Karácsony Gergely: A történelem fogságában. Generációk, életutak és politikai preferenciák Magyarországon

Karácsony Gergely: A történelem fogságában. Generációk, életutak és politikai preferenciák Magyarországon Megjelent: Angelusz Róbert és Tardos Róbert (szerk.): Törések, hálók, hidak. Választói magatartás és politikai tagolódás Magyarországon, 2005. Budapest: Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány, 2005. 161-206. p. Forrás: http://www.valasztaskutatas.hu

Karacsony A tortenelem .qxd

12/1/2008

6:33 AM

Page 161

KARÁCSONY GERGELY

A történelem fogságában. Generációk, életutak és politikai preferenciák Magyarországon BEVEZETÉS Visszatekintve az elsõ szabad választás óta eltelt csaknem másfél évtizedre, két – elsõ ránézésre nagyon különbözõ – kép rajzolódik ki a magyarországi politikai tagoltságról. Az egyik a bizonytalanság, a változékonyság képe, amely tulajdonképpen megkérdõjelezi, hogy beszélhetünk-e egyáltalán Magyarországon politikai tagoltságról. Ez a tagolatlanság a választók szintjén leginkább a pártpreferenciák változékonyságában mutatkozik meg. Az egymást követõ választások között szavazók millió változtatták meg a pártpreferenciájukat. Az elsõ szabad választáson legtöbb szavazatot kapott két pártra ma legfeljebb a választók egytizede szavazna, míg a jelenleg a szavazók 90 százalékát maga mögött tudó két nagy párt 1990-ban még csak a voksok 20 százalékát kapta meg. A választási eredmények hullámzásának egyszerre volt oka és következménye a pártok ideológiai profiljának képlékenysége. A pártok értékvilága a kilencvenes évek elején sem nem tûnt igazán konzisztensnek, ráadásul az ideológiai szempontból karakteresebb pártok egy része vagy be sem jutott az Országgyûlésbe1 vagy vezetõi belsõ rivalizálása miatt elõbb-utóbb elveszítette jelentõségét. Ezzel szemben a Fidesz többek között éppen radikális szervezeti és ideológiai átalakulásának köszönhette a sikerét a magyar politikában.2 A pártok ideológiai profiljának tisztázatlanságával és 1

2

A MIÉP csak részben jelent kivételt. Egyrészt a párt eleve az MDF-bõl vált ki, másrészt 1998-ban bejutott ugyan a parlamentbe, ám a 2002-es választáson már nem. Azóta a politikai verseny perifériájára szorult. Ennek az átalakulásnak az egyik kísérõjelensége volt, hogy a párt neve kétszer is megváltozott. Az egyszerûség kedvéért ebben a tanulmányban csak a párt eredeti nevét használjuk.


162

12/1/2008

6:33 AM

Page 162

KARÁCSONY GERGELY

változékonyságával is magyarázható, hogy nemzetközi összehasonlításban miért ilyen kicsi a szavazók ideológiai preferenciái és a pártválasztás közötti kapcsolat,3 miközben a pártrendszerek stabilitását leginkább éppen az érték alapú szavazás elterjedése biztosíthatja (Knutsen és Scarbrough 1995, Tóka 1998). A nagy szavazatingadozásokra a pártok többsége úgy reagált, hogy igyekezett minél inkább az „átlagszavazó” – ahogy a politikatudományban nevezik, a mediánszavazó – szája íze szerint politizálni, ami tovább csökkentette a pártok közötti ideológiai különbségeket. A kvázi kétpártrendszert stabilizáló 2002-es választás után a Fidesz és az MSZP úgy osztozik a pártot választók 90 százalékának támogatásán, hogy a szavazók számára egyre kevésbé lehet világos, hogy miben is különbözik a két párt politikai mondanivalója. Egy másik nézõpontból szemlélve a magunk mögött hagyott bõ egy évtizedet, mégis úgy tûnhet: a pártrendszer változékonysága csak a „fecsegõ felszín”, amely mögött éppen a kikristályosodás és a stabilizálódás jelensége húzódik meg. A pártok mezõnye valóban jelentõsen átalakult, a pártrendszer fragmentáltsága néhány év alatt radikálisan csökkent, de az azt tagoló törésvonalak alapvetõ szerkezete ezzel együtt is változatlan maradt. A társadalmidemográfiai jellemzõk közül minden eddigi választáson az életkor, a vallásosság, a lakóhely és az egykori MSZMP-tagság mutatta a legerõsebb összefüggést a pártválasztással. A változás legfeljebb csak annyi, hogy a „kétpártosodással”, a nagyobb és homogénabb szavazói táborok kialakulásával párhuzamosan csökkent ezeknek a változóknak a pártpreferenciákra gyakorolt hatása (Karácsony 2003). Hasonlóan stabilnak tûnik az ideológiai preferenciák és a pártválasztás közötti kapcsolat. A gazdaságpolitikai kérdések megítélésében ugyan nem volt számottevõ különbség a szavazók között, de a különbözõ kulturális kérdések és a kommunista rezsim megítélése mindvégig elég erõs összefüggést mutatott a pártpreferenciákkal. A változás itt leginkább abban következett be, hogy a kvázi kétpártrendszer kialakulásakor egyetlen ideológiai dimenzióban sûrûsödtek össze a szavazótáborokat megkülönbözetõ értékválasztások, és közöttük egyre inkább a múlthoz való viszony vált a legfontosabbá4 (Karácsony 2003: 1517). Paradox módon a változás volt a legstabilabb jellemzõje a pártrendszernek, hiszen ennek a vál3 4

Lásd Tóka 2005/a. Ami persze azt is jelenti, hogy a nemzetközi összehasonlító vizsgálatok részben azért mutatnak ki az átlagosnál szerényebb összefüggést a pártpreferenciák és a szavazók értékválasztásai között, mert eleve nem veszik – nem is nagyon vehetik – figyelembe a magyar politika legfontosabb ideológiai kérdését.


12/1/2008

6:33 AM

Page 163

A TÖRTÉNELEM FOGSÁGÁBAN. GENERÁCIÓK, ÉLETUTAK ÉS POLITIKAI…

163

tozásnak egyértelmûen meghatározható iránya volt (Tóth 2001: 82). Ebben az olvasatban a pártrendszer változásai csupán a „gyermekbetegségekbõl” való kilábalást jelentették. A felszínen történt változások nem kérdõjelezték meg, sõt, egyre inkább felszínre hozták a magyarországi politikai tagoltság igazi szerkezetét; a Kádár-rendszerrel radikálisan szakítani akaró jobboldali és a nagyobb mértékû kontinuitást igenlõ baloldali pártok, illetve szavazók szembenállását. A választóközönséget strukturáló törésvonalak formálódása elsõsorban a pártok által követett stratégiáktól függ (Enyedi 2004). A múlttal való szakítás (vagy annak ellenzése) azért válhatott a magyar politika nagy vízválasztójává, mert ez volt az egyetlen ideológiai elem, amellyel a Fidesz képes volt megalkotni az MSZP által nehezen elérhetõ választói szegmensek koalícióját. Az elitek által követett stratégiák sikeressége azonban természetesen soha nem független attól a társadalmi közegtõl, ami körbeveszi õket. Ez a tanulmány tulajdonképpen azt akarja feltárni, hogy a választói csoportok jellemzõi közül melyek voltak azok, amelyek a jelenlegi bal- és a jobboldali választói blokk kialakulását lehetõvé tették. Mégpedig abból a feltevésbõl kiindulva, hogy ezeket a jellemzõket a választókat ért különbözõ történelmi hatások között kell keresnünk. Azt a korábban valószínûleg sokakban megfogalmazódó sejtést igyekszik megvizsgálni, hogy a választókat – közvetlenül, a családjuk történetén keresztül vagy mint egy adott generáció tagjait – ért történelmi tapasztalatoknak alapvetõ befolyásuk van a politikai preferenciákra, akár másfél évtizeddel a rendszerváltás után is.

TÖRTÉNELMI KORSZAKOK MEGÍTÉLÉSE A politika perszonalizálódásáról divatos dolog beszélni manapság, ám az utókor legtöbbször a közelmúlt különbözõ korszakait is egy-egy történelmi figura személyiségén keresztül ítéli meg. A rendszerváltás során a múlttal való szembenézés nagyon gyakran a XX. század fontosabb szereplõinek újraértékelése révén zajlott. Kirõl nevezhetünk el utcát, és kirõl nem? Kinek állíthatunk szobrot, és kiét kell ledönteni? Az 1956-os forradalom egyik legfontosabb és az utókor által is könnyen átélhetõ szimbóluma Sztálin szobrának ledöntése volt, mint ahogy a Lenin-szobrok eltávolításának is fontos szerepe volt a rendszerváltás szimbolikájában. Az átalakulás idején a Kádár-korszakkal való végleges szakítást Nagy Imre és mártírtársai 1989. június 16-i újratemetésekor érezhette át leginkább a lakosság. „Ekkor vált


164

12/1/2008

6:33 AM

Page 164

KARÁCSONY GERGELY

a magyar közvélemény legszélesebb rétegei számára nyilvánvalóvá és egyértelmûvé a kommunista korszak lezárulása, egyidejûleg ez az esemény átélhetõvé tette az évtizedes elfojtással terhelt egyéni és kollektív emlékezet felszabadulásának katarzisát” (Valuch 2001: 253). És bizonyára sokan vélték a sors kezét felfedezni abban, hogy Kádár János éppen Nagy Imre és társai jogi rehabilitációjának napján halt meg. A politikai átmenet idején azok a történelmi szereplõk kerültek elõtérbe, akiknek a megítélésében konszenzus volt a különbözõ véleményformáló csoportok között és akik így bevonulhattak az új magyar köztársaság panteonjába. Késõbb azonban a múlttal való szembenézés kényszere és a pártok történeti identitáskeresése olyan történelmi személyiségek újraértékelését is vitatémává tette, akikkel kapcsolatban azóta sem alakult ki konszenzus a magyar közvéleményben. A kilencvenes évek elsõ felének parlamenti vitáiban az MSZP-s képviselõk gyakran Horthy politikai örököseiként támadták a jobboldali pártokat (Kiss 1998: 41). Éles vitát váltott ki az egykori kormányzó újratemetése is, ahol az akkori konzervatív kormány képviselõi végül „magánemberként” vettek részt. Az elmúlt két-három évben szintén történelmi figurák – többek között Teleki Pál, Károlyi Mihály és Ságvári Endre – személye váltott ki sokszor igen indulatos politikai vitát. Kádár János negatív megítélésében a parlamenti pártok elitjében konszenzus van, a Munkáspárt viszont továbbra is az egykori fõtitkár szellemi örökösének tartja magát, és többször kezdeményezte, hogy állítsanak szobrot a politikusnak. A XX. század történelmi szereplõinek megítélése részét képezi a szavazótáborok ideológiai profiljának is – ha nem is mindig úgy, ahogy az a pártelitek hivatalos álláspontjából feltétlenül következne. A kutatás során felsorolt öt történelmi személyiség közül Rákosi Mátyás megítélése volt a leginkább egyértelmû – róla alig mondta valaki, hogy pozitív szerepet játszott volna a magyar történelemben (1. táblázat). Bár hivatali ideje alatt meglehetõsen népszerûtlen volt, tíz év távlatából a közvélemény többsége pozitívan értékeli Antall József történelmi szerepét, és csak valamivel több mint minden tizedik megkérdezett mondta azt, hogy a rendszerváltás utáni elsõ miniszterelnök a közelmúlt negatív figurája. Többségben vannak a pozitív említések Nagy Imre esetében is, bár róla valamivel kevesebben tudtak véleményt alkotni. A legellentmondásosabb annak a két történelmi figurának a megítélése, akik a legtovább voltak hatalmon. Horthy Miklóst másfélszer annyian említették a negatív oldalon, mint a pozitívon (igaz, a lakosság közel fele nem akart vagy nem tudott véleményt mondani róla).


12/1/2008

6:33 AM

Page 165

165


Kádár Jánost viszont a lakosság 54 százaléka tartja pozitív történelmi figurának, 20 százalékuk azonban elítélõen nyilatkoztak róla. Kádár tehát egyszerre népszerû és megosztó figurája a jelenkori közvéleménynek. 1. táblázat Kik játszottak inkább pozitív és kik inkább negatív szerepet a XX. század magyar történelmében? (%, N = 1500)

Inkább pozitív

Inkább negatív

Antall József

56

12

22

10

100

Kádár János

54

20

17

9

100

Nagy Imre

51

7

28

14

100

Horthy Miklós

21

34

30

15

100

Rákosi Mátyás

4

70

15

11

100

Nem említi Nem tudja

Összesen

A történelmi figurák megítélése része a szavazók politikai identitásának, a pártpreferenciák és a felsorolt személyiségek értékelése között minden esetben kimutatható az összefüggés (2. táblázat). Horthy pozitív megítélése leginkább a Fidesz-szavazókra jellemzõ, míg az MSZP-re és az SZDSZ-re szavazás ezzel ellentétes irányú összefüggést mutat. Kádár János személye ennél is élesebben osztja meg a jobboldali és a baloldali–liberális szavazókat; bár az MSZP kerüli a hivatkozást Kádárra és a Kádár-rendszerre, az SZDSZ-es elit identitásának pedig talán a legfontosabb része az elõzõ rezsim ellen vívott korábbi küzdelem, szavazóik történelemképében ez nem jelenik meg: az SZDSZ és fõleg az MSZP szavazói az átlagnál jobb, a Fidesz támogatói pedig az átlagnál rosszabb véleménnyel vannak a volt fõtitkárról. A Nagy Imre és Kádár János személye által megjelenített történelmi konfliktust pedig az MSZP-s szavazók történelmi identitásában „békévé oldotta az emlékezés”. A szocialista pártelit számára legfontosabb hivatkozási alapul szolgáló mártír miniszterelnök személyét a párt szavazói is pozitívan értékelik. A politikai involváltság önmagában is szerepet játszik azoknak a hajdani politikusoknak a megítélésében, akikrõl konszenzus van a véleményformáló elitek között. Nagy Imre elfogadása ugyanis a Fidesz-szavazókra is jel-


166

12/1/2008

6:33 AM

Page 166

KARÁCSONY GERGELY

lemzõ, mint ahogy Rákosi elutasítása is egyaránt jellemzõ a két nagy párt támogatóira. Az elitek véleményét leginkább a magasan képzettek követik: Kádár és Rákosi esetében erõs negatív, Nagy Imre és Antall esetében közepesen erõs pozitív összefüggés van az elismerõ vélemények és az iskolai végzettség között. Kádár megítélésében azonban nemcsak az elitek és a közemberek véleménye különbözik.5 Az itt vizsgált történelmi személyiségek közül az MSZMP egykori elsõ emberének megítélése osztja meg leginkább az állampárti rezsim hatalmi gépezetébe integrálódó és az üldöztetéseken átesõ társadalmi csoportokat. Az egykori MSZMP-tagok és azok a kérdezettek, akiknek a szülei tagjai voltak az állampártnak ha nagyon kis mértékben is, de szignifikánsan nagyobb arányban tartják Kádárt a XX. századi történelem pozitív figurájának. Ugyanakkor az 1945 és 1990 közötti üldöztetettség a vizsgált öt politikus megítélése közül a Kádáréval mutatja a legerõsebb – a várakozásoknak megfelelõen negatív elõjelû – összefüggést. Hasonló mértékben osztja meg az egymást követõ korosztályokat is a politikus megítélése. (Rákosi megítélése és az életkor közötti kapcsolat abból adódik, hogy a fiatalabbak kisebb arányban tudtak vélemény mondani róla.) Kádár személyénél jóval kevésbé osztja meg a közvéleményt a kádári konszolidáció évtizedeinek megítélése. A hétköznapi életkörülmények tekintetében errõl a korszakról él a legkedvezõbb kép a közvéleményben. Nem azért, mintha legtöbben ezeket az évtizedeket tartanák életük legjobb idõszakának, hiszen nagyjából ugyanakkora arányban mondták ezt az emberek a rendszerváltás utáni idõszakra is (3. ábra). Viszont amikor a legrosszabb idõszakról kellett nyilatkozni, akkor 70 százalékuk szintén a rendszerváltás utáni idõszakot említette, ehhez képest alig akadtak olyanok, akik a hatvanas, a hetvenes vagy a nyolcvanas évekre mondták ugyanezt. Ami tehát a hétköznapi életfeltételeket illeti – amelyen minden bizonnyal elsõsorban az anyagi jólétet és biztonságot érti a közvélemény –, az igazán megosztó idõszakot a rendszerváltás utáni évek jelentik. Ezekbõl az adatokból is jól látszik – és erre számtalan korábbi kutatás is felhívta már a figyelmet –, hogy a közvélemény többsége a rendszerváltás vesztesének érzi magát. A kádári konszolidáció elsõsorban ehhez képest számít egy, a lakosság többsége számára kedvezõ idõszaknak. Az 1970-es és 1980-as évek renoméját, a személyes élettörténeten túllépve, a szülõk élettörténetérõl alkotott kép is megerõsíti – itt persze a viszonyítási alapot nem a jövõ, hanem a múlt jelen5

Bár a véleményformáló elit túlnyomó többsége negatívan elítéli meg a Kádár-rendszert és Kádár János történelmi szerepét, a kilencvenes évék végétõl egyre gyakrabban jelentek meg az egyértelmû elutasítást megkérdõjelezõ vélemények. Lásd például Kopátsy 2002.


12/1/2008

6:33 AM

Page 167

167


ti. Amikor azt kérdeztük az emberektõl, hogy a szüleik mikor éltek a legjobban és mikor a legrosszabbul, akkor egyértelmûen a múlt század negyvenes, ötvenes éveirõl alakult ki a legnegatívabb, a hetvenes és a nyolcvanas évekrõl pedig a legpozitívabb mérleg. A kádári konszolidációról kialakult pozitív kép tehát egyszerre nyer igazolást a rendszerváltás utáni idõszakban közvetlenül átélt negatív tapasztalatokból, és az 1940-es és 1950-es évekrõl a családi emlékezetben átörökített tudásból. 2. táblázat Történelmi személyiségek pozitív megítélésének magyarázó tényezõi (Lineáris regresszióelemzés; béta-együtthatók, N = 1500)

Horthy Miklós Életkor Iskolai végzettség

Rákosi Mátyás

Nagy Imre

Kádár János

,01

–,14***

,06**

,16***

–,02

–,15***

,11***

–,18***

Antall József ,03 ,13***

Szülõk MSZMP-tagsága

,01

–,03

,01

,05**

,03

MSZMP-tagság

,02

,03

,03

,04*

,01

Vallásosság

,02

–,01

,02

–,08***

,07***

Üldöztetés a családban

,08***

–,02

,06***

–,05**

,04

Személyes üldöztetettség

,08***

–,02

–,13***

,01 ,00

–,01

MSZP-szavazó

–,07***

–,07**

,10***

,11***

Fidesz-szavazó

,14***

–,06**

,06**

–,16***

SZDSZ-szavazó

–,08***

–,03

,03

,05**

,03

,03

,16

Korrigált R²

,05

,17*** –,02 ,05

szignifikancia: ***p < 0,01, **p < 0,05, *< 0,10 A változók leírása: függõ változók: 1– inkább pozitív szerep, –1 inkább negatív szerep, 0 – nem említi, nem tudja, szülõk MSZMP-tagsága: 2 – mindkét szülõ párttag volt, 1 – az egyik szülõ, 0 – egyik sem, vallásosság: vallási önbesorolás és felekezethez tartozás alapján képzett változó; 2 – „vallásos vagyok, az egyház tanítását követem”, 0 – nem volt megkeresztelve, 1 – egyéb válasz, szülõk vallásossága: 2 – mindkét szülõ rendszeresen járt templomba, 1 – az egyik szülõ, 0 – egyik sem, üldöztetés a családban: 2 – valamelyik családtagot, felmenõt érte üldöztetés 1945 és 1960 között, és a Kádár-rendszerben is, 1 – csak az egyik idõpontban, 0 – nem volt üldöztetés, személyes üldöztetettség: 2 – a kérdezettet érte üldöztetés 1945 és1960 között és a Kádár-rendszerben is, 1 – csak az egyik idõpontban, 0 – nem volt üldöztetés, pártpreferencia: 1– az adott párt szavazója, 0 – egyéb párt.


12/1/2008

6:33 AM

Page 168

168

KARÁCSONY GERGELY

1. ábra A kérdezett és a kérdezett szülei életének legjobb és legrosszabb évei (%) 40

a kérdezett legjobb évei a kérdezett legrosszabb évei

37

szülõk legjobb évei szülõk legrosszabb évei

30

28

25

21

20 18 13 12 6 2 1

2

1930 elõtt

30-as évek

7

6 2 40-es évek

2 50-es évek

10 10

7

68 4

60-as évek

25 17

19

10

0

33

29

11 8 5

6 70-es évek

80-as évek

20

90-es évek

2000 óta

A rendszerváltás elsõ évtizedében számos kutatás hívta fel a figyelmet a Kádár-rendszer iránti nosztalgia jelenségére. A letûnt korszak utólagos felértékelése a kilencvenes évek elsõ felében a magyar közvélemény legdominánsabb véleményáramlata volt, ami összekapcsolódott a demokráciával való elégedetlenséggel, a piaci átmenet elutasításával és a minél szélesebb állami gondoskodás igényével (Tóka 1994, Vásárhelyi 1995, Ferge 1994, 1996). Bár ezek a jelenségek a térség valamennyi országában jelentkeztek, az összehasonlító adatok szerint a magyarok voltak a leginkább hajlamosak arra, hogy pozitív mérleget vonjanak a régi rendszerrõl, és negatívat az újról (Vecernik 1996, Csizér 2000). A „kádári nosztalgia” okát leginkább az elnyert szabadság és az elvesztett biztonság kettõsségében találták meg a kutatók. Közismert, hogy a rendszerváltás utáni idõszak a magyar társadalom többségétõl igen komoly áldozatokat követelt; az életszínvonal drámai mértékû visszaesése, a tömeges munkanélküliség megjelenése miatt a létbizonytalanság érzése a kilencvenes években a lakosság többségének alapélményévé vált. A létbiztonság megrendülését pedig a többség számára nem tudta ellensúlyozni a szabadságnyerés pozitív élménye (Ferge 1994: 15). A rendszerváltás elfo-


12/1/2008

6:33 AM

Page 169


169

gadása tulajdonképpen azt jelentette volna, hogy a feje tetejére fordul az emberek szükséglethierarchiája: a Maslow-féle pszichológiai elmélet szerint ugyanis a fizikai biztonságot és az anyagi jólétet általában fontosabbnak tartjuk, mint az önkifejezés, az önmegvalósítás és a szabadság igényét. A közvélemény értékelte ugyan a szabadság kiterjedését a politikában és az élet hétköznapi területein, ám a „szabadságnyerés relatíve kisebb mértékben jelentkezett, hiszen a szabadság (demokrácia, többpártrendszer, parlamenti választások) hiánya is relatíve kisebb mértékben okozott gondot az emberek többségének, szemben az olyan tényezõkkel, mint az anyagi biztonság, munka, lakás, egészség, közbiztonság” (Róbert 1996: 61). A kádári konszolidáció idõszaka tehát a rendszerváltással járó társadalmi tapasztalatok vonatkozási keretéül szolgált, és ezért értékelõdött fel a közvélemény szemében. Erre utal többek között, hogy a lakosság gazdasági elégedettsége nem a rendszerváltás után kezdett el romlani, hanem már a nyolcvanas évek elején (Nagy 1989: 55). A rendszerváltással együtt pedig nemcsak a lakosság jövõvel kapcsolatos várakozásai romlottak, de az emberek utólag a rendszerváltás elõtti idõszakot is negatívabban értékelték. A Kádár-rendszer utólagos leértékelése elsõsorban a politikai szabadságjogok érvényesülésének megítélésében mutatkozott meg: 1985-ben a megkérdezettek szûk többsége azt mondta, hogy az emberek beleszólhatnak a közügyekbe és nincsenek kiszolgáltatva a hatóságoknak, tíz évvel késõbb visszatekintve már a többség szerint egyik sem volt jellemzõ a rendszerváltás elõtti korszakra. De 1985-ben azt is többen gondolták, hogy az országban mindenki dolgozhat, hogy az emberek többsége jól él, mint ahányan 1995-ben jellemezték így a Kádár-korszakot. Bár ebben az esetben számolnunk kell azzal, hogy a rendszerváltás elõtt a közvélemény-kutatások során az emberek talán inkább hajlottak arra, hogy kedvezõ válaszokat adjanak. Ennek ellenére egyedül a jövedelmi egyenlõtlenségek tekintetében változott pozitív irányban a kép: a rendszerváltás elõtt öt évvel a többség nagynak tartotta a társadalomban meglévõ jövedelmi egyenlõtlenségeket, a kilencvenes évek második felében viszont már kicsinek látták ezeket (Gradvohl et.al. 1998, 13).

ÉLETÚT ÉS PÁRTSZIMPÁTIA A társadalomtörténeti kutatások tükrében is úgy tûnik, hogy a közvéleményben a kádári konszolidációról élõ kép sokkal inkább egy utólag kialakított mítosz, mintsem történetileg létezõ valóság (Valuch 2002). A hatva-


170

12/1/2008

6:33 AM

Page 170

KARÁCSONY GERGELY

nas évek második és a hetvenes évek elsõ fele valóban a hétköznapi élet anyagi-technikai feltétele látványos javulásának idõszaka volt, fõleg az ötvenes évek nyomorához képest. A korszakra visszatekintve a többség vélhetõen elsõsorban a szerény mértékû, lassú, de szinte mindenki számára elérhetõ gyarapodásra emlékszik. Az egyéni emlékezetekben valószínûleg sokkal kevésbé szerepel, hogy az életkörülmények javítása milyen nagy erõfeszítéseket, mindenekelõtt mekkora munkaidõ-ráfordítást követelt meg a családoktól. Az pedig talán még kevésbé, hogy az anyagi gyarapodással párhuzamosan hogyan terjedtek a különbözõ társadalmi devianciák (például az öngyilkosság és az alkoholizmus), hogyan terjedt az a társadalmi frusztráció, ami talán leginkább az egyes emberek által kitûzött és a rendszer korlátai között megvalósítható életcélok különbözõségére vezethetõ vissza (Valuch 2002: 389). A hétköznapi életfeltételek javítása az 1956-os forradalom után újra megszilárduló hatalmi gépezet legfontosabb legitimációs forrása volt. A politikai lojalitást illetõen a kádári konszolidáció bizonyos szempontból többet, más szempontból viszont kevesebbet kívánt meg a lakosságtól, mint a Rákosiéra. 1956 elõtt az anyagi és személyi biztonság elvesztése a szocialista modernizáció „természetes velejárójának” tûnhetett. A hatalom a mindennapokba beférkõzve kényszerítette ki a rendszer elfogadásának demonstratív megnyilvánulásait, anélkül azonban, hogy valóban meg akarta volna szerezni egyetértésüket. A Kádár-rendszer logikája ennek tulajdonképpen az ellenkezõje volt: a politika fokozatosan visszaadta a magánélet szuverenitását, lehetõvé tette a lassú anyagi gyarapodást, hogy ezáltal megkönnyítse a politikai lojalitás kialakulását (Szabó M. 1988). A kádári konszolidáció erre, az elitek és a társadalom többsége között megkötött kompromisszumra épült. A magyar társadalom felemás modernizációja nagyrészt ebben a korszakban történt meg. Ez jelentett egyfelõl iparosítást, az oktatás expanzióját, a földrajzi és iskolai mobilitás felpörgetését, a hétköznapi életvitel technikai modernizációját, másfelõl viszont a társadalom szociokulturális tagoltságának szétbomlasztását, a politikai artikuláció lehetõségének elvesztését (Hankiss 1989). Ez a folyamat egy sajátos politikai szocializációs mechanizmust alakított ki, amelyet Szabó Ildikó konfliktuskerülõ politikai szocializációnak nevezett (Szabó I. 1991). Ez a politikát valami életidegen jelenségként állítja be, amely felesleges konfliktusokkal nehezíti az emberek életét: az ideológiával terhelt politikát le kell váltani egy olyan „antipolitikával”, amely a közéleti kérdések megoldását a józan ész és szakértelem szabályaira bízza.


12/1/2008

6:33 AM

Page 171


171

A magyar szavazók így a rendszerváltáskor vegyes és ambivalens politikai útravalóval jutottak a szabad választás lehetõségéhez. A kilencvenes évek elsõ felében számos elemzés hívta fel a figyelmet a társadalom diffúz politikai tagoltságára, a választói viselkedés képlékenységére, a pártrendszer társadalmi beágyazottságának hiányára (például Ágh 1993, Gazsó és Stumpf 1995, Andorka 1996, Márkus 1997). Ennek okát pedig a legtöbben a homogenizációs társadalompolitika és a lakosság depolitizálásának évtizedeivel magyarázták. A rendszerváltás hajnalán úgy tûnt, a Kádár-rendszer megítélése sem tagolja a választóközönséget. Egy 1988 végén készült felmérés szerint a lakosság egésze és az MSZMP tagjai nagyjából egyforma mértékben vonták meg bizalmukat az állampárttól, bár az ideális társadalomról kialakított képük ettõl még továbbra is arra a szocializmusra hasonlított, amit az állampárti berendezkedés nem tudott megvalósítani (Nagy 1989). Ez persze valószínûleg nem volt mindig így, ám az állampárton belüli erjedés a párttagok jelentõs részét vélhetõen közelebb hozta a társadalom egészéhez – bár ezt a távolságot a pártonkívüliek még a rendszer szétmállásakor is nagyobbnak érezték, mint a párton belüliek. Ezzel együtt is a rendszer „elfogadása és elutasítása közötti határvonal – eltekintve az elfogadás és az elutasítás két pólusán elhelyezkedõ, a demokratikus ellenzék és a rendszer elkötelezett aktivistái közötti viszonyt – nem jól elkülönülõ csoportok között húzódott, hanem az egyéneken belül. Az emberek egyszerre voltak a rendszer hívei és ellenfelei: egyszerre voltak »kint« és »bent«” (Gradvohl et al. 1998: 22). Ezért lehetett, hogy a gazdasági természetû elégedetlenség hatására ilyen könnyen átbillent a mérleg, és az emberek jelentõs többségében erõs nosztalgia alakult ki az „átkosban” eltöltött évtizedek iránt. Ennek ellenére mégis úgy tûnik, a rendszerváltástól távolodva nem csökkent, hanem növekedett az államszocialista idõszakhoz való viszony szerepe a politikai tagoltságban. Ez a folyamat talán ellentmond a rendszerváltás környékén készült felmérések tapasztalatainak, de összhangban van a politikai tagoltság általánosan elfogadott tételeivel. A klasszikus nyugateurópai demokráciák többségében a mély történelmi gyökerekkel bíró társadalmi konfliktusokba való bezárkózás (conflict encapsulation) volt a pártok elsõdleges stratégiája (Bartolini és Mair 1990). A pártoknak viszonylag nagy mozgásterük van abban, hogy milyen társadalmi konfliktusokat tesznek a politikai viták tárgyává. Ezért a társadalmi konfliktusok valódi súlya – már ha ezt egyáltalán meg lehet ítélni politikai értékítélet nélkül – tulajdonképpen nagyon keveset mond arról, hogy valójában mekkora szerepük


172

12/1/2008

6:33 AM

Page 172

KARÁCSONY GERGELY

lehet a politikai tagoltság alakulásában. A politikai törésvonalak a legtöbb esetben meglehetõsen szívósak. A társadalmi konfliktusokkal járó ideológiai konfrontációk nem egyszerûen a különbözõ csoportérdekek artikulációi, sokkal inkább „erkölcsi meggyõzõdések, a történelem és az emberi sors értelmezései” (Lipset és Rokkan 1967: 11). Az államszocialista múlt törésvonalképzõ szerepének a lehetõségét többen azért vonták kétségbe, mert ebbõl a szempontból a társadalom egészét jóval homogénebbnek, az egykori állampárt tagságát pedig sokkal heterogénebbeak tartották annál, hogy ez a választói viselkedést hosszabb távon meghatározó jellemzõje lehessen (például Gazsó 1997). Nem vitás, hogy a Kádár-rendszer valóban sikeres volt a lakosság többségének a depolitizálásában. És mint láttuk, a hetvenes-nyolcvanas évek megítélésében valóban nincs nagy véleménykülönbség a közvéleményben. A hétköznapi életkörülmények javítása és a társadalom politikai semlegesítése azonban csak a Kádár-rendszer egyik arca volt. Köztudott, hogy a Kádár-korszak az 1956-os forradalomban résztvevõivel való kíméletlen leszámolással kezdõdött. Késõbb a nyílt represszió alkalmazása fokozatosan háttérbe szorult, az uralomgyakorlás eszköztára sokat finomodott, a titkosrendõrség mûködésébõl, a megfigyeltek és még inkább a beszervezettek nagy számából azonban látszik, hogy a diktatúra késõbb sem engedte el a gyeplõt, „pontosan tudni/sejteni lehetett, hol vannak a mozgásszabadság határai a legvidámabb barakkban” (Valuch 2002: 367). Mindez hozzájárulhatott ahhoz, hogy sokak a többség által „boldog békeidõként” számon tartott idõszakban is kitaszítottnak érezzék magukat, és hogy az 1950-es évek elszenvedõi közül sokan egyenlõségjelet tegyenek a Rákosi- és a Kádár-korszak közé. A 2003-ban készült adatfelvétel tanulsága szerint, a választóközönség egy el nem hanyagolható része a Kádár-rendszernek errõl a másik arcáról is õriz emlékeket. Bõ egy évtizeddel a rendszerváltás után a megkérdezettek 8 százaléka mondta azt, hogy valamilyen sérelem érte 1945 és 1989 között, 6 százalékot a „hosszú ötvenes években”, 3 százalékot a kádári konszolidáció idõszaka alatt és 1 százalékot mind a két idõszakban (3. táblázat). Nehéz lenne megmondani, hogy ezek az adatok mennyire fejezik ki pontosan a történelmi valóságot. Ennyi év után ugyanis számolnunk kell a felejtéssel, a múltat megszépítõ nosztalgiával, a kellemetlen emlékeknek a tudat mélyére való számûzésével is, így a valóságban feltehetõen ennél az aránynál valamivel többen lehetnek a ma élõk között is olyanok, akiket valamilyen sérelem ért az államszocialista idõszak alatt. A családi emlékezeten keresztül ennél több embernek van kapcsolata a kommunista éra árnyoldalaival. 2003-ban a


12/1/2008

6:33 AM

Page 173

173


megkérdezettek 12 százaléka tartott nyilván valamilyen sérelmet, amit felmenõi vagy a közvetlen családtagjai szenvedetek el 1945 és 1989 között, 10 százalékuk az 1945 és 1960 közötti idõszakról, 3 százalékuk a Kádár-korszakból, 1 százalékuk pedig mind a két idõszakról. A sérelmek kétharmada anyagi természetû volt, feltehetõen a földterület elvesztése – erre utal, hogy mind a személyesen, mind a családtagok által elszenvedett sérelmek szoros összefüggésben állnak azzal, volt-e a családnak földtulajdona (függelék, 1. táblázat). A birtokos parasztok mellett a meghurcoltatások másik tipikus célpontjai – e felmérés tanulsága szerint is – a keresztény értelmiségi csoportok lehettek; a szülõk és a kérdezett vallásossága, illetve az apa iskolai végzettsége ugyanis szintén pozitív kapcsolatban áll az üldöztetettséggel. Személyes meghurcoltatás természetesen fõleg idõsebbeket ért. A szülõk MSZMP-tagsága pedig bizonyos fokú védelmet jelentett a felmenõket ért sérelmek ellen. 3. táblázat Érték-e Önt és az Ön családjának tagjait sérelmek, hátrányos megkülönböztetés az elmúlt évtizedek során? ( Az említések aránya százalékban, N = 1500)

Anyagi sérelem Politikai alapú üldöztetés, megkülönböztetés Fogság, munkaszolgálat, deportálás B-listázás, kitelepítés, kuláklista Politikai alapú bebörtönzés Vallási megkülönböztetés Népcsoporthoz tartozás miatti megkülönböztetés Származási megkülönböztetés Összes üldöztetés a korszakban

1945 elõtt 1

Családban 1945– 1960– 1960 1989 10 3

1990 óta 0

1945 elõtt 0

Személyesen is 1945– 1960– 1990 1960 1989 óta 4 2 0

0

3

2

0

0

1

1

0

7

5

0

0

2

2

0

0

0

3

0

0

0

1

0

0

0

1

0

0

0

0

0

0

1

0

1

0

0

0

0

0

1

1

0

1

0

0

0

1

0

1

1

1

0

1

0

0

8

16

6

1

2

6

3

1


174

12/1/2008

6:33 AM

Page 174

KARÁCSONY GERGELY

A mai magyar társadalomban a kommunista idõszak kitaszítottjaihoz hasonló arányban találjuk azokat is, akik a Kádár-rendszer kezdeményezettjei voltak. Ezek közé nagyon különbözõ motivációjú embereket sorolhatunk, az apparátusban dolgozóktól a karriercélok érdekében a rendszerrel azonosulókig. Ezt a heterogén csoportot leginkább az MSZMP-tagság révén azonosíthatjuk. Bár az idõ elõrehaladtával a politikai lojalitás mellett a szakértelem is egyre inkább szerepet kapott a munkahelyi elõmenetelben, párttagság nélkül a nyolcvanas években is sokkal nehezebb volt karriert csinálni. A rendszerrel ideológiailag azonosulók számára pedig valószínûleg természetes volt, hogy belépjenek a pártba. A rendszerváltás idején nagyjából 1,2 millió körül lehetett azok száma, akik a megelõzõ 30 évben több-kevesebb ideig tagjai voltak az állampártnak (Angelusz és Tardos 1995). Bár vannak arra utaló jelek, hogy az egykori MSZMP-tagság „bevallása” a közvélemény-kutatások során némileg összefügg a politikai közvélemény aktuális helyzetével, összességében mégis úgy tûnik, hogy a rendszerváltás után bõ egy évtizeddel is viszonylag megbízhatóak az erre vonatkozó adatok, az így regisztrált volt párttagok aránya épp olyan mértékben csökkent, mint ami a demográfiai folyamatok alapján várható. A 2003-ban készült felmérés során a megkérdezettek 7 százaléka mondta azt, hogy tagja volt az MSZMP-nek. A tágabb családi kontextust azonban ebben az esetben sem érdemes figyelmen kívül hagyni. A megkérdezettek 15 százalékának legalább az egyik szülõje tagja volt az állampártnak, ami – a 2 százalékos „átfedést” leszámítva – azt jelenti, hogy 2003-as választóközönség ötödét érték a Kádár-rendszer iránti lojalitást erõsítõ szocializációs hatások. Összességében tehát a mai választók 15 százalékát teszi ki azok aránya, akiknek a személyes életútja közvetlen hatással lehet a rendszerváltás elõtti korszak megítélésére és ezen keresztül feltehetõen a mai pártokról alkotott véleményére is. Ha viszont a tágan családi kontextust is figyelembe vesszük, akkor az így érintett kör a mai választóközönség négytizedét teszi ki.6 Az, hogy ezt az arányt soknak vagy kevésnek tekintjük, leginkább attól függhet, hogy ezt a választói kört érték-e a többségitõl eltérõ politikai szocializációs hatások. A politikai szocializáció elsõdleges színhelyének tartott család az ötvenes évektõl elveszítette ezt a funkcióját, így a lakosság többségét elsõsorban az intézményesített politikai szocializációs hatások érték el (Szabó I.

6

Az elitek körében a két kör sokszor összeért: a rendszer hívei és ellenségei között sokszor elmosódott a határvonal. Ez azonban csak a társadalom egy nagyon kis szeletére lehetett igaz, mindenesetre a 2003-as lakossági adatokban a két társadalmi csoport között semmilyen átfedés nem volt.


12/1/2008

6:33 AM

Page 175


175

1991). Mivel azonban az idõ elõrehaladtával a rendszer egyre kevésbé ideologikusan és egyre inkább materiálisan igazolta magát, ez végül is a társadalom többségének depolitizálásához vezetett. Ha a rendszerrel – a többségnél legalábbis jóval inkább – azonosulók és a kitaszítottak családjában kimutatható valamilyen szocializációs hatás, akkor az jelentõsen felértékeli szerepüket a politikai tagoltság formálódásában. A 2003-as adatokon készített regresszióelemzések alátámasztják ezt a feltevést. A családi politikai szocializáció intenzitását a bevett gyakorlatnak megfelelõen azzal mértük, hogy a kérdezett milyen gyakran beszélgetett gyerekkorában politikáról. A modellbe bevont változók viszonylag nagy arányban magyarázzák a függõ változót (4. táblázat). Az egyik legerõsebben magyarázó változó az életkor: minél fiatalabb valaki, annál nagyobb a családi politikai szocializáció intenzitása. Ez érthetõ is, hiszen idõben elõrehaladva, a diktatúra szorításának csökkenésével több szó eshetett a családokban politikáról, a legfiatalabb gyermekkora pedig már a demokratikus idõszakra esett. Ugyanilyen erõs hatása van viszont a szülõk MSZMP-tagságának is, ami igazolja azt a feltevést, hogy az állampártba involvált családokban sokkal intenzívebb volt a politikai nevelés, ami ráadásul párhuzamos lehet az intézményes szocializációval. Az apa és a kérdezett iskolai végzettsége – várható módon – szintén pozitív összefüggést mutat. Számunkra most talán inkább az a fontos, hogy ha szerény mértékben is, de a szülõk vallásossága és a személyes üldöztetés is szignifikáns összefüggést mutat a családi politikai szocializáció mértékével. A kommunista korszakban egyedül a történelmi egyházak voltak a pártapparátustól nagyobbrészt független, szervezetileg önálló intézmények – még ha ezért olykor kétes értékû politikai gesztusokkal is kellett fizetniük. S bár az egyház képviselõi távol tartották magukat a hetvenes évektõl kibontakozó ellenzéki kezdeményezésektõl, intézményeiken keresztül tovább tudták sugározni a hivatalostól merõben különbözõ világnézetüket (Enyedi 1998: 97). A vallásos lakosság szimbolikus elnyomatása nemegyszer politikai színt vihetett a családi beszélgetésekbe is. Az üldöztetettséget kifejezõ változók közül nem a családi, hanem a személyes érintettség mutat szignifikáns összefüggést a családi politikai szocializáció intenzitásával. Ez azonban szintén a feltevéseinket igazolja, hiszen a családi érintettség olyanokra is vonatkozhat, akikkel a kérdezett nem élt egy háztartásban, míg a személyes üldöztetés számos esetben még a szülõi házban érhette a megkérdezetteket. A feltétezéseinknek megfelelõ összefüggéseket mutat a jelenkori politikai érdeklõdést magyarázó modell is: a nem, az iskolai végzettség és a


12/1/2008

6:33 AM

Page 176

176

KARÁCSONY GERGELY

vagyoni helyzet markáns hatása mellett a pártállami politikai integráltság/kitaszítottság is szignifikáns hatással van a politikai érdeklõdésre. A legerõsebben az egykori MSZMP-tagság és a szülõk MSZMP-tagsága magyaráz. A Kádár-rendszer depolitizált többségével szemben az állampártba belépõket markáns politikai szocializációs hatások érték, amelyek még a családi átörökítés révén és másfél évtizeddel a rendszerváltás után is kimutathatóak voltak. 4. táblázat A politikai érdeklõdés és a gyermekkori politikai szocializáció magyarázó tényezõi (Lineáris regresszióelemzés; béta-együtthatók, N = 1500)

Politikai érdeklõdés

Beszélgetett gyerekkorában politikáról

Nem (férfi+)

,10***

,01

Életkor

,05

Vagyoni helyzet

,09***

,03

Lakóhely (urbánus +)

,07***

,08***

Apa iskolai végzettsége

,01

11***

Iskolai végzettség

,18***

,11***


,09***

,13***

MSZMP-tagság

,10***

,05**

Szülõk vallásossága

,07***

,06**

Vallásosság

,01

,02


,08***

,04


,08***

,08***

Korrigált R²

,13

,12

–,13***

szignifikancia: ***p < 0,01, **p < 0,05, *< 0,10 A változók leírása: (lásd 2. táblázat), vagyoni helyzet: 10 tartós fogyasztási cikk birtoklását kifejezõ index; a változók z-score-jainak az összege.


12/1/2008

6:33 AM

Page 177

177


5. táblázat A 1970–1980-as évek megítélésének és a pártszimpátiák magyarázó tényezõi (Lineáris regresszióelemzés; béta-együtthatók, N = 1500)

Politikai Életkörülmények szimpátia a 1970–1980-as (+ MSZP, – Fidesz) években 1. modell

Politikai szimpátia (+ MSZP, – Fidesz) 2. modell

Nem (férfi+)

,00

,02

,02

Életkor

,16***

,25***

,24***

,00

,01

,10***

,09***

Vagyoni helyzet Lakóhely (város+)

–,09*** ,09***


–,04

,00

,00


–,04

–,05

–,05


,08***

,07***

,05*

MSZMP-tagság

,05*

,17***

,16***


,05*

–,05

–,05*

Vallásosság

–,06**

–,11***

–,11***


–,05**

–,08***

–,07***


–,07*

–,13***

–,12***

Életkörülmények: 1970–1990 Korrigált R²

,06* ,06

,13

,13

szignifikancia: ***p < 0,01, **p < 0,05, *< 0,10 A változók leírása: (lásd 2. táblázat), politikai szimpátia: Az MSZP és a Fidesz 7 fokú rokonszenvindexének különbsége, életkörülmények a hetvenes nyolcvanas években: {Ami Önt, illetve a jelenlegi családját illeti, hogyan látja, melyik volt az az idõszak, amikor a legjobban éltek?} 1 – a hetvenes vagy a nyolcvanas éveket említi, {És melyik években éltek a legrosszabbul?} –1 – a hetvenes vagy a nyolcvanas éveket említi, 0 – egyéb válasz

Ezek után nem lehet meglepõ, hogy ugyanezek a változók a pártokkal kapcsolatos érzelmi viszonyulásokat is erõteljesen befolyásolják. Az MSZP iránti rokonszenv leginkább az MSZMP egykori tagjaira jellemzõ, és szigni-


12/1/2008

6:33 AM

Page 178

178

KARÁCSONY GERGELY

fikáns pozitív hatással van a szülõk párttagságának is, a vallásosság és az üldöztetettség pedig viszonylag erõs ezzel ellentétes hatást fejt ki (5. táblázat). A rendszerváltás elõtti korszakba való integráltság azonban nem a hétköznapi életfeltételekre való visszaemlékezés révén van hatással a jelenkori pártszimpátiákra. Az 1970–1980-as évek megítélését ugyanis ugyanezek a változók sokkal kevésbé magyarázzák. Ha pedig a „kádári nosztalgiát” is bevonjuk a pártrokonszenvet magyarázó változók közé, akkor az csak szerény mértékû összefüggést mutat a függõ változóval, és nem befolyásolja az eredeti modellben szereplõ változók magyarázó erejét. Körösényi András nómenklatúra-tézise szerint (Körösényi 1996) az MSZMP egykori tagjai a kommunista rendszer politikai osztályát alkották, és ezekkel a szociális privilégiumokkal magyarázható, hogy a rendszerváltás után is az utódpárt fõ támogatóinak számítanak. Adataink azonban azt mutatják, nem a Kádár-rendszer érdektagoltsága köszön vissza a 2003-as politikai preferenciákban. Legalábbis ezt a következtetést lehet levonni abból, hogy az akkori életkörülmények retrospektív értékelése nem befolyásolja a – pozitív vagy negatív elõjelû – politikai involváltság magyarázó erejét. A politikai szocializációs hatásokból kiinduló magyarázat sokkal kézenfekvõbbnek tûnik. Míg a társadalom többségét ambivalens politikai szocializációs hatások érték a pártállami idõszak alatt, addig a választók két – összességükben a népesség egyharmadát kitevõ – csoportja egymástól markánsan különbözõ, a mai jobb-, illetve a mai baloldal irányába ható politikai szocializációs impulzusokon ment keresztül. 6. táblázat MSZP-támogatók aránya születési év és a intergenerációs iskolai mobilitás szerint (A pártot választók százalékában, N = 1865)

Lefelé mobil

Nem mobil

Egy lépcsõs felfelé

Több lépcsõ felfelé

Összesen

1975 után

36

28

24

25

29

1961–1975

30

28

25

37

29

1946–1960

43

43

47

48

46

1931–1945

62

53

45

65

55

1930 elõtt

44

63

63

73

62


12/1/2008

6:33 AM

Page 179


179

Ha a pártállamban való érvényesülés különbözõsége húzódna meg a jelenlegi pártpreferenciákban, akkor azt kellene tapasztalnunk, hogy nemcsak az egykori MSZMP-tagokra, hanem a Kádár-korszakban kiemelkedõk tágabb körére is igaz, hogy a többieknél nagyobb arányban szavaznak az MSZP-re. Ebbõl a megfontolásból kiindulva azt várhatnánk, hogy azok, akik a szocialista idõszakban az apjukénál nagyobb iskolai végzettséget szereztek, kortársaik átlagánál nagyobb arányban szavaznak az MSZP-re. Az erre vonatkozó adatok azonban inkább cáfolják, mint megerõsítik ezt a feltételezést. Csak a legidõsebb korosztályban – az 1930 elõtt születettek, többségében tehát a második világháború idején vagy azt követõen felnõtté válók körében – egyértelmû az az összefüggés, hogy az apa iskolai végzettségéhez képest minél nagyobb valakinek az iskolai végzettsége, annál inkább valószínû, hogy az MSZP-re szavazzon. Az intergenerációs mobilitás hatása a legfiatalabb, a rendszerváltás után felnõtté váló korosztályban is kimutatható, de ellentétes irányban: az apjukénál nagyobb iskolai végzettséget szerzõk a többi kortársuknál valamivel kisebb, a lecsúszók viszont lényegesen nagyobb arányban szavaznának a szocialistákra. A három közbülsõ generáció esetében azonban nem mutatkozik egyértelmû összefüggés: két esetben például a lecsúszók és a leginkább kiemelkedõk körében felülreprezentáltak az MSZP-szimpatizánsok. Az elõbbi jelenség valószínûleg inkább a jelenlegi státushelyzet pártpreferenciára gyakorolt hatásával magyarázható, míg az utóbbi talán azzal, hogy a pártállami idõkben a felemelkedés sokszor együtt járt a párttagsággal is – nehéz lenne megmondani, hogy a többség esetében melyik volt az oka a másiknak. Az idõvel elõrehaladva egyre inkább csökken a mobilitás és az MSZMP-tagság közötti kapcsolat, de még a hatvanas évek után felnõtté válók körében is az átlag két-háromszorosa a volt párttagok aránya a „felemelkedõk” körében. Bár az adatok az alacsony elemszám miatt inkább csak tájékoztató jellegûek, az 1930 elõtt születetteknél az apa iskolai végzettségéhez képest egy „lépcsõt” felfelé lépõknél 18 százalék, a több „lépcsõt” emelkedõknél 48 százalék a volt MSZMP-tagok aránya – igazából tehát valószínûleg nem önmagában a társadalmi felemelkedésnek van hatása a jelenlegi preferenciákra, hanem az ezzel járó politikai integráltságnak. A társadalmi mobilitás hatása a politikai preferenciákra tehát csak a legidõsebb és legfiatalabb korosztályban tûnik egyértelmûnek. A rendszerváltás elõtt felnõtté váló korosztályok esetében a társadalmi mobilitás hatása a jelenlegi pártpreferenciákra éppolyan ellentmondásos, mint amilyen ellentmondásos volt maga a társadalmi mobilitás ezekben az évtizedekben. Ezt


180

12/1/2008

6:33 AM

Page 180

KARÁCSONY GERGELY

fõleg a hetvenes évek elõtt egy kívülrõl érkezõ és kizárólagos politikai normává emelt, sajátos szocialista gazdasági és politikai modernizációs modell indukálta, miközben a társadalmi önismeret fenntartására nem volt mód: „a társadalmi mobilitás személyes motivációi tekintetében az egyének továbbra sem tudják önmaguknak megválaszolni azt az alapkérdést, hogy vajon mihez képest és mit szeretnének elérni” (Örkény 1989: 32). Márpedig ha a bejárt mobilitási pályák nem csapódnak le a személyes identitásokban, akkor aligha várhatnánk, hogy évtizedekkel késõbb megjelenjenek a politikai attitûdökben. A rendszerváltás után felnõtté váló korosztály esetében viszont egyértelmûen úgy tûnik, hogy minél inkább ki tudta valaki használni a megnyíló továbbtanulási lehetõségeket, annál inkább szavaz a Fideszre és annál kevésbé az MSZP-re. Mint láttuk, a rendszerváltás utáni évtizedek megítélését elsõsorban az életkor határozza meg: természetesen a fiatalok érzik leginkább a rendszerváltás gyõztesének magukat, már csak azért is, mert egyszerûen nem lehetnek személyes tapasztalataik az azt megelõzõ idõszakról. Mindez azonban csupán részleges magyarázattal szolgál arra, hogy az életkor miért gyakorol ilyen erõs hatást a politikai preferenciákra. A legfiatalabb korosztályban a „vesztesek” között is a Fidesszel szimpatizálók vannak egyértelmû többségben, mint ahogy a legidõsebbeknél „leszakadók” is a teljes népesség átlagánál nagyobb arányban szavaznának az MSZP-re. Eddig nem szóltunk az életkor pártpreferenciákra gyakorolt hatásáról pedig ez a jellemzõ is par excellence valamilyen történelmi hatásra utal, ráadásul jóval erõsebben magyarázza a pártválasztást, mint az eddig vizsgált többi változó. Mindez azt is jelenti, hogy a politikai szocializáció mikroszintje mellett figyelembe kell vennünk a makroszintet is. A pártállami idõszakhoz kötõdõ családi szocializációs hatások ugyan markáns hatást gyakorolnak a jelenlegi politikai attitûdökre is, ám ezek jelentõsen veszítenek az erejükbõl a hatvanas évek után születettek esetében. Ha fel tudjuk tárni, miben különböznek a különbözõ korosztályok politikai tapasztalatai, akkor talán meg tudjuk érteni, hogy miért van ilyen éles életkori különbség Magyarországon a jobb- és a baloldali szavazók között.


12/1/2008

6:33 AM

Page 181

181


PÁRTOK ÉS GENERÁCIÓK Az 1990 óta megtartott négy parlamenti választás adatait figyelembe véve, a társadalmi-demográfiai jellemzõk közül az egykori MSZMP-tagság és a vallásosság után az életkor gyakorolta a legerõsebb hatást a pártpreferenciákra (Karácsony 2003: 1512). 1994-ben elsõsorban az akkor választási szövetségben induló liberális pártok (Fidesz, SZDSZ) és a három parlamentbe jutó konzervatív párt (MDF, FKgP, KDNP) szavazótáborának volt nagyon markáns életkori profilja (2. ábra). Az 1956 után születettek relatív többsége, az 1965 után születettek pedig csaknem fele a Fideszre vagy az SZDSZ-re szavazott, míg az 1935 elõtt születettek közül a legtöbben a konzervatív pártokat támogatták. A választáson gyõztes MSZP támogatottsága nem mutatott ilyen éles hullámzást a különbözõ életkori csoportok között, a legnagyobb arányban a középkorúak, a 1940-es és az 1950-es években születettek szavaztak a pártra. 2. ábra Pártpreferenciák születési év szerint, 1994-ben (A pártot választók százalékában, N = 63. 700) 60 50

47

48 42

40

36 31

30 24 20

Fidesz, SZDSZ MSZP MDF, FKGP, KDNP

17

23 16

26 18

19

36 29 21

10

37

37

26 22

26 22

34 32

53 46 38 34

41 31 27

24

19 15

12

13

12

0 70 66 –70 61–65 56–60 51–55 46–50 41–45 36–40 31–35 26–30 21–25 21 után elõtt

Forrás: Medián 1994-es exit poll kutatás.

Az 1994-es választás során kimutatható életkori hatások kísérteties hasonlósággal köszöntek vissza 2002-ben is, annak ellenére, hogy a pártrendszer idõközben radikálisan átalakult. A Fidesz egyszerre örökölte meg a li-


12/1/2008

6:33 AM

Page 182

182

KARÁCSONY GERGELY

berális és a konzervatív pártok szavazótáborának életkori jellegzetességeit: elsõsorban a fiatalabb korosztályok szavaztak rá, de az 1930 elõtt született szavazóknál szintén megelõzte az MSZP-t (3. ábra). A negyvenes és az ötvenes években születettek 2002-ben is fõleg a szocialistákra szavaztak, ugyanakkor nyolc év elteltével a harmincas években születettek körében is az MSZP volt a legnépszerûbb párt. 3. ábra Pártpreferenciák születési év szerint, 2002-ben (A pártot választók százalékában, N = 5.400) 60 51

50

51

46

45

40 35 30 20

35 31

36

44 39 36

46

49

48

49 39

34

32

MSZP

33

32

41 40

42 35

Fidesz-MDF

10 75 71–75 66–70 61–65 56–60 51–55 46–50 41–45 36–40 31–35 26–30 26 után elõtt

Forrás: Medián 2002 márciusi, április összevont adatok.

A 2003-as kutatás adatai szerint az életkor hatása tovább erõsödött, és az összefüggés még inkább lineárissá vált: a legfiatalabbak felõl a legidõsebbek felé haladva folyamatosan növekszik az MSZP-szavazók aránya, és csökken a fideszeseké. Új jelenség tehát 2002-höz képest, hogy az 1930 elõtt születettek körében egyértelmûen az MSZP-re szavaznak a legtöbben, viszont a nagy választóvonal továbbra is az 1960 elõtt, illetve az azután születettek között húzódik (7. táblázat). Ráadásul a két nagy párt tábora között meghúzódó életkori szakadék tulajdonképpen még nagyobb annál is, mint amilyennek elsõ ránézésre tûnik. A jobboldalra szavazás a 40 évnél fiatalabbak mellett a vallásosak és kistelepülésen élõk körében haladja meg az átlagot. A fiatalok körében azonban az átlagnál szignifikánsan kisebb a falvakban élõk aránya, a fiatalok és az idõsebbek vallásgyakorlása között pedig nemzetközi összehasonlításban


12/1/2008

6:33 AM

Page 183

183


valósággal extrém mértékû a különbség (Tomka 1996). A fiatalok tehát annak ellenére szavaznak az átlagot lényegesen meghaladó mértékben a Fideszre, hogy túlnyomó többségük nem vallásos és az átlagnál nagyobb arányban élnek városi, nagyvárosi környezetben. 7. táblázat Pártpreferenciák születési év szerint 2003-ban (A pártot választók százalékában, N = 1865)

MSZP

Fidesz

SZDSZ

Egyéb párt

Összesen

1975 után

29

62

4

5

100

1961–1975 között

29

61

5

5

100

1946–1960 között

46

45

4

5

100

1931–1945 között

55

35

4

6

100

1930 elõtt

62

32

2

4

100

Együtt

42

49

4

5

100

Az életkor és pártválasztás közötti szignifikáns kapcsolat nem számít sem kivételnek, sem általános szabálynak a régebbi demokráciákban. Nem világos azonban, hogyha vannak, mibõl fakadnak a különbözõ korosztályok politikai viselkedésében kimutatható különbségek. Számos esetben a különbségek oka az életciklushatással magyarázható: eszerint az egymást követõ életszakaszok megváltoztatják az emberek gondolkodását, ezért a különbözõ korú emberek nemegyszer máshogy szavaznak. Ennek azonban hosszabb távon nincs hatása a politikai folyamatokra, mert az idõsebbek értékrendje is más volt fiatalabb korukban, így várhatóan a mai fiataloknak is „benõ a feje lágya”. A másik feltételezhetõ hatás a kohorszhatás.7 Már a klasszikus tudásszociológia felhívta a figyelmet arra, hogy az emberek alapvetõ értékorientációi a késõ gyermekkorban alakulnak ki, az abban az idõben domináns társadalmi feltételeknek megfelelõen, és késõbb akkor is változatlanok maradnak, ha közben a társadalmi környezet átalakul. Mannheim szerint a kortárs csoportokból az elõzõ korosztályétól 7

A választói preferenciákban kimutatható életkori különbségek kétféle magyarázatához lásd például Hellevik 2002.


184

12/1/2008

6:33 AM

Page 184

KARÁCSONY GERGELY

élõktõl eltérõ, közös történelmi tapasztalatok formálnak generációkat (Mannheim 2000). Inglehart tétele a posztmateriális értékváltásról (Inglehart 1990, Abramson és Inglehart 1992) ezt a feltételezést kombinálja a maslow-i pszichológia elõfeltevéseivel, amely szerint az emberek által elérni kívánt célok hierarchiát alkotnak. A fizikai biztonság és az anyagi jólét megszerzése megelõzi az önkifejezést és az önmegvalósítást, ám ha az elõbbiek teljesülnek, akkor az utóbbiak elérése válik fontossá. Az Inglehart-féle tézis szerint a fejlett országokban a második világháború után született nemzedékek értékrendjében a biztonság és az anyagi jólét fontossága háttérbe szorult, és a szabadság, a személyes szuverenitás és az önmegvalósítás értéke kapott nagyobb szerepet. Ez az értékváltás húzódik meg a második világháború utáni depolitizált jóléti konszenzussal szakító új társadalmi mozgalmak és pártok megjelenése mögött. A tradicionális vallási és az osztály alapú törésvonal visszaszorulásával párhuzamosan pedig egy új ideológiai törésvonal alakult ki a „zsugori”, materiális szemléletû és posztmateriális pártok és társadalmi csoportok között. Inglehart elméletét számos kritika érte többek között épp a szocializációs tétel érvényességével kapcsolatban (például Graaf és Evans 1996). Az ellentmondások és nehezen kibogozható oksági kapcsolatok ellenére kimutatható néhány általánosan érvényes összefüggés az életkor és a választói viselkedés között (Harrop és Miller 1987: 203–204). Nyugat-Európában és az Amerikai Egyesült Államokban a fiatalok általában nagyobb arányban támogatják a baloldali pártokat, mint az idõsebbek. Ez részben abból adódik, hogy kevésbé vallásosak, a legtöbb társadalmi kérdésben liberálisabban gondolkodnak az átlagnál, és általában fogékonyabbak a radikálisabb politikára, ami viszont tipikus esetben a baloldali önbesorolással jár együtt (Fuchs és Klingemann 1989). Alegáltalánosabb jelenség, hogy a fiatalok számos országban az átlagnál lényegesen nagyobb arányban szavaznak az establishment-ellenes pártokra: leginkább a radikális baloldalra (leszámítva az ortodox kommunista pártokat), de számos szélsõjobboldali párt és mozgalom támogatói között is az átlagnál nagyobb arányban találni õket. Magyarországon a fiatalok erõs vonzódását a Fideszhez aligha magyarázhatnánk azzal, hogy a Nyugat-Európában tapasztaltakkal szemben nálunk jobboldali értékeket vallanának. Tizenkét itt vizsgált ideológiai attitûd közül nyolc mutatott szignifikáns kapcsolatot az életkorral, ezek közül hatban (emberi jogok, privatizáció, abortusz, gazdasági paternalizmus, EU, egyházak) a fiatalabbak egyértelmûen liberálisabban gondolkodnak, mint az idõsebbek (8. táblázat). Leginkább azonban azok az értékválasztások függ-


12/1/2008

6:33 AM

Page 185

185


nek össze az életkorral, amelyek nem, vagy csak kismértékben függnek össze a pártszimpátiákkal. Az ország EU-tagságának, az egyházak társadalmi szerepének és az abortusznak a megítélése viszont viszonylag erõsen összefügg a pártok preferálásával – az elõbbit inkább az MSZP-t, az utóbbit inkább a Fidesszel rokonszenvezõk támogatják nagyobb mértékben –, ezekben a kérdésekben azonban a fiatalok nem a jobboldali, hanem a baloldali véleménnyel értenek egyet. Ezekben a témákban tehát az életkorból és a pártszimpátiákból származó hatások tulajdonképpen egymás ellenében, egymást tompítva érvényesülnek. Mégse jelenthetnénk ki egyértelmûen, hogy a fiatalok többsége annak ellenére szavazna a Fideszre, hogy ideológiai kérdésekben nem a Fidesz-szavazókra jellemzõ állásponttal értenének egyet. Az MSZP elutasítása és a Fidesszel való rokonszenv ugyanis minden más ideológiai kérdésnél sokkal erõsebben függ össze az antikommunista beállítottsággal, ami a fiatalokra az átlagnál valamivel nagyobb arányban jellemzõ. Ugyanez igaz a határon túli magyarok támogatásával kapcsolatos véleményekre is, bár ez a kérdés sokkal kevésbé függ össze a pártok preferálásával. A fiatalok többsége tehát a legtöbb kérdésben nem ért egyet a kedvenc pártjával, de a magyar politika nagy kérdésében mégis azonosul vele? 8. táblázat Ideológia kérdések összefüggése az életkorral és a pártszimpátiával (Pearson korrelációs együtthatók, N = 1500)

Életkor Emberi jogok (vs. bûnüldözés) Privatizációpártiság Abortusztilalom Gazdasági paternalizmus Antikommunizmus Egyházi befolyás támogatása Határon túliak támogatása Liberális drogpolitika Kisebb adók, kisebb állami kiadások Nacionalizmusellenesség Külfölditõke-ellenesség szignifikancia: **p < 0,01, *p < 0,05

–,18** –,14** ,12** ,09** –,08** ,06* –,06* –,02 –,03 ,05 –,04

Politikai szimpátia (+ MSZP, – Fidesz) ,02 ,03 –,05* ,03 –,34** –,13** –,07* ,07** –,01 ,05* ,05


186

12/1/2008

6:33 AM

Page 186

KARÁCSONY GERGELY

A változók leírása: politikai szimpátia: Az MSZP és a Fidesz 7 fokú rokonszenvindexének a különbsége, emberi jogok (vs. bûnüldözés): a megkérdezetteknek két állítás között kellett egy 7 fokú skálával megadni a saját álláspontjukat – 1 – „A közbiztonság mindennél elõbbre való – a bûnüldözés hatékonysága fontosabb, mint az emberi jogok” (…) 7 – „A bûnelkövetõknek is vannak jogaik, a rendõrségnek minden körülmények között tiszteletben kell tartani az õrizetbe vett személyek jogait és emberi méltóságát”, privatizációpártiság: a megkérdezetteknek két állítás között kellett egy 7 fokú skálával megadni a saját álláspontjukat – 1 – „Az államnak tulajdonosként kellene felügyelnie a legfontosabb vállalatokat” (…) 7 – „Az állam a legrosszabb gazda, ezért a még állami tulajdonban lévõ vállalatokat is magánkézbe kell adni”, abortusztilalom: {A nõknek, ha úgy döntenek, meg kell engedni, hogy terhességük elsõ néhány hetében elvetessék a gyereküket} 1 – teljesen egyetért (…) 4 – egyáltalán nem ért egyet, gazdasági paternalizmus: {A kormány kötelessége kellene legyen, hogy mindenkinek munkát biztosítson, aki dolgozni akar} 4 – teljesen egyetért (…) 1 – egyáltalán nem ért egyet, antikommunizmus: a megkérdezetteknek két állítás között kellett egy 7 fokú skálával megadni a saját álláspontjukat – 1 – „Jobban értenek a kormányzáshoz azok, akik már a rendszerváltás elõtt is politikusok voltak” (…) 7 – „El kell távolítani a hatalomból azokat, akik már a rendszerváltás elõtt is vezetõ beosztásban voltak”, EU-tagság támogatása: 1 – „az Európai Unióhoz való csatlakozás Magyarország számára inkább elõnyökkel járhat”, -1 – „az Európai Unióhoz való csatlakozás Magyarország számára inkább hátrányokkal járhat”, 0 – nem tudja, egyházi befolyás támogatása: a megkérdezetteknek két állítás között kellett egy 7 fokú skálával megadni a saját álláspontjukat – 1 – „A vallás magánügy, ezért az államnak minél távolabb kell tartania magát az egyházak ügyeitõl” (…) 7 – „A társadalom erkölcsi megújulásához szükség van arra, hogy az állam támogassa az egyházakat”, határon túliak támogatása: a megkérdezetteknek két állítás között kellett egy 7 fokú skálával megadni a saját álláspontjukat – 1 – „Már eddig is túl sokat támogattuk a határon túl élõ magyarokat” (…) 7 – „Jobban kellene támogatni a határon túl élõ magyarokat”, liberális drogpolitika: a megkérdezetteknek két állítás között kellett egy 7 fokú skálával megadni a saját álláspontjukat – 1 – „A törvényeknek a kábítószerkereskedõket és a -fogyasztókat is büntetniük kell” (…) 7 – „A kábítószerfogyasztók csak áldozatok, ezért csak a kábítószerkereskedõket kell megbüntetni”, kisebb adók, kisebb állami kiadások: a megkérdezetteknek két állítás között kellett egy 7 fokú skálával megadni a saját álláspontjukat – 1 – „Az államnak többet kellene költenie szociális kiadásokra, még akkor is, ha ehhez növelni kell az adókat” (…) 7 – „Csökkenteni kell az adókat, még ha így kevesebb jut szociális kiadásokra”, nacionalizmusellenesség: {A nacionalizmus veszélyezteti az ország fejlõdését} 4 – teljesen egyetért (…) 1 – egyáltalán nem ért egyet, külfölditõkeellenesség: a megkérdezetteknek két állítás között kellett egy 7 fokú skálával megadni a saját álláspontjukat – 1 – „Nem számít, hogy a tõke magyar vagy külföldi, az a lényeg, hogy segíti a termelést és munkahelyeket teremt” (…) 7 – „A külföldi tõke beáramlását korlátozni kell, mivel idegen érdekeknek rendeli alá a magyar gazdaságot”.

Érdemes részletesebben megvizsgálnunk a pártválasztás és a politikai értékek kapcsolatát. Erre különösen alkalmas lehet a diszkriminanciaelemzés, amelynek röviden az a lényege, hogy a számítógép a függõ változó kategóriába sorolja be a mintában szereplõket, a független változók lineáris kombinációiból származó információk alapján. Minél pontosabb ez a becslés, annál jobban magyarázza a függõ változót (esetünkben a pártválasztást) a magyarázó változók együttese (esetünkben a választók ideológiai preferenciái). Az elemzés egyrészt megmutatja azokat a funkciókat, amelyek elválasztják egymástól a különbözõ pártpreferenciájú szavazókat, másrészt a pártválasztás és az ideológiai preferenciák összefüggései, valamint a válaszadó ideológiai preferenciái alapján megbecsüli azt is, hogy a megkérdezettnek melyik pártra „kellene” szavaznia, ha kizárólag a modellben szereplõ ideológiai kérdések alapján választana pártot.


12/1/2008

6:33 AM

Page 187


187

Az elemzésben a két nagy párt szavazói mellett az SZDSZ és a MIÉP támogatói is szerepelnek. Nemcsak egyszerûen azért, mert az adatfelvétel során a Fidesz és az MSZP után ennek a két pártnak volt még kimutatható támogatói köre, hanem elsõsorban azért, mert az SZDSZ és a MIÉP szavazótáboráról feltételezhetõ, hogy a két nagy párténál határozottabb ideológia profillal rendelkeznek. Bár a pártpolitikai térképen – ha különbözõ mértékben is – kis pontnak számítanak, ideológiai határozottságuk azonban felértékeli õket az ideológiai tér megformálásában. Márpedig most éppen arra törekszünk, hogy az ideológiai térképet vetítsük rá a pártpolitikaira. Az elemzés két szignifikáns funkciót hozott létre, amelyen belül az elsõ a teljes magyarázó erõ 75 százalékát adja (függelék, 2. táblázat). Ezt az ideológia dimenziót minden más változónál jóval erõteljesen határozza meg az antikommunista attitûd elfogadása vagy elutasítása. Emellett az EU-tagság megítélése, továbbá ennél is kisebb mértékben a nacionalizmushoz és a határontúli magyarokhoz való viszony jut szerephez ennek az ideológiai dimenziónak a meghatározásában. Az antikommunizmus elsõdleges szerepe és a nemzetközpontú gondolkodással való összekapcsolódása nem új jelenség; a 2002-es választás idején ez már kimutatható volt (Karácsony 2003). Az EU-tagság azonban korábban nem szerepelt a megosztó ideológiai kérdések között. Korábban a belépés támogatottsága a politikai preferenciák közül egyedül az aktuális kormány megítélésével függött össze, így mindig az aktuális kormánypártok szavazói voltak a leginkább EU-pártiak. Orbán Viktor miniszterelnökként is tett a csatlakozás értelmét megkérdõjelezõ kijelentéseket, majd a 2002-es választási vereség után a Fidesz egyértelmûen szembehelyezkedett az EU-tagság megkérdõjelezhetetlenségérõl alkozott konszenzussal. A párt vezetõi szervilizmussal vádolták a szocialista vezetést, amely „moszkovitából lett brüsszelitaként” nem lép fel elég határozottan a nemzeti érdekekért. Az euroszkeptikus érvelés így beépült a jobboldali retorikába, és 2003-a népszavazás idején már igen jelentõs volt a különbség a bal- és jobboldali identitású szavazók között az EU-csatlakozás megítélésében (Karácsony 2004). Talán nem tûnik erõltetettnek, ha ezt a dimenziót establishment-ideológiának nevezzük, hiszen az ezzel szembehelyezkedõk a múlttal való szakítást és a nemzeti szuverenitás visszaállítását szorgalmazzák. Ez a dimenzió élesen megosztja a két nagy párt szavazótáborát is, a két végsõ pontján azonban a MIÉP és az SZDSZ híveit találjuk. A második dimenzió viszont elsõsorban az immár második koalícióban együtt kormányzó két párt, az MSZP és az SZDSZ szavazóit választja el egymástól: ez tulajdon-


188

12/1/2008

6:33 AM

Page 188

KARÁCSONY GERGELY

képpen egy libertarius-paternalista dimenzió, amelynek egyaránt van gazdasági és emberi jogi tartalma. Külön figyelmet érdemel, hogy az ideológiai preferenciák alapján a modell hogyan becsüli meg a válaszadók pártpreferenciáit, magyarán: hogyan voksolnának a szavazók, ha csak politikai értékeik alapján választanának pártot. Ebben a valószínûtlen esetben a két kisebb párt támogatottsága lényegesen nagyobb lenne, fõleg a legfiatalabb korosztályban. A legtöbben pedig az MSZP-re szavaznának – az átlagos magyar választópolgár, a mediánszavazó ideológiai profiljához tehát, úgy tûnik, a szocialisták állnak a legközelebb. Ami pedig az egyes korosztályokat illeti, szembetûnõ, hogy míg a tényleges pártpreferenciák szerint a Fidesz támogatottsága a legfiatalabb korosztályban a legnagyobb, addig az értékválasztások alapján becsült pártpreferenciák szerint a legkisebb (9. táblázat). A balliberális és a jobboldali becsült preferenciák arányát figyelembe véve látható, hogy jelentõs a különbség az 1975 elõtt és az azután születettek között: az elõbbiben a legkisebb, a másodikban a legnagyobb a jobboldali preferenciájú szavazók aránya. Két korosztállyal „feljebb” aztán ismét a baloldali ideológiai preferenciákkal jellemzett szavazók vannak többségben. Fiatalabbaktól az idõsebbek felé haladva egy dolog változik folyamatosan: csökken a radikálisnak tekinthetõ becsült preferenciák aránya. A legfiatalabb korosztályban 42 százalék azoknak a szavazóknak az aránya, akiket SZDSZ-es vagy MIÉP-es ideológiai profillal jellemzett a modell, míg az 1960 után születetteknél ez az arány csak 29 százalék. A párpreferenciák tekintetében meglehetõsen homogén 1960 után született választói kör tehát az ideológia preferenciáit tekintve jóval heterogénebbnek tûnik. A rendszerváltás elõtti múlthoz való viszony és az életkor között kimutatható ugyan egy szerény mértékû lineáris kapcsolat, a pártok szavazótáborát ténylegesen elválasztó legfontosabb ideológiai törésvonal azonban nem függ össze az életkorral. Ez nemcsak a becsült pártpreferenciák alapján látható, hanem az ideológiai preferenciákat magyarázó regressziós modellbõl is: eszerint az elsõ dimenzión való elhelyezkedés a vallásossággal, az 1989 elõtti MSZMP-tagsággal és a lakóhellyel függ össze (függelék, 4. táblázat). A második, jóval kisebb jelentõségû ideológiai dimenziót szignifikáns mértékben magyarázza az életkor (a fiatalabbak kevésbé paternalisták), igaz, az iskolai végzettség hatása lényegesen nagyobb. A rejtély tehát továbbra is rejtély maradt. Miért szavaznak túlnyomó többségben a Fideszre a fiatalok, amikor ezt a többségük esetében sem az


12/1/2008

6:33 AM

Page 189


189

életút, sem az ideológiai preferenciák nem magyarázzák? Fõleg az 1975 után születettek pártválasztása és politikai értékrendje közötti diszkrepancia tûnik zavarba ejtõnek. A magyarázatot keresve érdemes újra visszakanyarodnunk a társadalomtörténeti elõzményekhez. A Kádár-korszak fõ politikai szocializációs folyamatának a konfliktuskerülõ politikai szocializációt tekintettük. A hatvanas évektõl „a családok szocializációs stratégiájának alapvetõen két jellegzetessége volt: a politikától való távolságtartás és a politikai konfliktusok elkerülésének a szándéka” (Szabó I. 1988: 49). A konfliktuskerülés egyfelõl azt jelentette, hogy az emberek többsége – legalábbis az 1980-as évek végéig – elfogadta a rendszer által nyújtott szabadság kereteit, másfelõl pedig meghatározta a helyes politikáról kialakult képet is. Az a politikai beállítottság vált általánossá, hogy a közügyek intézését meg kell szabadítani az ideológiailag terhelt konfliktusoktól, mert ezek gátolják a szakszerû és a gazdasági jólétet biztosító döntések meghozatalát. 9a táblázat Tényleges és az értékválasztások alapján becsült* pártpreferenciák születési év szerint (A négy pártot választók százalékában, N = 927)

Tényleges pártpreferencia

MSZP

Fidesz

SZDSZ

1975 után

30

64

4

2

100

1961–1975

29

64

6

1

100

1946–1960

47

47

4

2

100

1931–1945

58

37

4

1

100

1930 elõtt

64

33

2

1

100

együtt

43

51

4

2

100

1975 után

39

20

23

18

100

34

34

14

18

100

36

35

14

15

100

45

26

15

14

100

44

27

15

14

100

38

30

16

16

100

1961–1975 Érték1946–1960 választások alapján „besorolt” 1931–1945 pártpreferencia 1930 elõtt együtt * Diszkriminanciaanalízis eredménye alapján.

MIÉP Összesen


190

12/1/2008

6:33 AM

Page 190

KARÁCSONY GERGELY

Ez a politikai alapattitûd a rendszerváltás után is a lakosság többségének alapvetõ politikai beállítottsága maradt. Többek között ezzel magyarázható az elsõ szabad választás révén hatalomra kerülõ Antall-kormány gyors népszerûségvesztése. „A választók évtizedeken át hozzászoktak, hogy a gazdasági eredményesség mindenekelõtt azon múlik, hogy szakértõk – és ne politikai ejtõernyõsök – kerüljenek vezetõ pozícióba.”8 Egy rendszerváltás során talán nem lehet meglepõ, hogy az új elit igyekszik lecserélni az elõzõ rezsimbõl örökölt államigazgatási vezetõket. A politikai alapú „õrségváltás” a kilencvenes évek gazdasági recessziója közepette azonban nagyon nagy ellenérzéseket váltott ki; mind a szélesebb közvéleményben, mind a véleményformáló elitben egyre inkább a „szakértelem” vált a politikusokkal szembeni legfontosabb elvárássá. Ez a meggyõzõdés alapozta meg az MSZP földcsuszamlásszerû választási gyõzelmét az 1994es választáson: a szocialisták mindenekelõtt szakértõ kormányzást ígértek.9 Az MSZP 1994 és 1998 között ideológiai értelemben konfliktuskerülõ kormányzást folytatott; parlamenti többsége ellenére is koalícióban kormányzott, igyekezett konszenzust keresni a környezõ országokkal, gesztusokat tett a jobboldali pártokat támogató történelmi egyházak felé. Ugyanakkor nem alakított ki sajátos politikai ideológiát, annak szerepét a „modernizáció” közelebbrõl nem definiált ideológiapótléka helyettesítette (Bozóki 1996). Mindez azzal járt, hogy az értékválasztások helyett a politikai kompetencia vált a pártok közötti verseny legfontosabb dimenziójává (Karácsony 2001). A nagy fordulat 1998 után következett be: a hatalomra kerülõ Fidesz vezette koalíció még az elsõ jobboldali kormánynál is határozottabban lépett fel saját ideológiai preferenciái érvényesítése érdekében, tovább élezte a szavazói tömböket elválasztó törésvonalak erejét. Ez a politikai stratégia többek között azért nem okozott újabb radikális népszerûségvesztést a jobboldal számára, mert az Orbán-kormány sokkal több népszerû intézkedést tett, mint bármelyik elõdje. „A Fidesz meggyõzte a szavazókat a pártok közötti konfliktusok személyes relevanciájáról. Más szóval megtanította a polgárokat arra, hogy a politikát egymást kizáró táborok küzdelmeként éljék meg” (Enyedi 2004: 23). Ezzel sokak számára igazolta, sokak számára azonban még inkább elviselhetetlenné tette a konfliktusokra épülõ politizálást. Az MSZP 2002-es újabb választási gyõzelmét leginkább azzal ma8 9

Lásd Tóka 2005/b. Nem véletlenül mondta Csurka István annak idején, hogy a „szakértelem bolsevik trükk”.


12/1/2008

6:33 AM

Page 191


191

gyarázhatjuk, hogy a közvéleményben inkább az utóbbiak lehettek többségben. A párt árokbetemetõs, a „két Magyarország” gondolatát élesen elutasító retorikája egy megosztottságoktól mentes ország képét rajzolta fel, választási gyõzelméhez leginkább az járulhatott hozzá, hogy a „béke” képviselõjévé válthatott a „háborús helyzetben” (Bruck 2003). A megosztottság, a pártok közötti viszályok érzetét nem csupán a politikai szereplõk viselkedése termeli újra a szavazók jelentõs részében, de a politikai nyilvánosság szerkezete is. A kereskedelmi televíziózás megjelenésével, a napilapok térvesztésével nálunk is egyre kevesebb szó esik a politika tartalmi kérdéseirõl, a közvélemény által érzékelt politika egyre inkább egyszerû „lóversennyé” vált. Mindent egybevetve úgy tûnik, hogy a magyar politika alapvetõ választóvonala nem elsõsorban a politika tartalmi kérdésiben ragadható meg, hanem a helyes politika természetének alapvetõ megítélésében. A Kádárrendszerben szocializálódott választók politikaképében feltehetõen a demokratikus viszonyok között is tovább él a konfliktusok és a megosztottság elutasítása,10 a késõbb szocializálódott szavazókra azonban ez nem feltétlenül kell hogy igaz legyen. A pártok ideológiai képlékenysége a legtöbb kérdésben nem húzott nagyon éles ideológiai törésvonalakat a szavazótáborok közé. A két nagy párt, és fõleg a Fidesz politikai profilja sokkal világosabbnak tûnik a politikához való hozzáállásában, mint a tartalmi kérdésekben. A Fidesz ideológiai arculata sokat változott az elmúlt másfél évtizedben, ám mindvégig a többséginél jóval radikálisabb, ha úgy tetszik, bátrabb, ha úgy tetszik, megosztóbb politikai habitust képviselt. Jogosnak tûnik a feltételezés, hogy a fiatalabb korosztályok erõteljes vonzódása a párt felé elsõsorban azzal magyarázható, hogy politikai beállítottságuk kevésbé konfliktuskerülõ, mint az idõsebbeké, ezért nyitottabbak a radikálisabb politikai stílusra. Ha ez a feltételezés igaz, akkor azt kell tapasztalnunk, hogy a szavazótáborok között jelentõs különbségek vannak az alapvetõ politikai beállítottságokban, és a Fidesz híveire jellemzõ attitûdök elsõsorban a fiatalok körében elfogadottak. A feltételezések empirikus ellenõrzésére ugyanazt a módszert alkalmaztuk, mint az ideológiai preferenciák és a pártválasztás közötti kapcsolat vizsgálata során, de itt a pártválasztás magyarázó változói a megkérdezettek politikai beállítódását kifejezõ attitûdkérdések voltak. Elöljáróban talán annyit, 10

A Klubrádió Megbeszéljük címû mûsorába betelefonálók többségének megnyilatkozásai szemléletes példái ennek a politikai alapattitûdnek.


192

12/1/2008

6:33 AM

Page 192

KARÁCSONY GERGELY

hogy a 2003-as „politikai tagoltság” vizsgálat kérdõívének összeállításakor a politikai kultúra vizsgálata nem kapott igazán nagy hangsúlyt, így az elemzésbe bevont attitûdkérdések talán egy kicsit esetlegesnek tûnnek. A pártválasztás és a politikai attitûdök közötti kapcsolat intenzitásának értékelésekor ugyanakkor azt is figyelembe kell vennünk, hogy az ideológiai preferenciákkal szemben a politikai beállítódások kialakításában a pártok csak nagyon közvetve befolyásolhatják a választókat. Az ideológiai attitûdök és a pártpreferenciák közötti kétirányú oksági kapcsolat tételezhetõ fel: a szavazók nem feltétlenül az értékválasztásaikhoz keresnek pártot, de számos kérdésben át is vehetik pártjuk álláspontját. A politikai beállítottságok esetében az ez utóbbi jelenség kevésbé lehet általános, hiszen ezek túl általánosak ahhoz, hogy a pártok véleményformáló hatást gyakorolhassanak. Ezeket a technikai és a tartalmi szempontokat figyelembe véve azt mondhatjuk, hogy a politikai beállítottságok és a pártválasztás között viszonylag szoros a kapcsolat – ha nem is annyira mint az ideológiai preferenciák esetében (függelék, 3. táblázat). Az elemzés az értékválasztásokhoz hasonlóan itt is két, a pártok szavazóit elválasztó funkciót hozott létre. Az elsõ funkció a teljes magyarázó erõ 64 százalékát adja, és az MSZP szavazóit választja el a két jobboldali párt híveitõl. A politikai beállítottságokat tekintve tehát világosabban mûködik megosztottság a magukat baloldalinak és a magukat jobboldalinak tartó pártok között, a MIÉP és a Fidesz szavazói pedig kevésbé különböznek, mint ideológiai álláspontjuk szerint. Ez az elválasztó dimenzió meglehetõsen jól adja vissza azokat a feltételezett különbségeket, amelyeket a politikai szocializációs folyamatok alapján feltételeztünk. Leginkább a politikai konfliktusok elfogadását fejezi ki: a különbözõ politikai tiltakozásokban való potenciális aktivitás,11 a politikai szélsõségek visszaszorítása által motivált választási részvétel határozza meg a választók helyét ezen a dimenzión, továbbá az, hogy a politikai napirend észlelésében milyen jelentõséget adnak a „pártok közötti viszályoknak”. A második, kisebb magyarázó erõvel bíró funkció leginkább az autoriter politikai beállítottságot méri, és az azt leginkább elutasító SZDSZ híveit választja el a többi pártot támogatóitól, fõleg az MSZP-sektõl. Ugyancsak igazolja a várakozásokat az, hogy a vizsgált társa11

Bár a kérdés megfogalmazása arra utal, hogy a megkérdezett általában véve mennyire venne részt különbözõ tiltakozási formákban, jogos a kétely, hogy a tiltakozási hajlandóság és a pártszimpátiák közötti kapcsolat egyszerûen csak abból adódik, hogy a Fidesz szavazói elégedetlenebbek a kormánnyal, ezért hajlamosabbak a tiltakozásokban való részvételre. Ezt azonban cáfolja az, hogy pártszimpátiákat magyarázó regressziós modellben a protest-potenciál változó magyarázó ereje a kormánnyal való elégedettség bevonása után is szignifikáns marad, és csak keveset veszít a magyarázó erejébõl.


12/1/2008

6:33 AM

Page 193


193

dalmi-demográfiai jellemzõk közül a konfliktuskerülõ politikai beállítottságot szinte kizárólag az életkor befolyásolja, méghozzá elég erõteljesen (függelék, 4. táblázat). A politikai beállítottságokban megmutatkozó életkori különbségeket jól mutatja az, hogy az ezek alapján becsült pártpreferenciákban épp a legfiatalabb korosztályban a legmagasabb a jobboldali szavazók aránya (9. táblázat) – pedig korábban láttuk, hogy az értékválasztások alapján ennek épp az ellenkezõje volt a helyzet. Továbbá azt is érdemes figyelembe vennünk, hogy ez a modell is az MSZP-szavazók közzé sorolta be a legtöbb megkérdezett: az átlag magyar szavazóhoz tehát nemcsak ideológiájában, hanem politikai kultúrájában is az MSZP áll a legközelebb. 9b táblázat Tényleges és a politikai beállítódások alapján becsült* pártpreferenciák születési év szerint (A négy pártot választók százalékában, N = 927)

Tényleges pártpreferencia

Politikai kultúra alapján „besorolt” pártpreferencia

MSZP

Fidesz

SZDSZ

1975 után

30

64

4

2

100

1961–1975

29

64

6

1

100

1946–1960

47

47

4

2

100

1931–1945

58

37

4

1

100

1930 elõtt

64

33

2

1

100

együtt

43

51

4

2

100

1975 után

30

37

19

14

100

1961–1975

37

27

17

19

100

1946–1960

39

28

19

14

100

1931–1945

46

27

18

9

100

1930 elõtt

51

31

14

4

100

együtt

39

30

18

13

100

* Diszkriminanciaanalízis eredménye alapján.

MIÉP Összesen


194

12/1/2008

6:33 AM

Page 194

KARÁCSONY GERGELY

A konfliktuskerülõ politikai beállítottság elutasítása fõleg az 1975 után születettekre jellemzõ, akiknek a politikai szocializációja már jelentõs részben a rendszerváltás utánra esett. Ebben az idõszakban politikai intézmények, mindenekelõtt a pártok újra részt vehettek a választók szocializálásában – minél fiatalabb volt valaki, annál inkább. Ez abból is látszik, hogy a konfliktuskerülõ alapattitûd elfogadása a legfiatalabb korosztályban pozitív összefüggést mutat a családi politikai szocializáció intenzitásával. A rendszerváltás után felnõtté váló szavazók többségének azonban a korábbi generációkhoz hasonlóan nem volt otthonról hozott politikai kultúrája, így az õ szocializációjukra nagy hatással lehettek a politikai pártok és a nyílt politikai viták. A pártok szocializációs szerepe szempontjából fontos látnunk, hogy az MSZP a Kádár-rendszer domináns politikai alapattitûdjét vitte tovább, míg a Fideszben a posztkommunista generáció „reprezentatív kisebbsége” szervezõdött meg – amire egyébként másutt nem volt példa a kelet-közép-európai új demokráciában. „A reprezentatív kisebbség a generációvá formálódás rendkívül fontos eleme, hiszen az ide tartozók »hordják ki« és jelentik meg a generációs másságot (…) Õk a generációs tudat, a nemzedéki mitológia megfogalmazói, megteremtõi és terjesztõi” (Stumpf 1996: 115). A Fidesz elõbb vált a Kádár-rendszer végnapjaiban vagy azután szocializálódott korosztályt reprezentánsává, minthogy megkezdte volna hosszú menetelését a jobboldal felé. Bár vannak arra utaló jelek, hogy a Fidesz képes volt arra, hogy ideológiai váltásának megfelelõen átnevelje szavazói egy részét – erre utal az, hogy a „tekintélyelvûség és a kor közötti korreláció erõssége jelentõsen meggyengült azzal párhuzamosan, hogy a Fidesz egyre tekintélyelvûbb üzenetet kommunikált meglehetõsen fiatal választói felé” (Enyedi 2004: 20). A tipikus azonban valószínûleg nem ez volt, hanem az, hogy a Fidesz által képviselt és a fiatal szavazók által vallott értékek közötti növekvõ feszültség kisebb volt annál az azonosságnál, ami a Fidesz által megtestesített és a fiatalok által preferált politikai stílus és beállítottság között az ideológia fordulat után is megmaradt. A választók szociokulturális jellemzõi, politikai beállítottságai és ideológiai preferenciái alapján felvázolható egy olyan modell, amely képes a szokásosnál talán árnyaltabban megragadni választói döntések motivációit. Sajnos az elemzésnek ebben a fázisában az egyéni életút és a családi kontextus változóit nem tudjuk figyelembe venni, mert az erre vonatkozó adatokat nem vették fel azoktól a megkérdezettektõl, akiknek a politikai attitûdjeit részletesebben ismerhetjük. Mint korábban láttuk, a pártválasztás erõsebb társadalmi indikátorai közül az egykori MSZMP-tagság és a vallá-


12/1/2008

6:33 AM

Page 195

195


sosság viszonylag erõs, és természetesen ellentétes irányú összefüggést mutat az ideológiai preferenciákkal, az életkor pedig ennél is erõsebben függ össze a politikai alapattitûdökkel (függelék, 4. táblázat). A pártszimpátiákat csak a választók társadalmi-demográfiai jellemzõivel magyarázó modellben szintén az életkor hatása a legerõsebb. 10. táblázat Pártszimpátiák magyarázó tényezõi (MSZP +, Fidesz –) (Lineáris regresszióelemzés; béta-együtthatók, N = 1500)

1. modell

2. modell

3. modell

Nem (férfi+)

,02

,02

,01

Életkor

,21***

,21***

,14***

Vagyoni helyzet

,00

–,01

–,01


–,02

–,02

–,04

Lakóhely (város+)

–,08***

–,05**

–,09***

Vallásosság

–,18***

–,14***

–,17***

,18***

,15***

,18***

MSZMP-tagság „establishment” ideológia

,38***

Konfliktuskerülõ beállítottság Korrigált R²

,20*** ,12

,28

,16

szignifikancia: ***p < 0,01, **p < 0,05, *< 0,10.

Az elsõdleges ideológiai dimenzió bevonásával a modell magyarázó ereje jelentõsen nõ – bár ezen nincs mit csodálkozni, hiszen ez a változó eleve azért lett kialakítva, hogy a pártpreferenciákat a lehetõ legjobban magyarázó ideológiai véleményegyüttest fejezze ki. Számunkra most az a fontosabb, hogy az ideológiai attitûdök bevonása egyáltalán nem befolyásolja az életkor magyarázó erejét, és a vallásosság, valamint az egykori MSZMP-tagság hatása is csak kismértékben csökken. Bizonyos típusú ideológiai preferenciák, mindenekelõtt az antikommunista beállítottság nagyon erõsen összefüggnek a pártszimpátiákkal, ám egyes csoporttagságoknak a pártpreferenciákra gyakorolt közvetlen hatását nem vonják kétségbe. A helyzetben az a paradox, hogy ez elsõsorban a vallásosság és az


12/1/2008

196

6:33 AM

Page 196

KARÁCSONY GERGELY

MSZMP-tagság esetében tûnik természetesnek, és mégis inkább az életkorra igaz. A vallásosak és az egykori MSZMP-tagok ugyanis a teljes választóközönség viszonylag szûk szegmenseit jelentik,12 amelyekben a személyes hálózatok és az intézmények – mindenekelõtt az egyházak – mobilizáló ereje elég lehet ahhoz, hogy a szavazóknak az ideológiai azonosulás nélkül is erõteljes pártkötõdéseik legyenek. Az életkori különbségek viszont az egész választói közönségre érvényesek és nagyon heterogén választói tömegeket takarnak, így a szervezeti behálózottság hatása fel sem merülhet. Jogosnak tûnne a feltételezés, hogy az életkori különbségeket az ideológiai preferenciák különbözõsége magyarázza, ám mint láttuk, errõl nincs szó. A politikai alapattitûdök hatása azonban jól kimutatható. Mint láttuk, ezek a társadalmi-demográfiai jellemzõk közül elsõsorban az életkorral függnek össze. A pártszimpátiákat ugyan kevésbé magyarázzák, mint az ideológiai preferenciákat, ám az elemzésben való szerepeltetésük után az életkor hatása jelentõsen visszaesik. A politikai beállítottságok tehát nem adnak teljes magyarázatot a pártszimpátiák és az életkor közötti kapcsolatra, mégis sokkal inkább, mint amennyire az ideológiai preferenciák magyarázzák a vallásosság és az egykori MSZMP-tagság hatását. Ez pedig már csak azért sem elhanyagolható eredmény, mert míg az ideológiai preferenciák vizsgálata nem ütközött módszertani akadályokba, a politikai beállítottságok megragadására kevesebb lehetõséget nyújtottak a rendelkezésre álló adatok.13

KONKLÚZIÓ HELYETT Azzal kezdtük az elején, hogy elmúlt másfél évtizedben a magyar politikai tagoltságot egyszerre jellemezte a képlékenység és a makacs következetesség. Ez a tanulmány végsõ soron amellett igyekezett adatokat és érveket felhozni, hogy ez az ellentmondás csak látszólagos. Ha a politikai tagoltság meghatározóit a társadalom jelenlegi struktúrájában keressük, akkor valóban kevés mindent találunk. A társadalmi státus egyáltalán nem, a lakóhely és a vallásosság pedig viszonylag szerény mértékben függ össze a pártpreferenciákkal. Aszavazók „múltja”, a pártállami idõszakban való politika integ12

13

Természetesen különbözõ határok húzhatók: ha csak az egykori MSZMP-tagokat és a rendszeres templomba járókat vesszük figyelembe, akkor ez az arány összesen kb. 23 százalék. Nemcsak azért, mert kevés erre vonatkozó kérdés volt a kérdõívben, hanem azért is, mert ezeknek a vizsgálatára nincsenek jól bevált attitûdkérdéseink.


12/1/2008

6:33 AM

Page 197


197

rálódás vagy kitaszítottság, a történelmi korszakok szocializációs hatása azonban annál inkább. Hasonló a helyzet a politikai attitûdök dimenziójában is. Miközben a választók többsége elsõsorban gazdasági jólétet vár el a politikusoktól, a gazdaságpolitikai preferenciák alig mutatnak összefüggést a pártpreferenciákkal. A kulturális kérdések már inkább, ám ennél fontosabb, igazi különbség, ami kádári konszolidáció politikai kultúrájának és magának a rendszerváltás elõtti idõszaknak az elfogadásában vagy elutasításában van a bal- és a jobboldali szavazók között. Mindez azonban kétségtelenül azt is jelenti, hogy a magyar pártrendszert „fogva tartja” a múltja. A pártok, mindenekelõtt a Fidesz törésvonal-formáló stratégiája a választók történelmi tapasztalatait tette a pártpreferenciák elsõdleges meghatározóivá. Ez pedig egyszerre keltheti a pártrendszer mély beágyazottságának és „szabadon lebegésének” az érzetét. Egyfelõl nem lehet meglepõ, hogy egy posztkommunista országban a kommunista múlt eltérõ feldolgozása jelenti a legfontosabb törésvonalat a választók között. Másfelõl viszont Magyarországon ez azt vonta maga után, hogy a szavazók jó része a politikai értékválasztásaitól függetlenül, nemegyszer azok ellenére választ pártot. Érték alapú szavazáshoz értékek alapján politizáló pártok is kellenének. Magyarországon azonban a bal- és a jobboldal elsõsorban nem a politika tartalmi kérdéseiben, hanem a politikához való hozzáállásában, politikaképében, politikai kultúrájában különbözik. A magyar baloldal politikai kultúrája a Kádár-rendszer félhivatalos politikai kultúrája, amelynek az ideológiaellenesség és a konfliktuskerülés a lényege. A nyugat-európai baloldal mai prominensei közül sokan az 1968-as diáklázadások idején a barikádokon tettek hitet az újbaloldali eszmék mellett. Magyar kollégáik viszont ekkor kezdték meg minisztériumi és pártbizottsági szobákban vívott kamarillaküzdelmüket, hogy az ország sorsát ne az agyonideologizált politika, hanem lehetõleg a józan ész szabályai szerint igazgassák. Ez a magyarázata annak, miért van ilyen mítosza a „szakértelemnek” a baloldalon, miért az „árokbetemetés”, a konfliktusok csökkentése a fõ üzenet – és miért kezeli ilyen defenzíven az MSZP a szimbolikus politikai témákat. A Fidesz az ezzel a politikai beállítottsággal való szakítás jegyében született, és csak a pártok közötti erõviszonyok letisztulása után vált világossá, hogy ez milyen ideológia tartalmat is jelent. „A Fidesz vezetõi számára a dolgokhoz való hozzáállás, az attitûd és a habitus kontinuitása fontosabb volt az eszmei kontinuitásnál. S mivel az elõbbiben – antikommunista attitûdjükben – megõrizték radikalizmusukat, nem értették, hogy miért vádolják õket azzal, hogy nem voltak hûek önmagukhoz olyasmiben, ami nem is képezte identitásuk szerves részét”


198

12/1/2008

6:33 AM

Page 198

KARÁCSONY GERGELY

(Bozóki és Karácsony, 2001: 373 – kiemelés az eredetiben). Nem lehet meglepõ, hogy a választók is elsõsorban azokban az attitûdökben állnak közel pártjaikhoz, amelyekben azok mindvégig következetesek voltak. Az elitek szintjén azonban a közelmúltban komoly változások történtek. Medgyessy Péter miniszterelnök bukásával tulajdonképpen egy egész politikusi generáció bukott meg a baloldalon. A jóval fiatalabb új baloldali elit, mindenekelõtt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök legfontosabb üzenete a defenzív és ideológiaellenes politikával, tulajdonképpen a Kádár-rendszer politikai kultúrájával való szakítás volt.13 Közben azonban a jobboldal is igyekszik közelebb kerülni a rendszerváltás elõtti idõszak biztonságát hiányoló szavazókhoz – egyensúlyozva az antikommunista alapállás és a Kádár-rendszer nyújtotta hétköznapi életfeltételek felemlegetése között.14 Nehezen kiszámítható, hogy ezek a változások hogyan szüremlenek le a választók preferenciájába. Meglehet, hogy a múltban gyökerezõ politikai tagoltság maga is a múlt részévé válik?

14

Ez derül ki az egyházak politikai szerepvállalását kritizáló kijelentésekbõl, az ügynöklisták nyilvánosságra hozatalának kezdeményezésébõl, de ezt a szakítási igényt fogalmazta meg Gyurcsány 2005. februári évértékelõ beszédében is. 15 Orbán Viktor elõször 2003-as országértékelésében tett gesztusokat a Kádár-rendszerhez kötõdõ választók felé. Azóta ezt több alkalommal is megismételte.


12/1/2008

6:33 AM

Page 199


199

Függelék 1. táblázat Az 1945 és 1990 között személyesen átélt és a családban megtörtént üldöztetés magyarázó tényezõi (Lineáris regresszióelemzés; béta-együtthatók, N = 1500)

Üldöztetés a családban Személyes üldöztetettség (1945–1990) (1945–1990) Nem (férfi+)

–,03

,02

Életkor

–,01

,19***

Vagyoni helyzet

,03

,01

Gyermekkori lakóhely(város+)

,02

,03

Lakóhely (város+)

,04

,05


,12***

,10***


,12***

,00


–,05*

–,02

MSZMP-tagság

,01

,01


,07**

,08***

Vallásosság

,06**

,06***

Szülõk földtulajdona

,16***

,20***

Korrigált R²

,07

,12

szignifikancia: ***p < 0,01, **p < 0,05, *< 0,10 A változók leírása: vagyoni helyzet:10 tartós fogyasztási cikk birtoklását kifejezõ index; a változók zscore-jainak az összege, szülõk MSZMP-tagsága: 2 – mindkét szülõ párttag volt, 1 – az egyik szülõ, 0 – egyik sem, vallásosság: vallási önbesorolás és felekezethez tartozás alapján képzett változó; 2 – „vallásos vagyok, az egyház tanítását követem”, 0 – nem volt megkeresztelve, 1 – egyéb válasz, szülõk vallásossága: 2 – mindkét szülõ rendszeresen járt templomba, 1 – az egyik szülõ, 0 – egyik sem, üldöztetés a családban: 2 – valamelyik családtagot, felmenõt érte üldöztetés 1945 és 1960 között, és a Kádár-rendszerben is, 1 – csak az egyik idõpontban, 0 – nem volt üldöztetés, személyes üldöztetettség: 2 – a kérdezettet érte üldöztetés 1945 és 1960 között, és a Kádár-rendszerben is, 1 – csak az egyik idõpontban, 0 – nem volt üldöztetés, szülõk földtulajdona: {Volt-e földjük a szüleinek?} 2 –5 holdnál több, 1 – 5 holdnál kevesebb, 0 – nem volt.


12/1/2008

6:33 AM

Page 200

200

KARÁCSONY GERGELY

2. táblázat Pártpreferenciák magyarázó tényezõi – politikai értékek (Diszkriminanciaelemzés eredményei, N = 927) Wilks lambda = ,674

Magyarázott variancia

1. funkció „establishment”

2. funkció „paternalizmus”

75%

22%

Struktúramátrix Antikommunizmus

–,87

EU-tagság támogatása

,33

Nacionalizmuselleneség

,20

Határon túli magyarok támogatása

–,12

Gazdasági paternalizmus

,66

Liberális drogpolitika

–,45

Emberi jogok (vs. bûnüldözés)

–,34

Kisebb adók, kisebb állami kiadások

–,31

Pártok átlagértékei MSZP

,59

,15

Fidesz

–,53

,01

SZDSZ

,71

–1,42

–1,01

–,09

MIÉP

A változók leírása: politikai szimpátia: az MSZP és a Fidesz 7 fokú rokonszenvindexének a különbsége, emberi jogok (vs. bûnüldözés): a megkérdezetteknek két állítás között kellett egy 7 fokú skálával megadni saját álláspontjukat – 1 – „A közbiztonság mindennél elõbbre való – a bûnüldözés hatékonysága fontosabb, mint az emberi jogok” (…) 7 – „A bûnelkövetõknek is vannak jogaik, a rendõrségnek minden körülmények között tiszteletben kell tartani az õrizetbe vett személyek jogait és emberi méltóságát”, privatizációpártiság: a megkérdezetteknek két állítás között kellett egy 7 fokú skálával megadni a saját álláspontjukat – 1 – „Az államnak tulajdonosként kellene felügyelnie a legfontosabb vállalatokat” (…) 7 – „Az állam a legrosszabb gazda, ezért a még állami tulajdonban lévõ vállalatokat is magánkézbe kell adni”, abortusztilalom: {A nõknek, ha úgy döntenek, meg kell engedni, hogy terhességük elsõ néhány hetében elvetessék a gyereküket} 1 – teljesen egyetért (…) 4 – egyáltalán nem ért egyet, gazdasági paternalizmus: {A kormány kötelessége kellene legyen, hogy mindenkinek munkát biztosítson, aki dolgozni akar} 4 – teljesen egyetért (…) 1 – egyáltalán nem ért egyet, antikommunizmus: a megkérdezetteknek két állítás között kellett egy 7 fokú skálával megadni a saját álláspontjukat – 1 – „Jobban értenek a kormányzáshoz azok, akik már a rendszerváltás elõtt is politikusok voltak” (…) 7 – „El kell távolítani a hatalomból azokat, akik már a rendszerváltás elõtt is vezetõ beosztásban voltak”, EU-tagság támogatása: 1 – „az Európai Unióhoz való csatlakozás Magyarország számára inkább elõnyökkel járhat”, –1 – „az Európai Unióhoz való csatlakozás Magyarország számára inkább hátrá-


12/1/2008

6:33 AM

Page 201

201


nyokkal járhat”, 0 – nem tudja, egyházi befolyás támogatása: a megkérdezetteknek két állítás között kellett egy 7 fokú skálával megadni a saját álláspontjukat – 1 – „A vallás magánügy, ezért az államnak minél távolabb kell tartania magát az egyházak ügyeitõl” (…) 7 – „A társadalom erkölcsi megújulásához szükség van arra, hogy az állam támogassa az egyházakat”, határon túliak támogatása: a megkérdezetteknek két állítás között kellett egy 7 fokú skálával megadni a saját álláspontjukat – 1 – „Már eddig is túl sokat támogattuk a határon túl élõ magyarokat” (…) 7 – „Jobban kellene támogatni a határon túl élõ magyarokat”, liberális drogpolitika: a megkérdezetteknek két állítás között kellett egy 7 fokú skálával megadni a saját álláspontjukat – 1 – „A törvényeknek a kábítószer kereskedõket és a -fogyasztókat is büntetniük kell” (…) 7 – „A kábítószer-fogyasztók csak áldozatok, ezért csak a kábítószerkereskedõket kell megbüntetni”, kisebb adók, kisebb állami kiadások: a megkérdezetteknek két állítás között kellett egy 7 fokú skálával megadni a saját álláspontjukat – 1 – „Az államnak többet kellene költenie szociális kiadásokra, még akkor is, ha ehhez növelni kell az adókat” (…) 7 – „Csökkenteni kell az adókat, még ha így kevesebb jut szociális kiadásokra”, nacionalizmusellenesség: {A nacionalizmus veszélyezteti az ország fejlõdését} 4 – teljesen egyetért (…) 1 – egyáltalán nem ért egyet, külföldi tõkeellenesség: : a megkérdezetteknek két állítás között kellett egy 7 fokú skálával megadni a saját álláspontjukat – 1 – „Nem számít, hogy a tõke magyar vagy külföldi, az a lényeg, hogy segíti a termelést és munkahelyeket teremt” (…) 7 – „A külföldi tõke beáramlását korlátozni kell, mivel idegen érdekeknek rendeli alá a magyar gazdaságot”.

3. táblázat Pártpreferenciák magyarázó tényezõi – politikai beállítottságok (Diszkriminanciaelemzés eredményei, N = 927) Wilks lambda = ,805

Magyarázott variancia

1. funkció „konfliktuskerülõ beállítottság”

2. funkció „autoriter beállítottság”

64%

34%

Struktúramátrix Politikai tiltakozás: potenciális részvétel

–,56

Egyetért: „szélsõségeknek kedvez, ha sokan nem mennek szavazni”

,52

Fontos téma: „pártok közötti viszályok”

,33

„Erõs kéz” politikája

,81

Egyetért: „mindegy, melyik párt gyõz”

,48

Pártok átlagértékei MSZP

,28

,06

Fidesz

–,25

,02

SZDSZ

,15

–,88

–,20

–,25

MIÉP

A változók leírása: politikai tiltakozás: potenciális részvétel: 4 tiltakozási forma elfogadását kifejezõ index; a változók z-score-jainak az összege {ha nagyon ellenezné a kormány valamely intézkedését, részt venne-e ... aláírások gyûjtésében, sztrájkban, tüntetésen, közlekedési blokádban} 4 – biztosan részt venne (…) 1 – biztosan nem venne részt. egyetért: „szélsõségeknek kedvez, ha sokan nem men-


12/1/2008

6:33 AM

Page 202

202

KARÁCSONY GERGELY

nek szavazni” {Valójában a szélsõségeknek kedvez, ha sokan maradnak távol a választásoktól} 5 – teljesen egyetért (…) 1– egyáltalán nem ért egyet. fontos téma: „pártok közötti viszályok”: a kérdezetteknek 15 közéleti téma közül kellett kiválasztaniuk a számukra fontosakat. 3 – leginkább érdekli, 2 – érdekli, 1 – nem választotta, „erõs kéz” politikája: {Ennek az országnak nem annyira törvényekre és politikai programokra van szüksége, mint inkább néhány bátor, fáradhatatlan és odaadó vezetõre, akikben a nép megbízik} 5 – teljesen egyetért (…) 1– egyáltalán nem ért egyet, egyetért: „mindegy, melyik párt gyõz: {Szinte mindegy, melyik párt gyõz, annyira kevés köztük a különbség} 5 – teljesen egyetért (…) 1– egyáltalán nem ért egyet.

4. táblázat Az ideológiai preferenciákat és a politikai beállítottságokat kifejezõ dimenziókon való elhelyezkedés magyarázó tényezõi (Lineáris regresszióelemzés; béta-együtthatók, N = 927)

Ideológia establishment

Politikai beállítottság

paternalizmus

konfliktuskerülõ

autoriter

Nem (férfi+)

,03

,06**

,01

,02

Életkor

,03

,07**

,19***

,01

Vagyoni helyzet

–,02

–,06

–,02


,00

–,14***

,09*

Lakóhely (város+)

,09***

–,09***

,06**

Vallásosság

–,16***

,04

–,05 –,19*** ,01

–,04

,00

MSZMP-tagság

,13***

,02***

,03

–,01

Korrigált R²

,05

,07

,04

,04


12/1/2008

6:33 AM

Page 203


203

Irodalom Abramson, P. R–Inlgehart, R.: Generational Replacement and Value Change in Eight West European Societies. British Journal of Political Science, 1992. (22) 2. Ágh A.: The „Comparative Revolution” and the Transition in Central and Eastern Europe. Journal of Theoretical Politics, 1993. 5. Andorka R.: A társadalmi integráció gyenge kötései – rendszerátalakulás Magyarországon. Századvég, 1996. Nyár. Angelusz R.–Tardos R.: A választói magatartás mögöttes pillére. Az egykori MSZMP-tagság szerepe. Politikatudományi Szemle, 1995. 3. Bartolini, S.–Mair, P.: Indentity, Competition, and Electoral Availability: The Stabilisation of the European Electorates 1885–1985. Cambrige, 1990, Cambrige University Press. Bozóki A.: Modernizációs ideológia és materiális politika: szocialisták a szocializmus után. Századvég, 1996. Tél. Bozóki A.–Karácsony G.: Életút és politika – a kerekasztal-tárgyalások résztvevõi. In: Bozóki A. (szerk.): Alkotmányos forradalom. Budapest, 2000. Új Mandátum. Bruck G.: Az MSZP kampánya a kommunikációs szakember szemével. In: Sükösd M.–Vásárhelyi M.: Hol a határ? Kampánystratégiai és kampányetika, 2002. Budapest, 2003, Élet és Irodalom. Csizér K.: A rendszerváltás megítélése három visegrádi országban. In: Kolosi T.–Tóth I. Gy.–Vukovich Gy. (szerk.): Társadalmi Riport 2000. Budapest, 2000, Tárki. Enyedi Zs.: Politika a kereszt jegyében. Egy politikai szubkultúra természetrajza. Budapest. 1998, Osiris. Enyedi Zs.: A voluntarizmus tere. A pártok szerepe a törésvonalak kialakulásában. Századvég. 2004. 3. Inglehardt, R.: Culture Shift in Advenced Industrial Society. Princeton, 1990, Princeton University Press. Ferge Zs.: Szabadság vagy biztonság? Esély, 1994. 5. Ferge Zs.: A rendszerváltás megítélése. Szociológiai Szemle, 1996. 1. Fuchs, D.–Kligemann H-D.: The Left-Right Schema. In: Jennings, M. K.–Deth, J. W. (szerk.): Continuties in Political Action. Berlin, 1989, Walter de Gruyter. G. Márkus Gy.: A törésvonalak három családja a kelet-közép-európai pártrendszerekben – Magyarország példája. Politikatudományi Szemle. 1997. 1. Gazsó F.–Stumpf I.: Pártok és szavazóbázisok két választás után. Társadalmi Szemle, 1995, 6. Gazsó F.: Nómenklatúra és törésvonal. In: Stumpf I. (szerk.): Két választás között. Budapest, 1997, Századvég. Graaf, N. D.–Evan, G.: Why Are The Young More Postmaterialist? A CrossNational Analysis of Individual and Contextual Influence on Postmaterial Values. Comparative Political Studies, 1996. 4.


204

12/1/2008

6:33 AM

Page 204

KARÁCSONY GERGELY

Gradvohl, P.–Marián B.–Szabó I.: A folytonosság forradalma avagy a Kádár-korszakhoz való viszony szerepe a magyar politikai közgondolkodásban. Politikatudományi Szemle, 1998. 2. Hankiss E.: Kelet-európai alternatívák. Budapest, 1989, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. Hellevik, O.: Age Differences in Value Orientation – Life Cycle or Cohort Effect? International Journal of Opinion Research, 2002. 3. Harrop, M.–Miller, W. L.: Elections and Voters. A Comparative introduction. London, 1987, MacMillan. Kopátsy, S.: Kádár és kora. Budapest, 2002, C.E.T. Belvárosi Kvk. Karácsony G.: Értékek és választások. Értékalapú választói magatartás Magyarországon. Educatio, 2001. 3. Karácsony G.: A választói magatartás trendjei. In: Kurtán S.–Sándor P.–Vass L. (szerk.): Magyarország politikai évkönyve 2002. Budapest, 2003, DKMKA. Karácsony G.: Az EU-csatlakozás támogatottságának meghatározói Magyarországon. In: Kolosi T.–Tóth I. Gy.–Vukovich Gy. (szerk.): Társadalmi Riport 2004. Budapest, 2004, Tárki. Kiss J.: A pártok szimbolikus arculata és érvelési sajátossága a parlamenti vitákban. Politikatudományi Szemle, 1998. 2. Knutsen, O.–Scarbrough E.: Cleavage Politics. In: Deth J. W.–Scarbrough E. (szerk.): The Impact of Values. Oxford, 1995. Oxford University Press. Körösényi A.: Nómenklatúra és vallás – törésvonalak és pártrendszer Magyarországon. Századvég, 1996. Nyár. Lipset, S. M.–Rokkan, S.: Cleavage Structures, Party System and Voter Alignments. In: Lipset, S. M.–Rokkan, S.(eds.): Party System and Voter Alignments. Cross National Perspectives. New York, 1967. The Free Press. Mannheim K.: A nemzedékek problémája. In: uõ: Tudásszociológiai tanulmányok. Budapest, 2000, Osiris. Nagy L. G.: A kettészakadt társadalom. A lakosság, az értelmiség és saját tagságának képe az MSZMP-rõl. Jel-Kép, 1989. 4. Örkény A.: A társadalmi mobilitás történeti perspektívái. Valóság, 1989. 4. Róbert P.: Fogcsikorgatva: a megkeseredett rendszerváltás. Századvég, 1996. Õsz. Stumpf I.: Elhalasztott vagy elszalasztott politikai generációváltás? Századvég, 1996. Nyár. Szabó I.: Az ember államosítása. Politikai szocializáció Magyarországon. Budapest, 1991, Tekintet. Szabó M.: A legitimáció történeti alakváltozásai. Medvetánc, 1988. 1. Tomka M.: Vallás és vallásosság. In: Andorka R.–Kolosi T.–Vukovich Gy. (szerk.): Társadalmi Riport, Budapest, 1996. Tárki. Tóka G.: Who is Satisfied with Democracy? In: Bozóki A. (szerk): Democratic Legitimacy in Post-Communist Societies. Budapest–Tübingen, 1994, T-Twins. Tóka G.: A pártpreferenciák stabilitásának meghatározói. Századvég, 1998. Nyár.


12/1/2008

6:33 AM

Page 205


205

Tóka G.: A magyarországi politikai tagoltság nemzetközi összehasonlításban (in: Angelus R.–Tardos R. szerk.: Törések, hálók, hidak. Választási magatartás és politikai tagolódás Magyarországon). Budapest, 2005/a, DKMKA (jelen kötet). Tóka G.: A törésvonalak, a pártok és az intézményrendszer – történeti metszetben (mint fent), Budapest, 2005/b, DKMKA (jelen kötet). Tóth Cs.: A magyar pártrendszer fejlõdésének fõ iránya. Politikatudományi Szemle, 2001. 3. Vásárhelyi M.: Rendszerváltás alulnézetben. Budapest, 1995, Pesti Szalon. Valuch T.: Magyarország társadalomtörténete a XX. század második felében. Budapest, 2001, Osiris. Valuch T.: A „gulyáskommunizmus”. In: Romsics I. (szerk.): Mítoszok, legendák, tévhitek a 20. századi magyar történelemrõl. Budapest, 2002, Osiris. Vecernik J.: Gazdasági nehézségek és a politikai attitûdök. Századvég, 1996. Tél.

Karácsony Gergely: A történelem fogságában. Generációk, életutak és politikai preferenciák Magyarországon

Recommend Documents