Karácsony után 2. vasárnap 2011. január 2. A vasárnapról: a nap témája az „Istenfiú”, amely folytatja karácsony üzenetének kibontását. Jézus Krisztus a világmindenség ura, és mégis vállalta az emberi létet. Az istenfiúság titkát tárja fel ez a vasárnap az Isten hatalmas szeretetéről.
Elhívás és követés Textus: János 1,43−51 1. Amit a textusról tudni kell – exegetikai/kortörténeti megértés Az elhívási történetek sorozatát olvashatjuk János evangéliuma 1. fejezetének második felében. Jánosra jellemző, hogy szereti beszéltetni a szereplőit, Nikodémust, a samáriai asszonyt, vagy akár Pilátust is, de itt viszonylag röviden, tömören, egymás után találkozunk András, Simon, Fülöp és Nátánaél elhívásának elbeszélésével. Az evangélium keletkezésének időpontjáról a vélemények eltérnek, abban viszont többnyire megegyeznek, hogy a négy közül ez a legfiatalabb. Sőt, az Újszövetség többi könyvéhez viszonyítva is a legifjabbak közé tartozik. Sokan védőiratként tartják számon, amit a gnosztikusok felé az akkori keresztyének tanítása érdekében hitvallásként fogalmazott meg, és szerkesztett meg tudatosan János, feltehetően Jézus legfiatalabb tanítványa. A könyv különös módon tudósít a testté lételről. Beszámolója inkább tanítás, mint elbeszélés. Az igazi világosság, az élet és a látható Isten megjelenéséről tesz bizonyságot. A prológus után pedig, amint beszámol Keresztelő János munkájáról, találkozunk az elhívási történetekkel. A követésre hívás így hangzik: ajkolouvqei (ajkolouqevw imperatívuszban lévő alakja) moi - Kövess engem! A következő igehelyeken találkozunk az elhívás előbb említett formájával: Mt 9,9; Mk 2,14; Lk 5,27; Jn 1,44, Máté és Fülöp történetében. A Jn 1,40-ben olvassuk: követte őt András és Péter. A Mt 4,19-ben és a Mk 1,17-ben az evangélisták a következőképpen fogalmazzák meg Jézus szándékát: deu'te ojpivsw mou - azaz sorakozzatok utánam, gyertek utánam! Ez utóbbit használja Lázár feltámasztásakor is Jézus: deu'rw e[xw, jöjj ki! Az utolsó ítéletről való példázatban is ezzel a kifejezéssel hívja magához az Úr azokat, akik hozzá tartoznak: deu'te - „jöjjetek, Atyám áldottai” (Mt 25,34). Nátánaél és Jézus párbeszédében olvassuk a következőt: „Mivel azt mondtam neked, hogy láttalak a fügefa alatt, hiszel? Ennél nagyobb dolgokat fogsz látni.” A oJravw jelentése itt átél, megtapasztal.1 A hitbeli átélés kifejezése, ahogy a Jn 20-ban. Péter bement a sírba, látta a lepedőket. János is bement, látta az üres sírt, látott és hitt. 1
VARGA: Újszövetségi görög-magyar szótár, 198.
13
Karácsony után 2. vasárnap
Négyszer fordul elő az euJrivskw szó az első fejezetben a tanítványok elhívását leíró szakaszban. András rátalál (euJrivskei) a testvérére és elújságolja: megtaláltuk (euJrhvkamen) a Messiást. Majd Jézus, miután elhatározta, hogy Galileába megy, rátalál (euJrivskei) Fülöpre, ő pedig Nátánaéllel találkozik (euJrivskei).
2. A perikópa megértése – teológiai összefüggések feltárása A Jézus követésének gondolata egyértelműen hangsúlyos a vizsgált perikópában. Két egyforma elhívás azonban nincs. Fülöpöt Jézus maga hívja. Nátánaélt azonban Fülöp vezeti Jézushoz. Mivel nincs két egyforma ember, nincs két egyforma elhívás sem. A Krisztus követésnek, az elhívásra adott igenlő válasznak mégis vannak azonos vonásai. Aki elfogadja a követés életfilozófiáját, az először is nemet mond a régi életére, valamit letesz, valamitől megválik, mint András és Simon a halászhálótól, s elindul egy egészen új, ismeretlen úton, ahol kíséretet és vezetést kap. Jézus látta Fülöpöt, aki Bétsaidából származott, látta Nátánaélt, aki a fügefa alatt volt. Ez a különleges képesség a gyanakvó és előítéletektől sem mentes embert leszerelte. Mégsem mondott igent minden elhívott és meghívott a Messiásnak. Találkozunk elutasító, késleltető, hátratevő válaszokkal is a Bibliában. A Lk 9,57−62-ben két ilyen késleltetéssel találkozunk. A történetben az egyiket köti a törvény – el akarja temetni a halott apját –, a másik maga akarja megszabni a követés feltételeit: megyek, de előbb elbúcsúzom a családomtól. „Követni azt jelenti, hogy határozott lépéseket tenni. Már a hívásra megtett első lépés elválasztja a követőt eddigi életétől.”2 Nincs előzménytörténet, nem tudjuk, hogy Fülöp vagy Nátánaél ismerte-e, s ha igen, mennyire Jézust. Az viszont bizonyos, hogy a Krisztus követésében az első lépés nem követel teljesen felnőtt hitet. Ahogy Bonhoeffer is írja: az első lépés elválaszt a Krisztus nélküli élettől, a következő lépések pedig segítenek felépíteni egy új életet Vele. 3. Prédikációvázlat Nap, mint nap indirekt módon, gyakorta igen burkoltan kapunk felhívásokat egy-egy cselekményre. Vásároljunk meg egy kiváló terméket, ami minden eddiginél sokkal többet tud, ráadásul spórolunk is vele. De még a családi idillt is megteremthetjük, ha azt esszük, isszuk, vesszük, készítjük el, ami a minden eddiginél gyorsabb, jobb, praktikusabb, modernebb… S mi, mai felvilágosult, gondolkodó emberek, mennyire befolyásolhatók vagyunk! A felhívások nem hagynak hidegen, megyünk és követjük a kiábrázolt, ugyanakkor hamar szertefoszló, csalogató képeket. Jézus hívása soha nem a ködös éterben hangzott el, hanem konkrétan és személyesen az egyes embernek. Nem tartott az elhívás előtt kecsegtető kampánybeszédet, sőt határozottan közli a tényeket: „A rókáknak barlangjuk van, az égi madaraknak fészkük, de az ember fiának nincs hová lehajtania a fejét.” (Lk 9,58) „Ha 2
BONHOEFFER: Követés, 25.
14
János 1,43−51
valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem.” (Lk 9,23) Ugyanakkor ígéri, „Bizony, mondom néktek, hogy senki sincs, aki elhagyta házát vagy feleségét… az Isten országáért, hogy ne kapná vissza sokszorosát már ebben a világban, a jövendőben pedig az örök életet.” (Lk 18,29−30) 3.1. Isten hív A negyedik evangélium elsők között szereplő gondolata: Isten hív. S azon túl, hogy kegyelem az, hogy beszél velünk, gondolkodni, dönteni tanít, ráadásként még kész olyan helyzetben megszólítani, amikor mi képesek és készek vagyunk az Ő elhívására igent mondani. Az egyház nagy válságának az évszázadaiban Isten olyan követőket hívott el, akik igent mondva a Krisztusnak, bátran ráléptek a követés útjára, és fordítottak a világ kerekén. Emberek, akik egy adott élethelyzetben meghallották az Úr Jézus Krisztus hívó hangját, és amint azt az apostolok tették, hátrahagytak mindent, és egész életüket az Ige szolgálatára szentelték, hogy segíthessenek másoknak is megtalálni az Urat. Személyes példájukkal, halált megvető bátorságukkal a földi kötelékektől független hit szimbólumaivá váltak. Isten ma is hív, elhív és kihív egy másfajta, tiszta látásra, amit hitnek nevezünk. 3.2. Az elhívott ember Jézusra mutat A tanítványok bizonyságtétele egyszerű szavakból állt. Nem tettek sem többet, sem kevesebbet annál, mint hogy Jézusra mutattak. Keresztelő János az őt követő két tanítványának így tesz bizonyságot Jézusra mutatva: „Íme, az Isten báránya!”(Jn 1,39). Aztán e két tanítvány közül András, amikor találkozik testvérével, Simon Péterrel, akkor ennyit mond neki: „Megtaláltuk a Messiást.” (Jn 1,41) A következő jelenetben pedig arról hallunk, hogy Jézus elhívta Fülöpöt, aki pedig barátját, Nátánaélt szólítja meg: „Megtaláltuk azt, akiről Mózes írt a törvényben, akiről a próféták is írtak: Jézust, a József fiát, aki Názáretből származik.” (Jn 1,45) Nem magukról beszélnek, még csak nem is arról, hogy milyen lelki folyamat ment végbe bennük. A tanítványok egyszerűen Jézusra mutatnak, elmondva, hogy kicsoda Ő. Jézus a Messiás, az a felkent, akit régóta várt már Fülöp és Nátánaél is. Az Ige arra tanít és bátorít minket, megszólított, elhívott embereket, hogy mutassunk fel Jézusra. Ez a hiteles és hatásos beszéd. Nem kell feltétlenül szóáradattal elöntenünk azokat, akiket oda szeretnénk vezetni a Messiáshoz. A Krisztusra való mutatás nem jelenti azt sem, hogy vitatkoznunk kellene a hitetlenekkel, avagy tiltakozókkal. Azt olvassuk itt a történetben, hogy amikor Fülöp bizonyságot tett Jézusról Nátánaél előtt, akkor ő egy lekicsinylő megjegyzést tett Jézusra a názáreti származása miatt. Nátánaél ismeri a Bibliát, tudja, hogy a próféták semmi különöset nem mondtak erről a városról, hogy abból valami jó is származhatna. Ha Fülöp belemegy ebbe a vitába, akkor már épp a lényegről tereli el a figyelmet. Fülöp azonban nem akar vitázni, nem akar érvelni sem, nem akarja semmi felől meggyőzni az ő barátját, hanem csak ennyit mond neki: „Jöjj, és lásd meg!” (Jn 1,46) 15
Karácsony után 2. vasárnap
Az a tapasztalat, hogy vitatkozással még nem vonzott senki Jézushoz másokat, csak szelíd és meleg emberi hívogatással és őszinte egyszerű bizonyságtétellel. Nem egy ember jutott már hitre úgy, hogy nem vitáztak vele, nem kísérleteztek előbb téves gondolatai megcáfolásával, csak ennyit mondtak neki: gyere velünk és hallgasd meg az evangéliumot, lásd meg kivel is találkoztunk mi. Így került Nátánaél is Jézussal kapcsolatba, hogy Fülöp hívta. A többit Jézus beszélgetése végzi el. 3.3. Az elhívott Krisztushoz vezet Az elhívott azon túl, hogy felmutat Jézusra, oda is vezeti hozzá a másik embert. Mindnyájunknak, akik már Isten gyermekei vagyunk, volt a hívő életünk kezdetén valaki, aki mellénk állt, segített, hogy oda találjunk. Talán a szüleink, vagy egy lelkész, egy jó barát, aki fogta a kezünk, irányt mutatott, Jézushoz vezetett. Nélkülük talán sosem jutottunk volna el a hit útjára, nélkülük talán sosem találkoztunk volna Jézus Krisztussal. S vajon mi vezettünk-e már valakit Jézushoz? Nem erőszakkal és nem parancsszóra, hanem csak úgy, természetes és magától értetődő módon, ahogy Fülöp teszi, aki mihelyt találkozott a Messiással, elmondja valakinek, amit ő tud Jézusról, de ami még fontosabb, odaviszi Jézushoz. Ez nem a mi beszédünk meggyőző erején múlik és nem is a mi nagy bölcsességünkön, sokkal inkább az alázatunkon, hogy ne akarjunk mást és többet, csak ennyit, mint amit Fülöp mond a vele vitatkozni akaró Nátánaélnek: „Jöjj, és lásd meg!” (Jn 1,46) Nem kell nekünk minden kérdésre tudnunk a választ. Nem kell a másik életének minden problémáját megoldani, és nem is tudjuk ezt megtenni, de egyet igen, ahhoz a Jézushoz vezetni a másikat, aki a kérdések mögé lát, aki az egész embert a maga valóságában ismeri. Akivel találkozva az előbb még ellenséges gondolatokkal teli Nátánaél, már csak azt tudja kérdezni: „Honnan ismersz engem?” (Jn 1,48) S aztán a Jézussal való találkozás úgy átformálja ezt a Nátánaélt, hogy következő mondata már hitvallás: „Mester, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael királya!” (Jn 1,49) Ez a Jézussal való találkozás csodája. Megmagyarázhatatlan és megfoghatatlan, hogy hogyan is van ez, hogy az előbb még hitetlenkedő, vagy kételkedő, az előbb még kérdésekkel teli ember egyszer csak már nem kérdez, már nem kételkedik, már nem kell számára semmit bizonygatni, mert már ő maga is hisz. Ez a csoda csak azokkal történik meg, akiket odavezettek Jézushoz. Akik már találkoztak Jézussal. Ez a csoda csak Jézus által történhet meg. Ebben van a mi nagy felelősségünk! 3.4. Az elhívott ember jutalma: „nagyobb dolgokat fogsz látni” Az elhívottnak megadatik, hogy egyre többet és többet, nagyot és nagyobbat láthasson. Azt a bizonyos tágas teret, amiről a zsoltáros vall. Nem tudjuk, mit látott Nátánaél, mert az ő története nem folytatódik a nyilvánosság előtt, a Szentírás nem tudósít tovább róla. Azt viszont tudjuk, hogy mit látott Fülöp. Jézus teljes földi munkájának tanúja, később hírvivője lett. Látta a megnyílt eget, 16
János 1,43−51
ami akkor tárult ki, amikor Jézus befejezte megváltói munkáját, és föltámadt a halálból. A hit lát nagy dolgokat, az a hit, amely nem hátrál meg a Krisztus követésében! Isten hív, s akit elhívott, azt küldi másokhoz, hogy segítsen nekik észrevenni Jézust és megismerni Őt, hogy együtt lássanak nagy dolgokat.
4. Példák, képek, szemelvények Angelus Silesius (Szabó Lőrinc fordítása): Jertek, mondja Krisztus Jertek, mondja Krisztus, a hős, utánam, keresztények. Világot tagad az erős s nem csábítja az élet: ha kereszt nyom, ha tüske sért, csak kövessétek a vezért. Én fény vagyok, ti a csapat, világítok az éjben; ki engem követ, nem marad, nem imbolyog sötétben; én út vagyok, ezt az utat járják a tiszták, igazak. Nehéz útam? Elöl haladok és mellettetek állok; magam is fegyvert ragadok, míg mind harcba nem álltok:
rossz vitéz, ki egyre csak áll, bár tábornoka messze már! Ki lelkét megnyerni hiszi, nélkülem elveszíti; ki érettem lehelli ki, örök fénnyel díszíti; ki keresztjével nem követ, nem érdemel meg engemet. Kövessük hát a jó Urat szíves bizalommal, vívjunk meg keresztünk alatt bátran a fájdalommal; az ég csak a küzdőnek ád örök életet s koronát!
5. További szempontok az istentisztelet alakításához Lekció: Lk 9,25−27 Énekek: RÉ 299; 397. Imádság: Úr Jézus, köszönjük, hogy megszólítottál, s mi hallottuk a hívásodat, és igennel válaszolhattunk. Hálát adunk azért a kiváltságért, hogy elhívottakként másokat is hozzád vezethetünk. Köszönjük mindazt, amit hit által megtapasztaltunk és átéltünk. S tudjuk, hogy még ennél is nagyobb dolgokat fogunk látni. Légy ezért áldott! Ámen.
6. Felhasznált és ajánlott irodalom BONHOEFFER, DIETRICH: Követés, Budapest, Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztálya, 1996. KEMPIS TAMÁS: Krisztus követése, Budapest, Ecclesia, 2008. VARGA ZSIGMOND: Újszövetségi görög-magyar szótár, Budapest, Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, 1992.
Sipos Brigitta (Kállósemjén) 17
