Juhász Kató: A japán csoda
Péter rosszkedvűen ébredt. Még nehezen viselte az életében két hete bekövetkezett változást. Különösen kisfia, Zsoltika hiányzott neki. Mióta elköltözött családjától, mindig úgy alakult, hogy késve indult munkába. Tudta, hogy ma pontosnak kell lennie, mert nyolckor vezetői értekezlet lesz. Két hónapja nevezték ki munkahelyén, - az autógyárban - osztályvezetőnek. Harminc éves korban ez nagy siker egy közgazdász számára. Nem is reggelizett, gondolta, majd a büfében bekap egy szendvicset. Órájára pillantott. Fél hét, - nyugtázta, - ha nem kerülök dugóba, beérek. Naponta megtette a több, mint egyórás utat Budapest és Esztergom között. Gondolatai vissza – visszatértek a súlyos döntéshez, melyet meghozott. Elválok Mártától – határozta el, mikor kinevezését megkapta. Visszagondolva gyerekkorára, gyakran hallotta az idősebbektől a mondást: hét tél, hét nyár megválasztja. Akkor nem tudta ezt értelmezni, de most már igen. Ennyi idő alatt eldől, hogy két ember egymáshoz való-e. Úgy érezte, belekényszerült ebbe a házasságba. Egyetemi záró bulin ismerte meg nejét, ahová férjet fogni mennek a lányok. Alaposan horogra akadtam – állapította meg. Márta célja az volt, hogy mielőbb terhes legyen, és ez sikerült is. Utána már nem volt mit tenni. Erőltette az esküvőt. Péter rutinos vezető volt, egyszerre tudott elmélkedni dolgokon, és gépkocsit vezetni. Most is ügyesen lavírozott a reggeli forgalomban. Mártát nem is sajnálom – vetett számot önmagával. A gyerek… ő nagyon hiányzik. Nem kértem mást, csak a szabadságomat, és hogy minden hét végén láthassam a fiamat. Nem lesz bonyolult a válás – reménykedett. Mártával kapcsolatuk már régen megromlott. Nem is volt igazi szerelem köztük, így nehéz volt tolerálni egymás rossz szokásait. Az utóbbi időben, ha hazatért, gyakran nem találta otthon az asszonyt. Egy papírlapon tudatta, melyik barátnőjével ment ide, vagy oda. Ilyenkor csak hideg étel volt a hűtőben. Először cukrászdákba jártak, később már érződött, hogy alkoholt is fogyasztott az éjféltájban hazatérő asszonya. A gyerek ilyenkor a két utcával odébb lakó nagyszülőknél aludt. Pétert nagyon zavarta, hogy egyre gyakrabban ment haza üres lakásba, s a fiát is jóformán csak hétvégén látta. A sok krémes, sarokház és zserbó megtette hatását. Márta rendkívüli módon meghízott. Otthon is állandóan nassolt. Újabbnál újabb hurkák alakultak ki hasán, csípőjén, mellei elformátlanodtak. Teljesen elvesztette női alakját, már százhúsz kilót mutatott a mérleg. Nem kelt bennem vágyat – vallotta be magának Péter. Majd lesz valahogy… Egyelőre jó ez a másfél szobás lakás, amit bérelek. A tulajdonosnak több éves külföldi szerződése van, nyugodtan lakhatok benne.
Mire végig gondolta dolgait, meg is érkezett a gyár parkolójába. Leállította a gépkocsit, és egyből a tárgyalóba ment. A heti program ismertetése után magához hívta főnöke. - Péter, szerdán érkezik Japánból egy kolléga, a beszállítói szerződések ellenőrzése végett. Kérlek, biztosíts neki minden anyagot. Tolmácsra, ha szükség lenne… - Nem hiszem, hogy szükség lesz – hárította el Péter az ajánlatot, hiszen Angliában élt több, mint tíz évig szüleivel, s két évig ott járt egyetemre is. - Jól van, tudom, hogy rád számíthatok – nyugtázta a főnök. Még csak annyit, hogy ha időd engedi, mutasd meg neki a várost. A szállása rendben van. Szerdán Péter a szokásosnál jóval hamarabb kelt útra, nehogy a vendég megelőzze. Nyolc óra után néhány perccel belépett a japán kolléga. Péter elámult. Egyértelműen férfira számított, s e helyett egy törékeny, mosolygós, elegánsan öltözött nő érkezett. - Megjöttem – közölte, és meghajolt. Péterhez lépett és bemutatkozott. - Akira – így szólíthat, - szólt kedvesen. Hol lesz a munkahelyem? Péter megmutatta neki a saját irodájából nyíló kicsi, de világos szobát, és a rendelkezésére álló számítógépet. Akira szétnézett, és elégedetten bólintott. - Kezdem is. Hány beszállítói szerződés van? - Egy kávét nem kérne, mielőtt beleveti magát a munkába? – érdeklődött Péter. - Nem, nem. Köszönöm, nem kérek semmit, csak az iratokat. - Jelenleg 320 alkatrész beszállítónk van, köztük 60 magyar cég – tájékoztatta Péter. - Kezdjük a magyarokkal – kérte, s szép kis kézműves táskájából törlőkendőt vett elő, mellyel gondosan tisztogatni kezdte a számítógép billentyűzetét és az egeret. - Antibakteriális – mondta mosolyogva. Péter hallott már a japánok tisztaság mániájáról, de hogy ennyire pedánsak, nem gondolta volna. Akira gőzerővel dolgozott, folyamatosan kérdezett, minden érdekelte. Péter csodálkozva nézte a törékeny, gyönyörű nőt, aki higgadtan, logikusan gondolkodva azonnal átlátta, mi a tennivaló, mintha nem is a Föld távoli részéről csöppent volna ide. Kis kezei villámgyorsan dolgoztak a klaviatúrán. Jobb keze gyűrűs ujján egy csodálatosan szép, smaragdköves gyűrű fénye csillant meg varázslatosan. Közelébe kerülve Péter lélegzete elállt a nő körül lengő finom, diszkrét parfümillattól. Hány éves lehet? – találgatta magában. Lehet 25, de akár 40 is. Teljesen kortalan – állapította meg. A munkaidő végeztével Péter felajánlotta, hogy megmutatja neki a várost. - Nem, nem, majd holnap. Kicsit elfáradtam, hosszú volt az út és szokatlan volt a szálláshelyem – vallotta be. Péter délután Budapest felé robogva furcsa tüneteket vélt felfedezni magán. Izgatott volt, szíve dobogását fülében hallotta, miközben lelki szemei előtt fel – felvillant Akira karcsú alakja, s látni vélte ragyogó, nagy barna szemeit. A városba érve nem hazafelé vette az irányt, hanem a Plázába, ahol egy fekete és egy királykék színű inget vásárolt. Korábban soha nem használt parfümöt, de most betért egy illatszer üzletbe, és hosszas válogatás után meglepte magát ezzel is.
Csak nem lettem szerelmes ebbe a nőbe? – kezdett gyanakodni, mikor a szokatlan érzés egyre inkább elhatalmasodott rajta. Másnap délután Akira jelezte, hogy hajlandó ismerkedni a várossal. Péter felvitte a Várhegyre. A nőt teljesen lenyűgözte a látvány. Nem győzött gyönyörködni a panorámában és a kanyargó Dunában. Ez után Péter megmutatta vendégének a város nevezetességeit, szép szobrait, templomait, a Mária-Valéria Hidat, a Széchenyi teret. Végül lesétáltak a Dunához. A tavaszi szél megélénkült, számtalan kis fodrot rajzolt a víz felszínére. Akira egy lépéssel Péter előtt haladt, hosszú, sötétbarna haját zászlóként lobogtatta a szél, megérintve vele Péter arcát. A határozott férfi most úgy érezte, lábaiból kifutott az erő, valami soha nem tapasztalt csodálatos érzés kerítette hatalmába. Már nem volt kétséges számára, hogy szerelmes lett. A nő megállt, csak nézte a vizet hosszasan, és arca teljesen átszellemült. Csak a teste volt jelen a Duna-parton, lelke valahol nagyon messze, hazájában járt. Péter sejtette, hogy távolban hagyott hozzátartozóira gondolhat. Ugyan, ki várja otthon? – furdalta a kíváncsiság. Kedvese, férje, szülei, vagy talán gyermeke? – de megkérdezni nem merte. Tudta, hogy a japánok nagyon zárkózottak, magasabb rendűnek tartják magukat a külföldieknél. Péter biztos volt abban, hogy ő csak „soto” /kívülálló/ lehet, akivel legfeljebb csak a munkáról, időjárásról, zenéről hajlandó beszélgetni ez a nő, legnagyobb sértésnek venné, ha családi viszonyairól érdeklődne. Ahhoz, hogy magával egyenrangúnak, „uchinak” nézze, – legalább egy nagy cég kiemelt vezetőjének kellene lennie. Ő, pedig csak egy kis osztályvezető. Miközben ezeken töprengett, látta, hogy Akira megrázkódik, mintha fázna. - Menjünk – szólalt meg a nő, és elindultak gyalogosan a gépkocsihoz, majd a szállodához érve Péter jó éjt kívánt és elbúcsúzott. Érezte, hogy napról napra erősebb szálak kötik munkatársnőjéhez, aki barátságos, de tartózkodó volt vele szemben. Két hónap múlva Akira közölte: - Itte kimasu. Holnap megyek. Péter tudta, hogy a munka befejeződött, Akira el fog utazni, de valami csodában reménykedett. Végtelen keserűség szállta meg. - Kivihetem a repülőtérre? – kérdezte. - Jó, találkozzunk a szálloda előtt reggel 9-kor – egyezett bele. Mikor az óriás gép a kifutópályán elindult, és lassan a levegőbe emelkedett, Péter úgy érezte, a szíve egy darabját is elvitte. Szomorúság kerítette hatalmába, könnyei végigcsordultak az arcán. Nem emlékezett, mikor sírt utoljára, talán valamikor gyermekkorában. Zavartan törölte le könnyeit, és elindult a repülőtér előtt parkoló gépkocsijához. Nehéz napok, hetek következtek számára. Céltalannak érezte az életét, s minden gondolata a távoli kedves körül forgott. A Duna-parton Akira megengedte, hogy készítsen róla néhány fotót. Ezeket kinagyítva a lakás különböző pontjain helyezte el, hogy a fájdalmas hiányérzetet csökkentse.
Már lassan egy év telt el az elválás óta, mikor Péter egy olvasólámpát ment vásárolni az IKEA-ba, s úgy döntött, ott vacsorázik. Már elég késő volt, kevesen voltak az étteremben. Bár volt hely bőven, egy fiatal nő vele szemben ült le. Péterbe belevágott az érzés, - hasonlít Akirára. Vékony volt, sötét, barna haja a vállára hullott. Kis tálkából eszegette kalóriaszegény vacsoráját. Mikor szemük találkozott, Péter nem tudta megállni, hogy meg ne szólítsa. - Ne haragudjon, de nagyon hasonlít a kedvesemre, akit egy éve elvesztettem… talán örökre. A lány szeme felcsillant. Hiúságát legyezgette, hogy felfigyelt rá ez a jó megjelenésű, helyes arcú, szemüveges barna férfi. - Rita vagyok – mondta vidáman. Akarja, hogy megvigasztaljam? Péter azt hitte, hogy csak tréfál a nő, de tévedett. Hozzá szegődött, és hazament vele. Az éjszakát együtt töltötték. Rita utolsó éves egyetemista volt. Találkozgattak egy jó ideig, de Péter lelke egyre nyugtalanabb lett. Ez a nő csak biológiai igényeim kielégítésére jó, Akirát szeretem – bizonygatta magának. Akira töltötte be lelkének minden zugát. Mélységes szeretetet érzett iránta, s egyre inkább bántotta, hogy ezt az egekbe emelő szerelmet megélve szexpartnert tart maga mellett. - Ne gyere többet, és ne keress! – mondta egy reggel Ritának. A lány kérdésére magyarázatot nem adott, csak becsukta utána az ajtót. Ezek után csak a munkájának élt. Főnökei látták igyekezetét, megbízhatónak tartották, és egyre nagyobb feladatokat bíztak rá. Péter csak aludni járt haza. Egyetlen kikapcsolódása az volt, hogy hétvégeken elvitte fiát az állatkertbe, kirándulni, vagy valamilyen rendezvényre. A válást végre kimondták, ez egy kicsit megnyugtatta. Éjszakánként gyakran megjelent álmában Akira. Mindig úgy közelített hozzá, mint először. Belépett az ajtón. Kedvesen meghajolt. Arcán finom mosoly jelent meg, és megszólalt: megjöttem! Szeme csillogott, bársonyos fekete ruháján át kidomborodtak formás kis mellei. Egyetlen mozdulattal megszabadult a lenge, kimonószerű ruhától, és Péter mellé bújt, aki valós együttlétként élte meg ezeket a találkozásokat. Péter lehiggadt, megbékélt a körülményekkel. Nyugodt lelkiállapotban egyre inkább kimagasló teljesítményeket ért el munkájában. Nagy célt tűzött ki maga elé. Tudta, hogy néhány éven belül egy új gyár kezdi meg működését Magyarországon, s annak gazdasági igazgatói állására vágyott. Úgy gondolta, ha azt megkapja, Akira is elérhetőbbé válik számára. Három év telt már el a szerelme utáni vágyakozásban, mikor egy munka kapcsán interneten újra találkoztak. Péter érzelmeit ez a rendkívüli esemény tovább táplálta. Reménnyel töltötte el az a tény, hogy ha lesz számára érdemi mondanivalója a megálmodott kinevezéssel kapcsolatban, el tudja érni. Az idő haladt, s öt év múlva elnyerte az új autógyár gazdasági igazgatói állását. Pénze az évek során szépen gyarapodott a bankban, hiszen ideje sem volt elkölteni, - így nem jelentett gondot számára, hogy Japánba utazzon.
Felvette Akirával a kapcsolatot, s közölte vele a jó hírt, hogy magánemberként utazik Nipponba, „A nap otthonába” – ahogy a japánok nevezik hazájukat, és fontos mondanivalója van számára. Meglepte, hogy a nő szívélyesen reagált és közölte, hogy várni fogja a repülőtéren. Péter úgy tervezte, hogy egy hónapig Japánban marad, ha Akirával kedvezően alakulnak a dolgok. Reménykedett, hogy szerelme független, és semmi akadálya nem lesz, hogy idővel feleségül vegye, és elhozza Magyarországra. Mint egy izgatott kamasz, úgy várta az utazást. Végre eljött a találkozás öt éve tervezett napja. A repülőtér várójában megpillantotta szerelmét, majd letette csomagjait, és megdörzsölte a szemét. - Jól látok, vagy már elment az eszem? – kérdezte magától, ugyanis két Akirát látott. Még a ruházatuk is szinte egyforma volt. S ekkor megpillantotta egyikük kezén a zöld köves gyűrűt. A meglepetéstől szóhoz sem tudott jutni, mikor a két nő egyszerre lépett hozzá. Kedvesen üdvözölték, majd a zöld köves gyűrűt viselő így szólt: - Ő itt Hitomi, a lányom. Péter tudta, ez a szó azt jelenti: szép szemű. A lányra nézett, és megállapította, illik rá a név. Ezek után gépkocsiba ültek, és Péter megmondta a szálloda címét, ahol szállást foglalt. - Majd vacsora után – mondta Akira. Hitomi majd elviszi, a csomagokkal együtt. Akiráék belvárosi lakásához hajtottak. A gépkocsit most is Hitomi vezette. Ők ketten, hátul ültek, és beszélgettek. Péter zavarban érezte magát. Akira kedves volt, de most is tartózkodó. Fantasztikusan hasonlított anya és lánya egymásra. Csak teljesen közelről lehetett némi különbséget észrevenni köztük. Akira arcán, - a szeme körül – már apró ráncok mutatkoztak. A kis lakás barátságos hangulatot sugárzott. Halk zene szólt, mikor beléptek, az asztalon virágok, és sok – sok kis tálka volt. Akio – Akira férje – díszes öltözékben ment eléjük, szívélyesen üdvözölte őt, akit beosztásánál fogva már nem tekintettek kívülállónak. Akira miso levest, halat, rizst, párolt zöldségeket tálalt. Akio szürcsölve ette a levest, ahogy azt a japánoknál a férfiaknak illik, s közben beszélgettek. Péter felváltva nézte a két elbűvölő nőt. - Hitomi most fog végezni az egyetemen. Európában akar élni, biológiai kutatásokkal kíván foglalkozni – magyarázta Akira. Leginkább Budapestre vágyik. Sokat beszéltem neki rólad – mondta, most már tegeződve. Jó embernek tart téged, mert mindenben a segítségemre voltál, mikor Magyarországon dolgoztam. Sokáig beszélgettek, majd Hitomi elvitte Pétert a szállodába. - Holnap szabad vagyok. Megmutatom a környéket szívesen, ha igényled – mondta a lány szemeit lesütve. - Nagyon köszönöm – válaszolt Péter, s megbeszélték, mikor találkoznak. Péter ezen az éjszakán nem aludt. Akiráért jöttem, s ő házasságban él. Nem is látszik rajta, hogy érezne irántam vonzalmat. Hitomi szeme viszont furcsán csillogott, mikor rám nézett, majd szemérmesen lesütötte. Mit jelentsen ez? Ugyanolyan, mint az édesanyja, csak fiatalabb. 23 éves, én 35 vagyok. Talán számomra őt teremtette az Úr, nem az édesanyját? – töprengett egész éjjel.
Az elkövetkező napok, hetek megadták a választ. Hitomi szemlátomást szerelmes lett Péterbe, s Péter érzelmei – nagy lelki megrázkódtatások közepette – átalakultak. Viszonozta a lány szerelmét. Fél év múlva, - miután Hitomi végzett az egyetemen, - Budapesten összeházasodtak, s boldogan élnek Magyarországon.
