Szabó János
Jézus Hangja tanítványi közössége, az Örömhír gyermekei.
nektek adatott, hogy megismerjétek az Isten Királyságának a titkait (Lk. 8.10,)
Tankönyv 0
Evangéliumi igék kibontása és magyarázata Tartalom
Bevezető.......................................................................................................................... 6 Evangéliumi ige magyarázat. ....................................................................................... 7 János ev. ......................................................................................................................... 7 Bemerítő János tanúbizonysága. ................................................................................. 7
Jn. 3.26,-28, -és Jánoshoz mentek és ezt mondták neki: Rabbi,…………………7 Jn. 3.30, -Neki növekedni kell, nekem pedig kisebbednem. ............................... 7 Jn. 3.31, -aki felülről jön, mindeneknek fölötte van, , ....................................... 8 Jn. 3.32, -amit látott és hallott, arról tesz tanú(bizony)ságot, .......................... 9 Jn. 3.35,36, -Az Atya szereti a Fiút és mindent a kezébe adott. ...................... 10 Jn. 5.35, -Ő volt a mécs, mely égett és ragyogott (világított), ......................... 10 Jézus és Nikodémus..................................................................................................... 11
Jn.3.5, -ha valaki nem származik (lesz) netán vízből és Szellemből, , ............. 11 Mit jelent a víz?............................................................................................. 11 Mit jelent az, hogy Szellemből származni? .................................................. 11 Jn. 3.9,10, -Nikodémus válaszolt és ezt mondta neki: ..................................... 12 Nikodémus, a főfarizeus nem ismerte az Istent? .......................................... 12 Jn. 3.11, -Ámen, Ámen mondom neked, hogy amit tudunk, azt szóljuk,. ......... 12 Jn. 3.12, -Ha a földi dolgokat mondtam néktek, és nem hiszitek,.................... 13 Jn. 3.13, -és senki sem jutott az égbe, csak az, aki az égből szállt le, , ........... 13 Jn. 3.14,15, -és ahogyan Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, .................... 14 Jézus és a szamariai asszony. ........................................................................ 14 Jn. 4.7,-9, -Jött Szamariából egy asszony vizet meríteni, ................................ 14 Jn. 4.10, -Válaszolt Jézus és (ezt) mondta neki: ha ismernéd, ........................ 15 Jn. 4.11,12, -(ezt) mondta neki: Uram, még merítővödröd sincs, ................... 15 Jn. 4.13,14,-Válaszolt Jézus és ezt mondta neki: mindenki, aki ebből ............ 15 Jn. 4.15,-így szólt hozzá az asszony: Uram, add nekem azt a vizet, ................ 16 Jn. 4.16,-19, -Mondta neki Jézus: menj, hívd (szólítsd) a férjedet és jöjj ide! 16 Jn.4.19,20,-Mondta neki az asszony: Uram, ahogy látom próféta vagy te. .... 17 Jn. 4.21, -Ezt mondta neki Jézus: higgy nekem, asszony,................................ 17 1
Jn 4.22,23,-Ti azt imádjátok, amit nem ismertek (tudtok), .............................. 18 Jn. 4.24, -Szellem az Isten, és azoknak, akik Őt imádják, ............................... 18 Mit jelent az, hogy valóságban imádni? ....................................................... 19 Jn. 4.25,26,-Mondta neki az asszony: tudom, hogy Messiás jön,.................... 19 Jn. 4.27,-30,-és éppen ekkor jöttek vissza a tanítványai és csodálkoztak, ...... 20 Jn. 4.39, -Abból a városból pedig sokan hittek Őbenne. ................................. 21 Jn. 4.40, -Amint tehát odaér(kez)tek hozzá a szamaritánusok, ....................... 21 Jn. 4.42, -az asszonynak meg (azt) mondták, .................................................. 21 Jézus tanítása a valódi eledelről................................................................................. 22
Jn.4.31,32, -Közben kér(lel)ték Őt a tanítványok, ........................................... 22 Jn.4.33,34, -Mondták tehát a tanítványok egymásnak: ................................... 22 Miért testben küldte az Atya a tanítását, mint szellemi táplálékot? ............. 22 Jn.6.31,32, -a mi atyáink a mannát ették a pusztában, ................................... 23 Jn.6.33,34, -mert az az Isten kenyere, amely alászáll az égből, ...................... 24 Jn.6.35, -Jézus (ezt) mondta nekik: Én vagyok az élet kenyere, ...................... 24 A vetés és aratás. ......................................................................................................... 25
Jn 4.35, -Nem ti mondjátok-é, hogy még négy hónap és jön az aratás? ......... 25 Jn.4.36,38, -az arató már most megkapja a bérét, .......................................... 26 Jn.4.37, -mert ebben igaza van a közmondásnak (az a szó igaz), ................... 27 Csoda és jel. ................................................................................................................. 27
Jn. 4.46,47, -tehát elment ismét a galileai Kánába, ........................................ 27 Jn. 4.48, -Így szólt tehát hozzá Jézus: ha csak jeleket ..................................... 28 Jézus a Beteszda fürdőben. ........................................................................................ 29
Jn.5.5,6, -volt pedig egy ember ott, harmincnyolc esztendeje volt beteg, ....... 29 Jn.5.7,8, -válaszolt neki a beteg: Uram, egy emberem sincs, ......................... 29 Jn.5.9, -és mindjárt egészséges lett az ember .................................................. 29 Jn. 5.10,11,-(ezt) mondták tehát a zsidók a gyógykezeltnek: .......................... 30 Jn. 5.12,13, -Megkérdezték őt: ki az az ember, aki mondta neked: ................. 30 Jn. 5.14, -Ezek után megtalálta őt Jézus a templomépületben ........................ 31 Jn. 5.15, -elment az ember és megmondta a zsidóknak, , ................................ 31 Jn. 5.17,18,-Ő pedig (ezt) mondta nekik: az én Atyám mind ez ideig. ............ 32 Jézus és a tanúbizonyosság ......................................................................................... 32
Mi a tanúságtétel? ......................................................................................... 32 Jn.3.11,12, -Ámen, Ámen mondom neked, hogy amit tudunk, ......................... 33 Jn.5.31,32, -Ha én önmagamról teszek tanú(bizony)ságot, ............................ 33 2
Jn.5.33,34, -Ti elküldtetek Jánoshoz és tanú(bizony)ságot tett ....................... 34 Jn.5.36, -de nekem nagyobb tanú(bizony)ságtételem van Jánosénál, , ........... 34 Jn.5.37,38, -és aki elküldött engem, az Atya, .................................................. 35 Jn.5.39, -Kutatjátok (fürkészitek) az Írásokat, ................................................ 35 Jn.10.24,25, -A zsidók pedig körülvették Őt és (ezt) mondták neki:................ 35 Az Istent szeretés. ........................................................................................................ 36
Jn.5.42,43, -de megismertelek benneteket, ...................................................... 36 Az Én Atyám! .............................................................................................................. 37
Jn.2.15,16, -és korbácsot csinált kötelekből .................................................... 37 Hogyan nevezheti Jézus a Templomot az Atyja házának? ........................... 37 Jn. 5.16,17, -és emiatt üldözni kezdték Jézust, ................................................ 38 Mit ért Jézus az Atya munkálkodása alatt? ................................................... 38 Jn.6.32,33, -Jézus (ezt) mondta nekik: Ámen, Ámen mondom néktek, ............ 38 Jn.8.53,54, -Tán te nagyobb vagy a mi atyánknál, Ábrahámnál, .................... 39 Hogyan dicsőíti meg Jézust az Atya? ........................................................... 39 Jn.10.17,18, -Ezért szeret engem az Atya,. ...................................................... 39 Mit jelent a parancsolat szó? ......................................................................... 40 Jn.10.28,29, -Én (világ)korszakra szóló életet adok nekik .............................. 40 Ki az, aki az Atyánál tanult? ......................................................................... 41 Provokálás és szembesítés. ......................................................................................... 42
Jn.5.44,45, -Hogyan hihetnétek ti, (mimódon volnátok képesek hinni), ......... 42 A kenyérszaporítás és az örök élet. ........................................................................... 43
Jn.6.4,-6, -közel volt pedig a húsvét (pászka), a zsidók ünnepe. ..................... 43 Mi a pászkaünnep? ........................................................................................ 44 Jn.6.11,12, -Kezébe vette hát Jézus a kenyereket és hálát adott, .................... 44 Mi a közös a kenyérszaporításban, és az utolsó vacsorán elhangzottakban? 45 Valóban Jézus anyagtestét és vérét veszi magához a hívő az utolsó vacsora szertartásában? .............................................................................................. 46 Jn.6.27, -Ne(hogy) az elvesző eledelért fáradozzatok (munkálkodjatok), ....... 47 Higgyetek Bennem! ..................................................................................................... 47
Jn.6.28,29, -így szóltak tehát hozzá: mit tegyünk, ........................................... 47 Jn.6.35,36, -Jézus (ezt) mondta nekik: Én vagyok az élet kenyere, ................. 48 Júdás árulása. .............................................................................................................. 49
Jn.17.12, -amikor velük voltam, én őriztem meg őket a Te nevedben, ............ 49 Miért hívta el Jézus az iskarióti Júdást tanítványnak? .................................. 50 3
Megbocsátás és megtartás. ......................................................................................... 51
Jn.20.22,23, -És ezt mondva rájuk lehelt és így szólt nekik: ........................... 51 Máté ev. ........................................................................................................................ 53 A boldogság.................................................................................................................. 53
Mt.5.10,11, -Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazság(osság)ért,. ....... 53 Boldog-e az Isten? ......................................................................................... 55 A gonosz. ...................................................................................................................... 56
Mt.5.38,39, -Hallottátok, hogy ki lett jelentve: szemet szemért ...................... 56 Kérjetek és kaptok. ..................................................................................................... 59
Mt.7.7,8, -Kérjetek és adnak nektek (kaptok), keressetek és találtok,. ............ 59 Miért bíztatja Jézus, kérésre a tanítványait? ................................................. 59 Mt.20.20,-22, -Ekkor odament hozzá a Zebedeus-fiak anyja fiaival,.............. 60 Egy tanítvány mit kérhet az Istentől?............................................................ 60 Mi történik, ha nem teljesül a kérésünk? ...................................................... 61 Jézus tanítása a kardról.............................................................................................. 61
Mt.10.34,35, -Ne(hogy azt) gondoljátok, hogy békét vetni jöttem a földre, .... 61 A megbotránkozás. ..................................................................................................... 63
Mt.13.55,-57, -Nem az építőmesternek a fia? ................................................. 63 Mit jelent a megbotránkozás? ....................................................................... 64 Lehettek-e Jézusnak vértestvérei?................................................................. 65 Mt.17.27, -De hogy ne botránkoztassuk meg őket, menj a tengerre, .............. 66 Miért tesz eleget Jézus a zsidó vallás előírásának?....................................... 66 Mt.18.6, -aki pedig megbotránkoztat (botlásba visz) ...................................... 67 Miképp lehet Jézus tanítványait botlásba vinni (megbotránkoztatni)? ........ 67 Mt.18.8, -Ha pedig a kezed vagy lábad megbotránkoztat ............................... 68 Mt.26.31, -Ekkor mondta nekik Jézus: ti mindnyájan megbotránkoztok ........ 68 Zakariás próféta szavai Jézusra vonatkoznak-e? .......................................... 68 Jézus szelídsége és alázatossága. ................................................................................ 69
Mt.11.28,29, -Idegyertek hozzám mindnyájan, ............................................... 69 Miképp lehetett Jézus szelíd, amikor kiűzte a kufárokat a templomból? ..... 70 Miért boldogok a szelídek? (Mt.5.5,)............................................................ 71 A megbotlás, elbizonytalanodás. ................................................................................ 72
Mt. 13.20,21, -A köves helyre hullott mag pedig az, ....................................... 72 Hogyan tud megbotlani valaki, az Ige szava miatt? ..................................... 72 Az irgalmasság. ........................................................................................................... 73
4
Mt. 5.7, -Boldogok az irgalmasok, mert irgalmat nyernek. ............................ 73 Mt.9.13, -Menjetek csak és tanuljátok meg, hogy mit jelent:)......................... 74 Irgalmas-e az Isten? ...................................................................................... 76 Kötés és Oldás. ............................................................................................................ 77
Mt.18.18, -Ámen, mondom nektek, amit megköttök a földön, ......................... 77 Mi az Egek Királyságának a kulcsa? ............................................................ 78 Mi által lesz az égben is megkötve az, amit a tanítványok a földön megkötnek? ................................................................................................... 79 A hit ereje. .................................................................................................................... 80
Mt.17.20, -Ámen, mondom nektek, ha annyi hitetek lesz, ............................... 80 Milyen hitről tanít Jézus? .............................................................................. 81 Miről tanít Jézus a fügefa elszárításában? .................................................... 81 Örök érték-e a hit?......................................................................................... 82 Az üdvözülés. ............................................................................................................... 83
Mit jelent az üdvözülés? ............................................................................... 83 Mt.19.24,25, -azt is mondom pedig nektek: könnyebb a tevének. ................... 83 Hát akkor kicsoda üdvözülhet? ..................................................................... 84 Jézus talentumai. ......................................................................................................... 85
Máté 25.14,15, -Mert úgy van ez, mint amikor egy ember,............................. 85 Mi a talentum?............................................................................................... 86 Márk. ............................................................................................................................ 87 A démonűzés. ............................................................................................................... 87
Mk.1.33,34. - és az egész város odagyűlt az ajtó elé, ..................................... 87 Hogyan lehetséges az, hogy a démonok azonnal felismerik Jézust? ............ 87 Lukács. ......................................................................................................................... 89 A szégyen...................................................................................................................... 89
Lk.9.26, -mert aki szégyell engem, vagy az én szavaimat (Igéimet), .............. 89 Hogyan lehet Jézust szégyellni? ................................................................... 89 Napjainkban ki az, aki szégyelli Jézust? ....................................................... 90 Kísértés és megszállottság. ......................................................................................... 91
Lk. 9.54,55, -Amikor pedig ezt látták a tanítványai, Jakab és János, ............. 91 Van-e különbség a kísértés és a megszállottság között? .............................. 92 Jézus és a kísértés? ........................................................................................ 92 Miért éri kísértés azt, aki tanítvány? ............................................................. 94 A szegletkő. .................................................................................................................. 95
5
Lk.20.17,18, -Ő pedig rájuk tekintett (végignézett rajtuk) és ezt mondta: ...... 95
Bevezető Az evangéliumok tanításával kapcsolatban az elmúlt negyven év alatt, két jelentős változáson ment keresztül a gondolkodásom. A kiindulási alap egyrészt a vallási hiszékenység, másrészt a tudományosan megalapozatlan gondolkodás területére sorolta a Bibliát anélkül, hogy különbséget tudtam volna tenni az Ó-és Új-szövetség között. Az első lényeges változás a Hang tanításával való találkozásommal kapcsolatban történt, aminek eredményeképp elfogadtam azt a látásmódot, hogy a négy evangélium tartalma egy olyan tanítás, amelynek minden egyes szava Istentől jövő igaz és teljes valóság. Tehát úgy kell elfogadni, ahogy az írva van. Ehhez párosult az, amit a mai napig is hittel vallok, hogy az Ó-szövetség tanításából, csak a Jézus kijelentéseivel alátámaszthatókat fogadom el Istentől jövőnek. A második, mondhatni mindent felforgató felismerésem az lett, amikor ráláttam arra, hogy az evangéliumok szövegének tartalma, bizony többféle látásmódot és szándékot jelenít meg, egyrészt Jézus kijelentéseinek körítésében, másrészt kimondottan Jézusnak tulajdonítva. Mindebben, elsőként az evangélisták gondolkodásának árulkodó nyomai segítettek Jézus újra felfedezésében, amit a jelenlegi legfrissebb keresztény teológiai kutatások is alátámasztanak. Nevezetesen azt, hogy a keresztény hagyománnyal ellentétben, egyrészt egyik evangélista sem volt Jézus tanítványa. Másrészt meg mindannyian, a kora keresztény gondolkodás és közösségi vezetés képviselőiként fogalmazták meg az Örömhírüket. Külön fejezetet érdemel, és az ezt követő anyagokban kap is, Pál leveleinek az evangélisták gondolkodására tett hatása, ami a legjelentősebb torzítások forrásává vált. Ezen ismeretek egyik leghasznosabb forrásának, Kocsis Imre: Bevezetés az Újszövetség kortörténetébe és irodalmába (Szent István Társulat. 2010.) c. anyaga bizonyult. Tudom merész és helyenként szélsőségesnek tűnő következtetések találhatók, ebben a közösségi összejövetelek tanulásának lényegét bemutató munkában, de azzal senki sem vádolhat, hogy ezek nem megérveltek, és kellően alátámasztottak lennének. Így kellően alátámasztottnak és megérveltnek tudom azt a következtetést, hogy minden Pál-tól és egyházatyától függetlenül, Jézus, az evangéliumok tanításával igazolható módon, sem a zsidók Messiása, sem a keresztények Krisztusa nem volt. Ebből következik az, hogy Jézus nem volt, mert nem lehetett keresztény. Nem alapított egy új egyházat. Hierarchiát meg végképp nem. Nem volt főpap és nem hozott
6
szertartásokat. Jézus az Atya, anyagtestet öltött tanítása, az ISTEN volt. A többit az anyagban megtaláljátok. Szabó János 2016.jún.4.
Evangéliumi ige magyarázat. János ev. Bemerítő János tanúbizonysága. Jn. 3.26,-28, -és Jánoshoz mentek és ezt mondták neki: Rabbi, aki veled volt a Jordánon túl, akiről te tanú(bizony)ságot tettél, lám! ez bemerít és mindenki tódul hozzá, -válaszul János ezt mondta: semmit sem kaphat az ember, ha csak nem az égből adták neki, -nem ti magatok vagytok a tanúim (tanúságtevőim), hogy megmondtam: nem én vagyok a Krisztus, hanem hogy előfutár (küldött) vagyok Őelőtte. -Izrael, Róma zsarnoki elnyomása alatt, az Isten küldötte Messiás (szabadító) várásának a lázában ég. Kijön a pusztából Zakariás fia János, és egy próféta elhivatottságával felszólítja Izraelt, hogy kivétel nélkül térjen észre mindenki és vallja meg bűneit, merítkezzen be (még a megigazultak is), mert közel a végítélet, közel az Egek (Istenének) királyi uralma. (Mt.3.2,). Ezek után joggal vonják kérdőre a vallási vezetők őt, hogy te ki vagy? (Jn.1.19,). A Bemerítőként ismert János egyértelmű válasszal szolgál: nem én vagyok a Krisztus, hanem hogy előfutár (küldött) vagyok Őelőtte. Olyan előfutár, aki az égből, az Istentől kapta a feladatát (aki elküldött engem vízbe(n be)meríteni, Jn.1.33,). Azt a feladatot, hogy hirdesse: én vízbe merítek be, de köztetek áll, akit ti nem ismertek, (Jn.1.26,), Ő majd Szent Szellemben és tűzben merít majd be titeket (baptizál). (Mt.3.11,). Jézus tanúsága szerint, Bemerítő János előfutár feladata volt az, ami minden ember közül a legnagyobbá tette őt. Olyannyira, hogy még a prófétai szerepet sem lehet hozzá mérni! Bemerítő János nagyobb volt, mint Izrael legnagyobb prófétája Illés (akiről azt mondja Jézus: Ő maga Illés, Mt.11.14,), mert nem létezett nagyobb Istentől jövő küldetés, mint az, ha valaki a testet öltött Ige előhírnöke legyen! Mindennek ellenére, Jézus tanítását kibontva azt látjuk, hogy van egy ennél is nagyobb feladat, ami nem más, mint maga a tanítványság. Ugyanis Jézus azt is kijelenti, hogy: aki hisz bennem, ugyanazokat a dolgokat (munkákat) teszi majd, amelyeket én teszek (és) nagyobbakat is tesz majd, (Jn.14.12.). Ennek alapján, aki napjainkban, mint tanítvány, a gondolkodása átalakításának a feladatára teszi a legnagyobb hangsúlyt, az nagyobb Bemerítő Jánosnál, mert nem meghirdetni jött Jézust, hanem megismerni és befogadni.
7
Jn. 3.30, -Neki növekedni kell, nekem pedig kisebbednem. -Bemerítő János, akit a kereszténység önkényesen megkeresztelt és Keresztelőnek mond, tisztában van a saját feladatával, és szerepével. Nem akar nagyobbnak mutatkozni, mint akinek az Isten küldte, hírnöknek. Még az sem volt a feladata, hogy Jézus tanítványa legyen. Így amikor beteljesítette a feladatát, visszavonult a színtérről, átadva a helyét annak, akit meghirdetett. Jézus, Bemerítő Jánostól eltérően nem azért jött, hogy bűnbánatra, tisztulásra szólítson fel bárkit. Mindez Bemerítő János feladata volt. Az előkészületé. Mi több, Jézus, az Evangéliumok tanításában sehol sem szólít fel senkit bűnbánatra. Egyszerűen átlépi a Bemerítő János által meghirdetett megtisztulás lelkületét és gyakorlatát. Jézus a megtisztulást, a tanítása befogadása következményének tanítja. Ezért a János15.3,-ban a tanítványainak azt mondja: ti már tiszták vagytok az Ige által, Rendkívül tanulságos az, hogy annak ellenére, miszerint Bemerítő János egyértelműen kijelentette: nem én vagyok a Krisztus, a tanítványai „János halála után is önálló csoportot alkottak a zsidóságon belül, folytatták mesterük keresztelő tevékenységét, és őt tartották a messiásnak.” (Kocsis Imre, Bev. az Újsz. kortört. és irod. 58.old.). A későbbiekben, Jézus tanúságot téve Bemerítő Jánosról azt kérdezi az írástudóktól, hogy János bemerítése honnan volt: az égből vagy emberektől? (Mt.21.25,). Erre az írástudók nem tudtak, és nem mertek válaszolni, jelezve azt, hogy ez a kérdés az e-világ, és egy olyan Isten között feszül, akit ők nem ismernek. Jn. 3.31, -aki felülről jön, mindeneknek fölötte van, aki a földből való, az földi (földhözragadt) és a földiekről szól: aki az égből jön, mindeneknek fölötte van, -Bemerítő János a korábbi kijelentéseihez híven, józanul és Istennek odaadottan hirdeti a közte, és az eljövendő közötti különbséget. Hirdeti azt, hogy akit hirdet az-az Égből jött, ami azt is jelenti, hogy nem testi kapcsolat eredményeképp született a világba. Az Égben az Isten lakik, szoktuk mondani a gyerekeknek, és nem mondunk valótlant, mert az Ég, mint erkölcsi fogalom, minden földi fölött van. Viszont Bemerítő János látásmódját, hitét az Írás, a Törvény határozta meg. Szembetűnő módon a tárgyalt igerész tartalma, Bemerítő János közvetítésében ugyanazt fogalmazza meg, mint amit Jézus tanít Nikodémusnak: Ha a földi dolgokat mondtam néktek, és nem hiszitek, hogyan hiszitek, ha majd ez égben levőket mondom (Jn.3.12,)? Ettől függetlenül, e kijelentések tudatában teljesen érthetetlen a kereszténység Jézust testként való közvetítése, és vérként való felmagasztalása. Teljesen érthetetlen Jézus emberként, vagy tökéletes emberként és tökéletes Istenként, vagy Isten-emberként való tanítása.
8
Az evangélium idevonatkozó szövegébe való későbbi beavatkozást az is igazolja, hogy a kijelentés Jézusról, mint az Égből jött tanítóról szól, miközben Bemerítő János meg ítéletre várta azt, akit hirdetett. Ennek ismeretében joggal kérdezi Jézus Nikodémust arról, hogy: Ha a földi dolgokat mondtam néktek, és nem hiszitek, hogyan hiszitek, ha majd ez égben levőket mondom (Jn.3.12,)? Lényegét tekintve azt fogalmazza meg az evangélista Bemerítő János által, hogy Jézus az Isten! Csak az Isten lehet az, aki az égből jön, és mindeneknek fölötte van. Mert akit az Isten küldött, az Isten beszédeit szólja, mert Isten nem mértékkel adja a Szellemet (Jn.3.34,). Végül is mindez azt erősíti, hogy rangsorolni kell a Bibliában, mert a próféták a ’földből’ voltak és a földiekről szóltak, Jézus meg az égből jön, és azt tanítja. Végül is azért nem érti az ember az Istent, mert a földiek értelmezik és tanítják azt, aki az Égből jött. Az Igét! Ahhoz, hogy az ember az ’Ég’-be jusson, át kell alakítania a gondolkodásmódját, az erkölcsi értékrendjét. Meg kell tanulnia Jézus fogalmi rendjét. Más szóval nem vallásossá, hanem tanítvánnyá kell válnia. Nem egyházinak, hanem Jézusinak kell lennie. Valami elképesztő korlátoltság és szemellenzőség miatt, még napjainkban sem tudja sem elképzelni, sem meglátni a vallásában élő ember azt, amit a Hang tanítása így fogalmaz: Egyházakon keresztül soha nem jutsz el Hozzám! (Hang. 2491.). Jn. 3.32, -amit látott és hallott, arról tesz tanú(bizony)ságot és az ő tanú(bizony)ságtételét senki sem fogadja el, -János evangélista, Bemerítő János kijelentéseiben folytatja azt a párbeszédet, amit Jézus folytatott Nikodémussal: Ámen, Ámen mondom neked, hogy amit tudunk, azt szóljuk, és amit látunk, arról teszünk tanú(bizony)ságot és a mi tanú(bizony)ságtételünket nem fogadjátok el. (Jn.3.11,). Nem fogadják el, mert nem értik. Annak ellenére nem értik, hogy Jézus érthetően tanít: változtassátok meg gondolkozás(mód)otokat (térjetek észre), mert elközeledett az Egek (Istenének) Királysága (királyi uralma) (Mt.4.17). Annak, aki megüti az egyik arcodat, tartsd oda a másikat is, és attól, aki elveszi tőled felsőruhádat (felöltődet), alsóruhádat (ingedet) se tagadd meg (tartsd vissza) (Lk.6.29,). amint akarjátok, hogy veletek tegyenek (bánjanak) az emberek, ti is úgy tegyetek (bánjatok) velük, (Lk.6.31,). Jézus a valóságról, az Égről tesz tanúságot, ami azt is jelenti, hogy az embernek nincs fölötte hatalma. Izrael vallási életét teljes mértékben átjárta a tanúságtétel rendszere, ami egy rendezett keretben, a tanúbizonyság rendszerében jelenik meg. Ezért joggal kérik számon a farizeusok és írástudók azt, hogy hol vannak azok a tanúk, akik bizonyossággal szolgálnak Jézus tanítása állításait illetően? Jézus is számon kéri a
9
gazdag ifjútól a tízparancsolat 9-ik törvényét, amely arra szólít fel, hogy a felebarátod ellen ne tégy hamis tanúságot. Az evangéliumokban leírtak szerint, pl. áldozati ajándék általi tanúbizonysággal kellett igazolni azt, ha valaki megtisztult a leprától. Tanúbizonysággal kellett igazolni azt, ha valaki, valami szokatlant, rendkívülit állított. Minden bírói ítélet csak akkor születhetett meg, ha az ítélet okát legalább két tanú igazolta. Ezért kerestek a főpapok hamis tanúkat Jézus ellen, hogy elítélhessék. Azok kerestek hamis tanúkat, akiknek leginkább kellett volna betartani a 9-ik parancsolatot (És ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanubizonyságot V.Móz.5.20,) ahhoz, hogy azt másokkal is betartassák. Jn. 3.35,36, -Az Atya szereti a Fiút és mindent a kezébe adott. -Aki hisz a Fiúban, korszakra szóló élet birtokosa, aki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta. -Ez a Bemerítő Jánosnak tulajdonított tanítás, ami az Atyának és Fiúnak, arról a kapcsolatáról szól, amelyben az Atya mindent Jézus kezébe adott, bizony tőle nem származhatott. Ezt csak Jézus jelenthette ki. Viszont azok, akik Jézust hallgatják, nem értik és nem is érthetik, hogy mindebben az Istenről tanít. Nem tudhatják, hogy az-az Atya, akiről Jézus beszél, az nem azonos azzal az Istennel, akit Mózesen és a próféták tanítása által ismernek. Bár Nikodémus azt állítja Jézusról, hogy Istentől jöttél tanítómesterül (Jn.3.2,), de azt még ő sem tudhatja, hogy az Isten Fia csak Isten lehet! Nem tudhatta, hogy Jézus testben is csak egyféleképp tud gondolkodni: Istenként! Úgy néz ki, hogy valamely félreértés során, Jézus tanítása került Bemerítő János hitvallásának leírásába, ami azt jelzi, hogy az, aki ezeket egymás után valónak szerkesztette a szövegbe, egybe kívánta mosni Jézus és Bemerítő János látásmódját. Bemerítő János látásmódját, hitét a 36-os igerész vége közvetíti pontosan és hitelesen, amikor kijelenti, hogy aki nem enged a Fiúnak, azon az Isten haragja marad rajta. Bemerítő János nem tudhatta azt, hogy a későbbi Szentháromságot megfogalmazó keresztény látásmódban, Jézus Fiúnak lett elnevezve. Bemerítő Jánost nem tanítványnak, hanem Jézus meghirdetőjének küldte az Atya, így nem is lett a tanítványa. Ez a feladat nem kívánta meg azt, hogy miközben észhez térésre (bemerülésre) szólította fel Izraelt, ő maga tisztában legyen azzal, hogy ki az, akit meghirdetett. Főleg annak tükrében, hogy a kétezer éves kereszténység egyházai a mai napig sem egyértelműek abban, hogy valójában kit képviselnek. Az Isten Fiát? Az Emberfiát? A Messiást, vagy a Krisztust? Az Írás büntető Istenét, vagy a Jézus által bemutatott Atyát? Jn. 5.35, -Ő volt a mécs, mely égett és ragyogott (világított), de ti csak ideigóráig akartatok örvendezni (ujjongani) az Ő fényében, -Jézus Bemerítő Jánost méltatja, mint az Ige világosságának előhírnökét. Ebben a hasonlatban Bemerítő János csak mécses volt. Jézus meg maga volt a világ
10
világossága. De csak ideig-óráig örvendeznek Bemerítő János fényében, mert még egy mécs világossága is vakítja Izrael vallási vezetőit. Ezért aztán eloltják, megölik. Egy gyertya egy lumen fényerővel világít. A világ Világossága felmérhetetlen világosságot áraszt, mert Ő Maga az Örök Fény! Jézus azt állítja mindazokról, akik hisznek Benne, hogy Ti vagytok a világ (kozmosz) fénye (Mt.5.14,). Nem önmaguktól, hanem attól, akit befogadnak, mert Jézus, mint Fény, mint Világosság, a tanítása által marad a világban. Jézus és Nikodémus. Jn.3.5, -ha valaki nem származik (lesz) netán vízből és Szellemből, nem képes bemenni Isten Királyságába, Mit jelent a víz? -Bemerítő Jánosnál a vízbemerülés a bűnök megvallását, és az attól való megtisztulást jelentette. A róm. kat. egyház hitvallása szerint, egy csecsemő rituális vízzel való meghintése, az Isten közösségébe való betagozódást, és ez által a kárhozattól való megmenekülést jelenti. Mint a református egyház tagja, Dr.Szathmáry Sándor, a keresztény egyházak vízbemerítési szertartásainak forrásáról a Bibliaismeret II. Újszövetség c. könyvében azt tanítja, hogy: „A zsidók így kereszteltek meg egy pogányt, ha a zsidóságba belépett.”(A református zsinati iroda 1991.52.old.). Annak ellenére állítja ezt, hogy Bemerítő János vízbemerítése igazolhatóan az észheztérés, a bűnbánat és a megtisztulás eszköze volt. Akkor is, ha a „Bibliai nevek és fogalmak szótára” c. lexikonban olvasható (Evangéliumi kiadó) állítás került a keresztény köztudatba, amely a kereszteléssel kapcsolatban azt írja: A zsidók megkeresztelték a pogányokat, akik zsidó hitre akartak térni. Ugyanezen lexikon a keresztség címszó alatt a következőket írja: A „keresztség” vagy „alámerítés” héber megfelelőjével először Mózes tisztulási törvényei közt találkozunk. (2 Móz. 30.17,-21,)-(3Móz. 11.25,) Ez azt jelenti, hogy a kialakult kereszténység tanítása, minden ószövetségi bemerítési szertartást (Mielőtt belépnek a találkozás sátrába, le kell mosni magukat vízzel, nehogy meghaljanak 2Móz.30.20,), keresztelésként értelmez. Bizony úgy néz ki, hogy az 1971-ben megjelent Vida Sándor féle „Szentírás” fordításon kívül, az összes napjainkig megjelent Biblia, szinte kivétel nélkül, Bemerítő János vízbemerítését keresztelésnek fordítja Ezzel szemben Bemerítő (fürösztő) János, a bűn megvallás általi megtisztulásra merített vízbe. Arra szólított fel, hogy minden zsidó, korra, nemre, megigazultságra való tekintet nélkül, bánja meg a bűnét. Az Írás parancsolatával szembemenve, személyes bűnbánatra szólított föl, ami önmagában hordozta az Isten megbocsátását. Mindezzel túllépett az engesztelés napi szertartáson, amelyben a főpap, Izrael egészének a bűneit vitte az Isten elé.
11
Mit jelent az, hogy Szellemből származni? -A Bemerítő János felszólításának eleget tevő zsidókat, a vízbe merülés általi tisztulás készítette elő arra, hogy megújult, tiszta lelkiismerettel várják azt, aki majd ítéletet tart felettük. Szellemből származni: Istenből származni. Ha hiszel Jézusban és befogadod az Igét, akkor Ő majd Szent Szellemben és tűzben merít majd be titeket (baptizál). (Mt.3.11,), vagyis bemerít az Isten Szellemébe! Bemerítő János vízbe, Jézus az Isten Lelkének a tüzébe merít. A keresztény egyházak vízbemerítési szertartásai ez által nem Jézushoz, hanem Bemerítő Jánoshoz kapcsolják a híveiket. Bizony, ha a Jézushoz tartozást akarná valaki egy szimbólummal jelezni, akkor nem a kereszt, hanem a tűz lenne az. Ezért a Jézushoz való tartozás jelképe nem a bűntől megtisztító vízbemerítés, hanem a TŰZ, amely nemcsak világít, hanem mutatja az irányt, az ÚT-at a sötétségben, és világosságot teremt a gondolkodásban. Pál tanításával ellentétben Jézus nem azért jött, hogy keresztre vigye minden ember bűnét, hanem azért, hogy az Atya Szellemébe (a Szent Szellem tüzébe) merítse azokat, akik az Isten Igéjét (szavát) hallgatják és megteszik (Lk.8.21,). Jn. 3.9,10, -Nikodémus válaszolt és ezt mondta neki: hogyan képesek ezek létrejönni (hogy lehet meg ez)? -Jézus válaszolt és ezt mondta neki: te Izrael tanítómestere vagy és ezeket nem tudod? Nikodémus, a főfarizeus nem ismerte az Istent? -Nikodémus mint főfarizeus, Izrael tanítómestere. Nem tudja eldönteni, hogy Jézus-e a Messiás, vagy nem. Ezért éjjel, titokban látogatja meg, hogy ezt kiderítse. Válaszul Jézus szembesíti őt a saját Írásba merevült gondolkodásával. Azzal, hogy nem ismeri az Istent. Valójában nem is ismerhette, mert senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és akinek a Fiú kijelenteni (leleplezni) szándékolja (Mt11,27,). Ha Nikodémus ismerte volna az Istent, akkor a tanítása és a tettei alapján fölismerte volna Őt Jézusban (ha nekem nem is hisztek, higgyetek a munkáknak, hogy megtudjátok és elhiggyétek, hogy bennem van az Atya és én az Atyában Jn.10.38,). Jn. 3.11, -Ámen, Ámen mondom neked, hogy amit tudunk, azt szóljuk, és amit látunk, arról teszünk tanú(bizony)ságot és a mi tanú(bizony)ságtételünket nem fogadjátok el. -Jézus a saját hitelességének a megítéléséről tanítja Nikodémust. Arról, hogy ha Nikodémus tudja, hogy Istentől jöttél tanítómesterül (Jn.3.2,), akkor azt is tudnia kellene, hogy ha valaki Tőle jön, akkor, amit tudunk, azt szóljuk, és amit látunk, arról
12
teszünk tanú(bizony)ságot (Jn.3.11,). Mert az, aki az Istentől jött, az azt is tudja, hogy milyen az Isten. Izrael vallási vezetőinek nem elégséges bizonyíték az, hogy Jézus tettei igazolják a szavait. Nem elég az, hogy ember még sohasem beszélt úgy, amint ez az ember (Jn.7.46,). Nem elég Bemerítő János tanúságtétele, hanem további tanúkat akar. Hiába jelenti ki Jézus, hogy én vagyok, aki tanú(bizony)ságot teszek magamról és tanú(bizony)ságot tesz rólam az Atya, aki küldött engem, (Jn.8.18,). Az Isten földön való megjelenésére, Jézus tanítására, Izraelnek a hitetlenség, a bizonytalanság és a kételkedés a válasza. Ezért nemcsak Nikodémusnak, hanem minden kor minden emberének szól Jézus kérdése: Ha a földi dolgokat mondtam néktek, és nem hiszitek, hogyan hiszitek, ha majd ez égben levőket mondom (Jn.3.12,)? Jn. 3.12, -Ha a földi dolgokat mondtam néktek, és nem hiszitek, hogyan hiszitek, ha majd ez égben levőket mondom? -Ég és Föld! Az Atya testet öltött erkölcsi tanítása, kizárólag csak az embernek küldetett. Az Égben az angyalokat erre nem kell tanítani, mert minden tanulás, ami az Isten ismeret irányában történik, itt a földön a hitből következik. Erre, csak az anyagtestben élő embernek van szüksége. Jézus azért jött, hogy a tanításában felkínálja az addig még nem ismert gyermekét szerető Atya megismerését, mert senki sem tudja, hogy ki a Fiú, csak az Atya, és hogy ki az Atya, azt csak a Fiú, és akinek a Fiú le akarja leplezni (leplét levenni) (Lk.10.22,). Azért jött, hogy mindenki, aki hívő (hithű) lesz Benne, világkorszakra szóló élet birtokosa legyen, (Jn.3.15,). Ahhoz viszont, hogy az ember megértse végre az Ég, a lelkiismeret és az Atya világának fogalmi rendjét, Nikodémusnak is, és minden embernek eleget kell tenni Jézus felszólításának, hogy változtassátok meg gondolkodásmódotokat (Mk.1.15,). Gyökeresen. Valójában az Ég, az Atya, még a próféták számára is ismeretlen volt. Ezért születik meg Mózes és a próféták közvetítésében az-az Isten, aki semmiben sem hasonlít a Jézus által tanított Atyához. Nem is volt képes Izrael, de még a kereszténység sem hinni Jézusban. A kereszténység is inkább hisz Pálnak, a Jelenések Könyvének, az Egyházatyáknak, a teológusainak, a szentjeinek, mint közvetlen Jézus tanításának. Pedig, amikor a mennyek országáról beszél Jézus, akkor Önmagáról tanít. Jn. 3.13, -és senki sem jutott az égbe, csak az, aki az égből szállt le, az Emberfia, -Bármennyire meglepő, de Jézusnak ez a kijelentése arról tanúskodik, hogy a földön való megjelenése előtt, senki sem üdvözülhetett. Az üdvözülés azt jelenti, hogy megszabadulás. Nem az anyagtesti élettől, hanem egy sokkal fontosabbtól a bűntől, és ennek következményétől az elkárhozástól.
13
Jézus szavai arról tanúskodnak, hogy ahonnan Ő jött, onnan senki más nem jött, és nem is ment vissza. Ezt az állítását támasztja alá a Jn 14.6,-ban olvasható tanítása, miszerint Én vagyok az út és a való(igaz)ság és az élet, senki sem jut az Atyához csak rajtam keresztül (általam). Ugyanezt erősíti meg a Jn.10.9,-ben, amikor azt tanítja, hogy Én vagyok az ajtó, aki rajtam át (keresztül) megy be, megmentetik (megtartatik) és bejár és kijár és legelőt talál. Mindez azt jelenti, hogy csak az juthat az Atyához, aki hisz Jézusban. Hinni meg csak abban tud az ember, akit megszeretett. Viszont ahhoz, hogy valóban megszeresse, meg kell ismernie. Főleg akkor, ha a hitével rátette az életét. Jn. 3.14,15, -és ahogyan Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának felemeltetnie, -hogy mindenki, aki hívő (hithű) lesz Benne, világkorszakra szóló élet birtokosa legyen, -Bonyolult, Jézus kereszthalálával semmiképp össze nem hozható párhuzamot fogalmaz meg a szöveg. Jelen esetben eléggé elvakultnak kellett a szövegelhelyezőnek lennie ahhoz, hogy Mózes IV. könyvének 21.9,-ben található történetével akarja igazolni Jézus kereszthalálát: Csinála azért Mózes rézkígyót, és feltűzé azt póznára. És lőn, hogy ha a kígyó valakit megmar vala, és az feltekinte a rézkígyóra, életben marada. Nagyon nagy valószínűséggel az eredeti szöveg csak úgy szólt, hogy: úgy kell az Emberfiának felemeltetnie, hogy mindenki, aki hívő (hithű) lesz Benne, világkorszakra szóló élet birtokosa legyen, amihez igazolható módon nem az evangélista tette a kérdéses utalást. Ezt bizonyítja az, hogy János evangéliumában még két helyen szerepel a felemeltetés kifejezése, és egyikhez sincs Ó-szövetségi utalás kapcsolva. Az egyik a Jn 8.28,-ban olvasható: (ezt) mondta Jézus: amikor felemelitek az Emberfiát, akkor megtudjátok, hogy az én vagyok, míg a másik a Jn.12.32,-ben található: és én, ha felemelnek e földről, mindeneket magamhoz vonzok.
Jézus és a szamariai asszony. Jn. 4.7,-9, -Jött Szamariából egy asszony vizet meríteni, ezt mondta neki Jézus: adj nekem innom ! -a tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót vásároljanak, -ezt mondta neki a szamariai asszony: hogyan van az, hogy te zsidó létedre tőlem, aki szamariai asszony vagyok, inni kérsz? mert a zsidók nem érintkeztek (társalogtak) a szamariaiakkal, (nem használtak egy edényt). -Jézus, ha Júdeából Galileába akart menni, Szamarián kellett, hogy keresztülmenjen. Késő délután, Szikár városának szélén egy Jákobról elnevezett kútnál
14
pihen meg, míg a tanítványai a városba mennek ennivalóért. Eközben egy helybéli asszony ebben a szokatlan órában jön vízért. Jézus a tilalom ellenére, mivel már a ruhájáról is látható, hogy zsidó, megszólítja az asszonyt, hogy adjon neki inni. Az asszony természetesen nem érti a helyzetet, hiszen egyszerre két olyan dologgal találkozik, amit egy hithű zsidó nem tesz. Az egyik, hogy nem teszi be a lábát Szamáriába, míg a másik, hogy nem áll szóba a megvetett, tisztátalannak számító szamáriaiakkal, mi több, nővel meg semmiképpen. A szamáriai asszony sem tartja be az előírásokat. Hangot ad értetlenségének és kérdőre vonja Jézust. Jn. 4.10, -Válaszolt Jézus és (ezt) mondta neki: ha ismernéd Istennek az ajándékát, és azt, hogy ki az, aki mondja neked: adj nekem innom, te kérted volna Őt és élő vizet adott volna neked, -Jézus a szamáriaiakkal kapcsolatos minden tiltó parancsot mellőzve, tanítással válaszol az asszonynak. Ebben az Isten ajándékának nevezve Önmagát, az üdvözülés legmélyebb titkát tárja fel előtte. Ez a titok nem más, mint az Ő felismerésének a velejárója, a tanításának élő (forrás) vízként való befogadása. Jézus tanításának szellemi szomjúságot oltó természete még titok volt Izraelnek, a tanítványoknak, a vallási vezetőknek és természetesen titok volt a pogányoknak. Meglepő módon kétezer éven keresztül, bizony titok maradt az egész kereszténységnek is. Titok, mert az egyházak tanítása nem oldja az Istentől való félelmet. Nem tanítja a valódi boldogságot és szabadságot. Nem munkálkodik a hívei személyes, Istennel való kapcsolatának a megteremtésén. Ezt a titkot tárja fel Jézus még nem is egy férfinak, hanem egy tisztátalannak bélyegzett szamariai asszonynak. Ez az Isten ajándéka! Az Isten ajándéka az Ige, aki maga Jézus! Jn. 4.11,12, -(ezt) mondta neki: Uram, még merítővödröd sincs, és a kút mély, honnan vennéd hát az élő vizet? -talán te nagyobb vagy a mi atyánknál, Jákóbnál, aki nekünk e kutat adta és Ő maga is ebből ivott, fiai is, nevelt jószágai is? -Még nem érti az asszony, hogy mit kínál Jézus. Nem is értheti, mert aki azt állítja, hogy merítő vödör nélkül Ő adna élő (forrás) vizet, az biztosan nagyobb Jákobnál. A hagyomány szerint Ő maga is ebből ivott, fiai is, nevelt jószágai is (Jn.4.12,). Teljes természetességgel, és az értelmes párbeszéd lelket emelő feszültségével folytatódik a szóváltás Jézus és az asszony között. Eltűnt a zsidó-szamáriai ellentét, a férfi-nő közötti különbség, és Jézus furcsa és szokatlan válaszára, egy lényeget érintő sejtés merül fel az asszonyban. Egyáltalán nem nézi Jézust bolondnak, hogy merítő eszköz nélkül kínál élő vizet, és azonnal érzi, hogy több, más van e válaszban, mint amit az ember természetesnek találna.
15
Jn. 4.13,14,-Válaszolt Jézus és ezt mondta neki: mindenki, aki ebből a vízből iszik, újra megszomjazik, -de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, többé nem szomjazik meg a világkorszakokon át, hanem az a víz, amelyet én adok neki, benne oly víznek forrásává válik, amely világkorszakra szóló életbe szökellik, -Jézus arra tanítja a szamáriai asszonyt, amit eddig a kiművelt zsidó írástudók és farizeusok nem értettek, és nem is fogadtak be. Teljesen érthető az a párhuzam, amit a testet tápláló víz, és a szellemet tápláló tanítás között állít fel, amit még az asszony is azonnal megért. Jézus érthetővé teszi, hogy Ő nem azért jött, hogy a kút vizét kínálja, mint a vízárusok, amit ha megiszik az ember, egy idő után megint szomjas lesz. Ő azért jött, hogy az Istenre szomjas lelket itassa meg egy olyan tanítással, aminek a befogadásával minden más isten iránti szomjúság, egyszerűen eltűnik. Az egyedüli, csak a Jézustól kapható víz azt fogalmazza meg, hogy Jézus tanítása egyedülálló, ami az örök valóságot, az egyedüli Isten ismeretét úgy hordozza, hogy az, aki ezt befogadja, megelégül vele. Ezt a tanítást, ezt a vizet, az Atya küldte Jézusban. Ennek a küldésnek, az Isten ajándékának a megemlékezésére szólít fel Jézus az ’utolsó vacsorán’ a kenyér evésében és a bor ivásában. Jn. 4.15,-így szólt hozzá az asszony: Uram, add nekem azt a vizet, hogy meg ne szomjúhozzam és ne jöjjek ide meríteni. -Az asszony még nem érti teljesen Jézus szavait, de nyitott a tanítására. Még nem látja tisztán, hogy Jézus nem a test szükségletéről beszél, mégis kész arra, hogy újabb tiltásokat megszegve, Jézus szavait elfogadja, átvegye. Ez az a bizalom, ez a nyitottság az, ami hiányzik Izraelből Jézussal kapcsolatban. Izrael nem szomjas, mert eltelt Mózes és a próféták tanításával. Így nem látja meg Jézusban azt a forrást, amelyből az örök élet vize fakad. Jn. 4.16,-19, -Mondta neki Jézus: menj, hívd (szólítsd) a férjedet és jöjj ide! -válaszolt az asszony és (ezt) mondta: nincs férjem: (ezt) mondta neki Jézus: (eszményi) szépen mondtad, hogy: nincs férjem, -mert öt férjed volt, de akid most van, az nem a férjed, ezt való(igazá)ban megmondtad. -Jézus az asszony férjének hívásával, az asszony szívét vizsgálja. Bár elég nyilvánvaló az, hogy csak azért jár a szokástól eltérően egyedül és délután vízért, mert megbélyegzett, kiközösített és tisztátalan. Jézus mégis megszólítja és az örök élet vizét kínálja. Jézus nem látta az asszonyt sem paráznának, sem házasságtörőnek. Azt meg, hogy valakivel együtt élt, nem ítélte bűnnek. Az asszonynak önmaga miatt kellett
16
tanúságot tennie, nem pedig Jézus miatt, aki a lelkébe látott. És jól vizsgázik az asszony! Partnere Jézusnak! Mindebből az is következik, hogy ha a házasság Istentől való lenne, akkor Jézus az együttélést szóvá tette volna, de nem tette. Nem tette, mert azzal, hogy az asszony nem élt házasságban, nem látta őt tisztátalannak. Mi több, Jézus szinte megdicsérve igazat ad neki, hogy nincs férje, mert öt férje is volt, pedig azt nem is említette. Jn.4.19,20, -Mondta neki az asszony: Uram, ahogy látom próféta vagy te. -A mi atyáink ezen a hegyen imádták az Istent és ti (azt) mondjátok, hogy Jeruzsálemben van az a hely, ahol imádni kell. -Az asszony prófétának szólítja Jézust, mert hite szerint megtapasztalta, hogy belelát a lelkébe, tudja az igazságot. Erre viszont csak egy próféta képes. Mindemellett a Jézussal szemben tanúsított magatartását illetően, bizonyos értelemben túltesz a tanítványokon, mert az Istenre volt nyitott. Láthatta, érezhette, hogy Jézusnak hatalma van, mert ez sugárzott Belőle. Az sugárzott Belőle, ami az Istennel azonos. Ennek hatására az asszony egy alapvető erkölcsi kérdést fogalmaz meg. A lényegre tér, és az élete legégetőbb kérdését viszi az elé, akit prófétának lát. A Garizim hegyét említve, fontos kérdése van: hol, melyik helyen kell imádni az Istent? A Garizim hegyén, vagy Jeruzsálemben. Döntse el a kérdést Jézus, mert jól, helyesen szeretne imádkozni. Bizony lehet, hogy Jézus csak azért szólította meg ezt az asszonyt, mert látta, hogy lelkileg milyen fontos kérdés foglalkoztatja. Az asszony számára ez azért volt kérdés, mert Szamáriában bálványt is imádtak, miközben az Ószövetséget is szent könyvnek tartották. Ráadásul ez a több istenhit, folyamatos feszültséget eredményezett. A zsidóknak ezért egy szamáriait még megérinteni is tilos volt. Jn. 4.21, -Ezt mondta neki Jézus: higgy nekem, asszony, hogy eljön az óra, amikor sem ezen a hegyen, sem Jeruzsálemben nem imádjátok az Atyát. -Jézus arra kéri a szamáriai asszonyt is, amire egész Izraelt, hogy higgyen Benne, mert amit tanít, azt csak hit által lehet elfogadni. Jézus egyértelműen kijelenti, hogy sem Jeruzsálemben, sem pedig a Garizim hegyén nem lakik az Isten. Kijelenti azt, hogy jön egy idő, amikor majd nem a templomban és nem a Szent helyeken fogják imádni az Istent. Azok, akik még ezt teszik, azok nem ismerik az Istent, mert még belülről nem szabadok. Azt, hogy a történelmi kereszténység mennyire értette meg Jézusnak ezt a tanítását, jelzi a csak Jeruzsálemben lévő keresztény templomok meglehetősen nagy száma, mint a Nemzetek, a Születés, a Mi atyánk, a Dominu Flevis (az Úr sírása), a Szent sír, a Szent Anna, a Mária elszenderülésének, a Feltámadás, a Mennybemenetel temploma.
17
Napjainkban Jézus neve, a kereszténység, a templom, a szertartás és liturgia, az egyház és vallásosság fogalma oly annyira fonódott össze a köztudatban, hogy ezek valós jelentéséről, létjogosultságáról és tartalmáról, Jézus ezzel kapcsolatos mondanivalójáról, szinte senki sem hajlandó elgondolkodni. Bizony nem hajlandók, és nem képesek szóba állni Jézusnak azzal a kijelentésével, hogy nézzétek, Isten Királysága (királyi uralma) bennetek van (Lk.17.21,). Jn 4.22,23, -Ti azt imádjátok, amit nem ismertek (tudtok), mi azt imádjuk, amit ismerünk (tudunk), mivelhogy az üdvösség (megmentés) a zsidók közül ered (származik), -de eljön az óra, és az (már) most van, amikor az igazi (valódi) imádók szellemben és való(igaz)ságban imádják az Atyát, mert az Atya is ilyeneket keres magának imádóiul. Jézus bálványnak nevezi a zsidók és a szamáriaiak által imádott Istent. Bálvány: tévesen értelmezett Isten. Jézus csak egy igaz Istent ismer, az Atyát! (Mi azt imádjuk, amit ismerünk). Jézus ebben a kijelentésében egyértelműen üzeni minden kor, minden vallásos és nem vallásos zsidógyűlölőjének, hogy az üdvösség (megmentés) a zsidók közül ered, ami annyit tesz, hogy az Isten zsidó testbe született. Ez akkor is igaz, ha a test súlyát, jelentőségét a helyén kezelve azt tanítja, hogy: A Szellem az, ami megelevenít, a (hús)test nem használ, (Jn.6.63,). Jézus nem a tanítványaira, hanem egyértelműen az asszonyra céloz, amikor az igazi imádókról beszél, akiket az Atya, Jézus által keres. Ezzel is megerősítve annak az igazságát, hogy Jézus a Benne való hitet jött keresni. Az Atyában való hitre pedig, csak tanítás által juthat az ember. Jn. 4.24, -Szellem az Isten, és azoknak, akik Őt imádják, szellemben és való(igaz)ságban kell imádniok. -Jézus egy új Istenről, az Atyáról tanít. Arról, akit sem a szamáriaiak, sem a zsidók, minden Törvény és próféta ellenére nem ismertek. A szamáriaiak sem tudták, hogy Szellem az Isten. A zsidók is csak azt tudták, hogy láthatatlan és Egy az Isten, aki szövetséget kötve Ábrahám leszármazottaival, a Törvények és parancsolatok megadásával és betartatásával uralkodik rajtuk. Jézus arról tanít, hogy az Istent nem az anyagiságban, nem a test által kell keresni, mert az Isten szellemisége minden anyagi vonatkozáson túl van! A szellemi forrás nemcsak az Istenre, hanem a teremtményére, az emberre is érvényes, mert a Szellem nem testet, hanem Szellemből szellemet teremt. Olyan szellemet, aki anyagtesti ruhát öltve megtapasztalhatja, hogy miképp tud boldogulni az anyagtest bűvöletében. Izrael vallási vezetői bizonyítékot vártak Jézustól, hogy igazolja a kijelentéseit. A farizeusok és írástudók jelet követeltek! De hiába igazolja Jézus a tanítását a
18
cselekedeteivel, hiába mutatja be azt, hogy milyen az Igaz Isten, mert az, aki a vallása által lezárt és a fanatizmusig vak, az képtelen hinni az Új-ban. Mindebben az a meglepő és elgondolkodtató, hogy az Isten és az ember Szellemi lényegének felismerését tekintve, az Egyházak áldozatos tevékenységének köszönhetően ez a helyzet a mai napig sem változott. A keresztény vallásában élő hívők túlnyomó többsége, abban a merev és megcsontosodott látásmódban él, hogy ők elsősorban testek, hiszen a feltámadást is testben várják. Mi több úgy gondolják, mindenkinek csak egy élete van, amely után azt, akit megkereszteltek az üdvösség, akit meg nem, azt a pokol várja. Mindebben az a borzalmas, hogy Hitler is meg volt keresztelve. Azt, hogy Szellem az Isten, mindenkinek a saját léte bizonyítja! Az ember szellemiségét az is bizonyítja, hogy álmodik, gondolkodik, mérlegel, felismer, fantáziál, kitalál és megvalósít, tervez, emlékezik, következtet, lemond, tanul és képes átalakítani a gondolkodását. Ennek ellenére az ateista is, és a vallásában élő is az anyaggal azonosítja önmagát. Az ateista a még meg nem határozott, nem definiált anyagból származtatja a gondolkodását, a keresztény hívő pedig anyagtestben várja a feltámadását. Ennek következtében, semmi különbség sincs az ateista és a keresztény hívő között, az anyagtesttel való önazonosítását illetően. Mit jelent az, hogy valóságban imádni? -Ahhoz, hogy a valóságban (igazságban) imádja az ember az Istent, ahhoz meg kell Őt ismerni. Jézus tanítását megelőzően, a hívő zsidóknak az Írás szövege jelentette az Isten-ismeretüket. Ezért, elsősorban a Törvényt adó és azt számonkérő Istent látták meg Mózes és a próféták tanításában. Természetesen Mózes és a próféták is a saját látásmódjukat vitték bele az Isten sugallatába. Ebből adódóan az Isten tanítása, a saját erkölcsi értékrendjük, a gondolkodásuk és ismereteik szűrőjén keresztül született meg. Jézus meg a Teljes valóságot jött tanítani, az Atyát! Jn. 4.25,26,-Mondta neki az asszony: tudom, hogy Messiás jön, akit Krisztusnak (Felkentnek) mondanak és amikor az eljön, hírül ad nékünk minden(eke)t, -(ezt) mondta neki Jézus: én vagyok az, aki veled beszélek -Vizsgálódásunk törekvési iránya alapvetően az, hogy ki tudjuk bontani az adott evangéliumi szövegből azt, ami valóban Jézus kijelentése, tanítása, és nem pedig valami utólagos alakítás, vagy pedig az evangélista látásmódjának az eredménye. Csak így tud valósággá válni Jézus azon kijelentése, hogy: ha valaki szeret engem, Igémet (szavaimat) megőrzi (és) az Atya is szereti őt, és hozzá megyünk, és maradandó lakást szerzünk (készítünk) nála, (Jn.14.23,). Jelen igerész vizsgálatánál ennek az asszonynak a szavai, a Messiást várást illetően nem tesznek különbséget a zsidók és a szamariaiak között. Az tudható, hogy erről a területről az i.e. 722-ben elhurcolt zsidók helyére, az asszírok által betelepített
19
nép került. Néhány eltérő szokásuk ellenére, valamennyire mégis zsidóknak számítottak, amit az is jelez, hogy az Ó-szövetségi Szentírás is ott volt a vallásuk Szent iratai között. Ez az asszony a kirekesztettsége, a megvetettsége kapcsán várhatná a Messiást, ha azt a zsidók nem hírül adásra, hanem ítéletre várnák. Mi több, ha ez az asszony korábban meg volt kavarodva az Isten imádás helyét illetően, hogyan gondolhatná azt, hogy nekik is jön majd a zsidók Messiása? Bár a szöveg szerint, az evangéliumoknak ezen az egyetlen helyén, azonosítja magát Jézus a Messiással, ez nyilvánvalóan hamisítás. Jézus, minden keresztény magyarázat ellenére, nem volt a zsidók Messiása, mert nem hozta el a végítéletet, az Izraelben megvalósuló Isten Országát, a messiási kor békéjét. Ezért nem hisznek a zsidók a mai napig sem benne. Jézus a keresztények Krisztusa sem volt, mert nem vette magára az eredendő bűn terhét, nem engesztelte ki az Atyát és nem váltotta meg a világot. Nem alapított egyházat és nem hozott új vallást. Egyszerűen csak elmondta, tanította az egyetlen valóságot, az egyetlen Istent, az Atyát. Azt tette, amiért az Atya küldte. Jn. 4.27,-30,-és éppen ekkor jöttek vissza a tanítványai és csodálkoztak, hogy asszonnyal szó(ba ál)lt, mindazáltal egyik sem mondta: mit keresel? vagy: mit állsz szóba (szólsz) vele? -Otthagyta tehát a vizeskorsaját az asszony és elment a városba és mondta az embereknek: -Jertek ide, lássatok egy embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem, (vajon) nem ez-é a Krisztus? -Kimentek tehát a városból és odamentek hozzá. -A tanítványok csodálkoztak, hogy Jézust egy szamáriai asszonnyal beszélgetve találták, mivel egy zsidó, főleg ha rabbi, nem tesz ilyet. Ennek ellenére féltek megkérdezni miért tette, mert még nem hittek, és nem tanultak, csak követték a Mestert. Féltek attól, hogy olyan választ kapnak Jézustól, ami szembesíti őket saját hitetlenségükkel, lezártságukkal, értetlenségükkel. Ez az eset is jelzi, hogy mennyire nem volt olyan kegyes és fennkölt a kapcsolat Jézus és a tanítványai között, mint amit a keresztény tanítók igyekeznek tudatosítani a híveikben. Az asszony Jézus válaszára elsiet és szól a városbéli embereknek, hogy kivel találkozott. És az emberek el is jönnek Hozzá! Ez mindenképp azt igazolja, hogy Izraelen kívül inkább voltak nyitottak Jézus tanítására, mint azon belül. Mi több, egy úgynevezett pogánynak számító, tisztátalannak bélyegzett asszony is nyitottabb Jézusra, mint a vallási vezetők, vagy a saját tanítványai! Végül ez a történet is igazolja
20
Lukács evangélista Írásból ihletett szavait, hogy: Ámen, mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves (szívesen fogadott) a hazájában.(Lk.4.24,). Végső soron mindebből az látható, hogy Jézus azzal provokálta az asszonyt, hogy megszólította és vizet is kért tőle. Mindezt azért teszi, hogy elmondhassa, hogy az asszony Tőle kérjen egy másfajta vizet, mert azért jött, hogy adjon. Adja azt, ami Ő maga, az örök Életet. Jn. 4.39, -Abból a városból pedig sokan hittek Őbenne a szamaritánusok közül a tanú(bizony)ságtevő asszony szavára, hogy: "mindent megmondott nekem, amit tettem". -Az asszony tanúságot tett az őt megvető városiak előtt Jézusról. Megtörténik az, ami Izraelben nem. Hisznek Jézusban! Ráadásul egy nő szavára hisznek, aki öt férj után, mivel nem élt házasságban, kitaszított volt (nem mehetett a többi asszonnyal egy időben a kútra.). Furcsa fordulata a történetnek az a része, amelyben, a Jézusban való hittel találkozunk. Bár az evangélista Jézus szájába adja azt, hogy Ő a Messiás, a szamariaiak nyilván nem gondolhatták ezt, hiszen akkor az asszonyt mindenki mással, el kellett volna ítélnie. Ha a Szamaritánusok hittek Jézusban, akkor azt azért tették, mert hiteles volt. Jézus hitelességét a tanítása adja. Az ember hitelességét meg a Jézusba vetett hite adja. Jn. 4.40, -Amint tehát odaér(kez)tek hozzá a szamaritánusok, kér(lel)ték, hogy maradjon náluk, és ott maradt két napig -Jézus semmi csodát nem tett a szamaritánusoknál, mégis, a tanítása miatt hittek Benne. Gadarában a szamaritánusok elküldik Jézust, itt meg tárt karokkal fogadják. Gadarában jobban sajnálnak kétezer tisztátalan állatot, minthogy örülnének a megszállott emberek meggyógyításának. Jn. 4.42, -az asszonynak meg (azt) mondták, hogy: most már nem a te szólásodra hiszünk, mert magunk hallottuk és tudjuk, hogy ez való(igazá)ban a világ Megmentője (Üdvözítője). -Márpedig Jézus nem mentette meg, nem üdvözítette a világot. Akkor sem, ha a Jn.3.17,-ben azt olvassuk, hogy: mert nem azért küldte Isten a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözítse (megmentse, megtartsa) a világot Általa (Rajta keresztül). Jézus azért jött, hogy megmentse (megtartsa) ami elveszett! (Mt.18.11,). Nem azért küldte Őt az Atya, hogy emberek lelkét elveszítse, hanem hogy megmentse) (Lk.9.56,). A világot nem lehet megmenteni, mert Az ég és a föld elmúlnak (Mk.13.31,). Jézus nem üdvözítette (megszabadítani a gonosztól) a világot, hanem az Isten ismeretét tanította, hogy aki hisz benne, világkorszakra szóló (aioni) élete legyen (Jn.6.40,).
21
Jézus tanítása a valódi eledelről. Jn.4.31,32, -Közben kér(lel)ték Őt a tanítványok, (ezt) mondták: Rabbi, egyél! -Ő pedig (ezt) mondta nekik: van nekem eledelem, amiről ti nem tudtok. -Miközben az asszony elmegy, hogy hírt adjon a városiaknak Jézus ottlétéről, a tanítványok kínálják azt az ennivalót, amiért eddig távol voltak. A kérésük arra utal, hogy a Mesterük aznap még nem evett. Mivel a tanítványok azt nem kérdezték, hogy mit mondott, mit tanított az asszonynak, Jézus visszájára fordítja az evésre felszólító kérésüket. Kijelenti, hogy nem éhes arra, amit a tanítványai kínálnak, a testi eledelre. Utalva mindezzel arra, hogy az Atyával való kapcsolata az Ő eledele. A tanítványok annyit látnak Jézusból, hogy tanít, hiszen rabbinak, tanítónak szólítják. De azt nem látják, hogy Jézus tanítása táplálék. Az örök élet szellemi eledele és itala. Jézus ezt az italt kínálta a kút vize helyett az asszonynak, és erre az eledelre hívja fel a figyelmét a tanítványainak. Mindezt úgy tanítja, hogy nem ivott az asszony vízéből, és nem evett a tanítványok ételéből. Jn.4.33,34, -Mondták tehát a tanítványok egymásnak: netán valaki hozott neki enni? -Jézus ezt mondta nekik: az én eledelem az, hogy tegyem annak akaratát, aki elküldött engem és bevégezzem az Ő munkáját (művét). -A tanítványok a szamariai asszonnyal ellentétben nem értik Jézust, mert csak hústestben képesek gondolkodni. Nem kérdeznek, és nem tanulnak. Pedig Jézus lépten-nyomon jelzi, szinte szájbarágósan tanítja a tanítványoknak, hogy az Atya feladattal küldte Őt. De nem azzal, hogy az ember táplálja Őt étellel, hanem azzal, hogy Ő adjon örök életre szóló szellemi eledelt az embernek. Jézus az Atya akaratát teszi, ami más a tanítványok és más Jézus vonatkozásában. Jézus oldaláról az Atya akarata az, hogy szellemi világosságot, a valóságos Isten ismeretét hozza a szövetség népének. Ennek megtevéséhez Jézusnak nem kell döntenie, mint az embernek, mert az ember kimondott szava sem dönt, hogy hallatszódjon-e, vagy sem. Valójában nem is képes mást akarni, mert ehhez, Önmagát kellene megtagadni. Más a helyzet az ember oldaláról, amiben az-az Atya akarata, hogy az Isten szeretetére éhes ember, ismerje föl Jézusban az Istent, ismerje föl Jézus tanításában az Atyát. Miért testben küldte az Atya a tanítását, mint szellemi táplálékot?
22
-Azért mert az Atya csak testként tudja felkínálni a valóságot úgy, hogy az képes legyen megszólítani az embert. Évezredek teltek el Mózes és a próféták, sugallat által való Istent közvetítésének tanításában. Ebből az következett, hogy minden sugallatot félreértelmezve, egy emberhez hasonló istent közvetítettek. Ahhoz, hogy a lelkében nyitott ember találkozni tudjon az igaz Istennel, fel kell ismernie az Atya Igéjét Jézusban. Azt az Igét, aki azonos az Atyával. Ezért jelenti ki Jézus az egyértelműség teljességével azt, hogy: Én vagyok az élő kenyér, amely az égből szállt alá, ha valaki eszik ebből a kenyérből, él a (világ)korszakokba (nyúlóan) és az a kenyér pedig amelyet én adok majd a világ életéért az az én (hús)testem. (Jn.6.51,). Ez azt jelenti, hogy Jézus, az Atya valóságának anyagtestbe öltözött kijelentése. Az ember a világban, többnyire csak az anyagot, az emberben többnyire csak a testet látja. A szellemet nem. A hívő ember Jézusban is elsősorban a testet látja, a tanítást, az utat, a valóságot, a szellemi életet nem. Pedig forrását tekintve a világ is szellemi gyökerű, mint az Isten kimondott szava. Az ember meg az Istennek az a szellemi teremtménye, akinek a hústest az anyagvilágbeli ruhája. Jn.6.31,32, -a mi atyáink a mannát ették a pusztában, amint meg van írva: az égből kenyeret adott nekik enni. -Jézus (ezt) mondta nekik: Ámen, Ámen mondom néktek, nem Mózes adta nektek a kenyeret az égből, hanem az én Atyám adja nektek a kenyeret az égből, az igazit (valódit), -Jézus, a tanítását kitartóan hallgató mintegy ötezer embernek, egy kisfiú öt árpakenyérét és két halát olyan bőséggel szaporítja meg, hogy a lakoma végén tizenkét málhás kosárral szedték össze a tanítványai a maradékot. Másnap, a Jézust királlyá tenni akaró tömeg, a galileai ’tenger’ túlpartján találta meg Őt. Jézus nem királyságot, hanem hitet kér az őt körülvevőktől, mire a kenyérszaporítást követően, Mózesre hivatkozva, jelet követelnek tőle. Érdekes adaléka a jelenlegi Írásmagyarázatoknak, hogy amit Izrael vallási vezetői az Írás alapján Mózes kenyerének tudtak, az egy olyan táplálék volt, amit a mai napig sem tudtak azonosítani, mert napfelkelte előtt kellett fölszedni, mivel napkelte után eltűnt. Ezt a mannát látták az Isten csodájának, az egyedüli égből jött kenyérnek. Jézus erre kijelenti, hogy sem az Isten, sem Mózes nem az égből adta nekik azt a kenyeret, ám ezt a mostanit, Jézust, valóban az Atya adja! Jézus a jelenről tanít és azt is állítja, hogy Ő az Isten Fia. Az, aki a tanítás által adja nekünk azt a kenyeret, ami nem a fizikai testet táplálja, hanem a szellemet! Jézus már a Miatyánk imájában is a szellemi, nem pedig testi táplálék kérésére tanít. A testi táplálékkal kapcsolatban azt tanítja, hogy:
23
Nehogy aggódva tépelődjetek tehát és ne mondjátok: mit eszünk, vagy mit iszunk ? vagy mit veszünk magunkra (mibe öltözünk) ? mert mindezeket a (pogány) nemzetből valók keresik: hiszen tudja égi Atyátok, hogy mindezekre szükségetek van, (Máté6.31,32,), -amit az Atya nem valami különleges csoda, hanem a természet által ad meg. Önmagában véve, ha már tudom mi az, amit meg kell tennem ahhoz, hogy ellássam a testem, akkor az Isten gondoskodott a szükségleteimről. Pl. tudja az ember, hogy hogyan termeljen búzát, majd learassa, kicsépelje és megőrölje. Az elkészült liszből pedig hogyan süssön kenyeret. Bizony ki lehet jelenteni, hogy ezeknek az ismereteknek a forrása, nem az emberben van. Ha tehát az Isten megadta a testet tápláló kenyér elkészítésének a lehetőségét, akkor a többi az egyénen, a közösségen, társadalmon, a társadalmi berendezkedésen, a gondolkodáson múlik. A mindennapi testi táplálékot nem az Istentől kell várni, hanem az embernek magának kell a már meglévő lehetőségekből előállítani, odaadni, mert Mikor kenyér a kenyér? Ha kiosztják az éhezőknek, (Ak. 108.old.). Ugyanez igaz a Jézusban testet öltött Igére, a szellem táplálékára, ami értelmet, szeretetet és célt ad az embernek. Jn.6.33,34, -mert az az Isten kenyere, amely alászáll az égből és életet ad a világnak, -így szóltak tehát hozzá: Uram, mindenkor add nekünk ezt a kenyeret. -A kenyérszaporítást követően a Jézussal vitát folytató zsidók, végül is ugyanazt kérik a kenyér vonatkozásában, mint amit a szamariai tisztátalan asszony kért a vízzel kapcsolatban: Uram, add nekem azt a vizet, hogy meg ne szomjúhozzam, és ne jöjjek ide meríteni.(Jn.4.15,). De mivel a Jézust hallgatók nem a tanítására, hanem a testet tápláló kenyérre éheztek, így csak félreérteni tudták Jézus kijelentéseit. Az is igaz, hogy napjainkban is félreértik Jézus szavait, hiszen többnyire a mindennapi testi táplálékot kérik és várják a hívők imáikban az Istentől. Mivel az egyházak nem Jézus tanításának a kibontására helyezik a hangsúlyt, az ennivaló központi problémája minden vallásos hívő gondolkodásában megmarad. A keresztény egyházak még ebben a tekintetben is építeni, megcsinálni akarják az Isten Országát. Márpedig az ember csak emberi országot tud csinálni, amit a tapasztalat igazol azzal, hogy erőszakra épül és mulandó. Az Isten Országa viszont az Atyából van és örökkévaló. Jn.6.35, -Jézus (ezt) mondta nekik: Én vagyok az élet kenyere, aki énhozzám jön, nem éhezik többé és aki hisz bennem, (hithű lesz hozzám), nem szomjazik meg soha,
24
-Jézus, bár jól tudja, hogy testi táplálékot várnak tőle, az Őt körülvevők legnagyobb elképedésére, ételként és italként Önmagát kínálja. A zsidóknak is azt kínálja, amit a megvetett szamariai asszonynak, a tanítását. Annak ellenére, hogy a Szövetség népét az Írás (tanítás) népe elnevezéssel is szokták jelölni, bizonyára nem könnyű egy éhes, és a mindennapi kenyérért folyó küzdelemben élő embernek megérteni azt, hogy az Isten tanítással akarja őt szellemi Életre táplálni. Nehezen érti meg, hogy az Isten Élete (a kenyérhez hasonlóan), a tanítása által kerül az emberbe. Ezért ha a tanítását befogadjuk, akkor az Isten Életét fogadjuk be. A kenyér az anyagi mulandóságban, Jézus tanítása a szellemi örökkévalóságban biztosítja az életet. Ha az Isten tanítását (mint a kenyeret) befogadtam, akkor az már az örök szellemi életre táplált engem. Valójában azzal a kijelentésével, hogy Én vagyok az élet kenyere, Jézus nem mond mást, mint azt, hogy Ő az Isten!!! Az, aki Vele (az Isten tanításával) táplálkozik, az semmiféle más tanításra többé meg nem éhezik, mert értelmet és célt talált az Istenben. HAZATALÁLT!
A vetés és aratás. Jn 4.35, -Nem ti mondjátok-é, hogy még négy hónap és jön az aratás? Lám, (azt) mondom nektek, emeljétek fel szemeiteket és szemléljétek meg a földterületeket (térségeket), hogy már fehérek az aratásra, -János evangélista, Jézusnak a Szamariai asszonnyal való találkozása befejezéseként szerkeszti a szövegbe azt, amit Máté a 9.37, ben, és Lukács a 10.2,-ben szinte szó szerinti egyezéssel fogalmaz meg: Ekkor mondta a tanítványainak: az aratni való ugyan sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, hogy vessen be munkásokat aratásába, (Mt.9.37,38,). Ebben a szövegkörnyezetben is arra szólítja fel Jézus a tanítványait, hogy a búzát aratókhoz hasonlóan, ők is munkálkodjanak a lelki aratásban. Ehhez felruházza őket hatalommal és elküldi őket kettesével, hogy hirdessék: elközelgett az Isten Országa. Mindettől függetlenül megállapítható, hogy Jézus rendkívül érzékletesen használja a mondanivalójának megértéséhez azokat az eseményeket, amiktől bizony az emberek megélhetősége, a jövője függött. Minden gazdálkodó, földműves életében meghatározó volt a vetés és az aratás időszaka. Valóban szó szerint lehet venni azt a közmondást, hogy ki mint vet, úgy arat. Ha jó magot vetsz jó földbe, bő termésed lesz, amit megfelelő időben kell learatni, hogy a munkád gyümölcse kárba ne vesszen. Jézus a magvetés ünnepével azonosítja a tanítását (betelt az idő Mk.1.15,), (úgy van az (ember) Isten Királyságá(val), mint mikor az ember magot vet a földbe
25
Mk.4.26,), és az aratás ünnepével érzékelteti ennek eredményének, a benső békének, a boldogságnak a megvalósulását. Azt tanítja, hogy az Igében rejlő Isten ismeretét Ő veti el, mint magot, ami vagy belekerül, vagy nem az ember szívébe. Ha belekerült, akkor az ember akár alszik és akár felkel, éjjel és nappal, a mag kikel és szárba szökik, maga sem tudja, hogyan, (Mk.4.27,). Kivétel nélkül minden földműves jól tudja, hogy az aratásnak ideje van: szemléljétek meg a földterületeket (térségeket), hogy már fehérek az aratásra, Jn.4.36,38, -az arató már most megkapja a bérét, és összegyűjti termését a világkorszakra szóló életre, hogy a magvetővel együtt örüljön az arató is, -Én aratni küldtelek titeket, azt, amit nem ti műveltetek meg (fáradtatok) mások fárad(oz)tak és ti azok fáradozásába jöttetek (léptetek be). -Bizony jól látható az, hogy János evangéliumának szövegszerkesztése is, esetenként idő és értelembeli bakugrásokat mutat. Jelen esetünkben, ha a Jn. 4.36,-ot, a Jn.4.38, után tesszük, sokkal értelmezhetőbb és következetesebb szöveget kapunk: -Én aratni küldtelek titeket, azt, amit nem ti műveltetek meg (fáradtatok) mások fárad(oz)tak és ti azok fáradozásába jöttetek (léptetek be). -az arató már most megkapja a bérét, és összegyűjti termését a világkorszakra szóló életre, hogy a magvetővel együtt örüljön az arató is, (Jn. 4.38,36,). Mindebből egyértelműen látható, hogy Jézus hasonlatával élve, az Atya a Fiút csak magot vetni (tanítani) küldte (Aki az (eszményi), kitűnő magot veti, az az Emberfia, Mt.13.37,), de aratni nem, mert más a magvető, és más az arató (Jn.14.37,). Jézus a tanítványait küldi aratni, ami János evangéliumában az Atya akaratának kifejtésében, a szinoptikusoknál az Isten Országa hirdetésének feladatában jelenik meg. A vetés és aratás hétköznapi gyakorlatával szemben, az Ige szívbe kerülésének eseményében Jézus a magvető, és a tanítvány az arató. Ahhoz lehet hasonlítani mindezt, amikor a családfő időben elveti a magot, da az aratást az fiának kell elvégezni. A tanítás továbbadásában csak az tud munkálkodni, akit, mint a tanítványok esetében, Jézus felruházott erővel. Azokat, akik a tanítást, mint a jó föld a magot befogadták. Ennek gyümölcse az a termés, ami a Jézusba vetett hit nagysága, mert azok válnak aratóvá, akik az Isten Igéjét (szavát) hallgatják és megteszik (Lk.8.21,). Megteszik, hogy mindenki, aki hívő (hithű) lesz Benne, világkorszakra szóló élet birtokosa legyen, (Jn.3.15,). Így kapják meg az aratók a bérüket, az aionra szóló Életet, a Mennyek Országát, hogy a tanítványok együtt örüljenek Jézussal a magvetővel, mert elindult az Isten élete, itt a Földön. Az elvetett magot learatják és lisztet készítenek belőle, amit ha átjár az Egek Királyságának kovásza, el tud készülni az a kenyér, aminek az elfogyasztása emlékezteti az aratót (tanítványt) a Magvetőre. Mindennek tükrében értelmezni szükséges a Mt. 25.26, versét, ahol Jézus azt jelenti ki, hogy: aratok, ahol nem vetettem, gyűjtök, ahol nem szórtam.
26
Meg kell állapítani, hogy bizony a négy evangélium szövege, tanítása, az aratás tekintetében sem egységes. Úgy néz ki, hogy a Mt.25.26,-nál Jézus az arató, a Mt.10.39,-ben az angyalok, míg Jn.4.38,-ban meg a tanítványok. Ebben a kínálatban a hittől átjárt józan ész a tanítványokkal azonosítja az aratókat, amit alátámasztanak Jézusnak azok a kijelentései, hogy: más a magvető, és más az arató (Jn.4.37,), Én aratni küldtelek titeket (Jn.4.38,), Kérjétek hát az aratás Urát, hogy vessen be munkásokat aratásába,(Mt.9.38,). Ebből kiindulva nem lehet szó szerint értelmezni azt, hogy aratok, ahol nem vetettem, hanem értelemszerűen közé kell helyezni azt a szót, ami úgy módosítja a szöveget, hogy a tartalmán nem változtat. Mindez így hangzik: aratok a tanítványaim által, ahol nem vetettem, Bár Máté az angyalokkal is azonosítja az aratókat, akik az utolsó ítélet kapcsán választják szét a konkolyt a kitűnő magtól és vetik a tüzes kemencébe (Mt.13.39,-42,), mégis van némi kapcsolat a tanítványok és az angyalok között. Az angyal szó azt jelenti, amire Jézus felszólítja a tanítványait: KÜLDÖTT. Jn.4.37, -mert ebben igaza van a közmondásnak (az a szó igaz), hogy más a magvető, és más az arató. -Jézus egyértelműen és határozottan különíti el azt, aki a magot veti, azzal, aki learatja. A magot az Emberfia veti (Aki az (eszményi), kitűnő magot veti, az az Emberfia, Mt.13.37,), de az aratást a tanítvány végzi. Jézus a Benne való hit magját jött elvetni, a tanítvány meg a Jézusba vetett hit termését tudja betakarítani, learatni. Magot vetni azt jelenti, hogy igét hinteni (A magvető az Igét hinti (veti), Mk.4.14,). Az aratás meg a tanítványok számára azt jelenti, hogy hitet keresni (Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá (tanítsatok) minden nemzetet Mt.28.19,).
Csoda és jel. Jn. 4.46,47, -tehát elment ismét a galileai Kánába, ahol a vizet borrá tette és Kapernaumban volt egy királyi tisztviselő, akinek fia beteg volt, -ez, amikor meghallotta, hogy Jézus Júdeából Galileába érkezett, elment hozzá és kér(lel)te Őt, hogy jöjjön el és orvosolja meg a fiát, mert halálán van. -Máténál egy elöljáró, Lukácsnál és Márknál Jairus, Jánosnál meg egy királyi tisztviselő kéri Jézust, hogy gyógyítsa meg a gyermekét. János evangélista szövegszerkesztése szerint, ha időrendileg vizsgáljuk az eseményeket, Jézus a kánai menyegzőn való csodáján kívül még nem tett semmi rendkívülit. A Nikodémus történetben mégis utalás van arra, hogy: senki sem tehet (nem képes, nincs hatalmában, hogy tegye) ilyen jeleket, amelyeket te teszel, csak ha az Isten van vele, (Jn.3.2,).
27
Mindez arra utal, hogy jelen történetünkben ez a királyi tisztviselő nem alaptalanul fordul Jézushoz segítségért. Valójában már több olyan csodát kellett tennie Jézusnak, aminek az ismeretében még azzal a lehetetlennek tűnő kéréssel is megszólíthatta, hogy a halálán levő gyermekét gyógyítsa meg. A szinoptikus evangéliumok tanúsága szerint, Jézus nyilvános fellépését követően szinte azonnal mennek hozzá a betegek, és Ő csodát csodára halmozva meggyógyítja őket. A zsinagógában meggyógyítja a száradt kezűt. Kihajítja a démonokat. Mindenki, aki a ruhája szegélyét érinti, meggyógyul. Találkozik egy leprással, és a leprás megtisztul. Erre elkezdik Őt – mint ahogy a leprás is tette – gyógyítóként hirdetni, gyógyítóként terjeszteni. Pedig nem gyógyított, hanem csodát tett. Eközben Izrael várja a Messiást, várja a megszabadítót! Várja a hatalommal bírót, azt, aki majd ítéletet tartva békét teremt a világban. Gyógyítót nem vártak. Tanítót meg végképp nem. Izrael olyan jelek kíséretében várta a Messiást, mint amilyen az Istentől jövő jel volt a szivárvány, ami arra emlékeztette Őt, hogy soha többé ne büntesse az emberiséget özönvízzel (I.Móz.9.13,). Jn. 4.48, -Így szólt tehát hozzá Jézus: ha csak jeleket és csodákat nem láttok, egyáltalán nem hisztek, -Izrael vallási vezetése arra várt jelet, hogy igazolva lássa Jézusban azt a Dávid házából való Messiást (felkent), aki királyként űzi ki a rómaiakat, és megteremti Izraelben az Isten Királyságát. Azt, akinek a várakozásuk szerint a főpapi hatalmat is magához kell ragadnia. János evangélista a jel-szóval a csodákat illeti, miközben a farizeusok folyamatosan jelet kérnek, követelnek Jézustól, mert nem igazodtak el a szavai és tettei között: Tanító (Mester), jelt akarunk Tőled látni (Mt.12.38,). -És a farizeusok és szadduceusok kísértő szándékkal, (hogy próbára tegyék), hozzájöttek: kérték, hogy égi jelt mutasson nekik Mt.16.1,). -mások pedig, hogy próbára tegyék, égi jelt kívántak tőle(Lk.11.16,). Olyan jelet, ami egyértelműen igazolja azt, hogy Ő az elvárások szerinti Messiás. A vallási vezetők jel várásával ellentétben Jézus meg hitet vár Izraeltől. Mindez azt eredményezi, hogy a jel megítélésében csak elmenni tudnak egymás mellett. Senki sem képes felismerni azt, hogy Jézus maga a jel, maga a csoda. Az a csoda, aki ha jelet ad és gyógyít, azzal hitet ébreszt: Megtudta tehát az apa, hogy abban az órában történt amelyben (ezt) mondta neki Jézus: a fiad él. Hithű is lett ő, és az egész háza(népe) (Jn. 4.53,),- mert csak a csoda hatására hittek Jézusban. Pedig mindaz, ami az emberek körében csodának minősül, az-az Isten Királyságában természetes. Oly annyira, hogy ha csak akkora hitetek volna, mint egy
28
mustármag, és azt mondanátok ennek a szederfának: szakadj ki gyökerestül, és eressz gyökeret a tengerben, szót fogadna nektek, (Lk.17.6,). Igen, mert minden lehetséges annak, aki hisz,(Mk.9.23,).
Jézus a Beteszda fürdőben. Jn.5.5,6, -volt pedig egy ember ott, harmincnyolc esztendeje volt beteg, -ezt látta (észrevette) Jézus, amint ott feküdt és tudta (ismerte), hogy már sok ideje ott van, mondta neki: akarsz-e egészséges(sé) lenni (éppé válni)? -Jézus a jeruzsálemi Juh kapunál levő öt oszlopcsarnoknak nevezett fürdőmedencénél jár, ahol rengeteg beteg várja azt, hogy egy angyal felkavarja a vizet, mert aki ilyenkor a vízben van, meggyógyul. Bár a történet szerint ez a harmincnyolc éve béna ember nem ismerte Jézust, ő tudott a betegről, aki az elmondása szerint senki segítségére nem számíthatott. Jézus gyógyításának a titka mindig a gyógyított hitében rejlett. Ezért mondja a vak Bartimeusnak azt, hogy: menj el, a te hited megmentett (hűséged megtart) téged ( Mk.10.52,). Viszont ugyanezt nem mondhatjuk el a beteszdai béna esetében. Mindennek ellenére Jézus megkérdezi tőle azt, hogy: akarsz-e egészséges(sé) lenni (éppé válni)? Jn.5.7,8, -válaszolt neki a beteg: Uram, egy emberem sincs, hogy amikor felkavarodik a víz, beledobjon engem a fürdőmedencébe, mire pedig én odaérek, más lép be előttem, -(ezt) mondta neki Jézus: kelj fel, vedd fel a hordágyadat és jár(kál)j körül! -Jézus kérdésére kétségbeesett, és a tehetetlenségében reménytelen választ fogalmaz meg a béna, azt sem tudva ki az, aki egyáltalán szóba állt vele. Arról viszont meg van győződve, hogy a gyógyulásának a kulcsa a felkavarodott vízzel való érintkezésében van. Jézus, mint a száradtkezű esetében is, nem köt tanítást a gyógyításához és minderre csak annyit válaszol, hogy: kelj fel, vedd fel a hordágyadat és jár(kál)j körül! Teszi ezt annak ellenére, hogy ezzel a vallási vezetőket provokálja, hiszen szombat van. Jn.5.9, -és mindjárt egészséges lett az ember és felvette (felemelte)hordágyát és körüljár(kál)t. Szombat volt pedig azon a napon. -Jézus provokálja a jelenlevőket is, mert csodát tesz szombaton. Úgy gyógyítja meg egy szempillantás alatt a gyógyíthatatlant, hogy nem ad neki gyógyszert, nem röntgenezi, sugározza, nem küldi gyógytornászhoz, nem dobja bele a vízbe és nem tapasztal hitet. Bár napjainkban is történnek megmagyarázhatatlannak tartott csodás
29
gyógyulások, a tudományos gondolkodás mereven (mint a beteszdai béna), elzárkózik attól, hogy ezeket bármilyen értelemben kapcsolatba hozza az Isten létével, hatásával. Jézus több csodát tesz ezzel a bénával, mert nemcsak meggyógyítja, hanem azt is elhiteti vele, hogy valóban fel tud állni, valóban járni tud a felszólítására. Mi több, döbbenetében azt is elfelejti, hogy szombat van. Mindez arra utal, hogy ha az Isten fölszólít valamire, akkor az erőt is megadja hozzá. Jn. 5.10,11,-(ezt) mondták tehát a zsidók a gyógykezeltnek: szombat van, nem szabad (nincs megengedve) neked a hordágyat vinned. -Ő pedig válaszolt nekik: aki egészségessé tett engem, az mondta nekem: vedd fel a hordágyadat és jár(kál)j körül. -János evangélista, a zsidók megnevezéssel ebben a történetben is az írástudókat és farizeusokat jelölte. Ezzel jelezve azt, hogy csak az tarthatja magát igazán zsidónak, aki megigazult. Ilyen pedig csak a farizeus, az írástudó a főpap, a gazdag és az egészséges lehet. Ezzel kapcsolatban Kocsis Imre a következőket írja: Feltűnő, hogy a szinoptikusokhoz képest János milyen gyakran használja a zsidóság vezetőire és a Jézussal szemben állókra a „zsidók” megnevezést.(Bev. az Újsz. kortört. és irod. –Szt. Ist. Társ. 2010. 296.old.). Mivel Jézus nem maradt a helyszínen, így a ’mindenhol’ jelenlevő farizeusok és a köznép vonja kérdőre a mindenki szeme láttára munkát végző gyógykezeltet. Hivatkoznak, a tízparancsolat szombatról szóló törvényére, amely szerint meg kell szentelni az Úr napját. Ezzel kapcsolatban fontos megjegyezni azt, hogy a Tízparancsolat felsorolásában –ha nem tartod be-, semmiféle büntetés sincs kilátásba helyezve, mert ezek olyan felszólítások, amelyek az Istenhez tartozás feltételeit hordozzák! Míg a Tízparancsolat csak felszólításokat, fogalmaz meg, ennek törvénnyé tétele, a büntető szankciók megfogalmazása, már Mózes áldozatos munkájának az eredménye. Mi több, mindez az idők folyamán egy olyan, minden részletre kiterjedő szabályok és büntetések, folyamatosan bővülő áradatává alakult, amit sem átlátni, sem betartani nem lehetett. Jézus idejében a vallási vezetők e több mint hatszáz előírás mindenki által való betartatásától azt remélték, hogy ezzel előidézhetik a Messiás megjelenését. Jn. 5.12,13, -Megkérdezték őt: ki az az ember, aki mondta neked: vedd (ágyadat) és járj? -a megorvosolt pedig nem tudta, ki volt az, mert Jézus elkerült tőle, mivel (nép)tömeg volt azon a helyen. -A meggyógyított nem tudta, hogy ki tette őt egészségessé. Mivel azzal ő is tisztában volt, hogy mindez szombaton történt, rögtön áthárította a felelősséget a gyógyítóra. Ha valóban megélte volna a csodát, ha meglátta volna az Isten felszabadító
30
kegyelmének ajándékát, akkor mindent elsöprő örömmel kellett volna túllépnie a szombat problémáján. De nemcsak a meggyógyítottnak, hanem mindenkinek, aki szemtanúja volt e csodás gyógyításnak. E helyett, azonnal menteni próbálja magát ez a nemrég még reménytelenül és gyógyíthatatlanul béna ember. A gyógyulás szemtanúit meg egyedül az érdekli, hogy ki szegte meg a szombatot, mert a gyógyítás, mi több a hordágy szombaton való hordozása munkának számít. Csak azt látják, hogy Jézus is és a gyógyult is nyilvánosan megszegi a szombatot. A csodáról és a csodatevőről nem vesznek tudomást. Úgy tűnik, hogy az ember természetében lévő vallási fanatizmusnak, az ezzel járó vakságnak és gondolkodásbeli lezártságnak nincs időbeli határa. Dombi Ferenc, róm. Kat. papként 1987-ben két hónapot töltött Medjugorjében. Egy alkalommal a Máriának tulajdonított jelenés színhelyéről vezetve vissza a csoportját elesett, és szilánkosra tört a bokája. Mivel az orvosok a töréssel kapcsolatban teljesen tehetetleneknek bizonyultak, a paptársai bevitték a jelenés termébe. Itt, a látnokok elragadtatása közben, egy szempillantás alatt meggyógyult a bokája. Csoda történt. Amikor visszatérve Magyarországra lelkesen mesélte ezt az egyházi feletteseinek, senki, de senki sem adott közülük hitelt a szavainak. Jn. 5.14, -Ezek után megtalálta őt Jézus a templomépületben (ezt) mondta neki: látod, egészséges lettél, ne vétkezzél többé, nehogy rosszabbul járj! -Annak ellenére, hogy Jézus volt az, aki a szombat megtörését kezdeményezte, Ő kereste meg a meggyógyítottat, és nem fordítva! Ahogy a béna szombaton való meggyógyításával, ugyanúgy célja volt a vele való találkozással. Jézus nem a testet gyógyította, hanem a lelket (meg vannak bocsátva a bűneid Mk.2.5,). Elűzte a betegség szellemét, tisztára söpörte a szobáját (Lk.11.25,). Jézus összefüggésbe hozza a bűnt az egészséggel és a betegséggel, mert így tudta felhívni a volt beteg figyelmét arra, hogy a betegsége forrása a vétek. A házasságtörő asszonynak is azt mondja, hogy menj, és többé ne vétkezz. Mert ha a házasságtörő asszony, vagy a béna, a meggyógyulása után is a vétekkel teli életét folytatja, akkor a kiűzött gonosz szellem elmegy, és maga mellé vesz hét másféle, nálánál gonoszabb szellemet, és bemennek, ott lak(oz)nak, és annak az embernek utóbbi állapota rosszabb lesz az elsőnél (mint előbb volt) (Lk.11.26,). Jn. 5.15, -elment az ember és megmondta a zsidóknak, hogy Jézus az, aki őt egészségessé tette, -A farizeusok és írástudók a meggyógyított híre nélkül is tudták, hogy ki gyógyította meg a bénát. Jézus hiába keresi meg, hiába szólítja fel, hogy többé ne
31
vétkezzen. Ennek ellenére a beteszdai gyógyult az, aki először adja ki, elsőként árulja el Jézust. Nem áll ki Jézus mellett, meg sem köszöni a gyógyulást, hanem szolgalelkűen eleget tesz a vallási vezetők elvárásainak. Jézus esélyt adott az EGÉSZSÉGRE, az ÖRÖK ÉLETRE egy olyan reménytelen betegnek, aki erre nem kérte, és nem hitt Benne. Ennek ellenére ez a gyógyult nem tudott élni az örök élet lehetőségével. Pedig minden vallás és egyház megjelenítésével szemben az Isten nem más, mint a végtelen lehetőségek ajándékozója. Ennek a beteszdai bénának is lehetősége volt a legnagyobb jó és a legnagyobb rossz között választani. De mivel nemhogy a legnagyobbnak, hanem még jó-nak sem látta Jézust, a legnagyobb rossz mellett döntött. Kiszolgáltatta. Ez nem Jézusnak, hanem önmagának volt a legnagyobb rossz. Jn. 5.17,18,-Ő pedig (ezt) mondta nekik: az én Atyám mind ez ideig (mostanáig) munkálkodik, én is munkálkodom. -Ezért tehát a zsidók méginkább meg akarták ölni (életére törtek), mivelhogy nemcsak hogy megszegte a szombatot, hanem az Istent is saját Atyjának mondta, egyenlővé tette magát az Istennel. -Jézus folyamatosan mutat az Atyára, az Őt küldésére és a Vele való egységére, amiből az Őt hallgatók semmit sem értenek. Az Atya alatt Józsefre gondolnak, a többivel meg nem tudnak mit kezdeni. Ennek ellenére jelen igerészünkben helyesen, az Istent értik az Atya megszólítás alatt. Meg is akarják ölni e-miatt, miközben a szemük láttára tett egy olyan csodát, amit mióta világ a világ, ember még nem látott. Azt mondta egy 38 éve béna embernek, hogy kelj fel, vedd fel a hordágyadat és jár(kál)j körül (Jn.5.8,), és az felvette (felemelte)hordágyát és körüljár(kál)t (Jn.5.9,). De abban a szellemi vakságban, amiben a szövetség népe élt, senki sem volt képes mást látni, mint a parancsolatok megtartását, elsősorban a szombat megtörésére vonatkozóan. Jézus csodájára senki nem volt képes másképp, csak a megkövezés szándékával válaszolni. Ebben a vonatkozásban a történelmi kereszténység sem jobb a Jézus korabeli zsidóknál. Gondoljunk csak az eretnekekkel kapcsolatos gyilkosságaikra, az inkvizícióra, Amerika őslakosságának kiirtására, a másképp gondolkodók megbélyegzésére. Ez nemcsak az e-világi, hanem a meg nem kereszteltek túlvilági, örökkön-örökké tartó szüntelen szenvedésére is érvényes.
Jézus és a tanúbizonyosság Mi a tanúságtétel?
32
-A tanúságtétel rendje visszanyúlik az V.Móz.17.6,7,-ben található parancsolatra, amely így szól:-Két tanú vagy három tanú szavára halállal lakoljon a halálra való; de egy tanú szavára meg ne haljon. -A tanúk keze legyen első rajta, hogy megölettessék, és azután mind az egész nép keze. Így tisztítsd ki magad közül a gonoszt. Ezt erősíti meg az V.Móz.19.15,-ben található törvény, amely szerint: Ne álljon elő egy tanú senki ellen semmiféle hamisság és semmiféle bűn miatt; akármilyen bűnben bűnös valaki, két tanú szavára vagy három tanú szavára álljon a dolog. Ezek alapján a tanúságtétel: tanú, vagy tanúk által való hitelesítés, bizonyítás. A tízparancsolatban is megtalálható az a felszólítás, hogy: Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot (II.Móz.20.16,). Jn.3.11,12, -Ámen, Ámen mondom neked, hogy amit tudunk, azt szóljuk, és amit látunk, arról teszünk tanú(bizony)ságot és a mi tanú(bizony)ságtételünket nem fogadjátok el. -Ha a földi dolgokat mondtam néktek, és nem hiszitek, hogyan hiszitek, ha majd ez égben levőket mondom? -Messziről jött ember azt mond, amit akar, mondja a közmondás. Jézus az Atyából jött, hogy elmondja, milyen is az Isten, de senki nem hisz Neki. Nemcsak a vallási vezetők, a tanítványai sem. Azért nem, mert azt tanítja, amit a főpapok, írástudók és vallási vezetők, de még a tanítványai sem ismernek. Nem, mert az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú (Mt.11.27,). Nem is ismerhetik, mert az-az Isten, akit az Írásban foglaltak szerint Mózes és a Próféták közvetítettek, semmiben sem hasonlított a Jézus által tanított Atyához. Ennek tükrében teljesen természetes, hogy Jézust hiteltelen tanítónak látják. De nemcsak hiteltelennek, hanem károsnak is (hasznosabb, hogy egy ember haljon meg a népért. Jn.18.14,). Jézus hitelességét az Atyával való egysége adja. Erről az egységről tesz tanúbizonyságot a tanításával és a tetteivel. Ez a hitelesség és ez az egyértelműség kellett volna, hogy meggyőzze Izrael egészét arról, hogy betelt az idő és (már) közel van az Isten királyi uralma, (Mk.1.15,). Jézus, ennek a képtelen helyzetnek a gyökerét így tanítja: Új bort nem töltenek ócska (régi) tömlőkbe (Mt.9.17,). Pedig, sok próféta és igaz(ságos) ember kívánta látni, amit ti láttok (Mt.13.17,). Végül is, Izrael vallási vezetőinek csak azt kellett volna kimondani: nem jól tudtuk! De nem mondták! Jn.5.31,32, -Ha én önmagamról teszek tanú(bizony)ságot, az én tanú(bizony)ságtételem nem való(igaz)ságos, más az, aki tanú(bizony)ságot tesz énrólam, és tudom, hogy valóigaz az a tanú(bizony)ság, amit tesz felőlem.
33
-Jézus arról tanít, hogy más az ember és más az Isten tanúságtétele. Más mert az ember igazságát a meggyőződése, az érdekei, tehát az igazságérzete adja, míg az Isten igazságát nem adja senki és semmi, mert az Ő MAGA. Az ember esetében, ha valaki önmagáról tanúskodik az nem hiteles, mert az önzése, tehát az érdekei befolyásolják. Ezért látszólag független megerősítés szükséges. Azért látszólag, mert az ember esetében független látásmód nem létezik. Akkor sem, ha megesküszik a Bibliára, hogy az igazat és csakis az igazat vallja. Ha az ember a mindentől és mindenkitől független igazság tanúságtételére képes lenne, akkor már nem lenne szükség sem bíróságra, sem pedig döntésre. A vallási vezetők, ha Jézust nem embernek látnák, akkor az Atyáról szóló tanúságát is elfogadnák. Azért vádolják meg a farizeusok Jézust, hogy önmagát tanítja, mert nem ismerték fel benne az Atyát! Jn.5.33,34, -Ti elküldtetek Jánoshoz és tanú(bizony)ságot tett a való(igaz)ságról, -de én nem embertől kapom, a tanú(bizony)ságot, hanem ezeket azért mondom, hogy ti megmeneküljetek (üdvözüljetek). -A farizeusok és írástudók jelet és tanúságot keresnek, mert mindaz, amit Bemerítő János és később Jézus tanít és tesz, az semmiképp nem illeszkedik az elvárásaikba. Nem is tud illeszkedni, mert emberként világi függetlenségre, szabadságra, hatalomra és ítéletre keresik a jeleket és tanúságtevőket. Fel sem merül bennük annak a lehetősége, hogy amit, akit várnak és keresnek az valójában nincs is. Az Istennek nincs olyan küldötte, aki az egyik nemzetet győzelemre, szabadságra, hatalomra emelne az összes többi nemzet kárára, vereségére és gyalázatára. Akkor sem, ha azt Allahnak hívják, akinek a prófétája Mohamed, vagy Krisnának, akinek a tanítványa Ardzsúna. Az Isten Igéje csak arról az Istenről tud tanúságot tenni, akitől nem kell félni, mert nem büntet és nem tart ítéletet. Nem buzdít senki meggyilkolására és semmi elpusztítására. Soha! Semmikor! Ez az Isten azt várja, hogy szeressék Őt, mert akkor a Benne hívők, egymást is szeretni fogják. Az pedig, aki ezt az Istent szereti, mert hisz benne, az a korszakra szóló élet birtokosa (Jn.3.36,). Jn.5.36, -de nekem nagyobb tanú(bizony)ságtételem van Jánosénál, mert azok a munkák (tettek), amelyeket adott nekem az Atya, hogy elvégezzem azokat, azok a tettek (munkák), amelyeket teszek, tanú(bizony)ságot tesznek énrólam, hogy az Atya küldött engem, -Jézus csodái, a tanítása és tettei felfoghatatlanul hitelesebb tanúságot jelentenek Bemerítő Jánosénál, mert ezeket Jézusban az Atya tanítja és teszi! Ezek a tettek közvetlenül az Atyából forrásoznak. Bemerítő János szavai és tettei meg sugalmazás által származnak az Atyától.
34
Bemerítő János nagysága abból állt, hogy rámutatott Jézusra. Jézus meg az Atyára! Jézus arról az igazságról tanúskodott, hogy az Atya Igéje anyagtestbe öltözött, hogy tanítson. Ennek a tanításnak a következménye lett a test kereszthalála. De ez az esemény is azt igazolta, hogy az Atya Igéjét nem lehet megölni, mert valóban Ő az ÉLET! Jézus minden szava, minden mozdulata beletartozik a küldetésébe, mert mindez maga a tanítás, az Atya jelenléte. Jn.5.37,38, -és aki elküldött engem, az Atya, maga tett rólam tanú(bizony)ságot, sem hangját nem hallottátok, sem alakját (ábrázatát) nem láttátok, -és az ő szava nem marad bennetek, mivelhogy akit Ő küldött, annak ti nem hisztek. -Az evangéliumok tanítása szerint, Jézus folyamatosan az Atyára mutat. Az Atya meg Jézusra. Ez az Atya tanúságtétele. Izrael vallási vezetői nem látják, hogy van Atya és van Fiú, ezért Jézus tanításának a hitelessége az alapkérdés. Jézus Jordánba való alámerülését követően a Szellem, mint egy galamb szállt rá, és rajta is maradt, amikor egy Hang hallatszott: Ez az én kedves (szeretett) Fiam, akiben kedvem telik (jótetszésem lelem)! (Mt. 3.17,). Ez azt is jelenti, hogy Jézus teljes lénye a tanúságtétel arra, hogy az Atyától jött. Ennek ellenére a szövetség népe nem hisz Jézusban, nem hisz a tanításban és nem hisz az Atyában. Jézus tanítása érintetlenül hagyja a vallási vezetőket, mert ti az ördög atyából vagytok, és az atyátok kívánságait akarjátok tenni (Jn.8.44,). Jn.5.39, -Kutatjátok (fürkészitek) az Írásokat, mivelhogy nektek úgy tetszik, hogy azokban van a (világ)korszakra szóló életetek, pedig azok rólam tesznek tanú(bizony)ságot. -Jézus ebben a kijelentésében azt erősíti meg, hogy az Írás birtokában és ismeretében Izrael nem ismeri az Istent, nem ismeri az Atyát. Nem ismerik, mert bár kiolvasható lenne belőle a valóságos Isten, ha szemük lenne a látásra és fülük a hallásra, hiszen még a Tízparancs, és ezen belül a két Főparancs is az Atyáról szól. Arról a szeretetről, amelyben az-az erkölcsi magatartás van megfogalmazva, ami Istenhez tartozóvá teszi az embert. Mindenesetre nem csoda, hogy minderre sem szemük, sem fülük nem volt, hiszen a kereszténység története is igazolása annak, hogy még ha az Isten is jön el tanítani Jézusban, akkor is inkább Pálra, és az egyházatyákra hallgatnak. Jn.10.24,25, -A zsidók pedig körülvették Őt és (ezt) mondták neki: meddig tartod a lelkünket feszültségben? ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk nyíltan. -Jézus így válaszolt nekik: megmondtam (már) nektek, de nem hiszitek, a munkák (dolgok) amelyeket én teszek az Atyám nevében, azok tanúbizonyságot tesznek rólam,
35
-Újból felszínre kerül Izrael Jézus személyével kapcsolatos alapkérdése, hogy ki vagy te? A zsidók nyílt színvallást várnak Jézustól, hogy mondja már meg, Ő-e a Messiás? A vallásában élő hívő embernek fel sem tűnik, hogy az evangélium szövege a héber Messiás szavát, a jelen igerészben is a görög fordítású Krisztusnak írja. Mi több, a keresztény irodalom szinte kizárólag csak Krisztusként fogalmazza meg Jézust. Ez azt jelzi, hogy Jézusból ugyanúgy egy keresztény Istent csináltak, mint ahogy Bemerítő Jánosból Keresztelőt és a bemerítésből keresztelést. Ezt a gyakorlatot a vallásszociológiában behelyettesítési elméletként tartják számon. Azt már nem lehet közvetlen módon kideríteni, hogy mindez kinek a tevékenységét fémjelzi, de azt nyugodt szívvel ki lehet jelenteni, hogy az evangéliumnak ebben a történetében a zsidók lelke, nem a Krisztus várása miatt volt feszültségben. Ha valaki tiszta fogalmakban akar gondolkodni, akkor nem keveri össze az ítéletre várt zsidó Messiást, a kereszthalálával mindenki bűnét magára vevő, és ezzel a haragvó Istent kiengesztelő, vallásalapító és szertartásokat adó Krisztussal. Márpedig a tetteik, az emberekről is tanúságot tesznek. Ebben mutatkozik meg az, hogy kit szolgálnak! Csak akkor válik hitelessé az ember, ha Jézus tanítványává válik, mert azt fogadta be, aki a hitelesség teljessége. Ez a Jézus pedig köszönő viszonyban sincs sem az ezotéria Jézuskájával, sem a történelmi kereszténység Krisztusával, sem pedig a zsidók Messiásával. Ez a Jézus, az Atya által küldött tanítással azonos, az Isten szavával. Az Istent szeretés. Jn.5.42,43, -de megismertelek benneteket, hogy Isten szeretete nincs meg bennetek. -Én az Atyám nevében jöttem, és nem fogadtatok be engem, majd ha más a maga nevében jön, azt befogadjátok. -Jézus kérdésére egy törvényt tudó helyesen mondja fel a főparancsot, hogy szeresd az Urat, Istenedet egész szívedből, egész lelkedből, és egész erődből és egész gondolkozás(mód)odból aminek a szerves folytatása az, hogy és a legközelebbi embertársadat is, mint saját magadat (Lk.10.27,). Ebből az is következik, hogy ha valaki nem az Istent szereti, akkor az ördögöt szolgálja. Ebben sem harmadik, sem köztes megoldás nem létezik, mert Senki sem szolgálhat két úrnak (Mt.6.24,). Ezért ha a farizeusokban, írástudókban és főpapokban nem Jézus, akkor az ördög lakik. Ez annak ellenére így van, hogy ők abban a hitben éltek, amely szerint az Írásban foglalt törvényt betartás által szeretik az Istent, miközben a megszólíthatatlan merev látásmódjukban Izrael, és az Isten ellenségének látták Jézust. Mindebből az is látható, hogy az Írás ismeretéből nem következik szükségszerűen az Isten
36
szeretete, mert az Írás megtartása nem vezet el ahhoz a Jézushoz, aki azt tanítja a zsidóknak, hogy bizony az Atyát sem ismeri senki (Mt.11.27,). De ha nem ismeri, akkor nem is szeretheti. Jézus egy más szeretetet tanított és mutatott be. Nem azt, amit én, nem azt, amit a másik tart annak, hanem azt, amit Jézus tart szeretetnek. Jézus pedig azt tartja szeretetnek, amit az Atya küldött Jézusban az embernek. A tanítása befogadását. Azt, ami folyamatos áldozatvállalással jár. Ennek az lesz a következménye, hogy az ember nem a hitvalláshoz fog tartozni, hanem Jézushoz. Az Én Atyám! Jn.2.15,16, -és korbácsot csinált kötelekből és kihaj(í)totta mindnyájukat a templomépületből a juhokat és az ökröket, a nyerészkedők pénzét kiöntötte (szétszórta) és asztalaikat feldöntötte (felforgatta) -és a galambárusoknak ezt mondta: vigyétek el ezeket innen, ne tegyétek az én Atyám házát vásárcsarnokká! Hogyan nevezheti Jézus a Templomot az Atyja házának? -Máté az evangéliuma 21.13,-as igerészében imádság házának nevezi azt, amit János az én Atyám házának mond. Bizony inkább a Máté megfogalmazása a hiteles, hiszen a Mt. 24.2,-ben azt közli Jézus, hogy: Ámen, mondom nektek, nem marad itt kő kövön, amelyet le nem rombolnának. Márpedig miféle Isten az, akinek a házát porig rombolhatják az emberek. Sajnos a vallások és egyházak érthető, de Jézus tanítását elferdítő módon tanítják azt, hogy az egyházak templomai mind az Isten házai, ahol a papok az Istentől rendelt szolgák. Azt nem tanítják, amit Lukács evangéliumában olvashatunk, hogy: nézzétek, Isten Királysága (királyi uralma) bennetek van (Lk.17.21,). Ott, ahol azt a hordozóján kívül, senki sem rombolhatja le. A keresztény egyházak kivétel nélkül önmaguk létében látják és tanítják Jézus anyagvilágban való jelenlétét. Ebből kifolyólag, a római katolikus egy-ház feje a pápa, aki a következő egyházi rangok tulajdonosa: -Róma püspöke, Jézus Krisztus helytartója (vicarius Christi) -Az Apostolfejedelem (Szent Péter) utóda (az apostolutódok, azaz a püspökök testületének vezetője). -Az egyetemes Egyház legfőbb főpapja (az egész katolikus egyház pásztora, Pontifex Maximus). -Itália prímása. -A római érseki tartomány metropolitája. -Vatikánváros Állam uralkodója. -Isten szolgáinak szolgája (Servus Servorum Dei).
37
Ha mindehhez a történelem során nem tapadna annyi vér, akkor mindez olyan lenne, mint egy rossz vicc, aminek Jézus a céltáblája. Arról nem is beszélve, hogy ahhoz, hogy valóban képviseljek valakit, bizony teljes mértékben azonosulnom kell vele. Egy ügyvéd is csak abban képviselhet valakit, amire felhatalmazást kapott. Ha egy másik embert sem tudok teljességében képviselni, mert nem ismerem, nem ismerhetem, akkor hogyan lehetne képviselni az Istent? Teljességében, csak az Isten képviselheti saját magát. Az Isten pedig soha nincs a teljességén kívül. Ezért az egyházak Jézus képviseletében nem hitelesek. Mi több, helytartóra csak ott van szükség, ahol az uralkodó nincs jelen. Jn. 5.16,17, -és emiatt üldözni kezdték Jézust, mert szombaton tette ezeket -Ő pedig (ezt) mondta nekik: az én Atyám mind ez ideig (mostanáig) munkálkodik, én is munkálkodom. Mit ért Jézus az Atya munkálkodása alatt? -A Juh kapunál levő Beteszda fürdőben történeket követően vonják kérdőre a vallási vezetők Jézust, hogy miért szombaton gyógyít? Jézus kissé homályosan válaszol azzal, hogy az Atyára hivatkozik, mert a vallási vezetők Józsefre gondolnak. Márpedig Jézus azért jött, hogy a tanítása és a cselekedetei alapján felismerjék Benne, Általa az Istent, az Atyát. Ma már látható, érthető az, hogy ezzel is az Atyával való egységéről tesz tanúságot. Azt közli, hogy Ő Isten (az Istenben, az Isten munkálkodik mind ez ideig). Azt közli, hogy az Isten állandóan jelen van, mert az Isten az örök történés! Ennek ellenére az Atya munkálkodásának nem az a célja, hogy történjék valami, mert valami mindig történik. Az Atya munkálkodásának az EMBER a célja!!! Ez azt jelenti, hogy az Isten, szolgálja az embert. Ennek jeleként még a lábát is megmossa! Amennyiben megérti ezt az ember, úgy be kell, hogy lássa, igenis, méltó az Istenre! Jézus azért hangsúlyozza az Isten munkálkodását, mert szombaton gyógyított. Ezzel azt tanította, hogy az Istent nem köti a szombat törvénye, mert a szombat az emberért lett és nem az ember a szombatért (Mk.2.27,). A szombat lényege az, hogy szenteld meg az Úr napját! Zavartalanul foglalkozz az Istennel! Gyakorold, tehát tedd a szeretetet! Mivel szeretni munkálkodás nélkül nem lehet, ezért maradt ki az Írást betartóknál a szombatból a szeretet. Jézus átalakítja a szombat törvényét és helyébe a főparancsot állítja: szeretettel szentelj meg mindent! Minden munkálkodásoddal tedd magad Istenhez tartozóvá! A második főparancs (szeresd (legközelebbi) embertársadat, mint önmagadat Mt.22.39,) a felebarátnak szól. Ez annyit jelent, hogy az én felemről megvan a baráti szándék, a másik részéről meg nem. Ha jézusi közösségben vagyok, akkor föl kell
38
tudnom tételezni azt, hogy a másik közösségi tag legalább annyira szeret engem, mint én őt. Az ellenségszeretetnél meg nem kell barátkozni azzal, aki ellenségesen viselkedik velem, hanem csak azt a jót kell akarni neki, amit az Isten is akarhat. Végül is, ha nem akarok ártani a másiknak, akkor már szeretem. Jn.6.32,33, -Jézus (ezt) mondta nekik: Ámen, Ámen mondom néktek, nem Mózes adta nektek a kenyeret az égből, hanem az én Atyám adja nektek a kenyeret az égből, az igazit (valódit), -mert az az Isten kenyere, amely alászáll az égből és életet ad a világnak, -Jézus a küldetésének lényegét, önmaga teljes valóságát fedi fel azoknak, akik a kenyérszaporítás után még mindig követik, hogy az ingyen kenyér reményében királlyá (messiássá) tegyék. Ő pedig azt tanítja, hogy a test akármilyen táplálása mellett, minden ember meghal. Szellemileg is. Ahhoz, hogy az ember élni kezdjen, ahhoz az Ő tanításával kell táplálkoznia. Szellemileg. Ehhez a táplálkozáshoz Jézus tanítása a szellemi táplálék, akit az Atya küldött elsőként Izraelnek, majd a tanítványok által minden embernek! Atyáitok mannát ettek a pusztában és meghaltak (Jn.6.49,)- testileg haltak meg. Ezzel szemben a Fiú, aki az Atya kenyere, örök életre szóló szellemi táplálékként kínálja önmagát. Jézus soha sem állította azt, hogy bármilyen formában testként maradna a földön. Totális és teljes félreértése az egyházak azon hite és gyakorlata, hogy Jézust anyagtestileg idézik bele a kenyérbe és a borba.János evangéliumában bizony nem azt olvassuk, hogy anyagtestté lett a kenyér és a bor, hanem azt, hogy: az Ige (hús)testté lett (Jn.1.14,), mert Jézus a szellem tápláléka!! Jn.8.53,54, -Tán te nagyobb vagy a mi atyánknál, Ábrahámnál, aki meghalt? a próféták is meghaltak, mivé teszed magadat? -(ezt) válaszolta Jézus: ha én dicsőítem magamat, az én dicsőségem semmi: az én Atyám az, aki engem dicsőít, akiről ti azt mondjátok, hogy a ti Istenetek. Hogyan dicsőíti meg Jézust az Atya? -A Jn.8.7,-ben olvasható igerésznél, Jézus a parázna asszonyt megkövezni akaró zsidókat szembesíti önmaguk ördöghöz tartozásával. Ennek következtében azzal vádolják, hogy a saját dicsőítése érdekében tesz mindent. Nem is értik a válaszát, miszerint az Atya és a Fiú egymást dicsőíti. Jézus már korábban elhatárolja magát attól a dicsőségtől, amit a sátán kínált fel a pusztában: neked adom mindezt a hatalmat és dicsőségüket, (Lk.4.6,). Ugyanezzel az egyértelműséggel jelenti ki azt, hogy: Dicsőséget emberektől nem veszek (Jn.5.41,). Dicsőség: a rendkívüli képességek és tettek elismerése. A megdicsőülés: az Isten teljességének látható, megtapasztalható valósága.
39
Az Atya megdicsőíti Jézust a Tábor-hegyen. Láthatóvá teszi Jézus Hozzá tartozását. Mindebben nem Jézus, hanem az Atya a jelenés forrása. Az Írásban gondolkodók és élők nem képesek dicsőíteni az Atyát, mert nem ismerik Jézust. Jn.10.17,18, -Ezért szeret engem az Atya, mivelhogy én leteszem (odaadom) a lelkemet, hogy ismét felvegyem azt. -Senki sem veheti el tőlem, hanem én teszem (azt) le magamtól, hatalmam van letenni és van hatalmam ismét (újra) felvenni (azt), ezt a parancsolatot kaptam az én Atyámtól. -Meglepő, szokatlan, soha nem hallott dolgokat állít Jézus önmagáról a Jn.10.7,-ben található tanításában. Azt állítja, hogy az Atyához (Istenhez) vezető úton Ő az ajtó (Ámen mondom nektek, hogy én vagyok a juhok ajtaja Jn.10.7,). Az-az ajtó, ami nem kerülhető meg. Azt állítja, hogy Izrael juhainak Ő a pásztora (Én vagyok az eszményi (kitűnő) pásztor Jn.10.11,). Egyetlen pásztora. De ez csak úgy lehetséges, hogy közvetlen szeretetkapcsolat áll fönn az Atya és Jézus között, amelyben Jézus feltétel nélkül ráhagyatkozik az Atyára. Ebben a kapcsolatban az Atya mindent adásáról van szó. Ez az igerész is azt igazolja, hogy Jézus Isten. Senki emberfia nem veheti el a lelkét (életét), mert Ő maga az ÉLET (Jn.14.6,), és az ÉLETET megölni nem lehet! Jézus folyamatosan az Atya Szellemével azonosítja magát. A test a számára nem más, mint a Szellem anyagvilágbeli ruhája. Ezért jelenti ki a saját lényegéről, az Atyával való közös és örökkévaló Szelleméről azt, hogy Senki sem veheti el Tőlem. De ezt nemcsak Jézustól, az embertől sem veheti el senki: És ne(hogy) féljetek azoktól, akik a testet megölik, hiszen a lelket nem tudják (nem képesek) megölni, hanem inkább féljetek attól, aki a lelket is, a testet is elpusztíthatja a gyehennában (Mt.10.28,). Mindezen túl az is megállapítható, hogy a fölveszi a lelkét kijelentés, bizony szembemegy minden olyan Pál tanítására támaszkodó keresztény látásmóddal és tanítással, ami azt fogalmazza meg, hogy az Atya támasztja föl Jézust. Valójában az a kijelentés, hogy van hatalmam ismét (újra) felvenni (azt), azt igazolja, hogy Jézus nem emberként, hanem Istenként tanított, mert ezen a területen is azt teszi, amire az embernek nincs a hatalma, mert az embert az Isten kelti életre. Jézusnak, aki az Atya testet öltött tanítása, korlátlan hatalma van az Élet fölött, mert az Élet az Ő Maga. Ezért jelentheti ki a Szelleméről azt, hogy hatalmam van letenni és van hatalmam ismét (újra) felvenni (azt). Mit jelent a parancsolat szó? -Amit az ember a hétköznapi szóhasználatban az Isten parancsolataként fogalmaz meg, az-az Isten világában a valóság. Ami az Atya szellemiségében a valóság, azt az ember törvényként, parancsolatként, tehát kényszerként él meg. Végül is az Atya semmilyen értelemben nem parancsol. Jézus nem az ember által értelmezett kényszer által teszi azt, amit a Forrás Rábízott. Ez a feladat áldozattal jár.
40
Azzal az áldozattal, amely nélkül nincs szeretet. Az embert szeretés meg maga a szolgálat. Az a szolgálat, amelyben az Atya a valóság ismeretét küldi el az ember merev, szűklátókörű és fanatikus világába. Az ember kimondott szava sem parancsot hajt végre azzal, hogy hallatszik, hanem csak azt teszi, ami a forrás szándéka. Jn.10.28,29, -Én (világ)korszakra szóló életet adok nekik és nem vesznek el a (világ)korszakra és senki ki nem ragadja őket az én kezemből, -az én Atyám, aki azokat nekem adta, nagyobb mindeneknél és senki sem képes kiragadni őket az én Atyám kezéből. -Jézus, a Templom újraszentelésének az ünnepén Jeruzsálemben tartózkodik, amikor a zsidók nyíltan megkérdezik, te vagy-e a Messiás? Jézus a válaszában arra a lehetetlen helyzetre mutat, amelyben bármit válaszol, tanít, kijelent, mivel nem hisznek Benne, az hiteltelen marad. Nem mondja ki, hanem körbejárja, utal rá, tanítja a Messiást váró zsidóknak, hogy ki Ő és mire van hatalma. Azt nem mondja, nem mondhatja, hogy Ő lenne a zsidók Messiása, mert nem az. Tanítja őket arra a felmérhetetlenül fontos felismerésre, hogy mindennek ellenére mindazok, akik hisznek Benne és a tanításán keresztül befogadják Őt, azoknak korszakra szóló életet ad (Jn.10.28,). Jézus a jelenlétével, a tanításával azt magyarázza, hogy Izrael és a zsidók sorsát, szabadságát, életét, a vágyott boldogságát és békéjét nem a Messiás eljövetele oldja meg. Mindezt csak az Atya felismerése, megértése és tanításon keresztüli befogadása képes megadni. Ezért Jézus csak arról az Istenről tud tanítani, aki az Atya! Csak ez az Atya az, aki Jézus tanításában megjelenve nemcsak megtartani, megőrizni képes minden elképzelhető hatalommal szemben az övéit, hanem az örök élettel is megajándékozza őket. Azokat, akik nyitott szívvel és elmével fogadják azt, aki a tanítása által a lelkük legmélyét képes megszólítani. A tanítványokat. Az viszont, aki nem válik Jézus tanítványává, az a szellemi halált választja, mert egyedül Jézus az Élet. Az Életet választókat meg senki sem képes elvenni Jézustól. Jézusnak az Atya adta a tanítványokat, mert senki sem jöhet (én)hozzám, ha az Atya, aki engem küldött, nem vonzza őt (Jn.6.44,). Így mindenki, aki hallgatott az Atyára és nála tanult, hozzám jön, (Jn.6.45,). Ki az, aki az Atyánál tanult? -Ennek a kérdésnek a megválaszolásánál szinte mindenki arra gondol, hogy Jézus földön való megjelenése előtt, a megszületését megelőzően, ki tanulhatott az Atyától a mennyben? Ugyanakkor, ha Jézus kijelentését vesszük alapul, miszerint senki sem jut az Atyához csak rajtam keresztül (általam) (Jn.14.6,), bizony senki sem tanulhatott az Atyától a mennyben.
41
A mennyben nem, de a földön igen. Az Atya a prófétákon keresztül tanította a választott népét. Ők igenis tanulhattak az Atyától. Jézus azt mondja az egyik írástudónak, hogy nem áll messze az Isten Királyságától (Mk.12.34,), és az Ap.Csel.ben találhatók szerint Nikodémus a főfarizeus is tanítvánnyá válik a későbbiekben. Az Isten kezdetben a Tízparancsolatban közölte a Hozzátartozás feltételeit. Valójában, ebben a tanításban mutatkozott be a népének. Viszont minden Mózesre hivatkozó tanítással ellentétben, a nem teljesítés esetére nem helyez kilátásba büntetéseket. Így, aki a szívében sóvárogta a szerető Istent, az már ezeknek a parancsolatoknak a betartásával is Tőle tanulhatott, mert Boldogok a szellemi nincstelenek (a szellem koldusai), mert övék az Egek (Istenének) Királysága (királyi uralma) (Mt.5.3,)..
Provokálás és szembesítés. Jn.5.44,45, -Hogyan hihetnétek ti, (mimódon volnátok képesek hinni), kik egymástól vesztek dicsőséget és azt a dicsőséget, amely az egy(etlen) Istentől van, nem keresitek? -Nehogy azt gondoljátok, hogy én vádollak majd benneteket az Atyánál, megvan nektek a vádolótok, Mózes, akiben ti reménykedtek (reménységeteket vetettétek), -Jézus az Istent dicsőítés hiányával való szembesítéssel provokálja folyamatosan a vallási vezetőket. De nemcsak a hit és a dicsőség keresés, hanem a Törvényt betartás és a hagyomány területén is. Tudatosan gyógyít szombaton és szólítja fel a beteszdai gyógyultat az ágya körbehordozására. Szándékosan hagyja el a kéz és edénymosási hagyományokat. Szemrebbenés nélkül fogalmazza meg a vallási vezetők hamisságát, hiteltelenségét, ördöghöz tartozását. Azokat a farizeusokat, írástudókat pedig, akik körülvették Őt és folyamatosan provokálták, alkalomadtán meszelt síroknak, viperák fajzatainak nevezte. A felületes szemlélő azt gondolhatná, hogy sértegeti őket, miközben nem történik más, mint az, hogy azzal szembesíti őket, ami a bensőjükben van, a valósággal. Ugyanezt mi Jézust tanulókként nem tehetjük meg, mert nem rendelkezünk azzal az erkölcsi tisztasággal, bűn és véteknélküliséggel, amelyben bárkit szembesíthetnénk az Istenre hivatkozó kétszinűségében. Ezzel természetesen újból és újból előkerül az ítélet kérdése is. Ott, ahol bíró és ítélet van, vádlónak is lennie kell. Ebben a 45-ös igerészben a keresztény János evangélista, még ha Jézus szájába adva is, de az utolsó ítélet megmérettetésével fenyegeti meg a zsidókat. De ennél az ítélethozatalnál nem a keresztény Jézus, hanem a zsidó Mózes lesz a vádlójuk. Az a Mózes, aki a kereszténység tanítása szerint Jézusban jövendölte meg annak a Messiásnak személyét, akit csak a kereszténység ismert fel.
42
Mindezt alá is támasztja azzal, ahogy Mózes írására hivatkozva, Jézus személyét a Messiással azonosítja: -mert ha hinnétek Mózesnek, hinnétek nekem is, mert én rólam írt ő - ha pedig az ő írásainak nem hisztek, hogyan fogtok az én beszédeimnek hinni? (Jn.5.46,47,). Viszont mindaz a Mózesi szöveg, amit a kereszténység ide vonatkozónak tart, az semmiképp sem azonosítható Jézussal: 1Móz.49.10, Nem múlik el Júdától a fejedelmi bot, sem a vezéri pálcza térdei közűl; míg eljő Siló, és a népek néki engednek. 5Móz.18.15, Prófétát támaszt néked az Úr, a te Istened te közüled, a te atyádfiai közül, olyat mint én: azt hallgassátok! Iz.4.1, És ama napon az Úrnak csemetéje ékes és dicsőséges lészen, és a földnek gyümölcse nagyságos és díszes Izráel maradékának. Stb. Az Atya nem küldött, és Jézus nem hozott törvényeket és parancsolatokat, ami alapján ítéletet tartana. A törvényt nem az Isten, hanem Mózes adja a szövetség népének.- Nem(de) Mózes adta nektek a törvényt és senki közületek nem tartja meg a törvényt (Jn.7.19,). Ennek alapján, ha valaki, akkor Mózes vádolhatná a zsidókat, hiszen még az ő törvényeit sem tartják be: -Mert Mózes ezt mondta: becsüld meg (tiszteld) apádat és anyádat és aki rosszat mond apjáról vagy anyjáról, annak vége halál legyen, -ti pedig ezt mondjátok: ha egy ember azt mondja az apjának vagy az anyjának: Korbán, azaz áldozati ajándék az, amivel hasznodra lehetek, (Mk.7.10,11,). Valóban vádolhatná őket Mózes, ha ehhez valóban lenne bíróság, vád, védelem és utolsó ítélet. Mindennek az a pikantériája, hogy pontosan a négy evangélium tanítása igazolja azt, hogy Jézus nem volt sem a zsidók Messiása, sem a kereszténység Krisztusa. Arról nem is beszélve, hogy a végsőként várt ítélkezés területén Mózes nem lehet vádló, hiszen az Isten félremagyarázása területén ő sem volt jobb a Deákné vásznánál. Újból és újból ki kell mondani, hogy Jézus nem más, mint az egyetlen Isten, az Atya anyagvilágba küldött TANÍTÁSA, a valóság egyedüli hordozója.
A kenyérszaporítás és az örök élet. Jn.6.4,-6, -közel volt pedig a húsvét (pászka), a zsidók ünnepe. -így szólt Fülöphöz: honnan vegyünk kenyeret, hogy ezek egyenek? -(ezt) azért mondta, hogy próbára tegye őt, A Tibériás tavának partján a csodái hatására hatalmas tömeg követi Jézust még a hegyre is. Ugyanez a történet a szinoptikus evangéliumok mindegyikében azzal a különbséggel található meg, hogy a hegy helyett egy pusztaságban szánja meg Jézus az Őt éhesen követőket.
43
Jézus elvárása jelenik meg a tanítványaival kapcsolatban, amikor János evangéliumában Fülöpöt kérdezi, Lukács evangéliumában meg felszólítja a tanítványait az ennivaló elrendezésében. Bár a tanítványok, amikor kiküldi őket hatalommal, hogy menjenek és hirdessék az örömhírt, és tegyenek csodákat, (Lk.9.1,-6,) már megtapasztalhatták azt, hogy mire képesek az Isten erejében, mégis értetlenül állnak Jézus ennivalóval kapcsolatos felszólítása előtt. Bizony, ha akkor halottat tudtak támasztani, leprást tudtak gyógyítani, akkor most ennek a tapasztalatnak a birtokában kenyeret is kellett volna tudniuk teremteni. De nem tudtak. Nem, mert még nem hittek sem Jézusban, sem önmagukban. Nem hittek a tanításában, hogy: minden lehetséges annak, aki hisz, (Mk.9.23,). Nem is hihettek, hiszen még mindig az Ó-szövetség büntető és ítélkező istenében gondolkodtak. Joggal kérdi tőlük Jézus a Genezáret taván hajózva, hogy: Még mindig kérges a szívetek (Mk.8.17,)? Ennek ellenére, Jézus képesnek tartja őket arra, hogy enni adjanak ennek a rengeteg embernek. Ezért kérdez rájuk és teszi próbára a hitüket. Jézus kenyérszaporítási csodájának páratlanságával kapcsolatban meg kell említeni, hogy a Fülöp által említett kétszáz dénár áru kenyér, egy korabeli bérmunkás kétszáz napi bére. Mai áron átszámolva, mindez minimum háromszázezer Ft-ot jelentene. Mi a pászkaünnep? A pászkaünnep annak az emléke, hogy az Úr megszabadította a zsidókat az egyiptomi rabszolgaságból. A pászka elkerülést jelent, mivel az Írás szerint, Mózes utasítására, ahol a bárány vérével megkenték az ajtófélfát, azokat a házakat nem érte csapás. A kivonulás eseményében azért nem kelesztették meg a kenyeret, mert nem volt erre elég idő. Emellett a kovásztalan kenyér (pászka) a nyomorúság kenyerének is számított, mert a szegények és rabszolgák nem tudták megvenni, vagy elkészíteni a kovászt. A pászkaünnepben az első és az utolsó nap volt a legfontosabb, mert a köztük lévő napok fél ünnepnek számítottak. Az áldozati bárány úgy került az ünnepkörbe, hogy minden családnak fel kellett zarándokolnia Jeruzsálembe és egy bárányt áldozni, aminek a papok által visszaadott maradékát az esti vacsorán megehették. A kereszténység a pászkaünnepet is ’átkeresztelte’ és húsvétnak nevezi. Azt viszont tisztán kell látni, hogy minden egybemosási törekvés ellenére, a zsidók ünnepei között a húsvét nem szerepel. A jelen igerészünk húsvétot megfogalmazó szövege is arról tanúskodik, hogy a Jézusról szóló evangéliumok tanítása, elsősorban a kereszténységnek írt és szerkesztett örömüzenet. Bizony úgy néz ki, hogy csak másodlagosan tartalmazza a zsidókhoz küldött Jézus hiteles tanítását.
44
Jn.6.11,12, -Kezébe vette hát Jézus a kenyereket és hálát adott, szétosztotta a letelepülteknek, hasonlóképpen osztott a halakból is, amennyit akartak. -Amint pedig jóllaktak (beteltek) (ezt) mondta tanítványainak: gyűjtsétek össze a megmaradt darabokat, nehogy kárba vesszen. Ezen a hegyen összegyűlt hallgatóság még nem érti azt, amit Jézus később tanít a hallgatóságának, hogy Én vagyok az a kenyér, amely a Mennyből szállott alá (Jn.6.41,). Hogyan is érthette volna Jézust az a rengeteg éhes, és éhezéshez szokott, többnyire koldusszegény ember. Ezek az emberek a kenyér és halszaporítás során, talán először laktak az életükben úgy jól, hogy nem kellett a kevéske étel egy részét másnapra eltenni. Bizonyára mindannyian igyekeztek annyit, de annyit enni, amennyi csak beléjük fért. Sokan voltak, sokat ettek, és mégis maradt. Végül is az, aki a tanításával táplálja az örök életre a szellemet, az táplálni tudja a testet is, hiszen szó szerint lehet érteni Jézus tanításából azt, hogy: nehogy aggódva tépelődjetek lelketek (megélhetésetek) felől, hogy mit esztek, és mit isztok, (Mt.6.25,) – hiszen tudja égi Atyátok, hogy mindezekre szükségetek van, (Mt.6.32,). A lakoma után a tanítványok felszedték a maradék darabokat tizenkét tele kosárral (Mt.14.20,). Azon viszont még ők sem tudtak elgondolkodni, hogy Jézus mindezzel azt is bemutatta, hogy az Atya tanítása nemcsak olyan táplálékként küldetett a Földre, amely az Örök Életet adja, hanem azt az erőt is, amely által az ember gondoskodni tud a mindennapi kenyérről is. Külön meg kell említeni, hogy jelen igerészben Jézus a kenyér és hal fölött hálát adott, míg a Mt.14.19,-ben megáldotta. Az áldás végső soron, mint minden jó kívánság eredője azt jelenti, hogy legyen veled az Isten. Ennek ellentéte az átok. Úgy tűnik, hogy a hálát adott, és megáldotta kifejezést az Evangéliumok szerzői tetszés szerint használták, tehát felcserélhetőnek látták. Mi a közös a kenyérszaporításban, és az ’utolsó vacsorán’ elhangzottakban? -Kiindulásul meg kell állapítani, hogy azért tévednek azok, akik Jézus kenyérszaporítását az utolsó vacsora előképének tartják, mert a kenyérszaporításnál az evangélisták leírása szerint kovászos kenyeret ettek. A pászkaünnep előestéjén meg kovásztalant. Izrael vallási hagyománya és törvénye szerint halállal lakozott az, aki a páskaünnep alkalmával kovászos kenyeret tartott a házában. Természetesen az is, aki kovászos kenyeret tett az áldozati oltárra. Ugyanakkor Jézus sem a kenyéráldozat, sem az ünnep kapcsán nem helyez hangsúlyt Mózes ezzel kapcsolatos parancsolataira. Oly annyira nem, hogy a Mt.13.33,-ban azt olvassuk: hasonló az Egek (Istenének) Királysága a kovászhoz, amelyet vett az asszony és belekevert három mérce /mérő (véka)/ lisztbe, míg az egész megkelt.
45
Ebben a hasonlatban Jézus tanítása az a kovász, amely belekerülve Izrael lisztjébe megkeleszti azt. Ez a hasonlat azért fontos, mert a Mózes törvényeiben gondolkodók számára az a kenyér, amit az Istennel hoznak kapcsolatba (étel áldozat, pászkavacsora), kizárólag csak kovásztalan lehet. Jézus meg az Egek királyságát, minden kétséget kizáróan, a kenyér kovászához hasonlítja. János evangélista nem említi a szinoptikusoknál leírt utolsó vacsora történetét. Viszont a 6-ik fejezet, mindvégig a testet öltött Igének, kenyérként való evéséről és a Szellemének vérként való ivásáról szól. Arról, hogy ha (netán) nem eszitek az Emberfia (hús)testét és nem isszátok a vérét, nincsen életetek önmagatokban (Jn.6.53,). Jézus tisztában van azzal, hogy a Mózes törvényeit szigorúan betartó hallgatói, eddig is megbotránkoztak a tanításán. Mégis, tovább fokozza az értetlenséget és a zavart az emberek fejében, amikor azt mondja: Aki eszi az Én (hús)testemet és issza az én véremet, annak (világ)korszakra szóló élete van és Én föltámasztom őt az utolsó napon (Jn.6.54,). Jézus pontosan fogalmazza meg a tanításában az Örök Élet egyik feltételét, amikor azt tanítja, hogy: Én vagyok az élet kenyere, aki énhozzám jön, nem éhezik többé és aki hisz bennem, nem szomjazik meg soha (Jn.6.35,). Ebben a testben és vérben nem a kenyér és a bor ad örök életet a testnek, hanem a Jézus tanításába vetett hit ad értelmes életet a szellemnek. Valóban Jézus anyagtestét és vérét veszi magához a hívő az utolsó vacsora szertartásában? Arra törekszünk, hogy Jézus eredeti szándéka szerint értelmezzük a kenyeret evésben, és bort ivásban való megemlékezésére való felszólítását is. Sokáig titoknak gondoltuk, mert az eddigi tanításokban mindez ennek megfelelően szerepel. De a tanítványi gondolkodás által megértettük, hogy valójában nincs titok, mert nektek adatott tudni a Mennyek Országa titkait. A Mennyek Országa annak titok, aki nem tanítványként, hanem vallásos hívőként találkozik Jézussal. Jelen esetben a megoldást nem a keresztény státusz (püspöki rang), hanem a Jézus tanítását az élete középpontjába helyező szellemiség állapota kínálja. Az a szellemiség, amit ha a hívő megtalál, akkor már tanítvánnyá válva mindent másképp lát. A körülményeit is. Nem célnak, hanem csak eszköznek. Minden embernek a szellemi eledelért, Jézus tanításáért kellene fáradozni, mert ha ezt valaki felismeri, megérti, és az élete középpontjába helyezi, akkor világkorszakra szóló Életet nyer. A korszakokra szóló Élet pedig, maga az Isten!!! Tanulmányaink szerint Jézus a hozzá tartozás feltételéül, három lényegi kéréssel fordult a a tanítványaihoz: 1. a tanítása szerint, alakítsák át a
46
gondolkodásunkat, 2. legyenek megbocsátók, 3. a páskaünnep alkalmával, a kenyér és a bor elfogyasztásával Róla emlékezzenek meg. Jézus azt állította, hogy Ő, mint az Égből alászállott élő kenyér, a szellem tápláléka. A kereszthalála előtti vacsorán úgy mondja tápláléknak a testét, italnak a vérét, mint anyagtestbe öltözött Igét. Meg kell jegyezni, hogy a történelem során a vér, minden kultúrában az élet hordozója. A szinoptikus evangélisták tolmácsolásában, a pászkaünnep előestéjén, amikor minden zsidó családnál szertartásszerűen törték meg a kenyeret és itták a bort, Jézus a felszólításával (Ezt tegyétek az én emlékezetemre, Lk.22.19,) azt kéri, hogy Róla emlékezzenek meg ezen az ünnepen ezzel. Így az emlékezetére elfogyasztott kenyeret és bort, mi nem a kivonulás, hanem az Ő tanításának emlékére fogyasztjuk, amit végső soron önmagunkért teszünk. Jn.6.27, -Ne(hogy) az elvesző eledelért fáradozzatok (munkálkodjatok), hanem a maradandó eledelért (táplálékért) a világkorszakra szóló életre, amelyet az Emberfia ad majd nektek, mert Őt az Atya pecsételte el, az Isten, Jézus, szinte szájbarágósan tesz különbséget a test és a szellem eledele között. Ennek ellenére a trienti zsinat (1545-63) már dogmaként kimondta: „Ebben a valóságos áldozatban a pap Krisztus testét és vérét ajánlja föl” (Magy, Kat. Lexikon). Mivel az ember elsősorban testnek látja önmagát, így ennek táplálása, életben tartása lesz a legfontosabb, legfőbb tevékenysége. A szellemi létet csak az Istenre, az angyalokra és démonokra vonatkoztatja. Önmagára nem. Így aztán, ha önmagát nem látja szellemi lénynek, akkor a táplálását sem tarthatja lényegi kérdésnek, miközben Jézus tanítása szerint nincs ennél fontosabb feladata az embernek. Az Íráson nevelkedett szövetség népének is tanítani kellett azt, hogy: Nem többe a lélek az eledelnél (tápláléknál) (Mt.6.25,), mert mindaz, ami a szájba bemegy a gyomorba jut, és onnét a félreeső helyre (csatornába) kerül (Mt.15.17,). Ki kellett jelenteni: -Nehogy aggódva tépelődjetek tehát és ne mondjátok: mit eszünk, vagy mit iszunk? vagy mit veszünk magunkra (mibe öltözünk)? -mert mindezeket a (pogány) nemzetből valók keresik: hiszen tudja égi Atyátok, hogy mindezekre szükségetek van, -hanem keressétek először az Isten királyi uralmát és igazság(osság)át és a többit mind ráadásul megkapjátok (Mt.6.31,-33,). Ebben a tanításában Jézus azt magyarázza, hogy az Írás ismeretében nincs meg a korszakra szóló Élet tápereje. Ez csak az Atya küldöttének, a testet öltött Igének a tanításában van meg, mert csak ez hordozza az örök igazságot. Lényegét tekintve minden embernek csak azért kellene a testét táplálnia, hogy az Isten Országát keresse. Ennek ellenére nem ez történik. A legtöbb ember a körülményekért él. Jézus ezzel szemben nem a testi, hanem azt a szellemi táplálékot kínálja, amelynek fogyasztása az örök élet feltétele.
47
Higgyetek Bennem! Jn.6.28,29, -így szóltak tehát hozzá: mit tegyünk, hogy az Isten(nek tetsző) dolgait műveljük? -válaszul Jézus (ezt) mondta nekik: ez az Isten dolga (munkája), hogy higgyetek abban, akit Ő küldött, -A Jézust hallgató zsidók pontosan tudták, hogy az Írás szerint mit kell tenniük, de megzavarodtak Jézus tanítása és tettei miatt. Amit viszont dicséretükre lehet felhozni az az, hogy kérdeznek. Jézus szokatlan, furcsa, többértelmű választ ad a kérdésükre, mert ezek a zsidók még nem voltak tisztában azzal, hogy kire gondol, amikor az Isten küldöttjéről tanít. Ők eredetileg a Messiásra gondoltak. A Messiásban viszont nem hinni kell, hanem követni. Jézus a Benne való hit gyökerére mutat rá. Arra, hogy az Atyának nem az Írás betartása az emberrel kapcsolatos célja, hanem a küldöttében való hit megvalósulása. Ma már látható, hogy az egyetlen Istennek tetsző dolog az lett volna, ha hisznek Jézusban, mert akkor nem szabadságharcosokká, hanem tanítvánnyá váltak volna. Ha ez megtörténik, akkor nem pusztul el Jeruzsálem, nem tört volna ki a rómaiak elleni háború, mert megértették volna Jézus kijelentését, hogy Hallottátok, hogy ki lett jelentve: szeresd ( a közeledben lévő) embertársadat és gyűlöld ellenségedet! Én pedig (azt) mondom nektek: szeressétek ellenségeiteket és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket, (Mt.5.43,44,). Jézusnak ez a tanítása ugyanúgy az értetlenség ködébe veszett a saját idejében, mint ahogy teljesen figyelmen kívül maradt a történelemi kereszténység évezredes működésében. Ez nemcsak a korai keresztes háborúkban, vagy az eretnekek kiirtásában, hanem a pápák hatalmukat féltő, saját családtagjaikat sem kímélő orgyilkos tevékenységükben is megmutatkozott. Pedig csak Jézus eredeti tanítása az, ami képes Emberré tenni az embert. Az a tanítás, ami az Isten rendjét kínálja fel. Az, amit csak a hittől átjárt józan ész munkájával lehet felfogni és megérteni.
Jn.6.35,36, -Jézus (ezt) mondta nekik: Én vagyok az élet kenyere, aki énhozzám jön, nem éhezik többé és aki hisz bennem, (hithű lesz hozzám), nem szomjazik meg soha, -de mondtam nektek, hogy lát(ta)tok is engem, mégsem hisztek.
48
-A zsidók valóban nem hisznek Jézusban, de nem is képesek erre, hiszen az Írás törvényei, parancsai, a hagyomány betartása (minden, ami régi), mint kemény kéreg vonja be a szívüket. Ráadásul, a vallásában élő hívő semmilyen formában nem nyitott arra, amit nem az egyháza tanítana. Oly annyira nem, hogy nem is kérdezik meg Jézust arról, hogy miképp értelmezzék az állításait. Jézus a tanítványait így tanítja: mert, Ámen, mondom nektek, hogy sok próféta és igaz(ságos) ember kívánta látni, amit ti láttok és hallani, amit ti hallotok, és nem hallotta (Mt.13.17,). Pedig évezredek óta áhítozik az ember az örök boldogságra, szeretetre, biztonságra, és legfőként a békére. Vágyik az értelmes kapcsolatokkal és örömmel átszőtt tevékeny életre. Mégis, amikor mindez kézzelfogható közelségbe kerül, amikor mindez láthatóvá válik, amikor már csak el kellene hinni a hihetetlent, akkor csődöt mond minden ember. De ez nem csak Jézus kortársaira, hanem minden kor, minden keresztény hívőjére is igaz, hiszen kezdet óta nem Jézus, hanem az egyházuk tanításában hisznek. Ez a kettő pedig nem hogy nem ugyanaz, hanem azt lehet mondani köszönő viszonyban sincs egymással. Ennek következtében még az egyházakon belül sincs boldogság, szeretet, biztonság, és legfőként béke. Nem is volt soha. A tanítvány Tamás a kereszthalált követően nem hiszi, hogy a társai látták az Urat. Csak akkor fog hinni, ha kezét a sebeibe helyezheti. Miután megtörtént, Jézus ezt mondja: mivelhogy láttál engem, hittél, boldogok, akik nem látnak és hisznek. (Jn.20.29,). Jézus ezzel a kilencedik boldogsággal fogja össze a korábban tanított nyolcat, mert aki nem látja Őt és hisz Benne, az ezzel azt vallja be, hogy szellemi nincstelen, szelíd, éhes és szomjas az igazságra. Viszont mindazokról, akik látták, hallgatták és mégsem hittek Benne, azt tanítja, hogy abban a bűnben élnek, hogy nem hisznek bennem, (Jn.16.8,9,). Valójában minden gonosz és rosszindulatú, önző és álnok gondolkodás, magatartás és cselekedet, abból az egyetlen forrásból fakad, hogy nem hisznek Jézusban.
Júdás árulása. Jn.17.12, -amikor velük voltam, én őriztem meg őket a Te nevedben, amelyet nekem adtál és vigyáztam (őrködtem) és senki azokból nem veszett el csak a veszedelem (romlás) fia, hogy az Írás beteljesedjék, János evangélista a 17.-ik fejezetben, egy ima keretében foglalja össze Jézus tanításának, és Atyához való tartozásának a lényegét. Megfogalmazza a tanítványokkal való kapcsolatát, valamint e kapcsolat célját azzal a megjegyzéssel, amelyben Júdás árulását, az Írás beteljesedésének szükségességével magyarázza.
49
A szöveg alapján bizony úgy néz ki, mintha Jézus mentegetné magát azzal, hogy Júdás elvesztéséről nem Ő, hanem az Írás megvalósulásának kényszere tehet. Az evangélista mentségére legyen mondva, nemhogy kétezer éve, de a napjainkban sem hiszi el a keresztény világ azt, hogy sem Jézus, sem az ember nincs alárendelve az Írás kijelentéseinek. Maga a történet egy embernek, mi több egy tanítványnak a Jézus ellen elkövethető legnagyobb bűnét mutatja be, természetesen a keresztény lelkületnek megfelelően. Ezt igazolják azok a jelzők, amiket Júdással kapcsolatban használtak az evangélisták: iskarióti Júdás, aki kiszolgáltatta (Mt.10.4,), Júdás, az áruló (Mt.26.25,), egy közületek ördög (Jn.6.70,), a veszedelem (romlás) fia ) Jn.17.12,). Mindezen túl Márk evangélista Jézus szájába adva jelenti ki, hogy: jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja (átadja) jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem született volna, (Mk.14.21,). Ezek a jelzők és kijelentések jól érzékeltetik a kereszténység iskarióti Júdás személyével és tettével kapcsolatos ellenérzését, és azt a szándékot, amivel mint pl. Márk, igyekezett még nagyobb hangsúlyt adni az árulás tettének. Mindebben az sem akadályozta meg őket, hogy az a Jézus, aki azt tanítja, hogy: -szeressétek az ellenségeiteket (Lk.6.27,), -minden bűn és káromló szó, amit csak kiejtenek az emberek, bocsánatot nyer (Mk.3.28,), -engedd el adósságainkat, amint mi is elengedjük a nekünk tartozóknak (Mt.6.12,), -Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak (Lk.6.37,), -nem ítélheti el Júdást sem (jaj annak az embernek). Jézus magatartása Júdással szemben sem lehetett más mint, amit az evangélista megfogalmazásában az Őt kereszthalálra ítélőkkel szemben tanúsított: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit csinálnak (tesznek) (Lk.23.34,). Jézus folyamatosan tanította, és a tetteivel alá is támasztotta, hogy a szeretet és irgalom, minden Istentől jövőnek gondolt parancsnál, minden törvénynél és hagyománynál több és nagyobb. A kiszolgáltatás tettének súlyát nem csökkentve szükséges megjegyezni, hogy Jézus kereszthalálának nem Júdás árulása volt a közvetlen oka. Jézust, Kajafással az élén, a zsidó főpapság, a nagytanács ítélte halálra, amit Pilátussal végeztettek el. Előbb-utóbb Júdás nélkül is keresztre feszítették volna Jézust. A főpapság szándékában Júdás csak eszköz volt. Végül is Júdás, ahogy a vallási vezetők, az Írás parancsainak a betartását kérte számon Jézuson. Miközben többnyire a tanítványok is hasonlóképp gondolkodtak. Őket is zavarta az, hogy a Mesterük nem tartotta be a Törvényt, csak Júdást ez nem hagyta érintetlenül, pedig őt is Jézus választotta követőjének. Miért hívta el Jézus az iskarióti Júdást tanítványnak?
50
Nyilvánvaló, hogy Jézus mindenkinek megadva minden lehetőséget azt mutatta be, hogy milyen az Isten szeretete. Félreértés ne essék mindaz, aki a természetétől vezérelve hamisan tanítja Jézust, az is elárulja Őt. Az pedig, hogy az embert az önzése, a félelme, a hiúsága, a nagyravágyása és főleg az igazságérzete vezeti, bizony hozzátartozik a sérült emberi természetéhez. Jézus tanítványának meg kell érteni Júdás útját is, hiszen nem tudhatjuk, hogy előző életeinkben, mikor cselekedtünk hasonlóképp, és mint a beteszdai gyógyult, mikor árultuk el az Istent. Ahhoz, hogy a Jézus példabeszédében szereplő jó földdé váljon a hívő ember szelleme, előbb útszéli, majd tövisesként kell az életeit megélnie. Ez azt is jelenti, hogy Jézus tanítványát már nem az igazságérzete, hanem az Istent és embert szeretete vezérli és irányítja. Úgy néz ki, hogy Júdás elvegyült a tanítványok között, de nem úgy gondolkodott és nem úgy volt nyitott Jézusra, mint a tizenegy. Mivel az anyagvilág az önzés, a lezártság és a fanatizmus otthona, az ördög kísértő munkájától a tanítványok sem voltak mentesek. Jézussal szemben az ördög tehetetlen volt, de a tanítványokat folyamatosan kísérthette. Oly annyira, hogy Jézus azon kijelentésére, hogy: Ámen, mondom nektek, egy közületek elárul (átad) engem, (Mt.26.11,) minden tanítvány visszakérdez, hogy vajon nem én vagyok-e az? Mindezt az is igazolja, hogy a tanítványok között is rendszeresen voltak komoly feszültségek (Uram, hányszor vétkezhet (tehet) ellenem a testvérem, Mt.18.21,) és viták (és elkezdtek vitatkozni egymással, Lk.22.23,). Ennek egyetlen ellenszere van, ami a Jézusba vetett hit. Viszont a hit, csak a lélek vajúdása által születik meg az emberben. Júdás, mielőtt felakasztotta magát azt mondta: vétkeztem, hogy elárultam az ártatlan vért (Mt.27.4,). Nyilván ez akkor tudatosodott benne, miután a főpapok kezére adta Jézust. Az tudatosodott benne, amit a jobb lator Jézusról mondott a kereszten: de ez semmi helytelent nem cselekedett (Lk.23.41,).
Megbocsátás és megtartás. Jn.20.22,23, -És ezt mondva rájuk lehelt és így szólt nekik: vegyetek Szent Szellemet, -ha valakinek megbocsátjátok a bűneit, megbocsátják azoknak: akiknek megtartjátok, azoknak megtartják. -Jézus az életre kelését követően (Ezért szeret engem az Atya, mivelhogy én leteszem (odaadom) a lelkemet, hogy ismét felvegyem azt Jn.10.17,) először magdalai Máriának, majd az esti órákban a tanítványainak jelent meg. A szöveg szerint meglepő és az eseményekkel összefüggéstelen módon, Jézus úgy adja át a tanítványoknak a bűn megbocsátásának és megtartásának a hatalmát, ahogyan azt korábban saját maga sem gyakorolta. Az pedig, hogy a Szent Szellemet a
51
tanítványokra való lehelléssel adja át, egyenesen nevetséges. Ugyanis ha már megkapták ezen a módon a Szent Szellemet, akkor mi szükség van a Pünkösdi eseményekre? Persze ha mindkét eseményt valóságosnak vennénk, akkor azt kellene feltételezni, hogy a tanítványok azt, ami egy és oszthatatlan (Szent Szellem), részletekben kapták meg. Előbb a bűn elbírálásának, majd később az Isten Országa hirdetésének a hatalmában. Az adott igerészünk értelmezését illetően végül is azt kell mondanunk, hogy önmagát leplezi le az evangéliumok kanonizálását végző egyház, elsősorban a gyóntatás általi gyakorlata által, ami bizony minden időben, a lelkek feletti uralkodásának az eszközeként jelenik meg az egyház és a hívő kapcsolatában. Ez igazolja azt, hogy ez az általunk vizsgált kijelentés, bizony egy önmagát leleplező, céltudatos, későbbi betoldás, amire egy egész keresztény egyházi hierarchia, a gyónás elvárásában megjelenő, bűnöket megbocsátó és megtartó, világi hatalmat megjelenítő uralmát alapozza. Az is látható, hogy aki a megbocsátás hatalmának Jézus általi átadását fogalmazta meg, furcsa módon nem vette tudomásul, hogy Jézus egy más szövegrészben nem az egyházi papság, hanem a Benne hívő ember megbocsátó lelkületét tette az Isten bocsánata elnyerésének feltételéül. Mert ha ti nem bocsátotok meg, mennyei Atyátok sem bocsátja meg bűneiteket (Mk.11.26,). Ennek a megbocsátásnak a mértékéről tanít Jézus, amikor Péter megkérdezi: Uram, hányszor vétkezhet (tehet) ellenem a testvérem, hogy megbocsássak neki? talán hétszer? -Ezt mondta neki Jézus: nem azt mondom neked, hétszer, hanem hetvenszer hétszer (Mt.18.21,22,). Ugyanebben a fejezetben, egy példabeszéddel kapcsolatban, az evangélista szövege szerint Jézus így tanít: -És megharagudott az ura (haragjában) átadta őt a hóhéroknak (kínzóknak), amíg (csak) minden adósságát (tartozását), meg nem adja amivel tartozik neki. Mindezt azzal folytatja, hogy: -Így tesz veletek égi Atyám is, ha valaki szívből meg nem bocsát testvérének (Mt.18.34,35,). Mindebből két következtetés azonnal levonható. Az egyik az, hogy Máté evangélista keresztényi látásmódja, mennyire tükröződik az Írásból már jól ismert haragvó, adósságot behajtó és megtorló Isten megjelenítésében. A másik pedig az, hogy ez az isten ugyanazzal bűnteti a meg nem bocsátás lelkületét, mint amivel az adósságát meg nem adót, miközben ezzel a meg nem bocsátást, a megtorlandó bűnök közé sorolja. A megbocsátás lelkületét illetően jelen esetben is arról a gyakorlatról beszélünk, amelyben ez csak készségként van jelen mindaddig, amíg a vétket elkövető bocsánatot nem kér. Tévedés azt gondolni, hogy az Isten megbocsátása a vétek elkövetésével párhuzamosan valósulna meg. Ebben az esetben nem lenne értelme különbséget tenni a bűn és az erény, a vétek és a szeretet között.
52
A szinoptikus evangéliumok mindegyikében azt tanítja Jézus, hogy: -Ámen, mondom néktek, hogy minden bűn és káromló szó, amit csak kiejtenek az emberek, bocsánatot nyer, (Mk.3.28,-Mt.12.31,-Lk.12.10,). Annak ellenére, hogy a szöveg nem tartalmazza a megbocsátás feltételét, nevezetesen a megbánást, mégis nyugodt szívvel mondható ki az, hogy a keresztény egyházak, és papságuk megbocsátó és a bűnt megtartó hatalmának nem Jézus, hanem az uralkodását megalapozó ember a forrása. Végül is a napnál világosabban látható az, hogy az egyházak bűnnel és megbocsátással kapcsolatos gyakorlata, alapjaiban mond ellent Jézus tanításainak és szellemiségének. Azt pedig már fel sem tűnik, hogy a bűn megtartása, illetve megbocsátása, az ember oldaláról maga az ítélet. Máté ev. A boldogság. Mt.5.10,11, -Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazság(osság)ért, mert övék az Egek királysága (királyi uralma). -Boldogok vagytok, ha szidalmaznak (gyaláznak) titeket és üldöznek és hazudva minden gonoszt mondanak rátok (én)miattam. -Máté evangélista a hegyi beszédnek nevezett tanítás részeként, nyolc pontban foglalja össze Jézus boldogsággal kapcsolatos kijelentéseit. Mindezt azoknak a zsidóknak mondja, akik az Írás birtokában úgy gondolják, hogy ismerik az Istent, miközben Jézus tanítása ezt nem igazolja. Jézus pontosan tudja, hogy minden ember legalapvetőbb vágya a boldogság utáni vágy. Az-az érzés, amelynél jobbat már el sem lehet képzelni. Az is természetes, hogy az érzelmeire hallgatva az egyik ember így, a másik ember úgy akar boldog lenni, mert szinte mindenki, az élet különböző területein megélt hiányok kielégítésében éli ezt meg. Márpedig ingatag boldogság az, amit az egyik ember ebben, a másik meg abban talál meg, miközben minden olyan esemény, ami boldogságként valósul meg, előbbutóbb elmúlik! Igaz ez a körülményekre, pl. autóra, pénzre, lakásra, és igaz ez az emberi kapcsolatokban meglévő érzelmi életre is, pl. szerelemre, barátságra. Mindennek ellenében a boldogság ugyanúgy, mint a szeretet, csak olyan értékként jelenhet meg az erkölcsi élet területén, ami nem elvehető, nem elveszthető és nem múlik el. Viszont mindez, csak az Istennel való kapcsolatunkban található meg. Jézus erről azt tanítja, hogy amíg nincs Vele kapcsolatom és meg nem ismerem, addig szeretni sem tudom. Ez a kapcsolat akkor születik meg, amikor először fordulok Felé hittel. Ezt bizony követheti az is, hogy valamely egyház vallásában élem meg az Istenhez tartozásomat. De előbb-utóbb ha a tanítványság lelkülete kibontakozik bennem, akkor a Jézus által kért (Mk.1.15,) gondolkodás (fogalmi és értékrend) -
53
átalakításon keresztül törekszem egyre jobban megismerni Őt, mert boldog akarok lenni. Ennek a tanulásnak, ennek a megismerésének a folyamata együtt jár a boldogság, a benső béke megélésével. Ebben a folyamatban azt tanulom, hogy hogyan lakik bennem az Igén keresztül Jézus, miközben az együttlakás által adom vissza az Istennek azt, ami kezdettől fogva az Övé volt: önmagamat. Téved az, aki azt tanítja, hogy az embernek vissza kell szeretni az Istent. Az Istent nem vissza kell szeretni, hanem megszeretni, mert a boldogság nem más, mint az Istennel való kapcsolat megélése. A Jézussal való kapcsolatnak, a boldogságnak az e világban ára van. Nem több és nem kevesebb, mint az önzésben megélt ördögi élet elvesztése, amely viszont kaput nyit a Jézus által kínált szeretettel teli örök életre. Kaput nyit a fényre, az eredeti emberségünkre, a szív harmóniájára, önmagunk felfedezésére. Viszont a szeretet és irgalom Istenében való hit (irgalma(sságo)t akarok, és nem áldozatot, Mt.9.13,) csak üldöztetéssel, szenvedéssel, szidalmazással és gonoszsággal találkozik a szellemi sötétség világában. A gonoszságnak azzal az elszánt akaratával, hogy elpusztítsa mindazokat, akik szellemi nincsteleneknek, a szerető Isten hiányában szomorkodóknak, az erőszakkal szemben is szelídeknek, az igazságra éheseknek, irgalmasoknak, tiszta szívűeknek és békességszerzőknek élik meg magukat. Jézus szeretettel, megbocsátással és irgalommal kapcsolatos tanítása, irgalmatlan gyűlöletet ébreszt az e-világi hatalom birtokosaiban. De aki mindvégig kitart, az üdvözül (Mt.10.22,). Ezért ne(hogy) féljetek azoktól, akik a testet megölik, hiszen a lelket nem tudják (nem képesek) megölni, (Mt.10.28,). Ez a valódi, az el nem vehető és el nem veszthető boldogság ajándéka, és velejárója Mindezek mellett szükséges megemlíteni azt a magyarázatok közötti különbséget, ami a Mt.5.3,-ban található boldogságmondás értelmezését illeti. A Máté 5.3,-ban olvasható boldogság tartalmát: -Boldogok a szellemi nincstelenek (a szellem koldusai), mert övék az Egek (Istenének) Királysága (királyi uralma), többnyire a Lukács 6.20,-ban található -boldogok vagytok koldusszegények, mert tiétek az Isten Királysága, kijelentésével azonosítják. Lukács a gazdagokkal szembeni jézusinak beállított álláspontot, néhány igerésszel később két helyen is megfogalmazza: Ellenben jaj nektek, ti gazdagok, mert oda van vigasztalásotok (már megkaptátok vigasztalásotokat) (Lk. 6.24,). Jaj nektek, akik most betel(te)tek, mert éhezni fogtok (Lk.6.25,). Mindezek alapján egyértelműen látható, hogy Lukács a körülményeiben koldusszegény embert nevezi boldognak, és a körülményeiben gazdag embert pedig kárhozottnak. Lukács bizony félremagyarázta ezt a tanítást, amelyben az Isten Országának boldogsága nem a Jézus tanítását befogadóké, hanem a koldusszegényeké.
54
A Máté által közvetített Jézus viszont, Lukácstól teljesen eltérően, nem a körülményeiben koldusszegényeket nevezi boldognak, hanem a szellemi nincsteleneket. A szellem koldusait. Az a boldog, aki a szerető Isten után sóvárog, az Írás szavai betartatásának kényszerében. Ahhoz, hogy Máté szavait megértsük az igerészünk szellem szavát, Jézus szavával cseréljük fel. Így igerészünk szövege a következőképpen alakul: Boldogok a Jézusban nincstelenek (a Jézust koldulók), mert övék az Egek (Istenének) Királysága (királyi uralma). Ezzel Jézus azokat nevezi boldognak, akik az Ő szellemében, a szeretet lelkében élik meg nincstelennek magukat. Ha pedig a továbbiakban, az Egek Királysága kifejezést behelyettesítsük Jézussal, az Atya tanításával, akkor ez így hangzik: Boldogok a Jézus szeretetében nincstelenek (a jézusi szeretetet koldulók), mert övék az Atya tanítása. Végül is a szellemi nincstelenek, a bosszút és büntetést nem ismerő, a szerető Istent kolduló lelkű emberek nem maradnak az örökkévalóságig a nincstelenség állapotában, mert Jézusban nem marad válasz nélkül az Atya. Jézusban nemcsak közel van az Isten Királyi uralma, hanem az, aki befogadja Őt, az a saját szívében ismeri fel Jézust, mert nézzétek Isten Királysága (királyi uralma) bennetek van. (Lk. 17.21,) Boldog-e az Isten? Tanulmányaink során arra a kérdésre is választ kerestünk, hogy boldog-e az Isten? Ennek megfogalmazását, többek között a Pál 1 Tim 1.11,-ben olvasható: Így felel meg ez a boldog Isten dicsőségéről-szövegében találjuk. Azt, hogy az Isten önmagától (amely nem a világi ember boldogsága), az ember meg az Istentől boldog, a keresztény teológia is tanítja. Ezzel elismeri azt, hogy minden ember boldogságának a forrása az Isten. Ugyanakkor nem vitatja azt az általánosan elterjedt meghatározást sem, amely szerint a boldogság: olyan pozitív érzelmekkel jellemezhető mentális állapot, amely a megelégedettségtől egészen az intenzív örömérzésig terjedhet. Mindebben egyrészt az a probléma, hogy ez a meghatározás az Istenre nem alkalmazható, másrészt meg azt, hogy az a kijelentést, miszerint az Isten boldogsága nem azonosítható az emberével, egyszerűen nem értelmezi. Bizony jelen kérdéskörben is az igazolódik, hogy tovább kell lépnünk ezen a látásmódon. A boldogság filozófiai meghatározása a következőképp hangzik: a legnagyobb jó birtoklása, az elvesztés félelme nélkül. A legnagyobb jó pedig nem lehet más, mint maga az Isten. Ez azt jelenti, hogy akkor vagyok boldog, ha úgy tudom birtokolni az Istent, hogy nem félek az elvesztésétől. Ez rendben is van. De ha a boldogságnak ezt a meghatározását az Istenre alkalmazom, akkor ez bizony újfent értelmetlenséget szül. Mert, milyen Istent birtokolna az Isten úgy, hogy nem kell félnie annak elvesztésétől?
55
A kérdés tisztázásához abból kell kiindulnunk, hogy az Istent végső soron az ember ruházta fel emberi tulajdonságokkal. Feledve azt a különbséget, hogy az Isten nem ember! Az Isten attól Isten, hogy a létezés minden vonatkozását teljességében hordozza. Ezt nevezzük a valóság teljességének. Erre alapozva ki kell jelentenünk, hogy az Isten nem jó, nem boldog, nem könyörületes, nem szerető, mert mindez a teljességének az ember által való megélése, elnevezése! Ezt a végtelen és teljes kiáradást, akit áldásnak is nevezünk, az ember csak hit által képes felfogni, és az Isten jóságaként, boldogságaként és életeként értelmezni. Mindebből következően kijelenthető, hogy végső soron az Isten nem boldog, hanem az a SZELLEMI VALÓSÁG, aki minden ember boldogságának a forrása. Ez azt jelenti, hogy csak az ember lehet boldog, mert a boldogság nem más, mint az Istennel való kapcsolat megélése. A gonosz. Mt.5.38,39, -Hallottátok, hogy ki lett jelentve: szemet szemért és fogat fogért. -Én pedig (azt) mondom nektek: nehogy ellenálljatok a gonosznak, hanem aki jobb arcodat megüti, fordítsd oda neki a másikat is, -Jézus egy teljesen új, szokatlan gondolkodásra és magatartásra tanítja az Őt körülvevő tömeget. Ez a tanítás, ez az erkölcsi értékrend nemcsak más, mint amivel eddig találkoztak, hanem egyszerűen nyíltan szembemegy az Írás parancsolataival. Ugyanis ki hallott már olyat, hogy egy megigazultságra törekvő ember ne álljon ellen annak a gonosznak, aki a bűn megtestesítője. Ennél már csak az a felszólítás elképesztőbb, hogy: szeressétek ellenségeiteket és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket, (Mt.5.44,). Mindezzel azt tanítva, hogy nem ellenállni, hanem szeretni kell azt, aki valamiképp ártani akar nekem és a másik embernek. Jézus erkölcsi rendje, az Atya szeretetet hordozó lelkülete olyan távol esett az Írás emberének látásmódjától, tapasztalataitól és főleg a tanultaktól, hogy képtelen volt elfogadni Jézus tanítását. Ebből viszont az következett, hogy az Isten Királysága számára elveszett. Jézus a gonoszt a következőképp azonosította: Ő embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg a való(igaz)ságban, mivelhogy nincsen való(igaz)ság (ő)benne. Amikor a hazugságot szólja, a sajátjából szól, mivelhogy hazug ő és atyja annak, (Jn.8.44,). Tehát a gonosz egy olyan szellemiség, amely minden emberinek mondható erkölcsi értéket nélkülöz. Ez a szellemiség önmagán kívül mindenkinek kárt akar okozni, kétségbe ejteni, elbizonytalanítani, haragot, ellenségeskedést, gyűlöletet szítani, túlzásba ejteni, félelemben tartani. Mindehhez a leghatásosabb eszköze a halálfélelem.
56
Az ember természetének alapvető reakciója az, hogy ellent kell állni minden kísértésnek, minden gonoszságnak, és ha lehetséges el is kell pusztítani azokat, akik ártani akarnak. Jézus idejében a bűn, a gonoszság szorosan összekapcsolódott az Írás törvényeinek megszegésével, ami azonnali ítéletet és büntetést vont maga után. A legnagyobb bűn a legnagyobb büntetést eredményezte, a halált. Annak ellenére, hogy a halálbüntetés is bűnnek számított, hiszen a tízparancs hatodik parancsolata azt írja elő, hogy: Ne ölj (II.Móz.20.13,). Ebben a zűrzavarban tesz rendet, ad értelmet és tartalmat Jézus a Ne ölj parancs vonatkozásában. Napjainkban még a keresztény egyházak által is elismert és évezredes gyakorlatra visszatekintő látásmód az, hogy az ellenséget, főleg ha azt az egyház és a hit ellenségének látják, el kell pusztítani. El is pusztították, megkínozták, felnégyelték, karóba húzták, elevenen megégették. Ennek ellenére nem lett kevesebb sem a bűn, sem a gonoszság. Pedig nap, mint nap, mást sem lát a gyerek a mese, a felnőtt meg a mozifilmekben, mint azt, hogy hányféle módon, hány gonoszt pusztítanak el az úgynevezett jók. Egy mozgalmasabb kalandfilmben meg sem kottyan száz, vagy kétszáz hulla. Külön kategóriát képeznek a vért fogyasztó vámpír, és a félelmet keltő horror filmek. A könyvekről nem is beszélve. Igen, mert a világ számára ez a természetes. Képtelen megérteni, hogy az áll ellen a gonosznak, aki harcba bocsátkozik vele, miközben minden harc, minden esetben újabb harcot szül. A vélt igazságért, a törvény betartásáért, az elkövetett bűn megbüntetéséért. Mindemellett, mindenki a saját igazáért is harcol. Ez a világ, az egyházakkal együtt úgy gondolja, hogy akkor szünteti meg a bűnt, ha kiiktatja a bűnöst. Csak így tud szembeszállni a rosszal, a gonosszal, a gonoszsággal szemben. Az erőszakra viszont mindig az erőszak a válasz. Mindezzel szembemenve Jézus meg azt tanítja, hogy: aki jobb arcodat megüti, fordítsd oda neki a másikat is, (Mt.5.39,). Bizony nem volt még olyan ember a földön, aki az erőszakkal szemben álló magatartásként ezt komolyan tanította volna. Istenről nem is beszélve. Márpedig Jézus ezt az Istengyermekké válás természetes lelkületeként tanította. Azt, hogy minden erőszakos cselekedetre, a szembesítés a válasz. Úgy, ahogy ezt Jézus tette a Kajafás kérdésére való válaszát követően: -Amikor pedig ezeket mondotta, egy az ott álló (parancs)végrehajtó szolgák közül arcul ütötte Jézust s ezt mondta: így válaszolsz a főpapnak? -Jézus így válaszolt neki: ha rosszul szóltam, tégy tanúbizonyságot a rosszról, ha pedig jól (eszményien), mit ütsz (mit nyúzol) engem (Jn.18.22,23,)? Szó sincs arról, hogy Jézus a bárány szelídségével szó nélkül tűrné a Vele szemben alkalmazott erőszakot. De arról sincs szó, hogy erőszakkal válaszolna. Jézus
57
nem a test erejével, vagy a fegyver hatalmával, hanem a Szellem Igazságával felel az Őt ért vádaskodásra, ami lehet, hogy újabb indulatot szül az ütésre kész emberben, de mégsem gondolhatja azt, hogy helyesen cselekszik. Bizony ki lehet találni, hogy ha Jézus annak az Istennek a hatalmával jelenik meg testben, akinek a szemet szemért és fogat fogért parancsot gondolták, mi lett volna a sorsa azonnal Izraelnek és a Neki ártani akaróknak. Valójában minden ember a megszületésétől kezdve folyamatosan találkozik az erőszak valamilyen formájával, amit idővel teljesen természetesnek, elfogadottnak tart még a büntető Isten vonatkozásában is. Viszont az erőszak félelmet szül. Félelmet a kiszolgáltatottságtól és végső soron a haláltól. Jézus a kiszolgáltatottságtól való félelemmel szemben azt tanítja, hogy:-aki pörölni akar veled, hogy elvegye az alsó ruhádat, engedd át neki a felső ruhádat is, aki egy mérföldre (ezer lépésre) kényszerít, menj vele kettőre (Mt.5.40,41,). A halállal kapcsolatban meg azt, hogy: nehogy féljetek azoktól, akik a testet megölik, és azon túl (azután) semmi többet nem tehetnek, (Lk.12.4,). Nem tehetnek, mert valójában nincs halál, csak az anyagtestből való átmenet a szellemi létformába. Mi több, a megtért embernek Jézus az Élet Ura, és nem az, aki a kést villogtatja! Márk evangéliumának 5.36,-os igerészében Jézus arra szólítja fel a kislánya halála miatt kétségbeesett zsinagógai elöljárót Jairust, hogy: nehogy félj, csak higgy! Bár Jézus arra szólítja fel az elöljárót, hogy ne féljen a haláltól, a tanítványainak mégsem azt tanítja, hogy nincs mitől félniük, mert az anyagvilág a kísértések helye. Kijelenti, hogy attól féljetek, akinek, miután megöl, van hatalma a gyehennára vetni, igen, mondom nektek, tőle féljetek (Lk.12.5,). Ez pedig nem más, mint a bűn! Jézus arról tanít, hogy a tanítványai ne a test elmúlásától féljenek! Attól féljenek, aki a lelkeket a kárhozatba tudja juttatni,- a bűntől. Az ember, a tanítvány nem azért van a Földön, hogy ne érje kísértés. Bizony a hívő is, sőt, még a tanítvány is elfordulhat, eltántorodhat az Istentől (Júdás). De az, aki az igéje által befogadta Jézust, az erkölcsileg nem ennek a világnak a megoldásaiban, nem az erő világában él. A tanítvány tudja, hogy az erőszak, az ütés nem a lélek fejlődésének, hanem a saját lelke elpusztításának az eszköze. A nem megtért ember mivel állapotszerűen bűnben él (Jn.16.9.), ezért gyökerét tekintve félelemben él. Fél a másik embertől, a körülményektől, az ismeretlentől, a bizonytalantól és végül önmagától. Ebből a félelem szülte sötétségből, egyedül Jézus igéje képes minden embert kivezetni. Mindennek ellenére, az ördög a tanítvány fantáziáját is fel tudja úgy fűteni, hogy alkalomadtán a félelem vegyen erőt rajta. Mi magunk sem tudjuk, hogy hol a
58
legérzékenyebb pontunk, ahol az ördög meg tud szólítani. Bizony a tanítvány is meg tud botlani, el tud bizonytalanodni, de fel is tud állni, és meg tud erősödni. Ha ez nem lenne igaz, akkor fejlődés sem lenne. Téved az, aki alábecsüli a kísértőt! A Föld az ördög birodalma, és az Isten nem óv meg a kísértéstől, mert minden kísértésnek oka van. Minden Istenhitben élő ember csak a kísértések által tud szembesülni azzal, hogy melyik az a terület, ahol a gonosz még meg tudja szólítani. Ezzel szembesülve, ebből előrelépve tud csak erősödni a szívében, lelkében! Aki az Isten felé igyekszik, az vigyázzon, hogy el ne essék. Ha elesik és fel akar állni, az Isten föl tudja segíteni. De nem akarja megóvni az eleséstől.
Kérjetek és kaptok. Mt.7.7,8, -Kérjetek és adnak nektek (kaptok), keressetek és találtok, zörgessetek (kopogtassatok), és ajtót nyitnak nektek. -Mert mindenki, aki kér, kap, és aki keres, talál, és aki zörget (kopogtat), annak ajtót nyitnak (ajtó nyílik). -Máté evangélista közvetítésében, Jézus ebben a kijelentésben összegzi a kérésről és adásról szóló tanításának lényegét. A helyszín arról tanúskodik, hogy egy hegyen az Őt követő tömegnek tanítja mindezt. Mégis, a Mt.21.22,-ben (mindazt, amit kértek az imádságban, ha hisztek, meg is kap(já)tok). A Mt.18.19,-ben (ha ketten közületek összhangban lesznek a földön akármilyen dologban, és amit így kérnek, meglesz nekik az én égi Atyámnál,) olvasható kijelentések tartalmi hasonlósága azt sugallja, hogy a felszólítását elsősorban a tanítványainak szánja. Jézus azt tanítja, hogy egy tanítványnak az Istentől kérnie kell, mert ezzel jelzi azt, hogy szüksége van Rá (mennyivel inkább fog az égi Atyátok Szent Szellemet adni azoknak, akik kérik tőle Lk.11.13,), és akarja a kapcsolatot az Istennel. Miért bíztatja Jézus, kérésre a tanítványait? -Azért, mert a tanítvány a kérésével fejezi ki a közte és az Isten között levő Atya-gyermek kapcsolatot. Ezzel igazolja az Istenre való ráhagyatkozását, az Igére való éhségét, a tanításban való nyitottságát és a szolgálatra kész lelkületét. Valójában majd minden ember az önzés, a vevés világában él, míg az Isten világa meg az adásé. Az ember világában az ’én’ van a középpontban, az Isten világában meg ’Ő’. Ez által valósul meg a szolgálat lelkülete az Istenhez tartozásban. Ezért a tanítvány kérése is a szolgálat lelkületében születik meg. Abban a lelkületben, amelyben az Istentől való kéréssel azt is igazoljuk, hogy nem önmagunkra, hanem Rá hagyatkozunk, mert valóban Hozzá tartozunk.
59
Az Istent kérni kell, hogy megjelenjen az életünkben (Én nem vagyok képes senki életébe betörni! Hang 2159.lev.), szellemiségünkben, az ördögöt pedig nem. A gonosz kérés nélkül is állapotszerűen kísért, és ha teheti, uralkodik a lelkek felett. Ennek az uralkodásnak az egyik leginkább bevált eszköze, a szükségleteken túl, az emberben felszított igények természetessé tétele. Pedig végső soron, mindenkinek csak az Istenre van szüksége! Ezzel kapcsolatban Jézus azt tanítja: pedig kevésre van szükség, vagy csak egyre (Lk.10.42,), a tanításra! A szükségletek végső soron nem személyre szabottak, mert egyedül Jézus tanítása az a szükséglet, ami nélkül nincs ÉLET. Amikor Jézus szombaton a vetéseken ment át, tanítványai pedig megéheztek és kezdték a kalászokat tépdesni, és enni (Mt.12.1,), nem teremtett nekik kenyeret. Mindebből az következik, hogy mindenkinek csak Jézus tanítására, a valóság hitben való megismerésére van szüksége. Ezért szólítja fel Jézus a tanítványait arra, hogy: adjatok ti nékik enni (Lk.9.13,)! Igen, mert ha elhiszik Jézus tanítását, hogy: minden lehetséges annak, aki hisz (Mk.9.23,), akkor ők adnak annyi kenyeret és halat az éhes embereknek, hogy miután Mindenki evett és jóllakott és felszedték a maradék darabokat tizenkét tele kosárral (Mt.14.20,). Ahhoz viszont, hogy Jézus tanítását megismerjük és befogadjuk, nagyon komoly nyitottságra, és hűségre van szükségünk, aminek a forrása az Igére való éhségünk. Mt.20.20,-22, -Ekkor odament hozzá a Zebedeus-fiak anyja fiaival, leborult előtte, (hogy) valamit kérjen tőle. -Ő pedig ezt mondta neki: mit akarsz? Ez azt mondta neki: mondd, hogy e két fiam egyike jobb kezed, másik bal kezed felől üljön királyságodban, -azt válaszolta Jézus (ezt mondta): nem tudjátok, mit kértek, képesek vagytok-e kiinni a poharat, amelyet én fogok inni? mondták neki: képesek vagyunk, -Ez az igerész arról tanúskodik, hogy a Zebedeus-fiak és az anyjuk, még nem a tanítványi lelkület szerint kérnek, hanem azért, hogy majd Jézus mellett, a Messiás királyságában bebiztosítsák a helyüket, ha majd a királyi trónon és a főpapi székben ülve ítél a bűnösök és megigazultak fölött. Meglepő módon Jézus nem utasítja el a kérést, nem mond nekik ellent, hanem olyan kérdést tesz fel, aminek az értelmét csak akkor értették volna meg, ha felismerték volna azt, hogy Jézusban az Atya tanítása, az Isten ismeret világosságaként jelent meg. Viszont ha mindezt képesek lettek volna meglátni, úgy nem kérték volna a királyi hatalomban való részvételt. Egy tanítvány mit kérhet az Istentől?
60
Napjainkban, a vallásukban élő hívő emberek azt kérik, aminek a hiányát élik meg, elsősorban a körülményeikben és leginkább a betegségeikben. Ezért a kérő ima tartalma is, látásmód kérdése. Jézus csak a tanítványait ösztönözte arra, hogy: bármit kértek az Atyától, megadja nektek (Jn.16.23,). Ugyanezt nem jelenti ki sem a pogányoknak, sem pedig a Benne nem hívő zsidóknak. A tanítványok már három éve együtt vannak Jézussal. Mivel minden tanítványnak Istentől kapott feladata van, Jézus arra készíti fel őket, hogy megfeleljenek a rájuk váró feladatnak. A tanítvány esetében, a kérés vonatkozásában a feladat az, ami meghatározza, hogy mit fognak kérni az Atyától. Ebből adódóan a későbbiekben, csak a feladatukkal szorosan összefüggő kéréseik lesznek. Minden tanítvány az Istenre nyitott emberekből lett azzá. Az Istenre való nyitottság másik neve: szabadság.( Az Úr a Szellem, s ahol az Úr Szelleme, ott szabadság van. 2Kor. 3.17, ) Mert minden másra való nyitottság, végeredményét tekintve rabság. Mi történik, ha nem teljesül a kérésünk? -A keresztény vallásukban élő emberek, valójában ma is ugyanannak látják Jézust, mint aminek kétezer évvel ezelőtt látták az őskeresztények. Mennyire visszás a segítség kérése, ha arra gondolunk, hogy ennek eredményeképp, a történelem során ugyanazzal a felkiáltással indult rohamra a katolikusok és a reformátusok serege az egymás elleni csatákban, hogy: Jézus segíts! Napjainkban elsősorban a testi betegségek gyógyításában és a körülmények alakításában fordulnak segítségért az Istenhez. Ebből adódóan óráról órára, számtalan fohász száll az Isten felé. Istenhez fordulnak megszorultságukban, kétségbeesésükben, vagy éppen a másik legyőzésének szándékában. E-közben senkinek nem jut eszébe az, hogy az Isten nem azért szolgálja az embert, hogy az egyén e-világi körülményeiben, vagy az egészségében való elképzelései, vágyai, törekvései teljesüljenek. Talán először fogalmazta meg Jézus a Hang tanítása által azt, hogy: Én, Jézus, csak az erkölcs területén vagyok illetékes! Csak abban adhatok tanácsot, hogy mi az erkölcsileg jó, és mi nem jó. Tehát abban, hogy mi segíti elő, illetve mi hátráltatja szíved békéjét, tehát a Velem való élő kapcsolatodat. Más területen csak azt tudom mondani, amit ti szoktatok tréfásan mondani: Ha rám hallgatsz, azt csinálsz, amit akarsz (Hang 2730.). Ez azt jelenti, hogy Jézus ígérete (bármit kértek az Atyától, megadja nektek Jn.16.23,) azt jelenti, hogy a tanítványok Atyához való törekvéseiben tud megadni minden segítséget. Abban, hogy az Általa adott feladatban, a tanítása szerint tudjon munkálkodni. Kérjetek és adnak nektek (Mt.7.7,) tanítja Jézus, mert mindazokat, akik Benne akarnak gazdagodni, erősödni, szeretni, feladatban gondolkodni, boldognak és megbocsátónak lenni, semmiképpen nem taszítom el (Jn.6.37,).
61
Jézus tanítása a kardról. Mt.10.34,35, -Ne(hogy azt) gondoljátok, hogy békét vetni jöttem a földre, nem békét jöttem vetni, hanem (harci) kardot, -mert azért jöttem, hogy elszakítsam (elválasszam) az embert apjától, a leányt anyjától, a menyet anyósától, -A zsidók, végső soron azért várták a Messiást, hogy az ítélet megtartásával, és az azt követő uralkodásával, megteremtse az ezer évig tartó világbékét, az Isten Királyságát itt a földön. Ezzel szemben, Jézus meg arról tanít, hogy az Ő jelenléte, tanítása, szükségszerűen megosztja a világot, a vallásokat, a közösségeket, a kapcsolatokat és a családokat. Azt tanítja, amit a Jn.3.19,-ben már megfogalmazott, hogy: a fény eljött a világba, és az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a fényt, mert a műve(lete)ik gonoszak voltak (Jn.3.19,). Jézus pontosan tudta, hogy az Ő jelenléte, tanítása és kereszthalála nemcsak a családokon belül, hanem azokon kívül is lehetőséget kínál az ördögi lelkületű egyházi és világi uralkodóknak arra, hogy Rá hivatkozva éljék ki kezdettől fogva gyilkos természetüket. Ennek eredményeképp a Jézusra hivatkozó római katolikus egyház, két évezreden keresztül közvetlenül, és a világi hatalom által közvetve, válogatás nélkül ölte, gyilkolta, kínozta, elsősorban a Jézus megölésével vádolt zsidókat, az egyház egységét megtörő eretnekeket a protestánsokat. Így történhetett meg, hogy a Kr.u. 1. században élő körülbelül ötmillió zsidóság létszáma a 14. század végére, mintegy másfél millióra csökkent. III. Ince pápa a 1215-ben megtartott IV. lateráni zsinattal elérte, hogy a zsidóknak megkülönböztető viseletet, csúcsos süveget és sárga foltot voltak kötelesek hordani. 1391.-ben Ferrand Martinez, a sevillai érsekég tisztségviselője, mint szuggesztív és fanatikus zsidógyűlölő lépett színre. Így június 6-án kora reggel lángra lobbant a sevillai zsidónegyed. A mintegy 20-30 ezer főnyi zsidó közösséget megsemmisítették: a legtöbb embert megölték, a túlélők nagy részét eladták a mohamedánoknak. Mások, hogy mentsék az életüket, megkeresztelkedtek. Az 1478-ban felállított, az uralkodónak alárendelt inkvizíció, az eretnekség felszámolására létrehozott egyházi vizsgáló és ítélkező hatóság, ezrével vonta kínpadra és küldte máglyára az átkeresztelkedett zsidókat. Nem kevesebb szenvedéssel és véráldozattal jártak Európában, a katolikus egyház protestánsok ellen indított vallásháborúi. Ennek első színtere az 1531-től 1555ig tartó német államok közötti vallásháború. Majd ezt követte az 1618 és1648 között kirobbant harmincéves háború, amelyben egyes becslések szerint 10-11 millió ember halt meg.
62
Napjainkban általánosan elterjedt véleményként van jelen a világban az, hogy aki vallásos lett, annak elment a józan esze. Ezért fontos megérteni azt, hogy Jézus tanítása vízválasztó a lelki kihez tartozással való szembesülésben. Senki sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti (Mt.6.24,),-tanítja Jézus. Ugyanezt nyilvánítja ki azzal, hogy: ha valaki hozzám jön, és nem gyűlöli meg az apját és az anyját, a feleségét és a gyermekeit, a fi(test)vérét és a nő(test)vérét, sőt még a saját lelkét is, nem lehet az én tanítványom, (Lk.14.26,). Jézushoz tartozni felelősség, egyértelműség, áldozatvállalás, megbocsátás és elhatárolódás. Arra tanít, hogy az erőszak világában csak a szív mélyén megélhető bizonyosság és hithűség eredményezhet benső békét. Azt tanítja, hogy Hozzá tartozni annyit jelent, hogy az e-világban, a hatalom erőszakot szülő világában csak áldozat lehetsz. Ebben az áldozattá válásban, az erőszak és a szeretet ütközésének az eredménye kell, hogy megvalósuljon. Ennek az erőszakot nélkülöző lelkületnek nem az a forrása, amit a Mt. 26.52,ben olvasható tanításnak tulajdonít a felületes keresztény gondolkodás. Nevezetesen a tedd vissza a helyére harcikardodat, mert mindenki aki harcikardot ragad, harcikard által pusztul el igerészre vonatkoztatva. Tanításuk szerint mindenki, aki kardot ránt, tehát erőszakhoz folyamodik, az valamiképp erőszak, vagyis kard által pusztul el. Ez a magyarázat valójában ugyanabból a lelkületből táplálkozik, mint az, amelyik a szemet szemért, fogat, fogért parancsolatot évezredeken keresztül tanította (I.Móz.9.6,). Jézus az Írás parancsolatával szemben, arra tanítja az Ő védelmében kardját használó tanítványt, hogy: Boldogok a szelídek, mert ők bir(tokol)ják (birtokba veszik, osztályrészül kapják) a földet (Mt.5.5,). Arra tanítja, hogy: Boldogok az irgalmasok, mert irgalmat nyernek (Mt.5.7,). Arra, hogy: Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazság(osság)ért, mert övék az Egek királysága (királyi uralma) (Mt.5.10,). Mert: -Hallottátok, hogy ki lett jelentve: szemet szemért és fogat fogért. -Én pedig (azt) mondom nektek: nehogy ellenálljatok a gonosznak, hanem aki jobb arcodat megüti, fordítsd oda neki a másikat is, (Mt.5.38,39,). Így az, aki kardot ragad, az nem a gyilkolás által vész el, hanem attól a szándéktól, attól a sátáni lelkülettől, hogy ölni akar. Mert a szívből jönnek elő a gonosz gondolatok, gyilkosságok, a házasságtörések, a cédaságok, lopások, hazug, (hamis) tanúskodások, a káromkodások (Mt.5.19,). Ebben az áldozattá válásban Jézus azt tanítja a tanítványnak, hogy: -nehogy féljetek azoktól, akik a testet megölik, és azon túl (azután) semmi többet nem tehetnek, -de megmutatom nektek, kitől féljetek: attól féljetek, akinek, miután megöl, van hatalma a gyehennára vetni, igen, mondom nektek, tőle féljetek (Lk.12.4,5,).
A megbotránkozás.
63
Mt.13.55,-57, -Nem az építőmesternek a fia? Nem Máriának nevezik az anyját és a testvérei nem Jakab, József, Simon és Júdás? -Vajon nő(test)vérei mind nem nálunk élnek-e? Honnét vette hát mindezeket? -és megbotránkoztak benne. Jézus azonban ezt mondta nekik: a prófétát csak hazájában és házában nem becsülik (tisztelik). -Jézus a genezáreti tó partján összegyűlt tömeget, egy hajóban ülve a magvető példabeszédével tanítja, amit még a tanítványok sem értenek. Ennek megmagyarázását követően hasonlatokban beszél arról, hogy milyen az Egek Királysága. Ezután Jézus visszatér Názáretbe, és tanítani kezd a zsinagógában. Ezt a történetet nagyon nagy hasonlósággal, mind a négy evangélium tartalmazza. Lukács még azt is tudja, hogy Jézus a zsinagógában Ésaiás könyvtekercséből olvas fel, amiben az Írás szövegét: az Úr Szelleme (van) rajtam, aki felkent engem, hogy a koldusszegényeknek örömhírt (evangéliumot) vigyek, Lk.4.18,) önmagára vonatkoztatja: ma teljesedett be ez az írás, fületek hallatára, (Lk.4.21,). A Jézust hallgató zsidók először elcsodálkoznak azon, hogy: honnan van ilyen bölcsessége és csodatevő ereje? (Mt.13.54.), majd amikor felismerik, megbotránkoznak, hogy honnan tett szert minderre az, akinek a családját is, és őt magát is, mint Názáretből származót jól ismerik. Megbotránkoznak, hogy az, akit gyerekkora óta ismernek, miképp állíthatja önmagáról azt, hogy az Úr Szelleme küldte, mi több Ésaiás szavai beteljesedjenek rajta, vagyis: meggyógyítsam az összetört szívűeket, hogy szabadulást hirdessek a raboknak és a vakoknak újralátást, szabadon bocsássam a megtörteket. A Názáretiek megbotránkozására válaszul Jézus úgy szembesíti a hallgatóit, hogy azok végül kikergették a városon kívülre, és felvonszolták a hegy peremére, (a szakadék széléig), amelyen városuk épült, hogy onnan letaszítsák, (Lk.4.29.). A történetet vizsgálva úgy néz ki, hogy Jézus a benne megbotránkozóknak adott válaszában, prófétának nevezi önmagát. Ebből adódóan a keresztény irodalom előszeretettel hivatkozik erre a kijelentésre: csak a hazájában, a rokonai körében és a saját házában nincs becsülete a prófétának, (Mk.6.4,). Végül is ezt felhasználva állítják, hogy: Jézus, amikor saját prófétai sorsát értékeli Názáret lakói és rokonsága előtt, akkor azt Illés próféta sorsához hasonlítja. (www.parochia.hu). Majdnem mindegyik vallás azt tanítja, hogy Jézus egy próféta volt, (www.velünkazisten.hu). Nyilvánvaló, hogy Jézusnak az evangéliumok szövege alapján való azonosítása (próféta, messiás, tanító, Isten,), alapjában osztja meg a vallásokat és a hívőket. Mindegyik egyház képviselője megbotránkozik azon, ha a másik egyház az ellenkezőjét, vagy mást állít Jézusról, mint azt, amiben ők gondolkodnak. Mit jelent a megbotránkozás?
64
-A megbotránkozás szó jelentése a görög eredetiben: kelepcébe esés, eltántorít, bűnre csábít, bukást, megütközést kelt. Jézus szerint: tőrbeejt, megütközést kelt (Jn.6.61,). A kicsiny megbotránkoztatása (Mt.18.6,): Jézus tanítványának a hitében való elbizonytalanítása, félrevezetése. Ezért tanítja Jézus a Mt.11.6,-ban azt, hogy Boldog, aki nem botránkozik meg bennem. Boldog az, aki nem ütközik meg a tanításán! Viszont mindenki, aki nem nyitott a tanítására, az valójában megbotránkozik, kelepcébe esik. Csak az jön Hozzá, aki hallgatott az Atyára és nála tanult (Jn.6.45,). Jézus tanításának elhangzása előtt, csak az Íráson keresztül lehetett az Atyánál tanulni. Így erre csak a szövetség népének volt küldetése. Ehhez viszont külön kellett volna választani Mózes emberi parancsolatait az Isten sugalmazott igazságától. De mivel sem a korabeli zsidóság, sem a jelenkori kereszténység erre nem volt képes, Jézus joggal jelenti ki a múltra és a jelenre vonatkozóan azt, hogy: senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú (Mt.11.27,). A farizeusok és írástudók azért botránkoztak meg Jézus tanításán, mert nem értették. De nem értették a tanítványai sem. Jézus lesátánozza Simon-Pétert (Ő pedig megfordult, ezt mondta Péternek: hátra tőlem (takarodj a hátam mögé), sátán, megbotránkoztatsz engem, Mt.16.23,), amikor a tanítvány képtelen felfogni Jézus küldetésének szükségszerű következményeit. Simon-Péter nem képes elhordozni, elfogadni azt, hogy a mesternek sokat kell szenvednie a vénektől és főpapoktól és írástudóktól és megölik, és harmadnap(ra) életre kel (Mt. 16.21,). Nem látja azt, hogy a szellemi világosság sötétségben való tanításának ára van! Ennek az áldozatnak a meghozatalát magyarázta félre Pál, az emberiség megváltásának tanításával. Márpedig Jézus neve nem azt jelenti, hogy megváltó, hanem azt, hogy Megszabadító. A szellemi sötétségtől, a tudatlanságtól való Megszabadító. Jézusnak nem az Írás törvényeinek és parancsolatainak betartásához, nem az öregek hagyományainak őrzéséhez, hanem a Izrael elveszett bárányaihoz volt küldetése! Pál, Jeremiás 31.31, re hivatkozva (Ímé, eljőnek a napok, azt mondja az Úr; és új szövetséget kötök az Izráel házával és a Júda házával) azt tanítja, hogy Jézus új szövetséget hozott a Benne hívőknek. A pogányokat térítő munkájában, Pál meghatározó módon támaszkodott Jeremiás szavainak arra az értelmezésére, hogy ez az új szövetség már nem csak Izrael elveszett nyájához, hanem a pogányokhoz is küldetett. Pogány volt az, aki nem volt zsidó. Názáret zsinagógájában a helybeliek teljes természetességgel állítják Jézusról azt, hogy a testvérei nem Jakab, József, Simon és Júdás? Mivel a kereszténység azt a
65
feltételezést, hogy Jézusnak vértestvérei lettek volna, szinte szentségtörésként kezeli, tegyük fel a kérdést mi is, hogy: Lehettek-e Jézusnak vértestvérei? Az Írás és a hagyomány figyelembevételével, nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy Jézus megszületését követően, Máriának minden további nélkül lehetett gyermeke, hiszen ez a körülmény nem befolyásolja Jézus küldetését, az Atyához való tartozását és tanításának tartalmát. Jézus nem testben, nem a vérség kötelékében, a család meghatározó szerepében, hanem a szeretet szabadságában gondolkodik. Jézus a saját lényegét illetően, pontosan és egyértelműen határolja el magát a tanításában, minden anyagtestével azonosuló embertől. Ugyanakkor, felmérhetetlen erkölcsi létezést jelentő perspektívát fogalmaz meg az Őt befogadó tanítvány számára azzal, hogy: ami hústestből van nemzve (amit hústest hoz létre), hústest az, ami Szellemből jön létre, szellem az (Jn.3.6,). Ezt a jövőt János evangélista jeleníti meg a 17.10,-ben a következőképp: És az enyémek mind a Tieid, és a Tieid az enyémek és megdicsőültem bennük, mert már Nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból (Jn.17.16,). Ezért Jézus, a tanítványait először rabszolgáknak, később barátainak, majd az életre kelését követően testvéreinek nevezte. A Bokor bázisközösség vezetője Bulányi György azt tanította, hogy Mária, József halálát követően másodszor is férjhez ment, és szerinte Jézus néhány tanítványa a féltestvére volt. Azt, hogy József idős emberként vette feleségül Máriát, a szent hagyomány állítja. A józan ész azt sugallja, hogy Máriának bizony lehettek még gyerekei, ha egyszer házasságban élt Józseffel. Mi több, erre utal Máté evangélista 1.25,-ös igerésze, ami azt írja le, hogy: és nem ismerte meg (mint n)őt, míg meg nem szülte fiát, akit Jézusnak nevezett el. Ennek alapján Mária, a római katolikus egyház hitével ellentétben, Jézus megszülését követően, nem maradhatott szűz. Mindennek ellenére, jelen korunkra a római katolikus egyház, Szűz Máriában egy új istent alkotott. Már Szent Iréneusz párhuzamot állított fel az első emberpár bibliai alakja Éva, és Jézus anyja Mária között. Jelenleg a római katolikus egyház tanításában négy dogma szól Isten Anyjáról, Szűz Máriáról: 1. Mária Isten Anyja (görögül Theotokosz, latinul Mater Dei), amit az efezusi zsinat 431-ben fogalmazott meg. 2. Mária szűzen foganta és szülte Szent Fiát, szüzessége örökre megmaradt. 3. Mária szeplőtelenül fogantatott, azaz az eredeti bűn nem érintette őt. E dogmát 1854-ben hirdette ki IX. Pius pápa. 4. Halála után Mária fölvitetett a mennybe, anélkül hogy teste romlást látott volna. 1950-ben hirdette ki ennek dogmáját XII. Pius pápa.
66
Mindezek után 1965-ben VI. Pál pápa, Máriát az egyház anyjává teszi. Azt is szükséges megjegyezni, hogy aki katolikus létére ezeket nem vallja, azt az egyház eretnekké nyilvánítja. Mt.17.27, -De hogy ne botránkoztassuk meg őket, menj a tengerre, vess be egy horgot és a ráakadó első halat húzd ki, és nyisd fel a száját, egy státért találsz benne, azt vedd ki és add oda nekik értem és érted. Miért tesz eleget Jézus a zsidó vallás előírásának? -Minden zsidó férfinak 20 éves életkor fölött, adót kellett fizetnie a jeruzsálemi Templom fönntartására. A mai egyházadó elődjét a templomadót, vagyis az Istennek való ajándékot, elsőként Mózes rendelte el (Szólj az Izráel fiainak, hogy szedjenek nékem ajándékokat; minden embertől, a kit szíve hajt arra, szedjetek nékem ajándékokat. -Ez pedig az az ajándék, a mit tőlök szedjetek: arany és ezüst és réz. II. Móz.25.2,3,). Jézus ezt a helyzetet is (hogy az adószedők felszólítják ennek megfizetésére), a Simon-Péternek feltett kérdésével, miszerint a föld királyai kitől szednek vámot vagy adót? Fiaiktól vagy idegenektől? (Mt.17.25,), tanításra használja. Arról tanít, hogy Neki, mint az Isten Fiának, nem kellene adót fizetni az Istennek, de ez az, amit az adószedők nem tudnak. Ennek ellenére, hogy ne botránkoztassák meg őket, Jézus gondoskodik a templomadójukól. A császárnak fizetendő adóról viszont, kifejezetten azért kérdezik Jézust az írástudók a templomépületben, hogy megbotránkozhassanak a válaszon és ezzel hiteltelenné tegyék Őt: tehát mondd meg nekünk, mi a véleményed (mit gondolsz): szabad-e adót fizetnünk a császárnak, vagy nem szabad? (Máté22.17,). A Római császár az Isten népén uralkodik, miközben a római katonák a szent földet tapossák. Az istentelen uralkodik az Isten népén és még istennek is mondja magát. Jézus a válaszában azzal szembesíti a kérdezőit, hogy azok faggatják az adófizetésről, akik a császár pénzét szemrebbenés nélkül használják a templomi adófizetésre. Azt a pénzt, aminek az egyik oldalán a császár, a másik oldalán a császár anyjának a képe és az istenségüket hirdető felirat látható. Ez bizony bálványimádásnak számít, hiszen még a templomba is behozták és használták azt a pénzt, amin egy idegen isten képe és felirata van. Ezért Jézus a vallási vezetők hamisságát leleplezve válaszolja, hogy a Római császár pénzét adják annak, akinek az arcképe és az Istenségét megfogalmazó felirata látható. Önmagukat meg adják az Istennek. Adják oda, mert ez még minden törvénytbetartás mellett sem történt meg. Nem, mert nem hisznek Jézusban. Nem hisznek, mert nem adták oda magukat az Atyának.
67
Mt.18.6, -aki pedig megbotránkoztat (botlásba visz) egyet e kicsinyek közül, akik bennem hisznek, jobban járna, ha malomkövet kötnének a nyakába és a mély tengerbe süllyesztenék. Miképp lehet Jézus tanítványait botlásba vinni (megbotránkoztatni)? -Jézus a botlásba vivés, a félrevezetés erkölcsi súlyáról és következményéről tanítja a farizeusokat, miközben a tanítványokat nevezi kicsinyeknek. Azt a szűk kihívott tanítványi gyülekezetet (eklézsiát), aki mindvégig megmaradt mellette. Bár Jézus a tanításával készíti fel a tanítványait, ők ennek ellenére nemhogy a tanításban, de még önmagukban is bizonytalanok voltak. A megtévesztés, megtévedés legfontosabb területe a Messiás eljövetelének és Jézus személyének a kérdése. A tanítványokban, Jézus Messiással való azonosításának problémája egészen a feltámadásig megmaradt. Ennek megvitatásában a művelt farizeusok nem tartották partnernek a tanítványokat, hanem Jézust kérdezték, hogy a tanítványai pl.miért nem tartják meg a vének hagyományait? Ugyanakkor feltételezhető az is, hogy a Jézust követő farizeusok és írástudók, törekedtek meggyőzni a tanítványokat az Írás Istentől származó igazságáról, ami azt a kérdést veti fel, hogy miképp lehetne Jézus a Messiás, ha nem tartja meg a szombatot? Egyáltalán, mint zsidó, hogyan teheti ezt meg? Ezekre a kérdésekre bizony nem tudnak mit felelni a többnyire halászokból lett tanítványok. Ebben a helyzetben Jézus rászól az írástudókra: hagyjátok őket békén, kérdezzetek Tőlem! Mt.18.8, -Ha pedig a kezed vagy lábad megbotránkoztat (botlásba visz, kelepcébe csal) téged, vágd le és dobd el (magadtól), jobb neked, ha csonkán és sántán mégy be az életbe, minthogy két kézzel vagy két lábbal dobjanak (vessenek) az aioni /(világ)korszakig tartó/ tűzbe, -Nyilvánvaló, hogy Jézus nem öncsonkításra buzdítja a zsidókat, hanem annak az általa tanított valóságos bűnt megfogalmazó gondolkodásnak (hogy nem hisznek bennem, Jn.16.9,) és magatartásnak ad nagyon komoly erkölcsi súlyt, aminek a következményével mindenki, csak az Istennel való szembesüléskor találkozik. Természetesen ide tartozik a Tízparancsolat betartásának a kérdése is. Kelepcébe tud csalni a kezem is, amikor gyilkolok. Ezzel fogalmazza meg Jézus az ember természetének azt az oldalát, amely a kísértés hatására, képes eluralkodni az emberen. Végül is az, aki öl, az a szív szándékát hajtja végre. Még akkor is, ha a tettét önvédelemből követi el. Mt.26.31, -Ekkor mondta nekik Jézus: ti mindnyájan megbotránkoztok bennem ma éjszaka, mert meg van írva: megverem a pásztort és szétszóródnak a nyáj juhai, Jelen igerészünkben Máté evangélista, Zakariás próféta szavaiban látja beteljesedni a Jézussal történteket.
68
A kérdéses szöveg a következő: Fegyver, serkenj fel az én pásztorom ellen és a férfiú ellen, a ki nékem társam! így szól a Seregeknek Ura. Verd meg a pásztort és elszélednek a juhok, én pedig a kicsinyek ellen fordítom kezemet. (Zak.13.7,). Kétségkívül látható, hogy az evangélista látásmódjában az Írás kijelentései uralkodnak a Jézussal való történések felett. Mi több, az sem gátolja őt az ez irányú látásmódja megjelenítésében, hogy Jézus szájába adja az Írásra való hivatkozást. Mintegy lehetőséget adva ezzel annak a keresztény állításnak igazolására, hogy Jézus Messiási megjelenése és élete, számtalan helyen van megjövendölve az Írás szövegében. Mintha Jézus sorsának, megbotránkozást eredményező alakulását az Atya készítette volna elő. Ezekután meg kell vizsgálni, hogy: Zakariás próféta szavai Jézusra vonatkoznak-e? -Furcsa módon a kereszténység kialakulását követő zsidóságnak, esze ágában nem volt az, hogy akár a kezdeti, akár a későbbi katolikus vallás Jézussal kapcsolatos állításait elfogadja. Márpedig ha valakiknek szívügyük volt a Messiás megjelenésének a kérdése, akkor nekik bizony az volt. Ha viszont az érintett zsidóság, Jézus messiásként való megjelenését nem látja igazolva a prófétái által, akkor bizony a kereszténység részéről mindez nem más, mint a próféták tanításának tudatos és erőszakos félremagyarázása. Ha ez nem így lenne, akkor a zsidóságnak boldogan kellett volna felismernie Jézus Messiási mivoltját a próféták kijelentéseiben. Mindez azt is jelenti, hogy a kérdéses Zakariás szöveg nem a Jézussal történteket igazolja. Meg kell állapítanunk, hogy a kereszténység szemüvegét letevőknek sem. Azoknak sem, akik Jézust a tanításán keresztül törekednek megismerni. Azon a tanításon keresztül, amely nem a kereszténységet, hanem az Általa bemutatott Atyát igazolja. Ők már tudják, hogy Jézus nem azért nem áll ellen az életére törő gonosznak, mert az meg van írva! Szó sincs arról, hogy Jézus a saját tanítása ellenére, a földön töltött idejének utolsó szakaszában egy olyan Atyát állítson a tanítványai elé, aki Zakariás próféta szerint is bűntet, ítél és vért kíván. Jézus egy ilyen helyzetben, egyszerűen nem azt teszi, amit a tanítványai várnak Tőle. Messiásként azt várták, hogy ítéletet tartva megsemmisítse Izrael ellenségeit. Emberként azt, hogy elmenekül, mint ahogy a többiek tették. Arra semmiképp sem gondoltak, hogy az anyagtestben megjelent Ige nem azt teszi, amit a tanítványai várnak Tőle. Bár Simon-Péter a Jézus kijelentését követő válaszában tanúságot tesz a hűségéről: ha mindnyájan megbotránkoznak is benned, én soha meg nem botránkozom (Mt.26.33,), azt erősítve ezzel, hogy ő hűségesebb Jézushoz, mint a többiek. Ám azt, hogy mi vár Jézusra, azt képtelen felmérni. Nem, mert nem ismeri még sem Jézust, sem az Atyát. Nem ismeri az Isten emberért hozott áldozatát.
69
Jézus szelídsége és alázatossága. Mt.11.28,29, -Idegyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok és meg vagytok terhelve és én felüdítlek titeket. -Vegyétek magatokra igámat (jármomat) és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű és megtaláljátok lelketek nyugalmát. -Ha megvizsgáljuk mind a négy evangélium szóhasználatát, akkor hamar kiderül, hogy kizárólag Máté evangéliumában találjuk meg a szelíd szót három alkalommal. Viszont az alázat szavát egy alkalommal Máténál, egyszer pedig Lukácsnál találjuk, Mária imájában. Bár a Mt.12.19,20, közvetítésében kihangsúlyozott szelídség tartalma: -nem vitatkozik, sem nem kiabál, senki sem hallja a hangját a tereken (utcákon), -a megroppant (repedezett) nádat nem töri el, és a pislogó (füstölgő) mécs(bel)et nem oltja ki, míg diadalra (győzelemre) nem viszi az ítéletet, egyértelmű utalást hordoz Ésaiás 42.1,-3, szövegére: -Ímé az én szolgám, a kit gyámolítok, az én választottam, a kit szívem kedvel, lelkemet adtam ő belé, törvényt beszél a népeknek. -Nem kiált és nem lármáz, és nem hallatja szavát az utczán. -Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertya belet nem oltja ki, a törvényt igazán jelenti meg, -a szelídség jelzőjét mégsem mondhatjuk idegennek Jézus magatartásától. Miképp lehetett Jézus szelíd, amikor kiűzte a kufárokat a templomból? -Érdekes módon két véglet jelenik meg a keresztény hívő látásmódjában az Istent illetően. Az egyik az Ó-szövetség minden bűnt megtorló, haragvó és büntető Istene. A másik, a keresztény egyházak által tanított, kegyességtől bárányszelíd, halkszavú és mindig mosolygó Jézus személye. Ezzel szemben Jézus azt tanította, hogy aki látott engem, látta az Atyát (Jn.14.9,). Mivel Jézus szelídsége az Atya teljességének a kiáradása, ebből következően kijelenthető, hogy az Atya valósága, Jézus szelídségében jelenik meg anyagtestben. Ez azt jelenti, hogy a tetteit nem az indulatai, nem az érzései, hanem az-az egyértelmű szeretete vezérli, amit az ember helyenként keménységnek is képes látni. Főleg akkor, amikor Jézus megingathatatlan, szilárd öntudattal mutat rá a farizeusok és írástudók ördögi lelkületére. Akkor is, amikor kikergeti a főpap érdekeltségi körébe tartozó pénzváltókat, árusokat és az eladásra szánt áldozati állatokat a Templomból (Jn.2.15,). Mindezzel szemben egészen más kérdés az a Jézusra alkalmazott jelző, amit Máté az alázatos szívű kifejezéssel illet.
70
A hétköznapi szóhasználatban az alázat pozitív és negatív értelmezést is hordoz. Pozitív, ha valaki önmagát és érdemeit nem becsüli túl, sőt mások irányában kevesebbnek tartja magát; nem fennhéjazó, kitüntetést nem váró, önakaratát másokénak alávető, igénytelen. Negatív, ha nem érvényesíti az akaratát mert másokat feljebb valónak érez, vagy meghunyászkodik, gondolkodás nélkül engedelmeskedik. A kereszténység értelmezésében, Jézus alázatos szívűségét elsősorban az Atyával szembeni engedelmességével magyarázzák. A Hang tanításában az alázat jelentése: olyan nyitottság, amely képes mindenkor a jót jobbal felcserélni, miközben a meglátott legjobbért minden gyalázatot vállal. Tehát úgy lép át önmagán, hogy szinte észre sem veszi. (Hang 1119.). Mindezek ismeretében ki lehet jelenteni, hogy az alázat szavának nincs olyan értelmezése, amit Jézusra lehetne alkalmazni. Nincs, mert Jézus (Én és az Atya egy vagyunk. Jn.10.30,), nem tudja sem alá, sem túlbecsülni az értékeit. Az Atya kijelentett és testetöltött tanítása nem kisebb, mint az, aki kimondta. Bizony félreérti Jézus és az Atya kapcsolatát az, aki az Atya Jézusban megjelenő akaratát alázatnak látja. Jézusnak nem kellet nyitottnak lennie a jobb felé, és nem kellett a jót jobbal felcserélni, mert az ISTEN NEM EMBER! Jézus az Isten szava, aki maga az Isten. Ennek tudatában viszont meg kell állapítani, hogy az alázatos szívű jelzőt nem Jézus alkalmazta önmagára, hanem az evangélista látásmódja alakította erre. Miért boldogok a szelídek? (Mt.5.5,) -Ha a Mt.5.5, kijelentésének tartalmát (Boldogok a szelídek) beillesztjük, a Vegyétek magatokra igámat (jármomat) és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok (Mt.11.29,) szövegébe, akkor az úgy hangzik, hogy: boldog vagyok. Mindezt azzal szükséges módosítani, hogy Jézussal kapcsolatban nem tudjuk azt állítani, hogy Ő boldog, mert az ember számára, a Vele való kapcsolat megélése jelenti a boldogságot, hiszen Ő maga a BOLDOGSÁG forrása. Mint azt a „Boldogság és bódultság” fejezetben már kifejtettük, a boldogság, örök erkölcsi értékként, az Istennel való kapcsolat megélésében határozható meg. Ennek alapján boldog az, akiben Jézus él, az, akiben lakást vett és általa szeret. Lényegét tekintve, a boldogság megélésének a feltételéül önmagát jelöli meg Jézus. A Jézus által kijelentett szelíd szavának fogalmi meghatározásánál ugyanezt tudjuk megismételni. Azt, hogy az a szelíd, aki olyan, mint Jézus. A hívő ember azt gondolná, hogy ha mások által megerősítve szelídnek mondhatom magam, akkor ez az Isten Királysága bennem. Márpedig a Jézus által megfogalmazott szelídség valami egészen mást akar megragadni. Annak a tudatát, annak a biztonságát, hogy kapcsolatban vagyok az Istennel.
71
Azt, hogy bármilyen háború dúl körülöttem, legyen az veszekedés, vagy verekedés, ha az Istennel való kapcsolatom tudata megmarad, akkor mindez nem tud eltölteni félelemmel. Ez természetesen nem jelentheti azt, hogy mindentől és mindenkitől elszigeteljem magam. Jézus nem a világ hétköznapi gondolkodásában meglévő szelídség jelentését alkalmazza Önmagára, és nem azt kínálja fel a tanítványoknak az általa bemutatott szelídség megvalósítására. A hétköznapi szóhasználat szelídsége, egy olyan lelki állapot, amelyik egy erős külső vagy benső történés hatására, pillanatok alatt fordulhat át erőszakba, büntetésbe, gyilkolásba. Ezt az átváltozást, szívesen használja a filmipar annak megjelenítésére, hogy miképp tud egy józan, szelídnek és normálisnak mondható ember, valamely ellene elkövetett gaztett hatására vérengző vadállattá válni oly módon, hogy a néző együtt érezzen a bosszúállóval. Ezzel szemben a Jézusra alkalmazott szelídség jelzője nem jelent mást, mint a benső béke teljességének az állapotát, a megingathatatlan szeretet kiáradását, az Isten Országa Önmagában való megjelenítését. A megbotlás, elbizonytalanodás. Mt. 13.20,21, -A köves helyre hullott mag pedig az, aki az Ige szavát meghall(gat)ja és mindjárt örömmel (be)fogadja, -azonban nem gyökerezik meg benne, mert csak egy időszakra szól, mert amikor jön a szorongatás (nyomorúság), vagy az üldözés az Ige szava miatt, azonnal megbotlik (eltántorodik). -Jézus példabeszédben tanítja az őt követő hallgatóságát a tanítványaival egyetemben. Arról tanít, hogy az Atya kivétel nélkül mindenkire kiárasztja a tanítását. Mint az életet jelentő magot, szórja az útszélre, a köves helyre, tövisek közé, és szórja jó földbe. Egyedül a tanítványok azok (mivel nem értik), akik megkérdik Jézust a példabeszéd jelentéséről. Ebben fogalmazza meg Jézus mindenki számára érthető módon a köves helyre hullott mag értelmét. Azt, hogy minden egyes talaj, minden embernek az a lelkülete, amely a Jézus tanításával szembeni lelkületét példázza. Azt, hogy van, aki nem is érti. Van, aki meghallgatja, gyökeret ereszt benne, de az első szorongattatásra megbotlik és eltántorodik. Hogyan tud megbotlani valaki, az Ige szava miatt? -Többek között úgy, ahogy ezt az a fiatalember tette, aki néhány közösségünkben eltöltött alkalom után azzal a magyarázattal maradt el, hogy ő még nem akar olyan behatóan foglalkozni Jézus tanításával, mint azt mi tesszük. Ő még élni akar.
72
Meg kell jegyezni, hogy a közösségünkbe való járást illetően semmiféle jelenléttel, vagy készüléssel kapcsolatos elvárást soha nem támasztottunk. Mégis, úgy tűnik megijedt annak az Istennek a tanulásától, aki egyértelműen fogalmazza meg azt, hogy az Általa tanított szeretet egyenlő az áldozathozatallal! Márpedig az Ige befogadása olyan egyértelműséget követel, amin többnyire megbotlik az ember. Viszont azt is látni lehet, hogy minden megbotlás forrása az elbizonytalanodás. Ennek ellenére Júdás esetében, az elbizonytalanodást nem a botlás, hanem a kiszolgáltatás, az Atya tanítására süket lelkületből eredő visszafordulás követte. Ez azt jelenti, hogy más a megbotlás és más a visszafordulás. Normális esetben az eltelt három év alatt, már gyökeret kellett volna eresztenie Júdásban is a hit magvának, amivel Jézus neki is felkínálta az örök életet az Isten Királyságában. És mégis! Amikor Júdás a saját bőrén érzi a vallási vezetők Jézus tanítására és tetteire adott válaszát, a megvetettséget, a kirekesztettséget és az üldözést, akkor előtérbe kerül a még meglevő gyengesége, a Jézus igéjével kapcsolatos hitetlensége, a megkérgesedett szív látásmódjából eredő ítélete. Az viszont, aki Jézussal nem a vallása, vagy az egyháza által, hanem a tanítványsága által van kapcsolatban, az tudja, hogy megbotolhat, vétkezhet, de már soha nem eshet abba a bűnbe, amit Jézus így tanított: hogy nem hisznek bennem, (Jn.16.9,). A Hang tanítása mindezt így közvetíti nagyon érzékletesen: Ha valaki elesik, azt fel tudom segíteni, de aki fél elindulni, nehogy elessen, azt nem tudom célba juttatni. (Hang 190.). A megtért, a szellemi világosságot elérni akaró ember hajlamos arra, hogy sajnálattal, lelki fájdalommal élje meg valamely ’testvérének’ eltávolodását, másfelé való törekvését, és nem számol azzal, hogy a világban akkor is rend van, ha az ember ezt nem annak látja! Azok például, akik eltávolodtak, mert a példabeszédnek megfelelően tövises helyre hullott a mag, azt élték meg, hogy nem a helyükön vannak. Akik meg visszafordultak, arról tesznek tanúságot, hogy Jézus igéjében még nem találtak önmagukra. Akik meg mint Júdás, nem hisznek Jézusban, képletesen szólva fejjel mennek a falnak. Viszont ha ennek a hitetlenségnek nem a fal lenne a következménye, akkor lehetőségük sem volna a szembesülésre, a megfordulásra. Ezért van Rend a világmindenségben! Nem az ember, hanem az Isten Rendje.
Az irgalmasság. Mt. 5.7, -Boldogok az irgalmasok, mert irgalmat nyernek. Az irgalom szó használatánál és jelentésének értelmezésénél, komoly problémát jelent a megbocsátás szavával való összefonódása, miközben ugyanaz a tartalom hol az egyik, hol a másik kifejezéssel van megfogalmazva.
73
Pedig egy alaposabb vizsgálat következtében láthatóvá válik az a tartalmi különbség, ami az irgalom szavának jelentését elválasztja a megbocsátástól. Megmaradva az irgalom szavának jelentésénél, ez elsősorban kétféle területen kap értelmezést: 1.- a világban használatos olyan tevőleges segítség, amely egy jogos indok nélküli támogatást jelent a bajbajutott esetében. Idetartozik a világi hatalom gyakorlatában a jogos büntetés kiszabásával kapcsolatos elnéző, eltekintő magatartás, amit kegyelemnek is nevezünk. 2.-ez utóbbi a vallás területén is megjenik, amelyben az Isten tekint el a bűnös, jogosként elismert bűntetésétől, a megtorlástól. Szükséges megemlíteni, hogy az evangéliumokban csak Máténál és Lukácsnál fordul elő az irgalom szava, Márknál és Jánosnál nem szerepel! Máté, a nyolc boldogságként közismert felsorolásba szerkeszti bele Jézus kijelentésének azt az Isten irgalmával kapcsolatos mondanivalóját, amit a ’Miatyánk’ imájában így kínál: És engedd el adósságainkat, amint mi is elengedjük a nekünk tartozóknak. (Mt.6.12,). Ugyanez, a Károli fordítás szerint úgy jelenik meg a köztudatban, hogy: bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. Miközben mindkét imatartalomnak helye van a hívő ember életében, látható, hogy az mégsem ugyanarra vonatkozik, mert a megbocsátás az elkövetett bűnnel, az irgalom pedig az ítélettel van kapcsolatban. Ez azt jelenti, hogy az első változat szerint az adósság az ítélet, míg a második változatban a megbocsátás az elkövetett vétek területére tartozik. Nevezetesen nem mindegy, hogy adósnak, vagy bűnösnek élem meg magam, mert a bűnt a bűnbocsánat, a ki nem egyenlíthető adósságot pedig, az irgalmasság kérésében tudom megfogalmazni. Ugyanakkor Jézus mindkét területen annak a feltételét tudatosítja, miszerint ahhoz, hogy a létezéséből fakadó irgalmas és megbocsátó Istenben éld meg magad, neked is irgalmassá és megbocsátóvá kell válnod. Az, aki a Jézushoz tartozás által irgalmas és megbocsátó, az birtokosa a szeretetnek. Annak a szeretetnek, amelynek az áldozatvállalás a velejárója. Bár az Írás szerint az irgalom az Úr legistenibb tulajdonsága, a II.Móz.33.19,ben ezt olvassuk Róla: könyörülök, a kin könyörülök, kegyelmezek, a kinek kegyelmezek. Annak ellenére, hogy a kereszténység tanítása szerint: Az irgalom bizonyos értelemben maga Isten. (www.taize.fr/hu), Jézus sehol sem mondja magát irgalmasnak. Úgy néz ki, hogy az Isten irgalmasságával ott találkozunk (főként Lukács és Máté esetében), ahol az evangélista Ó-szövetségi Istenképe kapcsán az ítélet kerül előtérbe. Mi több, minden irgalmassággal kapcsolatos evangéliumi igerész, gyökerét tekintve az ítélet, az ítélethozatal területére vonatkoztatható.
74
Irgalmassá valójában csak az embernek kell válnia, mert nem akkor nyugosztok meg, ha nektek valaki irgalmaz, hanem akkor, ha ti irgalmassá váltok. (Hang 25.). Az irgalom gyakorlata jelen van az e-világ magatartásában is, és mégsem nő ki belőle a szeretet. Az könyörög irgalomért, aki a büntetését várja, és azt kéri, hogy ne büntessék meg, mert az irgalom a jogos büntetés elengedése. Az Ó-szövetség tanítása alapján, az Írást megszegők büntetést vártak az Istentől, és úgy gondolták, az elkövetett vétek miatt megérdemlik azt. Szó sincs szeretetről, csak a megtorlás elengedéséről. A tíz leprás is jogos ítéletként fogadta el az állapotát. Ezért fordulnak Jézus felé azzal a kéréssel, hogy Mester, irgalmazz nékünk! (Lk.17.13,) -vedd le az ítéletet rólunk. Jézus pedig megtévesztő módon úgy veszi le róluk az ítéletet, hogy nem azonosul a Messiással, akit viszont ítéletre vártak. Mt.9.13, -Menjetek csak és tanuljátok meg, hogy mit jelent: irgalma(sságo)t akarok, és nem áldozatot, mert nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem (hogy) a bűnösöket (vétkeseket). -Ez az igerész arról tanúskodik, hogy a tiszta fogalmakban való gondolkodás híján, az evangélista bizony összekeverte az ítéletre várást a bűnben éléssel. Ahhoz, hogy tisztán lássuk a kettő közötti különbséget, tudni kell, hogy a bűnök elrendezése az engesztelés napján (Jom Kipur) történt. A jeruzsálemi Szentély fennállásának idejében a főpap is e napon mehetett csak be a Szentek Szentjébe és végezte ott a szolgálatát az egész nép bűneinek megbocsátásáért, 3 Móz 16,20 -Ha elvégezte az engesztelést a szentélyért, a kijelentés sátráért és az oltárért, vezesse oda az élő bakot. Tegye rá Áron mindkét kezét az élő bak fejére, és vallja meg fölötte Izráel fiainak minden bűnét és minden vétkes hitszegését. Helyezze azokat a bak fejére, azután küldje el egy odarendelt emberrel a pusztába, hadd vigye magával a bak minden bűnüket egy távol eső földre. Így küldje el a bakot a pusztába. Ugyanakkor az irgalmasság az ítélet vonatkozásában fogalmazható meg, amit az adott igerész szövegébe úgy lehetne behelyettesíteni, hogy ítélet nélküliséget akarok, nem pedig az állapotszerű kiengesztelés szertartását.. Végül is ugyanez a mondanivaló sokkal pontosabban éstisztábban jelenik meg Máténál a 12.7,-es igerészben: Ha pedig tudnátok, hogy mit jelent: irgalmasságot akarok és nem áldozatot, nem ítélnétek el az ártatlanokat, Mindebből az is megállapítható, hogy lényegét tekintve ezzel a tanításával, Jézus minden áldozatbemutatási szertartást megkérdőjelez. Az égő áldozatokét ugyanúgy, mint a keresztáldozatét. Arról nem is beszélve, hogy ezzel a kijelentésével a zsidóság ezernyolcszáz éves Istenről való gondolkodását, hitét teszi értéktelenné.
75
Mindezen túl, a szombat kérlelhetetlenül merev szabályai elé állítja a szeretetet, az irgalmat és a megbocsátást. Pontosan azt a lelkületet fogalmazza meg, hogy nem lehet az Atyát hitelesen és irgalmatlanul tanítani, képviselni és ezt a hívőre rákényszeríteni. De nemcsak Jézus korában, hanem az azt követő kereszténységben sem. Az pedig, aki mégis ezt teszi, az meghamisítja az igaz Atyát és bálványt állít az Isten helyébe. Jézus okkal szólítja fel a szövetség népét arra, hogy változtassátok meg gondolkodásmódotokat (Mk.1.15,), mert senki sem tudja, hogy ki a Fiú, csak az Atya, és hogy ki az Atya, azt csak a Fiú, (Lk.10.22,). Azt vágja a vallási vezetők fejéhez, hogy nem ismerik az Istent. Nem, mert ha ismernék, akkor Ozeásnak hittek volna, aki az Isten szavát így továbbította: szeretetet kívánok, nem áldozatot, Isten ismeretét, nem pedig égőáldozatokat (Oz. 6.6,). Ezeknek az égő áldozatoknak a szertartásai az Isten kiengesztelését szolgálták. Ez a gondolkodás viszont kizárja az irgalom gyakorlását. Az Atya tanításában Jézus azokat nevezi ördögtől jövőknek, hazugnak, akik mint a főpapok, farizeusok, írástudók, megigazultnak gondolják magukat. Azokat, akik az Írást betartásban önmagukkal szemben elnézőek, míg másokkal szemben meg irgalmatlanok voltak. Márpedig az, aki az Istent ismeri, az nem az égőáldozat szertartása, hanem az irgalmasság és a megbocsátás által van kapcsolatban az Atyával. Bizony kijelenthető, hogy az évszázadok többnyire irgalmat és megbocsátást nélkülöző Írásmagyarázatai, valamint az Istent emberi tulajdonságokkal tanított torzulásai tették a keresztény vallási vezetőket is farizeusi vakokká, és főpapi világtalanokká. Az Írást ismerő és betartó zsidó csak azt az Istent ismerte, akitől félnie kell, mert az semmiféle vétket vagy bűnt nem hagy megtorlatlanul. Ezt igazolja többek között a Lk.1.49,50,-ben olvasható Mária imája is: mert nagy dolgokat tett velem a Hatalmas és szent a neve, és az irgalma nemzedékről-nemzedékre azoké, akik Őt félik. E-közben a korabeli zsidó vallási vezetők törvénytbetartást kikényszerítő hatalma semmiféle irgalmat, vagy megbocsátást nem ismert, miközben folyamatosan szegték meg az Istent és embert szeretés alapvető parancsolatait. Jézus azért tanítja a farizeusoknak, hogy irgalmasságot akarok és nem az áldozatbemutatás engesztelő szertartását, mert a bűnt nem az áldozati állat elégetett füstje és oltárra locsolt vére, hanem a megbocsátás, az ítéletről való lemondás lelkülete oldja. Ennek az igazságát erősíti az Ak.16. oldalán található tanítás kijelentése, miszerint: A bűnbánat egyben a megbocsátás. Nem kívülről befelé, hanem csak belülről kifelé van a megoldás! Az Írást csak irgalmatlanul lehet betartatni! Az, aki irgalmas, az megbocsátó is, mert az Isten teremtményének nézi önmagát és a másikat is. Jézus nem külsőleg ható kényszerítő parancsolatokat, hanem irgalmat, az ítéletről való lemondást, a bajbakerültnek az együttérzésből fakadó megsegítését akarta! És irgalmat akart az Atya is, mert az irgalom, az Istent szeretés örök velejárója.
76
Irgalmas-e az Isten? A kereszténységben megjelenő irgalmas Isten fogalma, látásmódja, minden kétséget kizáróan az Ószövetség tanításából táplálkozik. Abból a látásmódból, hogy a bűnt elkerülni nem tudó hívőnek, folyamatosan szüksége van az Isten irgalmára. Ezért szüntelenül könyörögnie kell, hogy az elkövetett vétek miatt ne kerüljön ítélet alá. Viszont ha Jézus azt az Atyát tanítja, aki nem ítél (mert az Atya nem is ítél senkit sem Jn.5.22,), akkor valójában irgalmasnak sem kell lennie! Bár a kereszténység alaplelkülete, az irgalmas Istenbe vetett hitet megingathatatlanul vallja, a valóság mégis az, hogy az Isten nem lehet irgalmas, mert az irgalom, az ítélet általi büntetés elengedésének a lelkülete. Márpedig az Isten nem ítél! Se eleveneket, se holtakat! Se jogosan, se jogtalanul. Valójában az érzi szükségét az Isten irgalmának, aki az ítéletét várja. Aki az ítéletét várja, az vezekel, hogy már itt a földön kiegyenlítse az Istennel szemben elkövetett bűn miatti tartozását. Ebből a látásmódból származik a mindennemű önsanyargatás, a sokféle böjt, az önként vállalt rengeteg kötött ima. Viszont, mivel az Írás alapján mind a zsidók, mind a keresztények, napjainkban is az ítélkező istenben hisznek, így ha máskor nem, akkor az utolsó ítélet eljövetelével várják a büntetésüket. Pedig Jézus a semmiképp nem ítélő, hanem az örökkön-örökké kiáradó Atya ismeretét hozta el a tanításában. Ebből adódóan bizony az Atya oldaláról teljességgel szükségtelen, hogy az Isten irgalmáért esedezzen a hívő, főleg akkor, ha tudatában van annak, hogy minden ember kizárólag csak önmaga ellen vétkezhet. Az Isten ellen senki nem tud vétkezni, mert az Egyetlen Igazság akkor is Igazság marad, ha ennek minden ember ellene tesz. Ebben a vonatkozásban a vezeklés és adósságtörlesztés is értelmét veszti, hiszen a Lukács evangéliumának történetében szereplő tízezer talentummal adós (Mt.18.24,) képtelen arra, hogy a mintegy tízezerszer negyvenkilenc kiló arany értékét visszafizesse. De amikor az adós rálát az adósságára és elismeri azt, mi több, szándékában áll viszafizetni a vissza nem fizethetőt, az Isten elengedi minden adósságát. Ez az adós akkor kerül ítélet alá, akkor köszön vissza az Írás istenének, igazságot osztó természetének keresztényi megjelenítése, amikor a neki adóssal szemben, mindezekután is irgalmatlan marad. Márk, akinél nem szerepel az irgalom szava, 12-szer használja a megbocsátás szót. János evangélista, aki ugyancsak nem használja az irgalom kifejezését, és nem szólít föl megbocsátásra, de a szeretet szót 42-szer használja. Végül is látható, hogy minden bűnnel, vétekkel kapcsolatos kifejezés, mint az irgalom, az ítélet, a vezeklés és megbocsátás, elsősorban az ember Istennel való kapcsolatát megfogalmazó látásmódjának a gyümölcse.
77
Az Atya, Jézusban küldte el azt a tanítását, amelyben az ember végre megismerhette a haragot, a bosszút és az ítéletet nem hordozó Istent. Ennek ellenére, az egyháza által befolyásolt hívő, képtelen megszabadulni azoktól a lelkiismereti görcseitől, amit az elkövetett bűn miatt folyamatosan megélt és megél. Ebből a csapdából, ebből a körforgásból bizony nincs más kiút az Istent kereső számára, mint az, hogy át kell alakítani a gondolkodását a Jézusban megtalálható SZABADSÁG irányába.
Kötés és Oldás. Mt.18.18, -Ámen, mondom nektek, amit megköttök a földön, kötve lesz az égben (is), és amit feloldotok a földön, oldva lesz az égben (is). -Jézus a tanításának megértéséhez már a Mk.1.15, ben olvasható felszólításával, miszerint változtassátok meg gondolkodásmódotokat, megjelölte azt az eszközt, aminek a használatával megtapasztalható, hogy az Isten szavainak jelentése, fogalmi rendje, alapjaiban tér el az emberétől. Így az, aki nem érti meg ennek a felszólításnak a jelentőségét, arról bizony azt mondja Jézus: Ha a földi dolgokat mondtam néktek, és nem hiszitek, hogyan hiszitek, ha majd ez égben levőket mondom (Jn.3.12,)? Ennek ellenére, Jézus felszólítását félremagyarázva, a keresztény egyházak kezdettől fogva az ember fogalmi rendjében értelmezik azt a tanítást, akit az Atya küldött: maga az Atya adott nekem parancso(lato)t, mit mondjak és mit szóljak (Jn.12.49,). Ez a sorsa annak az igerésznek is, amely a Mt.18.18,-al szinkronban, Péterhez szólóan így olvasható: Neked adom majd az Egek (Istene) Királyságának a kulcsait, és amit megkötsz a földön, meg lesz kötve az egekben is és amit megoldasz a földön, oldva lesz az egekben is ( Mt.16.19,). Bár a kereszténység teológiája ezeket az igerészeket igazolásként használja az egyházi rend szentsége tanának alátámasztására, mégis azonnal látható ezek önkényes értelmezése és alkalmazása. Végül is a kereszténység legkorábbi egyháza, a róm. kat. egyház és az általa megjelenített egyházi rend, a pápaság intézménye, ezekkel a sajátos módon értelmezett kijelentésekkel igazolja a létét és a lelkek fölötti hatalmát. Ha viszont eltudunk tekinteni minden, csak az egyház megalapítását, létét, hatalmát önkényesen igazoló magyarázattól, és az evangéliumokat a hittől átjárt józan ésszel vizsgáljuk, akkor valóban meg tud jelenni az Isten Országa itt a földön. Akkor eltűnik az egyház, a rang, a hatalom és az ítélet. Eltűnik a vallás, az erőszak és az ember által eltorzított isten. Azonnal érthetővé válik, hogy Jézus semmilyen körülmények között sem bízta az Istenhez tartozás megítélését az emberre. Nem azért küldte az Atya a tanítását Jézusban a Földre, hogy elhozza a keresztény egyházak Istent kisajátításának az igazolását. Jézus a tanítását nem az egyházaknak, hanem
78
közvetlenül a Benne hívőnek kínálja, mivel az nem intézményesült teológia, hanem az örök élet kulcsa. Jézus Igéjének a befogadása, az Atyával való kapcsolat megkötése, mert aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött (Mt.10.40,). Viszont a Jézussal való kapcsolat megkötése, minden más istennel és emberrel kötött kapcsolatot felold (Aki jobban kedveli apját vagy anyját, mint engem, nem méltó hozzám, és aki jobban kedveli fiát vagy lányát, mint engem, nem méltó hozzám Mt.10.37,). Mi az Egek Királyságának a kulcsa? -Azt, hogy a kereszténység kezdettől fogva mennyire szó szerint, és az ember fogalmi rendjének megfelelően értelmezi Jézus tanítását, jelzi az is, hogy a történelem folyamán, rengeteg festményen ábrázolták Pétert egy hatalmas kulccsal. A kulcshoz ajtó is jár, ami nem lehet más, mint a mennyország kapuja. Így lett Simon Péterből, a tanítványból, a mennyország kapujának őrzője. Ez azt is jelenti, hogy akit beenged, az bent van, akit meg nem, az megy a pokolba. Ha mindettől a vallásos szimbolizmustól eltekintünk, és komolyan megvizsgáljuk Jézus kulccsal kapcsolatos kijelentését, abból tudunk kiindulni, hogy az Egek Királysága azonos Jézussal (és (ezt) mondta: betelt az idő és (már) közel van az Isten királyi uralma, Mk.1.15,). János evangéliumának 10.7,-es részében azt is olvashatjuk, hogy: Ámen, Ámen mondom nektek, hogy én vagyok a juhok ajtaja. Ehhez az ajtóhoz viszont a kulcs a tanítása, mert a juhok az ő hangjára hallgatnak és a saját juhait nevükön szólítja és kivezeti őket (Jn.10.3,). Mindebből viszont az következik, hogy Péterre és a tanítványaira nem egy intézményesült egyházat, nem a menny kapujának őrzését, hanem a tanítását bízta. Simon Péter a ’kulcs’ ígéretével nem került vezető pozícióba, hiszen a Mt.28.19,ben Jézus, már minden tanítványát küldi, hogy: Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá (tanítsatok) minden nemzetet. Ezt pedig csak a tanítás birtokában tehették meg. Mindemellett megfigyelhető, hogy még a kötés és oldás területén is, az a Simon Péternek szóló személyes feladat, hogy: amit megkötsz a földön (Mt.16.19,), a Mt.18.18,-ban átalakul egy többesszámú feladattá: Ámen, mondom nektek, amit megköttök a földön. Ennek alapján kijelenthető, hogy az Egek Királyságának ajtaja és kulcsa nem más, mint Jézus kijelentései. Ez azt jelenti, hogy senki sem jut az Atyához csak rajtam keresztül (általam) (Jn.14.6,), és mondom nektek, hogy én vagyok a juhok ajtaja (Jn.10.7,). Ezt az ajtót először keresni kell (keressétek először az Isten királyi uralmát Mt.6.33,). Amikor megtaláltad, akkor Máté evangéliumában zörgetni kell, Jánosnál pedig kulcs szükséges. De csak az fog tudni zörgetni, csak az tudja az ajtót kulccsal kinyitni, aki hisz bennem (Jn.6.35,).
79
Az Egek Királysága szellemi Királyság, aminek anyagtestben való megjelenése, az Atya által küldött Jézus. Az, akiben a Szeretet kezdet nélküli, valóságos, megszüntethetetlen teremtő erő. A Hang tanításában, Jézus ma ugyanúgy bízza a tanítványaira az Egek Királyságának a kulcsát, mint ahogy kétezer évvel ezelőtt tette azt: A Hozzám vezető úton járásnak feltétlen feltétele az, hogy akarjatok Engem megismerni olyannak, amilyen vagyok, amilyennek az evangéliumaim megmutatnak Engem. Ez bizony azt jelenti, hogy az enyéim állapotszerű tanulók (Hang 2539.). Ez által válik érthetővé a Jn 14.6,-ban található kijelentése, hogy: Én vagyok az út és a való(igaz)ság és az élet, senki sem jut az Atyához csak rajtam keresztül (általam). Mi által lesz az égben is megkötve az, amit a tanítványok a földön megkötnek? -Az által, hogy ez a kapcsolat az éggel köttetett, itt a Földön. Jézusnak a tanításában való jelenléte nem más, mint az Atyával való kapcsolat megkötésének örök lehetősége. Jézus azonos a tanításával (az Ige (hús)testté lett Jn.1.14,). Azzal a tanítással, amelyben Jézus nem keverhető össze, az Ó-sz.-i Írás Messiásával, és a Kereszténység Krisztusával. Az evangéliumok Jézusa nem volt Dávid házából való Király, aki a Tóra nagy tudósaként betartja a parancsolatokat, hogy megvívja Isten háborúit.(Maimonidész). De nem volt az Istennek az-az áldozati báránya sem, aki az Atyát való kiengesztelésével, a kereszthalálban vette magára a világ bűneit, mint ahogy azt a kereszténység vezette be a köztudatba. Ugyanakkor nem volt főpap és nem volt vallásalapító, mert Az Isten semmiféle vallást nem alapított! A mennyek országában nincsenek vallások. (Hang. 909.). Ha viszont Jézus nem hozott vallást, akkor egyházat sem alapíthatott, mert minden vallás csak egyházi intézményeken keresztül tud megjelenni. Az alá és fölé rendeltség engedelmességet megvalósító szent uralmában. Senki sem szolgálhat két úrnak (Mt.6.24,), mert vagy az egyikkel, vagy a másikkal vagy kapcsolatban. Ha az éggel vagy kapcsolatban, akkor azt szolgálod, ha a mélységgel, akkor azt. Valójában, Jézus eljövetelét követően az ég is, és a mélység is itt található a földön. Itt található, de nem a körülményekben, nem külsőleg, hanem belül, az emberek szívében, lelkében. Az, aki hisz Jézusban, az befogadta Őt az Igéjében. Aki az Igét befogadta, annak belsejéből élő víznek folyamai ömlenek (Jn.7.38,).- mert azokat a beszédeket, amelyeket nekem adtál, odaadtam nekik és ők befogadták és megismerték való igazán, hogy mellőled jöttem ki és elhitték, hogy Te küldtél engem ( Jn.17.8,).
A hit ereje.
80
Mt.17.20, -Ámen, mondom nektek, ha annyi hitetek lesz, mint egy mustármag és azt mondjátok ennek a hegynek: menj innen amoda, elmegy és semmi sem lesz lehetetlen nektek. -Máté evangélista ugyanezt a kijelentést a 21.21,-es fejezetben megismétli a fügefa elszárításának történetében: Ámen, mondom nektek, ha hitetek lesz és nem kételkedtek, nem csak a fügefával tehetitek meg, hanem ha azt mondjátok a hegynek: emelkedj (kelj) fel és vesd magad a tengerbe, az is megtörténik, Márk, szinte szó szerint írja le ugyanezt a 11.23, kijelentésében, míg Lukács a 17.6,-ban, kissé szedett-vedett módon illesztette be a hit erejéről szóló tanítást, a megbocsátást követően. Jézusnak ez a tanítása bizony úgy hangzik, mint aki szemrehányást tesz, hogy a tanítványok hol tartanak a hitben. Ugyanakkor más, hittel kapcsolatos kijelentésében, mint pl.: aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog (Jn.11.25,), nem szabja meg a hit mértékét feltételként. Milyen hitről tanít Jézus? -Jézus a fügefával kapcsolatban nem a Benne, hanem az ember önmagába vetett hitéről tanít. Arról a hitről, amivel az ember, mint szellemi lény, képes uralkodni az anyagi természet fölött! Ennek a hitnek az-az alapfeltétele, hogy kételkedésmentesen tudja hinni azt, hogy képes uralni az anyagi természetet. Jézus igazolta, hogy a természet magától értetődően engedelmeskedik az Isten akaratának. Engedelmeskedik a szél, a tenger és a fügefa. Végső soron mindezzel azt tanítja, hogy: minden lehetséges annak, aki hisz, (Mk.9,23,). De csak az embernél, mert Jézus esetében nem a hit által engedelmeskedik a természet az akaratának, hanem a teremtőként jelenlévő uralma által. Ugyanez igaz a démonokkal való kapcsolatára. Az ember hitével kapcsolatban, Jézus tanításában egy minőségi ugrás jelenik meg. Jelen esetben, kiinduló alapként a minden emberben meglévő hitet, egy olyan lehetőségként tanítja, amely ha kételkedésmentes, akkor az anyagi természet ezzel szemben, mint a fügefa esetében bizony engedelmes. Viszont az is látható, hogy mindez semmiféle erkölcsi értéket nem hord, mivel attól még senki sem lett jobb, Istent szeretőbb a lelkében, hogy a hegyet képes volt beleparancsolni a tengerbe. Ezért összehasonlíthatatlanul magasabb erkölcsi értéket képvisel az, amikor a Jézusban való hitemre a lehető legtöbbel, az örök élettel áraszt el az Atya, ajándékozó természete. Jézus a legkisebb hitre is a legnagyobb, a legteljesebb adással válaszol: a hited megmentett (megtartott) téged (Lk.17.19,). Miről tanít Jézus a fügefa elszárításában? -Az eddigi keresztény magyarázatok alapján, az ’elátkozott’ fügefa történetéből az következne, hogy mivel Jézus nem tudta csillapítani az éhségét egy gyümölcsérés előtt levő fügefa termésével, és mivel a fa nem fordult magától termőre, haragjában
81
elszárítja azt. Van, aki úgy értelmezi, hogy Izrael gyümölcstelen hitetlenségének az eredménye jelenik meg a fügefa elszárításában. Az Evangélium története szerint Jézus kora reggel, az éhes tanítványokkal Jeruzsálembe igyekezve, egy útszéli fügefához megy. A tanítványok azt gondolták, hogy éhes és gyümölcsöt keres, miközben messze volt még a fügeérés ideje. A tanítványok csak annyit láttak, hallottak, hogy Jézus azt mondta a fára, hogy Soha ne teremjen rajtad gyümölcs ez aionban /(világ)korszakban/ (Mt.21.19.). De mivel a fügefa azonnal elszáradt azt gondolták, megátkozta a fát. A fügefa elszárítását követően, Máté evangéliumában azt kérdezik Jézustól a tanítványok: hogyan száradhatott el íly gyorsan a fügefa (Mt. 21;20,)? Márk evangéliumában Simon-Péter szólítja meg Jézust: nézd a fügefa, amelyet megátkoztál, kiszáradt (Mk. 11;21,). Nem Jézus, hanem Simon Péter ajkáról hangzik el a megátkozás kifejezése, mert nem lát mást, mint azt, hogy mestere a Rabbi azt mondta a fának, száradj el, az meg elszáradt. Bizony a tanítványok semmit sem értettek meg abból, ami körülöttük történt. Még a kérdésük sem arra vonatkozott, hogy miért szárította el Jézus a fügefát, hanem arra, hogy hogyan? Simon-Péter sem értett semmit, csak látott és ítélt: a Mester megátkozta a fügefát. Minden átoknak csak az erkölcs területén van jelentősége, mivel minden átkozódó ártani akar. Akkor is, ha állatot, vagy tárgyat átkoz el. Az emberről nem is beszélve. Az átok, mint az áldás ellentéte, a gonosz szív terméke. Ezért minden átok, valójában az átkozódónak árt. Szó sincs arról, hogy Jézus elátkozta volna a fügefát. Ő csak annyit mondott: száradj el! Ahogy a Genezáret taván csak megdorgálta (megfeddte) a szeleket és a tengert és nagy szélcsend lett (Mt.8.26,). Nem tett mást, mint azt igazolta, hogy a természet magától értetődően engedelmeskedik az akaratának. Engedelmeskedik a szél, a tenger, a fügefa. Jézus a fügefa elszárításában az ember kételkedésmentes hitének az erejére hívja fel a figyelmet. Annak a hitnek az erejére, amit ha a természet jelenségein túl, az Atya küldöttébe, a testet öltött Igébe, Jézusba vetsz, akkor a Benne való hited által a szellemedet, az örök életre mented meg. Jézust azért küldte az Atya, hogy mindazok, akik a tanítása által hisznek Benne, azok már itt és most a hitük által, örök életet nyerjenek. Azt, amit Jézus így tanít azoknak, akik Benne hisznek: Aki hívő lesz (hithűségbe jut) nem kerül ítéletre, aki (netán) nem hisz, (nem lesz hű) már ítélet alá esett, mivelhogy nem hitt (hűn) a világra jött Isten egyetlen Fiának nevében (Jn. 3.18,). Örök érték-e a hit?
82
-Jézus a tanítása során, a benső megszabadulás feltételeként soha sem az Írás parancsolatainak a betartását szorgalmazta, hanem a Benne, az Igéjében való hitet. Soha senkit sem szólított fel arra, hogy tudja, vagy bizonyítsa be azt, hogy van Isten. Ebből következően nem igényli a történelmi, írásbeli, vagy tudományos bizonyítást. Egyes egyedül hitet kér. Jézus ma is kéri és keresi a hitet és nem Ő adja. Ennek igazolása az, amikor egész Izraelben nem talál akkora hitet, mint a római századosban, pedig kereste. Kereste azt, amit befelé való figyelésnek, lelkiismeretnek, vagy a szív hangjának nevezünk, mert csak ez a hit képes egyedül az Istengyermekség felé vezetni az embert. Amíg az anyagtest világában hitből él az ember, addig a másvilágon a megtapasztalásból. Abból, amiben a hívő ember azt tapasztalja meg, AKI VAN, mert az erkölcs területén a hit annyit jelent, hogy valamire, vagy valakire ráteszem az életem. Az üdvözülés. Mit jelent az üdvözülés? -Az üdvözülés a kereszténység értelmezésében, a hívő anyagtesti halálát követően, az Isten Királyságába való kerülését, az Isten közelségében való élését jelenti. A keresztény vallásokban Jézus az üdvözítő, amit a nevének a jelentése a megszabadító is jelez. A keresztény egyházakban az üdvözülés alapfeltételét ahhoz a keresztséghez kötik, amellyel a megkeresztelt betagozódik az egyházba. A Róm. Kat. Egyház tanítása szerint csak a látható egyházon belül van mód az üdvözülésre, amelyben az Isten ugyan egyeseket eleve üdvözülésre rendelt, de mindenkinek felkínálja az üdvözülés lehetőségét. Mi több, az Egyház által mindig is hirdetett és mindig is szüntelenül hirdetendő az a tévedhetetlen kijelentés, hogy az Egyházon kívül semmilyen üdvösség nincs. A Róm. Kat. Egyház hitvallása szerint a jócselekedetek hozzásegítenek az üdvözüléshez. A Református egyház mindezzel szembemenve azt vallja, hogy csak a hit segít hozzá az üdvözüléshez. Az Isten egyeseket eleve pokolra, másokat a mennyországra rendelt, cselekedeteiktől függetlenül (kettős predesztináció). A keresztényi életvitel csak jelzi, hogy az illető kiválasztott. Mt.19.24,25, -azt is mondom pedig nektek: könnyebb a tevének a varrótű fokán átmenni, mint a gazdagnak bejutni (bemenni) az Isten királyságába. -A tanítványok ennek hallatára pedig igen megdöbbentek és ezt mondták: hát akkor kicsoda üdvözülhet? -A zsidó vallásban ugyanúgy, mint a kereszténységben, az egyik legvitatottabb kérdés az üdvözülés.
83
Az Ó-szövetség könyveiben szinte alig találunk a feltámadás és üdvösség végbemenetele mikéntjéről tanítást azon kívül, hogy az Isten megjutalmazza az arra érdemlegeseket. Viszont annál többször ecseteli a bűn következményeként várható szörnyű büntetéseket és pusztításokat. A feltámadás eseménye kezdetben csak elvétve jelentkezik az Írásban: Az Úr öl és elevenít, Sírba visz és visszahoz (Sám. I. 2.6,) vagy És miután ezt a bőrömet megrágják, a testem nélkül látom meg az Istent (Jób, 19.26,). Majd később kialakul egy sajátságos zsidó elképzelés, amely elkezdte hirdetni a test feltámadását, amiben megfogalmazódik az egész zsidó nép feltámadásának végbemenetele is: Így szól az Úr Isten: Ímé, én megnyitom a ti sírjaitokat és kihozlak titeket a ti sírjaitokból, én népem! S beviszlek titeket Izráel földjére (Ez. 37.12,) A Jézus korabeli Írásra hivatkozó írástudók és farizeusok gondolkodása szerint, csak a megigazult ember üdvözülhetett. A megigazult ember az Írás minden parancsolatát, kérdezés és gondolkodás nélkül szó szerint betartja, tehát Istennek odaadott, erényes életet él. Ennek földi jutalma a gazdagság, a hosszú élet és az egészség. A túlvilágon pedig az üdvösség várása. Ezt a végső üdvösséget akkor nyerheti el, amikor a Messiás megjelenésével bekövetkezik az ítéletre való feltámadás, testben. Ekkor dől el, hogy az üdvösség, vagy a kárhozat lesz az idők végezetéig az osztályrésze, testben. Az Ószövetség vallásában élő embereknek nem volt kétségük afelől, hogy mindaz, aki betartja az Írás parancsolatait, az a Messiás eljövetelével együttjáró ítéletkor üdvözülni fog. Hát akkor kicsoda üdvözülhet? -Jézus pedig rájuk tekintett (beléjük nézett) és ezt mondta nekik: embereknél (emberek mellé állva) ez lehetetlen, de Istennél (Isten mellé állva) mindez lehetséges (Mt. 19.26,). Jézus ezzel azt tanítja, hogy tanítvánnyá kell válni. Az embernek önerejéből lehetetlen az üdvözülés, vagyis a gonosztól való megszabadulás. Ahhoz, hogy az ember megszabaduljon a gonosz szellemek befolyásától, a megszabadítónak Jézusnak kell megjelennie az ember életében, hitében, szeretetében. Ahhoz, hogy a tanítványok megtapasztalják mit jelent az, hogy Isten mellé állva) mindez lehetséges, Jézus felruházza a tanítványait hatalommal és így küldi őket: A gyengélkedőket (gyógy)kezeljétek, a halottakat keltsétek életre, a leprásokat tisztítsátok meg, a démonokat űzzétek ki (Mt. 10.8,). Ebből következően kijelenthető, hogy Jézus tanítványát már nem képes fogva tartani a kísértő, nem képes uralkodni rajta, mert az, aki Jézusban, mint tanítvány hisz, az már nem képes bűnt elkövetni! Azt a bűnt: hogy nem hisznek bennem, (Jn.16.9.). Vétkezni viszont tud. De az Isten vezetésével, előbb-utóbb visszatalál az eredeti irányba (a bűn eredeti jelentése: célt tévesztett). Ezért, aki a tanításán keresztül
84
befogadta Jézust, az már bizonyos értelemben üdvözült, mert az üdvözülés folyamata már itt a Földön elindult. Az üdvözülés az újjászületéssel kezdődik. Azzal, hogy az Atya, Jézussal együtt lakást vesz az Igére nyitott szívében. Bemerítő János bár nem volt tanítvány, mégis üdvözült, mert Jézus felismerésével azt igazolta, hogy őt valóban az Isten küldte. A Hang tanítása alapján, csak a Jézus értékrendjéhez való gondolkodásátalakítással lehet jutni üdvözültként az Atyához. Ehhez mindenkinek a gondolkodásátalakítás az eszköze. Bemerítő Jánosnál, az Isten Fia megjelenésének előkészítőjénél meg, a feladata volt az! Jézus idejében, a gondolkodás-átalakításnak az lett volna az értelme, hogy Jézusban ismerjék fel az Atya tanítását, az Isten Fiát. Kétezer év elteltével pedig az, hogy Jézus eredeti, a keresztény vallások torzításaitól mentes tanításához alakítsuk a gondolkodásunk. Korábban a Jézusba vetett hiten, jelenleg pedig a hitből fakadó gondolkodáson van a hangsúly. Ebből viszont azt a következtetést lehet levonni, hogy Jézus tanításából az elmúlt 2000 év alatt, egy Jézus tanítása nélküli világ-vallást hoztak létre az intézményesült egyházak! Joseph Moingt jezsuita teológus, a következőképp igazolja vissza mindezt, a Kairosz kiadó gondozásában megjelent „Isten legszebb története” c. könyv 200-ik oldalán, az egyház, Jézus igazság és szeretetüzenetével szembeni árulásával kapcsolatban: Mondhatjuk, hogy az egyház igehirdetése nincs annak az Istennek a szintjén, akit képvisel; lehet azt is mondani, hogy fel kellene ismernie: az Istenről alkotott képek, melyeket hordoz és tanít, nem hasonlítanak Őrá. Az egyháznak annál is inkább ki kellene mondania ezt, mert ha nem vallja meg, ezzel azt kockáztatja, hogy saját maga képeket és bálványokat teremt, és hagyja, hogy mások is imádják azokat. Márk16.16,-ban azt olvassuk, hogy: aki hisz és bemerítkezik, az üdvözül, aki pedig nem hisz, ítéletre megy. Ugyanakkor jelen igerészünkben, mi több a vérfolyásos asszony, vagy a római százados esetében, Jézus a bemerítkezést nem szabja feltételül. Bennük csak azt tudatosítja, hogy, aki hisz Benne az üdvözül. Ugyanúgy, ahogy Jn. 3.18,-ban azt tanítja, hogy: aki hívő lesz, az nem kerül ítéletre. Ezek ismeretében, kimondottan átlátszó betoldásnak minősül a ’bemerítkezik’, ’megkeresztelkedik’ (Károli G.) kifejezés, Márk 16.16, szövegében. Ma már látjuk, hogy nem a szertartások, hanem a gondolkodás átalakítás eredményeképp való magatartások azok, amik képesek az üdvözülés, a megszabadulás útjára vezetni az embert.
Jézus talentumai. Máté 25.14,15, -Mert úgy van ez, mint amikor egy ember, aki külföldre utazott, maga elé (magához) hívta rabszolgáit és átadta nekik vagyonát, -(és (az) egyiknek öt talentumot adott és a másiknak kettőt, harmadiknak pedig egyet Mt. 25.15,).
85
Máté evangélista szerkesztésében Jézus a páska ünnep előtt két nappal, példabeszédeken keresztül tanítja a tanítványait. Többek között a Máté által is leírt talentumok (Lukácsnál mina) átadásának történetével. Ebben a példabeszédben az a szokatlan, hogy az ’ember’ a rabszolgáira bízza a felmérhetetlen értékű vagyonát Az, aki a rábízott öt talentumot, vagy a kettőt jól forgatta, és tizet illetve négyet adott vissza, eredményesen munkálkodott. Az ő jutalmuk az Uruk öröme, az Isten Királysága, ahol mindenki annyival gazdagabb az Isten szeretetében, amennyi talentumot kamatoztatott, mivel annyival több talentumot bíz rá, legközelebbi feladatában az Isten. Jézus tanítványának a legfontosabb feladata az, hogy egyre jobban gazdagodjék az Isten ismeretében, hogy minél jobban megszeresse. Aki meg hívő ember létére még nem tanítvány, annak az a távlati feladata az, hogy minél előbb tanítvánnyá váljék. Más az, amikor Jézus a tanítványait tanítja, és más az, amikor a próféták sugallatain keresztül, az Isten szól a népéhez. A tanítvány, Jézus tanítása által az Atya örök igazságát ismeri meg, a próféta sugallatokat kap. Ebből következően kijelenthető, hogy Jézus tanítványának lenni nagyobb feladat, ezáltal nagyobb felelősség is, mint prófétának lenni! Mi a talentum? -A talentum szó eredetileg (görög) mérleget jelentett, ami később átalakult a legnagyobb súlymértékké. Jézus korában az aranytalentum 49,11 kg arany értékének felelt meg. Mai érme-eladási árakon számítva egy aranytalentum értéke közel kettőszázmillió forint. A keresztény kultúra a kivételes tehetség, rendkívüli adottság jelentést társította a szóhoz, amely különleges képességgel rendelkező embereket jelölt. Márpedig a képesség, az adottság értéke mindenkinél annak függvénye, hogy azzal az Istent vagy a gonoszt szolgálja. Egy, az Atyát szerető és tanuló ember, kivételes képességek nélkül sem képes arra, hogy szándékát tekintve egy másik ember pusztulását, kárát kívánja. A tanítvány Istenben való fejlődésének a hit, és legfőképp a nyitottság a meghatározója. A képességnek, a tehetségnek önmagában még erkölcsi értéke sincs, hiszen mindennek az ad erkölcsi értéket, hogy az ember azt mire használja. Mindezzel szemben a Hang azt tanítja, hogy: a talentumok mindig lehetőségek és nem képességek! (Hang 100). Viszont azt is tanítja, hogy: szeretni minden körülmények között lehet (Hang 1416). A körülmények pedig minden esetben lehetőségek is! Ez azt jelenti, hogy a talentumok, a Hang állításával szemben nem lehetnek lehetőségek, mert azok, mint körülmények, mindig vannak. Ahhoz, hogy Jézus szavait, mondanivalóját megértsük, tanulmányoznunk kell a tanítását, elemezni a szavait, hogy mit is akar mondani, mit akar tanítani az Atya. Át kell alakítani a gondolkodásunkat. Meg kell értenünk, hogy a talentumos
86
példabeszédben, a legnagyobb érték átadásának történetében Jézus nem anyagi értéket, nem képességet és nem lehetőséget, hanem az egyetlen örök értéket, az Atya Igéjét fogalmazza meg. A talentum, mint érték, a példabeszédben maga az Ige! Jézus minden tanításával, kijelentésével Önmagát kínálja. Végül is a talentumot az gondolja lehetőségnek, képességnek, aki testben gondolkodik, mert a tulajdonságok a képességek és a lehetőségek a lényegesek. Mindezzel szemben egyedül Jézus, az Ige a lényeges, nem pedig a világban való lehetőségek, körülmények, vagy képességek! A szellemi újjászületésben egy új értéket kap a hívő ember, az Istenhez tartozás tudatát, amit helyes lelkiismeretnek is nevezünk. Mindemellett a tanítványság feladattal jár. Azzal, amiben, mint a Jézussal való partneri kapcsolatban, személyre szólóan ismer önmagára. A példabeszéd történetében a kapott talentumok nagysága, összhangban van az adott rabszolga képesség szülte feladatával. Azzal a feladattal, ami a tanítványnál arról ismerhető fel, hogy benső békét ad. A talentumok történetének az a mondanivalója, hogy Jézus tanítása az-az érték, amit a tanítványoknak kell tovább adni. Az egyik kettő, a másik tíz, a harmadik egy talentumnyi értékű tanítást. Mindenkinek személyre szabottan a képessége, tehát a hite szerint. Minden tanításnak csak akkor van értéke, ha továbbadják, ha tanítják, hogy hatni tudjon. Viszont, ha félelemből is, de elhallgatják, akkor bizony az értékét veszti.
Márk. A démonűzés. Mk.1.33,34. - és az egész város odagyűlt az ajtó elé, -és sok rosszullévőt gyógykezelt különféle betegségekből és sok démont kihajított és nem engedte, hogy a démonok szóhoz jussanak, mert tudták, hogy kicsoda Ő (mivelhogy felismerték) Hogyan lehetséges az, hogy a démonok azonnal felismerik Jézust? -A démon szó a görög eredetiben istent jelentett. Később az isteneknél alacsonyabb, az embereknél magasabbrendű lényeket jelölték ezzel a névvel. Jelenlegi értelmezésünkben a démonok olyan lelkek, akik a szerető Isten hiányában léteznek. Ezek az elkárhozottak, a szellemi sötétség lelkületét élik. Ez, maga a pokol. A szellem világában, a pokol démonaival szemben az Isten angyalai állnak. A démonok képesek a tudat befolyásolására, a testben élő emberek szellemi megszállására. Minden démon, ördög és sátán, szándékában pusztítani, rombolni, kárt okozni, félelmet kelteni akar. Az, akit ez a szellemiség megszállt, az már nem ura
87
önmagának. Ahhoz, hogy az ember megszabaduljon a gonosz szellemek befolyásától, a megszabadítónak, Jézusnak kell megjelennie az életében, hitében, szeretetében, mert senki sem mondhatja el magáról a földön azt, hogy az ördögnek ne lenne benne valamije. Ha másképp nem, akkor a kísérthetőségében. Márk történetében a démonok, Jézus szellemiségében az Isteni hatalmát látják, és csak az Istennek tulajdonítható világosságot és erőt tapasztalják. Mivel nem ismerik az Istent ez félelmet kelt bennük, hiszen a démonok is tudják, hogy van Isten. Izrael hitének a világában az ember betegségeit a gonosz démonok jelenléte, az általuk való megszállottság eredményezi. Nemcsak a pszichikai, hanem minden más betegség, így a süketség és a vakság is ennek következménye. A betegségek szellemi gyökerének ezt a következményét Jézus is megerősíti, amikor a beteszdai meggyógyítottat felszólítja, hogy: látod, egészséges lettél, ne vétkezzél többé, nehogy rosszabbul járj (Jn.5.14,)! Ennek hallatára a farizeusok azzal vádolják, hogy: Belzebubnak, a démonok fejedelmének nevében (fejedelme által) űzi (haj(í)tja) ki a démonokat, (Mt.12.24,),- és emiatt üldözni kezdték Jézust, mert szombaton tette ezeket (Jn.5.16,). Jézus nem fél a farizeusok gonoszságától, nem fél a gyűlölködésüktől és világgá kiáltja azt, amit azok a szívükben fontolgatnak. Jézus kifordítja a farizeusok szívének a tartalmát, mintegy gonoszsággal teli zsákot és tiszta logikával mutat rá az állításaik ellentmondást hordozó tarthatatlanságára: ha a sátán a sátánt űzi ki (kihaj(í)tja), önmagával hasonlott meg, (Mt.12.26,). Ezzel eléjük állítja az el nem hihetőt, a meg nem láthatót, az Isten munkáját: de ha én Isten Szellemével űzöm (haj(í)tom) ki a démonokat, akkor elérkezett hozzátok az Isten Királysága (Mt.12.28,). De mivelhogy ezt mondták róla: tisztátalan szellem vette birtokába (Mk.3.30,), nyilvánvalóvá teszi, hogy: aki a Szent Szellemet káromolja, nem nyer bocsánatot a (világ)korszakra, hanem bűne egy (világ)korszakra megmarad Mk.3.29,). A farizeusok, főpapok és írástudók előtt nem volt ismeretlen a démonűzés gyakorlata, amit Jézus így minősít: ha pedig én Belzebub segítségével haj(í)tom ki a démonokat, fiaitok kinek a segítségével haj(í)tják ki őket (Lk.11.19,)? Viszont ha én Isten ujjával haj(í)tom ki a démonokat, akkor elérkezett hozzátok (közel van) Istennek a Királysága (Lk.11.2,). Így amikor a tisztátalan szellem kimegy az emberből, víztelen helyeken bolyong, nyugalmat keres, de nem talál, (Mt.12.43,). Ez a tisztátalan szellem természetesen nem magától ment ki az emberből, hanem Jézus parancsára. Úgy, ahogy a gadarai megszállott esetében, amikor az meglátva Jézust eléfut és leborul előtte: mi dolgunk van egymással Jézus, a magasságos Istennek Fia (Mk.5.7,)? A gadarai megszállottban levő démonok felismerik Jézusban a magasságos Istennek a Fiát! Izrael vallási vezetői meg nem. Minden ház, minden szoba arra való, hogy lakjanak benne. Minden emberben az a szellemiség vesz lakást, akit a tulajdonosa szolgál. Az ember akarata ellenére, sem
88
az Isten, sem a démon erre nem képes! Ezt csak az ember tudja megtenni. Lakást adni annak, akit urának, lelke szobája lakójának ismer el. Bizony, amíg uralkodni akar az ember, addig az önzésnek adja a lelkét, így az uralkodik rajta. Normális esetben nem természetes állapota az egyik embernek a másik emberen való uralkodása, mert az Isten nem az önzésre és gonoszságra, hanem az Istent és embert szeretésére hívta létezésbe. Minden természetellenes állapot előbb-utóbb lelki torzulással jár, akár arról van szó, aki uralkodik, akár arról, akin uralkodnak. Valójában ez az, ami rá fogja vezetni az arra nyitott embert arra, hogy az önzést és az uralkodást megvalósító élmények, nem adnak végleges megoldást a létezés értelmes megélésére. Előbb-utóbb, a megtapasztalások és a lelkiismeret munkájának a hatására meg fogja érteni, át fogja élni azt, hogy az Isten szeretetre teremtette őt. Meg kell értenie, hogy lényegileg, tehát erkölcsileg, csak az Istent szeretésben tud fejlődni, mivel mindenkit az erkölcsisége határoz meg. Ezért az örökkévalóság végtelenbe nyúló folyamában, egyszer beszáll abba a csónakba, amelyik a forrás felé tart. Ez azzal is jár, hogy eveznie kell. Keményen, kitartóan és állhatatosan. Így aztán hamar megtapasztalja, hogy már nem egyedül, hanem Jézussal együtt evez. Megtapasztalja azt, hogy hogyan lehet Jézussal együtt munkálkodni. Ilyen volt a gadarai ember is, akin Jézus tanítványai azt látták, hogy: ott ül felöltözve és eszénél van (Mk.5.15,). Annyira, hogy arra kéri Jézust, hogy vele lehessen, (Mk.5.18,). Pedig szamaritánus, a Tíz városból való, pogánynak számító ember volt. Ezzel ellentétben, aki meg tanítvány volt, az nem akart Vele maradni! Annak fontosabb volt, hogy eltemesse a vér szerinti apját, mint megismerni az Atyát. Jézus jelenléte Izraelben a démonoktól való megszabadítás munkájával járt. Betelt az idő, amikor a szövetség népének vallási vezetői és a tagjai dönthettek arról, hogy ki lakozzék bennük. Jézus ma sem tesz mást, mint az ajtónk előtt áll és kopogtat. Soha nem tenné meg azt, hogy akaratunk ellenére, erőszakkal jönne be a szobánkba. Lelkünknek ezt az ajtaját nekünk kell kinyitnunk és beengedni Őt, mert csak az tudja kiűzni a démonokat az emberből, aki erősebb náluk. Ez pedig maga az Isten!
Lukács. A szégyen Lk.9.26, -mert aki szégyell engem, vagy az én szavaimat (Igéimet), azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd eljön a maga és az Atya és a szent angyalok dicsőségében.
89
Hogyan lehet Jézust szégyellni? -A Jn.9.1,-41,-ben, a születésétől fogva vak ember meggyógyításának történetében, a szülők nem merték a vallási vezetőknek bevallani, hogy ki által gyógyult meg a fiuk. Tudható, hogy aki Messiásnak mondta Jézust, azt a főpapok kizárták a zsinagógából, ami a teljes elszigetelődéssel, a halállal járt. Annak ellenére, hogy Jézus meggyógyította a fiuk vakságát, a szülők szégyellték Jézust, mert féltek. A meggyógyított meg fölvállalta Őt. A Mk.3.31,-35,-ben Mária és a rokonai, a tanítása miatti szégyenükben haza akarták vinni Jézust a zsinagógából, mert megháborodottnak gondolták. Attól is féltek, hogy Jézus miatt meghurcolják őket. Erre Jézus a legteljesebb mértékben elhatárolódik a ’vérszerinti’ családjától és azt kérdi: ki az én anyám és kik a testvéreim (Mt.12.48,)? A Jn.7.8,-ban leírtak szerint, Jézus testvérei föl akarnak menni az ünnep alkalmából Jeruzsálembe és Őt is hívják, hogy menjen velük, mert senki sem működik (tesz) titokban (elrejtve), ha azt keresi (arra törekszik), hogy közismert legyen (mindenki beszéljen róla) (Jn.7.4,). Teszik ezt annak ellenére, hogy tudhatták, a farizeusok halálra keresik Jézust. Valójában mindegyik történetben szégyellték Jézust. Napjainkban ki az, aki szégyelli Jézust? -Az, aki a világiak megszólásától, a lekicsinylésétől való tartásában nem meri megvallani a Jézusban való hitét. Ennek elsősorban a túlzott óvatosság és félelem az oka, hiszen közismert vélemény az, hogy aki vallásos lesz, az megőrült, elvesztette a józan eszét. Arról nem is beszélve, hogy megszokott módon vallásosnak néznek minden Istenben hívőt, bár azt sem tudják mi a különbség a Jézus megismerése való törekvés, és a vallásosság között. Ezzel kapcsolatban, a Hang tanítása teljes egyértelműséggel vallja azt, hogy: Engem csak szent öntudattal lehet komolyan képviselni!(1447.lev.), mert Jézus tanításának felmérhetetlen súlya van. Akkora, amekkora maga az Ember. Abszolút tekintély, amihez mindent mérünk. Az, aki ezt nem látja, nem tudja és szégyelli Jézust, az bizony nincs tisztában ezzel. Mindamellet, hogy a vizsgált igénk tartalma a múltban és a jelenben is igazolható módon valós lelkületet takar, komoly kérdések merülnek fel a szöveg egészének hitelességét illetően. Kiindulásként azonnal ki kell jelenteni, hogy csak az fogalmazza meg Jézusnak a maga és az Atya és a szent angyalok dicsőségében való újabb eljövetelét, aki az Isten eddig elmaradt, és még be nem teljesített ítéletét várja. Az, aki képtelen szakítani azzal a büntető és ítélkező Istennel, akit az Írás (Ó-szövetség) jelenít meg. Ez az igerész is azt igazolja, hogy a szinoptikus evangéliumok szerzői, a már korakereszténynek mondható közösségeik vezetőiként, egyrészt az Írás, másrészt a
90
már közkézen forgó Pál leveleinek tanítását látták az ítélet témakörében meghatározónak. Az Írás közismerten ítélkező Istenét nem szükséges igazolni. Pál levelének idevonatkozó részét meg a 2.Tim.2.12,-ben olvashatjuk: Ha állhatatosak vagyunk, vele együtt királyságra fogunk jutni mi is. Ha megtagadjuk őt, ő is megtagad majd minket,. Mivel Pál leveleinek keletkezése, feltételezhetően tizenöt-húsz évvel előzte meg Márk evangéliumát, és legalább harminc évvel Lukácsét, így nagyon nagy valószínűséggel állítható az, hogy mind a négy evangélista nemcsak ismerte e levelek tartalmát, hanem nagyon komolyan hatottak a gondolkodásukra is. Pál pedig ugyancsak igazolható módon, Jézussal ellentétben, ítéletben gondolkodott. (Azt azonban tudjuk, hogy Isten ítélete az igazságnak megfelelően sújtja azokat, akik ily dolgokat művelnek. Róm.2.2,). Úgy néz ki, hogy sem Pált, sem pedig az evangélistákat nem zavarta az, hogy Jézust nem a bűnök feletti ítéletre küldte az Atya, mivelhogy nem azért küldte Isten a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözítse (megmentse, megtartsa) a világot Általa (Rajta keresztül) (Jn.3.17,). Az is igaz, hogy a szinoptikus evangéliumok hemzsegnek az Isten ítéletével kapcsolatos fenyegetésektől. Ám, ha ezt fogadjuk el igazságként, akkor viszont János evangéliuma fest hamis képet Jézusról. Végül is az a megállapítás fogalmazható meg a hittel átjárt józan ész lelkületében, hogy jelen igerészünk második fele az, ami semmiképp sem hordozza az általunk megismert, irgalmat és megbocsátást tanító Atya küldöttét, Jézust.
Kísértés és megszállottság. Lk. 9.54,55, -Amikor pedig ezt látták a tanítványai, Jakab és János, ezt mondták: Uram, akarod, hogy mondjuk, tűz szálljon le az égből és pusztítsa el őket (amint Illés is tette) ? -de Ő megfordult, és megdorgálta őket (rájuk szólt): (ezt mondta: nem tudjátok, milyen szelleműek vagytok, Lukács a 9-ik fejezetben, Mátéhoz (Mt.17.1,-9,) és Márkhoz (Mk.9.2,-9,) hasonlóan fogalmazza meg Jézus színeváltozását. Majd ezt követően, egy megszállott fiúból az apja könyörgésére és mindenki csodálkozására, kiűzi az ördögöt. Jelen szöveg szerkesztésében ezt követően találkozunk a tanítványok rangvitájával és egy Jézus nevében ördögöt űző eltiltásának szándékával. Jeruzsálembe menve egy szamaritánus faluban nem fogadják be Jézust, mire a tanítványok Illésre hivatkozva tűzesővel büntetnék meg a falut. Erre válaszolja Jézus azt, amit jelen igerészünk tanításában olvashatunk. Ez a szöveg hűen tükrözi a tanítványoknak azt a lelkületét, amely kétségtelen módon az Írás büntető Istenének látásmódjából táplálkozik. Úgy néz ki, Jézus
91
tanításából lényegileg még nem értenek semmit. Vitatkoznak, hogy ki a nagyobb köztük, eltiltanának és büntetnének, miközben Jézus tanításával ellentétesen ítélnek meg mindent. Olyanok, mint akiket megszállt az ördög. Ezt teszi nyilvánvalóvá Jézus a tanítványok megdorgálásával. A tanítványok meg az Írásra hivatkoznak, amire válaszul Jézus szembesíti őket: ti rögtön büntetni akartok, pedig azt sem tudjátok, milyen lélek van bennetek. Pedig mióta tanítom azt, hogy az Atya senkit nem büntet. Mindez azt igazolja, hogy a tanítványok még Jézus mellett sem voltak mentesek a kísértéstől, az ördög munkájától, és ideig-óráig olyan szellemek is megszólíthatták, akik szörnyű gonoszságokra késztetnék őket. Mindez azt igazolja, hogy a tanítvány is meg tud botlani, mert ha állapotszerűen tudna az Istenben élni, akkor nem lehetne megkísérteni. Van-e különbség a kísértés és a megszállottság között? -Különbséget kell tenni a kísértés és a megszállottság között. A megszállott embernél nincs szükség kisértésre, mert a gonosz már átvette felette a hatalmat. De a megszállottság mértékében is különbség van, hiszen mindazok, akik még nem élik meg magukat Jézushoz tartozónak, bizony a megszállottság valamilyen szintjén élik az életüket. A gonosz ismeri az övéit, és tudja, hol van az adott ember leggyengébb pontja, így nem az övéit, nem saját magát, hanem azt támadja, akit lényegét tekintve már elvesztett. Ebből adódóan csak az Istenhez tartozókat érhet kísértés. A megszállott ember olyan, mint az, aki megszállta, gonosz. Viszont Jézus nélkül nem tud megszabadulni tőle, mert sem szívben, sem értelemben nem elég erős ahhoz, hogy a leggyengébb gonosszal is szembeszálljon. Akkor sem, ha mint az egyháza által hivatalosan felszentelt pap, a felszentelés szertartásában megkapta az ördögűzés hatalmát. Viszont azt is el kell ismerni, hogy esetenként, valamilyen oknál fogva működik az ördögűzés. Viszont az is nyilvánvaló, hogy ekkor sem a pap, hanem Jézus az, aki kiparancsolja az emberből a sátáni szellemet. Végső soron csak Jézus ereje által tudunk megszabadulni a gonosztól. Jézus minden addig megszokott látásmóddal és Ó-szövetségi paranccsal szembe menve, arra szólítja fel a tanítását befogadókat, hogy nehogy ellenálljatok a gonosznak (Mt.5.39,). Arra szólít fel, hogy ne az erőszakkal, ne a szemet szemért, fogat fogért lelkületével, ne az elpusztításával akarj győzedelmeskedni a rossz, a gonosz, a szellemi sötétség felett. Az ördög szellemét csak úgy tudod legyőzni, ha jobb leszel. Ha nem félsz és nem harcolsz, hanem szeretsz. Ahhoz viszont, hogy szeretni tudj, Jézust kell megismerned és befogadnod. Ahol valakiben Jézus szeretete él, ott nem lehet a sátán gonoszsága is jelen, mert Senki sem szolgálhat két úrnak (Mt.6.24,). Így Jézus tanítványában nem képes lakást venni a gonosz, mert az már foglalt. Olyan nincs, hogy valakiben a szellemi világosság és sötétség is egyszerre legyen jelen.
92
A gonoszsággal és kísértéssel minden ember és minden tanítvány találkozik az anyagtesti életében. Végső soron ezért van itt a Földön. Azért, hogy nyilvánvalóvá váljon az, hogy kihez tartozik. Ha a kísértőnek sikerül valakibe betörni, akkor azt megszállja. A kísértő addig kísértő, amíg kívülről próbálkozik. Ha belülre került, ha lakást vett, akkor bizony megszállottá vált az ember. Jézus és a kísértés? -Jézusnak a sátántól való kísértése a szinoptikus evangéliumokban, elsősorban a negyven napos pusztai tartózkodásának végkifejleteként olvasható (Mt.4.1,-11, Mk.1.12,13, Lk.4.1.-13,). Másodsorban ugyancsak a szinoptikus evangelistáknál találkozunk Jézusnak a Getsemané kertjében való ’gyötrődésének’ leírásával, amit Máté az evangéliumában így zár le: Virrasszatok (legyetek ébren) és imádkozzatok, nehogy kísértésbe (megpróbáltatásba) essetek (kerüljetek) (mert) a szellem ugyan kész, de a (hús)test gyönge. (Mt.26.41,). Ennek a felszólításnak a szellemisége, Jézus megkísértésének szükségszerűsége először Pálnál található meg: Miután a gyermekekkel a vér és hús közösségébe lépett, neki is hasonlóképpen részt kellett kapnia a húsból és vérből, hogy a halálon át hatástalanná tehesse azt, aki uralkodik, a vádlót, (Héb. 2.14,) Így mindennek az ismeretében kijelenthető, hogy a Getsemané kerti megkísértésről szóló történet, Pál teológiai megállapításait eseményként megfogalmazó merő kitaláció, ami forrásozhat a hagyományból, de semmiképp sem a valóságból. Ugyanez elmondható a negyven napos pusztai tartózkodásra, hiszen ennek majd minden fejezete, helyenként szó szerinti egyezésben van, vagy az Írás, vagy Pál szövegével a következőképp: Mt.4.1, Ekkor Jézust a pusztába vezette a Szellem, hogy megkísértse az ördög (diabolos, azaz szanaszétdobáló), Héb. 4.15, Hiszen nem olyan főpapunk van, aki nem képes erőtlenségeinkkel együtt szenvedni, ellenkezőleg, mindenben hasonlóan megkísértetett, a vétektől eltekintve. Mt.4.2, és negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül (azután) megéhezett. 2.Móz.34.28, És ott vala az Úrral negyven nap és negyven éjjel: kenyeret nem evett, vizet sem ivott. Mt.4.4, Ő pedig válaszolt, (ezt) mondta: meg van írva: nem csak kenyérrel (kenyéren) él az ember, hanem minden beszéddel (beszéden), amely Isten szájából származik (ered). 5.Móz.8.3, És megsanyargata téged, és megéheztete, azután pedig enned adá a mannát, a melyet nem ismertél, sem a te atyáid nem ismertek, hogy tudtodra adja
93
néked, hogy az ember nem csak kenyérrel él, hanem mind azzal él az ember, a mi az Úrnak szájából származik. Mt.4.7, Erre kijelentette neki Jézus: az is meg van írva: ne kísértsd Uradat, Istenedet! 5.Móz. 6.16, Meg ne kísértsétek az Urat, a ti Isteneteket, Mt.4.10, Ekkor mondta neki Jézus: menj el (távozz) Sátán ! Mert meg van írva, Uradat, Istenedet imádd és csak Neki adj Isten(nek járó) tiszteletet. 5.Móz.6.13, Féljed az Urat, a te Istenedet, ő néki szolgálj, és az ő nevére esküdjél. A fenti példákon is jól látható, hogy miképp születik meg egy feltételezhetően hagyományból eredő történet Jézusról, ha annak Pál már megfogalmazta a teológiáját, és a szövege az Írás tartalmában jelen van. Az is jól látható, amit az evangélista a történet mondanivalójaként állít a középpontba. Nevezetesen azt, hogy ha Jézus az Írásra hivatkozik a sátán ellenében (meg van írva), akkor az Írás nemcsak, hogy Jézusnak, a benne levő Atyának, hanem mindeneknek felette van, mert meg van írva. Nyilvánvalóan ez is alapját képezi az egyház azon tanításának, amely szerint Jézus messiásként való igazolását, mintegy majd kétszáz helyen látják beteljesülni az Írásban. Azokról az igehelyekről nem is beszélve, ahol az evangéliumok szerzői, egy olyan Krisztus Jézust állítanak a keresztény hívők elé, aki a tanításában rendszeresen az Írás szövegére hivatkozik, mint pl.: és beteljesül rajtuk Ézsaiás jövendölése, amely ezt mondja: hallván hallotok, és mégsem értetek, nézvén néztek és mégsem láttok, (Mt.13.14,). Mintegy ezzel is erősítve azt a látásmódot, hogy Jézus a próféták által jövendölt Messiás. Miért éri kísértés azt, aki tanítvány? - A Föld a kísértés helye. Az embert azért kísérti meg a gonosz, hogy bűnbe vagy vétekbe vigye, és ez által uralkodni tudjon rajta. Az anyagvilág eltakarja a szellemvilágot, a valóságot, ezért ránézésre nem lehet tudni, hogy ki tartozik Jézushoz és ki nem, mert senki sem lát senkinek a lelkébe, hacsak a tettei és szavai nem tanúskodnak erről. Mivel nincs rálátásunk önmagunkra, egy tanítványnál ott van kísértés, ahol a természetében még jelenlevő és még át nem alakult régi beidegződések vannak jelen. Ott, ahol tudatosan vagy tudattalanul, a kísértővel szemben tanúsított ellenállásával lehetőséget kínál erre. Minden keresztény vallás feloldhatatlan görcse a lelki tisztaságra való törekvés. Többek között ezért követelmény a katolikusoknál az áldozás előtti gyónás. Ezért vált
94
a testi (szeplőtlen) és lelki tisztaság, már-már istenné avatott képviselőjévé Szűz Mária. Ebben a gondolatkörben csak megtisztultan lehet az Isten elé állni. Ennek a bűntől való megtisztításnak egyik közismert és szélsőséges eszköze volt, az Egyházházi inkvizíció által oly buzgón alkalmazott máglyahalál. Pedig azt is látni kell, hogy a kísértés végső soron az Isten ajándéka, mert a hit csak akkor tud növekedni, ha próbára van téve. Amikor egy tanítvány kikerül a kísértésből, megváltozik a látása, tanul belőle. Nyilvánvalóan nem jó a kísértés, de nélkülözhetetlenül hasznos. Elesik a tanítvány, de fel tud állni, mert nincs egyedül, hiszen az Isten, mint világosság a szívében van. Viszont akkor, amikor Jézusra nyitott szívvel, közösségben tanulunk, tehát jelen van Jézus, akkor nincs tere a kísértőnek! Ezzel kapcsolatban az Ak. 83-ik oldalán azt olvashatjuk, hogy: AZ ERŐSNEK A BŰN: TANULSÁG. A GYENGÉNEK: KÁRHOZAT. A szegletkő. Lk.20.17,18, -Ő pedig rájuk tekintett (végignézett rajtuk) és ezt mondta: mi tehát ez, ami meg van írva: a kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkővé lett? -mindenki, aki ráesik erre a kőre, összezúzza magát, akire pedig az esik rá, agyonzúzza. -Jézus miután kiűzte a Templomból az árusokat nem távozik Jeruzsálemből, hanem ott marad. És történt az egyik napon, hogy amikor a népet tanította a templomépületben, előálltak a főpapok és az írástudók a vénekkel együtt (Lk.20.1,), és kérdőre vonták, hogy milyen hatalommal (felhatalmazással) teszed ezeket? (Lk.20.2,), amire Jézus, egy példabeszédet követően az Írásból idézve, a szegletkőre való utalással válaszol. A kereszténység tanításában előszeretettel használják a Máté, Márk és Lukács evangéliumában található szegletkőről szóló hivatkozást annak igazolására, hogy miképp jelenik meg a Krisztus, a próféták tanításában. Természetesen az a Krisztus, akit elsősorban az egyházra vonatkoztatnak. Közösségi tanulásunk során, ennek az igerésznek a magyarázata nagyon sokáig abban merült ki, hogy a szegletkövet Jézus igéjével azonosítottuk. Ez a szegletkő (tanítás) az, ami a vallási vezetők által elvetve semmisít majd meg minden olyan tanítást, kijelentést és megnyilvánulást, amelyik megkérdőjelezi, vagy hiteltelennek, netán a valósággal ellentételesnek állítja. Azt nem láttuk, hogy a történelem során Jézus tanítása nem semmisített, nem zúzott szét semmilyen más tanítást. Nem törölte el sem a Krisna, sem az Iszlám, sem a keresztény tanokat. Annak ellenére nem, hogy a Jézus nevére hivatkozó keresztény egyházak vallásai, köszönőviszonyban sem voltak, és ma sincsenek Jézus valóságos tanításával. Nincsenek, mert Jézus nem azért adta oda magát a keresztre, hogy kiengesztelje az Atyát, és nem vitte a keresztre az emberek bűneit. Nem alapított szertartásokat és egyházat. Nem volt a zsidók Messiása, de a keresztények Krisztusa sem.
95
Csak nagyon komoly elmélyülés által tisztázódott az, hogy elsősorban nem az a kérdés, hogy a vizsgált szövegünknek mi a Jézus szerinti mondanivalója, hiszen ennek tartalmát elsőként a Jézust és a tanítását nem ismerő Pál vizionálja meg: Ahogy írva van: Lám, Sionban megütközés kövét helyezek el, botlás kőszikláját, de aki hisz benne, meg nem szégyenül. (Róm.9.33,). A vizsgált szövegünk 20.17,-ben található megfogalmazására Pálnak, majd a szinoptikus evangéliumok íróinak, az Írás következő helyein található szövege ad lehetőséget arra, hogy ezek tartalmát Jézussal, a Krisztussal (felkent) azonosítsák: Ésa.8.13,-15,-A seregek Urát: Őt szenteljétek meg, Őt féljétek, és Őt rettegjétek! -És Ő néktek szenthely lészen; de megütközés köve és botránkozás sziklája Izráel két házának, s tőr és háló Jeruzsálem lakosainak. -És megütköznek köztük sokan, s elesnek és összetöretnek; tőrbe esnek és megfogatnak!. Zsolt.118,22,23, -A kő a melyet az építők megvetettek, szegeletkővé lett! -Az Úrtól lett ez, csodálatos ez a mi szemeink előtt! Dán.2.34,35, -Nézed vala, a míg egy kő leszakada kéz érintése nélkül, és letöré azt az állóképet vas- és cseréplábairól, és darabokra zúzá azokat. -Akkor egygyé zúzódék a vas, cserép, réz, ezüst és arany, és lőnek mint a nyári szérűn a polyva, és felkapá azokat a szél, és helyöket sem találák azoknak. Az a kő pedig, a mely leüté az állóképet nagy hegygyé lőn, és betölté az egész földet. Az Evangéliumok szövegének vizsgálatakor, ha az ember szemét nem sikerült elhályogosítania az egyházak minden tekintetben őket igazoló ige értelmezése, akkor esélye van arra, hogy Jézus eredeti tanítását felfedezze. Ebben a munkában az egyik meghatározó szempont az lehet, amikor az adott szöveg hátterében, a kereszténység által kritika nélkül elfogadott, és apostoli (tanítványi) szintre emelt Pál tanítása áll. Annak a Pálnak a tanítása, aki Jézus tanítását nem ismerve, de az Isten élménye által megszólítva törekszik az Írás szavainak megtartásával egy olyan elméletet kialakítani, amelybe Jézus személyét, keresztre feszítését és feltámadását be tudja illeszteni. Magyarán szólva a gombhoz venni a kabátot. Ezek után természetes, hogy a zsidóságtól elszakadt, már keresztényi látásmóddal rendelkező evangélisták, egy már kitaposott látásmódbeli út mentén törekszenek megerősíteni a központi álláspontot. Azt, hogy Jézus a Zsidók által elvetett, az Írásban megjövendölt Krisztus. Az a Krisztus, akinek az elvetésével, büntetésül magukra idézték a szétszóratásukat. Ez a szegletkő a megkeresztelt Jézus egyháza lett. Az-az egyház, amely a történelem során hallatlan buzgósággal zúzta szét az eretneknek (tanítástól eltérő) minősített hívőket. Ennek a két egymást követő igerésznek is az a tanulsága, hogy a 20.17,-ben olvasható részt minden további nélkül elfogadhatjuk Jézus azon szavainak, amelyben
96
Izrael vallási vezetőit, az általuk ismert istentől származó Írás szavaival szorítja sarokba. Viszont a 20.18,-ban található rész semmiképp sem azonosítható annak a Jézusnak a szellemiségével, aki sem az anyagtesti életében, sem azon túl, az ember megoldásaival ellentétben, nem zúz össze senkit és semmit. Nem harcol, és nem büntet, aminek következménye szükségszerűen a kereszt lett.
97
