Penna
2009. december
Jöjj el kedves Télapó!
Szent Miklós alakja az évszázadok során sokat formálódott, hol szentként tisztelték, hol tiltólistára került. Hol krampuszokkal járó, gyerekeket büntető, megvesszőző mumus rémalakját aggatták rá, máskor pedig jóságos nagyapóként ábrázolták. Az idő végül ez utóbbinak kedvezett, a hófehér szakállú, kövérkés, pirospozsgás arcú, pirosba öltözött öregúr alakja nagyjából a századforduló környékén alakult ki. Sokan úgy hiszik, hogy ezt a formáját a hírneves Coca-Cola cég élelmes reklámgrafikusai találták ki, ám ez nem igaz, hisz a mára klasszikussá vált Télapó figurával sokkal korábbi mesekönyvekben, képeslapokon is találkozhatunk. Most pedig következzék egy kis összefoglaló a Mikulás nevezetű varázslény álneveiről és arról, hogy miként cserkészi be a különböző nemzetek gyermekeit! Illetőleg azok cipőit és zoknijait.
A fehérszakállú apó titkai Írta: Lucas
A december az ünnepek hónapja. Mikulás, Karácsony, Szilveszter, pulyka, rakéta, virsli, kaviár, trombita, ajándék, tűzijáték, minden, mi szem-szájnak ingere. Mégis, aki legelőször eszünkbe jut, aki reklámkifejezéssel élve: arca ennek az egész ramazúrinak, az bizony nem más, mint maga a Mikulás! Találkozhatunk vele a hónap elején, majd a vége felé, Karácsony környékén, sőt, még január, illetőleg Vízkeresztkor is felbukkan az öregúr! A Mikulás, fedőnevén Télapó, hihetetlen népszerűségnek örvend világszerte. Mostani formájában nagyjából a 19. századtól ünnepeljük, ám már egész korán, időszámításunk után 250-től találkozhatunk vele. Mint az köztudott, a Mikulás valós történelmi személy volt, a myrai Miklós püspök mondabeli, bibliai alakja ihlette a jóságos, adakozó, szegényeket felkaroló szent alakját. A myrai püspökhöz sok mese, legenda kapcsolódik, ezek közül minden bizonnyal a legismertebb, mikor három leányt mentett meg attól, hogy szegénységük miatt prostituálttá váljanak. A történet szerint Miklós püspök egy-egy erszény aranyat csempészett a lányok cipellőjébe, hogy sorsuk jobbra forduljon. Mivel akkor még az emancipáció fényévekre volt, ez nem jelentett mást, mint hogy férjet találtak maguknak, hisz a kapott aranyat hozományként használhatták. Miklós püspök nem tetszelgett a megmentő szerepében, titokban tartotta, hogy ő volt a nagylelkű adományozó. Miként „bukott le” mégis? Ki tudja, talán valaki megleste! Ám nem ez volt az egyetlen jótétemény, amit az Ősmikulás véghezvitt. Vihart csendesített, gyerekeket támasztott föl, gabonát szaporított, egy kisfiút kimentett a rablók karmaiból, ez utóbbi pedig különösen nagy bravúr volt tőle, tekintve, hogy ő maga ekkor már évtizedek óta elhalálozott.
Nisse – Norvégia Ő amolyan kobold féle, a Mikulás miniatűr álcája Jultomten – Svédország Ő is manóféle. Joulupukki – Finnország Az álnevek közt a legismertebb. Talán azért, mert a Mikulás botor módon túlontúl sokat mutatkozik a halandók közt! Lappföldön lakik, Napapiiriben, ám Helsinki utcáin is sokszor megfordul Karácsony táján. A valódi Mikulás-faluban munkaidőben fáradhatatlanul fogadja a hozzá látogató gyerekeket. Strega Buffana – Olaszország Itt a Mikulás álruhát is ölt, ugyanis az olasz gyerekeknek ez Strega Buffana nevezetű boszorkány viszi az ajándékot Karácsony másnapján. Általában söprűn közlekedik. A jók édességet, a rosszak szenet kapnak. /A mai fűtésárak mellett nem is jön rosszul néhány mázsa szén!/ A három királyok – Spanyolország Itt a Mikulásnak annyi dolga van, hogy osztódni kényszerül, így a spanyol gyerekek a Napkeleti Bölcsektől kapják az ajándékokat. Pai Natal – Portugália
2
Penna
2009. december
A Mikulás a kéményen keresztül érkezik, és a cipőkbe rejti az ajándékokat. Kislábúak hátrányban. Gyed Maroz – Oroszország Az orosz Mikulás trojkán jár, és elvtársnője is akad Hópelyhecske személyében. Ők osztják az ajándékot, Újév napján. Jizo - Japán Ő amolyan szerzetesféle, a gyerekek védelmezője. Shengdan Laoren – Kína Heiliger Nikolaus – Ausztria A Mikulás december hatodikán látogatja meg a gyerekeket, karácsonykor pedig a Jézuska hozza az ajándékokat. Father Christmas - Anglia Santa Claus – Amerika Szándékosan ezt a két álnevet hagytam utoljára, hisz róluk tudjuk a legtöbbet. Az angol Mikulás tulajdonképpen az amerikai megfelelője, mindketten szánon járnak, melyet rénszarvasok húznak, az Északi-sarkon laknak, a kéményen, a kandallón keresztül jutnak be a házba.
Az ajándékokat zokniba, illetőleg a karácsonyfa alá rejtik. A filmeknek és amerikai kultúrának köszönhetően ez a Mikulás típus a legismertebb világszerte, és szerintem a legemberibb is. Ennek a Télapónak bizony már nem csak segédkező manói vannak, hanem igen gyakran meg is nősül, sőt, gyermekei is születnek, mindenféle kalamajkába keveredik. Azt már régebben kifejtettem, hogy a hazai Mikulás egy kapzsi alak, és különben is, mi fér el egy cipőben? Hogy férne bele egy PlayStation, Nintendo, kalózhajó, póni, társasjáték, Barbie-babáról nem is beszélve, mert ő meg elájul a lábszagtól… Szóval, ennek tükrében bevethetünk némi trükköt, hogy megkopasszuk a Télapót. A legjobb módszer az ablak alá elrejtett hurokcsapda, a lábainál fellógatott öregúr érdekes látvány lehet, a puttonyából kipotyogó ajándékokat pedig… Hogy a Mikulás nem létezik? Ezt meg ki mondta?! Ja, hogy a Húsvéti nyuszi… Akkor ez bizonyára csak valami lejárató kampány lehet…
Programajánló!
Fantasztikus Nap, ahol ott a helyed! Megjelent a Delír ium sciifi antológia a Cherubion kiadó gondozásában!
PENNA magazin
A kötet exkluzív, keményborítós ki adásban látott napvilágot. Igazi szép ajándék karácsony ra! Kapható minden könyvesboltban
Tartalomjegyzék: /regény/ Eve Rigel: Delírium dszer mó A e: ow Christian Cr ből ive Un r kegyelmé Michael Mansfield: szek Marco Caldera: Ré Pokolban Idegenek a Zöld ck: ma or Craig MacC Game over Joseph B. Skerin: Sátánfióka A : Kim Lancehagen chera átiratok Ku A s: Gáspár Andrá
3
Egy
Penna
2009. december
Híd Terabithia földjére Írta: Lucas Nem építenek fantáziavilágot maguknak, vagy ha igen, azt nem trollok és egyéb varázslények népesítik be, hanem drogos, alkoholista sztárok, szex és ehhez hasonlók. A mai tizenévesek inkább diszkóban rázzák a hátsójuk, videojátékokkal mulatják az idejük, a mai tizenévesek nem olvasnak könyveket, nem találnak ki történeteket, a mai tizenévesek elvesztették gyermeki ártatlanságuk. És ha vonzódnak egymáshoz, egész biztos nem kerülgetik a másikat szende szűz módjára.
Végre! Egy igazán jó film a Disney műhelyéből! Hogy mióta nem láttunk hasonlót? Ez bizony fogós kérdés, akinek tetszett a Narnia krónikái, az megjelölheti a 2005-ös évet, akinek pedig nem, nos, annak sokkalta messzebbre kell visszanyúlni, egészen talán az Atlantisz, vagy Mulan rajzfilmekig. Személy szerint sokáig hanyagoltam a Terabithia filmet, a bemutatókból azt a téves következtetést vontam le, hogy a Disney stúdió Narnia szerű utánzatáról van szó, még egy bőrt akarnak lehúzni az amúgy is csonkokra rágott témáról. Aztán rájöttem, mekkorát tévedtem, és a Híd Terabithia földjére az egyik kedvenc filmem lett. Hogy melyik film sikerült jobbra, a Narnia krónikái, vagy a Terabithia, szerintem nincs értelme az összehasonlításnak, ugyanis teljesen két külön műfajról van szó. A Narnia vérbeli mese, egy teljesen más világgal, csudálatos lényekkel, Terabithia azonban… A legtöbb filmes magazin és internetes oldal a fantasy és mesefilm kategóriával jelölte, én azonban bátorkodnék egy egész más műfajt is odabiggyeszteni a cím alá: DRÁMA. A Híd Terabithia földjére ugyanis nem mese, ez egészen biztos, és a Disney filmektől szokatlan módon sajnos a happy end is hiányzik. Aarons /Josh Hutcherson/ zárkózott, ám rendkívül különleges fiú, nem találja helyét sem odahaza, sem az iskolában. Szülei nem törődnek vele, osztálytársai szemében kívülálló, és mintha mindez nem volna elég, meglehetősen szegények is. Jess eleinte megpróbál beilleszkedi az őt körbevevő közösségekbe, nagy álma, hogy megnyerje a futóversenyt és ezáltal némi dicsőséget, elismerést szerezzen magának iskolatársai körében. Azonban utolsó lehetősége is szertefoszlik, mikor megérkezik új osztálytársa, Leslie Burke /Anna Sophia Robb/. A lány szintén benevez a versenyre és meg is nyeri azt, Jessnek csupán a szégyenteljes második hely jut. A fiú eleinte haragszik Lesliere, aztán az idő múlásával rádöbben, a lány is pontosan olyan, mint ő, különleges és kívülálló. A két gyerek életre szóló barátságot köt, Leslie, kinek szülei sikeres írók, feltárja Jess előtt saját fantáziavilágának kapuját. Ezt a földet Terabithiának nevezik, varázslatos hely és furcsábbnál furcsább teremtmények lakják. A gyermeki képzelet dolgozni kezd, a fantáziavilág megelevenedik. A hatalmas, ősöreg fából rusnya troll kerekedik, a gonosz nyolcadikasok a Sötét Úr szolgái lesznek, a talált kiskutya pedig Terabithia hercegeként uralkodik. A fantáziavilág magával ragadó, valóságos menedékhellyé válik a két gyerek számára, egy idő után mi, nézők is teljességgel elmerülünk benne és megfeledkezünk róla, hogy Terabithia csupán Jess és Leslie elméjében létezik. Sőt, még az a gondolat is megfordulhat bennünk, Disney film lévén, hogy Leslie Burke valójában egy másik világ küldötte, valami tündérféle és küldetése Jess életének átformálása. Éppen ezért, a történet vége felé mi, nézők, és a főszereplő fiú úgy zuhanunk vissza a valóságba, akár egy repülőgépről kihajított kólásüveg. Megtörténik a tragédia. A filmet sok helyről érte támadás hiteltelensége miatt, ami elsősorban a két gyermek főszereplőnek szólt. Nem mintha rosszul játszottak volna, némelyek szerint egyszerűen csak arról van szó, hogy a mostani tizenévesek már egyáltalában nem így viselkednek.
Az én véleményem erről a felvetésről a következő: Egyrészről Jess és Leslie között nincs semmiféle szerelmi szál, egyszerűen barátok, mert fiú és lány között igenis létezik barátság. Vannak olyan tartományok, ahol a nemek különbözősége elveszti jelentőségét, és a gyermekkori barátság pontosan ilyen. Másfelől meg, kérem szépen, akármilyen hihetetlen is, vannak tizenévesek, akik igenis képesek használni a fantáziájuk, többek az átlagnál, és ez különösen igaz azokra, akik fogékonyak a művészetek iránt. Jess és Leslie karaktere egyáltalán nem hiteltelen. A vonzalom csupán egyetlen módon jelenik meg a történetben, Jess reménytelenül szerelmes tanárnőjébe, Edmundsba, ez az érzés pedig egyáltalán nem illik a gyerekek által létrehozott fantáziavilágba. Ez már a felnőtté válás része. Jess mondhatni szentségtörést, bűnt követ el, mikor egy nap úgy dönt, inkább a fiatalasszonyt kíséri el egy kiállításra, mint hogy barátjával legyen. A fiúnak hatalmas árat kell fizetni mindezért, kitalált fantáziaviláguk elveszik számára és rengeteg keserűség, szomorúság követi útját, míg elhatározza, hidat épít a folyó fölé, Terabithia földjére. A film szintén könyvadaptáció, az eredeti regény 1977-ben jelent meg Katherine Paterson tollából. Nálunk sajnos nem túl ismert, pedig a tengerentúlon szinte kötelező olvasmány, igen népszerű a fiatalok körében. A történetet valós események ihlették, az írónő elhatározta,így állít emléket fia elhunyt barátjának. A könyv 1978-ban elnyerte a rangos Newbery Medalt. A címben szereplő Terabithia névvel már találkozhattak a témában járatosak, hisz Narnia egy szigetét hívják így C. S. Lewis műveiben, nyilvánvaló utalásként a könyvek és a fantázia kialakulásának szoros kapcsolatára, fontosságára. A film magyar vonatkozása annyi, hogy a rendező maga Csupó Gábor, aki már szép sikereket ért el Amerikában, elsősorban rajzfilmek készítésével. A Híd Terabithia földjére jó kis családi film, csak épp a zsebkendőket nem szabad a fiók mélyén hagyni. 4
Penna
2009. december
Ha az imént a rajzfilmes Csupó Gáborról, a mesefilmekről és Walt Disneyről olvashattak, akkor máris adja magát a téma. Vajon ki más érdemelhetné ki a magyar Walt Disney címet, mint ... közelmúltban elhunyt...
DARGAY ATTILA
Ez megviselt, ezért pótlékokat kellett szereznem, amik a természet iránti igényeimet valamennyire orvosolják. Bevallom férfiasan, a kezelés neve ez volt: Vuk.
Elhunyt Dargay Attila 2009. október 20.-án – hangzik a sajnálatos és meglehetősen személytelen közlés. Ezután minden orgánum visszaemlékezik a nagyszerű művész – Macskássy és Nepp mellett a magyar animáció egyik nagymestere – életére és életművére, ahogyan ez lenni szokott. Ha az lenne a célom, hogy beálljak a sorba, és listázzam a remekműveket, nem kellene egyebet tenni, csak kimásolni az évszámokat, a nagyszerű, sikeresebbnél sikeresebb rajzfilmek címeit, a figuráknak hangot adó magyar sztárok névlistáját a híradásokból. De nem teszem. Nem mesélek részletesen Dargay gyermekkoráról sem, a Mezőnyéken kialakult érdeklődéséről a rajz iránt („mert az volt a legolcsóbb szórakozás” – mondta ő), sem a diósgyőri vasgyárban töltött munkás időszakról, ahol pénzt kellett keresnie, hogy fizesse a következő szemesztert a Képzőművészeti Főiskolában. Sem a Macskássy-stúdióban töltött kezdeti évekről, ahol sokat tanult és ezzel megalapozta későbbi sikereit. Vagy hogy mennyire tetszett nekem is az általa alkotott Kajla figurája a Pajtás újságban. Nem így akarok emléket állítani valakinek, aki személy szerint rám is nagy hatást tett. Inkább mesélek valamit ehelyett. …Mindig, egész életem során legjobban a természet nyűgözött le. A hegyek és az erdők. A vidék, a maga békéjével, hangulatával és harmóniájával. A legboldogabb mindig akkor voltam és vagyok – hiszen ez ma, közel félévszázadosan sincs másként –, ha a hétből legalább egy teljes egy napot odakinn tölthetek, egy nagy túra keretében, legyen akár tél, akár nyár. Ha fotózhatom a természetet. Ám életemben volt egy keserves időszak, amikor ezt nem tehettem meg. Feladataim állandósága, amit elsősorban kényszerűségből kellett végeznem, olyan módon kötött a város belsejéhez, hogy még órákra sem szabadulhattam el.
Természetesen, ezt a pótlékot azért alaposan megtámogattam prózai háttérrel és a rajzfilm mellett igen sok Fekete István-könyvet elolvastam, nem beszélve egyéb útikönyvekről, vadászleírásokról, vagy akár a Nils Holgerssonról. De annak ellenére, hogy egyáltalán nem vagyok infantilis alkat, a legmegkapóbb a kis róka története volt és nem titkolom, Dargay művének bája és kedvessége is erősen megragadott. Legyen ez itt az én saját megemlékezésem Dargay Attiláról… A rókamese-sorozat híres és sikeres lett. Talán nem mindenki tudja, hogy Vuk történeteit a világ számtalan televízió-csatornáin sugározták, és még az Egyesült Államokban is hírnevet szerzett, noha ott nem szűkös a honi rajzfilmfigurapanteon. Dacára annak, hogy Dargay nevéhez sok egyéb neves mű is fűződik – Gusztáv, a Pom Pom, a Nagy Ho-ho-horgász, Szaffi, Ludas Matyi –, maga sem titkolta, hogy Vuk a legkedvesebb alkotása. És ezzel én is maximálisan egyetértek. Dargay Attila, a magyar animációs újhullám egyik vezéralakja 83 évet élt. – mansfield – 5
Penna
2009. december
Jonathan Cross, a boldogságcsináló Jonathan Cross első regényét, a Veszett lelkek városa című, nyomasztó hangulatú misztikus thrillert 2007-ben vehették kezükbe az olvasók. A fajsúlyos, rendkívül erősre sikeredett bemutatkozás után sokan vártuk a folytatást, mely 2008-ban meg is érkezett. A Kvartett c. regény már nem thriller volt, hanem hamisítatlan sci-fi, bár a nyomasztó, sötét hangulat, a hátborzongató részletek ugyan-úgy megmaradtak – az író kézjegye kétségtelenül felismerhetővé vált. Interjúnkban az olyan kérdésekre keressük a választ, hogy ki is az a Jonathan Cross, miben hisz, hogyan él, min dolgozik és mik a tervei a jövőre nézve. Vissza tudsz még emlékezni, hogy mikor szerettél bele az írásba? JC - Miután megtanultam olvasni, először is egy képregényt kaptam kezembe, a Csillagok háborúja fekete-fehér füzetkéjét. Kezdetben elég lusta voltam – remélem, ez bocsánatos egy hat-hétéves fiúnál –, és inkább a képeket nézegettem. Apám azt mondta, hogy csak akkor veszi meg a képregény második részét, ha az elsőt elolvasom rendesen. Ez aztán hatott. Végigrágtam magam a szövegbuborékokon, meg is kaptam a folytatást. Tizennégy éves koromig minden álmom az volt, hogy képregényrajzoló legyek. Persze az iparművészeti középiskola nem jött össze, így ez a dolog kukába került. Ennek ellenére néha még ma is rajzolok, bár csak a magam szórakoztatására, de biztos ez volt az a pont, ahol az egész elkezdődött. BSZ - Egyszerre írsz thrillert és science fictiont. Hogy fér meg nálad ez a két műfaj ilyen jól egymás mellett? JC - Én nem érzem ezt a két dolgot olyan távolinak egymástól. A lelkivilágom alapján a rémtörténetek fekszenek jobban. Ennek ellenére szeretek más műfajokba is belekontárkodni. A sci-fi viszont keményebb dió. Ha az író nem kalandregényt akar írni, az sok utánajárást kíván. Felkészülést, lexikális tudást. A rémtörténet kevésbé világi, inkább lelki dolog. BSZ - Ha jól tudom, első szárnypróbálgatásaidnál rögtön az Új-Galaxis hasábjaiig sikerült elrepülnöd. Mesélnél erről egy kicsit? JC - Azért sokat és sűrűn kellet csapkodni azokkal a szárnyakkal, mire megjelenés lett belőle. A kilencvenes évek végén megjelent egy novellám a neten, de a nyomtatásért meg kellett izzadni. A legtöbb magazintól válasz sem jött, ha elküldtem egy írásom. Már annak is örültem, ha elutasítást kaptam, mert akkor tudtam, hogy legalább megérkezett a szerkesztőségbe a levelem, és elolvasták. Kezdetben az ember türelmetlen, és nehezen viseli ezeket a dolgokat, de jól van ez így. Kitartásra nevel, és az idővel sokat csiszolódik a nyelvérzék. Azután jött az Új-Galaxis. Oda is küldtem írást, de már nem is reméltem választ. Akkoriban Ambrus Attila volt a főszerkesztője az antológiának, egy este üzenet érkezett tőle a telefonomra. Dicsérte a szöveget, és megígérte, hogy berakja a következő számba. Aznap éjjel nem aludtam sokat. Egyébként Lélekörvény volt a novella címe. Utána még jött néhány. A horizonton túl, a Mr. Wells különös dolgai és az Időkatasztrófa.
Jonathan Cross íróbarátunk, a Tinta-Klub tagja BSZ - Először bemutatkozó regényedről, a Veszett lelkek városáról faggatnálak. A téma nem épp a leghétköznapibb, ahogy a szereplők sem azok. Mi ihletett meg téged, mi volt az, ami miatt elkezdted írni a történetet? JC - Egy rakás dologból ért össze a sztori. Először is volt az ötlet, hogy a mi világunk valójában egyfajta létezés utáni lét, egy purgatórium, ahol a bűnösöknek megadatik még egy esély. Testi vagy lelki kínlódás, megmérettetés után következik a végső döntés. Ezután jöhet a megváltás vagy pokol. Ehhez adódott a városba költözésem az ezredforduló környékén, mikor is otthagytam fatornyos kis falumat. A népsűrűség növekedésével növekszik a bűn jelenléte is. Először taszított, de vagyok olyan perverz, hogy rosszabb pillanataimban élvezzem a dolgot. Azután ott volt a Végállomás motel című rock nóta, ami megadta az alaphangulatot Blackyard városának megalkotásához. Ezek mind hozzájárultak, és még sok más is. BSZ - Mennyire vagy vallásos, mennyire játszik szerepet az életedben a hit? Tudom, ez sokaknál tabu téma, de egy ilyen könyv után egyszerűen muszáj megkérdeznem… JC - Katolikus vagyok. Nyolc évig jártam hittanra és templomba. Sokat foglalkozom az isteni létezéssel és az egyházi kérdésekkel. A kettőről elég eltérő véleményem van. A Veszett lelkek városát egyszer át is kellett írnom, mert a kiadó tartott egy egyházi konfliktustól. Több helyen is belenyúltam a könyvbe, bár nem értettem, hogy miért kellett. Ez nem egy sátánista regény. Épphogy a megbocsátásról és a vezeklésről szól, és minden komorsága ellenére pozitív a végkifejlete. Még ha rejtelmesen pozitív is… BSZ - Nyilván voltak olyan könyvek, filmek, zenék, amelyek befolyásoltak, vezették kicsit a kezed írás közben. Ezt mintha egyértelművé is tennéd a regényben előforduló temérdek idézettel… JC - Imádom az energikus, gitárcentrikus rockzenét, mint a Megadeth, Iron Maiden, Dream Theater. Írás közben szeretek elborultabb témákat hallgatni, mint például
6
Penna
2009. december
az Alice in Chains néhány nótáját. Néha elég egy dalcím, hogy novellára inspiráljon. Sok filmet nézek, és sok kedvencem van. Jack Nicholson Farkasától az Egy asszony illatáig. Minden jöhet, western, sci-fi, horror… Hiszem, hogy bármit meg lehet jól csinálni. Könyvek terén az elmúlt években Dan Simmons Hyperionja volt rám a legnagyobb hatással. Szeretem Lovecraft írásait, Orwell 1984-ét. Igyekszem itt is mindenevő lenni. BSZ - Második könyvedet, a Kvartettet már a Tuan-kiadó gondozta, és azt is elmondhatod róla, hogy Threton Judit egyik utolsó szerkesztési munkája volt. Hogy kerültél a Tuanhoz? JC - Miután az Agenda kiadó megjelentetett három regényt, köztük a Veszett lelkek városát, hamarosan csődöt jelentett. Ezt nagyon sajnáltam. A kiadó maradványai iránt a Tuan érdeklődött, így őket kezdtem el ostromolni a második kézirattal. Threton Judit nevét már általános iskolás koromban ismertem, sok könyv szerkesztőjeként felbukkant. Amikor a Tuannál mondták, hogy ő fogja szerkeszteni a Kvartettet… hát, el se hittem. Nem sokkal a tragédia előtt, egymás mellett ültünk a Millenáris parkban a könyvnapon. Azután jött a telefon, hogy baleset érte. Nagyon sajnálom, hogy elment. Jó lett volna többet dolgozni vele. BSZ - Bár sci-firől beszélünk, a regény olvasása közben (nem csak) nekem állandóan Kurosawa több munkája és Tarantino Ponyvaregénye jutott eszembe a több szálon futó, őrületesen pergő cselekményről, és a szereplők sorsának átfedéseiről. Mennyire helyes ez a meglátás? JC - Inkább a már említett Hyperion inspirált, hogy több nézőpontot próbáljak megjeleníteni, és úgy vegyíteni őket, hogy mindig történjen valami izgalmas, a nézőpontok és motivációk markánsan elkülönüljenek. Regényírás előtt sokat vacakolok azzal, hogy milyen szerkezet válasszak. Szerintem az írónak éppoly fontos feladata a szerkezetek megújítása, mint az eredeti karakterek kifundálása. BSZ - Ha lehetőség adódna valamelyik regényed megfilmesítésére, melyiket választanád? JC - Először talán a Veszett lelkek városának örülnék. Olyan sok rosszul sikerült thrillert látok manapság. Jó lenne, ha ezt a trendet megtörné már valaki. BSZ - Ha rajtad múlna, mely színészekre osztanád az egyes karakterek szerepét? JC - Megfogtál. Ez azért különös, mert sok filmet nézek, és sokat gondolkozom azon, hogy egyes szerepeket ki tudna jobban eljátszani a kiválasztott színésznél. Főszereplőre abszolút nincs ötletem, mivel a könyvben szereplő Nick nagyon fiatal, és ebben a korosztályban nehéz lenne olyat találni, aki a könyvben leírt problémákat jól előadná. A színészet olyan, mint a bor. A korral nemesedik. Egyébként pedig sokkal fontosabbnak érzem a rendező kiválasztását. Antal Nimród belopta magát a szívembe. Az ő vizualitása jól menne a sztorihoz. Ha még ennél is merészebbet akarnék álmodni, akkor David Finchert látnám szívesen a direktori székben. A Veszett lelkek városához mindenképpen egy komor hangvétel illene, bár az igazat megvallva, a többi írásom sem kéjutazásokról szól.
BSZ - Mikorra várható a következő könyved megjelenése? JC - Nehéz kérdés. Szerettem volna, ha idén karácsonyig kijön a következő könyvem, de most már biztos, hogy nem lesz belőle semmi. Sajnos, a válság rányomta a bélyegét a kiadásra is. Minden stagnál, halasztódik. Remélem, jövőre másképp mennek a dolgok. A regény egyébként A boldogságcsináló munkacímre hallgat, és egyetlen nyomasztó éjszaka története. Talán nem igazi úti regény, de a főszereplő folyamatos mozgásban van a történet alatt. Akarata ellenére kényszerül kapcsolatba lépni másokkal, belekotnyeleskedni idegenek sorsába. Rémtörténet lesz, de ezúttal is igyekeztem a bizarr dolgokat, erkölcsileg jó alapokra építeni. Remélem, az olvasóközönség hamarosan megláthatja, hogy sikerült. BSZ - Ha jól tudom, jelenleg több projekten is dolgozol, és ha minden igaz, nemsokára egy fantasy-történetet is olvashatunk tőled. Mesélnél erről egy kicsit? JC - A kiadó felkérésére írtam egy történetet a Dreamworld világához. A sorozat azóta útjára indult Anthony Sheenard A főnix ébredése című kötetével. Az én könyvem a harmadik lesz a sorozatban, de sajnos nem tudom, mikor kerül polcra. A fantasyt egyébként csak olvasóként ismerem, nem szándékozom sokat tevékenykedni ebben a műfajban, de érdekes kísérlet volt itt is kipróbálni magam. BSZ - Az íráson kívül mi tölti ki mostanában a napjaidat? Mit csinál Jonathan Cross, ha nem a szövegszerkesztő előtt ül? JC - Elektronikai gyárban dolgozom, mérnökként. Az írás mellett régebben a zenéléssel is kacérkodtam. Szeretek gitározni, de mikor az Úr a képességeket osztotta, a zenei hallás adottságával fukarkodott. Így aztán csak a rock n’ roll szeretete maradt. Otthonülő típus létemre néha szeretek utazni. Ha mégsem lenne kedvem, akkor kedvesem tesz róla, hogy kimozduljak. Ha ő nem lenne, már gyökeret eresztettem volna. BSZ - Rövid- és hosszú távú tervek? Megtudhatunk ezekről valamit? JC - Tervezem egy másik írói vonal beindítását is, ami egy kissé eltérne Jonathan Cross-féle világtól. Mostanában dolgozom egy regényen ezzel kapcsolatban, de azt már most látom, hogy bármennyire is próbálnám a fantazmagóriát száműzni, az titokban mindig visszalopakodik a lapokra. Úgy látszik, nekem az a sors jutott, hogy valóságot a képzeleten keresztül próbáljam meg leírni. BSZ - Köszönöm az interjút! - Bíró Szabolcs -
PENNA magazin
7
Penna
2009. december Építőművészet mansfield rovata
FEJEKET FEL! Schmahl Henrik tervei alapján épült 1909-ben. Az épület IBUSZ palotaként is ismert, noha már csak az utazási iroda zárt ajtaja fogadja a látogatót.
No, nem! Nem akarom megijeszteni Önöket, kedves Olvasók! Inkább valami nagyon fontosra szeretném felhívni az Önök figyelmét. Jelesül arra, hogy csodák között – egészen pontosan –, csodák alatt járnak. A legtöbb ember csak maga elé tekint, ami teljesen érthető a főváros feltúrt forgatagában. Ha nem így tennének, könnyen orra buknának a négyes metró építési gödreiben, ami – a körülötte kialakult hercehurcát tekintve – még jó ideig jelent akadályt, és a számtalan útjavítás, csatornázás okozta fővárosi „tereppályán”. Én ezt tökéletesen megértem, hiszen senki sem szeretne sűrűn elhasalni a főváros sáros, kutyaürülékes, olajos mocskában. Én sem. De most rugaszkodjunk el a valóságtól, a szennytől, ami körülvesz (sajnos), hiszen kulturális lap vagyunk, nem pedig politikai… Nézzenek fel! A házainkra, amit szorgos kezek százötven, vagy kétszáz évvel ezelőtt emeltek, olyan bizakodással és erőteljességgel, amiből ma talán semmit nem látunk. Kérem, lássák az eleink művészetét! Arra szeretnék vállalkozni, hogy bemutassam a főváros, elsősorban a történelmi főváros építészetét! A csodát, ahogyan egy város létrejött! Azt a csodát, ami ma már nem ismételhető. Gyönyörű homlokzatok! Középkorból örökölt, olaszos ornamentikák! Csodálják! Vannak országok e földön, amik csak vágynak ilyen díszekre, ilyen építészetre. Engedjék meg, hogy időről időre kalauzoljam Önöket Budapesten, rámutatva egy-egy ilyen csodára a fejük felett.
– Igazi patina! – A Párizsi udvar eklektikus-neogótikus stílusban épült és ez a Brudern-ház belső vásárló-udvara. Különleges érték, hiszen ez a passzázs a századfordulóról egyetlenként megmaradt és igen elegáns.
Ma sétáljunk és bámészkodjunk a Ferenciek terén. Talán sokan nem tudják, hogy ennek a „placcnak” igen sok neve volt már. És azt sem, hogy a Ferenciek tere két részből áll: az egyik része az, ahol a két Klotild palota van, és amelynek a közepén jönnek fel az autók a Károlyi Mihály utca - Petőfi Sándor utca közötti közúti aluljáróból. A másik része a Károlyi Mihály utca torkolata, ahol a Nereidák kútja látható. A tér Klotild paloták felöli részének eddigi nevei: Felszabadulás tér (erre nem szívesen emlékszünk), Apponyi tér, Kigyó tér, Schlangen Platz, Sebastien Platz, Weisse Rosen Platz, Getraydt Markt, Hatvaner Strasse (1690. táján). Ezen a forgalmas téren áll egy csodálatos épület. A neve Brudern-ház, de tartok tőle, így nem is annyira közismert. De ha azt mondom, ez a csodálatos saroképület rejti a Párizsi udvart, akkor mindenki tudja, miről beszélek. Érdemes egy napfényes délutánon megállni a Ferenciek trén és felnézni erre a csillogó, Zsolnay-kerámiás házra. Igazán meghálálja a figyelmet a szépségével.
Kérem tehát önöket, ha a Ferenciek terén járnak, alaposan bámulják meg ezeket a csodálatos formákat. Tehát, fejeket fel! 8
– mansfield –
Penna
2009. december
Az I. PPX – Találkozó Zuglóban Perplexus – „Álmodj új világot” novellapályázat díjátadójáról
Beszélgetés Csepregi Gáborral, a Novyon Events ügyvezetőjével
Lezajlott. Talán nem teljesen úgy, ahogy képzeltük, de jól éreztük magunkat. Még az sem vette el a lelkesedést, hogy Jáksó László – számomra érthetetlen módon – több, mint egyórás késéssel érkezett, majd néhány perc múlva faképnél hagyta a szervezőket és a közönséget. Bevallom, nélküle is megoldottuk, és családias hangulatban „éltük” be a színpadot mi magunk, néztük a hastáncos előadást és ismerkedtünk egymással. Itt kiemelném Nemere Istvánnak, a nap díszvendégének, higgadt profizmusát, ahogyan felhozta a műsort az ő élvezetes anekdotáival. És ami a lényeg: átadtuk a PPX-pályázat díjait. Az első helyet Maggothnak ítéltük. Dobogósok még: a második Soltan Paul, őt pedig a bronzérmes Archos Dominus követi. Két különdíjat is kiosztottunk. A Novyon Damien Grove-t jutalmazta, míg a Tinta-Klub különdíjasa Lucas lett. (Ez mellesleg a Penna számára is öröm, hiszen Lucas a lap munkatársa – szerk.) Mindeme eredmények mellett nagy örömöt jelentett az is, hogy a Tinta-Klub szervezte irodalmi zsűri a nyertesek alkotásai mellett még sok élvezetes, ötletes pályaművet olvashatott. Csepregi Gáborral, a pályázat társ-zsűrielnökével beszélgetek a novellákról és arról többek között, hogy milyen a nap szaldója a Novyon szemüvegével nézve. Csepregi: – A Jáksó-üggyel kapcsolatban csak annyit, hogy minket is meglepetésként ért. Utólag derült ki, hogy valószínűleg félreértés lehetett a dolog mögött, bár mi minden anyagot megadtunk az informálódáshoz. Azért azt megköszönjük, hogy eljött, így nem érhet az a vád, hogy csak visszaéltünk a nevével. Külön szeretném megköszönni Nemere Istvánnak, Pauer Zsuzsannának és Neked, hogy rendíthetetlen lélekjelenlétetekkel átsegítettetek az elején. Rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk, amik igazolták, hogy amit csináltunk, az jó, szükség van rá, és számos, reméljük hamarosan gyümölcsöző kapcsolat indulásának lehettünk tanúi. A cél végső soron ez volt. Mansfield: – Hallottuk szombaton, és most is említetted, hogy felvetődött a folytatás lehetősége is. Mik a terveid ezzel kapcsolatban? Csepregi: – Szeretnénk jövő tavasszal újra útjára bocsátani a PPX pályázatot immár három külön kategóriában: irodalom, képzőművészet, zene. A címe más lesz, egy későbbi időszakot kell majd feldolgozni, de reméljük hasonlóképpen sikeres lesz, mint az első. Ezen kívül szeretnénk eljutni az ország minden zugába, oda, ahonnan érkeztek pályaművek, vagy érdeklődő levelek, hogy azokkal is találkozhassunk, akik most szombaton nem lehettek jelen. Továbbá szeretnénk a pályázókkal felvenni a kapcsolatot, hogy a további lehetőségekről tárgyaljunk. Felmerült az a lehetőség is, hogy önálló kiadóvá alakulunk, erre az esetre összesen már több, mint tíz regényre és három regényfolyamra van ajánlatunk, különböző íróktól. Érdekességképpen a sajátunk mellett három másik játék kiadási jogairól is tárgyalunk.
Maggoth – első díj!
Fotók: Léka Zsuzsa
Mansfield: – Ez mindenképpen nagy eredmény. Igazán örülök, hogy mindazt, amit terveztél, megvalósult ezen a napon. Engem, mint írót, természetesen az a mondatod ragadta meg a figyelmemet, hogy felvetődött a kiadóalapítás gondolata. Természetesen, remek ötlet. De manapság igen sok ilyen intézmény becsukja a kapuit. Látsz garanciát egy új kiadó működtetésére? Csepregi: – Igen, nem csak a kiadók, minden területen sorra zárnak be a cégek. Ebből mi azt szűrtük le, hogy a megszokott modell egyre kevésbé működőképes. A játékfejlesztés terén sikerült felépítenünk egyet, ami sok olyan elemet tartalmaz, amiről még nem hallottunk a piacon. Úgy gondolom, a kiadók terén is lehet olyan újításokat alkalmazni, amelyek előremutatnak a jövőbe, és sikeressé tehetik, aki elkezdi. Még keressük, de szerencsére nagyon sok segítséget kapunk íróktól, szerkesztőktől, akik ezzel majdhogynem napi szinten foglalkoznak. Együtt úgy gondolom alkothatunk valamit, amiből mindannyian profitálhatunk. Egyelőre, amint az a honlapunkon is olvasható, olyan írókat, művészeket keresünk, akiknek van fiókban olyan írásuk, ami valamely kiadó miatt nem jelenhet meg. Konkrét ajánlatot még nem tudunk most tenni, de minden felajánlás közelebb hozza céljainkat. Mansfield: – És mi hír a legfontosabbról, a játékról? Mikor ismerkedhetnek vele az érdeklődők? Csepregi: – A játékot sajnos a fejlesztés csúszása miatt nem sikerült bemutatni, azonban meghívást kaptunk a december 12-i „Egy Fantasztikus Nap” nevű rendezvényre, melynek keretében reményeink szerint igyekszünk részleteket nyilvánosságra bocsátani belőle. Mansfield: – Rendben, akkor hát ott találkozunk. Örülök, hogy együtt dolgozhattunk, Gábor. És még közel sincs vége.
Damien Grove, különdíjas 9
Penna
2009. december
Versmondó Keglovits Klára Zsázsa versei Imádj eretnekül Hihetném bár: megőrülsz már értem, gyönyör, ha volna, hogy Hozzád értem, s a szomjadat is úgy enyhíteném! Ha szép szemedben Nő lehetnék én. Itatnálak szerelmemmel, etethetném vágyad kéjjel, fürdetnélek varázsolva: merítenélek mámorba. Kényeztetnélek én, mint lágy habok; hiába, hogyha képtelen vagyok… Ez bánt nagyon, s elégületlen vagy, de fájdalom! hiába kívánsz csak. Hiába kívánsz, hiába kellek, elég jó nem vagyok neked. Nem lesz nászunk még megtartva, bezárkózom kagylóhéjba.
Rím és Ritmus Lüktet a dallam, éget a tűz, dobban a lábam, messzire űz. Körbe csak körbe, gyorsul a tánc, símul a görbe, zárul a lánc. Forrong a szív és bámul a száj, a homlokom ég, már szinte fáj. Magával ragad, pokoli dal, felzeng halkan a vad diadal.
Provokáció egy tojáshéjban Tojás. Feltöröm. Kiöntöm egy tálba. Szétömlik belőle fehér meg sárga. De valami furcsa, valami más! Ez nem olyan, mint egy rendes tojás. Benne icipici nő, rajta bilincs, s ő, mint a kisujjam, tán akkorka sincs. Teste áttetsző, már csak körvonal, s vonalai mellett, mint vízben a hal, oly természetességgel simul hozzá egy zöld kígyó; az teszi a nőt rosszá. A nő arcán kaján, pimasz vigyor, nézd csak, a szemtelen, milyen vidor! Nem látszik kicsit se, hogy szenvedne, pedig bilincsben bokája, keze. S hogy nem fázik! Ó, ez az esztelen…! Lába, dereka, karja meztelen, köldöke szabad, csípője ringatóz, és kígyó lelke kínok közt rángatóz. Haja ezernyi sok színben pompázik, kezében fügefa levél hintázik. Szemében vad tűz, izgat, ingerel, Őrültségre téged is feltüzel. > Gyere, érints meg! < hangját szinte hallod, és te tudod, érzed, hogy ezt meg nem állod. Remegő ujjakkal közelítsz felé, – a kígyó ekkor csavarodik köré. Birtoklón sziszegi: Asz enyém már! Bárhogy issz, bárhogy issz, bárhogy issz fáj! És egyre szorosabban fonja körül, s te látod, a nő milyen vadul örül, szilaj gyönyör, ahogy testek összeforrnak, s mámoros halál – most kettéroppan egy nyak.
Penna
2009. december
Neil Gaiman: Coraline
szegény Coraline Jones is, aki olyan bizarr, sötét, többnyire rettentően nyomasztó, néhol pedig már-már absztrakt kalandokat élt át, hogy a gyomrom szinte végig hideg görcsben feszült. Nem felnőtt irodalom, ezt azért nem mondanám, de hogy csak nagyon vonakodva tudnám odaadni a tízéves kisöcsémnek, ha toporzékolna érte, abban biztos vagyok. Mesének ugyan mese (hiszen korrektül eleget tesz a könyv mottójául választott G. K. Chesterton-idézetnek is, miszerint a mesék nem csak a sárkányok létezésére hívják fel a figyelmet, hanem arra is, hogy a sárkányokat le lehet győzni), van neki szép íve, lendülete, üzenete, önfeláldozó lelkületű hősnője (a női főszereplő kitűnő ötlet volt), remek vége, de azért azt is megjegyezném, hogy vannak mesék, melyek csak a nagyobbaknak szólnak. Ez pedig éppen olyan. A cikk elején figyelmeztettem a Kedves Olvasót, hogy bevallottan szubjektív kritikával áll szemben, és mint ilyenben, hozzá kell tennem, hogy míg számomra a Csillagpor és a Sosehol feledhetetlen élményt nyújtott, addig a Coraline-ból nekem valami nagyon hiányzott. Rendben, még azt is elfogadom, hogy az én ízlésemmel van baj, és talán csak azért nem tudom maximális pontszámmal értékelni a könyvet, mert Gaimantől nem a gerincemen futkározó hideget vártam, hanem valami kevésbé klausztrofóbiás történetet, ami tényleg minden korosztályt megszólít. 7,5 / 10 pont -B. Sz.-
Az eredetileg 2002-ben (nálunk idén) megjelent Coraline-ról sokan írtak sok mindent. Például hogy Neil Gaiman első olyan munkája, mely minden korosztálynak szól. Vagy, hogy Clive Barkert plagizálta (ezt mondjuk nem vagyok hajlandó elhinni), de ettől még zseniális. Továbbá animációs film is készült belőle, Henry Selick rendezésében, amiről ebben a cikkben nem lesz szó. Vigyázat, szubjektív elemzés következik! Az Agave kiadónak úgy is kénytelenek vagyunk kezétlábát megcsókolni, hogy nem fizetnek nekünk ezért a reklámfelületért. Bizony, amelyik kiadó olyan írók életművét gondozza édes anyanyelvünkön (nem mellesleg gyönyörű külcsínnel), mint Philip K. Dick, Dennis Lehane, Lawrence Block vagy Neil Gaiman, az ebben az anyagias világban is megérdemli tőlünk az ingyenes és bérmentett tiszteletadást. Seggnyalás OFF! A kiadó a Csillagpor, a Sosehol és a Törékeny holmik után negyediknek a Coraline-t választotta, ehhez pedig keménytáblát és védőfóliát, amitől még ellenállhatatlanabbul kívánkozik polcunkra a kiadvány (ja, és még – nagyon egyedi – képek is vannak benne). A történet alapja viszonylag egyszerű: Coraline Jones új házba költözik szüleivel, ahol egyetlen szomszéd sem képes megjegyezni a nevét, és mindenki Caroline-nak hívja. Mivel a kislány naphosszat unatkozik, felfedezőutakat szervez magának a környéken, majd bent a házban is, ahol egy különleges ajtót talál. Ez az ajtó egy alternatív valóságba vezeti, ahol szinte minden ugyanolyan, mint otthon – csak épp mégis más egy kicsit… Coraline számára eleinte sokkal jobbnak, izgalmasabbnak tűnnek az életre kelt játékok, mint az addig megszokottak, az asztalon is ízletesebb étel várja az étkezésekkor, és még a(z alternatív) szülei is szórakoztatóbban viselkednek, mint ahogy ő azt addigi élete során megtapasztalhatta. Aztán egy csapásra horrorba fordul az egész, és ettől kezdve Coraline-nak menekülnie kell, ráadásul még az igazi szüleit is meg kell mentenie. Egyetlen dolog van, amibe úgy istenigazából bele tudok kötni: a felhívás, hogy a Coraline minden korosztálynak szól. Én ezt határozottan cáfolnám, és szerintem cáfolnák a tükör mögé zárt, halott gyerekek, a félelmetesen ide-oda szaladgáló kézfej, de még maga
Az e-könyvek kiadója! Megvásárolhatók és letölthetők itt Nemerekönyvek, Mansfield-regények, F. W. Scott-művek és sok más! 11
Penna
2009. december
SÖTÉT SAROK misztikus rovat
elszenvednek. Bár a betegség előfordulása egészen ritka, úgy nagyjából egy a milliárdhoz, már a középkortól tudunk hasonló esetekről, több mint ötvenet tartanak számon a krónikák és feljegyzések. Az ilyen emberek sorsa nagyjából hasonlatos volt, vagy a világtól elvonultan, magányosan tengették életüket, vagy cirkuszi látványossággá váltak. Manapság már más a helyzet, legalábbis a civilizáltabb országokban. Pár éve németországi eset keltette föl a közvélemény figyelmét, egy kislány szenved hasonló betegségben, ő iskolába jár, barátai vannak és az orvostudomány úgy próbál segíteni rajta, hogy erős szőrzetét lézerrel égetik ki, szálanként. A tudomány azon esetek előtt is értetlenül áll, mikor vadállatok nevelnek föl emberi gyermekeket. Erre is számtalan példa volt a történelemben, így ha jól belegondolunk, Romolusz és Rémusz mítosza, no meg Maugli meséje nem is rugaszkodik el annyira a valóságtól. A farkasok által felnevelt gyerekekről leginkább India tájairól, azon belül is a bengáliai őserdőkből kaptunk hírt. Közülük legismertebb eset a midnapore-i árvák története, a két kislányra misszionáriusok találtak rá egy nőstényfarkas odújában, az 1920-as években Egészen új esettel is találkozhatunk, szintén Indiában, Sultampur erdeiben egy nyolc év körüli fiúra bukkantak, aki fogadott testvéreivel, farkaskölykökkel játszott. Ezen történetek végkifejlete igencsak hasonló, a talált gyermekek képtelenek beilleszkedni az emberi társadalomba, nem tanulnak meg beszélni, sőt, az esetek többségében még járni sem. Életükben az első néhány év oly meghatározó, hogy már képtelenek levetkőzni magukról állati identitásuk. A kísérletek arra nézvést, hogy emberré neveljék őket rendre kudarcba fulladtak és csupán szenvedést, majd halált hoztak a szerencsétleneknek. A tanulság tehát, ha valaki Mauglival futna össze valamelyik őserdőben, hagyja, ahol van, mert ott a legjobb neki. A farkasember mítoszának nagy nyertesei a filmgyártók és könyvkiadók, hisz Drakula figurája mellett ő a rémfilmek másik klasszikus szörnyetege. Fekete-fehér kiadásban, sírok mellett ólálkodva, leginkább veszett medvebocsra emlékeztető fizimiskájával épp úgy találkozhatunk vele, mint a mai modern, csúcstechnikával elkészített horrorfilmekben. A nagy vesztes viszont épp a figura előfutárára, vagyis ihletője, maga a farkas. Ragadozó természete, és alakja köré szőtt számtalan babona miatt oly kegyetlenül vadászták, irtották az elmúlt évszázadokban, hogy földünkön már nagyon kevés hely van, ahol ez a nemes vad még képviselteti magát a természetben. Spanyolországban mintegy kétezer, Olaszországban mindössze kétszáz farkas él, más vidékek rezervátumaiban pedig még ennél is kevesebb. Manapság leginkább terjeszkedő civilizációnk és prémvadászok jelentik a legnagyobb veszélyt a szabadon élő farkasok számára, csupán néhány évtized kell hozzá és ezek a nemes állatok már valóban csupán legendák és népmesék szereplői lesznek. -vége -
Farkasok, emberek, farkasemberek – a novemberi részlet folytatása – írta: Lucas Ezért az sem kizárt, hogy valójában egy rendkívül brutális sorozatgyilkossággal akadt dolga a helyi hatóságoknak. Minden esetre nem tudni biztosan, mi történt azidőtájt Gévaudan erdeiben, a hátborzongató történet a filmeseket is megihlette. A Farkasok szövetsége című alkotás egészen eredeti megoldással válaszol a nyitva hagyott kérdésekre. A filmbéli gyilkos állat valójában egy hatalmas méretű, egzotikus ragadozó, akit páncélzattal szereltek föl gazdái és szörnyű körülmények közt tartottak. A farkasemberek mítoszának kialakulásához hozzájárulhatott néhány köztudott, és kevésbé ismert betegség is. Az egyik legegyszerűbb magyarázat a veszettség. A kór az emlős állatok agyát támadta meg, jelen esetben a farkas elvesztette természetes félelemérzetét az ember iránt és megtámadta a gyengébbnek kinéző egyedeket, többnyire asszonyokat és gyermekeket. Ha az áldozatok nem is a farkas fogai közt lehelték ki lelküket, pár hónap leforgása alatt bizonyosan belehaltak a fertőzésbe. Persze előtte maguk is a veszettség jellegzetes tüneteit mutatták, voltaképp megőrültek. A rengeteg kínszenvedéssel járó kór sok ember halálát okozta egészen 1885-ig, mikor is Pasteur felfedezte a veszettség elleni oltóanyagot. A lycanthrópia, vagyis farkasőrület voltaképp egy pszichiátriai betegség, melynek során a páciens farkasnak képzeli magát és akként is viselkedik. A 21. században is bukkant néhány esetre az orvostudomány, ám leginkább az elmaradottabb századokra volt jellemző, hisz elsősorban a hosszantartó éhezés, nélkülözés okozta az ilyesfajta képzelgéseket. Még az ókori Egyiptomból is maradtak fönn olyasfajta írások, melyek elbeszélik, hogy a nagy éhínség során férfiak és nők miként falták föl gyermekeiket vadállatok módjára. Mindezeken kívül létezik még egy genetikai betegség, amit köznyelven csak farkasember kórnak neveznek. Az ilyesfajta nyavalyában szenvedő személy szőrzete leginkább az állatokéhoz válik hasonlatossá, minden testrészüket, tenyerüket, talpukat és szájukat kivéve, valóságos bunda borítja, amitől aztán nem is tudnak szabadulni, legfeljebb kínkeservek árán. Evolúciónk kezdetén mindannyian rendelkeztünk ezzel a génnel, nagyjából akkor, mikor még őseink barlangok mélyén és fák tetején tengették életüket. Ám fejlődésünk során ezen tulajdonságunkat elvesztettük, a farkasember kór lényege, hogy a páciensben felébred ez a rejtett gén és burjánzó szőrnövekedést eredményez. A betegek ettől eltekintve, mind fizikálisan, mind szellemileg teljesen épek, legfeljebb a kitaszítottság, az örökös gúnyolódás teheti tönkre lelkivilágukat, amit embertársaiktól
A Sötét Sarok következő sorozata januártól: A Világvége… 12
Penna
2009. december
Ízek, illatok, karácsony, kelet A téli, legfőképpen karácsonyi hangulathoz bizonyos ízek és illatok szorosan kötődnek. De tudjuk-e egyáltalán, hogy miért olyan kellemesek számunkra ezek az ízek és illatok, miért használjuk őket, mik ezek és honnan érkeztek hozzánk? A szegfűszeg, a fahéj, a gyömbér, a narancs, a szerecsendió, a csillagánizs, a citrom, az ánizs, a vanília, a kardamom mindenki számára ismert fűszerek. Ha beleharapunk egy mézeskalácsba valamennyi fent említett növény íz- és illatanyagával találkozhatunk - akárcsak a többi karácsonyi süteményben. De vajon honnan érkeztek hozzánk ezek a növények? A legtöbb közülük Ázsia trópusi területein (India, Kína, Indonézia) őshonos, ezekről a területekről szállítják Európába évezredek óta. Mint tudjuk, a keleti kultúrák tradícionális gyógyászata igen nagy múltra tekint vissza, a mai napig sok felfedezésüket hasznosítjuk a nyugati orvoslásban. És talán csak a véletlen műve, hogy pont ezeket a növényeket alkalmazzuk karácsonykor? Ez az időszak a keresztény vallások mindegyikében nagy ünnepnek számít, amelyhez hozzá tartozik a hívők szellemi, lelki megtisztulása mellett a testi megtisztulás is: a karácsonyt, mint minden más nagy ünnepet, hosszú böjt előzi meg. Ennek egyik momentuma a hús (és legtöbbször az alkoholos italok) elhagyása, de alapvetően a lányege az egészséges és kiegyensúlyozott táplálkozás. Ezek a növények ebben nyújtanak segítséget, hiszen legtöbbjük illóolaja olyan hatóanyagokat tartalmaz, amelyek szervezetünk tisztulását, megerősítését segítik. De melyek ezek a hatóanyagok? Általában az illóolajok tartalmazzák azokat a kémiai vegyületeket, amelyek kifejtik hatásukat szervezetünkben. A legtöbb esetben ezek apró illóolajjáratokban találhatók meg a növények termésében,
levelében, magjában vagy egyéb részeiben és antibakteriális, fertőtlenítő, gyomorerősítő, emésztést serkentő anyagok. Természetesen akadnak egészen más célt segítő hatóanyagok is a különböző fűszernövényekben, mint például vágyfokozó vegyületek (fahéj, szegfűszeg) amit a sokkal fejlettebb és mélyebb szexuális-szerelmi kultúrával rendelkező keleti kultúrák előszeretettel alkalmaznak. Napjainkban nagy divat az illóolajok párologtatása, amely szintén nagy segítség szervezetünknek a téli megfázásos (bakteriális) és influenzás (vírusos) megbetegedések idején. Többek között a narancs, a citrom, a szegfűszeg, a fehéj, a fenyő és az eukaliptusz illóolajának párologtatásával a légtér fertőtlenítése mellett saját légutainkat is fertőtleníthetjük, ahogy belélegezzük a kellemesen illatos levegőt. Mely részeit használjuk a növényeknek? A legtöbb esetben (narancs, citrom, csillagánizs, ánizs, vanília stb.) a termést dolgozzuk fel, de akadnak különleges fűszerek is, például a szegfűszeg, amely nem más mint a fa virágbimbójának szárított változata. Mivel az illóolajok - ahogy az nevükben is benne van - igen illékonyak, érdemes a nem őrölt változatát választani a fűszereknek, inkább magunk törjük meg mozsárban. Ez a módszer igaz sok vesződséggel jár, de sokkal intenzívebb és frissebb ízeket kapunk. A karácsonyi íz- és illatáradat tehát egy egészen tudatos választás eredménye, amit a keleti kultúrák alaposságának és ösztönös természetismeretének köszönhetünk javarészt. Használjuk hát ki lehetőségeinket, és fogadjuk, használjuk tudatosan a fűszereket, növényeket, illóolajokat. Szép karácsonyt kívánok mindenkinek sok szeretettel! - bloemblad -
s a kedve a s s a lv ámát o s sok tolsó sz ömöt, békét é u i v é ez ör a Penna zeretnénk sok y g o h t . s Min ácsonyra ezúton r a , K ő d k e lő n érdek i Önök t kívánn o k é d n Bár úgy gondolom, e nehéz időkben egy olyan ünnep, mint a ajá Karácsony – ami a legfontosabbakra: a szeretetre, a családi összefogásra és a békére irányítja rá a figyelmet –, önmagában is a lehető legnagyobb ajándék.
unk mindenkinek! n vá kí yt on cs á ar K g Boldo
A PENNA munkatársai: Mansfield, Bí ró Szabi és Lucas, valam int: Bloembl ad és Schenk Iván
Penna
2009. december
Novella-melléklet
Nolik Antal
A HÍNÁR
Szergej zseniális programozó-matematikus és nem utolsósorban remek üzletember, habár ez neki teljesen másodlagos. Üzleti modellje ráadásul homlokegyenest ellentmond a trendeknek. Egyszerűen kezelhető, puritán megjelenésű szoftvert fejlesztett társával, ami csak egyetlenegy dologban különb a versenytársakénál: amire tervezték, abban tényleg a legjobb. Ráadásul ingyen adják, mint a legtöbb terméküket. És mégis rengeteget keresnek. Egyre több alkalmazottjuk van, akikkel nem hajcsár módjára bánnak, hanem a hét utolsó munkanapján lényegében azt csinálnak a dolgozók, amit akarnak. Bárki kifundálhat egy ötletet, és aki azt a cégen belül érdekesnek tartja, csatlakozhat az ötletgazda csapatához. Így a kreativitásukat is kiélhetik és ezzel még több pénzt termelnek a cégnek. Szergej cége nem fenyegeti a felhasználókat, mint a korábbi piacvezető, aki hozzá képest maga az Antikrisztus. Ő nem csalogatja a júzereket negédesen magához, mint az első adagokat beetetésként ingyen osztogató drogdíler, hogy amikor már a termékétől függnek, lecsapjon rájuk, majd, ha később nem fizetnek licenc díjat, akár börtönbe is juttatja őket. És nem is az a joviális mérnökfiú, aki mindenféle hátsó szándék nélkül adja ingyen a portékáját, csupán azzal a kitétellel, hogy ahhoz cseppnyit konyítani is kell a felhasználónak, viszont azt bárki szabadon fejlesztheti. A pénz a mérnökfiút is hidegen hagyja, nem is keres vele semmit. Szergejéket se a pénz érdekli elsősorban, mégis csőstől dől hozzájuk. Ingyen adnak, vagy tán mégis kérnek valamit? Egy kis szeletet a fogyasztóikból. Morzsákat az adataikból. Egy picit a személyiségükből. Kezdetben csak egy ici-picit, majd egyre többet. Szóval egyre többet akarnak tudni róluk. És mivel lényegében mindenkit behálóznak, hát, mindannyiunkról. Hogy ezt a gigászi adatmennyiséget tárolják és feldolgozzák, egyre több szervert vesznek.
De a pénz csak dől, bőven telik szerverekre. És mivel egyre többet tudnak rólunk, hiszen így tudnak személyre szabott ajánlattal megkeresni – nincs ebben különösebb ördöngösség – az ajánlataikkal egyre jobban befolyásolnak bennünket. Tehát miután még többet megtudnak rólunk, már maguk az ajánlataik is manipulálnak bennünket. Hiszen az adatok Szergejék hálózatában tároltak, ők csoportosítják és tálalják azokat, testre-szabottan nekünk. Biztos, hogy ők a jófiúk? Mint a Nagy Testvér, mindent látnak és mindent tudnak rólunk. És lényegében belénk épülnek. Mert Szergejt az üzlet valójában hidegen hagyja. De még a programozás, meg a matematika is. Az élet értelmét keresi. Az örök körforgást, és annak a végét. Békésen meditál törökülésben és a teljes megsemmisülésre vár. Ami talán nincs is olyan messze? Ha nem is a Messiás, de Buddha ígérete a közeljövőben mindannyiunknak valóra válik? Hiszen ha Szergejék mindent behálóznak, és ők diktálják a kínálatot, valamint a keresletet is, vagyis a kérdéseket és a válaszokat is ők adják meg, akkor a hálózatuk mindenkit magába szippant. És ha ugyanaz kérdez, aki válaszol, akkor már nincs se igazi kérdés, se arra adott válasz. Se megrendelés, de még nem kereskedelmi tárgyú párbeszéd sincs. Legfeljebb öncélú monológ, mivel minden adatot a zárt rendszer önmagából nyer ki. A saját farkába harapó hálózat előbb-utóbb önmagát emészti fel. Mint vírus a gazdatestet. És a hálózat terjed. A tökéletes piramisjáték. Nemsoká mindenkit elér és tetőtől talpig behálóz. Mint egy transzkontinentális hínár. És mindent megbénít. Elhozza a teljesen üres, tökéletesen statikus semmit, a végső megsemmisülést, a Nirvanát. vége
PENNA magazin
14
Észrevételeiket és reklámfelkéréseket a
[email protected] webcímrevárjuk.
Kedves olvasóink körében hamarosan fotópályázatot hirdetünk. Ha elküldi címünkre a megfelelő minőségű, impulzív és esztétikus képanyagát, főként a természetről, de bármely érdekes, sajátos témáról, szívesen feltesszük az újságba, a már látható Tárlat rovatba. Szükséges legalább az öt megapixeles méret. A képigazítás, méretcsökkentés jogát fenntartjuk magunknak úgy, hogy természetesen a kép jelentősége nem változik. És lényeges, hogy a képet jogdíjmentesen, csak bemutatási szándékkal tudjuk átvenni és „kiállítani”. A fenti e-mail címen várjuk a fotósok gyümölcseit. Később akár célirányos versenyt is hírderünk az év végéig beérkezettekből. PENNA MAGAZIN
