JELENTÉS a Budapest Főváros Önkormányzatánál a működési célú pénzeszközátadás rendszerének ellenőrzéséről Az önkormányzati gazdálkodás átfogó ellenőrzésének II. üteme 0450
2004. október
3. Önkormányzati és Területi Ellenőrzési Igazgatóság 3.3. Átfogó Ellenőrzések Főcsoport Iktatószám: V-1002-4/20/22/2004. Témaszám: 692 Vizsgálat-azonosító szám: V0159 Az ellenőrzést felügyelte: Dr. Lóránt Zoltán főigazgató Az ellenőrzés végrehajtásáért felelős: Dr. Sepsey Tamás igazgató Az ellenőrzést vezette: Csecserits Imréné főcsoportfőnök-helyettes Az ellenőrzést végezték: Bauer Lajosné számvevő főtanácsadó Dr. Karáné Kőszegi Zsuzsanna számvevő tanácsos Molnár Gyula Mihály számvevő főtanácsos A témához kapcsolódó eddig készített számvevőszéki jelentések: címe Jelentés az önkormányzati korlátozottan forgalomképes törzsvagyon-gazdálkodás vizsgálatáról
sorszáma 0108
Jelentés a települési önkormányzatok adóztatási tevékenységének vizsgálatáról
0121
Jelentés a nagyvárosi tömegközlekedés feladatellátásának és finanszírozásának ellenőrzéséről
0123
Jelentés a települési önkormányzatok szilárdhulladék-gazdálkodási feladatai ellátásának ellenőrzéséről
0221
Jelentés a foglalkoztatást elősegítő támogatások felhasználásának ellenőrzéséről
0226
Jelentés a megyei, fővárosi illetékhivatali tevékenység ellenőrzéséről
0243
Jelentés Budapest Főváros Önkormányzata gazdálkodásának utóvizsgálatáról
0246
Jelentéseink az Országgyűlés számítógépes hálózatán és az Interneten a www.asz.hu címen is olvashatók.
Jelentés a helyi önkormányzatok tartós szociális ellátási feladatainak ellenőrzéséről az idősek otthonainál
0317
Jelentés a helyi önkormányzatok egyes pénzügyi befektetésekkel történő gazdálkodásának ellenőrzéséről
0318
Jelentés a szakképzési struktúra szerepéről a munkaerőpiaci igények kielégítésében
0321
Jelentés a 2002. évi országgyűlési, valamint a helyi és kisebbségi önkormányzati képviselő választások lebonyolítására felhasznált pénzeszközök ellenőrzéséről
0325
Jelentés a helyi önkormányzatoknak bérlakásépítésre és korszerűsítésre juttatott pénzügyi támogatások ellenőrzéséről
0349
Jelentés a Budapest Főváros Önkormányzatnál a beruházási rendszer működésének ellenőrzéséről Az önkormányzati gazdálkodás átfogó ellenőrzésének I. üteme
0421
TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS
5
I. ÖSSZEGZŐ MEGÁLLAPÍTÁSOK, KÖVETKEZTETÉSEK, JAVASLATOK
7
II. RÉSZLETES MEGÁLLAPÍTÁSOK 1. A működési célú pénzeszközátadások költségvetési előirányzata tervezésének, végrehajtásának szabályszerűsége, bemutatása a zárszámadásban 1.1. A működési célú pénzeszközátadások költségvetési előirányzatának tervezése, jóváhagyása a költségvetési rendeletben, az előirányzatok módosításának, nyilvántartásának és betartásának szabályszerűsége 1.1.1. A költségvetésben tervezett működési célú pénzeszközátadások célja és aránya a költségvetési kiadásokon belül 1.1.2. A működési célú pénzeszközátadások előirányzata költségvetési tervezésének és a költségvetési rendelet megalkotásának, elfogadásának szabályszerűsége 1.1.3. A jóváhagyott működési célú pénzeszközátadások költségvetési előirányzatai módosításának és nyilvántartásának szabályszerűsége 1.1.4. A működési célú pénzeszközátadások előirányzatainak betartása 1.2. A gazdálkodás szabályozottsága, a bizonylati rend és fegyelem szabályszerűsége a működési célú pénzeszközátadások előirányzatainál 1.3. A működési célú pénzeszközátadások szabályszerűsége 1.4. A feladatok finanszírozása, elszámolása 1.4.1. A működési célú pénzeszközátadások előirányzatát terhelő kötelezettségvállalások nyilvántartása 1.4.2. A zárszámadás és a költségvetési beszámoló adatainak egyezősége a működési célú pénzeszközátadások vonatkozásában
17
17
17 17
20
31 34
35 44 49 49
50
2. A belső irányítási, ellenőrzési rendszer működésének értékelése 2.1. Az ellenőrzési rendszer kialakítása, működése
53 53
3. A korábbi számvevőszéki ellenőrzések javaslatainak hasznosulása
56
1
MELLÉKLETEK
2
1. számú
Az önkormányzati vagyon nagyságának alakulása (1 oldal)
2. számú
Az Önkormányzat 2003. évi bevételeinek és kiadásainak alakulása (1 oldal)
3. számú
Az Önkormányzat gazdálkodását meghatározó adatok, mutatószámok (1 oldal)
4. számú
Kimutatás a Főpolgármesteri Hivatal 2003. és 2004. évre szóló költségvetésének kiadásaiban bemutatott működési célú pénzeszközátadásokról (6 oldal)
5. számú
Kimutatás a Főpolgármesteri Hivatal 2003. és 2004. évi költségvetésében tervezett alap elnevezésű céltartalék előirányzatairól (1 oldal)
6. számú
Kimutatás az Önkormányzat kiadásaiból a működési célú pénzeszközátadási kiadások ágazati célok szerinti alakulásáról (1 oldal)
7. számú
Helyszíni ellenőrzési jegyzőkönyv (4 oldal)
8. számú
Dr. Demszky Gábor főpolgármester úr észrevétele (4 oldal)
9. számú
Dr. Demszky Gábor főpolgármester úrnak írt válaszlevél (1 oldal)
RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE Ötv. Htv.
Kbt. Áht. Ámr. Számv. tv. Vhr.
Ktv. Kszt.tv. Ber. ÁSZ NKÖM Önkormányzat Közgyűlés főpolgármester főjegyző Pénzügyi bizottság Pénzügyi ellenőrző bizottság Környezetvédelmi bizottság Oktatási bizottság Civil Szervezetek és Társadalmi Kapcsolatok bizottsága Kereskedelmi és turisztikai bizottság önkormányzati intézmények Főpolgármesteri hivatal
1990. évi LXV. törvény a helyi önkormányzatokról 1991. évi XX. törvény a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről 1995. évi XL. törvény a közbeszerzésekről 1992. évi XXXVIII. törvény az államháztartásról 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet az államháztartás működési rendjéről 2000. évi C. törvény a számvitelről 249/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól 1992. évi XXIII. törvény a köztisztviselők jogállásáról 1997. évi CLVI. törvény a közhasznú szervezetekről 193/2003. (XI. 26.) Korm. rendelet a költségvetési szervek belső ellenőrzéséről Állami Számvevőszék Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Budapest Főváros Önkormányzata Budapest Főváros Önkormányzatának Közgyűlése Budapest Főváros Önkormányzatának Főpolgármestere Budapest Főváros Önkormányzatának Főjegyzője Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlésének Pénzügyi Bizottsága Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlésének Pénzügyi Ellenőrző Bizottsága Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlésének Környezetvédelmi Bizottsága Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlésének Oktatási Bizottsága Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlésének Civil Szervezetek és Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága
Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlésének Kereskedelmi és Turisztikai Bizottsága Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlésének költségvetési intézményei Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlésének Főpolgármesteri Hivatala Főpolgármesteri iroda Főpolgármesteri Hivatal Főpolgármesteri Iroda Főjegyzői iroda Főpolgármesteri Hivatal Főjegyzői Iroda Belső ellenőrzési csoport Főpolgármesteri Hivatal Főjegyzői Iroda Belső Ellenőrzési Csoportja
3
Költségvetési ügyosztály Kulturális ügyosztály Környezetvédelmi ügyosztály Közlekedési ügyosztály Közmű ügyosztály Oktatási ügyosztály Szociálpolitikai ügyosztály Sport ügyosztály BKV Rt. SzMSz
Főpolgármesteri Hivatal Költségvetési, Tervezési és Gazdálkodási Ügyosztálya Főpolgármesteri Hivatal Kulturális Ügyosztálya Főpolgármesteri Hivatal Környezetvédelmi Ügyosztálya Főpolgármesteri Hivatal Közlekedési Ügyosztálya Főpolgármesteri Hivatal Közmű Ügyosztálya Főpolgármesteri Hivatal Oktatási Ügyosztálya Főpolgármesteri Hivatal Szociálpolitikai Ügyosztálya
Főpolgármesteri Hivatal Sport Ügyosztálya Budapesti Közlekedési Részvénytársaság Budapest Főváros Önkormányzata 7/1992. (III. 26.) számú rendelete a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról ügyrend Budapest Főváros Önkormányzata Főpolgármesteri Hivatalának ügyrendjéről szóló, többször módosított 03942/3/1998. számú Főpolgármesteri és Főjegyzői együttes intézkedés BMSz Belső Működési Szabályzat 2003. évi költségvetési Budapest Főváros Önkormányzata 10/2003. (III. 14.) rendelet számú rendelete a 2003. évi költségvetésről 2004. évi költségvetési Budapest Főváros Önkormányzata 8/2004. (III. 19.) szárendelet mú rendelete a 2004. évi költségvetésről költségvetési rendeletek a 2003. évi és a 2004. évi költségvetési rendelet 531/1998. számú együt- A Főpolgármesternek és a Főjegyzőnek az 531/1998. szátes intézkedés mú együttes intézkedése a Főpolgármesteri Hivatal pénzgazdálkodásával kapcsolatos kötelezettségvállalás, utalványozás, ellenjegyzés és érvényesítés hatásköri rendjéről 517/2003. számú intéz- A Főpolgármester 517/2003. számú intézkedése Budapest kedés Főváros Önkormányzatának költségvetési rendeletében megtervezett alapokra és alapszerű céltartalékokra vonatkozó eljárás rendjéről 2003. évi számlarend A Főjegyző 543/2002. számú intézkedése Budapest Főváros Önkormányzata Főpolgármesteri Hivatala számlarendjéről Bizonylati szabályzat 2003. évi számlarend 4. számú melléklete, a Bizonylati Szabályzat
4
BEVEZETÉS
JELENTÉS a Budapest Főváros Önkormányzatánál a működési célú pénzeszközátadások rendszerének ellenőrzéséről Az önkormányzati gazdálkodás átfogó ellenőrzésének II. üteme BEVEZETÉS Az Ötv. 92. § (1) bekezdése, az Áht. 120/A. § (1) bekezdése alapján az Önkormányzat gazdálkodását az ÁSZ Önkormányzati és Területi Ellenőrzési Igazgatósága a V-1002-4/20/2/2004. számú ellenőrzési program szerint vizsgálta. Az Önkormányzatnál több évre ütemezett átfogó vizsgálati program végrehajtása keretében II. ütemként az Önkormányzat által adott működési célú pénzeszközátadások1 tervezésének, végrehajtásának és elszámolásának szabályszerűségét ellenőriztük2. Az ellenőrzés nem terjedt ki az Önkormányzat saját intézményei részére biztosított működési célú, valamint a szociális ellátásként nyújtott támogatásokra. Az ellenőrzés feladatát képezte annak áttekintése és értékelése, hogy az Önkormányzatnál miként biztosítják a közpénzek felhasználásának átláthatósága, nyilvánossága érdekében a működési célú pénzeszközátadások szabályait. Budapest főváros lakosainak száma a 2003. év január 1-jén 1 726 872 fő volt, ami 18 531 fővel kevesebb a megelőző év január 1-jei állapotnál. Az Önkormányzat 66 tagú Közgyűlésének munkáját 21 állandó bizottság segítette. Feladatainak végrehajtása érdekében az Önkormányzat a 2003. évben 255 intézményt működtetett, amelyből gazdálkodási szempontból 16 intézménynek részben önálló volt a besorolása. A közfeladatok ellátásában gazdasági társaságok és közhasznú társaságok is részt vesznek. Az Önkormányzat költségvetési szerveinél foglalkoztatottak száma a 2003. év végén 42 345 fő, ebből 1 359 fő köztisztviselő.
1
Működési célú pénzeszköz átadások, illetve működési célú támogatások azonos értelemben használt fogalmak. 2
I. ütemként az ÁSZ 2003-ban a beruházási rendszer működését, ennek részeként a felhalmozási pénzeszközátadások szabályszerűségét ellenőrizte. A pénzeszközátadások szabályszerűségének teljes körű vizsgálatát biztosította az ez évben a gazdálkodás átfogó ellenőrzésének II. ütemeként elvégzett vizsgálat. A gazdálkodás átfogó ellenőrzésének I. ütemben elkészített jelentését 2004. május 20-án hozta nyilvánosságra az ÁSZ. 5
BEVEZETÉS
Az Önkormányzat a 2003. évben 701,8 milliárd Ft bevételt és 546,9 milliárd Ft kiadást teljesített3, ebből a működési célú pénzeszközátadások összege a társadalom- és szociálpolitikai juttatások nélkül 13,6 milliárd Ft, ami az Önkormányzat összes kiadásának a 2,5%-a. A számviteli mérleg4 szerint az Önkormányzat a 2003. év végén 1810,8 milliárd Ft nettó vagyonnal rendelkezett. A 2003. évi költségvetésben a működési célú pénzeszközátadások eredeti előirányzata 13,7 milliárd Ft, amelyből 13,0 milliárd Ft a Főpolgármesteri hivatal költségvetésében, 0,7 milliárd Ft az önkormányzati intézmények költségvetésében tervezett összeg. A fővárosi forrásmegosztással összefüggésben a kerületi önkormányzatok részére tervezett működési célú pénzeszközátadás előirányzata 5,0 milliárd Ft. E tétel kivételével és az alapszerű céltartalékok5 1,3 milliárd Ft előirányzatával megnövelve a Főpolgármesteri hivatal működési célú pénzeszközátadás eredeti kiadási előirányzata 9,3 milliárd Ft. A Főpolgármesteri hivatal előzőek szerint korrigált működési célú pénzeszköz átadásának előirányzatához viszonyítva az ellenőrzött kulturális, oktatási, sport, szociálpolitikai és tömegközlekedési célú működési támogatások aránya 75,4%. A különböző gazdálkodó szervezetek feladatellátásához biztosított támogatások magas kockázatú kiadásai az Önkormányzatnak. A sokféle támogatott cél teljesítéséhez nyújtott támogatás felhasználására a Közgyűlésnek korlátozott a rálátása, ezért is kiemelt jelentőségű a közpénz szabályszerű elköltésének és a támogatott felhasználási cél megvalósításának szabályozott és rendszeres figyelemmel kísérése. A közpénzek felhasználásával, a köztulajdon használatának nyilvánosságával, átláthatóbbá tételével és ellenőrzésének bővítésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2003. évi XXIV. törvény 1. §-ban módosított Állami Számvevőszékről szóló 1989. évi XXXVIII. törvény 2. § (5) és (9) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján helyszíni ellenőrzést végeztünk egy céljellegű működési célú támogatásban részesült gazdasági társaságnál is. Az ellenőrzés célja annak értékelése volt, hogy: • a költségvetés tervezése, a költségvetés végrehajtása, a számviteli elszámolások és a zárszámadás során a működési célú pénzeszközátadások esetében betartották-e az önkormányzati gazdálkodásra vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok előírásait; • a gazdálkodás szabályszerűségét biztosító kontrollok6 megfelelően segítettéke a végrehajtást. Az ellenőrzött időszak: a 2003. év, valamint a 2004. év I. negyedéve.
3
Az Önkormányzat 2003. évi bevételeinek és kiadásainak alakulását részletesen a 2. számú melléklet mutatja be. 4
Az önkormányzati vagyon nagyságának alakulását az 1. számú melléklet mutatja.
5
Az alapszerű céltartalékok bizottsági felhasználású, különböző támogatási célú előirányzatok.
6
A gazdálkodás szabályszerűségét biztosító kontroll alatt értjük a kiépített és működő belső irányítási és szabályozási rendszert, valamint a belső ellenőrzési funkciók ellátását.
6
I. ÖSSZEGZŐ MEGÁLLAPÍTÁSOK, KÖVETKEZTETÉSEK, JAVASLATOK
I. ÖSSZEGZŐ MEGÁLLAPÍTÁSOK, KÖVETKEZTETÉSEK, JAVASLATOK Az Önkormányzat költségvetésében, a működési jellegű kiadásokon belül a különböző, önkormányzaton kívüli szervezetek részére működési céllal nyújtott támogatások részaránya a 2003. évben 7% volt ennek 88,5%-át a Főpolgármesteri hivatal költségvetése tartalmazta. Önkormányzati szinten a 2003. évi működési céllal juttatott támogatásokból közlekedési célokra 3037,8 millió Ft-ot, kulturális célokra 3114,2 millió Ft-ot, egészségügyi célokra 1653,1 millió Ft-ot, oktatási célokra 1080,3 millió Ft-ot, sport, kereskedelmi és turisztikai célokra 946,1 millió Ft-ot, közműfejlesztési, védelmi, rendészeti, lakásügyi, városrendezési és környezetvédelmi célokra 763,4 millió Ft-ot, szociálpolitikai célokra 680,8 millió Ft-ot, egyéb feladatok támogatására 592,5 millió Ft-ot, összesen 11 868,2 millió Ft-ot fordítottak. A költségvetési rendelettervezet előkészítése szabályozott. A 2004. évi költségvetés előkészítését két ütemben, részekre bontott költségvetési tervezéssel biztosították, a működési célú pénzeszközátadások előirányzatának tervezése a második ütemben végrehajtandó feladatok közé tartozott. Ennek keretében végezték el az Önkormányzat által, az önkormányzati intézmények és a Főpolgármesteri hivatal költségvetéséből társadalmi szervezeteknek, közalapítványoknak, alapítványoknak nyújtott támogatások előirányzatának tervezését. Az Önkormányzat által nyújtott támogatások tervezéséhez a tervezésért főfelelős Költségvetési ügyosztály ágazati, illetve szakmai ügyosztályonkénti csoportosításban megadta a megelőző évi költségvetésből önálló címen támogatott alapítványok, társadalmi szervezetek neveit, közölte az eredeti és a november 30-i állapot szerinti módosított előirányzat összegét. A költségvetési címek ügyosztályonkénti csoportosítása nem fedte le az ágazati feladatokat, a közlekedési ágazati feladatok között nem szerepelt a BKV Rt. támogatása. Az ágazatilag illetékes ügyosztályokon a rendelkezésükre álló szerződések alapján a bázis év szintjén tettek javaslatot támogatott szervenként a működési célú támogatás előirányzatára, a feladatmutatókhoz kötött támogatásoknál figyelemmel voltak a szerkezeti változásokra. A Közgyűlés az Áht-ban előírtak alapján meghatározta a költségvetés címrendjét. Az önkormányzati kiadások címrendbe sorolásához nem alakítottak ki a költségvetés felépítésének áttekinthetőségét biztosító szempontrendszert. A működési célú pénzeszközátadásokat tartalmazó költségvetési címek között „Alap” elnevezéssel költségvetési címeket alakítottak ki, amelyekből a Környezetvédelmi Alap létrehozása alapult törvényi felhatalmazáson. Az alap kifejezés használata a többi alap esetében félreérthető, mivel nem felelt meg az Áht. követelményeinek. Az önálló címre kiemelt alapítványok, társadalmi szervezetek közül több szervezet két önálló címen is szerepelt. Az önálló címre kiemelt szervezetek esetében sem állapítható meg közvetlenül a részükre nyújtott támogatás teljes összege, mert a különböző keretekből a főpolgármester, illetőleg a bizottságok által nyújtott támogatásokat nem a költségvetési címen számolták el. 7
I. ÖSSZEGZŐ MEGÁLLAPÍTÁSOK, KÖVETKEZTETÉSEK, JAVASLATOK
A költségvetési rendeletekben meghatározott címrend felépítési elveit nem tartották be a nemzetközi érettségi vizsgára történő felkészítéshez nyújtott támogatás esetében, mert a feladat költségvetési címét nem önkormányzati feladatként, hanem a Főpolgármesteri hivatal operatív működésével kapcsolatos feladatként határozták meg. A feladatok költségvetési címének a címrend felépítési elveinek megfelelő meghatározása azért jelentős, mert a címrendhez igazodóan határozták meg a költségvetési gazdálkodás sajátos, Önkormányzatra érvényes előírásait, a költségvetési rendeleten túl a gazdálkodási jogkörökre vonatkozó belső szabályozások, intézkedések előírásai is a címrendhez kapcsolódnak. A költségvetési rendeletekben az Áht. előírásait betartva bemutatták a speciális támogatásokat, ezek között a működési célú pénzeszközátadásokat. Bemutatták a céltartalékokat, azonban nem teljes körűen, ezért megsértették az Áhtban előírtakat. A működési célú pénzeszközátadások előirányzatát alátámasztó feladatok vonatkozásában a többéves elkötelezettséggel járó kiadási tételek későbbi évekre vonatkozó kihatásait a költségvetési rendelettervezet benyújtásakor nem mutatták be, ezzel megsértették az Áht-ban foglaltakat. A Közgyűlés az éves költségvetési rendeletekben meghatározta a költségvetés végrehajtási szabályait. A működési célú pénzeszközátadások vonatkozásában az Ötv., illetőleg az Áht. előírásával összhangban közgyűlési engedélyhez kötötte a közalapítványok, alapítványok, társadalmi szervezetek közvetlen támogatását. Az Áht. alapján a Közgyűlés előirányzat átcsoportosítási hatáskört biztosított a főpolgármesternek, illetőleg a bizottságoknak, szabályozta az előirányzat átcsoportosítási intézkedéssel összefüggő költségvetési rendeletmódosítást, meghatározta a működési célú támogatások folyósításának rendjét. A 2003. évi költségvetési rendeletben jóváhagyott előirányzatokat a Közgyűlés hét alkalommal módosította, amelynek során betartotta az Ámr-ben foglaltakat. Az Önkormányzat nem tartotta be a 2003. évi költségvetési rendeletben foglaltakat, mert az illetékes bizottságok által az első félévben hozott előirányzat átcsoportosítási határozatok költségvetési rendeleten történő átvezetéséről az előírt határidőn túl gondoskodott. Az ügyosztályokon az ügyosztályi feladatkörbe tartozó költségvetési címek előirányzatait, azok változásait nyilvántartották, de nem a Bizonylati szabályzatban előírt formanyomtatványon, illetve nem az annak megfelelő adattartalommal. Az ügyosztályi előirányzat nyilvántartások a számlarendben előírtaknak sem feleltek meg, mert elmaradt a címen belüli, kiemelt előirányzatonkénti nyilvántartás. Emiatt két esetben eltérés volt az ügyosztályi nyilvántartás és a főkönyvi könyvelés adatai között. Az Önkormányzat 2003. évi zárszámadási rendelete szerint a működési célú pénzeszközátadások kiadási előirányzatát önkormányzati és főpolgármesteri hivatali szinten betartották. Az önkormányzati intézmények közül öt kórház lépte túl a működési célú pénzeszköz-átadásra jóváhagyott módosított előirányzatot, ezzel megsértették az Áht-ban a jóváhagyott előirányzatokon belüli gazdálkodásra előírtakat. A Főpolgármesteri hivatal költésvetési címei közül egy címnél volt könyvelési hiba miatt a működési célú pénzeszköz-átadásban túllépés. A Közgyűlés a zárszámadást jóváhagyta, az előirányzat túllépések miatt felelősségre vonást nem kezdeményezett.
8
I. ÖSSZEGZŐ MEGÁLLAPÍTÁSOK, KÖVETKEZTETÉSEK, JAVASLATOK
A működési célú támogatások feladataihoz kapcsolódó gazdálkodási és ellenőrzési jogköröket a hatályos jogszabályok alapján a helyi sajátosságok figyelembevételével szabályozták. A szakmai teljesítésigazolásra a személyek kijelölése a 2004. évben valósult meg. Az 531/1998. számú együttes intézkedésben a 2003. évi költségvetési rendelet címszámain alapuló feladatcsoportok kialakításánál az „önkormányzati kiadások” esetében más, az „egyéb szervek támogatása” megnevezést alkalmaztak. A közüzemi társaságok esetében az érintett szakmai ügyosztály nem kapott felhatalmazást gazdálkodási jogkör gyakorlására, azt a funkcionális feladatot ellátó Költségvetési ügyosztály feladataként határozták meg. Az „alapok” esetében nem rendelkeztek a kötelezettségvállalásra történő felhatalmazásról, valamint nem osztották meg az érvényesítési feladatot előzetes és utólagos érvényesítésre7 a szakmai ügyosztály és a Költségvetési ügyosztály között. Az utalványozásra történő felhatalmazást főpolgármesteri, az ellenjegyzésre való felhatalmazást főjegyzői intézkedés tartalmazza. Az „alapok”-ra vonatkozó gazdálkodási és ellenőrzési jogkörök más-más intézkedésben történő meghatározása nem indokolt, mert a Főpolgármesteri hivatalban az „alapok”-on kívüli gazdálkodási és ellenőrzési jogköröket a főpolgármester és a főjegyző együttes intézkedésben – az 531/1998. számú együttes intézkedésben – szabályozta. Az 531/1998. számú együttes intézkedésben az alapítványok, társadalmi szervezetek, egyéb szervek támogatásánál nem határozták meg, hogy az alapokból támogatott alapítványok és társadalmi szervezetek esetében az alapokra vonatkozó szabályozás szerint kell eljárni. Az alapítványok, társadalmi szervezetek, egyéb szervek támogatásánál a gazdálkodási és ellenőrzési jogkörök gyakorlására több személyt is felhatalmaztak, de nem rögzítették, hogy mely esetekben, mely személy jogosult azok gyakorlására és nem tüntették fel az aljegyzők ellenjegyzési jogosultságát. A gazdálkodási és ellenőrzési feladatok elvégzésére felhatalmazott, kijelölt dolgozók munkaköri leírása egyedi esetek kivételével tartalmazta a munkafolyamatba épített ellenőrzési kötelezettséget. A Főpolgármesteri hivatal 2003. évi számlarendjében a Vhr. előírásainak megfelelően szabályozták a működési célú végleges pénzeszközátadások előirányzatainak és az azok terhére teljesített kiadások főkönyvi könyvelésére és analitikus nyilvántartására vonatkozó előírásokat. Elkülönítetten mutatták ki az államháztartáson belüli és kívüli működési célú támogatásokat, illetve a kötelező alszámlák alkalmazásával szervezet típusonkénti pénzeszközátadásokat. Nem vezettek azonban olyan analitikus nyilvántartást, amelyből megállapítható lenne önkormányzati szinten egy-egy szervezet valamennyi folyósított támogatása. A teljesített pénzeszközátadások számviteli rögzítésénél nem tartották be a működési és a felhalmozási célú támogatások következetes elkülönítését. A 2003. évi könyvelésben és beszámolóban 98,7 millió Ft felhalmozási célú támogatást a működési célú véglegesen átadott pénzeszközök között szerepeltettek. A 2003. évi számlarendben havi egyeztetési kötelezettséget írtak elő a fő-
7
Az előzetes és utólagos érvényesítési feladat tartalmát az 531/1998. számú együttes intézkedésben határozták meg. 9
I. ÖSSZEGZŐ MEGÁLLAPÍTÁSOK, KÖVETKEZTETÉSEK, JAVASLATOK
könyvi könyvelés és az analitikus nyilvántartásokat vezető Költségvetési ügyosztály és a gazdálkodó szervezeti egységek (ügyosztályok) között. A működési célú támogatásokhoz kapcsolódó gazdálkodási és ellenőrzési jogkörök gyakorlásával kapcsolatban feltárt hiányosságokkal nem tartották be az Ámr., illetve a belső szabályozás előírásait. Az Önkormányzat által nyújtott támogatás kiutalása – a nem önkormányzati fenntartású színházak támogatások kivételével – írásos kötelezettségvállaláson alapult. Rendszerhiba következtében hiányzott a gazdasági eseményt tartalmazó bizonylatokról a pénzügyi kiadás elrendelését alátámasztó szakmai teljesítésigazolás, ezzel nem tartották be az Ámr-ben előírtakat. A működési célú pénzeszközátadásokra vonatkozó kiadások teljesítéséhez 26%-ban nem a Bizonylati szabályzatban előírt utalványrendeletet alkalmazták. A kötelezettségvállalásokról az Ámr-ben előírtak ellenére külön nyilvántartást nem vezettek, az utalványrendeleteken nem tüntették fel a kötelezettségvállalás-nyilvántartásba vételi sorszámot. A működési célú pénzeszközátadásokról szóló döntéseknél betartották a hatásköri szabályokat. Az alapítványok, közalapítványok támogatásáról az Ötv. előírásainak megfelelően a Közgyűlés döntött, a társadalmi szervezeteket érintő pénzeszközátadásokat az Áht. szabályainak megfelelően a Közgyűlés engedélyezte. A közhasznú szervezetekkel a Kszt. tv. előírásainak megfelelően szerződést kötöttek a támogatásokról. A megkötött támogatási szerződések tartalmazták a jóváhagyó határozatok számát, a támogatás összegét, célját, felhasználásának jogcímeit, a finanszírozás ütemezését, határidejét, az elszámolás módját, határidejét, az elszámolás felülvizsgálatának rendjét, valamint a fel nem használt, a meghiúsult és a céltól eltérően felhasznált támogatások visszafizetési kötelezettségét. A 7212 Nagyrendezvények kerete címből elnyert támogatásoknál előírták a teljes, tételes költség elszámolást, melyet a támogatottak 3,6%-a nem teljesített, illetve a közbeszerzési törvény előírásainak alkalmazását, de a közbeszerzési eljárás lebonyolításához nem biztosítottak elegendő időt. Az Áht. előírásainak ellenére a több évre szóló közszolgáltatási szerződéseknél nem tüntették fel a 2003. évi támogatás összegét. A támogatási célt sem jelölték meg konkrétan, ennek hiánya gátolta az elszámolás ellenőrzését. Az elszámolás módját szakmai beszámoló és pénzügyi elszámolás készítés előírásában határozták meg, de a szakmai beszámoló formájára és tartalmára vonatkozó részletes előírásokat nem rögzítették a támogatási szerződésekben, ezért azok részletezettsége és színvonala eltérően alakult. Az elszámolási határidő betartását folyamatosan figyelemmel kísérték, a mulasztókat felszólították a szerződésben foglaltak betartására, de a határidő módosításokat nem foglalták írásba valamennyi támogatásnál. Az elszámolás felülvizsgálatának rendjét nem szabályozták részletesen, a támogatás felhasználásának ellenőrzéséhez szükséges adatok, bizonylatok bekérése, illetve a helyszíni ellenőrzés lehetőségének kikötése nem helyettesítette a konkrét szabályozást. A Főpolgármesteri hivatalban meghatározták a támogatásokra vonatkozó közszolgáltatási szerződések tartalmi elemeit, amelyek alkalmazását a 2004. évtől rendelték el. A finanszírozó a működési támogatásra átadott összeg felhasználását és a számadási kötelezettség teljesítését a benyújtott szakmai beszámolók, és pénzügyi elszámolások bizonylatainak ellenőrzésével teljesítette, a szerződésekben rögzített helyszíni ellenőrzéseket szúrópróbaszerűen a támogatások 2,8%-ánál, ügyosztályonként eltérő számban végezték el. A szakmai beszámolók felülvizs10
I. ÖSSZEGZŐ MEGÁLLAPÍTÁSOK, KÖVETKEZTETÉSEK, JAVASLATOK
gálatának és a helyszíni ellenőrzések lefolytatásának dokumentálása nem megfelelő. A működési célú támogatásban részesítettek közül egy szervezetnél megtartott helyszíni számvevői ellenőrzés megállapítása szerint a támogatási összeg felhasználása két tétel kivételével a célnak megfelelően, eredeti bizonylatokkal alátámasztottan történt. A támogatott számadási kötelezettségét a szakmai beszámoló vonatkozásában nem teljesítette. A finanszírozó az ellenőrzési kötelezettségét nem az Áht-ban előírtaknak megfelelően végezte. A finanszírozott számadási kötelezettségének elmulasztása, illetve az arra előírt határidő be nem tartása miatt a 2003. évben és a 2004. év I. negyedévében támogatás folyósítást nem függesztettek fel, jogszabálysértő, vagy nem rendeltetésszerű felhasználás miatt visszafizetési kötelezettséget nem érvényesítettek. A Roma Polgárjogi Alapítvány 2003. évi pénzügyi elszámolásának hiányosságai miatt a 2004. évi támogatási szerződés megkötését felfüggesztették a hiányosságok pótlásáig, a helyszíni ellenőrzés lefolytatására külső szervezetet kértek fel. A meghiúsult, vagy elmaradt feladatokra folyósított támogatások miatt a 2003. évben 18 esetben történt visszafizetés a Főpolgármesteri hivatal számlájára 24,9 millió Ft értékben. A Főpolgármesteri hivatalra vonatkozóan a költségvetési rendeletekben jóváhagyott előirányzatok és kötelezettségvállalások nyilvántartásának módját, formáját, tartalmát a Bizonylati szabályzatban meghatározták. Ennek ellenére a 2003. évben nem állt rendelkezésre az a folyamatosan vezetett nyilvántartás8, amely a szabályszerű gazdálkodás folytatásához mindenkor mutatja a jóváhagyott előirányzatoknak és azok teljesülésének alakulását, valamint a kiadási előirányzatokat terhelő kötelezettségvállalásokat, ezzel megsértették az Áht-ban előírtakat. A Közgyűlés a 2004. május 27-i ülésén megalkotta az Önkormányzat 2003. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló zárszámadási rendeletét. Az Önkormányzatnál a működési célú pénzeszközátadások vonatkozásában biztosították a számszaki egyezőséget az önkormányzati szintű költségvetési beszámoló és a zárszámadási rendelet adatai között. Az államháztartás információs rendszerében előírt és benyújtott, önkormányzati költségvetési szervenként elkészített költségvetési beszámolók önkormányzati szintre összesített adataiban a működési célú pénzeszközátadások kiadási előirányzatai és annak teljesítési adatai megegyeztek a zárszámadási rendelet adataival. A zárszámadási rendeletben, bár erre nincs jogszabályi előírás, bemutatták az önkormányzati intézmények és a Főpolgármesteri hivatal 2003. évi költségvetési előirányzata terhére a társadalmi szervezetek, alapítványok részére nyújtott támogatásokat, de nem teljes körűen. A bizottsági rendelkezésű előirányzatokból, az alapokból és más keret jellegű előirányzatokból alapítványok, társadalmi szervezetek részére nyújtott támogatásokat összefoglaltan nem mutatták be. A Főpolgármesteri hivatal ügyrendje szerint a Belső ellenőrzési csoport a Főjegyzői iroda szervezeti egységei közé tartozik, melyet a Főjegyző irányít. A Bel-
8
A Főpolgármesteri hivatal egészére, azon belül költségvetési címenként és kiemelt kiadási előirányzatonként vezetett nyilvántartás. 11
I. ÖSSZEGZŐ MEGÁLLAPÍTÁSOK, KÖVETKEZTETÉSEK, JAVASLATOK
ső ellenőrzési csoport szakmai feladatellátása tekintetében való függetlensége a Főjegyzői iroda BMSz-e alapján a 2004. évtől biztosított. A Főpolgármesteri hivatal az Ámr-ben előírtak ellenére nem rendelkezik szervezeti és működési szabályzattal. A Ber-ben előírtak ellenére 2004. január 1jétől a belső ellenőrzési kötelezettséget, az ellenőrzést végző Belső ellenőrzési csoport jogállását, feladatait a Főpolgármesteri hivatal szervezeti és működési szabályzatában nem írták elő. A belső ellenőrzés szervezeti kialakítását és feladatait az ügyrend tartalmazza. A 2003. és a 2004. évre szóló belső ellenőrzési munkatervek nem tartalmaztak működési célú pénzeszközátadások szabályosságának ellenőrzésére vonatkozó vizsgálatot. Az ügyosztályok átfogó ellenőrzése során e feladat szabályszerű elvégzését is vizsgálták. A vizsgálat nem terjedt ki a pénzügyi elszámolások ellenőrzésére, valamint a közüzemi társaságoknak, az önkormányzati tulajdonú kht-nak és az egyéb szervezeteknek nyújtott támogatásokra. A Pénzügyi ellenőrző bizottság 2003. évi munkaterve alapján készített 2002. évi támogatások ellenőrzése tapasztalatairól szóló jelentés a célszerinti felhasználás ellenőrzéséről szólt, mely szerint céltól eltérő felhasználás nem történt. A Közgyűlés a Htvben előírtaknak megfelelően meghatározott időszakonként – évente – áttekintette az önkormányzati intézmények ellenőrzésének a tapasztalatait. A főjegyző a 2002. évi és a 2003. évi hivatali belső ellenőrzésről összefoglaló jelentést készített a Közgyűlés SzMSz-ben átadott feladatköre alapján a Pénzügyi ellenőrző bizottság részére. A 2003. évi belső ellenőrzésről készített összefoglaló jelentést a Pénzügyi ellenőrző bizottság 2004. március 23-i ülésére nyújtotta be a főjegyző az egyedi ellenőrzésekről készített jelentésekkel együtt, amelyeket a Pénzügyi ellenőrző bizottság megtárgyalt és elfogadott. A 2001–2003. év közötti időszakban az Önkormányzatnál végzett ÁSZ ellenőrzések közül a működési célú pénzeszközátadásokkal kapcsolatban hiányosságokat egy, a Budapest Főváros Önkormányzata gazdálkodásának utóvizsgálatáról szóló, a 2002. évben átadott jelentés tartalmazott. Ebben a jelentésben az ÁSZ megállapításaként szerepelt, hogy a működési célú pénzeszközátadások közül írásos kötelezettségvállalás nélkül adtak át támogatást a Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft. részére, amely hiányosság megszüntetését javasoltuk. Az ÁSZ javaslata ellenére elmaradt a támogatás rendeltetésszerű felhasználásáról a számadási kötelezettség előírása. A helyszíni ellenőrzés megállapításainak hasznosítása mellett a gazdálkodás szabályszerűségének és a munka színvonalának javítása érdekében javasoljuk: a főpolgármesternek a munka színvonalának javítása érdekében 1.
12
kezdeményezze a számvevőszéki ellenőrzés tapasztalatainak közgyűlési megtárgyalását, a feltárt hiányosságok megszüntetésére készíttessen intézkedési tervet;
I. ÖSSZEGZŐ MEGÁLLAPÍTÁSOK, KÖVETKEZTETÉSEK, JAVASLATOK
a főjegyzőnek a törvényes állapot helyreállítása és a jogszabályi előírások betartása érdekében 1.
gondoskodjon a költségvetési rendelettervezet előkészítésekor a) az Áht. 73. § (1) bekezdésében, illetve az Ámr. 29. § (1) bekezdése e) pontjában előírtak betartása érdekében a céltartalék előirányzatok teljes körű elkülönítéséről, a különböző célú keret előirányzatokat a céltartalékok között mutassák be; b) az Áht. 71. § (2) bekezdésében, illetve a 116. § 9. pontjában előírtak betartásáról, ennek érdekében mutassák be a költségvetési rendelettervezetben a működési célú pénzeszközátadásokra is a többéves elkötelezettséggel járó kiadási tételek későbbi évekre vonatkozó kihatásait, illetve tájékoztatásul a többéves kihatással járó döntések számszerűsítését évenkénti bontásban és összesítve;
2.
gondoskodjon az Áht. 103. § (1)-(2) bekezdéseiben előírtak betartásáról, ennek érdekében a) intézkedjen, hogy a gazdálkodás folyamatában résztvevő valamennyi ügyosztály, szervezeti egység vezesse a feladatkörébe tartozó költségvetési címekre a 2003. évi számlarend Bizonylati szabályzata szerinti előirányzat és kötelezettségvállalások nyilvántartását, ezáltal biztosítsa a költségvetés végrehajtásához az Áht. 12/A. § (1) bekezdésében előírtak betartását, mely szerint kötelezettséget vállalni, és kifizetést elrendelni a jóváhagyott kiadási előirányzatok mértékéig lehet; b) biztosítsa az Ámr. 134. § (6) bekezdésében előírtak betartását, ennek érdekében írja elő az évenkénti kötelezettségvállalások nyilvántartásba vételi rendjét, szabályozza az évenkénti kötelezettségvállalás összegének szervezeti egységenkénti, illetve Főpolgármesteri hivatali szintű megállapításának módját;
3.
gondoskodjon az Áht. 93. § (1) bekezdésében előírtak betartása érdekében, hogy az önkormányzati intézmények a jóváhagyott előirányzatokon belül gazdálkodjanak, tartsák be az Áht. 12/A. § (1) bekezdésében előírtakat és a Közgyűlés által meghatározott kiemelt kiadási előirányzatokat;
4.
intézkedjen a 2004. évi költségvetési rendelet 17. § (3) bekezdésében foglaltak betartása érdekében arról, hogy az előirányzat átcsoportosítási hatáskörrel felruházott bizottságok által a 2004. június 30-ig hozott előirányzat átcsoportosítási határozatokat vezessék át a költségvetési rendeletet módosító tervezetben annak érdekében, hogy a rendelettervezet előterjesztését a főpolgármester a költségvetési rendelet 17. § (2) bekezdésében előírt szeptember 15-i határidőre be tudja nyújtani a Közgyűlés részére;
5.
intézkedjen, hogy a működési célú pénzeszköz-átadással kapcsolatos utalványrendeleteken tüntessék fel a kötelezettségvállalás nyilvántartásba vételi sorszámát, és ezzel tegyenek eleget az Ámr. 136. § (4) bekezdés h) pontjában előírtaknak;
6.
gondoskodjon a nem önkormányzati fenntartású színházak részére folyósított működési célú pénzeszközátadások vonatkozásában az Ámr. 134. § (2) bekezdésében
13
I. ÖSSZEGZŐ MEGÁLLAPÍTÁSOK, KÖVETKEZTETÉSEK, JAVASLATOK
előírtak betartásáról, miszerint az önkormányzati kiadást jelentő kötelezettségvállalás írásban történhet; 7.
intézkedjen az Ámr. 135. § (1) bekezdésében és a 137. § (3) bekezdésében előírt, folyamatba épített ellenőrzési feladatok elvégzéséről, az előírtak betartásáról, annak érdekében, hogy a kiadás teljesítése minden esetben alapuljon a kötelezettségvállalásnak megfelelő szakmai teljesítésigazoláson, illetve, hogy az utalvány ellenjegyzője az ellenjegyzése során győződjön meg a szakmai teljesítésigazolás elvégzéséről;
8.
gondoskodjon a Bizonylati szabályzat – 215. számú bizonylati törzslap – szerinti utalványrendelet kötelező, minden szervezeti egység általi alkalmazásáról;
9.
gondoskodjon az 531/1998. számú együttes intézkedésben az „Alapok”-ra vonatkozóan a kötelezettségvállalásra jogosultak meghatározásáról;
10. egészítse ki az 531/1998. számú együttes intézkedést, az „Alapok” esetében is határozza meg az előzetes érvényesítést, és jelölje ki a feladatelvégzésére jogosult személyeket; 11. határozza meg az 531/1998. számú együttes intézkedésben az alapítványok, társadalmi szervezetek, egyéb szervek támogatásánál, hogy az „Alapok”-ból támogatott alapítványok és társadalmi szervezetek esetében az „Alapok”-ra vonatkozó szabályozás szerint kell eljárni; 12. biztosítsa a felhalmozási és a működési célú pénzeszközátadások pontos és következetes elkülönítését a könyvelésben és ennek alapján a költségvetési beszámolóban a Vhr. 9. számú melléklete 3. e) pontjában és a Főpolgármesteri hivatal 2003. évi számlarendjében foglaltaknak megfelelően; 13. gondoskodjon az Ámr. 10. § (4) bekezdése alapján a Főpolgármesteri hivatal szervezeti és működési szabályzatának az elkészítéséről; 14. írja elő a belső ellenőrzés 2004. január1-jétől hatályos előírásainak teljesítése érdekében a Főpolgármesteri hivatal szervezeti és működési szabályzatában a Ber. 4. § (2) bekezdése alapján a belső ellenőrzési kötelezettséget, a Belső ellenőrzési csoport feladatait; 15. biztosítsa, a közbeszerzési törvény alkalmazását előíró szerződésekben, megállapodásban foglaltak teljesítéséhez az Áht. 13/B. § (1) bekezdésében előírt feltételeket, a közbeszerzési eljárás lefolytatásához szükséges időtartamot; 16. gondoskodjon arról, hogy a Fővárosi Településtisztasági Kft-nek nyújtott működési célú pénzeszköz-átadásra vonatkozó kötelezettségvállalást foglalják írásba az Ámr. 134. § (2) bekezdésében előírtaknak megfelelően, továbbá a kötelezettségvállalást tartalmazó szerződésben írják elő az Áht. 13/A. § (2) bekezdése alapján a rendeltetésszerű felhasználásról a számadási kötelezettséget; a munka színvonalának javítása érdekében 17. vizsgálja felül az „Ügyosztályoknak feladattal át nem adott címkódok” vonatkozásában a Költségvetési ügyosztály és a szakmai ügyosztályok közötti feladatmegosztást an-
14
I. ÖSSZEGZŐ MEGÁLLAPÍTÁSOK, KÖVETKEZTETÉSEK, JAVASLATOK
nak érdekében, hogy ne keveredjen a Költségvetési ügyosztály feladataiban az önkormányzati gazdálkodás egészét érintő funkcionális feladatok és a szakmai feladatok ellátási felelőssége; 18. vizsgálja felül a 7208 Oktatási feladatok címbe, illetve a 7100, 7200 és 7300 címbe sorolt, működési célú pénzeszköz-átadásként nyilvántartott kiadásokat, feladatokat annak érdekében, hogy az egyes címeken a költségvetési címrend felépítési elveinek megfelelően a Főpolgármesteri hivatal operatív tevékenységével kapcsolatos feladatok szerepeljenek, és ne tartalmazzanak önkormányzati feladatokat, amelyeknek költségvetési helyeként a Közgyűlés a 8100–8400 címeket határozta meg; 19. kezdeményezze a költségvetési rendelettervezet előkészítése során a) a költségvetés áttekinthetősége és a végrehajtási szabályok egyszerűsítése érdekében a kialakított címrend felülvizsgálatát, ennek érdekében tegyen javaslatot a költségvetési rendelettervezet előterjesztője, a főpolgármester részére a 8100, a 8200, a 8300 és a 8400 számú költségvetési címcsoportok egységes elvei kialakítására; b) kezdeményezze a költségvetési rendelettervezet előkészítése során a félreérthető és az Áht. 54. §-ban foglaltakkal nem összhangban lévő önkormányzati pénzalapok elnevezésének a megváltoztatását; c) az egységes végrehajtás érdekében az Áht. 13/A. § (2) bekezdésében és a 94. § (3) bekezdésében előírtakhoz kapcsolódóan tegyen javaslatot a sajátos, helyi szabályok kialakítására az önkormányzat által támogatott szervezetek és magánszemélyek számadási kötelezettségének, illetőleg a támogató ellenőrzési kötelezettségének a teljesítéséhez; 20. írja elő a számlarendben a szakmai ügyosztályi előirányzat nyilvántartásoknak a számviteli analitikus előirányzat nyilvántartással történő egyeztetési kötelezettséget is a főkönyvi nyilvántartással történő egyeztetésen túl; 21. gondoskodjon a zárszámadási rendelettervezet előkészítése során, hogy teljes körűen, a bizottsági rendelkezésű és más keret jellegű előirányzatok vonatkozásában is mutassák be az önkormányzati intézmények és a Főpolgármesteri hivatal költségvetéséből társadalmi szervezetek, alapítványok részére nyújtott támogatásokat; 22. gondoskodjon az 531/1998. számú együttes intézkedésben az „Alapítványok, társadalmi szervezetek, egyéb szervek támogatása” címnek az éves költségvetési rendelet címszám és megnevezésekkel való összehangolásáról az egyéb szervezetek esetében; 23. gondoskodjon az 531/1998. számú együttes intézkedésben, hogy a közüzemi társaságok esetében a gazdálkodási és ellenőrzési jogkörök gyakorlásában felhatalmazást kapjon az érintett szakmai ügyosztály; 24. határozza meg az 531/1998. számú együttes intézkedésben, hogy az alapítványok, társadalmi szervezetek, egyéb szervek támogatása esetén a gazdálkodási és ellenőrzési jogkörök gyakorlására felhatalmazott személyek mely esetekben jogosultak a jogok gyakorlására, valamint az ellenjegyzésre jogosultak között tüntesse fel az aljegyzőket; 15
I. ÖSSZEGZŐ MEGÁLLAPÍTÁSOK, KÖVETKEZTETÉSEK, JAVASLATOK
25. gondoskodjon arról, hogy a gazdálkodói jogkörök gyakorlására kijelölt dolgozók munkaköri leírásában minden jogosultságuk szerepeljen; 26. gondoskodjon a belső ellenőrzés keretében a működési célú pénzeszközátadások pénzügyi elszámolásának ellenőrzéséről; 27. gondoskodjon a Környezetvédelmi ügyosztály BMSz-e és az 517/2003. számú intézkedés alapokra vonatkozó kötelezettségvállalás ellenjegyzésének összehangolására; 28. alakítson ki olyan analitikus nyilvántartást a működési célú pénzeszközátadásokhoz kapcsolódóan, amelyből megállapítható önkormányzati szinten egy-egy szervezet költségvetési éven belüli valamennyi támogatása; 29. gondoskodjon arról, hogy a támogatási szerződésekben a) minden esetben feltüntessék a támogatás konkrét, aktuális összegét; b) részletesen és konkrétan meghatározzák a támogatás célját, illetve a felhasználás jogcímeit; c) szabályozzák a számadási kötelezettség teljesítésére előírt szakmai beszámolók tartalmát és részletezettségét; d) határozzák meg az elszámolás felülvizsgálatának rendjét, lefolytatásának részletes szabályait; 30. gondoskodjon arról, hogy a szakmai beszámolók felülvizsgálata, a helyszíni ellenőrzés lefolytatása megfelelően dokumentált legyen.
16
II. RÉSZLETES MEGÁLLAPÍTÁSOK
II. RÉSZLETES MEGÁLLAPÍTÁSOK 1.
A
MŰKÖDÉSI CÉLÚ PÉNZESZKÖZÁTADÁSOK KÖLTSÉGVETÉSI ELŐI-
RÁNYZATA TERVEZÉSÉNEK, VÉGREHAJTÁSÁNAK SZABÁLYSZERŰSÉGE, BEMUTATÁSA A ZÁRSZÁMADÁSBAN
1.1.
A működési célú pénzeszközátadások költségvetési előirányzatának tervezése, jóváhagyása a költségvetési rendeletben, az előirányzatok módosításának, nyilvántartásának és betartásának szabályszerűsége
1.1.1.
A költségvetésben tervezett működési célú pénzeszközátadások célja és aránya a költségvetési kiadásokon belül A Főpolgármesteri hivatal és az önkormányzati intézmények 2003. évi költségvetési beszámolóinak önkormányzati szintre összesített adatait mutatja be a 2. számú melléklet, amely szerint a teljesített kiadások összege 546 867,1 millió Ft. Az Önkormányzat a 2003. évi zárszámadásában korrigálta az önkormányzati szintű adatokat, kiszűrte a halmozódásból eredő, a költségvetés teljesítési adatainak torzítását eredményező pénzforgalmi és pénzforgalom nélküli adatokat. A pénzforgalmi adatokban az éven belüli értékpapír forgatás miatti halmozódás összege 117 767,5 millió Ft, amely összeggel mind a bevételeket, mind a kiadásokat csökkentették. A pénzforgalom nélküli adatokban a Főpolgármesteri hivatal és az önkormányzati intézmények közötti pénzmaradvány elszámolás miatti duplázódást korrigálták, a teljesített bevételeket 226 690,0 millió Ft-tal, a kiadásokat 113 345,0 millió Ft-tal csökkentették. A 2003. évben elszámolt kiadásokat az előzőekben bemutatott részletezés szerint összesen 231 112,5 millió Ft-tal csökkentették, az Önkormányzat korrigált, halmozódásoktól mentes teljesített költségvetési kiadásainak főösszege 315 754,6 millió Ft, amelyből a működési célú pénzeszközátadásokra fordított kiadás 13 899,5 millió Ft. Az Önkormányzat működési célú pénzeszköz-átadásainak költségvetési címek szerinti alakulását a 6. számú melléklet, ágazati célok szerinti alakulását a 4. számú melléklet, valamint a következő diagram mutatja be.
17
II. RÉSZLETES MEGÁLLAPÍTÁSOK
Az Önkormányzat működési célú pénzeszköz átadásainak ágazatok, célok szerinti alakulása
Egészségügyi ágazat Szociálpolitikai ágazat Oktatási ágazat Kulturális ágazat Sport ágazat Közlekedési ágazat Kereskedelmi és turisztikai feladatok Egyéb feladatok működési célú támogatás Kerületi kapcsolatok és egyéb elszámolások
2003. év 2003. év 2003. év 2004. év
eredeti előirányzat módosított előirányzat teljesítés eredeti előirányzat
0
1 000
2 000
3 000 millió Ft
4 000
5 000
Önkormányzati szinten a 2003. évi működési céllal juttatott támogatásokból közlekedési célokra 3037,8 millió Ft-ot, kulturális célokra 3114,2 millió Ftot, egészségügyi célokra 1653,1 millió Ft-ot, oktatási célokra 1080,3 millió Ft-ot, sport, kereskedelmi és turisztikai célokra 946,1 millió Ft-ot, közműfejlesztési, védelmi, rendészeti, lakásügyi, városrendezési és környezetvédelmi célokra 763,4 millió Ft-ot, szociálpolitikai célokra 680,8 millió Ft-ot, egyéb feladatok támogatására 592,5 millió Ft-ot, összesen 11 868,2 millió Ft-ot fordítottak. A közlekedési, kulturális, egészségügyi, oktatási és szociálpolitikai célok támogatásának 2003. évi kiadási előirányzata az összes működési célú pénzeszköz-átadáshoz viszonyítva (kerületi kapcsolatok és egyéb elszámolások nélkül) az eredeti és a módosított előirányzat, illetve a teljesített adatok vonatkozásában 77,7%, 77,0%, illetve 80,6%. A 2004. évi költségvetésben ugyanezen célú feladatok támogatásának eredeti előirányzata 80,7%, amely 3,0 százalékponttal magasabb az előző évi részaránynál. A 2003. évben teljesített működési célú támogatások közül összegük alapján jelentős a közlekedési célú támogatások összegéből tömegközlekedési hozzájárulás címén 3000 millió Ft-tal a BKV Rt.-nek nyújtott támogatás; a kulturális célú támogatások közül jelentősebbek a Thália Színház Kht. 234 millió Ft-os, a József Attila Színház Kht. 368 millió Ft-os, az Új Színház Kht. 260,9 millió Ft-os, illetve a Budapesti Fesztiválzenekar Alapítvány 379,4 millió Ft-os támogatása, továbbá a fővárosi nagyrendezvények támogatására fordított 422,7 millió Ft; 18
II. RÉSZLETES MEGÁLLAPÍTÁSOK
valamint a turisztikai céllal a Budapesti Turisztikai Kht. 369,2 millió Ft-os támogatása. Az oktatási célú támogatásokból a „Más fogyatékos gyermekeket oktató nonprofit szervezetek támogatására" fordított 374 millió Ft, illetve a Fővárosi Közoktatás-fejlesztési Közalapítvány támogatására fordított 291,5 millió Ft képviselte a legnagyobb összeget. A kerületi kapcsolatok és egyéb elszámolások összege is jelentős, a 2003. évi eredeti előirányzata 5058,2 millió Ft, a módosított előirányzata 3176,4 millió Ft, a teljesítés 2031,3 millió Ft, a 2004. évi költségvetés szerinti eredeti előirányzata 1078,8 millió Ft. A kerületi kapcsolatokban szerepeltetett előirányzati, illetve teljesítési adatok a Fővárosi Önkormányzat és a kerületi önkormányzatok közötti, forrásmegosztással kapcsolatos feladatokat tartalmazzák. A forrásmegosztás keretében – külön jogszabály9 alapján – a kerületi önkormányzatok részére átadott pénzeszközök nem minősülnek tartalmuk szerint céljelleggel juttatott támogatásnak, hanem a fővárosban elért, meghatározott bevételek megosztását jelentik. Ezért a forrásmegosztás keretében átadott pénzeszközökre nem vonatkoznak az Áht. 13/A. § (2) bekezdésében előírt, az államháztartás alrendszereiből szervezetek, illetve magánszemélyek részére céljelleggel – nem szociális ellátásként – juttatott összegek rendeltetésszerű felhasználását szabályozó rendelkezések. Az Önkormányzat 2003. évi költségvetésében tervezett és teljesített, illetve 2004. évi költségvetésében tervezett működési célú pénzeszközátadások kiadási előirányzatának az alakulását mutatja be az alábbi táblázat: Adatok milliárd Ft-ban Megnevezés
2003. év eredeti előirányzat
2003. év módosított előirányzat
2003. év teljesítés
2004. év eredeti előirányzat
Önkormányzat összes költségvetési kiadása
369,5
382,9
315,8
351,8
Összes kiadásból működési célú kiadás
196,8
218,8
199,7
193,4
13,7
15,9
13,9
10,7
46,0
54,9
45,6
41,2
13,0
14,4
12,3
9,8
3,7
4,1
4,4
3,0
7,0
7,3
7,0
5,5
28,3
26,2
27,0
23,8
Ebből: Működési célú pénzeszközátadás10 Főpolgármesteri hivatal költségvetése szerinti összes működési célú kiadás Főpolgármesteri hivatal működési célú pénzeszköz átadása Működési célú pénzeszközátadások aránya az összes költségvetési kiadáshoz képest %ban Működési célú pénzeszközátadások aránya az összes működési célú kiadáshoz viszonyítva (%) Működési célú pénzeszköz-átadás aránya a Főpolgármesteri hivatal működési célú kiadásain belül (%)
9
A 2003. évi CXIV. törvény a fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzatok közötti forrásmegosztásról.
10
Az adatok a társadalom- és szociálpolitikai juttatásokat is tartalmazzák. 19
II. RÉSZLETES MEGÁLLAPÍTÁSOK
Az önkormányzati költségvetésben a működési célú pénzeszközátadások kiadási előirányzatnak az önkormányzati intézmények és a Főpolgármesteri hivatal közötti alakulását szemlélteti a következő táblázat: Adatok milliárd Ft-ban Megnevezés Összes működési célú pénzeszközátadás
2003. év eredeti előirányzat
2003. év módosított előirányzat
2003. év teljesítés
2004. év eredeti előirányzat
13,7
15,9
13,9
10,7
Önkormányzati intézmények működési célú pénzeszköz átadása
0,7
1,5
1,6
0,9
Főpolgármesteri hivatal működési célú pénzeszköz átadása
13,0
14,4
12,3
9,8
Önkormányzati intézmények működési célú pénzeszköz-átadásának aránya az összes működési célú pénzeszköz-átadáshoz képest %-ban
5,1
9,4
11,5
8,4
Főpolgármesteri hivatal működési célú pénzeszköz átadásának aránya az összes működési célú pénzeszköz-átadáshoz képest %-ban
94,9
90,6
88,5
91,6
Az Önkormányzat 2003. évi, illetve 2004. évi költségvetésében az összes működési célú pénzeszközátadás eredeti előirányzatából 94,9%, illetve 91,6% a Főpolgármesteri hivatal költségvetésében tervezett támogatási kiadás. Az önkormányzati intézmények működési célú pénzeszköz átadásából a 2003. évi, illetve a 2004. évi költségvetési rendelet eredeti előirányzata alapján 85,7%, illetve 91,9% – a társadalombiztosítás által finanszírozott – a fekvőbetegek gyógyintézeti ellátása feladaton jelent meg.
1.1.2.
A működési célú pénzeszközátadások előirányzata költségvetési tervezésének és a költségvetési rendelet megalkotásának, elfogadásának szabályszerűsége A főpolgármester a 2003. évre, illetve a 2004. évre szóló költségvetési koncepciót tartalmazó javaslatait – az Áht. 70. §-ában előírt11 határidőt betartva – nyújtotta be a Közgyűlés részére. A 2003. évre szólóan előterjesztett javaslatot a Közgyűlés12 nem vette napirendjére, és a költségvetési rendelet jóváhagyását megelőzően a későbbiekben sem tárgyalta. Ennek következtében az Önkormányzat a 2003. évre nem rendelkezett költségvetési koncepcióval, ezért Közgyűlés által meghatározott költségvetési elvek, elgondolások nem alapozták meg a 2003. évi költségvetési rendelettervezet előkészítését. A Közgyűlés az Önkormányzat 2004. évre szóló költségvetési koncepcióját a 2004. január 29-i ülé-
11
Az általános határidő a költségvetési koncepció benyújtására november 30-a, de a helyi önkormányzati választások évében december 15-e. 12
20
A Közgyűlés 1908/2002. (XII. 19.) számú határozata szerint.
II. RÉSZLETES MEGÁLLAPÍTÁSOK
sén13 fogadta el. A helyi kisebbségi önkormányzatok az Ámr. 28. § (3) bekezdésében biztosított véleményezési jogukkal nem éltek, a részükre eljuttatott koncepciókra írásban nem tettek észrevételt. Az Ámr. 28. § (3) bekezdése szerint a Pénzügyi bizottság mindkét évben megtárgyalta és javaslatokat tett a költségvetési koncepcióval kapcsolatban. A Pénzügyi bizottság véleményét csatolták a költségvetési koncepció előterjesztéséhez. A 2004. évi költségvetési rendelettervezetet a Közgyűlés két fordulóban tárgyalta, és a második fordulóban, a 2004. március 4-i ülésén fogadta el az Önkormányzat 2004. évi költségvetését14, a 2004-2010. évekre vonatkozó finanszírozási prognózisát15 és a 2004-2010. évekre vonatkozó hétéves fejlesztési tervét16. A 2003-2009. és a 2004-2010. évekre szóló finanszírozási prognózisok és a 2004. évre szóló költségvetési koncepció a működési célú pénzeszközátadások előirányzatát – a kerületek részére előirányzott működési célú pénzeszközátadás kivételével – összevontan, a folyó kiadások összegében tartalmazta. A finanszírozási prognózisok, illetve a 2004. évre szóló költségvetési koncepció a működési célú pénzeszközátadás előirányzatainak kialakításához rendező elveket, támogatási célkitűzéseket nem tartalmazott. A költségvetési rendelettervezet előkészítése – és a költségvetés végrehajtása is – szabályozott, a feladat és felelősségi jogkörök meghatározottak. A költségvetés tervezésével kapcsolatos előírásokat az ügyrend, az egyes ügyosztályokra vonatkozó BMSz-ek, az önkormányzat költségvetése készítésének és a költségvetési rendelet végrehajtásának folyamatszabályozásáról szóló minőségügyi eljárások, a különböző vezetői intézkedések és a költségvetés tervezési feladatellátásban érintett dolgozók munkaköri leírásai, továbbá a Költségvetési ügyosztálynak az éves költségvetés tervezése során köriratokban kiadott intézkedései tartalmazzák. A 2004. évi költségvetés előkészítését két ütemben, részekre bontott költségvetési tervezéssel biztosították. A működési célú pénzeszközátadások előirányzatának tervezése a második ütemben végrehajtandó feladatok közé tartozott. Ennek keretében végezték el az önkormányzati intézmények és a Főpolgármesteri hivatal, illetve az Önkormányzat által társadalmi szervezeteknek, alapítványoknak, közalapítványoknak nyújtott támogatások előirányzatának tervezését. A Költségvetési ügyosztály az Önkormányzat által nyújtott támogatások tervezéséhez ügyosztályonkénti – ágazati – csoportosításban segédletként megadta a megelőző évi költségvetésből önálló címen támogatott alapítványok, közalapítványok, társadalmi szervezetek neveit, közölte az eredeti és a november 30-i állapot szerinti módosított előirányzatot. A 2003. évi költségvetési címek ügyosztályonkénti csoportosítása nem fedte le a szakmai, ágazati feladatokat. A közlekedési célú feladatok között nem szerepelt a BKV Rt. részére tömegközlekedési hozzájárulás címen 2003. évben nyújtott támo-
13
A Közgyűlés 29/2004. (I. 29.) számú határozatában.
14
Kihirdetve a Fővárosi Közlöny 2004. március 19-i számában az Önkormányzat 8/2004. (III. 19.) számú rendeletével. 15
A Közgyűlés 333/2004. (III. 4.) számú határozata.
16
A Közgyűlés 335/2004. (III. 4.) számú határozata. 21
II. RÉSZLETES MEGÁLLAPÍTÁSOK
gatás és ez az összeg a Közlekedési ügyosztály tervezési adatszolgáltatásában sem szerepelt. A 8101 Tömegközlekedési hozzájárulás címre vonatkozó előirányzati javaslatot a Közgyűlés a 2004. évi költségvetési koncepciót tárgyaló ülésén egyedi döntéssel17 határozta meg, és az alapján a Költségvetési ügyosztály építette be az előirányzatot az önkormányzati szintű költségvetési tervezetbe. A 8101 Tömegközlekedési hozzájárulás címmel kapcsolatos gazdálkodási feladat – a kötelezettségvállalás kivételével – a Költségvetési ügyosztály feladata18 az „Ügyosztályoknak feladattal át nem adott címkódok” részletezése szerint. Ezzel a Költségvetési ügyosztály funkcionális, az önkormányzati gazdálkodás egészét érintő feladatok ellátási felelőssége keveredett a szakmai ügyosztályi feladattal.
Az ágazatilag illetékes ügyosztályok a rendelkezésükre álló határozatlan, illetve határozott idejű szerződések alapján – az Ámr. 26. § (2) bekezdésében előírt tervezési módszernek megfelelően – kidolgozták a 2004. évre javasolt előirányzatokat és az adatokat átadták a költségvetési tervezésért főfelelős Költségvetési ügyosztály részére. Az ágazatilag illetékes ügyosztályok bázis alapon terveztek, figyelembe vették a szerződésekben foglaltakat, illetve a feladatmutatókhoz kötött támogatásoknál a szerkezeti változásokat. A költségvetési rendeletekben az Áht. 67. § (3) bekezdésében előírtak alapján a Közgyűlés meghatározta19 az éves költségvetések címrendjét, rögzítette a címrend felépítésének fő elveit. A kialakított címrendhez igazodóan határozták meg a költségvetési gazdálkodás sajátos, Önkormányzatra érvényes előírásait, a költségvetési rendeleten túl a gazdálkodási jogkörökre vonatkozó belső szabályozások, intézkedések előírásai is a címrendhez kapcsolódnak. A Közgyűlés a költségvetés címrendjére 4, illetve 5 jegyű szám és intézmény/feladat megjelölést határozott meg. Az önkormányzati intézmények költségvetési helyeként az 1000-6000 címeket jelölte ki a Közgyűlés, ágazati sorrendben. Az önállóan gazdálkodó intézmények címszáma 4 jegyű. A részben önállóan gazdálkodó intézmények címszáma 5 jegyű, és az 1-4. számjegy azonos annak az önállóan gazdálkodó intézménynek a címszámával, amelyhez az alapító okirat szerint tartozik, az 5. számjegy pedig sorszám. A Közgyűlés a Főpolgármesteri hivatal költségvetésében jóváhagyott feladatok előirányzatainak költségvetési helyeként a 7000-9000 számú címeket határozta meg, amelyeken belül: • a 7100, 7200, 7300 címeken (amelyet operatív gazdálkodási körnek neveztek el) az egyes, a Főpolgármesteri hivatal működtetésével kapcsolatos igazgatási és ágazati feladatok kiadásait és az e feladatokhoz közvetlenül kapcsolódó bevételek előirányzatait; • a 8100-8400 címeken a vállalkozások, közalapítványok, alapítványok, társadalmi szervezetek és egyéb szervezetek támogatásával kapcsolatos önkormányzati feladatok kiadásait;
17
A Közgyűlés 30/2004. (I. 29.) számú határozata.
18
Az 531/1998. számú együttes intézkedésnek részét képező, az operatív gazdálkodási jog- és feladatkörök ellátására feljogosítottak aláírás bejelentője szerint.
19
22
A költségvetési rendeletek 2. §-ának (1)-(2) bekezdéseiben.
II. RÉSZLETES MEGÁLLAPÍTÁSOK
• a 8401 címen az önkormányzati intézményeknek folyósított támogatás előirányzatait; • a 8500 címeken az Önkormányzatot a központi költségvetési kapcsolatokból megillető támogatásokat, hozzájárulásokat, valamint a Főpolgármesteri Hivatalban tervezett kiadásoknak, tartalékoknak fedezetét képező önkormányzati bevételeknek és hiteleknek előirányzatát tervezték, ide nem értve a 7100, 7200, 7300 címeken előirányzott bevételeket; • a 8601 címen a helyi kisebbségi önkormányzatok előirányzatait; • a 9000 címeken az Önkormányzat tartalékait, ezen belül a 9100 címeken a céltartalékok, a 9200 címen az egyéb tartalékok, a 9300 címen az általános tartalék előirányzatát rögzítették.
A kialakított címrend szerint a Főpolgármesteri hivatal költségvetésében különválasztották az operatív gazdálkodási körbe tartozó címeket, feladatokat az önkormányzati körbe tartozó feladatoktól, amelyek tartalma értelemszerűen a 8000–9000-es címek feladatai. A költségvetésben meghatározták20 a költségvetés előirányzatok szerinti csoportosításának21, címenkénti és címeken belüli tagolásának a rendjét, továbbá meghatározták a költségvetés kiemelt – bevételi és kiadási – előirányzatait. A költségvetési rendeletek a 8100-as címeken a vállalkozások, a 8200-as címeken a különböző feladatok támogatására kialakított „Alap”-ok előirányzatait, a 8300-as címeken az önálló címként kiemelt alapítványok, társadalmi szervezetek támogatásait, a 8400-as címeken az „önkormányzati kiadások” előirányzatait tartalmazták. A 8200-as címeken – a 8201 Vagyongazdálkodási Alap és a 8210 Környezetvédelmi Alap kivételével – működési célú pénzeszköz-átadásként eredeti előirányzatot nem terveztek. A 8200-as címek év közben, a kapcsolódó, 9200-as címszámú alapszerű céltartalékok előirányzat felhasználására vonatkozó döntéseket követő előirányzat átcsoportosítások alapján mutatják az adott költségvetési éven belül a cím érvényes módosított előirányzatát. Az „Alap” elnevezésű címek közül egyedül a 8210 Környezetvédelmi Alap létrehozása alapult törvényi felhatalmazáson22. A költségvetésen belül elkülönített pénzügyi keretösszegek „Alap”-ként történő elnevezése sérti az Áht-ban foglaltakat, mert az elkülönített állami pénzalapokra az Áht. szóhasználatával röviden az „alap” kifejezést használja, amelyekre az Áht. meghatározza azok létrehozásának, gazdálkodásának feltételeit. Ezen feltételeknek az Önkormányzat által létrehozott „Alap”-ok nem felelnek meg, a kifejezés félreérthető. Az államháztartás rendszerében a meghatározott feltételekhez kötött fogalomnak eltérő tartalmú alkalmazása bizonytalanságot, az egyértelműség hiányát okozza. A költségvetési rendeletek a címrend felépítési elveit a 8100–8400-as címek esetében tág értelemben rögzítik, miszerint azok egyes önkormány-
20
A költségvetési rendeletek 3. számú táblázatában.
21
Amelyek között a működési kiadások külön csoportot képeznek.
22
A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. tv. 58. § (1) bekezdésében foglaltakon. 23
II. RÉSZLETES MEGÁLLAPÍTÁSOK
zati feladatok kiadásait tartalmazzák. A költségvetési rendeletekben a költségvetési címek megnevezése nem következetes, nem egységes, vagy a meghatározott feladat megjelölést tartalmazza23, vagy a meghatározott támogatott szerv megnevezését24. A kialakított szerkezeti tagolásban önálló címek esetenként kétszer szerepelnek25. Az Önkormányzat költségvetési rendelete még a 8300-as címeken belül önálló címre kiemelt szervezetekre sem mutatja az öszszes, az Önkormányzat részéről többféle célra biztosított támogatás összegét26. A 8300-as címeken az önálló címre kiemelt alapítványok, közalapítványok, társadalmi szervezetek esetenként kaptak a költségvetés más címeiről is támogatást, amelyet a kiemelt címen nem mutattak be. A 2003. évi költségvetési rendelet szerint a 8415 Budapesti Sport Egyesület támogatására 35 millió Ft-ot terveztek, a költségvetési címen teljesített kiadás 35,0 millió Ft. A 8415 cím előirányzatát év közben nem módosították a főpolgármesteri, illetve bizottsági döntések alapján. A Közgyűlés részére benyújtott 2003. évi zárszámadáshoz csatolt 1. számú tájékoztató tartalmazza a főpolgármesteri keret felhasználását, miszerint a Budapesti Sport Egyesület 1,0 millió Ft támogatásban részesült. A Budapesti Sport Egyesület bizottsági döntés alapján a 8203 Rekreációs és Sportalap címről is kapott 1,5 millió Ft támogatást. A Budapesti Sport Egyesület a 2003. évben összesen 37,5 millió Ft támogatást kapott az Önkormányzattól. A 2003. évi zárszámadás szerint a Rés Alapítvány a 8332 címszámon 1,6 millió Ft a 8359 14,2 millió Ft támogatást kapott. A Rés Alapítvány a főpolgármesteri keretből 0,5 millió Ft és a 8414 Pályázat hajléktalan ellátásra címről 0,3 millió Ft támogatásban részesült, így összesen 16,6 millió Ft támogatást kapott. A 8414 Pályázat hajléktalan ellátásra címről a 2003. évi költségvetésben önálló címre kiemelt alapítványok, társadalmi szervezetek – Menhely Alapítvány, Szenvedélybetegeket Mentő Szamaritánus Egyesület, Fiatalok Önsegítő Egyesülete, Léthatáron Alapítvány és Tiszta Forrás Alapítvány – is kaptak támogatást, amelyet a zárszámadásban az alapítványok, társadalmi szervezetek elszámolásában nem szerepeltettek. A Menhely Alapítvány a 8303 címszámon 77,8 millió Ft, a 8358 címszámon 8,6 millió Ft, továbbá a 8414 címszámról 1,8 millió Ft támogatást kapott, így összesen 88,2 millió Ft támogatásban részesült. A Szenvedélybetegeket Mentő Szamaritánus Egyesület a 8349 címszámon 1,7 millió Ft, továbbá a 8414 címszámról 0,7 millió Ft támogatást kapott, így összesen 2,4 millió Ft támogatásban részesült. A Fiatalok Önsegítő Egyesülete a 8338 címszámon 3,2 millió Ft, a 8355 címszámon 1,6 millió Ft, továbbá a 8414 címszámról 0,3 millió Ft támogatást kapott, így összesen 5,1 millió Ft támogatásban részesült. A Léthatáron Alapítvány 8356 címszámon 13,5 millió Ft, a 8331 címszámon 5,1 millió Ft, to-
23
8101 Tömegközlekedési hozzájárulás, 8328 Szociális célú közszolgáltatási szerződéssel adható keret, 8408 Idegenforgalmi bevételekből kerületeknek átadás. 24
8303 Menhely Alapítvány, 8424 Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége.
25
A Menhely Alapítvány a 8303 és a 8358, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a 8313 és a 8357, a Rés Alapítvány a 8332 és a 8359, a Léthatáron Alapítvány 8331 és a 8356, a Fiatalok Önsegítő Egyesülete a 8338 és a 8355 címeken. 26
A Főpolgármesteri hivatalban nem rendelkeznek olyan nyilvántartással, amelyből támogatott szervenként megállapítható a támogatás összege.
24
II. RÉSZLETES MEGÁLLAPÍTÁSOK
vábbá a 8414 címszámról 0,5 millió Ft támogatást kapott, így összesen 19,1 millió Ft támogatásban részesült. A Tiszta Forrás Alapítvány a 8350 címszámon 2,6 millió Ft, továbbá a 8414 címszámról 0,3 millió Ft támogatást kapott, így összesen 2,9 millió Ft támogatásban részesült. A közbenső egyeztetés során adott főpolgármesteri észrevétel szerint: „Javaslatként fogalmazódik meg, hogy a zárszámadási rendelet-tervezet előkészítése során - a bizottsági rendelkezésű és más keretjellegű előirányzatok vonatkozásában - az önkormányzati intézmények és a Főpolgármesteri Hivatal költségvetéséből a társadalmi szervezeteknek, alapítványoknak nyújtott támogatások kerüljenek teljes körűen bemutatásra. A feladatot az Áht. 18. §-ában foglaltaknak megfelelően szükséges ellátni, amely szerint: „a költségvetés végrehajtásáról szóló zárszámadást….az elfogadott költségvetéssel összehasonlítható módon ….kell elkészíteni”. E követelménynek eleget tesz a főváros, a javaslatban megfogalmazottak teljesítése a követelmény érvényesülését nem biztosítja. Álláspontunk szerint külön intézkedésben szükséges – és nem a rendelet-tervezetben – bemutatni, hogy mely szervezet mennyi támogatást kapott.” „…felülvizsgálatot igényel, ugyanis, ha egy alapítvány vagy társadalmi szervezet – pl. közszolgáltatási szerződés keretében – egy adott feladat ellátására támogatást kap az önkormányzattól, az még nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy más feladatra kapjon még ezen felül is támogatást, akár pályázaton elnyerve azt. Így pl.: a Máltai Szeretetszolgálat pl. a hajléktalan ellátásra céljelleggel kapott támogatást, míg egyéb feladatokra egy másik önálló címkódon. A Fővárosi Önkormányzat a legtöbb esetben nem kifejezetten a szervezeteket kívánja támogatni, hanem a feladatok megvalósítását (előzőek szerint pl. azt, hogy a hajléktalan ellátásra összesen mennyi támogatást biztosított a főváros.)” Az észrevétel nem megalapozott, mivel a 2003. évi zárszámadási rendelet 3/b. táblázatában a Főpolgármesteri hivatal költségvetéséből a társadalmi szervezeteknek, alapítványoknak nyújtott támogatásokat nem teljes körűen mutatták be, elmaradt a bizottsági rendelkezésű és más keret jellegű előirányzatokból a költségvetési év során nyújtott működési célú támogatások bemutatása. A tájékoztatás teljes körűségének biztosításával az Áht. 18. §-ában előírt összehasonlíthatósági követelmény nem sérül. Köszönettel vettem, hogy az észrevétel is megerősíti azt a javaslatot, miszerint célszerű eldönteni a címrend kialakításánál, hogy a szervezet vagy a feladat a meghatározó.
Az önkormányzati feladatok címrendbe sorolásának szempontrendszere nem következetes. A költségvetési rendeletek szerint a közalapítványokat, alapítványokat, társadalmi szervezeteket a 8300-as címbe sorolták, ugyanakkor a 8400-as címeken belül is szerepeltetnek társadalmi szervezeteket (Budapesti Sport Egyesület, Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége, Mozgáskorlátozottak Egyesülete). A nem egységes elvek szerint kialakított költségvetési címek miatt a költségvetés áttekinthetősége – a működési célú pénzeszközátadások vonatkozásában – nem biztosított, nem felel meg az Áht. bevezető részében a közpénzekkel való hatékony és ellenőrizhető gazdálkodás garanciáinak megteremtése érdekében rögzített elvnek. A költségvetési rendeletek az Áht. 69. § (1) bekezdésében és az Ámr. 29. § (1) bekezdése b) pontjában előírtaknak megfelelően – az Önkormányzatra és költségvetési szerveire, valamint a helyi kisebbségi önkormányzatokra elkülönítetten és összesítve együttesen is – tartalmazták címenként a tervezett bevételeket és kiadásokat, a kiadási címeken belül elkülönítetten a speciális célú támogatásokat, köztük – a kialakított címrend szerinti bontásban – a működési célú pénzeszközátadások előirányzatát.
25
II. RÉSZLETES MEGÁLLAPÍTÁSOK
A költségvetési rendeletekben27 a Közgyűlés az önkormányzati intézmények28 és a Főpolgármesteri hivatal címein belül a társadalmi szervezetekhez és alapítványokhoz kapcsolódó támogatásokat támogatott szervezetenként és összeg szerint engedélyezte, betartva az Ötv. 10. § (1) bekezdésének d) pontjában és az Áht. 94. §. (1) bekezdésében előírtakat. A költségvetési rendeletekben az Áht. 73. § (1) bekezdésében, illetve az Ámr. 29. § (1) bekezdésének e) pontjában előírtakra figyelemmel elkülönítetten szerepeltették az éves költségvetések általános és céltartalék29 előirányzatait. Az általános, illetve a működési célú céltartalékokat külön-külön címeken mutatták be. A költségvetési rendeletekben tervezett alap céltartalékokat, amelyeket különböző célú támogatási feladatokra különítettek el, az 5. számú melléklet mutatja be. A 2003. évi, illetve a 2004. évi költségvetésben 9200-as címszám alatt 18, illetve 17 különféle célú „Alap céltartalék” előirányzatot különítettek el, amelyek lényegében meghatározott felhasználási célú keret előirányzatok, döntően működési célú pénzeszközátadások fedezete.
A működési célú pénzeszközátadást tartalmazó címek közül nem a céltartalékok között mutatták be a Nagyrendezvények kerete, a Főpolgármesteri keret, a Foglalkozáspolitikai célú közszolgáltatással adható keret, a Környezetvédelmi közszolgáltatási szerződéssel adható keret, a Szociális célú közszolgáltatási szerződéssel adható keret, a Bűnmegelőzés pályázati keret és a Közbiztonsági célkeret, valamint a Sport célú támogatás és a Nemzetközi sportrendezvények támogatás címeket. Ezen címek megnevezése is tartalmazza, hogy év közbeni felhasználásra elkülönített előirányzatok. A keretösszegeknek nem a céltartalékok között történő bemutatásával megsértették az Áht. 73. § (1) bekezdésében, illetve az Ámr. 29. § (1) bekezdésének e) pontjában előírtakat, amely szerint a költségvetésben az általános tartalék és céltartalék előirányzatokat elkülönítetten kell bemutatni. A Nagyrendezvények kerete és a Főpolgármesteri keret a 2003. évi költségvetésben a 7212, illetve 7218 címszámokon szerepeltek, amely nem felelt meg a címrend felépítési elveinek sem, mert ezen előirányzatok önkormányzati feladatok megoldására elkülönített céltartalékok. A 2004. évi költségvetésben e két cím helyét megváltoztatták, a 8446, illetve a 8447 címekre tették át, és nem a 9100-as céltartalékok között szerepeltették.
A működési célú pénzeszközátadások éves összevont előirányzatát három évre, a költségvetési év és a költségvetési évet követő két év várható előirányzatai bontásában bemutatták, ami megfelelt az Áht. 71. § (3) bekezdésében és az Ámr. 29. § (1) bekezdése g) pontjában előírtaknak. A működési célú pénzeszközátadások előirányzatát alátámasztó feladatok vonatkozásában az Önkormányzat rendelkezésére álló szerződések alapján a többéves elkötelezettséggel járó kiadási tételek későbbi évekre vonatkozó kihatásait a költségvetési
26
27
A költségvetési rendeletek 2. § (8) bekezdésében.
28
A költségvetési rendeletek 3/b. számú táblázatában.
29
A költségvetési rendeletek 5. § (1)-(2) bekezdésében.
II. RÉSZLETES MEGÁLLAPÍTÁSOK
rendelettervezet benyújtásakor nem mutatták be, ezért megsértették az Áht. 71. § (2) bekezdésében előírtakat, ezáltal elmaradt a kiemelt kiadási előirányzat tartalmának, teljes körűségének az alátámasztása a költségvetési rendeletekben. Megsértették az Áht. 116. § 9. pontjában előírtakat is, mert a költségvetés tárgyalásakor működési célú pénzeszközátadások vonatkozásában a többéves kihatással járó döntések számszerűsítését évenkénti bontásban, valamint összesítve nem mutatták be tájékoztatásul a Közgyűlés részére. A költségvetési rendelettervezetek előterjesztésekor bemutatták a Főpolgármesteri hivatal költségvetésében az önálló címként kiemelt közalapítványok, alapítványok és társadalmi szervezetek közszolgáltatási szerződésen alapuló támogatása éves előirányzatainak tervezési módszerét. Három csoportot alakítottak ki. • Az első csoportba azokat az alapítványokat, közalapítványokat, társadalmi szervezeteket sorolták, amelyek esetében a támogatási előirányzat mértékét közszolgáltatási szerződésekben meghatározták. A 2003. és a 2004. évi költségvetés előterjesztésében 23, illetve 21 közszolgáltatási szerződéssel támogatott szervezetet mutattak be, amelyek közül 18-18 szervezettel határozatlan időre, 5, illetve 3 szervezettel határozott időre, több évre szólóan szerződtek. Az Önkormányzatnak a 2003. évben 2 közalapítvánnyal, 13 alapítvánnyal és 8 társadalmi szervezettel, a 2004. évben 2 közalapítvánnyal, 12 alapítvánnyal és 7 társadalmi szervezettel volt közszolgáltatási szerződése. A közszolgáltatási szerződéseket egészségügyi, szociálpolitikai, kulturális és oktatási célú feladatok ellátására kötötték. • A második csoportba sorolt alapítványok, közalapítványok és társadalmi szervezetek esetében az éves támogatás mértékére az adott évre szóló költségvetési törvény rendelkezett. A 2003-2004. évi költségvetésben egy szervezet tartozott e csoportba, a Fővárosi Közoktatás-fejlesztési Közalapítvány. • A harmadik csoportban nevesített közalapítványokat, alapítványokat, társadalmi szervezeteket a Közgyűlés évente támogatja, de a támogatást megalapozó elkötelezettség (közszolgáltatási szerződés) a támogatás mértékét évente, az éves költségvetési rendeletben határozza meg. E támogatott szervezetek számára a 2003., illetve a 2004. évi költségvetésben a bázis év előirányzata szerint tervezték meg a támogatás előirányzatát. A 2003. évi költségvetésben e csoportba tartozóan 34 támogatott szervezetet szerepeltettek, amelyek közül 16 szervezet részére határozatlan időre, 18 szervezet részére egy évre szólóan vállaltak támogatási kötelezettséget. A 2004. évi költségvetésben e csoportba tartozóan 39 támogatott szervezetet szerepeltettek, amelyek közül 15 szervezet részére határozatlan időre, négy szervezet részére több évre és 20 szervezet részére egy évre szólóan vállaltak támogatási kötelezettséget közszolgáltatási feladat ellátása érdekében. Az Önkormányzat az e csoportban megnevezett szervezetek számára szociálpolitikai, oktatási, kulturális, vállalkozásfejlesztési, kereskedelmi és turisztikai, gyermek- és ifjúságvédelmi, közlekedési, környezetvédelmi és foglalkoztatáspolitikai célokra biztosított támogatásokat. A közbenső egyeztetés során adott főpolgármesteri észrevétel szerint: „Álltásként fogalmazódik meg, hogy „A működési célú pénzeszköz átadások előirányzatát …….a rendelkezésre álló szerződések alapján a többéves elkötelezettséggel járó kiadási tételek későbbi évekre vonatkozó kihatásait a költségvetési rendelettervezet benyújtásakor nem mutatták be, ezért megsértették az Áht. 71.§. (2) bekezdésében előírtakat. A hivatkozott jogszabályhely szerint: „a polgármester …. bemutatja a több éves elkötelezettséggel járó kiadási tételek későbbi évekre vonatkozó kihatásait”. A jogszabálynak
27
II. RÉSZLETES MEGÁLLAPÍTÁSOK
megfelelő kiadási tétel bemutatása a vizsgált években megtörtént: 2003-ban 20032005 évekre, 2004-ben a 2004-2006. évekre vonatkozóan a rendelet 6.sz mellékletében („a Budapest Főváros Önkormányzata tervezett működési, felhalmozási kiadásainak, bevételeinek mérlegszerű bemutatása” c. melléklet). Ugyancsak felülvizsgálatot az Áht 118 § (1) bek. 9. pontja megsértésére vonatkozó állítás, mivel a költségvetési rendeletek 6.sz. táblázatai a több éves kihatással járó döntések számszerűsítését évenkénti bontásban, valamint összesítve bemutatták. Célszerű átgondolni, hogy a jogszabály alkalmazása során mely tételek részletezése lehetséges és indokolt (pl. több éves kötelezettséggel járnak a személyi juttatások és járulékai, egyes dologi kiadások is). Azt, hogy mely szervezet részére, milyen nagyságrendű támogatás biztosítható, a központi költségvetési források lehetőségének függvényében – az éves költségvetés készítésekor határozható meg.” Az észrevétel nem megalapozott, mivel az Áht. 71. § (2) bekezdésében előírtak ellenére a költségvetési rendelettervezetben a többéves elkötelezettséggel járó kiadási tételek között a működési célú pénzeszközátadásokra vonatkozó elkötelezettségeket nem mutatták be, valamint az Áht. 118. §-ában előírtak ellenére rendeletben nem határozták meg részleteiben a működési célú pénzeszközátadásokra vonatkozó elkötelezettségek bemutatásának tartalmi követelményeit.
A Közgyűlés az éves költségvetési rendeletekben meghatározta a költségvetés végrehajtási szabályait, így a működési célú pénzeszközátadások előirányzatára vonatkozó szabályokat is. A költségvetési rendeletekben az Ötv. 10. § (1) bekezdésének d) pontjában és az Áht. 94. § (1) bekezdésében foglaltakkal összhangban előírt rendelkezés szerint az önkormányzati intézmények és a Főpolgármesteri hivatal költségvetéséből alapítvány, társadalmi szervezet a Közgyűlés egyedi engedélyével támogatható. A 2004. évi költségvetési rendeletben az Áht. 94. § (3) bekezdésében előírtak alapján az önkormányzati költségvetési szervek vonatkozásában rögzítették az alapítvány létrehozásának és ahhoz való csatlakozásnak a tilalmát, valamint rendelkeztek arról, hogy az önkormányzati költségvetési szerv „összesen évi 5 millió Ft értékhatárig alapítványok által ellátott feladattal összefüggő kifizetésre - ha az feladatai ellátásával és tevékenységi körével összhangban áll - kötelezettséget vállalhat, illetve kapacitásának rendelkezésre bocsátásával elért bevételét a kiadások megtérítése mellett - átengedheti”. Ez utóbbi, 2004. január 1-jétől hatályos rendelkezés végrehajtásához további szabályozást a költségvetési rendelet nem írt elő30, az alapítványok közvetett támogatásának figyelemmel kíséréséhez nem határozta meg a Közgyűlés a kapcsolódó adatszolgáltatási, tájékoztatási és nyilvántartási kötelezettség rendjét. • A költségvetési rendeletekben az Áht. 13/A. § (2) bekezdésében előírtakkal összhangban rendelkeztek arról hogy a támogatott szervezetek és magánszemélyek számadási kötelezettséggel tartoznak a részükre juttatott céljellegű összeg rendeltetésszerű használatára vonatkozóan, az önkor-
30
A Főjegyző 503/2004. számú intézkedésével a közpénzek felhasználásával, a köztulajdon használatának nyilvánosságával összefüggő egyes jogszabályok végrehajtásához adott szabályozást, amelynek hatálya a Főpolgármesteri hivatalra terjed ki, az önkormányzati intézményekre nem. 28
II. RÉSZLETES MEGÁLLAPÍTÁSOK
mányzati intézmények és a Főpolgármesteri hivatal, mint támogatást nyújtók kötelesek ellenőrizni a juttatott összeg felhasználását és a számadást, illetve a számadási kötelezettség elmulasztása esetén kötelesek a támogatás felfüggesztése érdekében intézkedni. • A Közgyűlés – az Áht. 73. § (3) bekezdése alapján – a költségvetési rendeletek 10-11. §-ában, az esetenként tételesen meghatározott megkötésekkel31 a főpolgármesterre ruházta át az általános32 és a működési célú33 céltartalékokkal való rendelkezés jogát. Rögzítette, hogy az alapszerű céltartalékok felhasználásáról a költségvetési rendeletek 16. §-ában34 foglaltak szerint és előírt keretek között a főpolgármester javaslatára a Közgyűlés bizottságai döntenek. A működési célú céltartalékok összegéből az alap elnevezésű céltartalékok eredeti előirányzata a 2003. és 2004. évi költségvetés szerint 1349,3 millió Ft, illetve 1127,3 millió Ft. • A Közgyűlés a költségvetési rendeletek 12. §-ában – az Ámr. 53. § (4) bekezdésében előírtakkal összhangban - meghatározta az átruházott hatáskörben jóváhagyott előirányzatok között végrehajtható előirányzat átcsoportosítás eseteit. Így a működési célú pénzeszközátadást érintően a költségvetési rendeletek előírták, hogy a - jóváhagyott előirányzatok közötti - 8413 Sport célú támogatás címről önkormányzati intézményi címekre történő átcsoportosítás jogát a főpolgármester az Ifjúsági és Sport Bizottság határozata alapján gyakorolhatja.
31
A 2003. évi költségvetés 11. § (3) bekezdésében a Közgyűlés a Budapesti Fesztiválzenekar Alapítvány támogatás növelésére címen tervezett 60 000 ezer Ft összegű céltartalék feletti rendelkezési jogot a főpolgármesterre ruházta át a következő megkötésekkel: „a) A céltartalékból elsődlegesen a közszolgáltatási szerződés alapján az infláció ellentételezésére szolgáló, tartós elkötelezettséget jelentő keretösszeget kell a "8376 Budapesti Fesztiválzenekar Alapítvány" címre történő átcsoportosítással biztosítani. b) A fennmaradó összeg 2003. évi egyszeri támogatásként külön szerződés megkötését követően csoportosítható át a "8376 Budapesti Fesztiválzenekar Alapítvány" címre a közszolgáltatási szerződésben rögzített hangversenyszámon felüli hangversenyek megrendezésére.”
32
A 2003-2004. évi költségvetési rendelet szerinti eredeti előirányzata 1867,1 millió Ft, illetve 4000 millió Ft.
33
A 2003-2004. évi költségvetési rendelet szerint a működési célú céltartalékok eredeti előirányzata 6383,2 millió Ft, illetve 13 542,2 millió Ft.
34
A költségvetési rendeletek 16. § (1) bekezdése szerint „A költségvetésben … a 9200-as céltartalékok között tervezett alapszerű céltartalékok felhasználásáról – a főpolgármester javaslatára – a Közgyűlés alábbi bizottságai a (2)–(7) bekezdései keretei között döntenek:” A költségvetési rendeletekben meghatározták, hogy az önkormányzati bizottságoknak mely alap, illetve alap céltartalék felett van rendelkezési jogosultsága, illetve korlátozó rendelkezéseket rögzítettek. Így a Kereskedelmi és turisztikai bizottság felhasználási jogkörének korlátozásaként rögzítették, hogy a felhasználási jogkör az idegenforgalmi bevételből az „Idegenforgalmi Alap céltartalék”-ra ténylegesen befolyt öszszegre terjed ki. 29
II. RÉSZLETES MEGÁLLAPÍTÁSOK
• Előírták35, hogy a költségvetési rendeletekben meghatározott átruházott hatáskörű előirányzat-módosítási jogkör a költségvetési év december 31-ig gyakorolható. A részletes szabályozással a Közgyűlés biztosította, hogy a különböző célokra jóváhagyott feladatok előirányzattal rendelkezzenek a végrehajtási szakaszban jelentkező kiadás teljesítésére irányuló kötelezettségvállalásokhoz. A költségvetési rendeletekben részletesen szabályozták36 a működési célú pénzeszközátadásokkal, támogatásokkal kapcsolatos finanszírozás rendjét. Rendelkeztek a színházak művészeti tevékenységéhez kapcsolódó központi költségvetési támogatás továbbutalásáról, az önkormányzati feladatok ellátásában rendszeresen résztvevő gazdasági társaságok, közhasznú társaságok, közalapítványok, társadalmi szervezetek részére biztosított támogatások utalási rendjéről. Meghatározták, hogy • a Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft. részére a 8102 címen, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Részvénytársaság részére a 8104 címen tervezett támogatás havi egyenlő ütemben, tárgyhó 5-ig, a Budapesti Illemhely Üzemeltetési Kht. részére a 8103 címen tervezett támogatás évi négy részletben, tárgynegyedév első hó 5-ig; • a 8101 Tömegközlekedési hozzájárulás címen tervezett hozzájárulás a tömegközlekedés működtetése érdekében a Budapesti Közlekedési Részvénytársaság részére a költségvetési rendeletek 9. számú táblázata szerinti finanszírozási tervnek megfelelő részletekben utalható; • az Önkormányzat közfeladatai ellátására létrehozott közhasznú társaságok részére a támogatásokat a megkötött közszolgáltatási szerződések szerint utalható; • az oktatási, szociálpolitikai, egészségügyi és sport alapfeladatot közszolgáltatási szerződéssel átvállaló alapítványok, társadalmi szervezetek részére jóváhagyott támogatások tárgyhó 5-ig, havi egyenlő ütemben, igénylésre utalhatók; • a költségvetési rendeletekben külön nem szabályozott, fel nem sorolt nem önkormányzati intézmények, vállalkozások, alapítványok, társadalmi önszerveződések, egyéb szervek részére jóváhagyott támogatások utalására a költségvetési rendeletek rögzítették, hogy az Önkormányzat a „… támogatásokat a közszolgáltatási szerződés megkötését követően, a szerződésekben meghatározottak szerint, igénylésre folyósítja”, továbbá, hogy • a 8300-as címeken belül a "közszolgáltatási szerződéssel adható támogatási keret" címeken tervezett előirányzatok terhére a Közgyűlés által jóváhagyott, illetve jóváhagyásra kerülő közszolgáltatási szerződésekben szereplő támogatások igénylés alapján folyósíthatók. A közszolgáltatási szerződések jóváha-
30
35
A költségvetési rendeletek 13. §-ában.
36
A költségvetési rendeletek 21. §-ában.
II. RÉSZLETES MEGÁLLAPÍTÁSOK
gyására, a támogatás összegére az ágazatilag illetékes bizottság jogosult előterjesztést tenni a Közgyűlés részére. • A 8413 Sport célú támogatás címen tervezett előirányzat terhére nyújtott támogatásokkal kapcsolatban előírták, hogy a támogatás negyedévente, negyedév első hónapja 5-ig, igénylésre utalható. A költségvetési rendeletekben a működési célú pénzeszközátadásokkal kapcsolatos végrehajtási szabályok részletesek, de bonyolultak. Az esetenként egyedi címekre lebontott végrehajtási szabályozás visszavezethető a címrendbe sorolás következetlenségére. Tartalmuk szerint céltartalék előirányzatokat nem a céltartalékok között szerepeltettek, ennek következtében a felettük való rendelkezési jogot sem az ezt szabályozó rendelkezések között rögzítették. A 2004. évi költségvetési rendeletben a Nagyrendezvények kerete címet, mint céltartalékot nem szerepeltették a céltartalékok között, ezért a rendelet 12. §-ában, amely az előirányzatok közötti átcsoportosítások eseteit szabályozza, az átcsoportosítási jog szabályozása mellett az előirányzat feletti rendelkezési jogot is szabályozni kellett.
1.1.3.
A jóváhagyott működési célú pénzeszközátadások költségvetési előirányzatai módosításának és nyilvántartásának szabályszerűsége A Közgyűlés hét alkalommal37 módosította a 2003. évi költségvetési rendeletében jóváhagyott működési célú pénzeszközátadások előirányzatait, a költségvetés eredeti bevételi és kiadási főösszege nettó 13 368,0 millió Fttal emelkedett (a bruttó emelkedés 22 048,6 millió Ft, amelyből 8 680,6 millió Ft az önkormányzati költségvetési szerveknek folyósított, halmozódást eredményező támogatás). A költségvetési főösszeget érintő módosítások az eredeti előirányzat összegét 3,6%-kal növelték. A Közgyűlés – az Áht. 74. §-ának (2) bekezdésében előírtak alapján – a 2003. évi költségvetési rendeletében meghatározottak szerint a jóváhagyott előirányzatok között átcsoportosítási jogot biztosított a főpolgármester és a bizottságai részére. Az átruházott hatáskörben végrehajtott, főösszeget nem érintő kiemelt kiadási előirányzatok közötti átcsoportosítás összege 26 055,9 millió Ft, ami az eredeti előirányzati összegek 7%-ának a változását jelentette. A főösszeget nem érintő előirányzat átcsoportosításokból 24 691,0 millió Ft – 94,8% – főpolgármesteri és 1364,9 millió Ft bizottsági hatáskörben történt. A 2003. évi költségvetésben a működési célú pénzeszközátadások előirányzata főpolgármesteri hatáskörű átcsoportosítás következtében 175,3 millió Ft-tal, bizottsági hatáskörű átcsoportosítás következtében 849,4 millió Ft-tal emelkedett. A 2003. évi költségvetési rendelet módosítására előterjesztett rendelettervezetek részletezettsége azonos volt az eredeti előirányzatokat tartalmazó költségvetési rendelet szerkezetével, ezáltal biztosították azok összehasonlíthatóságát.
37
Az Önkormányzat 20/2003. (V. 13.), a 27/2003. (VI. 4.), a 41/2003. (VII. 17.), az 56/2003. (X. 17.), a 67/2003. (XII. 12.), a 79/2003. (XII. 31.) és a 4/2004. (III. 10.) számú rendeleteivel. 31
II. RÉSZLETES MEGÁLLAPÍTÁSOK
A főpolgármesteri és bizottsági hatáskörű előirányzat átcsoportosítások megfeleltek a költségvetési rendeletekben előírtaknak. Az előirányzat módosítások hitelt érdemlően, bizonylatokkal alátámasztottak. A főpolgármester rendszeresen tájékoztatta a Közgyűlést az Önkormányzat számára év közben központi költségvetési kapcsolatokban (Országgyűlés, Kormány, költségvetési fejezet, elkülönített állami pénzalap) engedélyezett pótelőirányzatokról. A Közgyűlés az Ámr. 53. § (2) bekezdésében előírt negyedévenkénti gyakorisággal az előterjesztések alapján módosította a 2003. évi költségvetési rendeletét. A Közgyűlés utolsó módosításként38 – az Ámr. 53. § (2) bekezdésében előírtaknak megfelelően – a 2003. évi költségvetésének előirányzatait december 31-i hatállyal a 2004. február 28-i ülésén módosította, amelyet a 4/2004. (III. 10.) számú rendeletével tett közzé. Az Önkormányzat 2003. évi zárszámadásában az utolsó rendeletmódosítással jóváhagyott előirányzatokat szerepeltették. Az Ámr. 53. § (6) bekezdésében előírtaknak megfelelően a Közgyűlés a működési célú pénzeszközátadásokkal kapcsolatosan a főpolgármesteri és bizottsági hatáskörben végrehajtott előirányzat módosításokkal és az önkormányzati intézmények saját hatáskörben végrehajtott előirányzat változtatásaival összefüggésben módosította költségvetési rendeleteit. Az Önkormányzatnál nem tartották be a 2003. évi költségvetési rendelet 17. § (3) bekezdése c) pontjában foglaltakat39, mert az illetékes bizottságok által az első félévben hozott előirányzat átcsoportosítási határozatok költségvetési rendeleten történő átvezetéséről az előírt határidőn túl gondoskodtak. A 8203 Rekreációs és Sportalap, a 8216 Prevenciós és Sportalap, a 8207 Kulturális Alap a 8208 Színházi Alap, a 9203 Rekreációs és Sportalap céltartaléka, a 9207 Kulturális Alap céltartaléka, a 9208 Színházi Alap céltartaléka és a 9216 Prevenciós és Sportalap céltartaléka címek közötti, 2003. I. félévében hozott bizottsági előirányzat átcsoportosítási döntéseket a 2003. évre vonatkozó utolsó rendelet módosítás alkalmával vezették át a költségvetési rendeleten. A közbenső egyeztetés során adott főpolgármesteri észrevétel szerint: „A 2003. évi költségvetési rendelet 17.§ (3) bek. c) pontja tekintetében tett megállapítás pontosítása, kiegészítése szükséges: kérjük figyelembe venni, hogy az intézmények vonatkozásában a költségvetés módosítása esetén a bizottsági döntések és a félév vége közötti rendkívül rövid idő alatt az intézmények júniusi zárlata és az önkormányzati költségvetés féléves előirányzata közötti összhang technikailag nem, míg éves szinten, az adott évi utolsó rendeletmódosítás alkalmával biztosítható teljes körűen.” Az észrevétel nem megalapozott, mivel az Önkormányzat által a költségvetési rendeletben előírt szabály – miszerint a főpolgármester a 2003. június 30-ig hozott bizottsági előirányzat-átcsoportosítási döntéseket is tartalmazó költségvetési
38
A költségvetési beszámoló felügyeleti szervhez történő megküldésének külön jogszabályban meghatározott határidejéig, amely a Vhr. 10. § (1) bekezdése alapján február 28-a. 39
Amely szerint az átruházott hatáskörben végrehajtott előirányzat-módosítások tervbevételére a 2003. január 1. – június 30. közötti időszakra vonatkozóan 2003. szeptember 15-e a határidő.
32
II. RÉSZLETES MEGÁLLAPÍTÁSOK
rendeletmódosítási javaslatot szeptember 15-ig köteles a Közgyűlés elé terjeszteni – betartása a főjegyző kötelezettsége.
A főpolgármester a közgyűlési felhatalmazás alapján végrehajtott előirányzat-átcsoportosítási intézkedéseivel kapcsolatban eleget tett a költségvetési rendeletek 25. §-ában előírt tájékoztatási kötelezettségének40. A főpolgármester a rendes ülést megelőző hónapban hozott előirányzat átcsoportosítási intézkedéseiről – a költségvetési rendeletek 17. § (1) bekezdésének b) pontjában előírt41 formában és részletezettséggel – havonta tájékoztatta a Közgyűlést. Bemutatta az átcsoportosítási intézkedések előirányzatokat érintő hatásait, így a működési célú pénzeszközátadások előirányzatának a változását önkormányzati intézmények, Főpolgármesteri hivatal és önkormányzati szintű összesen bontásban. Az Önkormányzatnál nyilvántartották a 2003. évi költségvetés előirányzatait a költségvetési rendelet részletezésével azonosan önkormányzati intézmények és Főpolgármesteri hivatal, valamint címek és kiemelt előirányzatok szerinti bontásban. A helyi fejlesztésű42 számítástechnikai program használatával vezetett analitikus előirányzat nyilvántartás (a továbbiakban: analitikus előirányzat nyilvántartás) tartalmazza a költségvetési címek eredeti előirányzatát, az előirányzat változtatás nyilvántartásba vételének hónapját, az előirányzat változtatás hatáskörét (közgyűlés, bizottsági, főpolgármesteri), a változtatás nyilvántartásba vételének alapjául szolgáló irat számát. Az analitikus előirányzat nyilvántartás alapul szolgál a költségvetési rendelet-módosítást alátámasztó közgyűlési előterjesztések elkészítéséhez. Ennek alapján készítik el a Közgyűlés havonkénti tájékoztatására a főpolgármesteri és bizottsági hatáskörben történt előirányzat átcsoportosítások bemutatását. Az Önkormányzat egészére vezetett analitikus előirányzat nyilvántartás alkalmas a különböző előirányzat egyeztetési feladatok ellátásához. Ezt azonban nem használták ki, ugyanis a szakmai ügyosztályokon egyes költségvetési címekre vezetett előirányzat nyilvántartásokat a főkönyvi könyvelés adataival egyeztették, az analitikus előirányzat nyilvántartással nem. A számlarendben nem írták elő az analitikus előirányzat nyilvántartással történő egyeztetési kötelezettséget, miközben az azzal való egyeztetés – annak a költségvetéssel azonos szerkezete miatt – egyszerű és áttekinthető.
A Főpolgármesteri hivatalra vonatkozóan a költségvetési rendeletekben jóváhagyott előirányzatok nyilvántartásának módját, formáját, tartalmát a Bizonylati szabályzatban meghatározták. A szabályozás megfelel az Áht. 103. § (1)–(2) bekezdéseiben foglaltaknak, de az Áht-ban és a Bizonylati
40
A főpolgármester a rendeletben meghatározott jogköreit a főjegyző ellenjegyzésével, a Pénzügyi bizottság, valamint az érintett szakbizottság elnökének egyidejű tájékoztatása mellett gyakorolhatja. 41
A költségvetési rendeletek 17. § (1) bekezdése szerint „A főpolgármester havonta, a Közgyűlés rendes ülésén: … b) a rendelet 1. és 2. számú táblázatainak megfelelő formában tájékoztatást köteles adni a 10–12. §-okban …részletezett rendelkezési, illetve előirányzat-módosítási jogkörökben – a rendes ülést megelőző hónapban – hozott intézkedések előirányzat-csoportokat érintő hatásairól.”
42
CITINFO elnevezésű program. 33
II. RÉSZLETES MEGÁLLAPÍTÁSOK
szabályzatban előírtak ellenére a nyilvántartást a szakmai ügyosztályokon a működési célú pénzeszközátadásokra, illetve a kiemelt előirányzatot tartalmazó költségvetési címekre nem vezették. A gazdálkodás folyamatában résztvevő ügyosztályokon az ügyosztályi feladatkörbe tartozó költségvetési címek előirányzatait, az előirányzatok évközi alakulását nyilvántartották, de azok nem feleltek meg a Bizonylati szabályzatban előírtaknak. Az ügyosztályi előirányzat nyilvántartások nem feleltek meg a 2003. évi számlarendben előírtaknak sem, mert a kiadási előirányzatok alakulását kiemelt előirányzatonként nem tartották nyilván. E miatt két esetben eltérés volt az ügyosztályi nyilvántartás és a számviteli nyilvántartás – a főkönyvi és részletező könyvelés - szerinti előirányzatok között. A Kulturális ügyosztályon a 8108 Vidám Színpad Kht. címen a működési célú pénzeszközátadások módosított előirányzata 166,6 millió Ft, a teljesítés 156,6 millió Ft. A költségvetési címen teljesített 10 millió Ft kiadást a Közgyűlés határozatában43 foglaltak szerint működési célú pénzeszköz-átadásként rögzítettek a főkönyvi könyvelésben. A gazdasági esemény tartalma szerint egy évet meghaladóan nyújtott visszatérítendő kölcsön, ezért azt - a Vhr. 9. számú mellékletében a 3. és 1. számlaosztály tartalmára előírtak alapján - tartós időtartamra nyújtott támogatási kölcsönként kellett könyvelni. A helytelen főkönyvi számlára történt könyvelést helyesbítették, viszont a kapcsolódó költségvetési előirányzatoknak a módosítása elmaradt. A Szociálpolitikai ügyosztályon a 8409 Szolidaritási Alap címen a működési célú pénzeszközátadás módosított előirányzata 62,4 millió Ft, a teljesítés 67,4 millió Ft. Az előirányzat túllépés 5,0 millió Ft, amely hibás könyvelés következménye.
1.1.4.
A működési célú pénzeszközátadások előirányzatainak betartása Az Önkormányzat 2003. évi zárszámadási rendelete44 szerint önkormányzati és főpolgármesteri hivatali szinten a működési célú pénzeszközátadások kiadási előirányzatát betartották, a teljesített kiadások a Közgyűlés által jóváhagyott előirányzatokat nem haladták meg. Az önkormányzati intézmények összesített adatai szerint a működési célú pénzeszközátadások módosított előirányzata 1489,9 millió Ft, amelyre 1601,3 millió Ft kiadást teljesítettek. A túllépés 111,4 millió Ft, amelyből 85,7 millió Ft az 1100 Fekvőbetegek gyógyintézeti ellátása költségvetési címen mutattak be. A működési célú pénzeszközátadás módosított kiemelt kiadási előirányzatot öt kór-
43
Az 1618/2003. (IX. 25.) számú határozat szerint 4 éves visszapótlási kötelezettség mellett juttattak működési célú pénzeszköz átadásként a színháznak 10 millió Ft támogatást.
44
Budapest Főváros Önkormányzata 32/2004. (VI. 23.) számú rendelete a 2003. évi költségvetés végrehajtásáról.
34
II. RÉSZLETES MEGÁLLAPÍTÁSOK
ház45 összesen 145,5 millió Ft-tal lépte túl, ezzel megsértették az Áht. 93. § (1) bekezdésében, a jóváhagyott előirányzatokon belüli gazdálkodás betartására előírtakat. A zárszámadás szerint a Főpolgármesteri hivatal egyes költségvetési címein belül, a működési célú pénzeszközátadás kiemelt kiadási előirányzatban, egy esetben, a 8409 Szolidaritási Alap címen mutattak ki előirányzat túllépést. A cím módosított előirányzata 62,4 millió Ft, amelyre 67,4 millió Ft kiadást számoltak el teljesítésként. A Szociálpolitikai ügyosztály részéről – a gazdasági esemény alapján – felhalmozási célú pénzeszköz-átadásként kezdeményezték a kiadás teljesítését és könyvelésé t, a főkönyvi számla kijelölés is ennek megfelelt, de a Költségvetési ügyosztályon helytelenül nem felhalmozási célú, hanem működési célú pénzeszköz-átadásként rögzítették a gazdasági eseményt. A két ügyosztály nyilvántartása közti egyeztetést a költségvetési cím főösszegére végezték el, így a hiba feltárása és rendezése az éves költségvetési beszámoló elkészítését megelőzően elmaradt.
A Közgyűlés részére a zárszámadás előterjesztésében az 1100 Fekvőbetegek gyógyintézeti ellátása költségvetési cím, illetve a 8409 Szolidaritási Alap cím előirányzatának túllépését nem indokolták. Általánosságban, a néhány intézmény esetében, illetve az egyes kiemelt előirányzatokban mutatkozó túllépés indokolásaként rögzítették, hogy „Az előirányzat túlköltés technikai jellegű, illetve a nem körültekintő előirányzat módosításhoz kapcsolódik". A Közgyűlés az Áht. 93. § (1) bekezdésében, a jóváhagyott előirányzatokon belüli gazdálkodás betartására előírtak megsértése miatt felelősségre vonást nem kezdeményezett, a zárszámadásban foglaltakat jóváhagyta.
1.2.
A gazdálkodás szabályozottsága, a bizonylati rend és fegyelem szabályszerűsége a működési célú pénzeszközátadások előirányzatainál Az 531/1998. számú együttes intézkedésben a működési célú támogatásokkal kapcsolatos feladatok esetében a kötelezettségvállalást és annak ellenjegyzését az Áht. 98. § (1)-(2) bekezdésének, valamint az Ámr. 134. § (3) bekezdésének megfelelően szabályozták. A kiadás teljesítésének elrendelését megelőző érvényesítési feladatot az Ámr. 135. § (2) bekezdése alapján, a helyi sajátosságok figyelembevételével előzetes és utólagos érvényesítésre osztották. Az előzetes érvényesítő feladata az Ámr. 135. § (1) és (4) bekezdése szerint az okmányok ellenőrzése és a könyvviteli elszámolásra utaló főkönyvi számlaszám megjelölése. Az utólagos érvényesítés folyamatba épített ellenőrzésként működik, és annak elvégzését követően teljesíthető a kiadás. Az utalványozást az Ámr. 136. § (2) bekezdésének, illetve annak ellenjegyzését az Ámr. 137. § (2) bekezdésének megfelelően határozták meg. A gazdálkodási és ellenőrzési jogköröket46 a következő csoportosítás szerint szabályozták:
45
Az 1102 Károlyi Sándor Kórház és Rendelőintézet (Újpesti) 1,3 millió Ft-tal, az 1108 Szent László Kórház 44,8 millió Ft-tal, az 1110 Szent Imre Kórház és Rendelőintézet (Tétényi út) 78,9 millió Ft-tal, az 1112 Nyírő Gyula Kórház (Róbert Károly körút) 19,6 millió Ft-tal és az 1116 Visegrádi Rehabilitációs Szakkórház 0,9 millió Ft-tal. 35
II. RÉSZLETES MEGÁLLAPÍTÁSOK
• vállalkozások támogatása a költségvetési rendeletben; • közüzemi társaságok támogatására jóváhagyott előirányzatokra; • a Fővárosi Önkormányzat által alapított kht-k közszolgáltatási szerződéssel adható támogatására jóváhagyott előirányzatokra; • a költségvetési rendeletben megtervezett alapok jóváhagyott előirányzataira; • alapítványok, társadalmi szervezetek, egyéb szervek támogatására. A szakmai teljesítésigazolást az Ámr. 135. § (3) bekezdése alapján határozták meg. Előírták, hogy a megbízott dolgozóknak meg kell győződniük arról, hogy a feladat előírásszerűen, hiánytalanul, jó minőségben teljesült-e és ezt a Bizonylati szabályzat által előírt bélyegző alkalmazásával kell igazolniuk. A 2003. évben nem rendelkeztek szakmai teljesítésigazolást végző személyek kijelöléséről. A 2004. év áprilisában a főpolgármester és a főjegyző együttes intézkedésében47 pótolták ezt a hiányosságot. Az 531/1998. számú együttes intézkedés működési célú támogatásokkal kapcsolatos szabályainak a 2003. évi költségvetési rendelettel történő megfeleltetése a címszámok alapján végezhető el. Eszerint a közüzemi társaságok és az Önkormányzat által alapított kht-k támogatása a 8100-as, az alapok előirányzatai a 8200-as (illetve céltartalékként a 9200-as), az alapítványok, társadalmi szervezetek támogatása a 8300-as címszámmal azonosíthatók. Az „egyéb szervek” esetében a 2003. évi költségvetési rendeletben „önkormányzati kiadások” megnevezést alkalmaztak a 8400-as címszámokra. Az 531/1998. számú együttes intézkedés melléklete alapján kiadott jegyzékben határozták meg, hogy az egyes címszámok felett mely gazdálkodó egység gyakorolja a gazdálkodási és ellenőrzési hatásköröket. A jegyzékben gazdálkodó egységként az illetékes szakmai ügyosztályokat nevezték meg. A jegyzék alapján követhető, hogy mely közüzemi társaságok48 tartoznak az 531/1998. számú együttes intézkedés hatálya alá. Ez esetben kötelezettségvállaló a főpolgármester, ellenjegyzők a kiadmányozás rendjéről szóló főjegyzői intézkedés49 szerint az aljegyzők. Az aljegyzők ellenjegyzési feladatukat nem a kiadmányozás rendjéről szóló intézkedés, hanem a feladat- és hatáskörükről
46
A gazdálkodási és ellenőrzési jogkörök: a kötelezettségvállalás, az utalványozás, az ellenjegyzés, az érvényesítés és a szakmai teljesítés igazolás. 47
A főpolgármester és a főjegyző 516/2004. számú, a Főpolgármesteri hivatal pénzgazdálkodásával kapcsolatos kötelezettségvállalás, utalványozás, ellenjegyzés, érvényesítés és szakmai teljesítést igazoló hatásköri rendjéről szóló együttes intézkedésben. 48
Önkormányzati tulajdonú rt., kft., valamint a lakossági települési folyékony hulladék ártalmatlanítását végző konzorcium.
49
A főjegyző 540/2002. számú, a Főpolgármesteri hivatal kiadmányozási rendjéről szóló intézkedése. 36
II. RÉSZLETES MEGÁLLAPÍTÁSOK
szóló intézkedésben50 szabályozottak szerint, munkaterületüknek megfelelően jogosultak ellátni. Az utalványozást, ellenjegyzést, érvényesítést a Költségvetési ügyosztály vezetője, illetve kijelölt dolgozói végzik. A szabályozás nem veszi figyelembe a funkcionális és szakmai feladatok ügyosztályok közötti megosztását, mert a közüzemi vállalatokkal kapcsolatos döntéselőkészítési feladatokat és a közüzemi vállalat által végzett tevékenység szakmai felügyeletét ellátó szakmai ügyosztályoknak az ügyrend szerint nem feladatuk a kapcsolódó gazdálkodási és ellenőrzési jogkörök gyakorlása. Az 531/1998. számú együttes intézkedésben a kht-k esetében a gazdálkodási és ellenőrzési jogkörök gyakorlását úgy szabályozták, hogy az utalványozásra az érintett szervezeti egység vezetője, annak ellenjegyzésére a szakmai ügyosztály gazdálkodásért felelős dolgozók kaptak felhatalmazást. Az érvényesítésnél az előzetes érvényesítést az érintett szervezeti egység kijelölt dolgozója köteles elvégezni, az utólagos érvényesítésre a Költségvetési ügyosztály kijelölt dolgozója jogosult. Az 531/1998. számú együttes intézkedésben nem rendelkeztek az alapok esetében a kötelezettségvállalásra történő felhatalmazásról. Az utalványozást az 517/2003. számú intézkedés szabályozza, melyet a főpolgármester adott ki. A főjegyző intézkedésében51 a költségvetési rendeletben szereplő alapokra vonatkozóan a szakmai ügyosztályvezetőket hatalmazta fel az ellenjegyzésre. Az intézkedés címe megtévesztő, mert nem tartalmazza, hogy csak az alapokra vonatkozik az ellenjegyzési jogosítvány.
Az 531/1998. számú együttes intézkedés a költségvetési rendeletben szereplő összes alapra vonatkozik. Az alap elnevezést azonban nemcsak a 8200-as címekre alkalmazták, hanem a 8400-as címeknél is előfordult, mint a 8409 Szolidaritási Alap megnevezésű előirányzat. Az alapokra vonatkozó eljárás rendjét szabályozó az 517/2003. számú intézkedés nem tartalmaz a Szolidaritási Alapra vonatkozó szabályozást, de ezt kivételként az intézkedésben nem jelezték. A Szolidaritási Alapra vonatkozóan az érvényesítés kivételével – amelyet az 531/1998. számú együttes intézkedésben az alapok esetében általánosságban szabályoztak – elmaradt a gazdálkodási és ellenőrzési jogkörök szabályozása. A főpolgármesteri és a főjegyzői intézkedések szerint az alapok esetében utalványozó a bizottság elnöke, ellenjegyző a szakmai ügyosztályvezető. A gazdálkodási és ellenőrzési jogköröknek külön főpolgármesteri és főjegyzői intézkedésben történő szabályozása nem indokolt, mert a költségvetési rendelet végrehajtásával kapcsolatos minden más gazdálkodási és ellenőrzési jogkört az 531/1998. együttes intézkedésben szabályoztak.
50
A főjegyző 503/2003. számú, az aljegyzők és a minőségügyi vezető egyes kiemelt feladat- és hatásköréről szóló intézkedése.
51
A főjegyző 541/2003. számú, az ellenjegyzési jogosítvány átruházásáról szóló intézkedése. 37
II. RÉSZLETES MEGÁLLAPÍTÁSOK
Az 531/1998. számú együttes intézkedés szerint az alapok esetében nem határozták meg az előzetes érvényesítési feladatot az érintett szervezeti egység részére. Az utólagos érvényesítést a Költségvetési ügyosztály dolgozói végzik, ezért ebben az esetben sem vették figyelembe a funkcionális és a szakmai feladatok ügyosztályok közötti megosztását. Az 531/1998. számú együttes intézkedésben az alapítványok, társadalmi szervek, egyéb szervek támogatásánál nem rögzítették, hogy az előírt szabályok az önálló címszámra kiemelt alapítványokra és társadalmi szervezetekre vonatkoznak, az alapokból támogatott alapítványok és társadalmi szervezetek esetében az alapokra vonatkozó szabályozás szerint kell eljárni. Az 531/1998. számú együttes intézkedés szerint a kötelezettségvállaló lehet a főpolgármester, az ágazatilag érintett főpolgármester-helyettesek, valamint a bizottságok elnökei a feladat végrehajtásáért felelős szervezeti egység vezetőjének ellenjegyzése mellett. Nem határozták meg, mely esetekben, melyik személy jogosult a kötelezettségvállalás gyakorlására. Az intézkedés nem következetes az ellenjegyzésre jogosultak felsorolása tekintetében sem. Elmaradt az aljegyzők nevesítése, akik az 531/1998. számú együttes intézkedés egyéb rendelkezései 3. pontja alapján jogosultak az ellenjegyzésre. A szabályozás alapján utalványozásra az érintett szervezeti egység vezetője, illetve az érintett szervezeti egység erre felhatalmazott dolgozói jogosultak. A bizottsági elnök a kötelezettségvállalást követően az utalványozásra is jogosult, az utalványozás ellenjegyzésére az érintett szervezeti egység kijelölt dolgozói a felhatalmazottak. A bizottsági döntésű támogatások utalványozásánál az előzetes érvényesítésre az érintett szervezeti egység kijelölt dolgozója, az utólagos érvényesítésre a Költségvetési ügyosztály dolgozója jogosult. A főpolgármester és a főjegyző a gazdálkodási és ellenőrzési jogköröket gyakorló személyeket a feladat elvégzésére az 531/1998. számú együttes intézkedés mellékletében meghatározott aláírás bejelentő formanyomtatvány jóváhagyásával hatalmazza fel. A gazdálkodási és ellenőrzési jogkörök gyakorlására felhatalmazott, illetve kijelölt dolgozók munkaköri leírása – egyedi esetek kivételével – a Ktv. 1. § (7) bekezdése alapján tartalmazza a munkafolyamatba épített ellenőrzési kötelezettséget. Az egyedi eseteknél a következő hiányosságok fordultak elő: • A Kulturális ügyosztályon az Új Színház kht. aláírás bejelentő formanyomtatványán az előzetes érvényesítésre kijelölt köztisztviselő munkaköri leírása nem tartalmazza ezen jogosultságát. A nem fővárosi fenntartású színházak pályázati támogatása feladatnál nem szabályozták a kötelezettségvállalást, viszont a kötelezettségvállalás ellenjegyzésére történő felhatalmazást meghatározták, ezért a szabályozás egyoldalú és hiányos. A 8106–8109 címszámú kht-k, valamint a Budapesti Fesztiválzenekar Alapítvány esetében az előzetes érvényesítésre a feladat végrehajtásáért felelős szervezeti egység dolgozójának kijelölése nem történt meg. A főpolgármester és a főjegyző által 2004. április 29-én aláírt aláírás bejelentő formanyomtatványon a kht-k és a Budapesti Fesztiválzenekar Alapítvány esetében a jelzett hiányosságot megszüntették.
38
II. RÉSZLETES MEGÁLLAPÍTÁSOK
• Az Oktatási ügyosztályon a Fővárosi Oktatástechnológiai Központ Kht., valamint a 8300-as címszámok esetében az előzetes érvényesítésre kijelölt dolgozók munkaköri leírása nem tartalmazza az előzetes érvényesítői feladatot. • A Sport ügyosztály ügyosztályvezetőjének munkaköri leírása az ellenjegyzési jogosultságot csak a 8203 Rekreáció- és Sportalap esetében tartalmazza annak ellenére, hogy a 8415, 8413 és 8216 címszámok esetében is kapott felhatalmazást az ellenjegyzés elvégzésére 2003. január 16-ától. A munkaköri leírás 2001. június 28-i keltezésű, melynek 2003. május 5-én történt felülvizsgálatakor ezen hiányosságot nem pótolták. A pénzügyi és számviteli feladatellátás területén a munkafolyamatba épített ellenőrzési kötelezettséget a Költségvetési ügyosztály dolgozóinak munkaköri leírása feladatonként tartalmazza. Egyeztetést az ügyosztályok dolgozóival, illetve a főkönyvi könyveléssel végeznek. A szakmai ügyosztályvezetők és alosztályvezetők munkaköri leírásában feltüntették a munkafolyamatba épített ellenőrzés végrehajtásáért és a vezetői ellenőrzéséért való felelősséget. A szakmai ügyosztályok köztisztviselőinek munkaköri leírása tartalmazza a felülvizsgálati, ellenőrzési, egyeztetési feladatokat ügyosztályon belül, valamint a Költségvetési ügyosztállyal. Minden dolgozó munkaköri leírásában szerepel, hogy köteles megismerni és betartani a Minőségügyi dokumentációban52 a feladatkörére vonatkozó követelményeket, amelyben szintén megtalálhatók a munkafolyamatba épített ellenőrzés sarokpontjai. A 2003. évi számlarendben, a 37. számlacsoportra vonatkozó előírásokkal szabályozták a működési és felhalmozási célú végleges pénzeszközátadások főkönyvi nyilvántartását. Előírták az államháztartáson belüli és kívüli működési és felhalmozási célú pénzeszközátadások előirányzatainak, az előirányzatok módosításainak és teljesített kiadásainak nyilvántartását a Vhrnek a számlaosztályok tartalmára vonatkozó előírásokat elrendelő 9. számú melléklete 3. e) pontjában foglaltaknak megfelelően. Az államháztartáson kívüli pénzeszközátadásoknál kötelező alszámlák vezetését írták elő a szerint, hogy a végleges pénzeszközátadás a gazdaság mely szereplőit érinti (önszerveződések, lakosság, vállalkozások, külföldi szervezetek). A 2003. évi számlarend nem tartalmaz a működési és felhalmozási célú végleges pénzeszközátadások analitikus nyilvántartásra vonatkozó egyedi előírásokat. Az analitikus nyilvántartások rendszerét szabályozó előírások – előirányzatok nyilvántartását meghatározó – 11. pontja tartalmazza a főkönyvi számlánkénti és a címszámonkénti előirányzat, és előirányzat módosítások, illetve a támogatások teljesített adatainak nyilvántartási kötelezettségét. A főkönyvi és az analitikus nyilvántartásokra havi egyeztetési kötelezettséget írtak elő a Költségvetési ügyosztály és a gazdálkodó szervezeti egység között. A Főpolgármesteri hivatalban a működési célú végleges pénzeszközátadásokról a 2003. évi számlarendben előírt főkönyvi és analitikus nyilvántartásokat felfektették, és folyamatosan vezették, a nyilvántartásokból azonban
52
ME 04–06: A költségvetési rendeletben megtervezett alapokkal és az alapszerű céltartalékokkal való gazdálkodás előkészítésének és a döntés végrehajtásának folyamatszabályozása. 39
II. RÉSZLETES MEGÁLLAPÍTÁSOK
csak külön kigyűjtéssel állapítható meg önkormányzati szinten egy-egy szervezet részére költségvetési évenként folyósított, célonkénti összes támogatása. A szervezetenkénti összes támogatás rendszerszerű figyelemmel kisérésének elmaradása azt a kockázatot hordozza, hogy a támogatott célokat túlfinanszírozzák. A teljesített működési célú pénzeszközátadások 2003. évi számviteli nyilvántartásában a Vhr. 9. számú – a számlaosztályok tartalmára vonatkozó előírásokat elrendelő – melléklet 3) e pontjában és a 2003. évi számlarendben előírtak ellenére a működési célú pénzeszközátadások között szerepeltették a felhalmozási célú pénzeszközátadásokat is. Működési célú pénzeszközátadások között tartották nyilván a 8216 „Prevenciós Sportalap” terhére a sportlétesítmények felújítási és fenntartási programja keretében 2003. évben kifizetett 30 millió Ft-ot; a 8319 Más fogyatékos gyermekeket oktató non-profit szervezetek támogatása címen a Kincsesház alapítvány támogatására átadott 68,7 millió forint, amelyből tornatermi beruházást, új tantermek kialakítását, mozgásterápiás oktatási központ létrehozását valósították meg.
A könyvviteli nyilvántartásban elszámolt működési célú pénzeszközátadásokkal kapcsolatos gazdasági eseményeket magukba foglaló számviteli bizonylatok 85,5%-ban feleltek meg a Számv. tv. 167. §-ában előírt alaki és tartalmi követelményeknek a következőkben részletezett, a gazdálkodási és ellenőrzési jogkörök gyakorlásával kapcsolatosan feltárt hiányosságok miatt. A számviteli bizonylatok – a Számv. tv. 167. § (1) bekezdés h) pontjában előírtaknak megfelelően – tartalmazták a gazdasági eseménnyel érintett könyvviteli számlákra és szakfeladatra történő hivatkozást, a gazdasági eseményeket a pénzintézeti értesítés alapján a Vhr. 51. § (1) bekezdés a) pontjában előírtaknak megfelelően rögzítették a könyvviteli nyilvántartásban. A működési célú pénzeszközátadásokra vonatkozó kiadásokat külön írásbeli rendelkezéssel utalványozták, de nem tartották be a belső szabályozás szerinti előírást, mert 26%-ban nem a Bizonylati szabályzatban 2003. január 1-jétől előírt, egységes utalványrendeletet53 használták, hanem ügyosztályonként különböző adattartalmú utalványrendeleten utalványoztak. Az operatív gazdálkodási folyamatban résztvevő ügyosztályokon a kötelezettségvállalásokról nyilvántartást nem vezettek, a Főpolgármesteri hivatal szintjén a költségvetés terhére vállalt kötelezettségekről – az Ámr. 134. § (6) bekezdésében foglaltak ellenére – teljes körű nyilvántartás nem állt rendelkezésre. Ennek következtében az utalványrendeleteken nem tüntették fel a kötelezettség-nyilvántartásba vétel sorszámát, ezáltal az utalványrendelkezés nem felelt meg az Ámr. 136. § (4) bekezdés h) pontjában előírtaknak. A működési célú pénzeszközátadások közül a nem önkormányzati fenntartású színházak támogatásához kapcsolódó gazdasági esemény nem alapult írásos kötelezettségvállaláson, ezzel megsértették az Ámr. 134. § (2) bekezdésében előírtakat.
53
40
A Bizonylati szabályzat 215. számú bizonylati törzslapja.
II. RÉSZLETES MEGÁLLAPÍTÁSOK
A működési célú pénzeszköz-átadással kapcsolatos kiadások teljesítésének elrendelése előtt a gazdasági eseményeket rögzítő bizonylatokon szakmailag nem igazolták azok jogosultságát, összegszerűségét, ez ellentétes az Ámr. 135. § (1) bekezdésében előírtakkal. A közbenső egyeztetés során adott főpolgármesteri észrevétel szerint: „A megállapítás és a javaslat felülvizsgálatát kérjük: tekintettel arra, hogy a működési célú pénzeszközátadások felhasználására, elszámoltatására utólagosan kerül sor. Így a szakmai teljesítés igazolása ez esetben nem értelmezhető.” Az észrevétel nem megalapozott, mert az Ámr. 135. § (1) bekezdésében foglaltak szerint a kiadás teljesítésének elrendelése előtt okmányok alapján kell ellenőrizni, szakmailag igazolni azok jogosultságát, összegszerűségét, a szerződés, megrendelés, megállapodás teljesítését. A szakmai teljesítésigazolás alapján az érvényesítőnek ellenőriznie kell az összegszerűséget, a fedezet meglétét, és azt, hogy az előírt alaki követelményeket betartották-e. A támogatott részére előírt számadási kötelezettség teljesítésének és a rendeltetésszerű felhasználás ellenőrzésének a feladata nem azonos az Ámr. 135. § (1) bekezdésében foglalt szakmai teljesítésigazolással, ezért továbbra is indokoltnak tartom a megállapítást és a kapcsolódó javaslatot.
Az utalványozást nem előzte meg a kiadás jogosultságát, összegszerűségét igazoló szakmai teljesítésigazolás, az érvényesítők annak hiánya mellett érvényesítették a gazdasági eseményeket. Ezen hiányosságon túl az érvényesítés keretében az Ámr. 135. § (4) bekezdésében előírt, a gazdálkodás folyamatába épített ellenőrzési feladatot – a nem önkormányzati fenntartású színházak részére teljesített támogatás utalását kivéve – elvégezték. A nem önkormányzati fenntartású színházak részére a NKÖM kuratóriuma által pályázatok alapján megítélt, a költségvetési törvény szerint a színház székhelye szerinti önkormányzathoz utalt támogatást az Önkormányzat, mint finanszírozó, írásos kötelezettségvállalás nélkül utalta tovább a színházak részére. A nem önkormányzati fenntartású színházak támogatásának utalását a kötelezettségvállalás hiánya mellett érvényesítették. A közbenső egyeztetés során adott főpolgármesteri észrevétel szerint: „A megállapítást kérjük felülvizsgálni: a nem önkormányzati fenntartású színházak részére NKÖM kuratóriuma által megítélt támogatásoknál a pályázatok benyújtása és annak elszámolása nem a Fővárosi Önkormányzatnál jelentkezik, az Ötv. Ezt a feladatot nem tartalmazza. Ezen esetben (más minisztérium esetén is előfordulhat) a Fővárosi Önkormányzat a Magyar Államkincstár, illetve a NKÖM feladatát látja el, döntési jogosultság nélkül. E kérdésben - figyelemmel a kérdéskör jogszabályi szintű ellentmondásaira, szükségesnek tartjuk a vizsgálati időszak és jelen helyzet részletesebb bemutatását, egyidejűleg támogatásukat kérve a főváros feladat- és hatáskörén túlmutató szükséges rendező intézkedések megtételéhez, annak szorgalmazásához: A jelentés több helyen is rögzíti, hogy a nem önkormányzati fenntartású alternatív színházak, táncműhelyek támogatásához kapcsolódó gazdasági esemény nem alapult írásos kötelezettségvállaláson, s ezzel az Önkormányzat megsértette az Ámr. 134. §-ának (2) bekezdésének foglalt előírásokat. A számvevőszéki álláspont szerint az Önkormányzat, mint finanszírozó írásos kötelezettségvállalás nélkül utalta tovább a színházak részére az NKÖM szakmai kuratóriuma által – pályázatok alapján – megítélt támogatásokat. E megállapítással összefüggésben az ÁSZ felkéri a főjegyzőt, hogy gondoskodjon 41
II. RÉSZLETES MEGÁLLAPÍTÁSOK
a nem önkormányzati fenntartású alternatív színházi – és táncszínházi műhelyek részére folyósított működési célú pénzeszközátadások vonatkozásában a hivatkozott jogszabályhely betartásáról, amely szerint az önkormányzati kiadást jelentő kötelezettségvállalás írásban történhet. A 2003. évi költségvetési törvényben meghatározott színház-finanszírozási rendszeren belül jelent meg a helyi önkormányzatok által támogatott alternatív műhelyek, színházi vállalkozások támogatása. A 2003. évi költségvetési törvény tartalmazta az e célra felosztható támogatási keretet, továbbá azt, hogy az elosztásról kuratórium dönt, és a támogatás az Önkormányzatot illeti meg (1.sz. melléklet). A költségvetési törvény 7. sz. mellékletének b.) és d.) pontjában foglalt felhatalmazás alapján kiadott végrehajtási rendelet (2/2003. (I.25.) NKÖM rendelet) a nem önkormányzati fenntartású színházi műhelyek, vállalkozások támogatására vonatkozóan nem tartalmazott szabályozást (2. sz. melléklet), a végrehajtási rendelet hatálya nem terjedt ki a szóban forgó esetre. (A költségvetési törvény 7. sz. mellékletének b.) pontja az önkormányzati fenntartású kőszínházak művészeti támogatásával, a d.) pontja pedig a bábszínházak művészeti tevékenységének támogatásával kapcsolatos részletes előírásokat rögzíti.) A fentiek szerinti szabályozásnak megfelelően a költségvetési törvényben biztosított keretre az alternatív színházak- és táncszínházak pályázatukat közvetlenül - a kulturális tárca pályázati felhívására – a Magyar Állam Kincstár Területi Igazgatóságán keresztül nyújtották be az NKÖM Pályázati Igazgatóságára. A pályázati felhívás (3/a – 3/b. sz. mellékletek) külön rögzítette, hogy a pályázat érvényességének feltétele a 2002. évi támogatás felhasználásáról szóló részletes tartalmi és pénzügyi beszámoló. Ennek azért van jelentősége, mert 2004-ig – több éven keresztül – ezt tekintette a minisztérium a támogatás felhasználásáról való elszámolásnak. A szabályozásban változás e tekintetben csak a 2004. évben állt be a vonatkozó miniszteri rendelet szerint. A költségvetési törvény alapján – mely szerint a támogatás az önkormányzatot illeti meg – a támogatási összegeket a Belügyminisztériumon keresztül az Önkormányzat kapta és kapja meg, mintegy „kincstár” szerepet betöltve. A Fővárosi Önkormányzat mindenkori költségvetési rendeletében szereplő szabályozásnak megfelelően a meghatározott célra kapott állami támogatás, valamint az átvett pénzeszköz az összeg címzettjének számlájára a Fővárosi Önkormányzat Állami Hozzájárulások Számlájára, illetve Költségvetési Elszámolási Számlájára érkezését követően továbbutalható, a rendelet nem írja elő, hogy az Önkormányzatnak külön szerződést kell kötnie az érintett szervezetekkel. A fenti támogatási rendszer nem új keletű, több éve működő rendszerről van szó, az elmúlt évek alatt az NKÖM-nél és a Fővárosnál egyaránt vizsgálták a színházak finanszírozását és azt sohasem kifogásolták. A hatályos szabályozásban a kulturális tárca és a „közvetítő” szereppel bíró Önkormányzat feladatai, funkciói nyilvánvalóan keverednek, így a támogatási rendszer nem konzekvens. Ezt a nem megfelelő szabályozásból eredő bizonytalanságot mutatja a költségvetési törvény végrehajtására minden évben - így 2004-ben is - kiadott, a helyi önkormányzatok színházi támogatásáról szóló 1/2004. (I.30.) NKÖM rendelet tartalmában bekövetkezett lényeges változás is (4.sz. melléklet). A leglényegesebb változás, hogy a jogalkotó a támogatások igénylésének, felhasználásának és elszámolásának rendjére az Áht. 64/B. §-ában foglalt előírásokat rendeli el alkalmazni, a költségvetésében felvállalt kötelezettségek és a 2005. január 30-ával bezárólag megtörtént pénzügyi teljesítés dokumentumai alapján. A BM Önkormányzati, Gazdasági Főosztálya (5.sz. melléklet) álláspontja megerősíti: az Önkormányzat felelőssége elsősorban arra terjed ki, hogy a minisztériumi kuratóriumi döntés alapján az alternatív műhelyek megkapják a támogatást és a 2004. január 1-én 42
II. RÉSZLETES MEGÁLLAPÍTÁSOK
hatályba lépett miniszteri rendelet alapján felel azért, hogy az alternatív műhelyek a támogatásról elszámoljanak.. A BM állásfoglalásának megfelelően 2004. évben mind a 76 támogatott szervezetet írásban nyilatkoztattuk és köteleztük arra vonatkozóan, hogy az új közbeszerzési törvény előírásainak megfelelően járjanak el a támogatás felhasználása során (ezt a korábbi években is megtettük) és a támogatás felhasználásáról 2004. december 31-ig részletes szöveges szakmai beszámolót és bizonylatokkal (számlamásolat) alátámasztott pénzügyi elszámolást kötelesek a Fővároshoz benyújtani, a Fővárosi Önkormányzat beszámolási rendszeréhez igazodóan. A nem önkormányzati fenntartású színházak, táncszínházak pályázati támogatási rendszere ma sem megfelelően szabályozott, szükséges annak felülvizsgálata. A Fővárosi Önkormányzat sem a pályázati igények kialakításában (hiszen az a pályázó színházi vállalkozás oldalán jelenik meg), sem pedig a pályázati feltételek meghatározásában és a pályázatok elbírálásában nem vesz részt, így nem indokolt a mindenkori költségvetési törvényben annak a normaszövegnek a szerepeltetése, hogy a nem önkormányzati fenntartású alternatív színházak pályázatán elnyert támogatás az önkormányzatot illeti meg.” Az észrevétel nem megalapozott, mivel a nem önkormányzati fenntartású színházak részére az Önkormányzatot megillető felhasználási kötöttséggel járó állami támogatást a 2003. évben írásos kötelezettségvállalás nélkül utalták – a NKÖM kuratóriuma által pályázat alapján megítélt támogatást – a pályázók részére. Az Áht. 13/A. § (2) bekezdésében előírtakat a nem önkormányzati fenntartású színházak önkormányzati támogatása esetében is be kell tartani, függetlenül attól, hogy az önkormányzati támogatás forrása az önkormányzat költségvetési rendeletében meghatározott támogatás vagy a költségvetési törvényből felhasználási kötöttséggel önkormányzathoz juttatott állami támogatás. Nem hagyható figyelmen kívül az Ámr. 134. § (1)-(3) bekezdésének előírása, amely szerint fizetésre irányuló kötelezettségvállalás írásban történhet. A 7208 Oktatási feladatok költségvetési címről nemzetközi érettségi vizsgára történő felkészítéshez 7 millió Ft támogatásra kötött megállapodást az Oktatási ügyosztály vezetője az 531/1998. számú együttes intézkedés alapján a főjegyző által felhatalmazott dolgozó ellenjegyzésével. Ezen feladat nem a Főpolgármesteri hivatal operatív működésével kapcsolatos, ezért annak, mint önkormányzati feladatnak a 7000-es költségvetési címek közé sorolása téves, nem felelt meg a 2003. évi költségvetési rendelet 2. § (1) bekezdésének c) pontjában foglaltaknak, amelyben a költségvetés címrendjének felépítési elveit határozták meg.
Az előzőekben említett hiányosságok kivételével a működési célú pénzeszközátadásokkal kapcsolatos kötelezettségvállalások és azoknak ellenjegyzése, illetve az utalványozás megfelelt az Ámr. 134. § (3) bekezdésében, illetve az Ámr. 136. § (2) bekezdésében előírtaknak. Az utalványozás ellenjegyzője a folyamatba épített ellenőrzési feladatát hiányosan látta el, mert az Ámr. 137. § (3) bekezdésében előírtak ellenére nem kifogásolta, hogy a működési célú támogatásoknál nem történt meg a kiadás teljesítése előtti szakmai teljesítésigazolás. A kötelezettségvállalásokat és annak ellenjegyzését, illetve az utalványozást és annak ellenjegyzését az 531/1998. számú együttes intézkedés alapján a gazdálkodási, illetve ellenőrzési feladat elvégzésére felhatalmazott személyek végezték, az érvényesítők rendelkeztek megbízással a feladat elvégzésére. A gazdálkodási és ellenőrzési jogkörök gyakorlása során betartották az Ámr. 138. §ában előírt összeférhetetlenségi szabályokat, ugyanazon gazdasági eseményre 43
II. RÉSZLETES MEGÁLLAPÍTÁSOK
vonatkozóan nem volt azonos a kötelezettségvállaló és az ellenjegyző, illetőleg az utalványozó és az ellenjegyző személye, továbbá az érvényesítő személye nem volt azonos a kötelezettségvállalásra, utalványozásra jogosult személlyel.
1.3.
A működési célú pénzeszközátadások szabályszerűsége Az Önkormányzatnál a működési célú pénzeszközátadásokkal kapcsolatos döntéseket az SzMSz-ben, a költségvetési rendeletekben, valamint az 517/2003. számú intézkedésben előírtaknak megfelelően a 2003. évben a Közgyűlés, az illetékes bizottság, és a főpolgármester hozta meg. A bizottságok a 2003. évi költségvetési rendelet jóváhagyása után a döntési hatáskörükbe tartozó felosztható kereteket tartalmazó önálló címeken rendelkezésre álló előirányzatok, és az „Alap” elnevezésű pénzügyi keretek felosztásáról az ágazatilag illetékes főpolgármester-helyettes javaslata alapján tárgyaltak. Ennek során meghatározták a rendelkezésre álló támogatási keret felosztásának elveit, a pályázati és egyedi kérelmek alapján adható támogatások arányait és összegét. A pályázati úton elnyerhető támogatásokkal kapcsolatosan meghatározták a pályázat kiírás feltételrendszerét, módját, az elbírálási szempontokat. A bizottsági határozatok alapján a támogatási keretek felhasználásának lebonyolításában résztvevő ügyosztályok intézkedtek a pályázatok kiírásáról, a beérkező pályázatok összegyűjtéséről, feldolgozásáról, kiértékeléséről és a bizottsági döntések előkészítéséről. A pályázati úton és az egyedi kérelmek formájában benyújtott támogatási kérelmeket és a döntési javaslatokat tartalmazó előterjesztést az ágazatilag illetékes főpolgármester-helyettes terjesztette a bizottságok elé, amelyek a jelenlevő bizottsági tagok egyszerű többségével hoztak határozatot a támogatásban részesülőkről. Az alapítványok és a társadalmi szervezetek támogatásáról szóló bizottsági döntést a költségvetési rendeletben előírtaknak megfelelően terjesztették a bizottság elnökei a Közgyűlés elé a támogatás kiutalásának engedélyeztetése érdekében. A támogatásban részesülő szervezetek kiértesítését, és a számadási kötelezettség előírását tartalmazó szerződéseket az illetékes ügyosztályon készítették el, és a jóváhagyott, engedélyezett támogatások szerződéseit a bizottsági elnökök írták alá, az ügyosztályvezetők ellenjegyzése mellett. A Főpolgármesteri keret felhasználásáról a főpolgármester az egyedi kérelmek alapján hozott döntést, a 2003. évben általában másfél havonta, illetve a támogatott esemény rendezésének időpontjához igazodóan. A támogatási döntésről rendelkező levelet bocsátott ki, amely alapján a Főpolgármesteri iroda előkészítette a támogatási szerződés megkötését. Az alapítványoknak és társadalmi szervezeteknek nyújtott támogatási döntéseket kéthavonta terjesztette be a Közgyűlés elé jóváhagyásra.
A működési célú pénzeszközátadásokról határozatban döntöttek. Az alapítványok, közalapítványok támogatásáról az Ötv. 10. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően a Közgyűlés döntött. Az Áht. 94. § (1) bekezdésében előírtaknak megfelelően a Főpolgármesteri hivatal költségvetéséből a társadalmi szervezeteknek adott támogatást a Közgyűlés engedélyezte, melyről határozatot hozott. A közhasznú szervezetek részére adott működési célú támogatások folyósítása a Kszt. tv. 14. § (2) bekezdésében előírtaknak megfelelően írásbeli szerződés megkötése után történt. A hatásköri szabályoknak megfelelően meghozott döntéseket követően a működési célú támogatásokról az Áht. 13/A. § (2) bekezdésében foglaltak és a költségvetési rendelet alapján a finanszírozott vagy támogatott szervezetek, illetve magánszemélyek részére 44
II. RÉSZLETES MEGÁLLAPÍTÁSOK
számadási kötelezettséget kell előírni a juttatott összegek rendeltetésszerű felhasználásáról. A Főpolgármesteri hivatal részéről a támogatottakkal kötött szerződésekben a számadási kötelezettséget előírták. A támogatás alapdokumentumát képező szerződések tartalmazták: • a támogatást jóváhagyó határozatok (közgyűlési, bizottsági, illetve a főpolgármesteri) számát; • a támogatás összegét; • a támogatás célját, felhasználásának jogcímeit; • a finanszírozás ütemezését és határidejét; • az elszámolás módját; • az elszámolási határidőt; • az elszámolás felülvizsgálatának rendjét; • a fel nem használt, a meghiúsult és a céltól eltérően felhasznált támogatások visszafizetési kötelezettségét. A határozatlan időre, a több évvel ezelőtt megkötött közszolgáltatási szerződések nem tartalmazták a 2003. évi támogatás konkrét összegét, hanem visszautaltak a mindenkori költségvetési rendeletben jóváhagyott összegre. A 8303 Menhely Alapítvánnyal, a hajléktalan ellátás keretében az 1999. évben kötött, a 2003. évben is érvényben levő közszolgáltatási szerződésben az 1999. évi költségvetésben meghatározott 70,7 millió Ft-os összeget tüntették fel, annak ellenére nem egészítették ki a szerződést, hogy a támogatás összege a 2003. évre 77,8 millió Ft-ra változott, amely megegyezett az átutalt támogatás összegével.
A támogatásról szóló szerződésekben a támogatás célját és felhasználásának jogcímeit nem határozták meg részletesen és konkrétan. Általában a rendezvény elnevezésének feltüntetésével jelölték meg a támogatott célt, azon belül a konkrét támogatott célt nem határozták meg. A támogatási cél konkrét megjelölésének hiánya nem biztosítja a célszerinti felhasználás és a számadás ellenőrzését. A 7218 Főpolgármesteri keret 2003. évi felhasználása során a főpolgármester támogatást nyújtott 0,3 millió Ft értékben egy Himalája-expedícióhoz, ami egyben a támogatás céljaként szerepelt a megállapodásban. Az általánosan meghatározott cél következtében az elszámolásban éttermi étkezésről, telefon kártyáról, szállításról szóló számlákkal történt meg az elszámolás.
A finanszírozás ütemezésénél és határidejénél az egyedi kérelem alapján nyújtott, és a pályázati úton elnyert támogatásoknál egyösszegű, előfinanszírozást rögzítettek a szerződésekben, a folyamatos feladat ellátást jelentő közszolgáltatási szerződésekben a költségvetési rendeletekben meghatározott ütemezést és határidőket tüntették fel.
45
II. RÉSZLETES MEGÁLLAPÍTÁSOK
Az ellenőrzéssel megbízottak az elszámolási határidő betartását a támogatásokról vezetett nyilvántartások alapján folyamatosan figyelemmel kísérték. Az elszámolási határidőt elmulasztó támogatottakat a határidő lejárta után 30 napon belül felszólították a megállapodásban foglaltak betartására. A határidő módosítási kérelmek esetében a Közgyűlés, a bizottság, vagy a bizottság elnöke döntött határozatban, mely szerződésmódosításnak minősült. A 7218 Főpolgármesteri keretből folyósított támogatásoknál nem módosították írásban a szerződéseket az új határidő vonatkozásában. A 7218 Főpolgármesteri keretből folyósított támogatások közül két támogatásnál a szerződésben foglalt elszámolási határidőt telefonon történt megbeszélés alapján az ügyiraton való feljegyzéssel módosították, ami nem jelenti az írásbeli szerződés módosítását, mivel ezt a szerződést aláírók nem hitelesítették aláírásukkal.
Az elszámolás felülvizsgálatának rendjét a támogatási szerződésekben a támogatás felhasználásának ellenőrzéséhez a finanszírozó által szükségesnek ítélt adatok, bizonylatok bekérésének, illetve a helyszíni ellenőrzés lehetőségének előírásával határozták meg. A 7212 Nagyrendezvények kerete terhére adott támogatások szerződéseiben előírták a rendezvény teljes, tételes költségelszámolását, valamint a támogatási összeg felhasználása során a Kbt. szabályainak alkalmazását. A támogatottak 3,6%-a nem tartotta be a tételes költségelszámolásra vonatkozó előírást, a támogató viszont nem biztosította a közbeszerzési eljárás lebonyolításának feltételeit, a lebonyolításhoz szükséges időtartamot. A 7212 Nagyrendezvények kerete 2003. évi felhasználása során a Kulturális ügyosztály által előkészített támogatási szerződéseket kötöttek a „Zsidó Nyári Fesztivál” és a „Híd ünnep Vízi karnevállal és a Neumann informatikai alagúttal” elnevezésű rendezvények támogatására. A támogatási szerződésben előírt teljes – 62 millió Ft összegű – tételes költségelszámolás a „Zsidó Nyári Fesztivál” pénzügyi elszámolása során nem valósult meg, a támogatott csak az Önkormányzat által nyújtott 10 millió Ft-os támogatásról nyújtott be pénzügyi elszámolást. A Főpolgármesteri hivatal az Áht. 13/B. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a támogatás felhasználását mindkét támogatási szerződésben a Kbt. előírásainak alkalmazásához kötötte, azonban a támogatási szerződések megkötése, és a rendezvények lebonyolítása közötti időtartam rövidsége54 miatt a közbeszerzési eljárás lefolytatásának feltételei nem voltak biztosítottak, ezzel a támogató megsértette az Áht. 13/B. § (1) bekezdésében foglaltakat, mivel a támogatás felhasználásával kapcsolatos határidőket nem úgy állapította meg, hogy a beszerzés lefolytatásához a Kbt. alapján szükséges időtartam rendelkezésre álljon. A közbenső egyeztetés során adott főpolgármesteri észrevétel szerint: „Kifogásolja a jelentés a nagyrendezvényi kerettel összefüggő támogatási szerződésekben kikötött feltétel – szükség esetén a közbeszerzési eljárás lebonyolítása – feltételei nem biztosítottak, mert a szerződések megkötése és a rendezvények lebonyolítása közötti időtartam ezt már nem tette lehetővé.
54
A „Híd ünnep Vízi karnevállal és a Neumann informatikai alagúttal” elnevezésű rendezvény támogatására 2003. június 11-én kötöttek megállapodást, melyben a támogatást elnyert rendezvény időpontjaként 2003. június 21-ét határozták meg. A két időpont közötti időtartam nem elegendő az előírt közbeszerzési eljárás lebonyolítására. 46
II. RÉSZLETES MEGÁLLAPÍTÁSOK
Az Áht. 13/B. §-ának (1) bekezdése szerint az államháztartás alrendszereihez tartozó szervezetek kötelesek a szolgáltatás-megrendelési célra juttatott támogatások felhasználását a Kbt. alkalmazásához kötni, ha ennek a Kbt. szerinti feltételei fennállnak. (Az anyag nem tartalmaz részletes elemzést arra vonatkozóan, hogy az egyes támogatott szervezeteknél fenn álltak-e konkrét esetben a közbeszerzési eljárás lefolyatásának feltételei a nagyrendezvényi kerettel összefüggésben.) A nagyrendezvényi kerettel kapcsolatos feladatok ellátása hivatalon belül szabályozott, figyelembe veendő, hogy a nagyrendezvényi keret felhasználása az idegenforgalmi adóbevétel függvénye, így a szerződések megkötésére, a támogatások átutalására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a pénzügyi fedezet rendelkezésre áll.” Az észrevétel nem megalapozott, mivel a támogatási szerződésekben a közbeszerzési eljárást az Áht. 13/B. § (1) bekezdése alapján előírták, azonban a közbeszerzési eljárás lebonyolításához – figyelemmel a támogatási szerződés és a támogatott rendezvény időpontja közötti időtartamra – nem biztosítottak elegendő időt.
Az Áht. 13/A. § (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően az Önkormányzat által működési céllal átadott pénzeszköz rendeltetésszerű felhasználásáról előírták a számadási kötelezettséget. A támogatás felhasználásáról való számadási kötelezettség teljesítésének módját szakmai beszámoló és pénzügyi elszámolás készítésének előírásával határozták meg. A szakmai beszámoló formájára és tartalmára vonatkozóan részletes előírásokat nem rögzítettek a szerződésekben, ezért a számadási kötelezettség teljesítésére benyújtott szakmai beszámolók részletezettsége és színvonala a számadási kötelezettség betartását ellenőrző köztisztviselő szakmai igényességének és a támogatott felkészültségének a függvényében eltérően alakult55. A benyújtott beszámolók között a több oldalas, fényképekkel, diagramokkal készített, és a reklám anyagokkal, újságcikkekkel alátámasztott beszámoló, illetve a „három mondatos” köszönet nyilvánítás, és vállalkozási szerződést tartalmazó beszámoló is előfordult. A 7212 Nagyrendezvények kerete címből támogatott „Híd ünnep Vízi karnevállal és a Neumann informatikai alagúttal” elnevezésű rendezvény szakmai beszámolóját a támogatott Budapesti Fesztiválközpont Kht. helyett a rendezvényt lebonyolító egyik kft. készítette el, a saját nevében, míg a szerződésben a támogatott elszámolási kötelezettsége szerepelt. Ez a gyakorlat nem volt általános az elszámolási kötelezettség teljesítésénél, a szabályozás hiányában ennek a lehetősége is fennállt. A pénzügyi elszámolásra vonatkozóan a Főpolgármesteri hivatalban nem írták elő egységesen a hitelesített számla másolatokkal való elszámolási kötelezettséget, illetve a csatolt számlákról összesítő elszámoló lap készítését. A 8319 Más fogyatékos gyermekeket oktató non-profit szervezetek támogatása címről működési célú közszolgáltatási szerződéssel adott támogatásoknál a pénz-
55
Az önkormányzati gazdálkodás átfogó ellenőrzésének I. ütemeként elvégzett vizsgálat során a felhalmozási célú pénzeszközátadásokra vonatkozóan is rögzítette a jelentés, hogy a pénzeszközátadásokhoz kapcsolódó ellenőrzés módjára, a beszámoltatás formájára és tartalmi elemeire vonatkozó általános érvényű előírást nem határozták meg. Emiatt az egyes pénzeszköz átadás-átvételi megállapodások egy ágazaton, illetve ügyosztályon belül is eltérő részletezettséget tartalmaztak. 47
II. RÉSZLETES MEGÁLLAPÍTÁSOK
ügyi elszámoláshoz nem írták elő56 annak formáját és módját, a benyújtott pénzügyi elszámolásokban a felhasználási jogcímeket (munkabér, bérleti díj, tanterem és tornaterem építés) és az erre fordított összegeket tüntették fel. A 7218 Főpolgármesteri keretből adott támogatásoknál nem készítettek a pénzügyi elszámoláshoz becsatolt számla másolatokról összesítő elszámoló lapot.
A finanszírozást lebonyolító Főpolgármesteri hivatalban a működési támogatásra átadott összeg felhasználását és a számadási kötelezettség teljesítését a benyújtott szakmai beszámolók és pénzügyi elszámolások alapján ellenőrizték. A pénzügyi elszámolások ellenőrzésének tényét az ügyiratokon, a támogatásokról vezetett nyilvántartásokon, illetve a számlák összesítését tartalmazó elszámoló lapokon szignálással, és az eltérés tartalmi leírásával rögzítették az ellenőrzést végzők. A szakmai beszámolók felülvizsgálatának és a helyszíni ellenőrzések lefolytatásának, megállapításainak dokumentálása eltérő az egyes ügyosztályokon. A támogatási szerződésekben rögzített helyszíni ellenőrzést, szúrópróbaszerűen a támogatások 2,8%nál, ügyosztályonként eltérő számban végezték. A 2003. évben a Sport ügyosztály 23, az Oktatási ügyosztály 12, a Kulturális ügyosztály 22 támogatás esetében végzett helyszíni ellenőrzést, ami támogatások 2,8%-át tette ki. A Szociálpolitikai ügyosztály a 2003. évben helyszíni ellenőrzést nem folytatott. A beszámolási kötelezettségüket elmulasztó támogatottak részére az ellenőrzéssel megbízott ügyosztályok javaslatára a döntést hozó bizottságok felszólítást küldtek, melyben felhívták a figyelmüket a támogatási szerződésben foglaltak teljesítésére. A közpénzek felhasználásával, a köztulajdon használatának nyilvánosságával, átláthatóbbá tételével és ellenőrzésének bővítésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2003, évi XXIV. törvény 1. §-ban módosított ÁSZ-ról szóló 1989. évi XXXVIII. törvény 2. § (5) és (9) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján helyszíni ellenőrzést végeztünk egy céljellegű működési célú támogatásban részesült gazdasági társaságnál is. Helyszíni ellenőrzést a 7218 Főpolgármesteri keret címből, a BLMondo Kft-nek a 2003. szeptember 15-én kötött megállapodás alapján folyósított 0,4 millió Ft támogatásával kapcsolatosan folytattunk le. A 7. számú mellékletként csatolt helyszíni ellenőrzési jegyzőkönyv alapján a pénzügyi elszámolásban szerepeltetett bizonylatok valódiságát a bemutatott dokumentumok két kivétellel alátámasztották. A támogatott a támogatási megállapodásban foglalt számadási kötelezettségét a szakmai beszámoló vonatkozásában nem teljesítette. A Főpolgármesteri iroda a kapott pénzügyi elszámolást a helyszínen nem ellenőrizte, a szakmai beszámoló elmaradását nem kifogásolta. A megállapodásban a pénzügyi és szakmai beszámoló együttes benyújtásához rögzített szankció alkalmazását az egyik feltételnek – a pénzügyi elszámolásnak – a teljesítése alapján nem tartotta indokoltnak. A finanszírozó - az Áht. 13/A. § (2) bekezdésében foglaltakat megsértve a céljelleggel juttatott összeg rendeltetésszerű, a támogatott célnak megfelelő felhasználását nem ellenőrizte, a támogatott az előírt számadási kötelezettségének nem a támogatási megállapodásban foglaltaknak megfelelően tett eleget.
56
Az Önkormányzat által 2004 évben a sajátos nevelési igényű gyermekeket ellátó alapítványoknak nyújtott támogatások felhasználásáról történő elszámoláshoz 2004. június hóban meghatározták az elszámolás formáját és tartalmát. 48
II. RÉSZLETES MEGÁLLAPÍTÁSOK
A finanszírozott számadási kötelezettségének elmulasztása, illetve az arra előírt határidő be nem tartása miatt a 2003. évben és a 2004. év I. negyedévében támogatás folyósítást nem függesztettek fel, jogszabálysértő, vagy nem rendeltetésszerű felhasználás miatt visszafizetési kötelezettséget nem érvényesítettek. A 2003. évben működési célú támogatásban részesítettek közül a támogatott szervezetek – szerződéses kötelezettségüknek eleget téve – 18 esetben a támogatási összeg fel nem használása miatt 24,9 millió Ft-ot utaltak vissza az Önkormányzat részére. A támogatott feladat meghiúsulása miatt a Fesztiválközpont Kht. 20 millió Ft-ot, és a Budapesti Sport Tanács 1,2 millió Ft-ot fizetett vissza a Főpolgármesteri hivatalnak.
Az egyedi kérelmeknél és a pályázati úton folyósított támogatásoknál az utólagos elszámolási kötelezettségüket határidőben nem teljesítő támogatottakat a 2003–2004. évi támogatások odaítélésénél a bizottságok a támogatás folyósítását az előző évi elszámolás benyújtásáig felfüggesztették. A Roma Polgárjogi Alapítvány 2003. évi támogatásáról készített pénzügyi elszámolás hiányosságai miatt (számlák, bizonylatok hiánya) a 2004. évi támogatási szerződés megkötését a hiányosságok pótlásáig felfüggesztették, és a Szociálpolitikai ügyosztály javaslatára a Budapesti Szociális Forrás Központ bevonásával helyszíni ellenőrzés indult 2004. május hónapban.
1.4.
A feladatok finanszírozása, elszámolása
1.4.1.
A működési célú pénzeszközátadások előirányzatát terhelő kötelezettségvállalások nyilvántartása A Főpolgármesteri hivatal költségvetésének szabályszerű végrehajtásához a Bizonylati szabályzatban a 2003. évtől meghatározták a gazdálkodás folyamatában résztvevő szervezeti egységek számára az „Előirányzat és kötelezettségvállalások nyilvántartásá”-nak egységes formáját57. A szabályzatban meghatározott, kötelező alkalmazásra elrendelt nyilvántartások tartalma megfelel az Áht. 103. § (1)-(2) bekezdésében előírtaknak, tartalmazza a feladatra jóváhagyott eredeti előirányzatot és annak változásait, illetve az előirányzat terhére vállalt kötelezettségek bemutatását. Az Ámr. 134. § (6) bekezdésében előírtak ellenére nem szabályozták, hogy a gazdálkodás folyamatában résztvevő szervezeti egységek számára előírt, költségvetési címenkénti, illetve feladatonkénti előirányzat és kötelezettségvállalások nyilvántartásából milyen eljárási rendben és milyen módszerrel állapítják meg a Főpolgármesteri hivatal költségvetését érintően az évenkénti kötelezettségvállalás összegét, és el is maradt ennek a megállapítása. A Főpolgármesteri hivatal részére kiemelt előirányzatként jóváhagyott működési célú pénzeszközátadások terhére vállalt kötelezettségekről, és azok alaku-
57
A 261. sorszámú Előirányzat és kötelezettségvállalás nyilvántartása és a 262. sorszámú Összesített kimutatás az éven túli kötelezettségvállalásokról megnevezésű formanyomtatványokon. 49
II. RÉSZLETES MEGÁLLAPÍTÁSOK
lásáról a 2003. évben nem vezették a szabályszerű operatív gazdálkodást megalapozó, a Bizonylati szabályzatban előírt és az Áht. 103. § (1)-(2) bekezdéseiben előírtaknak megfelelő nyilvántartást. Ennek következtében a 2003. évre nem rendelkeztek olyan folyamatosan vezetett és naprakész nyilvántartással, amely a Főpolgármesteri hivatal egészére, azon belül költségvetési címenként és kiemelt kiadási előirányzatonként mutatta volna a jóváhagyott előirányzatoknak és azok teljesülésének alakulását, valamint a kiadási előirányzatokat terhelő kötelezettségvállalásokat, ezért megsértették az Áht. 103. § (1)-(2) bekezdéseiben és a Bizonylati szabályzatban előírtakat. Az előirányzat és kötelezettségvállalás nyilvántartás folyamatos vezetésének elmulasztása következtében nem biztosították az Áht. 12/A. § (1) bekezdésében előírtak betartásának feltételeit, miszerint a költségvetés végrehajtása során tárgyévi fizetési kötelezettség a jóváhagyott kiadási előirányzatok mértékéig vállalható és kifizetések is ezen összeghatárig rendelhetők el. Az Áht. 103. § (2)58 bekezdésében előírtakat megsértették, mert a szakmai ügyosztályok nem tartották nyilván a feladatkörükbe tartozó költségvetési címek kiadási előirányzatát terhelő kötelezettségvállalásokat. A helyszíni ellenőrzés idején a Szociálpolitikai, a Kulturális, az Oktatási és a Sport ügyosztályokon – a feladatkörükbe tartozó költségvetési címekre - a Bizonylati szabályzatban előírt és az Áht. 103. § (1)-(2) bekezdéseiben előírtaknak megfelelő előirányzat és kötelezettségvállalási nyilvántartást a 2004. évre utólag felfektették. A 2004. évben történt eseményeket időrendben nyilvántartásba vették, a további folyamatos nyilvántartást megalapozták. Az Oktatási ügyosztályon a 2003. évre vonatkozóan is pótolták a Bizonylati szabályzatban előírt kötelezettségvállalási nyilvántartást.
1.4.2.
A zárszámadás és a költségvetési beszámoló adatainak egyezősége a működési célú pénzeszközátadások vonatkozásában A főpolgármester az Önkormányzat 2003. évi zárszámadási rendelet-tervezetét az Áht. 82. §-ában előírt határidőn59 belül, 2004. április 29-én terjesztette a Közgyűlés elé. A költségvetés végrehajtásáról szóló zárszámadást az elfogadott költségvetéssel összehasonlítható módon készítették el, ezzel betartották az Áht. 18. §-ában előírtakat. Az előterjesztéshez csatolták az Áht. 118. §-ában előírt, a 2004. évi költségvetési rendelet 28. §-ában meghatározott formában és tartalommal, a tájékoztatásként bemutatandó mérlegeket és kimutatásokat. Mellékelték az előterjesztéshez az Önkormányzat 2003. évi pénzmaradványának jóváhagyására vonatkozó javaslatot. A Közgyűlés a 2004. május 27-i ülésén60 jóváhagyta az Önkormány-
58
Az Áht. 103. § (2) bekezdése szerint a nyilvántartási kötelezettség „kiterjed a kiadási előirányzatokat terhelő kötelezettségvállalások és a bevételi előirányzatok teljesítését előrejelző – a teljesülés várható időpontja szerint rögzített – bevételi előírások folyamatos nyilvántartására”, de a 8100-8400 költségvetési címekhez bevételi előirányzatot nem terveztek.
50
59
A költségvetési évet követő négy hónapon belül.
60
A Közgyűlés 1027/2004. (V. 27.) számú határozata.
II. RÉSZLETES MEGÁLLAPÍTÁSOK
zat 2003. évi vagyonkimutatását, elfogadta a 2003. évi egyszerűsített beszámolót61. Megállapította62 az önkormányzati intézmények pénzmaradványát, illetve vállalkozási tevékenységének eredményét, elfogadta a pénzmaradvány felhasználással kapcsolatos különböző elszámolási előírásokat. A Közgyűlés felkérte63 a főpolgármestert, hogy értesítse az önkormányzati intézményeket a jóváhagyott pénzmaradványról, a vállalkozási tevékenység eredményéről, továbbá intézkedjen a pénzmaradvány elszámolásához kapcsolódó befizetési kötelezettségek teljesítéséről. A Közgyűlés a 2004. május 27-i ülésén jóváhagyta az Önkormányzat 2003. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló zárszámadási rendeletét, amelyet 32/2004. (VI. 23.) szám alatt hirdetett ki a Fővárosi Közlönyben. A működési célú pénzeszközátadások vonatkozásában biztosították a számszaki egyezőséget az önkormányzati szintű költségvetési beszámoló és a zárszámadási rendelet adatai között. Az államháztartás információs rendszerében előírt és benyújtott önkormányzati költségvetési szervenkénti költségvetési beszámolók önkormányzati szintre összesített adatai szerinti működési célú pénzeszközátadások kiadási előirányzatai és annak teljesítési adatai megegyeztek a zárszámadási rendelet adataival. Az adatok alakulását szemlélteti a következő diagram. Az Önkormányzat 2003. évi költségvetésében teljesített működési célú pénzeszközátadások megoszlása
összesen 13569,6 millió Ft
3406,5 milló Ft
Működési célú pénzeszközök átadások összesen Államháztartáson belülre átadott Államháztartáson kívülre átadott
10163,1 millió Ft
A Közgyűlés – az Ámr. 66. § (4) bekezdésében előírtaknak megfelelően – költségvetési szervenként hagyta jóvá az Önkormányzat pénzmaradványát, az önkormányzati intézmények pénzmaradványát az 1030//2004. (V. 27.) számú, a Főpolgármesteri hivatal pénzmaradványát
61
A Közgyűlés 1028/2004. (V. 27.) számú határozata.
62
A Közgyűlés 1030-1033/2004. (V. 27.) számú határozatai.
63
A Közgyűlés 1034-1035/2004. (V. 27.) számú határozatai. 51
II. RÉSZLETES MEGÁLLAPÍTÁSOK
1032/2004. (V. 27.) számú határozatban. Az Önkormányzat 2003. évi módosított pénzmaradványa 41 802,3 millió Ft, melyből 12 702,7 millió Ft az önkormányzati intézmények, 29 071,9 millió Ft a Főpolgármesteri hivatal és 27,7 millió Ft a helyi kisebbségi önkormányzatok pénzmaradványa. A zárszámadási rendeletben jóváhagyott 2003. évi módosított pénzmaradvány összege megegyezett a Főpolgármesteri hivatal és az önkormányzati intézmények költségvetési beszámolói szerinti módosított pénzmaradvány összegeivel. Önkormányzati szinten az előző évek fel nem használt és igénybe nem vett pénzmaradványának összege 4941,2 millió Ft, amelyből az önkormányzati intézmények pénzmaradványa 1614,6 millió Ft, míg a Főpolgármesteri hivatal pénzmaradványának összege 3326,6 millió Ft. Az Önkormányzat a 2003. évi költségvetés módosított előirányzatához viszonyítva a működési célú kiadásait 91,3%-ra, a felhalmozási célú kiadásait 70,7%-ra teljesítette. A 2003. évi önkormányzati szintű módosított pénzmaradványt 62 256,6 millió Ft kiadási megtakarítás, 20 717,0 millió Ft bevételkiesés eredményezte, amelyek összegét, a 41 539,6 millió Ft-ot módosított a központi költségvetéssel történő elszámolás alapján az Önkormányzatot megillető 262,7 millió Ft. A Főpolgármesteri hivatal 2003. évi 29 071,9 millió Ft összegű módosított pénzmaradványából 7289,9 millió Ft (25,1%) a működési célú pénzmaradvány. A 2003. évi működési célú pénzeszközátadások kiadási előirányzat maradványa, a kiadási megtakarítás 2006,4 millió Ft, amelyből a 2003. évi pénzmaradvány elszámolás szerint a Főpolgármesteri hivatal költségvetését érintően 1574,9 millió Ft-ra áll fenn áthúzódó kötelezettség. Az áthúzódó kötelezettségeket költségvetési címenként és kiemelt kiadási előirányzatonként szerepeltették a pénzmaradvány elszámolásban. A zárszámadási rendelet 3/b. számú táblázata, a táblázat elnevezése szerint64 tartalmazza az önkormányzati intézmények és a Főpolgármesteri hivatal 2003. évi költségvetési előirányzata terhére a társadalmi szervezetek, alapítványok részére nyújtott támogatásokat. A kimutatás – az elnevezésével ellentétben – nem teljes, mert a Főpolgármesteri hivatal költségvetése vonatkozásában nem tartalmazza a bizottsági rendelkezésű előirányzatokból, az úgynevezett alapokból és más keret jellegű előirányzatokból az alapítványok, társadalmi szervezetek részére nyújtott támogatásokat. A kimutatásban a Főpolgármesteri hivatal vonatkozásában a 7101 Igazgatási apparátus kiadásai, a 7201 Települési értékvédelmi feladatok, a 7204 Egészségügyi feladatok, a 7212 Nagyrendezvények kerete és a 7218 Főpolgármesteri keret címekről teljesített kiadásokat mutatták be a támogatott szervezet megnevezésének, a támogatást engedélyező határozat számának, összegének a részletezésével. A költségvetési rendeletben önálló címként kiemelt alapítványok, társadalmi szervezetek részére teljesített kiadások a költségvetési rendelet 3. számú táblázatának megfelelő címein láthatóak. Az Önkormányzat költségvetéséből közalapítványok, alapítványok, társadalmi szervezetek részére nyújtott működési célú támogatásoknak részbeni bemutatása miatt a zárszámadás e vonatkozásban nem következetes, a bizott-
64
„Budapest Főváros Önkormányzata intézményei és a Főpolgármesteri Hivatal 2003. évi költségvetési előirányzata terhére a társadalmi szervezetek, alapítványok támogatása”
52
II. RÉSZLETES MEGÁLLAPÍTÁSOK
sági rendelkezésű előirányzatokból, az alapokból és más keret jellegű előirányzatokból nyújtott támogatások összefoglalt bemutatásának elmaradása nem indokolt. A Bizonylati szabályzatban a 2003. évtől kialakították65 „Budapest Főváros Önkormányzata intézményei és a Főpolgármesteri Hivatal 2000…. évi költségvetési előirányzata terhére társadalmi szervezetek, alapítványok támogatása” vonatkozásában a féléves és éves beszámoló jelentésekhez előírt adatszolgáltatás formanyomtatványát, de kitöltéséhez útmutatót nem készítettek a felhasználók részére. A formanyomtatvány minden költségvetési címet felölelő kitöltésével, az ügyosztályi adatszolgáltatások feldolgozásával biztosított a lehetőség a zárszámadási rendelet 3/b. táblázatának teljes körű kitöltéséhez. A támogatott alapítványok, társadalmi szervezetek egyedi nyilvántartását nem alakították ki66, ezért nem állapítható meg szervezetenként a támogatott célok és a támogatást nyújtók szerinti bontásban a támogatás összege, illetve végösszege, nem kísérik figyelemmel, hogy egy-egy szervezetet milyen céllal és hány helyről támogatnak az Önkormányzat költségvetéséből.
2.
A
BELSŐ IRÁNYÍTÁSI, ELLENŐRZÉSI RENDSZER MŰKÖDÉSÉNEK ÉR-
TÉKELÉSE
2.1.
Az ellenőrzési rendszer kialakítása, működése A Főpolgármesteri hivatal belső szervezeti tagozódását tartalmazó ügyrend szerint a Belső ellenőrzési csoport a Főjegyzői iroda szervezeti egységei közé tartozik. A Főjegyzői iroda irodavezetője a 2003. évre vonatkozó BMSz alapján az Aljegyző III., aki egyben ellátja a főjegyző külön intézkedésében foglalt67 nyolc ügyosztály munkájának felügyeletét is. A Belső ellenőrzési csoport szervezeti tagozódásánál megsértették az Áht. 2003. január 1-jétől hatályos 121/B. § (6) és (7) bekezdésében68 foglalt követelmény érvényesülését. A Főpolgármesteri hivatalban a Htv. 140. § (1) bekezdés e) pontját69 vették figyelembe. A 2003. november 27-től hatályos Áht. 97. § (1) bekezdésében előírtak alapján 2004. év február hóban módosították a Főjegyzői iroda BMSz-ét, miszerint a Főjegyzői irodát a főjegyző irányítja és a Belső ellenőrzési csoport az iroda szervezeti rendjén belül szakmai feladatellátása tekintetében elkülönült szervezeti
65
A 273. számú bizonylati törzslap szerint.
66
Kifejezetten ezt a kötelezettséget előíró jogszabály nincs hatályban.
67
A főjegyző 503/2003. számú az aljegyzők és a minőségügyi vezető egyes kiemelt feladat- és hatásköréről szóló intézkedése.
68
Az Áht. 121/B. § (6) és (7) bekezdése szerint a belső ellenőr kinevezés, felmentés és szervezeti alárendeltség, valamint az irányítási és végrehajtási tevékenységtől való egyértelmű elkülönítés tekintetében a függetlenségének érvényre juttatásáért a szervezet felügyeletét ellátó vezető felelős. A Főpolgármesteri hivatal, mint költségvetési szerv felügyeleti szerve az Ámr. 2. § 3. pontja szerint az Önkormányzat közgyűlése, a felügyeleti szerv vezetője az Ámr. 2. § 4. pontja szerint a főpolgármester. 69
A hatásköri törvény 140. § (1) bekezdés e) pontja szerint a főjegyző ellátja az Önkormányzat által alapított és fenntartott költségvetési szervek pénzügyi-gazdasági ellenőrzését. 53
II. RÉSZLETES MEGÁLLAPÍTÁSOK
egységként működik, vezetője a főjegyző felé beszámolási kötelezettséggel tartozik, szakmai feladatellátása során függetlenül, önálló és közvetlen felelősséggel végzi tevékenységét. A módosítás a Ber. 6. § (2) bekezdésében foglalt szervezeti, irányítási rendnek megfelelt. A Főpolgármesteri hivatal az Ámr. 10. § (4) bekezdésében előírtak ellenére nem rendelkezik szervezeti és működési szabályzattal70. A Ber. 4. § (2) bekezdésében előírtak ellenére 2004. január 1-jétől a belső ellenőrzési kötelezettséget, az ellenőrzést végző Belső ellenőrzési csoport jogállását, feladatait a Főpolgármesteri hivatal szervezeti és működési szabályzatában nem írták elő. A belső ellenőrzés szervezeti kialakítását és feladatait az ügyrend tartalmazza. A főjegyző 502/1999. számú, a Főpolgármesteri hivatal belső ellenőrzési szabályzatáról szóló, 2004-ben módosított intézkedése71, tartalmazza 2004. februárból a függetlenített szervezeti egységként működő Belső ellenőrzési csoport feladatát, valamint az ellenőrzést végzők és az ellenőrzöttek jogait és kötelességeit. A belső ellenőrzési szabályzat részletezi a vezetői és a munkafolyamatba épített ellenőrzés általános és a közbeszerzésekre vonatkozó különös szabályait, melyeket a munkaköri leírásokban kell rögzíteni. A belső ellenőrzést a Pénzügyi bizottság által véleményezett és a főjegyző által jóváhagyott éves munkaterv alapján végezték, a szabályzatban meghatározott feltételek, a Főjegyzői iroda BMSz-e, valamint a minőségügyi eljárásban72 foglaltak szerint. A 2002. és 2003. évi belső ellenőrzési munkatervek nem tartalmaztak a működési célú pénzeszközátadások szabályosságának ellenőrzésére vonatkozó vizsgálatot. A 2002. évi munkaterv 3. pontja alapján végezték el a Környezetvédelmi ügyosztályon a környezetvédelmi gazdálkodó tevékenység működési és beruházási területeinek átfogó vizsgálatát. A célellenőrzésről készült jelentés szerint ellenőrizték a működési keretek – ezen belül a működési célú pénzeszközátadások – analitikus nyilvántartását, a szerződések és az előirányzatok, a módosított előirányzatok és a felhasználás nyilvántartását. Az adatokat öszszevetették a főkönyvi adatokkal és eltérést nem tapasztaltak. Egy szerződés esetén kifogásolták annak visszamenőleges hatállyal történt megkötését, másik esetben a helyszíni ellenőrzés jogának feltüntetését hiányolták. A Környezetvédelmi Alap nyilvántartásaiban hiányosságot nem találtak, a támogatási szerződés szerinti beszámolót a támogatott szervezetek megküldték, szerződésszegés nem történt. Az ellenőrzésről készült vizsgálati jelentésben foglaltakat a Pénzügyi ellenőrző bizottság 25/2002. (IV. 18.) számú határozatában tudomá-
70
Az önkormányzati gazdálkodás átfogó ellenőrzésének I. ütemeként elvégzett vizsgálat során is megállapításra került, hogy a Főpolgármesteri hivatal nem rendelkezik szervezeti és működési szabályzattal.
71
A főjegyző a 2003. november 27-től hatályos Áht. és a Ber. alapelveinek figyelembevételével 2004. év áprilisában módosította az 502/1999. számú a Főpolgármesteri hivatal belső ellenőrzési szabályzatáról szóló intézkedését.
72
ME 04-11 számú minőségügyi eljárás a Főjegyzői iroda folyamatszabályozás 3.2. Belső ellenőrzési csoport feladatai megnevezésű pontban.
54
II. RÉSZLETES MEGÁLLAPÍTÁSOK
sul vette. A 2004. évi munkaterv tervbe vette ezen vizsgálati jelentés megállapításai alapján kiadott ügyosztályvezetői intézkedések érvényesülésének utóvizsgálatát. A Szociálpolitikai ügyosztályon önálló munkakört létesítettek a civil-, társadalmi szervezetek, alapok, közalapítványok, alapítványok által készített pénzügyi beszámolók ellenőrzésére. A munkaköri leírás részletesen tartalmazza a számlák alaki, tartalmi követelményeknek való megfelelőség ellenőrzését, keltezésének összevetését a támogatásról történt döntés idejével. A Pénzügyi ellenőrző bizottság 2003. évi munkatervében szerepelt „a Tájékoztató a Fővárosi Önkormányzat által nyújtott 2002. évi támogatások ellenőrzése tapasztalatairól” szóló napirend. A feladat ellátásáért az aljegyző II. volt a felelős. Az érintett szakmai ügyosztályok részére írott levélben az alapok felhasználásáról szóló, az illetékes bizottság részére készített összefoglaló előterjesztés, valamint a bizottság e témakörben hozott döntése és a 8300-as címszámon szereplő civil szervezetek számára nyújtott támogatás felhasználási adatai, illetve a közszolgáltatási szerződések teljesítéséről készített előterjesztések és azok kapcsán hozott döntések dokumentációjának megküldését kérték. A kiküldött levél alapján az ellenőrzés a 8200-as címszámú alapok és a 8300-as címszámú alapítványok, társadalmi szervezetek támogatásainak cél szerinti felhasználására vonatkozott. Az ellenőrzés nem terjedt ki a szakmai ügyosztályok pénzügyi elszámolásokra vonatkozó ellenőrzésének módjára, dokumentáltságára, valamint a 8100-as címszámú közüzemi társaságoknak, az önkormányzati tulajdonú kht-nak és a 8400-as címszámú egyéb szervezeteknek nyújtott támogatásokra. Céltól eltérő támogatás felhasználást nem állapítottak meg. A támogatások elszámolásának ellenőrzési tapasztalatairól szóló tájékoztatót az aljegyző II. 2003. november 17-én megküldte a Pénzügyi ellenőrző bizottság részére, mely nem tűzte napirendre annak tárgyalását. A Főpolgármesteri hivatal 2003. év szeptemberében elvégezte a 8300-as címszámon meghatározott73 szervezetek részére nyújtott működési célú támogatások felhasználására kötött közszolgáltatási szerződések tartalmának felülvizsgálatát az egységesítés érdekében. Megállapították, hogy az egyes szerződések eltérnek a szerződés megkötése, hatálya és felmondása tekintetében is. A Civil Szervezetek és Társadalmi Kapcsolatok bizottsága állásfoglalásának figyelembe vételével meghatározták74 a közszolgáltatási szerződések
73
A felülvizsgálat kiterjedt az alapítványok, társadalmi szervezetek támogatására, azonban nem terjedt ki a különböző alapokból, illetve a 8319, a 8323 és a 8363 címszám alatt meghatározott különböző célú közszolgáltatási szerződéssel adható keretből nyújtott eseti támogatásokra. 74
A közszolgáltatási szerződések felülvizsgálata tárgyában 03-1122/2004. számú főjegyzői körlevélben. 55
II. RÉSZLETES MEGÁLLAPÍTÁSOK
egységes, kötelező tartalmi követelményeit75, melyeket nemcsak a felülvizsgálattal érintett, hanem minden közszolgáltatási szerződéssel átadott támogatás esetén a 2004. évtől alkalmazni kell. Amennyiben az érvényben lévő szerződések nem felelnek meg a kötelező tartalmi követelményeknek, a támogatott szervezettel új szerződést kell kötni a 2004. év folyamán a 2004. évi költségvetési rendeletben foglalt összegek és folyósítási határidők figyelembevételével. A Közgyűlés a Htv. 138. § (1) bekezdése g) pontjában előírtaknak megfelelően meghatározott időszakonként – évente76 – áttekintette az önkormányzati intézmények ellenőrzésének a tapasztalatait. Az SzMSz-ben kapott felhatalmazás alapján a főjegyző a 2003. évi belső ellenőrzésről készített összefoglaló jelentést a Pénzügyi ellenőrző bizottság 2004. március 23-i ülésére nyújtotta be az egyedi ellenőrzésekről készített jelentésekkel együtt, amelyeket a Pénzügyi ellenőrző bizottság megtárgyalt és elfogadott.
3.
A
KORÁBBI
SZÁMVEVŐSZÉKI
ELLENŐRZÉSEK
JAVASLATAINAK
HASZNOSULÁSA A 2001–2003. év közötti időszakban az Önkormányzatnál az ÁSZ 13 esetben végzett ellenőrzést. A működési célú pénzeszközátadásokkal kapcsolatban hiányosságot a Budapest Főváros Önkormányzata gazdálkodásának utóvizsgálatáról szóló 2002. évben elkészült számvevőszéki jelentés tartalmazott. Ezen számvevőszéki jelentés javaslatainak a hasznosítása érdekében tett intézkedések a következők szerint alakultak. A jelentésben javaslatként szerepelt, hogy • hozzák összhangba a Környezetvédelmi ügyosztály BMSz-ében a Környezetvédelmi Alosztály Környezetvédelmi Alappal kapcsolatos feladatainál jelzett ellenjegyzést az alapokra vonatkozó eljárás rendjéről szóló főjegyzői intézkedés VI. pontjában foglaltakkal, miszerint az utalvány ellenjegyzésére az ügyosztályvezető jogosult. A Környezetvédelmi ügyosztály 2001. július 1-jétől hatályos BMSz-ét 2004. május 20-ig nem módosították, ezért a szabályozás ellentmondásossága továbbra is fennáll. Az aláírás bejelentő formanyomtatványon 2001. november 26-án intézkedtek a Környezetvédelmi Alapra vonatkozó kötelezettségvállalás és utalványozás ellenjegyzésének ügyosztályvezetői doku-
75
A közszolgáltatási szerződésben rögzíteni kell a támogatás összegét, a felhasználás célját, a felhasználás ellenőrzését, a szerződés aláírásával egyidejűleg átadandó dokumentumokat (bírósági bejegyzés, hatósági engedély, alapító okirat), a támogatás elkülönített pénzügyi kezelését, nyilvántartását, szolgáltatás meghiúsulása esetén a visszafizetési kötelezettséget, a szerződés felmondásának módját, a szerződésszegés minősítését, a beszámolási kötelezettség tartalmát (szakmai, pénzügyi), a beszámolás határidejének elmulasztása esetén a kötbér összegét, a jogviták esetére a Bíróság illetékességét.
76
A 2003. évben lefolytatott pénzügyi-gazdasági ellenőrzések tapasztalatairól szóló öszszefoglaló jelentést Közgyűlés az 1196/2004. (V. 27.) számú határozatával fogadta el. 56
II. RÉSZLETES MEGÁLLAPÍTÁSOK
mentálásáról, melyet az ügyosztályvezető váltást követően megfelelően módosítottak. Az ellenjegyzési jogosultság az ügyosztályvezetők munkaköri leírásában „a hatályos főpolgármesteri és főjegyzői intézkedésben meghatározottak szerinti” hivatkozással jelent meg. • A Környezetvédelmi Alap terhére kötött „sablon” támogatási szerződésekben egyidejűleg határozzák meg az elszámolás módját, határidejét, a szerződések betartásának elmulasztását követő szankciókat és azokat következetesen érvényesítsék. A javaslatnak megfelelően a Környezetvédelmi Alapból a nyertes pályázókkal kötött szerződés 4. pontja tartalmazza az elszámolás határidejét és módját, miszerint „jelentésben kell részletezni a megvalósítást, amelyhez másolatban csatolni kell a tényleges költségekről szóló igazolást, valamint az egyéb szükséges dokumentumokat”, a 2.2. pontban meghatározták, hogy a támogatás a programmegvalósítás teljes költségének 30%-át nem haladhatja meg. A szerződés aláírásával a támogatott nyilatkozott arról, hogy a feladat megvalósításához szükséges költségfedezettel rendelkezik. A szerződésben foglaltak megsértése esetén a 2.4. pontban rögzített szankciókat77 kell alkalmazni. A 2003. évi pályázatokról a Környezetvédelmi bizottság szeptemberben döntött, a támogatási szerződésekben előírt elszámolási határidőt a Környezetvédelmi bizottság 209/2003. (XI. 12.) számú határozatában 2004. március 31-ére módosította. A Környezetvédelmi ügyosztályon a benyújtott elszámolások ellenőrzése a helyszíni ÁSZ ellenőrzés ideje alatt folyamatban volt. Ezzel egy időben megkezdték a felszólító levelek kiküldését azon szervezeteknek, melyek beszámolási kötelezettségüknek nem tettek eleget. • A gazdálkodási jogkörök gyakorlására felhatalmazott köztisztviselők munkaköri leírását egészítsék ki annak érdekében, hogy azok tartalmazzák a gazdálkodási és ellenőrzési jogkörökkel kapcsolatos feladatok ellátási felelősségét. A javaslatban foglaltakat teljesítették, a Környezetvédelmi ügyosztály ügyosztályvezetőjének, pénzügyi ügyintézőjének, az alosztályvezetőinek, zaj- és környezetvédelmi ügyintézőjének munkaköri leírása az 531/1998. számú együttes intézkedésnek, valamint a főpolgármester és a főjegyző által aláírt aláírás bejelentő formanyomtatványnak megfelelően tartalmazza a kötelezettségvállalási, az utalványozási, az ellenjegyzési és az érvényesítési jogosultságot. • A közüzemi társaságok támogatása és a költségvetésben megtervezett alapok előirányzata esetében jelöljék ki a kötelezettségvállalásra és annak ellenjegyzésére feljogosított személyeket. A főpolgármester és a főjegyző az 531/1998. számú együttes intézkedésének módosításakor meghatározta a kötelezettségvállalásra és annak ellenjegy-
77
A támogatási összeget a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeresével számított kamattal együtt, egy összegben köteles a támogatott szervezet visszafizetni. 57
II. RÉSZLETES MEGÁLLAPÍTÁSOK
zésére feljogosított köztisztviselőket, azonban a korábbi ÁSZ jelentésben jelzett hiányosság ellenére a 2003. évben sem kötöttek szerződést a működési célú pénzeszköz-átadásra vonatkozóan a Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft. támogatásával kapcsolatosan, elmaradt az Áht. 13/A. § (2) bekezdése szerinti számadási kötelezettség előírása a rendeltetésszerű felhasználásról.
58
Budapest Főváros Önkormányzata
1. számú melléklet a V-1002-4/20/2004. számú jelentéshez
Az önkormányzati vagyon nagyságának alakulása
Mérlegsor megnevezése Immateriális javak
2001. év (millió Ft)
2002. év (millió Ft)
2003. év (millió Ft)
Változás %-a 2002/2001.
2003/2002.
2003/2001.
1 002,7
1 090,2
1 548,9
108,7
142,1
154,5
Tárgyi eszközök
362 336,4
998 579,2
1 096 215,1
275,6
109,8
302,5
ebből: ingatlanok
315 144,2
947 591,5
1 049 538,5
300,7
110,8
333,0
32 844,3
32 151,8
24 149,8
97,9
75,1
73,5
Befektetett pénzügyi eszközök
337 200,1
314 297,2
310 704,8
93,2
98,9
92,1
Üzemeltetésre átadott eszközök
188 168,4
378 940,8
381 603,7
201,4
100,7
202,8
Befektetett eszközök összesen
888 707,6
1 692 907,4
1 790 072,5
190,5
105,7
201,4
Forgóeszközök összesen
146 341,8
172 247,0
153 255,0
117,7
89,0
104,7
47 727,6
51 599,7
59 136,1
108,1
114,6
123,9
pénzeszközök
41 607,7
65 491,3
53 002,5
157,4
80,9
127,4
Eszközök összesen
1 035 049,4
1 865 154,4
1 943 327,5
180,2
104,2
187,8
920 472,2
1 674 315,1
1 764 371,8
181,9
105,4
191,7
Tartalék összesen
37 375,8
59 489,9
46 465,0
159,2
78,1
124,3
Kötelezettségek összesen
77 201,4
131 349,3
132 490,7
170,1
100,9
171,6
ebből: rövid lejáratú kötelezettségek
34 366,5
35 261,6
34 881,8
102,6
98,9
101,5
30 899,6
80 395,3
80 472,4
260,2
100,1
260,4
1 035 049,4
1 865 154,4
1 943 327,5
180,2
104,2
187,8
beruházások
ebből: követelések
Saját tőke összesen
hosszú lejáratú kötelezettségek Források összesen:
Budapest Főváros Önkormányzata
2. számú melléklet a V-1002-4/20/2004. számú jelentéshez
Az Önkormányzat 2003. évi bevételeinek és kiadásainak alakulása Adatok: millió Ft-ban
Mérlegsor megnevezése
Eredeti
Módosított
Teljesítés
előirányzat Bevételek Intézményi működési bevételek Kamatbevételek Gépjárműadó Helyi adók és kapcsolódó pótlékok, bírságok Illetékek Személyi jövedelemadó Egyéb átengedett adók, adójellegű bevételek Önkorm. megillető bírságok és egyéb sajátos bevételek Működési célra átvett pénzeszközök Költségvetési kiegészítések, visszatérülések Felhalmozási és tőkejellegű bevételek ebből: Tárgyi eszköz, immateriális javak értékesítése Önkorm. lakások, egyéb helyiségek ért., cseréje Részesedések értékesítése Felhalmozási célra átvett pénzeszközök Kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Saját bevételek összesen Önkormányzat költségvetési támogatása Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Hitelek bevételei Értékpapírok bevételei KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN Kiadások Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások Egyéb folyó kiadások Ellátottak pénzbeli juttatása Működési célú pénzeszközátadás Társadalom- és szociálpolitikai juttatások Tervezett maradvány, eredmény, tartalék Felújítás Intézményi beruházási kiadások Egyéb felhalmozási kiadások Részesedések vásárlása Felhalmozási célú pénzeszköz- átadások Kölcsönök törlesztése, nyújtása Hitelek törlesztése Értékpapírok kiadásai KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK MINDÖSSZESEN
18 500,2 4 543,0
20 875,8 4 729,9
22 758,4 5 685,7
66 293,4 7 783,0 19 666,9 953,2 71 282,5
63 293,4 7 783,0 19 681,5 953,2 77 465,3
45 755,0
14 800,3
63 219,7 8 606,2 19 681,5 0,6 1 684,8 76 569,5 113 345,0 9 136,4
1 894,1 541,1 38 304,1 7 950,1 473,3 243 200,6 29 635,2 27 052,8 34 011,1 35 632,9
1 923,6 541,1 73 200,0 9 341,8 490,6 219 414,7 32 590,7 59 465,0 35 797,3 35 632,9
2 318,3 731,1 626,8 7 839,3 403,0 328 930,2 32 199,4 167 925,2 19 285,3 153 414,1
369 532,6
382 900,5
701 754,1
81 171,8 28 006,6 62 016,4 6 127,6 544,9 13 668,2 37,9 38 443,9 8 094,8 36 962,4 10,0 46 373,0 831,2 25 612,3 21 631,8
87 422,5 29 304,6 79 702,5 7 118,6 682,9 15 576,0 289,5 7 780,1 16 583,8 42 473,5 27,2 55 058,0 1 775,3 25 612,3 13 493,8
82 894,0 27 574,7 73 178,1 117 362,1 633,2 13 569,6 329,9 13,3 10 782,5 27 928,3 1,4 14,2 30 915,9 534,5 24 488,2 136 647,2
369 532,6
382 900,5
546 867,1
3. számú melléklet a V-1002-4/20/2004. számú jelentéshez Budapest Főváros Önkormányzata
Az Önkormányzat gazdálkodását meghatározó adatok, mutatószámok
Megnevezés Budapest főváros állandó lakosainak száma (fő) 2003. év január 1-én
2003. év 1 726 872
A közgyűlés tagjainak a száma (fő)
66
A közgyűlés munkáját segítő állandó bizottságok száma (db)
21
A Főpolgármesteri hivatalban foglalkoztatott köztisztviselők száma (fő) Az összes nettó vagyon értéke, a 2003. december 31-i számviteli mérleg szerint (millió Ft) Az adósságállomány értéke 2003. december 31-én (millió Ft)
1 359 1 810 837 115 354
Az egy lakosra jutó adósságállomány (Ft)
66 800
Az összes költségvetési bevétel (millió Ft)
701 754
Ebből: saját bevétel (millió Ft), melyből
328 930
helyi adóbevétel (millió Ft)
63 220
Az egy lakosra jutó összes költségvetési bevétel (Ft)
406 373
Az egy lakosra jutó saját bevétel (Ft)
190 477
Az egy lakosra jutó helyi adóbevétel (Ft) Saját bevétel/Összes költségvetési bevétel (%)
36 610 47
Helyi adó bevétel/Összes költségvetési bevétel (%)
9
Az összes teljesített költségvetési kiadás (millió Ft)
546 867
Ebből: felhalmozási célú kiadás (millió Ft) Az összes költségvetési kiadásból a felhalmozási kiadás részaránya (%)
97 162 18
Az egy lakosra jutó költségvetési kiadás (Ft)
316 681
Az egy lakosra jutó felhalmozási kiadás (Ft)
56 265
Az önkormányzat által fenntartott költségvetési intézmények száma (db) Ebből: részben önállóan gazdálkodó (db) Az önkormányzat által fenntartott költségvetési intézményekben foglalkoztatott közalkalmazottak száma (fő)
255 16 34 626
Budapest Főváros Önkormányzata
4. számú mellékelt a V-1002-4/20/2004. számú jelentéshez
Kimutatás a Főpolgármesteri hivatal 2003. és 2004. évre szóló költségvetésének kiadásaiban bemutatott működési célú pénzeszköz-átadásokról
Sorszám
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20
2003. év Eredeti előirányzat
Cím száma és megnevezése Főpolgármesteri Hivatal összesen Ebből: 7101 Igazgatási apparátus kiadásai 7201 Települési értékvédelmi feladatok 7202 Főépítészi feladatok 7203 Városrendezési feladatok 7204 Egészségügyi feladatok 7206 Igazgatási és hatósági feladatok 7207 Kulturális feladatok 7208 Oktatási feladatok 7209 Lakásügyi feladatok 7211 Vállalkozási és vagyonkezelési feladatok 7212 Nagyrendezvények kerete 7218 Főpolgármesteri keret 7226 Egyéb feladatok 7227 Egyszeri hozzájárulás 7238 Bécsi út 343. vagyonkezelés 7200 Ágazati feladatok összesen 7311 Út-, hídfenntartás 7315 PHARE által támogatott PRECO project PHARE 00-0091 7310 Közlekedési feladatok összesen 7322 Közvilágítás 7323 Vízrendezés 7320 Közmű feladatok összesen 7331 Környezetvédelmi feladatok
Összeg ezer Ft-ban 2004. év Eredeti előirányzat Teljesítés 12 322 242 9 727 137 2003. év
13 036 420
14 375 480
4 283 4 722 7 662
7 652 4 722 11 936 2 000 49 150 276 890 800 7 000 77 906
6 059 4 722 10 736 2 000 30 800 268 963 300 7 000 73 976
446 683 16 200 2 000 49 938 161 625 1 106 850 12 010 4 000 16 010 2 000 10 360 12 360 18 650
422 691 15 150 2 000
40 000 32 088 800 7 000 53 684 402 683 25 000 10 000 161 625 745 264 12 010 12 010 2 000 2 000 23 000 6/1
2003. év Módosított előirányzat
4 283 6 422 7 662
32 088 400 7 000 71 380 5 799
10 000 838 338 12 010 1 935 13 945 2 000 10 360 12 360 18 100
140 751 12 010 12 010 2 000 2 000 19 600
Sorszám
21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48
2003. év Eredeti előirányzat
Cím száma és megnevezése 7300 7000 8101 8102 8103 8104 8105 8106 8107 8108 8109 8110 8113 8114 8115 8116 8117 8119 8120 8121 8123 8124 8125 8126 8100 8201 8202 8203 8204 8205 8206
Városüzemeltetés összesen Cím összesen (7100+7200+7300) Tömegközlekedési hozzájárulás Fővárosi Településtisztasági és Környezetvéd. Kft. támogatása Budapesti Illemhely Üzemeltetési Kht. támogatása Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Rt. támogatása Fővárosi Közhasznú Foglalkoztatási Szolgálat Kht. támogatása Fesztiválközpont Kht. Szabad Tér Színház Kht. Vidám Színpad Kht. Mikrószkop Színpad Kht. A lakossági települési folyékony hulladék ártalmatlanítását végző konzorcium támogatása
Fővárosi Taxiállomásokat Üzemeltető Szolgáltató Kht. támogatása Fővárosi Oktatástechnológiai Központ Kht. Budapesti Turisztikai Kht. Stúdió Metropolitana Kht. Thália Színház Kht. Magyar Fotográfusok Háza Kht. Trafó-Kortárs Művészetek Háza Kht. József Attila Színház Kht. Petőfi Csarnok Fővárosi Ifjúsági Szabadidő Központ Kht. Együtt a Régió Egészségéért Kht. Új Színház Kht. Rádió C Kisebbségi Műsorszolgáltató Kht. támogatása Vállalkozások támogatása összesen Vagyongazdálkodási Alap Egészségügyi Alap Rekreáció- és Sportalap Oktatási Alap Ifjúsági Alap Gyermek- és Ifjúságvédelmi Alap
6/2
37 010 786 557 3 000 000 60 920 58 080 172 299 75 680 46 695 53 186 95 656 101 935 35 700 30 000 35 020 369 151 40 000 155 053 1 000 179 562 236 969 85 511 15 000
4 847 417 100 000
2003. év Módosított előirányzat 47 020 1 161 522 3 000 000 60 920 58 080 172 299 76 685 46 695 85 936 166 598 115 888 38 509 48 000 35 020 369 151 40 000 234 033 1 000 235 617 367 978 117 159 15 000 260 872 7 000 5 552 440 100 000 38 115 66 400 85 213 63 470 2 200
Összeg ezer Ft-ban 2004. év Eredeti előirányzat Teljesítés 44 405 33 610 888 802 178 644 3 000 000 3 000 000 60 920 62 000 58 080 61 000 172 299 175 000 71 995 69 000 46 695 46 695 85 936 60 936 156 598 152 048 115 888 115 888 29 848 29 925 48 000 35 020 35 020 369 151 363 492 40 000 80 000 234 033 176 905 1 000 1 000 235 617 207 236 367 978 307 067 117 054 114 467 15 000 260 872 322 166 7 000 5 528 984 5 379 845 100 000 38 115 66 400 51 922 47 457 2 200 2003. év
Sorszám 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78
2003. év Eredeti előirányzat
Cím száma és megnevezése 8207 8208 8209 8210 8211 8212 8213 8214 8215 8216 8217 8222 8200 8301 8302 8303 8304 8306 8307 8308 8309 8310 8311 8312 8313 8314 8316 8317 8318 8319 8321
Kulturális Alap Színházi Alap Műemléki Alap Környezetvédelmi Alap Fővárosi Idegenforgalmi Alap Esélyegyenlőségi Alap Együtt Egymásért Alap Fővárosi Egészségfejlesztési Alap Európai Integrációs alap Prevenciós Sportalap Budapest Információ-gazdálkodási Alap Civil Alap Alapok összesen HOSTIS Idegenforg. és Nemzetközi Gazd.Szakképzési Közalapítvány Alternatív Közgazd. Gimnázium Budapest Alapítvány Menhely Alapítvány Humanitas Civitatis Alapítvány Fővárosi Szociális Alapítvány Vállalkozás 2000 Alapítvány Munkanélküliség Helyett Vállalkozás Közalapítvány Art Pool Alapítvány Esély Budapest Alapítvány Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Alapítvány Pro Scholis Urbis Alapítvány Magyar Máltai Szeretetszolgálat Pro Cultura Urbis Alapítvány Alapítvány a Gyermekvasutasokért Oltalom Karitatív Egyesület Kincsesház Alapítvány Más fogyatékos gyermekeket oktató nonprofit szervezetek támogatása Erasmus Kollégium Egyesület
6/3
16 830
116 830 69 486 1 422 77 793 4 627 15 400 3 391 6 600 9 249 22 422 6 600 6 846 21 218 3 081 8 300 29 700 13 200 386 800 5 000
2003. év Módosított előirányzat 91 825 104 886 56 300 42 165 227 870 22 636 15 606
Összeg ezer Ft-ban 2004. év Eredeti előirányzat Teljesítés 81 050 88 218 51 600 26 757 16 830 103 600 22 636 13 306 2003. év
67 605 147 700
11 475 147 700
49 086 1 181 077 69 486 1 422 77 793 4 627 15 400 3 391 6 600 9 249 22 422 6 600 7 446 21 218 103 081 8 300 29 700 13 200 387 837 5 000
21 329 773 765 69 486 1 422 77 793 4 627 15 400 3 391 6 600 9 249 22 422 6 600 7 446 21 218 103 081 8 300 29 700 13 200 374 067 5 000
116 830 69 486 1 422 77 793 4 627 15 400 3 391 6 600 9 249 22 422 6 600 8 046 21 218 103 081 8 000 29 700 13 200 386 800 5 000
Sorszám 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109
2003. év Eredeti előirányzat
Cím száma és megnevezése 8323 8324 8326 8328 8329 8330 8331 8332 8333 8334 8335 8336 8337 8338 8339 8341 8343 8345 8346 8347 8348 8349 8350 8351 8354 8355 8356 8357 8358 8359 8360
Foglalkoztatáspolitikai célú közszolgáltatási szerződéssel adható keret NIOK Alapítvány Környezetvédelmi célú közszolgáltatási szerződéssel adható keret Szociális célú közszolgáltatási szerződéssel adható keret Korai Fejlesztő Központ MOTIVÁCIÓ Alapítvány Léthatáron Alapítvány Rés Alapítvány LÉTÉSZ NAP Klub Alapítvány Budapesti Szociális Forrásközpont Lakásbérlők Egyesülete Vöröskereszt Budapesti Központ Fiatalok Önsegítő Egyesülete Pomázi Rehabilitációért Alapítvány Romaversitas Alapítvány Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány Drog Free Alapítvány Hajléktalanokért Alapítvány Menedék Alapítvány Tótfalusi Kis Miklós Nyomdászképzésért Közalapítvány Szenvedélybetegeket Mentő Szamaritánus Egyesület Tiszta Forrás Alapítvány Twist Olivér Alapítvány Fővárosi Közoktatás-fejlesztési Közalapítvány Fiatalok Önsegítő Egyesülete Léthatáron Alapítvány Máltai Szeretetszolgálat Menhely Alapítvány Rés Alapítvány Vöröskereszt Budapesti Központ
6/4
2003. év Módosított előirányzat 1 783
15 026 14 000 5 166 1 592 1 266 1 870 19 570 5 063 4 400 3 247 23 100 10 000 60 000 719 19 931 2 876 17 901 1 678 2 637 7 178 291 453 1 558 18 732 35 609 11 452 14 200 53 830
771 31 050 15 026 21 800 5 166 1 592 1 266 1 870 19 800 5 063 4 400 3 247 23 100 10 000 60 000 719 19 931 2 876 17 901 1 678 2 637 7 178 291 453 1 558 18 732 37 009 11 452 14 200 53 830
Összeg ezer Ft-ban 2004. év Eredeti előirányzat Teljesítés 1 783 10 000 771 30 982 15 026 15 026 15 800 14 000 5 166 5 166 1 592 1 592 1 266 1 266 1 870 1 870 19 800 20 646 5 063 5 063 4 400 4 400 3 247 2 952 23 100 23 400 10 000 10 000 60 000 60 000 940 19 931 24 780 2 876 1 879 17 901 17 901 1 678 2 192 2 637 3 445 7 178 7 296 291 453 303 974 1 558 2 036 13 458 23 214 36 409 43 499 8 609 13 450 14 200 15 652 53 830 68 002 2003. év
Sorszám 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139
2003. év Eredeti előirányzat
Cím száma és megnevezése 8363 Tanulási és magatartási zavarokkal küzdő gyerekeket oktató nonprofit szervezetek támogatása 8364 Hálózat a Budapesti Díjfizetőkért és Díjhátralékosokért Alapítvány 8366 56-os Intézet Alapítvány/Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutatóintézete Közalapítvány 8367 Politikatörténeti Alapítvány 8368 Emberbarát Alapítvány 8369 Magyarországi Református Egyház Kallodó Ifjúságot Mentő Missziója 8370 Evangéliumi Pünkösdi Közösség Hajnalcsillag Rehab.Otthon 8372 Oltalom Karitatív Egyesület 8376 Budapesti Fesztiválzenekar Alapítvány 8377 Roma Polgárjogi Alapítvány 8378 Bűnmegelőzők Országos Szakmai Szövetsége 8379 Budapesti Polgárőr Szövetség 8382 Dévény Anna Alapítvány 8383 Talentum Kulturális Alapítvány 8300 Alapítványok és társadalmi szervezetek összesen 8408 Idegenforgalmi bevételekből kerületeknek átadás 8409 Szolidarítási Alap 8410 Korrekciós Alap 8411 Pénzügytechnikai feladatok 8412 Az első EU-tag újszülött támogatása 8413 Sport célú támogatás 8414 Pályázat hajléktalan ellátásra 8415 Budapesti Sport Egyesület támogatás 8417 EU Integrációs feladatok támogatása 8418 Bűnmegelőzés pályázati keret 8423 Közbiztonsági célkeret 8424 Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége 8425 Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek támogatása 8428 Fővárosi drogellenes program 8431 Nem fővárosi fenntartású színházak pályázati támogatása 8436 Nemzetközi sportrendezvények támogatása
6/5
22 000 22 000 6 930 2 079 2 541 7 670 283 123 8 100 5 500 6 500 994 21 018 1 723 644 1 058 148 4 000 000
163 324 35 000 80 000
2003. év Módosított előirányzat 150 000 22 000 22 000 6 930 2 079 2 541 7 670 379 433 8 100 5 500 5 880 994 21 018 2 114 005 1 147 222 62 370 1 000 000 163 490 166 274 6 160 35 000 10 520 80 000 1 000 5 000 10 000
Összeg ezer Ft-ban 2004. év Eredeti előirányzat Teljesítés 2003. év
150 000 22 000 22 000 6 930 2 079 2 541 7 670 379 433 8 100 5 500 5 880 994 21 018 2 084 731 1 010 928 67 370
22 000 22 000 7 020 2 106 2 574 10 022 339 933 8 100 7 000 1 055 21 018 1 938 504 1 078 793
2 026 166 274 6 160 35 000 6 000 80 000 1 000 5 000 10 000
163 324 35 000 80 000
37 626 240 650
240 650 40 000
Sorszám 140 141 142 143 144 145 146 147 148
2003. év Eredeti előirányzat
Cím száma és megnevezése 8439 8440 8441 8442 8446 8447 8449 8451 8452 8400
120 000 45 000 45 000 15 500
Budapesti Rendőrfőkapitányság támogatása ORFK Készenléti Rendőrség Budapesti Határőr Igazgatóság Közlekedésbiztonsági Társaság Nagyrendezvények kerete (2003-ban a 7212-es címen) Főpolgármesteri keret ((2003-ban a 7218-as címen) A 2002. évi helyi iparűzési adóbevétel elszámolása a ker.önkormányzatokkal Fővárosi csatorna-céltámogatás 1999-2000. évi maradv. visszatér. a kerületek részére
Budapestiek Egészségéért Fővárosi Prevenciós Népegészségügyi Program
Önkormányzati kiadások összesen Összesen (7000+8000) 8601 Helyi kisebbségi önkormányzatok támogatásának előirányzatai
6/6
5 561 972 13 036 420
2003. év Módosított előirányzat 124 000 45 000 6 300 15 500
952 244 76 822 357 984 4 342 699 14 351 743 23 737
Összeg ezer Ft-ban 2004. év Eredeti előirányzat Teljesítés 104 000 160 000 45 000 45 000 6 300 45 000 15 500 7 000 396 571 25 000 952 244 76 822 193 661 3 023 935 2 113 314 12 300 217 9 727 137 22 025 2003. év
Budapest Főváros Önkormányzata
5. számú mellékelt a V-1002-4/20/2004. számú jelentéshez
Kimutatás a Főpolgármesteri hivatal 2003. és 2004. évi költségvetésében tervezett alap elnevezésű céltartalékok előirányzatairól Adatok: ezer Ft-ban Cím száma és megnevezése
2003. év
2003. év
2004. év
Eredeti
Módosított
Terv
9202 Egészségügyi Alap céltartaléka
31 020
0
31 020
9203 Rekreáció- és Sportalap céltartaléka
65 856
0
65 856
9204 Oktatási Alap céltartaléka
108 300
0
108 300
9205 Ifjúsági Alap céltartaléka
95 700
0
95 700
9206 Gyermek- és Ifjúságvédelmi Alap céltartaléka
22 000
0
22 000
9207 Kulturális Alap céltartaléka
91 740
0
91 740
9208 Színházi Alap céltartaléka
156 860
0
156 860
9209 Műemléki Alap céltartaléka
60 500
0
60 500
199 037
0
196 955
9212 Esélyegyenlőségi Alap céltartaléka
24 090
0
24 090
9213 Együtt Egymásért Alap céltartaléka
11 990
0
11 990
9215 Európai Integrációs alap céltartaléka
150 000
0
30 000
9216 Prevenciós Sportalap céltartaléka
150 000
0
150 000
9218 Foglalkoztatáspol. célú közszolg. szerződéssel adható tám. céltartaléka
1 783
0
1 783
9219 Környezetvédelmi célú közszolgáltatási szerződéssel adható támogatás céltartaléka
771
0
771
29 700
0
29 700
100 000
0
50 000
0
50 000
1 349 347
0
1 127 265
9211 Fővárosi Idegenforgalmi Alap céltartaléka
9220 Szociális célú közszolgáltatási szerződéssel adható támogatás céltartaléka 9221 Strukturális Alap céltartaléka (felhalmaozási célú támogatásokra elkülönített céltartalék) 9222 Civil Alap céltartaléka 9200 Alapok céltartaléka összesen
6. számú melléklet a V-1002-4/20/2004. számú jelentéshez
Budapest Főváros Önkormányzata
Kimutatás az Önkormányzat kiadásaiból a működési célú pénzeszközátadási kiadások ágazati célok szerinti alakulásáról
Adatok millió Ft-ban Megnevezés
2003. év eredeti előirányzat
2003. év módosított előirányzat
2003. év teljesítés
2004. év eredeti előirányzat
Egészségügyi ágazat
638,9
1752,5
1653,1
919,4
Szociálpolitikai ágazat
408,8
690,4
680,8
447,7
Oktatási ágazat
936,8
1127,7
1080,3
952,2
9,2
13,4
15,6
9,0
1702,2
3162,9
3114,2
2400,0
198,3
415,3
415,4
238,3
3035,8
3039,8
3037,8
3027,0
329,0
342,2
333,5
330,0
Környezetvédelmi ágazat
39,8
61,6
45,6
36,4
Lakásügyi ágazat
60,0
84,2
80,3
77,7
Védelmi és rendészeti ágazat
302,0
267,7
247,7
337,0
Városrendezési célú feladatok
4,7
61,0
56,3
6,4
Kereskedelmi és turisztikai feladatok
409,1
655,0
530,7
373,5
Egyéb feladatok működési célú támogatása
573,2
1015,0
576,9
440,7
Kerületi kapcsolatok és egyéb elszámolások
5058,2
3176,4
2031,3
1078,8
13706,0
15865,4
13899,5
10674,1
Gyermek- és ifjúságvédelmi ágazat Kulturális ágazat Sport ágazat Közlekedési ágazat Közmű ágazat
Összesen: