KÁLMÁN C. GYÖRGY. Hazugság, kett sség, nyelv

.KÁLMÁN C. GYÖRGY.

.Kassák Lajos. mint Pusztaszabolcs (vagy Rákosrendez√) Nem is olyan régen a Budapest–Pécs vonalon még esik egybe a rendszerben elfoglalt hely kitüntetett a gyorsvonat volt a leggyorsabb. Ahogyan máig szerepével. Pusztaszabolcs mint város, mint kulturejtély számomra, hogy miért kell még az Intercity- rális, pénzügyi vagy gazdasági centrum talán nem nek is Szentl√rincen megállnia, sose értettem igazán, nevezhet√ kiemelked√nek, a vasúti hálózatban hogy annak idején a gyorsvonat vajon miért éppen azonban a jelek szerint igen fontos funkciója van. A nagyság, jelent√ség, fontosság és a hálózatban Pusztaszabolcson és Sárbogárdon vesztegelt néhány drága percet. Csak arra tudtam gondolni, hogy va- (rendszerben) betöltött szerep különbségei nem csak a vasúti közlekedés kontexlamely fontos vasúti csoHazugság, kett√sség, nyelv tusában érdekesek. Itt van mópontok ezek, hogy sokak Hazugság és nyelv a diktatúrában például rögtön az irodalom. átszállását könnyítik meg, Csábító volna azt mondani, hogy minden hazugság volt, hogy esetleg az egyszer∫ amit a kommunista uralom alatt mondtak az emberek. Ahol is igen nehéz és kocutas számára áttekinthetet- „Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden- kázatos – mi több, eleve len, felfoghatatlan vagon- kor” – így hangzott az újságíró-szakma megdöbbent√ avulásra és revízióra ítélterendezési, teherátrakodási beismerése, melyet Örkény István fogalmazott meg az tett – a nagyság bármiféle és kikerülési man√verek 56-os forradalom rövid hazugságmentes idejében. A Ká- tulajdonítása; a „ki a nadár-konszolidációban aztán ott folytatták, ahol abbahelyszíne ez a két (három) hagyták, ha talán enyhébb formában is. Ne tagadjuk hát: gyobb költ√/író?” kérdését állomás. Mindenesetre az állandóan hazudtak. Vagy becsületesebb volna úgy mon- legföljebb kávéházi asztalvilágos, hogy – bármily dani: hazudtunk, még ha nem mindnyájan a médiák nagy nál, szigorúan a nyilvánoskedvesek legyenek is e te- nyilvánosságán keresztül is. Ám mégis téves lenne azt ál- ság kizárásával szokás felhogy minden kimondott szó hazugság volt. Ez követni, a „Kafka vagy Thomas lepülések az ott lakók vagy lítani, rülbelül olyan lenne, mintha azt mondanánk, hogy a kabárki más számára – maga tolikusok a második vatikáni zsinat el√tt mindig latinul Mann”-típusú dilemmák Pusztaszabolcs vagy Sár- beszéltek. Nem, a katolikusok sohase beszéltek latinul, eleve gyanúsak, ideológiaibogárd mérete, fontossága, még ha igaz is, hogy egy nagyon fontos nyilvános-litur- lag a kelleténél is jobban lakosainak száma nem fel- gikus társadalmi helyzetben, nevezetesen az istentiszte- terheltek, s inkább mint a latin nyelvet használták. elég tartósan rágható gumitétlenül indokolja, hogy leteiken Mint nyelvész, szeretném fölhívni a figyelmet arra, hogy kitüntetett szerepe legyen a „liturgikusan kimondani” nem azonos a „mondani”- csontok használnak az iroa vasúti közlekedés háló- val. Az els√nek óriási jelképes súlya lehet, de mégsem az dalomtörténészi fogazat igazság egyetlen helye. Továbbá, míg a hiteles, igaz litur- élesen tartására. Másrészt zatában. Amib√l mindössze annyi gikus használat fölemeli a nyelvet (ahogy a katolicizmus azonban elkerülhetetlen, a latint), addig a hazug liturgia elsilányítja. Ez így igaz volna a tanulság, hogy az kulturális értelemben, de a nyelvész a fejét csóválja: le- hogy az irodalomtörténet önmagában vett fontosság het-e a nyelvet magát silánynak nevezni, felel√ssé tenni folyamatáról valamilyen (ha van ilyen; inkább: a más azokért a hazugságokért, melyeket √rajta keresztül képet kialakítsunk (már ha összefüggésb√l vizsgált közvetítenek? Nyelvi kérdés ez? Vajon hazugak a lábaim, egyáltalán érdekel ez a törfontosság) nem feltétlenül ha elmegyek egy temetésre anélkül, hogy igazi gyászt ténet, s nem pusztán egyes

119

Kálmán C. György

m∫vek egymással semmi módon össze nem függ√ de mégis er√s volt, hogy nélküle aligha alakulhatott halmazát akarjuk látni); s ehhez szükség van bizo- volna úgy a magyar költészet, ahogyan alakult. nyos csomópontokra, olyan helyekre, ahol változáHa tehát egymásra vonatkoztatjuk a két rendszert, sok elindulását lokalizálhatjuk, mindenképpen be- ha megpróbáljuk a jelent√séget és a kiválóságot, a szélnünk kell korszakokról és korszakfordulókról, fontosságot és az esztétikai élményt valahogyan hagyományról, avulásról, forradalomról és vissza- megfeleltetni egymásnak, különös elmozdulásokat térésr√l, felforgatásról és meg√rzésr√l. Amikor ek- és hiányokat látunk. A fordítottja is könnyen elképképpen adunk számot az irodalmi folyamatról, a szö- zelhet√: irodalomtörténeti értelemben jelentéktelenvegekr√l, az irodalomrendnek tetsz√ alkotókat/szövevagy részvétet éreznék? Mindez sokkal inkább erkölcsi, szer történetér√l, akkor mint nyelvi kérdés. A beszél√knek a pártállamban el kel- geket rendkívül nagy élvemégiscsak kijelölünk fon- lett dönteniük, hogy mikor és hol tudnak vagy óhajtanak zettel olvasunk, a nagy tosabb és kevésbé fontos igazat beszélni. Olyan volt ez, mint egy régimódi szeret√i megújítók utánzói olykor alkotókat vagy szövegeket. viszonyban, mondjuk Anna Kareninánál, ahol a szeret√k csodákra képesek. Per anategez√dtek, de formális-nyilvános helyzeAkkor mégiscsak valamifé- négyszemközt logiam: nyilván gyönyör∫ tekben udvariasan magázták egymást. (Anna Karenina le min√sítést végzünk, s ha vajon hazug volt?) Így járt el annak idején a családunk, kis falvak, m∫emlékekben nem mondunk is ki olyas- a baráti körünk is, mint valami kisebbség, aki saját nyel- gazdag, virágzó kistelepümit, hogy valamely író jobb vét, kifejezésmódját csak titokban használhatja. lések maradnak ki teljesen Emlékszem egy régi beszélgetésemre anyámmal, úgy 1959 volna, mint a másik – azért a vasúti hálózatból, vagy amikor tizenkét éves voltam. A szüleim mindketten jelent√ségr√l, fontosságról, körül, épphogy csak keresztülroa pesti Operában dolgoztak mint m∫vészek. Anyám elmeérdekességr√l szó kell hogy sélte, hogy apámat hívták rendezni a Nemzeti Színházba, bog rajtuk a vonat: azt a essék. de √ vegyes érzelmekkel fogadta az ajánlatot. „Miért, hát rendszert nem mindig érLehetséges viszont, hogy nem jó dolog a Nemzetiben dolgozni?” – kérdeztem. „Hát, deklik más (kulturális, gazbizonyos alkotók, egész nem fenékig tejföl” – mondta anyám –, „mert ott nagyon dasági, pénzügyi) megfonsok a kommunista.” „Hogyhogy?” – kérdeztem –, „az életm∫vek a rendszer egé- Operában talán nem?” Anyám elgondolkozott: „Nem, az tolások. sze szempontjából megha- Operában nem sok a kommunista. Ott más b∫nök vannak.” Tovább bonyolódik a tározó jelent√ség∫ek le- Amíg az ember képes volt ezt a kett√sséget fenntartani helyzet, ha a társadalmi hetnek, de mai befogadá- a nyilvános és a magánbeszéd között, addig nem lehe- forradalmak és a nagy irosunk (vagy akár a kortársi tett azt mondani, hogy a hazugság a nyelven magán el- dalmi változások összefüguralkodott. Ám ahol és amikor – hogy a katolicizmus és befogadás) számára nem a latin nyelv példáját ad absurdum vigyem – valaki géseit vizsgáljuk (s itt fel kínálnak elegend√ izgal- annyira bigott lett, annyira átliturgizálódott, hogy nem- kell hagynom a vonatközmat; ha nem olvashatatla- csak a templomban, hanem otthon a családi asztalnál is lekedési metaforával, mert nok is, nem tudjuk √ket ma- latinul beszélt, azaz a nyilvános szereplés (esetünkben ebben már nemigen tudés hazug) nyelvezetét a magánéletébe is radéktalanul élvezni. Egy- kényszerített nám értelmezni a követbevitte, akkor az orwelli hazugságuralom csakugyan szer∫en szólva: nem elég megvalósult. Tudjuk, voltak a szocialista táborban ilyen kez√ket). Egykoron szokás jók (természetesen mindig személyek, ilyen családok, ilyen országok is. Egyesek volt (s jobb híján ma is úgy értve: számomra, a be- vakhitb√l és lelkesedésb√l tették, sokan félelemb√l. gyakran fordulnak ehhez az fogadó számára nem azok), A mi családunkban azonban, mint sok más családban Ma- eljáráshoz), hogy az irodalgyarország-szerte, inkább a bújócska járta. Nyilvánosan bár fontosságuk, jelent√sé- „felszabadulást” kellett mondani, otthon azt mondtuk: mi korszakfordulókat egygük kétségbevonhatatlan. „az ostrom” vagy „az összeomlás”. Nyilvánosan úgy fo- szer∫en azonosították a Valahogyan úgy, ahogyan galmaztunk: „világnézeti kérdések”, otthon azt mond- nagy társadalmi változáPusztaszabolcs, Sárbogárd tuk: „hit”. A rádió azt mondta: „NDK-beli”, mi azt mond- sokkal; jeles dátumokhoz (vagy egy másik vonalról: tuk: „keletnémet”. A vezet√k ilyet mondtak: „konzerv- kötötték az irodalomtörtégyártásunk egyre sikeresebb”, de magánbeszélgetésben Rákosrendez√) lehet a vanetnek (és más m∫vészetek súti (teher-)közlekedés számára létfontosságú, de történetének) korszakváltásait, mintha például 1789, azért egyikünk sem menne ezekre a helyekre várost 1948, 1918–19 vagy 1945 éppúgy valamiféle határvonézni, t√zsdézni vagy operába. Gondolom, kevesen nalat jelentenének az irodalom (zene, képz√m∫vészeretik ma Kassák Lajost; akik szeretik, talán azok is szet stb.) történetében, mint ahogyan kétségkívül elismerik, hogy mégsem akkora költ√, mint mondjuk fordulópontot jelentettek az egyes nemzetek poliAdy vagy József Attila. Az viszont aligha lehet vitatott, tika-, társadalom-, gazdaságtörténetében. hogy az irodalomtörténet folyamatában kulcsszereKényelmes és olcsó megoldás, de kár volna túl pet töltött be, hogy hatása nem volt ugyan látványos, gyorsan megszabadulni t√le. Nyilván praktikus meg-

120

Kassák Lajos mint Pusztaszabolcs (vagy Rákosrendez√)

fontolások is szerepet játszanak az ilyen korszako- számítanak különösen értékesnek) gyakran egyáltalásban; könnyebb felidézni a dátumokat, nagy tör- lán nem hozhatók összefüggésbe semmiféle társadalténelmi eseményekhez lehet kötni a kultúra törté- mi mozgalommal vagy forradalommal. Balassit, aki netének amúgy elfolyó, amorf, kétes körvonalú pro- nem akármit tett a magyar költészet megújításáért duktumait. De tudjuk, hogy az elgondolás az alap- (már ha egyáltalán beszélhetünk Balassi el√tti maban-felépítményben való gondolkodást követi, gyar költészetr√l), aligha lehet felforgató társadalamely meglehet√sen er√s és közvetlen kapcsolatot mi mozgásokhoz kötni; ha lehettek is Csokonainak tételez fel a társadalmi-gazdasági-politikai változá- kapcsolatai a magyar jakobinusokkal, forradalmár nem volt; Kafka meg, vagy sok és a szellemi élet szfénem követtük nyelvhasználatukat. Szépen, éberen fennJoyce… ugyan már. rája között. Mindenesetre tartottuk a doublespeak-et. Bourdieu szerint a m∫vékét okból is érdemes újra Fellazulás és rendszerváltás szet területén zajló forradameg újra felülvizsgálni az efféle elképzeléseket: az Ahogy enyhült az agymosás meg a propaganda – no meg lom: az anómia intézméaz évek is teltek –, érdekes módon úgy enyhült a nyesítése. Az, aki forradalegyik az, hogy maguk a dá- persze beszél√k ébersége, s kezdték beengedni √szinte, privát tumok is változhatnak, s ez beszédükbe a másik szféra kifejezéseit. F√leg a fiatalok, mat hajt végre az irodalomaz „alap” történetének re- akik nem élték meg a kett√s beszéd igazi h√skorát. Bizony, ban (vagy a zenében, vagy vízióiról tanúskodik, amely- elkezdték azt mondani, hogy „felszabadulás”, meg „en- a képz√m∫vészetben), az a hez azután igazítani kell a dékás”, meg „ideológiailag” (értsd: vallási szempontból), mez√ szerkezetének átala– s ez volt a legfájdalmasabb – „ellenforradalom”. kítására tör, a mez√ no„felépítmény” történetér√l meg Talán még azt is, hogy „konzervgyártásunk”, ki tudja? szóló elképzelést, márpedig A rendszerváltás óta megsz∫nt ez a fajta különbség a nyil- mosát akarja megváltoztatérdekes kérdés az, hogy vános és a magánbeszéd között. Ne értsük félre: hazugság, ni. Eközben természetesen mit√l és hogyan következ- mellébeszélés, szépítés most is van, és lesz is, amíg em- függvénye éppen annak a nek be ezek a korszakolás- ber él a földön. A szomszéd vén banyát a lakógy∫lésen mez√nek, amelyen √ is te„id√s néninek” nevezzük, a pénzügyi krachot „likviditáváltozások. A másik ok pe- si gondoknak”. Ezek azonban az emberi lélek természe- vékenykedik, s annál nadig az, hogy így rájöhetünk, tes m∫ködéséb√l származnak (szégyen, tabu, hízelgés gyobb az esélye a sikerre, a hol lóg ki egymás alól a két stb.), nem a politikából. Ma már mindenki szíve szerint mez√nek minél több elemétörténet, a két rendszer, használhatja az el√z√ korszak nyilvános és magánfordu- vel képes szembenézni és hol vannak egymást fed√ latait – nyilvánosan is, magánkörben is. Ha valaki nem- számolni. Az olyan (irodalzeti-konzervatív, mindenütt mondhatja, hogy „kozmopovonalak vagy csomópon- lita karvalyt√ke”, ha meg posztkommunista-szocialista, mi) forradalmárok, mint tok, és hol nincs semmifé- akkor „az el√ttünk álló feladatokról” beszélhet otthon Flaubert, nagyon pontosan is, nyilvánosan is. Miért ne, ha egyszer így látja a vilá- tudták, hogy mi folyik köle kapcsolat. Az irodalmi (poétikai) got, így hangzik számára jól? A beszéd végre megint nem rülöttük; érzékenyen reahelyzetet (nyilvános-éber kontra magán-biztonságos) gáltak mindarra, ami az forradalmak márpedig nem- ajellemzi, hanem a beszél√t. Mint a tájszólás: ha egyszer igen szoktak egybeesni a somogyi vagy, akkor mindenütt somogyiasan beszélsz. irodalom mezején történt; társadalmi forradalmakkal. Ha ma valaki azt mondja: „konzervgyártásunk egyre si- ismerték a terepet, hogy leHa valaha bizonyos nagy keresebb”, az már nem a let∫nt kor iránti nosztalgiából számolhassanak vele. A forkölt√ket a forradalmak vi- beszél így, hanem mint új tulajdonos, akinek van néhány radalom éppen ezért gyakkonzervgyára. harmadarainak volt szokás Mindez nagyon tanulságos, de elég kevés köze van nyel- ran a fennálló paródiája, elnevezni, akkor ez azt is vészeti értelemben a nyelvhez. Vannak azonban arra is mozdítása, kifordítása, megsejttette, hogy a társadalmi példák, amikor a rendszerváltás valóban nyelvi válto- hazudtolása, s egyben összeforradalom el√tt jártak; s zást hozott – még ha ezek apró (és talán efemer) mozza- foglalása is. még ha minden forradalom natok is a magyar nyelv életében. Nézzünk három ilyen Egyáltalán nem kell dogjelentésváltozást. megtalálta is a maga irodalmatikus marxistaként hinmi el√zményét, azok az írók/szövegek, amelyeket nünk az „alap-felépítmény”-koncepcióban ahhoz, magából kitermelt, a felszínre dobott vagy favori- hogy belássuk: a társadalmi változások hatással kell zált, a hatástörténetb√l gyakran kikoptak, nem bi- hogy legyenek például az irodalmi életre is. Hogy zonyultak tartósnak, s mindenféle más, sajnálatos ezúttal S. J. Schmidt nézeteire hivatkozzam, az iroesemény történt velük. Az is elég banális tény, hogy dalom-rendszer bizony kapcsolatban áll a társadabizonyos kiemelked√ alkotók (akik tehát akár az iro- lom-rendszerrel, s egyes elemei az átfogóbb renddalomtörténet rendszere szempontjából kiemel- szer változásait követik. Ha a cenzúra intézménye ked√ek, vagy akár a mai befogadás szemszögéb√l megsz∫nik, akkor annak nem akármilyen befolyása

121

Kálmán C. György

lehet az irodalom folyamataira. Ha az állam tartja beszél√ m∫vek gyakran olvashatók úgy, mint amekézben a könyvpiacot, vagy ha az irodalomhoz kap- lyek valahogyan közvetlenül referálnak a „körülötcsolódó ismeretek oktatása kizárólag egyházi kéz- tünk lév√”, „adott” „világra”, s ekként az olvasói váraben van, az meghatározza az ilyen keretek között kozások között fontos szerephez jut a társadalom, a folyó irodalmi életet is. Ezért mindezen feltételek valóság megismerése – sokkal fontosabbhoz, mint módosulása így vagy úgy, el√bb vagy utóbb az iro- esetleg a líra esetében. Ha nagy társadalmi-politikai dalom-rendszerre, s aztán az irodalom-rendszer ter- kataklizmán esünk túl, azt reméljük, hogy ezt valamékére, az irodalmi szövegre is hatással lesz. hogyan (tárgyában, közvetlen utalások alakjában, Ha pedig most – itt az esetleg még durvább for„Megér egy misét” ideje – feltesszük azt az E kifejezés különös színeváltozását másutt már elemez- mában is) tükrözni fogja az egyszer∫ kérdést, hogy tem, így most csak röviden vázolom. Ma ugyebár azt je- elbeszél√ m∫. Hogy az a vajon az 1988–1989-es lenti: „megérdemli, hogy részletesebben is szóljuk ró- m∫faj, amely tipikusan törnagy magyarországi válto- la”. Eredeti jelentése azonban, melyet kb. tíz évvel ez- ténetet beszél el, majd elmagam is használtam (ha sz∫k körben is), az volt: zások miféle irodalmi- el√ttig mondja a mi történetünket, „elég fontos vagy kívánatos ahhoz, hogy elveinket fölm∫vészeti forradalommal adva, akár megalázó eszközökkel is megszerezzük”. pontosabban: új történetet jártak együtt, akkor a vá- A mondás eredete az, hogy a protestáns IV. Henrik belát- mond majd el, az eddigieklasz el√szörre mindenkép- ta: csak úgy lehet francia király, ha katolizál. „Párizs hez képest egészen más pen a vállvonogatástól a megér egy misét”, mondta, és katolizált. Mint protes- szerepl√kkel, fordulatokkal a misét ellenszenves szertartásnak tartotta, de lehatározott tagadásig terjed táns és értékrendekkel. Holott nyelte ezt a keser∫ pirulát a trón kedvéért. Azel√tt így majd. Valóban, nem tapasz- használták a magyarban is, protestánsok és katolikusok az irodalom forradalma – talhattuk, hogy – a bour- egyaránt. Például egy orvos barátunk váratlanul belé- ha szabad ezt a patetikus és dieu-i értelemben – forra- pett a pártba, hogy kórházigazgató lehessen; na ja, távolról sem pontos katedalmi változások történtek mondtuk, a karrier megér egy misét. A rendszerváltás góriát használni – egyáltakörül azonban a vallási háttér nélkül feln√tt, a felekevolna a magyar irodalom- zeti finomságokat nem ért√ beszél√k úgy érezték: a mise lán nem ebb√l áll. Esetleg ban. Nincs sehol az a nagy nem lehet ellenszenves, nem lehet holmi keser∫ pirula, éppen abból, hogy eleddig m∫, az az áttekint√-rend- a mise – mint a vallási élet más, méltatlanul háttérbe háttérbe szorult m∫fajok szerez√-felforgató alkotó, szorított vagy éppen kigúnyolt, lejáratott kifejezései – bukkannak fel újra (ezt az amely vagy aki szembe- rehabilitálásra, felkarolásra szorul, s így elkezdték a orosz formalisták, els√sormai, „pozitív” értelemben használni. Ha pedig mindennézett volna mindazzal, ki így használja, akkor ez a jelentése, hiszen a jelentés ban Tinyanov írta le érzékami el√tte történt s ami kö- nem más, mint a beszél√k közmegegyezése arról, hogy letesen), és azok, amelyekrötte történik. Ennek a (ta- mit mire mondanak. t√l oly sokat vártunk volna, lán nem is így tudatosított) a háttérbe vagy a margóra igénynek adnak minden- A rendszerváltás el√tt„Privatizál” szorulnak. A történet másez csakis azt jelentette: „magánnapi kifejezést az iroda- életet él, visszavonul (f√leg kettesben) a legsz∫kebb féleségének pedig nem az lomkritika azon panaszai, magánszférába”. Nyelvtani szakszóval élve: tárgyatlan az egyetlen megvalósulási amelyek a korszak nagy re- (intranzitív) ige volt, tehát nem lehetett valamit privati- lehet√sége, hogy tárgya gényét várják; mintha ép- zálni. Ilyen mondatokban szerepelt: „ne privatizáljatok, (szerepl√i, fordulatai, érgyertek r√zsét gy∫jteni.” Nekem még nevetnem kellett pen és kizárólag a regény 1993 körül, mikor a sarki közértre kiírták: „Boltunk tékrendje) más, hanem az volna képes arra, hogy ezt privatizálás miatt néhány napig zárva tart.” is (vagy sokkal inkább az), az átrendez√ felülvizsgálahogy másként mondódik el. „Politika” tot elvégezze. Ami a forradalom idejét E szó alapjelentése nem változott úgy meg, mint az el√Tehát rögtön két kérdés illeti, az, mint utaltam rá, z√eké – itt inkább a mellékjelentés, a hangulat (konnotehet√ fel ezekkel a várakokorántsem szükségszer∫en zásokkal kapcsolatban. Egyrészt, hogy van-e tény- esik egybe a társadalmi-politikai forradalmakkal. S√t, leg valami m∫fajilag inherens excellenciája a regény- legtöbbször megel√zi √ket (bár ennek ellenére nem nek; másrészt hogy vajon tényleg éppen most kel- kell hinnünk felszabadító, mozgósító, forradalmasílett-e eljönni annak az id√nek, amely az eddigi poé- tó hatásában; ez olykor igaz lehet, máskor nem). tikai rend alapos és végleges felforgatását hozza ma- A mi esetünkre alkalmazva mindezt: vajon nem képgával. A válasz természetesen mindkét kérdésre ne- zelhet√-e el, hogy a magyar irodalom nagy fordulagatív; kissé tétova, de elég határozott nem. A regény ta korábban megtörtént, mikor senki még csak nem el√térbe állítása nyilván azzal függ össze, hogy az el- is álmodott a társadalmi fordulatról? Vajon nem úgy

122

Kassák Lajos mint Pusztaszabolcs (vagy Rákosrendez√)

áll-e a helyzet, hogy az anómia intézményesítése soknak egy korábbi poétikai átalakulás feleltethet√ nem éppen 1988–89-ben, hanem valamikor azel√tt meg. S hogy végre valami állítást is megkockáztastörtént meg? sak, úgy hiszem, hogy ez a változás az 1970-es évekBizonyos politikai változások persze gyökeres for- ben következett be; a költészetben Tandori és Petri, dulatot hoztak az irodalom-rendszerben, s ennek a prózában Esterházy és Nádas (esetleg kisebb részidejét nemigen lehet jóval a fordulat el√tt kijelölni. ben Konrád) fellépésével. A cenzúra megsz∫nt, a könyvkiadás felszabadult, új Amikor ezt kimondom, nem az említett szerz√k lapok sokasága alakult, ugyanakkor a terjesztés politikai vagy ideológiai olvasatát tartom szem el√tt, gyengélkedni kezdett; az jóllehet ezek valószín∫leg táció) módosult, hogy azután visszatérjen eredeti helyéoktatás sokszín∫bb lett, re. Az ostrom el√tt a „politika” szónak enyhén gyanús, kikerülhetetlenek, kiirthamagán-, alapítványi és egy- pejoratív csengése volt, mint a „t√zsdézik”, a „lóverseny” tatlanul benne vannak az √ házi iskolák kezdték meg vagy „párbaj” szavaknak, csupa olyasmi, amit√l tisztes (s bárki más) befogadásukm∫ködésüket. Mindez bizo- polgárember távol tartja magát. A kommunista hatalom- ban. Sokkal inkább arra után, az ötvenes–hatvanas években a „politika” nyára módosított a kész- átvétel gondolok, hogy már a hetfélelmetes mellékjelentést kapott: a pártot, az elvivést, termékek, a produktumok az ávót jelentette. „Gyerekek, az Istenért, csak semmi venes évekt√l (f√leg a lírájellegén is (ha min√ségén politika!” – hangzott otthon az intés. Inkább vereked- ban) s a nyolcvanas évek nem is feltétlenül). Azok a jetek, ablakot törjetek, lopjatok, de soha falra firkálni, elején-közepén (a prózábizonyos asztalfiókban asza- plakátot ragasztani, vicceket mesélni, neveket kimon- ban) megtörtént „a mez√ „Politikai ügybe keveredett” – ez letartóztatást lódó m∫vek, amelyekr√l dani! pozícióinak” felülvizsgálata, vagy rosszabbat jelentett. A katonaságnál is a legjobban kés√bb kiderült, hogy nem a politikai tisztt√l féltek. a leszámolás az addigi és sokan vannak és jelent√- Így maradt ez a forradalom bukása után is, úgy 62-ig. éppen fennálló konvenségük nem sorsdönt√, el√- A konszolidáció idejében a szó szépen elszenderedett, ciókkal, az író és az irodalkerülhettek, nyilvánossá- háttérbe szorult (ahogy maga a „kommunista” is), inkább mi m∫ számára kijelölt hely csak néhány megrögzült, liturgikus fordulatban maradt got kaphattak; a „termel√” használatban, mint „pártunk politikája”, „Politikai elmozdítása. Mindezt ak(az író) a piacot befolyáso- Bizottság”; no meg a nyugati tudósításokban, hiszen koriban úgy lehetett érzéló tényez√k közül másra nyugaton volt adó, Coca-Cola, tinédzserek, kábítószer kelni, mint merészséget, a kezdett tekintettel lenni, meg politika. határok áthágását, politimint a cenzúrára; a „fo- A rendszerváltás idején, 88 körül aztán váratlanul vissza- kailag gyanús üzelmekbe tért, de sajátos módon csakis egy konkrét jelentésben: gyasztó” (az olvasó) ugyan- az (akkor még egyetlen) pártra vonatkoztatva. Például: keveredést, formabontást, csak szabad piacon találta „Err√l el√bb a politikának kell állást foglalnia, csak az- szabadosságot; ráadásul a magát, annak minden kao- után kerülhet a parlament elé.” Vagy: „A politika elbi- szövegek, amelyekr√l szó tikusságával együtt, de így zonytalanodott, hogy az ország valóban mögötte áll-e.” van, valamennyien az adotmár annak a jele volt, hogy a párt nem mindent átszabadabban hozzáférhe- Ez tal szemben, annak terméható panteisztikus szellem, hogy konkrét helye, szerepe tett bármihez, ezért olvasá- van, s ezáltal már nem egymagában testesíti meg a nyilvá- szetét alaposan kiismerve si szokásai, s√t olvasási nosságot és az államot, hanem a közélet egyik – bár még léptek fel úgy, hogy annak konvenciói is megváltoz- mindig legfontosabb – szerepl√je. És minthogy ekkor érvényességét, örökérvémár tudatosulni kezdett mindenkiben, hogy az a Párt ny∫ségét, nomosát tették hattak. tulajdonképpen nem párt, ezért inkább „politikának” kérdésessé. Mindez közhely, újság- nevezték. Mindezen írók/szövegek írói kultúrnyavalygások és A szabad választások után aztán elt∫nt ez a különös je-lelkendezések tárgya. Itt lentése, s a szó kezd megint úgy csengeni, mint a régi talán múló epizódnak bizomindössze annyi érdekes szép békeid√ben: picit gyanús, picit mocskos, de hát szük- nyultak volna, ha felbukkanásuk nem igazolódik a habel√le, hogy szemmel lát- séges. Visszatalált eredeti jelentéséhez. Nádasdy Ádám tástörténetben. Esterházy ható: az irodalom-rendszert környez√ és részint meghatározó társadalmi- vagy Tandori írásmódja felszabadító erej∫nek (és jó politikai rendszer gyökeres változásai nem hoztak darabig meghaladhatatlannak, legfeljebb imitálhalényeges fordulatot magának az irodalmi m∫nek a tónak) bizonyult. Az újabb próza (és talán kevésbé a szerkezetében. Ahogyan 1848 vagy 1945 után sem líra) már ezeket az írásmódokat tekinti adottnak, kezdtek hirtelen egészen másként írni vagy olvasni, fennállónak, s ezekkel szemben kénytelen pozicioahogyan Kassák és Ady költ√i forradalma megel√zött nálni önmagát, ezzel er√sítve meg saját helyét is és minden többé-kevésbé átmenetinek bizonyuló for- az er√s, nagy változásokat hozó szövegek helyét is dulatot, feltételezhet√, hogy az 1988–89-es változá- az irodalom rendszerében.

123

Kálmán C. György

Külön kérdés, hogy azoknak az alkotóknak a pályája, akiket az irodalomban végbement fordulat képvisel√inek tartok, hogyan alakult akkor, amikor politikai fordulat következett be. Egyrészt látható, hogy bár respektusuk többé-kevésbé töretlen maradt, nem váltak (visszamen√leg) viharmadarakká, azaz alkalmatlannak bizonyultak arra, hogy a politikai-társadalmi változások valamiféle megtestesít√jeként, jósaiként vagy legadekvátabb kifejez√iként kanonizálódjanak. (Kanonizálásuk megtörtént ugyan, de nem efféle olvasat alapján.) Másrészt jellegzetesnek látom Esterházy fordulatát a publicisztika felé; mintha mindazon túllenne már, amit a prózában meg lehetett tenni, s ezért egy amúgy is er√sen emelke-

d√ben lev√ m∫faj újjáélesztésének egyik f√ alakja lesz; vagy mintha szorosabban akarná írásmódját (az írás forradalmát) az éppen zajló változásokhoz kötni, s ez éppen az aktualitásokra gyorsan reagáló, referenciális természet∫ m∫fajban valósulhatna meg. Az irodalom magyarországi fordulata tehát nem esik egybe a társadalmi változások id√pontjával. Nagy kérdés, hogy a fordulat legfontosabb alakjainak az irodalom történetében elfoglalt fontos helye meg fog-e felelni (és mikor, kinek a számára) az esztétikailag jelent√s szövegek pozíciójának. Hogy mikor, melyikük lesz fontos újító, de kétséges érték; csomópont, de nem olyan nagyon érdekes; Pusztaszabolcs.

Rend√rök bevonulása a Parlamentbe, 1908 (Müller János fotója)

124