp. László (1991) Gyula: A székelyek keletre telepítésének elméletéről. (Rögtönzött hozzászólás Benkő Loránd fejtegetéseihez.) Magyar Múzeum 1991. 160-161. László (1995) Gyula: Honfoglalás, országalapítás. Kézirat. SBS Rádió Magyar Adáshoz küldött anyag. László (1996) Gyula: A népvándorláskor művészete. – Die Kunst der Völkerwanderungszeit. Budapest. László (1996) Gyula: Avar fejedelmi sír Bócsán. Cumania 4 89-114. László (1996) Gyula: Baráti vita a székelyek eredetéről. Gondolatok Benkő Loránd feltevéseivel kapcsolatban. Góg és Magóg népe. A szerző válogatása életművéből. Bp. é. n. 87-96. László (1996a) Gyula: Régészeti tanulmányok. Nemzeti Történelmünk III. Tanulmánykötet a honfoglalásunk 1100. évfordulója tiszteletére. Ed. Magyar Kálmán, Kaposvár. 215-226. László (1996b) Gyula: Góg és Magóg népe. Örökségünk, Budapest. László (2009) Dóra: A Dunántúl közepén keletkezett az európai civilizáció. Interjú Bánffy Eszter őskorkutató­ val, aki az Európai Régész Szövetség titkára. Heti Válasz http://hetivalasz.hu/itthon/a-dunantul-kozepen­ keletkezett-az-europai-civilizacio-24208/ Utolsó módosítás: 2010.05.30. - 09:22 Létrehozás: 2009.09.08. 13:15. László (é. n.) Gyula: A népvándorláskor művészete Magyarországon. Corvina Könyvkiadó, Budapest László 1977.Gyula: A nagyszentmiklósi kincs. Corvina, Budapest. Leakey (1994), Richard: The Origin of Humankind. Phoenix, London. Lees (1953), R. B.: Languages, 29, 113. Lehoczky (1905) T.: Újabban előkerült bronzkori leletek. ArchÉrt 25 (1905) 424-428. Leick (2001), Gwendolyn: Mesopotamia; The Invention of the City, Penguin Books, London. Lemesurier (1996), Peter: The Great Pyramid Decoded. Element, Shaftesbury. (Első kiadás: 1977). Lewis (1967), G.L.: Turkish Grammar. Clalendron Press, Oxford. Ligeti (1986) Lajos (szerk.): A magyarság őstörténete. Akadémiai Kiadó, Budapest, Lipták (1954) Pál: An anthropological survey of Magyar prehistory. Acct Linguistic Hungarica, 4, 137-170. Lipták (1955) Pál: Zur Frage der antropologischen beziechungen zwischen dem Mittleren Donaubedecken und Mittelasien. Acta Orient. Hung. V. pp.: 271-312. Osetzky (1977) idézetében. Lipták (1977) Pál: A magyar Őstörténet kérdései az antropológiai kutatások alapján. Magyar Őstörténeti Tanul­ mányok, Ed. Bartha A, Czeglédy K és Róna-Tas A. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1977. pp.: 231-242. Lisznyai Kovács (1692) Pál: Magyarok cronicája. Debrecen. Littleton (1978), C. Scott, and Ann C. Thomas: The Sarmatian Connection: New Light on the Origin of the Arthurian and Holy Grail Legends. Journal of American Folklore 91, 512-527. Littleton (2005) Scott L., Malcor A. Linda: Szkítiától Camelotig. Az Arthur királyról, a Kerekasztal Lovagjairól és a Szent Grálról szóló legendák eredetének radikális újraértelmezése. Szkíta Szarvas Könyvkiadó, Nyír­ egyháza. Lndenbauer-Orel (1960) H.: Linz-Zizlau. Das baierische Gräberfeld an der Traunmündung. Wien-München 1960. Lockwood (1972), W. B.: Panorama of Indo-European Languages. Hutchinson University Library, London. Lorius (1985), C., J. Jouzel, C. Ritz, L. Merlivat, N. I. Barkov, Y.S. Korotkevich & V.M. Kotlyakov.: A 150,000-year climatic record from Antarctic ice. Nature, 316, #6029, 591-596. Lőrinczy (1991) G:.A szegvár-oromdűlői kora avarkori temető 1. sírja. — Das Grab 1. des frühawarenzeitlichen Gräberfeldes von Szegvár-Oromdűlő. MFMÉ 1984/85-2, 127-153. Lukácsy (2000) Kristóf: A magyarok őselei, hajdankori nevei és lakhelyei eredeti örmény kútfők után. Kolozs­ vár, 1870. Hasonmás kiadás Hunyadi László kiadásában: Budapest. Lükő (1942) Gábor: A magyar lélek formái. Exodus, Budapest. Lükő (1976) Gábor: Anya- és csecsemőóvó képek a régi magyar szekrényeken. Orvostörténeti Közlemények. Budapest. Lükő (1983) Gábor: Kiskunsági régi képfaragó és képmetsző művészete. Bács-Kikun megyei Művelődési Köz­ pont, Kecskemét. McCartney C .A., The Magyars in the Ninth Century, Cambridge U. P., London, 1930. Madaras (1981) L.:A Szeged-Fehértó A és B temetők anyagának összehasonlító vizsgálata. — Vergleichende Untersuchung der Gräberfelder Szeged-Fehértó A und B. SzMMÉ, 35-64. Magyar (1878) Adorján: A történelemhamisítások egyik legnagyobbikáról. Elméletem ősműveltségünkről. Duna Könyvkiadó Vállalat, Fahrwangen. Magyar (1975) Adorján: A lelkiismeret aranytükre. Duna Könyvkiadó Vállalat, Fahrwangen. Magyar (1978) Adorján: Elméletem ősműveltségünkről. Duna Könyvkiadó Váll. Fahrwangen. Magyar (1990) Adorján: Magyar Építőízlés. Kráter Kiadó, Budapest. Magyar (1992) Adorján: A magyar nyelv. Budapest. Magyar (1993) Kálmán: A honfoglalás és az Árpád-kor régészeti emlékei, Nemzeti Történelmünk I. Jubileumi kötet, Magyar Kálmán, Kaposvár.

Magyar (1994) Kálmán: Az Árpád-kor régészeti kutatásának módszertanáról. A Harmadik (Tapolcai) Magyar Történeti Iskola Előadásai és Iratai. Bp. 113-122. Magyar (1994a) Kálmán: Várak, erődítmények kutatásának módszertana I. A Harmadik (Tapolcai) Magyar Történeti Iskola Előadásai és Iratai. Szerk. Csihák György. Bp. 23-141. Magyar (1995) Adorján: Az ősműveltség. Magyar Adorján Baráti Kör, Budapest. Magyar (1996) Kálmán: A magyar őstörténet- és a honfoglalás kutatásáról. Nemzeti Történelmünk III. Tanul­ mánykötet a honfoglalásunk 1100. évfordulója tiszteletére. Szerk. Magyar Kálmán, Kaposvár. Magyar (1996a) Kálmán: A honfoglalás (“kettős honfoglalás”) újabb forrásairól. Nemzeti Történelmünk III. Tanulmánykötet a honfoglalásunk 1100. évfordulója tiszteletére. 227-240. Ed. Magyar Kálmán, Kaposvár. Makk (1998) Ferenc: A Turulmadártól a kettőskeresztig. Tanulmányok a magyarság régebbi történelméről. Szeged. Makkay (1982) János: A magyarországi neolitikum kutatásának új eredményei. Akadémiai Könyvkiadó, Buda­ pest. Makkay (1985) János: A tiszaszőlősi kincs. Gondolat, Budapest. Makkay (1996) János: Magyarország Európa közepén. Nemzeti Történelmünk III. Tanulmánykötet a honfoglalá­ sunk 1100. évfordulója tiszteletére. 7-40. Ed. Magyar K., Kaposvár. Mályusz (1988) Elemér: Az erdélyi magyar társadalom a középkorban. Társadalom- és Művelődéstörténeti Ta­ nulmányok 2. Bp. Mályusz Elemér: Zsigmondkori Oklevéltár II/1. (1400-1406). Mándoky Kongur (1993) István: A Kun Nyelv Magyarországi Emlékei. Keleti Örökségünk I. Karcag. Marácz (1998) László: A Finnugor-elmélet tarthatatlansága nyelvészeti szempontból, Turán XXVIII (Új I) #5 pp.: 11-28. Marácz (1999) László: Módszertan-elméleti irányelvek a magyar nyelv kutatásához. Turán XXIX (Új II) #6, pp.: 23-34. Marcantonio (2005), Angela: Az uráli nyelvcsalád; Tények, mítoszok és statisztika, Magyar Ház, Budapest. Marcantonio (2006), Angela: Történeti nyelvészet és a magyar nyelv eredete, Hun-idea Szellemi Hagyományőr­ ző Műhely, Budapest Marsina (1970-1987), Richard: Codex diplomaticus et epistolaris Slovaciae I-II. Bratislavae. Marton (2000) Veronika: A káldeai teremtés-mítosz. Enúma elis. Magánkiadás, Győr. Matsumoto (1988) Hideo: Characteristics of Mongoloid and Neighbouring Populations on the Genetic Marcers of Human Immunglobulins. Review article. Human Genetics Journal of the Antropological Society of Japan. Lásd ugyanezt még: Die Ungarn und die Abtei Sankt Gallen. Magyarok és a Szent Galleni Apátság. Zürichi Magyar Történelmi Egyesület, St. Gallen–Budapest 1999. Mayani (1961), Zacharie: The Etruscians Begin to Speak. Souvenir Press, Suffolk. Medgyesi (1991) P.:Az avarok kora. Békéscsaba története. Szerk.: Jankovich B. D, Erdmann Gy. Békéscsa­ ba.107-118. Mellaart (1981), James: The Neolithic of the Near East. Thames and Hudson, London. Mellars (1998), Paul: The Upper Paleolithic Revolution. Prehistoric Europe, Ed. B. Cunliffe, Oxford Univ. Press, Oxford. 42-78. Mesterházy (1973) K.: Hajdúböszörmény története a népvándorlás és honfoglalás korában. Hajdúböszörmény története. Szerk.: Szendrey I. Debrecen.14-28. Mesterházy (1983) K.: Településtörténeti kutatások Veresegyház határában.– Siedlungs-geschichtliche Forschungen in der Gemarkung von Veresegyház. ArchÉrt 109, 112-124. Mészáros (1914) Gyula: A magyar kerek tükör. Néprajzi Értesítő Budapest. Meszlényi (2003) Róbert Imre: Világhódító őstörténet. Mészöly (1944) Gedeon: Az Ó-magyar Mária-siralom nyelvtörténeti és stílustörténeti magyarázata. Acta Philosophica 8. Kolozsvár. Meurig Evans (1985), H. & W.O. Thomas: Y geiriadur mawr: the Complete Welsh-English, English-Welsh Dictionary, Llauchyzul [Wales]: Gwasg Gwer, Lloudybic [Wales]: Christopher Davis. Miske (1904) Kálmán: Die Bedeutung Velem St. Veist als prähistorischen Guss-Stätte mit Berücksichtigung der Antimon-Bronzfrage. Archive für Anthropologie, Neue Folge Braunschweig 2. k. 2. a. pp.: 124-128. Mithen (1998), Steven J.: The Mesolithic Age. Prehistoric Europe, Ed. B. Cunliffe, Oxford Univ. Press, Oxford. pp.: 79-135. Modi (1926) Zajti: A hunokról, akik meghódították Indiát. Budapest. Molnár (1945) Erik: A magyar társadalom története az őskortól az Árpád-korig. Budapest. Molnár (1975) István: Csontkarcolatok. Porszaruk rajzai. Csikszereda. Morgan (1827) W.M.: Free Masonry Exposed, Morgan, (Utánnyomás). Morris (é. n.), Chris-Thomas, Ceri Louise: A kristálykoponyák rejtélye. A múlt, a jelen és a jövő titkainak nyo­ mában. Alexandra Kiadó, Pécs. é. n. Munkácsi (1901) Bernát: Árja és kaukázusi elemek stb. Budapest.

Muth (1911) Friedrich: Tierornamentik bei Chinesen und Germanen. Leipzig. Nagy (1959) S.: Nekropola kod Aradca iz ranog szrednyeg véka. —Die Nekropole bei Aradac aus dem frühen Mittelalter. RAD 8 (1959) 45-102. Nagy (1968) Sándor: A magyar nép kialakulásának története. Transsylvania Könyvkiadó Vállalat, Buenos Aires. Nagy (1973) T.: Budapest története az őskortól a honfoglalásig. Budapest története az őskortól az Árpád-kor végéig. Szerk.: Gerevich L. Budapest. 39-216. Nagy (1987), Sándor: A Magyar Nép Kialakulásának története. Hídfő Baráti körének Kiadása, Garfield. Nagy (1993) Kálmán: A magyarok hadművészete a fejedelmek korában. Az Első (Szegedi) Iskola Előadásai és Iratai. A Zürichi Történelmi Egyesület Kiadványa, Zürich. 73-84. Nagy (1995), Ákos: A Cultural and Historical Review of Central Europe. Academia Press, Melbourne. Nagy (1997) Ákos: A vércsoportok jelentősége a magyar őstörténet genetikai kutatásában. Honfoglalásunk és előzményei. Keresztény egyházak és történelmi szerepük a Kárpát-medencében. A tizenegyedik Magyar Ős­ történeti Találkozó és ötödik Magyar Történelmi Iskola előadásai és iratai. Tapolca, 1996. A Zürichi Magyar Történelmi Egyesület kiadványa, Budapest–Zürich. 17–32. Nagy (1999) Gyula: Ellopott magyar őstörténet II. Kísérlet a magyar eredet kérdésének megoldására. ZMTE, Budapest—Zürich. Nagy (2000) Ákos: A kor halad, a vér marad. A vércsoport jelentősége a magyar őstörténet kutatásában. Magyar Őstörténeti Kutató és Kiadó, Gödöllő. Nagy Sándor: A magyar nép kialakulásának története. Hídfő, San Francisco. Nemeskürty (1993) István: Hunok és Magyarok. Szabad Tér Kiadó, Budapest. Németh (1935) Gyula: A székelyek eredetének kérdése. Századok 1935. 129-156. Németh (1991) Gyula: A honfoglaló magyarság kialakulása. Bp. Németh (1992) M., Klima L.: Koraavar kori lovas temetkezések. — Frühawarenzeitliche Reiterbestattungen. JAMÉ 30-32 (1987-1989), 173-238. Németh (1986) Gyula (szerk.): Attila és Hunjai. Akadémiai Kiadó, Budapest. Niederle (1930), L.: Prispévky k vyvoji-byzantskych sperkű ze 1V-X. století. Praha. Nile (1995), Richard & Christian Clerk: Cultural Atlas of Australia New Zealand & the South Pacific. Times Life Books. Amsterdam. Novotny (1977) Elemér: Sumer=Magyar. Duna Könyvkiadó Vállalat, Fahrwangen,. Novotny (1978) Elemér: Sumir nyelv - magyar nyelv. Ősi Gyökér, Buenos Aires,. Ó Sé (1994), D. & J. Sheils: Írish. A complete Course for Beginners; 2nd Ed, Teach Yourself, Hodder Headline Pub. London. Oakley (1966), Kenneth: Frameworks for Dating Fossil Man. Weidenfeld and Nicholson, London. Oakley (1990), Kenneth: Analytical Work On Fossil Bones from Vértesszőlős. Vértesszőlős: Site, Man and Culture. Ed.: Miklós Kretzói and Viola T. Dobos, Akadémia Kiadó, Budapest. 543-544. Oláh (1980) Béla: Édes magyar nyelvünk szumír eredete. Ősi Gyökér, Buenos Aires. Oláh (1985) Imre: A Nimrud hagyomány. Ősi Gyökér, Buenos Aires. Ó-magyar (1929) olvasókönyv. Összeállította: Jakubovich Emil és Pais Dezső. Tudományos Gyűjtemény 30. Pécs. Oppenheimer (1999), Stephen: Eden is the East; The Drowned Continent of Southeast Asia. Phoenix, London. Orbán (1942) Árpád: Nimrud király népe - a Magyarok őstörténete. Csíkszereda. Orbán (1976a) Árpád: Déli magyar őshaza. Szatmári, Garfield, NJ,. Orbán (1976b), Árpád: Folio Hungarica – Déli Magyar Őshaza, Kézirat, Szatmári, Garfield, N.J. USA. Orbán (1982), Balázs: A Székelyföld. Válogatás A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi és népismereti szempontból, 1-6. kötetből. Pest, 1868 – Budapest, 1873. Országh (1977) József: Magyar hit vagy szellemi nyomor. Ősi Gyökér, Buenos Aires,. Osetzky (1977), Dénes: A Magyarság Török Ősei. Árpád Munkaközösség Kiadványa, Sydney. Osman (1991) A.: Moses: Pharaoh of Egypt. Paladin, London. Osman (1992), Ahmed: The House of the Messiah. Grafton, London. Osmond (1990), J.K.: Th230/U234 Dating of Vértesszőlős. Vértesszőlős: Site, Man and Culture, Ed.: Miklós Kretzói and Viola T. Dobos, Akadémia Kiadó, Budapest. Otrokocsi Fóris (1693) Ferenc: Origines Hungaricae. Francker, 1692-93. Owen (1868), Jones: Grammatik der Ornamente. London. Owen (1876), Jones: Chinese Ornament. London. Padányi (1955) Viktor: Vérbulcsú. Padányi (1963) Viktor: Dentumagyaria. Editorial Transsylvania, Buenos Aires. Padányi (1989) Viktor: Dentu-Magyaria. Turul Kiadó, Veszprém. Painter (1964) Sidney: History of the Middle Age. Knight and Peasants. New York. Pál (1995) Judit: Die Herkunft der Szekler in der Geschichtsschreibung (bis 1848). Forschungen zur Volks- und Landeskunde. Band 37, Nr. 2. Hermannstadt/Sibiu.

Paliga (1986) S.: Thracian terms for 'township' and 'fortress', and related place-names. World Archeology, Vol. 19, No. 1. Páll (1992) János: A magyar vallás. A Kanadai Magyar Egyház Kiadása. Pálóczi Horváth (1817) Ádám: A magyar Magóg patriarkhátul fogva I. István Királyig. Pest. Pap (1987) Gábor: A népköltészet és az évkör. Magyarság és műveltség. Nyelvében él...? Az INTART Társaság 1. Szimpóziumának előadásai. Művelődéskutató Intézet és INTART, Budapest. Pap (1990) Gábor: Csak tiszta forrásból. Koós Károly Egyesülés—Mandátum, Budapest. Pap (1994) Gábor (szerk).: Csodakút. Népmese, beavatás, álomfejtés, napút, mélylélektan, ezotéria. Tanulmá­ nyok a népmeséről. Pontifex Kiadó, h. n. Pap (1996) Gábor: Hazatalálás. Pódium Műhelyegyesület, Debrecen. Pap (1997), Gábor: Angyali korona, szent csillag; Beszélgetések a magyar szent koronáról. Jászsági Művésztelep – Tőtevény kiadás, Jászberény. Pap (1999), Gábor: Hazatalálás, Püski, Budapest Pásztor (1991) A., VIDA T.: Lekimentés Budakalászon. Kiállításvezető. Szentendre. Pauler (1899) Gyula: A magyar nemzet története az Árpád-házi királyok alatt I-II. Bp. Pázmány (1983) Péter: Művei. Szépirodalmi, Budapest. Pesti (1980) József: Két rádió-beszéde. Ősi Gyökér, Buenos Aires. Pesti (1982) József: Mit akartok az őstörténettel? Ősi Gyökér, Buenos Aires. Peters (1991), James: Century of Darkness, Rutgers Univ. Press, New Jersey. Pethő (1738) Gergely: Magyar Krónika. Kassa. Petrus (1985) Ransanus: Epithoma rerum Hungarorum... Budae,. 1746 – A magyarok történetének rövid foglala­ ta. Európa, Budapest. Platz (1905) Bonifác: Az ember eredése stb. Budapest. Pongrác (1897) Sándor: Tibet-magyar nyelvtanulmányok. Budapest. Pongrác (1901) Sándor: A magyarság keletkezése és őshazája. Budapest. Popham (1998), Mervyn: The Collapse of Agean Civilization at the End of the Late Bronze Age. Prehistoric Europe. Ed. B. Cunliffe, Oxford Univ. Press, Oxford. 277-303. Possevino (1913), Antonio: Transilvania (1584). Per cura del Dr. Andrea Veress. Bp.. Posta (1889) B.: Újabb leletek a tószegi ős-telepről. ArchÉrt 9, 148. Pringle (1998), Heather: The Slow Birth of Agriculture, Science, 282, pp.: 1446-1450. Püspöki Nagy (1985) Péter: A tények erejével. Püski, New York. Rabb (2004) Péter: A kereszt, mint életfa. Architectura 2004. március VI. évf. 1. szám HU-ISSN-1588-0109 http://arch.eptort.bme.hu/10/10rabb.html Radics (1988) Géza: Eredetünk és Őshazánk. Gondolatok és észrevételek László Gyula professzor „A kettős honfoglalás elmélete körül.” Amerikai magánkiadás. Radics (1988) Géza: Eredetünk és őshazánk. USA. Radics (1993) Géza: Eredetünk és őshazánk. Raitio (é.n.), Mirja, Katarina Lindroos, Minna Laukannen, Tomi Pastinen, Pertti Sistonen, Antti Sajantila és Ann-Christi Syvänen: Y Chromosaml SNPsin Finno-Ugric Speaking Populations Analyzed by Minisequencing on Microarrays. Genome Research pp.: 471-482 www.genome.com Rákos (1974) Sándor (ford.): Gilgames. Európa, Budapest. Ransanus (1977), Petrus: Epithoma rerum Hungararum id est annalium omnium temporum liber primus et sexagesimus. Curam gerebat: Petrus Kulcsár. Bp. Ransanus (1999), Petrus: A magyarok történetének rövid foglalata. Ford.: Blazovich László, Sz. Galántai Erzsé­ bet. Milleniumi Magyar Történelem. Bp. Rásonyi (1981) László: Hidak a Dunán. A régi török népek a Dunánál. Magvető Könyvkiadó, Budapest. Read (2001), P.P.: The Templars. Phoenix, London. Redford (1993), D. B.: Egypt, Canaan and Israel in Ancient Times. Princeton, New Jersey. Reed (1994) A. W.: Aboriginal Stories. Reed Books, New Holland (Második kiadás: Reed Books, Sidney 2000). Reed (1999) A. W.: Aboriginal Myths, Legends & Fables. Reed Books, New Holland Regnier-Rogács (1913): Szent Márton élete. Budapest. Reiner (1996), Erica: A Linguistic Analysis of Akkadian. Mouton, London. Reizner (1895) J.: A majdani aranylelet. ArchÉrt 15, 380-381. Renfrew (1973), Colin: Before Civilization; The Radiocarbon Revolution and Prehistoric Europe. Jonathane Cape, Thirty Bedford Sq. London. Renfrew (1987), Colin: Archaeology and Language. J. Cape, London. Renfrew (2005), Colin: A civilizáció előtt. A radiokarbon-forradalom és Európa őstörténete. Osiris Kiadó, Bu­ dapest. Rhys Jones (1991), T.J.: Welsh, Teach Yourself Books. Rieu (1959): Homer: The Iliad. Penguin, London 1959 (Első kiadás 1946).

Riley-Smith (1990), Jonathan: Les Croisades. Paris. Roaf (1990), Michael: Cultural Atlas of Mezopotamia and the Ancient Near East. Time Life. Robertson (1993), B., Taylor, I.: Gaelic. A Complete Course for Beginners. Teach Yourself Books, 2nd. Ed. Hodder Headline, London. Rohl (1995), David: Pharaohs and Kings. A Biblical Quest. Crown, New York (a könyv eredeti címe Angliában: A Test of time. The Bible from Myth to History). Rómer (1868) F.: Magyar régészeti krónika. – Ungarische archäologische Chronik. ArchKözl 7, 89-190. Róna-Tas (1991) András: Németh Gyula és az erdélyi kérdés. Keletkutatás 1991. tavasz. 10-14. Róna-Tas (1998) András: Folytassuk a vitát. Megjegyzések Makk Ferenc könyvbírálatához. Aetas 1998/2.3. 216-226. Roux (1992) G.: Ancient Iraq. Pinguin, London 1992 (eredeti kiadás George Allen & Unwin, 1964). Rudgley (1999), Richard: The Lost Civilizations of the Stone Age, The Free Press, N.Y. Rugonfalvi (1939) Kiss István (szerk): A nemes székely nemzet képe. Debrecen. Ryan (1998), William & Walter Pitman: Noah’s Flood. The New Scientific Discoveries about the Event that Changed History. Simon & Scuster, N.Y. Sági (1994) Károly: A fenékpusztai későrómai erőd ásatási eredményei. A Harmadik (Tapolcai) Magyar Törté­ neti Iskola Előadásai és Iratai. Magyar Történelmi Iskola, Ed. Csihák György, Budapest-Zürich. 191-198. Santillana (1995), Giorgio de, Dechend, Hertha von: Hamlet malma. Értekezés a mítoszokról és az idő szerkeze­ téről. Pontifex Kiadó, h. n. Sára (1994) Péter: A Magyar Nyelv Eredetéről Másképpen. Arculat Bt., Budapest. Saso (1984) Michael: Chinese Religions. Hinnels (1991), 344-364. Schäfer (1998) Tibor: Untersuchungen zur Gesellschaft des Hunnenreiches auf kulturantropologischer Grundlage. Hamburg. Schenkl (1888), C. ed.: Claudii Marii Victoris oratoris Massiliensis Alethia. Corpus Scriptorum Ecclesiasticorum Latinorum 16, 335-498. Schliemann (1870): Mykenae. Leipzig, 1870. 297. Schuchhardt (1892) Károly: Schliemann ásatásai. Budapest. 314-315. Schurtz (1895) Heirónrich: Das Augenornament. Leipzig. Schwarz (1990), H.P. & A.G. Latham: Absolute Age Determination of Travertines from Vértesszőlős. Vértesszőlős: Site, Man and Culture, Ed.: Miklós Kretzói and Viola T. Dobos, Akadémia Kiadó, Budapest. 549-552. Sebestyén (1905) Gyula: A magyar honfoglalás mondái I-II. Budapest. Sebestyén (2004) László: Kézai Simon védelmében. Őstörténeti tanulmányok. Nap Kiadó, Budapest. Semino, O., G. Passarino, P.J. Oefner, A.A. Lin, S. Arbuzova, L.E. Becknam, G. De Benedictis, P. Francalacci, A. Kouvatsi, S. Limborska, M. Marcikiae, A. Mika, B. Mika, D. Primorac, A. S. Santachiara-Benerecetti, L.L. Cavalli-Sforza, P.A. Underhill: The Genetic legacy of paleolithic Homo sapiens sapiens in Extant Europeans: A Y Chromosome Perspective. Science 290, 1155-1159. Seres (1976) András: Hétfalusi csángó bútor. Népismereti dolgozatok. Kriterion, Bukarest. Shenkl (1888), C. ed.: Claudii Marii Victoris oratoris Massiliensis Alethia. Corpus Scriptorum Ecclesiasticorum Latinorum 16. Sherrat (1998a), Andrew: The Transformation of Early Agrarian Europe: The later Neolithic and Copper Ages 4500-2500 BC. Prehistoric Europe. Ed. B. Cunliffe, Oxford Univ. Press, Oxford. 167-202. Sherrat (1998b), Andrew: The Emergency of Elites: Earlier Bronze Age Europe, 2500-1300 BC. Prehistoric Europe, Ed. B. Cunliffe, Oxford Univ. Press, Oxford. 244-276. Silagi (1991) Gabriel, Veszprémy László: Die ’Gesta Hungarorum’ des anonymen Notars. Sigmaringen, 1991. Simon (1963) Zoltán: Dicsőség a sasnak és az égnek. A magyar nép eredete és történelme Szent Istvánig. Szerző kiadása, Vancouver. Simon (1978) Zoltán: Dicsőség a sasnak és az égnek. Vancouver. Simon (1984) Péter: A magyar rovásírás történelmi jelentősége. Magyar Herold. ELTE. Bp. Simon (1984), Zoltan: Atlantis: The Seven Seals. The Mysterious Mexican Calendar The Mosaic Fits Together. Robinson, Vancouver. Simon (1993), Péter: A székely rovásírás eredetéről. Írástudományi Tanulmányok; Bronzkori magyar írásbeli­ ség. Írástörténeti kutató Intézet, Budapest. Simpson (1987), D. P.: Cassel’s Latin and English Dictionary. Collier Book, Macmillan, N.Y. Sinkovics (1998) Balázs: Megjegyzések a székelyek volgai bulgár származásáról. Bölcső 1998/8-9. Solecki (1971), R.S.: Shanidar: The First Flower People. Alfred Knopf, New York. Solymossy (1991) Sándor: A "vasorrú bába" és mitikus rokonai. Akadémiai Kiadó, Budapest. Somogyi (1968) Ede: Szumirok és Magyarok. Gilgamesh, New York. Sörös (2001) István: Vízben álló piramisok, lebegő kövek. Az egyik őselem szerepe az ókori építkezésekben. Egy eredeti gondolat, amely átírhatja a történelmet. Mandorfi Bt., Felsőörs.

Sörös (2004) István: Az ókori megalitikus építészet. Tizenhetedik Magyar Őstörténeti Találkozó és Tizenegye­ dik Magyar Történelmi Iskola előadásai és iratai. Budapest 2003. Zürichi Magyar Történelmi Egyesület, Budapest–Zürich. Speiser (1841), E. A.: Introduction to Hurrian. Reprinted from Annual of the American Schools of Oriental Research, XX. 1940-41. Steffen (1930), Alfred: Mani. Vrlg. Für Schöne Wissenschaften, Dornach und Stuttgart. Stone (1999), Richard: Black Sea Flood Theory to Be Tested. Science 283, 915-916. Sulimirski (1970), Tadeusz: The Sarmatians. New York: McGraw-Hill. Swadesh (1952), M.: Int. Journ. of Amer. Linguistic, 16, p. 157, 1950; Proc. Amer. Philol. Soc.: 96, 457. Sykes (2001), Bryan: The Seven Daughters of Eve, Banton Press, London. Szabó (1878), Károly: A magyar vezérek kora, Rath Mor, Budapest. Szabó (1890) Károly: A régi székelység. Székely történelmi és jogi tanulmányok. Kolozsvár. Szabó (1939) K.: A kecskemét-ballószögi avar sír. – An Avar Grave from Kecskemét-Ballószög. FolArch 1-2 (1939) 185-188. Szabó (1965) J. GY.: Az egri múzeum avarkori emlékanyaga. I. Koraavarkori sírleletek Tar-naméráról. Der awarenzeitliche Fundbestand des Museums von Eger I. Frühawarenzeitliche Grabfunde aus Tárnáméra. EMÉ 3 (1965) 29-72. Szabó (1968) J. GY.: Az egri múzeum avarkori emlékanyaga III. Sírleletek Nagyréde-Ragyo-góparton. — Der awarenzeitliche Fundbestand des Museums von Eger. Grabfunde aus Nagyréde-Ragyogópart. EME 6, 29-67. Szabó (1971), Miklós: A kelták nyomában Magyarországon. Hereditás. Corvina Kiadó. Budapest. Szabó (2004) István Mihály: A magyar népe eredete. Az uráli népek eurázsiai-amerikai őstörténete. Mundus, Budapest. Szabó (2004a) István Mihály: Vezérfonal a magyar és az uráli népek őstörténetének áttekintésére. (A szakiroda­ lom kritikai összefoglalása). Tizenhetedik Magyar Őstörténeti Találkozó és Tizenegyedik Magyar Történelmi Iskola előadásai és iratai. Budapest 2003. A Zürichi Magyar Történelmi Egyesület és a Heraldika Kiadó kö­ zös kiadványa, Budapest—Zürich 69–104. Szabó (2004b) István Mihály: Őskőkori európai eredetű-e a magyar nép? Válasz Róna-Tas András kritikájára. História 2004/8. Szádeczky-Kardoss (1927) Lajos: A székely nemzet története és alkotmánya. Bp. Szamosközy (1976) István: Történeti maradványai 1566-1603. Kiad.: Szilágyi Sándor. Magyar Történelmi Em­ lékek. Bp. Szatmári (1982-83) S.: Avar temető- és telepásatás Tatabánya-Alsógalla mellett. SzMMÉ 67-79. Szekel (1559) Estvan: Cronica ez vilagnac jeles dolgairol. Cracco 1559. – Budapest, 1960. Székely (1872-1934) Oklevéltár. Szerk.: Szabó Károly-Dr. Szádeczky Lajos-Barabás Samu. I.VIII. Kolozsvár– Budapest. Székely (1980) Zoltán: Adatok a XVI-XVII. századi székely rendi tagozódás kialakulásához. Aluta 105-114. Székely (1983-1999) Oklevéltár. Új sorozat. Közzéteszi: Demény Lajos, Pataki József, Tüdős Kinga. I-V. Buka­ rest, Budapest, Kolozsvár. Szekér (1808) J. Aloysius: Magyarok Eredete; A régi és mostani Magyaroknak nevezetesebb Tselekedeivel együtt. Hartleben Konrád Adolf kiadás, Pest. Szekeres (1993), István: Őstörténetünk írásjelekben. Írástudományi Tanulmányok. Bronzkori magyar írásbeli­ ség. Sz. Varga Géza, Írástörténeti Kutató Intézet, Budapest. Szekeres (2001) István: Régmúltunk írásjelekben. A (székely)hun és az ótürk írás(ok) jeltörténete. Szekfű (1917), Gyula: A magyar állam életrajza, ‘Újságüzem’ könyvkiadó és nyomda, Bp. Szelényi (1961) Imre: Szumér-magyar rokonság, Hídfő, München, Szent Ágoston (1942): Isten városáról I-V. könyv. Dunántúl Nyomda, Pécs. Szent Biblia (2000) azaz Istennek Ó és Új Testamentomában foglaltatott egész Szent Írás. Magyar Bibliatársulás, Budapest. Szentpétery (1937-1938), Emericus: Scriptores rerum Hungaricarum I-II. Budapestini. Szentpétery (1987) Imre, Borsa Iván: Az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke I-II. (1923.) Bp. Szeremley (1847) Miklós: Magyar hajdan és jelen élethű rajzolatokban... Pest. Szigeti (1995), István: A Szent Korona titka. Aachen. 2. Kiadás, Lakitelek. Szilvay (1984) Gyula, A magyar és testvér népek őstörténete. Hidfő, San Francisco,. Szőcs (1984) István: Antiszumir álláspontok kritikája. Szatmári, Garfield, NJ,. Szöllősy (1986) József: A tektitek titka. Néhány hordó csaknem üres. Szerzői kiad., Budapest. Szöllősy (1999) Kálmán: A Nagyszentmiklósi aranykincs és rovásfeliratai – a vesztes fejedelem. Turán XXIX (Új I). pp.: 17-48. Szülejmenov (1977) Olzsasz: Sumér és Ázsia. Szatmári, Garfield, NJ,. Tagányi (1878?), Károly: A faluközösségek története Magyarországon. A magyar néprajz klasszikusai. Az ősi társadalom magyar kutatói. Szerk. Ortutay Gy. Gondolat, Bp. 336-380.

Tambets (2004), Kristiina, Siiri Rootsi, Toomas Kivisild, Hela Help, Piia Serk, Eva-Liis Loogva¨li, Helle-Viivi Tolk, Maere Reidla, Ene Metspalu, Liana Pliss, Oleg Balanovsky, Andrey Pshenichnov, Elena Balanovska, Marina Gubina, Sergey Zhadanov, Ludmila Osipova, Larisa Damba, Mikhail Voevoda, Ildus Kutuev, Marina Bermisheva, Elza Khusnutdinova, Vladislava Gusar, Elena Grechanina, Juri Parik, Erwan Pennarun: The Western and Eastern Roots of the Saami – the Story of Genetic “Outliers” Told by Mitochondrial DNA and Y Chromosomes. Am. J. Hum. Genet. 74:pp.: 661–682. Tarczai (1930) György: Az Árpádház szentjei. Budapest. Tauszik (1990) Tamás: Genetikai vizsgálatok és a magyarság történelme. Magyar Tudomány 1990/8. Taylor (1998), Thimoty: Thracians, Scythians, and Dacians. B. Cunliffe: Prehistoric Europe; An Illustrated History. Oxford Univ. Press, Oxford. pp.: 372-410. Thieberger (1983), Nick, William McGregor: Macquarie Aboriginal Words, The Macquarie Library Pty., Mac­ quarie University, Australia. Thiering (1992), Barbara: Jesus the Man, Doubleday, Sydney. Thiering (1995), Barbara: Jesus of the Apocalypse. The Life of Jesus after the Crucifixion. Doubleday, Sydney. Thiering (2001) Barbara: A könyv, amelyet Jézus írt. Gold Book Könyvkiadó, Budapest. Thiering (2002) Barbara: Jézus az ember. Gold Book Könyvkiadó, Budapest. Thoma (1990) Andor: Human Tooth and Bone Remains from Vértesszőlős. Vértesszőlős: Site, Man and Culture, Ed.: Miklós Kretzói and Viola T. Dobos, Akadémia Kiadó, Budapest. 253-262. Thurocz (1985, 1988) Johannes de: Chronica Hungarorum I. Textus. Ed.: Elisabeth Galántai, Julius Kristó. II. Commentarii. 1. Ab initiis usque ad annum 1301. 2. Ab anno 1301-usque ad annum 1487. Composuit Elemér Mályusz adiuvante Julio Kristó. Bp. Thuróczy (1986) János: A magyarok krónikája. Helikon, Budapest. Thúry (1898) József: A székelyek eredete. Erdélyi Múzeum. Thúry (1988) József: A Magyarok eredete, őshazája és vándorlása. Hídfő, San Francisco. Time-Life (1992) Books, Lost Civilizations. Egypt: Land of the Pharaohs. Alexandria, Virg. Time-Life (1994), Books: Lost Civilizations; Celts: Europe’s People of Iron. Alexandria, Virg. Time-Life (1995), Books: Lost Civilizations. Persians: Masters of Empire. Alexandria, Virg. Tocsik (1968a), A.: Slawish-awarisches Gräberfeld in Holiare. ArchSlov Catalogi 1 Bratislava. Tocsik (1968b), A.: Slawish-awarisches Gräberfeld in Sturovo. ArchSlov Catalogi 2 Bratislava Todd (1998), Malcolm: Barbarian Europe, AD 300-700. Prehistoric Europe, Ed. B. Cunliffe, Oxford Univ. Press, Oxford. 447-482. Tófalvi (1979) Zoltán: Pogány fohászok faluja. Kriterion, Bukarest. Toldy (1850) Ferencz: Magyar történelmi költészet Zrínyi előtt. Bécs. Tolsztov Sz. P.: Az ősi Chorezm. Szatmári, Garfield, NJ, 1986. Tompa (1846) Mihály: Népregék és népmondák. Pest. Toroczkai-Wigand (1988) Ede: Öreg csillagok. Régi magyarság. Műszaki Könyvkiadó METRUM szerkesztősé­ ge, Budapest. Tóth-Kurucz (1990) Mária: Aranyfonal. Cleveland. Tökei (1983) Ferenc (szerk.): Nomád társadalmak és államalakulatok. Akadémiai Kiadó, Bp. Tömörkény (1904) I.: Az oroszlámosi leletről és ásatás a Kőrös-éri iskolánál. Arch Ért 24 263-271. Török (1968) GY.: Das awarenzeitliche Gräberfeld von Halimba im VI-IX. Jahrhundert. StZ 16, 265-277. Török (1975) GY.: The Kiskőrös-Pohibuj-Mackó-dülő Cemetery. Avar Finds in the Hungarian National Museum. Budapest 1975,283-304. Tripartitum (1897) opus juris consuetudinarii inclity Regni Hungariae per magistrum Stephanum de Werbewcz. Corpus Juris Hungarici. Magyar Törvénytár 1000. Milleniumi emlékkiadás. Bp. Trugly (1994) Sándor: Griffek és Oroszlánok Népe. Kalligram Könyvkiadó, Pozsony. Tubero (1994) Ludovicus: Kortörténeti feljegyzések (Magyarország). Közreadja: Blazovich László, Sz. Galánthai Erzsébet. SzKT. 4. Szeged. Tullar (1977), Richard M: The Human Species. McGraw-Hill, New York. Tumpel (1893), Karl: Der mykenische Polyp und die Hydra. Festschrift für Johannes Overbeck. Leipzig. Underhill (2000), Peter, A., Peidong Shen, Alice A. Lin, Li Jin, Giuseppe Passarino, Wei H. Yang, Erin Kauffman, Batsheva Bonné-Tamir, Jaume Bertranpetit, Paolo Francalacci, Muntaser Ibrahim, Trefor Jenkins, Judith R. Kidd, S. Qasim Mehdi, Mark T. Seilstad, R. Spencer Wells, Alberto Piazza, Ronald W. Davis, Marcus W. Feldman, L. Luca Cavalli-Sforza and Peter J. Oefner: Y Chromosome Sequence Variation and the History of Human Population. Nature Genetics 26. Ungarisch (2007) Historischer Verein Zürich: Die Frühgeschichte der Ungarn. Zusammen-fassung. Zürich– Budapest. Urkundenbuch (1981) zur Geschichte der Deutschen in Siebenbürgen I-VI. Hermannstadt, Köln, Wien, Bukarest. Uvarova (1902), P. S.: Die Sammlungen des Kaukasischen Museums. V. Tifles. 1902. Vágó (1976) Pál: A Vérszerződés ereje. Ősi Gyökér, Buenos Aires.

Vámbéry (1895) Á.: A magyarság keletkezése és gyarapodása. Budapest, Franklin-Társulat, (reprint Budapest. Holnap Kiadó 1989) Vámos (1943) Ferenc: A térelképzelés. Kozmosz a magyar mesében I. Budapest. Vámos-Tóth Bátor: Magyarazonos név+szerkezetek a világ körül. A TAMANA TUDOMÁNY HIVATALOS VILLANYUJSÁGA. http://w1.409.telia.com/~u40916719/ Varga (1956) Zsigmond: Az ősmagyar mitológia szumír és ural-altáji öröksége. Hídfő, San Francisco. Varga (1993), Géza: Az írás kialakulásáról. Írástörténeti Tanulmányok; Bronzkori magyar írásbeliség. Írástörté­ neti kutató Intézet, Budapest. Varga (1993a), Géza: Bronzkori Magyar Írásbeliség. Írástörténeti Tanulmányok: Bronzkori magyar írásbeliség. Írástörténeti Kutató Intézet, Budapest. Varga (1993b), Géza: Különböző lineáris írásrendszerek hasonló jelei, Írástörténeti Tanulmányok: Bronzkori magyar írásbeliség. Írástörténeti Kutató Intézet, Budapest. Varga (1996) Géza: Székely rovásjelek Hun tárgyakon. Írástörténeti Kutató Intézet, Budapest. Varga (2001) Csaba: JEL, JEL, JEL, avagy az ABC 30000 éves története. Fríg Kiadó, h. n. Varga (2002) Csaba: Az ősi írás könyve. Fríg Kiadó, h. n. Varga (2003) Csaba: A kőkor élő nyelve. Fríg Kiadó, h. n. Varga (2004) Csaba: HAR avagy Európa 45.000 éves szellemi és nyelvi öröksége I. Fríg Kiadó, h. n. Varga (2005) Csaba: A magyar szókincs titka. Fríg Kiadó, h. n. Vargyas Lajos: A magyar népballada és Európa I–II. Zeneműkiadó, Budapest. 1976. Várkonyi (1984) Nándor: Sziriat oszlopa. Budapest. Vatikán (1000), IC. Cal. Oct. Die Festo lac. Vitéz András fordítása, 1816, Jósa András Múzeum Évkönyve, Nyíregyháza, 1969-71. Végh (1977) Olivér: Kalotaszegi fazekasság. Kriterion, Bukarest. Végh Tibor: Mit üzen a Szent Korona? (Intuitív asszociációs tanulmányok). http://www.nemenyi.net/konyvtar/02-MITUZENA/refined/02-MITUZENA.doc Verancsics (1857) Antal: Összes munkái I-II. Közli: Szalay László. Magyar Történelmi Emlékek. Pest. Vértes (1969) László: Kavicsösvény. Bp. Vértes (1990), László &Viola T. Dobos: Settlement and technology: The Evaluation of the Site and its Connections. Vértesszőlős: Site, Man and Culture, Ed.: Miklós Kretzói and Viola T. Dobos, Akadémia Ki­ adó, Budapest. 531-541. Veszprémy (1991) László: A hun-magyar hagyomány alakulása és a tatárjárás. Hadtörténelmi Közlemények 1991/1. Veszprémy (1995) László: La tradizione Unno-Magiara nella Cronaca Universale (1995) di Fra-Paolino da Venezia. Spiritualite e lettere nella cultura Italiana e Ungherese del basso medioevo. A cura di Sante Graciotti e Cesare Vasoli. Firenze. Vico (1963), G.: Az új tudomány. Akadémiai, Budapest. Vikár (1977), László: A magyar népzene volgai török és finnugor kapcsolatai in: Magyar Őstörténeti Tanulmá­ nyok, Ed: Bartha A., Czeglédy K és Róna-Tas A., Akadémia Kiadó, Budapest. 291-303. Világszép (1962) Népmesék, Móra, Budapest. Vinski (1955) Z.: Nalaz iz Velike Kladuse i problem nausnica tipa okrenute piramide. — La Trouvaille de Velika Kladusa et le Probleme des Boucles D' Oreilles du Type Pyramide Renversée. Glasnik 10 (1955) 63­ 84. Viski (1928) Károly, Bátky Zsigmond és Győrffy István: Magyar Népművészet. A Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Tára megbízásából és anyagi támogatásával kiadja a Kir. Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest. Víz (1987) László: A torinói halotti lepel. Ecclesia. Wagner (1985) Hans, Lindeck-Pozza Irmtraut: Urkundenbuch des Burgenlandes und der angrenzenden Gebiete der Komitate Wieselburg, Ödenburg und Eisenburg I-IV. Graz, Köln, Wien. Wallis Budge (1989), E.A.: The Mummy. Wing Books, N.Y. Wallis Budge (1990) E. A.: The Book of the Deads. Gramercy (Első kiadás: 1960). Wallis Budge (1991) E. A.: Tutanhamon Amenism, Atenism and Egyptian Monotheism. Dover Publ., New York (Első kiadás: 1923). Wardle (1998), K.A.: The Palace Civilizations of Minoan Crete and Mycenaean. Prehistoric Europe, Ed. B. Cunliffe, Oxford Univ. Press, Oxford. pp.: 202-243. Wells (2001), R. Spencer, Nadira Yuldasheva, Ruslan Ruzibakiev, Peter A. Underhill, Irina Evseeva, Jason Blue-Smith, Li Jin, Bing Su, Ramasamy Pitchappan, Sadagopal Shanmugalakshmi, Karuppiah Balakrishnan, Mark Read, Nathaniel M. Pearson, Tatiana Zerjal, Matthew T. Webster, Irakli Zholoshvili, Elena Jamarjashvili, Spartak Gambarov, Behrouz Nikbin, Ashur Dostiev, Ogonazar Aknazarov, Pierre Zalloua, Igor Tsoy, Mikhail Kitaev, Mirsaid Mirrakhimov, Ashir Chariev, and Walter F. Bodmer: The Eurasian Heartland: A continental perspective on Y-chromosome diversity. PNAS 98/18, pp.: 10 244-10 249 (2001. augusztus 28).

Werbőczi (1514) István: Tripartitum Opus Juris Consuetudinarii Inclyti Regni Hungariae. Nemes Magyarország Szokásjogának Hármaskönyve. (Zétényi (1997) idézésében). Werner (1956), Joachim: Beiträge zur Archäologie des Attila-Reiches. (Bayerische Akademie der Wissenschaften, Philosophisch-historische Klasse. Abhandlungen, Neue Folge, Heft 38A, B.) Verlag der Bayerischen Akademie der Wissenschaften, München. Weston (1910), Jessie L.: Chief Middle English Poets. HoughtonMiillin, Boston Whitney (1867), William Dwight: Language and the Study of Language. Twelve Lectures on the Principles of Linguistic Science. Trübner, London. G. Olm Vrlg. Hildesheim, 1973 utánnyomás. Whittle (1998), Alasdair: The First Farmers. Prehistoric Europe, Ed. B. Cunliffe, Oxford Univ. Press, Oxford. pp.: 136-166. Wieghtman (1991), Simon: Hinduism. Hinnels (1991), 191-236. Wilhelm (1975) Károly: Festett famennyezetek. Kriterion, Bukarest. Winn (1981), S. M. M.: Pre-Writing in Southeastern Europe: The Sign System of the Vinca Culture ca. 4000 BC. Western Publishers, Calgary. Winograd (1988), Isaac J., Barney J. Szabo, Tyler B. Coplen & Alan C. Riggs: A 250,000 Year Climatic Record from Great Basin Vein Calcite: Implications for Milankovitch Theory. Science 242, 1275-1280. Winter (é. n.) Erzsi: Szibériai rokonaink Duna TV, Fuji és Soros Alapítvány, Budapest. Zajti (1939) Ferenc: Magyar évezredek. Budapest. Zakar (1971) András: Current Anthropology, 12, #2, 215-224. Zakar (1973) András: A sumér hitvilág és a Biblia. Szatmári I. kiadása, Garfield (1972). Zakar (1975) András: A sumér nyelvről. Duna Könyvkiadó Vállalat, Fahrwangen. Zakar (1976a) András: A sumér és akkád ékjelekről. Szatmári, Garfield, NJ. Zakar (1976b) András: Elhallgatott fejezetek a magyar történelemből. Duna Könyvkiadó Vállalat, Fahrwangen. Zakar (1978), András: A magyar őstörténet felé, Az Erdélyi Világszövetség kiadása, Buenos Aires. Zakar (1987) András: Fordulópontok történelmünkből. Szatmári, Garfield, NJ. Zangger (1993), Eberhard: The Flood from Heaven; Deciphering the legends of Atlantis. Pan Book, London. Zeiller (1918): Les origines chrétiennes dans les provinces danubiennes. Paris. Zétényi (1997) Zsolt: A Szentkorona-eszme mai értelme. Püski, Budapest. Zeuner (1946), Frederick E.: Dating the Past. An Introduction to Geochronology. Metheuen & Co. London. Zichy (1896) Jenő: Kaukázusi és közép-ázsiai utazásai. Budapest. Zichy (1905) Jenő: Harmadik kaukázusi utazása. Budapest. Zimmer (1999), Michael: New Dates for the Dawn of Dream Time. Science 284, 1243-1245. Zimonyi (1990) István: The Origins of the Volga Bulghars. Studia Uralo-Altaica. 32. Szeged. Zohar (1990) Danah: The Quantum Self. Human Nature and Consciousness Defined by the New Physics. Wil­ liam Morrow and Co, New York, Bloomsbury & Haper Collins, London. Zoltai (1929) L.: Régészeti ásatásaink 1928-ban. Jelentés Debrecen Szab. Kir. Város Múzeumának és Közműve­ lődési Könyvtárának 1928-évi működéséről. Debrecen, 39-40. Zürichi (1991) Magyar Történelmi Egyesület: Az 1. (Benidormi) Magyar Őstörténeti Találkozó Előadásai és Iratai. ZMTE, Zürich. Zürichi (1992) Magyar Történelmi Egyesület: Magyarok őstörténete. Zürich. Zürichi (1993a) Magyar Történelmi Egyesület: Az Első (Szegedi) Iskola Előadásai és Iratai, ZMTE, Zürich. Zürichi (1993b) Magyar Történelmi Egyesület: A 2. (Zürichi) Magyar Őstörténeti Találkozó Előadásai és Iratai. ZMTE, Zürich. Zsirai (1994) Miklós: Finnugor rokonságunk (1935). MTA, Budapest. Uráli nyelvrokonainkkal kapcsolatos legújabb ismeret- és forrásanyag rövid összegzésével közreadta: Zaicz Gábor, Trezor Kiadó, Budapest. Zsoldos (1997) Attila: Téténytől a Hód-tóig. Történelmi Szemle 1997/1.