ÁLTALÁNOS KÉRDÉSEK
1.4 6.4
Az éghajlatváltozás hatásai Kanada nemzeti park rendszerére Tárgyszavak: klímaváltozás; környezetihatás-vizsgálat; nemzeti parkok; Kanada.
Bevezetés Az ENSZ éghajlatváltozással foglalkozó testülete (IPCC) által előre jelzett változások a magasabb földrajzi szélességi fokok mentén az átlagosnál erőteljesebbek lehetnek. Erre utal a Kanadai Éghajlat Modellezési és Elemző Központ második generációs Általános Körforgási Modellje (General Circulation Model – GCM) is, amely szerint Kanada kontinentális körzeteiben az északi szélesség 50o-ánál a hőmérséklet-változás kétszerese lehet a globálisan várható átlagnak, 80o-ánál pedig ez a várható eltérés már 3,5-szeres. Ilyen nagyságrendű éghajlatváltozás esetén komoly következményekkel kell számolni az ország gazdasága és ökorendszerei szempontjából egyaránt. Bár az 1998-ban készült országtanulmány felmérte az éghajlatváltozáshoz kapcsolódó kihívásokat és lehetőségeket, fontos területeket nem érintett – beleértve azt is, hogy mindez miként befolyásolja az ország nemzeti parkjainak állapotát. Adós maradt e tekintetben számos más, hasonló jellegű kutatás is. Pedig a Föld ökológiai rendszereinek állapotára az éghajlat – különösen a hőmérséklet és a csapadék – meghatározó módon hat. Az egyes fajoknál azonban mindez eltérő módon érvényesül, ezért a várható változások terjedése is sokféle lehet, a jelenlegi ökorendszerek kényszerű átalakulásának megfelelően. Letűnt korszakok ökológiájának tanulmányozása azt mutatja, hogy az egyes fajok összetétele a változások hatására módosult, ami egyes kutatók szerint sok évszázadot igényelt. Az emberi tevékenység nyomán várható éghajlatváltozás hasonló a legutóbbi jégkorszakból a jégmentes időszakba lezajlott átmenethez, riasztó azonban, hogy ezúttal erre egy évszázad folyamán is sor kerülhet. Sőt, Solomon (1994) felhívta a figyelmet arra is, hogy a nemzeti parkokat bizonyos biológiai közösségek „örökidőkig” való fenntartására hozták létre, miközben a lezajló éghajlatváltozások elsősorban a védett fajok és élőhelyek számára tehetik lakhatatlanná korábbi szülőhelyüket.
Az alábbiak a nemzeti parkok ökorendszereinek érzékenységét és a parkok látogatói tevékenységének előrelátható alakulását vizsgálják az éghajlatváltozás fényében, az alábbi konkrét célokkal: 1. Az éghajlatváltozásra vonatkozó adatok gyűjtése kiválasztott GCMmodellek alapján az ország valamennyi nemzeti parkjára vonatkozóan. 2. A várható éghajlatváltozás prognosztizálható hatásainak becslése az egyes parkok abiotikus jellemzőire, védett fajaira, ökorendszereire és látogatottságára. 3. Az éghajlatváltozás nemzeti parkokra gyakorolt várható hatásai tekintetében olyan kritikus területek felfedése, amelyekre vonatkozóan jelenleg nem rendelkezünk megfelelő ismeretekkel. E korántsem általános értékelés nem von le határozott következtetéseket az éghajlatváltozás által a nemzeti parkok rendszerére gyakorolt hatásokat illetően, és nem szándékozik rangsort sem felállítani a nemzeti parkok körében az éghajlatváltozás miatti sebezhetőségüket illetően. Ehelyett inkább öszszegzi az idevágó irodalmat, azonosítja a nemzeti parkok vezetését potenciálisan érintő jelentősebb hatásokat és kérdéseket, és ajánlásokat tesz egyes politikákat illetően az éghajlatváltozásnak a biológiai sokféleségre, az ökorendszerek szerkezetére és dinamikájára, valamint a turizmusra gyakorolt hatásaira vonatkozóan mostanra kialakult értelmezés alapján.
Módszerek Az éghajlatváltozás hatásának becslése több fázisban történt (1. ábra). A 38 kanadai nemzeti parkot hat földrajzi régióba sorolták – abból kiindulva, hogy az éghajlatváltozás várható hatásai ezekben bizonyos fokú hasonlóságot mutatnak. (El kell azonban ismerni, hogy a régióhatárok közelében egyes parkok egy másik régióba is kerülhettek volna.) A valószínűnek tekinthető jövőbeni éghajlatváltozási forgatókönyvek segítségével vizsgálható a régiók érzékenysége az éghajlat megváltozására. Bár az általában GCM alapján gyűjtött kísérleti adatokra épülő körforgási modell egyre komplexebbé és fejlettebbé válik, a valósághoz csak durván közelít. Amellett, hogy az óceán- és légkördinamikára és a felhők fizikájára stb. vonatkozó felfogásunk makroskálán is bevisz bizonytalanságokat, a GCM nem képes befogadni a mikroszinten lejátszódó éghajlati hatásokat sem. Még az igen nagy – 300–400 km-es – horizontális érzékenységű GCM-ek is nagymértékben leegyszerűsítik a térképek léptéke alatti méretű képződmények (pl. hegységek és partvonal) hatásait, ezért e modellek tengermelléki és komplex körzetekben gyengén működnek. Ugyanakkor az éghajlatváltozás várható hatásainak előrejelzése során lehetséges pontatlanságot más modelleket használó tanulmányok eredményeit figyelembe véve is próbálták csökkenteni. Noha a GCM-ek standard üvegházhatású gáz kibocsátási és légköri lebegő részecske forgatókönyveket használnak, eltérő modellezési megközelí
tésük miatt a globális és a regionális prognózisok eltérnek egymástól. A tudósok ugyanis nem tudják eldönteni, hogy melyik modell képviseli a legjobban a jövőben várható éghajlatváltozást, így a legalkalmasabb módszertani megközelítést végső soron valós adatok figyelembevételével szokták kiválasztani. Mindazonáltal a legutóbb készült GCM, amely tartalmazza az éghajlati rendszerre vonatkozó legújabb tudományos elképzeléseket is, méltán a legmegbízhatóbbnak tekinthető.
az éghajlatváltozási forgatókönyvek kialakítása 38 nemzeti park
a hatásvizsgálati kérdőívek összeállítása
regionális felosztás Sarkvidék Atlanti-óceáni térség
Csendesóceáni térség
Nagy-Tavak – Szent Lőrinc folyó
NyugatKordillerák Préri
a nemzeti parkok erőforrásainak és igazgatási terveinek áttekintése a regionális ökorendszerekre és az éghajlatváltozásra vonatkozó irodalom áttekintése
osztályozó jellegű éghajlatváltozási hatásvizsgálat hiányzó információ következtetések a nemzeti parkok igazgatását és a kezelésükre vonatkozó politikákat illetően
1. ábra A hatásvizsgálat kapcsán alkalmazott megközelítés
Az elemzés során a Kanadai Éghajlat Modellezési és Elemző Központ második generációs Általános Körforgási Modelljét használták, amely a szulfát aeroszol-csillapító hatását is figyelembe veszi. Az éghajlatváltozási modellek az eredmények egybevethetősége érdekében többnyire a CO2-koncentráció várható megduplázódásának éghajlati hatásait vizsgáló forgatókönyveket alkalmaznak. Bár az IPCC már 1994-ben e koncentráció várható négyszeres növekedését jelezte, magasabb értékekkel kevés tanulmány számol – tekintettel arra, hogy a nemzeti parkok a jövő generációknak továbbadandó örökséghez tartoznak, jelen munkában 2090-re háromszoros koncentrációemelkedést vettek alapul. (Ezzel azt kívánták érzékeltetni, hogy az éghajlatváltozás annyira jelentős, hogy következményeit a ma fiatal kanadaiak közül sokan még maguk is megtapasztalhatják majd.) A GCM-ek gyenge térbeni érzékenysége régiószintű alkalmazásukat jelentős mértékben gátolja. A modell alapján kapott értékek „lebontását” illetően általában „a legközelebbi térképcella” megközelítést vagy pedig az egyes cellák adatainak interpolálását használják. Éghajlati bázisidőszakként a Meteorológiai Világszervezet (WMO) által ajánlott 1961–1990-es periódust vették figyelembe, mivel ez az időszak képviseli állítólag a legjobban azokat az éghajlati feltételeket, amelyekhez az emberiség és az ökorendszerek a legjobban tudtak alkalmazkodni. Sajnos ez az időszak is magán viselheti az emberi tevékenység miatt fokozódó üvegházhatás következményeit. Mivel a megfigyelőállomások adatai a GCM modellek által nem kezelt mikroszintű éghajlati hatásokat is tartalmaznak, a 38 körzet mindegyikének bázisadatait több mint 19 éven át gyűjtött és havonta normalizált adataiból számították. Az egyes parkok bázisjellegű éghajlati viszonyait a parkok területén megtalálható különféle ökokörzetek területével súlyozott átlagként határozták meg. A hőmérséklet- és a csapadékváltozást a prognosztizált adatból a bázisértéket kivonva határozták meg.
A GCM eredményei, részletes vizsgálatok a Bruce Félsziget Nemzeti Parkban Az 1. táblázat a kanadai éghajlatváltozási központ CGCM1-es modellje alapján meghatározott, az ország 38 nemzeti parkjában az éghajlatváltozás következtében a hőmérséklet és a csapadék tekintetében várható változásokat foglalja össze. Az adatok tanúsága szerint a mindegyik nemzeti parkban kimutatható általános felmelegedés, különösen a téli időszakban erős – a sarkvidéki körzetekben drámainak minősíthető. Kevésbé egyértelmű a téli felmelegedés az Atlanti-óceán partvidéke mentén, itt a legalacsonyabb mértékű a nyári hőmérséklet-emelkedés, ami a belső kontinentális részeken a legerősebb.
1. táblázat A CCCma – CGCMI kísérlet alapján a kanadai nemzeti parkokban és rezervátumokban várható hőmérséklet- és csapadékváltozás Régió
Hőmérséklet-változás (oC)
Nemzeti park
Tél
Csapadékváltozás (%)
Nyár
Tél
Nyár
2050
2090
2050
2090
2050
2090
2050
2090
Cape Breton magasföld
1,7
3,3
1,3
2,2
4
3
1
3
Forillon
2,5
4,2
1,9
3,8
–3
10
2
7
Fundy
2,4
3,7
2,4
4,7
9
4
–10
0
Gros Mome
2,2
3,9
2,1
4,2
–2
11
15
33
Kejimkujik
1,9
3,4
1,9
3,9
7
–4
–5
–3
Kouchibouguac
2,4
3,7
2,4
4,7
9
4
–10
0
Mingan szigetvilág
2,3
4,0
1,9
3,8
–1
10
–1
10
Terra Nova
2,4
3,9
2,3
4,8
7
10
–3
15
Bruce-félsziget
4,6
6,2
2,3
4,9
–2
6
–8
–13
Szigetek a György-öbölben
4,6
6,2
2,3
4,9
–2
6
–8
–13
La Mauricie
3,4
4,6
2,4
4,8
6
1
–7
–4
Point Pelee
5,0
7,1
2,6
5,3
–1
20
7
–4
Pukaskwa
4,9
7,5
2,5
5,0
10
9
–3
–2
Saint Lawrence-szigetek
3,3
4,8
2,4
4,9
10
5
–7
–7
Elk-sziget
5,0
8,5
2,5
4,4
8
15
4
7
Füves területek
5,3
7,9
3,1
4,8
15
20
–34
–26
Prince Albert
5,0
9,3
2,8
4,7
–1
16
–10
–5
Riding Mountain
5,3
10,5
3,5
5,6
–8
–13
–29
–19
Wood Buffalo
5,2
8,9
2,7
4,6
–11
5
–6
14
Banff
3,9
5,7
2,7
4,4
2
5
–5
–1
Glacier
2,8
4,6
2,5
4,3
5
9
–6
–3
Jasper
3,3
5,2
2,5
4,4
7
15
–1
2
Kootenay
3,1
4,8
2,6
4,4
2
5
–7
–4
Mount Revelstoke
2,8
4,6
2,5
4,3
5
9
–6
–3
Nahanni
4,6
7,8
2,6
5,0
24
40
51
95
Waterton-tavak
3,9
5,7
2,7
4,4
2
5
–5
–1
Yoho
3,1
4,8
2,6
4,4
2
5
–7
–4
Atlanti
Nagy Tavak-Szent Lőrinc folyó
Préri
Nyugat Kordillera
1. táblázat folytatása Régió
Hőmérséklet-változás (oC)
Nemzeti park
Tél
Csapadékváltozás (%)
Nyár
Tél
Nyár
2050
2090
2050
2090
2050
2090
2050
2090
Gwaii Haanas
2,1
3,7
2,3
4,2
5
20
0
–3
Kluane
4,4
7,7
4,2
6,5
0
11
0
–5
Pacific Rim
2,1
3,7
2,3
3,9
14
28
0
0
5
8,7
–18
–7
10
44
Csendes-óceán melléke
Sarkvidék Aulavik
5,5
Auyuittuq
5,2
9,7
2,6
5,6
–4
0
–4
29
Ellesmere-sziget
5,9
10,5
4,0
9,2
23
10
20
24
Ivvavik
5,9
9,2
4,2
6,6
–3
2
25
30
Tuktut Nogait
4,3
8,5
4,4
7,4
–24
–10
0
22
Vuntut
5,9
9,2
4,2
6,6
–3
2
25
30
Wapusk
8,2
11,5
3,8
6,9
16
11
9
12
11
A csapadékváltozás ugyan változóbb jellegű, a téli időszakban általában a prérik nemzeti parkjaiban a legnagyobb mértékű, de a legkiugróbb értékek a sarkvidéki körzetben mérhetők. Két kontinentális fekvésű sarkvidéki nemzeti parkban (Aulavik és Tuktut Nogait) viszont télen a csapadék csökkenése várható. Nyáron Ontariótól keletre mindenütt csapadékcsökkenésre lehet számítani. A 2050–2090-es időszakban a hőmérséklet és a csapadék a CCCmaCGCMI kísérlet szerint egyértelműen növekedni fog.
Várt hatások a mintaként szolgáló Bruce Félsziget Nemzeti Parkban A Dél-Ontarióban található Bruce Félsziget Nemzeti Park viszonylag kicsi, a vidéket tűlevelű erdők, elhagyott legelők és dolomitképződmények uralják. A félszigetet csaknem teljesen körbefogja a hatalmas Huron-tó tiszta vize, homokos partvonallal, nyugaton viszonylag sekély, kelet felé, a Niagara törésvonala mentén pedig látványos mészkősziklákkal. Nyáron a parkban kempingek és nyaralók fogadnak számos vendéget, akik a túrázás mellett, búvárkodással a vadvirágok fotózásával, télen pedig egyebek közt hójárós túrákkal töltik itt az időt. Az éghajlatváltozás itt várható hatásait a 2. táblázat mutatja.
2. táblázat A várható éghajlatváltozás a CO2-koncentráció megduplázódását feltételezve Hőmérséklet-változás (oC)
Csapadéknövekedés/csökkenés (%)
Tavasz
+1,0–+6,0
+6,0–+24,0
Nyár
+1,0–+5,0
–14,0–+6,0
Ősz
+2,0–+3,0
–23,0–+7,0
Tél
+2,0–+7,0
–2,0–+17,0
Bár a csapadék a medencében mindenütt nőni fog, a felmelegedés következtében a Huron-tó átlagos mélysége várhatóan 1,3–2,5 méterrel csökken. A vízszintcsökkenéssel összefüggésben mérséklődni fog a partvonal mentén az erózió – beleértve a sziklákat érő hullámok hatását is. A félsziget nyugati részének mocsarai és lápjai sokfelé kiszáradnak és a mocsarak helyén szárazföldi növények telepednek meg, és a mocsár fokozatosan a tó felé szorul. A hajózás fenntartását és a vízellátást szolgáló esetleges, a vízszint stabilizálását szolgáló emberi beavatkozás kedvezőtlenül érintené az itteni növényvilágot. A Huron-tó átlagos felszín közeli hőmérséklete mintegy 2,6–6,0 oC-kal várhatóan emelkedik a jelen évszázad folyamán. A levegő hőmérsékletének 1 oC-kal történő emelkedése ősszel és tavasszal 4–6 nappal késleltetheti a tó befagyását, illetve a jégzajlás megindulását, és ezek a változások tükröződni fognak a vízi ökorendszereken is. Telente például mérséklődik a jégnek a viharos időszakokban a partvonalat védő hatása, a melegedő vízben a növények hozama megnő, csökkentve a halak számára elérhető oxigén mennyiségét. Miután az algák és a magasabb rendű növények a meleg hatására gyorsabban nőnek, a vízi rendszerek számára a tápanyagellátás mind inkább korlátozó tényezővé válik. A tó északi részében az ott élő halfajok elszaporodása várható, míg egyes tőkehalfélék számára a patakok nyári hőmérséklete már túl melegnek bizonyulhat, ezért a számukra kedvező időszak kora tavaszra és késő őszre tolódik. A nyári és őszi csapadékcsökkenés miatt a víztükör területe csökken, előretörhet az aszály, a kiszáradó mocsarakba fehér cédrus telepedhet be – csökkenhet a biológiai sokféleség. A csapadék csökkenése miatt ritkábbá válhat a jelenleg itt található 43 orchidea és a flóra más érzékeny képviselőinek előfordulása. A légkörben a kétszeresére emelkedő CO2-koncentráció és a szárazabbra forduló időjárás 1,5–2-szeresére növelheti az erdőtüzek gyakoriságát – különösen a vegyes fajok által benépesített nyugati parti erdőkben. A tüzek miatt az erdőkben nőhet a fiatalabb fák aránya, ami a kifejlett fákat kedvelő állatfa
joknak hátrányos, míg a kistermetű medve (Ursus americanus) és más fajok tüzek utáni betelepülése szempontjából kedvező lehet. A délebbi növények előretörhetnek észak felé, de az uralkodó a mérsékelt égövi nyáron zöld növényzet marad, egyes forgatókönyvek esetén pedig különféle pusztai füvek szaporodhatnak jelentős mértékben el. A felmelegedés miatt elszaporodhatnak az erdei rovarkártevők és egyes, járványszerűen terjedő növényi betegségek is. Összességében az ökorendszerek fokozódó terhelése miatt a nem őshonos fajok betelepedése fokozódhat, és ma még déli fajok is bekerülhetnek az így nyilvántartottak közé. A növényvilág változásai tükröződnek majd a madarakon is – a füves térségek bővülése a szárazföldi fajoknak kedvez, de kedvezőtlenül érinthetnek a változások helyben fészkelő és télre elvándorló fajokat is. A tavaszi vándorlás hamarabb kezdődik, az őszi pedig később. A szárazabb és melegedő éghajlat miatt beszűkülhet egyes béka- és teknősfajok élettere is. A hosszabb, melegebb nyári és őszi időjárás miatt nagyobb mennyiségű levegőbe jutó homok és iszap miatt a nyugati partok mentén aktivizálódhat a dűnék képződése, a már erdősödő dűnék állapota pedig destabilizálódhat. A felmelegedés és a nyári esők mennyiségének csökkenése miatt a látogatók száma várhatóan megnő – a nyári szezon kitolódik, a téli pedig megfelelően rövidülni fog. Mivel azonban a csapadék főleg hó formában esik le, a megfelelő téli sportok és a hosszú távú téli túrák iránt az érdeklődés megnő. A nyaranta csökkenő vízmélység a csónakázásnak nem kedvez, a búvárkodás viszont nagyobb lehetőségekhez juthat – feltéve, hogy a partmenti létesítmények elhelyezkedését stb. is igazítják a megváltozott feltételekhez. A partok mentén egy esetleges tűz a nyaralókat is veszélybe sodorhatja. Az éghajlatváltozás a park infrastruktúráját és archeológiai készleteit várhatóan nem fogja jelentős mértékben befolyásolni – feltéve, hogy sikerül az erdőtüzeket elkerülni.
Következtetések A kanadai nemzeti parkok tanulmányozása kapcsán feltárt közvetlen és közvetett éghajlatváltozási és általában várható hatásokat a 3. táblázat régiónként összegzi. Az egyes fajok és ökorendszerek szempontjából az éghajlatváltozás fenyegetés, de egyben lehetőség is, ezért e hatás parkonként erősen eltérő is lehet. Ennek során maga a nemzeti park rendszer is módosulhat, hiszen az egyes körzetek reagálása az éghajlatváltozásra eltérő. Mivel az új ökológiai közösségek stabilizálódásához évszázad nagyságrendű időre van szükség, századunk második felére minden bizonnyal az átalakulóban lévő ökológiai rendszerek kialakulása lesz jellemző. Ez új „játékszabályokat” igényel a stratégiai tervezésben, mivel a stabilizálódó fajok védelme szükségtelenné válik. A jelenlegi, 38 nemzeti parkot átfogó terv a mostani határok között már nem is lesz értelmezhető, hiszen hosszabb távon meg is szűnhetnek. A változó feltételekhez az alábbi négyféle alkalmazkodási módra nyílik lehetőség:
3. táblázat Az éghajlatváltozás hatásai a nemzeti parkokra regionális keresztmetszetben Atlanti parkok • A tengerszint emelkedik (amit tovább fokozhat a tektonikus süllyedés); nő a viharok intenzitása és gyakorisága • Fokozódó parti erózió és a sós víz behatolása • Módosult part közeli ökorendszerek (dűnék, dagály képezte vízmedencék, iszaposodott részek, sós mocsarak és folyótorkolatok) • Az óceáni áramlatok és jéghegyek száma megváltozik, lehetséges a part közeli vizek lehűlése (a hideg vizet kedvelő fajok terjedése) • Gyakoribb erdőtüzek • Gyakoribb viharok, tüzek és kártevőinváziók (egymást követő korábbi ökorendszerek) • A kevert fajú és a lombhullató erdők terjedése, a tűlevelűek csökkenése • A sarkvidéki alpesi fajok és közösségek csökkenése, elszigetelődése és kipusztulása. Nagy Tavak – nemzeti parkok a Szent Lőrinc medencében • A Nagy Tavak átlagos szintje és a folyók nyári vízhozamának csökkenése • A tó és a folyók vízhőmérsékletének emelkedése • Csökkenő jégtakaró a tavakon és korábbi tavaszi áradás, ősszel pedig későbbi jégbeállás • Kevesebb élőhely a hidegvízi halak számára • Módosult szaporodás és tenyészetek, migráció (főként a halak körében) • A jelentős vizes élőhelyek területe csökken • Gyakoribb és intenzívebb erdőtüzek (egymást követő korábbi ökorendszerek) • Módosult öröklődési összetétel • Fokozódó savas esők • Növekvő járványos megbetegedés és kártevő-invázió az erdőkben • A kevert fajú és a lombhullató erdők terjedése, a tűlevelűek csökkenése • A déli egzotikumok terjedése Parkok a prérin • Korábbi és nagyobb tavaszi áradások, csökkent nyári vízhozam és melegebb folyóvíz • Rövidebb ideig tart a jégtakaró • A vizes élőhelyek területe csökken • Változó vízáramok, szaporodás és migráció • Változik a halak fajösszetétele (a meleg vizet kedvelő fajok terjedése) • Gyakoribb és intenzívebb erdőtüzek • Növekvő járványos megbetegedés és kártevő-invázió az erdőkben • A lombos erdők füves térségeknek és mérsékeltövi erdőknek adják át helyüket • A déli egzotikumok terjedése
3. táblázat folytatása Parkok a Nyugati Kordillerákban • Korábbi és nagyobb tavaszi áradások, rövidebb ideig tart a jégtakaró • Vastagabb hóréteg és több lavina • Változékonyabbá válik a gleccserek tömege (az alacsonyabb fekvésű gleccserek jege vékonyodik, míg a nagyobb vízgyűjtő területtel rendelkezőké megnőhet) • Lehetséges a folyókban a mérgező anyagok mennyiségének időleges növekedése a gleccserek leolvadása következtében • A folyók ökológiája módosul • Az ökológiai zónák elmozdulása a földrajzi szélesség és a tengerszint feletti magasság függvényében • Egyes alpesi fajegyüttesek eltűnése a hegycsúcsokról (különösen a nagy magasságot kedvelők körében) • Gyakoribb és intenzívebb erdőtüzek • Növekvő járványos megbetegedés és kártevő-invázió az erdőkben • Fokozódik a nyomás a patások telelőhelyeinek talajára, csökkenő migráció Parkok a Csendes-óceánnál • Emelkedő vízszint a tengerben (amelyet mérsékel az izosztatikus visszaverődés) • Emelkedik az óceán felszínének hőmérséklete • Erősebb és gyakoribb viharok • A hidegvízi élőhelyek visszaszorulnak és bővül a déli halpopuláció • A hidrológia évszakos változásai (korábbi és nagyobb tavaszi áradás) • Módosul a halak elterjedtsége és vándorlása • Csökken a magashegyi fajok száma • Növekvő járványos megbetegedés és kártevő-invázió az erdőkben Parkok a Sarkvidéken • Hosszabb tenyészidőszak • A fás zóna északabbra tolódása (ezt vélhetően a talajviszonyok gátolják) • Az aktív fagyott réteg vastagodik (módosul ennek következtében a lefolyás) • Emelkedik a tengerszint (amit a földréteg emelkedése–süllyedése hol serkent, hol mérsékel) • Csökken a befagyott időszak a tengeren és a tavakban, módosítva a tengeri emlősök (jegesmedvék, fókák és bálnák) eloszlását • Vastagabb hó és jég (gátolva a patások legelését) • A rovarok intenzívebben és hosszabb ideig tenyésznek (és erősebben zavarják a patásokat) • A vándorlási útvonalak módosulnak és csökken a sarkvidéki szigetek közötti géncsere • Módosul a ragadozók–áldozatok fajösszetétele
1. Statikus menedzsment: Tovább igazgatni és védeni a jelenlegi ökológiai közösségeket, a nemzeti parkok jelenlegi határai között és céljainak megfelelően. 2. Passzív menedzsment: Az éghajlatváltozásra történő természeti reagálás elfogadása és az evolúciós folyamatok akadálytalan érvényesülése. 3. Adaptív menedzsment: A fajok és ökológiai közösségek éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásának maximális elősegítése aktív igazgatás (pl. a tüzek eloltása, fajok áttelepítése, az agresszív fajok visszaszorítása) útján. 4. Hibrid-menedzsment: A fentiek valamilyen kombinációja. A status quo fenntartását célzó statikus menedzsment a kibontakozóban lévő folyamat kezelésére aligha lenne fenntartható módon alkalmazható. Nem beszélve arról, hogy a módosuló éghajlati viszonyok között eleve megfontolandó az is, hogy van-e egyáltalán értelme a jelenleg biológiai relikviaként kezelt természeti együttesek védelmének. A passzív menedzsment hívei azzal érvelnek, hogy az ökológiai rendszerek egyik sajátossága az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás, amit hagyni kell emberi beavatkozás nélkül kibontakozni. E megközelítés eltér a jelenleg tudományosan megalapozottnak tekintett igazgatási elvtől, amely a status quo megőrzésére vagy a korábbi állapot helyreállítására irányul. A kanadaiak bizonyára nem tartanák elfogadhatónak azt az áldozatot, amelyet egy ilyen laissez faire (hadd menjen minden a maga útján) megközelítés követelne, amikor is értékes vagy szimbolikus jelentőségű fajok populációi kezdenének gyorsan hanyatlani – biztosra vehető, hogy megfelelő beavatkozást követelő, erős lobbik lépnének emiatt fel. A sokak által egyedüli megoldásnak tartott alkalmazkodó menedzsment azért indokolt, mert az éghajlatváltozás várható mértéke meg fogja haladni egyes fajok tűrőképességét. Hiszen az emberek már számos, az éghajlatváltozáshoz történő alkalmazkodást szolgáló természeti folyamatot is módosítottak (pl. a bozóttüzek hatása és a genetikai kölcsönhatás). A nemzeti parkok alkalmazkodó képességének és funkcióinak megőrzése ugyanis fontosabb jelenlegi struktúrájuk fenntartásánál és megfelel az ökorendszerek integritása elvének: képesek széles szervezeti és térbeni-időbeni skálán az ön(újra)szerveződésre. Az adaptív menedzsment azonban számos etikai és tudományos problémát is felvet. Az esetek többségében a beavatkozások fajspecifikusak – korlátozott természetvédelmi erőforrásokból melyik fajt részesítsék előnyben? Bár nagy nyomás várható annak érdekében, hogy a társadalom által leginkább értékelt fajokra essen a választás, a nemzeti park irányítóinak el kell dönteniük, hogy lehet-e hosszabb távon oltalmat nyújtani minden, jelenleg védett fajnak. Ha viszont a meglévő rendszerek integritásának fenntartása a cél, megfelel-e ennek, ha az adott veszélyeztetett fajt egyik elszigetelt rezervátumból
egy másik, alkalmasabbá válóba telepítik át? Amennyiben a parkokat egyfajta „mintának” tekintjük a globális méretekben folytatandó monitoring tekintetében, módosítani lehet-e ezen az ellenőrző tevékenységen, és ha ez az éghajlatváltozás ellenére történik, hasznosnak minősíthető-e egyáltalán? Tekintettel az ökorendszerekben lejátszódó folyamatokra vonatkozó korlátozottan rendelkezésre álló ismereteinkre, aligha tudjuk előre jelezni az egyes rendszerekben várhatóan bekövetkező változásokat, nemkülönben az esetleges beavatkozás következményeit is. Az alkalmazkodó menedzsment igénybevételének megalapozásához ezért intenzív és költséges információbázisra lesz szükség, folyamatos monitoring, tervezés és akciók mellett. Az éghajlatváltozás módosítja a nemzeti parkok pihenési/turisztikai lehetőségeit – és látogatottságát is, ami megfelelő gazdasági következményeket vonhat maga után. Az országos szinten az 1994/1995-ös szezonban a nemzeti parkoknak tulajdonítható mintegy 1,2 Mrd CAD-os idegenforgalmi bevétel sok közösség gazdálkodásában számottevő szerepet játszik. A melegebb nyári időszakok várhatóan pozitív hatása a parkok turizmusára, a globálisan növekvő idegenforgalom és a természeti értékek felértékelődése együtt a kanadai nemzeti parkok forgalmának bővülését valószínűsíti. A rövidebb síszezon és a kevéssé megbízható havazás mérsékelheti a téli időszak bevételeit. A gazdasági érdekeltségek ugyan igyekezni fognak mindehhez alkalmazkodni (pl. magasabb fekvésű sípályák létesítésével vagy a sípályák nyári igénybevételének ösztönzésével), ez esetenként káros lehet a környezet számára. A nemzeti parkok szövetsége tisztában van azzal, hogy az előforduló áradások, tüzek és más szélsőséges időjárási jelenségek miatt a látogatottság változékonnyá válhat, ami hosszabb távon nehezen becsülhető, a parkok vonzerejét csökkentő folyamat. Rövid távon viszont a parkok igyekezni fognak természeti kínálatukat bizonyos szinten fenntartani. Eközben egyes természeti katasztrófák (pl. tüzek, vulkánkitörések) a látogatottságot még növelhetik is. Ami egyes szabadidős tevékenységek esetleges megszűnését vagy beszűkülését illeti, (pl. strandolás a veszélyeztetett Charadrius melodus fészkelő helye közelében, vagy fontos fajok – így a jegesmedve – kipusztulása a Wapusk nemzeti parkban) egyes parkokban csökkenthetik a látogatottságot.
Jövőbeni tennivalók Fény derült arra, hogy a nemzeti parkokban az éghajlatváltozás következtében várható ökológiai és turisztikai hatások felméréséhez még az alábbi kutatásokra és intézkedésekre van szükség: − A nemzeti parkok területi felülvizsgálata keretében általánosan át kell tekinteni Kanada nemzeti parkjainak rendszerét, feltárva a várható területnövekedést és -csökkenést és a 38 park földrajzi elhelyezkedésének módosulását, a jövőbeni parkok kiválasztása és megtervezése folyamatába is beépítve az éghajlatváltozást. Az egyes nemzeti parkok
közötti kapcsolódás fokozásával javíthatók a migráció lehetőségei, ami egyike a fontos alkalmazkodási stratégiáknak. − Az egyes parkok sebezhetőségének elemzése kapcsán részletesebb és mélyrehatóbb hatásvizsgálatot kellene végezni – különösen azokban a parkokban, ahol a fejlesztések kapcsán a rájuk nehezedő terhelés kritikussá vált. Ennek kapcsán a megfelelő igazgatási tervekben szerepeltetni kellene a következő kérdéseket is: • Az éghajlatváltozás által fenyegetett azon történelmi és régészeti jelentőségű parkok, amelyek védelme megoldható, illetve azok rangsorba állítása, ahol ez előreláthatólag nem lesz lehetséges, • Kanada veszélyeztetett fajai érzékenységének elemzése az éghajlatváltozásra (a nemzeti parkokban a veszélyeztetett fajok csaknem 40%-a megtalálható), • A nemzeti parkokat a délen honos fajok részéről az éghajlatváltozás hatására fenyegető esetleges invázió lehetőségeinek felmérése. Egy olyan éghajlatváltozási hatásindexet kellene kialakítani, amely lehetővé teszi a parkok veszélyeztetettség szerinti besorolását, ami hasznos lehet a jövőbeni kutatások és a költségvetési előirányzatok tervezése szempontjából. Ami pedig az idegenforgalmat emiatt várhatóan érő jelentős hatások becslését illeti, megfelelő kérdéseket kellene megfogalmazni és módszertant kidolgozni e kihívás természete és mértéke felmérésére: 1. Mennyire érzékeny a nemzeti parkokra épülő turizmus az éghajlat változékonyságára? 2. Milyen hatást gyakorol a várható éghajlatváltozás a különféle szabadidős tevékenységek feltételeire és gyakorlatára (pl. a szezon időtartama, hozzáférhetőség és biztonság, infrastruktúra)? 3. Megfelelnek-e a szabadidős tevékenységekben vagy a szükséges infrastruktúra tekintetében várható eltolódások az adott nemzeti park céljainak? 4. Milyen gazdasági következményekkel jár a turizmus jellegének módosulása a nemzeti parkokban? (Dr. Balog Károly) Suffling, R.; Scott, D.: Assessment of climate change effects on Canada’s national park system. = Environmental Monitoring and Assessment, 74. k. 2. sz. 2002. márc. p. 117–139. MacDonald, G.; Edwards, T.: Rapid response of treeline vegetation and lakes to past climate warming. = Nature, 361. k. 1993. p. 243–246.
EGYÉB IRODALOM M. Szilágyi K.: A zöldfelület terhelhetőségi vizsgálata egy környezetvédelmi program keretében. = Tájépítészet, 3. k. 1. sz. 2002. tavasz, p. 47–52. Nagy K.: Védett természeti területek lakossági használata. = Tájépítészet, 3. k. 1. sz. 2002. tavasz, p. 38–42. Konkolyné dr. Gyuró É.: Gondolatok a hazai tájvédelemről. = Tájépítészet, 3. k. 1. sz. 2002. tavasz, p. 21–25.
