1 JEGYZŐKÖNYV
Készült:
Berhida Város Peremartongyártelep Településrészi Önkormányzata 2014. szeptember 23-án 17.00 órai kezdettel megtartott soron következő üléséről.
Jelen vannak: Turcsányi Istvánné Gerőfi Roland Csomainé Csókási Mónika Kazóné Schmidt Éva Madár Gábor
Részönk. Testület elnöke Részönkorm. elnökhelyettes Részönkorm. Testület tagja Részönkorm.Testület tagja Részönkorm. Testület tagja
Tanácskozási joggal meghívottak: Pergő Margit Dr. Cseh Tamás
Polgármester jegyző
Héninger László
Részönkorm. Testület tagja
Távol maradt:
Jegyzőkönyvvezető: Károlyi Sarolta Napirend tárgyalása előtt: Turcsányi Istvánné köszönti a megjelenteket, az ülést megnyitja. A jelenléti ív alapján megállapítja, hogy a Berhida Város Peremartongyártelep Településrészi Önkormányzat 6 fő képviselőből 5 fő jelen van, így a részönkormányzat határozatképes. A részönkormányzat vezetője ismerteti a napirendi pontokat. Berhida Város Peremartongyártelep Településrészi Önkormányzata 5 igen, egyhangú szavazattal a napirendekkel egyetértett . 1.) Tájékoztató a 2014. évi költségvetés I. félévi végrehajtásáról, a karbantartási, felújítási és felhalmozási feladatok megvalósításáról, javaslat a 2014. évi költségvetésről szóló rendelet módosítására
2
Pergő Margit polgármester : A számadatok alapján megállapítható, hogy a pénzügyi folyamatok figyelemmel kísértek, a költségvetési szervek részéről visszafogott gazdálkodás volt az I. félévben. Kérem a Berhida Város Peremartongyártelep Településrészi Önkormányzatot, hogy a 2014. I félévi költségvetési adatok figyelembevételével a 2014. évi költségvetést módosító tervezetet vitassa meg, a javasolt átcsoportosításokat, előirányzati változásokat a központi és helyi döntéseknek megfelelően hagyja jóvá.
Turcsányi Istvánné részönkormányzat vezetője: Van-e további kérdés, észrevétel, javaslat? Amennyiben nincs, kérem szavazzanak. Egyetértenek-e a 2014.évi költségvetés I. negyedévi végrehajtásáról szóló beszámolóval, illetve az előzetesen kiküldött írásos anyaggal? Berhida Város Peremartongyártelep Településrészi Önkormányzata 5 igen, egyhangú szavazattal az előterjesztéssel egyetértett, a rendelet-tervezet és a beszámolókat támogatja, azt a Képviselő-testületnek is elfogadásra javasolja.
2.) A lakások bérletéről és, az elidegenítés szabályairól szóló 20/2011. (XI.29.) önkormányzati rendelet módosításáról Pergő Margit polgármester : A lakásrendeletben rögzítve van, hogy a szolgálati lakást csak addig biztosítja az önkormányzat, amíg Berhida Város közigazgatási területén lévő intézményben dolgozik. Ha valaki minden szempontból jogosult szolgálati lakásra, de rendelkezik Berhida város közigazgatási területén lakástulajdonnal, vagy haszonélvezeti joggal, azt a hatályos szabályozás kizárja abból a lehetőségből, hogy szolgálati lakásra irányuló bérleti szerződést lehessen vele kötni. Előfordulhatnak azonban olyan esetek, amikor a lakástulajdon, illetve a haszonélvezet ellenére a tulajdonos (haszonélvező) nem tudja gyakorolni a lakás használatával kapcsolatos jogosítványait. Ilyen eset lehet, ha a lakás valamely okból lakhatatlanná válik, de adódhatnak olyan családi körülmények is, amelyek nem teszik lehetővé a saját tulajdonú ingatlan használatát. A tervezett szabályozás célja, hogy ilyen krízishelyzetekbe került önkormányzati alkalmazottakat ne zárja ki automatikusan abból, hogy szolgálati lakásban legyen biztosítható az elhelyezése, akár átmeneti jelleggel. Konkrétabban fogalmazva a tervezett módosítás lehetővé kívánja tenni, hogy a közérdekű feladatok ellátása szempontjából fontos munkakört betöltő
3 személy, ha a lakás használatában tartósan akadályoztatva van, akkor jogosulttá válhasson szolgálati lakás bérletére. Tartós akadályoztatásnak minősül, ha elemi vagy egyéb káresemény következik be, illetve családi élethelyzetek változása. Turcsányi Istvánné részönkormányzat elnöke: Mi számít krízishelyzetnek, ki dönti el, hogy mi a krízishelyzet? Ha leég a ház, vagy ha válnak a házastársak és nem tudnak megegyezni? Dr. Cseh Tamás jegyző : A polgármesteré a döntés. Alakulhat úgy, hogy nem tudja gyakorolni a lakáshasználati jogát valaki és hiába van lakástulajdona, ha nem használhatja azt. Pergő Margit polgármester : Bérlakás van, ezzel a szabályozással lazulnak kicsit a feltételek és nálunk fontos munkakört betöltő kollegákon is tudunk segíteni. Ez egy gesztus feléjük. Dr. Cseh Tamás jegyző : Fontos munkakörbe dolgozó önkormányzati alkalmazottak, akik tesznek a városért, ez méltányosság feléjük, de egyben munkáltatói érdek is, hogy nyugodtan tudjon dolgozni és ne stresszesen, idegesen lássa el a feladatait. Gerőfi Roland részönkormányzati tag: Emberileg megértjük, de ez megint egy komoly támadási felület kifelé. Az emberek azt mondják, hogy van Berhidán lakása, mégis kap egy lakást! Madár Gábor részönkormányzati tag: Ez később kínos lehet, sok féleképpen alakulhat a helyzet.
Turcsányi Istvánné részönkormányzat elnöke: Egyetértek a Rolanddal, emberileg megértem, de ez támadási felületet nyújt most. Nem lehetne áttenni egy későbbi időpontra a tárgyalást? Én nem javaslok most döntést hozni az ügyben. A Humán Ügyek Bizottsága is tárgyalta napirendet, 1 nem szavazattal támogattuk akkor a rendelet-tervezetet. De azóta átgondoltam, olyan hirtelen volt, az ülésen beterjesztett anyagot nem is láttuk. Utána néztem, kérdezősködtem kicsit és most nem javaslok az ügyben döntést. Halasszuk el
4 későbbi időpontra. Van-e további kérdés, észrevétel, javaslat? Amennyiben nincs, kérem szavazzanak. Berhida Város Peremartongyártelep Településrészi Önkormányzata 5 igen, egyhangú szavazattal az előterjesztéssel egyetértett, a rendelet-tervezetről nem kíván jelen ülésen döntést hozni, javasolja a Képviselő-testületnek is annak elhalasztását. 3.)
Javaslat a helyi adókról szóló rendelet megalkotására
Pergő Margit polgármester : A Kormányhivatal megállapított néhány hiányosságot, az új jogalkotási szabályok kimondják, hogy nem lehet megismételni a törvény szövegét. Érdemi változást nem jelent. A mértékek, kedvezmények, mentességek nem változnak. Turcsányi Istvánné részönkormányzat elnöke: Van-e további kérdés, észrevétel, javaslat? Amennyiben nincs, kérem szavazzanak. Berhida Város Peremartongyártelep Településrészi Önkormányzata 5 igen, egyhangú szavazattal az előterjesztéssel egyetértett, azt a Képviselő-testületnek is elfogadásra javasolja. 4.)
Beszámoló az átruházott szociális jogkörök gyakorlásáról
Turcsányi Istvánné részönkormányzat elnöke: Látszik az adatokból, hogy mindenki óvatosan bánt a pénzzel, ügyelve arra, hogy ne legyen túlköltekezés. Van-e további kérdés, észrevétel, javaslat? Amennyiben nincs, kérem szavazzanak. Berhida Város Peremartongyártelep Településrészi Önkormányzata 5 igen, egyhangú szavazattal az előterjesztéssel egyetértett, azt a Képviselő-testületnek is elfogadásra javasolja.
5.)
Beszámoló az önkormányzati feladatok ellátásáról 2010-2014. években
Pergő Margit polgármester : A beszámoló hosszasan részletezi, hogy milyen munkát végeztünk az elmúlt négy évben. Fontosnak tartom, hogy hosszú évek óta működik a Berhida Város
5 Peremartongyártelep Településrészi Önkormányzat, kell is, hogy legyen. A bizottságok és a részönkormányzat is más-más oldalról lát egy témát. Madár Gábor részönkormányzati tag: A beszámoló részletes, jobban kellene propagálni.
Turcsányi Istvánné részönkormányzat elnöke: Van-e további kérdés, észrevétel, javaslat? Amennyiben nincs, kérem szavazzanak. Berhida Város Peremartongyártelep Településrészi Önkormányzata 5 igen, egyhangú szavazattal az előterjesztéssel egyetértett, azt a Képviselő-testületnek is elfogadásra javasolja. 6.)
Aktuális ügyek
a.)
KEOP- 2014-4.10.0/N pályázat beadásának jóváhagyásáról
Pergő Margit polgármester : Javaslom a határozati javaslat elfogadását. Az SZMSZ-ben meghatározott két ülés közötti jogkörömben eljárva 2014. augusztus 21- én pályázatot nyújtottunk be napelemes rendszerek telepítésére a Városháza és a Süni Napköziotthonos Óvoda épületekre. Tájékoztattam a Képviselő-testületet erről, és most döntést is kell róla hozni. Turcsányi Istvánné részönkormányzat elnöke: Van-e további kérdés, észrevétel, javaslat? Amennyiben nincs, kérem szavazzanak. Berhida Város Peremartongyártelep Településrészi Önkormányzata 5 igen, egyhangú szavazattal az előterjesztéssel egyetértett, azt a Képviselő-testületnek is elfogadásra javasolja. b.)
A Bursa Hungarica pályázathoz való csatlakozásról
Pergő Margit polgármester : A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer célja az esélyteremtés érdekében a hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok felsőoktatásban való részvételének támogatása.
6 A Bursa Hungarica többszintű támogatási rendszer, amelynek pénzügyi fedezeteként három forrás szolgál: a települési önkormányzatok által nyújtott támogatás; a megyei önkormányzatok által nyújtott támogatás és a felsőoktatási intézményi támogatás. Berhida településen az önkormányzati támogatás összege jelenleg 6.000,Ft/fő/hónap. Az ösztöndíjpályázattal kapcsolatos adatbázis-kezelői, koordinációs, a települési és megyei ösztöndíj pénzkezelési feladatait az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő végzi, míg az elbírálási és adatrögzítési feladatokat az ösztöndíjpályázathoz csatlakozó települési és megyei önkormányzatok látják el. Berhida Város Önkormányzata évek óta csatlakozik az ösztöndíjrendszer évenkénti fordulójához, ezért bízom abban, hogy ez most sem lesz másképpen. Javaslom a csatlakozást, a határozati javaslat elfogadását. Turcsányi Istvánné részönkormányzat elnöke: Van-e további kérdés, észrevétel, javaslat? Amennyiben nincs, kérem szavazzanak. Berhida Város Peremartongyártelep Településrészi Önkormányzata 5 igen, egyhangú szavazattal az előterjesztéssel egyetértett, azt a Képviselő-testületnek is elfogadásra javasolja.
További észrevétel, hozzászólás nem volt, ezért az ülést 18.50 órakor Berhida Város Peremartongyártelep Településrészi Önkormányzat elnöke berekesztette.
K.m.f.
Turcsányi Istvánné Részönkormányzat elnöke
Csomainé Csókási Mónika Részönkormányzat tagja