TALENTUM NEMZETI KISEBBSÉGI, ALAPFOKÚ MŐVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY, TÁNCMŐVÉSZETI ÉS ZENEMŐVÉSZETI SZAKKÉPZİ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZAKMAI BESZÁMOLÓJA A 2008. SZEPTEMBER 1. ÓTA ELTELT IDİSZAKRÓL BEVEZETÉS Az iskola gazdálkodási körülményei az elızı tanévhez hasonlóan alakultak. Tanáraink 80 %-át a törvényi elıírásnak megfelelıen, határozatlan munkaszerzıdéssel foglalkoztatjuk 2006. szeptembere óta. Az iskola fenntartásával kapcsolatos költségek megnıttek: • Nem magyar állampolgár tanulóinkra 2007. szeptembere óta nem igényelhetünk normatív támogatást, egyrészt: mert nem menekültek, másrészt: mert szüleik saját lakóhelyükön dolgoznak és nem Magyarországon adófizetı állampolgárok. Ezeket a diákokat anyagi fedezet nélkül tanítjuk – mindannyian zenészek, egyéni hangszeres órákat kapnak, fıtárgy tanáraik bérét ki kell fizetnünk. • Vidéki tanulóink közül többen olyan kilátástalan anyagi helyzetbe kerültek, hogy kimaradtak az iskolából, mert családjuk nem tudja fedezni a kollégiumi, gimnáziumi, mővészeti tanulmányok költségeit. Ebbıl az következik, hogy a 2009. február 1-jei növendéklétszám alapján igényelt normatív támogatásunk csökken, miközben január 1jétıl a tantestület egyharmada új fizetési fokozatba lépett. Reméljük, hogy a bérek, fizetések fedezésére egyelıre elegendı a normatív támogatás. • 2008. nyarán kezdıdött el az elavult, életveszélyes állapotban lévı főtési rendszer teljes cseréje, egy új rendszer kialakítása. A munkálatok elhúzódtak, 3 hét rendkívüli iskolai szünetre kényszerültünk, mert az új rendszer 2008. december 10-ére lett üzemkész.
JOGSZABÁLYI ELİÍRÁSOKBÓL ADÓDÓAN ELLÁTOTT FELADATOK 1. A Pedagógiai Programot felülvizsgáltuk, egységes szerkezetbe foglaltuk, módosítottuk. Júliusban elkészült a szakértıi vélemény a módosított programról. 2. Elkészítettük a kormány esélyegyenlıségi programjának értelmében az ehhez főzıdı Intézményi Intézkedési Tervet, amely a nyáron szintén szakértıi véleményezésre került. 3. Beiskolázási és továbbképzési tervet készítettünk, kollégáink közül néhányan már befejezték azt a továbbképzést, amelyre jelentkeztek. 4. A Minıségirányítási Program keretében a tavalyi tanévben kitöltött szülıi és tanulói elégedettséget mérı kérdıíveket feldolgoztuk. Az önértékeléshez szükséges kérdıívek átdolgozás alatt állnak, október 2-ai nevelıtestületi értekezletünkön alakítjuk ki végleges formájukat.
A TANÉV RENDJE 2008. SZEPTEMBERTİL az I. félév lezárásáig 1. Tantestületi ülések: • Rendkívüli értekezlet – 2008. október 2. (Intézményi szabályzatok felülvizsgálata) • Félévzáró tantestületi értekezlet: 2009. február 9. 2. Megvalósult ünnepségek, bemutatók, tanulóink fellépései: • 2008. szeptember 13. – az Ifjúsági Rajkó Zenekar fellépése Móron • 2008. szeptember 26-27. – az Ifjúsági Rajkó Zenekar fellépése Horvátországban • 2008. szeptember 28. – III. évfolyamos színpadi táncos tanulóink fellépése Galgagyörkön, falunapon • 2008. október 1. – Zenei világnap (zene és tánc tagozat közremőködésével) • 2008. október 2. – Elsıs avató a DÖK szervezésében • 2008. október 4. – az Ifjúsági Rajkó Zenekar fellépése a prágai Zeneakadémia hangversenytermében • 2008. október 11. – Szabó Gergı és Keresztes Tibor tánc tagozatosok fellépése Nágocson, a falunapon • 2008. október 16. – az Ifjúsági Rajkó Zenekar fellépése a II. kerületi Óbudai Gondozási Központ „Idısek napja” rendezvényén • 2008. október 22. – koncert, színpadi bemutató (szülıi értekezlettel és fogadó órával egybekötve) • 2008. november 11. – az Ifjúsági Rajkó Zenekar fellépése Miskolcon, az Idısek Otthonában • 2008. november 22. – V. évfolyamos táncos tanulóink, valamint az Ifjúsági Rajkó zenekar fellépése a Magyarok Világbálján • 2008. november 28. – az Ifjúsági Rajkó Zenekar fellépése a Príma Díj átadáson • 2008. november 29. – az Ifjúsági Rajkó Zenekar fellépése az Óbudai Társaskörben • 2008. december 10. – karácsonyi szülıi bemutató Karancsságon • 2008. december 13. – karácsonyi szülıi bemutató Vácott • 2008. december 20. – karácsonyi szülıi bemutató Szıdligeten • 2008. december 20. – karácsonyi bemutató, nyílt nap és szülıi értekezlet a székhelyen 3. Vizsgák: • Félévi vizsgák (a 3 hét rendkívüli igazgatói szünet miatt a törvényi elıírástól eltérıen késıbb): 2009. január 20 – 30. • Félévi értesítés: 2009. február 6-ig 4. Alapfokú országos versenyen való részvétel: • 2008. október 16-17-18.: Farkas Ferenc Országos Zongoraverseny – Kiss László, Berki Tamás, Radics Sándor tanulóink vettek részt, Kiss László elnyerte a zsőri különdíját
FELTÉTELRENDSZER 1. Tárgyi feltételek Jelentıs változás a főtési rendszer modernizálása, amely decemberben befejezıdött. Ennek köszönhetıen megszőnt a régóta fennálló állapot: éveken keresztül a főtési idıszakban nagyon hidegben tartottuk a tánc- és zeneórákat, növendékeink és tanáraink nem megfelelı munkakörülmények között dolgoztak. Ezen a nehéz idıszakon egyedül a kitartás, a lelkesedés segített túljutni. Modern főtési rendszerünk nem pusztán környezetbarát – a káros anyag kibocsátása 50%-a az eddigi gázfőtés káros anyag kibocsátásának -; de olcsóbb is. Ez óriási segítség intézményünknek, hiszen a beszámoló elején a fenntartási költségeket növelı tényezık kerültek említésre. E tények mellett óriási pozitívum, hogy az új főtés jelentıs megtakarítást hoz az intézmény dologi kiadásainak sorában. Így talán helyreáll az egyensúly, hiszen az egyik oldalon növekedı kiadást ellensúlyozza a másik oldalon csökkent főtési számla. Intézményünk minden dolgozója, tanulója nagyon örül a kellemes melegnek. Végre megfelelı munkakörülményeket tudunk biztosítani a hımérséklet szempontjából. A nyílászárók cseréje a következı nagy feladat – hiszen a régi, nem jól záródó, szelelı nyílászárók mellett az új főtési rendszer részben az utcát főti. A vakolat továbbra is penészes, omlik; a tánctermek és a színházterem padozata is felújítást igényel. Ez egyelıre nem változott.
2. A Pedagógiai Program teljesítéséhez szükséges eszközök Iskolánkban 2007. novemberében járt a Szakmai Minısítı Testület, amely nem pusztán az itt végzett szakmai munkát minısítette, hanem felülvizsgálta a közoktatási törvényben elıírt minimális felszereltség meglétét, az oktatáshoz szükséges feltételek teljesülését. A Minısítı Testület iskolánkat szakmai szempontból a „Kiválóan megfelelt” címmel ruházta fel. A testület megállapította, hogy rendelkezünk a törvényben elıírt eszközökkel, bár hangszereink jó része eléggé kopott, megérdemelné a javítást, vagy a cserét. Eddig eszközbeszerzési pályázaton még nem sikerült nyerni a fejlesztésre. Törekszünk rá, hogy megtaláljuk a módját hangszerparkunk és eszközállományunk fejlesztésére.
3. Pénzügyi feltételek A fenntartó a leírt körülmények miatt az iskolától költségkímélıbb, takarékosabb gazdálkodást kért. A fenntartó bevételi forrásai az állami normatív támogatáson kívül az alapfokú tanulók térítési díjából, a középfokú tanulók alapítványi hozzájárulásából, valamint pályázatokon nyert pénzösszegekbıl tevıdik össze. A pályázati lehetıségeket továbbra is keressük, hogy külsı forrásokat is bevonhassunk az intézmény mőködtetéséhez. Tanulóink kb. 30 %-a egyáltalán nem tud fizetni az itt kapott mővészeti oktatásért, mivel a jegyzı által védelembe vett, halmozottan hátrányos helyzető tanulókról van szó. Iskolánk a kezdetektıl fogva felvállalta a nehéz sorsú, hátrányos helyzető, kisebbségben lévı tehetséges diákok integrált rendszerben történı oktatását.
4. Humán feltételek Tanáraink kb. 80 %-a határozatlan munkaszerzıdéssel tanít iskolánkban. Mindkét tagozatunkon az idısebb kollégák mellett egyre több fiatal tanár oktat. A tantestület ambiciózus, szorgalmazza tanulóink minél többszöri szereplési lehetıségének biztosítását. Több olyan kolléga tanít az iskolában, aki koncertezı, rendszeresen fellépı ismert mővész – ez nagyban hozzájárul az intézmény jó hírnevéhez. A teljesség igénye nélkül néhány kiváló név a szakmából: • Várkonyi István – a világhírő Tátrai vonósnégyes tagja; az Állami Hangversenyzenekar szólamvezetıje, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának nyugalmazott koncertmestere; • Lukács Miklós – a Szakcsi-duó, a Lukács-trió, a Dresch-quartett, a Palya Bea quintett kiváló cimbalom mővésze; • Ökrös Ottó – a 2004-ben megrendezett bárzongorista verseny gyıztese, a „Zongora Ronaldinho-ja”; • Cséki Kálmán – tánczenész-zongorista, a NOVOTEL HOTEL szólistája; • Farkas Nándor – a Nádor quartett tagja; • Ifj. Suki András – koncertezı zongoramővész; • Suki András – a Magyar Köztársaság ezüst érdemrendjével kitüntetett kiváló mővésze; • Szirmai Béla – Erkel Ferenc díjas koreográfus. 5. Munkafeltételek A főtési rendszer modernizálásával sokkal elfogadhatóbb munkafeltételek közé kerültünk. (A részletes leírás a tárgyi feltételek pont alatt már megtörtént.) A nyílászárók cseréje, a penész megszüntetése, a málló vakolat és a padozat javítása a következı cél. 6. Pedagógus továbbképzés A törvénynek megfelelıen elkészült a beiskolázási és továbbképzési terv, tanáraink elkezdték a program megvalósítását. 7. Technikai és ügyviteli dolgozók továbbképzése 2008. ıszén már iskolatikárunk és gazdasági ügyintézınk is részt vett szakmai konferencián, továbbképzésen. Eddig erre nem volt anyagi lehetıségünk.
PEDAGÓGIAI MUNKA Együttmőködésünk az Erzsébetvárosi Reformpedagógiai Gimnázium és Szakközépiskolával hatékony. A tanév során több ízben egyeztetjük programjainkat, hogy gördülékeny legyen a munka, ne legyen ütközés a két intézmény eseményeiben. A gimnázium tanárai maximális segítséget nyújtanak közös tanulóinknak, hogy a speciális mővészeti oktatással járó leterheltség mellett közismereti tanulmányaikat is sikeresen befejezhessék. 2008. októberétıl fejlesztı pedagógust alkalmazunk azokhoz a sajátos nevelési igényő tanulóinkhoz, akiknek az ellátására azért nem kerül sor, mert gimnáziumi tanulmányaikat magánúton folytatják (akár Budapesten, akár vidéken, a lakóhelyükön). Ez egy nagy elırelépés, az eredmény szemmel látható az ellátott tanulók esetében. Jelenlegi telephelyeink szakmai színvonala ígéretes. A Váci telephelyrıl már többen tettek sikeres felvételi vizsgát székhelyünkön, s jelenleg középiskolás növendékeink. Mind a Ladánybenén, mind a Karancsságon mőködı telephely színvonalas munkát végez. Mindegyik telephely tanulói között több nívódíjas, országos versenyen kiemelkedı teljesítményt nyújtó diák van.
2008. szeptemberétıl új telephellyel bıvültünk: a Szıdligeti Általános Iskola fogadta be alapfokú tánc- és zeneoktatásunkat. Ez a telephely még nem minısült a Szakmai Minısítı Testület által. A változás bejelentését elküldtük a testületnek, várjuk a további fejleményeket. A székhelyen tanuló diákjaink között több, az elızı években már bizonyított, országos-, Európa-, illetve világbajnoki címmel rendelkezı diák van, ez bizonyítja az iskola megkopott falai között folyó szakmai-pedagógiai munka kiváló minıségét. Bajnokaink: • Kirschner Gábor – országos, Európa- és világbajnok (show tánc kategóriában); országos bajnok (néptánc kategóriában) • Tóth Patrik – Kirschner Gáborral együtt országos, Európa- és világbajnok (show tánc kategóriában) • Velkei Judit – országos bajnok (hastánc) • Várszegi Anett – „a legtehetségesebb” táncos címet kapta, mint különdíjat – (országos amatır ifjúsági táncmővészeti verseny) • Szigeti Szabina és Várszegi Anett – „a legjobb színpadi alakítás” különdíjat, valamint arany fokozatú minısítést kapott (országos amatır ifjúsági táncmővészeti verseny) • Szabó Gergı – különdíj néptánc kategóriában (országos néptánc verseny) • Csibi László – országos versenytánc bajnok • Csemer Zsolt – országos cimbalom verseny I. helyezettje • Kállai János – országos cimbalom verseny I. helyezettje • Lakatos Arnold – országos prímásverseny gyıztes • Ökrös Róbert – országos prímásverseny gyıztes • Salasovics Norbert – országos prímásverseny gyıztes • Danyi Richárd – országos prímásverseny gyıztes • Csorba Erik – országos prímásverseny II. helyezettje • Csemer Roland – országos prímásverseny II. helyezettje • Kiss László – országos zongoraverseny különdíjasa Ahhoz, hogy továbbra is biztosítani tudjuk ezt a szakmai színvonalat, újabb szereplési, rutinszerzési lehetıségeket kell szereznünk tanulóink számára. A szerepléseknek több, különbözı felmerülı költsége van (útiköltség, az elıadásokhoz a színpadi produkciók hang- és fénytechnikájának kifizetése, a táncosok számára jelmezek varratása, vásárlása, a zenészek számára a megfelelı minıségben szóló hangszerek biztosítása a produkció sikeréhez, stb.) Terveink között szerepel, hogy mint a népi cigányzene hagyományainak ápolói, eljuttatjuk ezt a kultúrát a kistérségekbe – koncertet adunk és országos versenyeket szervezünk a kistérségi településeken, a gyızteseket pedig, felvételi vizsga nélkül felvesszük intézményünkbe. Ezzel segítjük hozzá az elmaradott településeken élı hátrányos helyzető roma fiatalokat a szakképzettség megszerzéséhez. Szeptember óta nem panaszkodhatunk a fellépések számát illetıleg, egyre gyakrabban kap felkérést mindkét tagozat a szereplésre, ahogyan az olvasható a fentebb lévı felsorolásban is.
Továbbtanulás, lemorzsolódás Az elızı év értékelése során megszületett új koncepció két oldalról közelíti meg az elıre lépést: • Elindítottuk a zenei tagozaton a felsıfokú tanulmányokra való speciális felkészítést. • A távlati célok között szerepel az intézmény fıiskolai akreditációjának megvalósítása. A népi cigányzenészként végzı tanulóink számára nincs ebben az irányban továbbtanulási lehetıség – ezt csak mi teremthetjük meg, hiszen nálunk van kidolgozva ennek a szakképesítésnek az alap- és középfoka. • Több tanulónk tesz felvételi vizsgát fıiskolára, illetve a zeneakadémia megfelelı hangszeres szakára a következı 1-2 évben. Külön felkészítı órákon vehetnek részt tanulóink a sikeres felkészülés érdekében, amelyet az iskola biztosít számukra.
Iskolaérettség, tanulási képességek Elızı beszámolómhoz hasonlóan ugyanazt tudom írni errıl a témáról: integrált nevelés folyik intézményünkben, hiszen roma és nem roma tanulóink egy osztályba járnak a gimnáziumba, egy szakmai csoportban vesznek részt a mővészeti képzésben. A nyelvtani nehézségek és a szlovák általános iskola nagyon eltérı rendszere miatt szlovák tanulóink nagy hátránnyal kapcsolódnak be képzésünkbe. Felzárkóztatásukról tudtunk addig gondoskodni, amíg volt általános iskolai tagozatunk. Ennek megszőnésével ez a feladat a gimnáziumra, valamint a szakmát oktató tanárokra hárul. Mindannyian átérzik ennek a felelısségét. A gimnáziumban korrepetálást kapnak a rászorulók, egyéni hangszeres órából többen is dupla mennyiséget kapnak a jó minıségő felkészüléshez.
BEIRATKOZÁS, BEFIZETÉS A 2008/2009-es tanév I. félévére a befizetési határidı: 2008. szeptember 15. Felelısök: tagozatvezetık, osztályfınökök, fıtárgy tanárok, gazdasági vezetı. A befizetések, a tanulók ki- és bejelentése a központi nyilvántartásban megtörtént.
SZÜLİKKEL, TANULÓKKAL VALÓ KAPCSOLATTARTÁS A 2008/2009-as tanévben jól mőködik a Szülıi Tanács, és a Diákönkormányzat. A két szervezet részt vett a Szervezeti és Mőködési Szabályzat, a Házirend, a Pedagógiai Program, az Intézményi Esélyegyenlıségi Intézkedési Terv véleményezésében, alakításában, az iskola javára rendezett jótékonysági est szervezésében, rendezésében. A félév folyamán hivatalosan egy szülıi értekezletet és fogadóórát tartottunk, azonban a gyerekek minden fellépésére rendkívüli fogadóórát hirdettünk, valamint a nyílt napot nem pusztán felvételizıink számára rendeztük, hanem az iskolánkba járó gyerekek szülei számára. A szülıi értekezletek mindkét tagozaton egyre sikeresebbek, egyre több szülı tartja a kapcsolatot az iskolával. A zenei tagozaton sajnos még mindig nagyon alacsony az érdeklıdés a szülık részérıl a gyerekek tanulmányi elımenetele, magatartása iránt. Természetesen itt is van néhány szülı, aki segít a rendezvényeken, és nyomon követi gyermeke sorsát. Az esélyegyenlıségi programunk egyik rövid távú célja 2008. júniusára szépen teljesült: egyre több szülı érdeklıdését sikerült felkelteni az iskola programjai iránt – a tanévzáró ünnepélyen nem fértünk el az intézmény színháztermében (erre még eddig nem volt példa). A visszajelzés nagyon pozitív mind a szülık, mind a gyerekek, mind a kollégák részérıl.
VEZETİI, SZAKMAI TANÜGY-IGAZGATÁSI ELLENİRZÉS 2008. szeptembere óta az iskola nem kapott még külsı ellenırzést. A Szakmai Minısítı Testületet 2009. januárjában szıdligeti telephelyünket is minısítette, kiterjesztette a „Kiválóan megfelelt” minısítést az iskola egészére. A tagozatvezetık látogatják szaktanáraink óráját, és írásos feljegyzést készítenek az órán szerzett tapasztalatokról. A vezetıség napi szinten állandó kapcsolatban áll egymással. Hetente egyeztetünk az elvégzendı feladatokról.
ÖSSZEGZÉS: Ebben a tanévben már érzékelhetı az iskolavezetésnek az a törekvése, hogy a tanulók minél több szakmai rutinszerzésben részesülhessenek. Az iskola sok szereplési lehetıséget kap, a fellépési lehetıségek egy része a szülıknek köszönhetı, más része pedig a médiának, hivatalos és civil szervezeteknek egyaránt. Nagyobb az érdeklıdés szülıi oldalról is mindkét mővészeti ágban. A jótékonysági estet 2009 tavaszán is megrendezzük, tekintettel az elızı évi sikerre. A tanügyi dokumentumok sokkal rendezettebbé, áttekinthetıbbé váltak. Reményeink szerint az iskola anyagi helyzete is rendezıdik. A nyár folyamán elkezdıdött egy felújítási folyamat, reméljük, sikerül folytatni. Szakmai terveink elıkészítésére, minél elıbbi és hatékony megvalósításra törekszünk a jövıben is. Budapest, 2009. február 18.
Tomasovszki Katalin igazgató