A Kaposvár és a Zselic vidéke TDM Egyesület Tourinform-Kaposvár
www.tourinformkaposvar.hu 7400 Kaposvár, Fő u. 8., Tel.: 82/512-921 Fax: 82/320-404,
[email protected]
KAPOSVÁR ÉS A ZSELIC VIDÉKE TURISZTIKAI HÍRLEVÉL X. évf. 4. szám, 2014. április A Szennai Skanzen Kaposvár belvárosában időzik! 2014. március 14-től 4 héten át a Tourinform kaposvári irodájának galériájában várják a Szennai Skanzen munkatársai az érdeklődőket, ahol lehetőségük nyílik arra, hogy közelebbről megismerjék a múzeum mindennapjait, a skanzenológia módszereit, a permakultúrás gazdálkodási és gondolkodási rendszerre alapozott ökomúzeumi szemléletet valamint a Belső-Somogy és Zselic sokszínű kultúráját, őrzött hagyományait. A kaposvári Tourinform iroda galériáján megrendezésre kerülő tárlat keretében az ismeretátadó szakmai programok mellett különböző előadások, kerekasztal beszélgetések és work shopok számárai is lehetőség nyílik. A két részből álló galéria szint belső részén egy mikro kiállítás keretében oktató film segítségével kerül bemutatásra a skanzenológia módszere, melyet öt, a Szennai Skanzenből kiemelt emblematikus tárgy és a múzeum történetét megelevenítő információs felületekkel egészül ki. A külső részen pedig egy igazi Skanzen enteriőrbe csöppen a látogató, ami múzeumpedagógiai oktatótérként és információs pontként szolgál a tárlat ideje alatt. Áprilisban két szakmai programra kerül sor a Tourinformban: 2014. április 2., szerda 15:00-17:00h Téma: Múlt-jelen-jövő! A Szennai Skanzen a változó világban. Az érdeklődőkkel Aranyos Sándor tagintézmény-vezető beszélget. 2014. április 11., péntek 15:00-17:00h Téma: Mire jó a Szennai Skanzen? Céges rendezvény és csapatépítő tréning Szennán Információ: Stepán Kata múzeumpedagógus, 82/584-013, 30/894-72-69 Helyszín: Tourinform-Kaposvár, Fő u. 8., 82/512-921,
[email protected] Kaposvárra gördül az Opera A Magyar Állami Operaház célul tűzte ki, hogy az operajátszással nem rendelkező vidéki városokba is elvigyék az opera műfajt. Április 28-án Kaposvárra, a Csiky Gergely színházba érkezik a gördülő társulat. Az opera a XVIII. századi Rómában játszódik. Don Pasquale, a jó egészségnek örvendő öregúr unokaöccse, Ernesto nősülési szándékát szeretné megakadályozni. A fiatalember Norinát, a csinos özvegyasszonyt kívánja nőül venni. Don Pasquale úgy véli, ha ő nősül meg, és azzal egyidejűleg Ernestót kizárja az örökségből, akkor a vagyontalanul maradó unokaöcs lemond a frigyről. Igen ám, de a házassághoz egy asszonyra is szükség van. Az ara "beszerzését" Malatesta doktorra bízza. Az orvos jön is a jó hírrel: megtalálta a megfelelő feleségjelöltet saját húga személyében. Ám ez már nem Don Pasquale cselvetése, hanem az orvosé, aki az öregurat nem tudta lebeszélni a házasságról, ezért inkább segítséget színlelve "segíti". Testvérhúgaként Norinát mutatja be. A fiatal özvegy feladata, hogy először elcsavarja Don Pasquale fejét, majd teljesen kiábrándítsa. A terv első része sikerül. Don Pasquale mihamarabb esküvőt akar. Amint elkészül a házassági papír, az addig szerény, csendes Norina házsártos, zsörtölődő asszonnyá válik. Don Pasquale teljesen kétségbeesik… és a történetnek még koránt sincs vége… Információ: Jegyiroda: Fő utca 7. hétfő-péntek: 9.00-17.00, szombat: 9.00-12.00, Tel: 82/511-207, 511-208, 511-209, mail:
[email protected], web: www.csiky.hu
1
A Kaposvár és a Zselic vidéke TDM Egyesület Tourinform-Kaposvár
www.tourinformkaposvar.hu 7400 Kaposvár, Fő u. 8., Tel.: 82/512-921 Fax: 82/320-404,
[email protected]
A Hotel Kardosfa ajánlatai Ébredjünk fel a téli álomból, és töltsünk minél több időt a szabadban a tavasz közeledtével. Sétáljunk, túrázzunk, kerékpározzunk, vagy csak élvezzük a napsütést. Akik az erdő közepén található Kardosfa Hotelbe látogatnak, közelről gyönyörködhetnek az ébredő természetben. 1 napos kirándulási tippek a Zselicben A természet szerelmesei egész-és félnapos gyalogosés kerékpártúrákon, csillagtúrán, lovas túrákon vehetnek részt, de lovas fogattal is bejárhatják az erdőt. A túrákhoz térképet és kerékpárt is tudunk biztosítani. A parkban található bográcshelynél, finomabbnál-finomabb ételeket készíthetnek, szalonnát süthetnek vagy eltölthetnek egy kellemes nyári estét a csillagos égbolt alatt. Wellness részlegünk nem csak a szállóvendégek részére nyújt felüdülést, családok, baráti társaságok részére is nyitva áll. Úszómedence, jacuzzi, finn- és infraszauna, teniszpálya várja a látogatókat. Részletekről érdeklődjenek elérhetőségeinken. A Hotel Kardosfa Húsvéti ajánlata Húsvét az erdőben (2014. április 18-21.-ig) 43.900.-Ft/fő A csomag tartalma: -4nap/3éjszaka szállás, bőséges reggeli -Félpanziós vacsora (3 fogás) -Hagyományos húsvéti reggeli vasárnap és hétfőn, valamint húsvéti vacsora vasárnap este -Belépő a Szennai Skanzenbe, majd egy igazi falusi, kemencében készített langallós ebéd az Ágnes vendégházban -Úszómedence, jakuzzi, finn- és infraszauna, teniszpálya használat -Térítésmentes parkoló használat Információ: 7477 Zselickisfalud-Kardosfa, Tel.: 82/712-016, Mobil: 30/2047-278, E-mail:
[email protected], Web: www.kardosfa.hu.
Juttasd a sulidat a Múzeumba! A Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum versenyfelhívása Somogy megye általános iskolái számára, melynek értelmében 2014. január 1 – 2014. augusztus 31 között minden múzeumlátogató jegyével, mint sorsjeggyel támogathat, nyerési lehetőséghez juttathat egy – egy, a versenyben hivatalosan is részt vevő általános iskolát. A 2014. szeptember elején megtartott sorshúzás három helyezett iskolája ingyenesen látogathatja a múzeumot a következő tanévben. Fontos: a versenyben nem csak az iskolák tanulóinak sorsjegyei, hanem a versenyidőszakban bármikor megvalósuló, szülők, nagyszülők, rokonok, utcabeliek, falubeliek múzeumlátogatása során megvásárolt belépőjegyek is részt vesznek, amennyiben azt a megvásárlója az iskola megjelölésével urnába helyezi. Részletek és pontos versenykiírás a múzeum www.smmi.hu honlapján.
2
A Kaposvár és a Zselic vidéke TDM Egyesület Tourinform-Kaposvár
www.tourinformkaposvar.hu 7400 Kaposvár, Fő u. 8., Tel.: 82/512-921 Fax: 82/320-404,
[email protected]
Vukov Péter emléktúra A Meteor Természetbarát Turista Egyesület ebben az évben is emléktúrával adózik Vukov Péter (1947—2011) emléke előtt, aki a szépet, a maradandó élményt, kalandozást keresve lett barlangász, és vált a hazai és a környező országok barlangjainak ismerőjévé és szakavatott bemutatójává. Szakmája — földmérő mérnök — is szorosan a természethez kötötte. Szervezett természetjáróként több mint 40 évet tudhatott magáénak. Családalapítása, munkája Somogy megyéhez, Kaposvárhoz kötötte. Aktívan részt vállalt a város és a megye természetjárásának szervezésében, irányításában több egyesületben tevékenykedett eredményesen. Vezette a Somogy Megyei Természetbarát Szövetséget, vezetőségi tagja volt a Magyar Természetbarát Szövetségnek. Aranyjelvényes túravezetőként nagyon sok túrát vezetett hazai tájakon és külhonban Is. Német, szláv és francia nyelvtudása mindig nagy segítsége volt a túrák lebonyolításának. Több mint 10 éven át volt a Meteor Természetbarát Turista Egyesületek kaposvári egyesületének vezetőségi tagja, titkára, valamint a Meteor Természetbarát Szervezetek Országos Szövetségének alelnöke. Túrái élményszámba mentek, vidám kedve, anekdotázó hajlama és óriási lexikális tudása mindazok számára, akik vele járhatták a turisták útjait, maradandó emlék marad. Töretlen kedve, tervei és élni akarása az utolsó pillanatig közöttünk tartotta, még akkor is, amikor az egészsége a gyógyíthatatlan kór miatt megingott. Személyében a magyar természetjáró társadalomnak egy emblematikus egyéniségétől kellett korai És szomorú búcsút venni. /Sármezei Ferenc, a Meteor TTE elnöke/ Az emléktúrára április 12-én kerül sor, melyről bővebben tájékozódhatnak a programsorolóban. 3. és 4. Gyapjú, és fonótábor Zselicszéplakon: 2014. ápr. 29. – máj. 4. és júli. 1-6. Ebben az évben, a tavalyihoz hasonlóan, ismét két gyapjú tábor lesz Zselicszéplakon (Visnyeszéplak egyik tanyáján). Mivel május 1. csütörtökre esik, ezért ez hosszú hétvégének számít, érdemes aktív pihenéssel tölteni. Az Édenkert Egyesület gyapjú programját, és a táborokat, a Norvég Civil Támogatási Alap, az Ökotárs Alapítvány, és a Visnyei Önkormányzat támogatja, ezért az egy hetes tábor részvételi díja: 1.500 Ft. Szállást, és étkezést előzetes egyeztetés alapján tudunk biztosítani. Várjuk azokat, akik szívesen betekintenének a gyapjú kézi feldolgozásának fortélyaiba. Senki ne gondolja, hogy ez valami ördöngös dolog, hisz nagyanyáink idejében még mindenki maga készítette a stafírungját. Magyarországon a gyapjú könnyen, és olcsón elérhető megújuló nyersanyag, abból számtalan ruha, lakástextil, játék, használati tárgy készíthető. A tábor ideje alatt az előadások, beszélgetések, szabadidős programok (komolyzenei házi koncert, táncház, kirándulás, kenyér, és kürtöskalácssütés) mellett a gyapjúfeldolgozás minden részletét el lehet sajátítani. A Zselicszéplakon működő Fonóház teljesen felszerelt, az ott felállított eszközöket bárki egész évben használhatja (rokka, kézi orsók, kártoló, szövőszék, kötélverő). A tábor területén egy kisebb juhnyáj fog legelészni, május elsején birkanyírás. (kipróbálható, megtanulható). Ezen kívül lehetőség nyílik a gyapjú kézi feldolgozásainak lépéseit megismerni, elsajátítani, gyakorolni: gyapjú mosás-szárítás, gyapjú festés (növényi is), kártolás, fonás (rokkán, és kézi orsón), nemezelés, szövés, kötés, kötélverés. Jelentkezni személyesen, email-ben, vagy telefonon lehet. Részletek a weblapunkon: www.oko-falu.hu, vagy facebook-on: Édenkert Egyesület. Emberhez méltó élet, csak embernek teremtett világban lehetséges. Információ: Bariska Gábor Tel. 30 421 55 95, Édenkert (közhasznú) Egyesület, Zselicszéplak
3
A Kaposvár és a Zselic vidéke TDM Egyesület Tourinform-Kaposvár
www.tourinformkaposvar.hu 7400 Kaposvár, Fő u. 8., Tel.: 82/512-921 Fax: 82/320-404,
[email protected]
Legelső Legelés – Tehénkihajtó Ünnep A tavasz beköszöntével a tehenek első kihajtásának ünnepe Magyarországon évszázados hagyomány. Ez a nap Krisna-völgyben is nagy esemény, délelőtt összegyűlik a falu apraja nagyja a Tehénvédelmi Központ épületénél, hogy hangos zeneszóval és tapssal kísérhessék a vidám jelenetet. Krisna-völgy szarvasmarha állománya igen sokszínű: Magyar tarka és szürke, tiroli borzderes, valamint indiai zebu is megtalálható a Tehénvédelmi Központunkban! Az első tavaszi kihajtásra a tehenészek tradicionális indiai népi viseletbe öltöznek, kifestik a jószágokat és a hosszú tél után először futtatják meg őket a frissen zöldellő tavaszi mezőn. Ekkor beszerezhetőek lesznek a Krisnavölgyi kézműves termékek, illetve megtekinthető az állati erővel működtetett mezőgazdasági gépkiállítás. E fesztiválnap, április 13-án, az egész családnak kellemes kikapcsolódást nyújt!
Kedves Múzeumbarátok, Természetjárók! A Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum természettudományos foglalkozásaihoz bagolyköpeteket gyűjt. Kérik, hogy aki tud, segítse őket. Minden mennyiségben szívesen fogadnak köpeteket, de örülnek fellelhetőségi helyszín információnak is! Infóvonal:
[email protected]. Segítsünk a Szennai Skanzennek! A húsvéti időszakban több alkalommal is szükségünk lesz nagyobb mennyiségű hagymahéjra, a tojások megfestéséhez. Ezért hagymahéj gyűjtésbe fogtunk! Bármekkora mennyiségű "adománynak" nagyon örülnénk! Aki tud, kérjük, segítsen! Előre is köszönjük!
Mentse a fájlokat és az erdőket! Csak akkor nyomtasson, ha tényleg szükséges! Látogasson el Kaposvárra és környékére, a Zselic vidékére családjával, barátaival és vegyen részt a színes programokon, melyekről az alábbi ajánlóban olvashat bővebben. A szervezők a program- és az időpont változtatás jogát fenntartják! A programokon való részvétel előtt javasolt érdeklődni a megadott elérhetőségeken. Kérjük, figyelje weboldalunkat (www.tourinformkaposvar.hu), mert a tudomásunkra jutó programváltozásokat, valamint a szerkesztés lezárása után, a szervezőktől utólag beérkező programokat, itt rendszeresen közzétesszük. Szerkesztés lezárva: 2014. márc. 31.
4
A Kaposvár és a Zselic vidéke TDM Egyesület Tourinform-Kaposvár
www.tourinformkaposvar.hu 7400 Kaposvár, Fő u. 8., Tel.: 82/512-921 Fax: 82/320-404,
[email protected]
Programsoroló 2014. márc. 31.-ápr. 2. 19:00h Szivárványos Kaposvári Tavasz 2014 Szivárvány Filmklub Redemption Street (Ustanicka ulica) (16) színes, feliratos, olasz-francia játékfilm, 141 perc, 2013 Rendező: Miroslav Terzić. Szereplő(k): Gordan Kičić (Dusan), Uliks Fehmiu (Micun), Rade Šerbedžija (Glavni tuzilac), Marko Baćović (Ratkovic), Petar Božović (Grbavi), Milica Mihajlović (Jadranka), Predrag Ejdus (Otac). Évekkel a balkáni háború vége után még mindig folyik a bűnösök felkutatása, elítélése. Egy fiatal helyettes államügyész háborús ügyekkel foglalkozik, amikor megbízzák egy militáns csoport működésének kinyomozásával. (Forrás: www.port.hu). További információ: Szivárvány Kultúrpalota, 82/510-892 (munkanapokon 12-17 óráig), 70/932-24-30, www.szivarvanykulturpalota.hu. Jegyár: 950 Ft, diákok és nyugdíjasok részére 850 Ft.
2014. ápr. 1. Hétköznapi pszichológia Helyszín: Petőfi Sándor Emlékkönyvtár, Információ: Cim: 7400, Kaposvár, Honvéd u. 1., Tel.: 82/320-232, Fax : 82/320-232, E-mail cím:
[email protected]. 2014. ápr. 1-30. A Csiky Gergely Színház áprilisi előadásai 1. kedd 19:00 Reginald Rose: Tizenkét dühös ember (bérletszünet) 19:30 Székely Csaba: Bányavakság (stúdió előadás) 2. szer. 19:00 Molnár Ferenc: Egy, kettő, három/Az Ibolya (Táncsics bérlet) 15:30 Váradi R. Szabolcs: Továbbisvan (stúdió előadás) 3. csüt. 19:00 Molnár Ferenc: Egy, kettő, három/Az Ibolya (Petőfi bérlet) 15:30 Váradi R. Szabolcs: Továbbisvan (stúdió előadás) 4. pén. 19:00 Molnár Ferenc: Egy, kettő, három/Az Ibolya (Kiss Manyi bérlet) 10. csüt. 19:00 Osztrovszkij: Jövedelmező állás (Főpróba bérlet) 11. pén. Versnap – költészet napi program a Kossuth téren 19:00 Osztrovszkij: Jövedelmező állás (Csiky bérlet, bemutató) 12. szom. 19:00 Osztrovszkij: Jövedelmező állás (Somlay bérlet) 14. hét. 19:00 Pintér Béla és Társulata bemutatja: A 42. hét (bérletszünet) 15. kedd 19:00 Reginald Rose: Tizenkét dühös ember (bérletszünet) 15:30 Váradi R. Szabolcs: Továbbisvan (stúdió előadás) 16. szer. 19:00 Reginald Rose: Tizenkét dühös ember (bérletszünet) 15:30 Váradi R. Szabolcs: Továbbisvan (stúdió előadás) 17. csüt. 19:00 Reginald Rose: Tizenkét dühös ember (bérletszünet) 23. szer. 19:00 Osztrovszkij: Jövedelmező állás (Komor István bérlet) 19:30 Jon fosse: Tél (Kiss István stúdióbérlet, bemutató) 24. csüt. 19:00 Osztrovszkij: Jövedelmező állás (Munkácsy bérlet) 19:30 Jon fosse: Tél (Pálfy Alice Stúdióbérlet) 25. pén. 19:00 Eisemann-Zágon-Vajda-Vajda: Hippolyt, a lakáj (bérletszünet) 19:30 Jon fosse: Tél (Vajda László stúdióbérlet) 26. szom. 19:00 David Seidler: A király beszéde (bérletszünet) 19:30 Marius von Mayenburg: A csúnya (stúdió előadás) 28. hét. 19:00 A Magyar Állami Operaház előadása: Don Pasquale (bérletszünet) 29. kedd 19:00 Reginald Rose: Tizenkét dühös ember (bérletszünet) 13:30 Váradi R. Szabolcs: Továbbisvan (stúdió előadás) 30. szer. 19:00 Reginald Rose: Tizenkét dühös ember (bérletszünet) 13:30 Váradi R. Szabolcs: Továbbisvan (stúdió előadás) Információ: Jegyiroda: Fő utca 7. hétfő-péntek: 9.00-17.00, szombat: 9.00-12.00, Tel: 82/511207, 511-208, 511-209, mail:
[email protected], web: www.csiky.hu
5
A Kaposvár és a Zselic vidéke TDM Egyesület Tourinform-Kaposvár
www.tourinformkaposvar.hu 7400 Kaposvár, Fő u. 8., Tel.: 82/512-921 Fax: 82/320-404,
[email protected]
2014. ápr. 2.
15-17:00h A Szennai Skanzen a Tourinformban Múlt-jelen-jövő! A Szennai Skanzen a változó világban. Az érdeklődőkkel Aranyos Sándor tagintézmény-vezető beszélget. Információ: 7477 Szenna Rákóczi utca 2. (82) 584-013, (20)597-48-10, www.skanzen.hu Helyszín: Tourinform-Kaposvár, Fő u. 8, 82/512-921 www.tourinformkaposvar.hu, www.visitzselic.hu .
2014. ápr. 3.
14:00h Irodalmi teadélután Takáts Gyula dolgozószobájában Téma: „Jut-e még eszedbe?” Kisfaludy Atala és Szalay Fruzina élete és költészete Vendég: Nagy Zoltán helytörténet-kutató Információ: Berzsenyi Társaság, 7400 Kaposvár, Csokonai u. 1. E-mail:
[email protected] Tel.:20/35-30-400 és a 70/31-67419.
2014. ápr. 3.
17:00h A titkos kert Dr. Sümegi András fotókiállítása - megnyitó A kiállítást megnyitja dr. Brigovácz Éva főorvos. Köszöntőt mond: Horváth Katalin könyv tárigazgató. Közreműködők: Kókány Bettina, Kodály Zoltán Központi Általános Iskola 2/a osztály tanulója, a Kodály Zoltán Központi Általános Iskola 3/b osztályának tanulói és a Tilian Trió. Helyszín és információ: Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár 7400, Kaposvár, Csokonai u. 4., Tel.: 82/527-350, Fax:82/527-358,
[email protected], http://www.mvkkvar.hu. 2014. ápr. 4. és 7.
17:00h Szivárvány Mozi Nyomtalanul (Kvinden i buret) színes, magyarul beszélő, dán thriller, 97 perc, 2013 Rendező: Mikkel Norgaard. Szereplő(k): Nikolaj Lie Kaas (Carl Morck), Fares Fares (Assad), Claus Maack Bahnsen (Meretes far), Marie Hammer Boda (Jespers kaereste), Rasmus Botoft (Tage Baggesen), Michael Brostrup (Borge Bak), Nynne Bojsen (Socialradgiver). Egy szolgálatteljesítés közben vétett hiba miatt a tehetséges, de öntörvényű nyomozót, Carl Morc-ot parkolópályára állítják, és megbízzák, hogy egy alagsori irodában irányítsa a Q-ügyosztály munkáját. Társa, Assad segítségével megoldatlanul lezárt ügyeket vesznek újra elő, hogy szelektálják és átolvassák a régi aktákat. Egy nap kezükbe kerül egy eltűnéses-öngyilkossági ügy, és a páros váratlanul olyan részletre bukkan, amely új megvilágításba helyezi az esetet. Minél tovább nyomoznak, annál nyilvánvalóbbá válik, hogy az öngyilkosságként lezárt ügy valójában bűncselekmény volt. Az egyetlen szemtanú azonban az eltűnt beszédképtelen öccse, aki csak korlátozottan képes kommunikálni, és nem akárkinek nyílik meg. Ráadásul a nyomozók főnöke is mind gyanakvóbban tekint a különcnek tekintett párosra. (Forrás: www.port.hu). További információ: Szivárvány Kultúrpalota, 82/510-892 (munkanapokon 12-17 óráig), 70/932-24-30, www.szivarvanykulturpalota.hu. Jegyár: 950 Ft, diákok és nyugdíjasok részére 850 Ft.
6
A Kaposvár és a Zselic vidéke TDM Egyesület Tourinform-Kaposvár
www.tourinformkaposvar.hu 7400 Kaposvár, Fő u. 8., Tel.: 82/512-921 Fax: 82/320-404,
[email protected]
2014. ápr. 4.
19:00h Szivárványos Kaposvári Tavasz 2014 Opera közvetítés a Szivárványban Puccini: Pillangókisasszony Opera, olasz nyelven 3 felvonásban, szünettel a Teatro Regioból, Torinóból. Verdi operája tulajdonképpen ifj. Alexandre Dumas La dame aux camélias (A kaméliás hölgy) című regényének feldolgozása. Dumas kaméliás hölgyét a valóságban Marie Duplessisnek hívták. Még csak 23 éves volt, amikor 1847-ben (egy évvel Dumas regényének megjelenése előtt) a tüdőbaj végzett vele. Duplessis 15 évesen került Párizsba, ahol divatáru-eladóként dolgozott. Szépsége és kalandvágya hamar megnyitotta számára az utat a felső társadalmi réteg felé, és egyike lett a francia főváros legfényűzőbben élő kurtizánjainak. Mindig egy csokor kaméliával a kezében, vagy a keblére tűzött kaméliavirággal jelent meg az úri közönségben. Marie egyidős volt az ifjú Dumas-val, de viszonyuk kevesebb mint egy évig tartott. Dumas róla formázta regényének főhősnőjét, Marguérite Gautiert. A regényben a következő szellemes magyarázatot adja szétválásukra: 'Kedves Marguérite, nem vagyok elég gazdag ahhoz, hogy úgy szeressem önt, ahogy szeretném, de elég szegény sem, hogy hagyjam magam úgy szeretni, ahogy ön elképzeli…. (Forrás: www.wikipedia.hu). További információ: Szivárvány Kultúrpalota, 82/510-892 (munkanapokon 12-17 óráig), 70/932-24-30, www.szivarvanykulturpalota.hu. Jegyár: 1100/1300 Ft. 2014. ápr. 4.
21:00h Kowalsky meg a Vega koncert a Hang-Árban Vendégek: Next Day, Phoenix Rt. Jegyek elővételben kaphatók a Tourinform irodában, Fő u. 8. Jegyár: 2000 Ft. Információ: 7400 Kaposvár, Noszlopy Gáspár utca 3., (20) 421 0663,
[email protected]
2014. ápr. 5.
7:15h Az új Csipány-forrás felfedezése avagy, Turista útvonal kitisztítása a Zselicben Az útvonal kitisztítás időjárástól függetlenül meg lesz tartva! Gyülekezés: 7.15-kor Kaposváron a távolsági autóbusz-állomás 12-es induló helyénél. Túravezető: Szép József +36-30/5816353. Indulás: 7.25-kor busszal Szilvásszentmártonig. Túratáv: 12 kilométer. Munka: Az útvonal több pontján, lehajló fa és bokor ágak, metszőollóval való kitisztítása. Útvonal: Szilvásszentmárton buszmegállóhely – Nozsi-hegy – Patca – Csipányi-erdő – Szenna – Kincses-hegy – Ropolyi-árok-völgye – Töröcske buszmegállóhely. Étkezés: Egyénileg hátizsákból. Felszerelés: Metszőollót, aki tud az legyenszíves és hozzon magával. Vissza érk.: 15.50-kor a 14-es helyjáratú busszal Kaposvárra. Buszjegy: Minden résztvevőnek a helyszínen térítjük. Információ: Kaposvári Természetbarátok Turistaegyesülete 7400. Kaposvár, Csokonai utca 1. http://termeszetbaratok.gportal.hu, Szép József elnök, 30/581-6353,
[email protected]
7
A Kaposvár és a Zselic vidéke TDM Egyesület Tourinform-Kaposvár
www.tourinformkaposvar.hu 7400 Kaposvár, Fő u. 8., Tel.: 82/512-921 Fax: 82/320-404,
[email protected]
2014. ápr. 5.
8:30h Medvehagyma szedő túra Találkozás: helyijáratos buszállomás, 7-es járat. Indulás: 08:30–kor Várhegy feljáróig. Útvonal: Szentjakab – Herceg forrás – Szentjakab. Túratáv: 8 km. Visszaérkezés: Várhegyi feljárótól induló autóbuszok: 13.10 vagy 13.45 vagy 14.30 vagy 15.30. Költség: 2 db buszjegy. Túravezető: Sebestyén Gabriella, 20/410-4102. 9:00h Kerékpártúra Újvárfalvára Találkozás: 9:00 –kor a Nyugati temető előtt. Túraútvonal: Jutai út – Juta – Hetes – Mezőcsokonya – Somogysárd – Újvárfalva – Somogysárd – Hetes – Kaposmérő – Kaposújlak – Kaposvár. Túratáv: 50 km. Program: a Noszlopy kúria megtekintése. Étkezés: egyénileg. Költség: 300,- Ft (150,- Ft). Visszaérkezés: 14:00-kor. Túravezető: Detrich István, 30/471-7800. Információ: Meteor Természetbarát Turista Egyesület, Sármezei Ferenc elnök (70-203-5752), Meteor iroda, Kaposvár Dózsa Gy. u. 16. alatt (II. emelet) szerda délutánonként (15:00 -18:00 között). Cím:
[email protected], honlap: http://meteor-kaposvar.hu. 2014. ápr. 5.
10:00h Kölyök Múzeum: Rendhagyó húsvét Török Máriával Belépőjegy: 500 Ft Helyszín és információ: Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum, 7400 Kaposvár, Fő utca 10. Tel.: 82/314-011 www.smmi.hu
2014. ápr. 5.
11:00h Nyílt nap a Kassai-völgyben (központi vizsgák) A bemutató jellegű edzések 11:00-kor kezdődnek nyitott vagy fedeles lovardában és kb. 13:00 órakor fejeződnek be. Az edzést Kassai Lajos vezeti, majd maga is bemutatót tart. A bemutatók célja, hogy az érdeklődők a lehető legteljesebb keresztmetszetet láthassák a Kassai iskola képzési rendszeréből. Belépődíj a nyílt napra: Gyermekeknek 500 forint, felnőtteknek 1000 forint. A Kassai völgy megközelítése: Kaposmérő fő utcájáról (61-es főút) a Rákóczi útról, a 114 és 116-os számú házak között csatlakozó földúton. 800 méter megtétele után egy tábla jelzi a parkolási lehetőséget a Völgy bejárata előtt. További információ: Kassai Lajos - 7521 Kaposmérő, Rákóczi út 122., Telefon: 82/477-061, www.kassai-lovasijaszat.hu,
[email protected]
2014. ápr. 5.
18:30h FINO – NB. I. férfi röplabda döntő 5. meccs Információ: Kaposvári Sportközpont és Sportiskola, 7400 KAPOSVÁR, Arany János u. 97. 82/527-690,
[email protected], www.kapos-sport.hu.
2014. ápr. 5.
21:00h Rózsaszín Pittbull & Blues Company koncert a Hang-Árban Jegyek elővételben kaphatók a Tourinform irodában, Fő u. 8. Jegyár: 1500 Ft. Információ: 7400 Kaposvár, Noszlopy Gáspár utca 3., (20) 421 0663,
[email protected] https://www.facebook.com/hangarmusicpub
8
A Kaposvár és a Zselic vidéke TDM Egyesület Tourinform-Kaposvár
www.tourinformkaposvar.hu 7400 Kaposvár, Fő u. 8., Tel.: 82/512-921 Fax: 82/320-404,
[email protected]
2014. ápr. 5-6.
10 és 14:00h Túra a Bőszénfai Szarvasfarmon „Túra a farmon” program indul 10 és 14 órakor a Vadgazdálkodási Tájközpontban, mely a szarvas simogató és az agancs gyűjtemény megtekintéséből áll és szakvezető kíséretében zajlik. Ezeken előzetes bejelentkezés nélkül is részt lehet venni. A kb. 1 órás programra a belépőjegyek ára 500 Ft/felnőtt és 400 Ft/14 év alatti gyermek. Információ:
[email protected], 20/9776289
2014. ápr. 5-6.
10:00-tól Mesterségek napja a Katica Tanyán: Tojásfestés Programok: 14:00 és 18:00 között: tojásfestés Noé Kornélia Népi Iparművésszel Pocakba való: gyümölcsleves, sült csirkecomb burgonyarózsával, császármorzsa. Információ: 30/411-6002,
[email protected] Helyszín: Patca, Katica Tanya, www.katicatanya.hu
2014. ápr. 5-6. 10-16:00h Tematikus hétvégék a Szennai Skanzenben: Tavaszi ébredés A tavaszi munkálatok szükségessé váltak a házak körül is. Ezen a hétvégén a lakóházakban és a lakóházak körül sűrűsödnek a teendők. A falak meszelése, a döngölt padló javítása, sikálása, a kemencék újra tapasztása mind a feladatok között szerepel. Az igazán kíváncsi és tettre kész látogatóink mindezt kipróbálhatják és a különböző technikákat megtanulhatják. Információ: 7477 Szenna Rákóczi utca 2. Tel:. (82) 584-013, (20)597-48-10, www.skanzen.hu
2014. ápr. 7. Könyvnyitogató Helyszín: Petőfi Sándor Emlékkönyvtár, Információ: Cim: 7400, Kaposvár, Honvéd u. 1., Tel.: 82/320-232, Fax : 82/320-232, E-mail cím:
[email protected]. 2014. ápr. 7.
17:00h Szivárványos Kaposvári Tavasz 2014 Jézus élete Muzsinszki Nagy Endre festménykiállítás megnyitója A Veszprémi Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjteménye. Megtekinthető április 22-ig, a belépés díjtalan! Helyszín: Együd Árpád Kulturális Központ II-III. emelet. Információ: Együd Árpád Kulturális Központ, Kaposvár, Csokonai u. 1., Tel.: 82/512-228, 512-768, 512-769, Fax: 82/ 512-774, E-mail:
[email protected], www.egyud.kaposvar.hu
9
A Kaposvár és a Zselic vidéke TDM Egyesület Tourinform-Kaposvár
www.tourinformkaposvar.hu 7400 Kaposvár, Fő u. 8., Tel.: 82/512-921 Fax: 82/320-404,
[email protected]
2014. ápr. 7.
19:00h Szivárványos Kaposvári Tavasz 2014 Szivárvány Filmklub ArtOsztály Frances Ha fekete-fehér, feliratos, amerikai vígjáték, 86 perc, 2012 Rendező: Noah Baumbach. Szereplő(k): Greta Gerwig (Frances); Mickey Sumner (Sophie); Michael Esper (Dan); Adam Driver (Lev); Michael Zegen (Benji); Charlotte d'Amboise (Colleen) A 27 éves Frances (Greta Gerwig-Rómának szeretettel, Csak szexre kellesz, Arthur, a legjobb parti) gyakornok egy tánctársulatnál. A New York-i fiatalok problémákkal teli hétköznapjait éli, nap mint nap fontos kérdésekkel szembesülve: az álmait kövesse vagy inkább keményen dolgozzon a jövőjéért? Költözzön albérletbe vagy a barátainál lébecoljon tovább? És mi a helyzet a legjobb barátnőjével, illetve a nagy szerelemmel? Frances mindenekelőtt a boldogságot keresi, amiért képes meglehetősen váratlan és mindenekelőtt felelőtlen döntéseket hozni-például azt, hogy átruccanjon Párizsba. (Forrás: www.port.hu). További információ: Szivárvány Kultúrpalota, 82/510-892 (munkanapokon 12-17 óráig), 70/932-24-30, www.szivarvanykulturpalota.hu. Jegyár: 950 Ft, diákok és nyugdíjasok részére 850 Ft. 2014. ápr. 8.
Tojáskiállítás Tárlat amatőr alkotók és a megyei népművészeti egyesület alkotóinak munkáiból. Megtekinthető április 8.-tól április 22.-ig Helyszín és információ: Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum, 7400 Kaposvár, Fő utca 10. Tel.: 82/314-011 www.smmi.hu
2014. ápr. 8. 14:00h Olvasóklub Helyszín: Petőfi Sándor Emlékkönyvtár, Információ: Cim: 7400, Kaposvár, Honvéd u. 1., Tel.: 82/320-232, Fax : 82/320-232, E-mail cím:
[email protected]. 2014. ápr. 8.
17:00h BITT – Nyíregyháza NB. I. női röpl. 7. helyért Információ: Kaposvári Sportközpont és Sportiskola, 7400 KAPOSVÁR, Arany János u. 97. 82/527-690,
[email protected], www.kapos-sport.hu.
2014. ápr. 8.
18:00h Szivárványos Kaposvári Tavasz 2014 Dr Csernus Imre előadása Jegyár: 2.400Ft. Jegyek a Tourinform irodában is válthatók (kezelési költség, jegyenként 150 Ft.)! Információ: Együd Árpád Kulturális Központ, Kaposvár, Csokonai u. 1., Tel.: 82/512-228, 512768, 512-769, Fax: 82/ 512-774, E-mail:
[email protected], www.egyud.kaposvar.hu
10
A Kaposvár és a Zselic vidéke TDM Egyesület Tourinform-Kaposvár
www.tourinformkaposvar.hu 7400 Kaposvár, Fő u. 8., Tel.: 82/512-921 Fax: 82/320-404,
[email protected]
2014. ápr. 8-9.
17:00h Szivárvány Mozi A hang ereje (One Chance) színes, feliratos, angol-amerikai életrajzi film, 103 perc, 2013 Rendező: David Frankel. Szereplő(k): James Corden (Paul Potts), Jemima Rooper (Hydrangea), Colm Meaney (Roland Potts), Julie Walters (Yvonne), Mackenzie Crook (Braddon), Alexandra Roach (JulieAnn Cooper), Simon Cowell (önmaga), Alex Macqueen (Dr. Thorpe). 2007. június 9-én a brit tehetségkutató, a Britain's Got Talent színpadán egy félénk fiatalember jelent meg, aki visszafogott, nem túl karizmatikus kiállásával nem ébresztett túl sok bizalmat a zsűri tagjaiban. Kétkedésük csak fokozódott, amikor az akkor 37 éves Paul Potts bejelentette, Giacomo Puccini Turandot című operájából a technikás Nessun Dorma című áriát szeretné elénekelni. A következő pár perc azonban nem csak a zsűri tagjainak csalt könnyeket a szemébe, a közönség álló ovációval jutalmazta a félénk fiatalember produkcióját. A felvételt néhány nap leforgása alatt internetezők milliói nézték meg, Potts pedig nem csak a tehetségkutatót nyerte meg, hanem meghódította a világ operarajongóit. Alig több mint fél évvel a feltűnése után Nagy-Britannia akkori miniszterelnöke Gordon Brown személyesen nyújtotta át neki a kétmillió eladott albumért járó platinalemezt. (Forrás: www.port.hu). További információ: Szivárvány Kultúrpalota, 82/510-892 (munkanapokon 12-17 óráig), 70/932-24-30, www.szivarvanykulturpalota.hu. Jegyár: 950 Ft, diákok és nyugdíjasok részére 850 Ft. 2014. ápr. 8-9.
19:00h Szivárvány Mozi Kísértés (Breathe In) színes, feliratos, amerikai filmdráma, 98 perc, 2013 Rendező: Drake Doremus. Szereplő(k): Guy Pearce (Keith), Amy Ryan (Megan Reynolds), Mackenzie Davis (Lauren Reynolds), Felicity Jones (Sophie), Matthew Daddario (Aaron), Ben Shenkman ( Sheldon), Alexandra Wentworth (Wendy Sebeck), Nathaniel Peart (Blake). Ahogy a nyár őszre fordul, Keith Reynolds zenetanár (Guy Pearce) az éhező művészként megélt régi napjain mereng. Miközben felesége, Megan (Amy Ryan) és lánya, Lauren (Mackenzie Davis) a lány középiskolai utolsó évére készül, Keith azokba az estékbe kapaszkodik, amikor egy neves manhattani szimfonikus zenekarnál helyettesíthet csellistaként. Megan úgy dönt, a család befogad egy külföldi cserediákot. Sophie (Felicity Jones), az angol középiskolai végzős könnyen beilleszkedik, de hamarosan nagy kihívás elé állítja a családi kapcsolatrendszert. Felszínre hozza Keith személyiségének impulzivitását, mellyel a látszólag tökéletes családot ismeretlen területekre taszítja. (Forrás: www.port.hu). További információ: Szivárvány Kultúrpalota, 82/510-892 (munkanapokon 12-17 óráig), 70/932-24-30, www.szivarvanykulturpalota.hu. Jegyár: 950 Ft, diákok és nyugdíjasok részére 850 Ft. 2014. ápr. 9.
7:20h Fekete kökörcsin túra Találkozás: 7:20 –kor a vasútállomáson. Indulás: 7:40 –kor Várdára. Túraútvonal: Várda – Csombárd – Bodrog – Mezőcsokonya. Túratáv: 12 km. Étkezés: hátizsákból. Költség: 680,- Ft. Visszaérkezés: Kaposvárra 14:15-kor vagy 16:25-kor. Túravezető: Borsos András, 20/511-1286. Információ: Meteor Természetbarát Turista Egyesület, Sármezei Ferenc elnök (70-203-5752), Meteor iroda, Kaposvár Dózsa Gy. u. 16. alatt (II. emelet) szerda délutánonként (15:00 -18:00 között). Cím:
[email protected], honlap: http://meteor-kaposvar.hu.
11
A Kaposvár és a Zselic vidéke TDM Egyesület Tourinform-Kaposvár
www.tourinformkaposvar.hu 7400 Kaposvár, Fő u. 8., Tel.: 82/512-921 Fax: 82/320-404,
[email protected]
2014. ápr. 9.
8:15h Egészségnap és Véradás a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtárban Programok a könyvtár kamaratermében: 08:15h Varga Péter beszélget a Kaposvári Vízilabda Klub játékosaival 10:00h Egyénre szabott életviteli módszer az egészségért 11:30h Véradás! Egészséges ételekkel várjuk kedves véradóinkat 16:00h „Gerincvédelem”, „Hévízi gyógymódok” könyvbemutatók 17:00h Természetes gyógymódok az ajurvéda szemszögéből 18:00h Megzenésített versek a Stadion utca 5/b együttes előadásában Kísérőprogramok: 08:30-10:00h 3-1-2 meridián torna* 10:00-11:00h Hatha jóga* 11:00-15:00h Gilányi Attila manuálterapeuta, csontkovács* 16:00-17:00h Gungl Mónika hangterapeuta meditációs előadása A *-gal jelölth programokra előregisztráció szükséges. Regisztrálni lehet a (82) 527-359 telefonszámon vagy a
[email protected] e-mail címen A nap folyamán támogatóink masszázzsal, különféle szűrőprogramokkal és egészséges ételekkel várják az érdeklődőket! A programokon való részvétel ingyenes! Helyszín és információ: Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár 7400, Kaposvár, Csokonai u. 4., Tel.: 82/527-350, Fax: 82/527-358,
[email protected], http://www.mvkkvar.hu. 2014. ápr. 9.
9:00h "Mikor az emberiség valóban felnőtté válikGazdaság és fenntarthatóság a XXI. században" konferencia Helyszín: Kaposvári Egyetem (Kaposvár, Guba Sándor u. 40. Rektori Tanácsterem). Program: 9:30 Köszöntőt mond Handó János, a Dél-Dunántúli Ökoturisztikai Klaszter elnöke, és Prof. Dr. Kerekes Sándor, KE, BCE, KÖVET Egyesület elnöke 9:45 Fenntartható turizmus-Handó János, DDÖK elnöke, Katica Tanya Élményközpont tulajdonosa 10:20 Élelmiszergazdálkodás és a tudatos fogyasztás: miért pazarol az ember?-Dr. Borbély Csaba, KE
10:50 Kávészünet 11:10 Fenntartható fejlődés versus nemnövekedés?- Dr. Tóth Gergely, KÖVET Egyesület főtitkára, Pannon Egyetem, Georgikon Kar 11:50 Kérdések, hozzászólások 12:20 Ebéd 13:10 Ökológiai lábnyom közérthetően-Dr. Szigeti Cecília, Széchenyi Egyetem, Győr 13:40 A vidéki ember jövőképe az urbanizálódó társadalomban-Dr. Hetesi Zsolt, PTE 14:30 A boldogság ökonómiája avagy jóllét ökológiai határok között-Dr. Csutora Mária, BCE 15:00 Panelbeszélgetés-Prof. Dr. Kerekes Sándor, KE, BCE 16:00 Konferencia zárás A konferencián való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Jelentkezés, regisztráció:
[email protected]. Jelentkezési határidő: 2014. április 7. A konferenica a "Léptékváltás zöld ritmusban – A Dél-Dunántúli Ökoturisztikai Klaszter fejlesztése" (DDOP-2.1.3/A-12-2012-0001) című pályázat keretében valósul meg. Információ: Dél-Dunántúli Ökoturisztikai Klaszter – Gyeregyalog.hu Egyesület, Központi iroda: 7625 Pécs, Vince u. 9/2. E-mail:
[email protected], Web: http://www.gyeregyalog.hu/.
12
A Kaposvár és a Zselic vidéke TDM Egyesület Tourinform-Kaposvár
www.tourinformkaposvar.hu 7400 Kaposvár, Fő u. 8., Tel.: 82/512-921 Fax: 82/320-404,
[email protected]
2014. ápr. 9.
16:00h
Őszi Napfény Nyugdíjas Klub bálja Információ: Együd Árpád Kulturális Központ, Kaposvár, Csokonai u. 1., Tel.: 82/512-228, 512768, 512-769, Fax: 82/ 512-774, E-mail:
[email protected], www.egyud.kaposvar.hu
2014. ápr. 9.
18:00h
KKK – Szolnok NB. I. ffi. kosárlabda mérkőzés Inforrmáció: Kaposvári Sportközpont és Sportiskola, KAPOSVÁR, Arany János u. 97. 82/527-690,
[email protected], www.kapos-sport.hu.
2014. ápr. 10.
16:00h
Az erényöv titkos története Kiállítás megnyitó. A belépés ingyenes. Helyszín és információ: Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum, 7400 Kaposvár, Fő utca 10. Tel.: 82/314-011 www.smmi.hu
2014. ápr. 10.
2014. ápr. 10.
17:00h
18:00h
Az Osztováta együttes műsora a Költészet Napja alkalmából Helyszín és információ: Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár 7400, Kaposvár, Csokonai u. 4., Tel.: 82/527-350, Fax: 82/527-358,
[email protected], http://www.mvkkvar.hu.
„Az orvosi hálapénz története Magyarországon” Dr. Matkó Ida orvos, egyetemi tanár előadása Helyszín: Agóra Információ: Kaposvári Polgári Casino - Alapítva a Nemzeti Casino néven 1838-ban, újjászervezve 1995-ben. 7400 Kaposvár, Bajcsy-Zs.u. 1/c. MTESZ Székház. Levelezési cím: dr. Szép Tamás 7400 Kaposvár, Ezredév u.1. Tel/fax: 82/415-561, mobil: 30/216-85-95, e-mail:
[email protected], Honlap: http://polgari-casino.webnode.hu.
13
A Kaposvár és a Zselic vidéke TDM Egyesület Tourinform-Kaposvár
www.tourinformkaposvar.hu 7400 Kaposvár, Fő u. 8., Tel.: 82/512-921 Fax: 82/320-404,
[email protected]
2014. ápr. 10-én 17 és 19:00h, 11-én 17:00h Szivárvány Mozi Názáreti Mária (Maria di Nazaret) színes, feliratos, német-olasz életrajzi dráma, 110 perc, 2012 Rendező: Giacomo Campiotti. Szereplő(k): Alissa Jung (Szűz Mária), Andreas Pietschmann (Jézus), Luca Marinelli (Szent József), Paz Vega (Mária Magdolna), Andrea Giordana (Heródiás), Antonia Liskova (Erodiade), Thomas Trabacchi (Joazar). Jézus Krisztus édesanyját a Boldogságos Szűzanya életét mutatja be ez a lélegzetelállító eredeti helyszíneken forgatott, kitűnő karakterek által gazdagított, ugyanakkor mindenki számára sokatmondó filmdráma. A jelenetek alatt átérezhető "az Úr szolgáló leányának" Máriának a személyisége, Istenben élt mélységes hite és Szent Fia iránt érzett végtelen szeretete. Élete az "Íme, itt vagyok" ismétlése az angyali üdvözlettől kezdve Jézus kereszthaláláig, ugyanis Názáreti Mária igent mondott Istennek, amit még a Fia elvesztésekor érzett fájdalmában is megerősített. Az isteni akarat teljesítése által rátalált a teljes végtelen boldogságra. (Forrás: www.port.hu). További információ: Szivárvány Kultúrpalota, 82/510-892 (munkanapokon 12-17 óráig), 70/932-24-30, www.szivarvanykulturpalota.hu. Jegyár: 950 Ft, diákok és nyugdíjasok részére 850 Ft. 2014. ápr. 11.
9:00h „Lekötelező Irodalom” Költészetnapi versmondó verseny a Csiky Gergely színházban Információ: Kaposvári Polgári Casino - Alapítva a Nemzeti Casino néven 1838-ban, újjászervezve 1995-ben. 7400 Kaposvár, Bajcsy-Zs.u. 1/c. MTESZ Székház. Levelezési cím: dr. Szép Tamás 7400 Kaposvár, Ezredév u.1. Tel/fax: 82/415-561, mobil: 30/216-85-95, e-mail:
[email protected], Honlap: http://polgari-casino.webnode.hu.
2014. ápr. 11.
15-17:00h A Szennai Skanzen a Tourinformban Téma: Mire jó a Szennai Skanzen? Céges rendezvény és csapatépítő tréning Szennán Az érdeklődőkkel Stepán Kata múzeumpedagógus beszélget. Információ: 7477 Szenna Rákóczi utca 2. (82) 584-013, (20)597-48-10, www.skanzen.hu Helyszín: Tourinform-Kaposvár, Fő u. 8, 82/512-921 www.tourinformkaposvar.hu, www.visitzselic.hu
2014. április 11.
19:00h Szivárványos Kaposvári Tavasz 2014 Galla Miklós Önálló Estje az Agórában! A jelszó: "Minden mondat poén!" Galla Miklós nyelvi humora éppúgy szerepel a programban, mint megfigyeléseken alapuló, infantilis kiszólások. Az arcjáték is meghatározó. Stand up comedy est, de mégsem. A műsort vicces szövegű dalai is színesítik Galla humoros mozgásával társítva, valamint egy teljesen újszerű, vizuális meglepetés is lesz! Jegyár: elővételben: 1.400.-, a rendezvény napján a helyszínen: 1.800. Információ: Együd Árpád Kulturális Központ, 7400 Kaposvár, Csokonai u. 1., 82/512-228, 512-768, 512-769, Fax: 82/ 512-774,
[email protected], www.egyud.kaposvar.hu
14
A Kaposvár és a Zselic vidéke TDM Egyesület Tourinform-Kaposvár
www.tourinformkaposvar.hu 7400 Kaposvár, Fő u. 8., Tel.: 82/512-921 Fax: 82/320-404,
[email protected]
2014. ápr. 11.
19:00h Osztrovszkij: Jövedelmező állás Bemutató a Csiky Gergely Színházban. Örök kérdés: kit mi tesz boldoggá? A pénz boldogít? Nem. De a hiánya keserves, igaz? Főleg, ha körülöttünk mások meg dúskálnak benne. Pláne, ha a feleségünk szeretne egy új ruhát. És szorosan ehhez kapcsolódik a másik kérdés: mit vagyunk hajlandóak megtenni azért, hogy sok pénzünk legyen? Hajlandóak vagyunk feladni elveinket, és akár letérni a becsület útjáról? És ha közelebbről megnézzük: azok, akik ezt megtették, és hozzánk képest dúskálnak a jólétben – boldogabbak? talán igen, talán nem. Osztrovszkij darabját még a bemutató előtt betiltották, mert a cenzúra szerint a hivatalnokokról szólt. De a darab nem áll meg itt: mindannyiunk kérdéseiről, döntéseiről szól. Játsszák: Kovács Zsolt, Varga Zsuzsanna, Fándly Csaba, Hunyadkürti György, Karalyos Gábor mv., Gyuricza István, Sipos Vera mv., Grisnik Petra, Csákányi Eszter, Tóth Géza, Kőrösi András, Lugosi György. Rendező: Méhes László. Információ: Jegyiroda: Fő utca 7. hétfő-péntek: 9.00-17.00, szombat: 9.00-12.00, Tel: 82/511207, 511-208, 511-209, mail:
[email protected], web: www.csiky.hu 2014. ápr. 11.
2014. ápr. 12.
21:00h Intim Torna Illegál koncert a Hang-Árban Jegyek elővételben a Tourinform irodában is kaphatók, Fő u. 8. Információ: 7400 Kaposvár, Noszlopy Gáspár utca 3., (20) 421 0663,
[email protected]
7:50h Ismerd meg Somogyországot! Deseda Arborétum – Somogyjád túra Találkozás: Távolsági autóbusz állomáson 07.50 órakor. . Indulás: 08.00 órakor a Siófok felé induló autóbusszal Deseda parkerdő megállóig. Útvonal: Deseda Arborétum - Magyaregres - Somogyjád. Túratáv: 10 km. Visszaindulás: 12.30, visszaérkezés: 13.05 órakor. Útiköltség: 775.- Ft. Túravezető: Szabó László. A TTSE túrái nyíltak, minden résztvevő saját felelősségére vehet részt rajta! Információ: Természetvédő Turisták Somogyért Egyesület, 7400 Kaposvár, Fő u. 34. E-mail:
[email protected],
[email protected], http://turistak.hu/, Elnök: Bakonyi János, +36-30-9658632,
[email protected].
2014. ápr. 12.
8:30h Vukov Péter emléktúra Rajt – Cél mindkét táv esetén: Simonfa, Meteor kulcsos turistaház, Ady Endre utca 17. Rajt időpontja: 8:30 és 9:00 óra 10 km-es táv: Útvonal: Simonfa – Kecskehát – erdészeti út – 67. sz. főút – Simonfapuszta – Simonfa. Túratáv: 13 km. Szintemelkedés: 180 m. Szintidő: 4 óra. MTSZ pont: 22,5. Nevezési díj: 400,- Ft/fő. 30 km-es táv: Útvonal: Simonfa – Postaút – Ropolyi elágazás – Kisbőszénfa – Bőszénfa – Simonfa. Túratáv: 28,4 km. Szintemelkedés: 480 m. Szintidő: 8 óra. MTSZ pont: 52. Nevezési díj: 900,- Ft/fő. MTSZ tagoknak 100,- Ft/fő kedvezmény a nevezési díjból. Mindkét táv esetén az ellenőrző pontokon frissítőt és csokit vagy gyümölcsöt biztosítunk a résztvevőknek. A sikeresen teljesítők kitűzőt és oklevelet kapnak. A túrán mindenki saját felelősségére indul. Információ: Meteor Természetbarát Turista Egyesület, Sármezei Ferenc elnök (70-203-5752), Meteor iroda, Kaposvár Dózsa Gy. u. 16. alatt (II. emelet) szerda délutánonként (15:00 -18:00 között). Cím:
[email protected], honlap: http://meteor-kaposvar.hu.
15
A Kaposvár és a Zselic vidéke TDM Egyesület Tourinform-Kaposvár
www.tourinformkaposvar.hu 7400 Kaposvár, Fő u. 8., Tel.: 82/512-921 Fax: 82/320-404,
[email protected]
2014. ápr. 12.
9:00h Szivárványos Kaposvári Tavasz 2014 XXVI. KAPOSVÁRI VÁROSISMERETI VERSENY A verseny célja: Kaposvár megyei jogú város kulturális, történelmi és sport nevezetességeinek megismertetése. Rendező: Kaposvári Természetbarátok Turista Egyesülete, 7400 Kaposvár, Honvéd utca 25. II. emelet 1. Rajt és cél helye: AGÓRA-Kulturális Központ, Kaposvár, Csokonai utca 1. Gyülekezés, nevezés: a helyszínen 8.00-tól. Megnyitó: 9.50-kor. Köszöntőt mond: Szita Károly, Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármestere. A rajt ideje: 10.00 óra. Nevezés: a helyszínen-4 kategóriában: I. kategória-Családos (felnőtt + gyerek) II. kategória-Iskolák 6-10 éves korosztálya III. kategória-Iskolák 11-14 éves korosztálya IV. kategória-Középiskolások, főiskolások, felnőttek A versenyen mindenki saját felelősségére vesz részt. Kártérítés a rendezőkkel szemben semmilyen címen nem igényelhető! Versenyidő: I. kategória-1 óra, II. kategória-2 óra, III. kategória-2 óra, IV. kategória-3 óra. Valamennyi kategóriában egy egyesület vagy iskola több csapatot is indíthat! Egy csapat létszáma: maximum 3 fő. Nevezés: 200.-Ft/fő. A verseny leírása: A feladatlapot és a versenylapot a helyszínen az indításnál kapják meg a csapatok. A versenylapot fekete vagy kék tollal kell kitölteni. A versenylapon átírást, áthúzást, javítást nem veszünk figyelembe, azt nem értékeljük. A feladatokat a versenyidő alatt kell megoldani. A feladatok megoldásához minden segédeszköz használható! Elsősorban a helyszínen található adatokat fogadjuk el. Azonos pontszám esetén a beérkezés sorrendje dönt. A versenyidőn túl beérkező csapatok kizárják magukat a versenyből. Kötelező felszerelés: Íróeszköz, óra. Díjazás: Kategóriánként az 1-3. helyezett csapatok oklevél és tárgyjutalomban részesülnek. A győztes csapatok serleget kapnak. Eredményhirdetés: A helyszínen, a versenyidő lejárta után kb. 30 perccel. Jó versenyzést kíván a rendező, a KAPOSVÁRI TERMÉSZETBARÁTOK TURISTA EGYESÜLETE! Információ: Együd Árpád Kulturális Központ, 7400 Kaposvár, Csokonai u. 1. 82/512-228, 512-768, 512-769, Fax: 82/ 512-774,
[email protected], www.egyud.kaposvar.hu. Kaposvári Természetbarátok Turistaegyesülete 7400. Kaposvár, Csokonai utca 1. http://termeszetbaratok.gportal.hu, Szép József elnök, 30/581-6353,
[email protected] 2014. ápr. 12. Az Együd Árpád Kulturális Központ programjai 10-13:00h Húsvéti játszóház Belépő 400 Ft/gyermek. 10:00h Szentjakabi Bográcsfesztivál Helyszín: Szentjakabi Művelődési Ház 15:00h Húsvéti játszóház Töröcskén Tojásfestés, tavaszi vetélkedő, tojásbújócska - a belépés díjtalan! Helyszín: Töröcskei Közösségi Ház 16.30 TiTi Táncház – gyermekeknek 19.00 TiTi Táncház – fiataloknak, felnőtteknek Közreműködik a Juhos Együttes és a Somogy Zenekar Helyszín: Együd Árpád Kulturális Központ. Információ: Együd Árpád Kulturális Központ, Kaposvár, Csokonai u. 1., Tel.: 82/512-228,
[email protected], 512-768, 512-769, Fax: 82/ 512-774, E-mail: www.egyud.kaposvar.hu
16
A Kaposvár és a Zselic vidéke TDM Egyesület Tourinform-Kaposvár
www.tourinformkaposvar.hu 7400 Kaposvár, Fő u. 8., Tel.: 82/512-921 Fax: 82/320-404,
[email protected]
2014.ápr.12
9:15:00h TAVASZI FUTÁS Főszervező: Zöldpont Életmódklub, Kaposvár Fővédnök: Szita Károly, Kaposvár polgármestere Rajt-cél: Jégcsarnok, Kaposvár. Nevezés: 9.15 – 9.55-ig Jégcsarnok, Kaposvár, Zaranyi út (Sportcsarnok mögött). Egyéni indulóknak a nevezési díj 300 Ft. A legalább 10 főt nevező iskolai csoportoknak díjtalan. Indítás 10.00-kor. Hosszú táv: Jégcsarnok – kerékpárút – Deseda, parkoló (frissítés) – Vízisporttelep – toponári szőlőhegy (frissítés) – Deseda megkerülése (piros sáv, piros + jelzéseket használva, az új hidakon át) – Deseda, parkoló (frissítés) – vissza (~21 km, csak saját felelősségre helyismerettel rendelkezőknek, a nyomvonal nem szalagozott, egy ellenőrző pont lesz az egyik hídnál) Közepes táv: Jégcsarnok – kerékpárút – Deseda, parkoló (frissítés) – Vízisporttelep – toponári szőlőhegy (frissítés) – vissza (~14 km) Rövid táv: Jégcsarnok – kerékpárút – Deseda, parkoló (frissítés) – vissza (~7 km) Szolgáltatás: beérkezéskor csokoládé. Díjazás: a hosszú távon az első három beérkező ajándékot kap! Információs központ: Zöldpont Életmódklub 20/4196764, 7400 Kaposvár, 2014. ápr. 12.
9:30h és 10:45h HAPPY weekEND Angol nyelvű foglalkozás gyerekeknek a Happy End nyelviskola közreműködésével. Belépődíj: 1000 Ft/fő. Helyszín és információ: Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum, 7400 Kaposvár, Fő utca 10. Tel.: 82/314-011 www.smmi.hu
2014. ápr. 12.
10:00h Túranap A KASZÓ Zrt. területén vezetett túrát hirdetünk, melyre minden kedves kirándulni vágyót szeretettel várunk! A kirándulásról visszaérkezve kaszói vadgulyás várja a résztvevőket! Indulás: Kaszó (recepció elől), 10 órakor Ára: 3 éves kor alatt ingyenes, 3-14 éves korig 1.000 Ft, 14 éves kor felett 1.500 Ft. Bejelentkezés szükséges: 2014. április 11. 12 óráig
[email protected] e-mail címen! Információ: www.kaszort.hu, 82/352-065; 30/388-5517
2014. ápr. 12.
18:00h KKK – Sopron NB. I. ffi. kosárlabda mérkőzés Információ: Kaposvári Sportközpont és Sportiskola, 7400 KAPOSVÁR, Arany János u. 97. 82/527-690,
[email protected], www.kapos-sport.hu.
17
A Kaposvár és a Zselic vidéke TDM Egyesület Tourinform-Kaposvár
www.tourinformkaposvar.hu 7400 Kaposvár, Fő u. 8., Tel.: 82/512-921 Fax: 82/320-404,
[email protected]
2014.ápr. 12.
19:00h Szivárványos Kaposvári Tavasz 2014 Carl Maria von Weber: A bűvös vadász Előadja, a PTE Művészeti Kar Zeneművészeti Intézet Szimfonikus Zenekara. Vezényel: Kocsár Balázs Rendező: Nagy Péter Közreműködik: a PTE egyetemi kórusa, karigazgató: Kamp Salamon A bűvös vadász újratöltve Újszerű rendezői koncepcióval, modern látványelemekkel, végzős egyetemisták előadásában állítják színpadra hamarosan Carl Maria von Weber: A bűvös vadász című operáját a PTE Művészeti Karának szervezésében. A darab már az 1820-as években is nagy sikert aratott, közel 200 év elteltével idén a pécsi operaénekes hallgatók diploma-előadása lesz. Az előadás egyediségét az adja, hogy ritkán tapasztalható széleskörű egyetemi összefogás keretében valósul meg. Közreműködik a Pécsi Egyetemi Kórus és a Pécsi Egyetemi Zenekar (PEZ) is, a produkció létrejöttének folyamatát a BTK kommunikáció szakos diákjai dokumentálják. A projekt arculatát a Művészeti Kar alkalmazott grafikus hallgatói tervezik, a darabot a Nemzeti Színház fiatal ösztöndíjas színész-rendezője instruálja. A hagyományos díszleteket a Művészeti Kar Média- és Alkalmazott Művészeti Intézetének munkatársai által megálmodott fényvetítés helyettesíti. A február eleje óta tartó jó hangulatú szólampróbák után a március közepén kezdődött összpróbákon már együtt zenélnek a vonós és fúvós hangszereken játszó fiatalok. Az opera meseszerű, a főhősnek próbákat kell kiállnia, hogy elnyerhesse szerelme kezét, és megkaphassa az áhított másoderdészi rangot. Útját sok ármánykodás, cselszövés, rosszakarók és maga az ördög nehezíti, de a történet szerencsés véget ér. Így a nyitány és a függöny felgördülése után mintha egy mesekönyvet tartana kezében a néző. Ezt a fantasztikus történetet festi alá a zenészek közös játéka, amit a látványelemek tesznek különösen hangulatossá. A pécsi egyetemisták és művészek több városban is bemutatják diplomaelőadásukat, így az érdeklődők április 11-én Baján, másnap pedig Kaposváron láthatják az előadást. A pécsi és egyben záró vizsgaelőadásra május 6-án, a Kodály Központban kerül sor. A kommunikáció szakos diákok jóvoltából az érdeklődők a Facebook közösségi oldalon követhetik nyomon az előkészületeket: a fotókkal, videókkal, beszámolókkal rendszeresen frissülő A bűvös vadász (www.facebook.com/abuvosvadasz) című oldalon. Jegyek elővételben kaphatók a Kultúrpalota pénztárában és a Tourinform Irodában. Jegyár: diák, nyugdíjas: 1300Ft, teljes jegyár: 1600Ft. További információ: Szivárvány Kultúrpalota, 82/510-892 (munkanapokon 12-17 óráig), 70/932-24-30, www.szivarvanykulturpalota.hu. 2014. ápr. 12.
21:00h Hungarica koncert a Hang-Árban Jegyek elővételben a Tourinform irodában is kaphatók, Fő u. 8. Információ: 7400 Kaposvár, Noszlopy Gáspár utca 3., (20) 421 0663,
[email protected] https://www.facebook.com/hangarmusicpub
2014. ápr. 12-13. 10:00-tól Jeles napok a Katica Tanyán: középkori hétvége Programok: 10:00 és 16:00 között: folyamatos programok a Fehér Holló Középkori Műhellyel:íjászat, vívás, fegyver- és páncélmustra, interaktív játékok középkori viseletben. Pocakba való: lovagok álma, csülökpörkölt, mákos guba, kemencés langalló (vasárnap) Információ: 30/411-6002,
[email protected] Helyszín: Patca, Katica Tanya, www.katicatanya.hu
18
A Kaposvár és a Zselic vidéke TDM Egyesület Tourinform-Kaposvár
www.tourinformkaposvar.hu 7400 Kaposvár, Fő u. 8., Tel.: 82/512-921 Fax: 82/320-404,
[email protected]
2014. ápr. 12-13. 10-16:00h Tematikus hétvégék a Szennai Skanzenben: Húsvéti készülődés Húsvét ünnepére készülünk ezeken a napokon. A lányok már most megfesthetik a locsolóknak szánt hímes tojásokat. Gyönyörű, autentikus példákból válogatva a hímes tojásokra somogyi minták kerülnek. Bárki elsajátíthatja az írókázást és a növényes technikát. A Játékudvar tart kapukkal várja a játékos kedvűeket. A számtalan népi játék mellett a húsvéti időszakban kedvelt játékok egyikét, a csingázást is bemutatjuk. A Szennai Skanzen ismét a Corso Bevásárlóközpontban Április 12-13-án a Szennai Skanzen programjai színesítik a Corso bevásárlóközpont születésnapi rendezvényét. Április 12-én, szombaton a gyógynövények sokszínű világát mutatjuk be. Praktikákat, recepteket osztunk meg az érdeklődőkkel. Bemutatjuk, hogyan készíthetünk házilag körömvirágkrémet. Mindenki vendégünk lesz egy pohár gyógyteára is. Április 13-án, vasárnap pedig a húsvéti készülődésről szól a nap. A tojásfestés hagyományos technikáját mutatjuk be és vendégeink megismerhetik a somogyi tojásdíszítés mintakincsét is. Tartalmas és érdekes programokkal várjuk a családik minden tagját! Információ: 7477 Szenna Rákóczi utca 2. Tel:. (82) 584-013, (20)597-48-10, www.skanzen.hu. 2014. ápr. 12-13.
10 és 14:00h Túra a Bőszénfai Szarvasfarmon „Túra a farmon” program indul 10 és 14 órakor a Vadgazdálkodási Tájközpontban, mely a szarvas simogató és az agancs gyűjtemény megtekintéséből áll és szakvezető kíséretében zajlik. Ezeken előzetes bejelentkezés nélkül is részt lehet venni. A kb. 1 órás programra a belépőjegyek ára 500 Ft/felnőtt és 400 Ft/14 év alatti gyermek. Információ:
[email protected], 20/9776289
2014. ápr. 13.
10:00h Legelső Legelés – Tehénkihajtó Ünnep A tavasz beköszöntével a tehenek első kihajtásának ünnepe Magyarországon évszázados hagyomány. Ez a nap Krisna-völgyben is nagy esemény, délelőtt összegyűlik a falu apraja nagyja a Tehénvédelmi Központ épületénél, hogy hangos zeneszóval és tapssal kísérhessék a vidám jelenetet. Információ: Krisna-völgy, 8699 Somogyvámos Fő u. 38. Médiareferens: Rádha Krisna dás (30) 630-25-78. További kérdések:
[email protected], http://bucsu.krisnavolgy.hu, http://.krisnavolgy.hu.
19
A Kaposvár és a Zselic vidéke TDM Egyesület Tourinform-Kaposvár
www.tourinformkaposvar.hu 7400 Kaposvár, Fő u. 8., Tel.: 82/512-921 Fax: 82/320-404,
[email protected]
2014. ápr. 13-14. 19:00h Hair musical A Roxínház bérletszünetes előadása Jegyek a kaposvári Tourinform Irodában (Fő u. 8.) a Dream Travel utazási Irodában (Fő u.14) valamint az előadás előtt a helyszínen válthatók. Helyszín: Kaposvár-Roxínház (Somssich P.u 18.) Információ: 30 457 8361 www.roxinhaz.hu 2014. ápr. 14. 18:00h Életmódklub Könnyelműen vagy felelősségteljesen a hétköznapokban? Előadó: Hiller Zoltán történelemtanár. A Bibliaiskolák Közössége szervezésében. A belépés ingyenes. Információ: Együd Árpád Kulturális Központ, Kaposvár, Csokonai u. 1., Tel.: 82/512-228, 512-768, 512-769, Fax: 82/ 512-774, E-mail:
[email protected], www.egyud.kaposvar.hu 2014. ápr. 14.
19:00h A 42. hét Pintér Béla és Társulata a Csiky Gergely Színházban. A fogantatástól a születésig negyvenkét hét telik el. Ebben az időszakban játszódik darabunk. Hősünk azonban nem egy születendő gyermek vagy édesanyja, hanem egy szülész-nőgyógyász: Dr. Virágvári Imola. Gyász, szerelem, hit, hitetlenség, jó és rossz döntések keverednek életének eme kilenc drámai hónapjában. Minden döntésének meglesz a következménye, a darab végén pedig kiderül, hogy mit hoz a 42. hét: születést vagy halált. Írta és rendezte: Pintér Béla. Információ: Jegyiroda: Fő utca 7. hétfő-péntek: 9.00-17.00, szombat: 9.00-12.00, Tel: 82/511-207, 511-208, 511-209, mail:
[email protected], web: www.csiky.hu
2014. ápr. 14-15. és 18. 19:00h Szivárványos Kaposvári Tavasz 2014 Szivárvány Filmklub Augusztus Oklahomában (August: Osage County) színes, feliratos, amerikai filmdráma, 130 perc, 2013 Rendező: John Wells. Szereplő(k): Sam Shepard (Beverly Weston), Meryl Streep (Violet Weston), Julia Roberts (Barbara Weston), Juliette Lewis (Karen Weston), Julianne Nicholson (Ivy), Misty Upham (Johnna Monevata), Benedict Cumberbatch ('Little' Charles Aiken), Chris Cooper (Charlie Aiken), Ewan McGregor (Bill Fordham), Abigail Breslin (Jean Fordham), Dermot Mulroney (Steve). A költő Beverly Westonnak (Sam Shepard) alkoholproblémái vannak, felesége, Violet (Meryl Streep) pedig szájrákkal küzd, ráadásul egyre inkább kezd rákapni a drogokra. A férj úgy dönt, hogy felfogad egy 24 órás gondozót Violet mellé (Misty Upham). Majd Beverly eltűnik, amely arra ösztönzi a családot, hogy összegyűljenek megkeresni, ám néhány nappal később kiderül, hogy a családfő öngyilkosságot követett el. Az egész család részt vesz a temetésen. A következő néhány napban azonban elharapóznak az indulatok. (Forrás: www.port.hu). További információ: Szivárvány Kultúrpalota, 82/510-892 (munkanapokon 12-17 óráig), 70/932-24-30, www.szivarvanykulturpalota.hu. Jegyár: 950 Ft, diákok és nyugdíjasok részére 850 Ft.
20
A Kaposvár és a Zselic vidéke TDM Egyesület Tourinform-Kaposvár
www.tourinformkaposvar.hu 7400 Kaposvár, Fő u. 8., Tel.: 82/512-921 Fax: 82/320-404,
[email protected]
2014. ápr. 16.
2014. ápr. 17.
19:00h Szivárványos Kaposvári Tavasz 2014 Filharmónia Szivárvány Bérlet 2013/2014 Das Zorbetto Quartet-a Bécsi Filharmonikusok vonósnégyese W.A.Mozart: D-dúr vonósnégyes K.155; L.Beethoven: F-dúr vonósnégyes op.18, no.1; F.Schubert: d-moll vonósnégyes "A halál és a lányka" D.810 Jegyár: 2800 Ft Jegyek válthatók a Tourinform Irodában, a Filharmónia és a Jegymester irodáiban, valamint a koncert előtt a helyszínen. Jegyvásárlás esetén a Kaposvár kártya 10% kedvezményre jogosít. A műsorváltozás jogát fenntartjuk! Információ: Filharmónia Dél-Dunántúli Koncertszervező és Rendező Nonprofit Kft. 7621 Pécs, Király u. 18., 72/310-539,
[email protected] http://filharmonia-dd.hu www.jegymester.hu. 17:00h
Esték Drangalagban: A tejút szélén, Szigeti Lajos költő estje Információ: Berzsenyi Társaság, 7400 Kaposvár, Csokonai u. 1. E-mail:
[email protected] Tel.:20/3530-400 és a 70/31-67-419.
2014. ápr. 17.
19:00h Martin Sherman: ROSE Az Orlai Produkciós Iroda előadása Rose: Vári Éva Szerző: Martin Sherman. Magyar szöveg: Prekop Gabriella. Rendező: Ilan Eldad. Producer: Orlai Tibor. Martin Sherman monodrámája Rose életén keresztül éles rajzú portrét tár elénk a 20. századról is, amelyben minden megváltozott, kivéve az erőszakot, iróniával, nevetve azonban a legsúlyosabb helyzet is könnyebben elviselhető. „Az ember egy hétig üldögél egy fapadon, nevet, sír, vitatkozik, és közben emlékezik a halottakra, sokateszik, sokat fecseg, végül egész belesajdul a feneke, ésmindez arra való, hogy emlékeztessen bennünket: egyazon néphez, fajhoz és kultúrához tartozunk, amely kultúrának a lényege a sajgó fenék, a panaszkodás, aheves vita, a nyughatatlan elme, a menekülő elme és az atomként fölrobbanó elme, bár az atomot még most sem értem, de hát megváltoztatta az elmúlt századot, azóta nem olyan a világ, mint azelőtt volt.” ROSE végigélte a 20-ik század borzalmait, a háborút, a varsói gettót, az Exodus utasainak kálváriáját, eltemette és meggyászolta a családját, a férjét es gyerekét. A gyász az emlékezés ideje, de Rose nem szívesenemlékszik: Túl sokat élt, túl sokat látott. Szeretne megszabadulni a fejében élő képektől-ezértelmeséli, megosztja velünk élete fontos pillanatait;Minden fájdalmat, örömet es szerelmet. Humorral átszőtt, szívet melengető meséje megkapójiddis Odüsszeia, amely élni akarásról, bölcsességrőlés emberi hitről tanúskodik. A Rose ősbemutatója 1999-ben volt a londoni Nemzeti Színházban. Jegyek elővételben kaphatók a Kultúrpalota pénztárában és a Tourinform Irodában. Jegyárak: 3000/3500 Ft. További információ: Szivárvány Kultúrpalota, 82/510-892 (munkanapokon 12-17 óráig), 70/932-24-30, www.szivarvanykulturpalota.hu.
21
A Kaposvár és a Zselic vidéke TDM Egyesület Tourinform-Kaposvár
www.tourinformkaposvar.hu 7400 Kaposvár, Fő u. 8., Tel.: 82/512-921 Fax: 82/320-404,
[email protected]
2014. ápr. 18.
2014. ápr. 18.
18:00h KKK – Kecskemét NB. I. ffi. kosárlabda mérkőzés Információ: Kaposvári Sportközpont és Sportiskola, 7400 KAPOSVÁR, Arany János u. 97. 82/527-690,
[email protected], www.kapos-sport.hu.
21:00h Brains koncert a Hang-Árban Jegyek elővételben, a Tourinform irodában is kaphatók, Fő u. 8. Információ: 7400 Kaposvár, Noszlopy Gáspár utca 3. (20) 421 0663,
[email protected] https://www.facebook.com/hangarmusicpub
2014. ápr. 19.
8:50h Ismerd meg Somogyországot! Kaposújlak – Kaposvár túra Találkozás: Távolsági autóbusz állomáson 08.50 órakor. . Indulás: 9.00 órakor a Böhönye felé induló autóbusszal Kaposújlak, vasúti megállóig. Útvonal: Kaposújlak – Dózsa-telep – Tókaji parkerdő – Kaposvár. Ha az időjárás megengedi, szalonnasütést is tervezünk, hozott anyagból. Túratáv: 9 km. Visszaindulás: egyénileg. Útiköltség: 250.- Ft. Túravezető: Bakonyi János. A TTSE túrái nyíltak, minden résztvevő saját felelősségére vehet részt rajta! Információ: Természetvédő Turisták Somogyért Egyesület, 7400 Kaposvár, Fő u. 34. E-mail:
[email protected],
[email protected], http://turistak.hu/, Elnök: Bakonyi János, +36-30-9658632,
[email protected], Túrák: Benedek Balázs,
[email protected]. 2014. ápr. 19.
10:00h Légvárvilág játszóház Információ: Kaposvári Sportközpont és Sportiskola, 7400 KAPOSVÁR, Arany János u. 97. 82/527-690,
[email protected], www.kapos-sport.hu.
22
A Kaposvár és a Zselic vidéke TDM Egyesület Tourinform-Kaposvár
www.tourinformkaposvar.hu 7400 Kaposvár, Fő u. 8., Tel.: 82/512-921 Fax: 82/320-404,
[email protected] 2014. ápr. 19.
19:00h KISCSILLAG AKUSZTIK Idáig tudom a történetet 2. 2012-ben Idáig tudom a történetet címmel rendhagyó turnéra indult a Kiscsillag, mely 2013 decemberétől Idáig tudom a történetet II. címmel folytatódott. Az Idáig tudom a történetet II. egy újabb kísérlete az irodalmi szöveg és dalaink egymásba fonásának. Valamilyen módon megelőlegezi a készülő, márciusban megjelenő album szerkesztését, hisz ott egyszerre jelenik meg egy tucat dal egy hosszabb, kb. húsz oldalas novellával és az azt kísérő grafikákkal. Az Idáig tudom a történetet első részéhez képest az mindenképp különbség, hogy az esten felhangzó szövegrészleteket most nem külsős felkért irodalmár, hanem Lovasi András követte el. Az események középpontjában egy diszkóbaleset áll, melynek elszenvedői rejtélyesen eltűnnek az égben autójukkal együtt. Kivéve egy stoppost, akit útközben vettek fel, ő simán csak kiesik a kocsiból, és némi döbbenet után a kocsi és utasai keresésére indul. Először nem találja őket, csak később, de akkor is azok találnak őrá. A többi az előadáson kiderül, illetve az is, milyen régi és új dalok kerültek a szöveg alá, fölé, közé – mikor hogy. A zenekar: Leskovics Gábor: gitár, ének, billentyű; Lovasi András: ének, gitár; Mihalik Ábel: dob, vokál; Ózdi Rezső: basszusgitár. Jegyár: 2000/2300/2600Ft. Jegyek kizárólag a Kultúrpalota pénztárában kaphatók hétköznapokon 11.00 és 19.00 óra között. További információ: Szivárvány Kultúrpalota, 82/510-892 (munkanapokon 12-17 óráig), 70/93224-30, www.szivarvanykulturpalota.hu. 2014. ápr. 19.
21:00h Depresszió és Rómeó Vérzik koncert a Hang-Árban Vendég: Sunset Jegyek elővételben, a Tourinform irodában is kaphatók, Fő u. 8. Információ: 7400 Kaposvár, Noszlopy Gáspár utca 3. (20) 421 0663,
[email protected] , https://www.facebook.com/hangarmusicpub 2014. ápr. 19-20.
10 és 14:00h Túra a Bőszénfai Szarvasfarmon „Túra a farmon” program indul 10 és 14 órakor a Vadgazdálkodási Tájközpontban, mely a szarvas simogató és az agancs gyűjtemény megtekintéséből áll és szakvezető kíséretében zajlik. Ezeken előzetes bejelentkezés nélkül is részt lehet venni. A kb. 1 órás programra a belépőjegyek ára 500 Ft/felnőtt és 400 Ft/14 év alatti gyermek. Információ:
[email protected], 20/9776289 2014. ápr. 19-20-21. 10:00-tól Jeles napok a Katica Tanyán: Húsvét Programok: cserépnyuszi, tojásfestés különböző technikákkal, tréfás népi játékok, tojástartó, ló körmölés, birkanyírás, papírbárány, Melyik a kedvenc locsolóversed? – Hadd hallja mindenki!, tojáskeresés. Pocakba való: csirkeragu leves cipóban tálalva, tanyasi húsvéti tál, mákos és diós kalács. Információ: 30/411-6002,
[email protected] Helyszín: Patca, Katica Tanya, www.katicatanya.hu 2014. ápr. 21.
7:15h „Gyalogolj az egészségedért a Meteorral” 6. túra: Locsoló túra Találkozás: 7:15 –kor a távolsági autóbusz pályaudvaron. Indulás: 7:25 –kor Szilvásszentmártonba. Túraútvonal: Szilvásszentmárton – Nózsi hegy – Mátyás kút – Görgényi vadászház – Bánya. Túratáv: 13 km. Visszaérkezés: Kaposvárra 15:52-kor. Költség: 775,- Ft. Túravezető: Borsos András, 20/511-1286. Egyéb: a fiúk hozzák magukkal a locsolnivalójukat, a lányok pedig hozzanak finom sütit és sok itókát. Információ: Meteor Természetbarát Turista Egyesület, Sármezei Ferenc elnök (70-203-5752), Meteor iroda, Kaposvár Dózsa Gy. u. 16. alatt (II. emelet) szerda délutánonként (15:00 -18:00 között). Cím:
[email protected], honlap: http://meteor-kaposvar.hu.
23
A Kaposvár és a Zselic vidéke TDM Egyesület Tourinform-Kaposvár
www.tourinformkaposvar.hu 7400 Kaposvár, Fő u. 8., Tel.: 82/512-921 Fax: 82/320-404,
[email protected]
2014. ápr. 21.
10 és 14:00h Húsvéti kisvasutazás A KASZÓ Zrt. által üzemeltetett Kaszói Állami Erdei Vasút húsvéti kisvasutazásra hívja az érdeklődőket! Tojáskeresés és nyuszi simogatás várja a gyerekeket és felnőtteket egyaránt. Indulás: Kaszó, 10 és 14 órakor. A járat Kaszó megállótól Baláta megállóig közlekedik. A jegy ára gyerekeknek 400 Ft, felnőtteknek 800 Ft. Részletek: www.kaszort.hu; +36-82/445-818;
[email protected] GPS koordináták: LAT: 46° 19' 10" LNG: 17° 13' 26"
2014. ápr. 21.
14:00h Húsvéti Családi Mozidélután Jégvarázs (Frozen) színes, magyarul beszélő, amerikai animációs film, 108 perc, 2013 Rendező: Jennifer Lee, Chris Buck. Amikor egy gonosz varázslatnak köszönhetően a királyság az örök tél fogságába esik, Anna, a félelmet nem ismerő optimista összeáll az extrém hegyi emberrel, Kristoffal és az ő hűséges rénszarvasával, Sven-nel, hogy közösen megtalálják Anna testvérét, Elsát, a Hókirálynőt és véget vessenek fagyos varázslatának. Az Everesthez hasonlítható körülmények közt, titokzatos trollokkal és a lenyűgöző és igazán vicces Olaf nevű hóemberrel is találkoznak. Annának és Kristoffnak mágikus kalandokkal kísért útjukon a természet erőivel kell dacolniuk, hogy megmentsék a királyságot a teljes pusztulástól. www.port.hu). További információ: Szivárvány (Forrás: Kultúrpalota, 82/510-892 (munkanapokon 12-17 óráig), 70/932-24-30, www.szivarvanykulturpalota.hu. Jegyár: 950 Ft, diákok és nyugdíjasok részére 850 Ft. 2014. ápr. 22. és 26. 8:00h Föld Napja Óvjuk környezetünket! Szedjünk szemetet! Napjainkban mind nagyobb méreteket ölt környezetünk terhelése, szennyezése, amely ellen mi is tehetünk! Szedd fel Te is a szemetet ezen a napon a KASZÓ Zrt. erdeiben! A résztvevők a gyűjtés végén (kb. 12 óra) vendégeink egy kaszói vadgulyásra! Hulladékgyűjtéshez zsákot és kesztyűket biztosítunk! Gyülekező, regisztráció: 2014. április 22. (kedd) 8 óra, Kaszó, Ökocentrum 2014. április 26. (szombat) 8 óra, Kaszó, Ökocentrum A szombati szemétszedésre bejelentkezés szükséges 2014. 04. 25. 12 óráig a
[email protected] címen! Információ: www.kaszort.hu, 82/352-065; 30/3885517 2014. ápr. 22.
Föld Világnapja a Szágyi Erdei Iskolában A reggeli érkezés után, csoportonként a gyerekek erdész mentorokat kapnak, tanösvényen vezetik végig a gyerekeket, bemutatjuk az erdőgazdálkodást, az erdei munkálatokat, az erdei életközösségeket, és felhívjuk a gyerekek figyelmét a környezettudatosságra és a Földünk védelmére. A rendezvénysorozat keretében, újrahasznosítható hulladékokból készülő, a Föld környezeti elemeinek megóvásával kapcsolatos montázs- és rajzpályázat kiírása iskolások, családok részére. A nyertesek alkotásaiból kiállítás nyílik április 22-én, a Föld Világnapján. 10 órától délutánig! Helyszín: Sziágyi Erdei Iskola, Somogy megye (SEFAG Zrt.). Részletek, jelentkezés: Mihály Bernadett, tel.: 30/901-8620. E-mail:
[email protected], Honlap: www.sziagyisuli.hu, www.sefag.hu.
24
A Kaposvár és a Zselic vidéke TDM Egyesület Tourinform-Kaposvár
www.tourinformkaposvar.hu 7400 Kaposvár, Fő u. 8., Tel.: 82/512-921 Fax: 82/320-404,
[email protected]
2014. ápr. 22. és 24.
17:00h Oscar hét a Szivárványban! Mielőtt meghaltam (Dallas Buyers Club) színes, feliratos, amerikai életrajzi dráma, 117 perc, 2013 Rendező: Jean-Marc Vallée. Szereplő(k): Matthew McConaughey (Ron Woodroof), Jared Leto (Rayon), Jennifer Garner (Dr. Eve Saks), Kevin Rankin (T.j), Dallas Roberts (David Wayne), Jane McNeill (Francine Suskind), Douglas M. Griffin (Rog). Ron Woodroof (Matthew McConaughey) villanyszerelőként tengeti hétköznapjait, de igazán a rodeók vakmerő világában érzi otthon magát. Egy öntörvényű, vérbeli texasi cowboy, aki nem tulajdonít különösebb jelentőséget a holnapoknak. Ebből az életigenlő mámorból egy sokkoló hír józanítja ki: HIV vírussal diagnosztizálják, az orvosok szerint már csak 30 napja van hátra. 1985-öt írunk, amikor még a szabadalmaztatott gyógyszerek hiányával kell szembenéznie minden egyes HIV-fertőzött betegnek. De Ron nem fogadja el a halálos ítéletét: kutatni kezdi a lehetséges gyógymódokat. Mexikóba utazik, ahol rátalál egy alternatív gyógyszerre, és más megoldás nem lévén, elkezdi becsempészni az USA területére. Ron, az AIDS-es Rayonban (Jared Leto) biztos szövetségesre talál, akivel minden kockázatot bevállalnak: közösen megalapítják a 'vásárlói klubot', ahol HIV-pozitív betegek havi tagsági díj ellenében hozzájuthatnak a kormány által nem jóváhagyott gyógyszerekhez, kiegészítőkhöz. A gyógyszergyártó cégek, a tudományos intézetek nagy kihívással néznek szembe, ugyanis a dallasi cowboy népes tábora, és az illegális gyógyszerek értékesítése egyre nagyobb visszhangra talál. Ron elszánt küzdelembe kezd: felveszi a harcot a kormány embereivel, hogy bebizonyítsa igazát, visszaszerezze méltóságát, és sorstársaival együtt elfogadják őt ebben a kegyetlen, életért folytatott küzdelmében. (Forrás: www.port.hu). További információ: Szivárvány Kultúrpalota, 82/510-892 (munkanapokon 12-17 óráig), 70/932-24-30, www.szivarvanykulturpalota.hu. Jegyár: 950 Ft, diákok és nyugdíjasok részére 850 Ft. 2014. ápr. 22.
19:00h Oscar hét a Szivárványban! 12 év rabszolgaság (12 Years a Slave) (16) színes, feliratos, amerikai-angol életrajzi dráma, 134 perc, 2013 Rendező: Steve McQueen. Szereplő(k): Chiwetel Ejiofor (Solomon Northup), Michael Fassbender (Edwin Epps), Brad Pitt (Bass), Dwight Henry (Abram nagybácsi), Dickie Gravois (Overseer), Bryan Batt (Judge Turner), Ashley Dyke (Anna), Kelsey Scott (Anne Northup), Quvenzhané Wallis (Margaret Northup), Cameron Zeigler (Alonzo Northup), Tony Bentley (Mr. Moon), Scoot McNairy (Brown), Taran Killam (Hamilton), Christopher Berry (Burch), Bill Camp (Radburn), Benedict Cumberbatch (Ford), Paul Giamatti (Freeman), Lupita Nyong'o. Northup 1841-ben, az amerikai polgárháborút megelőző időszakban az északi New York virágzó városában elismert hegedűművészként éli hétköznapjait családjával, míg egy nap tőrbe csalják, elkábítják, és eladják rabszolgának. Helyzete egyre kilátástalanabbá válik, mikor egy szadista déli ültetvényeshez kerül, Edwin Eppshez (Michael Fassbender), aki rabszolgáin kénye kedve szerint tesz erőszakot, akár a végsőkig korbácsolva, kínozva őket. Northup embertelen körülmények között több száz társával együtt az életben maradásért küzd, miközben megpróbálja megőrizni méltóságát Epps könyörtelen, beteges világban. Solomon 12 évig tartó kegyetlen odüsszeiája alatt nem adja fel a harcot: újra szabad akar lenni. És mikor a sors összehozza őt a kanadai szabadelvű áccsal (Brad Pitt) felcsillan benne újra a remény. (Forrás: www.port.hu). További információ: Szivárvány Kultúrpalota, 82/510-892 (munkanapokon 12-17 óráig), 70/932-24-30, www.szivarvanykulturpalota.hu. Jegyár: 950 Ft, diákok és nyugdíjasok részére 850 Ft.
25
A Kaposvár és a Zselic vidéke TDM Egyesület Tourinform-Kaposvár
www.tourinformkaposvar.hu 7400 Kaposvár, Fő u. 8., Tel.: 82/512-921 Fax: 82/320-404,
[email protected]
2014. ápr. 23.
17:00h Oscar hét a Szivárványban! Blue Jasmine színes, feliratos, amerikai vígjáték, 98perc, 2013 (12) Rendező: Woody Allen. Szereplő(k): Cate Blanchett (Jasmine); Alec Baldwin (Hal); Sally Hawkins (Ginger); Peter Sarsgaard (Dwight); Michael Stuhlbarg (Dr. Flicker); Alden Ehrenreich (Danny); Louis C.K. (Al); Bobby Cannavale (Chili); Max Casella (Eddie). Az elegáns, New York-i társasági hölgy, Jasmine (Cate Blanchett) élete darabjaira hullik, a házassága is tönkremegy a vagyonos üzletembe rrel, Hallal (Alec Baldwin), ezért beköltözik a testvére, Ginger (Sally Hawkins) szerény, San Francisco-i lakásába, amíg összeszedi magát. Jasmine labilis lelkiállapotban érkezik San Franciscóba, a feje zsong az antidepresszánsokra megivott koktéltól. Bár arisztokratikus viselkedését meg tudta őrizni, érzelmileg bizonytalan, és hétköznapi dolgokat sem tud megoldani. (Forrás: www.port.hu). További információ: Szivárvány Kultúrpalota, 82/510-892 (munkanapokon 12-17 óráig), 70/932-24-30, www.szivarvanykulturpalota.hu. Jegyár: 950 Ft, diákok és nyugdíjasok részére 850 Ft. 2014. ápr. 23.
19:00h WILLIAM SHAKESPEARE: Rómeó és Júlia GLOBE SZÍNHÁZ VETÍTÉS 2014/I. félév A londoni Shakespeare's Globe Színház előadása felvételről, 180 perc, 2014 angol nyelven, magyar felirattal. A magyar felirat Nádasdy Ádám műfordítása alapján készült.. Rendező: Dominic Dromgoole. Szereplők: Romeo-Adetomiwa Edun, Juliet-Ellie Kendrick, Mercutio-Philip Cumbus, Nurse-Penny Layden, Friar Lawrence-Rawiri Paratene, Lady Montague-Holly Atkins, BenvolioJack Farthing, Lady Capulet-Miranda Foster, Friar John / SampsonJames Lailey, Tybalt-Ukweli Roach, Capulet-Ian Redford, CapuletMichael O'Hagan, Paris-Tom Stuart, Peter / Gregory / Balthazar-Fergal McElherron, Abraham / Apothecary-Graham Vick, Prince-Andrew Vincent. A két rivalizáló család közt kialakult heves utcai verekedés előzi meg Rómeó és Júlia első találkozását. A bimbózó szerelemnek sem ez a tény, sem pedig az, hogy Júliát egy másik nemes ifjúval jegyezték el, nem állhatja útját. Elég erős-e a szerelem, hogy túlélje a két fiatal családjának viszálykodását? Immár halállal lakol, aki ismét megtöri a békét. Néhány családtagot, mint például Júlia unokatestvérét, Tybaltot sem rábeszélés, sem fenyegetés nem tart vissza egy újabb erőszakos lépéstől. A tények ellenére optimista Rómeó és Júlia meg kívánja pecsételni egymás iránti szerelmét, boldogságát. Azonban amikor újabb utcai vérontásra kerül so, az ifjú pár magára marad, és kétségbeesetten keres kiutat Lőrinc barátnál. Jegyek kizárólag a Kultúrpalota pénztárában kaphatók. Jegyár:1300/1100 Ft. Bérlet: 3800 Ft. / 4 előadás További információ: Szivárvány Kultúrpalota, 82/510-892 (munkanapokon 12-17 óráig), 70/932-24-30, www.szivarvanykulturpalota.hu.
26
A Kaposvár és a Zselic vidéke TDM Egyesület Tourinform-Kaposvár
www.tourinformkaposvar.hu 7400 Kaposvár, Fő u. 8., Tel.: 82/512-921 Fax: 82/320-404,
[email protected]
2014. ápr. 23.
19:00h Jon Fosse: Tél Stúdió bemutató a Csiky Gergely Színházban. Egy parkban kicsit ittas nő szólít meg egy férfit, tétova beszélgetés kezdődik. A férfi menne tovább, már csak azért is, mert állásinterjúra igyekszik, amiatt érkezett a városba. De segíteni is szeretne az elesett, ám vonzó és kedves nőn. Végül együtt elindulnak a férfi szállodája felé. Két ismeretlen ismerős a szobában. Beszélgetnek, ismerkednek. Talán egymásba szeretnek. Talán nem. Mögöttük az egymás számára ismeretlen múltjuk. Előttük az ismeretlen jövőjük. Egyetlen pillanatra azt érezzük: ismerjük azt az embert, értjük őt. És a következő pillanatban már újra nem ismerjük, és nem értjük. Az életben végtelenül egyszerű és mégis megfejthetetlen minden. Játsszák: Mészáros Sára, Őze Áron mv. Rendező: Bérczes László. Információ: Jegyiroda: Fő utca 7. hétfő-péntek: 9.00-17.00, szombat: 9.00-12.00, Tel: 82/511-207, 511-208, 511-209, mail:
[email protected], web: www.csiky.hu. 2014. ápr. 24.
Kiállítás megnyitó a Tourinform galériáján A Somogy Megyei Népművészeti Egyesület kézműves műhelyeiben készült művek kiállítása. Helyszín: Kaposvár, Fő u.8., megtekinthető munkanapokon 9-17h, szombaton 9-14h Információ: Somogy Megyei Népművészeti Egyesület-7400 Kaposvár, Egyenesi út 83., e-mail: egyesü
[email protected], honlap: www.somogyimesterek.hu.
2014. ápr. 24. 16:30h Simon Krisztina festőművész kiállítása Megnyitó. Látogatható május 17-ig, a belépés díjtalan! Helyszín: Együd Árpád Kulturális Központ II. emelet Információ: Együd Árpád Kulturális Központ, Kaposvár, Csokonai u. 1., Tel.: 82/512-228, 512-768, 512-769, Fax: 82/ 512-774, E-mail:
[email protected], www.egyud.kaposvar.hu 2014. ápr. 24.
2014. ápr. 24.
17:00h Múzeumi esték Ház a víz felett: a Desedai látogatóközpont bemutatása. Körtési Gábor előadása. Belépődíj nincs. Helyszín és információ: Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum, 7400 Kaposvár, Fő utca 10. Tel.: 82/314-011 www.smmi.hu
18:00h „Nagy tévedések a tudománytörténelemben (Galilei, Newton, Kempelen, Nobel és Diesel életéből)” Dr. Rosta István tudománytörténész, egyetemi tanár előadása Helyszín: Agóra Információ: Kaposvári Polgári Casino - Alapítva a Nemzeti Casino néven 1838-ban, újjászervezve 1995-ben. 7400 Kaposvár, BajcsyZs.u. 1/c. MTESZ Székház. Levelezési cím: dr. Szép Tamás 7400 Kaposvár, Ezredév u.1. Tel/fax: 82/415-561, mobil: 30/216-85-95, email:
[email protected], Honlap: http://polgari-casino.webnode.hu.
27
A Kaposvár és a Zselic vidéke TDM Egyesület Tourinform-Kaposvár
www.tourinformkaposvar.hu 7400 Kaposvár, Fő u. 8., Tel.: 82/512-921 Fax: 82/320-404,
[email protected]
2014. ápr. 24-én 19:00h, 25-én 17:00h Oscar hét a Szivárványban! A könyvtolvaj (The Book Thief) színes, feliratos, amerikai-német háborús filmdráma, 131 perc, 2013 Rendező: Brian Percival. Szereplő(kGeoffrey Rush (Hans Hubermann), Emily Watson (Rosa Hubermann), Sophie Nélisse (Liesel Meminger), Ben Schnetzer (Max Vandenburg), Nico Liersch (Rudy Steiner), Sandra Nedeleff (Sarah), Kirsten Block (Frau Heinrich). Liesel különös fantáziájú, bátor lány - és szüksége is van kivételes képességeire. A II. világháború idején német nevelőszülőkhöz kerül (Geoffrey Rush, Emily Watson). Tőlük tanul meg olvasni, az ő segítségükkel nyílik ki számára egy egészen új világ. Éppen akkor, amikor a valódi világ egyre félelmetesebbé és veszélyesebbé válik számára. A család egy zsidó kamasz fiút is rejteget: a kislány és Max együtt fedezik fel, milyen ereje van a szavaknak, és milyen fontos segítséget nyújthatnak a kitalált történetek. Segíthetnek olyankor is, amikor már semmi más nem segít. (Forrás: www.port.hu). További információ: Szivárvány Kultúrpalota, 82/510-892 (munkanapokon 12-17 óráig), 70/932-24-30, www.szivarvanykulturpalota.hu. Jegyár: 950 Ft, diákok és nyugdíjasok részére 850 Ft. 2014. ápr. 25. 16:00h Fekete Lajosné kiállítása kiállítása Megnyitó. Látogatható május 12-ig, a belépés díjtalan! Helyszín: Együd Árpád Kulturális Központ III. emelet Információ: Együd Árpád Kulturális Központ, Kaposvár, Csokonai u. 1., Tel.: 82/512-228, 512-768, 512-769, Fax: 82/ 512-774, E-mail:
[email protected], www.egyud.kaposvar.hu 2014. ápr. 25.
19:30h Oscar hét a Szivárványban! A nagy szépség (La grande bellezza) (16) színes, feliratos, olasz-francia játékfilm, 141 perc, 2013 Rendező: Paolo Sorrentino. Szereplő(k): Toni Servillo (Jep Gambardella), Carlo Verdone (Romano), Sabrina Ferilli (Ramona), Carlo Buccirosso (Lello Cava), Iaia Forte (Trumeau), Pamela Villoresi (Viola), Galatea Ranzi (Stefania), Giorgio Pasotti (Stefano), Giovanna Vignola (Dadina). Jep Gambardella, író és újságíró a római társasági élet központi figurája. Annak ellenére, hogy tehetséges írónak tartják, mindössze egy könyvet írt, azt is 40 évvel ezelőtt. Jep az írás helyett legtöbb energiáját abba fekteti, hogy részt vegyen a felső tízezer társasági rendezvényein, a hajnalig tartó partikon és bulikban. Lényegében éjszaka él és nappal alig csinál valamit. Jep 65. születésnapja után egyre inkább elgondolkodik élete haszontalanságán, olykor iróniával, olykor rezignáltan gondol önmagára és arra a társadalmi elitre, amelynek ő is részese. Továbbra is bulizik, de közben bejárja Rómát. Régi és új ismerősökkel találkozik leginkább azért, hogy megtalálja a fecsegés és a zaj mögött meghúzódó "nagy szépséget". (Forrás: www.port.hu). További információ: Szivárvány Kultúrpalota, 82/510-892 (munkanapokon 12-17 óráig), 70/932-24-30, www.szivarvanykulturpalota.hu. Jegyár: 950 Ft, diákok és nyugdíjasok részére 850 Ft.
28
A Kaposvár és a Zselic vidéke TDM Egyesület Tourinform-Kaposvár
www.tourinformkaposvar.hu 7400 Kaposvár, Fő u. 8., Tel.: 82/512-921 Fax: 82/320-404,
[email protected]
2014. ápr. 26.
7:10h Munkatúra a Vándor turistaház és táborhelynél Találkozás: 07.10 órakor a kaposvári távolsági autóbuszpályaudvaron. Túravezető: Szép Róbert Károly. Indulás: 07.25 órakor, busszal Zselickisfaludra. Munkák: turistaházban takarítás, vizesblokkban takarítás, asztalok, padok javítása, csatornák kitisztítása. Az elvégzendő munkákhoz anyagokat az egyesület biztosít minden résztvevőnek. Étkezés: Bográcsgulyás minden résztvevő részére. Vissza érk.: 16.35 órakor busszal Kaposvár autóbusz-pályaudvarra. Menetjegy: Buszjegyét minden résztvevőnek a helyszínen térítjük. Megjegyzés: Kérjük, segítsék egyesületünket! Információ: Kaposvári Természetbarátok Turistaegyesülete 7400. Kaposvár, Csokonai utca 1. http://termeszetbaratok.gportal.hu, Szép József elnök, 30/581-6353,
[email protected]
2014. ápr. 26.
9:30h, 10:30h, 11:30h Manó Múzeum Béres Erikával Ház a víz felett: a Desedai látogatóközpont bemutatása. Belépődíj: 800 Ft/fő. Helyszín és információ: Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum, 7400 Kaposvár, Fő utca 10. Tel.: 82/314-011 www.smmi.hu
2014. ápr. 26.
21:00h Paddy and the Rats koncert a Hang-Árban Jegyek elővételben, a Tourinform irodában is kaphatók, Fő u. 8. Információ: 7400 Kaposvár, Noszlopy Gáspár utca 3. (20) 421 0663,
[email protected] , https://www.facebook.com/hangarmusicpub 2014. ápr. 26-27.
10 és 14:00h Túra a Bőszénfai Szarvasfarmon „Túra a farmon” program indul 10 és 14 órakor a Vadgazdálkodási Tájközpontban, mely a szarvas simogató és az agancs gyűjtemény megtekintéséből áll és szakvezető kíséretében zajlik. Ezeken előzetes bejelentkezés nélkül is részt lehet venni. A kb. 1 órás programra a belépőjegyek ára 500 Ft/felnőtt és 400 Ft/14 év alatti gyermek. Információ:
[email protected], 20/9776289
2014. ápr. 26-27. 10-16:00h Tematikus hétvégék a Szennai Skanzenben: A birka és a gyapjú Április 26-27-én minden a gyapjúról és birkáról szól a Szennai Skanzenben. A gyapjú feldolgozásának folyamatát kísérhetik végig a látogatók. Gyapjú mosása, kártolás, fonás, szövés. Információ: 7477 Szenna Rákóczi utca 2. Tel:. (82) 584-013, (20)597-48-10, www.skanzen.hu
29
A Kaposvár és a Zselic vidéke TDM Egyesület Tourinform-Kaposvár
www.tourinformkaposvar.hu 7400 Kaposvár, Fő u. 8., Tel.: 82/512-921 Fax: 82/320-404,
[email protected]
2014. ápr. 26-27. 10:00-tól „Legyél környezettudatos” hétvége a Katica Tanyán Programok: kupakvirág, megújuló energiaforrások és ökológiai lábnyom, papírguriga állatkák, járgányok PET palackból, Pocakba való: karfiolleves, töltött burgonya, túrós batyu. Információ: 30/411-6002,
[email protected] Helyszín: Patca, Katica Tanya, www.katicatanya.hu
2014. ápr. 27.
11:00h Alma együttes koncertje A családi koncert során az egyedi stílusú etno zenét játszó együttes improvizatív módon kezeli a táncos-zenés együttlétet: a gyerekek, sőt a szülők is aktív részesei és formálói a sok vidámsággal fűszerezett műsornak. Sikerük kulcsa a gyermeklelket megérintő őszinteségben, a „nevető",- és „tánc-izmokat" egyaránt megmozgató képességükben rejlik. A zenekar tagjai: Buda Gábor /alapító/ gitár, ének, vokál, Maroevich Zsolt – brácsa, Szabó Tibor-szólógitár, bouzouki, tambura, ütősök, Székely Zoltán-furulya, kaval, tilinkó, szaxofon. Jegyek kizárólag a Kultúrpalota pénztárában kaphatók hétköznapokon 11.00 és 19.00 óra között. Jegyár: 2000Ft. További információ: Szivárvány Kultúrpalota, 82/510-892 (munkanapokon 12-17 óráig), 70/932-24-30, www.szivarvanykulturpalota.hu. 2014. ápr. 27-28. 16:00h ill. 19:00h Légy jó mindhalálig musical A Roxínház bérletszünetes előadása Jegyek a kaposvári Tourinform Irodában (Fő u. 8.) a Dream Travel utazási Irodában (Fő u.14) valamint az előadás előtt a helyszínen válthatók. Helyszín: Kaposvár-Roxínház (Somssich P.u 18.) Információ: 30 457 8361 www.roxinhaz.hu 2014. ápr. 28.
19:00h Gördülő Opera a Csiky Gergely Színházban A Magyar Állami Operaház Gördülő Opera sorozat bemutatja: Gaetano DONIZETTI-Don Pasquale. Vígopera két felvonásban, magyar nyelven. A Magyar Állami Operaház célul tűzte ki, hogy az operajátszással nem rendelkező vidéki városokba is elvigyék az opera műfajt. Don Pasquale – Szüle Tamás, Ernesto – Szerekován János, Malatesta – Káldi Kiss András, Norina – Szemere Zita, CarlottoBeöthy-Kiss László. Karmester: Köteles Géza, díszlettervező: Szendrényi Éva, jelmeztervező: Németh Anikó, Rendező: Káel Csaba. Közreműködik a Magyar Állami Operaház Ének- és Zenekara. Az előadás hossza kb. 120 perc (1 szünettel). A szervezők a szereposztás változtatásának jogát fenntartják! Információ: Jegyiroda: Fő utca 7. hétfő-péntek: 9.00-17.00, szombat: 9.00-12.00, Tel: 82/511-207, 511-208, 511-209, mail:
[email protected], web: www.csiky.hu 2014. ápr. 28-29.
Rendőr napok Helyszín és információ: Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár 7400, Kaposvár, Csokonai u. 4., Tel.: 82/527-350, Fax: 82/527358,
[email protected], http://www.mvkkvar.hu.
30
A Kaposvár és a Zselic vidéke TDM Egyesület Tourinform-Kaposvár
www.tourinformkaposvar.hu 7400 Kaposvár, Fő u. 8., Tel.: 82/512-921 Fax: 82/320-404,
[email protected] 2014. ápr. 28-29-30.
19:00h Szivárványos Kaposvári Tavasz 2014 Szivárvány Filmklub A nyár királyai (The Kings of Summer) színes, feliratos, amerikai vígjáték, 95 perc, 2013 Rendező: Jordan Vogt-Roberts. Szereplő(k): Nick Robinson (Joe), Gabriel Basso (Patrick), Moises Arias (Biaggio), Nick Offerman (Frank), Erin Moriarty (Kelly), Craig Cackowski (Mr. Larson), Nathan Keyes (Paul). Amikor az ember még kicsi, elképzelni sem tudja, hogy a szeretett szülei mennyire idegesítő közellenségekké tudnak válni később. Joe és Patrick gyerekkori jóbarátok, akik a hétköznapi tinik nyomorúságos életét élik őrlődve a suli és család között. Teljesen elegük van az otthoni állandó szekírozásból. Elszöknek és az erdőben építenek maguknak egy páratlan főhadiszállást, Biaggioval, aki valahogy belekeveredik az akcióba. Míg a zaklatott család utánuk kutat ők mindent megtesznek, hogy saját lábra álljanak és teljesen önállóak legyenek a vadonban. (Forrás: www.port.hu). További információ: Szivárvány Kultúrpalota, 82/510-892 (munkanapokon 12-17 óráig), 70/932-24-30, www.szivarvanykulturpalota.hu. Jegyár: 950 Ft, diákok és nyugdíjasok részére 850 Ft. 2014. ápr. 29.
A Tánc Világnapja a Szágyi Erdei Iskolában Általános iskolás csoportok részére zenés-táncos műsorok, oktatók részvételével. 10 órától délutánig. Helyszín: Sziágyi Erdei Iskola, Somogy megye (SEFAG Zrt.). Részletek, jelentkezés: Mihály Bernadett, tel.: 30/901-8620. E-mail:
[email protected], Honlap: www.sziagyisuli.hu, www.sefag.hu.
2014. ápr. 29. 18:00h A tánc Világnapja Macskák – a Bódis-Nagy Katinka Táncstúdió előadásában Információ: Együd Árpád Kulturális Központ, Kaposvár, Csokonai u. 1., Tel.: 82/512228, 512-768, 512-769, Fax: 82/ 512-774, E-mail:
[email protected], www.egyud.kaposvar.hu
2014. ápr. 29. – máj. 4. 3. Gyapjú, és fonótábor Ebben az évben, a tavalyihoz hasonlóan, ismét két gyapjú tábor lesz Zselicszéplakon (Visnyeszéplak egyik tanyáján). Az Édenkert Egyesület gyapjú programját, és a táborokat, a Norvég Civil Támogatási Alap, az Ökotárs Alapítvány, és a Visnyei Önkormányzat támogatja, ezért az egy hetes tábor részvételi díja: 1.500 Ft. Szállást, és étkezést előzetes egyeztetés alapján tudunk biztosítani. Jelentkezni személyesen, email-ben, vagy telefonon lehet. Részletek a weblapunkon: www.oko-falu.hu, vagy facebook-on: Édenkert Egyesület. Emberhez méltó élet, csak embernek teremtett világban lehetséges. Információ: Bariska Gábor Tel. 30 421 55 95, Édenkert (közhasznú) Egyesület, Zselicszéplak. 2014. ápr. 30.
A Méhek Napja a Szágyi Erdei Iskolában Méhészek segítségével méhészeti termékek bemutatása, a méz táplálkozási szerepének ismertetése az erdei iskolában. Mézkóstolóval, filmvetítéssel várjuk a kedves Érdeklődőket. 10 órától délutánig. Helyszín: Sziágyi Erdei Iskola, Somogy megye (SEFAG Zrt.). Részletek, jelentkezés: Mihály Bernadett, tel.: 30/901-8620. E-mail:
[email protected], Honlap: www.sziagyisuli.hu, www.sefag.hu.
31
A Kaposvár és a Zselic vidéke TDM Egyesület Tourinform-Kaposvár
www.tourinformkaposvar.hu 7400 Kaposvár, Fő u. 8., Tel.: 82/512-921 Fax: 82/320-404,
[email protected]
Előzetes a következő hónapok programjaiból
32
A Kaposvár és a Zselic vidéke TDM Egyesület Tourinform-Kaposvár
www.tourinformkaposvar.hu 7400 Kaposvár, Fő u. 8., Tel.: 82/512-921 Fax: 82/320-404,
[email protected]
Kölyök Múzeumi Tábor Két turnus: 2014. június 23 – 27. (hétfő – péntek), június 30 – július 4. (hétfő-péntek) A tartalmas, szórakoztató, ismeretterjesztő és kézműves foglalkozások öt napja. Programok 7.30 – 16.00 óra között, tízóraival, ebéddel, uzsonnával. Helyszín: Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum, Kaposvár, Fő u. 10. Részvételi díj: 15.000 Ft/fő. Ajánlott korosztály: 6 – 12 év. Első nap: Régészet •Régészeti kiállítás játékos feldolgozása (keresd-kutasd feladatlap, időszalag rajzolásragasztás) •Restaurátor játékok (edénycserepek tisztítása, kisebb majd nagyobb törött terrakotta cserépedények összeragasztása) •Régészeti játékok: sírláda feltárás. •Miről mesélnek a csontok: ismeretterjesztő PPT vetítés, emberi vázmaradványok kézbeadása. Második nap: Néprajz •A néprajzi kiállítás játékos, irányított feldolgozása (keresd-kutasd feladatlap, tárlatvezetés) •Az archaikus és népi díszítőművészetben alkalmazott jelekről, jelképekről-foglalkozás •Életfa rajzolás, tulipános láda díszítés •Ismerkedés a betyárokkal. •Deresre húzás, kalodába zárás, betyárverseny – zsandárverseny •Kézműves foglalkozás: nemezelés, fazekaskodás Harmadik nap: Környezetismeret •A természettudományi kiállítás játékos, irányított megismerése. (keresd-kutasd feladatlap) •Ismerkedés a vitrinek mögött levő világgal – preparátor foglalkozás •Gipsz hüllők öntése. •Gipsz hüllők festése •Dioráma építés (vízparti életkép építése állatokkal, növényekkel) Negyedik nap: Apródiskola a Szentjakabi Romoknál •A romok megtekintése. •Ismerkedés a középkori keresztény lovagok világával. •Íjászkodás, kardozás. •Gót betűk írása nádtollal. •Oklevél készítés (iniciálé festés, oklevél írás, pecsétkészítés pecsétviasszal) Ötödik nap: Régészet •Miről mesélnek a csontok? Miről mesélnek a múmiák? •Arcrekonstrukciós foglalkozás •Jurta építés •Középkori ház makett készítés. Jelentkezés és információ: Őszi Zoltán tel: 06-20-287-1371,
[email protected], Bővebb programleírás és letölthető jelentkezési lap: http://www.smmi.hu/programok/tabor.
33
A Kaposvár és a Zselic vidéke TDM Egyesület Tourinform-Kaposvár
www.tourinformkaposvar.hu 7400 Kaposvár, Fő u. 8., Tel.: 82/512-921 Fax: 82/320-404,
[email protected]
A kaposvári Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum programajánlatai osztálykirándulások számára. Egy napos programok: 1. Hogyan is kerül a vitrinekbe? – a régészet és segédtudományainak szórakoztató megismerése. • régészeti kiállítás megtekintése tárlatvezetéssel (45 perc) • vetített képes előadás a régészetről, makettekkel, modellekkel (60 perc) • restaurátor műhely megtekintése (90 perc) • restaurátor foglalkozás (rézkori cserépmaradványok tisztítása, terrakotta cserépedények restaurálása, összeragasztása – 90 perc) • helyszín: Rippl-Rónai Múzeum, Kaposvár, Fő u.10. • Ajánlott korosztály: 6 – 18 év • Az egész napos program ára: 2000 Ft/fő 2. Arcok, tekintetek a múltból – szórakoztatva ismerekedés a régészettel és az antropológiával. • régészeti kiállítás megtekintése tárlatvezetéssel (45 perc) • Miről mesélnek a csontok? – vetített képes előadás sok – sok kézbe vehető régészeti tárgygyal, emberi és állati vázmaradvánnyal, állati múmiákkal. (90 perc)
34
A Kaposvár és a Zselic vidéke TDM Egyesület Tourinform-Kaposvár
www.tourinformkaposvar.hu 7400 Kaposvár, Fő u. 8., Tel.: 82/512-921 Fax: 82/320-404,
[email protected]
• Arcrekonstrukció – az arcrekonstrukció és annak tudományos elmélete. Vetített képes előadás sok kézbe vehető modellel, emberi vázmaradvánnyal (60 perc) • gyakorlati foglalkozás: kicsinyített emberi koponya (gipsz) alapján arcrekonstrukció készítése (45 perc) • helyszín: Rippl-Rónai Múzeum, Kaposvár, Fő u.10. • ajánlott korosztály: 8 – 18 év • Asz egész napos program ára: 2000 Ft/fő 3. A néprajzról kicsit másképp – a múzeum néprajzi kiállításának feldolgozása sok játékkal, gyakorlati elemmel. • A néprajzi kiállítás megtekintése irányított tárlatvezetéssel (30 perc) o A bennünk lakozó jelképekről – beszélgetés az emberiség archaikus jeleiről, jelképeiről. A magyar néprajz, népművészet jelképei (növények, állatok) és azok megkeresése a kiállításban. (45 perc) o Életfa (világfa, virágfa) „tervezés” – gyakorlati munka (30 perc) o Hogyan is kerül a múzeumba? – a néprajzi raktár felkeresése (45 perc) o Betyárok és zsandárok – játékos ismerkedés az elvadult pásztorokkal, a jó és rossz betyárokkal. Kaloda és deres kipróbálása, pisztolytöltő verseny. (60 perc) o helyszín: Rippl-Rónai Múzeum, Kaposvár, Fő u. 10. o ajánlott korosztály: 8 – 18 év o Az egész napos program ára: 2500 Ft/fő 4. Ha Kaposvár, akkor Rippl-Rónai! – könnyed tavaszi ismerkedés a festőművész és családja kaposvári jelenlétével • Találkozás a Róma-hegyi villánál, a művész nyári lakhelyénél. Séta a parkban, tárlatvezetés a házban. Rippl-Rónai mindennapjai, szokásai, az őt akkor körülvevő emberek és állatok „szellemének megidézése” . (60 perc) • Egy különleges rajzos óra – festés a villa parkjában (60 perc) • Kerti ebéd hozott alapanyagokból. • Séta a belvárosba, a múzeum Fő utca 10. szám alatti épületébe. Rippl-Rónai Ödön gyűjteményének megtekintése. (45 perc) • A gyűjtemény hátteréül szolgáló tudományos műhely és raktár megtekintése. (45 perc) • Helyszín: Rippl-Rónai Emlékház és Látogatóközpont, Kaposvár, Róma-hegy 88. • Ajánlott korosztály: 10 – 18 évesek • Az egész napos program ára: 2500 Ft/fő 5. Állatok üveg mögött – betekintés a természettudományi osztályon folyó kutató munkába • A múzeum természettudományi kiállításának megtekintése tárlatvezetéssel (45 perc) • Fűrészpor, üvegszem és vatta… Mi is az a preparálás?- Ismerkedés a preparátor műhely munkájával. Rovarok, hüllők, és emlősök preparálása. (45 perc) • Gombostűre! – cserebogár preparálása (előkészítés, rovartűkre húzás (20 perc) • Ha a természet tartósít – ismerkedés a múmiákkal. (60 perc) • Egy kis csalás – gipsz hüllők a vitrinekben. Gipsz hüllők öntése, festése. (60 perc) • Helyszín: Rippl-Rónai Múzeum, Kaposvár, Fő u.10. • Ajánlott korosztály: 6 – 18 évesek • Az egész napos program ára: 2000 Ft/fő Több napos múzeumi programok osztálykirándulások számára: Múzeumunk által kínált egy napos programok felfűzésével könnyen tudunk bármely osztály illetve iskola számára több napos elfoglaltságot kínálni. Ebben az esetben a programot igénybe venni szándékozó állíthatja össze a programsort. Áraink értelemszerűen, az egy napos programok áraiból kiszámolhatóak. A programokhoz gyalogtúrás kirándulóhelyek is felfűzhetők: Rippl-Rónai Emlékház Kaposvár, Róma-hegy 88. +36 82/422-144 Szentjakabi Bencés Apátság és Romkert Kaposvár, Várdomb utca 1 +36 70/932-2413 Vaszary Emlékház Kaposvár, Zárda utca 9. +36 82/314-011
35
A Kaposvár és a Zselic vidéke TDM Egyesület Tourinform-Kaposvár
www.tourinformkaposvar.hu 7400 Kaposvár, Fő u. 8., Tel.: 82/512-921 Fax: 82/320-404,
[email protected]
Kedvezményes étkeztetés: a múzeumi jegy felmutatása esetén 500 Ft/fő Helyszín: Rippl-Rónai étterem, Kaposvár, Fő u. 38., 82/417-777 Információ: • Őszi Zoltán tel: 20/287-1371
[email protected] • Borzavári Balázs tel:30/869-6056
[email protected] • Simonné Lechner Judit tel: 30/206-2881
[email protected]
36