KÁNYÁDI SÁNDOR: SZÜRKE SZONETT

KÁNYÁDI SÁNDOR: SZÜRKE SZONETT meg ne tévesszen mosolyom senkit az égvilágon magamat rég nem áltatom s tégedet sem barátom

kihunyóban a csillagunk ezen a korhadt kupolán félve nézek a mélybe Isten csodája hogy vagyunk mosolyogjatok vissza rám nincs a csodának vége.

de önnön rettegéseim miért vetíteném rátok inkább mosolygok feleim akár a légtornászok

3

Szamizdat Játékos Kedves Színjátszók, Kedves Barátaink, Kedves Olvasói az MSz-JSz Játékos című virtuális folyóiratának! 2012 májusa óta – az NKA pályázati úton elnyert támogatásával 20 alkalommal jelent meg a Játékos. Mintegy 1000 oldalon, mintegy 1200 fotóval, 67 szerző írásaival. 38 fesztivál-beszámolót közöltünk (bennük mintegy 200 előadás ismertetését és méltatását), 31 előadásról jelent meg önálló kritika, 18 tanulmány, illetve esszé jelent meg, 31 írás foglalkozott az amatőrszínjátszás közelmúltjával, továbbá „nagyinterjú” formájában 14 jelentős alkotót mutattunk be, és 6, a színjátszás területén sikeresen működő szervezet mutatta be részletesen tevékenységét. Több fontos dokumentumot publikáltunk. Drámamellékletünk még csak most, de elindult 3 művel. Nem tettünk különbséget a hazai és a határon túli, a magyar nyelvű színjátszással foglalkozó szerzők és események között. A Játékos – lapozható, tördelt folyóirat formátumban – minden hónap utolsó napján (alkalmanként néhány nap csúszással) megjelent az MSz-JSz honlapján, körlevélben is elküldtük tagjainknak, társszervezeteinknek és a színjátszással foglalkozó intézményeknek, valamint a szakmai sajtónak. Terjesztettük a Facebook felhasználásával is. Becslésünk szerint lapszámonként mintegy 1000-1200 érdeklődőhöz jutottak el a Kárpát-medence magyar nyelvű színjátszását bemutató, méltató és elemző írások, egyúttal a jövő számára is dokumentálva az öntevékeny alkotó művészetek talán legtöbb alkotót és befogadót érintő területének e korszakát. Mindez nem volt elég ok arra, hogy az NKA továbbra is támogatásra érdemesnek találja a Játékost. Indok nincs. Feltételezett indokunk sincs. Pályázat-írási hiba nem történt, hiszen befogadták, döntöttek róla. Kultúrharc? Nem tudjuk.

4

Mit tehetünk most? Ami nyilvánvaló: nem szorulhatunk ki a nyilvánosság fórumairól, nem mondhatunk le a színjátszókkal, közösségeikkel és közönségükkel való kapcsolattartásunk talán legfontosabb eszközéről. Nem mondhatunk le a Játékosról! A Játékos továbbra is megjelenik. Hátrébb kellett lépnünk, amikor annak idején megszűnt a Játékos nyomtatott periodika formájában való megjelentetésének támogatása. Most sem tehetünk mást, hátrébb lépünk. A továbbiakban – anyagi eszközök hiányában - nem lesz (az eddig is igen szerény) szerkesztői és szerzői honorárium, nem lesz korrektúra, és főként nem lesz lapozható formátum és (viszonylag) professzionális műszaki szerkesztés. (Hacsak valaki nem jelentkezik önkéntesen a fenti feladatok ellátására!) Ami lesz: a Játékos – az eddigi formában, de csak PDF formátumban, az önkéntesen felajánlott írásokból összeálló - alkalmankénti megjelentetése és a korábbi módon való terjesztése. A Játékos tartalmi gazdagsága és színvonala eddig is főként rajtatok múlott. A jövőben kizárólag rajtatok múlik majd: megfelelő „karbantartás” (olvasószerkesztői közreműködés, lektorálás), szerkesztés (tördelés, formába öntés) után honlapunkon is (Játékosban friss rovat), és a Játékos című periodikában is közzéteszszük írásaitokat, beszámolóitokat, színi kritikáitokat, interjúitokat, felhívásaitokat és múlt idéző írásaitokat stb., valamint az MSZ-JSZ híreit. Ennyit tehetünk, de ezt is csak addig, ameddig támogatásotokat érzékeljük, illetve kedvvel és erővel bírjuk. Az első ilyen (szamizdat) formában készülő Játékost olvashatjátok most. Budapest, 2014. január 25. Baráti üdvözlettel: Regős János elnök Kiss László alapító szerkesztő Nagy András László felelős szerkesztő

5

LEVÉL A BAJBA JUTOTT VERSMONDÓ CÍMŰ LAP FŐSZERKESZTŐJÉNEK Kiss László főszerkesztő úrnak Megkaptam a Versmondó legújabb számát (2013 tél), miközben azt hallom, hogy húsz év után támogatás hiányában meg fog szűnni a lap. Pedig nélkülözhetetlen a versmondók számára. Egy helyen találják meg a magyar költészet időszerű témáiról tájékoztató írásokat. Itt például a százévesekről (Jékely, Weöres, Határ Győző), ami verseik hátterében szükséges. Nem beszélve a történeti és műfajelméleti tanulmányokról. Minden számban tájékozódhatnak az országos versmondó programokról. Mi lehetne más segítség számukra a lap megjelenése nélkül? Ne hagyjátok! Tegyetek meg mindent a Versmondó fönnmaradásáért! Üdvözöl: Ágh István

NYOMDÁRA SEM ELÉG... A Drámapedagógiai Magazin támogatása 2013-ban az előző évi 3,1 millió Ft-ról 1,8 millióra csökkent. Ebben az évben, vagyis 2014-re mindössze 800 ezer Ft támogatást szavazott meg az NKA Folyóirattámogatás Kollégiuma. A Játékos című kiadvány nem kapott támogatást. Úgy tűnik, hogy szakterületünket (gyermekszínjátszás, diákszínjátszás, amatőr színjátszás, versmondás, drámapedagógia, színházi nevelés mindez határon innen és túl) lenullázta az NKA. A kollégium vezetője és tagjai (az NKA honlapja szerint): vezető Dr. Bednanics Gábor, tagok: Kollár Árpád, P. Szabó Ernő, Szenes István, Szentmártoni János, Dr. Kamp Salamon, Dr. Márialigeti Károly, Dr. Szakács László. (A tagok között író, műfordító, költő, szerkesztő, belsőépítész, iparművész, újságíró, karnagy, biológus, ügyvezető igazgató, főszerkesztő található.) Kaposi László www.drama.hu

6

Jelenet a székesfehérvári Szabad Színház István király koronázása című utcaszínházi előadásából. A főpap szerepében Udvaros György (55 évvel ezelőtti alapító tag, ma is aktív színjátszó)

7

I M P R E S S Z U M

T A R T A L O M

A Magyar Szín-Játékos Szövetség (online) folyóirata

ÉLŐ MÚLT 8

Alapítás éve: 1998

9

Megjelenik minden hónap 30. napján 20 Alapító főszerkesztő: Kiss László

21

Felelős szerkesztő: Nagy András László

SZABAD SZÍNHÁZ – SZÉKESFEHÉRVÁR |Laudáció LÁSZLÓ TIBOR |Tükör előtt – 50 éves a Bányász Színpad, 10 éves az Orpheusz Társulat RIGÓ JÓZSEF|Híd Színház – Szolnok DRÁMAPÁLYÁZAT

LÁTTUK – AJÁNJUK 22

Szerkesztőbizottság: Benkő Péter Pál, Formanek Csaba, Komáromi Sándor, Regős János, Solténszky Tibor, Szűcs Katalin Ágnes, Tóth Zoltán, Tóth Zsuzsanna

BARBÉLY GÁBOR| Garaczi László: Jederman

FESZTIVÁLOK 26 SIMON TÜNDE|Fesztivál Erdőszentgyörgyön

Szerkesztőség: 1239 Bp., Vecsés út 31. [email protected] +36-20-227-3854

KITEKINTŐ 30

JAN KOTT| Grotowski, avagy a határ

PORTRÉ

A JÁTÉKOS korábbi cikkei és friss hírek a www.szin-jatekos.hu portálon olvashatók.

37

FEKETE ANIKÓ | „Sok ember a színjátszásnak…” – Interjú Varjú Nándorral

DRÁMA-MELLÉKLET 42

8

THÚRÓCZY KATALIN| Vándorkomédiák 2. Ördöngős Matilda

ÉLŐ MÚLT

KÖSZÖNTJÜK AZ ÖTVEN - ÉS A MÉG TÖBB ÉVESEKET! Örömhírek érkeztek Székesfehérvárról, Szolnokról és Tatabányáról. Nemrég beszámolhattunk a Gyöngyösi Játékszín (60 év!) és a debreceni Alföld Színpad (43 év!) színjátszóinak hasonló ünnepéről. Nagyon nagy dolog, hogy akadnak olyan amatőr (öntevékeny, nemhivatásos) színtársulatok, amelyek túlélve a rendszerváltozást, a tagok saját akaratából és saját erejéből az elődökhöz méltó színvonalon működnek tovább. Annak idején – nyilván egy korabeli párthatározat nyomán – a nagyüzemek és az ipari szövetkezetek sorra hoztak létre igényes és jól dotált művészeti csoportokat, az egyetemek is kötelesek voltak hasonlókat működtetni. Így tett a Videoton, a Szolnoki Vegyiművek, az Ipari Szövetkezetek Szolnok Megyei Szövetsége és a Tatabányai Szénbányák is. A szocializmus kevés jótetteinek egyike! Régen volt, elmúlt. Ugyanakkor nem múlt el, máig tovább él a tehetség, a szorgalom, a kreativitás és az önmagunk színpadi megmutatásának vágya. Mindez, ha pótolni nem is, de helyettesíteni képes a mára megszűnt támogató központi akaratot és a dotációt. (nal) Gratulálunk és további hasonlóan sikeres, alkotásokban gazdag éveket kívánunk a jubilánsoknak!

SZABAD SZÍNHÁZ – SZÉKESFEHÉRVÁR Laudáció a Pro Cultura díjhoz, amelyet Cser-Palkovics András polgármester a Vörösmarty Színházban január 22-én, a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett székesfehérvári eseményen adott át a 2013-ban 55 éves társulatnak. A fennállásának 55 évfordulóját ünneplő Szabad Színház Székesfehérvár alternatív színházi tár-

sulása, a város kortárs művészeti arculatának aktív formálója.

9

ÉLŐ MÚLT A csoport 1958-ban Videoton Színpad néven alakult. Eleinte pódium előadások és alternatív megközelítésű drámafeldolgozások szerepeltek a repertoárjukon. A társulatban ekkor már játszó Törsök Márta és Udvaros György mai is aktív tagjai a közösségnek.

követő szakembernek sikerült leraknia rendezői névjegyét Fehérváron, és ami még ennél is fontosabb: felépítenie egy új típusú színházat, amelynek eredményei messze repítették a város és a Videoton Gyár hírnevét. Ebben az időszakban csatlakozott a csoporthoz Cserhalmi Géza, Kovács Szilárd, Szabó Lajos, Mohácsi Ferenc, Viasz Antal, Magony Imre, valamint a később hivatásos színészi pályát választó Galkó Bence, Serf Egyed, Kósa Béla és Sashalmi József.

A 70-es években Haász Erzsébet művelődési ház igazgató felkérésére érkezett a városba Boldizsár Péter, aki tizenöt éven keresztül volt rendezője, és egyben művészeti vezetője is a Videoton Színpadnak. A három jól ismert színházi reformer, Stanyiszlavszkij, Grotowski és Peter Brook rendezői és színészvezetői módszereit

Udvaros György Ljubos Balak Svejk unokája című komédiájában (2009).

10

ÉLŐ MÚLT Mindezek eredményeként a Videoton Színpad nívódíjat kapott.

A nyolcvanas években élénk fiatalítás indult meg a társulatban, ekkor érkezett a csoporthoz Kövesi Tünde, Stéger Ildikó, Király Anna, a korán elhunyt F. Horváth Gyula, aztán Szombauer István, valamint az eleinte vendégként fellépő „amatőrszínházasok”, így: Fertő László, majd a zenészként is ismert Koncz Károly, és a mindig mosolygós Géró Gábor. Őket követte Börcsök Enikő és Nagy Judit, majd Szabó Miklós, akikkel teljessé vált a „nagy csapat”.

A városban ebben az időszakban kezdett el társulatot szervezni Bujtor István, aki a szélnek eresztett Mafilm társulat tagjai mellé karakterszínészeket keresett, és talált is a Videoton Színpad köreiben. Több mint 10 évig tartó, termékeny együttműködés indult meg ekkor a Vörösmarty Színház és a csoport között, amelyre a mai napig mindenki szívesen emlékezik a városban.

Törtsök Márta Márai Sándor: Az igazi című darabjában (2011)

A kilencvenes években a megfiatalított társulat tagjai megnősültek, férjhez mentek, és sorban érkeztek a gyerekek…, így a „művészi figyelem” a gyermekszínházi produkciók felé irányult. Kiváló partner volt ebben a munkában az akkor Székesfehérváron dolgozó Bella István költő, és jó barátja, Lázár Ervin meseíró. Jól sikerült az első gyermekszínházi kiruccanás; a markáns színházi karaktereket felvonultató társu-

Friss, újszerű, meghökkentő előadások születtek ebben az időben, amelyek legtöbbje színházi szakmai elismerésben is részesült. A színházi reformszárnyhoz tartozó profi rendezőket is csodálatba ejtette ez a „válogatott”. Paál István, Pinczés István, Ascher Tamás nemcsak figyelemmel kísérték, de ahol tehették segítették is a csoport munkáját.

11

ÉLŐ MÚLT latnak „nagyon jól álltak” a lázárervini történetek, így nemcsak a gyerekeket, de szüleiket is meghódították, és egyúttal egy új produkciós irány is kezdetét vette: a gyermekszínház.

A színházba született gyermekeknek és kortársaiknak köszönhetően azonban mára a társulat nem csupán ismert és elismert színházzá, hanem igazi, sokgenerációs nagy családdá vált, ahol ma már dinasztiák játszanak együtt. Nem csoda, hogy az elmúlt húsz évben a rendkívül eredményes színházi munka mellett a város és a környék történelmi arculatát formáló produkciókkal, utcaszínházakkal, közösségfejlesztő programokkal, filmekkel, kreatív attrakciókkal vonják magukra az egyébként álmos város lakóinak figyelmét.

Jelenet Az igazi című előadásból

Boldizsár Pétert Nagy Judit követte a rendezői székben, akinek addigra – éppen elődjének köszönhetően – volt rendezői gyakorlata. Még a rendszerváltás előtt színpadra állított első rendezésével, Vaclav Havel Audienciájával vonta magára a szakmai figyelmet. Ezt még további félszáz színházi munka, majd filmek, és rendezvények követték. A rendszerváltást követően – elveszítve a legnagyobb szponzorát, a Videotont –, Tóth László igazgató invitálására a csoport A Szabadművelődés Házába költözött, Egyesületet alapított, és Szabad Színház néven folytatta működését.

Nagy Judit, a Szabad Színház vezetője

A Szabad Színház mára Székesfehérvár közéletének meghatározó szereplőjévé vált.

12

ÉLŐ MÚLT

BESZÉLGETÉS TÜKÖR ELŐTT 50 ÉVES A TATABÁNYAI BÁNYÁSZ SZÍNPAD ÉS 10 ÉVES AZ ORFEUSZ TÁRSULAT Kénytelen vagyok magamat faggatni, mert egy kívülálló nem tudja, hogy mit kérdezzen. Meg tükörbe nézni sosem felesleges, legfeljebb lehangoló. László Tibor

Hogy is van ez az 50 év? Van még Bányász Színpad?

feusz Társulatba léptek be (kb. heten, hiszen állandó a fluktuáció). Ők a Bányász Színpadot nem ismerhetik, csak a még aktív tagjait, de a legaranyosabb, hogy van egy 8 éves színjátszónk a jelenleg futó darabban (Árgyelán Botond), aki az alapító TósGengeliczky házaspár unokája. Ez a kontinuitás!

Nincs már társulat ilyen néven, de vannak bányász színpadosok. 50 éve, 1964-ben alakult meg a Bányász Színpad Tatabányán, ami folyamatosan működött 23 évig. Akkor sem mondta ki senki a megszűnését, de gyakorlatilag nem funkcionált sokáig (17 évig). Majd 2004-ben újjá szerveződött Orfeusz Társulatként, és már annak is 10 éve. Vannak még a jelenlegi társulatban Bányász Színpad alapító tagok is (Tós Hédi és Gengeliczky László, de még az alakulás évében belépett Englerth Miklós is), sokan vannak, akik ott kezdték a színpadi "pályafutásukat", és még most is játszanak (a jelenlegi 20 főből 13an). És vannak, akik már az Or-

Ezen túlságosan gyorsan végigfutottunk, részletezzük egy kicsit! 1964-ben Éless Béla alapította meg a Bányász Színpadot, néhány fiatalt maga köré gyűjtve. Azután rövid idő alatt létszámban is és munkaintenzitásban is komoly magaslatokat ért el a Színpad, mindezt a Tatabányai Szénbányák Szakszervezeti Bizottságának a fenntartásában.

13

ÉLŐ MÚLT már a csúcson volt, ahonnan nem volt hova lépni, tehát józan, de nekünk fájdalmas döntés volt, hogy elmegy. Amilyen erős vezető volt, annyira nagy űrt hagyott maga után. A szívekben, fejekben megmaradt űr azonban nem győzte le a lendület tehetetlenségét, hogy együtt maradni, hogy játszani, hogy túlélni. Ennek pedig egyetlen útja volt: valakinek közülünk át kellett vennie a vezetést, mert külső "vérfrissítésre" nem számíthattunk. Rám esett a választás. Mért pont rád? Voltak rendezői ambícióid? Éles Béla…anno

Néhány év alatt a színjátszó mozgalom országos élvonalába küzdötte fel magát a Színpad az intenzív és új hangú produkcióival. Mindez Éless Béla elvitathatatlan érdeme, aki erős egyéniségként a maga képmására formálta a Színpad egészét. 5 éves volt a Színpad, amikor én Tatabányára költöztem, és csatlakoztam hozzájuk.

Ivák István, Kullai Zoltán, Gengeliczky László a Bányász Színpad Voskovecz Werich : A bolond és a hóhér című előadásában

A Bányász Színpadot végül is Éless Béla jelenti.

Legkevésbé sem. Játszani szerettem, verset mondani szerettem, írogattam is. És én voltam az, aki egyszer-egyszer vitába szállt Élessel, talán az tűnt fel, hogy ez a srác gondolkodik, nyüzsög, ak-

Egyesek szemében igen, de ez mégsincs így. Rövid idő után magára hagyta a Színpadot, 1973ban, amikor Budapestre költözött. A karrierje építéséhez ez kellett, és a Bányász Színpad akkor

14

ÉLŐ MÚLT kor jobb híján próbáljuk meg… Szóval rábeszéltek. Nem jól, de nem is eredménytelenül vezettem a Bányász Színpadot 1987-ig, 13 éven át, szemben Éless 9 évével, és akkor sem én hagytam ott.

dott a Tatabányai Bányák vezérigazgatójának a fejében, hogy kellene a tatabányai közönségnek színházat építeni. A színjátszó mozgalom, ami a fesztiválokat és a zsűriket jelenti, persze keményen bánt velünk. Nagy bánatomra Éless Béla is sietett tudatosítani bennük, hogy ez már nem "az" a Bányász Színpad (talán jobban esett volna a hiúságának, ha feloszlunk). Pedig még fesztivál-házigazda is volt a Bányász Színpad. Nem, a Munkásszínjátszók Országos Találkozóinak az intézmény, a Népház volt a házigazdája éveken át, ott a Bányász Színpad csak egy fellépő volt a sok közül, a fesztivál sosem rólunk szólt.

Tóth Zsóka és Török Zsuzsa a Kő hull apadó kútba című előadásban

A túlélésen kívül milyen sikerekről, kudarcokról beszélhetünk?

Ha a közönség-siker megvolt, akkor csak a fesztivál-siker hiánya vezetett a későbbi bomláshoz?

Műfajilag a korábbiakhoz hasonlóan szerkesztett műsorokat, pódium játékokat (a dramatizálást nagyon szerettem) és egyfelvonásos vagy zanzásított színdarabokat játszottunk, meg népi komédiákat, persze az egyéniségemhez mérten más stílusban, más intenzitással. A színjátszókat sem fanatizálva, stresszelve, hanem inkább az ambícióikra hagyatkozva vezettem. A közönség szerette a munkáinkat, a Bányász Színpad sikereinek is jelentős érdeme, hogy egyszer csak (1975-ben) megfogalmazó-

Számomra nem, de többek (például az ortodox Éless-hívők) számára ezzel leszerepeltem, bizonyítottam a szemükben, hogy nem vagyok egy Éless Béla. Az sem mentette a helyzetet, hogy hangoztattam: a világért sem akarok az lenni. Közben az élcsapat eljutott a színjátszásban, ameddig tudott, ott megrekedt, maradt a rossz rutin, az öntömjénezés, én meg nem tudtam belőlük többet kihozni (persze

15

ÉLŐ MÚLT magamból sem). A hangadók természetesen csak bennem látták a hibát, önmagukban a világért sem, ezért lemondattak a vezetésről 1987-ben. Azt hitték, lesz majd, aki utánam tovább lendíti a kereket, hogy a rendezők majd törik magukat, hogy velük dolgozzanak, de természetesen nem volt senki. A hivatásos színház megkínálta ugyan őket egy-egy kisebb szereppel, ennek viszont sem az ő "karrier"-jükhöz, sem a Bányász Színpad jövőjéhez nem volt semmi köze. Így történt, hogy a Bányász Színpad a csodavárás közepette megszűnt dolgozni, bár a feloszlást nem mondta ki senki. Hozzájárult ehhez, hogy akkor már haldoklott a Bánya, így a fenntartó, illetve a kultúrpolitika sem figyelt ránk.

megünnepelni. Megszervezték, a régi anyagokból szerkesztett műsorba már én is bekapcsolódtam (nem akartam játszani a sértődöttet), Éless Béla pedig jött, és megrendezte. Én egyszeri alkalomnak hittem, de sokakban olyan nosztalgiát ébresztett a közös fellépés, hogy utána már arról beszéltek, hogy nem kellene szétszéledni, hanem folytatni vagy újrakezdeni lenne jó. Én mondtam, hogy naiv álom, nincs is kivel. "Veled" - mondták erre szinte egybe hangzóan. Nem vállaltam. Később egy beszélgetésben Gengeliczky tömören öszszefoglalta a véleményüket: "Ezt nem teheted velünk, b… meg!" Ez történt 2004-ben. A vér nem válik vízzé. Elég volt egy lecseszés.

Alig hihető, hogy ebből a csendes, hosszú halálból van feltámadás.

Nem egészen. Kellett hozzá a többség feltétlen bizalma. Eljutottam Churchil nagy mondásához: "Ha valamit nem tudsz megakadályozni, állj az élére!"

Számomra is hihetetlen. Már csak azért is, mert nem én akartam. Én lezártam magamban a színjátszó múltat, a színház szeretetet a profi színházi előadások lelkes nézőjeként éltem meg. De az történt, hogy az egyik volt színpados társunk meghalt, és a temetésén sok régi játszótárs volt ott (én nem). Utána beszélgettek, és eldöntötték, hogy mivel most lenne 40 éves a Bányász Színpad, össze kellene jönniük a föllelhető régieknek, és nyilvánosan

Jelenet a Noel Coward: Forgószínpad című előadásból

16

ÉLŐ MÚLT De már nem a Bányász Színpad éledt újjá…

önbizalmat adott a munka folytatásához valamennyiünknek.

Úgy éreztem, hogy a folytatásban új, tiszta lapot kell nyitni. Ezért javasoltam, hogy a Bánya, mint fenntartó megszűnése miatt is új néven, Orfeusz Társulatként működjünk tovább. A név-választást Varga Imrének a Népház előtt álló Orfeusz szobra ihlette, amit azóta barbár és gyalázatos módon elbontottak. És azok, akik korábban távozásra bírtak, most egyszerre bizalmat szavaztak? Ők nem, csak a többiek. De az akkori hangadók közül volt, aki akkor már nem élt, a többiek, ha részt is vettek, távolságot tartottak, és éreztették, sőt tudatták velem, hogy nem fogadnak el. Olyan kisebbségben voltak, hogy már nem tudták rányomni a bélyegüket a munkánkra.

Poroszlay Sándor, Englerth Miklós, Tóth Zsóka Spiró György Kvartettjében

Azóta töretlen a lendület? 10 év hosszú idő egy társulat életében. A lendület csekély hullámzással megvan. Évente mutatunk be egy-egy új, egész estés, több felvonásos színdarabot. Nem állítom, hogy hibátlanok, de vállalhatók, és mind jelentős közönségsikert arat. Hogy 10 előadást tudunk játszani itthon a Jászai Mari Színház hatalmas színházi kínálata mellett, az mond valamit. A mérce magas, nehéz és igényes feladatokra vállalkozunk. Néhány szerző a bemutatóink sorából: I. L. Cara-

Azért sem, mert jöttek a sikerek. Ez bizony fontos volt. 2005-re készültem el két magyar irodalmi mű színpadi adaptációjával, mindkettő jó fogadtatásra talált a közönség előtt is és a fesztiválokon is. Majd 2006-ban Spiro KVARTETT-jének előadásáért az MSzJSz Paál István Diplomával tisztelt meg minket. Ez bizalmat és

17

ÉLŐ MÚLT giale, M. Achard, N. Coward, L. Pirandello.

vagyok színjátszó, a volt bányász színpadosok 30-50 éve. Kijártuk a magunk iskoláját, sok mindent megtanultunk, van mit tovább adni. Én magam másoddiplomaként elvégeztem a Színművészeti Főiskola Színházelméleti Szakát még 1979-ben, de ettől még nem lettem jobb rendező.

Ha tudod, hogy nem hibátlanok az előadások, illetve ha tudod mi a hiba, akkor akár lehetnének tökéletesebbek is. Nem?

Erről jut eszembe a mondás, hogy nincs amatőr meg hivatásos színész, csak színész meg dilettáns. Van benne valami, de mégsem igaz. A tehetséghez nem kell diploma, és egy diplomás színész is lehet rossz, de a színészek megtanulják azokat a technikákat, ami a színészi jelenléthez, kifejezéshez kell, és aminek hiányában mi kétszer akkora munkával fele annyi eredményt érünk el. Ezért nem amatőr színészek vagyunk, hanem szerényebben fogalmazva színjátszók. És ekként kell jónak, netán tehetségesnek lennünk.

Jelenet a Kvartettből

Sajnos nem. Korlátot szab a saját képességem és a színjátszóink képessége, az energiáink korlátozott volta, meg a rendkívül nehéz körülményeink. De csak színpadképes produkciókat engedünk közönség elé, amit a sikerek vissza is igazolnak. Ilyen darabok bemutatása színészi jelenlétet, színészi képességeket igényel, sokkal inkább, mint mondjuk egy pódiumjáték. A Társulat összetétele segít megválaszolni ezt a kérdést. A tagok közt csak 3-4 diák van, 30 és 60 év között vannak 8-an, és 60 év feletti 9 fő. Én magam 1958 óta

Ludas Matyi, avagy a libák gágogása

18

ÉLŐ MÚLT A tehetség és képesség korlátai mellett a rendkívül nehéz körülményeket említetted. Részletezzük, mik ezek!

Ez utóbbi mennyiben befolyásolja a munkátokat? Jelentősen. Csak akkor működhetünk, ha eladhatóak vagyunk. Minden költségünket a jegybevételből kell finanszíroznunk. Olyan darabokat kell találnom, amit mi sikerre tudunk vinni, amire bejön a közönség, amit technikailag meg tudunk oldani, ami van olyan igényes, hogy nem kell szégyenkeznie miattunk a Színháznak stb. Egy kísérletező, világ-megváltó társulat egy évet sem élt volna meg itt, nem hogy tízet.

Például az, hogy mindenki dolgozik, még a nyugdíjasok is. A család és a munka gondja mellett este hulla-fáradtan keveset ér a próba. Többen két-három műszakban dolgoznak, néhányan nem is Tatabányán, és vannak, akik nem Tatabányán laknak (utazás próba előtt-után). Alig emlékszem olyan próbára, ahol minden szereplő jelen tudott lenni. Keményebb világ van, mint volt a Bányász Színpad-os időkben. Egy ablaktalan, szellőzetlen alagsori lukban próbálunk, és havonta egyszer mehetünk a Kamaraszínházba, ha játszani szeretnénk. És megköszönhetjük a Színház segítségét, hiszen fenntartónk nincs, anyagi támogatásunk nincs.

Magadat is hibáztattad a régi sikertelenségért. Most viszont sikeres vagy. Mi változott meg?

Magyar Kata, Hodossy Ildikó, Tós Hédi a Forgószínpadban

Talán valamivel bölcsebb is lettem, nem csak öregebb. De nem ez a kulcsa a sikereknek. A Társulat is érettebb, jobb, mint a Bányász Színpad volt. És van egy nagy segítségem Pápai Ferenc

Magyar Kata és Süveg Szilvia Caragiale : Viharos éjszaka című előadásában

19

ÉLŐ MÚLT személyében, aki nálam sokkal jobban ért a színész-vezetéshez, és csalhatatlanul meghallja, ha valaki a szerepében üres, vagy hamis, és – nem utolsó sorban – tovább tudja lendíteni a játszó társakat, vagy akár engem.

És nem hiányzik a rendezés? Kicsit még szoknom kell, de boldogan elengedem. Meg aztán nem jelent ez végleges távolságtartást, hiszen amikor ő színészként viszi a hátán az előadást, akkor mégis csak szükség van rám külső dirigensként. Ami hiányzik, és korábban is hiányzott, az a színészi munka egy jó rendező irányításával. Talán egyszer ez is megvalósulhat.

Egy rendező nehezen viseli el, hogy bárki beleszóljon a munkájába. Ez is csak azt bizonyítja, hogy nem vagyok igazi rendező, csak bot-csinálta. És amiért ezt tudtam magamról, úgy próbáltam tenni ellene, hogy 35 éves barátiés színjátszó kapcsolatunkat hasznosítva fokozatosan bevontam őt a munkámba konzultánsként, munkatársként, társrendezőként, végül (félreállva) rendezőként. Két dudás egy csárdában? Az nem működik.

Magyar Kata, Poroszlay Sándor, Pápai Ferenc, Kovács Olivér a Viharos éjszakában

Nálunk igen. Részben a barátság, az együtt gondolkodni tudás, részben a felismert szükségszerűség miatt. Meg azért, mert az ő agya akkor indul be, amikor az enyém lefárad. A munkamegosztásban rám marad a vezetés, szervezés, adminisztráció, a darabválasztás, dramaturgia, szövegkönyv-szerkesztés, szereposztás, díszlettervezés. Aztán ő kézbe veszi a szövegkönyvet és a színészeket, én pedig nyugodtan hátra dőlhetek.

Ha jól értem, a jövőnél tartunk. Nekem már nem sok jövőm lehet (egyszer majd csendesen megszűnök, mint a Bányász Színpad), de az Orfeusz Társulatnak van jövője. Optimizmussal tölt el, hogy Pápai Feri személyében van már, aki átveszi a stafétabotot, senki nem pótolhatatlan, így én sem. Az viszont aggaszt, hogy a társulat fele már hatvanon felüli,

20

ÉLŐ MÚLT és nagyon nehéz a fiatalok integrálása. Mifelénk nincs diákszínjátszás, nincs utánpótlás nevelés, az a fiatal pedig, akit előadásaink próbáin magunknak kinevelünk, az hirtelen eltűnik (egyetemre megy vagy külföldi munkavállalásra), és soha többet nem látjuk Tatabányán. Az előzőekben már tartottam panasznapot, amiből kiderülhetett, hogy a körülményeinkhez képest az is csoda, hogy nézhető előadásokat tudunk kiállítani. Hasonló csodákban azért bízhatunk a jövőt illetően is.

még inkább az Orfeusz Társulat 10 éven át való vezetésére, hiszen az én munkám nélkül egyik sem élhetett volna sokáig, és az amatőr színjátszásban kevesen mondhatják el, hogy 23 éven át vitték a vállukon a társulatukat. Leginkább a dramaturgiai munkáimra vagyok büszke, meggyőződésem, hogy ahhoz értek a legjobban, és a sikereinknek legfőképp ezzel voltam/vagyok kovácsa. Büszke vagyok arra is, hogy 70 évesen még alkalmas és hasznos tagja vagyok a Társulatnak. Büszke vagyok arra, hogy a közönséget és a színjátszó társakat sok-sok színházi élménnyel gazdagíthattam, vagy legalább részem volt benne.

Eléggé önkritikus volt ez a visszatekintés. Összegezve most azt mondd meg, hogy mire vagy büszke a múltat és a jelent illetően, ha tükörbe nézel.

László Tibor

Büszke vagyok a Bányász Színpad 13 éven át való vezetésére, és

HÍD SZÍNHÁZ – SZOLNOK Az 1964-ben alakult Híd Együttes verseket, irodalmat, zenét kedvelő fiatalokból irodalmi színpadként jött létre Szolnokon, Varga Károly vezetésével. Első működési helye a Vegyiművek Művelődési Háza, majd hosszú időn át az Ipari Szövetkezetek Szolnok Megyei Szövetsége volt a fenntartó. 1986-tól a neve: Híd Színház. 1990-től a fenntartás megszűnt az ismert társadalmi folyamatok következtében. Ez a változás a működési feltételek változását is hozta. 1990-1995 között a Jam Művészeti Egyesület néven kép-

zőművészetet, zenét, színházat tömörítő szervezet tagjaként, majd annak felbomlása óta önálló egyesületként működik tovább. Az 1982/1983 évad óta vagyok tagja, majd vezetője a

21

ÉLŐ MÚLT csoportnak Az elmúlt két évtizednyi időben harmincöt bemutatót tartottunk, ebből tizenöt került országos szakmai megmérettetésre, és tíz jelentős elismerést is kapott.

bemutató, harmadrészt Szolnok város kulturális életének is jelentős eseménye lehet, ha innen indul útjára egy színpadi szöveg. A drámapályázat projektje végigvonul az éven. Február 15-ig lehet jelentkezni az érdeklődő szerzőknek. Március elején egy műhelytalálkozón ismerhetőek meg a játszók. A részt vevő szerzőktől áprilisra két jelenetet és egy szinopszist várunk jeligésen. Egy nyilvános rendezvényen választódik ki a legjobbnak ítélt írás. A nyertes felkérést kap a teljes szöveg megírására. Szeptemberben nyilvános olvasópróbát tartunk, és decemberben bemutatjuk az addigra elkészülő egyfelvonásost. A bemutatóval záródik az ötven éves Híd Színház évfordulós éve.

A lehetőségekhez képest – a pénzügyi keretek még nem teljességgel rendeződtek – többféle programot tervezünk az év során. Vendégelőadás meghívása, saját repertoárunk játszása, találkozó a színházunkban egykor érintettekkel, színházi ismeretterjesztő programok színesítik az évet. Az év kiemelt programjának tekintjük a napokban meghirdetett drámapályázatunkat. Egyrészt, mert egy kortárs magyar színpadi szöveg megjelenése mindig esemény, másrészt a Híd Színház történetében még nem volt ős-

Rigó József

DRÁMAPÁLYÁZAT Az ötven éves szolnoki Híd Színház pályázatot ír ki öt senior korú női szereplőre, egyfelvonásos színpadi szöveg megírására. Az elkészült pályamű 2014-ben bemutatásra kerül. A nyertes pályázó tiszteletdíjban részesül. A pályázók részére a játszók megismerése céljából március elején műhelytalálkozót hozunk létre Szolnokon. A jelentkezők a pályázat további részleteiről is ekkor kapnak tájékoztatást. A pályázatban részt venni kívánók 2014. február 15-én 24.00 óráig jelentkezhetnek a [email protected] címen.

22

L Á T T U K

-

A J Á N L J U K

GARACZI LÁSZLÓ: JEDERMANN A SZÉKESFEHÉRVÁRI PROSPERO SZÍNKÖR ELŐADÁSA Temérdek humorral teletűzdelt mégis gondolkodásra késztető előadást láttam a Szabadművelődés Házában Székesfehérváron, kevés, de még éppen elegendő néző társaságában. Mifelénk ez normális, egy előadást nem lehet megítélni a nézőszám alapján. Barbély Gábor

A darab egy trilógia harmadik része, de természetesen önállóan is megállja a helyét. Garaczi karakterábrázolása, mely a legtöbb humor forrását hordozza, nekünk, kelet-európaiaknak ismerős közeget teremt. Gyermekkorom közéletéből felbukkanó ismerős figurák (76-os vagyok) enyhén savanyú szájízt adnak az egyébként mesebeli szereplőket felvonultató történetnek, de ez Garaczira egyébként is jellemző. Család, barát, karhatalom, egy nem is olyan régi családmodell elevenedik meg előttünk.

Nekem még vannak emlékeim arról a rendszerről, amelyben a rendőrséggel nem lehetett viccelni. Micskó Zoltán rendező következetesen elidegenítő hatásokkal dolgozik, a tér egyértelműen szimbolikus, nem kis feladatot bízva a nézőre, hogy az érem másik felét beazonosítsa: az egyébként sem mély színpadot függöny zárja le előttünk, amely előtt kezdődik a játék. A színházterem kis méretei miatt tolakodónak érzem az orrom előtt felhúzott lepleket, jól esne kicsit távolabbról nézni az első jelenetet, főleg, hogy akad látnivaló bőven. A díszletrendezés néma segítők által történik, ők azok, akik a függönyöket is kezelik. Az előadás előre haladtával az első függöny-sor után még egy és még egy sor lepellel találjuk szembe magunkat. Meghatározó formája marad a színpadképnek a mélységében apránként feltárulkozó színpad, mely nagyon szép szimbólum, de érdemes lenne a

23

L Á T T U K

-

A J Á N L J U K

színészi munkák mélyítésével kicsit jobban megtámogatni. A kevés díszlet és kellék erősíti az előadás hétköznapitól elrugaszkodottságát, a színészek karikaturisztikus jellemábrázolása pedig jól illik ebbe a nagyon is művi színpadképbe. Sajnos a színészi munkára nem jellemző az egységesség, formájában sem, az imént említett karikírozás nem minden színésznek működik, és a színpadi jelenlétben is nagyok az eltérések.

akciót, még ha csak szemkontaktus révén is, szívesen vennék, hiszen az én világomból érkező démonok engem nem kezelhetnek idegenként. Érdemes volna foglalkozni a színész szerepen kívüli és belüli helyzetével azért, hogy oldani lehessen ezt a konfliktust: nézőként tudtomon és szándékomon kívül lépek be egy helyre ahol már játék folyik. Mindezeken túl a játék magával ragad, szívesen nézném még őket, jólesik nézni hétköznapin-túli mozgásszervezésüket. Végre nem fáradt, enervált embereket látok magam körül. Az álmából csengetésre riadó Árpiról kiderül, hogy ő a túlvilági postás, pénzért üzeneteket visz a másvilágra. Jönnek is a megrendelők, egy sor bohózatba illő jelenet, egyelőre tét nélkül, a nagy hal csak később kerül elő, a rendőrfőnök, Koppány Géza képében, aki bizony követel és korántsem barátságos, és még választ is vár a túlvilágról. A betegség hátterében hűtlen feleség, ál-barát áll, Árpi talán nem is beteg, a rá bízott üzenetekkel azonban kezdenie kell valamit, amit az erőszakos rendőrfőnök rendszeresen számon kér, siettetve barátunk halálát, akár fel is gyorsítva a természet által elrendelt folyamatot. Sötét ügylet sejlik fel a háttérben, Árpi bajban van, most már muszáj meghalnia...

Az előadás főhősünk álmával kezdődik, mely rém-típusú, hiszen Árpit halálos betegség gyötri, már csak napjai vannak hátra, nem csoda hát, hogy a démonikus mozgású és furcsa hangokat hallató lények nem éppen optimizmussal töltik el a jövőt illetően. A démonok a közönség közül bújnak elő, a nézőtéren vannak elrejtve, jönnek mindenhonnan, izgalmas kezdés, de aztán ezen kívül nincsen több kapcsolatunk, olyan érzésem van, mintha betolakodó lennék a világukban. Némi inter-

24

L Á T T U K

-

A J Á N L J U K

A darab címe Jedermann, magyarul Akárki, a középkori moralitás ihlette XX. század végi színpadi mű. A halálából is hasznot húzni készülő kisember drámája a sors kérlelhetetlenségéről, harsány humor mögé rejtve. Az utolsó lepel lehullásakor szép összegzést kapunk, ám a megváltás nem jön el, de legalább egy nagyképű angyal képében jelentkezik.

melynek jót tesznek az átrendezésekkor feltűnő démonok. Magabiztos, élénk jelenet még a doktornő jelenete, melyben Bárkányi Julcsi végig tartja a tempót, és nagyon vicces a sufnituning EKG gép is.

A főszerepet alakító Roboz Csaba Roland árnyaltabb játékkal segíthetné a nézőt, hogy együtt haladhassunk lepelről-lepelre a felismerésig, hogy a halállal bizony nem lehet játszani. Így viszont a darabnak ez a központi szála csak utólagos elemzés után világosodik meg, ami kissé nehezíti a történet azonnali feldolgozását.

A sok jó ötletből és kiemelkedő alakításokból álló előadásnak hasznára válna azonban, ha valódi társulati munkát láthatnánk mögötte, ahol a nehezebben megoldható helyzeteket nem egyéni virtuozitással, hanem egymást segítő, egymásból építkező csoportmunkával oldanák meg. Minden egyéb részlet előadásról-előadásra fejlődni fog. A koncepció dicséretes, jól átgondolt rendezést láthatunk, valódi színházi élményben lehet részünk.

Az előadásnak több kiemelkedő pontja is van, a rendőrfőnök és szukája (Szabó Zoltán és Gombó Viola Lotti) párosa igazán erős, utóbbi néma játéka egyetlen jól időzített megszólalásával nagyon hatásos. Igaz, Szabó Zoli olyan mértékben karikíroz, hogy már néha nem lehet komolyan venni. Jó nézni még a nagypapát játszó Győri Misit, belőle több is lehetne, dinamikus jelenléte üdítőleg hat az olykor-olykor vontatottá váló jelenetfolyamban. Ennek oka a néha széteső ritmusban rejlik,

Sok sikert kívánok az előadásnak! Barbély Gábor

25

F E S Z T I V Á L O K

SZÍNJÁTSZÓFESZTIVÁL ERDŐSZENTGYÖRGYÖN A SZERVEZŐK SZEMSZÖGÉBŐL Évek óta aktív tagja vagyok a Bodor Péter Művelődési Egyesület színkörének, és így részt veszek az egyesület által kezdeményezett SZÍNPAD elnevezésű amatőr színjátszó fesztiválokon is. Egy ideig pusztán színjátszóként szerepeltem, ám az elmúlt pár évben már egyre több feladatot vállaltam a szervezésben is. Évekkel ezelőtt azt gondoltam, hogy egyszerű dolog megszervezni egy ilyen rendezvényt, de most láthatom, hogy egyáltalán nem könnyű, és főleg nem kis felelősséggel jár. Egy ember számára szinte lehetetlen feladat, ehhez csapatmunkára van szükség. Jó érzés, ha ilyenkor is összeáll egy kis csapat, amely energiát és időt nem kímélve dolgozik azért, hogy a rendezvény zökkenőmentes és sikeres legyen. A szervezés első mozzanata a tervezés, majd az anyagi források megteremtése. Már az év elején elkezdődik a pályázati lehetőségek felkutatása, aztán következik a pályázatok megírása. A fesztivál rendszerint novemberben zajlik, de már május-júniusban tudni kell a pályázatok eredményét, hogy ennek függvényében kezdhessünk hozzá a tervezett tevékenység megvalósításához. Szeptemberben elmennek a meghívók, interneten, vagy hagyományos postai úton. A válaszok legkésőbb október elején megérkeznek, ekkor már körvonalazódik a fesztiválra jelentkező résztvevők létszáma. A szervezésben az 1990-es évektől, szinte a kezdetektől, partnerünk lett a Maros Megyei Tanács hatásköré-

be tartozó Hagyományos Kultúra és Művészeti Oktatás Maros Megyei Központja. Ők készítik el a diplomákat, az emlékplaketteket, valamint az általuk meghívott csoportok számára fedezik egyegy étkezés költségét.

Másik partnerünk a helyi művelődési otthon, amely biztosítja a rendezvény színhelyét és technikai szükségleteit. Mindez nagy

26

F E S Z T I V Á L O K segítség az egyesület számára, de a szervezés aprómunkája mégis az egyesület önkénteseire hárul.

Andrea vállalta. Lelkiismeretes és színvonalas munkáját ezúton is nagyon köszönjük.

Szerencsére évek során összeállt a színjátszást szerető fiatalokból, de idősebbekből is, egy megbízható kis csoport, amely felvállalja a szervezéssel járó gondokat. Nos, ez a kis csapat az első öszszejövetelen megbeszéli a tennivalókat. Mindenki elmondja véleményét, ötleteit, és már a konkrét feladatokat is kiosztják egymás között, így mindenki tudja, hogy mit kell elvégeznie és hogyan. Természetes, hogy kezdetben rengeteg ötlet születik, de aztán rájövünk, hogy mit tudunk megvalósítani ezekből.

A csapatok a jelentkezési lappal együtt előre elküldik, hogy milyen eszközökre, kellékekre van szükségük. Ezeknek előkészítése is a mi feladatunk. Ezért úgy gondoltuk, hogy minden vendégcsapat mellé egy-egy önkéntes felelőst nevezünk ki, aki már előre gondoskodik a szükséges kellékekről, és a megérkezésük pillanatától a távozásukig együtt vana csoporttal. Segíti őket mindenben, a díszletek felállításától a lebontásig – ez azért is jó így, mert nem a főszervezőt terhelik minden apró problémával –, elkíséri a vendégeket az étkezésekre, ismerteti városunk nevezetességeit, beszél a város múltjáról, jelenéről, az egyesületről, a fesztiválról.

Igyekszünk minden évben javítani a munkánkon, valami újat bevezetni. Azt tapasztalhattuk, hogy évről évre egyre több csapat jelentkezik, és az előadások színvonala is egyre jobb. Jó érzéssel tölt el bennünket, hogy magyarországi csoportok is szívesen jönnek hozzánk. Mondhatjuk, hogy a fesztivál hírnévre tett szert. Ebben az évben a XXI. találkozóra 21 színjátszó csoport jelentkezett, végül 19-en érkeztek meg.

A másik felelősségteljes munka a vendégcsapatok ellátása. A szállásról jó előre kell gondoskodni, ebben az évben is, mint eddig mindig, nagy segítségünkre volt a helyi polgármesteri hivatal és tanács, amely rendelkezésünkre bocsájtotta a város vendégszobáit. Akiknek ezekben nem jutott hely, azok számára a helyi panziók valamelyikében kerítettünk szállást. Aztán az étkeztetés megoldására külön kellett figyelnünk. A közös szombatesti vacsora megszervezésében igénybe

Októberben a bejelentkezések alapján elkészültek a műsortervek, a műsorfüzetek, szórólapok, plakátok. Ezeknek a megtervezését immár második éve Barabás

27

F E S Z T I V Á L O K kellett vennünk a helyi Szent György Technológiai Líceum étkezdéjének a segítségét. A mintegy 200 személy közös vacsoráját a Rhédey-kastély pincéjében sikerült megoldanunk. Ott került sor az ismerkedésekre, a kötetlen beszélgetésekre, miközben a bözödi zenészek muzsikája szórakoztatta a jelenlévőket.

nek. Idén volt szerencsénk megnyerni a zsűri elnökének az erdőszentgyörgyi születésű Koszta Gabriella színművésznőt. Másik zsűritagunk a gyöngyösi Mozaik Színház rendezője, Válik István, a Magyar Szín-Játékos Szövetség elnökségi tagja volt, aki már több alkalommal részt vett a fesztiválunkon, így ő is jól ismeri a helyi viszonyokat. A zsűri harmadik tagja pedig Kovrig Magdolna volt, a Bodor Péter Egyesület elnöke, és a fesztivál mozgatórúgója. A díjazásokról szóló döntést meghozni elég nehéz volt, mivel sok nagyon jó előadást láthattunk. A közönségdíjas előadást volt a legegyszerűbb kiválasztani, mivel a szászrégeni Csillagösvény csoport Ördögbál című darabját állva tapsolta az egész terem. A hétvége másik kiemelkedő előadása a krasznai Tinikomédiások csapatának Lúdas Matyi előadása volt, Ozsváth Ilona rendezésében. Ők a legjobb előadás díjában részesültek. A legjobb női alakítás díját megosztva a Bodor Péter Színkör utánpótlás csoportjának tagjai kapták, Kulcsár Klementina és Nagy Anita a Babák című előadásban nyújtott alakításukért – rendező Pilnai Sára. A legjobb férfi szereplő díját a gyöngyösi Mozaik csoport színésze Watti Rezan, Magyarországon letelepedett kurd származú szín-

Úgy gondolom, hogy az idei fesztivál nagyon jól sikerült. Sok csapat jelentkezett, hisz már pénteken megkezdődtek az előadások, előbb a kisdiákok mutatkoztak be, szombaton egész nap a nagyobb korosztályok előadásai zajlottak, akárcsak vasárnap délelőtt, majd délben került sor a díjazásra. A zsűri minden előadást kötetlen beszélgetés formájában véleményezett, értékelt. Mindig próbálunk olyan zsűrit összeállítani, amelynek tagjai valamiképpen kötődnek a városunkhoz, ismerik a helyi adottságokat, de kikezdhetetlen szakmai ismeretekkel rendelkez-

28

F E S Z T I V Á L O K játszó kapta. Megjegyezzük, hogy Válik István, ebben a döntésben tartózkodott, mivel ő rendezte a darabot. A zsűri úgy döntött, hogy különdíjjal jutalmazza a régeni Csim-bumm Ifjúsági és Gyermek Színjátszó Csoport A császár új ruhájában nyújtott alakításáért a két takácsmestert, Antal Szabolcsot és Antal Szilárdot.

de egyben nagyon mozgalmas, zsúfolt hétvége volt. Minden vendégcsapat jól érezte magát, minden zökkenőmentesen zajlott. A XXI. SZÍNPAD fesztivál bezárta kapuit, de máris hiányérzetem van. Várom az újabb év, új fesztiválját, a XXII. SZÍNPAD FESZTIVÁLT. Simon Tünde

Ez a hétvége ebben az évben is számomra egy nagyon kellemes,

XXI. KIS-KÜKÜLLŐ MENTI NEM HIVATÁSOS SZÍNJÁTSZÓK TALÁLKOZÓJA – 2013. NOVEMBER 22-23-24. CSIPKERÓZSIKA/ Nevenincs Gyermekszínjátszók, Csíkfalva JANIKOVSZKI ÉVA: KIRE ÜTÖTT EZ A GYEREK?/ Mécsvirág Színjátszó Csoport, Nyárádgálfalva A KÉNYES LÁNY/ Nyárádgálfalvi Harmadikosok Színjátszó Csoportja VARGA ÉS VARGÁNÉ/ Nevenincs Gyermekszínjátszók, Csíkfalva RÓMEÓ ÉS JÚLIA – A HALHATATLAN SZERELEM HALÁLA/ Rosszcsontok Színjátszó Csoport, Szászrégen A CSÁSZÁR ÚJ RUHÁJA/ Csim-bumm Színjátszó Csoport, Szászrégen GEORGE FEYDEAU: A BALEK/ Színészeti Egyesület, Mezőkövesd HELÉN S A TEHÉN, AVAGY GYALOG…/ Vadrózsák, Csíkfalva LUDAS MATYI/ Tinikomédiások, Kraszna NEVETNI NEM VÉTEK/ Fábián Ferenc Színtársulat, Gyergyószentmiklós ZALÁN TIBOR: AMESE MARAD/ Mozaik Színkör, Gyöngyös HORVÁTH PÉTER: KÓMA/ Fantázia, Szászrégen HORVÁTH PÉTER: A FOGAS/ Szászrégeni Népszínház Kemény János Társulata MAKKAI ALPÁR: ÖRDÖGBÁL/ Csillagösvény Mozgásszínpad, Szászrégen ALEXANDRU KIRIŃESCU: SZARKAFÉSZEK/ Szarkafészek, Szováta BABÁK/ Bodor Péter Színkör, Erdőszentgyörgy TOMCSA SÁNDOR: RIPACSOK/ Amatőrök, Nagysármás VÁSÁRI KOMÉDIA/ Bodor Péter Színkör, Erdőszentgyörgy GYERE VELEM A VÁSÁRBA…/ Százfonat, Erdőszentgyörgy

29

K I T E K I N T Ő

GROTOWSKI, AVAGY A HATÁR Azon az estén eljött hozzánk Grotowski. Túrós és krumplis derelyével kínáltuk. Nagyon ízlett neki. Csodálkoztam: „Csak lótuszmagot kellene enned.” „A lótuszmag pont jó a lengyel vodkához” – felelte. Lehajtott fejjel ül, hatalmas homloka tar koponyában folytatódik, csak oldalt látszik egy kis haj. Grotowski is fekete öltönyben van, kigombolt ingén nadrágtartó. A lábán szandál, zokni nélkül. Egy pillanatra azt gondolhatnánk, megint találkozott Vladimir és Estragon, és várnak az új Godot-ra.

Jan Kott

Egy képeslapon, amelyet néhány hónapja kaptam az egyik német kiadótól, Grotowski és Peter Brook látható. Egymás mellett ülnek, mögöttük sima tégla- vagy kőfal. Összetolt székeken vagy fapadon foglalnak helyet. Mintha egy vasúti váróteremben ülnének. De hol? Melyik pályaudvaron? Lábuk előtt nagy, tömött hátizsák hever. De melyiküké az a hátizsák? Brook fekete öltönyt és magas nyakú pulóvert visel.

Mindketten sokat utaztak. Jobban mondva: vándoroltak. Brook útjairól, mint mindenről, amit művelt, dokumentáció készült: leírások, beszámolók, fényképek. Grotowski vándorútjai – hosszú hónapokon át, egyedül járta be India nagy térségeit – csak benne magában hagytak nyomot. A világ sok-sok eldugott zugában, Afrika és Ázsia távoli falvaiban, a teatralitásra kiéhezve Brook mindig azt kereste, mivel gazdagíthatná a színházat. Ismeretlen gesztust, hangszert, dallamot keresett. Ki ne emlékezne közülünk a kabukiból kölcsönzött szalagokra, amelyek a szerelmeseket fonják körül a Szentivánéji álomban, a nyílvesszőkre a Bhaharagvában, amelyek lehullnak, pályájuk megtörik, bár az is

Jerzy Grotowski és Peter Brook 1971-ben

30

K I T E K I N T Ő lehet, hogy ki se lőtték őket a megfeszített íjból, vagy a tüzekre, amelyeket az öregasszony Carmen és az utolsó szerető nászágya körül, a három világtáj felől gyújt meg. Brooknál a tűz, a víz és a homok mély értelmű jel, s a jelképek anyagi természete sem szűnik meg. A vörös homokot a Gangesz partjáról hozatja a színpadra. Színházzá változtatta a rituálét, s ebben senki se mérhető hozzá. Grotowski sokáig és kitartóan küszködött azzal, hogy viszszaváltoztassa rituálévá a színházat. Míg meg nem győződött arról, hogy a hívők számára ez szentségtörés, valami szent dolog elrablása, a nem hívők számára pedig hazugság, az áldozat még Cieślak korbácsolásában is csak színészet.

tesz fel, de csak a saját válasza érdekli. Brookkal nehéz szót érteni, monológgá változik a beszélgetés. Strehlerrel lehetetlen szót érteni, a beszélgetés strehleri monológgá változik. Hármójuk közül csak Grotowski partner a beszélgetéshez. Lehet, hogy épp ezért akarja még megmenteni a találkozást a színházból. Sok év után Santa Monicában találkoztam Grotowskival. Nagyon megváltozott, más volt, mint azon a német képeslapon. Egyébként láttam különböző korszakaiban, kövéren és soványan, mintha belső átalakulásai a külsején is megmutatkoznának. Azon a képen még sűrű sötét haja van, rendetlenül hullik a fülére és a tarkójára. A homloka most jóval magasabb volt, arcát őszes haj, fehér oldalszakáll és ritkás kecskeszakáll keretezte. Fehér ingben volt, régimódi, vastagra kötött sötét nyakkendőt viselt. Most is fekete öltönyben volt, de lefogyott, lógott rajta a ruha. – Úgy néz ki, mint egy galíciai k. u. k. tanácsos – mondta L.

E németországi képeslapon Brook a térdére támaszkodik, becsukja a szemét és hallgat. Emlékszem jól, hogyan hallgat. Éberen, mint a macska. Mint az éhes macska. Ő maga nem mond semmit, csak papírszalvétát hajtogat néha a kezében. Ezek a gyűrött szalvéták díszlettervek. Grotowski a képen fölemeli a jobb kezét, Brookra néz és beszél. Brook kérdéseket tesz fel. Giorgio Strehler is tesz fel kérdéseket – vele dolgoztam a Vihar előadásán –, de ezeket ő maga válaszolja meg, méghozzá igen terjengősen. Aztán újabb kérdést

Grotowski a haiti vízkultuszról beszélt. A szertartáson végzett színészi tevékenységről, amitől a résztvevők is transzba esnek. Meg arról, hogyan tudja a színész kontrollálni a transzállapotát. A dokumentumfilmen, amelyet bemutatott, elvágták egy fehér

31

K I T E K I N T Ő kakas torkát, szálltak a tollai a levegőben.

tuszmagot kellene enned.” „A lótuszmag pont jó a lengyel vodkához” – felelte. Nem ismertem korábban ezt a Grotowskit. Azelőtt soha nem viccelődött magán. Mintha hirtelen kinyílt volna. Magányos volt. Barátai és színészei rég szétszóródtak a nagyvilágban. Vagy nem is élnek már. Akárcsak az én barátaim. Mikor elment, adott nekem egy könyvet, azt mondta, ettől sosem válik meg. Martin Buber Haszid történeteinek francia fordítása volt. Azokra az elbeszélésekre emlékeztettek, amelyeket Stanisław Vincenz gyűjtött a haszidok között, a Cseremos felső folyásánál. Istenem – mondta Baál Sém Tóv egyik távoli és kései követője –, mentsd meg a zsidókat. Ha pedig nem tudod, mentsd meg azokat, akiket te magad választasz. Nagyon különös, de az egykori guru ezen az estén, amikor derelyét evett, mintha egyike lett volna a haszidoknak.

Ez majd két éve történt, Santa Monicában, a Getty Centerben, ahová meghívtak egy évre kilenc amerikai és európai művelődésés művészettörténészt. Egyedül én foglalkozom közülük színházzal, talán ezért kértek meg engem, hogy mutassam be Grotowskit. Akkor még szörnyű akcentussal beszélt angolul, a film pedig (biztos elromlott a vetítőgép) minden pillanatban szakadt. Mint a fehér kakas tolla. Sokáig gurunak tartottam Grotowskit, és megfigyeltem, micsoda áhítatot kelt a hallgatóság körében, talán inkább a személyiségével, nem feltétlenül azzal, amit mond. De ez profi közönség volt. „Grotowskira” jöttek. A Getty Centerben megismert tanítványaim és kollégáim nem sokat, vagy egyáltalán semmit se hallottak róla. S ha volt is hajlamuk a rajongásra, inább Leonardo nemrég megtalált vázlatáért lelkesedtek, amelyet egy régóta ismert vászon hátoldalán fedeztek fel. Grotowski azonban rajongást keltett bennük. Mint soha senki azelőtt és azután. Pedig kiváló szónokok voltak a későbbi előadók között. Azon az estén eljött hozzánk Grotowski. Túrós és krumplis derelyével kínáltuk. Nagyon ízlett neki. Csodálkoztam: „Csak ló-

Grotowski 1980-ban

32

K I T E K I N T Ő Még ugyanebben az évben, májusban vagy júniusban meghívott Grotowski Irvine-ba. Van ott egy kaliforniai campus a sűrű erdőben, ahol eltűnnek az épületek és az emberek is. Szinte észrevétlenül alakul át sivataggá. Néhány mérföldnyire a másik irányban pedig ott az óceán. A campus szélén, az örökségbe kapott régi magtár mellett Grotowski világos színű, kör alakú szibériai jurtát ácsoltatott. A sötét magtárban és a világos jurtában, a közeli sivatagban és az óceán partján képezte egy évig új színészeit. Órák hosszat dolgoztak, néha csak késő éjszaka fejezték be a munkát. Nyolcan voltak: hét fiú és egy lány. Az egyik fiú mexikói, a másik tán maláj volt, a lány japán, a többiek a két Amerika különböző országaiból érkeztek. Maguktól jöttek Grotowskihoz, vagy ő választotta őket.

ket, amelyben ugyanaz a hanglejtés ismétlődött, elhalkult, majd visszatért. Az egyhangú dallamot ismétlődő tánclépések kísérték. E lépések közben összeértek a térdei, befelé fordította a lábujjait. Minden lépésnél lehajlott, majd fölemelkedett a feje és a háta. Sokáig tartott, lassan erősödött a feszültség. Mintha a tarkónkra nehezednének ezek a különös lépések. Mások is csatlakoztak a táncoshoz, ugyanazzal az egyhangú énekkel és ugyanazokkal a hajlongó lépésekkel. Tekergő kígyóhoz hasonlítottak. De lehetett valami hipnotikus erő a kígyóban, mert ugyanazt az imbolygó lépést és a dallamot ismételve a városból jött vendégek is lassan csatlakozak a táncosokhoz. Megkérdeztem később Grotowskit, honnan ismeri ezt a különös lépést, amely megkínozza a testet. Azt mondta, benne van a haszidok rituális hajlongása és a zen utolsó meditációs testtartása. Az elmélkedéshez meg kell feszíteni a testet – és a gondolkodáshoz is, ami megelőzi a cselekvést.

Grotowski meghívott minket L.lel erre a hosszú irvine-i éjszakára, amelyen ott volt André Gregory a feleségével és még kéthárom ember a campusról. Kevesebb volt a néző, mint a színész. Még friss gyantaillata volt a jurtának, ragyogott a viasszal kent padló, mint a japán nóban. Levettük a cipőnket, és leültünk a fapadra. Azt hiszem, az a mexikói fiú kezdte az előadást, akiről azt mondta Grotowski, hogy abszolút hallása van. Elkezdett egy éne-

Aztán kivezettek a jurtából, pár száz lépésnyire, a sivatagba. Előttünk, egy kisebb dombon két fiú és a lány még egyszer megismételte a hajlongó lépéseket, de most helyben jártak. Megfordultak egymás után mind a négy égtáj felé, aztán mintha

33

K I T E K I N T Ő meghajlással üdvözölték volna az eget és a földet. Egy kívülállónak itt, Kaliforniában, ahol százával virágzanak a legkülönösebb kultuszok, úgy tűnhetett, sajátos szertartás folyik, pedig csak két latin-amerikai fiú és egy japán lány állt a dombon a lenyugvó nap fényében. Egy adott pillanatban három ló került elénk; két fehér és egy fekete. Mint Gauguin képein. Mellső lábuk meg volt kötve. Lassan mozogtak, rövid léptekkel, mélyen lehajtott fejjel, fűcsomókat kerestek a kiszáradt pusztaságban. Megkérdeztem később Grotowskit, ő gondolta-e ki a szépség e pillanatát. „Nem – mondta –, egyedül Isten a nagy rendező.”

Jerzy Grotowski, Roberto Bacci és Eugenio Barba Pontederában

Késő éjszaka a magtárba vezettek minket. Megint leültünk a padra, az egyik fal mellé. Grotowski a jobb sarokban guggolt. A magtár sötét volt, csak velünk szemben, az alacsony asztalon pislákolt tizenkét gyertya. A fal mellett futottak a színészek. Váltották egymást. De mindig csak ketten voltak: az üldöző és az üldözött, férfi és nő vagy két férfi. Meztelenül, testükön lelógó, fehér fátyollal, amelyen kirajzolódtak a bordák, a medence és a hátgerinc vonalai. Imbolygott a gyertyaláng az iramló testektől, mintha viharban reszketne, nagy árnyak suhantak a magtár falán.

Később, napszálltakor kiszaladt a jurta elé a hét fiú és a japán lány. Nagy kört alkotva futottak, váltogatva a lépést, hol gyorsabban, hol lassabban, nem néztek egymásra, de mintha láthatatlan szálak kötnék össze őket, egyszerre váltottak lépést. Nagyon sokáig tartott, de minél tovább néztük, annál igézőbb lett ez az egyhangú futás, ez az absztrakt és üres, néma balett. Aztán abbamaradt. Megkérdeztem Grotowskit, milyen mértékkel állapította meg a futás idejét. „A futás akkor ért véget – mondta –, amikor kimerült.”

34

K I T E K I N T Ő Üldözés volt az ismétlődő jelenet. Az erőszak, a gyilkosság vagy a megbocsátás gesztusával végződött. Kétszer fordult elő, hogy az üldöző, miután elejtette emberi prédáját, letakarta fátyollal, aztán a zsákmány – vagy a megerőszakolt nő – lassan fölemelte a fejét, amelyet még mindig fátyol takart, és mozdulatlanná vált ebben a félig ülő testtartásban, mint a sírból föltámasztott Lázár alakja vagy – a mítoszok és kultúrák e szinkretizmusában – az egyiptomi múmia, amint fehér pólyába csavarva fölemelkedik a szarkofágról.

megkezdte működését az új iskola, Brook meglátogatta Grotowskit abban a távoli kis faluban. Megint fapadon ültek, a vándor hátizsákja ezúttal Brooké volt. Brook Gordon Craigről beszélt. Egyik legnagyobb közös mesterüknek nevezte, mert hatása és legendája végigvonul az egész évszázadon, és a színház minden területét felöleli. Azoktól eredt Craig legendája, akik legalább egyet ismernek néhány munkája közül. Tanítványokról tanítványokra szállt a híre.

Kora reggel, amikor elbúcsúztunk, megkérdeztem Grotowskit, van-e erről az egyéves munkáról dokumentációja: fényképek, rajzok, feljegyzések. „Mire jó az? – mondta, és mintha megdöbbent volna ezen. – Igazából csak az emberi emlékezetben marad nyoma mindennek.” Aztán elmosolyodott. „Te tudod a legjobban, Janek. Hiszen írtál a test emlékezetéről.” Grotowski ebben az évben dolgozott utoljára Irvine-ban. Az új helye, a Centro di Lavoro Pontederában, egy kis toszkánai faluban van, harminc-negyven mérföldre Firenzétől. Ott még kocsma sincs, a tanítványai – lehetnek vagy húszan – maguk készítik ételeiket. Három évig maradnak Grotowskival. Amikor

Grotowski idős korában

35

K I T E K I N T Ő tam Grotowskit. Hogy behatárolta a tevékenységét! De micsoda erő van ebben! Először pillantottam meg a színház határát. Ezt a határt két évvel ezelőtt, Irvine-ban ismertem meg. A Grotowski jurtájáig terjedő sivatagban napkeltekor sziszegtek a csörgőkígyók, és remegett a levegő. Ilyen remegő levegőt azelőtt csak egyszer láttam: a Negev-sivatagban, Salamon rózsaszín oszlopai mellett.

A Craig után maradt legendában benne van az abszolút színház látomása. Ez az abszolút színház – de ezt már nem tette hozzá Brook – lehetetlen színház, mert a lényege nem a szó, nem a színész, nem a díszlet és nem is a zene. Csak a mozgás és a fény lehet. Nem tudom, Brook hasonlította-e először Grotowskit Craighez. De úgy gondolom, ez felfedezés értékű. Sok mindent elárul mindkettejükről.

Santa Monica, 1989. január Pálfalvi Lajos fordítása

Georges Banu is ott volt ezen a találkozáson. Azt írta nekem: Lát-

Forrás: www.oroszlanosudvar.hu

https://www.facebook.com/groups/492093724240956 A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet nevében Gondi Martina a Facebook-on az alábbi felhívást tette közzé: Kedves Színjátszósok! A SZÖVEGKERESŐ csoport azért jött létre, hogy megkönnyítse a műkedvelő színjátszóknak, csoportvezetőknek a darabkeresést. Nagyon sokszor előfordul, hogy hetekig keresünk, várunk egy szövegre, vagy egyszerűen csak nem találjuk neten a digitális változatot ugyanakkor egy másik színjátszó csoport birtokolja a szöveget és szívesen kölcsönzi. Itt tehát adott a tér és a lehetőség, hogy gyorsan cseréljünk információt, egymásra találjanak a szövegek és a csoportok. Természetesen a szövegek mellett itt lehet jelmezeket, zenéket is keresni, bármit, ami egy színjátszó csoportnak szükséges lehet egy előadáshoz, talán-esetleg jó ötletek is cserélhetnek gazdát, hogyan lehet megoldani valamit kevés, vagy egyáltalán nem létező pénzből. Természetesen számíthatnak a csoport tagjai a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a MSz-JSz segítségére! Várjuk csatlakozásotokat!

36

P O R T R É

„SOK EMBER KÖSZÖNHETI A SZÍNJÁTSZÁSNAK, HOGY VAN HOVA MENNIE” INTERJÚ VARJU NÁNDORRAL „A csoportvezető mindig próbál egyrészt magának, másrészt a csapaton belül minden egyes személynek feladatot adni. Az is probléma, hogy az erős játszók mellett vannak olyanok is, akik kevésbé kerülnek reflektorfénybe. Nehezen érti meg egyik-másik gyerek, hogy ő most miért csak tizenöt mondatot kapott.” VARJU NÁNDORRAL, a győri Révai Miklós Gimnázium diákszínjátszó-rendezőjével, a RÉV TIE Társulat tagjával beszélgettem tapasztalatairól. Fekete Anikó

Hogyan lettél diákszínjátszó? Valamikor a kilencvenes évek elején kezdődött. Magával a színjátszással még az általános iskolában ismerkedtem meg. Ihász Ica néni színjátszókört vezetett a Fekete István Általános Iskolában, hetedik-nyolcadik osztályos koromban játszottam nála. Hetedik végén elmentem egy színjátszótáborba Csornára. Ott találkoztam először olyan diákokkal, akik már komolyabb formában játszottak középiskolában, és Wenczel Imrével is itt ismerkedtem meg. Aztán a Révai Miklós Gimnáziumba kerültem, és az első év második félévében elkezdtem „színjátszózni”, 1994 tavaszától Wenczel Imre vezetésével. Innentől kezdve töretlen a pálya. Az 1994-es csornai megyei

színjátszótábortól kezdve minden nyáron jelen vagyok az eseményen – lassan már húsz éve.

Nem emlékszem, mikor mentem el az első próbára, csak arra, hogy a Kisfaludy-napokon láttam

37

P O R T R É III. Richárdból. Innentől kezdve foglalkozom ezzel a területtel is. 1999-ben Sárköziné Kollarits Edittel közösen kezdtük el vezetni az akkor már egy éve működő ReActor csoportot. 2000-től 2006-ig a saját csoportomnak tudhattam őket, és amikor egyetemisták lettek, még akkor is együtt dolgoztunk. Azért kezdtem bele az egészbe, mert nagyon érdekelt, hogyan lehet megmozdítani olyan anyagokat, amiket mások megírtak, mások találtak ki, és ez mitől lesz az enyém – vagy a miénk. Kísérlet volt az első önálló rendezésem is, a Folytassa, Othello! című előadás, amiben az érdekelt, hogy egy tragédiából hogyan lehet komédiát csinálni. Azóta is foglalkozom hasonló dolgokkal, főleg a műfaji kérdések kapcsán: hogyan lehet harminc percbe összesűríteni a háromórásra írt darabot. Szálak, szereplők kihagyásával, mégis megtartva a mű által hordozott üzenetet.

előadásokat, aztán bementem Imréékhez, megkérdeztem, hogy játszhatok-e, ő pedig adott egy jelenetet, majd azt mondta, tessék, ezentúl te fogsz ebben szerepelni. 1994 nyarán összeismerkedtem Tóth Szilviával, innentől kezdve pedig hol Imre, hol Szilvia kezei alatt dolgoztam, és időnként Nagypál Orsinál is. Miért választottad végül a rendezést? A kezdetektől fogva érdekelt. Észrevettem, hogy a színpadi lét nagyon jó: szerettem, hogy az ember mások bőrébe bújhat, kedvére „ripacskodhat”. De éreztem, hogy a másik oldal is izgalmas: hogy a rendezés által gondolatokat is át lehet adni, lehet kísérletezni. Az első darab rendezésébe negyedikes gimisként fogtam bele. Akkoriban érettségire készültek a végzős osztályok, ezért csak három évig jártak színjátszóra, így Imre megkért, hogy a nyári táborban (1996 nyarán) vállaljak el egy csoportot. Rettenetesen küzdöttem velük. Vagy inkább magammal. Nem voltam még felkészülve arra, hogy csoportot vezessek, de végül egy egészen elfogadható kis előadás jött létre. Aztán a következő évben már együtt dolgoztunk Imrével. Klasszikus darabokból volt összeválogatva néhány jelenet, rendezhettem egyet-egyet a Peer Gyntből és a

38

P O R T R É Ma már biztos tudatosabban látsz neki egy-egy munkának. Hogyan állsz neki a rendezésnek?

karaktere meghatározza, hogy milyen előadást készít velük az ember.

Mindegyik anyagnál másképp. Sok szempontból ösztönös ember vagyok, és főleg az voltam a kezdetekben, de egy idő óta már tudatosabban dolgozom. A dramaturgiai munka viszont egyszerre ösztönös és tudatos. Általában valamiért megtetszik egy darab: vagy azért, mert láttam egy feldolgozást, vagy mert valaki beszélt róla, vagy mert már korábban próbálkoztam vele, és nem jött össze. Meg kell ismernem a művet, át kell látnom a szerkezetét, tudnom kell, hogy passzol-e az adott csapathoz. A csoportvezető mindig próbál egyrészt magának, másrészt a csapaton belül minden egyes személynek feladatot adni. Sokszor az is probléma, hogy az erős játszók mellett vannak olyanok is, akik kevésbé kerülnek reflektorfénybe. Helyenként nehezen érti meg egyik-másik gyerek, hogy ő most miért csak tizenöt mondatot kapott. Erre van a mondás: „nincs kis szerep, csak kis színész…” Általában azért meg szokták érteni, hogy a feladatot, amit kapnak, nem véletlenül kapják. Elég jól meg kell ismernem őket már addigra, hogy tudjam, mennyire terhelhetőek, valamint hogy szerintem mire van szükségük. A csapat

Egy idő után kialakul, hogy egy három-négyéves folyamat kapcsán mi az, amin érdemes átmennie egy csoportnak. Kell olyan darab, ami mélyebbre megy, például Shakespeare, Brecht, és kell komédia is, mondjuk Tasnádi vagy Molière, hogy rájöjjenek, ríkatni és nevettetni nehéz feladat (bár talán az utóbbi a nehezebb). És fontos, hogy engem is érdekeljen. Volt, hogy elkezdtünk foglalkozni valamivel, majd két hónappal a bemutató előtt eldobtuk és belefogtunk valami egészen másba, mert „elfogyott bennem”. Ha nem születik meg 3-4 hónapon belül, akkor már nem érdekel. Inkább feszí-

39

P O R T R É tettebb tempóban csinálunk ilyenkor mást, amit addig nem is láttunk, és ami akkor izgalmasabb.

hogy újabb lendületet kapjon a dolog, és minél tudatosabban épülhessen tovább. A globalizálódó világnak azért vannak előnyei is: könnyebben informálódunk egymásról, mint tizenöt évvel ezelőtt. Jó látni, kik az újak, milyen csoportok, irányzatok jönnek létre. Egyre több dolog elérhető: mozgásos képzések, vagy, hogy valaki énekelni tanuljon. Szélesedik a színjátszásban elérhető eszközök palettája is: zene, fénykép, film, és a társművészetek is egyre inkább teret nyernek. Azzal együtt pedig, hogy mindez egyre professzionálisabb, a szakembergárda is egyre képzettebb. Az én időmben sok esetben esetleges volt, kiből lesz diákszínjátszó-rendező, manapság viszont már vannak erre irányuló képzések, viszonylag könnyen elérhetőek.

Jelenet a KörTelikör Pernelle család címú előadásából

Sokfelé jártál Magyarországon, sokat tapasztalhattál. Mi az, ami az 1990-es évek elejétől 2013-ig bezárólag változott? Mi történt a diákszínházi palettán? Vannak előremutató és kevésbé előremutató folyamatok. Ami nagy szívfájdalmam, hogy a régiónkban egyközpontúvá vált a színjátszás. Régebben Sopron, Mosonmagyaróvár is hangsúlyosabban jelen volt a színjátszós életben, de mi Győrben manapság nem nagyon tudunk róluk. Amit jó látni, hogy Magyarországon egyre tudatosabb a diákszínjátszással való foglalkozás ügye. Sok korombeli és nálam fiatalabb felnőttnek fontos ez. A fiatalok nagyon sok új színt és energiát hoznak a színjátszásba. Próbálunk mi is ifjabbakat behúzni,

Amiben még hiányt szenvedünk, az a finanszírozás. Az ODE (Országos Diákszínjátszó Egyesület) folyamatosan anyagi problémákkal küzd, nem tud megfizetni embereket, akik ezzel hivatásszerűen tudnának foglalkozni, pedig ez egy több ezer diákra és több száz tanárra, drámapedagógusra kiterjedő mozgalom. Ez a fajta képesség- és készségfejlesztés nem működik Magyarországon, holott a szülők visszajelzéseiből egyértelműen lehet látni, hogy a gyerekeikkel jó dolgok történnek.

40

P O R T R É „csak mozgalom” jellegből kitörjön a diákszínjátszó-rendezés és önálló szakmává válhasson?

Főleg akkor, ha van egy egészséges szakmai közeg, ahol kommunikálnak egymással a vezetők, akik beszélgetnek a gyerekekről a gyerekekkel. A gyerekek ki vannak éhezve arra, hogy okos emberekkel beszélgethessenek, tanulhassanak tőlük. A színjátszás, ahogy én csinálom, nagyon verbális műfaj. Nagyon sokat kell ahhoz beszélgetni, ismerni egymást, hogy igazán jól tudjunk együttműködni a színpadon, így sokszor többet tudunk a gyerekek napi gondolatairól, teendőiről, mint a szüleik. Ezért igyekszünk a felnőtteket is odavonzani a színjátszás közelébe, hogy lássák, mi történik a csemetéjükkel, és támogassák, amit csinálunk. Egyelőre nagyon pozitívak a visszajelzések: mindenhol hálásan veszik a szülők ezeket a törekvéseket, eljönnek, megnézik az előadásokat. Szinte egy második családi kör alakul ki nálunk. Ezt nagyon jó látni. Országos szinten nem tudom, hogy zajlik ez, reményeim szerint máshol is törekednek erre, mert ez lehet az előre mutató út. Talán a szülők bevonásával az anyagi források is könnyebben elérhetők lesznek.

Az alkalmi beszélgetéseknek nincs értelme addig, amíg nincs egy olyan szervező erő, ami ezeket a szempontokat összefűzi egy gondolatmenetbe. Mintha nem érezné, nem tudná senki sem, hogy kinek a feladata ilyen típusú képzéseket tartani. Őszintén szólva én sem tudom, hogy az EMMI vagy a KLIK feladata volna-e inkább. Az állami szerveknek is fontos lehetne, hogy a szakma magas szinten legyen szervezve.

Jelenet a TrActor Társulat Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája előadásából

Nagy szükség lenne arra, hogy azok, akik vezetőként ebben mozognak, egymástól is tudjanak tanulni, de erre csak évente kétszer-háromszor, két-háromórás tréningek formájában van lehetőség, akkor is úgy, hogy ezek a tréningek alapvetően diákokat szólítanak meg. Néha néhányan

Szuper, hogy olyan mozgalom részesei vagyunk, mely több ezer embert érint, de aggasztó, hogy mégsem lehet mindezt akkreditált formában tanulni. Szerinted mi lehet annak a módja, hogy a

41

P O R T R É mi, csoportvezetők is bemegyünk, megnézzük, és ha tudunk, profitálunk belőle.

zásokat. Érettségi előtt nem okozott problémát, hogy elmenjünk egy országos találkozóra, és hogy a következő hétvégén – ami pont az érettségi előtt volt – egy másik fesztiválra is eljuthassunk (ráadásul a szülők is azt mondták, menjetek, ezért dolgoztatok). Vagy amikor egy egész doboznyi fotót kaptam egy csoportomtól. Vagy amikor együtt maradt egy csapat, tovább dolgoztak, és önállóan is szerveztek maguknak előadást, sőt ők mondták, hogy nekem mikor hova kellene menni, mert még az általam rendezett előadást játszották szerte az országban. Legutóbb pedig könynyes búcsút vettünk Korányi Bálint csoportvezetőtársammal a TrActor csoporttól, akiktől szintén fotóalbumot kaptunk. Szintén nagyon pozitív élmény, amikor rám ismernek: ja, te vagy az, akiről egy barátom már mesélt. Hallanak róla, hogy Győrben miket csinálunk. Ezek azok, amik évek múlva is visszaköszönnek, és akkor látja az ember, hogy valószínűleg valami jót hozott létre. Sok ember köszönheti a színjátszásnak, hogy van hova fordulnia, mennie. Nagyon jó érzés látni diákokat felnőni. A volt tanítványaimmal sokszor ugyanott kezdjük el a beszélgetéseket, ahol abbahagytuk, és szerintem ezek azok az élmények, amik igazán mélyre hatnak. Fekete Anikó

Fontos lenne az is, hogy egy-egy műhely bemutatkozhasson. Vagy arra kellene lehetőséget teremteni, hogy (akár Győrben) meghirdethessünk képzéseket, ahol esély nyílna komolyabb szakmai tréningsorozat szervezésére. Így akár ki is alakulhatna egy szakmai beszélgetés, vita, eszmecsere. Nehéz eldönteni, hogy ez kinek a feladata lenne, mert az ODE láthatóan nem tudja vállalni. Nincs hozzá infrastrukturális háttere, se humán erőforrása, legkevésbé anyagi lehetőségei. Műhelyszinten van erre törekvés, például Inárcson vagy Pápán. Ehhez az is kell, hogy kicsit kilássunk magunkból. Azt érzékelem, sokszor bezárkózunk a saját világunkba. Kellenének a nagy egyéni vállalások. Mi volt az eddigi legszebb élményed a játszóid felől? Több ilyen volt. Évről évre történnek dolgok, amik nagyon jólesnek és persze olyanok is, amiket hiányolunk. Mindig azok a legszebbek, amikor a játszók fontosnak tartják, hogy megemlékezzenek arról, hogy mi együtt dolgoztunk. Nagyon jó volt, amikor a heti próbákon túl is tudtunk szervezni külön találko-

42

D R Á M A M E L L É K L E T

THURÓCZY KATALIN: VÁNDORKOMÉDIÁK 2. ÖRDÖNGÖS MATILDA Matilda: Csöndet! Aludni akarok! Hiába kértem, könyörögtem, ne verj fel ezzel a szörnyű kornyikálással már kora hajnalban! Alig kel fel a nap, te már harsogsz, hogy potyognak tőle a cserepek… Menten szétszakad a fejem! A könnyeim is kicsordultak…

Szereplők: MATILDA, zsémbes feleség CSUTKA ÁRON, bikali szabó jámbor ember GARABONCIÁS diák RICA, szomszédasszony A szabó háza – cégtábla jelzi mesterségét - , mellette udvar kecskékkel, oldalt vagy hátul disznóól. A házból harsány ének hallatszik: a szabó énekel munka közben. Rica, a szomszédasszony, aki az udvart söpri egyre közelebb söpörget.

Szabó: Hiszen mindjárt dél, kedvesem… Rica: Kezdi már! Matilda: Ha egyszer azt mondom, hajnal van, akkor hajnal! Ne vitatkozz örökké! Bármit mondok, mindjárt belekötsz! De elegem van! Elegem, elegem, elegem! Majd én megmutatom mi a rend! Ne kezdd a vitát kora reggel…

Szabó Egy kecske a káposztát a kertből ellopta A gazda haragjában a kést belédobta Hát összegyűlt a sok kecske, hogy megsirassa őt És sírjára felírták a következőt: Egy kecske a káposztát…

Szabó: Eszemben sincs vitatkozni… Rica: Szerencsétlen ember…

Az éneket Matilda pörölése szakítja félbe. Borulnak a székek, törnek a tányérok.

Matilda: Itt minden az enyém! A házat a hozományomból vettük, még a cérnát, amivel varrsz, azt is én vetettem, te szegény voltál,

43

D R Á M A M E L L É K L E T mint a templom egere, nem hoztál mást magaddal, mint a pucér feneked!

Szabó: Hogy készül el a kabát, ha… Matilda: Varrj a birkák között vagy a tyúkólban!

Rica: Ilyen asszonyt!

Kiröpül a kabát ujja is, mögötte Matilda egy szál pöndölyben, rendetlenül, kócosan. Rica félrehúzódik, a söprűnyélre támaszkodva élvezi a műsort

Matilda: Az történik, amit én akarok vagy szedheted a sátorfádat!… Kinyílik az ajtó, kiröpül rajta néhány lábas, fél pár csizma és a macska…

Matilda: …nem elég, hogy otthagytam érted apámat, anyámat, a szülői házat, nem elég, hogy elhittem, mikor azt ígérted én leszek a falu leggazdagabb asszonya, mert arany lakozik az ujjaidban, hogy magának a királynak varrod majd a hacukát, hogy hozzád jár az egész vármegye tunikát varratni, mert egyenesen a francia császár udvarából, a török cár portájáról hozatod a selymet, bársonyt, tafotát, nem elég, hogy becsaptál, átvertél, megcsúfoltál azzal, hogy ágrólszakadt, faluvégi szabónét csináltál belőlem…

Matilda: …ha pedig énekelni akarsz, mars az udvarba, ott nyekereghetsz a kecskéknek, azok biztos örülnek neki… Szabó: Hajnalban kihajtottam őket… Matilda: Akkor a birkáknak, nekem mindegy csak én ne halljam! Szabó: Nem énekelek, ha nem akarod…. …végül kirepül a szabó, utána a próbababa rajta félig kész kabát.

Szabó: …hiszen dolgozom…

Matilda: Takarodj! Takarodj, míg szépen vagy!

Matilda: …dolgozol, dolgozol, éppen ez a baj, hogy éjjel-nappal dolgozol ahelyett, hogy pénzt keresnél! Nézd meg a többieket, a házukban porcelán edények, az udvarukban tehén, disznó, liba, kacsa, rugós hintón járnak, négy fehér ló elé fogva, kívül arany, belül selyem, nem elég, hogy

Rica: Ennek is kár volt felkelnie! Szabó: ….de kedvesem… Matilda: Semmi kedvesem! …semmi hízelgés!

44

D R Á M A M E L L É K L E T egyenesen Budára kocsiznak föl bálba, mulatságba, én meg itthon rostokolhatok, se pénzünk, se hintónk, csak ez a néhány árva kecske, birka…

Rica: Csattognak a villámok? Szabó: Jó asszony különben az én Matildám… Rica: …csak az ördög rossz, hogy el nem viszi…

Szabó: …nem tehetek róla, hogy…

Szabó: … szorgos, dolgos, takarékos a szentem, élére rakja a garast, jól főz, rendet tart, amikor kedve van hozzá, csak az a kapunyi szája ne volna… és az mindig nyitva ne volna…

Matilda: …nem tehetsz, nem tehetsz! Nyámnyila szerencsétlen birka vagy magad is! Már legénykorodban lanyha voltál, csak a szád járt, de ha tettekre került a sor, úgy kellett előrángatni a kemence sutból!

A szabó fölállítja a próbababát az és helyére illeszti az egyik kabátujjat.

Rica: Ezen nem csodálkozom…

…ha veszekedni kezd… vége a világnak, potyognak a cserepek, hullik a vakolat, maga a pokolbéli ördög is elmenekülne előle…

Matilda: Sose viszed semmire, én meg itt nyomorgok melletted, mosom a gatyádat, suvikszolom a csizmádat, főzöm a káposztalevest, és szégyenkezem a gazdag iparos asszonyok előtt… de elegem van! Vége! Itt hagylak! Hazaköltözöm anyámhoz!

Rica sikkant, ott áll közöttük a diák - lobogó fekete köpönyege alatt szegényes ruha, vállán bőrzsák, hóna alatt mandolin.

Matilda berohan, bevágja az ajtót.

Rica: Az ördög!

Szabó: Adná Isten! Ekkora gyertyát gyújtanék Máriának… nem… ekkorát… mégsem, ekkorát, ha megszabadítana ettől a hárpiától.

Szabó: Megjelenik, ha hívják! Rica: Meneküljünk! Diák: Ne fuss, szépségem!

Rica közelebb merészkedik a kerítéshez

Rica: Jött a Matildáért!

Rica: Dörög az ég, Áron bácsi?

Diák: Szegény vándordiák vagyok, nem Lucifer!

Szabó: Viharra áll ma reggel!

45

D R Á M A M E L L É K L E T Szabó: Pedig már reménykedtem…

Matilda: Ne a szád járjon, hanem a kezed!

Diák: Miben?

Rica: Itt van már!

Szabó: Hogy te vagy a Belzebub, és jártodban keltedben magaddal viszel innen egy nagyszájú, örökké morcos, zsörtölődő…

Matilda: Azt ígérted a bírónak, holnapra kész leszel a kabátjával, és hol tartasz? Külön az ujja, külön a gallérja… Csak fecsegsz ahelyett, hogy… Ki ez itt?!

Rica: Üssön a szájára, ki ne mondja!

Diák: Szegény vándorló diák vagyok…

Szabó: Mért ne mondanám? Rica: Még meghallják odalent…

Matilda: Hol jött be, hiszen zárva a kapu?

Szabó: Badarság!

Szabó: A kerítésen…

A diák átugrik a kerítésen

Matilda: Hogyan?! A kerítésen, mit egy rabló, egy betyár?

Diák: Befogadna-e éjszakára kosztra, kvártélyra, mester uram! Nem kérek sokat, csak egy pohár kecsketejet, fejem alá szalmát.

Fölkap egy seprűt, nekimegy a diáknak. Mit?… átugrálni tisztességes emberek kerítésén?… Ismerem én az ilyeneket! Úgy tesznek, mintha kettőig se tudnának számolni, amikor meg félrefordul az ember kilopják a tyúkok alól a tojást, a kéményből a füstölt kolbászt, a tehénből a borjút, ismerem a fajtádat csibész gazember, és ha el nem hordod az irhád, aprófát hasítok belőled és veled fűtöm be a kemencét…

Szabó: Szívesen, ha van benned elég bátorság szembenézni a feleségemmel! Diák: Találkoztam némettel, törökkel, tatárral, csak nem ijedek meg egy asszonyszemélytől! Szabó: Asszony, asszony! De milyen asszony! Az erdő is lángra kap, ha megszólal! Matilda kirobban az ajtón. Kicsit rendbe szedte magát, felöltözött.

Diák: Csak szállást kérnék egyetlen éjszakára…

46

D R Á M A M E L L É K L E T Párbajt vívnak a kerítés fölött a söprűikkel.

Matilda: Még mit nem?! Hogy kirabolj, legyilkolj?… Takarodj, míg el nem vitetlek a zsandárokkal…

Matilda: Gyere csak közelebb!

Rica: Ne emlegess zsandárt, mert megjelenik!

Rica: Majd ha bolond volnék! Matilda: Gyáva!

Matilda: Te meg mit állsz itt, Rica! Nincs dolgod otthon?

Diák: Inkább okos…

Rica: Állok, ahol akarok!

Matilda: Ne szóljon bele!

Matilda: De az én kerítésem mellett!

Rica: Már lánykorában is nyüstölte a legényeket!

Rica: Saját portámon állok!

Matilda: Meg is érdemelték!

Matilda: Onnan leselkedsz! Majd adok én…

Rica: Menekülted előled, mint a féregbogártól!

Matilda haragja Rica felé fordul, nekimegy a söprűvel

Matilda: Magad vagy a féreg! Szabó: Hagyjátok abba…

Rica: Hücs malac! Még kitöröd a kerítést!

Rica: Ez a szegény férgecske, ez a szabó is véletlenül kérte meg a kezed!

Matilda: Ne malacozz, mert… Rica fölkapja a saját söprűjét Rica: Mert mi lesz?

Matilda: Egy évig koslatott utánam!

Matilda: Lesöpröm a képedről a vigyort!

Rica: Aztán becitáltad a pajta mögé!

Rica: Előbb én sikálom ki a szádat…

Matilda: Nem citáltam, jött, mintha madzagon húznák!

Matilda: …kapjalak el…

Szabó: Ajaj! Mézesmadzag…

Rica: …a söprűm éppen belefér!

Rica: Ott kapott rajtatok az apád!

47

D R Á M A M E L L É K L E T Szabó: Mekkora marhanagy ember volt, isten nyugtassa…

Matilda: Mert örökké leskelődöl!

Matilda: Hagyd ki a papuskát!

Rica: Csak a legényeket számolom a bokorban!

Rica: Kötélen vitte a pap elé, el ne szaladjon!

Matilda: Utánad csak a szél fütyült!

Szabó: Bár futottam volna!

Rica: Mindig nagyobb volt a farod, mint az eszed!

Matilda: Nem kellett ennek kötél! Maga jószántából jött, mint a kisbárány!

Szabó: Édes Matildám… Matilda: Hallgass! te vagy az oka az egésznek!

Rica: Láttam, amit láttam!

Rica: …mert nem láttad el a baját időben a nyüstölővel!

Matilda: Mit láttál, mit láttál?! Szabó: El nem mondd már!

Matilda: Adok én nyüstölőt!

Rica: Harmadnapra is egyedül háltad el a házasságod

Diák: Két ilyen szép asszony…

Matilda: Már ez elő éjjel magam alá gyűrtem!

Matilda: Te is kaphatsz! Matilda nekiront a diáknak is – két fronton vív.

Rica: Gyűrni gyűrted, máig se simítottad ki!

A diák elkapja a seprűt úgy hátrál, körbekeringőzik a szabót.

Szabó: Igaz ami igaz… Matilda: Majd kisimítom én a te képedet!

Diák: Lassabban, szépasszony! Matilda: Inkább gyorsabban!

Rica: Asszonykorodban meg… Diák: Egyre érdekesebb!

Diák: Akkor most ad vagy nem ad?

Matilda: Mi közöd!

Matilda: Fogod be, szemtelen!

Rica: Nyikorgott kiskapu éjjelente!

Rica: Tessék! Már híre ment! Matilda: Mi nem kéne!

48

D R Á M A M E L L É K L E T Szabó: Hiszen nincs is gyerekünk!

Diák: Semmi más, csak szállás! Szabó: annak semmi akadálya…

Matilda: Mert még azt se tudsz csinálni…

Diák: …megalszom az istállóban is…

Szabó: Próbálom, próbálom…

Matilda: Egy ilyen semmirekellő léhűtő az én tisztességes fedelem alatt…

Matilda: Másoknak öt-hat csúszkál-mászkál az udvaron, nálunk meg…

Diák: …az ólban is a birkákkal…

Szabó: Ha nem ád az Isten…

Matilda: Hogy ellopjad, elhajtsad, megfejjed?…

Matilda: Ennek a semmirevaló Ricának hármat is adott!

Diák: Szavamra, sosem fejtem birkát…

Diák: Nincs is szebb, mint egy kölyköcske…

Rica: Pedig itt találsz egyet! Egy kivénhedt jerkét…

Matilda: Mert annak az ura nem ilyen lanyha, pöttyeteg, szerencsétlen!

Matilda: Tűnj le, mert te is kaphatsz!

Szabó: szerencsétlen az vagyok. De hogy pöttyeteg!

Matilda nekiindul, Rica eltűnik. Szabó: De kedvesem… egyetlen éjszakára… semmiség…

Diák: Vannak gyógyfüveim… egy heti kúra után kéményre száll a gólya…

Matilda: Te is a pártját fogod?! Nem csoda, ha szegények vagyunk, falu szégyene, ha ingyen szállást adsz minden jöttmentnek… még a végén meghívod vacsorára, elmész vele a kocsmába, berúgsz, mint a dromedár, részegen felgyújtod a házat, földönfutóvá teszel engem és a gyerekeidet…

Matilda: Meg akarsz mérgezni? Gyalázatos gyilkos! Gyilkos! Segítség… Rica most a nézők között van. Rica: Itt a segítség, ha magad nem bírsz vele? Matilda: Megint itt vagy?

49

D R Á M A M E L L É K L E T Rica:: De csinos legényt fogtál a söprűddel!

Diák: Az nem az… az más! Szabó: Végül is mit kergettek?

Matilda: Nem legény ez, hanem maga az ördög!

Matilda fölkapja a seprűjét, beleveti magát a forgatagba

Rica: Ördög?!

Matilda: Az ördögöt, ki mást… ez is a te hibád!

Rica visít, a diák hirtelen elengedi a söprű, Matilda a fenekére huppan.

Szabó: Mi közöm az ördöghöz…

Matilda: Te meg csak állsz?

Diák: A fészer felé!

Szabó: Mit kéne?

Rica: Hosszú kék!

Rica: Az ördög!

Diák: Az a farka!

Diák: Ott szalad!

Matilda: Itt a patanyoma!

Rica:: Kapjuk el a bestyét!

Rica: Duplakörmű!

Meghatározhatatlan irányba mutat, fölkap egy kukoricaszárat, és a nézők között kergetik az ördögöt. A szabó próbálja menteni a próbababán lévő kabátot.

Szabó: A kabátot ne! Kérem… kérem…

Diák: Ott! A sarokban!

Rica: Jaj a szoknyám!

Szabó: A kabát!… a kabát…

Diák: Az ól felé!

Matilda: Arra futott!

Rica: Jaj, a réklim…

Rica: Kerítsd! Kerítsd!

Diák: Ne eresszétek!

Szabó: Csak a kabátot ne!

Matilda: Megfogta a lábam! Szűzmáriaszentjózsef! A nyomomban van… Segítség! Áron, te ezt hagyod? Segítség!

Matilda: Csak a fejét! Hol van? Majd én… majd én…

Matilda: Nem látom! Hol van? Diák: Olyan kis fekete!

Matilda keresztültörtet a nézőkön, berohan a birkaólba, a diák hirte-

Rica: Hatalmas vörös!

50

D R Á M A M E L L É K L E T len rázárja az ajtót. Matilda tovább sikítozik, bentről kivehetetlen zajok szűrődnek ki.

Diák: Ne őt sajnáld, hanem az ördögöt! Rica: Már most visszakívánkozik a pokolba…

Diák: Elkaptuk!

Diák: …és ezerszer bánja, hogy idemerészkedett…

Rica: Tartsd, ki ne szökjön! Diák: Nem menekülsz sátánfajzat!

Szabó: Nem hagyom annyiban!

Rica: Támasszuk be, nehogy kiszökjön!

A szabó harciasan felkap egy fedőt és egy villát, rohamra indul

Diák: Ordíthat a bestye!

Szabó: Jövök már! Matilda!

Szabó: Hol a feleségem?

A diák elveszi tőle a villát

Rica: Épp most viszi az ördög!

Diák: Tedd le, mester uram, még megszúrsz valakit. Bízzuk ezt Matildára és az ördögre… egyik se erősebb, ravaszabb mint a másik… hadd mérkőzzenek meg kedvükre… amelyikük győz, az jön ki épségben. Ha a feleséged, boldogan éltek, míg meg nem halsz, ha az ördög, csapdába csaljuk és agyonverjük.

Matilda: Eresszetek ki! Diák: Van eszünkben! Matilda: Szűzmáriaszentjózsef! Megkarmolt! Rica Milyen? Matilda: Kicsi… szőrös… Megharapott!

Hirtelen csend lesz az ólban, valamennyien óvatosan lopódznak az ajtó felé

Szabó: Jövök már! Édes feleségem…

Szabó: Uramatyám! Megölte!

Diák: Ki ne eressze! Sose kapjuk el még egyszer!

Rica: Ó, szegény!

Szabó: De Matilda…

Diák: Biztos életben van…

Az ólból csattanások, Matilda harci kiáltásai és egy macska nyávogása hallatszik.

Szabó: Szegény Matilda! Rica: Szegény ördög!

51

D R Á M A M E L L É K L E T Matilda: …nem lesz éjjeled, nem lesz nappalod…

Diák: Korai siratni… Rica: Jaj, de félek!

Rica: Tud ez különbet is! Csak hallaná, ha esténként rájön a hoppáré…

Diák: Megvédlek… Szabó: Csak óvatosan, az ura vérmes ember.

Diák: Akkor épp jókor jött az ördög…

Diák: Vajon ki győzött? Szabó: Matilda!

Matilda: …az ördög! Ott villog a szeme! Mint a parázs! Segítség!

Rica: Semmi!

Szabó: Jaj, szegény kicsikém!

Szabó: Matilda… válaszolj, szépségem…

Matilda: Te meg ne óbégass, hanem eressz ki!

Diák: Semmi.

Diák: Hiszen ez tényleg nem az ő hangja!

Szabó: Matilda… szólj már, kedveském…

Szabó: Ki másé volna?

Matilda: Rosseb, aki megeszi!

Rica: …az övé visítósabb!

Szabó: Él!

Szabó: Matilda!

Diák: De mi lett az ördöggel?

Matilda: Hozd a baltát…

Matilda: Eresszetek ki, mert megbánjátok! Pokol tüzét hozom rátok, amíg éltek keserülitek!

Szabó: Ez valóban nem…

Döngeti az ólajtót

Matilda: …ne sajnáld az ajtót!

Megállj Áron, kapjalak csak el! Kikaparom a szemed, pucérra vetkőztetlek, úgy söprűzlek végig a falun világ szégyenére…

Szabó: Mernék én baltával?

Diák: Ez nem lehet asszony… ez az ördög maga!

Szabó: Dehogynem ez ő!

Diák: …hanem az ördög maga!

Matilda: Ennek is te vagy az oka! Kerüljek csak ki…

Rica: Nem is hasonlít!

52

D R Á M A M E L L É K L E T Szabó: Csak megismerem a saját feleségem hangját…

Matilda: Pössentesz ám, tudod mire!

Matilda: … aprófát hasogatok a hátadból!

Diák: Ráborítom a lepedőt, ti meg addig ütitek, amíg ki nem leheli azt a fekete lelkét…

Diák: Be akar csapni, ezért utánozza Matildát! De nem baj! Elkapjuk!

Rica:: És a maradékéval mit csinálunk?

Rica: És ha ő az erősebb?

Diák: Tűzre vetjük!

Szabó: Ki?

Rica: Nem jó, megszokta a pokolban a forróságot…

Rica: Az ördög!

Diák: Vízbe dobjuk!

Matilda: Kinyitni! Kinyitni! Diák: Ravasz a bestye! Hanem rajtunk nem fog ki!

Rica:: Ott az az üres vizeshordó, belegyömöszöljük, ráverjük a fedelét, ki nem mozdul ítéletnapig!

Rica: Mire készülsz?

Matilda: Följelentelek a bírónál!

Diák: Elkapjuk!

Diák: Álljatok mögém! Ha rajta a lepedő, ne kíméljétek!

Matilda: Összetörlek benneteket!

Rica: Jövünk, Matilda, megszabadítunk a kárhozottól!

Szabó: Jövök, kincsem! A diák lekap a szárítókötélről egy nagy lepedőt: szervezni kezdi az ördögfogást

Szabó: Itt vagyunk, drágám!

Diák: Én hirtelen kinyitom az ajtót, erre az ördög kirohan, ráborítom a lepedőt…

Akcióra készen állnak az ajtónál

Rica: Nem jó! És ha kigyullad a pokoli lángtól?

Rica: Fel, fel!

Matilda: Csak jussak ki egyszer!

Diák: Felkészültetek?

Diák: Hármat számolok és nyitom! Egy… kettő…három!

Diák: Ha kigyullad rápössentek! Rica: Mindjárt más!

53

D R Á M A M E L L É K L E T Kinyitja az ajtót, és ami kirohan, arra rádobja a lepedőt, belebugyolálja, üti a kukoricaszárral. A diák a lepedővel beirányítja a hordóba, aztán a tetejére ül, nehogy kiszabaduljon.

Rica: Belebújt Matildába!

Rica: Megvan?

Diák: Fölösleges! Én magam is képzett ördögűző vagyok!

Diák: Így lehet! Szabó: Rohanjunk ördögűző papért!

Diák: Rajta ülök!

Matilda: Eresszetek ki azonnal!

Várakozó csönd, mind az ólajtót figyelik

Szabó: Akkor gyorsan! Szabadítsd meg szegényt a gonosztól!

Szabó: Matilda!… kedves feleségem…

Rica: De siess, nehogy közben elkárhozzék!

Rica: Itt… nincs senki csak a birkák…

Diák: Nem lesz könnyű! Az ilyen nagyszájú, veszekedős, örökké visítozó, goromba teremtésekhez különösen ragaszkodik az ördög…

Szabó: Hova tűntél, kincsem? Rica: Elvitte az ördög! Matilda a hordóból

Matilda: Eressz ki, mert ugyan megbánod!

Matilda: Dehogy vitt! Itt vagyok a hordóban és ha ki nem engedtek azonnal, gyufát hasítok belőletek, alávaló szemtelen népség…

Szabó: Azonnal, lelkecském! Matilda: Hallod, te laskaszájú, Kóka fülű pipogya fráter!

Szabó: Mondja már!

Diák: Nem ő beszél! Az ördög kiabál belőle!

Matilda: …beperellek, zsandárokkal vitetlek el, felakasztatlak, felnégyeltetlek…

Matilda: …csak kerüljek ki, söprűvel kergetlek végig az utcán, gyalázatos!

Diák: Ha ez itt bent a feleséged, hová lett az ördög?

Diák: Magatok is hallhatjátok! Hát beszél így egy jámbor, tisztességes asszony?

Szabó: Fogalmam sincs.

54

D R Á M A M E L L É K L E T Rica: Döngessük meg, attól megrémül, csak kicsusszan belőle!

Rica:: Soha! Matilda: …orrod megtekerem, hajadat kitépem…

Ócska lábost, tepsit, kukoricaszárat ragadnak, körültáncolják a hordót

Diák: Fenyegetőzik így egy becsületes szabóné?

Mind: Ördög, ördög, szőrös ördög A pokolban forgott, pörgött, közénk pottyant le a porba! vissza veled a pokolba!

Rica:: Nem bizony! Matilda: …csordakútba doblak, téglát hajítok utánad!

Diák: Mikor én még legény voltam A szekerem rúdját húztam-toltam! (Ördög, ördög…) Mikor - én hatökör - házas lettem Az igát saját nyakamba tettem (Ördög, ördög…)

Diák: Mond ilyesmit egy köztiszteletben álló, szelíd szabó felesége? Rica:: Dehogy mond! Diák: Akkor világos minden: Matildába belebújt az ördög, de segítek rajta, ne szenvedjen szegény pára…

Diák: Nézzük meg, kiment-e belőle… Rica: Vigyázzon, kicsap a lángja!

Matilda: Mi az, hogy pára! Aszszony vagyok, nem kecske vagy tehén!

Diák: Érzem itt alul a forróságot! Rica: Megperzseli, aztán sajnálhatja!

Matilda igencsak emelgeti a fedelet, a diák úgy lovagolja a hordót, mintha

Szabó: Szólj valamit, galambocskám!

megvadult bikán ülne.

Diák: Hogy érzi magát, Matilda asszony?

Diák: Hányja-veti a farát! Rica:: Öntsük nyakon vízzel, attól iszonyodik!

Matilda: Jussak csak ki innen, szíjat hasítok a hátadból, nokedlit szaggatok belőled…

Matilda: Majd adok én vizet!

Diák: Még benne van!

55

D R Á M A M E L L É K L E T Újra táncolni kezdenek, ütik a hordó oldalát

Süti, veti a pilláját, Úgy adja-kínálja fel az ágyát… (Ördög, ördög…)

Diák: Epétől sárgul a mája Fara terebélyes, nagy a szája!

Matilda: Jaj, jaj, végem!… Segítség!

(Ördög, ördög…)

A tánc megáll.

Rosszabb, mint a török átok,

Diák: Távozott-e belőled, Matilda?

Bele-belevakulsz, ha meglátod!

Matilda: Mi távozott volna?

(Ördög, ördög…)

Rica: Hát aminek kell!

Rica: Szóljon komámasszony, marja-e még a gonosz?

Diák: Ami annyira kikívánkozik!

Matilda: Komádasszony a kecske fara!

Nagy durranás, majd leveti a diákot a hordó tetejéről

Diák: Bizony még marja!

Matilda: Épp most rottyant ki az átkozott!

Rica: Tagadja a komaságot! Diák: Benne még a gonosz!

A diák megemeli a hordó födelét, de vissza is csapja azonnal.

Szabó: Csak kibújik belőle egyszer…

Diák: Ez aztán méretes!

Matilda: Poroszlókkal vitetlek el… felakasztatlak!

A Diák leemeli a hordó fedelét, kibukkan az erősen megviselt Matilda.

Diák: Most kell erősnek lennünk! Nem adjuk fel!

Diák: Hú, mi csoda kénkőbűz! Nem is akármekkora ördög lehetett…

Tovább táncolnak, verik a hordót

Matilda: Megkínzott, szentigaz!

Diák: Mint a kása szörcsög, fortyog, Mikor melléd fekszik, mortyog, hortyog (Ördög, ördög…)

Diák: Zsörtölődsz-e még az uraddal, Matilda?

56

D R Á M A M E L L É K L E T Matilda: Soha többé, olyan leszek hozzá, mint a selyem!

Rica:: Mindennek jó a vége … Diák: Csak győzedelmeskedett a jó a gonosz fölött…

Diák: Hozzávágod-e a nagyfazekat fedőstül, kásástól?

Rica: Aztán ha visszatérne a bestye, csak kiáltson át, szomszéd, jövök a vasvillával…

Matilda: Soha! Inkább ezüstkanállal etetem, cifra pohárból itatom!

Diák: Nem jön az vissza, örökre elijesztettük!

Diák: Kizavarod-e éjszaka az ólba aludni, ha pityókásan jön haza?

Matilda: Mintha itt se lett volna…

Matilda: Dehogy, dehogy, citromos vizet itatok vele, selyem párnára fektetem!

Rica: Hogyan?! Diák: Hát velem mi lesz?

Rica: Fogsz-e még rikoltozni, mint a héjamadár?

Rica: Jöjjön át hozzám, szívesen látom!

Matilda: Dehogy, dehogy! Burukkolok mint a gerle!

Matilda: Dehogy engedem! Ágyat vetek a tisztaszobában!

Szabó: Kidobod-e a próbababámat a sárba kabátostul, gombostul?

Diák Jó nekem az istállóban is…

Matilda: Inkább lekefélem, sarokba támasztom!

Matilda: Hozzon szégyent rám!

Diák: Akkor kimászhatsz!

Rica: Épp most sütöttem meg egy libát…

Szabó: Szó sem lehet róla!

Kisegíti Matildát, a szabó karjába kapja, úgy örül neki.

Diák: Jobb, ha őrt állok az udvaron, nehogy visszaosonjon az a nyavalyás ördög…

Szabó: Édes feleségem! Olyan lettél, mint szende lánykorodban!

Szabó: Azt úgy megleckéztettük, többé be nem teszi ide a lábát…

Matilda: Remélem, te is előveszed a legény-természeted!

Diák: Sosem lehet tudni a pokolfajzatnál…

A Szabó öleli, csókolja a feleségét.

57

D R Á M A M E L L É K L E T Matilda: Menjünk be, édes férjem, hadd főzzem meg az ebédet… Az ott mi?

jak, te nem kint hagyod ebek harmincadjára a bíró kabátját?…

Szabó: Micsoda mi?

Szabó: …kecskék, lelkecském, nem ebek, kecskék…

Matilda: Az ott! Mit keres a próbababa az udvaron?

Matilda: Kecskék vagy ebek egykutya!

Szabó: Hiszen te zavartál ki, lelkecském… te hajítottad utánam, hogy majd a lábam törte…

A szabó fölkapja a próbababát, bemenekül a házba, Matilda utána. Bentről

Matilda: Még hogy én?! Nem ettem bolondgombát! Mért hajgálnék próbababákat?! Hozd be azonnal! Még megrágják azok a dög kecskék a bíró úr kabátját!

zuhanó bútorok, lábosok zaja. Matilda: …de megmutatom én… lesz itt rend… nem elég, hogy délben kel, a bíró kabátját is felzabáltatja a kecskékkel…

Szabó: Hiszen a legelőn vannak…

A Diák énekel:

Matilda: Majd hazajönnek!

Az ördög köztünk jár, nem tudhatjuk azt, mikor, hol csíphetjük fülön a pimaszt, kiből bújt ki és kibe bele… Tanácsolom: ne húzz ujjat vele!

Rica: Kezdi már! Matilda: Ennyit se lehet rád bízni? És még csodálkozol, ha elpártolnak a kuncsaftok, ha annyit se keresel, hogy rendesen megéljünk, ha csak a falu szegényei hozzák ide a rongyos gatyájukat foltoztatni! Hát ezt érdemlem én? Matilda felkapja a seprűt, azzal kergeti a szabót, mindenki fejvesztve menekül, a diák felül a hordó szélére Matilda: …egész nap gürcölök, hogy a semmiből valamit csinál-

58