Jonah Lehrer AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST

Jonah Lehrer

HOGYAN DÖNTÜNK?

AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST

Lehrer_Hogyan_dontunk_EK.indd 3

3/23/2012 4:13:29 PM

Tartalom

Bevezetés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 1. Irányító kutyaszorítóban 2. A dopamin jóslatai . . . . 3. Érzésektől megcsalatva . 4. Az ész fegyvertára . . . . 5. Fojtogató gondolatok . . 6. A morális elme . . . . . . 7. Agyvita. . . . . . . . . . . 8. A pókerkéz . . . . . . . . Zárszó . . . . . . . . . . . .

. . . . . . . . .

. . . . . . . . .

. . . . . . . . .

. . . . . . . . .

. . . . . . . . .

. . . . . . . . .

. . . . . . . . .

. . . . . . . . .

. . . . . . . . .

. . . . . . . . .

. . . . . . . . .

. . . . . . . . .

. . . . . . . . .

. . . . . . . . .

. . . . . . . . .

. . . . . . . . .

. . . . . . . . .

. . . . . . . . .

. . . . . . . . .

. . . . . . . . .

. . . . . . . . .

. . . . . . . . .

. . . . . . . . .

9

. 17 . 41 . 67 101 137 169 195 217 247

Köszönetnyilvánítás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 255 Irodalomjegyzék . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 259 Jegyzetek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 273


3/23/2012 4:13:29 PM

Bevezetés

Egy Boeing 737-essel közeledtem a tokiói Narita Nemzetközi Repülőtér felé, amikor a bal hajtómű hirtelen kigyulladt. A gép hétezer láb magasságban volt, a kifutópálya fenyegető közelségben, a háttérben pedig Tokió felhőkarcolói magasodtak. Pillanatokon belül csengők és vészjelző kürtök hangja töltötte be a pilótafülkét, jelezve, hogy a rendszer több ponton is meghibásodott. Körös-körül vörös lámpák villogtak. A rám törő pánik leküzdésére megpróbáltam figyelmemet az ilyen vészhelyzetben felmerülő teendők listájára összpontosítani, mely azt javasolta, hogy vágjam el az érintett területek üzemanyag-ellátását. A gép élesen megdőlt, az esti égbolt oldalra fordult, én pedig teljes erőbevetéssel küzdöttem, hogy valamiképpen egyenesbe hozzam a repülőt. Küzdelmem azonban hiábavalónak bizonyult, a gépet képtelenség volt megzabolázni. Egyszer az egyik oldalra dőlt, majd amikor megpróbáltam visszarángatni középre, a másikra billent. Úgy éreztem, mintha valósággal birkóznék az atmoszférával. Hirtelen az átesés remegését éreztem: a levegő már túlságosan lassan mozgott a szárnyak alatt ahhoz, hogy biztosítsa a felhajtóerőt. A fémváz recsegni-ropogni kezdett, amint az acéltömeg megadta magát a fizika erőinek. Ha nem találok ki valamit gyorsan a sebesség növelésére, a gép hamar a tömegvonzás hatása alá kerül, és az alattam elterülő városba csapódok. Nem tudtam, mitévő legyek. Ha gázt adok, talán nyerhetek némi sebességet és magasságot, és a leszállópálya körül keringve megpróbálha*

1 láb = 0,31 méter. (A szerk. megj.)

9


3/23/2012 4:13:29 PM

Hogyan döntünk?

tom stabilizálni a gépet. De vajon képes lesz-e a megmaradt hajtómű önmagában erre a feladatra, vagy a hatalmas terhelés alatt szintén működésképtelenné válik? A másik lehetőség, hogy még meredekebben zuhanok, elkeseredett kísérletet téve arra, hogy növeljem a sebességet – magamnak kell hát zuhanást imitálnom, hogy elkerüljem a valódi földbe csapódást. Így elképzelhető, hogy a megnövekedett sebesség kiküszöböli az átesést, és a gép irányíthatóvá válik. Persze az is előfordulhat, hogy mindezzel csak siettetem az elkerülhetetlen véget. Ha nem tudom visszaszerezni az irányítást, dugóhúzószerű zuhanórepülésbe kerülhetek, melyben a fellépő nehézségi erők úgy elhatalmasodhatnak a gép fölött, hogy még a földet érés előtt darabjaira hullik szét. A döntésképtelenség pokoli pillanatait éltem át, az izzadság a szemembe csöpögött, kezem reszketett a félelemtől, halántékomon éreztem pulzusom vad lüktetését. Gondolkodni próbáltam, de egyszerűen nem volt rá idő. Az átesés következményei egyre kétségbeejtőbbé váltak. Tudtam, ha nem lépek valamit most azonnal, biztosan lezuhanunk. Végül úgy döntöttem, hogy a kierőszakolt zuhanással próbálkozom. Előretoltam a kormányszarvat, és imádkoztam, hogy növekedjen a sebességünk. Azonnal éreztem, hogy gyorsulni kezdtünk. A gond csak az volt, hogy Tokió egy külvárosa rohamosan közeledett, ahogy fogyott a magasság. Azonban a megnövekedett sebesség éreztette hatását, és a gép újra irányíthatóvá vált. A hajtómű kigyulladása óta először uraltam ismét a mozgását. Továbbra is zuhantam, mint egy kődarab, azonban most már legalább egyenes vonalban. Vártam, míg kétezer láb alá süllyedünk, majd visszahúztam a kormányszarvat, és gázt adtam. A repülés igencsak rázósra sikeredett, de a tervek szerint süllyedtem. Kiengedtem a futóművet, és minden idegszálammal azon voltam, hogy kézben tartsam a gép irányítását, a szélvédő közepén tudva a kifutópálya fényeit. Másodpilótám hangosan tájékoztatott a magasságról: „Száz láb… ötven… húsz!” Közvetlenül a leszállás előtt még középre igazítottam a gépet, és vártam, hogy végre szilárd talajt érjünk. Nem volt egy elegáns leszállás – hirtelen kellett fékezni, és nagy sebesség mellett kanyarodni –, azonban sikerült elkerülni a katasztrófát. Csak akkor vettem észre a képpontokat, miután megérkeztünk a reptéri kapuhoz. Mindaddig egy a látómezőmet kitöltő monitort bámultam, 10


3/23/2012 4:13:29 PM

Bevezetés

nem pedig a pilótafülkéből néztem kifelé. Jóllehet a kezem még mindig remegett az izgalomtól, valójában szó sem volt vészhelyzetről – egyetlen utas sem ült a gépen. A Boeing 737-es mindössze egy tizenhatmillió dolláros CAE Tropos 5000 repülőszimulátor jóvoltából kelt életre egy Montreal melletti tágas ipari csarnokban. A hajtóműtüzet is oktatóm idézte elő egyetlen gomb megnyomásával. (És ha már ott volt, még néhány, oldalról érkező széllökéssel is borsot tört az orrom alá.) Azonban a repülés élménye teljesen valós volt. Az út végén ereim feszültek az adrenalintól, és agyam egy részét még mindig az a meggyőződés uralta, hogy csaknem belecsapódtunk Tokió egy békés külvárosába. A repülőszimulátorok hatalmas előnye, hogy segítségükkel betekintést nyerhetünk saját döntési mechanizmusainkba. Vajon helyes döntést hoztam azzal, hogy folytattam a süllyedést? Vagy esetleg érdemes lett volna azzal próbálkoznom, hogy magasságot nyerjek? Talán úgy simább és biztonságosabb lett volna a leszállás. Kíváncsi voltam, így hát megkértem az oktatómat, hogy kezdjük el újra a szimulációt, hadd próbáljak ismét egyetlen hajtóművel leszállni. Átállított néhány kapcsolót, és még mielőtt szívverésem megnyugodhatott volna az előbbi stresszhelyzet után, a jó öreg 737-es új életre kelt a kifutópályán. Hallottam a légi irányító recsegő hangját a rádióban, amint megadja az engedélyt a felszálláshoz. Előretoltam a gázkart, és megindultam az aszfalton. A gép egyre gyorsult és gyorsult, mígnem végül a levegőbe emelkedett, és pillanatokon belül az esti égbolt mélykékje vett körül. Tízezer láb magasságig emelkedtünk – épp kezdtem élvezni a Tokiói-öböl csodás panorámáját, amikor a légi irányítás jelezte, hogy készüljek a leszállásra. A korábbiak pillanatról pillanatra megismétlődtek, akárcsak egy unásig ismert horrorfilmben. Ugyanazok a felhőkarcolók látszottak a háttérben, és ugyanazokon az alacsonyan úszó felhőkön kellett átrepülni. Ugyanúgy haladtam a külváros felett. Magasságom kilencezer, nyolcezer, majd hétezer lábra csökkent… és akkor megtörtént: kigyulladt a bal hajtómű! Ezúttal is heroikus küzdelmet folytattam a gép irányításáért, és most is éreztem az átesés félelmetes remegését, mely átfutott a gép testén. Ezúttal azonban a magasba törtem. Gázt adtam, és felfelé irányítottam a gépet, közben figyelmesen követve a megmaradt hajtómű adatait. Hamar világossá vált azonban, hogy a gép teljesítménye nem elegendő a felkapaszkodáshoz. A géptest megrázkódott, és a pilóta11


3/23/2012 4:13:29 PM

Hogyan döntünk?

fülkét betöltötte az áramlásról leváló szárnyak rezonanciájának rémületes moraja. A gép balra fordult, és süllyedni kezdett. Egy szenvtelen női hang tudatta velem a katasztrófa részleteit, mellyel akkor már pontosan tisztában voltam: zuhanunk, mint egy nyeletlen balta. Utoljára még feltűntek a város fényei a horizont felett, és vége – a monitorra ráfagyott a kép, a gép becsapódott. A különbség aközött, hogy biztonságban, egy darabban letettem a gépet és aközött, hogy egy katasztrofális becsapódás során szörnyethaltam, végeredményben egyetlen döntésen múlott, melyet a hajtómű kigyulladását követő zaklatott pillanatokban kellett meghoznom. Az egész annyira gyorsan történt, hogy egyszerűen nem tudtam elhessegetni a gondolatot, hány emberélet forgott volna kockán egy valós életbeli hasonló helyzetben. Ha így döntünk: biztos leszállás, ha úgy: végzetes zuhanás. Ez a könyv arról szól, miként hozunk döntéseket. Arról, mi mehetett végbe az agyamban a hajtómű kigyulladását követő pillanatokban. Arról, mi módon hoz döntéseket az emberi agy, ismert univerzumunk legöszszetettebb objektuma. Pilótákról, az NFL liga irányítójátékosairól, tévés rendezőkről, pókerjátékosokról, professzionális befektetőkről és sorozatgyilkosokról – és nap mint nap meghozott döntéseikről. Az agy szempontjából a jó és a rossz döntést igencsak vékonyka határvonal választja el – e szerint próbálunk süllyedni vagy magasságot nyerni. Könyvünk erről a finom határvonalról szól. Amióta csak döntéseket hozunk, azóta gondolkodunk a döntéshozatal mikéntjén. Az évszázadok során az emberi viselkedés külső megfigyelése révén számos idevágó elmélet született. Mivel az elme közvetlenül elérhetetlen volt – az agy mintha csak egy fekete doboz lett volna – e korai gondolkodóknak ellenőrizhetetlen feltételezésekre kellett támaszkodniuk azt illetően, mi is folyhat odabent. A régi görögök óta e feltételezések megalkotói egyvalamiről biztosan hasonlóan gondolkodtak: az embert racionális lénynek tekintették. Ezek szerint amikor döntéseket hozunk, tudatosan áttekintjük a lehetséges alternatívákat, majd körültekintően összemérjük előnyeiket és hátrányaikat. Másképpen szólva: megfontolt és logikus teremtmények vagyunk. Ez az egyszerű elgondolás húzódik meg Platón és Descartes filozófiája mögött, ez adja a modern közgazdaságtan alapját, és évtizedeken át erre 12


3/23/2012 4:13:29 PM

Bevezetés

épült a kognitív tudomány. Idővel úgy tűnt, hogy a racionalitás az, ami meghatároz bennünket – egyszerűen fogalmazva: ez tesz emberivé. Nos, az emberi racionalitás e feltételezésével mindössze egyetlen gond akad: teljességgel téves! Agyunk ugyanis egyáltalán nem így működik. Tekintsük csak azokat a döntéseket, melyeket jómagam hoztam a pilótafülkében. Nyilvánvaló, hogy a pillanat hevében születtek, a nehéz helyzetre adott zsigeri reakcióként. Szó nem volt arról, hogy nagy gonddal kiválasztottam volna a lehető legjobb stratégiát, vagy az aerodinamikai eshetőségeken töprengtem volna. A racionális kiútkeresésre egyszerűen nem volt idő. Ha így áll a helyzet, akkor vajon mégis hogyan hoztam meg a döntést? Milyen tényezők befolyásolták a választásomat a hajtómű kigyulladását követően? Az emberiség történetében először, végre választ adhatunk az ilyen és ehhez hasonló kérdésekre. Belepillanthatunk az agyba, és megfigyelhetjük, miként gondolkodik az ember: a fekete doboz belseje feltárult, és kiderült, hogy távolról sem racionális lényeknek teremtettünk. Épp ellenkezőleg. Elménk, úgy fest, különféle agyterületek kusza hálózataként működik, melyek közül számos érintett az érzelmek megjelenítésében. Amikor döntést hozunk, agyunk érzelmek árjában sodródik, megmagyarázhatatlan szenvedélyáramlatoktól hajtva. Bármennyire próbálunk is józanul és hideg fejjel gondolkodni, érzelmi impulzusaink a háttérben akkor is befolyásolnak. Amikor a pilótafülkében kétségbeesetten próbáltam menteni az életem – és nem mellesleg ezernyi japán városlakó életét –, ezek az érzések hozták elő az agyi aktivitás olyan mintáit, melyek segítettek földet érni. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy agyunk előre be lenne programozva az optimális döntéshozatalra. A számos „segíts magadon” könyv állításai ellenére az intuíció nem valamiféle mindent gyógyító csodaszer. Érzelmeink olykor, ráadásul meglehetősen kiszámítható módon, zsákutcába visznek. Az emberi agykéreg nem véletlenül duzzadt ekkorára az evolúció során. A helyzet egészen egyszerűen úgy áll, hogy a döntéshozatalhoz elménk mindkét oldalára szükség van. Túlontúl sokáig alkottunk képet az emberi gondolkodásról vagy-vagy alapon. Vagy racionálisan, vagy irracionálisan gondolkodunk. Vagy a rideg statisztikai adatokra támaszkodunk, vagy zsigeri megérzéseinkre hallgatunk. Apollóni logika a dio13


3/23/2012 4:13:29 PM

Hogyan döntünk?

nüszoszi érzelmesség ellen, id az egóval szemben, a hüllőagy és a homloklebeny küzdelme. Ezek a dichotómiák ráadásul nemcsak hogy hibásak, de rendkívül károsak is. A döntéshozatal problémájának ugyanis nincs univerzális megoldása – ahhoz a való világ túlságosan összetett. Ezért a természetes szelekció olyan aggyal ajándékozott meg bennünket, mely lényegét tekintve pluralisztikus. Olykor figyelmesen sorra kell vennünk az előttünk álló lehetőségeket, és elgondolkodni azon, melyikük is a logikus választás. Máskor viszont jobb, ha az érzéseinkre hallgatunk. A siker titka, ha tudjuk, mikor melyik módszert használjuk. Mindig el kell gondolkodnunk arról, miként is gondolkodunk. Pontosan ezt tanulja meg a pilóta a repülőszimulátorban. A különféle szituációk – legyen szó a hajtómű kigyulladásáról Tokió felett vagy egy hóviharról Topekánál – megtapasztalása révén egyre pontosabban érzi, milyen gondolkodásmódot érdemes alkalmaznia adott helyzetben. „Egyáltalán nem szeretnénk,ha a pilóták gondolkodás nélkül cselekednének – mondta el Jeff Roberts, a repülőgép-szimulátorok legismertebb gyártója, a CAE civil repülési oktatója. – A pilóták nem robotok, és ez egyáltalán nem baj. Azonban azt szeretnénk, ha döntéseiket az idők során tapasztaltak gazdag tárházának felhasználásával hoznák meg. Gondolkodnunk mindig kell, azonban vannak olyan pillanatok, amikor a gondolkodást az érzések is segíthetik. Egy jó pilóta tudja, hogyan használja a fejét.” 1 Első pillantásra furcsa lehet döntéseinket az elme belső folyamatai felől szemlélni. Nem igazán szoktuk meg, hogy választásainkat egymással versengő agyterületek tulajdonságai vagy neuronok tüzelési frekvenciái alapján írjuk le. És mégis, önmagunk megismerésének eme új módszere – mellyel belülről férkőzünk hozzá az emberi viselkedés titkaihoz – számos meglepő felfedezést tartogat. A könyv olvasása során megtudhatjuk majd, miként határozza meg döntéseinket e másfél kilónyi kocsonyás anyag koponyánk belsejében – a bevásárláskor előttünk álló egyszerű választásoktól a legfajsúlyosabb erkölcsi dilemmákig. Az évszázadok során számos mítosz épült az elme köré – többek között a tiszta racionalitás ábrándja –, jóllehet egy biológiai gépezetről van szó, különféle korlátokkal és tökéletlenségekkel. Márpedig ha a lehető legtöbbet akarjuk kihozni gépünkből, érdemes megismernünk működésének részleteit.

14


3/23/2012 4:13:29 PM

Bevezetés

Azonban az agy nem légüres térben létezik: a döntéseket a való világ biztosította környezetben kell meghoznunk. A Nobel-díjas pszichológus, Herbert Simon az emberi elmét egy ollóhoz hasonlította, melynek egyik pengéje az agy, míg a másik penge az a környezet, amelyben az agy működik. Ha egy olló működését szeretnénk megérteni, mindkét pengéjét egyszerre kell szemlélnünk. Kirándulást teszünk hát a laboratóriumba és a való világba, hogy lássuk, miként is működik ez a csodálatos „olló”. Láthatjuk majd, hogyan mentett meg pár dopaminerg neuron egy csatahajót az öbölháborúban, és hogyan vezetett egy kicsiny agyterület felfokozott tevékenysége az egész világot megrengető ingatlanválsághoz. Megtudjuk, hogyan küzdenek a lánglovagok a tűzvészekkel, és ellátogatunk a póker-világbajnokság asztalaihoz is. Tudósokkal találkozunk, akik agyi képalkotó eljárások segítségével próbálják megérteni, miként születnek befektetői döntések, és hogyan választunk a képviselőjelöltek között. Megmutatjuk, hogyan vehetjük hasznát ennek az újfajta tudásnak, amikor jobb tévés vetélkedőket szeretnénk készíteni, focimeccset akarunk nyerni, javítani szeretnénk az orvosi ellátáson vagy a katonai hírszerzés hatékonyságán. Könyvünk két olyan kérdésre keresi a választ, melyek szinte mindenkit érintenek a cégek vezérigazgatóitól a filozófusokig, a közgazdászoktól a pilótákig: Hogyan hoz döntéseket az emberi elme? És hogyan lehet ezeken a döntéseken javítani?

15


3/23/2012 4:13:29 PM

.

A pókerkéz

Michael Binger részecskefizikusként dolgozik a Stanford Egyetemen. Szakterülete a kvantum-színdinamika – a fizika azon ága, mely az anyag legelemibb formáját tanulmányozza. Binger azonban emellett profi pókerjátékos, aki a júniust és a júliust többnyire egy Las Vegas-i kaszinó filcborítású asztalainál tölti, a világ legjelentősebb szerencsejáték-versenye, a WSOP pókertorna résztvevőjeként. Rajta kívül pókerjátékosok ezrei zarándokolnak ide évről évre. Ezek a kártyazsonglőrök fizikailag nem igazán hasonlítanak az atlétákra – nem kevés köztük a túlsúlyos láncdohányos –, azonban itt nem a külső számít, hiszen ők az elme atlétái. Márpedig a pókerben a profikat és az amatőröket egyetlen dolog választja el egymástól: döntéseik minősége. A pókertorna időtartama alatt Binger hamar felvesz egy mentálisan igen kimerítő napi rutint. Úgy dél körül játszani kezd – kedvence a Texas hold’em póker –, és a hajnali órákig nem váltja be zsetonjait. Ezután viszszatér hotelszobájába – közben elhalad a sztriptízbárok és a nyerőgépek sorai előtt, valamint a 7,77 dolláros büfévacsorákat ígérő helyek mellett –, és megpróbál pár órát aludni. „Az ember annyira belemelegedhet a játékba, hogy igen nehéz leállni – mondja. – Többnyire csak fekszem az ágyon, a leosztásokról gondolkodom, valamint arról, hogy mit kellett volna másképp tennem.”182 Binger egyetemi évei alatt kezdett kártyázni, amikor az Észak-Karolinai Állami Egyetem matematika és fizika szakán tanult. Az egyik hétvégén úgy döntött, megtanul blackjacket játszani. Egyre jobban idegesítette, hogy mekkora szerepet kap a szerencse. „Utáltam, hogy nem tudom, 217


3/23/2012 4:13:36 PM

Hogyan döntünk?

mikor érdemes megtenni a tétet” – mondja –, így kitanulta, hogyan számolja meg a kártyákat. Zajos észak-karolinai bárokban játszott, hogy begyakorolja, miként összpontosíthat a hangoskodás és vigasság közepette. Szerencséjére kvantitatív elmével áldotta meg a sors – „Mindig is kockafej voltam, aki kedvtelésből old meg matematikai problémákat” – emlékszik vissza –, így a kártyák számolása nem bizonyult nehéz feladatnak. Hamar megtanulta, hogyan tartson folyamatos leltárt a fejében a lapokról, komoly előnyt szerezve ezzel az asztalnál. (Jobbára a Hi-Lo számolási módszert alkalmazta, mely 1 százalék előnyt biztosít a játékosnak a bankkal szemben.) Binger hamarosan kaszinóról kaszinóra kezdett járni, kamatoztatva tudását. „A kártyaszámolás első nagy tanulsága az volt – mondja Binger –, hogy az észre építve is lehet nyerni. Persze a szerencse mindig szerepet kap, de hosszú távon nyereségesen játszhatunk, ha jól gondolkodunk. A második tanulság pedig, hogy az sem jó, ha túlságosan okosak vagyunk. A kaszinók ugyanis ügyes algoritmusokat használnak a játék figyelésére, és ha észreveszik, hogy túlságosan pontosak a tétjeink, felkérnek, hogy távozzunk.” Ez azt jelenti, hogy Bingernek olykor szándékosan rossz téteket kellett tennie – azért vesztett, hogy hosszú távon nyereséges lehessen. Azonban még ezek mellett az óvintézkedések mellett is egyre több kaszinó figyelt fel kiugró teljesítményére. A blackjackben úgy tartják, lehetetlenség sorozatosan nyerni a bank ellen, márpedig Binger éppen ezt tette. Nem telt bele sok idő, és feketelistára került: egyik kaszinó a másik után közölte vele, hogy nemkívánatos a jelenléte a játékasztalnál. „A kaszinók némelyike ügyelt az udvariasság formuláira – mondja Binger. – Odalépett hozzám az üzletvezető, és megkért, hogy fogjam a nyereményem, és távozzak. Másutt korántsem voltak ilyen finomak. Mondjuk úgy, világossá tették, hogy többé nem látnak szívesen.” Amikor tanulmányait elméleti fizika szakon folytatta, megpróbált megszabadulni kártyaszenvedélyétől. „A mélypontot az a nap jelentette, amikor Renóban egymás után hat kaszinóból rúgtak ki a lapok számolása miatt – emlékszik vissza. – Ekkor kezdtem úgy gondolni, érdemes lenne most inkább egy kicsit a fizikára koncentrálni.” Szakterülete legbonyolultabb problémái vonzották: a szuperszimmetria és a Higgs-bozon nevű részecske. (Ez utóbbit gyakran „isteni részecskének” is nevezik, ugyanis megtalálásával közelebb kerülnénk az univerzum eredetének felderítésé218


3/23/2012 4:13:36 PM

A pókerkéz

hez.) „Semmi kétség, a kártyaasztalnál elsajátított elemzőképesség nagy segítségnek bizonyult tudományos munkámban is – mondja Binger. – Mindkét területen fontos, hogy a lényeges változókra összpontosítsunk, világosan gondolkodjunk, és ne hagyjuk elterelni a figyelmünket. Ha a kártyák számolása közben elveszítjük a fonalat, minden odavész. A fizika némileg elnézőbb – hiszen papírra vethetjük eredményeinket –, azonban itt is fegyelmezett gondolati folyamatokra van szükség.” Egy idő után, ahogy szorgalmasan haladt a doktori fokozat megszerzése felé, Binger érezni kezdte a kártyaasztal hiányát. Visszatérése a játék világába fokozatos volt. Először kis tétben kezdett pókerezni barátaival – csak pár játszmát egy-egy kimerítőbb egyetemi nap után. Azonban nem telt bele sok idő, és a barátok kezdtek elmaradozni, ugyanis állandóan megkopasztotta őket. Így hát megtalálta útját a pókerbajnokságok világába, és hétvégéit egyre gyakrabban a San Franciscó-i repülőtér melletti kártyatermekben töltötte. Néhány hónap múlva már többet keresett pókerjátékával, mint posztdoktori kutatóként. Nyereményeit diákhitele visszafizetésére fordította, és némi megtakarításra is futotta. „Felismertem, hogy képtelen vagyok igazán a fizikára összpontosítani, ha teljesen kihagyom az életemből a pókert – mondta. – Egyszerűen tudnom kellett, hogy képes vagyok-e megcsinálni…” Erre a pontra tehetjük Binger profi szerencsejátékos-pályafutásának kezdetét. A póker-világbajnokságot (World Series of Poker, WSOP) évről évre a Las Vegas-i Rio Hotelben rendezik meg – egy brazil tematikára építő szállodában, a főút Strippel szemközti oldalán. A latinos motívumok főként a személyzet fura öltözékét jelentik, no meg szirupos koktélokat, valamint ronda szőnyegeket a karnevál kavargó színeivel. A hotel épülete amúgy teljesen átlagos toronyház lila és vörös tükröző üveggel. A verseny alatt a Rio aulája megtelik a küzdőtér szemetével: cigarettacsikkek, üres ásványvizes palackok, regisztrációs ívek és gyorséttermi csomagolópapírok hányódnak a padlón. Ideges játékosok verődnek össze a sarkokban, pechszériák és szerencsés játszmák történeteit szövögetve. Még az ajándékbolt kínálata is az eseményhez idomul: számos pókerszaklapot árul – az erotikus magazinok mellett. A bajnokság javarészt a leginkább egy hatalmas ipari csarnokra emlékeztető Amazon Teremben folyik, mely kétszáznál is több kártyaasztalt 219


3/23/2012 4:13:36 PM

Hogyan döntünk?

foglal magába. A plafonról mindenfelé biztonsági kamerák lógnak, mint valami fura diszkógömbök. Vegas más részeivel összevetve az itt uralkodó hangulat meglehetősen józan és komoly. (Itt ugyan senki sem venné hozzá a bátorságot, hogy vihorásszon.) Az atmoszférát jól jellemzi, hogy még a pókerjátékosokkal tele teremben is adódnak olyan természetellenesen nyugodt pillanatok, amikor a légkondicionáló állandó zúgása mellett – kint 45 fokos hőség van – csak a kártyapaklik keverésének hangja hallatszik. Binger magas, sovány, szögletes arcú ember. Haja kisfiúsan szőke, és többnyire tüskésen meredezik felfelé az indokolatlan mennyiségű zselétől. Minden versenyen ugyanazt az öltözéket viseli: fordítva feltett baseballsapkát, a szemét tökéletesen elrejtő Oakley napszemüveget és vad színekben pompázó inget. Az effajta következetesség jellemző a pókerjátékosokra, akik többnyire szokásaik rabjai, és a napi rutin nagy rajongói. (A profik körében az a mondás járja, hogy „a babona szerencsétlenséget hoz”.) Vannak olyan játékosok, akik ugyanazt a trikót hordják a verseny minden napján, mígnem az idegesség átható szaga auraként veszi körbe őket. Mások bizarr étkezési rituálékat alakítanak ki, mint Jamie Gold, aki reggelire mindig rántottát rendel, pedig allergiás a tojásra. Binger azonban valóban tojást eszik. Rutinreggelije egyetlen tükörtojásból áll, melyet két pirított angolmuffin-szelet közé helyez. Miután ezzel végzett, lehajt egy pohár narancslét és egy csésze jó erős teát. „Nagyjából tíz-tizenkét percig” emészt, majd a konditerembe hajt, ahol egy igen pontosan meghatározott edzéstervet követ. „Mindezek a szokások kissé bolondosnak tűnhetnek – mondja –, ha azonban a bajnokságon játszunk, nem szabad, hogy olyan apróságok eltereljék a figyelmünket, mint hogy mit rendeljünk reggelire, vagy hány hosszt ússzunk. A rutin mindent leegyszerűsít, és nem marad más, csak a póker, a póker és a póker.” 2006-ban Binger egyike volt a 8773 játékosnak, aki befizette a tizenhárom napos, no-limit (korlátlan tétekkel játszott) Texas hold’em bajnokságra szóló 10 000 dolláros nevezési díjat. 1991 óta, amikor a WSOP fődíja először meghaladta az egymillió dollárt, ez a verseny vonzóbb nyereménnyel kecsegtet, mint Wimbledon, a PGA-bajnokság vagy a Kentucky Derby. 2000 óta ez a legkomolyabb pénzdíjjal járó sportesemény a világon – legalábbis a nyertesek számára. (A jelentkezők több mint 90 százaléka sajnálatos módon még a nevezési díjtól is elbúcsúzhat.) 2006-ban a fődíj a várakozások szerint meghaladhatta a tizenkétmillió 220


3/23/2012 4:13:36 PM

A pókerkéz

dollárt. Ha teniszezéssel próbálnánk ugyanezt a pénzösszeget elnyerni, tíz alkalommal meg kellene nyernünk Wimbledont. A Texas hold’em póker szabályai egyszerűek. Kilenc játékos foglal helyet az asztal körül – mindannyian eltökélten, hogy övék lesz a legjobb pókerkéz. Kezdetben mindenkinek két lapot osztanak, színnel lefelé fordítva. Az osztótól balra ülő két játékosnak vakon, vagyis kártyáik ismerete nélkül kell megtennie tétjeit. (Ezek a tétek biztosítják, hogy mindenki kockáztasson valamekkora pénzösszeget.) A többi játékos előtt három lehetőség áll: tartja a tétet, emel vagy eldobja a lapjait. Ha egy játékosnak erős lapjai vannak – a legerősebb kombináció a két ász –, minden bizonnyal agresszívan emel. (Hacsak nem akar szándékosan gyengének látszani, de ez más lapra tartozik.) Ha rossz a leosztás, érdemes lehet eldobni a lapokat. Az első licitkör után kiosztanak három közös lapot, melyeket színükkel felfelé az asztalra helyeznek – ez a flop. Ezt követi egy újabb licitkör, melynek során a játékosok tétjeiket az új információkhoz igazíthatják. Az osztó további két közös kártyát fed fel, melyeket egyenként újabb licitkörök követnek. (A negyedik kártya neve turn, az ötödiké pedig river.) A játékosok ezután magukban kigondolják, melyik az a legnagyobb értékű lapkombináció, melyet a két zárt lap és valamely három közös lap egyesítésével kaphatnak. Tegyük fel például, hogy az osztásnál egy kőr ászt és egy kőr tízest kaptunk. A legjobb az lenne számunkra, ha a közös kártyák közt feltűnne a kőr bubi, dáma és király, hiszen így royal flush-ünk lenne, ami a pókerben elképzelhető legjobb kombináció. (Royal flush nagyjából 648 739 leosztásonként fordul elő.) Ha ott van a bubi, a dáma és a király, azonban nem mindegyik kőr, akkor sort kapunk (esélyünk 253 az 1-hez). Szívünket az is megdobogtatja, ha három tetszőleges értékű kőrt látunk a közös lapok sorában, hiszen ekkor színt kapunk (esélyünk 507 az 1-hez). Sokkal valószínűbb, hogy mindössze egy párunk lesz (ennek esélye 1,37 az 1-hez), vagy egyáltalán semmink – ilyenkor pókerkezünket a legmagasabb lap, vagyis az ász adja. A póker alapvetően statisztikai játék. A pókerkezek értéke gyakoriságukkal arányos, így ha két párunk van, jobban járunk, mint ha csak egy, a színsor pedig értékesebb, mint akár a szín, akár a sor. Ha egy pókerjátékos képes zárt kártyáihoz valószínűségeket társítani – például tudja, hogy ha két négyes van a kezében, akkor 4 százalék az esélye, hogy egy har221


3/23/2012 4:13:36 PM

Hogyan döntünk?

madik is feltűnik a flopban –, határozott előnyben van versenytársaival szemben. A statisztikai információk alapján licitálhat, így tétjei tükrözik annak valószínűségét, hogy a kezében levő lapokkal nyerni fog. Azonban a játék korántsem csak a lapokról szól. Maga a licitálás az, ami olyan végtelenül bonyolulttá teszi ezt a játékot. Ez teszi a Texas hold’em-et valamiféle fekete mágiává, a játékelmélet és a színészi játék rejtélyes elegyévé. Vegyük csak a tét emelésének aktusát. Ez a lépés egyrészről jelentheti azt, hogy a játékos kimutatja zárt kártyáiba vetett bizalmát. Ugyanakkor elképzelhető az is, hogy csak blöfföl, és úgy akarja megszerezni a kasszát (vagyis a licitek zsetonjait), hogy a többi játékost ezzel a megfélemlítő manőverrel ráveszi lapjaik eldobására. Vajon hogyan döntjük el, hogy melyikről lehet itt szó? Nos, itt lép be a képbe a valódi tudás. A profi pókerjátékosok folyamatosan fürkészik ellenfeleiket, hátha ráakadnak valamilyen aprócska árulkodó jelre. Vajon az ellenfél viselkedése illeszkedik az eddig mutatott mintába? Egész este konzervatívan játszott, vagy voltak agresszív lépései? Miért hunyorog a bal szeme? Vajon ez az idegesség jele? (A könnyen kiismerhető ellenfeleket pókeres körökben ABC-játékosoknak hívják.) A legjobbak természetesen a hazugság mesterei, akik blöffjeikkel és kiszámíthatatlan licitjükkel képesek ellenfeleiket kétségek közt tartani. Pontosan tudják, hogy ebben a játékban nem az a fontos, hogy milyen lapjaik vannak, hanem az, hogy a többi játékos szerint mi van a kezükben. Egy ügyes hazugság épp annyit ér, mint a színtiszta igazság. A torna elején Binger nyugodtan játszott: diákéveiben csiszolgatott, rendkívüli matematikai képességeit kamatoztatva kikövetkeztette, mely pókerkezek birtokában érdemes licitálnia. Tízből kilencszer azonnal eldobta a lapjait, és csak akkor kockáztatott, ha komoly statisztikai esélyekkel kecsegtető lapokat kapott, mint egy erős pár vagy egy ász-király kombináció. „A tornák nyitójátékai tele vannak olyan játékosokkal, akik nem igazán idevalók – mondta Binger. – Gazdag fickók, akik többet gondolnak magukról, mint amire valójában képesek. A versenynek ebben az időszakában a legfontosabb, hogy ne kövessünk el valami komoly hibát. Nincs szükség felesleges kockázatokra. Egyszerűen csak életben szeretnénk maradni. Ilyenkor sosem távolodom el a matematikai realitásoktól.” 222


3/23/2012 4:13:36 PM

A pókerkéz

Vessünk egy pillantást Binger egyik korai leosztására a WSOP tornán. Egy ászpárt kapott, ami olyan nagyszerű kombináció, hogy saját neve van: ez az American Airlines. Binger természetesen emelte a tétet. Jóllehet nem volt szó komoly emelésről – senkit nem akart elijeszteni –, minden ellenfele úgy döntött, hogy eldobja a lapjait, kivéve egy jó kiállású idősebb urat kanárisárga pólóingben, a hónalján hatalmas izzadságfoltokkal. Kevéske zsetonját határozott mozdulattal betolta az asztal közepére, és így szólt: „All in!” Binger úgy sejtette, hogy a fickónak egy erős párja (mondjuk két király) vagy két nagy lapja lehet azonos színből (például egy káró király és dáma). Egy pillanatra megállt, és az esélyeit latolgatta. Ha helyesen mérte fel ellenfele lapjárását – márpedig ez nagy kérdés –, nyerési esélye valahová 82 és 87 százalék közé esik. Úgy döntött hát, hogy tartja a tétet. Ellenfele idegesen megmutatta lapjait: káró ász és káró bubi. A flop csak számértékű lapokat tartalmazott, de a turn és a river sem hozott sok változást. Binger ászpárja kitartott. A sárga inges fickó grimaszolt, majd szó nélkül eloldalgott. Ahogy telnek a napok, a gyengébb játékosokat kegyetlenül kirostálják – olyan ez, mint valami felgyorsított természetes szelekció. A torna addig nyúlik az éjszakába, míg a játékosok fele ki nem esik, így nem ritka, hogy hajnali két-három óráig folynak a csatározások. („A verseny része az is, hogy bírnunk kell az éjszakázást” – mondja Binger.) A negyedik napra már a legrutinosabb túlélőkön is mutatkozni kezdenek a kimerültség jelei. Arcukon ijesztő maszkot képez a fáradtság és a borosta, szemük pedig a végtelenbe mered az adrenalinlöketek utáni másnaposságtól. Az állott cigarettafüst szaga népszerű dezodornak tűnik errefelé. Binger fokozatosan agresszívabbá válik az asztalnál. Úgy fest, mintha licitálási ösztöneinek volna egy tárcsája, melyet lassacskán egyre feljebb csavar. Továbbra is eldobja leosztásai túlnyomó többségét, azonban ha mégis úgy dönt, hogy licitál, nem sokat habozik. Viselkedése ilyen helyzetekben tökéletesen begyakorolt forgatókönyvet követ. Még egy pillantást vet zárt kártyáira, majd összeszorítja állkapcsát, megigazítja tükröző napszemüvegét, közelebb tolja a szeméhez, újra rápillant a lapokra, végül egy félelmet keltő zsetonhalmot tol az asztal közepére. Arca a tökéletes magabiztosságot sugározza. Elvégezte a számításokat, és tisztában van az esélyekkel. Az esetek többségében ellenfelei eldobják lapjaikat. 223


3/23/2012 4:13:36 PM

Hogyan döntünk?

Ez a hihetetlenül fegyelmezett stratégia igencsak kifizetődő. A torna ötödik napjának végére Binger a negyedik helyen áll, 4 920 000 dollárnyi zsetonnal. Tizennégy órával később már 5 275 000 dollárja van. A hetedik nap végére zsetonjainak összértéke csaknem eléri a 6 000 000 dollárt. Végül, a nyolcadik napon ott ül a döntő asztalánál. Jamie Gold hollywoodi producer fölényesen vezet zsetonjai értékét tekintve. Gold mindeddig okosan játszott, de azt is el kell ismerni, hogy hihetetlen szerencsesorozat segítette. Egy profi pókerjátékos később így fogalmazott: „[Gold] bámulatos képessége, hogy lapokat, mégpedig éppen jó lapokat varázsoljon elő a semmiből.” Pár óra elteltével Gold kezdi kiejteni a még játékban levő ellenfeleket. Jelentős fölénye lehetővé teszi számára, hogy bármely leosztásból potenciális csapdát fabrikáljon. Ráadásul nem keveset blöfföl, hiszen ahhoz, hogy megfogják, ellenfeleinek all int kell mondaniuk. Binger konzervatívan játszik – „Egyszerűen nem jöttek a megfelelő kártyák” – árulja el később –, így csak figyel és vár. A komoly tétek lassacskán fogyasztják zsetonjait, azonban egyre jobban kiismeri az ellenfeleit. „Egy idő után rá lehet érezni az ellenfél játékára – mondja. – Van úgy, hogy licitál, azután megvakarja az orrát, vagy csinál valami ilyesmit, és biztosak lehetünk benne, hogy semmije sincs: most megfoghatjuk.” A pókerben nincs bizonyosság, így bármi, ami akár csak kicsit is csökkenti a bizonytalanságot, jelentős értékkel bír, még ha csak egy aprócska jelzésről van is szó. Ezek a pszichológiai értelmezések nem önthetők számokba – egy személyiség nem írható le valószínűségekkel –, azonban mégiscsak információk, amelyek befolyásolják Binger döntéseit. Amikor már csak öt játékos maradt, Binger úgy érezte, itt az ideje, hogy támadásba lendüljön. „Az egész akkor kezdődött, amikor egy királypárt kaptam – mondja. – Abban a pillanatban eldöntöttem, hogy agresszívan fogok licitálni.” Pár órával korábban egy blöffel sikerült elütnie egyik játékostársát, Paul Wasickát egy komoly kasszától. Akkor Bingernek gyenge lapjai voltak, azonban agresszív licitje mindenkit meggyőzött, hogy érdemes eldobni a lapokat. Biztos volt benne, hogy Wasicka még most is dühös a történtek miatt. „Tudtam, hogy azt gondolja, most is át akarom verni – emlékszik vissza Binger. – Azt hihette, hogy csak egy gyenge párom van, közben két király volt a kezemben.”

224


3/23/2012 4:13:36 PM

A pókerkéz

Binger szerette volna, ha Wasicka még jobban belemászik a csapdába. Az ilyen taktikai pillanatokban a póker túllép a valószínűségeken. A játék mélyen emberi drámává, döntéshozatali versennyé alakul át. Bingernek úgy kellett licitálnia, hogy Wasicka azt higgye, ismét blöffel akarja elhalászni a kasszát, és ismét egy gyenge párra licitál ilyen agresszívan. „Úgy döntöttem, hogy bemondom az all int – mondta Binger. – Azzal, hogy túlértékelem a lapjaimat – vagyis túlzottan erősnek mutatkozom –, valójában, legalábbis az ő szemében a gyengeségemet bizonyítottam. Próbáltam jelezni ezt a gyengeséget, de nem egészen nyilvánvaló módon, ugyanis akkor rájött volna, hogy voltaképpen tettetem a blöfföt, de igenis jó lapjaim vannak.” Binger testvére és legjobb barátja zárt láncú tévéadáson nézték a játékot. Barátja meg volt győződve róla, hogy blöfföl, és pillanatokon belül kiejtik a tornáról. A visszafojtott szorongás jelei egyértelműek voltak: Binger ujjai idegesen kopogtak az asztalon, fogaival pedig alsó ajkát harapdálta. „Csak a testvérem látta át a helyzetet – mondta. – Azt hiszem, tudta, hogy olvassa a gesztusaimat. Olyannyira gyengének tűntem, hogy ez az erő jele volt a szemében.” Wasicka bekapta a horgot. Olyan biztos volt benne, hogy ellenfele blöfföl, hogy végül milliókat érő zsetont tett fel Binger ellenében, aki nyert, és így megduplázta eddigi pénzét. „Ennek a licitnek semmi köze nem volt a matematikához – mondta Binger. – Voltak erős párjaim korábban is, de nem igazán kezdtem velük semmit… Azonban abban a bizonyos pillanatban, amikor megláttam a lapjaimat, tudtam, mit kell tennem. Őszintén szólva nem is teljesen értem, miért mondtam all int erre a leosztásra. Ha igazán belegondolok, talán nem is teszem. Azonban akkor és ott úgy tűnt, ez a helyes lépés. Annyi valószínűségi analízist végezhetünk, amenynyit csak akarunk – a végén mégiscsak eljutunk egy olyan pontra, ahol nem igazán tudjuk megmagyarázni a döntéseinket.”

1. A profi pókerjátékosok körében a fatalizmus meglehetősen általános gondolkodásmód. Egy determinisztikus világban élnek, melyet misztikus erők alakítanak. Minden lehetséges, de végül mégis csak egy dolog történik meg. Lehet, hogy a river azt a lapot adja, amelyre épp szüksé-

225


3/23/2012 4:13:36 PM

Hogyan döntünk?

günk van, de az is lehet, hogy nem. Megvan az esélye, hogy kijön a sor, de valószínűbb, hogy nem. A póker a kifinomult képességek és az ügyesen kalkulált tétek játéka, de egyben hatalmas lutri is. A véletlen folyamatos jelenléte a játék meghatározó jellemzője. És éppen ez teszi a póker pszichológiai aspektusait – a finom, árulkodó jeleket, a meggyőző blöfföket és a megmagyarázhatatlan megérzéseket – olyan alapvető fontosságúvá. A sakk ezzel szemben kizárólag a tiszta információra épül. Nincsenek titkok, megkevert paklik vagy rejtőzködő lapok: a játék gépezete teljességgel látható – minden ott van a sakktáblán. Ez az oka annak, hogy a számítógépek a nagymesterekkel is felveszik a versenyt, hiszen lényegében határtalan számítási kapacitásuk révén képesek megtalálni a tökéletes lépést. A póker azonban nem szorítható be a mikroprocesszorok és a matematika szűk világába. A kiemelkedő pókerjátékosok nem egyszerűen statisztikusok, akik szerencsejátékot játszanak. Valami mást is magukkal kell hozniuk az asztalhoz – rendelkezniük kell egy olyan megmagyarázhatatlan képességgel, melynek birtokában esetleg mindent feltesznek egy királypárra. „A póker tudomány, de egyben művészet is – mondja Binger. – Ahhoz, hogy valóban jók legyünk, a játék mindkét oldalát mesteri szinten kell űznünk.” Binger itt arra a tényre utal, hogy egy pókerkezet minden esetben kétféleképpen is megítélhetünk. Az első megközelítés tisztán matematikai. Ilyenkor minden leosztást matematikai problémaként kezelünk, és feltételezzük, hogy a játék megnyerése egyszerűen azon múlik, hogy a valószínűségeket különféle kifinomult egyenletekbe kalkuláljuk. E stratégia követésénél a játékosoknak racionális szereplőként kellene viselkedniük, olyan liciteket téve, melyek minimalizálják a kockázatot, és maximalizálják a nyereséget. Pontosan így játszott Binger a WSOP első napjaiban, amikor csak nagy valószínűséggel nyerő leosztásokra licitált. A nyerés mindössze az esélyek helyes felmérésén múlt. Azonban Binger tudja, hogy a póker nem redukálható matematikai problémák sorára. Amikor a játék művészetéről beszél, minden olyan aspektusára utal, melyet számokkal lehetetlenség leírni. A statisztika törvényei nem sokat segítettek, amikor Wasickának csapdát állított – nem árulták el, hogy blöfföljön-e egy közepes értékű párral a kezében. De még az igen pontosan kiszámított esélyek sem segítenek leküzdeni a kártyák keveréséből adódó véletlenszerűséget. Ezért nem állítják a legjobb pó226


3/23/2012 4:13:36 PM

A pókerkéz

kerjátékosok, hogy a póker „megfejthető” lenne. Pontosan tudják, hogy a játék lényege éppen rejtélyes mivolta. A matematikai problémák és a rejtélyek közti különbség alapvető fontosságú. Előbbiek megoldásához mindössze racionális gondolkodásra van szükség. Persze vannak olyan leosztások, amelyeknél ez tökéletesen elegendő: ha egy ászpárt osztanak, vagy sort kapunk a floppal, érdemes agresszívan licitálnunk. Az esélyek nekünk állnak, és némi statisztikai ismeret elvezet a helyes döntéshez. Azonban ez a racionális megközelítés a leosztások többségére nem alkalmazható – ezek inkább a rejtélyek világába vezetnek. Ilyenkor nem segít a döntésben a további statisztikai elemzés. Sőt, a túl sok gondolkodás inkább ront a helyzeten, és a helyes döntés útjába tolakszik. „Olykor kifejezetten rá kell szorítanom magam arra, hogy elengedjem a matematikát – mondja Binger. – A sok számolás ugyanis néha meggyőzhet arról, hogy többet tudunk, mint amennyi ismeretünk valójában van. Ahelyett, hogy arról elmélkednénk, hogy mit is csinálnak játékostársaink, inkább a százalékok körül járnak a gondolataink.” A rejtély megoldásának első lépése annak felismerése, hogy nincs egyszerű megoldás. Senki sem tudja, milyen lap kerül az asztalra következőként. Ilyenkor lépnek színre az érzések. Ha nincs nyilvánvaló megoldás, a pókerjátékosok rákényszerülnek, hogy érzelmi agyuk útmutatása alapján hozzanak döntést. Ilyenkor a saját lapokkal kapcsolatos homályos megérzések vagy éppen az ellenfél játékával kapcsolatos benyomások kaphatnak döntő szerepet. A döntés nem lesz tökéletes – ehhez túl sok a bizonytalan tényező –, azonban így is ez a legtöbb, ami a helyzetből kihozható. A rejtélyek megoldásához a racionalitás önmagában nem elég. „Tudatában vagyok annak, hogy az agyam sokkal több információt dolgoz fel, mint ami számomra közvetlenül felfogható – mondja Binger. – Különösképpen más játékosok megfigyelésénél erős és megbízható jeleket érzékelek, noha nem tudom pontosan, mit orrontottam meg. Ahogy egyre több és több tapasztalatot gyűjtöttem, ösztöneim mind kifinomultabbá váltak, olyannyira, hogy végül szinte egyáltalán nem kételkedtem bennük. Ha úrrá lesz rajtam egy erős megérzés, tudom, hogy aszerint kell döntenem.” Emlékszünk még Damasio kártyajáték-kísérletére? Abban a játékban a résztvevőknek nagyjából nyolcvan lapot kellett felfordítaniuk, mire tudatos agyuk is megértette, melyik pakli a jobb választás. Következtetésük 227


3/23/2012 4:13:36 PM

Jonah Lehrer AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST

Recommend Documents