Jegyzőkönyv Készült: 2015. április 22-én 1700 órai kezdettel a Bocskaikert Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának Tanácstermében tartott rendkívüli testületi ülésről. Jelen vannak:
Távol van:
Szőllős Sándor Dr. Tarcali Gábor Kiss Tibor Komáromi Ferenc Moldovánné Duró Ágnes Záhonyi László
polgármester alpolgármester
Dr. Barcsi István Péter
képviselő
képviselők
Meghívott vendégek:Ráczné Hamerszki Judit Szilágyi Gyöngyi
intézményvezető óvodavezető
Hivatal részéről:
jegyző jegyzőkönyvvezető
Baloghné Kiss Judit Gonda Lajosné
Szőllős Sándor polgármester úr elmondja, hogy Dr. Barcsi István Péter képviselő úr telefonon jelezte, hogy nem biztos, hogy ide tud érni az ülésre, tárgyalás miatt. Ismerteti a napirendi pontokat, amit a képviselők 6 igen szavazattal a következők szerint elfogadtak: Napirendi pontok:
1. Jelentés a lejárt határidejű határozatok és az átruházott hatáskörben hozott döntések végrehajtásáról Előadó: Szőllős Sándor polgármester 2. Előterjesztés Bocskaikert Községi Önkormányzat 2014. évi zárszámadásához. Előadó: Szőllős Sándor polgármester
3. Előterjesztés az önkormányzat és intézményei 2014. évi összefoglaló belső ellenőrzéseinek tapasztalatairól Előadó: Szőllős Sándor polgármester
4. Beszámoló a Polgármesteri Hivatal Önkormányzat Képviselő-testületének Előadó: Szőllős Sándor polgármester
munkájáról
Bocskaikert
5. Bocskaikerti Humánszolgáltató központ beszámoló 2014. évről Előadó: Ráczné Hamerszki Judit intézményvezető
Községi
2
6. Különfélék 1. napirendi pont:
Jelentés a lejárt határidejű határozatok és az átruházott hatáskörben hozott döntések végrehajtásáról Szőllős Sándor polgármester úr elmondja, hogy nem kívánja kiegészíteni az előterjesztést, ha van kérdés, akkor arra válaszol. Moldovánné Duró Ágnes képviselő asszony elmondja, hogy olvasta, hogy elkészült a kennel. Megkérdezi, hogy az mennyibe került, készítette-e valaki, vagy megvásárolták? Baloghné Kiss Judit jegyző asszony válaszában elmondja, hogy folyamatban van az információs jelentés, meg fogja nézni pontosan, hogy mennyibe került. A kennel üzembe helyezése még nem történt meg, holnap fogja a hatósági állatorvos megnézni. A kennelhez szükséges anyagot az önkormányzat vásárolta meg és a munkásaink állították össze. A Képviselő-testület 6 igen szavazatta a következő határozatot hozta: Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2015. (IV.22.) KT. sz. határozata A Képviselő-testület megtárgyalta a „Jelentés a lejárt határidejű határozatok és az átruházott hatáskörben hozott döntések végrehajtásáról” című előterjesztést, és az alábbi határozatot hozza: Bocskaikert Községi Önkormányzat a 2015. január 01. és március 31. közötti időszakban a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló beszámolót elfogadja. Felelős: Szőllős Sándor polgármester Határidő: azonnal
2. napirendi pont:
Előterjesztés Bocskaikert Községi Önkormányzat 2014. évi zárszámadásához. Szőllős Sándor polgármester úr elmondja, hogy az anyagot tárgyalta a pénzügyi bizottság, átadja a szót Komáromi Ferencnek, a pénzügyi bizottság elnökének.
2
3
Komáromi Ferenc pénzügyi bizottság elnök elmondja, hogy a napirendi pontot megtárgyalta a pénzügyi bizottság. A 26. mellékletben lévő módosítással a bizottság három igen szavazattal elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek. Baloghné Kiss Judit jegyző asszony a pénzügyi bizottságon is elmondta, hogy a rendelet 26. sz. mellékletében az adatok forintban értendőek. Moldovánné Duró Ágnes képviselő asszony elmondja, hogy 20-án délután 5 óra után kapta meg az anyagot. A zárszámadáshoz a táblázatokat tegnap kapták meg és ma délelőtt 908 perckor a módosításokat. Úgy tudja, hogy mindenkinek van munkahelye, ez nagyon rövid idő ahhoz, hogy az ember ezt át tudja tekinteni. Így ő nem tud állást foglalni ebben az ügyben. Baloghné Kiss Judit jegyző asszony válaszában elmondja, hogy a Kincstárnak a zárszámadási adatszolgáltatást a megtették, ezt a Kincstár elfogadta. Elnézést kérnek a Képviselő-testülettől, valóban hétfőn lett kiküldve az anyag, váratlan elfoglaltságok jöttek közbe, de a zárszámadást 30-ig be kellett terjeszteni. Ha valamilyen kérdése van képviselő asszonynak, szívesen válaszol. A tavalyi évben kiegyensúlyozott gazdálkodás volt, likviditási zavarok nem voltak. Szőllős Sándor polgármester úr elmondja, ha az anyaggal kapcsolatban a képviselőknek kérdései vannak, személyesen be lehet jönni a hivatalba, és válaszolni fognak a kérdésekre, illetve a pénzügyi bizottságon is részt lehet venni, hiszen nyilvános az ülés. A 2014. évi adatokon már nem tudnak változtatatni, de nem is akarnak, büszke az elért eredményekre. Véleménye szerint képviselő asszonynak akkor lenne helyén való a meglátása, ha olyan jellegű dolgok merültek volna fel, amelyek az intézményeink működését, vagy a kötelező feladatellátást veszélyeztették volna, esetleg likviditási problémákat, vagy feladat leállást eredményeztek volna. Ez korántsem történt meg, sőt 2014-ben majdnem 31 millió forint értékben történt fejlesztés és jelentős a megtakarításunk is. Ezek az eredmények az anyagban jól láthatóak. Sok önkormányzat cserélne a Bocskaikerti Önkormányzattal az elért eredmények, fejlesztések és tartalék nagysága miatt. A Képviselő-testület 5 igen, 1 nem szavazatta a következő rendeletet alkotja:
Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2015. (IV. 27). sz. rendelete Bocskaikert Községi Önkormányzat 2014. évi zárszámadásáról
Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a 2014. évi gazdálkodás végrehajtásáról a következőket rendeli el: 1. § 3
4 (1) Az önkormányzat képviselő-testülete a 2014. évi költségvetés végrehajtásáról szóló zárszámadását az önkormányzat 2014.évi teljesített költségvetésének a) bevételi főösszegét 481.877 ezer forintban b) kiadási főösszegét 434.231 ezer forintban c) felülvizsgált maradványát 47.646 ezer forintban állapítja meg.
(2) A képviselő-testület az önkormányzat 2014. évi teljesített költségvetési bevételét 396.115 ezer forintban, melyből a) a működési bevételét 378.511 ezer forintban b) a felhalmozási bevételét 17.604 ezer forintban állapítja meg.
(3) A képviselő-testület az önkormányzat 2014. évi teljesített költségvetési kiadását 434.231 ezer forintban, melyből a) a működési kiadását 347.681 ezer forintban b) a felhalmozási kiadását 86.550 ezer forintban állapítja meg az 1. melléklet szerint.
2. § (1) Az önkormányzat teljesített költségvetési bevételeit és a költségvetési kiadásait működési és felhalmozási megbontásban, előirányzat csoportok, kiemelt előirányzatok, kötelező feladatok, önként vállalt feladatok és állami (államigazgatási) feladatok szerinti bontásban, mérlegszerűen egymástól elkülönítetten, de a finanszírozási műveleteket is figyelembe véve – együttesen egyensúlyban a rendelet 1. melléklete szerint fogadja el a képviselő-testület. (2) Az önkormányzat és az általa irányított költségvetési szervek, - beleértve a Polgármesteri Hivatalt is -, költségvetési szervenként teljesített létszámát és az önkormányzat által foglalkoztatott közfoglalkoztatottak létszámát, valamint teljesített költségvetési bevételeit és költségvetési kiadásait működési és felhalmozási megbontásban, előirányzat-csoportok, kiemelt előirányzatok, kötelező feladatok, önként vállalt feladatok, és állami (államigazgatási) feladatok szerinti bontásban, a rendelet 2., 3., 4., 5. mellékletek szerint állapítja meg. (3) Az önkormányzat teljesített bevételeinek részletezését a 6. melléklet szerint fogadja el. (4) A helyi önkormányzat teljesített önként vállalt feladatait a 11. melléklet szerint fogadja el. (5) Az önkormányzatnak 2014-ban adósságot keletkeztető ügylete és adósságot keletkeztető ügyleteiből fizetési kötelezettsége nem volt. 4
5
3. §
(1) A képviselő-testület az önkormányzat és a költségvetési szervei, beleértve Polgármesteri Hivatalt is – teljesített felhalmozási kiadásait beruházásonként a 7. melléklet, felújításonként a 8. melléklet szerint állapítja meg. (2) A helyi önkormányzat által a non-profit szerveknek teljesített támogatásokat, a speciális támogatásokat, átadott pénzeszközöket, valamint a támogatásértékű kiadásokat a 10. melléklet szerint fogadja el. (3) Több éves kihatású döntést a 27. melléklet szerint fogadja el. (4) Európai Unió támogatásával megvalósult projektet a 12. melléklet szerint fogadja el. 4. §
(1) Az önkormányzat 2014. december 31-i állapot szerinti vagyonát a 13. melléklet szerint – a mérlegben szereplő adatok alapján 1.598.501eFt-ban állapítja meg.
(2) Az önkormányzat saját vagyonát a 13. melléklet kimutatása alapján 1.573.005eFt összegben fogadja el. 5. §
(1) A képviselő-testület az Önkormányzat (összesen) 2014. évi maradványát 46.486eFt-al fogadja el a 14. melléklet szerint. (2) A képviselő-testület az Önkormányzat 2014. évi maradványát 47.204eFt-tal fogadja el a 15. melléklet szerint. (3) A képviselő-testület a Polgármesteri Hivatal 2014. évi maradványát -245eFt-tal fogadja el a 16. melléklet szerint. (4) A képviselő-testület a Napsugár Óvoda 2014. évi maradványát -444eFt-tal fogadja el a 17. melléklet szerint. (5) A képviselő-testület a Bocskaikerti Humánszolgáltató Központ 2014. évi maradványát 26eFt-al, a fogadja el a 18. melléklet szerint.
5
6 (6) A képviselő-testület a 19. melléklet szerint hagyja jóvá az önkormányzat és intézményei 2014. évi költségvetési pénzmaradvány felhasználását. A Polgármesteri Hivatal és az intézmények negatív a maradványt a 2015. évi költségvetésükből kötelesek kigazdálkodni. (7) A képviselő-testület az önkormányzat 2014.évi konszolidált eredmény-kimutatását a 20. melléklet alapján -48.498eFt mérleg szerinti eredménnyel, az önkormányzat eredménykimutatását a 21. melléklet alapján -39.787eFt mérleg szerinti eredménnyel, a Polgármesteri Hivatal eredmény-kimutatását a 22. melléklet alapján -1.058eFt mérleg szerinti eredménnyel, a Bocskaikerti Humánszolgáltató Központ eredmény-kimutatását a 23. melléklet szerint -1.789eFt mérleg szerint eredménnyel, a Bocskaikerti Napsugár Óvoda eredmény-kimutatását a 24. melléklet alapján -5.944eFt mérleg szerinti eredménnyel fogadja el. 6. § (1) A helyi önkormányzatok általános működéséhez és ágazati feladataihoz kapcsolódó támogatások elszámolását a 25. melléklet alapján fogadja el. Az Önkormányzatnak visszafizetési kötelezettsége van 1.191.360-Ft összegben az állami költségvetés javára. (2) A központosított előirányzatok és egyéb kötött felhasználású támogatások elszámolását a 26. melléklet szerint fogadja el. Az önkormányzatnak visszafizetési kötelezettsége van 9.924Ft összegben az állami költségvetés javára. 7. § (1) A képviselő-testület utasítja a jegyzőt, hogy a pénzmaradványt érintő fizetési kötelezettségek teljesítését biztosítsa, illetve kísérje figyelemmel. (2) A képviselőtestület utasítja az önkormányzat jegyzőjét, hogy a költségvetési beszámoló elfogadásáról a költségvetési maradvány jóváhagyott összegéről, a költségvetési szervek vezetőit a rendelet kihirdetését követő 15 napon belül írásban értesítse. (3) Az önkormányzat jegyzője és a költségvetési szervek vezetői a maradványnak a 2015. évi költségvetési előirányzatokon történő átvezetéséről gondoskodni kötelesek. 8. § E rendelet 2015. április 30-án lép hatályba. Bocskaikert, 2014. április 22.
Szőllős Sándor polgármester
Baloghné Kiss Judit jegyző
Záradék: Kihirdetve, a Polgármesteri Hivatal/önkormányzat hirdetőtábláján kifüggesztve. 2015. április hó 27. nap (kihirdetés dátuma)
6
7 Baloghné Kiss Judit jegyző
7
8
Ebből: Kötelező feladatok ÖSSZESEN Önként vállalt feladatok ÖSSZESEN Államigazgatási feladatok ÖSSZESEN
MŰK. CÉLÚ TÁMOG. ÁLLHT-ON BELÜLRŐL 11. Önkormányzatok működési támogatásai Ebből: Kötelező feladatok
Eredeti ei. 324 732 307 504 11 503 5 568
Mód. Ei. 384 564 367 411 11 428 5 568
255 574 229 800
297 484 246 327
233 077
Önként vállalt feladatok
7 682
7 682
7 682
Államigazgatási feladatok
5 568
5 568
5 568
Ebből: Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok
157
25 617
KÖZHATALMI BEVÉTELEK Ebből: Kötelező feladatok
47 935
2 880
2 880
2 880
-
48 000
Ebből: Kötelező feladatok
-
-
-
-
Ebből: Kötelező feladatok
23 774
941
866
876
-
5 000
5 000
-
-
-
-
-
-
17 604
32 514
32 882
15 341
Önként vállalt feladatok ÖSSZESEN
-
2 264
2 263
Államigazgatási feladatok ÖSSZESEN
-
-
FELHALM. CÉLÚ TÁM. ÁLLHT.-ON BELÜLRŐL 21. Felhalmozási célú önk.-i támogatások
32 514 -
-
32 514 -
127 781
141 924
141 010
Kötelező feladatok
K2. MUNK. TERH. JÁRULÉKOK ÉS SZHJA. Ebből:
128 094
126 172
10 280
10 551
11 559
3 679
3 279
32 199
Kötelező feladatok
30 196
29 895
2 920
2 990
3 158
Államigazgatási feladatok
1 011
889
106 104
119 404
91 188
105 128
98 484
Önként vállalt feladatok
14 038
13 561
15 117
878
715
52 361
Kötelező feladatok
61 884
52 361
61 884
57 189
-
-
-
Államigazgatási feladatok
-
-
K5. EGYÉB MŰKÖDÉSI CÉLÚ KIADÁSOK
9 794
45 186
350
1 225
1 224
Önként vállalt feladatok
-
-
-
Államigazgatási feladatok
-
-
-
9 444
43 961
Tartalék:
14 973 -
II. FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK:99 350 Ebből: Kötelező feladatok ÖSSZESEN 55 100 Önként vállalt feladatok ÖSSZESEN Államigazgatási feladatok ÖSSZESEN K6. BERUHÁZÁSOK Ebből:
13 100
Kötelező feladatok
102 999 102 999 -
86 550 86 550 -
46 173
30 958
13 100
46 173
30 958 -
-
Önként vállalt feladatok
-
-
Önként vállalt feladatok
-
-
-
Államigazgatási feladatok
-
-
Államigazgatási feladatok
-
-
-
32 514
14 973
32 514
32 514
14 973
Önként vállalt feladatok
-
-
-
Államigazgatási feladatok
-
-
-
368
368
FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK
-
-
1 224
Kötelező feladatok
-
Ebből: Kötelező feladatok
715
57 189
Önként vállalt feladatok
-
25. Egyéb felham. célú tám. állht.-on belülről 32 514
889
114 316
Kötelező feladatok
K4. ELLÁTOTTAK PÉNZBELI JUTTATÁSA
Ebből:
3 279
33 942
28 268
Államigazgatási feladatok
Ebből:
34 075
Önként vállalt feladatok
K3. DOLOGI KIADÁSOK Ebből:
113 822
-
35 146
Ebből: Kötelező feladatok
K7. FELÚJÍTÁSOK Ebből:
42 000
Kötelező feladatok
-
55 592
42 000
56 826
55 592
Önként vállalt feladatok
-
-
-
Államigazgatási feladatok
-
-
K8. EGYÉB FELHALMOZÁSI CÉLÚ KIADÁSOK
44 250
-
-
-
Kötelező feladatok
-
-
-
368
368
Önként vállalt feladatok
-
-
-
Önként vállalt feladatok
-
-
-
Államigazgatási feladatok
-
-
-
Államigazgatási feladatok
-
-
-
FELHALMOZÁSI CÉLÚ ÁTVETT PÉNZESZKÖZÖK Ebből: Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok Államigazgatási feladatok
I.+II. KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: Ebből: Kötelező feladatok ÖSSZESEN Önként vállalt feladatok ÖSSZESEN Államigazgatási feladatok ÖSSZESEN
költségvetési bevétel-kiadás EGYENLEGE: HIÁNY: Működési hiány Felhalmozási hiány B8. FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK: BELSŐ FINANSZÍROZÁS Működésii maradvány igénybevétele Felhalmozási maradvány igénybevétele Áll.ht-on belüli megelőlegezések
BELSŐFINANSZÍROZÁS UTÁNI EGYENLEG Működési hiány Felhalmozási hiány KÜLSŐ FINANSZÍROZÁS (FELHALMOZÁSI): Hitel/kölcsön igénybevétele Likvid hitel igénybevétele
KÜLSŐ FINANSZÍROZÁS UTÁNI EGYENLEG:
-
2 264 2 264 -
2 263 2 263 -
357 246
419 710
396 115
340 018 11 503 5 568 70 343 3 507 66 836 70 343 70 343
400 293 13 692 5 568 85 762 17 909 67 853 85 762 85 762
376 689 13 701 5 568 38 116 68 946 85 762 85 762
3 507
10 708
8 008
66 836
67 853
70 553
-
7 201
7 201
-
-
-
-
-
-
-
Felhalmozási hiány:
BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN:
Ebből:
56 826
-
Ebből: Kötelező feladatok
B7.
-
Teljesítés 347 681 312 964 29 834 4 883
Államigazgatási feladatok
-
32 514
Ebből: Kötelező feladatok ÖSSZESEN
B5.
-
5 000
5 000
Államigazgatási feladatok
B2.
-
Mód. Ei. 402 473 326 527 27 102 4 883
Önként vállalt feladatok
24 650
24 648
Önként vállalt feladatok
II. FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK:
-
25 514
15 217
Államigazgatási feladatok
MŰKÖDÉSI CÉLÚ ÁTVETT PÉNZESZKÖZÖK
-
56 562
16 158
Ebből:
56 562
56 566
Önként vállalt feladatok
B6.
-
56 566
48 000
Államigazgatási feladatok
INTÉZMÉNYI MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK
157
Eredeti ei. 328 239 285 989 27 238 5 568
K1. SZEMÉLYI JUTTATÁSOK
50 815
48 120
Önként vállalt feladatok
B4.
157
51 000
22 737
Államigazgatási feladatok
B3.
297 299 246 484
233 077
16. Egyéb működési célú támogatások
KIADÁSOK
Teljesítés 378 511 I. MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK: 361 348 Ebből: Kötelező feladatok ÖSSZESEN 11 438 Önként vállalt feladatok ÖSSZESEN 5 568 Államigazgatási feladatok ÖSSZESEN
216 550
12. Elvonások és befizetések bevételei
Kiemelt ei.
BEVÉTELEK
I. MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK:
B1.
ei.csop.
Kiemelt ei.
ei.csop.
1. melléklet a 6/2015. (IV. 27.) rendelethez BOCSKAIKERT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA és KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEI 2014. ÉVI TELJESÍTETETT KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI, FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI KÖTELEZŐ FELADATOK, ÖNKÉNT VÁLLALT FELADATOK ÉS ÁLLAMI (ÁLLAMIGAZGATÁSI) FELADATOK MEGBONTÁSBAN (NETTÓ) ezer forintban
44 250
-
I.+II. KÖLTSÉGVETÉLSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: 427 589
505 472
434 231
341 089 27 238 5 568
429 526 27 102 4 883
399 514 29 834
Ebből:
Kötelező feladatok ÖSSZESEN Önként vállalt feladatok ÖSSZESEN Államigazgatási feladatok ÖSSZESEN
költségvetési bevétel-kiadás EGYENLGE: TÖBBLET: Működési többlet Felhalmozási többlet K9 FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK:
BELSŐFINANSZÍROZÁS UTÁNI EGYENLEG Működési többlet Felhalmozási többlet HITEL/KÖLCSÖN TÖRLESZTÉS: Felhalmozási hitel törlesztés Likvid hitel KÜLSŐ FINANSZÍROZÁS UTÁNI EGYENLEG:
30 830 -
-
-
-
-
-
-
-
-
Felhalmozási többlet:
427 589
505 472
481 877
KIADÁSOK MINDÖSSZESEN: létszám: Köztisztviselő: Közalkalmazott: MT foglalkoztatot: Közfoglalkoztatott:
427 589
505 472
434 231
91 10 27 4 50
93 10 27 6 50
51 10 26 5 10
Bocskaikert, 2015. április
8
9 2. melléklet a 6/2015. (Iv. 27.) rendelethez
BOCSKAIKERT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
2014. ÉVI TELJESÍTETT KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI, FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI KÖTELEZŐ FELADATOK, ÖNKÉNT VÁLLALT FELADATOK ÉS ÁLLAMI (ÁLLAMIGAZGATÁSI) FELADATOK MEGBONTÁSBAN
Ebből: Kötelező feladatok ÖSSZESEN Önként vállalt feladatok ÖSSZESEN Államigazgatási feladatok ÖSSZESEN
MŰK. CÉLÚ TÁMOG. ÁLLHT-ON BELÜLRŐL 11. Önkormányzatok működési támogatásai Ebből: Kötelező feladatok
Eredeti ei. 320 051 303 764 10 562 5 568
Mód. Ei. 377 300 361 013 10 562 5 568
255 574 229 800
295 872 246 484
295 688 246 484
216 550
233 077
233 077
7 682
7 682
7 682
Államigazgatási feladatok
5 568
5 568
5 568
16. Egyéb működési célú támogatások Ebből: Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok
157 25 617
157 49 388
157 49 204
22 737
46 508
46 324
2 880
2 880
2 880
Államigazgatási feladatok
B3.
KÖZHATALMI BEVÉTELEK Ebből: Kötelező feladatok
48 000 48 000
56 566
Ebből: Kötelező feladatok
56 566
Ebből: Kötelező feladatok
K2. MUNK. TERH. JÁRULÉKOK ÉS SZHJA. Ebből:
11 477
19 862 19 862
5 000
46 246
4 077
4 077
50 311 45 228
6 629
9 362
5 083
9 355
5 398
8 131
7 960
Önként vállalt feladatok
1 231
1 231
1 395
K3. DOLOGI KIADÁSOK
73 303
85 726
Kötelező feladatok
61 746
74 169
Önként vállalt feladatok
11 557
11 557
82 889 69 494 13 395
Államigazgatási feladatok
19 017
Kötelező feladatok
52 361 52 361
61 884 61 884
57 189 57 189
Önként vállalt feladatok
19 017
Államigazgatási feladatok
Ebből:
5 000
50 323
28 798
Teljesítés 200 968 181 095 19 873 -
Kötelező feladatok
K5. EGYÉB MŰKÖDÉSI CÉLÚ KIADÁSOK 5 000
32 875
Mód. Ei. 252 481 191 655 16 865 -
Államigazgatási feladatok
Ebből:
11 477
Eredeti ei. 174 962 148 653 16 865 -
Államigazgatási feladatok
K4. ELLÁTOTTAK PÉNZBELI JUTTATÁSA
Államigazgatási feladatok
MŰKÖDÉSI CÉLÚ ÁTVETT PÉNZESZKÖZÖK
Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok
56 562
Önként vállalt feladatok
B6.
Ebből:
56 562
Államigazgatási feladatok
INTÉZMÉNYI MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK
K1. SZEMÉLYI JUTTATÁSOK
Ebből:
Önként vállalt feladatok
B4.
KIADÁSOK
Teljesítés 371 267 I. MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK: 354 980 Ebből: Kötelező feladatok ÖSSZESEN 10 562 Önként vállalt feladatok ÖSSZESEN 5 568 Államigazgatási feladatok ÖSSZESEN
Önként vállalt feladatok
12. Elvonások és befizetések bevételei
Kiemelt ei.
BEVÉTELEK
I. MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK:
B1.
ei.csop.
Kiemelt ei.
ei.csop.
ezer forintban
-
9 794
Kötelező feladatok
350
45 186 1 225
1 224 1 224
Önként vállalt feladatok
5 000
Államigazgatási feladatok
Tartalék
Önként vállalt feladatok
9 444
43 961
96 350 10 100 -
98 209 41 383 -
82 628 27 036 -
10 100
41 383
27 036
Államigazgatási feladatok
II. FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK:
32 514
35 146
17 604
32 514
32 882
15 341
Önként vállalt feladatok ÖSSZESEN
-
2 264
2 263
Államigazgatási feladatok ÖSSZESEN
-
-
-
Ebből: Kötelező feladatok ÖSSZESEN
B2.
FELHALM. CÉLÚ TÁM. ÁLLHT.-ON BELÜLRŐL 21. Felhalmozási célú önk.-i támogatások
32 514 -
32 514 -
II. FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK: Ebből:
Önként vállalt feladatok ÖSSZESEN Államigazgatási feladatok ÖSSZESEN
14 973 -
K6. BERUHÁZÁSOK Ebből:
Ebből: Kötelező feladatok
32 514
32 514
14 973
32 514
32 514
14 973
Ebből:
368
368
368
Ebből:
368
42 000 42 000
56 826 56 826
55 592 55 592
44 250
-
-
Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok
Önként vállalt feladatok
Államigazgatási feladatok
Tartalék
Államigazgatási feladatok
FELHALMOZÁSI CÉLÚ ÁTVETT PÉNZESZKÖZÖK
Kötelező feladatok
K8. EGYÉB FELHALMOZÁSI CÉLÚ KIADÁSOK -
Ebből: Kötelező feladatok
B7.
27 036
Államigazgatási feladatok
Államigazgatási feladatok
FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK
41 383
Önként vállalt feladatok
Önként vállalt feladatok
B5.
10 100
Államigazgatási feladatok
K7. FELÚJÍTÁSOK
Államigazgatási feladatok
Ebből: Kötelező feladatok
Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok
Önként vállalt feladatok
25. Egyéb felham. célú tám. állht.-on belülről
Kötelező feladatok ÖSSZESEN
-
2 264
2 263
2 264
2 263
352 565
412 446
388 871
336 278 10 562 5 568
393 895 12 826 5 568
370 321 12 825 5 568
44 250
Ebből: Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok Államigazgatási feladatok
I.+II. KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: Ebből: Kötelező feladatok ÖSSZESEN Önként vállalt feladatok ÖSSZESEN Államigazgatási feladatok ÖSSZESEN
költségvetési bevétel-kiadás EGYENLEGE: HIÁNY: Működési hiány Felhalmozási hiány B8. FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK: BELSŐ FINANSZÍROZÁS Működésii maradvány igénybevétele Felhalmozási maradvány igénybevétele
70 343 70 343
85 762 85 762
3 507
10 708
8 008
66 836
67 853
70 553
7 201
7 201
Áll.ht-on belüli megelőlegezések
85 762 85 762
I.+II. KÖLTSÉGVETÉLSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: Ebből:
Kötelező feladatok ÖSSZESEN Önként vállalt feladatok ÖSSZESEN Államigazgatási feladatok ÖSSZESEN
költségvetési bevétel-kiadás EGYENLGE: TÖBBLET: Működési többlet Felhalmozási többlet K9 FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK: PH. Int.fin Óvoda int.fin Humán Int.fin
271 312
350 690
158 753 16 865 -
233 038 16 865
283 596
151 596 58 670 60 038 32 888
147 518 51 274 61 738 34 506
143 413 48 278 61 157 33 978
422 908
498 208
427 009
55 1
57 1
16 1
4 50
6 50
5 10
Irányító szervi támogatás
BELSŐFINANSZÍROZÁS UTÁNI EGYENLEG Működési hiány Felhalmozási hiány KÜLSŐ FINANSZÍROZÁS (FELHALMOZÁSI):
KÜLSŐ FINANSZÍROZÁS UTÁNI EGYENLEG:
BELSŐFINANSZÍROZÁS UTÁNI EGYENLEG Működési többlet Felhalmozási többlet HITEL/KÖLCSÖN TÖRLESZTÉS: Felhalmozási hitel törlesztés Likvid hitel KÜLSŐ FINANSZÍROZÁS UTÁNI EGYENLEG:
Felhalmozási hiány:
Felhalmozási többlet:
-
-
-
Hitel/kölcsön igénybevétele Likvid hitel igénybevétele
BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN:
422 908
498 208
474 633
KIADÁSOK MINDÖSSZESEN: létszám: Köztisztviselő: Közalkalmazott: MT foglalkoztatot: Közfoglalkoztatott:
-
Bocskaikert, 2015. április
9
10 3. melléklet a 6./2015. (IV. 27.) rendelethez
BOCSKAIKERTI POLGÁRMESTERI HIVATAL
2014. ÉVI TElJESÍTETT KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI, FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI KÖTELEZŐ FELADATOK, ÖNKÉNT VÁLLALT FELADATOK ÉS ÁLLAMI (ÁLLAMIGAZGATÁSI) FELADATOK MEGBONTÁSBAN
Ebből: Kötelező feladatok ÖSSZESEN Önként vállalt feladatok ÖSSZESEN Államigazgatási feladatok ÖSSZESEN
Eredeti ei. -
Mód. Ei 1 572 1 572 -
-
1 572 -
MŰK. CÉLÚ TÁMOG. ÁLLHT-ON BELÜLRŐL 11. Önkormányzatok működési támogatásai
Kiemelt ei.
BEVÉTELEK
I. MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK:
B1.
ei.csop.
Kiemelt ei.
ei.csop.
ezer forintban
KIADÁSOK
Teljesítés 1 571 I. MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK: 1 571 Ebből: Kötelező feladatok ÖSSZESEN Önként vállalt feladatok ÖSSZESEN Államigazgatási feladatok ÖSSZESEN 1 571 -
K1. SZEMÉLYI JUTTATÁSOK Ebből:
Ebből: Kötelező feladatok
Államigazgatási feladatok
K2. MUNK. TERH. JÁRULÉKOK ÉS SZHJA.
Államigazgatási feladatok
12. Elvonások és befizetések bevételei
Ebből:
-
Ebből: Kötelező feladatok
1 572 1 572
1 571
Államigazgatási feladatok
Ebből:
-
-
-
Ebből:
-
-
-
29 514
31 981 28 702
9 097
3 279
8 897 8 008
3 279
8 809 7 920
1 011
8 775 7 897
889
7 156 6 441
889
5 923 5 208
878
715
715
-
-
-
-
-
-
3 000 3 000 -
4 000 4 000 -
3 136 3 136 -
3 000
4 000
3 136
Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok
Ebből: Kötelező feladatok
Államigazgatási feladatok
K5. EGYÉB MŰKÖDÉSI CÉLÚ KIADÁSOK
Önként vállalt feladatok Államigazgatási feladatok
MŰKÖDÉSI CÉLÚ ÁTVETT PÉNZESZKÖZÖK
3 679
10 108
Államigazgatási feladatok
Államigazgatási feladatok
B6.
Kötelező feladatok
K4. ELLÁTOTTAK PÉNZBELI JUTTATÁSA
Önként vállalt feladatok
INTÉZMÉNYI MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK
32 793
Önként vállalt feladatok
Ebből: Kötelező feladatok
B4.
Kötelező feladatok
K3. DOLOGI KIADÁSOK
Államigazgatási feladatok
KÖZHATALMI BEVÉTELEK
33 108
Önként vállalt feladatok
1 571
Önként vállalt feladatok
B3.
36 787
Teljesítés 46 713 41 830 4 883
Önként vállalt feladatok
Önként vállalt feladatok
16. Egyéb működési célú támogatások
Kötelező feladatok
Eredeti ei. Mód. Ei 55 670 48 846 50 102 43 963 5 568 4 883
Ebből:
-
-
-
Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok
Ebből: Kötelező feladatok
Államigazgatási feladatok
Önként vállalt feladatok Államigazgatási feladatok
II. FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK:
-
B2.
-
-
II. FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK:
-
-
-
Önként vállalt feladatok ÖSSZESEN
-
-
-
Államigazgatási feladatok ÖSSZESEN
-
-
-
-
-
-
-
-
-
Ebből: Kötelező feladatok ÖSSZESEN
FELHALM. CÉLÚ TÁM. ÁLLHT.-ON BELÜLRŐL 21. Felhalmozási célú önk.-i támogatások
Ebből:
Önként vállalt feladatok ÖSSZESEN Államigazgatási feladatok ÖSSZESEN
K6. BERUHÁZÁSOK Ebből:
Ebből: Kötelező feladatok
3 000
4 000
3 136
-
-
-
-
-
-
Államigazgatási feladatok
K7. FELÚJÍTÁSOK
Államigazgatási feladatok
25. Egyéb felham. célú tám. állht.-on belülről
-
-
-
Ebből:
Ebből: Kötelező feladatok
Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok
Önként vállalt feladatok
Államigazgatási feladatok
K8. EGYÉB FELHALMOZÁSI CÉLÚ KIADÁSOK
Államigazgatási feladatok
FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK
Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok
Önként vállalt feladatok
B5.
Kötelező feladatok ÖSSZESEN
-
-
-
Ebből:
Ebből: Kötelező feladatok
Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok
Önként vállalt feladatok
Államigazgatási feladatok
Államigazgatási feladatok
B7.
FELHALMOZÁSI CÉLÚ ÁTVETT PÉNZESZKÖZÖK
-
-
-
-
1 572
1 571
58 670 58 670
1 572 51 274 51 274
1 571 48 278 48 278
58 670 -
51 274 -
48 278 -
58 670
52 846
49 849
Ebből: Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok Államigazgatási feladatok
I.+II. KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: Ebből: Kötelező feladatok ÖSSZESEN Önként vállalt feladatok ÖSSZESEN Államigazgatási feladatok ÖSSZESEN
B8.
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK: BELSŐ FINANSZÍROZÁS
I.+II. KÖLTSÉGVETÉLSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: Ebből:
Kötelező feladatok ÖSSZESEN Önként vállalt feladatok ÖSSZESEN Államigazgatási feladatok ÖSSZESEN
K9 FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK:
58 670
52 846
53 102 5 568 -
47 963
49 849
4 883
Működésii maradvány igénybevétele Felhalmozási maradvány igénybevétele Áll.ht-on belüli megelőlegezések Irányító szervi támogatás
BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN:
-
KIADÁSOK MINDÖSSZESEN: létszám: Köztisztviselő: Közalkalmazott: MT foglalkoztatot: Közfoglalkoztatott:
58 670
52 846
49 849
9 9
9 9
9 9
Bocskaikert, 2015 április
10
11 4. melléklet a 6/2015. (Iv.27.) rendelethez
BOCSKAIKERTI NAPSUGÁR ÓVODA
2014. ÉVI TELJESÍTETT KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI, FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI KÖTELEZŐ FELADATOK, ÖNKÉNT VÁLLALT FELADATOK ÉS ÁLLAMI (ÁLLAMIGAZGATÁSI) FELADATOK MEGBONTÁSBAN
Ebből: Kötelező feladatok ÖSSZESEN Önként vállalt feladatok ÖSSZESEN Államigazgatási feladatok ÖSSZESEN
Eredeti ei. 3 500 3 500 -
MŰK. CÉLÚ TÁMOG. ÁLLHT-ON BELÜLRŐL 11. Önkormányzatok működési támogatásai
-
Kiemelt ei.
BEVÉTELEK
I. MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK:
B1.
ei.csop.
Kiemelt ei.
ei.csop.
ezer forintban
KIADÁSOK
Mód.ei. Teljesítés 4 642 4 626 I. MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK: 4 642 4 626 Ebből: Kötelező feladatok ÖSSZESEN Önként vállalt feladatok ÖSSZESEN Államigazgatási feladatok ÖSSZESEN 40 -
40 -
K1. SZEMÉLYI JUTTATÁSOK Ebből:
Ebből: Kötelező feladatok
12. Elvonások és befizetések bevételei
Ebből:
-
40
Ebből: Kötelező feladatok
40
40
Ebből:
-
-
-
35 059
9 579 9 579
9 468 9 468
9 439 9 439
18 221 18 221
21 777 21 777
21 285 21 285
Önként vállalt feladatok
Ebből:
3 500 3 500
4 602 4 602
4 586
Ebből:
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
Államigazgatási feladatok
K5. EGYÉB MŰKÖDÉSI CÉLÚ KIADÁSOK
Államigazgatási feladatok
-
Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok
4 586
Önként vállalt feladatok
MŰKÖDÉSI CÉLÚ ÁTVETT PÉNZESZKÖZÖK
35 059
35 135
Államigazgatási feladatok
Államigazgatási feladatok
B6.
Kötelező feladatok
K4. ELLÁTOTTAK PÉNZBELI JUTTATÁSA
Önként vállalt feladatok
Ebből: Kötelező feladatok
35 135
35 738
Államigazgatási feladatok
Ebből: Kötelező feladatok
INTÉZMÉNYI MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK
Kötelező feladatok
K3. DOLOGI KIADÁSOK
Államigazgatási feladatok
B4.
35 738
Önként vállalt feladatok
40
Önként vállalt feladatok
KÖZHATALMI BEVÉTELEK
Teljesítés 65 783 65 783 -
Államigazgatási feladatok
K2. MUNK. TERH. JÁRULÉKOK ÉS SZHJA.
Államigazgatási feladatok
B3.
Mód.ei. 66 380 66 380 -
Önként vállalt feladatok
Önként vállalt feladatok
16. Egyéb működési célú támogatások
Kötelező feladatok
Eredeti ei. 63 538 63 538 -
-
Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok
Ebből: Kötelező feladatok
Államigazgatási feladatok
Önként vállalt feladatok Államigazgatási feladatok
II. FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK:
B2.
-
-
-
II. FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK:
-
-
-
Önként vállalt feladatok ÖSSZESEN
-
-
-
Államigazgatási feladatok ÖSSZESEN
-
-
-
-
-
-
-
-
-
Ebből: Kötelező feladatok ÖSSZESEN
FELHALM. CÉLÚ TÁM. ÁLLHT.-ON BELÜLRŐL 21. Felhalmozási célú önk.-i támogatások
Ebből:
Önként vállalt feladatok ÖSSZESEN Államigazgatási feladatok ÖSSZESEN
K6. BERUHÁZÁSOK Ebből:
Ebből: Kötelező feladatok
Államigazgatási feladatok
K7. FELÚJÍTÁSOK
Államigazgatási feladatok
-
-
-
Ebből:
Ebből: Kötelező feladatok
Államigazgatási feladatok
K8. EGYÉB FELHALMOZÁSI CÉLÚ KIADÁSOK
Államigazgatási feladatok
FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK
Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok
Önként vállalt feladatok
B5.
Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok
Önként vállalt feladatok
25. Egyéb felham. célú tám. állht.-on belülről
Kötelező feladatok ÖSSZESEN
-
-
-
Ebből:
Ebből: Kötelező feladatok
Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok
Önként vállalt feladatok
Államigazgatási feladatok
Államigazgatási feladatok
B7.
FELHALMOZÁSI CÉLÚ ÁTVETT PÉNZESZKÖZÖK
-
-
-
3 500
4 642
4 626
3 500 60 038 60 038
4 642 61 738 61 738
4 626 61 157 61 157
60 038 -
61 738 -
61 157 -
63 538
66 380
65 783
Ebből: Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok Államigazgatási feladatok
I.+II. KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: Ebből: Kötelező feladatok ÖSSZESEN Önként vállalt feladatok ÖSSZESEN Államigazgatási feladatok ÖSSZESEN
B8.
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK: BELSŐ FINANSZÍROZÁS
I.+II. KÖLTSÉGVETÉLSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: Ebből:
Kötelező feladatok ÖSSZESEN Önként vállalt feladatok ÖSSZESEN Államigazgatási feladatok ÖSSZESEN
K9 FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK:
63 538
66 380
63 538 -
66 380
65 783
Működésii maradvány igénybevétele Felhalmozási maradvány igénybevétele Áll.ht-on belüli megelőlegezések Irányító szervi támogatás
BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN:
-
KIADÁSOK MINDÖSSZESEN: létszám: Köztisztviselő: Közalkalmazott: MT foglalkoztatot: Közfoglalkoztatott:
63 538
66 380
65 783
15
15
15
15
15
15
Bocskaikert, 2015. április
11
12 5. melléklet a 6/2015. (IV. 27.) rendelethez
BOCSKAIKERTI HUMÁNSZOLGÁLTATÓ KÖZPONT
2014. ÉVI TElJESÍTETT KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI, FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI KÖTELEZŐ FELADATOK, ÖNKÉNT VÁLLALT FELADATOK ÉS ÁLLAMI (ÁLLAMIGAZGATÁSI) FELADATOK MEGBONTÁSBAN
Ebből: Kötelező feladatok ÖSSZESEN Önként vállalt feladatok ÖSSZESEN Államigazgatási feladatok ÖSSZESEN
Eredeti ei. 1 181 240 941 -
MŰK. CÉLÚ TÁMOG. ÁLLHT-ON BELÜLRŐL 11. Önkormányzatok működési támogatásai
-
Kiemelt ei.
BEVÉTELEK
I. MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK:
B1.
ei.csop.
Kiemelt ei.
ei.csop.
ezer forintban
KIADÁSOK
Mód.ei. Teljesítés 1 050 1 047 I. MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK: 184 171 Ebből: Kötelező feladatok ÖSSZESEN 866 876 Önként vállalt feladatok ÖSSZESEN Államigazgatási feladatok ÖSSZESEN -
-
K1. SZEMÉLYI JUTTATÁSOK Ebből:
Ebből: Kötelező feladatok
Önként vállalt feladatok
Önként vállalt feladatok
K2. MUNK. TERH. JÁRULÉKOK ÉS SZHJA.
Államigazgatási feladatok
Ebből:
-
-
-
Ebből: Kötelező feladatok
Ebből:
-
-
-
Ebből: Kötelező feladatok
Ebből:
1 181
Ebből: Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok
1 050
1 047
240
184
171
941
866
876
Államigazgatási feladatok
B6.
MŰKÖDÉSI CÉLÚ ÁTVETT PÉNZESZKÖZÖK
6 474
6 476
5 883
6 348
6 339
4 194
4 589
4 576
Önként vállalt feladatok
1 689
1 759
1 763
5 805
4 745
4 219
Kötelező feladatok
3 324
2 741
2 497
Önként vállalt feladatok
2 481
2 004
1 722
-
-
-
-
-
-
-
790 790 -
786 786 -
-
790
786
K4. ELLÁTOTTAK PÉNZBELI JUTTATÁSA
Államigazgatási feladatok
INTÉZMÉNYI MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK
17 183
6 203
Államigazgatási feladatok
Önként vállalt feladatok
B4.
23 659
17 199
Kötelező feladatok
K3. DOLOGI KIADÁSOK
Államigazgatási feladatok
KÖZHATALMI BEVÉTELEK
23 673
16 178
Államigazgatási feladatok
Önként vállalt feladatok
B3.
22 381
Teljesítés 34 217 24 256 9 961 -
Államigazgatási feladatok
12. Elvonások és befizetések bevételei 16. Egyéb működési célú támogatások
Kötelező feladatok
Eredeti ei. Mód. Ei. 34 069 34 766 23 696 24 529 10 373 10 237 -
Önként vállalt feladatok Államigazgatási feladatok
K5. EGYÉB MŰKÖDÉSI CÉLÚ KIADÁSOK Ebből:
-
-
Kötelező feladatok
-
Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok
Ebből: Kötelező feladatok
Államigazgatási feladatok
Önként vállalt feladatok Államigazgatási feladatok
II. FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK:
B2.
-
-
-
II. FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK:
-
-
-
Önként vállalt feladatok ÖSSZESEN
-
-
-
Államigazgatási feladatok ÖSSZESEN
-
-
-
-
-
-
-
-
-
Ebből: Kötelező feladatok ÖSSZESEN
FELHALM. CÉLÚ TÁM. ÁLLHT.-ON BELÜLRŐL 21. Felhalmozási célú önk.-i támogatások
Ebből:
Önként vállalt feladatok ÖSSZESEN Államigazgatási feladatok ÖSSZESEN
K6. BERUHÁZÁSOK Ebből:
Ebből: Kötelező feladatok
-
-
-
Ebből:
Ebből: Kötelező feladatok
786
-
-
-
-
-
-
Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok
Önként vállalt feladatok
Államigazgatási feladatok
K8. EGYÉB FELHALMOZÁSI CÉLÚ KIADÁSOK
Államigazgatási feladatok
FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK
790
Államigazgatási feladatok
K7. FELÚJÍTÁSOK
Államigazgatási feladatok
B5.
Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok
Önként vállalt feladatok
25. Egyéb felham. célú tám. állht.-on belülről
Kötelező feladatok ÖSSZESEN
-
-
-
Ebből:
Ebből: Kötelező feladatok
Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok
Önként vállalt feladatok
Államigazgatási feladatok
Államigazgatási feladatok
B7.
FELHALMOZÁSI CÉLÚ ÁTVETT PÉNZESZKÖZÖK
-
-
-
1 181
1 050
1 047
240 941 32 888 32 888
184 866 34 506 34 506
171 876 33 978 33 978
32 888
34 506
33 978
-
-
-
Ebből: Kötelező feladatok Önként vállalt feladatok Államigazgatási feladatok
I.+II. KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: Ebből: Kötelező feladatok ÖSSZESEN Önként vállalt feladatok ÖSSZESEN Államigazgatási feladatok ÖSSZESEN
B8.
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK: BELSŐ FINANSZÍROZÁS
I.+II. KÖLTSÉGVETÉLSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: Ebből:
Kötelező feladatok ÖSSZESEN Önként vállalt feladatok ÖSSZESEN Államigazgatási feladatok ÖSSZESEN
K9 FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK:
34 069
35 556
23 696 10 373 -
25 319 10 237
35 003
Működésii maradvány igénybevétele Felhalmozási maradvány igénybevétele Áll.ht-on belüli megelőlegezések Irányító szervi támogatás
BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN:
34 069
35 556
35 025
-
KIADÁSOK MINDÖSSZESEN: létszám: Köztisztviselő: Közalkalmazott: MT foglalkoztatot: Közfoglalkoztatott:
34 069
35 556
35 003
12
12
11
12
12
11
Bocskaikert, 2015. ÁPRILIS
12
13 6. melléklet a 6/2015. (IV.27) rendelethez BOCSKAIKERT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2014. évi BEVÉTELEINEK RÉSZLETEZÉSE e Ft
BEVÉTELEK
Eredeti ei. Működés
Közhatalmi bevételek: eFt HELYI ADÓK eFt Iparűzési adó Magánszemélyek kommunális adója: pótlék, bírság EGYÉB KÖZHATALMI BEVÉTELEK: eFt Gépjárműadó 40% Talajterhelési díj Ig.szolg.díj Szabálysértési bírság Áll.ht-on belüli támogatás összesen: ÖNKORMÁNYZATOK TÁMOGATÁSA ÖSSZESEN: eFt 234 490 612 ÁLTALÁNOS MŰKÖDÉSI TÁMOGATÁS( Ft-ban) Önkormányzati hivatal támogatása Tel.üz. Zöldterület Tel.üz. Közvilágítás Tel.üz. Köztemető Tel.üz. Közutak fenntartása Egyéb önk.fel. Tám. Hoozájárulás a szoc.
48 000 38 300 25 000 13 000 300 9 700 9 000 500
Mód. Ei.
Felhalmozás -
-
200
-
ÁGAZATI FELADATOK TÁMOGATÁSA Ft II. Köznevelési feladatok:
165 347 252 54 167 467
-
1. a./ Óv.ped. Bértámogatása b./ bÓv ped. Segítők bértámogatása 2. Óvodaműködtetés támogatása III. Szociális gyermekjóléti gyermekétkezt. 1. Egyes jövedelempótló tám.kieg. 2. Hozzájárulás a pb. Szoc.ellátáshoz 3. Egyes szoc. És gyermekjóléti feladatok tám.
37 487 467 10 800 000 5 880 000 107 546 605 42 511 260 18 317 235 15 100 450
a dolg.bértámogatása b Gyermekétk.üzemeltetési tám. (202 FŐ) IV. Kulturlális feladatok támogatása Könyvtári és közművelődési fel.tám. Központosított előirányzatok: Ft Lakott külterület E-útdíj bevételkiesés támogatása 318.038 100%
56 566 46 508 29 040 17 002 466 10 058 8 897 807 39 315
288 088
234 491 64 452 485 39 204 800 3 978 320 7 589 760 100 000 4 974 705 8 604 900
a Szoc. És gyj. (csalseg. Gyermjóléti szolg. c Szociáis étkeztetés d Házi segítségnyújtás e Tanyagondnoki szolgáltatás öv f Időskorúak nappai intézményi ellátása j Családi napközi ellátás öv 5. Gyermekétkeztetés támogatása
Működés
2 517 730 110 720 2 610 000 5 000 000 2 180 000 2 682 000 31 617 660 9 008 640 22 609 020 3 633 180
-
4 690 875
Felh.
Működés
-
56 562 46 505 29 039 17 001 465 10 057 8 897 807 38 315
-
328 376
246 474
-
246 484 222 82 769 720 39 204 800 3 978 320 7 589 760 100 000 4 974 705 8 604 900 18 317 235
148 628 500 53 650 827
-
148 628 500 53 650 827
37 082 827 10 800 000 5 768 000 91 344 493 40 678 660 15 045 090
-
2 517 730 55 360 2 610 000 5 000 000 2 180 000 2 682 000 35 620 743
-
10 232 640 25 388 103 3 633 180
6 001 837
-
-
-
37 082 827 10 800 000 5 768 000 91 344 493 40 678 660
-
-
15 045 090
-
2 517 730 55 360 2 610 000 5 000 000 2 180 000 2 682 000 35 620 743
-
10 232 640 25 388 103 3 633 180
3 633 180 -
Felhalmozás
310 661
246 484
246 473 837 82 769 720 39 204 800 3 978 320 7 589 760 100 000 4 974 705 8 604 900 18 317 235
-
3 633 180
Teljesítés
-
3 633 180 -
6 001 837
1 341 834 318 038
1 341 834 1 629 000
1 341 834 1 629 000
151 003 2 880 000
151 003 2 880 000
151 003 2 880 000
Önkormányzati feladatokhoz kapcs. Fejlesztés 2013.évről áthúzódó bérkompenzáció tám 151.003 Köznevelési int-k kiegészítő támogatása öv. Egyéb központi támogatás Ft 2012. évi norm. MÁK felülviszgálat 156.667.-Ft Önk. Kieg. Támogatás ( volt ÖNHIKI) Szoc. Ágazatipótlék 2014. évi bérkomp Szociális tüzifa Mao. Szeretlek EGYÉB KÖLTSÉGVETÉSI TÁMOGATÁS MŰKÖDÉS eFt OEP fin isk.eü. 226.800.-Ft OEP védőnő Közmunkaprogram start 2013-ról (4db) 041232 cof Közmunkaprogram 80%-os 2013-ről041233 cof Közmunkaprogram FHT téli cof 041232 Közmunkaprogram hosszú 041233 cof EMMI-től Kieg. Gy.véd.tám 20.060.-Ft Iskolatej erzsébet utalvány Közmunkaprogram 2014-ben induló MVM 20 éves rendezvénysorozat EGYÉB KÖLTSÉGVETÉSI TÁMOGATÁS FELH. eFt MVM Polg.hiv, Ravatalozó felújításra
20 926 227 7 000 2 502 1 906 7 451 1 840
-
9 073 780 157 000 2 300 000 1 105 000 1 318 000 3 573 780 620 000 49 388 227 7 733 2 502 1 906 7 451 1 840 90 2 877 2 616 20 246 1 900
32 514 32 514
-
9 084 165 156 667 2 300 000 1 115 712 1 318 006 3 573 780 620 000 49 204 227 7 733 2 502 1 906 7 451 1 840 31 2 876 2 616 20 122 1 900
-
32 514 32 514
14 973 14 973
EU-S PROGRAMOK/PROJEKTEK BEVÉTELEI
MŰKÖDÉSI CÉLÚ ÁTVETT PÉNZESZKÖZÖK eFT Dél Nyírség Erdőspuszta LEADER Egyesület Sószoba adomány lakosság Viziközmű társ. Behajtás Lakosságtól Debreceni útra Lakosságtól szennyvíz bekötésre ELŐZŐ ÉVI VISSZATÉRÍTÉSEK eFt 2012. évi norm. MÁK felülviszgálat 156.667.-Ft INTÉZMÉNYI MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK: eFt Készletértékesítés Szolgáltatások ellenértéke Közvetített szolg. ellátási díjak Kiszámlázott áfa Kamatbevételek Egyéb működési bevételek gfénymásoló Telekértékesítés Rákóczi kert gépjármű ért Többletbev köztem. Összesen: eFT Felh.+műk összesen: eFt
Finanszírozás KözmMaradván unkaprogram előleg041232 FHT Közmunkaprogram előleg 011233 Hosszú Beruházások önk. Önereje Maradvány(74342) Mindösszsesen: eFt
Bocskaikert,2015. április
5 000 5 000
-
5 000 5 000
2 264
-
926 750 263 325 157 157
-
-
11 477
-
19 872 632 5 562 1 755 6 798 4 230 475 420
2 836 1 200 5 000 2 441
2263 926 750 263 324
-
368
19 017 631 5 562 1 755 6 398 3 779 473 419
38 130 200
368
38 130 200
320 051
32 514 352 565
377 300
35 146 412 446
371 267
17 604 388 871
47 757 1 583 1 924
22 586
20 406 1 583 1 924
58 155
15 209 1 583 1 924
70 553
22 586 44 250 367 808
70 553 16 899
55 100 422 908
397 706
58 155 93 301 491 007
4 501 7 201 386 476
88 157 474 633
13
14 7. melléklet a 6/2015. (IV. 27.) rendelethez
KIMUTATÁS A 2014. ÉVI TELJESÍTETT BERUHÁZÁSOKRÓL ÖNKORMÁNYZAT ÖSSZESEN
Eredeti ei. ÖNKORMÁNYZAT Feladat megnevezése óvoda járda Tervkészítések Közvilágítás led lámpák Rákóczki kert. Telek vásárlás Közfoglalkoztatás gépbeszerzések Közút cof. Hótoló gumi Szennyvíz légtelenítő, közkút, rákötések Sószoba óvodában Játszótér illemhely kialakítás Fazekas zug ivóvíz vezeték ép Bodai köz szennyvíz Debreceni út padka Monostor dülő telek vásárlás Képviselői laptopok Debreceni út közkút kiépítése Temető székek, eszk,.beszerzések Kisteherautó Debreceni u. járda Összesen: POLGÁRMESTERI HIVATAL Feladat megnevezése Pénzügyi program, informatikai és tárgyi eszközök beszerzés Összesen:
8 000 2 000 100
Mód.ei.
ezer forintban TELJESÍTÉS
2 615 10 033 100 1 024 65 398 886 2 807
10 100
10 000 10 033 100 1 258 65 375 886 3 500 2 537 1 664 1 000 2 000 2 100 127 658 3 980 1 100 41 383
3 000
4 000
3 136
3 000
4 000
3 136
459 15 316 790
458 13 315 786
46 173
30 958
500 2 000 1 197 127 658 3 980 646 27 036
NAPSUGÁR ÓVODA Feladat megnevezése
Összesen: HUMÁNSZOLGÁLTATÓ KÖZPONT Feladat megnevezése Védőnő bútor beszerzés (átcsop) mikrohullámú sütő fénymásoló Összesen:
Mindösszesen:
-
13 100
14
15
8. melléklet a 6/2015. (IV. 27) rendelethez
KIMUTATÁS A 2014. ÉVI TELJESÍTETT FELÚJÍTÁSOKRÓL ÖNKORMÁNYZAT ÖSSZESEN
Eredeti ei.
Mód. Ei.
ezer forintban Teljesítés
ÖNKORMÁNYZAT Feladat megnevezése Polgármesteri Hivatal-Ravatalozó (LEADER)
42 000
56 826
55 592
Összesen:
42 000
56 826
55 592
56 826
55 592
POLGÁRMESTERI HIVATAL Feladat megnevezése
Összesen:
-
NAPSUGÁR ÓVODA Feladat megnevezése
Összesen:
-
HUMÁNSZOLGÁLTATÓ KÖZPONT Feladat megnevezése
Összesen:
Mindösszesen:
42 000
Bocskaikert, 2015. április
15
16
9. melléklet a 6/2015. (IV.27) rendelethez
KIMUTATÁS 2014. évi szociálpolitikai ellátások, egyéb juttatások létszám Állami támogatás Saját forrás 2014. évi eredeti ei. fő havi összeg Ft-ban Rendszeres pénzbeli ellátások 90% 10% Összesen: Rendszeres szociális segély Sztv. 37.§ (1) a-d 16 25 650 4 340 345 4 001 400 Lakásfenntartási támogatás Sztv. 38.§ (2), (5) 234 2 500 11 301 111 13 000 000 80% 20% Foglalkoztatást hely tám. Szoc.tv. 35.§ (1) 125 22 800 24 947 204 34 000 000 Rendszeres összesen: 40 588 660 51 001 400
Mód. Ei.
Teljesítés
4 802 000 13 000 000 -
4 801 610 12 480 800
32 114 000 49 916 000
31 011 865
80 000 1 516 000 4 001 000 2 616 000 850 000 29 000 9 092 000 59 008 000 2 876 073
80 000 578 245 2 324 100
48 294 275
Eseti pénzbeli ellátások Óvodáztatási támogatáS Önkormányzati segély Szociális tüzifa
5 76 122
10 000
90 000 500 000
10 000 500 000
3 574 000 -
Erzsébet utalvány Köztemetés Kieg. Gyvédelmi támogatás Eseti összesen: Mindösszesen: Iskolatej
225 2 1
2 615 800 850 000 31 350 6 311 150 46 899 810 2 873 073
Mindösszesen:
1 350 000 1 350 000
850 000 29 000 1 389 000 52 390 400
52 390 400 46 899 810
61 884 073
2 616 000 390 772 29 000 6 018 117 54 312 392 2 876 073 57 188 465 57 188 465 -
Bocskaikert, 2015. április
16
17 10. melléklet a 6/2015. (IV. 27.) rendelethez
BOCSKAIKERT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SPECIÁLIS CÉLÚ ÉS EGYÉB TÁMOGATÁSOK TELEJSÍTETT ADATAI 2014. évben eredeti ei. Non profit szervezetek támogatása működési célra 1. Egyházaink Vértanuinak Emléktemploma Alapítvány 2. 3. Dél Nyírség Erdőspuszta LEADER Egyesület tagdíj Összesen: Lakosságnak átadott működési célra 1. Áfa kompenzáció óvodás, humán 2. Összesen: Lakosságnak átadott felhalmozási célra 1. 2. Összesen: Önkormányzatnak/Társulásnak működési célra 1. Társulás jelzőrendszeres házisegítségnyújtás kieg. 2. Hajdúhadház orvosi ügyelet kiegészítés Összesen: Önkormányzatnak/Társulásnka felhalmozási célra 1. 2. Összesen: Államháztartás központi alrendszerének működési célra 1. 2. Összesen: Államháztartás központi alrendszerének felhalmozási célra 1. 2. Összesen: Mindösszesen: Pénzeszk.átad. M Pénzeszk.átad. Felh Tám.ért.műk Tám.ért.felh. Mindösszesen Működés: Mindösszesen felhalmozás:
eFt Teljesítés
Mód. Ei. 100
200
200
110 210
200
200
1025
1024
1025
1024
90 50 140
0
350 210 0 140 0 350 0
1225 1225 0 0 0 1225 0
1224 1224 0 0 0 1224 0
Bocskaikert, 2015. április
17
18
11. melléklet a 6/2015. (IV.27.) rendelethez
KIMUTATÁS önként vállalt feladatok teljesített bevételei és kiadásai 2014.évben.
Önként vállalt feladat Önkormányzat Iskola működtetés
Bevételek
saját bev: Támogatás ÖNHIKI Összesen:
ÖSSZESEN. Humszolgáltató Központ Családi Int műk. Bevétel Napközi Állami Támogatás
Tanyagondnoki szolgálat működtetés ÖSSZESEN: MINDÖSSZESEN.
Összesen: Int. műk.bev. Állami Támogatás Öszesen:
Kiadások
288 2 880 2 300 5 468 5 468
sz.jutt. Járulék Dologi Összesen
843 sz.jutt. 2 682 Járulék Dologi 3 525 Összesen 33 sz.jutt. Járulék 5 000 Dologi 5 033 Összesen: 8 558 Összesen
14 026
Egyenleg Kiadás-bevétel Önk-i kiegészítés 5 083 1 395 13 395 19 873 19 873
3 297 897 922 5 116 3 179 866 800 4 845 9 961
29 834
14 405 14 405
1 591
-188 1 403
15 808
Bocskaikert, 2015. április
sz.jutt:
Járulék: Dologi:
11 559 3 158 15 117 29 834
18
19 12. sz. melléklet a 6/2015.(IV.27.) rendelethez
KIMUTATÁS az Európai Unió támogatásával megvalósuló projektekről 2014
Projekt neve: Polgármesteri Hivatal épülete és a Ravatalozó felújítása Azonosítója: 1635582314 Projekt kezdete: 2013. december 20. Vége: Támogatás intenzitás: 100 % 32.513.992.-Ft Támogatás összege:
2014. december31.
ezer forintban
Források (bevételek) Támogatások
Beruházási célú támogatás értékű bevétel EU-s programokra Működési célú támogatás értékű bevétel előirányzata EUs progarmokra Egyéb Saját forrás Támogatás önk-i megelőlegezése Hitel Összesen
2013. dec.31-ig Telj.
Kiadások
Er. Ei
2014 Mód.ei.
32 514
32 514
Össz.
Projekt
Telj.
14 973
9 486
616 616
42 000
42 000
8 654
2014 Er. Ei. Mód. Ei. Telj.
Össz.
14 973 Személyi juttatás
0
Munk. terh. járulékok
0
0
9 486
2013.dec.31-ig Telj.
3 874
0 Dologi kiadás 8 654 Beruházás
2 938 2 938
0
16 389
17 005 Felújítás
616
40 016
0 Egyéb 40 632 Összesen
616
42 000 38 126 37 078 37 694 0 42 000 42 000
40 016 40 632
Önkormányzati önerő az ÁFA
19
20 13. melléklet a 6/2015. (IV. 27 ) rendelethez BOCSKAIKERT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT (összesen) MÉRLEGE 2014. ÉV.
adatok ezer forintban ESZKÖZÖK
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20.
A.)
2014. nyitó
2014. záró
Immateriális javak Tárgyi eszközök Befektetett pénzügyi eszközök Koncesszióba, vagyonkeezlésbe adott eszközök
1 580 1 527 277 470
3 536 1 523 056 470
Nemzeti vagyonba tartozó befek tetett eszk özök
1 529 327
1 527 062
0
0
74 342
42 641
74 342 15 236
42 641 16 696 2 852 1 703 21 251 7 509 38
Készletek Értékpapírok B.)
C.)
D.) E.) F.)
Nemzeti vagyonba tartozó forgóeszk özök
Hosszú lejáratú betétek Pénztárak, csekkek, betétkönyvek Forintszmlák devizaszámlák Idegen pénzeszközök Pénzeszközök Költségvetési évben esedékes követelések Költségvetési évet követően esedékes követelések Követelés jellegű sajátos elszámolások Követelések Egyéb sajátos eszközoldali elszámolások Aktyív időbeli elhatárolások
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN:
15 236 8 427 1 627 332
1 598 501
2 074 984
2 074 984
-453 481
-453 481
1 621 503
-48 498 1 573 005
Költségvetési évben esedékes kötelezettség
1 521
1 160
Költségvetéwsi évet követően esedékes köteleezettség Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások Kötelezettségek
99 4 209 5 829
7 304 3 753 12 217
FORRÁSOK
21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33.
Nemzeti vagyon és egyéb eszközök induláskori értéke
G.)
H.) I.) J.) K.)
Felhalmozott eredmény Eszközök értékhelyesbítésének forrása Mérleg szerinti eredmény Saját tőke
Egyéb sajátos forrásoldali elszámolások
Kincstári számlavezetéssel kapcsolatos elszámolások Passzaív időbeli elhatárolások
FORRÁSOK ÖSSZESEN:
Az önkormányzat saját vagyona 2014. december 31-én: Bocskaikert, 2015. április
13 279 1 627 332
1 598 501 1 573 005
20
21
14 . melléklet
6/2015. (IV. 27 ) rendelethez (e Ft-ban)
BOCSKAIKERT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT ÖSSZESEN
2014. évi MARADVÁNYKIMUTATÁS Megnevezés
Sor-
Tárgyév
Szám
1
I. ALAPTEVÉKENYSÉG KÖ LTSÉGVETÉSI EGYENLEGE (=1-2)
2 1. 2. 3.
3 396 115 434 231 -38 116
03 Alaptevékenység finanszírozási bevétlei
4.
229 175
04 Alaptevékenység finanszírozsái kiadásai
5.
143 413
6. 7.
85 762 47 646
05 Vállalkozási tevékenység költségvetési bevételei
8.
0
06 Vállalkozási tevékenység költségvetési kiadásai
9.
0
10.
0
07 Vállalkozási tevékenység finanszírozási beévtelei
11.
0
08 Vállalkozási tevékenység finanszírozási kiadásai
12.
0
VI. VÁLLALKO ZÁSI TEVÉKENYSÉG FINANSZÍRO ZÁSI
13.
0
14.
0
19.
47 646
01 Alaptevékenység költségvetési bevételei 02 Alaptevékenység költségvetési kiadásai
II. ALAPTEVÉKENYSÉG FINANSZÍRO ZÁSI EGYENLEGE (=3-4)
A) ALAPTEVÉKENYSÉG MARADVÁNYA: (I+II)
III. VÁLLALKO ZÁSI TEVÉKENYSÉG KÖ LTSÉGVETÉSI EGYENLEGE (=5+6)
EGYENLEGE (=7+8)
B) VÁLLALKOZÁSI TEVÉKENYSÉG MARADVÁNYA: (III+IV) C) ÖSSZES MARADVÁNY (=A+B)
1 160
D). ALAPTEVÉKENYSÉG KÖ TELEZETTSÉGVÁLLALÁSSAL TERHELT MARADVÁNYA E) ALAPTEVÉKENYSÉG SZABAD MARADVÁNYA (=A-D) F). VÁLLALKO ZÁSI TEVÉKENYSÉG
20. 21.
46 486
22.
0
23.
0
KÖ TELEZETTSÉGVÁLLALÁSSAL TERHELT MARADVÁNYA G) VÁLLALKO ZÁSI TEVÉKENYSÉG SZABAD MARADVÁNYA (=B-F)
21 Bocskaikert, 2015. április
22
15 . melléklet
6/2015. (IV. 27 ) rendelethez (e Ft-ban)
BOCSKAIKERT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 2014. évi MARADVÁNYKIMUTATÁS Megnevezés
Sor-
Tárgyév
Szám
1
I. ALAPTEVÉKENYSÉG KÖ LTSÉGVETÉSI EGYENLEGE (=1-2)
2 1. 2. 3.
3 388 871 283 596 105 275
03 Alaptevékenység finanszírozási bevétlei
4.
85 762
04 Alaptevékenység finanszírozsái kiadásai
5.
143 413
6. 7.
-57 651 47 624
01 Alaptevékenység költségvetési bevételei 02 Alaptevékenység költségvetési kiadásai
II. ALAPTEVÉKENYSÉG FINANSZÍRO ZÁSI EGYENLEGE (=3-4)
A) ALAPTEVÉKENYSÉG MARADVÁNYA: (I+II) 05 Vállalkozási tevékenység költségvetési bevételei
8.
06 Vállalkozási tevékenység költségvetési kiadásai
9.
III. VÁLLALKO ZÁSI TEVÉKENYSÉG KÖ LTSÉGVETÉSI EGYENLEGE
10.
0
(=5+6) 07 Vállalkozási tevékenység finanszírozási beévtelei
11.
08 Vállalkozási tevékenység finanszírozási kiadásai
12.
0
VI. VÁLLALKO ZÁSI TEVÉKENYSÉG FINANSZÍRO ZÁSI
13.
0
14.
0
19.
47 624
EGYENLEGE (=7+8)
B) VÁLLALKOZÁSI TEVÉKENYSÉG MARADVÁNYA: (III+IV) C) ÖSSZES MARADVÁNY (=A+B)
420
D). ALAPTEVÉKENYSÉG KÖ TELEZETTSÉGVÁLLALÁSSAL TERHELT MARADVÁNYA E) ALAPTEVÉKENYSÉG SZABAD MARADVÁNYA (=A-D) F). VÁLLALKO ZÁSI TEVÉKENYSÉG
20. 21. 22.
47 204 0
23.
0
KÖ TELEZETTSÉGVÁLLALÁSSAL TERHELT MARADVÁNYA G) VÁLLALKO ZÁSI TEVÉKENYSÉG SZABAD MARADVÁNYA (=B-F)
Bocskaikert, 2015. április 22
23
16 . melléklet
6/2015. (IV. 27 ) rendelethez (e Ft-ban)
BOCSKAIKERTI POLGÁRMESTERI HIVATAL 2014. évi MARADVÁNYKIMUTATÁS Megnevezés
Sor-
Tárgyév
Szám
3
I. ALAPTEVÉKENYSÉG KÖ LTSÉGVETÉSI EGYENLEGE (=1-2)
2 1. 2. 3.
1 571 49 849 -48 278
03 Alaptevékenység finanszírozási bevétlei
4.
48 278
04 Alaptevékenység finanszírozsái kiadásai
5.
1 01 Alaptevékenység költségvetési bevételei 02 Alaptevékenység költségvetési kiadásai
II. ALAPTEVÉKENYSÉG FINANSZÍRO ZÁSI EGYENLEGE (=3-4)
A) ALAPTEVÉKENYSÉG MARADVÁNYA: (I+II)
6. 7.
05 Vállalkozási tevékenység költségvetési bevételei
8.
06 Vállalkozási tevékenység költségvetési kiadásai
9.
III. VÁLLALKO ZÁSI TEVÉKENYSÉG KÖ LTSÉGVETÉSI EGYENLEGE
10.
48 278 0
0
(=5+6) 07 Vállalkozási tevékenység finanszírozási beévtelei
11.
08 Vállalkozási tevékenység finanszírozási kiadásai
12.
0
VI. VÁLLALKO ZÁSI TEVÉKENYSÉG FINANSZÍRO ZÁSI
13.
0
14.
0
19.
0
EGYENLEGE (=7+8)
B) VÁLLALKOZÁSI TEVÉKENYSÉG MARADVÁNYA: (III+IV) C) ÖSSZES MARADVÁNY (=A+B)
248
D). ALAPTEVÉKENYSÉG KÖ TELEZETTSÉGVÁLLALÁSSAL TERHELT MARADVÁNYA E) ALAPTEVÉKENYSÉG SZABAD MARADVÁNYA (=A-D) F). VÁLLALKO ZÁSI TEVÉKENYSÉG
20. 21. 22.
-248 0
23.
0
KÖ TELEZETTSÉGVÁLLALÁSSAL TERHELT MARADVÁNYA G) VÁLLALKO ZÁSI TEVÉKENYSÉG SZABAD MARADVÁNYA (=B-F)
Bocskaikert, 2015. április
23
24
24
25
17 . melléklet
6/2015. (IV.27 ) rendelethez (e Ft-ban)
BOCSKAIKERTI NAPSUGÁR ÓVODA 2014. évi MARADVÁNYKIMUTATÁS Megnevezés
Sor-
Tárgyév
Szám
1
I. ALAPTEVÉKENYSÉG KÖ LTSÉGVETÉSI EGYENLEGE (=1-2)
2 1. 2. 3.
4 626 65 783 -61 157
03 Alaptevékenység finanszírozási bevétlei
4.
61 157
04 Alaptevékenység finanszírozsái kiadásai
5.
01 Alaptevékenység költségvetési bevételei 02 Alaptevékenység költségvetési kiadásai
II. ALAPTEVÉKENYSÉG FINANSZÍRO ZÁSI EGYENLEGE (=3-4)
A) ALAPTEVÉKENYSÉG MARADVÁNYA: (I+II)
6. 7.
05 Vállalkozási tevékenység költségvetési bevételei
8.
06 Vállalkozási tevékenység költségvetési kiadásai
9.
III. VÁLLALKO ZÁSI TEVÉKENYSÉG KÖ LTSÉGVETÉSI EGYENLEGE
10.
3
61 157 0
0
(=5+6) 07 Vállalkozási tevékenység finanszírozási beévtelei
11.
08 Vállalkozási tevékenység finanszírozási kiadásai
12.
0
VI. VÁLLALKO ZÁSI TEVÉKENYSÉG FINANSZÍRO ZÁSI
13.
0
14.
0
19.
0
EGYENLEGE (=7+8)
B) VÁLLALKOZÁSI TEVÉKENYSÉG MARADVÁNYA: (III+IV) C) ÖSSZES MARADVÁNY (=A+B)
444
D). ALAPTEVÉKENYSÉG KÖ TELEZETTSÉGVÁLLALÁSSAL TERHELT MARADVÁNYA E) ALAPTEVÉKENYSÉG SZABAD MARADVÁNYA (=A-D) F). VÁLLALKO ZÁSI TEVÉKENYSÉG
20. 21. 22.
-444 0
23.
0
KÖ TELEZETTSÉGVÁLLALÁSSAL TERHELT MARADVÁNYA G) VÁLLALKO ZÁSI TEVÉKENYSÉG SZABAD MARADVÁNYA (=B-F)
Bocskaikert, 2015. április 25
26
18 . melléklet
6/2015. (IV.27 ) rendelethez (e Ft-ban)
BOCSKAIKERTI HUMÁNSZOLGÁLTATÓ KÖZPONT 2014. évi MARADVÁNYKIMUTATÁS Megnevezés
Sor-
Tárgyév
Szám
1
I. ALAPTEVÉKENYSÉG KÖ LTSÉGVETÉSI EGYENLEGE (=1-2)
2 1. 2. 3.
1 047 35 003 -33 956
03 Alaptevékenység finanszírozási bevétlei
4.
33 978
04 Alaptevékenység finanszírozsái kiadásai
5.
01 Alaptevékenység költségvetési bevételei 02 Alaptevékenység költségvetési kiadásai
II. ALAPTEVÉKENYSÉG FINANSZÍRO ZÁSI EGYENLEGE (=3-4)
A) ALAPTEVÉKENYSÉG MARADVÁNYA: (I+II)
6. 7.
05 Vállalkozási tevékenység költségvetési bevételei
8.
06 Vállalkozási tevékenység költségvetési kiadásai
9.
III. VÁLLALKO ZÁSI TEVÉKENYSÉG KÖ LTSÉGVETÉSI EGYENLEGE
10.
3
33 978 22
0
(=5+6) 07 Vállalkozási tevékenység finanszírozási beévtelei
11.
08 Vállalkozási tevékenység finanszírozási kiadásai
12.
0
VI. VÁLLALKO ZÁSI TEVÉKENYSÉG FINANSZÍRO ZÁSI
13.
0
14.
0
19.
22
EGYENLEGE (=7+8)
B) VÁLLALKOZÁSI TEVÉKENYSÉG MARADVÁNYA: (III+IV) C) ÖSSZES MARADVÁNY (=A+B)
48
D). ALAPTEVÉKENYSÉG KÖ TELEZETTSÉGVÁLLALÁSSAL TERHELT MARADVÁNYA E) ALAPTEVÉKENYSÉG SZABAD MARADVÁNYA (=A-D) F). VÁLLALKO ZÁSI TEVÉKENYSÉG
20. 21. 22.
-26 0
23.
0
KÖ TELEZETTSÉGVÁLLALÁSSAL TERHELT MARADVÁNYA G) VÁLLALKO ZÁSI TEVÉKENYSÉG SZABAD MARADVÁNYA (=B-F)
Bocskaikert, 2015. április
26
27
19.melléklet a 6/2015. (IV.27) rendelethez Bocskaikert Községi Önkormányzat és költségvetési szervei 2013. évi pénzmaradvány felhasználása
ezer forintban Intézményt megillető maradvány S or-szám
Költségvetési szerv neve
Költségvetési maradvány összege
Elvonás (-)
Jóváhagyott
B
C
D
E=(C-D)
A
Jóváhagyot Jóváhagyott-ból t-ból működési felhalmozá si F
1.
Polgármesteri Hivatal
-248
-248
2.
Óvoda
-444
-444
3.
Humánszolgátató
Összesen:
-26
-26
-718
-718
G
Bocskaikert, 2015. április
27
28
20.melléklet a 6 /2015. (IV.27 )rendelethez
2014. év Bocskaikert Községi Önkormányzat eredménykimutatása (nettó összesen)
Megnevezés 1. 01 Közhatalmi eredményszemléletű bevételek 2. 02 Eszközök és szolgáltatások értékesítése nettő eredményszemléletű bevételei 3. 03 Tevékenység egyéb nettó eredményszemléletű bevételei 4. I. Tevékenység nettó eredményszemléletű bevétele(=1+2+3) 5. 04 Saját termelésű készletek állományváltozása 6. 05 Saját előállítású eszközök aktviált értéke 7. II. Aktivált saját teljesítmények értéke (=5+6) 8. 06 Központi működési célő támogatások eredményszemléletű bevégtelei 9. 07 Egyéb működési célú támogatások eredményszemléletű bevételei 10. 08 Különféle egyéb eredmnyszemléletű bevételek 11. III Egyéb eredményszemléletű bevételek (=6+7+8) (11=8+9+10) 12. 09 Anyagköltség 13. 10 Igénybevett szolgáltatások értéke 14. 11 Eladott áruk beszerzési értéke 15. 12 Eladott (közvetített) szolgáltatások értéke 16. IV Anyagjellegű ráfordíások (=9+10+11+12) 17. 12 Bérköltség 18. 13 Személyi jellegű egyéb kifizetések 19. 14. Bérjárulékok 20. V Személyi jellegű ráfordítások (=17+….+19) 21. VI Értékcsökkenési leírás 22. VII Egyéb ráfordítások 23. A) TEVÉKENYSÉGEK EREDMÉNYE 24. 16 Kapott osztalék és részesedés 25. 17 Kapott (járó) kamatok és kamatjellegű eredményszemléletű bevételek 26. 18 Pénzügyi műveletek egyéb eredményszemléltű bevételei 27. 18a - ebből árfolyamnyereség 28. VIII Pénzügyi műveletek eredményszemléletű bevételei 29. 19 Fizetendő kamatok és kamatjellegű ráfordítások 30. 20 Részesedések, értékpapírok pézeszkzök értékvesztése 31. 21 Pénzügyi műveletek egyéb ráfordításai 32. 21a - ebből árfolyamveszteség 33. IX Pénzügyi műveletek ráfordításai 34. B) PÉNZÜGYI MŰVELETEK EREDMÉNYEI 35. C) SZOKÁSOS EREDMÉNY 36. 22 Felhalmozási célú támogatások eredményszemléletű bevételei 37. 23. Különféle rendkívüli eredményszemléletű bevételek 38. X Rendkívüli eredményszemléletű bevételek 39. XI Rendkívüli ráfordítások 40. D) RENDKÍVÜLI EREDMÉNY 41. E) MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY Bocskaikert, 2015. április
Előző időszak Módosítások Tárgyidőszak konsz. előtt 0 0 56 532 0 0 13 894 0 0 6 706 0 0 77 132 0 0 0 0 0 0 0 0 386 565 0 0 54 147 0 0 452 0 0 441 164 0 0 6 850 0 0 84 042 0 0 0 0 0 0 90 892 0 0 130 878 0 0 17 174 0 0 35 180 0 0 183 232 0 0 71 852 0 0 238 529 0 066 209 0 0 0 0 474 0 0 0 0 0 0 474 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 474 0 065 735 0 0 17 237 0 0 0 0 17 237 0 0 0 0 17 237 0 048 498
e Ft-ban Konszolidálás Konszolidálás után 56 532 13 894 6 706 77 132 - 143 413 243 152 54 147 452 - 143 413 297 751 6 850 84 042 90 892 130 878 17 174 35 180 183 232 71 852 - 143 413 95 116 66 209 474 474 474 65 735 17 237 17 237 17 237 48 498
28
29
21. melléklet a 6/2015. (IV. 27 )rendelethez
2014. év Bocskaikert Községi Önkormányzat eredménykimutatása Megnevezés 1. 01 Közhatalmi eredményszemléletű bevételek 2. 02 Eszközök és szolgáltatások értékesítése nettő eredményszemléletű bevételei 3. 03 Tevékenység egyéb nettó eredményszemléletű bevételei 4. I. Tevékenység nettó eredményszemléletű bevétele(=1+2+3) 5. 04 Saját termelésű készletek állományváltozása 6. 05 Saját előállítású eszközök aktviált értéke 7. II. Aktivált saját teljesítmények értéke (=5+6) 8. 06 Központi működési célő támogatások eredményszemléletű bevégtelei 9. 07 Egyéb működési célú támogatások eredményszemléletű bevételei 10. 08 Különféle egyéb eredmnyszemléletű bevételek 11. III Egyéb eredményszemléletű bevételek (=6+7+8) (11=8+9+10) 12. 09 Anyagköltség 13. 10 Igénybevett szolgáltatások értéke 14. 11 Eladott áruk beszerzési értéke 15. 12 Eladott (közvetített) szolgáltatások értéke 16. IV Anyagjellegű ráfordíások (=9+10+11+12) 17. 12 Bérköltség 18. 13 Személyi jellegű egyéb kifizetések 19. 14. Bérjárulékok 20. V Személyi jellegű ráfordítások (=17+….+19) 21. VI Értékcsökkenési leírás 22. VII Egyéb ráfordítások 23. A) TEVÉKENYSÉGEK EREDMÉNYE 24. 16 Kapott osztalék és részesedés 25. 17 Kapott (járó) kamatok és kamatjellegű eredményszemléletű bevételek 26. 18 Pénzügyi műveletek egyéb eredményszemléltű bevételei 27. 18a - ebből árfolyamnyereség 28. VIII Pénzügyi műveletek eredményszemléletű bevételei 29. 19 Fizetendő kamatok és kamatjellegű ráfordítások 30. 20 Részesedések, értékpapírok pézeszkzök értékvesztése 31. 21 Pénzügyi műveletek egyéb ráfordításai 32. 21a - ebből árfolyamveszteség 33. IX Pénzügyi műveletek ráfordításai 34. B) PÉNZÜGYI MŰVELETEK EREDMÉNYEI 35. C) SZOKÁSOS EREDMÉNY 36. 22 Felhalmozási célú támogatások eredményszemléletű bevételei 37. 23. Különféle rendkívüli eredményszemléletű bevételek 38. X Rendkívüli eredményszemléletű bevételek 39. XI Rendkívüli ráfordítások 40. D) RENDKÍVÜLI EREDMÉNY 41. E) MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY Bocskaikert, 2015. április
e Ft-ban Előző időszak Módosítások Tárgyidőszak 56 532 9 342 6 706 72 580
243 152 52 536 450 296 138 3 984 62 298
66 282 44 682 9 170 10 065 63 917 67 040 228 896 57 417
-
473
473
473 56 944 17 237
-
17 237 17 237 39 707
-
29
30
22. melléklet a 6/2015. (IV. 27 )rendelethez
2014. év Bocskaikerti Polgármesteri Hivatal eredménykimutatása Megnevezés 1. 01 Közhatalmi eredményszemléletű bevételek 2. 02 Eszközök és szolgáltatások értékesítése nettő eredményszemléletű bevételei 3. 03 Tevékenység egyéb nettó eredményszemléletű bevételei 4. I. Tevékenység nettó eredményszemléletű bevétele(=1+2+3) 5. 04 Saját termelésű készletek állományváltozása 6. 05 Saját előállítású eszközök aktviált értéke 7. II. Aktivált saját teljesítmények értéke (=5+6) 8. 06 Központi működési célő támogatások eredményszemléletű bevégtelei 9. 07 Egyéb működési célú támogatások eredményszemléletű bevételei 10. 08 Különféle egyéb eredmnyszemléletű bevételek 11. III Egyéb eredményszemléletű bevételek (=6+7+8) (11=8+9+10) 12. 09 Anyagköltség 13. 10 Igénybevett szolgáltatások értéke 14. 11 Eladott áruk beszerzési értéke 15. 12 Eladott (közvetített) szolgáltatások értéke 16. IV Anyagjellegű ráfordíások (=9+10+11+12) 17. 12 Bérköltség 18. 13 Személyi jellegű egyéb kifizetések 19. 14. Bérjárulékok 20. V Személyi jellegű ráfordítások (=17+….+19) 21. VI Értékcsökkenési leírás 22. VII Egyéb ráfordítások 23. A) TEVÉKENYSÉGEK EREDMÉNYE 24. 16 Kapott osztalék és részesedés 25. 17 Kapott (járó) kamatok és kamatjellegű eredményszemléletű bevételek 26. 18 Pénzügyi műveletek egyéb eredményszemléltű bevételei 27. 18a - ebből árfolyamnyereség 28. VIII Pénzügyi műveletek eredményszemléletű bevételei 29. 19 Fizetendő kamatok és kamatjellegű ráfordítások 30. 20 Részesedések, értékpapírok pézeszkzök értékvesztése 31. 21 Pénzügyi műveletek egyéb ráfordításai 32. 21a - ebből árfolyamveszteség 33. IX Pénzügyi műveletek ráfordításai 34. B) PÉNZÜGYI MŰVELETEK EREDMÉNYEI 35. C) SZOKÁSOS EREDMÉNY 36. 22 Felhalmozási célú támogatások eredményszemléletű bevételei 37. 23. Különféle rendkívüli eredményszemléletű bevételek 38. X Rendkívüli eredményszemléletű bevételek 39. XI Rendkívüli ráfordítások 40. D) RENDKÍVÜLI EREDMÉNY 41. E) MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY Bocskaikert, 2015. április
e Ft-ban Tárgyidőszak
Előző időszak Módosítások
-
48 278 1 571 49 849 665 3 779
-
4 444 30 420 3 708 9 442 43 570 824 2 069 1 058
-
-
1 058
-
1 058
30
31
23.melléklet a 6/2015. (IV.27 )rendelethez
2014. év Bocskaikerti Humánszolgáltató Központ eredménykimutatása Megnevezés 1. 01 Közhatalmi eredményszemléletű bevételek 2. 02 Eszközök és szolgáltatások értékesítése nettő eredményszemléletű bevételei 3. 03 Tevékenység egyéb nettó eredményszemléletű bevételei 4. I. Tevékenység nettó eredményszemléletű bevétele(=1+2+3) 5. 04 Saját termelésű készletek állományváltozása 6. 05 Saját előállítású eszközök aktviált értéke 7. II. Aktivált saját teljesítmények értéke (=5+6) 8. 06 Központi működési célő támogatások eredményszemléletű bevégtelei 9. 07 Egyéb működési célú támogatások eredményszemléletű bevételei 10. 08 Különféle egyéb eredmnyszemléletű bevételek 11. III Egyéb eredményszemléletű bevételek (=6+7+8) (11=8+9+10) 12. 09 Anyagköltség 13. 10 Igénybevett szolgáltatások értéke 14. 11 Eladott áruk beszerzési értéke 15. 12 Eladott (közvetített) szolgáltatások értéke 16. IV Anyagjellegű ráfordíások (=9+10+11+12) 17. 12 Bérköltség 18. 13 Személyi jellegű egyéb kifizetések 19. 14. Bérjárulékok 20. V Személyi jellegű ráfordítások (=17+….+19) 21. VI Értékcsökkenési leírás 22. VII Egyéb ráfordítások 23. A) TEVÉKENYSÉGEK EREDMÉNYE 24. 16 Kapott osztalék és részesedés 25. 17 Kapott (járó) kamatok és kamatjellegű eredményszemléletű bevételek 26. 18 Pénzügyi műveletek egyéb eredményszemléltű bevételei 27. 18a - ebből árfolyamnyereség 28. VIII Pénzügyi műveletek eredményszemléletű bevételei 29. 19 Fizetendő kamatok és kamatjellegű ráfordítások 30. 20 Részesedések, értékpapírok pézeszkzök értékvesztése 31. 21 Pénzügyi műveletek egyéb ráfordításai 32. 21a - ebből árfolyamveszteség 33. IX Pénzügyi műveletek ráfordításai 34. B) PÉNZÜGYI MŰVELETEK EREDMÉNYEI 35. C) SZOKÁSOS EREDMÉNY 36. 22 Felhalmozási célú támogatások eredményszemléletű bevételei 37. 23. Különféle rendkívüli eredményszemléletű bevételek 38. X Rendkívüli eredményszemléletű bevételek 39. XI Rendkívüli ráfordítások 40. D) RENDKÍVÜLI EREDMÉNY 41. E) MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY Bocskaikert, 2015. április
e Ft-ban Tárgyidőszak
Előző időszak Módosítások
935 935
33 978 2 33 980 1 216 2 162
-
3 378 19 194 2 762 5 486 27 442 80 5 804 1 789
-
-
1 789
-
1 789
31
32
24.melléklet a 6/2015. (IV. 27 ) rendelethez
2014. év Bocskaikerti Napsugár Óvoda eredménykimutatása Megnevezés 1. 01 Közhatalmi eredményszemléletű bevételek 2. 02 Eszközök és szolgáltatások értékesítése nettő eredményszemléletű bevételei 3. 03 Tevékenység egyéb nettó eredményszemléletű bevételei 4. I. Tevékenység nettó eredményszemléletű bevétele(=1+2+3) 5. 04 Saját termelésű készletek állományváltozása 6. 05 Saját előállítású eszközök aktviált értéke 7. II. Aktivált saját teljesítmények értéke (=5+6) 8. 06 Központi működési célő támogatások eredményszemléletű bevégtelei 9. 07 Egyéb működési célú támogatások eredményszemléletű bevételei 10. 08 Különféle egyéb eredmnyszemléletű bevételek 11. III Egyéb eredményszemléletű bevételek (=6+7+8) (11=8+9+10) 12. 09 Anyagköltség 13. 10 Igénybevett szolgáltatások értéke 14. 11 Eladott áruk beszerzési értéke 15. 12 Eladott (közvetített) szolgáltatások értéke 16. IV Anyagjellegű ráfordíások (=9+10+11+12) 17. 12 Bérköltség 18. 13 Személyi jellegű egyéb kifizetések 19. 14. Bérjárulékok 20. V Személyi jellegű ráfordítások (=17+….+19) 21. VI Értékcsökkenési leírás 22. VII Egyéb ráfordítások 23. A) TEVÉKENYSÉGEK EREDMÉNYE 24. 16 Kapott osztalék és részesedés 25. 17 Kapott (járó) kamatok és kamatjellegű eredményszemléletű bevételek 26. 18 Pénzügyi műveletek egyéb eredményszemléltű bevételei 27. 18a - ebből árfolyamnyereség 28. VIII Pénzügyi műveletek eredményszemléletű bevételei 29. 19 Fizetendő kamatok és kamatjellegű ráfordítások 30. 20 Részesedések, értékpapírok pézeszkzök értékvesztése 31. 21 Pénzügyi műveletek egyéb ráfordításai 32. 21a - ebből árfolyamveszteség 33. IX Pénzügyi műveletek ráfordításai 34. B) PÉNZÜGYI MŰVELETEK EREDMÉNYEI 35. C) SZOKÁSOS EREDMÉNY 36. 22 Felhalmozási célú támogatások eredményszemléletű bevételei 37. 23. Különféle rendkívüli eredményszemléletű bevételek 38. X Rendkívüli eredményszemléletű bevételek 39. XI Rendkívüli ráfordítások 40. D) RENDKÍVÜLI EREDMÉNY 41. E) MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY Bocskaikert, 2015. április
e Ftban Tárgyidőszak
Előző időszak Módosítások
3 617 3 617
61 157 40 61 197 985 15 803
16 788 36 582 1 534 10 187 48 303 3 908 1 760 5 945
-
1
1
-
1 5 944
-
5 944
32
33
25.sz. melléklet a 6/2015. (IV. 27 ) rendelethez
adatok Ft-ban
A helyi önkormányzatok általános működéséhez és ágazati feladataihoz kapcsolódó támogatások elszámolása 2014. év
Jogcím
Támogatás
jun.1 vált.
15.okt
tényleges
Év végi eltérés
3
4
5
6
7 (=6-(3+4+5))
Műk. Támogatás Köznevelési feladatok Egyes szoc. És gyjóléti f.
82 769 720 54 167 467 15 100 450
318 559
Gyermekétkezetetés tám.
31 617 660 183 655 297
3 823 563 4 142 122
ÖSSZESEN:
Az önk. Által dec.31-ig felh.
Eltérés
8
-
9 (=7-(6-8)) -
-
835 199 55 360
82 769 720 53 650 827 15 045 090
82 769 720 53 650 827 15 045 090
179 520 711 039
34 429 383
- 1 191 360
34 429 383
-
1 191 360
-
185 895 020
- 1 191 360
185 895 020
-
1 191 360
Bocskaikert, 2015. április
26..melléklet a 6/2015. (IV.27 ) rendelethez adatok forintban
Központosított előirányzatok és egyéb kötött felhasználású támogatások elszámolása 2014. év
Központosított előirányzatok megnevezése
1
Az önkormányzat által A központi Eltérés (3+4)az adott költségvetésből fel nem 2 célra támogatásként használt (visszafizetés ténylegese rendelkezésre összeg (köt. ) n bocsátott összeg terhelt) felhasznált 2
3
4
5
Települési önkormányzatok rendkívüli támogatáa
2 300 000
2 300 000
0
0
Szociális és gyermekvédelmi ágazati pótlék
1 115 712
1 105 788
0
-9 924
2014.évi bérkompenzáció
1 318 006
1 318 006
Szociális tüzifa támogatás
3 573 780
1 897 380
620 000
620 000
8 927 498
7 241 174
Itthon vagy - Magyarország szeretlek programsorozat Központosított előirányzatok összesen:
0 1 676 400
0 0
1 676 400
-9 924
33
34
27. melléklet a 6/2015. (IV.27.) rendelethez
KIMUTATÁS BOCSKAIKERT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT TÖBB ÉVES DÖNTÉSEKRŐL POLGÁRMESTERI HIVATAL -RAVATALOZÓ FELÚJÍTÁSA
EFt-ban BEVÉTEL 2013 Maradvány MVM tám Belső finanszírozás Összesen:
616 616
2014 27 168 14 973 16 389 58 530
Projekten kívüli Projekt: Projekt önerő:
19 130 40 016 8 118
Összes támogatás: ebből önk. Megelőlegezés: Összes önerő:
32 514 17 621 27 168
ÖSSZESEN 27 168 14 973 17 005 59 146
Felújítás dologi Összesen:
2013 616
KIADÁS 2014 55 592 2 938
616
58 530
ÖSSZESEN 56 208 2 938 59 146
Bocskaikert, 2015. április
3. napirendi pont:
Előterjesztés az önkormányzat és intézményei 2014. évi összefoglaló belső ellenőrzéseinek tapasztalatairól
34
35
Szőllős Sándor polgármester úr elmondja, hogy az anyagot tárgyalta a Pénzügyi Bizottság, átadja a szót Komáromi Ferencnek, a pénzügyi bizottság elnökének. Komáromi Ferenc pénzügyi bizottság elnöke elmondja, hogy a napirendi pontot megtárgyalta a Pénzügyi Bizottság. A bizottság három igen szavazattal a napirendi pontot elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek. Moldovánné Duró Ágnes képviselő asszony elmondja, hogy a vizsgált időszak 2013. január 01-től 2013. december 31-ig van, viszont az egész jelentésben a 2014-re vonatkozó vizsgálatok vannak 2014. január 01-2014. december 03 között. Baloghné Kiss Judit jegyző asszony elmondja, hogy a Képviselő-testület 2013. decemberében elfogadta a 2014. évi belső ellenőrzési tervet, akkor 2013 évre vonatkozóan írta elő az ellenőrzési kötelezettségeket, ezeket az ellenőrzéseket a belső ellenőr 2014. évben folytatta le. Véleménye szerint sem szerencsés, hogy elmúlt időszakot vizsgált, erre vonatkozóan változások várhatóak, ebben az évben már az idei évet vizsgálja meg a belső ellenőr és ha ott van hiba, akkor tudjanak javítani és a MÁKos elszámolás is ennek megfelelően jó legyen és ne kelljen visszafizetni állami támogatást. Moldovánné Duró Ágnes képviselő asszony elmondja, hogy ez a jelentés már 2014. decemberében kész volt és nem tartja szerencsésnek, hogy egy rendkívüli ülésen tárgyalják, amikor a zárszámadás van. Baloghné Kiss Judit jegyző asszony elmondja, hogy azt a zárszámadással együtt kell tárgyalni és elfogadni. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal a következő határozatot hozta:
Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2015. (IV.22.) KT. sz. határozata Bocskaikert Község Önkormán yzat Képviselő -testülete megtárg yalta a 2014. évi összefoglaló belső ellenőrzési jelentést és azt elfogadja. Felelős: Baloghné Kiss Judit jeg yző Határidő: 2015. április 30.
35
36
4. napirendi pont:
Beszámoló a Polgármesteri Hivatal munkájáról Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének
Szőllős Sándor polgármester úr elmondja, hogy a beszámoló valóságtartalma megfelelő, leírja, hogy az itt milyen sokrétű a munkát végeznek az itt dolgozók, köszöni Jegyző Asszonynak és az itt dolgozóknak, hogy ilyen jól végzik a feladatukat. A Képviselőtestület és az önkormányzat igyekszik a személyi és tárgyi feltételeket biztosítani, hogy teljesíteni tudják a feladataikat az itt dolgozók.
A Képviselő-testület 6 igen szavazattal a következő határozatot hozta: Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2015. (IV.22.) KT. sz. határozata
1. Bocskaikert Község Képviselő-testülete a Polgármesteri Hivatal hatósági feladatainak és szolgáltató jellegének értékelése tárgyú beszámolót megtárgyalta és elfogadja. A Képviselő-testület megállapítja, hogy a beszámolási időszakban a hivatal zavartalan működéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételek alapvetően biztosítottak voltak. A hivatal hatósági munkája törvényes, az önkormányzati kötelező és önként vállalt feladatok végrehajtása során az apparátus tevékenysége eredményes. 2. A Képviselő-testület a hivatal tevékenységét elismerve szükségesnek tartja a jövőben is, hogy a Polgármesteri Hivatal segítse, támogassa és szakmai munkájával kiszolgálja az önkormányzat kötelezőn és önként vállalt feladatainak végrehajtását. 3. Elhatározza, hogy Gazdasági Programmal összhangban – amennyiben megjelenik pályázati kiírás, korábbi döntését megerősítve – benyújtja pályázatát egy új Polgármesteri Hivatal építésére. 4. A Képviselő-testület elismerését és köszönetét fejezi ki a Polgármesteri Hivatal dolgozóinak az állami és önkormányzati feladatok végrehajtása során tanúsított odaadó, áldozatos, lelkiismeretes és segítőkész közszolgálati munkájáért. Felelős: Baloghné Kiss Judit jegyző Határidő: azonnal
36
37
5. napirendi pont:
Bocskaikerti Humánszolgáltató központ beszámoló 2014. évről Szőllős Sándor polgármester úr elmondja, hogy a napirendi pontot tárgyalta a Szociális Bizottság, átadja a szót Záhonyi Lászlónak, a szociális bizottság elnökének. Záhonyi László szociális bizottság elnöke megköszöni a részletes anyagot. Egy átfogó adatokkal és statisztikákkal egybekötött beszámolót kaptak 19 oldalon. Szeretné külön megköszönni 2014. évben a Humán Szolgáltató Központnak a segítségét a színvonalas rendezvények lebonyolításában. A beszámolót 3 igen szavazattal elfogadásra a bizottság elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek. Szőllős Sándor polgármester úr az anyag jól átlátható, alapos és részletes. Ő is szeretné megköszöni a tavalyi évben elvégzett munkájukat. Moldovánné Duró Ágnes képviselő asszony megkérdezi, hogy az adományokról vezetnek-e listát. Ráczné Hamerszki Judit intézményvezető asszony válaszában elmondja, hogy igen, minden adományt hivatalos papíron vesznek át, illetve az adomány kiosztásakor is hivatalos papíron osztanak ki. Moldovánné Duró Ágnes képviselő asszony megkérdezi, hogy ezeket meg lehet majd nézni, mert neki más értesülései is vannak. Ráczné Hamerszki Judit intézményvezető asszony válaszában elmondja, hogy természetesen meg lehet nézni. A Képviselő-testület 5 igen 1 nem szavazattal a következő határozatot hozta: Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 23/2015. (IV.22.) KT. sz. határozata A képviselő-testület elismerését kifejezve elfogadja a Bocskaikerti Humán Szolgáltató Központ vezetőjének beszámolóját az intézményben folyó munkáról 2014. évre vonatkozóan. a beszámolóban megfogalmazott feladatokkal egyetért, és lehetőségeihez képest támogatja azokat.
37
38
Felelős: Szőllős Sándor polgármester Határidő a következő beszámolóra: 2016. január 30. Különfélék Szőllős Sándor polgármester úr elmondja, hogy javasolja a KWP-190 forgalmi rendszámú Toyota gépjármű kerüljön érétkesítésére. Két apropó is szolgálja, hogy a gépjármű érétkesítésére kerüljön. Nemrég egy balesetben megsérült a gépkocsi hátulja, amelyet már megjavítottak, a biztosító - a másik gépjármű vezetőjének a biztosításának a terhére - rendezte a kárt, amely 176 eFt volt. Az idei költségvetésünk tárgyalásánál külön kitért a testület az új gépjármű beszerzése. A költségvetés elfogadásánál 6.500 eFT értékben betervezésre került egy új gépjármű vásárlása, amelyet a testület elfogadott. Elmondja, hogy a Pénzügyi Bizottság tárgyalta, átadja a szót Komáromi Ferencnek, a pénzügyi bizottság elnökének. Komáromi Ferenc pénzügyi bizottság elnöke elmondja, hogy a bizottság megtárgyalta az előterjesztés és három igen szavazattal elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek. Moldovánné Duró Ágnes képviselő asszony megkérdezi, hogy milyen módon lesz értékesítve, lehet rá licitálni? Hol lesz meghirdetve? Szőllős Sándor polgármester úr válaszában elmondja, hogy 1.400 eFt áron alul nem szeretnék értékesíteni. A következő előterjesztés az új gépjármű vásárlása lesz, a szalonban a gépjárművet ezen az értéken beszámítják, de ha valaki ad érte ennyit, vagy többet, akkor természetesen megvásárolhatja. A gépjárművet mindaddig használni kívánni kívánja az önkormányzat, amíg az új gépjármű meg nem érkezik.
A Képviselő-testület 6 igen szavazattal a következő határozatot hozta: Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2015. (IV.22.) KT. sz. határozata Bocskaikert Község Önkormányzat képviselő-testülete megtárgyalta az önkormányzat tulajdonát képező KWP-190 forgalmi rendszámú Toyota gépjármű érétkesítésére vonatkozó előterjesztést és úgy döntött, hogy a gépjárművet bruttó 1.400eFt áron értékesíti. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a szerződés aláírására. Határidő: folyamatos Felelős: Szőllős Sándor polgármester 38
39
Szőllős Sándor polgármester úr elmondja, hogy árajánlatot kértek két új gépjárműre: Toyota Corolla, illetve Voltswagen Jetta gépjárműre vonatkozóan. A Toyota Corolla 6.685.00 Ft, a Voltswagen Jetta 6.380 eFt értéket képvisel. Ha a meglévő Toyota gépjármű értékesítésre kerül, akkor az új gépjármű vásárlása nem fogja elérni az 5 millió forintot. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal a következő határozatot hozta: Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 25/2015. (IV.22.) KT. sz. határozata Bocskaikert Község Önkormányzat képviselő-testülete megtárgyalta az előterjesztést és úgy döntött, hogy a 2015. évi költségvetésben biztosított előirányzat terhére bruttó 6.380 eft-ért egy új Voltswagen Jetta Comfortline BMT 1.4. TSI 4 ajtós gépjárművet szerez be az önkormányzati feladatai ellátáshoz, az AutóSzéles Kft ajánlatát elfogadja. Felhatalmazza a polgármestert, hogy az ajánlatban szereplő gépjárművet rendelje meg. Határidő: folyamatos Felelős: Szőllős Sándor polgármester Szőllős Sándor polgármester úr elmondja, hogy Szabóné Csákó Anikó telkének a megvásárlásával kapcsolatban a testületnek hozni kell egy határozatot , mert a földhivatali bejegyzéshez ez szükséges. Elmondja, hogy a pénzügyi bizottság tárgyalta, átadja a szót Komáromi Ferencnek, a pénzügyi bizottság elnökének. Komáromi Ferenc pénzügyi bizottság elnöke elmondja, hogy a bizottság megtárgyalta az előterjesztés és három igen szavazattal elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal a következő határozatot hozta: Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 26/2015. (IV.22.) KT. sz. határozata
Bocskaikert Község Önkormányzat képviselő-testülete megtárgyalta a bocskaikerti 17823/7 hrsz alatt felvett, a művelési ág kivett gyümölcsös a zártkertben jelölésű 2 ha 1206m2 területű 3,04AK tehermentes ingatlan bruttó 200eFt vételárért történő 39
40
megvásárlását és úgy döntött, hogy az önkormányzat és Szabóné Csákó Anikó között megkötött adásvételi szerződéshez, az önkormányzat ingatlan vételéhez - hozzájárul. Jelen döntést a Földhivatal-i bejegyzéshez hozta meg a képviselő-testület. A Képviselő testület felkéri a polgármestert, hogy az ügyben az önkormányzat nevében eljáró ügyvédnek a határozatot küldje meg. Határidő: azonnal Felelős: Szőllős Sándor Szőllős Sándor polgármester úr elmondja, hogy közbeszerzést kell kiírni az önkormányzat és intézményei részére történő gázbeszerzésre vonatkozóan. Elmondja, hogy a pénzügyi bizottság tárgyalta, átadja a szót Komáromi Ferencnek, a pénzügyi bizottság elnökének. Komáromi Ferenc pénzügyi bizottság elnöke elmondja, hogy a bizottság megtárgyalta az előterjesztés és három igen szavazattal elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek Baloghné Kiss Judit jegyző asszony két határozatot kell megtárgyalni a testületnek. Az egyik a közbeszerzési terv módosítása, amelyben az önkormányzat felveszi a közbeszerzési tervébe a gázbeszerzést. A második határozati javaslat, hogy az önkormányzat nyílt közbeszerzési pályázatot ír ki a gázbeszerzésre vonatkozóan. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal a következő határozatot hozta: Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2015. (IV.22.) KT. sz. határozata 8/2015. (II.16.) KT. sz. határozat módosítása:
A Tervezett közbeszerzés tárgya: Önkormányzat és intézményi gázbeszerzése A Tervezett közbeszerzés várható időpontja: 2015. július 01. -
Ajánlattételi felhívás küldésének időpontja: 2015. május
Teljesítés várható ideje: 2015. június 30.
A közbeszerzés becsült értéke: nettó 25 000 000 Ft Alkalmazandó eljárás-típus: Kbt. III. rész, 122. § (7) bekezdése szerinti hirdetmény nyílt tárgyalásos közbeszerzési eljárás 40
41 -
Értékhatár szerint: nemzeti értékhatár
Eljárás típus szerint: hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárás Hivatalos közbeszerzési tanácsadó igénybevétele: Igen
A Képviselő-testület 6 igen szavazattal a következő határozatot hozta: Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 28/2015. (IV.22.) KT. sz. határozata
Bocskaikert Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy döntött, hogy közbeszerzést ír ki az önkormányzat és intézményei részére földgáz energia beszerzésére 2015. július 1-től 2017. október 1-ig tartó szerződéses időszakra. A Közbeszerzési eljárás szakmai lebonyolításával a Kovács Ügyvédi Irodát megbízza. ( A munkadíj 150eFt +ÁFA, azaz bruttó 190.500.-Ft.) Felhatalmazza a polgármestert a megbízási szerződés aláírására. Határidő: azonnal Felelős: Szőllős Sándor polgármester
Szőllős Sándor polgármester úr tájékoztatja a képviselőket, hogy a hosszabb idejű közfoglalkoztatásban 15 főt tudnak foglalkoztatni útkarbantartásra, óvoda, iskola, Humán Szolgáltató Központ kisegítői, takarítási feladatok ellátására 2015.05.052015.08.31. közötti időszakban, napi 8 órában, 789.300. Ft önerő kiadással. Úgy gondolja, hogy ennek a 15 ember foglalkoztatását segíteni és támogatni kell, hiszen ezeknek az embereknek kevés esélye van, hogy a munkaerő piacon biztonságosan helyezkedjenek el. Tájékoztatja a képviselőket, hogy előkészítik Bocskaikert útjainak felmérését, amelyeket zúzott kővel szeretnék ellátni. Számos földút állapotát javítani kell. Idén már történtek az aszfaltos utcákon kátyúzások, de a többi utcát is szeretnék zúzott kővel ellátni. Járdaépítést szeretne önkormányzatunk megvalósítani ebben az évben a csárdától a Teleki utcáig, továbbá felmérni, hogy melyek azok az utcák, ahova járdát lehetne kiépíteni. Fix traffipax telepítését tervezi a rendőrség az óvoda előtt, erről tájékoztatást kér kapitány úrtól. 41
42
Szeretné előkészíteni az óvoda előtti zebra kiépítését és azt lehetőleg nem saját erőből kívánják megvalósítani, hanem Uniós forrásból. További utak aszfaltozását, tornacsarnok, illetve piac építését is uniós pályázatokból kívánják megvalósítani. 20 db új LED lámpa kerül hamarosan felszerelésre a településen. Ma is járt kint a Rákóczikertben és a Monostordűlőben, ahonnan kérelem érkezett a közvilágítás és a kóbor kutyákkal kapcsolatban. A Rákóczikertben újabb televásárlásokat készítenek elő. Folyamatosan figyelemmel kísérik a lehetséges telkek megvásárlását, mert szeretnék minél hamarabb felszámolni az elhanyagolt, gondozatlan telkeket és megakadályozni azt, hogy olyan emberek építkezzenek, vagy vásároljanak telkeket, akik nem tartják tisztán a környezetüket. A rendőrséggel folyamatosan egyeztet, a polgárőrök is járőröznek a külterületeken is, hogy az ott élők biztonsága ne romoljon. A Rákóczikertben kialakításra került 2 kennel a kóbor ebek befogadására. Ezzel kapcsolatban volt néhány észrevétel az ott élő lakók részéről, hogy az önkormányzat ott állatmenhelyet akar létesíteni. Biztosította a lakosokat, hogy az átlag évi 5-6 kutyát szeretnének ott elhelyezni a megfelelő ideig, több kutya fogadására a kennel nem alkalmas. Iskolai drog prevenciós pályázat kerül kiírásra – ami 100.000 Ft és 3.000.000 Ft közötti lesz, 90 %-os támogatással –szeretnének rá pályázni, ha megfelelnek a pályázati kiírásnak, mert erre a problémára a gyerekeknek a figyelmét fel kell hívni. A Teleki – Debreceni utca sarkán lévő szalagkorláttal kapcsolatban több lakossági kérdés is eljutott az önkormányzathoz. A NIF-el heti szinten beszélnek, ahonnan azt az információt kapták, hogy egy Oláh S. utcai ingatlan tulajdonos, az ingatlanát védő támfal kiépítését kéri, - ami nincs benne a beruházásban – a kérést vizsgáló szakemberek ezt túlzónak tartják, ezért nincs még megegyezés. A tulajdonos a fellebbezését beadta ezzel kapcsolatban és amíg nincs döntés, addig a szalagkorlátnak ott kell maradnia. Ez akár két évig is eltarthat. Úgy gondolja, hogy ameddig a szalagkorlát ott marad, az a településen élő és közlekedő lakosok többségére nézve káros. Dr. Tarcali Gábor alpolgármester úr megkérdezi, hogy az az Oláh S. utcai tulajdonos nem örül annak, hogy ott egy igen komoly és neki ingyenes fejlesztés valósult meg? Az ingatlanok sokkal értékesebbek lettek, nem a porba, sárba járnak. Egyvalaki ezt szándékosan hátráltatja. Az a minimum, hogy a lakossággal tudatni kell, hogy egy valaki ártani akar a településnek, ez felháborító. Úgy gondolja, hogy a törvény adta keretén belül minden fórumon szóvá kell tenni, hogy vissza él a többi ember érdekével és türelmével. Moldovánné Duró Ágnes képviselő asszony Dr. Barcsi István Péter képviselő úrral beszéltek meg néhány dolgot a tegnapi nap folyamán. Budapesten van 4 órától tárgyaláson, azért nem tud itt lenni az ülésen. Az ő észrevételét és kérdését is tolmácsolja. Tavaly novemberi ülésen Dr. Tarcali Gábor alpolgármester úr és Dr. Barcsi István Péter képviselő úr vetették fel, hogy a gyorshajtást hogyan lehetne a településen belül visszaszorítani? Akkor javaslatként szerepelt, hogy a Coop bolt mögött Csárda 42
43
oldalába egy megállni tilos táblát kihelyezni, a Coop bolt mögött egy “kivéve rakodás” kiegészítővel, illetve az iskola utcájába egy lakó, pihenő övezet táblát. Azt is javasolták a képviselők, hogy jelzés nélküli autóba traffipax a belső utakon is legyen jelen a rendőrség. Akkor polgármester úr azt, mondta, hogy felveszi a kapcsolatot a rendőrséggel. Megkérdezi, hogy áll a helyzet a táblák, illetve a traffipax kihelyezéssel? Szőllős Sándor polgármester úr válaszában elmondja, hogy az iskola utcájába járdát szeretnének építeni. A csárda oldalán záróvonal kiépítésével kapcsolatban beszélt Hirku Richarddal, azt mondta, hogy el fog jönni hozzá egy megbeszélésre, de még nem érkezett meg, fel fogja hívni. A traffipax fel szokott pl. állni a Debreceni utcán a dombra és méri a belső utakon és a 4-es főúton közlekedők sebességét is. Kérte a Rendőrkapitányságtól, hogy a járőrök az iskola kezdésnél és végén rendszeresen álljanak meg a gépjárművükkel az iskola előtt, mert onnantól kezdve mindenki tud normálisan közlekedni. A központi parkolóban a szabálytalanul parkoló autókat is büntetik. Moldovánné Duró Ágnes képviselő asszony megkérdezi, hogy van-e lehetőség arra, hogy képviselői fogadóórát tartsanak, tud-e az önkormányzat helyet biztosítani? Szőllős Sándor polgármester úr válaszában elmondja, hogy ezt az előző ciklusban is megpróbálták képviselők. Akkor az iskola épületében tartottak fogadóórát a képviselők. Amennyiben igény és kérés van ezzel kapcsolatban, természetesen támogatja a kérést. Moldovánné Duró Ágnes képviselő asszony Dr. Barcsi István Péter képviselő úr által kért anyaggal kapcsolatban elmondja, hogy van az önkormányzatnak önköltség szabályzata és ebben szerepel 10 Ft/lap költség a közérdekű adat estén. Semmi mást nem találtak az SzMSz-ben sem arra vonatkozóan, hogy ha a képviselő kér közérdekű adatot, akkor mi vonatkozik rá. Javasolja, hogy dolgozzák ki az önköltség szabályzat módosítását. Baloghné Kiss Judit jegyző asszony elmondja, a képviselő, ha nem az információs törvény alapján, hanem mint képviselőként Mötv. szerint gyakorolja a jogait, akkor rá ez a költség nem vonatkozik. Moldovánné Duró Ágnes képviselő asszony elmondja, hogy Dr. Barcsi István Péter képviselő úr két hónappal ezelőtt kért anyagot, egy hónappal ezelőtt írásban is beadta, mind a mai napig nem kapott értesítést. Baloghné Kiss Judit jegyző asszony válaszában elmondja, hogy amikor a képviselő úr bejött odaadták a kollegái azt a két anyagot amit kért. Akkor elmondta neki, hogy legközelebb személyesen tőle kérje ezeket az anyagokat. Elküldte neki e-mail-en a szabályzatot, amiket bekért. Képviselő úr hivatalosan nem mondta mit kér. A jegyző felelősége, hogy milyen adatokat ad ki. Szőllős Sándor polgármester úr köszöni képviselő asszonynak, hogy segíti képviselő társának a munkáját, de ez egy kicsit furcsa helyzet, ha a képviselő úr akar valamit, kér valamit akkor írja le, vagy jöjjön be. Legutóbb is a képviselő asszony jött be és kérte, 43
44
adják neki oda, amit a képviselő társa kért. De amikor megkérdezték képviselő asszonytól, hogy pontosan mit kért a képviselő úr, azt nem tudta megmondani. Moldovánné Duró Ágnes képviselő asszony elmondja, hogy az októberi testületi ülésen szerepelt egy 5 millió forintos kölcsönadása az önkormányzatnak. Akkor arról döntöttek, hogy december 31-ig meghosszabbítják a visszaadási határidőt. Megkérdezi, hogy ez megtörtént? Szőllős Sándor polgármester úr válaszában elmondja, hogy még nem történt meg a visszafizetés. Baloghné Kiss Judit jegyző asszony válaszában elmondja, hogy a költségvetési rendeletbe vissza van tervezve, mert december 31-ig nem történt meg a visszafizetés. Szőllős Sándor polgármester úr elmondja, hogy beszélt több alkalommal Tasi Sándor elnök úrral. Elnök úr megígérte, hogy amint a Leader Egyesület megkapja a 10 millió forintos működési támogatást, azonnal visszaadják önkormányzatunknak az 5 millió forintot. Több hozzászólás nem volt, ezért Polgármester úr 1744 órakor bezárta az ülést.
Szőllős Sándor polgármester
Baloghné Kiss Judit jegyző
44